Szilasi László: A harmadik híd – feladatok

A regényből idézett szövegek forrása: Szilasi László: A harmadik híd, Magvető Kiadó, 2014

Ráhangolódás1. feladatTanulmányozzátok a képeket! Asztalterítő technikával írjatok le mindent egyénileg, ami eszetekbe jut róluk, majd az

asztalterítőre írt jegyzetek alapján beszéljétek meg négyfős együttműködő csoportjaitokban!

Néhány fontos észrevételt, gondolatot osszatok meg a többi csoporttal is!

(1) (2)

(3) (4)

(5) (6)

(7)

2. feladatÁllj párba! technikával beszélgessetek a kérdésekről! Egy-egy kérdésről legalább 3-4 osztálytársaddal cserélj gondolatokat! Hogyan határoznád meg, szerinted ki a hajléktalan? (Igazgatási, életviteli, szociális

vagy más szempontokat is figyelembe vehettek.) Kiből lesz, lehet ma Magyarországon hajléktalan? Milyen lehet Magyarországon ma hajléktalanként élni? Milyen esélyei vannak egy hajléktalannak a társadalmi rendszerbe való visszatérésre? Számíthat-e egy művészeti alkotás befogadókra, ha a hajléktalan emberek világának

megmutatására vállalkozik? Miért igen, miért nem?

3. feladatEgyüttműködő csoportjaitokban minden csoporttag válasszon ki az alábbi felsorolásból egy-egy médiacímet! Beszéljétek meg tollak középen technikával, melyik mit mond el a hajléktalanság

problémájáról, a hajléktalanok társadalmi megítéléséről! Összegző tapasztalataitokat tegyétek röviden közzé az osztály egésze számára!

Budapest a hajléktalanok fogságábanVeszélyt rejt a hajléktalanok számára a kánikulaAz utca fodrásza: elképesztő átalakuláson mennek át a hajléktalanokZugló nem a hajléktalanok, hanem a hajléktalanság ellen küzdHová vizeljenek? Hajléktalanok a nyári fővárosbanFeltehetően hajléktalanok okozták a tüzetA bűz elűz… – hajléktalanok szállták meg a veszprémi buszpályaudvartNincs magyarázat a hajléktalanok gyakori igazoltatásáraMégsem száműzhetők a hajléktalanok

Vígan mulathatnak a hajléktalanok Pécsen?Fedél nélkül – jogok nélkül? Olvasnak-e a hajléktalanok?

4. feladatOtthoni feladatként tájékozódj az interneten! Szerezz ismereteket a magyarországi hajléktalanságról! (Például az alábbi oldalakat is felkeresheted.) A hajléktalanságról dióhéjban (Az összefoglaló Gyuris Tamás - Oross Jolán: Tények

és hátterük. Rövid áttekintés a magyarországi hajléktalan-ellátásról című előadásának kéziratából készült, amely a “Homelessness in Europe” nemzetközi konferencián, Balatonföldváron, 1999. október 28-30-án hangzott el: http://www.kka.hu/_Kozossegi_Adattar/DOKUMENT.nsf/nyomtat/8921155BF5A0818DC125692E0033DA53?OpenDocument

Hank Kata: Hajléktalansors Magyarországon – Mélyinterjú egy társadalmi szakadékról: http://www.mul.hu/index.php/magazin/104-hajlektalansors-magyarorszagon-melyinterju-egy-tarsadalmi-szakadekrol

Jelentésteremtés5. feladatSzilasi László A harmadik híd című regényének középpontjában egy Németországból hazaköltözött detektív (Sugár Dénes), egy hajdani kanadai emigráns (Nosztávszky Ferenc) és egy itthon maradt utcazenész (Foghorn Péter) szövevényes története áll, melyet egy osztálytalálkozó indít el és fog keretbe.Értelmezzétek párban a regény címét, alcímét, ajánlását és mottóit! (Milyen gondolatok, asszociációk, kérdések, feltételezések fogalmazhatók meg a mű ismerete nélkül, illetve ha olvastátok, annak ismeretében: téma, probléma, szerzői szándék stb.)?

A mű ismerete nélkül Olvasói tapasztalatok birtokában

A harmadik híd

(Magánérdekű feljegyzések Foghorn Péter halála ügyében)

Azoknak, akik vigyáznak rájuk

Mottó I. „Mindig ez a borzalmas vonzódás lefelé.” (Frau Rothschild)

Mottó II.

„O’ Henry regényesnek látta ezeket az embereket, érző lényeknek, akik szeretnek és gyűlölnek – Amory azonban csak a durvaságot látta meg rajtuk, a testi szennyet és az ostobaságukat.” (F. Scott Fitzgerald – részlet a mottóból)Mottó III.„Szükségünk volna egy hangra, hogy a vizek felett szálljon, és óvatosságra intse a hajókat: én megalkotom ezt a hangot.” (Ray Bradbury – részlet a mottóból)

6. feladatA kritika gyakran kiemeli a regény kapcsolatát az irodalmi szociográfiával, de legalább ilyen gyakran hangsúlyozza a mű fikcionális jellegét is. Keressetek érveket párban mindkét állítás mellett, illetve ellen! Összegezzétek, vitassátok meg érveiteket!

valóságirodalom fikció (regény)mellette ellene mellette ellene

7. feladatBizonyítsátok párban érvekkel, hogy a regény több ponton kapcsolatot teremt a szerelmi történet, a krimi és a nemzedéki regény műfajával is!

szerelmi történet krimi nemzedéki regényNoszta: Anna: Deni, Noszta, Foghorn

Foghorn: Barták:

Deni: Deni:

Droll néni:

8. feladata) A szegedi hajléktalanvilágba való beavatás elbeszélői helyzetét egy osztálytalálkozó teremti meg a regényben. Keressetek párban válaszokat a tanári kalauz kérdéseire! Ki mesél az osztálytalálkozóról az első fejezetben és kinek, azaz ki az elsődleges

elbeszélő? Mikor és honnan tudjuk meg a nevét? Mikor volt ez az osztálytalálkozó és hol tartották? Hány évesek ekkor a volt

osztálytársak? Kiket ismerünk meg A tranzisztor-kor hajnala és éjjele fejezetben? Mit tudunk meg a szereplők múltjáról, jelenéről: ki kibe volt szerelmes, ki kivel

barátkozott, ki volt a példaképe, hova jártak szórakozni, hogyan szórakoztak, mit gondoltak akkor a világról akkor, hol tartanak az osztálytalálkozó idejében?

A későbbi fejezetekben (II-VI.) mikor veszi át (vissza) a szót, és melyikben mit mond el az elsődleges elbeszélő, Sugár Dénes?

Hogyan teremti meg az első fejezet narratológiailag azt a lehetőséget, hogy az osztálytalálkozó elbeszélésének keretébe belefonódhasson a szegedi hajléktalanok világába való alámerülés lehetősége?

Mi lehet annak a szerepe, hogy a hajléktalanokról a második fejezettől Noszta mesél Deninek, illetve az utolsó fejezetben ismét Deni beszél az olvasónak?

b) Értelmezzétek párban halmazábrával, miben hasonlít, és miben különbözik a két elbeszélő helyzete, nézőpontja, értékítélete? (A válaszhoz felhasználhatjátok az alábbi idézeteket vagy másokat.)

Noszta Deni

„Másrészt pedig azon alapult Foghorn vezérsége, és kétségtelenül ez volt a súlyosabb tétel, hogy képes volt felépíteni egy céltudatos, összefüggő és mások számára is értelmes napirendet. A cél a körülményekhez képest minél kellemesebb életben maradás, a viszonylag lakályos túlélés volt. Az alapösszefüggést a napi főétkezések és az elszállásolás megszervezése képezte.” (68. o.)

„Csakhogy engem ez az arisztokrácia sohasem érdekelt. Fondü, Engelsz, Márs, Droll és Angyal. Foghorn és az ő Annája, meg az úgynevezett Új Fiú. Az ő hosszú, derekas helytállásuk az utcán, étkezdékben, átmeneti szállásokon, oda ne rohanjak. Őfölöttük nincs senki. Alattuk viszont ott vannak még azok, akiket már réges rég kitettek az átmeneti szállókról, ágyra járnak (…) amíg, drága az alumínium, a legutolsó kilincsek ellopása miatt ki nem tiltják őket onnan is, alattuk vannak azok, akik már egyáltalán nem kapnak szállást sehol, de a népkonyhákon még etetik őket egy ideig, alattuk vannak azok, akiknek már se ágyuk, se asztaluk, kint élnek egy erdőben, sátorban laknak (…) legalul pedig azok vannak, akik végleg bemattultak, becsavarták magukat egy hálózsákba vagy nagyobb takarófóliába, abban fekszenek naphosszat egy nagy rakás hideg szemét tetején, míg meg nem döglenek maguktól (…).” (302-303. o.)

9. feladatA Foghorn Péter vezette hajléktalan csoport Noszta szerint négy párt alkot: Robot (Foghorn) és Anna, Mars és Engelsz, az Új Fiú (Noszta) és Fondü, Droll és Angyal. Osszátok el négy csoport közt és mutassátok be poszteren a szereplőpárokat a közölt részletek alapján (ha olvastátok a regényt, akkor más, általatok választott szöveghelyek alapján is) a szerep a falon technikával! Csoporton belül mozaik technikával is dolgozhattok!Többek között a következő szempontokat érdemes/lehet megvizsgálni: hivatalos neve, kora, a hajléktalan világban használt beceneve, annak eredete előtörténete, hogyan vált hajléktalanná, mióta él az utcán, hogy került kapcsolatba

Robottal (Foghorn) és a többiekkel mi lesz vele később (előreutalások), a bemutatott januári nap vagy Robot „halála” után kinézete, jellegzetes tárgyai belső tulajdonságai, fizikai-szellemi állapota kapcsolata a páros másik tagjával kapcsolata a csoport többi tagjával, helye a csoportban vágyai, lehetőségei a hajléktalan státusból való kitörésre

Idézetek, szöveghely-ajánlások

A csoport: Foghorn/Robot

Foghorn annak köszönhette a sikerét meg a hírnevét, hogy szembeötlően fiatal volt, erős, könnyed, tiszta, és körülményei ellenére egy nagyon pontos, bár számomra akkoriban beláthatatlan értelemben: karcolatlan. Egész. Ép. Sérthetetlen. (…) Foghorn, aki, mint az állatkertek leltárba nem vett lényei, egy galamb, egy mocsári teknős vagy egy patkány, eleve, megmásíthatatlanul szabadnak és méltóságteljesnek született, mindenkit megkapott, akit csak akart, mert lényével szemben, akár a kilendített bontógolyó előtt, azonnal megszűnt minden ellenállás. Nem falta a nőket. Az igaz és teljes szerelmet kereste. (20. o.)

