veszprémi 7 nap plusz

8
PLUSZ VESZPRÉMI | MEGYEI INGYENES KÖZÉLETI HETILAP 2014. február 14., péntek XV. évfolyam, 6. szám Két életet mentettek meg Veszprémben Az MSZP veszprémi szórólap- jai kapcsán tartott sajtótájékoz- tatót tegnap a Fidelitas a Na- rancspontban, ahol a Simon-ügy- ről kérdeztek, valamint szó esett arról is, a Fidesz-kormány mi- lyen családbarát lépéseket veze- tett be a 2010 óta tartó ciklusban. Cikkünk a 2. oldalon Nem kérnek a baloldalból Vidi Nándorné kulturális mene- dzser tartott előadást kedd délután a Laczkó Dezső Múzeumban a Múzeumi Szabadegyetem rendezvénye kereté- ben. A múzeum a köznek – találkozási pont a múzeum című előadásában nem csak saját pályájáról beszélt, de érin- tette az elmúlt évtizedek alatt végbe- ment fejelsztéseket is. Találkozási pont a múzeum Bővített a Continental A veszprémi Continen tal Automotive Hungary Kft. 512 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatására, a cég össze- sen 2,8 milliárd forintot meghaladó összköltségve- tésű beruházást hajtott végre, tizenkét új gyártó- sort indított, illetve új mun- kahelyeket teremtett. A társaság keddi közle- ménye szerint a fejlesztés- nek köszönhetően bővült a gyártóterület és az iroda- rész, s összesen 152 új munkahelyet teremtett a vállalat. Bővült a vállalat előtti parkoló, illetve a megnövekedett termelés miatt új magas raktárt is kialakítottak. A Continen- tal Automotive Hungary Kft. összesen közel 15 mil- liárd forint értékben hajt végre beruházási és munkahelyteremtési prog- ramot a 2009 és 2014 közöt- ti időszakban a budapesti és veszprémi gyáraiban, hét pályázati projekt kere- tében. A cég a bővítésekhez kétmilliárd forintnyi támo- gatást vesz igénybe euró- pai uniós és kormányzati forrásból, és a két telephe- lyen összesen 477 új mun- kahely létrehozását vállal- ta. A Continental Magyar- országon összesen hat gyárral és egy értékesítési központtal van jelen, s több mint hatezer munkaválla- lót foglalkoztat. Ezen belül a magyar leányvállalat ta- valy 1586 főt foglalkozta- tott, s 62 milliárd forint ár- bevételt ért el. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaátadó ünnepségét múlt pénteken rendezték Veszprémben. A karon alap- és mesterszakon 220 hallgató vett át oklevelet. Cikkünk a 2. oldalon Polgárőr és rendőr is szinte az utolsó pillanatban segített bajba jutott embereken 4–5. oldal Kétszáz frissdiplomás fiatal Fotó: Németh Generációváltás a hovédségnél A medinai háromdimenziós radar hadrendbe állításával sorsdöntő időszak, technikai generációváltás kezdődik az MH 54. Veszprém Radarezred életében. Vörös Zoltán alezredes, a ra- darezred megbízott parancsno- ka mondta el mindezt a napok- ban, a rádiótechnikai csapatok fegyvernemi napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyű- lésen a VMK Táborállás téri épületében, ahol Némedi Lajos alpolgármester mellett ott volt Szűcs Pál ezredes, a veszprémi légtérellenőrző ezred egykori parancsnoka is. A HM Védelemgazdasági Hi- vatal képviseletében Illés Attila ezredes mondott ünnepi beszé- det. Felidézte Bay Zoltán fizikus professzor életútját, aki csapa- tával 1946. február 6-án jelentet- te be, hogy mikrohullámú ra- darjelet küldtek a Földről a Holdra, megmérték a két égitest távolságát, megalapozva ezzel a rádiós csillagászat tudomá- nyát. Ennek apropóján ünnep- lik 1994 óta a Magyar Honvéd- ségnél a rádiótechnikai csapa- tok fegyvernemi napját. NÉMETH MELINDA Vörös Zoltán alezredes, a radarezred megbízott parancsnoka Fotó: Mátyus Fotó: Németh Tervezés 3D technológia segítségével Professzionális kivitelezéssel További információkért, referenciákért, kérem látogassa meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen, illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon! BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397 HOGY AZ ELképZELés vaLÓRa váLjOn! 77760

Upload: maraton-lapcsoport-kft

Post on 03-Mar-2016

220 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

2014. 02. 14.

TRANSCRIPT

Page 1: Veszprémi 7 Nap Plusz

PLUSZveszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP

2014. február 14., péntekXV. évfolyam, 6. szám

Két életet mentettek meg Veszprémben

Az MSZP veszprémi szórólap-jai kapcsán tartott sajtótájékoz-tatót tegnap a Fidelitas a Na-rancspontban, ahol a Simon-ügy-ről kérdeztek, valamint szó esett arról is, a Fidesz-kormány mi-lyen családbarát lépéseket veze-tett be a 2010 óta tartó ciklusban.

Cikkünk a 2. oldalon

Nem kérnek a baloldalbólVidi Nándorné kulturális mene-

dzser tartott előadást kedd délután a Laczkó Dezső Múzeumban a Múzeumi Szabadegyetem rendezvénye kereté-ben. A múzeum a köznek – találkozási pont a múzeum című előadásában nem csak saját pályájáról beszélt, de érin-tette az elmúlt évtizedek alatt végbe-ment fejelsztéseket is.

Találkozási pont a múzeum Bővítetta Continental

A veszprémi Conti nen tal Automotive Hungary Kft. 512 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatására, a cég össze-sen 2,8 milliárd forintot meghaladó összköltségve-tésű beruházást hajtott végre, tizenkét új gyártó-sort indított, illetve új mun-kahelyeket teremtett.

A társaság keddi közle-ménye szerint a fejlesztés-nek köszönhetően bővült a gyártóterület és az iroda-rész, s összesen 152 új munkahelyet teremtett a vállalat. Bővült a vállalat előtti parkoló, illetve a megnövekedett termelés miatt új magas raktárt is kialakítottak. A Continen-tal Automotive Hungary Kft. összesen közel 15 mil-liárd forint értékben hajt végre beruházási és munkahely te rem té si prog-ramot a 2009 és 2014 közöt-ti időszakban a budapesti és veszprémi gyáraiban, hét pályázati projekt kere-tében. A cég a bővítésekhez kétmilliárd forintnyi támo-gatást vesz igénybe euró-pai uniós és kormányzati forrásból, és a két telephe-lyen összesen 477 új mun-kahely létrehozását vállal-ta. A Conti nen tal Magyar-országon összesen hat gyárral és egy értékesítési központtal van jelen, s több mint hatezer munkaválla-lót foglalkoztat. Ezen belül a magyar leányvállalat ta-valy 1586 főt foglalkozta-tott, s 62 milliárd forint ár-bevételt ért el.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaátadó ünnepségét múlt pénteken rendezték Veszprémben. A karon alap- és mesterszakon 220 hallgató vett át oklevelet. Cikkünk a 2. oldalon

Polgárőr és rendőr is szinte az utolsó pillanatban segített bajba jutott embereken 4–5. oldal

Kétszáz frissdiplomás fiatal

Fotó: Németh

Generációváltás a hovédségnélA medinai háromdimenziós

radar hadrendbe állításával sorsdöntő időszak, technikai generációváltás kezdődik az MH 54. Veszprém Radarezred életében.

Vörös Zoltán alezredes, a ra-darezred megbízott parancsno-ka mondta el mindezt a napok-ban, a rádiótechnikai csapatok fegyvernemi napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyű-lésen a VMK Táborállás téri épületében, ahol Némedi Lajos alpolgármester mellett ott volt Szűcs Pál ezredes, a veszprémi légtérellenőrző ezred egykori parancsnoka is.

A HM Védelemgazdasági Hi-vatal képviseletében Illés Attila ezredes mondott ünnepi beszé-det. Felidézte Bay Zoltán fizikus

professzor életútját, aki csapa-tával 1946. február 6-án jelentet-te be, hogy mikrohullámú ra-darjelet küldtek a Földről a Holdra, megmérték a két égitest távolságát, megalapozva ezzel

a rádiós csillagászat tudomá-nyát. Ennek apropóján ünnep-lik 1994 óta a Magyar Honvéd-ségnél a rádiótechnikai csapa-tok fegyvernemi napját.

Németh meliNda

Vörös Zoltán alezredes, a radarezred megbízott parancsnoka

Fotó: Mátyus

Fotó: Németh

Tervezés 3D technológia segítségévelProfesszionális kivitelezéssel

További információkért, referenciákért, kérem látogassameg honlapomat awww.bodisbutor.hu címen,

illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!

BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397

HOGY AZ ELképZELés vaLÓRa váLjOn!

77

76

0

Page 2: Veszprémi 7 Nap Plusz

2014. február 14.

veszprémi PLUSZNAP

Regionális hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lap ingyenes • Megjelenik 20 475 példányban Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Bánd, Csopak, Felsőörs, Herend, Litér, Márkó, Nemesvámos, Szentkirályszabadja, Várpalota településeken. Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Szerkesztőség: Veszprém, Házgyári út 12. Tel./fax: (88)400-400, 541-780 e-mail: [email protected] Postacím: 8201 veszprém, Pf. 553 Apróhirdetés felvétel: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet Kiadó: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft. Veszprém, Házgyári út 12. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763, fax: 88/541-688 Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók ISSN: 1789-6703 Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 06/2014. Terjeszti a Pannon Lapok Társasága

Programajánló2

veszprémi nap2013. február 22. • XIX. évfolyam 7. szám

Ingyenes városi

közéleti hetilap

A magyar néptánc hatalmas kincsünk

Szeretem a nyílt, becsületes

embereket, akik szorga-

lommal, tisztességgel ren-

det tartanak – fogalmazta

meg életfilozófiáját Kormos

Ernő, a Balaton Bútorgyár

Zrt. nyugalmazott elnök-

vezérigazgatója 9. oldal

ÖTÓRAI TEA

A legfontosabb

a megelőzés

Egy úriember,

akit tisztelnek

A HÉT TÉMÁJA

Az Európa Tanács 1990.

február 22-én tette közzé

a bűncselekmények áldo-

zatainak chartáját, s ez a

nap azóta a kontinens szá-

mos országában az áldo-

zatok napja. 6–7. oldal

Egész életében végigkísérte folklórunk Ertl Pétert, a Nemzeti Táncszínház vezetőjét 17. oldal

Mindenki előtt feladat van

Idén egy teológus, hat hitta-

nár és 38 szociális munkás

került ki a főiskola kötelékéből,

tanárok és társaik búcsúztat-

ták őket.Paksi László, a Pannon

Egyetem Modern Filológiai és

Társadalomtudományi Kará-

nak oktatója úgy fogalmazott,

ne feledjék, emberfeletti mun-

kára vállalkoztak, de az eset-

leges kudarcokban van kihez

fordulniuk. Hozzátette, bízik a

két intézmény további gyümöl-

csöző együttműködésében.

