2011. Évi cxcv. törvény az Államháztartásról

102
A jogszabály mai napon (2015.III.18.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2015.IV.1. ) 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 1 Az Országgyűlés az államháztartás egyensúlyának és a közpénzekkel való áttekinthető, hatékony, ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtése céljából a következő törvényt alkotja: I. FEJEZET 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 1. 4 Értelmező rendelkezések 1. § 5 E törvény alkalmazásában 1. agrártámogatás: a részben vagy egészben az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott közvetlen, piaci, valamint intervenciós intézkedésekhez kapcsolódó kifizetések, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, az Európai Halászati Alapból, az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott támogatások, valamint a központi költségvetésből tagállami hatáskörben nyújtott mezőgazdasági, halászati, erdészeti, vadgazdálkodási és vidékfejlesztési támogatások, 2. állami támogatás: az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerint vagy csekély összegű támogatásként az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján nyújtott támogatás, 3. átlagos statisztikai állományi létszám: a Központi Statisztikai Hivatal által közétett módszertan szerint a folyamatosan vezetett létszámnyilvántartás alapján számított mutató, 4. átlátható szervezet: a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti fogalom, 5. előirányzat-átcsoportosítás: az átcsoportosítást végrehajtó költségvetésének - az Országgyűlés vagy a Kormány intézkedése, és a fejezetet irányító szervek megállapodása esetén a központi költségvetés, a fejezetet irányító szerv intézkedése esetén a fejezet, az államháztartás önkormányzati alrendszerében a költségvetési rendelet, határozat összesített - kiadási előirányzatai főösszegének változatlansága mellett a kiadási előirányzatok egyidejű csökkentésével és növelésével végrehajtott módosítás, 6. előirányzat-módosítás: a bevételi előirányzat vagy a kiadási előirányzat növelése vagy csökkentése,

Upload: andrea-koeteles-haderne

Post on 27-Sep-2015

217 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

2011. évi CXCV. törvény az Államháztartásról

TRANSCRIPT

A jogszably mai napon (2015.III.18.) hatlyos llapotaAjel a legutoljra megvltozott bekezdseket jelli.

Vlts a jogszably kvetkez idllapotra ( 2015.IV.1. )

2011. vi CXCV. trvny

az llamhztartsrl1

Az Orszggyls az llamhztarts egyenslynak s a kzpnzekkel val ttekinthet, hatkony, ellenrizhet gazdlkods garanciinak megteremtse cljbl a kvetkez trvnyt alkotja:

I. FEJEZET2

LTALNOS RENDELKEZSEK3

1.4rtelmez rendelkezsek

1. 5E trvny alkalmazsban

1.agrrtmogats:a rszben vagy egszben az Eurpai Mezgazdasgi Garancia Alapbl finanszrozott kzvetlen, piaci, valamint intervencis intzkedsekhez kapcsold kifizetsek, tovbb az Eurpai Mezgazdasgi Vidkfejlesztsi Alapbl, az Eurpai Halszati Alapbl, az Eurpai Tengergyi s Halszati Alapbl finanszrozott tmogatsok, valamint a kzponti kltsgvetsbl tagllami hatskrben nyjtott mezgazdasgi, halszati, erdszeti, vadgazdlkodsi s vidkfejlesztsi tmogatsok,

2.llami tmogats:az Eurpai Uni mkdsrl szl Szerzds 107. cikk (1) bekezdse szerint vagy csekly sszeg tmogatsknt az Eurpai Uni kzvetlenl alkalmazand jogi aktusa alapjn nyjtott tmogats,

3.tlagos statisztikai llomnyi ltszm:a Kzponti Statisztikai Hivatal ltal kztett mdszertan szerint a folyamatosan vezetett ltszmnyilvntarts alapjn szmtott mutat,

4.tlthat szervezet:a nemzeti vagyonrl szl 2011. vi CXCVI. trvny (a tovbbiakban: Nvt.) 3. (1) bekezds 1. pontja szerinti fogalom,

5.elirnyzat-tcsoportosts:az tcsoportostst vgrehajt kltsgvetsnek - az Orszggyls vagy a Kormny intzkedse, s a fejezetet irnyt szervek megllapodsa esetn a kzponti kltsgvets, a fejezetet irnyt szerv intzkedse esetn a fejezet, az llamhztarts nkormnyzati alrendszerben a kltsgvetsi rendelet, hatrozat sszestett - kiadsi elirnyzatai fsszegnek vltozatlansga mellett a kiadsi elirnyzatok egyidej cskkentsvel s nvelsvel vgrehajtott mdosts,

6.elirnyzat-mdosts:a bevteli elirnyzat vagy a kiadsi elirnyzat nvelse vagy cskkentse,

7.eurpai unis forrs:az Eurpai Uni kltsgvetsbl, az Eurpai Gazdasgi Trsg Eurpai Unin kvli tagllamnak kltsgvetsbl, valamint a Svjci Hozzjruls programbl szrmaz forrs,

8. gazdlkod szervezet: a polgri perrendtartsrl szl trvny szerinti fogalom,

9.irnyt szerv:a kltsgvetsi szerv tekintetben az e trvnyben meghatrozott irnytsi hatskrt gyakorl szerv,

10.Kormny irnytsa al tartoz fejezet:a kzponti kltsgvetsrl szl trvny fejezete a 11. pontban meghatrozott fejezetek kivtelvel,

11.Kormny irnytsa vagy felgyelete al tartoz kltsgvetsi szerv:az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szervek az Orszggyls, a Kztrsasgi Elnksg, az Alkotmnybrsg, az Alapvet Jogok Biztosnak Hivatala, az llami Szmvevszk, a Brsgok, az gyszsg, a Gazdasgi Versenyhivatal, a Magyar Tudomnyos Akadmia s a Magyar Mvszeti Akadmia fejezetekhez tartoz kltsgvetsi szervek kivtelvel,

12.kormnyzati szektorba sorolt egyb szervezet:a 3. (2) s (3) bekezdsben foglaltakon kvl az Eurpai Kzssget ltrehoz szerzdshez csatolt, a tlzott hiny esetn kvetend eljrsrl szl jegyzknyv alkalmazsrl szl 2009. mjus 25-i 479/2009/EK rendelet (a tovbbiakban: 479/2009/EK rendelet) szerint a kormnyzati szektorba sorolt szervezet,

13.kormnyzati szektor egyenlege:a 479/2009/EK rendelet alapjn szmtott egyenleg,

14.kltsgvetsi tmogats:a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kivtelvel az llamhztarts kzponti alrendszerbl ellenrtk nlkl, pnzben nyjtott tmogatsok, ide nem rtve

a)az adomnyokat, seglyeket, felajnlsokat,

b)a prtok s prtalaptvnyok tmogatst, az orszggylsi kpviselk vlasztsa kampnykltsgeinek tmogatsait,

c)a tanulknak, hallgatknak biztostott sztndjakat,

d)kitntetshez kapcsoldan nyjtott pnzjutalmakat,

e)a fogyatkos s a slyos mozgskorltozott szemlyeknek ezen lethelyzetre tekintettel nyjtott pnzbeli elltsokat,

f)a szocilis igazgatsrl s szocilis elltsokrl szl trvny, valamint a gyermekek vdelmrl s a gymgyi igazgatsrl szl trvny szerinti pnzbeli s termszetbeni szocilis s gyermekvdelmi elltsokat,

g)a foglalkoztats elsegtsrl s a munkanlkliek elltsrl szl trvny szerinti foglalkoztatst elsegt kpzsi tmogatsokat,

h)a jogszably alapjn nyjtott csaldtmogatsokat, korhatr alatti elltsokat, jvedelemptl s jvedelemkiegszt szocilis tmogatsokat, az apkat megillet ptszabadsggal sszefgg kltsgek megtrtst, az energiafelhasznlsi tmogatsokat,

i)a helyi nkormnyzatok ltalnos mkdsnek s gazati feladatainak tmogatsait,

j)a kzfoglalkoztatsi tmogatsokat,

k)a szocilpolitikai menetdj-tmogatsokat,

l)a vis maior tmogatsokat,

m)a szomszdos llamokban nyjthat oktatsi tmogatsokat,

15.ktelezettsgvllals:a kiadsi elirnyzatok, s - ha jogszably azt lehetv teszi - a 49. szerinti lebonyolt szerv szmra a Kormny rendeletben meghatrozottak szerinti rendelkezsre bocstott sszeg terhre fizetsi ktelezettsg vllalsrl szl - gy klnsen a foglalkoztatsra irnyul jogviszony ltestsre, szerzds megktsre, kltsgvetsi tmogats biztostsra irnyul - szablyszeren megtett jognyilatkozat,

16.kzptv kltsgvetsi cl:a kltsgvetsi egyenleg felgyeletnek megerstsrl s a gazdasgpolitikk felgyeletrl s sszehangolsrl szl, 1997. jlius 7-i 1466/97/EK tancsi rendelet szerint ksztett aktulis konvergenciaprogramban a strukturlis egyenlegre meghatrozott clrtk, ami sszhangban van a stabilitsi s nvekedsi paktum kvetelmnyeivel,

17.maradvny:a kltsgvetsi v sorn a bevtelek s kiadsok klnbzete, amely az alaptevkenysg bevtelei s kiadsai tekintetben a kltsgvetsi maradvny, a vllalkozsi tevkenysg bevtelei s kiadsai tekintetben a vllalkozsi maradvny,

18.nkormnyzati hivatal:a polgrmesteri hivatal, a fpolgrmesteri hivatal, a megyei nkormnyzati hivatal s a kzs nkormnyzati hivatal,

19.strukturlis egyenleg:a kormnyzati szektornak a gazdasg ciklikus hatsaitl s egyedi ttelektl megtiszttott egyenlege,

20.zrols:a kltsgvetsi kiadsi elirnyzatok felhasznlsnak idlegesen, felttelhez kttten trtn korltozsa, felfggesztse.

2.6Az llamhztarts rendszere

2. 7Az llamhztarts a kzfeladatok elltsnak egysges szervezeti, tervezsi, gazdlkodsi, ellenrzsi, finanszrozsi, adatszolgltatsi s beszmolsi szablyok szerint mkd rendszere.

3. 8(1) Az llamhztarts kzponti s nkormnyzati alrendszerbl ll.

(2) Az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartozik

a)az llam,

b)a kzponti kltsgvetsi szerv,

c)a trvny ltal az llamhztarts kzponti alrendszerbe sorolt kztestlet, s

d)ac)pont szerinti kztestlet ltal irnytott kztestleti kltsgvetsi szerv.

(3) Az llamhztarts nkormnyzati alrendszerbe tartozik

a)a helyi nkormnyzat,

b)a helyi nemzetisgi nkormnyzat s az orszgos nemzetisgi nkormnyzat (a tovbbiakban egytt: nemzetisgi nkormnyzat),

c)a Magyarorszg helyi nkormnyzatairl szl 2011. vi CLXXXIX. trvny (a tovbbiakban: Mtv.) s a nemzetisgek jogairl szl 2011. vi CLXXIX. trvny (a tovbbiakban: Njt.) szerint ltrehozott trsuls, valamint a terletfejlesztsrl s a terletrendezsrl szl trvny alapjn ltrejtt terletfejlesztsi nkormnyzati trsuls (a tovbbiakban egytt: trsuls),

d)a trsgi fejlesztsi tancs, s

e)aza)-d)pontban foglaltak ltal irnytott kltsgvetsi szerv.

3.9A kzfeladatok

3/A. 10(1) Kzfeladat a jogszablyban meghatrozott llami vagy nkormnyzati feladat.

(2) A kzfeladatok elltsa kltsgvetsi szervek alaptsval s mkdtetsvel vagy az azok elltshoz szksges pnzgyi fedezet e trvnyben meghatrozott eszkzkkel, rszben vagy egszben trtn biztostsval valsul meg. A kzfeladatok elltsban llamhztartson kvli szervezet jogszablyban meghatrozott rendben kzremkdhet.

(3) A kzfeladatot meghatroz jogszablyban meg kell hatrozni a kzfeladat elltsnak mdjt s egyidejleg rendelkezni kell az annak elltshoz szksges pnzgyi fedezet biztostsrl. j kzfeladat kizrlag az annak elltshoz megfelel pnzgyi fedezet rendelkezsre llsa esetn rhat el vagy vllalhat. Ha a pnzgyi fedezet mr nem ll rendelkezsre, intzkedni kell a pnzgyi fedezet biztostsrl vagy a kzfeladat megszntetsrl.

4.11A tervezs, gazdlkods s beszmols alapvet szablyai, az llamhztarts bevtelei s kiadsai

4. 12(1) Az llamhztartsban a tervezst, a gazdlkodst s a beszmolst kzptv tervezs s ezen alapul ves kltsgvets alapjn kell folytatni. A kltsgvets vgrehajtsnak ve megegyezik a naptri vvel.

(2) A tervezs sorn biztostani kell a tervezett bevtelek kzgazdasgi megalapozottsgt, s azt, hogy csak annyi kiads kerljn megtervezsre, amennyi a kzfeladatok elltshoz indokoltan szksges.

(3) A gazdlkods sorn biztostani kell a bevtelek s kiadsok tervezs sorn meghatrozott clhoz kttt felhasznlst.

(4) A beszmols sorn biztostani kell, hogy valamennyi bevtel s kiads teljes sszegben, a kltsgvetsi vek kztt sszehasonlthat mdon kerljn szmbavtelre.

4/A. 13(1) Az llamhztartsban a bevtelek s kiadsok

a)a 6. (2)-(6) bekezdse szerinti kltsgvetsi bevtelek s kiadsok, s

b)a 6. (7) bekezdse szerinti finanszrozsi bevtelek s kiadsok.

(2) A kltsgvetsi bevtelek s kiadsok klnbzete a kltsgvetsi tbblet vagy a kltsgvetsi hiny (a tovbbiakban egytt: kltsgvetsi egyenleg).

(3) A kltsgvetsi tbblet felhasznlsa s a kltsgvetsi hiny finanszrozsa finanszrozsi bevteleken s kiadsokon keresztl valsul meg.

(4) A bevteleket s a kiadsokat pnzforgalmi szemlletben kell szmba venni. A pnzforgalomban megvalsul ttelek mellett a Kormny rendeletben meghatrozott pnzforgalommal nem jr kiegszt tteleket is el kell szmolni bevtelknt vagy kiadsknt.

(5) Nem lehet bevtelknt s kiadsknt elszmolni a pnzeszkzk olyan vltozsnak hatst, amelyek ellegknt nem jelentik azok vgleges felhasznlst, az azonostshoz szksges felttelek hinya miatt tmenetileg nem szmolhatk el, tovbb a pnzeszkzk kztti pnzforgalommal, a letti s ms megrzsre, biztostkul tvett pnzeszkzk kezelsvel, az llamhztartson belli tmogatsok vagy a bevtelek beszedsnek, kiadsok teljestsnek lebonyoltsval kapcsolatosak.

