vasÁrnap, 1974 Áprili. s % az „ifjúsá szegedérg...

1
VASÁRNAP, 1974. ÁPRILIS % Az „Ifjúság Szegedért plakett kitüntetettjei Martin Mária Mint korábban beszámol- tunk róla, a KISZ városi bi- zottságának íogadalomtételi ünnepségén nyújtotta ét dr. Biczó György, a városi ta- nács elnöke a tavaly alapí- tott, s most második alka- lommal odaítélt „Ifjúság Szegedért" plaketteket. A forradalmi ifjúsági napok keretében átadott kitünteté- seket a következő fiatalok kapták: Martin Márta, Nagy Gizella, Szalag István, Zol- tánfi István és az olajipari KISZ-bizottság építési üzem- egységének KlSZ-alapszer- yezete. Martin Márta A Szegedi Nemzeti Szín- ház fiatal, ígéretes tehetségű művésze. A színművészeti főiskola után került Szeged- re, s a szegedi színháznál második évadját tölti. Je- lentős szerepeket kapott az elmúlt két szezonban, egyik fő részese volt annak a ma- gas fokú művészi munkának, mely megteremtette a szege- di politizáló prózai társula- tot. Jelentős szerepeket ka- pott az Antigoné című da- rabban, Révész Gy. István: Például Caius, Lunacsarsz- kij: A felszabadított Don Quiote, Bulgakov: Rein mér- nök álma s legutóbb Krleza: Golgota című darab- jában. Magas színvonalú, művészi munkát végzett Shakespeare: Ahogy tetszik című drámájában is. Rend- szeresen fellép társadalmi és politikai ünnepeken, állandó résztvevője ' a közönség- találkozóknak, vitáknak. Hagy Gizella A Pumutnyomóipari Vál- lalat szegedi textilműve egyik pártalapszervezetének titkára. 1904 óta, tehát tíz éve dolgozik a szegedi tex- Nagy Gizella tilművekben, nyírógép keze- lőként. 1966-tól 1971-ig KISZ-alapszervezeti titkár volt, 1972 novemberétől pártalapszervezeti titkár. Elvégezte az öthónapos párt- iskolát. Egyik szervezője a vállalaton belüli társadalmi munkáknak, és három szo- cialista brigád is őt nevez- heti „szülőanyjának". A vál- lalati munkaversenyben mű- szakja jelenleg is első he- lyen áll, gazdasági munká- ját kifogástalanul végzi. Két alkalommal részesült Kiváló Dolgozó kitüntetésben, és megkapta a KISZ KB dicsé- rő oklevelét is. Szalay István A József Attila Tudo- mányegyetem Bolyai Intéze- tének fiatal adjunktusa. Hét évig volt KlSZ-funkcioná- rius, alapszervezeti, kari tit- kár, majd az egyetemi KISZ-bizottság agitációs és propagandafelelőse. Tevéke- nyen részt vesz a fizikai dolgozók gyermekeinek egye- temre való felkészítésében. Munkáját hozzáértéssel, po- litikai meggyőződéssel vég- zi. Szakmai felkészültségéi átadja a jövendő egyetemis- táknak. 1969 óta tagja a Kommunista Ifjúsági Szö- vetségnek, 1968-ban lett a párt tagja. Sok irányú társa- dalmi elkötelezettsége mel- lett a tudományos munka terén is nagyszerű eredmé- nyeket ér el. Eddig három publikációja jelent meg, öt dolgozata vár közlésre. Zoltánfi István A fiatal szegedi festőgehe- ráció egyik legtehetségesebb tagja a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett rajzsza- kos diplomát. A főiskola el- végzése után hamarosan ál- landó résztvevője lett a kü- lönböző tárlatoknak, s egyé- Szalay Zoltánfi István István ni hangú festményeivel or- szágos rangot vívott ki ma- gának. Művészeti tevékeny- ségéért 1969-ben és 1971- ben a szegedi nyári tárlaton kapott díjat, 1972-ben a Dél- alföldi