$whohs opvu|ylgw|uwpqhwh /iwqlydoyn...

2
Tallián- kastély (4) Tallián János az egyik legfonto- sabb földbirto- kos volt a tele- pülésen, hiszen a XIX. század közepétől fogva folyamatosan terjeszkedett a községben. Az egykori nemesi család nevéhez fűződik a falu egyik legékesebb épületének számító Tallián-kastély is. A kastély a XIX. század közepén, Tallián János utasítására épült, felújítását a XX század elején, Tallián Dénes rendelte el. A nemesi család tagjainak halá- la után az épület 1955-ig magtárként illetve terménytárolóként funkcionált, de napjainkban már egy szociális otthon gondozott- jainak biztosít helyet. Tallián-kúria (5) A kastély mellett a nemesi család nevé- hez köthető a Tallián-kúria felépí- tése is, az épületben napjainkban a Köz- ségháza található. Fekete kastély (6) A parkkal körülölelt és megfelelően kar- bantartott egykori kastélyépületet a falu XIX. századi birtokosa, Fekete Aladár báró építtette. A kastély- ban jelenleg a tele- pülés Művelődési Háza működik, így az épület egyszerre lát- ványosság és a falu kulturális otthona. Katolikus templom (1) A tele- pülés egykori, Szent Kozma és Szent Damján nevét viselő katoli- kus temploma már egy 1400-as évek elején datálódott iratban is megemlítésre került. A szakrális épület az évszázadok múlásával vesztett korábbi állapotából, így napjainkban már az 1860-as évek- ben épült Szűz Mária Neve temp- lomot látogathatják a hívők. Református templom (2) A Szabási Leányegyházközség re- formátus temploma a XIX. század elején, idejét tekintve még a kato- likus templom előtt épült. Egy 1812-ben keletkezett megyeleírás szerint ez időben a település la- kosságának jelentős része a helvét hitvallást követte, amely felekezet nemcsak önálló imaházzal, hanem saját református lelkésszel is ren- delkezett. Kopjafa (3) Szabás településen több, egyes történelmi események- nek emléket állító szoborral, em- lékművel és kopjafával találkozhat az ide látogató. Közülük az egyik legékesebb a falu református temploma mellett, szépen gondo- zott környezetben elhelyezett kézzel faragott kopjafa, amely az 1956-os forradalom és szabadság- harc emléke előtt tiszteleg. Szabás - korábbi nevén Zabás vagy Zabas - már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is szere- pelt. A falu tulajdonlási viszonyai szerteágazóak voltak, hiszen e területet többek között a Batthyá- ny, a Tapsonyi Anthimi, és a Vasdénnyei nemesi család is birtokolta. A XIX. század közepén az újdonsült birtokos, Tallián János és családja a Nagy- atádtól nem messze lévő települést, Sza- bást választotta lakóhelynek, s tette ezáltal a falut a családi birtokainak központjává. Ettől kezdve a szabási báró, Fekete Aladár mellett a Tallián család lett az egyik legna- gyobb birtokos a településen. A XIX-XX. századi időszakot figye- lembe véve a Tallián család tagjait Somogy megye egyik kiemel- kedőbb történelmi alakjaiként tartották számon. A település törté- nelmi múltja után kutatva akad egy-két kiemelkedő szabási irat. Az egyik ilyen dokumentum Pesty Frigyes adatgyűjtéséhez köthető. A Gaál Dénes református lelkész által összeállított dokumentum sze- rint 1834-ben egy szántás során megtalálták Szabás egykori temp- lomának harangját, amelyet később a közeli Beleg községbe szállí- tottak. A szóban forgó irat szerint a helyiek úgy tartották, hogy a településen található Ganajos nevezetű halom egykoron a szerzete- sek kolostora volt, de egyes feltételezések szerint az is elképzel- hető, hogy a terület a török Hódoltság ide- jén egy basa otthona- ként szolgált. A település rövid története Látnivalók, nevezetességek Látnivalók, nevezetességek

Upload: others

Post on 29-Nov-2019

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: $WHOHS OpVU|YLGW|UWpQHWH /iWQLYDOyN …rinyadrava.hu/assets/files/turisztikai_kiadvany/Szabas_kiadvany.pdf · 6=$%È6 $whohs opvqdsmdlqnedq (opukhw vpj gqnrupiq\]dwhopukhw vpjhl 6

Tallián-

kastély (4)

Tallián János az

egyik legfonto-

sabb földbirto-

kos volt a tele-

pülésen, hiszen a

XIX. század

közepétől fogva folyamatosan terjeszkedett a községben. Az

egykori nemesi család nevéhez fűződik a falu egyik legékesebb

épületének számító Tallián-kastély is. A kastély a XIX. század

közepén, Tallián János utasítására épült, felújítását a XX század

elején, Tallián Dénes rendelte el. A nemesi család tagjainak halá-

la után az épület 1955-ig magtárként illetve terménytárolóként

funkcionált, de napjainkban már egy szociális otthon gondozott-

jainak biztosít helyet.

Tallián-kúria (5)

A kastély mellett a

nemesi család nevé-

hez köthető a

Tallián-kúria felépí-

tése is, az épületben

napjainkban a Köz-

ségháza található.