5. 14(1) A kltsgvetsi vben teljesl kltsgvetsi bevtelek elirnyzott sszegt (a tovbbiakban: kltsgvetsi bevteli elirnyzat) s kltsgvetsi kiadsok elirnyzott sszegt (a tovbbiakban: kltsgvetsi kiadsi elirnyzat) az llamhztarts kzponti alrendszere esetben a kzponti kltsgvetsrl szl trvny, az llamhztarts nkormnyzati alrendszere esetben a kltsgvetsi rendelet, hatrozat llaptja meg.

(2) A kzponti kltsgvets tbbletnek felhasznlsrl, hinynak finanszrozsrl s az llamadssg kezelsrl - a finanszrozsi bevtelek s finanszrozsi kiadsok kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben trtn megllaptsa nlkl - az llamhztartsrt felels miniszter gondoskodik. Az llamhztarts nkormnyzati alrendszerben a kltsgvetsi tbblet felhasznlsrl, a hiny finanszrozsrl a finanszrozsi bevtelek elirnyzott sszegnek (a tovbbiakban: finanszrozsi bevteli elirnyzat) s a finanszrozsi kiadsok elirnyzott sszegnek (a tovbbiakban: finanszrozsi kiadsi elirnyzat) megllaptsval a kltsgvetsi rendelet, hatrozat rendelkezik.

(3) A kltsgvetsi bevteli elirnyzatok s a finanszrozsi bevteli elirnyzatok (a tovbbiakban egytt: bevteli elirnyzatok) a kltsgvetsi bevtelek beszedsnek ktelezettsgt s a finanszrozsi bevtelek teljestsnek jogosultsgt, a kltsgvetsi kiadsi elirnyzatok s a finanszrozsi kiadsi elirnyzatok (a tovbbiakban egytt: kiadsi elirnyzatok) az azok felhasznlsnak jogosultsgt jelentik.

(4) A kltsgvetsi kiadsok - a kzponti kltsgvets elirnyzat-mdostsi ktelezettsg nlkl tlteljesthet kltsgvetsi kiadsai kivtelvel - a kltsgvetsben megllaptott (a tovbbiakban: eredeti elirnyzat) vagy az v kzben mdostott (a tovbbiakban: mdostott elirnyzat) kltsgvetsi kiadsi elirnyzatok mrtkig teljesthetk. A kltsgvetsi bevtelek a kltsgvetsi bevteli elirnyzatokon fell is teljesthetk.

6. 15(1) A tervezs, gazdlkods, beszmols sorn a bevteli elirnyzatokat s a kiadsi elirnyzatokat azok kzgazdasgi jellege szerinti kzgazdasgi s felmerlsi helyk szerinti adminisztratv, a bevteleket s kiadsokat kzgazdasgi, adminisztratv s a kormnyzati funkcik szerinti funkcionlis osztlyozs szerint kell nyilvntartani s bemutatni.

(2) A kltsgvetsi bevtelek s kiadsok azok kzgazdasgi jellege szerint mkdsi s felhalmozsi bevtelekre s kiadsokra, ezen bell kiemelt elirnyzatokra oszthatk.

(3) Mkdsi bevtelek - s azok kiemelt elirnyzatai - azok kzgazdasgi jellege szerint

a)a mkdsi cl tmogatsok llamhztartson bellrl, amelyek az llamhztartson bellrl mkdsi clbl kapott tmogatsokbl s ms ellenrtk nlkli bevtelekbl szrmaznak,

b)a kzhatalmi bevtelek, amelyek az adkbl, illetkekbl, jrulkokbl, hozzjrulsokbl, brsgokbl, djakbl s ms fizetsi ktelezettsgekbl szrmaznak,

c)a mkdsi bevtelek, amelyek a kszletek s szolgltatsok rtkestsekor kapott ellenrtkbl, a tulajdonosi bevtelekbl, a kapott kamatokbl s ms hasonl, a mkds sorn keletkez bevtelekbl szrmaznak,

d)a mkdsi cl tvett pnzeszkzk, amelyek az llamhztartson kvlrl mkdsi clbl kapott tmogatsokbl s ms ellenrtk nlkli bevtelekbl szrmaznak.

(4) Felhalmozsi bevtelek - s azok kiemelt elirnyzatai - azok kzgazdasgi jellege szerint

a)a felhalmozsi cl tmogatsok llamhztartson bellrl, amelyek az llamhztartson bellrl felhalmozsi clbl kapott tmogatsokbl s ms ellenrtk nlkli bevtelekbl szrmaznak,

b)a felhalmozsi bevtelek, amelyek az immaterilis javak, trgyi eszkzk rtkestsekor kapott ellenrtkbl, valamint a rszesedsek rtkestsekor, megsznsekor kapott bevtelekbl szrmaznak,

c)a felhalmozsi cl tvett pnzeszkzk, amelyek az llamhztartson kvlrl felhalmozsi clbl kapott tmogatsokbl s ms ellenrtk nlkli bevtelekbl szrmaznak.

(5) Mkdsi kiadsok - s azok kiemelt elirnyzatai - azok kzgazdasgi jellege szerint

a)a szemlyi juttatsok, amelyek a foglalkoztatottaknak kifizetett illetmnybl, munkabrbl s ms juttatsokbl, valamint a nem foglalkoztatott termszetes szemlyeknek juttatott ms jvedelmek megfizetsbl szrmaznak,

b)a munkaadkat terhel jrulkok s szocilis hozzjrulsi ad, amelyet a kifizetst teljest megfizetni kteles,

c)a dologi kiadsok, amelyek a kszletek s szolgltatsok vsrlsa, ms befizetsi ktelezettsgek teljestse, kamatfizets s ms, a mkds sorn keletkez kiadsok teljestsbl szrmaznak,

d)az elltottak pnzbeli juttatsai, amelyek a trsadalombiztostsi elltsokbl, csaldi tmogatsokbl s a termszetes szemlyeknek betegsggel, lakhatssal vagy ms okbl megfizetett elltsi tpus kifizetsekbl szrmaznak,

e)az egyb mkdsi cl kiadsok, amelyek a nemzetkzi ktelezettsgek teljestsbl, az llamhztartson bellre vagy kvlre mkdsi clbl adott tmogatsokbl s ms ellenrtk nlkli kifizetsekbl, valamint a ms kiemelt elirnyzaton nem szerepeltethet mkdsi jelleg kiadsokbl szrmaznak.

(6) Felhalmozsi kiadsok - s azok kiemelt elirnyzatai - azok kzgazdasgi jellege szerint

a)a beruhzsok, amelyek az ingatlanok, trgyi eszkzk s ms tartsan hasznlt eszkzk megszerzsbl, rszesedsek megszerzshez vagy nvelshez kapcsold kiadsok teljestsbl szrmaznak,

b)a feljtsok, amelyek a tartsan hasznlt eszkzk feljtsnak kiadsaibl szrmaznak,

c)az egyb felhalmozsi cl kiadsok, amelyek az llamhztartson bellre vagy kvlre felhalmozsi clbl adott tmogatsokbl s ms ellenrtk nlkli kifizetsekbl szrmaznak.

(7) Finanszrozsi bevtelek s kiadsok azok kzgazdasgi jellege szerint

a)az llamhztarts mindkt alrendszerben:

aa)a Magyarorszg gazdasgi stabilitsrl szl 2011. vi CXCIV. trvny (a tovbbiakban: Gst.) 3. (1) bekezdsa)-e)pontja szerinti gyletbl szrmaz bevtelek s kiadsok, tovbb a hitelviszonyt megtestest rtkpaprok vsrlsbl, rtkestsbl, bevltsbl szrmaz bevtelek s kiadsok,

ab)a szabad pnzeszkzk bettknt val elhelyezse s visszavonsa,

ac)finanszrozsi bevtelknt a kltsgvetsi maradvny, vllalkozsi maradvny,

ad)a kltsgvetsi szerv, fejezeti kezels elirnyzat bevteli elirnyzatainak s kiadsi elirnyzatainak klnbsgeknt az llamhztarts kzponti alrendszerben kzponti tmogatsknt, az llamhztarts nkormnyzati alrendszerben irnyt szervi tmogatsknt folystott tmogats kiutalsa s fizetsi szmln trtn jvrsa,

b)kizrlag az llamhztarts kzponti alrendszerben:

ba)a Magyar Nemzeti Bank Rszvnytrsasgrl szl trvny alapjn a Magyar Nemzeti Bank s a kzponti kltsgvets kztti elszmolsokbl a Magyar Nemzeti Bank deviza-rfolyamvltozsbl szrmaz eredmnynek (idertve az eredmnytartalkot is) s az rtkpaprok rtkestsbl szrmaz realizlt eredmnynek tulajdonthat rsz, eljelre val tekintet nlkl,

bb)a Magyar Fejlesztsi Bank Rszvnytrsasgrl szl 2001. vi XX. trvny 5. (2) bekezdse alapjn vllalt rfolyam-garancibl ered, a Magyar Fejlesztsi Bank Zrtkren Mkd Rszvnytrsasg (a tovbbiakban: MFB Zrt.) s az llam kztti elszmolsok eljelre tekintet nlkl,

bc)az llam nevben a tbbsgi llami tulajdon gazdasgi trsasgnak nyjtott tulajdonosi klcsn s annak visszatrlse, ha a klcsn visszafizetse a ktelezett pnzgyi helyzetre vonatkoz informcik - klnsen a pnzgyi, szmviteli kimutatsok s elrejelzsek - alapjn a kzfeladatok elltsrt fizetend sszegen felli kzponti kltsgvetsi tbblettmogats biztostsa nlkl kellen megalapozott,

bd)a 78. (4) bekezdse szerinti megellegezsek s azok visszatrtse.

(8) A kiemelt elirnyzatokat s a finanszrozsi bevteleket s kiadsokat a Kormny rendeletben meghatrozott rszletes kzgazdasgi jogcmekre (a tovbbiakban: rovat) kell bontani. A rovatok egysges rovatrendet kpeznek.

4/A.16Az llamhztarts alrendszerei mkdtetsnek alapvet szablyai

6/A. 17(1) A kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben a kltsgvetsi bevteli elirnyzatok s a kltsgvetsi kiadsi elirnyzatok

a)kzponti kezels elirnyzatknt,

b)fejezeti kezels elirnyzatknt,

c)trsadalombiztosts pnzgyi alapjai elirnyzataiknt,

d)elklntett llami pnzalapok elirnyzataiknt,

e)az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szervek elirnyzataiknt

jelennek meg.

(2) A kzponti kezels elirnyzatok - a (3)-(5) bekezdsben meghatrozott kivtelekkel - az llam nevben beszedend kltsgvetsi bevtelek s teljestend kltsgvetsi kiadsok elszmolsra szolglnak.

(3) A fejezeti kezels elirnyzatok a fejezetet irnyt szerv sajtos szakmai, gazati feladatai elltsa vagy az llamnak a fejezethez tartoz kltsgvetsi szervek tevkenysgvel kapcsolatban felmerl, illetve szakmailag ahhoz kapcsold sajtos ktelezettsgei teljestse sorn felmerl kltsgvetsi bevtelek s kltsgvetsi kiadsok elszmolsra szolglnak.

(4) A trsadalombiztosts pnzgyi alapjai a trsadalombiztosts rendszernek mkdtetse sorn az llam nevben beszedend kltsgvetsi bevtelek s teljestend kltsgvetsi kiadsok elszmolsra szolglnak.

(5) Az elklntett llami pnzalapok a kzfeladatok elltsa sorn az llam nevben beszedend kltsgvetsi bevtelek s teljestend kltsgvetsi kiadsok alapszer elszmolsra szolglnak. Elklntett llami pnzalapot kzfeladat rszben vagy egszben llamhztartson kvli forrsbl trtn elltsnak biztostsa cljbl trvny hozhat ltre. Az elklntett llami pnzalapot ltrehoz trvnyben meg kell hatrozni

a)az elklntett llami pnzalap rendeltetst,

b)az elklntett llami pnzalap bevteli forrsait, teljesthet kiadsai krt,

c)az elklntett llami pnzalaprt felels szemlyt, testletet s - ha kijellsre kerl - az elklntett llami pnzalap kezel szervt, s

d)az elklntett llami pnzalap kezelshez szksges kiadsok finanszrozsnak mrtkt.

(6) Az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szervek bevteleit s kiadsait a kltsgvetsi szervek vagy a fejezeti kezels elirnyzatok bevteli elirnyzatai s kiadsi elirnyzatai tartalmazzk.

6/B. 18(1) A kzponti kezels elirnyzatokhoz, a fejezeti kezels elirnyzatokhoz, az elklntett llami pnzalapokhoz s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjaihoz kapcsold tervezsi, gazdlkodsi, ellenrzsi, adatszolgltatsi s beszmolsi feladatokat a fejezetet irnyt szerv ltja el a kvetkezk figyelembevtelvel:

a)trvnnyel vagy kormnyrendelettel alaptott kltsgvetsi szerv az alaptsrl rendelkez trvny vagy kormnyrendelet ilyen rendelkezse alapjn a Kormny rendeletben meghatrozott szablyok szerint fejezetet irnyt szervi jogllssal br,

b)a fejezetet irnyt szerv feladatait

ba)a kzponti kltsgvetsrl szl trvny azon fejezetei tekintetben, amelyek kizrlag kzponti kezels elirnyzatokat tartalmaznak, a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben meghatrozott szerv, ennek hinyban az llamhztartsrt felels miniszter,

bb)az elklntett llami pnzalap tekintetben az elklntett llami pnzalaprt felels szemly, testlet

ltja el.

(2) A trsadalombiztosts pnzgyi alapjai esetben az (1) bekezds szerinti feladatokat trvnyben kijellt kezel szerv ltja el.

(3) A kzponti kezels elirnyzat, a fejezeti kezels elirnyzat s az elklntett llami pnzalapok elirnyzata esetben jogszably a fejezetet irnyt szerv (1) bekezdsben meghatrozott feladatai elltsra - a tervezssel, az elirnyzatok mdostsval, tcsoportostsval s az ves kltsgvetsi beszmol jvhagysval kapcsolatos feladatok kivtelvel - kezel szervet jellhet ki. Ha e trvny kzponti kezels elirnyzat, fejezeti kezels elirnyzat vagy elklntett llami pnzalapok elirnyzata kezel szervrl rendelkezik, azon - kezel szerv kijellse hinyban - a fejezetet irnyt szervet kell rteni.

6/C. 19(1) A helyi nkormnyzat bevteleit s kiadsait a helyi nkormnyzat kltsgvetse tartalmazza. A helyi nkormnyzat bevteleivel s kiadsaival kapcsolatban a tervezsi, gazdlkodsi, ellenrzsi, finanszrozsi, adatszolgltatsi s beszmolsi feladatok elltsrl az nkormnyzati hivatal gondoskodik.

