Van ott valaki?

Van ott valaki?Válogatott írások

Csányi Vilmos

TYPOTEX KIADÓ2000

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

c© Csányi Vilmos; Typotex, 2000

ISBN 963 9132 81 0

Kiadja a Typotex Elektronikus Kiadó Kft.www.vision.euroweb.hu/typotexFelelos kiadó Votisky ZsuzsaFelelos szerkeszto Földi MásaMuszaki szerkeszto Nádai LászlóA borítót tervezte Tóth NorbertTerjedelem 16 (A/5) ívKészült az Agroprint NyomdábanFelelos vezeto Aba Béla

Tartalom

Bevezetés 7

1 AZ ÁLLATOKRÓL

1 Van ott valaki? 11

2 „Földönbelüli” intelligenciák 35

3 Miért hasonlítanak a kutyák egyben-másbanaz emberre? 40

2 AZ EMBEREKROL

4 Az emberi természet 57

5 A kognitív funkciók fejlodése:rítus, szabály, ido 94

6 Az agresszió 122

7 Miért csináljuk „azt”? 140

8 Család a modern idokben 143

9 Politikai elfogultságok: rejtett elméletekaz emberrol 149

10 Az igazságosság biológiai aspektusai 160

6 TARTALOM

11 „Bunkóság”, avagy az emberi viselkedés atársadalmi konstrukciók lebomlásának idején:egy etológiai analízis 174

12 Az értelmiségi kultúra 183

13 A biológiai optimumon túl: alkalmas-e az emberitermészet a globalizációra? 186

3 A TUDOMÁNYRÓL

14 A megnevezett kimondhatatlan– Gondolatok Nádas Péter esszéirol 201

15 Az alvajárók 207

16 A racionalitás korlátai 213

17 Az egyetemeket lelövik, ugye? 220

18 Evolúció vagy teremtés: mítoszok vitája? 224

19 A tudományok nyitott, szabályozott hiedelem-rendszerek: válasz Jeszenszki Ferencnek 243

20 Ah! Micsoda Dimenziók!– New Age tv-kritika 248

Bevezetés

EBBEN A KÖTETBEN a kilencvenes években külön-bözo kiadványokban megjelent munkáim egy részét gyujtöttemössze. Akkoriban két nagy téma foglalkoztatott. Az egyik azállati elme létezésének és muködésének filozófiai és tudományoskérdései. Ezekkel kapcsolatos írásokat talál az olvasó a könyv I.részében.

Ugyancsak ebben az idoben fogalmazódtak meg elso írásaimaz emberi természet biológiai tényezoinek vizsgálatáról. Ezekteszik ki a kötet II. részének anyagát. Korábbi evolúciós tanul-mányaim alapján azt gondoltam, hogy az embert csak, mint egyrendszert alkotó, konstruktív lényt lehet vizsgálni. Az ember-csoportok muködését is sokféle biológiai mechanizmus befolyá-solja, de igazán megérteni csak akkor lehet, ha a csoportot mu-ködteto kultúra saját törvényeit, saját evolúciós mechanizmusaitis rendszerként vizsgáljuk. Gyakran hívtak meg társadalomtu-dományi konferenciákra, ahol különbözo társadalmi problémáktárgyalásakor igyekeztem bemutatni, hogy a rendszerszervezoember modellje talán használható a társadalomtudományokbanis. A sokféle megközelítés igénye természetesen azzal járt, hogynéhány, számomra alapvetonek tuno jelenséget, mint például arendszerszervezo tulajdonságokat, az egytagú csoportok tulaj-donságait, a kultúra természetének rövid leírását más-más as-pektusból ugyan, de többször megismételtem bízva abban, hogyez segíti az adott kérdések könnyebb megértését.

8 BEVEZETÉS

Végül a III. részben néhány a tudomány természetével kap-csolatos írásom található. Én a tudományt is egyfajta kultúránaktekintem és nagyon fontosnak tartom, hogy a tudományok rész-letkérdési iránt nem érdeklodo olvasónak is világos elképzeléseilegyenek arról, hogy miért és mire költjük is a pénzét.

Nógrád, 2000. június Csányi Vilmos

1 Az állatokról

1 Van ott valaki?*

AZ ÁLLATPSZICHOLÓGIA ÉS AZ ETOLÓGIA alap-veto kérdése az, hogy vizsgálatuk tárgyai, az állatok, valójábantényleg tárgyak csupán vagy kimondottan „alanyok”, azaz tudat-tal rendelkezo lények-e. Kedves barátom Stevan Harnad aliasHernád István, aki a kognitív tudomány egyik meghatározónemzetközi személyisége, úgy szokta ezt a problémát tömörenmegfogalmazni, hogy az alapkérdés az, hogy „lakik-e ott va-laki?” Vagyis van-e abban az adott testben egy magáról tudó,egyben, s másban hozzánk hasonlító elme ? (Harnad 1987).

Közülünk mindenki tudja, hogy o „valaki”, és ezt gyakranel is mondjuk egymásnak, egész életünkben szinte kényszeresenezt bizonygatjuk. Láthatóan számunkra ez a legfontosabb. Tes-tünk fizikai vagy kémiai valóságáról, könnyu bárkit meggyozni,de arról, hogy mi magunk vagyunk nem olyan egyszeru.

Mi lenne elfogadható bizonyíték? Az, hogy állítjuk? Könnyubelátni, hogy ezzel nemsokra megyünk. Például egészen kezdoprogramozó képes például olyan kompjuterprogramot készíteni,amely ezt az állítást tetszés szerinti alkalmakkor megteszi. Ter-mészetesen minden program, amely azt állítja, hogy „o van”,részben igazat mond, hiszen, mint program, valóban létezik, deállítása alapján nem különböztetheto meg azoktól a programok-tól, amelyek errol nem szólnak. A kérdés jóval körmönfontabb,hiszen nemcsak azt kérdezzük, hogy o van-e, hanem azt, hogy o,

*Caffé Babel (1995) 3 111–125

12 VAN OTT VALAKI?

aki láthatóan fizikailag létezik az valaki-e. Eldöntendo pedig az,hogy a kérdésre mely válaszokat tekinthetünk igaznak.

Megközelítheto a probléma a kategorizáció oldaláról. Az énvagyok kijelentés alapveto kategória meghatározás is, és ami-kor ekörül vizsgálódunk tulajdonképpen mindig azt kérdezzük,hogy rajtunk kívül van-e még idetartozó tagja ennek a különöskategóriának? Tudományosan megfogalmazva: milyen krité-riumok alapján dönthetjük el egy létezorol, hogy éppen ebbe akategóriába kell soroljuk. A „cogito ergo sum” decartes-i megha-tározása puszta tautológia és a probléma lényegét csak áthelyezi,de nem oldja meg, mert a „gondolkodom” állítás bizonyításasemmivel sem könnyebb feladat, mint a „vagyok” állításé.

AZ INTENCIONÁLIS HIPOTÉZIS

Ne gondoljuk, hogy itt csak valami elvont filozófiai problémárólvan szó, – persze, arról is – de annak eldöntése, hogy „van-e ottvalaki” még az állatok életében is mindennapi, fontos feladat.Jane Goodall a csimpánzok híres etológusa egyszer egy olyanmegfigyeléssorozatot végzett, amelynek során arra volt kíváncsi,hogyan viselkednek a csimpánzok, ha egy az erdoben elhelye-zett szerkezetbol idonként banánhoz juthatnak, de olyan mó-don, hogy az ott lakó csimpánzbanda minden egyede csak maganyithatja ki a szerkezetet, méghozzá minden egyed külön-külön,a nap egy meghatározott idopontjában (Byrne 1995). A csim-pánzok hamar megtanulták ezt a rendet és mindegyik a magaidopontjában pontosan megjelent, kinyitotta a szerkezet ajtajátés felvette a banánadagját. Az egyik megfigyeléskor egy fiatalhím volt éppen a soros, de vele jött egy idosebb domináns hímis. Nagyjából elore ki lehetne számítani a bekövetkezo esemé-nyeket. Ha a fiatal kinyitja a szerkezetet és kiveszi a banánt,akkor azt az erosebb, és idosebb elveszi tole, mert a csimpán-zoknál ez így szokás. Ha viszont „van ott valaki”, akkor, annakkell legyen annyi esze, hogy ezt o is elore lássa. Ilyenkor azlenne a helyes taktika, ha a fiatal húzná az idot és csak akkornyitná ki a szerkezetet, ha már sikerült az idosebbet valahogyanlerázni. Nos, pontosan ez történt. A fiatal csimpánz úgy tettmintha éppen csak arra járt volna, – csak úgy véletlenül „tral-lala” – és még csak a szerkezet felé sem pillantott. Az idosebb

AZ INTENCIONÁLIS HIPOTÉZIS 13

rövid ido múlva visszavonult. Intelligens fiatal hímünk a szer-kezethez ugrott és boldogan szedte elo a gyümölcsöt, bizonyáraazzal a belso megelégedéssel is kellemesen eltelve, hogy milyenrafináltan sikerült átvernie az öreg szivart. Ekkor következett bea váratlan esemény: az idos hím hirtelen elorontott egy bokormögül és elvette a zsákmányt. A megfigyelok jól látták, hogy né-hány perccel elobb, amikor otthagyta fiatal társát, egy kerülovelvisszajött és a bokor mögül surun kitekintgetve, figyelte, hogymit csinál a fiatal. Számítása bejött, amikor a gyanútlan hímmegszerezte a banánt lecsapott rá, és elragadta.

Miután az ember legközelebbi rokona éppen a csimpánz, gén-jeink 98%-ban azonosak, minden alapunk megvan arra a követ-keztetésre, hogy a csimpánzoknak van „intencionális hipotézise”vagyis képesek feltételezni azt, hogy egy fajtársuknak valami-lyen célja, szándéka, terve, elképzelése van, ami rövidesen va-lamilyen akcióban nyilvánul meg és képesek ezt kispekulálni.Az intencionális hipotézis persze nem azt jelenti, hogy a csim-pánz feltétlenül meg is fogalmazza ezt a feltevést, hanem, hogyvalamiképpen használja, és ez a lényeg. Noha nem végezték el,mégis bizonyosak lehetünk abban, hogy ez a kísérlet svábboga-rakkal nem fog menni, valószínuleg patkánnyal sem, de egészenbiztos, hogy kutyával igen. Akinek kutyája van, vagy valaha isvolt, az tudja, hogy a kutyák igen csavaros eszuek és egészenapró jelekbol kikövetkeztetik a számukra kedvezo vagy kedve-zotlen gazdai intenciókat. És, hogy ne legyek túlságosan elfogulta kutyatulajdonosokkal szemben a következo példám macskárólszól. A lakásban lakó macskák gyakran kiválasztanak valami-lyen kényelmes pihenohelyet a szobában, ami meleg, nyugalmasés esetleg a tv is jól látható onnan. Ha egy ilyen szokás kialakul,gyakran elofordul, hogy egyszer-egyszer a gazda terpeszkedikel a kellemes helyen. Sokszor mesélték már, hogy ilyen eset-ben az okosabb macskák valami olyat tesznek, ami a gazdát ahely elhagyására készteti, mondjuk az ajtóhoz mennek és nyá-vogva kikéredzkednek, amikor a gyanútlan gazda feláll a macskagyorsan visszarohan és elfoglalja a kívánatos helyet. Vajon miregondol ilyenkor a macska?

A magasabb rendu állatok, különösen a csoportban élok szün-telenül szembekerülnek hasonló problémákkal. Ha két nem kü-lönösebben briliáns csirke egyszerre pillant meg egy jóízu gi-

14 VAN OTT VALAKI?

lisztát, és elkezdenek felé rohanni, akkor a domináns egyed méga megérkezés elott alaposan odavág a csorével az alatta állónak,hogy figyelmeztesse, a rangsor érvényben van, a lelet az övé.Kérdés az, hogy e megfigyelés alapján jogos-e feltételeznünk acsirke intencionális hipotézisét, azaz azt, hogy menetközben fel-tételezte a másik hasonló szándékát, és célirányosnak tartotta aztmég idoben leszerelni.

A tudományos tevékenység szocializációja során azt a leg-fontosabb megtanulni, hogy hogyan hárítsuk el mások magya-rázatait, vagyis a tudós kifejezetten nonintencionális hipotézistalkalmaz a mindennapok gyakorlatában, legalábbis, a többi tu-dóst illetoen. Ezért azután százféle módja is van annak, hogy afenti magyarázatokat, vagy legalább azok egy részét, elutasítsuk.A csirke esetében például azt mondhatjuk, kérem nincsen ittenszó semmiféle intencióról, csupán arról, hogy a domináns csirkeagressziójának mechanizmusa olyan, hogy a kiszemelt falatnakmég a közelébol is elver mindenkit.

Hát igen. No és a macska?A macska esetében sem kell feltételezni, hogy szépen kispe-

kulálta a bekövetkezo, sot a bekövetkezheto eseményeket. Egysze-ruen arról van szó, hogy közönséges asszociációs tanulás segítsé-gével megtanulta, hogy, ha az ajtónál miákol, akkor szabad lesza kényelmes fotel és kész.

De a csimpánz !Jó azt elismerjük. Felteheto, hogy itt valamiféle homályos

inteció, megtévesztési szándék szerepet játszott, legyen ez elég.Igen ám, de ha a csimpánznak lehet intenciója vagyis célja,

szándéka, terve, akkor ez nem kötodik a nyelvhez, akkor nem-csak az ember sajátja, tehát valószínu, hogy vannak fokozatai,evolúciós elozményei. Nézzük csak újra a csirkét meg a macs-kát!

Hasonló meggondolások alapján a filozófus Denett (1983)megfogalmazta az intenció fokozatait. A zérus rendu intenció mö-gött semmiféle mentális mechanizmus, cél, szándék, terv nin-csen. Vannak olyan molylepkék, amelyeket, ha megriasztanakakkor elovillantják alsó szárnyukat és azon két állatszemre em-lékezteto folt jelenik meg. A szerencsétlen madár, aki éppen egyfinom falatra vágyott, és a lepkét megpiszkálta, hirtelen két vész-jósoló szemmel találja magát szemközt, meg is riad egy olyan

AZ INTENCIONÁLIS HIPOTÉZIS 15

hosszú pillanatra, amely elég a molynak a menekülésre. Ez ti-pikus esete a zérus rendu intencionalitásnak. A lepke olyan,amilyen és, ha megriasztják mozgatja a szárnyait. Semmi okunkannak feltételezésére, hogy azért teszi ezt, hogy a rá támadókbanfélelmet keltsen és jókat kuncogjon magában mikor megmene-kül. Fennmaradása érdekében formálták az evolúció vak és tu-dat nélküli eroi szárnyának mintázatát. Lehet, hogy a csirkeesete is idetartozik, persze, ha valaki gondos kísérletekkel ki-mutatja, hogy a csirke mégiscsak feltételezésekkel él, akkor, decsakis akkor, más a helyzet.

Az elso rendu intencionalitás esetében már megjelenik valami-féle cél, amely befolyásolja az állat viselkedését. A macska esetevalószínuleg idesorolható, bár ez is vitatható. A macska az el-képzelheto legegyszerubb esetben is a kényelmes fotelre gondolés ezért nyávog az ajtónál. A bonyolultabb feltételezés, – tehátaz, hogy az ajtónál nyávogok egyet, mert akkor a pali, mint ren-desen, feláll és idejön, és akkor zsupsz elfoglalom a helyet, –bizonyítása további megfigyeléseket és kísérleteket igényel!

Másodrendu intencionalitásnak azt tekinti Denett, amikor azállat valamit azért tesz, hogy valaki azt higgye, hogy. . . , vagyisebben az esetben az állat viselkedésével egy másik egyed hie-delmét igyekszik megváltoztatni. Egy etológus páviánokat ta-nulmányozott természetes körülmények között (Byrne 1994) ésmegfigyelte, hogy egy kölyök rendszeresen alkalmaz egyfajtaspeciális megtévesztési taktikát. Az egyik ilyen esetben egy fel-nott nostény egy a páviánok által kedvelt gyökeret ásott ki aföldbol, amit a kölyök maga még nem tudott volna. Amikor agyökér már majdnem kinn volt a földbol, a kölyök hirtelen ék-telen sivalkodásba fogott. Meghallotta ezt a távolabb lévo anyja,aki azonnal odarohant és természetesen az ott talált felnott nos-tényt, – aki nála alacsonyabb rangú volt, – üldözobe vette, fel-tehetoen azt gondolván, hogy az bántotta a kölykét. Üldözo ésüldözött elrohantak, a kölyök pedig szépen odaballagott a gyö-kérhez kiemelte és jóízuen elfogyasztotta. Nem csak egyetlenilyen esetet figyeltek meg, hanem sok hasonlót is. Ez a tipikusmásodrendu intencionalitás, és ebbe a kategóriába tartozik fiatalcsimpánzunk is, aki úgy tesz mintha semmi dolga nem volna azeteto szerkezet közelében, hogy az idos hím azt gondolja hogynincs itt semmi keresnivalója. Az idos hím esete pedig harmad-

16 VAN OTT VALAKI?

rendu intencionalitás, mert azért megy el, hogy a fiatal hím azthiggye, hogy o elhitte, hogy semmi érdekes nem fog történni.

No, ugye milyen jól meg lehet keverni a látszólag egészenegyszeru dolgokat is?

Az egész kérdéskörben az okozza a legtöbb problémát, hogyaz emberek általában gyakran hajlamosak másoknak jó vagy go-nosz terveket, szándékokat tulajdonítani. Szociális életünk so-rán folyamatosan használjuk az intencionális hipotézist a legkü-lönbözobb fokozatokban és komplexitásban („Gyanítom, hogyön fontolgatja vajon felfogtam-e, hogy milyen nehéz önnek meg-bizonyosodni arról, hogy valóban megértette-e, hogy én igazánúgy gondolom, hogy ön képes felismerni azt a hitemet, hogyön el akarja nekem magyarázni, hogy a legtöbbünk az intencio-nalitást legfeljebb csak az 5–6. szintig képes nyomon követni”(Denett 1983)). Nemcsak állatoknak, hanem gépeknek, egyszeruszerkezeteknek, sot tárgyaknak is intenciókat tulajdonítunk. Éspersze az kulcs is direkt akkor marad benn az autóban, ami-kor nincs a közelben a pótkulcs, és nagyon sietnem kell. Sotintenciókat tulajdonítunk absztrakcióknak, elvont fogalmaknakis. Jellegzetes példája ennek az istenfogalom, ha már ez a foga-lom megszületett, akkor „valaki” lesz és azonnal felruházzuk ahozzánk hasonló gondolkodás és az érzelmek tulajdonságaival.

