xxiii. évfolyam, 2015. október 10. 8. kisbÍrÓa kivilágos kivirradtig fesztivál előestéje...

16
KISBÍRÓ KISBÍRÓ 8 8 . . XXIII. évfolyam, 2015. október 10. KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE WWW.KISUJSZALLAS.HU Éljünk vele! Városunk közelmúltjában ez volt a harmadik legnagyobb, ugyanakkor a leglátványosabb beruházás. A költségeket érzékeltető képzeletbeli dobogó harmadik fokára a megvalósítás 1,3 milliárd forintos költségével, a látvány gazdagságát mutató képzelt dobogó első fokára pedig a sokszínűsége miatt léphetett. Akik rendszeresen olvassák hírlevelünket, azok már tudják, hogy a „Kisújszállás városközpont funkcióbővítő megújítása” című, európai uniós és állami támogatással megvalósított projektről van szó, melynek záró ünnepségére a napokban, szeptember 25-én került sor. Bár a beruházás alapkövét két éve, 2013. szeptember 20-án helyeztük el, a tervező, előkészítő munkák már 2008 óta folytak. Igyekeztünk úgy ütemezni a feladatokat, hogy azokat minél gyorsabban megvalósíthassuk, és a lakosságot a lehető legkevésbé terheljük az építésekkel járó kényelmetlenségekkel. A lakosok türelmét és támogató hozzáállását ezúton is megköszönöm. A program három részből állt. A Kálvin park és környékének felújításával kezdtünk. Emlékeznek még arra, hogy szépültek meg lépésről lépésre, napról napra a park fái, zöldfelületei, járdái, útjai, „utcabútorai”–, azaz padjai, kandeláberei, információs táblája? Felújítottuk a piaccsarnoksort, egy látványos kapuval és „A piacos fiú” szobrával emléket állítottunk a régi piacnak. 2014 nyarán már megtelt élettel a városközpont e felújított része, szívesen sétálgattak, beszélgettek, fagylaltoztak az erre járó gyerekek, felnőttek egyaránt. A projekt a Városháza és parkjának felújításával folytatódott. A park felfrissült: a növényzete megújult, sétányok épültek, hangulatos padok, asztalok kerültek a sétautak mellé, rendezvényteret építettünk, újraalkottuk a régi zenepavilont, felújítottuk a szökőkutat, új parkolókat alakítottunk ki, városmakett és humán napóra díszíti a Városháza előtti teret. Maga az épület visszakapta a második világháborúban lebombázott két középső tornyát, és végre sikerült a tetőfelújítást is megvalósítanunk. Rendbe tettük a Városháza belső udvarát, és megtörtént az akadálymentesítés. A tavalyi Kivilágos Kivirradtig Fesztiválra elkészült az épület homlokzatának felújítása is, és a Városháza mint egy méltóságteljes királynő mutatta meg szépségét előttünk. Mindennek a koronája lehet, hogy az épületet műemlékké nyilvánították. A városközpont felújításának harmadik szakasza a hajdani Színház és Vigadó, később mozi felújítása volt. Bíztunk a tervek szerinti előrehaladásban, de váratlan problémákkal kellett szembenéznünk a felújítás során, melyek odavezettek, hogy a tervezettekhez képest későn érkezhetett el az a nap, amelyet annyira vártunk már: a Vigadó átadásának napja. Az idei Kivilágos Kivirrad- tig Fesztivál keretében tartottuk meg a megnyitó örömünnepét, aminek csak a Vigadó színháztermének 256 fős befogadóképessége szabott határt. Amit tehettünk, mindent megtettünk azért, hogy az érdeklődő lakosok részesei lehessenek az első napok örömének. Egyrészt a TV Kisúj műsorában ki-ki visszanézheti, -hallgathatja a megnyitó eseményeit: dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, országgyűlési képviselőnknek és Halász János országgyűlési képviselőnek, városunk díszpolgárának ünnepi köszöntőit, valamint a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek díszelőadását. Ez utóbbi azért is kedves a szívünknek, mert Csikos Sándor Jászai-díjas Érdemes Művész, az előadás rendezője a városunkhoz valamilyen módon kötődő írók és költők műveiből állított össze erre az alkalomra szép ünnepi műsort. Másrészt a megnyitó utáni napon egész nap lehetőséget biztosítottunk arra, hogy ki-ki részese legyen a felújított, immáron Vigadó Kulturális Központ látványának. Örömmel tapasztaltuk, hogy összesen közel ezren, majd a további napokon még több százan vettek részt a szervezett látogatásokon. Remélem, jól érzékeltük a kisújszállásiak örömét. Magam megvallom, elfogult vagyok, mint mindazok, akik nem tudnak érzelmek nélkül gondolni a régi mozira, ifjúkorunk kedvelt szórakozóhelyére, megannyi kedves emlék színhelyére. Kevésnek érzem a szavakat ahhoz, hogy megfogalmazzam, milyen öröm ennek a szép Vigadónak a felújítása, a tudat, hogy nemcsak megmentettünk városunk számára egy értékes szecessziós épületet, hanem a gazdag helyi közösségi és kulturális életnek is méltó színteret teremtettünk. A Vigadó felújítása ugyanis azt is jelentette, hogy az épület bővült, új funkciókat is kapott. A színházterem mellett foglalkoztató helyiségeket, kávézót és büfét, bowlingpályát, melegítőkonyhát alakítottunk ki. Az első visszajelzések Önöktől szintén az örömről szólnak szóban és cselekedetekben egyaránt. Ez utóbbi kapcsán arra gondolok, milyen sokan eljöttek a Vigadó első rendezvényeire: Farkas Gábor Liszt-díjas zongoraművész és a Szolnoki Filharmonikus Zenekar közös koncertjére, a megyei kórustalálkozóra vagy a Mellofon Fúvósegyüttes idősek napi koncertjére. A mozielőadások iránt is nagy az érdeklődés, hallom ugyanis: vannak filmek, amelyekre már napokkal a vetítés előtt elfogytak a jegyek… Számomra ennél nincs beszédesebb visszajelzés az Önök öröméről. Látva a Vigadó szépségét, sokan azzal fordultak hozzám is, több képviselőtársamhoz is, hogy ’ugye, vigyázunk rá?’ Nos, ez közös felelősségünk, hadd osszam ezt meg hát mindenkivel, aki a Vigadóba lép. Merthogy ez a múltbeli értékeit is őrző, ugyanakkor modern épület mindannyiunké, városunk lakosaié, az örömmel és a felelősséggel együtt. A Vigadó megnyitója egyben zárása is volt a városközpont megújításáról szóló projektnek. Ezért e helyen is köszönetet mondok mindazoknak, akik bármilyen módon elősegítették e projekt megvalósítását, benne a Vigadó felújítását. Azt kívánom, ne lankadjon az érdeklődés a benne zajló kulturális programok iránt, szolgálja a Vigadó szellemi és közösségi életünk további gazdagodását. Éljünk az általa kínált lehetőségekkel! Kecze István polgármester

Upload: others

Post on 17-Oct-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

KISBÍRÓKISBÍRÓ88 ..

XXIII. évfolyam, 2015. október 10.

KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE

WWW.KISUJSZALLAS.HU

Éljünk vele!Városunk közelmúltjában ez volt a harmadik legnagyobb, ugyanakkor aleglátványosabb beruházás. A költségeket érzékeltető képzeletbelidobogó harmadik fokára a megvalósítás 1,3 milliárd forintos költségével,a látvány gazdagságát mutató képzelt dobogó első fokára pedig asokszínűsége miatt léphetett. Akik rendszeresen olvassák hírlevelünket,azok már tudják, hogy a „Kisújszállás városközpont funkcióbővítőmegújítása” című, európai uniós és állami támogatással megvalósítottprojektről van szó, melynek záró ünnepségére a napokban,szeptember 25-én került sor.

Bár a beruházás alapkövét két éve, 2013. szeptember 20-án helyeztükel, a tervező, előkészítő munkák már 2008 óta folytak. Igyekeztünk úgyütemezni a feladatokat, hogy azokat minél gyorsabban megvalósíthassuk,és a lakosságot a lehető legkevésbé terheljük az építésekkel járókényelmetlenségekkel. A lakosok türelmét és támogató hozzáállásátezúton is megköszönöm.

A program három részből állt. A Kálvin park és környékénekfelújításával kezdtünk. Emlékeznek még arra, hogy szépültek meglépésről lépésre, napról napra a park fái, zöldfelületei, járdái, útjai,„utcabútorai”–, azaz padjai, kandeláberei, információs táblája?Felújítottuk a piaccsarnoksort, egy látványos kapuval és „A piacos fiú”szobrával emléket állítottunk a régi piacnak. 2014 nyarán már megteltélettel a városközpont e felújított része, szívesen sétálgattak, beszélgettek,fagylaltoztak az erre járó gyerekek, felnőttek egyaránt.

A projekt a Városháza és parkjának felújításával folytatódott. Apark felfrissült: a növényzete megújult, sétányok épültek, hangulatospadok, asztalok kerültek a sétautak mellé, rendezvényteret építettünk,újraalkottuk a régi zenepavilont, felújítottuk a szökőkutat, új parkolókatalakítottunk ki, városmakett és humán napóra díszíti a Városháza előttiteret. Maga az épület visszakapta a második világháborúban lebombázottkét középső tornyát, és végre sikerült a tetőfelújítást is megvalósítanunk.Rendbe tettük a Városháza belső udvarát, és megtörtént azakadálymentesítés. A tavalyi Kivilágos Kivirradtig Fesztiválra elkészültaz épület homlokzatának felújítása is, és a Városháza mint egyméltóságteljes királynő mutatta meg szépségét előttünk. Mindennek akoronája lehet, hogy az épületet műemlékké nyilvánították.