(2) Az (1) bekezdst a helyi nemzetisgi nkormnyzatra, az orszgos nemzetisgi nkormnyzatra, a trsulsra s a trsgi fejlesztsi tancsra is alkalmazni kell, azzal, hogy

a)helyi nkormnyzaton helyi nemzetisgi nkormnyzatot, orszgos nemzetisgi nkormnyzatot, trsulst, illetve trsgi fejlesztsi tancsot kell rteni,

b)a helyi nemzetisgi nkormnyzat bevteleivel s kiadsaival kapcsolatban a tervezsi, gazdlkodsi, ellenrzsi, finanszrozsi, adatszolgltatsi s beszmolsi feladatok elltsrl a helyi nemzetisgi nkormnyzattal kttt szerzds alapjn az az nkormnyzati hivatal gondoskodik, amelyik a helyi nemzetisgi nkormnyzat szkhelye szerinti helyi nkormnyzat nkormnyzati hivatali feladatait elltja,

c)a trsuls, trsgi fejlesztsi tancs bevteleivel s kiadsaival kapcsolatban a tervezsi, gazdlkodsi, ellenrzsi, finanszrozsi, adatszolgltatsi s beszmolsi feladatok elltsrl a trsulsi tancs munkaszervezeti feladatait ellt kltsgvetsi szerv, illetve a trsgi fejlesztsi tancs munkaszervezete gondoskodik.

(3) Az llamhztarts nkormnyzati alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szervek bevteleit s kiadsait a kltsgvetsi szervek bevteli elirnyzatai s kiadsi elirnyzatai tartalmazzk.

II. FEJEZET

A KLTSGVETSI SZERVEK JOGLLSA

5. A kltsgvetsi szerv fogalma, tevkenysgei

7. 20(1) A kltsgvetsi szerv jogszablyban vagy alapt okiratban meghatrozott kzfeladat elltsra ltrejtt jogi szemly.

(2) A kltsgvetsi szerv tevkenysge lehet

a)alaptevkenysg, amely a ltrehozsrl rendelkez jogszablyban, alapt okiratban a szakmai alapfeladataknt meghatrozott, valamint a szakmai alapfeladatai elltst elsegt ms, nem haszonszerzs cljbl vgzett tevkenysg,

b)vllalkozsi tevkenysg, amely haszonszerzs cljbl, llamhztartson kvli forrsbl, nem ktelezen vgzett termel-, szolgltat-, rtkest tevkenysg.

6. A kltsgvetsi szerv alaptsa

7/A. 21Kltsgvetsi szerv akkor alapthat, ha a kzfeladat alaptevkenysgknt val elltsa ekknt biztosthat, a mkdshez szksges felttelek adottak, az elltand feladat hatkonyan teljesthet s a kltsgvetsi szerv mkdtetshez szksges pnzgyi fedezet rendelkezsre ll.

8. (1) Kltsgvetsi szerv alaptsra jogosult

a)kzponti kltsgvetsi szerv esetn az Orszggyls, a Kormny vagy a miniszter,

b)22helyi nkormnyzati kltsgvetsi szerv esetn a helyi nkormnyzat - a kzs nkormnyzati hivatal esetn a Mtv.-ben foglaltak szerint az rintett helyi nkormnyzatok -, a helyi nkormnyzatok trsulsa, a trsgi fejlesztsi tancs, az talakult nemzetisgi nkormnyzat,

c)23helyi nemzetisgi nkormnyzati kltsgvetsi szerv esetn a helyi nemzetisgi nkormnyzat vagy a helyi nemzetisgi nkormnyzatok trsulsa,

d)24orszgos nemzetisgi nkormnyzati kltsgvetsi szerv esetn az orszgos nemzetisgi nkormnyzat vagy az orszgos nemzetisgi nkormnyzatok trsulsa, s

e)kztestleti kltsgvetsi szerv esetn a kztestlet

(aza)-e)pont a tovbbiakban egytt: alapt szerv).

(2)25Kltsgvetsi szervet a miniszter ms miniszterrel, az (1) bekezdsb)-d)pontjban megjellt szerv ms ugyanilyen szervvel kzsen is alapthat.

(3) Kltsgvetsi szerv alaptsa trtnhet oly mdon is, hogy a kltsgvetsi szervbl kivls trtnik, amely alapjn a kltsgvetsi szerv az alapt okirat mdostst kveten tovbb mkdik, ezzel egyidejleg pedig az alaptsra vonatkoz szablyok szerint egy j kltsgvetsi szerv jn ltre.

(4)-(7)26

(8)27

8/A. 28(1) Az Orszggyls vagy a Kormny ltal alaptott kltsgvetsi szerv alaptsrl jogszablyban, ms alapt szerv ltal alaptott kltsgvetsi szerv esetn alapt okiratban kell rendelkezni. Jogszabllyal alaptott kltsgvetsi szerv esetn - a jogszablyban megjellt alaptsi idpontot megelzen - a kltsgvetsi szerv alaptsrl alapt okiratot is ki kell adni.

(2) Az alapt okiratot s annak mdostst az alapt szerv - az Orszggyls vagy a Kormny ltal alaptott kltsgvetsi szerv alapt okiratt s annak mdostst az irnyt szerv, a minisztriumt s a kormnyhivatalt a miniszterelnk - adja ki a kincstr ltal rendszerestett formanyomtatvny alkalmazsval.

(3) A Kormny irnytsa vagy felgyelete al tartoz kltsgvetsi szerv alapt okiratnak kiadshoz s mdostshoz - a miniszterelnk ltal kiadott alapt okirattal rendelkez kltsgvetsi szerv s a honvdelemrt felels miniszter ltal alaptott kltsgvetsi szerv kivtelvel - az llamhztartsrt felels miniszter elzetes egyetrtse szksges.

7. A kltsgvetsi szerv irnytsa, felgyelete

9. 29Ha trvny eltren nem rendelkezik, a kltsgvetsi szerv irnytsa a kvetkez hatskrk gyakorlsnak jogt jelenti:

a)a kltsgvetsi szerv alaptsa, talaktsa s megszntetse,

b)a kltsgvetsi szerv alapt okiratnak kiadsa, szervezeti s mkdsi szablyzatnak jvhagysa,

c)a kltsgvetsi szerv vezetsre kinevezs vagy megbzs adsa, a kltsgvetsi szerv vezetjnek felmentse vagy a vezeti megbzs visszavonsa, s - ha trvny vagy kormnyrendelet msknt nem rendelkezik - a kltsgvetsi szerv vezetjvel kapcsolatos egyb munkltati jogok gyakorlsa,

d)a kltsgvetsi szerv gazdasgi vezetjnek kinevezse vagy megbzsa, felmentse vagy megbzsnak visszavonsa,

e)a kltsgvetsi szerv tevkenysgnek trvnyessgi, szakszersgi s hatkonysgi ellenrzse, ennek keretben

ea)a bevteli elirnyzatokkal s a kiadsi elirnyzatokkal val gazdlkods rendszeres figyelemmel ksrse, a vgrehajts, illetve a kltsgvetsi szerv ltal elltand kzfeladatok meg nem valstsnak veszlye esetn a jogszablyban meghatrozott szksges intzkedsek megttele,

eb)a kltsgvetsi szerv ltal elltand kzfeladatok elltsra vonatkoz, s az erforrsokkal val szablyszer s hatkony gazdlkodshoz szksges gazati szakmai s a gazdlkodsi tevkenysgre vonatkoz kvetelmnyek rvnyestse, betartsnak szmonkrse, ellenrzse,

f)a kltsgvetsi szerv dntsnek megsemmistse, szksg szerint j eljrs lefolytatsra val utasts,

g)jogszablyban meghatrozott esetekben a kltsgvetsi szerv dntseinek elzetes vagy utlagos jvhagysa,

h)egyedi utasts kiadsa feladat elvgzsre vagy mulaszts ptlsra,

i)jelentsttelre vagy beszmolra val ktelezs, s

j)a kltsgvetsi szerv kezelsben lv kzrdek adatok s kzrdekbl nyilvnos adatok, valamint ac)-i)pont szerinti irnytsi hatskrk gyakorlshoz szksges, trvnyben meghatrozott szemlyes adatok kezelse.

9/A. 30(1) Az irnyt szerv feladatkrnek gyakorlshoz szksges irnytsi hatskrket - ha trvny vagy kormnyrendelet eltren nem rendelkezik - az irnyt szerv vezetje, a fejezetet irnyt szervnek cmzett hatskrket a fejezetet irnyt szerv vezetje gyakorolja.

(2) Ha trvny kivtelt nem tesz, az irnytsi hatskr gyakorlja az irnytott kltsgvetsi szerv hatskrt nem vonhatja el s dntst nem vltoztathatja meg.

(3) Trvny vagy kormnyrendelet - a kltsgvetsi szerv tevkenysgnek trvnyessgi s szakszersgi ellenrzse (ide nem rtve a kltsgvetsi szerv tevkenysgnek a pnzgyi ellenrzst), valamint a 9. f)pontja szerinti irnytsi hatskr kivtelvel -

a)a Kormny irnytsa vagy felgyelete al tartoz kltsgvetsi szerv esetn az irnytsi jogkrt korltozhatja,

b)meghatrozhatja azokat az irnytsi hatskrket, amelyek a kzponti kltsgvetsi szerv irnytsa al tartoz ms kltsgvetsi szervre mint kzpirnyt szervre truhzhatk.

(4) Trvny vagy kormnyrendelet a Kormny irnytsa vagy felgyelete al tartoz kltsgvetsi szerv esetn az irnytsi jogkr gyakorlsval ms szervet vagy szemlyt ruhzhat fel. A kltsgvetsi szerv tevkenysgnek trvnyessgi s szakszersgi ellenrzse (ide nem rtve a kltsgvetsi szerv tevkenysgnek a pnzgyi ellenrzst), valamint a 9. f)pontja szerinti irnytsi hatskr tekintetben kormnyrendelet kizrlag trvny erre vonatkoz rendelkezse alapjn adhat ki.

(5) Jogszabllyal alaptott kltsgvetsi szerv esetn jogszably, ms kltsgvetsi szerv esetn az tad irnyt szerv s az tvev irnyt szerv kztti megllapods alapjn a kltsgvetsi szerv az llamhztarts azonos alrendszerbe tartoz ms irnyt szerv irnytsa al kerlhet.

(6) Trvny elrendelheti, hogy a kltsgvetsi szerv az irnyt szervtl az llamhztarts ms alrendszerbe tartoz irnyt szerv irnytsa al kerljn.

9/B. 31Ha jogszably kltsgvetsi szerv felgyelett emlti, azon

a)- ha trvny eltren nem rendelkezik - a 9. b)-d)pontjban,

b)a 9. e)pontjban, s

c)- kizrlag aza)sb)ponttal sszefggsben - a 9. i)sj)pontjban

meghatrozott hatskrk egyttest kell rteni.

8. A kltsgvetsi szerv szervezete, mkdse s kpviselete32

10. (1) A kltsgvetsi szerv vezetje felels a kzfeladatok jogszablyban, alapt okiratban, bels szablyzatban foglaltaknak megfelel elltsrt, valamint a kltsgvetsi szerv szmra jogszablyban elrt ktelezettsgek teljestsrt.

(2) A kltsgvetsi szerv vezetje - helyettests kivtelvel - ms kltsgvetsi szervnl nem lehet vezet.

(3)33

(4)34A kltsgvetsi szerv - a (4a) s (4b) bekezdsben meghatrozott kivtellel - gazdasgi szervezettel rendelkezik. A gazdasgi szervezetet a Kormny rendeletben meghatrozott kpestssel rendelkez gazdasgi vezet irnytja.

(4a)35A gazdasgi szervezet feladatait, ha a kltsgvetsi szerv ves tlagos statisztikai llomnyi ltszma a 100 ft nem ri el, az irnyt szerv, az llamhztarts nkormnyzati alrendszerben az nkormnyzati hivatal vagy - az irnyt szerv dntse alapjn - az irnyt szerv irnytsa al tartoz ms kltsgvetsi szerv ltja el. E rendelkezst nem kell alkalmazni az irnyt szervre, az nkormnyzati hivatalra, az alaptevkenysgknt kltsgvetsi szerv gazdlkodsi feladatainak elltsra ltrehozott kltsgvetsi szervre s az olyan kltsgvetsi szervre, amely trvny, kormnyrendelet alapjn vagy az llam nemzetkzi ktelezettsgre tekintettel gazdasgi szervezettel rendelkezik.

(4b)36Az irnyt szerv dntse alapjn a (4a) bekezdst a 100 f ves tlagos statisztikai llomnyi ltszmot elr kltsgvetsi szervre is alkalmazni kell.

(5) A kltsgvetsi szerv feladatai elltsnak rszletes bels rendjt s mdjt szervezeti s mkdsi szablyzat llaptja meg. A szervezeti egysgekre vonatkoz szablyokat a kltsgvetsi szerv szervezeti s mkdsi szablyzatban vagy a szervezeti egysgek gyrendjben, a gazdlkods rszletes rendjt bels szablyzatban kell meghatrozni.

(6)37A kltsgvetsi szerv kpviselett a kltsgvetsi szerv vezetje ltja el, amely jogkr gyakorlsa jogszablyban vagy a kltsgvetsi szerv szervezeti s mkdsi szablyzatban foglaltak szerint - esetenknt vagy az gyek meghatrozott csoportjra nzve - a kltsgvetsi szerv vezetjnek helyettesre vagy ms dolgozjra ruhzhat t.

9. A kltsgvetsi szerv talaktsa, megszntetse

11. (1)38Az alapt szerv a kltsgvetsi szervet jogutddal vagy jogutd nlkl megszntetheti. A kltsgvetsi szervet meg kell szntetni, ha az alapts 7/A. -ban meghatrozott valamely felttele tartsan nem ll fenn.

(2)39A kltsgvetsi szerv ltalnos jogutdlssal trtn megszntetse talaktssal trtnhet. talakts az egyests, a sztvls, vagy ha az alapt szerv a kltsgvetsi szervet megsznteti, s az talakts sorn a megszntetett kltsgvetsi szerv jogutdjaknt j kltsgvetsi szervet alapt.

(3)40A kltsgvetsi szerv ms kltsgvetsi szervvel sszeolvads vagy beolvads tjn egyesthet. sszeolvadsnl az sszeolvad kltsgvetsi szervek megsznnek, jogutdjuk az talaktssal ltrejv j kltsgvetsi szerv. Beolvadsnl a beolvad kltsgvetsi szerv megsznik, jogutdja az egyestsben rszt vev msik kltsgvetsi szerv.

(3a)41Az alapt dnthet a kltsgvetsi szerv klnvls vagy kivls tjn tbb kltsgvetsi szervv sztvlsrl. Klnvls esetn a klnvl kltsgvetsi szerv megsznik, jogutdjai az talaktssal ltrejv kltsgvetsi szervek. Kivls esetn a kivlssal rintett kltsgvetsi szerv fennmarad, s a kivlssal rintett szervezeti egysgbl nll kltsgvetsi szerv jn ltre.

