XXVII-XXVIII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2003-2004 MŰVÉSZETTÖRTÉNET

A GÓTIKUS ÉS A RENESZÁNSZ STÍLUS EGYÜTTÉLÉSE NÓGRÁD-ÉS BORSOD MEGYE TEMPLOMÉPÍTÉSZETÉBEN

KAZARECZKI NOÉMI

A gótika jellegzetes építészeti formavilága a 15. század végén már az egész Magyar Ki­rályság területén elterjedt. Építéstechnikailag a fal ekkor már nem teljesen egységes tö­meg többé, meghatározó szerepe van a támpilléreknek, s ezek rendszerint faragott kőkváderekből készült éleket és párkányokat kapnak, míg a kitöltő falak - amelyeket többnyire vakolnak is - törmelékkőből, vagy téglából készülhetnek. Ebben a szakasz­ban már egyre nagyobb szerepet kapnak a csúcsíves ablakok fő díszei, a kőrácsok. Ezek a mérművek jelentős mértékben eltérnek a 14. századi és a 15. század első felében ké­szített elődeiktől. Legfontosabb ismérvei a következők: a csúcsíves nyílásban mérmű csak az ívháromszöget tölti ki, a kőrács rajzolata „vonal-, illetve „kötélszerű". Befoglaló keretezésként újszerű formák jelennek meg (függönyív, szamárhátív, vagy az egyenes vonalú áthidalás), a mérművön belül a legegyszerűbb alapformákkal találkozunk (kör­ív, félkörív, csúcsív, szívforma, halhólyag, mandula stb.). Jellemzővé válik ezeknek a mérműveknekaz előregyártása is. A párkányok, lábazatok szegélyezésében, ajtók és ab­lakok keretezésében az eddigieknél nagyobb szerepet kapnak a kőfaragómunkák. Egy­re gyakrabban épülnek a falvakban teljes egészükben boltozott templomok. A későgóti­ka tehát a 15. század végére meghatározóvá válik, de ez már sokkal magasabb színvo­nalat képvisel mint a korai változata.1 E stílus falusi elterjedése mögött az építészet újabb virágkorát, rendkívüli fejlődését sejthetjük. A 15. század első felétől kezdve a kö­zépkori magyar falu utolsó fellendülése kezdődött meg, megnőtt a nagyobb jelentőség­re szert tevő, a mezővárosok sorába emelkedő települések száma is. Ennek a folyamat­nak hű képét nyújtják az építkezések, melyek meglepő gyorsasággal követi az udvari művészet törekvéseit.2 Ugyanebbe az összefüggésbe tartozik a reneszánsz rendkívül gyors falusi megjelenése is.

A reneszánsz építészet Firenzében kezdett kialakulni 1420 körül, de Európa legna­gyobb részén csak a 16. század elején fejtette ki hatását. Ez az új stílus sokkal nehézke­sebben terjedt a humanizmus eszméinél, mert az Alpokon túli országokban uralkodó gótikus és az új reneszánsz építésmód között mélyreható különbségek voltak. Kivétel volt ez alól Magyarország, ahol már elég korán, az 1470-es években megjelent. Mátyás uralkodása és főként itáliai kapcsolatai kedvező feltételeket teremtett az új művészeti irányzat meghonosodására.

A 15. század végétől Európában a reneszánsz két egymástól eltérő stílusátvételi módja formálódott ki: a magyarországira is jellemző „all' antica", amelyre jellemző, hogy az omamentumokat, (tagozatok, ajtó, ablakkeretezések) faltagoló elemeket (pilaszterek, féloszlopok, párkányzatok, stb.) a falsíktól képkeretszerűen elválasztották és csiszolt felületű kőből, vagy márványból faragták. A struktúra, a felépítmény kivitele­zését magyar mesterekre bízták, az épületek díszítését pedig olasz mesterek végezték, vagy irányították. A másik változat Franciaországban alakult ki, ahol az új stílus deko-

135

ratív és alaprajzi jellegzetességeit vették át, de a kivitelezésben továbbra is megtartották a gótikus falrakási és kőfaragási módot. Ugyanakkor Magyarországon is tovább él a gó­tika és jellemzővé válik, hogy csupán a faltagoló elemeket, ornamentumokat, díszítő elemeket készítik az új stílusnak megfelelően. Ez különösen igaz a szakrális építkezé­sekre, mert a 16. század első felében - a Bakócz-kápolna kivételével - nem építenek tel­jes egészében reneszánsz templomokat, de ezekben is megjelenik a reneszánsz - első­sorban tabernákulumok, de néhány más elem is, ajtó- és ablakkeretek formájában. így lett a reneszánsz tabernákulum Magyarországon a késő-gótikus templombelsők vonzó­an derűs része.3 Az általában kedvelt típus pilaszterekkel keretezett és íves oromzattal koronázott falmélyedésből áll - ahogyan a firenzei műhelyekben kialakult.

Mátyás halála után kezdett szélesebb körben elterjedni az addig elsősorban a királyi és néhány főpapi udvarra támaszkodó reneszánsz művészet és jutott el egyre több me­zővárosba, faluba. E művészet toszkán jellege továbbra is jellemző maradt, sőt jellege talán erősödött is, pedig Európa többi országaiban a lombard mesterek munkái hódítot­tak teret. A Jagelló-korszakban (1490-1526) a toszkán ornamentátor kolóniák továbbra is folytatták munkájukat. A mesterek foglalkoztatásáról II. Ulászló király mellett már egy igen széles főúri-főpapi réteg gondoskodott.4

Ennek a rétegnek egy jeles tagjához - Bajoni Istvánhoz - köthető az első reneszánsz szentségtartó készíttetése Nógrád megyében, így az emlékek tárgyalását is a tereskei ró­mai katolikus templommal kezdem.

I. Tereske

Tereske község Nógrád megyében található, a Cserhát vidék nyugati felében, Rétság és Érsekvadkert között a 22-es útról keleti irányban leágazó községi bekötőút mentén a fő­úttól kb. 2 km-re. Itt már a 13. század elejétől írott forrásokból ismert és később elnép­telenedett bencés kolostor az 1470-es években Bajoni István tulajdonába került.5 Bajoni tanulmányait a ferrarai és bolognai egyetemen, a jogtudományokban tökéletesítette. Itá­liai tanulmánya befejezése után Vitéz János udvarába került, és később segítségével ju­tott be Mátyás udvarába is, ahol 1466-ban a király titkára lett. Mátyás valószínűleg az 1470-es években adományozta kedvelt hívének az elhagyott apátságot. Bajoni 1476-ban először esztergomi, majd ugyanebben az évben váci kanonok lett. Utóbb elnyeri a ko­máromi főesperességet, majd a sárospataki plébániai javadalmat. Báthori Miklós váci püspök pedig kinevezte a tereskei apátság kommendátorává. Ennek időpontja nem is­meretes, de egyidőben kellett történnie Mátyás adományozásával. Bajoni a Boldogságos Szűz tiszteletére rendelt tereskei templomot kétszer is újjáépíttette, mint az egy 1485. évi, a Szentszékhez intézett folyamodványból kiderül. A tűzvész miatt leégett templom második helyreállítása két éven át tartott. Ez egybeesik Mátyás és Beatrix bőkezű mű-pártolásával, a budai és visegrádi paloták építési idejével, továbbá Báthori Miklós püs­pöknek váci és Nógrád vári építkezéseivel. Feltételezhető, hogy Bajoni volt a megrende­lője a templom teljesen olasz stílusú szentségtartójának is. A templom építéstörténetét az 1962 és 1975 között, Kozák Károly vezetésével folytatott régészeti kutatás tisztázta, en­nek eredményein alapul az elvégzett műemléki helyreállítás is.

