Övezetek, régiók, körzetek Ukrajnában

Bassa László1 1. Narancsos közhely

A politika iránt érdeklődő közvélemény számára Ukrajna mint „kettéhasadt ország” ismeretes, ami a 2004. évi elnökválasztás során vált igazán egyértelművé (Swain 2005). A keleti területeket városlakó és az iparban foglalkoztatott „szovjet” proletárok lakják, a déli és nyugati részekre pedig többnyire a falusi és mezőgazdasági népesség a jellemző. A keleti és déli vidékeket az orosz anyanyelvűek uralják, országos arányuk meghaladja az orosz nemzetiségűekét (a népesség egyötöde körül). Itt a keleti ortodox egyházak az uralkodók. A nyugati végeken viszont – amelyek a II. világháborút követően kerültek a Szovjetunióhoz – nagy számban élnek görög katolikusok és protestánsok. Fenti megosztottságot az 1. ábra a választási viselkedés példáján mutatja be, amely etnikai és civilizációs különbségeket tükröz.

1. ábra. A többséget elnyert elnökjelöltek megoszlása elsőrendű közigazgatási egységenként a

2004. évi választás megismételt második fordulójában (http://www.cvk.gov.ua, 01.06.2005) 2. Történelmi régiók

Ukrajna történelme során az alábbi régiónevek voltak használatban. (Palamarchuk 1992, 2. ábra). Láthatjuk, hogy a történelmi régiók határai nem esnek szigorúan egybe a mai elsőrendű közigazgatási egységek határaival.

1 MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest 1112, Budaörsi út 45 Tel.: 319-31-19/1452, Fax: 309-26-84, e-mail: baskuty@freemail.hu

Jobbparti-Ukrajna – a jelenlegi Kijevi és Cserkaszi megye (oblaszty) nyugati, Odesza északi része, Mikolajiv megye; Balparti Ukrajna – Csernihiv, Poltava, Szumi megyék nyugati, Kijevi és Cserkaszi megye keleti része. A területek északi felében alakult ki a Kijevi Rusz (10–13. sz.), továbbá a Dnyeper jelentette Moszkóvia és a Lengyel Királyság határát a 17. század második felétől.

Volhínia – az ország északnyugati sarka, a jelenlegi Voliny, Rivne és Zsitomir megyék; Podólia – a Déli-Bug és Dnyeszter közötti hátságon és attól kissé északra, a mai Hmelnickij és Vinnicja megyék; Galícia – Lviv, Ivano-Frankivszk és Ternopil megyék. Fentiek alkották a 12–13. századi Halics–Lodoméria szláv fejedelemség magterületét.

Bukovina – nagyjából a mostani Csernivci megyével megegyezően; Pokutyje – Ivano-Frankivszk megye déli részén; Podkarpatszka Rusz, a mai Zakarpatszka oblaszty (Magyarország felől Kárpátalja); Besszarábia – a Prut és Dnyeszter folyók közötti terület, jelenleg Moldova Köztársaság; csupán déli része tartozik az ukrajnai Odesza oblaszthoz. A történelem során különböző államok (Magyar Királyság, Moldvai Fejedelemség stb.) részét képezték.

Zaporozsje – a jelenlegi Dnipropetrovszk, Kirovohrad, Herszon, részben Doneck, Luhanszk és Zaporizzsja megyékkel – volt a kozákság központi településterülete a 17–18 században.

Szlobozsanscsina – Harkiv, Szumi déli és Luhanszk északi része – az orosz cárok által kialakított és benépesített őrvidék.

Fekete-tenger melléke (Pricsernomorje) – Herszon, Zaporizzsja nagyobb, déli része és Doneck déli fele; Krím-félsziget. Ezeket a területeket az orosz birodalom az ottomán török birodalomtól szerezte meg a 18–19. század során.

