a csontváry-krónika egyik korai fogalmazványa
DESCRIPTION
A Janus Pannonius Múzeum 1989-es évkönyvébőlTRANSCRIPT
A CSONTVARY-KRÓNIKA KORAI FOGALMAZVÁNYA II.
ROMVÁRY Ferenc
Németh Lajos írja a harmadik kiadás előszavában: „A Csontváry-emlékkönyv első kiadása 1976-ban jelent meg. Nem egészen egy évtized alatt szükségessé vált a harmadik kiadás megjelentetése, és ez már önmagában is jelzi, hogy a „Csontváry-kultusz" nem pillanatnyi fellob-banás, divat, „sznobéria' volt, mint ahogy néhányan hangoztatták a hatvanas évek végén, hanem Csonváry életműve csakugyan elfoglalta helyét a magyar szellemi életben. Szociológiai felmérések is mutatták, hogy Munkácsy és Szi-nyei mellett a nagyközönség körében ő a legismertebb magyar festő, a Magányos cédrus népszerűsége utolérte a Majálisét."
A magunk részéről a fentiekhez hozzátehetjük még, hogy a Csontváry Múzeum változatlanul nagy látogatottságnak örvend, ezzel is igazolva létrehozásának szükségességét. Fennállása óta rendszeresen évi 150—200 ezerre tehető a hazai és külföldi érdeklődők száma. Eddig több millió látogatója volt már az állandó életmukiállításnak. A publikációk száma is örvendetesen emelkedő tendenciát mutat. A JPM évkönyveiben rendszeresen jelennek meg a Csontváry problematikát érintő írások, kutatási eredményeket közzétevő dolgozatok, adatfeltárások és forrásközlések. Két közlemény is foglalkozik e számban a Csontváry elismertetésén, olykor a puszta fennmaradásért, a művek megmentésén munkálkodó, az életmű iránt mélységes felelősséget érző és tanúsító Gerlóczy Gedeon hivatalos fórumokkal, hivatalnokokkal szembeni kitartó és szívós küzdelmével. Rokon a két közlés abban is, hogy mindkettő az első fogalmazvány hevületét, szókimondó kendőzet-lenségét őrzi. így a maga nyerseségében talán hívebben tükrözi, hitelesebben közvetíti azt a néha kilátástalannak tűnő helyzetet, honi közállapotot, közönyt és közömbösséget, mely körbefonja és gúzsbaköti a tennivágyást és jószán-dékot, és értéket hagy elveszejteni fel nem ismert értékekkel szembeni érdektelenségével.
A Csontváry-krónika 1959-es, Zombori Lajos által most közzétett vázlatát újabb adatokkal egészíti ki a JPM Képzőművészeti Adattárában őrzött, Gerlóczy hagyatékából származó 1973-as
részletezőbb, bővebb változat, mely tényszerűen ismerteti a Csontváry életmű hányatott sorsát. Minden bizonnyal közvetlenül a Csontváry-emlékkönyv számára készült egyik első fogalmazványról van szó, melyet az 1976-os (első) kiadású kötetet megelőző, az előmunkálatok időpontját jelző 1973. november 304 dátum is hitelesít. Természetszerűleg a Zombori-féle változathoz képest újabb 25 év történései is hozzáadódtak a krónikához.
Gerlóczy nyomtatásban megjelent szövegégen nagyobb súlyt kapott az életrajzi vonatkozású visszaemlékezés. A Krónika az 1919-es árverezéssel zárul, a képek utóélete nem került publikálásra. Legalábbis ilyen autentikus formában, ilyen részletes megvilágításban nem. Lírai vallomással fejeződik be Gerlóczy írása, mely szerint „az elmúlt 55 esztendő alatt a Végzet, a Sors nem is egyszer csodával határos módon szólt bele, és segített a művek megmentésében: abban, hogy a XX. században, az egymást váltogató stílusirányok mellett, végül is nemzeitünknek ma már világviszonylatban is elismert, egyedülálló nagyságát nemcsak a külföld, hanem saját országa, hazája is megismerje."
Fentiek szellemében, a Csontváry história jobb megismerése jegyében, az igazság feltárásának szándékától vezérelve döntöttünk úgy, hogy Gerlóczy Gedeonnak mindkét fogalmazványát nyilvánosságra hozzuk.
A szöveg változatlanul kerül közlésre, kizárólag a gépelési hibákat javítottam át és néhány értelemzavaró esetben használtam a zárójelet.
Az öt nagyméretű Csontváry festménnyel kapcsolatos események,
időrendi felsorolásban 1919 októberében építési irodám részére mű
termet kerestem, Így jutottam el az akkor Fehérvári út 34—36. számú, a Gárdonyi szobor mögötti sarokházba.1 A kapun „Mute-
'Ma Bartók Béla út 36—38. Az épület Budafoki utca felőli s árkán domborműves emléktábla található.
A J a n u s P a n n o n i u s M ú z e u m É v k ö n y v e 34 (1989) : 295—303. Pécs , H u n g á r i a , 1990.