tárlat Koszta-plakett- jével jutalmazták, tavaly, 1973-ban pedig Szeged város alkotói díját vehette át. Nemcsak festőművész, de pedagógus is. Alkotásaiban tükröződik a nagy rene- szánszfestők öröksége, az al- földi realizmus hagyomá- nyai, és századunk emberé- nek összetett életérzése. Áz NKFV építési üzemegység KISZ- alapszervezete Az olajipari KISZ-bizott- ság építési üzemegységének KISZ-alapszervezete főleg társadalmi munkájáért ér- demelte ki a közösségeknek is adható, az „Ifjúság Sze- gedért" plakettet. Az alap- szervezetet aktív társadalmi munkájáért, a kollektíva hozzáállásáért olajipari KISZ-bizottság és a KISZ Szeged városi bizottsága több alkalommal részesítet- te dicséretben. Társadalmi munkájuk jelentős gazdasági értékekkel gyarapította Sze- ged városát. Maigret búcsújátéka A BOLONDOK GRÚFJA. A könyvek lapjait és a szín- padokat bőségesen ellátta bo- londokkal az írói lelemény, fantázia. Jókai bolondjai szo- lidak. Nem is igaziak, játsz- szák az eszüket, és nem sze- retnek kockáztatni. Irodalmi sorstársaikkal mindössze any- nyi rokonságot tartanak, hogy a valóságos élet, az élet napi küszködései, gond- jai elől menekülnek a «>ökö- nyös színleléshez, ám lia a látszatért felelniök kell, ha következetes szerepjátékra szólítják fel őket, sietve el- mesék légvárával falazta be szereplőit, ahol a Koromfit tehetségesen eljátszó, elegáns Kalocsay Miklós, dalra né- mult grófkisasszonyával: Egri Mártával, fölsült ex- menyasszonyával és kasté- A mindig kéznél levő ba- rát és munkatárs, Lucas elő- léptetésére így egyelőre nem koccinthattak. A tapintatos Simenon meglehetős rutin- munkával bízta meg, Maig- ret búcsújátékán, az utódot. lyának egész személyzetével .de hát az edzett Lücast serh olyan vígkedélyű társaság, hogy egy gondűző vígopera, vagy bármely estéken üdítő musicaloperett sem kíván- hatna alkalmasabb szöveg- könyvet .A bolondok grófja megmaradt remek librettó- nak hátha fölhasználják. MAIGRET BÜCSÜJA. Egy vetik hóbortjaikat, ledobják híján negyvenedszer jelent az álarcot. Komikusak. A bo- meg péntek este a képer- londolc grófjából, Jókat tán ny ő n Georges Simenon el- kevésbé ismert regényéből, pusztíthatatlan detektívje. Müller Péter írt könnyed Felkötött karral, végre sza- hangvételű, operettesen lé- gies tévéjátékot. Daróczi Bár- dos Tamás kellemes muzsi- kájából többet is elhallgatott volna a néző, hiszen Vámos László rendező a romantikus badságra készülődve, főfel- ügyelői kinevezéssel a zse- bében (kiérdemelte, utólag is gratulálunk) —, amikor meg- szólalt az ominózus telefon. féltjük majd Párizs fifikás bűnözőitől: eleget bizonyítot- ta, hogy nem ijed meg saját árnyékától, legény a talpán. Maigret azért még besegített. Kedves főfelügyelő! Utólag megvallva, sokat viccelőd- tünt, házsártoskodtunk vele- tek, de azért rendre odacsa- logattatok a tévé elé. s bi- zony más nemzetbeli kollé- gáitok (a mieinket is bele- értve) sem kényeztettek el túlságosan, ezért hát szur- koltunk nektek. Búcsúzunk tehát ahogy a szakmát'és a piacot ismerjük így: viszontlátásra!... N. I. TT r JLeanyvasar Vajon hányszor lőhet Miki egér hatlövetű koltjá- val egy léggömbre anélkül, hogy az szétpukkanva sem- mivé váljék? A válasz nem egyszerű, hiszen