A városközpont felújításának harmadik szakasza a hajdaniSzínház és Vigadó, később mozi felújítása volt. Bíztunk a tervekszerinti előrehaladásban, de váratlan problémákkal kellettszembenéznünk a felújítás során, melyek odavezettek, hogy atervezettekhez képest későn érkezhetett el az a nap, amelyet annyiravártunk már: a Vigadó átadásának napja. Az idei Kivilágos Kivirrad-tig Fesztivál keretében tartottuk meg a megnyitó örömünnepét, aminekcsak a Vigadó színháztermének 256 fős befogadóképessége szabotthatárt.

Amit tehettünk, mindent megtettünk azért, hogy az érdeklődő lakosokrészesei lehessenek az első napok örömének. Egyrészt a TV Kisúj

műsorában ki-ki visszanézheti, -hallgathatja a megnyitó eseményeit: dr.Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, országgyűlésiképviselőnknek és Halász János országgyűlési képviselőnek,városunk díszpolgárának ünnepi köszöntőit, valamint a debreceniCsokonai Nemzeti Színház művészeinek díszelőadását. Ez utóbbiazért is kedves a szívünknek, mert Csikos Sándor Jászai-díjas ÉrdemesMűvész, az előadás rendezője a városunkhoz valamilyen módon kötődőírók és költők műveiből állított össze erre az alkalomra szép ünnepiműsort. Másrészt a megnyitó utáni napon egész nap lehetőségetbiztosítottunk arra, hogy ki-ki részese legyen a felújított, immáron VigadóKulturális Központ látványának. Örömmel tapasztaltuk, hogy összesenközel ezren, majd a további napokon még több százan vettek részt aszervezett látogatásokon.

Remélem, jól érzékeltük a kisújszállásiak örömét. Magammegvallom, elfogult vagyok, mint mindazok, akik nem tudnak érzelmeknélkül gondolni a régi mozira, ifjúkorunk kedvelt szórakozóhelyére,megannyi kedves emlék színhelyére. Kevésnek érzem a szavakat ahhoz,hogy megfogalmazzam, milyen öröm ennek a szép Vigadónak afelújítása, a tudat, hogy nemcsak megmentettünk városunk számáraegy értékes szecessziós épületet, hanem a gazdag helyi közösségi éskulturális életnek is méltó színteret teremtettünk. A Vigadó felújításaugyanis azt is jelentette, hogy az épület bővült, új funkciókat is kapott. Aszínházterem mellett foglalkoztató helyiségeket, kávézót és büfét,bowlingpályát, melegítőkonyhát alakítottunk ki.

Az első visszajelzések Önöktől szintén az örömről szólnak szóbanés cselekedetekben egyaránt. Ez utóbbi kapcsán arra gondolok, milyensokan eljöttek a Vigadó első rendezvényeire: Farkas Gábor Liszt-díjaszongoraművész és a Szolnoki Filharmonikus Zenekar közös koncertjére,a megyei kórustalálkozóra vagy a Mellofon Fúvósegyüttes idősek napikoncertjére. A mozielőadások iránt is nagy az érdeklődés, hallom ugyanis:vannak filmek, amelyekre már napokkal a vetítés előtt elfogytak ajegyek… Számomra ennél nincs beszédesebb visszajelzés az Önököröméről.

Látva a Vigadó szépségét, sokan azzal fordultak hozzám is, többképviselőtársamhoz is, hogy ’ugye, vigyázunk rá?’ Nos, ez közösfelelősségünk, hadd osszam ezt meg hát mindenkivel, aki a Vigadóba lép.Merthogy ez a múltbeli értékeit is őrző, ugyanakkor modern épületmindannyiunké, városunk lakosaié, az örömmel és a felelősséggel együtt.

A Vigadó megnyitója egyben zárása is volt a városközpontmegújításáról szóló projektnek. Ezért e helyen is köszönetet mondokmindazoknak, akik bármilyen módon elősegítették e projektmegvalósítását, benne a Vigadó felújítását. Azt kívánom, ne lankadjon azérdeklődés a benne zajló kulturális programok iránt, szolgálja a Vigadószellemi és közösségi életünk további gazdagodását. Éljünk az általakínált lehetőségekkel!

Kecze István polgármester

Page 2: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2. oldal Kisbíró 2015. október 10.

Németh Beátaadminisztrátor

Úgy gondolom, már szükséges volta város lakói számára egy kulturálisközpont létrehozása. Nagyon örülök,hogy ilyen impozáns épületet adtak át.Két gyerekem van, így külön örömszámomra, hogy már nem szükségesmás városba elutaznunk, ha mozibavagy bowlingozni szeretnénk menni

a családommal. Érdeklődve várjuk, hogy milyen kulturális zenei,színházi élményekkel gazdagodhatunk majd a jövőben.

Pap Endréné álláskereső

Csodálatos lett a Vigadó épülete. Amikormegnyitott, részt vettem a bejárásában,ahol nagyon tetszett a körbevezetés, az

épület története pedig magával ragadott.A családdal már lefoglaltuk a jegyeket

egy 3D-s mozifilm vetítésre, amit nagyonvárok már. Úgy gondolom, ezt az

épületet úgy lehetne megóvni a jövőnemzedékeinek, hogy a sajátunknak tekintjük, és büszkén mutatjuk

a városunkba érkezőknek.

Magyar Géza nyugdíjas

Nagyon szép lett a Vigadó épülete kívül-belül. Már részt vettem egy

hangversenyen, ami csodálatos élményvolt. Ha én egyedül nem is, de a

kisújszállási Szociális Otthon lakóivalszívesen részt vennék még

hangversenyeken, színházi előadásokonvagy egészségmegőrző programokon.

Összeállította: Majláth Anna és Szabó Krisztián

Szenti Ernőnényugdíjas rajztanár

A Kórustalálkozó és az Idősek Napjaalkalmából rendezett eseményekenvettem részt eddig. Nagyon elnyertetetszésemet a épület, főleg az erkélykialakítása a kényelmes fotelekkel.Szeretek színházba járni, ezért isszeretném, ha minél több színházi darabkerülne majd megrendezésre a Vigadó

színpadán. Véleményem szerint ezt az épületet kiemelten kell óvni,becsülni, hogy szépsége sokáig megmaradhasson számunkra.

MEGKÉRDEZTÜK...Ön milyen programokkal töltené meg a

Vigadót?

MEGHÍVÓ

Kisújszállás Város Önkormányzataés a Kisújszállási

’56-os Emlékek Ápolása Alapítvány2015. október 23-án megemlékezést tart

az 1956-os forradalom és szabadságharcról,valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának

évfordulójáról,mely megemlékezésre tisztelettel várjavárosunk valamennyi kedves lakosát

és a városhatáron túlról érkezőérdeklődő vendégeinket.

A megemlékezés programja.10.00 órakor a Református templomban:

IstentiszteletIgét hirdet:

Szilágyi Gábor református lelkészelnök

10.40 órakor az 1956-os emlékműnél,a Református templom előtti téren:

Ünnepi megemlékezésKoszorúk, virágok elhelyezése

Kiss Tamás kisújszállási születésű költőszobrának avatása

Közreműködik: a Mellofon FúvósegyüttesSzálkay János karnagy vezetésével

„Adj erőt és hitet,te Példa vagy és Gondolat,hogy fejem meg ne hajtsamén hitetlen szolgasors alatt.

Hitess, hogy lehet élni ittmég emberül és igazán,nem vagyok szolganép fiaés nem veszett el a hazám.

…Ébressz, hogy élni nem szabad,csak szabadon. Csak szabadon!”

–Kiss Tamás –

Page 3: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2015. október 10. Kisbíró 3. oldal

A Vigadó avatásáról képekben

A Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget nem érőmunkasorozat, aminek köszönhetően a város magáénak tudhat egy valóságos ékszerdobozt, egy gyönyörűen felújított, impozáns épületet,amire méltán lehet büszke minden kisújszállási lakos. Szeptember 25-én került sor a Vigadó ünnepélyes átadására. Ezen alkalomból adebreceni Csokonai Nemzeti Színház állított össze zenés-verses műsort, amelyben felidézték Kisújszállás nevezetes, népszerű költőit.

A Vigadó korlátozott számú befogadóképessége miatt sajnos nem lehetett ott minden érdeklődő, de a TvKisúj jóvoltából bárkivégignézheti az ünnepséget. Engedjék meg, hogy egy képes összeállítással mi is tájékoztassuk önöket. (Szerk. - Sz.E.)

Dr. Csoór Györgyöt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyű-lés társadalmi alelnökét magávalragadta a Vigadó szépsége.

Kecze István polgármester fejet hajtottaz elődök előtt, akik gazdag örökséget ésilyen épületeket hagytak ránk, mint amost felújított Vigadó.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternem is gondolta, hogy Kisújszállás ilyen kincsetrejteget.

Dr. Ducza Lajos helytörténész, Kisújszállásdíszpolgára mondott pohárköszöntőt

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház erre az alkalomraösszeállított műsorral garantálta ünnepségünk rangját ésszínvonalát.

Halász János országgyűlési képviselő, Kisújszállásdíszpolgára szerint egy lakóhelyet a kultúra teszigazán otthonossá.

Nyakacska Bálint, a kivitelező Nyírépszer Kft. cégvezetőjeátadta Kecze István polgármesternek a Vigadó kulcsát.

Fotó:Szepesi Jenő

Page 4: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

4. oldal Kisbíró 2015. október 10.

Szeptember 24-én – meghívásunkat elfogadva – megnyitotta kapuit a Debreceni Értéktár kiállítása, melyet dr. Mazsu János, a DebreceniÉrtéktár Bizottság elnöke ajánlott a kisújszállásiak figyelmébe. Ezzel az eseménnyel vette kezdetét az idei Kivilágos Kivirradtig Fesztivál.