Azon a reggelen egy velem nagyjából egykorú, erős testalkatú, viszonylag kompakt megjelenésű, frissen borotvált arcú férfi telepedett oda a helyre, a virágokat övező széles, alacsony kőfal hagyományosan erre kijelölt pontjára. Kockás fülessapkája volt, kemény vízlepergető anyaggal borított, fél combig érő, világoskék pufidzsekije, az volt ráírva, hogy Annapurna 1953, továbbá bélelt sínadrágja, és amikor levette az egyujjas bundakesztyűjét, azalatt volt még egy, vékony, kötött, levágott ujjú. A hegedűtok a hátára volt felkötve, hogy a keze járás közben szabad legyen. (51. o.)

A Robot Foghorn neve volt. Hamar beláttam az új név pontosságát. Volt abban az emberben valami gépszerű eltervezettség, hibátlan programokkal vezérelte magát, meg tökéletesre csiszolt és kopott rutinokkal, ő talán ezzel védekezett a szétesés ellen (…). (59. o.)

Másrészt pedig azon alapult Foghorn vezérsége, és kétségtelenül ez volt a súlyosabb tétel, hogy képes volt felépíteni egy céltudatos, összefüggő és mások számára is értelmes napirendet. A cél a körülményekhez képest minél kellemesebb életben maradás, a viszonylag lakályos túlélés volt. Az alapösszefüggést a napi főétkezések és az elszállásolás megszervezése képezte. (68. o.)

Ez az én életem. Ismételgette, próbálta megérteni. Aztán pedig megfogadta, hogy ő a maga részéről a továbbiakban ehhez tartja magát. Ahhoz, hogy ez az ő élete. Hogy nincsen neki másik élete, csak ez, amit most él. Hogy ez az ő élete, és senki másé. És hogy az, amit ő most él, az élet, és nem valami más. Ezért aztán nem tart azokkal, akik az elmúlt, lezárult, tőlük ellopott életüket siratják, sem azokkal, akik szintén sírva, valamiféle új, emberhez méltóbb élet eljövetelére várakoznak. (…) Foghorn Péter Tamás tényleg csak addig él, amíg meg nem hal, de addig él. (68-69. o.)

Foghorn, a Robot viszont, ha tehette, minden napot fogmosással és zuhanyozással kezdett, rendszeresen borotválkozott, szabályos időközönként még fodrászhoz is elment, igaz, lefekvés előtt már ő sem tisztálkodott. (109. o.)

Robot számára pedig, bár soha be nem ismerte volna, de a későbbiekben történtek, bármennyire is igyekezett titkolni, teljes világossággal elárulták, Anna maga volt az önmegvalósítás és a biztonság. (143. o.)

Foghornban az volt a nagy, hogy messze túl járt az illúziói elvesztésén, meg azon, hogy megpróbálja az elvesztetteket újabbakkal pótolni, és mégis volt benne tartás. Nem tudom, mire támaszkodott. Azt hiszem, ő sem tudta. (…) Csak állt, meredt kifelé a betonból a Dugonics téren, és nem találtak rajta fogást a körülmények. (…) Anna halála, amikor az ő mindenüknek eljött a rossz vége, mégiscsak megrogyasztotta Foghorn tartását. (229)

Foghorn arra jutott, hogy nincsen olyan szabadságvesztési időtartam, amit neki kevesellnie kellene. Éppen elég hosszú mind. Tíz év fölött pedig mindenképpen hosszabb a kelleténél, bármi volt is a bűn. Sertés várható büntetését azért nem látta elegendőnek, mert Márstól azt is tudta, hogy a fogvatartott egy éven belül tökéletesen eltompul. (…) A lélek egyszerűen lekapcsol. (…) Attól tartott, hogy Barták lelke nem fog eleget szenvedni. (234-235. o.)

A csoport: Anna

Foghorn viszont akkor immár bő egy éve tartós párkapcsolatban élt. Miután Anna 2008 decemberében kikerült az állam gondozása alól, rátalált a Dugonics téren. Állt a lány a szökőkútnál, hallgatta Robot számait, Aztán egyszer csak összecsuklott, mint a bugylibicska, tompán koppant a feje a szemcsés burkolaton. (98. o.)

Anna finom, törékeny konstrukció volt, talán csak a csípője volt szélesebb, meg a melle nagyobb egy árnyalattal annál, mint amit a csontszerkezete egyébként sugallt. Nem volt igazán szép, de tiszta és nagyon fiatal, jó egy évvel még Angyalnál is fiatalabb, s látszott rajta, hogy ahhoz a különös módon vénnek látszó jobb szeméhez, ahhoz a megtört fényű golyóbishoz, ha lesz rá ideje, csak évtizedek múlva fog hozzáöregedni a bal szeme meg az arca. Félénksége és mélabúja kihívásként hatott a férfiakra, ő pedig tudta, hogy a vele megesett méltánytalanságokat már a legkörültekintőbben vezetett per és legigazságosabb törvény sem tudná jóvátenni. (99. o.)

Anna törékeny volt, kicsike, szomorú, de nagyvilágian elegáns, akár a szatén. (…) Arca egy meggyötört tündéré, aki már most tudja, hogy még néhány év, és ő is ugyanolyan kiégett tahó lesz, mint a szülei, akik elhagyták, meg a legkedvesebb

nevelőtanára, aki egy éjszaka megerőszakolta Fóton, s közben azt lihegte a fülébe, hogy urallak, urallak, vagy az a rendőr, aki a kihallgatás végén mégsem tudta nem megkérdezni tőle, hogy de azért egy kicsit neked is jólesett, ugye, drágica. (…) A bal kezét néztem, amiben egy olyan tárgyat szorongatott, amilyet én még sohasem láttam. A tárgy szép volt, pedig láthatóan hulladékból, utcai szemétből készült, talán még csillogott is. (…) Mint kiderült, az eredeti, déltengeri zeneszerszámot úgy hívják, hogy karimba avagy sansula, voltaképpen egy kicsi zongora, amit erősítésként rászereltek egy aprócska dobra. Anna eltanu7lta a készítését az egyik öregasszonytól, aki korábban zenetanárnő volt, és az új életéből nagyon hiányolta a dallamot. (…) Ha volt alapanyaga mindenből, nagyjából kettőt tudott előállítani egy nap, egyet este, amikor Robot már elment, egyet pedig reggel, amikor még nem jött meg, és ha szerencséje volt, ennyit egy nap el is tudott adni. (102-103. o.)

Körülményeihez képest választékosan öltözött, igyekezett finomabb darabokat összeválogatni, meg hát Robot is folyamatosan támogatta a lány ez irányú igyekezetét. De kereskedői sikereit, lényének vitathatatlan kisugárzása mellett, Anna alapvetően mégiscsak annak köszönhette, hogy sohasem volt büdös. (108. o.)

Anna mutatta az utat, nem mintha gyakorlati értelemben bármelyikőnknek is szüksége lett volna erre. Otthagyta Robotot, könnyedén ugrált a csoport előtt, aprókat sikkangatott örömében, néha talán még dalolt is valamit. És bár ez valahogy mindenkinek sok volt, sokalltuk ezeket a túlzó, talán nem is teljesen őszinte érzelmeket, azért örültünk is neki. Talán mert felkínált egy olyan nézőpontot, ahonnan mégiscsak úgy tűnhetett, hogy alkalomadtán talán nekünk is lehet még okunk némi örömre. (132. o.)

Egyszerű és biztonságos alapon állt a kapcsolatuk. Megengedték egymásnak, hogy a másik által jusson hozzá a testi örömökhöz meg a tisztelethez és a szeretethez. Ezen felül Anna megkapta Robottól azokat a biztonsági viszonyokat és önmegvalósítási lehetőségeket, amelyeket addigi életében hiányolnia kellett. (143. o.)

(Barták) Átadta a kis csokrot. Szótlanul vacsoráztak, gyertyafénynél. A lány megmutatta a legújabb karimbákat, a férfi különösen szépnek találta őket. Aztán szeretkeztek. És aztán megfojtotta Annát. (…) Amikor másnap délelőtt odaértünk az Árvízi Emlékműhöz, és Robot leereszkedett Anna rekeszéhez, sokáig csend volt. Aztán felhangzott a nevetés. (…) Márs feltépte az ajtót. Foghorn a karjában tartotta Anna meztelen testét. (157-158. o.)

Azt nem mondta, hogy Anna picike volt, tehetséges és megejtően energikus (…) Azt sem mondta, hogy bármikor meg tudott nevettetni bárkit, néha még Mársot is. (…) Kikerült a falra egy újabb kis tábla. Szeremlédy Anna Ilona. 1989-2010. Röppentek a hamvak. (225-226. o.)

B csoport: Az Új Fiú/Noszta

Nosztavszky Ferenc öt évvel később, 1987 késő őszén, egy novemberi hajnalon összecsomagolta a holmiját, elbúcsúzott a szüleitől, végiggyalogolt a ködös germinai virradatban a kis utcájukon, átmasírozott a huzatos repülőhídon, aztán a

vasútállomáson jegyet vett, és keresztülvonatozott a vasfüggönyön, majd néhány hónapnyi ausztriai gyűjtőtáborozás után elrepült Kanadába. Lehúzott Vancouverben egy komplett negyedszázadot, a végén lelőtte a kutyáját, eltemette a kert végében, és nemrégiben, 2012 szeptemberében hazaköltözött a szüleihez. Nekem az volt a véleményem, hogy akkor ment el, amikor nem kellett volna, és akkor jön vissza, amikor nem kellene. (26. o.)

Valamikor a ’90-es évek elején, hajnalban, a Moscropon, egy kék-fehér MacLure’s taxiban belehánytam az úszósapkámba. A kocsiban ült még egy szakállas, gondozott külsejű, öreg kis fószer, már nem emlékszem, hogyan került oda, nem ismertem. Rám nézett a szemüvege mögül, ahogy szorongattam azt a nehéz, büdös, vérvörös hólyagot, aztán elnevette magát, benyúlt a könnyű és elnyűhetetlen kasmírzakója zsebébe, és mert tudta, hogy nekem úgysem sikerülne, óvatosan, nagy bocsánatkérések közepette megtörölte a számat meg az arcomat egy sárgadinnye-illatú törlőkendővel. Hazakísért, kinyitotta helyettem a bejárati ajtót, aztán intett, és szó nélkül visszaült a taxiba. Nyilván a számlámat is kifizette. Soha többé nem láttam. Fogalmam sincs, ki lehetett. Álltam az előszobában, az úszósapkából csorgott az okádék a lábszáramra meg a cipőmre, belenéztem a tükörbe, és abban a pillanatban megértettem, amit már régóta sejtettem, hogy nekem itt, ebben az országban semmi bajom nem eshet, és hogy én most már mindörökre itt maradok. (36. o.)