2. ábra. Történelmi régiók Ukrajnában (Palamarcsuk 1992 nyomán szerk. a szerző). Barna folt:Dnyeszter-menti Autonóm Köztársaság

3. Természeti és kapcsolódó mezőgazdasági körzetek

Ukrajna több mint 600 ezer km2-en fekszik, így területe két éghajlati övbe is benyúlik. Klimatikus viszonyok (hőellátás és a nedvességi együttható) és domborzati jellemzők alapján a legtöbb országrész a mérsékelt éghajlati övbe (atlanti-kontinentális ill. kontinentális terület) tartozik, csupán a Krím-félsziget déli partvidékét sorolják a szubtropikus övbe (mediterrán terület). A két hegyvidéket (Kárpátok, Krími-hegység) azonális klíma jellemzi, vertikális tagozódással. A besugárzás, a vegetációs időszak hőmérsékleti- és csapadékviszonyai, a hidrotermikus együttható, és a fagymentes időszak alapján négy agroklimatikus körzet (hűvös és nedves; meleg és mérsékelten nedves, igen meleg és száraz, mérsékelten forró és száraz) került meghatározásra (3. ábra).

3. ábra. A négy agroklimatikus körzet (kék, zöld, sárga és barna színnel, magyarázatot l. a

szövegben) és két azonális típus (lila, rózsaszín) (Veklich szerk. 2005)

A mezőgazdaság zonális specializációjának megfelelően az északi és nyugati vidékeken (Poleszje, a vegyes erdők öve, az összterület 20%-a) burgonyát, lent, rozsot, takarmányféléket termesztenek. Az erdős sztyep övében (34%, ebből erdő 15%) a mérsékelt nedvességigényű kultúrák (cukorrépa, búza), a sztyeppe övben (40%) pedig a melegkedvelő, aszálytűrő kultúrák (napraforgó, kukorica, dinnyefélék) uralják a vetésterületet.

A szovjet természetföldrajz fontos fogalma volt a természeti-területi komplexum; a fenti növényzeti öveken belül további hierarchikus szinteket különböztettek meg, és kialakították az agrár-ipari komplexumokat, pl. a cukorvertikumot vagy a növényolaj-vertikumot (4. ábra).

4. ábra. Mezőgazdasági termelési területek: növényolaj (fent) és cukorrépa (lent) a feldolgozó üzemek feltüntetésével. A színezés intenzitása a vetésterület nagyságával, a karikák a

feldolgozó kapacitással arányosak (Palamarchuk 1992).

4. Gazdasági körzetek a szovjet korszakban

A Szovjetunió központi tervezési rendszerében a makrorégiókat a gazdasági körzetek jelentették (Gregory J.S. szerk. 1975). Ezek közül Ukrajna területét három fedte le: a Délnyugati, a Donyec-Dnyeper és a Déli körzet (5. ábra). A három körzet jellegét tekintve markánsan elkülönült egymástól. Az első (Kijev és Lvov nagyvárosokat nem számítva) nem számított túlságosan fejlett agrártérségnek, de azért pl. a Szovjetunió cukortermeléséből 40%-ot, komlóból 80%-ot, lenből és burgonyából 30–30%-ot biztosított. Az utóbbi évtizedek szénhidrogén-kitermelése a Kárpátok előterében és a feldolgozóipar meghonosodása nagyot lendített a régió fejlődésén. A második a Szovjetunió egyik fő nehézipari körzete volt: a Donyec-medence szenét és a Krivoj Rog környéki vasércet (54%) hasznosította nyersvas- és acélgyártásával (45%), valamint az arra települő gépgyártással; pl. a dízelmozdonyok 90%-a itt készült (6. ábra). A harmadik körzet – a Fekete-tenger mellett sorakozó kikötők (Odessza, Herszon) jóvoltából – elsősorban a külkereskedelem szempontjából játszott szerepet: kijáratot biztosított a Földközi-tengerre és a SZU tengeri szállítási forgalmának mintegy harmadát bonyolította le, de iparilag sem volt elhanyagolható. A regionális szakértők túlnyomó része ma már úgy véli, hogy ezek az övezetek széttördelték Ukrajna gazdasági szerkezetét, és alig járultak hozzá a területi tervezéshez (Maksymenko 2000).

