25/2016. (ii. 25.) korm. rendelet az · 15 55 725 01 aneszteziológiai szakasszisztens 1 i -...

46
A rendelet egyes részei eltérő időpontban lépnek hatályba. Jelölésük: fekete színnel: a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba (2016.03.04.). piros színnel: Az 1. § (2) bekezdése, az 5. § (4) bekezdése, a 6. § d) pontja, valamint a 4. melléklet 2016. szeptember 1-jén lép hatályba. kék színnel: Az 1. § (1) bekezdése, az 5. § (3) bekezdése és a 3. melléklet 2020. január 1-jén lép hatályba. 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (3) bekezdés a) pontjában, a 2. alcím, valamint az 5–11. mellékletek tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása 1. § (1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 2. § 40. pontja szerinti, érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítéseket a 3. melléklet tartalmazza.” (2) Az R1. 1. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki: „(7) Az egyes hatósági jellegű képzések szakmai tartalmát is magában foglaló szakképesítéseket a 7. melléklet tartalmazza.” 2. § Az R1. 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az Sztv. 29. § (7) bekezdésében foglaltak szerinti, meglévő szakképesítéssel betölthető munkakör magasabb színvonalon való ellátását biztosító képzésben szerezhető – a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott körbe tartozó, kapcsolódó – szakképesítéseknek az 1. melléklet 1. táblázata szerinti a) szakképesítés-ráépülések, b) iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések esetén az azonos ágazatba sorolt további, iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések minősülnek.” 3. § Az R1. 8. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) A Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendvédelmi szervek esetén szolgálati beosztás betöltéséhez előírt szakképesítések kivételével a miniszter – a szakképesítésért felelős miniszter véleményének kikérésével – kezdeményezi egy szakképesítés OKJ-ból való törlését, ha a szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai vizsgákon részt vevők száma a megelőző három év átlagában nem éri el az évi húsz főt.” 4. § Az R1. 9. §-a a következő (9)–(15) bekezdéssel egészül ki: „(9) A (6) bekezdés szerinti képzéseket és azok szakmai vizsgáit – a javító- és a pótlóvizsgák kivételével – 2016. március 31-ig kell befejezni. (10) A 2015/2016. tanévben a 9. évfolyamon, valamint az érettségi végzettséget szerzett tanulók részére a szakközépiskolában az érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre történő két évfolyamos felkészítés első

Upload: others

Post on 04-Mar-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

A rendelet egyes részei eltérő időpontban lépnek hatályba. Jelölésük:

fekete színnel: a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba (2016.03.04.).

piros színnel: Az 1. § (2) bekezdése, az 5. § (4) bekezdése, a 6. § d) pontja, valamint a 4. melléklet 2016.

szeptember 1-jén lép hatályba.

kék színnel: Az 1. § (1) bekezdése, az 5. § (3) bekezdése és a 3. melléklet 2020. január 1-jén lép hatályba.

25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet

az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről

és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló

297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (3) bekezdés a) pontjában,

a 2. alcím, valamint az 5–11. mellékletek tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88.

§ (5) bekezdésében

kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló

150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása

1. § (1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről

szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő

rendelkezés lép:

„(3) A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 2. § 40. pontja szerinti,

érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítéseket a 3. melléklet tartalmazza.”

(2) Az R1. 1. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az egyes hatósági jellegű képzések szakmai tartalmát is magában foglaló szakképesítéseket a 7. melléklet

tartalmazza.”

2. § Az R1. 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az Sztv. 29. § (7) bekezdésében foglaltak szerinti, meglévő szakképesítéssel betölthető munkakör

magasabb színvonalon való ellátását biztosító képzésben szerezhető – a szakmai és vizsgakövetelményben

meghatározott körbe tartozó, kapcsolódó – szakképesítéseknek az 1. melléklet 1. táblázata szerinti

a) szakképesítés-ráépülések,

b) iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések esetén az azonos ágazatba sorolt további,

iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések

minősülnek.”

3. § Az R1. 8. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendvédelmi szervek esetén szolgálati beosztás

betöltéséhez előírt szakképesítések kivételével a miniszter – a szakképesítésért felelős miniszter véleményének

kikérésével – kezdeményezi egy szakképesítés OKJ-ból való törlését, ha a szakképesítés megszerzésére irányuló

szakmai vizsgákon részt vevők száma a megelőző három év átlagában nem éri el az évi húsz főt.”

4. § Az R1. 9. §-a a következő (9)–(15) bekezdéssel egészül ki:

„(9) A (6) bekezdés szerinti képzéseket és azok szakmai vizsgáit – a javító- és a pótlóvizsgák kivételével –

2016. március 31-ig kell befejezni.

(10) A 2015/2016. tanévben a 9. évfolyamon, valamint az érettségi végzettséget szerzett tanulók részére a

szakközépiskolában az érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre történő két évfolyamos felkészítés első

Page 2: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

évfolyamán megkezdett iskolai rendszerű képzések a 2015. szeptember 1-jén hatályos OKJ, továbbá a szakmai

és vizsgakövetelmények, valamint kerettantervek szerint fejezhetők be.

(11) A 2016. szeptember 1-jén szakképzési évfolyamon induló iskolai rendszerű képzések a 35 621 01

Állattartó szakmunkás, az 54 720 01 Egészségügyi asszisztens, a 34 541 02 Élelmiszeripari szakmunkás, az 54

623 01 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus, az 55 815 01 Fodrász, az 52 720 03 Gyakorló gyógyszertári

asszisztens, az 55 720 03 Gyógyszertári asszisztens, a 34 582 06 Kályhás, az 55 725 10 Képi diagnosztikai,

nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens, az 55 815 02 Kozmetikus, a 34 582 08 Kőműves és

hidegburkoló, az 55 211 06 Lakberendező, az 54 812 02 Lovastúra-vezető, a 34 811 02 Mezőgazdasági

gazdaasszony, falusi vendéglátó, az 54 345 02 Nonprofit menedzser, a 35 582 07 Tetőfedő, a 34 811 05

Vendéglátó eladó, a 34 853 01 Víz- és csatornaműkezelő, az 55 850 06 Vízgazdálkodó szaktechnikus és az 54

841 08 Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó szakképesítések esetén a 2016. január 1-jén hatályos OKJ-hoz kiadott

kerettantervek szerint is indíthatók, a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017.

tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm.

rendeletben foglaltak figyelembevételével.

(12) A szakgimnáziumok 9. évfolyamain induló iskolai rendszerű képzések kizárólag a 2016. szeptember 1-jén

hatályos OKJ-hoz kiadott kerettantervek szerint indíthatók.

(13) A 2016. augusztus 31-ig megkezdett iskolarendszeren kívüli képzéseket a 2016. január 1-jén hatályos

OKJ, továbbá a szakmai és vizsgakövetelmények, valamint kerettantervek szerint kell befejezni.

(14) Az 52 345 04 Közszolgálati ügykezelő szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a közszolgálati

életpálya kidolgozásáért felelős miniszter, a 34 861 01 Rendészeti őr, valamint az 52 861 11 Rendészeti

ügyintéző szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a rendészetért felelős miniszter, az 52 853 03 Vízügyi

ügyintéző szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a vízgazdálkodásért felelős miniszter engedélyével

indítható.

(15) Az a tanuló, aki a 2016. évi középfokú felvételi eljárás során a 34 544 01 Vájár szakképesítés

megszerzésére irányuló képzésre jelentkezett és oda felvételt nyert, tanulmányait a 34 544 02 Bányaművelő

szakképesítés, aki a 34 841 02 Matróz-gépkezelő szakképesítés megszerzésére irányuló képzésre jelentkezett és

oda felvételt nyert, a 34 841 03 Hajós szakmunkás szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben kezdi meg

tanulmányait a 2016/2017-es tanévben.”

5. § (1) Az R1. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az R1. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) Az R1. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) Az R1. a 4. melléklet szerinti 7. melléklettel egészül ki.

6. § Az R1.

a) 1. § (4) bekezdésében az „Az Sztv. 24. § (5) bekezdésében” szövegrész helyébe az „Az Sztv. 24. § (2)

bekezdésében” szöveg,

b) 1. § (6) bekezdésében az „Az Sztv. 5. § (14) bekezdésében” szövegrész helyébe az „Az Sztv. 4/A. § (2)

bekezdésében” szöveg,

c) 2. § (2) bekezdésében a „képzési formában” szövegrész helyébe a „képzési módszerrel” szöveg,

d) 2. § (4) bekezdésében a „speciális szakiskolában és a készségfejlesztő speciális szakiskolában” szövegrész

helyébe a „szakiskolában” szöveg

lép.

7. § Hatályát veszti az R1. 2. § (5) bekezdése.

3. Záró rendelkezések

14. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő nyolcadik

napon lép hatályba.

(2) Az 1. § (2) bekezdése, az 5. § (4) bekezdése, a 6. § d) pontja, valamint a 4. melléklet 2016. szeptember 1-

jén lép hatályba.

(3) Az 1. § (1) bekezdése, az 5. § (3) bekezdése és a 3. melléklet 2020. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

Page 3: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

1. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez

„1. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez

Page 4: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

1. Az Országos Képzési Jegyzék

1. táblázat: szakképesítések és szakképesítés-ráépülések

A B C D E F G H I J K

1 Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítések/szakképesítés-ráépülések

megnevezése

Sza

km

acs

op

ort

Ág

aza

ti b

eso

rolá

s

Isk

ola

i ren

dsz

erű

kép

zési

id

ő

Isk

ola

ren

dsz

eren

kív

üli

kép

zési

id

ő

A k

ép

zés

mu

nk

are

nd

je

MK

KR

szi

nt

A szakképesítésért felelős miniszter

2

Szin

t

Ta

nu

lmá

nyi

terü

let

So

rsz

ám

3 1 2 3 4 5 6 7 8 9

4 34 543 01 Abroncsgyártó 8 XIV 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

5 34 582 01 Ács 9 XVI 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

6 55 344 01 Adótanácsadó 15 XXIV - 280-420 óra T, TK 5 adópolitikáért felelős miniszter

7 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 20 XXXIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

8 55 723 16 Alapellátási közösségi szakápoló 1 I - 500-720 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

9 55 344 02 Államháztartási mérlegképes könyvelő 15 XXIV 1 év 320-480 óra N, E, L, TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

10 54 344 04 Államháztartási ügyintéző 15 XXIV 2 év 960-1440 óra N, E, L, S, TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

11 34 621 03 Állattartó szakmunkás 20 XXXIII 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

12 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus 20 XXXIII 2 év - N, E 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

13 52 720 01 Általános ápolási és egészségügyi asszisztens 1 I - 1700-2000 óra TK 4 egészségügyért felelős miniszter

14 55 525 03 Alternatív gépjárműhajtási technikus 13 XXII 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év - N, E 5 egészségügyért felelős miniszter

17 55 211 01 Aranyműves 4 V 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

18 55 212 02 Artista I. (a szakmairány megnevezésével) 4 XLII 1 év - N, E 5 oktatásért felelős miniszter

19 54 212 01 Artista II. (a szakmairány megnevezésével) 4 XLII 2 év - N, E 5 oktatásért felelős miniszter

20 34 543 02 Asztalos 11 XVIII 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

21 35 522 01 Audio- és vizuáltechnikai műszerész 6 XI 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

22 54 725 02 Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

Page 5: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

23 35 841 01 Autóbuszvezető 13 XL 0,5 év 360 - 440 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

24 54 525 01 Autóelektronikai műszerész 13 XXII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

25 34 521 01 Autógyártó 5 IX 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

26 35 523 01 Automatikai berendezés karbantartó 5 XI 1 év 600-700 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

27 54 523 01 Automatikai technikus 6 XI 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

28 54 525 02 Autószerelő 13 XXII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

29 55 525 01 Autótechnikus 13 XXII 1 év 300- 540 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

30 54 525 03 Avionikus 13 XXII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

31 34 582 02 Bádogos 9 XVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

32 55 861 01 Baleseti helyszínelő 22 - - 300-600 óra TK 5 rendészetért felelős miniszter

33 34 544 02 Bányaművelő 5 VII 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

34 54 544 01 Bányaművelő technikus 5 VII 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

35 52 341 01 Becsüs 17 XXVI - 800-1200 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

36 35 813 01 Belovagló 20 XXXIII 1 év 640-960 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

37 55 523 05 Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus 6 XII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

38 32 582 01 Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó 9 XVI - 800-1200 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

39 35 621 02 Biogazdálkodó 20 XXXIII 1 év 320-480 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

40 52 861 01 Biztonságszervező 22 - - 350-450 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

41 55 343 01 Biztosítási tanácsadó 15 XXIV - 220-340 óra TK, T 5 pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért

felelős miniszter

42 35 341 01 Boltvezető 17 XXVI - 140-200 óra TK, T 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

43 52 725 01 Boncmester 1 I - 600-720 óra TK 4 egészségügyért felelős miniszter

44 55 541 01 Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

45 34 542 01 Bőrdíszműves 10 XVII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

46 54 542 01 Bőrfeldolgozó-ipari technikus 10 XVII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

47 55 211 02 Bronzműves és szoboröntő 4 V 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

48 34 582 13 Burkoló 9 XVI 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

49 52 543 01 Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező 11 XVIII - 700-800 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 6: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

50 53 861 01 Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő 22 - - 500-700 óra TK 5 büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

51 52 861 02 Büntetés-végrehajtási felügyelő 22 - - 800-1500 óra TK 4 büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

52 53 861 02 Büntetés-végrehajtási főfelügyelő 22 - - 500-1000 óra TK 5 büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

53 53 861 03 Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő 22 - - 400-700 óra TK 5 büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

54 53 861 04 Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő 22 - - 400-700 óra TK 5 büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

55 55 861 02 Bűnügyi technikus 22 - - 300-600 óra TK 5 rendészetért felelős miniszter

