· web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. minden bizonnyal nem...

50
2013. szeptember - november A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Gal 5,22) Tisztelt Szülők, kedves gyerekek! A tanév első harmadának eseményeit, eredményeit, tapasztalatait összegző első Bajza Híradót tartják a kezükben. Jubileumi évet nyitottunk szeptember 1-jén, hiszen éppen 60 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az iskola. A Városháza mögötti Trombita téren sorakoztunk fel szeptember 1-jén, a kerület központi tanévnyitó műsorát iskolánk biztosította. A műsort Zádorné Nagy Orsolya, Gajzinger Éva és Goór Katalin szerkesztette, a 3.a-b osztályok és az énekkar szerepeltek, illetve tánckarunk Király Orsolya vezetésével. Az új szakmai alapdokumentumunk szerint a pedagógusok, szülők, diákok júniusi szavazata alapján az iskola neve: Újpesti Bajza József Általános Iskola lett. Teljes pedagógusi létszámban és 403 tanulóval kezdtük meg a tanévet. Új pedagógusok érkeztek. Gajákné Kovács Judit matematika-fizika szakos, Tarkóné Vásárhelyi Mónika angol és hitoktató, Tímári Juliánna magyar-könyvtár szakos, Bekő László biológia-testnevelés szakos tanár, Báthory Krisztinát Baranyainé Erdei Marianna angol-spanyol szakos tanár helyettesíti.. A mindennapos testnevelést már az 1-2. és 5-6. évfolyamnak szerveztük, elkezdődött az erkölcstan, illetve a hit- és erkölcstan oktatása. A tanítási nap délután 4-ig tart, ugyanakkor a szülők megfelelő indokkal kérhették a felmentést, de ebben az esetben a délutáni tanulást, a másnapra történő felkészülést a szülőnek kell biztosítani. Házirendünket is ennek megfelelően módosítani kellett. Ugyanakkor ha a gyermek rendszeresen nem ír leckét vagy nem készül az órákra, az őt tanító pedagógusok dönthetnek arról, hogy kötelezővé tegyük a

Upload: others

Post on 04-Jan-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

2013. szeptember - november

A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Gal 5,22)

Tisztelt Szülők, kedves gyerekek!

A tanév első harmadának eseményeit, eredményeit, tapasztalatait összegző első Bajza Híradót tartják a kezükben.

Jubileumi évet nyitottunk szeptember 1-jén, hiszen éppen 60 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az iskola. A Városháza mögötti Trombita téren sorakoztunk fel szeptember 1-jén, a kerület központi tanévnyitó műsorát iskolánk biztosította. A műsort Zádorné Nagy Orsolya, Gajzinger Éva és Goór Katalin szerkesztette, a 3.a-b osztályok és az énekkar szerepeltek, illetve tánckarunk Király Orsolya vezetésével.

Az új szakmai alapdokumentumunk szerint a pedagógusok, szülők, diákok júniusi szavazata alapján az iskola neve: Újpesti Bajza József Általános Iskola lett.

Teljes pedagógusi létszámban és 403 tanulóval kezdtük meg a tanévet. Új pedagógusok érkeztek. Gajákné Kovács Judit matematika-fizika szakos, Tarkóné Vásárhelyi Mónika angol és hitoktató, Tímári Juliánna magyar-könyvtár szakos, Bekő László biológia-testnevelés szakos tanár, Báthory Krisztinát Baranyainé Erdei Marianna angol-spanyol szakos tanár helyettesíti.. A mindennapos testnevelést már az 1-2. és 5-6. évfolyamnak szerveztük, elkezdődött az erkölcstan, illetve a hit- és erkölcstan oktatása. A tanítási nap délután 4-ig tart, ugyanakkor a szülők megfelelő indokkal kérhették a felmentést, de ebben az esetben a délutáni tanulást, a másnapra történő felkészülést a szülőnek kell biztosítani. Házirendünket is ennek megfelelően módosítani kellett. Ugyanakkor ha a gyermek rendszeresen nem ír leckét vagy nem készül az órákra, az őt tanító pedagógusok dönthetnek arról, hogy kötelezővé tegyük a délutáni foglalkozásokat. Alsóban 218 gyermek közül 5-nek, felsőben 182 gyermek közül 130-nak kértek a szülők felmentést.

Szeptember 16. és október 14. között lezajlott az elsősök úszásoktatása. Mi még az Aquaworldbe járhattunk, jövőre pedig az októberben átadott új városi uszodát használhatjuk.

A 8. évfolyam részt vett a kerületi Középiskolák börzéjén, és folyamatosan tájékozódhatnak a középiskolák kínálatáról. Pályaválasztási szülői értekezletet tartottunk a felvételi eljárásról és a lehetőségekről. Fontos időpont a december 10., hiszen eddig kell a központi írásbeli felvételire való jelentkezési lapokat leadni a felvételit szervező iskolákban.

Page 2:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

5 napra ingyenes állatkerti belépőket kaptunk az önkormányzattól, amit az alsós osztályok használtak fel.

A 6. évfolyamosoknak megtartottuk a Lovagkor projektet: történelem, irodalom, technika, rajz, testnevelés tantárgyakban, egyéb programokban jelent meg: jelmezes felvonulást tartottunk trubadúrdalokkal, készítettünk osztálycímert, foglalkoztunk a

lovagi erényekkel, a filmklub keretében megnéztük a Lovagregény c. filmet, vendégünk volt a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend képviselője, aki a gyerekek által választott hölgyet (Cseh Pálma) és lovagot (Lowach Márton) meg is ajándékozta.

Október 6-án az aradi vértanúk emlékére a 4.a osztályosok Kiss Brigitta és Fazekas Erika, az énekkarosok Goór Katalin vezetésével tartottak kerületi megemlékezést és

koszorúzást a Görgey-szobornál. A 4.b Tóthné Keller Szilviával az iskolai műsort adta.

Véradást is szerveztünk a vértanúk emlékére, ezért köszönet mindazoknak, akik részt vettek benne. Kár, hogy kevés a bátor ember …

Megtartottuk a „Csodaszarvas” nemzetismereti projekt Iskolatörténeti részprojektjét – hiszen évfordulónk van. Reggelente az 50-es évek zenéi adták meg az alaphangulatot. Minden osztály részese volt a munkának: tesztet töltöttek ki a gyerekek névadónk életéről, a felsősök híradót szerkesztettek a sportéletről, a divatról, a kulturális életről és a nagy világ eseményeiről, cipős dobozokból elkészítettük egy-egy régi terem makettjét, „jövőládába” dobtuk üzeneteinket az utókor bajzásainak. Focibajnoksággal emlékeztünk a 6:3-as londoni győzelemre, régi bajzásokkal készítettünk riportot, Bajza egy művéhez készítettünk illusztrációt, és a projektzáró napon retró öltözékben jelent meg mindenki, aki tudott.

Az elmúlt tanévben 7 diákunk Kocsis Károly vezetésével részt vett a Diadalív árnyékában elnevezésű pályázaton, amelyet a határainkon túl is meghirdettek. Közel 150 iskola pályázott, a mi csapatunk 5. helyezést ért el. Őket és az elmúlt tanévben legjobb magatartású-szorgalmú és legjobb tanulmányi eredményű osztályát jutalomkirándulásra vittük Visegrádra, amelyre Dr Molnár Szabolcs alpolgármester úr az önkormányzat buszát biztosította. A belépőket a papírgyűjtésből vásároltuk.

A törvény szerint megalakult az intézményi tanács, melynek tagjai: Ábriné Nagy Judit igazgatóhelyettes a nevelőtestület, dr Lengyel János – a szülők, Polgár Regina – a működtető önkormányzat részéről.

19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet, hiszen néhány gyermek csodálkozva és értetlenül állt a dolog előtt. Azt gondolom, egyebek mellett ebben is példaértékű ez a közösség. (Itt jegyzem meg, hogy egyáltalán nem jellemző a „nem akarásnak nyögés a vége” attitűd…) Lehet követni, hátha akkor több kellemes munkahely lesz.

Nemzeti ünnepünk alkalmából megemlékezést tartottunk: a műsort a 8.b-vel és énekkarral Goór Katalin tanárnő szervezte, a hangosítást a 8.a-a fiúk csinálták. A műsor után város szerte különböző az 1956. október 23-i eseményekkel kapcsolatos helyszíneken koszorúztunk.

Szokásos tűz- és bombariadó próbánk is sikerrel zárult. Itt a „sikert” az épület gyors és szervezett elhagyása jelenti. Szerencsére most senki sem sikítozott, így a szomszédok számára is kíméletesebb volt az esemény a tavalyinál.

Szép eredményekkel részt vettünk a Bolyai matematika és anyanyelvi versenyeken, a Weöres Sándor emlékére megrendezett szavalóversenyen, és több pályázaton. (lsd. a versenyeredményeknél)

Page 3:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Elkészült a kerület sípályája, így decemberben elkezdődhet az oktatás: minden évben a harmadikosok számára 5 alkalommal ingyenesen biztosítja az oktatást és a felszerelést az önkormányzat.

Lehetőséget kaptunk (és élünk is vele) 6 alkalommal a Szent István téren felállított korcsolyapályát használni szintén ingyen, korcsolyát is ingyen kapunk hozzá. A vállalkozó osztályok beosztás szerint használják a pályát december-január folyamán.

Október 25-én a 60. évforduló alkalmából kerületi szépen író-olvasó versenyt hirdettünk. Ezen valamennyi iskola képviseltette magát.

Lehetőséget biztosítottunk a szülőknek, hogy az iskolai munkába bepillantást nyerhessenek. Sok érdeklődő volt az alsós és felsős nyílt órákon. Köszönjük a sok kedves megjegyzést, köszönjük mindazok részvételét és hozzáállását, akik megértve, hogy a pedagógus munkájába enged bepillantást, az óra végén megköszönték a lehetőséget. Azt gondolom, hogy a munkahelyek (nem iskolák!) nagy része ilyen jellegű betekintést nem biztosít a partnereknek, ezért is dicséretes, hogy egyetlen kollega sem zárkózik el a program elől. Azonban többen keserűségüknek adtak hangot a késői érkezés miatt az óra megzavarásáért, a megszólaló mobiltelefonokért, a végén egy szó nélkül távozókért. Szeretnénk, ha jövőre a nyílt napon részt vevők azzal a tisztelettel érkeznének, ahogyan mi megteremtjük a lehetőségét, hogy gyermekeiket tanórán láthassák.

A papírgyűjtés eredménye:

helyezés létszám összes kg/főI. 30 3518 117,27 1.aII. 27 2044 75,70 2.aIII. 31 2205 71,13 1.bIV. 26 1690 65,00 4.aV. 27 1200 44,44 4.bVI. 24 583 24,29 2.bVII. 27 615 22,78 3.aVIII. 27 287 10,63 3.b

I. 21 2475 117,86 7.bII. 24 1548 64,50 5.bIII. 20 921 46,05 5.aIV. 20 561 28,05 8.bV. 20 503 25,15 7.aVI. 24 524 21,83 8.aVII. 24 450 18,75 6.bVIII. 30 346 11,53 6.a

34 1132 33,29 Tanárok

382.200.- forint gyűlt össze. Ebből az alábbiakra költöttünk: elsősök ajándéka és évnyitói lufi (év végi plüss, évkezdő csomag 28.680.-), mérleg a papírgyűjtéshez (28.280.-), koszorú (okt.6.), rózsa (okt.23.), elemes teamécses-karácsonyi koncert (11.987.-), növények az udvarra és kaspók a folyosóra (31.668.-), 100 db bajzás kitűző (32.893.-), 41-es terem felújítása – festés, asztal, szőnyeg, kávéfőző, 20 db képkeret (77.826.-), tea, pogácsa a ker. versenyre (2197.-), visegrádi belépő 37 gyereknek (20.350.-), RAABE erkölcstan tanári kézikönyv (6726.-), társasjátékok és szaloncukor a Mikulás

Page 4:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

ajándéka (51.140.-), a papírgyűjtés díjazott osztályai 1-3. hely (60.000.-). Összesen 351.747.-, maradt 30.453.-, mely összeget a karácsonyi dekorálásra fogunk fordítani.

Az alapítvány kuratóriuma december 2-án megtartott ülésén úgy határozott, hogy tárgyi eszközre az alapítvány pénzét (1% és befizetések) mindaddig nem költjük tárgyi eszközökre, amíg a tulajdoni viszonyok nem tisztázódnak (minden eszközre rákerült ugyanis a GI vonalkódja, bár az alapítvány tárgyi eszközei külön nyilvántartásban szerepelnek). A gyerekeknek szervezett programokra ugyanakkor használnánk az alapítványi pénzt, így a Levendula Játszóház által szervezett karácsonyi kézműves foglalkozás díját az időközben a számlára került 1%-ból (722.048.-) fizetjük (kb 280.000. forint, még az árajánlat nem érkezett meg ).

Kedves Szülők, Gyerekek! Közeleg a karácsony, csöndes készülődésbe kezdtünk, hogy az ünnepre feltöltődjünk a készülés örömével, figyelemmel, szeretettel. Kívánom, hogy minden családban szép és meghitt legyen az ünnep, örömteli az együttlét!