számtalan tényező befolyásolhatja az eredményt. A széljárás, Miki egér edzettségi állapota, fel- készültsége, kolljának kar- bantartása, a töltények mi nősége. Azaz: az operett műfaj mai kelendősége, a rendező ötletei, a szereplők tehetsége és komédiázóked- ve, a muzsika habkönnyű dallamaira rezonáló fülünk, a látvány színességétől, vib- rálásától káprázó szemünk, és sorolhatnánk. Miki egér most úgy sokszor egymás után a Leányvásár nevezetű léggömbre, hogy egyikük, sem szenved károsodást, Mi- ki egér is élvezi a helyzetet, a léggömb is sérülés nélkül ússza meg a három felvo- Két napig a mechanikáról Tegnap befejeződtek Sze- geden az Országos Pedagó- giai Intézet által a Déri Miksa Ipari Szakközépisko- lában és a Bartók Béla mű- velődési központban szerve- zett Mechanikai módszertani napok. Dr. Bangha József, az Országos Pedagógiai In- tézet vezető szakfelügyelője foglalta össze a kétnapos ren- dezvény-sorozat tapasztala- tait. — Az első napon, pénteken szaktárgyi és pedagógiai kér- désekkel foglalkozó előadá- sok hangzottak el. Szó esett a mechanika tanításának fon- tosságáról, fejlődéséről, va- lamint a jelenlegi oktatási rendszerben elfoglalt helyé- ről. Előadás hangzott el a tananyagcsökkentésről, a tan- könyv helyes összeállításá- ról, esetleges átdolgozásáról is. Felhívtuk a tanárok fi- gyelmét a szemléltetés szük- ségességére és fontosságára, az audiovizuális eszközök céltudatos használatára. Ezt kívántuk megerősíteni a Déri Miksa szakközépiskolában rendezett eszközrendszer- kiállításunkkal, ahol nemcsak bemutattuk a különféle szemléltetőeszközöket, hanem azok elkészítéséhez és he- lyes alkalmazásukhoz ifi ta- nácsokat adtunk. A második napon di- daktikai-módszertani elő- adásokat hallhattak a részt- vevők, bőséges gyakorlati bemutatókkal. Ezután került sor a tanárokkal való kon- zultációra. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a szakmai napok igen sok új ötlettel, tanáccsal bőví- tették a tanárok „fegyvertá- rát", s az oktatásügyi szak- emberek is alaposabban meg- ismerkedhettek a pedagógu- sok szakmai gondjaival. K Ze. A Költészet napja Szegeden A szép versek kedvelőit idén is gazdag program vár- ja a Költészet napja alkal- mából rendezett irodalmi es- teken, író-olvasó találkozó- kon. A szegedi városi tanács művelődésügyi osztálya, a he- lyi írócsoport, a Somogyi- könyvtár és a Bartók Béla művelődési központ összeál- lításaiból bárki találhat ma- gának kedvére valót. A Költészet napjának hiva- talos megyei megnyitója csü- törtökön, április ll-én este 7 órai kezdettel lesz Makón, a városi könyvtárban, ahol Lator László és Kormos Ist- ván estjét Kiss Ferenc vezeti be, s közreműködnek Martin Márta, Kovács János, Szabó István, a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Előtte 3 órakor a makói gyermek- könyvtárban találkozik Kor- mos István legfiatalabb ol- vasóival. Ugyanezen a napon, csütörtökön este 7 órakor tartják a Költészet napjának szegedi központi rendezvé- nyét is, a Tisza-szálló nagy- termében: Fiatal költők estje címmel. Veress Miklós, Sze- pesi Attila, Petri Ferenc, Kiss Anna, Kiss Benedek, Kovács István, Utassy József, Sárán- ál József és Baka István ver- seit Csernák Árpád, Konter László, Körtvélyessy