Semmiképpen sem akartam vesztesként hazamenni. Nem akartam, hogy bő két évtized Nyugat után ebben az állapotban lássanak Haragoson. (44. o.)

A munka megszerzésének azonban vannak nagyon egyszerű, a munkát kereső külső testi megjelenését illető alapfeltételei, és én hamar megtapasztaltam, hogy a személyi higiénia akadályoztatása milyen elképesztő sebességgel amortizálja le az embernek a külvilág számára is látható képét. Vizuális értelemben egy szűk hét alatt munkaképtelenné váltam. Ugyanakkor az önbecsülésem egyáltalán nem követte ezt a gyors lepusztulási folyamatot. (46. o.)

És még az is van, hogy ha nincsen helyed, akkor csinálod jól, ha te magad leszel azzá magadnak. (…) A helyed te magad vagy, te magad pedig a tested meg a cuccod együtt. (171-172. o.)

Nem akartam meghalni, és ez csaknem az összes energiámat lekötötte. De a tétova városi mukikat látva mégis az jutott eszembe, hogy a kérdés nem az, mi legyen azokkal, akiknek nem jut munka, hanem az, hogy mivel töltsék az idejüket azok, akiknek nem kell dolgozniuk. (211. o.)

Nem én kezdtem el. Igaz, ő se. Álltunk egymás mellett, dideregve, egy belső sarokban. Nekitámaszkodtunk a betonnak. De a beton hideg a hátnak. Túl sokáig nem lehet nekidőlni. Előbb a vállunk ért össze, aztán lassan-lassan átöleltük egymást. Jólesett. (…) Megtettük még néhányszor egymással, én talán egyszer még Engelsszel is. De nem lett belőle rendszer. Nem gondoltam én erről semmi bonyolultat. (219-220. o.)

Ültem a székemen öntelten, fogadtam a jogosnak érzett, teljes mértékben indokoltnak látott gratulációkat, és lassan úgy berúgtam az asztalfőn a kétliteres Hetényi-palackomból, mint a varacskos disznó. (…) Szívták szorgalmasan Angyal ünnepi anyagát. Járt körbe egy ügyes kis pipa, célszerűen behorpasztott coca-colás doboz,

majdnem kimaradtam belőle a hasznavehetetlen régi bánataimmal. (…) A folyó kanyarulatából nesztelenül suhantak elő Hirám hatalmas hajói. Aranyat, fűszert, almuggimfát és drágaköveket hoztak Orfiból, narancsvörös vitorláik diadalmasan dagadtak a forró keleti szélben. Mert hajóhadat épített a király a Sás-tenger partján. (…) És a hajók minden harmadik esztendőben visszatértek, és hozták az aranyat, ezüstöt, fűszereket, elefántcsontot, és mindenféle drágaköveket, meg majmokat és pávákat, oroszlánokat és harci elefántokat. (…) És most közeledtek Hirám ezüsttel és arannyal megrakott hajói, suhantak akadálytalanul a folyó közepén, eltakarta a vizet a hajóhad, és a kilikiai fekete lovak tomboltak a fedélzeten a harci szekerek elé fogva, és megláncolt, félmeztelen, ágyékkötős szerecsenek fújták a harci kürtöket (…) Amikor a folyókanyarban eltűnt Hirám utolsó narancsvörös vitorlájú hajója is, búcsút intettem, aztán elaludtam a lassan hűlő, meleg homokon. (262-263., 271-273. o.)

Foghorn vízzel kínált. Nem kértem belőle, megértette. Meggyújtott nekem egy cigarettát, betette a számba. (…) Figyelj, Noszta. Tudsz figyelni? Nekem most el kell mennem. Messzire megyek, nem fogok visszajönni. Vigyázz a többiekre, jó? (274. o.)

A máltás lányok találtak rám. Minden rendben, Ferenc? Nem. Azt hiszem, most nincs teljesen rendben minden. Tüdőgyulladásom volt, gennyes tüdőgyulladás, nagyon magas lázzal. Hívtak egy férfi segítőt, az vitt be a klinikára (…) Egy éve kerestek. (…) Apám elhozta a régi ruháimat, kijelentkeztünk. (…) Tavasszal álltam munkába, addigra sikerült honosíttatnom meg elfogadtatnom a kanadai képzettségeimet. A 10-es iskolában vagyok napközis tanár és szabadidő-szervező. Levelezőn pedig pszichológiát tanulok. Egyszer majd gyerekekkel szeretnék foglalkozni. (284-285., 287. o.)

B csoport: Fondü

A hátizsákos öregembert pedig ekkor már úgy hívták, hogy Fondü Henrik. Részben azért kapta ezt a nevet, mert amikor vagy tizenöt évvel korábban végleg feladta a híres kecskeszakálláért folytatott ádáz küzdelmet, mindenki számára azonnal feltűnt, mennyire hasonlít a poszthumusz Oszkár-díját szorongató Henry Fondára. Másfelől pedig azért, mert öregkorára a gyertyaláng felett összefüstözött puha kockasajt lett a kedvenc csemegéje, a pépesített ételek mellett szinte kirekesztőleges tápláléka. (62. o.)

Márs utálta Engelszt, mert Engelsz, Márs szerint egyszer lopott tőle. Engelsz utálta Fondü Henriket, mert Fondű, szerinte, lenézte őt. Fondü Henrik meg Mársot utálta, mert Márs, az ő meglátása szerint, nagyon agresszív ember. (63. o.)

Esténként bemondták őket a szállások bejáratánál. Frantal József, 1959, Czanka László, 1950, Rezsuta István, 1938. De a nyilvántartási nevük már rég nem volt alkalmas, arra, hogy azonosítsa őket. (64. o.)

Fondü papa egyáltalán nem reklámozta ezt a felfedezését, de ő, aki nagyon figyelte mindig az új arcokat, és aki már jóval korábban rájött, hogy végeredményben az utcai létezés is az élet egyik módja, csak nem tudta kidolgozni a számára is igazán kényelmes részleteket, hamar észrevette a Foghorn-féle mintában rejlő lehetőségeket. (75. o.)

Fondüre a bortól hirtelen rájött a hasmars. Nekiindult, hogy bekéredzkedjen a könyvtári kávézó mosdójába, néha beengedik a büfésnők. (83. o.)

(…) már sohasem fürdött, talán ha karácsony meg húsvét előtt néha. (109. o.)

De közben alig várta, hogy rázendíthessen a saját nótájára, az exkluzív autókölcsönzőjéről, old timer limuzinok, tudod, esküvőkre meg filmforgatásra (…) Olyan volt Fondü, mint a gyerekek: kizárólag csak magára figyelt, minden más figyelmet irigyelt. (120. o.)

Leivott belőle annyit, hogy megmaradjon neki a jogos fél litere, aztán elővette a Baraka feliratú reklámkulacsát és az egyliteres, neonzöld tartály széles száján elkezdett beledugdosni a palackba kiflidarabokat, kisebb-nagyobb kenyércafatokat, almaszeletkéket, még néhány szalámivéget is, majd rácsavarta a kupakot, és a pépesedés meggyorsítása érdekében alaposan összerázta az egészet. (…) Fondünek egyáltalán nem volt foga. (125. o.)

Amikor Fondü annak idején, nem sokkal a rendszerváltás előtt végképp kikerült az utcára, egy téli éjszakán annyira berúgott, hogy a kocsmájától vagy száz méterre azonnal elaludt a járdaszélen. Csaknem megfagyott, mire a rendőrök rátaláltak, már belepte a hó. (…) A rendőrök tovább győzködték, de hát belepte a hó, Pista bátyám, teljesen magára van fagyva, nem maradhat itt. Fondü, aki akkor még nagyjából tényleg Rezsuta István volt, bár egyre inkább csak Pista bátyám, erre aztán nagyon berágott. Mi? És? És akkor mi van fakabátok? Éljen Kádár János! Éljen Losonczi Pál! Éljen Czinege Lajos! A rendőrök, hallva a névsort, nem merték bántani, meg amúgy is látták rajta, hogy most már magától is a kocsmába igyekszik, békén hagyták, elmentek. (167. o.)

Fondü testéből néhány hét múlva egyre hangosabban kezdtek kiugatni a halál kutyái. Egyre nehezebben mozgott, egyre áttetszőbb lett a figura, mindenki tudta, hogy nemsokára vége lesz a dalnak. (…) Egyedül haldoklott a Vigadó emeletén, egy magányos rekeszben, temérdek szétrohadt paplan alatt, a saját szarában, húgyában, vérében és okádékában, néha vittünk neki tömény alkoholt, cigarettát, ételt. (…) Már csak ivott meg dohányzott. Miért? Szerinted mit csináljon? Erobikozzon?! Ezt Márs üvöltötte egyszer, amikor nyöszörögtem neki Fondü állapotáról. (277. o.)

C csoport: Márs

Szétválaszthatatlanok voltak, és eredetileg természetesen az volt a nevük, hogy Marx, Engels és Lenin. Még a hőskorban nevezték el őket így, 1989-90 telén, a Déli pályaudvaron. De aztán a Szegények Önsegélyező Szervezete besült, a hajón uralkodó viszonyok elvadultak, ők meg 1990 tavaszán, bő két év után kerestek maguknak egy jóval kisebb nagyvárost, és lassan visszasüppedtek abba a gyengébb képességű, lassabb gondolkodású, csökkent értékű, hibás, vidéki állományba, amelyből vétettek. Aztán a régi névadópoén apránként kifulladt, és megváltoztak lassan az arcok is. (61. o.)

A piros sapkás akkor változtatott nevet, amikor a terek meg az utcák. Miután végleg visszanevezték a Marx téri piacot, ő is átkeresztelte magát nagy röhögve Mársra. (…) Szűk öt évvel volt idősebb nálam, de akkor már néha gyengélkedett, később meg

elkezdett gyorsan lefelé csúszni. (…) Gondolom, már nem él. (62. o.)

Esténként bemondták őket a szállások bejáratánál. Frantal József, 1959, Czanka László, 1950, Rezsuta István, 1938. De a nyilvántartási nevük már rég nem volt alkalmas, arra, hogy azonosítsa őket. (64. o.)

(Engelsszel) Voltak korábban is közös terveik. Venni egy tanyát, elfoglalni egy üresen álló épületet, megszerezni azt a régi hangárt a vasútállomáson túl, kibérelni az újszegedi 101-es garázst, és aztán abban lakni, kijárni stoppal Bécsbe, elindulni és meg sem állni Svájcig, vagy Amerika. (78. o.)

Márs csak Robotnak engedelmeskedett, már ha egyáltalán, és ezt mindenki pontosan tudta (…) (94. o.)