Boldog karácsonyt kívánok, szeretettel:

Kohodné Tóth Andrea

igazgató

Tábori élmények

Nagyon jó volt a Zamárdi tábor.

Sok jó dolgot csináltunk. Amikor az idő engedte, sokat fürödtünk. Gokartozhattunk is ami nekem nagyon tetszett. Rengeteg szép helyre mentünk el kirándulni. Jártunk Tihanyban, ahol megnéztük az apátságot . Külön busszal mentünk Siófokra, onnan hajóval Füredre látogattunk át. Zamárdiban megnéztük a Szamárkövet is.

Nekem legjobban a tihanyi kirándulás tetszett.

Anderle Lambert 4.a

A két évvel ezelőtti táborozás is nagyon jó volt, így aztán már nagyon vártam a tábort idén is.

Első napokban gyönyörű időnk volt, így sokat tudtunk fürdeni a Balatonban. Komppal átmentünk Tihanyba. Itt már két éve is jártunk. Megnéztük Füredet is, ahova egy szuper hajóval mentünk át Siófokról.

Nagyon jó, hogy sokan voltunk az osztályomból. Fociztunk, sokat játszottunk, egyáltalán nem zavart hogy rosszabb idő lett.

Jó élményekkel jöttem haza. Remélem, hogy két év múlva ismét mehetek Zamárdiba.

Csizi Andris 4.a

A Zamárdi táborban nagyon jól éreztem magam. Örültem, hogy idén is ott lehettem.

Sokat fürödtünk, játszottunk, nevettünk és beszélgettünk. Több helyre is elmentünk kirándulni. Buszoztunk, kompoztunk, és hajóztunk is idén.

Page 5:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Az idő változó volt. A rossz idő ellenére, nagyon tetszett, mikor egy szeles hűvös napon bementünk a Balcsiba, és a hullámok óriásiak voltak. Jó volt a vízbe lenni, mert melegebb volt mint a levegő.

Nagy élmény volt számomra ismét ez a tábor.

Borbély Bora 4.a

Én két nappal később érkeztem meg a táborba, mint a többiek. Sajnos a legelső pillanatokról lemaradtam, de minden percét élveztem a tábornak.

A programok szuper jók voltak. Élveztem a komppal és hajóval való utazást. Nagy élmény volt számomra mikor a nagy szélben bemehettünk a Balatonba. Élveztük a hullámokat, és a nagy szél ellenére a víz biztosan volt 25-26 fokos. Mikor kijöttünk a vízből nagyon gyorsan öltöztünk és szaladtunk a táborig. Nagyon mókás volt .

Jó érzés visszagondolni Zamárdira.

Cservenyi Jázmin 4.a

A Zamárdi tábort már nagyon vártam.

Két éve még vonattal közelítettük meg Zamárdit. Idén külön busz vitt le minket a tábor területére. Így sokkal kényelmesebb volt az utazásunk, mert a hatalmas bőröndjeinket nem kellet cipelnünk nagyon.

Jók voltak a kirándulások, a foci a társaimmal, a pizzázás a fűben ülve. No persze a strandolást is nagyon élveztük!

A legjobban az tetszett , mikor a Balatonban vagy 60 km/h sebességű szélben fürödhettem. Amikor a hullámok közeledtek ráugrottunk, így nem lepett el bennünket. Nagyon sokat nevettem, jól éreztem idén is magam.

Maier Máté 4.a

Budapesti Vívó Világbajnokság

A nyáron rendezték meg Budapesten a felnőtt vívó világbajnokságot, melynek lebonyolításához önkéntes jelentkezőket kerestek.

Egy felmérés döntötte el, ki alkalmas erre. Szerencsére én is mehettem SYMA csarnokba az akkreditációra.

Az első napon pástbrigádnál dolgoztam, 12 órán keresztül segítettem. Volt, hogy a találatjelző gépet kellett beállítani, vagy a vívóeszközöket cipelni. A következő napokban a

Page 6:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

beléptetőknek segítettem és a zászló felvonáson én vittem a malaysiai zászlót. Beszéltem Szilágyi Áron olimpiai bajnokkal és külföldi versenyzőkkel is.

Végigizgultuk és kiabáltuk a döntőket és örültünk az érmeknek. Nagyon élveztem ezt a munkát és örültem, hogy az angol tudásomnak is hasznát vettem.

Tóth Szonja 7.b

Kutatók éjszakája

Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján elmentünk az Óbudai Egyetem előadásaira.

Belépéskor karszalagot kaptunk és egy italjegyet. Az aulában sok bemutató állomás volt: Egy számítógép kiforgatta nekünk a Rubik kockát, akárhogy is kevertük az odalakat. Az automata csukló gyorsan helyezte át az elemeket a kívánt helyre és még izomláza sem lett. Robotok kerestek titkos tárgyakat, majd birkóztak egymással. Az önhajtós bicikli szinte magától haladt.

A büfében gyorsan beváltottuk a jegyeket pogácsára és üdítőre, majd meghallgattuk Farkas Bertalan élménybeszámolóját az űrutazásról, mennyi szépet és érdekeset látott, milyen feltételek kellettek ahhoz, hogy valakiből űrhajós legyen.

Igaz későn értük haza, de nekünk nagyon tetszett a program.

Békefi Dóra és Tóth Szonja 7.b

Üzemlátogatáson

Lehetőséget kaptunk arra, hogy üzemlátogatáson vegyünk részt a Baumart Kft –nél, ami egy bútorgyártó kis üzem.

Külön busszal vittek bennünket, ami az olimpiai csapat busza, és erre nagyon büszkék voltunk. A cégvezető röviden bemutatta a gyárat, megismertük mivel foglalkoznak, hány főből áll a cég, milyen szakmával lehet itt elhelyezkedni, hol lehet az asztalos szakmákat tanulni. Az ott lévő 11. és 12-esek bemutatták a gépeket működés közben: vágó és csiszológépet, brikett préselőt, és egy számítógép vezérelt vágóasztalt. A gyárban elég nagy volt a zaj és a por, pedig az porelszívók be voltak kapcsolva.

Ezután mi is kérdéseket tehettünk fel és megnéztük a készülő bútorokat.

Nem ilyennek képzeljük el a munkahelyeket.

Budai Eszter és Nagy Viktor 7.b

Néhány nyelvtan házi feladat (népdalok zanzásítva)…

Elterjedt a hír, miszerint a szomszéd lánya elvesztette fehér textíliáját. Édesanyja olyan hangosan szidta le, hogy felriadt még az udvar népe is. A szerencsés megtalálónak egy pár csók jár!A megtaláló pénteken, vagy szombaton jelentkezzen!(Elvesztettem zsebkendőmet …) Mogyorósi Eszter 6.a

Népdal feldolgozása írásban:Egy Paula nevű boci megfázásra hajlamos!Aki tud neki XXL+-os méretű gatyát varrni,írjon a következő címen!

Page 7:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

[email protected]ázár Lili 6.a

Megkérünk mindenkit, hogy sürgősen fáradjanak otthonukba, mert a Nap elment és a hőmérséklet csökkent. Odakinn minuszok repkednek. Háziállataikat (pl. macskák, kutyák, ludak) vigyék be otthonukba, mert megfagynak.(Süss fel Nap, fényes Nap, kertek alatt a ludaik megfagynak.)

Varga Viktória 6.a

Lovagkor-projekt

A mi osztályunk a lovagkor projekt keretében a  Nemzeti Múzeumban járt. Sok érdekes dolgot meséltek a lovagokról és magáról a lovagkorról, amit eddig nem tudtunk. Egy lányt és egy fiút be is öltöztettek közülünk korhű ruhába. A kezünkbe vehettünk egy igazi kardot és egy láncinget is. Ezután még fémpénzt is verhettünk.Nekem tetszettek a foglalkozások és örülök, hogy részt vehettünk ezen a programon. Nagy Katalin (6.a )

A visegrádi kirándulás

Az osztályunk ezt a kirándulást azért kaptuk, mert mi voltunk tavaly a legszorgalmasabb osztály.

Az osztályért reggel 9 órára jött a busz! 9:45-re a visegrádi vár lábához értünk. Ott egy lépcsőn vagy egy meredek úton lehetett felmenni. Miután Karcsi bácsi elmesélt pár érdekes dolgot a várról, elindultunk egy kilátóhoz ahonnan fantasztikus volt a kilátás! Ezután különböző vártermekbe tettük tiszteletünket. A következő lépés az volt, hogy a meredek völgyben és a csúszós talajon lemenjünk a buszhoz, de útközben megnéztük még egy várat is. Az volt a cél hogy mindenki épségesen leérjen, de ez annyira nem sikerült!

Összességében fantasztikus élménnyel gazdagodott az osztályunk! U.I: Nagyon köszönjük, hogy elmehettünk erre a csodás helyre!

Smilánszki Bence és Tóth Ádám 6.a

Október 23.

Nemzeti ünnepünk alkalmából (okt. 23.) elsétáltunk a Rádióhoz. A 6. b-vel együtt mentünk. Miután odaértünk csapatokat alakítottunk és kaptunk egy feladatlapot, ami az ünnephez kapcsolódott. A feladatok megírása után koszorút tettünk október 23. emlékére a rádióhoz. Mindez nagyon érdekes és szép volt, örültem, hogy ott lehettem! ! !

Takács Angéla 6.a

Iskola történeti projekt

Page 8:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Ebben az évben (2013-ban) lett a suli pont 60 éves. Ez igen sok érdekes programmal járt. Legfőképpen az osztályok közötti versengésről. Olyan feladatok voltak mint például: Kvíz, Foci, képzőművészet és még sorolhatnám. Nem kérdés hogy ezek közül a foci volt a legsikeresebb. Ezért szeretnénk, ha a suli még öregebb lenne, mert akkor több program lenne. Mindenesetre nagyon tetszett. Boldog szülinapot Bajza!

Lőrinc Mihály 6/b

Úgy döntöttem, hogy az 50-es évek projektről írok. Nagyon mókás volt. Az osztályból sokan beöltöztek, köztük én is.

Eleinte nagy bajban voltam, mert nem tudtam, hogy mit vegyek fel a divatbemutatóra, de aztán a barátnőimmel elkezdtünk gondolkodni és sikerül meg beszélnünk, hogy ki mit vegyen fel. Én egy rózsaszín fehér virágmintás egybe ruhát vettem fel, hozzá pedig egy rózsaszín balettcipőt, ehhez az összeállításhoz még egy retró stílusú üveges Coca Colát is szürcsölgettem. A többiek meg tornacipőt, bőrdzseki meg cica nadrágot. Ebben a projektben volt még sok más feladat is pl.: 50-es évekbeli osztályterem készítése, interjú írása, meg kaptunk egy verset, amihez illusztrációt kellet készíteni, amit én rajzoltam meg és ki is állították.

Vámosi Viktória 8.b

MTV székház

November 11-én ellátogattunk a Magyar Televízió Székházába. Amikor megérkeztünk egy kis előadást hallgattunk meg a régebbi korok kameráiról. Arról is meséltek, hogy a régi tehetségkutatókban hogyan lehetett szavazni: Akinek tetszett a produkciója, annál bekapcsoltak minden elektromos készüléket, ami nem tetszett, ott kikapcsolták a gépeket – tehát a tv-t is – és ezt az elektromos művek mérte.

Látogatásunk egy kis filmezéssel bővült. Ez magáról a székházról és régi műsorokról szólt. Megnéztünk egy stúdiót, ahol a Családbarát és a Ma reggel című műsorokat forgatják. Elmesélték, hogy 5 kameraman és egy rendező dolgozik itt. Nekem az tetszett a legjobban, amikor kipróbálhattuk, hogyan készül egy híradó. Mi voltunk a hírolvasók, kamerások, hangmérnökök és a rendezők. Időjárás jelentést is csináltunk, a kék fal előtt kellett mutogatnunk a nem létező térképre.

Végül elérkeztünk látogatásunk utolsó helyszínére, a jelmeztárba, ahol a bejáratnál Süsü és barátai vártak.

Hát én mondom, annyi jelmez volt ott, hogy ameddig a szem ellátott bakancsoktól a flitteres felsőkig sorakozott minden.

Én jól éreztem magam és szeretnék legközelebb is elmenni.

Horváth Gréta 7.b

Nyílt napok a Bajzában

Page 9:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Nekünk 6 nyílt óránk volt. Bemutató óránk volt matekból, irodalomból, nyelvtanból, természetből, angolból, informatikából, amire jöttek a kedves szülők. Nagyon sokat jelentkeztünk, mert mindenki meg akarta mutatni, amit tud a szülőknek. A mi szemszögünkből azért volt jó, mert otthon jutalmat kaptunk az órai teljesítményért. Mi jól éreztük magunkat.

