Vámos Anna

novellái

TARTALOMJEGYZÉK

I. FEJEZET ...................................................................................................................... 7 IGAZ TÖRTÉNETEK ÉS ELMÉLKEDÉSEK........................................................... 7

Névadás....................................................................................................................... 8 Hétköznapi csodák .................................................................................................... 8 A Margithíd felrobbantása ....................................................................................... 9 Lenni, de nem látszani ............................................................................................ 10 Csillagóra .................................................................................................................. 11 Ditta gyógyulása ...................................................................................................... 12 Csodás hazatérés...................................................................................................... 13 Mónika ...................................................................................................................... 14 Egy forró júliusi nap................................................................................................ 15 Hitvalló utazás ......................................................................................................... 16 A konflis .................................................................................................................... 17 Utazás cigányokkal.................................................................................................. 17 Az első mosógép ...................................................................................................... 19 Édesanyánk gyógyulása ......................................................................................... 19 Otthonunk megnyerése .......................................................................................... 20 Gyermeknevelési pofonok ..................................................................................... 20 A szeretet sugárzása................................................................................................ 21 A dudor ..................................................................................................................... 22 A szeretetotthon....................................................................................................... 22 A cipőcske ................................................................................................................. 23 Utolsó találkozás nővéremmel .............................................................................. 23 Szűzanya ................................................................................................................... 24 Szemölcsök ............................................................................................................... 24 Az írógép................................................................................................................... 25 A kereszt ................................................................................................................... 25 Újabb csoda cipőgondunk megoldásához ........................................................... 26 A mosógép ................................................................................................................ 27 Isten markában......................................................................................................... 28 Találkozás Isten országával.................................................................................... 29 Bölcs eligazítás az élethez....................................................................................... 30 Litér............................................................................................................................ 31 Legjobb nevelés a jó példa...................................................................................... 32 A nincstelenség áldása ............................................................................................ 32 A szentlélek lángja................................................................................................... 33 3 szál gerbera ............................................................................................................ 33 Üzenet az örökkévalóságból .................................................................................. 34 Az élet könyve.......................................................................................................... 34 Megvilágosodás ....................................................................................................... 35 A „szak-angyal” ...................................................................................................... 35

A „nemszeretem” üzenet elfogadása.................................................................... 36 Bevezető a Miatyánk elé ......................................................................................... 37 Elmélkedés a Miatyánkról...................................................................................... 37 …aki a mennyekben vagy… .................................................................................. 38 …szenteltessék meg a Te neved... ......................................................................... 38 …jöjjön el a Te Országod… .................................................................................... 39 ...legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is... ................. 40 …mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.............................................. 41 ...és bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.............................................................................................................. 41 ... és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól...................... 42 Érdemes önzetlenül jót tenni ................................................................................. 44 A tárgyak jelentősége .............................................................................................. 45 Hogyan válhatunk sikeres emberekké? ............................................................... 46 Lábnyomok ............................................................................................................... 47 Hangvilla................................................................................................................... 48 A „volna” trónfosztása ........................................................................................... 49 Falfirka ...................................................................................................................... 49 Érintés........................................................................................................................ 50 Közömbösség ........................................................................................................... 51 Bemosakodás ............................................................................................................ 52 Mankó........................................................................................................................ 53 Sorstüzek................................................................................................................... 54 VAGYOK .................................................................................................................. 55 A hazugságról .......................................................................................................... 56 Elvtelenség ................................................................................................................ 57 A csönd...................................................................................................................... 58 Visszhang .................................................................................................................. 59 Megszólítás ............................................................................................................... 59 A szenvedés értelme................................................................................................ 60 Kereszthordozás ...................................................................................................... 61 Reménység................................................................................................................ 62 Póttevékenység ........................................................................................................ 63 A megbocsátás.......................................................................................................... 64 Elrendetlenedés........................................................................................................ 65 Tiszta forrásból......................................................................................................... 65 Az ember küldetése ................................................................................................. 67 Szállj le a keresztről! ................................................................................................ 68 Elkerülhető betegségek ........................................................................................... 69 Van-e életünk a halálunk előtt? ............................................................................. 71 Élet-többlet................................................................................................................ 71 Lelombozódás .......................................................................................................... 72 Szabadulás a gonosztól ........................................................................................... 73 Állhatatosság ............................................................................................................ 74 Istenélmény .............................................................................................................. 75

2

Fényérzékenység...................................................................................................... 76 Az adófizetésről ....................................................................................................... 77 Hetven éves lettem .................................................................................................. 78 Képmutatás............................................................................................................... 79 A lelkiismeret ........................................................................................................... 80 Kapcsolat................................................................................................................... 81 A gyávaság ............................................................................................................... 82 Beszorítottság ........................................................................................................... 82 Féltékenység ............................................................................................................. 83 A boldogság útja ...................................................................................................... 84 Üzenet........................................................................................................................ 85

II. fejezet....................................................................................................................... 87 KÉZEN FOGVA A SZERETET ÚTJÁN ................................................................. 87 GONDOLATOK, INTELMEK ................................................................................. 87

A szeretet .................................................................................................................. 88 Predestináció ............................................................................................................ 89 Korrupció .................................................................................................................. 90 Önteltség ................................................................................................................... 91 Szorongás .................................................................................................................. 92 Választóvonal ........................................................................................................... 93 Az ellenség................................................................................................................ 94 Szadizmus................................................................................................................. 94 Lelki szegénység ...................................................................................................... 96 Ellenerők ................................................................................................................... 97 Küzdelem .................................................................................................................. 98 Köszönet.................................................................................................................... 99 Kiegyengetettség.................................................................................................... 100 Ez még nem a vég!................................................................................................. 101 Útjelző táblák.......................................................................................................... 101 Járandóság .............................................................................................................. 102 Önfegyelem ............................................................................................................ 103 De az Isten…........................................................................................................... 104 Talentum ................................................................................................................. 105 Társalgás ................................................................................................................. 106 Homály, vagy ragyogás? ...................................................................................... 107 Ásítás ....................................................................................................................... 108 Erőtlenség – erőforrás ........................................................................................... 108 Az álom ................................................................................................................... 109 A maradék .............................................................................................................. 110 Látszat ..................................................................................................................... 111 Szelídség.................................................................................................................. 112 Fáradtság................................................................................................................. 113 Az anyai szeretet.................................................................................................... 114 Konfliktus ............................................................................................................... 115

3

Szélhámosság ......................................................................................................... 116 Hangzavar .............................................................................................................. 117 Megelégedettség .................................................................................................... 118 Az idő ...................................................................................................................... 119 Krízis........................................................................................................................ 120 Hiábavalóság .......................................................................................................... 121 Önkritika ................................................................................................................. 122 Világosság ............................................................................................................... 122 Lázár ........................................................................................................................ 123 Oltalom.................................................................................................................... 124 Az arányosságról ................................................................................................... 125 Törvény I. ................................................................................................................ 126 Törvény II................................................................................................................ 127 Önvád ...................................................................................................................... 128 Tájékozódás ............................................................................................................ 129 Felszínesség ............................................................................................................ 130 Falak......................................................................................................................... 130 Szürkeség ................................................................................................................ 131 Szomorúság ............................................................................................................ 132 Barátság ................................................................................................................... 133 Átok és áldás .......................................................................................................... 134 Erőpróba.................................................................................................................. 135 Viszketegség ........................................................................................................... 136 Irgalmasság............................................................................................................. 137 Gyermekvilág ......................................................................................................... 138 Önismeret................................................................................................................ 139 Érték-különbség ..................................................................................................... 140 Nincs emberem… .................................................................................................. 140 Szivárvány .............................................................................................................. 141 Irigység.................................................................................................................... 142 Párhuzam ................................................................................................................ 143 Mozgólépcső........................................................................................................... 144 Örülünk-e Isten ajándékának? ............................................................................. 145 Félelem .................................................................................................................... 146 Sötétség.................................................................................................................... 147 Mit kell elfelejteni?................................................................................................. 148 Válás ........................................................................................................................ 149 Különbség ............................................................................................................... 150 Kiválasztás .............................................................................................................. 150 Kételkedés............................................................................................................... 151 Depresszió............................................................................................................... 152 A hangsúly.............................................................................................................. 153 Ököljog .................................................................................................................... 154 A só .......................................................................................................................... 155 Miért?....................................................................................................................... 156

4

Hagymaszár............................................................................................................ 157 A száraz ág.............................................................................................................. 158 Tehercipelés ............................................................................................................ 159 Üzlet......................................................................................................................... 160 Csoda ....................................................................................................................... 161 Telhetetlenség......................................................................................................... 162 Lelkünk megbecsülése .......................................................................................... 162 A kavics ................................................................................................................... 163

III. fejezet ................................................................................................................... 165 EGYÜTT – EGYMÁSÉRT ....................................................................................... 165 AZ OKOS SZERETET GYŐZELME ..................................................................... 165

Együtt – egymásért ................................................................................................ 166 A kritikus pont ....................................................................................................... 167 Isten szándéka az emberrel .................................................................................. 168 A „JÓ” lelkiismeret................................................................................................ 168 Noé bárkája............................................................................................................. 169 Könnyek .................................................................................................................. 170 Bérvendégség ......................................................................................................... 171 Balekság .................................................................................................................. 172 Ellenütés .................................................................................................................. 173 Félreértések............................................................................................................. 174 Elhallgattatás .......................................................................................................... 175 Szólj Uram…........................................................................................................... 176 Éltető tettek ............................................................................................................. 177 Imaközvetítés ......................................................................................................... 178 Az igazság felismerése .......................................................................................... 179 Mi az üdvösség?..................................................................................................... 180 Ellenállás ................................................................................................................. 181 Hasznos barátság ................................................................................................... 182 Pedagógia................................................................................................................ 183 Korszerűtlenség ..................................................................................................... 183 Jót – rosszul… I. ..................................................................................................... 184 Jót – rosszul… II. .................................................................................................... 185 Rosszat – jól… ........................................................................................................ 186 Előszó a Biblia értelmezéséhez ............................................................................ 187 Képmutatás............................................................................................................. 189 A gutaütött.............................................................................................................. 189 Hit az örökkévalóságban ...................................................................................... 189 A ház népe .............................................................................................................. 190 Menyegzői ruha ..................................................................................................... 190 A tű foka.................................................................................................................. 191 Sok az aratni való................................................................................................... 191 Ingyen adjátok!....................................................................................................... 191 Méltó a munkás….................................................................................................. 192

5

Mindvégig megállni .............................................................................................. 192 Aki megtagad engem… ........................................................................................ 193 Az én igám… .......................................................................................................... 193 A kereszt vitele....................................................................................................... 194 A szívnek teljessége............................................................................................... 194 Akinek van….......................................................................................................... 195 Az élet megtartása ................................................................................................. 195 A szentlélek ellen ................................................................................................... 196 Az alázat jutalma ................................................................................................... 197 A tűz ........................................................................................................................ 198 A tíz bélpoklos ....................................................................................................... 199 A tékozló fiú ........................................................................................................... 200 A gyűlöletről........................................................................................................... 201 Megváltás ................................................................................................................ 202 Ok és okozat ........................................................................................................... 203 Az ünneplésekről................................................................................................... 204 Kegyelemmel teljes… ............................................................................................ 205 Szűz Mária tisztelete ............................................................................................. 206 Bor és olaj ................................................................................................................ 207 A gyermek első hat éve......................................................................................... 208 A könnyek gyermeke ............................................................................................ 209 Vádaskodás............................................................................................................. 210 A feltámadás........................................................................................................... 211 A búzaszem ............................................................................................................ 212 Legyetek tökéletesek… ......................................................................................... 213 Aki fél… .................................................................................................................. 213 A kőszívekről ......................................................................................................... 214 Önértékelés ............................................................................................................. 215 Hálaadás.................................................................................................................. 216

6

Mottó: „Akik Isten szeretik, minden javukra válik.”

Római levél 8:28

I. FEJEZET

IGAZ TÖRTÉNETEK ÉS ELMÉLKEDÉSEK

7

Névadás

1929-ben születtem középszerű, polgári családban tanítónő–jegyző szülőktől.

Hárman voltunk testvérek, Imre, Jutka, és Anna. Szüleim 12 éves koromban elváltak, így anyánknál maradva éltük szigorú vallásos-erkölcsben, de nagy szegénységben életünket. Legfontosabb volt mindnyájunk számára a szellemi fejlődés, a tanulás, a hazaszeretet és emberszeretet. Ezt fejlesztette bennünk anyánk minden tehetségével.

Sok viszontagságon keresztül, de töretlen hittel és reménnyel gyarapítottuk tudásunkat, fejlesztettük egyéniségünket.

Minden esemény, ami velünk történt, mély nyomot hagyott a lelkünkben, de előbbre vitt bennünket az emberség útján. Hálás vagyok a sorsnak, hogy küzdelmes életet adott, melyben – mint vaskohóban – a lelkünk acéllá edződött.

68 éves koromban szorító kényszert éreztem arra, hogy mindazt az eseményt, amely velem és velünk megtörtént – sokszor csodaszámba menő dolgokat – leírjam gyermekeim számára, nehogy feledésbe merüljenek. Legyen kapaszkodó nekik is, ha olyan helyzetbe kerülnek, melyben egyedül érzik magukat. Ráérezzenek arra, hogy soha nincsenek egyedül, hogy mindig van egy kiút, egy szerető Gondviselés, aki erőt ad, aki elrendez minden bonyolult, kilátástalan helyzetet. Ezt akartam papírra vetni, megörökíteni számukra, hogy ha már nem leszek velük, és elmondani nem tudom, előttük legyen e kézzelfogható segítség, a leírt igaz történetek, melyeket átéltem, és amelyek erőt adtak, eligazítottak az élet buktatóiban.

Bátran mondhatom, hogy minden javamra vált, mert nagyon szerettem és szeretem az én gondviselő Istenemet. Nem felszínes vallásos módon, hanem az egész életemet rátéve a hit útjára. Megtapasztalva az ima erejét állíthatom, hogy bennem már nem hit, de a biztos tudat létezik: van Örökélet!

Nagy szeretettel bocsátom útjára novelláimat, melyek minden szavukkal Istent dicsőítik, és minden eseményben a szeretet kiáradását közvetítik.

Legyen ez a kis életmű útravaló gyermekeimnek egész életükre.

Hétköznapi csodák

Nagyon kicsi koromban kaptam először védelmet és szeretet-

megtapasztalást az Égiektől. Nyolc évesen nyaralni voltam Vízváron a főjegyzői családnál. Apám is jegyző volt, jegyzői gyerekek részére szokásos volt vidéki nyaralást ajánlani. Én, pesti lévén, így kerültem Vízvárra, Kovács Endre főjegyzőjékhez.

Egyik alkalommal nagy vendégséget rendeztek, több faluból jöttek a kasztbeliek, valami vadászvacsorát emlegettek. Így maradt meg bennem az esemény. Hermin néni, a háziasszony engem küldött el a tejcsarnokba 1 kanna tejszínért, s én gyors lábakkal futottam a feladat elvégzésére. Már haza értem, amikor a lépcső egyik fokában megakadt a lábam és a kanna teljes tartalma

8

kiömlött. Kővé meredtem és a lépcső tetején megjelent Hermin néni. Sápadtan, a tehetetlen méregtől visszafojtottan azt sziszegte felém: „A Szűzanya irgalmazzon neked, ha elmentek a vendégek, agyoncsaplak!”

Teljesen megsemmisülve futottam hátra a gazdasági udvar egyik szegletébe és mindenkitől távol, magamba roskadva, szinte egész délután imádkoztam gyermeki szívvel, szorongással, de nagy igyekezettel a Szűzanyához. Igazából nem is tudtam, hogy ki Ő, de kértem, könyörögtem, hogy védjen meg, hogy ne üssenek agyon, ne kapjak ki. Nem akartam én bosszúságot, kárt okozni, de megtörtént és ezen már nem lehetett segíteni.

Mikor esteledett, valahogy vettem a bátorságot és elősettenkedtem, besurrantam a kicsi szobámba és álomba sírtam magam.

Reggel, amikor felébredtem, Hermin nénivel találkozva – mintha mi sem történt volna – egy szóval sem említette a tejszínt, a kárt, amit okoztam. Elfelejtette... biztos voltam benne, – már akkor gyerek fejjel – hogy a Szűzanya törölte ki emlékezetéből, hogy engem most agyon kellene csapnia. Nem voltam hálátlan az én drága Szűzanyámhoz, százszor, ezerszer megköszöntem védelmét és nagyon-nagyon jól éreztem magam.

A Margithíd felrobbantása*

1944. november 4.

Esős őszidő, a háború egyre szorítóbb hangulata nyomasztóan hatott az

egész országra. A nyilas uralom rémtettei beárnyékolták életünket. Ezen az őszön a zsidók tízezreit hajtották négyes-hatos sorokban az utcákon, kit deportáltak, kit a pesti gettóba kényszeríttettek. Félelem uralta az egész várost, német katonák ezrei nyüzsögtek az utcákon. A nyilasok sihederjei felfegyverkezve uralták egész Budapestet.

És ezen a borongós, rosszhangulatú napon, délután 4 óra körül egy irtózatos robbanás rázkódtatta meg a levegőt. Percekig nem tudtuk, hogy mitől volt ez a detonáció. Mindenki kitódult az utcákra és kérdezősködve, ideges rohangálással próbáltunk tájékozódni.

Nem is kellett sokat tanácstalankodnunk, jött a borzalmas hír: a németek „véletlenül” felrobbantották a Margithidat, három villamoskocsi benn a Dunában, emberekkel megrakva, szörnyűséges jajgatások, ordítások a Szent István körúttól a budai hídfőig egy tébolyult, eszeveszett pokol.

Ebben az időszakban volt a legtöbb utazó a hídon, hazafelé tartva a munkából. Már nem emlékszem hányan vesztek a Dunába, de hogy sok halott volt, az biztos.

És mi hárman, Imre, Jutka és én rohantunk a Duna partra és a tehetetlen fájdalom érzésével egyre csak édesanyánkat kerestük. Minden délután ebben az időpontban szokott hazaérni csepeli munkahelyéről. Biztosra vettük, hogy ő is a

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én.

9

hídon lehetett. Szívünk, lelkünk egy könyörgés volt Isten felé. Adja meg, hogy épségben kapjuk vissza édesanyánkat.

Sírva rohangáltunk fel-alá a parton, aztán hazasiettünk, hátha?... mégis megmenekült és már otthon van. Így telt el három borzasztóan hosszú óra, a pokol kínjait álltuk ki ezalatt. És este 7 órakor, épségben beállított édesanyánk, fáradtan, idegesen, tele aggodalommal. Kiderült, hogy később tudott eljönni a munkából és a robbanás miatt felbolydult népet más hídra terelték, így gyalog jött át a Lánchídon, mert a pánik miatt a közlekedés teljesen lebénult.

Mondanom sem kell, hogy sírtunk, nevettünk, egyszerre beszéltünk órákig. Mert csoda történt! Csoda volt az is, hogy késve indult el a munkából, de csoda volt az is, hogy Isten gondoskodó irányításával elkerülte a katasztrófát. Ő miértünk aggódott és imádkozott, mi pedig őérte egész idő alatt.

Igaz, hogy még sok borzalom várt ránk a háború befejezéséig, sőt még azután is, de ez a hatalmas megmenekülés örökre a lelkembe vésődött és számtalanszor megköszöntem Istennek, hogy megtapasztalhattuk: imánk meghallgatást nyert, velünk volt és van gondoskodó szeretetével.

Lenni, de nem látszani*

1945-ről van egy csodálatos élményem, amely ismét örök hálára kötelezett,

Istenem. Ürömről – ahová élelmiszerért mentünk, mindketten nagy hátizsákkal a

hátunkon – jöttünk be Pestre édesanyámmal gyalog, végig a Bécsi országúton. Abban az időben szinte naponként szedték össze az embereket, úton-útfélen az orosz katonák. Fegyverrel kényszeríttették az útjukba akadó férfiakat, nőket, teherautókra rakták és ismeretlen helyre „málenkij robotra” vitték őket. Volt, aki soha többé nem tért vissza. Nagyon vészterhes idők voltak ezek.

Elkerülendő az ilyen “emberfogó” bázisokat, kerülőt tettünk a hegy tetején, hogy úttalan utakon jussunk célunk felé. És mi történt? Már legalább öt kilométert gyalogoltunk lehetetlen utakon, egyszer csak előttünk néhány méterrel nagy ember-csoportot láttunk, két orosz katona fegyverrel vigyáz rájuk. Majdnem összeestünk a félelemtől és a kilátástalanságtól. Mindketten forró imába, könyörgésbe kezdtünk, és mit tehettünk egyebet, mentünk tovább az úton előre, teljesen Istenre bízva magunkat.

És íme, újból hatalmas csodával mentettél meg Istenem. Úgy mentünk el az emberek előtt, mintha nem is láttak volna bennünket. Csak mentünk, mentünk és imádkoztunk szüntelen. Amikor már jó messzire jártunk a csoportosulástól, a földre roskadva köszöntük meg a szabadításodat.

Hála Neked mindenkor Istenünk!

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én.

10

Csillagóra

1957 végén édesanyám leköltözött Pestről hozzánk, így anyósom elment a

másik fiához Vácra. Anyám szerény nyugdíjából éltünk négyen. Elhelyezkedni még mindig nem tudtam, nehéz idők jártak akkor, de hitünk teljes bizalommal Istenünk felé irányult és sok-sok áldásban volt részünk.

Egy alkalommal – 1958 tavaszán – nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, valahogy bedugult minden körülöttünk, szinte kenyérre sem volt elég pénzünk. Nagyon magamba roskadtam, a tehetetlenség és gyermekeim ellátása miatt, szinte fizikai fájdalmat éreztem. Bevánszorogtam a szobába, teljes megsemmisülő érzéssel ráborultam az ágyamra és fájdalmas sikollyal Istenhez fordultam segítségért.

Úgy éreztem, hogy megszűnt fölöttem az idő, teljesen elhagyott a testem, csak lebegést éreztem. És ebben a túlvilági csöndben azt éltem át, hogy egyik oldalamon az Úr Jézus, másik oldalamon a Szűzanya simogatja a fejemet. Én ezt az érzést sem leírni, sem elmondani nem tudom. Igazi csillagóra volt az életemben. Nagy boldogság kerített hatalmába. Nem tudom meddig tartott ez az állapot, de az örök béke és szeretet töltött el. Aztán feleszméltem, felkeltem és nagy lelki nyugalommal mentem ki a konyhába enyéimhez. Ez délelőtt 10 óra körül lehetett.

Egyszer csak kopogtatnak az ajtón, a postás volt. Hozott 1600 forintot, a férjem régi munkahelyéről valami elmaradt illetményt. Még el sem engedte a kilincset, amikor két falubeli nő jött és kért, hogy varrjak meg nekik két ruhát, itt van előlegben 400 forint. Aztán délután újra jött a postás és hozott egy 10 kilós csomagot, a svájci vöröskereszttől, melyet fivérem küldetett Nyugat-ról. Benne mindenféle finomság, sajt-, vaj-, tejpor, kakaó, kávé, rizs, cukor, csokoládé. (Ilyen csomag ezekben a nehéz időkben még kilencszer jött, szinte egész éven át ebből éltünk.) Úgy éreztük, hogy milliomosok lettünk, mindent megkaptunk, amire szükségünk volt, sőt azon felül is.

Állandóan hálát adva Istenünknek a gondoskodásért, lépten-nyomon hirdettük Isten gondoskodó jóságát és sikerült is több lelket megnyerni szolgálatunkkal.

Hála, és dicsőség neked Istenünk a szenvedésért és a bőséges gondoskodásért is.

11

Ditta gyógyulása*

1957. április

A nagyobbik lányom halálos beteg, az orvosok szerint 14-15 éves korára

vége. A nagy vérszegénységet nem bírja tovább a szervezete. Minden kezelés ellenére nem javult az állapota. (Ezt tudta a férjem is, mégis itt hagyott bennünket, 1956-ban.) Már öt éve folyt az injekciós kezelés, de semmi javulás. Kis imádkozó közösségünkkel – Gabi néni, Feri bácsi, anyósom és én – elkezdtünk egy rendszeres imaharcot Isten felé Ditta gyógyulásáért. Ezt a „harcot” hónapokon keresztül folytattuk.

Miután Ditta a betegsége folytán az iskolában is gyenge eredményt produkált, ezért, hogy a tanároknál több elnézést és türelmet eszközöljek ki, felkérésükre beléptem az iskolaigazgató által szervezett szülői munkaközösségbe. Színjátszó csoportot alakítottunk, melynek bevételéből az iskolát támogattuk. Én is vállaltam szerepet az elő-adásokban, így a Nem vagyunk angyalok című három felvonásos darabot játszottuk el. Ez azzal járt, hogy minden napomat, estémet a próbák, a szereptanulás kötötte le, így aztán sem a gyerekekre, sem az imára nem maradt idő, energia. Teljesen kifordultam a megszokott életritmusból. Egyre üresebbnek éreztem magam, nagyon bántott a lelkiismeret, de szabadulás nem volt ebből az ördögi körből.

Éreztem, hogy Isten szeme rajtam van, de azt is tudtam, nagy hibát követtem el azzal, hogy magam akartam megoldani a gyermekem problé-máját Isten helyett. Vártam is a jogos büntetést. S milyen jóságos és bölcs Istenünk van! Íme:

Az iskolai vizsgák előtt két hónappal Ditta még betegebb lett, tüdőbajt kapott, azonnal szanatóriumba kellett vinni Farkas-gyepűre. Már túl voltunk a színdarab bemutatásán és most oda kellet futkosnom heti 2-3 alkalommal. Majd a szívem szakadt meg, nagy bűnbánatot tartottam és még nagyobb hittel könyörögtem Istenhez, adjon erőt a megpróbáltatások elviseléséhez. Beláttam, hogy ilyen módszerrel soha nem fogok a gyereken segíteni, ha elfordulok Istentől.

És Isten elfogadta bűnbánó vezeklésemet. Az én nagybeteg gyermekem három hónap múlva teljesen kigyógyult a tüdőbajból és hazajöhetett. De a nagyobb csoda ezután történt. A kezelések és a vizsgálatok során megállapították, hogy a régi vészes vérsze-génységének semmi nyoma sincs, teljesen meggyógyult ebből is.

Uram, Istenem, a Te kegyelmed és szereteted olyan nagy, hogy ajándékaidat felfogni is alig lehet. Csak köszönet hála illet gondoskodásodért és fájdalmasan bölcs tanításodért. Ámen.

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 26-án

12

Csodás hazatérés*

1957. ősz

Egy év telt el azóta, hogy férjem elhagyott bennünket. Szegénységben ugyan,

de nagy hittel és bizalommal Isten iránt éltük mindennapi életünket, még ekkor anyósommal és két leányommal, állás, anyagi forrás nélkül. Alkalmi munkából – fodrászkodtam, koszorúszalagokat festettem – és férjem itt maradt ruháiból sikerült egy kis pénzt összegyűjteni, elhatároztam, hogy felmegyek Pestre a gyerekeknek télikabátot venni.

A gondolatot tett követte. A gyors és a jó vásárlás után délután öt órakor indultam vissza Budapestről autóbusszal Veszprémbe, ahonnan át-szállással tudtam volna hazajutni Litérre.

Inotánál lerobbant az autóbuszunk és több mint két órát vesztegeltünk az országúton. Már mindenki türelmetlen volt. Én behúzódtam az ülésembe és nagy imádkozásba kezdtem. Kértem Istent, hogy most adja tudtomra, ki az én védőszentem? Úgy okoskodtam, hogy összes ismerős szentjeimet kérni fogom egymás után, és akinél elindul a busz, Ő lesz az én pártfogóm. Kezdtem Ágostonnal, Mónikával folytattam, majd Pál apostollal, s a Szűzanya következett. Mondtam könyörgő imámat, s egyszer csak jön a sofőr és mondja, hogy öt perc múlva indulunk.

A szívem beleremegett a boldogságba. Hálásan köszöntem, hogy ezentúl a Szűzanya lesz az én pártfogóm, aki már gyermekkoromban is óvott, védett.

Ragyogóan haladtunk Veszprém felé, számoltam a perceket. Este negyed tízkor megy az utolsó busz Litérre, ezt nekem feltétlenül el kell érnem. Bár az idő nagyon szaladt, én mégis bíztam abban, hogy elérem. Ahogy befordultunk a veszprémi pályaudvarra, látom ám az utolsó busz, – az én buszom! – kanyarodik ki Litér felé és nem tudom már elérni. Kétségbeesésemben sírva fakadtam. Fáradt voltam az egész napos szaladgálás, várakozás, idegeskedés miatt. Ott álltam a pályaudvaron a nagy magyar éjszakában, pénzem csak annyi, amennyi a buszra elég lett volna, a távolság hazáig 14 kilométer. Teljesen megsemmisültem tehetet-lenségemben.

Újból a Szűzanyához fordultam, most már határozott bizalommal, könyörgéssel, és íme, ismét itt a csoda!

Elébem toppan egy úr, – a férjem volt munkatársa, akivel üzemi banketten találkoztam egyszer – (csoda volt, hogy ő rám ismert ott a félhomályban).

Kérdi, mit keresek itt? Mondom, hogyan jártam, s hogy haza kellene mennem, de se pénzem, se

busz. Azt mondja várjak egy kicsit. (Mi egyebet tehettem volna?) Néhány perc múlva jön vissza, s mondja, hogy azonnal indulhatok haza.

Telefonált a katonai parancsnoknak, aki jó barátja, és onnan küldenek egy

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 26-án.

13

kocsit. Tényleg, percek múlva elénk állt egy katonai dzsip, egy tizedes vezette és egy hadnagy ült mögötte. Felpakoltak és már indultunk is hazafelé.

Amint kiértünk a városból, a hadnagy egyre szorosabban akart mellém ülni. Nagy rémület fogott el. Szűzanyám, csak most légy velem! S újra jött a segítség! Mintha nem is én mondtam volna, olyan dicsérő hálálkodás jött ki belőlem, hogy áldja meg az Isten Önöket, hogy önzetlenül segítenek egy bajba jutott asszonyon. Elmondtam, hogy két kislányom és anyósom vár otthon, hogy a férjem elhagyott bennünket és egész életünk most Isten tenyerébe van téve, s biztos vagyok abban, hogy Ő intézte azt is, hogy önök ilyen jót tettek velem.

A hatás nem maradt el! A hadnagy tisztes távolságba húzódott tőlem és nagyon kedves baráti beszélgetést folytattunk, amíg haza nem értünk.

Anyósom ébren várt rám. Gyorsan behívtam a két katonát, megkínáltuk teával, süteménnyel és legalább egy óra hosszat beszélgettünk, sok szép emberi dologról.

Ezután még három alkalommal látogatott meg a hadnagy, megkérte a kezemet, de én nem tudtam volna összeegyeztetni hitemet egy új házassággal, és titokban vártam vissza a férjemet is. (Ekkor 27 éves voltam.)

Édes Istenem, ez az esemény is olyan csoda volt az életemben, amely örökre elkötelezett melletted. Átéltem azt az igédet, hogy „a Szentlélek megtanít majd, mit kell mondanunk szorult helyzetünkben.” Ezek után újra megerősödött bennem az az elhatározás, hogy csak Neked Uram, és a gyermekeimnek akarok élni.

Mónika*

Mónika unokám három éves lehetett, többször elhoztam őt a kőbányai

lakásunkba és vasárnap este rendszeresen visszavittem szüleihez. Egyik ilyen vasárnap kora este elindultunk és a Városligetnél lerobbant a trolibusz. Mindenkit kiszállítottak, de a másik troli sehogy sem akart jönni. Legalább 20 percet álltunk már ott, a gyerek elaludt a karomban és egyre nehezebben tudtam őt tartani. (Évek óta izületi gyulladásban szenvedtem és egyre elviselhetetlenebb fájdalmat okozott a gyermek súlya.) Minden erő kiment a karomból. Én kínos, keserves állapotomban próbáltam tartani, de ez egyre nehezebben ment.

És ahogy így kínlódva állok, egyszer csak megáll mellettünk egy személyautó, egy férfi ült benne, három év körüli kislányával. Az apa kinyitja az ajtót és nagyon kedvesen azt mondja, hazavisz bennünket, üljünk be, látja hogy nagyon nehezen bírom tartani a gyereket. Hazaérve nem is tudtam, hogyan köszönjem meg neki ezt a nagy segítséget, még hálálkodni sem engedett, ment is tovább, mi pedig Istenem – újra csak a Te gondoskodó szeretetedből – hazaértünk.

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 26-án.

14

Ez a történet is csak úgy, mint az eddigiek, talán idegen fülnek nem nagy ügyek, de nekem minden alkalom az életet jelentette és ismételten hálára és köszönetre indított Isten felé.

Egy forró júliusi nap*

1959. Akkoriban a fűzfői kantinban dolgoztam adminisztrátorként az irodán.

Örültem, hogy végre kaptam állást. Délután 3-kor már otthon lehettem, jó volt az időbeosztásom. Egyik napon, amikor hazafelé igyekszem a forró napsütésben, döbbenten látom, hogy a házunk előtt az utcán egy hatalmas szénhegy magasodik. Uram Isten, itt a téli tüzelő – amit ugyan tavasszal rendeltem és későbbre vártam a szállítását – de hát itt van, mit tegyek?

A gyerekek iskolában, napköziben, édesanyám Pesten van a testvérénél. A hőség elviselhetetlen és a szenet vagy 30 méterre lévő fáskamrába kellene behordani. Hát mondanom sem kell, hogy az ájulás környékezett. Ráadásul kedd volt, amikor Gabi nénivel 3-tól 5 óráig bibliaórát szoktunk tartani minden héten, hiszen ez nagyon sok áldást és erőt adott nekünk. Tehát itt volt a feladat: bibliaóra vagy szénhordás a rekkenő hőségben?

A szomszédban lakó tizenéves fiúknak szóltam – akik egyébként mindig szívesen segítettek, ha „férfi” munka volt a ház körül –, hogy hordják be a szenet, megfizetek érte. Csak kinevettek, szó sem lehet róla, csak nem képzelem, hogy ők, ilyen hőségben? Na nem, tegyek le róla! Letettem....

Átöltöztem és elmentem Gabi nénihez – aki két utcányira lakott tőlünk – a szokásos lelki táplálékért, bibliaórára. Néhány szóban elmondtam, hogy a szén az utcán, segítség sehol, a gyerekek iskolában, de nem baj, majd ha a gyerekek megjönnek és a bibliaórának vége, a meleg is enyhül, akkor szépen behordjuk a szenet. Éjfélre csak megleszünk vele.

Elkezdtük az imádkozást, olvasni kezdtük a bibliát. Egyszer csak zörgetnek az ablakon. A szomszéd fiúk voltak, és csak annyit mondtak: Panni néni kérem, ne tessék aggódni, ha lemegy a nap behordjuk mi a szenet.

Egyből a mennyországban éreztem magam, Istenünk megint megszánt és megjutalmazott, mert először az Isten országát kerestem, s a többi feladat, tennivaló magától megoldódott.

Istenem, én Istenem, ilyen csodákkal, ajándékokkal erősítetted rendszeresen hitemet, hogy Rád bízhassam magam minden körülmények között.

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én

15

Hitvalló utazás*

1960.

Amikor Litéren laktunk, Gabi néni költségére évente két-három alkalommal

felutaztunk Budapestre a Gellért fürdőbe, testi-lelki regenerálódásra. Nekem nagyon sokat jelentettek ezek az utazások, a fürdőzés nagyszerűsége, hiszen ez az én előző életemből egyszerűen kimaradt. Nem volt alkalmunk élvezni a fürdőzés áldását. Csak a nyári, balatoni strandolásokban volt részünk, persze ez is csodálatos volt akkor.

Egy ilyen utazás során nagyszerű bizonyságtevő helyzetbe kerültünk. A vonaton rendszerint sok volt az utas, szinte mindenki hallotta a másik

beszélgetését. Nehezen lehetett elhatárolódni a lármában. Amennyire csak lehetett, mi behúzódtunk egy sarokba – és mint abban az időben rendszeresen – olvasni kezdtük Szent Ágoston vallomásait. Félhangosan, csak az olvasásra figyelve, nem törődtünk a szomszédainkkal.

Már Székesfehérvár felé közeledtünk, amikor a mellettünk ülő két férfi, szinte egyszerre ránk ripakodott, mondván: „Csak nem hiszik el maguk ezeket a badarságokat?!”

Először megdöbbenten néztünk rájuk, azonban pár pillanat múlva, bizony elég hangosan vallást tettünk mindketten a hitünkről, és Istenbe vetett reményeinkről.

Hosszú időn keresztül elég hangos vita alakult ki közöttünk és egyre jobban belemelegedtünk a bizonyságtevésünkbe. Nagy élmény volt mindkettőnk számára. De a két férfi egyre fenyegetőbb modorban ócsárolta kiállásunkat, mondván, hogy ebben az országban nagyon kevés ilyen elvakult, fanatikus embert találnánk, ha szavazást tarthatnánk.

Na nekünk sem kellett több! Gabi néni felállt a vonatban és a termes kupéban ülő 18 embert (megszámoltam) azonnal levizsgáztatta. Rámutatva sorban mindegyikre:

Maga hisz Istenben? Maga hisz Istenben? Így mind a 18 emberhez. És 17-en – fiatalok, nők, férfiak – mind hangos szóval vallást tettek, hogy „hiszek”, „hiszek”. Egyetlen öregasszony volt csak, aki egy „hááát?” válasszal nyilvánította ki, hogy sehová sem tartozik.

A két férfi ekkor bemutatkozott, XY ávós ezredes, és százados vagyunk. Mit bántuk mi ebben a csodálatos pillanatban, ha maga Belzebub lett volna is

ott személyesen. Boldogok voltunk, hogy átélhettük ezt a nagyszerű órát. A két férfi végezetül azt mondta: „Hatalmunkban lenne Önöket lefogni és politikai ügyet csinálni ebből a

vitából, azonban belátjuk, hogy tévedtünk. Önök nagyon jó katonái a maguk Istenének. Ilyen személyiségekre lenne szüksége a Kommunista Pártnak!”

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én

16

Kelenföldön a legnagyobb barátsággal váltunk el, mondtuk nekik, hogy a mi Istenünk őket is szereti és nagyon reméljük, hogy egyszer megismerik és megszeretik a mi világnézetünket, melyre egész életünket rátettük.

A konflis

1961. elején anyai nagyanyám Orosházán élt az unokahúgánál, Etusnál.

Levelet kaptam, hogy nagymama eléggé elesett állapotban van, szeretne látni bennünket, nem sok lehet már hátra életéből.

Két kislányommal felkerekedtünk, hogy leutazzunk és pár napot vele töltsünk. Akkoriban a szegedi Tisza hidat építették át, tehát az átszálláshoz – Szegedről Újszegedre – autóbusszal vitték az utasokat. Sajnos mire átértünk, a mi vonatunk Orosházára már elment és csak 3 óra múlva indult újabb vonat. Ekkor este 8 óra lehetett. Mit tehettünk egyebet, megvártuk a következő vonat indulását.

Talán 2 órába telt a menetidő és az éjszaka kellős közepén érkeztünk Orosházára. Fogalmam sem volt, hogy merre van a Nyár utca, de közlekedési eszköz sem volt, hogy elindulhassunk célunk felé. Valaki megmutatta az utat, de közölte azt is, hogy legalább két óra gyalog az út, pláne gyerekekkel. Olyan fáradtak és törődöttek voltunk, hogy képtelenek lettünk volna padon ülve kivárni a reggelt. Így hát eldöntöttük, hogy elindulunk gyalog, közben kértük Istent, hogy küldjön valami segítséget a hazajutásunkhoz.

Talán 10 percet gyalogolhattunk, a nagy orosházai éjszakában, egyszer csak halljuk, hogy ütemesen égi muzsikának tűnő lódobogás közeledik felénk. És íme, itt a nagy segítség. Megáll mellettünk egy konflis kérdezi, hová tartunk. Azonnal felvett bennünket, s nagy hálálkodások közepette elindultunk.

Csodálatos, mennyei utazásnak tűnt az az egy óra a csillagos ég alatt. Mindannyian éreztük, hogy Istenünk küldte a segítséget. Szeretteink már nagyon aggódtak értünk, örömmel fogadtak bennünket. Együtt köszöntük meg Istennek a legjobbkor érkezett segítséget.

Utazás cigányokkal*

1961.

Egy másik alkalommal, szintén Pestre utaztunk Gabi nénivel, a szokásos

Gellért-fürdői kiruccanásra. Beszálltunk Fűzfőn egy majdnem üres kupéba. Egy pap ült a belső sarokban, olvasta a breviáriumát. Már előre örültünk, hogy jó légkörben, nyugodt körülmények között utazhatunk végig.

* Elhangzott a Bartók Rádióban, 1999. december 4-én

17

Alighogy elhelyezkedünk az ülésen, befutottunk Balatonkenesére. Kivágódik az ajtó és 17 tagból álló cigánysokadalom szállta meg a kupénkat. (Hat felnőtt – 3 nő és 3 férfi – és 11 gyermek, 1 éves kortól 11 évesig.) Na, gondoltuk – és mondtuk is – vége a nyugodt utazásnak! Erre nem számítottunk.

A kupéban lévő pap azonnal felpattant és átviharzott a szomszédos fülkébe. Gabi néni is felállt, és az ajtóhoz lépve tájékozódott, mi a helyzet a másik kupéban. Látja, hogy a mi papunk már ott ül és újra belemélyedt az imakönyv olvasásába. Ebben a pillanatban Gabi néni megfordult, visszaült mellém és közölte, hogy itt maradunk! Hát ha valahol, akkor most itt az alkalom, hogy a nép szerencsétlenjeivel beszélgessünk, hogy Isten szeretetét hirdessük.

Nagy lelki nyugalommal, befelé imádkozással kértük Istenünket, adjon türelmet, bölcsességet és szeretet a szívünkbe.

Meg is kaptuk! Ahogy a cigánygyerekek elhelyezkedtek, és viszonylag nyugalom lett, odaültünk a felnőttek mellé. Beszélgetésbe kezdtünk. Elmondták, hogy nyári munkán voltak Kenesén, családostul, most lejárt a munkaterminus és hazautaznak, valahová Érd környékére. Már nem emlékszem pontosan a szavakra, de úgy maradt meg bennem ez az utazás, hogy életünk egyik leghasznosabb útja volt.

Csodálatos istenhitről tett vallást mindegyik cigányember. Ragyogott a szemük, ahogyan beszéltek a hitükről, életükről. Nagy hálával köszönték meg azt, hogy mi nem hagytuk el a kupét, hanem ott maradtunk és szóba álltunk velük. Mint mondták, sehol nem veszik őket emberszámba, és most újra visszanyerték hitüket, hogy nem minden fehér ember egyforma.

Elmondták azt is, hogy nem akarnak megvetett cigányok lenni, ők dolgoznak rendesen, családostul vonulnak földmunkára, kőművesekhez, ahol lehetőség adódik. Szépen megélnek, összetartoznak és minden nap imádkoznak Istenhez.

Hát a szívünk, lelkünk ujjongott az örömtől, hogy ennyi szépet, kedveset tapasztaltunk általuk. A gyerekek zsivaját a fehérvári megállóban vásárolt 20 db pogácsával lecsillapítottuk, az egyik kis cigánylánykának a fejére takartam a hófehér mohersálamat, látván, hogy elég gyengén van bebugyolálva.

Mindnyájunk szívét hála és öröm járta át. A kislányka úgy nézett ki, mint a tejbe esett légy, a kis fekete feje a fehér sálban tüneményes látvány volt. A szülők olyan csendre intették a gyerekeket, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Nagy tisztelet és boldogság övezett bennünket egymás iránt, főleg Istenünk iránt, hogy szeretetével ilyen csodálatos összhangot teremtett bennünk és körülöttünk.

Amikor leszálltak, sírva búcsúztak tőlünk, de mi is könnyes szemmel integettünk nekik, amíg láttuk őket a vonatból.

Az az ige zsongott a fülünkbe: „Hirdessétek alkalmas, és alkalmatlan időben az Úr szavát!” Hát mi ezt tettük, és mindig megáldotta Isten igyekezetünket. Jó volt az Ő szolgálatában állni és hasznosnak érezni magunkat, az Ő országáért való munkálkodásban.

18

Az első mosógép

1960-ban már négy éve egyedül neveltem gyermekeimet, férjem nyugatra

távozott, mi pedig éltük szegényes, de lélekben nagyon gazdag életünket. A gyermekeim szépen nőnek, én dolgozni járok. Nagyon kellett rendszerezni

az időnket, erőnket, hogy minden normális rendben menjen. Nagy gondot jelentett a heti nagymosás, szerettem volna nagyon egy mosógépet, ekkor már a baráti körben szinte minden családnak volt. Láttam, hogy mennyire megkönnyíti az életüket. Elérhetetlennek tűnt a számomra, hogy vegyek, hiszen az 1250 forintos fizetésből nem telt az 1600 forintos mosógépre. Titokban ezért is imádkoztam, ha lenne rá mód Istenem, valahogy rendelj ki számunkra egyet.

Akkoriban húzták a háború után jegyzett békekölcsönöket. És íme, ismét meghallgatott Isten. Az egyiknél nekünk is kihúztak 1650 forintot. Kitelt belőle a mosógép, sőt még a hazaszállítás is. Ez aztán ismét kézzelfogható Isteni ajándék volt. Köszönöm Istenem, hogy még az ilyen gyakorlati dolgokban is meghallgatod a Hozzád forduló gyermekeidet.

Édesanyánk gyógyulása*

1960. tavasz Drága édesanyám, aki ekkor 54 éves volt és már két éve nálunk lakott

Litéren, súlyos beteg lett. A veszprémi kórházba kellett vinni és ott megállapították, hogy nagyon előrehaladott bélrákja van. Orvosai véleménye: bár megoperálják, de számítani lehet arra, hogy néhány hónap múlva vége az életének. Elsötétült körülöttem a világ. Fájdalmamban megint csak az én Istenemhez fordultam nagy bizalommal és könyörgéssel.

Két testvéremet mozgósítottam, (ők ekkor már Németországban éltek), hogy mondassanak miséket anyánkért, én pedig itthon imádkoztam, könyörögtem szüntelenül az életéért.

Nehéz hetek következtek ránk. Egyik reményét vesztett napon szédelegve roskadtam le a kórház kápolnájának padjára és sírva könyörögtem gyógyulásért. Hosszú sírás, könyörgés után menni készültem, s könnyeimen keresztül felnéztem a kápolna oldalfalán lévő freskóra. Szinte fényárban láttam, amint az Úr Jézus a naimi ifjút feltámasztja és visszaadja egészségesen az anyjának.

Ebben a pillanatban ujjongás és hála töltötte el a szívemet. Megértettem az üzenetet. Meg fog gyógyulni az anyám. Nagy békességgel a szívemben mentem haza. S valóban megtörtént a csoda! Két hét múlva teljesen meggyógyulva vittem haza anyánkat.

Hat hét múlva, amikor kontrollra mentünk vissza a kórházba, az orvos teljesen értetlenül állt az eset előtt, hiszen nyoma sem volt a ráknak. Ezután

* Elhangozott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én

19

még 21 évet élt édesanyánk, elmondta mindenkinek a nagy csodát, de igazán csak én tudtam Istenem, hogy újra a Te végtelen kegyelmed nyúlt bele az életünkbe és a csodás gyógyulás láttán még jobban erősítetted hitemet, a beléd vetett bizalmamat. Mindenért hála és köszönet Istenem!

Otthonunk megnyerése*

1964. nyara A Nitrokémia dolgozóinak lakótelepén laktunk, Litéren. Miután a gyár már

nem tartott igényt a lakásokra, ezért a benne lakók jutányos áron megvásárolhatták, az érték 15%-áért. Ez a mi esetünkben 34.000 forintot jelentett. 7800 forint előleg és 25 évi törlesztés, havi 173 forintjával. Nekem ekkor 1250 forint volt a fizetésem. Álmomban sem gondoltam arra, hogy megvegyük a házat, hiszen a gyerekek nőttek és a ruházkodás, élelmezés is éppen elég kiadással járt.

Nagyon szorongtam otthonunk elvesztése miatt. Ha nem tudjuk megvenni, bizonytalan hogy hová kell költözni. Gabi néni közelében szerettem volna maradni, hiszen a bibliaórák, a közös imádkozások nélkül nem éreztem volna magam biztonságban. Ugyanakkor egymásnak adták a kilincset azok a gyári dolgozók, akik megvásárolták volna a házat.

Ebben a bizonytalan helyzetben újra Istenhez fordultam nagy-nagy bizalommal. És ismét megtörtént a csoda.

Anyai nagymamám 1963-ban meghalt, a battonyai házat nagybátyám eladta, Tatabányára költözött, és anyámnak örökségként járó 7800.- forintot küldött. Az, hogy ez pont ebben a szorult helyzetünkben rendeződött, és pontosan a szükséges pénzt kaptuk, megint csak Te intézted Istenünk.

Az utolsó pillanatban, a lejárati határidő előtt egy héttel, be tudtuk fizetni az előleget, így elhárult fejünk felöl a sötét felhő. Megnyertük Tőled Uram az otthonunkat, és újra csak Téged dicsőíthettünk és imádhattunk gondoskodásodért.

Gyermeknevelési pofonok

Amikor Andika unokám Balatonfűzfőn élt anyukámnál, az ő dédijénél,

hetenként hazautaztam Fűzfőre, hogy segítségükre legyek, a sok kerti munka és a háztartással járó fáradság enyhítése érdekében. Andika 1972-1976-ig élt Dédinél. Nekem csak úgy volt kerek a hétvége, ha együtt voltam velük és segíthettem nekik.

Andika nagyon jól érezte magát ott a vidéki életben, de az iskolában a tanulás nagyon gyengén haladt. Rengeteget foglalkozott vele anyu is, de a

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én

20

hétvégeket én vettem kezembe a leckefelmondást, írást, olvasást. Bizony gyakran a kezem is eljárt, ha láttam, hogy figyelmetlen, és minden érdekli, csak az éppen aktuális lecke nem.

Így azután, amikor vasárnap este otthagytam őket, felülvén a vonatra, nagy kimerültségemben, lelkifurdalások között utaztam végig a két és fél órát. Elégedetlen voltam magammal, hogy türelmetlenül tanultam a gyerekkel. Pedig mindig fogadkoztam, hogy most elnézőbb leszek. Sajnos nagyon ritkán sikerült.

Aztán ez az időszak is elmúlt. Andikám felnőtt, elvégezte az iskolát, férjhez ment, három szép gyermeket szült, komoly családanya lett belőle. És mit tesz az idő. A távolság, a szigorú tanulások és itt-ott a nyaklevesek emléke megszépült az én kicsi Andikámban. Ha névnapomra vagy születésnapomra levelet ír, nem győzi köszönni a sok-sok gondoskodást, együtt tanulást, mondván, hogy a sok szépet és jót, amit tanult, mind-mind nekem köszönheti. És csupa hála és köszönet csendül ki szívéből, a gyerekkori emlékek nyomán.

Hát ez nekem nagyon jól esik, de csodálatra ösztönöz, hogy a gyerekben csak az maradt meg, amit tényleg tiszta, szerető szívvel akartam neki adni, s a rosszat, a fenyítést már rég elfelejtette.

A szeretet sugárzása

Valamikor a 70-es évek végén, már ekkor Pesten laktunk, egyik kora estén a

Rákóczi úti Mézes Mackó falatozó kirakatüvegén keresztül láttam, hogy 5-6 fiatalember összeverődve az üzlettér közepén, valami harsány, lehetetlen viselkedéssel, mindenkit felháborítva, hangoskodik, menekültek mellőlük az emberek. Megálltam és fájó szívvel nézvén őket, mélységes imában kértem Istent, hogy térítse őket a helyes útra, mentse ki őket ebből a pokoli viselkedésből. Még fiatalok, jobb sorsra érdemesek, ne hagyja őket elveszni, hisz az életük boldogabb lehetne.

Ahogyan így imádkozom magamban, egy idegen asszony mellém állt és azt mondja: Asszonyom, magának a lényéből valami csodálatos szeretet sugárzik, teljesen ledöbbentem, amint magára néztem. Mondtam, hogy azokért a fiatalokért imádkozom, akik ott bent randalíroznak. Meghatódva és nagy szeretettel búcsúztunk el egymástól és én rádöbbentem arra, hogy ha ez az idegen így felismerte bennem imádkozó lelkületem, akkor Te Uram, Istenem biztosan meghallgattad kérésemet, s egyszer kimented azokat a fiatalokat a fertőből. S talán az én imám is besegít a mentésükbe.

Köszönöm újra a meghallgatást, Istenem.

21

A dudor

1982-ben egy üzemi konyhát vezettem (akkor éppen a budapesti TAXI

konyháját). A dolgozói létszámunk 6-7 fő, ha mindenki munkaképes volt és bejött dolgozni. A szakácsnőm megbetegedett és vagy két hónapig nem számíthattam rá. Az ő feladata volt, hogy a húsadagokat szinte mértani pontossággal egyforma szeletekre vágja. (Az ellenőrzés szempontjából ez volt a legfontosabb, hogy a szeletek egyformák legyenek.) Egyik segéderő sem volt rá képes, hogy ezt a feladatot ellássa, ezért rám hárult a húsfelvágás nagy és felelős munkája.

Szépen belejöttem, és a napi 6-700 adagot mintaszerűen szeleteltem egyre jobban, közmegelégedésre. Így ment ez heteken keresztül, de a kezem – miután nem volt szokva ilyen erős fizikai munkához – teljesen eldeformálódott az erőltetéstől és egy tarkabab nagyságú izomkidudorodás képződött a csuklóm felső részén a mutatóujj irányába. Iszonyatosan fájt, szinte fogni is alig tudtam. És még nem volt vége a megerőltető munkának, hiszen a szakácsnőm továbbra is beteg volt, hivatalból segítséget pedig nem kaptam.

Nagyon el voltam keseredve, mindennapi könyörgéssel tudtam csak elvégezni munkámat. Ráadásul még kétnaponta a fivéremhez is jártam gépelni. Ő agyérgörcs miatt jobb oldalára béna volt, s miután egyedül élt, csak rám számíthatott; hiszen csak az én segítségemmel tudta ellátni újságírói munkáját. Nagy fájdalommal a kezemben, de hősiesen mentem és segítettem rendszeresen.

Néhány hét múlva, gépelés közben, egyszer csak észrevettem, hogy a kiálló dudor kezd visszahúzódni. Szinte fájdalom nélkül ment végbe ez és mi ledöbbenve álltunk fivéremmel a jelenség előtt. Térdre borulva köszöntem meg Istenemnek az újabb csodás gyógyulást. Azonnal ez az ige jutott az eszembe: „Aki életét adja másokért, az megmenti életét.” Ámen.

A szeretetotthon

Drága Gabi néni barátnőm 1988-ban 82. életévét taposta, sajnos már

alkalmatlanná vált önmaga ellátására. Nagy gondot okozott az elhelyezése, de mindenképpen meg kellett oldani, mert félő volt, hogy végzetes baleset áldozata lesz. Tájékozódtam a budapesti szeretetotthonokban való elhelyezhetőségről, de nagyon elutasító válaszokat kaptam, vagy olyan magas árat kellett volna fizetni, amellyel nem bírtunk.

Ismét imával fordultam, nagy hittel és odaadással Istenünkhöz. A magunk ereje reménytelennek tűnt. A zuglói szociális osztály illetékeseinél végül kaptam egy olyan biztatást, hogy foglalkoznak az ügyünkkel és majd értesítenek, ha lesz valami lehetőség. Ekkor kellett az igazi imahadjárat, nagy remények közepette ostromoltuk Urunkat a segítségért.

22

És akkor jött a „csoda” egy levél formájában, mely arról tájékoztatott, hogy Újpesten most készült el egy modern, csodálatosan szép szeretetotthon és még toborozzák a beutaltakat, mert nincs ki a létszám. Hát ennél nagyobb és jobb hír nem jöhetett volna tőled, Istenünk. Azonnal beindult a gépezet, minden elő volt készítve Gabi néni számára. A nyugdíja elég volt a bentlakásra, sőt még maradt is némi költőpénze. Az otthon barátságos, korszerűen felszerelt, állandó orvosi felügyelettel, napi háromszori étkezéssel, igazán megfelelő lakhelynek bizonyult. Hetente kétszer látogathattam drága barátnőmet, és megnyugtató módon ellátva, jó körülmények között tudhattam őt.

Mint mindig, most is Te irányítottad és rendezted el életünk nagy szükségében az ügyeinket. Nagy hálával és szeretettel köszöntük meg naponta ezt az újabb csodát, melyet tettél életünkben. Hála neked Istenünk.

A cipőcske

1980. Tomika unokám 6 éves koráig többször volt nálunk Kőbányán, mint otthon.

Nagyon szerettük őt, és ha csak lehetett elhoztuk. Jött a tél és szerettem volna neki cipőt venni, jó meleget, legalább két párat. Mindig későn végeztem a munkahelyemen, és mire a boltba értünk volna, már bezártak. Aztán kértük együtt Istenünket, adjon lehetőséget arra, hogy megvehessük a cipőcskét. És íme, egyik este, zárás előtt két perccel értünk be a boltba, már minden el volt pakolva, csupán két pár gyönyörű téli cipő állt az állványon, Tomikára várva. Hát ez lett a miénk. Újra volt mit megköszönni.

Utolsó találkozás nővéremmel

1995. karácsonyára nagyon szerettem volna kiutazni drága nővéremhez

Németországba, hiszen ekkor már halálos betegségének utolsó szakaszában járt. November 29-én éppen a születésnapomon operálták agytumorral, tudtuk, hogy csak hetei vannak hátra. Ezen a napon itthon is megéreztem, hogy nincs felgyógyulás a betegségéből. Mint egy intést éltem át a következőt:

Aznap gyalog mentem le a harmadik emeletről és egy nagy hatalmas fekete kutya feküdt a lépcsőházban az 1. számú ajtó előtt. (1943-45-ben ebben a lakásban laktunk.) A nagy kutya bánatosan nézett rám. Én hívtam magammal, együtt mentünk le az utcára. Mai napig sem tudom, hogy került ide a harmadik emeletre egy idegen félelmetesen nagy „szomorú szemű” fekete kutya.

Tehát mindenképpen el akartam utazni nővéremhez, de az útiköltség vonaton sokba kerül, tartalék pénzem soha sem volt, így most sem. Az egyik munkatársam, Györgyike azt mondja:

- Miért akarsz te vonattal menni? Van közvetlen autóbusz járat, amely oda-vissza pont a felébe kerül. Menj azzal.

23

Hát a boldogságom határtalan volt. Utazom!!! Kemény tél volt, egész Európát hó és jég borította, az utak szinte

járhatatlanok voltak, de meg sem fordult a fejemben, hogy nem jutok el nővéremhez, vagy esetleg valami baleset érhet. Rád bíztam magam Istenem, és csodálatos biztonsággal utaztam oda-vissza a szokatlanul rossz útviszonyok között.

Együtt tölthettük az utolsó karácsonyunkat, nagy fájdalommal és részvéttel kellett látnom utolsó vergődését. Még ő bíztatott:

- Nem sírunk, Pancsurkám! Minden rendben van! Hát rendben el is költözött 1996. január 12-én, felvéve az utolsó kenetet,

Hozzád költözött Uram, Istenem. Köszönöm, hogy volt alkalmam utolsó napjaiban találkozni vele.

Szűzanya

A halálosan beteg nővérem megálatogatása alatt a fiánál laktam. Feltűnt,

hogy van a lakásuk halljában egy Szűzanya szobor, amely valami földöntúli szép mosollyal néz rám. Hozzá forduló imáimban könyörgésemben, megnyugodtam, szinte elfeledkeztem nagy bánatomról.

Mielőtt hazautaztam, kértem unokaöcsémet, fényképezze le nekem ezt a Szűzanya szobrot. Amikor 1996 nyarán a sógornője Magyarországra utazott, elküldte vele. De alig indultak el az autóval, mintegy 100 kilométerre az otthonuktól súlyos autóbalesetet szenvedtek, a kocsijuk totálkáros lett. És csodák-csodája semmi bajuk nem történt, még kórházba sem kellett őket vinni, a helyszínelők hazaszállították őket. Néhány nap múlva, amikor kiheverték a megrázkódtatást, repülővel jöttek Magyarországra és hozták nekem a fényképet.

Drága Szűzanyám, megmentetted őket a biztos haláltól, tudtuk mindannyian, hogy a Te védelmed segítette át őket e szörnyű baleseten.

Azóta a fénykép a szobám falán függ és naponta erőt merítek belőle életemhez. Szűzanyám, légy velünk is velük is örökké.

Szemölcsök

Roland dédunokámnak a kezén sok hatalmas szemölcs képződött. A jobb

nagy ujján éppen a belső részen, emiatt írni is alig tudott már. Azonnali orvosi beavatkozásra volt szükség. Szülei vitték orvostól-orvosig, különböző kenőcsöket kapott, de csak nem javult az állapota. Én is elvittem egy budai orvoshoz, az kioperálta ugyan, de néhány hét múlva ismét visszatért és kezdődött minden elölről.

Teljesen kétségbe estünk, mi lehet az oka és vajon mi a megoldás? Elpanaszoltam Mártinak, hogy milyen kilátástalannak tűnik a gyerek helyzete,

24

és íme rajta keresztül Isten újból megsegített. Ismeretsége folytán a gyermekklinika bőrgyó-gyászatára vitt minket, ahol egy nagyon kedves, fiatal doktornővel találkoztunk. Megállapította, hogy egy vírus hatalmasodott el a gyerek kezén, és ezt nem operálni kell, hanem tablettával és valami kenőccsel rendszeresen kezelve – valamint a gyerek lelkében is több szeretet-impulzust kell táplálni – rendbe fog jönni. Megfogadtuk a tanácsot és valóban két héten belül teljesen meggyógyult a gyerek ujja. Nyoma sincs már a szemölcsnek.

Íme, ismét az Isteni csoda. Újra hálával és köszönettel fordulunk feléd segítségedért, hogy e megoldhatatlannak tűnő bajunkban megadtad nekünk azt az orvost, azt a lehetőséget, hogy megszabaduljunk a nyomasztó kétségektől és meggyógyítottad a gyereket. Sőt a gyógyulás nyomán alkalmunk nyílt arra is, hogy a lelkében is tudatosítsuk, Te voltál az orvosa, hozzád kell bajainkban fordulni és kérésünket mindig meghallgatod.

Adj hitet és bizodalmat mindnyájunknak Istenem!

Az írógép

Amikor érlelődni kezdett bennem az elhatározás, hogy emlékeimet,

csodaélményeimet leírjam gyermekeim számára, mindenképpen egy írógépre lett volna szükségem. Ditta lányommal tanakodtunk, hogy karácsonyra közösen meglepjük magunkat és veszünk egy írógépet. Szétnézve az üzletekben, 20-25 ezer forintba került volna. Ennyi pénzt bizony nehezen tudnék áldozni.

Említettem az esetet Mártikámnak, aki azonnal leállított mondván, hogy – Anyu, nehogy vegyél – van nekem kettő is, máris viszem. És hozta is a két gyönyörű kézi írógépet, holott egy is elég lett volna. Könnyek között köszöntem meg Istenem a bőséges áldásodat.

Megtérésem óta is töretlenül él bennem Uram a hozzád tartozás tudata, s ha voltak is közben szárazabb időszakok életemben, a fő irányvonalat soha nem tévesztettem szem előtt. Ma már elmondhatom, hogy nemcsak hitem, de a biztos tudat az Örökkévalóságban, él bennem és ennek biztonságában szeretnék meghalni.

A kereszt∗

Családunkban a legtermészetesebb dolog volt, hogy este lefekvéskor, vagy

iskolába menet előtt, anyánk mindig keresztet tett a homlokunkra, Isten oltalmát kérve életünkre. Tőle tanulván e nemes tettet, én is minden este így fektettem le gyermekeimet. Biztonságot adott lelkünknek, tudván azt, hogy

∗ Ezt a történetet Baranyi Laci barátunk juttatta eszembe, aki szintén részese volt akkor a „keresztelésnek”.

25

jobb oltalmat nem biztosíthattunk volna szeretteinknek. Még felnőtt korban is kijárt a legszentebb jel, Krisztus keresztje a homlokunkra.

1945 januárjában a nagy világégés alatt, a háború eszeveszett tombolása közepette nálunk rekedt fivérem öt barátja, itt a Margit körúton, a kényszerű pincelakásunkban. Innen indultak bevetésre az egyetemi rohamzászlóalj katonáiként minden reggel harcolni. Mentek kiképzetlenül, a jól felfegyverzett orosz hadsereg ellen. Nagy szívszorongással és imáink kíséretében indítottuk őket, s anyánk rendszeresen tette a kereszteket „fiai” homlokára. Egy saját, és öt vendégfiú indult minden reggel a halál felé, a bizonytalanságba. Sok erőt adott nekik is, nekünk is ez a hitből fakadó útravaló.

Egyik alkalommal sebtében rohantak a fiúk, elmaradt a keresztelés. Este két fiú karlövéssel tért haza és egy sajnos haza sem tudott jönni. Ott maradt az út közepén, a golyózápor szíven találta és meghalt. Koós Laci volt ez a szegény, százszor elsiratott barátunk. Éreztük, sőt tudtuk, hogy az elmaradt útravaló következménye ez a tragédia.

Pár nap múlva – félve az elkéséstől – rohanva indult volna „maradék” három fiunk, de Édesanyám visszaparancsolta őket és mélységes szeretettel Isten oltalmára bízva őket, homlokukra rajzolta a védő keresztet. És este, amikor hazatértek – remegve az átélt izgalomtól és félelemtől – szívszorongva mesélték, hogy mintegy 15 méterrel az orruk előtt csapódott be egy akna szörnyű pusztítást végezve az út burkolatában. Ha akkor anyukánk nem hívja vissza őket, hogy a keresztet a homlokukra rajzolja, hát bizony éppen a becsapódó akna kellős közepébe értek volna mindhárman. Ez a néhány pillanat, amelyben visszatartotta őket volt szükséges ahhoz, hogy életben maradjanak. Ez mindannyiunk számára örök emlék maradt. Ötvenöt év telt el azóta, de ma is elevenen él lelkünkben.

Köszönjük jóságos Istenünk, a keresztbe vetett hit erejét!

Újabb csoda cipőgondunk megoldásához

A nagyobbik unokám Andika, Vecsésen él szép családjával. A harmadik

gyermekével volt otthon GYES-en, de ahogy a kislány két éves lett, úgy határozott, hogy visszamegy dolgozni régi munkahelyére. Sokba kerülnek a gyerekek, a két nagyobbik iskolás, a férje keresete kevésnek bizonyul, közben az építkezést is be kellene fejezni, szóval mindenképpen szükség lenne az ő keresetére is, hogy ne szenvedjenek szükséget. Mint minden családban, náluk is a gyerekek öltöztetésére kell először gondolni, majd csak ezután lehet szó a szülők felruházkodásáról. Summa-summarum, a munkába járáshoz elegendő utcai cipőre lenne szükség, hogy minden időjáráshoz tudjon rendesen öltözni.

Istenem, hogyan tudnék segíteni rajta? Nem hagyott a gondolat nyugodni. A cipőárak egekig érnek, de még a piacokon is az elfogadható lábbeliért 3-4 ezer forintot kérnek. És egy párral semmire nem megyünk. Nagyon kértem Isten

26

segítségét, hogy mutasson utat egy megoldás felé. Mindenképpen segítenem kell rajta, de az anyagi lehetőségeimet meghaladják az árak.

És ismét itt a hatalmas csoda! Történt ugyanis, hogy egy nagyon jó ismerős néni – akivel baráti viszonyban vagyok – egyik nap szégyenlősen fordul hozzám, szinte alig meri közölni szándékát. Bíztatom, hogy csak beszéljen nyugodtan, miben segíthetek?

Azt mondja: néhány hónapja ment külföldre a lánya és évekig nem jön haza, az itt maradt holmik között – szinte teljesen új állapotban – van egy csomó cipő, csizma. Nem akarja tartogatni, ha meg nem sért vele, menjek át, nézzem meg, és ha tudom használni őket, hát vigyem el.

Majdnem megállt a szívverésem a boldogságtól. Minden cipő, csizma 39-es méretű volt. Az egyik szebb, mint a másik. Hat pár gyönyörű cipő és egy pár bőrcsizma, szinte alig használt. Hát én bizony nagy hálálkodások közepette összepakoltam a gyönyörű ajándékot, és elvittem az én cipőtlen drága unokámnak. Egytől-egyig passzolt a lábára! Mennyei boldogságban úsztunk. Hiába akartam honorálni a gazdag ajándékot, egy fillért sem fogadott el a néni.

Azóta is csak imádkozom értük, hogy áldja meg őket Isten és adjon ezerannyit nekik.

Köszönet újra és újra Istenünk, a szerető gondoskodásért.

A mosógép

Amikor 27 éves koromban teljes szívvel befogadtam az Úr Jézust életembe,

nagyon megszerettem azt az igét, hogy „ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, mindazt megadja az Úr, amire szükségetek van”, csak forduljatok Hozzá bizalommal. Szinte ebben a szellemben éltem ettől kezdve minden napomat és minden nap meg is kaptuk a szükséges eleget.

Mindenkinek bátran mondhatom, hogy a legjobb befektetés az élethez a feltétlen bizalom és hit Isten szerető gondoskodása felé.

Most, hetven évesen, visszatekintve életemre megállapíthatom, hogy számtalan gondoskodó csodát éltünk meg családommal, és minden alkalom közelebb vitt bennünket Istenhez. Új erőt kaptunk naponta az élethez. Erős indítást érzek ahhoz, hogy minden eseményt, minden csodát megírjak, ami megtörtént velünk, hogy hálás szívvel, köszönettel adózzak szerető Istenünknek.

A sok-sok gazdag gondoskodás közül most azt írom le, amikor váratlanul teljesült egyik régi vágyam, automata mosógépet kaptam.

Rakosgattam szerény nyugdíjamból félre a legalább hetvenezer forintba kerülő automata mosógépre a forintokat. Csak álmodoztam róla, hogy ha majd meglesz rá a pénz, milyet vegyek, hogy el is férjen a fürdőszobában, jó, megbízható legyen, és tartson ki életünk végéig.

Aztán egyik alkalommal meglátogatott középső unokám, Mónika. Sok szép dologról beszélgettünk, mint mindig. Jó együtt lenni, egy kicsit felüdülni

27

egymás társaságában. Elmondtam szívem nagy vágyát, hogy már hónapok óta rakosgatom a forintokat egy szép, komoly automata mosógépre, mert egyre nehezebb a régivel való mosás, nehéz cipelnem a vizet, külön kell öblíteni, centrifugálni, szóval nehezen bírom ezt a munkát.

Erre megszólal az én drága kis Mónikám, hogy pontosan egy ilyen, általam elképzelt mosógép szabadult fel az anyósa háztartásában, mert ők újat, nagyobb teljesítményűt vettek, és szinte nem is tudják, mit tegyenek a fölöslegessé vált géppel. Ha elfogadom, akkor elhozzák és nagy szeretettel nekem ajándékozzák.

A boldogságtól a könnyeim is kicsordultak. Persze, hogy elfogadom, hiszen ez olyan nagy segítség nekem, amit elképzelni is alig tudtam. Hozták is hamarosan, beszereltettem, és azóta ezzel mosok, csodálva pontos, tökéletes működését. Hálát adok minden alkalommal Istennek, és köszönetet mondok Mónikámnak, hogy rajta keresztül ismét ilyen nagy csodát élhettem át.

Ez is, mint eddigi gondoskodásai Istennek, mély hálára kötelez. Köszönöm Uram!

Isten markában

Számtalanszor átéltem, hogy Isten tenyerére vett és gondjaim, szorongásaim

egyszerre megszűntek, minden elrendeződött körülöttem. Ennek a felfoghatatlan isteni szeretet-megnyilvánulásnak az átélése során mindig nagyon boldog érzés kerített hatalmába.

Azonban – gyarló ember lévén – nem egyszer azt is átéltem, hogy rossz lépéseim nyomán Isten markába kerültem és bizony keserves árat fizettem bűneimért. Okulásul elmesélem a következő történetet.

1999. december 19-én nagy ajándékcsomaggal, szeretettel és örömmel indultam dédunokáim meglátogatására Vecsésre. Már láttam magam előtt a gyerekek örömét, amint a dédi ajándékait bontogatják. Nagyon meg voltam magammal elégedve…

A kispesti távolsági autóbusz állomásra érve – mivel tudomásom szerint még fél óra volt a busz indulásáig – nem álltam ki a hidegre, hanem behúzódtam a metróállomás egyik szögletébe és vártam. Csomagjaimat egy vasrács tetejére támasztva egyensúlyoztam, hogy könnyebb legyen. És ahogy itt és így állok, mellém vágódik egy 45 év körüli hajléktalan férfi – cigaretta a kezében – és nagy világoskék szemében a könyörgés tekintetével szótlanul néz rám. Én teljesen rezignáltan – felmérve az ő helyzetét a cigivel és a magam felcsomagozott, pénzkeresésre képtelen kezemet – magyaráztam neki, hogy lássa be, képtelen vagyok ilyen teherrel bármit is tenni. Különben is, mindig megszánom a kérőket, rendszeresen adok, rendszeresen jótékonykodom, de most nem tudom ezt megtenni, mert nagy gondot okozna a pénz előkeresése.

Megértette, és elment, még jó ünneplést is kívánt az egész családomnak. Hát ez a jókívánság nagyon mellbe vágott! Én nem akartam kényelmetlenkedni a

28

pénzkereséssel, ő pedig ilyen nyílt, megértő szeretettel jó ünneplést kíván nekünk. Keserű gondolatokkal elindultam a megálló felé. Még út közben újra elém áll egy idősebb asszony és kért néhány forintot. És én újra csak mondom, hogy hagyjon békén, nincs pénzem.

Szinte menekülve siettem a buszmegállóhoz. S akkor látom, hogy a vecsési busz már elment, csak másfél óra múlva jön a következő. Teljesen elvesztettem a talajt a lábam alól. Képtelen vagyok itt másfél órát rostokolni. Valami megoldást ki kell találnom. Döntöttem! Elmegyek a repülőtéri busszal Vecsés határáig, és onnan taxival fogok tovább utazni. Így is tettem. Mentem én a csomagokkal és a nagyon nehézzé vált szívemmel. Tudtam, hogy a viselkedésem a szívtelenségem eredménye az a tortúra, de már benne voltam, húztam is a nyakamat az én Istenem előtt. Büntessen csak, megérdemlem, de az irgalmát ne vonja meg tőlem.

1800 forintot fizettem a taxiért. Mire a gyerekekhez értem már nem volt bennem felhőtlen az öröm. Állandóan előttem volt a nagy világoskék könyörgő szempár. Úgy szerettem volna visszacsinálni, megajándékozni pénzzel, élelemmel, de ez már nem volt lehetséges. Ez a hajó elment, viselnem kellett az ódiumát.

Hazatérve, este kinyitom a bibliámat, hogy imádkozzam, és mit üzen nekem az én Istenem: „Akiket szeret, azokat megdorgálja az Úr.” (Példabeszédek 3:12)

Bűnbánó szívvel köszöntem meg a fenyítést, s azt is, hogy mindezek ellenére mégis szeret. Köszönöm Istenem.

Találkozás Isten országával

1956 közepén, talán május vége lehetett – anyósommal és két kislányommal

voltam otthon – bekopogtatott Gabi néni, a falu orvosának felesége. A temetőből jött visszafelé, nagyon megszomjazott és mint mondta, rendkívül erős késztetést érzett, hogy pont hozzánk térjen be szomját oltani. Valami földöntúli lelkesedéssel és erővel beszélt nekünk a bibliáról, az úr Jézusról és főleg Papini Krisztus történetéről.

Ittuk minden szavát, nem akartuk abbahagyni a beszélgetést. Ekkor éreztem meg, hogy van egy másik világ, amelyet én csak a gyermeki imák és általános vallási fokon ismertem, de mindig éreztem, hogy ezt nagyon komolyan kell venni és azt is tudtam, hogy a szívem, lelkem teljesen átformálódott e beszélgetés során. Egyre többet akartam tudni. Rendszeresen jött Gabi néni és beszélt-beszélt áttüzesedett lélekkel. Rólad Uram, nem is lehet lagymatagon beszélni, csak a Szentlélek tüzével, lelkesen.

El kell mondanom, hogy ezeket a beszélgetéseket megelőzően férjemmel már évek óta nem voltunk összhangban. Ő kártyázott, barátnőket tartott és én egyre fájdalmasabb szívvel éltem a megcsalt, kijátszott feleségek életét. És ekkor jött a csoda, mert Te Uram, Istenem pontosan ebben az elesett állapotomban nyúltál

29

le értem és hoztál örömet, lelkesedést, boldogságot az életembe. Elviselhetővé tetted számomra azt is, amikor férjem 1956. december 19-én végleg elhagyott bennünket. A Te erőddel Uram mindent kibírtam, nem omlott össze az életünk. Szárnyaidra vettél bennünket és megmentettél az Örökélet számára. Mert biztosan tudom, hogy nekünk már ott és akkor elkezdődött az Örökélet.

Ez volt az igazi megtérésem, Istenhez fordulásom időpontja. Ettől kezdve egyik csodát a másik után éltük át. Minden, ami körülöttünk történt, csodának számított, mert lelkünk valami fenséges fényben ragyogott. Nem éreztük magunkat elesettnek, pedig közben nagy bánatok is értek.

Férjem nyugatra távozása, a pénztelenség, a máról-holnapra élés, a betegségek ellenére, töretlen hittel és lelkesedéssel, szinte vidáman éltük életünket. Ahol csak tudtam beszélni Rólad Istenem, mindenütt áradoztam szeretetedről, hirdettem Igédet, Gabi nénivel karöltve egész kis missziót végeztünk a faluban és én a munkahelyemen is.

Nagy boldogság volt beszélni Rólad. Szinte úgy éltük át ezt az időszakot, mintha szárnyaidra vettél volna bennünket és angyalok seregével csak a mi életünket óvtad, segítetted.

Naponta éltünk át apró csodákat, ilyen volt az, amikor Mártikám az udvaron játszott egy nádvesszővel, amit a szájába vett. Szaladgálás közben elesett és a nád átszúrta a torkát. Az orvos véleménye szerint 2 milliméter hiányzott a halálos sebesüléstől. És Uram, Istenem, Te azt a 2 millimétert is számon tartottad. Megmentetted kislányunkat.

Ilyen csodálatos adomány volt az is, hogy Dittának olyan üzleti érzéket adtál már kicsi korában, hogy az évek óta összegyűjtött Tolnai Világlapját – amit anyósom elköltözése után hátrahagyott – az egész faluban széthordva eladogatta. Jó áron megvették és mi ebből a jövedelemből éltünk hetekig. Így védtél Uram, az éhezéstől, a kétségbeeséstől. Emberi szemmel nézve szegények voltunk, de a Te szereteted és gondoskodásodat bírva minden nap megkaptuk a szükséges eleget.

Már megtérésem kezdetén egyre többször megtapasztaltam a tanult igék valóságát. Például, amikor azt tanultuk: „Ne aggodalmaskodjatok, hogy mit mondjatok bíráitok előtt, majd a Szentlélek megtanít a válaszra”. Így történt ez szó szerint, amikor a litéri iskola tanárijában napokon keresztül gépeltem Gabi néni férjének, Feri bácsinak a külmisszióban végzett munkáinak levelezéseit, az orosz tanár fölém hajolva rám ordított:

- Hát te mi az Istent gépelsz itt!? - Azt! Válaszoltam a legnagyobb lelki nyugalommal. Ezzel megszakadt részéről a számonkérés. Ennyi...

Bölcs eligazítás az élethez

Mécs László Májusi legendájából a jótékonykodásra tanítottál, Istenem. Egy

koldus előtt állván keresgeti a garasokat, s megszólal benne Jézus hangja:

30

„.... Mit számolgatsz oly kínos bölcsen? Mikor kértél, hogy szíved megtöltsem .... Boldogsággal, s balzsam kellett kegyszer, anyád csókját számoltam csak egyszer? ... Megszámoltam a sok szívet, ember, Mely feléd nyílt, mint tulipántenger? Megszámoltam cseppenként a vérem, Mely kifolyt, hogy élhess hófehéren S boldogsággal szívedet megtöltse? - Te meg számolsz, mint garaskák bölcse...”

De az emberiség számára legnagyobb útbaigazítást az életre vonatkozóan

szent Ágoston Vallomásaiból tanultam meg, melyet a 15 éves Adeodátus, Szent Ágoston fia mondott ki, amikor megkérdezte tőle az apja: „Ki az, aki igazán szereti Istent?” és a válasz:

„Az szereti igazán Istent, aki mindig reá figyel és egyedül csak Hozzá ragaszkodik.”

Szent Ágoston édesanyja, Mónika kinyilatkoztatja ugyanebben a könyvben: „Minden ember bírja lelkében Istent, csak egyik barátként, a másik

ellenségként.” Hát ilyen gyöngyszemek formálták évről-évre lelkemet és vittek egyre

közelebb Istenhez.

Litér

1955.

Kedves emlékeim közé tartozik a következő esemény is. Az ott élő fiatalság

saját szórakoztatására önképző kört alakított, kaptunk egy nagyon rendes szakképzett rendezőt is, Peress József személyében.

Nagy fába vágtuk a fejszénket. Heltay Jenő: A néma levente című darabját adtuk elő. Félévig tartottak a próbák, de fáradhatatlanok voltunk a készülődés alatt. Én játszottam Ziliát, a női főszerepet, férjem Beppót. Úgy éreztük, hogy nagyon jó. lendületes előadást sikerült összehozni.

Eljött a bemutató napja. A főpróbát az iskolások számára rendeztük meg. Az én gyermekeim is ott voltak az előadáson, Ditta 2. osztályos volt akkor, Márti pedig öt éves és az egyik tanár ölében ült. Folyt az előadás szépen, rendben. Amikor odaérkezett a történet, hogy Ziliát a bakó le fogja fejezni, Ditta lányunk nagy zokogásban tört ki. A tanár ölében ülő öt éves Márti rászólt az előadás közben: Ne sírj, te buta, nem halhat meg, hisz tudod, hogy tegnap is hazajött anyukánk!