56 54 481 01 CAD-CAM informatikus 7 XIII 2 év 960-1300 óra N, E, L, TK, T 5 informatikáért felelős miniszter

57 34 542 02 Cipőkészítő 10 XVII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

58 55 725 03 Citológiai szakasszisztens 1 I - 1200 -1400 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

59 35 521 01 CNC gépkezelő 5 IX 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

60 55 725 16 CT/MR szakasszisztens 1 I - 740-800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

61 55 541 02 Cukor- és édesipari szaktechnikus 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

62 34 811 01 Cukrász 18 XXVII 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

63 35 811 04 Cukrászati részlegvezető 18 XXVII - 480-720 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

64 34 814 01 Családi gazdálkodó 20 XXXIII. 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

65 52 761 01 Családsegítő asszisztens 3 IV - 480-720 óra TK 4 oktatásért felelős miniszter

66 55 723 02 Csecsemő és gyermekápoló 1 I 1 év - N, E 5 egészségügyért felelős miniszter

67 54 211 01 Dekoratőr 4 V 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

68 35 762 01 Demencia gondozó 2 III 1 év 600-720 óra N, E, TK 4 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

69 55 723 03 Diabetológiai szakápoló és edukátor 1 I - 600 - 800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

70 35 811 05 Diétás cukrász 18 XXVII - 210-310 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

71 35 811 03 Diétás szakács 18 XXVII 0,5 év 240–360 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

72 52 481 01 Digitális műszaki rajzoló 9 XVI - 700-800 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

73 55 211 03 Díszítő festő 4 V 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

74 55 521 01 Díszletkivitelező 4 VI 0,5 év 120-160 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

75 55 211 04 Díszlettervező 4 VI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

76 33 582 01 Díszműbádogos 9 XVI - 240-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

77 34 211 01 Díszműkovács 4 V 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 oktatásért felelős miniszter

Page 7: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

78 34 622 01 Dísznövénykertész 20 XXXIV 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

79 54 211 02 Divat- és stílustervező 4 V 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

80 55 524 01 Drog- és toxikológiai technikus 8 XV 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

81 34 541 01 Édesipari termékgyártó 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

82 32 720 01 Egészségfejlesztési segítő 1 I - 300-400 óra TK 3 egészségügyért felelős miniszter

83 53 853 01 Egészségügyi gázmester 1 I - 600 - 800 óra TK 4 egészségügyért felelős miniszter

84 55 720 01 Egészségügyi gyakorlatvezető 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

85 32 853 01 Egészségügyi kártevőírtó és fertőtlenítő 1 I - 1100-1440 óra TK 3 egészségügyért felelős miniszter

86 52 720 02 Egészségügyi technikai asszisztens 1 II - 820-1000 óra TK 4 egészségügyért felelős miniszter

87 55 344 03 Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő 15 XXIV 1 év 280-420 óra N, E, L, TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

88 55 212 03 Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

89 54 212 02 Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével)

4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

90 34 341 01 Eladó 17 XXVI 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

91 34 522 01 Elektromechanikai műszerész 6 XI 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

92 34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő 6 XI 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

93 34 522 03 Elektronikai műszerész 6 XI 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

94 54 523 02 Elektronikai technikus 6 XI 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

95 55 523 01 Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus

6 XII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

96 55 523 02 Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus

6 XII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

97 35 861 01 Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő 19 XI - 250- 350 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

98 52 811 01 Élelmezésvezető 18 XXVII - 500-700 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

99 54 541 01 Élelmiszeripari analitikus technikus 21 XXXVI 2 év - N, E 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

100 54 521 01 Élelmiszeripari gépésztechnikus 21 XXXI 2 év - N, E 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

101 54 541 02 Élelmiszeripari technikus 21 XXXVI 2 év - N, E 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

102 55 344 04 Ellenőrzési szakelőadó 15 XXIV - 240-360 óra TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter (államháztartásért felelős miniszter)

103 52 582 01 Emelőgép-ügyintéző 5 IX - 80-120 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 8: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

104 55 725 04 Endoszkópos szakasszisztens 1 I - 600 - 800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

105 55 723 04 Epidemiológiai szakápoló 1 I - 600 - 800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

106 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a

szakmairány megjelölésével) 5 IX - 60-90 óra TK 3 közlekedésért felelős miniszter

107 34 521 11 Építő- szállító- és munkagép-szerelő 5 IX 3 év 960-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

108 55 582 04 Építőanyagipari minőségellenőr 9 XVI - 480 680 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

109 34 582 03 Épület- és szerkezetlakatos 5 IX 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

110 54 582 01 Épületgépész technikus 5 VIII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

111 52 582 02 Épületgépészeti előkészítő 5 VIII - 720-960 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

112 54 521 02 Erdészeti gépésztechnikus 20 XXXI 2 év - N, E 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

113 34 623 01 Erdészeti szakmunkás 20 XXXII 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 erdőgazdálkodásért felelős miniszter

114 54 623 02 Erdésztechnikus 20 XXXII 2 év - N, E 5 erdőgazdálkodásért felelős miniszter

115 54 726 03 Ergoterapeuta 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

116 35 522 03 Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló 6 XI - 80 - 100 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

117 55 541 03 Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

118 34 541 07 Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

119 53 522 01 Erőművi blokkgépész 5 IX - 320-480 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

120 52 522 01 Erőművi gépész 5 IX - 640-960 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

121 35 522 02 Erősáramú berendezések felülvizsgálója 6 XI - 90 - 120 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

122 54 522 01 Erősáramú elektrotechnikus 6 XI 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

123 55 211 01 Ezüstműves 4 V 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

124 54 543 01 Faipari technikus 11 XVIII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

125 53 861 05 Fegyveres biztonsági őr 22 - - 250 - 350 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

126 54 863 01 Fegyverműszerész 5 IX 2 év - N, E 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

127 34 542 03 Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító 10 XVII 3 év 800 - 1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

128 55 723 05 Felnőtt intenzív szakápoló 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

Page 9: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

129 62 521 01 Felvonóellenőr 5 IX - 250-350 óra TK 6 iparügyekért felelős miniszter

130 32 521 01 Felvonószerelő 5 IX - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

131 52 815 03 Férfi fodrász-borbély 19 XXX - 900-1000 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

132 34 542 04 Férfiszabó 10 XVII 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

133 54 211 03 Festő 4 V 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

134 34 582 04 Festő, mázoló, tapétázó 9 XVI 3 év 800 - 1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

135 34 521 02 Finommechanikai műszerész 5 IX 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

136 54 813 01 Fitness-wellness instruktor 3 XXXVII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 sportpolitikáért felelős miniszter

137 54 725 03 Fizioterápiás asszisztens 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

138 54 544 02 Fluidumkitermelő technikus 5 VII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

139 54 815 01 Fodrász 19 XXX 2 év 1200-1400 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

140 34 811 05 Fogadós 18 XXVII 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

141 54 720 02 Fogászati asszisztens 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

142 55 723 06 Foglalkozásegészségügyi szakápoló 1 I - 500-720 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

143 55 762 01 Foglalkozás-szervező 2 III 1 év 600-720 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

144 55 724 01 Fogtechnikus 1 - 1 év 540-660 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

145 54 724 01 Fogtechnikus gyakornok 1 II 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

146 52 140 01 Fogyatékkal élők gondozója 3 IV - 480-720 óra TK 4 oktatásért felelős miniszter

147 34 543 03 Formacikk-gyártó 8 XIV 3 év 800 - 1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

148 54 810 01 Fotográfus és fotótermék-kereskedő 19 XXIX 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

149 55 861 03 Fő határrendész 22 - - 300-500 óra TK 5 rendészetért felelős miniszter

150 54 581 01 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus 20 XXXV 2 év - N, E, 5 földügyért és térképészetért felelős miniszter

151 55 581 01 Földügyi térinformatikai szaktechnikus 20 XXXV - 480-720 óra TK, T 5 földügyért és térképészetért felelős miniszter

152 53 213 02 Fővilágosító 4 VI - 640-760 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

153 55 724 02 Fülilleszték készítő 1 II - 300-400 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

154 35 582 01 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő 5 VIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

155 55 525 02 Gázautószerelő 13 XXII - 150-270 óra TK 5 közlekedésért felelős miniszter

Page 10: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

156 34 621 01 Gazda 20 XXXIII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

157 54 481 02 Gazdasági informatikus 7 XIII 2 év 900-1300 óra N, E, TK, L, T 5 informatikáért felelős miniszter

158 35 582 02 Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló 5 VIII - 240-360 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

159 54 544 03 Gázipari technikus 5 VII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

160 52 522 02 Gázturbina gépész 5 IX - 320-480 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

161 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus 5 IX 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

162 34 521 03 Gépi forgácsoló 5 IX 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

163 34 525 02 Gépjármű mechatronikus 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

164 34 841 01 Gépjármű-építési, szerelési logisztikus 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

165 34 525 01 Gépjárműépítő, szerelő 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

166 55 723 07 Geriátriai és krónikus beteg szakápoló 1 I - 500-720 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

167 55 523 03 Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus 6 XII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

168 55 762 02 Gerontológiai gondozó 2 III 1 év 600-720 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

169 54 211 04 Grafikus 4 V 2 év 900-1340 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

170 32 525 01 Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó 13 XXII - 500-860 óra TK 3 közlekedésért felelős miniszter

171 54 543 02 Gumiipari technikus 8 XIV 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

172 54 212 03 Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)

4 XLII 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

173 54 723 02 Gyakorló ápoló 1 I 2 év - N, E 5 egészségügyért felelős miniszter

174 54 723 03 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 1 I 2 év - N, E 5 egészségügyért felelős miniszter

175 54 215 01 Gyakorló hangszerkészítő és -javító (a

hangszercsoport megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 4 oktatásért felelős miniszter

176 54 725 04 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

177 54 723 01 Gyakorló mentőápoló 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

178 54 725 05 Gyakorló szövettani asszisztens 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

179 53 213 03 Gyártásvezető 4 VI - 640-760 óra TK 5 kultúráért felelős miniszter

180 34 521 05 Gyártósori gépbeállító 5 IX 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

181 55 723 08 Gyermek intenzív szakápoló 1 I - 1200 - 1400 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

182 54 761 01 Gyermekotthoni asszisztens 2 III 2 év 1300-1560 óra N, E, TK 5 gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter

Page 11: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

183 35 622 01 Gyógy- és fűszernövénytermesztő 20 XXXIV 1 év 320-480 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

184 52 726 01 Gyógyászati segédeszköz-forgalmazó 1 II - 600-800 óra TK 4 egészségügyért felelős miniszter

185 54 726 04 Gyógymasszőr 1 I 2 év 1080-1400 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

186 35 341 02 Gyógynövény eladó 17 XXVI - 140-200 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

187 54 140 01 Gyógypedagógiai segítő munkatárs 3 IV 2 év 900-1340 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

188 55 524 05 Gyógyszeripari szaktechnikus 8 XV 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

189 34 524 01 Gyógyszerkészítmény-gyártó 8 XV 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

190 55 720 02 Gyógyszerkiadó szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

191 54 720 03 Gyógyszertári asszisztens 1 I 2év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

192 52 810 01 Habilitációs kutya kiképzője 2 III - 600-720 óra TK 4 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

193 34 841 03 Hajós szakmunkás 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

194 54 841 01 Hajózási technikus 13 XXII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

195 52 841 01 Hajózási üzemeltetési vezető 13 XXII - 800-1000 óra TK 4 közlekedésért felelős miniszter

196 34 624 01 Halász, haltenyésztő 20 XXXIII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 halgazdálkodásért felelős miniszter

197 52 345 01 Hanglemez-bemutató 4 VI - 200-320 óra TK 3 kultúráért felelős miniszter

198 54 213 01 Hangmester 4 VI 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

199 55 215 01 Hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével)

4 - 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

200 55 213 01 Hangtárvezető 4 VI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

201 55 523 06 Háztartási gépszervíz szaktechnikus 5 IX 1 év 600-800 óra N, E, L, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

202 34 521 06 Hegesztő 5 IX 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

203 55 725 06 Hematológiai és transzfuziológiai

szakasszisztens 1 I - 600-800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

204 54 582 02 Hídépítő és -fenntartó technikus 13 XVI 2 év 700 - 1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

205 52 621 01 Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó 20 XXXIII - 400-600 óra TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

206 32 582 03 Homlokzatépítő és -szerelő 9 XVI - 500- 700 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

207 54 863 02 Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

22 - 2 év 960-1440 óra N, E, L, T, TK 5 honvédelemért felelős miniszter

208 55 863 01 Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány

megjelölésével) 22 - 0,5 év 320-480 óra N, E, L, T, TK 5 honvédelemért felelős miniszter

Page 12: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

209 55 723 09 Hospice szakápoló 1 I - 500-720 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

210 55 850 01 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus 14 XXIII 0,5 év 240-360 óra N, E, L, TK 5 környezetvédelemért felelős miniszter

211 32 851 02 Hulladéktelepkezelő 14 XXIII - 270-450 óra TK 3 környezetvédelemért felelős miniszter

212 55 541 04 Hús- és baromfiipari szaktechnikus 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

213 34 541 03 Húsipari termékgyártó 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

214 32 522 01 Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető 5 VIII - 160-240 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

215 34 582 05 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő 5 VIII 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

216 35 582 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő 5 VIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

217 54 812 01 Idegenvezető 18 XXVIII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

218 54 347 01 Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző 16 XXV 2 év 800-1200 óra N, E, L, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

219 55 347 01 Idegennyelvű ügyfélkapcsolati szakügyintéző 16 XXV - 750-1000 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

220 55 344 05 IFRS mérlegképes könyvelő 15 XXIV - 240-360 óra TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

221 55 725 07 Immunhisztokémiai, hisztokémiai és molekuláris biológiai szakasszisztens

1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

222 54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető 6 XII 2 év 960-1440 óra N, E, L, TK, T 5 informatikáért felelős miniszter

223 55 481 02 Információrendszer-szervező 7 XIII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