Nyikes Enikő 6.a

Angolverseny

Két osztálytársam és én a múlt hónapban részt vettünk a Halloweeni Angol Versenyen, ami a Berzeviczy Közgazdasági Szakközép Iskolában került megrendezésre. Három fős csapatok vehettek részt a versenyen, a feladatuk az volt, hogy megtanuljanak egy angol verset és kitaláljanak maguknak egy ”szellemes” csapat nevet. Ezek mellet vicces feladatokat kellett végre hajtanunk majd a verseny végén bátorságpróbát is tartottak. Nagyon jó volt a hangulat és kedvesek voltak a tanárok. A versenyzőknek volt saját feladata: ijesztő jelmezekbe kellett bújni. Én például halott menyasszonynak öltöztem. Volt tökfaragó verseny is, ami szerintem nagyon jóra sikeredett. Zsuzsa néni és Rita néni készített fel minket a versenyre és velük faragtuk ki a tököt is. Köszönjük, hogy ennyit foglalkoztak a versennyel és ennyi munkát fektettek bele! Szerintem összességében ez egy nagyon jó verseny volt!

Katona Niki 8.b

Mezei futóverseny

6. csapat összesítés1.

egyéni

Kun Lilla 2.b1. Szíjártó Gábor 8.a3. Somogyi Bálint 8.a

Mátra Kupa Nemzetközi Kézilabda Kupa 2. Marinka Marcell 5.a

Bolyai matematika

2.

csapat

Lázár Lili, Nagy Katalin, Nagy Zsuzsanna, Takács Angéla 6.a

2.Balázs Kata, Papp Dorina, Pincés Petra, Szikszai Dóra 7.a

4.Andrási Bálint, Gálig Gergő, Kassailevente, Szűcs Marcell 4.b

Bolyai Anyanyelvi csapatverseny 4.

Antal Hanna, Budai Eszter, Trendl Nándor, Tóth Szonja 7.b

Mesék varázsa képzőművészeti pályázat

3.

egyéni

Keszler Noémi 2.a3. Bognár Beáta 3.b3. Binder Eszter 3.b2. Borissza Anna 3.a1. Jaksa Dávid 3.a2. Szilvácsku Anna 1.b1. Orgoványi György 1.b3. Tóth Emma 1.b

Weöres Sándor szavalóverseny

1. Nyitrai Barnabás 3.b2. Németh Linett 1.b3. Szabó Dorottya 1.b

"Bóbita táncol…" képzőművészeti pályázat 3. Gyuris Ákos 3.bŐszi kaleidoszkóp pályázat ÚKK

Vékony Melinda 6. évf. - Különdíjas festmény kategóriában

Kerületi focikupa 1. csapat Balázs Botond, Nagy Viktor 7.b, Bednárik Levente,

Page 10:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Sartoris Dániel, Somogyi Bálint, Szíjártó Gábor, Vilhelm Zoltán 8.a

2013 december - 2014 február

A tanulás megoldást nyújt az életed bármilyen problémájára.

Ki merem jelenteni, hogy szinte az is mindegy mit tanulsz, a lényeg, hogy érdekeljen, lelkesedj a téma iránt.

(ebredoakademia.hu)

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!

A tanév második harmada is mögöttünk van, itt az ideje egy kis visszatekintésnek, értékelésnek.

A december mindig vidám időszak a Bajzában, így volt ez most is. Az adventi időszakban sokan felidézték a tavalyi Tegyél 3 jó dolgot pályázatot. Több osztály is úgy érezte, hagyományt lehetne teremteni, apróságokkal vagy éppen nagy tettekkel szerezzünk örömet egymásnak, másoknak: játékgyűjtéssel, adományokkal, iskolaszépítéssel, időseknek nyújtott segítséggel, testvérosztálynak való kedveskedéssel.

Mikulás idén sem felejtkezett meg rólunk, hiszen most is társasjátékot és szaloncukrot kaptak a gyerekek. (Mindezt az őszi papírgyűjtésből szerezte be a Nagyszakállú.) A testvérosztályok is kedveskedtek egymással egy kis meglepetéssel, közös játékkal, műsorral, énekléssel.

Decemberben a kötelező fogászati szűréseken vettek részt a felsősök, majd februárban az alsósok.

6 alkalommal használhattuk ingyenesen az önkormányzat által felállított korcsolyapályát – a gyerekek nagy örömére. Ezt az alkalmat is kihasználták a testvérosztályok egy-egy közös móka vagy versengés alkalmával.

A Palánta Misszió december 10-én tartotta karácsonyi bábműsorát, amelyen bárki részt vehetett.

13-án a Luca-napi hagyományokat elevenítette fel az osztályok számára a 3. és 8.b. Énekelve jártak osztályról osztályra, jókívánságokkal és a Luca-napi búzával. Ezen a napon a 8.b osztály készített műsort az önkormányzat dolgozóinak

A káposztásmegyeri sípálya elkészültével lehetőség nyílt a testnevelésórák további színesítésére: 5-5 alkalommal a 3. osztályosok megtanulhatták a sportág alapjait.

A kerületi gyermekvédelmi munkaközösség több programot is szervezett karácsony előtt a gyerekeknek: volt mozi és McDonald’s látogatás, részt vettünk az Angyalszárnyon, a Nagykarácsony és a Lion’s rendezvényén.

Page 11:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

A Karácsonyi csillagok témahét egy-egy fényes pontja volt az énektanulás, zenehallgatás, felsősök meséi és versei a kicsiknek, karácsonyi kvíz, kézműves foglalkozások az osztályban, vásár, csillagfutás, karácsonyi koncert. A szünet előtti utolsó napon a Levendula Játszóház kézműves foglalkozásán vettek részt a gyerekek, amit a tavalyi adóból felajánlott 1%-ból valósítottunk meg. A gyerekek többféle ajándéktárgy elkészítése közül választhatnak, tehát évről évre lehet mást is választani. A napot közös énekléssel zártuk, így búcsúztunk egymástól az ünnepek előtt.

Januárban szakmai délutánt tartottunk. Salzer Gabriella és Bodor Henrietta az elmúlt tanévben a Citibank támogatásával továbbképzésen vettek részt, melynek témája a vállalkozói kompetenciák fejlesztése volt. Az ott elsajátított módszerek gyakorlati megvalósítása megtörtént, és a tapasztalatok átadás volt a cél a tantestület belső továbbképzésének megszervezésekor. A vállalkozói kompetencia nem csak a matematikatanításban jelenhet meg, hanem – ahogyan a szövegértés és matematikai logika is – más tantárgyakban. Ezért tartottuk meg a továbbképzést.

Áldozatsegítő tréningen vettünk részt a kerületi rendőrkapitányság és az önkormányzat pályázatban vállalt feladataként: az 5-8. osztályokban, évfolyamonként 3 órában hasznos beszélgetések és játékok zajlottak. Sajnos néhány osztály viselkedése, hozzáállása nem volt bajzáshoz méltó.

Megtörtént a félévzárás. Tanulmányi átlagok az iskolaátlaghoz viszonyítva:

A szövegesen értékelt 1-2. évfolyamon:

eredmények százalékban

kmf jmf mf1.a 31,03 48,3 20,691.b 25,00 65,6 9,382.a 33,33 48,1 18,522.b 37,50 45,8 16,67

A magatartás-szorgalom-tanulmányi átlag alakulása:

magatartás

szorgalom

tan. átlag

4,59 4,81 4,624,15 4,41 4,484,81 4,85 4,684,31 4,23 4,534,75 4,55 4,614,52 4,40 4,514,58 4,37 4,493,96 3,92 4,154,15 4,15 4,134,10 3,86 3,914,09 3,83 3,944,05 3,74 3,754,34 4,26

Page 12:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

3.a 3.b 4.a 4.b 5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b0.00

1.00

2.00

3.00

4.00

5.00

6.00

magatartásszorgalomtan. átlag

Kitűnők:

1.a 1.b 2.a 2.b 3.a 3.b 4.a 4.b 5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b0123456789

Az osztályok teljesítménye és az iskolaátlag:

3.a 4,623.b 4,484.a 4,684.b 4,535.a 4,615.b 4,516.a 4,496.b 4,157.a 4,137.b 3,918.a 3,948.b 3,75Iskolaátlag 4,32

Page 13:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

3.a 3.b 4.a 4.b 5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b0.000.501.001.502.002.503.003.504.004.505.00

A tantárgyak értékelése:

hon- és n

épism

.

testnev

elés

ének

informati

ka

technika raj

z

irodalo

m

term./k

ör.an

gol

nyelvt

an

történele

m

matemati

ka

földrajz

fizika

biológiakém

ia

4.984.714.674.634.614.534.224.22 4.2 4.084.053.923.753.543.473.33

Tantárgyak értékelése

A hiányzások alakulása:

8.a 4.b 1.b 6.b 1.a 6.a 2.a 2.b 3.b 5.b 8.b 4.a 7.b 7.a 5.a 3.a0

100200300400500600700800900

1000

Szülői értekezleteken értékeltük a félév tanulmányi munkáját, a gyerekek szorgalmát és magatartását.

Megtartottuk a szokásos Szülői Tanács értekezletet, ahol a szülők megfogalmazták, hogy meglepve tapasztalták egyes nagyobb gyerekek tiszteletlen magatartását a nyílt órákon. A szülők többsége tiszteletre neveli gyermekét – és ezt elvárja másoktól is. Mi felsős tanárok tudjuk, hogy a nyílt órákon a kamaszok gyakran mutatják vagányságukat az órákat látogató

Page 14:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

szülőknek, sajnos éppen az ő szüleik nem érdeklődnek a program iránt. Fontos azonban tudatni mindenkivel, hogy ez a „vagányság” másokat irritál (mellesleg sérti a tanár, a többi gyerek jogait).

Az évi diákközgyűlésen Katona Nikolett DÖK-elnök 8.b osztályos tanuló ügyesen értékelte az évet: a gyerekek gyakorlottan szervezik a diákprogramokat, sikeresek voltak a közös munkákban. A hónap diákja akció kevésbé sikeres volt – azt gondolom, hogy ez nem a dökösökön múlott - , gond, hogy a közösen használt szekrényekre nem mindenki vigyáz, a gyerekek szerint több zene kellene az iskolarádióban, kérték, hogy Bajza Hajszán több sport legyen. Tóth Csaba 7. a osztályos tanulót a diákönkormányzat tagjai elnöknek, Fülöp Róbert 5.b osztályos tanulót elnökhelyettesnek választották.

A központi írásbeli felvételin diákjaink a bajzás átlagnak megfelelően teljesítettek. Összehasonlítva a korábbi évekkel:

Központi írásbeli eredmények 2007-14.Országos Bajza

magyar matematika

összes

magyar matematika

összes

2006/2007. 30 23,3 53,2 30 23,3 53,32007/2008. 28 20,6 48,5 28,5 26,5 552008/2009. 27,9 22,6 50,7 29 25 542009/2010. 35,5 16,5 52 35,1 19,4 54,22010/2011. 30,4 27 57,4 32,5 32,5 652011/2012. 24,73 23,06 47,79 23,2 31,4 54,62012/2013. 29,3 19,8 49,1 30,78 20,14 50,922013/2014. 33,3 20,7 54 33,4 21,6 55,1

Az 5. évfolyam Mesék, mondák, mítoszok – görög projektje külsőségeiben is megmutatkozott, hiszen az iskola görög betűs feliratokba burkolózott. Szép tablók és dekorációk készültek, amelyek az ókori Görögország történelmét, kultúráját, isteneit, szokásait, művészetét mutatja be.

2006/2007.

2007/2008.

2008/2009.

2009/2010.

2010/2011.

2011/2012.

2012/2013.

2013/2014.

0

10

20

30

40

50

60

70

Országos magyar

Országos matematika

Országos összes

Országos összes

Bajza magyar

Bajza matematika

Bajza összes

Page 15:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Farsangoltunk a nyolcadikosok gyönyörű táncával, jelmezes felvonulással, fánkevéssel, bálkirály és bálkirálynő választással, tombolasorsolással, karaokéval. Újdonság volt számomra, hogy a gyerekek sokan és szívesen táncoltak. Köszönet a kitűnő büfé-választékért az 5. a lelkes szülőinek!

Most pedig izgalommal várjuk a felvételi eredményeket, vajon kit melyik középiskolába vesznek fel.

Már készülünk a tanév utolsó harmadára: nyílt napra és Sulicsalogatóra a leendő elsősöknek, Tudós Napra, sportnapra, az ökoprojektre, amelyen a kerületi iskoláknak is szervezünk vetélkedőt, a nyolcadikosok projektjére, a DÖK-napra, a tanulók fizikai állapotának mérésére, a bajzás találkozóra május 16-án, országos mérésre és a Kihívás Napjára, a Nemzeti Összetartozás Napjára és a kirándulásokra, Bajza-Hajszára és a győztesek kirándulására, évzáróra, ballagásra. És a sok-sok program mellett igazgatóválasztásra, hiszen 2014. július 31-én lejár vezetői megbízásom. Az intézményvezetői pályázati eljárás előkészítésével összefüggő feladatokat az állami intézményfenntartó központ vezetője látja el. A szülői szervezetnek és a diákönkormányzatnak a vezetői pályázattal kapcsolatban véleménynyilvánítási joga van.

A tanév hátralevő részére mindenkinek jó munkát, kitartást és sok erőt kívánok!