Minden tudományra jellemzo, hogy fejlodésének bizonyosszakaszaiban egyes kérdések vizsgálata különösen fontossá válikszámára, olyannyira, hogy e kérdések vizsgálatára külön tudo-mányág szervezodik. Így van ez az etológiában is. A legutóbbiidoben az állati elme kérdéseit vizsgáló etológusok munkája ke-rült a figyelem központjába, és az új tudományterületet „kognitívetológiának” nevezik (Griffin 1992).

Az állati intelligenciát, persze nem az etológusok kezdték elo-ször vizsgálni. A mindennapi élet során az emberek sokszor ke-rülnek kapcsolatba állatokkal, és azonnal értelmezik is minden-napi tapasztalataikat, éppen az imént tárgyalt intencionális hi-potézis alapján, kialakul a véleményük az állatok értelmi képes-ségeirol. Az efféle véleményalkotás, – mint a fenti példák is mu-tatták – nem alkalmas tudományos nézetek megfogalmazására.Bizonyítja ezt egy a múlt században élt angol állatviselkedés-kutató G. J. Romanes (1892) esete, akit maga Darwin bíztatottarra, hogy publikálja az állatok intelligenciájára vonatkozó ku-

AZ INTENCIONÁLIS HIPOTÉZIS 17

tatásait. Ma már nehéz kideríteni, hogy Darwin mennyire volttisztában ezeknek a „kutatásoknak” az eredményeivel, sok tudo-mánytörténész azon a véleményen van, hogy valószínuleg igenkevéssé, mert Romanes Darwin halála után, 1892-ben megjelentkönyve hírhedt botrányköve lett a magatartástudományoknak.Romanes egy anekdotagyujteményt adott közre, amelyben a leg-különbözobb állatok, kutyák, macskák, lovak, csodálatos, sok-szor az emberhez hasonló értelmi képességekrol tesznek tanúbi-zonyságot. A történetek hitelét az azokat elbeszélo „magas állásúszemélyiségek” szavahihetosége biztosította. Az egyik történetpéldául arról szól, hogy a londoni török nagykövet feleségénekmacskája egy napon besétált a belso szobába, ahol a nagykövetnééppen tartózkodott és hangos nyávogással hívta fel magára a fi-gyelmet, még gazdaasszonya szoknyáját is kaparászta, láthatóanhívogatva ot. A hölgy követte a macskát a konyhába, ahol éppenkezdett a tej kifutni a tuzhelyen lévo fazékból. Következtetés:milyen intelligens a kis cica! Figyelmeztette gazdaasszonyát akonyhában várható kellemetlenségre. Romanes történeteibena különbözo állatok éppen úgy gondolkodtak, következtettek,spekuláltak, mint a gazdáik.

A könyv óriási felháborodást váltott ki a tudományos világ-ban, évekig szidták, és példaként áll még ma is, hogy hogyannem szabad naiv megfigyelok elbeszéléseibol tudományos követ-keztetéseket levonni. Hiszen a bemutatott kis történetre, anél-kül, hogy a nagykövetné asszony szavahihetoségét a legcseké-lyebb mértékben is kétségbe vonnánk, sokféle egyéb magyarázatis elképzelheto. Például az, hogy a macska megérezte a tej sza-gát, éhes volt, futott asszonyához akitol rendszeresen enni kap,és kért. Vagyis a bonyolult intenciós hipotézis helyett a szaglás,az éhség és a közönséges asszociációs tanulás mechanizmusa iselegendo magyarázatnak tetszik, és maximum az elsorendu in-tencionalitást ismerjük el. Romanes ennél jóval messzebb ment,könyvének mégis sokat köszönhet a tudomány, mert ez a muindította el az állatviselkedés tudományos igényu vizsgálatát.A kísérleti pszichológusok éppen felháborodásuk miatt kezdtekazzal foglalkozni, hogy miként kell olyan bonyolult jelenséget,mint az állati viselkedés tudományos alapon vizsgálni.

Romanes elméletei nagyrészt anekdotákon és következtetése-ken alapultak, ezzel ellentétben a kor vezeto angol pszicholó-

18 VAN OTT VALAKI?

gusának C. Lloyd Morgannak az volt a véleménye, hogy csakgondosan ellenorzött és dokumentált megfigyelésekre, valamintmegismételheto kísérletek adataira támaszkodva szabad tudo-mányos elméleteket alkotni.

Morgan nézeteit egy egyszeru szabályban is megfogalmazta,amelyet az állatokkal foglalkozó magatartástudományokban egé-szen a legutóbbi idokig megtámadhatatlan dogmaként használ-tak. A törvény, amit „Morgan kánonja” néven is emlegetnek,így szól: nem szabad egy állati akciót magasabb rendu mentáliskapacitással magyarázni, ha az megmagyarázható egy alsóbbren-duvel is. Vagyis az állati viselkedés jelenségeinek vizsgálatánálkeressük mindig a leheto legegyszerubb magyarázatokat. Bonyo-lult gondolkodási folyamatok helyett az egyszerubb reflexeket,asszociációs tanuláson alapuló válaszreakciókat stb.

A Morgan-kánon alapján dolgozó pszichológusok sorra cáfol-ták az állatok Romanes által feltételezett, értelmi képességeit,és kimutatták, hogy a tudatos cselekvés helyett, az állat maga-tartását a véletlen próbálgatás, egyszeru reflexek, elemi tanulásifolyamatok vezérlik. L. Thorndike angol pszichológus nevéhezfuzodik a különbözo „problémadobozok” bevezetése az állati vi-selkedés tanulmányozásába. A problémadoboz rendszerint egyketrec volt, amelyet valamilyen egyszeru belülrol nyitható szer-kezettel zártak be. A ketrecbe helyezett állat csak akkor jö-hetett ki ha megtalálta a „probléma” megoldását, azaz a belsozár nyitját. Thorndike megfigyelései szerint a kísérleti állatok,macskák, kutyák stb. nem mutatnak megfontoltnak vagy célsze-runek nevezheto viselkedést, hanem összevissza ugrálnak, csap-kodnak, szaladgálnak, erovel próbálnak a ketrecbol kijutni. Havéletlenül mégis muködésbe hozták az ajtót nyitó szerkezetet,és késobb újra a ketrecbe kerültek, akkor már gyorsabban, haté-konyabban találták meg a szabadulás útját, mert próbálkozása-ikat arra a helyre koncentrálták, ahol akkor tartózkodtak, ami-kor elozoleg az ajtó kinyílt, vagyis tanultak a tapasztalataikból,de ekkor sem lehetett arra következtetni, hogy a zár kinyitásabármiféle tudatos tevékenység eredménye lett volna. A kezdetispontán, véletlenszeru mozgások alapján „próba-szerencse” tanu-lásnak nevezték el a jelenséget.

Az állatpszichológusokat azonban annyira lekötötte a meto-dikai igényesség problémája, hogy nem fordítottak kello gondot

AZ INTENCIONÁLIS HIPOTÉZIS 19

a megfelelo elméleti munkára, nem ágyazták be vizsgálataikat abiológiai tudományok szövedékébe sem. Kialakult egy labora-tóriumi viselkedéstudomány, amelynek legfobb gondja az volt,hogy egy végtelenül leegyszerusített elmélet alapján alkotott kí-sérlet mindig pontosan reprodukálható legyen. Fel sem merültpéldául az a kérdés, hogy mire is használja az állat az intelligen-ciáját – ha van neki – a természetes környezetében, mindennapitevékenysége során. Miközben a biológusoknak sikerült bebi-zonyítani, hogy valamennyi biológiai jelenség csak egy általánosevolúciós keretben értelmezheto, a pszichológusok tevékenységenyomán egy lényegében antidarwinista magatartástudomány abehaviorizmus alakult ki (Csányi 1994).

Az etológia a pszichológiától teljesen függetlenül fejlodött kiés kezdetben nem is igen törodött az állati elmével. A „vanott valaki” kérdése fel sem merült. A korai etológusok inkábbaz egyes megfigyelheto viselkedésformák evolúciós eredetével,a viselkedés és a környezet kapcsolatával foglalkoztak. Amikorazután az összes lényeges kérdés így vagy úgy megválaszolódott,kiderült, hogy az alapkérdést nem lehet tovább kerülgetni, azetológiának is ki kell alakítania valamiféle egységes tudományosálláspontot az állati elme kérdésében is.

Megkerülve most a tudománytörténeti elemzést, azt állíthat-juk, hogy az etológia jelen álláspontja két alapveto gondolatonnyugszik. Az egyik az intelligencia rendszerelméleti definíci-ója, ami úgy szól, hogy „intelligens egy rendszer ha viselkedéseelosegíti megszakítatlan létezésének folyamatát” (Varela 1989),vagyis értelmes vagy, ha „lenni igyekszel”, mint ahogy ezt márkorábban a költo is megállapította. Ez a definíció, bár az etoló-gián kívül született azért olyan fontos, mert az etológusok szá-mára nyilvánvaló, hogy az állatok különbözo környezetekbenélnek és a különbözo környezetben különféle viselkedés tekint-heto értelmesnek. A közös bennük éppen az, és csak az, hogyelosegítik az aktor létezésének folyamatát. Az amerikai narancs-sapkás poszáta legfobb tápláléka nyüvekbol áll, amelyek egy-egytalajrészen nagyszámban fordulnak elo, tehát a poszáta, amikortalál egy példányt azonnal a közvetlen közelben keresgél, rend-szerint sikeresen. Ezt a keresési stílust „ha nyersz maradj” stra-tégiának hívják. Az ellenkezoje, a „ha nyersz válts” stratégia,olyan állatok számára értelmes, amelyek tápláléka nagy terüle-

20 VAN OTT VALAKI?

ten szétszórva található, vagy egyéb okból egy helyen kevesetfogyasztanak, mint például a patkányok. Mindkét viselkedés-forma „intelligens” akkor, ha megfelelo aktor megfelelo környe-zetben alkalmazza. Könnyen belátható, hogy, ha ezt az elvetelfogadjuk akkor gyakorlatilag lehetetlenné válik az egyes fajokviselkedésformáinak összehasonlítása abból a célból, hogy a vi-selkedo intelligenciáját rangsoroljuk. Hiszen, ami az egyik fajszámára szuperintelligens viselkedés, az lehet nagyon buta do-log egy másik számára. Be kell látnunk, hogy az intelligencianagyon relatív tulajdonság. Elképzelheto egy nagyon értelmesgiliszta és egy kifejezetten buta elefánt, pedig az utóbbinak óri-ási méretu agya van, míg a gilisztának nincs is. Azonos fajhoztartozó egyedek képességei persze minden gond nélkül összeha-sonlíthatók.

Komplikáló tényezo, hogy az ember mint faj és mint indi-viduum is rendkívül szubjektív, bár valószínuleg mindenki, aki„valaki” nagyon szubjektív, sot valószínu, hogy a „valakinek le-vés” feltétele éppen ez a felfokozott szubjektivitás. Az emberáltalában hajlamos azt a viselkedést intelligensnek tekinteni,ami az o saját környezetében lenne alkalmas a lét fenntartá-sához. Ennek a naiv elképzelésnek az alapján nyomorgattákpatkányok, galambok és majmok tízezreit a különbözo állatp-szichológiai laboratóriumokban, hogy valamiképpen mérjék ésösszehasonlítsák intelligenciájukat. A cinke például képes egyok és okozati összefüggés felismerésére, ha az magokkal és a ma-gokra kötött zsinegekkel kapcsolatos. Puszta vizsgálódás alapjánmeg tudja állapítani, hogy egy átlátszó cso végén kilógó zsineg-halmazból melyiket kell meghúznia, hogy a csoben látható, deközvetlenül hozzáférhetetlen maghoz hozzájusson. Ugyanakkoregy egyszeru labirintustesztben el sem indul, nemhogy odata-lálna a céldobozhoz. A különbség oka nyilvánvaló, természeteskörülmények között sohasem kell egy cinegének labirintusfela-datot megoldania, míg magokat rendszeresen kell keresgélnie éskülönbözo rejtekhelyekrol kipiszkálnia. Tehát az evolúció so-rán az egyik készség nem fejlodött ki, a másik pedig a génekbeíródva a faj fontos tulajdonsága lett.

Az intelligencia másik jellemzoje az, hogy az intelligens elmeképes a környezete viselkedését megjósolni, modellezni (Craik1943). Több mint ötven éve fogalmazta meg Craik nagyon pon-

A CÉLSZERUEN VISELKEDO ÁLLAT 21

tosan ezt az állítást és majdnem annyi ido kellett ahhoz is, hogya magatartáskutatók, – legalábbis azok értelmesebbik része –elfogadják. Nagyon értheto ez a vonakodás, ha az állítás követ-kezményeit alaposabban megvizsgáljuk. Arról lesz ugyanis szó,hogy az ember és az állatok között csak fokozati különbségekvannak. Ezt állította Darwin is, és az evolúciós elméletet száz évalatt fogadta el teljesen a biológia, úgyhogy a változások igazánfelgyorsultak. Mielott az állati agy mint modellezo szerkezet bi-ológiai, filozófiai implikációit tárgyalnánk rövid beveztot adunka dolog lényegérol.

A CÉLSZERUEN VISELKEDO ÁLLAT

Az állati szervezetben két információgyujto és -tároló rendszermuködik a genom (a gének összessége) és az idegrendszer, enneka két információfeldolgozó rendszernek a muködése az állati agyfunkcióiban összekapcsolódik (Csányi 1988a, 1988b). Utaltunkmár arra is, hogy mindkét információs rendszer információtar-talma a külso, az egyednél magasabb rendu biológiai rendszerrevonatkozik, arról hordoz ismereteket, amelyet általában környe-zetnek nevezünk. Az állat a genomban és az idegrendszerben„tárolt” ismeretei segítségével aktívan alkalmazkodik a környe-zethez. Neurobiológusok már régebben egyértelmuen bizonyí-tották, hogy az élolények alkalmazkodása célszeru és ez semmi-képpen sem jelenti azt, hogy itt valamiféle antropomorf vagyvitalista elgondolásról lenne szó.

MacKay (1951–52) angol neurobiológus volt az elso, aki az„állat mint kibernetikai gép” elgondolást kidolgozta, és megadtaa célszeruség és az alkalmazkodás kibernetikai meghatározásaitis. Mivel a tanulási jelenségek magyarázatánál mindig felmerüla célszeruség problémája, érdemes MacKay gondolatmenetét rö-viden áttekinteni, mert ez ma a legelfogadottabb természettudo-mányos elmélet a célszeru viselkedés magyarázatára.

MacKay az állati szervezetet mint egy visszacsatoló mecha-nizmusokkal rendelkezo, saját belso paramétereit is változtatniképes kibernetikai rendszert fogja fel. Gondolatmenete a követ-kezo: Jelöljük az állatot „A”-val, az a folyamat, hogy „A” „X” céltkövet a következoképpen írható le: legyen „A” és szukebb kör-nyezete a jelen állapotban „Y”. Tekintsük „X”-et mint „A”-nak

22 VAN OTT VALAKI?

és környezetének olyan állapotát, amelyet „A” céljának tekin-tünk. Tehát például van egy éhes állatunk, amely egy számáranehezen megközelítheto helyen táplálékot lát, ezt a helyzetet je-löli tehát „Y”. Azt a késobbi állapotot, amelyben az állat elérte,megtalálta, majd elfogyasztotta a kívánatos táplálékot jelöljük„X”-szel, ennek az állapotnak a létrehozása tehát meghatározá-sunk szerint az állat célja. MacKay szerint az állat akkor fogcélszeru viselkedést tanúsítani, ha olyan mozgást végez, amelyminimalizálni igyekszik az „X” és az „Y” közötti különbséget.Vagyis valamilyen módon megközelíti a megpillantott táplálé-kot, megragadja és elfogyasztja. Ennek konkrét módja perszeattól is függ, hogy az adott faj milyen gyakran szembesül prob-lémával az élete során. Tegyük fel, hogy a táplálék csak egymegkerülési feladat megoldásával szerezheto meg. Az állat csakakkor juthat a táplálékhoz, ha elozoleg eltávolodik tole, vagyisebben az esetben a célszeru viselkedés azt kívánja, hogy a belát-ható legrövidebb út helyett egy hosszabbat, kerülot válasszon,ami ráadásul az elején még el is távolítja a kívánatos falattól.Nos, vannak olyan állatok, amelyek ezt a feladatot nem tudjákmegoldani. Egy tyúk például órákig rángatná a lábára kötöttmadzagot, de semmiképpen sem lenne hajlandó megkerülésselpróbálkozni. Egy mókus vagy egy mosómedve pillanatok alattfelismeri a helyzetet, és célszeruen viselkedik, megszerzi a táplá-lékot, mert ezek természetes környezetében, a fák ágain történomozgás során, folyamatosan ilyen feladatokat kell megoldaniuk.

A célszeruség elobbi meghatározása nemcsak élolényekre ha-nem mesterséges kibernetikai szerkezetekre, egyszerubb vagybonyolultabb gépekre is alkalmazható. A meghatározásból Mac-Kay levezette, hogy milyen alapveto belso mechanizmusokkalkell rendelkeznie egy célszeruen viselkedo gépnek vagy élolény-nek. Legeloször is az szükséges, hogy meg tudja különböztetniaz „X” és az „Y” állapotot, tehát valamiféle felismero alrendszerkell, hogy muködjön benne. Szükséges továbbá, hogy a fel-ismerés alapján képes legyen belso állapotát (vagy a közvetlenkörnyezetét) megváltoztatni. Végül az is szükséges, hogy va-lamiféle belso reprezentációja legyen a lehetséges célokról, mertkülönben a megfelelo változtatást nem lesz képes végrehajtania végrehajtó alrendszer segítségével. Nagyon egyszeru kiberneti-kai szerkezetekben is megtalálható ez a három mechanizmus.