Fekete kastély (6) A parkkal körülölelt és megfelelően kar-

bantartott egykori kastélyépületet a falu XIX. századi birtokosa,

Fekete Aladár báró

építtette. A kastély-

ban jelenleg a tele-

pülés Művelődési

Háza működik, így az

épület egyszerre lát-

ványosság és a falu

kulturális otthona.

Katolikus templom (1) A tele-

pülés egykori, Szent Kozma és

Szent Damján nevét viselő katoli-

kus temploma már egy 1400-as

évek elején datálódott iratban is

megemlítésre került. A szakrális

épület az évszázadok múlásával

vesztett korábbi állapotából, így

napjainkban már az 1860-as évek-

ben épült Szűz Mária Neve temp-

lomot látogathatják a hívők.

Református templom (2) A

Szabási Leányegyházközség re-

formátus temploma a XIX. század

elején, idejét tekintve még a kato-

likus templom előtt épült. Egy

1812-ben keletkezett megyeleírás

szerint ez időben a település la-

kosságának jelentős része a helvét

hitvallást követte, amely felekezet

nemcsak önálló imaházzal, hanem

saját református lelkésszel is ren-

delkezett.

Kopjafa (3) Szabás településen

több, egyes történelmi események-

nek emléket állító szoborral, em-

lékművel és kopjafával találkozhat

az ide látogató. Közülük az egyik

legékesebb a falu református

temploma mellett, szépen gondo-

zott környezetben elhelyezett

kézzel faragott kopjafa, amely az

1956-os forradalom és szabadság-

harc emléke előtt tiszteleg.

Szabás - korábbi nevén Zabás vagy Zabas - már

az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is szere-

pelt. A falu tulajdonlási viszonyai szerteágazóak

voltak, hiszen e területet többek között a Batthyá-

ny, a Tapsonyi Anthimi, és a Vasdénnyei nemesi

család is birtokolta. A XIX. század közepén az újdonsült birtokos,

Tallián János és

családja a Nagy-

atádtól nem

messze lévő

települést, Sza-

bást választotta

lakóhelynek, s

tette ezáltal a

falut a családi birtokainak központjává. Ettől kezdve a szabási

báró, Fekete Aladár mellett a Tallián család lett az egyik legna-

gyobb birtokos a településen. A XIX-XX. századi időszakot figye-

lembe véve a Tallián család tagjait Somogy megye egyik kiemel-

kedőbb történelmi alakjaiként tartották számon. A település törté-

nelmi múltja után kutatva akad egy-két kiemelkedő szabási irat. Az

egyik ilyen dokumentum Pesty Frigyes adatgyűjtéséhez köthető. A

Gaál Dénes református lelkész által összeállított dokumentum sze-

rint 1834-ben egy szántás során megtalálták Szabás egykori temp-

lomának harangját, amelyet később a közeli Beleg községbe szállí-

tottak. A szóban forgó irat szerint a helyiek úgy tartották, hogy a

településen található Ganajos nevezetű halom egykoron a szerzete-

sek kolostora volt, de

egyes feltételezések

szerint az is elképzel-

hető, hogy a terület a

török Hódoltság ide-

jén egy basa otthona-

ként szolgált.

A település rövid története Látnivalók, nevezetességek Látnivalók, nevezetességek

Page 2: $WHOHS OpVU|YLGW|UWpQHWH /iWQLYDOyN …rinyadrava.hu/assets/files/turisztikai_kiadvany/Szabas_kiadvany.pdf · 6=$%È6 $whohs opvqdsmdlqnedq (opukhw vpj gqnrupiq\]dwhopukhw vpjhl 6

SZABÁS

A település napjainkban Elérhetőség

Önkormányzat elérhetőségei:

7544 Szabás, Fő u. 152.

+36/82/385-484

[email protected]

Rinya-Dráva Szövetség LEADER Helyi Akciócsoport

7570 Barcs, Széchenyi utca 20. Telefon:+36-82/460-721

Munkaszervezet-vezető:

Szijártó Attila

E-mail: [email protected]

www.rinyadrava.hu

A közel 600 lakos-

sal rendelkező Sza-

bás településen

nagy hangsúlyt

fektetnek a kulturá-

lis művelődés és a

sportolás lehetősé-

geinek megteremté-

sére, mindezt többek között az utóbbi évek folyamán elnyert

pályázati fejlesztések célterületei is igazolják. Az elmúlt években

így nemcsak a település nagy becsben tartott Közösségi Háza

újult meg, hanem

pályázati forrásból

alakítottak ki

sportpályát, s

szerveztek kultu-

rális és sportolási

jelleget is magá-

ban hordozó tele-

pülési rendezvényeket. Szabás esetén így már nemcsak a telepü-

lés szépsége és utcáinak rendezettsége, hanem a közösségi élet

fellendítését, a szó-

rakozási lehetőségek

bővítését valamint a

sportolás népszerűsí-

tését megcélzó törek-

vések is vonzóak

lehetnek a látogatók,

betelepülni vágyók

számára.

Forrás:

Szöveg: Somogy megye: Nagyatád és Rinya mente In.: Magyarország kisrégiói 14/7. (Szerk.):

Izményi Éva, CEBA Kiadó, 2000 135-137.; Rinya-Dráva Szövetség;

Kép: Rinya-Dráva Szövetség; Google térkép

4

5

6 1

3 2