5. ábra. A három ukrajnai gazdasági körzet (l. a szövegben) főbb termékeinek részesedése a

szovjet össztermelésből az 1970-es évek elején (Gregory 1975)

6. ábra. A kohászaton belüli termelési-szállítási kapcsolatok a Donyec-Dnyeper gazdasági körzetben az 1970-es évek elején (Gregory 1975)

A posztszovjet térség múltjáról, jelenéről és jövőjéről még talán soha nem vitatkoztak annyit, mint napjainkban. Az ilyen vitákon olykor neves geográfusok is szerepelnek előadóként. Ny. Petrov (Orosz TA Földrajzi Intézete) előadásában a régiók kétarcúságára hívta fel a figyelmet, amennyiben azok a társadalmi élet működésének egységei, ugyanakkor kijelölésük a mindenkori központi kormányzat hatáskörébe tartozik. „Volt egyszer egy szovjet gazdaságföldrajzi iskola, amely azt hirdette, hogy a gazdasági körzet – objektív valóság, amit fel kell tárni. Megtaláljuk az összefüggéseket, és feltárjuk a körzeteket… De létezett olyan felfogás is, hogy vesszük a térképet, és fogjuk az ollót… Ha úgy akarjuk – két körzet lesz, ha máshogyan, hát ötvenkettő. Egészen addig tartott mindez, amíg a gazdaságban a primer és szekunder szektor uralkodott, és a gazdasági körzet mint egységes egész koncepciója működött – ott van a nyersanyag, a feldolgozóipar, a fogyasztás, és a körzetek közötti szállítási kapcsolatrendszer. Most már nem működik, vagy legalábbis jóval kevésbé, mert a gazdaság gyökeresen átalakult. Valaki ott ül Indiában, és valamilyen amerikai hi-tech cégnek dolgozik mint programozó – és nem világos, hogy milyen elv alapján lehetne besorolni ebbe vagy abba a régióba… Mégis, a regionalizmus ma is az igazgatás kompetenciájába tartozik, és ez mindig így is marad. Az igazgatás pedig – és főként a különböző rendszerek irányítása – más és más megközelítést igényel”. Szerinte az Orosz Föderációban 7 közigazgatási, 9–12 gazdasági, 6–7 védelmi, és 20 vasúti körzetet célszerű elkülöníteni (Petrov 2005).

A továbbiakban az ukrajnai piacgazdasági átalakulást igyekszünk nyomon követni.

5. A piacgazdasági átmenet jellemzői

A Szovjetunió felbomlása után a világ rövid időre fölfigyelt Ukrajnára – végtére is, egy atomhatalomról mégsem szokás csak úgy megfeledkezni. A Világbanktól jelentős (évi 2,3 mrd USD) segélyt kaptak, miután lemondtak a nukleáris arzenálról. 1992. évi belépésével az ország 1,315 mrd USD értékben vásárolt WB részvényeket. A pénzügyi szervezet által támogatott programok: az állami és magánszektor közötti együttműködés fokozása (a public-private partnership fontos szerepet játszhat a gazdasági átmenetben), a mezőgazdasági és energetikai ágazatok támogatása, a környezeti károk mérséklése, a társadalmi gondok (pl. szegénység) enyhítése, munkahelyek teremtése – rávilágítanak az elmúlt tizenöt év legégetőbb gondjaira. Egy jelenleg is futó program elsősorban a civil társadalom erősítését célozza az állami intézmények ellenében. Jutott az energiaszektor diverzifikálására is: szélerőművek építésére és a vízerőművek korszerűsítésére.

A független Ukrajna immár másfél évtizede létezik, sőt az ország a narancsszínű forradalommal ismételten az érdeklődés középpontjába került. A tranzitológusok szerint az átmenet sikerét – általánosságban – három körülmény határozza meg:

1. Az ország kiindulási helyzete, a gazdaság jellege; 2. A politikai stabilitás; 3. A reformok előrehaladásának üteme és mélysége.

Ukrajna egykor roppant erősen integrálódott az szovjet gazdaságba, majd elsősorban nem a modern, hanem az anyag- és energiaigényes, környezetszennyező és hulladéktermelő ágazatokat örökölte meg. A stabilitást nagyban befolyásolták külpolitikai tényezők, és ma már aligha kérdéses, hogy a Kucsma elnökségével fémjelzett – 1996 és 2004 közötti – korszak hintapolitikájához (EU vs FÁK=Egységes Gazdasági Térség orientáció) nincs visszaút. A belpolitikai erőviszonyok a 90-es években lehetetlenné tették a – törvényekben egyébként már akkor megfogalmazott – reformok következetes végrehajtását. Az árak liberalizálása megelőzte a piaci környezet létrehozását, a stabilizációt; az országot vágtató infláció és magas munkanélküliség jellemezte a hrivnya megteremtéséig (1996). A gazdaság mélyrepülésére jellemző, hogy a bruttó nemzeti termék 1999-ben alig érte el az 1991. évi 40%-át. Mindezek alapján a nyugat Ukrajnában a „sikertelen gazdasági átmenet országát” látta (Swain 2005). Treivish (2000) a gazdaság egészségét szintetikus térképeken ábrázolta ebben az időszakban. A felhasznált öt mutató az ipari termelés alakulása, a jövedelmi viszonyok, a lakossági vásárlások, a munkanélküliség, és a vándorlási egyenleg; aggregált értékük mutatja a válság szintjeit. A krízistérképeken az Orosz Föderáció európai részének egy része és az ukrajnai régiók szerepelnek, oblaszty bontásban. A reformokat és gazdasági szerkezetváltást halogató ukrán megyék az első időszakban (1990–93) pozitívabb képet mutattak, mint az éppen a sokkterápiától szenvedő orosz régiók, az előny azonban később hátrányba fordult (1993–96) (7. ábra).