A bencés apátságot a 12. század elején alapították. Két román-kori építési periódusa volt meghatározható. A hajó szélessége mindkét periódusban azonos volt, ehhez erede­tileg félkör alaprajzú szentély kapcsolódott. A hajó két déli ablakkal rendelkezett. A má-

136

sodik periódusban építették a két nyugati tornyot, további három ablakot és két román ajtót alakítottak ki a déli falban. Ehhez az oldalhoz csatlakozott a monostorépület is. A templom alatt a hosszanti tengelyre merőlegesen egy dongaboltozatos kriptát építettek.

A gótikában szintén két építési szakasz volt megfigyelhető az első 1467 előttre volt helyezhető, a második 1480 utánra, ez utóbbi Bajonihoz volt köthető. Az elsőben a szentélyt bővítették nyugat felé, ez pedig úgy történt, hogy a román kori keleti végfal maradt, és a román szentély diadalívét, északi és déli oldalfalait a hajó méretére szélesí­tették, az új diadalívet a hajó tere felé építették be, hogy négyzetes formájú legyen. A sekrestye is ekkor épült az északi oldalhoz, továbbá a nyugati bejárat előtt előcsarnok létesült. (3. kép) A hajó, illetve a szentély déli falában egy-egy nagy, mérműves ablakot helyeztek el.7 (3. kép) Az ekkor még boltozat nélküli szentélyt három nagy támpillér erősítette. Az ebből a periódusból ránk maradt ma is meglévő két nagy ablak csúcsíves, rézsűs bélletű, azonban kő rácsozatuk teljesen hiányzik, de megállapítható, hogy erede­tileg három osztósudárral rendelkeztek.

A második, tehát Bajonihoz köthető építési szakaszból származik a szentély keleti fa­lának kisebb mérműves ablaka. Ez egy kis középső osztósudárral két mezőre osztott nyí­lás, amely asszimetrikusan elhelyezett három halhólyag motívumból épül fel. (1. kép) Ugyancsak ebbe a periódusba tartozik a szentély déli oldalán lévő vízszintes szemöldök-kövű kőkeretes gótikus ajtó, mely a szentély és a monostor összeköttetését biztosította. Ekkor tehát még állhatott a kolostor. A szentély sarkaiban négyzetes alaprajzú pillérek­re támaszkodott az egykori háló- vagy csillagboltozat.8 (2. kép) A bordakövek jellegze­tes Mátyás-illetve Ulászló-kori kétszer vályúzott profilúak.9

A szentély északi falában található a már említett pasztofórium. (4. kép) Ez azért is kiemelkedő alkotás, mert majdnem negyedszázaddal megelőzi az összes ismert ma­gyarországi reneszánsz szentségtartót. Alsó részén gyümölccsel teli két bőségszaru for­dul kifelé, középen koszorú. Az alsó párkány béllete egymás mellé állított négyzetes fríz­zel, fölötte a fülke, melyet egy-egy pillér keretez, tükreiben gazdag kandelláberekkel, le­veles fejezetekkel. A fent záródó ökörszemes fríz fölött TEMPLUM DOMINI (Az Úr temploma) felirat, fölötte gazdag kétrészes párkány. Felső részét lunetta zárja le, mely­ben kehely van ostyával, és egy-egy talpas gombos mécses. Az oromzat két oldalát és te­tejét rozetták díszítik, az oldalrozettákról kötél lóg kétoldalt lefelé gyümölcskötegekkel. A lelógó gyümölcsgirlandok Balogh Jolán szerint a Robbia műhely befolyására utalnak, a bőségszaruk pedig Mino di Fiesole formavilágából származnak.10

Feuerné szerint pedig a mészkőből készült szentségtartó faragásmódja az 1505-15 közötti magyarországi olasz ornamentátor stílushoz áll közel, de olasz mesterek mellett működő magyar lapicida munkája lehet.11 Valószínűbbnek látszik, hogy korábbi idő­pontra tehető. Az 1480-as években dolgozott Vácott a székesegyházon Báthori püspök szolgálatában Giovanni Dalmata, a dalmát származású szobrász is. Ezzel egy időben kellett készülnie a tereskei szentségtartónak is, mecénása Bajoni lehetett - itáliai kapcso­latai is ezt a feltevést erősítik meg. Másrészt nincs arra adat, hogy bárki is építkezett vol­na itt a 16. század elején.

A török háborúk elmúltával az igen leromlott állapotú templom szentélye új bolto­zatot, hajója új mennyezetet kapott. 1852-ben a hajó falait nyugati irányban meghosz-szabbították, és a nyugati homlokzatba beépítve klasszicizáló architektúrájú tornyot emeltek hagymasisakkal lefedve. Újabb átalakításra 1915-ben került sor: a tornyot négy sarkán letompított toronyemelettel, gúlasisakkal. Az 1960-as években végzett helyreállí­tás az 1852-es állapotot állította vissza.

137

II. Egyházasgerge

Egyházasgerge község római katolikus temploma is ragyogó példát szolgáltat a későgó­tika és a kora-reneszánsz együttélésére. A falu Nógrád megye északi részén, Mihálygerge és Karancskeszi között, széles erdős domboktól bekerített völgyben fek­szik. Korábban Kisgergére és Liptagergére osztódott települést 1932-ben egyesítették mai nevén. A templom (a korábbi) kisgergei részen található.

Kisgerge a Zách-nemzetség tulajdona volt, már 1227-ben szerepel birtokukként. Zách Felicián merénylete után Károly Róbert 1335-ben az Ákos nembeli Cselen fia Já­nosnak adományozta. Az adománylevélben szerepel először az Egyházasgeregye név, a falu papja három évvel korábban János volt. A következő században a helység sokat szenved a gácsi várból elkalandozó cseh huszita rablóktól. 1503-ban már a Liphtay család a földesúr, ezt bizonyítja a római katolikus templomban található szentségfülke felirata, de a birtok megszerzésének pontos ideje nem ismert.13 Liptagerge is fennállt már 1220 körül, és szintén a Zách nemzetség birtokolta.141333-ban Geregye néven em­lítik az oklevelek. 1435-ben került a Lipthayak tulajdonába.