224 54 481 06 Informatikai rendszerüzemeltető 7 XIII 2 év 960-1440 óra N, E, L, TK, T 5 informatikáért felelős miniszter

225 53 814 01 Ingatlankezelő 19 - - 240-360 óra TK 5 lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért felelős

miniszter

226 52 341 02 Ingatlanközvetítő 19 XVI - 240-360 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

227 53 341 01 Ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő 19 XVI - 280-420 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

228 55 725 17 Intervenciós szakasszisztens 1 I - 740-800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

229 32 582 04 Ipari alpinista 19 XVI - 150-180 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

230 34 521 04 Ipari gépész 5 IX 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

231 34 543 04 Ipari gumitermék előállító 8 XIV 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

232 32 582 05 Ipari szigetelő bádogos 9 XVI - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

233 32 543 01 Ipari üvegműves 8 XIV - 800-1000 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

234 52 481 02 Irodai informatikus 7 XIII - 800-1200 óra TK 4 informatikáért felelős miniszter

235 54 346 03 Irodai titkár 16 XXV 2 év 800-1000 óra N, E, L, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 13: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

236 54 482 01 IT mentor 7 XIII 2 év 800-1000 óra N, E, L, TK, T 5 informatikáért felelős miniszter

237 34 525 03 Járműfényező 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

238 34 521 07 Járműipari fémalkatrész-gyártó 5 IX 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

239 55 523 07 Járműipari karbantartó technikus 5 IX 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

240 34 525 04 Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

241 34 525 05 Járműkarosszéria készítő, szerelő 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

242 55 212 04 Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

243 54 212 04 Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

244 54 841 10 Jegyvizsgáló 13 XL 2 év 700 - 1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

245 55 211 05 Jelmeztervező 4 V 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

246 53 223 01 Jelnyelvi szaktolmács 2 III - 200-240 óra TK 4 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

247 52 223 01 Jelnyelvi tolmács 2 III - 1000-1200 óra TK 4 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

248 53 810 01 Jelző kutya kiképzője 2 III - 400-480 óra TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

249 32 543 02 Kádár, bognár 11 XVIII - 640-960 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

250 32 582 07 Kályhás 9 XVI - 600-660 óra N, E, TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

251 54 725 06 Kardiológiai és angiológiai asszisztens 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

252 34 525 06 Karosszérialakatos 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

253 34 542 05 Kárpitos 11 XVIII 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

254 32 212 01 Kaszkadőr (a tevékenység megjelölésével) 4 VI - 400-700 óra TK 3 kultúráért felelős miniszter

255 53 861 06 Katasztrófavédelmi főelőadó 22 - - 240-340 óra TK 5 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

256 52 861 03 Katasztrófavédelmi előadó 22 - - 350-450 óra TK 4 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

257 53 861 07 Katasztrófavédelmi referens 22 - - 200-300 óra TK 5 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

258 52 861 04 Katasztrófavédelmi szakelőadó 22 - - 500-800 óra TK 4 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

259 33 522 01 Kazángépész (12 t/h felett) 5 IX - 200-300 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

260 32 522 02 Kazánkezelő (2-12 t/h között) 5 IX - 280-420 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

261 32 853 02 Kéményseprő 5 XVI - 800-1000 óra TK 3 településüzemeltetésért felelős miniszter

262 55 725 09 Kémiai laboratóriumi szakasszisztens 1 I - 600 - 800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

263 34 211 02 Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány 4 V 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 kultúráért felelős miniszter

Page 14: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

megjelölésével)

264 54 211 05 Kerámiaműves 4 V 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

265 54 341 02 Kereskedelmi képviselő 17 XXVI 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

266 32 521 02 Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

6 XI - 800-1200 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

267 54 341 01 Kereskedő 17 XXVI 2 év 720-960 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

268 34 622 02 Kertész 20 XXXIV 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

269 55 622 01 Kertészeti szaktechnikus 20 XXXIV 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

270 32 815 01 Kézápoló és műkörömépítő 19 XXX - 350-520 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

271 54 213 06 Kiadványszerkesztő technikus 12 XIX 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

272 35 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I 19 - 1 év 480-720 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

273 55 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II 19 - 1 év 480-720 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

274 35 522 04 Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM

szerelő 6 XI - 50 -70 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

275 35 522 05 Kisfeszültségű FAM kábelszerelő 6 XI - 50-70 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

276 35 522 06 Kisfeszültségű kábelszerelő 6 XI - 120- 210 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

277 35 522 07 Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő

6 XI - 50 - 70 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

278 54 761 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő 2 III 2 év 1300-1560 óra N, E, TK 5 gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter

279 34 543 05 Kishajóépítő, -karbantartó 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

280 34 541 08 Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó

21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

281 55 212 05 Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével)

4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

282 54 212 05 Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével)

4 XLII 2 év 900-1340 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

283 55 725 11 Klinikai fogászati higiénikus 1 I 0,5 év 360-440 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

284 55 725 18 Klinikai laboratóriumi szakasszisztens 1 I 0,5 év 360-440 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

285 54 725 07 Klinikai neurofiziológiai asszisztens 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

286 54 525 09 Kocsivizsgáló 13 XXII 2 év 800-1200 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

287 54 521 04 Kohászati technikus 5 X 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

288 35 811 06 Konyhai részlegvezető 18 XXVII - 500-700 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 15: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

289 55 213 03 Korrektor 12 XIX 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

290 54 815 02 Kozmetikus 19 XXX 2 év 1200- 1400 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

291 34 582 07 Kőfaragó, műköves és épületszobrász 9 XVI 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

292 34 582 14 Kőműves 9 XVI 3 év 800 - 1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

293 52 542 01 Könnyűipari gyártáselőkészítő 10 XVII - 700-800 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

294 52 341 03 Könyvesbolti és antikváriumi kereskedő 17 XXVI - 400-700 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

295 34 543 06 Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó 12 XIX 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

296 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 14 XXIII 2 év 960-1440 óra N, E, L, TK 5 környezetvédelemért felelős miniszter

297 55 850 02 Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus 14 XXIII 0,5 év 240-360 óra N, E, TK 5 környezetvédelemért felelős miniszter

298 55 861 04 Körzeti megbízott 22 - - 300-500 óra TK 5 rendészetért felelős miniszter

299 52 343 01 Közbeszerzési referens 15 XXIV - 300-400 óra TK 5 közbeszerzésekért felelős miniszter

300 35 522 08 Középfeszültségű FAM szerelő 6 XI - 120 - 210 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

301 35 522 09 Középfeszültségű kábelszerelő 6 XI - 120 - 210 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

302 54 523 03 Közlekedésautomatikai műszerész 13 XI 2 év 700 - 1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

303 54 345 02 Közművelődési és közönségkapcsolati

szakember (a szakmairány megnevezésével) 4 XXXIX 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

304 62 345 01 Közművelődési szakember I. 4 XXXIX - 340-560 óra TK, T 6 kultúráért felelős miniszter

305 54 812 04 Közönségforgalmi felügyelő 4 XXXIX 2 év 800-1000 óra N, E 5 kultúráért felelős miniszter

306 55 345 02 Közösségfejlesztő animátor 4 XXXIX - 320-480 óra TK 5 kultúráért felelős miniszter

307 34 582 09 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő 5 VIII 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

308 52 861 05 Közterület-felügyelő 22 - - 300 - 500 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

309 54 841 02 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó 13 XL 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

310 54 345 01 Közszolgálati ügyintéző 22 XXXVIII 2 év - N 5 közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter

311 52 345 04 Közszolgálati ügykezelő 22 XXXVIII - 1700-2000 óra TK 4 közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter

312 32 621 01 Kutyakozmetikus 20 XXXIII - 320-480 óra TK 3 agrárpolitikáért felelős miniszter

313 55 861 05 Kutyavezető-rendőr 22 - - 600-900 óra TK 5 rendészetért felelős miniszter

314 33 861 01 Kutyavezető-vagyonőr 22 - - 250 - 350 óra TK 3 rendészetért felelős miniszter

315 32 544 01 Külszíni bányász 5 VII - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 16: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

316 32 815 02 Lábápoló 19 XXX - 250-370 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

317 52 211 02 Lakberendező 19 XXVI - 520-720 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

318 35 623 01 Lakott-területi fakitermelő 20 XXXII - 140-260 óra TK 4 erdőgazdálkodásért felelős miniszter

319 54 725 08 Látszerész és optikai árucikk-kereskedő 19 XXIX 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

320 54 841 03 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó 13 XL 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

321 55 723 10 Légzőszervi szakápoló 1 I - 600 - 800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

322 55 582 01 Létesítményi energetikus 5 VIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

323 54 841 11 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző 17 XL 2 év 960-1440 óra N, E, L, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

324 52 812 02 Lovastúra-vezető 18 XXVIII - 720-960 óra TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

325 34 621 02 Lovász 20 XXXIII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

326 52 861 06 Magánnyomozó 22 - - 450 - 650 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

327 54 582 03 Magasépítő technikus 9 XVI 2 év 800 - 1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

328 55 541 05 Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus

21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

329 35 861 02 Mechanikus vagyonvédelmi szerelő 19 IX - 200 - 400 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

330 54 523 04 Mechatronikai technikus 5 IX 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

331 34 523 01 Mechatronikus-karbantartó 5 XI 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

332 35 522 17 Megújuló energiatermelő berendezések

üzemeltetője 6 XI - 400 - 600 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

333 32 621 02 Méhész 20 XXXIII - 240-360 óra TK 3 agrárpolitikáért felelős miniszter

334 54 582 04 Mélyépítő technikus 9 XVI 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

335 55 762 03 Mentálhigiénés asszisztens 2 III 1 év 600-720 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

336 55 723 11 Mentőápoló 1 I 0,5 év 360-440 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

337 34 521 08 Mezőgazdasági gépész 20 XXXI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

338 54 521 05 Mezőgazdasági gépésztechnikus 20 XXXI 2 év - N, E 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

339 35 521 02 Mezőgazdasági gépjavító 20 XXXI 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

340 54 621 02 Mezőgazdasági technikus 20 XXXIII 2 év - N, E 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

341 52 347 07 Migrációs ügyintéző 22 - - 250 - 350 óra TK 4 idegenrendészetért és menekültügyért felelős

miniszter

342 55 725 14 Mikrobiológiai szakasszisztens 1 I - 600 - 800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

Page 17: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

343 55 213 04 Mobilalkalmazás fejlesztő 7 XIII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

344 34 541 04 Molnár 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

345 34 525 07 Motorkerékpár-szerelő 13 XXII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

346 53 810 02 Mozgássérültet segítő kutya kiképzője 2 III - 400-480 óra TK 4 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

347 54 213 03 Mozgókép- és animációkészítő 4 VI 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

348 52 213 01 Mozgóképgyártó 4 VI - 440-560 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

349 53 213 05 Mozgóképgyártó hangtechnikus 4 VI - 440-560 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

350 52 341 04 Mozgóképterjesztő és -üzemeltető 4 VI - 440-560 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

351 62 521 02 Mozgólépcső ellenőr 5 IX - 250-350 óra TK 6 iparügyekért felelős miniszter

352 33 521 01 Mozgólépcső karbantartó-szerelő 5 IX - 120-180 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

353 55 213 05 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 7 XIII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

354 35 542 01 Munkaruha- és védőruha-készítő 10 XVII - 230-350 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

355 52 862 01 Munkavédelmi technikus 19 - - 240-360 óra TK 4 foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter

356 34 521 09 Műanyagfeldolgozó 8 XIV 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

357 54 521 06 Műanyagfeldolgozó technikus 8 XIV 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

358 35 543 01 Műbútorasztalos 11 XVIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

359 55 582 02 Műemlékfenntartó technikus 9 XVI 1 év 400 - 600 óra N, E, L, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

360 35 582 04 Műemléki díszítőszobrász 9 XVI 1 év 400 - 600 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

361 35 582 05 Műemléki helyreállító 9 XVI 1 év 400 - 600 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

362 54 481 05 Műszaki informatikus 7 XIII 2 év 960-1440 óra N, E, L, TK, T 5 informatikáért felelős miniszter

363 55 524 03 Műszeres analitikus 8 XV 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

364 52 211 01 Műtárgyvédelmi munkatárs 4 V - 850-1270 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

365 55 725 15 Műtéti szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

366 32 725 01 Műtőssegéd-gipszmester 1 I - 500-720 óra TK 3 egészségügyért felelős miniszter

367 54 211 10 Művészeti és médiafotográfus 4 V 2 év 900-1340 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

368 55 723 12 Nefrológiai szakápoló 1 I - 1200 - 1400 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

369 53 215 01 Népi játék és kismesterségek oktatója 4 V - 180-200 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

370 34 215 01 Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével) 4 V 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 kultúráért felelős miniszter

Page 18: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

371 55 212 06 Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

372 54 212 06 Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

373 32 761 01 Nevelőszülő 2 III - 500-600 óra TK 3 gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter

374 52 345 05 Nonprofit menedzser 15 XXIV - 800-1000 óra TK, T 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

375 34 542 06 Női szabó 10 XVII 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

376 55 621 02 Növényvédelmi szaktechnikus 20 XXXIV 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

377 55 850 03 Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus 14 XXIII 0,5 év 240-360 óra N, E, L, TK 5 környezetvédelemért felelős miniszter

378 55 725 19 Nukleáris medicina szakasszisztens 1 I - 740-800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

379 32 810 02 Nyíltvízi- vízimentő 19 XXIII - 200-350 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

380 52 345 03 Nyilvántartási és okmányügyintéző 22 - - 500 -700 óra TK 4 közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter

381 32 524 01 Nyomástartóedény-gépész 5 IX - 160-240 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

382 55 213 07 Nyomdaipari szaktechnikus 12 XIX - 320-480 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

383 54 213 07 Nyomdaipari technikus 12 XIX 2 év 800 - 1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

384 62 344 01 Okleveles adóellenőrzési szakértő 15 XXIV - 160-240 óra TK, T 6 adópolitikáért felelős miniszter