Albert József tanszékvezető

kifejtette, nehéz feladatra vál-

lalkoztak a fiatalok, hiszen

manapság kevés pénz jut a

szociális területre, de mégis

fontos hivatást választottak.

„A legfontosabb, hogy higgy

abban, amit csinálsz!” – fogal-

mazott. Végezetül Böjte Csaba

ferences szerzetes szavait

adta útravalónak a végzősök-

nek: „Merj szembenézni a fel-

adattal, nem szabad feladni

soha!”. A hallgatók nevében Rette-

gi Márk szociális munka és

Présing Tímea hittanár-neve-

lőtanár szakos hallgató búcsú-

zott az intézménytől.

Németh meliNda

Negyvenöt hallgató vehette át oklevelét szom-

baton, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főis-

kola diplomaosztó ünnepségén.

A hittudományi főiskola végzős hallgatói dr. Varga István rektortól vehették át okleveleiket

Egyeztetés

a hatósággal

Közlekedést érintő fej-

lesztésekről egyeztetett

a Nemzeti Közlekedési

Hatóság elnökével, Győ-

ri Gyulával Porga Gyu-

la polgármester szerdán

a városházán.

A megbeszélés után

tartott sajtótájékoztatón

Porga Gyula kiemelte, ta-

lálkozójuk célja a szemé-

lyes kapcsolatfelvétel és a

hatóság munkájáról szóló

tájékoztatás volt. Úgy fo-

galmazott, a jelentős be-

ruházásoknál fontos le-

het, hogy az érintett ható-

ságokkal jó viszonyt ápol-

jon a város. Győri Gyula a

folyamatok megindítása

előtt konzultációs lehető-

séget biztosított az önkor-

mányzat számára.

Folytatás a 2. oldalon.

Győri Gyula, az NKH elnökeFotó: Mátyus ARANY és ezüst

FeLVÁsÁRLÁsAa legmagasabb napi áron,

KÉSZPÉNZÉRT

ARANy:

6000–11000 Ft/gr*

Ezüst: 150 Ft/gr*

CsAk 1 NApig!

Február 26-án, kedden

9–17 óráig!

Szakszervezetek Háza – földszint,

Veszprém, Budapest út 8.

Régi 200 Ft-os

érmék felvásárlása

1000 Ft/db áron

Az árváltoztatás jogát fenntartjuk a világpiaci ártól függõen!

08

09

08

77

6000–11000

Arany- és ezüstpénzek és

érmék felvásárlása!

08

09

091

3

www.nemethszerviz.hu

Tel.: 88-565-420, 70-317-3535

Autójavítás

Eredetvizsgálat

Mûszaki vizsgáztatás

Új zöldkártya

Ingyenes olajcsere

Ózonos klímafertõtlenítés

Utastér-szagtalanítás

GARANCIÁVAL!

Veszprém, Csap u. 12.

08

09

08

80

08

09

08

89

rémföl

Üz ház víz ló)

Itt megtalál mindent,

amire porszívójához

szüksége van!

Tisztaságolcsón,egész évben!

08

09

04

84

Fotó: Zwicker

f a c e b o o k . c o m /v e s z p r e m i 7 n a p

L a p o z z o n b e l e a Ve s z p r é m i 7 N a p b a m á r a f a c e b o o k o n i s !

BalatonfüredFebruár 18., kedd 17 óraA Jókai és Jókai című kötet bemutató-

ja a Vaszary Villában, házigazda Praznovszky Mihály irodalomtör-ténész, a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője

Február 19., szerda 16 óraA Csodálatos Júlia című Oscar-díjas

film vetítése a városi könyvtárban, a film hónapja keretében

Február 21., péntek 16 óraKondor Béla finisszázs: Hornyik Sán-

dor, a kiállítás kurátorának exkluzív tárlatvezetése a Vaszary Galériá-ban

Február 21., péntek 19 óraVendégségben a Gere pincészet:

beszélgetés Gere Zsolt villányi borásszal a Kredenc Borbisztróban

Február 22., szombat 16 óraMesekastély: Mint régen a fonóban –

Udvari Emese előadása a Kisfaludy Galériában

Február 22., szombat 19 óraArácsi farsang az Arácsi Népházban

Március 2-áigForradalmár, próféta, melós – Kondor

Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása a Vaszary Villában

bák titokzatos világa II. címmel dr. Jancsó Gábor előadása a Pannóni-ában

Február 21., péntek 17.30 óraTáncházi kultúra a vörösberényi

művelődési házban, szakmai irá-nyító: Kovács Krisztián (Kiki)

Február 22., szombat 19 óraA Vörösberényi Nyugdíjasklub far-

sangi bálja a vörösberényi művelő-dési házban

Február 22., szombat 20 óraMojo Workings koncert a Lounge

Coffee-ban

Február 23., vasárnap 8.30 órátólIII. Almádi Disznótor, közösségi disz-

nóvágás a Szent Erzsébet ligetben

Február 23., vasárnap 14 óraTéltemető-tavaszköszöntő mulatság

a Szent Erzsébet ligetben

Május 1-jéigAz én Almá-diáim címmel fotókiállí-

tás a vasúti aluljáróban

AlsóörsFebruár 15., szombat 16 óraIskolások farsangja jelmezversennyel

és bállal a művelődési házban

Február 22., szombat 15 óraSzőlész-borász találkozó Fábián

József emlékére a művelődési ház-ban

Február 23., vasárnap 16 óraTéltemető vigasság kiszebábu-ége-

téssel a faluközpontban

BalatonalmádiFebruár 14., péntekValentin-nap a Pannóniában

Február 14., péntek 17.30 óraTáncházi kultúra a vörösberényi

művelődési házban, szakmai irá-nyító: Kovács Krisztián (Kiki)

Február 15., szombat 17 óraPéterfy Gizella festő- és szobrászmű-

vész Erdélyből hoztam című kiállí-tásának megnyitója a Pannóniá-ban

Február 19., szerda 17 óraNépek tánca a Pannóniában

Február 21., péntek 17 óraAlmádi Gombászok Asztaltársasága:

Mikológiai érdekességek – a gom-

Az MSZP veszprémi szórólapjai kapcsán tartott sajtótájékoztatót tegnap a Fidelitas a Narancspontban.

A szervezet városi elnöke, Pálinkás Roland elmondta, a múlt héten több lakótelepi postaládába dobtak be MSZP-s szórólapokat, ame-lyeken mások mellett a nem-rég napvilágot látott botrány főszereplője, Simon Gábor is szerepelt. Mint mondta, úgy gondolják, a Simon-ügy mindaddig nincs lezárva, míg meg nem válaszolják, miért titkolta el az osztrák számlán tartott pénzt, kik és mióta tudtak erről az MSZP-ben és volt-e köze ennek az összegnek ahhoz, hogy Si-mon jelentős szerepet töltött be az MSZP-ben.

A Fidelitas megyei elnöke, Hegedűs Barbara kiemelte, a füzet a baloldali koalíció

hazugságainak újabb bizo-nyítéka. A baloldallal ellen-tétben azonban a Fidesz ki-áll a megyében élő családo-kért, és azon van, hogy csök-kentse terheiket. Bevezették a gyed extrát, ami ösztönzi a gyerekvállalást, ebben a cik-lusban hatezer új bölcsődei férőhely létesül, a rezsicsök-kentéssel pedig a mindenna-pi megélhetés könnyítése mellett kötelezték el magu-kat. Hozzátette, a kormány-váltás óta 24 milliárd forint-tal nőttek a gyermekétkezte-tési kedvezmények, az Er-zsébet-programban pedig majd százezer rászoruló gyerek jutott nyaralási lehe-tőséghez.

Mátyus taMás

Pálinkás Roland és Hegedűs Barbara a sajtótájékoztatón

Kétszáz frissdiplomás fiatalA Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaát-adó ünnepségét múlt pénteken rendezték Veszprémben. A karon alap- és mesterszakon 220 hallgató vett át oklevelet.

Az ünnepségen beszédet mondott Ürmössy Attila, az IT Services Hungary Kft. Nearshore Center ága-zatvezetője, köszöntőjében elmondta, hogy az egyetem naprakész, használható tu-dást adott a hallgatóknak, amit a munkaerőpiacon szakmailag és egzisztenci-álisan is kamatoztathat-nak. Dr. Szabó Lajos, a Gazdaságtudományi Kar dékánja beszédében az el-múlt időszak kari sikerei-

ről, eredményeiről, fejlesz-téseiről, oktatói és hallga-tói elismeréseiről számolt be. Búcsúzóul a végzős hallgatóktól azt kérte, hogy kitartóak, céltudatosak le-gyenek, fejlesszék és bővít-sék ismereteiket, valamint ápolják jó kapcsolatukat a

Gazdaságtudományi Kar-ral és a Pannon Egyetem-mel.

A búcsúztató hallgatók ne-vében Gosztola Evelin, a végzett hallgatók nevében Tóth Viktória búcsúzott, majd ezt követően átadták a diplomákat. Kovács MóniKa

Alap- és mesterszakon 220 hallgató vehetett át oklevelet a karon

Nem kérnek a baloldalból

Keresse írásunkat a szombati Naplóban!

Vida Béla kômûvesként Ausztriában dolgozik, és az ottani cége elvállalta, hogy befejezik a szocsi olimpiai falu lakásainak az építését.

A veszprémi szakember kalandvágyból jelentkezett nyolc társával együtt a mun-kára, és érdekes tapaszta-latokra tett szert. Vida Béla kötelezôen tanult oroszul az iskolában, nem szerette ezt a tantárgyat, azt gon-dolta, hogy soha nem lesz rá szüksége. Aztán mégis használhatta volna, ha az

okostelefonok nem segíte-nének a nyelvi akadályok leküzdésében is.