Kohodné Tóth Andrea

igazgató

Kiruccanás a Vörösmarty térre

Idén végre, mi vagyunk a 8.-os osztály,így mint minden évben a 8.osztály,mi is elmehettünk az utolsó iskolai napon, a Vörösmarty térre. Eddig minden évben (5.,6.,7.osztályban) ilyenkor kézműves foglalkozáson vettünk részt. Mivel már 4 éve minden évben ugyanazt csináltuk, most jól esett egy kis változatosság. Reggel az érkezés a szokásos módon történt. Miután mindenki megérkezett, osztálykarácsonyt tartottunk, és megajándékoztuk egymást. Miután mindenki megkapta a neki szánt ajándékát, egy kis lazulás következett. Átmentünk a kisebbekhez is, ahol nagyon sok finomsággal megkínáltak minket. Ezután 10 órakor elindultunk az iskolából, ahol kezdetét vette a kiruccanás. Miután megérkeztünk, a tanáraink azt mondták, hogy már elég nagyok vagyunk és elengednek minket 1 órára a Vörösmarty téren. Ennek mindenki nagyon örült, mert végre úgy éreztük, hogy megbíznak bennünk és önállóak vagyunk. Ekkor mindenki ment a saját útjára. A mi kis társaságunk, akikkel együtt mentünk, nagyon jól szórakozott. Fotózkodtunk szobrokkal, reklám bábukkal. Egy idő után a hidegtől teljesen elgémberedtünk és átfagytunk ezért a bementünk a McDonalds-ba ahol felmelegítettük magunkat egy jó kis forrócsokival, eközben megvicceltük a fiúkat. Nagyon jól éreztük magunkat és sajnáljuk, hogy ez az utolsó évünk itt,együtt!

Gyárfás Dorottya 8.a

Page 16:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Iskolai élet

A decemberi hónap is nagyon izgalmasra sikerűrt! Izgalmasabbnál izgalmasabb programok voltak! Decemberben eljött a Mikulás napja, mindenki nagyon örült a Mikulás ajándékának, a nagyok a testvér osztályukat is megajándékozták.

December 16-án elkezdődött a Karácsonyi csillagok téma hét, a gyerekek nagyon örültek a programoknak.

Ebben a hónapban még karácsonyi vásárt is tartottunk, ahol szebbnél szebb ajándékokat lehetett vásárolni.

Megtartottuk a Karácsonyi koncertet ahol szép előadásokat adtunk elő.

Eljött a téli szünet, amit már nagyon vártunk.

Az 5. osztályosoknak elkezdődött a Mesék, mondák, mítoszok projekt, ahol megismerkedtünk a görög kultúrával.

Ábri Attila, Fülöp Róbert, Horváth Benedek 5.b

A karácsony mily gyönyörű!

A karácsony mily gyönyörű, s olyan meghitt.Jézus megszületett itt.Hát ha megszületett ünnepeljük őt,s állítsuk fel a szép fenyőt.Ünnepeljük őt, állítsuk fela nagy fenyőt. Hederics Márton 2.b

Decemberben előadást tartottunk az Újpesti Polgár Centrumban. A műsort Katona Niki osztálytársunk állította össze, és a felkészítő tanárunk Goór Katalin volt. Az Önkormányzat nyugdíjazott dolgozóinak részére tartottuk az ünnepséget, melyen a Polgármester úr is részt vett. Mindenki nagyon izgatott volt, de a végére nagyon jól sikerült a dolog.

Kö szönjük a lehetőséget és a bizalmat Andi néni és Kati néni részéről!

Styaszni Dóri,Cserháti Klaudia, Szabó Barbara 8.b

Görög projekt

A görögöket IMÁDOM!Az a három hét nagyon jó volt, sok program, játék, vetítés és görög saláta készítés. Mindenki kitette szívét lelkét, hogy nagyon szép görög hangulatos legyen a folyosó. Szép oszlopokat alkottak az 5. a, b-sek egyaránt.

A görög saláta készítése nagyon, de nagyon vicces és FINOM volt. Eközben volt a labirintus játék is. Ezen a napon nagyszünetben zajlott le egy görög és egy perzsa harcos kis vetítése ahol megtudtuk, hogy milyen fegyverzettel harcoltak.

Volt egy nagyon jó feladatunk, amire mindenki egyaránt dolgozott: Héraklész 12 próbatétele. A rajzok csodaszépek lettek, de sajnos nem mindenkiét tették ki.

Már alig várom a jövő évi ötödikesek munkáit!

Veres Lilien Sára 5.b

Page 17:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Farsang

Február 7-én négy órától kezdődött a felsősök farsangja. Hagyományosan a nyolcadikosok keringője nyitotta meg a bált, utána indult a buli; tánccal, karaokeval. A bátrabbak beöltöztek , s megmérették magukat a jelmezversenyen. Mi befújtuk a fiúk haját rózsaszín és kék hajsprével . Sokat szórakoztunk, viccelődtünk. A disco közben fánkevő verseny volt, de közben leadtuk a szavazatunkat a legszebb lányra és fiúra.Időközben megérkezett a tavalyi bálkirály és királynő, hogy átadják a „koronát” utódaiknak.A farsang végén már fáradtak, de vidámak is voltunk.Nagyon jó buli volt. Jövőre lesz az utolsó farsangunk és remélem, hogy jó élményt fogunk szerezni.

Molnár Szandi és Krüzsely Boglárka 7.a

Mindenki izgatottan várta a farsangot az évfolyamból, mivel idén a mi osztályunkból került ki a bálkirály és bálkirálynő. Már egy héttel előtte kint voltak a plakátok „Szavazz Rám” felirattal. Eljött a farsang napja is és délután négy órakor mindenütt gyerekcsoportok voltak. Néhányan beöltöztek, páran befújták színesre a hajukat. A 8. évfolyam tánca nyitotta meg a farsangot. Lényegében mindenki jól érezte magát. Természetesen idén sem maradhatott ki a karaoke András bácsival, a fánkevő- és a jelmezverseny, és tombola. A büfé kínálatáról az 5.a osztályosok és szüleik gondoskodtak. Az esté a bálkirály és bálkirálynő hirdetése koronázta meg. Úgy gondolom, hogy mindenki kitett magáért és összességében ez egy nagyon jó Farsang volt!

Katona Nikolett 8.b

Karácsonyi csillagok témahét

Sok érdekes programmal érkeztek a tanárok, és az egyik ezek közül a csillaggyűjtés, és a csillagfutás volt.

A csillagfutáson a Norbival, és a Rikivel voltam. Jól végeztünk, és nagyon jól szórakoztunk.

A csillaggyűjtésen én gyűjtöttem a legtöbbet (kb. 20 darabot). Ezzel én érdemeltem ki az osztályfőnöki dicséretet, de nem kértem, mert jó az önkritikám, itt is jól szórakoztunk.

Pincés Péter 6.b

Sok érdekes program volt ezen a mesebeli napon. Én nekem csak 12 csillagot sikerült gyűjtenem, de az is jónak számított. A legtöbbet Peti gyűjtött kb. 20 darabot, amivel a legtöbbet gyűjtötte az osztályban.

Jövőre szeretném megelőzni Petit.

Vizi Dávid 6.b

Page 18:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Budapesti Népdaléneklési verseny

Február 22-én vette kezdetét a Budapesti „Tiszán innen Dunántúl” Népdaléneklési verseny a Fazekas Mihály Gimnáziumban. Mi a 2. korcsoportban Bajza Gyöngye névvel indultunk. Hosszú készülődéssel és nagy izgalommal vártuk a fellépést. A szereplés után sokáig vártunk az eredményhirdetésre, majd nagy meglepetésünkre ezüst minősítést értünk el. Bár hosszú volt a verseny, nagyon jól éreztük magunkat ezért reméljük, hogy jövőre is mehetünk. ♥

Bolla Fanni és Szikszai Dóra 7.a

A gyerekek munkáiból …

Toldi Miklós védőbeszéde 

Tisztelt Bíróság!

A végső döntés meghozatala előtt figyelembe kell venni az ügyfelem számára enyhítő körülményeket. Miklós ellen gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanújával emeltek vádat. A bűncselekmény elkövetése előtt feldühítették őt, ezzel veszélyeztették testi épségét, a délelőtt történtekről nem is beszélve. Védencem nem akart ölni, csak kifejezte mérhetetlen haragját és bosszúságát. Az imént felsorolt sérelmek miatt kérem, a büntetés pénzbírság kiszabása legyen, amennyiben Önök nem így látják, maximum egy hónap letöltendő börtönbüntetést kapjon. Az ennél súlyosabb ítélet ellen fellebbezni fogunk, illetve kérni fogjuk szakértők bevonását is. Erre azért van szükség, mert szemtanú a helyszínen nem volt, kivéve védencem konok testvérét, aki a történteket a saját verziójában adná elő. Ügyfelem megbánta tettét, és bocsánatot kér az elhunyt rokonaitól. 

Köszönöm a szót bíró úr!

Mogyorósi Eszter 6.a

Egy dolgozat margójára

A mellérendelő összetett mondatok unalmasak, de mégis fontos szerepet játszanak a kommunikációban. Az összetett mellérendelő mondat nem összetett alárendelő mondat, mert nem alá, hanem mellé rendel. Hmmmm……..

Eme nyelvezet nem felel meg nekem. Nem lehet egy teszt embertelen, de ennek megy, mert meg kell jegyeznem, nem lehet ezt fejemben lerendeznem. Kegyelmet esedezem. Nem megy eme teszt nekem. Egy kegyetlen ecsettel fest tenyerem nem egy elveszett, mely elenged nyelvet mellette. Nem vesztettem el fejem, de ez rettenetes. Nem kell ez nekem. Egy tele ketyere kell nekem, mely nekem megjegyez egy nem megjegyzett nyelvet. Megebb felel ez nekem mert egy rettenetes fene teszt ejt engem fejre ezzel megvetve engem. De eme eszperente nem vet meg engem.

Pogány Gyula 8. a

Page 19:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Babits Mihály: Messze, messze

(A hiányzó Magyarhon egy deák pennájából)

Magyarhon. Kedvvel telve járom utcáidat,

Népdalok lüktetve vezetik talpamat.

Irodalmi művek, sok száz mese, regény

Szép hímzéses ruhában ifjú leány, legény.

Magyarhon.Bús bércek, alföldek

Születésemtől járom ezen anyaföldet.

Kárpátok ormán új tavasz virrad,

Falvaink utcáin minden magyar vígad.

Pintér Zoltán Dávid 8.a

Versenyeredmények december-februárban

Teleki Pál földrajzverseny 6. Antal Hanna 7.bHevessy György Kémiaverseny 1. Serflek Ádám 8.a

Budapesti Népdaléneklő verseny

I. kcs. kisegyüttes arany Deák Zita, Drávai Viktória, Lázár Lili, Takács Angéla 6.a

I. kcs nagyegyüttes bronz

Báhidszki Barbara, Kalmár Viktória, Kovács Lili, Merksz Csilla, Szabó Alexandra, Varga Sarolta 5.a, Gersei Enikő, Pham Thuy Anh, Székely Virág Veres Lilien 5.b

II. kcs nagyegyüttes ezüst

Bolla Fanni, Krüzsely Boglárka, Pincés Petra, Szikszai Dóra 7.a, Békefi Dóra, Budai Eszter, Oszvald Natasa 7.b

Weöres Sándor szavalóverseny

VI. Sipos Flóra 1.aII. Andrási Bálint 4.b

LabdarúgásIII.kcs.

1.Kallós Ábel, Kósa Zsombor 5.b, Hóbor Tibor, Joó András, , Lőrinc Mihály, Pincés Péter, Rafael Gyula, Várhegyi Dávid, Vízi Dávid 6.b

Kézilabda III. kcs. fiúk

3.Halász Gergely, Marinka Marcell, Nemes Domonkos 5.a, Papp Gábor, Tóth Ádám, Veres András 6.a, Csuka Zoltán, Hóbor Tibor, Joó András, Lőrinc Mihály, Tóth Norbert 6.b

III. kcs. lányok

1.Báhidszki Barbara, Szabó Alexandra, Varga Sarolta 5.a, Illés Eszter, Nyikes Enikő, Mogyorósi Eszter, Nagy Katalin 6.a, Káldy Lili, Kerényi-Nagy Zsuzsa, Nemes Nikolett, Papp Csenge 6.b

Homoktövis- rajzpályázat : zsűri különdíja Jaksa Dávid 3.aKerületi kosárlabda III. kcs. 3.

Galambos Réka, Illés Eszter, Nagy Katalin, Nyikes Enikő, Veres Míra 6.a

Zrínyi matematika megyei 7. Nagy Katalin 6.a

Page 20:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

2014 március - június

A tanulás nélküli erkölcsösség sötét korlátoltság;a tanulás nélküli igazságosság kegyetlenség;

a tanulás nélküli egyenesség gorombaság;a tanulás nélküli bátorság fejetlenség;

és a tanulás nélküli állhatatosság hóbortosság. 

Kung-fu Ce

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!

A 2013-14-es tanévet zárjuk, ez pedig a tanév harmadik Bajza Híradója, amely az utolsó 3 hónap eseményeit tekinti át.