(3b)42A kltsgvetsi szerv sztvlsra akknt is sor kerlhet, hogy

a)a kivl szervezeti egysg mr mkd kltsgvetsi szervbe mint jogutdba olvad be (beolvadsos kivls),

b)a klnvl kltsgvetsi szervbl a klnvl szervezeti egysgek az talakts sorn mr mkd kltsgvetsi szervbe mint jogutdokba olvadnak be (beolvadsos klnvls).

(3c)43Kltsgvetsi szerv kzs talaktsra a 8/A. -t alkalmazni kell, azzal, hogy az alapt szerven kvl a Kormny is jogosult az irnytsa vagy felgyelete al tartoz, tovbb miniszter vagy miniszterek ltal alaptott kltsgvetsi szerv talaktsra.

(4) A kltsgvetsi szerv ltalnos jogutddal trtn megszntetse a vele szemben fennll kvetelseket nem teszi lejrtt.

(5)44A kltsgvetsi szerv jogutd nlkli megszntetse esetn az llami vagyonrl szl 2007. vi CVI. trvny (a tovbbiakban: Vtv.) vagy a megszntetsrl rendelkez jogszably, megszntet okirat eltr rendelkezse hinyban a kltsgvetsi szerv megszntets idpontjban fennll magnjogi jogait s ktelezettsgeit - idertve a vagyonkezeli jogot is - az alapt szerv, az Orszggyls vagy a Kormny ltal alaptott kltsgvetsi szerv esetn az alapt szerv ltal kijellt szerv gyakorolja s teljesti.

(6) A jogutd nlkl megszntetett kltsgvetsi szerv nem magnjogi jogai s ktelezettsgei a jvre nzve megsznnek azzal, hogy a megszns napjn fennll ktelezettsgek teljestsrt s kvetelsek beszedsrt az (5) bekezds szerinti szerv felel.

(7)45A kltsgvetsi szerv megszntetsrl jogszabllyal alaptott kltsgvetsi szerv esetn jogszablyban, a nem jogszabllyal alaptott kltsgvetsi szerv esetn megszntet okiratban kell rendelkezni. A jogszably s a megszntet okirat kiadsra, a megszntet okirat kzzttelre, valamint az llamhztartsrt felels miniszter elzetes egyetrtsre a 8/A. -t kell alkalmazni.

9/A.46Az llami tulajdon gazdasgi trsasgok llami feladatelltsnak kzponti kltsgvetsi szerv ltal trtn tvtele

11/A. 47(1)48A Kormny tagja, a Kormny irnytsa vagy felgyelete al tartoz kltsgvetsi szerv, vagy ms szemly vagy szervezet tulajdonosi joggyakorlsa alatt ll,

a)az llam 100%-os tulajdonban lv gazdasgi trsasg, vagy

b) az a)pont szerinti gazdasgi trsasg 100%-os tulajdonban lv gazdasgi trsasg (ezen alcm alkalmazsban a tovbbiakban egytt: trsasg) ltal elltott feladat, illetve vgzett egyb tevkenysg (ezen alcm alkalmazsban a tovbbiakban egytt: llami feladat) kzponti kltsgvetsi szerv ltal trtn tvtelre, a trsasg megszntetsre, a megszntetssel sszefgg eljrsok lefolytatsra, a trsasg jogainak s ktelezettsgeinek rendezsre, a trsasg tagjnak helytllsi ktelezettsgre az ebben az alcmben foglaltakat kell alkalmazni.

(1a)49A trsasg e trvny alapjn trtn megszntetsekor a megszn trsasgot terhel ktelezettsgekbl szrmaz kvetelssel sszefggsben a Polgri Trvnyknyv szerinti tagi helytllsi ktelezettsg nem ll fenn.

(2) A Kormny az llami feladat kzponti kltsgvetsi szerv ltali tvtelrl s a trsasg e trvny alapjn trtn megszntetsrl kormnyrendelettel dnt. Az tvtel idpontjnak, illetve a kormnyrendelet kihirdetsnek s hatlybalpsnek megllaptsakor figyelemmel kell lenni az llami feladat tvtelhez, valamint az ebben az alcmben s trvnyben meghatrozottak teljestshez szksges idignyre.

(3) A (2) bekezds szerinti kormnyrendeletben meg kell hatrozni:

a)a trsasgot cgneve, szkhelye, cgjegyzkszma, ftevkenysge, adszma feltntetsvel,

b)azta kzponti kltsgvetsi szervet, amely az llami feladatot alaptevkenysgknt a tovbbiakban elltja, idertve az e clbl a kormnyrendelet alapjn vagy azzal sszhangban alaptsra kerl kltsgvetsi szervet is (a tovbbiakban egytt: tvev kltsgvetsi szerv),

c)azt a szemlyt, aki a 11/C. (2) bekezdse szerinti esetben az llamot kpviseli,

d)aztaszemlyt, aki a szervezeti talaktssal, az tads-tvtellel sszefgg feladatok vgrehajtsrt felels (a tovbbiakban: tvteli felels), vagy az tvteli felels kijellsre jogosult minisztert,

e)az llami feladat tvtelnek idpontjt.

(4) Az llami feladat tvtelnek idpontjt megelzen a trsasg gyvezetse

a)felmri a trsasgot megillet jogokat, kvetelseket s a trsasgot terhel ktelezettsgeket,

b)elkszti a trsasg szerzdseinek az tvev kltsgvetsi szerv ltal trtn tvtelt, ezen bell elkszti az eszkzk s a forrsok leltrozst, a tevkenysget lezr szmviteli beszmol s a zr adbevalls elksztst,

c)rsban tjkoztatja a trsasggal szerzdses jogviszonyban ll feleket az llami feladat tvtelrl, gy rtesti klnsen a trsasg fizetsi szmljt, rtkpaprszmljt s gyflszmljt vezet pnz-, tke- s biztostsi piaci szolgltatkat az tvev kltsgvetsi szervnek vagy a 11/C. (2) bekezdse szerinti esetben az llamnak a trsasg jogviszonyaiba trtn belpsrl,

d)teljesti a trsasg megsznsvel sszefgg bejelentseket s adatszolgltatsokat mindazon hatsgok, llami s nkormnyzati szervek fel, amelyeknek nyilvntartsban a trsasg szerepel, vagy amely ltal kiadott hatsgi engedly engedlyese, s

e)gondoskodik a trsasgnl foglalkoztatottakkal kapcsolatos munkltati intzkedsek elksztsrl, az tvev kltsgvetsi szervnl trtn tovbbfoglalkoztatsrl szl tjkoztatsrl, ezen bell tjkoztatja klnsen az tvev kltsgvetsi szervet az tvtellel rintett munkaviszonyokbl szrmaz jogokrl s ktelezettsgekrl azzal, hogy a tjkoztats elmaradsa nem rinti az tvev kltsgvetsi szervvel vagy a 11/C. (2) bekezdse szerinti esetben az llammal szemben e jogviszonyokbl szrmaz ignyek rvnyesthetsgt.

(5) A (4) bekezdsben foglaltak elvgzst kveten a trsasg s az tvev kltsgvetsi szerv - a (3) bekezdsc)pontja szerinti esetben az llam kpviselje - jegyzknyvet vesz fel arrl, hogy a trsasg vagyont, iratait, szmviteli s adbizonylatait, a brsgokkal, hatsgokkal fennll, illetve megszntetett jogviszonyokra vonatkoz iratokat az tvev kltsgvetsi szerv - a (3) bekezdsc)pontja szerinti esetben az llam kpviselje - tvette, a szksges tjkoztatst megkapta. A jegyzknyvnek tartalmaznia kell az tvev kltsgvetsi szerv irat- s bizonylat-megrzsi ktelezettsgt.

(6) A trsasg vezet tisztsgviseli az (5) bekezds szerinti jegyzknyvben nyilatkoznak

a)az tadott vagyontrgyak s iratok teljessgrl,

b)a trsasg fennll jogviszonyaira vonatkoz tjkoztats teljessgrl,

c)a trsasg vagyonra vonatkozan a kzhiteles nyilvntartsokba val bejegyzshez szksges okiratok killtsrl s azok tadsrl, s

d)a trsasg rszvtelvel mkd szervezetekben az llam tagknt trtn bejegyzshez szksges okiratok killtsrl s azok tadsrl.

(7)50A trsasg vezet tisztsgviseli korltlanul s egyetemlegesen felelnek azrt a krrt, amely abbl keletkezik, hogy a vagyontadssal, az irattadssal s a jogszablyban meghatrozott nyilatkozatttellel sszefgg ktelezettsgeiket nem vagy nem teljeskren teljestettk, vagy valtlan tartalm nyilatkozatot tettek.

(8) Azon trsasg ezen alcm alapjn trtn megszntetse kizrt, amely

a)vgelszmols alatt ll, vagy vonatkozsban csdeljrs elrendelsrl szl brsgi vgzst kzztettek, vagy az ellene indtott felszmolsi eljrst jogersen elrendeltk, vagy ha a klfldi szkhely trsasg szemlyes joga szerinti hasonl eljrs van folyamatban, vagy aki szemlyes joga szerint hasonl helyzetben van, vagy

b)egy vnl rgebben lejrt ad-, illetk-, vmfizetsi vagy trsadalombiztostsi jrulkfizetsi ktelezettsgnek nem tett eleget, kivve, ha annak megfizetsre halasztst kapott.

(9)51Ezen alcm alkalmazsban 100%-os llami tulajdonban lv gazdasgi trsasgnak, illetve ezen gazdasgi trsasg 100%-os tulajdonban lv gazdasgi trsasgnak minsl az a gazdasgi trsasg is, amelyben az llam, az llam 100%-os tulajdonban lv gazdasgi trsasg mellett kizrlag maga a gazdasgi trsasg rendelkezik sajt zletrsszel vagy rszvnnyel.

11/B. 52(1) A trsasg legksbb az llami feladat tvtelnek idpontjt megelzen tutalja valamennyi pnzforgalmi szmljn lv pnzeszkzt az tvev kltsgvetsi szerv fizetsi szmljra, valamint a kszpnzllomnyt tadja az tvev kltsgvetsi szerv rszre. A pnzeszkzk tadst a trsasg sajt tkjvel (ezen bell az eredmnytartalkval) szemben kell elszmolni.

(2) Az llami feladat tvtelnek idpontjban a trsasg tulajdonban ll vagyon e trvny erejnl fogva ingyenesen az llamra szll. Az llam tulajdonba kerlt vagyon tekintetben a vagyonkezeli jog e trvny erejnl fogva ingyenesen az tvev kltsgvetsi szervet illeti meg.

(3) A (2) bekezds alkalmazsban vagyonon a trsasg szmviteli beszmoljban szerepl eszkzket kell rteni az Nvt. 2. -a szerinti vagyonelemek kivtelvel.

(4) Az llami tulajdonba kerl vagyonelemek bekerlsi rtke megegyezik az eszkznek a trsasg knyveiben szerepl brutt rtkvel. Az tvtelt kveten nyilvntartsba kell venni az adott vagyonelemhez kapcsoldan a trsasg ltal korbban elszmolt rtkcskkenst s rtkvesztst.

(5) A (2) bekezdsben meghatrozottak az ltalnos forgalmi adrl szl 2007. vi CXXVII. trvny 17. (3) bekezdsh)pontjban foglalt talaktssal esnek egy tekintet al.

(6) Az tvev kltsgvetsi szerv az llami feladat tvtelnek idpontjtl szmtott harminc napon bell gondoskodik a trsasg - az llami feladat tvtelt megelz napra, mint mrlegfordulnapra vonatkoz, a szmvitelrl szl 2000. vi C. trvny (a tovbbiakban: Szt.) szerinti - tevkenysget lezr szmviteli beszmoljnak elksztsrl, knyvvizsglatrl, lettbe helyezsrl s kzzttelrl, valamint a zr adbevallsok elksztsrl s azok illetkes adhatsgnak trtn benyjtsrl.

(7)53A trsasg szmviteli beszmoljnak elksztsre az e trvnyben meghatrozott eltrsekkel az Szt. 178. (1) bekezdsf)pontja felhatalmazsa alapjn kiadott kormnyrendeletben foglalt elrsokat kell alkalmazni azzal az eltrssel, hogy a zrleltr s a tevkenysget lezr beszmol mrlege rtkhelyesbtst, rtkelsi tartalkot, idbeli elhatrolst, kzvettett szolgltats nem tartalmazhat.

11/C. 54(1) Az llami feladat tvtelnek idpontjban - a (2) bekezdsben foglaltak kivtelvel - a trsasg valamennyi jognak s ktelezettsgnek jogutdja az tvev kltsgvetsi szerv.

(2)55A trsasgnak a 41. (1) bekezdse szerinti tagsgi, rszesedsi jogviszonyaibl, a 41. (4) bekezdse szerinti gyleteibl s a Magyarorszg gazdasgi stabilitsrl szl 2011. vi CXCIV. trvny (a tovbbiakban: Gst.) 3. (1) bekezdse szerinti adssgot keletkeztet gyleteibl szrmaz valamennyi joga s ktelezettsge az llami feladat tvtelnek idpontjban e trvny erejnl fogva az llamra szll. A 41. (1) bekezdse szerinti tagsgi, rszesedsi jogviszonyokat a 11/A. (2) bekezdse szerinti kormnyrendeletben meghatrozottak szerint a feladat tvtelnek idpontjt kvet kilencven napon bell fell kell vizsglni.

(3) Azon (1) s (2) bekezds szerinti jogviszony, amelynek kizrlagos jogosultjv az tvev kltsgvetsi szerv s kizrlagos ktelezettjv az llam vlik, a kzfeladat tvtelnek idpontjban e trvny erejnl fogva megsznik.

(4) Az (1) s (2) bekezds szerinti jogutdls a trsasggal szemben fennll kvetelseket nem teszi lejrtt, s a jogutdlsra hivatkozssal szerzdsszegsi ignyt vagy biztostk nyjtsra vonatkoz ignyt nem lehet rvnyesteni.

(5) Az llami feladat tvtelekor folyamatban lv kzigazgatsi hatsgi eljrsokban, valamint polgri peres s nemperes eljrsokban a trsasg jogutdjnak az tvev kltsgvetsi szerv - a (2) bekezds szerinti gyletekkel kapcsolatban az llam - tekintend, s ezen eljrsokban hozott hatrozatban megllaptott ktelezettsg vagy jogosultsg az tvev kltsgvetsi szervet, illetve az llamot terheli vagy illeti meg. Az tvteli felels gondoskodik arrl, hogy a fl szemlyben trtn vltozs az llami feladat tvtelekor folyamatban lv eljrsokban bejelentsre kerljn.

(6) Az llami feladat elltsval sszefgg hatsgi engedlyek jogosultjnak az llami feladat tvtelnek idpontjtl az tvev kltsgvetsi szerv tekintend. A hatsgi engedlyek ennek megfelel mdostst az tvev kltsgvetsi szerv az llami feladat tvtelnek idpontjt kveten haladktalanul kezdemnyezi.

