2008. június-július

12
XII. évfolyam 3. (118.) szám 2008. június-július „Világ proletárjai, egyesüljetek!” A Marx Károly Társaság idõszaki lapja Alapította: Ferencz Lajos Az antifasiszta összefogás dialektikája Dr. Rozsnyai Ervin elnök beszámolója a Marx Károly Társaság 2008. június 14-i vezetõségi ülésén Rohamléptek jobbra Sok találgatásra adott alkalmat Orbán Viktor zártkörû beszéde. Az elemzõk egy része hibának vélte. Pedig inkább egy jól átgondolt stratégia jól átgondolt taktikai lépése volt. Ilyen 180 fokos fordulattal nem lehet nagygyûlésen elõállni. Szûk hallgatóság elõtt kell beszélni róla, aztán kiszivárogtatni, szondázni a visszhangot, értelmezni, kimagyarázni, módosítgatni, ha kell. Apránként szoktatni a népséget. És ha eljön az idõ, megértetni „a zemberekkel”, „a magyar emberekkel”, hogy az idegenszívû elõzõ kormány az oka mindennek, az õ bûne, ha most mi kényszerülünk befejezni azt, amit õ elkez- dett, de bevégezni nem tudott, mert ered- ményesen megakadályoztuk benne, gyalá- zatos gaztettnek minõsítve akkoriban azt, amit most mi magunk viszünk végbe. Mi- közben õk most minket kárhoztatnak ugyanazért, amit nagy történelmi cseleke- detnek tüntettek fel mindaddig, amíg õk szerették volna megtenni. Hiába, nincs szebb az elvi politikánál. O. V. stratégiája a kormányhatalom megszerzésére irányul, és két jól megkü- lönböztethetõ szakaszra oszlik. A beveze- tõ szakasz célja a kormány megbénítása volt, fõ eszköze a szociális demagógia. Ez a szakasz a népszavazással zárult: a Fi- desz áttörte a kormány jócskán felpuhított állásait, szétrobbantotta a koalíciót, fel- gyorsította az MSZP bázisának bomlását. (Amit maga a kormányfõ is derekasan elõ- mozdított azzal, hogy a jobboldal meg- nyerésének bárgyú reményében látványo- san belerúgott a Kádár-nosztalgiás balol- dalba, kiiktatta a magyar történelembõl az „átkos” negyven évet, felmagasztalta Nagy Imrét és Bethlen Istvánt. Micsoda öntelt, apolitikus ügyefogyottság!) A kor- mány kénytelen volt felhagyni az ún. „re- formokkal”, mûködése már csak siralmas vergõdés. A Fidesz diadalmenete mögött szépen gyarapodó létszámmal vonulnak a „gárdák”, „õrseregek”, a feltámasztott kí- sértetvilág közveszélyes anakronizmusai; újjászületésük szoros összefüggésben van a népszavazás eredményével, amelyet elv- társaink egy része „Gyõzött a nép!” öröm- kiáltással ünnepelt. A Fidesz kormánybuktató stratégiája döntõ stádiumba, az elõrehozott választá- sok közvetlen elõkészítésének szakaszá- ba érkezett. Ebben a szakaszban kulcssze- repe van az SZDSZ-nek. Kulcsszerepben a törpe A rendszerváltás óta az SZDSZ régi önma- gának töredékévé zsugorodott, saját lábán nem tud már megállni; megtanulta azon- ban kihasználni azt a helyzetet, hogy élõs- diként tapadhat egy nagyobb pártra, amely- nek szüksége van a szavazataira. Így jutott az MSZP-kormányokban számottevõ po- zíciókhoz, többhöz, mint amennyi „megil- lette” volna. Amikor ránk köszöntött a kon- vergencia-program az újraelosztásban elõ- irányzott goromba változtatásaival, az SZDSZ úgy vélte, eljött az õ ideje, a mér- leg nyelvének szerepében kierõszakolhat- ja saját neoliberális egészségügyi és adó- politikai „reformjait”. Az MSZP két tûz kö- zé került: ha enged a neoliberális zsarolás- nak, szociális bázisa leolvad; ha nem en- ged, oda a kormány parlamenti többsége. Aligha dicséri az MSZP politikai bölcses- ségét, hogy mind a kettõ bekövetkezett. A népszavazás nyomán az SZDSZ, amelynek támogatottsága régóta messze alatta marad a parlamenti küszöbnek, a megsemmisülés határáig sodródott; a Fi- desz ellenben karnyújtásnyira megköze- lítette a kormányhatalmat, és gondolkod- nia kellett a reális kormányzati feladato- kon. Ezeket vázolta fel Orbán „titkos” be- széde, amely látni engedte a „populista” maszk mögött a Fidesz valódi arcát, és tö- rekvéseinek lényeges közös pontjait az SZDSZ neoliberalizmusával. A frissen lét- rejött érdekközösség utat nyithat a két párt együttmûködéséhez, az Orbán által meg- hirdetett „új egyezség” jegyében; távlati- lag pedig ahhoz, hogy az SZDSZ, mihelyt kilakájkodta magát a Fidesz szolgálatá- ban, Torgyán néhai Kisgazdapártjának sorsára jut. Mi várható? O. V. beszédeit és nyilatkozatait gazda- gon színezik a logikai ellentmondások. Ezekért a politikai szükségletek változé- konysága felelõs, elsõsorban a címzettek társadalmi heterogenitása: egy politikus nem lehet annyira rugalmatlan és egyszí- nû, hogy azonos ígéretekkel szólítson meg bankvezért és kisnyugdíjast. (Legalább kétszínûnek kell lennie.) A nehézségek akkor buknak elõ, amikor a támogatói bá- zis alsó szintjei számon kérik az ígéretek teljesítését. Tudjuk a történelembõl, mi- lyen kínos lehet az ilyesmi. Németország- ban, a náci hatalomátvétel után, a SA egyenesen „második forradalmat” köve- telt; a Führer – mi mást tehetett volna – kénytelen volt kiirtani a barnainges testü- let egész vezérkarát, élén egyetlen pertu barátjával, Röhmmel. Ma persze mások a körülmények, nem kell tartanunk efféle atrocitásoktól. De a társadalmi feszültségeket nincs mód meg- takarítani, csillapításuk pedig bizonyos ér- telemben problematikusabbnak ígérkezik, mint volt a hitleri idõkben. A „klasszikus” fasiszta rendszerek közmunkákhoz, fegy- verkezéshez és egy világhódító rablóhá- ború lelkesítõ perspektívájához folyamod- tak, így oldották meg legégetõbb szociá- lis problémájukat, a munkanélküliség fel- számolását. Nálunk legújabban egymillió új munkahelyet ígér O. V. tíz év alatt. Csakhogy õ nem foghat sem világhódítás- ba, sem a rablóháborúkhoz szükséges nagyarányú fegyverkezésbe (bár vélhetõ- leg fog fegyverkezni), a közmunka esz- méje pedig, amelyet mostanság pedzege- tett néhány vidéki önkormányzatunk, a náciknál aratott szép sikerei ellenére nem nyerte el a közvélemény osztatlan tetszé- sét. Zord idõk járnak, nehéz felvenni a

Upload: marx-karoly-tarsasag

Post on 23-Mar-2016

216 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

Az antifasiszta összefogás dialektikája, A túlélés titka, Ő álszentsége és az olimpia, Nagyító, A Marx Károly Társaság közleményei

TRANSCRIPT

Page 1: 2008. június-július

XII. évfolyam 3. (118.) szám 2008. június-július

„Világ proletárjai, egyesüljetek!”

A Marx Károly Társaság idõszaki lapjaAlapította: Ferencz Lajos

Az antifasiszta összefogás dialektikájaDr. Rozsnyai Ervin elnök beszámolója a Marx Károly Társaság 2008. június 14-i vezetõségi ülésén

Rohamléptek jobbra

Sok találgatásra adott alkalmat OrbánViktor zártkörû beszéde. Az elemzõk egyrésze hibának vélte. Pedig inkább egy jólátgondolt stratégia jól átgondolt taktikailépése volt. Ilyen 180 fokos fordulattalnem lehet nagygyûlésen elõállni. Szûkhallgatóság elõtt kell beszélni róla, aztánkiszivárogtatni, szondázni a visszhangot,értelmezni, kimagyarázni, módosítgatni,ha kell. Apránként szoktatni a népséget.És ha eljön az idõ, megértetni „azemberekkel”, „a magyar emberekkel”,hogy az idegenszívû elõzõ kormány azoka mindennek, az õ bûne, ha most mikényszerülünk befejezni azt, amit õ elkez-dett, de bevégezni nem tudott, mert ered-ményesen megakadályoztuk benne, gyalá-zatos gaztettnek minõsítve akkoriban azt,amit most mi magunk viszünk végbe. Mi-közben õk most minket kárhoztatnakugyanazért, amit nagy történelmi cseleke-detnek tüntettek fel mindaddig, amíg õkszerették volna megtenni. Hiába, nincsszebb az elvi politikánál.

O. V. stratégiája a kormányhatalommegszerzésére irányul, és két jól megkü-lönböztethetõ szakaszra oszlik. A beveze-tõ szakasz célja a kormány megbénításavolt, fõ eszköze a szociális demagógia. Eza szakasz a népszavazással zárult: a Fi-desz áttörte a kormány jócskán felpuhítottállásait, szétrobbantotta a koalíciót, fel-gyorsította az MSZP bázisának bomlását.(Amit maga a kormányfõ is derekasan elõ-mozdított azzal, hogy a jobboldal meg-nyerésének bárgyú reményében látványo-san belerúgott a Kádár-nosztalgiás balol-dalba, kiiktatta a magyar történelembõl az„átkos” negyven évet, felmagasztaltaNagy Imrét és Bethlen Istvánt. Micsodaöntelt, apolitikus ügyefogyottság!) A kor-mány kénytelen volt felhagyni az ún. „re-formokkal”, mûködése már csak siralmasvergõdés. A Fidesz diadalmenete mögöttszépen gyarapodó létszámmal vonulnak a„gárdák”, „õrseregek”, a feltámasztott kí-

sértetvilág közveszélyes anakronizmusai;újjászületésük szoros összefüggésben vana népszavazás eredményével, amelyet elv-társaink egy része „Gyõzött a nép!” öröm-kiáltással ünnepelt.

A Fidesz kormánybuktató stratégiájadöntõ stádiumba, az elõrehozott választá-sok közvetlen elõkészítésének szakaszá-ba érkezett. Ebben a szakaszban kulcssze-repe van az SZDSZ-nek.

Kulcsszerepben a törpe

A rendszerváltás óta az SZDSZ régi önma-gának töredékévé zsugorodott, saját lábánnem tud már megállni; megtanulta azon-ban kihasználni azt a helyzetet, hogy élõs-diként tapadhat egy nagyobb pártra, amely-nek szüksége van a szavazataira. Így jutottaz MSZP-kormányokban számottevõ po-zíciókhoz, többhöz, mint amennyi „megil-lette” volna. Amikor ránk köszöntött a kon-vergencia-program az újraelosztásban elõ-irányzott goromba változtatásaival, azSZDSZ úgy vélte, eljött az õ ideje, a mér-leg nyelvének szerepében kierõszakolhat-ja saját neoliberális egészségügyi és adó-politikai „reformjait”. Az MSZP két tûz kö-zé került: ha enged a neoliberális zsarolás-nak, szociális bázisa leolvad; ha nem en-ged, oda a kormány parlamenti többsége.Aligha dicséri az MSZP politikai bölcses-ségét, hogy mind a kettõ bekövetkezett.

A népszavazás nyomán az SZDSZ,amelynek támogatottsága régóta messzealatta marad a parlamenti küszöbnek, amegsemmisülés határáig sodródott; a Fi-desz ellenben karnyújtásnyira megköze-lítette a kormányhatalmat, és gondolkod-nia kellett a reális kormányzati feladato-kon. Ezeket vázolta fel Orbán „titkos” be-széde, amely látni engedte a „populista”maszk mögött a Fidesz valódi arcát, és tö-rekvéseinek lényeges közös pontjait azSZDSZ neoliberalizmusával. A frissen lét-rejött érdekközösség utat nyithat a két pártegyüttmûködéséhez, az Orbán által meg-hirdetett „új egyezség” jegyében; távlati-

lag pedig ahhoz, hogy az SZDSZ, mihelytkilakájkodta magát a Fidesz szolgálatá-ban, Torgyán néhai Kisgazdapártjánaksorsára jut.

Mi várható?

O. V. beszédeit és nyilatkozatait gazda-gon színezik a logikai ellentmondások.Ezekért a politikai szükségletek változé-konysága felelõs, elsõsorban a címzettektársadalmi heterogenitása: egy politikusnem lehet annyira rugalmatlan és egyszí-nû, hogy azonos ígéretekkel szólítson megbankvezért és kisnyugdíjast. (Legalábbkétszínûnek kell lennie.) A nehézségekakkor buknak elõ, amikor a támogatói bá-zis alsó szintjei számon kérik az ígéretekteljesítését. Tudjuk a történelembõl, mi-lyen kínos lehet az ilyesmi. Németország-ban, a náci hatalomátvétel után, a SAegyenesen „második forradalmat” köve-telt; a Führer – mi mást tehetett volna –kénytelen volt kiirtani a barnainges testü-let egész vezérkarát, élén egyetlen pertubarátjával, Röhmmel.