Szocsiban építkezett

Fotó: Mátyus

Fotó: Mátyus

Page 3: Veszprémi 7 Nap Plusz

2014. február 14.3veszprémi PLUSZNAP

Megújuló újság, megújuló lehetőségek!

Telefonos segítség nehéz helyzetbenA Veszprémi Lelki Elsőse-gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe-tünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es Inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 te-lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”

Március 8-igTérképhistória – kiállítás dr. Cserny

Tibor adományából és a Magyar Állami Földtani Intézet térképeiből a városi könyvtárban

CsopakFebruár 15., szombat 19 óraHagyományőrző farsangi bál a kultúr-

házban

FelsőörsFebruár 15., szombat 18 óraFarsangi bál a Malomvölgy Oktatási

és Szabadidőközpontban

VárpalotaFebruár 14., péntek 15 óraA magyar katona helytállása – isme-

retterjesztő történelmi előadások a Nagy Gyula Galériában

SzínházakPetőfi SzínházFebruár 14., péntek 19 óra Veszedel-

mes viszonyok – Sík Sándor-bérletFebruár 15., szombat 18 óra

Operettgála és veszprémi farsangi bál – bérletszünet

Február 19., szerda 11.30 óra Vesze-delmes viszonyok – Ipari Szakkö-zépiskola és Gimnázium bérlete

Február 19., szerda 19 óra Veszedel-mes viszonyok – Kolontár-bérlet

Február 20., csütörtök 15 óra Légy jó mindhalálig – Nagy Sándor-bérlet

Február 20., csütörtök 19 óra Légy jó mindhalálig – Csillagszóró-bérlet

Február 21., péntek 19 óra Veszedel-mes viszonyok – Csokonai-bérlet

Február 22., szombat 19 óra A víg özvegy – Bakony-bérlet

Február 23., vasárnap 18 óra A víg özvegy – Déríné-bérlet

Latinovits–Bujtor JátékszínFebruár 14., péntek 19 óra Hogyan

ettem kutyát? – 5. bérletFebruár 17., hétfő 14 óra Tábori piknik

– Padányi-bérletFebruár 18., kedd 14 óra Tábori piknik

– Padányi-bérlet

Pannon VárszínházHelyszín: HangvillaFebruár 15., szombat 17 óra A dzsun-

gel könyveFebruár 22., szombat 19 óra Hegedűs

a háztetőn – Premier bérletFebruár 23., vasárnap 17 óra Hegedűs

a háztetőn – Vörösmarty-bérlet

Kabóca BábszínházFebruár 16., vasárnap 11 óra Ti-ti-tá –

Mesebolt Bábszínház vendégmű-sora, babaszínházi előadás

Február 23., vasárnap 11 óra Terem-tésmese 8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!

Hétfő (02.17.)8.00–18.00 Napközben balatonikörkép élő kapcsolásokkal 18.00Fejezetek Magyarország közleke­déstörténetéből, 10. rész 18.30Nagyítás–Vendég:PunnanyMassifegyüttes 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sport­magazin 19.30 Középkori várromok Magyarorszá­gon – ismeretterjesztő film, 5. rész 19.45 SchirillaGyörgymegmártozotta jegesBalatonban–össze­foglaló 20.15 Piszkus munka – amerikai akciófilm,Fsz.: Pierce Brosnan (16) 21.45 Évszakok a Drávamentén: Tavasz– ismeretterjesztő film22.05Éjsza­kai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Kedd(02.18.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kap­csolásokkal 18.00 Géniusz – kulturális magazin18.30 PartySztár – zenés tehetségkutató műsor,11. rész 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sport­magazin19.30Mindenkinek jár azunalom–standup comedy, 12. rész 20.00 A doktor – szórakoztatóegészségügyi műsor, 8. rész 20.30 Kilimandzsáró– ismeretterjesztő film 21.30 Éjszakai panoráma(benne: estiműsoraink ismétlése)

Szerda (02.19.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kap­csolásokkal 18.00 Mannöken Ploretarz koncertje– összeállítás 18.30 Bivalyrezervátum Kápol­napusztán – ismeretterjesztő film 19.00Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30Mindentudás Egyeteme 9. rész – ismeretterjesztőelőadás 20.20 A medvék és én – ismeretterjesztőfilm 20.50 A szabadság ára – akciófilm (16) 22.10Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismét­lése)

Csütörtök (02.20.)8.00–18.00 Napközben balatonikörkép élő kapcsolásokkal 18.00Balatoni programajánló 18.10Vezúv vulkán – ismeretterjesztőfilm 18.40 Schirilla György

megmártozott a jeges Balatonban – összefoglaló19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin19.30 A Balaton helyzete – előadássorozat, 7. rész20.10 Pódium archív – Hungarythm táncelőadás20.40 Őrjítő szerelem – filmdráma, Fsz.: ChristianSlater (12) 22.10 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Péntek (02.21.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kap­csolásokkal 18.00 A díszfegyver­kovács – ismeret­terjesztő film 18.30 Balatoni programajánló 18.40Azezeréveshatáron,2. rész–ismeretterjesztőfilm19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin19.30Korzó–közéletimagazin20.40AJeliArboré­tum – ismeretterjesztő film 21.10 Rejtjelek: Kréta –úti film 22.00 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Szombat (02.22.) – Vasárnap (02.23.)8.00–17.00 Napközben balatoni körkép élő kap­csolásokkal 17.00 Bencze Show – Tolcsvay Lászlózenész, zeneszerző 17.30 Balatoni utazás – isme­retterjesztő sorozat, 17. rész 18.00 Közéleti Kávé­ház – Vendég: Schiffer Miklós stílustanácsadó18.45 A damaszkuszi acél – ismeretterjesztő film19.20 Fekete Amerika – filmdráma, Fsz.: JohnTravolta (12) 20.55 GN­Töbör – ismeretterjesztőfilm 21.30 Mindenkinek jár az unalom – stand upcomedy, 13. rész 22.00 Éjszakai panoráma (benne:estiműsoraink ismétlése) 77

756

KörnyezetünK szolgálatában! Kérdezzen tőlünk Ön is! [email protected]

77

2199

217

7

a) Parkolójegy díja minden megkezdett fél óra

Egész nap (0–24 óra)aél ór100 Ft/fgépkocsiemélysz aél ór100 Ft/fgépkocsiemélysz

Az első tíz perc díjmentes.

b) bérletek díja (személygépkocsira vonatkozik)

Sorsz. MegnevezésÉves(Ft/év)

30napos

7napos

1. egész napos bérlet 150 000 15 000 50002. nappali bérlet 100 000 10 000 –3. Éjszakai bérlet 50 000 5000 –

4.lakosságiparkolóház bérlet

50 000 5000 –

c) Első alkalommal a bérlet díján felül abérletkártyát is meg kell vásárolni, amelynekértéke bruttó 2000 Ft.

d) A bérlet elvesztése esetén a tulajdonos2000 Ft cseredíj megfizetése mellett kérhetiúj bérlet kibocsátását.

bérletvásárlás, számlaadásA földszinten találhatóÜgyfélszolgálat Pénztár helyiségben:Hétfőtől csütörtökig 8.00 órától 12.00 óráig,13.00 órától 15.00 óráigPénteken 8.00 órától 11.00 óráig lehetbérletet vásárolni, illetve számlát kérni.

elekétolóház díjtrkPa elekétolóház díjtrkPaPa elekétolóház díjtrkPark elekétolóház díjtrkPa olóház díjt elekétolóház díjtrkPa ételekétolóház díjtrkPa elek

Lakossági és vállalati ügyfeleink részére ajánljuk:

8200Veszprém,Budapest út 16. Tel.: (88)579-170, fax: (88)579-1528100Várpalota, Postau8. fszt. 1 . Tel.: (88)582-750, fax: (88)575-5058181Berhida , Szabadság tér 6. Tel.: (88)586-516, fax: (88)586-515www.forrastksz.hu

• Számlavezetés forintbanésdevizá-ban, számlanyitásidíj 0Ft

• Internetbank,házibankszolgáltatás(ingyenes)

• Csemeteszámlavezetése• Betétlekötésmár20.000Ftösszeg-től, akárkamatadónélkül

• Kártyaőr szolgáltatásmindenbankkártyatípushoz

• SMSszolgáltatás• Bankkártyaszolgáltatás–PAYPASSbank-kártya „...egyérintéséskitárulavilág...”

Vállalkozóihitelek:• SzéchenyiKártya igénylés• Gazdakártyahitel• Vállalkozói folyószámlahitel• Vállalkozóikölcsönök 7

80

26

Bejelentkezés: 30/782-8106Cím: Veszprém, Cholnoky J. u. 11. • Nyitva: H–P: 7.30–18.00

Cím: Veszprém, Cholnoky J. u. 11.Nyitva: H-P: 7:30-18:00 • Tel: 30/ 782-8106

Akció

S Z M T SZékháZ

Bejelentkezés: 30/974-0584Veszprém, Budapest út 8. SZMT SzékházINGYENES PARKOLÁS OMV-nél és a plázánál

Más akcióval össze neM vonható!

alkalmas bérlet5 alkalmas bérlet10

1250 Ft

2250 Ft alkalmas bérlet20 3995 Ft

24 x 10 perc 4200 Ft

24 x 20 perc 4950 FtAz akció 12.31-ig érvényes!

DeceMberiárrobbanáS!

Karácsonyra bérletek

díszcsomagolással!

08

09

80

42

50 % a bérletek árából

JÁTÉK BIZOMÁNYINo-Zo

a megyében elsőként! Hozd be megunt, kinőtt, felesleges játékod,bizományos értékesítésre átvesszük!

Óriási nyitási akciÓfebruár 17–21.

S Z M T SZékháZ

Bejelentkezés: 30/974-0584Veszprém, Budapest út 8. SZMT SzékházINGYENES PARKOLÁS OMV-nél és a plázánál

Más akcióval össze neM vonható!

alkalmas bérlet5 alkalmas bérlet10

1250 Ft

2250 Ft alkalmas bérlet20 3995 Ft

24 x 10 perc 4200 Ft

24 x 20 perc 4950 FtAz akció 12.31-ig érvényes!

DeceMberiárrobbanáS!

Karácsonyra bérletek

díszcsomagolással!

08

09

80

42

50 % a bérletek árából

Ne költs újra, vedd

meg NáluNk olcsóN!

77

77

7

cholNoky Flabélos

újra NyItva új üzemeltetővel!