Ukrajnában a gazdasági kilábalás – a termelési és GDP adatok alapján – csak 2000-től kezdődött meg. Az ipari termelés még 2004-ben is alatta maradt az 1990. évinek, annak 92%-át tette ki (Baranovsky 2006). Fentebb utalás történt arra, hogy Ukrajna a szovjet birodalom éléskamrájának számított. Ha a Világbank jelentéseit nézzük, ott a mezőgazdaságot jelentős potenciállal rendelkező ágazatnak állítják be, fejlődését a kolhozok felszámolásával ígéretesnek ítélik. Ezzel szemben a mezőgazdaság az ukrán gazdaság válságágazataként híresült el: a cukorrépa és a hús termelése a harmadára, a tejé csaknem felére esett vissza, és a gabonaféléké is ötödével csökkent 1990 és 2002 között. Az ágazatban megtermelt össztermék a korábbinak alig több, mint egyharmada. Az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás a statisztika szerint messze elmarad a megállapított normáktól (Sukhiy 2004). A hagyományos övezetek összeomlásának, a vetésforgó rendszer és a vertikumok felbomlásának, a marhaállomány tömeges levágásának oka sokak szerint a FÁK-on belüli piac szűkülése, a világpiaci árak csökkenése, a növekvő agrárimport, és éppenséggel a közös gazdaságok szétverése volt (Rudenko 2005, szóbeli közlés).

7. ábra. A krízishelyzet kiélezettsége Ukrajnában és az európai Oroszország középső és déli megyéiben, két időintervallumban (1990–93 ill. 1993–96). A meleg színek a kedvezőbb, a

hideg színek és a fekete a kedvezőtlen helyzetet jelölik (Treivish 2000). A magyarázatot l. a szövegben

A privatizáció körül most, az újabb „rendszerváltozás” hatására viharok dúlnak (mint a posztszovjet térségben sokhelyütt). Három magánosítási szint létezik: a helyi és külföldi üzletemberek a stratégiai fontosságú létesítményeket privatizálták. (Az orosz dominanciát jellemzi, hogy az ország olajfinomítói szinte egytől egyig többségi orosz tulajdonban vannak.) A kormányzók (Ukrajna megyéi, két megyei városa és a Krím Autonóm Köztársaság első emberei) a helyi ipart szedték szét, míg a járások szintjén a még kisebb vállalkozások (helyi piacok, mosodák stb.) jelentek meg. Az iparon belül az állami vállalatok számaránya az 1994. évi 53,1 %-ról a 2003. évi 12,3 %-ra csökkent, részesedésük pedig a termelésben 62,2 %-ról 15,2 %-ra apadt. A tulajdonost váltó cégek termelése megötszöröződött, állóeszköz-állományuk meghétszereződött, az alkalmazottak száma viszont negyedével csökkent az 1996–2003 közötti időszakban. A lakásprivatizáció jelentős volt, a kereskedelmi egységek pedig számukat tekintve országos szinten a magánosított objektumok 40%-át képviselik (Bitsyura 2005, 8 ábra). Újabban felvetődött, hogy az átláthatatlan módon privatizált vállalatokat bocsássák próbaárverésekre, tehát szakértők közötti „licitálás” útján állapítsák meg valós értéküket.