A Lipthay család eredete a 13. századig vezethető vissza. A család első ismert tagja Myloth, Liptó megyében Likva helységet bírta. Mylothnak fia Zaad és testvérei 1340-ben Likva helységért csereadományban Lubelle helységet nyerték. Zaadnak dédunokája I. Bálint fiai: II. Miklós és I. Péter Zsigmond királynak hadi szolgálatot tettek, ezért 1435-ben a Borsod megyei Szemere helységet, és a Heves megyei Andornok pusztát nyerték adományul.15 Ezen kívül még Nógrád megyében Gerege és Kisfalud helységet is. Gerege I. Péter ágának jutott és azt a család kihalásáig bírta. Ezen túl a Geregei előnevet hasz­nálták, Gerege helységet innentől pedig Liptagergének nevezték. Lehet „Gerege" birtok két részre oszlott ugyan, de persze csak az egyiken volt templom, ugyanakkor egyezett a birtoklása. I. Péter unokája volt I. Lipthay László, aki családja temetkezési helyéül a templomnak új szentélyt építtetett, s reneszánsz pasztofóriummal gazdagította. László ekkor királyi tanácsi ülnök, de 1516-ban már egri udvarbíróként tölti be az alispáni tisztet.16

A templomon csak egy alapos felújítás történt az 1960-as években, ennek köszönhe­tő a mai állapot. Ekkor kerültek elő a hajó és a szentély korábban elfalazott középkori ablakai. Régészeti kutatására eddig még nem került sor, így sok kérdés nyitva maradt ennek az emléknek az építéstörténetével kapcsolatban.

A keletéit, kisméretű templom hajója négyszögletes alaprajzú, ehhez csatlakozik a nyolcszög három oldalával záródó gótikus szentély, melyet hét, erőteljes lábazatú tám-pillér támaszt. (5., 6. kép) A hosszú szentély északi oldalához kapcsolódik a téglalap alaprajzú sekrestye. A templomot nyeregtető fedi, nyugati oldalán fa huszártorony. Be­járata a nyugati oldalon van, fölötte kis négyszögletes ablak található. A hajó déli olda­lán egy félköríves barokk ablakot, tőle jobbra és balra (a kutatás során előkerült) egy-egy keskeny, rézsűs bélletben ülő szegmensíves ablakot találunk, melyek belső része faragott kőbe vált át. (7. kép) Szélességük még a romanikára jellemzően igen keskeny, de már nem félköríves záradékúak, hanem csúcsívesek. Ezek alapján joggal tételezhet­jük fel, hogy a hajó ezen része még a 14. században említett plébániatemplomhoz tar­tozhatott, így pedig legkésőbb a 14. század első harmadába tehető. A szentély déli oldalán három, mérműveit már nélkülöző, (8. kép) délkeleti részén pedig egy vissza­állított mérműves ablak látható. (5. kép) A keleti mérműves ablakon nincs a helyén az

138

osztósudár - a mérmű és az osztó nem illeszkedik, ezért elképzelhető, hogy nem itt volt az eredeti helye, vagy nem összetartozó elemekből lett rekonstruálva.

A jelenleg látható részletek alapján tehát megállapítható, hogy a korábbi szentélyt el­bontva egy nagyobb, új, késő-gótikus szentélyt építettek. Amikor az új szentély meg­épült, egységesítették a párkányzatot, ami a korábbi hajófal megemelésével járt. Az északnyugati sarkon a kváder anyaga is vált, de a karzatnál is falsíkváltás jelzi a koráb­bi hajómagasságot. Megfigyelhető, hogy a (nyugati bejárattal és két északi ablakkal el­látott) sekrestye és az északkeleti támpillér túl közel van egymáshoz, ebből arra lehet következtetni, hogy eredetileg a sekrestye rövidebb lehetett. A támpillérek kettős lépcső-zetűek, középen vízelvezető párkánnyal.

A nyolcszög három oldalával záródó szentélyt ma 18. századi csehsüvegboltozat fe­di, de eredetileg csillagboltozata lehetett, erre utal egy, a felújítás során előkerült bolto­zati csomópont. Az északi oldalon a szentélyfalba egy egyszerű, reneszánsz sekrestye­ajtó található, laposan kezelt szimatagozattal. Baloldali szárkövét a barokk pillér eltakar­ja.

Ugyancsak az északi, az evangéliumi oldal felőli szentélyfalban található az oltári szentségek őrzésére szolgáló reneszánsz pasztofórium. (9., 10. kép) Ez a pasztofórium nemcsak művészi kvalitása, hanem koraisága miatt is kiemelkedik a ma ismert kisebb méretű magyarországi reneszánsz szentségtartók közül. 1503-as évszám jelzi készítésé­nek idejét. Hármas felépítésű, talapzatául a jobbról és balról összefutó egy-egy voluta, alul középen pedig palmettában végződő és szimmetrikusan összehajló konzolszerű fa­ragvány szolgál, amely kettéválasztja az 1503-as évszámot. A palmettás - volutás talap­zatra téglalap alakú tábla helyezkedik, amelyet hat sorból álló (igen szép reneszánsz be­tűkből és rövidítésekkel képzett) latin nyelvű felirat tölt ki:

HOC TIBI FUNDAVIT SUP(er)V(m) REGINA SACELLUM

ORTVS LIPTHOIS LADISLAUS AVIS HIC P(ro)AVOS VETE(res) POSUIT CHA(r)-OSQ(e) PARE(nt)E(s)

TUTA FORET GREMIO VT TÚRBA SEP(u)TA TVO HUC ADES ALMA DEI MATER VOTISQVE

FAVETO S(a)EPIVS ET CLEME(n)S AD TUA TE(m)PLA VENI

Magyar fordításban: „Ezt a kápolnát Neked - óh Égiek királynője - alapította a Liptói ősöktől származott László. Itt helyezte el régi őseit és drága szüleit (itt) biztos lesz a Te öledben mint eltemetett sokaság. Itt vagy Te jelen istennek kegyes Anyja, kedvezz is a fogadalmaknak. Jöjj gyakrabban és kegyesen a Te templomodba.18

A könyöklőpárkány fölött középen a szentségfülke helyezkedik el. Belül gyöngypál­cakeret, kívül finom vonalú kettős vonalas keret díszíti. Fölötte tojáspálcavonal, majd szemöldökpárkány. A szentségtartó felső lezárását a lunettában lévő koporsóból feltá­madó Krisztus félalak, és az ezt díszítő rozettás, indás - leveles oromzat adja. A lunettát kétoldalt egy-egy, középen két rozetta díszíti.

Az eddigi művészettörténeti kutatás szerint valószínűleg olasz munka, anyaga bu­dai márga. Mivel az Itáliából érkezett mesterek főleg a királyi udvar körül dolgoztak - ez is ott készülhetett - és készen hozhatták ide. A lunettában lévő Krisztus alak a pesti Bel­városi templom Nagyrévi tabernákulumának hasonló figurájára emlékeztet. Persze itt

139

két külön műfajról van szó, hiszen a Nagyrévi tabernákulum nagyméretű, egy komplett oltárt képez. Ehhez hasonlít a Szatmári György pécsi püspök által készíttetett taberná­kulum, mely Pécsett található a székesegyházban.19

Nem tudni, hogy a pasztofóriumon lévő évszám datálja-e az új szentély elkészültét, csak feltételezhető, hogy nem utólagos a pasztofórium és a sekrestyeajtó. A fallal való egykorúságát csak egy falkutatás tudná igazolni, vagy cáfolni.