Zsolt, Melis Gábor, Simon Éva és Déri Mária, a szegedi szín- ház művészei tolmácsolják, ünnepi megemlékezést dr. Ilia Mihály, a Tiszatáj fő- szerkesztője tart, aki a köl- tőket is bemutatja a közön- ségnek. Holnap, hétfőn este 6 órai kezdettel a móravárosi könyvtárban mutatja be Sza- lay Csaba fiatal költőt Olasz Sándor, a Tiszatáj munka- társa. Kedden a szőregi könyvtárban Csorba Győző estjét vezeti be dr. Ilia Mi- hály, a Tiszatáj főszerkesz- tője, este 6 órai kezdettel. Ugyanebben az időben a kis- kundorozsmai művelődési házban találkozik olvasóival Simái Mihály. Szerdán, ápri- lis 10-én délután fél 5-kor a tápéi fiókkönyvtár vendé- ge lesz Petri Ferenc, 4 óra- kor a mihályteleki művelő- dési otthonba látogat Simái Mihály. Pénteken, április 12-én este 6 órakor a felső- városi könyvtárban találko- zik olvasóival Tóth Béla és Simái Mihály. A rendezvé- nyeken kiállítják a szereplő írók könyveit, s több könyv- tárban szavalóversenyekkel, hanglemez-bemutatókkal szí- nesítik a költészet napi ren- dezvényeket. Április 25-én este 8 órától rendezi meg programját a Bartók Béla művelődési központ Ifjú Mű- vészek Klubja, másnap Ve- ress Miklós lesz a Kender- fonó és Szövőipari Vállalat könyvtárának vendége, este 7 órától. Kovács Gyula és Berta Erzsi jelenete nást a szegedi színház desz- káin A színpadra állítók szán- dékát már a műsorfüzet is felfedi Címlapján szerepel Walt Disney népszerű rajz- filmfigurája. Miki egér, a műsorfüzetben pedig Donald kacsa és társai, jelezvén, ho- gyan látják ők, s velük mi is Jacobi Viktor operettjé- nek puskaporszagú, ám édes- kés történetét, fülbemászó dallamait. Ezt a szándékot segíti Sándor Lajos ötletes játéktere és Gyarmathy Ágnes egy-két elhibázott motívumtól eltekintve deko- ratív, látványos jelmezei. Bor József ismét kar- mesternek bizonyult, csak úgy pattogtak (a szó szoros értelmében is), csak úgy füstöltek (a szó szoros értel- mében is), csak úgy villódz- tak (a szó szoros értelmében is) rendezői ötletei. Az isme- rős dallamok méltó tolmá- csolóra találtak a Szalatsy István vezényelt zenekarban (Csala Benedekkel felváltva dirigálják majd az operet- tet). A szemléletváltozásnak érdekes jelensége, hogy már nem a naiva és a bonviván a darab iga- *~zi főszereplője, hanem a szubrett és a táncosko- mikus. övéké a színpad, ők töltik meg elektromossággal a levegőt, ők 'mozgatják meg nevetőizmainkat. Fritz sze- repében Király Levente pá- lyájának újabb állomásához érkezett. Ebben a műfajban többet nyújtani már szinte lehetetlen. A komédiázas nála nem megtanult pózok és grimaszok sora, hanem belülről fakadó lényeg, ezért természetes és kacagtató minden spontán mozdulata, arcmozdulása, egész megje- lenése. Bessy Krasznói Klári volt, alakítása akrobatikus mutatványokban is bővel- kedtek. Lucyt Berta Erzsi alakította, akit másfél év után láttunk újra a szegedi színpadon. Partnere a bemu- tató előadáson Csizmadia László volt. (Tom szerepét felváltva alakítja Szabady Józseffel.) Nagyszerű alakí- tást nyújt Kovács Gyula aki a napokban részesül' művészi munkája elismeré seként a „Szocialista Kultú ráért" kitüntetésben —, a; öreg gróf Rottenberg szere- pében. Fontos részese a si- kernek a lánckar. Tandi Lajos