8. ábra. Privatizáció Ukrajnában (Rudenko et al. 2005)

Érdekes megfigyelni a köztes földrajzi helyzetű Ukrajna integrációs törekvéseit és közelkülföldi kapcsolatait. Erős a népesség eláramlása az anyaországból: a külföldön ideiglenesen vagy véglegesen munkát vállalók számát ötmillióra teszik. A múlt örökségéből adódóan az ország szorosan kapcsolódik a FÁK államaihoz. Az oroszokhoz hasonlóan ukránok milliói lettek az utódállamok polgárai, családok szakadtak szét, minthogy sokan az anyaország határain túlra kerültek (keleti diaszpóra). Olyan struktúrák, mint az egységes energiarendszer, az Ukrajnán átvezető csővezetékek vagy éppen az intenzív kereskedelmi

kapcsolatok – az időről időre kiújuló válságok dacára – szorosan tartják a szálakat. Most egy ilyen feszültségekkel teli korszakot élnek Oroszországgal: a gáz mellett a Krím (a szevasztopoli katonai támaszponttal) és az Azovi-tenger státusza jelenti a fő, de távolról sem kizárólagos problémát. Az ukrán gazdaság szárnyalását a harmadik évezred elején éppen az olcsó fűtőanyaggal és energiával üzemeltetett kohászatnak, fémfeldolgozásnak és vegyiparnak köszönhette, ami az Orosz Föderáció állami vezetésének csak addig állt érdekében, amíg politikai lojalitást kapott cserébe. Gazdasági téren ugyanis – a világpiacon, a FÁK, sőt Oroszország piacán –az ukránok konkurenciának számítanak. Mostanában, amikor a gazdaság nyitott, és mindenfelé olaj- vagy gázvezetékeket építenek vagy terveznek, öldöklő verseny folyik, pl. a két ország csőgyártó cégei között. A románokkal a Kígyó-sziget, a fekete-tengeri határok és egy Duna-menti hajózó csatorna kiépítésének ügye állandó huzakodást jelent. A jogilag a szomszédos Moldovához tartozó, ténylegesen azonban önálló, apró méretéhez képest jelentős gazdasági potenciállal rendelkező, a két ország között húzódó Dnyeszter-menti Autonómaság jelenléte időről időre gondot okoz, mivel az ottani gépipar (értsd: hadiipar) az orosz cégek beszállítója. Belarusszal kényelmetlenséget jelent a határállomásokon folyó biztonsági ellenőrzés. 6. Az új gazdasági szerkezet és körzetei

Az új Ukrajna vizsgálatához nyilván új társadalmi-gazdasági mutatókra van szükség. ĺgy az egyes régiók elhatárolásában és minősítésében nagy szerepet kapott a hozzáadott érték, amely első ízben az 1999. évi statisztikai évkönyvben jelent meg megyénkénti bontásban, de a három évre visszamenőleg számított adatokat is tartalmazta. Ukrajnában a 24 oblaszty /megye/, a Krím Autonóm Köztársaság, valamint Kijev és Szimferopol városok számítanak statisztikai régióknak. Ukrajna készülő nemzeti atlaszában (Rudenko et al. 2005) a 2002. évi bruttó hozzáadott érték megoszlásáról komplex térkép jelenik meg, oblaszty bontásban, a következő tartalommal:

– eredet százalékos megoszlásban, ágazatonként (mezőgazdaság, kitermelő-, építő és feldolgozóipar, szállítás, kereskedelem, pénzügyi szektor stb.), négyzetdiagramon

– az adott megye részesedése a nemzeti bruttó hozzáadott értékből (kartogram) – bruttó érték változása 1996-tól kétévenként (oszlopdiagram) – egy főre jutó érték változása 1996-tól, ugyancsak kétévenként (kördiagram) A térkép meggyőzően bizonyítja, hogy mélyreható gazdasági szerkezetváltásról aligha

beszélhetünk, a főváros és Lvov mellett a hagyományos nehézipari térség (Doneck, Dnipropetrovszk, Zaporizzsja megyék) rendelkezik igazán jelentős részesedéssel a bruttó nemzeti hozzáadott értékből (9. ábra).

Erről tanúskodik az Ukrajna legnagyobb vállalatait bemutató 1. táblázat, ami az ágazati megoszlás mellett az egyes hálózatok (olaj- és gáz, villanyáram, hírközlés), a fémfeldolgozás, gép- és élelmiszeripar súlyáról is tanúskodik.