Márs hetente egyszer zuhanyozott, akkor alsóneműt is váltott, még a lábkörmeit is vágta, nyiszatolta, de mondjuk, a fogmosás ilyenkor sem merült fel nála. (109. o.)

Márs lett az új főnök, és a napirendünk azonnal összeomlott. Részben azért, mert Márs unta a régi ritmust, részben viszont azért, mert az alaphelyeink nyáron nem működnek. Bezár a ferences konyha, megszűnik a téli krízis, nem is nyitnak ki, csak novemberben. (…) Majd lesz valahogy, mondta, ami nagyjából azt jelentette, hogy hagyjuk múlni, tartás nélküli péppé rothadni az időt. (277. o.)

Márs egyedül maradt, és január végén, ahogyan a Vigadóban megálmodtam, tényleg a mentősök műtötték ki a lábát a rárohadt gumicsizmából. (282. o.)

C csoport: Engelsz

Engels hatvanéves múlt azon a télen. Egészséges volt, jól tartotta magát. Remélem, még most is életben van. (62. o.)

Esténként bemondták őket a szállások bejáratánál. Frantal József, 1959, Czanka László, 1950, Rezsuta István, 1938. De a nyilvántartási nevük már rég nem volt alkalmas, arra, hogy azonosítsa őket. (64. o.)

Engelsz barátkozni próbált. Figyelj, új gyerek. Hatvanhatnak mennyi a fele? Harminchárom. No, hát akkor nyald te a valagam télen-nyáron. (86. o.)

Becserkészték finoman Foghornt, aztán Engelsz rádumálta a közösködésre. Rámutatott, nagyon részletesen a másik oldalon mutatkozó előnyökre. Foghorn hamar ráállt a dologra, teljesen egyedül lenni ő sem szeretett. (75. o.)

Márs és Engelsz alapvetően a Dóm téren élt. (…) Arról ábrándoztak, hogy egy szép napon ők fogják locsolgatni esténként a Dóm tér meg a Somogyi utca magasra szerelt, lila virágait a hatalmas francia lajtoskocsiból. (77. o.)

Engelsz november elején ment el. Elővette a Nagy Zöld Táskáját, telepakolta azzal, ami belefért, aztán beletűrte a magas nyakú, jávorszarvas pulóverét a magentaszín gatyájába, összegombolta a kabátját, és nekiindult. (281. o.)

D csoport: Droll néni

Droll nénit azért hívták Droll néninek, mert pontosan úgy nézett ki, mint az a különös figura Az ezüst tó kincsében. Kövér volt, pufók arcú, esetlen alakú és mozgású, ahogyan meg van írva, csak ő nő volt, nem úgy, mint az a másik a regényben. (…) Droll nénit soha sem lepte meg az időjárás, sem semmiféle váratlan helyzet, mindenre azonnali tárgyi válasszal rendelkezett. (…) A teste célszerű, erős és csúnya, mint egy agyonpakolt Salgó polc, ő maga otromba és jóindulatú. (…) Annyi idős lehetett, mint Engelsz. (…) A többiek szerették, legalábbis mindig nagyon vigyáztak rá. Én sohase tudtam igazán megkedvelni. Az egész figura túlságosan szívhez szóló volt, visszataszítóan megható, sok, mintha egy szegényekről szóló, nagyon nagy költségvetésű olasz filmből lépett volna elő. Két éve, télen halt meg. Bennégett a hálózsákjában a Kiserdőn, ráolvadt az elszenesedett testére az alsóruhaként viselt otthonka. (89-90. o.)

Droll néni és Lúdas Jancsi, az Angyal ha csak tehették, együtt mozogtak, de a szó szoros értelmében nem éltek együtt. Ezt már nem tette lehetővé számukra az ellátórendszer. Az Indóház női szálló volt (…) Droll néninek biztos helye volt az Indóház téren, abban a nagy hidegben akadt üres ágy, elég (…) de az Angyal soha nem követhette őt oda. (92. o.) Akkor láttam Droll gépét először. Egy saját gyártmányú fényképezőgép. Azt hittem, vicc az egész, de valóban működött. (…) Droll nem értett a fényképezéshez, nem is szerette, és valójában érzéke sem volt hozzá. (…) Túl akart lépni az üres, az önfenntartásban szinte teljesen kimerülő életén. Volt benne annyi erő, hogy túl akarjon lépni. Fondüben már nem. Engelsz teljesen megelégedett azzal az élettel, amilyenje volt. Márs pedig a kérdést sem értette volna meg.. Anna és Angyal fiatalok voltak ehhez a problémához, ők talán még vártak valamire, én kezdő voltam ezen a téren, egyelőre örültem, hogy élek (…) Droll mindenesetre fényképezett. (184-186. o.)

D csoport: Angyal

Lúdas Jancsit viszont valóban Lúdas Jánosként anyakönyvezték 1988-ban, és valóban úgy nézett ki, ahogy az alsóbb rendű angyalokat régebben ábrázolták. Az anyja szülés után azonnal meghalt, a tágabb pereputtyának akkor még volt munkája, pusztán a segélyért akkor még nem kellett nekik, így Lúdas Jancsi, az Angyal állami gondozásba került. Aztán tizennyolc éves lett, az állami gondozási szisztéma pedig a zsebébe tömött néhány papírpénzt, és kitette az utcára. Egy ideig cél nélkül kódorgott az országban, aztán Droll néni Szegeden megmentette, mint később kiderült, elsősorban magának. Visszakapta a fiát, akit annak idején elvettek tőle, így értelmezte ő a dolgot, de a hozzáértő többség szerint egyszerűen beszerzett magának egy ingyenes szexrabszolgát. (…) Lúdas Jancsi, az Angyal valóban nagyon szép fiú volt, arányos,

finom csontozattal, hosszú, sötétbarna hajjal és eszelős, váratlanul kék szemekkel, a felsőteste pedig olyan volt, mintha a szőrtelen, hamvas bőre alá egy magányos, sebzett éjszakán beerőltette volna magának egy római légionárius mellvértjét. (…) Lúdas Jancsiról, az Angyalról tudni lehetett, és mi, hozzá közelállók tudtuk is, hogy egy Klauzál téri fiatal cigány kurva a kedvese. Angyal egyébként kevés beszédű, veszélyes, piti kis gazember volt, nem ijedt meg némi kis verekedéstől, és a katonai gyakorlónadrágja oldalzsebén mindig ott fityegett egy nehéz bot, amit korábban keverőrúdnak használtak egy bordányi asztalosüzemben, s amin aztán kőkeményre száradt a fölzavart anyag, Lúdas Jancsi közmondásos lakkbunbkója. Születése óta csúszott a börtön felé. (91-92. o.)

Üvegvisszaváltásból éltek. Mind a ketten értettek is hozzá, ismerték a típusokat, helyeket, díjakat, és ha szerencséjük volt, Angyalnak néha sikerült megskalpolnia egy-egy szelektív gyűjtőt. (93. o.)

Hűséges volt az ő cigány Marijához, mert Mari tényleg gyönyörű volt. Néhány fix időpont a héten. Angyal a találkozásaik előtt fogat mosott, megtisztogatta a farkát, kiöblögette a feneke lyukát, aztán kiült az Oroszlános kúthoz, és ha nem fogyott éppen el, előkapart némi marihuanát a sárga kindertojás-betétjéből, sodort magának egy cigarettát, és várta a Marit. (…) aztán beléptek az A’Capellába. A pincérek tapintatosan elfordították a fejüket, mert Mari rendszeresen zsíros bgorravalókat adott nekik, amikor pénzes kuncsafttal érkezett. Nagy nyikorgások közepette az emeleti női WC-ben szeretkeztek szótlanul. (97. o.)

Angyal épp azt magyarázta Fondünek, hogy neki, saját megítélése szerint, minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiváló földművelővé váljon. Vennék egy nagy telket Zalában, kis parasztházzal. Ráhúznék nyolc fóliaházat, és termelnék valami nagyon biót. (119. o.)

Angyal rengeteget tudott beszélni. Ennek jórészt az volt az oka, hogy ő, közülünk talán egyedül, hiányolta a nagyobb közösséget. (…). De ahogy ment előttem a Népkert soron büszke járásával, teljesen belefeledkezve a beszédébe, én arra gondoltam, hogy talán mégiscsak van valami az emberi méltóságon túl. Vagy innen. (165-166. o.)

Külön sorozat mutatta be mindegyik új gazdaságot, az EU-s pályázat záróelszámolásakor nyilván szükségük lesz a részletes dokumentációra. A négyes számú széria foglalkozott Angyal birodalmával. Kossuth u. 12, Lúdas János gazdasága: irány a csúcsgasztronómia! Áll a képen Angyal, vigyorog erősen a fóliaházai előtt, bal kezében az a különös tárgy maga a Lakkbunkó, de ezt már csak én tudom (…) (283. o.)

10. feladatE csoportOsszátok fel és lapozzátok át a harmadik és negyedik fejezetet, majd készítsétek el poszterre a folyton mozgásban levő hajléktalan csoport napirendjét! Milyen narratológiai megfontolások indokolhatják, hogy egyetlen januári nap adja a

bemutatás szerkezetének vezérelvét? Miért szükséges, szükséges-e a napirend széttördelése, az időrend minduntalan

megszakítása? Mire ad lehetőséget, illetve milyen következménnyel jár az olvasóra nézve?

Értelmezzétek az idézetet! „A tömörítés rossz konvenció. Látod, voltaképpen én is csak egyetlen napot mesélek most neked, Deni, 2010 januárjának elejéről, meg a csatolt részeket, nagyon nem akarlak untatni. Csak az ezzel a baj, tudod, hogy éppen az elemek ismétlődése lenne a lényeg, a hosszan tartó ismétlődése ugyanannak.” (234. o.)

Keressetek példát a III. fejezetből arra, hogy a napirend elbeszélésének folyamatosságát rendre megszakítják például az alábbi funkciójú elbeszélői közlések!

elbeszélői közlés példa lehetséges időindexek

valamelyik szereplő aktuális helyzetére vonatkozó információkvalamelyik szereplő korábbi helyzetét, kapcsolatát, terveit felidéző kistörténetúj szereplő és élettörténetének bemutatása

a környezetre (város, épületek, szobrok, Tisza, városlakók) vonatkozó bemutatása szereplők tevékenységeinek ismétlődésére vonatkozó közlés

az elbeszélt naphoz képest a jövőbeli történésekre való előreutalásaz elbeszélő esszéisztikus, elemző, értelmező, értékelő gondolataiaz elbeszélői helyzetre (osztálytalálkozó) utaló közlések

Más:

Más:

Értelmezzétek az időkezeléssel összefüggésben az alábbi időjelöléseket (időindexek)! Írjátok be őket a táblázat harmadik oszlopának szerintetek lehetséges helyére!

akkoriban, aztán, akkor immár, mi most, épp, azokban a percekben, korábban, régen, 2009 tavaszán, 2009 pünkösdjén, 2009 ősze volt, akkor este, eltelhetett vagy egy hónap, mint ilyenkor mindig, minden nap, szokták, majd egyszer, akkor még, fél év múlva, szűk egy év múlva, később, amikor Barták meghalt, figyelj, Deni

11. feladatF csoportA harmadik és negyedik fejezet a folyton mozgásban levő, „vonuló” hajléktalan csoport egy napját mutatja be. Osszátok fel és lapozzátok át a két fejezetet együttműködő csoportotokban, koncentráljatok a városrészek, utcák, terek neveire! Azonosítsátok a belső borító térképén az útvonal főbb állomásait! „Ferences reggeli, Dugó téri koncert, séta, máltai ebéd, máltai melegedő, séta, ferences vacsora, valami fix szállás, télen lehetőleg valamelyik átmenetiben.” (75. o.)

