A húsz kisgazdi

„Amikor az osztályfőnök bejelentette, hogy az iskolai programok keretében elmegyünk az állatmenhelyre, én nagyon örültem.” - kezdte Petra az élménybeszámolót. „Imádom a kutyákat! Sajnos nekem nincs, de nagyon szeretnék egyet!” – kiáltott fel Petra. „Szeptember utolsó péntekén menjünk, mert akkor az osztály többségének nincs előkészítője! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, ugyanis sose voltam még ott.”- mondta Dorottya.Eljött az a bizonyos péntek délután, amit már az egész osztály várt.

Mindenki hozott kutya - és macskaeledelt, hogy ezzel segítsünk az állatokon. „Meg volt adva a pénzösszeg, hogy mennyiért lehet vásárolni konzervet illetve tápot. Ezt az összeget, szinte mindenki túllépte, mivel arra gondoltunk, hogy ha a mi kedvencünk lenne ott gazdátlanul, akkor mennyire sajnálnánk.”- mondta Marci.

Egy hosszú, fárasztó, de jókedvű séta után megláttuk az Állatbarát Alapítvány tábláját! Megörültünk, odafutottunk és körbeálltuk, hogy Vali néni lefényképezzen minket. Innentől még nagyon sokat kellett gyalogolnunk. Már annyira fáradtak voltunk, hogy az út utolsó méterein szinte mindenki dalra fakadt. Így a menhely dolgozói már messziről hallották, hogy jövünk! A felújított állatmenhely kapujában Vali

néni kislánya és Andi néni várt minket. Pannán láttuk, hogy örült és nagyon izgatott volt, mint ahogy mi is azok voltunk. A nagy szél és a hideg ellenére figyelmesen meghallgattuk a munkájukkal, az állatok megmentésével és a felelős állattartással kapcsolatos információkat. Nem is gondoltuk volna, hogyan küzdenek nap, mint nap a kutyák és a cicák életéért. Bátran kérdezhettünk mi is! „Így tudtuk meg, hogy régebben voltak más állatok is, de ma már csak kutyák és macskák befogadása a cél.” –egészítette ki Fanni, aki szíve szerint az összes állatot hazavitte

volna! Az előadás után odaadtuk az állatoknak szánt eledeleket. A körbevezetés során tovább bővítettük a cicákról és a kutyákról hallottakat.

A kis kölyökkutyáktól az idősebb kutyákig mindenfajta kutya volt ott. „Számomra az összes kutya aranyos volt, de valahányat sajnáltam is.” – mondta Gréta. „Mindegyik állat nagyon aranyos volt, kivéve egyet, de ő nagyon öreg és harapós volt.” – szólt Dorottya. Reméljük, hamar gazdára találnak a kis édes kutyusok!

Ezt követően mindenki örömére öt szeretetteljes keverék kutyát sétáltathattunk. Andi néni azt mondta, hogy a kis patak mentén szabad őket sétáltatni. Így hát útnak is indultunk. A séta közben mindegyikünk minden kutyával összebarátkozhatott. Minden állatnak megvan a saját személyisége. A Dorka kedvence Lili volt, aki nagyon picike volt, de annál fürgébb. Először

Petra sétáltatta Mázlikát, aki nagyon a szívéhez nőtt. Márkóhoz került Baba, akinek a testvérét első körben Vénuszra bízták. Ez a kutya volt a legkülönlegesebb, ugyanis három lába volt, de ugyanúgy tudott futni, mint ép társai. Marci sétáltatta Lilit, Fanni pedig Mennydörgést. Eleinte lassan, bizonytalanul vezettük őket. A pórázokat kézről kézre adtuk, így mindenki minden kutyust sétáltathatott. Bea szerint Lili egy kis bárány volt. Ennek az öt kutyának egyszerre húsz gazdája lett, legalábbis egy délutánig. A szemükön látszott, hogy mennyire hálásak voltak a sok simogatásért és szeretgetésért. örökre szívünkbe zártuk őket! „Ahogy végignéztem az osztályon sok nevető, boldog arcot láttam. Főleg azokén láttam ezt, akit otthon semmilyen házi kedvenc nem vár.” –mondta Luca. Nagyon sokat sétáltunk, megbarátkoztunk a kutyákkal, melynek eredménye az lett, hogy Marci és Márkó még kutyafuttató versenyt is rendezett. Úgy futottak, ahogy csak bírtak. A sok futkározás után elindultunk visszafelé. A kutyák izgatottak voltak, szaladtak volna előre, ezért még egyszer versenyeztek. Úgy futottunk együtt, hogy észre sem vettük, mindjárt visszaérünk a menhelyre. A sok futás jót tett, mert már egyáltalán nem fáztunk.

Miután beértünk a kapun, minden csoport megsimogatta a kutyáját. Annyira megbarátkoztunk a kutyusokkal, hogy nem akartuk beengedni őket a kenneljükbe. Az egyik kutya, aki először a lányok csoportjában volt, annyira nem akart bemenni a ketrecébe, hogy végül ölben kellett bevinni a helyére. Amikor otthagytuk, nagyon elkezdett sírni és kaparni. Visszamentünk, megsimogattuk, és egy könnycsepp csordult ki a szeméből. Egészen rendkívüli, hogy ilyen ki idő alatt mennyire

megszeretett minket! Ebből is látszik, hogy mennyi szeretetet képes adni egy ilyen kedvenc.„Hiszek benne, hogy Mázlit és társait örökbe fogják fogadni, mert tudom, hogy egy kedves gazdi minden kutya számára nagyon fontos.” – írta Luca. „Vannak olyanok is, akiket nem fogadnak örökbe, de legalább jó kezekben élik le a hátralévő életüket!”–tette hozzá Vénusz.

A futkározással, szeretettel szerették volna megköszönni a kutyák a segítségünket. Az állatmenhely dolgozóinak mi is köszönjük a segítőkész, áldozatos munkájukat! Köszönjük, hogy ilyen szeretettel fogadták az osztályunkat! Örülünk, hogy ezt az élményt együtt élhettük át! Nagyon jól éreztük magunkat. Egy örök osztályélmény maradt!

Balogh Dávid, Balogh Petra, Csordás Gréta, Dobos Beatrix, Laczi Dorottya, Lengyel Luca, Lengyel Marcell, Lengyel Dorka, Pankotai Vénusz, Tárnoki Fanni 8. d