Hagyományosan a „Virágos Kisújszállásért”,a „Legszebb konyhakertek”, valamint

a „Fogadj örökbe egy villanyoszlopot” felhívásokértékelése követte Kecze István polgármester

megnyitóbeszédét. Ezzel vette kezdetét a színesfesztiváli forgatag, az iskola tornatermében, a

Papi Alkotóházban, a Nagykun Klubban, amelyetegész nap nagy érdeklődés kísért.

Örömmel láttuk és tapasztaltuk, hogy akisújszállásiaknak nem szegte kedvét a barátságtalan,esős idő. A program néhány eleme beszorult ugyan anégy fal közé, de a képek is arról tanúskodnak, hogy ahangulatot az időjárásnak sem sikerült beárnyékolnia.

Fotók: Urbán Zoltán, Szepesi Jenő, Szabó Erika, Oláh Veronika

A muditalálkozó résztvevői sokakatelvarázsoltak.

(Szerk.-Sz.E.)

VI. Kivilágos Kivirradtig Fesztivál - 2015. szeptember 24-26.

Page 5: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2015. október 10. Kisbíró 5. oldal

Az egyik legnépszerűbb programelemnek érthető módona Vigadó körbejárása bizonyult.

A Mellofon Fúvósegyüttes ismét fergeteges hangulatúkoncerttel kedveskedett közönségének.

Pál Dénes, a „The Voice” –Magyarország hangja nyertese.

Az Edda koncert előtt dr. Fazekas SándorFöldművelésügyi miniszter és Kecze István

polgármester „átadta” Kisújszállásnaka korszerűsített közvilágítást.

VI. Kivilágos Kivirradtig Fesztivál - 2015. szeptember 24-26.

Page 6: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

6. oldal Kisbíró 2015. október 10.

Az önkormányzati társulásokról

Integrált Városfejlesztési Stratégia

Becsapva és megkopasztva Pályázati lehetőségekfelsőoktatásban tanulóknak

Ön is kapott már levelet, telefonhívást, hogy „ÖN NYERT!”, ésajándékát egy termékbemutatón átveheti? Szinte biztosan.

Sajnálatos, de még mindig meg-megjelennek városunk lakosaiamiatt, hogy az ott vásárolt termék nem jó minőségű, nem tudjákazt, amit a bemutatón ígértek, és ráadásul rettentő sokba került.Az eladó elérhetetlen, így a vevő ott áll becsapva.

Amennyiben megkímélné magát ezektől a kudarcélmé-nyektől, egyszerű szabályt kell betartani: nem szabad elmenni atermékbemutatóra. De ha mégis, a következőket kell tisztázni:

- fel kell hívni a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalt, hogy melyik cég, vállalkozás jelentette be tevékenységét a meghívás napjára a megadott helyszínen;- a megjelent bemutatót tartó személytől meg kell tudni, melyik vállalkozást képviseli, és erről a cég által kibocsátott meghatalmazást, munkaszerződét kell kérni.Ha az előzőekben szereplő adatok nem egyeznek, vagy nincs

képviseleti jogosultság, a leggyorsabban el kell hagyni ahelyszínt!

Ha mégis maradunk, csak olyan terméket vegyünk, melyhezadtak számlát, és a jótállási jegyen fel van tüntetve az eladó cég.Ennek szintén egyezni kell a bejelentővel.

Részletvételt ne vállaljunk, mert önt megtalálják, de ön nembiztos, hogy megtalálja az eladót!

Ha mégis probléma adódik, a fogyasztóvédelmi hatóságvizsgálatát lehet kérni, mely ügy indítására a Városházán működőkormányablakban van lehetőség.

Dr. Varga Zsolt jegyző

Bursa Hungarica Önkormányzatunk idén is csatlakozott a Bursa HungaricaFelsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez illetve annak2016. évi fordulójához, így kiírja az „A" és „B" típusú pályázatokat.

Az ösztöndíjpályázatra azok a város területén lakóhellyelrendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatókjelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatásihallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos),alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben,mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mester-képzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésbenfolytatják tanulmányaikat. Az „A" típusú pályázat azoknak szól,akik már felsőoktatásban tanulnak, a „B" típusú pedig azoknak,akik a fentiek szerinti felsőfokú tanulmányaikat a 2016/17-estanévben kezdik meg.

A részletes pályázati feltételeket a pályázati kiírásoktartalmazzák, melyeket az érdeklődők letölthetik a városhonlapjáról (www.kiujszallas.hu), vagy személyesen átvehetik aVárosháza portáján és a 27. sz. irodában.

A pályázatok benyújtásához elektronikus regisztráció szükségesaz EPER-Bursa rendszerben, a kötelező mellékleteket, illetve apályázatokat azonban papíralapon kell benyújtani a KisújszállásiPolgármesteri Hivatal 27-28. irodájában, 2015. november 9-ig.

Városi Ösztöndíj AlapítványAz önkormányzat által alapított Városi Ösztöndíj Alapítvány mindenév őszén közzéteszi pályázati felhívását. Az alapítvány egy összegűpályázati támogatással segíti a kisújszállási, felsőoktatásban nappalitagozaton tanuló fiatalokat. A pályázatok elbírálása során az elbírálástvégző kuratórium figyelembe veszi a pályázók tanulmányieredményét, szociális helyzetét, valamint azt is, hogy a pályázó alap-, mester- vagy osztatlan képzésben folytatja-e tanulmányait.Pályázati adatlapok október 15-től tölthetők le a városi honlapról, deszemélyesen is átvehetők a Városháza portáján vagy a 27. irodában.A benyújtási határidő: november 15.

(Szerk. – KMJ)

Az önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnakabban, hogy egyes önkormányzati feladat- és hatáskörökhatékonyabb, célszerűbb ellátására társulást hoznak létre.Önkormányzatunk jelenleg négy társulásban működik együttmás településekkel (zárójelben az alapítás éve és a résztvevőönkormányzatok):

1. Nagykun Hagyományőrző Társulás (1995; Kisújszállás, Karcag, Túrkeve, Mezőtúr, Kenderes, Kétpó, Berekfürdő, Kunmadaras, Kunhegyes. 2016 januárjától csatlakozik a társuláshoz Mesterszállás, Kuncsorba, Kunszentmárton települések.)2. Önkormányzati Társulás az Észak-alföldi Régió Ivóvízminőségének Javításáért (2003; önkormányzatunkon kívül további 37 település)3. Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás (2004; Kisújszállás, Karcag, Kenderes, Kunmadaras, Berekfürdő)4. Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás (2009; Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva).

A képviselő-testület évente beszámolót kér a társulásokvezetőitől az elvégzett feladatokról. Az erről szóló előterjesztésta szeptemberi ülésén tárgyalta meg és fogadta el a testület. Atársulási beszámolókat – amelyek önkormányzatunk hivataloshonlapjáról is megtekinthetőek – ezúton ajánlom a tiszteltérdeklődők figyelmébe.

Dr. Kui Gábor

Képviselő-testületünk elhatározta az Integrált Városfejlesztési Stratégia(IVS) módosítását. E munkák egyrészt azt a célt szolgálták, hogy azIVS-en átvezessük az elmúlt időszak fejlesztéseit, az országos stratégiaváltozásait, hozzászabjuk a választások után elfogadott Gaál Kálmán-programhoz, másrészt átgondoljuk a 2014-2020-as uniós ciklusbanmegvalósítandó fejlesztéseket, és az ezekhez szükséges erőforrásokat. A tervcsomag rengeteg friss statisztikai adatot is tartalmaz. Ez fontossegítség azoknak a vállalkozásoknak, akik különféle pályázatokatszándékoznak beadni.

Észrevételt, javaslatot tehetnek városunk lakói és az itt székhellyel,telephellyel rendelkező szervezetek, valamint az egyházak. Atervanyag a terjedelme miatt a városi könyvtárban, valamint akisujszallas.hu weboldalon tekinthető meg. Kérem a tiszteltLakosságot, hogy az észrevételeiket, javaslataikat írásbanszíveskedjenek 2015. október 21-ig eljuttatni a Városháza 23-asirodájába vagy a [email protected] e-mail címre. Az anyagjelentős terjedelmére tekintettel a fenti időpontig tudjuk biztosítani abeérkezett észrevételek, javaslatok feldolgozását.

(Szerk.-V.D.A.)

Page 7: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2015. október 10. Kisbíró 7. oldal

A helyi adóról szóló rendeletfelülvizsgálatáról

Változott a Kisújszállási PolgármesteriHivatal ügyfélfogadási rendje

Főiskolai tanévnyitó Kisújszálláson

Kormányablak az Okmányiroda helyénA Karcagi Járási Hivatal közleménye

Olvasta már?

Önkormányzati támogatásra pályázhatnak a felsőoktatásbantanuló kisújszállási fiatalok – 6. oldal

Megváltozott a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalügyfélfogadása – 7. oldal

Összegyűjtik a feleslegessé vált elektronikai hulladékokat – 8. oldal

A gyerekek örömére Pom Pom is szobrot kap Kisújszálláson –9. oldal

Készülődve a 2016. évi költségvetés előkészítésére, a képviselő-testületfelülvizsgálta a helyi adóról szóló rendeletét. A javuló adózási morál ésvégrehajtási tevékenység miatt fel sem merült az adómértékekváltoztatásának igénye, azonban két kérdéssel mégis foglalkoznikellett: a vállalkozások elektronikus bevallási kötelezettségével, melyrevonatkozóan kezdeményezés érkezett egy cég részéről, valamint azegészségügyi alapellátásban működő vállalkozások helyi iparűzésiadójának mérsékléséről.

A képviselő-testület egyetértett azzal, hogy továbbra is kizárólagelektronikus úton teljesíthessék bevallási kötelezettségüket azadószámmal rendelkező vállalkozások az iparűzési adóvonatkozásában, így továbbra is az önkormányzat honlapján lévőnyomtatvány használata és ügyfélkapun keresztül történőbeküldése az egyedüli járható út.