Ma persze mások a körülmények, nemkell tartanunk efféle atrocitásoktól. De atársadalmi feszültségeket nincs mód meg-takarítani, csillapításuk pedig bizonyos ér-telemben problematikusabbnak ígérkezik,mint volt a hitleri idõkben. A „klasszikus”fasiszta rendszerek közmunkákhoz, fegy-verkezéshez és egy világhódító rablóhá-ború lelkesítõ perspektívájához folyamod-tak, így oldották meg legégetõbb szociá-lis problémájukat, a munkanélküliség fel-számolását. Nálunk legújabban egymillióúj munkahelyet ígér O. V. tíz év alatt.Csakhogy õ nem foghat sem világhódítás-ba, sem a rablóháborúkhoz szükségesnagyarányú fegyverkezésbe (bár vélhetõ-leg fog fegyverkezni), a közmunka esz-méje pedig, amelyet mostanság pedzege-tett néhány vidéki önkormányzatunk, anáciknál aratott szép sikerei ellenére nemnyerte el a közvélemény osztatlan tetszé-sét. Zord idõk járnak, nehéz felvenni a

Page 2: 2008. június-július

2008. június-július 2

harcot a munkanélküliséggel. A mai va-rázsszó, a „versenyképesség”, olyan ter-melékenységi hajszát pörget fel, amely tö-megesen szünteti meg a munkahelyeket,és ha keletkeznek is újak, a munkafeltéte-lek egyre bizonytalanabbak lesznek, a dol-gozó tömegek részesedése a társadalmiössztermékbõl rendszeresen csökken. O.V. ígérete is csak a megszorítások két éveután lépne érvénybe, ez a két év pedig –maga az ígérettevõ ígérte – sokaknak „fáj-ni fog”. (Talán még a 300 forintos vizitdíj-nál is jobban.) Bizony, az ilyen ígéret,amelyrõl egyelõre nem tudható, hogyankíván megbirkózni a világgazdaság bal-jós fejleményeivel és a rendelkezésre állóeszközök szûkösségével, kétségeket éb-reszt önmagával szemben. Abban viszontbiztosak lehetünk, hogy a megszorításokígérete nem marad beváltatlan.

A megszorításokkal elkezdõdik majd aFidesz heterogén bázisának bomlása. Egydarabig ugyan fékezheti ezt a folyamatot abûnbak-mutogatás, az eszement naciona-lista és antikommunista szédelgés, no megtermészetesen az egyház fáradhatatlannépnevelõ tevékenysége. Megzápult igék-kel azonban nem lehet sem jóllakatni „azembereket”, sem versenyképes hazai ter-melést kibûvészkedni. Ha beédesgeti is akülföldi tõkét a nagyobb politikai stabili-tás, a befektetõ nem jótékonykodni jön,hanem hogy többet vigyen ki, mint ameny-nyit behoz. A feszültségek – húzzuk aláismét – törvényszerûen növekedni fognak.Nem ördöngösség tehát megjósolni, hogya várható új kormányzat alatt kezdettõl fog-va jelen lesz a fasiszta erõszak (ahogy márma is vastagon jelen van) – elõbb preven-cióként, az ellenállás megelõzésére, aztánegyre nyíltabb és durvább formákban. Lát-hatóvá válik mind a neoliberalizmusnak,mind a tõle jobbra álló irányzatoknak a fa-sizmussal való belsõ kapcsolata – az a kap-csolat, amelyet a neoliberálisok részérõlelfedett a fasiszta akciók nyilvános elítélé-se, a Fidesz részérõl viszont régóta érzé-keltet az árpádsávosoktól való cinikus elnem határolódás.

Az antifasiszta összefogásdialektikája

„Elvben” (ha egyáltalán helyénvaló itt eza szó) lehetséges egy másfajta (bár kevés-bé valószínû) forgatókönyv is: az SZDSZ,amely pillanatnyilag kétfelé kacérkodik,mégsem a Fidesszel, hanem az MSZP-veláll össze. Persze, bizonyára megkérné azárát, kizsarolná a neoliberális újraelosztásfokozottabb érvényesítését. A fasizmustgerjesztõ társadalmi feszültségek tehát eb-ben az esetben is erõsödnének; hála arendszerváltásnak, minden út a fasizmusfelé vezet.

A fasiszta tendenciák erõsödése annális inkább várható, mert a világválság bár-mikor a nyakunkba szakadhat, sõt, való-színûleg már el is kezdõdött az ingatlanpi-aci válsággal, vagy még korábban, a pénz-ügyi válságok sorozatával. A gazdaságimegrázkódtatásokkal kölcsönhatásban,mélyül az imperializmus politikai válságais, amelynek fõ eleme az egyik oldalon azamerikai birodalom hanyatlása, a mási-kon az imperialistaellenes mozgalmakszéles körû erõsödése, részint baloldali,részint iszlámista-fundamentalista for-mákban. Mindez szükségszerûen megsok-szorozza az imperializmus agresszív, dur-ván antidemokratikus vonásait, és straté-giai fõ feladatként állítja elénk a polgáridemokratikus jogok védelmét a fasisztaelõretöréssel szemben. Ebbõl a szerteága-zó problémakörbõl egyetlen, elméletilegis fontos kérdést szeretnék kiemelni: azantifasiszta összefogás dialektikáját.

A proletariátuson és a plebejus tömege-ken kívül, a fasizmus elleni fellépéshezobjektív érdekük fûzõdik a kis- és közép-burzsoázia bizonyos csoportjainak, sõt,esetenként még a nagyburzsoázia egyeselemeinek is. Érdekeltek ebben elsõsor-ban a tõke agresszív-militarista szárnyá-nak (a „héjáknak”) az ellenfelei, amultiuralom gazdasági kárvallottjai, va-lamint azok az értelmiségi rétegek, ame-lyeket sért és bõszít a személyiség autonó-miáját csorbító önkény, a kulturális zül-lés, a rasszista vagy másmilyen kirekesz-tés. Ezek a csoportok természetesen nemlépnek túl a polgári ideológián, és több-nyire kisebb vagy nagyobb mértékbenkommunistaellenesek, ami korlátozza an-tifasizmusukat. A hazai viszonyokra kü-lönösen jellemzõ, hogy a burzsoázia anti-fasiszta balszárnya is szinte egyöntetûenelítélõen és gyanakvással tekint a kom-munistákra, mint „sztálinistákra”, a „dik-tatúra” híveire. Az értelmiség liberáliscsoportjai odáig mennek elfogultságuk-ban, hogy tüntetni ugyan hajlandók a fa-sizmus ellen, de a fasiszta csõcselék törvé-nyi megfegyelmezését határozottan ellen-zik, mert az „diktatúra” lenne, és megrö-vidítené a „legfõbb értéket”, a vélemény-szabadságot. Igaz, hogy ez a hígagyú ál-láspont nemzetközileg nem jellemzõ, in-kább csak afféle „hungarikum”, de a fasiz-mus és a „kommunizmus” begyömöszölé-se a „diktatúra” közös fiókjába úgyszól-ván globálisan érvényes az antifasisztaburzsoáziára. És persze általánosan érvé-nyes az az alaptény, hogy a polgári antifa-sizmus, bár hajlandó harcolni bizonyos fa-siszta jelenségek ellen, a fasizmus gyöke-reit érintetlenül hagyja.

Nem vitás: még ennek a jelenségszin-tû fellépésnek sem csekély a jelentõsége.

Elemi kötelességünk, hogy keressük azegyüttmûködést bármely antifasiszta cso-porttal vagy személlyel, a közös akciókbármely szintjén, kompromisszumkészenháttérbe szorítva azt, ami elválaszt, elõ-térbe állítva, ami összeköt. Arra azonbanmindig számítanunk kell, hogy a polgáricsoportok, ha egyáltalán hajlandók össze-fogni velünk, igyekezni fognak saját osz-tálycéljaikat és illúzióikat érvényesíteni,saját ideológiájukhoz szabni az együttmû-ködés feltételeit. Hogy ezek a feltételekmilyenek lesznek, az a helyzettõl és azerõviszonyoktól függ.

Ma a baloldalnak már csak azért sincssok esélye a baloldali eszmények hirdeté-sére és elismertetésére, mert maga is száz-felé húz. Nincs közös programja, még va-lamiféle minimális programban sem képesmegállapodni, nemhogy reális szocialistaalternatívát tudna szembeállítani a fennál-ló viszonyokkal. Alternatíva nélkül, prog-ram nélkül nincs tömegbázis, bázis nélkülgyakorlatilag nullák vagyunk, és legfeljebbcsak uszályában kulloghatunk a polgári an-tifasizmusnak. (Ha egyáltalán megtûrnekminket.) Alternatívát pedig képtelenek le-szünk kidolgozni mindaddig, amíg nem tud-juk megvédeni saját múltunkat a krimina-lizálástól, sõt, saját elvtársainkat versen-geni látjuk a múltgyalázásban a burzsoáziaideológiai és propagandaszerveivel.

Van olyan vélemény, hogy kerülnünkkell mind a múltunkra szórt rágalmakmódszeres visszautasítását, mind a polgá-ri-kispolgári demokratizmus és antifasiz-mus következetlenségeinek, nemegyszersúlyos negatívumainak kritikáját, nehogyveszélyeztessük az akcióegységet, elriasz-szuk potenciális szövetségeseinket. Csak-hogy ez a megalkuvásba hajló óvatosságvisszaüt: nyomában óhatatlanul fokozód-ni fog a marxista szándékú baloldal ideo-lógiai dezorientációja, illúziókkal való fer-tõzöttsége és szervezeti morzsolódása, apolgári baloldal pedig, mint a tapasztala-tok sokszorosan bizonyítják, önmagábannem alkalmas a fasizmus kordában tartá-sára, még kevésbé arra, hogy korlátozza afasiszta méreg jelenlegi közvetlen forrá-sát, a neoliberalizmust. Minél égetõbb azantifasiszta összefogás szükséglete, annálsürgõsebb saját nézeteink rendezése, aszocialista múlt tárgyilagos értelmezése, a„szocializmus = fasizmus”, „Sztálin =Hitler” féle képletek határozott tényszerûvisszautasítása. Van miért büszkének len-ni szocialista múltunkra, nem szégyenlõ-sen hallgatni róla, vagy örökösen meakul-pázni miatta. Történelmi vívmányaink vol-tak, emlékezni és emlékeztetni kell rájuk.Ebben rejlik manapság a népfront-jelle-gû osztályszövetségek dialektikája.

Page 3: 2008. június-július

3 2008. június-július

A helyzet lesújtó:

A kapitalizmus alternatívájának bukásaután a tõke gyõztesen, szinte egyedüli vi-lágrendszerként uralkodik a bolygón.

Ez lehetõvé tette a kapitalizmus új sza-kaszának kibontakozását, a transznacio-nális monopolkapitalizmus teljes gyõzel-mét, – azét a rendszerét, amely pusztítja aFöld minden erõforrását és önmagát.

A teljes gyõzelem teljes szabadságotbiztosít a tõke számára, hogy profitját nö-velje, elnyomja a kiszolgáltatott proletari-átust.

Az elnyomás erõsödése kiváltja a mun-ka ellenállását, de a tõkének pillanatnyilagszinte korlátlan eszközei vannak ezzel azellenállással szemben.

A munkásosztály széttöredezett, külön-bözõ csoportjait sikeresen lehet kijátszaniegymás ellen a multik által bevezetett„korszerû” munkaszervezési formák ré-vén. Ilyen formák: a termelés kitelepítése(amely a bérmunkásokat egymással verse-nyezteti), a számítógépesített bérmunka,részmunka, otthonmunka, távmunka stb.Nem okoz különösebb nehézséget a tõké-nek összeugrasztani a munkanélkülieket,bevándorlókat, lumpeneket, a globális vál-lalathálózatokban egymástól távol alkal-mazott munkatársakat stb.). A szakszer-vezetek súlyukat vesztik.

A baloldal felmorzsolódott

A rendszeralternatíva (a kelet-európai „át-meneti”, vagyis kettõs jellegû, szocialistamozzanatokat is tartalmazó társadalmak)bukása, bemocskolása, lejáratása együttjárt a tõkét mindig is kiszolgáló szociálde-mokrácia további jobbra tolódásával: bára konzervatívok kezdték, többnyire szo-ciáldemokrata kormányok teljesítették beaz átmenetet a nyugati jóléti államokból aneoliberális tõkeuralomba, a keleti átme-neti (kettõs jellegû) társadalmakból a pe-rifériás-félperifériás kapitalizmusokba.

A „baloldal” a burzsoázia baloldalávávált, neoliberálisabb lett a neoliberálisok-nál; antikommunista, nacionalista, kire-kesztõ módszereket alkalmaz, befeketíti amunkásosztály történelmi harcát, hangula-tot kelt a bevándorlókkal szemben, átve-szi a nemzeti tõke és a nemzeti piacok vé-delmérõl szóló, nemegyszer fasiszta ere-detû demagógiát.