AZ ÁLLATI AGY MINT MODELLKÉSZÍTO SZERKEZET 23

Vegyünk egy egyszeru hoszabályozó termosztátot. Ebben ta-lálható egy homéro (érzékelo), valamiféle egyszeru berendezés,amely megszabja azokat a homérséklethatárokat, amelyek közötta homérsékletet szabályozni kell ez a cél, valamint egy visszacsa-toló berendezés, amely futo-, vagy ha szükséges hutoberendezéstkapcsol ki és be (változtató mechanizmus). Ez a rendszer, mint ezttapasztalatból is tudjuk, célszeruen muködik. Hidegben fut, me-legben hut. Vizsgáljuk meg e három alapveto mechanizmust azállati szervezetben. A felismerorendszerek jelenléte nyilvánvaló,az állati érzékelés vizsgálata bizonyítja, hogy az állati idegrend-szer a legkülönbözobb modalitásokban muködo felismerorend-szerekkel rendelkezik. Ezek a felismerorendszerek természe-tesen nem korlátozódnak az érzékszervekre, hanem bennük aközponti idegrendszer is részt vesz.

Világos az is, hogy az állat képes belso állapotát, vagy bizo-nyos mértékig környezetének állapotát, a kívánt cél érdekébenmegváltoztatni, mindenfajta állati tevékenység során tulajdon-képpen ez történik. Arról is meggyozodhettünk már a neurobi-ológia segítségével, hogy az állat rendelkezik a lehetséges célokbelso reprezentációjával. Közvetlen elektrofiziológiai bizonyíté-kokkal rendelkezünk arról, hogy például egy éhes macska agyá-ban megjelenik az egér képe. Nem feltétlenül valamiféle fény-képrol van persze itt szó, hanem valamiféle reprezentációról. Abelso reprezentációt a leghelyesebb valamiféle idegsejtekbol állószerkezetnek felfogni, ami lényegét tekintve egy modell, még-hozzá a környezet dinamikus modellje. Az állati agy biológiaifunkciója a környezet dinamikus modelljének elkészítése, és ál-landó muködtetése az állat minél tökéletesebb alkalmazkodásaérdekében.

AZ ÁLLATI AGY MINT MODELLKÉSZÍTO SZERKEZET

Most érkeztünk el értekezésünk legfontosabb mondanivalójáhoza modellkoncepció kifejtéséhez, ez nemcsak azért fontos, hogyetológiai ismereteinket gyarapítsuk, bár ez sem elhanyagolhatószempont, hanem azért, mert az emberi gondolkodás lényege isaz agy modellképzo tulajdonsága.

A köznapi szóhasználatban többféle értelmezése van a mo-dell szónak. Például „bemutatják a legújabb ruhamodelleket”

24 VAN OTT VALAKI?

ebben a mondatban mintát, prototípust jelent. Ha az iskolábankémiaórán bemutatják a vízmolekula modelljét, akkor arról vanszó, hogy a vízmolekula valamilyen tulajdonságát szemléltetika modell segítségével, például azt, hogy milyen szögben helyez-kednek el egymáshoz képest a hidrogénatomok. Vannak tech-nikai modellek, a kicsinyített repülo vagy traktor makettje istulajdonképpen a szemléltetés céljait szolgálja. A rendszertudo-mányokban használt modellek nemcsak a szemléltetés céljairakészülnek, hanem vizsgálatra, kutatásra (Csányi 1992a, 1992b).Ha például egy bonyolult atomeromuvet terveznek, érdemes en-nek kicsinyített modelljét elkészíteni és muködtetni, mert ígysok olyan ismeretre lehet szert tenni, ami a tervezésben haszno-sítható. El lehet készíteni egy olyan bonyolult rendszernek is amodelljét, mint az egész földi bioszféra, természetesen rendkívülleegyszerusített formában. A bioszféra különbözo komponensei-nek és a komponensek kapcsolatainak valamiféle reprezentációtkell kapniuk a modellben, ha a modellt muködtetjük, akkor asokféle komponens kölcsönhatásának eredménye felismerhetolesz. Gazdasági világmodelleket is készítenek, a Római Klub ahíres „növekedés határai” koncepciója éppen ilyen modellvizs-gálatokon alapult.

A modellkísérlet haszna, a modell gyakorlati értéke, jóságaattól függ, hogy mennyire pontosan tükrözi a modellezett rend-szert, mennyire reprezentálja annak komponenseit és a kompo-nensek kölcsönhatásait. Ez persze attól is függ, hogy milyenbonyolult a modell, meg attól is, hogy milyen formában ké-szítjük el. Lehet matematikai modelleket készíteni, a model-lezett rendszer komponenseinek vagy a komponensek közöttikölcsönhatásnak változókat, függvénykapcsolatokat feleltetünkmeg, amelyek reprezentálják a modellezett rendszert, az eromu-vet, a gazdaságot, a bioszférát. De elkészíthetnénk a bioszféra-modellt apró áramkörökbol is, vagy, ha nagyon szerény modellelis megelégszünk, akár valamilyen mechanikai szerkezetbol is. Amodellezés lényege mindenképpen az, hogy a tanulmányoznikívánt nagyon bonyolult rendszer tetszés szerint kiválasztottkomponenseit, és a komponensek közötti kölcsönhatásokat va-lamiképpen megfeleltetjük egy másik egyszerubb rendszer sajátkomponenseinek és ezen saját komponensek közötti kölcsönha-tásoknak.

AZ ÁLLATI AGY MINT MODELLKÉSZÍTO SZERKEZET 25

Vagyis mindig két rendszer viselkedését hasonlítjuk össze éskövetkeztetéseinket erre alapozzuk.

Nyilvánvaló, hogy egy modell sohasem lehet tökéletes, mertmindig egyszerubb, mint a modellezett rendszer. De egy arány-lag egyszeru modell is sokféle jóslásra alkalmas, majd a valóság-ban ellenorizheto, és ennek alapján esetleg továbbfinomítható amodell.

Az állati agy a környezet megfigyelése során környezeti repre-zentációkat készít, ezekben a reprezentációkban a reprezentáltkörnyezeti komponens viselkedése, esetleg más komponensek-kel kapcsolatos relációi is helyet kapnak, vagyis elkészül „agy-ból”, idegsejtekbol a környezet muködo modellje és ezután mégarra is képes, hogy a modell belso muködésének tapasztalatait asaját érdekében hasznosítsa. Ez lényegében azt jelenti, hogy azelobbi történetben szerepelo csimpánzok agya képes arra, hogya másik majmot valamiképpen reprezentálja, képes emlékezniarra, hogy a másik esetenként mit csinált, hogyan tevékenyke-dett, képes tehát kiszámítani a bekövetkezo eseményeket.

Ha a csimpánz muködteti a modellt, azaz elgondolja, hogy azagresszívebb hím közeledtekor mi fog történni, a modell pontoselorejelzésekkel szolgál számára, és így már idoben felkészülheta jövobeli eseményekre. Az agyban lévo reprezentációk közöttikapcsolat, kölcsönhatás-analóg azzal a kölcsönhatással, ami a va-lóságban, a külso környezetben lévo objektumok között létezik.Teljesen világos tehát, hogy a majomagyban lévo reprezentációsrendszer nem csupán passz1ív lenyomata, hanem a szó teljesértelmében modellje a külso környezetnek.

Az ilyen fejlett állat, mint a majom már nagymértékben képesarra, hogy az agyában kiépült modellt a környezet eloreláthatóeseményeinek ismeretében többféleképpen „futtassa”, vagyis el-képzel jövobeni eseményeket és ezek lehetséges kimenetelét ösz-szehasonlítva képes kiválasztani a maga számára legkedvezob-bet, azt amelyet a saját viselkedésével azután eloidézhet.

Ha ismerjük egy adott faj agyának modellezési lehetoségeit,akkor abból ki tudjuk számítani, hogy bizonyos ismeretek birto-kában milyen következtetésekre lesz képes az állat. Megmond-hatjuk mire gondol, egyáltalán mirol gondolkodhat. A modell-koncepció tehát nemcsak szellemes hasonlat, hanem lényegi fel-ismerése az etológiának.

26 VAN OTT VALAKI?

Az agyban kialakult modell rendkívül dinamikus szerkezet,amely az állat saját akcióinak és a környezet változásainak ha-tására szinte pillanatról pillanatra változik. A felnott állatban azegymással funkcionális kapcsolatban álló belso reprezentációkegységes rendszert, valóságos „világképet” alkotnak, amely dön-toen befolyásolja az állat viselkedését, nemcsak elemeiben, ha-nem stílusában, magasabb stratégiáiban is. Az állat nemcsak in-gerekre válaszol, hanem valamilyen helyzetben van, „ítél, dönt,választ és szeret”. E tevékenységének, amely a szó legteljesebbértelmében tudatos tevékenység, az állati agy modellépíto képes-sége az alapja.

Nincs mit csodálkoznunk tehát azon a felfedezésen sem, hogya fejlettebb állatoknál megjelent az éntudat, az állatnak magának,mint „valakinek”, a saját belso világában történo reprezentáci-ója. Az információkezelés egy bizonyos fejlettségénél, az állatszámos viselkedési akciója vált ki azonnali választ a környezet-bol, tehát az állatnak gyujtenie kell a saját viselkedésére vonatkozóinformációkat is. Vagyis figyelnie kell saját magát és megfelelomódon kell hasznosítania a szerzett adatok. A gerinces álla-tok agyának e képességérol közvetlen bizonyítékokkal rendelke-zünk, és nem kell az ember vagy akár a foemlosök viselkedésébolkiindulnunk.

A galambokkal foglalkozó kutató, C. P. Shimp (1982) vizsgáltaazt a kérdést, hogy kimutatható-e a galambnak saját viselkedé-sérol szerzett tudása, vagyis képes e a galamb saját viselkedésétmegfigyelni, és az információt valamilyen módon felhasználni.A meglehetosen bonyolult kísérletsorozat lényege az volt, hogyegy galamb eloször két, fehér fénnyel megvilágított koronggaltalálja magát szembe, az egyiket elkezdi kopogtatni neki tetszoideig, majd átvált a másikra korongra. Ekkor rövid ido utána berendezés elsötétedik és néhány másodperc múlva két má-sik korong, egy piros és egy zöld jelenik meg. A galambnak apiros korongot kell megkoppintania, ha elozoleg az utoljára ko-pogtatott fehér korongot kevesebbszer kopogtatta, mint az eloszörválasztottat. A zöldet, ha a másodszorra választott fehér koron-gon többször kopogott. A galambok kiválóan megtanulják ezt afeladatot, megorzik néhány másodpercig memóriájukban a sa-ját spontán viselkedésük eredményét, és az adatot, ha szükséges,táplálékszerzésre is felhasználják.

PROBLÉMAMEGOLDÁS 27

Csimpánzok tükör elotti viselkedésének megfigyelésébolegyértelmu következtetésként adódott, hogy a csimpánz felis-meri saját magát a tükörben, tehát felismeri az ott lakót, vagyisvalóban „van ott valaki”.

Az elobbi bizonyító adatokat természetesen úgy kell felfog-nunk mint a nyelv nélküli gondolkodás tényeit. az emberi nyelvsegítségével történo gondolkodás egészen más természetu. Pró-bálja meg az olvasó, hogyan képes saját magáról gondolkodnivagy valamilyen problémát megoldani anélkül, hogy közbenmegnevezné magát, vagy bármiféle nyelvi eszközt használna.Nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Ilyenkor az ember képeketvillant fel az elméjében. A probléma megoldások sem feltétle-nül logikai egyenletek végiggondolásával „szövegesen”, hanema helyes megoldások képi megjelenítésével születhetnek. Ehhezhasonló az állati gondolkodás.

PROBLÉMAMEGOLDÁS

Az összehasonlító pszichológia nagyon sokféleképpen vizsgáltaaz állati agy problémamegoldó képességét. Kiderült, hogy az ál-latok sok olyan problémát is meg tudnak oldani, ami az ember-nél a fogalmi gondolkodáshoz kötött. A majmok például képesekkülönbözo tagszámú páratlan sorozatokból a középso tagot kivá-lasztani, és megfelelo kísérletekben értelemszeruen használják aközépso fogalmát, meg tudnak különböztetni egy páratlan és egypáros sorozatot stb. A galambok nagyon gyorsan megtanulnakbizonyos osztályokat felismerni. így különbözo fényképek közülki tudják választani azokat, amelyeken hal, rovar, ember látható.

Nagyon érdekesek a delfinekkel végzett kísérletek. Bebizo-nyosodott, hogy a delfinek képesek olyan bonyolult feladat meg-oldására, amelyhez két delfin együttmuködése és kommunikáci-ója szükséges. Két elkülönített medencében elhelyeztek egy-egydelfint, akik így nem láthatták egymást, de hangok segítségévelkommunikálhattak egymással, mert megfelelo mikrofonokkalés hangszórókkal szerelték fel a medencéket. Az egyik állat me-dencéjébe két lámpát tettek egymás mellé, a másik medencéjébeszintén egymás mellé helyeztek el két, a delfin által muködtet-heto „gombot”. A feladat az volt, hogy ha az elso medencéjébena jobb oldali lámpa gyullad ki, akkor a második delfin nyomja

28 VAN OTT VALAKI?

meg a saját medencéjében lévo jobb oldali gombot, ha az elsonéla bal oldali lámpa muködik, akkor a bal oldali gombot. Jutalmatakkor kaptak, ha a feladatot sikeresen megoldották. Kiderült,hogy a delfinek pillanatok alatt különösebb tréning nélkül rá-jöttek a megoldásra, és csak akkor voltak sikertelenek, amikor amikrofonokat kikapcsolták. Tehát az elso medence egyede han-gok révén közölte a másikkal a lámpák helyzetét.

Az ilyesfajta problémamegoldó viselkedés kísérleti tanulmá-nyozásának óriási irodalma van. A húszas évek táján WolfgangKöhler (1925) kezdte híres vizsgálatait csimpánzokkal. Köhleregy banánt kötött a csimpánzok szobájának mennyezetére, úgyhogy azt ugrálva sem tudták elérni. Ha a szobában egy nagyobbfelfordított faláda is volt, a csimpánzok elobb-utóbb rájöttek,hogy a dobozt a banán alá kell tolni, és akkor felmászva a do-boz tetejére könnyen elérik. Köhler nevezte el ezt a viselkedést„belátásos tanulás”-nak, és úgy gondolta, hogy a hiábavaló pró-bálkozások után az állat pusztán gondolkodás segítségével, egyikpillanatról a másikra jön rá a megoldásra.

A kísérletek eredményei igen nagy vitákat váltottak ki. Köh-ler és sokan mások úgy gondolták, hogy a csimpánzok „belá-tásos tanulása” során valami eredendoen új gondolat születikaz állat agyában, és ezeket a megfigyeléseket a legmagasabbrendu gondolkodás példáinak tartották. Késobbi vizsgálatokinkább egy másik magyarázatot erosítettek meg azt, amely sze-rint a csimpánzok csak olyan feladatot képesek „egyik pillanat-ról a másikra” megoldani, amelynek egyes részeit elozoleg al-kalmuk volt hosszasan gyakorolni. Schiller Pál (1952) Ameri-kában dolgozó magyar kutató például kimutatta, hogy számosgenetikai tényezo is közremuködik ezekben a problémamegoldómagatartásfor-mákban. Köhler egyik kísérletében a csimpánzok több megfele-loen elkészített botot illesztettek egymásba, hogy elérjenek egya ketrecükön kívüli tárgyat. Schiller kimutatta, hogy a botokegymásba illesztésére veleszületett hajlama van ezeknek az álla-toknak, ha alkalmuk van rá, minta nélkül is gyakorolják függet-lenül attól, hogy az összeillesztett bot segítségével megoldható-e ppen egy probléma vagy sem. Az eredeti Köhler kísérletetszámos esetben megismételték, és egyértelmuen kiderült, hogyaz eredmény attól függ, hogy elozoleg mennyi alkalmuk van a

AZ ÁLLATOK HIEDELMEI 29

csimpánzoknak a dobozokkal és botokkal megismerkedni, ját-szani.

AZ ÁLLATOK HIEDELMEI

A problémamegoldó viselkedés tanulmányozása volt az „állatihipotézisek” koncepciójának eredete is. Az orosz-amerikai I. Kre-chevsky (1933) olyan labirintusokban tanulmányozta a patká-nyok problémamegoldó viselkedését, amelyben négy választásipont volt. Az állatnak minden választási ponton döntenie kellettarról, hogy a bal vagy a jobb ajtón menjen-e keresztül. Nagyobbszámú egyed vizsgálatából kitunt, hogy tíz-tizenöt próba után azállatok nagy többsége megtanulja a feladatot, az állatok egy-egyút alkalmával egyre inkább a helyes (jutalmazott) ajtókat választ-ják, és a csoport teljesítményének átlaga fokozatosan javul. Azegyedek egyéni teljesítményének vizsgálata viszont egészen másképet mutatott. Úgy tunt, hogy az állatok meghatározott „szisz-témákat”, hipotéziseket próbálnak ki. Kezdetben például mindenválasztási pontnál a bal oldali ajtót választották vagy mindig ajobb oldalit, és ha a hipotézis nem vált be, akkor váltottak, és amásik oldalon próbálkoztak. Majd hirtelen megtalálták a helyesmegoldást, és attól kezdve ahhoz ragaszkodtak. Sokszor elofor-dult, hogy véletlenül elsore a jó megoldásokat választották, deekkor is kipróbálták a többit, és csak azután tértek vissza a jó-hoz. Ebbol is látszik, hogy nem kizárólag a jutalom befolyásoljaaz állat viselkedését a tanulás során.

Idoközben persze a csimpánzok elméjének vizsgálata is sokatfejlodött, és Premack és Woodruff (1978) két amerikai pszicho-lógus azt a kérdést tette fel, hogy szokott-e a csimpánz másokelmeállapotáról gondolkozni? Vagy ahogyan Premack és Wood-ruff megfogalmazta: vannak-e a csimpánznak hipotézisei másokelmeállapotról?

Ezen a meglepo kérdésen a következot értik: mi emberekhasználunk olyan kifejezéseket mint elvárja, hiszi, gondolja,összekapcsolja, tervezi stb. Ezek a kifejezések tulajdonképpenmind egy másik ember elmeállapotára vonatkozó elméletek. El-méletek, mert hiszen csak következtetni tudunk, igazságukrólközvetlenül nem tudunk meggyozodni. Kérdés, hogy a csim-

30 VAN OTT VALAKI?

pánz használ-e ilyen, természetesen nem nyelvileg elgondolt,elméleteket a saját agytevékenységében?