385 62 344 02 Okleveles forgalmiadó-szakértő 15 XXIV - 160-240 óra TK, T 6 adópolitikáért felelős miniszter

386 62 344 03 Okleveles jövedelemadó-szakértő 15 XXIV - 200-300 óra TK, T 6 adópolitikáért felelős miniszter

387 62 344 04 Okleveles nemzetköziadó-szakértő 15 XXIV - 200-300 óra TK, T 6 adópolitikáért felelős miniszter

388 55 861 06 Okmányvizsgáló 22 - - 300-500 óra TK 5 rendészetért felelős miniszter

389 32 521 03 Olvasztár és öntő 5 IX - 770-1150 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

390 55 723 13 Onkológiai szakápoló 1 I - 720-800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

391 34 725 01 Optikai üvegcsiszoló 19 XXIX 3 év 800 - 1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

392 32 521 04 Órás 6 IX - 240-360 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

393 33 542 01 Ortopédiai cipész 10 XVII - 800 - 1000 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

394 32 726 01 Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő 1 II - 2000-2400 óra TK 3 egészségügyért felelős miniszter

395 54 726 02 Ortopédiai műszerész 1 II 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

396 55 523 04 Orvosi elektronikai technikus 6 XI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

397 32 140 01 Óvodai dajka 3 IV - 320-420 óra TK 3 oktatásért felelős miniszter

398 32 521 05 Öntészeti mintakészítő 5 IX - 770-1150 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 19: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

399 54 211 06 Ötvös 4 V 2 év 900-1340 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

400 52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens 15 XXIV - 700-800 óra TK 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

401 54 212 07 Pantomimes 4 - 2 év 1400 - 1600 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

402 32 543 03 Papírgyártó és -feldolgozó 8 XIV - 800-1200 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

403 55 524 04 Papíripari technikus 8 XIV 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

404 54 581 02 Parképítő és fenntartó technikus 20 XXXIV 2 év - N, E 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

405 35 521 03 Patkolókovács 20 XXXIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

406 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs 3 IV 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

407 52 140 02 Pedagógiai felügyelő 3 IV - 480-720 óra TK 4 oktatásért felelős miniszter

408 34 541 05 Pék 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

409 55 344 06 Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő 15 XXIV - 240-360 óra TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

410 54 343 01 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)

15 XXIV 2 év 960-1440 óra N, E, L, S, TK, T 5 pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter

411 54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 15 XXIV 2 év 960-1440 óra N, E, L, S, TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

412 54 720 04 Perioperatív asszisztens 1 I 2 év 1080-1320 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

413 34 811 03 Pincér 18 XXVII 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

414 52 544 01 Pirotechnikus 8 XIV - 320-480 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

415 54 841 09 Postai üzleti ügyintéző 17 XL 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 postaügyért felelős miniszter

416 55 762 04 Pszichiátriai gondozó 2 III 1 év 600-720 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

417 55 723 14 Pszichiátriai szakápoló és gyógyfoglalkoztató 1 I - 1200-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

418 54 725 09 Radiográfiai asszisztens 1 I 2 év 1400-1700 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

419 54 762 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 III 2 év 1300-1560 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

420 35 582 06 Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló 9 XVI 1 év 400 - 600 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

421 34 861 01 Rendészeti őr 22 XXXVIII 3 év - N 4 rendészetért felelős miniszter

422 62 861 01 Rendészeti szervező (a szakmairány

megjelölésével) 22 - - 800-1600 óra TK 6 rendészetért felelős miniszter

423 52 861 11 Rendészeti ügyintéző 22 XXXVIII - 1700-2000 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

424 52 345 07 Rendezvényszervező 4 XXXIX - 480-720 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

425 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével)

22 XXXVIII 2 év 1800-2500 óra N, E, TK 5 rendészetért felelős miniszter

Page 20: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

426 55 861 07 Rendőr zászlós 22 - - 400-600 óra TK 5 rendészetért felelős miniszter

427 54 525 10 Repülőgép szerelő 13 XXII 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

428 52 522 03 Robbanásbiztos berendezés kezelője 6 XI - 120 - 210 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

429 54 542 02 Ruhaipari technikus 10 XVII 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

430 52 322 01 Segédkönyvtáros 4 IV - 420-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

431 52 322 02 Segédlevéltáros és ügykezelő 4 IV - 420-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

432 53 211 01 Segédrestaurátor (a szakmairány megjelölésével) 4 V - 640-960 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

433 35 811 01 Sommelier 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

434 35 541 01 Speciális állatfeldolgozó 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

435 53 815 01 Speciális lábápoló 19 XXX - 800-1040 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

436 54 813 02 Sportedző (a sportág megjelölésével) 3 XXXVII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 sportpolitikáért felelős miniszter

437 55 726 02 Sportmasszőr 1 I 1 év 600-800 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

438 52 813 01 Sportszervező, -menedzser 3 XXXVII - 400-500 óra TK 5 sportpolitikáért felelős miniszter

439 52 462 01 Statisztikai és gazdasági ügyintéző 15 XXIV - 800-1200 óra TK, T 4 Központi Statisztikai Hivatal elnöke

440 53 213 06 Stúdióvezető 4 VI - 440-560 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

441 55 725 20 Sugárterápiás szakasszisztens 1 I - 740-800 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

442 55 723 15 Sürgősségi szakápoló 1 I - 1200 - 1400 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter

443 55 541 06 Sütő- és cukrászipari szaktechnikus 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

444 34 811 04 Szakács 18 XXVII 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

445 55 343 02 Szakképesített bankreferens 15 XXIV - 280-420 óra TK, T 5 pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter

446 35 522 10 Szakszolgálati FAM szerelő 6 XI - 50 - 70 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

447 52 812 03 Szállodahajós, szállodai személyzet 18 XXVII - 800-1000 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

448 52 812 01 Szállodai recepciós 18 XXVII - 600-800 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

449 34 523 02 Számítógép-szerelő, karbantartó 7 XIII 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 informatikáért felelős miniszter

450 34 582 10 Szárazépítő 9 XVI 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

451 32 861 01 Személy- és vagyonőr 22 - - 300 - 500 óra TK 3 rendészetért felelős miniszter

452 55 813 01 Személyi edző 3 XXXVII - 200-300 óra TK 5 sportpolitikáért felelős miniszter

Page 21: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

453 55 762 05 Szenvedélybeteg gondozó 2 III 1 év 600-720 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

454 52 815 04 Szépségtanácsadó 19 XXX - 600-700 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

455 53 213 07 Szerkesztő műsorvezető 4 VI - 640-960 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

456 34 521 10 Szerszámkészítő 5 IX 3 év 900-1300 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

457 35 542 02 Szíjgyártó és nyerges 10 XVII - 320-480 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

458 55 212 01 Színész 4 XLII 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

459 54 521 07 Színháztechnikus, szcenikus 4 VI 2 év 780-980 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

460 54 521 08 Színpad- és porond technikus 4 VI 2 év - N, E 5 kultúráért felelős miniszter

461 55 521 02 Színpadi fénytervező 4 VI 0,5 év 120-160 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

462 55 521 03 Színpadi magasépítő 4 VI 1 év - N, E 5 kultúráért felelős miniszter

463 54 211 07 Szobrász 4 V 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

464 54 762 02 Szociális asszisztens 2 III 2 év 1300-1560 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

465 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 2 III 3 év 1300-1560 óra N, E, TK 4 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

466 54 762 03 Szociális szakgondozó 2 III 2 év 1300-1560 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

467 55 762 06 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző 2 III 1 év 600-720 óra N, E, TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

468 54 213 05 Szoftverfejlesztő 7 XIII 2 év 960-1440 óra N, E, L, TK, T 5 informatikáért felelős miniszter

469 55 212 07 Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével)

4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

470 54 212 08 Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével)

4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

471 34 541 06 Szőlész-borász 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

472 55 725 21 Szövettani szakasszisztens 1 I 0,5 év 360-440 óra N, E, TK 5 egészségügyért felelős miniszter

473 52 813 02 Tánc instruktor 3 XXXVII - 400-500 óra TK 5 sportpolitikáért felelős miniszter

474 55 212 08 Táncos I. (a szakmairány megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 kultúráért felelős miniszter

475 54 212 09 Táncos II. (a szakmairány megjelölésével) 4 XLII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

476 52 814 01 Társasházkezelő 19 - - 200-300 óra TK 4 lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért felelős miniszter

477 34 541 09 Tartósítóipari szakmunkás 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

478 55 541 07 Tartósítóipari szaktechnikus 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

479 55 581 02 Távérzékelési szaktechnikus 20 XXXV - 480-720 óra TK 5 földügyért és térképészetért felelős miniszter

Page 22: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

480 54 523 05 Távközlési technikus 6 XII 2 év 960-1440 óra N, E, TK 5 informatikáért felelős miniszter

481 52 523 01 Távközlési üzemeltető 6 XII - 800-1200 óra TK 4 informatikáért felelős miniszter

482 35 841 02 Tehergépkocsi-vezető 13 XL 0,5 év 360 - 440 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

483 34 541 10 Tejipari szakmunkás 21 XXXVI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 élelmiszeriparért felelős miniszter

484 55 541 08 Tejipari szaktechnikus 21 XXXVI 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 élelmiszeriparért felelős miniszter

485 55 850 04 Települési környezetvédelmi szaktechnikus 14 XXIII 0,5 év 240-360 óra N, E, TK 5 környezetvédelemért felelős miniszter

486 53 213 08 Televíziós kameraman 4 VI - 440-560 óra TK 5 kultúráért felelős miniszter

487 52 853 01 Temetkezési szolgáltató 19 - - 150 - 250 óra TK 4 településüzemeltetésért felelős miniszter

488 55 481 01 Térinformatikus 7 XIII 1 év 800-1200 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

489 55 581 03 Térképész szaktechnikus 20 XXXV 1 év 480-720 óra N, E, TK, L, T 5 földügyért és térképészetért felelős miniszter

490 32 850 01 Természetvédelmi munkatárs 14 XXIII - 320-480 óra TK 3 környezetvédelemért felelős miniszter

491 55 850 05 Természetvédelmi szaktechnikus 14 XXIII 0,5 év 240-360 óra N, E, TK, L 5 környezetvédelemért felelős miniszter

492 33 861 02 Testőr 22 - - 320-450 óra TK 3 rendészetért felelős miniszter

493 34 582 15 Tetőfedő 9 XVI 3 év 800 -1000 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

494 32 542 01 Textilanyaggyártó 10 XVII - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

495 54 542 03 Textilipari technikus 10 XVII 2 év 800- 1200 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

496 54 211 08 Textilműves 4 V 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

497 32 542 02 Textiltisztító és textilszínező 10 XVII - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

498 32 853 03 Tisztítás-technológiai szakmunkás 19 XXVII - 400 – 540 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

499 52 853 02 Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető 19 XXVII - 200-260 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

500 32 341 01 Töltőállomás-kezelő 17 XXVI - 280-420 óra TK, T 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

501 54 812 03 Turisztikai szervező, értékesítő 18 XXVIII 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

502 52 861 08 Tűzoltó I. 22 - - 800-1100 óra TK 4 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

503 53 861 08 Tűzoltó szerparancsnok 22 - - 700-900 óra TK 5 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

504 53 861 09 Tűzoltósági referens 22 - - 300-500 óra TK 5 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

505 52 861 10 Tűzvédelmi előadó 22 - - 300-400 óra TK 4 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

506 53 861 10 Tűzvédelmi főelőadó 22 - - 200-300 óra TK 5 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

507 32 810 01 Uszodamester 19 XXIII - 200-350 óra TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 23: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

508 34 582 11 Útépítő 13 XVI 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

509 54 582 05 Útépítő és -fenntartó technikus 13 XVI 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

510 32 582 08 Útfenntartó 13 XVI - 400-480 óra TK 3 közlekedésért felelős miniszter

511 53 213 09 Utómunka szakasszisztens 4 VI - 440-560 óra TK 5 kultúráért felelős miniszter

512 52 841 02 Ügyfélszolgálati ügyintéző 19 XXV - 700-800 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

513 32 543 04 Üvegcsiszoló 19 XXIX - 900-1300 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

514 54 211 09 Üvegműves 4 V 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

515 32 543 05 Üveggyártó 8 XIV - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

516 54 340 01 Üzleti szolgáltatási munkatárs 15 XXIV 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

517 55 863 02 Vadászpuska műves 5 IX 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

518 54 625 01 Vadgazdálkodási technikus 20 XXXII 2 év - N, E 5 vadgazdálkodásért felelős miniszter

519 53 810 03 Vakvezető kutya kiképzője 2 III - 400-480 óra TK 5 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

520 54 344 02 Vállalkozási és bérügyintéző 15 XXIV 2 év 960-1440 óra N, E, L, S, TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

521 55 344 07 Vállalkozási mérlegképes könyvelő 15 XXIV 1 év 320-480 óra N, E, L, TK, T 5 számviteli szabályozásért felelős miniszter

522 52 841 02 Váltókezelő 13 XL - 400-600 óra TK 4 közlekedésért felelős miniszter

523 54 344 03 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző 15 XXIV 2 év 960-1440 óra N, E, L, S, TK, T 5 adópolitikáért felelős miniszter

524 32 521 06 Vas- és acélfeldolgozó 5 IX - 960 - 1200 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

525 54 582 06 Vasútépítő és -fenntartó technikus 13 XVI 2 év 700 - 1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

526 54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő 13 XL 2 év 700 - 1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

527 54 841 06 Vasúti árufuvarozási ügyintéző 13 XL 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

528 54 525 11 Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő 13 XXII 2 év 700-1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

529 54 525 12 Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője 13 XXII 2 év 700-1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

530 54 525 13 Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője 13 XXII 2 év 700-1050 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

531 52 841 03 Vasúti személypénztáros 13 XL - 400-600 óra TK 4 közlekedésért felelős miniszter

532 55 525 04 Vasútijármű-technikus és diagnosztikus 13 XXII 1 év 320-480 óra N, E, TK 5 közlekedésért felelős miniszter