Vagy egy másik esemény. 1957 tél. A gyerekek hóembert raktak az udvaron.

Szépen sikerült, gyönyörködtünk benne mindnyájan.

31

Talán két napig tartott a hideg tél, harmadnapra felmelegedett az idő, a büszke hóemberből egy hatalmas víztócsa maradt. Ditta megszólalt: anyu ez olyan volt, mint az apukánk, egy pillanat alatt megfoghatatlanná vált. Pontosan így hagyott itt bennünket. Ekkor döbbentem rá, hogy a nagyobbik gyerek lelkében mekkora űrt hagyott az apjuk távozása.

Legjobb nevelés a jó példa

Mindig vallottam azt az örök igazságot, hogy minden ékesszólásnál többet

ér a tett. Amikor gyermekeimmel már egyedül éltem, nagyon vigyáztam arra, hogy csak jó példát lássanak életemben. Bevontam őket a napi imaközösségbe, igyekeztem bölcs és szeretetben gazdag életben nevelni őket, pótolva nagyrészt apjuk elvesztését, hitre tanítva őket, az életük további, felnőttkori életvitelére.

Nagyon fogékonyak voltak szinte mindenre, kezdték meglátni és megítélni saját ballépéseiket, sőt a felnőttek hibáit is számon kérték.

Ilyen emlékeim vannak ebből az időből: Hat éves Mártikám egyik reggel felébredve így szólt: Azt álmodtam, hogy

kaptunk három szem cukorkát és én elosztottam úgy, hogy kettőt magamnak, egyet Dittának adtam. Ekkor egy kéz a hátam mögül benyúlt az asztalra és az én második szem cukorkámat áttolta Dittának.

Íme, egy másik eset: Ugyancsak Márti jön az iskolából és így szólt: Anyu, mindig van alkalmam hazafele jövet egy-egy öreg néninek segíteni, a

kosarát vinni és mindig várom, hogy valamivel megjutalmazzon, pedig már nagyon szeretnék úgy segíteni, hogy ne várjak érte jutalmat.

Mikor életünk folyamán ilyen megnyilatkozásokat tapasztaltam gyermekeim részéről, éreztem, az égiek is segítenek abban, hogy a szépre-jóra nevelés jobban megfoganjon a lelkükben.

Azt is megtapasztaltam számtalanszor, hogy ha jótékonykodtam valaki felé, ha spontán segítettem, akár anyagival, akár kézi erővel, vagy másért való imádkozással, minden esetben bőséges jutalmat kaptam Istenünktől. Soha nem adtam úgy pénzbeli segítséget senkinek, hogy vártam volna érte valamit, akár Istentől is viszonzást. És mindig azt vettem észre, ha adtam, rövidesen a sokszorosát kaptam vissza valamilyen formában. Minden egyes alkalom örök hálára kötelezett és nagy meghatódottsággal nyugtáztam: Istennek nem lehet adni semmit, hisz minden az övé, de ha szeretettel és együttérzéssel gazdálkodunk, mindig megjutalmaz érte.

A nincstelenség áldása

Mint sok fiatal, 1946 végén én is kipróbáltam a cigarettázást. Nem esett

ugyan nagyon jól soha sem, de miután férjem is, nővéremék is már régen

32

hódoltak ennek a szenvedélynek, én sem akartam lemaradni tőlük. Szívtam rendületlenül, napi 10-15 szálat, a végén már tényleg nélkülözhetetlennek éreztem. Aztán eljött 1956. december 19-e. A férjem nyugatra távozott, keresetünk nem volt, hiszen nem tudtam munkába állni, mert nem volt rá lehetőség. És ekkor a nincstelenség áldott haszna teljesedett be életemen. Akkor egy doboz cigaretta ára 3,50 forint volt, egy kiló kenyér ára 3,60 forint volt!!! Hát egy percig sem gondolkodtam rajta, hogy melyiket vegyem meg. A kenyér kellett, és én egyik napról a másikra – a Te kegyelmedből Istenem – leszoktam a tíz évig tartó dohányzásról. Máig sem bántam meg. Köszönöm ezt a kegyelmet is Istenem.

A szentlélek lángja

1961. kora tavasz Barátnőmmel, Gabi nénivel - átmeneti időre - össze kellett költöznünk. A

férje elvált tőle és mivel szolgálati lakásuk volt, ezért természetes, hogy a férj maradt a lakásban.

Minden estén csodálatos imaközösségben kértük Isten segítségét, védelmét életünk fenntartásához. Amint a gyerekeket lefektettem, sokszor este 10 óra után is, nagyokat sétáltunk a falu utcáin, sokat beszélgetve Gabi nénivel, aki nagy tudású, olvasott ember volt és így bölcsességet, bibliatudományt, általános műveltséget sajátítottam el Tőle.

Egyik alkalommal az alsó utcában lakó ismerősünk, Matild megállított bennünket és ezt mondta: Tudjátok-e, hogy estefelé, amikor lemegy a nap, a házatokat csodálatos fénysugár övezi, már két hete. Először azt hittük, hogy tűz van, de tévedtünk, csak távolból volt ez a látomás és értetlenül állunk a mai napig előtte, mitől lehetett az az égés nélküli tűz?

Összenéztünk Gabi nénivel és azonnal tudtuk, hogy csakis a Szentlélek tüzének látható formája jelenhetett meg a házunk, otthonunk körül. Hiszen naponta hirdettük az Úr Jézus Krisztus szeretetét, jóságát, és próbáltunk sokakat megnyerni a szent ügynek.

Ezzel a jelenséggel is nyilvánvalóvá vált Istenünk, hogy helyes úton járunk, hogy elfogadtál bennünket imáinkkal, igyekezetünkkel és tiszta, érted égő szívünket ismét átmelegítetted.

Hála és köszönet ezért is.

3 szál gerbera

1980. október 26-án édesanyánk vonat-szerencsétlenség következtében

meghalt. Kimondhatatlan fájdalom járta át lelkemet, főként azért, mert lelkifurdalásom volt, miért hagytam őt egyedül hazautazni Balatonfűzfőre.

A temetésnél csak egy könnynélküli mélységes magamba-zárkózás, egy leírhatatlan vágyódás volt bennem, hogy vele menjek én is. Amikor leengedték

33

a koporsót a föld mélyébe, a három gyermeke, Imre, Jutka, Anna nevében három szál gerberát összekötve dobtam utána a sírba. És azt látom, hogy a virágok nem dőltek el a koporsón, hanem - mintha vázába tettük volna - szépen szálegyenesen megálltak a koporsó tetején. Ezt a csodát úgy éltem meg, hogy édesanyám fogta meg a lelkével a búcsúvirágokat, mintegy jelezve, hogy soha nem hagy el bennünket. Köszönettel vette az utána küldött három szál virágot. Nagy fájdalmamban leírhatatlan boldog pillanatokat éltem át, lelkével egyesültem az örökkévalóság bizonyítékaként.

Legyen áldott az Úr neve!

Üzenet az örökkévalóságból

Édesanyám halála miatt – vonatszeren-csétlenség áldozata lett – sokáig nagy-

nagy fájdalom volt a szívemben. Két-három év is elmúlt, amikor oldódott némileg bennem az elvesztésének emléke.

Pontosan a hetedik évfordulón, szinte minden pillanatban átéltem azokat a szörnyű napokat. Imával, elmélkedéssel telt az éjszakám. Hajnali 4 órakor felébredtem és egy kellemes belső (vagy külső) hang – nem tudtam megállapítani – ezt mondta: „Nem kell szomorkodni, nem a bánat, az öröm napja ez, ma született meg az Örökélet számára!” A mennyországban éreztem magam. Ettől kezdve nagy nyugalom és boldog bizonyosság van bennem. Istenem, tudtomra adtad, hogy édesanyámat is felvitted az üdvözültek sorába. Köszönöm Uram!

Az élet könyve

Ha van időm, szívesen olvasok klasszikusokat, regényeket. Így került a

kezembe újra Karenina Anna. Ebben egy alkalommal a kocsisával Lev Tolsztoj szekerén ülve beszélgetnek, s a kocsis az egyik szomszédjukról így nyilatkozik:

- Ez az ember a lelkének él. - Mi az, hogy a lelkének él? - kérdezi Tolsztoj. - Hát úgy, hogy igazságosan, istenesen. Lev Tolsztoj – akinek már sok gondot okozott a helyes életre való térés –

ebben a pillanatban otthagyta a kocsisát, gyalog futott haza, és ujjongva állapította meg, hogy megtalálta az élet értelmét. A kocsisán keresztül szólt hozzá Isten.

Ezután még jobban elmerültem ebben a gondolatban, közelebbi értelmét keresve. És egyik éjjel felébredve, újra ezen gondolkodtam, amikor megszólalt bennem az az ismerős szeretetteljes hang, amely oly gyakran eligazít problémáimban:

Mit jelent az, hogy a lelkének élni? - És itt a válasz:

34

„Cselekedd a jót önzetlenül, aki jót cselekszik, az kegyelemben van, és aki kegyelemben van, annak neve fel van írva az Élet könyvében.” Hát ez ilyen egyszerű! Köszönöm Istenem.

Megvilágosodás

Ha szellemi megvilágosodást kapok a Szent Lélektől végtelen boldogsággal

tölt el. Így volt ez a következő szentágostoni idézettel is: „Azok tartottak Tőled távol Uram, amik nem lennének, ha Benned nem volnának.” Hónapokig törtem rajta a fejem, mit akar ezzel mondani Ágoston?

Egy alkalommal autóbuszon utaztam Veszprémbe Litérről és ismét csak ezen meditáltam. Egyszercsak a napnál világosabban nyílt ki előttem az értelme: A szeretet, a szépség, a jóság, mind Isten tulajdonságai, tehát Benne vannak. Én pedig a bűnök útját járom, emberi sikereket, a bűnt, a pénzt hajszolom, így soha nem találkozhattam eddigi életem során Istennel, mert bennem nem voltak meg azok a tulajdonságok, melyek Istenben. Az Ő lénye és az én életvitelem más neműek voltak. A tűz és a víz nem elegyedhettek össze, mert az egyik kioltja a másikat. Ez a nagyszerű felismerés egész életemre nagy hatással volt. Ma is, 68 évesen sok erőt merítek belőle!

A „szak-angyal”

Nővérem halála után – a végrendelet szerint – el kellett adnom a csepeli

házat és a pénzt a lányának adni. Felmértem a lehetőségeket, mert szerettem volna a maximális összeget elérni, hogy Züzünek minél többet adhassak. Egy évig folyt az eladási tortúra, hirdetések, háznézők sora jött, de semmi eredmény. Nagyon belefáradtam, szinte az erőm is elfogyott a sok gond és a kilátástalanság miatt.

Aztán egy délután férjem olyan műsort nézett a televízióban, ahol kerek asztal beszélgetés folyt egy evangélikus pap, egy zsidó rabbi és a pszichológus Popper Péter között, aki vezette az egész beszélgetést. Én kint tevékenykedtem a konyhában. Egyszer csak figyelmes lettem egy mélyen a lelkembe vágó témára. Azonnal besiettem a szobába meghallgatni a beszélgetést. A zsidó rabbi arról szólt, hogy miért nem hallgatja meg Isten az ember imáját. Szerinte helytelenül kérjük Őt. Példát mondott Jákob létrájáról. Ott az van megírva, hogy angyalok fel- és leszálltak Jákob álmában egy égi létrán. Ez azt jelenti, hogy Jákob körül a szolgálatukat elvégzett angyalok visszaszálltak az égbe és újabb angyalok jöttek neki szolgálni. Tehát ennek az a tanulsága, hogy Istenünktől egy megfelelő tudással rendelkező angyalt kell kérnünk, aki abban a helyzetben biztos segítséget tud adni.

Hát ezt azonnal megértettem és kilenced imádkozásba kezdtem. Két héten keresztül nagy odaadással kértem Istent, hogy küldjön egy „szak-angyalt”, aki segít a ház eladásában, mert úgy érzem, hogy már erőm végső határán vagyok.

35

Nem tudom teljesíteni elhalt nővérem végső akaratát, hogy gyermekének a ház árát eljuttassam.

És íme, a kilenced végére újra megtörtént a csoda! 1997. március 6-án komoly vevő jelentkezett, az árat is megadta érte, amelyet elgondoltam és négy nap alatt lebonyolítottuk az egész adás-vételt. Szinte álomszerűen peregtek az események, alig győztük energiával.

Lezajlott Isten kegyelméből az egész. Szigorú böjtöt tartottam azon a napon, amikor befejeződött, így köszöntem meg Istennek a csodát, amelyet újra véghezvitt az életemben. Azóta is naponta hálát adok az égieknek, hogy segítségemre voltak.

Hogy imám meghallgatást nyert, hálásan köszönöm Istenem.

A „nemszeretem” üzenet elfogadása

Amikor hitre jutottam az én drága Gabi nénim által, nemcsak értelemmel

kerültem közelebb Istenhez, de a szívem olyan többlet-boldogságban részesült, hogy az előző életemhez képest, szinte felmérhetetlenül több, gazdagabb lett az életem. Bölcsességet, békességet, bátorságot kaptam az élet minden területén. Ha megpróbáltatás ért, azonnal ráéreztem, hogy hol rontottam el, és szinte mindig helyre tudtam hozni, bűnbánattal az életünket.

Nagyon sokszor megszólalt bennem Isten hangja, eligazítása, hogy mi a megoldás az adott esetben. Ezért külön nagyon jó megtért embernek lenni. A kapcsolatunk az égiekkel minden más kincsnél többet ér, amit az anyagi világ nyújtani tud.

Le kell írnom, hogy a harmadik házasságomban, férjemmel nagyon nehezen tudtunk közös nevezőre jutni. Bár ő is vallásos ember (ezért is mentem hozzá, miután megözvegyültem), mégis az én hitem a hívő életről sokkal mélyebb odaadást és kötelességet jelentett az övénél. Nagyon is meg voltam elégedve hozzáállásommal, mindenképpen szerettem volna átformálni őt, az én felfogásom szerinti „hitéletre”. Évek kellettek ahhoz, hogy megértsem, nem biztos, hogy jól csinálom kettőnk kapcsolatának alakítását. Sokat sírtam, keseregtem, tudtam, hogy többet kellene kihoznunk mindkettőnkből, de elfeledkeztem a leglényegesebbről, hogy csak szeretettel haladhatunk előbbre.

Egyik alkalommal férjem családi sírjánál, egyedül maradtam, amíg ő vízért ment. Nagy keserűen és könyörgéssel, az édesanyjához fordultam imával: beszéljen már a fiával, hogy változzon meg, segítse őt, hogy megértse a házasságunk így zátonyra fut. Meg is kaptam tőle a választ, a lelkemben szinte hangosan így szólt: „Szeresd jobban Kálmánt!” Először teljesen felháborodtam, hiszen nem ezt a választ vártam, valami olyant, hogy jól csinálod, majd jobban odafigyelek rá, de nem, én szeressem jobban!?

Mégis elfogadtam, s ettől kezdve csak azért imádkoztam Istenhez, hogy adjon a szívembe több és több szeretetet, hogy megérezze ezt férjem is, én tényleg Isten útját akarom járni halálomig, de most már vele.

36

Bevezető a Miatyánk elé

Megtanultam már egész kicsi gyermek-koromban, hogy adódnak az élet

során olyan helyzetek, amikor egymagam állok szemben, tanáraimmal, főnökeimmel, felelősségre vonóimmal, és nem mindegy, hogy milyen felkészültséggel. Minden feladatot jó lelkiismerettel kell megtanulni, elvégezni, akkor meg tudok állni majd az én kegyelmes Istenem előtt is. Nyitott füllel, szemmel jártam életutamat, minden okos dologra felfigyeltem, mindenből tudtam tanulni. Így a helyesen elvégzett imát is Shakespeare Hamlett-jéből tanultam meg: Nem hat az égig a szó, ha nincs mögötte gondolat! És így igyekeztem elmondani minden imámat, kérésemet.

Elmélkedés a Miatyánkról

Biztos vagyok abban, hogy az emberiség nagy része a leírt imákat,

– így a Miatyánkot is – csak gépiesen, szinte gondolkodás nélkül „szövegeli”. Egy elhadart esti imával letudja az egész napi kötelezettségét Teremtője felé.

Bevallom, én is elég felületesen mormoltam évtizedekig az Úrtól tanított imádságot. Úgy éreztem, hogy a gépies szöveg után – ha saját szavaimmal imádkozom, bajaimat elsorolom, kéréseimet előtárom, majd köszönetet mondok mindenért – eleget tettem az Istennel való kapcsolatom fenntartásáért.

Aztán néhány évvel ezelőtt (most 70 éves vagyok) egyik alkalommal a Bibliában lángbetűkkel állt elém a jézusi tanítás. „Ti pedig így imádkozzatok: Mi Atyánk!…”

Szívem-lelkem beleremegett már a megszólításba is. A világ teremtőjét, fenntartóját, éltetőjét én a kis porszem, a gyarló emberke „Atyámnak”, „Édesatyámnak”, „Apácskámnak” nevezhetem. Megszólíthatom, és Ő nem ráz le magáról, nem utasít el, hanem figyel rám, átmelegíti a szívemet magához ölel.

Gondoljuk csak el, ha itt a földön egy magas rangú ember felé kell tiszteletet tennünk, milyen szorongás, félelem, drukk van bennünk. És a Mindenség Urát én személyesen, minden ceremónia nélkül megszólíthatom! Megállhatok előtte!

Ahogy többször elolvastam a leírt imát, egyre jobban átmelegítette a szívemet. Minden sora új értelmet kapott a lelkemben. Minden szava lelkem mélyéig hatolt és megkeresve, felfedezve a mögöttes értelmet, határtalan boldogság kerített hatalmába. Hát ennél nagyszerűbb, tökéletesebb könyörgést, kitárulkozást Istenünk felé, a legcsiszoltabb elméjű emberi agy sem találhatna ki. Egyszerű és mindent magába foglaló értelem van benne.

Meggyőződtem arról, hogyha tiszta szívvel, odafigyeléssel mondom el a Miatyánkot, akkor már minden saját gondolat felesleges. Ezért mindenkinek mondom, aki olvassa elmélkedésemet, mielőtt elkezdi az imádkozást, lélekben mosakodjon be, és tiszta szívvel szólítsa meg a Teremtés Urát. Megtapasztalja ima közben, hogy mindent elmondott, ami a személyes édesatya felé

37

elmondható és ezután nyugodtan várhatja a visszasugárzó isteni áldást, segítséget egész életére.

Soha ne menjen le a nap anélkül, hogy a Miatyánkot értelmesen és tiszta szívvel elmondjuk!

…aki a mennyekben vagy…

Ízlelgessük a Miatyánk következő sorait rendre, keressük a mögötte

fellelhető értelmet, jelentését. Szinte elérhetetlennek tűnik számunkra Istenünk, ha valóban csak a

mennyekben lakozna. Szent Ágoston édesanyjától, Mónikától tanultam, hogy minden ember bírja Istent, csak az egyik barátjaként, a másik ellenségként. Tehát ha elfogadjuk, hogy bennünk is lakozik a Teremtő Isten, akkor már csak arra kell törekednünk, hogy barátként létezzen bennünk.

Ez nagyon bíztató és ugyanakkor hatalmas felelősséget is jelent, mert az Isten jelenlétének minősége bennem, nagyrészt rajtam múlik. Istenünktől kapott szabad akaratunk folytán módunkban áll gátat vetni Isten kiáradó szeretetének. Ugyanis csak az ember képes az összes teremtmények közül arra, hogy szembe szálljon Isten akaratával. És Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön, hogy minden ember visszatérjen az Örök Hazába. De az is igaz, hogy egy embert sem akar erőszakkal belekényszeríteni az üdvösségbe. Ezt jelenti a belénk oltott emberi szabad akarat. Szabad akaratomból elfogadhatom Istentől felkínált szerető gondoskodást, és szabad akaratomból vissza is utasíthatom azt.

Ha barátként bírom szívemben Istent, akkor kiteljesül az életemen az Ő üdvözítő akarata, ha viszont ellenségként bírom Őt, akkor sajnos önmagamat rekeszthetem ki az Isten Országából.

Mindezt átgondolva, imámban nyugodtan mondhatom úgy, hogy aki a mennyekben és a szívemben vagy. Dédelgessük, melengessük a szívünkben lévő Istenünket. Legyünk jó barátságban vele. Nem fogjuk kárát látni. Ebből a személyes jó barátságból csodálatos isteni erő árad ránk, amely felvértez bennünket minden kísértésben az elbukás ellen.

Köszönjük meg naponta Istennek, hogy végtelen szeretete folytán barátja lehetünk és Ő is elfogad bennünket barátjának.

…szenteltessék meg a Te neved...

Ez a felhívás első olvasásra szinte értelmetlennek tűnik. Ki szentelheti meg

Isten nevét és mivel? Elég, ha kimondjuk és akkor megszenteltté lesz? Bizony ez nem egyszerű és nagyon a mélyére kell nézni, hogy érthető legyen számunkra.

Mivel tanítványait tanítja imádkozni az Úr Jézus, akkor csakis ők, vagyis az ember szentelheti meg. S hogy felhív e feladatra bennünket, biztosan nagyon fontos tényező a hitéletünkben. Nem Istennek fontos, hogy megszentelt legyen a neve, hanem nekünk. Saját lelkünktől várja el, hogy az Ő szolgálatába álljunk, és így színt valljunk nyíltan hitünkről, elkötelezettségünkről az emberek előtt.

38

Ha meg akarom szentelni Isten nevét, akkor nem helyezhetem előtérbe anyagi boldogulásomat, hasznomat mások rovására. Fel tudok-e állni elviselhetetlen, léha társalgásból? Gonosz erőkkel szembe tudok-e szállni, ha a becsület, a tisztesség bemocskolásáról van szó? Számtalan helyzetbe kerülhetünk, amikor nyíltan megvallhatnánk hovatartozásunkat. És tesszük-e jó szívvel, Istenünk dicsőségére?

Az általunk képviselt Istenbe vetett hitünknek szinte naponta lehetünk színvallói. Lehet, hogy kinevetnek, vagy lenéznek bennünket kiállásunk miatt, de higgyük el, hogy sokkal szánalmasabb az az ember, aki a tisztességen, a becsületességen megbotránkozik, mint az aki elviseli az ebből fakadó háttérbe szorítást.

És ne felejtsük el, hogy ilyen alkalmakkor különösen Isten védő erőterében van a lelkünk, s ha képesek vagyunk saját elhatározásunkból kiállni hitünk és Istenünk mellett, nem marad el a jutalom. Meg fogjuk tapasztalni az isteni szeretet kiáradását.

Ekkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy sikerült megszentelnünk az Ő nevét.

…jöjjön el a Te Országod…

Lukács evangéliumában azt mondja az Úr Jézus: „Az Isten országa

tibennetek van” (Lukács 17:21), és mint látjuk, mégis arra hív fel bennünket, imádkozzunk azért, hogy jöjjön el az Ő országa. Nem ellentmondás ez? Minden bizonnyal nem! Mert jóllehet bennünk van és közöttünk az Isten Országa, azonban hogy élünk-e vele, hogy aktív polgárai vagyunk az kizárólag rajtunk múlik. Számunkra csak akkor jön el, ha teljes szívvel és akarattal munkálkodunk érte.

Ezt a lehetőséget kínálja fel Istenünk, ezt kell kérnünk, hogy érezzük is a hatását, ezért kell imádkoznunk teljes szívvel.

Az ember szűkös behatárolt dimenziókban él. Az idő és tér nagyon meghatározza érzékeink felfogóképességét. Azonban ha időnként, főleg szorult helyzetünkben Istenhez fohászkodunk erőért, segítségért, megtapasztaljuk, hogy számunkra ismeretlen dimenzióból erő érkezik, és akkor ízelítőt kapunk Isten országának megnyilatkozásából. Akkor megmagyarázhatatlan módon egyszer csak minden logika ellenére kinyílik a megoldások lehetősége számunkra. Akkor csodát élhetünk át. Akkor eljön számunkra az Isten Országa.

Isten két kézzel szórja életünkbe a csodákat, a szeretetét, de elvárja, hogy ismerjük fel, és örüljünk neki. Ám Ő nem kényszerit a boldog életre, ha nekünk más, alantas élet is a boldogságot jelenti.

Tehát nagy hiba az, ha életünk során csak sodródunk, nem keressük létünk értelmét. Nem tudakozzuk a boldogság mibenlétét. Beérjük múló, apró örömökkel. Milyen szánalmas az az őszbeforduló idősödő ember, aki csak a játékot, a versengést, az anyagi jólét megszerzését tekinti boldogságnak. S ha valamelyiket elveszíti, vége az életének. Nincs kapaszkodója, nincs kihez

39

menekülnie. Ezek élő halottak. Ezek soha nem tapasztalták meg életük folyamán, hogy van egy másik világ is, mely belenyúlhat az életünkbe, kapcsolat jöhet létre közöttünk és ez lelki békességünk, egyetlen biztosítéka.

Ezért forrósodjon át szívünk, ha az imánkban ehhez a sorhoz érünk és kívánjuk, akarjuk teljes szívvel az Isten Országának eljövetelét, mert ennél jobbat nem kérhetünk Istentől.

...legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...

Ha emberi logikánkra építjük a Miatyánk ezen sorát, bizony akár el is

keseredhetnénk miatta. Hát ha a mi dolgunk csak az hogy álljunk be Isten akaratának jóváhagyói közé, akkor értelmetlenné válik a saját szívünk vágya és kérése. A kiszolgáltatottság erői érvényesülhetnek rajtunk. Bármennyire is elfogadjuk, hogy Isten jót akar nekünk, legjobb, ha Rá hagyatkozunk, Ő tudja mi válik hasznunkra, mégis elvárja, hogy avatkozzunk be a saját sorsunkba, mert ezt Isten is így akarja!

Az Úr Jézus is erre tanít bennünket. Példázataiban, tanításaiban számtalan helyen követeli tőlünk, hogy kérjünk, zörgessünk, elszántan tusakodjunk azért, hogy jóakaratunkat – főleg másokért közbenjáró imáinkat – tárjuk Isten elé. Ne fáradjunk bele a könyörgésbe, mert megadja nekünk szívünk vágyát, kérését, ha kitartunk. Igenis legyen személyes akaratunk, legyen fontos ügyünk Istenünk felé. Legyen hitünk, hogy meghallgatást nyerünk. Ez is az Isten akarata, hogy hittel forduljunk felé és megadja nekünk kérésünket.

Persze az is igaz, hogy aki már állt szerettei sírjánál, vagy égbekiáltó igazságtalanságot szenvedett el, vagy reménytelen betegség kínozza, annak nagy próbatétel kimondani ezt a mondatot.

Azonban pontosan a legnagyobb megpróbáltatások közepette tapasztalhatjuk meg, hogy könyörgésünk során csoda történik velünk, bennünk, vagy körülöttünk. Megmagyarázhatatlan erők emelnek ki reménytelen helyzetünkből. Ezek a csodák sorsfordulók lehetnek életünkben. Ezek a meghallgatott imák teljesülései kötelezhetnek el bennünket örökre a mi gondviselő Istenünk felé.

Ne zúgolódjunk tehát ha baj ér bennünket, hogy hol volt ekkor az Isten? Miért nem segített? Ezek gonosz vádak Isten felé. Ezek csak a hitetlen ember szavai. Nekünk, akik elkötelezetten hiszünk Isten gondviselő szeretetében, a legkilátástalanabb helyzetben is tudnunk kell erős hittel és bizalommal Felé fordulni. A mi határozott és szeretetből fakadó kéréseinkre, hittel elmondott könyörgéseinkre végül megkaphatjuk azt a választ, hogy „a te hited megtartott téged”.

Ezt a minősített hitet és életvitelt várja el tőlünk Istenünk, ez Isten akarata életünkre, ez hozza közel hozzánk az Ő Országát. Ezért imádkozzuk nyugodtan, hogy „legyen meg a Te akaratod.

40

…mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...

Alapvető élelmiszerünk a kenyér. A magyar paraszt a búzát, melyből készül

életnek mondja. Nagyon helyesen és valóságosan gondolkozik erről az aki megtermeli, aki az életet biztosító búzát magát életnek nevezi.

Amint fizikai erőnlétünk legfontosabb alkotója a kenyér, akkor mi lehetne lelkünk legfontosabb tápláléka, mint a Szentlélek. Ha lelkünket naponta nem tölti fel Isten szent Lelke erővel, hittel, bölcsességgel, akkor hiába tápláljuk pirospozsgásra testünket, csak egy vegetatív erőtől duzzadó, de ugyanakkor szellemében teljesen kiüresedett mozgó bábok leszünk.

Ha az Úr Jézus a Miatyánkot a Szentlélek kitöltetése után tanította volna apostolainak, akkor biztosan együtt kérte volna a kenyér ajándéka mellé a Szentlélek kiáradását is. A kettő csak együtt teszi ki az ember szükségleteit. Csak Szentlélekkel eltöltve, érdemeljük ki az ember nevet. Csak akkor egész az emberlét, ha teste is lelke is megkapja a szükséges táplálékot.

Nagyon fontos az életünkhöz a Szentlélek kiáradásának kérése. Ő közli velünk a helyes gondolatokat, irányítja indulatainkat, tesz méltóvá Isten gyermekeihez.

Szellem nélkül nem élhet az ember. Ezért szükséges hogy minden nap folyamodjunk Istenünkhöz a Szentlélek ajándékáért, mert előfordulhat, hogy ha szellemünk magára marad, a Gonosz szellem fogja eltölteni, uralni. Nem lehet vákuumban a lelkünk. Nagyon oda kell figyelnünk a lehető legjobb állapot elérésére. Mert üres lelkünket, könnyen birtokba veheti az egyáltalán nem kívánatos rosszindulat, káröröm, gonoszkodás, szeretetlenség. Ez az a káros behatás, mely testünket, lelkünket, életünket tönkre teheti.

Ezért én ennek szükségességét megértve, imámban a mindennapi kenyér mellé a Szentlélek táplálékát is kérem, mely biztosan egyezik Isten akaratával és megadja mindenkinek, aki jó szívvel, és szeretettel kéri.

Tehát a Miatyánk ezen sorát így imádkozom: Szentlelkedet és kenyerünket add meg nekünk naponta.

...és bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk

vétkezőknek...

Reánk emberekre nézve a Miatyánk ezen sorai a legfontosabbak. Aki e

Szavakat nem igaz szívből mély bűnbánattal mondja ki, az semmit sem mond Istennek. Mindennapos bűneinket konkrétan kell Isten elé vinnünk, nem csak általánosságban. Azt a vétkünket, mely legjobban nyomja lelkünket. Azt kell leraknunk ahhoz, hogy tovább léphessünk könyörgésünkben. Egész napi hibáimat, szeretetlenségemet, ingerültségemet, gonoszkodásomat kell letennem Istenem elé, de nagyon-nagyon mély bűnbánattal. Akkor reménykedhetem a megbocsátásban.

41

Ám ennek szigorú feltétele a második gondolat. Nekem is meg kell bocsátanom az ellenem vétkezőnek, még akkor is, ha nem kér bocsánatot tőlem. Szerető megbocsátó szívvel kell őt elfogadnom olyannak amilyen. A legjobb nevelési módszer ellenségeim felé, ha én magam nem ütök vissza, nem tartok haragot. Gonoszkodásaira elnéző, megbocsátó szeretettel válaszolok. Akkor talán elgondolkozik azon, hogy vétett ellenem s van remény arra, hogy ő is megkövet engem.

Ha erre képes vagyok, akkor megérem azt, hogy Isten barátomként lakozik bennem, mert az Ő szemével tudok az engem bántóra tekinteni. Ha nem érzem ezt a megbocsátó szeretetet a másik iránt, akkor bizony még ellenségként él szívemben az én Istenem. Ezt kell minden bocsánatkérésemnél tisztázni önmagammal. Milyen nemű lélek él bennem? Amint érzem a megbocsátó szeretetet szívemben az engem bántó iránt, akkor már jó úton vagyok, akkor már áldott közösségben vagyok Istennel, akkor már barátjaként tekint rám. Lelkem nyugalomba kerül, nem zaklatják fel életemet a gonosz erők. Istentől áldott kegyelem részese lehetek.

Ezért jó szívvel mondom mindenkinek, hogy imáinkban mindég első legyen a megbocsátó szeretet érzése, aztán önmagunk bűneinek letevése Urunk elé. Csak így nyerhetünk békességet és nyugalmat szívünknek. Aki még nem jut el imájában erre a belátásra, annak először imádkoznia kell azért, hogy elmondhassa a Miatyánkot!

... és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól...

Senki ne gondolja, azt, hogy Isten játszadozik az ő gyermekeivel. Lépten,

nyomon csapdákat állit kísértésekből és érzéketlenül nézi, hogy elkerülik-e a buktatókat. A kísértéseket saját magunk állítjuk életünk elé, amikor a magunk hasznát, a magunk élvezeteit, a magunk kényelmét akarjuk megvalósítani mások megrövidítése árán is. Ezek nem Istentől szakadnak ránk, ezeket magunknak építjük életünk útjába. Ezek elkerülése érdekében kell kérnünk Istent, hogy ne engedjen bennünket belemenni ilyen gonosz játékba. Tudjunk minden lépésünk előtt bölcsen határozni, mi segíti előbbre lelkem nyugalmát és életem boldogulását. Ha bölcsességet kérek lépéseim megtételéhez, akkor meg is fogom kapni az erőt, hogy elkerüljem a kísértések által elém állt szakadékokat.

Amikor megtérésem elején voltam és ezt a sort imádkoztam, hogy szabadíts meg a gonosztól, úgy értelmeztem nagyon sokáig, hogy Isten szabadítson meg a körülöttem lévő gonosz emberektől, helyzetektől. Még a Bibliával is alátámasztottam vélekedésemet, hiszen az Ó Szövetségben, a Zsoltárokban számtalan helyen kérik a hivők ellenségük megbüntetését, elpusztítását.

Csakhogy mi már nem az Ó Szövetség gyermekei vagyunk. Nekünk már Krisztusunk van, az ő szavára kell hallgatnunk. Ő pedig nagyon súlyos igéket mond az ellenség szeretetére, a bocsánatadás követelményeire. Ezen nagyon el

42

kell gondolkoznunk. Nekünk Krisztus szellemében kell élnünk keresztény életünket, tehát Krisztus szerinti életvitelt kell teremtenünk önmagunkban.

Így jutottam el erre a felfedezésre, hogy a szabadíts meg a gonosztól, az nem ellenségeimre, hanem a legbensőbb önmagamban lévő helyettem intézkedő gonosz erők megszabadítására vonatkozik. Amíg bennem gonosz erők működnek, intézkednek akaratom ellenére, addig teljesen ki vagyok nekik szolgáltatva, addig a jó szándék bennem teljesen béna marad, addig képtelen vagyok a Krisztus szerinti keresztény életre.

Pál apostol kínjait élhetjük át ilyen helyzeteinkben, amikor felsóhajt: „Nem akarom és mégis teszem a rosszat, ki szabadit meg e testnek börtönéből?”

Nem egyszerű e feladat, mégis arra kell törekednünk, hogy Isten kegyelmével le tudjuk küzdeni a bennünk fel-felbukkanó gonosz erőket.

Az előzőeket összegezve az én általam elmondott Miatyánk így hangzik: Mi Atyánk, aki a mennyekben és a szívünkben vagy Szenteltessék meg a Te neved, Jöjjön el a Te országod, Legyen meg a Te akaratod Amint a mennyben, úgy itt a földön is. Szentlelkedet és kenyerünket Add meg nekünk naponta, És bocsásd meg bűneinket, Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, És ne vígy minket kísértésbe, De szabadíts meg a gonosztól. Amen És ha a Miatyánk elmondása után, még szükségét érezzük annak is, hogy égi

pártfogónkhoz, a boldogságos Szűz Anyához forduljunk, akkor tiszta szívvel és hittel kérjük Öt az alábbiak szerint:

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között És áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, Imádkozzál érettünk bűnösökért Most és halálunk óráján. Amen.

43

Érdemes önzetlenül jót tenni

Jótett helyébe, igenis jó válasz következik. No, nem azonnal, és főleg nem is

azért kell jót tenni, hogy várjam érte az áldást. Meg kell tenni a jót, és el kell felejteni, mert ez nem lehet üzlet, ez csak önzetlen cselekedet lehet. Akkor megtapasztalhatjuk a belőle fakadó viszont jót.

Egy régi-régi történetet fogok elmondani, amely ismét örök hálára kötelez a szeretet Istene felé.

1944-45. A II. Világháború borzalmai teljesen összecsaptak szép fővárosunk, Budapest felett. Naponta sorozatos bombázásokban, repülők zuhanórepülései között gépfegyverropogásban, iszonyatos félelemben, éhezések közepett tengettük életünket, az ötemeletes bérház pincéjében itt a Margit körúton. Négyen voltunk anyánk, Imre, Jutka, Anna. Csodálatos módon minden nap volt mit ennünk. Szegény anyánknak nagy főfájást okozott ugyan az ellátás, de valahogy mindig hozzájutottunk az élelemhez.

És ebben a nyomorúságos helyzetben, egyik napon Imre fivérünk öt barátját, iskolatársát, – most éppen bajtársát – hozta haza pincelakásunkba. Mind a hatan, besorozást kaptak az egyetemi rohamzászlóaljba, együtt harcoltak az alakulatuknál, de valamikor január elején már egyikük sem tudott hazatérni. Az ostrom teljesen lehetetlenné tette az utakon való közlekedést, így mindnyájan nálunk húzták meg magukat. Hát nem voltak rózsás kilátásaink. 4 száj helyett, most 9-ről kellett gondoskodni. És Isten kegyelméből ez minden nap sikerült is.

A vendégfiúk közül ketten karlövéssel kerültek hozzánk. Csak egy gyógyszerész bácsi volt a pincében, ő kezelgette a sebesülteket a házban lévő patikából szerzett kötszerekkel. Nem gyógyultak, de nem is rosszabbodott az állapotuk. Mi lányok, nővérem és én nagy együtt érző szeretettel ápolgattuk őket, reményt öntöttünk beléjük, segítettük elviselni szenvedéseiket. Minden szeretetünket, gondoskodásunkat őszinte szívvel és nagy igyekezettel „pazaroltuk” rájuk. Mire két hónap múlva elindulhattak hazafelé, már elég jó állapotban sikerült útjukra bocsátani őket.

A háború végével mindegyikőnk ment a maga útján. Hosszú évtizedek múltak el, időnként hallottunk egymásról, némelyik vendégfiúval tartottuk a baráti kapcsolatot is. Azonban az egyik karlövéses vendégfiúnkról, Csiszár Bandiról 52 évig nem hallottunk semmit. Elkönyveltük, hogy talán már nem is él.

Egyszer azonban megszólal a telefonom – ugyancsak ebben a házban lakom most is, ahol a háborút átvészeltük – szóval megcsörren a telefon és a drót másik végén a mi elveszettnek hitt Csiszár Bandink szólal meg. Hát nagy volt az örömünk kölcsönösen. Szinte a feltámadás csodáját éltük át, hogy megkerült, hogy nem veszett el, hogy él!

Kiderült, hogy Kanadába települt, megnősült, két gyermeke van, és mint én is, hát megöregedett ő is. De nem felejtett! Örökké benne élt a hála érzése családunk iránt; azonban csak most tudott alkalmat keríteni arra, hogy hazalátogasson. Első útja hozzánk vezette. Sajnos családom többi tagja nem

44

érhette meg ezt a nagyszerű találkozást, csak egyedül vagyok életben, a pincében akkor együtt élő családból. Mégis nagy boldogság járta át szívünket, hogy legalább én még megvagyok és találkozhattunk.

És ennek az 52 év utáni találkozásnak öröme még azzal is párosult, hogy Bandi hazautazván rendre küldte számomra a csodálatos ajándékcsomagokat, tele szebbnél szebb ruhákkal, cipőkkel, csupa hasznos dolgokkal. Mindezt, mint mondta hálából, az 52 év előtti nagy szeretetért, mellyel befogadtuk és ápoltuk családommal.

Öt alkalommal jött 10 kilós csomag, gyermekeimet, férjemet felruházhattam pénz nélkül, ugyanis teljesen bérmentesen jöttek a küldemények. Hát mondanom sem kell, hogy nagy segítség volt ez nekünk, nem nélkülöztünk ugyan, de ilyen szép ruhákra, holmikra nem igen tudtunk volna költeni. Éljük a normális, egyszerű nyugdíjas életünket, de ilyen bőséges ellátásra nem jutott volna egyikünknek sem.

Csak megköszönni tudom mindezt Istennek és Csiszár Bandinak is, hogy a sok-sok év előtti tényleg önzetlen szeretetért, gondoskodásét, együttérzésért ilyen bőséges hála született a szívében és mindezt kézzelfogható ajándékokra is váltotta.

Köszönet és hála Istenünknek és kérem, hogy áldja meg Bandit és családját is nagy-nagy szeretettel és bőséggel.

A tárgyak jelentősége*

Életünk folyamán rengeteg tárgy halmozódik fel otthonunkban, melyek

puszta jelenlétükkel indulatokat gerjesztenek szívünkben. Éppen ezért nem mondhatjuk, hogy halott tárgyak, mert nagyon is élővé tudnak válni az emlékezés során. Milyen melegség tudja eltölteni lelkünket egy-egy nagyon kedves lénytől kapott értéktelen, mondhatnám bazári tárgy. Attól a kedves személytől akitől kaptuk, felfokozott szeretet árad ránk, megszépíti emlékeinket, öröm és jó hangulat fogan a szívünkben.

Minden anyagban, tárgyban fogva tartott szeretet-energia rejtőzik. Ha kapjuk, ha adjuk a legcsodálatosabb erő, a szeretet kél életre és megtalálja a másik emberhez a jó kapcsolatot. Nagyon fontos ezért, hogy jó szívvel adjuk, hogy jó szívvel fogadjuk, mert az ajándékozás kapcsán megfogant indulat belevésődik a tárgyba és évek múlva is elevenen hat lelkünkre.

Milyen megható az, ha látjuk, hogy kisgyermek, vagy öreg megfáradt nagyanyó, apó különös szeretettel ragaszkodik egy-egy régen kapott, vagy örökölt tárgyhoz. Benne érzi annak a lelkét, a lényét, akitől kapta, aki neki olyan kedves volt. Ez az érzés élteti, vigasztalja, boldogságot teremt a lelkében.

Soha ne szokjunk le az ajándékozás öröméről. Rajtunk múlik hogy a halottnak hitt tárgyakból felszabadítjuk-e a szeretetet. És ne múljon rajtunk,

* Megjelent 2000. szeptember 3-án a Keresztény életben

45

hogy bennszoruljon. Minden tárgy, amivel másoknak örömet szerezhetünk, csodálatos szeretet-energiát sugároz a megajándékozott felé, de vissza is hat, mert nincs annál jobb érzés, mint amikor boldoggá tehetünk valakit.

Azonban, ha önző módon ragaszkodunk valamihez, ami nem is emlék, csak egy dísztárgy vagy lom, az otthonunkban, nem egyszer gyűlölet forrása is lehet. Az értelmetlenül felhalmozott, vagyongyűjtés céljából vagy dicsekvés lelkületével beszerzett tárgyak, gyakran a veszekedés, az irigység, az átok forrásai. Az ilyen tárgyaktól jobb azonnal megszabadulni. Amint érezzük, hogy uralkodni akar felettünk, távolodjunk el tőle lélekben is, és a valóságban is. Ne tartsunk időzített bombákat az otthonunkban. Ezek a legváratlanabb időben tehetik tönkre lelkünk békességét. Ne kockáztassunk. Csak szeretetet sugárzó tárgyakat őrizzünk, és boldogítsunk velük mindenkit, akit szeretünk, vagy aki fontos nekünk, hogy szeressen.

Így válhatnak a körülöttünk lévő tárgyak a boldogság forrásává.

Hogyan válhatunk sikeres emberekké?

A Bibliában az Úr Jézus szép példázatot mond a talentumokról. (Máté 25:14)

A kapott javakat okosan kell felhasználni, sőt gyarapítani kell, hogy betöltsük azt a feladatot, mely egyénenként ránk lett kiszabva. Vagyis ki 5, ki 2, ki pedig; 1 talentumot kap, de ha nem használja önmaga és mások hasznára az ember, visszaveszik tőle, elveszti képességeit.

Nagyon értékes előadást hallgattam ezzel kapcsolatban Farkas Jóska bácsitól, melyben világos és megvalósítható a sikeres életpálya útja. Ez a következőképpen hangzik:

Abból kell kiindulnunk, hogy legalább egy talentumot, valamilyen képességet kaptunk születésünkkor. Az életünk során számtalan tettünkkel tudunk sok jót is tenni, de sokszor hibázhatunk is, csődöt mondhat a legjobb akaratunk is. Mi a feladat ekkor? Semmiképpen sem magunkba roskadni és keseregni. Át kell gondolni a hibás lépéseket, helyrehozni, amit lehet, de mindenképpen le kell szűrni belőle a tanulságot, hogy legközelebb már elkerüljem ezt a buktatót. Vagyis kamatoztatnunk kell a gyarlóságainkat. A kamat pedig a levont, tanulság.

Másodszor tetteinkben olykor-olykor kockázatot is kell vállalnunk. Nem kell félni az újtól, a próbálkozásoktól. Mindég két út van előttünk, vagy tesszük, vagy nem tesszük. Ha visszahúzódunk a kényelmi zónába, vagyis se jót se rosszat nem merünk tenni, akkor állóvíz mintájára megposhad az életünk. Tenni kell mindég a lehető legjobbat, aztán ha sikerül, előbbre vittem az életemet, ha nem, akkor levonom a tanulságot és jó segítség lesz ez a következő feladathoz.

Harmadszor: soha ne becsüljük alá a képességeinket. Ne húzódjunk hátra a feladatok elől. Imádkozzál és dolgozzál! Ez a régi szép buzdítás életünk minden percére vonatkozik. Hittel és Isten áldásával kezdjem minden napomat, minden

46

munkámat. Nem marad el a segítség. Igenis tudnom kell, hogy egyedül a legjobb tudás és szándék sem sikerülhet úgy, mintha Isten segítségében bízva, Vele együtt munkálkodom.

Tehát a sikeres élethez ez a három kellék szükségeltetik: kamatoztatni a fogyatékosságaimat, kockázatot vállalni kényelmi álláspont helyett, és öntudatosan élni a képességeimmel.

Mindez nem elérhetetlen, ha Isten áldását és segítségét kérem életemre, munkámra, szándékaimra. Nem marad el a siker az életemből, és biztos vagyok abban, hogy a kapott egy talentumból Isten dicsőségére legalább kettőt, de ennél többet is elérhetek.

Lábnyomok

Egy ismeretlen szerzőnek egyszer eszébe jutott, hogy megrajzolja az isteni

gondviselést s egy nagyon egyszerű ábrát tett közkinccsé. Gondolom ez a kép bejárta már a világot, mert többször találkoztam vele itthon is, és külföldről jött barátaim is idézték. Legjobban azonban akkor került lelkem közelébe, amikor kanadai barátunk Csiszár Bandi tavaly hazalátogatott ismét és elhozta nekem a pontos szövegét, melyet most az alábbiakban leírok.

Egy éjszaka az ember álmot látott. Tengerparton sétált az Úrral, az égen pedig élete jelenetei rajzolódtak fel. Általában két lábnyom tűnt fel a homokban. Az övé és az Úré. Azonban több jelenetnél az ember észrevette, hogy élete legnehezebb és legszomorúbb időszakában, csak egy lábnyom látható a homokban.

Ez nyugtalanította, s az Úrhoz fordult: Uram azt ígérted, ha egyszer hitet teszek melletted és követőd leszek, utamon mindvégig elkísérsz. Életem legnehezebb időszakaiban pedig csak egy lábnyomot látok. Mondd Uram, miért pont akkor hagytál el, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?

Az Úr pedig ekképpen válaszolt: Fiam, drága gyermekem, tudod, hogy szeretlek és soha nem hagynálak el. Egy lábnyomot látsz, mert amikor a legjobban szenvedtél és megpróbáltatások értek, karjaimba vettelek és úgy vittelek tovább!

Most 70 évem betöltésével, ahogy visszanézek, bizony pontosan így történt az én életemben is. Hányszor próbált az élet, hányszor kerültem kilátástalannak tűnő helyzetekbe. És hol tudatosan, hol tudat alatt, mindég megéreztem az isteni oltalmazó szeretet védelmét, segítségét. Sokszor éreztem, hogy a legnehezebb helyzetekben egyszer csak szárnyaira kapott a csodálatos erő, mely elrendezte sorsom bonyodalmait. Száz és száz csodát éltem át, kitisztult az ég felettem és helyreállt lelkem békessége. Minden helyzetből megerősödő hittel kerültem ki. Minden alkalom a szenvedés vaskohóiban acéllá nemesített.

Áldott legyen e metafora, mely ilyen közel hozta életünkhöz és értelmünkhöz az isteni gondviselés kézzelfogható biztonságát.

47

Hangvilla* Karmesterek használják azt a csodálatos fizikai képességgel rendelkező kicsi

műszert, a hangvillát, mely képes egyetlen hangvilla megpendítése nyomán akár ötven Á hangot zengésbe hozni, a teremben elhelyezett kicsi műszerekben.

Mikor erről hallottam és tapasztaltam is, mély áhítattal töltött el, hogy egy élettelen tárgy képes a megfelelő helyzetben átvenni a közelében megszólaló hang zengését.

Azonban ha például az ötven elhelyezett hangvilla közül egyre valami idegen tárgyat, esetleg rágógumit ragasztunk, az a hangilla néma marad, képtelen megszólalni és rendeltetése szerint zengeni az egyébként benne lévő, de az idegen tárgy miatt lebénított hangot. Meg kell szabadítani a kolonctól, hogy újra betölthesse szerepét, melyre rendeltetett.

A mi nagy Karmesterünk, jóságos Istenünk ugyan így szeretné az általa kisugárzott hangokat lelkünk felé továbbítani és várja, hogy visszarezonáljunk szavaira. Minden ember lelkébe beleteremtette azt a képességet, hogy hallván az isteni hívást, szeretetet, kész legyen ráhangolódni arra. Azonban sajnos szinte minden ember élete során rengeteg koloncot, fölösleges terhet aggat a lelki hangvillájára, és ezek képtelenné teszik arra, hogy átvegye lelkében az isteni hívást. Az a legsajnálatosabb, hogy egyen-egyenként saját magunk cicomázzuk fel lelkünket a fölösleges, sőt bűnös hajlamokkal, vágyakkal, szenvedélyekkel. Mindenre képesek vagyunk, hogy elhallgattassuk a bennünk megszólaló isteni hangot és ezzel alkalmatlanná tesszük önmagunkat arra, hogy istenszerinti életünket megélhessük.

Azonban azért jött az Úr Jézus, hogy megtanítson bennünket, hogyan szabaduljunk meg ezektől a koloncoktól. Nem veszi el tőlünk, ha nem akarjuk leadni, de naponta jelzi lelkünkben, hogy segítségével hogyan szabadulhatunk meg Istentől elválasztó terheinktől. Nem vallásos gyakorlatokat vár el tőlünk, hanem a megterhelt, agyoncicomázott életünket kéri tőlünk, hogy saját magunk adjuk át Neki, bűneinkkel, bűnbánatunkkal együtt. Ekkor, és csakis ekkor lehetünk szabadokká újra és képesek arra, hogy eljusson lelkünkig az Ő irgalma.

Ne szabadkozzunk ez ellen, és ne ragaszkodjunk nyomorúságainkhoz. Igazi szabadságra, és istentapasztalásra juthatunk, ha ráhangolódunk az Ő hívására.

Legyünk az isteni Karmester tisztán zengő hangvillái!

* Megjelent 2001. május 6-án az Új Emberben.

48

A „volna” trónfosztása

„Ábrándozás az élet megrontója” hangzik Vörösmarty Mihály Merengőhöz

című, örök szép versének egyik alapigazsága. Hogy mennyire igaz ez a megállapítás, azt nagyon hamar tapasztalhatjuk életünk eseményei között, ha a valóságot át akarjuk festeni ábrándképekkel.

Gondok vannak a férjem körül; – mindjárt előtolakszik lelkemben, hogy ha nem hozzá mentem volna feleségül...

Gyermekeimmel van baj; – szinte azonnal beugrik a sóhaj: ha hallgattak volna rám, ha más pályát választottak volna, ha okosabbak lettek volna....

Aztán más területen, ha nem ez lenne a főnököm, ha más országban születtem volna, ha a szüleim gazdagabbak lettek volna... és így tovább.

S minél többet álmodozunk a „volna” birodalmáról, annál nehezebbé, szürkébbé válik a jelenünk, a valóság, melyben élünk, és belekeseredünk, belebetegszünk az adott helyzetünkbe.

Pedig nem kellene ennek így lennie. A „volna” délibábos ábrándjaiban fel kellene ismernünk a viharfelhőket, melyek békétlenné, zúgolódóvá formálják lelkünket. Felül kellene emelkedni ezeken a sűrű, szívünket, lelkünket beárnyékoló felhőkön, hiszen tudjuk, hogy a felhők fölött mindég; süt a nap. Le kell magunkban győzni a mindég elérhetetlen sóvárgásokat. Két lábbal kell a földön megkapaszkodnunk. Fogadjuk el, hogy nem kereshetjük állandóan a másikban a hibát. Nem szabad felnagyítani a kicsi jelentéktelen dolgokat. Több szeretetet kell adnunk a házasságunkba, a gyermekeinknek, a munkahelyünkön a környezetünknek. Száműzzük gondolatainkból örökre a „volna” fogalmát. A realitás talaján állva megszépülhet körülöttünk az élet. Akarni kell, hogy az életünk a jelen adottságok között is boldog legyen. Kérni kell a szeretet Istenét, hogy először önmagunkat formáljon át. Ne legyünk mártírok! Osszuk szét magunkat a család, a környezetünk között és megsokasodik bennünk a szeretet.

Akkor megértjük, hogy a „volna” száműzése után a jelenünk nagyszerű, gyümölcsöző lesz. Ne packázzuk el ábrándjainkkal a lehetőségeinket, melyeket az adott helyzetünk kínál. Szeressük a jelenünket, mert az a mienk minden lehetőségével együtt.

Ha mindezt megértjük és élünk vele, eljön az idő, amikor megköszönjük Istennek, hogy olyan életteret adott, melyben edződhettünk, fejlődhettünk, és hasznosak lehettünk.

Nyugodt lelkiismerettel tudjuk majd kimondani, hogy nem éltünk hiába!

Falfirka

Szinte fizikai fájdalmat érzek, amikor az utcán járván, vagy villamoson

utazván látnom kell a falakra firkált otromba jeleket, írásokat. Gyakran láthatunk ugyan – ezt el kell ismerni – esztétikus, kimondottan művészi

49

festményeket is, de ezzel együtt soha nem fogom megérteni, hogy milyen vandál indulatokat akarnak e „művészet” gyakorlói közölni a nagyvilággal.

Különösen akkor háborodom fel, amikor frissen elkészült, drága vakolatú műemléket vagy templomokat, netán szobrokat mázolnak be mindenféle förmedvénnyel, sokszor illetlen, trágár szavakkal.

Az a baj, hogy fiatalságunk sokkal fogékonyabb a helytelen, rossz irányba tartó szokásokra, melyek szinte már az egész világon elburjánoztak, minthogy a valódi kultúrát, lélekemelő szépséget, venné észre, utánozná. Mert van ilyen is, de szinte kétségbeejtő módon csak a rosszat, a helytelent látják és virtusból-e, vagy a rombolás, a pusztítás kényszeréből ellepik ezekkel a falfirkákkal az egész világot.

Így dohogok magamban minden alkalommal, amikor akarva, akaratlan látnom kell ezeket a fali förmedvényeket. Egy értelmetlen pusztításnak lehetünk szemtanúi nap, mint nap. És egyszer csak, mit látok! Egy pályaudvaron normális, olvasható írással a világ egyik legnagyobb bölcsességét fedezem fel,

Nem akarok hinni a szememnek. Elolvasom egyszer-kétszer és nem tudok betelni a nagyszerűségével. Nem kicifrázott, nem színes, nem hivalkodó, csak egyszerű, szerény fekete festékkel fehér falra írva ezt olvasom:

„Okosabb meggyújtani egy mécsest, mint örökké szidni a sötétséget!" Gondolatban megbocsátottam a "szerzőnek", hogy bár a falat összemázolta,

azonban a mondanivalóját valóban világgá kellett kürtölnie. Ezt a bölcsességet olvasnia kell minden arra járónak. És hol lenne erre alkalmasabb lehetősége, mint egy pályaudvar fala, ahol naponta ezer és ezer ember megfordul. Ha rápillant az írásra, talán még az is megeshet, hogy magáévá teszi a gondolatot és tesz egy lépést a mécses meggyújtása irányába. Egy jó lépést a helyes irányba, egy hasznos mozdulatot a jobbítás felé.

Igen nagy szüksége van a lejtőn lefelé rohanó világnak legalább egy pici mécsesre, a sötétséget állandóan szidó, de azt tehetetlenül szemlélő emberiségnek.

Érintés

Sokféle érintésről beszélhetünk. Három fajtáját mindenképpen

tapasztalhatjuk életünk során. A fizikai érintést, azután az emberi kapcsolatok nyomán észlelt fájó vagy örömteli érintéseket, ám a harmadik fajta érintés szellemünket, egész lényünket ragadja meg, mert ezek minden esetben emberen túli dimenzióból, az Égiektől érkeznek hozzánk.

Ha villamoson utazunk, a tömegben számtalan lökdösődő érintkezést kell elviselnünk. Szinte menekülünk előlük, mielőbb szeretnénk szabadulni ezekből a helyzetekből. Futó bosszúságon kívül semmi nyomot nem hagynak bennünk, ezek csak külső felületünket irritálják, ezek nem érintések, csak érintkezések.

50

A második fajtája már nyomot hagyhat lelkünkben, jó vagy rossz indulatokat válthat ki belőlünk. Egy jó beszélgetés alatt, ha azonos véleményre jutunk, vagy új, nekünk is tetsző gondolatokat hallunk, jó légkörű, egymást építő eszmecsere alakulhat ki ember és ember között. Nagyon jó dolog azonos érdeklődésű, nyitott szívű, jóindulatú okos emberrel találkozni, hosszabb időt tölteni társaságában. Szinte felüdülést jelent életünk rohanó, zajos, időzavaros körülményeiben. Azonban még ezeket sem lehet érintésnek nevezni. Ezek az alkalmak teremthetnek jó hangulatot bennünk vagy negatív esetben felbosszanthatnak, fájhatnak, letörhetnek egy időre. Akár jó, akár kellemetlen beszélgetést folytatunk valakivel, hamarosan napirendre térünk fölötte, tehát nem hagy semmi maradandót bennünk.

A harmadik érintés teljesen más jellegű, mint az előző kettő. Ez az érintés valami megfoghatatlan eredetből, pillanatok alatt úrrá lehet rajtunk. Elég egy szó, egy tekintet, egy nemes gesztus és villanyáramütés-szerűen ránk talál, beleremeg testünk, lelkünk. Az ilyen érintések egész életünkre kihathatnak. A szerelem létrejöttével is megtapasztaljuk, azonban ez még mindig csak két ember között történik. Ezek az érintések ritkán tartanak örökké, mivel emberi eredetűek, könnyen el is távozhat tőlünk a hatása. Kevés olyan szerelem van, amely sírig tart.

Az égiektől ránk sugárzó ÉRINTÉS azonban más, egészen más jellegű. Ezeknél az érintéseknél valami határtalan erőtöbbletet élünk át. Ezek egész életünket előbbre viszik, feltöltik energiával, védetté tesznek minden káros hatás ellen. Ilyet élt át a bibliai asszony, aki Jézus ruháját megérintve, erős hittel remélte beteg teste meggyógyulását. Hite által megkapta az Úr Jézustól azt az érintést, mely lelke mélyéig átformálta testét, lelkét.

Az isteni érintéseknek mi is megtapasztalói lehetünk. Ha egy nagyszerű igazságot megértünk, ha egy szorongásos állapotunkban feloldozást kapunk, ha váratlanul elrendeződik körülöttünk, vagy bennünk a megoldhatatlannak tűnő probléma, átéljük, hogy megérintett bennünket a Szentlélek kegyelme. Akkor a kapott erőtől magunk is erőforrássá válunk. Akkor megszépül körülöttünk a világ, értelmet kap minden cselekedetünk, szavunk. Akkor átélhetjük az Örökkévalóság csodáját.

Az isteni érintések nyomán kiteljesedik életünk, eltűnnek a kicsinyes emberi célok, már csak egyet akarunk, örökké benne élni a megtapasztalt erőtérbe, melyben erőket veszünk, és erőket továbbítunk. Ez az igazi szeretet erőforrása, ebben örökre elkötelezzük magunkat Istenünknek.

Közömbösség

Az emberi szívből megszámlálhatatlan érzés, indulat, szenvedély, szeretet

gyűlölet, vonzó és taszító megnyilvánulás tör felszínre, egyértelművé téve a szív tulajdonságát. Ezek során kategorizáljuk az embereket. Így lehet jószívű, lehet gonosz szívű, lehet szőrösszívű, vajszívű és még sorolhatnánk. Minden

51

szívbéli megnyilvánulás azonnal visszatükrözi az ember jellemét. Azt mondják, a szív bőségéből szól a száj. Ha beszélünk valakivel, hamarosan megállapíthatjuk, hogy a szíve milyen tartalommal van megtöltve.

Ha gyűlöletes, mindenkit elitélő, rágalmazó, szeretetlen szavakat hallunk az embertől, azonnal tudjuk hányadán állunk vele. Fel tudunk készülni a védekezésre, a mások megvédésére, az igazság helyreigazítására. Ha szeretetteljes szavakat hallunk, szinte elolvad a szívünk az örömtől, jóleső érzések kerítenek hatalmukba, azonnal bizalmunkba fogadjuk az ilyen szív tulajdonosát.

Azonban van egy megközelíthetetlen fajtája a szív tulajdonságainak. És ez a közömbösség. Az emberi együttélés legfájdalmasabb, legelviselhetetlenebb formája a mások iránti érzéketlenség, a másik szenvedésének, vagy akár örömének észre nem vétele. Ez a viselkedés több fájdalmat tud okozni a másik embernek, mint a hangos kritika, a megrovó, de mégis segíteni akaró szándék. A közömbösség a másik ember teljes semmibevételét nyilvánítja ki. Egyértelművé teszi, hogy rám ne számíts, nem érdekel a problémád, engem hagyj ki a dolgaidból. Én nem bíbelődöm a más bajával, én a magam útját járom, senkivel nem vállalok közösséget.

Csakhogy az egész emberiség egymásra van utalva. Így alakult ki életünk fenntartása, előbbre jutása, kiteljesedése. Minden ember előbb-utóbb rászorul a másikra. Akár szóval, akár cselekedettel, egymás segítségére kell lennünk. Ez az emberi együttélés alapszabálya. Ez alól egy ember sem húzhatja ki magát, mert ha ezt teszi, a legváratlanabb helyzetben érheti utol a saját maga által kilódított bumerángja. Lehet, hogy nem azonnal tér vissza élete során, de hogy megtalálja az elindítóját, az biztos.

Aki nem küzdött önmagával a benne lévő közömbös szív megváltoztatásáért, az egy idő után nem is érzékeli ezt az önmagát is romboló káros tulajdonságot. Ha bajba jutván magára marad, csak másokat fog szidni, átkozni, az ilyen ember – kiüresedett szívével – élő halottá válik. Elviselhetetlen életvitelével már arra sem döbben rá, hogy elrontott életét egyedül saját magának köszönheti.

Bemosakodás

Ha az orvos és a neki segítő asszisztensek operációhoz készülnek, műtét előtt

hosszadalmasan kefélik, mossák, újra kefélik kezeiket, hogy teljesen steril állapotban kezdjenek hozzá az emberi test sikeres felnyitásához, műtéséhez. Ez nagyon fontos művelet, e nélkül nem foghatnak hozzá az orvosi beavatkozáshoz.

Ha a Mindenség Urához akarunk folyamodni imáinkkal, kéréseinkkel, ugyan ilyen lelki steril állapotba kell kerülnünk, hogy megállhassunk Urunk előtt. Természetesen nem kézmosással, előfürdéssel kell megtisztulnunk, hanem őszinte szeretettel minden hibánkat, bűnünket felismerve és beismerve le kell

52

tennünk teljes valónkat Istenünk lábaihoz. Itt nincs de, itt nincs önigazolás, itt nincs kifogás! Itt csak az életem nehéz hordalékaitól való megszabadulás vágya élhet a szívemben. Itt fel kell oldódnom az értem lenyúló irgalmas isteni szeretetben.

Még mielőtt elkezdeném, netán gépiesen kezdeném mondani akár a Miatyánkot, vagy bármely kedves, tanult imámat, tartanom kell egy elmélyedt, Istent kereső lelki fürdőt. Meg kell találnom a kapcsolatot, éreznem kell, hogy már figyelnek rám, hogy felvették a telefonkagylót a drót másik végén is. Ha még nincs meg bennem a bizonyosság, hogy létrejött a kapcsolat, csak pusztába kiáltó szó lesz a mondandóm.

Futó fohászainkat nap közben elrebeghetjük minden előkészület nélkül, azonban naponta legalább egyszer időt kell szakítanunk egy jól előkészített beszélgetésre, melyben nem csak én beszélek, de a választ is várom Istenemtől. Ezt a találkozást nem lehet elkapkodva, nem lehet elnagyolva, nem lehet szétszórtan kezdeményezni. Ezt csak teljes odaadással lehet jól megrendezni. A legjobb módszer erre, ha a belső szobámban, magányomban, tiszta, odafigyelő értelemmel, szívvel csak ennyit mondok: Én Uram, én Istenem! Újra és újra mondani kell, míg létre jön a kapcsolat. Legtöbbször sikerül, de legalább addig tart, mint az orvosoknak a bemosakodás.

Ha már érzem az Isten országának rám vetülését – mint azt kérjük a Miatyánkban – akkor előtárhatom az ügyemet Istenemnek, akkor már remélhetem a választ is. Ha ilyen átforrósodott kapcsolat létrejöttében elmondom mindazt a kérésemet, mely valakiért, valakikért fontos nekem, higgyük el, hogy meghallgatást nyertünk. Ez kedves Isten előtt, ennek nem tud ellenállni az Örök Szeretet. S közbenjárásunk mellé ajándékként megnyerhetjük a saját üdvösségünket is.

Mankó

Ha eltörik a lábunk, ha a derekunk megroppan, ha egyensúlyunkat valami

betegség folytán nem tudjuk tartani, nagy segítséget jelent a bot, a mankó, a négylábú járóka. Nagyon okos találmány, szinte meggyógyulni sem tudnánk nélküle. Jó, hogy kitalálták. Biztonságérzetet ad, beteg testrészünkről átveszi a terhelést, ha lassabban is, de közlekedhetünk vele, erősödhetünk általa.

Ugyan így nagy szükség van lelkünknek is valamiféle "lelki mankóra", ha labilis helyzetbe kerülünk. De akkor is kell a mankó, ha tudásunkat akarjuk gyarapítani. Sok-sok segédeszközt kell igénybe vennünk, hogy rátaláljunk a helyes útra, hogy a tudomány bármely ágában otthonosan érezzük magunkat, hogy a tudásunk alapos legyen és ne felszínes. Ha nemes célt tűzünk magunk elé, minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy előbbre jussunk, hogy a mankók által elnyert tudással magunk is segítői lehessünk majd másoknak.

Aki lelkében elkötelezte magát a szellemi élet kutatására, gyarapítására, nagyon sok helyről kell összeszedegetnie adatokat, történeteket, kutatási

53

eredményeket. Ezek fontos szellemi mankók az előbbre jutásunkhoz. Aki a hittudományban mindig többet akar tudni, sokat kell olvasnia a Biblia történeteit, okos előadásokat kell hallgatnia, leírt imádságokat megtanulnia. Közben minden megtanult tétel, esemény mögöttiségét is vizsgálnia kell, hogy összeilleszthető legyen lelkében a tanult dolgok jelentősége. Ha komolyan vesszük hitben járásunk szándékát, hamarosan átéléseket is megtapasztalhatunk tudományunk mellé. Átélhetjük, hogy bár mankókkal közlekedtünk sokáig, egyszer csak biztonságosan tudunk nem csak lépegetni, de repülni is. Szárnyalni tudunk a természetfölötti világ csodálatos erőivel.

Erre az érzésre mindenkinek el kell jutnia, aki okos mankók segítségével és szívének szeretetével egyre közelebb tud kerülni Isten világához. Ha a Szentlélek szárnyaira vesz bennünket, akkor már elhagyhatjuk mankóinkat, hiszen már közvetlen vezetést, bölcs eligazítást kapunk mankók nélkül is. A mankóra csak addig van szükség, amíg nem vagyunk biztosak járásunkban. Aki beérkezett a szellemi világ atmoszférájába, az megtalálta önmagát és az üdvösségét.

Becsüljük meg mankóinkat, amíg szükség van rá, de ha már egészséges a testünk, lelkünk pedig szárnyalni tud, adjuk mankóinkat az utánunk jövőknek. Így a gyógyulás, és a hitben járás folyamataihoz mi is hozzájárulunk.

Sorstüzek

Aki valamennyire lelkiismeretesen tanult gyermekkorában, annak tudnia

kell, hogy az élet égési folyamat, mely energiát termel, és ez tartja fenn fizikai létünket. Testünk 37 fokos alaphőmérsékletre van beprogramozva, ha ettől eltér, akkor már betegségről beszélünk, tenni kell annak érdekében valamit, hogy helyreálljon az éltető alaphőmérsékletünk. Testünk ilyenkor vészjeleket ad le, és mindent megteszünk azért, hogy megszabaduljunk beteg állapotunktól.

Miután életünk nem csak testből, fizikumból áll, hanem lélekből, szellemből is, ezért soha nem szabad a betegségeinket különálló egységként kezeltetni, mert nagyon sokszor tapasztalhatjuk, hogy lelki megrázkódtatásaink következtében testünk is megbetegszik. Ha a lelkünk nem kap orvoslatot, elhallgattatjuk, akkor a testünk kezd kiabálni. előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amelyből nem látunk kiutat, lelkünk fájdalma elviselhetetlenné válik, szinte elhamvad a megpróbáltatás alatt.

Ezeket az állapotokat sorsunk méri ránk, ezeket nevezzük sorstüzeknek. És ha nem párosul sorstüzeink mellé a Szentlélek tüze, bizony el is égetheti életünket. Számtalan öngyilkosság ezért következik be, mert hiába hangzik lelkünkben az intelem, a bölcs figyelmeztetés, nem hallgatunk rá, visszautasítjuk a Szentlélek erőit, így nem párosulhat sorstüzeink mellé. Így csak a legfájdalmasabb valóság érvényesülhet életünkön, az, hogy HIÁBA!

54

Ezek a sorstüzek nevelőeszközök Istenünk kezében az életünk jobbítására, melyeken keresztül emberebb emberré válhatunk. Ezek tanítanak meg bennünket kigyógyulni önteltségünkből, kapzsiságainkból, gyilkos indulatainkból, szeretetlenségeinkből, mindenkit letaposó magabiztosságainkból. Ezek a sorstüzek, gyakran a saját bűnös viselkedéseink bumerángjai. Ezeket csak úgy lehet túlélni, ha belátjuk vétkeinket, jóvá tesszük azokat, s elfogadjuk az érte járó büntetést. Ehhez kell a Szentlélek megvilágosító és lelkierőt adó közreműködése. Ha beláttam és jóvátenni akaró indulatok érvényesülnek lelkemben, akkor már jó úton haladok, megszűnhet a kibírhatatlan fájdalom, akkor már testem-lelkem kiállta a próbát.

Ha olyan bölcsek lennénk, hogy más kárán tanulnánk, elkerülhetnénk sok bajt. Ha nem kellene saját hibáinkat rendszeresen javítgatni, akkor nagyon sok sorstűz fájdalmát megúszhatnánk. Ezért használjuk ki nagyon jól a nyugalmi állapotokat, amikor viszonylag csendesen folyik életünk sora, figyeljük a minket örökké szemmel tartó isteni lélek megnyilatkozásait, hogy ne érjenek váratlanul bennünket a próbatételek.

VAGYOK

Amikor a zsidó nép szenvedése elviselhetetlenné vált, Isten megszánta őket

és kedves gyermekét, Mózest küldte el, hogy kivezesse őket Egyiptomból. Ezt a megbízatást Mózes a Hóreb hegyén, egy égő csipkebokorból vette át. Ugyancsak megrettent e felszólításra, és bizony kibúvókat keresett, - hogy képtelen rá, - hogy alkalmatlan rá, - hogy keressen Isten egy erre megfelelőbb embert, ő bizony ezt nem tudja véghezvinni. És egyezkedés kezdődött az Úr és Mózes között, ám végül kénytelen volt elfogadni, mert ígéretet kapott, hogy mindvégig vele lesz Isten, s képessé teszi majd a feladat elvégzésére.

Amikor Mózes elfogadta a megbízást, megkérdezte: mit mondjon a népnek, ki küldte őt e hatalmas feladatra? Talán nem is hallgatnak a szavára, adjon valami hatásos biztosítékot, valami megdönthetetlen jelszót a szájára az Úr, hogy bátorságot kapjon az indulásra.

És Isten így szólt: Mondd a népnek, hogy a VAGYOK küldött! És ez az egy szó, ez a név, ez a jelszó elég volt Mózesnek ahhoz, hogy ne akadékoskodjék tovább. Felvette sátorfáját és elindult.

Azóta is bibliakutatók ezrei meditálnak a felől, hogy mi a pontos jelentősége ennek a nagyon egyszerű, de Isten létét legjobban kifejező szónak. Sokan úgy értelmezik, hogy vagyok, aki leszek. Így is jó, azonban ha belegondolunk alaposan a szó értelmébe, kiviláglik, hogy a VAGYOK a jelen időt, egyes számot, első személyt jelöli. Tehát, amikor Istenünk létét akarjuk megformálni értelmünk előtt, nagyon lényeges, hogy egy jelen lévő valóságot érezzünk magunkban. A múlt már nem a miénk, s a jövő még nem a miénk. Magunkénak csak a jelent, ezt a pillanatot tudhatjuk. A VAGYOK teljesen alkalmas az egész élet minden jelen pillanatának megragadására. A vagyok, a mindenkori jelen

55

megfoghatóságát jelenti, az örökké velünk valót hirdeti. Csodálatos távlatokat hoz emberközelbe, véges agyunkkal szinte megfoghatjuk az örökkévalóságot. Ilyen bölcs meghatározás Isten lényére, csakis Istentől származhat. És ezt Mózes azonnal megértette, erőt kapott általa, hogy elindulhasson az elvégezhetetlen elvégzésére.

Köszönjük Istenünk, hogy örökre lelkünkbe vésted azt, hogy Vagy nekünk, itt e földön és halálunk után is a Te valóságodban folytatódik az életünk, mert a VAGYOK örökké érvényes!

A hazugságról

Ha morálisan ítéljük meg a hazugságot, akkor bizony ki kell mondanunk,

hogy hazudni bűn. Mégis azt állítom, hogy ez az állítás sem teljesen fekete vagy fehér. Ha például egy eseményt több ember lát egyszerre, és utána beszél róla, biztos, hogy mindegyik másként fogja előadni ugyanazt a történetet. Mindegyik agyban, szívben más része vált fontossá a történésnek, tehát csak arról fog beszélni, amely őt szíven ütötte, amely az ő akkori hangulatának, lelki beállítottságának jelentett valamit. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy csak egy igazság van az elbeszélések során, a többi pedig hazugság, mert mindegyik igazság lehet.

Életünk során szinte naponta kerülhetünk olyan helyzetekbe, amikor rákérdeznek valamire és nekünk egy szóval kellene válaszolni: igen vagy nem. s tudjuk nagyon jól, hogy ez sem olyan egyszerű. Ha kedves rokonunkról, barátunkról tudván tudjuk, hogy halálos beteg, s ő rákérdez erre, ki az, aki egyből rávágja, hogy bizony te napokon belül meg fogsz halni. Nem fogjuk megmondani neki, mert nem is tudhatjuk biztosan. Amíg remény él bennünk, amíg imáinkban hordozni tudjuk kedvesünket, addig az lenne a hazugság, ha ridegen, egyenesen kijelentenénk a végső argumentumot. Aki még nem készült fel a halálra, annak nagy körültekintéssel, szabad csak elmondani, hogy mi várhat rá. Tehát kisebb-nagyobb mellébeszéléssel még életerőt is önthetünk a lelkébe. Ez a hazugság életet menthet.

Isten szent könyvében, a bibliában nem egy helyen kaphatjuk rajta a szent embereket, hogy bizony nem a valóságnak megfelelően tájékoztattak. Kíméletből, aggódásból, a helyes cél elérése érdekében Isten is megbocsátja kényszerhelyzetben elmondott hazugságainkat. Ha morálisan ítéljük meg, pl. Jákob esetét, hát akkor ugyancsak csalónak, hazudozónak kell az elkövetett tettét minősítenünk. Mert minden áron el akarta nyerni apja elsőszülöttre adott áldását, ezért minden morális korlátot áttörő cselekedetre vállalkozott. Aztán Ábrahám, aki fiát vitte feláldozni az Úr kérésére. Hát apai szíve biztosan nem tudta a szemébe mondani Izsáknak, hogy most indulunk az áldozat bemutatására, és te leszel fiam az áldozati bárány. Végig mellébeszélt, valótlanságokat mondott, elkendőzte az igazságot. Ezt a helyzetet fel sem tudjuk fogni, olyan hatalmas teher nehezedett rá, mégis véghez kellett vinnie,

56

mert nem akarta elveszíteni Istenét, aki ekkora áldozattal akarta színvallásra kényszeríteni Ábrahámot. Ha fel tudnánk fogni, hogy mit jelentett Isten Ábrahámnak, csak akkor sejthetnénk meg azt a hatalmas, feltétlen szeretetet, mellyel szolgálni akarta Istenét, a fia feláldozása árán is.

Senkit nem akarok bíztatni arra, hogy hazudjon, hogy ne mondjon igazat, azonban, ha úgy érzi, hogy életet menthet az igazság elkendőzésével, erőt adhat a másik embernek ilyen áron is, akkor ne féljen az elmarasztalástól. Egy legyen előtte, hogy szeretetből táplálkozzanak szavai. Ne hazudozzon senki értelmetlenül, ha kell ha nem, mert elveszti környezete bizalmát. Aki elkerülhetetlen helyzetben szeretet nélkül, otrombán mondja el az igazságot, súlyosabban vétkezik, mint az, aki féltésből, együttérzésből nem tárja fel a teljes valóságot.

Mindent összegezve arra ügyeljünk, hogy Isten és embertársunk iránti szeretetből fakadjon minden szavunk, minden cselekedetünk, s bízzunk abban, hogy a Szívek Vizsgálója kegyelmes ítélettel fog bíráskodni felettünk.

Elvtelenség

Minden ember világra jöttével, magával hoz egy alapfokú ítélőképességet.

Ezt aztán a többi képességeivel együtt műveltségének gyarapítása során logikusan, szakszerűen felépíti magában. Munkájában, kapcsolataiban mércéket állít önmaga elé, és e mércéhez viszonyítja környezetének megítélését. Elveket kovácsol.

Mindez nagyon józan emberi megfontolásra vall, dicséretes is mindaddig, amíg ezt a mércét a gyűlölet, vagy jobb esetben a részrehajló szeretet el nem homályosítja. Ha például a mi gyerekünket megveri a szomszéd gyereke, azonnal kész az ítéletünk: vissza kell vágni a sérelemért. S ha a mi gyerekünket akarná megfenyíteni a szomszéd, mert bántotta az ő gyerekét, akkor helyeselnénk-e? Tehát, amint érzelmi síkon kell ítéletet mondanunk, azonnal hiba csúszik az elveinkbe. Két mércével mérünk. Vagyis elvtelenné válunk.

Így vagyunk az Isten cselekedetei nyomán tapasztalt véleményünkkel is. Kialakítunk magunkban egy istenképet, és nagyon reméljük minden esetben, hogy Isten szót fogad nekünk, és megítélésünk szerint cselekszik. Ha nem, akkor képesek vagyunk megvádolni Istent, hogy részrehajló, hogy nem következetes, mert mi csak tudjuk, hogy milyen tettért milyen büntetés jár. És itt hibázunk nagyot, mert minden tettnek több vetülete van. Mi rendszerint csak egy kis cikkét látjuk az eseményeknek, míg Isten átfogóan figyeli, ítéli meg a körülöttünk zajló dolgokat, szíveink indulatát, lehetőségeink korlátait.

Mindaddig nem fogunk egyetérteni Isten cselekedeteivel, amíg nem az Ő szemével látjuk az életünket ért eseményeket. Ahhoz, hogy úgy lássunk, szükséges a szívünk, az értelmünk teljes átadása. Nem fogalmazhatunk meg sértettségünkből fakadó követelményeket. Nem lehetünk bírái és kívülálló ítélkezői embertársainknak. El kell jutnunk arra a szintre, amikor legalább anyai

57

szívvel tudunk mások felé érezni, sőt az ellenségemet is reálisan tudjam megítélni. Nem háborodhatok fel például a bibliában leírt gyönyörű, de emberi észjárás számára igazságtalannak tűnő bérfizetés miatt, amikor a gazda ugyanannyi fizetést ad a nyolc órát dolgozónak, mint aki egy órát szegődött szolgálatba. Vagy a tékozló fiú bátyja, aki megharagszik azért, hogy az atyjuk feltétel nélkül visszafogadja elcsatangolt fiát. Isten irgalmas szeretete szinte minden esetben felingerli a pusztán emberi szeretettel érző szíveket.

Tanuljunk szeretni Istenünktől, s akkor békesség és boldogság költözik a szívünkbe, mely feledteti velünk elveinket.

A csönd*

Lassan ismeretlen fogalommá válik ez a szó, s a mögötte lévő tartalom. Pedig

minden emberbe bele lett plántálva a csönd iránti vágy. Azonban az emberiség szinte fél a magánytól, ezért mindent megragad, hogy túlharsogja lelkiismeretét, és halláskárosodásig fokozza a különböző gépi eszközökkel előállított lármát.