A kérdésre a következo kísérletekkel keresték a választ. Csim-pánzoknak különbözo rövid jeleneteket mutattak be videón. Ajelenetek mindegyike egy embert mutatott, akinek valamilyenmegoldatlan „problémája” volt, például nagyon fázott, reszketettés világosan lehetett látni, hogy a közelében lévo elektromos fu-totest vezetéke nincsen bedugva a konnektorba. Vagy egy embernem tud kijönni egy bezárt ketrecbol, pedig ott hever a földöna kulcs. Egy másik esetben valaki megpróbál elérni egy banánt,de rövid a keze és nem használja az ott hevero botot stb. A vide-ofilm megtekintése után a csimpánzoknak több fénykép közülkellett választani, amelyek között egy a helyes „megoldást” áb-rázolta, tehát a kulcsot illetve botot használó embert, és az elsojelenet esetében pedig a konnektorba dugott zsinórt. A választásmindig a kísérletezo távollétében történt, és a helyes választáso-kért az állat apró jutalmat kapott. Természetesen a csimpánzokelozoleg már nagyon sokféle tanulási tesztben vettek részt, néz-tek televíziót, és alaposan ismerték azokat a tárgyakat, amelyek-kel a képek és a videofilmek foglalkoztak.

A helyes választások aránya 80% körül mozgott, ami messzemeghaladja a véletlen kiválasztással elérheto eredményt. Ez aztjelenti, hogy a csimpánz képes „beleélni” magát a látott hely-zetbe, felismeri, hogy mit csinál rosszul az ember, vagy mirelenne szüksége, mi a célja, és magában felidézi a helyes megol-dást, vagy legalábbis képes azt kiválasztani egyéb alkalmatlanokközül. A kutatók nem állítják, hogy egyértelmuen megválaszol-ták a feltett kérdést, de mindenképpen teljesen új és nem sejtettképességeit fedezték fel az állati agynak.

SZÁNDÉKOS MEGTÉVESZTÉS

Ha van ott valaki, akkor az néha-néha biztosan hazudik is, gon-dolja mindenki, ezért különösen nagy jelentoséget tulajdoníta-nak a magasabb rendu állatoknál (és legfoképpen az embernél)esetenként megfigyelheto szándékos megtévesztésnek. A majmok-nál sokféle megtéveszto magatartás figyelheto meg természetesés laboratóriumi körülmények között is, a kis pávián és a csim-pánzok esetét már említettem. Premack laboratóriumában egy

KICSODA ÉS MEKKORA EZ A VALAKI? 31

csimpánzt a következokre tanítottak: elhelyeztek három dobozt,amelyek közül az egyikbe az állat szeme láttára kívánatos táplá-lékot tettek. A dobozokat o maga nem érhette el. Ezután bejötta helyiségbe egy személy, aki nem tudta, hogy melyik dobozbanvan a táplálék, és „várta” az állat táplálékkal kapcsolatos kom-munikációját. Ez elég gyorsan és spontán kialakult. A csim-pánz mutogatni kezdett a táplálékot rejto doboz irányába, s haa kísérletben részt vevo ember a csimpánz mutogatása alapjánmegtalálta a táplálékot, akkor azt az állattal megosztotta. Ígynagyon hamar teljesen eredményes mutogató viselkedés alakultki (Premack és Woodruff 1978).

Késobb többször olyan újabb ember jött, aki ha megtalálta,nem osztotta meg a táplálékot az állattal, hanem maga megette.Érvényesült egy szabály is, hogy minden embernek csak egydobozt volt szabad kinyitnia, ha tehát az „önzo” ember az elsokinyitott dobozban nem talált semmit, akkor távozott, perszeugyanígy a „barátságos” is. A csimpánz viselkedése az elso ilyeneset után megváltozott. A „barátságos” kísérletezonek továbbrais megmutatta a táplálékot, mig annak, aki azt nem osztotta megvele, vonakodott mutogatni, illetve mivel ilyenkor az valame-lyik dobozt mégis kinyitotta és gyakran megtalálta az elrejtettbanánt vagy egyebet, a csimpánz már kevés próba után az üresdobozokra mutatott, amelyek nem tartalmaztak táplálékot, vagyisa megtévesztés szándéka teljesen nyilvánvaló volt.

Mióta ezek a kérdések felmerültek, egyre több állatról derülki, hogy még természetes környezetükben is élnek a megtévesztoviselkedés elonyeivel. Moller (1988) például megfigyelte, hogyegy-egy széncinke idonként vészkiáltással távolítja el a verebe-ket vagy a saját fajtársait egy boséges táplálékforrás közelébol.Az ilyen ravasz cinke mindig a gyengébbek közül került ki, do-mináns egyedek ezt a módszert nem használták, az alárendeltegyedeket egyszeruen elzavarták.

Azért tekintik ezeket a kísérleteket nagyon fontosnak, mert amegtévesztés során az állat valami olyan dologról kommunikál,ami nem létezik, és agyában képes a létezo valóság helyett egynem létezo dolog reprezentációját kialakítani. Ez mindenképpen azállati elme rendkívüli rugalmasságáról tanúskodik.

32 VAN OTT VALAKI?

KICSODA ÉS MEKKORA EZ A VALAKI?

Ha a nyájas olvasó megemésztette az eddigieket, akkor talán fel-ismerte, hogy a magasabb rendu állatok esetében az etológus szá-mára nem az a kérdés, hogy „van ott valaki?”, mert ebben márbizonyos, hanem az, hogy az a valaki tulajdonképpen kicsoda,hogyan gondolkodik, milyen szándékai vannak, és mifélékettervez, vagyis, hogy hozzánk képest akik ugyanezen dolgokattesszük mekkora valaki az illeto. Azt is hangsúlyozni szeretném,hogy valakinek nagyon sokféleképpen lehet lenni, ha az illetoegy egészen egyszeru szerzet, akkor az a pirinyó elme éppen csakpislákol, vannak ugyan céljai, néha még emlékszik is rájuk, de avilág dolgairól elgondolkodni nem igen tud. Hogy ebbol gyor-san valamit vissza is vonjak, mert célszeru az olvasót idonkéntkétségek között hagyni, elmesélem, hogy az alig 1 milligrammaggyal bíró méhek idonként elképesztoen okosak. Egy kísérletsorán (Gould and Gould 1988) egy méhcsalád tagjainak mes-terségesen megváltoztatott információkat szolgáltattak boségestáplálékforrásokról a felderítoméhek viselkedésének manipulá-lásával. Az egyik kísérletben a felderítok azt jelezték, hogy akaptárhoz közeli tó partján van a táplálék, és egy csónakba odais helyeztek egy tányér mézet. A kaptár lakói az üzenet vételeután szépen elindultak a jelzett hely felé és szorgalmasan szállí-tották haza a mézet. Minden rendben volt tehát, a manipuláltfelderítok valóban pontos jelzéseket adtak a táplálék helyérol. Akövetkezo kísérletben viszont úgy manipulálták a felderítoket,hogy azok egy a tó közepén lévo mézforrásról adtak hírt és ahitelesség kedvéért a mézes tányért a csónakkal a tó közepérevontatták. A kutatók legnagyobb megdöbbenésére az informá-ciót átvevo méhek el sem indultak a jelzett hely felé. A méhektehát képesek felfogni, hogy a tó közepén nem lehet virág, képe-sek az 1 milligrammos agyukban ezt kispekulálni, megérteni ésviselkedésüket ennek megfeleloen irányítani.

Képesek gondolkodni!Tessenek most ennek a felismerésnek a következményeit vé-

giggondolni. Nem vagyunk egyedül! A bioszféra számtalanhozzánk hasonló, csak más, esetenként kisebb (bár a delfinekrolmég alig ejtettünk szót) „valakiket” hozott létre, ezek itt nyü-zsögnek körülöttünk, ezeket öljük halomra a sportos vadásza-

IRODALOM 33

ton, ezeket mészároljuk le a vágóhidakon, ilyenbe rúgunk bele,ha megharagszunk a kutyára stb. Hozzá kell szoknunk ahhoza gondolathoz, hogy a „van ott valaki?” kérdésre nem lehetigennel vagy nemmel válaszolni. Egészen széles tartománya vanennek az állapotnak, mi magunk valószínuleg a tartomány felsorészén állunk, de nincs szakadék közöttünk és a hozzánk legkö-zelebb állók között, fokozatok vannak, mértékek, de nem biztos,hogy ezek egyben kategóriák is.

Mi legyen most?Annak alátámasztására, hogy a helyzet mennyire kilátástalan,

megemlítem, hogy miután felismertük a titkot, semmi akadálya,hogy „valakit” teremtsünk, (haj, jaj, az eredendo bun, ugye) amesterséges intelligenciák már közöttünk vannak csak kicsinyekmég, de napról napra növekszenek és pillanatokon belül „vala-kik” lehetnek, ez csak tervezés kérdése.

Szabad-e teremteni?

IRODALOM

Byrne, R. (1995): The Thinking Ape. Oxford University Press, Oxford.Craik, K. J. W. (1943): The nature of explanation. Cambridge University

Press, Cambridge.Csányi, V. (1988a): Evolúciós rendszerek. Gondolat, Budapest.Csányi, V. (1988b): „Contribution of the Genetical and Neural Memory

to Animal Intelligence.” In: H. Jerison and Irene Jerison (eds.) In-telligence and Evolutionary Biology, Springer Verlag, Berlin, 299–318.

Csányi, V. (1992a): Natural Sciences and the Evolutionary Models.World Future: J. Gen. Evol. 34 15–24.

Csányi, V. (1992b): „The Brain’s Models and Communication.” In:Thomas A. Sebeok and Jean Umiker–Sebeok (eds.) The SemioticWeb, Moyton de Gruyter, Berlin.

Csányi, V. (1994): Etológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.Denett, D. C. (1983): „Intentional systems in cognitive ethology: the

»Panglossian paradigm« defended.” Behav. Brain Sci. 6 343–390.Gould, I. and Gould, C. G. (1988): The Honey Bee. Freeman Press, New

York.Griffin, D. R. (1992): Animal Minds. University Chicago Press, Chicago.Harnad, S. (1987): Categorical perception: the groundwork of cognition. New

York, Cambridge University Press.Köhler, W. (1925): The Mentality of Apes. Harcourt Brace, New York.

34 VAN OTT VALAKI?

Krechevsky, I. (1933): „Hereditary Nature of »Hypotheses«.” J. Comp.Psychol. 16 99–116.

MacKay, D. M. (1951–52): „Mindlike behavior of artifacts.” Brit. J. Phil.Sci. 2 105–121.

Moller, A. P. 1988: „False alarm calls as a means of resource usurpationin the great tit (Parus major).” Ethology 79 25–30.

Premack, D. and Woodruff, G. (1978): „Does the chimpanzee have atheory of mind?” Behav. Brain Sci. 1 515–526.

Romanes, G. J. (1882): Animal Intelligence. Kegan, Paul, Trench, Lon-don.

Schiller, P. (1952): „Innate constituents of complex responses in prima-tes.” Psychol. Rev. 59 177–191.

Shimp, C. P. (1982): „On metaknowledge in the pigeon: An organism’sknowledge about its own behavior.” Anim. Learn. Behav. 10 358–364.

Thorndike, E. L. (1911): Animal Intelligence. New York, MacMillan.Varela, F. J. (1989): „Reflections on the Circulation of Concepts between

a Biology of Cognition and Systemic Family Therapy.” Fam. Proc.28 15–24.

2 „Földönbelüli” intelligenciák*

MINDEN ÉRTELMES LÉNY társakat keres, hozzáhasonlóakat, de legalább olyanokat akikkel el lehet beszélgetnia világ dolgairól. Így van ez az emberrel is és noha már hat-milliárdan élünk együtt a földön, szüntelenül keresünk „máso-kat”, akik okosak, intelligensek. Miután a földgolyó felületétmár olyan surun lakják az emberek, hogy kifürkészetlen terü-let nem maradt, legtöbbször a világurbe, más bolygókra, máscsillagrendszerekre képzeljük az intelligens társakat. A modernufo-orületnek is ez az egyik magyarázata.

Az etológusoknak nem kell kis zöld szörnyecskékre várni, haidegen intelligens lényekkel akar beszélgetni. Elég megszólítania kutyát vagy az emberszabású majmokat a csimpánzt, a bono-bót, a gorillát, esetleg, ha az illeto a vizet is kedveli, a delfineketés a bálnákat. Az ember mellett és mögött ezek a föld legintelli-gensebb lakói.

Kutyával mindenki naponta találkozhat a csimpánzokat is le-het látni az állatkertben, de inkább vegyük szemügyre a delfine-ket „akikkel” afféle szárazföldlakónak, mint mi vagyunk igazánritkán adódik dolga.

A zoológusok szerint mintegy harmincmillió éve a delfinek isszárazföldi állatok, ragadozók voltak, azután valamiért áttérteka tengeri életmódra (bár van egy-két folyami delfin is). Olyannagy életmódváltozás volt ez, mint amikor oseink „lemásztak” a

*Élet és tudomány (1994) 21 1452–1458

36 „FÖLDÖNBELÜLI” INTELLIGENCIÁK

fáról. A vízi életmód a delfineket nagyon megváltoztatta, amo-lyan halformájúak lettek, csak uszonyaik belsejében találhatómeg a korábbi emlos láb csontmaradványai. A formaváltozásmellett megváltoztatták a kommunikációjukat is, egy valóságosradart fejlesztettek ki. Eros ultrahangok kibocsátására képesekés a visszaverodo hangok alapján, mint a pilóták a radarképerosegítségével, tájékozódnak. A különbség csak az, hogy a delfi-nek radarja sokkal finomabb, egészen apró részletek felismeré-sére is alkalmas. Még egy jellegzetes tulajdonságukat említemrendkívül magasan fejlett szociális életet élnek, magányos delfinnincsen.

A finoman érzékelo radarhoz és a fejlett társas élethez na-gyon fejlett agy szükséges és az ember után a delfinek agya alegbonyolultabb biológiai szerkezet a Földön. A bonyolult agyáltalában magas intelligenciát is kölcsönöz birtokosának, ezértaz etológusok nagyon kíváncsiak arra, hogy miben is nyilvánulmeg ez az intelligencia. Vajon lehet velük beszélgetni? Esetlegmég nálunk is okosabbak?

A DELFINEK EMBERBARÁTOK

Ha a delfineket tanulmányozzuk a legmeglepobb dolog az, hogyroppant barátságosak az emberekhez. Már az ókori irodalombantalálunk történeteket a vad delfinek és az emberek közötti kap-csolatról, miszerint egy görög kisfiút egy delfin a hátán szállítottmindennap az iskolába. De nemcsak régi történetek ismerete-sek, hanem modernebb kori hajótöröttek is beszámoltak már ar-ról, hogy a tengerben úszva barátságos delfinek vették körül oketés a kimerült emberek alá úszva igyekeztek oket a víz felett tar-tani. Néhány éve Ausztráliában egy népszeru tengeri strandontunt fel egy szelíd delfin, aki barátságosan közeledett a fürdozok-höz, hagyta magát simogatni és megengedte, hogy a gyerekek ahátán lovagoljanak. Opónak, így nevezték el egy közli halász-faluról, halála után szobrot állítottak az állatbarát ausztrálok.A hatvanas években a spanyol tengerparton tunt fel egy ilyenbarátságos delfin akit Ninának neveztek el. Ez is rendszeresenmegjelent a tengerparti strandon és játszadozott a fürdozokkel.Furcsa viselkedés, de nem feltétlenül azt jelenti, hogy valami-féle fejlett intelligencia képviseloje akar velünk szóba elegyedni.

BESZÉLNEK-E A DELFINEK? 37

Említettem, hogy magányosan a delfinek életképtelenek, a fentiesetek kivételek, valószínuleg ezek az állatok elveszítették ere-deti csapatukat és mivel szociális kapcsolat nélkül valóban kép-telenek élni, hát az emberekhez közelednek egy kis simogatásért,játékért. A delfiáriumokban jól tudják, hogy delfineket csak pá-rosával, vagy csapatban lehet tartani, mert, ha egyetlen delfint el-különítenek az lehangolt lesz, éhségsztrájkba kezd és néhány hétalatt elpusztul. A delfintársat viszont lehet embertárssal pótolni,ha valaki napi néhány órát foglalkozik az egyedül tartott állattalakkor az izoláció szomorú következményei elmaradnak. JohnLilly híres amerikai delfinkutató könyvében beszámolt egy kí-sérletrol, amelyben egy nagy medencében egyetlen delfin melléLilly egyik asszisztensnoje telepedett egy a vízre helyezett sá-torba. Társ volt éjjel nappal. Megfigyelései jegyzokönyvéboligen sok érdekeset megtudhatunk a delfinek viselkedésérol. Pe-ter, így hívták a kísérleti állatot, nagyon gyorsan tanult külön-bözo játékokat, de mint kiderült idonként o maga talált ki újakatés igyekezett társnojét arra megtanítani. Beszélgettem egyszeregy amerikai delfintrénerrel Miamiban, aki elmesélte, hogy, habefognak egy vad delfint a tengerbol és behozzák a delfináriummedencéjébe semmiféle szelídítési procedúrára nincs szükség.A delfin az elhelyezés után fél órával késobb már hajlandó oda-úszni az emberekhez, és hagyja magát megetetni.

A delfinek igazi emberbarátok!

BESZÉLNEK-E A DELFINEK?

Ha egy állat ennyire barátságos és ráadásul magas hangján szintefolyamatosan „csicsereg”, az ember arra kíváncsi vajon mond-evalamit? A már említett Lilly is sokat kísérletezett azzal, hogykiderítse, hogyan kommunikálnak a delfinek. Sajnos nem si-került neki, de arra rájött, hogy nagyon értelmesek, majd egynapon minden kísérletet abbahagyott, mert úgy érezte, hogyilyen intelligens állattal erkölcstelen dolog kísérletezni. Másokis próbálkoztak, annyi azért kiderült, hogy a delfinek kommu-nikációja roppant bonyolult. Egy-egy állat, még a csimpánz is,általában 20–40 jel használatával kommunikál, érteti meg magáta társaival. A delfinek, ha egyáltalán használnak efféle jeleketbizonyosan sokkal többet. Egy delfinshow idomárja írta egy-

38 „FÖLDÖNBELÜLI” INTELLIGENCIÁK

szer, hogy, amikor olvasott az újságban arról, hogy komoly ku-tatók foglalkoznak a delfinek angolra tanításával, úgy gondoltao is megpróbálja. Odahívta kedvenc delfinjét, megsimogatta éstöbbször, lassan egy angol szót mondott neki, mindenféle mó-don jelezve, hogy azt szeretné, hogy az állat utánozza ot. Ésvalóban a harmadik próbálkozás után a delfin tökéletesen ki-ejtette a szót egymásután kétszer is. Emberünk úgy érezte re-mekül megy a dolog, de ekkor a delfin körbeúszta a medencétfelbukkant mellette a parton, kiemelkedett a vízbol, és egy na-gyon bonyolult füttyjelet hallatott majd várakozóan nézett rá,az idomár sejtette, hogy ezt most neki kéne utánozni, de erreképtelen volt, ekkor a delfin megismételte a füttyöt valamivellassabban. Amikor erre se kapott választ, nagyot csapott a vízre,hidegzuhannyal árasztva el a kéretlen nyelvtanítót és soha többénem volt hajlandó angol szavakat utánozni. Nos, ez a megfigye-lés egyszeri, anekdota, de aki elhiszi, és miért ne hihetonek el,elgondolkozhat rajta.