Márciusban, mint minden évben, idén is koszorúztunk a Görgey-szobornál. A megemlékezést közös műsor keretében történt a Leiningen Óvoda, a Szigeti Iskola és az ÚMSzKI diákjaival. Az iskolai műsort Goór Katalin és Kovács Andás szervezésében az énekkarosok és az 5.a/b osztály készítette. Az ünnepség a zárása volt a hetedikesek Reform-kor projektjének.

Törvény szerint minden évben szülői tájékoztatót kell tartanunk a hit- és erkölcstan oktatásáról a hitoktatók bevonásával. Jövőre már az 1-2. és 5-6. évfolyamon szervezzük az órákat, azonban a tájékoztatón nem volt érdeklődő. A leadott nyilatkozatok alapján az erkölcstan mellett lesz katolikus, református és evangélikus hittan a jövő tanévben.

Nagy volt viszont az érdeklődés a leendő első osztályosok nyílt napján. 1-1 órán vehettek részt szülők, gyerekek a leendő tanítók óráin: az 1.a osztályfőnöke Kiss Brigitta, tanítópárja Fazekas Erika, az 1.b osztályfőnöke Molnár Rózsa, tanítópárja Tóthné Keller Szilvia lesz. A beiratkozás idén 3 napon át történt, 26-27 fővel töltöttük fel a két első osztályt, 1 tanuló jogviszonya külföldi tartózkodás miatt szünetel.A következő tanévben az 5.a-ban Goór Katalin, az 5.b-ben Gajákné Kovács Mária lesz az osztályfőnök.

A Tudós Napon az alsósok Vecsésen voltak a Bálint Ágnes Házban, az 5-6. évfolyam a Planetáriumban, a 7-8. pedig fizikai kísérleteket tekinthettek meg.

Megtartottuk a 8. évfolyam Avantgarde-projektjét, amelyben tantárgyi integráció és délutáni programok keretében tanulmányozzuk a korszak történelmét, irodalmát, művészeti tevékenységeit. Minden évben ellátogatunk a Fiumei úti temetőbe, elmondjuk kedvenc verseinket az irodalmi teaház elnevezésű programon, és idén mindez bővült még Dinnyés József műsorával, amelyen nemcsak a nyolcadikosok, hanem az érdeklődő kisebbek is részt vehettek.

A diákönkormányzat a tavaszi szünet előtti napon szervezett igen színvonalas programot Késmárki-Hotorán Zsuzsa DÖK-patrónus tanár vezetésével. A diákok aktívan és lelkesen vettek részt a nap eseményeiben, a DÖK-tagok pedig felelősségteljesen vezették az állomásokat.

Az iskolai élet tovább színesedett Tímári Júlia könyvtáros tanár ötletei nyomán, hiszen népszerű volt a gyerekek körében a könyv cserebere és a könyvmegálló is. Több lett a kölcsönzés és minden délután jól érzékelhető a nyüzsgés a könyvtárban.

Támogatjuk a diákköröket is: idén rajzszakkört vezetett Krüzsely Bogi, Horváth Réka és Molnár Alexandra.

Lezajlottak az igazgatóválasztás kötelező fórumai is: tantestületi, dolgozói, szülői, diákönkormányzati és fenntartói meghallgatások. A döntést a KLIK elnök augusztus 1-ig hozza meg.

Page 21:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

A tanulók fizikai állapotának mérése minden évben csodálkozást vált ki, pedig ez egy kötelező, minden évben végrehajtandó és főleg szakemberek által összeállított méréssorozat, amely a gyerekek fittségét hivatott felmérni.

Az Ökoprojektben minden évfolyam részt vett: az alsósok mesedélutánja is ehhez kapcsolódott, de volt Állatkert-látogatás, plakátkészítés, komposztálás, veszélyeshulladék-gyűjtés, hulladékból ékszer és használati tárgy készítése, veteményezés és kertrendezés, a Föld napja alkalmából zöld ruhába bújtunk.

Az iskola fennállásának 60. évfordulója alkalmából a tanév során több rendezvényt is szerveztünk: ünnepi tanévnyitót a Trombita téren, 3 hetes iskolatörténeti projektet a Csodaszarvas nemzetismereti projekt keretében, alsós és felsős kerületi versenyeket, javítottuk és bővítettük az iskolatörténeti kiállítás anyagát, összeállítottunk egy Emlékkönyvet, megszerveztük a jubileumi találkozót. Az erről szóló cikket megtekinthetik az Újpesti Napló 2014. május 22-i, VIII. évfolyam 20. számában, a találkozóról készített összeállítást a http://www.youtube.com/watch?v=R5dJsjH8GOw címen.A Jubileumi Találkozót a rossz idő miatt az épületen belül kellett tartanunk, a műsort mindenki az osztályokban, a régi tanárok a tanáriban ülve hangszórón keresztül hallhatták. Énekkar, pedagóguskar és a 6.a-s lányok: Lázár Lili, Galambos Réka, Nyikes Enikő, Takács Angéla, Nagy Zsuzsi, Veres Míra, Szántó Eszter, Kérészi Virág és Varga Viktória szerepeltek, de sikerült egy régi bajzás apukát Lázár Viktort is megnyerni a versmondásra, de a nálunk végzett Rigóczky Balázs is felajánlott gitármuzsikát. Nagy István alpolgármester mondott beszédet, majd elhangzott egykori tanítványuk Lukács Ingrid beszéde is. A műsor után az alsó és felső folyosón elhelyezett tablókat, a 60. évfordulóra meghirdetett rajzpályázat munkáit és a 28-as teremben berendezett múzeumot lehetett megtekinteni. A portánál és a könyvtárban vetítettük az elmúlt 10 év fotóit. Az ebédlőben volt a vendéglátás: ezúton is köszönöm a szülőknek a rengeteg süteményt, a régi bajzások elismerően nyilatkoztak a finomságok láttán. A műsor később Mihalik Attilával és zenekarával folytatódott, majd beszélgetések, emlékek idézése, közös fotók készültek. Sok-sok dicséretet és elismerést kaptunk, és mindenki máris készül a 70-esre. Adományért cserébe Emlékkönyvet adtunk. Összesen 133.000.- forinttal támogatták a régi bajzások az alapítvány, ez 190 db Emlékkönyv ára, így az ajándékba adott és a tiszteletpéldányok ára is megtérült.Az Emlékkönyv nyomdai előkészítését és a sok-sok segítséget köszönjük Ujvári Sándornak.

A papírgyűjtés hetében nagy segítséget jelentett néhány fiú délutáni munkája: valamennyien köszönjük Pergel Dávid, Győrfy Máté, Parragh Richárd, Sölétormos Péter, Tóth Szabolcs 7.a, Balázs Botond, Trendl Nándor, Nagy Viktor, Németh Botond, Oszvald Natasa 7.b, Serflek Ádám, Pintér Zoltán Dávid, Gyüre Balázs, Cseszák Dávid 8.a és Turán Dániel, Heiny Krisztián, Kovács Zoltán és Csiszár Dániel 8.b munkáját. A papírgyűjtés eredménye

Alsósok Felsősök1. 4.a 1898kg 73kg/fő 1. 6.a 2643kg 91kg/fő2. 2.a 1231kg 45,5kg/fő 2. 7.b 1745kg 83kg/fő3. 4.b 1144kg 44kg/fő 3. 5.b 1802kg 72kg/fő4. 1.b 1124kg 35kg/fő 4. 5.a 1460kg 69.5kg/fő5. 3.a 926kg 34kg/fő 5. 7.a 1107kg 55.3kg/fő6. 2.b 718kg 31kg/fő 6. 8.b 853kg 45kg/fő7. 3.b 587kg 22.5kg/fő 7. 6.b 971kg 40kg/fő8. 1.a 324kg 10kg/fő 8. 8.a 290kg 12kg/fő

7952 kg 10871 kg

A papírgyűjtésből kapott összeget (415.360.-) az alábbiak szerint használtuk fel: jutalom 15-15.000.- az első, 10-10.000.- a második, 5-5.000.- a harmadik helyezetteknek(ez összesen 60.000.-), vásároltunk 2 db projektort (42-es és 46-os terembe fognak kerülni, 200.965.-), gyermeknapon ebből a pénzből egy nagy közös pizzázást rendeztünk (68.800.- 16x4 db pizza) és kifizettük a nyolcadikosok ballagótarisznyáit (45.846.-) és ballagási lufijait (14.760.-), 4 db Bajza-plakettet (28.800.-).

Felvételi eredményekKözponti írásbeli eredmények 2007-14.

Page 22:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Országos Bajzamagyar

matematika

összes

magyar

matematika

összes

2006/2007. 30 23,3 53,2 30 23,3 53,32007/2008. 28 20,6 48,5 28,5 26,5 552008/2009. 27,9 22,6 50,7 29 25 542009/2010. 35,5 16,5 52 35,1 19,4 54,22010/2011. 30,4 27 57,4 32,5 32,5 652011/2012.

24,73 23,06

47,79 23,2 31,4 54,6

2012/2013. 29,3 19,8 49,1

30,78 20,14

50,92

2013/2014. 33,3 20,7 54 33,4 21,6 55,1

A szóbelik után a következő eredmények születtek:1. helyre felvettek: 64%2. helyre felvettek: 26%3-4. helyre felvettek: 5-5 %

A gyerekek 42 %-a gimnáziumot, 58%-a szakközépiskolát választott.Apáczai Csere János Gimn. (1 fő)Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola (1 fő)Babits Mihály Gimnázium (2 fő)Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazd.Szk Isk. 6 főBerzsenyi Dániel Gimnázium (2 fő)Bethlen Gábor Szakközépiskola (2 fő)Bródy Imre Gimn. (1 fő)Dózsa György Gimnázium (3 fő)Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola (1 fő)Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola (2 fő)Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium (1 fő)Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola (1 fő)Kölcsey Ferenc Gimn. (1 fő)Kövessi Erzsébet Szakközépiskola (1 fő)Modell Divatiskola (1 fő)Szent Benedek Gimnázium Szakképzőiskola (1 fő)Teleki Blanka Gimnázium (1 fő)Újpesti Csokonai Vitéz Gimnázium (2 fő)Újpesti Károlyi István Ált.Isk. és Gimnázium (1 fő)Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium (2 fő)UMSZKI (6 fő)Verebély László Szakközépisk. (1 fő)Xantus János Gimn. (2 fő)

A nyolcadikos vizsgán a 8.a matematikaátlaga 3, a többi tantárgyból 3.9. a 8.b matematikaátlaga 2,8, a többi tantárgyból 3,9 lett. Idén leggyengébben a magyart húzók vizsgáztak, átlageredményük 3,3. Az angol 3,8, a történelmet és fizika-kémiát húzók átlaga 4 egész volt, és a legjobban a földrajz-biológiát húzók vizsgáztak, az ő eredményük 4,25 lett.

Kihívás napján délelőtt a 6. a és b a főtéri rendezvényeken vett részt, délután a 3. évfolyam a kerületi Sportvarázs programon. Az iskolában pedig forgószínpadszerűen többféle tevékenységben megmozgattunk

Page 23:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

minden diákot. Mi is aktívan részt vettünk, hogy Újpest újra elnyerhesse a legaktívabb város címet. Közös bemelegítés után volt sorverseny, kötélhúzás, akadálypálya, röplabda és labdarúgás.

Országos mérésen vettek részt a 6. és 8. osztályosok. Az eredményeket 2015 februárjában lehet majd megnézni a http://www.oktatas.hu/hivatali_ugyek helyen az országos mérési eredmények menüpontban a gyerekeknek átadott mérési azonosító alapján. Az iskola számára nagyon fontosak az eredmények, hiszen a gyerekek munkája a mi munkánk is.

A kirándulások jól sikerültek, kivéve a 8. évfolyamét. Kár, hogy néhányan képtelenek voltak megérteni éveken keresztül, hogy a tettekért vállalni kell a felelősséget, hogy másokat nem lehet megalázni, és hogy a közösség elítéli a gyalázkodó tetteiket, szavaikat. Minden tettünk és szavunk nyomot hagy, és a következményeket vállalni kell. Remélem, hogy mindazok, akiknek kellemetlen perceket okozott az utolsó közös kirándulás, el tudják majd azokat felejteni.

Az alapítvány kuratóriuma még ősszel úgy döntött, hogy az adó 1%-ból származó összeget ne tárgyi eszközökre fordítsuk idén, hanem programokra. 722.048.- forint érkezett a bankszámlára. 279.400.- forintot fizettünk ki a karácsonyi kézműves foglalkozásra, 360.900.- forintot a kirándulásokra és Tudós Napi programokra (900.- /gyerek, az alsósok és 7-8. évfolyam a kirándulásokon, az 5-6. évfolyam a Tudós Napon és a kirándulásokon használták fel ezt az összeget), 103.800.- forintba került a Győztesek kirándulása (84 gyerek belépője és BKK-jegyek). A hiányzó összeget (21e) pótolni tudtunk a szülői adományok, befizetések nyomán, amit újra és ezúton is köszönünk szépen.