Page 4: Veszprémi 7 Nap Plusz

42014. február 14.

veszprémi PLUSZNAP

Életeket mentettek lélekjelenlétükkelAz emberi figyelmet-lenség bizony sokszor életveszélyt okozhat. Városunkban az elmúlt hetekben két al-kalommal is kis híján tragédiába torkollott az óvatlanság.

Két héttel ezelőtt, amikor beköszöntött az igazi tél, egy idős úr került bajba. − A Jutasi úti garázssoron épp az autó-mat tettem le, amikor egy is-merős hangra lettem figyel-mes – mondja Barabás István, a Jutas Lakótelepi Polgárőr Egyesület tagja. – Nem messze az úttól egy ismerősöm ült a földön, elcsúszott a jeges úttes-ten. Elsőre semmi probléma nem látszott, de amikor köze-lebb mentem, láttam, hogy bo-kától lefelé kicsavarodott a lába – emlékszik vissza az ominózus estére a polgárőr. Megpróbálta felsegíteni, de egyedül nem boldogult, ezért egy ismerősét hívta segítsé-gül. Közben alaposabban

szemügyre vette a sérülést. − Ahogy a telefonommal megvi-lágítottam, tisztán látszott, hogy nyílt törést szenvedett az úr. Azonnal mentőt hívtam, s tíz percen belül már szakszerű kezelésben részesült a sérült – emlékszik vissza a jeges ka-landra Barabás István, aki azt is hozzátette, nem ez volt az első eset, hogy valakinek meg-mentette az életét a fagytól. –

Évekkel ezelőtt szintén egy is-merősre lettem figyelmes, aki a garázsa mellett leült egy székre. A szék valahogy meg-billent, az illető pedig a földre esett úgy, hogy nem tudott maga felállni. Ha akkor nem vagyok ott, meg is fagyhatott volna szerencsétlen a kemény mínuszokban.

A másik szerencsétlen eset a múlt héten történt városunk-

Barabás István polgárőr és Hámori György főtörzsőrmester a közelmúltbeli veszprémi életmentések helyszínén

Hirdetésfeladás: Veszprémi Hirdető Iroda8200 Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet

Adja fel jövő hétre apróhirdetését!

megújuló újságok, megújuló lehetőségek

Új igazgató a halgazdálkodás élénA Balatoni Halgazdálkodási

Nonprofit Zrt. (BHN) vezetésé-vel átmenetileg Bana Sándor gazdasági és kereskedelmi igazgatót bízták meg – tájékoz-tatta a cég felügyeleti jogát gya-korló Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője, Pus-kás Zoltán az MTI-t hétfőn.

A BHN honlapjának tájékoz-tatása szerint a korábbi vezér-igazgató, Füstös Gábor felmon-dási ideje lejárt, ezért bízták meg további intézkedésig Bana Sándort. Fazekas Sándor vi-dékfejlesztési miniszter 2013. december elején határozatlan időre leállíttatta a halászatot a

Balatonon, amelyet követően a cég vezérigazgatója beadta fel-mondását. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy a hasz-nosítót sok kritika érte az utóbbi időben, amelyet meg kell vizs-gálni, és ezzel egy időben újra kell gondolni a jogosultság rendszerének átalakítását. mti

Veszprém, Mikszáth K. u. 3.Tel.: 06-20/396-9005 Tel./fax: 88/400-211E-mail: [email protected] Web: www.nagyablak.com

Nyitva: H-P: 8.30–17.30-ig, Szo.: 8.30-12.00-ig

Akció!Műanyagablak, ajtó

43%kedvezménnyel!

3 rétegőüvegre

EXTRAakciók!

AlumíniumrendszerekKirakatok,üvegportálok,közterületibel-, kültéri ajtók

Redőnyök,szúnyoghálók,napellenzők

Beltéri ajtókegyedi méretben is!

Szabványméretben,raktárról33 900 Ft

Fehérműanyagablakáhozakülsőpárkány

INGYEN!Részletek az üzletben!

76

58

0

Faablakok,ajtók3 rétegűüvegezéssel is

Szekcionáltgarázskapukegyedi méretben is153 000 Ft-tól

Az akció 2014. 02. 12-től 02. 28-ig tart!

www.mencomp.hu

77

217

ntium 4 számítógépek internetezéshezPe• só vaVD ol, D, 1G RAM, 80G HDDP4 2.8 GHz 12.000 Ft

Core 2 számítógépek• só vaVD ol, D, 80G2160 CPU (2x1.83GHz), 1G E 22.000 Ft

ntel Core 2 Duo számítógépekDELL torony I• VD író) , Dtel E7500 (2x2.9GHz), 4G DDR3, 250 HDDIn ( 48.600 Ft

e!ok szervize már 20 évbookSzámítógépek és note

Bakony Hús MintaboltVeszprém (Szabadság Lakótelep), Ciklámen utca 3.

Nyitva tartásKedd-Péntek: 8:00-16:00, Szombat: 8:00-12:00, Vasárnap és Hétfő: zárvaAz akciós árak 2014.02.14-03.06-ig, illetve a készlet erejéig érvényesek.

BAKONY HÚS

Disznótoros csomag

Löncs

Lángolt kolbász (5 s-odb )

850 Ft/csomag

920 Ft/kg

szbáolt kolngLá

1170 Ft/kg

Mindig frisset a

Bakony Hús vágóhídi

mintaboltjából!

AKCIÓSkínálatunk

Szeletelt bacon(200 )00(2 g)

340 Ft/db

Bőrös félsertés fejjel, lábbal, farokkal - 725 Ft/kgLehúzott félsertés fej nélkül, lábbal, farokkal - 870Ft/kgSertés máj - 330 Ft/kgCsontos sertés tarja - 999 Ft/kgFüstölt-főtt tarja - 1379 Ft/kgParasztkolbász - 1440 Ft/kgFüstölt oldalas - 1185 Ft/kg

További akciós kínálatunk

77

741

8200Veszprém,Cserhát ltp. 5/ATelefon/fax: +3688787649

[email protected] • www.pannoningatlan.com

ELADÓ, KIADÓ INGATLANOKATKERESÜNK VESZPRÉM MEGYÉBEN!

77

77

7

Page 5: Veszprémi 7 Nap Plusz

ban. A Vetési Albert Gimnázi-um tanulója kis híján kizuhant a második emeleti tanterem-ből, de hála Hámori György rendőr főtörzsőrmesternek, kollégájának és egy bátor ta-karítónőnek, nem történt tra-gédia. – Épp járőröztem a gim-názium környékén, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik ablakból egy fiatal lány lóg a levegőben – mesél a rész-

letekről Gyulafirátót−Kádár-ta körzeti megbízottja.

Azonnal odasietett és akkor látta, hogy a lány kétségbe-esetten kapaszkodik a pár-kányban és nem tud vissza-mászni. – Közterület-felügyelő járőrtársam azon nyomban rohant és megpróbált bejutni az épületbe, de talán az izga-tottság miatt ez nem sikerült neki. Közben próbáltam nyug-tatni a lányt, akinek időközben a lábai is megcsúsztak és már csupán az ablakpárkányban kapaszkodott. Én már a leg-rosszabbra is felkészültem, arra gondoltam, ha nem bírja tovább tartani magát a lány, megpróbálom elkapni. Így visszagondolva igencsak me-rész ötletnek tűnt, hiszen kö-rülbelül nyolc méter magas-ságból zuhant volna le, tehát mindketten súlyos sérüléseket szenvedtünk volna – meséli a részleteket a 2004 óta szolgá-latot teljesítő rendőr.

Az intézmény egyik takarító munkatársa valószínűleg a ki-abálásra lett figyelmes, és ahogy kinézett az ablakon, szinte kővé dermedt. – Kiabál-

tam neki, hogy azonnal rohan-jon oda és próbáljon meg segí-teni a bajbajutott lányon. Egy pillanat alatt ott termett, de az ijedtség miatt annyira leblok-kolt, hogy nem tudta, mit csi-náljon. Én az ablak alól torkom szakadtából üvöltöttem, hogy szorítsa meg a lány ruháját és rántsa vissza az ablakon. Sze-rencsére a hölgy lélekjelenléte visszatért és hirtelen erőre kapva vissza tudta húzni a baj-bajutott fiatalt – avat be a rész-letekbe Hámori György.

A kislányról az eset után ki-derült, hogy aznap a teremben felejtette a mobilját, vissza-ment érte, de kinézett az abla-kon, és abban a pillanatban a táskája átrántotta a párká-nyon. Szerencsére az ijedtsé-gen kívül nem esett baja.

Ebből a két esetben is jól lát-szik, hogy bizony a baj nagyon hamar megtörténhet. Tanul-ságként talán csak annyi: nemcsak magunkra, hanem embertársainkra is kellő fi-gyelmet kell fordítani, hiszen előfordulhat, hogy a mi segít-ségünkön múlik az életük.

Németh meliNda

2014. február 14.5veszprémi PLUSZNAP

megújuló újságok,megújuló lehetőségek

Nagyobb terjeszési területen,

13 településenérheti el olvasóinkat!

tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóAlsó tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóAlsóö tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóörs, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Balatonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Balatonfüred, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóAlsó tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóö tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó rs, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalaBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalaBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalatonf rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalatonfűzfő, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala zfő, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Bánd, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Bánd, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, Felső rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Felső rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Felsőörs, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalaBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalatonf rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala ű rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala zfő, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Bánd, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Felső rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala ö rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala rs,

Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, HeHerend, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, Herend, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, Herend, Litér Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Litér Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Litér, Márkó, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Márkó, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Márkó, Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, HeHe Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, Herend, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Litér Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He , Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Márkó, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos,otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirályszabadja, otaVárpalbadja, Szentkirályszabadja, otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza VárpalotaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza VárpalotaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza

Életeket mentettek lélekjelenlétükkel

Barabás István polgárőr és Hámori György főtörzsőrmester a közelmúltbeli veszprémi életmentések helyszínén

Fotó: Németh

Méteráru Rövidáru Lakástextil

RŐFÖSTextilház

VESZPRÉM:Hétfő–péntek 9.00–17.30Szombat 9.00–12.00

Stromfeld Aurél u. 1.Tel./fax: (+36) 88 425 743

Kossuth Lajos u. 6.(félemelet)Tel./fax: (+36) 88 442 939

BALATONFÜRED:Hétfő–szombat 9.00–20.00Vasárnap 9.00–19.00

TESCO üzletsorMobil: (+36) 70 428 3009

[email protected]

ÁGYNEMŰK (paplan, kis-, fél- és nagypárna)

GYERMEK ÁGYNEMŰGARNITÚRÁK

ÁGYNEMŰHUZATOK

ANGIN PÁRNAHUZATOK

LEPEDŐK

TÖRÖLKÖZŐK(A kedvezmény csak a készleten lévő termékekre vonatkozikAz akció 2014. március 15-ig, illetve a készlet erejéig tart

más kedvezményekkel nem összevonható)

(paplan, kis-, fél- és nagypárna)

YERMEK ÁGYNEMŰGARNITÚRÁK

(A kedvezmény csak a készleten lévő termékekre vonatkozik!Az akció 2014. március 15-ig tart, más kedvezményekkel nem összevonható)

77

22

6

• BETÖRŐ?• TŰZVESZÉLY?• FAGYVESZÉLY?• CSŐTÖRÉS?