(7) Az eurpai unis trsfinanszrozs projektek tekintetben az llami feladat tvtelnek idpontjban a kedvezmnyezett trsasg helybe az tvev kltsgvetsi szerv lp. A jogutdls miatti szerzdsmdostst az tvev kltsgvetsi szerv az llami feladat tvtelnek idpontjtl szmtott tz napon bell kezdemnyezi. A tmogat, illetve a kzremkd szervezet a szerzdsmdostsokat a kezdemnyezstl szmtott harminc napon bell hajtja vgre.

(8) Az eurpai unis trsfinanszrozs plyzati konstrukcik tekintetben az llami feladat tvtelnek idpontjban a plyz trsasg helybe az tvev kltsgvetsi szerv lp.

(9) Az llami feladat tvtelekor folyamatban lv kzbeszerzsi eljrsokban az llami feladat tvtelnek idpontjban a trsasg helybe az tvev kltsgvetsi szerv lp.

11/D. 56(1) A trsasg ezen alcm alapjn trtn megsznsre a cgnyilvnossgrl, a brsgi cgeljrsrl s a vgelszmolsrl szl trvny (a tovbbiakban: Ctv.) vgelszmolsra vonatkoz szablyait - idertve a jogutd nlkli megszns bejegyzse irnti eljrs szablyait is - nem kell alkalmazni.

(2) Az tvteli felels a 11/A. (2) bekezdse szerinti kormnyrendelet kihirdetst kveten haladktalanul kezdemnyezi a felhvs egyszeri kzzttelt a Cgkzlnyben. A felhvsban tjkoztatst kell adni arrl, hogy a trsasg megsznsre e trvny rendelkezsei alapjn kerl sor, tovbb hivatkozni kell a kormnyrendeletre, s meg kell jellni a trzsknyvi nyilvntartsba mr bejegyzett tvev kltsgvetsi szervet, illetve a 11/A. (3) bekezdsc)pontja szerinti kpviselt. A felhvsnak tartalmaznia kell, hogy a mg le nem jrt kvetelsek megtrtst a hitelez nem kvetelheti, az e trvny szerinti feladattvtelre hivatkozssal a szerzdst nem mondhatja fel. Ha az llami feladatot jonnan alaptott kltsgvetsi szerv veszi t, az tvteli felels a kltsgvetsi szerv trzsknyvi nyilvntartsba val bejegyzst kveten haladktalanul a Cgkzlnyben msodik felhvs kzzttelt kezdemnyezi, amelyben az els felhvsban foglaltakon tlmenen meg kell jellni az tvev kltsgvetsi szervet.

(3) Az tvteli felelsnek az llami feladat tvtelnek napjt kveten haladktalanul, elektronikus ton benyjtott krelmre a cgbrsg jogutd feltntetse nlkl, t munkanapon bell az llami feladat tvtelnek napjtl megszntnek nyilvntja s trli a trsasgot a cgjegyzkbl. Az e bekezds szerinti cgeljrsban a jogi kpviselet ktelez. A krelemben fel kell tntetni, hogy a trlst e trvny, valamint a 11/A. (2) bekezdse szerinti kormnyrendelet alapjn krik. A krelemhez csatolni kell a trsasg vezet tisztsgviseljnek nyilatkozatt arrl, hogy nem ll fenn a 11/A. (8) bekezdse szerinti kizr ok.

(4) A (3) bekezds szerinti eljrsban a cgbrsg a trsasg cgjegyzkbl trtn trlse sorn a Ctv.-ben elrt felttelek fennllst nem vizsglja, azzal, hogy a trlshez az llami adhatsgnak az adzs rendjrl szl trvny szerinti, a cgbrsg rszre a trsasg megsznsvel sszefggen nyjtott tjkoztatsra kizrlag a 11/A. (8) bekezdsb)pontjban foglaltak tekintetben, soron kvl kerl sor.

(5) A 11/A. (8) bekezdsben foglaltak fennllsa esetn a trsasg ezen alcmben foglaltak alapjn nem trlhet a cgjegyzkbl.

(6)57

11/E. 58(1) Ha az llami feladatot jonnan alaptott kzponti kltsgvetsi szerv veszi t, az j kzponti kltsgvetsi szerv nyilvntartsba vtel irnti krelem benyjtsnak annyival kell megelznie az llami feladat tvtelnek idpontjt, hogy az llami feladat folyamatos elltsa biztostott legyen, s az tvev kltsgvetsi szerv legksbb az llami feladat tvtelnek idpontjtl megkezdhesse a mkdst, tovbb hogy a foglalkoztatottak jogviszonyval kapcsolatos intzkedsek kell idben megtrtnjenek.

(2) Ha tvev kltsgvetsi szervknt mr mkd kzponti kltsgvetsi szerv kerl kijellsre, az alapt okirat mdostsra az (1) bekezdst kell alkalmazni.

(3) Az (1) s (2) bekezds szerinti esetekben a kincstr trzsknyvi nyilvntarts vezetsvel kapcsolatos eljrsa sorn az gyintzsi hatrid tz nap. Ha a kincstr hinyptlsi felhvst bocst ki, annak teljestsre legfeljebb tnapos hatridt llapthat meg. A kincstr eljrsra egyebekben az e trvnyben foglaltakat kell alkalmazni.

11/F. 59(1) Az llami feladat tvtele miatt bekvetkez jogllsvltozs (ezen alcm alkalmazsban a tovbbiakban: jogllsvltozs) esetn, ha a munkavllal a kzalkalmazottak jogllsrl szl trvny, a kzszolglati tisztviselkrl szl trvny, a honvdek jogllsrl szl trvny vagy a fegyveres szervek hivatsos llomny tagjainak szolglati viszonyrl szl trvny (ezen alcm alkalmazsban a tovbbiakban: jogllsi trvny) hatlya al tartoz tvev kltsgvetsi szervhez kerl, a munkaviszonya - a (3)-(4), (6) s a (10) bekezdsben foglalt kivtellel - az llami feladat tvtelnek idpontjban (ezen alcm alkalmazsban a tovbbiakban: jogllsvltozs idpontja) kzalkalmazotti, kormnyzati szolglati, hivatsos szolglati vagy szerzdses szolglati jogviszonny alakul t.

(2) Az (1) bekezds szerinti jogllsvltozsrl az rintetteket az tvev kltsgvetsi szerv a jogllsvltozs idpontjt megelz tizent napon bell tjkoztatja. Ha eddig a hatridig az tvev kltsgvetsi szerv mg nincs nyilvntartsba vve, abban az esetben az tvteli felels tjkoztatja az rintetteket.

(3) Az (1) bekezdsben foglaltaktl eltren nem alakul t a munkaviszony, ha az tvev kltsgvetsi szerv a jogllsi trvny rendelkezsei alapjn nem ltesthet kzalkalmazotti, kormnyzati szolglati, hivatsos szolglati vagy szerzdses szolglati jogviszonyt az tadssal rintett munkavllalval, ebben az esetben a munkaviszony e trvny erejnl fogva a jogllsvltozs idpontjt kvet harmincadik napon megsznik.

(4) A (3) bekezdsben foglaltakat kell megfelelen alkalmazni, ha a munkavllalval szemben a jogllsi trvny alapjn sszefrhetetlensg ll fenn, kivve, ha az sszefrhetetlensget kivlt ok megszntethet, s ennek rdekben a munkavllal legfeljebb az (5) bekezdsben foglalt idpontig intzkedik, s ezt igazolja.

(5) A jogllsvltozs idpontjt kvet tizent napon bell a munkavllalt a jogllsvltozs idpontjval a jogllsi trvny szerint be kell sorolni, s illetmnyt meg kell llaptani.

(6) A munkavllal a kinevezsi okmny tvtelt kvet tizent napon bell alrja a kinevezsi okmnyt, vagy nyilatkozik arrl, hogy tovbbfoglalkoztatshoz nem jrul hozz, ebben az esetben munkaviszonya jogllsvltozs nlkl a jogllsvltozs idpontjt kvet harmincadik napon megsznik. E rendelkezst megfelelen alkalmazni kell akkor is, ha a munkavllal a kinevezsi okmny tvtelt kvet tizent napon bell nem tesz nyilatkozatot vagy nem rja al a kinevezsi okiratot.

(7) Hatrozatlan idtartam munkaviszony hatrozatlan idtartam kzalkalmazotti, kormnyzati szolglati, hivatsos szolglati vagy szerzdses szolglati jogviszonny alakul t. Teljes munkaidben trtn foglalkoztats esetn a jogviszony teljes munkaids kzalkalmazotti, kormnyzati szolglati, hivatsos szolglati vagy szerzdses szolglati jogviszonny alakul t. Rszmunkaidben trtn foglalkoztats esetn a jogviszony rszmunkaids kzalkalmazotti, kormnyzati szolglati, hivatsos szolglati vagy szerzdses szolglati jogviszonny alakul t.

(8) A munkavllal munkaviszonyt a jogllsvltozst kveten a r irnyad jogllsi trvny szerint kzalkalmazotti, kormnyzati szolglati, hivatsos szolglati vagy szerzdses szolglati jogviszonyban tlttt idknt kell elismerni.

(9) A munkaviszonyban ll vezet jogviszonynak talakulst kveten - a jogllsi trvny figyelembevtelvel - kell a vezeti munkakr szintjt s megnevezst megllaptani.

(10) Ha a munkavllal tovbbi foglalkoztatsa - az tvev kltsgvetsi szervre irnyad jogllsi trvny vonatkoz szablyaival sszhangban - munkaviszonyban trtnik, abban az esetben az (1) bekezdstl eltren a munkaviszony nem alakul t. A munkavllal rszre a munkaszerzdst a jogllsvltozs idpontjt kvet tizent napon bell kell tadni. A munkavllal a munkaszerzds kzhezvtelt kvet tizent napon bell nyilatkozhat arrl, hogy tovbbfoglalkoztatshoz nem jrul hozz,ebben az esetben a munkaviszony a jogllsvltozs idpontjt kvet harmincadik napon sznik meg.

(11) Az tvev kltsgvetsi szerv a (3)-(4), (6) s (10) bekezds esetn kteles a megszns napjval a munkavllal szmra a munka trvnyknyvrl szl 2012. vi I. trvny (a tovbbiakban: Mt.) 77. (1) bekezdsc)pontja szerinti vgkielgtst s az Mt. 63. (2) bekezds szerinti tvollti djat megfizetni.

(12) A trsasgnl hatlyos kollektv szerzds az llami feladat tvtelnek idpontjban hatlyt veszti.

(13) A trsasgnl mkd zemi tancs az llami feladat tvtelnek idpontjban megsznik.

III. FEJEZET

A KLTSGVETS ELKSZTSE S ELFOGADSA60

10.61

12. 62

11. A kzponti kltsgvets elksztse

13. 63(1) Az llamhztartsrt felels miniszter jnius 30-ig kidolgozza s az ltala vezetett minisztrium honlapjn kzzteszi a kzponti kltsgvetsi tervezs rszletes temtervt, kereteit, tartalmi kvetelmnyeit, gy klnsen a tervezs sorn rvnyestend szmszer s szablyozsi kvetelmnyeket, a tervezshez hasznlt dokumentumokat, mdszertani elveket, feltevseket s paramtereket, tovbb az elrt adatszolgltatsok teljestsnek mdjt.

(2) A fejezetet irnyt szerv az (1) bekezds szerint kzztett tjkoztatban meghatrozottak alapjn - a fejezetre nzve megllaptott tervezett kiadsi fsszeg megtartsval - megtervezi s egyezteti az llamhztartsrt felels miniszterrel az ltala irnytott fejezetbe sorolt kltsgvetsi szerv, kzponti kezels elirnyzat s fejezeti kezels elirnyzat, valamint az elklntett llami pnzalap s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai tervezett bevteleit s kiadsait.

(3) A kzponti kltsgvetsrl szl trvny elksztshez a kormnyzati szektorba sorolt egyb szervezet, valamint a besorols szempontjbl statisztikai mdszertani vizsglat al vett jogi szemly adatszolgltatst teljest az llamhztartsrt felels miniszternek.

(4)64Az llamhztartsrt felels miniszter a (2) bekezds szerinti egyeztets s a (3) bekezds szerinti adatszolgltats alapjn a 29. (1) bekezdse szerinti tervszmoknak megfelelen kszti el a kzponti kltsgvetsrl szl trvny tervezett. A 29. (1) bekezdse szerinti tervszmoktl val eltrst s annak indokt a kzponti kltsgvetsrl szl trvny tervezetnek indokolsban ismertetni kell.

13/A. 65(1) A kzponti kltsgvetsi tervezs sorn a kormnyzati szektor egyenlegt az Alaptrvnnyel s az Eurpai Uni jogval sszhangban e trvny rendelkezseinek megfelelen kell meghatrozni.

(2) A kormnyzati szektor egyenlegt gy kell meghatrozni, hogy

a)66a Gst. 2. -a szerinti llamadssg-mutat cskkenjen,

b)legyen sszhangban a kzptv kltsgvetsi cl elrsvel, s

c)67annak hinya ne haladja meg a brutt hazai termknek a Gst. 2. (1) bekezdsb)pontja szerint szmtott mrtknek 3%-t.

(3)68A Gst. 7. -ban meghatrozott esetben a (2) bekezdsc)pontjban meghatrozott kvetelmny rvnyeststl tmenetileg el lehet tekinteni, azzal, hogy annak okait a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslat indokolsban rszletesen be kell mutatni.

(4) Az Alaptrvnybl s az Eurpai Uni jogbl kvetkez egyenleg szmtsi mdjt s az ahhoz szksges paramtereket az llamhztartsrt felels miniszter az ltala vezetett minisztrium honlapjn kzzteszi.

13/B. 69A Kormny vente legalbb kt alkalommal, az aktulis s a kvetkez hrom vre vonatkozan makrogazdasgi s kltsgvetsi elrejelzst kszt, s azt, valamint annak mdszertant nyilvnossgra hozza. A 13. -ban s a 29. -ban meghatrozott kltsgvetsi tervezsnek az gy kszlt legfrissebb elrejelzsen kell alapulnia. Az elrejelzsek rszletszablyait s a kzzttel mdjt a Kormny rendeletben hatrozza meg.

12. A kzponti kltsgvetsrl szl trvny szerkezete, tartalma

14. (1) A kzponti kltsgvetsrl szl trvny a kltsgvetsi bevteleket s kltsgvetsi kiadsokat fejezetekbe tagolva (fejezetrend) llaptja meg.

(2) A kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben az elklntett llami pnzalapok s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai alaponknt kln fejezetben jelennek meg.

(3)70A kzponti kltsgvetsrl szl trvny a helyi nkormnyzatok ltalnos mkdsnek s gazati feladatai tmogatsait, valamint a rszkre juttatand kltsgvetsi tmogatsokat nll fejezetknt tartalmazza.