533 54 524 03 Vegyész technikus 8 XV 2 év 800-1000 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

534 34 524 02 Vegyipari rendszerkezelő 8 XV 3 év 800-1000 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

535 55 524 06 Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus 8 XV 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 24: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

536 54 811 01 Vendéglátásszervező 18 XXVII 2 év 900-1300 óra N, E, TK 5 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

537 35 811 02 Vendéglátó-üzletvezető 18 XXVII 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

538 55 211 02 Vésnök 4 V 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 oktatásért felelős miniszter

539 55 581 04 Vidékfejlesztési szaktechnikus 20 XXXIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 5 agrárpolitikáért felelős miniszter

540 35 522 11 Villamos alállomás kezelő 6 XI - 160-240 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

541 52 522 04 Villamos berendezés szerelő és üzemeltető 6 XI - 700-800 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

542 35 522 12 Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető 6 XI - 400-600 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

543 35 522 13 Villamos gép és -készülék üzemeltető 6 XI - 640-960 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

544 35 522 14 Villamos hálózat kezelő 6 XI - 160-240 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

545 35 522 15 Villamos távvezeték építő, üzemeltető 6 XI - 240-360 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

546 35 522 16 Villámvédelmi felülvizsgáló 6 XI - 100 - 200 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

547 34 522 04 Villanyszerelő 6 XI 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

548 35 215 02 Virágdekoratőr 20 XXVI 1 év 240-360 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

549 34 215 04 Virágkötő és virágkereskedő 20 XXVI 3 év 800-1000 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

550 34 582 12 Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő 5 VIII 3 év 960-1440 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

551 55 853 01 Vízépítő szaktechnikus 23 XLI 1 év 800-1000 óra N, E, TK 5 vízgazdálkodásért felelős miniszter

552 54 853 02 Vízgazdálkodó technikus 23 XLI 2 év - N, E 5 vízgazdálkodásért felelős miniszter

553 35 582 08 Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő 5 VIII 1 év 480-720 óra N, E, TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

554 54 853 03 Vízgépészeti technikus 23 XLI 2 év - N, E 5 vízgazdálkodásért felelős miniszter

555 35 525 01 Vizi sportmotor-szerelő 13 XXII 1 év 300-540 óra N, E, TK 4 közlekedésért felelős miniszter

556 54 853 04 Víziközmű technikus 23 XLI 2 év - N, E 5 vízgazdálkodásért felelős miniszter

557 55 853 02 Vízminőség-védelmi szaktechnikus 23 XLI 0,5 év 400-500 óra N, E, TK 5 vízgazdálkodásért felelős miniszter

558 34 853 02 Vízügyi szakmunkás 23 XLI 3 év - N, E 4 vízgazdálkodásért felelős miniszter

559 52 853 03 Vízügyi ügyintéző 23 XLI - 1700-2000 óra TK 4 vízgazdálkodásért felelős miniszter

560 32 582 06 Vízszigetelő, melegburkoló 9 XVI - 400-500 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

561 55 213 02 Webfejlesztő 7 XIII 0,5 év 400-600 óra N, E, L, TK 5 informatikáért felelős miniszter

562 35 622 02 Zöldség- és gyümölcstermesztő 20 XXXIV 1 év 320-480 óra N, E, TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

Page 25: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

2. táblázat: részszakképesítések

A B C D E F G H I J K

1 Szakképesítés azonosító száma

Részszakképesítések megnevezése

Sza

km

acs

op

ort

Ág

aza

ti b

eso

rolá

s

Isk

ola

i ren

dsz

erű

kép

zési

id

ő

Isk

ola

ren

dsz

eren

kív

üli

kép

zési

id

ő

A k

ép

zés

mu

nk

aren

dje

MK

KR

szi

nt

A szakképesítésért felelős miniszter

2

Szin

t

Ta

nu

lmá

nyi

terü

let

So

rsz

ám

3 1 2 3 4 5 6 7 8 9

4 51 213 04 3D modellező 4 VI - 480-720 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

5 51 344 09 Adóügyintéző 15 XXIV - 160–240 óra TK, T 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

6 51 621 01 Agrár vállalkozó 20 XXXIII - 320-480 óra TK 4 agrárpolitikáért felelős miniszter

7 31 863 01 Alapfokú katonai vezető-helyettes 22 - - 500-760 óra T, TK 3 honvédelemért felelős miniszter

8 31 621 01 Állatgondozó 20 XXXIII - 400-600 óra TK 2 agrárpolitikáért felelős miniszter

9 31 524 01 Általános laboráns 8 XV - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

10 51 213 05 Animációrajzoló 4 VI - 480-720 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

11 51 813 01 Aqua tréner 3 XXXVII - 200-300 óra TK 4 sportpolitikáért felelős miniszter

12 31 621 02 Aranykalászos gazda 20 XXXIII - 480-720 óra TK 3 agrárpolitikáért felelős miniszter

13 21 543 01 Asztalosipari szerelő 11 XVIII - 240-360 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

14 31 212 01 Bábkészítő 4 - - 240-360 óra T, TK 3 kultúráért felelős miniszter

15 51 343 01 Banki, befektetési termékértékesítő 15 XXIV - 160-240 óra T, TK 4 pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért

felelős miniszter

16 51 344 01 Bérügyintéző 15 XXIV - 120-180 óra T, TK 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

17 31 723 01 Betegkísérő 1 I - 300 -400 óra TK 3 egészségügyért felelős miniszter

18 31 521 01 Bevontelektródás kézi ívhegesztő 5 IX - 560-840 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

19 51 343 02 Biztosításközvetítő (függő és független) 15 XXIV - 160-240 óra T, TK 4 pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter

20 31 541 01 Bolti hentes 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

21 31 541 02 Borász 21 XXXVI - 400-600 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

Page 26: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

22 31 542 01 Bőrtárgy készítő 10 XVII - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

23 51 341 01 Bútor- és szőnyegbecsüs 17 XXVI - 200-300 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

24 31 861 01 Büntetés-végrehajtási őr 22 - - 500-700 óra TK 3 büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

25 31 861 02 Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő 22 - - 200-300 óra TK 3 büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

26 31 542 02 Cipőfelsőrész-készítő 10 XVII - 640-960 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

27 31 542 03 Cipőgyártó 10 XVII - 560-840 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

28 21 814 01 Családellátó 20 XXXIII - 320-480 óra TK 2 agrárpolitikáért felelős miniszter

29 51 861 01 Csapatszolgálati járőrtárs 22 - - 1000-1500 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

30 51 853 03 Csatornamű-kezelő 23 XLI - 200 - 300 óra TK 4 vízgazdálkodásért felelős miniszter

31 31 541 13 Csokoládétermék-gyártó 21 XXXVI - 320-480 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

32 21 541 01 Csontozó munkás 21 XXXVI - 240-360 óra TK 2 élelmiszeriparért felelős miniszter

33 51 813 02 Csoportos fitness instruktor 3 XXXVII - 200-250 óra TK 4 sportpolitikáért felelős miniszter

34 31 582 01 Csőhálózatszerelő 5 VIII - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

35 51 213 06 Digitális kép- és szövegszerkesztő 12 XIX - 350-400 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

36 51 213 07 Digitális nyomóforma készítő 12 XIX - 350-400 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

37 51 581 01 Digitálistérkép- kezelő 20 XXXV - 320-480 óra T, TK 4 földügyért és térképészetért felelős miniszter

38 51 341 02 Ékszerbecsüs 17 XXVI - 200-300 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

39 31 624 01 Elektromos halászgép kezelője 20 XXXIII - 240-360 óra TK 3 halgazdálkodásért felelős miniszter

40 31 522 01 Elektronikai gyártósori műszerész 6 XI - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

41 31 341 05 Élelmiszer-, vegyiáru eladó 17 XXVI - 240-480 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

42 31 541 14 Élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs

21 XXXVI - 240-320 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

43 31 541 03 Élelmiszeripari laboráns 21 XV - 640-960 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

44 51 812 02 Előadóművészeti jegypénztáros 4 XXXIX - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

45 51 812 03 Előadóművészeti közönség kezelő 4 XXXIX - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

46 51 345 05 Előadóművészeti program- és projektszervező 15 XXIV - 300-400 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

47 51 812 04 Előadóművészeti szervező 4 XXXIX - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

48 31 582 02 Építményzsaluzat és fémállvány szerelő 9 XVI - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 27: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

49 21 623 01 Erdőművelő 20 XXXII - 240-360 óra TK 2 erdőgazdálkodásért felelős miniszter

50 51 522 01 Erőművi gőzturbina gépész 5 IX - 320-480 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

51 51 522 02 Erőművi kazángépész 5 IX - 320-480 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

52 31 543 03 Extruder gép kezelő 8 XIV - 200-250 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

53 31 543 04 Fahajó javító 13 XXII - 200-400 óra TK 3 közlekedésért felelős miniszter

54 21 543 02 Faipari gépkezelő 11 XVIII - 240-360 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

55 31 622 02 Faiskolai kertész 20 XXXIV - 320-480 óra TK 3 agrárpolitikáért felelős miniszter

56 31 623 01 Fakitermelő 20 XXXII - 320-480 óra TK 3 erdőgazdálkodásért felelős miniszter

57 31 541 15 Falusi vendéglátó 21 XXXVI - 560-840 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

58 31 543 01 Famegmunkáló 11 XVIII - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

59 31 542 09 Fehérnemű-készítő 10 XVII - 320-480 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

60 31 543 05 Felépítő gép kezelő 8 XIV - 200-250 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

61 31 521 02 Felvonó karbantartó-szerelő 5 IX - 200-300 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

62 31 725 01 Fertőtlenítő-sterilező 1 I - 300 -400 óra TK 3 egészségügyért felelős miniszter

63 51 341 03 Festménybecsüs 17 XXVI - 200-300 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

64 51 813 03 Fitness instruktor 3 XXXVII - 200-250 óra TK 4 sportpolitikáért felelős miniszter

65 31 813 02 Fitness-wellness asszisztens 3 XXXVII - 200-300 óra TK 3 sportpolitikáért felelős miniszter

66 31 544 02 Fluidumkitermelő 5 VII - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

67 31 521 03 Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő 5 IX - 520-780 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

68 31 542 04 Fonó 10 XVII - 230-350 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

69 31 521 04 Fröccsöntő 8 XIV - 240-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

70 51 853 02 Fürdőüzemi gépész 23 XLI - 200-300 óra TK 4 vízgazdálkodásért felelős miniszter

71 31 853 04 Gát- és csatornaőr 23 XLI - 200 - 300 óra TK 3 vízgazdálkodásért felelős miniszter

72 31 341 02 Gázcseretelep-kezelő 17 XXVI - 70-100 óra TK, T 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

73 31 521 05 Gázhegesztő 5 IX - 360-540 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

74 31 521 06 Gépi kovács 5 IX - 320-480 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

75 31 811 03 Gondnok 18 XXVII - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

76 31 543 02 Gumikeverék-készítő 8 XIV - 250-300 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

Page 28: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

77 31 521 10 Gyártósori gépész 5 IX - 700-800 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

78 31 761 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő 2 III - 350-420 óra TK 3 gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter

79 31 541 04 Gyümölcspálinka-gyártó 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

80 51 481 04 Hálózati operációsrendszer-üzemeltető 7 XIII - 400- 600 óra TK 4 informatikáért felelős miniszter

81 51 481 05 Hálózati rendszerüzemeltető 7 XIII - 400- 600 óra TK 4 informatikáért felelős miniszter

82 51 481 06 Hálózati támogatási munkatárs 7 XIII - 200-300 óra TK 4 informatikáért felelős miniszter

83 51 521 01 Hangosító 4 VI - 480-720 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

84 31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó 2 III - 350-420 óra TK 3 gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter

85 31 521 11 Háztartási gépszerelő 6 XI - 300 - 400 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

86 31 521 07 Hengerész 5 IX - 320-480 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

87 31 624 02 Horgásztókezelő 20 XXXIII - 320-480 óra TK 3 halgazdálkodásért felelős miniszter

88 31 851 02 Hulladékfelvásárló és -gazdálkodó 14 XXIII - 240-320 óra TK 3 környezetvédelemért felelős miniszter

89 21 851 01 Hulladékgyűjtő és -szállító 14 XXIII - 120-150 óra TK 2 környezetvédelemért felelős miniszter

90 21 851 02 Hulladékválogató és -feldolgozó 14 XXIII - 120-150 óra TK 2 környezetvédelemért felelős miniszter

91 31 541 05 Húskészítmény gyártó 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

92 31 541 16 Hűtőipari munkás 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

93 51 581 02 Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző 20 XXXV - 320-480 óra T, TK 4 földügyért és térképészetért felelős miniszter

94 31 853 05 Intézménytakarító 19 XXVII - 160-240 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

95 31 522 02 Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő 5 IX - 80-120 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

96 31 521 12 Jármű- és gépszerelő 5 IX - 700-800 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

97 51 861 02 Járőr 22 - - 1800-2300 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

98 51 344 07 Jövedéki ügyintéző 15 XXIV - 320-480 óra T, TK 4 adópolitikáért felelős miniszter

99 31 543 06 Kalander gép kezelő 8 XIV - 200-250 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

100 31 541 17 Keksz- és ostyagyártó 21 XXXVI - 320-480 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

101 51 841 01 Képesített hajós 13 XXII - 400-600 óra TK 4 közlekedésért felelős miniszter

102 51 345 02 Képző és iparművészeti program- és projektszervező

15 XXIV - 300-400 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

103 31 525 01 Kerékpárszerelő 13 XXII - 400-800 óra TK 3 közlekedésért felelős miniszter

Page 29: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

104 31 622 01 Kertépítő és -fenntartó 20 XXXIV - 320-480 óra TK 3 agrárpolitikáért felelős miniszter

105 21 622 01 Kerti munkás 20 XXXIV - 240-360 óra TK 2 agrárpolitikáért felelős miniszter