Emlékszem arra, amikor 1956-ban kitört a forradalom, s a rádióból szinte állandó jelleggel Beethoven Egmont nyitányát sugározták. Naponta éreztem, hogy ez volt a legmegfelelőbb zene az akkori felfokozott, idegtépő, eufórikus hangulathoz. Ha akkor nem ezt a megnyugtató zenét közvetítették volna, hanem mondjuk Bartók műveiből valamit, talán az egész magyar nép egymás torkának esik, és még nagyobb vérfürdővel lett volna vége a nemzet szabadságharcának.

Ha nem akarunk elveszni a pokoli lármában, meg kell teremtenünk körülöttünk és bennünk azt az igazi csöndet, melyben az Isten szeretetének szava is megszólalhat a lelkűnkben. Ha erre képtelenek vagyunk, tönkreteszi életünket a lélekpusztító, fülsiketítő lárma.

Ha igazi pihenésre vágyunk, meg kell találnunk akár a természet lágy ölén, akár otthonunk csendes zugában, akár a templom hűvös félhomályában a nagybetűvel írt CSÖNDET. Ne a síri csöndet keressük, ne a kábító csöndet, melyben csak a testünk pihen, hanem azt a zsongó, szent áhítattal átitatott magasztos csöndet, melyben minden zaj szentségtörésnek számít, melyben szívünk, lelkünk, szellemünk rátalál Isten átölelő szeretetére. Mint a fáradt testnek a lágyan simogató langyos fürdő, olyan megnyugtató, belső lelki békeséget teremtő az igazi áldott szívbéli Csönd. Ebben igazán feltöltődhetünk, ebben leválik rólunk minden külső zavaró körülmény, ebben átélhetjük Istenünk végtelen szeretetét. Ő mindig kész arra, hogy az ilyen szent csöndben társunk, beszélgető

partnerünk legyen. Ne késlekedjünk, találjunk gyakran módot ezekre a találkozásokra!

* Megjelent 2000. október 15-én az Új Emberben

58

Visszhang

A magyar nyelv nagyon gazdag közmondásokban. Évszázados népi

bölcsességek rejlenek bennük. Ilyen például: "aki szelet vet, vihart arat", vagy „ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát", vagy "amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten”, és még sorolhatnánk. Ugyan ilyen bölcsesség rejlik abban a természeti jelenségben, melyen a visszhang alapszik. Amit belekiáltunk a kőszikla falába, azt a szöveget, de még a hangsúlyt is úgy halljuk vissza.

Sokszor megbotránkozunk családtagjaink, ismerőseink, munkatársaink illetlen, netán durva megnyilatkozásain, melyet felénk intéznek. Pedig gyakran a saját viselkedésünk, embertelen megszólalásaink visszhangoznak bennünk. Mielőtt megsértődnénk a hamis hangok miatt, nézzünk magunkba, nem a saját indulatainkat halljuk-e vissza a másik beszédéből? De az is előfordulhat, hogy már megsebzett embertől kapjuk a retorziót. Az általunk, vagy mások által megsebzett embereket szelídíteni lenne a kötelességünk, nehogy parttalanná, egymást sértegetővé fajuljon a beszélgetésünk.

Különösen gyermekeink nevelésénél kell ezt a jelenséget szem előtt tartanunk. Az ideges, nyugtalan, szeretetlen légkörben nevelkedett gyermek akaratlanul is rászokik a durva, kíméletlen, érzéketlen viselkedésre. Milyen rosszul esik a szülőnek, ha esetenként a saját hangját, a saját viselkedési módját, a saját szeretetlenségét hallja vissza gyermekétől. Ez a nevelés csődje. Ez a helyzet tükörképet állít a gyermeknevelési módszereink elé. Ezt jó, ha időben észrevesszük és változtatunk rajta.

Sohase a gyermekeket szidjuk, bíráljuk szavaiért, ő csak a visszhangunk volt, ő nem tehet egyebet, csak azt adja vissza, amit előéltek neki. Ne a gyereket akarjuk megnevelni először, hanem nézzünk önmagunk érzelmeibe, viselkedésébe, s ha igaz mércével mérünk, be fogjuk látni, hogy a hiba a saját készülékünkben van. Ezt az észrevett hibát azonnal orvosolni kell, ezt végképp rendbe kell hozni, hogy méltók legyünk gyermekeink nevelésére.

Tehát, ha tisztán csengő, szép visszhangot akarunk hallani, akkor nagyon ügyeljünk arra, hogy csak széplelkű ember hangjai törjenek fel szavainkból, csak nemes gesztusok kapjanak nyilvánosságot tetteinkben, mert ezt várja el tőlünk a mi szelíden megszólaló Urunk a lelkiismeretünkben. Ha hallgatunk Rá, akkor mi is csodálatos visszhangjai lehetünk Istenünknek.

Megszólítás*

Sem hívő, sem hitetlen embernek nem érdemes futnia a sorsa elől, nem érdemes futnia az Isten elől, mert úgyis utoléri. Ismerjük a bibliából Jónás esetét, akit Isten Ninivébe küldött, hogy végezzen térítő munkát, mert ott a

* Elhangzott a Pannon Rádióban 2001. április 23-án.

59

bűnözés, az istentelenség az egekig hatolt. Mégis meg akarta őket menteni a pusztulástól, mely vétkeik következményeként rájuk zúdult volna.

Jónás pedig – Isten megszólítására, hogy induljon – pontosan ellenkező irányba próbált elfutni a feladat elől. Keserves leckét kapott, a lehető legmélyebb helyzetbe taszította őt Isten. Egy cethal gyomrában találta magát hamarosan, és ott keserves körülmények között kapitulálnia kellett. Tetszett, nem tetszett Jónásnak, Tarsis helyett Ninive partjain kötött ki, a cet itt szabadult meg tőle, kiköpve a gyomrából kellemetlen terhét.

Ne csodálkozzunk azon, hogy Jónás nem ment szívesen Ninivébe. Az asszírok az akkor ismert világ legkegyetlenebb népe volt. Félelmetes erejükkel és nagyságukkal rettegésben tartották a környező népeket, így a zsidó népet is. Tehát nem volt kedvére Jónásnak ez a feladat, és mégsem bújhatott ki előle.

Megszólította őt Isten, és ha nem ellenkezik, kisebb szenvedéssel úszhatta volna meg. Ám ez a tulajdonság szinte minden emberben létezik. Ha kényelmetlennek tűnő feladat áll előttünk, bizony inkább elfutnánk előle, mintsem bízva önmagunkban és az égiek segítésében, önként és szívesen vállalnánk azt.

Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, beismerjük, hogy mindegyikünknek van egy álomképekkel kiszínezett meseországa, ahová szívesen elvonulnánk a törődések, a ránk nehezedő gondok elől. És mindegyikünknek meg van a saját Ninivéje is, ahol nélkülözhetetlen a jelenlétünk, ahol kizárólag a nekünk szánt feladatokat kell elvégezni. Lehet ez a Ninive a saját családunk, a munkahelyünk, az ország, melyben élünk. Hányszor elfutnánk valamerre, hogy szabaduljunk, hogy könnyítsünk terheinken. És mégis maradni kell, mégis el kell vállalnunk a sorsunkat.

Saját érdekünkben fogadjuk be szívünkbe Istenünk megszólító szavát, ne dobjuk ki magunkból, mert könnyen úgy járhatunk, mint a kivetődött, transzplantált szerv. Hiába akarnak az orvosok életet menteni vele, ha nem fogadja be a szervezet, elpusztul. Higgyük el tiszta szívvel, ha Istenünk megszólít és tettre hív bennünket, erőt is ad az elvégzendő feladathoz.

A szenvedés értelme

Aki éppen szenved, annak értelmetlen dolog lenne vigasz vagy segítség

nélkül bölcselkedni a szenvedés értelméről. Azonban jó, ha felkészítjük magunkat minden eshetőségre, akkor, ha ránk tör a szenvedés, lesz kapaszkodónk, erőforrásunk.

A szenvedésben elbukhatunk, és gonoszokká válhatunk, de a szenvedés lehetőség a jobbításra, a megváltozásra, az emberibb életvitelre is. A szenvedésben eljuthatunk tiszta önismeretre, átfogó istenismeretre és sorsdöntő átformálódásra.

Bizony sokszor úgy érezzük, hogy sokkal több az életben a szenvedés, mint az öröm. De hinnünk kell, hogy a nagy rendező Erő számon tart minden

60

eseményt és valahol egyszer legyőzetik a gonosz, sőt boldogság és öröm lesz az osztályrésze minden bukdácsoló, de jó szándékú embernek.

Sokszor a szenvedésnek mi, magunk vagyunk okozói. Ha az emberiség a jó sugallatokat a másik emberért rendszeresen gyakorolná, ha nem gyűlölet, de az irgalom hatna át minden emberi szívet, nem idézne elő ennyi szenvedést, meg nem értést. De hát addig nem látjuk be tévedéseinket, gonoszságainkat, míg oda nem csap a Sors, míg le nem állít, hogy gondolkozzunk tetteink felett.

Pedig szinte mindig rajtunk múlik az, hogy a kezünkben lévő késsel kenyeret szelünk-e a másik embernek, vagy gyűlölettel az életére törünk. Szabad akaratot kapott az ember, szabadon dönthet tettei felett.

Ezt a kiváltságot kellene hasznunkra fordítani, hogy ne a rossz erők kerítsenek hatalmukba, hanem a szeretet erői. Minden szenvedésből kerüljünk ki olyan tapasztalatokkal, mely előbbre viszi életünket a jobbulás felé. Legyen értelme a szenvedéseinknek. Ha betegség vagy sikertelenség, vagy tragédia súlyai nehezednek ránk, egyetlen feladatunk legyen: minden erőnkkel belekapaszkodni Isten kezébe. Ahol a legtöbb a szenvedés, ott van legközelebb az irgalmas szeretet is. Ha őszinte, tiszta bűnbánó szívvel Istenhez fohászkodunk, nem maradhat el a könyörület, mert Isten a végtelen Szeretet, s ha végbement bennünk a szenvedés átformáló ereje, elnyerjük az életünket boldogító békességet.

Kereszthordozás

Évekkel ezelőtt hallottam egy igen tanulságos elbeszélést, melyben három

ember vállára vett keresztjével megy a kijelölt útján. Hol viszi, hogy megáll pihenni, de a keresztet rendületlenül hordozza a vállán. Azonban az egyik ember megunván a cipekedést, hátramarad és apránként egy-egy darabot lefarag a keresztjéből. S, mintha mi sem történt volna, megy tovább a többiek után. Ez így megy útja során sokszor, mígnem alig-alig marad a teherből valami. Vidáman csatlakozik társaihoz és míg azok verejtékezve haladnak, addig ő fütyörészve, könnyedén veszi a kanyarokat, könnyedén viszi a lecsonkított keresztjét. Azonban hamarosan elérkeznek egy szakadék széléhez, mely éppen akkora, hogy az eddig cipelt jókora kereszttel áthidalhatják a szakadékot, és ezen keresztül juthatnak céljuk felé. Emberünk pedig, aki egész életútját a nehézségek lefaragásával, kijátszásával járta, most rettentő helyzetbe került. Nincs kiút, nincs segítség, nincs megoldás. Ennek az ellinkeskedett életnek itt vége van! Nem érhetett el céljához, saját magát taszította kilátástalan helyzetbe, elpotyázott könnyelműsködésekkel elpotyázta az életét.

Tudnunk kell, hogy a mi szerető Atyánk ránk méretezett terheket rak csak a vállunkra. Ő tudja, hogy mennyit bírunk el, hogy mennyi terhelésre van szükségünk, életünk egészséges fejlődéséhez. Elvárja tőlünk, hogy hűségesen vigyük keresztünket! Ha megállunk közben pihenni, kérjük segítségét a következő lépéshez. Terhelések alatt edződik lelkünk, fejlődik ki érzékünk a

61

másik szenvedése iránt. Így segíthetünk tapasztalatainkkal egymáson, önthetünk hitet és reményt embertársainkba. Így válik gyümölcsözővé a saját szenvedésünk, teherviselésünk. Így lehet értelme az életutunknak.

Mondhatnánk cinikusan, hogy miért nem engedte meg a másik két ember a bajbajutottnak, hogy átmenjen az ő keresztjén? Csakhogy a saját életét mindenkinek magának kell leélnie! A teherviseléshez segítséget lehet, és kell is nyújtani, de helyette nem vihetjük, nem élhetjük meg az életét. Minden ember külön egyéniség, értelemmel, érzelemmel felruházott személyiség. Saját felelősségére él mindenki, elfogadva sorsát, vagy kijátszva azt.

A kereszthordozás emberi sors, ne ágáljunk ellene! Fogadjuk el szívesen Isten kezéből és nemesedjünk, edződjünk általa, hogy így elérve célunkat, a végén megpihenhessünk Istenünk Országában, és elnyerhessük végső célunkat, az Örökéletet.

Reménység*

Tapasztalatból tudom, hogy ez a szó: REMÉNY, minden megpróbáltatáson,

betegségen, kilátástalanságon átsegíti az embert. Talán a legéltetőbb szó, kifejezés magyar nyelvünkben. Ezzel segíthetünk önmagunk rossz lelkiállapotán, segíthetünk lelkében összeomlott embertársainkon, életkedvet adhatunk a beteg embernek.

Az a fontos a reménykeltésnél, hogy higgyünk is benne, hogy imáinkkal kísérjük vigasztalásunkat, hogy ne csak reménykedés legyen a vége. A reményt keltő szavaink mellé végtelen nagy szeretet is párosuljon. Egy forró ölelés, egy baráti kézfogás, egy időben érkezett anyagi támogatás mennyországot jelenthet a szenvedő, nélkülöző, szívében összetört embernek. Nagy felelőtlenség lenne a magára maradt embernek üres, el nem érhető lehetőségeket csillogtatni. Ez rosszabb, mintha el sem kezdenénk a vigasztalást.

Mindig reális alapokon nyugodjon reménykeltésünk. Önmagunkba se dédelgessünk hiú ábrándokat. Nagyobb lesz a csalódás, ha félrevezetjük akár önmagunkat, akár másokat. A reménykeltés ne csodavárás legyen, hanem szerető, tetterős összefogás, tevékenykedés a cél érdekében, s akkor jutalmul a csoda is bekövetkezhet. Nem remélt módon sokkal többet kapunk a sorstól, mint azt gondoltuk volna. Tehát a reménybe fektetett hit, nem passzivitásra, hanem nagyon is aktív cselekedetekre ösztönözzön.

Nincs olyan ember, aki ne tudna oly módon segíteni valakin, aki rászorul, hogy egy jó beszélgetéssel, egy régi emlék felemlítésével, egy apró figyelmességgel örömet ne varázsoljon a megkeseredett életű emberbe. Sokszor nincs is többre szüksége az elesett sorban lévőnek, csak egy kis vigaszra, egy jó szóra, egy pohár vízre. És ezt kötelességünk nyújtani a rászorulónak. Nem mehetünk el érzéketlenül a más nyomorúsága mellett, segíteni kell mindenkin,

* Megjelent 2001. december 2-án az Új Emberben

62

akit a sorsa elénk sodor. Egész életünket állítsuk erre a nemes lehetőségre, hogy érdek nélkül segítsünk, ahol tudunk.

Tetteink nyomán sok-sok apró remény gyulladhat fel a reménytelenségbe zuhant emberben. És ezek a cselekedetek nemesítik saját lelkünket is. Úgy keltsünk reményt a másik emberben, hogy magunk is gazdagodjunk általa. Ha természetünkké válik a jó szó, a reménykeltés erénye, hittel remélhetjük, hogy életünk végén beteljesednek Istenünkbe és az Örökéletbe vetett reményeink is.

Póttevékenység

Egészséges ember életszükséglete a tevékenykedés. Értelmével felépíti

terveit, s annak megvalósítása érdekében kidolgozza a munkamenetet, a feladatokat, a tennivalókat, hogy célját elérje. Akkor érezhetjük és élvezhetjük a jól elvégzett munka örömét, ha olyan terveket szövünk, amelyek szórakoztatnak, lendületet adnak életünknek. Szívesen munkálkodunk olyan célért, melynek előre láthatjuk hasznát, eredményét. Ez nagyon fontos az emberi élet kiegyensúlyozottságához. Ez mindig előbbre viszi értelmi fejlődésünket, anyagi gyarapodásunkat és sikereinket biztosra vehetjük.

Nagyon fontos, hogy mindehhez családunkban, a személyes otthoni háttérben, később pedig házasságunk, kapcsolataink megválasztásában olyan partnerre találjunk, aki előbbre visz, akivel összedolgozva, kölcsönösen győzhetjük le az elébünk tornyosodó akadályokat. A családon belüli egység, melyben egymást segítik a tagok, heroikus tettekre teheti képessé. Együtt és egymásért dolgozva, közös célokért küzdve, szinte mindent el lehet érni, ami elérhető az életben.

Sajnos az emberiség nagyobb része nem kerül ilyen előnyös helyzetbe. Általában sodródnak fiatal korban a fiúk is, lányok is. Elsietik a párválasztást, a tudomány elsajátításának nagyon az elején vannak, még kialakulatlanul elkötelezik magukat egy egész élet göröngyös és fárasztó útjára.

Nem kell sok idő, és hamarosan kiábrándultan, egymást egyre többször kijátszva, elkezdik járni a maguk útját. Beszorítottságukban egyre jobban meggyűlölik egymást, a másikat okolva mindenért. És ekkor kezdődik el mindegyik lélekben a helytelen, önpusztító élet felé terelődés. Ekkor kényszerülnek póttevékenységre, mely legtöbbször dacból, kiábrándultságból, szeretetlenségből születik. Az egyik esztelen rendcsinálási mániával próbálja leplezni üresedő lelkét. A másik futballmérkőzéseket néz rendre, vagy inni kezd, barátokkal múlatja az időt. Egy ideig leplezik még önmaguk előtt is a magányukat, azonban nem kell sok idő, hogy végleg külön utakon járjanak.

Ennek a lejtőnek a kezdetén kellene akcióba lépnie annak, aki még nem vált érzéketlenné a másik iránt, hogy rántsa vissza kedvesét. Egymással megbeszélve az elrontott ügyeket, hozzák helyre a helyrehozhatót. Sok esetben örvendetes eredményeket érhetünk el, ha tényleg önzetlen szeretettel és önmagunkat is felülbírálva, akarunk újra egymásra találni. Nincs olyan

63

elrontott élet, melyet Istenhez fordulva, Tőle erőt kérve, helyre ne lehetne hozni. Ekkor már nincs szükség póttevékenységre, minden tettünknek értelme lesz újra.

A megbocsátás

Nem azokról a bocsánatkérésekről akarok most szólni, amikor rálépünk a

másik lábára véletlenül és egy „bocs”-csal elintézzük. Ezek említésre sem érdemesek. Ilyen naponta száz eset fordulhat elő életünkben. Azokra a megbocsátásokra gondolok, amikor mély sebet ejtettek lelkünkön, vagy mi tettünk keresztbe a másiknak és nagy bánatot okoztunk vele. Sajnos ilyen bánatot, fájdalmat mindnyájan tudunk okozni embertársunknak, s a bocsánatkérés nagy próbatétel elé állit. Először latolgatjuk magunkban, hogy megérdemelte, hogy nekem van igazam, hogy most jól odamondtam neki. És győzelmi tort ülünk tettünk felett, észre sem véve, hogy talán a legjobb családtagunkat, a barátunkat, vagy munkatársunkat örökre elvadítottuk magunktól, a saját igazunkat hangoztatva. Pedig egy jó beszélgetés hamarjában a legelmérgesedettebb helyzetben is jótékony hatással lehet minden vitatkozó emberre.

Csakhogy erre a beszélgetésre hajlandónak kellene lennünk. Kezdeményezni kellene. Próbálkozni kellene az engesztelődéssel. Nem könnyű, biztos hogy csorba esik a gőgünkön, a hiuságunkon, de csak akkor állhat helyre két ember között a békesség, ha mindkettő belátja, helytelenül viselkedett. Erre kell törekednünk minden esetben. Az is igaz, az eszünkkel sokkal előbb megértjük, hogy értelmetlen volt a kirohanásunk, azonban a szívünk fel tudja-e oldani haragunkat, sértettségünket a másik iránt? Be tudom-e látni, hogy egymásra vagyunk utalva és mindenki hibázhat, sőt szándékosan is árthat, de ha nem beszéljük ki magunkat, ha nem ébredünk rá kölcsönösen, hogy nincs helyrehozhatatlan tett, akkor a gonosz szellem uszályába kerülünk hosszú-hosszú időre és minél később döbbenünk rá helytelen viselkedésünkre, annál jobban elmérgesedhet közöttünk a kapcsolat. És ennek előbb-utóbb mindketten kárát valljuk. Oda a békességünk, oda a barátság, oda a bizalom. Teljesen kifosztjuk saját magunkat önmagunkból.

Rá kell nevelődnünk arra az életformára, hogy tudjak bocsánatot kérni és tudjak megbocsátani is. Hosszú életprogram kell, hogy legyen ez életünkben. De megéri, mert eljuthatunk arra a bizonyosságra, hogy bennünk a békesség olyan természetes elem lesz, mely minden értelmet felülhalad. A fájdalmat kapott vagy adott cselekedeteink leválnak rólunk, kiderül körülöttünk a viharos égbolt, szinte az egész világot magunkhoz tudnánk ölelni, olyan szeretet lep meg bennünket. Így lehet boldogan élni és csak így lehet boldoggá tenni környezetünket. Kiegyensúlyozott élettel haladhatunk Istentől rendelt üdvösségünk felé.

64

Elrendetlenedés

Ha jobban odafigyelünk a körülöttünk lévő anyagi világra, a természetben

zajló folyamatokra, azt látjuk, hogy minden változik, minden módosul, egyrészt előre halad, másrészt hanyatlik az élet. Ez a tendencia figyelhető meg az állatvilágban, a növényvilágban, az embervilágban. Ha pl. egy vadgalambot nemesebb fajtával párosítunk, hamarosan szép nemes fajtára tehetünk szert. Azonban ha a nemesített egyedeket elhanyagoljuk, könnyen elfajzanak, azaz visszarendeződnek az eredeti vadfajta soraiba. Ugyan így ha vadrózsába nemes szemeket oltunk, egy darabig virul a nemesített faj, azonban nem sok idő kell hozzá, hogy visszafajuljon eredeti vad formájára.

A gazdálkodóknak, a természet nemesítőinek örökös felügyeletére van szüksége ahhoz, hogy a nemesített növények, állatok nemesek is maradjanak. Ha csak egy kis lazítást tesznek munkájukban, látni fogják, hogy elrendetlenedik, elfajzik a sok fáradsággal előállított, nemesített gazdaság.

Ugyan ez a folyamat a szellemi világra is érvényes. Az ember elindulásakor szinte minden ráhatásnak engedelmeskedik. Jót, rosszat egyformán magába szív, és nagy odafigyelésre van szüksége ahhoz, hogy helyes irányba, tartalmas, szép élet felé tendáljon. Nem lehet valamit egyszer megtanulni, és továbbiakban nem foglalkozni vele, mert hamarosan elfelejtjük, ellaposodik bennünk az érdeklődés a már megtanult értékes dolgokra. Örökké felszínen kell tartanunk önmagunkban a fejlődésünk iránti érdeklődésünket. Nem fáradhatunk vagy unhatunk bele az előrehaladáshoz szükséges erőkifejtésbe. Amíg él az ember örökké harcolnia kell az önmagában felbukkanó lehúzó erőkkel. Résen kell lenni minden torzító hatással szemben. A tudományban való előrehaladás mindennapi gyarapítást igényel. Fizikumunk egészséges mozgást kíván, hogy erejét ne veszítse teherbírásunk.

Mindenben egészséges előrehaladásra kell törekednünk, azonban lelki életünk vigyázása, ébrentartása talán a legfontosabb életünkben. Minden nap fel kell töltenünk szívünk, szellemünk éltető elemeit, mint a napelemmel működő berendezéseket. Egy napra sem feledkezhetünk meg töltekezésünkről, mert azonnal lehal, silánnyá válik életünk. Nem mondhatjuk soha az egyszeri kisgyermekkel, hogy minek menjek ma is iskolába, hiszen már tegnap voltam, Ez egy folyamat, melyet soha nem szabad megszakítani.

Ha elhanyagoljuk a lelki életünk fejlesztését, hamarosan elrendetlenedik az egész életünk. Míg élünk, haladni kell a megtalált jó úton, nem lehet megállni, belefáradni, mert visszacsúszunk és értelmetlenné válik az egész életünk.

Tiszta forrásból

Hegyek között turistaként barangolva, sokszor találhatunk kristálytiszta

csörgedező kis patakokra. Kedvünk támad inni belőle, olyan tiszta, olyan kívánatos, hogy eszünkbe sem jut, talán ihatatlan, vagy mérgező. Látni rajta,

65

hogy apró kavicsok közül előbukkanó kis erecske, valóban tiszta forrásvíz. Azonban bár milyen szomjasak vagyunk, képtelenek lennénk útszéli tócsából, szennyezett folyóból, koszos, kétes tisztaságú edényből inni. Szervezetünk a belebetegedésig tiltakozna ellene.

Szellemünknek ugyan ilyen igényei legyenek. Minden tudományt, melyet el akarunk sajátítani, megbízható már bizonyított tudósoktól, okos könyvekből kell megtanulnunk. Jó ha már a családból úgy indul a gyermek, hogy helyes útra vezeti a szülője. De az iskolában is tanároktól, hittanároktól általában jó alapokat lehet elsajátítani. Ez nem azt jelenti, hogy gondolkozás nélkül fogadjunk el minden tananyagot. Minden új tételnek alaposan utána kell járni, hogy megdönthetetlen tényként fogadja be szellemünk a tudományt. Ha nem készülünk fel nagyon alaposan a tiszta forrásokból merített tudásra, az életünk folyamán a ránk zúduló téveszme áradattal nehezen, vagy egyáltalán nem fogunk tudni megbirkózni. Különösen hittudomány vonalán okozhat jóvátehetetlen károkat a fiatal felkészületlen értelemre hatni próbáló szektás téveszme. Ha nincs megfelelő felkészültséggel rendelkező tudásunk a tiszta és évezredek óta elfogadott alapokról, nagyon könnyen helytelen, sőt káros vágányra futhatunk, mely egész életünket tönkre teheti.

Nekünk Európában a kereszténység adatott, bele születtünk a krisztusi tanításokba. Átélhetjük tanulmányaink nyomán a krisztusi szellem emberközeliségét, eligazító erejét bajaink, szenvedéseink közepette. Aki komolyan felkészült hitében, szellemében a keresztényi életre, az lépten-nyomon meg is tapasztalhatja az égi erők gondoskodó, védelmet nyújtó, de ugyanakkor sokszor kemény eszközökkel észre térítő hatásait. Tudnia kell minden keresztény embernek, hogy Krisztus nekünk az élet igenlését a kiteljesedett boldogságot adja, ezért ne engedjük magunkat eltéríteni ezektől pl. Buddha irányába. Buddha az emberileg ugyan vonzó sok szép tanával mégis csak nemet mond az életre. Megölni javasol minden vágyat, mely a boldogság elérését célozza azért, hogy a végén, ha nem tudnánk beváltani terveinket, ne érjen csalódás.

Az élet értelme, az előrehaladás alapkövetelménye, hogy minden ember elérhető vágyait megvalósítsa. Aki úgy fog valamihez, hogy úgy sem fog sikerülni, annak nem is lesz ereje megharcolni, átküzdenie magát az akadályokon élete meggazdagodásáért. Az ilyen ember depresszióba süllyed, melynek vége az önpusztító erők által legyőzött élet, vagy kimondhatjuk: a halál. Hát ez nem lehet cél. Ez csak pusztulás, meghasonlott nyomorúságos tengődés, elsorvasztott élettelen vergődés. És mindez arra vezethető vissza, hogy elhagytuk a tiszta forrást, melyből talán egy ideig táplálkoztunk, de megalkudtunk a ránk erőteljesen ható félrevezető tanok elfogadásával.

Saját érdekünkben még fiatal korban csak tiszta forrásokból táplálkozzunk, mert így felvértezzük magunkat a téveszmék hatása ellen. Akkor első hallásra ki tudjuk szűrni a sok-sok információból a helyeset, és nem kényszerülünk soha az útszéli pocsolyákból való ivásra, tiszta forrásvíz helyett.

Krisztus útján járva, életünk minden viharral dacoló, bő lombozatot, éltető gyümölcsöt termő fa mintaképe lesz, míg Buddha tanait követve életfánk

66

minden új hajtást lefaragó, minden új ágat, rügyet lecsonkoló szánalmas torzóvá válik, mely arra sem alkalmas, hogy a vándornak árnyékot, vagy gyümölcsöt adjon. Ez az élet nem csábíthatja azt, aki már megtapasztalta a kiteljesedett emberi élet boldogságát.

Higgyünk az Úr Jézusnak, aki azt mondta: azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek. Ezért különösen nagy boldogság Krisztust követő keresztény embernek lenni.

Az ember küldetése

A zsidó hétágú gyertyatartónak jelentőségéről többféle változat látott

napvilágot. Szent ez az ereklye a nép előtt. Szinte mindegyik család otthonában jelen van, tisztelettel veszik körül. Ez olyan fontos a zsidók életében, mint a keresztényeknek a kereszt. Ébren tartja lelkükben a hovatartozás tényét. Összetartja a családot, és mély alázatot követel Isten iránt. A keresztény családoknál a keresztnek ugyanilyen jelentősége van. Krisztus szellemét, szeretetét áldozatát hirdeti.

Kezembe került Mellász Gittától Az angyal válaszol című könyv, melyben a hétágú gyertyatartóról egy nagyon komoly és számomra elfogadható magyarázatot ismertet. Teljesen egyetértek a benne leirt gondolatokkal ezért az alábbiakban nagyrészt e könyv gondolatát követve, leírom, milyen szerepe van a körülöttünk lévő élő világnak a hétágú gyertyatartó szimbólumában s benne az ember küldetésének.

A gyertyatartó első ága a világ teremtésében az ásvány, igazság, szám és törvény fogalmát jeleníti meg. Ezek olyan fontos tényezők a világrend vonatkozásában, melyek nélkül nem lehetne fenntartani a világegyetemet.

A második ág a növényvilág, a szeretet kiáradása és a növekedés jelképe, magába foglalja az előre haladást, az összekötő erőt.

A harmadik ág az állatvilágot, az összhangot, a ritmust, valójában a mozgást jelenti, mely élővé, lüktetővé teszi a teremtett világot. Az örök mozgást, földünk fennmaradását biztosítja a világegyetemben.

Az ember a gyertyatartó negyedik ágát személyesíti meg. Az értelmet, a szellemi erőkkel együttműködő kapcsolatot jelenti, a teremtett világ és a teremtő világ között. Vörösmarty szerint a félig Isten félig állat olyan hatalmas szerepre rendeltetett, melyben az egész kozmoszt a vállára kell vennie. Szívével, szellemével kapcsolatot tart az égi hatalmasságokkal, ugyanakkor két lábon állva a földön megfelelő életteret otthont kell teremtenie az emberiség számára. Mindehhez a bölcs teremtő Isten biztosítékot rendelt az ember mellé, ugyanis az

ötödik ág a gyertyatartón az angyalok szimbóluma. Ők tartják a kapcsolatot az emberi és angyali világ között. Ők a mi őrzőangyalaink, ők segítik, ők értelmezik, ők közvetítik azt az erőtöbbletet, melyre nagy szüksége van az embernek. Ők a béke és az élő csend elősegítői.

67

A szolgáló angyalok nélkül képtelenek lennénk helyt állni feladatunk elvégzése dolgában. A segítő angyalok szinte együtt élik meg az emberrel a sikereket és kudarcokat. Nem kisebb feladattal bízattak meg, mint az örökké tévelygésre hajlamos embert helyes útra terelni, ezzel segítve bennünket Istentől rendelt feladataink teljesítésére. Ők elszámolni tartoznak tetteikkel és segítségükkel a gyertyatartó hatodik ágát szimbolizáló Főangyalok, Cerubok felé.

Ők vannak közvetlen kapcsolatban a teremtő Istennel. Ők a letéteményesei a hatalomnak és az áradó erőnek. És ezzel már el is jutottunk a hetedik ághoz, mely az Istent, a nagy Őt szimbolizálja. A hetedik ág a mindenekfelett valót, a világmindenség létrehozóját, magát az élet és élettér megteremtőjét jelenti. Tehát az a tisztelet, mely körülveszi a hétágú gyertyatartót, magába foglalja a teremtő világ és teremtett világ ura iránti hódolatot. És ebben a tökéletes elrendezésben áll középen az Ember.

Az ember egyedül álló feladatra rendeltetett. Képességet kapott megérteni az

égi világ akaratát, ez akarat előtt meghajolva dicsőíteni Istent a szeretetéből létrejött világmindenségért. És mindezen képesség mellé szabad akarattal ruháztatott fel, hogy legyen egy lény a teremtésben, mely saját elhatározásából, dicsőséget adjon Istenének, Teremtőjének. Ez lenne a feladata, ezért minden jóban részesülhetne, melyet osztályrészül rendeltek számára. Csakhogy az ember elvakulva eltelve önmaga nagyságával, a legősibb bűnbe a gőgbe esett, és a maga útját járva Istenétől elfordulva, magával rántotta az egész emberi nemzetséget. Így jutottunk erre a szenvedésekkel, bűnökkel megrakott életre, megsemmisüléssel fenyegetve Isten legkiválóbb teremtését, az embert.

Jóságos Istenünk azonban megszánta az elesettségében fetrengő embert és saját fiát, Krisztus Urunkat küldte el, mindnyájunk visszavezetésére. Hatalmas áldozatával megmentette a pokoltól gyermekeit. Most már ezen áldozatot elfogadva igyekezzünk bűnbánó és alázatos szívvel visszatalálni irgalmas Istenünkhöz, hogy rendeltetésünket betölthessük, és Isten dicsőségére elnyerhessük üdvösségünket.

Szállj le a keresztről!

Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről! Zúgta a kegyetlen, esztelen gonosz

tömeg az Úr Jézus keresztáldozata felett. Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni! A hálátlan elvakult nyomorult csőcselék képtelen volt felfogni azt az áldozatos szeretetet, melyet az Isten fia hozott az emberiség megmentéséért.

Ocsmány szívtelen mocskolódásaik közepette, nem döbbentek rá arra a tényre, melyben az értünk meghaló Istenfia nem akart leszállni a keresztről! Megtehette volna, hatalmában volt, de akkor oda az üdvösségünk, oda az örökéletünk, oda a megváltásunk. Ezért nem tette!

68

Köszönjük Úr Jézus, hogy képes voltál nem leszállni az általunk ácsolt keresztről.

Életünk során nagyon sokszor kerülhetünk válaszút elé. Vállalom-e, vagy nem? Elfogadom-e vagy nem? Akarok-e áldozatot hozni, vagy nem? Könnyebb, vagy nehezebb oldalát választom az előttem álló feladatnak? Szinte naponta kerülünk döntés elé. Tegyem, vagy ne tegyem? Bizony sokszor nagyon nehéz választani, Egy-egy hibás, vagy jó döntésünk egész életünkre kihatással lehet. Mint ahogyan a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Ezt az első lépést kell nekünk önmagunk érdekében nagyon jó ráérzéssel, körültekintéssel, okos következtetéssel megtenni.

S hogy mi legyen az indító eleme ennek az első lépésnek? Hát nagyon egyszerű. Ne legyen öncélú, ne legyen szeretetlen, ne legyen gyűlöletből fakadó, ne ártsunk vele senkinek. Lehet, hogy gondjaink lesznek szeretetből fakadó lépéseink miatt, lehet, hogy hamarabb érvényesülnénk mások rovására, lehet, hogy szánakoznak rajtunk, de az biztos, hogy a helyes út megválasztása után nem marad keserű szájízünk. Nem lesznek álmatlan éjszakáink. Nyugodtan a tükörbe nézhetünk. Az egyenes, becsületes út mindig rögös, nincs bársonypárnákkal kibélelve, de elnyerjük Istenünk áldását, békéjét, szeretetét. És biztosak lehetünk, hogy a segítséget és támogatást is megkapjuk életünk nehezebb időszakaiban, mert tudnunk kell, hogy nem rak ránk nagyobb terhet sorsunk, mint amelyet elbírunk.

Ne meneküljünk a ránk kiszabott keresztviseléstől. Amit nekünk rendeltek, azt nekünk kell végrehajtani. Nem ruházhatjuk át senkire. Sok felelőtlen ember – aki leszállt a keresztjéről – százszor visszacsinálta volna már elrontott életet, ha módja lett volna rá. Fogadjuk el, hogy a keresztünket a nekünk kijelölt úton és időben kell cipelnünk. Ne rázzuk le magunkról, így üdvösségünkhöz mi is hozzájárulunk.

Elkerülhető betegségek

Nem könnyű ebben a témában állást foglalni. Hiszen a már beteg ember

gyógykezelésre, vigasztalásra, segítségre vár bölcselkedés, kioktatás helyett. Nem is szándékom túlragozni a lehetőségeket, de van sok olyan tényező az életünkben, mellyel biztosan elkerülhetnénk bizonyos betegségeket és erről mindenképpen szeretnék szólni.

Legtöbb nyomasztó hatás akkor érhet bennünket, ha pl. magunkba folytjuk elképzeléseinket, nem tudjuk megbeszélni terveinket a partnerünkkel, élettársunkkal, szüleinkkel, vagy rágódunk semmitmondó sérelmeken, nincs közös nevező kapcsolatunkban, mely bizalmat, megértést nyújtana. Behatárolódik életünk az adott családi, házastársi, munkahelyi életformába, és kilátástalanná válik szinte minden elképzelésünk megvalósítása, mert nincs segítő, elnéző, vagy előbbre vivő szándék a másik emberben. De talán mi is túlságosan visszafogjuk magunkat, nem merünk szólni, egy egészségtelen drukk van bennünk, a békesség megtartása érdekében. Hallgatunk, rágódunk

69

és szép lassan felőröljük idegeinket, szeretetünket, nyitottságunkat. Teljesen vak vágányra siklunk, és egy idő után közömbössé válunk önmagunk és a másik ember iránt is. Hát ez a legrosszabb állapot, amit a magába zárkózás eredményezhet. Megtámad bennünket a gyomorfekély, a rendszeres fejfájás, a gyakori szívszorítás, látásunk is romlani kezd, fénytelenné válik a tekintetünk, sőt még a daganatos betegségeket is az ilyen stresszes állapotokra vezetik vissza az orvosok. Azután ha kedvünk-szegetten kell, pl. egy látogatást tennünk előfordulhat, hogy egy bokaficam, vagy lábtörés is belejátszik a feladat elől kibújni akaró lelkiállapotunkba.

Továbbá egyik fajtája az önmagunk tönkretevésének, ha csak magunknak élünk. A pénzben, gazdagságban látjuk biztos jövőnket, és a belerokkanásig hajtunk a cél érdekében. Nincs megállás, nincs pihenés, kikapcsolódás, mert teljesen elveszi az ítélőképességünket a gazdagodás lehetősége. Rockefellerről írta meg életrajz írója, hogy 52 éves korában egy múmia benyomását keltette, mert éjjel nappal a pénzének gyarapításán munkálkodott, legázolva minden akadályt és embert, aki elébe került. Aztán egy éjszaka álmában szólt hozzá egy hang, mely közölte vele, hogy egy fillért sem vihet át a túlvilágra az összeharácsolt vagyonából. Teljesen lebénult az intés hatására. Rádöbbent, hogy egész élete zsákutca, hisz a felhalmozott pénzén nem tudja megvenni az egészségét, az elrontott életét, már enni is aludni is képtelen a sok idegességtől, fáradságtól, helytelen életmódtól.

És ekkor megtörtént a csoda. Másnap reggel számot vetett életével, vagyonával és kinyitotta szívét a környezete felé, minden tettével javítani akart elrontott hibás lépésein. Alapítványokat tett és gyógyszerkutatásokra milliárdokat adott. A penicillin létrejöttét is neki köszönheti a világ, mert minden költséget állt a kísérletezések érdekében. Ez az ember ettől kezdve látványosan új erőre kapott, visszatért étvágya, terveket szőtt az emberiség érdekében és nagyszerű új életformájában 98 éves koráig élt, most már szétosztva magát és vagyonát a másokért való munkálkodásban.

A kisembernek is lehet ilyen életcélt kitűznie sorsa alakulása érdekében. Együtt érző, szeretetteljes viselkedéssel, nagyon sok embertársunkat segíthetjük, vigasztalhatjuk. Értékessé tehetjük napjainkat az együttérzés gondolatával, tetteivel. Ha mások segítségére vagyunk, szinte elfeledkezünk saját bajainkról, fájdalmainkról, s egy idő után. látni fogjuk, hogy már nem is fáj, elmúltak gondjaink, mert a szeretettel szétosztott életünk folytán mi is meggazdagodtunk. Lelkünk, szívünk békességre jutott annak tudatában, hogy nem éltünk hiába. Eredményes, sikeres lett életünk, mert égi segítőink minden lépésünkre áldásukat adták, így felszabadultan, jókedvűen, nyílt tekintettel élhetjük egyszerű, de igen hasznos életünket.

Vegyük számba eddigi életünket, és ne féljünk változtatni rajta a fenti gondolatok nyomán, mert csak ekkor élhetünk valóban Istenünk kedvére, így biztosíthatjuk egészséges életünket itt a földön és az örökéletünket halálunk után.

70

Van-e életünk a halálunk előtt?

Úgy gondolom, hogy minden ember képességeinek, lehetőségeinek

megélésében jóval alul marad a számára elérhető mércén. Sokszor az életünk taposómalmában nem is törekszünk magasabb

színvonalú teljesítményre, egy középszerű életben elkényelmesedünk, s lassan belenyugszunk, hogy ifjúkori álmainkat, vágyainkat csak részben vagy egyáltalán nem sikerült megvalósítanunk.

Ha nyitott szemmel tekintünk a körülöttünk élő természetre, minden évben tapasztalhatjuk, hogy valami fantasztikus életerővel sarjad a növényvilág, színorgiával takarja el az elszürkült téli elmúlást. A gyümölcsöző, virágzó fák bokrok ráébreszthetnének, hogy nekünk is ugyan így kellene újra és újra lendületbe hozni ellaposodott életünket. Nem vegetálni, élnünk kellene! Szellemünkkel el kellene érnünk képességeink felső határát. Erre teremtett bennünket Istenünk, meghódítani a körülöttünk lévő világot és jó szándékkal élve minden ember felé elősegíteni az élet meggazdagodását.

Elmegyógyászok, kutatók szerint a tudós ember is szellemi képességének mindössze 8-10 százalékát használja. Micsoda felelőtlenség az ilyen csökkentett életvitel. Istentől kapott tehetségeinknek legfeljebb csak egy tizedét használjuk fel! És a többivel mi lesz? Ki a felelős azért, hogy elkorcsosodott, alultervezett színtelen, élettelen ázalék-életet élünk. Hiszen csak meríteni kellene a számunkra legmegfelelőbb kincsekből. Határtalan a muzsika, a költészet, a festészet, a tudomány, a jótékonykodás, a szépre, jóra nevelés területe. Miért hagyjuk elkallódni tehetségeinket, mikor sokkal többre lennénk hivatva? Aki nem él az Isten adta tehetségével, lehetőségével, az haldokló életet él, az már a fizikai halála előtt élettelenné válik. Így önmagunk által megnyomorított életünk torzszülötté korcsosodik. Ilyen életekre mondhatjuk nyugodtan, még ha 100 évig tart is, hogy mi értelme volt?

Ajánlom, hogy szedjük össze minden erőnket és harcoljuk meg előbbre jutásunkat a bennünk állandóan működő lehúzó erőkkel szemben. Isten áldása lesz rajtunk és kivirágzik a csodálatos természet mintájára életünk. Megtaláljuk önmagunk hivatását és akkor hasznos és tartalmas lesz az életünk már a fizikai halálunk előtt is.

Élet-többlet

Ha meg kell határoznunk, hogy pontosan mit jelent a kereszténység, e két

rövid szóval tökéletesen kifejeztük: Élet többletet! A hitben élő keresztény ember is általában éli az átlagos emberi életét,

azonban ha kilátástalan, vagy szorult helyzetbe kerül, biztos segítséget remélhet Krisztustól, a Benne feltétlenül bízó hitével. Nem babonás, gyenge hittel kell Hozzá fordulnunk, hanem bátor, minden kétséget kizáró hittel, mellyel hegyeket lehet elmozdítani az Írás szerint. Erre kér bennünket a bibliában az Úr

71

Jézus, ha kérünk valamit, higgyük, hogy meg is kapjuk. Ez a rendíthetetlen hit minden helyzetbe erőforrásunk lesz.

Ha bánatunkkal, problémánkkal Hozzá fordulunk, az nem azt jelenti, hogy nekünk nem kell semmit tennünk a megoldásért. Nem ülhetünk ölbe tett kezekkel várva az égi mentőövet. Amit helyzetünkben emberileg meg lehet tenni, azt kötelességünk megtenni. Csak ne aggodalmaskodva, idegesen, talán még önző motívumokkal is munkálkodva. Ne félelemmel, ne fél hittel keressük a megoldást. Ha nagy a mozgásvihar bennünk és körülöttünk, akkor nem jut szóhoz a Szentlélek által nyújtandó erő, bölcsesség. Csendet kell teremtenünk önmagunkban, hogy képesek legyünk átvenni az üzenetet, az erőtöbbletet, melyet Istenünk nyújtani akar.

A hitben járó embernek kitaposott útja van a becsületes, jó szándékú szorgalmas emberi élethez. Nem linkeskedhet, nem gonoszkodhat, tetteivel nem hozhat szégyent keresztényi mivoltára. Nem húzhatja ki magát a rá osztott feladatok alól. Nem árthat embertársának, nem csaphatja be embertársát, mert akkor Isten előtt nem lesz kedves az imája, kérése. Meg kell teremtenie önmagában a szeretet diktálta életformát. Tudnia kell Isten gyermekének, hogy a feladatainkat önmagunknak kell elvégezni, de az Ő áldásával, vezetésével, erejével. Ha egész életünket rátettük a krisztusi életformára, szinte naponta megérezhetjük azt az élettöbbletet, melyet a ráhagyatkozás folytán nyújt nekünk. Minden elvégzett munkánkban érezni fogjuk, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, hogy jó szándékunkat, hasznos munkálkodásunkat áldás kíséri. Ha mindent a legjobb tudásunk és szándékunk szerint végzünk, meg fogjuk tapasztalni a ránk áradó erőtöbbletet.

Cromwell Olivér, angol hadvezér jelszava ez volt a csatába indulás előtt: „Bízzunk Istenben, és a lőport tartsuk szárazon!” Mert elázott lőporral, gyenge, erőtlen hittel nem lehet csatát nyerni.

Lelombozódás

Az őszi lombhullás minden emberben egy kicsit az elmúlást, a tél közeledtét,

a sivárságot idézi fel. Ez egy természetes folyamat, megszoktuk, de a mi országunkban az évszakváltások nyomán mindég megcsillan bennünk a remény is, hogy lesz újra kikelet is. Sokkal elkeserítőbb a lombtalan fák látványa, ha például sáskajárás után, vagy jégverés következtében válnak kopasszá, letarolttá. Az ilyen esetek szívszorító fájdalmas események, ezek tönkre tehetik reményeinket, termésünket, jövőnket.

Fiataljaink meghonosították saját lelkiállapotukra szimbolizálva a „lelombozódtam” kifejezést. Ha fájdalom, sikertelenség rohanja meg az életüket, könnyen belekeserednek, reményüket vesztik. Találóan használják ezt a meghatározást. Bizony életünk folyamán nagyon sok testünket, lelkünket megtépázó vihart, betegséget kell kiállnunk, sokszor teljesen padlóra fektet bennünket a sorsunk. Ki nem élte még át, hogy szép terveit megrágták a

72

szegénység hernyói, s ha újra nekilendültünk, jöttek a rosszindulatú cserebogarak, a gáncsoskodó sáskák és nem jutottunk előbbre, mert a sok lebénító akadály teljesen elvette kedvünket az újabb tervektől.

Az ilyen lelombozódott lelki állapotban hajlamosak vagyunk mindent feladni, visszahúzódni és sebeinket nyalogatva teljes apátiába roskadni. Elmegy az élettől is a kedvünk, s könnyen betegség támadhatja meg testünket. Ha nincs bennünk életerő, könnyen a lehúzó erők martalékává válhatunk.

Mivel az ember igen esendő, és valóban sok függ a körülötte zajló eseményektől is, nagyon fel kell készülnünk jól megfontolt módszerekkel, erőgyűjtéssel minden eshetőségre. Emberileg mindent meg kell tennünk, hogy ne váratlan és elkerülhető fájdalmas helyzeteket kelljen rendre elviselnünk. Otthonosan kell eligazodunk sorsunk minden útvesztőjében.

Azonban aki már többször került rázós helyzetekbe, megtapasztalhatta, hogy égi segítség nélkül nem tud erőre kapni, nem tud úrrá lenni lelombozódott lelkén. Ilyenkor kell a belső kapcsolat védőszentjeinkkel, Istenünkkel. Nélkülük képtelenek lennénk újrakezdésre, reménységre. Bennük bízva, az Ő segítségükkel szinte fogyatkozás nélkül fogunk új erőre kapni, életkedvet nyerni és újra terveket szőhetünk, újra reményteljes, napsugaras lesz életünk. Legyünk jó barátai égi segítőinknek, hogy életünk fája elkerülje a lelombozódást.

Szabadulás a gonosztól

Megtérésem első idejében úgy értettem a Miatyánk azon sorát, hogy

"szabadíts meg a gonosztól...", hogy a körülöttem lévő gonosz erőktől, személyektől szabadítson meg az Úr. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg rájöttem, hogy elsősorban a bennem lévő gonosz erőktől kell megszabadítani életemet, és ez csak Isten segítségével érhető el. Bizony sokszor keseregtem önmagam fogyatékosságain, amikor indulatok, gonosz erők intézkedtek bennem, meggyőződésem ellenében.

Pál apostol kínjait életem át nem egyszer, amikor így imádkozik: "Nem akarom, és mégis teszem a rosszat. Ki szabadít meg a testnek börtönéből?!"

Bizony, börtöne a lelkünknek a testünk, mert érez, fáj, a gyermekkor, a fiatalság, majd az öregedés viszontagságaival kell megküzdenie. Mégis ebből a börtönből kell majd lelkünknek eljutnia abba az Örökkévalóságba, amely olyan szép és csodálatos lesz, amint most fel sem tudunk fogni, csak elképzelni tudjuk az isteni kinyilatkoztatások nyomán.

De ahhoz, hogy ezt elérjük, nagyon oda kell figyelnünk az Isten szavára. Nem könnyű kibontani a sok impulzusból, amely lelkünkre és érzelmünkre hat, hogy melyik az Isten hangja és melyik a Sátán hangja. Ez a leglényegesebb életünk folyamán, hogy megtudjuk különböztetni a sugallatokat. Ebben az az Ige igazít el bennünket, melyben Jézust Mózes és Illés társaságában látják az apostolok. Aztán eltűnik mellőle mindkettő és Jézus maga marad. Ekkor szózat

73

hallatszik az égből: "Ez az én szerelmes fiam, őt hallgassátok!" Vagyis Mózes és Illés az Ószövetség, a törvény jelképe, Jézus pedig az Újszövetség, a Szeretet megtestesítője. Tehát, ha Őt kell hallgatnunk, akkor az Ő tanítását kell elfogadnunk.

A szeretet lelkületéből fakadjon minden cselekvésünk. Jézus számtalanszor felhívta rá az apostolok figyelmét. Egyetlen utat kell járnunk Jézus Krisztus óta, a Szeretet útját. Vagyis a sugallatoknál meg kell szűnniük a saját véleményünknek, akaratunknak és csakis a jézusi lelkület kaphat szót tetteinkben. Ez az agapeo. Mert a szeretet is kétféle lehet. A fileo, amely Szent Ágoston szerint az Isten megvetéséig fajult önszeretet, az agapeo pedig az önmagunk megvetéséig emelkedett istenszeretet. És ezt egy életen keresztül lehet, és kell gyakorolni Fáradhatatlannak kell lennünk a másokért való munkálkodásban. Így válhat természetünkké a szeretet önzetlen gyakorlása. Így kaphatjuk meg már itt a földön a belépőjegyet az Örökkévalóságba.

Állhatatosság

Az emberi tulajdonságok között talán ez vállalható a legnehezebben. Hosszú,

kitaposott életútra van szükségünk ahhoz, hogy természetünkké váljék. Sok nehéz próbatételen kell átesnünk, amíg kikristályosodik bennünk a hovatartozás elkötelezettsége. Embert próbáló, hatalmas követelménnyel járó tulajdonság ez, de aki mindvégig kitart jó ügyet szolgáló állhatatosságában, az elnyeri az Élet Koronáját.

Világjáró emberek írnak arról, hogy Afrikában vannak olyan gyorssodrású patakok, amelyeken csak úgy lehet átkelni, ha a parton egy hatalmas szikladarabot vesznek a vállukra a bennszülöttek és azzal jutnak át a túlsó partra. Ha nem lenne a nehezék rajtuk, bizony elsodorná őket a lezúduló víz ereje.

Sorsunk ilyen nehezékeket, terheket rak ránk nem egyszer. Szinte folyamatosan kell kisebb-nagyobb terhekkel megrakva vinni életünket. Van erre egy görög kifejezés, amely akár életprogram is lehet minden ember számára.

Hüpo moné = alatta maradni. Terheink alatt megélni, formálni jellemünket, természetünket. A teher nincs hozzánk nőve, a terhet lehet letenni, vagy önként vállalni. Nagy szellemek nem egyszer mártírhalálig voltak hűek kialakult meggyőződésükhöz. De saját életünk is nem egyszer hátrányba kerülhet – az úgynevezett emberi boldogulás útján –, mert nem csalunk, nem lopunk, nem rágalmazunk, a környezetünkben már gyakorlattá vált szokás ellenére. Bizony előfordulhat, hogy kinéznek soraikból, számukra élő felkiáltójelekké válunk, mert jelenlétünkben nem bűnözhetnek szabadon, szemérmetlenül mások rovására.

74

Ezekben a közösségekben nagy terhet jelent számunkra az igaz úton való járás. Állhatatosan kitartani a helyes úton a bűnáradat között, ez bizony emberfeletti erőt kíván. Ám akinek az ebül szerzett vagyon nem csábító, aki megelégszik két kezével és értelmével megszerzett javakkal, annak összehasonlíthatatlanul nyugodtabb lesz a mindennapja, reggelenként belenézhet a tükörbe. És ez a lelki békesség mindennél többet ér, olyan életformát nyújt, a melyben Isten áldása kíséri minden lépésében.

Az állhatatosság az egyik legszebb emberi jellem, csak arra kell ügyelnünk, hogy mindig a jó ügy mellett kötelezzük el magunkat. Jó ügyet szolgáljunk. Mindezekért a terheket viselni, az üdvösséget jelenti, míg ledobni azokat magunkról az élet elvesztését eredményezi.

Istenélmény

Az Istennel való találkozásnak nagyon széles skálája fordulhat elő

életünkben. Hajlamos az ember ezekről nem venni tudomást, kimagyarázni, hogy szerencsém volt, hogy a véletlen így hozta, stb. Szinte minden embertől hallottunk már ilyen szólamokat. De talán még mi hívő emberek is elbagatellizáljuk sok esetben a körülöttünk váratlanul elrendeződő dolgainkat.

Aki már egy kicsit beljebb került a hit világában, pontosan meg tudja különböztetni azokat a hatásokat, melyek meg nem érdemelt módon, váratlan forrásból reánk sugároznak. Csak figyelni kell önmagunkat, a körülöttünk zajló eseményeket, biztosan rádöbbenünk arra, hogy sorsunkban külső erők intézkedtek helyettünk. Nagy istenélmény a beteg embernek, ha akár gyógyszeresen, de sokszor még anélkül is egy egészséges folyamat lepi meg, meggyógyul, és újra életvidám lesz. Átélt egy olyan plusz erőt, amely helyreállította a harmóniát lelkében, testében. De lehet apró kis esemény az életünkben, amikor régen keresett dolgainkat egyszerre csak előtaláljuk, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. De átélhetünk olyan találkozásokat, melyek nyomán egész életünk kifordul az ellaposodott formájából és szárnyaira vesz a megnyílt lehetőségek csodája.

Egyik barátunk Sándor, például egy alkalommal lakáskérelmével – melyet már éveken át visszautasítottak – pont akkor érkezett a lakáshivatalba, amikor az ügyintéző elhatározta, hogy a valaki által visszautasított lakásbérletet annak adja, aki elsőnek lép a hivatalba. S ez a valaki a barátunk volt. Megkapta, beköltözött és azóta is naponta köszöni Istennek, hogy csodát művelt életében. És sok-sok hasonló esetet sorolhatnánk saját és mások életéből. De vajon odafigyelünk-e minden esetben ezekre a túlnanról jött ajándékokra? Meg tudjuk-e köszönni minden esetben, hogy ránk ragyogott Istenünk szeretete? Bizony sokszor csak utólag értjük meg a történteket, de legalább utólag mérjük fel, hogy itt és most csoda történt, az Isten Országa látogatott el hozzánk. Mert naponta imádkozzuk ugyan a Miatyánkban, hogy „jöjjön el a Te országod”, de

75

ha eljön, magunk lepődünk meg a legjobban, úgy hogy még megköszönni is elfelejtjük.

Arra intek minden embertársamat, hogy ne legyünk hálátlanok a minket ért istenélmények nyomán, mert bár Istenünk két kézzel szórja ajándékait érdemtelen életünkre, mégis szeretettel fogadja tőlünk a hálánkat, köszönetünket és elvárja, hogy áldása nyomán mi is áldássá legyünk környezetünkre.

Fényérzékenység

Kezdetben az életünk egy üres edény, amely feltöltésre vár. Sok lehetőség áll

az ember előtt, amivel kibélelheti, gazdagíthatja életét. Van egy nagyon tanulságos keleti mese, mely rávilágít, választékot kínál létünk kiteljesedéséhez.

Egy király halála előtt két fia között nem tud választani, melyikre hagyja az országát, ezért próba elé állítja őket. Van két – szinte egyforma – barlang a közeli hegy oldalában. Ad mindkét fiának egyforma pénzösszeget, és utasítja őket, töltsék meg a barlangokat színültig valamivel.

Az egyik fiú rengeteg szalmát vásárol, és azzal próbálja elvégezni a feladatot, azonban a kapott pénz elfogy és a barlang még nagy részben üresen tátong. Nem tudja teljesíteni apja kérését.

A másik fiú sok tanakodás után eldönti lépését. Vesz egy jókora fáklyát, azt meggyújtja és elhelyezi a barlang közepén. És a fény teljesen betölti a barlangot világossággal. Jól választott, teljesítette apja utasítását.

A tanulság nagyon egyszerű. Életünk folyamán rengeteg kínálatból gyarapíthatjuk képességeinket. A művészet, a tudomány, a politika, sokféle tudományos kutatás, mind-mind csak üres szalma lehet, ha nem hatja át az isteni lét fényessége, melyet ajándékba kaphatunk képességeink fejlesztése mellé. Azonban ez az ajándék csak akkor lehet a miénk, ha kifejlesztjük magunkban a fényérzékenységet.

Míg a növényvilágban, pl. a napraforgó a természete folytán fordul az éltető napfény felé, addig az embernek tudatosan kell törekednie a fény átvételére. Mint fáklyának kell világítania fénnyel töltött lelkével az emberiség felé, hogy javát szolgálja, előbbre vigye a világ kerekét. Ha szívünkkel át tudjuk venni Istenünktől az éltető fénysugarakat, akkor ez olyan erővel tud felruházni, hogy semmiféle akadály nem állhatja útját életünk – Isten akarata szerinti – kiteljesedésének.

S hogy mi ez az isteni fény az ember szívében? A kapcsolatot jelenti lelkem és egy magasabb, létező dimenzió között, melyből erőtöbbletet kaphatok minden dolgom végzéséhez. A káros dolgok felismerését és elkerülését jelenti a lehúzó erőkben. Korlátolt lehetőségeim ellenében ember feletti teljesítményekre leszek képes. Sugárzó emberré leszek, így másokat is a fény fel tudok irányítani. Ennyi az egész, és ez nem kevés!

76

Az adófizetésről

Amikor a farizeusok Jézust próbára tették, hogy szabad-e a császárnak adót

fizetni, azt remélték, hogy bármit is felel, mindenképpen tőrbe tudják csalni. Ha igent mond, a saját népe ellenségének kiáltják ki, ha nemet, akkor hazaárulónak minősítik, aki a fennálló rendszer ellensége. Azonban a nagyon alattomos kérdésre Jézus nagyon bölcs, és jó választ adott. Így szólt: „Mutassatok nekem egy dénárt. Azok elébe tették. Jézus kérdezé: kinek a képe van az adópénzen? Ők így feleltek: A császáré. Tehát, adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Márk 12:15,16.)

Hát erre nem számítottak. Kérdéseikben szó sem volt az Istenről, azonban Jézus belelátva a szívük aljasságába, azonnal rámutatott, hogy itt van az ő gondjuk. Képmutató vallásosságukkal, önmagukat és Istent is becsapni akaró életükkel a nagyon utált császártól adómegtagadással a nagyon szeretett pénzüket szerették volna visszatartani. Erre akartak biztosítékot kapni Jézustól, ez alól akartak kibújni.

Ne gondoljuk, hogy ez az ókori probléma ma nem érvényes. Ma ugyanúgy ki akar bújni az adófizetés alól nemcsak a pogány, de még az úgynevezett keresztény ember is. Ki akarja ügyeskedni a hatalomnak járó kötelezettségét, ugyan akkor az életszínvonal emelkedését a hatalomtól várja el. S ha nem úgy emelkedik az, amint szeretné, akkor a kormányt, az állam vezetőit ócsárolja, kritizálja. Pedig az ő adófillérjei is nagyon hiányoznak abból a közös kalapból, melyből a haza, a nemzet felvirágzását kell fedezni. Lehet, hogy csalásával építgeti saját vagyonkáját, azonban valahol rá fog fizetni az ilyen ember sokszorosan, mert nem szabályosan gazdálkodik jövedelmével. Akinek nincs rendben a szénája Istene felé, azon teljesen eluralkodik a tárgyak megszerzése, a pénz szerelme, a vagyon birtoklása.

Az értékek sorrendje teljesen összezavarodik lelkükben, elvesznek a használati tárgyak dzsungelében. Lassan nem ők uralják a javakat, hanem azok teszik rabszolgává magát az embert. Megfordul a világrend értelmükben, lelkükben, s eltévesztik azt a célt, melyre Isten szerint rendeltettek.

S hogy mit kell Istennek megadni? Nagyon egyszerű, de annál jelentősebb az igénye. Gondjainkat, betegségeinket, bűneinket megbánó életünket kéri, hogy bizalommal és hittel tegyük kezébe. Ha sikereket érünk el, rendeződik földi boldogulásunk, tudjunk dicsőséget adni Urunknak, aki mindezt megadta nekünk, mert tudja, hogy mire van szükségünk.

Ezek nyomán olyan békesség tölti el szívünket, melyet egy földi hatalom sem tud megadni nekünk, de elvenni sem tudja tőlünk.

77

Hetven éves lettem

Szerettem volna nagyon emlékezetessé tenni a 70. születésnapomat, ha már

Isten kegyelméből megérhettem. Minden gyermekemet, unokámat, dédunokámat, barátaimat magam köré akartam gyűjteni, hogy együtt köszönjük meg ezt a nagyon sokadik évfordulót. Mondhatom, hogy elképzelésemen felül csodálatosan sikerült. Szinte felfogni is alig tudtam azt a sok szeretetet, figyelmességet, melyben részem lett. Mindegyik családtagom, barátom, őszinte szeretettel és meglepetésekkel halmozott el. Tudtam, hogy szeretnek, hisz erre neveltem őket, de amit kaptam tőlük ezen a szép napon, az minden fantáziámat felülmúlta. Csak hálát és köszönetet tudok mondani mindegyiknek, s külön köszönöm Istenemnek, hogy ilyen jó gyermekekkel, unokákkal, barátokkal áldott meg. Ezért érdemes volt 70 évet élni!

Késői írói kivirágzásomat, kinyomtatott könyvvel tette Mónikám maradandóvá. Mártikám, Dittám a vendéglői vacsora fedezésével lepett meg. Andikám hatalmas ajándékkosarat hozott, Tomikám a fényképezésben ügyeskedett, Andreám – aki második férjem „hozománya” a házasságunkba – egy olyan szívhez szóló verset írt, melyet minden elolvasásakor megkönnyezek. Barátaim részéről is ajándékok halmazát kaptam, meg nem érdemelt módon. Férjem, Kálmán meleg szavakat mondott pohárköszöntőjében. Egyszóval határtalanul boldog voltam, és azóta is szívem szárnyal az emlékezés nyomán.

Ide írom a verset, melyet Baranyi Laci, színész barátom olvasott fel az ünneplő család előtt; melyben Andreám szíve-lelke benne muzsikál.

Édesanyámnak szeretettel Drága Anyám! Amint látod: Téged ünnepel családod. Volt sok dolgos napod, heted nem volt könnyű az életed. Előfordult: alig ettél, mégis otthont teremtettél. Nem viseltél ékszereket, felneveltél két gyermeket. Egyszerűen csodát tettél, Anyám helyett anyám lettél. Amit nem is vártunk Tőled; „híres író” lett belőled…

78

Magadnak semmit sem vettél, mindenkin csak segítettél. Tudjuk, mindent értünk teszel, köszönjük, hogy vagy – és leszel! Mind teljesül, amit remélsz, egész biztos, száz évig élsz! Elkísér majd szeretetünk, tartson meg az Isten nekünk! 1999. november 29-én, Andrea

Képmutatás

Ha mindig másnak akarunk látszani, mint amilyenek valójában vagyunk,

eljuthatunk arra a pontra, amikor már saját magunkkal sem leszünk tisztába. Minden ember megismételhetetlen egyéniség, és ezt vállalnunk kell, fejlesztenünk, csiszolni, művelni, tökéletesíteni kötelességünk, nem pedig leplezni, megtagadni. Aki másnak akar látszani, az nincs megelégedve önmagával, az ábrándképeket hajszol, képmutatással leplezi elégedetlenségét önmagával szemben.

Tudjuk, hogy minden ember pillanatnyi lelkiállapota nyilvánul meg szavaiban, tekintetében. Ha ingerült, akkor terhére van mindenki és ez kiül az arcára. Ha jó napja van, akkor nyájasabb, elnézőbb a másik iránt. Ezek is kép-mutatások, de ezek minden mesterkéltségtől mentesek. Ez természetes dolog, ezt mindenki tudomásul veszi, elfogadja. Ezek hozzátartoznak emberi valóságunkhoz.

A helytelen képmutatás ott kezdődik, ha valaki érdekből, haszonlesésből jó szándékot mímel, s amint elfordul az illető, már szidja, otrombán leszólja, akár mások előtt is. Vagy ha felettesénél jobb pozíciót szeretne elérni, stréberkedik, könyököl mások rovására. Szorgalmas becsületes munkaerő képében mutatkozik, pedig önmaga is tudja, hogy megbízhatatlan, felszínes ember, de a cél érdekében rövid időre rákényszeríti magát egy felvett kép mutatására. Vagy ha jótékonykodni kell egy közösségben, a képmutató ember mindenki szeme láttára adakozik, hogy elismerést nyerjen, pedig szíve szerint egy fillért sem adna. És még nagyon sok alkalom nyílik más színben tetszelegni életünk során. Aki gátlás nélkül, rendszeresen más képet ad önmagáról, mint amilyen valójában, hamar lelepleződik. Előbb csak megbotránkozást vált ki, később azonban nevetségessé válik és kirekesztődik a közösségből. A sokféle arc bizalmatlanságot, megvetést eredményez.

79

Ha becsülni akarjuk önmagunkat, és szeretnénk, ha mások is becsülnének, akkor ne álltassuk önmagunkat és másokat sem. Őszinte, valóságos képet adni önmagunkról a legkifizetődőbb jellemvonás. Ne csapjunk be másokat és magunk előtt is legyünk őszinték, egyenesek. Ebből a biztos pozícióból nem lehet kiesni. Az egyenes embert nem lehet rajtakapni hazugságon, képmutatáson. Az őszinteség jellemes embert mutat mindenki felé. Megbízható, rokonszenves példakép lehet mindenki előtt. Ilyen magatartással jól tölthetjük be Istentől kapott életünket, az Ő akarata szerint és az Ő dicsőségére.

A lelkiismeret

Ne gondolja senki, hogy a lelkiismeret csupán egy elvont fogalom. Nagyon is

valóságos tényező életünkben, mely irányítja, formálja, megsebzi vagy helyrehozza a helyes kerékvágásból kibillenni készülő lelkünket. Ha jelentkezik bennünk a lelkiismeret szava, ne akarjuk lerázni magunkról. Jobban tesszük, ha hallgatunk rá, mert ha nem, napokig uralma alatt tartja gondolatainkat. Ebbe bele lehet betegedni, sőt az életünket is pusztulásba viheti.

Ha jó lelkiismerettel rendelkezünk, napsugaras, kiegyensúlyozott, békességes az életünk. Derültek a napjaink, nyugalmasak az éjszakáink, egyszóval boldogok vagyunk. Ez egy jó állapot. Igazolva látjuk azt a tényt, hogy a belénk oltott igazságérzet nem csorbult lelkünkben.

Ha rossz a lelkiismeretünk, ez azt jelenti, hogy valami kemény dologba ütközött bennünk a cselekedetünk. Sebet csak ott lehet kapni, ahol van valami, ami sebet okozhat. És minden emberben nagyon is valóságosan létezik az igazságérzet, az emberi méltóság. Ha ezt megsértjük másban, önmagunk is sérülünk. Az Isten létezését bennünk ezen tulajdonságok igazolják legbiztosabban. Együtt élünk velük, és ha vétünk ellenük, azonnal jeleznek lelkünkben, hogy hibáztunk, helyre kell hozni azonnal. Nem szabad elhallgattatni, elfojtani. Üdvösségünk záloga a lelkiismeretünk szava! Minden teremtett élőlény között, csak az embernek adatott ez a képesség. És ez minden élőlény fölé emeli. Rajtunk múlik, hogy igazságban és emberi méltósággal akarunk-e élni, vagy örök nyugtalanságban sebekkel elborítva a pusztulásba kényszerítjük életünket.

Jó lelkiismeretünk érdekében szándékosan ne ártsunk se másoknak, se önmagunknak. Azonban ha mégis előfordul, hogy meggondolatlanul sebet ejtettünk valakin, ne odázzuk el a bocsánatkérést, ne üljön meg lelkünkben a vétek. Helyrehozhatatlanná válhat az elmulasztott jóvátétel. A kezelt és gyógyított sebek nem hagynak nyomot rajtunk, csak az elmérgesedett, elhanyagolt sérülések torzítják el külsőnket-belsőnket egyaránt.

Jól jegyezzük meg egész életünkre érvényesen, hogy mindaddig, amíg meg tud szólalni bennünk a lelkiismeretünk hangja és figyelünk is rá, addig nem követhetünk el végzetes hibát. Azonban ha sorozatosan figyelmen kívül

80

hagyva, megvetjük a bennünk megszólaló isteni hangot, akkor menthetetlenül zuhanunk a saját magunk által választott pusztulásba.

Kapcsolat

Az emberi együttélés alapvető követelménye a jó kapcsolattartás. Vannak

emberek, akiknél ez nagyon természetes módon, szinte magától értetődően jön létre. Nyitott szívű, barátságos lelkű a másikkal együtt érző személyeknél mi sem könnyebb, mint megtalálni a másik emberhez a megfelelő hangot, a jó kapcsolatot.

Van egy unokaöcsém, Béla, aki sokat utazik a nagyvilágban. Amikor felül egy repülőre vagy hajón, vonaton közlekedik, nem kell félóra sem, már talál magának egy magyart, vagy azonos érdeklődésű utast, akivel kellemesen eltársaloghat. Mindenki felé bizalommal, barátsággal közeledik és ezen keresztül az egész világon vannak barátai, szinte minden emberrel jó kapcsolatot tud létrehozni. Így nem egyszer a legelképzelhetetlenebb helyzetekben is egymás segítségére tudnak lenni.

Másik fajtája az embereknek, olyan bezárt szívű, bizalmatlan, mindenkiben ellenséget látó lelkületű, aki képtelen feloldódni, szóba állni, kapcsolatot teremteni a másik emberrel. Ha mégis rákényszerül egy beszélgetésre, azt kizárólag érdekből, haszon reményében teszi. Az így gondolkozó ember mindaddig ápolja a kapcsolatot, amíg hasznot húz belőle, azonban ha viszonozni kellene a szívességet, azonnal lezárja azt.

Idős embereknél tapasztalhatjuk nagyon sokszor, hogy magukra maradva kínlódnak, szenvednek a magánytól, a kitaszítottságtól. Általában öregkorra érik be minden embernél az egész életvitelének gyümölcse. Aki úgy rendezte be sorsát, hogy mindig csak jól akart járni, csak saját magára gondolt, annak bizony évei sokasodtával szembe kell néznie azzal, hogy környezete magára hagyja. Ám nem egyszer látunk olyan mosolygós, mindenki által szeretett öregeket, akik összetartó erőt jelentenek családnak, szomszédoknak, megnyerő modorukkal szinte napsugarat varázsolnak környezetükbe.

Mindenkinek ajánlom, hogy még időben, fiatal korban kezdje kiépíteni jó kapcsolatait, nehogy megöregedvén senki se legyen, aki ajtót nyisson rá, aki megkérdezné, hogy nincs-e szüksége valamire. Minden szeretetből fakadó megnyilatkozás embertárasaink felé komoly biztosítékot jelenthet majdani magunkra maradásunk ellen.

Soha ne állítsunk sorompót kapcsolataink elé, mely csak akkor van felhúzva, ha felénk árad a segítség, ha viszont nekünk kellene megmozdulni valaki iránt, akkor leengedjük azt. Az oda-vissza áramló egymás iránti segítőkészség, mely krisztusi szeretetből táplálkozik, csodálatosan kiteljesítheti életünk minden napját.

81

A gyávaság

A gyávaság – egyik értelmezés szerint – az elkövetett bűn kitudódásából

fakadó félelem következménye. Aki bármilyen bűnt – kicsit vagy nagyot – képes elkövetni, az rendszerint nem vállalja érte a felelősséget. Amíg lehet tagadja, megpróbál kibújni, vagyis gyáván elfut a büntetés elől. És ne gondoljuk, hogy csak gyilkosságot, vagy rablást leleplező félelem teheti gyávává az embert. Már gyermekkorban láthatjuk, hogy kisebb hazudozással, rágalmazással előnyökhöz próbál jutni csemeténk, a büntetéstől való félelmében gyáván viselkedik. Mindez gyermekeinknél bocsánatos bűn lehet, azonban ha idejében nem leplezzük le előtte a hibákat, felnőve a legsúlyosabb gyarlóságig, a jellemtelenségig fajulhat.

Hogy a gyávaság ne alakuljon ki bennünk, legjobb, ha mindig és minden körülmények között az egyenes utat választjuk tetteinkbe, szavainkban. Ha hajlamosak vagyunk a linkeskedésre, szigorúan önvizsgálatot kell tartanunk, új életfelfogást kell magunkban kialakítanunk. Éreznünk kell, hogy félelemben nem lehet élni, ezért azok forrásától a leghatározottabban meg kell szabadulnunk. El kell köteleznünk magunkat a becsületes életvitel, jóra nevelő ideálok, kipróbált példás életet élő személyek mellett. Csak akkor szabadulhatunk meg szorongásainktól, ha lelkes követői leszünk a nemes, szép eszméknek, életünket gazdagító tetteknek, feladatoknak. Legyünk igényesek munkánkban, társalgásunkban, tudásunk gyarapításában. Ezzel növelhetjük önbizalmunkat, megszűnnek gátlásaink és fontosnak érezhetjük magunkat minden területen.

Persze mindezek eléréséhez emberi akarásunk kevés. Ha nem tudunk erőt meríteni hitünkből, környezetünkből, családunkból, akkor nem fog sikerülni jellemalakító próbálkozásunk. Akkor csak állandó békétlenkedés, zúgolódás forr bennünk. És éveink gyarapodásával jellemünk elkorcsosodik. Beszűkült, mindenre alkalmatlan emberekké válunk, akire sem a társadalom, sem a közvetlen környezete nem számíthat. Magyarul, az életünk leéléséhez is gyávák leszünk!

Ezt a jellembeli nyomorúságot megállítani soha nem késő! Amint észrevesszük magunkon, hogy rossz irányba megy életünk, azonnal vessünk gátat a folyamatnak, minden áron forduljunk vissza és kérjük Istentől a segítő kegyelmet, hogy megszabadulhassunk félelmeinktől és gyávaságunktól.

Beszorítottság

Az ember életében többször kerülhet olyan helyzetbe, amikor élettere

beszűkül, megoldási lehetősége bezárul, nem talál kiutat bajából. Teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát, a kétségbeesés hatalmasodik el lelkén, megfagy körülötte az élet. Ezekben a helyzetekben felszínen maradni ugyancsak embert próbáló feladat.

82

Ilyen állapotot teremthet egy hirtelen felmondás a munkahelyen, ha betegségünk visszafordíthatatlan, ha gyermekünkben csalódunk, ha házastársunk elhagy, ha baleset történik a családunkban és vége egy pótolhatatlan személy életének.

Ezeket az eseményeket nagyon fekete tintával írja a sorsunk. És sajnos egyikünk sem mentes a hasonló tragédiáktól. A kérdés csak az, hogyan tudunk viszonyulni ezekhez a helyzetekhez. Nem dönt-e le végérvényesen lábunkról a kapott sebek fájdalma.

Minden ember másként reagál a megpróbáltatásokra. Van aki mozgásviharba kerül. Mint a mókus a kerékben csak esztelenül forog, pörög, tetteivel, gondolataival. Képtelenné lesz a külső vigasztaló szavak, jó szándékú segítség befogadására. Egyre rosszabb állapotba, teljes zavarodottságba kergeti önmagát viselkedésével.

A másik ember mindenkire dacos, gyűlölködő szavakat szór. Miért éppen én?! S választ nem kap, de nem is vár senkitől. Mindenkiben ellenséget lát, nagy fájdalmában mindenkit lerúg a kocsijáról. Olyan helyzetbe is kerület a megsebzett ember, hogy szélhámosok prédájává válik. Nem veszi észre, hogy a segítés máza alatt haszonlesők hálójába esik, melyből alig-alig van szabadulás.

Ebből az áldatlan állapotból, ebből a beszorítottságból egyetlen járható és gyógyító kiút lehetséges. Adjuk meg magunkat a pillanatnyi sorsunknak és nyissuk ki szívünk, értelmünk radarjait Isten felé. Ha valamikor, akkor az ilyen csapásokban tud megszólalni bennünk legjobban az Ő hangja. A lelkünket olyan mélyre szántotta a fájdalom, hogy a szerető Isten sugallatának magja azonnal megfoganhat lelkünkben. Ha ezt felfogjuk, megtapasztaljuk, hogy bár semmi nem változott körülöttünk, mégis olyan erőtöbbletet kapunk, mely felvértez bennünket nyomorult állapotunk elviselésére, sőt helyzetünk is jóra fordulhat. A nagy szenvedés a legjobb alkalom arra, hogy újjászülessünk, hogy megértsük eddigi életünkben valami lezárult és kinyílhat egy olyan út, mely minden szempontból hasznosabb lehet további életünkre.

Átélhetjük, hogy beszorítottságunk dermedtségéből Isten valóságos melengető kegyelmi erőterébe kerülünk. Nagy szenvedésünk alkalom lehet az örökkévalóság felismerésére és befogadására.

Féltékenység

Akit ez a „zöldszemű szörny” hatalmába kerít, arra örök szenvedés vár.

Pedig tudnunk kell, hogy a féltékenység egy házasságban sem old meg semmit, csupán a meglévő szeretetet és jó kapcsolatot teszi tönkre. Egyaránt rombolja lelkét annak is, aki féltékeny, és annak is, akire féltékenyek. Baráti kapcsolatok, házasságok, szülő-gyermek viszonyok válhatnak gyűlöletessé ennek következtében. Egyszerű lenne kimondani, hogy le kell szokni róla, azonban ez nem olyan egyszerű. A féltékenység lelkülete olyan erősen uralja a szívet, hogy megszabadulni tőle szinte lehetetlen.

83

A féltékenység nem szeretetből fakad! A legrettenetesebb önzésből, a birtoklási vágyból születik meg a szívben. A féltékenységhez még csak alap sem kell, hogy okkal gyanúsítsa a másikat. Akár okkal, akár ok nélkül féltékenykedik valakire az ilyen beteglelkű ember, egy cél lebeg előtte: tönkretenni a másikat, kiszolgáltatottá tenni, hogy teljesen uralkodhasson rajta. Az ilyen kapcsolat hamarosan válságba sodorja mind a két embert, ebbe csak belebetegedni lehet. Ha viszont okkal féltékenyek ránk, akkor mérjük fel, hogy érdemes-e hűtlenkedni. Tisztázzuk önmagunkban – de jobb, ha a partnerrel is megbeszéljük – van-e még remény arra, hogy helyrehozzuk hibánkat, és egymás iránti hűséges szeretetben folytassuk életünket. Ha erre nincs remény, végleg meg kell szabadulni egymástól, érzelmileg és fizikailag is. Szánakozásból ne alacsonyítsuk le kapcsolatainkat, mert ennél megalázóbb nincs. Ez méltatlan minden emberhez.

Van azonban két nagyon jó ellenszere a féltékenységnek. Az önzetlen szeretet és a végtelen türelem. Ha igazán szeretünk valakit, akkor tekintsünk úgy a féltékeny partnerre, mintha egy nagy betegségben szenvedőt kellene elviselnünk, sőt gyógyítgatnunk. Még csak gondolatban sem próbáljuk ki, hogy okot adjunk a gyanúsításra. Akkor már magunk is beteglelkűvé válunk. A kiút csak egy lehet. Bizonyított hűségemmel kell kiböjtölni, hogy partnerem megszégyenüljön a rágalmaival. Hogy önmaga előtt is nevetségessé váljék. Ez biztosan jobb belátásra indítja. Nem minden féltékenység végződik tragédiával. Aki jobban szeret, az vállalja magára a terápiát. Sok hűséges szív diadalmaskodott már a szinte helyrehozhatatlannak tűnő féltékenykedésen.