A társadalom nagy része kiábrándult ahagyományos baloldali pártokból: rész-ben civil keretekben, jelentõs anarchista

befolyás alatt viszi szétszabdalt, nevetsé-gessé torzuló, gyermeteg tiltakozó kam-pányait, részben pedig, de egyre növekvõarányban, a szélsõjobbhoz csapódik.

Európa – nincs külön út

Európa a globális világban nem bír kitün-tetett szereppel, fokozatosan elveszti ver-senyképességét az alacsony bérû ázsiaikonkurenciával szemben. Ami gazdasá-gából megmarad, azt csak a bérek leszo-rításával õrizheti meg. Ez egyszersmindazt jelenti, hogy Európa, az európai mun-kásosztály nem törhet ki egymagában aglobális kapitalizmus szorításából.

A nyugati baloldalnak is tudomásulkell vennie, hogy a fejlett nyugat-európaiországok munkásosztálya – amely törté-nelmileg a világ munkásosztályának arisz-tokráciája – vagy elvesztette, vagy éppenmost veszti el „jóléti” államát. Ez az államazt a célt szolgálta, hogy a világgazdaságegyenlõtlenségeit kiaknázva, ellensúlyoz-za a kelet-európai átmeneti (kettõs jellegû)társadalmak demonstrációs hatását, felve-gye a versenyt szociális téren is az ún.„kommunizmussal”. A „jóléti” állam atörténelemnek egy korábbi periódusáhoztartozott: a Szovjetunió önfelszámolásaóta a multiknak nemhogy szükségük nincsrá többé, de nem is tûrhetik meg, hogyszociális és egyéb „fölösleges” költségekrontsák világpiaci versenyképességüket.A transznacionális monopolkapitalizmuskorában naiv illúzió a „jóléti” állam feltá-masztásában bizakodni.

Európa perifériáján a tõkeuralom sok-kal ártalmasabb következményekkel jár,illetve hamarabb és élesebben mutatjameg súlyos következményeit, mint Euró-pa centrumában:

Magyarországon – és szerte Kelet-Eu-rópában – a munkásosztály kiszolgálta-tottsága összehasonlíthatatlanul nagyobb,mint a gazdagabb országokban. A megél-hetés alapjai vannak veszélyben; hatalmasa feketegazdaság (a munkavállalók kiszol-gáltatottsága), és egész régiókban éhez-nek, alultápláltak a gyermekek. A „bal”-oldal hitelét vesztette a tömegek elõtt, hi-szen a tõkeuralom visszaállításának és atõkeértékesülés (a profit) biztosításánaklegradikálisabb intézkedéseit ebben a ré-gióban nagyrészt a politikai „bal”-oldalvitte végbe. Ezért nincs „társadalmi” bal-oldal. A politikai „bal”-oldal a lakosságnövekvõ hányada számára szitokszó.

Az embereket anyagilag, kulturálisan

és szellemileg is megnyomorító, jobbárademagóg és dilettáns kormányzás miattnõ a reális problémákra egyszerû látszat-megoldásokat kínáló szélsõjobboldal nép-szerûsége a kapitalizmusból kiábrándulttömegek szemében. Magyarországon nyíl-tan mûködhetnek és masírozhatnak az ut-cán félkatonai fasiszta egyesületek, me-lyeket a liberális kormány a liberális tör-vényekre hivatkozva nem tilt be. A libera-lizmus – a tõke korlátlan uralma – mosthozza világra édes gyermekét, a fasiz-must. (Weimari helyzet.) És nemcsak Ke-let-Európa országaiban történik ez: Nyu-gat-Európában szintén folyamatosan erõ-södik a szélsõjobb. (Lásd a jobboldal elõ-retörését Franciaországban vagy Olaszor-szágban, a bevándorlókkal szembeni gyû-lölet fokozódását stb.)

Nincs hova hátrálni

A munkásérdekeket képviselõ baloldalmáris több éves késésben van. Veszíteni-valója nincs – hiszen jelenleg béna, szin-te nemlétezõ.

Le kell leplezni a kapitalizmus haté-konyságáról szóló téveszmét, amelyet afennálló rendszer sulykol. A kapitalistavállalat lehet hatékony a profitabilitás ér-telmében (függetlenül attól, hogy mennyi-re termelékeny technikát alkalmaz – lásdaz alacsony bérû országok elsöprõ ver-senyelõnyét a világpiacon), de a profitnakalárendelt termelés az össztársadalmi ter-melõerõkre vetítve súlyosan pazarló ésromboló: vagy parlagon heverteti, tehátelsorvasztja, elrohasztja a legfõbb terme-lõerõt, az embert (munkanélküliek, haj-léktalanok, mélyszegények, hontalanok),vagy egyre több és intenzívebb meg nemfizetett munkára kényszeríti õket. A ter-mészettel szemben elkövetett bûnök, apénzügyi összeomlások, gazdasági válsá-gok, helyi háborúk, a világméretû egyen-lõtlenségek által kiváltott terrorizmus napnap után pusztítják az emberiség létfelté-teleit.

Kelet-Európában a fasizmus térnyeré-séért az EU-t és általában a fejlettebb eu-rópai országokat is felelõsség terheli. Amaastrichti konvergencia-kritériumok, aliberalizált tõkemozgások mind hozzájá-rulnak a bérek leszorításához, a munka-nélküliséghez, a feketemunkához – ésmindez a neofasizmus táptalaja. Tehát alegsürgõsebb feladat megállítani és visz-szafordítani a tömegek elszegényedését.Munkát mindenkinek! Egyetlen ember sem

EGY HANG KELET-EURÓPÁBÓLArtner Annamária hozzászólása a

„Mit várunk ma az európai baloldaltól?” c. nemzetközi konferencián(Párizs, 2008. május)

Page 4: 2008. június-július

2008. június-július 4

éhezhet Európában! Különös figyelmetkell fordítani a gyermekek testi-szellemifejlõdésére!

A világ munkásosztályának összeszer-vezõdése nem alapozódhat a munkásosz-tály több évszázados küzdelmének és pró-bálkozásainak sárba tiprására. E harceredményeit hirdetni kell, kudarcait pe-dig kritikusan elemezni, tekintettel a jövõteendõire.

A munkásosztály elsöprõ számszerûtöbbségben van a tõkésekkel szemben. Dea szervezett, minden gazdasági, politikaiés kulturális hatalmat birtokló tõkévelcsak egy hasonlóan szervezett munkás-osztály veheti fel a harcot. Európa mun-kásosztálya egyedül nem sokat tehet. El-lenállására válaszul, a tõke a legjobb eset-

ben is máshová vonul, megfosztva az eu-rópai tömegeket egyetlen megélhetési for-rásuktól, a munkától (a termelõeszközök-tõl már megfosztotta õket). Ezért összefo-gásra van szükség. Kezdõdjék bárhol, fel-tétlenül világméretûvé kell válnia, mikéntvilágméretû a tõke hatalma is.

Az összefogást akár Európa is kezde-ményezheti, de nem vezetheti. Latin-Amerika, Ázsia, Afrika munkásszerveze-tei egyenrangú, adott esetben – tapaszta-lataik és törekvéseik súlya alapján – akármeghatározó elemeivé lehetnek ennek aszövetségnek.

Az összefogás nem alapulhat máson,mint a munkások (dolgozók, munkanél-küliek, szegények, bevándorlók stb.) köz-vetlen és hosszú távú érdekeinek védel-

mén, és nem kerülheti meg a termelõesz-közök (gyárak, földek, infrastruktúra, mé-dia) tulajdonának kérdését.

Szülessen egy dokumentum, amely éle-sen bírálja a neoliberalizmust, és felvázol-ja a lehetséges társadalmi alternatíva felévezetõ konkrét lépéseket: a transznacio-nális tõke korlátozását, szociális és kör-nyezetvédelmi minimumot világszinten.Integrálni kell a szociális fórummozgal-mak balszárnyát. A szervezõdéshez bár-mely szervezet vagy magánszemély csatla-kozhat, aki céljaival egyetért. Magyaror-szágról például az Eszmélet, a BaloldaliAlternatíva, az ATTAC, a Marx KárolyTársaság támogatna egy ilyen összefogást.

Sürget az idõ, minden habozás és kés-lekedés végzetes lehet.

Látogatásával tisztelte meg Társaságun-kat a kubai nagykövet asszony. Arra kér-tük, baráti beszélgetés keretében világítsameg, hogyan volt képes Kuba az úgyneve-zett szocialista tábor összeomlása után ki-tartani az amerikai szuperhatalom kímé-letlen nyomásával szemben. A kérdés an-nál fontosabb számunkra, mert a mi ha-zánk, ahol a szocialista irányú rendszerolyan történelmi vívmányokat valósítottmeg, mint az évezredes feudális viszonyo-kat felszámoló földreform, a mélyre hatóipari, mezõgazdasági és kulturális forra-dalom, vagy az egész társadalmat átfogószociális és létbiztonság, nemhogy a kis-ujját nem mozdította e rendkívüli eredmé-nyek megóvására, ellenkezõleg, önfeledtörömmel, szinte mámorosan vetette ma-gát a multinacionális tõke ölelõ karmai-ba. A téma tehát tulajdonképpen összeha-sonlítás: hogyan sikerült nekik az, amit mimeg sem kíséreltünk.

Mielõtt kubai vendégünk gondolatai-nak lényegét érinteném, néhány hozzászó-lónak azt a véleményét szeretném vitatni,hogy a Szovjetunió és a kelet-európai né-pi demokráciák társadalmi rendjét az áru-lás buktatta meg. Az én belsõ képernyõ-mön ilyenkor egy méltatlankodó kertésztûnik fel, aki lepusztult veteményesébena diadalmasan terpeszkedõ gyomnövé-nyekre mutogat: az õ hibájuk!

Áruló nem terem minden bokorban.Csak ott terem, ahol kedvezõ objektív ésszubjektív feltételekre talál. Ahová kárté-kony magvakat hord a szél, a kertész pe-dig önelégülten szemléli a zöld méreg bur-jánzását, míg ki nem billenti optimizmu-sából a katasztrófa.

De beszéljünk képes beszéd nélkül er-rõl a képtelenségrõl. Mivel a kérdést mártöbbször is részletesebben kifejtettem,most csak egy-két futó megjegyzésre szo-rítkozom.

Átmeneti korszak ésszocializmus

A marxizmus klasszikusai hangsúlyozták,hogy a szocializmust a kapitalizmustólhosszabb átmeneti korszak választja el:ennek folyamán kell kiépíteni a szocialis-ta gazdálkodás termelési bázisát és közös-ségi viszonyait. Tapasztalhattuk, hogyezeknek a viszonyoknak a létrejöttéheznem elég a termelõeszközök államosításaés szövetkezetesítése. A proletárforrada-lom örökül kapja a kapitalizmustól, illet-ve a magántulajdon évezredeitõl a munka-megosztás súlyos terheit: fizikai és szelle-mi munka, falu és város ellentétét, a mun-kák zömének kényszerjellegét az egyik ol-dalon, a parancsnoklás jogát és az élveze-tek halmozódását a másikon. Amíg létrenem jönnek a feltételek ahhoz, hogy ezt ameghasonlottságot kiszorítsa a közösségiviszonyokon nyugvó társadalmi egyenlõ-ség, addig a munka szerinti elosztás szo-cialista elvét szükségképpen kereszteznifogják a munkák egyenlõtlenségébõl, atársadalom hierarchikus szintkülönbsége-ibõl, a kulcspozíciók birtoklásából adódókiváltságok, konkurenciaharcot szítva azanyagi elõnyökért, a munka nélkül meg-szerezhetõ jövedelmekért, vagyis idegenmunka elsajátításáért. Két ellentétes, bárgyakran összemosódó társadalmi csoportharca jellemzi az átmeneti korszakot: kö-zösségi viszonyokra törekszik az egyik

csoport, kiváltságok megszerzésére és él-vezetére a másik; szocialista eszménye-kért küzd az elsõ, kispolgári beállítottsá-gú a második, és a két csoport között osz-tályharc folyik akkor is, amikor a burzsoá-zia mint osztály már megszûnt, a termelõ-eszközök köztulajdonba vétele jogilag be-fejezõdött.

A teljes körû államosítás és szövetke-zetesítés történelmi eredmény, az átmenetminõségileg új, fejlettebb szakaszánakkezdete. De a szocializmustól még ez amásodik szakasz is lényegesen különbö-zik. A munka szerinti elosztás, amely aszocialista formációnak szilárd szerkeze-ti sajátossága, az átmenet idején csupántendencia, érvényesülésének mindenkorimértékét az egymással keveredõ szocia-lista és kispolgári elemek illúziókkal át-szõtt, bonyolult, nemegyszer rejtett osz-tályharca szabja meg. Vagy sikerül ebbena harcban fokról fokra megvalósítani amunka szerinti elosztás rendjét, vagy pe-dig tért hódítanak a kulcspozíciók révénélvezett kiváltságok, a munka nélkül szer-zett jövedelmek, és a burzsoá elemek újjá-szervezõdése felbomlasztja a formálódóközösségi viszonyokat, restaurációs útratéríti a szocialista fejlõdést.

Mi az, ami ezt az alternatívát eldönti?Vagy tágabban fogalmazva: hogyan óv-ható meg bármely forradalmi hatalom ésaz általa elindított fejlõdés az ellenható té-nyezõk szorongató túlerejével szemben?