9. ábra. A bruttó hozzáadott érték alakulása és megoszlása (1996–2002) (Rudenko et al. 2005). A magyarázatot l. a szövegben

1. táblázat. Ukrajna legnagyobb vállalatai, össznyereségük alapján (2004, mrd. UAH)

Cég Ágazat Földrajzi vonatkozás Nyereség1 Naftogaz Ukrainy Kőolaj és földgáz Országos hálózat 35,104 2 Dnipro-96

futballklub Sport Dnipropetrovszk 14,645

3 „Iljics” vas-és acélmű

Kohászat Mariupol 13,992

4 Energoatom Atomenergetika Négy erőmű: Rivne, Hmelnickij, Dél-Ukrajna, Zaporizzsja

5,580

5 Ukrtelekom Hírközlés Telefon+internet országos hálózat 5,239 6 ZAZ Autógyártás Zaporizzsja 4,357 7 Azovmas Gépgyártás Mariupol 2,654 8 Nyizsnyodniprovszk Csőgyártás Dnipropetrovszk 2,633 9 „Sztirol” konszern Vegyipar Horlivka 2,387 10 Philip Morris Ukraina Dohányipar Harkov 2,043 11 Rosen Rt. Édesipar Kijev, Vinnicja, Mariupol,

Kremencsuk + Lipeck (OF) 1,591

12 Pavlogradvugillja Szénbányászat Pavlohrad 1,296 13 Obolony Sör- és

üdítőitalgyártás Kijev 1,134

2. táblázat. Befolyásos üzleti csoportok, képviselőik és privatizált cégeik

A 2. táblázat érdekessége némi geográfia és az, hogy az egymással éles harcban álló legbefolyásosabb üzleti csoportok ebben az országban egyszersmind politikai ellenfelek is: Donecki csoport=Régiók Pártja, azaz Janukovics hívei; Trudova Ukraina=Tyimosenko támogatói, főként dnipropetrovszki oligarchák; A Mi Ukrajnánk=a Juscsenkót hatalomra segítők pedig elsősorban Kijevhez kötődnek. A megszerzett vagyon nem mutat markáns földrajzi elrendeződést. . Az oligarchák továbbá szívesen vállalnak kormányzati feladatot. Mindez azt a vélekedést támasztja alá, hogy a választási küzdelmek során a cél nem annyira az ország sorsának jobbítása, hanem az ellenfél kiszorítása az elnöki pozícióból, a Radából (az ukrán parlamentből), a központi vagy helyi kormányzatból. Az egyes csoportok által privatizált cégek skálája gondos osztozkodást tükröz: a kitermelő ágazatoktól az energetikán és a kohó- és fémiparon keresztül a vegyiparig, az élelmiszeripartól a járműiparig, a bank- és biztosítási szférától a tanácsadó cégekig, a kiskereskedelemtől a szállodaiparig stb. Mindegyik befolyásos üzleti csoport gondoskodott saját sörgyárról vagy futballcsapatról (Bitsyura 2005). Megjegyzendő: nehéz egy olyan ország térszerkezetéről reális képet kapni, ahol a bruttó összterméket 40–60%-ban az árnyékgazdaságban állítják elő.

A régiók és körzetek lehatárolásában további támpontul szolgálhatnak az ipar területi szervezetében zajló folyamatok. A termelés területi koncentrációját, centralizációját, szóródását, a kitermelő ill. hi-tech ágazatok területi specializációját, a világgazdaságba történő beágyazódást tükröző mutatók alapján szintetizált térképen a megyéket a fenti folyamatok aktivitása alapján sorolták típusokba; az így kapott körzetek markáns kelet-nyugati irányú lejtést mutatnak (Pidgrushny 2006, 10. ábra).

10. ábra. Az ipari termelés területi szervezetének jellemzői (Pidgrushny 2006). A szövegben említett mutatók alapján hat típust különítettek el. Az egykori Donyec-Dnyeper körzet megörökölte a hagyományos nehézipari struktúrát. A Kijev ill. Harkov központú jóval

fejlettebb technológián alapul. A középső sáv viszonylag fejlett feldolgozóipara a megyeszékhelyeken összpontosul. A volhíniai-podóliai típus gyengén integrálódik a

nemzetgazdaságba. Herszon és Krím ill. Nyugati körzeteket egyaránt alacsony koncentrálódási szintet képviselnek, utóbbi szorosabb országos integrálódással jellemezhető.