A testület mérlegelte az egészségügyi alapellátásban dolgozókigényét, és a 2016. január 1-jétől megnyíló lehetőséggel élve felérecsökkentette esetükben – a törvényben szereplő egyéb feltételek megléteesetén – az iparűzési adó mértékét, bízva abban, hogy ezzel tovább javulaz ellátás színvonala.

Dr. Varga Zsolt jegyző

A kisújszállási lakosság jobb kiszolgálása érdekében a Városházaépületében kormányablak kezdte meg működését 2015. szeptember 22-én. Ezzel 2015. október 1-jétől a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalbanis megváltozott az ügyfélfogadás rendje, mely a következő:

Bízunk abban, a kormányablak és a polgármesteri hivatalügyfélfogadási rendjének összehangolása érdekében tett intézkedésekelnyerik a lakosság tetszését, igazodnak az elvárásokhoz, igényekhez.

Dr. Varga Zsolt jegyző

Tisztelt Ügyfeleink!A Karcagi Járási Hivatal részéről tájékoztatom Önöket, hogy 2015.szeptember 22-től Kisújszálláson, a Szabadság tér 1. szám alatt, azOkmányiroda helyén KORMÁNYABLAK működik.

A magyar állam célja, hogy az állam szolgáltatásait igénybe vevőállampolgárok hivatalos ügyeiket egy helyen, egységes arculatú,modern, szolgáltató típusú integrált ügyfélszolgálatnál tudják intézni.Minden helyszín komplex módon akadálymentesített.

A kormányablakokban lehetőség nyílik a kormányablakokról szóló515/2013. (XII. 30.) számú Kormányrendeletben rögzített ügyekintézésére, indítására, valamint tájékoztatás kérésére (okmányirodaiügyek, 300 különböző hatósági ügy indítása, intézése pl.: aktív korúakellátásával, ápolási díjjal, időskorúak járadékával, közgyógyellátással,hadigondozással, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsággalkapcsolatos eljárások).

A kormányablakokkal kapcsolatosan részletes tájékoztatást találnak az alábbi honlapon:

www.kormanyablak.huKormányzati ügyfélvonal: telefon:1818 (0-24 óráig)

A Kisújszállási Kormányablak ügyintézőinektelefonos elérhetőségei:

A kormányablak ügyfélfogadási rendje:

Hétfő: 7.00-17.00 óraKedd: 8.00-16.30 óra

Szerda: 8.00-16.30 óraCsütörtök: 8.00-18.00 óra

Péntek: 8.00-15.00 óra

A Kormányablak ügyintézői tisztelettel várják a kedves ügyfeleket.

Hodos Julianna hivatalvezető

Az egri Eszterházy Károly Főiskola Gazdaságtudományi Intézete(EKF GTI) a 2015/16-os tanév évnyitó kihelyezett értekezletétvárosunkban tartotta szeptember 11-12-én. A látogatás során acsaknem 30 főnyi főiskolai oktatói-kutatói gárda a HotelKumániában tartotta meg az évnyitó értekezletet, majd városnézésenvettek részt. Megtekintették a megújult városközpontot, az épülőVigadót, valamint Kecze István polgármester úr kalauzolásával aműemlék Városháza épületét.

Az egri csapat nagyon sok és kellemes meglepetésben részesültKisújszálláson: ennek során többek között a Zenepavilonban tartottkoncertnek örülhettek, majd este a hagyományos kisújivendégszeretetnek lehettek részesei (amely nem jöhetett volna létreGönczi Károly, illetve Tanka Sándor és csapata kiváló munkájanélkül), másnap pedig a fürdő vizében enyhíthették a hétköznapirohanás okozta testi fáradalmaikat.

Az intézet vezetője, dr. Csáfor Hajnalka szóban és írásbanegyaránt nagyrabecsülését és hálás köszönetét fejezte ki városunkvezetésének a nem mindennapi vendégszeretetért, amelyetKisújszálláson megtapasztalhattak. Intézetigazgató asszony –kollégái egyöntetű véleményét is tolmácsolva – megígérte: „Nagyonjól éreztük magunkat, biztosak vagyunk benne, hogy vissza fogunktérni Kisújszállásra.” Így legyen! Egri barátainkat újra visszavárjukvárosunkba!

Dr. Kovács Tibor

Page 8: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

8. oldal Kisbíró 2015. október 10.

Közterületi aknamező A hulladékgyűjtésrőla társasházak figyelmébe

SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS

A VGN Kft. közleményei

ELEKTRONIKAI HULLADÉKOKGYŰJTÉSE

Örömmel tapasztalható városunkban, hogy a lakosság túlnyomótöbbsége szépen rendben tartja az ingatlana előtti közterületet.Néhányan különös gondot fordítanak arra, hogy a házuk előttiterület tele legyen virággal, díszcserjékkel, vagy akár gyönyörű,angliai futballpályákat is megszégyenítő gyepszőnyeg terüljön el agondozott területen. Természetes és érthető, hogy az ember amunkájának eredményét meg kívánja óvni. A városban sétálvánrengeteg kreatív megoldással találkozhatunk. Van, aki félmázsástermésköveket tesz ki az út mellé, van, aki a főutak mellett islátható, fényvisszaverős műanyag oszlopokat szerez be valamilyenúton-módon, az óvatosabbak cserjével vagy más növénnyeligyekeznek távol tartani az arra haladó gépjárműveket.

Nem nehéz elképzelni azonban azt a helyzetet, amikor egy szűkutcában két autó egymás mellett történő elhaladásakor félre kellhúzódni az egyiknek. Roppant kellemetlen következményekkeljárhat, ha ilyenkor a gyanútlan autós, vagy akár kerékpáros ráhajt afűben megbújó kőre vagy egyéb „aknára”. Be kell látni, hogy aközúti közlekedés biztonságához, ezzel együtt a közlekedésbenrészt vevők személyes biztonságához fűződő érdek elsőbbségetélvez.

Erre tekintettel szabályozza a jogalkotó törvényi szinten a közútterületére és a közút melletti ingatlanok használatára vonatkozószabályokat. Nem túl izgalmas olvasmány, de kénytelen vagyokidézni, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 36. §-a szerint „a közút felbontásához, annak területén, az alatt vagyfelett építmény vagy más létesítmény elhelyezéséhez, a közútterületének egyéb nem közlekedési célú elfoglalásához a közútkezelőjének a hozzájárulása szükséges. A hozzájárulásban a közútkezelője feltételeket írhat elő.”

Ezen túlmenően rögzíti a jogszabály, hogy „a közút területéneknem közlekedési célú igénybevételéért - az úttesten kívül végzettközműépítési vagy fenntartási munka kivételével - igénybevételidíjat kell fizetni.”

Fontos rendelkezése a törvénynek, hogy amennyiben „a közutatnem közlekedési célból a kezelő hozzájárulása nélkül, vagy ahozzájárulásban előírt feltételektől eltérően vették igénybe, aközlekedési hatóság - a közút kezelőjének kérelme alapján - azigénybe vevőt az eredeti állapot helyreállítására, a hozzájárulásbanelőírt feltételek betartására, illetve a közút állagának védelme és aforgalom biztonsága érdekében szükséges intézkedések megtételérekötelezheti, továbbá pótdíj fizetésére kötelezi.”

Rossz hír továbbá az út területén bármilyen engedély nélkülitárgyat vagy növényt elhelyező lakosok részére, hogy „a nemközlekedési célú igénybevétellel vagy az útcsatlakozás létesítésévelösszefüggésben okozott kárért az igénybevevő, illetőleg azútcsatlakozás létesítője felelős.”

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy amennyiben a közterületenbármilyen beavatkozást kívánnak tenni, szíveskedjenek aKisújszállási Polgármesteri Hivatalban előzetesen érdeklődniés írásban engedélyt kérni. Kérjük továbbá, hogy a korábbankihelyezett akadályokat szíveskedjenek 2015. november 15-igfelszámolni. Ennek megtörténtét a közterület-felügyelők fogjákfigyelemmel kísérni. Önálló cikk témája is lehetne, de ehelyütt ismeg kívánom jegyezni, hogy ez a kérés vonatkozik az ingatlanelőtti járdák és útcsatlakozások (kocsibejáró) létesítésére is.

Bízom benne, hogy az idézett jogszabályi rendelkezésekbetartásával sikerül a közúti közlekedés biztonságát és az egyreszépülő városunkat díszítő, gondozott előkerteket is megóvni.Ehhez kérem szíves együttműködésüket.

Dr. Kui Gábor aljegyző

2015. október 16-án 8-16 óráigaz Ifjúság út elején

a Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft.és a P.M.R. Kft.

elektronikai hulladékgyűjtést tart. Átvételre kerülnek háztartási és konyhai eszközök, tévék,rádiók, magnók, számítógépek és más számítástechnikai

eszközök, minden olyan eszköz és szerszám, amelyetelektromos áram hajt.

Bontott elektronikai hulladékot nem veszünk át.

Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft.

A társasházakhoz kapcsolódóan sajnálatosan elszaporodtakazok a közterületen elhelyezett fém ketrecek, melyekben ahulladékgyűjtó kukákat, konténereket helyezték el. Erről szóesett a lakossági fórumokon is, de sajnos eredménytelenül.

A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatosközegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.)EüM rendelet 4. § (1) bekezdése szerint lakásban vagy lakáscéljára használt más helyiségben, illetve a hozzá tartozóingatlanon a háztartási hulladékot az elszállításig olyanzárható edényben kell gyűjteni, amely megakadályozza aszóródást és a rovarok, illetve rágcsálók elszaporodását,míg az 5. § (1) bekezdése azzal egészíti ki, hogy agyűjtőedényzetet zárható helyiségben vagy zárhatótárolóban úgy kell elhelyezni, hogy ahhoz illetéktelenszemélyek és állatok ne férjenek hozzá.

Ebből a két rendelkezésből az következik, hogy a kukákata társasházak épületein belül lévő zárható helyiségbenkell tartani.