A történelmi tapasztalatok egyértelmû-en eligazítanak. Az 1789-es francia forra-dalom a bukás felé sodródott, amikor aburzsoázia radikális szárnya a forrongóplebejus tömegek élére állt, mozgósította

Rozsnyai Ervin:

A túlélés titka

Page 5: 2008. június-július

5 2008. június-július

a nemzet legjavát, és az együttes erõfeszí-tés új irányt szabott az eseményeknek.Vagy: az Októberi Forradalom példátlannehézségek egész során lett úrrá, ami tö-megtámogatás nélkül elképzelhetetlen lettvolna. Ugyanez áll a gyarmatok és fél-gyarmatok (Kína, Vietnam, Algéria stb. )felszabadító háborúira. És megfordítva:ha a tömegtámogatás valami okból lemor-zsolódik, a felerõsödõ kapituláns szellemmegágyaz az árulásnak, és elõkészíti a bu-kást.

A tömegtámogatást kivívni nehéz, el-veszíteni annál könnyebb. Kivívásáhoztettekben kell meggyõzni a tömegeket ar-ról, hogy a forradalom az õ ügyük, egyet-len esélyük a felemelkedésre, vagy éppena túlélésre. A születõ új hatalomnak hala-déktalanul ki kell elégítenie legsürgetõbbköveteléseiket. Nincs azonban közvetlenösszefüggés az anyagi igények kielégíté-se és a tömegek politikai magatartása kö-zött. Nélkülözõ, lerongyolódott tömegekbámulatos közösségi hõstettekre képesek;másrészt magunk tapasztalhattuk, hogy ja-vuló ellátási feltételek mellett a nagy több-ség visszavonul magán-kertecskéit mû-velni, és ebek harmincadjára juttatja a for-radalmat. Alapkérdés, hogy miként lehet aforradalom valóban és tartósan a töme-gek ügyévé.

A titok – vagy csakszámunkra az?

A kérdés, amelynek gyakorlati megvála-szolása az átmeneti korszak sorsáról hatá-roz, körülbelül így szól: felülkerekedik-eaz önzõ magánérdeken a nagy társadalmitöbbség objektív közösségi érdeke? Azutóbbit hasonlíthatatlanul nehezebb érvé-nyesíteni, mégpedig nemcsak az ellensé-ges külsõ környezet miatt. A piacot nemlehet hatalmi szóval leparancsolni, s amíglétezni fog, addig fennmarad a konkuren-cia is – az állatvilágra emlékeztetõ ver-senyharc, amely az anyagi javak szûkös-sége esetén a mindennapi létfenntartásért,javuló vagy akár bõséges ellátás esetén atöbbért és még többért folyik, vissza-nyomva a közösségi érdeket az erõszako-san nyomuló magánérdek mögé. A ma-gánérdek érvényesítése lényegileg spon-tán folyamat; a közösségi érdeknek már afelismerése is nehezebb, érvényesítése pe-dig egyénileg nyilván lehetetlen, nem nél-külözheti alapvetõ módszerként a vezetõkés a legkülönfélébb társadalmi szektorokrendszeres és hatékony ellenõrzését a tö-megek részérõl. Csak a demokratikus tár-sadalmi ellenõrzés viheti keresztül követ-kezetesen maguknak a tömegeknek az ér-dekeit, képes fokozatosan megvalósítania szocialista közösségi viszonyokat ésalapjukat, a munka szerinti elosztást; a

tömegek pedig elsõsorban így, a közvet-len hatalomgyakorlás révén gyõzõdhetnekmeg róla, hogy a hatalom valóban azövék. Másképp – nem lehet elégszer ki-emelni – óhatatlanul elharapózik a haj-sza a munka nélkül szerzett jövedelmek éskiváltságok után, aminek az lesz az elke-rülhetetlen következménye, hogy az ural-kodónak deklarált, de valójában többé-kevésbé a társadalmi hierarchia alsószintjein rekedt osztályok érdektelenülvagy megvetéssel szemlélik a közéletet, éskisebb-nagyobb furfangokkal vesznek szá-nalmas elégtételt a növekvõ társadalmiegyenlõtlenségekért.

Tömegellenõrzés, tömeges társadalmiaktivitás nem támad a semmibõl. Ösztö-nös, elszigetelt szervezõdések születhet-nek ugyan, de nem érnek célt; a közössé-gi érdekekért folytatott harc magas fokúeszmei felkészültséget és szervezettségetigényel, annál is inkább, mert rendszerintbeleütközik magánérdekû ellenfeleinek –a kulcspozíciók kispolgárosuló birtokosa-inak, vagy a munkásosztály elmaradott ré-tegeinek – makacs ellenállásába. Vezér-karra van szükség, pártra, amely a törté-nelmi tapasztalatok és elméleti feldolgozá-suk birtokában, tudatosan szervezi és han-golja össze a tömegek progresszív oszta-gainak folyamatos erõfeszítéseit a fejlõ-

dés szocialista irányáért. A párt persze le-képezi a társadalmi közeg ellentmondása-it, ezért folyamatosan meg kell küzdeniesaját soraiban is a beszivárgó kispolgárieszmékkel és magatartásformákkal.

Az átmenet kétesélyes – merre fordul?Szocialista vagy restaurációs irányba? Azosztályharcon múlik a döntés, semmisincs elõre meghatározva. Csak egyvala-mi tudható teljes bizonyossággal: a meg-alkuvásokat elutasító marxista párt és asaját érdekeiket felismerõ tömegek tartósegyüttmûködése, a bázis aktív, szervezetthatalomgyakorlása a forradalmi rendszersine qua nonját, legfontosabb tartópillé-rét alkotja. Kubai vendégünk nagy hang-súllyal emelte ki ezt a demokratikus moz-zanatot, mint hazája ellenálló képességé-nek elsõrendû magyarázatát. Saját tapasz-talataink mintegy visszájáról, negatív ol-dalról igazolják ezt a magyarázatot. Tö-meges passzivitásból nem lesz szocializ-mus, csak vereség és kapituláció. Az „akinincs ellenünk, az velünk van” jelszó apasszivitás jelszava, a közéleti apátia jóvá-hagyása. Ilyen talajon könnyen megteremaz árulás. Ne feledkezzünk meg az áru-lókról, de ne is mutogassunk rájuk unos-untalan – az árulók nem az égbõl pottyan-nak.

A rendszerváltás egyik legpusztítóbbanyagi kártétele a tervezett bõs-nagyma-rosi vízlépcsõrendszer magyarországiépítkezéseinek leállítása és az elkészült lé-tesítmények esztelen lerombolása volt.Elõzõ számunkban szakértõk véleményétismertettük, akik áprilisi fórumunkon tény-szerûen bizonyították, hogy ezek a lépé-sek pusztán politikai indítékból történtek,szakmai megokolásuk – enyhén szólva –nem állja meg a helyét. Szándékunkbanáll további szakemberek véleményét is kö-zölni errõl a fontos kérdésrõl, végezetülpedig felbecsülni azt az elképesztõ anya-gi kárt, amely Magyarországot érte és érifolyamatosan az építkezés elmaradása ésaz elvégzett munkák barbár elpusztításamiatt.

Mai számunkban néhány részletet idé-zünk Mosonyi Emil professzornak, a víz-lépcsõ szellemi atyjának és fõ tervezõjénekírásából. A szerzõ (a Magyar TudományosAkadémia rendes tagja, 1965-tõl akarlsruhei egyetem professzora) világ-szerte elismert vízépítõ mérnök, aki nem-csak hazánkban dolgozott (pl. abékésszentandrási duzzasztómû építésé-nél, vagy a tiszalöki vízlépcsõ tervezõje-ként), hanem a világ minden részében vég-

zett szakértõi munkákat, illetve tanítottaduzzasztómûvek és egyéb vízügyi létesít-mények tervezését, építését és üzemelteté-sét. Az õ kutatásaira támaszkodva alakí-tották ki a 20. sz. egyik legnagyobb víz-ügyi alkotásának, a Duna-Majna-Rajnacsatornának különleges hajózsilipjeit. Avízerõmûvekrõl írt, több nyelven és kia-dásban megjelent háromkötetes mûvealapmû a szakmában, tankönyv a világegyetemein.

Az az írása, amelyet az alábbiakban is-mertetünk, a Kométás Kiadónál 1998-banmegjelent „Kék Duna Könyv” c. doku-mentumkötet elõszava.

„Annak idején – írja Mosonyi profesz-szor – a meglepetés erejével ért, amikormegszakították a vízlépcsõrendszer építé-sérõl szóló szerzõdést az osztrákDonaukraftwerke részvénytársasággal, le-állítva ezzel a már elkezdett nagymarosiépítkezést. Tették ezt arra való hivatko-zással, hogy nemzetközi szakértõk véle-ményére alapoznak. Mármost kik voltakezek a szakértõk? Megjelent például egynagyon hangos férfiú Amerikából … Ide-haza professzornak titulálták, bár Ameri-kából szerzett hivatalos értesülések sze-rint sosem volt professzor, hanem idõn-

Mi az igazság Bõs-Nagymarosról?

Page 6: 2008. június-július

2008. június-július 6

ként meghívott elõadó a vegyészeti tudo-mány területén, ami a vízgazdálkodástólolyan távoli, mint az én szakmám a csilla-gászattól.”

Hogyan is keletkezett a nagymarosivízerõmû gondolata? Mosonyi még a há-ború alatt szobát bérelt egy visegrádi pa-rasztházban, oda menekítette családját abudapesti bombázások elõl. Sokat sétált avisegrádi Duna-parton, hidrológiai és geo-lógiai ismeretei birtokában akkor jutott ar-ra a következtetésre, hogy célszerû lenneNagymarosnál „olyan folyami vízerõmû-vet építeni, amilyet külföldön már sok he-lyen építettek, fõleg Amerikában és Svájc-ban”. 1947-ben Svájcban, ’48-ban Své-dországban tanulmányozott vízerõmûve-ket, szakirodalmat szerzett a franciák ésaz amerikaiak tevékenységérõl. (Akkori-ban kezdték meg az amerikaiak aTennessee folyó teljes csatornázását.)„Ezek után világos, mennyire primitív aza vád, hogy a nagymarosi vízerõmû sztá-linista ötlet volt. Ez annyira nevetséges,hogy aki ilyesmit említ, az vagy abszolútostoba, vagy teljesen rosszindulatú. … Aszovjet szakértõk egyébként nem befolyá-solták sem a magyar, sem a csehszlovákvízlépcsõ tervezését. ”

Mosonyi kitér a tervezett erõmû kör-nyezetvédelmi kérdéseire. „Akkoribanmég nem használták az olyan, ma szoká-sos terminológiát, mint hatásvizsgálat éskörnyezetvédelem. Ugyanezt tettük, csakmás, egyszerû magyar szavak használatá-val.” Magyar-csehszlovák tudományos bi-zottság vizsgálta, milyen járulékos mû-vekre van szükség, hogy a határfolyó kétoldalára tervezett létesítmények üzemelte-tése ne okozzon „el nem tûrhetõ környe-zeti károkat”. Foglalkozott a talajvízre, akörnyezet állat- és növényvilágára gyako-rolt hatásokkal, a jó minõségû ivóvíz biz-tosításával. „A járulékos létesítmények aterv szerves részei lettek kezdettõl fogva.”Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a víz-lépcsõ nem okozott volna „semmiféleolyan környezeti kárt, amilyet ezzel kap-csolatban felemlítettek”, vagy éppenség-gel katasztrofálisnak minõsítettek. „A ma-gyar közvéleményt e tekintetben teljesenfélrevezették.”

„Természetesen – fûzi hozzá Mosonyiprofesszor – az égvilágon minden mûnekvannak hátrányai is. Én magam kifejtet-tem, hogy … ha a Duna vizének szennye-zését nem tudnánk meggátolni, akkor nemvolnék lelkes híve a nagymarosi erõmû-nek. Ha viszont a vízlépcsõ feletti vizek… megfelelõ módon meg vannak tisztítva(mint ahogy ez megtörtént az Egyesült Ál-lamokban, Ausztriában, Németországban,Franciaországban, Svájcban stb.), … ak-kor a duzzasztásnak az égvilágon semmi-

lyen biológiai, kémiai káros hatása nincs.”Egyébként is, „a szennyvizek tisztításátmindenképpen meg kell valósítani, akárlesz vízerõmû, akár nem”.