296 ROMVÄRY FERENC
rem kiadó" feliratú táblát láttam. A házfelügyelő a következőket közölte: „Egy idős festőművész bérelte, s ő pár hónappal ezelőtt megbetegedett, majd a János kórházban meghalt. Barátságos, kedves ember volt, a házban mindenki szerette, tisztelte. A család éppen fent van, mert november l-ig a műtermet ki kell üríteni és most tárgyalnak a teendőkről." Felmentem az ötödik emeletre és ott Kosztka Antalt, s a család férfi és női tagjait találtam. A családom nevét ismerték, szívesen fogadtak, de sajnos a műtermet egy nappal előbb már kiadták. A falakon érdekes iszénrajzok, alattuk festmények ládákban, hengereken nagyméretű képek, s a szerény bútorok megtöltötték a műtermet. Engedelmet kértem, hogy a képeket megnézhessem. Döbbenetes erejű, színpompában ragyogó tájképek, figurális kompozíciók voltak. Szuggesztív erejükkel olyan mély benyomott gyakoroltak reám, amilyet eddig csak a világ múzeumainak remekműveinél éreztem. Most e képek és rajzok láttán hasonló, ideg szálaimat megborzongató, csodálatos érzés töltött el. Közben hallottam, hogy árverésen akarják a festményeket értékesíteni. Megkérdeztem hol és mikor tartják, mert érdekelnek a Csontváry festmények és rajzok. Akkor lettem 24 éves és anyai örökségemet az árvaszék rendelkezésemre bocsátotta. Ez tette lehetővé, hogy az árverésre elmenjek, s ott megvásároljam a képek nagy részét, a rajzokkal együtt. A család egyes kisebb képeket megtartott magának.
Építész irodám ekkor a nemrég elhunyt nagybátyám, Kaiser József építőművész Erzsébet krt. 19. számú házának irodájában volt. Idehoztam a festményeket és a rajzokat: a falakat beborította a kisebb festmények sokasága. Az öt nagyméretű kép: a Baalbek, Taormina látképe, Magas Tátra, Mária kútja és a Jeruzsálemi Panaszfal2 Csontváry monumentális festményei, az eredeti külön hengerekre felcsavarva, ládákban egy sarokban a padlón gondosan becsomagolva voltak elhelyezve. Később a IV. kerületi, Városház utca 4. számú ház V. emeletén béreltem műtermet, s az összes festményeket ott, hasonló biztonságban helyeztem el és őriztem.
1921-ben Lehel Ferencz festőművész és művészettörténész felkeresett, mert и Kosztka családtól megtudta, hogy én vásároltam meg a Csontváry hagyatékot. Tanulmányt és könyvet akart írni Csontváry művészetéről és a repro-
2 Baalbek; A taorminai görög színház romjai; A Nagy-Tarpatak a Tátrában; Mária kútja Názáretben; A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben.
3 Rózsaffy Dezső (1877—1937) festő, művészeti író,
dukciók részére a képek lefotografálásához engedélyemet kérte. A kisméretű képeket az irodámban fényképezték le, az öt nagyméretű képet a Városház udvarára egy verőfényes délelőtt a Weinwurm-cég a ládákban levitette s a Lehel, valamint személyes felügyeletem mellett, a hengerekről lecsavarva, a falfelületre felaggatva készültek a felvételek. Elkészültük után hengerekre csavarva, ládákban visszavittük a festményeket irodámba. Lehel meghívására Fényes Adolf, Lyka Károly, Vaszary János és több művész és kritikus is részt vett a felvételek készítésénél, is akkor Vaszary és Lyka megvitatták Csontváry művészi teremtőerejének, csodálatos kompozíciós készségének és a képek üde, ragyogó színeinek művészi értékét. Lykának bizonyos fenntartásai voltak. Ezután nyugalmas évek következtek.
1925. nyarán Rózsafy? a Szépművészeti Múzeum európai hírű művészettörténésze hozta el irodámba a párizsi Louvre egyik igazgatóját, s ő a kisebb képeket látva annyira fellelkesedett, hogy a felvételek negatívjairól egy sorozat kópiát kért, s ezeket tőlem meg is kapta.
A húszas évek végén Ernst Lajossal és Lázár Bélával egy Szinyei \Merse Pál emlékvacsorán egymás mellett ültünk és szóbahozták, hogy nem volna-e lehetséges az Ernst múzeumban egy Csontváry emlékkiállítást rendezni? Én emlékeztettem őket, hogy mikor 1919-ben érdeklődtem náluk Csontváry iránt, mint dilettáns álmodozóról le akartak beszélni. Ez a kiállítás ügye akkor abbamaradt és amint később megtudtam, csak Vaszary János szorgalmazására voltak hajlandók az emlékiállítást 1930 októberében megrendezni. Akkoriban Vaszary Jánosnak a Magyar Művészetben megjelent cikke szerzett nagy meglepetést: részletesen kifejtette, hogy Csantváry nemzetközi alkotóművészi nagysága miben és mennyivel nagyobb mint Cézanne-é, Gauguiné és Van Goghé. Az Ernst Múzeumból ugyanolyan gonddal, ellenőrzésem mellett szállították oda és vissza a nagyméretű képeket hengeren, eredeti feszítőkereteivel és ládáival. Teljes épségben így kerültek vissza a Városház utcai irodába.
1931-ben jelent meg Lehel Ferencnek Csontváry művészi nagyságát fejtegető nagyformátumú újabb könyve/1
1939-ben a nemzetközi politikai nyugtalanság hatására nem tartottam elég biztonságosnak a Csontváry képek őrzésére a Városház utcai iro-
műkritikus, a Szépművészeti Múzeum volt igazgatóőre.
4 behel Ferenc : Csontváry Tivadar, a posztimpresszionizmus magyar előfutára (Második vázlat) Párizs, 1931.
A CSONTVÁRY-KRÓNIKA FOGALMAZVÁNYA И. 297
dámát, ezért Csánki Déneshez5, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójához fordultam azzal a kéréssel, hogy az öt nagyméretű képnek a múzeum raktárában való elhelyezését engedélyezze. Csánky szívesen vállalta, s én elismervény ellenében kifogástalan állapotban saját hengerein és ládáikban kiszállítottam Csontváry öt nagyméretű képét és grafikáit.