Arról is meg kell emlékeznünk, hogy a közterületigénybevételének, használatának, és a közterületi fák, cserjéktelepítési szabályairól szóló 41/2012. (IX. 26.)önkormányzati rendelet alapján – ha a közterületigénybevétele bejelentés alapján jogszerű lenne – napi 500forint díjat kellene fizetni.

Mindezek alapján kérjük a közös képviselőket, hogy – abüntetések elkerülése érdekében – 2015. november elsejéigszíveskedjenek gondoskodni a kukák épületen belülielhelyezéséről.

Dr. Varga Zsolt jegyző

Page 9: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2015. október 10. Kisbíró 9. oldal

Az „Igazi Pom Pom”

A Márialakán élők helyzetéről

Jövőre újabb szoborral gazdagodhat városunk. A NemzetiAlap Kulturális Igazgatóságához ez év júniusában – a felhíváselőírásainak teljesítésével – három szoborötlettel pályáztunk.A „Kunok bejövetelét” megörökítő bronz és mészkőszoborkompozícióval, „Gaál Kálmán mellszobrával” és az„Igazi Pom Pom” című térinstallációval, melyek közül aVizuális Művészetek Kollégiuma az utóbbit támogatta ésjavasolta megvalósításra.

A térinstalláció Csukás István legismertebb, gyermekeknekírt meséjének alakjait: Picurt és Pom Pomot örökíti meg. Azalkotás 5 millió forint támogatásból 2016 őszére készül el aVárosháza parkjában, a tervezett Süsü játszótér mellett.

Nyikos Csilla osztályvezető-helyettes

A képviselő-testület előzetes döntésének megfelelően,szeptemberi soros ülésünkön került sor annak a kérdőívesfelmérésnek az értékelésére, melyet a Polgármesteri Hivatalmunkatársai készítettek a Márialakán élők élethelyzetéről,foglalkoztatottságáról, a lakások komfortfokozatáról. Választvártunk arra is, hogy ha lehetőség adódna külterületiszegregátum* felszámolására, beköltöznének-e a városba.

A felmérésből egyértelművé vált számunkra, hogy Márialakastrukturális ellátottsága messze elmarad a városétól. Nincs gáz,orvosi ellátás, vásárlási lehetőség, gondot okoz a közlekedés, amunkanélküliség, a rendszeres jövedelem hiánya. A legnagyobbproblémát az ivóvízellátás hiánya jelenti, a lakosságivóvízellátását az önkormányzat által kiszállított ásványvízbiztosítja.

A kérdőívek kiértékelése alapján következtetésként levonható,hogy a nehézségek ellenére az itt élők többsége nem szívesenköltözne be a városba, ezért a szegregátum felszámolása helyettmegfogalmazásra került a településrész fejlesztésének lehetősége,melyet nagymértékben korlátoznak a közművek sajátostulajdonosi viszonyai.

A nehéz körülmények ellenére elmondható, az elmúlt évekbensikerült jó néhány fejlesztést megvalósítani annak érdekében,hogy az itt élő emberek minél jobban érezzék magukat.Megvalósult a közvilágítás kiépítése a buszmegállótól a házsorig,felújítottuk a buszmegálló pavilont, zúzott kővel feltöltött utatalakítottunk ki, felújításra került a házsor előtti járda és a játszótér.Önkormányzatunk mindent megtett azért, hogy a Márialakán élőkéletkörülményeit jobbá tegye. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogyszeretnek itt élni az emberek, többségük nem vágyik be a városba.

Képviselő-testületünk nevében köszönetet mondok a hivatalvalamennyi dolgozójának, akik részt vettek a felméréselkészítésében.

Demeter Jánosné települési képviselő

* Szegregátumnak azokat a területeket nevezik, ahol a nehezebb körülményekközött élő aktív korúak (akik legfeljebb általános iskolai végzettségűek ésrendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek) aránya meghaladja a negyvenszázalékot. (Szerk.)

Lovas gazdák figyelmébe!

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége azállategészségügyi intézkedések támogatása, illetve a lótartókfokozott igényének kiszolgálása érdekében országos lóazonosítókampányt hirdet. A lóazonosítás során a lótenyésztésifelügyelők megjelölik a lovakat, szamarakat, és elindítják alóútlevél igénylését, majd ezzel egy időben az állatorvos elvégzi akötelező vérvizsgálatokhoz szükséges vérvételt (fertőzőkevésvérűség, takonykór). Azon lótartók jelentkezését is várjuk,akiknek jelölt, de útlevéllel nem rendelkező lovuk van, mertesetükben is szükséges a helyszíni lóazonosítás, hiszen e nélkülnem kaphatnak útlevelet.

A lóútlevél kiváltása 2005 óta minden lófélére kötelező,ugyanakkor az ország területén még mindig jelentős számbanfordul elő jelöletlen, illetve lóútlevéllel nem rendelkező ló ésszamár. Ez az okmány szolgál az egyed azonosítására,forgalomképességének és állategészségügyi státuszánakigazolására, illetve ezen túlmenően a mellékletét képezőbetétlappal igazolható a tulajdonjog.

A lóútlevéllel való ellátottságnak most különösen nagyaktualitása van, hiszen 2016. január 1-jétől azok a fedeztetésijegyzőkönyvvel ellátott lófélék, amelyeket egyéves korukignem látnak el útlevéllel, nem kerülhetnek vágási célúértékesítésre, illetve a fertőző kevésvérűség miatt fokozottállategészségügyi ellenőrzés van folyamatban több körzetbenis. A szűrővizsgálatok meglétének lóútlevélben történődokumentálása, illetve a vizsgálat során az egyedekazonosíthatósága jogszabályi előírás.A lóazonosítás során felmerülő, az MLOSZ-nak térítendőbruttó költségek:Ismeretlen származású csikó, ló jelölése és azonosítása 15 000 HUF+ transzponder 1 500 HUF

Ismeretlen származású jelöletlen kanca és fedeztetési jeggyel rendelkező csikójánakegyüttes jelölése és azonosítása 15 000 HUF+ transzponder 1 500 HUF

Helyszíni lóazonosítás korábban jelölt lovak részére- lóazonosító lap kiállítása 10 000 HUF- meglévő CSBJ ellenőrzése lóútlevél igényléséheza nem tenyésztő számára 5 000 HUF- meglévő CSBJ ellenőrzése lóútlevéligényléséhez a tenyésztő számára 2 500 HUF

Kiszállás- legalább öt ló egy helyen történő felvezetése esetén 0 HUF- egyedi megrendelés 9 000 HUF- körjárat 3 000 HUF- soron kívüli kiszállás 21 000 HUF

Ezúton szeretnénk felhívni a lótartók figyelmét, hogy az egyhelyre összevezetett lovak nemcsak a lótenyésztési felügyelő ésaz állatorvos munkáját könnyítik meg, de minden olyan helyen,ahol legalább öt lovat felvezetnek, nem számítunk fel kiszállásidíjat.Kérjük, keressék a megyei lótenyésztési felügyelőket alóazonosítás és lóútlevél megrendelése kapcsán. Elérhetőségünk:www.mlosz.hu/dolgozoink

Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége

Hírek, programok, aktual i tások:www.kisujszal las .hu

Page 10: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

10. oldal Kisbíró 2015. október 10.

Ismét tüdőszűrés Kisújszálláson

Szépkorúak köszöntéseAz idősek világnapja alkalmából október 4-én, vasárnap aVigadó Kulturális Központba várta a város szépkorúitKisújszállás Város Önkormányzata, valamint a KisújszállásiMűvelődési Központ és Könyvtár.

A szervezők dr. Kovács Tibor alpolgármester ünnepigondolataival, Gonda Antal Gáborné, a Kisújszállási TérségiSzociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ vezetőjénekköszöntő szavaival, a Mellofon Fúvósegyüttes a tőlükmegszokott jó hangulatú igényes műsorával, vendéglátással és aVigadó bemutatásával igyekeztek kifejezni megbecsülésüket aváros idősödő lakossága felé.

Engedjék meg, hogy Demeter Jánosné képviselőasszonyszavait kölcsönözve a Kisbíró hasábjain is köszöntsünk mindenKisújszálláson élő szépkorút.

„Szeretettel köszöntöm Önöket, az idősek világnapjaalkalmából. Önöket, akiknek többsége már a nyugdíjas évekettölti, akik nem azért kelnek fel korán reggel, hogy a munkahelyreigyekezzenek, akik vállára nem nehezül a munkahelyi felelősségterhe.

Elvileg nyugodtan élhetnek. Elvileg, hiszen nem találunkolyan nyugdíjast, akinek nincs dolga vagy gondja. Van, aki apénz, a nyugdíj beosztásával küszködik, van, aki a betegséggel.Van, aki nem győz a gyerekein, unokáin segíteni, van, akit azegyedüllét gyötör.

Mégis az idős kornak számtalan előnye van. A higgadtság, atürelem másokkal és önmagukkal szemben. Kevesebb indulattalviseltetnek, több tárgyilagossággal ítélkeznek, a lelkükben dúlóviharok lecsendesültek.