Riasztótól a fűtéstávvezérlésen keresztül

a neten is nézhető kamerákig:

ÉPÜLETFELÜGYELET

TÁV F E L Ü G Y E L E T

TÁV F E L Ü G Y E L E T

1990 óta már több ezermegbízó nyugalmáért.

AKCIÓ!Új bekötés esetén

4 havi díjmentesség!

AZ ÖN NYUGALMÁÉRT IS

8200 Veszprém,Szabadság tér 2.(88) 577–050

[email protected]

776

20

Az OTP Csoport ingatlanközvetítô hálózataIngatlan- és pénzügyi közvetítôket keresÉrd és környékére.

Feladata: piaci megbízáskötés, érdeklôdések generálása,prezentációk, ajánlatok menedzselése, pénzügyi termékekértékesítése és adminisztrációAmit kínálunk: stabil háttér, kimagasló jutalék, laptop éstelefon, térítésmentes képzések, marketing eszközök éshirdetések támogatása, irodai háttérAmit elvárunk: kiváló kommunikációs készség, csapatmun-kára való képesség, számlaképességFényképes önéletrajzot a [email protected] címre várunk.

Veszprém és környékére.

www.otpip.hu 8200 Veszprém, Óváros tér 21.

77

04

6

Balatonkenese és Balatonfüred közötti területre

Fájdalom nélkül –Bowen módszer VeszprémbenKét éve ismerkedtem meg a Bowen technikával. Azonnal lenyűgözött a módszer egysze-rűsége és eredményessége.

20 éve foglalkozom személyi-ségfejlesztéssel, szülő-gyermek és felnőtt kommunikációs tanfo-lyamokkal, feleségem, Judit révén a stresszoldás folyamatába is betekinthettem. Tapasztalataim alapján olyan módszert kezd-tem keresni, amivel egyszerűen és hatékonyan lehet segíteni a testi fájdalmakon és tüneteken. Ekkor találkoztam Veszprémben a Natura Napon a Bowen tech-nikával. Az eredmények igazolták várakozásaimat.

Manapság sok embernek fáj a háta, válla, dereka, vagy van-nak olyan testi tünetei, amikkel hosszú ideje él együtt. A Bowen módszer célja, hogy a tüneteken enyhítsünk, a fájdalmat csök-kentsük. A betegségek, sérülé-sek, lelki problémák feszültségei elraktározódnak a testben. A kezelés során a test megfele-lő pontjain, a kötőszövet fölött végzek finom, de határozott moz-dulatokat. Az izmokon végzett gördülő mozdulatok után szünet következik, hogy az agy és a test

reagálni tudjon a beavatkozásra, majd újabb mozdulatok. A hatást a szervezet saját maga éri el, a cél a test öngyógyító képességé-nek helyreállítása.

A Bowen technika finom mód-szer, nincsenek benne erős moz-dulatok. Az egész emberre kon-centrálva feszültségállapotokat közömbösítünk a testben. Saját tapasztalataim alapján kiválóan alkalmazható hát-, derék-, nyak-, vállfájdalmakra, végtagproblémák-ra. Sikerült pozitív hatást elérni női problémák esetén, emésztési zavarok, idegi feszültségek, fejfá-jás, sportsérülések esetén is.

A problémák megoldásban arra is lehetőség van, hogy több szakember segítségét és tudását igénybe vegyük. Ta-valy ősszel csatlakoztam az ÉletMagHáz csapatához, ahol gyógytorna, asztrozófia, agytré-ning, radiesztézia, csontrakás, intim torna és hajgyógyászat is igénybe vehető.

További információ:www.veszprembowen.huIdőpont-egyeztetés:Lajkó Tamás Bowen alkalmazó30 233 63 [email protected]

ÉletMagHáz Veszprém, Dózsa Gy. út 23. www.eletmaghaz.hu

7773

1

Bízza profikra ingatlanügyeit

www.oh.hu

776

07

Buktatók helyett„kapaszkodókat” kínálunk!Az Openhouse Magyarország egyik legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonú

ingatlanközvetítő hálózatának veszprémi és balatonfüredi irodájába keres

INGATLANÉRTÉKESÍTŐmunkatársakat 2–2 főt.

Feladatok:• használt és új ingatlanok megbízásba vétele, kiajánlása és értékesítése meglévő és új ügyfelek részére• ártárgyalások lebonyolítása• kapcsolattartás meglévő és új ügyfelekkel• értékesítési adminisztrációs feladatok ellátása

Elvárások:• határozott fellépés• jó problémamegoldó képesség• terhelhetőség• felhasználói szintű számítógépes ismeret• ügyfélközpontú gondolkodásmód

Ami garantálja a sikert:• Országos 1. hely a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálás versenyben• Több ezer elégedett ügyfélből álló adatbázis• Egyedülálló innovációk Ios és Android fejlesztések, saját vállalatirányítási rendszer• A leghatékonyabb XXI. századi ingatlanmarketing megoldások• Keresztértékesítési lehetőség – több mint 25.000 ingatlan országosan• Évente 3 millió egyedi látogató a www.oh.hu weboldalon• Ingatlanjaink több mint fele exkluzív szerződéssel csak a mi adatbázisunkban található meg• Professzionális irodai háttér asztalpénz nélkül• Egyedi fejlesztésű Openhouse Értékesítői eszköztár• Kiemelkedően magas alapjutalék, havi bónusz• Betanulás az Openhouse Előintegrációs Program segítségével• Hatékony képzési rendszer az Openhouse Tudásközponttal• Mellébeszélés helyett színtiszta, kőkemény gyakorlat a Mentori Szisztémával• Bonus Learning Program, hogy megtérüljön a tudásba vetett befektetés• Egy magas érzelmi hangoltságú, profi módon együttműködő csapat biztonsága• A tevékenység elindításához a vállalkozói jogviszony nem feltétel

Munkavégzés helye: Veszprém, Balatonfüred.Munkaidő: rugalmas munkaidő.Jelentkezés módja: Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését és megfelel az elvárásoknak, úgyküldje el pályázati anyagát (fényképes önéletrajzát és motivációs levelét) a [email protected] e-mail címre.

www.veszprem.oh.hu, www.fured.oh.hu

te iSVÁgySz a Sikerre...?foglalkoztál már ingatlanokkal?

Ha új is neked ez a terület, légy bátor, próbáld ki!Mi mindent megtanítunk neked!

Page 6: Veszprémi 7 Nap Plusz

2014. február 14.6 veszprémi PLUSZNAP

Garzon, 32 nm-es, felújított ház-ban Haszkovó u. eladó, II. eme-leten 5,1 M 20-365-3338

Jutasi úton felújított 3 szobásföldszinti téglalakás eladó. Ala-csony rezsi. 06/30/268-2271

Veszprém Vilonyai úton kétszobahallos hőszigetelt házban el-adó. Ár: 9,6M 30-602-5945

ÁLLÁST KÍNÁL

Cholnokyn 1+3 szobás lakás el-adó. Kisebb csere érdekel. 70-315-9675

Svájci utazási klub keres fő- vagymellékállásban magyarországimunkára üzletkötőket és/vagyterületi vezetőket. Ha szeretnea turizmus területén dolgozni,utazni, munkája függvényébenjó jövedelmi leehetőséget elér-ni, személyes egyeztetés céljá-ból időpontért hívja a követke-ző számot: 06-70-967-1992

Megbízóink számára keresünkbalatonfüredi munkahelyremegváltozott munkaképessé-gű személyeket takarító és áru-feltöltő munkakörökre. Ha Önmegváltozott munkaképessé-gű és dolgozni szeretne, kérjük,jelentkezzen: 88/422-490,[email protected]

TELEK

Gyulafirátóton 1100 nm teleka Haraszt 10-ben eladó. 5,9M 70-520-1092

Üzletvezetőt keresünk lakberen-dezési áruházunkba. Fiatal, kre-atív, kereskedelmi végzettség-gel rendelkező munkavállalótkeresünk. Munkavégzés helye:Veszprém. A fényképes önélet-rajzokat a [email protected] címre várjuk.

Olaszfalu központjában 700-750nm területű építési telek eladó.Érd. 20-285-4856

Gyengeáramú rendszer kiépíté-séhez villanyszerelő kollégátkeresünk, lehet pályakezdő is.Jelentkezni fényképes önélet-rajzzal a [email protected] címen

Lovason 1235 nm szőlő kis nyara-lóval eladó. Érd: 70-320-1470

Virágkötőt keresünk Veszprém-be. 20-913-1943

GARÁZS

Felújított garázs eladó az Egye-tem városrészben (Nárcisz u.)06-30-235-5910

NYARALÓ

GARÁZS KIADÓ

Garázs kiadó Veszprémben, Hasz-kovó garázstelepen. 06-30-7422-636

Balatonalmádiban eladásra kíná-lunk egy 55 nm-es kétszintes –lakóingatlannak is használható– víkendházat. A környék infra-struktúrája kiváló. Irány-ár:12,9MFt 06-20-294-7813

Mobil ingatlanirodaTel.: 88/329-190, 30/904-2007 • www.mobilugynokseg.hu 7

68

27

www.nivoingatlan.hu +36-70-380-032378283

ÜZLET, IRODA

Várpalota közkedvelt részén ela-dó egy 54nm.-es 2 szobás la-kás. Műanyag nyílászárós szige-telt ingatlan. Így rendkívül ol-csó a rezsije és a közös költségeis.5,6M Ft. 20/2606262

ÜZLET

Veszprém belvárosában forgal-mas helyen utcafronti 15 nm-esüzlethelyiség kiadó/eladó. 06-20-9371-991

CSALÁDI HÁZ

Cseszneken, a Bakony üdülőöve-zetében a vár vonzáskörzeté-ben 2500m2 –es telken 2 szin-tes, 6 szobás, összkomfortoscsaládi ház, azonnal beköltöz-hetően 16M Ft-ért eladó. Táro-lók, kazánház, cserépkályha ésgáz- vegyes tüzelésű kályhaszolgáltatja a fűtést. (ViG1177)Érdeklődni: 88-329-190 vagy30-907-2007

7813

2

MTD Hungária Kft.