Upload: others

Post on 23-Jan-2020

4 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: VASÁRNAP, 1974 ÁPRILI. S % Az „Ifjúsá Szegedérg tdigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01974/00080/dm_1974_080_005.pdf · seit Csernák Árpád Konter , László, Körtvélyessy

VASÁRNAP, 1974. ÁPRIL IS %

Az „Ifjúság Szegedért plakett kitüntetettjei

Martin Mária

Mint korábban beszámol-tunk róla, a KISZ városi bi-zottságának íogadalomtételi ünnepségén nyújtotta ét dr. Biczó György, a városi ta-nács elnöke a tavaly alapí-tott, s most második alka-lommal odaítélt „Ifjúság Szegedért" plaketteket. A forradalmi ifjúsági napok keretében átadott kitünteté-seket a következő fiatalok kapták: Martin Márta, Nagy Gizella, Szalag István, Zol-tánfi István és az olajipari KISZ-bizottság építési üzem-egységének KlSZ-alapszer-yezete.

Martin Márta A Szegedi Nemzeti Szín-

ház fiatal, ígéretes tehetségű művésze. A színművészeti főiskola után került Szeged-re, s a szegedi színháznál második évadját tölti. Je-lentős szerepeket kapott az elmúlt két szezonban, egyik fő részese volt annak a ma-gas fokú művészi munkának, mely megteremtette a szege-di politizáló prózai társula-tot. Jelentős szerepeket ka-pott az Antigoné című da-rabban, Révész Gy. István: Például Caius, Lunacsarsz-ki j : A felszabadított Don Quiote, Bulgakov: Rein mér-nök álma s legutóbb Krleza: Golgota című darab-jában. Magas színvonalú, művészi munkát végzett Shakespeare: Ahogy tetszik című drámájában is. Rend-szeresen fellép társadalmi és politikai ünnepeken, állandó résztvevője ' a közönség-találkozóknak, vitáknak.

Hagy Gizel la A Pumutnyomóipari Vál-

lalat szegedi textilműve egyik pártalapszervezetének titkára. 1904 óta, tehát tíz éve dolgozik a szegedi tex-

Nagy Gizella

tilművekben, nyírógép keze-lőként. 1966-tól 1971-ig KISZ-alapszervezeti titkár volt, 1972 novemberétől pártalapszervezeti titkár. Elvégezte az öthónapos párt-iskolát. Egyik szervezője a vállalaton belüli társadalmi munkáknak, és három szo-cialista brigád is őt nevez-heti „szülőanyjának". A vál-lalati munkaversenyben mű-szakja jelenleg is első he-lyen áll, gazdasági munká-ját kifogástalanul végzi. Két alkalommal részesült Kiváló Dolgozó kitüntetésben, és megkapta a KISZ KB dicsé-rő oklevelét is.

Szalay István A József Attila Tudo-

mányegyetem Bolyai Intéze-tének fiatal adjunktusa. Hét évig volt KlSZ-funkcioná-rius, alapszervezeti, kari tit-kár, majd az egyetemi KISZ-bizottság agitációs és propagandafelelőse. Tevéke-nyen részt vesz a fizikai dolgozók gyermekeinek egye-temre való felkészítésében. Munkáját hozzáértéssel, po-litikai meggyőződéssel vég-zi. Szakmai felkészültségéi átadja a jövendő egyetemis-táknak. 1969 óta tagja a Kommunista Ifjúsági Szö-vetségnek, 1968-ban lett a párt tagja. Sok irányú társa-dalmi elkötelezettsége mel-lett a tudományos munka terén is nagyszerű eredmé-nyeket ér el. Eddig három publikációja jelent meg, öt dolgozata vár közlésre.

Zoltánfi István A fiatal szegedi festőgehe-

ráció egyik legtehetségesebb tagja a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett rajzsza-kos diplomát. A főiskola el-végzése után hamarosan ál-landó résztvevője lett a kü-lönböző tárlatoknak, s egyé-

Szalay Zoltánfi István István

ni hangú festményeivel or-szágos rangot vívott ki ma-gának. Művészeti tevékeny-ségéért 1969-ben és 1971-ben a szegedi nyári tárlaton kapott díjat, 1972-ben a Dél-alföldi tárlat Koszta-plakett-jével jutalmazták, tavaly, 1973-ban pedig Szeged város alkotói díját vehette át. Nemcsak festőművész, de pedagógus is. Alkotásaiban tükröződik a nagy rene-szánszfestők öröksége, az al-földi realizmus hagyomá-nyai, és századunk emberé-nek összetett életérzése.