A török időkben megrongálódott templomot 1713-ban hozták rendbe, mai diadalíve is ekkor épülhetett. Boltozata, barokk ablakai - közülük egy maradt meg a hajó déli ol­dalán - 1755-ből valók.

III. Alsópetény

A Tereskétől nem messze, szintén a Cserhát hegység nyugati részében fekszik Alsópe­tény. Római katolikus temploma is megerősíti az eddig tárgyaltakat. Nógrád megye nyu­gati része a korai Árpád korban teljes egészében királyi tulajdon lehetett. A 13. század elején a király a korábban egységes Petény földön létrejött két falut a Csák nemzetség Újlaki ágának adományozta. A család Ugrin nevű tagja eladományozta a Tolna megyei eredetű Zsadány nemből származó Dénesnek, amelyet 1274-ben ismét megerősített, vi­szont adományát 1280-ban egy másik tisztségviselőjének is, a Gyulazombor nembeli Er­dő comesnek is eladta a két falut. A két adományozott között per robbant ki, de később megegyezésre került sor. (Dénes birtokolhatta a falut bizonyos összegek kifizetése után.) Valószínűleg Dénes leszármazóitól eredt a Petényi család, melyről legközelebb csak 1414-ben értesülünk, s mely 1440-ben halt ki.20

A birtokot ezután I. Ulászló király a Szobi családnak - Jánosnak, valamint az ő Ist­ván és Péter nevű fiainak - adományozta. Szobi Péter fia Mihály a köznemesi párt egyik jelentős vezetője lett a Jagellók uralkodása alatt. így került kapcsolatba Werbőczy Ist­vánnal, aki 1498-ban jegyzője, jogtanácsosa volt. 1505-ben még Szobié volt Alsópetény, majd nem sokkal ezután (közelebbről ismeretlen) időpontban Werbőczynek adomá­nyozta a birtokot, talán más nógrádi falvakkal együtt. 1515-ben Werbőczy már Alsópetényben keltezi egyik levelét, s talán nem teljesen alaptalan az ismert hagyo­mány, mely szerint itteni kúriájában írta a Hármaskönyvet.

A szintén köznemesi eredetű Werbőczy 1480 körül lépett királyi szolgálatba. Először levéltárőr, majd a királyi törvényszék jegyzője, 1502-től országgyűlési ítélőmester, 1510-től egyúttal ítélőmester az erdélyi vajda mellett, II. Lajos alatt királyi személynök. Jelen­tős birtokokat gyűjtött össze jogi tanácsaiért, és más szolgálatokért cserébe.

Első birtokait Szobi Mihálytól Nógrádban kapta jogi szolgálataiért, később aztán a megye falvainak egész sorát szerezte meg. 1518-ban még II. Lajos király - akinek Wer­bőczy kancellárja lett - megfordult a faluban, és udvarházában. 1527-ben pedig János király is megszállt itt.21 Karrierje Buda elfoglalása után ért véget, 1542-ben halt meg.

A templom régészeti kutatására 1988-ban került sor, ezt követte műemléki helyreál­lítása. A magasabb dombtetőn emelkedő római katolikus templom egy téglalap alakú hajóból, egy északkelet felé hozzácsatlakozó keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyből, valamint a kettő találkozási pontjánál az északi oldalhoz támaszko­dó sekrestyéből és a hajó északi oldalához csatlakozó, csak alapjaiban feltárt kápolná­ból áll. (11, 12. kép)

140

A hajó déli falában előkerült három, fallal egyidős nagy mérmúves ablak maradvá­nya, ezek beszűkítései a mai barokk ablakok. (13. kép) Az első, nyugat felé eső ablak ostósudarának alja megmaradt, ezért feltételezhetjük, hogy a többi ablak is mérműves lehetett.

A két szélső ablaknál állíthatjuk egyértelműen azt, hogy méreteik azonosak voltak, a középső ablaknak csak a felső lezárása maradt meg, könyöklőjének szintje sem isme­retes.

A szentély falában két gótikus - a hajóénál kisebb és keskenyebb - kőkeretes ablak látható. (14. kép) (Ezek osztósudarai sem maradtak meg.) A szentély valamennyi olda­lán megvan az egyszerű elszedett lábazat, a falfelületeket fehér meszelés fedte. A sek­restye - mai formájában barokk kori építmény - nyugati faláról a kutatás során bebizo­nyosodott, hogy a templomhajóhoz egykor észak felől csatlakozó kápolna keleti falának felhasználásával készült.22 E kápolnát a templomhajó felől nagyméretű félköríves nyílá­son lehetett megközelíteni, és egy lépcsőfok vezetett a templomtérbe. A nyílás valószí­nűleg reneszánsz profilozású lehetett. Erre az utal, hogy a töredékét a szentélyfal eme­lésében találták meg. A kápolnát a templom szentélyével megegyező, kétszer hornyolt bordákból álló csillagboltozat fedte.

A barokk hajóhoz csatlakozik a fiókos dongaboltozatú, egykor csillagboltozatos szentély. A boltindítások a szentélyzáródásnál a padlószintről indultak, még a nyugati boltszakaszban egyszerű, alsó végükön hornyolt, párnataggal és gombbal lezárt konzo­lokra támaszkodtak. A padlószintig lefutó falpilléreknek szélesebb, ugyancsak félkör ke­resztmetszetű lábazata van, melyet felül keskeny horony és egy párnatag zár le. A bol­tozat kétszer hornyolt késő-gótikus bordákból állt.

A hajót és a szentélyt a keskenyebb diadalív választja el egymástól. (15. kép) Ennek függőleges szárai mindkét oldalon élszedettek, lábazatuk egyszerű kiképzésű. A függő­leges rész lezárásánál mindkét oldalon egy-egy, dél, illetve észak felé kiugró, kelet és nyugat felé a diadalív síkjában maradó vállkő, valamint párkány képezi. Ennek kiugró része reneszánsz profilozású.

Ez meglehetősen ritka reneszánsz elem.23 A tagozat elmei: felül egy szima, alul egy lemez és egy hengertag. A vállkő felett, a függőleges szárak síkjától kissé visszaugratva indul az ugyancsak kétoldalon elszedett, közel félkörös formájú ív.

A szentély északi falában található a reneszánsz szentségtartó, amely egyszerű pro­filozású: két kímából és közbeiktatott lemeztagokból áll. (16. kép) Az alsó lezáráson egy kiugró párkány lefaragott nyomai figyelhetőek meg. A szentély déli oldalában egy egy­szerű szegmensíves ülőfülke és egy másik, álló téglalap formájú fülke van. Az északi ol­dalon a sekrestyébe egyszerű barokk jellegű ajtón át lehet bejutni.