PRÉSÜZEMÉBEmunkatársakat keres határozott idejű szerződéssel az alábbi munkakörbe:

TOTT MUNKÁSÍBETAN TOTT MUNKÁSÍBETANElvárások: • Minimum 8 általános iskolai végzettség

• Nehéz fizikai munka vállalása• Jó munkabírás, nagy teherbírás• Megbízhatóság• Több műszakos munkarend és túlóra vállalása

SZERSZÁMKÉSZÍTŐFeladatok: • Szerszámcserék végrehajtása

• Szerszámok karbantartása, javítása

Elvárások: • Szakirányú végzettség• Minimum 3–5 év tapasztalat

Előnyt jelent: Targoncavezetői és emelőgép-kezelői engedély

Amit nyújtunk• Kiváló csapat• Kiemelkedő jövedelem és béren kívüli juttatások• Túlórák megfelelő díjazása

Jelentkezés: 88/515-506-os telefonszámonHa állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, és úgy gondolja, megfelel

elvárásainknak, kérjük, telefonáljon (munkaidőben 7.00–14.00-ig) vagy küldje elönéletrajzát a [email protected] e-mail címre, vagy az alábbi címre.

MTD Hungária Kft.8248 Nemesvámos, Dózsa Gy. út 1.

www.mtdhungaria.hu

Nemesvámos központjában, an-nak zöldövezeti részén 280m2–es tujákkal körülvett parkosí-tott telken 3 szintes, 5 szobáscsaládi ház nagy terasszal azon-nal beköltözhetően 16M Ft-érteladó. A parkosított kertbengrillező is épült. Veszprémben1+3 és fél szobás lakást beszá-mít. (ViG1046). Érdeklődni: 88-329-190 vagy 30-907-2007

Veszprém Megyében a Bakonyüdülő övezetében Cseszneken700m2 -es telken 100m2 –es, 2szoba összkomfortos családiház 8.2M Ft-ért eladó. Gáz köz-ponti fűtés van. A szobák par-kettásak. Veszprémi lakást be-számít. (ViG819). Érdeklődni:88-329-190 vagy 30-907-2007

Gyönyörű 230mm-es családi ház,két külön lakrésszel eladó Ep-lényben! Össz. 6szoba, 3fürdő,2nappali, hatalmas teraszok ké-nyeztetik a lakót. Irány-ár:34.990.000Ft. Tel.:20/437-7034

LAKÁS

Hőszigetelt 2. emeleti társasház-ban centrumközelben 75 nm-es egyedi gázfűtéses lakás tu-lajdonostó eladó. Iá: 16.000.000+36-30-601-1713, +36-30-421-6661

Tulajdonostól eladó szép új lakó-ház Márkón a Kőhát utcában22,8MFt-ért. Rendezett kert1250nm, az épület négyszobás,garázsos és A energetika beso-rolású. Érdeklődni: 06-20-472-7062, 06-20-587-3930

Rómer Flóris utcai lakópark leg-újabb tömbjében eladó egymásfélszobás 45nm-es fsz-i la-kás, tujákkal elkerített előkert-tel. 06-20-9279-148, 06-30-253-3672

Gyulafirátóton csendes utcábaneladó egy tetőtér beépítéses,saroktelken épült családi ház.Kétféle fűtés, garázs, melléké-pület. Ir.ár:21,9 M Ft Tel: 20/3434-351

Várpalota legkedveltebb részén,hibátlan, újszerű-minőségi, tár-sasházban,65 nm-es, 3szobás,erkélyes ( 5 nm ), 2.emeleti,gáz-cirkó fűtéses lakás ela-dó!20/2606262

Márkón eladó egy A+-os energe-tikai besorolású, új építésű,könnyűszerkezetes ikerházrész.Az ingatlan, 3 szoba nappalis,tetőtér beépíthető. 20 MFt 20/3434351

Energiatanúsítvány gyorsan,akciós áron. Rajki Tamásüzemmérnök. 06-30-283-9898, www.rajkitamas.hu

Veszprémben, Füredi utcánáligényesen felújított, ötszobás,két fürdőszobás, duplagarázsossorházrész 19.500.000-ért el-adó. 06-20-2149-555

VEGYES

Költözés miatt eladó nyithatóágyneműtartós kanapé, 2 fotel,színes tv, mikrosütő. 06-30-288-5099

ÁLLÁST KERES

INGATLAN

Középkorú megbízható nő napi2-3 órára kötetlen időbeosztás-ba munkát keres Veszprém, Zircés környékén. Ajánlatot: 20-285-4856

Veszprém határában 3 db egyhektáros szántóföld eladó. 88-423-502, 70-529-1195

Zöld környezetben, a centrumhozközel 12 éves bruttó 77 nm-esvárpanorámás cirkófűtéses 3.emeleti tehermentes téglalakástulajdonostól eladó. Iá: 14,3M 06-20-267-6767

Takarítói, bejárónői munkát,gyermekfelügyeletet, idősgon-dozást heti 3-4 alkalommal vál-lalok. 88-442-559

Várpalotán a Szabolcska M. utcá-ban eladó 55nm-es 3 szobásnapfényes, hangulatos lakás.Az ingatlan szépen felújítottigényesen alakított.6,9MFt 20/2606262

Eladó Veszprémben az Újtelepenfelújításra szoruló családi háznagy telken 06-88-411-334

Nem csak befektetőknek! Veszp-rém Egyetemvárosban eladóegy felújított, 39 m2-es, erké-lyes, egyedi fűtéses, földszintitéglalakás. Ár: 7.5 MFt. Tel.: 20/3236398

Szélső sorházi lakás szép kerttelVeszprém csendes helyén el-adó. 06-70-592-4741

Halle utcában eladó 1+2 feles pa-nellakás járólap, laminált padló.Szigetelt épület, liftes ház. Ki-sebb csere érdekel. 6,2 M 30-461-9737

Veszprém, Május 1. utcábannégyszobás első emeleti, egye-di fűtésű társasházi lakás kert-kapcsolattal eladó. 20-4655-967

Szőlőmetszést és gyümölcsfa-metszést vállal szőlőtermesztőszakember. Érd: 20-379-6170

Várpalota, Korompay utcában el-adó 50nm.-es 2 szobás lakás.Teljes felújításon esett át a kö-zelmúltban. 5,9M Ft 20/2606262

Veszprémben az Egyetem útoneladó egy 2000-ben épült, nap-pali + háromszobás, erkélyes,108 nm-es, tágas, világos lakás.Ára:14,5M 06 30 5523-593

ALBÉRLET KÍNÁLAT

Halle utcában 5.emeleti 1+1 fél-szobás, 44 nm-es, erkélyes la-kás, hozzá tartozó fűtött tároló-val eladó! Irányár: 4,89millióFt,Érd:06/20/4218212

Jutasi lakótelepen bútorozottszobák kiadók alacsony áron.Érdeklődni: [email protected]

Veszprémben kétszobás külön-bejáratú családi házrész 50000/hó, kéthavi kaució. 06-70-226-8804

Veszprém belvárosában eladóegy 52 m2-es lakás egyedi fű-tésmérővel. Irányár:6,7M FtTel.:06/20/277-17-89

Veszprémben berendezett lak-rész kaucióval 1 fő részére ki-adó 30-497-5215

Veszprémi egyedi fűtésű 2,5 szo-bás emeleti téglalakás ga-rázzsal, kerttel tulajdonostól el-adó. 06-30-353-7859

Háromszobás albérlet kiadóVeszprémben a Kalmár téren.Érd: 06-20-9121-270

Garzon II. emeleti, Haszkovón ki-adó. 28.000 Ft/hó, kaució 20-365-3338

Hidegkúton 80 nm-es ház 2900nm-es kerttel 11 M eladó. 30-218-0000

Veszprémben lány részére búto-rozott szoba kiadó konyha- ésfürdőhasználattal. 20-9856-998

Veszprémben szoba kiadó kony-ha-, fürdőhasználattal 06-70-332-8731

Keresek Veszprémben eladó szépállapotú családi vagy sorházat!20-2149-555

DUNAHOUSEwww.dh.hu/veszprem

Veszprém, Munkácsy M. u. 3/B.88/780-850

76

824

Kft.áriaMTD Hungszerződésselidejű zott határokeres t ársakaMunkat

e:örökbbi munkakaz aláb

BETANÍTOTT MUNKÁS FESTŐ ÜZEM)RÉSZGYÁRTÓ,(SZERELDE, ALKAT

nos iskolai végzettségtaláMinimum 8 ál• Jó munkabírás, megbízhatóság• Több műszakos munkarend vállalása •

)(Alkatrészgyártó, Festő üzems: éJelentkez zerelde: 88/523-563-as telefonszámon S

yártó, Festő üzem: részglkat A8/515-506-os telefonszámon 88/515-506-os telefonszámon 8

TARGONCAVEZETŐGázüzemű és elektromos targoncavezetői engedély • – OKJ-bizonyítvánnyal

atMunkakörnek megfelelő szakmai tapasztal• Több műszakos munkarend vállalása•

s:éJelentkez nemesvámosi raktárba 88/515-624-es telefonszámon

FESTŐ Fűnyíró alkatrészek festése az előírt színben és • rétegvastagságbanSzakmunkás végzettség•

akorlat előnyt jelentPorfestési vagy autófényezői gy• s: éJelentkez zámon88/515-506-os telefons

AMIT NYÚJTUNK• Kiváló csapat• Versenyképes jövedelem és béren kívüli juttatások• Túlórák megfelelő díjazása

sajánlatunk felkeltette érdeklődését,Ha állá elvárásainknak, kérjük, telefonáljonndolja, megfelelés úgy go

) vagy küldje el önéletrajzát(munkaidőben 7.00–14.00-iga [email protected] e-mail címre, vagy az alábbi címre.

os, Dózsa Gy. út 1.MTD Hungária Kft. 8248 Nemesvám

www.mtdhungaria.hu

80

67

8

ALBÉRLET KERESÉS

Balatonfüreden hosszú távra ki-adó egyedi fűtésű bútorozottlakást keresek, téglaépületben.+36-30-985-2779

Page 7: Veszprémi 7 Nap Plusz

2014. február 14.7veszprémi PLUSZNAP

80

87

7

AUTÓÜVEG

AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)www.autouvegveszprem.hu

tel.: 06-30-39-36-20076826

MŰSZAKI CIKK

Eladó új Zeppter takarítógép,elektromos seprű, morzsapor-szívó és egyéb tartozékokkal.06-30-288-5099

771

50

AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:

Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.