Carl Sagan professzor egyik könyvében arról számol be, hogykomputerrel felfegyverkezett delfinkutatók olyan eredményeketkaptak, amibol arra lehet következtetni, hogy a delfinek egé-szen más módon kommunikálnak, mint az ember. Az ember aszavakat egymás után ejti ki, a szófüzérek hordozzák az informá-ciót. Feltételezések szerint a delfin hangképekkel kommunikál,ha például azt akarja mondani társának, hogy cápa, akkor azt ahangképet adja ki, amit a delfin szonár a cápa testérol visszave-rodve képez a delfin fülében. Olyasféle kommunikáció lehet ez,mintha emberek villámgyorsan képesek lennének élethu festmé-nyeket festeni, és azokkal kifejezni mondanivalójukat egymás-nak. Ha valóban ilyen hangképekkel kommunikálnak a delfinekbizonyosan hosszú ideig kell még a beszédük megfejtésére vára-koznunk, mert ez rendkívül nagy tudományos munkát igényel.Persze jó elogyakorlat lesz egy igazi „földönkívüli” elmével tör-téno beszélgetéshez.

MIT MONDANAK EGYMÁSNAK?

Egyszerubb kérdés annak eldöntése, hogy vajon képesek-e a del-finek egymással beszélgetni. Nemcsak olyan dolgok közléséregondolok itt, mint, amit az állatok általában „mondanak” tehát,

MIT MONDANAK EGYMÁSNAK? 39

hogy „éhes vagyok”, „dühös vagyok”, „tetszel nekem” stb. ha-nem ezeknél bonyolultabb, a külso világ állapotára vonatkozódolgokra, amilyeneket mi emberek szoktunk egymással közölni.Nos, több megismételt kísérlet tanúsága szerint a delfinek igenisbeszélgetnek. Az egyik kísérletben két egymástól távoli meden-cébe helyeztek el egy-egy delfint és a medencéket telefonkapcso-latba hozták mikrofonokkal és hangszórókkal. Ezeken keresztüla delfinek a szokott módon, folyamatosan csicseregtek egymás-sal. Ekkor következett a kísérlet. Mindkét delfin medencéjébenvolt két lámpa és a lámpák mellett egy-egy lenyomható pedál,ami egy haladagoló készüléket muködtetett. Ám a halak csakakkor potyogtak a készülékbol, ha a delfin egy adott, 10 másod-percig tartó jelre nyomta meg a pedált és a jelet a másik delfinmedencéjébe helyezett lámpák jelezték. Vagyis, ha az „A” del-fin medencéjében a bal oldali pedál mellett kigyulladt a lámpaez azt jelezte, hogy a „B” delfin medencéjében, ahol semmi vál-tozás nem történt, a bal oldali pedál lenyomásakor hal kerül amedencébe, és természetesen fordítva is. A „B” állat lámpái az„A” medence pedáljainak muködoképes állapotát jelezték. Ezzelegy olyan helyzetet hoztak létre, hogy a delfinek csak akkor jut-hattak táplálékhoz, ha a másik medencében lévo társuk közli ve-lük a saját lámpáinak állapotát és viszont. Az eredmény mindenvárakozást felülmúlt, a delfinek szinte pillanatok alatt megtanul-ták a pedálok helyes használatát a társuktól származó információfelhasználásával. A dönto bizonyíték pedig az volt, hogy, ha amikrofonokat kikapcsolták, akkor a delfinek nem tudták a pe-dálokat helyes idoben lenyomni. Effajta viselkedés igen magasintelligenciát igényel, bizonyosak lehetünk tehát benne, hogy adelfinek nagyon értelmes állatok és most már csak rajtunk mú-lik, hogy kommunikációjukat egyszer megfejtve a lámpagyújto-gatásnál értelmesebb dolgokról is szó essék.

3 Miért hasonlítanak a kutyákegyben-másban az emberre?*

AZ UTÓBBI ÉVEKBEN FELVIRÁGOZTAK azon ku-tatások, amelyek az ember eredetével, korai evolúciójának körül-ményeivel foglalkoznak. Hogyan lett az emberszabású majmok-hoz tartozó távoli oseinkbol fogalmi gondolkodással rendelkezo,nyelvet beszélo, tárgyakat használó és alkotó modern ember?Az ilyen kérdések vizsgálata igen nehéz tudományos probléma,mert a beszéd, a viselkedés nem hagy nyomokat, több millióéve élt oseink esetleges ilyen tulajdonságaira csak következtetnilehet. A következtetések egyik lehetséges alapja más ma élo álla-tok vizsgálata. Megkövesedett csontok, fossziliák tanulmányo-zásából tudjuk, hogy legközelebbi rokonunk a csimpánz és azember közös ose mintegy 6–7 millió évvel ezelott élhetett és arrais lehet következtetni, hogy az elmúlt idoben a csimpánz nemsokat változott. Nagyjából ugyanolyan körülmények között élma is, mint a közös os. Ez elég biztos kiindulási pont. Ha össze-hasonlítjuk az ember és a csimpánz képességeit, viselkedésüketakkor a különbség megmutatja, hogy mennyiféle új tulajdonsá-got szerzett az evolúció során az ember. Az ember jobban köto-dik fajtársaihoz, mint a csimpánz, az ember huséges csoportjai-hoz, gyermekeit tanítja, képes monogám párkapcsolatokra, sok-féle viselkedésszinkronizáló mechanizmussal rendelkezik, mintaz ének, a zene, a tánc az imitáció, a szabálykövetés. A csim-pánzoknál ilyenfajta viselkedést, szabályozást nem lehet találni.

*Élet és Tudomány (1998) 51–52 1624–1627, (1999) 1 12–16

MIT MONDANAK EGYMÁSNAK? 41

Azután az ember rendelkezik egy nagyon átfogó konstrukciósképességgel, képes tárgyakat megmunkálni, eszközöket készí-teni, a nyelv segítségével elvont gondolati konstrukciókat, kép-zelt világokat is képes felépíteni és társaival megosztani. Csupánaz a probléma, hogy e sokféle tulajdonságról nem tudjuk, hogyközülük melyek azok, amelyek funkcionálisan is összetartoznak,tehát amelyek nélkül az ember ma nem lenne olyan amilyennekleírtuk és melyek azok, amelyek csak úgy véletlenül csapódtaka többi tulajdonsághoz és igazából nem szükségesek a beszélo,alkotó ember kialakulásához. Nagyon megkönnyítené a kérdésmegoldását, ha legalább még egy gondolkodó, nyelvet beszélo,de a csimpánzzal nem rokon faj élne a földön. Ilyen faj perszenincsen.

Az ELTE Etológiai Tanszékén mégis úgy gondoljuk, hogyvan egy olyan állatfaj, amely segítségünkre lehe a kérdés valami-féle elfogadható megoldásában. Az a hipotézisünk, hogy a kutyaelméjének és viselkedésének tanulmányozása fontos analógiák-kal szolgálhat az emberi evolúció korai, a nyelv kialakulása kö-rüli, szakaszára.

Gondolatmenetünk a következo: a kutya az elso domesztikáltháziállat. A mai kutyafajtákkal nagyjából azonosítható csont-maradványok 14 000 évesek, de a legújabb, a mitokondriumDNS analízisére alapozott vizsgálatok szerint a bizonyosan far-kas és csak farkas eredetu kutya faji elkülönülése kb. 130 000évvel ezelott kezdodött. Miután a kutyának nem domesztikáltváltozata nincsen, nem túlságosan merész az a feltevés, hogy amodern Homo sapiens, amely éppen százötven-kétszázezer évvelezelott alakult ki Afrikában, a kutyával együtt jelent meg az evo-lúció színpadán. Különös egybeesés, amelynek magyarázatáraéppen hipotézisünk lesz alkalmas. A csontmaradványok alapjánvégzett kormeghatározás eltéro eredményét azzal magyarázzák,hogy a farkastól küllemileg is eltéro kutyafajták tenyésztése kez-dodött tizennégyezer évvel ezelott, addig a viselkedésükben márrégen domesztikált kutyák farkasformájúak voltak, és a Homoleletek mellett talált csontjaikat farkasként azonosították.

Ez az új evolúciós adat remekül kiegészíti és egyben alátá-masztja néhány évvel korábbi hipotézisünket, amelynek lényegeaz, hogy a már nyelvet beszélo, modern Homo sapiens környeze-tében a domesztikálódó kutya nagyjából olyan szelekciós nyo-

42 MIÉRT HASONLÍTANAK A KUTYÁK AZ EMBERRE?

másnak volt kitéve, mint korábban a saját magát domesztikáló,csoportkultúrákban élo ember, ezért a kutya és az ember közöttfontos viselkedési analógiákat lehet keresni és siker esetén ezekaz analógiák segíthetnek egyes, az emberi viselkedésevolúcióvalkapcsolatos problémák megoldásában.

A HUMÁN VISELKEDÉSI KOMPLEX

A csimpánzoktól mintegy 6–7 millió éve elvált homo vonalakmorfológiai és viselkedési evolúciójáról elég sokat tudunk, tud-juk, hogy mintegy három és fél millió éve már bizonyosan kétlábon járó, zárt, kisebb, 100–150 fos csoportokban élo, eszköz-használó lények voltak. További evolúciójuk során jelent mega nyelvi kompetencia és a kultúra kialakítására való készség. Amodern Homo sapiens a kutya domesztikációjának feltételezettkezdetén jól jellemezheto egy jellegzetes viselkedési komplex-szel, amelynek a témánk szempontjából releváns komponenseita következo lista tartalmazza:

� Szoros a csoportszerkezet� Csökkent csoporton belüli agresszió� Eros kötodés a csoporttársakhoz� Empátia, szoros érzelmi szinkronizáció a csoporttársakkal� Érdeklodés a csoporttársak elméjében lejátszódó történések

iránt� Nyelv és eszközhasználat� Különleges kooperációs képesség� Szabályköveto viselkedés� Imitációs készség� Rítus követés

Ezt a még egyéb elemekkel is bovítheto listát nevezhetjükhumán viselkedéskomplexnek, mert egyes elemei szoros összefüg-gésben vannak a többivel. Így például a szoros csoportszerkezetcsak olyan fajban alakulhat ki, amely nem túlságosan agresszívcsoporttársaival szemben, ha a szoros csoportszerkezet már ki-alakult, akkor az egyed számára nagyon fontos lehet, az hogytársai mire gondolnak, mit terveznek. Egy nagyobb létszámúszorosan együtt-tartózkodó csoport csak akkor maradhat fenn,ha képes közös élelemszerzésre, vagyis valamiféle kooperációra,

A HUMÁN VISELKEDÉSI KOMPLEX 43

és a megszerzett élelmet különösebb agresszió nélkül elosztja.Ugyancsak fontos az ilyen csoport számára az, hogy a csoporttagjainak motivációi, érzelmi állapotai egymással összhangbanlegyenek, ezt szolgálja az állatoknál ismeretlen empátia és sza-bályköveto viselkedés, valamit ezt szolgálják a különbözo rítu-sok is. Az emberi nyelv valószínuleg viszonylag késon kerüla komplexbe, mert számos olyan, kommunikációt szolgáló, dejóval egyszerubb mechanizmus ismert, amely állatoknál nem ta-lálható, ilyen például az arcjáték és a mímelés.

A kutyákkal kapcsolatos vizsgálatainkat az indította el, hogyfeltételeztük, hogy ezeknek a különleges tulajdonságoknak azegyszerubb formái a kutyáknál is kialakultak, mert enélkül akutya képtelen lett volna hosszútávon az emberi közösségekbenmegmaradni. A kutya természetes környezete ugyanis az em-beri közösség, hiszen a domesztikáció során az emberhez von-zódó, emberi kommunikációt legjobban megérto, az emberi szo-ciális viszonyokhoz leginkább alkalmazkodó állatok utódait te-nyésztették tovább. Az ember igen sokféleképpen használta éshasználja saját céljaira a kutyát, leggyakrabban kísérotársként,házorzonek, vadásztársként, vagy nyájorzo szolgaként, de hasz-nálták a kutyát harci feladatokra, sot még élelmiszer-tartaléknakis. Ha a kiválogatásban ennyiféle praktikus cél lebegett az em-ber szeme elott, bizonyos, hogy e szempontok mögött találhatóvalamiféle közös tényezo is. Bármilyen célra is tartják a ku-tyát, nagyon fontos, hogy engedelmes legyen, megértse amit tolekívánnak, továbbá azt az adott helyzetet, amelyben a feladatotvégre kell hajtania. Az ember a kutyához is állandóan beszél,néven nevezi, parancsolja, dicséri, és ha kell alaposan leteremti.Teljesen nyilvánvaló, hogy az a jó és értékes példány, amelyik aparancsokat, utasításokat, érzelmi kitöréseket könnyen megértiés saját viselkedését ahhoz hangolja, ennek lesz tehát szelekcióselonye a háziasítás során, ennek utódait fogja az ember nagyobbszámban megtartani. Egy emberi környezetben élo átlagos kutyalegalább 40–50 szót megért, engedelmeskedik a parancsoknak ésképes bonyolult helyzetekben megfeleloen viselkedni. Hajlandóa gazdával együttmuködni, sot nemcsak hajlandó, de él-hal azegyüttmuködésért, könnyen átveszi a gazda lelkiállapotának vál-tozásait és még utánozni is igyekszik mesterét.

Ha ez a hipotézis életképes, akkor a kutya tulajdonságainak

44 MIÉRT HASONLÍTANAK A KUTYÁK AZ EMBERRE?

vizsgálata modellként szolgálhat a korai, emberi evolúció vizs-gálatára is. Ha vizsgálataink megerosítik, hogy a kutyákbanis kialakult valami nagyon hasonló viselkedési komplex, akkorennek egyes elemei nyilván nem véletlenül kerültek kapcso-latba egymással, hanem mögöttük valamilyen fontos viselkedés-evolúciós mechanizmus húzódik. A kutyát figyeljük tehát ésaz emberrol, az emberi viselkedés kialakulásának korai fázisa-iról tudhatunk meg fontos dolgokat. A korai emberi viselke-dés rekonstrukciós próbálkozásainál általában a közeli rokonok,az emberszabású majmok, legfoképpen a csimpánz és a bonobóviselkedésébol igyekeznek levezetni az emberi evolúció egyesfontos lépéseit. Ez a kutatási irány tehát a viselkedési homológi-ákkal operál, amelyeknek természetesen nagyon fontos szerepelehet az effajta rekonstrukcióban. Ugyanakkor a homológiákmegtévesztoek is lehetnek, mert elfedik azokat a viselkedési me-chanizmusokat, amelyek az evolúció során új kényszerek miattjelentek meg. Az analógiák sokkal pontosabban tükrözik az evo-lúciós kényszerek jellegzetességeit, különösen ha olyan távolifajokról van szó, mint a kutya és az ember. Ha a kutyában ahumán viselkedéskomplexum lényeges komponenseit ki lehetmutatni, akkor az itt is adott szerényebb mértéku emlos homló-giák leszámításával tisztábban láthatjuk azokat a funkcionálisanösszetartozó mechanizmusokat, amelyek az emberi életmód mi-att alakultak ki az evolúció során.

MIÉRT NINCS KUTYAETOLÓGIA?

Az etológusok feltunoen elhanyagolták a kutyát, kutyaetológiaivizsgálatok gyakorlatilag nem léteznek. Az ok azonnal kide-rül, amint az ember elkezd ilyen természetu vizsgálatokba kezd.A kutató számára hagyományosan két fo vizsgálati lehetoségetkínál az etológia. Az elso az állat viselkedésének természeteskörnyezetben történo alapos megfigyelése. A kutya az emberikörnyezetben él akkor is, ha családi kutya, de igen szorosak akapcsolatai az emberekkel akkor is, ha munkakutya, akárcsakegy egyszeru házorzo. A probléma tehát e különleges terep. Akikutyaetológiát akar muvelni annak humánetológiában is némi-leg jártasnak kell lennie, no meg pszichológiában, mert a kutyaviselkedését csak a vele kapcsolatban álló emberek viselkedésé-

MIÉRT NINCS KUTYAETOLÓGIA? 45

vel együtt lehet értékelni. Új különleges módszerekre van tehátszükség. Ha egy családban megjelenik a kutató, akkor megfigye-lési munkáját nem tudja a család életének megzavarása nélkülvégezni. Mi ezt a problémát úgy próbáljuk megoldani, hogy agazdákat is bevonjuk a megfigyelo programba, így videofelvéte-lek segítségével idegen személyek jelenléte nélkül is megfigyel-hetok a kutyák. Korántsem oldottunk meg minden problémát,küszködünk.

A másik lehetoség az etológus számára a félig vagy teljesenmesterséges, laboratóriumi környezetben történo vizsgálat. Azpersze szóba sem jöhet, hogy valamilyen állatházban tartunk ku-tyákat és idonként egyet kiemelve bármiféle megbízható kísérle-tet vagy megfigyelést végezzünk. Az izolált kutya rövid ido alattlelki beteg lesz és teljesen alkalmatlan bármiféle vizsgálatra, azegyütt tartott kutyák pedig féltékenyen figyelik a történéseket,és megint csak akadályozzák az objektív vizsgálatokat. Csak egypélda erre: Az egyik állatvédo szervezet közösen tartott kutyái-val végeztünk bizonyos vizsgálatokat, amelynek során ugyanazta kutyát többször, egymás után kellett a többiek közül kiemelnimegfigyelésre. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a kutyák versen-geni kezdenek a kiemelésért, és ha többször vezetünk el egyede-ket, akkor azokat a visszatéréskor kemény agresszióval büntetik.Az egyetlen és bevált megoldás az, hogy a családi kutya a gazdá-jával együtt jön a kísérletre.