Egy másik megközelítés a régiók nyitottságának feltárására irányul. A nyitottsági koefficiens meghatározásához a regionális hozzáadott értéket, a behozott és kivitt áruk mennyiségét használták fel (Nagirna 2005). A három fokozatot – maximálisan/közepesen/gyengén nyitott körzetek – végül térképen ábrázolták (11. ábra).

Mindezek után felvetődik a kérdés: jelenleg vajon hány gazdasági körzet működik Ukrajnában? Az ország külkereskedelmi kapcsolataival foglalkozó tanulmányból (Savchuk 2006) erre is fény derül. Volhínia, a Kárpátok térsége, Podólia, a Főváros, Kelet-Ukrajna, a Tengermellék, a Dnyeper-mente és a Donyec-medence (Donbasz) szerepelnek a külkereskedelmi egyenleget bemutató diagramon, amelyen a kivitelt és behozatalt ábrázolták, és bemutatták a körzetek részesedését az ország exportjából és importjából, valamint az adott körzet külkereskedelmi szaldójának 2000–2003 közötti változását. (12. ábra) A korábbi ábrákat is figyelembe véve, a diagram jól mutatja a körzetek gazdasági fejlettsége közötti nagyságrendi különbségeket.

11. ábra. A régiók nyitottsága (Nagirna 2005)

12. ábra. Ukrajna gazdasági körzeteinek részesedése az ország külkereskedelmi forgalmából

(2000–2003, Savchuk 2006)

7. Válságrégiók

Ukrajnában a piaci átmenet gazdaságilag keményen sújtotta az aprófalvas térségeket, elsősorban az ország nyugati területén, ott is a Kárpátok magasabban fekvő részein. A Poleszje központi, középső és keleti vidékei is súlyos válságjeleket mutatnak. Általánosságban elmondható, hogy a rendszerváltozás a falvakat, kisvárosokat és városi típusú településeket viselte meg leginkább. De talán legjobban a Donyec-medencében és a Lvovi-Volhíniai-medencében élő, a strukturális munkanélküliség által érintett szénbányászati-vidékek népessége szenved: az ottani bányákban százezrek veszítették el munkahelyüket (Zastavny 2004).

A környezeti válság számos formában nyilvánul meg. A csernobili katasztrófát követően jelentős területekről evakuálták a lakosságot, és felhagytak a gazdasági tevékenységgel. Az utóbbi években sokasodnak a természeti katasztrófák, többek között a pusztító árvizek a Kárpátok előterében. Komolyan számolnak a Dnyeper zárógátjai átszakadásának veszélyével, és a tározókból elszivárgott víz hatására óriási belvízzel borított, eredetileg mezőgazdaságilag művelt területek találhatók Dél-Ukrajnában. A technogén terhelés csúcspontját a Donyec-medencében található tájsebek (pl. meddőhányók) jelentik (Veklich 2005, 133 ábra). A térképen hat fokozatot állapítottak meg és határoltak le: katasztrofális, feszült, rossz, kielégítő, mérsékelten kedvező (?) és kedvező területeket.

13. ábra. Ökológiai válságtérségek Ukrajnában. A hatfokú skálán (l. a szövegben) a zöld–lila

átmenet tükrözi a helyzet rosszabbodását (Veklich 2005)

8. Végszó

Treivish (2000) egy két évvel korábban megjelent osztályozásra hivatkozva az (oroszországi) régiók négyféle típusát különbözteti meg:

a. Nyersanyag-exportőrök, a nyitott gazdaság hívei; b. Ipari régiók, amelyek a belső piac fenntartásában érdekeltek – még infláció árán is; c. Mezőgazdasági régiók: szűkös piacaikon a túléléssel vannak elfoglalva; d. Kapu-régiók: a külkapcsolatok fenntartásában reménykednek, elsősorban

szabadkereskedelmi övezetek formájában. A tipológia talán megfelelően alkalmazható az ásványkincsekben bővelkedő

Oroszországban, amelyet csővezetékek kötnek össze Európával, és ahol nagyobb a feldolgozott termékek belső piaca. Ukrajna azonban erősen export-orientált, így a két ország régiói külkapcsolataik jellege szempontjából alapvetően különböznek.