Áz NKFV építési üzemegység

KISZ-alapszervezete Az olajipari KISZ-bizott-

ság építési üzemegységének KISZ-alapszervezete főleg társadalmi munkájáért ér-demelte ki a közösségeknek is adható, az „Ifjúság Sze-gedért" plakettet. Az alap-szervezetet aktív társadalmi munkájáért, a kollektíva hozzáállásáért olajipari KISZ-bizottság és a KISZ Szeged városi bizottsága több alkalommal részesítet-te dicséretben. Társadalmi munkájuk jelentős gazdasági értékekkel gyarapította Sze-ged városát.

Maigret búcsújátéka

A BOLONDOK GRÚFJA. A könyvek lapjait és a szín-padokat bőségesen ellátta bo-londokkal az írói lelemény, fantázia. Jókai bolondjai szo-lidak. Nem is igaziak, játsz-szák az eszüket, és nem sze-retnek kockáztatni. Irodalmi sorstársaikkal mindössze any-nyi rokonságot tartanak, hogy a valóságos élet, az élet napi küszködései, gond-jai elől menekülnek a «>ökö-nyös színleléshez, ám l ia a látszatért felelniök kell, ha következetes szerepjátékra szólítják fel őket, sietve el-

mesék légvárával falazta be szereplőit, ahol a Koromfit tehetségesen eljátszó, elegáns Kalocsay Miklós, dalra né-mult grófkisasszonyával: Egri Mártával, fölsült ex-menyasszonyával és kasté-

A mindig kéznél levő jó ba-rát és munkatárs, Lucas elő-léptetésére így egyelőre nem koccinthattak. A tapintatos Simenon meglehetős rutin-munkával bízta meg, Maig-ret búcsújátékán, az utódot.

lyának egész személyzetével .de hát az edzett Lücast serh olyan vígkedélyű társaság, hogy egy gondűző vígopera, vagy bármely estéken üdítő musicaloperett sem kíván-hatna alkalmasabb szöveg-könyvet .A bolondok grófja megmaradt remek librettó-nak — hátha fölhasználják.

MAIGRET BÜCSÜJA. Egy vetik hóbortjaikat, ledobják híján negyvenedszer jelent az álarcot. Komikusak. A bo- m e g péntek este a képer-londolc grófjából, Jókat tán n y ő n Georges Simenon el-kevésbé ismert regényéből, pusztíthatatlan detektívje. Müller Péter írt könnyed Felkötött karral, végre sza-hangvételű, operettesen lé-gies tévéjátékot. Daróczi Bár-dos Tamás kellemes muzsi-kájából többet is elhallgatott volna a néző, hiszen Vámos László rendező a romantikus

badságra készülődve, főfel-

ügyelői kinevezéssel a zse-

bében (kiérdemelte, utólag is

gratulálunk) —, amikor meg-

szólalt az ominózus telefon.

féltjük majd Párizs fifikás bűnözőitől: eleget bizonyítot-ta, hogy nem ijed meg saját árnyékától, legény a talpán. Maigret azért még besegített.

Kedves főfelügyelő! Utólag megvallva, sokat viccelőd-tünt, házsártoskodtunk vele-tek, de azért rendre odacsa-logattatok a tévé elé. s bi-zony más nemzetbeli kollé-gáitok (a mieinket is bele-értve) sem kényeztettek el túlságosan, ezért hát szur-koltunk nektek. Búcsúzunk tehát — ahogy a szakmát'és a piacot ismerjük — így: • viszontlátásra!...