Megtartottuk a Bajza-Hajszát. A diákönkormányzat a gyerekek kérésére több sportos állomást is tervezett: tollaslabda, hullahopp, dekázás, ugrálókötelezés, alakzat kialakítása, történet továbbadás, pingpong, célbadobás, sorverseny, gólyaláb, szókeresés, kosárra dobás, röplabda, kötélhúzás, kidobós, célbaugrás, kapura rúgás, pókfoci a tornaszobában, floorball. Az udvar kellemes hűvös helyszínt biztosított mindehhez. Majd 11-től pólót is lehetett festeni.

A Miénk az iskola elnevezésű program a szekrénypakolásról, díszítésről, az évzáróra, ballagásra való felkészülésről szól, ezzel párhuzamosan zajlik a kerületi versenyek 1-3. helyezettjeinek kirándulása: Győztesek kirándulása – de csak azoknak, akik magatartási jegy 4-es, 5-ös (84 fő). Idén a Miniversum kiállításra mentünk. A gyerekek 700 forintos belépőjét és a BKK jegyeket alapítványi pénzből vásároltuk.

Az év elején 391 fő fizetett alapítványi támogatásként 2500.- forintot, összesen 977.500.- Ebből a pénzből 457.925.- forintért vásároltunk kézmosófolyadékot, papírt a mosdókba (gyerekenként 1171.-), a 391 gyermek Emlékkönyvét is ki tudtuk ebből fizetni: 269.790.- (gyerekenként 690.-), illetve fénymásolásra nagyon spórolósan 32. 836.- forintot költöttünk (gyerekenként 84.-). Ez összesen 760.551.- forint. A fennmaradó 216. 949.- forintból rendelünk a következő tanévre a mosdókba kézmosó-folyadékot és papírt, illetve ennek a Híradónak a fénymásolási költségeit kifizetjük (gyerekenként 554.-). A következő tanévben a működtető önkormányzat biztosítja majd a mosdók felszerelését a szükséges dolgokkal. Pótlásként megtartjuk az év végi maradékot. Tervezzük még a fénymásolási költségek megspórolása érdekében, hogy a Bajza Híradót elektronikusan küldjük a szülőknek. ehhez kérem majd a szülői szervezet segítségét: ki kellene alakítani minden osztály levelezőrendszerét. Csak azoknak a szülőknek nyomtatnánk ki a a Híradót, akik azt kérik.

A tanulmányi munka eredménye: 4,12-es iskolaátlag, és az osztályok teljesítménye az osztályátlag szerinti sorrendben:

Page 24:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

2.b 4,672.a 4,653.a 4,654.a 4,615.a 4,586.a 4,503.b 4,475.b 4,464.b 4,377.a 4,196.b 4,117.b 3,968.a 3,768.b 3,63

2.a 2.b

3.a 3.b

4.a 4.b

5.a 5.b

6.a 6.b

7.a 7.b

8.a 8.b

0.000.501.001.502.002.503.003.504.004.505.00

Tanulmányi átlagok

tan. átlagiskola-átlag

ered

mén

yek

97 kitűnő tanulónk lett és 2 gyermek fog pótvizsgázni augusztusban.

Minden osztályból 1 kitűnő és példamutató magatartású, szorgalmú tanulónknak a Babilon Center ingyenes belépőt küldött. Az osztályfőnökök döntöttek arról, ki kapja meg. Az alábbi döntés született:

1.a Kovács Levente 5.a Merksz Csilla1.b Sárosi Botond 5.b Fülöp Róbert2.a Sárközi Bálint 6.a Nagy Katalin

2.b Hederics Márton 6.bGyevát Katarina Gyöngyi

3.a Mihályi Hunor 7.a Szikszai Dóra3.b Binder Eszter 7.b Kristóf Marcell4.a Dely Marcell 8.a Serflek Ádám4.b Kovács Martin 8.b Konrád Márk

A Budapesti Gyógyfürdő és Hévíz Zrt. idén is ingyenes strandbelépőt ajándékoz a kitűnő bizonyítványú, példás magatartású és szorgalmú gyermekeknek, ezeket a bizonyítvánnyal adjuk ki.

Tantárgyi eredményeink:

Page 25:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

ének 4,7testnevelés 4,7technika 4,59informatika 4,58rajz 4,48irodalom 4,29term./kör. 4,25angol 4,18nyelvtan 4,11történelem 4,02matematika 3,93földrajz 3,87biológia 3,5fizika 3,4kémia 3,25

0 0.5 1 1.5 2 2.5 3 3.5 4 4.5 5

Tantárgyi eredmények

kémiafizikabiológiaföldrajzmatematikatörténelemnyelvtanangolterm./kör.irodalomrajzinformatikatechnikatestnevelésének

Június utolsó péntekjéig minden munkanapon 8 és délután 4 óra között dolgozunk. Mivel értekezleteket tartunk, év végi zárásokat készítünk, felkészülünk a nyári felújítási munkálatokra, továbbképzésünk is lesz, ezért bármilyen ügyben keresnék a vezetőséget, tanárokat, kérem, hogy telefonon egyeztessenek előre. Július 2. és augusztus 13. között minden második szerdán 8-tól 12 óráig tartunk irodai ügyeletet.

A napközis tábor június 30-tól indul a Bródy Imre Gimnázium területén. Előzetes jelentkezés volt, de ha valaki lemaradt és a nyár folyamán igénybe kívánja venni a tábort, egy héttel előtte lehet jelentkezni a Bródyban. Minden évben kérjük, hogy a szociálisan ingyen étkezők (is) telefonon jelezzenek, ha gyermekük beteg vagy egyéb okok miatt nem megy táborba. http://www.brody-bp.sulinet.hu/tabor/index.html

Iskolánk is szervez tábort, melynek helyszíne Balatonakali. Kísérőtanárok: Enyedyné Horváth Réka, Kovács András, Tóthné Keller Szilvia. Június 22-én vasárnap indulnak a Déli pályaudvarról, gyülekező 8.30-kor. Június 28-án szombaton 12.24-kor érkeznek. A táborról tartottunk tájékoztatót és írott formában is küldtünk.

A tankönyvekről és a fontos nyári dátumokról szóló tájékoztatót a Híradó utolsó lapjain találják.

Mindenkinek kellemes pihenést kívánok a nyárra! Szeptember 1-jén találkozunk az évnyitón reggel 8 órakor.

Kohodné Tóth Andreaintézményvezető

A gyerekek munkáiból….

A síelés

Page 26:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

A mi osztályunk is harmadikos, így elsőként vehettünk részt, az új újpesti sípályán, síoktatáson. Nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy a korcsolyázás után, a síelést is megtanulhatjuk. Az első órán még csak a beöltözést gyakoroltuk. Szerencsére sí lécet és sícipőt ott kaptunk. Miután mindenkinek sikerült felöltöznie, különböző gyakorlatokkal szoktattak, minket a síléc viseléséhez. A második és harmadik órán, a hóekézést is gyakoroltuk. Egész ügyes volt mindenki. Negyedik alkalommal a felvonó használatával ismerkedtünk meg, és tovább gyakoroltuk a hóekézést. Még nem a pálya tetejéről csúsztunk le, hanem csak a háromnegyedétől. AZ ötödik órán az eddigieket gyakoroltuk. Bízom benne, hogy a nem túl távoli jövőben, eljutok egy igazi hófedte sípályára, ahol kipróbálhatom, és tovább fejleszthetem, az itt tanult tudásomat. Talán egyszer majd egy fekete pályán is lecsúszhatok!

Adamó Dominik 3.a

„Itt a farsang, áll a bál!”

A mi osztályunk, mindent megtett annak érdekében, hogy elűzzük a telet. Én ijesztő szellemnek öltöztem, de volt még pók, két arc, Dart Wader és Robin Hood is. Nekem még is legjobban a legó jelmez tetszett, mert nagyon ötletesnek és kreatívnak találtam. Vicces volt az osztályonkénti tánc, senki sem készült fel rá. Ennek tanulsága, hogy jövőre megtanulok táncolni! Úgy hallottam, hogy a medve sem látta meg az árnyékát, így reméljük a tavasz hamarosan megérkezik.

Adamó Dominik 3.a

Vuk a MÜPÁ-ban

Külön busszal indultunk a MÜPA-ba, az út nagyon hosszú volt, s mikor odaértünk az eső is elkezdett esni. Mikor beléptünk csodaszép látvány tárult elénk. Az előadás előtt leraktuk a ruhánkat a ruhatárba. Beléptünk a színházterembe és rögtön kezdődött az előadás. A szereplők jelmeze nagyon jó volt, a tyúkoké tetszett a legjobban. Az előadást nagyon élveztük, érdekes jelenetek voltak benne, mint például, mikor Jenő, a tyúk fotózott.Mikor visszaértünk az iskolába, becsatlakoztunk az ottani programba, a mesedélutánba. Így zárult ez a nap.

Somogyi Bence, Mihályi Hunor, Jaksa Dávid, Kató Anna, Somogyi Anna /3.a

DÖK-NAP

Az első állomásunkon, bemelegítettünk Réka nénivel zenére. Következő állomásunkon lefutottunk 4 iskolakört, melyben nagyon jó eredmények születtek. Majd elindultunk pók focizni, s a játék közben Álmos véletlenül meghúzta a lábát. Ezek után játszottunk egy rendes focimeccset, melyben Bálint tesója volt a bíró, s nagyon jól teljesítettünk. Ezután indultunk kosarazni. Először meccseztünk, majd kosárra dobtunk, s ez az állomás mindenkinek nagyon tetszett. Kosár után elmentünk zsinórlabdázni, de ebben a fiúk nem vettek részt. Utána floorballoztunk, s végül játszottunk 4 menet partizánt.Nagyon jó volt a DÖK-nap, sok mulatság volt benne.

Alberti Ádám, Pereszlényi Péter, Pergel Bálint, Vincze Balázs /3.a

Locsolkodás az osztálybanSzerdán mindenki nagy izgalommal jött iskolába, várta a locsolkodást. A lányok sok festett és csokitojást hoztak, a fiúk kölnit. Csak úgy zúdult a sok illatos víz! Az egész osztályban kölni szag volt. A fiúk elmondták verseiket, amit a lányok örömmel hallgattak, majd megtapsolták őket. A locsolás után a lányok szétosztották piros tojásaikat.

Veres Bori, Borissza Anna, Andrási Míra, Takács Molli /3.a

Kakóparty Polgármester Úrral

Egy szép napon elmentünk az Újpesti önkormányzatba. Először egy néni tartott nekünk előadást az épületről. Utána bementünk és felmentünk az első szintre, a házasságkötő terembe. Ott eljátszottunk egy esküvőt. Azután megnéztük Wintermantel Zsolt polgármester úr szobáját, ahol megmutatta a kupát, amit 2013-ban nyert Újpest, a legsportosabb város. Végül kakaóval és kaláccsal kínáltak minket. Jól éreztük magunkat.

Enyedi Botond, Pál Álmos, Lezsák Krisztián, Gergely Szilárd /3.a

Papírgyűjtés

A papírgyűjtés soha se volt az osztály erőssége. Bár egyszer sikerült megnyernünk, de amúgy kb. a 8. helyezést sikerült elérni legtöbbször (a 7-ből.) A mostani papírgyűjtésen is hoztuk a formánkat. A 7. helyet értük el, tehát teljesítettük a kitűzött célt, hogy ne legyünk utolsók. Bár pezsgőt nem bontottunk ezért. Szerintem emiatt a kiváló teljesítmény miatt jövőre lehet az a célunk hogy 6-ok legyünk, de ahhoz mindenkinek kéne hozni egy pár

Page 27:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

kilót... Én szeretem a papírgyűjtést, mivel mikor bemondják az eredményeket ( általában velünk kezdik, mivel mindig az utolsókkal kezdik) sok idő elmegy vele.;)

Vizi Dávid 6.b

Tudós Nap

Ezen a napon Vecsésre ment az alsó tagozat. Először egy állatfarmot néztünk meg. Láttunk lovakat, kecskéket és lámákat. Bementünk egy lószállító kamionba is. Utána tovább zötyögtünk a buszon, ami a Bálint Ágnes emlékháznál állt meg. Itt sok érdekes dolgot láttunk. A ház udvara tele volt érdekes játékokkal. A következő állomás egy játszótér volt. Itt ettünk, ittunk, szaladgáltunk. Végül a Tájházban néztünk meg érdekes képeket, bútorokat és régi használati tárgyakat. Nagyon jól telt el ez a nap!

Daoda Szonja, Aradvári Anna, Keller Evelin, Simon Dóra, Csapó Dóra /3.a

III. 21-én az alsó tagozat a Tudós nap keretében kirándult Vecsésre.A Bálint Ágnes Emlékházba mentünk először. Nekem legjobban a trambulin tetszett.Ezután betértünk a házba. Az alsó szinten emléktárgyakat, míg a felsőn játékokat tekintettünk meg.Amikor ezzel végeztünk egy játszótéren megebédeltünk. Evés után a Vecsési Tájház felé vettük az irányt.Itt a régi falusi dolgokat néztük meg. Az udvaron játszottunk, fényképeket készítettünk. Majd a Dobrovitz Lovasfarmra indultunk. Az egyik osztály a simogatónál volt, amíg a másik az istállóknál. Én úgy vettem észre, hogy a láma volt a legszelídebb, amit meg is etettem répával. A karámoknál szinte az összes lovat meg lehetett simogatni. Viszont az egyik állattól mindenki megijedt, mert egy hatalmasat tüsszentett. A lovaskamionban elmondták az elhelyezkedésüket, táplálkozásukat. A hazaút körülbelül egy órás lehetett. Ezalatt az idő alatt beszélgettünk, így hamar elment az idő.Az iskolába visszaérkezve, amíg nem jöttek értünk csocsóztunk, gombfociztunk.Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás, sok élményben volt részem, ezért remélem, hogy legközelebb is eljutunk ide.