Fiataljaink feladata lehetővé tenni az öregkorhoz méltó életet,támaszt nyújtani a gondtalan pihenés éveibe. Vigyázni Önökre,segíteni, hogy a hosszú évek kemény munkája után örömmel teliéletet élhessenek. Érezzék, nem hagyják magukra, fontos részeiaz életüknek. Zsoldos Imre soraival kívánok mindenkinek jóegészséget, tartalmas, boldog életet: » Száguldva vágtat, rohanaz idő, / Sorra váltják egymást a hetek, / Minden nyár gyorsabb,mint az előző, / Az időnek nem mondhatsz „állj meg- et. «”

Demeter Jánosné települési képviselő

2015. szeptember 30. és november 5. közötta művelődési ház kistermében

hétfőn és szerdán 12.00-17.00 óráigkedden, csütörtökön, pénteken 8.00-13.00 óráig.november 5-én, az utolsó napon 8.00-12.00 óráig

lesz szűrés.Kisújszálláson 2013-tól már nem kötelező a tüdőszűrés, merta fertőzöttek száma nem éri el a jogszabályban rögzítettmértéket. A tüdőszűrés

- 40 év felett ingyenes és ajánlott,- beutalóval a 18-40 év közöttiek is igénybe vehetik, de

1700 Ft-ot kell befizetniük a helyszínen kapott csekken,- a Kisújszálláson sem állandó, sem tartózkodási lakcímmel

nem rendelkező 40 év felettiek is részt vehetnek a szűrésen,nekik nem kell beutaló, de 1700 Ft-ot kell csekkenbefizetniük,

- 18 év alatt a beutalón és az 1700 Ft csekken történőbefizetésén túl szülői beleegyező nyilatkozat is szükséges.

Akiknek szükségük van a leletre, vigyenek magukkalfelbélyegzett és saját nevükre megcímzett borítékot. Avizsgálat eredményét így egy későbbi időpontban, postánfogják megkapni. A szűrésre mindenki vigye magával a TAJ-kártyáját, a lakcímkártyáját és személyazonosításra alkalmasokmányt (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél).

Kérünk minden 40 év felettit, hogy a saját egészségeérdekében vegyen részt a szűrésen. A tüdőgümőkór fertőzésentúl a vizsgálat lehetővé teheti a tüdődaganatok felderítését is.A kezdeti stádiumban észlelt daganatos megbetegedés jóeséllyel gyógyítható.

Kiss Endre osztályvezető

www.kisujszal las .hu

Helyszín:III. sz. Felnőtt háziorvosi rendelő

Kisújszállás, Rákóczi út 8.

Időpont:2015. 11. 14., szombat 9 órától 13 óráig

A vizsgálatokat végzi:Dr. Kovács Géza háziorvos

Dr. Gáll András diabetológusKácsor Elvira háziorvosi asszisztens

Vizsgálatok:•testsúly, testmagasság, haskörfogatmérés

•BMI index-számítás•vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint-mérés

•a vér oxigéntelítettségének mérése pulzusméréssel•boka-kar index meghatározás, hangvillavizsgálat

fokozott rizikónak kitett páciensek esetén•kockázatbecslés kérdőíves módszerrel

•vérnyomás, vércukor gyógyszerelés szükség szerintifelülvizsgálata meghívott vendégünk

Dr. Gáll András segítségével

A résztvevők között kisorsolunk3 db fürdőbelépőt

a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő jóvoltából,valamint 2x2 db mozijegyet a Vigadó felajánlásából,

melyet tetszőleges mozifilm megtekintésérelehet beváltani.

További meglepetések a helyszínen!

Page 11: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2015. október 10. Kisbíró 11. oldal

Múlik az idő…

60 éve együtt Virágok mindenütt

50 éve érettségiztünk. 2015. szeptember 19-én volt két osztály (a ésc) osztálytalálkozója. A „Morzsi”-ban (mi így hívtuk kedvesgimnáziumunkat magunk között) voltak az osztályfőnöki órák. Volttanáraink közül Fehérvári Lászlóné és dr. Vincze Sándor tisztelt megbennünket és tartotta meg az osztályfőnöki órákat. A jelenlegi vezetésrészéről Kissné Rácz Hajnalka beszélt a gimnáziumról, aváltozásokról és tervekről. Köszönet érte! Közösen megemlékeztünkelhunyt tanárainkról és osztálytársainkról. A Horváth KertVendéglőben ebédeltünk és beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Nagyonörültünk egymásnak. – A képen mi vagyunk. Nevezetesen (balróljobbra és alulról felfelé), a diáktársak születési névvel: Tóth RózaBerta (Dody), Cs. Nagy Margit (Csöni), Cs. Kis Katalin, BanaiKatalin, K. Tóth Ilona, Szilágyi Julianna, Oros Magdolna, SinkaMária, Szabó Ilona (c), Kissné Rácz Hajnalka, Fehérvári Lászlóné,Kun Irén, Hegymegi István, Lévai Ilona, Lukács Ilona, Varga Gizella,Süveges Gabriella, Vitális Mária, dr. Vincze Sándor, Gulyás Mária,Szabó Ilona (a), D. Kiss Éva.

Horváth Lászlóné

Ebben az évben is versenyre hívtuk a kertészkedés szerelmeseit,melynek eredményhirdetésére a Kivilágos Kivirradtig fesztiválon kerültsor. „A virágos Kisújszállásért” környezetszépítő versenyre, valamint a„Legszebb konyhakertek” felhívásra jelentkezők munkáját háromtagúzsűri értékelte. A 2015. évi fordulóban a következő eredményekszülettek:Különdíj:„Álomszép kertek”: Sotús József és felesége„Százszorszép kertek": Ridegné Fekete Mária„Virágos utak”: Hagyományőrző Nyugdíjas Vasutasok,

valamint a Szabadság téri lakótelep 4. épülete

„Álomszép kertek” kategória:1. Boda Pálné, 2. Mészárosné Tóth Andrea, 3. Debreczeni Edit

„Százszorszép kertek” kategória1. Tóth Lajosné, 2. Szűcs Éva Mária, 3. Monoki Kálmánné

„Virágos utak” kategória1. Kovács Jánosné, 2. Csillag Kálmánné, 3. Bonár SándorFerencné

„Viruló kertek” kategória1. Kovács Lajosné, 2. Rózsa Kálmánné, 3. Farkas Károlyné, 4.Pápai Endréné

Bimbózó kertek kategória:1. Duliné Kovács Erzsébet Tímea, 2. Dávid-Kiss Borbála, 3.Zavarkóné Sas Katalin, 4. Karsai Albertné

Legszebb konyhakertek:Zártkert kategória: 1. Debreczeni Edit,Közösségi kertek:1. Kádas György Készségfejlesztő SpeciálisSzakiskolaA résztvevők emléklapot és egy-egy könyvet kaptak ajándékba.

A „Fogadj örökbe egy villanyoszlopot” akciót a Városvédő és–Szépítő egyesület hirdette meg. Sokan nagy szorgalommalvirágosították be a saját vagy a szomszédjuk portája előtt állóvillanyoszlopok tövét. Az örökbefogadók munkáját emléklappal, a 16legszebben virágosított villanyoszlop örökbefogadóját pedigajándékcsomaggal jutalmazza köszönetképpen az egyesület.

Gratulálunk a résztvevőknek, és reméljük, hogy lelkesedésük jövőresem fog lankadni, sőt, bízunk abban, hogy többen követik példájukat,hogy városunk így igazi virágos színfolttá válhasson.

(Szerk.)

Hatvan éve együtt - boldogságban, nehézségben, betegségben,egészségben - ami megadatott Deák Károlynak és feleségének,Manci néninek. E jeles alkalomból Kecze István polgármester ésdr. Kui Gábor aljegyző adta át az önkormányzat jókívánságait. Acsalád szerető gondoskodással veszi őket körül a mai napig is.Ezúton is sok boldogságot kívánunk az egész családnak. (Szerk.)

Page 12: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

12. oldal Kisbíró 2015. október 10.

KönyvekrőlAlkoss, hogy segíthess!A 2015 júniusában meghirdetett felhívás eredményeként augusztus 15-én a zenepavilonnál elkezdtük a kupakmandala készítését. (Mint aztbizonyára sokan tudják, műanyag palackok színes kupakjait gyűjtöttükössze, ezekből készítettünk egy kb. másfél méter átmérőjű mandalát.)Mivel akkor nem készültünk el teljesen, a Piculás házban folytattuk akép befejezését. Itt szeretném megköszönni a lelkes fiatalokösszefogását, akik rengeteget dolgoztak azon, hogy időbenelkészüljünk, és minél hamarabb megmutathassuk a nagyközönségszámára is. Név szerint Pércsi Adriennek, Oláh Borbálának, FehérNoéminek, Oláh Veronikának, Túri Médinek és Túri Leventénekmondok ezúton is köszönetet. Szeptember 26-án, a „KivilágosKivirradtig” fesztiválon a Városvédő és -Szépítő Egyesület „Zöldsátrában” mutattuk meg először az elkészült mandalát. A visszajelzéseknagyon kedvezőek voltak, mindenkinek tetszett, aki arra járt és látta.

Remélem, hogy találunk olyan falfelületet, ahová ki tudjuk majdtenni, és bárki megcsodálhatja, aki arra jár. Tehát a projekt első állomásamegvalósult, a következőkről ugyanitt, a Kisbíróban fogunk hírt adni.

Hálás vagyok és nagyon köszönöm a felajánlásokattámogatóinknak: a Kisújszállási Városgazdálkodási és NonprofitKft.-nek, Kovácsné Bulkay Juliannának, Szabó Rózának,Kisújszállás Város Önkormányzatának, a mezőőröknek, aKisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesületnek és mindenkinek,aki a háttérből szurkolt nekünk, hogy sikerüljön a közös alkotás!

Füsi Judit

A Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon a városvédők „Zöld sátrában”állították ki a „kupakmandalát”. (Fotó: Urbán Zoltán)

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Október 6-án Illéssy János és Kossuth Lajos szobra, valamint az1848-as emlékmű megkoszorúzásával emlékeztünk aszabadságharc tragikus sorsú hőseire, áldozataira. Az emlékezésvirágai a tizenhárom aradi vértanúnak: Aulich Lajosnak, DamjanichJánosnak, Dessewffy Arisztidnek, Kiss Ernőnek, Knezić Károlynak,Lahner Györgynek, Lázár Vilmosnak, Leiningen-WesterburgKárolynak, Nagysándor Józsefnek, Poeltenberg Ernőnek, SchweidelJózsefnek, Török Ignácnak, Vécsey Károlynak szóltak.Tisztelegtünk Ormai Norbert, Ludwig Hauk, Kazinczy Lajoshonvédtisztek, valamint a Pesten október 6-án kivégzett BatthyányLajos, az első felelős miniszterelnök emléke előtt is.