Mennyiben nagyon is célirányos a hajléktalan csoport napi mozgása, vonulása? Hol és miért vannak benne kanyarok, kitérők, kerülők? Milyen, a valósághoz kapcsolható, illetve milyen metaforikus jelentései lehetnek a

vonulási útvonal körszerűségének? Hány átkelőhely van a Tiszán Szegednél a térkép szerint, hány a regény szerint és

hány valójában? Mi lehet a szerepe a többszörös elbizonytalanításnak? Keressétek meg az interneten néhány fontos, a mozgásban levő csoport által érintett

szegedi épület, szobor, tér fotóját! Kicsinyítve nyomtassátok ki és ragasszátok (vagy rajzoljátok) bele a könyv belső oldalának nagyított térképébe!

Keressetek néhány példát a harmadik, negyedik fejezetből, mit látnak, mennyit látnak a mozgásban levők abból a térből/környezetből, amelyben mozognak! Reflektálnak-e az épített környezetre, ha igen, ki és hogyan?

Értelmezzétek a regényben a Tisza motívumát! Milyen, a folyóhoz kapcsolódó archetípusos és milyen egyedi, sajátos jelentések kapcsolódnak hozzá? (Például az alábbi idézeteket is használhatjátok.)„Gyűlölte a Tiszát. Félresikerült, rendszertanilag sehová nem vezető, elpusztíthatatlan ősvilági szörnynek látta. Világosan érezte, hogy valahol messze mögötte alig

hallhatóan, gyorsan és láthatatlanul surran tovább mocskos ágyában most is domború, tarajos hátával a folyó.” (70. o.)„Köd volt. Jött a Tisza felől, végigcsorgott a Somogyi utcán, aztán szétfolyt a téren, körülfogta a házakat, és lassan befedte a magas épületeket, akár az árvíz.” (81. o.)„Vitte a napi rendes adagját, fadarabokat, folyékony vegyszereket, alkalmi szemetet, háztartási hulladékot, hullákat, dögöket, mindenféle testmaradványokat, de büszke, fényes hajókat is, gondolom, hogy aztán az egész rakomány lehúzzon délre, a másik folyóba, és aztán a tengerre végül. Nem láttunk el odáig.” (85. o.)„Kilépett a rekeszből, tartotta a kezében a súlytalan testet, állt a Tisza partján, és hahotázott az égre szakadatlanul. A lábát nyalogatva büdösen és fékezhetetlenül áradt mocskos vizével a folyó.” (159. o.)

12. feladatDolgozzatok a csoportotok számára kijelölt feladattal! Értelmezzétek mozaik technikával a részleteket, majd beszéljétek meg, és készítsetek a megadott szempontot kibontó-értelmező fürtábrát poszterre!A többi csoport posztereit tekintsétek át a vándorló csoportok technikával!

A csoport – Életben maradni, embernek maradni

A munka megszerzésének azonban vannak nagyon egyszerű, a munkát kereső külső testi megjelenését illető alapfeltételei, és én hamar megtapasztaltam, hogy a személyi higiénia akadályoztatása milyen elképesztő sebességgel amortizálja le az embernek a külvilág számára is látható képét. Vizuális értelemben egy szűk hét alatt munkaképtelenné váltam. Ugyanakkor az önbecsülésem egyáltalán nem követte ezt a gyors lepusztulási folyamatot. (46. o.)

A Dóm téren beálltam a sorba, hallgattam a karácsonyi dalokat az ideiglenes hangszórókból, faltam a meleg, sűrű, zsíros babgulyást tripla kenyérrel, aztán három perc múlva belefostam az egészet az egyetlen nadrágomba az Aradi vértanúk terén, és közben arra gondoltam, hogy egy szobor soha nem takar el egészen. (47. o.)

Az öregembernél volt egy nagy kék bevásárlószatyor. Volt rajta egy ugró béka, egy repülő szitakötő, és különös módon az volt ráírva, hogy Nagy Zöld Táska. A táska eredeti füleit az öreg levágta, lyukakat ütött a kmény anyagba, kötéldarabokat fűzött át rajtuk, majd görcsre kötötte a végüket, hogy ki ne csúszhassanak a lyukakon. Stabilnak tűnt az alkotmány, s látszott a szürkére kopott hajtásvonalain, hogy a gazdája nagy becsben, alapállapotban összehajtogatva tartja, el nem tudtam képzelni, hogy hol. Jól tele volt pakolva az a táska. (57. o.)

Volt nekik szexuális életük is, ne gondold, hogy nem. A testiség párkapcsolati jellege jórészt lerohadt ugyan róluk, de a vágy azért megmaradt. Volt bennük igény a gyöngédségre. Az önkielégítés különböző módjain túl folyamatosan keresték a lehetőséget az intim együttlétekre, s noha az így létrejövő kapcsolatok többsége, nem kis részben azért, mert a szállásokon nők és férfiak semmiképpen sem alhatnak együtt, megmaradt alkalminak, párok újra és újra létrejöttek. (96. o)

Én akkor nem értettem ezt az élethalálharc-jellegű, kölcsönös brutalitást. Vagy értettem, de túlzásnak tartottam. Pedig tényleg az van, hogy akinek egyáltalán nincs tartós helye, aki nem tud szerezni és megtartani magának legalább egy nyomorult

vaságyat, összeszarható barna műbőr tokos szivacsbetéttel, az senki. Nobody. Meghal, megszűnik létezni, szétesik a lénye, széjjelgurul, mint napon a lószar. (171. o.)

A lopás azért számított főben járó bűnnek, mert aki lop, az nem tőled lop, hanem belőled. A helyed te magad vagy, te magad pedig a tested és a cuccod együtt. (172. o.)

A magunkfajták pedig elindultak a szállók vagy a táborok felé, de gyakran csak a sarokig jutottak el, ott beletekeredtek egy-egy elhagyott jyskes kartondobozba, meg egy plédbe, lópokrócba, rohadt paplanba, és ha szerencséjük volt, nem fagytak meg reggelre. (213. o.)

Sziszifuszi volt az élet. A kövek, akik voltunk, folyton visszagurultak. Lehetett vonszolni őket újra fölfelé. Vagy akár csak vízszintesen, lassan tovább. (234. o.)

B csoport – Kívül a társadalmon

Volt egy kis pénzük, de a kereskedő nem tudhatta, rászólt. Uram, az nem magának való. Engelsz gyorsan válaszolt, és halkan, mert nagyon megharagudott. Uram, ha maga tudná, mennyire unom azt, ami nekem való. (80. o.)

A papok néhány méterrel odébb, a Teológia kisbejárata előtt cigarettáztak, épp szünet volt a többnapos továbbképzésben. Márs kinézett magának egy kedvesebbnek látszó fiatalembert, odament hozzá, és kért tőle némi pénzt ételre. Ám a fiatalember nem hajlott arra, hogy meglássa abban a csuklyás alakban, Márs szakállas pofájában a meggyötört Krisztus arcát. (84. o.)

Kellünk nekik. Kellünk a rendszerhez. Üljünk a téren, azok meg bámulják a ronda, büdös pofánkat. Mi vagyunk a fenyegető, csúnya szabályozók. Ingyen csináljuk, mint a trafipaxra figyelmeztető, segítőkész autóstársak. Fondü egyszer, kéregetés közben, azt találta mondani az egyik hosszú kabátos polgárnak, de hát, drága uram, képzelje magát az én helyembe. Jaj, még mit nem!, válaszolta ijedten az ember, és elrohant, szaladt vissza dolgozni. (87-88. o.)

Úgy néznek ránk, úgy kerülnek ki minket, mintha mi, udvariatlan és tapintatlan módon, és hát persze nyilván bosszúból is, direkt akarnánk megrohadva szétfolyni a patyolattiszta utcáikon. Holott ők sietnek meghalni. Mi meg talán örökké akarunk élni, ebben a kinti hidegben. (195. o.)

Minden tárgyukkal, mozdulatukkal, gesztusukkal jelezték, hogy ők, akárhogyan is nézzen ki ez a zavaros, lámpafényes szituáció, nem tartoznak közénk. Kellemetlen lehetett efféle emberek közé keveredniük. (…) A nyugdíjasokat sajnálták. A szegényektől elhatárolódtak. A magunkfajtáktól pedig kifejezetten undorodtak. (…) ott szörcsögött és puffogott bennük a középső fizetési osztály, amely örökkévaló, és amely sokkal erősebben gondoltatta velük most is azt, hogy mindannak a nyomornak, amit ők itt maguk körül látni kénytelenek, az alapvető oka, valljuk be, mégiscsak a szorgalom teljes hiánya. (205)

Tároltak bennünket a rendszerek. Megmentették az életünket ma. Aztán holnap újra. Majd aztán megint. És közben tároltak, hogy megmenthessenek sorozatosan. Soha

senki, egyetlen máltás, szocmunki vagy önkéntes civil segítő nem mondta, hogy legyen ma inkább más keresztény, tegye a jót helyettem ezekkel valaki más, legyél nagyon aktív, mondjuk, például most te, városlakó polgártársam. Tették a dolgukat. De valahogy mégsem csinálták a jót jól. Nehéz volt tőlük bármit elfogadni. Lefele adtak, mint a Mikulás. Vagy csak én felejtettem el, hogyan kell elfogadni bármit. (254. o.)

C csoport – Történelmi kontextusok és személyes történetek

1982 nyarán nagyszabású életem aláfestőjeként elsősorban a Tűzszekerek című film Vangelis-féle főcímzenéje szólt, bizonyos értelemben egyfolytában. Ám az igazi történelem nekem is az volt, ahogyan közösen, együttes erőfeszítések során, a Neoton Família diszkózenéje meg az Omega együttes űrkorszakának mélységesen mély, bűzhödt mocsarából, a Deep Purple, a Pink Floyd és a Queen áldásos segítségével nagy lassan felemelkedtünk az Edda vagy a Korál dalainak légritka magasságába, hogy aztán ott keselyűként vagy a szeretet koldusaként megtaláljuk tartós önképünket és végleges identitásunkat. (18. o.)