Jó szándékunkhoz minden esetben kérjük az Úr Jézus egységesítő kegyelmét, ne önmagunkban küszködjünk! Sokkal célravezetőbb, ha az ő áldásával harcolunk, úgy a siker sem marad el!

A boldogság útja

Először azt kell tisztáznunk magunkban, hogy mi jelenti számunkra a

boldogságot. Ha előmenetelt érünk el munkánkban, anyagi gyarapodásban, családunk növekedésében, minden bizonnyal jó érzés kerít hatalmába. Sikeresnek érezzük magunkat. Emberi, földi boldogság mindez, de nagyon kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen életünk. Ez is egyfajta boldogság. Ez külső hatásként ér bennünket, rendezetté teszi éltünket, a felszínen megelégedett ember benyomását keltjük.

Sok gazdag embert ismerek, jó állással, szép családdal, minden földi jóval ellátva, és nem egyszer üres tekintettel, nyugtalan rohanással csak vannak, de nem élnek! Árulkodik egész valójukról, hogy a külső bőség nem hozza meg lelkük részére a belső békességet, az igazi boldogságot. Életüknek csak az egyik felét gyarapították, a másik rész elsorvadóban van. A szív békéjét csak a szellem kielégítésén keresztül lehet megteremteni. Egyensúlyban kellene lennie a külső

84

és belső gyarapodásnak. Kiteljesedett életet szellemi igény nélkül nem lehet élni! Az ember szellemből és fizikumból áll. Nem szabad elfeledkezni egyikről sem a másik rovására. Felborul a harmónia, vagy meg sem születik bennünk és félresikerült torzóvá válik egész lényünk.

Vegyük tudomásul, hogy nem magunktól vagyunk a világon. Isten teremtményei, feladattal, szellemi képességgel felruházott gyermekei vagyunk! Nem utasíthatjuk vissza lelkének reánk való kiáradását. Két kézzel osztja felénk éltető ajándékait, melyek elfogadásával teljes emberi életet élhetünk. Ha ezek nyomán felfogjuk szívünkkel a belső lelki boldogság valóságát, akkor már soha többé nem tudunk lemondani róla. Egyre többet akarunk belőle és egész életünkben fontos szerepet fog játszani a belülről kifelé áradó értékek jelentősége. Ha ezt meg tudjuk teremteni önmagunkban, ha elfogadjuk a legtisztább szeretetből fakadó boldogságot, akkor földi javaink forgatásában, velük való gazdálkodásban is rugalmasabbak leszünk és nem cél lesz életünkben a pénz és anyagiak megszerzése, hanem eszköz, igazi boldogságunk eléréséhez.

Ne nyugodjunk addig, míg ezt a jó külső-belső boldog állapotot el nem érjük, meg nem teremtjük magunkban. Rajtunk múlik, hogy részesei legyünk. Ha megtapasztaltuk, hogy mit jelent életünkben a szeretettel feltöltött belső békesség, akkor mondhatjuk el igazán, hogy boldog emberek vagyunk. És ez a boldogság soha nem szűnik meg, amíg magunk is részesei akarunk lenni. Ha minden nap kérjük Istenünktől a kegyelmet az ilyen élethez, meg is fogjuk kapni és boldogságunkból bőségesen jut környezetünknek is.

Üzenet

Üzenem mindazoknak, akik érdeklődő lélekkel végigolvasták novella

gyűjteményemet, hogy bár egész életemben kerestem az örök Igazságot, annak csak igen kis hányadát sikerült birtokba vennem. Élettapasztalatom, tanulmányaim, bölcs tanítóim nyomán ennyire sikerült szert tennem és ezeket szerető szívvel osztottam meg olvasóimmal. Tudom, hogy mindegyik témában sokkal több és sokkal szélesebb ismeretekkel lehetne bölcselkedni, de én ennyit kaptam, ennyit tudtam tovább adni.

Üzenem mindazoknak, akik hasonló tapasztalatokat éltek már meg, továbbra is keressék Isten utjait, hittel forduljanak minden ügyes-bajos dolgaikban Hozzá, nem fognak csalatkozni.

Üzenem a kételkedőknek, hogy kétségeiket hangos szóval tárják Isten elé, kutassák, keressék az igazságot, ne legyenek megalkuvók, ne higgyenek feltétel nélkül el mindent. Joguk van nem hinni, joguk van kételkedni. De ha keresésük nyomán átélnek és megértenek olyan üzenetet az Isten Országából, mely sorsdöntő tettre késztet, akkor egy pillanatig se vonakodjanak elfogadni és átformálni egész életüket. Ha megérezték azt a szeretetet, mely minden értelmet

85

meghalad, akkor már nem fognak kételkedni, akkor már betöltik rendeltetésüket a világban.

Üzenem azoknak, akik a nagy igazságból többet, vagy mást is megértettek, ne tartsák meg maguknak, adják hírül lépten-nyomon a megtapasztalt szeretetet, hogy erőt meríthessen belőle gondjaival, kétségeivel küszködő embertársa. Azt az ígéretet kaptuk az Úr Jézustól, ha szorgalmasan munkálkodunk 0rszágáért, velünk marad a világ végezetéig. Ne kockáztassuk hallgatásunkkal, vagy elhallgatásunkkal Isten jelenlétét a szívünkben. Ne múljon el nap felettünk, hogy nem vittük előbbre a legfontosabbat, az Élet dicséretét.

S hogy alkalmasak vagyunk-e minderre, ne meditáljunk felette. Isten mindenkit fel tud használni ügyének az emberiség megmentésének érdekében, csak legyünk nyitottak a belső indításokra.

Isten iránti hűséges szeretetem késztetett mindezek leírására és hittel mondhatom, hogy bár csak egy hang voltam az Isten kórusában, mégis kár lett volna nem elhangzanom.

86

Mottó: „Ha embereknek vagy angyaloknak

nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.”

1.Korintus 13:1

II. fejezet

KÉZEN FOGVA A SZERETET ÚTJÁN GONDOLATOK, INTELMEK

87

A szeretet

Talán ez a legszebb szó nyelvünkben, de az is biztos, hogy a legtöbben élnek

vissza vele. Főként akkor lehet fájdalmas, ha szerelemmé válik, és ezzel teljesen kiszolgáltatjuk magunkat partnerünknek.

Szabó Lőrinc így fogalmazta meg egyik írásában: „…a szerelem két önzés titkos párbaja…”. Hát érdemes elgondolkozni rajta. Párbajban az egyik biztos vesztes marad.

A szeretet akkor szép és igazi valóság, ha környezetünk boldogítására élünk vele. Ha szívünkben a szétosztó szeretet működik, ha figyelmes körültekintéssel észrevesszük, hogy kinek van ránk, a szeretetünkre a legnagyobb szüksége. És ha cselekedni is tudunk érdekében, akkor a mennyország egy kis darabját hozzuk el számára. Ám mi sem leszünk szegényebbek, mert ez az egy dolog bír a világon olyan képességgel, mely a szétosztás ellenére megsokszorozódik.

Csacska, de igaz mondóka az, amikor így szólunk: „úgy szerette, majd megette”. Valóban a szeretet táplálék a másik ember számára. A szeretetből élni lehet, gazdagodni, erőt gyűjteni. Ha csak egy mosolyt tudunk adni a búsuló embernek, vagy jó szóval erőt nyújtunk neki, már tápláltuk, életét segítettük előbbre.

Ám sokszor hallunk egyoldalú önfeláldozó szeretetről, melyben az egyik fél kiteljesedik, a másik belepusztul. Ennek nem volna szabad így lennie. A szeretetnek oda-vissza hatnia kell. Ha elfogadom, akkor viszonozzam is. Az egyoldalú szeretet-felélés a legnagyobb becstelenség melyet egyik ember el tud követni a másik ellen. Hányszor fordul elő az életben, hogy fiatalon, még egyetemista korban két ember megszereti egymást és összeházasodnak. Aztán jön a gyerek, az anya kénytelen lemondani tanulmányairól, gyermekére és férjére pazarolni szeretet energiáit, a férj pedig érzéketlenül elfogadja, folytatja az egyetemet, karrierjét építgeti, és lassan lélekben eltávolodik attól, aki áldozatot hozott érte és gyermekükért. Unalmassá válik a fáradt, lompos asszony, aki felőrlődik a családi gondokban. A férj kivirul, sikere felfelé ível, és hamarosan talál maga mellé egy kipihent, mindég rendezett külsővel tündöklő munkatársat, aki miatt szemrebbenés nélkül elhagyja az érte idejutott asszonyát. Ez a férj tényleg megette szeretete tárgyát.

Ilyen csalódás mindenkit érhet, ha csak önmaga szeretetében bízik és nincs belső feltöltése, Istentől kapott ereje önmaga szétosztásához. Ha Isten nélkül szeretünk, könnyen csalódhatunk, míg ha Ővele teljesedik ki szeretetünk, akkor védelmet kapunk. Szeretni fogunk önzetlenül és minket is szeretni fognak teljes szívvel és felelősséggel. Ekkor mindkét fél egyformán táplálkozhat egymás szeretetéből.

88

Predestináció

Úgy érzem, közelebb kell hozni az emberek szívéhez ezt a hatalmas

igazságot, melyet nem értelmeznek pontosan, és a maga valóságában. Sokan lerázzák magukról a felelősséget adott esetben az eleve elrendelésre hivatkozva, sokan pedig Istent vádolják, hogy kényszerpályára állította őket.

Az én ismereteim, tanulmányaim eredményeként arra a megállapításra jutottam, hogy helyes értelmezéssel nagyon is magunk irányíthatjuk sorsunkat az eleve elrendelés mellett. Leírom álláspontomat ez ügyben azok részére, akiket érdekel, vagy esetleg téves elképzeléseik vannak róla.

Isten üdvösségre rendelte az emberiséget. Ez a predestináció! Azonban az ember akarata, beleegyezése nélkül ezt nem teheti meg. Ezért a kinyilatkoztatások nyomán Isten az ember elé adta a választás jogát saját életére nézve: „Ha megtartod mindazokat, melyeket ma parancsolok neked, áldás lesz az életeden. Ha viszont engedetlenségeddel szembe helyezkedsz parancsaimmal, akkor az átkot vonod magadra.” (Mózes V. 11:27,28) Ez tehát az eleve elrendelés. Tenni az Isten szerinti jót, és áldásban részesülni, vagy tenni az Isten elleni rosszat, és átok alatt élni. Ilyen egyszerű ez.

Ha gonoszkodásaim során az általam kilendített bumeráng visszatér saját fejemre, ne a sorsot, az Istent vádoljam. Nem kellett volna utat engednem a rossz indulatoknak, és máris mentesültem volna a büntetés alól. Szerencsénkre a sorsunk azonnal figyelmeztet bennünket, ha rossz pályára tévedünk. Viszont jutalmaz is, ha jó úton haladunk.

Egy részegessé, felelőtlenné vált embernek senki nem rendelte el előre, hogy ilyenné legyen. Ne intézzük el azzal, hogy számára ez volt megírva. Helyesebb a családnak egyen-egyenként magába néznie, hogy nem ők taszították-e ebbe a gödörbe, melyből visszaút alig van. Szeretetlenségünkkel, önzésünkkel nagyon sok elkeseredést okozhatunk azoknak is, akiket szeretünk, akiket óvnunk, irányítanunk kellene a helyes, igaz, tisztességes útra.

Vagy például egy öngyilkosság. Ez sincs előre megírva senkinek sem. Azonban a kilátástalanság állapotát, mely előre jelzi a megsemmisítő szándékot, környezetének észre kellene venni időben és visszaédesgetni szeretettel a helyes élet felé. Ne az Istent tegyük felelőssé mindenért, ha rossz történik velünk. Szófogadatlanságunkkal sok bajt vonhatunk magunkra, és ilyenkor ne mást okoljunk balsikereinkért.

Minden nagy tragédia – de akár nagy öröm is – sorsfordító lehet életünkben, mert általa valamire tanítani akar bennünket Istenünk. Imával, Reá figyeléssel pontosan megtudhatjuk mi a szándéka velünk. Működjünk együtt szerető Istenünkkel és akkor érthető és megvalósítható lesz számunkra is az eleve elrendelés fogalma, mely az üdvösséget jelenti.

89

Korrupció

Ha valaki el akar érni valamit, nagyon könnyen hajlamossá válik arra, hogy

lekenyerezzen olyan embert, aki segítségére lehet, soron kívül el tudja intézni ügyét. Ez a soron kívüliség a melegágya a korrupciónak. Ilyenkor csak a cél elérése lebeg szemünk előtt, minden áron, áldozatvállalással is ráhajtunk ügyünk sikerére. Még valamennyire elfogadható a figyelmességünk, ha olyan ügyintézést, kiszolgálást kapunk, mely túlnő az illetékes munkakörén és főleg nem ment senkinek a rovására. Akkor nem róhatják fel, hogy egy csokor virággal, vagy apró ajándékkal honoráljuk az illető külön munkáját. Ez mindenkinek jól esik, és senkit nem kötelez további szolgálatra.

Ott kezdődik a jellemtelenség mindkét részről, amikor más ember hátrányára részesítünk, vagy részesítenek előnybe. Ezzel nagy fájdalmat okozunk az arra rászoruló, de lefizetésre képtelen embertársunknak. Az élet szinte minden területén leskelődik ránk ez a csábítás. Nagyon kell figyelnie annak, aki nem akar a kiszolgáltatottságnak és megaláztatásnak hálójába kerülni. Nem beszélve a büntetőjogi következményekről. Erre mondják, hogy aki az ördöggel fog kezet, annak kormos lesz a keze! Vagyis ügyeskedéséért könnyen megszégyenülhet a világ előtt. Azzal, hogy nekem módomban lenne anyagilag soron kívüli előnyhöz jutni, ne taszítsak le embertelen módon mást, vagy hozzak nálam szegényebb várakozót hátrányos helyzetbe. Ez a „boldogulás” nem lehet felhőtlen, az ilyen jusshoz rengeteg átok és bűn tapad. És nem csak egy személyben vétkezünk, hanem másokat is bűnre csábítunk, vagy kényszerítünk.

Óva intek minden embertársamat ennek a véteknek elkövetésétől. Ha a csábítás ördöge megkörnyékez bennünket, elég csak arra gondolnunk, hogy nekem hogy esne a hátrányba szorítás az előttem ügyeskedők miatt. Vajon milyen lelkülettel fogadnám el ezt a manőverezést? Tudnék-e higgadtan, keresztényi módon viselkedni azzal szemben, aki velem ilyen ádáz módon elbánt? Mert előfordulhat, hogy egy életre lehetetlenné teszünk embereket, ha elorozzuk előlük a nekik járó megérdemelt lehetőséget. Lehet itt szó munkahelyről, beiskolázásról, dicsérő elismerésről, vagy akár valamilyen hiánycikk megszerzéséről. Széles skálája van az elorozásnak. Ne legyünk az ilyen javaknak élvezői, mert ezen nincs Isten áldása. Ezzel csak a becstelenség pecsétjét üttethetjük homlokunkra. Higgyük el, ez egyikünknek sem hiányzik. Helyesebb, ha Istentől várunk minden ügyünkre eligazítást, pártfogást. Akkor megtapasztaljuk, hogy szárnyaira vesz a Gondviselés és el fog intéződni sorsunk, ügyünk minden korrupció nélkül.

90

Önteltség

Ha sikereket érünk el, ha valamiből többet kaptunk a sorstól a másik

embernél, hajlamosak vagyunk minden jó eredményt saját tehetségünk és jó hozzáállásunk számlájára írni. Önteltekké válunk, és gőgünkben lesajnáljuk, elmarasztaljuk a gyengébb képességű társainkat. Biztos, hogy a kapott javainkkal okosan, körültekintően kell gazdálkodnunk, és ennek mi is irányítói vagyunk. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy minden tehetségünket, minden értelmünket, lehetőségünket ajándékba kapunk. És ezekkel az ajándékokkal a magunk boldogulásán kívül kötelesek vagyunk a másik ember segítségére is lenni. Minél többet osztogatunk szét magunkból, annál gazdagabbak leszünk. Ez krisztusi igazság és szívből ajánlom mindenkinek.

A megosztott öröm dupla öröm, a megosztott fájdalom fele fájdalom! Ezt a szép igazságot minden értelmes embernek a szívébe kell vésnie és e szerint élnie. Nagy fogódzkodó egész életutunkra. Megvéd az önmagunkba fordulástól. Nyitott szívű-lelkű emberré leszünk általa. Segítséget adhatunk és kaphatunk nagyon sok alkalmas helyzetben, életerőt nyerhetünk sorsunkhoz.

Ha önelégedetten gőgösen ülünk megszerzett tudományunk, vagyonunk, javaink felett, hamarosan azt vesszük észre, hogy magunkra maradunk és elidegenítettünk mindenkit körünkből. Egy megértő emberünk sem marad. Eljöhet az idő, amikor jó szóért, egy baráti ölelésért minden megszerzett javainkat odaadnánk, de esetleg már nem lesz kinek. Az öntelt, magabiztos, szívtelen embert nagyívben elkerülik ismerősei, rokonai.

Nézzünk bele alaposabban az önteltséget kiváltó tényezőkbe. Nagy tudást szereztem? Látnom kell, hogy mennyi mindent nem tudok

még! Nagy vagyonra tettem szert? Jöhet gazdasági válság, tűzvész, egy

drámai pusztulás és egyik napról a másikra földönfutóvá válhatok. Egészséges vagyok? Bármelyik percben érhet végzetes baleset, életre

szóló megnyomorodás. Jobban tesszük, ha belátjuk, hogy nincs semmink sem, amivel

dicsekedhetnénk. Inkább hálára kell, hogy kötelezzen bennünket minden tehetségünk és gazdagságunk. Másik ember boldogulását is elősegíteni, tudományunkat megosztani, javainkkal enyhíteni a másik nyomorát, ez az igazi gazdagság! Ez maradandó érdemeket szerez számunkra, és ez nemhogy önteltté nem tesz bennünket, ellenkezőleg ráébredünk, hogy mennyit kellene még adnunk másoknak, tennünk másokért ám véges a tehetségünk, kevés a gazdagságunk ahhoz, amennyit szeretnénk szétosztani.

Önteltségünk így hálás önfeláldozássá fog változni, és kedve telik engedelmességünkben teremtő Istenünknek.

91

Szorongás

Nagy részben lelki alkatunktól függ, hogy a szorongás milyen mértékben

hatalmasodik el rajtunk. Általában félelemből ered a beszorítottság, a szorongás érzete bennünk. Azonban jó, ha felfigyelünk erre a kellemetlen érzésre, és amennyire lehet, védekezünk ellene.

A szorongás kétféle lehet. Objektív és szubjektív. Objektív, amikor tudjuk, hogy nagy megmérettetés előtt állunk, drukk van bennünk a sikerért, szívünk, lelkünk, értelmünk beszorított állapotba kerül. Bár látjuk az eredményt, hiszen jó lelkiismerettel készültünk a feladatra, mégis egy egészséges izgalom vesz erőt rajtunk. Ez ugyan nem a legjobb állapot, azonban arra inspirál bennünket, hogy minden feladatunkra jó lelkiismerettel készüljünk, ne linkeskedjük el a számunkra igen fontos, boldoguláshoz való felkészülést. Ezek a szorongások legtöbbször hasznos tapasztalatokkal gazdagítanak. Ha elmúlik a félelem okozója, elmúlik a szorongás is rólunk, egy csodálatos, felszabadult érzés lesz jutalmunk.

Sokkal kártékonyabb reánk nézve a szubjektív szorongás. Olyan gondolatok lepnek meg bennünket, melyek beteljesedése nem törvényszerű. Túlságosan felpörgetett fantáziával átéljük egy rossz kimenetelű, fájdalmas esemény valóságát. Van erre a jelenségre egy nagyon közérthető népmese, „A kisködmön”. Mindnyájan ismerjük azt a csacskának tűnő történetet, mégis nagyon sokszor beleesünk az ilyen mondvacsinált, félelmet keltő, előre vetített tragédia vagy sikertelenség csapdájába. Elég, ha olyat tapasztalunk egészségi állapotunkon, mely egy súlyosabb betegségre utal. Még nem is tudjuk pontosan, hogy mire számíthatunk, már eluralkodik rajtunk a félelem, hátha…? Vagy ha gyermekünk elutazik hosszabb időre, repülővel, autóval. Távolléte ideje alatt állandóan rémképeket látunk, aggódunk, szorongunk érte. Pedig legtöbbször egyáltalán nem lenne okunk rá. Sok területe van életünknek, amelyben előrevetített félelmek miatt tönkre tesszük a jelenünket. Ezektől megszabadulni csak belső békesség megteremtésével lehet. A félelmünkkel, aggódásunkkal nem oldunk meg semmit, ám még saját egészségünket is kockára tehetjük miatta.

Szorongásunk megszüntetésének egyetlen járható útja, ha Istenbe kapaszkodva, Hozzá könyörögve, lábai elé tesszük sorsunkat, féltő szeretetünket. Nála, Benne bízva elsimulnak az ijesztgető rémképek, értelmét veszítik aggódásaink. Szeretetébe ajánlva önmagunkat és féltett kincsünket, fellazul bennünk a szorongás béklyója és szabaddá tesz a kísértő gondolatoktól Higgyük el, hogy a legjobb védekezés szorongásaink ellen, ha Isten oltalmára bízzuk gondjainkat.

92

Választóvonal

Minden ember saját szemléletéből fakadóan osztályozza környezetét,

embercsoportokat, népeket. Ha tapasztalatai, tanulmányai folytán kedvező véleményt alakít ki valakiről azt, mint megdönthetetlen tényt fogadja el. Ebből a szemléletből indul ki véleménynyilvánítása során. Ha kedvezőtlen kép alakul ki benne valakiről, akkor menthetetlenül az egész csoportot, fajt ebbe az elmarasztaló kategóriába sorolja. Vagyis egy kalap alá veszi az egész összetartozó közösséget.

Ez általában világi szemlélet, de a hívő ember is hajlamos választóvonalat húzni. Így a nem hívőket elkárhoztatja, míg a hívőket üdvözíti.

Mind a két szemlélet nagyon rossz hozzáállás magához az emberiséghez. Minden ember külön-külön személyiség, önálló akarattal, értelemmel, érzelmekkel felruházott egyed. Soha nem szabad általánosítani jellemüket, értéküket vagy értéktelenségüket. Hogy le tudjuk dönteni a választófalakat, szemléletváltoztatásra van szükségünk.

Abból kell kiindulni, hogy minden ember Isten teremtménye. Születésekor magával hozza, magában hordozza az isteni eredetet, egyfajta szeretet-magot, mely ugyan rejtve él benne, ám a környezetén múlik, hogy aktivizálódik vagy elkorcsosodik. Azonban nincs olyan gonosz erő, mely végleg kiolthatná az emberből ezt az alap-szeretetet. Csak megfelelő helyzet, személy, esemény kell a felszínre jöveteléhez.

Megfigyelhetjük, hogy nagy katarzis nyomán – földrengés, árvíz, háború – kézzelfoghatóan, látványosan előjön mindenkiből a másik felé irányuló segítőkészség. Össze tud fogni még az egyébként ellenséges viszonyban lévő ember is a másikkal a tragédia legyőzése érdekében.

Nyugodt hétköznapokon is tapasztalhatjuk, hogy a szeretettel megszólított, elvadult ember megszelídül, ha meleg, emberi hangon, megértéssel szólnak hozzá. Millió példát lehetne felsorolni a szeretet előcsalogatására, vagy belefojtására az emberbe. Igaz, hogy időigényes a másik ember felé nyújtott szeretet-gesztus, ám megéri mindenképpen, mert szemünk előtt omlanak le ilyenkor a felépített választófalak, mely elzárta életünket a másik ember elől. Krisztustól kell megtanulnunk a másik ember elfogadásának tudományát. Ha Ő szólt, a vámszedő, a halász, a bűnös asszony mindjárt megváltozott lelkében, szellemében. Szétosztani akarta azonnal vagyonát, életét. A tiszta szeretet odaadó, mindenkire figyelemmel lévő emberré változtatta a megszólítottat. Őt követve lehetne szeretetben eggyé kovácsolni az egész emberiséget, a teremtő Isten rendelése szerint.

93

Az ellenség

Nem tévesztendő össze az ellenség az ellenfél fogalmával. Ha sportban,

szellemi vetélkedőn, ellenféllel kerülünk szembe, nemes versenyben, testet-lelket felemelő kihívásra készül mindkét fél, a tehetsége legjavát méri össze, és egyik győz a másik felett. Ha veszít, az sem szegheti kedvét, sőt újra több, becsületesebb edzésre inspirálja. Győzelem reményében szinte megduplázódik akaratereje, és nagyon lelkiismeretesen készül fel az újabb megmérettetésre. Mindez nagyon szép dolog addig, amíg vérre nem megy a dolog, amíg a győzelemért képes lenne elpusztítani ellenfelét. Ha ennyire elhatalmasodik szívünkben a vágy a másik legyőzésére, akkor könnyen válhatunk ellenségévé embertársunknak.

Az ellenség-képzet a szív legmélyéről jön. A pusztító erők olyan elemi erővel uralják indulatainkat, hogy nem jut szóhoz a józanész. Előfordul, hogy világnézeti, faji, anyagi felfogások ütköznek egymással, ez könnyen kivetkőzteti emberségéből bármelyik nézet birtokosát. Még szinte a vérszerinti összetartozás sem számít. Hány esetben láthatjuk, hogy apa és fiú, testvér-testvér ellen fordul, jó barátság gyilkos kapcsolattá fajul. Az emberi szívben szinte korlátlanul képes elhatalmasodni ez a pusztító erő, melyet ha időben nem szorítunk vissza magunkban, minden kapcsolatot tönkretesz körülöttünk. Ez az érzés minden jó szándékot semlegesít a szívben, képes sírig tartó gyűlöletet, ellenségeskedést szítani.

Ha meg akarjuk tartani emberi méltóságunkat, és a másik emberben is tisztelni szeretnénk azt, akkor az ellenség fogalmát, örökre száműznünk kell gondolkozásunkból. Egy pillanatra sem szabad teret engednünk indulatos véleményünk megfogalmazásának, mert jóvátehetetlen kárt okozunk kapcsolatainkban. Nem könnyű feladat ez, hiszen véleményt alkotni minden embernek joga van. Nem kell mindenkit egyformán szeretni, de azt tudnom kell, hogy az én véleményem sem megdönthetetlen és egyedüli igazság. Csak egy részének lehetek birtokosa, a teljes igazság pedig senkinek sem adatik meg. Ebből kell kiindulnunk és jó szándékú beszélgetésben legyünk toleránsak a másikkal. Jó megoldás lehet az is, ha kerüljük azt a témát, amelyben előreláthatóan soha nem fogunk közös nevezőre jutni. Akkor jobb, ha mindenki marad a saját meggyőződésében. Élhetünk barátságban továbbra is anélkül, hogy ártanánk egymásnak. A legfontosabb, hogy soha ne közeledjünk bántó és gyűlölködő szándékkal senki felé, ez alapkövetelmény mindnyájunk számára. Ha ezt tartani tudjuk életünk során, soha nem lesz ellenségünk és mi sem fogunk haragudni senkire.

Szadizmus

Nagyon rossz kicsengése van ennek a szónak, azonban tökéletesen fedi a

mögötte meglapuló tettet. A szadizmus vétkét csak ember követheti el. Akiben megfogan a szadista hajlam és nem ismeri fel időben, nem küzd ellene, az

94

minden borzalomra képes lesz. A legfőbb jó, az élet szolgálata ellen vétkezik, felmérhetetlen szenvedést okozva ezzel embertársának vagy állatnak egyaránt.

Már kicsi korban fel kell figyelnie a környezetének az ilyen gyermekre. Sok jel mutathat e káros hajlam jelenlétére. Ha időben nem gyógyítják, nem fejlesztik vissza, a világ legvérengzőbb gyilkosává válhat a szadista hajlamú ember.

Ennek enyhébb formája a szájszadizmus. Sokszor hallunk embereket elképesztő tehetséggel káromkodni, szinte megállás és ismétlés nélkül ömlik belőlük a válogatás nélküli ocsmány beszéd. Míg ő elviselhetetlen, addig a szájszadizmusban tetszelgő ember az örömmámor kielégülését éli át környezete felháborodásában. Ezt csak a legerélyesebben lehet leállítani, megszégyenítéssel, vagy végleges elfordulással tőle. Minden esetre nagy erőpróba a környezetének, ha szelíd embert akarna faragni belőle.

Egy másik fajtája ennek a betegségnek, a szülői szadizmus. Nem egyszer a végletekig képes elmenni a szülő gyermeke rendszabályozásában. Egyik állatorvos rokonom mesélte gyermekkori emlékét, mely még ma, nyolcvan éves korában is rémkép formájában áll előtte.

Kisdiákként elcsatangolt az iskolából, szép idő lévén jobban esett neki a kirakatok előtti bámészkodás. A tanítás félidejére ért az iskolába. Azonban az apja szabóinasa meglátta a kis nebulót az utcán, azonnal jelentette mesterének, hogy hol látta a fiacskáját. Hazaérve azonnal kérdőre vonta a gyereket merre járt, de az nem merte megmondani, csak hallgatott. Az apa egyre jobban belelovalta magát – a dacos némaság következtében – a fegyelmezésbe, míg odáig nem fajult a „szülői nevelés”, hogy így ordított: „ha nem mondod meg hol jártál, felakasztalak!” Néma csend, ilyen hangra, fenyegetésre még jobban beleszorult a kisgyerekbe a szó. Az apa szépen elkészítette a szabóműhely gerendájára a kötelet, és a végét a gyerek nyakára kötötte. Egy darabig húzta, a gyerek kalimpált, se szólni, se sírni nem tudott. Percekig folyt ez a „riogatás”, aztán mégiscsak jobb belátásra tért, és levette a gyereket a kötélről. Amikor – halálra válva – a lába végre földet ért, szorongó szívvel, teljesen megsemmisülve csak „volt”. Napokig hallgatott, nem találta helyét, úgy érezte, hogy sehová sem tartozik.

Ötven év telt el, már régen diplomás ember volt, amikor egy alkalommal kissé közvetlenebb hangot tudott felvenni apjával, és kibuggyant belőle a régi-régi gyermekkori fájó emlék. Megkérdezte, hogyan tudott ilyen kegyetlen és szadista lenni a pici emberkéhez, akit tulajdonképpen biztosan szeretett is. Az apa így válaszolt: Erre csakugyan jól emlékszel fiam, csak azt nem vetted észre, hogy amikor fellógattalak, a feneked alá tettem a térdemet, nehogy bajod essék.

Ezt a fájdalmat a gyerek ötven évig hordta magában. Hogyan is észlelhette volna e mentő segítséget, amikor a kicsi szíve teljes sokkban volt, sehol nem volt kiút elkeseredett és megfélemlített lelkében.

De más, hasonló gaztettre is képes a szülő elragadtatni magát. Egyik munkatársam maga vallotta be, hogy nem egy alkalommal megtörtént, amikor úgy verte a gyermekét, hogy másoknak kellett kivenni a kezéből. Teljesen

95

megszűnt a kontroll önmaga felett. Csak a verés öröme élt benne, teljesen kivetkőzve emberi formájából.

Egy biztos, a szadizmus csak a gyáva emberen tud úrrá lenni. Mindig a nálánál kisebb, gyengébb lényen éli ki bűnös, kártékony szenvedélyét.

Hogy mi a megoldás erre a bajra? Először is orvosi eset, tehát gyógyítani kell. Az is eredményes lehet, ha nyugalmi állapotában elmondjuk neki tettét, alaposan ecsetelve kiábrándító viselkedését. Talán elszégyelli magát, és ez használ. Aki látja önmagán, hogy milyen indulatokat hordoz, ott remény lehet a megszabadulástól családi, orvosi segítséggel. Azonban – mivel ez kizárólag lelki betegség – jó, ha Isten segítségét kérve, Hozzá fordulással imádkozunk szabadításért. Ez olyan bűnös megszállottság, melyre az Úr Jézus is azt mondja, hogy csak böjttel és buzgó imával lehet felvenni vele a harcot. Ha képesek vagyunk teljes hittel segítségére lenni beteg társunknak, ismerősünknek, akkor ne késlekedjünk ügyünket Isten elé terjeszteni, és könyörgéssel esedezni gyógyulásért.

Imánkkal kiszabadíthatunk egy lelket a sátáni erők hatalmából. A szadista ember megtérése teljes gyógyulást eredményez.

Lelki szegénység

Aki nem bibliaolvasó ember, az is idézi sokszor ezt a kifejezést, ám nem

eredeti szép gondolatában, hanem lesajnáló, megvetett formában: „óh, te lelki szegény!”. Általában szellemi fogyatékos emberekkel szemben használják előszeretettel, vagy akkor, ha önmaguknál szellemileg alacsonyabb síkra helyezik a másikat.

Hogy helyesen alkalmazzuk ezt az idézetet, elmondom az eredeti mély gondolatot, melyet ha megértünk, soha nem fogjuk ilyen elmarasztaló formában mondani senkire.

Az Úr Jézus a nyolc boldogmondás egyikeként tanítja ezt: „Boldogok a lelki szegények, mert övéké a mennyek országa.” Modern fordításban így is írják, hogy: „Boldogok a szellem koldusai….”

A szegénység kétféle lehet. Aktív szegénység és passzív szegénység. Ez a fizikai életre és a szellemi életre egyaránt érvényes. A passzív szegény nem törődik elesett helyzetével. Elfogadja a sorstól, hogy ebben az állapotban kell élnie. Azonban az aktív szegény nem nyugszik bele sorsába. Többre vágyik, mindent megmozgat annak érdekében, hogy ne állandósuljon életében a nyomor, ezért kérni, koldulni sem szégyell. Ez lehet fizikai és szellemi indíttatású is. Aki felméri önmagán, hogy mások mintájára szellemében gazdagabban is lehetne élnie, nem marad tétlen, sült galambot váró ember. Nem nyugszik bele helyzetébe, amíg több tudás birtokába nem kerül. Szívósan harcol azért, hogy ne maradjon lelkében elmaradott. Hamarosan megtapasztalja, hogy igyekezete nem marad eredmény nélkül. Gazdag szellemi

96

életet fog teremteni önmaga körül, boldogan változtat felismert szellemi szegénységén.

Tehát az a boldog lelki szegény, az Úr Jézus szerint, aki felismeri önnön lelkében, hogy nagyon tudatlan, többre is képes lenne, és nem marad nyugton addig, amíg nem gyarapodik lelki gazdagsága. Ez nagyon jó állapot. Boldog reménykedés minden nap, hogy új és új kincsek birtokába kerül. Ezt kell felismerni és ez a vágy és igyekezet nyit utat a mennyek országába, mely a szeretet és a szellem tárháza.

Azt javasolom, hogy gondoljuk meg jól, ha idézetekkel akarjuk tarkítani beszédünket. A helytelenül elmondott citálás butaságra és nem lelki szegénységre vall. Nagyon sok ember a ritkán hallott bibliai idézeteket rosszul értelmezi. Hiányos a felkészültsége. Pedig ha nyitott szívvel kutatja a Biblia csodálatos nevelő, eligazító szavait, önmaga és környezete lelki gazdagodására bátran alkalmazhatja, miután megértette az igazi értelmét.

Életünk folyamán sok mindenben lehetünk felszínesek, azonban a Biblia szavait és értelmét elferdíteni soha nem szabad, mert súlyos büntetést von maga után, s a szellemi sötétség bélyegét üti ránk!

Ellenerők

Aki vitorlázott már tudja, hogy milyen nehéz megküzdeni a vízen az

ellenszéllel. Szinte emberfeletti erőt és ügyességet igényel a vitorla megtartása, helyes fordítgatása, hogy mégiscsak haladjon a hajótest a cél irányába.

Az életünk folyamán hányszor tapasztaljuk, hogy szép terveinket, lelkes akaratunkat ellenerők semmisítik meg, leállásra vagy meghátrálásra kényszerítenek. Lehet sokszor a legjobb szándékkal elhatározott cél előttünk, mégis váratlan oldalról, érthetetlen ellenállásba ütközünk, melyet alig-alig tudunk elviselni. Kedvünket szegheti a gáncsoskodás, a hozzá nem értés pusztító áradata. Általában az irigykedés, a gőg, a tudatlanság jelmezében találkozunk ilyen romboló erőkkel, akár munkahelyen, sportban, de még a családban is. Főleg, ha anyagi függőségben vagyunk ezekkel az ellenerőkkel.

Ha az emberiség méreteiben gondolkozunk, látnunk kell, hogy pusztító háborúk, politikai villongások, maradi gondolkozások, mind-mind gátlójává lehetnek az egyszerű, jó szándékú emberi élet kialakulásának. Általában olyan vezető erők kezében van a hatalom, akik soha vagy csak nagyon ritkán akarják a nép, a nemzet előrehaladását, a jólét megteremtését mindenki számára. A bankárok, üzletemberek csak a haszon gyarapodásában tudnak érezni és gondolkozni, legszebb szólamaik mellett is az uralkodás, a kiszolgáltatottság fenntartása a céljuk. Pusztító életellenes tevékenységet folytatnak az emberiség ellen.

Itt kell megállnunk és nagyon mélyen elgondolkoznunk, hogy szükségszerű-e ezt eltűrnünk? Ha magunk sem hiszünk a jó győzelmében, akkor valóban hiába próbálkozunk. Nincs olyan földi erő, amely szembe tudna szállni a pokoli

97

mechanizmussal. Ilyenbe ne is reménykedjünk. Azonban fel kell ráznunk magunkat ebből a dermedt állapotból. Hitünk és Istenbe vetett jövőnk arra tanít bennünket, hogy a gonosz erőkkel szemben igenis vannak és még élnek a jó ellen-erők. Számtalan példa van rá a világtörténelem folyamán, hogy hatalmas gonosz bitorló erők egyik napról a másikra semmivé lettek. Kegyetlen népek porladtak szét és hullottak a semmibe isteni parancsra. Hol vannak már a médek, perzsák, rómaiak, de a Habsburgok, vagy a nácizmus emberiséget pusztító hordái. Sok vér tapadt uralkodásaikhoz, azonban nem egyszer vér nélküli megszűnésre kényszerültek, mert a jó ellenerő az emberek imahadjáratáért megálljt parancsolt. És ez az erő ma is – míg ember él a földön – hat és intézkedik értünk, körülöttünk, bennünk. Saját életünk jobbításával, Istenünk oltalmában bízva, legyen bennünk olyan elkötelezett hit, mely lendületbe hozza a jó erőket és be fog érni, ki fog teljesedni életünkön a jó győzelme a gonosz felett.

Küzdelem

Az élet küzdelem. Madách szerint pedig az élet célja is a küzdés maga. Célok

nélkül nem lehet élni, és a célokat küzdelem nélkül nem lehet elérni. Az ölünkbe hullott javak soha nem olyan értékesek, mint amelyekért megszenvedtünk. Igenis a siker öröméhez hozzá tartozik a megharcolt küzdelem. Ezek edzik testünket, lelkünket, ellenállóvá teszik a kudarcok leküzdésére, a harc feladása ellen. Hasznos dolog küzdeni, azonban soha ne saját okosságunkra és erőnkre hagyatkozzunk. A siker elérése érdekében minden esetben kérjük az Égiek segítségét. Ők nem helyettünk, ők velünk és értünk dolgoznak, hogy hittel végzett igyekezetünket siker koronázza.

A küzdelmektől nem szabad mentesíteni soha azt sem, akit nagyon szeretünk. Minden cél eléréséért önmaga küzdjön meg a körülményekkel, akár gyermekünkről, testvérünkről, barátunkról legyen szó. Segíteni lehet, de helyettük soha ne végezzünk el semmi feladatot. Okos az a szülő, aki a járni tanuló pici gyermekét is szeretettel, de saját erejére utasítja, ha elesik, ha nehezen tud felállni. Ha sír is, könyörög segítségért, ne legyünk azonnal kiszolgálói. Állj fel egyedül gyerekem, fog az menni, egy kicsit erőltesd meg magad! És ha sikerül neki, a boldogsága határtalan lesz. Újra és újra próbálni fogja, mert a sikerélmény örömét éli át. Úgy segítsünk, hogy nem segítünk neki! Így nevelhetjük, kényszeríthetjük, hogy ne riadjon vissza a nehézségektől. Bátran nézzen szembe a problémákkal. Egész életében hasznát veszi, ha okos édesanya okos neveléssel és szeretettel indította útjára gyermekeit.

Felnőtt korban, ha félelem fog el bennünket az elénk tornyosuló ügyek leküzdése miatt, biztosan remélhetjük, hogy Istenünktől jó segítséget, erőt, szellemi átfogóképességet fogunk kapni, ha Hozzá folyamodunk. Azonban Ő sem fogja gondjainkat helyettünk elrendezni. Nem mentesít egyikünket sem a

98

küzdelemtől, de ha becsülettel, jó szándékkal harcolunk, áldásával megoldódnak a nehéznek tűnő ügyeink.

Egész életünket úgy rendezzük be, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva. Tudatosan éljünk Isten áldásának lehetőségével. Minden gondunk, bajunk az Ő kezében van a legjobb helyen. Ebben a hitben élve minden napunk egy-egy csoda átélése lesz. Élő kapcsolatunkból élő áldásokat fogunk meríteni, és nagy benső erővel tudjuk végigküzdeni emberhez méltó életünket, Isten dicsőségére. Hagyatkozzunk nyugodt lélekkel Reá, mert Ő is ezt sugallja Madách szavaival: „Ember küzdj, és bízva bízzál!”

Köszönet

Már gyermekkorban arra neveltek bennünket, hogy mindent köszönjünk

meg, amit kapunk, legyen az ajándék, figyelmesség, segítség. És jól tették, hogy belénk nevelték. Zokon is vesszük, ha jó szándékú tettünket köszönet nélkül hagyják. Pedig az igazi jótett az, ha nem várunk érte jutalmat, dicséretet. Természetesen kellene adni és kapni sok mindent, ami életünket megszépíti. A hála az lenne, ha azonnal jótettel fizetnénk vissza bárkinek azt, amit sokszor érdemtelenül adnak. Ha sok köszönetet kapunk, akkor a végén önelégültekké válunk, hajlamosak leszünk igen jó embernek tartani magunkat.

Jobban járunk, ha természetes ösztönös mozdulattal tesszük a jót, soha nem várva érte köszönetet. Meglátjuk, hogy több örömünk lesz tettünkben, mert a jutalmat Istentől fogjuk kapni érte a legváratlanabb helyzetben. El kell jutnunk arra a fokra, amikor már én tudom megköszönni, hogy jót tehettem, hogy örömet szerezhettem, mert ennél jobb érzés nincs a tisztaszívű ember éltében.

Azután el kell jutnunk a köszönetünkkel egyszer odáig is, amikor nemcsak a jót, de a szenvedést, a nélkülözést, a fájdalmat is meg tudjuk köszönni. Minden úgynevezett rossz, ami érhet bennünket, elgondolkozásra kell ösztönözzön. Minden történésnek valami jelentősége van életünkben. Isten helyzeteket teremt körülöttünk, bennünk és ezekre nekünk felelni kell. Jó vagy rossz feleletet adhatunk, de szó nélkül, válasz nélkül nem hagyhatjuk. Ezekben a helyzetekben vizsgázunk feleleteinkkel Teremtőnk színe előtt. Minden körülöttünk és velünk történő dolog Isten szava hozzánk, és várja feleletünket, felelősséggel adott válaszunkat.

Ha egy koldus kerül elém és kér valamit, mi az első mozdulatom? Ha be kell vásárolnom a szomszéd beteg embernek, teszem-e jó szívvel? Ha át kell adnom a helyemet egy arra jobban rászoruló öregnek, betegnek, kész vagyok-e felállni? De nagyobb felszólítások is érhetnek bennünket. Ne kegyet gyakoroljunk mások felett segítségünkkel, hanem adjunk hálát Istenünknek, hogy olyan helyzetben vagyunk, amikor mi adhatunk, és nem mi várjuk a segítséget. Minden adakozás jó szívvel történjék, hiszen nincs olyan ember, aki valamiben ne lenne gazdagabb a másiknál. Ezt kell felismernünk, megköszönnünk és

99

gondolkozás nélkül adni a rászorulónak. Ez igazi jó felelet az Isten által lépten-nyomon feltett kérdésre.

Örüljünk minden hálás köszönetnek, melyet jótetteink nyomán kapunk, de a szívünk mélyén fogadjuk el, hogy mi tartozunk köszönettel és örök hálával Istenünknek egész életünkért.

Kiegyengetettség

Az ókor bölcsének, Marcus Aureliusnak fejében fogalmazódott meg ez a

világra szóló bölcsesség: „Egyenesnek kell lenni, nem kiegyengetettnek!” Aki még nem olvasta vagy hallotta ezt a felszólítást, ajánlom, hogy forgassa a szívében, értelmében, mert ilyen gyöngyszemre ritkán lel az ember. Érlelni kell magunkban ezt a jellemformáló gondolatot, mert az életünk számos helyzetében megmutatkozhat, mennyire szükséges lenne ehhez tartani magunkat.

Felsorolok néhány esetet, melyben vétünk az egyenesség ellen. Ha elfelejtünk feladni egy levelet, és rákérdeznek, hogy elintézted-e,

természetesen igen a válasz. Holott a levél ott lapul a táskánkban. Indulhatunk újra a postára, hogy beváltsuk ígéretünket.

Más. Meg kellene látogatni nagynénénket. Elmentél? – kérdi anyánk. Igen – így a válasz. Pedig nem tettük. – Még aznap jön egy telefon, a nagynéni reklamál, hogy hetek óta ajtót sem nyitunk rá.

Váltsd ki a gyógyszeremet, így a testvérem. Elfelejtem, és ha rákérdez, azt mondom hirtelen, hogy elfogyott a patikában. – Hamarosan jön egy ismerős és pont ezt a gyógyszert vette magának, meg is mutatja.

Fontos munkát kellett volna leadni, de elfelejtettem. Másnap magyarázom, hogy el kellett mennem sürgős ügyben, vagy valami más kifogást találok, csak éppen az igazat nem mondom. Önmagam előtt is megszégyenülök. Minden ilyen felsülésnél – ha helyre is hozzuk – mégis marad bennünk egy-egy kis görcs, a linkeskedés miatt. Ezek éveken keresztül csak szaporodnak lelkünk fonalán és a végén a sok stresszes állapottól még rákbetegség is kialakulhat bennünk. Orvosok szerint nem egy kórnak a stressz a melegágya. Örökös kiigazítás tetteinkben odavezet, hogy állandóan szorongunk és nyugtalan, befejezetlen lesz egész életünk.

Ne féljünk az elfelejtett vagy idő hiányában elmaradt feladatok bevallásától. Nem veszik fejünket, ha elismerjük, hogy hibáztunk. Legfeljebb be kell pótolnunk azonnal. Nincs olyan hiba, melyet helyre ne lehetne hozni. Ha viszont hazudozunk, elpalástoljuk, sokkal több fájdalmat okozhatunk másoknak és önmagunknak is. Ezeknek a linkeskedéseknek örökös nyugtalanság az ára. Egyik hibát másikkal takargatunk, a végén nem ismerjük ki magunkat dolgainkban.

Ezért megfogadva a bölcs intést, próbáljunk jó lelkiismeretünk érdekében mindig egyenesnek lenni, nem kiegyengetettnek.

100

Ez még nem a vég!

Hajlamosak vagyunk egy-egy tragikus esemény átélése nyomán kijelenteni,

hogy nincs tovább, ez már a vég! Ebből a helyzetből nincs kiút, ebbe csak belehalni lehet. Óva intek mindenkit ettől a pesszimizmustól. Tudomásul kell vennünk, hogy változhat, lezárulhat körülöttünk egy megszokott életforma, azonban minden vég után valami új következik, és ez a kezdet jobb lehet annál, ami befejeződött. Ne adjuk fel semmi körülmények között, még ha minden reménytelennek látszik is.

Luther Mártonnak volt egy világra szóló bölcs mondása, mely mindenkinek példa kell, hogy legyen. „Ha tudnám, hogy holnap vége a világnak, ma még akkor is ültetnék egy almafát.” Ilyen szellemben kell gondolkoznunk minden bezáruló eseményről. Senki sem lehet biztos abban, hogy mit hoz a jövendő. Senki nem ígérte meg nekünk a következő napot, de el sem vette tőlünk. Ma még élni, kell és a lehető legjobbat kell tennünk saját érdekünkben. Örök igazság az is, hogy semmi sem tart örökké. A jó is, a rossz is elmúlik, s bár nyomot hagyhat lelkünkben, mégis előre kell néznünk és erőt kérni Istentől a következő lépéshez.

Minden átélt összeomlásnál – akár anyagi, akár lelki vonatkozású – első dolgunk legyen felülvizsgálni önmagunk szerepét, azután a partnerek, a körülmények belejátszását. Tiszta képet teremtsünk önmagunk előtt minden mozzanatról, a bajt előidéző okokról. S amit rossznak ítélünk bennük, azonnal szabaduljunk meg tőle, akár személyhez, akár anyagi érdekeltséghez fűződik. Újra kell kezdeni esetleg mindent, de most már tanulva a régi hibákon, sokkal jobb alapokon, hasznos tapasztalatokon építhetjük, tervezhetjük jövőnket. Sikerülnie kell! Minden csődből ki lehet lábalni, főleg ha szerető, velünk együtt érző emberekkel tudunk új kapcsolatot teremteni, vagy felújítva a régiből megmaradt jót, stabil alapokat hozhatunk létre.

A végső pont lehet az életünkben, ha valakit elveszítünk, aki nagyon kedves, nélkülözhetetlen volt számunkra. Fel nem támaszthatunk senkit, de hinnünk kell, hogy az ő élete sem ért véget örökre. Az elvetett búzamag is elhal, és új élet sarjad belőle. Földi életünk végének egyetlen vigasza legyen, az Örökéletbe vetett hitünk. Tudnunk kell, hogy minden elmúlhat e földön, de akik szerették egymást, azok soha nem válnak el, mert a szeretet örök és egy másik dimenzióban – hitünk szerint – újra össze fogunk találkozni.

Útjelző táblák

Végzetes tragédiával végződhet figyelmetlenségünk, ha későn vagy

egyáltalán nem vesszük észre az útjelző táblákat autózásunk során. De ugyanígy veszély fenyegethet akár gyalogosan is. Úton, zebrán csak szabályosan, a kijelölt módon lehet biztonságosan közlekedni. Ez alól senki sem húzhatja ki magát. Ám aki nem törődik vele, egészsége vagy élete látja kárát.

101

Ne idegenkedjünk a szabályzóktól. Életünk minden szakaszában nagy szükségünk van eligazításokra, hogy tovább tudjunk haladni utunkon. Jó, ha természetünkké válik a fegyelem, akkor kevesebb meglepetés érhet bennünket. Már kicsi gyermekkorban szoktassuk csemetéinket, diákjainkat erre a fontos kötelességre. Ne legyünk elnézőek egy sárga lámpánál való átfutáskor, a pirosról nem is beszélek. Nem egyszer látok vakvezető kutyákat szabályosan állva a rábízott vak emberrel, le nem lépne a járdáról a piros vagy sárga jelzésnél. Fegyelmezetten kivárja a zöldet, még akkor is, ha a nép már szabálytalan módon rohan át az úttesten. Tanulhatnánk tőle!

Ám nemcsak a közlekedésre vonatkozik a szabályok betartása. Gondolkozásunk, életvitelünk legyen meggondolt, előrelátó, odafigyelő a különböző felhívások, eligazítások, ráérzések hasznos figyelmeztetésére. Minden ember átélt már olyan dilemmát, hogy nem tudott választani valami között. Csak a ráérzéseire hagyatkozhatott. Ez is jó segítség lehet, azonban minden tettünk előtt fontoljuk meg szívünk indíttatását. Jó vagy rosszindulatból akarunk-e cselekedni? Hasznos vagy haszontalan ügyben foglalatoskodunk? Előbbre visszük-e a helyzetet a megoldás irányába vagy gátoljuk azt? Szeretetből végezzük-e a ránk bízott feladatot vagy csak kényszerből, kedvetlenül? Sokszor rádöbbenhettünk már arra a valóságra, hogy a szív és lélek nélkül végzett munka eredménytelen lett. Nem haladtunk előbbre. A tiltó vagy segítő jelzések a szívünkbe vannak építve.

Minden tettünk előtt beszélgessünk el önmagunkkal, hogy melyik irányba induljunk. Jó szívvel, derűs lélekkel, segítő szándékkal tanácsokat kaphatunk a belénk oltott jelzőberendezésektől. Lehet, hogy nagyon halkan szólnak, de ha odafigyelünk, biztosak lehetünk a helyes út kiválasztásában.

Jó szívvel és tapasztalatból ajánlom a belső hangra való figyelést. Csak a jelzőtáblák, vagy megérzések semmibevétele okozhat gondot, helyrehozhatatlan fájdalmat, szenvedést.

Közlekedéseinknél, életutunkon a fegyelem betartása születésünktől halálunkig kötelező!

Járandóság

Jézus tanításai között nagy hangsúllyal szerepel az a kitétel, hogy „ne tartsd

vissza a másik ember járandóságát!”. Ez a felhívás arra figyelmeztet bennünket, hogy nemcsak úgy árthatunk a másiknak, ha fizikailag bántalmazzuk, fájdalmat okozunk neki, netán életére törünk. Nagyot vétkezhetünk azzal is, ha nem adjuk meg neki azt, ami jár. És mi járhat tőlünk a másik embernek? Felsorolok néhány dolgot, de ezen felül még nagyon sok minden lehet, amivel megkárosíthatjuk embertársunkat.

Időt – Tudunk-e adott esetben időt szentelni arra, hogy a magányos rokonokkal elbeszélgessünk, vigasztaljuk, esetleg segítségére legyünk?

102

Bocsánatot – Ha megbántottnak érzem magam és a másik jóvá akarja tenni vétkét, tudok-e megbocsátani tettéért, vagy szavaiért? Meg tudok-e bocsátani neki úgy, ahogy én is elvárnám magam részére, ha én vétkezem?

Bizalmat – Bizalommal vagyok-e az ember iránt, aki jó szándékkal közeledik felém? Előlegezek-e feltétlen bizalmat, ha feladattal látom el? Segítem-e jobb útra való térését, önbizalmat tudok-e belé önteni segítő szándékú szavakkal?

Köszönetet – Köszönetet tudok-e mondani, ha rámutatnak hibáimra, téves véleményemre? Értékelni tudom-e elismeréssel, ha egyenes szavakkal rossz irányból rántanak vissza? Sokszor az ellenség mutat rá leghatározottabban a helytelen viselkedésemre. El tudom-e fogadni és meg tudom-e köszönni?

Mindezeket tapasztalatból írom le. Sokszor átéltem azt, hogy adósa maradtam valakinek, aki helyreigazított, aki nem engedett vétkezni. Nem is volt nyugtom mindaddig, míg le nem róttam hálámat.

Hány ember nem figyel oda ezen tartozásaira, s ha lezárul a lehetősége, hogy helyrehozza vétkét, már csak a temetőbe járhat – esetleg anyja sírjához – vezekelni jóvátehetetlen mulasztásáért.

Önfegyelem

„Imperare si bi maximum impérium est!” Az önuralom a legnagyobb

uralom! Ezt a bölcsességet már az ókorban tudták a hadvezérek, filozófusok, uralkodók. És nem mondtak badarságot. Aki önmagát le tudja győzni, az ura lehet minden helyzetnek, minden alája rendelt embernek. Nagy erőre, bölcsességre, igazságérzetre és ítélőképességre van szüksége annak, aki uralkodni akar önmagán. És nem is a tettek feletti önuralom a legfontosabb, hanem a gondolataink megfontoltságára kell elsősorban ügyelnünk. Esztelenül vagdalkozni a szavakkal, hitvány, szenvedélyektől elvakult emberre vall. Tönkreteheti megbízhatóságunkat, jellemünket.

A fegyelmezetlenül kimondott szó olyan, mint a kilőtt ágyúgolyó. Azt már visszadugni nem lehet. Egyszer s mindenkorra elvégzi romboló munkáját az eltalált személy lelkében. Szinte jóvátehetetlen pusztítást okoz. Akár okkal, akár ok nélkül szórjuk vádjainkat, bírálatainkat a másik ember felé, súlyos, mély sebeket okozunk vele, de önmagunkat is beteggé tesszük a viharos szócsatákban. Nem egyszer szívinfarktust kap az az ember, aki fékevesztetten ledorongoló szavakkal akarja megoldani konfliktusait. Ez nem járható út! Ennek a vitának csak vesztesei lehetnek.

Jó ajánlás az az egyszerű igazság, hogy mielőtt megszólalnál, számolj legalább háromig, de tízig még jobb. Addig mérlegre teheted önmagadban, hogy mennyire érdemes belelovalni magadat az ügy mélységébe. Megéri-e az elkövetett hiba, hogy ellenséget vagy nagy betegséget szerezz önmagadnak?

El kell jutnunk életünk során arra a fokra, amikor megfontoltan, nagy körültekintéssel és főleg gyűlölet nélkül tudunk viselkedni. Ez teremthet békességet, tiszta látást, emberséget bennünk a másik ember hibái felett. S az is

103

biztos, hogy a büntetésre rászolgált beosztottunk, vagy családtagunk előbb tér jobb belátásra tettei felett jó szóra, mint ha hatalmunknál fogva nyilvánosan megszégyenítjük őt.

Minden ember hibázhat, így mi is. Esetenként rádöbbenhetünk olyan igazságra, amikor a másik hibájában magunkat is bűnösnek találjuk. Ilyenkor a vétkes emberre szórt korholással önmagunk felett is ítéletet mondunk. Ha ezt belátjuk, akkor jó úton vagyunk a megbocsátás, az irgalom felé. Akkor már biztosak lehetünk abban, hogy erőt kapunk legyőzni önmagunkat. Önuralomból jelesre vizsgázhatunk.

Szeretettel intek mindenkit arra, hogy még fájdalomból se vagdalózzunk sértő szavakkal, tettekkel. Meg fogjuk tapasztalni, hogy jó szándékú helyreigazításokkal örökre jó emberünkké avathatjuk azt, aki esetleg meggondolatlanul ártani akart nekünk.

De az Isten…

Minden emberben van egy kialakult istenismeret, ha élete folyamán már

találkozott Vele. Különböző forrásokból, tanulmányokból, hittanból megtanulta az Istenre vonatkozó téziseket, ehhez hozzáadja a saját tapasztalatait, és szépen megfogalmazza magának, hogy mit várhat el Istenétől.

A nagy kérdés azonban az, hogy milyen lelkülettel fogadta szívébe Istent. Mert ebből az alapállásból húzza a szálakat embertársai felé. Ha az ítélő Istent szeretné saját akaratába állítani, akkor téves úton jár. Ha a minden ügyes-bajos dolgaiban előrántható isteni erőket szeretné mozgósítani, ekkor is hamis úton jár. Ha a megközelíthetetlen Istent fogalmazta meg magában és félelemmel, rettegéssel közelít Hozzá, ez sem a valóságkép Istenről.

Istenhez csak a szeretet szavával, érzésével lehet közelíteni. Hatalmas Úr Ő, de nem kegyetlen király vagy ítélőbíró, akit nem lehet megszólítani. Igenis meg lehet találni Őt, de csak a szeretet hullámhosszán. Hamis szólás embertársaink felé az, ha azzal ijesztgetjük, hogy majd megver az Isten! Hibáinkért nem Isten ver bennünket, hanem saját rossz lépéseink köszönnek vissza a bűnhődésben. Így nevel, tanít bennünket!

Azonban előfordulhat, hogy az általunk megítélt hibákban – bár megfogalmazzuk az érte járó büntetést – Isten egészen másképpen ítél bennünket. Egy szitkozódó, beszorított, magából kivetkőzött embert mi mélységesen elítélünk, ám lehet, hogy az Isten egészen másként értékeli tettét. Ő látja, hogy milyen körülmény juttatta idáig az embert, aki ilyenné lett. Pálcát törhetünk mi véges emberi igazságunkból bárki felett, de az Isten egészen másként határoz. Előfordul, hogy mi várjuk az ítéletet és valami megfoghatatlan szeretetből olyan erő és változás jön létre körülöttünk és bennünk, hogy felfogni is alig tudjuk. Mi hibázhatunk, vétkezhetünk sok esetben, de az Isten egészen másként döntött felőlünk. Sokszor nem bottal, veréssel igazít helyre, hanem megismertet egy földöntúli oltalommal,

104

szeretetkiáradással és kapitulálunk. Mély bűnbánattal szinte megsemmisülünk Istenünk előtt. Akinél ez a folyamat előbbre vivő, annál Isten biztos ezt fogja alkalmazni. Azonban, ha nagyon megfásult, kemény szívvel kell hadakoznia, akkor bizony egy-két kalapácsütés is lesújthat.

Ajánlom, hogy ne irányítsuk a saját ítélőképességeinkkel Isten tevékenységét. Egy legyen a feladatunk: szeretni Őt, jobban megismerni Őt és kezébe tenni életünket, szívünket, értelmünket. Nálánál jobb kezekbe nem kerülhet sorsunk, aki minden szív vizsgálója és minden élet oltalmazója.

Talentum

A Bibliából ismert példázatban a gazda 5, 2, 1 talentumot ad szolgáinak,

hogy okosan gazdálkodjanak vele (Máté 25:15). Egy talentum értéke ezer dollárban mérhető. Tehát az egyet kapott szolga is kezdhetett volna valamit az ajándékba kapott összeggel, ha akart volna.

A talentumokat nem pénzbeli összeg elfektetése végett kapták, hanem azért, hogy dolgozzanak vele, gyarapítsák a belőle kihozható maximális gazdagodást. Tehát a talentum nem vagyon, a talentum feladat! Ezt jól értelmünkbe kell vésni. Nem azért ajándékozza sorsunk, hogy ráüljünk és számolgassuk, gyönyörködjünk benne, hanem nagyon is aktív munkát kell végezni vele, feladatot kapunk, hogy gyarapítsuk önmagunk és mások hasznára, végső soron pedig az ajándékozó Gazda örömére.

Ezekkel az ajándékokkal, ha még oly kevés is, kizárólag a Gazda felé tartozunk elszámolással. Ne méricskéljük és hasonlítgassuk a másik ajándékához. Ne fogjon el az irigység, ha a másik többet kapott. Aki többet kap, több feladattal is bízzák meg. Aki csak eggyel rendelkezik, ehhez mérten kell teljesítenie feladatát. Jól tudja a mi Gazdánk, hogy mennyire vagyunk képesek. Ezért nem adja egyformán a talentumokat. Azt azonban, melyre megbízott bennünket, a legjobb hozzáállással kell elvégeznünk.

Hányszor tapasztalhatjuk, hogy gazdag örökösök a végén, az árok partján halnak meg, mindenkitől elhagyatottan, mert a rájuk bízott vagyonnal felelőtlenül gazdálkodtak. Vagy híres emberek, sportolók, sztárok milyen karriert futnak be a sok-sok kitűnő talentum birtokában és mi a vége? Gyakran kábítószer, öngyilkosság. Hányaveti módon, elbizakodottan, csak önmaguk tetszelgésére használták, mit sem törődve a végső elszámolással, amikor a Gazda számon kéri az ajándék gyarapítását.

Mindenkinek van valamennyi tehetsége, Istentől kapott képessége, önmaga és mások javára történő felhasználásra. Ezt kell tudomásul vennünk, hogy nagy felelősséget is kapunk az ajándékok mellé. Ha ezt felismerjük és helytállunk, meggazdagodik életünk és másokat is tudunk gazdagítani. Ha elherdáljuk, és esztelenül gazdálkodunk vele, nagyon súlyos büntetés az eredménye. Az életben mindenért felelősséget kell vállalnunk. Ki-ki annyiért, amennyi adatott neki. Nem bírálni kell az ajándékozót, vagy a másikhoz hasonlítani javainkat,

105

hanem a reánk bízott talentumokat, feladatokat kell jó szívvel, hálás köszönettel elfogadnunk és gyarapítanunk, hogy a nagy elszámolásnál ne kelljen szemlesütve állnunk Gazdánk előtt, aki megszégyeníthet, és örökre kitagadhat szeretetéből.

Társalgás

Ez a tevékenység nem üzleti megbeszélés, nem politizálás, nem családi

konfliktus kibeszélése. A társalgás az emberi kapcsolatok gyakorlásának legnemesebb formája, melyben feloldódott lélekkel, nyitott szívvel, egymás nagyrabecsülésével cseréljük ki gondolatainkat.

Életem legkedvesebb emlékei közé tartozik a negyven éven keresztül tartó, felemelő baráti társalgások sokasága, melyekben barátnőmmel a bibliaismereteket sajátítottam el. Szinte megszűnt körülöttünk az idő, órákig tudtunk teljes kikapcsolódással beszélgetni erkölcsi, bibliai, emberi igazságokról, kutatva mindennek az értelmét, mögöttes valóságát. Aztán fivéremmel, Imrével és barátaival a szépirodalom, a művészet, az egyes országok szokásainak megismerése. Sokszor délután összejöttünk és még éjjel két-három órakor is volt mit mondanunk egymásnak. Megszűnt az idő és tér felettünk, csak a szellem sziporkázása, az egymásra figyelés nagyszerűsége és szívünk-lelkünk oldottsága lebegett körül bennünket.

Ma már sajnos szinte nem is hallok ilyen társalkodó körökről. Sem családban, sem ismerősök között. Szinte ismeretlen fogalommá lett. A rohanó, érvényesülést kereső világban az ember szellemi igénye teljesen háttérbe szorult és képtelenek lettünk arra, hogy felismerjük szellemünk, lelkünk igényét a szebb, boldogabb életforma elérésére. Meg is látszik a világon, hogy teljesen lélek és értelem nélkül rohan a vesztébe. Senki nem vitatja, hogy szükség van a pénz megszerzésére, a nyelvtudásra, a politikára, de hogy a lélek igényét teljesen leépítve, csak a kézzelfogható javak megszerzése legyen az élet célja, ezt senki nem gondolhatja komolyan. Vagy ha valóban ez az élet célja, akkor már régen rossz útra tévedtünk, akkor már az anyagi világ, lélekölő hatalma uralkodik felettünk, és ennek vége könnyen kiszámítható. Ebből már csak a vegetatív, pénzéhes élet fejlődhet ki. Ez teljesen kiírtja az emberi érzéseket, a szeretetet, az egymásért való tevékenykedést, az emberiséget összetartó igaz kapcsolatot.

Hát ide jutottunk! Az ember, aki a teremtés legtökéletesebb lénye, felcserélte kiváltságát a rabszolga láncra fűzött nyomorúság falanszteri életére. Már csak a megjelölő számok sora hiányzik a homlokunkról és megyünk lehajtott fejjel, a pokoli mechanizmus mindent elpusztító útján.

Szeretettel kérek mindenkit, aki még emlékszik a régi baráti, családi társalgásokra, ne hagyja környezetében teljesen megszűnni ezt a csodálatos jelenséget. Ne nyugodjon bele, hogy nincs mondanivalója, gyermekeinek, munkatársainak, barátainak. Még talán fel lehet éleszteni e nemes szokást, mely az emberi együttélést valóban megszépítheti.

106

Végezetül ideírok egy örökérvényű bölcsességet a társalgásra vonatkozóan, melyet sógoromtól, S. Jenőtől tanultam: „Társaságban mindig az igazat mondd és a kellemeset, azonban sose mondd az igazat, ha kellemetlen és sose mondj kellemeset, ha nem igaz!” (Hindu bölcsesség.)

Homály, vagy ragyogás?

Lelkünk tükre a szemünk. Nincs ember, aki palástolni tudná benső

valóságát. Nem kell nagy emberismeret ahhoz, hogy leolvassuk a másik ember szeméről, milyen töltetű a hangulata, nyugalma vagy háborgása, milyen indulatok irányítják. Ha már a tekintetünk visszatükrözi állapotunkat, akkor kiszolgáltattuk magunkat környezetünknek. Már nyitott könyv leszünk a ránk néző ember előtt.

Mindaddig nem okoz gondot számunkra e jelenség, amíg szívünk, lelkünk boldogsággal, megelégedettséggel, jóindulatokkal van tele. Ha ezt tükrözi a szemünk, ragyogóvá válik körülöttünk a világ, elsimulnak a kisebb gubancok. Olyan erővel sugározhat szemünkből a szeretet és boldogság, hogy még a ránk tekintőt is magunkkal ragadhatjuk. Egy váratlan öröm, egy megoldódó vészhelyzet, egy nem várt baráti gesztus és még nagyon sok minden előidézheti szemünk külső-belső ragyogását. Jó lenne mindig így élni.

Azonban gyakran tapasztaljuk másokon, de önmagunkon is, hogy egy rossz hír, egy fájdalmas összekülönbözés, egy rossz lelkiismeret drámai módon kiül a lelkünk ablakára. Oda a fény a szemünkből, befelé fordulunk és elhomályosodik körülöttünk a világ. Borús tekintetünk, lelki fájdalmunk jelzés a környező világunk felé. SOS jel lehet a segítségkérésért. De gőgből fakadó dac is, mellyel palástolni akarjuk állapotunkat. Senkire nem tudunk nyíltan nézni, egy ideig saját magunk küszködünk terheinkkel. Nyalogatjuk sebeinket és haragszunk mindenre és mindenkire. Lapos tekintetünkkel kerüljük mások felénk irányuló figyelmét, s közben alig vesszük észre, hogy ezzel a hozzáállással megfagyasztjuk a világot körülöttünk. Ez a legrosszabb viselkedés, melyet elkövethetünk szorult, szomorú, reménytelen helyzetünkben.

Honnan várjuk a feloldozást, ha mi sem segítjük elő? Saját magunkat nem tudjuk a hajunknál fogva kihúzni a gödörből. Ne utasítsuk el a segítő szívet, a felénk nyúló kezet. Igenis szükségünk van egymásra, velünk együtt érző embertársunkra. Reményt, vigaszt csak a másik emberen keresztül kaphatunk. Éljünk vele! Nyitott szívvel fogadjuk el a legkisebb segítséget is, mert mi is hamarosan segítség lehetünk az ő számára. Ilyen oda-vissza jó szándékkal tehetjük ragyogóvá tekintetünket, mely mindenkor a benső boldogságot tükrözi.

107

Ásítás

Volt fiatal koromban egy nagyon kedves munkatársam, Lábodi József.

Fantasztikusan jó megfigyelő volt és az eseteket olyan élethűen tudta leírni, hogy láttuk magunk előtt.

Egyszer írt egy eszmefuttatást az ásításról. Egész oldalon hosszasan vázolta, hogyan kezdődik az inger, mint folytatódik a gyomor, az agytekervényein a szellem teljes leépüléséig. Fantasztikus írás volt, mire végére értünk az olvasásnak, elviselhetetlen ásítozás vett erőt rajtunk. Egymást kinevetve, ugyanakkor életerőnk teljes feladásával, csak ásítoztunk, ásítoztunk.

Az ásítás és aludni vágyás egy különleges isteni kegyelem az ember életében. Amikor már fizikai erőnk a végét járja, lejár a feltöltöttség hatása, a szervezetünk jelez, figyelmeztet, hogy abba kell hagyni, pihenésre van szükségünk. Ásítással kezdődik, majd egyre jobban a tehetetlenség állapotába jutunk és elalszunk. Csodálatos kényszer lép fel bennünk önmagunk egészsége védelmében. Nem jó az, ha ellenkezünk belső rendező erőinkkel. Ha gyakorlatunkká válik az erőltetett ébrentartás, doppingszerrel való ingerlés, egészségünk vallja kárát. Idegrendszerünk, szellemi képességünk, tűrőképességünk felmondja a szolgálatot és nagyon súlyos károsodást szenvedhetünk életfunkcióinkban. Ha úgy érezzük, hogy monotonná vált munkánk, beszélgetésünk, bármily cselekvésünk, azonnal álljunk meg és végezzünk egy más irányú tevékenységet. Fizikai mozgás, friss levegő, egy rövid vidám beszélgetés csodát tehet. Éljünk vele. Azonban ha a testünk, szellemünk teljesen kifárad, akkor ne vitatkozzunk vele, adjuk meg magunkat sorsunknak és aludjunk egy jót, ez a leghasznosabb, amit saját érdekünkben megtehetünk.

Sokkal kellemetlenebb az az álmos állapot, ha pl. egy kötelező előadás közben tör ránk. Kutyaszorítóba kerülünk. Sem ásítani, sem elhagyni a helyszínt nem lehet. Mit tegyünk ekkor? Egy pohár vizet talán kérhetünk, egy izgalmas esemény emlékeit magunkban feleleveníthetjük, lábunkat mozgassuk, mély levegőt vegyünk, lehetőleg nyitott ablak mellett. Majd csak vége lesz ennek az unalmas érdektelen előadásnak. Tartsunk ki, amíg lehet, véletlenül se sértsük meg embertársunkat szabadon engedett ásításainkkal. Nem könnyű, de túl lehet élni. Azután menjünk haza és aludjuk ki magunkat. Többszörösen hálát adhatunk Istennek ilyenkor az alvás jótékony kegyelméért.

Erőtlenség – erőforrás

Gyakran úgy érezzük, hogy minden erő elhagy, összeomlik bennünk és

körülöttünk az élet. Ez az állapot általában külső hatások nyomán szakadhat ránk, de bensőnkben is összedőlhet lelki egyensúlyunk, ha sorsunk nem vágyaink szerint alakul. Ez az erőtlenség sok negatív következménnyel járhat.

108

Kedvünk, optimizmusunk elhagy, terveink nevetségessé válnak, egészségünk is kárát láthatja, ha huzamosabb ideig tart hatalmában a csüggedés.

Ilyen elesett állapotunkban ne keressünk pótmegoldást. Erőt meríteni biztos megbízható helyről kell, mert még egy bukást nem bírnánk ki. Meg se próbáljuk fájdalmunkat italba, züllésbe, rossz társaságba fojtani. A lehúzó erők ilyenkor még jobban aktivizálódnak és minden lehetőséget kihasználnak elpusztításunk érdekében.

Mindenek előtt keresnünk kell egy igaz barátot, társat, akinek kibeszélhetjük bajainkat, kudarcainkat. Meg kell osztanunk valakivel bánatunkat, mert elviselhetetlenné lesz sorsunk, ha magunkra maradunk. Fel kell ismernünk drámai helyzetünkben, hogy ennél az állapotnál még rosszabb is történhetett volna velünk, tehát egy kicsi szikrája megszülethet lelkünkben a hálának, hogy „csak” ennyit kaptunk. Azután mérjük fel, hogy mennyire segítettük elő önmagunk a sorscsapást, mely ért bennünket. Hol vétettünk helytelen tettünkkel, szavunkkal mindezek előidézésében. Amikor már minden emberi átgondolást végigjártunk, akkor megérett a lelkünk a befelé fordulásra, a csönd megteremtésére. Keressük meg önmagunkban Istenünk végtelen hozzánk hajló szeretetét és szó nélkül, de nagyon határozott bűnbánattal adjuk át magunkat testestől, lelkestől Neki. Azután ebben az előkészítő csöndben lassan teremtsük meg a kapcsolatot imával, könyörgéssel az egyetlen tiszta erőforrás birtokosával, az élő Istennel.

Jó, ha van ilyenkor kis imaközösségünk, azonos lelkületű emberünk, aki segít imaharcunkban. Ilyen barátságokra, közösségekre még életünk nyugalmasabb időszakaiban kell szert tennünk, hogy ha elér bennünket a megpróbáltatás, ne legyünk magányosak, árvák. A remény soha ne hagyjon el bennünket, mely minden elesett állapotban az erő kútforrása. Még a csodában is bízhatunk, hiszen naponta kérjük a Miatyánk soraiban: „Jöjjön el a Te országod”. Hát ez az a helyzet, melyben átélhetjük ezt a csodát, hogy lenyúl értünk a gondviselő végtelen szeretet és minden átmelegszik, szívünk új erőre kap, a sötét viharfelhők elvonulnak életünk egéről és újra ránk süt a nap.

Ezt az istenkereső harcot azonban minden embernek önmagában, őszinte hittel kell megvívnia, és ígéretünk van rá, hogy könyörgésünk nem marad pusztába kiáltó szó. Halló fülekre talál, és nyomában elérkezik hozzánk a legtisztább erőforrás, a vigasztaló szeretet az Isten Országából.

Az álom

Petőfinek van egy gyönyörű verse, a Jövendölés. Ebben magasztosan ír az

álomról: „Az álom ablak, melyen által lelkünk szeme a jövőbe néz…”. Minden ember álmodik. Van, aki reggel már nem emlékszik semmire, de van

olyan álom is, mely nagyot szól, nem tudunk szabadulni tőle. Elő- előjön emlékezetünkbe és további elmélkedésre ösztönöz. Az is előfordulhat, hogy előrejelzést kapunk álmaink nyomán, vagy távoli világból jön üzenet

109

problémánkra. Minden esetre az álom kaput nyit előttünk egy másik dimenzió valóságába. Olyan világba, melyet még nem láttunk, de léteznie kell, mert nap mint nap találkozunk vele.

Sokan próbálkoztak már álomfejtéssel, külön tudománya van ennek, azonban az ember álma, ha fontos és jelzésértékű, akkor önmagát is megvilágosítja értelméről. Persze, mivel az álom nem fizikális jelenség, ezért soha nem szabad profán emberi síkra helyezni megfejtését. Behatolni értelmesen egy másik világba csak akkor lehet, ha van némi előképzésünk, gyakorlatunk, ráérzésünk az ottani szellemi valóságra. El kell fogadnunk, hogy léteznek ember feletti erők, felsőbb irányító erők, melyekből időnként kaphatunk jelzéseket sorsunk, életünk útmutatásához. Aki tiszta, nyitott szívvel figyel ezekre a jelenségekre, annak nem idegen ez a világ, az jó segítséget kaphat gondjainak eligazításához, vagy fájdalmai enyhítéséhez.

Néhány példát el kell mondanom saját tapasztalatomból. Amikor édesanyám halálának hetedik évfordulója volt, hajnalban ezt a szózatot kaptam: „Nem a szomorúság, az öröm napja ez, ma született meg az Örökélet számára”. Hát ennél szebb, vigasztalóbb üzenetet nem kaphattam volna egy földi halandótól sem. Megéreztem, hogy most kaptam meg lelkem békességét, önmarcangoló fájdalmas emlékeim megszűntek és nagyon jó állapotba kerültem. De kaptam már szellemi eligazítást is. Így éltem át azt a csodálatos megvilágosodást, amikor nem értettem pontosan hogyan lehet elnyerni az üdvösséget. Így szólt álmomban Valaki: „Cselekedd a jót önzetlenül, aki jót cselekszik, az kegyelemben van és aki kegyelemben van, annak neve be van írva az Élet könyvébe”. Ez az üzenet felébresztett, azonnal felkeltem és leírtam. Ma is naponta idézem magamnak a szózatot, főként, ha nehezemre esik egy figyelmesség, vagy segítségnyújtás. Egyszóval megnevelt az álom.

Köszönöm Istennek e kiváltságos helyzetet, melyben üzenetet adott nekem, s már itt a földön élhetek belőle.

A maradék

Nincs jó hangzása ennek a szónak, mert a maradékot már nem nagyon

becsülik meg, nem számolnak vele. Ha ételből marad egy kevés, legtöbbször kidobjuk. Méteráru szabásánál, fafeldolgozásnál, egyéb anyag felhasználásnál nagyon sok hulladék, maradék keletkezik, melyet már leírunk, értéktelennek tartunk. Pedig minden apró vagy méreten aluli tárgynak, anyagnak még lehet örömszerző szerepe. Gyermekeink milyen szívesen szabnak, varrnak, faragnak, építenek a lehullott maradékokból. Szinte jobban örülnek ezeknek, mintha új játékot kapnának.

Életünk folyamán maradhat az erőnkből, a szeretetünkből, az időnkből akkora mennyiség, mellyel még sok hasznot hajthatunk. Sok teendőnk mellett maradhat időnk egy jó szóra, egy segítőkész megmozdulásra mások felé. Ha szeretetünket sok ember között osztjuk is szét, biztosan marad belőle még egy

110

koldusra, egy betegre, egy figyelmességre váró emberre. A bennünk meglévő maradékokat minden területen tudjuk hasznosítani, ha értékeljük a legkisebb mennyiséget is belőle. A távfutónak például a maradék erejét kell összeszednie, hogy az utolsó métereket sikeresen megtegye.

A maradékot értékelnünk kell tehetségünkben, alkotóképességeinkben, életerőnkben. Az emberi élet hossza hetven, esetleg nyolcvan esztendő. Így írja a Szentírás. Ezen idő alatt sok mindent megtanulunk karakterünk, önazonosságunk felépítéséhez. A jót, a rosszat beprogramozzuk génjeinkbe és ezekből élünk, formálódunk egészen halálunkig. Aki nemcsak a fizikumával, a földi boldogulásával törődik, hamar ráébred arra, hogy lelkében szellemében sok olyan tényezőt halmozott fel, melyekre az élet alkonyán már nincs szüksége. Bölcs Istenünk fokozatosan választja le rólunk azokat a sallangokat, melyekről éveink sokasodtával nyugodtan lemondhatunk. Sok-sok ifjúkori lendületből fakadó értelmetlen szokásainkat, szórakozásainkat szép lassan eltávolítja rólunk gondviselő Mesterünk és csak a hasznosat, az értelmeset hagyja rajtunk. Ezek a lefaragások életünkről lehet, hogy nem mennek simán, előfordulhat, hogy nagyon ragaszkodunk hozzájuk, szinte azonosultunk velük, mégis jobban járunk, ha alávetjük Istenünk lelkünket formáló nemesítő hatásának.

Ha már lenyeste rólunk ferde kinövéseinket, akkor tudjuk majd felmérni, hogy javunkra vált minden vesszősuhintás, mert a tartalom, az igazi lényünk fokozatosan értékesebb lett. Ez a maradék, mely belőlünk megmaradt, alkalmas lesz Isten országába való bejutásunkhoz.