(4) A kzponti kltsgvetsrl szl trvny az (1) s (2) bekezdsben foglaltakon, valamint trvny ltal elrt nll fejezeteken kvl fejezetknt tartalmazza

a)a Nemzeti Fldalapba sorolt vagyon,

b)71a Magyar Nemzeti Vagyonkezel Zrt. (a tovbbiakban: MNV Zrt.) rbzott vagyoni krbe tartoz vagyon,

c)az llamhztarts kzponti alrendszere adssga kezelsnek, s

d)az llam ms fejezetbe nem sorolhat kzvetlen

kltsgvetsi bevteleit s kltsgvetsi kiadsait.

(5)72

15. (1) A fejezetek cmekre, alcmekre, jogcmcsoportokra, jogcmekre tagozdnak. A kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben szerepl cmek cmrendet kpeznek.

(2) A kltsgvetsi szervek a fejezeteken bell cmet alkotnak. A terletileg szttagoltan mkd, de azonos alaptevkenysget vgz kltsgvetsi szervek kzl tbb is kpezhet egy cmet.

(3) A fejezeti kezels elirnyzatok fejezetenknt egy cmet alkotnak. A fejezeti ltalnos tartalkot fejezeti kezels elirnyzatknt kell megtervezni.

(4) A (2) s (3) bekezdsben nem szerepl kltsgvetsi kiadsokat - az elklntett llami pnzalapok, trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kltsgvetsi kiadsai kivtelvel - a kzponti kezels elirnyzatok kztt kell megtervezni.

(5) A 14. (3) s (4) bekezdse szerinti fejezetek kizrlag kzponti kezels elirnyzatokat tartalmaznak.

(6)73Az elklntett llami pnzalap kltsgvetsi bevteleit s kltsgvetsi kiadsait tartalmaz fejezet az elklntett llami pnzalap mkdsrl szl trvnyben meghatrozott tartalm kltsgvetsi bevteli elirnyzatokat s kltsgvetsi kiadsi elirnyzatokat cm, alcm szerinti bontsban tartalmazza.

(7)74A trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kltsgvetsi bevteleit s kltsgvetsi kiadsait tartalmaz fejezet a szablyozsi szempontbl sszetartoz kltsgvetsi bevteli elirnyzatokat s kltsgvetsi kiadsi elirnyzatokat cm, alcm, jogcm-csoport, jogcm szerinti bontsban tartalmazza. A mkdsi bevtelek s kiadsok cmknt jelennek meg, ezen bell alcmet alkotnak, a kzponti hivatali szervek s az igazgatsi szervek.

16. (1)75A kzponti kltsgvetsrl szl trvny az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szervek kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait mkdsi kiadsok s felhalmozsi kiadsok, kiemelt elirnyzatok szerinti bontsban, bevteli elirnyzataikat sszestve tartalmazza.

(2)76A kzponti kezels elirnyzatok s a fejezeti kezels elirnyzatok kltsgvetsi bevteli elirnyzatait s kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait a kzponti kltsgvetsrl szl trvny mkdsi bevtelek s mkdsi kiadsok, felhalmozsi bevtelek s felhalmozsi kiadsok, kiemelt elirnyzat bonts nlkl, sszestve tartalmazza.

17. 77

18. 78

19. (1)79Az llami vagyonnal val gazdlkodsbl szrmaz bevtelek s kiadsok - trvny vagy a 6. (7) bekezdsnek eltr rendelkezse hinyban - a kzponti kltsgvets kltsgvetsi bevtelt s kltsgvetsi kiadst kpezik.

(2) Az llami vagyon rtkestsbl szrmaz bevtel - trvny eltr rendelkezse hinyban - a 14. (4) bekezdsa)sb)pontja szerinti fejezetek javra elszmoland kltsgvetsi bevtelt kpez.

20. (1)80Az Eurpai Uni kltsgvetsbl kzvetlenl kapott tmogats sszegt a felhasznls idpontjban lehet kltsgvetsi bevtelknt elszmolni.

(2)81Az eurpai unis forrsbl finanszrozott kltsgvetsi tmogatsok azon - a kzponti kltsgvetsbl megellegezett - rszt, amelyet az Eurpai Bizottsg vgs egyenleg kifizets formjban trt meg, a 14. (4) bekezdsd)pontja szerinti fejezet kltsgvetsi bevtelei kztt kell elszmolni.

(3) Az eurpai unis forrsbl finanszrozott kltsgvetsi tmogatsok azon, a kzponti kltsgvetsbl - az unis fejlesztsek fejezet kivtelvel - megellegezett rszt, amelyet az Eurpai Bizottsg utlagos elszmols alapjn trt meg, a 14. (4) bekezdsd)pontja szerinti fejezet bevtelei kztt kell elszmolni.

21. (1)82A kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben rendkvli kormnyzati intzkedsekre szolgl tartalkot kell kpezni az v kzben meghozott kormnyzati dntsekbl kvetkez feladatok finanszrozsra s az elirnyzott, de elhrthatatlan ok miatt elmarad kltsgvetsi bevtelek ptlsra.83

(2) A rendkvli kormnyzati intzkedsekre szolgl tartalk elirnyzata nem lehet tbb a kzponti kltsgvetsrl szl trvny kiadsi fsszegnek 2%-nl, s nem lehet kevesebb 0,5%-nl.

(3) A rendkvli kormnyzati intzkedsekre szolgl tartalk terhre - az ves hatst tekintve - annak legfeljebb 40%-os mrtkig vllalhat ktelezettsg az els flvben. Ennl nagyobb ktelezettsgvllalshoz az Orszggyls jvhagysa szksges.

(4)84A cltartalk olyan, a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben meghatrozott kltsgvetsi kiadsi elirnyzat, amely vkzi kormnyzati intzkeds fedezetl szolgl, s amelynek cljt s rendeltetst egyidejleg meghatroztk, azonban a kltsgvetsi kiadsi elirnyzat felhasznlsnak fejezet, cm, alcm szerinti megoszlsa a kzponti kltsgvetsrl szl trvny elfogadsakor mg nem ismert.

(5) Ha a kzponti kltsgvetsrl szl trvny - ide nem rtve a fejezeti ltalnos tartalkot - az (1)-(4) bekezdsben foglaltakon kvl ms tartalk ltrehozsrl rendelkezik, a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben meg kell hatrozni a tartalk cljt, felhasznlsnak mdjt s feltteleit.

(6)85A kzponti kltsgvetsrl szl trvny eltr rendelkezse hinyban az e szerinti tartalkok felhasznlsrl a Kormny az llamhztartsrt felels miniszter elterjesztse alapjn egyedi hatrozatban rendelkezik.86

13. A kzponti kltsgvetsrl szl trvny elfogadsa

22. (1)87A Kormny a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslatot a Gst. szerint egyezteti a Kltsgvetsi Tanccsal.

(2)88A Kormny oktber 15-ig - az orszggylsi kpviselk ltalnos vlasztsnak vben oktber 31-ig - benyjtja az Orszggylsnek a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslatot.

(3)89A Kormny a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslat indokolsban

a)90tjkoztatst ad a tbb v kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait terhel programok, beruhzsok s ms fejlesztsek ksbbi vekre vonatkoz hatsairl,

b)91a 29. (1) bekezdse szerinti tervszmokkal sszhangban, indokolssal egytt bemutatja a kltsgvetsi vet kvet hrom v tervezett kltsgvetsi bevteli elirnyzatainak s kltsgvetsi kiadsi elirnyzatainak keretszmait fbb csoportokban, valamint a 29. (1) bekezdse szerinti tervszmoktl trtn eltrs esetn az eltrs indokait,

c)mellkeli a Nyugdjbiztostsi Alap bevteleire s kiadsaira vonatkoz demogrfiai folyamatokat s az azok hatsait figyelembevev tven vre szl elrejelzst,

d)ismerteti a kormnyzati szektor egyenlegre s a strukturlis egyenlegre vonatkoz tervezett mrtkeket s azok indokait.

(4) Az Orszggyls rszre a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslat benyjtsakor tjkoztatsul be kell mutatni

a)92az llamhztarts kltsgvetsi bevteleit s kltsgvetsi kiadsait mrlegszeren (a tovbbiakban: kltsgvetsi mrleg) alrendszerenknt s sszevontan, kzgazdasgi s funkcionlis tagolsban,

b)az llamhztarts alrendszerei kltsgvetsi egyenlegnek sszefggst s kapcsolatt a 479/2009/EK rendelet szerinti kormnyzati szektor hinyval, s az ugyanott meghatrozott kamatkiadsokat figyelmen kvl hagy elsdleges egyenlegmutatval, s

c)a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslat adbevteleiben rvnyesl kzvetett tmogatsokat, gy klnsen az adelengedseket, adkedvezmnyeket tartalmaz kimutatst adnemenknt.

(5)93A Kormny a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslat szerkezethez igazod rszletez tblzatokat s ezek szveges indokolsait a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslat benyjtst kvet tz napon bell, a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyjavaslatban foglaltak megalapozshoz szksges trvnymdostsokat tartalmaz trvnyjavaslatot pedig akknt nyjtja be az Orszggylsnek, hogy az a kzponti kltsgvetsrl szl trvnnyel legalbb egyidejleg hatlyba lpjen.

(6)-(8)94

14. A helyi nkormnyzat kltsgvetsi rendelete

23. (1) A helyi nkormnyzat a kltsgvetst kltsgvetsi rendeletben llaptja meg.

(2)95A helyi nkormnyzat kltsgvetse tartalmazza

a)a helyi nkormnyzat kltsgvetsi bevteli elirnyzatait s kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait

aa)mkdsi bevtelek s mkdsi kiadsok, felhalmozsi bevtelek s felhalmozsi kiadsok, kiemelt elirnyzatok, s

ab)ktelez feladatok, nknt vllalt feladatok s llamigazgatsi feladatok

szerinti bontsban,

b)a helyi nkormnyzat ltal irnytott kltsgvetsi szervek kltsgvetsi bevteli elirnyzatait s kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait

ba)kiemelt elirnyzatok,

bb)ktelez feladatok, nknt vllalt feladatok s llamigazgatsi feladatok

szerinti bontsban,

c)a kltsgvetsi egyenleg sszegt mkdsi bevtelek s mkdsi kiadsok egyenlege s a felhalmozsi bevtelek s a felhalmozsi kiadsok egyenlege szerinti bontsban,

d)a kltsgvetsi hiny bels finanszrozsra szolgl, a 6. (7) bekezdsa)pontab)sac)alpontja szerinti finanszrozsi bevteli elirnyzatokat,

e)ad)ponton tli kltsgvetsi hiny kls finanszrozsra vagy a kltsgvetsi tbblet felhasznlsra szolgl finanszrozsi bevteli elirnyzatokat s finanszrozsi kiadsi elirnyzatokat,

f)a kltsgvetsi v azon fejlesztsi cljait, amelyek megvalstshoz a Gst. 3. (1) bekezdse szerinti adssgot keletkeztet gylet megktse vlik vagy vlhat szksgess, az adssgot keletkeztet gyletek vrhat egyttes sszegvel egytt,

g)a Gst. 3. (1) bekezdse szerinti adssgot keletkeztet gyletekbl s az nkormnyzati garancikbl s nkormnyzati kezessgekbl fennll ktelezettsgeit az adssgot keletkeztet gyletek futamidejnek vgig, illetve a garancia, kezessg rvnyesthetsgig, s a Gst. 45. (1) bekezdsa)pontjban kapott felhatalmazs alapjn kiadott jogszablyban meghatrozottak szerinti sajt bevteleit, s

h)a kltsgvets vgrehajtsval kapcsolatos hatskrket, gy klnsen a Mtv. 68. (4) bekezdse szerinti rtkhatrt, a finanszrozsi bevtelekkel s a finanszrozsi kiadsokkal kapcsolatos hatskrket, valamint a 34. (2) bekezdse szerinti esetleges felhatalmazst.

(3) A kltsgvetsi rendeletben elklntetten szerepel az vkzi tbbletignyek, valamint az elmaradt bevtelek ptlsra szolgl ltalnos tartalk s cltartalk.

(4)96A Mtv. 111. (4) bekezdsnek alkalmazsban mkdsi hinyon a (2) bekezdse)pontja szerinti kls finanszrozs mkdsi cl kltsgvetsi hinyt kell rteni.

15. A kltsgvetsi rendelet elksztse, elfogadsa

24. (1)97

(2)98A jegyz, fjegyz (a tovbbiakban egytt: jegyz) a kltsgvetsi rendelet-tervezetet a 29/A. szerinti tervszmoknak megfelelen kszti el. A tervszmoktl csak a kls gazdasgi feltteleknek a tervszmok elfogadst kveten bekvetkezett lnyeges vltozsa esetn trhet el, az eltrst s annak indokt a kltsgvetsi rendelet-tervezet indokolsban ismertetni kell.

(3)99A jegyz ltal a (2) bekezds szerint elksztett kltsgvetsi rendelet-tervezetet a polgrmester a kzponti kltsgvetsrl szl trvny hatlybalpst kvet negyventdik napig nyjtja be a kpvisel-testletnek.

(4) A kltsgvets elterjesztsekor a kpvisel-testlet rszre tjkoztatsul a kvetkez mrlegeket s kimutatsokat kell - szveges indokolssal egytt - bemutatni:

a)a helyi nkormnyzat kltsgvetsi mrlegt kzgazdasgi tagolsban, elirnyzat felhasznlsi tervt,

b)100a tbbves kihatssal jr dntsek szmszerstst venknti bontsban s sszestve,

c)101a kzvetett tmogatsokat - gy klnsen adelengedseket, adkedvezmnyeket - tartalmaz kimutatst, s

d)102a 29/A. szerinti tervszmoknak megfelelen a kltsgvetsi vet kvet hrom v tervezett bevteli elirnyzatainak s kiadsi elirnyzatainak keretszmait fbb csoportokban, s a 29/A. szerinti tervszmoktl trtn esetleges eltrs indokait.

16. A helyi nkormnyzat tmeneti gazdlkodsnak szablyai

25. (1)103Ha a kltsgvetsi rendeletet a kpvisel-testlet a kltsgvetsi vben legksbb mrcius 15-ig nem fogadta el, az tmeneti gazdlkodsrl rendeletet alkot, amelyben felhatalmazst ad, hogy a helyi nkormnyzat s kltsgvetsi szervei a bevteleiket folytatlagosan beszedhessk, kiadsaikat teljestsk.

(2) Az tmeneti gazdlkodsrl szl rendeletben meg kell hatrozni a felhatalmazs idtartamt. A felhatalmazs az j kltsgvetsi rendelet hatlybalpsnek napjn megsznik.