106 31 542 05 Kesztyűs 10 XVII - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

107 31 541 06 Keveréktakarmány-gyártó 21 XXXVI - 320-480 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

108 21 543 03 Kézi könyvkötő 12 XIX - 400-600 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

109 31 543 07 Kikötői karbantartó 13 XXII - 200-400 óra TK 3 közlekedésért felelős miniszter

110 31 522 03 Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h) 5 IX - 200-300 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

111 31 541 18 Kistermelői élelmiszerelőállító 21 XXXVI - 560-840 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

112 31 541 19 Konzervgyártó 21 XXXVI - 320-480 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

113 21 811 01 Konyhai kisegítő 18 XXVII - 240-360 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

114 21 215 01 Kosárfonó 4 V - 480-720 óra TK 2 kultúráért felelős miniszter

115 51 344 10 Költségvetés-gazdálkodási ügyintéző 15 XXIV - 160–240 óra TK, T 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

116 51 850 01 Környezetvédelmi ügyintéző 14 XXIII - 320-480 óra TK 4 környezetvédelemért felelős miniszter

117 31 542 06 Kötő 10 XVII - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

118 31 542 10 Kötöttáru-összeállító 10 XVII - 320-480 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

119 51 345 01 Kulturális rendezvényszervező 4 XXXIX - 240-360 óra T, TK 4 kultúráért felelős miniszter

120 21 542 01 Lakástextil-készítő 10 XVII - 130-190 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

121 21 621 01 Lóápoló és gondozó 20 XXXIII - 320-480 óra TK 2 agrárpolitikáért felelős miniszter

122 31 810 01 Medencefelügyelő 19 XXIII - 80 - 120 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

123 51 345 04 Médiaművészeti program- és projektszervező 15 XXIV - 300-400 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

124 31 544 03 Mélyfúró 5 VII - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

125 21 215 02 Mézeskalács-készítő 21 XXXVI - 320-480 óra TK 2 élelmiszeriparért felelős miniszter

126 21 621 02 Mezőgazdasági munkás 20 XXXIII - 240-360 óra TK 2 agrárpolitikáért felelős miniszter

127 21 623 02 Motorfűrész-kezelő 20 XXXII - 140-260 óra TK 2 erdőgazdálkodásért felelős miniszter

128 51 213 08 Mozgóképkészítő 4 VI - 480-720 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

129 51 341 04 Mozigépész 4 VI - 400-600 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

130 51 211 01 Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő 4 V - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

131 51 211 02 Múzeumi preparátor 4 V - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

Page 30: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

132 31 521 08 Műanyag hegesztő 8 XIV - 160-240 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

133 31 543 08 Műanyaghajó készítő 13 XXII - 200-400 óra TK 3 közlekedésért felelős miniszter

134 31 341 03 Műszakicikk-eladó 17 XXVI - 180-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

135 51 341 05 Műtárgybecsüs 17 XXVI - 200-300 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

136 51 211 03 Műtárgyvédelmi asszisztens 4 V - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

137 31 542 07 Nemszőtt-termék gyártó 10 XVII - 320-480 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

138 31 582 03 Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő 9 XVI - 240-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

139 31 853 06 Önjáró felülettisztító gépkezelő 19 XXVII - 210-305 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

140 51 861 03 Őr-járőrtárs 22 - - 600-800 óra TK 4 rendészetért felelős miniszter

141 31 543 09 Papír feldolgozó 8 XIV - 300-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

142 31 543 10 Papíralapanyag-gyártó 8 XIV - 300-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

143 31 543 11 Papírgyártó 8 XIV - 300-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

144 21 622 02 Parkgondozó 20 XXXIV - 240-360 óra TK 2 agrárpolitikáért felelős miniszter

145 51 343 03 Pénztárkezelő és valutapénztáros 15 XXIV - 30-50 óra T, TK 4 pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért

felelős miniszter

146 51 344 06 Pénzügyi projektmenedzser-asszisztens 15 XXIV - 640-960 óra T, TK 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

147 51 344 04 Pénzügyi ügyintéző 15 XXIV - 160-240 óra T, TK 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

148 51 524 01 Pirotechnikai terméküzemeltető 8 XIV - 60-90 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

149 51 524 02 Pirotechnikus raktárkezelő 8 XIV - 30-40 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

150 51 523 01 PLC programozó 6 XI - 400-600 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

151 51 213 01 Produkciós asszisztens 4 VI - 280-420 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

152 31 341 04 Raktáros 17 XL - 280-420 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

153 51 345 06 Raktárvezető 17 XL - 400 - 500 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

154 51 726 01 Regeneráló balneoterápiás masszőr 1 I - 700-800 óra TK 4 egészségügyért felelős miniszter

155 51 223 01 Relé jelnyelvi tolmács 2 III - 800-960 óra TK 4 szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

156 51 521 04 Rendezvénytechnikus 4 VI - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

157 51 213 02 Rögzítésvezető 4 VI - 280-420 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

158 31 541 07 Sajtkészítő 21 XXXVI - 320-480 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

Page 31: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

159 31 541 20 Savanyító 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

160 31 582 04 Sírkő és műkőkészítő 9 XVI - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

161 31 541 08 Sörgyártó 21 XXXVI - 320-480 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

162 31 813 01 Sportoktató (a sportág megjelölésével) 3 XXXVII - 200-250 óra TK 3 sportpolitikáért felelős miniszter

163 21 541 02 Sütőipari és gyorspékségi munkás 21 XXXVI - 320-480 óra TK 2 élelmiszeriparért felelős miniszter

164 31 481 01 Számítógépes műszaki rajzoló 7 XIII - 480-720 óra T, TK 3 informatikáért felelős miniszter

165 51 344 05 Számviteli ügyintéző 15 XXIV - 160-240 óra T, TK 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

166 31 541 21 Szikvízgyártó 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

167 51 521 05 Színpadi alsógépezet kezelő 4 VI - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

168 51 521 06 Színpadi díszítő, berendező 4 VI - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

169 51 521 07 Szinpadi hangtechnikus 4 VI - 160-200 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

170 31 521 13 Színpadi segéddíszítő 4 VI - 80-120 óra TK 3 kultúráért felelős miniszter

171 51 521 02 Színpadmester 4 VI - 180-220 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

172 51 853 04 Szivattyútelepi duzzasztóműkezelő és fenntartó

gépész 23 XLI - 200 - 300 óra TK 4 vízgazdálkodásért felelős miniszter

173 21 582 01 Szobafestő 9 XVI - 480-720 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

174 51 213 09 Szoftverkódoló 7 XIII - 420-630 óra TK 4 informatikáért felelős miniszter

175 31 542 08 Szövő 10 XVII - 390-580 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

176 51 344 02 Társadalombiztosítási ügyintéző 15 XXIV - 120-180 óra T, TK 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

177 31 523 01 Távközlési és informatikai hálózatszerelő 6 XII - 600-900 óra TK 3 informatikáért felelős miniszter

178 31 541 09 Tejtermékgyártó 21 XXXVI - 480-720 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

179 51 581 03 Térinformatikai ügyintéző 20 XXXV - 320-480 óra T, TK 4 földügyért és térképészetért felelős miniszter

180 51 344 08 Termékdíj ügyintéző 15 XXIV - 320-480 óra T, TK 4 adópolitikáért felelős miniszter

181 21 542 02 Textiltermék-összeállító 10 XVII - 200-300 óra TK 2 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

182 31 582 05 Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő 9 XVI - 400-600 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

183 31 861 03 Tűzoltó II. 22 - - 600-800 óra TK 3 katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

184 51 812 01 Utazásügyintéző 18 XXVIII - 640-960 óra TK 4 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

185 51 213 03 Utómunka asszisztens 4 VI - 280-420 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

Page 32: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

186 31 541 10 Üdítőital-ipari termékgyártó 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

187 31 543 12 Vágó gép kezelő 8 XIV - 200-250 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

188 21 541 03 Vágóhídi munkás 21 XXXVI - 240-360 óra TK 2 élelmiszeriparért felelős miniszter

189 51 344 11 Vállalkozási ügyintéző 15 XXIV - 720-1080 óra TK, T 4 számviteli szabályozásért felelős miniszter

190 51 344 03 Vámügyintéző 15 XXIV - 320-480 óra T, TK 4 adópolitikáért felelős miniszter

191 31 811 04 Vendéglátó eladó 18 XXVII - 300-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

192 51 521 03 Világítástechnikus 4 VI - 240-360 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

193 31 541 11 Vincellér 21 XXXVI - 400-600 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

194 31 215 01 Virágbolti eladó 20 XXVI - 240-360 óra TK 3 agrárpolitikáért felelős miniszter

195 31 215 02 Virágkötő 20 XXVI - 320-480 óra TK 3 agrárpolitikáért felelős miniszter

196 31 853 03 Vízkárelhárító 23 XLI - 200 - 300 óra TK 3 vízgazdálkodásért felelős miniszter

197 31 853 07 Vízminőség vizsgáló 23 XLI - 200 - 300 óra TK 3 vízgazdálkodásért felelős miniszter

198 51 853 05 Vízműkezelő 23 XLI - 200 - 300 óra TK 4 vízgazdálkodásért felelős miniszter

199 51 853 06 Vízrajzi állomás üzemeltető 23 XLI - 200 - 300 óra TK 4 vízgazdálkodásért felelős miniszter

200 31 521 09 Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő 5 IX - 480-720 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

201 31 543 13 Vulkanizáló gép kezelő 8 XIV - 200-250 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

202 31 541 12 Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó 21 XXXVI - 240-360 óra TK 3 élelmiszeriparért felelős miniszter

203 31 582 06 Zsaluzóács 9 XVI - 240-360 óra TK 3 szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

204 51 521 08 Zsinórpadlás-kezelő 4 VI - 320-480 óra TK 4 kultúráért felelős miniszter

Page 33: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

2. Jelmagyarázat az Országos Képzési Jegyzékhez

2.1. Az azonosító szám felépítése

A táblázatokban szereplő szakképesítések, részszakképesítések, szakképesítés-ráépülések azonosító

száma 7 számjegyből áll, amely az 1. oszlop számjegyeiből tevődik össze.

Szakképesítés: Egy vagy több foglalkozás valamennyi munkakörének betöltésére képesít, a szakmai

és vizsgakövetelménye jellemzően több saját modult, illetve más szakképesítéssel közös modul(oka)t

is tartalmazhat.

Részszakképesítés: Legalább egy munkakör ellátására képesít, szakmai és vizsgakövetelménye egy

szakképesítés egyes moduljait tartalmazza.

Szakképesítés-ráépülés: A szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott szakképesítésre épül,

jellemzően saját modul(oka)t tartalmaz, újabb munkakör(ök) ellátására képesít. Egy szakképesítés-

ráépülés több szakmai előképzettségként elfogadható szakképesítésre is ráépülhet.

2.2. A táblázatok egyes oszlopainak értelmezése:

2.2.1. A szakképesítés azonosító száma (1. oszlop)

Az 1–2. számjegy a szakképesítés szintje

A B C

1 Szint Meghatározás ISCED szint

2 21

alapfokú részszakképesítés, amely befejezett iskolai végzettséget nem igényel, az

iskolarendszeren kívüli szakképzésben, a szakiskolai képzésben, illetve a Szakképzési

Hídprogramban szerezhető meg

2

3 31

alsó középfokú részszakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és

vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti elméleti és gyakorlati tudáselemekre (a

továbbiakban: bemeneti kompetencia) épül, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben, a

szakiskolai képzésben, illetve a Szakképzési Hídprogramban szerezhető meg

3

4 32

alsó középfokú szakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és

vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, iskolarendszeren kívüli

szakképzésben szerezhető meg

3

5 33 alsó középfokú szakképesítés-ráépülés, amely alapfokú iskolai végzettséget igénylő,

iskolarendszeren kívüli szakképzésben megszerezhető szakképesítésre épül 3

6 34

középfokú szakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és

vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, jellemzően iskolai

rendszerű szakképzésben szerezhető meg

3

7 35 középfokú szakképesítés-ráépülés, amely alapfokú iskolai végzettséget igénylő, jellemzően

iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítésre épül 3

8 51 felső középfokú részszakképesítés, amely érettségi végzettséghez kötött és iskolarendszeren

kívüli szakképzésben szerezhető meg 4

9 52 felső középfokú szakképesítés, amely érettségi végzettséghez kötött és elsősorban

iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg 4

10 53 felső középfokú szakképesítés-ráépülés, amely az iskolarendszeren kívüli szakképzésben

megszerezhető, érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre épül 4

11 54 emeltszintű szakképesítés (technikus), amely érettségi végzettséghez kötött és elsősorban

iskolai rendszerű szakképzésben szerezhető meg 4

12 55 emeltszintű szakképesítés-ráépülés, amely elsősorban iskolai rendszerű szakképzésben

megszerezhető, érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre épül 4

13 62 felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés 5

2.2.2. A 3–5. számjegy a szakképesítés tanulmányi területe (3 számjegy) a Központi Statisztikai

Page 34: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

Hivatal által kiadott Képzési területek egységes osztályozási rendszere (KEOR) szerint

1 Oktatás

140 Általános oktatási ismeretek

2 Humán tudományok és művészetek

211 Képző- és iparművészet

212 Zene- és előadó-művészet

213 Audiovizuális módszerek és média-szakismeretek

215 Kézművesség

223 Anyanyelvi képzés

3 Társadalomtudományi, gazdasági, jogi képzések

313 Politikai és civil társadalmi tudományok

321 Újságíró- és riporterképzés

322 Könyvtári, levéltári ismeretek, információkezelés

340 Üzleti ismeretek és ügyvitel (általános programok)