(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]

EGÉSZSÉG

Dr. Bálint KatalinaDjunKtus

szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)

rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):

+36/30-984-90-09 77

09

6

TALPMASSZŐRtanfolyam február 21–23.

BACH-VIRÁGTERÁPIAfebruár 14–16.

MASSZÁZS-MOZGÁSTERÁPIA

tanfolyam áprilisban.

Érd.: 06-20-944-0984www.mariannatourist.hu

[email protected] 77

25

3

Angol, orosz, nyelvvizsgára ésérettségire való felkészítést vál-lal szaktanár Veszprémben. 06-30-515-6295

TÁRSKERESÉS

Fizikatanítást, érettségire, egye-temre felkészítést vállal szakta-nár Veszprémben. 06-20-465-0433

34/177/67 fiatal szakács, aki 10éve Ausztriában dolgozik, ko-moly társat keres korban hozzáillő, káros szenvedélyektőlmentes hölgy személyében.Kölcsönös szimpátia eseténszeretném, ha kijönne velem.E-mail: [email protected]

62 éves, 177 cm magas, Veszprémközelében élő magányos férfikomoly kapcsolatra keresi tár-sát. Ötvenes, rendezett körül-mények között élő, vidám, in-telligens nő személyében. 70-203-0343

Harmónia Társközvetítő szeretet-tel várja kedves ügyfeleit! 06-30-281-0881, [email protected] „Ingyenes regiszt-rálás”

77

27

2

Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu

Schvéder Oktatási Központ

Targonca-, Emelőgép-,Földmunkagép-kezelőAutóbusz-vezető GKIés Tehergk-vezető GKI

Induló tanfOlyamaInK:

(Fnysz.:19-0200-05;A

L-0390)

Önök kérték,

akciónk a 2014. február 1. és 2014. február 28. között a Veszprémi Hirdető irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. – húszemeletes félemelet) feladott lakossági apróhirdetésekre vonatkozik.az akció időtartama alatt a Veszprémi 7 Napba és a Veszprémi 7 Nap Pluszba kombinált áron feladott ugyanazon apróhirdetés egymást követő két héten jelenik meg, a lapunkban vagya Veszprémi Hirdető irodában található apróhirdetési szelvény díjszabása szerint. Megjelenési nap: péntekenként. Hirdetésfeladási határidő: a megjelenési héten kedd 12 óráig.

Keresse akciónkat a Veszprémi Hirdető iroda Kft.­nél!Veszprém, Kossuth Lajos u. 6. félemelet. telefon: 06(88)423­639 E­mail: [email protected]

Lejjebbvittükárainkat és ahirdetésmegjeLenést továbbra ismegdupLázzuk!

mi teljesítjük!

, ték kérÖnökAmennyiben kedd 12 óráig megrendeli apróhirdetéséthirdetésétóendeli apr megr hirdetésétóendeli apr megrAmennyiben ig megr hirdetésétóendeli apr megr hirdetésétóendeli apr megra Veszprémi 7 Napba és a Veszprémi 7 Nap Pluszba,szprémi 7 Nap Pluszba, Veszprémi 7 Napba és a Vea szprémi 7 Nap Pluszba, Veszprémi 7 Napba és a Vea

ppplll 1111111megjelenést adunk ajándékba!

mindkét újságbanmindkét újságbanmindkét újságbanmindkét újságbanmindkét újságbanmindkét újságbanmindkét újságbanmindkét újságbana Ve

pppppmiszpré

ve

|

PLaEtI

hEtI

éLöZ

nES kYE

nGEI I

MEGY

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

orvolékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

ten

ő az elmúlt hé

elvosi rend

morfői üze

űzatonf

ball a fete

vetvét

nes oJánka

. SzlivDr

vét vette fel a bal

ten

ő az elmúlt hé

elvosi rend

morfői üze

űzatonf

ball a fete

vetvét

nes oJánka

. SzlivDr

ten

ő az elmúlt hé

elvosi rend

morfői üze

űzatonf

ball a fete

vetvét

nes oJánka

. SzlivDr

kovács Petra lett a ballagók szépe mirézp

vesa

aetr PcsváKo

­záava

e szk szép

agóllk Ba

unlap

ase, őzte

gyesített

összk nasá

k másodi

r,Eszte

áth rvHo ik

mad

aEdin

rály Ki

digpet

köz

rgelyGe

áth rv

Hozetvég

en. élazt

szprémi 7 Napba és a

lllllmindkét újságbanmindkét újságbanVeszprémi 7 Napba és a

ppppplllZUSPL PLaEtI

hEtI

éLöZ

nES kYE

nGEI I

MEGY

éntek, p0.

jus 1. má

1320

ám8. sz

1am,

foly. év

XiV ZUSPL ZUSPLlékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtovtov

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

továbbv

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tovinni

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tova

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

zfő

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

i

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

főlékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

orlékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

volékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

slékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

emlékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

lékétlékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tovtov

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

továbbv

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tovinni

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tova

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

zfő

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

i

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

főlékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

orlékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

volékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

slékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

emlékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

lékétlékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tovtov

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

továbbv

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tovinni

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tova

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

zfő

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

i

lékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

főlékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

orlékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

volékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

slékét

ems voorfői zfőfűa inni

ábbvtov

emlékétems voorfői zfőfűa

inni ábbv

tov

lékét

kovács Petra lett a ballagók szépeKovács Petra

t et l

­záava

e szk szép

agóllk Ba

unlap

ase, őzte

gyesített

összk nasá

Eszter, har­ aa

k fiúa t, et l

rgelyGe

áth rv

Ho

Mátyus

tonfüreden.amikor szobrot állí­

tunk, jelet hagyunk az

utókornak, egy helyszín,

egy város gazdagodik

valamivel és megemléke­e­szt aki, ől

akiral vnkzüzü

e­szt aki, őlakir

al vnkzünk

e­szt aki, őlakir

al vnkzüv

e­szt aki, őlakir

al vnkzüal

e­szt aki, őlakir

al vnkzüakir

e­szt aki, őlakir

al vnkzü

őle­szt aki, ől

akiral vnkzü

,e­szt aki, ől

akiral vnkzü

aki e­szt aki, őlakir

al vnkzü

t e­szt aki, őlakir

al vnkzü

sze­szt aki, őlakir

al vnkzü

e­e­szt aki, őlakir

al vnkzüzü

e­szt aki, őlakir

al vnkzünk

e­szt aki, őlakir

al vnkzüv

e­szt aki, őlakir

al vnkzüal

e­szt aki, őlakir

al vnkzüakir

e­szt aki, őlakir

al vnkzü

őle­szt aki, ől

akiral vnkzü

,e­szt aki, ől

akiral vnkzü

aki e­szt aki, őlakir

al vnkzü

t e­szt aki, őlakir

al vnkzü

sze­szt aki, őlakir

al vnkzü

e­lllZUSPLfüreden

nap

veszprémim szá

8.m 1

folya. év

XIX0. •

s 1jumá13.

20

siáro v

yenesing

laptii he

etélköz

világában

cirkusz

águldó sza

lyét he

úgy érzi, megtalálta a

t letkoikó NvetCz

veszprémi A

dalol. 16lket

kitüntetéseis átadtak

A HÉt tÉmÁjA

A Séd völgyében rende-ls érségi

őndreközös

zett

s érségi

őndreközös

zettls érségi

őndreközös

zett

s érségi

őndreközös

zettls érségi

őndreközös

zett

s érségi

őndreközös

zett

s érségi

őndreközös

zettls érségi

őndreközös

zettkatallllden

kgáizs a v

tekődzdkeel

ZUSPL ZUSPL

Petra lett a ballagók szépe idéni émprszvea

csváKora

Pet

­laal Bnkapult et l

vazásá­za spezé s

gók

­őzte

gysített

szeösk na

­őzte

gyt ítet

zesöss

nak

­őzte

gyt ítet

zesöss

nak

őzte­őzte

gyt ítet

zesöss

nak

­őzte

gyt ítet

zesöss

nak

­őzte

gyt ítet

zesöss

nak

­őzte

gyt ítet

zesöss

nak

­őzte

gyt ítet

zesöss

nak

VÁLLALKOZÁS

Érrendszeri szűrővizsgálatkeddenként 14-18 óráig. Dí-ja: 1.500 Ft. Jelentkezzen bemost! Veszprém, Budapestút 8. SZMT 06-30/426-2994Érterápia Centrum

Lakásfelújítás, bontás, hideg-meleg burkolás szobafes-tés-mázolás, gipszkartono-zás 06-20-277-6031

ÜVEGES

Hajvágás az otthonában. Hétvé-gén is. Veszprémen kívül kiszál-lítási díjjal. 06-20-970-5251

ÜVEGES

Veszprém, Állvány u. 9. (Pápai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]

SÉD-GLASS Bt.Gyors kiszolgálás,

nagy üvegválaszték 771

22

Masszázs aromaterápiával. Frissí-tő talpmasszázs. Tel: 30-3254-720 Bejelentkezés: 15 órától

Baba-gyermek ruhabörze 2014.február 16-án 8.00-13.00a VMK-ban (volt Hemo): Belé-pés ingyenes!

Készpénz! Piacképes használt cik-kek leadása visszavásárlás lehe-tőségével. www.felpenzes.hu,Pöltenberg 16.