Amikor egy átkozott hajnalon Fenyő Miklós zokogástól el-elcsukló hangja mögül felbőgött a megfékezhetetlen szaxofon, akkor el lehetett hinni, hogy harminc évvel korábban nem lefüggönyözött ablakú állami Csajkák gördültek az alaposan ellenőrzött utakon, hanem a Rock c Roll Áruházból öltözködő, csőnacis jampecokkal meg harangszoknyás nőikkel tömött Chevro Impalákból zúgott a Casino Twist meg az Isztambul, bele a város színes és unott pofájába. Hogy a valóságos történelmet újra lehet írni, hogy egy másikat, vidámat, szabadat és igazat lehet álmodni helyette. S hogy ezért aztán mi egy olyan életre várhatunk most itt, amit érdemes lesz végigélni. (18-19. o.)

Én 1987-re untam meg végleg azt, ami itt volt. Ezt a világtól elzárt, kicsike, fekete-fehér játékvárost a szomorú Manócskákkal, rötyögő Böbe babákkal, vérszívó Mazsolákkal, ami fölött egyfolytában ott lebeg a rémisztően vigyorgó Móka Miki. A sorozás volt az utolsó csepp a pohárban, az undorító Szent János-áldás. Ezt már azért mégse. Elmentem, és jól tettem. (…) Kanada. Az illatok ütöttek szíven. A rend, a tisztaság, a jómód és a szabadság kifinomult, jó illatai. Meg a színek. Jó volt látni, hogy azok a távoli, színes országok mégiscsak léteznek. Az ott is meglévő, de a színek és illatok mögé elrejtett bűzt és egyenszürkeséget csak később fedeztem fel. De akkor már nem érdekelt. (…) Odaát, a kinti művészek nem tudták, hogy a szocialista embertípusnak meg a kelet-európai embernek nincs önálló személyisége. Elvették tőle. Épp erről szólt a dolog. (33-34. o.)

Annát és Angyalt az állami gondozás dobta le magáról, Mársot és engem a házasságunk, vagyis hát az asszony. Droll nénit, Fondüt és Engelszt pedig a szocializmus extenzív nehéz meg könnyűipara. (…) Nagyon hasonlóak voltak ezek az élettörténetek abban is, hogy rendkívül gyorsan amortizálódtak. Sokkal gyorsabban, mint maga az ember, aki megélte és mesélte őket. Szétolvadtak, megrohadtak, lekoptak, elfogytak. A történet levált arról, ami valójában történt, és az elmondása lassan nem szolgált mást, csak azt, hogy kivívjon legalább némi tiszteletet, megbecsülést, rangot abból, aki, bár pontosan ismeri ezeket a célokat, hiszen, ha mesél, maga is éppen ezért teszi, hajlandó még meghallgatni. (110. o.)

Egyszerűen nem készültek fel erre a másik világra, s ez az új világ sem készült fel rájuk, vagyis arra, hogy lesznek majd részei, amit egyáltalán nem hat át a profit. (306. o.)

D csoport – Személyiség és identitás

2012 ősze volt, langyos késő délután. (…) A falakon patakokban csorogtak, a járdán tócsákba gyűltek az októberi nap méz- és mákszínű fényei. Kerülgettem őket, mormoltam magamban az osztálynévsort, újra meg újra, s közben veszettül reméltem, hogy sikerül majd hozzákötnöm a kegyetlenül elváltozott arcokhoz és testekhez a maradandó, drága neveket (10. o.)

Nosztávszky Ferencnek egyáltalán nem kellett volna ott lennie a Schkalitzkyban. Részben azért nem, mert Nosztávszky Ferenc soha nem volt az osztálytársunk, az okostojás C-be járt, mint a lúzerek, járjon el a saját, stréber osztályának a találkozójára, ha már olyan nagyon akar osztálytalálkozóra járni a vesztese. Részben pedig azért nem, mert Nosztávszky Ferenc az osztály egybehangzó és többszörösen megerősített információi szerint Kanadában él. (12. o.)

[B]e kellett látnom, hogy a nagyanyámék tanyai konyhája, gyermekkorom legdrágább és legszentebb helye, ez a csodálatos és örökkévaló mennyei birodalom egyáltalán nem készített fel arra, ahogyan most nekem itt, ebben a messzi, szabad és gazdag, színes és illatos országban, a mindennapokban élnem kellene. Nem vagyok idevaló. Nem illek ide. (…) Másnap pedig a maradék pénzemből vásároltam egy repülőjegyet Budapestre. (…) Nem gondoltam, hogy jó lesz nekem ide visszajönnöm. Hogy jobb lesz majd, mint odaát volt. De akkor este kiderült, régóta nincs más választásom. Az derült ki, soha nem is volt. (42. o.)

Ahogy emlékszem, tanárok, családtagok, papok, rendőrök és orvosok hada a lehető legkülönfélébb eszközökkel hosszú éveken át dolgozott azon, hogy a magunkfajta gyerekek nagyjából beillesztődjenek a társadalomba. A kiilleszkedést néhány hét alatt megoldottam. (50. o.)

Soha nem gondoltam, hogy ennyi ember van. A tőlük, a mennyiségüktől való félelmemben szép lassan olyan szorosra húztam magam körül az életemet, mint egy agyonmosott, kemény szövetű, valaha méregzöld katonai zubbonyt. És amikor néha be akartam volna engedni valakit oda, amikor nagy ritkán lett volna kedvem hozzá, hogy valaki mégiscsak bejöjjön, újra meg újra rá kellett jönnöm, hogy nem fér már be senki, egyáltalán nincsen már hely a bőr meg a zubbony között. (36. o.)

Én a Leftfield Afrika Shox című számát szerettem rajta a legjobban, mert az volt a refrénje, vagy mije, hogy zulu. (…) Később a klipjét is megnéztem a neten. Egy frissen bevándorolt afrikai néger legény ténfereg benne New Yorkban, nagyon magas, nagyon sovány, nincs rendesen felöltözve, egyébként is készen van valami szertől, vagy annak a hiányától, és ahogy megy az utcán, beleütközik emberekbe meg dolgokba, és akkor mindig letörik róla, belőle valamilyen testrész. A végére nem is marad belőle más, csak egy rángatózó láb, a test sovány törzse, meg az engesztelhetetlen, értelmetlen, mindenféle erőt teljes mértékben nélkülöző harag. Fetreng a földön őrjöngve a zulu maradéka. (…) mégy te is az utcán, sohasem lesz vége, nagyon hideg van, minduntalan

nekimész dolgoknak meg embereknek, de azok is ugyanolyanok, olyankor mindig letörik belőled egy darab, nagy, üreges töredékek hullanak le rólad a vizes, hideg betonra, újra meg újra oda az integritásod, a tested kompaktsága, és ezért nagyon haragszol, míg csak végleg el nem fogysz. (117. o.)

Tudod, Deni, én azt vettem észre, talán te is megfigyelted, persze nem is biztos, hogy mindenkivel így van, de szerintem az ember a helyével együtt az, aki. Teljesen biztos vagyok benne, hogy más ember voltam Germinában, a Moscropon, a Buntzen Lake partján abban a házban, aztán Coquitlam-ben, vagy Pesten a szállodában, meg Szegeden a Nagyáruház oldalában, a vackomban, vagy a Moszkva körúton meg a Bajai úton. Más lettem most is, amikor visszaköltöztem anyámékhoz, Germinába, a régi házba. És abban is biztos vagyok, hogy mindegyik esetben akkor változtam meg, amikor megváltoztattam a helyemet. (169. o.)

E csoport – A test reprezentációja

Zsarnótzay Margit 2012 őszén, negyvennyolc évesen is gyönyörű volt. Termete és tartása magabiztosan őrizte a királynői jelleget. Hűvös löketekben áradt belőle a szépség, mint azokból, akik tudják, hogy az irántuk érzett szeretetbe némi ijedt csodálat is belevegyül, s talán csak az arcán, a kérlelhetetlenül férfiasodó mimikai ráncokból lehetett látni, hogy valójában gyorsan öregszik, mint egy magára hagyott lakás. (15. o.)

Mari gömbre hízottan is nagyon kívánatos volt. (15. o.)

Odabent állott meleg, tömör cigarettafüst, vadul ugráló, izzadt testek, a padlón sörmocsok. (19. o.)

Igazából nem figyeltem oda a nagy mozdulatokkal kísért hadovájára. De a hangjától meg a szavaitól a múltat rejtő hólyag mégis felfakadt, akár valami régóta feszítő kelés az arcon, és a kitörni vágyó tartalom elöntötte a Schkalitzky őszirózsa- és sülthússzagú nagytermét, mint a genny. (12. o.)

Ki-be jártak az emberek, szartak, hugyoztak, hánytak, jártatták a szájukat fölöslegesen, de azért úgy éreztem, valamennyire sikerült rendezni a soraimat. (160. o.)

Fondü hátrafordult, talán megérezte, hogy vele vagyok elfoglalva, egy időre ő a programom. Szőrös volt az orra, mintha kaszáspókokat dugott volna fel az orrlyukaiba. És annyira büdös volt, hogy a szaga látszott volna a tükörben. Szívből gyűlöltem akkor azt az embert, mert olyannak láttam, mint saját magamat. (182. o.)

Fondünek nem sikerült tökéletesre az ürítkezése. Bűzlött a magával cipelt fekáliától, elöl pedig határozott vonalakat rajzolt a nadrágszárára a prosztatagyulladásos utócsöpögés. Egész testében reszketett a hidegtől, és hát be is volt rúgva. (206. o.)

Ha kizárólag, csakis ember vagy, egy mocskos, büdös, szakállas hústömeg, egy önálló anyagcserével rendelkező, üzekedő test, hát, akkor te már nem vagy ember, komám. Nincsen már esélyed, hogy közéjük tartozzál. (220. o.)

Aztán az elválás fokozatai, traumatikus testképeim. Első stádium: a bal vállöv

hiányzik, a jobb kart kitépték, a gyomor fölött hatalmas lyuk, átlátni rajtam. Második stádium: már csak egy nyílás van, de az hatalmas, felér a köldöktől a szívig, és hajszálpontosan Lolly alakú. Harmadik stádium: lyukacsos test, porladó anyag, nem jön a gyógyító folyadék. (263. o.)

Fondü papa ekkor már csak árnyék volt. Elnagyolt árnyék, nem önmagáé. A test, ami épp az ő árnyékát vethette volna, félig már szétfoszlott. (264. o.)