Az 1944. április 3-i repülőtámadás után a részben időközben a lakásomban, valamint az irodámban őrzött kisebb méretű Csontváry képeimet az általam tervezett, 1943—44-ben felépített Petőfi Sándor utca 12., Párisi utca 6/a. és 6/b. számú bérházak alsó, bombabiztos pincéjében helyeztem el.
A Városház utcai műterem és az I. Naphegy u. 19. III. emeleti lakásom az ostrom alatt súlyosan megrongálódott. Az irodám és a jelenlegi Galamb utca 3. sz. alatti lakásom rendbehozatala után a kisméretű képeket ide hozattam.
Csontváry nagy képei a második világháborút a Szépművészeti Múzeum pincéjében az eredeti hengereken és ládákban vészelték át. Később ezeket, és a lakásomról odaszállított kisebb képeket a Képzőművészeti Főiskola tanári karának és növendékeinek óhajára a főiskola dísztermében, tanácstermében és könyvtárában függesztettük ki.
1947-ben Károlyi Mihály párizsi követünknek Budapesten vendége volt Jean Cassou a párizsi Musée National d'Art Moderne igazgatója, s ő itt előbb Károlyi budapesti lakásán látta Csontvárynak tőlem kölcsönkért három nagy képét, majd ezeken fellelkesülve a többi képet is megnézte a főiskolán. Szorgalmazására a Külügyminisztérium Kulturális Osztálya 1948 szeptemberében Csontváry öt nagyméretű, nyolc kisebb festményét és tíz szénrajzát tőlem nyugta ellenében átvette és Párizsba küldte kiállításra. A festményeket és rajzokat a Képzőművészeti Főiskola szakemberei csomagolták a hengerekre és ládákba.
1949 március és április hónapban a képeket a Musée National d'Art Moderne helyiségeiben egyéb magyar kép- és szoboranyaggal együtt állították ki. A párizsi magyar követség jelentése szerint Csontváry művészete óriási sikert aratott. Jean Cassou úgy nyilatkozott, hogy a mélypontra süllyedt École de Paris művészeire óriási lelkesítő hatást gyakorolt. A párizsi követség a művészi és a napilapok összes kritikáit fotókópiában is megküldte.
1949 év végéig az értékes műtárgyakat a Múzeumok Országos Központjának0 be kellett jelenteni. Bejelentésemben közöltem, hogy a ki-
5 Csánky Dénes (1885—?) 1944 után Dél-Amerikában telepedett le.
mutatásban megjelölt Csontváry képeim a pá-1 rizsi kiállításon szerepeltek, s még nem kaptam г vissza őket. Kértem a hazahozatalhoz hivatalos
támogatásukat. Állandó sürgetésemre a Szépművészeti Múzeumhoz utasítottak, ahol senki
t sem akart tudni semmiről. A külügyminiszté-) rium Kulturális Osztálya időközben megszűnt,
a régi tisztviselők közül senki sem volt a he-i lyén (Rajk-ügy), így újra a Musée National 2 d'Art Moderne igazgatójához, Jean Cassouhoz
fordultam, s ő azt közölte velem, hogy a kiállítás bezártával annak egész anyagát, közte Csontváry műveit is a magyar követségnek adta át.
1950 áprilisában a Múzeumok Országos Köz-) pontja értesített, hogy Csontváry művei vissza
érkeztek, a Szépművészeti Múzeumban azonban csak nyolc kisméretű képet mutattak meg nekem, az öt nagyméretű képről és a tíz szénrajzról senki sem akart tudni semmit.
1950. május 31-én a Szépművészeti Múzeumnak írt levelemben kértem az öt nagy képnek és a még ugyancsak hiányzó szénrajzoknak fel-
" kutatását. Kértem továbbá, hogy mivel félő, 1 hogy a nagyméretű képek csomagolását és kül-1 dését is olyan szakszerűtlenül fogják végezni, 1 mint a visszaérkezett kisebb képekét, gondos-( kódjának arról, hogy a festményeket a kiszállí-* tásnál alkalmazott fahengerre szakemberek köz
bejöttével helyezzék rá a feszítőkeretekkel '' együtt, ugyanolyan csomagolásban, mint ahogy 2 kiküldöttük, küldjék vissza. Erre a levélre vá-У laszt nem kaptam, s többszöri érdeklődésemre
szóbeli felvilágosítást sem adtak. 1954-ben és 1955-ben a Szépművészeti Mú-
c zeum letéti szerződés tervezeteket küldött nekem, ezekben a nagy képek nem szerepeltek, ezek szerint a múzeum vezetősége nem tudott arról, hogy a nagy képek nála lennének. A
2 szerződés tervezeteket egyébként nem írtam alá, mert a kisebb méretű festményeknek és
l rajzoknak részemre váló kiadásához ragaszkod-г tarn. * 1956. június 15-én a Szépművészeti Múzeum
nak írt és a másolatban az Üj Magyar Képtár-* nak és a Külügyminisztériumnak is megküldött я újabb levélben sürgettem a nyolc festmény és e a rajzok kiadását, a hiányzó 5 festmény felku
tatását. A Külügyminisztérium azt válaszolta, hogy már a levél vétele előtt intézkedett, a festmények felkutatását maga is fontosnak tartja, szóban is csak annyit mondottak, hogy hazahívják a párizsi követség egyik dolgozóját, aki talán tud valami közelebbit mondani.