Tóth József, a Móricz Zsigmond Református Kollégium,Gimnázium, Szakközépiskola főigazgatójának megemlékezése ésaz iskola diákjainak „Tizenhárom harangszó” című verses-zenésműsora után koszorút helyezett el Kisújszállás VárosÖnkormányzatának nevében Kecze István polgármester és TatárZoltán alpolgármester, továbbá Illéssy Ádám emeritusnagykunkapitány, a Karcagi Járási Hivatal, a politikai pártok,egyházak, köznevelési intézmények és civil szervezetek képviselői.

A forradalom és szabadságharc hősei hazájukat, e küzdelemelveit, céljait fontosabbnak tartották saját életüknél. Fontos, hogyezeket az értékeket a hétköznapokban is megőrizzük, iránytűnekhasználjuk, mert így nyer értelmet áldozatuk, így adjuk meg igazána tiszteletet.

(Szerk. – Várócziné Daruka Andrea)

Kisújszállási nagykun kalendárium a 2016-os szökőévreFolytatva a városi kalendáriumok 1992-ben megkezdett sorát,dr. Ducza Lajos főszerkesztő vezetésével idén is hozzálátott aszerkesztőbizottság a jövő évi, azaz a 2016-os évre szóló„Kisújszállási nagykun kalendárium” összeállításához.

A kalendárium a sokszínűség, a forma- és témagazdagságműfaja. Együtt van benne a múlt, a jelen és a jövő, a tudomány és azirodalom, a próza és a vers, az élménybeszámoló és a tényszerűleírás és így tovább. De a sokszínűség mellett mégis kell legyenkaraktere, sajátos arculata, ami összetartja ezt a sokszínűséget, ésamivel megkülönbözteti magát más kalendáriumoktól. Akisújszállási kalendáriumnak a lokalitás, tehát a helyi vonatkozásúírások többsége adja ezt a bizonyos arculatot. Hogyan éltünk, éltekeleink, ma milyen az életünk, mi történik velünk s körülöttünk,hogyan fejlődik a város, milyen örömök és veszteségek érték,milyen különleges emberek élnek közöttünk, milyen a természetivilágunk, milyenek a gyermekeink…? A kalendárium tehát színes,képes krónikája városunk életének. Nem véletlen talán, hogy 2016-ban már a 23. kötete jelenik meg. Ha valaki úgy érzi, van a városkrónikájának könyvébe illő gondolata, mondandója, tisztelettelvárjuk írását vagy fotóját 2015. október 22-ig a Városháza 27-28. irodájában vagy a városi könyvtárban, de kereshetiközvetlenül dr. Ducza Lajos főszerkesztőt is.

A kalendárium elkészültét december első felében reméljük, hogykarácsonyi ajándék is lehessen.

Kisújszállás arcaiHat éve, 2009-ben jelent meg az önkormányzat megbízásából a

kisújszállási Pannon Literatúra Kft. kiadásában a Kisújszállásarcai című színes, háromnyelvű – magyar, angol, német – képeskönyv. Sikeres kiadványnak bizonyult, hamar el is fogyott, és mégma is többen keresik. Újbóli kiadása egészen mostanig váratottmagára. Azt akartuk ugyanis, hogy a második, bővített kiadásbanmár benne legyenek a legújabb városfejlesztési eredmények is,mint például a Hotel Kumánia, a Kumánia Gyógy-és Strandfürdő,a megszépült Városháza és a Vigadó, a felújított parkok, a szépköztéri alkotások. A könyv kiadása most már közeleg, lehetgondolni rá akár karácsonyi ajándékötletként is.

(Szerk. – KMJ)

Megjelent a Helytörténeti füzetek 35. kötete

Szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőketVitális Sándor:

Református lelkész voltam a XX. századbancímű életrajzi könyvének bemutatójára, melyet

2015. november 6-án (pénteken) 17.30 órakortartunk a Piculás Civilházban.

A szerzővel unokája, Bobák Róbert,az MTVA sportriportere beszélget.

A Vitális család és a Városvédő és -Szépító Egyesület

Page 13: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2015. október 10. Kisbíró 13. oldal

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár októberi programajánlata

AZ INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGEI

Vigadó, Művelődési ház, TV KISÚJ, Tourinform Iroda, Néprajzi Kiállítóterem, Bocskai-ház, Tájház, Papi LajosAlkotóház, Nagykun Klub központi telefonszáma:

06-59/886-928

A VIGADÓ NYITVA TARTÁSI RENDJEHétfő: szünnap

Kedd–csütörtök: 10–21 óraPéntek: 10–24 óra

Szombat: 10–24 óraVasárnap: 14–20 óra

JEGYRENDELÉS ELŐADÁSOKRA, MOZIBASZEMÉLYESEN ÉS TELEFONON:

KEDD-PÉNTEK 10-18 ÓRA

VIGADÓMOZIMoziműsor október 10-től a www.vigadokisuj.hu

honlapon és a www.facebook.com/vigadomozi oldalonJegyrendelés: 06-59/886-928/5-ös mellék

Október 14. szerda 18 óra: KÉSZ KATASZTRÓFAoktóber 15. csütörtök 18 óra: MAD MAX - A HARAG ÚTJA,október 16. péntek 18 óra: ARGÓ 2,október 17. szombat 15 óra: AGYMANÓK,október 17. szombat 21 óra: TED2október 21. szerda 18 óra: LIZA, A RÓKATÜNDÉRoktóber 22. csütörtök 18 óra: VOLT EGYSZER EGY

VADNYUGAToktóber 25. vasárnap 16 óra: MINYONOKoktóber 25. vasárnap 17 óra: MÜNÓ A HOLDBÉLI MANÓoktóber 28. szerda 10 óra: PADDINGTONoktóber 28. szerda 18 óra: BAZI NAGY FRANCIA LAGZIoktóber 29. csütörtök 10 óra: SPONGYABOB: KI A VÍZBŐLoktóber 29. csütörtök 18 óra: AZ U.N.C.L.E EMBEREIoktóber 30 péntek 10 óra: CSOCSÓ-SZTORIoktóber 30. péntek 18 óra: A KÉM

PROGRAMOK A VIGADÓBAN

Október 17. szombat 19 óra:CEFRE PALOTA

BÖDŐCS TIBOR HUMORISTA ÖNÁLLÓ ESTJEJegyek már kaphatók a művelődési házban és a

Vigadóban.Belépő: elővételben 2900 Ft, helyszínen 3100 Ft

Szervező: Művelődési Központ és Könyvtár

Október 24. szombat 16 óra:A KÉK MADÁR

Az egri Harlekin Bábszínházzenés varázslatos mesejátéka

Belépő: elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1200 FtBelépő a Vigadóban vásárolható,

keddtől péntekig, 10-18 óráig.

Október 24-25.SÜSÜ ÉS BARÁTAI

ÓRIÁSBÁBOKA CSUKÁS MESEBIRODALOMBÓL

Megyeri János szobrászművész mesekiállításaNyitva tartás: október 24 szombat 10-17 óra

október 25. vasárnap 10-17 óraA belépés díjtalan.

OKTÓBER A VIGADÓBAN

Telefonmellékek:1-es mellék: Intézményvezető2-es mellék: Programszervezés, időpont-egyeztetés,

terembérlés, látogatási időpontok egyeztetése, néprajzi gyűjtemények

3-as mellék: Gazdasági iroda4-es mellék: TV KISÚJ5-ös mellék: Recepció, jegyrendelés moziba6-os mellék: TOURINFORM Iroda7-es mellék: Bowlingpálya8-as mellék: KávéházMobiltelefon: 30/790-1287, 30/790-1286, 20/4923-698Honlap október 10-től: www.vigadokisuj.huFacebook: www.facebook.com/vigadokisuj

PROGRAMOK A MŰVELŐDÉSI HÁZBANOktóber 13-18.

HÜLLŐ ZOO – ISMÉT ÁLLATI NAPOK KISÚJSZÁLLÁSONKígyók, hüllők, krokodilok, kaméleon. Több mint 50 féle

egzotikus állat. Állatsimogató.Nyitva tartás: hétköznap 9-18 óra,

szombat vasárnap 10-18 óraBelépő: felnőtt: 700 Ft, diák-nyugdíjas 500 Ft,

csoportos 300 Ft

November 7. szombat 10 órától:ORSZÁGOS AMATŐR STEEL DARTS VERSENYBővebb információ: Végső Zoltán 20/288-1633

Nevezési határidő: november [email protected]

Page 14: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

14. oldal Kisbíró 2015. október 10.

HÍREK A KUMÁNIÁBÓL

100 FT-AL CSÖKKENTETTÜK ÁRAINKAT!

A kisújszállási lakosok a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőbelépőiből 100 Ft kedvezményt kapnak

Érvényes 2015. október 1-jétől visszavonásig

Kedvezményes bérleteinket csak a kisújszállási lakcímmelrendelkező vendégeink vehetik igénybe.

A MAGYAR FÜRDŐKULTÚRA NAPJA A SZAUNÁZÁSJEGYÉBEN

2015. OKTÓBER 10.14-19 óráig szaunaprogramokkal várjuk önöket!Szaunamestereink: Hornyák Balázs, Kiss Sasa,

vendég szaunamesterünk Mészáros Péter.100Ft/felöntés

A programok regisztrációhoz kötöttek.Jelentkezés: (+ 36 59) 887-711, [email protected],

vagy személyesen a fürdőpénztárban,Kisújszállás, Rákóczi u. 12.