Szólni kell még a hajózhatóságról ésaz árvízvédelemrõl. „A Nagymaros fölöt-ti Duna-szakaszon több gázló van, ame-lyeket folyószabályozási módszerekkelnehéz fenntartani. Ezek a gázlók olyanok,hogy a legtöbb évben, az évnek egy, kétvagy három hónapjában nincs meg az ahajózási mélység, ami megfelelne azok-nak a követelményeknek, amelyekkel aRajna-Majna-Duna csatornát kiépítették.Tudomásom szerint van olyan esztendõ,amikor nincs meg a 240 cm-es vízmélységsem. Ezeket a gázlókat folyamszabályo-zási módszerekkel, tehát kotrással, meder-szûkítéssel és bármely más beépítésekkelszabályozni csak ideiglenesen lehet. Eze-ket a mûveleteket meg kell ismételni. Agázlóknak a jövõ hajózási igényeihez sza-bott fenntartása nagyon nehéz, és az adó-fizetõknek igen sok pénzébe kerül. A ha-józást tehát biztosítani kell. A mû meg-építésével lehetõvé válik (illetve vált vol-na!!! – A szerk. ), a mai kritikus Duna-szakaszon a hajózás viszonyainak és biz-tonságának olyan mértékû megjavítása,hogy az, a közben megépült Duna-Majnacsatorna segítségével, megfeleljen azÉszaki-tengert a Fekete-tengerrel össze-kötõ, több mint 3000 km hosszú európaivízi út követelményeinek. – Lehetõvé vá-lik (vált volna!!! – A szerk. ) a Szigetközés a Csallóköz kiszáradásának megakadá-lyozása, az tehát, hogy a jövõ generációkne egy kiszáradt Szigetközben éljenek.”

Emellett a Szigetköznek egy fontos szaka-sza mentesült volna a katasztrofális árvi-zektõl, a táj átalakulása pedig sokat jelen-tett volna az üdülés, a vízi sportok és a tu-rizmus szempontjából. Mosonyi profesz-szor elmondja: külföldi szakmai útjai so-rán látta, hogyan táplálják a felduzzasz-tott Rajnából zsilipek segítségével a holt-ágak területén levõ ligeteket, amelyek vé-dett nemzeti parkok. „Beutaztam ezeket aligeteket, és mondhatom, gyönyörûek, ál-lat- és növényviláguk csodálatos.”

„Végezetül röviden arról, amit gyak-ran kérdeznek tõlem: miért történt az, amitörtént, kit terhel a felelõsség, és mi a ki-út. Emlékeztetnék rá, hogy a Németh-kor-mány még csak leállította az építkezést aDuna Kör nyomására, hogy a feltörõ el-lenzéknek kedvében járjon. Ezután az újkormány egyoldalúan felbontotta a szer-zõdést. Tette ezt anélkül, hogy tárgyalá-sokba bocsátkozott volna, elismert külföl-di és hazai szakértõk bevonásával. Az el-mérgesedett helyzetben a szlovák fél elha-tározta és bejelentette egy elterelõ duz-zasztómû beépítését a Duna medrében sa-ját területén. Ez volt a C-variáns. … Ma-gyar oldalon egyesek úgy befolyásolták akormányt, hogy ne törõdjön a fenyegeté-sekkel, mert a C-variáns csak egy papírtig-ris. A papírtigris azonban megépült”, amagyar fél tipikus öngólt rúgott. „Akikezért felelõsek, számításom szerint kb.350 milliárd forinttal károsították meg amagyar népet, nem beszélve az erkölcsiés politikai károkról. ” (Sem pedig a köz-vetlen károkon túl, a járulékos és folya-matos károkról – a szerk.)

Még ha tudjuk is, hogy az amerikai elnök-választások messze nem demokratikusak,akkor sem tagadható: a világimperializ-mus és rasszizmus központjában történel-mi esemény egy fekete elnök megválasz-tásának gyakorlati lehetõsége. Nem meg-lepõ, hogy a feketék túlnyomó többségerá szavaz; meglepetés viszont, hogy a fe-hérek tízmilliói is támogatják. Üdvözöl-nie kell ezt minden haladó amerikainak.

Obama nem forradalmár, nem veszé-lyezteti a kapitalista rendszert. Választásisikere mégis drámaian jelzi, hogy az ame-rikai nép jelentõs része megelégelte a há-borús uszítás, a rasszizmus, az idegengyû-lölet légkörét, amely – különösen az em-lékezetes szeptember 11.-e után – mélyenmegfertõzte az USA közéletét. Obamaazért népszerû, mert a nép véget akar vet-ni az iraki háborúnak, és úgy véli,

Obamától inkább várhatja ezt, mintHillary Clintontól, akit a közvéleményszéles körei Bush végeérhetetlen háborúskalandjainak támogatójaként tartanak szá-mon. Ennek ellenére, az USA-imperializ-mus érdekeinek képviseletében nincs lé-nyeges különbség Clinton, Obama ésMcCain között. Mind a hárman azt terve-zik, hogy felerõsítik a háborút Afganisz-tánban, „szükség esetén” megtámadjákIránt, teljes mértékben támogatják Izraelt,és folytatják a blokádot Kuba ellen.

Obama választási hadjáratá-nak osztályjellege

Obama választási hadjáratát az uralkodóosztály bizonyos körei finanszírozták – ré-szint azért, hogy saját frakciójukat vigyékelõbbre a Demokrata Pártban a Clinton-klánnal szemben, de néha egész egyszerû-

Fekete elnökjelölt az Egyesült Államokban*

*Cikkünk szerzõje Larry Holmes, az Egyesült Államokban tevékenykedõ Munkásvilág Párt (Workers’World Party) Országos Titkárságának tagja.

Page 7: 2008. június-július

7 2008. június-július

en merõ nõellenességbõl. Más körök azértsorakoztak fel Obama mellett, mert Clin-tonnál és McCainnél alkalmasabbnak lát-ják arra, hogy megbirkózzon az USA vál-ságával, gazdasági és katonai világpozí-cióinak gyors hanyatlásával. Úgy tûnik, ecélok képviseletében Obama barátságo-sabb arculatot mutat vetélytársainál, ésnem kizárólag az USA katonai hatalmárakíván támaszkodni.

Az ellentmondások azonban sokasod-nak. A bankrendszer márciusi összeom-lása, amelyet csupán a Fed nagyszabásúbeavatkozásával sikerült feltartóztatni,nem zárta le a hitelválságot – inkább akezdetét jelezte a világkapitalizmus újszerkezeti válságának, amely valószínû-leg nagyobb és hevesebb lesz az 1930-as-nál. A kérdés csak az, hogy milyen ütem-ben fog kibontakozni, és milyen körülmé-nyek hatnak majd a lefolyására.

Az USA legalább két háborút folytatjelenleg, amelyeket sem megnyerni nemképes, sem abbahagyni. A munkásokhelyzete romlik: nõ a foglalások száma az

elmaradt hiteltörlesztések miatt, hónaprólhónapra szaporodnak az elbocsátások,emelkednek az élelmiszer- és gázárak. Ésha Obama elnök lesz, a nagytõke embere-ként nem kerülheti el, hogy jelentõsenmegkurtítsa az egészségügyi, oktatási ésszociális programokat. Méghozzá akkor,amikor a munkásságot más vonatkozások-ban is megnyomorgatja a mélyülõ gazda-sági válság.

Obama a munkásmozgalomszempontjából

Az Obamát támogató mozgalom lényegi-leg haladó, az ellentáborban pedig nagysúllyal vannak jelen a rasszista indítékok.De illúzióink sem lehetnek Obama osz-tálytermészetérõl és egyéb ellentmondá-sairól. Az uralkodó osztályhoz igazodik,nem a tömegekhez. Történelmi párhuzam-ként megemlíthetjük Jesse Jackson kétkampányát a Demokrata Párt elnökjelölt-ségéért az 1980-as években: akkoribanérezhetõ volt a tömegek nyomása, követe-

léseik figyelembe vétele, amirõl most nin-csen szó. Védenünk kell Obamát a rasz-szista támadásoktól, de anélkül, hogy vá-lasztási kampányába bekapcsolódnánk. Afekete aktivistákra vár, hogy kifejtsékObama politikai magatartásának ellent-mondásait.

A baloldalnak észlelnie kell, hogy azimperializmus mélyülõ válsága hamarabbújjáéleszti a munkásosztály harcát, mintsokan gondolnák. Növekvõ számban fog-ja radikalizálni a munkásokat, napirend-re tûzi az uralkodó osztály politikai párt-jaitól független, imperialistaellenes szer-vezetek megalakításának szükségességét.Sürgetõ feladat ez.

A munkások kezdik megérteni, hogyaz iraki és afganisztáni háború jelentõsenelmélyíti a gazdasági válságot. A két ösz-szefonódó válság – a háborús és a gazda-sági – megteremti a feltételeket a háború-ellenes harc következõ szakaszához, ésmegalapozhatja a munkásmozgalom fel-lendülését.

Tibet a 13. sz. közepe óta hivatalosan Kí-nához tartozik. Lakosainak száma 2,8 mil-lió; 90%-uk tibeti, kb. 6% han nemzeti-ségû. (Kínában 56 nemzetiség él, 90%-ban hanok. ) 1912. január elsején Szun JatSzen, a Kínai Köztársaság ideiglenes elnö-ke, székfoglaló beszédében meghirdette:„a hanok, mandzsuk, mongolok, tibetiekés Kína összes más nemzetiségei egyet-len nagy család tagjaivá egyesülnek. ” Azalkotmány leszögezte: Tibet a Kínai Köz-társaság része. Tibet képviselõi részt vet-tek a Kuomintang (Szun Jat-szen pártja)által alakított nemzeti kormányban és anemzetgyûlésben. – 1949. október else-jén kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.1951 májusában a központi kormány és alhászai helyi hatóságok 17 pontos megál-lapodást kötöttek; Tibet autonóm terület-té alakult, a Dalai Láma és a Pancsen Lá-ma a KNK Államtanácsának (központikormányának) tagjai lettek.

Tibetben 1959-ig érvényben voltak ajobbágyviszonyok, sõt a rabszolgatartásis. A lakosság 5%-át tette ki az uralkodóföldesúri osztály, 90% a jobbágysághoztartozott, 5% rabszolga volt. A jobbágysá-got 1959-ben törölték el, megszûnt a rab-szolgaság is. Azóta vádolják a KNK-t azemberi jogok megsértésével. A vádakegyik fõ képviselõje a Dalai Láma – az„istenkirály”, vagy ahogy némelyek

mondják, „õ álszentsége” –, aki ugyan de-mokratának és az erõszakmentesség hívé-nek vallja magát, de a reformokkal szem-beszálló földesúri osztály tagjaként soha-sem határolódott el sem a jobbágyságtól,sem a rabszolgatartástól (ahogy attól a ba-rátjától sem, aki szektavezér volt Japán-ban, és felelõs a tokiói metró ellen elköve-tett mérgesgázos merényletért).

A jobbágyság eltörlése óta Tibetbenalapvetõ változások történtek. A várhatóéletkor 35 évrõl 67-re nõtt. Az élet civili-zálódott, emelkedett az anyagi fogyasz-tás, kiépült az oktatási és egészségügyi há-lózat. A gyerekeknek több mint 90%-a is-kolába jár; a régi Tibetben ez az arány 2%volt. Az írástudatlanság ugyan még min-dig 30%-os, magasabb az összkínai átlag-nál, de jóval alacsonyabb, mint Indiában.Az országban két hivatalos nyelv van: atibeti és a kínai; a tibeti elõnyöket élvez,minden hivatalos okmányt ezen a nyelvenállítanak ki. – Figyelmet érdemel, hogy1400 kolostor mûködik 46 000 szerzetes-sel, élõ cáfolataként annak a hazugságnak,hogy nincs vallásszabadság.

A rabszolgaság és a jobbágyság eltör-lésével szembeszálló földbirtokosok tá-mogatták a külföldrõl szított szeparatistatörekvéseket. 1959-ben puccsot szervez-tek; miután ez elbukott, a Dalai Lámát In-diába szöktették. 1987/88-ban ismét fel-

keléseket szerveztek Tibetben, szeparatis-ta követelésekkel. (Nem téveszthetjükszem elõl az 1989-es pekingi eseményekegybeesését a Szovjetunióban és Kelet-Európában kibontakozó ellenforradalmifolyamatokkal.) A szeparatista mozgal-makban részt vettek a CIA által több szö-vetségi államban létesített terroristaképzõtáborok tibeti növendékei. A Colorado ál-lamban mûködõ tábor egyik végzett nö-vendéke visszatért Kínába, és 1991-bensajtóértekezleten számolt be Pekingbenarról, hogy az USA a KNK felosztását ter-vezi, mielõtt Kína túlságosan megerõsöd-ne; a legközelebbi cél Tibet elszakítása.

Az olimpia közeledtével megélénkül-tek és megsokszorozódtak a KNK ellenimegmozdulások. Az 1970-ben külföldönalakult „Tibeti Ifjúsági Kongresszus” a ti-beti régió Kínától való erõszakos elszakí-tását követeli. 2008-ban Indiában, a DalaiLáma kifejezett jóváhagyásával, megala-kították a „Tibeti Népi Felkelõ Mozgal-mat”, azzal a feladattal, hogy „használja kiaz olimpiai játékok történelmi pillanatát”,és hajtson végre „közvetlen akciókat”.

A Dalai Láma nyilatkozott: Kína an-nak idején „népirtást folytatott”, „elkép-

Õ álszentsége és az olimpiaMegjegyzések a Tibet elleni hecckampányhoz*

*Összeállítás a „Rotfuchs” c. német kommunista-szocialista havilap ez év júniusi számából. Szer-zõk: Dr. Georg Grasnick professzor és RolfBerthold, az NDK volt pekingi nagykövete.