6 Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (1949 és 1952 között).
298 ROMVÁRY FERENC
1955—56-ban megkezdődött a magyar anyagnak a régi képtárból való szétválasztása és kezdetben a Károlyi palota, majd később a Curia volt épületébe való átszállítása. A magyar anyag igazgatója Rajnai7 volt, s neki elpanaszoltam a Csontváry festményekkel kapcsolatos problémámat. Segítségét ígérte és 1956. július 31-én megkaptam sürgönyét, hogy a nagy képek megvannak. Ekkor derült ki, hogy a képek már 1950. elején a többi képpel együtt visszaérkeztek.
Közbevetőleg megjegyzem, hogy a képeket nemcsak én kerestettem, hanem Fülep Lajos műtörténész is, aki erről így számolt be a Kortárs 1963 novemberi számában: „Evekkel ezelőtt az 1949 évi áprilisi párizsi kiállítás után érdeklődtem, hol vannak (a Csontváry képek), miért nem látni őket? Az intézmény vezetője azt felelte, nincsenek! Párizsban feladták őket, az úton elvesztek." A következő alkalommal azt a választ kaptam, hogy diplomáciai úton Európaszerte keresik őket. Mikor aztán végül azt mondottam, hogy világraszóló botrányt csapok, ha nem kerülnek elő, egy idő után közölték velem, hogy a képek ott vannak a pincében ládákban meg tekercsekben, sose vesztek el, idejében megérkeztek, szabályszerű elismer-vénnyel átvették őket, csak ott voltak elveszve a pincében már nem is tudom hány évig? Akkor még külön elkeseredett harcot kellett vívnom azért, hogy felhozzák, letekerjék, de mikor azt is követeltem, hogy vakrámára feszítsék az volt a válasz: »lehetetlen, nincsen rá fedezeti« Kérdezem mibe kerül? A válasz: 4000 forintba. Azt mondottam: én fedezem! Igenám, de azt mondották, nincsen hely ahol felállítsák. Megmondottam, hogy ugyanott és hogyan felállíthatják; elérni végülis csak annyit tudtam, hogy restaurálták őket és azután persze újra feltekerték."
Az említett távirat vétele után megnéztem a képeket, s megállapítottam, hogy főleg a képek szélein festékleválások vannak. Ezt a Szépművészeti Múzeumhoz intézett 1956. augusztus 10-i levelemben rögzítettem, egyidejűleg megköszöntem, hogy a további leválások megakadályozására, szakszerű leragasztásukról rögtön gondoskodtak, s felhívtam figyelmüket arra, hogy a képeket kifogástalan, jó állapotban vitték ki Párizsba, a képek hengerre voltak felfeszítve,8 s mellette vakrámákat is küldöttem: visszaérkeztek-e azok, s ha nem, akkor pótlólag vissza kell szerezni, vagy új vakrámákat kell elkészíteni, mert a tartósan összegöngyölt képeken a festék megrepedezik és lepattog.
7 Rajnai Miklós (sz.:1925) művészettörténész. Angliában él.
1- E levélre a Szépművészeti Múzeum a Kül-ï- ügyminisztériumhoz utasított. A Külügyminisz-a térium arra az álláspontra helyezkedett, hogy \r ő az egész anyagot még 1950-ben a Szépművé-i- szeti Múzeumnak átadta, akkor sem a sérülé-)s seket, sem a feszítő keretek hiányát nem kifo-is gásolták, annyi idő után a Külügyminisztérium í- már felelőssé nem tehető. Én viszont rámutat-k tam arra, hogy a képeket tőlem a Külügymi-i- nisztérium vette át, velem szemben felelős, én
pedig csak most jutottam hozzá, hogy a képe-,j ket megnézhessem. Erről a megbeszélésről a )S Szépművészeti Múzeumot 1956. október 17-i
levelemben tájékoztattam. ;_ A kis képeket 1956 szeptemberében vissza-n kaptam, az öt nagy kép pedig a Nemzeti Gálé-\ ria letétébe került.
Az 1958. évi brüsszeli világkiállításon a nagy t képek közül a Mária kútja a magyar pavilon-il ban volt, két kisebb képpel kiállítva, a harma-n dik kisebb képet a „Sétalovaglás a tengerpar-ц ton"-t a nemzeti pavilonban állították ki s en-t_ пек alapján, mivel holt művészt nem tüntet-L hettek ki, a Magyar Nemzeti Galéria Grand
Prix~t és nagy aranyérmet kapott. Hazahoza-k tála után a Mária kútját a Magyar Nemzeti
Galériában hengerre csavarva a raktárban he-e lyezték el. ;_ Az 1960. december 16-án újabb levelet küld-,_ tem Pogány Ödön Gábornak, a Nemzeti Galé-l_ ria főigazgatójának és ebben szorgalmaztam új-)_ ra valamennyi nagy kép rendbehozatalát.
