vendégváró hétvégék a gödöllői királyi kastélyban

2
Vendégváró hétvégék, családi programok 2012 2012. április 7-9. HÚSVÉT A KASTÉLYBAN – IBOLYA NAP A hosszú hétvégére évente visszatérô programunk, az Ibolya Nap eseményei az idén kibôvülnek kifejezetten gyermekeknek szóló kalandtúrákkal: („Királyfi, királylány”, „A kastély urai és úrnôi”), továbbá Húsvét hétfôn színes, hagyományôrzô programokkal várjuk látogatóinkat. Egész hétvégén kisvonat szállítja a vendégeket a parkban, újra ellátogat hozzánk „Erzsébet királyné”, s cercle-t (fogadást) tart a Díszteremben. 2012. június 9-10. KORONÁZÁSI HÉTVÉGE A gödöllôi Grassalkovich-kastély 1867-ben, koronázási ajándékként került Erzsébet királyné és I. Ferenc József használatába. Erre – a kastély életébe jelentôs változást hozó – eseményre emlékezünk minden évben a koronázási szertartás felelevenítésével, kellemes kikapcsolódást kínáló, hétvégi családi programokkal. 2012. augusztus 11-12. XI. BAROKK KASTÉLYNAPOK A gödöllôi kastély történetének egyik legkiemelkedôbb és leglátványosabb eseménye Mária Terézia 1751-es látogatása volt. Grassalkovich I. Antal gróf, a kastély építtetôje rendkívüli pompával és ünnepséggel fogadta az uralkodónôt. Különleges programokkal, korhû jelmezbe öltözött komédiásokkal jelenítjük meg a 18. századi barokk ünnepségek hangulatát.

Upload: goedoelloi-kiralyi-kastely

Post on 29-Mar-2016

214 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

Ismerje meg felfedezésre váró értékeinket színes programokkal ötvözött hétvégi eseményeink egyikén!

TRANSCRIPT

Page 1: Vendégváró hétvégék a Gödöllői Királyi Kastélyban

Vendégváró hétvégék, családi programok2012

2012. április 7-9.HÚSVÉT A KASTÉLYBAN –IBOLYA NAPA hosszú hétvégére évente visszatérôprogramunk, az Ibolya Nap eseményeiaz idén kibôvülnek kifejezettengyermekeknek szóló kalandtúrákkal:(„Királyfi, királylány”, „A kastély urai ésúrnôi”), továbbá Húsvét hétfôn színes,hagyományôrzô programokkal várjuklátogatóinkat.Egész hétvégén kisvonat szállítja avendégeket a parkban, újra ellátogathozzánk „Erzsébet királyné”, s cercle-t(fogadást) tart a Díszteremben.

2012. június 9-10.KORONÁZÁSI HÉTVÉGEA gödöllôi Grassalkovich-kastély1867-ben, koronázási ajándékkéntkerült Erzsébet királyné és I. FerencJózsef használatába. Erre – a kastélyéletébe jelentôs változást hozó –eseményre emlékezünk minden évbena koronázási szertartásfelelevenítésével, kellemeskikapcsolódást kínáló, hétvégi családiprogramokkal.

2012. augusztus 11-12.XI. BAROKK KASTÉLYNAPOKA gödöllôi kastély történetének egyiklegkiemelkedôbb és leglátványosabbeseménye Mária Terézia 1751-eslátogatása volt. Grassalkovich I. Antalgróf, a kastély építtetôje rendkívülipompával és ünnepséggel fogadta azuralkodónôt. Különlegesprogramokkal, korhû jelmezbeöltözött komédiásokkal jelenítjük mega 18. századi barokk ünnepségekhangulatát.

Page 2: Vendégváró hétvégék a Gödöllői Királyi Kastélyban

2012. szeptember 15.V. GÖDÖLLÔI VADÁSZNAPGödöllô és a vadászat évszázadokravisszanyúló kapcsolataira valótekintettel a Gödöllôi Vadásznapothagyományteremtô szándékkal hívtukéletre. Ennek megfelelôen gazdagprogramkínálattal várjuk a vadászatkülönleges világába bepillantanivágyókat.

2012. december 15-16.XII. ADVENTIKASTÉLYNAPOKAz esztendô legbensôségesebbidôszakában ünneplôt ölt a GödöllôiKirályi Kastély. Az ünnepre készülôdvecsaládi programokkal és gazdaglátnivalóval várunk minden kedveslátogatót. A gyermekeket különlegestárlatvezetésekkel, elôadásokkal éskézmûves foglalkoztatóval, afelnôtteket karácsonyi koncertekkel ésoperaelôadásokkal várjuk a kastélyba!

2012. december 28.ERZSÉBET KIRÁLYNÉKARÁCSONYAIAz 1870-es években a királyi családelôszeretettel töltötte a gödöllôikastélyban a karácsonyi ünnepeket.A karácsony és újév közöttiidôszakban a kastély 2008 óta várja alátogatóit az Erzsébet királynékarácsonyai címet viselôrendezvényre. A családoknak kínáltkulturális program egyfajta karácsonyiajándékként is értelmezhetô, ugyanis akastély sok izgalmas lehetôséget kínála gyermekek számára.

A program- és idôpont változtatás jogát fenntartjuk!

További információ:+36 28 [email protected]