Ennek a kínos metodikai problémának az alapveto oka a ku-tya kötodése az emberhez, és ez egyeben el is vezet a humán vi-selkedéskomplexumhoz. A csoportban élo állatok is vonzódnakvalamelyest egymáshoz, egészen pontosan: félnek egymás közel-ségét elhagyni, ugyanakkor egymástól is félnek, mert állandó arivalizáció. Az egyedülléttol való félelem és a rivalizáció külön-leges egyensúlya hozza létre az agonisztikus csoportszerkezeteket.Ahol a felnott egyedek valójában nem kötodnek egymáshoz, ver-sengenek, de egyedi gyengeségük miatt a csoport védelmét nemnélkülözhetik. Még a majmok többségére is ez a csoportszer-kezet jellemzo, bár itt-ott már megjelennek felnott alcsoportok,koalíciók, amelyekben valamiféle érdeken alapuló összetartozáshalvány jelei kimutathatóak, de kötodésrol természetesen szósincs. A primatológusok másik kategóriája a hedonisztikus cso-portszerkezet, amely tulajdonképpen csak három fajra az em-

46 MIÉRT HASONLÍTANAK A KUTYÁK AZ EMBERRE?

berre, a bonobókra és a csimpánzra jellemzo. A hedonisztikuscsoportoknál az agresszió mértéke valamelyest csökken és meg-jelenik a békíto, engesztelo viselkedés. A csimpánzoknál azértez sem jelent túlságosan nagymértéku kötodést, de mindenkép-pen valamiféle barátságosabb kapcsolatot, és az egymástól valófélelem jelentos csökkenését. Az ember a hedonisztikus csoport-szerkezet legfejlettebb hordozója. Az ember szeret társaival kö-zös akciókban részt venni, szeret velük együtt pihenni, játszani,beszélgetni, határozottan vonzódik a fajtársaihoz, és a vonza-lomban nem az az alapveto, hogy fél egyedül lenni, noha ez semteljesen elhanyagolható.

Az anya és a kölykök közötti kötodés az állatoknál nagyon rö-vid és meghatározott ideig mutatható ki, csimpánzoknál sokszormegfigyeltek ugyan hosszabb anyai kötodést, de az érett, fel-nottkorra ezek sem terjednek ki. Az emberek közötti kötodéseknemcsak a gyermekkorra jellemzoek, átfogják teljes életünket, akötodés meghatározó biológiai karakterünk.

Durkheim híres antropológus és tanítványai az emberi cso-portokban megnyilvánuló, vagy akár csak két ember között ki-alakuló kötodést négy tényezovel jellemezték. Az elso a közösakciók végzése, a második az egymás morális támogatása, a har-madik az önfeláldozás, és az utolsó az ún. transzformáció, ami arésztvevok új egységként való viselkedésében mutatható ki.

Akinek már volt hosszabb ideig kutyája, és azt nem egy láncvégén tartotta, az tudja, hogy a fenti négy jellegzetesség a kutya-gazda kapcsolatban is megjelenik, habár nem is szoktuk ezt ilyenfennkölt szavakkal, mint moralitás, önfeláldozás kifejezni. Ku-tyáink mindig hajlandóak közös akciókra, képesek viselkedésiszabályokat elsajátítani, és ha sor kerül rá, a saját érdekeikre te-kintet nélkül, védelmeznek vagy szolgálnak. Nehogy valaki aztgondolja, hogy ez a viselkedés a farkasokra is jellemzo, és va-lamiféle „falkaösztönnel” megmagyarázható. A farkas falka azalfa hímre és az alfa nostényre alapozott, kegyetlen szaporodásiegység. Minden eroforrás az alfákat szolgálja és csak boség ide-jén jut a többieknek, aki ezt komoly kompetícióban szerzik meg.Viselkedési szabályok, amelyeken tanult viselkedésformákat ér-tünk lényegében nincsenek, önfeláldozás nem fordul elo.

Hogyan lehet a kutya különlegességét és emberhez való vala-micske hasonlóságát tudományosan is bizonyítani?

MIÉRT NINCS KUTYAETOLÓGIA? 47

A pszichológusok régóta használnak egy meglehetosen bo-nyolult tesztet anya-gyermek kötodésének vizsgálatára. Az is-mert Idegen Helyzet Teszt során az anya és a gyermek megjele-nik egy laboratóriumban, ami leginkább egy játékokkal ellátottgyerekszobára hasonlít, és itt meghatározott sorrendben tölt agyermek néhány percet az anyával, egy idegennel, majd egye-dül. Viselkedési reakcióiból nagy biztonsággal és reprodukál-hatósággal megállapítható a kötodés típusa, amely egy megle-hetosen állandó személyiségjegy. Egészen kicsi változtatásokkalkipróbáltuk ezt a tesztet kutyákon, kiderült, hogy a kisgyerme-kek és a kutyák viselkedése ebben a helyzetben szinte teljesenazonos. A gazdájához jól kötodo kutya ugyanolyan módon visel-kedik az egyes fázisokban, mint az anyjához jól kötodo gyermek,a kevésbé kötodo kutyák és gyermekek ugyanígy hasonlóak.

A humán viselkedési komplexnek nagyon lényeges eleme akötodés, jelentoségét az embernél kiemelkedoen fontosnak tart-juk. A jól szocializálódott, megfeleloen kötodo gyermek szo-ciális viselkedése normális lesz, kialakul az a képessége, hogybeilleszkedjen egy közösség szociális struktúrájába, együttmu-ködjön majd embertársaival.

Kutyáknál is kimutatható ilyen hatás. Egy kísérletsorozatbanazt vizsgáltuk, hogy vajon befolyásolja-e a kutyákat különbözoproblémák megoldásában a gazda jelenléte, és a gazdához valókötodésük típusa. Kisebb csoportokat alakítottunk jól kötodocsaládi kutyákból és kevésbé kötodo kerti kutyákból. Mindkétcsoport tagjai jutalomszerzési feladatot kaptak. Apró, nyeles tál-kán elhelyezett húsdarabkát kellett egy akadály alól kiszedniük.Jelen voltak a gazdák is. Az eredmények azt mutatták, hogy akevésbé kötodo kerti kutyák gyorsan, önállóan oldották meg afeladatot, míg a jól kötodo kutyák a gazda együttmuködését sze-rették volna megnyerni, engedélyt kértek a muveletre, hívták agazdát segíteni, és miután ezzel a teljesítményt idore mértük,értékes perceket vesztettek.

A kötodés tehát befolyásolja a teljesítményt, de senki ne gon-dolja, hogy a jól kötodo kutyák szabad helyzetben, természeteskörülmények között is rosszabbul teljesítenek. Szó sincs er-rol. Több éve vizsgálunk vakvezeto kutyákat a Vakok Intézeté-nek csepeli kutyakiképzo központjában, ahol magas színvonalúvakvezetokutya-képzés folyik. A sokféle vizsgálat során egyér-

48 MIÉRT HASONLÍTANAK A KUTYÁK AZ EMBERRE?

telmuen kiderült, hogy a szolgálatot azok a kutyák teljesítik alegmegfelelobben, amelyek a gazdához jól kötodnek. A kevésbékötodo kutyák sok hibát vétenek.

A gyermekeknél a kötodés a korai életszakaszban alakul kiés formálódik. Különbözo megfigyeléseink alapján úgy tunik,hogy a kutyáknál a kötodés képessége nem szunik meg a koraiéletszakaszban. További kísérletekkel szeretnénk kideríteni afelnott kutyák kötodési folyamatainak sajátosságait.

KOOPERÁCIÓ ÉS SZABÁLYTANULÁS

A vakvezeto kutyák munkájának vizsgálata még egy nagyon ér-dekes felismeréshez vezetett: a kutyák az emberhez hasonlóanképesek a komplementer vagy kiegészíto kooperációra. Kutyafélék,oroszlánok, esetenként csimpánzok is együttmuködhetnek vala-milyen zsákmány megszerzése érdekében a természetben. Ez afajta együttmuködés úgy jellemezheto, hogy a résztvevok mind-egyike ugyanazt a célt követi, de elturi a fajtárs jelenlétét a muve-letben és így a sok azonos célra irányuló akarat közös gyozelmeteredményez. A feladatot nem osztják részekre, nincsenek ki-tüntetett szerepek, és ez sok közös akció után sem változik. Azegyüttmuködés alapja genetikai adottság, ezt nevezik az etológu-sok paralell kooperációnak. Ezzel ellentétben az emberek közöttmegfigyelheto együttmuködés során ún. komplementer kooperációtörténik, vagyis van egy elore kituzött cél, ezt részfeladatokrabontják és a résztvevok tevékenységei kiegészítik, nem pedigmásolják egymást. Az akció aktuális irányítása a résztvevok kö-zött váltakozik. Ez természetesen jóval hatékonyabb, mint aparalell kooperáció.

A vakvezeto kutyákat több hónapig tanítják arra, hogy a for-galmas utcán, jármuveken hogyan segítsék a vak személyt. Ami-kor gazdájukkal összeszoknak szépen lemérheto, hogy mennyiresajátították el a tanultakat. Tehát megállnak a járdaszegélynél,jelzik, ha akadály vagy jármu közeledése fenyegeti a gazda biz-tonságát stb. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan vezetneka nagyon régen, mondjuk 4–5 éve tanult kutyák, tehát azok,amelyek már jól összeszoktak gazdájukkal és rutinból vezetnek.Meglepetésünkre kiderült, hogy bizony ezek az állatok alig tar-tottak meg valamit az iskolában tanultakból, de nagyon hatéko-

KOOPERÁCIÓ ÉS SZABÁLYTANULÁS 49

nyan gyorsan és biztonságosan vezetik gazdájukat. Sok száz óravideofelvételt vizsgáltunk át és kíváncsian kerestük az „öreg”kutyák titkát. Nagy sokára derült csak ki, hogy mirol is van szó.A több éve kutyával közlekedo vakok maguk is elég jól kiismerikmagukat az utcán, sokféle érzékelo csatornán kapnak jelzéseket,az utca zajából, a házfalakról sugárzó ho segítségével is tájéko-zódnak. Persze, miután látásuk korlátozott, a távolban történoeseményekrol nincsen információjuk, és ekkor jön segítségükrea kutya. Amit elso pillantásra látni lehet az csupán annyi, hogya vak gazda és a tapasztalt kutya rendkívül gyorsan haladnakelore a forgalmas utcán. Tevékenységük finomabb analízise aztmutatta, hogy a vezetést felváltva végzik, hol a gazda, hol a ku-tya dönt arról, hogy menjenek, megálljanak vagy forduljanak.Vagyis a döntés lehetosége váltogatva illeti a kutyát és a gazdát.A kutya képes arra, hogy átengedje a gazdának a döntés jogát,ez még nem volna olyan nagy csoda, de képes azt határozottanvissza is venni, ha úgy látja, hogy erre van szükség. Az akcióirányítása ide-oda jár a két együttmuködo között. Ez pedig pon-tosan a komplementer kooperáció jellegzetessége. Mai tudásunkalapján a kutya az egyetlen olyan állat, amely képes arra, hogyaz emberhez hasonló módon vegyen részt egy kooperációs fela-datban.

A komplementer kooperáció akkor alakulhat ki, ha egy fajegyedei képesek három dologra, eloször is arra, hogy állandóanfigyeljék, ne csak elturjék, partnerük tevékenységét, másodszor,hogy külön tudják választani elméjükben a célt, feladatot és azéppen folyó aktuális cselekvést, harmadszor pedig képesnek kelllenniük saját maguk korlátozására, visszafogására, esetenként azirányítás átadására, mert ez teszi lehetové, hogy engedjék a part-ner tevékenységét a megfelelo helyen és idoben megnyilvánulni.Az állatok többsége túlságosan mereven ragaszkodik a már ki-alakult rangsorhoz, és túlságosan agresszív az effajta együttmu-ködéshez. Az ember volt az elso, aki képes volt a saját egyéniakaratát valamely közös cél alá rendelni, egyéni agresszióját akooperációban vissza tudta fogni. Úgy tunik, hogy mesterségesteremtménye, a kutya is képes erre.

Hasonló adottságok kellenek ahhoz az emberi tulajdonság-hoz is, amelyet elég laza definíciók alapján szabálykövetésnekneveznek. A modern társadalmak szövevényes szabályrendsze-

50 MIÉRT HASONLÍTANAK A KUTYÁK AZ EMBERRE?

rekben élnek. Az íratlan szabályokat a jogrendszer és számtalanmás szabály szövevénye egészíti ki. De, ha a szabálykövetés tu-lajdonságát most csak nagyon kezdetleges fokon kis csoportokéletében elemezzük azt mondhatjuk, hogy egy csoporton belüli,le sem írt, ki sem mondott szabály arra szolgál, hogy minima-lizálja a csoporton belüli konfliktusokat. Szabályok informáliscsoportokban is igen gyorsan kialakulnak. Az, hogy lábunkatkényelmesen a vendéglátó házigazda asztalára helyezzük-e at-tól függ, hogy milyen ember, milyen viszonyban vagyunk vele,vagyis sok múltbeli közös tevékenységtol, amelyek apró szabá-lyok kialakulása révén formálták kapcsolatunkat. Itt megint azagresszió és saját tevékenységünk korlátozásáról, a másik sze-mély vagy személyek tevékenységének figyelembevételérol vanszó.

Az állatokat sok mindenre meg lehet tanítani jutalmazássalvagy büntetéssel. Az így kialakított viselkedésformákat azon-ban nem tekintjük szabályoknak. A szabály kialakulásában azönkéntesség a legfontosabb, az eroszak vagy érdek kizárása. Azember attól is ember, hogy ezeket a finom viselkedési rutino-kat elsajátítja. Egy ismert etológus kollégának volt egyszer egyszelíd borza. Nagyon szelíd volt, lehet etetni, simogatni, denem lehetett neki ellentmondani. Ha például elindult valamerrenem lehet szépen, egy kézmozdulattal másik pályára irányítani,mert azonnal és vadul támadott. Szelídsége tehát nagyon re-latív. A kutyákról sejtettük, hogy ebben a tekintetben sokkalinkább hasonlítanak az emberre, mint egy borzra vagy bármi-lyen más állatra, hiszen a kutyák a családban nagyon sokféle kinem mondott, le nem írt szabálynak engedelmeskednek. Min-den kutyatartó tudna erre példákat sorolni. A kérdés persze az,hogy hogyan lehet ezt bizonyítani tudományos eszközökkel.

Ismét a gyermekpszichológusok segítettek rajtunk. Van egyrégóta használt teszt, amellyel a gyermekpszichológusok a tár-gyállandóság koncepciójának kialakulását vizsgálják. Ez úgytörténik, hogy a vizsgált baba, kis vagy nagyobb gyermek elétesznek három letakart edényt és a kísérletvezeto felmutat egyapró tárgyat, majd a tárgyat a takarás védelme alatt szépen sor-jában bedugja a letakart edényekbe. Az elso sorozatban az egyesedények után megmutatja a tenyerét, látható, hogy a tárgy méga kezében van-e, vagy pedig már valamelyik edényben hagyta.

KOOPERÁCIÓ ÉS SZABÁLYTANULÁS 51

Ezután elhangzik a „keresd” utasítás és a gyermeknek lehetosé-get adnak a keresésre. A nagyobbak hamar rá is jönnek, hogyhol van a tárgy elrejtve. A fejlettebb teszt változatnál a kísér-letvezeto nem mutatja meg üres tenyerét az elrejtés után, csakakkor, ha már mindhárom tartályban járt a keze. A gyermekekitt is gyorsan megtalálják az elrejtett tárgyat.

Ez a teszt nemcsak a tárgyállandóság esetleges koncepciójá-nak mérésére alkalmas, hanem kituno példaként szolgál egy egy-szeru játékszabály kialakítására. Ha a gyermeknek nem mon-dunk semmit csak leültetjük, és végigcsináljuk a tárgy elrejtésé-vel kapcsolatos manipulációkat, miközben neki eloször nyugod-tan kell maradnia, majd megkeresheti a labdát tulajdonképpenegy egy viselkedési szabályt alakítunk ki, amelyet már 2–3 évesvagy idosebb gyermekek gyorsan felismernek és megtartanak.A szabálytanulás elsodlegességét azzal lehet bizonyítani, hogya gyermeket nem világosítjuk fel a teszt céljáról, vagyis nemmagyarázzuk el neki, hogy mit kell tennie. Így amikor már ma-gától rájön, úgy végezzük a tesztet, hogy az elrejtendo tárgyat akísérletvezeto gyermek elott jól látható módon a zsebébe dugja,és a rejtési mozdulatokat is elvégzi, majd kimondja az egyetlenakcióra serkento szót, hogy: keresd. Az értelmes gyermek ilyen-kor tudja, hogy a tárgy a kísérletvezeto zsebében van, de mégisnekilát a keresés mímelésének, mert ahogy errol a gyermekekutólagos kikérdezésével meggyozodtünk, azt gondolja, hogy ittegy játékot játszanak, aminek az a szabálya, hogy neki keresnikell. Megcsináltuk ezt a kettos tesztet felnottekkel, egyetemihallgatókkal is. Ötven százalék közülük is úgy ítélte meg, hogyitt a szabály az elsodleges, és mímelte a keresést. A résztvevokmásik fele rámutatott a kísérletvezeto zsebére. A keresést míme-lok aránya 4–6 éves gyermekeknél is körülbelül ötven százalék.

Nagyon izgalmas kérdés volt számunkra, hogy hogyan visel-kednének ilyen helyzetben a kutyák. Azt már tudtuk, hogy azalaphelyzetben megfelelnek, az állatpszichológusok szerint vantárgyállandósági koncepciójuk, van néhány irodalmi adat errol.Azt gondoltuk, hogy szükség lesz néhány napra ahhoz, hogy egykutya megtanulja a helyes viselkedést, hiszen nyugodtan kellülnie, figyelni, majd szabályosan keresni.

Kiderült, hogy a kutyák nagy többsége néhány perc alattmegérti a feladatot és szabályszeruen viselkedik, keresi az el-

52 MIÉRT HASONLÍTANAK A KUTYÁK AZ EMBERRE?

rejtett tárgyat. A végso tesztben, amikor a tárgy a kísérletvezetozsebében van, a kutyák hetvenöt százaléka elindult és a video-felvételek tanúsága szerint ok is mímelték a keresést. Ezt abbólis meg lehetett állapítani, hogy surun pillantottak a kísérlet-vezeto zsebe felé és felnagyított kifejezo kereso mozdulatokatvégeztek, olyan helyeken is kerestek ahol a tárgy nem lehetett,éppen úgy mint a gyerekek. Nyugodtan leszurhetjük tehát atanulságot, hogy a kutyák éppen olyan könnyen, gyorsan képe-sek egyszeru viselkedési szabályok elsajátítására mint a kisebbgyermekek. Vagyis a humán viselkedési komplex újabb kompo-nensének megjelenését tapasztalhattuk a kutyáknál.