0 ^ * *
1962. július 2-án a Kulturális Kapcsolatok |" Intézete értesített, hogy ez év decemberében a
brüsszeli Beaux Arts helyiségében Csontváry l> kiállítást kíván rendezni. E levélre 1962. július a 3-án adott válaszomban közöltem, hogy három
nagy kép: a Baalbek, a Taormina és a Tátra a súlyosan rongált állapotban van. A Nemzeti
Galériában tartott legutóbbi szakértői szemle '- megállapította, hogy az 1948-49-es párizs-s brüsszeli kiállításról visszaérkezett és azóta a
múzeum raktárában felgöngyölt állapotban tárolt képeken festék el- és leválások keletkeztek
n és sürgős restaurálásra van szükség. Amennyi-l> ben tehát bárhol Csontváry egész művészi al
kotását felölelő kiállítást óhajtanak rendezni, ezeknek a képeknek sürgős rendbehozatalára van szükség. Rámutattam arra, hogy az 1948-49-es kiállításra kiküldött hengerek, feszítőrá-
t mák még mindég nem kerültek elő. Kifejezést t adtam annak az aggodalmamnak, hogy a kül
földi kiállításoktól féltem a képeket, mert a
8 Pontosabban: feltekerve, feltekercselve.
A CSONTVÁRY-KRÓNIKA FOGALMAZVÁNYA II. 299
leggondosabb kezelés mellett is a vakrámáról le kell szedni, felgöngyölve küldeni, újra felfeszíteni, ami előbb-utóbb a képek pusztulásai eredményezi, és akkor nem lesz mit kiállítani. Javasoltam, hogy amennyiben mégis kiállításra kerül sor, járjanak el a Nemzeti Galéria igazgatóságánál, hogy a megrongált (...) Csontváry vásznakat azonnal vegyék a restaurátorok munkába és ellenőrzésem mellett a festékleválásokat rögzítve a hiányokat pótolják.
Ezt követően 1962. július 5-én a KULTI-bari* szóban azt közölték velem, hogy a Nemzeti Galériában tárolt nagyméretű Csontváry képeket szakértő bizottság megvizsgálta és javaslatuk alapján a szükséges konzerválási és restaurálási munkákra a megbízást megadva ezt már folyamatba is tették. Minthogy erről mitsem tudtam, július 6-án levélben kértem tájékoztatást a Nemzeti Galéria főigazgatójától, hogy kikből állott a szakértői bizottság és mit állapított meg a képek állapotáról. Ki vagy kik, hol és mikor fogják a konzerválás és restaurálás munkáját elvégezni, milyen módszerrel kívánják a festékleválásokat rögzíteni és a hibákat pótolni, hogy az olajfestményeknél a későbbi színelváltozást elkerüljék? Kértem a levélben, hogy a képek rendbehozatala után újra szakértői bizottság vizsgálja meg a képeket, tisztázva, hogy elbírják-e a hosszú utat, a folytonos rázkódást, a képek feigöngyölesét stb. A gyenge állapotban levő képeknél nem fog-e újra újabb festékleválás keletkezni, és felvetettem azt a gondolatot, hogy minthogy az 1948. évi repülőgépen történt kivitel alkalmával a képek nem rongálódtak meg, hanem csak a vasúton történt visszahozatalukkor, nem kellene-e most is a képeket repülőgépen vinni és hozni?
A Nemzeti Galériához intézett 1962. október 2-i levelemben újból megismételtem a képek restaurálásával és szállításával kapcsolatos kívánságaimat, mert ezekre mindaddig választ nem kaptam.
Végülis a nagyméretű képek szakértői vizsgálata 1962. október 12-én történt meg. A vizsgálaton megállapították a nagy képek állapotát és a kiállítás előtt elvégzendő munkálatokat. A szemle alkalmával mind én, mind dr. Dénes Jenő hangsúlyoztuk, hogy a képek a Párizsba történt kiszállítás előtt kifogástalan állapotban voltak.
A restaurátori munkák folyamata alatt, 1962. november 8-án közöltem a KULTI-val, hogy a nagy képeket vakrámára felfeszítve szállítsuk, mert a festővásznak rongált volta miatt fél(n)ek, hogy a leszedéskor és az újra félfeszítésnél repedések keletkezhetnek. Erre váló te-
9 Kulturális Kapcsolatok Intézete.
kintettel kértem a szállítás módjának megbeszélésére, részvételemmel tartandó értekezlet összehívását.
A nagy festményeken végzett restaurálási munkákat az 1962. november 19-i jegyzőkönyv tatralmazta, megállapítva, hogy a képek most már kifogástalan állapotban vannak.
Minthogy már akkor tudtam, hogy a kiállításról való visszaérkezéskor nem leszek Budapesten, 1962. november 16-án a KULTI-hoz, 1962. november 29-én a Nemzeti Galériához intézett levelemben kértem, hogy a kicsomagoláshoz képviseletemben dr. Dénes Jenőt hívják meg, s amennyiben a festményeken, vagy a képrámákon javítások válnának szükségessé, a munkálatokat azonnal végezzék el.
A brüsszeli kiállításról visszaérkezett festményeket 1963. január 10-én csomagolták ki. Erről felvett jegyzőkönyv különféle sérüléseket állapított meg.
Minthogy akkor én Torontóban voltam, a Magyar Nemzeti Galéria a feleségemet értesítette telefonon, hogy a restaurálást el fogják végezni.
Még Torontóban kaptam a KULTI táviratát, melyben közölték, hogy a festményeket a legérzékenyebb három nagy vászon kivételével (hogy melyek ezek a távirat nem nevezte meg) Belgrádba is ki kívánják állítani. 1963. január 26-i levelemben megírtam, hogy a nagy képek tekintetében nem járulok hozzá. A KULTI azonban 1963. február 3-i távirata szerint ragaszkodott a Tátra és a Panaszfal belgrádi kiállításához. Ujabb, 1963. február 3-i válaszomban utaltam az 1962. október 22-i jegyzőkönyvben foglaltakra, s ezért a Belgrádba szállításhoz csak azzal a feltétellel járultam, hozzá, hogy a képeket rámában vigyék le Belgrádba és visz-szaszállítás után mindkét kép a szakértői bizottság által javasolt konzerválását végezzék el, s a konzerválással és restaurálással kapcsolatos költségeket a KULTI vállalja.