N. I.

T T r J L e a n y v a s a r Vajon hányszor lőhet rá

Miki egér hatlövetű koltjá-val egy léggömbre anélkül, hogy az szétpukkanva sem-mivé váljék? A válasz nem egyszerű, hiszen számtalan tényező befolyásolhatja az eredményt. A széljárás, Miki egér edzettségi állapota, fel-készültsége, kolljának kar-bantartása, a töltények mi nősége. Azaz: az operett műfaj mai kelendősége, a rendező ötletei, a szereplők tehetsége és komédiázóked-ve, a muzsika habkönnyű dallamaira rezonáló fülünk, a látvány színességétől, vib-rálásától káprázó szemünk, és sorolhatnánk. Miki egér most úgy lő sokszor egymás után a Leányvásár nevezetű léggömbre, hogy egyikük, sem szenved károsodást, Mi-ki egér is élvezi a helyzetet, a léggömb is sérülés nélkül ússza meg a három felvo-

Két napig a mechanikáról

Tegnap befejeződtek Sze-geden az Országos Pedagó-giai Intézet által a Déri Miksa Ipari Szakközépisko-lában és a Bartók Béla mű-velődési központban szerve-zett Mechanikai módszertani napok. Dr. Bangha József, az Országos Pedagógiai In-tézet vezető szakfelügyelője foglalta össze a kétnapos ren-dezvény-sorozat tapasztala-tait.

— Az első napon, pénteken szaktárgyi és pedagógiai kér-désekkel foglalkozó előadá-sok hangzottak el. Szó esett a mechanika tanításának fon-tosságáról, fejlődéséről, va-lamint a jelenlegi oktatási rendszerben elfoglalt helyé-ről. Előadás hangzott el a tananyagcsökkentésről, a tan-könyv helyes összeállításá-ról, esetleges átdolgozásáról is. Felhívtuk a tanárok fi-gyelmét a szemléltetés szük-

ségességére és fontosságára, az audiovizuális eszközök céltudatos használatára. Ezt kívántuk megerősíteni a Déri Miksa szakközépiskolában rendezett eszközrendszer-kiállításunkkal, ahol nemcsak bemutattuk a különféle szemléltetőeszközöket, hanem azok elkészítéséhez és he-lyes alkalmazásukhoz ifi ta-nácsokat adtunk.

— A második napon di-daktikai-módszertani elő-adásokat hallhattak a részt-vevők, bőséges gyakorlati bemutatókkal. Ezután került sor a tanárokkal való kon-zultációra. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a szakmai napok igen sok új ötlettel, jó tanáccsal bőví-tették a tanárok „fegyvertá-rát", s az oktatásügyi szak-emberek is alaposabban meg-ismerkedhettek a pedagógu-sok szakmai gondjaival.

K Ze.

A Költészet napja Szegeden

A szép versek kedvelőit idén is gazdag program vár-ja a Költészet napja alkal-mából rendezett irodalmi es-teken, író-olvasó találkozó-kon. A szegedi városi tanács művelődésügyi osztálya, a he-lyi írócsoport, a Somogyi-könyvtár és a Bartók Béla művelődési központ összeál-lításaiból bárki találhat ma-gának kedvére valót.

A Költészet napjának hiva-talos megyei megnyitója csü-törtökön, április ll-én este 7 órai kezdettel lesz Makón, a városi könyvtárban, ahol Lator László és Kormos Ist-ván estjét Kiss Ferenc vezeti be, s közreműködnek Martin Márta, Kovács János, Szabó István, a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Előtte 3 órakor a makói gyermek-könyvtárban találkozik Kor-mos István legfiatalabb ol-vasóival. Ugyanezen a napon, csütörtökön este 7 órakor tartják a Költészet napjának szegedi központi rendezvé-nyét is, a Tisza-szálló nagy-termében: Fiatal költők estje címmel. Veress Miklós, Sze-pesi Attila, Petri Ferenc, Kiss Anna, Kiss Benedek, Kovács István, Utassy József, Sárán-ál József és Baka István ver-seit Csernák Árpád, Konter László, Körtvélyessy Zsolt, Melis Gábor, Simon Éva és Déri Mária, a szegedi szín-ház művészei tolmácsolják,

ünnepi megemlékezést dr. Ilia Mihály, a Tiszatáj fő-szerkesztője tart, aki a köl-tőket is bemutatja a közön-ségnek.