341 Nagy- és kiskereskedelem

342 Marketing és reklám

343 Pénzügy, bank és biztosítás

344 Könyvelés és adózás

345 Menedzsment és igazgatás

346 Titkársági és irodai munka

347 Munkahelyi ismeretek

4 Matematika, számítástechnika, egyéb természettudományos képzések

462 Statisztika

481 Számítástechnikai képzések

482 Számítástechnikai alkalmazások

5 Műszaki, ipari és építőipari képzések

520 Általános műszaki képzés

521 Gépgyártás, műszer- és fémipar

522 Energetika, elektromosság

523 Elektronika és automatizálás

524 Vegyipar

525 Gépjárművek, hajók, repülőgépek gyártása

541 Élelmiszergyártás

542 Textil-, ruha-, cipő- és bőripari képzések

543 Fa-, papír-, műanyag-, üvegfeldolgozás

544 Bányászat és kitermelőipar

581 Építészet és várostervezés

582 Építőipar, vízi, közlekedési stb. építés

6 Mezőgazdaság

621 Növénytermesztés és állattenyésztés

Page 35: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

622 Kertészet

623 Erdőgazdálkodás

624 Halgazdálkodás

625 Vadgazdálkodás

641 Állatorvosi kisegítők képzése

7 Egészségügy és szociális gondoskodás

720 Egészségügy (általános programok)

723 Ápolás, gondozás

724 Fogászati laboratóriumi technológia

725 Orvosi diagnosztikai és kezelési technológiák

726 Terápia és rehabilitáció

761 Gyermek- és ifjúságvédelem

762 Szociális munka és tanácsadás

8 Szolgáltatások

810 Személyi szolgáltatások (általános programok)

811 Szálláshely-szolgáltatás, étkeztetés, vendéglátás

812 Utazásszervezés, turizmus és szórakoztatás

813 Sportok

814 Háztartási szolgáltatások

815 Fodrászat és szépségápolás

841 Szállítási szolgáltatások

850 Környezetvédelem (általános programok)

851 Környezetvédelmi technológiák

852 Természeti környezet és élővilág

853 Kommunális és közegészségügyi szolgáltatások

861 Személyi és vagyonvédelem

862 Foglalkozás-egészségügy és balesetvédelem

863 Honvédelem

2.2.3. A 6–7. számjegy az azonos szintű és tanulmányi területű szakképesítések sorszáma (01–....)

2.2.4. A szakképesítés megnevezése (2. oszlop):

A szakképesítések felsorolása a táblázatban a magyar ábécé szerint történik.

2.2.5. Szakmacsoportok megjelölése a számok jelentésének a meghatározásával (3. oszlop):

1. Egészségügy

2. Szociális szolgáltatások

3. Oktatás

4. Művészet, közművelődés, kommunikáció

5. Gépészet

6. Elektrotechnika-elektronika

7. Informatika

8. Vegyipar

9. Építészet

10. Könnyűipar

11. Faipar

12. Nyomdaipar

Page 36: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

13. Közlekedés

14. Környezetvédelem

15. Közgazdaság

16. Ügyvitel

17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

18. Vendéglátás-turisztika

19. Egyéb szolgáltatások

20. Mezőgazdaság

21. Élelmiszeripar

22. Rendészet, honvédelem és közszolgálat

23. Vízügy

2.2.6. Szakközépiskolai ágazatok megjelölése a számok jelentésének megjelölésével (4. oszlop):

I. Egészségügy

II. Egészségügyi technika

III. Szociális

IV. Pedagógia

V. Képző- és iparművészet

VI. Hang-, film és színháztechnika

VII. Bányászat

VIII. Épületgépészet

IX. Gépészet

X. Kohászat

XI. Villamosipar és elektronika

XII. Távközlés

XIII. Informatika

XIV. Vegyipar

XV. Vegyész

XVI. Építőipar

XVII. Könnyűipar

XVIII. Faipar

XIX. Nyomdaipar

XX. Közlekedésépítő

XXI. Közlekedés

XXII. Közlekedésgépész

XXIII. Környezetvédelem

XXIV. Közgazdaság

XXV. Ügyvitel

XXVI. Kereskedelem

XXVII. Vendéglátóipar

XXVIII. Turisztika

XXIX. Optika

XXX. Szépészet

XXXI. Agrár gépész

XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás

Page 37: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

XXXIII. Mezőgazdaság

XXXIV. Kertészet és parképítés

XXXV. Földmérés

XXXVI. Élelmiszeripar

XXXVII. Sport

XXXVIII. Rendészet és közszolgálat

XXXIX. Közművelődés

XL. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika

XLI. Vízügy

XLII. Előadóművészet

2.2.7. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma (5. oszlop):

Amennyiben a cellában „-” jelölés látható, az adott szakképesítés megszerzésére irányuló

képzés kizárólag iskolarendszeren kívüli szakképzésben indítható. A képzési idő magában

foglalja a foglalkoztatással összefüggő 64 órás idegen nyelvi képzést, továbbá legalább 18

órában a foglalkoztatási ismereteket, amely szakképesítéseknél e követelmények előírásra

kerültek.

2.2.8. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám (6. oszlop):

Amennyiben a cellában „-” jelölés látható, az adott szakképesítés megszerzésére irányuló

képzés kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben indítható.

A képzési idő magában foglalja a foglalkoztatással összefüggő 60 órás idegen nyelvi képzést,

továbbá legalább 18 órában a foglalkoztatási ismereteket, amely szakképesítéseknél e

követelmények előírásra kerültek.

2.2.9. A képzés munkarendje (7. oszlop):

Iskolai rendszerű szakképzés esetén: a nemzeti köznevelésről szóló törvényben

meghatározottak alapján nappali, esti, levelező, távoktatás vagy egyéb sajátos munkarend

szerinti képzések.

Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén: az OKJ-ban meghatározott óraszámban megtartott

képzés (tanfolyami képzés) vagy távoktatás.

Jelölések:

Nappali N

Esti E

Levelező L

Egyéb sajátos munkarend S

Iskolarendszeren kívüli,

adott óraszámú képzés

(tanfolyami képzés)

TK

Távoktatás T

2.2.10. MKKR szint (8. oszlop)

A szakképesítésnek a Magyar Képesítési Keretrendszer 1–8-ig terjedő besorolási rendszere

szerinti szintje.

2.2.11. A szakképesítésért felelős miniszter (9. oszlop)

A szakképesítésért felelős ágazati miniszter megjelölése.

2. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez

„2. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez

Page 38: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

A szakmairánnyal rendelkező szakképesítések szakmairányainak felsorolása

A B

1 Szakképesítés megnevezése Szakmairányok

2 Artista II.

(a szakmairány megjelölésével)

Akrobata

Légtornász

Zsonglőr

Egyensúlyozó

Bohóc

3 Artista I.

(a szakmairány megjelölésével)

Akrobata

Légtornász

Zsonglőr

Egyensúlyozó

Bohóc

4 Egyházzenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

Kántor-énekvezető;

Kántor-kórusvezető;

Kántor-orgonista

5 Egyházzenész I.

(a szakmairány megjelölésével)

Kántor-énekvezető;

Kántor-kórusvezető;

Kántor-orgonista

6 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

(a szakmairány megjelölésével)

Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Energiaátalakító-berendezés

kezelője;

Építési anyagelőkészítő gép kezelője; Földmunka-, rakodó- és

szállítógép kezelő;

Targoncavezető;

Útépítő-, és karbantartógép kezelő;

Alapozás, közmű- és fenntartási-gép kezelő

7 Gyakorlatos színész

(a szakmairány megjelölésével)

Bábszínész;

Színházi és filmszínész

8 Gyakorló hangszerkészítő és -javító

(a hangszercsoport megjelölésével)

fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős

9 Hangszerkészítő és -javító

(a hangszercsoport megjelölésével)

fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős

10 Honvéd altiszt

(az ágazat/szakmairány megjelölésével)

- Híradó ágazat:

- átvitel- és kapcsolástechnikai

eszközüzemeltető

- rádióállomás-üzemeltető

- Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat

- Légi vezetés ágazat

- Műszerész ágazat:

- fegyverműszerész

- páncéltörő rakéta műszerész

- Parancsnoki ágazat:

- ABV védelmi

- légvédelmi rakéta és tüzér

- Repülésbiztosító ágazat

- Repülőműszaki ágazat:

- avionika szerelő

- sárkány-hajtóműszerelő

- Speciális felderítő ágazat:

- elektronikai hadviselés

Page 39: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

- rádióelektronikai felderítő

- Szerelő ágazat:

- műszakigép-szerelő

- páncélos és gépjárműszerelő

11 Honvéd zászlós

(az ágazat/szakmairány megjelölésével)

- Biztonsági ágazat

- katonai felderítő

- nemzetbiztonsági

- rádióelektronikai felderítő

- Híradó és informatikai ágazat

- Légi vezetés ágazat

- Speciális felderítő ágazat

12 Jazz-zenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

Jazz-énekes;

Jazz-zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)

13 Jazz-zenész I.

(a szakmairány megjelölésével)

Jazz-énekes;

Jazz-zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)

14 Kaszkadőr

(a tevékenység megjelölésével)

autós, gyalogos, lovas, motoros

15 Kerámia, porcelán készítő

(a szakmairány megjelölésével)

Gipszmodell-készítő;

Kerámia- és porcelántárgykészítő;

Porcelánfestő

16 Klasszikus zenész II.

(a szakmairány megnevezésével)

Hangkultúra

Klasszikus zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős);

Magánénekes;

Zeneelmélet-szolfézs;

Zeneszerzés

17 Klasszikus zenész I.

(a szakmairány megnevezésével)

Hangkultúra

Klasszikus zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős);

Magánénekes;

Zeneelmélet-szolfézs;

Zeneszerzés

18 Közművelődési és közönségkapcsolati

szakember (a szakmairány megnevezésével)

Közművelődési szakember II.

Közönségkapcsolati szakember

19 Népi kézműves

(a szakmairány megjelölésével)

Csipkekészítő;

Faműves, fajátékkészítő;

Fazekas;

Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő;

Kézi és gépi hímző;

Kosárfonó, fonottbútor készítő;

Szőnyegszövő;

Takács;

Nemezkészítő;

Népi bőrműves

20 Népzenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

Népi énekes;

Népzenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)

21 Népzenész I.

(a szakmairány megjelölésével)

Népi énekes;

Népzenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős)

22 Rendészeti szervező

(a szakmairány megjelölésével)

Bűnügyi szervező;

Büntetés-végrehajtási szervező;

Határrendészeti szervező;

Iparbiztonsági szervező;

Katasztrófavédelmi szervező;

Közlekedési és közrendvédelmi szervező;

Tűzvédelmi szervező

Page 40: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

23 Rendőr tiszthelyettes

(a szakmairány megjelölésével)

Bűnügyi rendőr;

Határrendészeti rendőr;

Közlekedési rendőr;

Közrendvédelmi rendőr

24 Segédrestaurátor

(a szakmairány megjelölésével)

bőr, fa, textil, fém, szilikát, régészeti, papír- és könyv

25 Szórakoztató zenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

Énekes szólista

Szórakoztató zenész (fafúvós, rézfúvós, húros /vonós, billentyűs,

ütős)

26 Szórakoztató zenész I.

(a szakmairány megjelölésével)

Énekes szólista

Szórakoztató zenész (fafúvós, rézfúvós, húros /vonós, billentyűs,

ütős)

27 Táncos II.

(a szakmairány megjelölésével)

Klasszikus balett-táncos;

Kortárs-, modern táncos;

Néptáncos;

Színházi táncos

28 Táncos I.

(a szakmairány megjelölésével)

Klasszikus balett-táncos;

Kortárs-, modern táncos;

Néptáncos;

Színházi táncos

3. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez

„3. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez

Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítések

A B C

1 Ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés

2 I. Egészségügy 52 720 01 Általános ápolási és egészségügyi

asszisztens

54 720 02 Fogászati asszisztens

54 720 03 Gyógyszertári asszisztens

54 720 04 Perioperatív asszisztens

54 723 01 Gyakorló mentőápoló

54 723 02 Gyakorló ápoló

54 723 03 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló

54 725 02 Audiológiai asszisztens és

hallásakusztikus

54 725 03 Fizioterápiás asszisztens

54 725 04 Gyakorló klinikai laboratóriumi

asszisztens

54 725 05 Gyakorló szövettani asszisztens

54 725 06 Kardiológiai és angiológiai

asszisztens

54 725 07 Klinikai neurofiziológiai asszisztens

Page 41: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

54 725 09 Radiográfiai asszisztens

54 726 04 Gyógymasszőr

54 726 03 Ergoterapeuta

3 II. Egészségügyi

technika 52 720 02 Egészségügyi technikai asszisztens

54 724 01 Fogtechnikus gyakornok

54 726 02 Ortopédiai műszerész

4 III. Szociális

34 762 01 Szociális gondozó és ápoló 54 762 03 Szociális szakgondozó

31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó és

52 761 01 Családsegítő asszisztens 54 761 01 Gyermekotthoni asszisztens

31 761 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő és

52 761 01 Családsegítő asszisztens 54 761 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő

31 761 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő és

31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó

54 762 01 Rehabilitációs nevelő, segítő

54 762 02 Szociális asszisztens

5 IV. Pedagógia

32 140 01 Óvodai dajka és

52 761 01 Családsegítő asszisztens 54 140 01 Gyógypedagógiai segítő munkatárs

32 140 01 Óvodai dajka és

52 140 01 Fogyatékkal élők gondozója

54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő

munkatárs

6 V. Képző- és

iparművészet

51 345 02 Képző- és Iparművészeti program- és

projektszervező

54 211 01 Dekoratőr

54 211 02 Divat- és stílustervező

54 211 03 Festő

54 211 04 Grafikus

54 211 05 Kerámiaműves

54 211 06 Ötvös

54 211 07 Szobrász

54 211 08 Textilműves

54 211 09 Üvegműves

54 211 10 Művészeti és médiafotográfus

7 VI. Hang-, film és

színháztechnika

51 345 04 Médiaművészeti program- és

projektszervező

54 213 01 Hangmester

54 213 03 Mozgókép- és animációkészítő

54 521 07 Színháztechnikus, szcenikus

54 521 08 Színpad- és porondtechnikus

8 VII. Bányászat

32 544 01 Külszíni bányász és

32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca);

Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő;

Targoncavezető szakmairányok]

54 544 01 Bányaművelő technikus

31 582 01 Csőhálózatszerelő 54 544 02 Fluidumkitermelő technikus

54 544 03 Gázipari technikus

9 VIII.

Épületgépészet

52 582 02 Épületgépészeti előkészítő vagy

31 521 01 Bevontelektródás kézi ívhegesztő és

31 521 05 Gázhegesztő

54 582 01 Épületgépész technikus

10 IX. Gépészet

31 521 10 Gyártósori gépész 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus

34 521 02 Finommechanikai műszerész 54 863 01 Fegyverműszerész

52 522 04 Villamos berendezés szerelő és

üzemeltető 54 523 04 Mechatronikai technikus

11 X. Kohászat

32 521 03 Olvasztár és öntő és

32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca);

54 521 04 Kohászati technikus

Page 42: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

Targoncavezető szakmairányok]

12 XI. Villamosipar és

elektronika

51 523 01 PLC programozó

54 523 02 Elektronikai technikus

54 522 01 Erősáramú elektrotechnikus

54 523 03 Közlekedésautomatikai műszerész

52 522 04 Villamos berendezés szerelő és

üzemeltető 54 523 01 Automatikai technikus

13 XII. Távközlés 52 523 01 Távközlési üzemeltető

54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és

üzemeltető

54 523 05 Távközlési technikus

14 XIII. Informatika 52 481 02 Irodai informatikus

54 213 05 Szoftverfejlesztő

54 482 01 IT mentor

54 481 01 CAD-CAM informatikus

54 481 02 Gazdasági informatikus

54 481 05 Műszaki informatikus

54 481 06 Informatikai rendszerüzemeltető

15 XIV. Vegyipar

32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca);

Targoncavezető szakmairányok] és

34 543 01 Abroncsgyártó vagy

34 543 03 Formacikk-gyártó vagy

34 543 04 Ipari gumitermék előállító

54 543 02 Gumiipari technikus

34 521 09 Műanyagfeldolgozó és

32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca);

Targoncavezető szakmairányok]

54 521 06 Műanyagfeldolgozó technikus

16 XV. Vegyész 34 524 01 Gyógyszerkészítmény-gyártó vagy

34 524 02 Vegyipari rendszerkezelő 54 524 03 Vegyész technikus

17 XVI. Építőipar

52 481 01 Digitális műszaki rajzoló és

32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca);

Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő;

Targoncavezető szakmairányok]

54 582 02 Hídépítő és -fenntartó technikus

54 582 03 Magasépítő technikus

54 582 04 Mélyépítő technikus

54 582 05 Útépítő és -fenntartó technikus

54 582 06 Vasútépítő és -fenntartó technikus

18 XVII. Könnyűipar 52 542 01 Könnyűipari gyártáselőkészítő

54 542 01 Bőrfeldolgozó-ipari technikus

54 542 02 Ruhaipari technikus

54 542 03 Textilipari technikus

19 XVIII. Faipar

32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca);

Targoncavezető szakmairányok] és 52 543 01

Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező

54 543 01 Faipari technikus

20 XIX. Nyomdaipar 51 213 06 Digitális kép- és szövegszerkesztő 54 213 07 Nyomdaipari technikus

51 213 07 Digitális nyomóforma készítő 54 213 06 Kiadványszerkesztő technikus

21 XXII.

Közlekedésgépész

31 525 01 Kerékpárszerelő és

32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca)

szakmairány]

54 525 02 Autószerelő

34 522 03 Elektronikai műszerész 54 525 01 Autóelektronikai műszerész

Page 43: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

54 525 03 Avionikus

31 521 12 Jármű- és gépszerelő és

32 582 02 Építő- és anyagmozgatógép kezelője

[Emelőgépkezelő (kivéve targonca)

szakmairány]

54 525 09 Kocsivizsgáló

54 525 10 Repülőgép szerelő

54 525 11 Vasúti jármű dízelmotor- és

hajtásszerelő

54 525 12 Vasúti jármű szerkezeti és

fékrendszer szerelője

54 525 13 Vasúti jármű villamos rendszereinek

szerelője

52 812 03 Szállodahajós, szállodai személyzet

vagy

52 841 01 Hajózási üzemeltetési vezető és

51 841 01 Képesített hajós és

32 810 02 Nyíltvízi-vízimentő

54 841 01 Hajózási technikus

22 XXIII.

Környezetvédelem 31 851 02 Hulladékfelvásárló és -gazdálkodó 54 850 01 Környezetvédelmi technikus

23 XXIV.

Közgazdaság

52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens

54 343 01 Pénzügyi termékértékesítő (bank,

befektetés, biztosítás)

54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző

54 344 02 Vállalkozási és bérügyintéző

54 344 03 Vám-, jövedéki- és termékdíj

ügyintéző

54 344 04 Államháztartási ügyintéző

51 344 04 Pénzügyi ügyintéző 54 340 01 Üzleti szolgáltatási munkatárs

24 XXV. Ügyvitel 52 841 02 Ügyfélszolgálati ügyintéző

54 346 03 Irodai titkár

54 347 01 Idegennyelvű ipari és kereskedelmi

ügyintéző

25 XXVI.

Kereskedelem 34 341 01 Eladó

54 341 01 Kereskedő

54 341 02 Kereskedelmi képviselő

26 XXVII.

Vendéglátóipar 34 811 03 Pincér 54 811 01 Vendéglátásszervező

27 XXVIII. Turisztika 52 812 01 Szállodai recepciós 54 812 01 Idegenvezető

54 812 03 Turisztikai szervező, értékesítő

28 XXIX. Optika

51 213 06 Digitális kép- és szövegszerkesztő 54 810 01 Fotográfus és fotótermék-kereskedő

34 725 01 Optikai üvegcsiszoló 54 725 08 Látszerész és optikai árucikk-

kereskedő

29 XXX. Szépészet 52 815 03 Férfi fodrász-borbély 54 815 01 Fodrász

52 815 04 Szépségtanácsadó 54 815 02 Kozmetikus

30 XXXI. Agrár

gépész

51 621 01 Agrár vállalkozó

54 521 05 Mezőgazdasági gépésztechnikus

54 521 02 Erdészeti gépésztechnikus

31 521 10 Gyártósori gépész 54 521 01 Élelmiszeripari gépésztechnikus

31 XXXII. Erdészet és

vadgazdálkodás 32 850 01 Természetvédelmi munkatárs

54 623 02 Erdésztechnikus

54 625 01 Vadgazdálkodási technikus

32 XXXIII.

Mezőgazdaság 34 621 03 Állattartó szakmunkás

54 621 01 Állattenyésztő és állat-egészségügyi

technikus

54 621 02 Mezőgazdasági technikus

Page 44: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

33 XXXIV. Kertészet

és parképítés 31 622 02 Faiskolai kertész 54 581 02 Parképítő és fenntartó technikus

34 XXXV. Földmérés 52 481 01 Digitális műszaki rajzoló 54 581 01 Földmérő, földügyi és térinformatikai

technikus

35 XXXVI.

Élelmiszeripar

31 541 14 Élelmiszeripari higiéniai és

minőségbiztosítási munkatárs

54 541 01 Élelmiszeripari analitikus technikus

54 541 02 Élelmiszeripari technikus

36 XXXVII. Sport 51 726 01 Regeneráló balneoterápiás masszőr

54 813 01 Fitness-wellness instruktor

54 813 02 Sportedző

(a sportág megjelölésével)

37

XXXVIII.

Rendészet és

közszolgálat

52 861 11 Rendészeti ügyintéző 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes

(a szakmairány megjelölésével)

52 345 04 Közszolgálati ügykezelő 54 345 01 Közszolgálati ügyintéző

38 XXXIX.

Közművelődés 52 345 07 Rendezvényszervező

54 345 02 Közművelődési és

közönségkapcsolati szakember

(a szakmairány megnevezésével)

54 812 04 Közönségforgalmi felügyelő

39

XL. Közlekedés,

szállítmányozás és

logisztika

51 344 11 Vállalkozási ügyintéző

vagy

51 344 03 Vámügyintéző és

51 344 04 Pénzügyi ügyintéző

54 841 11 Logisztikai és szállítmányozási

ügyintéző

52 841 02 Ügyfélszolgálati ügyintéző

54 841 02 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

54 841 03 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó

54 841 09 Postai üzleti ügyintéző

52 841 02 Váltókezelő 54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő

52 841 03 Vasúti személypénztáros 54 841 06 Vasúti árufuvarozási ügyintéző

54 841 10 Jegyvizsgáló

40 XLI. Vízügy 52 853 03 Vízügyi ügyintéző

54 853 02 Vízgazdálkodó technikus

54 853 03 Vízgépészeti technikus

54 853 04 Víziközmű technikus

41 XLII.

Előadóművészet

51 345 05 Előadóművészeti program- és

projektszervező

54 212 01 Artista II.

(a szakmairány megnevezésével)

54 212 02 Egyházzenész II.

(a szakmairány megnevezésével)

54 212 03 Gyakorlatos színész

(a szakmairány megnevezésével)

54 212 04 Jazz-zenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

54 212 05 Klasszikus zenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

54 212 06 Népzenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

54 212 08 Szórakoztató zenész II.

(a szakmairány megjelölésével)

54 212 09 Táncos II.

(a szakmairány megjelölésével)

54 215 01 Gyakorló hangszerkészítő és javító

(a hangszercsoport megjelölésével)

Page 45: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

4. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez

„7. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez

Az egyes hatósági jellegű képzések szakmai tartalmát is magában foglaló szakképesítések

A B C

Szakképesítés

azonosító száma Szakképesítés megnevezése a szakmai tartalomba épült hatósági jellegű képzés

1

32 582 02

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány

megjelölésével)

gépkezelői jogosítvány: a közúti

közlekedési ágazatban használt önjáró

emelő- és rakodógépek kezelőinek

képzéséről és vizsgáztatásáról szóló

40/2009.

(VIII. 31.) KHEM rendelet szerint

2

35 841 02

Tehergépkocsi-vezető

C1E,CE kategóriás vezetői engedély: a

közúti járművezetők és a közúti

közlekedési szakemberek képzésének és

vizsgáztatásának részletes szabályairól

szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet

3

35 841 01

Autóbuszvezető

D kategóriás vezetői engedély: a közúti

járművezetők és a közúti közlekedési

szakemberek képzésének és

vizsgáztatásának részletes szabályairól

szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet

4

32 850 01

34 623 01

34 621 01

34 621 03

34 521 08

51 621 01

54 621 01

54 521 02

54 623 02

54 521 05

54 621 02

Természetvédelmi munkatárs

Erdészeti szakmunkás

Gazda

Állattartó szakmunkás

Mezőgazdasági gépész

Agrár vállalkozó

Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus

Erdészeti gépésztechnikus

Erdésztechnikus

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Mezőgazdasági technikus

T kategóriás vezetői engedély: a közúti

járművezetők és a közúti közlekedési

szakemberek képzésének és

vizsgáztatásának részletes szabályairól

szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet

5 52 841 02 Váltókezelő

a vasúti közlekedés biztonságával

összefüggő munkakört betöltő

munkavállalók szakmai képzésének és

vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont

és képzőszervezetek működésének, a

képzési engedély kiadásának, továbbá a

vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól

szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1.

melléklet I. Országos közforgalmú, térségi

és saját célú vasúti pályahálózat 32.; 33.;

90.; II.1. Elővárosi vasúti pályahálózat 13.

sor

6 54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő a vasúti közlekedés biztonságával

összefüggő munkakört betöltő

Page 46: 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az · 15 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens 1 I - 1100-1440 óra TK 5 egészségügyért felelős miniszter 16 55 723 01 Ápoló 1 I 1 év

munkavállalók szakmai képzésének és

vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont

és képzőszervezetek működésének, a

képzési engedély kiadásának, továbbá a

vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól

szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1.

melléklet I. Országos közforgalmú, térségi

és saját célú vasúti pályahálózat 19.; 20.;

21., II.1. Elővárosi vasúti pályahálózat 7.,

II.2.2. Földalatti vasúti pálya-hálózat

(Metró) 9. és 10., II.2.3. Millenniumi

földalatti vasút 7. sor

7 54 841 10 Jegyvizsgáló

a vasúti közlekedés biztonságával

összefüggő munkakört betöltő

munkavállalók szakmai képzésének és

vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont

és képzőszervezetek működésének, a

képzési engedély kiadásának, továbbá a

vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól

szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1.

melléklet I. Országos közforgalmú, térségi

és saját célú vasúti pálya-hálózat 39/B.;

69.; 70.; II.1. Elő-városi vasúti

pályahálózat 8.; 9. sor

8 52 841 01 Hajózási üzemeltetési vezető

Hajózási üzemeltetési vezető képzés: a

hajózási tevékenység engedélyezésének

rendjéről szóló 28/2000. (XII. 18.)

KöViM rendelet

9 51 841 01 Képesített hajós

Matróz képzés: a belvízi utakon közlekedő

úszólétesítmények hajózásra alkalmassága

és megfelelősége feltételeiről, az

üzemképesség vizsgálatáról és

tanúsításáról 13/2001. (IV. 10.) KöViM

rendelet;

Kisgéphajó-vezető képzés: a hajózási

képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.)

KöViM rendelet

10 32 810 02 Nyíltvízi- vízimentő

Hivatásos kisgéphajó-vezető képzés: a

hajózási képesítésekről szóló 15/2001.

(IV. 27.) KöViM rendelet

11 52 812 03 Szállodahajós, szállodai személyzet

Matróz képzés: a belvízi utakon közlekedő

úszólétesítmények hajózásra alkalmassága

és megfelelősége feltételeiről, az

üzemképesség vizsgálatáról és

tanúsításáról 13/2001. (IV. 10.) KöViM

rendelet