ÚJ TELEFONSZÁMAINK

Hotel Kumánia: 59/887-710Fürdő: 59/887-711

Gyógyászat: 59/887-712Ifjúsági Szálláshely: 59/887-713Védőnői szolgálat: 59/887-716Dr. Bozó Erzsébet: 59/887-717

Gyermekorvos: 59/887-718Orvosi ügyelet: 59/887-719

Tóth Tünde marketingmenedzser

ÚJRA! BÉRLETAKCIÓ 2015. október 12-13. között 20%-os kedvezménnyel!Vagy inkább szauna-, csúszda- vagy masszázsbérletet

szeretne?Vegye meg bérletét, és válasszon kedvezményeink közül!

Az akció a páros, az éves, illetve a családi (90, 180, 360 alkalmas) bérletekre vonatkozik.

További részletek: www.kumania.hu

SZAUNALájkolja a www.facebook.com/KUMÁNIA SZAUNA

oldalunkat, ahol szaunakozmetikumokat és belépőket nyerhet!

Újra szaunaprogramok minden kedden, pénteken és vasárnap 17 órától!

PEDIKŰR A bejelentkezéshez hívja a +36 30 351 9305 telefonszámot!

Várjuk önt pedikűrrel, benőttköröm-ápolással, időskori körömápolással, tyúkszem-eltávolítással

és frissítő lábmasszázzsal.Nyitvatartás: szerdán és csütörtökön 9-14 óráig,

pénteken, szombaton és vasárnap 9-18 óráig.

AJÁNDÉKOZZON ÉLMÉNYT!Vásároljon ajándékutalványainkból!

Varázslatos masszázs, Wellness kikapcsolódás, Szaunaélmény, Wellness feltöltődés, Kumánia

ajándékutalvány

ÚJDONSÁGAINK!

Meghosszabbított nyitva tartással,7:00-19:00 óráig vehetik igénybe balneológiai

kezeléseinket!***

A TB által támogatott, 18 éves kor alattiak csoportos gyógyúszása hetente kétszer!

Szakorvosi javaslatra kúraként,amely évente 2x52 kezelésből állhat.

***Babaúszás vasárnaponként 9-11 óráig

5 alkalmas bérlet 7 200 Ft, 10 alkalmas bérlet 12 800 FtInformáció: +36 30 826 1322

***KUMÁNIA AQUAFITNESS

Minden kedden 18.15-19.15 óráig, 1 óra 600 Ft, 10 alkalmas bérlet: 5 000 Ft

***FRISSÍTŐ MASSZÁZS

20 perces masszázs 2.500 Ft, 50 perces masszázs 4 500 Ft***

Akció!2015. október 1-31-ig 6 éves korig

ingyenes a fürdőbelépő!

Page 15: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

2015. október 10. Kisbíró 15. oldal

SAKK! MATT!

Tenisz szakköri lehetőségek

Asztalitenisz

Első foglalkozás: 2015. október 16. péntek 16:00 – 20:00 óráigA foglakozások időrendje: KEZDŐ (6-10 éves) péntek 16–17 óráig

(Illéssy tornaterem)vasárnap 10–11 óráig(Illéssy tornaterem)

HALADÓ (6-10 éves) péntek 17–18 óráig(Illéssy tornaterem)vasárnap 10–11 óráig(Illéssy tornaterem)

HALADÓ (10-14 éves) péntek 18–19 óráig(Móricz tornaterem)vasárnap 11–12 óráig(Illéssy tornaterem)

HALADÓ (12-18 éves) péntek 19–20 óráig(Móricz tornaterem)

A jelentkezők heti egy (összesen max. kb. 25 óra) vagy két (max.kb. 50 óra) foglalkozáson vesznek részt, kiscsoportokban (5 fő),igényüknek, korosztályuknak és képzettségüknek megfelelőenoktóber közepétől május közepéig.

Molnár Imre teniszedző06-30-249-6452

A bajnokság őszi idényét meglepő győzelemmel indítottákpingpongosaink. Debrecent – öt év után először – 7:11 aránybansikerült legyőznünk. Csapatunk legeredményesebb tagja KruchióPéter volt, de ehhez a fényes győzelemhez mindenkinek szépenkellett teljesítenie.

A második fordulóban itthon fogadtuk Cegléd csapatát, éssajnos 6:12 arányú vereséget szenvedtünk.

Orosháza ellen idegenben játszottunk. A találkozó eredménye9:9 lett. A legtöbb győzelmet Varró Dániel, a csapat kapitányaaratta, de minden játékosunk kitett magáért.

Vasárnap ismét hazai siker született. Kisújszállási SE – Szentes10:8. Csapatunk legeredményesebb tagja ezúttal Raksányi Zsoltvolt. Négy győzelmet szerzett, míg Varró, Ágoston, Krúchió 2-2-2 győzelemmel járult a nem kis sikerhez.

Reméljük, hogy a számunkra előnytelen sorsolás ellenéretovábbi győzelmekkel tudjuk folytatni eddigi eredményesszereplésünket. Szeretettel várjuk edzéseinkre azokat agyerekeket, akik kedvet éreznek az asztaliteniszhez.

Szűcs István szakosztályvezető

A Kisújszállási SE asztalitenisz csapata

„Világraszóló” eredményeket értek el ifjúsakkozóink a nyár folyamán. Tegyük hozzá:ismét. A Magyar Korcsoportos Bajnokságországos döntőjében három játékosunkmérettette meg magát – az elmúlt évhez képestszinte teljesen azonos eredményt elérve.Demeter Dorina az L10 korosztálybankiegyensúlyozott, magabiztos játékot

produkálva, nagy fölénnyel ismét országos bajnok lett! Dorinafejlődése töretlen, korcsoportjában a világ legjobbjai közé tartozik. Azelőbbi címtől fél ponttal lemaradva 2. helyezést ért el Csíki Endre azF10 korosztályban. Endre az ésszerű edzőváltást követően olyanerényeket csillogtatott meg, amelyek még sok örömöt fognak okozniKisújszállás minden jóérzésű polgárának. Küldöttségünk harmadiktagját, Fekete Ágnest az L18 korcsoportban 7. helyen rangsorolták, ésvégezetül a rendkívül erős mezőnyben 8. helyezést ért el. Gratulálunkvalamennyiüknek, és köszönjük szüleiknek a pótolhatatlantámogatást, edzőiknek a lelkiismeretes felkészítést!

Dorina és Endre eredményükkel jogot szereztek avilágbajnokságon való indulásra, melyet Görögországban,Halkidikiben (Porto Carras) szerveznek meg 2015. október 24. ésnovember 6. között. Szurkoljunk nekik valamennyien!

Közeledik a 2015/2016-os bajnoki évad kezdete a KisújszállásiSE felnőtt sakkozói számára is. Az elmúlt bajnokságban 5. helyenvégző első csapatunk ismételten az NB I/ B. Maróczy-csoportjábanyert besorolást. Komoly fegyverténynek számítana ezt az eredménytmegismételni, mivel mind a csoport, mind az itt játszó csapatokjelentősen megerősödtek, ugyanakkor a mi erre irányuló törekvéseinknem jártak sikerrel. A második csapatunk a Jász-Nagykun-SzolnokMegyei I. o. Csapatbajnokságot az elmúlt idényben magabiztosversenyzéssel ismét megnyerte. Terveink között szerepelt az NB II.-ben való indulási lehetőség kihasználása, viszont ez a jelenlegijátékosállomány ismeretében felelőtlen döntésnek tűnt. A megyeiSakkszövetség tervbe vette a megyei II. o. csapatbajnokságújjáélesztését. Az elképzelés illeszkedik azon terveink közé, hogyazoknak a sakkozóknak is játéklehetőséget teremtsünk, akik kevésszerülnek asztalhoz, illetve hogy fiataljaink töretlen fejlődése biztosítottlegyen. Szakosztályunk vezetése a versenykiírás ismeretében döntarról, hogy hány csapatot indít a II. osztályban.

A bajnokságra történő felkészülés jegyében rendeztük meg rapidversenyünket október első vasárnapján. A hatfordulós, svájcirendszerű megmérettetés jó hangulatban zajlott le, miként az aztkövető „összetartás” is segítette a csapataink összekovácsolását. A 16sakkozó egybehangzó véleménye szerint a verseny jól szolgálta afelkészülést.Végeredmény: 1. Fekete Albert 5,5 pont

2. Balogh Dávid 4,5 pont3. Kecze Mátyás 4,5 pont

Kecze István szakosztályvezető

Page 16: XXIII. évfolyam, 2015. október 10. 8. KISBÍRÓA Kivilágos Kivirradtig Fesztivál előestéje várva várt nap volt a város életében. Végre befejeződött az a látszólag véget

16. oldal Kisbíró 2015. október 10.

Kisbíró - Kisújszállás Város Önkormányzatának hírleveleMegjelenik havonta az önkormányzati üléseket követő héten 5000 példányban. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata

A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. Telefon: (59) 520-222 Telefax: (59) 321-139 Tördelés: Oláh VeronikaISSN: 1416-2350 (Nyomtatott), HU ISSN 2060-7202 (Online) - Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft., 5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. Telefon: 06-20/458-6999

A Kisbíró következő száma 2015. november 7-én, szombaton jelenik meg.Lapzárta 2015. október 30-án, pénteken 12.00 órakor. Cikket aPolgármesteri Hivatal 27-es irodájában lehet leadni elektronikus adathordozónvagy a [email protected] e-mail címre elküldve.

(Szerk. )

Véradás

Kisújszállásonlegközelebb

november 11-én, szerdán 8-12.30-ig

lesz véradás aművelődési házban.

Köszönettel: Erdei Edit

TOPÁZÓRA-ÉKSZER SZAKÜZLET

Kisújszállás, Arany János út 2.Tel.: 59/520-540

Nyitva: h-p.: 8.30-12.00; 12.30-17.00szombat: 9.00-12.00

Aranyékszerek, karikagyűrűk, órák nagy választéka

Ékszerjavítás

Tört arany felvásárlás, csere

Kvarcóraelem-csere

Bankkártya elfogadó hely

Barátságos kiszolgálás;minőség, kedvező ár!