A KULTI 1963. február 18-i válaszában közölte, hogy a Mária kútját is ki kívánja állítani, mely célból másfél méter átmérőjű hengert készített. 1963. február 20-i válaszomban mindehhez „Fájó és féltő szívvel" hozzájárultam.
Erről a levelezésről a Nemzeti Galériát is tájékoztattam.
A belgrádi kiállításról visszaszállított festmények kicsomagolása 1963. április 29-én történt. Az erről szóló jegyzőkönyv szerint újabb sérülések történtek.
1963. június 21-én a Nemzeti Galériához írt levelemben felhívtam a figyelmet arra, hogy a belgrádi kiállítássál kapcsolatban a KULTI-vál kötött megállapodás szerint, a KULTI a Taor-
300 ROMVÁRY FERENC
mina és a Panaszfal restaurálási költségeit vállalta, kívánatosnak tartottam a jegyzőkönyv szerint megrongált állapotban visszaérkezett Baalbek és Tátra, valamint a Mária kútja teljes rendbehozását.
Az 1963, szeptember 12-i levelemben ismét sürgettem a nagy képeknek helyreállításával kapcsolatos kérdések mielőbbi tisztázását és a munkálatok elvégzését.
ífe :sfc з|с
Még a brüsszeli kiállítás előtt, 1962 tavaszán közölték velem a Nemzeti Galériában, hogy Csontváry nagy vásznait Székesfehérvárra kívánják levinni és ott kívánják restaurálni és utána kiállítani s a nagy képek Székesfehérváron maradtak volna. Én hozzájárultam a gondolathoz, hogy így a falra kerülő képeket mentsük meg a pusztulástól.
A székesfehérvári kiállítás 1963. május 19-én nyílt meg és 1963 szeptember végéig volt nyitva.
A székesfehérvári kiállítás nagy sikere arra indította a Művelődésügyi Minisztériumot, hogy a festmények sürgős budapesti kiállítását kívánja. Az ebben a kérdésben 1963. október 1-én tartott értekezleten kifejeztem aggodalmamat, a festmények állapotára való tekintettel. Aggodalmaimat azzal igyekeztek enyhíteni, hogy a Művelődésügyi Minisztérium biztosított, hogy a képek lebontása és budapesti felszerelése a Nemzeti Galéria restaurátori osztályának ellenőrzése mellett a legnagyobb gondossággal fog történni. A budapesti kiállítás bezárta után pedig, a minisztérium lehetőséget biztosít a képek helyreállításához és az állag biztosításhoz szükséges minden intézkedés megtételére, mielőtt az anyag újból visszakerül Székesfehérvárra.
1963. október 3-án Székesfehérvárott a Nemzeti Galéria szakértői szemlét tartottak a festmények elhelyezésének, szállítási lehetőségeinek, illetőleg a mozgatással járó problémák megvizsgálásának tárgyában. Erre a szemlére engem nem hívtak meg, arról csak évek múlva értesültem, s még később volt módomban a szemléről készült jelentés másolatát megtekinteni. Eszerint a szakértők azt állapították meg, hogy a nagyméretű Csontváry festmények festékrétege nagyon sok helyen sérült, repedezett, a lebontás, a szállítás számtalan veszélyt rejt magában.
1963. november 1-én írt levelében a Nemzeti Galéria kisebb méretű képek kölcsönzését kérte
a Szépművészeti Múzeumban rendezendő kiállítás céljaira. Az 1963. november 9-i levelemben ismét rámutattam a képeket fenyegető veszedelmekre, részleteztem a lakásomon levő képek átadásával kapcsolatos feltételeimet, köztük a nagy képek rendbehozatalát, s ezeket a feltételeket a Nemzeti Galéria a levél másolatára tett feljegyzés szerint elfogadta.
1964. január 20-án a Művelődési Minisztériumban újabb értekezlet volt Csontváry képeinek restaurálása és a kiállítás utáni végleges elhelyezése tárgyában. Az értekezlet valamennyi résztvevője aggodalmát fejezte ki a képek állapota miatt és az értekezleten elhangzottak alapján a Művelődésügyi Minisztérium többek között a következő határozatokat hozta:
1. több kép, köztük a most tárgyalt 5 kép (nagy kép) vakrámáit haladéktalanul ki kell cserélni;
2. az új rugós vakrámákkal kapcsolatban a Nemzeti Galéria 1964. június l-ig kidolgozza azok technikai terveit és március l-ig javaslatot tesz, hogy hol rendeljék meg a szükséges alkatrészeket ;10
3. a bizottság vizsgálja felül a képeket és tegyen javaslatot a restaurálásra 1964. április 10-ig.
Az utóbb említett bizottság 1964. április 1-én a budapesti kiállítás bezárása után anélkül, hogy engem értesített volna, a Szépművészeti Múzeumban megvizsgálta a képeket, megállapította a konzerválási és a restaurálási feladatokat, javaslatokat tett a restaurátorok személyére, a restaurálás ellenőrzésére.
1964. június 23-án a Nemzeti Galéria közölte, hogy a képeket a Szépművészeti Múzeumból történő átszállítás után a különleges rugós vakkeretre feszítve tárolná, megfelelő reprezentatív elhelyezésben, eddig azonban nem sikerült kivitelezőt találni.