Engelsz hozzá is szólt. Nekem régen, tíz éve, húsz éve, harminc éve még két testem volt. Az egyikkel személy voltam a személyek között, mondjuk, vasárnap a templomban, a másikkal meg dolog a dolgok között, mondjuk hétköznap az öntödében. Rend volt, úgy válogattam a testeimet, mint a ruhát. Egy városlakó ma személyként sétál a dolgok között, magabiztos, diadalmas ember. Én meg csak egy tárgy vagyok az utcán, a személyek között, egy járványfogó tárgy, vissza akarom kapni a testeimet. (265. o.)

F csoport – Tükörhelyzetek

Valójában azonban, hiszen nem volt érzéketlen ember, egyre jobban félt már ő is a csendtől. Hogy az valami szörnyűt mondana neki. Mondjuk azt, hogy elherdáltad az életedet, és nemsokára meg fogsz te halni, Losonc Mari. (16. o.)

Steigerwalder Magda viszont nem volt sehol. Magda nem jár találkozóra. Nem akarja látni, gondolom, a gimnazistakori embervázlatok hanyag kivitelezéseit, az eredetileg pontos és tiszta szkeccsek elnagyolt ismétléseit, merőben elhibázott megvalósításait, lassú felbomlásukat, a saját munkáját köztük aztán főleg nem. (17. o.)

Sugár Dénes. Összehazudtam én is ezt-azt családról, sikerekről, belső békéről. Winther Terézia. Ez szép volt, Treszka, köszönjük. Zsarnótzay Margit. Csönd lett, rá mindenki odafigyelt. Gyönyörű volt és okos. Szomorú, őszinte, kiégett. (29. o.)

Másrészt pedig azon alapult Foghorn vezérsége, és kétségtelenül ez volt a súlyosabb tétel, hogy képes volt felépíteni egy céltudatos, összefüggő és mások számára is értelmes napirendet. A cél a körülményekhez képest minél kellemesebb életben maradás, a viszonylag lakályos túlélés volt. Az alapösszefüggést a napi főétkezések és az elszállásolás megszervezése képezte. (68. o.)

Végigment a Szentháromság utcán, az Aradi vértanúk terén megállt kicsit, elnézegette egy ideig a hozzá itt le nem érő, messze a feje felett elcsattogó társadalom összehangoltan működő elemeit, a munkába igyekvő felnőtteket, a gyerekeket, ahogy az iskolájuk felé szaporáznak (…) (69. o.)

Márs alkoholista volt. Engelsz nem. És Fondü bácsi sem, de az ő szervezetét azért valamennyire mégiscsak kikezdte az a nár jó húsz éve fogyasztott állandó napi alkoholmennyiség, amit az utcán az életben maradáshoz mindenkinek meg kell innia. (65. o.)

Szépen fogytak a digestívónak álcázott, sötét tónusú, durva tömények. A többség megpróbálta fájdalommentesen feltornászni magát arra az alkoholszintre, ahol már

szórakoztatónak érzi magát (72. o.)

Ha olvastátok a regényt, idézzetek fel, keressetek további kapcsolatokat a társadalomban, illetve a társadalmon kívül élők világa között!

az osztálytalálkozó, illetve a társadalom szintjén

szempont a hajléktalanok világának szintjén

rendszerszerű működések

elhibázott életek, kudarcos sorsok

ismétlődő rutinok, rítusok

önazonosság-problémák

emberi kapcsolatok

magány, kirekesztettség, csonkaság

párkapcsolatok – házasságok, szerelmek

13. feladat

A-B csoport – Helyettes cselekvés

Olvassátok el az idézeteket! Melyikben ki az, aki valaki helyett cselekszik, valaki helyett megtesz/megtenne valamit? Melyikben mekkora súlya van a helyettes cselekvésnek?

Vitassátok meg, van-e értelme, lehet-e eredménye a valaki helyett cselekvésnek a regény világában, illetve általában az életben!

Miért értelmezi Noszta önbecsülése „behorpadásaként” Foghorn vallomását, jobban belegondolva aztán, miért tartja ajándéknak?

Gondolkodásotok eredményét osszátok meg a többiekkel! Találjatok ki és mutassatok be egy rövid családi vagy iskolai jelenetet, amelyben

szerepet kap a valamelyik családtag helyetti cselekvés!

Az öcsém mégsem vitt el a bejáratig. Az utcasarok előtt állította le az autót. Kikapcsolta a motort, átnyúlt előttem, és kinyitotta helyettem az anyósölés ajtaját, mert tudta, hogy nekem úgysem sikerülne. (9. o.)

[V]alamikor 1982 kora nyarán Nosztávszky Ferenc csöndben arra az elhatározásra jutott, hogy megkéri legjobb barátját, Foghorn Pétert, alkalomadtán ugyan szeretkezzen már helyette legalább egyet Zsarnótzay Margittal. Tegye ezt meg helyette, neki. Mert az egy kicsit olyan, mintha ő maga tenné. Foghorn Péter akkor este, a Treszka bulijában, idegesítően hosszú hezitálás után igent mondott a kérésére. (22. o.)

Majd egyszer visszamegyek érte, és ha képes leszek rá, meg ha ő is akarja, kiszabadítom az ottani életéből. (87. o.)

Hodosó éppen akkor jött kifelé. Nagyon lassan haladt, már meglehetősen be volt rúgva. Hallotta a párbeszédet, ki lettünk röhögve. Odaállt közénk a pulthoz, átölelt mindkettőnket. Vigyorgott. Puhapöcsök. Elvette Noszta poharát, és két tisztán hallható, reccsenésszerű korttyal felhajtotta az egészet, de azért kissé furcsán nézett utána. (…) Zsilinszky levegőzni indult Treszkával. Ahogy elhaladtak mellettünk, gyorsan áttekintette a helyzetet. Fiúk, mire visszajövök, üres legyen. Szorult a hurok. (…) Végül Nosztávszky azt mondta, figyelj Deni, ha akarod, én megiszom neked, jó? (162. o.)

Meg arról is beszélt, de ekkor már ő is be volt rúgva, hogy igen, valóban vannak helyzetek, amikor meg kellene tennünk, az lenne a dolgunk, hogy megtegyünk valamit valaki más helyett. Nekünk kell megtennünk, mert a másik nem akarja, nem meri, nem tudja, nem elég erős hozzá, elmaradna valami jó vagy valami igazán rossz kerekedne belőle, ha ő maga csinálná meg. Meg kell tennünk helyette, neki. (…) Az önbecsülésem, a maradék önbecsülésem, jórészt még mindig azon alapult, hogy úgy tudtam, ha csak dublőr által is, de végeredményben megvolt nekem akkor Margit. (…) És most kiderült, hogy nem. Az derült ki, hogy mégsem. És emiatt nekem behorpadt a büszkeségem, mint egy pöttyös gumilabda. Hasznavehetetlenné vált, majd játszik vele a kutya. Nagyon fájt ez nekem. Tudtam volna akár sírni is. De aztán azt vettem észre Foghorn tekintetében, a szeme szomorú, meleg mosolyában, hogy éppen ezt akarta. Az az ajándéka, hogy kipukkasztotta a labdámat. Hogy újat kelljen szereznem, mert ezt a kopott, könnyű gumilabdát már réges-régen kinőttem. Ő most éppen arról beszél nekem, hogy végeredményben senki nem tehet meg senki helyett semmit. Neki? Helyette? Nincsen ilyen. (292-293. o.)

Barták Gábort én öltem meg, a saját kezemmel és azzal a célszerszámmal, amivel a diókat nyitom. Amikor láttam, hogy Foghorn nem fog tenni semmit, mögéje léptem annak a disznónak, a könyökhajlatomba fogtam a vastag nyakát, alaposan megszorítottam, és beledöftem a bal szemébe az osztrigakésemet. (…) az ólomkristály gyertyatartónak is én törtem le a talpát, meg a csonkját is én nyomtam bene a szemgödörbe, jóval mélyebbre, mint ameddig a penge hatolt. (301. o.)

C–D csoport – Nézőpontok, igazságok

Olvassátok el a párhuzamos idézeteket! Gyűjtsétek össze, mi mindenben tér el információtartalmuk?

Melyik esetben mi az oka az eltérésnek, ellentmondásnak? Beszéljétek meg, miért lehet hangsúlyos Szilasi regényében a nézőpontok,

tudások, igazságok eltérése! Gondolkodásotok eredményét osszátok meg a többiekkel! Találjatok ki és mutassatok be egy rövid családi vagy iskolai jelenetet, amelyben

szerepet kap az igazságok, nézőpontok különbözősége!

A szám véget ért, Foghorn megfogta Zsarnótzay kezét, rámosolygott, bementek a fürdőszobába, magukra zárták az ajtót, és hosszan, gyengéden, odaadóan szeretkeztek egészen addig, míg Zsilinszky Rudi rájuk nem törte az ajtót. (24. o.)

a Vigadóban (…) mellékesen az is kiderült, Foghorn valójában nem is szeretkezett Zsarnótzayval 1982-ben, a Winther Treszka házibuliján. Foghorn maga hozta szóba, és én már azon is elcsodálkoztam, hogy egyáltalán emlékszik még erre. Nagyon is emlékezett. Azt mondta, csak beszélgettek. Meg azt, hogy nagyon jó volt a beszélgetés. Belefeledkezett Margit szemébe, és beszélgetés közben egyszerűen elfelejtette, hogy odakint, korábban mit ígért nekem. (291. o.)

Egyesek szerint Foghorn Párizsban volt utcazenész. Mások szerint valóban az utcán kereste ugyan a kenyerét, de Szegeden, léggömbállatkákat hajtogatott gyerekeknek az Oroszlános kútnál. Voltak, akik úgy tudták, kitanulta a gipszkartonozást, és amikor a haragosi kisvállalkozása befulladt, elköltözött a Dunántúlra, fogorvosoknak dolgozott Sopronban, tavaly nyáron halt meg vízibalesetben. A lokálpatrióták viszont úgy tudták, Foghorn otthon lakott az apja lakásában, az Állatkórház mellett, idősebb úriasszonyok gyengéd kezeléséből élt, aztán lelépett, nem tudni hová, az is lehet, hogy meg sem halt. (28. o.)

Nem úgy volt az, Deni. Semmi sem úgy volt. És én most azt szeretném neked elmondani, hogy hogyan volt valójában. Nem mintha nem lenne most már teljesen mindegy. De én azért azt szeretném, ha legalább te tudnád. Ha legalább egyvalaki tudná, hogyan is történt valójában. (31. o.)

Akkor is az 1953-as Annapurna-expedíció világoskék emlékdzsekijét viselte, amikor a Harmadik híd ívének legmagasabb pontjáról a vízbe vetette magát. (245. o.)