(3) Ha a kpvisel-testlet a kltsgvetsi rendeletet a kltsgvetsi v kezdetig vagy az tmeneti gazdlkodsrl szl rendelet hatlyvesztsig nem alkotta meg, s az tmeneti gazdlkodsrl rendeletet nem alkotott, vagy az tmeneti gazdlkodsrl szl rendelet hatlyt vesztette, a polgrmester jogosult a helyi nkormnyzatot megillet bevtelek beszedsre s az elz vi kiadsi elirnyzatokon bell a kiadsok arnyos teljestsre.

(4)104A (3) bekezds alapjn folytatott gazdlkodsrl a kpvisel-testlet rszre a polgrmester beszmol. A kpvisel-testlet az j kltsgvetsi rendeletet az (1) s (3) bekezds szerint beszedett bevteleket s teljestett kiadsokat az j kltsgvetsi rendeletbe beptve fogadja el.

17. A nemzetisgi nkormnyzatok, trsulsok, trsgi fejlesztsi tancsok kltsgvetse

26. (1)105A nemzetisgi nkormnyzatra, a trsulsra s az ltaluk irnytott kltsgvetsi szervekre a 23-25. rendelkezseit kell alkalmazni, azzal, hogy

a)kltsgvetsi rendeleten kltsgvetsi hatrozatot kell rteni,

b)a kpvisel-testlet hatskrt a nemzetisgi nkormnyzat kpvisel-testlete vagy a trsulsi tancs gyakorolja,

c)a polgrmester rszre meghatrozott feladatokat a nemzetisgi nkormnyzat elnke vagy a trsulsi tancs elnke ltja el,

d)a jegyz rszre meghatrozott feladatokat - a helyi nemzetisgi nkormnyzatok kivtelvel - az orszgos nemzetisgi nkormnyzat hivatalvezetje vagy a trsulsi tancs munkaszervezeti feladatait ellt kltsgvetsi szerv vezetje ltja el.

(2) A trsgi fejlesztsi tancsra a 23-25. rendelkezseit kell alkalmazni, azzal, hogy kltsgvetsi rendeleten kltsgvetsi hatrozatot kell rteni, a kpvisel-testlet hatskrt a trsgi fejlesztsi tancs tagjai gyakoroljk, a polgrmester rszre meghatrozott feladatokat a trsgi fejlesztsi tancs elnke, a jegyz rszre meghatrozott feladatokat a trsgi fejlesztsi tancs munkaszervezetnek vezetje ltja el.

18.106

27. 107

19. A kltsgvets elfogadst kvet feladatok

28. 108(1) A fejezetet irnyt szerv vezetje az ltala irnytott fejezetbe sorolt kiadsi elirnyzat felhasznlsnak szablyait - az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szervek kiadsi elirnyzata s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai elirnyzatai kivtelvel - az llamhztartsrt felels miniszter egyetrtsvel kiadott rendeletben llaptja meg. Jogalkotsi jog hinyban a fejezetet irnyt szerv vezetje - az llamhztartsrt felels miniszter egyetrtsvel - bels szablyzatot ad ki.

(2) Az (1) bekezds szerinti rendeletben, bels szablyzatban a felhasznlst - a kltsgvetsi vre tekintet nlkl - mindaddig szablyozni kell, amg annak eredeti vagy mdostott kiadsi elirnyzatai terhre kifizets teljesthet.

28/A. 109(1) A kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben foglaltak alapjn az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szerv, a kzponti kezels elirnyzat, a fejezeti kezels elirnyzat, az elklntett llami pnzalap s a trsadalombiztosts pnzgyi alapja bevteleirl s kiadsairl kiemelt elirnyzatok s finanszrozsi bevteli elirnyzatok s finanszrozsi kiadsi elirnyzatok bonts kincstri kltsgvetst kell kszteni.

(2) Az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szerv, kzponti kezels elirnyzat, fejezeti kezels elirnyzat, elklntett llami pnzalap, trsadalombiztosts pnzgyi alapja kincstri kltsgvetsben, a helyi nkormnyzat, nemzetisgi nkormnyzat, trsuls, trsgi fejlesztsi tancs, valamint az ltaluk irnytott kltsgvetsi szerv kltsgvetsi rendeletben, hatrozatban megllaptott bevteli s kiadsi elirnyzatai egysges rovatrend szerinti rszletezsrl a Kormny rendeletben foglaltak szerint elemi kltsgvetst kell kszteni. A Kormny rendelete elrendelheti az elemi kltsgvetsben egyb, a gazdlkodssal sszefgg tervadatok szerepeltetst is.

(3) A kincstri kltsgvetsnek s az elemi kltsgvetsnek, illetve a kltsgvetsi rendeletnek, hatrozatnak s az elemi kltsgvetsnek kiemelt elirnyzati s finanszrozsi bevteli elirnyzati, finanszrozsi kiadsi elirnyzati szinten meg kell egyeznie.

(4) A helyi nkormnyzat, a nemzetisgi nkormnyzat, a trsuls, a trsgi fejlesztsi tancs s az ltaluk irnytott kltsgvetsi szerv elemi kltsgvetst a polgrmester, a nemzetisgi nkormnyzat elnke, a trsulsi tancs elnke vagy a trsgi fejlesztsi tancs elnke hagyja jv. E bekezds alkalmazsban a kzs nkormnyzati hivatal esetn polgrmester alatt a kzs nkormnyzati hivatal irnyt szervnek vezetjt kell rteni.

20. A kzptv tervezs

29. 110(1)111A Kormny december 31-ig egyedi hatrozatban megllaptja a kzponti kltsgvets - a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben megllaptott fejezetek szerinti bonts - kltsgvetsi bevteleinek s kltsgvetsi kiadsainak, valamint kltsgvetsi egyenlegnek a kltsgvetsi vet kvet hrom vre tervezett sszegt.

(2)112A fejezetet irnyt szerv vezetje az (1) bekezds szerinti tervszmok megllaptshoz a Kormny rendeletben meghatrozottak szerint adatot szolgltat.

29/A. 113A helyi nkormnyzat, a nemzetisgi nkormnyzat s a trsuls vente, legksbb a kltsgvetsi rendelet, hatrozat elfogadsig hatrozatban llaptja meg

a)114a Gst. 45. (1) bekezdsa)pontjban kapott felhatalmazs alapjn kiadott jogszablyban meghatrozottak szerinti sajt bevteleinek s

b)115a Gst. 3. (1) bekezdse szerinti adssgot keletkeztet gyleteibl ered fizetsi ktelezettsgeinek

a kltsgvetsi vet kvet hrom vre vrhat sszegt.

IV. FEJEZET

A KLTSGVETS VGREHAJTSNAK LTALNOS SZABLYAI

21. ltalnos szablyok

30. (1)116A bevteli elirnyzatok s a kiadsi elirnyzatok mdostsa, tcsoportostsa lehet csak az adott kltsgvetsi vben rvnyesl (a tovbbiakban: egyszeri) vagy a kltsgvetsi ven tl tartsan rvnyesl (a tovbbiakban: tarts).

(2)117

(3)118A kltsgvetsi bevteli elirnyzatok - Kormny rendeletben s a 31. (1) bekezdsben meghatrozott kivtelekkel - kizrlag azok tlteljestse esetn nvelhetk, s a kltsgvetsi bevtelek tervezettl trtn elmaradsa esetn azokat cskkenteni kell.

(4)119A Kormny - a nemzetbiztonsgi szolglatok alaptevkenysgvel sszefgg, nemzetbiztonsgi szempontbl specilis tbbletbevtelei kivtelvel - rendeletben meghatrozhatja a kltsgvetsi szerv s a fejezeti kezels elirnyzat bevteli elirnyzatain felli tbbletbevtel felhasznlsnak korltait.

22. A kzponti kltsgvets elirnyzatainak mdostsa, tcsoportostsa

31. 120(1) A kzponti kezels elirnyzatok, az elklntett llami pnzalapok s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kltsgvetsi bevteli elirnyzatait - s szksg szerint ezzel sszhangban a kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait - mdostani kell, ha az adott kltsgvetsi bevtelre vonatkoz jogszablyi elrsok v kzben vltoznak.

(2) Az elklntett llami pnzalapok s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kltsgvetsi bevteli elirnyzatait s kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait az (1) bekezdsben meghatrozott eseten kvl - a 86. (4) bekezdse szerint esetben az llamhztartsrt felels miniszter hozzjrulsval - a fejezetet irnyt szerv mdosthatja, ha a kltsgvetsi bevteli elirnyzatok tlteljestse vagy a fellvizsglt s jvhagyott elz vi kltsgvetsi maradvny erre fedezetet biztost.

(3) Az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szerv s a fejezeti kezels elirnyzat bevteli elirnyzatai s kiadsi elirnyzatai a Kormny rendeletben foglalt esetekben mdosthatk.

32. A kzponti kltsgvetsrl szl trvny csak a kvetkez kltsgvetsi kiadsok tekintetben adhat felhatalmazst elirnyzat-mdostsi ktelezettsg nlkl az eredeti elirnyzaton felli kiads teljestsre:

a)az eurpai unis forrsok felhasznlsval kapcsolatos kltsgvetsi kiads,

b)jogszably ltal alanyi jogon sszegszeren megllaptott, tovbb magnszemlyeket jogszablyban meghatrozott felttelek alapjn megillet tmogatsokkal kapcsolatos kltsgvetsi kiads,

c)121az llammal szemben folyamatban lv peres gyekkel s az llam ltal fizetend krtrtsekkel, krtalantsokkal, tovbb srelemdjakkal kapcsolatos kltsgvetsi kiads,

d)122a Kormny ltal egyedi hatrozatban biztostott beruhzs-sztnzsi cl kltsgvetsi kiads,

e)az llami kezessgekkel, llami garancikkal, llami viszontgarancikkal, killtsi garancikkal s viszontgarancikkal kapcsolatos kltsgvetsi kiads,

f)devizban teljestend kltsgvetsi kiads, az rfolyamvltozs hatsnak mrtkig, s

g)adssgszolglattal kapcsolatos kiads.

33. 123(1) A fejezetet irnyt szerv a Kormny rendeletben meghatrozott esetekben a kltsgvetsi vben a fejezeten bell j alcmet, jogcmcsoportot, jogcmet hozhat ltre. Ms esetben a fejezet cmrendjnek s a cmrend al rendezett alcmek, jogcmcsoportok mdostsra, kiegsztsre a Kormny irnytsa al tartoz fejezetek esetn a Kormny, a Kormny irnytsa al nem tartoz fejezetek esetn az Orszggyls egyedi hatrozatban jogosult.124

(2) A kzponti kltsgvetsrl szl trvny s e trvny eltr rendelkezse hinyban a kzponti kltsgvetsrl szl trvny ltal megllaptott kiadsi elirnyzatok kztti elirnyzat-tcsoportostsra a Kormny irnytsa al tartoz fejezet terhre trtn elirnyzat-tcsoportosts esetn a Kormny, a nem a Kormny irnytsa al tartoz fejezet terhre trtn elirnyzat-tcsoportosts esetn az Orszggyls egyedi hatrozatban jogosult.125

(3) A kzponti kltsgvetsrl szl trvny eltr rendelkezse hinyban a fejezetet irnyt szerv az ltala irnytott fejezetbe sorolt

a)kltsgvetsi szervek kiadsi elirnyzatai terhre elirnyzat-tcsoportostst hajthat vgre, ha a kltsgvetsi szerv kiadsi elirnyzatain megtakarts keletkezik vagy az tcsoportosts a kzfeladatok vltozsval, kltsgvetsi szervek alaptsval, talaktsval vagy megszntetsvel kapcsolatban szksges,

b)fejezeti kezels elirnyzatok s elklntett llami pnzalapok kiadsi elirnyzatai terhre elirnyzat-tcsoportostst hajthat vgre, ha

ba)azokon megtakarts keletkezik,

bb)az elirnyzat-tcsoportosts a kzfeladatok vltozsval kapcsolatban szksges,

bc)a fejezeti ltalnos tartalk fejezeten belli elirnyzat-tcsoportostsa elre nem valsznsthet s nem tervezhet kltsgvetsi kiads teljestshez szksges,

bd)az az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szerv rszre kltsgvetsi tmogats biztostsval kapcsolatban szksges,

be)az eurpai unis forrsok felhasznlshoz kapcsoldik vagy

bf)elklntett llami pnzalap javra feladattadssal kapcsolatban szksges.

(4) A (3) bekezds alapjn

a)fejezeten belli elirnyzat-tcsoportostsra a fejezetet irnyt szerv egyoldal jognyilatkozata alapjn,

b)fejezetek kztti elirnyzat-tcsoportostsra az rintett fejezetet irnyt szervek megllapodsa alapjn

kerlhet sor.

(5) Az llamhztartsrt felels miniszter elzetes hozzjrulsra van szksg a (3) bekezdsa)pontja szerinti elirnyzat-tcsoportostshoz, ha az fejezetek kztt trtnik s a (3) bekezdsb)pontba)sbb)alpontja szerinti elirnyzat-tcsoportostshoz. Nem kell az llamhztartsrt felels miniszter hozzjrulsa, ha az elirnyzat-tcsoportosts a Kormny irnytsa al tartoz fejezetet nem rint.

(6) A kincstr a kzponti kltsgvetsrl szl trvny szerinti szerkezetben s bontsban havonta kzzteszi a honlapjn az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szervek, tovbb a kzponti kezels elirnyzatok, fejezeti kezels elirnyzatok, elklntett llami pnzalapok s trsadalombiztosts pnzgyi alapjai eredeti elirnyzatait, mdostott elirnyzatait, valamint teljestsi adatait.

(7) Az elirnyzat-tcsoportosts formai kvetelmnyeit a Kormny rendeletben llaptja meg.

23. Az elirnyzatok mdostsa, tcsoportostsa az llamhztarts nkormnyzati alrendszerben

34. 126(1) A helyi nkormnyzat kltsgvetsi rendeletben megjelen bevtelek s kiadsok mdostsrl, a kiadsi elirnyzatok kztti tcsoportostsrl a (2) s (3) bekezdsben meghatrozott kivtellel a kpvisel-testlet dnt.

(2) A helyi nkormnyzat kltsgvetsi rendelete a polgrmester szmra lehetv teheti a helyi nkormnyzat bevteleinek s kiadsainak mdostst s a kiadsi elirnyzatok kztti tcsoportostst.

(3)127A helyi nkormnyzati kltsgvetsi szerv bevteli elirnyzatai s kiadsi elirnyzatai a Kormny rendeletben meghatrozott esetben a helyi nkormnyzati kltsgvetsi szerv sajt hatskrben mdosthatak, a kiadsi elirnyzatok egyms kztt tcsoportosthatak.

(4)128A kpvisel-testlet a (2) s (3) bekezds szerinti elirnyzat-mdosts, elirnyzat-tcsoportosts tvezetseknt - az els negyedv kivtelvel - negyedvenknt, a dntse szerinti idpontokban, de legksbb az ves kltsgvetsi beszmol elksztsnek hatridejig, december 31-i hatllyal mdostja a kltsgvetsi rendelett. Ha v kzben az Orszggyls - a helyi nkormnyzatot rint mdon - a 14. (3) bekezdse szerinti fejezetben meghatrozott tmogatsok kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait zrolja, azokat cskkenti, trli, az intzkeds kihirdetst kveten haladktalanul a kpvisel-testlet el kell terjeszteni a kltsgvetsi rendelet mdostst.