Látszat

Nagyon sokszor látszat után ítélünk meg embereket, eseményeket. Felületes

és kényelmes szempont ez. Az esetek többségében nem akarunk belebonyolódni. Elfogadjuk azt, amit első látásra észlelünk, és vagy ebből vonjuk meg véleményünket vagy napirendre térünk felette nem foglalkozunk tovább vele.

Amikor a nagy kitelepítések voltak országunkban, megismertem egy Angol-kisasszonyoknál nevelkedett hölgyet, akit szintén kiemeltek otthonából és egy isten háta mögötti faluba, Ősibe száműztek. Még a legegyszerűbb és igénytelenebb ember számára is szánalmas körülmények közé került. A falu népe jó szándékból, szeretetből, sajnálatból-e, de próbált rajta segíteni. Fát, élelmet hordott az ajtója elé, azonban ő nem fogadott el semmit. Így mondták, hogy neveltetése miatt, büszkeségből tartotta távol magától az embereket. Ám egyszer közelébe kerülhettem és baráti szóval beszélgetésre tudtam bírni. Kiderült, hogy belátta eddigi egész életének értelmetlen, fennhéjázó voltát és vezekelni akart Isten előtt, s mindazt, amit sorsa rámért, zúgolódás nélkül próbálta elviselni. Egyszerre hatalmasat nőtt szemem előtt ez a látszat után rosszul megítélt asszony. Belekényszerített helyzetben ugyan, de elvállalta

111

szenvedéseit, nélkülözéseit és eközben lelke, szíve, teljesen megtisztult Isten előtt. Soha nem felejtem el nyitott kék szemét, melyben alázatos vezeklő lelkét láttam meg.

De másfajta látszat is félrevezetheti az embert. Egyik ismerősöm gőgős magabiztossággal dobálódzott irodalmi ismeretével. Szinte játszi könnyedséggel sorolta nagy írók, szellemek irodalmi alkotásainak címét. Aztán egyszer tényleg művelt társaságba kerültünk együtt és ő csak hallgatott. Képtelen volt egy értelmes mondatot mondani beszélgetés közben a művek tartalmáról, értékéről. Ez is félrevezette környezetét felszínes tudásával, vagy inkább tudatlanságával.

Ne akarjunk csillogni, villogni semmivel, ami még nem a miénk. Inkább arra fordítsunk időt energiát, hogy ami elérhető számunkra, azt szerezzük meg, tanulással, becsületes munkával, fizikai képességeinkkel. Soha nem fogunk megszégyenülni, ha önmagunkat adjuk környezetünk felé is. Legyünk nyitottak a tanulás felé és soha ne elégedjünk meg felszínes ismeretekkel. De csak arról beszéljünk és mondjunk vélemény, amiben biztosak vagyunk. Így soha nem vetnek meg, és szavahihetők maradunk.

Ne feledjük, hogy ha az embereket meg is tudjuk téveszteni, Istenünk előtt nem játszhatjuk meg magunkat, Ő valódi értékünk szerint fogja szívünket vizsgálni. Törekedjünk arra, hogy ne kelljen szégyenkeznünk majd Előtte önmagunk valóságával.

Szelídség

A szelídség különleges emberi tulajdonság, mely csak keveseknek adatik

meg. A szelídség nem bárgyúság, hanem emberfeletti erőről tanúskodik. Ez kitűnik, amikor szelídek tudunk maradni különböző vádaskodások, sértések, bántások közepette. Szelídségre csak az az ember képes, aki emberfeletti szeretettel és erővel van feltöltve. Vagyis az ember önmagától képtelen lenne szelídséget gyakorolni mások felé, ha nem kapna felülről, az isteni dimenziókból erőkiáradást.

Azonban ezt a segítséget csak akkor kaphatjuk meg, ha magunk is szívesen élnénk vele. Ha szeretnénk olyan légkörben és kapcsolatokban élni, melyek nem élezik, hanem elsimítják az adódó ütközéseket. Egy-egy viharos összekülönbözés, egy értelmetlen vita, vagy győzelmes erőfitogtatás után lelkünk olyanná lesz, mint egy tájkép csata után. Mindegyik fél csak vesztes lehet. Meg kellene tanulnia minden embernek, hogy szép szóval sokkal eredményesebben rendeződhetnek el dolgaink.

Lehet, hogy hangos ordítozással, dölyfösködéssel átmenetileg győzhetünk, azonban ez a legyőzöttben újabb indulatokat, gyűlöletet gerjeszt, és csak az alkalmat várja, hogy visszaadja a bántás, a fájdalmas legyőzöttség keserűségét. Ne válasszuk az ilyen megoldásokat. Sokkal hamarabb megszelídíthetjük ellenfelünket, ha okos, higgadt szeretettel elmondott szavakkal beszélgetésre

112

hívjuk. Nem könnyű feladat, mert először önmagunkat kell legyőznünk. Belső erőt kell kérnünk, hogy képesek legyünk nem visszaütni. Bármennyire is igaznak érezzük saját pozíciónkat valamiben, mindég gondoljunk arra, hogy a másiknak is van némi igaza, a másik is érző lény. Hány konfliktus lenne elkerülhető, ha szelíd akarattal, szelíd szóval, szeretettel viszonyulnánk mindenki gondjához, bajához.

Még ha nagyon megbántott valaki, akkor is jobb, ha szelíden kérünk magyarázatot, mint ha indulatokkal fűszerezve bizonygatnánk igazunkat. Ilyenkor valódi szelídségre van szükségünk, hisz bűnös ember felett kell gyakorolnunk eme isteni ajándékot, Ő fogja igazán értékelni jóindulatunkat, mert bár tudván tudja, hogy megérdemelte volna a fenyítésünket, mégsem azt kapta amit várt, hanem egy érintést a szívéhez, mely örök hálára kötelezheti. Ha így tudunk kikerülni konfliktusainkból, akkor remélhetjük, hogy örököljük a földet, melyet az Úr Jézus a szelídeknek ígért a boldogmondásokban.

Fenti gondolataimat az alábbi gyermekkori élménnyel támasztom alá, igazolandó a szelídség hatalmát.

Első elemista voltam, és néhány pajtásommal nagy örömünket leltük a szomszéd kertben lévő gyönyörűen rendezett szőlősorok kövekkel való letarolásában. A kert gazdája – egy idősebb házaspár – elkapott bennünket és beterelt a kerti lugasukba. Ám ahelyett, hogy jól elnáspángolt volna mindnyájunkat, egy nagy tál finom mézes süteményt tett elénk. Jól belakmároztunk belőle, kedves, nevelő szavak kíséretében.

Örökre megtanultam, hogy ilyen gonosz módon nem szabad viselkedni. Ettől kezdve mi védtük a szomszéd kertjét a haszontalan gyerekektől. Szelídségükkel egész életemre tanítást adtak. Nem emlékszem, hogy azóta is valakinek ártottam volna szándékosan.

A jóságos idős házaspár Isten eszköze volt jó útra térítésemhez.

Fáradtság

A fizikai fáradtságot egy jó alvással teljesen megszüntethetjük. Szervezetünk

csodálatosan tud regenerálódni szinte órák alatt. Nyugodt, csendes pihenéssel új erőre kapunk és töretlenül folytathatjuk feladatainkat. Kipihenten öröm a munka, az alkotás, az élet.

Ha szellemünk fárad el, pl. tanulás, műszaki tervezés, oktatásra való felkészülés következtében, sokkal nehezebb a regenerálódás. Mély csöndre, jó lelkiismeretre és a jól elvégzett munka örömére kell hagyatkoznunk és elnyerjük a feltöltődés és kipihentség áldását.

Fáradozásunk után fellépő fáradtság természetes jelzése szervezetünknek. Meg kell állnunk és megadnunk magunkat egészséges ösztönünknek. Nem szabad a fáradtságot mesterséges ajzószerekkel közömbösíteni, mert egészségünk látja kárát. A jó pihenés, a kialvás különös isteni adománya az emberi életnek.

113

Van egy másfajta fáradtság is, mely nem mindig a sok munka következménye. Sokan belefáradnak magába az életbe. Kilátástalannak ítélik meg jövőjüket, nincs erejük felvenni a harcot az elébük tornyosodó akadályokkal és kialszik belőlük a lendítő erő, mely életüket tovább segítené. Akkor is jelentkezik a fáradtság tünete, ha céltalanná válik életünk. Célok nélkül nem lehet küzdeni. Terv és remény nélkül szinte megfeneklik az emberi élet. Ezt még kipihenni sem lehet, erre a kilátástalanságra alig van orvosság. Önmagában az ember nem is képes túl lenni rajta. Ehhez már égi segítség kell, mégpedig emberi közvetítés által. Ha észrevesszük környezetünkben, hogy valakinek teljesen beszűkül az élete, mindent meg kell tenni érte, hogy új erőre kapjon. Itt már nem fáradtságot kell orvosolni, itt életet kell menteni.

Általában idősebb korban tör rá az emberre a magány, az elhagyatottság. És sajnos az élet alkonyán már kívülről is nehéz segítséget nyújtani. Az így magára maradt idős ember bizalmatlan, gyanakvó, szinte ellenséget lát mindenkiben, nehéz őt megközelíteni. Pedig nagy szüksége lenne társra, vigasztalóra, segítőre. Akinek ilyen elesett ember kerül a látókörébe, ne fáradjon bele a segítségnyújtás próbálkozásába. Meg lesz az eredménye. Szeretettel, figyelmességünkkel még a legvadabb és legszomorúbb embert is megszelídíthetjük. Jó szándékú segítségünkkel bearanyozhatjuk az arra rászorulónak beszűkült életét.

Soha ne menjünk el érzéketlenül a megfáradt, segítségre szoruló ember mellett. Isten áldása lesz rajtunk és elfeledkezünk saját fáradtságunkról is, ha másokért kell munkálkodnunk.

Az anyai szeretet

Az emberi képességek közül a legszebb, legönfeláldozóbb, legmeghatóbb az

anyai szeretet. Emberfeletti tettekre teszi alkalmassá az anyát szíve alatt hordott, belőle sarjadó emberkének megvédése, növekedése érdekében. És ez a meleg kapcsolat akkor sem szűnik meg, amikor már felnőtté lesz a kisgyermek. Ezt a folyamatot ezt a szent képességet semmi nem törölheti ki az anya érzelmeiből. Örökké sajátjának tekinti, haláláig szereti.

Az édesanya – az Istentől kapott nemes ösztön birtokosa – már itt a földön átélheti a végtelen szeretet boldogságát, mert oltalmazni, szeretgetni gyermekünket a legfenségesebb érzés, egy kis ízelítő az Örökkévalóság világából.

Nem mehetünk el szó nélkül azonban az anyai majomszeretet mellett. Nagyon szeretni is lehet nagyon kártékonyan. Gyermekeink nevelése, és sikeres helytállásuk érdekében megfontolt, józan és reális gondoskodással vegyük körül őket. Az életre kell felkészítenünk őket, és mindég a koruknak megfelelően ismertetni meg velük Isten szeretetét, valóságát.

Hogy miben áll ez a nevelési módszer. Nagyon egyszerű. Nem pártolni őt hibás lépéseiben, emberszámba venni minden családi megbeszélésnél, hagyni

114

kifejteni a véleményét, türelmes nyugodt légkörben szerető otthont biztosítani számára. Egy ilyen családi háttérben növekvő gyermek öntudatossá válik, felelősséget fog érezni először családja, majd környezete iránt is. S ami a legfőbb, végtelen szeretet fog érezni édesanyja és minden hozzátartozója felé. Ez az útravaló becsületes, értelmes, jóravaló polgárt ad a hazának, az emberiség hasznára lesz életének végső határáig.

A helytelen szeretetnek egyik formája az is, amikor túlságosan ragaszkodunk gyermekeinkhez. Uralkodni akarunk felettük, és ezzel korlátozzuk szabad gondolkozásában, mozgásában. Az okos anyai szeretet nem sajátíthatja ki, gyermeke egészséges érzéseit. Gyakran hallunk, látunk anya-fiú kapcsolatot, melyben még a házasságát sem engedélyezi fia számára, nehogy távol legyen tőle, és a maga életét élje. Sokszor torzóvá válik a nagy, mindent elpusztító anya-fiú szeretet. Volt egy eset ismerőseim között, amikor a mégis csak megnősülő fiút az anya így bocsátotta útjára: verjen meg az Isten benneteket ilyen hálátlan gyerekekkel, mint amilyennel engem megvert. Képtelen volt felfogni, hogy eljön az idő, amikor szeretetben kell elengedni gyermekünket, és akkor örökre a miénk maradhat. Szeretetünk legyen áldozatos, de előbbre vivő, mely életet, és örök boldogságot eredményez kapcsolatunkban.

Konfliktus

Akiben egészséges lendítőerő működik, könnyen összeütközésbe kerül a

másik lendületével. Így van ez a fizikai életben is, pl. ha körültekintés nélkül fordulunk be az utcasarkán, vagy futás közben csak előre nézünk, és nem figyelünk oldalra, bizony könnyen beleszaladhatunk a másik emberbe, vagy valami gátfélébe.

A szellemi összeütközés akkor következik be, amikor az egyén meg is akarja valósítani elképzeléseit, ám környezete, felettese más nézeten van, így az erősebb akarat, vagy fékezőerő leállítja, kitéríti útjáról a szép és hasznosnak vélt akaraterőt. Ezek fájdalmas konfliktussá fajulhatnak.

Az önmegvalósítás minden ember természetes vágya. Alkotó értelmes ember lévén, kidolgozott teóriáit szeretné hasznosítani, megértetni a másik alkotóképes emberrel. Ezek a lendítő erők vinnék előbbre a világ kerekét, ha..... Ha nem állna nagyon sokszor útjába az irigység, a féltékenység, a rosszindulat. Hány felfedező orvos, fizikus tette volna könnyebbé az emberek életét, ha találmányát elősegítették, és nem korlátozták volna. Mi magyarok ezt aztán ugyancsak gyakran tapasztalhattuk, hogy hasznos találmányaink súlyos konfliktusok következtében más országok polgárait tették szerencsésebbé, mert kénytelen volt a feltaláló kivándorolni.

Rosszabb a helyzet akkor, ha a kreatív szellemű ember, anyagi korlátozottsága révén kénytelen feladni a küzdelmet és elállni ügye megvalósításától. Ekkor következik be életében az önpusztítás sajnálatos

115

helyzete. Nem talál kiutat önérvényesítéséhez, így önpusztítóvá lesz. Italhoz, narkóhoz, öngyilkossághoz folyamodhat, ha teljesen magára marad.

Ez a lehetőség minden tehetségesebb embernél bekövetkezhet. Azonban személyiségétől függ, hogy mennyire hagyja sodródni magát az eseményektől, a kialakult konfliktusokban van-e mentőközeg a környezetében. Szereti-e valaki annyira, hogy átvészelje segítségével ezeket az emberpróbáló kudarcokat. Általában a nagy szellemek eléggé magányosak, nehezen tudnak érzelmi kapcsolatokat teremteni, ezért bizony – ha többszörösen falakba ütköznek – önpusztítóvá válnak.

Tehetségünket Istentől kapjuk ajándékba, ezért ha konfliktusba keveredünk miatta, csak Hozzá fordulva és Őt kérve tompíthatjuk fájdalmainkat. Megvalósulatlan céljainkat Neki kell adnunk, egyedül Tőle kaphatunk vigasztalást, erőt elviselni helyzetünket. Ha bizalommal kérjük, még az is előfordulhat, hogy leomlanak a gátak, és sikerre vihetjük terveinket, elkerülve a sors-csődöt. Soha ne bízzunk Isten helyett a másik ember megértésében.

Szélhámosság

Az embernek nagykorúsága idejére ki kell alakítania önmaga azonosságát.

Fel kell ismernie, hogy milyen utat akar követni, tartalmas életpályát kell meghatároznia és azt következetesen végrehajtani. Ha nem sikerül olyan pályára állnia, mely egész életútját kitölti, akkor csak sodródó, bizonytalan emberré válik, s lépten-nyomon szélhámosok hálójába kerül. Ha a lelkében vákuum jön létre, ez első kínálkozó csábítás, szélhámosság fogja birtokba venni. Hamarosan kifosztva testében, lelkében, életének roncsai között találja magát, mely helyzetből csak nagyon szerető partner vagy családi kötelék tudja kiszabadítani.

Egy fiatal, mutatós, anyagi jólétben élő leány, pl. könnyen házasságszédelgő hálójában köt ki, hiszen szeretetre vágyik, és minden szép szólamot, hamis udvarlást elhisz, nem látva a mögöttes számítást, mely esetleg csupán személyisége és vagyona kifosztása ellen irányul. Vagy ha nagyobb anyagi bázissal rendelkezik valaki, de nincs megfelelő emberismerete, tájékozottsága a befektetés, jövedelmező kereskedelmi vagy egyéb pénzgazdálkodás felöl, akkor könnyen szélhámosok karmai közé kerül, akik teljesen kifosztják és visszavonhatatlan károkat okoznak a jóhiszemű, de naivan határozatlan embernek.

Az érett korba való jutást az jellemezze, hogy alapos tudásában, hovatartozásában ne legyen rés, melybe lelkiismeretlen kufárok, szélhámosok tanyát tudnak ütni. Akinek határozott elképzelése, alapos tájékozottsága van az életről, a lehetőségeiről, aki nem a fellegekben jár, hanem a realitás talaján tud maradni, annak sokkal kisebb esélye van arra, hogy mások irányítsák sorsát és uralkodjanak felette. Tartalmas életre vágyó fiatal soha nem fog csalódni, mert mindenben a pozitív értéket keresi és nem fog felszínes, link barátságba

116

keveredni. Akinek nincs ítélőképessége a saját élete megformálásáról, az bizony hamar tévútra téved. Hiába indul jó anyagi- és szellemi útravalóval, ha nem alakította és alapozta meg önmaga identitását, könnyen gellert kaphat, melyben egészen más irányt vesz az élete. Rossz irányt, melyben elveszti önmagát, és kiszolgáltatottá válik.

Nagyon fontos a jó indítású élethez, hogy már fiatal korban tudatossá váljék lelkében: bármilyen jó adottságokkal is indul, ha Isten segítsége, áldása nélkül akar boldogulni, soha nem lesz biztonságban, mert egyedül nem fog tudni megbirkózni a gonosszal. Azonban, ha tudatos, és másokra is figyelemmel lévő életvitelt alakít ki életében, soha nem veszítheti el a helyes irányt, mert a lelkében lévő isteni tartalom elriasztja a reá leselkedő szélhámosokat.

Hangzavar* Bölcs ember legyen a talpán az, aki a rázúduló szó és eseményáradatból ki

tudja választani a számára legmegfelelőbb hangot, a használható hatásokat, melyeket érdemes követni. Szinte minden oldalról támadások érnek bennünket, újságokból, médiákból, beszélgetésekből sok esetben gátak nélkül áradnak felénk a hazug, félrevezető szólamok, mindegyik az igazság és megbízhatóság mezébe burkolva.

Ha el akarunk igazodni ezen bábeli zűrzavarban, legjobban tesszük, ha önmagunkkal jövünk tisztába először. Visszavonulva saját magányunkba vizsgáljuk meg őszintén – semmit sem szépítve, vagy kimagyarázva önmagunkban – milyen lélek van bennünk, Mi az, ami emeli vagy letaglózza hangulatunkat egy-egy hír hallatán. Mire lelkesedik fel szívünk, ha halljuk, vagy látjuk a körülöttünk zsongó, lüktető jelenségeket. El tud-e keseríteni egy nyomorult ember viselkedése, vagy átmelegszik-e lelkem, ha nemes gesztust, szép, harmonikus rendet tapasztalok. Szinte mindenre azonnal rá kell érezni, a belső igazságérzetnek rögtön jeleznie kell a kiváltott hatásokat szívemben.

Sokszor elszörnyülködhetünk önmagunkon is, ha trágár vicc hallatán kacagni lesz kedvünk. Vagy mozdul-e önként értelmünk, kezünk a felénk nyújtott, segítséget kérő ember felé? Mindig az első, az ösztönös reagálás az iránymutató. Amikor már latolgatom a tennivalókat, az már kozmetikázott érzelem, akkor már nem önmagamat adom. Azonban, ha időben felül tudom vizsgálni hibás érzéseimet, akkor nem reménytelen a helyes életforma megvalósítása. Akkor már győzhet bennem a jó felé való hajlam, és száműzhetem magamból a káros indulatokat.

Ezt a viselkedési formát várja el tőlünk keresztény neveltetésünk, mely az erkölcsi normák betartására kötelez. Az élet sűrűjében reánk zúduló hangzavart csak akkor lehet semlegesítenünk gondolatainkban, ha kellőképpen felkészültek vagyunk a tiszta csengésű, szeretettel elmondott, jó szándékú dolgok elfogadására, megértésére. És ez csak rajtunk múlik, hogy mennyire

* Megjelent 2001. július 22-én az Új Emberben

117

leszünk fogékonyak életünk során mindezek felismerésére. Ettől függ, hogy milyen lélek fog bennünk lakozni. Szabadon választhatunk önmagunk lelkének minőségében. Ha igényesek leszünk szórakozásainkban, tanulmányainkban, érdeklődési területeinkben, akkor mellénk szegődnek a jó erők, melyek egyengetik, segítik életutunkat. Nem leszünk rossz irányba sodródó emberek, hanem a jó és nemes célok elérésében fogunk jeleskedni Istenünk és környezetünk örömére, hiszen azonnal ki tudjuk szűrni a hangzavarból a tiszta csengésű igaz szavakat.

Megelégedettség

Ez a kifejezés, olyan megnyugtató, olyan jó hangzású, olyan békességes. Jó,

ha az előmenetelével megelégedett valaki, ha vagyoni helyzetével ki van békülve, ha környezete kedvére való. Nincsenek különösebb álmai, vágyai. Mindennel meg van elégedve.

Örvendetes állapot, ha valaki elérte mindazt, amit szeretett volna megkapni sorsától, gondtalanul nyújtózhat végig foteljében, és életművét befejezettnek tekintheti.

Jó, ha az anyagi világunk terén mértékletesek tudtunk maradni a lehetőségeinkben. Azonban a szellemi életünkben soha nem maradhatunk a már megszerzett ismereteink kereteiben. Kimeríthetetlen gazdagság rejtőzik a szellemi világ kincstárában. Minél többet ismerünk belőle, annál többre kell, hogy ösztönözzön bennünket a tudásvágyunk.

A szellemi életben, nincs idő és tér. Aki belekóstol a tudás korlátlan lehetőségébe, annak soha nem fordul meg a fejében, hogy elégedetten nyilatkozzék, már mindent tud. Sőt minél többet sajátít el, annál jobban érzi, hogy még mennyit nem vett birtokba, még mennyi fehér folt van ismeretei térképén.

A szellem szárnyalását megtapasztalni, az ismeretek bővítésén fáradozni, azokat megosztani környezetével, érdeklődő társaival, a legmagasztosabb tevékenység. Aki sok időt képes szentelni tudása gyarapítására, az soha nem öregszik meg lélekben, mert az újabb és újabb felismerések, gyermeki lelkesedéssel emelik minden pillanatát az ég felé.

Tehát amilyen nagyszerű dolog anyagi vonatkozásban elégedettnek lenni, olyan hátrányos, sőt bűn megelégedni a már meglévő tudással, ismerettel. Soha nem érhetjük be a már birtokba vett szellemi kincsekkel! Agyunk és értelmünk korlátlan mennyiségű tudomány befogadására képes. Nagy öröm ezt folyamatosan bővíteni. Olyan nagyszerű állapot az, ha okos, nagy tudású emberekkel alkalmunk nyílik beszélgetni. Hallgatni őket, okosodni általuk. Mindent nem tudunk felfogni a világ tudományából, de sok olyan része van, melyeket igenis meg tudunk érteni, szívünk, lelkünk nemesedhet általa és ezekről nem szabad lemondani. Nagy kár lenne a felfogóképességünknek csak néhány százalékát felhasználni. Ha rá tudunk lépni erre az útra, egyre jobban

118

kiszélesedik bennünk és körülöttünk az élet értelme és célja. Ne mondjunk le róla.

Úgy forgolódjunk életünk során az ismeretek megszerzése terén, hogy teremtő Istenünk is kedvét lelje bennünk. Tudásszomjunk elégedetlensége láttán szerető Gondviselőnk legyen megelégedett életünkkel.

Az idő*

Az idő pénz, mondják sokszor, én azonban arra jöttem rá, hogy az idő úr,

mégpedig életünk felett a legkönyörtelenebb hatóság. Szinte még a lélegzetvételünk is időhöz van kötve. Nem lehet tudomást nem venni róla. Lüktet, irányit, hat, egyszóval uralkodik az ember felett. Egy módon lehet gátat szabni féktelen uralmának, ha, igazodunk hozzá, felkészülünk támadásaira, állandóan szem előtt tartjuk és így az is előfordulhat, hogy átvesszük felette az uralmat és mi irányítjuk. Aki erre képes, annak hatalmas bölcsesség van a birtokában. Váljék életünk fő szlogenjévé, hogy; Légy ura az időnek, mert az könyörtelenül halad!

Már kicsi korban rá kell szoktatnunk gyermekeinket az idő kezelésére. Nincs olyan szakasza életünknek, ahol a pontatlanságot jó szívvel vennék. Iskolába menet, munkába járáskor, utazás alkalmával mindég a legfontosabb kérdés az idő. Az élet minden területén be kell tartanunk az idő követelményét, a pontosságot. Mi lenne, pl. ha egy zenekarban az egyik fúvós később, vagy előbb csatlakozna a karhoz. Bábeli zűrzavar keletkezne, élvezhetetlenné válna a muzsika. Vagy ha vonathoz megyünk és akár csak egy percet késünk. Beláthatatlan következményei lehetnének. De egy balesetnél is, ha késik a mentőorvos, ha időben nem fékezünk egy összeütközést elkerülendő, ha úszásnál csak milliméterrel hátrébb nyúlunk be a vonalba, mert másodpercekkel később jutunk célba. Láthatjuk, hogy minden nem időben elvégzett tettünkből felmérhetetlen hátrányunk, vagy bánatunk származhat.

Az idő kézbentartásához feltétlenül szükséges, hogy rendszerezzük teendőinket. Minden reggel ütemezzük be feladatainkat. Vigyázzunk arra, hogy üres járataink ne legyenek. Csoportosítva ügyeinket, rengeteg időt takaríthatunk meg. Ez egy külön tudomány, erre rá kell nevelnünk önmagunkat. Aki örökké késésben van, vagy ugyanazt az utat többször kell megtennie, az sohasem fogja önmagát utolérni.

Soha nem szabad az elveszett időnket kapkodással, idegeskedéssel behozni, mert ilyenkor sok hibát ejthetünk, kifelejtünk valami fontos mozzanatot, felületesekké válunk. Pedig a legkisebb feladatot is a legtökéletesebben kell végrehajtani. Önmagunk és környezetünk megelégedésére kell minden tettünket elvégezni.

* Megjelent 2001. október 14-én az Új Emberben

119

Soha ne tévesszük szem elől azonban azt a fontos intelmet, hogy minden munkához kérjük Istenünk kegyelmét, segítségét. Vele jobban fogunk haladni, erejével, áldásával szeretettel tudunk időben helyt állni minden dolgunkban. Békesség lesz a szívünkben és semmiről sem fogunk lemaradni.

Krízis

Életünk során többször kerülhetünk krízis állapotba. Elég egy súlyos helyzet,

melyből alig látunk kiutat. De ránk törhet egy elemi csapás, egy családi dráma kilátástalansága. Ilyenkor lelkünk borzalmas megpróbáltatáson megy keresztül. Szinte elvérzünk a fájdalom, a kétségbeesés nehéz súlya alatt.

Ezek a nagy megpróbáltatások minden embernél megállásra kényszerítik életvitelét, gondolkozásmódját, eddig leélt életét. Ilyenkor, ha még marad ereje, egymás után teszi a fogadkozásokat, a felajánlásokat, a bűnvallásokat. A krízis helyzetek pillanatok alatt fellebbentik a fátylat elrontott életünk felett, még a betegségeinket is világosan látjuk, hogy miért szakadt reánk, miért ért el bennünket. Szinte azonnal készek vagyunk szívünkben mély bűnbánatot tartani. Tévedéseinket, bűneinket, másnak okozott fájdalmakat világosan felismerjük jobb belátásra térve, megfogadjuk, hogy ha túljutunk a krízis mélypontján, azonnal új emberré leszünk és minden felismert rossz lépésünket, helyrehozunk.

Ha mindezen fogadalmaink valóra is válnának a krízis után, akkor csodálatos megújuláson mennénk keresztül. Akkor a régi emberünket végleg levethetnénk, szívünk-lelkük csak a jóra, a nemes tettekre vágyakozna. Belátnánk, hogy megérdemelten szakadt ránk nyomorúságos helyzetünk és mindjárt átmelegíti beteg szívünket a megbánással járó csodálatos szeretet kiáradás, mely minden esetben követi a bűnbánatot.

Nagy baj akkor van, ha már annyira elszakadt az ember az isteni világtól, hogy képtelen jó szívvel fogadni a figyelmeztetéseket, a sorstól rámért terelgető- javítgató kudarcokat. Mert minden fájdalmas és sorsfordító hatásokat, kudarcnak élünk meg. Pedig ha túl vagyunk rajta, sokszor rádöbbenünk, hogy csak ilyen áron lettünk képesek új irányt szabni életünknek. És sok-sok mélyből feltörő önbírálat csodát tehet életünk további folytatásában.

Ha a bennünket ért kríziseket ilyen pozitív meglátásokkal tudjuk elfogadni, akkor már megtörtént a csoda. Ha, komolyan és végérvényesen megértettük és elfogadtuk életünk megújításához kapott kríziseinket, akkor már csak arra kell vigyáznunk, hegy e fogadalmunk szellemében folytassuk életünket. Csiki-csukizás még mélyebbre taszíthat bennünket előbbi állapotunknál. Azonban, ha tiszta szívvel eltökéltük, hogy sorsunkat a fájdalmaink árán megtanult helyes útra akarjuk terelni, akkor bízva Isten végtelen kegyelmében, lesz is erőnk betartani, és győzni fogunk kríziseink felett!

120

Hiábavalóság*

Életünk taposómalmában gyakran láthatjuk, hogy minden erőlködésünk,

igyekezetünk ellenére sikertelen marad a törekvésünk. Értelmetlennek, hiábavalónak találjuk sok-sok jó szándékkal végzett munkánkat. Ám ha kudarcok érnek is bennünket, valami csodálatos hajtóerő hatására újból és újból terveket szövünk, hálátlanságra új próbálkozások fogannak lelkünkben Ha mindég csak a sikertelen végeredményekre néznénk, bizonyosan kedveszegetten hagynánk abba újbóli kísérleteinket. Azonban a szeretet felülkerekedése nyomán képesek vagyunk elfelejteni a sérelmeket, és lelkesen készülünk újabb feladatokra.

Fiatal életünk lendületében könnyen napirendre térünk a hiába végzett dolgaink felett. Szinte töretlenül hajlandók vagyunk átlépni a kudarcokon, és ha hagy is bennünk nyomot, mégis optimista lelkesedéssel naponta végezzük terveink megvalósítását, gyermekeink nevelését, életkörülményeink javítását. Ez természetes emberi viszonyulás az élethez.

Hosszú évek, évtizedek multán azonban rájövünk, hogy minden hiábavalóságnak tűnő tevékenységünk nyomán olyan bölcs tapasztalatokra tettünk szert, melyeket kudarcok nélkül soha nem tanultunk volna meg. Megértjük, hogy a mostoha körülményekben is, formálódott lelkünk, életünk. Ha képesek voltunk minden ránk nehezedő nyomást, fájdalmat, sikertelenséget Istenhez fordulva feldolgozni lelkünkben, akkor semmi nem volt hiábavaló az életünkben.

Aquinói Szent Tamásról maradt fenn a következő kedves tanulságos történet. Egy alkalommal a fiatal szerzetes hozzá fordult kérdésével. Atyám, mi az életnek az értelme? Erre Tamás kezébe adott egy régi kosarat és azt mondta neki, menj fiam és hozz a folyóból vizet ebben a kosárban. Ment a fiú és hozta volna, de mire visszaért a víz kifolyt a kosárból, Újból és újból küldte őt a szent és mindég ugyan így ért vissza. A végén már belefáradt az ifjú ebbe a sziszifuszi vízhordásba és kérdően várta a feleletet kérdésére. Ekkor ezt mondta neki Aquinói Szent Tamás: A kosárban valóban értelmetlen volt vizet hordani, azonban amíg többször fordulva elvégezted a feladatot, azon közben teljesen megtisztult a kosár.

Hát így vagyunk a hiábavalónak tűnő dolgainkkal is. Míg kötelességszerűen végezzük mindennapi fáradságos munkánkat, aközben lelkünk, erőbírásunk, bölcsességünk gyarapszik, és alkalmasakká válunk Istenünk országába való befogadtatásra.

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én.

121

Önkritika

Ha nem akarunk nevetségessé válni önmagunk vagy a világ előtt, helyesen

tesszük, ha beleigazodunk az élet ritmikusan váltakozó folyamatába és mindent a maga idejében igyekszünk megszerezni, megélni, használni. Minden kornak meg van a maga szépsége. A fiatalság sok humoros, könnyed életformát igényel és él meg. A középkorúságban már ezekből a komolytalanságokból érettebb hasznosabb életszükségletekre vágyunk.

Igényesebbek leszünk környezetünkre, öltözködésünkre, szórakozásainkra. Aztán a szép öregkor jó esetben beérlel minden emberhez méltó igényt, tettet. Ezt méltósággal kell elérni, szinte megkoronázni vele az életünket.

A bölcs ember minden korban helyesen ítéli meg szükségleteit. A korához nem illő dolgokat, legyen az szórakozás, divat, beszéd, még véletlenül sem gyakorolhatja, mert nevetségessé válik. Ha rájövünk valamely eltorzult szokásunkra, ruhadarabunk helytelen viseletére, felszínes beszédünkre, azonnal bíráljuk felül minden részletében életvitelünket. Helyesebb, ha önként szabadulunk meg fogyatékosságainktól, mintha mások figyelmeztetnek rá. Tudjunk méltósággal korosodni, megöregedni. Milyen nevetséges, ha egy idős nő, pl. agyon festi magát. Egy lárvát gyárt emberi arcából és gúny tárgya lesz.

A megfontolatlan, hebehurgya beszéd sem illik már a középkorú emberhez. Legyen meggondolt, választékos a viselkedésünk, beszédünk. Ezt is el lehet érni önkritikával. S aki öreg korában is csak a léha életre vágyik, vagy a játékok bűvöletéhez ragaszkodik, az megbontja a teremtés harmóniáját.

Ha hajóútra megyünk, sok mindent felpakolunk, hogy komfortossá tegyük vízi utunkat. S hányszor előfordult az életben, hogy hajótörés következtében minden tehertől meg kellett szabadulniuk a hajósoknak, ha életben akartak maradni. Saját kezükkel dobáltak ki mindent, ami veszélyeztette fennmaradásukat.

Így gondolkozzunk életünk tengerén is. Ne várjuk meg, amíg a halálközelség kényszerit bennünket fölösleges kacatjaink, értéktelen holmiaink kidobálására. Ha hajótörést szenved életünk, akkor már mindenünktől meg kell válni. Azonban ha életünk során, sajátmagunk elhatározásából válunk meg a lehúzó koloncoktól, rossz szokásoktól akkor biztos s kedvező széljárással célba érhetünk. Az önként, saját kézzel kidobott visszahúzó terhektől megszabadulva, életünk bármely szakaszában méltóságteljesen fogjuk megélni és visszatükrözni valónkat, mely Isten dicsőségét és szeretetét igazolja legkiválóbb teremtményén, az emberen.

Világosság

A világ teremtésénél az első napon így szólt Isten: legyen világosság! A napot

és holdat pedig csak a negyedik napon teremtette.

122

Mi emberek a világosságot az égitestekre vonatkoztatjuk, azonban mint látjuk a világosság nem ezek függvénye. Azaz hogy a fizikai világosság valóban a nap és hold tündökléséből árad reánk.

Sokkal fontosabb azonban a szellem világossága és ennél fogva a szellem sötétsége a legelviselhetetlenebb. Ha tanulmányaink során egy-egy lényeges alapigazság megvilágosodik elménkben, valami csodálatos jó érzés kerít hatalmába. Ha beszélgetéseink során a partnerünk egyből megérti mondanivalónkat sőt egyet is ért vele, mindketten egy hullámhosszra kerülünk, szinte összeforrunk szellemünkben lelkünkben. S annál fájóbb helyzetet nehéz elképzelni, mint amikor süket fülekre, sötét elmére pazaroljuk felismert igazságainkat, lelkesítő átéléseinket.

Tapasztalhatjuk minden szellemi megvilágosodásnál, hogy a világosság, nem kívülről, hanem belülről, nagyon is mélyről jön. Teljes éjszakai sötétségben is reflektorszerűen villanhat fel elménkben valami hatalmas igazság, és napfényes ragyogó időben is találkozhatunk pokoli sötétséggel, ha a másik ember képtelen felfogni a szavak értelmét.

Miután tisztáztuk, hogy mit jelent a valódi világosság, megvilágosodás, és már át is éltük azt, jól figyeljünk oda, hogy állandósuljon bennünk a belülről feljövő világosság. Előfordulhat, hogy különböző indulatok, szenvedélyek elhomályosítják szellemünket. Először csak szürkeséget észlelünk, bizonytalanságot, azonban ha nem vagyunk résen, éjszakai sötétség is borulhat ránk, és ez végzetes lehet életünkre. Az emberi tudományok terén elég, ha gyakorlatozással, sok tanulással, ismereteink bővítésével tartjuk ébren értelmünk felfogóképességét. Sok tudós, filozófus, feltaláló, gyógyász bizonyította, hogy állandó szellemi frissességgel öregkorára eljuthat alkotó erejének tetőfokára. Sok hasznot hajthat az emberiségnek a szellemét örökké ébren tartó és azt gyarapító ember.

Az isteni igazságok megértése, megvilágosodása azonban nem ilyenfajta gyakorlatozást kíván. Legfontosabb a tiszta szív és jó lelkiismeret ápolása, fenntartása. Nem kell diploma a szeretetből létrejött bensőséges segítőkész viszonyhoz. Jóindulat, emberszeretet és állandó kapcsolat az égiekkel. Ez a feltétele a belülről kisugárzó és a másik ember szívéhez eltaláló békességes útnak. Aki ezt meg tudja teremteni önmagában, az mondhatja bátran, hogy olyan világosság birtokában van, mely elvezet az Örökélet ragyogásába, ahol már nem lesz ereje a sötétségnek. Ott már az örök világosság és szeretet ölel körül bennünket.

Lázár

A teremtés, fantasztikusan pazarló módon gondoskodik arról, hogy a föld

embereit bőségesen eltartsa. Mindenkinek elegendő jutna, ha az elosztással nem lenne baj. A bőséget a Teremtő biztosítja, az elosztást pedig az önző, csak saját előnyét szem előtt tartó emberiség végzi. Ezért van olyan sok nincstelen, nyomorult ember a világon. A mértéktelenül felhalmozott vagyonok, javak

123

árnyékában mérhetetlenül sok a nyomorgó nincstelen napi ellátásáért küzdő szegény ember. Lázár szegényt jelent. Lázárokkal van tele a föld nagyobbik része, a szívtelen, mások nélkülözését nem érzékelő kisebbség mellett.

Az egész világ nyomorát, fájdalmát egy ember sem tudja a vállára venni. Nem is feladata. Ám aki együtt tud érezni a szenvedővel, a kisemmizettel, annak csak egy kötelessége van: a saját környezetében élő Lázárt észrevenni, és segíteni rajta. Aki le tud törölni egy könnycseppet a szenvedők arcáról, aki szeretettel tud nyújtani egy darab kenyeret az éhezőknek, az már teljesíti feladatát a nyomorgó emberiséggel szemben. Ha minden jobb módú ember csak egy nélkülözőt segítene emberibb élethez, megszűnne az aránytalan elosztás, és boldogabb élet áradhatna szét az egész földön.

Sok helyen olyan bőség halmozódik fel, hogy szinte bele fulladnak a javakba. Hány ember szekrényéből szinte kidől a sok ruhanemű, míg mások rongyokban járnak és fáznak. Hány helyen az ételek szemétbe kerülnek, mert válogatnak, turkálnak bennük, míg a sok éhezőnek csak ábránd marad a jóllakottság. Hát ezt eredményezi, a lelketlen, érzéketlen jólét, a gazdagság. Minél módosabb valaki, annál jobban körülbástyázza magát a megközelíthetetlenség falával. Rangján alulinak tartja, hogy segítsen embertársán, hogy együtt érezzen a szenvedővel.

Ezzel a viselkedéssel, javai öncélú bitorlásával óriási felelősséget vesz magára, mert mindenünkkel elszámolni tartozunk Istenünk felé. Felelősek vagyunk visszatartott javainkért, melyet időben nem adtunk tovább az arra rászorulónak. Senki nem tarthatja meg magának a másik tulajdonát. Ebből következik, ha nekem osztották a környezetemben élő Lázár jussát, semmiképpen sem tarthatom meg. Igenis oda kell adnom, mégpedig jó szívvel és önként, mert előfordulhat, ha rosszul sáfárkodom, erőszakkal veszik el tőlem.

Könnyen juthatunk a bibliai gazdag sorsára, aki nem a világ szegényei, hanem a lépcsője alján nyomorgó Lázár miatt kárhozott el.

Oltalom

Tudatosítanunk kell önmagunkkal, hogy az isteni oltalom nem mindég

azonos a bajok, szenvedések alól való mentességgel. Emberi elgondolásunk hajlamos arra, hogy az oltalmat mindenre kiterjedően, valami paradicsomi állapot megélésével azonosítsa, pedig ez a fogalom, ez a védelem kizárólag a bennünk lévő értékek, az isteni lényeg megóvásáról szól. Ha Tőle várunk oltalmat, felkészülhetünk arra, hogy mindaddig formálja életünket edzi hitünket, míg alkalmasakká nem válunk az Isten országának tagságára. S bármilyen hihetetlen is, önmagunk gyengesége ellen véd, hogy le ne térjünk az üdvösség útjáról, hogy célba érjünk.

Tehát az oltalom nem a földi megpróbáltatások ellen érvényes, hanem a halhatatlan lelkünk üdvözítésére. Hogy a ránk rakodott sok bűnt, rossz szokást,

124

cselekedetet, még szenvedések árán is tisztítsa le lelkünkről, és csak az eredeti isteni valónkat örökítse át biztonsággal a halhatatlanságba.

Nagyon gyenge a következő hasonlat, de jelzésértékű, mely arról szól, hogy az állami biztosító sem ígéri az elemi csapások, a tragédiák meg nem történtét, csupán arra ad biztosítékot, hogy ha bajba kerülünk, mellénk áll és segítségünkre lesz. Istentől se várjunk mindentől megóvó védelmet életünkre, hiszen pontosan az a célja, hogy megtisztítson a sallangoktól, hogy elrontott életünket, roskadozó lelkünket felemelje és felragyogtassa. Minden szenvedés közepette tudatosan kell átadnunk magunkat Isten formáló akaratának. Ő úgy véd és óv, hogy néha fájdalmas eszközökkel, tűzzel, vassal kényszerít bennünket elváltozásra, megtisztulásra. A kémiában is az átalakulási folyamat oldódásból, és kristályosodásból áll. És ez ismétlődik mindaddig, amíg a várt eredményt el nem érjük. Ha nem oldódik le rólunk az elavult, dohos tanok, gyakorlatok, szokások halmaza, akkor nem fog kikristályosodni értelmünkben a valódi ragyogás a tiszta nemes gondolatok megértése.

Sokszor életünk taposómalmában nincs haladás, egyhelyben topogunk elszürkült, fantáziátlan életben sodródunk a reménytelenség felé. És ha ilyenkor ránk tör egy forgószél, mely megtépázás árán, de mégis csak letisztítja rólunk a ránk rakodott posványos szürkeséget, akkor adjunk hálát sorsunknak, hogy kiemelkedhettünk a szokások, lehúzó erők rabságából.

Tehát mindenki, aki tiszta szívvel szeretne majdan megállni Teremtője előtt, az nyugodtan helyezze magát Isten oltalma alá. A legjobb kezekbe teszi életét és meg fogja kapni az erőt a kísértések leküzdéséhez. Hiszen az Ő akarata az, hogy akikért életét adta keresztáldozatával, azokat végül az Örökkévalóság oltalmába fogadja.

Az arányosságról

Az élet minden területén nagy fontossága van az arányok helyes

megítélésének. Már az általános iskolában megtanították ennek használatát, még a számítógépeket sem ellenőrizhetnénk, ha nincs bennünk kifejlett érzék az arányszámítás területén. Nagy baj van, ha felbomlanak az arányok életünkben. A makrovilág arányait a Teremtő mérte és határozta meg, azonban a mikrovilágunk arányait minden területen magunknak kell a legcélszerűbben betartani. Csak így születhet meg bennünk és körülöttünk a nélkülözhetetlen harmónia.

Hogy a helyes arányokat megtaláljuk, szükséges a fontossági sorrend szem előtt tartása. Súlyozni kell minden helyzetben, eseményben, hogy melyik dolog a fontosabb, melyik elhanyagolhatóbb. Arra kell nagyon vigyázni, hogy a fontosnak vélt dolgok se tolódjanak el arányaiban a másik rovására. Nagy bölcsességre vall, ha valaki úgy hozza harmóniába életét, hogy nem csorbul ez idő alatt semmi a teendőiben.

A legkisebb emberi egységben, a családban kell megtanulni az arányok helyes felismerését. Ugyanis itt feltételezhető, hogy a különböző tervek,

125

elképzelések a szeretet jegyében jutnak érvényesítésre. Okos szülőkkel a gyermekek is okosan fognak élni arányszámítási képességeikkel. Csak így kerülhet minden a helyére időben.

Példákkal szeretném felhívni a figyelmet néhány buktatóra. Mi fontosabb adott helyzetben a családban? Az igazságom, vagy a békességünk. Falrengető igazságommal és annak merev, csökönyös hangoztatásával megronthatom órákra, esetleg napokra a békességet. Azután ki a fontosabb a családunkban? Én vagy a szeretet jegyében mindenki a súlyának megfelelő tiszteletet és elismerést kap. Vagy fontosabb-e az anyagi javak harácsolása, a pihenés, a beszélgetés, a gyermekekkel való foglalkozás helyett. Ha helyes az arányérzékünk, akkor mindenre kell, hogy idő jusson. Mert tudni kell, hogy nagyon jó, ha van tudomány, pénz, gazdagság, de még jobb, ha szerényebben ugyan, de nagy szeretetben és egymás megbecsülésében éljük életünket. Így elnyerjük Istenünk áldását és segítségét is, mely nélkül összezavart, rendezetlen életben kínlódhatunk.

Ám ne gondoljuk, hogy csak a rossz dolgok irányába tolódhat el egyensúlyérzékünk. A jótetteket is túlzásba vihetjük, ami árthat a harmonikus rendünknek. Pl. túl nagy gondoskodással veszem körül a szomszédomat és ezért elhanyagolom a családom dolgait. Sokszor a jótékonykodás viszi jégre a családi békességet. Itt is súlyozni kell a teendőinket. Egyszóval a szeretet jegyében, de fontossági sorrendben határozzuk meg minden feladatunkat. Szeretettel és önmérséklettel csodákat tehetünk az időnk és javaink arányos elrendezésében.

Törvény I.

Szigorú törvény szerint határozta meg az Alkotó a világ fennmaradását.

Minden létező elem eszerint működik, lüktet, végzi feladatát. Így a fizika törvénye szerint rendben keringenek a csillagok, az égitestek, változnak az évszakok. Mind az egész teremtett világ betartja az őt irányító törvényt. Nagy baj van akkor, ha lazulás történik, és valami kilendíti pályájukról az elemeket, majd azok önállósodva a törvénytől külön úton járnak. Ilyenek lehetnek a lehullott meteorok, az árvizek, a földrengések és sok-sok elemi csapás, mely érheti az emberiséget, a teremtett világot.

Isteni kinyilatkoztatások nyomán az ember is alkotott törvényeket az élet helyes megéléséhez, a rend fenntartásához. Az ember által megfogalmazott törvény akkor jó, ha az életet szolgálja. A törvény nem elítélni, hanem segíteni hivatott az ember helyes úton való járását. A szívünkbe oltott szeretet törvényével párosulva, teheti valóban tökéletessé a nagy Rendbe való beilleszkedésünket. Aki a szeretet törvényében él és munkálkodik, annak soha nem kell helyrehoznia tetteit, mert nem kerülhet összeütközésbe a fennálló jogállam törvényeivel. A szeretet még a világi törvénynél is erősebb, mert Isten törvénye a szeretet!

126

Szent Ágoston mondotta: „Szeress, és tégy amit akarsz!” Persze ne önmagadat szeresd, hanem a másik embert, azt, aki rászorul szeretetedre. Ha szeretettől indíttatva tudunk törvénytisztelő emberekké lenni, soha nem lendülhetünk ki a Rend szabályos kötelékéből. Maga a törvény és a Rend őrködik felettünk, mely minden törvénytelenséggel szemben megvéd bennünket. S ha az emberi gonoszság mégis eltaposná törvénytisztelő életünket, akkor se essünk kétségbe, mert jobb igaz, tiszta szívvel megállnunk Istenünk előtt, mint gyáván kiszolgálni a törvénytelen és szeretetlen istentelen erőket. Ilyen megbomlott állapotok lehetnek háborúban, gyilkos eszmék eluralkodása nyomán, melyben a pusztulás, az erőszak érvényesül és megpróbálja eltaposni az igazat. Sajnos sok ilyen helyzetet megélt már az emberiség, azonban tudnunk kell hogy az utolsó szó nem a törvénytipróké. Az életünk végére szerető Istenünk teszi a pontot, és jó erők kiáradásával meg fogja adni a fenntartó kegyelmet, melyben átemel bennünket az Örökélet birodalmába.

Hogy ez így legyen, hittel és bátran engedelmeskedjünk a belénk oltott isteni parancsnak, mely eligazít minden helyzetben és lesz erőnk a szeretet törvénye szerint cselekedni.

Törvény II.

A törvény olyan erő, mely képes megteremteni a Rendet, azonban ha a

hatalom kezében öncélúvá lesz, borzalmas pusztító és mindent megsemmisítő tényezővé válhat. Amelyik hatalom visszaél a törvényességgel, emberiség elleni bűnt követ el.

Nagy felelősség hárul a törvény megfogalmazóira. A sokfajta életteret törvényes keretek közé szorítani nem kis feladat. A természet és fizika törvényeit nem az ember alkotta. Felsőbb uralom formálta teremtette meg, melyek a világ fennállása óta jól és következetesen működnek. Az emberre hárult az emberi életet szabályozó törvények lefektetése. Így szükséges volt erkölcsi, jogi, társadalmi, családjogi, és még megannyi korlátot húzni az ember védelmében, hogy a Rendet, a közélet tisztaságát biztosítsa.

A törvény megalkotásánál legfontosabb lenne a szeretetből fakadó emberségesség. Sokszor a törvényhozók sem tudnák betartani azt a törvényt, melyet a nép számára megírtak. Elviselhetetlen, teljesíthetetlen terheket rónak az emberiségre, melyek alatt megnyomorodik. Ezeket a törvényeket gyakran kijátszással enyhíti a szerencsétlen polgár. Márpedig az a törvény, melyet nem lehet betartani, az semmit nem ér. Ha nem megvalósítható, akkor azon változtatni kell. Ha jó a törvény, akkor az ember szabadnak érzi magát védelmében, mert egyenes becsületes úton járva, nem kerülhet összeütközésbe vele. Arra kell törekednie minden törvényalkotónak, hogy ne félelmet keltő regulákat hozzanak, hanem védelmet biztosító bástyákat, melyek valóban oltalmat adnak a jó szándékú, emberi életre vágyónak. Különösen érvényes ez a felhívás a hit és vallás törvényeinek megfogalmazóira. Ne tegyenek túl az Isten

127

követelményein az ember felé, hanem együtt érző és segítőkész, végrehajtható szabályokkal segítsék minden lépésében a jó szándékú embert. Csak ez lesz segítségére, mely az esendőt védi, de ugyanakkor a helyes útra tereli. Az ilyen szándékból lefektetett törvény betartása mindenki számára kívánatos lesz.

A sok lehúzó erő között botladozó jó szándékú embert a szívébe oltott békességre és szabadságra való törekvés előbb formálja törvénytisztelővé, mint a törvény kijátszójává.

Önvád

Mint egy megkötözött rabszolgát, úgy tarthatja fogságban az embert az

önvád. Aki mélyebben érez lelkében, annak könnyen eluralhatja egész lényét a bűntudat. Sokan egy életen keresztül nem tudnak szabadulni tőle. Sokszor elmegyógyintézet a vége. Meghasonlás, lélekhasadás, öntudatvesztés.

Minden ember követhet el hibát, sőt nagy hibát is. Nagy bűn valóban az, ha embertársunkat szívtelenül, igazságtalanul, a végső elkeseredésbe kergetjük. Ha olyan sérelmet okozunk, mely alig hozható helyre. Feldúlt állapotunkban csak vagdalódzunk szavakkal, igazságainkkal, szívtelen tettünkkel örökre megsemmisíthetjük áldozatunkat. Azután ha kivilágosodik elménk, és rájövünk tévedésünkre, meglepi lelkünket az önvád, a szégyen, a bűntudat. Hogy ragadtathattam el magamat ennyire? Hol volt a józan eszem? És bizony a válasz csüggesztő. S a bűntudatnál még nagyobb bennünk a megalázkodás jogos követelménye miatti szorongás. Helyre kell hozni, de milyen áron?

Nagy próbatétel életünkben az ilyen hibás lépések elrendezése. S még jó, ha van alkalmunk jóvátenni. Ilyenkor némileg helyrebillenhet lelki egyensúlyunk és talán lesz erőnk a jövőben okosabban nagyobb szeretettel viselkedni a másikkal szemben.

Vannak azonban olyan hibás, sőt bűnös lépések is, melyeket már nem lehet kijavítani, meg nem történtté tenni. Mert vagy meg halt, vagy távol került tőlünk áldozatunk és reménytelen a jóvátétel. Ekkor lép fel az önmarcangoló önpusztító önvád. Aki idáig jut, annak olyan nehéz a helyzete, hogy emberi segítséggel már könnyíteni sem lehet. Itt csak a vezeklés, a teljes megtérés segíthet, melyet lelkiismeretének Ura fogadhat el és törölhet el fájdalmas lelkéből.

Ebben a megkeseredett bűntudati állapotunkban kell nagy alázattal és hittel Istenünkhöz fordulnunk. Egyedül csak Ő segíthet. Ő adhat feloldozást. Ígéretünk van Tőle, hogy teljes bűnbánatunkra, teljes feloldozást nyerhetünk, ha őszinte és szeretetből fakadó megbánásból jobb emberekké akarunk válni. Nincs olyan bűn, melyet ne venne le rólunk, cserébe megtört és minden hibánkat beismerő szívünkért.

El kell jutnunk ilyen állapotunkban erre a felismerésre, különben kettészakadt, meghasonlott teljesen kifosztott lelkű emberek maradunk, melyet életünk végéig cipelhetünk. Ha erre a fokra, a kegyelmet nyert biztonságra eljutottunk, akkor viszont tegyük le végleg önvádaskodó szívünket. Legyünk

128

biztosak abban, ha Isten levette rólunk bűneinket, amelyeket önként tettünk le, azt végleg eltörölte. Ez lesz a védelem számunkra, hogy többé nem követjük el ugyanazt a bűnt.

Tájékozódás

Aki mindég, minden körülmények között kiismeri magát, az elmondhatja,

hogy érdemes volt időt, fáradságot fordítani az ismeretekre, mert a tudás birtokában nagy meglepetés nem érheti az embert. Így van ez, ha kirándulni megyünk, ha világkörüli útra vállalkozunk, ha a tudomány világában könnyen eligazodunk, mert felkészültségünk eredményeként elismerést, sikereket érünk el. Bármiről is legyen szó környezetünkben, a tájékozottság mindég nagy hasznunkra lehet. Jó, ha már fiatal korunkban megértjük, hogy tartalmas, hasznos életet csak tájékozottsággal fogunk elérni.

Ha alapos ismeretekre teszünk szert, akkor könnyebben tudunk különbséget tenni a dolgok megítélésénél is. Emberek, jellemek, foglalkozások megismerésénél, szakszerűen fogunk eligazodni a silány vagy tartalmasabb kínálatok megválogatásánál. Ráérzünk, és biztosra mehetünk a jó dolgok megítélésében. Az igazi értékek mindég a mélyből a lélek és szív minőségéből jönnek elő. Ha hasznos és életet előbbre vivő tetteket látunk a másik embernél, nyugodtan elfogadhatjuk véleményét, munkásságát, mert minden jó a világon, ami az életet szolgálja.

Fiataljaink eszményképeket keresnek, mert többre akarják vinni, mint amiben élnek. Ha elsodorja őket a talmi ragyogás, a felszínes lelket kifosztó zenei, szórakozási hullám, végzetes kiábrándultság lepheti meg őket, mert a zajos, tartalmatlan ideálkövetés, egy idő után kiábrándító lesz. Megtapasztalják, hogy semmivel nem jutottak előbbre előző állapotuknál, csak egy ideig elbódították magukat és egyre üresebbek lettek. Ilyenkor az elszürkülési folyamat kezdődik életükben, melyet már csak narkóval tudnak újra lendületbe hozni. Azután a vége elhülyülés, vagy a halál. Ilyen sorsot érhetnek el, ha bután, tájékozottság nélkül indulnak a nagybetűs Életbe.

A fiatalságot nevelő idősebb generáció feladata megmutatni a meglévő értékeket. Tanítani kell, figyelmet odairányítani a szép, tartalmas élet felé. Kis országunk igazán nem szűkölködik nagy szellemekben, hősökben, ragyogó lelkű államférfiakban. Ismerik-e mindezeket gyermekeink? Tudnak-e róluk annyit, hogy követni tudnák őket? Tudósaink, akik a nagyvilágban hírnevet szereztek országunknak, be tudták-e írni nevüket, felnövő fiatalságunk szívébe? Sürgősen pótolni kellene az ismeret-hiányokat, hogy még megfordítható legyen a tájékozatlanságból fakadó pusztulás.

Nagy tettet hajt végre az, aki egy fiatal lelket a helyes, szép élet felé tud irányítani. Ne mondjunk le e nemes feladatról, mert a végén magunk is elveszünk a tájékozatlanság útvesztőjében.

129

Felszínesség

Amilyen természetes a rovarvilágban, pl. a vízipók cikkázása a víz felszínén,

olyan kiábrándító az embernél, ha tudásban, érzelmekben, megelégszik felszínes eredményekkel. Nem törekszik a mélyére hatolni a dolgoknak, fárasztónak találja az alapos ismeretek, érzések megszerzését. Pedig a nagy igazságok, a nagy érzelmek mindég a mélyből, a legbensőbb régiókból alakulnak ki és igazán érvényesülni, vagy helyesen látni csak a mélyben született igazságokból lehet.

Aki mindig a felszínen mozog, lelkében, értelmében soha nem jut el a dolgok lényegéhez. Elsikkadnak azok a fontos tényezők, melyek alapján szinte korlátlanul birtokba vehetné a világot. Tudósok, művészek, soha nem vinnék semmire, ha mindig csak a látható felszínes tudásra, ismeretekre törekednének. Egy színész, pl. ha a szerep megformálásánál nem aknázná ki érzelmeiben azokat a mélységeket, melyek az ember legmélyebb lényéből, a szív és lélek világából felhozva, lesznek értelmessé, semmit nem jelentene a néző, hallgató szármára az előadása. Igazán mélyről felszínre hozott érzelmek tudják magukkal ragadni a közönséget. Nagy élményt és maradandó benyomást nyújt az, aki szíve, lelke mélyéből tud előadni.

Mindez még hatványozottabban érvényes a hittudomány témakörében. Itt már életet formáló mélyenszántó ismeretekre van szükség, mert a felszínes tudásban könnyen eltévedhetünk. Ha nincs alapos, valóságos tudásunk, a legnevetségesebb okkultizmus és téveszme is igazságnak tűnhet előttünk, hiszen a sátáni erők pontosan azt használják ki sok embernél, hogy nincs alapos felkészültségük. Nem ismerik az igazság megdönthetetlen alapjait, ezért a hamis, felszínes csillogást is valóságnak fogadják el. Egy helyen a Bibliában ezt olvassuk: „Elvész az én népem, mert tudomány nélkül való!” (Hóseás 4:6). Így lehet ez a politikában, a gazdasági életben. Ha nem akarunk időt szánni, pl. egy piaci bevásárlásnál az árak felkutatására, könnyen lehet, hogy a dupláját fizetjük ki ugyanazért az áruért. Ebből látszik, hogy az élet minden területén fontos a tájékozottság. Soha ne elégedjünk meg felszínes, egy oldalról megismert dolgokkal. És ugyanígy az egymás megismerésénél is legyünk résen, kevesebb csalódás ér, ha nem sajnáljuk az időt a másik alaposabb megismerésére. Ám sokszor olyan értékekre is bukkanhatunk az emberekben, amiről álmodni sem mertünk volna.

Értékes nagy alkotásokat, Isten világából eredően, csak mélyből felfakadó tudásban, érzésekben érhetünk el. Törekedjünk mindég arra, hogy általunk is szebbé és értékesebbé legyen a világ.

Falak

Ha biztonságban szeretnénk tudni családunkat, vagyonunkat, fallal vesszük körül. Ez véd a hívatlan látogatótól, de az elemi csapásokat is távol tarthatja.

130

Viharos szél, kisebb árvíz, sok kellemetlenséget és kárt okozhatna, ha nem volna otthonunk, birtokunk ellátva biztonságot nyújtó fallal, kerítéssel. A középkori várakat építtetőik magas várfalakkal vették körül, mely az ellenség ellen nagy biztonságot adott.

Falak építése azonban nem csak téglából, terméskőből készülhet. Erkölcsi rendszerünk is lehet elválasztó fal, dogmatikai igazságok is körül zárhatják életünket. Lehet védőfal a bankbetétünk a szegénység ellen, ám szeretetlen szavakkal is körülbástyázhatjuk magunkat.

Az ember nagyon sok leleményes fondorlattal képes kirekeszteni életéből a környezetét. Sok esetben hasznos lehet valóban e védekezés. Azonban tudni kell, hogy a megépített bennünket körülvevő fal egyúttal börtönünk is lehet. Belülről is ránk törhet sokféle baj, melyben elveszhetünk, ha bezártságunkból fakadóan nem tudunk abból kitörni. Nemrégen olvastam az újságban, hogy egy család annyira biztonságosan zárta be magát otthonába, hogy a belülről keletkezett tűzből képtelen volt kitörni, mert ijedtükben a sok zárat, rácsot nem tudták kinyitni, így bent égtek.

Ugyanígy szellemi védőfalaink is, melyeket magunk köré építünk, esetleg káros befolyással lehetnek életünkre. Ha előítéletből nem hallgatunk meg hasznos tanácsokat, mert azt éppen attól kellett volna megtudnunk, akit nem szeretünk, végzetes helyzetbe kerülhetünk. Vagy olyan elutasító módon gőgösen nem tartok igényt a másik ember segítségére, hogy az kénytelen magamra hagyni, tragédiába is fulladhat helyzetem. Ezen szívtelenségekből épült falak nyomán önpusztítás, de közösség elleni büntettek is létrejöhetnek.

Legjobb védelem azonban életünkre a szeretetből épített fal, mely lerombolhatatlan. Ahol működik a válogatás, kifogások nélküli szívből jövő szeretet, ott van a legnagyobb biztonságban életünk. Olyan védelmet nyújt, melyet a pokol erői sem vehetnek be. Nyilvánvaló szeretettel végzett cselekedeteim, meghátrálásra kényszeríthetik a legelvetemültebb embert is. Isten védelme alatt van – falak nélkül is – az, aki Isten szeretetével tud embertársai felé fordulni. Áldott félelemnélküli lelkületben lehetünk igazán biztonságban. A bölcs ember a szeretet tégláiból építi fel oltalmazó bástyáit, melyek minden helyzetben védelmet tudnak nyújtani.

Szürkeség*

Ha a drogfogyasztóra rákérdeznek az orvosok, hogy miért szedi, legtöbbször

az a válasz, mert olyan szürke az élet. Ebben az esetben a szürkeség a kilátástalanságot, a reménytelenséget, az élet zsákutcáját jelenti. Életerős, nagyszerű emberi tettekre képes fiatalok hogyan kerülnek ilyen állapotba, hogy bezárul körülöttük minden. Kik élnek mellettük, hogy nem veszik észre gyermekük, testvérük, munkatársuk siralmas állapotát? Ennyire érzéketlenné váltunk egymás iránt? Ennyire nem fontos nekünk a népünk, a családunk, a * Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én.

131

jövendőnk? Aki ennyire át tud lépni a másik szánalmas helyzetén, az már maga is szürkülő, félhalott életet él.

A halál kultúrája, mely már évtizedek óta körülveszi az emberiséget, egyre jobban uralma alá kényszeríti az ifjúságot. Kiábrándult, elkorcsosodott életformába, életet pusztító sötétségbe taszítja szinte észrevétlenül. Kitörölve lelkükből minden igényt, ami széppé, értelmessé tehetné a világot, az életüket.

Félre kellene verni a harangokat, kürtökkel riadót fújni, valahogyan észre téríteni az emberiséget, hogy állj, egy lépést se tovább! Sok tudós kutató szerint, már megállíthatatlan ez a folyamat. Sikerült a sátáni erők behódolóinak teljesen elszürkíteni a világot. Kiölni a vágyat a napfény, a csillogás, az értékes tudás meghódítása iránt. Mindez a megállapítás sajnos igaznak látszik, ha...

Ha nem hinnénk abban, hogy a lehúzó gonosz erőkkel szemben lehet hatalma a jó ellenerőknek is, ha akarnánk. De akarjuk-e? Vagy már végleg lemondtunk a boldog, minden színében pompázó csodálatos emberi életről? Nem lehet, hogy így megalkudjunk saját pusztulásunk elfogadásával. Minden erőnket értelmünket össze kellene szedni, és megállítani ezt a züllesztő folyamatot. Birkatürelemmel és apátiával nézzük és tűrjük, hogy „szájunk széléig áradjon a sár”, a szenny a szürkeség? Miért nincs erőnk megfordítani ezt a végzetes zuhanás?

Ha még van néhányunkban élni akarás, a boldogulás vágya, a szívünket még nem lepte be teljesen a szürkeség, egy szívvel és egy lélekkel tartsunk bűnbánatot, vezekeljünk Istenünk előtt tengernyi vétkünkért, és hittel forduljunk Teremtőnk felé, fogjon vissza bennünket nyomorúságunk, pusztulásunk végzetes folyamatából. Kérjük a mindenség Urát, kegyelmezzen és adjon még egy lehetőséget az életünknek.

Ha mindnyájan megértenénk, és még lenne erőnk visszafordulni, teljes hittel mondom, hogy elfogadná Istenünk könyörgésünket és megszánná nyomorúságunkat. Megszabadulhatnánk a halotti lepel szürkeségétől, és újra kifényesedne, felragyogna bennünk és körülöttünk az alkotó élet iránti vágyakozás.

Szomorúság

Ha reményeink nem válnak be, ha igazságtalanság ér bennünket,

elszomorodik szívünk, és teljesen magunkba roskadunk. Mindaddig nem is tudunk kioldódni ebből a szomorú állapotunkból, amíg ki nem tisztul, jóra nem fordul a szomorúságunkat okozó esemény. Amint elmúlnak felettünk a fekete felhők, melyek beárnyékolták hangulatunkat, azonnal felszabadulunk a nyomás alól, újra felragyog a szemünk, a lelkünk egyensúlyba jön és szinte nyomtalanul elmúlik rólunk a szomorúság.

Az a fontos, hogy ezalatt ne foganjon szívünkben indulat, bosszúvágy, irigység, mert a szomorúság elmúlása után derült jó hangulat részesei lehetünk, azonban, ha rossz indulatok lepik el szívünket, azok hosszú időre tönkre tehetik lelki egyensúlyunkat. Ha ezen kártékony indulatoknak teret engedünk

132

életünkben, akkor a megszomorodásunk csak rombolást eredményez lelkünkben.

Tapasztalatból tudom, hogy van üdvösségre vivő megszomorodás is. Amikor környezetünkben – akár éles szeretetlen bírálással is – hibánkra figyelmeztetnek, első reagálásunk általában a visszautasítás, a sértődés. Azonban, ha még él bennünk egy elfogulatlan igazságérzet, hamar felülemelkedhetünk a bírálaton, és helyes önkritikával belátjuk, hogy valóban hibát követtünk el. Semmi okunk tehát a sértődésre, vagy haragra. Ilyenkor, ha megszomorodik is lelkünk, mégis előbbre vitt a javulás útján, mert sikerült megszabadulnunk egy bajt hozó lépésünktől. Ezért nem megvetés jár érte a kritizálónak, hanem köszönet, hogy visszarántott egy mély szakadék széléről.

Ha ilyen lélekkel tudjuk feldolgozni a bennünket ért kritikákat, bírálatokat, akkor nagy kegyelem részesei vagyunk, hiszen időben, késedelem nélkül kijavíthatjuk hibáinkat. Ezek a megszomorodások magukban rejtik a szívünkben lakó üdvösségre vivő vigasztalást. Ezek átélése közben jó lehetőség nyílik annak megállapítására, hogy minemű lélek van bennünk. Mert ha szomorúságunk nyomán nem gerjed gonosz ártó gondolat szívünkben, akkor végtelen öröm részesei lehetünk, hisz nyilvánvalóvá, egyértelművé lesz, hogy jobb emberek szeretnénk lenni. És ehhez szükséges volt átélnünk a megszomorodást, melyben felismertük és beláttuk bűnünket. Igazi bűnbánatra jön az igazi vigasztalás Istenünktől, mert aki egyszer felismeri önmaga rossz lépését, annak már akadálytalanul áradhat szét életén az a kegyelem, mely az üdvösségre vezet.

Tehát, aki meg tud szomorodni fogyatékosságai láttán, és sírni tud felette, azokra érvényes az Úr Jézus ígérete – a boldogmondások értelmében –, hogy ők megvigasztaltatnak.

Barátság

Ha van egyáltalán sírig tartó barátság, azok nem az ember és ember között,

hanem az égben köttetnek. Amikor egy kialakuló ismeretségben komolyabb beszélgetési témákat vetnek fel, és a szellemük összetalálkozik, létrejöhet egy nagyszerű, időtálló barátság. Hiszen ha érzelmeinket, meglátásainkat nem kell órákig magyarázni a másiknak, hanem az egyből veszi a lapot, ott hamarosan létrejöhet egy igazi kapcsolat, mely mindkét fél részére sokat jelent. Az ilyen kapcsolat egy lelki háromszöget alkot. Én, fent a szellem és utána bezárva a háromszöget a megértő partner. Itt megvalósulhat az örök barátság fogalma.

Juszt Béla a „Hajnali kettő” című könyvében így ír: „…az ember életében igazi barátot legfeljebb csak egyet talál”. Boldog ember az, akinek megadatik az ilyen egy-hullámhosszra épült barátság.

Ezzel a kis írásommal szeretnék hálás szívvel emléket állítani a sorsnak, hogy nekem megadta egy ilyen barát valóságos ajándékát. Drága emlékű Gabi nénémmel 40 éven keresztül, egészen haláláig tartott ez a minden egyéb kapcsolatot, ismeretséget felülmúló igazi, égből kapott barátság. Nekünk

133

valóban az üdvösség felé vezető utunk volt ez. Soha nem néztük el egymás hibáit, nem helyeseltük rossz lépéseit, nagy szeretettel, de határozott fellépéssel igazítottuk helyre kisiklásainkat. Különösen szellemi kutatásaink vonalán volt ez nagy segítség. Nem akartunk félreértelmezni semmit, ezért nagy odafigyeléssel és imádkozások segítségével kerestük és meg is találtuk a helyes irányt. Sok bölcsességre, igaz valóságra tettünk szert kutatásaink során. Addig soha nem nyugodtunk, amíg a helyes útra nem találtunk rá. Csak amikor már az égiektől is megkaptuk a bizonyosságot, akkor mertük kimondani a végső szót. Nagy filozófusok, szentek, okos tanítók voltak segítségünkre. Szinte naponta átéltünk megvilágosodásokat, ha bizonytalanok voltunk valamiben. Csodálatos kapcsolat volt ez. Olyan szellemi ajándékokat kaptunk, melyek egész életünkre hatással voltak. S nem csak magunk gazdagodtunk, de sok-sok embernek tudtunk lelki támaszt adni elbizonytalanodott élethelyzetükben. Jó volt így élni. Hasznosnak éreztük magunkat.

Már lassan 10 éve el kellett válnunk egymástól, ő előre ment az Örök Hazába, de szelleme, gondolatai, szeretete ma is velem van. Segít, eligazít, jó sugallatokat ad. Ez a barátság nem a sírig, de az örökkévalóságig tart. Ilyen barátság valóban legfeljebb csak egy lehet az ember életében. Nagy áldás és nagy kegyelem, mely tovább sugárzik családomra, utódaimra is.

Nem mondhatom, hogy hiába éltem, pedig sem világi vagyont sem talmi kincseket nem gyűjtöttem, csak a halhatatlan szellemi kincseimet örökítettem át gyermekeimnek. És ez nem kevés!

Átok és áldás

E két szó mindaddig fogalom marad, míg utána nem tesszük a HA szócskát,

mely az ember választási lehetőségét, szabad akaratát jelenti. Ekkor a fogalomból eleven, mélyen a lelkünkbe vágó figyelmeztetés válik. Sorsunk tragédiája vagy boldogsága függ tőle. Aki bibliaolvasó ember, ismeri ezt az intelmet. Az egész Ószövetség erről szól. Mózes V. könyvében egyértelműen a zsidó nép tudtára adja Isten, hogyan kell élnie, és miért pusztulhat el sok-sok engedetlenség után. Ám ezek a figyelmeztetések, tanítások nemcsak nekik, hanem az egész emberiségnek, így nekünk is szólnak. Nekünk, akik ma élünk, ugyanezekkel a szabályokkal kell szembesülnünk. Elfogadjuk-e azokat és így az életet, vagy túllépünk rajta és akkor a biztos halált választjuk.

Isten számtalanszor kijelentette magát Izraelnek, hatalmas csodákat téve életükben, ugyanakkor súlyosan büntette is őket engedetlenségükért. Isten a zsidókhoz mindig a legkiválóbb embereiken keresztül szólt, akik feltétlen istenszeretetükkel elnyerték a teremtő Isten kegyelmét. Értük vette pártfogásba őket, mert vezetésükkel a zsidó nép volt az egyetlen emberi faj, aki mindvégig megmaradt az egy Isten imádása mellett. A kiválasztás Ábrahám, Izsák, Jákob és Mózes megdönthetetlen érdeme! Igen, a zsidó nép Isten kiválasztott népe. s mivel különleges szerepük van az emberiség fennmaradásában, sorsdöntő

134

feladatokat is kaptak. Ezeket kellett volna betartaniuk, s akkor sok szenvedést elkerülhettek/elkerülhetnének létezésük óta.

A bibliai ige így hangzik: „Én ma előtökbe adom az áldást és az átkot. Áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsainak, átkot, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsainak, ha letértek arról az útról, melyet ma én mutatok néktek, és idegen istenek után jártok.” (Mózes V. 11:26-29)

Hogy melyek számunkra az Istentől rendelt utasítások az áldás érdekében? A Tízparancsolatban minden benne van. Azt szem előtt tartva, igazodni hozzá, áldást kiérdemlő élet.

Az átok számunkra, az idegen istenek követése, az egy igaz Istennel való szembehelyezkedés, kegyelmének visszautasítása. Önmagunk istentelen útján járva vállunkon cipelhetjük az átkot, mely engedetlenségünk folytán reánk szakad.

Rajtunk múlik, hogy naponta meg tudjuk-e nyerni Istenünktől a felajánlott áldást, segítséget kérve életünk helyes döntéseihez. Meg fogjuk kapni, mert ígéretünk van rá, és akkor be tudjuk tölteni a számunkra kijelölt áldott életutunkat. Azonban, ha elfordulunk Istentől és a pénz, a gőg istenének szolgálunk, menthetetlenül az átok súlyát, a pusztulást vonjuk életünkre.

Erőpróba

Nem csak kötélhúzással lehet próbára tenni erőképességünket. Az élethez

nagy szükség van a fizikai erőnk kifejtésére is, azonban sokkal emberpróbálóbb a valami, vagy valaki elviselése. Ki nem volt még olyan helyzetben, amikor kész tények elé állították: ez a munkatársad, ez a szomszédod, ez az útitársad stb. Rövidebb-hosszabb méregetés után a legjobb akarattal sem találunk az illetőben szimpatikus vonást, ám előfordulhat, hogy mi sem tetszünk a másiknak.

Természetesen az is megoldás, ha minél kevesebbet keressük egymás társaságát. Ez megy egy darabig, főleg ha csak útitárs volt terhünkre. Más a helyzet, ha szomszédságban, munkakapcsolatban kell lennünk egymással. Ekkor nagy összpontosításra, fegyelemre és tűrőképességre van szükségünk.

Először önmagunk fegyelmezésével kell kezdenünk a kapcsolat kiépítését. Jóindulatú, kulturált viselkedéssel több reményünk van az elviselhetőség megteremtésére, mint ha előre gyanakvást melengetünk a szívünkben. Nincs ember, akiben csak csupa rossz adottság, gonosz romboló erő, békétlenség lenne. Kell lennie minden emberben egy megszólítható szeretet-pontnak, melyet fel kell ismernünk benne. Egy segítőkész mozdulat, egy mosoly, egy jó szó nagyon sokat lendíthet ügyünkön. Bizalmat kell keltenünk a másikban, hogy emberszámba vesszük, hogy adunk a szavára, hogy értékes adottságait felismertük és elfogadjuk, azonban túl közel nem kell engednünk magunkhoz. Nem az az alapja a jó kapcsolatnak, hogy minden gondolatunkat, érzésünket kitárjuk a másik előtt. Ezzel könnyen vissza is élhetnek. Mi se legyünk

135

kíváncsiak a másik magánéletére. Ne tudakoljuk a nem ránk tartozó dolgokat. A szokásos három lépés távolságtartás szinte mindenütt és mindig kötelező. Ugyanakkor ne lesajnáló vagy leereszkedő viselkedést tanúsítsunk. Tiszteljük mindenkiben a emberi méltóságot, amit magunk számára is követeljünk meg.

Fontos, hogy ne lássunk ellenséget senkiben. Ha rájön, hogy nem becsüljük semmire, akkor valóban könnyen ellenségünkké válhat. Ezt el kell kerülni. Amíg minden jó szándékot nem próbáltunk ki az ellenszenves emberrel szemben, addig ne adjuk fel. Tegyünk meg mindent a barátságos együttélésért. Előfordulhat, hogy a legrosszabbnak indult szomszédságból, a legharmonikusabb kapcsolat jön létre.

Mindezt azonban nagy szeretettel és türelemmel kell tennünk, mely kizárólag csak Isten segítségével érhető el. Minden nap kell kérnünk az Ő áldását, segítségét. Tapasztalni fogjuk, hogy Vele emberfeletti erőket fogunk kapni életünkhöz. Ha minderre képesek leszünk, nincs olyan gonosz partner, aki ne oldódna fel irántunk a feléje áradó szeretetünk láttán.

Viszketegség

Nem arra a kellemetlen bőrbetegségre gondolok, mely ha elhatalmasodik

testünkön, állandóan vakaróznunk kell. Van jellembeli, lelki viszketegség is, mely szinte minden jóérzésű embert felingerel. Nagyon becsülendő, ha valaki kitűnik tehetségével, sikereket, szép eredményeket ér el. Ha szerényen viselkedik, teljesítményeivel nagy szimpátiát és kedveltséget vált ki környezetéből. Szinte együtt örül vele még az is akinek sem anyagi, sem erkölcsi haszna nem származik belőle. Igazán jó ilyen embert barátnak, munkatársnak, sporttársnak tekinteni. Rokoni kapcsolatról nem is szólva.

Azonban gyengébb jellemű embereket a siker élménye gőgössé tehet, fejébe száll a dicsőség és olyan vonások jelennek meg viselkedésében, melyek már ártalmára vannak elismertségének. Egyre elvakultabban minden eredményt magának tulajdonit, megfeledkezvén arról, hogy sokan voltak körülötte, akik elősegítették érvényesülését. Dicsekvő modorral, egyre fokozódó önteltséggel, önimádattal pöffeszkedik környezetében. Kimondhatjuk, hogy nevetségessé válik. Lassan lekopnak róla barátai, elfordulnak tőle ismerősei.

Ha valamihez különleges tehetséget érzünk, helyes ha foglalkozunk vele és fejlesztjük magunkban. Azonban ne feledkezzünk meg ilyen esetben a lelki teherbírásunk fejlesztéséről sem. Nehogy tehetségünk egyirányú növekedésével a szellemünk visszafejlődjön és elveszítsük az egyensúlyt, a kontrollt önmagunk felett. Dicsekvő, feltűnési mániában leledző ember magára vonja az elmarasztaló jogos kritikákat, melyek akár derékba is törhetik szépen ívelő pályáját. Nevetségessé válik, előbb-utóbb magára marad. És ekkora zuhanást nehezen bír el az emberi lélek, az önpusztítás kísértésébe esik, mely gyakran tragédiába torkollhat.

136

A nagy sikerek, de a nagy kudarcok elviseléséhez is hatalmas lelki erőre van szükség. Ezt az erőt csak bensőséges élő kapcsolattal tudjuk biztosítani emberfeletti segítséggel. Aki tud hitéből, emberségéből erőt meríteni, az nem fog feltűnési viszketegségbe esni, mert mindig tisztában lesz azzal, hogy eredményeiért elsősorban az égiek segítségéért tartozik hálával. És ez a tudat védelmet biztosít az elbizakodottság ellen.

Irgalmasság

A könyörületet, irgalmat akár embertől, akár Istentől várjuk, nagy lelki

összeomlásnak kell megelőznie. Aki súlyosan vétkezik, és átgondolva tettét rádöbben, hogy végzetes hibát követett el, bárkivel szemben, melyet jóvátenni szinte alig lehet, a kétségbeesés szélére sodorja az embert.