A mai templom alaprajzi elrendezése, egykori boltozatának rendszere, ablakainak, bordáinak részletformái, valamint a reneszánsz faragványok arra utalnak, hogy a mai templom a 16. század elején épült, s így Werbőczy Istvánhoz köthető. Mint már említet­tem a falu megszerzésének ideje nem ismeretes, de valamikor 1505 és 1515 között tör­ténhetett. A 18. században a templomot többször érintette átépítés. 1759-ben lebontot­ták a kápolnát és a középkori sekrestyét. 1791-ben alakult ki a templom és sekrestye je­lenlegi nyílásrendszere.

141

IV. Sajókaza

Szintén Észak-Magyarországon, de már Borsod megyében - Putnok és Kazincbarcika között félúton, a főútról észak felé vezető bekötőút mentén, a Sajó bal partján - találha­tó Sajókaza. A település az írott forrásokban 1231-ben bukkan fel, mint a Miskolc nem­zetség birtoka, e nembeli Bors ispán feleségének végrendeletében. Kazával kapcsolat­ban a nemzetségnek csak egyik, Domokos bántól származó ága játszik szerepet, így a település a nemzetségnek csak későbbi szerzeménye lehetett. Kazát bizonyára ő, vagy ismeretlen nevű apja kapta adományba, s így a település csak a 12. század második fe­lében kerülhetett a Miskolc nemzetség birtokába.

A falu 1283-ban már a Rátót nemzetség kezén tűnik fel a nemzetség úgynevezett ná­dori ágának osztozkodásakor. A nemzetség nádori ágát megalapító Domokos 1238-1240 között IV. Béla tárnokmestere volt. Az a tény, hogy 1238-ban Domokos leszármazottai Kaza felett családi osztályt tettek arra utal, hogy Domokos fiai a falut korábban azonos jogon bírták, bizonyára atyai örökségként. Ezek alapján tehát feltételezhető, hogy Kazát még Domokos kaphatta királyi adományba, legkésőbb azl240-es években.24

Az 1283. évi osztozkodás után a Kazán maradó nemzetségtagok leszármazottai (a Kazai Kakas, a Kazai Gyulafi, a Jolsfai, a Feledi, a Putnoki családok és a Serkei-Kaplai-Loránfi-rokonság) a középkor folyamán mindvégig birtokosok maradtak a településen. A falu gyors fejlődésnek indult a Rátótok alatt. Valószínűleg ők alapíthatták a Szent Já­nos evangélista tiszteletére szentelt Ágoston-rendi kolostort, amely még a 16. században elpusztult, ma már helye sem ismert.

A falu hamarosan mezővárosi rangra emelkedett, ugyanis 1438-tól a forrásokban oppidumként szerepel. 1526 után már látványos visszaesés következett be, plébánia­templom pedig 1576-ra már a reformátusok kezében van. A templom (17. kép) igen ko­rai, 12-13. századi eredetű. A téglalap alaprajzú hajóhoz egy annál kissé keskenyebb és erősen nyújtott, a nyolcszög három oldalával záródó, támpillérekkel erősített szentély csatlakozik. A hajó nyugati oldalához kapcsolódik az ötemeletes, négyzetes alaprajzú torony. A hajó déli oldalához pedig a négyzetes alaprajzú előcsarnok.

A hajó nyugati homlokzatának felső részén a toronytól északra és délre egy-egy fél­köríves záradékú, tölcséresen szűkülő román kori ablak nyílik. Déli falának nyugati sza­kaszán három félköríves román ablak, (kelet felé haladva) egy nagy mérműves ablak, e mellett ismét egy román rézsűs bélletű ablak található, mely kissé lejjebb helyezkedik el az előzőeknél. Az előcsarnoktól jobbra helyezkedik el egy félköríves barokk ablak, mellette ismét egy kis román ablak. A hajó ezen oldalán fűrészfogas párkány húzódik végig, keleti végén egy újabb háromszoros fogrovatos párkány látható.

A szentély déli oldalán két csúcsíves ablak került elő a barokk átalakításból, ugyan­ilyen található a szentély délkeleti oldalán is. A szentélyzáródás sarkait lépcsős támpillé­rek erősítik, és további két támpillér emelkedik a déli szentélyfal előtt. A hajó északi falá­nak keleti részén egy barokk ablak, nyugati szakaszán egy román ablak nyílik. A torony harmadik és negyedik emeletén hármas, román kori ikerablakok nyílnak. A két szint kö­zött párkány húzódik. A második szinten három félköríves ablaknyílás található.

Lejjebb északon és délen egy-egy félköríves záradékú, nyugaton pedig egy kör ala­kú, tölcséresen szűkülő ablak nyílik. A belsőben a szentély csúcsíves diadalívvel kap­csolódik a hajóhoz. A diadalív mindkét oldala gúlával lezárt élszedéssel díszített. A szen­tély északi falának nyugati szakaszán található a reneszánsz sekrestyeajtó. (18. kép) Ke-

142

rétének tagozata: lemez-széles, kíma-lemez-keskeny, kíma-lemez. A lefaragott nyomok alapján rekonstruált szemöldökpárkány tagozata: lemez-szíma-lemez-lemez. A déli szentélyfalban szegmensíves ülőfülke, tőle keletre ugyanilyen, de kisebb méretű fülke mélyed a falba. A szentély sarkaiban, illetve a hosszanti falak felezőpontjain megmarad­tak a késő-gótikus boltozat címerpajzsos vállai, az induló, kétszer hornyolt tagozatú bordák csonkjaival.

Mint azt az eddig elvégzett kutatások megállapították a templomnak két román épí­tési periódusa volt. Az első templomot 1200 körül emelhették. A második periódusban a hajót nyugat felé meghosszabbították és tornyot emeltek a nyugati homlokzat elé, vi­szont változatlan formában éltek tovább a hajó ablakai. Ennek az építkezésnek az idejét a 13. század második felére tehetjük.26

Témánk szempontjából a harmadik középkori periódus a legfontosabb. Ekkor új, gó­tikus szentéllyel és sekrestyével látták el a templomot, a hajóban pedig egy mérműves ablakot helyeztek el. A hajó kétosztatú, lóhereíves alátámasztással és lefelé keskenyedő halhólyag motívumból felépülő ablaka volt az egyetlen, melynek a mérműveit helyre le­hetett állítani. A többi előkerült gótikus ablak ugyanakkora méretű és formájú mint az előző, de mérműveik sajnos teljesen elpusztultak. A sekrestye kelet-nyugati tengelyű, téglalap formájú tér volt. A későgótikus építkezés korhatározásához a reneszánsz sek­restyeajtó nyújt segítséget. A két kímatagos kőkeret tagozatai igen laposak, ezért a rene­szánsz viszonylag korainak mondható vonulatához sorolható - persze csak Borsod vo­natkozásában. A legvalószínűbb, hogy Jagelló-kori, és az 1510-es években készülhetett.

A templom mai formáját a 18-19. század folyamán nyerte el. A 18. században került sor a sekrestye lebontására, a homlokzat átalakítására és a torony megemelése még egy emelettel. A19. században újabb emelet került a toronyra és ekkor készült a körítőfal is.