Aprított akciós tűzifa ingyenes ki-szállítással azonnal! (Ár: 13000Ft) 06-30-950-5046

78

06

8

Akciós aprított tűzifa ingyenes,azonnali kiszállítással. (Akác,tölgy, cser) 06-30-309-5925

BÚTOR

Koloniál garnitúra (rekamié, asz-tal, 2 fotel) eladó. Érdeklődni:06-30-430-5834

ÁLLAT - NÖVÉNY

Előnevelt csirke, naposkakas, jér-ce előjegyeztethető. Tóth Ne-mesvámos 88-265-095, 20-597-2901

Héjas diót és dióbelet vennék.06-30-855-9694

OKTATÁS

TAVASZI tanfolyamok

azOKTKER-nélVeszprémben

• Államháztartásimérlegképes könyvelő

• Vállalkozásimérlegképes könyvelő

• Tb ügyintéző• Bérügyintéző• Pénzügyi ügyintéző• Számviteli ügyintéző• Társasházkezelő• Ingatlanközvetítő• ECDL tanfolyamok

Veszprém, Bartók B. u. 12.Tel.: 88/421-080,30/300-62-76

www.oktker.hu

Nysz:02001704

77

881

Székesfehérvár Palotai út 174.:(20)9838-022obilax:(22)379-604, M/Fl.Te :(20)9838-022obilax:(22)379-604, M/Fl.Te

www.treningstudio.hu

Ny.

sz.

: 02-

0015

-04

Ny.

sz.

: 02-

0015

-04

Tanfolyamaink:• Hegesztő (AWI, CO2)

• Targoncavezető• Emelőgépkezelő

• Földmunkagép kezelő• Tűzvédelmi szakvizsgák

7751

3

Szol­gál­ta­tóika­ta­l­ógus

Page 8: Veszprémi 7 Nap Plusz

2014. február 14.8 veszprémi PLUSZNAP

112 krónika

Elvitte a gépkocsit a söröző elől

Egy herendi szórakozó-hely elől vitt el a tulajdonos tudta nélkül egy gépkocsit egy 48 éves kislődi férfi feb-ruár 8-án a délutáni órák-ban. A jármű kulcsát az ital-bolt pultjáról szerezte meg, ahová azt a tulajdonos rakta, amíg a mellékhelyiségbe tá-vozott. A bejelentést követő-en a gépkocsit a járőrök Gombáspusztánál találták meg, ahonnét az elkövetőt a rendőrségre előállították. Az ügyben jármű önkényes elvé-tele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult meg a nyomozás a

Veszprémi Rendőrkapitány-ság vizsgálati osztályán.

Baleset a körgyűrűn

Kamionok ütköztek múlt pénteken a délelőtti órákban Veszprém déli elkerülő kör-

gyűrűjén a Füredi úti jelző-lámpás csomópont előtt, tájé-koztatta lapunkat a kataszt-rófavédelem ügyelete. A bal-esetben szerencsére nem történt személyi sérülés, ám a járművekben jelentős anya-gi kár keletkezett a ködös időben történt ütközés követ-keztében.

Február 1-jétől a Telekommobiltelefonos ügyfeleimegújult tarifaválaszték-ból válogathatnak. A cég akevesebbet telefonáló elő-fizetők számára az új Movedíjcsomag családot ajánlja, anagyobb igényű felhaszná-lók számára pedig a már jólismert, korlátlan beszélgetéstbiztosító Next csomagok je-lentenek vonzó lehetőséget.Ráadásul ezek mindegyikehozzáférést biztosít a szolgál-tató igazi mobilnet élménytjelentő 4G hálózatához.Azok a havidíjas ésfeltöltőkártyás ügyfelek, akikmég nagyobb adatmennyi-ségre vágynak, az új NetPluszadatdíjcsomagok közül vá-laszthatnak. Az intenzív nete-zők már akár 5GB-tal is bővít-hetikazalapdíjcsomagjukbanbenne foglalt adatmennyisé-get, ha a NetPlusz XXL opciótkérik mellé. A fiatalok életstí-lusához szabott díjcsomagokközül a 10 és 18 év közötti fia-taloknak a Fun S, illetve az EcoSurf díjcsomagot, az egyete-misták és főiskolások számáraa Telekom a Like S díjcsoma-got ajánlja.Mivel egyre többen hasz-

nálnak több mobileszköztis, sőt néha párhuzamosan,Duonet opciót mostantól azelőfizetők már bármelyik újdíjcsomag mellé, mindössze

500 Ft havidíjért vásárolhat-nak, amely egy második SIM-kártya segítségével lehetővéteszi, hogy a csomagban fog-laltadatmennyiségetmegosz-szák az eszközeik között.A Telekomnál érdemes

mindig online módon és idő-ben rendezni a mobilszámlát,aki ugyanis újonnan fizet előa Fun Aranytárskártya, Like Svagy Move díjcsomagokra, ésegyúttal vállalja, hogy elektro-nikus számlára vált, online éshatáridőre fizeti a számláit, va-lamintregisztrálaze-Packked-vezményre, az havonta 300 Ftkedvezményt kap a díjcso-magja havidíjából. Az onlineszámlaügyintézés nemcsakkényelmes, hanem egyúttalkörnyezetbarát, papír-, utazás-és időtakarékos megoldás.A Telekom integrált szolgálta-tóként kedvezményeket nyújtazon ügyfeleinek, akik ottho-ni és mobil szolgáltatásokategyüttesen vesznek igénybe.Ha például valaki a TelekomKapcsolat Programban márelérte az arany vagy platinaszintet, és a Telekom otthoniszolgáltatásai mellé a Next Mdíjcsomagot választja, annakhavidíjából33%kedvezménytkap.Az ajánlatok részletes fel-

tételei a Telekom honlapján(www.telekom.hu) elérhetők.

(X)

Mobilnetre hangolvaÁtláthatóbb tarifák, még több mobilnetezés az or-szág legnagyobb 4Ghálózatán: aTelekommegújít-ja mobiltarifáit. Emellett az online számlaügyinté-zést új kedvezménnyel ösztönzi, és otthoni szolgál-tatásokmellé kedvezményesmobilajánlatot kínál.

77

216

Winners 2angol használt ruha

T E L J E SÁRUCSERE!

Február 17., hétfõ 8.30 óra

50%kedvezmény

minden termékre!Veszprém, Virág Benedek u. 2.

77

22

002

27

7

OKOSTELEFON AJÁNLATAINKKORLÁTLAN BESZÉLGETÉSHEZ

A korlátlan beszélgetés alapdíjas irányokba érvényes, belföldön. A mindenkori 4G/LTE lefedettséggel kapcsolatos információ a www.telekom.hu/4G oldalon érhető el. A készülékajánlatok 2014. február 1-től visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényesek, és egy előfizetéshez egyszer vehetők igénybe. A készülékek elérhetősége üzletenként eltérő lehet. További feltételek: www.telekom.hu, üzleteink, 1430.

0 Ft kezdőrészlet+ 24 x havi 1490 Ft kamatmentes részlet (Teljes ár: 35 760 Ft)Arany és platina szintű havidíjas előfizetőknek, új előfizetéssel, a Next M Aranytárskártya mobildíjcsomagra vállalt 2 év hűségidővel. Mobil előleg befizetése szükséges.

telekom.hu

SONY XPERIA™ SP

NOKIA LUMIA 625

LG OPTIMUS F6

Next_keszulekajanl_VEA_A4_14feb.indd 2 24/01/14 12:09

OKOSTELEFON AJÁNLATAINKKORLÁTLAN BESZÉLGETÉSHEZ

A korlátlan beszélgetés alapdíjas irányokba érvényes, belföldön. A mindenkori 4G/LTE lefedettséggel kapcsolatos információ a www.telekom.hu/4G oldalon érhető el. A készülékajánlatok 2014. február 1-től visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényesek, és egy előfizetéshez egyszer vehetők igénybe. A készülékek elérhetősége üzletenként eltérő lehet. További feltételek: www.telekom.hu, üzleteink, 1430.

0 Ft kezdőrészlet+ 24 x havi 1490 Ft kamatmentes részlet (Teljes ár: 35 760 Ft)Arany és platina szintű havidíjas előfizetőknek, új előfizetéssel, a Next M Aranytárskártya mobildíjcsomagra vállalt 2 év hűségidővel. Mobil előleg befizetése szükséges.

telekom.hu

SONY XPERIA™ SP

NOKIA LUMIA 625

LG OPTIMUS F6

Next_keszulekajanl_VEA_A4_14feb.indd 2 24/01/14 12:09

OKOSTELEFON AJÁNLATAINKKORLÁTLAN BESZÉLGETÉSHEZ

A korlátlan beszélgetés alapdíjas irányokba érvényes, belföldön. A mindenkori 4G/LTE lefedettséggel kapcsolatos információ a www.telekom.hu/4G oldalon érhető el. A készülékajánlatok 2014. február 1-től visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényesek, és egy előfizetéshez egyszer vehetők igénybe. A készülékek elérhetősége üzletenként eltérő lehet. További feltételek: www.telekom.hu, üzleteink, 1430.

0 Ft kezdőrészlet+ 24 x havi 1490 Ft kamatmentes részlet (Teljes ár: 35 760 Ft)Arany és platina szintű havidíjas előfizetőknek, új előfizetéssel, a Next M Aranytárskártya mobildíjcsomagra vállalt 2 év hűségidővel. Mobil előleg befizetése szükséges.

telekom.hu

SONY XPERIA™ SP

NOKIA LUMIA 625

LG OPTIMUS F6

Next_keszulekajanl_VEA_A4_14feb.indd 2 24/01/14 12:09

OKOSTELEFON AJÁNLATAINKKORLÁTLAN BESZÉLGETÉSHEZ

A korlátlan beszélgetés alapdíjas irányokba érvényes, belföldön. A mindenkori 4G/LTE lefedettséggel kapcsolatos információ a www.telekom.hu/4G oldalon érhető el. A készülékajánlatok 2014. február 1-től visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényesek, és egy előfizetéshez egyszer vehetők igénybe. A készülékek elérhetősége üzletenként eltérő lehet. További feltételek: www.telekom.hu, üzleteink, 1430.

0 Ft kezdőrészlet+ 24 x havi 1490 Ft kamatmentes részlet (Teljes ár: 35 760 Ft)Arany és platina szintű havidíjas előfizetőknek, új előfizetéssel, a Next M Aranytárskártya mobildíjcsomagra vállalt 2 év hűségidővel. Mobil előleg befizetése szükséges.

telekom.hu

SONY XPERIA™ SP

NOKIA LUMIA 625

LG OPTIMUS F6

Next_keszulekajanl_VEA_A4_14feb.indd 2 24/01/14 12:09

77

215

Veszprém Telekom üzlet: Partner üzlet:

Kossuth u. 3. Elastic’91 Kft. Balatonfüred, Kossuth Lajos u.

Fotó: Mátyus