Holnap, hétfőn este 6 órai kezdettel a móravárosi könyvtárban mutatja be Sza-lay Csaba fiatal költőt Olasz Sándor, a Tiszatáj munka-társa. Kedden a szőregi könyvtárban Csorba Győző estjét vezeti be dr. Ilia Mi-hály, a Tiszatáj főszerkesz-tője, este 6 órai kezdettel. Ugyanebben az időben a kis-kundorozsmai művelődési házban találkozik olvasóival Simái Mihály. Szerdán, ápri-lis 10-én délután fél 5-kor a tápéi fiókkönyvtár vendé-ge lesz Petri Ferenc, 4 óra-kor a mihályteleki művelő-dési otthonba látogat Simái Mihály. Pénteken, április 12-én este 6 órakor a felső-városi könyvtárban találko-zik olvasóival Tóth Béla és Simái Mihály. A rendezvé-nyeken kiállítják a szereplő írók könyveit, s több könyv-tárban szavalóversenyekkel, hanglemez-bemutatókkal szí-nesítik a költészet napi ren-dezvényeket. Április 25-én este 8 órától rendezi meg programját a Bartók Béla művelődési központ Ifjú Mű-vészek Klubja, másnap Ve-ress Miklós lesz a Kender-fonó és Szövőipari Vállalat könyvtárának vendége, este 7 órától.

Kovács Gyula és Berta Erzsi jelenete

nást a szegedi színház desz-káin

A színpadra állítók szán-dékát már a műsorfüzet is felfedi Címlapján szerepel Walt Disney népszerű rajz-filmfigurája. Miki egér, a műsorfüzetben pedig Donald kacsa és társai, jelezvén, ho-gyan látják ők, s velük mi is Jacobi Viktor operettjé-nek puskaporszagú, ám édes-kés történetét, fülbemászó dallamait. Ezt a szándékot segíti Sándor Lajos ötletes játéktere és Gyarmathy Ágnes egy-két elhibázott motívumtól eltekintve deko-ratív, látványos jelmezei.

Bor József ismét jó kar-mesternek bizonyult, csak úgy pattogtak (a szó szoros értelmében is), csak úgy füstöltek (a szó szoros értel-mében is), csak úgy villódz-tak (a szó szoros értelmében is) rendezői ötletei. Az isme-rős dallamok méltó tolmá-csolóra találtak a Szalatsy István vezényelt zenekarban (Csala Benedekkel felváltva dirigálják majd az operet-tet). A szemléletváltozásnak érdekes jelensége, hogy már nem a naiva és a bonviván a darab iga-

*~zi főszereplője, hanem

a szubrett és a táncosko-mikus. övéké a színpad, ők töltik meg elektromossággal a levegőt, ők 'mozgatják meg nevetőizmainkat. Fritz sze-repében Király Levente pá-lyájának újabb állomásához érkezett. Ebben a műfajban többet nyújtani már szinte lehetetlen. A komédiázas nála nem megtanult pózok és grimaszok sora, hanem belülről fakadó lényeg, ezért természetes és kacagtató minden spontán mozdulata, arcmozdulása, egész megje-lenése. Bessy Krasznói Klári volt, alakítása akrobatikus mutatványokban is bővel-kedtek. Lucyt Berta Erzsi alakította, akit másfél év után láttunk újra a szegedi színpadon. Partnere a bemu-tató előadáson Csizmadia László volt. (Tom szerepét felváltva alakítja Szabady Józseffel.) Nagyszerű alakí-tást nyújt Kovács Gyula — aki a napokban részesül' művészi munkája elismeré seként a „Szocialista Kultú ráért" kitüntetésben —, a; öreg gróf Rottenberg szere-pében. Fontos részese a si-kernek a lánckar.

Tandi Lajos