Kassai Levente 4.b

A Tudós nap alkalmából március 21-én elmentünk a Bálint Ágnes Múzeumba. Az összes alsós osztály beszállt a számukra kijelölt buszokba. Kezdődhetett hát a kirándulás! Mikor megérkeztünk, mindenki kíváncsian nézelődött a nagy kertben, mely egykor Bálint Ágnesé volt. A múzeumkertben jó játékok voltak: pl. körhinta (fából), és óriási gumilabda. Nekem legjobban az a játék tetszett, amelyik olyan volt, mint egy körhinta, csak fából és ülőkék voltak rajta. Négyen lehetett beleülni és forgatni kellett, a színe barna volt, hintázásra használjuk és azért a kedvencem, mert többen is beleülhettek. A következő állomás a Tájmúzeum volt. Ott megnéztük a falu nevezetességeit. Utána pedig elmentünk egy játszótérre enni-inni játszani. Mikor mindenki jóllakott, elindultunk egy lovasfarmra, itt megnéztük az egyéb állatokat is, mint a láma és a kecskék. Ezek után hazaindultunk. Szerintem jó volt, és máskor is mehetünk.

Szilvácsku Marci 4.b.

Mi az 5.b osztállyal a tudós napon elmentünk a Csodák palotájába. Nagyon sok érdekességet láttunk. Láttunk:fura fizikai kísérleteket, dolgokat.Utána és egyben végül egy biológiai előadáson vettünk részt. Ott sok érdekes dolgot láthattunk pl.: felgyújtották az osztálytársam kezét. A hanggal irányították a tüzet. Én nagyon élveztem de sajna hamar elmentünk.

Polgár Bence Krisztián 5.b

Március 15.

Az 5.-esek adták az előadást (azaz mi  )Szerintem a nehéz munka meghozta gyümölcsét és nagyon jó lett a végén az előadás !Mi az ének karosokkal a Görgey Artúr szoborhoz is el mentünk és ott énekeltünk más iskolák a kerületből is ott voltak és koszorúkat helyeztek el . A mi iskolánknak nagyon szép koszorúja volt .NAGYON JÓ VOLT AZ A NAP !!!   

Székely Virág 5.b

Kihívás napja

Egy évfolyamon belüli osztályok négy sportágban mérhették össze tudásukat.A sportágak pedig a következők voltak:partizán,foci,röpi és kötélhúzás. Fociban sikerült nyernünk a többi sportágban döntetlent értünk el.

Page 28:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Szerencsére az idő is jó volt. Nagyon sikeres volt a rendezvény boldogan mentünk haza.

Ábri Attila,Tóth Marcell 5.b

Öko projekt

A mi osztályunkban szinte mindenki készített valamit! Ezeket készítettük (palackból):Pénztárca, plakát, gyertyatartó, sámli…stb. Az iskola azt is kitalálta, hogy az öko projekt miatt mindenki vegyen fel valami zöld ruhát, kiegészítőt. Volt egy kiállítás is amin az osztályok bemutatták, hogy miket csináltak az öko projekten. Az öko projekt a Tanár-Szülő Sportnappal zárult. A meglepetés én voltam és Ritmikus Gimnasztikáztam. Remélem, mindenkinek tetszett, aki ott volt! Szerintem nagyon jó volt az öko projekt! 

Birta Zsófi 5.b

Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár

Április 10-én, csütörtökön néhányan a 7. és 8. évfolyamból ellátogattunk a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltárba, Virányi Zsuzsa nénivel. Hamar megérkeztünk, leültettek minket a könyvtárba. Először az intézmény igazgatója mondott pár szót a levéltárról, utána a többi dolgozó látott el minket információkkal, megismerhettünk néhány szakkifejezést is (pl. fond ) . Ezután következett egy játék. Kaptunk képeket vízhez kapcsolódóan, amiket csoportosítani kellett (szennyezés, árvíz ), és mesélni róluk. Utána bevezettek egy apró raktárba. A befejezés egy teszt volt, melyet gumicukorért tölthettünk ki. Összességében egy kellemes délutánt töltöttünk együtt.

Antal Hanna 7.b

Történelmi vetélkedő

Ebben a tanévben is meghirdette a Szépművészeti Múzeum vetélkedőjét, melyen a 7. b-ből 10-en indultunk az Olymposi Kaland nevű történelmi csapatversenyen. Ennek témája az ókori görög kultúra, annak szokásai, híres épületei, műalkotásai. Rendszeresen kaptunk feladatlapokat, aminek volt kitöltős, illetve fogalmazós, rejtvényes és egy rajzos, kreatív része. Fordulóról fordulóra sikeresen vettük az akadályokat, ám az utolsónál akadtak nehézségek. Itt egy agyagból készült pályaművet (methopét) kellett elkészítenünk. Maklári Berci agyagból csinált egy nagyon szépet, de a száradásnál több száz darabra esett szét. Ezt a hibát nem sikerült kijavítanunk, így szomorúan ugyan, de jobb ötletet nem találva, a szemétbe dobtuk. Ezután csináltunk egy sógyurmás változatot, amit Kristóf Marci alkotott. Ez Gabi néni sütőjében nyerte el végleges színét.

A versenyen 183 csapat indult, az előbb említett domborművet 103-an készítették el. Több hónap kemény munka után 7. helyezéssel zártuk a vetélkedőt, amire nagyon büszkék vagyunk.

Antal Hanna, Kristóf Marcell, Maklári Albert 7.b

Egy sportverseny élményei

A kerületi fociversenyre a 7/b osztályból 2 diákot, a 8/a osztályból pedig 5 diákot választottak ki. Felkészülésre nem volt sok időnk, esélyünk . Az induló iskolákat sikeresen le tudtuk győzni és a legnehezebbnek a Bene Ferenc iskola elleni mérkőzésünk volt. Sokáig álltak az első helyen, de nagy nehezen és sok lelkesedéssel sikerült legyőznünk őket is. Volt olyan meccs, amikor valamelyik iskola legyőzött minket, de akkor sem omlottunk össze. Nagy nehezen, de megnyertük a kerületi focibajnokságot. Sajnos a budapesti versenyre nem tudtunk elmenni.

Nagy Viktor, Keményfi Bence és Német Botond 7.b

Jósvafői kirándulás

Page 29:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Minden a kiselőadásommal kezdődött. Szokásos hétköznap volt, amikor elmondtam az aggteleki cseppkőbarlangról a mondanivalóm. Szilvi néni azt mondta, hogy "Mi lenne, ha elmennénk oda. Április 5-én került erre sor. Kb. 3 óra nehéz út után megérkeztünk Jósvafőre a busszal. Pihentünk, ettünk, játszottunk. Többek közt feldobtuk Jancsi labdáját a tetőre és ügyes-bajos módon le is szedtük.Végre mehettünk a barlangba. Megcsodáltuk a gyönyörű cseppköveket, a Csillagvizsgálót, a Télapót, a Rakott karfiolt, a Sárkányt, az Óriások termét és a sütkérező Krokodilokat. Az idegenvezető Vivaldi: Tavasz című zenéjére irányította a fényeket. Mi is kipróbáltuk a fényvezérlést. Majd végül megviccelt bennünket.Sajnos kiértünk a cseppkövek birodalmából, utána számháború következett. Zita és én a Gergő anyukájával társasoztunk. Mire észbe kaptunk, ennek is vége lett. Mentünk a buszhoz és késő este érkeztünk haza.Nagyon jól éreztük magunkat.

Kepler Enikő 4.b.

Környezetismeret órán Szilvi néni javasolta, hogy látogassunk el szüleinkkel együtt az aggtelekicseppkőbarlangba. Az osztálynak és a szülőknek nagyon tetszett Szilvi néni ötlete, ő pedig megszervezte a kirándulást. Nagyon nagy buszt bérelt és megrendelte a barlangtúrát Április 5-én reggel 8h-kor indultunk, engem az anyukám kísért el. A buszon Márkó mellett ültem. Hosszú út állt előttünk, majdnem 4 óra. Egyszer megálltunk. Dél körül értünk Jósvafőre. Jólesett kicsit mozogni a hosszú út után. Fél 1-kor egy idegenvezetővel elindultunk a barlangtúrára. 217 db mesterséges lépcsőn mentünk le a barlang mélyére.Már a séta elején észrevettem a mennyezetről lelógó kereknyelvű patkósorrú denevéreket.Egy kicsit féltem tőlük. A Baradla barlang mélyén nagyon sok különleges alakú cseppkövet láttam. Többségük furcsa formájáról kapta a nevét. Pl: Sárkány, Tigris, Anyja és Fia, Csillagvizsgáló. Tovább mentünk a folyosókon, utunk végéhez közeledve egy óriási nagy terembe az Óriások termébe érkeztünk. Itt is gyönyörű cseppköveket láttunk és zene is szólt .Az idegenvezető elmondta , hogy ebben a teremben koncerteket és esküvőket szerveznek. Míg a zene szólt, a cseppköveket különböző színű égőkkel világították meg. Ez mindenkinek tetszett. A legmagasabb cseppkő (19m) a Csillagvizsgáló volt . A barlangból kijövet jó érzés volt újra a fényt és a napsütést érzékelni. Megettük az otthonról hozott szendvicseinket. Ezután a számháború következett. 2 csapatot alkottunk. Miután vége lett, hazamentünk. Sok élménnyel gazdagodtunk.Máskor is szeretnék ilyen túrán részt venni!

Burucs Marci 4.b.

2014. április 5-én, szombaton elmentünk az Aggteleki cseppkőbarlangba. Ezt a kirándulást Szilvi néni szervezte.8 órakor indult a buszunk az iskolától. Egy kb. 4 órás út után megérkeztünk a Vörös-tói bejárathoz. Ott lehetett játszani, enni, inni. Mivel jóval hamarabb értünk oda, mint 13 óra, Szilvi néni előbbre hozta az indulást. Az idegenvezető indulás előtt elmondott néhány szabályt, amit be kellett tartanunk. Ilyen szabály volt az, hogy ne érintsük meg a cseppköveket, mert egy 500 éves növekedési folyamatot állítunk le. A denevéreket is lehetett fényképezni, még vakuval is, de akkor 1m távolságot kellett tartani. A vezetővel együtt lementünk a barlangba 271 lépcsőfokon keresztül. Lefelé menet láttunk denevéreket is. Amikor leértünk, az idegenvezető mondott néhány érdekességet. Azt is elmondta, hogy alattunk van egy alsó barlang is, amit fel akarnak fedezni. A cseppkövekről is mondott érdekességeket. Elmondta, hogy mi az álló-, és mi a függőcseppkő, és mi a cseppkőoszlop, s azt is, hogy hogyan keletkezett a barlang. Még azt is elmondta, hogy egy cseppkövet át akarnak nevezni. Megtudtuk, hogy régebben éltek itt emberek, azért kormos néhány cseppkő. Elmondta nekünk azt is, hogy egyszer 3m is volt itt a vízszint. Az első érdekesebb cseppkő a Halszárító volt. Majd az Alabástromoszlop, s a mellette függő Polipra emlékeztető cseppkő következett. Majd megnéztük hazánk legmagasabb állócseppkövét, a Csillagvizsgálót, ami 19m magas. Amikor leértünk, az idegenvezetőnk azt mondta egy Aranyág nevű leágazásról, hogy már volt valaki, aki fel akarta tárni, de nem sikerült neki. Továbbmentünk. Láttunk egy Kisiklott gőzmozdony nevű cseppkövet. Megtudtuk a vezetőtől, hogy ez a cseppkő már volt függőleges állapotban is. Megtekintettük az Óriások termét is, ahol le is kapcsolták a világítást. Megnézhettük azt, hogy az egyik cseppkő világít. Vörös színe volt, amikor világított. A túránk vége közeledett. Elindultunk a kijárat felé. Az utolsó 150-300m olyan volt, mintegy hullámvasút. Amikor kijöttünk a Jósvafői kijáraton pihenhettünk egy kicsit. Amikor már kipihentük magunkat, számháborúzott, aki akart. Nagyon jó volt játszani. Amikor befejeződött a számháború, még lehetett egy keveset játszani. Majd 4-5 óra körül elindultunk vissza, Budapestre.Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás. Remélem, hogy még máskor is eljutnunk ebbe a cseppkőbarlangba.