Page 8: 2008. június-július

2008. június-július 8

zelhetetlen kegyetlenséggel sértette megaz emberi jogokat”. A nyilatkozat napjána láma hívei megtámadták a nepáli fõvá-rosban a KNK nagykövetségét. Maga aláma világkörüli útra indult, hogy nem-zetközi támogatásra mozgósítson „Tibetszabadságáért”: Delhi, New York, Mar-seille, Bécs, Berlin – ezek voltak útjánakfõ állomásai. Mindenütt maximális sajtó-

nyilvánosságot kapott; Németországbandíszdoktorrá avatta a münsteri egyetem,az Egyesült Államokban megkapta aKongresszustól a legmagasabb kitüntetést.Angela Merkel német kancellár és Bushamerikai elnök megkülönböztetett figye-lemmel fogadták „õ álszentségét”, a bé-kének és az emberi jogoknak ezt a fárad-hatatlan apostolát.

Szerencse – de legalábbis a magyar poli-tikai közélet negatív megítélésén valame-lyest enyhítõ jelenség –, hogy fáradhatat-lanul dolgozik és gyakran publikálDebreczeni József, aki tisztességével éstárgyilagosságával annál is inkább rászol-gál a megbecsülésre, mert a hazai értel-miség jórésze többnyire hallgat, kivár,számítgat, latolgatja, hogyan kezdje márisaz alkalmazkodást a parlamenti választá-sok után várható helyzethez. D. J. kitûnõ-en ismeri azt a politikai osztályt, amelymai közéletünket meghatározza; tudja, mi-lyen buzgón vett részt ez az osztály a ma-gyar lakosság félrevezetésében, politikaikultúrájának lezüllesztésében, a gyûlölkö-dés meghonosításában. Józan helyzetmeg-ítélésrõl tanúskodik D. J. -nek a „Népsza-badság” ez év június 14-i számában meg-jelent írása is.

Néhány kritikai észrevétel azonban in-dokoltnak látszik. 1. A szerzõ „totális dik-tatúraként” jellemzi a népi demokráciakorszakát (bár a Kádár-rendszert e dikta-túra „enyhülõ” szakaszának látja). Felve-tõdik a kérdés: ha a hivatkozott korszaktotális diktatúra volt, akkor hogyan minõ-

sítsük a német és olasz fasizmust, vagy amai afrikai, ázsiai, dél-amerikai diktatú-rákat? 2. A Horthy-korszak parlamenta-rizmusát D. J. alighanem túlbecsüli. Per-sze, nem lehetnek személyes élményei amagyar királyi csendõrségnek és rendõr-ségnek a Horthy-rendszer alatt betöltöttszerepérõl, az úri Magyarország díszma-gyaros fõurairól és fõpapjairól, az õket ki-szolgáló jegyzõk, bírák, földesúri intézõk,munkafelügyelõk, végrehajtók tevékeny-ségérõl. És csak újabban láthatja saját sze-mével azokat a megnyomorított életfor-mákat, a nélkülözés és kilátástalanságszörnyûségeit, amelyek akkoriban min-dennaposak voltak, a felszabadulás utániévekben eltûntek, majd a rendszerváltásmeghozta feltámadásukat.

Horthyt magát, bizonyos nosztalgiák-kal egybecsengõen, kiszámítható úriem-bernek mondja – amire viszont a néhaikormányzó egész életútja rácáfol. Vajonaz úriemberség a legalkalmasabb jelzõ avérengzõ darutollasok fõvezérének jel-lemzésére? Az államvezetõre, aki csak-nem a végsõkig kitartott a nácik mellett?Aki tudott a holokauszt kezdetének szá-

mító, 1941. júliusi kamenyec-podolszkimészárlásról, tudott az Auschwitzbólmegszökött rabok beszámolóiról, de csaka felelõsségre vonástól félve, a katonaiösszeomlás küszöbén lépett fel a deportá-lások ellen?

D. J. tanulmányában viszont akár önál-ló elemzést is megérne a Fidesz elnöké-nek diktátori-vezéri hajlama, amit egészmagatartásával, még a hanghordozásávalis bizonyít. Aki csak egy kicsit is gondol-kodik, könnyen érzékelheti a megjátszottkedélyesség, a színjátszó allûrök mögött afölényeskedést és arroganciát. Madarattolláról: vezérjelöltünk nagyra becsült ba-rátja, Berlusconi, magát kezdetben Napó-leonhoz és Jézushoz hasonlította, újabbanpedig saját szentté avatását szorgalmaz-za. (Csábító példa lehet egyébként a leen-dõ szent szardíniai luxusvillája, amelynekbejárata vízi jármûvel, alagúton áthajózvaközelíthetõ meg.)

A legközelebbi parlamenti választáso-kon esélyes Fidesz – illetve Orbán – hata-lomátvételét D. J. „a Horthy-rendszernél isrosszabb” fordulatnak jósolja. Érvelésedöbbenetesen meggyõzõ. A közvéleményazonban nélkülözni látszik ezt a reális lá-tásmódot. A népszerûségi listán Orbán akorábbi alsó harmadból az élvonalba, aköztársasági elnök után a második helyrejutott, a Fidesz pedig óriási fölénnyel bir-tokolja az elsõ helyet. Orbán az illegitim-nek bélyegzett kormány elsöprését és fe-lelõsségre vonását sürgeti. Ultimátum, ha-táridõk, hadüzenet – ez a vezér stílusa. Amagyar szavazók megosztottan, ki csoda-várással, ki félelemmel vagy közönyösentekint a nem sok jóval biztató jövõ felé.

Szilágyi László

Egy ritka magyar értelmiségi

A hajléktalanság fogalma hosszú évtize-dek óta az 1980-as évek végén jelent megújra a közbeszédben – akkor, amikor a tár-sadalom túlnyomó többsége már-már elis felejtette a hajléktalan léthelyzetet, meg-annyi látható jelével együtt. A ’45 utáni„boldog békeévekben” két új nemzedékis felnövekedett ebben az országban, me-lyek számára teljesen ismeretlen volt a je-lenség, legfeljebb szüleiktõl, nagyszüle-iktõl hallhattak arról, hogy milyen is le-hetett a Horthy-korszak ínségeseinek, ahajléktalanoknak, nincsteleneknek az éle-te. A probléma mélyebb okairól, amelyeka társadalmi rendszerben gyökereznek, atúlnyomó többség mind a mai napig szin-te semmilyen ismerettel nem rendelkezik.Sõt: tizennyolc évvel a rendszerváltás utánaz tapasztalható, hogy jelentõs társadalmi

csoportok egyre intoleránsabbak az utcánélõ hajléktalanokkal szemben; a korábbanmég megnyilvánuló segítõkészség máramár csaknem teljesen eltûnt.

A hajléktalanság mint társadalmi jelen-ség a kapitalizmus valamennyi stádiumá-ban létezett, bár más és más formában, kö-vetve a kapitalizmus részleges formavál-tozásait. A munkaerõpiacról kiszoruló, ki-rekesztett, elszegényedett, proletarizálttársadalmi csoportok legújabb tömegesmegjelenése Nyugat-Európában a ’70-esévekre tehetõ. Ezekben az években bonta-kozott ki, a tudományos és technikai for-radalom hatására, a transznacionális válla-latok globális harca a világpiaci részesedé-sért; létük múlik a versenyképességen, azönköltség csökkentésén. Miután a Szov-jetunió és kelet-európai szövetségesei ösz-

szeomlottak, és egyelõre nem mutatkozikalternatíva a kapitalizmussal szemben, atõke számára irracionálissá válik, hogy to-vábbra is fenntartsa az egyenlõtlensége-ket mérséklõ, nyugat-európai típusú „jólé-ti államokat”: csak fékezik a versenyké-pességet, el kell õket takarítani.

Magyarországon a hajléktalanság és atömeges pauperizáció a rendszerváltás kö-vetkezményeként, 1989 után jelent meg.Azóta nagy méreteket öltött mind az ef-fektív hajléktalanok, mind a veszélyzóná-ban élõ, potenciális hajléktalanok létszá-ma. Az elsõ kategóriába azok tartoznak,akiknek semmiféle biztonságos, viszony-lag stabil lakáslehetõségük nincsen. Lét-számuk az empirikus vizsgálatok szerintötvenezer fõre tehetõ. A veszélyeztetet-tekhez azok tartoznak, akik a mindenkorieffektív hajléktalanok „utánpótlását” al-kotják; akik ugyan rendelkeznek valami-

A hajléktalanság problémájáról

Page 9: 2008. június-július

9 2008. június-július

lyen rendkívül rossz, szubstandard lakha-tással, fedéllel, ám az nem tartós, nem sta-bil. Ide sorolhatók a lakástalan fiatalok,akik kényszerûségbõl szüleiknél élnek;azok az emberek, akik albérletben laknak,nem lakás céljára szolgáló helyiségekbenhúzódnak meg, kényszerûségbõl valami-lyen intézmény lakói, továbbá a díjhátra-lékosoknak, illetve a különféle kamattar-tozásokkal küszködõknek rendkívül fel-duzzadt tábora. Vészjósló adat, hogy acsaládok 25 százaléka, tehát az összesháztartások egynegyede, 6 hónapot meg-haladó adósságokkal küzd – ez kb. egy-millió háztartást jelent ma Magyarorszá-gon.

A lakhatástól való megfosztottság ki-alakulásához hozzájárult a lakásprivatizá-ció, az 1993-ban megjelent Lakástörvény-

nyel. A törvény egyfelõl megszüntette alakásigénylés rendszerét, másfelõl a bérla-kásokra szóló vételi jog kiterjesztésévelszentesítette a privatizációt. Ennek követ-keztében radikálisan csökkent abérlakásszektor, megszûnt az állami la-kásállomány; olyan „perverz” lakásszek-tor jött létre, ahol az önkormányzati bér-lakások alig érik el a lakások 10 százalé-kát. Az új Lakástörvény megerõsítette azönkormányzatok tulajdonosi jogait a bér-lõkkel szemben, a bérlõk rovására szabá-lyozta az önkormányzatok lakbéremelésiés felmondási jogát. Ezek a változásokegyüttesen mozdították elõ, hogy a haj-léktalanság tömegessé legyen, és a jövõ-ben is újratermelõdjön.

A Lakástörvény életbelépésével egyi-dejûleg, a ’90-es évek elején, olyan mak-

rogazdasági folyamatok játszódtak le –ipari szerkezetváltás, GDP-csökkenés, areálbérek radikális visszaesése, 1, 5 milliómunkahely megszûnése, a munkanélküli-ség ugrásszerû növekedése –, melyek a la-kás fenntartási költségeinek emelkedésén,a korábbi kedvezõ kamatozású hitelek ka-matainak piacosításán és a szociális ellá-tórendszer korlátozásán keresztül elindí-tották az adósságspirált, kiélezték a díj-hátralékok felhalmozódásának problémá-ját. A lakásfenntartási költségek a ’80-asévekben a családi jövedelmek 10-15 szá-zalékát tették ki; ma már, a közüzemi dí-jak robbanásszerû emelkedése következ-tében, ez az arány átlagosan a jövedelmek30 százalékára rúg, de a legszegényebbcsaládoknál elérheti a családi jövedelmek60 százalékát is. Kiss Szilvia

. Randolph Braham professzor, a „Ma-gyar Holocaust”, „A magyar holokausztföldrajzi enciklopédiája” és sok másalapmû szerzõje, levelet írt Anthony D.Weiner kongresszusi képviselõnek a ma-gyarországi szélsõjobboldali jelenségekés a gyûlöletbeszéd szabadsága ügyében.Nyílt levele az Amerikai Magyar Népsza-va 2008. május 17-i számában jelent meg.Az alábbiakban kisebb rövidítéssel közöl-jük a levelet, amely azt is megmutatja,hogy a professzornak vannak még illúziói– bár fogyóban – a „nagy amerikai de-mokráciát” illetõen.

Kedves Kongresszusi Képviselõ Úr!Mint a Holocaust magyarországi túl-

élõjének írok Önnek.64 évvel azután, hogy a nácik a magyar

hatóságok közremûködésével 600 ezerzsidót kiirtottak, és már csak néhány túl-élõ van életben, úgy tûnik, „felelõs pozí-cióban” lévõ újságírók és politikusok azegyre hangosabb neofasisztákhoz,holokauszt-tagadókhoz csatlakoznak, ésaz antiszemitizmus tüzét szítják. Mintholokauszt-szakértõ, megdöbbenéssel ol-vastam Bayer Zsolt pimaszul antiszemita

írását. (Magyar Hírlap, március 19.) Ezaz írás – szerzõje a legnagyobb magyaror-szági ellenzéki párt vezetõjének, OrbánViktornak a tanácsadója – azokra a zsidó-ellenes támadásokra emlékeztetett, ame-lyek a náci Németországban és a háborúidején Magyarországon jelentek meg. Bayert és sok kollégáját, úgy látszik, fel-bátorította, hogy Sólyom László, Magyar-ország köztársasági elnöke, az alkotmá-nyos szabadságjogokra hivatkozva meg-vétózta a magyar Parlament törvényterve-zetét a gyûlöletet keltõ bûncselekményekbüntethetõségérõl. A törvény vétójával azelnök nem csupán a zsidókkal és aholokauszt túlélõivel szemben demonst-rálta érzéketlenségét, hanem mindazokkalszemben is, akik a magyar demokrácia, apluralizmus és a tolerancia harcosai. Aleghatározottabban meg vagyok gyõzõd-ve, hogy a magyar elnök tisztában van ve-le: sok nyugat-európai országban fogadtakel és alkalmaznak a legnagyobb szigorralilyen törvényeket.