A SZEMFORGATÓ, KOMMUNIKÁLÓ ELME

A kutyák emberhez hasonló kötodése, kooperációs és szabályta-nulási készsége nagymértékben alátámasztja kiindulási hipoté-zisünket. Érdemes lesz tehát a kutya elméjének magasabb renduképességeit is megvizsgálni, találunk-e további hasonlóságokatés legfoképpen mi a helyzet a kommunikációval, mennyire értimeg egy kutya gazdáját?

Mindenféle majomnál, így az és emberszabású majmoknál isvizsgálták azt, hogy képesek-e egymás vagy az ember tekintetétkövetni. Az ilyen kísérletekben az állatot valamilyen választásihelyzetbe hozták és azt például, hogy az elrejtett táplálék a balvagy a jobb oldali dobozban található a kísérletvezeto tekinteté-vel jelezték.

Ez azért izgalmas kérdés, mert a tekintet követését úgy lehet alegegyszerubben magyarázni, ha feltételezzük, hogy az állat ké-pes egy másik lénynek szándékot tulajdonítani. Vagyis az elmea másik lényt úgy tudja reprezentálni, hogy annak akciói, le-hetoségei mellett elméjének feltételezett állapota, szándéka, is areprezentáció része. Az embernél ez a képesség természetesenadott. Nos, az alacsonyabb rendu majmok gyakorlatilag képtele-nek megtanulni, hogy a kísérletvezeto tekintete fontos jelzés le-het. A csimpánzok számára sem magától értetodo ez, de 60–100próba után már megtanulják, hogy az emberi tekintet követésefontos információkkal szolgálhat. Saját kutyákkal végzett kísér-leteink szerint jó néhány kutya már a családban megtanulta azemberi tekintet követését, amelyik nem, annak sincsen tízegy-

A SZEMFORGATÓ, KOMMUNIKÁLÓ ELME 53

néhány próbánál több alkalomra szüksége, hogy az emberi nemverbális kommunikáció e fontos eszközét használni tudja. Aztis megfigyeltük, hogy a kutyák egy része saját maga is használjaaz odapillantást mint vezérlo információforrást, vagyis, ha egyszámára elérhetetlen helyen, például asztalon van a kívánatos,megszerzendo tárgy, akkor úgy ok is tekintetükkel adnak jelet agazdának.

Biztos, hogy a nyelvi kommunikáció a legfontosabb kompo-nense a humán viselkedési komplexnek. Mi azon a véleményenvagyunk, hogy a homo vonal tagjai csak nagyon késon jutottaka nyelv birtokába, és ezt megelozoen kellett elméjüknek olyanszintre fejlodni, hogy egyszeru kérdéseket, kívánságokat, vála-szokat társai számára „meg tudjon fogalmazni”. Az ún. állatikommunikáció során a közhittel ellentétben az állatok nem be-szélnek, nem gondolatokat cserélnek, ez egy élettani szabályozórendszer, amely az állatok belso állapotának szinkronizációjátvégzi el számukra fontos esetekben. A veszély jelzése példáulcsupán annyit jelent, hogy a veszélyt eloször felismero egyed iz-gatottsága, félelme a jelzéssel átragad a többiekre is, és azok azilyenkor hatásos öröklött viselkedésformákkal válaszolnak. Azállatok nem kérdeznek és nem válaszolnak, nincsen információigényük. Ennek megfeleloen az állati kommunikációs rendsze-rek zártak és maximálisan 10–25 „üzenetet” foglalnak maguk-ban. Ezzel szemben az ember mindössze csak az arcával kb. 250üzenetet tud közölni. Az ember képes a motoros gondolatokkommunikációs felhasználásra, vagyis testhelyzetekkel, mozdu-latokkal, mímeléssel is kommunikál. Ez emberi képesség, ésezután jön csak a nyelv teljesen nyitott, absztrakt kommuniká-ciós rendszere.

Hosszú távú vizsgálataink folynak a kutyák kommunikációsképességeirol. Korai még, akár megközelíto értékelést is adni,de máris bizonyos, hogy a családi kutyák, ha megszokják, hogyfigyelnek rájuk, akkor az átlagos állati kommunikációs rendsze-reknél jóval magasabb rendu képességekkel bírniuk. Gyakranhasználnak mozdulatokat, kívánságuk jelzésére, az is nagyonfontos, hogy kommunikációs aktus elott felhívják magukra afigyelmet, vagyis van valami halvány fogalmuk arról, hogy arájuk figyelo ember megérti talán, amit szeretnének. Továbbá

54 MIÉRT HASONLÍTANAK A KUTYÁK AZ EMBERRE?

kérdeznek, és a kérdésre adott választ megértik, adott esetben azkielégíti oket.

Nagyon részletesen vizsgálták a foemlosök kommunikációsképességeit, de ezek foként arra irányulnak, hogy képes-e egycsimpánz vagy gorilla az emberi nyelvet használni. A majdnemvégleges válasz az, hogy nem. Mi viszont arra vagyunk kíván-csiak, hogy milyen típusú megértés jöhet létre ember és kutyaközött, és milyen eszközöket használ fel a kutya kommuniká-ciója során, mibol érti meg azt, amit megért. Nem gondoljuk,hogy a kutyák értik az emberi nyelvet még a legegyszerubb szin-ten sem, de a mozdulatokat, gesztusokat, tekintetet, sot a sza-vakat is jelzésnek tekintik, és segítségükkel egészen bonyolultközléseket megértenek. Ennek mechanizmusa a tisztázandó fel-adat, mert igen valószínu, hogy a nyelv evolúciós megjelenéseelott, elodeink ugyanilyen problémákkal küszködtek.

2 Az emberekrol

4 Az emberi természet*

A KÜLÖNBÖZO TUDOMÁNYÁGAK fejlodésük so-rán kisebb, nagyobb kölcsönhatásokba kerülhetnek egymással.Az emberi természettel, az ember viselkedésével hagyományo-san foglalkozó embertudományokat is megkísérti idonként atermészettudományokban kialakított szemlélet. A pszichológiapéldául, amely a múlt század vége felé szakad el a teológiátólés a filozófiától, azzal kezdte önálló muködését, hogy kísérletekettervezett és végzett, ami egyébként nem szokás a humán tudo-mányokban. A kísérlet a természettudományos módszert építettea pszichológia eszköztárába, ami idovel alkalmassá tette továbbitermészettudományos eszmék befogadására is. A biológián belülDarwin (1859, 1871) evolúciós elmélete volt az elso olyan tudo-mányos koncepció, ami egyértelmu programot adott az embertermészettudományos vizsgálatára. Ám az evolúciós elmélet kö-rüli harcok miatt csak több mint száz évvel késobb nyílt meg alehetoség az emberrel kapcsolatos tudományos ismeretek szinté-zisére a természettudományokon belül, a pszichológia, antropo-lógia, szociológia és a biológia ezen belül az etológia, a genetikaés az idegtudományok aktív közremuködésével. A körvonala-zódó szintézis a humánetológia terminusa körül fogalmazódikmeg, itt néhány általam fontosnak vélt kérdésével foglalkozom,a részleteket korábbi tanulmányom tartalmazza (Csányi 1999).

*Magyar Tudomány (2000) 4 397–417

58 AZ EMBERI TERMÉSZET

GÉNEK, VISELKEDÉSI MECHANIZMUSOK

Az ember az állatvilág egyik, kétségtelenül a legfejlettebb, tagjaviselkedésének természettudományos vizsgálatában tehát szük-ségszeruen bennfoglaltatnak mindazon szempontok, amelyeketaz etológusok munkájuk során használnak, és az ember külön-legessége éppen e vizsgálatok eredményeként kell, hogy majdmegjelenjen. Tinbergen (1963) az etológiai vizsgálatok négyalapveto szempontját a következokben határozta meg:

1. a viselkedési mechanizmus természete,2. a viselkedés funkciója,3. a viselkedés ontogenezise4. a viselkedés evolúciója.

A négy szempont magában foglalja a magatartásvizsgálatok-kal kapcsolatos összes fontos kérdést. Mi az adott viselkedésimintázat konkrét élettani, biokémiai, genetikai mechanizmusa?Mi a funkciója a megfigyelt viselkedésnek? Vagyis hozzájárul-eaz állat vagy ember fennmaradásához és szaporodásához, vagyesetleg csak valamilyen mellékjelenségnek tekintheto? Hogyanjelenik meg az adott viselkedésforma az egyedi fejlodés során?Fokozatosan fejlodik, szakaszosan vagy átalakulásokkal? Végülmilyen evolúciós története van? Miért és hogyan jelent meg azadott faj evolúciós történetében?

Az állati viselkedést vizsgáló etológia evolúcióelméleti alapo-kon nyugszik, vagyis bármely viselkedésbeli jellegzetességet isvizsgál, feltételezi, hogy az adott viselkedési mintázat megjele-nése mögött, ha bonyolultabb áttételeken keresztül is, mindiggének, a genetikai anyag muködése áll, és ez az evolúció soránhosszú történeti folyamatban formálódott (Csányi 1994).

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyes konkrét tulaj-donságok a genomban vannak valamiképpen kódolva. Azt semjelenti, hogy adott esetben környezeti hatások, tanulás nem hoz-hatnak létre kiemelkedoen nagy változásokat a viselkedés rend-szerében. Kizárólag azt, és csak is azt jelenti, hogy egy-egy jel-legzetesség megjelenésében, vagy az arra való képesség, affinitás,érzékenység kialakulásában genetikai tényezok muködnek.

A humánetológia is evolúciós tudomány, feltételezi, hogy azemberi viselkedés az evolúció terméke, az ember környezeté-

GÉNEK, VISELKEDÉSI MECHANIZMUSOK 59

hez történo adaptációjának eredménye. Elismeri természetesen,hogy az emberi viselkedésben óriási szerepet játszik a tanulás, atradíciók, a kultúra, de azt tartja, hogy a kultúrára való képességaz evolúciós folyamat eredménye, és hogy a lehetséges kultú-rák szerkezete, dinamikája is genetikai korlátok között alakulki. A humánetológia a kultúrát mint egy viselkedési rendszertfogja fel, szem elott tartva, hogy a kultúra komponensei tanu-lási folyamatokban alakulnak ki, de mint viselkedésmintázatokalkalmasak etológiai és evolúciós elemzésre (Cloak 1975, Eibl–Eibesfeldt 1979, 1989, Boyd és Richerson 1985, Csányi 1978,1979, 1988, 1989)

Az etológia, így a humánetológia is, a fajspecifikus, öröklöttviselkedésformák vizsgálatát tartja legfontosabb feladatának. Azemberi viselkedés etológiai módszerekkel történo vizsgálatát el-lenzoknek egyik legfobb érve az a feltételezés, hogy az emberneknincsenek öröklött magatartásformái, tehát nem jogos az etoló-giai módszerek és elméleti koncepciók alkalmazása. A gyak-ran hangoztatott érv mögött valószínuleg az az ideológiai töl-tetu félelem van, hogy az öröklött magatartásformákat nem lehetmegváltoztatni, ezért az ember mintegy rabja az örökletes tulaj-donságainak, szabadsága nincs, vagy nagyon korlátozott. Ezekteljesen alaptalan feltételezések, amelyek foként a genetikai is-meretek hiányából fakadnak.

Miután a különbözo öröklött magatartásformák létezése tény-kérdés, vegyünk ezek közül néhányat szemügyre.

Az újszülöttnek közvetlenül születése után már számos olyanöröklött mozgásmintázata van, amely életben maradásához fel-tétlenül szükséges. Az újszülött képes az emlot kereso reflex-mozgásokat végrehajtani, szopni, valamiben megkapaszkodni,aktiválható a Moro-reflex, a fogóreflex, a sétálóreflex, a szemtör-loreflex (Eibl–Eibesfeldt 1989). A baba sírásával, gogicsélésévelbelso állapotáról huen tájékoztat, jellegzetes, speciális funkci-ókat szolgáló hangjai vannak (Morath 1977). Ilyen jellegzeteshang a kontaktus felvételére szolgáló kb. 0,1 másodpercig tartóvokalizáció, amit a baba közvetlenül a felébredés után hallat,a rosszkedvet jelzi sorozatos, ritmikusan ismételt rövid hangokkibocsátása, az alvási hang az elégedettséget is jelzi, ezt alvásközben hallatja a baba kb. 15 percenként 0,3 másodpercig, az ivóhang amit a baba ivás közben hallat 0,2 másodperig tartó 8 kHz-

60 AZ EMBERI TERMÉSZET

es ritmikusan ismételt hang, ez szintén egyfajta elégedettség jele.Az elégedett hangot, – ami elégedettséget, jóllakottságot jelez –a baba ébren adja, 0,3 másodpercig tart, 5 kHz-es és gyakranismétlodik.

A baba már közvetlenül a születés után képes az imitációra,egy felnott arcjátékát, az ajakkerekítést, a nyelv kiöltését tökéle-tesen utánozza (Meltzoff és Moore 1977). Újszülöttekkel végzettkísérletek azt mutatják, hogy a tárgyállandóság koncepciójának,valamint a tárgyak képe és tapinthatósága közötti kapcsolatokkoncepciójának birtokolása az ember veleszületett tulajdonsága(Bower 1971). Még sorolhatnánk a további példákat a korai élet-periódusból.

Számos egyéb viselkedésforma viszont csak az egyedi fejlodéssorán alakul ki. Némelyikhez, csakúgy, mint az állatoknál, meg-felelo külso ingerek szükségesek, másokhoz csupán a maturációelorehaladása.

Kisgyermekeknél az idegenektol való félelem például csaka 7–10. hónapban jelenik meg, és megfelelo kondicionálássalidovel, minimálisra csökkentheto.

A tárgyakhoz történo vonzódás, a tárgyak megszerzése, néze-getése, birtokolása is a korai kisgyermekkorban tunik fel min-den kultúrában (Stanjek 1978).

A gyermekek közötti agresszió, valamint az agresszió lesze-relése olyan viselkedésformák, amelyek szintén függetlenek azadott kultúrától, de tanítással nagymértékben befolyásolhatók,alakíthatóak.

Sokáig úgy gondolták, hogy az egyik legemberibbnek tartottgyermeki viselkedésforma, a mosoly a kultúra hatására alakul ki,lényegében tanult viselkedés. Eibl–Eibesfeldt (1970) és másokvizsgálataiból tudjuk, hogy ez nem így van. A vakon és süketenszületett gyermekek örök csöndben és sötétségben nonek fel, azimitációhoz semmiféle információjuk nincsen, mégis éppen úgymegjelennek náluk a mosoly és a nevetés mintázatai, mint azegészséges gyermekeken. Az az ellenvetés, hogy ezek a moz-gásmintázatok az anya jutalmazó viselkedésének hatására, afféletermészetes kondicionálás során, alakultak volna ki, nem álljákmeg helyüket. Rendkívül bonyolult mozgásmintázatokról vanszó, amelyek pontosan abban az életkorban jelennek meg, minta normális gyermekeknél, ugyanakkor olyan egyszeru fogásokat,

GÉNEK, VISELKEDÉSI MECHANIZMUSOK 61

mint például a kanál tartása, ezek a gyerekek csak rendkívül las-san tanulnak meg. Egyértelmu tehát, hogy a mosoly, illetve asírás, a nevetés, valamint a düh kifejezéseit az ember nem ta-nulja, ezek öröklött mozgásmintázataihoz tartoznak.

Megerosítik ezt a foemlosökön végzett tanulmányok is. Acsimpánzanya éppen úgy babusgatja, csókolgatja, ölelgeti kicsi-nyét, mint az ember. A csók valószínuleg a csimpánzoknál, orán-gutánoknál, és az embernél is megtalálható „csócsáló etetésre”vezetheto vissza. Az anya eloször jól megrágja az ételt, és azu-tán azt közvetlenül a kölyök vagy gyermek szájába juttatja. Ez atáplálási szokás kisebb, zárt közösségekben ma is megfigyelhetoakár Európában is (Eibl–Eibesfeldt 1989).

A nevetés primitívebb formája megtalálható a csimpánzok-nál, tehát ezek a mozgásmintázatok semmiképpen sem új, tanultviselkedés eredményei, hanem az ember osi genetikai örökségei(Hoof, 1972).

A biológiai eredetu viselkedésformák nem korlátozódnak azújszülöttek vagy a gyermekek viselkedésrepertoárjára. Eibl–Ei-besfeldt és munkacsoportja sokféle emberek közötti kapcsolatotvizsgált egymástól egészen eltéro kultúrákban. A vizsgálatokegyik célja a „veleszületett” viselkedési minták felkutatása. Haegy adott mintázatot minden kultúrában megtalálnak, nagyonvalószínu, hogy az biológiai alapú, az emberrel veleszületett jegy.Így például egy jellegzetes, minden kultúrában megtalálható vi-selkedésforma a felismero homlokráncolás. Ha két ismeros talál-kozik, egy szemvillanás, a szemöldök felrántása és homlokrán-colás jelzi, hogy egymásra ismertek. Ez a viselkedésforma meg-található az indiánok, ausztrál oslakosok között éppúgy, minta nagyvárosi európaiak között, tehát minden bizonnyal jogosEibl–Eibesfeldt (1989) következtetése, hogy a felismero hom-lokráncolás öröklött mozgásmintázat. A felismerést rendszerintüdvözlés követi, kézfogás. A kezek összeérintése már a csimpán-zoknál is az üdvözlo gesztus része. Ha a rangsorban különbözoegyedek találkoznak, ez az üdvözlo ceremóniát is befolyásolja.A rangban magasabban álló fél felmagasodik, az alacsonyabb le-hajlik.

Ugyancsak ilyen az az apró mozdulat, amikor evés közbenkörülnézünk. Minden emlos alkalmazza ezt az éberségi aktust.Adaptív értéke nyilvánvaló, hiszen a táplálkozásba mélyedt ál-

62 AZ EMBERI TERMÉSZET

latot a ragadozók könnyebben megtámadhatják. Nos, ez a vi-selkedésforma az emberen is jól megfigyelheto, persze mint ezmás öröklött mozgási sémák esetében is elofordul, akarattal né-miképpen elnyomható.