Kassai Levente és anyukája 4.b.Munkácsy, a festőfejedelem

Áprilisban alkalmunk volt elmenni a József Attila színházba, és megismerni Munkácsy Mihály élettörténetét. Az esti előadásban megértettük, miért volt fontos személy a magyar művészetben Munkácsy. A régi kort is

Page 30:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

megidézték ebben a darabban. Zenés részletek is voltak, jó dalokkal, így nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtuk az előadást. Néhány híres festményét is láthattuk kivetítve. A szünetben fantasztikus ételeket is fogyaszthattunk. Nagyon jól éreztük magunkat, tetszett nekünk ez a zenés darab.

Mórocz Róza, Budai Eszter, Kérészi Réka 7.bKitűnőink névsora

7.b

Antal Hanna

4.a

Dely Marcell Dominik

2.a

Bíró Veronika

Békefi Dóra Farkas Péter Borsándi Lili

Budai Eszter Kőfalvi Ferenc Csatári Laura

Reményi Péter Jobbágy Csanád

7.aPincés Petra Vőneki Sebestyén Kátai Dániel

Szikszai Dóra Keszler Noémi

3.b

Binder Eszter Kőfalvi Gergely

6.b Hóbor Tibor Bognár Beáta Lázár András

Kerekes Márk Sárközi Bálint

6.a

Deák Zita Lévai Balázs Varga Lívia

Lázár Lili Oláh Lilla

Mogyorósi Eszter Szabó Dániel

1.b

Bartha Veronika

Mogyorósi Pál Birta Levente

Nagy Katalin

3.a

Andrási Míra Pacskó Dániel

Nagy Zsuzsanna Borissza Anna Révész Bodza

Takács Angéla Enyedy Botond Sárosi Botond

Tóth Ádám Mihályi Hunor Spátay Iván

Pergel Bálint Szilvácsku Anna Lilla

5.b

Ábri Attila Somogyi Anna Szűcs Tamás

Fülöp Róbert Somogyi Bence Szügyi Zsófia

Kallós Ábel Takács Imola Waktor Dániel

Alacsony Eszter

Kósa Zsombor 2.b Fleishaker Milán 1.a Aradvári Máté

György Alexandra Kovács Levente

5.a

Barna Sarolta Hederics Márton Molnár Napsugár Laura

Merksz Csilla Joó Ádám Oláh Zsófia

Nemes Domonkos Keszthelyi Hedvig Révai Donát

Page 31:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Rábai Rebeka Kovács Máté Gábor Salamon Lili Emma

Kun Lilla Salamon Luca Sára

4.b

Andrási Bálint Madár Gergely Sipos Flóra Mária

Gálik Gergő Magyar Dávid Dominik Siska Dániel

Kanyik Zita Ujvári Lujza

Kassai Levente

Kovács Martin

Szűcs Marcell

Tájékoztatás a tankönyvekről

A 2014-15. tanévben az 1-2. évfolyam számára az állam biztosítja ingyen a tankönyvet. Alanyi jogon az ingyenesség jár, a tankönyv az iskolai könyvtár tulajdona, amit a tanév végén vissza kell gyűjtenünk. Ingyenes tankönyvet ebben a körben 115 gyermeknek kell biztosítanunk.

A tankönyvek össztömege nem haladja meg az előírt értéket.

A 3-8. évfolyamon normatív alapon ingyenes tankönyvhöz jutnak azok, akiknek érvényes jegyzői határozata van rendszeres gyermekvédelmi támogatásról, vagy érvényes orvosi igazolása van tartós betegségről, vagy olyan családban él, ahol 3 vagy több gyermeket nevelnek a szülők. Ezen gyermekek száma 91 fő, tehát további 91 gyermeknek kell normatív támogatással az ingyenességet biztosítanunk. (Az igénylőlapokat és igazolásokat már kértük, illetve a szülők leadták.) Az ingyenességet a nevelőtestület döntése alapján a DÖK és szülői szervezet véleményének kikérésével könyvtárból való kölcsönzéssel biztosítjuk.

Az iskolát működtető önkormányzat további kedvezményt biztosít: ingyen kaphatnak használatra tankönyvet azok a gyermekek, akik az említett körökből kiesnek (nem 1-2. évfolyamos, nem kap normatív kedvezményt), és január 1-jén újpesti lakcímmel rendelkeznek. Az azóta beszerzett újpesti lakcímkártyákat nem vehetjük figyelembe. Ezek a tankönyvek is az iskolai könyvtárba kerülnek, ahonnan kiadjuk használatra a tanévre.

A szülő, amennyiben szeretné megvásárolni gyermekének a tankönyveket, a KELLO portálján (http://webshop.kello.hu/) regisztrálva megteheti azt.

Tankönyvlistánk:

1. osztály 8 280 Ft

A mi világunk 1., AP-010910 900 Ft

A mi világunk környezetismeret munkafüzet 1., AP-010911 600 Ft

Az én ábécém 1., AP-010121 1 190 Ft

Az én ábécém munkáltató munkafüzet 1., AP-010127 500 Ft

Az én matematikám 1., AP-010806 1 100 Ft

Az én matematikám feladatgyűjtemény 1., AP-010807 650 Ft

Első daloskönyvem 1., AP-012005 750 Ft

Első olvasókönyvem 1., AP-010122 1 190 Ft

Page 32:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Gyöngybetűk munkafüzet 1., AP-010201 600 Ft

Nagybetűs írásfüzetem 1. a nagybetűk tanításához - Olvasásfüzet 1., AP-010219

800 Ft

2. osztály új ár 9570 9 570 Ft

A mi világunk 2., AP-020912 990 Ft

A mi világunk munkafüzet 2., AP-020913 690 Ft

Az én matematikám 2., AP-020813 1 190 Ft

Az én matematikám feladatgyűjtemény 2., AP-020814 790 Ft

Az én világom 2., AP-021801 890 Ft

Hétszínvarázs munkafüzet 2., AP-020124 890 Ft

Hétszínvarázs olvasókönyv 2., AP-020123 1 290 Ft

Nyelvtan és helyesírás 2., AP-020307 1 290 Ft

Nyelvtan és helyesírás munkafüzet 2., AP-020306 950 Ft

Szövegértést fejlesztő gyakorlatok 2., AP-020125 600 Ft

3. osztály új ár 7880 7 880 Ft

A mi világunk 3., AP-030908 890 Ft

A mi világunk munkafüzet 3., AP-030909 600 Ft

Fogalmazás munkafüzet 3. évfolyam, AP-030402 890 Ft

Harmadik matematikakönyvem 3. évfolyam I. kötet, AP-030808 990 Ft

Harmadik matematikakönyvem 3. évfolyam II. kötet, AP-030809 990 Ft

Hétszínvirág munkafüzet 3.o., AP-030122 590 Ft

Hétszínvirág olvasókönyv 3. évfolyam, AP-030119 990 Ft

Matematika felmérőfüzet 3. évfolyam, AP-030840 350 Ft

Nyelvtan és helyesírás 3. évfolyam, AP-030305 990 Ft

Szövegértést fejlesztő gyakorlatok 3. évfolyam, AP-030121 600 Ft

4. osztály új ár 9000 9 000 Ft

A mi világunk 4., AP-040908 890 Ft

A mi világunk munkafüzet 4., AP-040909 650 Ft

Page 33:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Hétszínvilág munkafüzet 4., AP-040114 690 Ft

Hétszínvilág olvasókönyv 4. évfolyam, AP-040113 1 390 Ft

Matematika felmérőfüzet 4. évfolyam, AP-040840 350 Ft

Negyedik matematikakönyvem 4. évfolyam I. kötet, AP-040808 790 Ft

Negyedik matematikakönyvem 4. évfolyam II. kötet, AP-040809 790 Ft

Nyelvtan és helyesírás 4. évfolyam, AP-040305 990 Ft

Project 1 Third edition Munkafüzet + Tanulói CD-ROM, OX-4763684 új 1 870 Ft

Szövegértést fejlesztő gyakorlatok 4. évfolyam, AP-040115 590 Ft

5. osztály 11 410 Ft

Irodalom 5. Olvasókönyv az ötödik évfolyam számára, NT-11516/T 1 590 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció Munkafüzet 5. évfolyam számára, NT-11531/M

890 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv az 5. évfolyam számára, NT-11531/T

1 590 Ft

Matematika 5., AP-050809 990 Ft

Matematika feladatgyűjtemény 5., AP-050810 810 Ft

Project 2 Third edition Munkafüzet + Tanulói CD-ROM, OX-4763691 1 870 Ft

Természetismeret munkafüzet az 5. évfolyam számára, NT-11543/M 890 Ft

Természetismeret tankönyv az 5. évfolyam számára, NT-11543/T 1 390 Ft

Történelem 5. az általános iskolások számára, NT-11575/T 1 390 Ft

6. osztály 11 570 Ft

Irodalom 6. Olvasókönyv a hatodik évfolyam számára, NT-11613 1 090 Ft

Képes FÖLDRAJZI ATLASZ 5-10. osztályosok számára, MS-4105U 1 580 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció. Munkafüzet a 6. évfolyam számára, NT-11631/M

890 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció.Tankönyv a 6. évfolyam számára, NT-11631

1 090 Ft

Matematika - feladatgyűjtemény 6., AP-060810 990 Ft

Matematika 6., AP-060809 990 Ft

Project 3 Third edition Munkafüzet + Tanulói CD-ROM, OX-4763707 1 870 Ft

Page 34:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Természetismeret munkafüzet a 6. évfolyam számára, NT-11643/M 890 Ft

Természetismeret tankönyv a 6. évfolyam számára, NT-11643 1 090 Ft

Történelem 6. az általános iskolások számára, NT-11675 1 090 Ft

7. osztály 8 325 Ft

BIOLÓGIA 7. munkafüzet, MS-2810T 855 Ft

FÖLDRAJZ 7. – Kontinensek földrajza munkafüzet, MS-2809T 855 Ft

Irodalom 7. Olvasókönyv a hetedik évfolyam számára, NT-11713 1 090 Ft

Kémia 7. – Kémiai alapismeretek munkafüzet, MS-2808T 855 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció. Munkafüzet a 7. évfolyam számára, NT-00731/M/1

590 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv az 7. évfolyam számára, NT-00731/2

690 Ft

Matematika tankönyv 7. évfolyam I. kötet, AP-070805 900 Ft

Matematika tankönyv 7. évfolyam II. kötet, AP-070806 900 Ft

Történelem 7. az általános iskolások számára, NT-00781 1 590 Ft

8. osztály 11 430 Ft

BIOLÓGIA 8. munkafüzet, MS-2814T 910 Ft

Fizika 8. munkafüzet – Elektromosságtan, fénytan , MS-2868T 690 Ft

FÖLDRAJZ 8. Munkafüzet – Közép-Európa és Magyarország földrajza, MS-2813

910 Ft

Irodalom 8. Olvasókönyv a nyolcadik évfolyam számára, NT-11813 1 090 Ft

KÉMIA 8. – Szervetlen kémia munkafüzet, MS-2812T 910 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció. Munkafüzet a 8. évfolyam számára , NT-00831/M/1

690 Ft

Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv a 8. évfolyam számára, NT-00831/2

690 Ft

Matematika tankönyv 8. évfolyam I. kötet, AP-080806 1 090 Ft

Matematika tankönyv 8. évfolyam II. kötet, AP-080807 1 090 Ft

Project 4 Third edition Munkafüzet +Tanulói CDROM, OX-4763714 1 870 Ft

Történelem 8. az általános iskolások számára, NT-00881 1 490 Ft

Page 35:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Tudnivalók a nyárra

Nyári irodai ügyelet:

július 2., 16., 30. és augusztus 13. szerda 8-tól 12 óráig

Felkészítés a javítóvizsgára: augusztus 26-án kedden, 9 órától

Javítóvizsga:augusztus 28-án csütörtökön 9 órától

Ebédbefizetés szeptemberre: 2014. 08.12-én és 19-én, mindkét napon 7.30-tól 12-ig (Kérjük, hogy a lejárt jegyzői határozatokat, orvosi igazolásokat megújíttatni szíveskedjenek. A kedvezmények kizárólag érvényes igazolásokkal vehetők igénybe. A diétás étkezést kérők szintén orvosi igazolással kérhetik a diétás menüt. Mindenféle igazolást az ebédet szedő kolleganőnek szíveskedjenek leadni.)

Augusztus 1-től a Mintamenza Szolgáltató és Vendéglátó Kft. szállítja az ebédet. Változnak az árak: tízórai és uzsonna 79.- és 79.- ebéd 376.- (menza) tízóraival és uzsonnával: 534.-/nap

Évnyitó főpróba: 2014.08.29. 10 óra

Évnyitó: 2014. 09.01. 8.00 (utána 3 osztályfőnöki órát tartunk)

Szülői Tanács:

Page 36:  · Web view19-én szombaton a kollegákkal rendbetettük az udvart. Minden bizonnyal nem szokványos dolog az, hogy a felnőtt a saját munkahelyén avart gyűjt és virágot ültet,

Minden osztályból kérünk legalább 1 képviselő szm-tagot

Szeptember 1-jén hétfőn 17 órakor

Szülői értekezletek 17 órától:Szeptember 2. kedd 1-2.o.Szeptember 3. szerda 3-4.o.Szeptember 4. csütörtök 5-6.o.Szeptember 5. péntek 7-8.o.