1964. július 25-én a Művelődésügyi Minisztériumnak írt újabb levelemben panaszoltam, hogy korábbi leveleimre választ nem kaptam, megismétlem, hogy a korábbi szállítások és restaurálások alapján a legnagyobb aggodalomban vagyok, s ezért kértem ismét a konzerválást és restaurálási munkálatok előkészületeinek felülvizsgálására és jóváhagyására nemzetközi szakértői bizottság meghívását. Utaltam arra, hogy a drezdai képtár anyagának restaurálási tervét szovjet, lengyel, csehszlovák, nyugatnémet, holland restaurátorokból álló bizottság vizsgálta
101983-ban a pécsi múzeum megbízásából, a minisztérium költségvállalásával ifj. Madarassy Walter, később szabadalmaztatott eljárása alapján a Baalbek és a Mária kútja Názáretben fém
keretes rugós vakrámára került. Egyúttal a JPM két restaurátora, Tarai Teréz és Czakó Ferenc a két képet köröskörül, 40 cm-es szélességben történő dublírozással megerősítette.
A CSONTVÁRY-KRÓNIKA FOGALMAZVÁNYA II. 301
felül, s az tett javaslatot a festmények további elhelyezésének módozataira: hőfok, nedvességtartalom, megvilágítás stb.
1966. október 20-án újabb levelet írtam a Nemzeti Galériának. Ebben elpanaszoltam, hogy 1964 tavasza óta — ismételt szorgalmazásom ellenére — a hibás Panaszfal restaurálásán kívül — semmi sem történt. A több mint a két éve elrendelt rugós, mozgó rámák még most sincsenek felszerelve és a nagyméretű Csontváry képek változatlanul vetemedő farámán lógnak. Elmondottam, hogy a képeket megvizsgáltam és részletesen megírtam tapasztalataimat.
1966. október 26-án a Művelődésügyi Minisztériumban tartott értekezleten ismét javasoltam a restaurálások és konzerválások kérdésében külföldi szakértők meghallgatását, s noha ezt a Nemzeti Galéria restaurátorai ellenezték, a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében jelen volt dr. Liptai11 főosztályvezető, a szocialista baráti országok múzeumai vezetőinek segítségét, illetve segítségének igénybevételét látta szükségesnek.
1967. január 7-én a Művelődésügyi Minisztériumhoz írt levelemben bejelentettem igényemet, az állami garancia mellett kölcsönadott Csontváry festményeimnek rendbehozatalára. A Nemzeti Galériának írt hibajegyzék alapján a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályán 1964. január 20-án tartott értekezleten a meghívott szakértők véleménye alapján, a részletezett munkák mielőbbi végrehajtását kértem, így a jegyzőkönyvben felsorolt hét nagyméretű Csontváry kép korszerű, rugós rámával való felszerelését, a Baalbek című Csontváry kép Székesfehérvárról való felhozatalát és méltó helyen való kiállítását. Az 1964. április 1-i jegyzőkönyvben felsorolt konzerválási és restaurálási munkálatok költségkeretének, az anyag és munkaerő szükségletnek már most megállapított határidős, tervszerinti előkészítését, továbbá korábbi javaslataim figyelembevételét és hogy a tervbevett munkálatok előkészítési munkájában észrevételeimet megtéve részt vehessek, és a végrehajtást ellenőrizhessem. Hangsúlyoztam, hogy a Csontváry-gyüjtemé-nyem jövőjének biztosítása érdekében a kül- és belföldi kiállítások során és következtében megrongált festmények rendbehozatalát díjmentesen kell elvégezniök.
1967. január 10-én a Nemzeti Galéria közölte, hogy az 1964. április 1-i jegyzőkönyvben foglaltakat teljesíteni kívánják, s igyekeznek a megfelelő fémkereteket biztosítani.
1967. január 16-án a Nemzeti Galériában a Csontváry képek állapotának megvizsgálása tár~
11 Dr. Liptai Ervin.
gyában értekezlet volt. Ezen az állagfelmérésen kívül a bizottság szükségesnek tartotta, hogy egy e célra kijelölt szűkebb szakértői csoport (restaurátor, műtörténész), beható vizsgálat alapján részletes, írásos szakvéleményt készítsen részben a jelenlegi állapotról, részben a restaurálásnál követendő, korszerű eljárásokról. A szakértői ténykedés tiszteletdíját a Múzeumi Főosztály finanszírozná.
Lerögzítette a bizottság, hogy a jelenlegi vakrámák a szóbanforgó nagyméretű képek feszítésére nem alkalmasak, a korábban nálunk kivitelezni próbált rugófeszítésű kísérleti szerkezeti elem a korábbi egyértelmű vélemény szerint nem vált be, ezért a bizottság a körülményeket mérlegelve javasolta, hogy e téren már nagy gyakorlattal rendelkező olasz intézethez forduljanak a speciális keretek megtervezése, illetve kivitelezése tárgyában.
1967. január 21-én, 1967. január 7-i levelemre válaszul a Művelődésügyi Minisztérium értesített, hogy a Múzeumi Főosztály minden intézkedést megtesz a képek konzerválása és restaurálása érdekében. Ez az elhatározás az 1964. április 1-i jegyzőkönyvben szereplő összes alkotásra vonatkozik.
1967. január 27-én a Művelődésügyi Minisztériumnak írt levelemben megköszöntem a kilátásba helyezett intézkedéseket, javasoltam, hogy a restaurálási tervek felülvizsgálatára a drezdai, varsói és prágai múzeumok főrestau-rátorait hívják meg. Rámutattam arra, hogy a Baalbek tekintetében kell a legsürgősebben intézkedni, s hangsúlyoztam, hogy a rendbehozatal az állam kötelessége.