A következőkben tárgyalandó reneszánsz tabernákulum (19. kép) minden bizony­nyal Sajókazáról került elő, de a megtalálás pontos helye, és az eredeti helye ismeretlen, még a református templomhoz köthetősége sem bizonyított. Ellene szól két érv is: egy 1950-es évekbeli jelentés szerint a tabernákulum egy „közeli házból" került elő, továb­bá a Rátót nemzetségből származó valamennyi család címerében szerepel a hárslevél, viszont a tabemákulumon lévő címeren ilyen nincs.27

A rajta látható címer megfejtése még ma is kérdéses, de a mecénás valószínűleg kapcsolatban állt az udvarral. A címeralak koronából kiemelkedő szarvas, amely legin­kább a Tomori-család címérhez hasonlít. Joó Tibor szerint Bakócz-címer is lehet. Bakócz Tamás egri püspökként (1492-1497) mecénási tevékenységet folytatott ezen a vidéken. Ellenérvként említhető, hogy eltérés mutatkozik a két címer között, mivel a Bakócz címereken a szarvasnyak, vagy a fej átlövését nem jelzi semmi, de a tabemá­kulumon igen.28

Ha fenntartjuk, hogy a tabernákulum valamelyik kazai templomot díszítette, akkor talán még az Ágoston-rendi kolostor is szóba jöhet származási helyként. A plébánia­templomhoz való köthetőségére Simon Zoltánnak dolgozott ki egy érdekes teóriát: esze­rint a templom bizonyára valamely Kazán birtokos család temetkezőhelye is lehetett, ezért nyomós oknak kellett lenni ahhoz, hogy idegen címert ábrázoló tabernákulumot helyezzenek el benne. Ha valóban Tomori-címerről van szó, akkor valószínűleg Tomori Pál készítethette. Ő ugyanis 1520-ban azért állt ferences szerzetesnek, mert két meny­asszonya is elhunyt az esküvő előtt. Az első menyasszony egy Putnoki lány volt, akit ta­lán éppen a plébániatemplomban temettek el. Ezért elképzelhető, hogy Tomori Pál ké­szíttethette a tabernákulumot menyasszonya emlékére.

143

A lábazaton látható az említett címer. A szentségfülkét felül és kétoldalt rozetták ke­retezik. Ez a három rozettasor az ajtóvasalást és ajtót tartó, béllet körül helyezkedik el. Az alsó, kifelé szélesedő felületrész kettős, vésett vonalkázású. A középen faragott sza­laggal összekapcsolt és ugyancsak faragott szalaggal körülvett virágok sorát kívül egy keskeny sima felület keretezi, s ezen a kereten kívül található kétoldalt egy-egy levélkö­teggel díszített pilaszter, melynek vízszintes tagolású lába, s levéldíszes fejezete van. Az oszlopok lábazata és a bélletes szekrényrész alatt faragott, középen felezővonallal ellá­tott ovális díszítő motívumsor látható, amely elhatárolja az alatta lévő ornamentális részt. Alatta középen címerpajzs, melyet két bőségszaru ölel körül. Ez a hiányos rész ké­pezte a tabemákulum alsó részét. A felső, koronázó oromzat sajnos teljes egészében hi­ányzik, így meghatározhatatlan a pasztofórium teljes mérete, de a többi ilyennemű em­lékeinkhez viszonyítva a közepes méretűek közé sorolható.

A tabemákulum/pasztofórium keletkezési ideje az 1500 körüli időszakra tehető. Er­re utal anyaga, megmunkálási módja, és az alkalmazott díszítőmotívumok is. Vörös márvány lelőhely csak a Dunántúlon, az esztergomi érsek gerecsei bányáiban volt. Ez az anyag sokkal reprezentatívabb volt, mint a különféle mészkövek, ezért is köthető le­hetne az udvarhoz közel álló személyhez.

V. Sajószentpéter

Tanulmányom utolsóként tárgyalt emléke - a Miskolctól északra fekvő - Sajószentpéter református temploma. Sajószentpéter település a nevét a Szent Péter tiszteletére szentelt templomról kapta. A település a 15. századtól oppidum, ahol Borsod megye gyakran tart gyűlést. Diósgyőrhöz tartozott 1438-ig. Ebben az évben a dédesi várhoz csatolták és a Pálóczi-családnak adományozta vámjával együtt Albert király. 1446-ban a Pálócziak or­szágos vásárjogot eszközölnek ki a kormányzótól és valószínűleg a mohácsi csatavesz­tésig ők a birtokosai.30

A városban két olyan templomról is tudomásunk van, amelyek már a középkorban állottak, sőt amelyeket még a 17. században is felváltva használtak. A református egyház legkorábbi jegyzőkönyvében olvasható az egykorú bejegyzés, amely szerint 1684-ben „a temetőnél lévő puszta templom a tatároktól megégettetvén, a városon lévő puszta temp­lom megépítteti."31

A két puszta templom közül a városon lévő nyilvánvalóan azonos a mai református templommal, míg a másiknak a romjait az a dombtető rejti, amelyik a mai katolikus templommal, illetve a mellette lévő temetővel szemben van. Ezek egyike kellett, hogy legyen a Szent Péter apostol tiszteletére szentelt, a városnak nevet adó Árpád-kori plé­bániatemplom. A plébániatemplom nagyon korai lehetett: a 12. században már biztosan állt, mert az ilyen típusú névadás a 12-13. század fordulójára jellemző Magyarországon. A muhi csatát követően feltehetően elpusztult, de az is biztos, hogy hamarosan újjáé­pült. Ha ez a Szent Péter és Pál plébániatemplom a források által a „városon kívül való" puszta templommal azonos, akkor a másik egyházra a mai református templomtörténe­téből, illetve közvetlen környezetének településtörténetéből következtethetünk.

A református templomot körülölelő tér ugyanis jellegzetes elnyújtott háromszög ala­kú. Az ilyen alakú terek az alapított városokra jellemzőek és az Alföld peremén fekvő mezővárosokban gyakoriak, keletkezésük idejét a szakirodalom a 14. század közepére teszi. A templomnak már állnia kellett a 14. században, mert egy oklevél szerint 1409.

144

május 31-én kellett a sajószentpéteri Szent Miklós templomban harmadmagával tisztító­esküt tennie Kazai Gyula mesternek annak igazolására, hogy nem ő vitte el Vadna bir­tok határából a Pásztóiak 17 köböl mennyiségű kilencedgabonáját.32 Egy 1412-es okle­vél szerint ismét ez a templom volt kijelölt színhelye egy másik tisztítóeskünek.33

Valószínűleg azért volt szükség két működő templomra, mert megnövekedett a la­kosság. Hasonló helyzet figyelhető meg Miskolcon, ahol a régi város az Avason épült ré­gi plébániatemplom alatt terület el, az új város pedig ettől északra. Sajószentpéteren nincs városkettőződés, de mindkét új templomot hasonló háromszögletű piacterek ve­szik körül.

A16. század közepén vált reformátussá a város. Azzal kapcsolatban, hogy mi történt ez alatt a másfél évszázad alatt a református templommal adataink nincsenek, viszont a templom képe valamelyest árulkodik erről. Az épület a 15. század elejére tehát már el­készült, ezt bizonyítják a források, de emellett a hajó déli oldalán lévő korainak tűnő csúcsíves ablak is ezt valószínűsíti. A templom többi ablaka viszont egyértelműen a ké­ső-gótika időszakába sorolható, tehát a 15. század utolsó harmadába. Ezek szerint ek­kor átépíthették-bővíthették a templomot.