Valójában nem lepett meg túlságosan,hogy az elnök nem írta alá a gyûlöletkel-tõ bûncselekményekrõl szóló törvényt, hi-

szen amikor Sólyom Úr az Alkotmánybí-róság elnöke volt, a Büntetõtörvénykönyvsok részét hatályon kívül helyezte, s ígyelvben lehetõvé tette olyan háborús bûnö-sök felmentését, akiket a magyar zsidó-ság kiirtásáért ítéltek el. Az már jobbanmeglepett, hogy April Foley, az EgyesültÁllamok magyarországi nagykövete, a minagy demokráciánk követe minderrõl hall-gatott, nem ítélte el az utcai antiszemitademonstrációkat és Bayer Zsolt írását.(Azóta a nagykövet, ha késve is, elhatá-rolódott Bayer Zsolt írásától és az antisze-mitizmustól, de a köztársasági elnökrõltermészetesen nem szólt. A szerk. ) A náci idõkben a világ nem hallotta megEdmund Burke figyelmeztetését: „Az ör-dög gyõzelméhez csak az kell, hogy a de-rék emberek semmit se tegyenek”. Remé-lem, hogy Ön, hatalmát és befolyását fel-használva, hallatni fogja a mi nagy de-mokráciánk tiltakozó hangját. Qui tacit,consentit. (A hallgatás beleegyezés. Aszerk. )

A legjobbakat kívánva:Randolph L. Braham, Professor

Emeritus.

Randolph Braham nyílt levele

Mennyire nyögdíj anyugdíj?

A nyugdíjak reálértéke 1998-ig fokoza-tosan csökkent, majd nõni kezdett. Tavalya hullámvasút újra lefelé indult, egy évalatt 2,5 százalékkal ért kevesebbet anyugdíj, mint 2006-ban, és idén se szá-míthatnak az érintettek sokkal jobbra. Haaz 1990-es szintet vesszük 100 egység-nek, 2006-ban 2,4 százalékkal haladtameg a nyugdíj az induló állapotot, tavaly

pedig lényegében azonos volt vele. Drá-maian megváltozott a nyugdíjas háztartá-sok kiadásainak szerkezete is. A létfenn-tartási kiadások (élelmiszer, háztartási ve-gyi áru, rezsiköltségek, egészségügyi kia-dások, lakáskarbantartás) az 1990-es 40,7százalékról tavaly már az összes kifizeté-sek kétharmadára dagadtak. Emiatt a sza-badon választott kiadások 60 százalékrólegyharmadra koptak. (HVG online, ápri-lis 23.)

A multik alig adóznakA Kopint-Tárki Zrt. számításai szerint

2006-ban a tényleges társasági adókulcs10,7 százalék volt, s a számított adóból isjöttek le kedvezmények. A Figyelõ egykorábbi cikke a nagyvállalatok sikeresadócsökkentési törekvéseit mutatja be:egyáltalán nem fizettek társasági adót2006-ban például az Audi, a Vodafone, azOMV magyarországi leánycégei. A CocaCola magyar leányvállalata 0,27, a Suzu-

NAGYÍTÓ

Page 10: 2008. június-július

2008. június-július 10

kié 1,37, a Tescóé 1,72 százalékos kulcs-csal adózott. A profitrepatriálások (a ha-szon hazautalásai) jelentõs jövedelemki-vonással járnak: 2006-ban már a bruttónemzeti termék több mint 4 százalékát tet-ték ki, és meghaladták a hatmilliárd eurót,ami már magasabb a folyó fizetési mér-leg hiányánál – írja az Állami Számvevõ-szék tanulmányára hivatkozva az FN. hu.

Csehországban egymillióansztrájkoltak

A június 24-i egyórás figyelmeztetõsztrájkot, a rendszerváltás utáni eddigi leg-nagyobb tiltakozó megmozdulást, a Cseh-és Morvaországi Szakszervezetek Szövet-sége szervezte, amelynek jelenleg 32 tag-szervezete és mintegy 540 ezres tagságavan. A szövetség elnöke, Milan Stech, eztnyilatkozta: „Tiltakozunk az infláció és anyugdíjkorhatár drasztikus emelése ellen,amely 65 év lenne, holott például a bányá-szok átlagosan csak 58 évet élnek. Köve-teljük a fizetõs egészségügy eltörlését, azintézmények tervezett privatizálásának avisszavonását.” (Népszabadság, 2008. jú-nius 25.)

Mátyás Gyõzõ: ABCÚGA monoki és 17 másik polgármester

petíciója a szociális támogatásokat mun-kához kötné. „Dolgozni csak pontosan,szépen…” igen, tudjuk, valóban úgy ér-demes – már amennyiben van munka.Mert ha egyszer látványosan érvényt aka-runk szerezni az „aki nem dolgozik, ne isegyék” elvnek, akkor legalább az esélyétillene megteremteni annak, hogy legyenmunka. (168 óra, június 28. )

Bächer Iván: Szörnyûségkészülõdik

A címként szereplõ kifejezés a magyarjobboldal vezetõ publicistájától, BayerZsolttól származik. Õ gyakran zsidózik,trianonozik, oláhozik és komcsizik, mostéppen folyamatosan cigányozik a többségnevében. Bayer nem magányos harcos:ezer szálon kötõdik a legnagyobb ellen-zéki párthoz, szavai – ha áttételesen is –Fidesz-szavak. A jobboldal szavai. A má-sik oldal – balnak ne nevezzük azért – szó-talan. Gondolattalan. Eszmétlen. És itt vana maroknyi “liberális jogvédõ”. Mi isokok vagyunk. A csendesek, a hallgatók,a kushadók, mindannyian.

A Magyar Gárda immár naponta ad hírtmagáról. Megszervezõdött minden me-gyében. Masírozik nappal és éjjel, falva-kon, városokon, utcákon, tereken. Gyûlö-lettel teli, pogromos. Minden szava gyúa-nyag. A gyûlölet szavait gyûlöletbõl fa-kadó tettek követhetik majd. És közben ataláros doktorok felszámolták a jogbizton-

ságot, megingatták a polgárok bizalmát azigazságszolgáltatásban, szétzüllesztettéka rendõrséget. Bayernak igaza van: vala-mi szörnyûség készülõdik.

És az is bizonyos, hogy azután majdlesz rendcsinálás. Rend lesz. Azután. . .(Népszabadság, 2008. június 26. )

“Sikk lett a rendõrök köztcigányellenesnek lenni”

Máté Mihály cigányságkutató, voltrendõrnyomozó szerint kártékony és ha-mis a “cigánybûnözés” fogalma. Valójá-ban nincs sajátos cigány bûnelkövetés.Statisztikailag valóban az a látszat, hogyarányosan sokkal több bûnt követnek el,mint a többség. De az egyoldalúan kezeltadatok elfedik, hogy hasonló a helyzetazoknál, akik hasonló társadalmi helyzet-ben vannak – vagyis a szegényeknél. Azetnikai jellemzõknél sokkal fontosabbaka szociálisak. A statisztikai szemlélet fél-revezetõ. Nem írja le például a bûnözõhelyzetét. Ha ellopnak egy biciklit, azügynek számít. De ügy az is az, ha valakifehérgalléros bûnözõként károsítja meg abefektetõket. Persze, nyilván egyszerûbbOrsós Jóskát megfogni, mint az egyete-met végzett bankárt lebuktatni. Ráadásula rendõrök körében masszívan jelen vanaz elõítéletesség. Nem véletlen tehát, hogya cigányok kerülnek inkább börtönbe.(HVG online, május 8. )

Martin Jacques: Fasisztatrend Olaszországban

Berlusconi elsõ kormányzati periódusa sa-ját gazdasági hatalmának megerõsítését ésaz ellene felmerülõ jogi vádak visszaveré-sét szolgálta. A mostani második perió-dus jellege más. A bevándorló-ellenesÉszaki Liga és a Nemzeti Szövetség meg-erõsödött, Rómában neofasiszta polgár-mestert választottak. Olaszországban erõ-södik a fasiszta tendencia. Európa vi-gyázz!, (Sajnos ez utóbbinak, kevés jelevan. A szerk.) (http://commentisfree.guardian. co. uk, április 30.)

A neoliberalizmus szóvivõ-jének vallomása

A Financial Times legnevesebb neoli-berális ideológus-újságírója, Martin Wolf,így fakadt ki, amikor állami pénzekkel se-gítették ki a gödörbõl a Bear Stearns be-fektetési társaságot: „ez az a nap, amelyenmeghalt a globális szabad piac álma”.(The News International, május 5. )

Az európai bankokat erõ-sebben sújtja a válság

Mára kiderült, hogy bár a hitelválság arivális USA másodlagos ingatlanpiaci ér-tékpapírjainak elértéktelenedése nyomán

az amerikai bankoknál kezdõdött, az euró-pai bankok veszteségei nagyobbak. A glo-bális bankok 2007 eleje óta 387 milliárddollár veszteséget ismertek be, ebbõl 200milliárd az európai, 166 milliárd az ame-rikai pénzintézetek kára. Az elmúlt évek-ben az amerikai bankok sikeresen adtáktovább a kétes ingatlanpiaci követelése-ket az európaiaknak és az ázsiaiaknak. Rá-adásul a veszteségek pótlására az észak-amerikai bankok több pénzt tudtak össze-gyûjteni: 141 milliárd dollárt; az európa-iak csak 125. 5 milliárdot. (The Financi-al Times, június 5. )

Európai nagyágyúk pénz-ügyi válságkezelést sürget-nek

A fejlett európai országok médiájábanfeltûnõen visszhangtalan maradt az a má-jus végén írt nyílt levél, amelyben olyaneurópai politikus nagyágyúk, mint JacquesDelors, Jacques Santer, Helmut Schmidt,Otto Graf Lambsdorff, Lionel Jospin,Michel Rocard, Massimo d’Alema, PoulNyrup Rasmussen és mások fogalmazzákmeg közös álláspontjukat az aktuális nem-zetközi pénzügyi válsággal és a reá adan-dó európai válasszal kapcsolatban. Arrasarkallják José Manuel Barrosot, a brüsz-szeli Bizottság elnökét: lépjen a tettek me-zejére, kezdeményezzen európai és glo-bális válságkezelést. Felhívásuk mottója:„A pénzpiacok nem kormányozhatnakminket!” (Miért nem szóltak évekkel eze-lõtt? A szerk. ) (Kézfogás, június, 11-12.o.)

Éhséglázadások, csillagá-szati élelmiszerárak ésprofitok

Az agrármultik hatalmasat kaszálnakaz élelmiszerválságon, miközben minden-ki más szenved tõle. A gabona-feldolgo-zással foglalkozó Archer-Daniels-Midland 42 százalékos profitemelkedéstjelentett. A Monsanto, amely vetõmag- ésnövényvédõszerek elõállításával foglal-kozik, vagy a Deere & Co. , az ismert me-zõgazdasági gépgyártó, a Mosaic mûtrá-gyagyártó egytõl egyig csodás negyedé-vet könyvelhettek el. Ugyanakkor éhség-lázadások híre érkezett Etiópiából, Indo-néziából, Mexikóból, Burkina Fasóból,Kamerunból, Egyiptomból, Szenegálból,Marokkóból, Haitiról. Bush értékelése ahelyzet kialakulásáról, amelyért részbena feltörekvõ országok gyors fogyasztás-növekedését tette felelõssé, heves indula-tokat váltott ki, fõleg Indiában. Ráadásulaz ENSZ élelmezésügyi szervezete, aFAO adatai szerint éppen az Egyesült Ál-lamokban nõtt meg leginkább a kereslet agabonafélék iránt, részben a biodízel gyár-

Page 11: 2008. június-július

11 2008. június-július

A Magyar Szociális FórummozgalmakértAlapítvány (MSZF-A) köré csoportosultmintegy 30 civil szervezet 2008. május21. -én kelt nyilatkozatában tiltakozott azUSA Kuba-politikája ellen, amellyel évti-zedek óta akadályozza egy magát felsza-badító, függetlenségéért küzdõ nép bol-dogulását. A civil szervezetek annak amintegy 180 országnak az álláspontját tá-mogatják, amely az ENSZ Közgyûlésénévrõl évre elítéli az USA Kuba-ellenesembargóját, ezt a nemzetközi joggal szö-gesen ellentétes cselekményt. A nyilatko-zat sem a Külügyminisztérium, sem a szé-lesebb nyilvánosság részérõl nem váltottki semmiféle visszhangot.

A rendszerváltás után a Magyar Köz-társaság is beállt a „világ demokráciáinakegyesítését” célul kitûzõk táborába.Madeleine Albrightnak, az USA külügy-miniszterének 1999. januári javaslatára2000-ben több mint 100 ország részvéte-lével létrejött a „Demokráciák Közössé-gének Tanácsa” (Council for Community

of Democracies - CCD). Mark Palmer voltbudapesti amerikai nagykövet ötlete nyo-mán Kovács László külügyminiszter se-gítségével 2004-ben hazánkban külön in-tézet alakult, azzal a céllal, hogy „meg-ossza a közép-kelet-európai országok át-alakulási folyamatainak tapasztalatait akubai ellenzékkel”. Ennek jegyében uta-zott nemrégiben az USÁ-ba és KubábaEörsi Mátyás is.