A testét soha sem találták meg. Elvitte a folyó Foghorn Pétert, a Robotot egészen a tengerig, halak ették ki grammonként a testét a ruháiból, vagy a tiszavirág lárvái. Ez történt. Valójában ez történt, Deni.

(Noszta) Jól tudja, amit tud. De azt rosszul tudja, hogy amit ő tud, az a minden, az összes információ. Nem tud mindent, ez a helyzet. (299. o.)

Elsétáltunk a Harmadik hídig, ledobáltuk a megunt holmiját a vízbe, egyet-kettőt a partra is, hogy biztosan megtalálják, aztán fölvezettem az új lakásába. Megmutattam, mi hogyan működik, bekapcsoltam neki a tévét, hagytam, hadd aludja ki magát. Akkor láttam utoljára. (347. o.)

(276. o.)

Aztán Robot hirtelen áthajolt az asztalon, megragadta a középen álló karcsú ólomkristály gyertyatartót, hozzáütötte a márvány munkalap szögletes pereméhez, a kezében maradt csonkot pedig nagy lendülettel beledöfte a Sertés bal szemébe. (247. o.)

Barták Gábort én öltem meg, a saját kezemmel és azzal a célszerszámmal, amivel a diókat nyitom. Amikor láttam, hogy Foghorn nem fog tenni semmit, mögéje léptem annak a disznónak, a könyökhajlatomba fogtam a vastag nyakát, alaposan megszorítottam, és beledöftem a bal szemébe az osztrigakésemet. (…) az ólomkristály gyertyatartónak is én törtem le a talpát, meg a csonkját is én nyomtam bene a szemgödörbe, jóval mélyebbre, mint ameddig a penge hatolt. (301. o.)

E–F csoport – Hangok, nyelvek, regiszterekAz a) és a b) feladatot akár meg is oszthatjátok a csoportban!

Olvassátok el az a) feladat idézeteit! Írjátok be a jobb oszlopba, melyik idézetben ki lehet az elbeszélő, mi jellemzi a tudását, viszonyát az elbeszélői helyzethez és az elbeszéltekhez (történet, szereplő)!

Gyűjtsétek össze az idézetekből, milyen nyelvi eszközök teremtik meg az elbeszélői hang jelenlétét, alkalmazkodását a beszédhelyzethez!

Olvassátok el a b) feladat idézeteit! Írjátok be a jobb oszlopba a hangvétel jellegzetességeit, azonosítsátok megteremtésének nyelvi eszközeit!

Gondolkodásotok eredményét osszátok meg a többiekkel! Találjatok ki és mutassatok be egy rövid családi vagy iskolai jelenetet, amely akár

tragikusan is értelmeződhetne, mégis a humor vagy az irónia kerekedik felül!a)

Ahogy én tudom, a kapcsolatuk Nosztavszkyval kizárólag arra korlátozódott, hogy nagyszünetben néha kiültek kettesben a hajdani városi vasút végállomásának tavaszi árnyékába, és a rejtett mikroklímában elszívtak egy-egy szűrőtlen Pall Mallt. (21. o.)Annyira emlékszem még, hogy valaki nagyon le akarja beszélni Losonc Marit a sírásról. (25. o.)

Vannak fenntartásaim az efféle férfias nekibuzdulásokkal kapcsolatban. De azért megpróbáltam ott a padon teljes erőmből odafigyelni rá. Mondjad csak, Noszta. Mondjad. (31. o.)Ekkor már nem igyekeztem vissza az ő társadalmukba. Neked, bevallhatom, Deni, nem fogod félreérteni: kifejezetten jólesett végre kívül lenni rajta. (49. o.)Hogyan is magyarázzam neked. Itt van például ez a szegény Losonc Mari. (49. o.)

Mit mondjak, nem nézhettem ki túl jól. A lábam gyakorlatilag belerohadt a régi cérnazokniba, meg a tönkregyalogolt kanadai félcipőmbe. (52. o.)Állj odébb, haver, így nem tudnak tőled pakolni. Nem mintha bárki bármit is be akart volna rakni a hegedűje tokjába. (53. o.)Anna a bizalmasává fogadott engem, engem fogadott a bizalmasává valamennyiünk közül, de ennek a bizalomnak az volt az ára, hogy tartsam a számat. (149.o.)Márs pedig elmesélte nekem azt a három telitalálatot meg a lábsöprést, amit a felsővárosi viking óriás osztott ki neki annak idején. (203. o.)Rettenetes éjszakái voltak, azt mesélte később. Forgolódott a műbőr borítású vackán, Anna halála után visszakopott ő is a Moszkvaira, és szörnyűségekről álmodott. (231. o.)Deni, az az igazság, hogy nekem a leghalványabb elképzelésem sincs, mit akarhatott ez a Strahl Foghorntól. (…) Strahl nem nézett sem istent, sem embert. A tettest akarta. (240. o.)Mire Noszta idáig jutott a történetben, már régen kettesben ücsörögtünk a Kossuth téren. Cigarettáztunk, a szobor mellett, egy padon próbáltuk elpusztítani Hodosó pálinkájának maradékait. (247. o.)Akárhogyan is, mindazt, amit Foghornról, Annáról és Bartákról, Barták, Anna meg Foghorn haláláról tudok, mindazt, amit most próbálok meg itt neked elmondani, jórészt ebből a beszélgetésből tudom. Tőle magától tudom, hogyan is történt valójában. (260. o.)

b)

Levettük az edzőcipőnket, kéjelegtünk a frissen kibontakozott lábujjak kicsinyke szabadságában. (19. o.)

Losonc Mária. Hagytuk, hadd színlelje a régi lelkesedést. (…) Sugár Dénes. Összehazudtam én is ezt-azt, családról, sikerekről, belső békéről. (29. o.)

Márs és Engelsz alapvetően a Dóm téren élt. Két márványpad volt az ágyuk, az árkádok alatt, a Teológia főbejáratának két oldalán. Erdei Ferenc szobra alatt Márs

aludt, Engelsz meg a Kodály Zoltáné alatt. (…) Egyformák voltak, mint a két sarkkutató muki a hóban, a Delta elején. (77. o.)

További idézetek:

Reflektálás

14. feladatA regény lehetséges üzeneteit, tanulságait megfontolva töltsétek föl virtuálisan a hajléktalanszeged internetes oldalt! Írjátok meg az internetes oldal vállalását, hitvallását! Válasszatok és osszatok el néhány menüpontot! „Töltsétek fel” őket információkkal,

szövegekkel, internetről keresett képekkel, videókkal!

15. feladatTegyük fel, hogy oknyomozó újságíróként napjainkban megtalálod Foghorn Pétert. Készíts vele interjút múltjáról, jelenlegi életéről! Ügyelj arra, hogy Foghorn sorsalakulása, válaszai a regényből megismert karakter alapján szülessenek!

16. feladat

Írj 40-60 soros személyes olvasói kritikát a regényről! Mutasd be azt is, hogyan alakította szemléletedet A harmadik híd!

17. feladatReflektálj kettéosztott naplóval az alábbi kritikai és interjúrészletek közül néhányra!

Szilasi regénye nem a hajléktalanságról, a hajléktalanság országos léptékű ügyéről szól, hanem néhány kitalált szegedi vagy Szegedre került ember sorsáról, akik közül a legtöbben a rendszerváltozás óta (során, következtében, nem függetlenül attól…) hajléktalanokká váltak. Úgy is mondhatnánk, hogy Szilasi könyvének a hajléktalanság csupán az ürügye, a regényforma viszont az ügye. Az persze más (és nem kevésbé fontos) kérdés, hogy nekünk, olvasóknak meg jó ürügy lehet a regény ahhoz, hogy újragondoljuk a hajléktalanság ügyét. (Bazsányi Sándor)

Nyers realizmus, naturalisztikus leírások jellemzik a szöveget, de semmi pátosz, semmi mesterséges dramatizálás. Az elbeszélői reflexió tárgyilagosan és hangsúlyosan igyekszik nyomatékosítani az olvasóban, hogy a hajléktalanság is csak egy életforma a sok közül. (…) Ez a megközelítés lehetővé teszi a befogadó számára is, hogy ne valamilyen távolságtartó vagy tragizáló attitűddel közelítsen az olvasottakhoz, hanem esetleges előítéleteit, berögzüléseit félretéve, valódi nyitottsággal és empátiával. (Palojtay Kinga)

Elsősorban nem is maga a hajléktalanság foglalkoztatott, hanem az, hogy az ember hogyan viselkedik a hajléktalanság körülményei között. A közösségeik nagyjából úgy működnek, mint egy falka. Valóban, amíg létezik valamiféle ritmus, hierarchia, struktúra az életükben, amíg még él bennük valamiféle emlék az odahagyott társadalomról, addig életben maradnak. Azután nem. (Szilasi László)

A speciális körülmények között a test egyre inkább biológiai működésében lesz tetten érhető, és a szexualitása is változik, (…) a testi vágy már nem valakire irányul, hanem nemtől függetlenül a másik test közelsége, pontosabban a közeli test melegsége a tárgy. (…) A szöveg visszatérő elemei a traumatikus testképeket vizualizáló látomások, álmok: a deformálódó vagy szétroncsolódó testek látványa nemcsak a hajléktalan életformával járó fizikai leépülést szimbolizálja, hanem az identitás, az önkép fokozatos destruálódását is leköveti. (Nagy Csilla)

Magában a gondolatban, hogy valaki más megszerezhet vagy elvehet helyettem valamit, benne van a személyiség önállótlansága, cselekvésképtelensége, a döntés átruházása valaki másra – ezzel leírható az úgynevezett „szocialista embertípus” is, amelyről Noszta beszél. (Szihalmi Csilla)

A helyszín most Szeged, amelyet figyelemmel, sőt szeretettel mutat be és tesz bejárhatóvá a könyv. Csak éppen a regény egyik legfontosabb helyszíne, maga a címben szereplő harmadik Tisza-híd kitalált. De a fiktív híd pontosan így teljesíti a funkcióját – összeköti a valóst és a fantáziabelit, a köznapi pusztulást a dolgok vágyva vágyott jóra fordulásával, a megmenekvés mitikus reményével. (Szűcs Teri)

A harmadik híd nagy ünnepjelenetében, amely egy lakoma és egy drogos trip leírása is, ószövetségi és sci-fi képek villannak össze, s a Salamon királynak aranyat, drágaköveket és fát hozó tíruszi Hirám hajói megérkeznek a szegedi hajléktalanokhoz. Szolgálhat-e bárkinek, bármiért elégtételül ez a látomás? És bírhat-e egy kortárs magyar regény

bármiféle jelentőséggel annak a társadalmi problémának a kezelésében, melyhez hozzászól? Szilasi ezt a kérdést is végtelen tapintattal veti fel. (Szűcs Teri)