Ekkor épülhetett a hosszházhoz kapcsolódó keletéit, poligonális szentély, melyet hat hármas tagolású támpillér erősít. (20., 21. kép) A szentély északi oldalához csatlakozik a sekrestye, a templom nyugati homlokzatához pedig a nagy harangtorony, két sarkán vaskos támpillérrel. (22. kép) A hajó déli oldalán nyílik a csúcsíves-bélletes gótikus ka­pubejárat, továbbá két gótikus ablak, a már említett korábbi, valamint egy nagyobb, mérműves, mely egykorúnak tartható a szentély négy mérműves ablakával.

Az ablakok nagy formagazdagságot mutatnak. Mivel a mérművek megmaradtak, az ablakok jól szemléltetik azt a tézist, miszerint a későgótikában két egyforma ablakot so­ha nem helyeztek el egy templomon belül.34 Egyébként nagyságuk, formájuk megegye­zik, és mindegyik magas, karcsú és kétosztatú.

A hajó déli oldalán lévő ablak és a mellette lévő, de már a szentélyben elhelyezkedő ablak is kereszteződő profilú alátámasztással készült.35 Kelet felé haladva a következő ablak már félköríves alátámasztású, az ívzáradékban pedig kis körök helyezkednek el. Az e mellett helyezkedő délkeleti ablak lóhereívű alátámasztással készült, lefelé keske­nyedő halhólyagmotívummal. A keleti oldalon pedig „kötél" jellegű, félköríves alátá­masztással, és fölfelé keskenyedő halhólyaggal ellátott mérmű látható. (23. kép) Az északi oldalon (a délivel szemben) ugyanolyan bélletes bejárat nyílik, mint a déli. A to­rony párkányokkal tagolt mezőiből a süveg alatti rész minden oldalán kisebb gótikus ablak nyílik.

Valószínű tehát, hogy a templom legkorábbi része a hajó volt. Ezt bővítették ki a szentéllyel, sekrestyével, és valószínűleg a torony is ekkor épülhetett a benne lévő kis későgótikus kétosztatú ablak alapján. A18. században beszakadt a hálóboltozat, melyet festett kazettás famennyezettel pótoltak. (25. kép) A diadalívnek már csak a lecsonkolt maradványa és a boltozat gótikus bordaindításai láthatók. A diadalív profilja hatszögle­tű volt, a bordaindításokat tartó nyolcszögletű konzolok a földről indulnak, kivéve az északi oldalon lévő első konzolt. A bordaindítások négyszögletesre faragottak, továbbá három irányba futnak szét. Itt is megtalálható a szentély északi oldalán a reneszánsz sekrestyeajtó, (26. kép) amelynek felső háromnegyede Wmamatagozattal keretezett és szemöldökpárkánnyal (lemez-szíma-lemez) ellátott. A tagozatok laposak, ezért ez is a reneszánsz korai szakaszába sorolható, nagyon hasonlít a sajókazai sekrestyeajtóra. Vé­gül ezen a templomon található meg még az országban is egyedülálló jelenség, a rene-

145

szánsz sekrestyeablak. (24. kép) Ennek háromnegyed részét is szimatagozat keretezi, alul könyöklő, felül szemöldökpárkánnyal. A szemöldökpárkány tagozata megegyezik a sekrestyeajtóéval. Könyöklője egyszerűbb kiképzésű: téglalap alakú párkányt alul egy hengeres test tart. Az egész ablak a tagozatokkal együtt egy jól látható keretben van, ami elválik a falsíktól, ezért valószínű, hogy előre elkészíttették és később helyezték be a sekrestye falába. Ez az építési mód jellemző a reneszánsz korára.36 Egyedülisége abból is adódik, hogy sokszor, főleg református templomoknál később elbontották a sekres­tyét, itt azonban eredeti állapotában megmaradt a mai napig.

Összegzés

A dolgozatomban leírt jelenség - mint már említettem - nemcsak az észak-magyarorszá­gi régióra igaz, mert számtalan példa kínálkozik az ország más területeiről is. Erdélyben is a templomépítészet csúcspontja figyelhető meg a 15-16. század fordulóján, ezen be­lül is Udvarhelyszék számos temploma bizonyítja ezt. Ezen a területen is a gótika hatá­rozza meg az alaprajzi és szerkezeti formákat, de már a reneszánsz is megjelenik. Meg­említhető Homoródjánosfalva, Homoródszentpéter, Székelymuzsna, Homoródújfalu, Siménfalva. Itt talán még érzékelhetőbb ez az „átmenet", vagy kettősség, mert a temp­lomok kapuzatai, sekrestyeajtói még gótikus szemöldökgyámos faragással készültek, de a keretezésükön már a reneszánsz jelleg is megmutatkozik.37 De ide sorolhatjuk Sza­bolcs-Szatmárban a nagyszekeresi és nagygéci református templomokat is.38

Azonban nemcsak a reneszánsz térhódításának és új templomok építésének korsza­ka ez az időszak, hiszen sokszor korábbi eredetű egyházakat építenek át, látnak el új, ál­talában sekrestyés szentéllyel. Mintha ebben az időszakban valami kényszer hajtotta vol­na a kegyurakat és az egyházközségeket a szentélyek átépítésére. Ennek okait részben az egyház-társadalmi változásokban és a liturgiában kereshetjük. Nem utolsósorban fontos megemlítem, hogy ezekben a szentélyekben már bőven volt hely az elterjedő szárnya­soltároknak. Ugyanakkor mivel a szertartást sok esetben több pap végezte, ezért mind a szentélyben, mind az ahhoz csatlakozó sekrestyében nagyobb helyre volt szükség.

Ezt a korszakot Európa-szerte és Magyarországon is a polgári közösségek egyházi és világi építkezései, a szerzetesrendek építő tevékenysége, a világi és egyházi arisztokrá­cia és vagyonos réteg magánépítkezései és mecénássága határozza meg. A vármegyei nemes is kivette részét ebből: patrónusként templomát építtette, felszerelte, papját eltar­totta, és egyháza szükségleteiről még végrendeletében is gondoskodott.