Ha már felmértük elkövetett bűnünk nagyságát és beláttuk, hogy rosszat tettünk, akkor van remény a kínzó, önmarcangolástól való megszabadulásra. Biztos, hogy nem megy azonnal a béklyóból való kimenekedés, de a remény már felcsillanhat lelkünkben, ha a jó szándék kerekedik felül szívünkben és megerősödik bennünk a vágy, hogy jóvátegyük fájdalmas lépésünket. Amint a Miatyánkban azt kérjük Istentől, hogy bocsássa meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőnek, ugyanezen a törvényen alapszik az irgalmasság kérése is. Reménykedem a felszabadító, minden vétkemet eltörlő és jóvá tevő irgalmasságban, de én képes vagyok-e az engem bántóval szemben irgalmasságot gyakorolni. Mert ez a könyörgés is csak akkor talál megértő és irgalmas szívre Isten előtt, ha magam is irgalmasnak találtatok sérelmeim feloldozásában.

Ha már akár meggondolatlanságból vagy szándékosan is elkövettem egy olyan bűnt, mellyel nagy fájdalmat, vagy kárt okoztam valakinek, keresnem kell az utat a jóvátételre, mellyel enyhíteni tudom az okozott sérelmet. És ez az út nem megy simán, nehéz megalázkodva elismerni vétkemet, és irgalomért, bocsánatért esedezni. Pedig ezt a kínos lelki összeomlást nem lehet elkerülni. Amíg nem érzek teljes megbánást vétkem felett, addig szóba sem jöhet az irgalom és megbocsátás ténye. Addig csak tipródhatok önmagamban, keserves, meghasadt lelkemben és nem lesz béke és nyugalom bennem. Ezt a folyamatot végig kell csinálnom, mert különben összekuszált élettel, rossz lelkiismerettel kell kínlódnom mindaddig, amíg őszinte bűnbánatom nyomán feloldozást nem kapok. Ennek ez az ára. És ebből egy szót, egy mozdulatot sem lehet önigazolással megszépíteni. Ezt olyan nyers valóságában kell elismernem, és jóvátennem, mint ahogyan elkövettem a bűnt, melyért most fizetnem kell.

Mindezek tudatában ne féljünk Isten elé lerakni őszinte bűnbánó életünket, mert reményünk van rá, hogy megértő szívre találunk Benne. Végtelen szeretetével olyan irgalmas feloldozásban lesz részünk, melyet elképzelni sem tudunk. Újjá születik lelkünk és állapotunk sokkal békésebb és boldogabb lesz az előzőnél. Nem lesz probléma bennünk a továbbiakban az irgalmasság

137

gyakorlása, mert mi is átéltük az irgalmas kegyelem lelkünknek boldog békességet adó nagyszerűségét.

Gyermekvilág

Már születésünk pillanatában nagyrészt behatárolódik jövendő életpályánk

útja. Előre megtervezett, felelősséggel vállalt gyermeknek jó kilátásai lehetnek tehetségének, hasznos emberré válásának megvalósítására. Szerettei maximálisan egyengetik útját, értelmes hasznos alkotó emberré nevelik. Lelkében békességet tud teremteni, mert a szeretet, mely körülveszi, minden gondja megoldásához erőt nyújt.

Azok a gyermekek, akik nyomorban, felelőtlen szülők fészkébe születnek – és ezek vannak többen, sajnos – már mínusszal indulnak életútjukra, melyet egyáltalán nem, vagy csak nagy erőfeszítéssel, különleges tehetséggel tudnak behozni. Egy keresztény társadalomnak ezeket az embereket kell felkarolni, lehetőséget biztosítani nekik tehetségük kibontakozásához.

A mindenkori államvezetésnek kötelessége a hátrányos sorsú polgárairól oly módon gondoskodni, hogy művelt, kulturált, megfelelő anyagi ellátás biztonságában éljenek, és jól érezzék magukat hazájukban.

A gyermeket minden család „elszámolásra” kapja Istentől. Nem rendelkezik vele teljhatalommal, mert nem a tulajdona. A gyermek kiszolgáltatottságával nem szabad visszaélni, mert nagy bűn ez, melyért nagy büntetés jár. Nagy felelősség egy emberpalánta helyes életpályára való állítása. Legfontosabb a türelmes szeretet, melyet elsősorban az anyától kell kapnia. Az anyai érzés a legszebb tulajdonság, melyet ember átélhet. Gyönyörködni a keze alatt felnövekvő, kibontakozó csodálatos teremtményben, a legmeghatóbb csoda. Egy kisgyermek szemében a világmindenség szeretete tükröződik. Ne homályosítsa el a szeretetlenség, az agresszivitás, a durvaság.

Amilyen gondoskodó szeretetet kap a gyermek, felnőve olyan hálát fog érezni mindenki iránt. A legjobb befektetés a gyermeki lélekbe táplált szeretet-energia. Megmutatni a helyes utat, szeretetet adni életéhez, jó példával gondoskodni kicsi, kibontakozó lelkéről, a legszebb, leghasznosabb feladat, melyet ember megtehet. De ha a szülő nem tölti be maradéktalanul ezt a feladatát, bizony zárkózott, örömtelen sorsra ítélt gyermekkel fog hadakozni életének utolsó pillanatáig.

Az ember kötelessége, hogy Isten dicsőségére és az emberiség javára népesítse be a földet, a legcsodálatosabb élőlénnyel, az emberrel. Ügyeljünk arra, hogy a reánk bízott gyermekek neveléséből jó lelkiismerettel tudjunk vizsgázni ama napon, amikor számonkérésre kerül sor.

138

Önismeret

Környezetünkben élő rokonainkról, ismerőseinkről hamar kimondjuk, hogy

ismerjük őket. Ne könnyelműsködjük el véleményünket, hiszen nem egyszer nagy csalódás érhet bennünket bárki részéről viselkedése, megnyilvánulása következtében. Egy embert valójában megismerni sohasem fogunk, még ha együtt élünk is vele. Mindenkinek van rejtett kamrája a szívében, melyet nem tár fel senki előtt, melyet csak nagy bajban, katarzisban fedezhetünk fel.

De ugyanígy vagyunk önmagunkkal is. Hogy valaki teljesen ismerje, megismerje önmagát, hosszú évekre és sok-sok megpróbáltatásra van szüksége. Lehet, hogy alapjában ismerjük magunkat, de váratlan események belőlünk is váratlan reagálást válthatnak ki. Ezeket sokszor nem mi irányítjuk, csak úgy jönnek, akaratunk és beleegyezésünk nélkül. Szinte idegen erők intézkedhetnek bennük, melyeknek nem vagyunk urai. Mégis, ekkor is önmagunk vagyunk.

Az, hogy életünk során annyi szenvedés, megpróbáltatás, ám öröm is ér bennünket, személyiségünk jobb megismerése érdekében történik. Egy féltékenységnél, egy megbocsátásnál sokszor látjuk, hogy az értelmünkkel már régen napirendre tértünk felette, de a szívünk mit sugall? Kioldódott-e már a régi görcs a lelkünkből egy-egy fájdalom, hűtlenség, agresszivitás után? Bizony évek kellenek ahhoz, hogy végleg megszabaduljunk a bennünk lévő fájdalmas gócoktól.

Ajánlom azoknak, akik jóban akarnak lenni önmagukkal, ne tiltakozzanak, zúgolódjanak, ha megpróbáltatások érik. Minden nehéz helyzetben közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Megismerhetjük indulatainkban viszonyulásunkat, spontán reflexünket az eseményhez. Látni fogjuk, hogy számunkra is meglepő módon tudunk viselkedni, érezni, ha pl. megaláztatás ér, ha igazságtalanságot szenvedünk, ha betegség tör ránk. Milyen lelkülettel tudjuk elfogadni, feldolgozni a bennünket ért fájdalmakat?

Katonaviselt férfiaktól hallottam, hogy amikor kilátástalan ütközet előtt álltak, a vezényszó így hangzott: „Térdre, imához!” Hát ezt nagyon ajánlom önmagamnak is és minden embertársamnak. Legyen annyi erőnk ilyenkor, hogy Isten felé forduljunk. Bizalmunk nyomán elképzelhetetlen csodákat fogunk átélni minden megpróbáltatás és szenvedés közben. Olyan erőkiáradást tapasztalunk, melyet sima hétköznapokon soha nem ismerhetünk meg. Ezek birtokában felnyílik a szemünk önmagunk fogyatékosságának megismerésére is. Rájövünk, hogy hol rontottuk el a saját életünket. Megvilágosodik bennünk a megoldások lehetősége is. Túlcsordulhat bennünk az a hálás szeretet, melyet eddig nem is ismertünk, mely pedig az egyedüli megtartó erő lehet életünkben. Erre rájönni, felismerni, és Isten áldásával gyakorolni a legnagyobb ajándék, szenvedéseinkért, és önmagunk megismeréséért.

139

Érték-különbség

Ritka ember az, aki minden kezén átmenő dolgot meg akar tartani magának.

Általában az a jellemző, hogy amikor valamiben haladunk előre, a régi dolgokat felülbíráljuk és elhanyagoljuk. Így van ez már gyermekkorban, ha játékokat kapunk, aztán egyre többet tudó tárgyak kerülnek birtokunkba, akkor a régi, elhasznált, idejétmúlt játékokat kidobáljuk. Ugyanígy vagyunk a tudomány világában is. Ahogy fejlődik ismeretünk, úgy hanyagoljuk el a régebbi tételeket, segítő eszközöket. Ez a folyamat legjobban a hitben való fejlődés vonalán mérhető. Különösen akkor, amikor eljutunk krisztusi átélésekre, kirajzolódik lelkünkben a legtisztább cél, az Ő követése mindenek felett.

Minden hozzá vezető tanulmány, átélés, szeretetgyakorlat eltörpül, ha már nem csak mi keressük, hanem Ő szólít meg bennünket, és örökre elkötelez maga mellett. Mint ahogyan Pál apostolt ragadta meg a damaszkuszi úton. Attól kezdve csak Vele akart lenni és Őt követni minden körülmények között. Ezért vállalta a nehéz missziói utakat, a börtönt és végül a mártírhalált is. Minden tevékenysége, melyet addig élt, teljesen értéktelenné vált lelkében, mert megtalálta az igazi, a mindent jelentő életet, a Krisztussal való közösséget. Ezért egész addigi életét le tudta tenni és könnyű szívvel vált meg múltjától, elveitől.

A Krisztussal való közösségben öröm erőtérbe került, mely átrendezte egész további életét. Míg addig csak mécsesek világították szellemét, ekkor egyszerre a napfény ragyogásában ismerte fel élete célját. Olyan erőtöbbletet kapott, mely szárnyakat adott szellemének és szíve-lelke csak Őt kereste. Egy dolog lebegett szeme előtt, Krisztusért élni, és Hozzá vezetni minél többeket. Ezt tette haláláig, és ez az élet már itt a földön beemelte őt az Örökkévalóságba.

Nekünk, kis embereknek is fel kell ismernünk életünk előrehaladtával, hogy mi a hasznos és mi a haszontalan dolog. Mi viszi előbbre és mi gátolja haladásunkat az üdvösség útján. Tudjunk lemondani saját elhatározásunkból a káros, lelkünket kifosztó tettekről, kapcsolatokról. Teljes szívvel kötelezzük el magunkat a felismert igazságok mellett. Sok-sok imával, Istennel való meghitt beszélgetéssel csodálatos erőtöbbletet nyerhetünk, mely mindig előbbre visz bennünket az élet teljességének elérésében. Megtapasztaljuk, hogy nem délibábot kergetünk, hanem az igaz és örök életért futunk különleges kegyelem védelme alatt. Az igazi felismert érték felé törekvés leválasztja rólunk az értéktelen koloncokat.

Nincs emberem…

Az egyedüllét mindaddig még hasznos is lehet életünkben, amíg szellemileg

frissek vagyunk, fizikailag el tudjuk magunkat látni. A baj akkor kezdődik, ha már éveink sokasodtával gyengül az erőnk, feledékenyek leszünk, egyre jobban leépülünk. Ilyenkor hangzik el sok-sok szájból, sajnos nincs emberem, aki segítene.

140

Ez általános probléma. Nemcsak idős korban kell észrevenni ezt a helyzetet, hanem egész életünkben erre kell készülni. Több gyermek felnevelése, a bankba elhelyezett betétünk némileg biztosíték lehet a leépülő kor nehézségeinek kivédésére. Azonban, ha nem szeretetből fakadnak a biztosításaink, csak öncélú, harácsolás, a gyermekektől szigorúan elváró visszafizetés követelése az életfilozófiánk, akkor nagyon pórul járhatunk. Még csak meg sem lepődhetünk a visszakapott törlesztéseken. A számításból végrehajtott cselekedet, csak kötelesség szintjén marad. Az éltető erő, mely kizárólag a szeretet kiáradása során tud virulni, elsorvad, kiégett csonk marad, nem melegíti át a szíveket. Pedig elesett állapotunkban már csak az együtt érző, gondoskodó szeretetre lenne szükségünk.

Van olyan helyzet is, amikor betegsége folytán már fiatal korban kiszolgáltatottá válik az ember. Szerencsés esetben a család gondoskodik róla, nem tekintik tehernek, szerető ápolással veszik körül. Ennek a kiszolgáltatott embernek van embere. Nagy kegyelem, nagy áldás, ha szomorú sorsában nincs magára hagyatva.

Szánalmasak az elfekvő intézetekben sínylődő öregek, beteg gyerekek, akik központilag szervezett felügyelet mellett vannak, ám ahol sok esetben csak munkabérért és nem szeretetből látják el őket. De még ez is jobb annál a helyzetnél, amikor magányos körülményben kínlódik, szenved a magával tehetetlen ember, és örökké várja azt, aki segít neki, aki szól hozzá, aki együtt érez vele. Ez a legszánalmasabb állapot. Ezek tényleg elmondhatják, hogy nincs emberem.

Ha ilyen sorsú emberrel találkozunk, ne menjünk el érzéketlenül mellette. Legyen bennünk iránta szeretettel nyújtott segítség, egy kis figyelmesség, egy gesztus, mely rövid időre feledteti vele szánalmas helyzetét. Ezek a személyek mindig próbatételei az egészséges embernek. Jól kell vizsgáznunk Isten előtt ilyen helyzetekben, mert könnyen lehet, hogy hasonló sorsra jutunk, és mi is rászorulunk a másik segítségére. Akkor talán könyörül rajtunk is sorsunk, és soha nem kell kimondanunk, hogy nincs emberem!

Szivárvány

A szivárvány íve az égen békeszerződés Isten és ember között arról, hogy

nem lesz többé vízözön. Csodálatos színeivel Isten részéről szemgyönyörködtető biztosíték felénk, hogy vízözön által nem pusztul el többé a föld. A negyven napos szakadatlan esőzés előtt az emberiség számtalan figyelmeztetés ellenére, a maga útját járta, megfeledkezve Isten ígéretéről, melyben minden földi jóban részesülhetett volna, ha az Ő parancsolatai szerint él. Ez nem tetszett az embernek, fellázadt rendszeresen és bűnei nyomán számtalan büntetésben lett része. Azonban a nevelő-figyelmeztetőhatásoknak egyszer vége szakadt, megelégelte az Úr az örökös ellenszegülést, és negyven nap alatt lemosta az emberiséget a föld színéről.

141

Azt gondolnánk, hogy a meghagyott maradék, az a néhány ember tanult a büntetésből, és értékelte kiválasztottságát, tehát nem menekítette át az új világba a bűnözést. Nem így történt. Néhány generáció, és újra kezdődött minden elölről. Bűnözés-büntetés, és ez így megy napjainkig. Azonban Isten nem szerződésszegő, a vízözönt végleg eltörölte a büntetések sorából. Ebben biztosak lehetünk. Ha most árvizek törnek ránk, az kizárólag az emberi mulasztások eredménye, tehát ne Istent vádoljuk érte. A mi dolgunk lenne az okos, értelmes emberi élet biztosítása a fejlett technika használatával védelmet teremteni önmagunknak. Ha ezt nem tesszük, láthatjuk az eredményét. Helyi tragédiák, pusztítások, mind figyelmeztetések a helyesebb, szakszerűbb földi biztonság megteremtéséhez.

Életünk során szinte minden területen, ahol emberekkel vagyunk közösségben, felragyogtathatjuk saját szívünk sok színben tündöklő szivárványát. Ha felmérést csinálnák, hogy pl. a szeretet vonalán hány féle-fajta figyelmességet, segítő szándékot, védelmet tudnánk kitalálni embertársaink felé, a száma a szivárvány színeinek sokaságával vetekedne. Vagy a tudomány megszámlálhatatlan vállfajával mi mindent tehetne az ember, ha isteni sugallatok szerint, csak a jóra, az élet védelmére fejlesztené. Ha élnénk a sok lehetőséggel, melyet a rólunk szeretettel gondoskodó Isten adni akar, már a halálra sem lenne szükség, itt a földön a mennyországban érezhetnénk magunkat.

Az egész emberiséget sajnos ettől a zuhanó, önpusztító áramlattól nem tudjuk megvédeni, de ami rajtunk múlik, azt tegyük meg önmagunk és környezetünk megszépítésére. A szivárvány mintájára kössünk békeszerződést mindenkivel, akivel kapcsolatban vagyunk. Gazdagítsuk, színesítsük és segítsük elő a szeretet sokszínű árnyalatával a békességes emberi élet kiteljesedését.

Irigység

Van-e ember a földön, akit soha nem kerített hatalmába ez a nem éppen

dicséretes érzés. Lelkünk mélyéből fakad és szinte uralkodni sem tudunk felette. Leplezni még csak lehet, de megszabadulni tőle nagyon nehéz. Ha anyagi javakat irigyelünk másoktól, ez részben gyógyítható, ha mi is elértük az életünk folyamán amire vágytunk. A mások sikere, előmenetele is gyakran gerjeszthet bennünk irigységet. Ha munkatársunk előnyösebb megjelenéssel büszkélkedhet, ha jobb az előadói képessége, ha szebb, ha vidámabb, ha sikeresebb nálunk. Mindez okot ad a bennünk megszülető irigységre. Ez ellen tenni kell, mégpedig nagyon erős akarattal és jobb hozzáállással, a saját képességeink kifejlesztéséhez.

Ha másokban olyan erényt fedezünk fel, mely irigylésre méltó, mi akadályoz meg bennünket abban, hogy a saját képességeinket is mozgásba hozzuk és fejlesszük önmagunk és mások javára? Minden ember lehet valamiben első. Minden ember kifejlesztheti magában rejtett talentumait, fáradhatatlan

142

akaraterővel csodára lehetne képes. Ha felismertük magunkban a szunnyadó tehetséget, mely csak felébresztésre vár, ne késlekedjünk önmagunk újraformálásával. Lehet, hogy nem tudunk magasugrásban sikereket elérni, de megtanulhatunk jól főzni, igényesen öltözködni, élvezetesen beszélni.

Valaki egyszer megállapította, hogy sokkal könnyebb együtt sírni a sírókkal, mint együtt örülni az örülőkkel. Ha nem vesszük észre az árulkodó szívünk diktálta érzéseket, könnyen gonoszokká válhatunk, mert ez a megállapítás a káröröm vagy irigység indulatait jellemzi. Ezt ne hagyjuk elhatalmasodni érzéseinkben. Ezzel senkinek sem segítünk és magunk előtt is megszégyenülhetünk. Neveljük rá magunkat az őszinte és jó szándékok kinyilvánítására. Csak a szerető szívből jövő együttérzés teremt jó kapcsolatot ember és ember között. Ha az őszinteség és jóakarat irigykedés nélkül természetünkké válik, észrevesszük, hogy sok jó emberünk lesz, akire mi is számíthatunk elesett állapotunkban. Segítséget adni, és segítséget elfogadni minden érdek nélkül. Ezt kell megtanulnunk.

Ha erre képesek leszünk, örökre száműzzük érzéseinkből az irigység káros indulatát. Felszabadult életet élhetünk, mert nem homályosítja el szemünk megelégedett ragyogását az örök elégedetlenség. Végső fokon száműztünk magunkból egy olyan romboló tulajdonságot, mely egy Istent szerető szívben sem uralkodhat. Akkor már nem az irigység fog dominálni a szívünkben, hanem a hála, hogy Istentől kapott képességeinket ennyire is ki tudtuk fejleszteni. Becsülettel megszerzett javainkat önmagunk és mások javára használhatjuk, az Ő segítségével és áldásával.

Párhuzam

Az olimpiai játékok során, amikor Nagy Tímea párbajtőrvívónk megnyerte

az első aranyérmet, a riporter megkérdezte tőle, hogy mitől lett ilyen eredményes, hiszen hónapokon keresztül nem tudta hozni ezt a jó formáját. És a kedves Tímea, az egész országunk büszkesége, szerényen, de határozottan mondta, hogy az erőt és a sikeres győzelmet „fentről” kapta. Érezte és ki is mondta, hogy égi segítség nélkül nem ment volna ez a győzelem. Biztos vagyok benne, hogy egész élete az égiekkel való szoros kapcsolatban zajlik, és amikor nagy szüksége van arra az erőtöbbletre, melyet csak a fentiektől nyerhet, akkor nem hagyják cserben a beléjük vetett hitében.

Azután másnap este, véletlenül belehallgattam valamelyik adón egy csillagász nyilatkozatába. Képekkel mutatták, hogy a napokban egy Gellérthegy nagyságú kis bolygó majdnem súrolta földünket, olyan közel vágtatott el mellettünk. Ha becsapódik, felmérhetetlen dráma következet volna be földünk életében, így az emberiség életében is. Érezhető volt, hogy a riporter hangja is elakadt a tények hallatán. Megkérdezte, hogy mennyi idővel előbb lehet ezt a jelenséget észlelni a földről, ha újból bekövetkezne egy hasonló eset. A válasz: bizony nagyon rövid az észlelési idő. Legfeljebb 40, de inkább 38 óra. Tehát a

143

becsapódás előtt mintegy két nappal előbb tűnne fel látókörünkben. A riporter most már teljesen elrémülve kérdezte: és mire lenne elég ez a két nap? A válasz – ki szünet után: semmire!

A szívem összeszorult a rossz válaszra, pedig a kérdés jó volt. A csillagásznak csak ennyit kellett volna mondania, hogy tudatosítsa az emberiséggel, arra még lenne idő, hogy belekiáltsa a világba, a vesztébe rohanó és pusztulás előtt álló emberiség lelkébe, hogy: Térdre, imához! Csak ennyit mondott volna és nem többet! Akkor most nem vonná senki kétségbe, hogy áldott lelkű, nagy tudású ember. Azonban így egyértelmű, hogy minden csillagok közötti kutatása, tudománya semmit nem ér, mert aki az égen zajló csodák hatására nem találkozik a Teremtő és Gondviselő Istennel, az semmit nem ért az életből. Ha pedig megrendült már egyszer is az égi csodák láttán, akkor nyíltan kimondhatta volna az emberiségért érzett felelősség miatt is, hogy hamarosan vége, nincs tovább. De arra még van idő, hogy bűnbánatot tartson, és lélekben elkészüljön a végpusztulásra. S ki tudja, akkor talán Ninive módjára, rajtunk is könyörülne Isten! Sajnálom, hogy ez a tudós ember néma maradt. Mennyivel nagyszerűbb lélek vele szemben a törékeny sportolónő, aki még egy hervadó babérkoszorú elnyerésében is Isten áldását és segítségét ismerte fel.

A riportok nyomán ilyen párhuzam fogant meg lelkemben a két nyilatkozat után.

Mozgólépcső

Érdemes megfigyelni az emberek arcát, amint az utcán, villamoson vagy

metrón utaznak. Szinte teljesen kifejezéstelen ábrázattal ülnek, vagy rohannak céljuk felé. Pedig, ha az arcok mögé láthatnánk, mi mindent fedezhetnénk fel a közömbösség látszatát keltő homlokok mögött.

A zárkózottság tűnik fel mindenekelőtt az emberen. Magában rengeteg érzést, otthonról vagy munkahelyről hozott hangulatot, szorongást, reménykedést raktároz el. Látszik mindenkin, hogy a nagy tömegben teljesen egyedül van. S ha véletlenül hozzáér valaki, személyes sértésnek veszi, és sokszor durván utasítja rendre a számára kellemetlen érintkezést.

Nekem külön élményt jelent minden alkalommal az emberekre való figyelés, ha a metróhoz megyek a mozgólépcsőn. Hangyavonulás mintájára megy a nép, viszi a gépesített lépcső. A le- vagy felmenő sorban rezignáltan áll, sorsára várva, hogy céljához érjen. Ilyenkor az a gondolatom támad, hogy az utolsó ítélet felé megyünk. És ebből a „mozgásból” nincs kiszállás. Ezt az utat mindenkinek végig kell járnia.

Aki felfelé megy, annak a feje önkéntelenül is lefelé fordul. Az alázat hatását kelti. Megy az ítélőszék felé és magába roskadtan, fel sem tekintve, csak a lába elé néz, és teljes megadással várja a megérkezést. Kicsit meglódulva a fantáziámmal, talán arra gondolnak, hogy vajon milyen lesz a fogadtatás, ha

144

megérkeznek, és ki kell szállni. Nagyon szeretem nézni a felfelé menő embersort. Egy kicsit a mennyország felé vezető utat szimbolizálja számomra.

A másik része a vonulásnak lefelé megy. Fejét magasan tartva, szinte gőgösen emeli tekintetét a jövő felé. Magabiztosan, önmagával teljesen megelégedetten megy a kárhozat felé. Még nem érzékeli, hogy milyen lesz a fogadtatása, de nem is érdekli. Megy lefelé, emelt fővel, előre meredt tekintettel. Ezt az utat is végig kell járni, kiszállás már nincs menetközben. Csak a végállomásnál.

Azután e látomás után megrázom magam, és próbálom mentegetni a tengernyi emberáradatot. Ha egy úton is vonulnak, azonban mindenki más lélekkel, más tartalommal teli életet cipel magával. És titokban reménykedem abban is, hogy a lefelé menőket is nem csak az ítélet várja, hanem az irgalmas szeretet, mely rádöbbenti a bűnös lelket, hogy elrontott életét teljes megadással, bűnbánattal önként leteheti bírája elé. Eltűnik majd homlokáról a gőg, a magabiztosság, csak a megrendült beteg lelkét szeretné letenni immár végső irgalmat remélve. Biztos vagyok abban, hogy aki teljesen meg tud majd alázkodni Istene előtt, annak meg fog nyílni előbb-utóbb a szeretet országa is. Ennek azonban az az ára, hogy megtört, bűnbánó szívünket teljesen adjuk át a minket szeretettel fogadó Istennek.

Örülünk-e Isten ajándékának?

Általában, ha egymást ajándékozzuk meg, olyan dolgokra gondolunk,

melyet a megajándékozott szeretne kapni, örülne neki. Az ajándékozásnál nem is a nagy érték fontos, hanem az, hogy milyen szívvel, milyen szándékkal adjuk. Minden ajándékozásnál egy kicsit a szívünket is nyújtjuk, és fontos, hogy mindketten megérezzük a belőle kisugárzó szeretetet.

Imáinkkal, kéréseinkkel – ha Isten felé fordulunk – általában valami azonnali jót, elrendezendő segítséget kérünk és várjuk, hogy teljesedjék, mint Tőle jövő ajándék. Ennek tudnánk önfeledten örülni. Azonban felismerjük-e mindig az Isten ajándékát életünkre nézve. Bizony ez sokszor ellenkező előjellel érkezik hozzánk, mert Istenünk nem könnyebbé akarja tenni, hanem gazdagabbá életünket. És ez ritkán értendő anyagi gyarapodásra. Isten ajándéka nem sült galamb, melyet már csak fogyasztani kell, hanem mozdulásra, tettekre ösztökél, hogy az elvégzett munkában, általa kapott oltalomban, elért sikerekben ismerjük fel az Ő ajándékát. Előfordul, hogy vereségnek éljük meg egy repülőútról való lemaradást, és pár óra múlva felrobban a repülőgép. Vagy rövidtávra gondolva azonnali anyagi sikereket remélünk, ám Istenünk még a meglévőt is elveszi, hogy rájöjjünk, kapzsiság uralkodott el rajtunk, ezt pedig Ő nem hagyja jóvá. Az az ajándéka, hogy leszoktasson eme hibánkról. Az emberek nevetségesnek tartják például, ha nem ütök vissza a sérelmekre. Mikor erre erőt nyerek, felismerem, hogy részemre Isten ajándéka nem a letaglózó erőfitogtatás, hanem a szeretetből elviselt hátrány elfogadása volt. S végül

145

fájdalom árán ugyan, de halálba öltözteti az örökélet nyitányát, a lelkünk üdvözítését is.

Emberi elvárásainkkal legtöbbször emberi síkon történő sikeres meggazdagodás ajándékaiban gondolkodunk. Ki számít arra, hogy kudarcaink javunkra válhatnak. Csak jóval később, az események után döbbenünk rá, hogy veszteségeink nyomán lelkünk gazdagodott meg, mely további jó reményteljes lehetőségeket nyitott előttünk. Személyesen tapasztaltam meg, hogy szegénységbe öltöztette az egészségem javítását életem során, amikor nem volt pénzem gyermekeim ellátására sem és így leszoktatott a dohányzás ártalmas és költséges szenvedélyéről. Igazi, örömteli ajándék volt ez további életemre nézve is.

Szenvedéseink, kudarcaink során tehát soha ne roppanjunk össze, mert esetleg félreértjük Gondviselőnk szándékát, melybe életünket, lelkünket javító ajándékait csomagolta. Ám felismeréseink nyomán hálás szeretet tölti el szívünket, és indítást érzünk arra, hogy mi is ajándéka legyünk embertársainknak.

Félelem

A félelem érzése teljesen megbéníthatja az embert. Elveszti ítélőképességét a dolgok felől, és egyre jobban felnagyítja lelkében a várható, de még ismeretlen eseményeket. Gyermekkorban csak a foghúzástól félünk, később azonban a sikertelenség, a bennünket körülvevő rosszindulatok nyomán az érvényesüléshez feltételül szükséges optimizmus helyett a pesszimizmus erői uralkodnak el rajtunk. Aki nem mer határozottan a lehetőségekkel szembenézni, az csak a képzelődés talaján bizonytalankodik és a félelem árnyai egyre jobban hatalmába kerítik.

Van egy keleti mese, mely tökéletesen tükrözi ezt az állapotot. Egy vándor az országúton találkozik a halál angyalával. Kérdi tőle: hová

mégy öreganyám? Megyek Bagdadba ötezer embert pestissel a halálba küldeni. Egy idő után visszafelé újra összetalálkoznak, és a vándor nekitámad: Te vén banya, hazudtál nekem. Azt mondtad, hogy ötezer embert pusztítasz el és ehelyett ötvenezren haltak meg. Nem így van ez fiam, így a banya. Én csak ötezret öltem meg, a többi félelmében halt meg. Erről pedig én nem tehetek.

Hogy a félelem érzését a legbiztonságosabb módon győzzük le, alapos tájékozottságra kell szert tennünk minden téren. Ha semmiképpen sem kerülhetjük el a reánk váró fájdalmas vagy nemkívánatos dolgokat, akkor minden részleteire kiterjedően fel kell készülnünk a reánk következő eseményekre. Istentől kérve erőt és oltalmat, lesz tűrőképességünk végigcsinálni akár egy műtétet, akár más, nehéznek tűnő feladatot. Egyedül soha nem megy, csak égi segítséggel küzdhetjük le félelmeinket. Ne is próbáljunk virtuskodni. Az emberi természet egymagában sokszor elvérzik a súlyos gondok, fájdalmak alatt. Azonban belső erőfeltöltéssel, melyet elnyerhetünk, ha kérjük és bízunk benne, akkor heroikus tettekre kapunk erőt. A félelem valóságosan létező erő, amely tönkre tehet bennünket, azonban nem

146

kötelező fejet hajtanunk előtte. Fel kell venni a harcot vele, de nem egyedül, magunkban bízva. Fontos az is, hogy ne kicsinyítsük le a félelemből elénk tornyosuló érzéseket. Nem könnyű vele megbirkózni, nem lebecsülendő ellenfél. Azonban, ha hitünkkel és bizalmunkkal bele tudunk kapaszkodni abba a mentőövbe, mely embereken keresztül is segítséget tud nyújtani számunkra, akkor már érezhetően birtokosai leszünk az égből, Istenünktől kapott belső békességnek, mely semlegesíti a ránk telepedett félelem pokoli érzéseit.

Legyőzött félelmeink nyomán egyre nagyobb szeretet fogan szívünkben Istenünk iránt és szorongásaink felett ez lesz az igazi győzelem.

Sötétség

Ha a gyertya kanóca elkormosodott, nem világit olyan erővel, mint azt

elvárnánk, akkor le kell vágni a végét, és azonnal több fényt, újra fellángolást, világosságot kapunk.

Ha igazságainkban, elveinkben sokáig és rendíthetetlenül ragaszkodunk a régi megszerzett ismereteinkhez, nem figyeljük az idők változását, az élet fejlődését, könnyen előfordulhat, hogy elüszkösödött kanócainkkal már régen nem világosságot, hanem kormosodó féligazságokat, elveket hangoztatunk. Mert ami igazság és jó hozzáállás volt, pl. fiatal korunkban a mindenáron való érvényesülésünkhöz, az idő haladtával rádöbbenhetünk, hogy csak részigazságokat birtokoltunk, egyedül önmagunkban bízva akartunk sikereket elérni. Azután lassan belátjuk, hogy segítségkéréssel, másokra figyeléssel jobb eredményekre jutottunk volna. A fiatalság hevében lebecsültük a hozzánk hajló szerető kezeket.

Időnként, a gyertyakanóchoz hasonlóan meg kell újítanunk egész gondolkodásmódunkat, frissíteni kell lendületünket, haladnunk kell a fejlődés útján. Ne sajnáljuk levágni elkormosodott gyengén pislákoló gyertyánkról az idejét múlta vagy téves ismereteinket. Ha erőre kap bennünk az életünk megtisztított gyertyája, hamarosan tapasztalni fogjuk, hogy fáklyaként fogja mutatni előttünk az utat.

Még a hitéletünkben is szükséges időnként felülvizsgálni nézeteinket. A betlehemi kis Jézustól el kell jutnunk az értünk meghalni tudó Krisztusig, aki boldogságunkért, üdvösségünkért feláldozta életét a kereszten. Ha megvilágosodik értelmünk, hogy bűneinkkel, rossz életvitelünkkel mi is hozzájárultunk szenvedéseihez, akkor ne késlekedjünk megszabadulni mindattól, ami lelkünk sötétsége folytán annyi fájdalmat okozott szerető Krisztusunknak. Ekkor már lesz erőnk megújítani életünket és a jó irányba folytatni. Lelkünk megvilágosodik a felismert helytelen viselkedésünk nyomán és teljes lobogással csak a szépet és a boldogságot fogjuk kívánni. Így örökre száműzhetjük magunkból azt a sötétséget, mely elüszkösödött kanócával a pusztulásba vezetett volna.

147

Mit kell elfelejteni?

A minden részleteiben felidézhető emlékezés az ember tulajdonsága. Aki

hosszú élettel dicsekedhet, annak megszámlálhatatlan esemény halmozódik fel agyában, lelkében, melyek közül sok tönkre teheti az életét. El kell jutnunk akkora bölcsességre, hogy a velünk megtörtént dolgokat tudjuk lerendezni magunkban, mert ha nem, örökké visszatérnek, és pokollá tehetik életünket. Általában a rossz emlékek agresszívek, nehezen tudunk tőlük szabadulni. Egy sérelem, egy rosszul megválasztott döntés, egy figyelmetlenségből adódó tragédia, végérvényesen rátelepedhet lelkünkre, és teljesen tönkre tehet. Meg kell tanulnunk hátunk mögött hagyni azt, amin már túljutottunk és teljes akaraterővel csak előre tekinteni. A múltunkat tegyük hittel Isten kezébe.

Ha kialakul bennünk a helyes elfogulatlan ítélet tetteink, vagy minket ért események felett, akkor minden lehúzó emléket hátunk mögé kell vetni. Bánjuk meg, ha hibáztunk, hozzuk helyre, ha lehet, legyen jó szándék bennünk a javulás, a jóvátétel iránt és akkor sikerülni fog a szabadulás. Ha sérelem ér bennünket, ne rágódjunk rajta hetekig, évekig. Legyen megbocsátás bennünk! Mi sem vagyunk angyalok, legyünk megértők a másik botlásai felett. Felejtsük el, akarjuk elfelejteni! Inkább keressük meg a minket bántó emberben az erényeket, melyekkel biztosan rendelkezik, és azokat nagyítsuk fel. Mindjárt elnézőbbek leszünk iránta. Így megszelídülnek bennünk a buta, félreértett, de még a szándékos bántások is. És nem árt magunkba néznünk sem, hogy megforduljon szívünkben a „más szemében a szálkát, magaméban a gerendát sem…” elmélet. Szívós akarással úrrá lehetünk szinte minden rossz emléken. Ne táplálgassuk magunkban, hiszen felidézésével minden alkalommal újra és újra keresztre feszítjük önmagunkat.

Bosszúra fog ingerelni, ha nem tudunk felülemelkedni a fájdalmakon! Azonban tudnunk kell, hogy ez egyedül nem megy. Ehhez Isten szeretete szükséges, hogy meg tudjunk szabadulni örökre a bennünket ért rossz emlékektől. Ha az Ő segítségével felszabadulunk a nyomás alól akkor a megbocsátó szeretet hatja át egész lényünket. Ha felül tudunk emelkedni a bántalmakon, ha tiszta szívvel felejteni akarjuk őket, akkor az Égiek is segítségünkre jönnek. Mi lehet számunkra fontosabb, mint a békességes előretekintő éltető szeretet, mely Isten lényéből árad ránk. Rájövünk, hogy nincs az az „édes” bosszúvágy, amely felérne az igazi szeretet átélésével.

Jó szívvel ajánlom tehát, hogy minden sérelmet, vagy rossz élményünket felejtsünk el, de ha jót tettek velünk, a háláról soha nem feledkezhetünk meg.

148

Válás

Azt mondják, hogy a házasságok az égben köttetnek. Sajnos, ez ma már

ritkán igaz. Ennek az Isten nélkül lézengő emberiségnek gondolatában, nemhogy a házassághoz nem fogan meg az Isten áldásának kérése, de már a temetésekhez sem kérik az egyházi szertartást, az eltávozott ember lelkének égi útjára bocsátásához. Talán még ennél is nagyobb bűn az, hogy az újszülött gyermeknek esélyt sem adnak arra – a keresztséget megtagadva –, hogy az „eredendő bűntől” megtisztulva kezdhesse földi életét.

Ha a házasság valóban az égben köttetik, az mindvégig erős szövetséggel vállalja az egybeszerkesztett iga jóban-rosszban való húzását. Házasságkötéskor nemcsak a szerelemre, de a várható gondokra, fájdalmakra, egymás segítésére, sírig tartó együttműködésre kell vállalkozni. Ám nem csak szóban, hanem testestül-lelkestül. Aki jól átgondolta, hogy mire szövetkezik, annak már csak egy feladata van, hogy Isten áldását kérje összetartozásukra és akkor ezek a házasságok valóban az égben köttetnek meg.

A csak emberi elhatározásból megkötött házasságok nagyon ritka esetben változnak olyan összetartó szeretetté, hogy mindvégig kitartsanak egymás mellett. Aki csak önmagában bízik, hogy képes lesz vállalni ezt az egész életre szóló kapcsolatot, az semmiből sem tud erőt meríteni, ha meglazulnak az összefűző szálak. Hiszen önmaga ereje hagyja cserben adott esetben. Nincs kapaszkodója, nincs kitől erőt, segítséget kérnie, mert önmaga sem kívánja már a házassága fenntartását. Idő közben a szerelem bódulatában a házastársra aggatott díszek lepotyognak, a hamis csillogások megfakulnak, és a lecsupaszított partnerben már semmi szeretnivalót sem találnak. Elmúlt a szerelmi varázs, a gondokhoz pedig önmaguk ereje kevés. Fájdalmak, megpróbáltatások ellen csak égi erők közbenjárásával lehet felvenni a küzdelmet. Ha pedig nincs az égiekkel kapcsolat, akkor nincs erőforrás, csak minden áron való szabadulás egymástól. Felelőtlenül hátrahagyva gyermeket, családot, végül a szétszakított egységből egyre mélyebbre süllyednek. Összecsap a fejük és lelkük felett a kiábrándulás szennyes hulláma.

Akik mégis az egyház áldásával kötöttek frigyet, azoknak a vallás törvénye azt mondja, hogy nem szabad elválni. Azonban jött Krisztus, és a házassági kapcsolat fenntartásáról tanításaiban az egész krisztusi szellem azt sugallja, hogy szabad nem elválni!

A törvényt még az egyház által megkötött házasságban sem lehet betartani. Azonban, ha a krisztusi intelmet tiszta szívvel magunkba zárjuk, akkor a tőle nyert erőből, a tisztaszívű jó szándékú együttélésből még gondolatban sem juthatunk szakításra. Hogy szabad nem elválnom, ez a szabadság olyan erőt kölcsönöz, mely megsokszorozza bennünk a szeretetet egymás iránt. Átéljük, hogy Istentől kapott összetartó erő következtében valóban az égben köttetik meg a házasságunk.

149

Különbség

A keresztények gondolatában gyakran felvetődik, hogy mi a különbség a

vallásos és a hívő ember között. Érdemes közelebbről megvizsgálni, mert nem könnyű ez a kérdés.

Ha bármelyik keresztény vallás keretében megkeresztelnek egy gyermeket, az annak tanításai, törvényei szerint köteles élni. Ezt a megkeresztelt emberke, lépésről lépésre sajátítja el neveltetése folytán. Szüleitől, hitoktatójától megtanulja, hogyan kell vallást tennie hovatartozásáról. Templomba kell járnia, rendszeresen imádkoznia és jó embernek lennie, a bűnt el kell kerülnie. Vallásos neveltetése nyomán rengeteg korlátot építenek lelke köré és nemes szép kilátásokat ecsetelnek elé, jutalmul, ha minden regulát maradék nélkül teljesít. Azt is belé nevelik, hogy ha mindezeket nem tartja be, jön a büntetés, a pokol, az elkárhozás. Bármennyire is akarjuk szépíteni a vallásosság gyakorlását, ezekből a tanításokból senki nem merít hitet. Márpedig hit nélkül semmit nem ér a vallásosság!

A hivő ember egészen más indíttatással éli meg Istenhez tartozását. Tudomásul veszi ugyan a regulákat, hisz törvények nélkül nem lesznek élete során kapaszkodók, melyek magyarázatot adnak kérdéseire. Azonban mivel a hitet senki nem tudja megtanítani, ezért a hitet át kell élni, soha nem ésszel, hanem szívvel kell felfogni. S ha már valamit átéltünk az isteni erők ránk vetüléséből, akkor megszületik szívünkben a hálás szeretetből fakadó hit és egyre többet szeretnénk belőle meríteni. Isten felénk áradó szeretetére hálából viszont szeretetből hitre jutunk, melyet értelemmel felfogni nem lehet.

A vallásos embernek örökös szorongás, félelem az élete. Ha komolyan veszi a tanult igazságokat, akkor a törvények dzsungelében szinte elvész a szabadsága, örökké akadályokba ütközik. Előbb utóbb szabadulni akar a sok tiltó szabálytól, s mivel hitet nem merített a vallásosságból, elhagyja annak gyakorlását, és csak magában kezd bízni.

Az viszont, aki különös isteni kegyelemből átélt már megmagyarázhatatlan erőkiáradást, életét jobbá formáló szeretetet, az soha nem fogja a törvényeket figyelni, az már a szeretet parancsainak engedelmeskedik, és nem görnyed meg a tilalmak alatt. Olyan szeretettel és nem félelemmel akarja szolgálni Istenét, mely alkalmassá teszi a valóságos jó emberi élet formálására.

Tehát arra jutottam, hogy a vallásos ember félelemből akar jó emberré lenni, míg az igazi hívő ember Isten iránti végtelen szeretetből. És ez a szeretetből fakadó hit teszi alkalmassá az Örök Élet elnyerésére.

Kiválasztás

Ezzel a tevékenységgel szinte minden területen találkozunk. A földműves

ember terménye legjavát választja ki a készletből, és ebből szándékozik a jövő bőséges termését biztosítani. Sportban az edzők a legtehetségesebb embereket

150

nevelik úgy, hogy hamarosan kiválasztásra kerüljenek, mint legjobb, legmegfelelőbb sportolók. Edzik testüket, lelküket, hogy erőbírók legyenek a sikerek, de az esetleges kudarcok elviseléséhez is. Tehát minden kiválasztásnál arra kell törekedniük, hogy a legtökéletesebb egyedet találják meg a legnagyszerűbb feladathoz.

Ha emberek kiválasztásáról beszélünk, akkor nagyobb a felelősség, nagyobb a kockázat. Aki a kiválasztást végzi, nagy ráérzéssel, szakmai tudással, lélekismerettel kell rendelkeznie, hogy jó legyen a választás. Ez az egyik fele a feladatnak. Azonban a kiválasztott személy eleinte nem is tudja, hogy mire választották, és mire vállalkozik. Szinte egész életét rá kell tennie, minden képességét maximálisra fejleszteni, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Így lesznek a kiválasztott emberekből ünnepelt hősök, nemzeti példaképek. Szép és nemes feladat. De nem kapják ingyen, életük egyharmad részét szinte csak lemondásban és önfegyelemben élik, a cél elérése érdekében. Nagy kihívás, és ha sikerül megtenniük a kiválasztott utat, nyugodt pihenés jöhet, hiszen életük fő művét véghezvitték, s a sok törődés, fáradság menetközbeni kudarcok, mind a múlté lesznek.

Ha az emberek életét nézzük, gyakran a sikeres, gazdag sorsú emberre mondjuk, hogy az Isten kiválasztottja. Itt már téves, az emberi megítélés. Nagyon is azonos az Isten kiválasztott emberének sorsa, a sportolóéval, a többre hivatottéval. A kiválasztás nagyon nagy terhet is jelent a sok isteni ajándék mellé. Felelősség, önmegtagadás, másokra figyelés, az egész emberi élet kerekének előbbre vitele a kiválasztottak kötelessége. Szinte mindegyik felőrlődne a hatalmas feladatban, ha nem lenne rajtuk Isten erejének fókusza, elvéreznének, összeroppannának a terhek súlya alatt. Nagyon szép megbízatás, de nagyon rögös és nagyon emberpróbáló. Azonban, ha hittel vállalják, Isten szentjeivé válnak, s kiválasztásuk jutalma a mindent kárpótló örök dicsőség lesz.

Ilyen kiválasztott volt a Szűz Anya, Mózes, Ábrahám, Jákob, hogy csak néhányat említsek, s tudjuk róluk, hogy életük teljes odaáldozását követelte tőlük a kiválasztottság. Sorsukat elfogadva Istentől, méltóvá váltak a megdicsőülésre.

A sportolókkal szemben nem hervadó babérkoszorút, hanem az élet koronáját nyerik el Isten kiválasztottjai.

Kételkedés

Ha emberi logikát meghaladó eseményeket közölnek velünk, azonnal

kételyeink támadnak. Fontosabb dologban alapos utánanézéssel, tájékozódással meggyőződhetünk annak valódiságáról, vagy hamisságáról. Nem kell mindent azonnal elfogadó hiszékeny embernek lennünk, mert gúnyt is űzhetnek belőlünk, vagy otromba tréfa áldozatai lehetünk.

151

Vannak azonban olyan esetek is életünkben, amikor valóban értetlenül állunk egy csodaszámba menő gyógyulás, egy váratlan és érthetetlen sorsfordító esemény előtt. Első reagálásunk általában a kételkedés, pedig velünk történik meg, mégis nehezen hisszük el. Nem merjük elhinni, mert nem logikus, nem érthető emberi értelem számára. Azután, ha mégis el kell ismernünk a tényt, a csodát, örülünk neki, eleinte mindenkinek elújságoljuk, és szépen napirendre térünk felette. Már nem is hat olyan lenyűgöző erővel, már a logikai összefüggéseket is kiagyaljuk a történtekhez. Pedig rá kellene döbbennünk arra, hogy az égiektől jött üzenet, segítség, elrendező erő, mellyel megszólítottak bennünket. Nem ártana komolyan venni az ilyen üzeneteket. Míg egy áprilisi tréfa során jót nevetünk, ha sikerült velünk elhitetni valami butaságot, addig az égi hihetetlen élményeket nagyon komolyan kellene vennünk.

Ha gyorsan kimagyarázzuk önmagunk előtt ezeket a csodákat, azért tesszük, hogy ne kelljen hálát éreznünk Istenünk iránt. Nem jó dolog emberi észjárással örökké lekötelezettnek lenni. A hála nagyon fontos és szép tulajdonság, azonban kevés ember hajlamos rá. Igazi hálaérzés csak tiszta őszinte szívben foganhat meg. Akinek terhes a hála gyakorlása, annak szívében soha nem honosodik meg a jó erők felismerése. Annak örökké bizonygatnia kell önmaga előtt, hogy sikereit, érvényesülését saját magának köszönheti. Senkinek nem tartozik hálával. Az ilyen öntelt lelkű ember elviselhetetlenné válik környezete számára is. Nagy szeretettel kell rávezetni a csodák felismerésére, a bennünket segítő és szeretettel irányító isteni erők valódiságára.

Tapasztalatból tanúsíthatom, hogy minden váratlan segítség, minden csodaszámba menő történés hitemet erősítette és soha nem kételkedtem a Gondviselés szeretetében. Így sikerült életem során számtalan boldog csodának részesévé lennem. És ezt szívből ajánlom mindenkinek. Soha ne fogyjon ki a hála szívünkből sem az emberek, sem Istenünk felé. Kételkedéseinkkel ne tegyük lehetetlenné az életünk felé áradó isteni áldásokat. Fejlesszük hitünket, hogy részesei lehessünk a csodák felismerésének és elfogadásának.

Depresszió

Ez kimondottan lelki betegség. Amikor minden összecsap életünk felett,

amikor teljes kilátástalanság lep meg bennünket, olyan kísértő gondolatok támadnak ránk, melyek még sötétebbé festik életünk egét a valóságnál, ez a depresszió. Ebből kimenekülni csak emberfeletti erővel lehet, és ezt az erőt kell megtalálnia minden önmagába roskadt embernek. Ebben kell segíteni neki akár orvosi, akár családi, baráti együttérzéssel, igaz hittel mondott imával.

A depresszió legalább három helyzetben érheti el az embert. Amikor olyan magaslatokra emelkedik tehetsége folytán, hogy lelke nem bírja el a mindég nagyobb elvárásokat. Teljesíteni akar, teljesítenie kell és bizony nagyon sokszor

152

beletörik az élete. Nem bírja el a túlterhelést és ekkor még a halált is szívesebben vállalja, mint az örökös tündöklést.

Azután úgy is meglepheti az embert ez a pusztító lelki betegség, ha hirtelen kicsúszik a talaj a lába alól. Elveszti kapcsolatát környezetével, teljes összeomlás fenyegeti. Lelke nem lát kiutat, magába roskad, és élni sincs kedve tovább. Itt is külső segítségre van szükség, különben a magára maradott ember elvész az élet számára.

Azonban az élet taposómalmában, a mindig egyhangú szürke életvitelben is bekövetkezhet a magába roskadás, a céltalanság és értelmetlennek tűnik a folytatás.

Hogy életünk folyamán legyen erőnk ezeket a lehangoló kísértéseket kivédeni, már fiatal korában, okos neveléssel teherbírásra kényszerítéssel, ám nagy szeretettel és bízó hittel Isten felé kell elindítani gyermekünket az életbe. Nincs olyan életsors, mely végig kipárnázott úton vinné az embert. A lelki erőgyűjtés önmagunk trenírozásával nem megy, csak az emberen túli erő felismerésével és elfogadásával valósítható meg. Akit környezete mindig csak önmagára utal, soha nem ébreszti fel lelkében a csodálatos isteni erők létezését, annak keserves és magára maradt élettel kell haláláig küszködnie. A szülő aki csak anyagi bőségről gondoskodik és nem neveli gyermekét istenhitre, szeretetre, az semmit nem ad, hanem mindent elvesz a gyermekétől. Tudnia kell a felnőtteknek, hogy sokszor adódik olyan helyzet, melyben egyedül önmagában bízva egy ember sem állhat meg. Tanítani kell, ha minden emberi segítség elhagy, az égiekkel akkor is meg lehet találni a kapcsolatot. Ha ez sikerül, akkor bezárt tragikus helyzetben is kinyílik egy fénysugár lelkünkben, mely átsegít a mélyponton.

Akinek van hite Istenbe vetett bizalma, az soha nem kerül végérvényesen depressziós állapotba, mert ha át is repül felette a kétségbeesés madara meg nem ülhet lelkében, hite és az égi erők képessé teszik az ellenállásra. Ez az egyetlen segítség a depresszió ellen. Éljünk vele!

A hangsúly

Beszédünk értelmessége, mondandónk kulturált közlése nem csak a

kimondott szavakon, de azok hangsúlyán is múlik. Egy felolvasott novellát, egy szép hangsúllyal elmondott verset mindenki számára élvezhetőbbé, kedveltebbé lehet tenni. Aki szépen hangsúlyozottan beszél, arra mindenki felfigyel, mindenki élvezettel hallgatja. Népszerű emberré teszi a szép nyelv használata. Ezt meg lehet tanulni otthon, iskolában, de mindenkinek kötelessége fejleszteni is magában anyanyelvét.

Kölcsey Ferenc Parainézisében olvashatjuk: „miként idegen nyelveket tudni szép, de a hazait a lehetségesig művelni kötelesség”.

Nagyon kell figyelnünk arra, hogy a jelentéktelen dolgok ne kapjanak nagyobb hangsúlyt a kelleténél. Nehogy eltolódjanak az értékrendek

153

életünkben. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk, akkor soha nem billen ki életünk mérlege. Vannak emberek, akik képtelenek időben érkezni, vagy kellő helyen és alkalommal cselekedni. Kifolyik a kezük közül az idő, az események uralkodnak felettük, nem ők uralják, osztják be a tennivalóikat. Az ilyen emberekben nehéz megbízni, nehéz számítani rájuk. Link, felelőtlen ember benyomását keltik. Ezt a bélyeget soha nem szabad a homlokunkra süttetni senki által. Vigyázzunk, hogy életvitelünk mindig az adott szó, az elvárás, és lehetőség keretein belül zajlódjon. Ami fontos és szükségszerű a feladatainkban, azokat hangsúlyosan kezeljük és ne felületes módon. Ez alapkövetelmény bármilyen közösségben.

Azonban minden tevékenységünk közepette, életünkben a legnagyobb hangsúlyt hitéletünk fejlesztésére kell tennünk. Ha ezt elhanyagoljuk, nem töltődhetünk fel, elmarad az erőátvétel, nem tudunk feladatainkban helytállni. Akiben nincs Istentől kapott és átvett rendező energia, annak hangsúlytalan, elnagyolt lesz munkálkodása. Mindenre vállalkozhatunk életünkben, de tudnunk kell, hogy önmagunkban bízva soha nem fog maradéktalanul sikerülni boldogulásunk, mert hiányzik az az erőtöbblet, melyet csak az égiektől nyerhetünk. Ezt kell minden igényes embernek szem előtt tartania, akkor nem kerülhet olyan zsákutcába, melyből képtelen kiszabadulni. A kátyúba jutott helyzetekben döbbenhetünk rá, hogy eltolódtak a hangsúlyok az életünk fontos területein, s ezeket már nagyon nehéz egyenesbe hozni. Egy elrontott, elszabott ruhát is sokkal nehezebb helyreigazítani, mint ha mindjárt jó szabásmintát használunk.

Legyen a jól elhelyezett hangsúly életünk minden mozzanatára az üdvösségre vivő jó szabásminta.

Ököljog*

Mindenki tapasztalja saját bőrén, hogy ezen a földön nem a béke és szeretet

uralkodik, hanem az ököljog. Örökös küzdelemben és megpróbáltatásokban éljük mindennapi életünket. Küzdőtér az élet és nagyon résen kell lennünk, hogy el ne sodorjanak, le ne birkózzanak, félre ne állítsanak az ököljog sikeres gyakorlói.

Keresztény embernek tudnia kell azonban, hogy nem kötelező beállnia az erőszakosan viselkedők sorába.

Aki becsületes és békés eszközökkel vívja csatáit, annak hamarosan meg kell éreznie, hogy isteni erőkkel összefogva olyan energia-köteget vehet át, melynek birtokában sokkal többre megy érvényesülése útján, mint az aki örökös öklözéssel vág utat magának. Aki abban a tudatban él, hogy mindent magának kell kiharcolnia az életben, annak valóban fel kell készülnie az örökös harcra, a

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én.

154

másik megsemmisítésére. Ugyanis mindenkit, aki útjában áll, ellenségnek tekint és előbbre jutása csak erőszak nyomán jöhet létre.

Nekünk azonban gondjainkban, küzdelmeinkben sokkal nemesebb eszközökkel kell boldogulnunk. Fel kell ismernünk először is, hogy a javakban nem csak egyedül magunk szeretnénk részesülni. Minden kútforráshoz, mely élő vizet ad mások is szeretnének hozzájutni. Tehát egy nemes versenyben élelmesnek, talpraesettnek kell lennünk, hiszen ha tényleg el szeretnénk érni célunkat, minden tehetségünket és erőnket összpontosítani kell. Nemes célért csak nemes eszközökkel szabad harcolni. Erős hittel, Istenbe vetett bizalommal a legnehezebbnek tűnő feladat elérése és elvégzése is sikerre vihető. Minden lépésünknél kérjük az eligazítást feladatainkban. Meg kell győződnünk minden helyzetünkben, hogy jó úton megyünk-e, becsületes célért szállunk-e síkra. Ha mindezt tisztáztuk önmagunkban, akkor viszont határozott és tudatos módszerekkel haladjunk és megtapasztaljuk, hogy őrangyalaink teljes vállszélességgel velünk küzdenek és segítenek. Örömünk, békességünk határtalan lesz, mert senki kárára vagy hátrányára, hanem tehetségünk folytán és számunkra előkészített úton érvényesültünk.

Tehát aki Istenbe vetett hittel és becsületes felkészültséggel képes megkeresni helyét az életben, annak soha nem jut eszébe, hogy ököljoggal érvényesítse akaratát. A szelídség és a szeretet a legnagyobb erő még most is a durvaság és erőszak világában.

A só

Jelenléte nélkülözhetetlen az életünkben. Különösebben nem tulajdonítunk

nagy fontosságot neki, azonban ha hiányzik az ételünkből ehetetlen, élvezhetetlen lesz a táplálkozásunk.

Nagyon figyelemre méltó a só gyakorlati működése. Amint beleteszik az ételbe, teljesen feloldódik, beleépül környezetébe, önmaga megsemmisül, de hatása nem szűnik meg. Tovább él az elkészített étel valóságában. Élvezetessé, fogyaszthatóvá kívánatossá teszi az ember számára az étkezést. Sem kevés, sem túl sok nem kell belőle, jó aránnyal egész életünket megízesíti, szervezetünket táplálja, életünket halálunkig elkíséri.

Jelentőségénél fogva mindég jelen van az életünkben. Több népmese példálózik a só nélkülözhetetlenségéről. Az Úr Jézus pedig egyenesen megköveteli gyermekeitől, hogy legyenek az élet sói (Máté 5:13). Keresztény embernek hasonlóan kell élnie a só hatékonyságához. Amelyik közösségbe megfordul, oda ízt, hatást kell vinnie. Élvezhetővé kell tennie az életet a megfáradt, ellaposodott, íztelenné vált ember számára. Túl sok „sót” nem szabad egyszerre adni senkinek, mert elriaszthatja, túlterhelheti a lelkét, de megfelelően és szeretettel adagolva csodát művelhet a kiábrándult lelkű emberben. Az élet napos oldalát, a szépséget, a jó szándékot közel hozza szívéhez. Meg lehet újra ízesíteni és életvidámmá tenni embertársunkat. Az

155

általunk adott „sóból”, a legfontosabbat az élet szeretetét lophatjuk újra a szívébe.

Nagyon fontos minden ember számára, hogy legyen célja, értelme, íze az életének. Ezt kell szerető szívvel tudatosítani vele, ezt kell elősegítenünk minden rászoruló embernél. Soha ne legyünk restek szétosztani a bennünk lévő életet jelentő ízes zamatos, Istentől kapott lelki javainkat. Előfordulhat, hogy ha sokáig tartogatjuk saját használatunkra, megíztelenedik. Az ízetlen sót pedig már csak a szemétbe lehet dobni, ahol semmi hasznát nem veszik. Nagy hálátlanság lenne fel nem használni az ajándékba kapott kincseinket. Minden jó adottságunk mellé feladatot is ad Istenünk, melyet nem szabad lustaságunkkal, vagy felelőtlenségünkkel már önmagunkban elpusztítani.

Jelenlétünkkel legyünk a környezetünkben élő emberek mindenféle nemes fűszerrel megízesített táplálékai. Akkor soha nem kerülhet életünk szemétdombra használhatatlansága miatt.

Létünk mozgatórugója a szeretet legyen, mert az élet sója a szeretet.

Miért?

Hálát tudunk-e adni Istenünknek, ha zökkenők nélkül, simán,

eseménytelenül, és békességben éljük életünket. Olyan jó és természetes részünkről, ha mindennapjainkban jó közérzettel, különösebb megpróbáltatások nélkül élhetünk. Eszünkbe jut-e ilyenkor, hogy mindezért köszönettel tartozunk Gondviselő Istenünknek, hiszen nem tett próbára bennünket, nem kérte számon rajtunk hitünk megvallását. Élni hagyott bennünket, békességben, kényelemben, ránk sugárzó szeretetében.

Ám nem ritka sorsunkban a váratlan, mindenből kiforgató fájdalmas próbák reánk szakadása sem. Gondoltunk-e már arra, hogy az ilyen helyzetek felszólítások Istenünktől, hogy szint valljunk, hogy bizonyítsunk, hogy jobban kapaszkodjunk irgalmas kezébe. Nem veszi le rólunk szemét megpróbáltatásaink közepette sem, de ha Reá tudunk figyelni elesettségünkben, akkor megtapasztaljuk, hogy ezek a helyzetek a legjobb alkalmak arra, amikor személyesen találkozhatunk Vele. Ne az legyen a szívünk első feljajdulása, hogy MIÉRT? Hogy hol az Isten? Pontosan azért méri ránk szenvedéseinket, hogy találkozzon velünk. Ha már jólétünkben elfeledkeztünk volna Róla, jelentkezik sorsunk fordulataiban, és ilyenkor tapasztalhatjuk meg csodás segítségét, felfoghatatlan átölelő szeretetét.

Ha nyugalmi állapotban jól építgettük hitünket, hozzátartozásunkat, akkor most biztos reáhagyatkozással vállalhatjuk és viselhetjük sorsunkat. Olyan emberfeletti tapasztalásokban és kegyelmi kiáradásokban részesülhetünk, melyet nyugodt eseménytelen életünkben soha nem kaphattunk volna ajándékba. A viharokban, a megpróbáltatásokban lesz igazán felmérhető, átérezhető az Égiek védelme, segítsége, erőközvetítése. Félelmünket, fájdalmainkat nagy hittel és bizalommal adjuk át szerető Istenünknek, és

156

biztosan remélhetjük, hogy nem hagy magunkra. Olyan erőt és megoldásokat hoz életünkre, melyek nyomán szívünk, lelkünk csak hálára és örök köszönetre fog gondolni.

Ezek nyomán eltörpülnek sérelmeink, fájdalmaink, szenvedéseink, mert találkozhatunk Vele, újra magához láncol bennünket és új erőket nyerhetünk további életünkhöz. Ezért ne zúgolódjunk mostoha sorsunk beköszöntésénél, mert Isten védelmét, segítségét, csak harcaink közben tudjuk felmérni, átélni. S ha Isten velünk van, akkor a miértjeink lassan hálás köszönetté fognak változni.

Hagymaszár

Lágerlöf Zelmától olvastam régen egy legendát, melyben a pokol tornácára szorult asszonyért védőangyala eget ostromló könyörgéssel esedezik, hogy védencét valahogy kimentse a kárhozatból. Nagyító alá téve az asszony földi életét, bizony semmi jótett nem jön elő őrangyala emlékeiből. Azaz, hogy valami mégis csak felrémlik, amikor egy koldusnak adott a földből száránál kihúzott hagymát. Ezért az egy tettéért könyörög az angyalka, hogy kegyelmet nyerne a rábízott lélek. Ám legyen, szólt a főangyal. Ha ezzel az egy hagymaszárral ki tudod húzni a pokolból, akkor megmenekülhet. Boldogan megy, és mondja az asszonynak, fogja meg a hagymaszár végét, ennélfogva kihúzza őt a kárhozatból. Szépen haladnak, feszül a hagymaszár, de nem szakad el. Azonban amikor a többi elkárhozott lelkek látják az eseményt, azonnal lábába, kezébe, derekába kapaszkodnak, hogy őket is mentené meg az angyal. Egyre többen csimpaszkodnak rá és az asszony – csak magára gondolva – egyre hevesebben rugdossa őket le magáról. Nem törődve a többivel, csak ő megmenekülhessen. És ez lett a veszte. Amíg nyugodtan viselkedett, addig szépen haladtak fölfelé, de amikor rugdalózásba kezdett, a hagymaszár elszakadt és mindannyian visszaestek a pokolba. Így fejezi be az író mondandóját: ha itt megesett volna a szíve a többi lelken és nemcsak magára gondol, mindnyájan megmenekülhettek volna. Amikor földi életünkben gazdagodásra, vagy gyarapodásra van kilátásunk, eszünkbe jut-e, hogy megosszuk még legalább egy rászorulóval javainkat. Meg tudjuk-e állni, hogy a húsosfazékból csak egyedül magunk részesedjünk, és másokra nem gondolunk. Fel tudjuk-e vállalni azt a kegyetlenséget, hogy érzéketlenül dúskáljunk a bőségben, a másik pedig nyomorog, nélkülöz környezetünkben. Vizsgáljuk meg szívünk indulatait, és tartsunk bűnbánatot, ha eddig ilyen rideg szívvel éltünk volna. Soha nem késő jóvátenni rossz szokásainkat, belénk rögződött zsugoriságunkat. Hiába gyűjtünk bármennyi földi jót magunknak, ha érzéketlenek maradunk mások szenvedése, nélkülözése iránt, saját lelkünket fosztjuk meg a legfőbb jótól, Isten szeretetétől. Márpedig ha az Ő szeretetét elveszítjük, akkor mindenünket elveszítettük. Akkor bizony még egy mentő

157

hagymaszár sem marad elárvult lelkünk számára, ha meg kell jelennünk az Őrök Bíró előtt. Irgalmasságát csak velünk együtt működve tudja gyakorolni rajtunk. Ez legyen minden lépésünknél az iránymutató helyesen megélt életünkhöz.

A száraz ág

Ha erdőben járunk, láthatjuk, hogy a fák életerőtől duzzadó törzsei

csodálatosan építik fel lombkoronájukat. Évtizedekig ontják a sok-sok falevelet, egészséges faágaikat feldíszítik, az erdő madár- és állatvilágát segítik, elrejtik, otthont nyújtanak nekik. Táplálékul szolgálnak, hasznos a puszta létezésük. Amint azonban elöregszenek, vagy rossz talajon kénytelenek élni, hamarosan elkezdődik az ágak elhalása, leszáradása. Ezek a száraz gallyak letörnek, elhullnak és lassan kihal maga a törzs is.

Az ember által létrehozott gyümölcsös kertekben a kertész vigyáz arra, hogy sokáig hasznot hajtó fákat gondozzon, megtermelje rajtuk sokszorosan a ráfordított munkát. Minden tavasszal megvizsgálja a kert fáit, hogy életképesek-e, a száraz ágakat lenyesi, a korhadt kérgeket lekaparja. Megszabadítja a fatörzset a káros terhektől, haszontalan száraz ágaktól. Ez természetes folyamat.

Emberi életünk, földi pályafutásunk nagyon hasonlít a gyümölcsfákéhoz. Tudatosan arra kell törekednünk, hogy az ember-ültetvény, szemet gyönyörködtető és gazdag gyümölcsöt hozó, hasznos életerős fává fejlődjék. Fontos javítani a talajt, letisztítani a törzset, nehogy az elhalt fakéreg alatt elszaporodjanak a férgek. Mert ahol nincs élet, ott megsokasodik az enyészet elősegítője. Ha életünk haszontalanná válik, mert rossz kútforrásból merítünk, vagy az éltető szellemi táplálékot elhanyagoljuk, kiszáradásra leszünk ítélve. Ez a folyamat gyümölcstelenné vált életünk lassú elhalását jelenti.

Míg a fák kiszolgáltatott helyzetben vannak, addig nekünk embereknek időben észre kell vennünk a káros folyamatokat és minden tehetségünkkel meg kell akadályozni pusztulásunkat. A szívünkben meghonosodott gyűlölködés, harag, káröröm nagy kárt okozhat életfánkban. Ha nem szabadulunk meg tőlük, visszafordíthatatlan károsodást szenvedünk.

Az ember önmaga bírája, kertésze kell hogy legyen. Időben észre kell vennünk, mi az ami rossz gyümölcs, vagy terméketlen gyakorlat az életvitelünkben. Ez minden napi feladatunk legyen.

Ha már megszűnik a hajlam bennünk arra, hogy a szeretet vérkeringése minden águnkat átjárja, akkor hamarosan bekövetkezik a pusztulásunk. S a kiszáradt ágak lassan a fa törzsét is megölik. Az elszáradt fa pedig már senkinek sem fog örömet szerezni, tűzre vetik.

158

Tehercipelés

Tapasztalatból tudjuk, hogy életünk során rengeteg terhet kell vállunkon

cipelnünk. Nem is sajnálja tőlünk a sorsunk. Rakja becsülettel, kinek kisebbet, kinek nagyobbat. És ezekhez a terhekhez fel kell nőnünk, meg kell edződnünk alattuk, hogy amit nekünk osztottak, azt zúgolódás nélkül vigyük. Terheink életre, kitartásra, emberségre tanítanak bennünket. Jó, ha nem rázzuk le magunkról, jó ha tanulunk és edződünk általuk. Ennél jobb nevelési eszköze nincs Istenünknek számunkra.

Ha elvállaljuk jó szívvel sorsunkat, akkor hamarosan megtapasztaljuk, hogy sok-sok teher még édessé is válhat. Nézzük csak gyermekeinkkel való küszködésünket, boldogulásunkhoz előbbre vivő feladatainkat. Nem könnyűek, de ha becsülettel vállaljuk, megédesedik a sok próbatétel, a sok szenvedés szívünkben és elégedetten nyugtázhatjuk, hogy megálltuk a helyünket. Aki hittel és Istenhez való bizalommal vállalja sorsát, annak hite és égi kapcsolata minden törődést elviselhetővé tesz. Aki le tudja tenni gondjait, terheit, bánatait Isten elé, annak már nem szabad gondterhelten, aggodalmaskodva élni életét. Legjobb helyre tette sorsát, ne riadjon többé vissza a feladatok nehézségeitől. Ne tegyen úgy senki emberfia, mint az egyszeri ember, aki az országúton menve nagy hátizsákjával felkéredzkedik egy szekérre és úgy halad tovább. Egyszer csak hátranéz a kocsis és látja, hogy az utasa továbbra is a hátán tartja a zsákját. Kérdi tőle: miért nem teszi le? Erre ő: nem akarom, hogy a lovaknak nehezebb legyen húzni a kocsit.

Balga mesének tűnik, ám sokszor vagyunk így mi is. Félénk hittel kérjük Isten segítségét, nem hagyatkozunk Reá maradéktalanul. Magunknak is tartunk gondjainkból jócskán, hogy szinte megroppanunk a súlya alatt. Az ilyen Istenre hagyatkozást nem ajánlom senkinek. Ha tudván tudjuk, hogy gondoskodik rólunk, legyünk gyermeki hittel felé fordulók és ne kételkedjünk segítségében. Fél hittel csak súlyosbodik terhünk, mert ha mindenhatóságában bizonytalankodunk, úgy nem lesz erőnk elviselni szenvedéseinket.

Azután az emberi segítségektől se zárjuk el magunkat. Ne legyünk visszautasítóak, ha jó szívvel vannak irántunk. Aki nem fogad el senkitől segítséget, azért teszi, mert ő sem hajlandó másokon segíteni. Így szükségeiben magára maradhat könnyen, mert elfordulnak tőle a segítő, együtt érző szívek.

Sorsunktól ránk mért terheinket fogadjuk jó szívvel, ne zúgolódva, akkor a segítség nem marad el égi oltalmazóinktól. Megtapasztalhatjuk hamarosan, hogy olyan erőfeltöltés részesei leszünk, mely minden gondunkon, teherviselésünkön átsegít.

Ilyenkor átélhetjük, hogy Isten Országa eljött számunkra, melyet naponta imádkozunk és kérünk a Miatyánkban.

159

Üzlet

Az üzletelést az ember találta ki. Mert ugyebár egy kutyának sem jutna

eszébe, hogy csontot cseréljen a másik kutyával. Erre az állat nem képes, csak az ember és e képessége folytán szinte teljesen haszon-érdekeltségűvé vált. Minden feladat vagy kapcsolat létesítése előtt felméri magában, hogy mi lesz ebből az én hasznom? Megéri-e ezt vagy azt megvalósítani, belemenni kétes kimenetelű munkába. Persze jó, ha időben tájékozódunk minden elénk álló feladatról, hiszen ráfizetésből ez a világ nem tartható fent. Az anyagi világ, az emberi élet mindenütt megköveteli magának a reális hasznot. Józan gondolkozással előre látott deficitre senki nem köt üzletet. Mindez rendben van addig, amíg nem megy a másik ügyfél kijátszására, tönkretételére. Egy becsületes jövedelmet minden esetben biztosítani kell, különben koldusbotra juthat a vállalkozó.

Azonban ezen teória helyett sokkal magasztosabb az, ha valakinek a szívében a szeretet is szóhoz jut mások iránt, és már nem mindig a saját hasznát nézi elsősorban. Előállhat olyan helyzet, amikor együtt érző szeretetből átengedem a hasznot hozó üzletet a másiknak, mert felmérem, hogy annak életszükséglet az elérhető nyereség, míg nekem csak egy jó üzlet a sok között. Ilyenkor a másiknak szerzett örömmel az én szívem is gazdagabb lesz, mert egy embert jobb körülmények közé segítettem. Vagy sokszor látunk olyan családot, ahol, idős beteget vagy fogyatékos gyermeket kell ápolni, eltartani egy életen át. Fel sem merül az anyában, testvérben, hogy jó üzlet-e ez nekem, hanem szeretettel végzi a ráosztott nehéz feladatot. Aki ilyen helyzetekben helytáll, az biztos, hogy nem a földi vagyonát fogja gyarapítani, ám felmérhetetlen kincseket gyűjt magának az Örökélet számára.

Tehát az Istent szerető ember soha nem méregetheti feladatait a „megéri-e” filozófiához. Neki nem járhat az esze a földi üzleti haszon csavarjára. Aki hitét, a másokon való segítést üzletnek tekinti, az rossz vágányra téved. Soha nem szabad jót tenni azért, hogy busás hasznot reméljek érte.

A szeretetből fakadó tettek, már maguk különös isteni ajándékok, melyekért nem díjazás jár nekünk, hanem hála Istenünk felé, hogy megtehettük, hogy segíthettünk. Hogy várhatnánk még jutalmat is érte? Hiszen a jótetteink az igazi hasznok, kamatok. Aki ezeket ilyen lélekkel tudja felfogni, az az igazi nyertese az áldozatos életnek.

Mennyivel gazdagabb és boldogabb lenne egész életünk, ha szakítani tudnánk a földi javak haszonlesésével, és egy kicsit odafordulnánk a lelki gazdagodásunk felé. Átélhetnénk azt a földöntúli gondoskodást és szeretetet, amely nemhogy megszegényít, de minden tekintetben jövedelmezőbbé teszi életünket. Mert a szeretetben megélt élet a legjobb üzlet számunkra.

160

Csoda

Maradandó emlékű csodát csak igaz, tiszta hitre kaphatunk Istenünktől. Aki

hit nélkül részesül valami megmagyarázhatatlan jóban, az könnyen és gyorsan átlép rajta. Nem hagy nyomot lelkében, hiszen nem is méri fel, hogy érdemtelenül jutott a szeretet kiáradásához. Pedig jó lenne felfigyelni ezekre a jelenségekre, még hitetlen szívvel is. Mert ugye egyáltalán nem természetes dolog az, ha például majdnem elüt egy autó, de nem üt el mégsem. Meg lehet ráznia magát a tény felett a túlélőnek, azonban meg is lehetne köszönni Valakinek, aki éppen reá figyelt, őt óvta.

Eszembe jut egy kedves gyermek-legenda, mely csak tiszta gyermeki hitben nyilvánulhat meg. Egy kisfiút elüti az autó, és amint átmegy rajta, azonnal felugrik és futna tovább. Egy néni odamegy hozzá és mondja: Ugye az őrangyalkád emelte meg a kocsit, hogy nem lett semmi bajod. A fiúcska nyílt, ártatlan nagy szemekkel így szól: néni kérem, nem egy volt, hanem kettő! Ilyen is megtörténhet, hogy hit és nyílt istenszeretet nyomán még a közreműködő angyalokkal is találkozhatunk.

Aki már felfogta lelkében, hogy az ember milyen tökéletes teremtménye Istennek, annak rengeteg érthetetlen emberi ésszel fel sem fogható csoda történik életében. Ahol nagy hit van, ott napirenden vannak az áldott légkörben beteljesedő csodák is. Aki Isten nevével kezdi napját és rábízza minden dolgát, annak lépten-nyomon érezhetővé válik a felső védelem, a szeretetteljes gondoskodás minden lépésnél. Szinte állandó kapcsolatban él Istenével, és termékenyebb, hasznosabb lesz ténykedése minden vonalon. Nem jelenti azt természetesen, hogy simán és küzdés nélkül boldogul, azonban a legnehezebb helyzetben is mérhetetlen mennyiségű erőt kap feladata elvégzéséhez. És minden siker csodaszámba megy életében. Ám ha kudarcok érik is, nem veszti el lába alól a talajt, mert Istenre figyelve hamarosan megérti a sikertelenség áldását is.

De ne gondolja senki, hogy a hitet rajtunk kívülálló erők adják, vagy nem adják. Pontosan az átélt, de meg nem köszönt csodák rekesztenek ki bennünket a mélyebb hitből, mely halálunkig kísérne, ha odafigyelnénk, ha elfogadnánk az ajándékozótól. Hitünk erősítésénél nem a csodavárást, hanem a csoda elfogadását várja el Istenünk. És rajtunk múlik, hogy a továbbiakban élünk-e vele.

Még a hitetlen ember is így köszönti barátját, rokonát: Isten éltessen! Öntudatlanul is elismeri, hogy nem magunktól létezünk, hanem éltetett emberek vagyunk. Isten által létrehozott teremtmények, akiknek kötelességünk lenne felismerni, hogy önmagunktól képtelenek lennénk fenntartani önmagunkat. A puszta létezésünket is hálás szívvel kellene elfogadnunk Teremtőnktől, és akkor csodaszámba menne minden lélegzetvételünk. Ismerjük el, hogy Isten által éltetett életünk a legnagyobb csoda. Ezért soha ne feledkezzünk meg a háláról, hogy hitetlenekké ne váljunk.

161

Telhetetlenség

Ne tévesszük össze a többre vágyás fogalmával. Nem kötelező mindig

minden helyzetben megelégedni azzal, ami már birtokunkban van. Ahhoz, hogy az élet előre haladjon, mindig kell lennie az emberben egy egészséges többre vágyásnak. Építeni, szépíteni környezetünket, boldoggá tenni családunkat, szép, emberi célokat megfogalmazni, és sikerre vinni, áldott boldog cselekedet. Ezeket soha ne unjuk meg fejleszteni magunkban. Kiteljesedett életre juthatunk, ha a bennünk lévő lehetőségeket maximálisan felszínre hozzuk és szolgáljuk vele az emberiséget.

A többre vágyás kiábrándító felfokozott formája a telhetetlenség. Ez az, amikor már semmi nem elég. A sok összegyűjtött pénz és vagyontárgyak olyan méretűvé válnak, hogy csak azok töltik ki életünket. Már semmi szellemi vonatkozású érdeklődés nincs bennünk, hanem uralmába hajtotta életünket a telhetetlenség ördöge. Megszűnik minden értelmes emberi kívánság, érzéketlenné válunk a szépre, jóra, szeretetre. Csak a kézzelfogható tárgyak, javak töltik ki életünket.

Azt mondják, hogy csak a kegyetlen, szívtelen ember gazdagodik meg. Sok igazság van ebben a meghatározásban. Hiszen aki nem csak a maga hasznát, meggazdagodását tartja szem előtt, hanem figyel a másik boldogulására is, az nagy vagyont nem tud felhalmozni, mert szíve, pénztárcája soha nem lesz zárva a segítségnyújtás előtt. Ellenben hasznos lesz a viszonylagos bőség feletti rendelkezési lehetősége, mert többet és többet tud szétosztani a rászorulóknak. Így ezek a gondolatok nincsenek ellentétben a jómóddal, hiszen akinek semmije nincs, az nem tud jótékonykodni. Csak a vagyonszerzés ne legyen öncélú. A fő vezérfonal mindig a segítőkészség legyen a lelkemben. Ekkor biztosan nem kerít hatalmába a zsugoriság, a szívtelenség, a telhetetlenség. Jó, ha van némi gazdagságunk, jó ha nem szenvedünk hiányt semmiben, de igazi gazdagságunk, jó lelkiismeretünk csak akkor lesz, ha nyitottak tudunk maradni a másik nélkülözése iránt.

Igazi bölcsességre és gazdagságra az juthat, aki tud bővölködni, de ha úgy adódik, tud szűkségében is megelégedett lenni. Aki értelmesen él gazdagságában, az el fog jutni olyan lelki erőre, amikor szűkebb napokban le tud faragni önként az igényeiből is. És biztos lehet abban, hogy gazdagságában szétosztott vagyona nyomán, rászorultságában gazdagon térül meg minden jótékonykodása. Akit nem kerít hatalmába a telhetetlenség, az Istentől mindig meg fogja kapni a szükséges eleget.