Az Európai Unió láthatóan a Bush-ad-minisztrációtól eltérõ irányvonalat követKubával kapcsolatban. Az EU és Kubaközötti kapcsolatok normalizálása érde-kében az Európai Parlament brüsszeli épü-letében 2008. május 26-án a Kubával szo-lidáris EP csoport és civil szervezetek kö-zös tanácskozást tartottak. A résztvevõkkiemelték Kubának a Millenniumi Fej-lesztési Célok megvalósítása érdekébenkifejtett, figyelemre méltó tevékenységét(pl. az oktatás, az egészségügy terén), to-vábbá a katasztrófa sújtotta fejlõdõ orszá-goknak nyújtott humanitárius segítséget.

A tanácskozás résztvevõi egyhangúlag kö-vetelték az EU és Kuba közötti kapcsola-tok normalizálását, és a Kuba elleni szank-ciók megszüntetését.

Ennek eredményeképpen az EurópaiUnió külügyminiszterei 2008. június 19. -én egyhangúlag, véglegesen eltörölték a2003-ban bevezetett, 2005-ben felfüg-gesztett Kuba-ellenes szankciókat. Mintmondták, ezzel „további reformokra kí-vánják biztatni” Raúl Castro kubai elnö-köt. – Az USA a szankciókat továbbra isfenntartja.

Felmerül a kérdés: kihez és mihez iga-zítja külpolitikáját Magyarország? ABush-adminisztrációhoz, vagy az EU egy-hangú döntéshez? Ha a magyar külügy-miniszter Brüsszelben nem jelentett be kü-lönvéleményt, akkor Magyarország miértvan a Kuba elleni amerikai hadjáratokfrontvonalában?

Benyik Mátyásaz ATTAC Magyarország elnöke

Ezt az írást a Népszabadság nem közölte.

Kihez és mihez igazítja külpolitikáját Magyarország?A Magyar Köztársaság is részese a “nyugati demokrácia” erõszakos exportjának?

tás miatt, Indiában és Kínában viszont lé-nyegében stagnált az egy fõre jutó fo-gyasztás az elmúlt két évtizedben. Az élel-miszer- és nyersanyagárak emelkedésé-hez valójában elsõsorban a befektetési ala-pok spekulációi adják a hátteret. (Másszakértõk hangsúlyozzák, hogy az élelmi-szerbiztonság romlása összefügg aglobalizációval. A szerk. ) (HVG online,május 5.)

Fidel Castro az USA 4. in-tervenciós flottájáról

A flottát 1943-ban létesítették, hogyharcoljon a náci tengeralattjárók ellen, ésvédje a szállítóhajókat. 1950-ben felosz-latták, mert szükségtelenné vált; mostazonban június elsejei hatállyal helyreál-lították. Intervenciós céljait maguk a kato-nai vezetõk tárják fel nyilatkozataikban:a flotta hatókörzetébe fog tartozni többmint 30 ország 15, 6 millió tengeri négy-zetmérföldes területen, Közép- és Dél-Amerikával, beleértve a Karib-tengert és12 szigetét, valamint Mexikót és az At-lanti Óceán európai területekkel érintkezõvizeit.

Az USA-nak már van 2. , 3. , 5. , 6. , és7. flottája, amelyek az Atlanti Óceán nyu-gati részén, a Csendes Óceán keleti ré-szén, a Közel-Keleten, a Földközi Tenge-ren, az Atlanti Óceán keleti részén és aCsendes Óceán nyugati részén települnek.

Már csak a 4. flotta hiányzott ahhoz, hogya Föld valamennyi tengerét folyamatos el-lenõrzés alatt tartsák. Az anyahajók és azatombombák, amelyekkel országainkat fe-nyegetik, arra szolgálnak, hogy borzalmatés halált hozzanak, nem pedig arra, hogya terrorizmus és a törvénytelen cselekmé-nyek ellen harcoljanak. Igazából azt kel-lene szolgálniuk, hogy megszégyenítséka birodalom cinkosait, és megsokszoroz-zák a népek közötti szolidaritást.(http://left. ru/2008/6/castro175-3.phtml?print)

Földfogalások BrazíliábanÁllandósultak Brazíliában a földnélkü-

li parasztok szervezett akciói. Az uruguayihatár mellett a Stora Enso társaság ültetvé-nyeket akar létesíteni. Sokszáz paraszt el-foglalta a területet. A parasztok táborátmegtámadta a rendõrség, 800 nõt letartóz-tattak, közülük 50-en megsebesültek. Amalmöi Európai Szociális Fórumon, 2008.szeptemberében kiemelt téma lesz a bra-zil parasztokkal való szolidaritás.(Japonesia Review, május 16. )

Nick Mottern: Az iraki olajellenõrzése és az amerikaimegszállás

Elõkészítés alatt áll egy hosszú távú“biztonsági” alku az USA és Irak kormá-nya között, amely sok évig tartaná Irak-

ban az USA csapatait, miután a megszál-lásra vonatkozó ENSZ-mandátum ez évvégén lejár. A hírek szerint a tervezettmegállapodás teljes szabadságot adna azEgyesült Államoknak, hogy katonai mû-veleteket végezzen, mentesítené az ameri-kai katonákat és zsoldosokat a bûnvádi el-járástól, szentesítené az amerikaiak jogát,hogy irakiakat börtönözzenek be és val-lassanak, valamint az amerikai kereske-delmi elõjogokat is. A tárgyalások kap-csán nem szólnak az olajról. Pedig nemvéletlen, hogy június 19-én egyszerre ér-kezett a hír a „biztonsági“ egyezményrõl,és arról, hogy a megszállt Irak kormányakész szerzõdni az ExxonMobillal, aShellel, a BP-vel, a Chevronnal és aTotallal a világ harmadik legnagyobbkészletét tartalmazó olajmezõk fejleszté-sére. Az orosz, kínai és indiai versenytár-saktól eltérõen, a nyugati cégek pályázatnélkül kapják a szerzõdéseket. A „bizton-sági szerzõdéssel” az Egyesült Államoknem külsõ támadóktól fogja védeni azolajmûveleteket, hanem maguktól az ira-kiaktól. A hosszú távú ügyletek talán leg-fontosabb ellenzõi az iraki olajmunkás-szakszervezet tagjai, akik a megszállást isellenzik. (United Press International, jú-nius 19. )

(Rovatunk cikkeit Benyik Mátyás ésSzende György gyûjti, fordítja)

Page 12: 2008. június-július

2008. június-július 12

A Marx Károly Társaság idõszakos lapja

Felelõs kiadó: a Társaság elnöke1067 Bp. Eötvös u. 2. Tel: 342-1068Szerkeszti: a SzerkesztõbizottságOTP számlasz.: 11711041-20859590

Nytsz.: 75/763/1997Internet: http://dialektika.extra.huFelelõs szerkesztõ: dr. Rozsnyai ErvinNyomás: Vasas-Köz Kft. Budapest

A MARX KÁROLYTÁRSASÁG

KÖZLEMÉNYEI• Május 16-án központi FórumunkonSoraya E. Álvarez asszony, a KubaiKöztársaság magyarországi nagykö-vete tartott nagysikerû elõadást Ho-gyan tudott „túlélni” Kuba? címmel.Elõadásában a nép és a vezetés közöt-ti bizalom folytonos megújításánakmeg nem szakadó folyamatáról be-szélt. Gondolatainak lényegét és a vi-ta egyes mozzanatait Rozsnyai Ervinfoglalja össze a Dialektika jelen szá-mában.• Május 31-én mûhelyvitát tartottunkÚj dokumentumok a sztálini korszaktörténetérõl címmel. Dr. BenediktSzvetlána, az új dokumentumokat isfigyelembe véve, bizonyította a kor-szakot ért támadások egyoldalúságát.Dolmány Balázs egy jelentõs per anya-gát elemezte. A tanácskozáson élénkvita után a résztvevõk úgy döntöttek,hogy a sztálini korszakról a mûhely-vitát szeptember 13-án, szombaton 10órakor folytatjuk. Ezúttal HirschlerTamás ismertet új dokumentumokat.A mûhelyvita-sorozat tartalmát annaklezárta után fogjuk ismertetni a Dia-lektikában.• Június 20-án Hámori Csaba, azMSZP Baloldali Tömörülése ÜgyvivõTestületének tagja tartott beszámolótTársaságunk és a Május Elseje Társa-ság közös Fórumán, Az MSZP belsõhelyzetérõl címmel. Elmondta: pártjá-ban tisztában vannak egy elõrehozottválasztás veszélyes következményei-vel. Összetartó erõ, hogy a választásokkésõbbi idõpontja esetén az MSZP po-zíciója erõsödhet.• A Marx Károly Társaság vezetõségeülést tartott június 14-én. Társaságunkelnökének belpolitikai beszámolójátlapunkban olvashatják. Hirschler Ta-más ügyvezetõ titkár számot adott Tár-saságunk szervezeti és anyagi helyze-térõl, a Dialektika terjesztésének ne-hézségeirõl. Dr. Farkas Péter beszá-molt a civilszervezetekkel kiépítettkapcsolatainkról. Szó esett Társasá-gunk második félévi tervezett tevé-kenységérõl is.• Legközelebb szeptember 19-én, pén-teken 16 órakor tartunk központi fó-rumot. Dr. Mocsáry József tart elõ-adást A magyar mezõgazdaság szét-verésérõl címmel.• A Dialektika következõ (augusztus-szeptemberi) száma szeptember elejénjelenik meg.

Az én hazám fekete föld,Melyen pompás a búza;

Melyen kövér mag dús kalászNemes fejét lehúzza;

Az én hazám fekete földMin érik drága élet,

S olcsó az ember élete,És éhen vész a lélek;

Hol koplalás van akkor is,Ha roskadó az asztag:

Az én hazám fekete föld,Az én hazám akaszttat.

Fekete, hogyha déli napArannyal önti végig,

S erdõ, mezõ száz zöld dalaSzimfóniáz az égig;

Fekete, hogyha alkonyatLágy rózsaszínbe vonja,

És peng a fû között tücsök,Az este cimbalomja;

S mikor fölébe kék csodátAz éjjel csillagoztat:

Az én hazám fekete föld,Az én hazám akaszttat.

Zsíros föld, mit török, tatárMagyar csonttal dagasztott,

Hol ropnak most õrült urak,S lopnak konok parasztok,

Pogány föld, mely ma KrisztusértTajtékot túrva harcol,

S az Embernek Fiját, imé,Ököllel csapja arcul;

Hol még nem ember a szegény,S nem ember már a gazdag:

Az én hazám fekete föld,Az én hazám akaszttat.

Az én hazám fekete föld,Min drága élet érik,

S hol bárgyu barmok, bõsz birákAz életet herélik.

Az én hazám vértõl büdös,S kiloccsant agyvelõtül,

Hol csámcsogó, csúf csõcselékHalált röhögni csõdül,

Az én hazám kéjtõl röhög,Ha könnyt és kínt fakaszthat:

Az én hazám fekete föld,Az én hazám akaszttat.

Az én hazám gazemberekBordélya, bûnök óla;

Az én hazámon átok ül,És nem tud tenni róla;

Az én hazámat tetvesekBekenték szörnyû varral,

És csókolják bélpoklosok,S átfogják céda karral.

Az én hazám a tébolyé,Mit Belzebub igazgat:

Az én hazám fekete föld,Akaszttat és akaszttat.

S az én hazám mégis hazám.A vérem és a nyelvem

Mindig hozzá fog szítani,Át vágyon, célon, elven.

S bár szégyen és bár iszonyatMagyarként állni gáton:

Azt is, hogy nem vagyok magyar,Csak magyarul kiáltom!

Az én hazám fekete föld,Amely véres vigaszt ad:

Magyar leszek még akkor is,Ha érte felakaszttat.

Büszke dalSimor András szerkesztésében a közelmúltban jelentek meg Gábor Andor válogatott ver-sei, „Büszke dal” címmel. – Sajnos, ezúttal is idõszerûek az ismert közhelyek: „hiánytpótol”, „adósságot törleszt” stb. Igaz, Gábor Andornak legalább a neve hangzik vala-mivel ismerõsebben elvtársaink fülében, mint – mondjuk – Sándor Kálmáné, SzabóFerencé, Uitz Béláé, Goldmann Györgyé, a magyar szocialista irodalom, zene, festé-szet, szobrászat megannyi (ma már klasszikusnak mondható) alkotómûvészéé. Herdál-juk õket, ahogy elvesztegettük ígérkezõ szabadságunkat is.

Simor András megállapítja elõszavában: Gábor Andor „az Ady halála utáni idõktõla József Attila fellépéséig tartó idõszak legjobb magyar verseit írta meg”. Közöljük azegyik (viszonylag) legismertebbet (amely talán arra a mai kérdésre is válaszol, hogy kiaz „idegenszívû”).

Az én hazám