1967. február 16-án a Nemzeti Galéria értesített, hogy a Művelődésügyi Minisztérium főosztálya a költségvetésen kívüli nagyságrendű várható kiadások miatt magához vonta átmenetileg az egész kérdéskomplexum intézését, és velem egyetértésben tett javaslataiknak megfelelően a vitás kérdések teljes rendezésére törekszik.
1967. március 1-én pedig a Művelődésügyi Minisztérium azt közölte velem, hogy március hó 15-től kezdődő időben bizottsággal vizsgáltatja meg a tulajdonomban álló festmények állagát és a bizottság javaslatainak megfelelően velem egyetértésben rendelkezik a festmények restaurálásának ügyében, a nagyméretű festmény-képek vakkeretének, illetve rugós rámájának megterveztetése és elkészítése ügyében intézkedett.
Ezt követően került sor az egyes kisebb képek értékcsökkenése miatt indított perre, s ezzel a Nemzeti Galériával és a Művelődésügyi Minisztériummal a többi kép tekintetében megszakadt a kapcsolatom. A Nemzeti Galéria le-
302 ROMVÁRY FERENC
tétében levő képek sorsáról, állapotáról, az esteleges restaurálási munkákról, a képek elhelyezéséről értesítést nem kaptam. Az időközben lejárt letéti szerződés meghosszabbítását sem kezdeményezték.
>fc з|с %
1971. július 10-én újból levélben kértem a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályát, hogy a vállalt restaurálások és konzerválások elvégzése és rugós keretekben való elhelyezésében, ennek érdekében tett folyamatban levő, vagy a közeljövőben teendő intézkedésekről tájékoztasson.
A minisztérium 1971. december 1-én kelt levelében közölte döntését, amely szerint restaurálási munkák elvégzésére csak akkor fogja felhívni a Magyar Nemzeti Galéria vezetőjét, ha előzőleg velük a restaurálás minden részletére megállapodást kötök, hogy így a restaurálásra fordított jelentős kiadások mellett bármiféle kártérítési igény alapját kizárja.
A döntés alapján felkértem a Magyar Nemzeti Galéria igazgatóságát, hogy a megállapodás létrehozása érdekében szükséges lépéseket tegyük meg. Levelemre választ nem kaptam, sürgetés ellenére, s csak a Művelődésügyi Minisztériumnak írt újabb levél után hívott össze a Magyar Nemzeti Galéria 1972. március 16-ára egy megbeszélést. Ezen a megbeszélésen megállapodtunk, hogy három szakértő: Móré Miklós, Németh Lajos és Illés János leutaznak Székesfehérvárra, ott megszemlélik a Baalbek című képet, majd utána Budapesten a Galéria épületében levő további négy nagyméretű képet és javaslatot tesznek a restaurálás, konzerválási munkák mikéntjére, idejére, a rugósrámákra vonatkozólag pedig a Galéria érintkezésbe lép a római restauráló intézettel, s onnan ajánlatot kér a négy nagyméretű kép rugós rámáinak elkészítésére.
A Magyar Nemzeti Galéria 1973 januári levelével küldötte meg a szakértők jelentését, javaslatát, s a Magyar Nemzeti Galériának a Művelődésügyi Minisztériumhoz intézett jelentésének másolatát.
Befejezésül még megemlítem a következőket:
(1.) Csontváry a felszabadulás utáni első kiállítását a Magyar Kommunista Párt rendezte meg a Bp. IL, Fillér u. 32. sz. székházában. 1945. október 27-től november 10-ig. A külföldről emigrációból hazatért festőművészek: Pór Bertalan, Perlrott Csaba, Ék Sándor stb. lelkesedtek az akkor a Képzőművészeti Főiskola falán és a Fillér utcai kiállításon látott remekművekért. Ellentmondás sem volt a régi tanári kar és az újonnan érkezettek között. Napilapok kritikusai: Kmetty, Ék Sándor stb. a Fillér utcai kiállítás után újságcikkekben, tanulmányokban a legnagyobb lelkesedéssel, elismeréssel emlékeztek meg Csontváry egyedülálló művészetéről.
A kiállításon a festményeken és rajzokon kívül Csontváry művészetének jellemzésére a következő feliratot alkalmazták: „Csontváry visz-szavonultan, egyedül a művészetnek élt. A jelenségeknek csak egy bizonyos része érdekelte csupán, de azt megrázóan, szuggesztíven, mélyen és őszintén átérezve festette meg. Művészetünkben egyedüli jelenség volt. Messze megelőzte korát expresszivitásával és a természet átélésének közvetlenségével." Csak később, a szocialista realizmusnak az építészet, képzőművészet stb. terén bekövetkezett irányzat(a) változtatta meg ezt az általános lelkesedést. A későbbi külföldi: párizsi, brüsszeli stb. világsikerek csak fokozták a hivatalos tartózkodást, amely dacára az aranyéremmel kitüntetett Csontváry nemzetközi elismerésének, csak a legutóbbi időben változott meg.
A nemzetközi művészettörténet idegen nyelveken is megjelent Csontváry ismertetések hatására kiadványokban, cikkekben, élőadások sorozatában — jelentőségét — századunk legnagyobb festőművészei közé emelte.
Időközben — sajnos — különösen a nagyméretű festmények, nagyon megrongálódtak. Ezeknek konzerválását és restaurálását tovább halasztani nem lehet, mert ezek (jelenlegi állapota) a művek teljes megsemmisülését fogják eredményezni.
ígéretekben bőven volt részünk, itt az ideje, hogy ezeket gyors és eredményes, a művek megmentéséhez szükséges tettek kövessék.
Budapest, 1973. november 30-án.