Lelkünk megbecsülése

Tudatosan, vagy tudat alatt mindnyájan elismerjük, hogy emberi életünk

három tényezőből tevődik össze. A test, a lélek és a szellem. Egyikre sem mondhatjuk, hogy valamelyik fontosabb a másiknál, mert ha a három nincs

162

összhangban egymással, akkor félresikerült életben vergődhetünk. A testünk a lélek ruhája; az értelmes élet felismerése és átvevője az égiektől a szellemünk; a szellem pedig a lelkünk irányítója.

Hatalmas értéket bízott ránk a Teremtőnk. Nincs a földön semmi hozzá mérhető kincs. S az anyagi világ, mely bennünket körülvesz, mind azért adatott, hogy életünkön a kapott értékek felragyogjanak, gyarapodjanak. Soha ne fejlesszük testünket lelkünk, szellemünk rovására. Minden gondolatunkat a szellem irányítsa, lelkünkön át közölje a feladatokat testünkkel, és így összhangban élve betölthetjük Isten terve szerinti küldetésünket.

Olvasmányaim, tanulmányaim sokszor igazolták mindezek helyességét, igaz valóságát. Mindig nagy örömmel veszem, ha másoktól is hallok, tapasztalok szellemet, lelket építő gondolatokat. Ilyen gyöngyszem sógorom, S. Jenő gyönyörű felismerése is, melyet csak úgy, a családunk számára fogalmazott meg. Leírom az alábbiakban, hogy mások is gyönyörködhessenek a gondolat nagyszerűségében.

„Csak a szellem értéke örök. Rendeltetésünk nem lehet csupán e földi élet. Poraink semmivé válnak, de lelkünk, szellemünk tovább él. Az életünk iskola magasabb értékünk számára. Tűzpróba, melyből győztesen töretlenül vagy értékeinket eltékozolva összetörve távozunk. A test összekötő kapocs az anyagi világgal, az érték, a cél egyedül lelkünk, szellemünk lehet. És e nagy értéket – mellyel nem csak magunknak tartozunk – védelmezni, gondozni és ápolni kötelességünk. Aki tagadja a lélek és szellem felsőbbrendűségét, s döntő hivatását, az nem méltó az ember névre. Az nyilván csak tévedésből jár két lábon!”

Mindezeket elfogadva, törekedjünk arra, hogy földi életünk valóban olyan hasznos iskola legyen számunkra, melynek befejezésekor irgalmas és szerető Istenünk beírhassa életünk könyvébe: „Magasabb osztályba léphet!”

A kavics

Ha teljes nyugalomban lévő tükörsima tó vízébe kavicsot dobunk láthatjuk,

hogy a becsapódó kő hatalmas hullámgyűrűket vonultat végig a víz felszínén. Szinte hosszú percekig mozgásba hozza a vizet. Nyugalmából kilendíti.

Novelláim mondanivalójával ilyen kisebb-nagyobb kavics szerettem volna lenni mindazok lelkében, akik kényelemből-e vagy félelemből mindig a felszínes nyugalmat választják. Bár jó megpihenni időnként a zavartalan semmittevés világában, azonban a tétlenség, a visszahúzódás következtében könnyen megposhad az életünk. Ha sem jót, sem rosszat nem teszünk, színtelenné, íztelenné, sótlanná válik életünk és egy elszürkült életvitelben testünk, lelkünk visszafejlődik, elhal. Ez a legméltatlanabb életvitel, a teremtés legtökéletesebb lényének megcsúfolása. Soha nem szabad a tehetségeinket, melyet ajándékba kaptunk életutunk mellé, semmibe véve hátra tolni, lefokozni

163

önnön lelkünkben. Az életünket élni kell, nem kibúvókat keresve mindég a kényelmi zónában tanyázni. Nem erre lettünk teremtve.

Legfontosabb, hogy szellemünket, az igazságot keresve, az élet előbbre vitelével, minden körülmények között tágítsuk, fejlesszük. Aki szellemében aktív, annak teste sem korcsosodik el. Olyan hajtóerőt kap életéhez, mely örökké tevékeny, gyümölcsöző feladatokat végez. Soha nem fog unatkozni, tétlenkedni, ellaposodni, mert a benne lüktető szeretet Isten és embertársai felé örök tevékenységre indítja. Egész élete mozgalmas, mindenkit segítő, mindent előbbre vivő hasznos bázisa lesz az emberiségnek.

Tudatában vagyok annak, hogy írásaimban elhangzott intelmek, megszólítások nem könnyűek. Azonban arra kérem minden kedves Olvasómat, hogy ne féljen a nyugalmi állapotban lévő lelki tavának megzavarásától, melyek az általam bedobott kavicsok nyomán gondolataiban, lelkében keletkeznek. Letisztulni csak felkavart hullámok után lehet. Ha hetenként csak egy kis kavics elvégzi lelkünk felszínén a tisztulási folyamatot, akkor hamarosan megtapasztaljuk, hogy egyre többet kívánunk belőle hasznosítani, alvó lelkünket felébreszteni. Hogy a megszokott lagymatag életvitelünk egy kissé hasznosabb, színesebb legyen, nézzünk szembe bátran az életünket javító, helyrepofozó gondolatokkal. Vállaljuk bátran lelkünk, szívünk megtisztulását, megtapasztaljuk, hogy nyomában rendre felragyog létünk horizontján a szivárvány, mely összeköti életünket, szellemünket az Isten végtelen szeretetével.

164

Mottó: „Nincs annál nagyobb

szeretet, mint ha valaki életét adja másokért”

János evangéliuma 15:13

III. fejezet

EGYÜTT – EGYMÁSÉRT AZ OKOS SZERETET GYŐZELME

165

Együtt – egymásért

Senki ne utasítsa vissza a feléje nyúló kezet, mellyel támaszt, segítséget remélnek tőle. Neveljük rá magunkat arra a nagyszerű érzésre, melyben hálát adunk Istenünknek, hogy mi adhatunk, és nem nekünk kell kiszolgáltatottan segítséget kérnünk. Mert ez is előfordulhat, ám ha mi nem mentünk el szívtelenül a ránk szoruló mellett, hamarabb remélhetjük, hogy viszonozást kapunk szorult helyzetünkben.

Az emberiség egymásra utaltsága lépten-nyomon érzékelhető. Kezdve a születésünk pillanatától életünk végső napjáig. Minden időszakban szükségünk van valakire, hiszen a magányos fa is csak ideig-óráig dacolhat a rátörő viharral, szélvésszel. Ha viszont erdő közepén áll, sokkal védettebb és biztonságosabb a sorsa. Valahogyan így kell az ember helyét is optimálisan megtalálni. Egymást védve és egymást segítve minden közösségben legfontosabb feladatunk legyen, hogy ne magunknak éljünk, hanem hasznosan beépülve fejtsük ki minden erőnket, tehetségünket, alkotó szellemiségünket a köz, az emberiség javára. Így terjedhet, kapcsolódhat az a láncolat, mely örök időkre megtartja és élteti az emberiséget. Soha ne legyünk fölösleges láncszemei e nagy összetartozó egységnek, melyben hátráltathatjuk vagy kiolthatjuk a kiteljesedés folyamatát.

És mi lehet a kiteljesedés számunkra más, mint az, hogy boldog egyetértésben megosztjuk javainkat, gondolatainkat, terveinket azzal a közösséggel, melyet először ajándékba kaptunk, majd később magunk alakítunk ki környezetünkben. Aki felismeri életére nézve a feladatát, és azt meg is tudja valósítani, az elmondhatja, hogy nem élt hiába, hiszen tudott adni, és tudott elfogadni. A nagy egész általa is így teljesedett ki. A legfőbb jó célját tűzve maga elé, szilárd építőkockájává lett a soha meg nem semmisülő világmindenségnek. Mert a legkisebb atomnak is fontos szerepe van, az összetartó erőt képezi, mely képes az adott helyen a csak reá bízott szerep betöltésére. Ezért legyen minden mozdulatunknak, minden gondolatunknak súlya, értelme, nehogy miattunk, vagy általunk legyen hézagos a nagy egész.

Minden pillanatunkban legyünk készek a másik kezét megfogni, mert együtt és egymásért élve valósulhat meg az önzetlen szeretet kiáradása, mely minden gonosz erő ellen védelmet nyújt az emberiségnek.

Az együtt és egymásért gondolata akkor válik teljessé, ha minden alkalmat megragadok annak érdekében, hogy szellemi egyetértésben is összeforrjak – istenhittel, emberszeretettel – a számomra kijelölt környezetemmel.

166

A kritikus pont

Novelláimban leírt gondolatok általában önmérsékletre, a másik

elfogadására ösztönöznek. A minden áron való megbocsátást javasoltam, hirdettem. Ám nem kisebb jelentősége van mondandóim között annak a másik oldalnak, melyben megítélem a környezetemben élő emberek viselkedését. Azt, hogy hogyan viszonyulnak hozzám, és főleg milyen minősítést adhatok cselekedeteiknek. Ezekkel a tényezőkkel tisztában kell lennem minden szeretetre való igyekezetem mellett is.

Merem mondani, hogy elérkezik sok kapcsolatban egy kritikus pont, melynél le kell állítani a felém irányuló gonosz szándékokat, vagy tetteket. Ehhez azonban tisztában kell lennem önmagam értékével, és önteltség nélkül ki kell nyilvánítanom határozott ellenállásomat. Ha tudom, hogy mennyi fájdalmat, megaláztatást és támadást vagyok képes elviselni, akkor egy idő után nyugodt és határozott biztonsággal ellene állhatok az életemre törő gonoszkodásoknak. Nem kell minden áron mártírrá lennem, sőt martalékává válnom az elviselhetetlen bántásoknak, megaláztatásoknak.

Szellemi képességeimmel, szívem jó szándékú szeretetével felvértezve, fizikai és lelki teherbírásom határának biztos tudatában igenis kötelességem ellenállni a romboló mesterkedéseknek. A felém irányuló támadásokat harag nélkül, de határozott visszautasítással kell térdre kényszerítenem. És ha gyűlölet nélkül tudom mindezt tenni, akkor biztos segítséget és erőt remélhetek Istenemtől is. Mert nem hagy egyedül harcaimban, ha azokat tiszta eszközökkel, szándékkal viszem véghez. Ha a másik jobbá tétele lebeg a szemem előtt és nem annak megsemmisítése. Hiszen csak így érhetem el azt, hogy a belőlem sugárzó isteni erő leállíthatja és megszégyeníti az elvakult támadót.

Törekedjünk személyiségünk legnemesebb, legteljesebb kifejlesztésére, s akkor a belőlünk áradó erő láttán meghátrálásra kényszerülnek ellenfeleink. Okos ellenállásunkkal a gonosz átnevelésére is képesek leszünk. Különösen nagy jelentősége van ennek a védekezésnek családunkban, munkahelyünkön, vagyis a számunkra nem jelentéktelen személyekkel való közösségben. Ha megtaláltuk az üdvösségre vezető utat, akkor soha ne hagyjuk magunkat arról letéríteni, ám szeretteinket és barátainkat se hagyjuk elveszni lustaságunk, vagy meghátrálásunk miatt.

Legfontosabb az, hogy soha ne meneküljünk a támadások elől, hanem merjünk szembeszállni vele, mert ha én hátrálok, ő nyer teret a megsemmisítésemre.

Így válhat küzdelmünk nemes harccá, melyből győztesen kerülhetünk ki mindnyájan. S e nemes harcnak az lesz a legszebb eredménye, ha a gonoszság felett győzedelmeskedik a szeretet.

167

Isten szándéka az emberrel

Látnunk kell, hogy az egész teremtett világ csodálatos módon,

tervszerűen működik. Az Alkotónak volt gondja minden apró részletre. Ha számolnák azzal, hogy ezt a csodálatos mesterművet nem csak elfogadni, hanem megbecsülnünk is kellene, nem lenne ennyi rombolás, ennyi káros emberellenes megnyilvánulás, szándékos pusztítás.

A teremtett világ legszebb és legértékesebb lénye az ember. S hogy a Teremtő milyen erkölcsi magaslatra emelte, az nyilvánvalóvá lett azzal, hogy az egész anyagi világot az emberért hozta létre. Születése pillanatától elhalmozta minden szükséges jóval, széppel, hasznos lehetőségekkel. S a képességet is megadta hozzá, hogy mindezt szolgálatába állítsa.

Ám a Teremtő szándéka szerint – melyben feltételezte, hogy a kapott ajándék nyomán hálás emberekkel telik meg a föld – elvárásokat is megjelölt az emberi életre nézve. S megadta a képességet, hogy felismerje Isten szándékát saját földi pályafutására. Nem vezényszóra akarta cselekvésre késztetni az embert, hanem önszántára, mert minden egyednek külön feladatot jelölt meg, melyet teljesítenie kellene, mégpedig jó szívvel, hálás köszönettel.

Hogy milyen feladatot kap egy ember, azt önmagának kell felismernie, illetve az élet elindulását követő tízegynéhány évig – okos szülői irányítás mellett – felkészülni a feladat elfogadására. S ha sikerül megtalálni a legmegfelelőbb pályát, akkor véghez viheti Isten tervét az ember saját életére meghatározva. Így kerekedik ki a teljes, hasznos, értelmes élet.

A fenti gondolatok nyomán fel kell ismernünk, hogy minden életet, mely a felső hatalom akaratából jött a földre, nagyon nagy becsben kell tartanunk, hogy engedelmes, jó gyermekei legyünk Istenünknek. Sem a saját, se a másik ember életét nem szabad károsítani, lebecsülni, s pláne megsemmisíteni.

Aki önmaga vagy más életére tör, az beleavatkozik a teremtés munkájába, gátat vet az élet folytatásának. Fel kell ismernünk képességeinkkel, hogy amit nem mi hoztunk létre, azt elpusztítanunk sem szabad. Nem avatkozhatunk bele a teremtés dolgába romboló, megsemmisítő tettekkel. Sem a szellemi világot, sem a fizikai létünket nem olthatjuk ki, mert akkor megszakítjuk azt a folyamatot, melyet Isten egységesen működő örök körforgásának teremtett. Ha ezt jó szívvel teljesítjük, akkor fogjuk Isten szándékát életünkre nézve maradéktalanul megélni. Így leszünk méltók az Ember névre!

A „JÓ” lelkiismeret

A jó lelkiismeret mindaddig nem szólalhat meg bennünk, amíg nincs

tisztázva előttünk az igazság minősége. Meg kell határoznunk, hogy honnan ered az az igazság, a mérhető alap, amelyhez viszonyítani kell a lelkiismeretemet. A saját lelkem miből, kiből táplálkozik. Alkalmas-e olyan bázishoz, mely megdönthetetlen igazsággal, minden kritikát kibíró mércéhez

168

igazodva létezik bennem. A saját lelkemet kell először mérlegre tennem, megismernem, hogy igazodhassam az isteni igazsághoz. Mert ha lelkiismeretről beszélünk, akkor csakis az isteni igazságot és irgalmat lehet alapul vennünk. Ehhez kell minden esetben viszonyítanunk tetteinket.

A kegyetlen cézárok, fejedelmek, vezérek számtalan esetben porig rombolták, vérözönnel áztatták a földet, és semmi bűnbánatot nem tanúsítottak öldökléseik miatt, tehát gonosz lelkük „jó lelkiismeretével” hajtották végre a szörnyűségeket. Mert a lelkiismeret manipulálható, ha nem Istenből táplálkozik. Ha lakoltak is féktelen bűneik miatt, már az isteni igazságszolgáltatás előtt kellett vezekelniük és elpusztulniuk. A saját maguk által megszabott igazságokhoz igazodó lelkiismeretük csődjét kellett látniuk, mely az orruknál fogva vezette őket, s tette tönkre környezetükkel együtt saját magukat is.

Valaki egyszer megállapította, hogy az emberek által olyan gyakran hangoztatott „jó lelkiismeret” a legkárosabb, legcsalókább önmegnyugtatás. A bibliában, pl. az a fiú, aki „jó lelkiismerettel” viszi áldozatát az oltárhoz, míg szülei éheznek, nyomorognak, teljes meggyőződéssel cselekszi a „jót”, csak éppen mindez nem kedves sem Isten, sem ember előtt. Vagy a tékozló fiú bátyja, aki irigy lelkére hallgatva és azt szolgálva nem képes örömmel fogadni hazatért öccsét. Teljes meggyőződéssel, önigazságával megtelt szívének „jó lelkiismeretére” hallgatva utasít el mindent, ami a szeretet és irgalom körébe tartozik, mely pedig megvédhetné a gonosz erők ellen.

Tehát addig senki ne hivatkozzék jó lelkiismeretére soha, amíg igaz hittel nem adta át szívét, lelkét Istennek. Csak akkor utalhat e szent érzésre, ha minden tekintetben a jó szándék, az irgalom, a szeretet dominál a lelkében. Csak akkor élhet igazán jó lelkiismerettel, ha nem saját igazságaiból és indulataiból táplálkozik a lelke. Ha olyan töltetű az, hogy még az ellenségét is tudja szeretni, akkor mondhatja, hogy jó lelkiismerettel végzi minden dolgát.

Mielőtt hibás, vagy bűnös tetteinket igazolni próbálnánk „jó lelkiismeretünkkel”, kérjük a Mindenség Urát, hogy adjon olyan lelkületet és hitet, melynek birtokában felszabadultan és teljes meggyőződéssel élhetünk jó lelkiismeretben. E nélkül azonban hamisan cseng minden bizonygatásunk!

Noé bárkája

Szinte minden ember előtt ismeretes a vízözön világra szóló drámájából Noé

bárkája. Aki nem tanult hittant, az is hallott erről a pusztító erejű ítéletről, melyet az emberiség büntetésből kapott égbekiáltó bűnözésük, Istennel szembeszegülő életvitelük miatt. S ebben a mindent elpusztító árban egyetlen fix pont volt a végtelen tenger közepében az a bárka, melyet Noé, az emberiség egyik ősatyja épített isteni felszólításra. Ez az egy hely volt, amely átvészelte az ítéletet, amely a szabadulást, a megmenekülést jelentette.

169

Egy hitoktató erről tanította a gyerekeket, akik tágrányílt szemmel és nagy odafigyeléssel hallgatták. A történet végén megkérdezte a gyerekeket: mit gondoltok, miért nem menekülhettek meg a bárkán kívül lévő emberek? Egyik gyermek világraszóló igazságot mondott ki, amikor azt felelte: mert nem akartak bemenni.

Ha ezt a bölcs igazságot közelebbről vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy életünk minden napján szinte többször is elkövetjük ezt a végzetes hibát. A felkínált lehetőségek közül, ha bölcsen határoznánk, mindig a saját menekülésünk mellett dönthetnénk. Azonban hiába áll ott tetteink előtt „Noé bárkája” legtöbbször nem akarunk bemenni. Saját elhatározásunkból elszalasztjuk a felkínált alkalmat. S csak amikor már összecsapnak felettünk a hullámok, akkor döbbenünk rá, hogy elvesztettük a nagy menekülési lehetőséget.

Néhány egyszerű, teljesen hétköznapi példa arra, hogyan nem akarunk bemenni „Noé bárkájába”.

Egy késhegyre menő vitában le tudom-e állítani magam, jobb belátásra térve?

Ha segíthetnék valakin, ám kényelemből elnézek felette, ha esti imám helyett tévét nézek szívesebben, ha az ital, a falánkság, a dohányzás helyett az önmérsékletet illene

választanom, ha át kellene adnom a helyemet egy arra jobban rászorulónak, ha hitet kellene tennem az igazság, az emberiesség mellett, jó szívvel

vállalom-e? De nagyobb bűnökben is – rablás, gyilkosság – elfeledkezhet magáról az

ember, és nem tud, mert nem akar hallgatni a jó szóra, mely Noé bárkája felé irányítaná.

Minden szándékos vétkezésünk alkalmával tudatosan utasítjuk el magunktól a védelmet, az isteni oltalmat.

Ne hessegessük el a vízözön történetének tanulságát azzal, hogy ez már régen volt, nem tartozik ránk. A fenti példák nyomán rá kell döbbennünk arra, hogy a döntés saját kezünkben van, s jól felfogott érdekünkben az a leghelyesebb, ha önként, saját elhatározásunkból szállunk be – Isten végtelen kegyelméből – a számunkra is elkészített Noé bárkájába.

Könnyek

A sírás nagyon sokszor eszköz lehet céljaink elérésében. Már kicsi

gyermekkorban láthatjuk, hogy sírással legtöbbször eléri akaratát csemeténk. Sírással megmenekülhetünk valami kedvünk ellenére való feladattól. Fizikai fájdalmunk is könnyebbé válik, ha sírással viseljük. Lelkünk előbb megkönnyebbül, ha bánatunkat elsírhatjuk valakinek. Sok esetben nagyon

170

jótékony hatással lehet ránk a hüppögés, a könnyezés, a zokogás. Mondhatjuk, hogy nagy áldás az ember részére, ha sírni tud.

Azonban ha nagy gyász vagy fájdalom ér bennünket, gyakran tapasztalhatjuk, hogy könnyeink befelé folynak. Nem tudjuk jól kisírni magunkat, mert fájdalmunk olyan nagy, hogy szívünk, lelkünk képtelen könnyíteni rajtunk jótékony sírással.

Legfájdalmasabb esemény volt életemben, amikor édesanyámat temettük. Olyan mélységes hiány és döbbenet uralkodott el rajtam, hogy képtelen voltam sírni. Csak voltam, de nem érzékeltem semmit a nagy bánaton kívül. Úgy szerettem volna sírni, de nem jött szememre a jótékony könnyezés. Csak hetek múlva kaptam meg a sírás kegyelmét, amikor szinte egyfolytában csak sírtam, s éreztem, hogy ezek a könnyek gyógyítgatták lelkemet a nagy fájdalomban.

Van a sírásnak egy másik jó hatása is. Sokan nem tudják, hogy miért készteti sírásra az embert egy-egy megható hír, vagy akár mással együtt érző fájdalom. Sokáig szinte szégyelltem magam, ha egy történetet nem tudtam sírás nélkül elmondani. Hiába küzdöttem ellene, nem tudtam uralkodni az érzéseimen.

Mígnem egy alkalommal középső unokámnak panaszkodva mondtam, hogy úgy szeretnék megszabadulni ettől a „fogyatékosságomtól”. És ekkor az én drága unokám, Mónika azt mondta: ne sajnáld, és ne szégyelld nagymama az ilyen könnyeket, hiszen az isteni szeretet egy-egy megható eseményben olyan közel hajlik a lelkedhez, hogy ezt a nagy szeretet-élményt csak könnyekkel lehet átélni. Mint ahogyan a fizikai fájdalom nyomán is elsírjuk magunkat, a lelkünkre áradó szeretet-tüzet sem tudjuk másképpen lereagálni, minthogy könnyekre fakadunk és így lesz elviselhető számunkra a nagy Érintés.

Hát ezt azonnal nagyon igaznak éreztem. Teljesen felszabadultam. Azóta szinte büszke vagyok magamra, hogy az isteni szeretet-érintés ilyen közel jön lelkemhez, s én örömkönnyekkel tudom megköszönni.

Bérvendégség

A nyugati üzleti világban gyakori szokás, hogy a jómódú emberek

vendégségbe hívnak neves színészeket, köztiszteletben álló híres embereket, hogy növeljék kerti ünnepségeik, baráti összejöveteleik nívóját. Ez úgynevezett státus-szimbólum, ezzel hívják fel magukra a közélet figyelmét. Megéri nekik a drága pénzen bérelt státus-vendég, mert sokáig beszélnek róluk, közszájon forog a jól sikerült nívós vendégség, mely nyomán jó üzleteket is köthettek.

Egyik alkalommal az egyik ilyen híresség félrevonult a vendégek kavalkádjából, elővette kis noteszét és keresgélni kezdett az írások között. Ezen a napon hat helyre volt hivatalos, tehát tájékozódni akart. Ezt látva egyik szemfüles hölgy odaszólt hozzá: kedves uram, azt nézi, hogy ezután hová kell mennie? Nem kedvesem, azt nézem, hogy most hol vagyok!

171

Nagy bölcsesség rejlik ebben a válaszban. Figyelmeztet bennünket, hogy mindig tudnunk kell, hogy most éppen hol vagyunk.

Egyik unokám felvételizett az egyetemre, de az eredményhirdetésre csak hetek múlva került sor. Arra kérte barátját, okvetlenül hívja fel őt Németországban, hogy megtudja, felvették-e. Ebben az időben unokatestvérénél fog tartózkodni, akiket nagyon ritkán van alkalma meglátogatni, és akik nagy szeretettel várják őt. Tehát a vendégeskedés közben mindenképpen tudnia kell, hogy sikerült-e. S mi történt? Jött a hír, nem vették fel az egyetemre. Teljesen összeomlott lelkében. Oda lett a kedves vendégeskedés. Megtört lélekkel, nehéz szívvel csak lézengett vendéglátói között. Teljesen lerontotta jelenlétével a jól megszervezett és nem kis költségen létrehozott találkozást. Az én drága kis unokám nem tudta még akkor – de azóta nagyon is megtanulta, - hogy ahol éppen vagyunk, teljes szívvel és lélekkel ott kell lennünk. Soha nem vezet jóra az, ha nem tudunk kikapcsolódni a mindennapi folyamatból még barátaink, rokonaink kedvéért sem.

Önmagunkra is vonatkoztathatjuk ezt a bölcsességet. Hányszor fordul elő velünk, hogy csak testben vagyunk ott, ahol éppen vagyunk. Gondolatunk egészen távol jár. Megosztottá válunk, és nem vesszük észre, hogy megbántjuk, vagy fájdalmat okozunk annak, aki velünk akar eltölteni néhány órát, esetleg napot.

Ugyan így, ha imáinkkal Istenünkhöz fordulunk, legyünk teljes szívvel és értelemmel ott, mert kimondott kérésünk és köszönetünk üres beszéddé válik, ha szavaink mögött nem lesz fellelhető a gondolat.

Balekság*

Általában lekicsinylően, megvetéssel akasztjuk ezt a jelzőt arra, aki hagyja

magán elcsattanni az ostort, a sértéseket, az ellene irányuló támadásokat szó nélkül tűri. Sajnáljuk, de ugyanakkor meg is vetjük őt. Élhetetlen, önazonosság nélküli embernek tartjuk, akit lehet sértegetni, kigúnyolni, semmibe venni.

Ám, ha látókörünkbe kerül egy ilyen balek, érdemes szemügyre vennünk viselkedését. Mert miből is áll az ő baleksága? Sok esetben mindenét elosztogatja. Tapasztalatait, tanulmányainak eredményét kiteregeti munkatársai előtt, s ha azok tőkét kovácsolnak belőle, nem vonja őket felelősségre. Sőt együtt örül azok sikerének, még ha tőle ered is annak alapja. Nem zúgolódik, nem vádaskodik. Mindenkinek elhiszi a segítő szándékát, s ha át is ejtik, nem haragszik érte. Újra és újra képes bizalmat szavazni annak, aki szép szavakkal tőrbe csalta őt.

Az általános haszonérdekeltségű társadalom már nem ismeri az önzetlen segítőkészséget, a feltétlen bizalmat, az egyszerű lélek nyitottságát. Furcsa bogárnak, múzeumba való kövületnek nézik, akit mutogatni kell. Összesúgnak

* Elhangzott a Kossuth Rádióban, 1999. november 25-én.

172

a háta mögött, és ahol lehet kijátsszák, megrövidítik, kihasználják. S közben észre sem veszik, hogy az általuk baleknak mondott személy toronymagasan nő föléjük, mert mindenféle kicsinyességtől, gonoszságtól, haszonleléstől mentes. Csak a szeretet létezik benne, aki képtelen visszaütni, ellenállni, megszégyeníteni másokat. Képes sok-sok csalódás után is hinni az emberekben. Képes jót tenni azokkal, akik ártottak neki, akik összesúgtak a háta mögött, akik semmire sem becsülték.

Az ilyen egyszerű lélek kényelmetlen az anyagias ember számára, mert örök adósnak érzi magát vele szemben. Megveti, de ugyanakkor csodálja is, hogy miből képes mindazt a sértést eltűrni, elfogadni, amit mások okoznak neki. És ez valóban csodálatra méltó. Ezt soha nem fogja megérteni az az ember, aki mindig mások vállán akar érvényesülni, aki mindenkit letaposna azért, hogy ő boldoguljon. Az ilyen ember képes kölcsön kérni a balektól, soha vissza nem adva azt. Képes szívességet elfogadni, viszonzás nélkül. Képes bemocskolni, megrágalmazni azt akinek nagyon sokkal tartozik.

Hát így néz ki a talpraesett, minden lehetőséget kihasználó, életrevaló ember és így néz ki az örökké kijátszott, örökké megvetett, de soha vissza nem ütő balek az emberek szemében.

Mégis az ilyen Balekok viszik előbbre a világ kerekét, mert egyszerű, nyílt lelkükkel csupán az isteni parancsot teljesítik felebarátjaikkal szemben. És ez nem kevés!

Ellenütés

Legyen örök érvényű igazság és figyelmeztetés életünkre, mely így szól: „A

lengő ingát csak ellenütéssel lehet egyensúlyba hozni!” Mindig csodálkoztam azon, amikor hosszú-hosszú évtizedeken keresztül

folytatott hívő-gyülekezeti részvételeimkor prédikátorunk, Farkas József egy-egy igéről számtalan formában tudott tanítást adni hallgatóságának. Mint mondta, ötven éven keresztül évente beszélt legalább egyszer a tékozló fiúról és ötven alkalom még mindig kevésnek bizonyult a téma teljes kimerítésére. Itt jöttem rá, hogy egy isteni igazság életünk ötven helyzetében is eligazíthatja gondjainkat.

Ennek értelmében minden tanítása szíven talált és a hallott igék gyakorlati alkalmazása rendre helyre tette életemet. Mint a kilendített inga, a megszokott és törvényszerű lengésével folyamatosan biztosítja az egyhangú, de szabályszerű mozgást, ugyanúgy, minden embernél ismétlődik az a rendszeresség, melyet jó vagy rossz példák nyomán eltulajdonított és ennek kereteiben él. Bizony sokszor tapasztaltam, hogy belém rögződött szokásokat, egy bölcs igemagyarázat ellenütésként néha pörölycsapásként hozta helyre, vagy döbbentett rá hibás, káros életvitelemre.

173

Rossz irányt vett szándékaimat, erős ellenütésekkel sikerült egyensúlyba hozni az igemagyarázatok tükrében. Ezért nem tudok kellő alázattal köszönetet mondani minden bölcs tanításért, melyet életem során megértettem.

Hogy mi lehet a rossz gyakorlat életünkben? Például, ha hajlamosak vagyunk a hízásra. Olyan jó finom falatokat nassolni, s nyomában észrevétlenül rakódik testünkre a felesleges súly, mely szinte már teljesen elnyomja szellemünket. Ekkor nagyobb ellenütés nem érhet bennünket, mint ha valaki durván célzást tesz terebélyesedő külsőnkre. Vagy ha kezdünk rászokni az italozásra. Legjobb ellenütés e káros gyakorlatra, ha gyenge jellemű, részeges embernek nevez valaki, akinek véleménye nagyon szíven találhat bennünket. Vagy a trágár beszéd, mely úgy „eldivatosodott” mostanában. Legjobban az segít rajtunk, aki szigorú kritikával pálcát tör illetlen beszédünk felet, és barátsága megvonásával fenyeget. Ilyenkor kellenek az igazi jó barátok, akiknek nem közömbös az életünk lejtőre kerülése.

Van egy hamis közmondás, hogy mondj igazat és betörik a fejed. Hát ezt sürgősen el kell felejtenünk, ha szabadulni akarunk káros szenvedélyeinktől, rossz szokásainktól. Ne féljünk a ferde tükörtől, melyeket elénk állítanak. Ha jobbak akarunk lenni, akkor csak hálásak lehetünk annak, aki még időben ráébresztett hibás cselekedetünkre. Az ilyen barátok Isten küldöttei számunkra, akiket komolyan kell vennünk és nagyon meg kell becsülnünk.

Félreértések

Hétköznapi életünkben is nagyon sok gondot, viszályt jelenthetnek a

félreértések, a homályosan megfogalmazott gondolatok közlései. A szándékos félremagyarázásokról nem is beszélve. Igényesnek és lényegre törőnek kell lennie beszédünknek, határozottan és világosan kell minden ember felé megnyilatkoznunk, hogy egyértelmű legyen véleményünk, állásfoglalásunk.

Bölcs ember az, aki tudását, életvitelének igényességét a bibliából is gyarapítja. Azonban e szent könyv forgatását, tanulmányozását csak tiszta szívvel és lélekkel szabad elkezdeni, mert a benne lévő igazság megértése, jó szándékot és jóra való igyekezetet igényel. Mindenre eligazítást és választ lehet kapni belőle, de csak lépésről-lépésre menve és nagy alázattal, imádságos lélekkel juthatunk a benne rejlő bölcsességek és tanítások megértésére.

Nincs szánalmasabb annál, mint aki felszínesen tudakozza a Bibliát és a saját igazságát belemagyarázva, mindig a másik hibáinak leleplezésére keres ki igéket és vagdalózva az idézetekkel, azt teljesen félreértve, indulatainak igazolására használja fel. Ezért óva intek mindenkit a felszínes és káros bibliakutatástól, mert bölcs eligazodás helyett önmaga ítéletét nyeri el rossz hozzáállásával.

Az Úr Jézus beszédei tanítványai felé olyan hatalmas igazságokat hordoztak, melyek az idők végezetéig érvényesek maradnak. S a csodálatos ezen felül az volt, hogy az egyszerű halászemberek szinte azonnal megértették, elfogadták és

174

továbbították az emberiség felé. Kétezer éve változatlan erővel hat, nevel és igazít helyre életeket, egyenesít ki összegubancolt kapcsolatokat. Ha valóban élni akarunk a jézusi tanításokkal, akkor nyitott és odaadó szívünket irgalmas szeretetével és bölcsességével valóságosan fogja a helyes igaz életre irányítani.

Azonban ehhez a Bibliatanulmányozáshoz nem lehet szétszórtan, felületes kapkodással kezdeni. Ez bizony időigényes feladat. Ez egész embert kíván. Teljesen ott kell lennünk szívünkkel, értelmünkkel a nyitott könyvnél, hogy a benne lévő bölcsességet, tanítást, mely a Szentlélek által jut el tudatunkig, megértsük a maga valóságával és igazságával. Mert ha felszínesen vagy gonosz szívvel foglalkozunk vele, akkor több kárt tesz lelkünkben, mint amennyi áldást jelenthetne életünkre. Akkor a félreértett igék hangoztatása vakvágányra viszik életünket, melyet nehezen lehet helyrehozni.

Ezért szeretettel kezdjük el minél korábban a Biblia tanulmányozását, és kérve a Szentlélek áldását igyekezzünk megismerni belőle minden igazságot, mely egész életünket megvilágosítja.

Elhallgattatás

Ki ne hallott volna még olyan esetről, amikor valaki minden hivatalos

előképzés, beavatottság nélkül hatalmas igazságokat fedezett fel, mondott ki. És azt is tapasztalhattuk ennek nyomán, hogy azok, akik e téren tanultabbak voltak, egyből leintették, leállították, sőt kiirtották azt maguk közül. Nem engedték érvényesülni a kimondott, nyilvánvaló igazságot, mert az irigység elhallgattatta az „illetéktelen” próbálkozót.

Isten kegyelméből nagyon sok bibliai igazságot tanultam meg életem során. Szívós fáradhatatlansággal mentem olyan gyülekezetekbe, ahol az istenszeretetet, az üdvösség elnyerésének útját tudakolhattam, hallhattam. Életem nagy részét ez irányú fejlesztéssel töltöttem és töltöm ma is. Így a sok megtanult és gyakorlati életbe átvihető bölcsességeket, példákat, tapasztalatokat egy erős belső kényszer hatására kis novellákba foglalva leírtam és folyamatosan írom, hogy gyermekeimnek, barátaimnak segítő kezet nyújthassak hitéletükhöz. Nem légből kapott emberi igazságok, hanem alaposan megtanult kikutatott, időtálló írások ezek, melyek nagy szellemek tanításai nyomán úgy érzem, elég biztonsággal mutatnak mindig arra az útra, mely közelebb visz, vihet az Úr Jézushoz.

Nagy felbuzdulásomban a leírt csodálatos igazságokat szerettem volna az egész világ számára elérhetővé tenni, hogy annak, aki olvassa, melegítse át szívét, lelkét az isteni szeretet és egy-egy kis lépéssel közelebb kerülhet, eligazítást kaphat az élete mindennapos gondjaiban. Kinyomtattam írásaim nagy részét és baráti körben el is adtam, ajándékoztam. Ismerős papbarátaim segítségét is próbáltam igénybe venni a terjesztés vonalán, hiszen nekik is jó véleményük alakult ki az írásokról. Azonban szinte általánosságban alig-alig értem el eredményt rajtuk keresztül. Nem értettem miért, hiszen csak a jót, a

175

szépet, a hitmélyítő és gyakorlati jó megoldásokat adtam közre. Abban is biztos vagyok, hogy mindezt a Szentlélek áldásával és sugallatára tudtam írásos formában közzé tenni. És azt kellett látnom, hogy az a szent tűz, mely bennem lobog a bölcs gondolatok, írások nyomán, nem talál visszhangra papismerőseim között. Egy jó szóra sem érdemesítettek.

És egy istentisztelet alkalmával maga a pap prédikálta ki azt az örökérvényű igazságot, mely választ adott kétségeimre. Sámuel I. 3:5 részre utalva így szólt: „Akiket az Isten megszólít, azokat a papok aludni küldik.” Hát fején találta a szeget. Így viszonyultak az én írásaimhoz is. Bár adná Isten, hogy e prédikációból maga a pap is vonatkoztatná önmagára az általa megszólalt igazságot.

A fenti igerész a következő: „Szólott az Úr Sámuelnek, ő pedig felele: Imhol vagyok! Ész szalada Éli

főpaphoz és mondá neki: Imhol vagyok, mert hívtál engem. Ő pedig felelé: Nem hívtalak, menj vissza, és feküdjél le. Elmene azért és lefeküvék.

És ismét szóla az Úr Sámuelhez álmában: Sámuel, Sámuel! Ő pedig ismét felkele és ment Élihez s mondá: Imhol vagyok, mert hívtál. Éli pedig ismét mondá: nem hívtalak, menj és feküdj le…

És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt. Ő pedig ismét felkele és ment Élihez. Imhol vagyok, mert hívtál engemet. Élinek ekkor jutott eszébe, hogy az Úr szólt a gyermekhez. Ezért azt mondta Sámuelnek: Menj feküdj le és ha ismét szólítanak téged, ezt mondjad: Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!…”

Szólj Uram…

Amikor a kis Sámuelhez – az Ószövetségben – álmában szólt Isten, a főpap

arra buzdítja a gyermeket, hogy válaszoljon ekképpen: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád.”

Ha ezt a kedves figyelemre méltó történetet önmagunkra alkalmazzuk, alapos elemzés alá kell tennünk a szavakat, nehogy felszínes, azonnali beleegyezéssel elsiklódjunk az igazi figyelmeztetés, az igazi lényeg felett.

Arról van szó, hogy ha életünk során intéseket kapunk az égiektől – mely minden ember életében előfordul – ilyenkor valóban halljuk-e a nekünk szóló üzenetet. Valóban felfogjuk-e az életünket védő vagy rossz irányt vett céljaink visszafogására irányuló jelzéseket. A bibliai történetben a szó üzenetet közvetített egy harmadik személy felé, tehát az volt a feladat, hogy hallja Sámuel és továbbadja. Ez történt azon az éjszakán. Ha viszont nekünk személyesen szól a felhívás, akkor nem elég hallani a szavakat, készen kell lennünk a hallásra! Így módosítanám az égi üzenet átvételét: Szólj Uram, mert hallásra kész a Te szolgád!

A magyar nyelv csodálatos gazdagsága az árnyaltabb, a precízebb mondandókat is érzékelteti. Ezt kell felismernünk minden kapcsolatunkban,

176

hogy a szavak helyesen fedjék a valóságot, az értelmezésben semmi hézag ne legyen, mert gátja lehet a végrehajtásnak. Ebből következik az a fontos felismerés, hogy félreértés nélkül tudjuk átvenni a nekünk szóló üzeneteket. Mert más hallani valamit, és más meghallani! A meghallás cselekedetre ösztönöz. Ha már meghallottam, akkor cselekednem is kell! Nem ér a szívemig az a szó, mely csak átsuhan az értelmemen. A lényeges hozzánk intézett szavaknak értelmet kell nyerniük az életünk formálásában.

Hány esetben mondják a dohányzó embernek, hogy hagyja abba még mielőtt káros következményei lennének. Vagy ha erőnkön felül dolgozunk, hajtunk valamiért. Először csak a mellkas szorítása jelez, majd ájulás, verejtékezés, szédülés következik. Ennek ellenére alig-alig változtatunk életvitelünkön. Hiába a figyelmeztetés, mert csak halljuk, de nem vagyunk készek a meghallására. Aztán ha bekövetkezik a baj, már csak a kétségbeesés és szenvedés marad. Elrontott életünk, elkönnyelműsködött egészségünk bizonyítják a figyelmen kívül hagyott jelzések, szavak meg nem hallását.

Egy életünk van, ne hazardírozzunk vele! Legyen foganatja minden intő szónak, mely okos életvitelre szólít.

Éltető tettek

Életünk folyamán számtalan alkalommal kerülhetünk olyan kilátástalan

helyzetbe, amikor szinte minden bezárulni látszik körülöttünk. Ilyen alkalmakkor kell nagyon erős hittel és bölcs körültekintéssel kezünkbe venni sorsunkat és józan, indulatmentes cselekedettel a legjobb megoldást választani. Soha nem magunk okosságára hagyatkozni, hanem mindig Isten irányítását és segítségét kérve. Ilyenkor kell olyan reményteljes hittel lépnünk, mely legyőzheti mindazt az ellenerőt, mely megtámadta életünket.

Luther Márton monda azt a bölcs igazságot, mely örökké érvényes: „Ha tudnám, hogy holnap vége a világnak, ma még akkor is ültetnék egy almafát.” Hát igen, ez az egyetlen helyes cselekedet, amit tehet az ember önmagáért. S ezt az igazságot sem szabad csupán a szavakra, a szavak értelmére vonatkoztatni. Mint minden bibliai tanítást, ezt is az ige szellemében kell megértenünk. Ezt a lutheri bölcsességet már előző novellámban leírtam, azonban a napokban egyik hívő közösségben a legalább negyven éve úgynevezett „megtért” ember teljesen fals értelmezést adott ennek az idézetnek. Szerinte teljesen felesleges fákat ültetni, ha tudom, hogy holnap minden a pusztulásé, az enyészeté lesz. Összeszorult a szívem erre a megnyilatkozásra. Égő erdő elébe valóban balgaság lenne facsemetéket ültetni. Azonban itt nem erről van szó!

A helyes értelmezésben felhív bennünket a bölcs hittudós, hogy nem lehet olyan elkeseredett, kilátástalan helyzetben életünk, hogy Istenben bízva ne tehetnénk olyan reményteljes lépést, mely eloszlathatja lelkünk egéről a viharfelhőket. Igenis minden vészhelyzet közeledtével kell tennünk védekező, bátor, szembeszálló lépéseket. Birka módjára soha ne hagyjuk eluralkodni

177

felettünk a pusztító gonosz támadásokat. Minden erőnket össze kell szedni és feltétlen bizalom kíséretében Istentől várt segítséggel hadakoznunk kell. Ez az ember feladata, hogy reményét soha ne veszítse el, és ne adja meg magát a gonosz erőknek. Erre hív fel minden lélekben Istenhez tartozó embert a fent idézett bölcsesség.

Figyeljünk arra nagyon, hogy életünk során mindig legyen éltető, életet előbbre vivő cselekedetünk. Ám ez fokozottan szükséges akkor, amikor komoly támadásokkal riaszt bennünket a kétségbeesés szelleme. Erre utal a Szentírás azon igéje, melyben a gonosz, mint ordító oroszlán jár körülöttünk, hogy mielőbb elnyeljen (I. Péter 5:8). Ennek kivédésére kell nagyon felkészülve hitet és reményt tartalékolni szívünkben, hogy otthonosan és felkészülten tudjunk éltető tettekkel védekezni.

Imaközvetítés

Környezetemben köztudott, hogy istenfélő ember vagyok, mert számtalan

esetben színt vallok, bizonyságot teszek Isten szeretetéről, gondoskodásáról. Ebből adódóan aztán sokszor fordulnak hozzám ilyen szavakkal: kérlek, imádkozz értem, kérlek bajban vagyok, vizsga előtt állok, műtétre megyek, imádkozz értem!

Nem lennék Isten gyermeke, ha ezeket a kéréseket visszautasítanám, azonban minden esetben elmondom, hogy az kevés, ha én könyörgöm, te is fordulj teljes hittel és könyörgéssel Isten felé, mert rólad van szó, a te életedet kell segíteni.

Rossz gyakorlat az, ha csak megszokásból fordulunk oda hívő barátunkhoz gondjainkkal, ugyanakkor magunk azonnal elfelejtjük mire is kértük őt. A leghitetlenebb cselekedet az ilyen felszólítás. Abban ugyan némiképp hihet az illető, hogy barátja meghallgatást nyer, de hogy neki is lehetne őt segítő Istene, az már nem merül fel lelkében. És ez nagy baj. Ez az imára való utasítás mindenkinek használ, csak a „megrendelőnek” nem.

A bibliában számtalan csodatett előtt, az Úr Jézus megkérdezi, pl. a vakot: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? s a válasz: „Hogy lássak!” A bénát ugyancsak megkérdezi, mit akarsz tőlem? „Hogy járni tudjak!” Az apa kéri fia gyógyítását. A válasz: „Hozd ide a te fiadat!” Ez az őszinte beszéd, te magad segítsd elő azt, amit kérni akarsz. Te magad tett lehetővé a közvetlen kapcsolatot, mely segíthet rajtad. Ne más háta mögé bújj, ne használj másokat célod eléréséhez.

Nyitva az út előtted is, indulj magad a siker, a segítség érdekében. Személyes jelenlétednek sokkal nagyobb jelentősége lehet az égieknél, ha te magad fordulsz hittel hozzájuk.

Isten mindig készen áll, hogy csodát tegyen, kapcsolatot teremtsen velünk, hogy kimentsen bajainkból. Életünk folyamán még hit nélkül is számtalanszor elgondolkozhatnánk azon, hogy elrendeződő ügyeinkben valaki olajozta a siker

178

létrejöttét. Megmenekültünk, meggyógyultunk, levizsgáztunk. Isten láthatatlanul mindig velünk van, ám sokkal nyugodtabb lenne életünk, ha tudomást vennénk jelenlétéről, ha barátként tudnánk társaságában lenni, ha párbeszéd alakulna ki közöttünk. Fel lehetne szabadulni gyötrelmeink, kínjaink közepette az Ő biztos védelmében, melyet tudatosan élünk meg.

Hát ezt várja el tőlünk, és ezt bizonyítom én is mindenki felé, hogy az a legjobb erőforrás, ha mi magunk személyesen fordulunk Istenhez és valóságos hittel élünk az Ő közösségében. Mert össze lehet fogni minden istenfélő emberrel a könyörgésben, de igazi kapcsolat és újjászületés csak a Vele való személyes kapcsolatban jöhet létre. Ekkor kéréseink nagyobb biztonsággal találnak meghallgatásra.

Az igazság felismerése

Az igazság és bölcsesség édes testvérek, együtt járnak. S hogy birtokoljuk

mindkettőt, ahhoz nagyon sok tapasztalatra, szívós tanulásra, Biblia-kutatásra, és sok-sok imára van szükségünk. Ez a leghasznosabb feladat egy ember számára, ugyanakkor soha nem lehet befejezni, abbahagyni, mert kimeríthetetlen az a tárház, mely elvezethet a bölcs életvitelre.

A parasztember életének egész tartama alatt megfigyel, olvas a körülötte zajló természeti, állati, éghajlati jelenségekből. Minden iskolai végzettség nélkül szót ért a reá hatással lévő, általa is felismerhető eseményekkel. Időjárási előrejelzése pontosabb, mint a képzett meteorológusok tudománya. Együtt él a természettel, szinte minden mozzanatot, jelzést azonnal felfog, megért, következtet és tájékozódik általuk. Olyan bölcsességre tesz szert idősebb korára, melyet a városi ember soha nem fog megtanulni, megérteni, mert távol él a természettől. Illetve megtanulhat, de csak akkor, ha nyitott, érdeklődő lélekkel fogékony minden hatásra, mely tanulmányokból, bölcs előadásokból, saját megérzésekből, hitbéli átélésekből megtanulható.

Ha komolyan el szeretnénk jutni az igazság megismerésére, az élet értelmének megtalálására, akkor az a legfontosabb, hogy fáradhatatlan tudásszomjjal figyeljünk, lássunk, érzékeljünk, tudakozzunk minden jelenséget, mely körülvesz bennünket.

Minden ember bele van szerkesztve egy bizonyos áramkörbe, jó adottságot kap megszületésekor arra, hogy fokról-fokra feltöltődjék, kiteljesedjék és tovább adja tudását, tapasztalatát a másik embernek. Ez csak akkor működik jól, ha a meglévő szerkezet, mely maga a fizikai létünk, valahonnan átveszi, feldolgozza és továbbítja az „áramot”. Ennek forrása a jézusi tanítás. Mert az „erőműnek” mindenkor isteni valóságból kell táplálkoznia, különben egy használhatatlan, holt vágányon veszteglő berendezéssé degradálódik.

Ha rendeltetésszerűen tudjuk jó sínre helyezni életünket, akkor képesek leszünk minden igazságot, helyes irányt azonnal megérteni, mert annyira kifinomodik a lelkünk az igazság felismerésére, hogy hamis utat képtelenek

179

leszünk követni, mint az abszolút-hallású ember, aki a legkisebb melléfogást is felismeri a zene, az ének világában. Ahhoz, hogy az igazság felismerése természetünkké váljék, soha nem szabad a szavakat a nyers formájában értelmezni. Minden szónak, mondanivalónak a szellemét kell keresnünk, kihámoznunk, megértenünk. És ez csak akkor válik bölcsességgé bennünk, ha a legbiztosabb helyről, az Úr Jézus tanításaiból táplálkozunk.

Ha tiszta forrásból ered az életünket irányító tudományunk, akkor biztos védelem mellett fogunk célba érni.

Mi az üdvösség?

Minden embernek el kell jutnia az ÜDVÖSSÉG-re. De tudjuk-e valójában,

hogy mi is az. Szakrális kifejezés, és szinte értelmetlen addig, amíg közelebbről nem ismerjük meg, miből is áll ez a felcsillogtatott, megszerezhető célnak feltüntetett fogalom.

Hogy kívánjuk az elérését, hogy mindennél fontosabb legyen számunkra, hogy tisztába legyünk vele, mire is vágyakozunk, közelebb kell hozni értelmünkhöz. Tudnia kell minden embernek, hogy miért keresse és harcoljon érte. Gyarló, botladozó életünk végére valóban szeretnénk valami teljességre, békességre, tisztaságra jutni, de ha nem tudjuk pontosan, hogy mi a cél, mire is lehetnek reményeink, akkor nem lesz hajtóerő bennük a megfoghatatlan elérésére.

Hitünk szerint Isten akaratából születtünk e földre, Tőle indultunk el és Hozzá is kell visszatérnünk. Azt is tudnunk kell, hogy szeretetből hozott létre bennünket, tehát ezt a szeretetet nem szabad megsemmisítenünk önmagunkban. Ha felismertük és elfogadtuk ezt az éltető szeretetet, akkor mindig ébren kell tartanunk, érzelmeinkben. Ha állandóan ebben a tudatban, érzelemvilágban élünk, akkor olyan fontos lesz számunkra, mint a levegő, mely nélkül egy pillanatig sem tudunk létezni. Az isteni szeretetet nem csak elfoganunk kell, de növelnünk, kiteljesíteni önmagunkban, hogy szét is tudjuk osztani környezetünk felé. Csak ekkor válik értelmessé életünk, rendeltetésünket csak így tudjuk teljesíteni.

Miután jól érezzük magunkat az isteni szeretet légkörében, ezt az érzést állandósítani szeretnénk életünkben, ezért már itt a földi életünkben meg kell tanulnunk, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal, tettekkel maradhatunk meg benne. Ettől semmi áron nem szeretnénk elszakadni, tehát kell, hogy életünk legfőbb célja e szeretettel körülvett életforma legyen. S miután lételemünkké vált, természetes dolog, hogy halálunk után is folytatni szeretnénk ezt az állapotot. Ez az üdvösségre való törekvés, mely nem más, mint eljutni Isten szoros közösségébe, Vele egyesülni, szeretetével átölelve létezni Benne.

Hát ezért legyen az a legfőbb vágyunk, hogy soha ne szakadjon meg a legszentebb szeretetközösség életünkben, és halálunk után sem. Ez éltessen és adjon erőt a biztos visszatéréshez. Utunk végén át fogjuk élni azt a boldogságot,

180

melyet csak a messzi útról hazatért gyermek érez, ha szülője szívére öleli, és soha többé nem válnak el egymástól.

Ellenállás

Ha rendeltetésének megfelelően alkalmazzuk akár a fizikában, akár az

életünk számos helyzetében az ellenállást, akkor mondhatjuk, hogy óramű pontossággal végzi szerepét, nem lesz zűrzavar belőle. Minden esetben a gát szerepét hivatott betölteni. Folyók áramlásánál, tűző napsugár elleni védelemben, de földünk forgásánál is a centrifugális erőt az ellenálló centripetális erő képes csak egyensúlyban tartani.

Azonban, ha cselekedeteink közben megfeledkezünk a helyes alkalmazásáról, akkor önvédelem helyett önpusztító erővé válhat, és beláthatatlan kárt okozhat életünkben. Tehát helyes az, ha felkészülünk lelkünkben a minket ért támadások, rossz folyamatok, káros szellemi hatások kivédésére. Ellent kell állnunk, jól felfogott érdekünkben, minden romboló támadásnak, hogy el ne sodorjon bennünket a helyes és igaz útról.

Amikor viszont a jó erő szeretne lelkünkben sátort verni, visszatartani a lejtőn való csúszástól, az életünk rossz irányba való süllyedésétől, ne álljunk ellen. Akkor a fel-feltóduló gonosz irányú sugallatokat teljes erővel vissza kell szorítanunk. Ha felkészültek vagyunk, és nem az indulatainkra, a szenvedélyeinkre, a csábító gyengeségre képezzük ki akaratunkat, akkor szép eredményeket fogunk elérni önvédelmünk érdekében.

Körülöttünk élő emberek között hányszor tapasztaljuk, hogy gyenge ellenállásuk miatt részeges, útszéli csavargóvá váltak. A rabló-nyerőgépek használói képtelenek sok esetben ellenállni a csábításnak, az eszeveszett játékszenvedély, a nyerési vágy megszállottságának és teljesen tönkremennek családostul, mindenestül. S azt is láthatjuk, hogy amíg feltartóztathatatlan erővel követik a zuhanás bódult irányát, addig teljesen elveszítik akaraterejüket a jó, a megállás, a kiszabadulási képesség iránt. Itt már a zűrzavar forgatókönyve érvényesül létükben. Ez az állapot már büntetése annak az életvitelnek, amelynek felelőtlenül, gerinctelenül kiszolgáltatták magukat az első süllyedő lépéseknél.

Életünket, értelmünket, érző szívünket azért kaptuk Teremtőnktől, hogy azt az emberi méltóság megőrzésére, a szépség, a jóság, a termékenység, az élet fejlesztése érdekében használjuk. Minden adottság rendelkezésünkre áll. Ám lehet ellene állni, sárba taposni, pusztításra használni a képességeinket. Szabad akarattal ruháztattunk fel, mellyel sorsunkat irányíthatjuk, tehát minden lépésünknél felelősségteljesen kell döntenünk, hogy melyik utat választjuk. Egész életünket az első öntudatos lépéstől arra neveljük, hogy az ellenállás tudományát és erejét mindig a megfelelő irányba tudjuk kifejteni, akkor soha nem fordul ellenünk, és nem tesz embertelenné.

181

Hasznos barátság

Azt mondják, hogy ki milyen barátokra vágyik, olyan ismeretséget is köt,

hiszen beszélgetéseik csak ekkor lehetnek kívánatosak mindkét fél számára. Sokszor megtapasztaltam már, hogy reménytelennek látszó, csupán udvarias síkon megszervezett társaságban is hamarosan előbukkant az az ember, akinek lelkülete azonos az enyémmel, és szinte azonnal jó barátságba kerültünk. Így volt ez néhány hónappal ezelőtt, amikor egy imádkozó közösségben már meg akartam válni a számomra felszínesnek tűnő társaságtól, ekkor az egyik szeretetre méltó hölgy megszólított és kedves szavakkal maradásra intet. Így alakult ki az a mélységes lelki azonosság felismerése, melyből gyakori találkozásaink nyomán mindketten bőséges szellemi erősítést, tudományt és nagy-nagy szeretetet merítünk azóta is. Nagy áldás és ajándék mindkettőnk számára ez a „véletlenül” megtalált kapcsolat.

Szívem, lelkem repes a szárnyaló beszélgetések alkalmával, mert szinte minden alkalommal kapok egy-egy új gondolatot, mely nyilvánvalóan nem emberi okoskodás, hanem Szentlélek közvetítése. Érzem, hogy ugyan így látja és értékeli szeretett újdonsült barátnőm is kapcsolatunkat, hiszen a kimondott és megértett bölcsességek egyformán lelkesítenek mindkettőnket. Nagy áldás számunkra ez az égből kapott barátság.

A sok hasznos gondolat közül most egyet teszek közzé, melyet a napokban hallottam drága barátnőmtől, Marianntól. Arról beszélgettünk, hogy honnan meríthetünk erőt arra a felhívásra, melyet az Úr Jézus tanít, miszerint nem üthetünk vissza a bántásokra, sőt tartsuk oda a másik orcánkat is. És ekkor hangzott el az a számomra hatalmas bölcs gondolat, melyben így magyarázta a tanítás értelmét:

Élethelyzeteinkben mindig két tényező áll előttünk, a rossz és pusztító, valamint a jó és életet előbbre vivő lehetőség. Abban az esetben, ha bántás, ütés ér és visszaütök, akkor a rossz ereje halmozódik az én tetteim nyomán, míg ha nem ütök vissza, akkor a jó mennyisége gyarapodik általam is a világ cselekedeteinek serpenyőjében, hiszen a gonosz leadott erejéből, a jó pedig megduplázódott annak eltűrése nyomán. Hát ezt a pozitív növekedést kell minden Istent szerető embernek követnie, hogy soha ne kerüljön túlsúlyba a gonosz a jó felett, mert az a világ pusztulását jelentené. Ez a nagyon fontos mondanivalója az Úr Jézusnak. Erre hív fel minden Őt követő lelket, hogy legyünk társai a gonosz legyőzésében, hogy jó cselekedeteink és tűréseink nyomán előbbre vigyük a világ megváltásának hatalmas tervét.

Köszönöm Istennek, hogy ilyen és hasonló gondolatokkal gazdagodhatunk egymás társaságában. Kézen fogva mehetünk az örök boldogság felé.

182

Pedagógia

Valamikor a tanítókat a nemzet nap-számosainak nevezték. Nagy feladat

hárult és hárul napjainkban is rájuk. A zsenge, fogékony kis gyermeklelkeket szépre, jóra irányítani, nevelni, ez a feladatuk. A tudomány mellé emberséget, felelősséget oltani lelkükbe, hogy hasznos polgárai legyenek hazájuknak, családjuknak, az egész emberiségnek.

A pedagógus görög eredetű szó. Az antik világban, amikor a leigázottak rabszolgasorba kerültek leigázóik házában, akkor vált gyakorlattá, hogy a vesztes fél kiművelt nemesi ifjaikat a győztesek gyermekeik mellé rendelték, akik aztán tudományra, sokrétű ismeretre tanították őket. Ezeket a „rabszolgákat” nevezték pedagógusoknak. Így sorsuk is elviselhetőbb volt a többi rabszolgáénál, mert a szellemi elfoglaltság az emberi méltóság megtartásával is párosult. Az a világ, hála Istennek elmúlt, de korunkban is nagy jelentőségük van a pedagógusoknak.

Aki csak munkának tekinti a tanítói állást, abból soha nem lesz igazi bölcs nevelő. Ezt a pályát csak hivatásszerűen szabad művelni. Meg kell találni minden tanítványhoz azt az utat, melyben érdeklődést, tudásszomjat, lelkesedést lehet kiváltani a gyermekből. Rosszul nevel az, aki mindig csak a hibákat ostorozza a tanítványában, soha nem dicsér, nem bíztat, nem ad önbizalmat. Tapasztalatból tudom, hogy az a tanárom, aki dicsérettel kezdte bírálatát, s csak azután tért át a hibák feltárására, sokkal jobb eredményt ért el, mint az, aki nem így tett.

Felnövekedvén a mindennapi életben is gyakran találkozunk főnökökkel, élettárssakkal, szülői megnyilvánulásokkal, ahol örök téma a hibák bírálása. A nekik kiszolgáltatott emberekből megkeseredett lelkű, önbizalom nélküli életek formálódnak. Mindenütt, de a tanító pályán különösen aranyat ér a jó szó, a bíztató, segítő szándék. Olyan ez, mint a napfény, az áldott tavaszi eső a növénynek. Nyomában kivirul az élet, vidám, örömteli, gazdag lesz a világ. Ezt kell elősegítenie minden pedagógusnak. Ekkor tölti be Istentől rendelt szerepét. Ellenkező esetben csak favágó lesz, aki még a meglévő reményteljes hajtásokat is kiírtja.

S fontos az is, hogy a tanító ne csak okos, de bölcs is legyen, mert a tudás mellé a szépre, jóra való fogékonyságot is ki kell fejlesztenie növendékeiben. Így lehetnek áldott emlékű tanítók egy életre szólóan azok lelkében, akik keze alól kerülnek ki az élet iskolájába.

Korszerűtlenség

Az ifjúság hatalmas erőt, tettrekészséget képvisel. Amint beljebb hatol a

tudásnak birodalmába, felismeri környezetében rejlő lehetőségeket, divatirányzatokat. Ennél fogva bizony nem egyszer káosz jöhet létre szívében, gondolataiban. Elbizonytalanodhat a rengeteg felkínált lehetőség között. Addig,

183

amíg csak az ismerkedés szintjén áll, de tapasztalatai nincsenek, hajlamos arra, hogy minden felkínált lehetőséget megéljen. Ilyenkor fordulhat elő az a sajnálatos és fájdalmas helyzet, hogy rossz irányba téved a szép reményekre jogosult ifjúság.

Bizony láthatjuk, hogy minden korosztályt, minden kereső emberkét rengeteg csábítás, lehúzó erő támad meg. A korszerűség mezébe öltözve, olyan lehetőségeket kínál, melyek egész életére kihatással lehetnek, pusztulásba vihetik,. A zenében, az öltözködésben, az ideológiai irányzatokban, mindenütt ott leselkedik a sátáni csábítás, mely könnyen hatalmába keríti a még hamvas, ifjú lelkeket. Tapasztalhatjuk, hogy gyermekeink sokszor késhegyig menő vitákkal kényszerítik ki a „menő cuccokat”, a fülsiketítő koncertre szóló jegyeket. Társaik között az a „király”, aki már drogfogyasztással is megpróbálkozott, több fiú-lány kapcsolaton átesett, fölényesen beszél az élet intim dolgairól.

Minden szülőnek nagy felelősséggel kell figyelemmel kísérnie a serdülőkorban lévő gyermekét. Ne sajnálja a fáradságot arra, hogy utána nézzen, mivel tölti gyermeke szabadidejét, milyen társaságban érzi jól magát, hogyan tanul, mivel foglalkozik szívesen. Mindezt nagyon komolyan kell venni, mert a legkedvesebbünk, a gyermekünk veszhet el, ha időben nem figyelünk oda élete formálására.

Legyen erőnk nagy szeretettel, de határozottsággal megállítani a ferde irányzatok követésétől. Legyenek inkább korszerűtlenek, mint rossz irányba hanyatló „korszerű” követői a divatos hóbortoknak. Lehet, hogy ellenállásba ütközünk, lehet, hogy fáradságos lesz a meggyőzés, azonban ettől nem szabad eltekintenünk. Az életük helyes útra irányításában nem lehetünk engedékenyek. Magunk látjuk kárát, ha gyermekünk lejtőre kerülését szó nélkül hagyjuk.

Végül pedig nagy odafigyeléssel és jó példával vezessük Isten szeretete felé lelkét, szívét, mert bármennyi földi jóval is halmozzuk el őket, a biztos alapot, a korszerűtlennek tűnő igaz Istenhitre nevelésben fogja megtalálni.

Ez a boldog, békés élet elérésének záloga.

Jót – rosszul… I.

Általában az emberek igyekeznek viszonylag jól alkalmazkodni

környezetükhöz. Sok esetben együtt éreznek a szenvedővel, a nincstelennel, a beteg emberrel. Ösztönösen mozdulnak a megsegítésére, nem mennek el mellette érzéketlenül. Ez nagyon jól van így. Minden segítőkész megmozdulás igazolja a belénk oltott isteni jó-mag létezését. Akiben még nem morzsolódott fel a jócselekedetek gyakorlása, az naponta elvégzi a pici jótettet mások érdekében.

Azonban lehet cselekedni a jót nagyon rosszul. Mire gondolok?

184

Beteget megyek meglátogatni, a lábam, a kötelességem visz, de a szívem nem pendül együtt a cselekedettel. Unom, sőt zúgolódom miatta, méricskélem a többiek szívtelenségét e beteggel szemben. Egyszóval nem teszem szívesen.

Vagy a szomszéd öregember számára rendszeresen elvállalom a bevásárlást. Gépiesen végzem, de egyre terhesebbnek érzem ezt a feladatot. Rutinosan megyek és elintézem, de a szívem nincs benne, azaz hogy csak a zúgolódó szívem van benne.

Aztán olyan is lehet, hogy notórius kölcsönkérő a szomszédom. Adok neki egyszer-egyszer, de nem szívesen. Sőt lehet, hogy az lenne a legjobb számára, ha egyáltalán nem adnék neki, mert italra, cigire költi. Ehelyett el kellene beszélgetnem vele, hogy egy kicsit legyen tartása, beosztása, előrelátása. Talán, ha szeretettel mondanám, meg is szívlelné. Nem ismerhetem, hogy milyen háttérből ered a felelőtlensége, a rossz gazdálkodása.

Tudom, hogy nem könnyű témák ezek, de tudomásul kell vennünk, hogy amit az Úr Jézus elvár tőlünk, azt bizony soha nem könnyű végrehajtani, a magunk elhatározásából, erejéből nem is tudjuk megtenni. Ha nem Krisztus szeretetével végezzük a jót, akkor csak 50 százalékos az erőlködésünk, ugyanis akivel szemben gyakoroljuk, azon segíthet ugyan, ám magunk semmi hasznát nem látjuk. Ha nem őszinte, tiszta szándékkal tesszük a jót, abból semmi feltöltődés nem származik saját életünkre. Pedig ez legalább olyan fontos lenne, mint a másokon való segítés.

El kellene jutni Isten gyermekeinek arra a fokra, amikor már a jót azért tesszük, mert azt jó tenni. Érdek, alakoskodás nélkül, csak azért, mert örömet akarunk szerezni vele. Mert annyira szeretjük az Úr Jézust, hogy ezzel is ki szeretnénk mutatni feléje ragaszkodásunkat. Egyik emberszívtől a másikig visz az út Isten végtelen és lelkünket valóban felemelő szeretetéig.

Jót – rosszul… II.

Ez a téma szinte kimeríthetetlen. Ahogyan belemélyedtem e gyakran

elkövetett hibánkba, szinte sorjáztak emlékezetembe a rosszul végzett jócselekedetek. Ezért nem is korlátozom egy fejezeten belülire a mondanivalómat. Kell róla beszélni bővebben, mert szinte naponta állnak előttünk hibásan végzett, jónak mondott cselekedeteink.

Egy alkalommal vonaton utaztunk barátnőmmel. A kupéban rajtuk kívül csak egy pap ült és olvasta a breviáriumát. Jó légkörben reméltük utunk folytatását. Azonban a következő megállóban 17 emberből álló cigánysokadalom tódult be a vonatfülkénkbe és szinte már menekülésre késztetett bennünket a nem várt helyzet. A pap azonnal fel is állt és átvonult a másik kupéba, s imáját ott folytatta tovább. Mi, Isten kegyelméből maradni tudtunk, és rövid méregetés után szép, baráti beszélgetés jött létre a cigányok és közöttünk. Nagyszerű utazásban volt részünk. Sok szépet, jót tudtunk elmondani egymásnak és éreztük, hogy Isten áldása van rajtunk. Ugyanakkor

185

felrémlett bennem a pap viselkedése. Jól tette persze, hogy imával töltötte utazását. Jól tette, hogy napi kötelező imamennyiségét már a vonaton is teljesíteni akarta. Ám úgy érzem az időpont nem volt a legmegfelelőbb. Az élet váratlan helyzeteket, nem várt feladatokat teremt sokszor körülöttünk, bennünk és akkor könnyen hibázhatunk a jótetteink végzésében. Biztosan kedvesebb lett volna Isten előtt, ha a pap velünk együtt emberszámba veszi a cigányokat és szeretettel vált velük néhány szót, esetleg még jóra, szépre is neveli őket. Mert nem biztos, hogy Isten azt várja el tőlünk, amit mi éppen akarunk tenni. Előfordulhat, hogy meglep bennünket egy váratlan feladattal és akkor fel kellene ismernünk Isten szavát, hogy jól végezzük a jócselekedetet.

Ennek bizonyítására a következő kis történetet írom le, mely egy szerzetesi rendházban fordult elő. Az egyik mélyen hívő, szentként tisztelt szerzetes hosszú időn keresztül könyörgött Istenhez, hogy ha volna rá mód, valóságosan mutassa meg magát kolostori magányában. Aztán egyszer csak jött a válasz a lelkében, hogy készüljön fel, ma este hét órakor meglátogatja őt személyesen Isten, mert kérésének nem tud ellenállni a végtelen szeretet. Nagyon várta az estét. Szinte már ebéd után sem mert kimozdulni cellájából, nehogy lekésse a nagy találkozást. És mi történt? Hét óra előtt néhány perccel jön a kapuban szolgáló szerzetes és közli, hogy egy koldus fekszik a rendház ajtaja előtt, kéri az Úrra várakozó atyát, hogy azonnal menjen ki és legyen segítségére a beteg embernek. Mit tehetett a barát? Nagy szívfájdalom közepette ment a hírhozóval és elsősegélyt nyújtott a rászorulónak. Aztán visszaballagott a cellájába és nagy keserűen panaszkodott Istennek.

Uram Istenem, miért hagytad, hogy lemaradjak a találkozásról, hiszen ígéretet kaptam, hogy meglátogatsz, és most itt állok kifosztva reményeimből, a nagy alkalom megsemmisült. És ekkor megszólalt benne az a szelíd, csodálatos isteni hang, mely azonnal megvigasztalta. Miért panaszkodsz, hogy nem találkoztunk, hiszen én voltam az, aki az ajtó előtt összeesve segítségedre várt. Pontosan hét órakor létrejött a találkozás, még ha te másként is képzelted el. Túl azon, hogy jót tettél embertársaddal, még a lelked engedelmességét is megsokszoroztad, mert az kedvesebb előttem, ha egymás segítségére vagytok és nem elvont szent légkörben készültök fogadásomra.

Örök tanulság kell, hogy legyen életünkre nézve az az igazság: Isten közelébe csak emberszívtől – emberszívig végzett tettekkel lehet férkőzni. S ha erre képesek vagyunk, ha időben felismerjük Istenünk szándékát, akkor soha nem tesszük rosszul a jót, akkor minden helyzetben helyesen fogunk dönteni, mert a végtelen szeretet nem csak látogató, de örök lakója is lesz szívünknek.

Rosszat – jól…

Van egy másik fajtája a cselekedeteinknek. Ez pedig az, amikor a rosszat

tesszük nagyon jól. Első hallásra nevetségesnek tűnik, azonban ha nagyító alá tesszük érzéseinket, tetteinket, hamar rájövünk, hogy nagyon is sokszor

186

elkövetjük ezt a hibát. Ez is olyan dolog, mely csak 50 százalékban használ, ám itt magammal szemben „jó” a lelkiismeretem, csak a másiknak ártottam vele.

Például: A gyermekem késő éjjelig kimaradt szombat este és vasárnap reggel nem

ébresztem fel, hogy templomba menjen. Sajnálom felkölteni, ám megfosztom a lelki táplálék átvételétől, melyet a szentmisén kaphatott volna.

Jó, hideg itallal kínálom a felhevült embert, és könnyen tüdőgyulladást vagy torokfájást kap.

Szenvedély-játékost inspirálok további hazardírozásra. Aztán látnom kell, hogy mindenét elvesztette.

Kétes kimenetelű üzletre beszélem rá partneremet nagy lelkesedéssel, és a vége ráfizetés vagy súlyos csőd lehet.

Valami szép és drága holmit veszek magamnak és meggondolatlanul dicsekszem vele szegényebb sorsú barátom előtt. Megfeledkezem arról örömömben, hogy a másiknak szívfájdalmat okozok.

Kórházban fekvő kedves ismerősömnek tiltva van a nehéz töltött káposzta evése, de nagyon szereti. Kedveskedve viszek neki titokban egy adagot, gyönyörködöm benne, hogy milyen jóízűen fogyasztja. Csak éppen rövid idő után görcsökben fetrengve látnom kell a „jóságom” eredményét.

Vagy segítő szándékkal gyógyszert adok a szomszédomnak, ám lehet, hogy neki ez a szer árthat. Jó szándékkal, de tájékozatlanságból nagy bajt okozhatok embertársamnak.

Még nagyon sok formáját sorolhatnám a jól végzett rossz cselekedeteinknek. Mit tegyünk tehát? Ne cselekedjünk se jót, se rosszat? Legyünk érzéketlenek, elutasítóak a másik emberrel szemben? Ez lenne a legrosszabb, amelyet elkövethetünk. Azonban ha valóban jó szándék és szívszeretet vezet a másik ember sorsának egyengetéséhez, akkor neveljük rá magunkat arra, hogy ne csak szolgálatra készen, de bölcsen is segítsünk. Ezt pedig akkor tudjuk elérni, ha szoros közösségben vagyunk az Úr Jézussal. Tőle tanuljuk viselkedésünket, cselekedeteink hasznosságát. Vele bölcs előrelátással el fogjuk érni azt, hogy értelme lesz minden tettünknek. Felismerjük az események következményeit és megfontoltan, jó szándékkal, a másik ember érdekében végzett ténykedésünk nem lesz felemás. Csak a jót fogjuk jól csinálni, míg a csábító gonosz és ártalmas dolgokat emberi együttérzésből és Isten kegyelméből rendre el fogjuk kerülni. Ez igazi győzelem lesz a gonosz felett.

Előszó a Biblia értelmezéséhez

Egy közismert hittudós érdekes megállapítást közölt hallgatóságával,

miszerint a Bibliából azt is ki lehet olvasni, hogy van Isten és azt is, hogy nincs. Minden belőle kiolvasható értelmezés annak fényében nyer megfejtést, milyen lelkülettel, milyen nyitott szívvel, milyen indulattal kezdünk hozzá a tanulmányozásához. Aki teljesen hitetlen, istentagadó érzülettel fog az

187

olvasáshoz, az hamarosan önelégülten lobogtathatja a felfedezett igerészeket, mellyel bizonyítja az Isten nemlétezését, vagy szívtelenségét. Jó szándékú kutatásra azonban az embernek azonnal felragyog a megdönthetetlen bizonyíték: Van igazságos és bölcs Isten!

Aki nem találta meg Istenét élete folyamatában, annak a Bibliából sem fog felbukkanni. Aki viszont átélt már istenhatásokat, annak nem az a gondja, hogy van-e, vagy nincs, hanem az, hogy milyen az Isten és hogy értelemmel is közelebb kerüljön hozzá.

Ezért szeretnék laikusként írni azokról a tévedésekről, melyeket gyakran a tájékozatlanság miatt nagyon is félreértenek a köznapi emberek, ezáltal nem hogy közelebb nem kerülnek, de inkább kétségeik támadnak a jóság és szeretet Istenéről.

Ilyen például: Gyakran hallom azt az idézetet: „Ki az én anyám, ki az én testvérem?”

Tájékozatlan ember kész arra, hogy kinyilvánítsa: Jézus megtagadta az anyját. Pedig éppen az ellenkezője világlik ki e szavakból, ha azt helyesen értelmezzük, hiszen pontosan az anyja és rokonaihoz való szeretet nyomán emeli mindazokat erre a rangra, akik vele egy szellemi hullámhosszon találkoznak. Tehát a legszentebb családi és összetartozási egységbe vonja szellemi gyermekeit.

Már többször leírtam, de itt újra előtérbe kerül az az idézet, hogy „boldogok a lelki szegények…” Ezt sokan a szellemi fogyatékos emberekre értelmezik, pedig lelki szegény az, aki lelke tartalmát, ismereteit keveselli, ezért naponta kéri Istentől a mindig több és több szellemi táplálékot. Persze azt is meg kell mondani, hogy a Biblia fordításában sokszor régies kifejezéseket olvasunk, melyek sokszor érthetetlenek. Modern fordítók sok esetben már a mai észjárásunknak megfelelően alkalmazzák a mondanivalót. Így az előbbi igét is helyesebben: „boldogok a szellem koldusai” szavakkal lehet érthetőbbé tenni a mai ember számára.

Negyven éven keresztül kutattam, kerestem, tanultam okos, hívő, nagy szellemektől az Ige helyes értelmezését. Isten szent Lelke által sikerült sok mindent megértenem. S úgy érzem, hogy mindazt, amit megtanultam, le kell írnom gyermekeim, barátaim számára, hogy okuljanak belőle és a szavak mélyebb értelmét megértve, a való igazságot ismerjék meg, mert ez mindennél fontosabb életünkre nézve.

Szándékaim szerint a továbbiakban sorra veszem a Biblia félreérthető néhány gondolatát és ha Isten Szent Lelke megáld, – melyben nagyon hiszek és bízom – akkor írásom következő részében sok gondolatot tisztázhatunk és megérthetünk fejtegetéseim során.

188

Képmutatás

Máté evangélium 7:5 „Miért nézed atyádfia szemében a szálkát, holott a te szemedben gerenda

van.”

Hányszor megbotránkozunk embertársunk viselkedésén, ha valami csekélységet követ el. Pedig, ha magunkba néznénk, hamarosan rádöbbennénk, hogy ugyan azt a hibát már magunk is elkövettük sokszor, sokkal vaskosabb formában. Ez a szálka és gerenda szembeállítása az igében.

A gutaütött

Máté evangéliuma 9:2 „A gutaütött meggyógyításánál így szól Jézus: „megbocsáttattak a te

bűneid!”…” Nagyon sok fizikai betegség a lélek beszorultságából, az elkövetett bűn

felismerésének fájdalmából következik be. Ha sérül a lélek, a test kiabálni kezd! Ezt tudta az Úr Jézus és nem a test felépítésén kezdte, hanem a lélek gyógyításával, felszabadításával hozta rendbe a test betegségét. Ezt magunk is tapasztalhatjuk, hogy ha életünk békés, boldog mederben folyik, elkerülnek a fizikai betegségek. Azonban, ha lelkünk kifordul a helyéből, azonnal erőt vesznek rajtunk a betegség tünetei, és ha nem tudunk azonnal helyre billenni, le is birkózhatnak bennünket.

Hit az örökkévalóságban

Máté evangéliuma 8:22 „Hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat…”

Az az ember, aki nem hisz az élet további folytatásában, az valóban temeti

halottait. Aki csak ebben az életben lát életet, annak a halál végleges pont az életében. Annak valóban nagy megadással, nagy fájdalommal kell elválnia elhunyt szeretteitől. Az Úr Jézus azonban az élet folytatását tanítja a halál beköszöntével. Csak az elkopott ruhát cseréli le az Istenben hívő ember, mert az örökélet kapujában le kell vetnünk földi testünket és szellemi öltözékben élünk tovább az örökkévalóságban. Erre kéri és utasítja Jézus tanítványait, hogy ne hitetlen halott lélekkel temessenek halott embereket, hanem ismerjék fel a lélek halhatatlanságát. A szellem kiteljesedése nyomán soha nem lesz elviselhetetlen a földi elszakadás, mert a halhatatlan szellem a szeretet-kapcsolatban örökké él és összetartozik. Itt nincs szükség temetésre. A temetés példája nyomán erre hívja fel figyelmünket az idézett igesor.

189

A ház népe

Máté evangéliuma 10:36 „Hogy az embernek ellensége legyen a házanépe…”

Gondolhatjuk, hogy az a Jézus, aki még az ellenség szeretetére is komoly

gondot fordít, nem akarhatja, hogy a családok örökös civakodásban éljenek. Ki lehet tehát ellenség a családban? Kit kell annak tekintenünk a jézusi tanításban? Például:

Előfordulhat, hogy az anya adakozásra, jószívűségre tanítja gyermekét, az apa viszont örökké szóvá teszi ezt. Ha rossz támadás, sérelem ér valaki részéről és nem ütök vissza, a családból valaki biztosan helyteleníteni fogja.

Nem nagy ügyek ezek, naponta fordulnak elő, mégis szóváltásra, vitára ad okot, szinte valóban ellenséges hangulat lesz úrrá rajtunk. Azonban, ha az igazság és szeretet szellemében akarunk élni, akkor minden esetben vállalnunk kell ezeket a konfliktusokat egészen az elhidegülésig. Mert ilyen nézetkülönbségek nyomán rendre ellenségessé válik körülöttünk a légkör. Ezt a nehéz feladatot kell vállalnunk családunkban annak reményében, hogy egyszer a vitatkozó fél szívét is átmelegíti az a szeretet, melyet születésünk pillanatában belénk oltott a végtelen isteni gondoskodás. Ez az a szeretetláncolat, mely egyik embert a másik megsegítésére kötelezi, és megszünteti az ellenségeskedést!