(5)129A nemzetisgi nkormnyzat, a trsuls, a trsgi fejlesztsi tancs, valamint az ltaluk irnytott kltsgvetsi szervek bevteli elirnyzatainak s kiadsi elirnyzatainak mdostsra, tcsoportostsra az (1)-(4) bekezdst kell alkalmazni, azzal hogy a kpvisel-testlet hatskrt a nemzetisgi nkormnyzat testlete, kzgylse, a trsulsi tancs, illetve a trsgi fejlesztsi tancs tagjai gyakoroljk, polgrmesteren a nemzetisgi nkormnyzat elnkt, a trsulsi tancs elnkt, illetve a trsgi fejlesztsi tancs elnkt kell rteni.

(6)130

24. A kiemelt elirnyzatok, rovatok kztti tcsoportosts131

35. 132A kiemelt elirnyzatok s a kiemelt elirnyzaton belli rovatok kztti tcsoportosts lehetsgt a Kormny rendeletben hatrozza meg.

25. Ktelezettsgvllals, pnzgyi ellenjegyzs

36. (1)133A 32. -ban s az (5) bekezdsben foglalt kivtelekkel a kltsgvetsi v kiadsi elirnyzatai s - ha jogszably azt lehetv teszi - a 49. szerinti lebonyolt szerv szmra a Kormny rendeletben meghatrozottak szerinti rendelkezsre bocstott sszeg terhre ktelezettsgvllalsra az azokat terhel korbbi ktelezettsgvllalsokkal s ms fizetsi ktelezettsgekkel cskkentett sszeg eredeti vagy mdostott kiadsi elirnyzatok (a tovbbiakban: szabad elirnyzat) mrtkig kerlhet sor.

(2) Az (1) bekezds alkalmazsban ms fizetsi ktelezettsgnek a jogszablyon, jogers vagy fellebbezsre tekintet nlkl vgrehajthat brsgi, hatsgi dntsen, vagy ms, a fizetsi ktelezettsg sszegt vagy az sszeg megllaptsnak mdjt, tovbb a felek valamennyi jogt s ktelezettsgt megllapt ktelez elrson alapul fizetsi ktelezettsg minsl.

(3)134Az (1) bekezds szerinti ktelezettsgvllals esetn a pnzgyi teljestsnek - a Kormny rendeletben foglalt kivtelekkel - legksbb a kltsgvetsi v december 31-ig meg kell trtnnie.

(4)135Az (5) bekezdsben foglaltak, valamint a 20. (1) bekezdse szerinti pnzeszkzk terhre vllalt ktelezettsgek kivtelvel tbb v, vagy a kltsgvetsi ven tli v kiadsi elirnyzata terhre ktelezettsgvllalsra

a)136az llamhztarts kzponti alrendszerben a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai, valamint a 14. (3) bekezds s (4) bekezdsc)sd)pontja szerinti fejezetek kiadsi elirnyzatai esetn trvnyben foglaltak szerint, egyb esetben a kltsgvetsi vet kvet hrom vben a 29. (1) bekezdse szerinti kiadsi tervszmokkal, az azt kvet vekben a kiadsi tervszmok utols vre megllaptott kiadsi tervszmmal,

b)az llamhztarts nkormnyzati alrendszerben az irnyt szerv ltal megllaptott, ennek hinyban a kltsgvetsi v kiadsi elirnyzataival

megegyez sszeg kiadsi elirnyzatok szabad elirnyzatnak mrtkig kerlhet sor, amelynek fedezett a ktelezettsget vllalnak a tervezsekor biztostania kell.

(4a)137A 49. szerinti lebonyolt szerv szmra a Kormny rendeletben meghatrozottak szerinti rendelkezsre bocstott sszeg terhre - a 32. a)pontja szerinti kltsgvetsi kiadsi elirnyzatok kivtelvel - tbb vre, vagy a kltsgvetsi ven tli vre szl ktelezettsg nem vllalhat.

(5)138A Kormny ltal egyedi hatrozatban biztostott beruhzssztnzsi cl kltsgvetsi tmogatsok esetn a kltsgvetsi ven tli vek kltsgvetsi kiadsi elirnyzatai terhre vllalhat ktelezettsgek fels korltjt a kzponti kltsgvetsrl szl trvny llaptja meg. A kltsgvetsi v kltsgvetsi kiadsi elirnyzatain fell a kltsgvetsi vben a Kormny egyedi dntsvel vllalhat ktelezettsg.

(6) Kormnyrendelet meghatrozhatja a ktelezettsgvllals tovbbi feltteleit.

(7) A ktelezettsgvllalsra jogosult szemlyek krt a Kormny rendeletben hatrozza meg.

37. (1) Ktelezettsget vllalni a Kormny rendeletben foglalt kivtelekkel csak pnzgyi ellenjegyzs utn, a pnzgyi teljests esedkessgt megelzen, rsban lehet. A pnzgyi ellenjegyznek meg kell gyzdnie arrl, hogy a szabad elirnyzat rendelkezsre ll, a tervezett kifizetsi idpontokban a pnzgyi fedezet biztostott, s a ktelezettsgvllals nem srti a gazdlkodsra vonatkoz szablyokat.

(2) A pnzgyi ellenjegyzsre jogosult szemlyek krt, a pnzgyi ellenjegyz feladatait, sszefrhetetlensgnek eseteit, kpestsi kvetelmnyeit a Kormny rendeletben hatrozza meg.

26. A teljests igazolsa, rvnyests, utalvnyozs

38. (1)139A bevteli elirnyzatok javra bevtelt elszmolni s a kiadsi elirnyzatok terhre kifizetst elrendelni - a Kormny rendeletben meghatrozott kivtelekkel - utalvnyozs alapjn lehet. A kiadsi elirnyzatok terhre trtn utalvnyozsra - a Kormny rendeletben meghatrozott kivtelekkel - a teljests igazolst, s az annak alapjn vgrehajtott rvnyestst kveten kerlhet sor.

(1a)140

(2) A teljests igazolsra, utalvnyozsra, rvnyestsre jogosultakat, feladataikat, sszefrhetetlensgk eseteit, s az rvnyest kpestsi kvetelmnyeit a Kormny rendeletben hatrozza meg.

27. A kltsgvetsi ffelgyel, felgyel

39. (1)141Az llamhztartsrt felels miniszter a Kormny irnytsa al tartoz fejezetet irnyt szervhez, a Kormny irnytsa vagy felgyelete al tartoz kltsgvetsi szervhez, valamint az elklntett llami pnzalapok s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kezel szerveihez kltsgvetsi ffelgyelt, felgyelt rendelhet ki. Az llamhztartsrt felels miniszter a kltsgvetsi ffelgyel, felgyel kirendelsre vonatkoz dntst az rintett fejezetet irnyt szerv vezetjvel s a kormnyzati tevkenysg sszehangolsrt felels miniszterrel elzetesen egyezteti.

(2) A kltsgvetsi ffelgyel, felgyel a gazdlkods kltsgvets-politikval val sszhangja s a takarkos, szablyszer, eredmnyes mkds rdekben a Kormny rendeletben meghatrozott intzkedseket tehet, gy klnsen elzetesen vlemnyezi a ktelezettsgvllalsra irnyul eljrsokat s a nagy sszeg ktelezettsgvllalsok tekintetben kifogssal lhet.

(3)142A kltsgvetsi ffelgyel, felgyel hatrozott idtartamra szl megbzsrl s a megbzs visszavonsrl az llamhztartsrt felels miniszter gondoskodik. A kltsgvetsi ffelgyel, felgyel tevkenysgnek szakmai irnytst az llamhztartsrt felels miniszter vgzi.

(4) A kltsgvetsi ffelgyel, felgyel felett a (3) bekezdsben foglaltakon felli munkltati jogokat a kincstr vezetje gyakorolja. A kincstr elnke e jogkrk gyakorlsban nem utasthat.

(5)143A kltsgvetsi ffelgyel kormnyzati szolglati jogviszonyra a minisztriumban fosztlyvezeti munkakrben, a kltsgvetsi felgyel kormnyzati szolglati jogviszonyra a minisztriumban fosztlyvezet-helyettesi munkakrben alkalmazott kormnytisztviselre vonatkoz szablyokat kell alkalmazni.

28. Rendkvli intzkedsek

40. (1)144A Kormny a kzponti kltsgvets kltsgvetsi egyenlegnek, vagy a Gst. 4. (1) bekezdse alapjn a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben megllaptott rtkeknek a tervezettl eltr, kedveztlen alakulsa esetn a kzponti kltsgvets kltsgvetsi kiadsi elirnyzatait - a (2) bekezdsben foglalt kivtelekkel - zrolhatja, cskkentheti, trlheti azon kltsgvetsi kiadsi elirnyzatok kivtelvel, amelyek vkzi mdostsnak, tcsoportostsnak jogt az Orszggyls magnak tartotta fenn.145

(2)146A zrols nem vonatkozhat a 32. szerinti kltsgvetsi kiadsi elirnyzatokra s az eurpai unis forrsokbl finanszrozott kltsgvetsi kiadsi elirnyzatokra.

(3)147A zrols feloldsrl vagy a zrolt sszegnek megfelel kltsgvetsi kiadsi elirnyzat cskkentsrl, trlsrl legksbb a kltsgvetsi v zrst megelzen intzkedni kell.

(4)148Az let- s vagyonbiztonsgot veszlyeztet elemi csaps, vagy ennek kvetkezmnyei elhrtsa cljbl a Kormny e trvny rendelkezseitl eltr tmeneti intzkedseket hozhat, amelyrl az Orszggyls legkzelebbi lsn be kell szmolnia. E jogkrben a Kormny az (1) bekezdsben foglaltakon tl a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben nem szerepl kltsgvetsi kiadsokat teljesthet s rendkvli fizetsi ktelezettsget rhat el.

(5) Az let- s vagyonbiztonsgot veszlyeztet elemi csaps, vagy ennek kvetkezmnyei elhrtsa cljbl a polgrmester e trvny rendelkezseitl eltr, a helyi nkormnyzat kltsgvetse krben a (4) bekezds szerint tmeneti intzkedseket hozhat, amelyekrl a kpvisel-testlet legkzelebbi lsn be kell szmolnia.

40/A. 149

V. FEJEZET

A GAZDLKODS SAJTOS SZABLYAI

29. Az elirnyzatok felhasznlsnak korltai, brsgbevtelek

41. (1)150Trvny eltr rendelkezse hinyban a kltsgvetsi szerv, valamint az elklntett llami pnzalapok s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kiadsi elirnyzatai terhre azok kezel szerve jogi szemlyt, jogi szemlyisggel nem rendelkez ms szervezetet nem hozhat ltre, abban tagsgi, rszesedsi viszonyt nem szerezhet, s ahhoz nem csatlakozhat.

(2)151Trvny eltr rendelkezse hinyban az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szerv kiadsi elirnyzatai terhre tmogats, adomny, s ms ellenrtk nlkli ktelezettsg nem vllalhat, valamint kifizets nem teljesthet.

(3)152A (2) bekezdsben foglaltak nem vonatkoznak a kltsgvetsi szerv foglalkoztatottjai szmra jogszably alapjn nyjthat munkltati klcsnkre, tmogatsokra, az elltottak pnzbeli juttatsaira, valamint a kltsgvetsi szerv ltal foglalkoztatottak jlti cl - oktatsi, szocilis vagy sportcl - tevkenysget vgz szervezetnek juttatott tmogatsokra.

(4)153A kltsgvetsi szerv sajt nevben a Gst. 3. (1) bekezdse szerinti adssgot keletkeztet gyletet rvnyesen nem kthet, tovbb

a)trvnyben meghatrozott kivtellel rtkpaprt nem bocsthat ki, nem szerezhet meg,

b)154faktoringot magban foglal szerzdst nem kthet, s

c)garancit s kezessget nem vllalhat.

(5)155A (4) bekezds rendelkezseit alkalmazni kell a fejezeti kezels elirnyzatok, elklntett llami pnzalapok s a trsadalombiztosts pnzgyi alapjai kiadsi elirnyzatai terhre vgzett gyletekre is.

(6)156Az llamhztarts kzponti alrendszerben a kiadsi elirnyzatok terhre nem kthet olyan jogi szemllyel, jogi szemlyisggel nem rendelkez szervezettel rvnyesen visszterhes szerzds, illetve ltrejtt ilyen szerzds alapjn nem teljesthet kifizets, amely szervezet nem minsl tlthat szervezetnek. A ktelezettsget vllal ezen felttel ellenrzse cljbl, a szerzdsbl ered kvetelsek elvlsig az 55. szerint jogosult a jogi szemly, jogi szemlyisggel nem rendelkez szervezet tlthatsgval sszefgg, az 55. -ban meghatrozott adatokat kezelni azzal, hogy ahol az 55. kedvezmnyezettrl rendelkezik, azon a jogi szemlyt, jogi szemlyisggel nem rendelkez szervezetet kell rteni. Jogszably ms feltteleket is megllapthat a visszterhes szerzdsek megktsnek vagy azok alapjn trtn kifizetsek feltteleknt.

41/A. 157Valamely termszetes szemly, jogi szemly vagy jogi szemlyisg nlkli ms szervezet fizetsi ktelezettsgnek az llam vagy az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szerv ltal trtn tvllalsrl kizrlag az Orszggyls dnthet a kzponti kltsgvetsrl szl trvnyben.

42. (1)158Az nll szablyoz szerv kivtelvel az llamhztarts kzponti alrendszerbe tartoz kltsgvetsi szerv ltal kiszabott s beszedett brsg, annak ksedelmi kamata s ptlka a kltsgvetsi szervnl s terleti szerveinl nem hasznlhat fel. A beszedett brsg, ksedelmi kamat, ptlk - a brsgbl jogszably alapjn a helyi nkormnyzatot megillet rsz kivtelvel - a 14. (4) bekezdsd)pontja szerinti fejezet javra elszmoland kltsgvetsi bevtelt kpez.

(2)159A beszedett brsg tekintetben keletkez visszafizetsi ktelezettsget a brsgot felhasznl kltsgvetsi szerv vagy - az (1) bekezds szerinti esetben - a 14. (4) bekezdsd)pontja szerinti fejezet terhre kell teljesteni.

(3)160Trvny eltr rendelkezse hinyban - a brsg, gyszsg ltal kiszabott eljrsi brsg s rendbrsg kivtelvel - a jogersen kiszabott s meg nem fizetett brsg, valamint a meg nem fizetett brsg miatt jogersen kiszabott s meg nem fizetett ksedelmi ptlk kztartozsnak minsl, s adk mdjra kell behajtani.