146

Jegyzetek 1 Marosi, 1983. 2 Marosi, 1975. 33-35. o. 3 Egyébként használatuk ideje az Úrnap bevezetésétől (1316) a tridenti zsinat (1545) idejéig tar­

tott, mert az utóbbi rendelte el az oltári szentségnek az oltárra való visszahelyezését. 4 Feuerné, 1977.; Balogh, 1985. 5 Pálos, 2000.18. o. 6 Pálos, 2000. 7 A sekrestye keleti ablaka esetleg még a 13. századból ered, amit az első gótikus periódusban

másodlagosan használtak fel. 8 A boltozat mostanában kerül rekonstruálásra a nagy mennyiségben megmaradt boltozati bor­

dakövek és a négy zárókő alapján. 9 Pálos, 2000. 10 Schallaburg, 1982, 656. o. 11 Feuerné, 1977. 12 Genthon-Dercsényi, 1954,423. o. 13 László, 1934, 220. o. 14 Borovszky, é.n. 67. o. 15 Nagy, 1907, 89. o. 16 Havassy, 1986, 34. o. 17 Nagy Iván monográfiájában tévesen sírkőnek véli a pasztofóriumot, s az évszámot is tévesen

(1503 helyett) 1530-ként közli. Nagy, 1860. 18 Dornyay, 1928. (A szerző fordítását használtam fel.) 19 Sisa-Wiebenson, 1998, 76. o. 20 A történeti adatokra: Simon-Valter, 1986. 21 Simon-Valter, 1988. 22 A mai sekrestye helyén a 16. században is állt már valamilyen építmény. 23 Építésének idejére utal egy mesterjegy az egyik bordán, mely II. Ulászló visegrádi építkezé­

sével (a ferences kolostor kerengője) hozható kapcsolatba. Simon-Valter, 1988. 24 Simon, 2002. 25 Nem kizárt, hogy a vállkő utólag került elhelyezésre. 26 Simon, 2002. 27 A templom kutatását Simon Zoltán végezte 2002-ben. 28 Joó, 1988. 254. o. 29 Joó, 1988. 30 Csánki, 1890. II. 167. o. 31 Simon, 2002. 32 ZSO, II., 6811. sz. 33 ZSO, III., 2914. sz. 34 Sedlmayr, 2001. 35 Sedlmayr, 2001. 36 Feuerné, 1977. 37 Dávid L., 1981. 38 Szabolcs-Szatmár Megye Műemlékei II. kötet, Bp. 1987.

147

Irodalom

Balogh, 1985: Balogh Jolán: Mátyás király és a művészet, Magvető Kiadó, Budapest, 1985.

Borovszky én.: Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai, Nógrád vármegye, Budapest.é.n.Országos Monográfia Társaság

Csánky, 1890: Csánky Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, II. kötet, Budapest, 1890.

Dávid, 1981: Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei, Kriterion Kiadó, Bukarest, 1981.

Dornyay, 1928: Dornyay Béla: A nógrád megyei Kisgerge reneszánsz pasztofóriuma, in: Archeológiai Értesítő, XLIII., 1928.

Engel-Kristó-Kubinyi, 1998: Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András: Magyarország története 1301-

1526, Osiris Kiadó, Budapest, 1998. Feuerné, 1977: Feuerné Tóth Rózsa: A reneszánsz építészet Magyarországon, Corvina Ki­

adó, Budapest, 1977. Feuerné, 1983: Feuerné Tóth Rózsa: Korai reneszánsz (1470-1541), in: A művészet törté­

nete Magyarországon, szerk.: Aradi Nóra, Gondolat Kiadó, Budapest, 1983,148-182. p.

Genthon-Dercsényi, 1954: Genthon István - Dercsényi Dezső (szerk): Nógrád Megye Műemlékei,

Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954. Havassy, 1986: Havassy Péter: Heves megye középkori tisztségviselői, Eger, 1986. Horváth, 1986: Horváth Barna: Sajószentpéter. Műemlékek. TKM kiskönyvtára, 1986,

264. sz. Joó, 1988: Joó Tibor: A sajókazai vörös márvány tabemákulum, in: A Hermán Ottó

Múzeum Évkönyve, XXV-XXVL, Miskolc, 1988. László, 1934: László István: Kisgerge, Liptagerge, in: Nógrád és Hont vármegye, in: Ma­

gyar városok és vármegyék monográfiája, szerk: Ladányi Miksa, Buda­pest, 1934.

Marosi, 1975: Marosi Ernő: Magyar falusi templomok, Corvina kiadó, Budapest, 1975. Marosi, 1983: Marosi Ernő: Gótika, in: A művészet története Magyarországon, szerk.:

Aradi Nóra, Gondolat kiadó, Budapest, 1983. 52-148. Nagy, 1858: Nagy Iván: Lubellei és kisfaludi Lipthay család nemzedékrende és okleve­

lei, Pest, 1858. Nagy, 1860: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblák­

kal, Pest, 1860. Nagy, 1907: Nagy Iván: Nógrád vármegye története, Balassagyarmat, 1907.

Schallaburg, 1982: Osztrák-magyar szerkesztőbizottság: Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn 1458-1541, Schallaburg, 1982.

Sedlmayr, 2001: Sedlmayr János: Magyarországi késő gótikus mérműves ablakok, in: Mű­emlékvédelem, XLV.évf., 2001, 2.

Simon, 2002: Simon Zoltán: Egy lépés előre: újabb középkori részletek a sajókazai re­formátus templomon, in: Détshy Mihály 70. születésnapjára. Tanulmá­nyok. Művészettörténelem-Műemlékvédelem. Budapest, 2002.

148

Sisa-Wiebenson, 1998: Sisa József-Dora Wiebenson szerk.: Magyarország építészetének történe­

te, Vince Kiadó, 1998. Simon-Valter, 1988: Simon Zoltán-Valter Ilona: Alsópetény, római katolikus templom, kutatási

jelentés, 1988. Szabolcs-Szatmár megye műemlékei, II. kötet, Szerk. Entz Géza, Budapest, Akadémiai Ki­

adó, 1987, ZSO: Zsigmond kori okmánytár, szerk: Mályusz Elemér (I.-II.kötet), Borsa István Engel Pál

(III:-VI.kötet), Budapest, 1951-2001.

149

1. kép: Tereske, a szentély keleti ablaka 2. kép: Tereske, a szentély diadalíve

3. kép: A tempbm alaprajza és déü oldalnézete 4. kép: Tereske, pasztofórium

150

5. kép: Egyházasgerge, délkeleti homlokzat

6. kép: Egyházasgerge, a templom alaprajza

151

7. kép: Egyházasgerge, déli homlokzat

8. kép: Egyházasgerge, a szentély déli oldala

152

9. kép: Egyházasgerge, szentségtartó 10. kép: Egyházasgerge, szentségtartó

11. kép: Alsópeteny, alaprajz és hosszmetszet 12. kép: Alsópeteny, északi homlokzat (kutatás előtti állapot)

153

13. kép: Alsópetény, déli homlokzat 14. kép: Alsópetény, a szentély déli oldala

15. kép: Alsópetény, a szentély diadalíve 16. kép: Alsópetény, szentségtartó

154

18. kép: Sajókaza, befalazott

sekrestyeajtó

17. kép: Sajókaza, délnyugati homlokzat

19. kép: Sajókaza, szentségtartó

20. kép: Sajószentpéter, délkeleti homlokzat

155

22. kép: Sajószentpéter, északkeled homlokzat

156

21. kép: Sajószentpéter,

a templom alaprajza

24. kép: Sajószentpéter, a sekrestye

keleti ablaka

23. kép: Sajószentpéter, keleti homlokzat

25. kép: Sajószentpéter, délkeleti szentélybelső 26. kép:

Sajószentpéter, sekrestyeajtó

157