Menyegzői ruha

Máté evangéliuma 22:12 „Mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád…”

Mint az egész fejezetben olvashatjuk, akaratunk ellenére terelték a szolgák az

utcán jövő-menő embereket a királyi lakodalomba. Válogatás nélkül, jókat, gonoszakat egyaránt, akik nem voltak az ünnepélyes alkalomhoz öltözve. Ám mégis, a sok közül egyiket találta úgy a király, hogy nincs rajta menyegzői ruha. Hiszen a többi sem öltözött előzőleg ünneplőbe, ez az egy miért volt feltűnően oda nem illő ruházatban? S a magyarázat okos hittudósok szerint a következő:

Isten a zsidó népet várta az elkészített szeretet-lakomára, az üdvösségre. Azonban méltatlannak bizonyultak rá, mivel többszöri hívásra sem voltak hajlandók elfogadni a felajánlott agapét, azt a közösséget, melyben Isten szeretetében létezhettek volna tovább. Így került sor a kívülállókra, a népekre, a mindenfélékre, akik azonban azonnal felismerték a szeretetkiáradást és képesek voltak mindjárt beilleszkedni az ünnepség hangulatába, hálás behódolással tudtak azonosulni az elvárásokkal. Nem úgy az az egy, aki visszautasította a király nagylelkűségét és nem akarta levetni addigi életének mocskos, bűzlő, szennyes lelkületét, ezért vetették ki az ingyen felajánlott lakodalomból. Potya ajándéknak nézte a meghívást, ezért alkalmatlanná vált az átöltözésre, vagyis az újjászületésre.

190

A tű foka

Máté evangéliuma 19:24 „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni az Isten

országába…”

Azon a vidéken, ahol az Úr Jézus tanított, minden település kőfallal volt körülvéve és kisebb-nagyobb méretű kapukon lehetett ki-be járni tevékkel is, gyalogosan is. Ilyen kapu volt az egyik, vagy talán több is, mely olyan alacsonyra és keskenyre sikeredett, hogy bizony a teve alig-alig fért át rajta. Ezért nevezték el tű fokának. Nagy ügyességet kívánt a tevétől is és a kísérőjétől is az áthaladás. Ezt a nehéz, de sikerre vihető feladatot állította szembe az Úr Jézus a gazdag emberrel, aki talán soha nem lesz képes lemondani vagyonáról, még a felismert jó cél érdekében sem.

Sok az aratni való

Máté evangéliuma 9:37-38 „Az aratni való sok, de a munkás kevés…”

Ez az ige missziói parancs egyik változata. „Tegyetek tanítványokká minden

népeket…” És ez nem csak a papoknak szól. Minden megkeresztelt emberre vonatkozik. Mindenki, aki részesült a keresztelés szentségében, átörökölte az isteni parancsot. Felnövekedvén, értelmes lénnyé serdülvén alkalmas és alkalmatlan időben szólnia kell, tennie kell, áldozatot kell vállalnia azért, hogy a jó tettek, a szeretet egymás iránt ne fogyatkozzon, hanem bőségesen teremjen, terjedjen. Ez Istenünk parancsa. Nem húzódhatunk hátra a feladatok elől. Aki nem látja, hogy a rengeteg aratnivaló aratásra vár, az megbontja a rendet, az hűtlen szolgává válik. Mindaz, aki a legkisebb ferdeséget egyenesbe hozza, aki a rossz indulatokat megfékezi, aki egy gyermeket imára tanít, az mind-mind beállt az aratók sorába. Ezzel küldetését elfogadva hozzájárul a világ megváltásához.

Ingyen adjátok!

Máté evangéliuma 10:8 „Ingyen vettétek, ingyen adjátok…”

Isten irgalmából az Úr Jézus keresztáldozata már megszületésem előtt

elvégeztetett. Tudnunk kell, hogy ajándékba kaptuk megváltásunkat, mert azért jött, hogy kimentsen a Sátán karmaiból. Ez olyan hatalmas ingyen-ajándék, melyet felfogni csak akkor tudunk, ha átéljük a meg nem érdemelt irgalmat bűnbánatunk nyomán. És ennek az irgalomnak rajtunk keresztül is tovább kell hatnia mindazok felé, akik nekem tartoznak. Az igazi boldogság akkor

191

teljesedik be rajtam, ha Isten iránti hálából én is teljes szívvel, érdek nélkül irgalmazok felebarátomnak. Ingyen szeretetből részesültem nagy-nagy kegyelemben, ingyen és szeretetből kell továbbítanom környezetemben lévő felebarátaim felé. Így nem válik „potya” kegyelemmé a rám pazarolt isteni irgalom.

A fenti ige alapján az egyházi szertartásokat (temetés, keresztelés, házasságkötés, stb.) sem szabadna térítés ellenében kiszolgáltatni, csupán önkéntes felajánlásért!

Méltó a munkás…

Máté evangéliuma 10:10 „Méltó a munkás a maga bérére…”

Mindannyian tudjuk, hogy aki dolgozik, annak fizetés is jár. Azonban itt

nem erről a járandóságról van szó. Ez csak példa azért, hogy azt a szellemi tevékenységet felmérjük, melyet másokért, lelkek mentéséért cselekszünk.

Például, ha idegen beteget látogatok és az hálás szeretettel valami csekélységgel akar köszönetet mondani, nem utasíthatom vissza. Vagy ha valaki helyett szívesen fáradok ügyének intézésében és ezt egy ebéddel szeretné megköszönni, nem utasíthatom vissza, mert azt tudjuk, hogy adni nagyon jó, de adósnak maradni nagyon fájdalmas. Ezt nem éreztethetjük senkivel, akiért már tettünk valamit. Így egyenlő rangú felekké válunk, soha nem születik meg a lekötelezettség kínos érzése emberünkben, de mi sem dagaszthatjuk mellünket a jótett megelégedettségével. Segítségnyújtásunk akkor lesz igazi szeretetszolgálat, ha méltósággal találjuk meg az utat a másik ember szívéhez, és mindketten örülni tudunk egymás iránti figyelmességünknek.

Mindvégig megállni

Máté evangéliuma 10:22 „Gyűlöletesek lesztek sokak előtt az én nevemért…”

Szívós következetességgel kell hívő embernek tennie a jót. Ez viszont azzal

jár, hogy nemkívánatos személlyé válhat egy adott helyen. Munkahelyen például, ha lehetőség volna a lopásra, de én nem teszem. Biztosan kinéznek maguk közül, gúny tárgya leszek, sőt még el is távolíthatnak. Ocsmány beszéd elhangzásánál, ha szóvá merem tenni, biztosan kinevetnek, „szenteskedő” magatartásomért. Ha nem állok be a valaki ellen irányuló gyűlölködési hadjáratba, vagy ha segítek azon, aki ártott nekem, stb.

Egyre azonban feltétlenül gondolnunk kell ilyenkor. Soha ne azért tűnjünk ki egy közösségben, mert különbek akarunk lenni a másiknál, hanem azért, mert szeretjük az Úr Jézust, és Neki szeretnénk örömet szerezni. Őérte vállaljuk a kitaszítást, a megvetést, mert különben önteltekké válunk és ugyan olyan bűnösökké leszünk, mint azok, akiknél különbek szerettünk volna lenni. És

192

csak ekkor remélhetjük, hogy az irántunk érzett gyűlölet megszelídülhet, és kedvet kaphat ellenfelünk az általunk képviselt életforma követésére. Ha ebben kitartunk, akkor – néhány ember megvetése ellenére is – Isten áldásával gyarapíthatjuk a jó erőket környezetünkben.

Aki megtagad engem…

Máté evangéliuma 10:33 „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, azt én is megvallom az én Atyám

előtt… Aki pedig megtagad engem, én is megtagadom az én Atyám előtt…”

Az előző igefejtegetés hasonló ehhez, hiszen minden keresztényi cselekedet,

hitvallás a világ előtt. Azonban egy nagyon lényeges gondolatot fel kell vetnem ennek a megvilágítására. Sokáig úgy gondolkoztam római katolikus ember létemre, hogy ha templom előtt megyek el, nem kell keresztet vetnem, mint azt gyermekkoromban megtanították és gyakoroltam is, hiszen ez magánügy és az Isten a szívemből fakadó köszöntést is megérti, miért tegyem ezt láthatóvá az emberek előtt. És egyszer villámütésként nyilallt a szívembe: aki megvall engem az emberek előtt… Ma sajnálom már, hogy évtizedekig hazardíroztam azzal, hogy esetleg az Úr Jézus sem fog megvallani engem az Atya előtt?! Hát, amikor ez a teljes tudatomig eljutott, azonnal befejeztem a lapítást, a magamba zárt köszöntést Isten felé. Egyből megértettem, hogy ez az apró cselekedet is nagyon fontos szerepet játszik életemben, ez is hit-megvallás, ez is nyílt színvallás és ezt igaz őszinte, tiszta szívvel kell gyakorolnom az emberek előtt. Azóta boldogan és hálás köszönettel vetek keresztet a templom előtt, mellyel Istenhez tartozásomat nyilvánítom ki az emberek előtt.

Az én igám…

Máté evangéliuma 11:30 „Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű…”

Ha a Biblia tanulmányozása nyomán megértjük az Úr Jézus tanítását és azt el

is fogadjuk életünkre nézve, akkor azok teljesítése életelemünkké válik és földöntúli boldogságot jelent számunkra, hiszen az Ő szeretetének közösségébe épülünk bele. Így válhat minden nehéznek tűnő feladat könnyűvé, mert nem egyedül hadakozunk, hanem az Ő védelmében és segítségével hordozhatjuk terheinket. Csak az Ő szeretetében válhat számunkra minden értelmessé, feldolgozhatóvá és elviselhetővé, mert Istentől kapott életpályánkat jó szívvel elfogadva, biztos irányítással érhetünk célba. Istenünk szeretete és a mi iránta érzett szeretetünk minden nehézségen átsegít, így minden fájdalom elmúlik és minden keserűség megédesedik.

193

Nagyon lényeges azonban önmagunkban tisztáznunk, hogy soha nem a rossz cselekedeteinkért kapott szenvedésünk lesz könnyebb, hanem kizárólag az Úr Jézusért, az Ő tanításának teljesítéséért való sok-sok megpróbáltatás elviselése válik gyönyörűségessé és könnyűvé, hiszen Ő érte vállaljuk, ezért az Ő erejével, szeretetével leszünk felvértezve.

A kereszt vitele

Máté evangéliuma 10:38 „Aki nem veszi fel az ő keresztjét, és úgy követ engem, nem méltó

hozzám…”

Sorsunk rendre rakja vállunkra a terheket, a megpróbáltatásokat. Ezeket lehet kijátszani és a könnyebbik végét elfogadni, vagy kiügyeskedni, talán még mások rovására is, de lehet becsülettel felvenni, és égi erőket kérve teljesíteni a ránk rótt feladatokat. Előfordulhat olyan eset is, amikor az ilyen ügyeskedő ember magáról lerázott terheit elfeledve, szenteskedő, alázatoskodó külsővel el nem hagyná a vasárnapi istentiszteletet, látványosan imádkozik, vagy rendre utasít másokat Istenre hivatkozva. Hát ezeket rója meg az Úr Jézus, és ezek nem kívánatosak az Ő követésére. Mindezt a képmutatás kategóriájába sorolhatjuk. Farizeusi viselkedés, mely rossz példájával elsősorban saját magának árt. Hiteltelenné, méltatlanná válik.

A szívnek teljessége

Máté evangéliuma 12:34 „Mert a szívnek teljességéből szól a száj…”

Erről saját magunk is meggyőződhetünk. Ha szívünk, lelkünk keserű

gondolatokkal érzésekkel van telítve, bizony a szánkból sem törhetnek elő másokat vigasztaló, békességre intő, szeretettel vigasztaló szavak. Képtelenek lennénk másokat erősíteni, hiszen magunk is „padlón” vagyunk. A feladat minden esetben a szív megtisztítása, felerősítése, isteni kegyelembe való törekvése. Ha ezt el tudjuk érni, azonnal felszabadulunk a gonosz nyomások alól, és újra megszépül szavaink nyomán is a világ körülöttünk. Ezért életünk legfontosabb vágya és feladata legyen, hogy a szívünk tiszta legyen és csak a szeretet verjen tanyát benne. Aki szeret, az nagy bűnt nem követhet el, hiszen a legnagyobb erő oltalmazza a gonosztól. Így fedhetik szavaink a szívünk jó vagy hamis tartalmát.

194

Akinek van…

Máté evangéliuma 13:12 „Mert akinek van, annak adatik és bővölködik, de akinek nincs, az is

elvétetik tőle, amije van…” Ez az ige úgy szellemi, mint anyagi vonatkozású dolgokra vonatkozik. Ha

felismerek egy igazságot, mely elősegíti az élet kiteljesedését és azt el is mondom másoknak, s visszhangra talál bennük, azonnal megtapasztalom, hogy az egy gondolat igazsága, szinte megsokszorozódik a beszélgetések nyomán, hiszen szeretetet, erőt és megvilágosodást eredményez kis közösségünk szívében. Általam ők, általuk én gazdagodom sok-sok bölcsességben, tudományban, együttérzésben. Nincs nagyobb boldogság, mint felismerni és továbbadni a jót, a szépet, így az isteni kegyelem bőségében lubickolni. Viszont ha tudományomat, átélt boldogságomat csak magamnak tartogatom, nem beszélek róla, nem erősítek vele másokat is, hamarosan magamra maradva még kétségek is gyötörhetnek a megtörténtük felől. Elsorvadnak a jó erők bennem, lassan rádöbbenek, hogy a meglévő kezdeti reményeket és alkotó tehetségemet is elvették tőlem.

Ugyan ez a helyzet a tárgyak, a vagyon területén is. Ha ráérző, segítőkész lelkülettel azonosulni tudok a nélkülözővel és segítek rajta, biztos, hogy nem sok idő telik el és százszorosan kapok olyan javakat, melyekre éppen akkor nagy szükségem lett. Viszont, ha csak magamra gondolok, kapzsiságom és szőrösszívűségem miatt semmiképpen sem gyarapodik gazdagságom, hanem megfeneklik az elvárt és jó lehetőségek folyamata. S ha erőszak nyomán ki is harcolom anyagi dolgaim növekedését, semmi örömem sem lesz benne, mert örök rettegésben kell élnem az elvesztésük miatt.

Egész életünkben arra ügyeljünk, hogy jól sáfárkodjunk úgy a szellemi, mint az anyagi javainkkal, mert akár hiszünk benne, akár nem, működik életünk felett a vigyázó szem, aki számon tartja minden tettünket.

Az élet megtartása

Máté evangéliuma 16:25 „Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét

énérettem, megtalálja azt…”

Az ige önmagunk odaáldozására való csodálatos felhívás, melyet hétköznapi életünkben is gyakorolhatunk. Ez legjobban az anyai szeretetnél realizálódik,, hiszen gyermekéért százszor megtagadja magát az anya, hogy neki több jusson, hogy jobban boldoguljon, hogy élete biztosabb mederben folytatódjék. Már ezek az önfeláldozások is szép cselekedetek, Isten előtt kedvesek. Azonban nem csak erről szól az ige. Ha Őérette veszítjük el életünket, tehát ha nem érdekből, vagy gyermekeink felé való kötelességből, hanem valóban szent cél – önmagunkról megfeledkezve, csak a másik megsegítése – vezeti tettünket.

195

Például: le tudok-e mondani a legjobb falatról, vagy magam elé engedem-e a másikat a boldogulás lehetőségénél, esetleg még az életemet is kockáztatom a másikért?

Egy szép történetet olvastam nemrégiben Sundar Singh (1889-1923) indiai hittérítő életrajzából. Ahogy járta India vidékeit lelkeket menteni, egy alkalommal két vándorral összetalálkozván, együtt mentek a nagy hófödte, kietlen hegyek között. Hatalmas szélvihar is nehezítette továbbjutásukat, és sehol egy pihenő, egy védelmet nyújtó építmény. Nehezen vonszolták magukat előre, aztán az egyik összeesett és képtelen volt tovább menni. Ekkor Sundar Singh vállára vette az ájult útitársát és most már nagy terhével még lassabban ugyan, de mégis csak haladtak a kijelölt cél felé. A harmadik ember nem társult e nemes cselekedethez mondván, hogy egyedül is nehezen boldogul, ereje fogytán van, nem segíthet. Így elváltak egymástól. Több órás fáradságos utat maguk mögött hagyva Sundar megpihent az alélt emberrel, s ekkor egy hóbucka alatt harmadik társukat – aki elhagyta őket, hogy biztosan célba érjen – megfagyva, holtan találta. Nem volt már messze a cél, mégsem ért el odáig, mert kihűlt, fáradt teste felmondta a szolgálatot. Sundar Singh viszont a nagy teher alatt áttüzesedett izmaival új erőre kapott és egymást melegítve – ha lassabban is haladtak – de életben maradtak. Így kapta vissza életét, melyet sorstársáért odaáldozott.

Az ilyen önfeláldozásokat jutalmazza Istenünk bőséges ajándékkal, és életünk gazdagabban, boldogabban folytatódhat, mert tettünk Őérte valamit. Ez az a szeretet, melyet a legnagyobb fokra emel az Úr Jézus mondván: „nincs annál nagyobb szeretet, mint ha valaki életét adja másokért”. (János evangéliuma 15:13) Az ilyen áldozatvállalások már itt a földön is bőséges jutalmat hordoznak, azonban halálunk után biztos belépést nyerhetünk az örökélet isteni dicsőségébe. Ez lesz önfeláldozó életünk legnagyobb jutalma.

A szentlélek ellen

Máté evangéliuma 12:32 „De aki a Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon nem

bocsáttatik meg…”

Az Úr Jézus szerint a legnagyobb, a megbocsáthatatlan bűn a Szentlélek ellen elkövetett bűn. Sokan még azzal sincsenek tisztában, hogy ki is a Szentlélek. Megtanultuk hittanórán, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy igaz Isten három személyben. Ez egy olyan hatalmas és felmérhetetlen kijelentés, melyet futó, felületes megállapításokkal nem lehet megérteni. Egyik nagy tudású hittudós így fogalmazta meg: a Szentlélek ellen csak az vétkezhet, akinek már volt tapasztalata az Ő működéséről, aki már átélt szellemi irányítást, érthetetlen dolgok megvilágosodását, akinek személyes kapcsolata volt már Vele. Ám ennek ellenére megtagadja létezését, mert számára kényelmetlen az engedelmesség elfogadása. Ekkor könnyen halálos bűnbe eshet. Ha tudatosan

196

félremagyarázza a kétfelé sántikáló ember az isteni kinyilatkoztatásokat, akkor vétkezik ellene.

Az Úr Jézus tanításait a farizeusok hányszor sátáni beszédnek nyilvánították, mert bűnös beidegződött, álszenteskedő életüket bírálta. Istenes életet éltek Isten nélkül. S ezért már büntetés volt számukra az igazság fel nem ismerése. Nem ők figyeltek Istenre, hanem ők akarták irányítani bűnös életvitelük igazolására az Isten szavait. Nekik lett volna alkalmuk megismerni a valóságos Istent, hiszen mást sem tettek, mint a Tórát, a szent könyveket tanulmányozták, de csak a szavakat értették az írásokból, a szelleme távol maradt tőlük.

Már pedig szellem nélkül még egy asztalt sem lehet elkészíteni. Meg kell álmodni először, megtervezni és azután megalkotni. Hatványozottabban vonatkozik ez a szellemi kiteljesedés vonalára. Nyitott szívre, valóban jóra való törekvésre mindenkinek megnyilatkozik a Legszentebb Szellem. S ha kapcsolatba kerülhetünk Vele, akkor már sínre került az életünk, akkor már csak egy dolgunk van, hogy állandóan Reá figyeljünk. Tiszta szív, jóakarat és nagy-nagy szeretet Isten iránt. Ezek a feltételei a Szentlélekkel való közösség ápolásának. Aki így tud élni, az soha nem fog ellene vétkezni, mert különös isteni kegyelem védelme alatt van. Ám aki ennek ellenére – mivel szabad akarattal rendelkezik minden ember – mégis kétségbe von isteni igazságokat, nyilvánvaló megdönthetetlen tényeket, az sajnos valóban vétkezik ellene. Ezekről mondja az Úr Jézus, hogy megbocsáthatatlan bűnt követnek el. Mert ezek az Istenről „mindent tudó” emberek meggátolják a Szentlélek kiáradását, továbbterjedését, akinek egyetlen célja, az emberiséget megóvni a kárhozattól, és a megváltás hatalmas munkáját befejezni. Ezért nagyon fontos a Szentlélek felvilágosító áramlása embertől-emberig. Aki ezt megakadályozza, az a Sátán zsoldjába szegődve Teremtője ellen lázad, s így esik halálos bűnbe.

Az alázat jutalma

Máté 15:26-28 „…Nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebeknek vetni… Úgy van Uram, de

hiszen az ebek is esznek a fiak asztaláról lehullott morzsákból…”

Ebben az Igében egy asszony olyan alázatról és szeretetről tesz bizonyságot, amelyre talán egy férfi sem lenne képes. A kananeusi asszony megtudván, hogy Jézus azon a vidéken jár, odasettenkedik Jézus közelébe, és leborulva könyörög leánya gyógyulásáért. Nagyon elutasítóan hat Jézus szava, amikor a fenti módon válaszol. Ebhez hasonlítja a hozzá forduló, könyörgő asszonyt. S mi történik? Az asszonyról lepereg a sértés, s teljesen megszűnik saját énje, csak a gyermekéért aggódó édesanya szíve marad ott Jézus lábainál. A szavak, melyek nyomán megsértődhetett volna, teljesen hidegen hagyják. Egy cél lebeg lelki szeme előtt. Ezt az alkalmat nem szalaszthatja el, talán soha többé nem kerül ilyen közelségbe a Gyógyító Mesterrel. Ebben a pillanatban semmi sem fontos, csak az, hogy gyermeke számára gyógyulást könyörögjön.

197

S a csoda megtörténik. Jézus látva az asszony rendíthetetlen hitét, önmaga teljes elfelejtését, megkönyörül rajta. Egész világ elé állítva őt példaképül így szól: „Ó asszony, nagy a te hited, legyen akaratod szerint!”

Megint utalnom kell a jézusi lelkületre. Biztos vagyok abban, hogy az egész jelenet azért éleződött ki ennyire, azért játszódhatott le ilyen formában, mert így kerekedett ki a világra szóló igazság, amelyben az EGÓNKAT akarja háttérbe szorítani Isten a cél, a helyes cél elérése érdekében. Erre akart tanítani bennünket, hogy ha van fontos ügyünk Isten felé, akkor teljesen szűnjön meg a személyünk, a félelmünk, a hiúságunk. Ennek az asszonynak a viselkedése példa legyen mindannyiunk számára, hogy képesek legyünk önmagunkat feláldozni, ha szükséges. Ha igazán szeretnénk a helyes célért küzdeni, akkor önmagunk fontossága szűnjön meg, és teljes odaadással könyörögjünk szívünk vágyának beteljesüléséért.

Egy kis önvizsgálat nyomán rá fogunk jönni arra, hogy számtalan helyzetben „felkaptuk a vizet” és dolgavégezetlenül kullogtunk el a harctérről, pedig megnyerhettük volna a csatát, ha elfelejtünk megsértődni! Hányszor rontottunk el reményteljes kapcsolatokat, mert megbántottnak éreztük magunkat. Hányszor nem kértünk bocsánatot, mert nem tudtuk elfelejteni az önérzetünkön ejtett csorbákat.

Tanuljunk a kananeusi asszonytól olyan alázatot, mely minden helyzetünkben, jó ügyben való forgolódásunkat segíti elő!

A tűz

Lukács evangéliuma 12:49 „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön; mennyire szeretném,

ha már föllobbanna!” Ebben az igében Jézus egyértelműen kimondja, hogy elvárásainak az ember

felé olyan hévvel és aktív cselekedettel kell realizálódnia, melyben még el is hamvadhat a megcsontosodott, rossz életvitel. A tűz nagyon sokoldalú erőt képvisel. Világít, melegít, tisztít, lángba borít, a családokban lobogó tűz szeretetben kovácsolja össze tagjait.

Ám a tűz pusztíthat, megsemmisíthet, elhamvaszthat, lelki békességet rendíthet meg, ha az álbékesség, ha az nem a szeretet erejéből táplálkozik. A tűz, melyet az Úr Jézus hozott közénk minősítettebb hatóerővel bír. Ahol befogadják a szívükbe, ott elvégzi égető, hamvasztó, vagy összeolvasztó munkáját. Attól függ, hogy milyen életvitelben lepett meg bennünket. Akit elér Isten szent tüze, annak biztos, hogy minőségi változást hoz életébe. Annak olyan hévvel, tűzzel, szent meggyőződéssel kell szólnia, cselekednie, melynek nyomán minden langyos, beletörődött élet kifordul nyugalmából. Együtt fog lángolni a megismert igazságért, jócselekedetért, másik ember megsegítéséért. Aki szeretettel fogadja be szívébe az áldott szent tüzet, annak élete hamarosan, de sokszor egy csapásra új értelmet kap, az égi erők nyomán képes lesz minden

198

hibás lépést, amit addig elkövetett új lendülettel jóvátenni. S a továbbiakban csak ilyen megvilágosodott értelemmel és szent akarattal fogja élni életét.

Aki elfogadta a Szentlélek tüzének átformáló sugárzását, az részese lesz annak a jobbító, előbbre vivő kegyelemnek, melyben békességre lel és kapcsolatot teremt Üdvözítőjével.

Ezt szeretné elérni az Úr Jézus a fenti ige üzenetével. Ne tiltakozzunk és el ne zárjuk előle magunkat! Istenünk mindig tudja, hogy éppen most mire van a legnagyobb szükségünk. Ő mindig próbálkozik átnyújtani nekünk a legfőbb jót, mely életünket a helyes útra irányítja, azonban szabad akaratunkból ellene állhatunk. Elutasíthatjuk, de akkor szembe kell néznünk majd azzal az igazsággal, amikor esetleg már csak hamvasztani jön el életünkre a tűz, amely megváltást hozhatott volna nekünk, de végül pusztító erőként fogja elégetni jobb sorsra érdemes életünket.

A tíz bélpoklos

Lukács evangéliuma 17:17 „Felelvén Jézus: Avagy nem tízen tisztultak-é meg? A kilenc pedig hol van?”

Ha végig olvassuk ezt az igehelyet a Bibliában, láthatjuk, hogy Jézus egy

alkalommal tíz bélpoklossal találkozott az úton. Ezek az emberek kivetettek volna a nép közül, betegségük folytán örök kirekesztésre voltak ítélve, hiszen orvos nem tudta gyógyítani a leprát. Reménytelenül vándoroltak a kietlen pusztaságban, barlangokban laktak, nem érintkezhettek senkivel. Erre törvény volt.

Milyen lelkesedés törhetett fel szívünkben annak hallatára, hogy egy gyógyító mester jár a vidéken, és rendre gyógyítja a leprásokat, ördöngösöket. Ennél nagyobb örömet nem élhettek át lelkükben, hiszen ha találkoznak vele, ők is megszabadulhatnak nyomorúságuktól. Ebben reménykedtek, s naponta várták a nagy találkozást, mikor kerülhetnek elébe. Egyetlen vágy hajtotta őket, hogy újra egészséges külsővel élhessenek az emberek között.

És megtörtént a csoda! Találkozhattak Jézussal. Egy szívvel és egy akarattal könyörögtek gyógyulásért. Jézus megszánta mind a tizet, és elküldte őket a paphoz, ugyanis a papok ítélhették meg, hogy beteg-e, vagy már gyógyult az ember. Út közben megtisztultak borzalmas betegségükből.

A test gyógyulása nyomán természetes lett volna a hála, a köszönet, de a lelki megtisztulás is, azonban a tíz közül csak egynek jutott eszébe, hogy visszamenjen és dicsőítse Istent. S rajta az igazi csoda, a teljes gyógyulás most következett be. Jézus látván őszinte hálás megnyilatkozását, meggyógyította beteg teste után beteg lelkét is. Ekkor vált egészségessé. A gyógyulásba vetett reményei most váltak igazán teljessé. Meggyógyult testében, lelkében.

Jézus szomorúan vette tudomásul, hogy a többi kilenc megelégedett a külső regenerálódással, azonban lelkét, mely továbbra is fogyatékos volt, nem akarta, nem kívánta meggyógyíttatni. Beérték a testi gyógyulás eredményével. Pedig

199

nagy betegségükben még reményteljesek voltak a teljes gyógyulásra, azonban hálátlanságuk és a bűnös élet szeretete végleg kizárta őket a lelkük újjászületéséből. Nagyon közel voltak a teljes megtisztuláshoz, de nagyon távol estek a gyógyulástól.

A fenti történet nyomán tanuljuk meg mindannyian, hogy ne elégedjünk meg félmegoldásokkal. Különösen, ha megtapasztaljuk Istenünk végtelen segítségét és szeretetét életünk során, akkor soha ne fordítsunk hátat hála és köszönet nélkül, hanem örökre fogjuk az Ő kezét, és kívánjuk, akarjuk életünk, benne kiteljesedett valóságos egészségét!

Sok példa van erre napjainkban is, amikor nagy betegségből való kigyógyulás után minden fogadalmát, háláját elfelejti az ember. Meggyógyult testtel, de roskadozó lélekkel folytatja életét. Míg betegségben reményteljes volt gyógyulása, meggyógyulva reménytelenné válik újjászületése.

A tékozló fiú

Lukács evangéliuma 15:21 „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened…”

A tékozló fiú története szinte minden ember szívét-lelkét megragadja és

elérzékenyíti. Ilyen nagy szeretet hallatán, mellyel az apa visszafogadja elcsatangolt fiát, nem lehet megindultság nélkül maradni. A fiú visszatér, bocsánatért esedezik és az apa szívére öleli őt. Gyönyörű történet az apa részéről.

Vizsgáljuk meg azonban a fiú lelkületét alaposabban. Tudjuk, hogy esztelen viselkedése folytán a lehető legmélyebbre került emberi sorsában. Ennél lejjebb már nem csúszhatott. A disznók eleségéből sem lakhatott jól, mert elkergették onnan. Itt kell jobban szemügyre vennünk cselekedetét. Valóban az apja iránti szeretet, a tőle való távollét indította megjuhászkodásra, megalázkodásra? Valóságos bűnbánat volt a szívében apja iránt? Az jutott eszébe, hogy szegény szülője milyen fájdalmakon mehet keresztül a hűtlen gyermek elvesztése miatt, s ezt igyekezne jóvátenni? Ha csupán ezek motiválták volna gondolatait és tettét, nagyon becsülhetnénk viselkedését. Azonban – mint azt a gyakorlatban gyakran tapasztaljuk –, a mostoha sors elviselhetetlensége indította visszatérésre. Nem volt ő olyan lelkiző gyermek, akinek szíve megesett az öreg szüle fájdalmán. Sokkal inkább a saját kudarca, a saját nyomorúsága, önsajnálata döbbenthette arra a valóságra, hogy ebből csak úgy tud kiszabadulni, ha az egyetlen biztos helyet, az apja védelmét kikuncsorogja. Ez adhatott neki erőt, hogy gonosz szívéből előizzadja a megbánás, a bocsánatkérés szavait.

Lehet, hogy az apa is számolt ezzel a képmutatással, lehet, hogy tudta, mire képes hálátlan és önfejű gyermeke, mégis elfogadta a megtérésre utaló viselkedést. Mégis elhitte, hogy a visszatérés valóságos jó érzésből fakadt. Mégis keblére ölelte erre nagyon érdemtelen gyermekét.

200

Biztos vagyok benne, hogy ekkora szeretet, mely fogadtatása nyomán megérintette a szívét, most már valóságos bűnbánatra késztette a lázadó, de alaposan meggyötört gyermeket. Ez volt a legjobb lecke számára. Ekkora szeretetre nem volt felkészülve. Ekkora irgalomra csak Isten képes velünk szemben is. Ez a szeretet foghatja meg véglegesen szívünket és kényszeríthet örök ragaszkodásra bennünket is.

Higgyünk abban, hogy minket is így ölel szívére jóságos Istenünk minden botladozásunk és gyarlóságunk ellenére, ha a leghalványabb jelét mutatjuk a megbánásnak. Visszafogadó szeretete folytán kiolvasztja szívünkből az utolsó ellenállást is, mely Tőle elválasztana.

A gyűlöletről

Lukács 14:26 „Ha valaki énhozzám jön, és meg nem gyűlöli apját, anyját, feleségét,

gyermekeit, testvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem méltó hozzám, nem lehet az én tanítványom!”

Ahogyan a Bibliában a félreérthető igéket olvasom, egyre jobban

megerősödik bennem az a tudat, hogy az Írásnak kizárólag a szellemét szabad keresni és értelmezni. Itt van, pl. a fenti ige. Az a Jézus, aki minden tanításában a szeretetről szól, tetteivel a fájdalmat, a szenvedést enyhíti, mi módon adna olyan rideg, kegyetlen utasítást, az Őt követőknek, hogy gyűlöljék meg az egész rokonságot, vérszerinti családtagokat.

Soha nem vettem komolyan ezt a felszólítást, mert nem tudtam összeegyeztetni Jézus szellemével. S hamarosan kinyílt értelmem előtt a való igazság, mely szerint nem gyűlöletről beszél Jézus, hanem kevésbé szeretetről. Ha Őt, Jézust kevésbé szeretjük földi szeretteinknél, akkor nem vagyunk alkalmasak a követésére. Ha életünket szeretnénk az Ő szolgálatában leélni, akkor minden gondolatunknál, tettünknél fel kell tennünk a kérdést: Jézus helyeseli-e azt, amit most szándékozom dönteni, mondani, tenni? S ugyanígy, ha családom valamelyik tagja hibás, rossz lépésre készül, képes vagyok-e ellenvéleményt nyilvánítani, figyelmeztetni a Krisztus szerinti helyes lépésre. Vagy elnézően szemet hunyok felette, mert olyan nagyon „szeretem őt”, hogy nem akarok a lelkébe gázolni az igazság, a helyes út érdekében. Feltehetjük a kérdést, ez a szeretet? Ez a helyes döntés, ha hagyom vétkezni, bűnbe keveredni szeretteimet? A békesség kedvéért inkább menjen a pokolba…! Hát ettől akar bennünket megóvni Jézus. Itt kell nyíltan színt vallanunk, hogy Jézust szeretem-e jobban, vagy a rokonomat? Mert, ha a rokonszeretet előbbre való, az biztos, hogy kárt szenved a kapcsolatom Jézus követésében. Míg ha Jézust szeretem jobban, akkor a rokonomat is ki tudom menteni szeretetteljes figyelmeztetésemmel, jóra való segítésemmel. Ez nem gyűlöletre, hanem a helyes szeretetre való felhívás.

201

Egyébként Máté 10:37-39-ben így is fordítja a szöveget ugyanaz a bibliafordító, tehát helyesebben. Aki nem gyűlöli… helyett, aki jobban szereti… Fájdalmas dolog az, hogy a gyengébb fordítások is belekerültek a bibliába, ezért ha berzenkedik bennünk a lélek valamelyik igerésznél, a versek végén lévő utalásokban utánanézhetünk több fordítás leírásának. Ha nagyon szeretnénk a helyes igazságot megtalálni, akkor Isten Szent Lelke nem hagy bennünket sötétségben, csak soha ne essünk abba a hibába, hogy a rossz fordítás nyomán Isten szavainak rossz irányba való értelmezését fogadjuk el valóságnak.

Megváltás

Vallásos neveltetésünk legfontosabb tétele volt, hogy az Úr Jézus,

kereszthalálával megváltotta az emberiséget a pokoltól. Sokszor felületesen, de még mélyebben érezve is megnyugvással vettük tudomásul ezt a hatalmas jót, melyet értünk tett Megváltónk. Ám, hogy ebben a megváltottságban nekünk is fontos szerepet kell vállalnunk, erre már kevesebb gondot fordítunk. Pedig, ha jól éljük a kereszténységünket, akkor nekünk is el kell vállalnunk a ránk eső részt, hogy ránk is érvényes legyen a nagy megváltói kegyelem.

Mit tehetünk tehát ennek érdekében? Először is nagyon komolyan kell vennünk ezt az ajándékot, melynek mélyebb jelentőségét talán soha nem kutattuk. Ott kell kezdenünk a reánk vonatkozó feladatot, hogy felmérjük, milyen nagy ajándékot kaptunk Urunktól, ámde mi mit adtunk érte? És itt lesz személyessé az ügy. Hogyan fogadhatok el a mindennapi életben is bármit, úgy, hogy semmivel sem hálálom meg, nem viszonzom. Ez alapkövetelmény az élet minden vonalán. Már most, ha ezt betartom, akkor hamarosan fel kell ismernem, hogy a megváltást nekem ajándékozó Isten személyes kapcsolatot akar teremteni velem, melyben átérzem ennek jelentőségét. Ha Ő a legtöbbet adta értem, szent fiának keresztáldozatával, akkor nem lehetek közömbös élvezője, haszonhúzója ennek a nagy szeretetnek. Viszont-szeretetre kötelez ez az isteni jóság, tehát meg kell szolgálnom azzal, ami a legkedvesebb Neki,… az életemmel.

Itt válik nagyon jelentőssé az én szerepem. Itt derül ki, hogy mennyire értékelem a nagy ajándékot, vagy csak beszélek róla, de nem tartok rá igényt, magyarán mondva, visszautasítom. Megtehetem, de a vesztes csak én lehetek. Szabad akaratomból visszaküldhetem a legfőbb jót, – melyet fel sem bontottam – a feladónak. Ám, ha elfogadom, akkor életem a továbbiakban csak úgy folytatódhat, hogy Istenre figyelek, és egyedül Hozzá ragaszkodom. Lépésről-lépésre bele kell illeszkednem az Ő akaratába, tanulnom kell Tőle szeretni embertársaimat, és meg kell bocsátanom ellenségeimnek. Ha a megváltást ilyen lelkülettel fogadom el, akkor nem lesz nehéz helytállnom, mert az Ő kegyelme halálomig elkísér. Mindenre lesz erőm és tehetségem, hogy részese legyek a megváltásnak. Hogy bennem is a jó győzzön a gonosz felett, hogy minden akaratommal az élet jobbulását, előbbre haladását segítsem. Így válhatok

202

részesévé a megváltásnak, az én jó és cselekvő tetteimmel. Mert a megváltás akkor lesz valósággá, ha a jó végleg megsemmisülésre kényszeríti a gonosz erőket.

Ok és okozat

Nincs okozat ok nélkül. Ezt mindenki tudja, mondja is, ám amikor

cselekszünk valamit, jót, rosszat, gondolunk-e arra, hogy mi lehet ennek a következménye. Bizony sokszor csak gépiesen tesszük dolgainkat, és nem is számolunk azzal, hogy ártottunk-e valakinek, vagy esetleg magunknak.

Meggondolatlan tetteinkkel szinte jóvátehetetlen károkat okozhatunk. Csak amikor már nyilvánvaló a rossz eredmény, akkor állunk meg és bánjuk, hogy kár volt, nem kellett volna.

Az ember nem arra kapta tehetségét, értelmét, hogy sorozatosan hibázzon, fájdalmas helyzeteket teremtsen. Mert a meggondolatlan „ok” nyomán általában rosszul végződő „okozat” születik. Hogy ezeket elkerüljük, mindig jó szándékkal, körültekintően lépjünk. Előre meggondolt ténykedésünk, jó célért, soha nem hozhat rossz eredményt.

Sok híres író megírta már a rossz lépések után törvényszerűen bekövetkező büntetéseket. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye örökérvényű tanulságot állít szemünk elé. Mindenkinek el kellene olvasnia legalább egyszer életében. Ok és okozat. Egy rossz tett és egy életre szóló büntetés. Még ha a világi bíróság nem is ítél bűnöm, elkövetett gonoszságom felett, a lelkem akkor is elítél, mert nyugtalan, álmatlan éjszakáim rendszeressé válnak és ezektől szabadulni szinte lehetetlen. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, csak a töredelmes jóvátétel könnyíthet rajtunk. Ne halogassuk, ne térjünk napirendre bűneink felett, mert évek múlva is megkínozhatnak, előjöhetnek emlékeinkben. Kinek nem fordult még elő életében, hogy azzal szemben, akit egyébként nagyon szeretett, nagyot vétett. Aztán évek múlva egyszer csak valami hasonló szituációban átéljük a nagy bántalmat, de most már úgy, hogy minket talál a nyíl hegye. Sorsunk velünk is átérezteti azt a fájdalmat, amit mi okoztunk valakinek, de soha nem tettük jóvá. Ha ilyen esetben bűnbánattal elfogadjuk a ránk mért fájdalmat, akkor megszabadulhatunk régi, helytelen tettünk nyomasztó emlékétől. Azonban, ha méltatlankodunk és „ártatlanként” kapott szenvedéseinket hangoztatjuk, hamarosan nagyobb büntetést is várhatunk, mert a bűn nem maradhat büntetés nélkül.

Ilyet követhetünk el pl., ha kigúnyolunk, megszégyenítünk embereket, akik nem tehetnek sorsuk fogyatékosságáról. Nem kell sok idő, amikor magunk is hasonló kigúnyolható, lekicsinyelhető helyzetbe kerülünk és ez mindaddig rajtunk is marad, amíg töredelmesen meg nem bánjuk – a talán évtizedekkel korábban – elkövetett bűnünket. Itt válik érvényessé a krisztusi tanítás, melyben, ha tiszta, igaz szívvel tudok bocsánatot kérni attól, aki ellen vétettem, biztos elnyerem az irgalmas megbocsátást tőle, még akkor is, ha már meghalt.

203

Az ünneplésekről

Aki csak önmagának él, és naponta számolgatja vagyonát, az soha ne

ünnepeljen. Az ünneplés kiadással jár. Azt a szeretetnek kell diktálnia, kicsinyeskedés nélkül, mert különben eltorzul az a szándék, mely örömteli eseményre volt hivatott.

Gondoljunk csak egy esküvőre. Akik egymást szeretik, mindenkit magukhoz szeretnének ölelni, mindenüket szétosztani, mert túlteng szívükben az a boldogság, mely egymás szeretetéből táplálkozik. Melyik örömszülő méricskéli ilyen alkalomkor, hogy mennyibe fog ez kerülni? Minél gazdagabb kiállítással akarja emlékezetessé tenni a nagy eseményt. Ilyenkor valóban folyhat a bor, terülhet bőven az asztal. Egy a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, hogy szép emlék maradjon minden résztvevő számára.

Ez a jó szándékú, felhőtlen ünneplés összecseng az Úr Jézus első csodájával is, amikor – édesanyja kérésére – a lakodalomban borrá változtatta a vizet. Nem viselték volna el, hogy a násznép zavarba jöjjön a bor elfogyása miatt. Jézus ezzel is megerősítette azon célját, hogy az emberiség boldogulását és örömét akarja előmozdítani, rávezetni, hogy ünnepelni jó és sok baráttal, családtaggal kell megosztani az ilyenkor összehívott szeretetteljes vendégséget.

De egyéb esemény is megérdemli az ünneplést. Ha gyermekünk születik, ha leérettségizik, vagy diplomát szerez, de egy névnap, egy-egy jeles évforduló, mind-mind ok arra, hogy barátok, családtagok felhőtlen boldogságban legyenek együtt és örökemlékű ünnepségben részesüljenek.

A magyar ember különösen megadja a módját ünnepeinek. Nincs olyan szegény sorsú család, aki nem tesz ki magáért ilyenkor. Jól mondta az az asszonyka egy alkalommal a rádióban: „Mit számít, hogy mibe került az esküvő, ha a menyasszony boldog.” Milyen szívet melengető gondolat. Igen, így kell hozzáállni a családi, nemzeti vagy akár egész világot átfogó esemény megünnepléséhez. Démokritosz görög filozófus mondta csodálatos bölcsességgel a következőket: „Az élet ünnepnapok nélkül olyan, mint a hosszú, poros országút vendégfogadók nélkül.” Ez helyes megállapítás!

Aki pedig az ünneplők boldogságán megbotránkozik és számolgatja, hogy ebből a pénzből mi mindenre futotta volna, az zsugori szívével vonuljon jó messzire, és ne legyen ünneprontó. Jótékonykodási kesergésével a hétköznapokon álljon elő, és tegyen a szegényekért, tehetségéhez mérten. Ne csak ilyenkor jusson eszébe, hogy vannak rászorultak, akik felé adakozni kellene. Saját fukarságát ne akarja az ünneplők boldogsága árán kiokoskodni.

204

Kegyelemmel teljes…

Nekem, római katolikus neveltetésem szerint, soha nem volt probléma a

Szűzanya örök szüzessége. Ezt soha, senki nem vonta kétségbe, és nem magyarázta félre tanítóim, hittestvéreim, tanulmányaim felől. Annál nagyobb fájdalommal kellett látnom, hogy a reformációban a világ legtermészetesebb dolgának könyvelik el, a Jézus és testvérei szöveg nyomán a legalább még 6-7 testvér létezését. Protestáns lélekkel és gondolkozással a legnagyobb tájékozatlanságot, vagy félremagyarázást követik el. Pedig az Írások bizonyítanak. Csak utána kellene nézni mi a pontos értelme annak az angyali kinyilatkoztatásnak, amely így szól: „Üdvözlégy Mária, kegyelembe fogadott…” Egyáltalán felfogták-e azt, hogy mi az a kegyelembe fogadás? A legteljesebb teljességet jelenti, melyet ember megkaphatott. A kegyelem azért teljes, mert nincs egy csöppnyi rés, egy szikrája sem a fogyatkozásnak. Ez a kegyelem a teljes életre való szüzességet, az emberi szexuális indulatok és érzések teljes kikapcsolását jelenti. Az, aki Szentlélek által kapta közvetlenül Istentől a megtermékenyítés csodáját (Lukács 1:26-38), annak az életében már soha nem ébredhet fel a nemzés, a párosodás kielégítése iránti érzelem. Akkor nem lett volna kegyelemmel teljes. És ez a Szűzanya egész földi életére szólt. De, ha csupán emberi gondolkozás nyomán is indulunk el, akkor miért fordulhatott elő a keresztre feszítés drámája után, hogy Jézus az anyját nem a többi „testvéreire” bízza, hanem vér szerint teljesen idegen emberre, Jánosra. „Ímé a te fiad, imé a te anyád.” (János 19:26-27).

Sok-sok bibliai ige félremagyarázása mellett ezt tartom a legfájdalmasabbnak, mert a legtisztább Szűznek, a legtisztább földi asszonynak kegyelemmel teljes életét rántja alacsony, emberi szintre, mely odáig fajul, hogy a Szent Szűz semmivel sem volt különb bármelyik korabeli asszonynál. Márpedig aki ezt kétségbe vonja, akinek csak az emberi szaporodásra és földi kapcsolatokra terjed az értelme, az semmit sem ért a krisztusi megváltásból, az isteni magasabbrendűségből. Annak minden emelkedettebb létezési forma érthetetlen. Az soha nem fog tudni különbséget tenni, égi megnyilatkozás és emberi beszéd között.

Ez az örökké tiszta és szent asszony, az egész emberiségért vállalta azt a hatalmas feladatot, melyben Isten fiát megszüli, és végig szenvedi a sok-sok emberfeletti fájdalmat, mely ezzel a kiválasztással járt. És a Szent Szűz élete végéig vállalta ezt, amikor így szólt az angyalhoz: „…legyen a te beszéded szerint!” (Lukács 1:38). Tehát az istenanyaságot saját elhatározásából fogadta el, de csak azután volt képes erre, amikor a kegyelem teljességét megkapta. Ez csoda! Ettől kezdve Ő lett az asszonyok között az egyetlen, a legáldottabb, a legtisztább, a kiválasztott, aki minden asszony fölé emeltetett az egész emberiség megváltásáért.

205

Ez a tény nem emberi logikára lett építve. Ezt hinni kell! Ezért nem értheti meg földhöz ragadt ember. De akkor ne is beszéljen róla! Mert az Írásba belemagyarázni, vagy elvenni belőle nem szabad!

Most pedig mindenkit arra kérek, aki még nem értette volna meg a Szent Szűz örök szeplőtlenségét, az sürgősen tudakolja, keresse az igazságot, s kérje a Szentlélek megvilágosító kegyelmét. Valamint olvassa el Gerhardt Kroll lipcsei Biblia- és Szentföld kutató, Jézus nyomában című klasszikus könyvét (563. oldal, Jézus testvérei címszó alatt).

„Az ókori forrásokból meggyőző bizonyítékokat kapott az egyházi hagyomány, mely szerint a „Jézus testvérei” kifejezés valójában Jézus unokatestvéreit jelenti. …Az „adelphosz” megjelölés, ahogy a görögben mondják a „testvért” már a profán görögben is szerepelt nem vértestvér, hanem rokon megjelölésre…”

Mert, ha nem nézett utána, csak gépiesen ismételgeti, sőt terjeszti a félreértett igéket, előfordulhat, hogy soha nem fog megnyílni értelmében a többi bibliai igazság sem!

Szűz Mária tisztelete

Nekünk magyaroknak különösen sokat jelent a boldogságos Szűz

személyisége. Bár tisztulna le minden keresztény magyar ember szívében és lelkében a félreértések halmaza, melyek a Szűzanya köré szövődtek a reformáció óta. Jó lenne, ha egyre tökéletesebben tudnánk együtt menni kéz a kézben katolikusok és protestánsok, a krisztusi úton.

Reményteljes az az igyekezet, melyben a magyarság eredetének kutatásában újra méltó helyre került az Ős-anya, a Babba Mária. Nagyon ígéretes lenne e tudományok nyomán, ha minden keresztény vallás követője egységes magyar szívvel folyamodna régi Anyánkhoz nemzetünk védelméért és megtartásáért.

A csángó magyaroknak a világ legtermészetesebb dolga az a végtelen hit, amikor a csíksomlyói búcsúban kitárt szívvel és lélekkel várják hajnalban a Napba öltözött Asszonyt, a Babba Máriát. Mindannyian tudják, hogy ez az Ősanya számunkra magyarok számára a Boldogságos Szűz Máriában öltött testet, s így emberközelbe jött hozzánk, mint nemzetünk megtartója. Ezt ismerte fel már Szent István királyunk, amikor halála előtt az Ősanyánk és Szűz Mária közötti folyamatot erősítette meg felajánlásával, a Szent Korona és országunk megmentése érdekében. Ő volt abban az időben a karizmatikus király, aki felismerte, hogy az ország megmaradásának egyetlen járható útja van, és ez a Szűzanya oltalma.

Ezért kell minden erőnkkel, akaratunkkal, hűségünkkel Őhozzá ragaszkodnunk. Nem Őt imádni, mint azt elferdítik sokan, hanem a közbenjárását kérni Szent Fián keresztül az Úristenhez, hogy ne hagyja elveszni, ne engedje megsemmisíteni soha e kis nemzetet, oly sok ellenségtől. Ezért nem szabad belső széthúzásokkal félremagyarázásokkal önmagunk ellen

206

fordulnunk, mert ha meghasonlunk hitünkben, hogyan könyöröghetünk megtartásért Égi Pártfogónkhoz egész magyar népünkért!

Egyetlen reményünk, megtartó erőnk Benne, a magyarok Nagyasszonyában lehet, s ha ezt teljes szívvel felismerjük és gyakoroljuk, a pokol kapui sem vehetnek erőt drága hazánkon, népünk fennmaradásában.

Isten adja, hogy így legyen! A fenti gondolatokat a Boldogságos Szűzhöz, egy régi gyermekkoromban

tanult könyörgéssel zárom. „Nagyasszonyunk, hazánk reménye! Bús nemzeted zokogva esd, Nyújtsd irgalom-jobbod feléje, Botlásiért óh meg ne vesd! Mi lesz belőlünk, hogyha elhagysz? Bús árvaságunk sírba hervaszt! Minden reményünk csak Te vagy. Szent Szűzanyánk, Szent Szűzanyánk, Óh, el ne hagyj!”

Bor és olaj

A János jelenések könyvében (6. rész 6. vers) egyéb intelmek mellett ezt

olvashatjuk: „…de a bort és olajat ne bántsd!” Ha a Szentírás minden intelmét megfogadnánk életünkre nézve, bizonnyal

mondhatom, hogy állva mehetnénk a Mennyországba, mert semmi kivetnivalót nem találna bennünk Istenünk. A fenti ige is nagyon figyelemreméltó. Olyan csendesen, kedvesen, csak úgy mellékesen mondja az Írás: a bort, és olajat ne bántsd! És mit tesz az ember? Meg sem áll mellette, el sem gondolkozik a felhíváson, meg sem érti, hogy neki szól, neki, az embernek! S ha el is jut az értelméig, ugyan miért is ne bántsa? Hiszen azért van a bor, hogy kedvre derítsen, az olaj pedig, hogy a civilizációt szolgálja. Akkor mégis, miért ez a figyelmeztetés?

Hát nagyon egyszerű. A bor fogyasztása kis mértékben valóban az egészséget, a derűt szolgálja. Mindez azonban akkor igaz, ha valóban kis mértékben fogyasztjuk. Ekkor még nem bántjuk, csak mértékkel élünk vele. Ám, ha a mértéktelen ivászat nyomán bekövetkezik az ember állattá süllyedése, akkor szörnyűködve láthatjuk, hogy a szelíd intelem be nem tartása teljesen elvette az ember értelmét, tudatát, önbecsülését, emberi mivoltát. Ekkor az ember megcsúfolja a teremtés csodálatos alkotását, a szellem magasrendűségét és sárba tiporja, megszentségteleníti az ember küldetését. A mértéktelen borfogyasztás, lassan fokról-fokra építi le az ember ítélőképességét, és emberi ronccsá zülleszti a teremtés koronájának szánt embert. Hogy ez ne következzék be, ezért ne bántsuk a bort!

207

Ugyanez a helyzet az olaj bántásánál. Az ember olyan jól kitalálta, hogy mi mindenre lehet felhasználni a kitermelt olajat. Országok, népek busásan meggazdagodnak a vele való üzletelés, a korlátlan kitermelése nyomán. Az egész világot elárasztják vele. Ezzel fűtenek, gépeket hajtanak, autóznak, szállnak. Mára nélkülözhetetlenné vált az olaj. Az az olaj, melyet nem szabadna bántani!

Nem vagyok geológus, ám azt tudom, hogy ha valahonnan elvesznek valamit, ott űr támad, s nyomában összeroppan a burkolat. A föld meddig bírja még ezt az esztelen olajkitermelést? Meddig lehet büntetlenül rabolni a föld alkotóelemét. Vagy mindegy, mi lesz utánunk? Ki törődik azzal, hogy az egyre nagyobb mértékben tönkre tett földet az utódaink kárára, ártalmára hagyjuk örökül.

Felelőtlen, önpusztító, emberiség ellen elkövetett bűn minden olyan tett, mely ellenkezik az Írásban lefektetett intelmekkel. S az ember szemrebbenés nélkül pusztít, károsít, fertőz mindent, ami a környezetében van. A mértéktelen bor és olaj fogyasztása nyomán előbb a szellemét, aztán a talpa alatti földet semmisíti meg, mert mohósága határtalan.

A gyermek első hat éve

Bármihez is kezdünk életünkben, legyen az építkezés, szellemi alkotás,

mezőgazdasági munka, mindig az alapozást kell nagy körültekintéssel, statikai méréssel, adatgyűjtéssel, szakszerű tervezéssel elkészíteni, mert ha az alap silány, akkor a reá épített további létesítmény összeomlik, kivitelezhetetlen, hiteltelen lesz.

Az embernél ez a fontos alapozás az élet első hat évéig tart. Ha ezt felületesen, hozzá nem értéssel, elnagyolva végezzük, elkorcsosodott, bizonytalan járású, életképtelen, mindentől félő, megijedő embert indítunk útjára, aki egész élete során cipelheti a rossz alapozás következményeit.

Valaki egyszer nagyon bölcsen az emberiség helyes útjára bocsátása érdekében így szólt: „Adjátok nekem a gyermeket, hogy nevelhessem az első hat évéig, azután azt csináltok vele, amit akartok!” Ez azt jelenti, hogy a hat év alatt annyi szeretetből fakadó irányítást, gondoskodást, szellemi feltöltést ültet belé, mellyel élete végéig meg tud maradni a becsületes, értelmes emberi úton.

Aki már nevelt gyermeket, s nagy odafigyeléssel gondozta, látnia kellett azt a csodálatos fogékonyságot, mellyel rendelkezik a kis emberpalánta. Szinte mint a magnószalag, úgy rögzíti szívében, értelmében a körülötte történő eseményeket, szavakat, mozdulatokat. Hát ezért nem mindegy, hogy ebben a legfogékonyabb korban milyen hatások érik őt. Ez a nevelő szülő, főként az édesanya feladata, kötelessége. Gondoskodni a legtisztább, a legszeretetteljesebb érzelmek átadásáról, hogy még véletlenül se kerüljön közelébe olyan silány építő anyag, mely később összedöntheti az egész életét. Aki kicsi korban jó alapokra építkezhetett, annak a legmostohább,

208

leggonoszabb, legszegényebb körülmények között is lesz emberi tartása, karaktere, melyben ellenálló képességeivel felszínen maradhat. Soha nem fogja megtagadni jellemében, gondolatában azt az értékes tartalmat, mely életének alapjainál beleépült.

Továbbá mindig okosan kell korához mérten a gyermeki kérdésekre választ adni. Játékosan, de komoly értelmes céllal kell kitölteni minden idejét. Ne maradjon vákuum kicsi lelkében, értelmében, mert könnyen betolakszik az ellenhatás, mely lerombolhatja addigi munkánkat. S amikor érettebbé válik gyermekünk, nagy figyelemmel mérjük fel képességeit, azonban soha ne akarjuk a saját meg nem valósult vágyainkat a gyermekből kihozni, vagy reá kényszeríteni, mert beleroppanhat a túlzott elvárásokba. Közösen találjuk meg gyermekünk helyét a világban úgy, hogy minden helyzetben eredményes és hasznos legyen. Ez fogja hálára indítani szülei és nevelői iránt.

A könnyek gyermeke

Isten legtökéletesebb teremtményének nevezhetjük az anyai szívet. Sok írót

és költőt megihletett ennek a szívnek százféle húron rezdülő érzékenysége, gondoskodása, féltő szeretete a szíve alatt kihordott és világra szült gyermeke iránt. E szív nem fukarkodik szeretetének kiárasztásával. Bármennyi gyermeke legyen is, egyformán tudja magához ölelni, útjukat egyengetni, testére, lelkére vigyázni. Minden fájdalmára, örömére, gondjára azonnal ráérez és simítani, előbbre vinni, boldogulni segíti. Fáradhatatlan, kifogyhatatlan energiára képes, mellyel a szeretet hullámain keresztül tölti fel csüggedő gyermekeit.

E csodálatos képességű anyai szív azonban csak akkor lesz hasznára gyermekeinek, ha az a szív isteni irányítás alatt áll. Ha felülről kapja a bölcsességet, az éleslátást, a ráérzést, hogy mikor milyen segítségre, eligazításra, vigasztalásra van szükség. Csak az isteni erőforrásokból táplálkozó anyai szív tud helyesen cselekedni. Mert ha elfogyna a szív oltalmazásának lehetősége, akkor megindulnak az anyai könnyek, az eget ostromló vég nélküli könyörgések. S tapasztalatból tudjuk, hogy ennek nem tud ellenállni az Örök Szeretet.

Egy anya szívében soha nincs elveszett gyermek. Soha nem tudja leírni, elfelejteni rossz útra tért gyermekét. Ha ilyet tapasztal, azonnal beindul szívében a gyermekmentő gépezet. Szép szóval, nemes megbocsátó gesztussal, sokszor eredményesen léphet közbe, azonban ha ezekkel kudarcot vall, akkor a legilletékesebb helyre, az égiek segítségére számítva, Isten szívéhez fordul kimondhatatlan könyörgéssel. Erre a legszebb példa Szent Ágoston édesanyjának, Mónikának esete. Okos, nagyreményű gyermeke Ágoston, a hatalmas és széles körű tudományoknak szinte minden akkor divatos ágát megtanulta, hirdette, gyakorolta. Azonban ezek a tudományok egyike sem volt Krisztushoz vezető út. A katolikus hitben mélyen érző anyát ez háborította fel legjobban, ebből akarta kivezetni, kiábrándítani gyermekét. Ám a nagy tudású,

209

de tévutakon járó gyermekkel szemben az egyszerű anya kevés eséllyel indulhatott harcba. Csak Isten irgalmában és erejében bízhatott.

Hónapokon, éveken keresztül szívében egy könyörgés, könnyhullatás volt Isten felé fiáért. S amikor gyóntatójának panaszkodva sírta el bánatát, Szent Ambrus püspök így szólt hozzá: „Imádkozz továbbra is leányom, a könnyek gyermeke nem veszhet el!”

E buzdítás szóljon minden anyai szívnek, aki gyermekéért aggódik. Bizonyítottan ez a leghatásosabb segítség minden eltévelyedő gyermek számára, hogy visszataláljon a helyes útra. A kifogyhatatlan anyai könnyek nyomán tért meg, s virágzott ki a világ egyik legnagyobb keresztény hittudósa, Szent Ágoston (354-430).

Vádaskodás

Amikor az első emberpárt felelősségre vonta Isten, hogy miért evett a tiltott

fának gyümölcséből, Ádám azonnal kész volt a válasszal: „az asszony adott nékem, és én ettem belőle”. Milyen gyermeteg kifogás! Bölcs barátnőm kis iróniával megjegyezte ennek a bibliai résznek olvasásakor, hogy ekkor kellett volna erélyesen megdorgálnia az asszonyt, akkor Ádám leállíthatta volna további folyamatát a vétkezésnek. Így igaz. A gyenge első asszony, Éva nem tudott ellenállni a hatalmas sátáni erők fejedelmének, s lám a férfi, a teremtés koronája egy simulékony játékos kísértésre könnyedén belesétált az asszony csábításába.

Azóta is, ha vétkezünk, kárt, balesetet okozunk, legtöbbször a másikat vádoljuk. Pedig az okot kellene keresni. Mert – mint Mariann barátnőm mondta – pl., ha egy értékes vázát labilis helyre állítok, s azt a gyermekem vagy a férjem leveri, belátom-e, hogy a hibához vezető utat az én figyelmetlenségem idézte elő. Vagy a pénztárcámat lezserül a táskám könnyen kinyitható oldalára teszem, szinte felkínálom a lehetőséget a zsebtolvajnak. De fájdalmasabb helyzeteket is tudunk előidézni nemtörődömségünkkel. Ha gyermekemnek bőséges zsebpénzt adok rendszeresen, de nem nézek utána, hogy mire költi. Az erkölcstelenségnek, a rossz társaságba keveredésnek legtöbbször a szülői felelőtlenség a melegágya. Bizony még a drogozás, a tolvajlás, a szexuális szabadosság is ezekből a szülői „nagyvonalúságokból” ered.

Tudnunk kell, hogy a csábító gonosz erő nagyon intelligens és nagyon szemfüles. Minden lehető alkalmat megragad, hogy a rést, a szabadon hagyott lelket megtámadja, és rossz útra csalogassa. Ha a magára maradt gyermeki lélek nem kap védelmet, menthetetlenül az ördög karmaiba kerül, s a visszaút nagyon keserves és fájdalmas. Mert ki a felelős azért, ha egy vadállatokkal teli ketrecnek a reteszét elhúzzuk, s az állatok kiszabadulva lerombolnak, megtámadnak mindent, ami útjukba kerül. A bajt nem a vadállat indította el, hanem az, aki a reteszt elhúzta. Így a gyermekeinkre szabadított rossz és bűnös támadásokat is sokszor magunk idézzük elő, ha védelmükről megfeledkezünk. Akkor már hiábavaló a gyermek szidása, megverése, büntetése különböző

210

megvonásokkal, eltiltásokkal. Nem kell magára hagyni, nem kell vákuumot hagyni életének fejlődő szakaszában és akkor a reá leselkedő gonosz erők nem fognak hozzáférni, nem tudják behálózni.

Ezért, ha szembe találjuk magunkat felelőtlen tettünknek eredményével, először magunkban keressük a hibát, melyet, ha már elkövettünk, legalább ne palástoljuk azzal, hogy vádoljuk azt, akit mi magunk hoztunk hátrányos, bűnnek kiszolgáltatott, netán balesetet előidéző helyzetbe.

A feltámadás

Egy alkalommal Newtontól (1643-1727), a híres angol természettudós és

fizikustól megkérdezte barátja, hogyan képzeli el a feltámadást. Erre egy nagyon egyszerű példával hozta emberközelbe ezt a felfoghatatlan eseményt. Szétszórt a szobában egy doboz gombostűt és kezébe vett egy nagyobb mágnespatkót. A gombostűk felé közelítette, s azok szinte parancsszóra azonnal összekapták magukat és engedelmeskedve a mágnes erejének, pillanatok alatt ott csüngtek a patkón. Szétporladt testünk atomjait is így fogja a Teremtő újra egyesíteni a feltámadáskor, mondta Newton.

Ez a gyakorlati példa jó szolgálatot tesz annak, aki még nem ismerte fel lelkében azt a Teremtő Istent, akinél semmi sem lehetetlen, aki az egész világmindenséget igazgatja, fenntartja. Hogyan okozhatna neki gondot az ember feltámasztása. Hiszen minden körülöttünk lévő természeti jelenség, emberi értelemmel fel nem fogható. Ha felnézünk a csillagos égre, ha a tavaszi virágba borult fákat látjuk, ha belenézünk egy kiskutya szemébe, mind-mind áhítatra kell, hogy indítson. Az ember mindig a logikát keresi, pedig a teremtett világ semmiféle emberi logikába nem sűríthető bele.

Egy dolgunk van, hittel, nagy bizalommal elfogadni a keresztényi tanítás nyomán, hogy Istenünk testben és lélekben emel át bennünket az Örökéletbe. Hogy ezt hogyan fogja elvégezni, azt majd meglátjuk, ha odakerülünk. Higgyük el, hogy ettől a szennyezett földi testünktől meg fog szabadítani és egy olyan csodálatos szellemi testet, és lelket fog létrehozni belőlünk, mely biztosan alkalmas lesz egy tisztultabb világ polgárához. S ugyanakkor megmarad a személyiségünk is, mint ahogyan a feltámadott Krisztus is felismerhető és érzékelhető volt azok előtt, akik számára újra visszajött.

Krisztus feltámadása tény, ezt nem lehet kétségbe vonni! A saját feltámadásunk ígéret, erre még várnunk kell. Egy feladatunk van a minél tökéletesebb feltámadásunk érdekében, ezt a testünket, mely a Szentlélek temploma, megőrizni a lehető legszebb és legjobb állapotban, hogy ne kelljen sokat módosítania rajta Teremtő Istenünknek.

211

A búzaszem

A növények közül talán a búzaszem képviseli az élni akarás legszívósabb

tulajdonságát. Hallottam egy előadást, melyben a régész határozottan állította, hogy az egyiptomi piramisokban talált búzaszemek, melyek négyezer év után kerültek elő, kevés áztatás után képesek voltak csírát növelni és újra kihajtani.

Emberi logika szerint szinte elképzelhetetlen ez az állítás, mégis el kell fogadnunk, mert bizonyították tudósok, régészeti kutatók. Egy búzaszem ekkora csodája láttán bámulatra kell hogy ösztönözzön minden embert. Sőt áhítatra, a teremtés csodálatára, mert bármilyen szakszerűen is helyezték el annakidején azt a magot, a kicsírázás valóságát mégiscsak az az apró búzaszem vitte véghez Isten dicsőségére.

Lelkünk hasznos, életképes kiteljesedését ugyan ilyen szívóssággal kell életben tartanunk. Bárhová sodor is az élet, ha szárazabb, lefojtott helyzetekben kell is boldogulnunk, tudatosan kell táplálnunk önmagunkban azt a hitet, hogy Istenünk előtt érünk annyit, mint a búzaszem, az Ő éltető erejével nem válhatunk életképtelenné. Lehet, hogy türelmesen kell várnunk a bennünk lévő erőforrásra sugárzó napfényre, lehet, hogy a levegőt is el akarják venni tőlünk, mégis törekednünk kell az életünk továbbvitelére. Akarnunk kell, hogy életünk minden sivár és reménytelen helyzetben is kész legyen a túlélésre. S ha újra szárba szökkenhetünk, ha újra kivirágozhat életünk, akkor fogjuk értékelni a valóságos isteni szeretet gondoskodását. Szívünk ezután csak erre fog vágyakozni. Átéljük, hogy az életünket szeretni lehet és kell, mert az élet Isten és aki az életet szereti, Istent szereti.

Tehát, ha megértettük, hogy az életünk örök életre lett beprogramozva, nyíltan, határozottan éljünk e lehetőséggel. Ne csak mímeljük létünket, ne csak árnyék-életet éljünk. Mert mint a búzaszemnél, nálunk is előfordulhat, hogy csírátlanítva, megfőzve ugyan nem veszít külső formájából, azonban a belső tartalom már halott, már további alkotásra, gyümölcsözésre képtelen. Életünk ugyan ilyen sorsra juthat, ha Isten terve szerinti életünket a saját akaratunk érvényesítésével Őnélküle akarjuk megélni.

Mert nagy különbség van az élő és halott búzaszem között. Törekedjünk arra, hogy mint az életképes búzaszemből éltünkből is kifejlődhessen, és célba érhessen halálunk után a halhatatlan lelkünk Isten dicsőségére.

Ideírom Szép Ernő fájdalmas gondolatát, és azt kívánom, hogy soha ne lássuk ilyen sötéten az életünket.

„Az én életem nem élet Csak életet játszik Az a fa vagyok kérlek, Amely a vízben látszik.”

212

Legyetek tökéletesek…

(Tim. 3:17)

A tökéletesség magyar nyelvünk értelmezése szerint a hiánymentességet jelenti. Ugyanakkor mindnyájan tudjuk, hogy a teljes tökéletesség ember számára szinte elérhetetlen. Mégis ezt várja el tőlünk az Ige szerint Istenünk.

Ezt a nagy elvárást úgy oldottam fel magamban, hogy csupán esetenkénti tökéletességre törekszem. Az örökös tökéletesség számunkra elérhetetlen. Csak halálunk után fogjuk elérni, ha az Örökéletben Isten veszi oltalmába lelkünket és amikor majd botladozó életünk felett irgalmasságot gyakorol. Ott már biztosan tökéletesek leszünk és maradunk is.

Itt a földön azonban saját magunknak kell törékeny pályánk helyes irányítására figyelnünk. Zarándokúton járunk és sokszor váratlan hatásokat kell kivédenünk, vagy nemes célokat elérnünk. Feladatokat kapunk szinte naponta életünk folyamán. Ezeket a feladatokat kell legjobb tudásunk és hozzáállásunk szerint megoldanunk. Nagyon szép és nemes feladat ez mindnyájunk számára, hiszen részesei lehetünk életünk alakításának, fejlődésének, célba érésének. Ha jól oldottunk meg akár egy hétköznapi eseményt is, ha értelme volt tettünknek, akkor elmondhatjuk, hogy ekkor, ebben az esetben tökéletes munkát végeztünk.

Családunkban, iskolai tanulmányinkban, később munkahelyünkön, számtalan lehetőség nyílik a jól elvégzett feladat teljesítésére. Ezeket kell nagy odafigyeléssel, jó szándékkal, tudásgyarapítással kezünkbe vennünk. Semmiféle lazítást nem engedhetünk meg magunknak, mert akkor tétova hozzáállásunk nyomán biztosan beleszüremkedik a helytelen, a hibás mozdulat. Ennek nyomán magunk is de, a végzett munkánk is tökéletlenné válhat.

Tudnunk kell, hogy Isten nem vár el tőlünk lehetetlen, véghezvihetetlen tetteket. Azt is kell tudnunk, hogy Ő nem osztogat számunkra csupán nyaktörő kihívásokat. Minden feladathoz erőt is nyújt, ha élni akarunk vele. Ezt az erőt azonban valóban kérnünk kell Tőle, hiszen ránk bízza a megoldás lehetőségét, tehát nélküle is próbálkozhatunk. Vele azonban sokkal előbbre haladhatunk a tökéletesség felé. Vegyünk példát a természet világából. A virágok, a fák, az állatok, mind-mind isteni irányítással, úgynevezetten ösztönük szerint teljesítik a rájuk rótt feladatokat. Teszik is tökéletes pontossággal. Virágzanak, szaporodnak, gyümölcsöt hoznak. Ez a tökéletes élet számukra. Így oldjuk meg mi emberek is a tökéletességünket Isten áldásával, és ne ellene munkálkodva. A felhívásnak ekkor tehetünk eleget maradéktalanul.

Aki fél…

Aki fél, az nem tökéletes a szeretetben. Így mondja és olvassa fejünkre az Ige

szeretetünk fogyatékosságát. Nincs olyan ember, aki ne félne sohasem, de olyan

213

ember sincs, aki tökéletes lenne a szeretetben. Mégis ezzel a kijelentéssel valami olyasfélére ösztönöz bennünket az Írás, melyet lehetséges lenne számunkra elérni, fokozatosan megtanulni. Nem könnyű feladat, de aki el szeretne jutni e két lehetőség tetőfokára, az biztosan elérheti. Ez azt jelenti, hogy soha nem félhet, ha tökéletesen szereti Istent.

Az Isten szeretete nélküli félelem nagy erőpróba az ember életében. Nincs kibe kapaszkodni, nincs kiből, vagy miből erőt meríteni. Félelmetessé nőnek az árnyak, a szeretetlenség légkörében. Ez a helyzet nagyon sivárrá, szerencsétlenné teszi az embert.

El kell érnünk azt a megnyugtató állapotot, amikor a szeretet – mely kizárólag Istenből táplálkozik – kiűzi szívünkből a félelmet.

Át kell gondolnunk azt is, hogy milyen minősége van annak a félelemnek, mely riaszthat bennünket. Természetesen nem azoktól a megijedésektől ment meg a tökéletes szeretet, amikor viccből ránk kiabálnak, vagy nagyot csattan mellettünk valami. Ezeket a megrettenéseket nem lehet kivédeni. A reflexeink, melyek védenek a támadásoktól, egészséges esetben csak így reagálhatnak. A tökéletes szeretet, melyet el kell érnünk, attól a félelemtől véd meg, melyben félünk a holnaptól, félünk a gyermekeink jövőjétől, félünk a haláltól. Életünk nagy kihívásait ezek jelentik. Ezektől való félelemtől akar megóvni Istenünk, hogy ki ne lendüljön a békesség és nyugalom állapotából a lelkünk. Hogy tudatosan hagyatkozzunk Reá minden aggodalmunkban, minden szenvedésünkben. Úgy szeressük Őt, hogy teljes bizalommal csak Tőle várjunk feloldozást, a félelmünk szorításából. Ha elfogadjuk teljes lényünkkel, hogy Isten nagyon szeret bennünket, akkor már nekünk csak viszont-szeretetre kell berendezkednünk, de erre aztán maradéktalanul. Ne félszívvel és fél-akarattal kérjük Őt. A fél-megoldások soha nem vezetnek semmi jóra. Minden mozdulatunknak értelmesnek, célratörőnek kell lennie. Ide-oda sántikáló magatartás vesztünket okozhatja.

Ha elfogadjuk és gyakoroljuk Isten szeretetének elfogadását, akkor a belé vetett feltétlen hitünkkel megtapasztaljuk, hogy teljesen felszabadulunk a félelem alól. Ebben az igyekezetünkben válhatunk tökéletessé a szeretetben!

A kőszívekről

Fájdalmas dolog az, ha egy emberben felfedezzük szíve kőkeménységét. S a

legnagyobb baj az, hogy e kőszívűség annak viselőjét nem keseríti el. Teljes meggyőződéssel birtokolja azt a mindenki számára taszító, elviselhetetlen képződményt. Pedig a szív arra rendeltetett, hogy tudjon együtt érezni, megindulni, segítőkész lenni a másik ember felé. A szív, azon kívül, hogy az emberi élet mozgató gépezete, az összetartozás és egymásért való felelősség nagyszerű elrendezését is irányítja érzéseinkben.

Kőszívvel senki nem születik, azt az élete folyamán mindenki megszerzi, ha hajlamos arra, hogy érzéketlenül lépjen át környezete, embertársai kínjain.

214

Tudjuk, hogy van ilyen lehetősége mindenkinek. Tudjuk, hogy szabad akaratból sok ember arra neveli saját érzéseit, hogy lehetőleg távol tartsa magát mindattól, ami számára áldozatot követelne. A hideg realitás, a tervszerű érvényesülés, a mindig kedvező pozíció elérése az életcélja, így az értelmét és szíve érzéseit csak ezek és kizárólag a saját haszon megszerzése motiválják. Ilyen életfelfogással lehet megteremteni a kőszívet, mely aztán az egész embert kőbálvánnyá változtatja.

Ám eljön az életében egy olyan fordulópont, amikor vége szakad az ilyen életvitelnek. Nem kőszívűségre kaptuk Teremtőnktől a lehetőségeinket. Nem ez volt Isten terve velünk. S nem is hagyja annyiban az elfajzásokat. Ha nem megy szép szóra, figyelmeztetésekre, hát összetöri a csak önmagáért dobogó kőszíveket. Ennél fájdalmasabb kevés van egy ember életében. Hiszen mindazt, amit hosszú éveken át dédelgetett magában, formálta tökéletes merevségre, érzéketlenségre, azt egy szempillantás alatt hatalmas pörölycsapással semmisítheti meg. Jó esetben megkímélve az életét. Mert Isten kicserélni a kőszívet csak úgy tudja, ha azt teljesen apróra zúzza és helyére érző, meleg szívet ajándékoz. Ezt a műveletet csak ilyen áron lehet elvégezni. A nagy fájdalmak, a váratlanul reánk rontó tragédiák, a derült égből lecsapó villámok, mind-mind a kőszívek összezúzását szolgálják. S hogy jobb eszköze nincs számunkra Istenünknek, azt fogadjuk el mély önvizsgálattal. Hiszen számtalan esetben figyelmen kívül hagytuk a jelzéseket, figyelmeztetéseket. Mert sok tényezőből, rossz cselekedetből alakul ki az a szív, mely a végén már csak összezúzásra alkalmas.

Minden fájdalmunk mellett azonban kötelezzen nagy hálára bennünket Isten iránt az a végtelen irgalom, mely a legelrontottabb, kővé merevedett életünket is képes újra érzővé, emberségessé formálni.

Önértékelés

Talán már háromszáznál is több olyan gondolatot és jó megoldást sikerült

novellásköteteimben leírni, melyek az életünk minden napján segítséget jelenthetnek, ha készek vagyunk mélyebben foglalkozni a velünk történt eseményekkel. Amikor a jó szándék és jobbá lenni akarás vezérel bennünket, akkor meg is fogjuk találni a megoldást, még a legreménytelenebb helyzetekben is. Isten szava naponta szólhat hozzánk, ha készek vagyunk Reá figyelni és el is fogadni intelmeit. Novelláim ezeket a helyreigazító gondolatokat lettek hivatva feltárni, megismertetni, elfogadtatni.

Be kell vallanom, hogy írásaim nem csak általánosságban szólítanak meg lelkeket, saját magam is szenvedő alanya vagyok sok olyan tanításnak, melyeket leírtam ugyan, meg is tanultam, de a gyakorlatban még nem próbáltam ki. Így azután gyakran előfordul velem, hogy a leírt igazságok visszaköszönnek és szinte azonnal próbára tesznek. Meg kell mondanom, hogy nem egyszer el is bukom rajtuk. Mert sokkal könnyebb beszélni, bölcselkedni az

215

igazságról, fájdalmakról, megtörtént szenvedésekről, mint azokat átélni és azonnal világos, tettre kész megoldásokkal kivédeni, meggyógyítani. De nem reménytelen!

A sikertelenség nagy fájdalom nekem is, és gondolom minden olyan hívő embernek, aki szeretne jobbá lenni, és másokat is jobbá tenni. Aki látja a világban tornyosuló igazságtalanságokat, bűnöket, annak fel kell szólalnia a jobbítás érdekében. Annak nem lehet néma az ajka, mert cinkosává válik a gonosznak. Ezért ragadtam tollat és írtam le mindent, amit megtanultam, és amivel segítséget tudok nyújtani másoknak is.

S miközben tisztában vagyok saját gyarlóságommal, mégis nyílt, őszinte hittel reménykedem abban, hogy soraim, gondolataim mindig kellő időben érkeznek el annak szívéhez, akinek éppen azokra van nagy szüksége. Ez ad erőt az íráshoz, ez lelkesít újra és újra apró mécseseket gyújtani a szívekbe. S míg leírom gondolataimat, melyek Isten kegyelméből tollam hegyére kívánkoznak, mindig könyörögve kérem a Szentlélek segítségét, hogy az igazat és csakis az igazat írjam le. S egyúttal kérem Őt arra is, könyörülettel tekintsen rám, hogy míg másokat tanítok, magam valamiképpen alkalmatlanná ne váljak Isten szeretetére.

Azért imádkozom naponta, hogy Isten végtelenül irgalmas szíve hathatósan javítsa, nevelje szépre, jóra, szeretetre az emberiséget. S a földön – magamat körbe rajzolva egy krétával, ezen körön belül – rajtam kezdje az emberiség megjavítását.

Hálaadás

Végezetül Isten Szent Lelkének reám áradásán túl köszönettel tartozom

minden hitmélyítő forrásmunka írójának, valamint Farkas József és Karsay Eszter lelkipásztoroknak a sok-sok bölcs gondolatért, melyeket tanításaik során megértettem.

S hogy nem volt hiábavaló a magvetés Isten Országáért, arra bizonyíték e „Trilógia” című könyvem megszületése.

Kérem Istent, hogy novelláim minden gondolata váljék áldássá Olvasóim számára. A tartalmuk elfogadása nyomán biztonsággal haladhatunk – egymást segítve – az Örök Boldogság felé.

Hálás köszönet Márta lányomnak, aki fáradhatatlan szorgalommal szerkesztette és nyomtatta írásaimat, hogy így teljes egésszé összeállva sok örömet leljünk benne a könyv forgatása alatt.

És köszönet mindenkinek, aki anyagi támogatással is hozzájárult a könyv nyomtatásához.

Vámos Anna

216