Megjegyzendő, hogy különleges gazdasági övezeteket a legkülönbözőbb címszó alatt és területeken hoztak létre Ukrajnában. Kezdődött a Krímmel, folytatódott a bányászok lecsillapításával, majd az árvízsújtotta vidékekkel a Kárpátok előterében. Sokan úgy vélekednek, hogy a különleges gazdasági övezetek létrehozása csupán az árnyékgazdaságnak kedvez (Maksymenko 2000).

Persze egészen más a régiók fogalma és helyzete a 17 m km2 nagyságú és 145 millió lakosú Orosz Föderációban, a 603 ezer km2-es és 48 milliós Ukrajnában, vagy akár az alig 100 ezer km2 területű és 10 millió lakosú Magyarországon.

Irodalom Baranovsky, M. (2006) Zagalna kharakteristika promyslovosti Ukrainy. Geografiya ta osnovy ekonomiki v

shkoly. № 1, 6–9 Bitsyura Yu. (2005) Formuvannya ta rozvitok vydnosin vlasnosti v Ukrainy (Tulajdonformák változása

Ukrajnában). Geografiya ta osnovy ekonomiki v shkoly. № 5, 7–9 Gregory, J.S. (ed. 1975) The Geography of the USSR. An introductory survey. Novosti Press Agency Publishing

House, Moscow. 144 p. Maksymenko, S. (2000) Ukrajna regionális politikája: az átmenet kihívásai. In: Horváth Gy. (szerk.) A régiók

szerepe a bővülő Európai Unióban. Pécs, MTA RKK. pp. 119–129 Nagirna,V.P. (2005) Regionalny rozvitok Ukrainy u konteksti evropejskoj integratsii (Regionális fejlődés

Ukrajnában az európai integráció tükrében). Ukrainskiy geografichny zhurnal, № 3, 24–32 Palamarchuk, M.M. (1992) Geografiya Ukrainy. Uchebnik dlya 9 klassa srednej shkoly (Ukrajna földrajza.

Tankönyv a középiskolák 9. osztálya számára.) Kiev, Osvita, p. 160 Petrov, Ny. (2005) O regionalizme i geograficheskom kretinizme (A regionalimusról és a földrajzi kreténségről).

www.polit.ru/lectures/index.html Pidgrushny, G.P. (2006) Suchasny protsesy territorialnoj organizatsii promyslovosti regioniv Ukrainy (Az ipar területi

szervezetén belül zajló folyamatok Ukrajna régióiban). Ukrainskiy geografichny zhurnal, № 1, 28–37 Rudenko, L.G., Kazachenko,T.I., Razov, V.P. (2005) Natsionalny Atlas Ukrainy: blok kart „Ekonomika”

(Ukrajna Nemzeti Atlasza, „Gazdaság” blokk). Ukrainskiy geografichny zhurnal, № 2, 3–16 Savchuk, I.G. (2006) Osnovnye tendencii rozvitku teritorialnoj substruktury zovnishnyoi torgivli Ukrainy (Az

Ukrajna külkereskedelmén belüli területi alrendszer fejlődésének fő irányai). Ukrainskiy geografichny zhurnal, № 1, 37–46

Sukhiy, P.A. (2004) Pro mistse Ukrainy u svitovoy agroprodovolchiy sistemy (Ukrajna helye a világ mezőgazdaságában). Ukrainskiy geografichny zhurnal, № 4, 33–38

Swain, A. (2005) Are oranges the only fruit? A comment on the 2004 Ukrainian presidental election. Geoforum 36, 685–687

Treivish, A.I. (2000) Ekonomicheskie sdvigi i svyazi v postsovetskom prostranstve: problemy dezintegratsii i reintegratsii (Gazdasági változások és kapcsolatok a posztszovjet térségben). Izv. AN Ser. geograficheskaya, № 3, 9–22

Veklich, L.M. (szerk. 2005) Kompleksny atlas Ukrainy (Ukrajna komplex atlasza). DNVP Kartografija, 96 p. Zastavny, F. (2004) Depresivny regioni, poselennya j galuzi ekonomiki Ukrainy: problemy, ocinka, prognozy.

(Válságban lévő régiók, települések, és gazdasági ágazatok Ukrajnában: problémák, értékelés, előrejelzések). Geografiya ta osnovy ekonomiki v shkoly. № 5, 35–38