Sokat vitatkoztak azon is, hogy reagál-e az ember kulcsin-gerekre. Az embernél is kimutathatók különbözo fajspecifikuskulcsingerek, például olyanok, amelyek az emberi csecsemo fel-ismerésével kapcsolatosak (Sternglanz és munkatársai 1977). A„gyermekséma” vagyis a testhez viszonyított nagy fej, a lekerekí-tett vonások és a rövid lábak kulcsingerszerepe jól kimutathatóa különbözo gyermekjátékokban, a noi figurát is gyakran gyer-mekes vonásokkal jelenítik meg.

Személyes kapcsolatokban az embernél is megfigyelheto akurkászó viselkedés, ami a majmoknál a szociális kapcsolatokegyik legfontosabb aktusa.

Minden kultúrában megtalálható a „fallikus fenyegetés” mo-tívuma. Különbözo új-guineai törzsek felnott férfi tagjai hosszúcsövekbe rejtik hímvesszojüket és a cso végét a törzsükhöz ero-sítik, hogy a járást ne akadályozza. Ha egy eipo ki akar gúnyolnivalakit, meglazítja a péniszt tartalmazó cso végét, és fel-le ug-rálva himbálja a csövet (Eibl–Eibesfeldt 1989). A fallikus fenye-getés igen jól ismert a foemlosöknél az agresszív hímek merevpéniszükkel fenyegetik a rangsorban alattuk állókat. A legtöbbfajnál a hímivarszervek színesek, éppen a hatás fokozása miatt.A domináns hímek látszathágást is gyakran végeznek a megfe-nyített szubordinálton. A régi görög kultúrában keresztutakon,házak elott vagy határokon helyeztek el fallikus figurákat. Niasés Bali szigetein a kísértetek eluzésére használnak hasonló szob-rocskákat. A modern társadalomban számtalan verbális megfe-leloje van a fallikus fenyegetésnek, a magyar nyelv is gazdag azilyen kifejezésekben.

Bár az emberi kommunikáció legfontosabb eszköze a nyelv,fajspecifikus, tehát genetikailag meghatározott emberi tulajdon-ság, de az emberi arckifejezések is sok információt hordoznak,igen lényeges kommunikációs funkciójuk van. Egy kísérletbenegy új-guineai „kokorszaki” törzs tagjainak, akik még nem is-mertek más kultúrákat, videofelvételeken mutattak be külön-bözo arckifejezéseket, amelyeket értelmezniük kellett. Kiderült,hogy nagyon pontosan értelmezik a kíváncsiság, elutasítás, ha-

GÉNEK, VISELKEDÉSI MECHANIZMUSOK 63

rag, düh, barátság, szerelem, aggodalom, undor stb. kifejezéseit,ezek tehát nem a kultúra termékei (Eibl–Eibesfeldt 1970).

Az itt felsorolt példák csupán illusztrációként szolgáltak. Ter-mészetesen sok olyan viselkedésforma van, amelyet az ember ta-nul, a lényeg mégis az, hogy nincsen szakadék az ember és azállat viselkedése között, mint ezt már Darwin (1859) is megálla-pította.

A gyakorlatban sokszor elég nehéz bizonyítani, hogy egy-egyadott magatartásforma fajspecifikus, veleszületett, öröklött moz-gásmintázat, vagy sem. A helyes álláspont az, ha a bizonyításkötelessége nem csak azt terheli, aki az adott viselkedés öröklöttmivoltát feltételezi.

Az emberrel kapcsolatos modern magatartás-genetikai kuta-tások olyan módszereket dolgoztak ki, amelyek segítségével egé-szen komplex emberi viselkedési jegyekrol, például a személyi-ség egyes komponenseirol egészen pontosan meg lehet állapítania környezeti tényezok és a genetikai hatások közötti arányokat.Ez például a személyiségjegyek esetében 40–50% közötti (Boun-chard 1994).

Az 50-es években éles viták alakultak ki az emberi viselke-dési tulajdonságok szerzett vagy öröklött volta körül. Ma márezek a kérdések tisztázódtak és még olyan esetekben is, amikor akörnyezeti hatások nyilvánvalóak, sokszor azt mutatták ki, hogybizonyos génkomplexek meghatározzák, hogy tulajdonosuk mi-lyen tapasztalatoknak teszi ki magát. Tehát az ember aktívanválasztja meg közvetlen környezetét még akkor is, ha a külsokörülmények ezt egy-egy esetben éppen megnehezítik (Plominés munkatársai 1994). Az öröklött és a tanult elemek kombiná-lódhatnak is. Sok esetben több velünk született lehetséges visel-kedési minta van és az adott környezet hatására, esetleg tanulássorán egyes viselkedésminták felerosödnek, mások elhalnak.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a tulajdonságok gene-tikai meghatározottsága, legyen az bármilyen érték 1 és 100%között, semmiképpen sem jelenti azt, hogy a tulajdonság vala-miképpen eloírva, kódolva van a génekben. A korai vitákhozképest sokat változott felfogásunk a gének szerepérol. A DNSfelfedezése, a molekuláris biológia kialakulása idején sokan gon-doltuk, és a népszerusíto irodalomba is így került, hogy az élo-lények tulajdonságai valamiképpen kódolva vannak a génekben.

64 AZ EMBERI TERMÉSZET

Ez a nézet igazából egy metafora túlhangsúlyozásának bizonyult.A szervezetben zajló kémiai reakciók katalizátorainak, a fehér-jék szerkezete valóban kódolva van a DNS-ben éppen úgy, minta ribonukleinsavaké. Ám a kémiai reakciók katalízise és az or-ganizmus megfigyelheto tulajdonságai között igen bonyolult akapcsolat, és ez semmiképpen sem írható le valamiféle kódolttervrajz modelljével. A DNS és az egyéb óriásmolekulák szinteönálló életet élnek, bonyolult kölcsönhatásokban vesznek részt,és a kölcsönhatások valószínuleg egy kisebb része az okozója,vagy legalábbis befolyásolója valami olyan folyamatnak, amit mia felszínen tulajdonságnak észlelünk.

A tulajdonságok kialakulása leginkább egy szakácsmuvészetimuremek elkészítéséhez hasonlítható. A mesterszakács bonyo-lult muveleteket hajt végre és kialakul a megszokott, megkívántíz. Hogy hogyan? Ki tudja? Annyi bizonyos, hogy ha nema megfelelo sorrendben, és alkotórészekkel végzik a muveletet,akkor az étel rossz ízu, vagy ehetetlen. Recept tehát van, de kó-dolás nincsen. A szakács valójában nem ismeri sem a készítésifolyamat, sem a hatás igazi algoritmusát, a szükséges vegyülete-ket, a lezajló kémiai folyamatokat. Meglévo, nagyon komplexnyersanyagokat használ, és ahol szükséges kever, roncsol, old ésköt. Ezt teszi az örökítoanyag is a sejtekben.

Az elso probléma a tulajdonság meghatározásában rejlik. Bár-mi, amit egy organizmuson vagy benne látni, észlelni, mérni,bonyolult módon kimutatni lehet, az tulajdonságnak tekintheto.És itt keverednek az ember által észlelheto dolgok a muszerekkelés a bonyolult logikai levezetések használatával képzett kategó-riákkal. Nincsen olyan természetesnek tekintheto rendszerünk,amely logikailag tiszta tulajdonságosztályokat képezne. Egygyümölcslégyben 5146 gén található, de ha a genetikusok ked-venc állatuk tulajdonságait egyszer összeszámolnák, nagyság-rendekkel nagyobb számhoz jutnának, mert minden tulajdon-ságnak tekintheto, amit valamilyen módszerrel ki lehet mutatni.Nemcsak például a szárny, hanem annak formája, vastagsága,finom erezete, az erezet pontos mintázata, a szárny színe, fel-színe, domborzata, a benne lévo vegyületek, de még a bennezajló kémiai reakciók is. Pedig lehet, hogy az egyik általunkdefiniált tulajdonság az élo rendszer szempontjából csak követ-kezménye egy másiknak, amit egészen más tulajdonságosztályba

GÉNEK, VISELKEDÉSI MECHANIZMUSOK 65

soroltunk. A gyümölcslégy esetében olyan tulajdonságosztályo-zási rendszerre lenne szükségünk, ami logikus, kémiai és sza-bályozáselméleti kapcsolatot teremt az 5146 gén és bármilyenészlelheto tulajdonság között.

Nincsen ilyen rendszerünk. Az embernél a gének száma kb.százezer, tehát a probléma egy nagyságrenddel bonyolultabb. Abiokémia, a genetika jelenlegi fejlodési szakaszában úgy tekinta gének és a tulajdonságok összefüggésére, mint egy több, egy-másra épülo szervezodési szinttel rendelkezo nagyon bonyolultrendszer elkülönítetten, mesterségesen definiált komponenseiközötti laza kapcsolatra. Megfelelo eszközökkel bizonyítható,hogy két komponens vagy egy komponens és egy jelenség kö-zött van-e kapcsolat vagy nincsen, de általában még nem eléggéismerjük a belso szervezodést ahhoz, hogy ennél sokkal többetállítsunk. Természetesen van néhány tucat olyan tulajdonság is,ahol a gének és a felsobb szervezodési szintek közötti kapcsolatmár pontosan ismert.

Azt is fontos itt hangsúlyozni, hogy a kvantitatív genetika,amely egy-egy tulajdonság és a közelebbrol nem ismert hatásúgének közötti statisztikus kapcsolatot vizsgálja, igen sikeres tu-domány, a modern mezogazdaságban használt állatok és növé-nyek teljesítménye igazolja ezt. Egy marhákkal foglalkozó ge-netikus pontosan meg tudja jósolni, hogy a különbözo keresz-tezésekben a tej, a hús termelése, a tej zsírtartalma stb. hogyanalakul. Meg tudja jósolni annak ellenére, hogy valójában nemtudja, az a néhány száz vagy ezer gén, amely ezeket a termelésiértékeket befolyásolja, pontosan hogyan is muködik.

Az emberi természetrol is nagyon sok mindent meg lehettudni anélkül, hogy a gének és a tulajdonságok közötti bonyo-lult kölcsönhatások szervezodését pontosan ismernénk. De nemszabad azt hinnünk, hogy egy-egy emberi tulajdonság elkülö-nítve, megtervezett, kompakt formában öröklodik, valamifélebiológiai tervrajzban konkréten kimutatható. Az emberi tulaj-donságok a gének szakácsmuvészetének eredményei. Komp-lex kémiai reakcióhálózatok egymással és a környezettel történokölcsönhatása eredményezhet valamilyen, a szervezet egészénekviselkedésben is megfigyelheto apró változást, amit mi történe-tesen aggodalomnak, esetleg intelligenciának, vagy éppen anyaiszeretetnek nevezünk.

66 AZ EMBERI TERMÉSZET

KÍSÉRLETEK AZ ÁLLATI ÉS EMBERI VISELKEDÉSVIZSGÁLATÁRA EGY GENETIKAI PARADIGMAKERETÉBEN

A genetika és az evolúció jelentoségének felismerése nemcsakaz etológiában, hanem más viselkedéskutatási irányzatokban isjelentkezett.

A szociobiológia alapítója E. O. Wilson (1975) szerint az álla-tok viselkedését, ezen belül a szociális viselkedést is alapvetoenaz adott faj genetikai architektúrája és az ökológiai környezet-tel való interakciója határozza meg. Ebben a megfogalmazásbanszociális viselkedés alatt nem csak a nagy, zárt csoportokbanélo állatok magatartását kell érteni, hanem a szocialitásnak aztaz esetleg évente csupán néhány percre korlátozódó aktusát is,amely az ivadékokat létrehozza. Ebbol a szempontból perszevalamennyire a legtöbb állat szociális. A szociobiológia wilsonimeghatározása semmivel sem különbözik az etológia jóval ko-rábbi célkituzéseitol, de nagyobb hangsúlyt fektet a populáció-genetikai vonatkozásokra.

Amikor a szociobiológia vizsgálódásait az emberre is kiter-jesztette (Wilson 1978, Barash 1980) komoly ideológiai össztuzalá került. A probléma az, hogy a szociobiológusok egy részea viselkedési jegyek meghatározásában nem veszi figyelembe akultúra szerepét és sokszor a modern ember komplex, csak rend-szerelemzéssel értelmezheto viselkedését evolúciós adaptációvaligyekszik magyarázni, közvetlen bizonyítékok nélkül. Továbbbonyolítja a problémát az is, hogy a szociobiológusok általábancsak az individuális szelekció mechanizmusát veszik számításbaelméleteik megfogalmazásánál, pedig az ember az egyetlen állat-faj, amelynél a csoportszelekció is jelentos szerepet játszott azevolúció során. Ennek figyelembevétele nélkül az emberi visel-kedés nem értheto meg.

A másik, napjainkban szárnyra kapó irányzat az „evolúcióspszichológia” nevet viseli, és muveloi úgy gondolják, hogy ezképezi majd a pszichológia tudományának valódi alapjait, (To-oby és Cosmides 1989, Barkow és munkatársai 1992, Buss 1995).Koncepciója megint csak a lorenzi humánetológia problémakö-rének átfogalmazása. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az emberiagy valamiféle speciális szerkezet, amely az evolúció során a ki-

KÍSÉRLETEK EGY GENETIKAI PARADIGMA KERETÉBEN 67

alakuló ember adaptációját szolgálja, olyan problémák megoldá-sára képes, amelyekkel oseink környezetükben találkoztak. Azevolúciós pszichológia célja tehát annak felderítése, hogy a kü-lönbözo pszichológiai jelenségekben hogyan fejezodik ki ez azadaptáció, hogyan kapcsolódik az emberi viselkedés a génekhezés a kultúrához.

Az evolúciós pszichológia problémái hasonlatosak a szociobi-ológiánál említettekhez. A pszichológusok kevésbé járatosak azevolúciós kérdések kezelésében, így sokszor nem értik az adap-táció problémáját és ok sem sokat törodnek azzal, hogy nem csakindividuális szelekció formálta az emberi faj genetikai architek-túráját.

A fenti két irányzat megegyezik abban, hogy minden emberiviselkedés végso motivációjának az önérdeket tekinti és geneti-kai modelljeit ennek igazolására konstruálja. A szociobiológiaidogma szerint az emberi csoportfolyamatok mindegyike meg-magyarázható az egyéni viselkedésre vonatkozó törvényekkel.A csoportok és más szociális organizációk nem ontológiai re-alitások. Ez azért is nagyon érdekes, mert az evolúcióelméletmegalapozója, Darwin (1871) az ember származásában a morali-tás megjelenését tekintette a legfontosabb evolúciós tényezonekés kialakulását a csoportszelekció hatásának tulajdonította.

Nem vitás, hogy az állati viselkedésre vonatkozó evolúcióge-netikai magyarázatok teljesen kielégítoek, ha a szelekciós me-chanizmusok közül kizárólag az individuális szelekciót, a ro-konszelekciót (Hamilton 1963), különleges esetekben pedig akölcsönösséget (Trivers 1971) vesszük figyelembe. Az állati cso-port nem azért jön létre, hogy egy új entitás szervezodjön. Nemjelenik meg valami önálló létezo az egyedek felett, amelynek sa-ját érdekei lennének, hanem az állati önérdek kívánja meg a cso-portos viselkedés kifejlodését. Amikor egy páviáncsoport hímjeidühödten védelmezik csoportjukat, a már meglévo leszármazot-taikat, rokonaikat és további szaporodási lehetoségüket védik.Ha nem tennék, akkor leszármazási soruk gyorsan eltunne azevolúció színpadáról. A csoporton belül is állandó versengésfolyik az egyedek között a szaporodási sikerért, ami a csopor-tokon belüli viselkedést is alapvetoen meghatározza, és a sajátérdekeiket szem elott tartó egyedeket jutalmazza. A csoporté-let modellezheto költség-nyereség egyenletekkel. Az egyed vé-

68 AZ EMBERI TERMÉSZET

delmet, információt, szaporodási lehetoséget kap a csoportban,ezek a nyereség fobb tételei, de kevesebb szabad eroforráshozjut, versenytársai vannak, a csoportot nagyobb valószínuséggeltámadják meg a ragadozók, paraziták ezek pedig a ráfordításköltségei. A csoport létezését, méreteit, a csoporton belüli vi-selkedés módozatait pontos korrelációba lehet hozni az egyesfajoknál a ráfordítás-költség arányaival.

Ritkán elofordulnak olyan esetek is, amikor a megfigyelt vi-selkedés sem, az individuális sem a rokonszelekciós modellek-kel nem írhatóak le, mert az önzetlen segítség nem rokonokfelé irányul, ezek a jelenségek a nyereség-ráfordítással model-lezo szociobiológust komoly probléma elé állítják (Wilkinson1984). Azonban a kölcsönösség feltételezésével ezek az esetek ismegmagyarázhatóak mint az individuális szelekció különlegesesetei (Trivers 1971).

Az ember esetében azonban a segítségnyújtás nem korláto-zódik a közeli rokonokra és az egymást jól ismerokre. Az ide-geneket kenyérrel, sóval üdvözlo kultúrák szokásait sem leheta fenti evolúciógenetikai modellekkel megmagyarázni. Fajunkkülönleges, az állatok között nem ismert sajátsága a fajtársak ésa csoport esetenkénti önzetlen segítsége. Az ember az egyet-len olyan állat, amely csoportjáért életét is hajlandó feláldozni,tekintet nélkül a szaporodási sikerben megnyilvánuló vesztesé-geire. Az ember az egyetlen olyan faj, amely szüntelen, kielé-gíthetetlen érdeklodéssel fordul fajtársai felé, mindig szeretnéismerni azok elmeállapotát, véleményét, gondolatait, vágyait,terveit, noha ezek az ismeretek nem mindig szükségesek a sa-ját jólétéhez.

Noha ezek az állítások az antropológusok, pszichológusok egyrésze számára nyilvánvalóak voltak, a szociobiológiai modellek-ben nem érvényesültek. A szociobiológusok és a genetikai re-dukcionisták, mint például Dawkins, mindig úgy érveltek, hogybármilyen cselekedetrol is legyen szó, abban mindig kimutat-ható az egyéni, önzo érdek. Azért, hogy ezt könnyebb legyenkimondani, néha a gének önzésérol beszéltek (Dawkins 1976).

Az utóbbi években azonban mind határozottabban jelentkez-tek az ellenvélemények. Boyd és Richerson (1991) olyan popu-lációgenetikai modelleket konstruált, amelyek bizonyos feltéte-lek esetén megengedték a csoportszelekció muködését is. Fel-

A HUMÁN VISELKEDÉSI KOMPLEX 69

tételezésük szerint, ha egy csoport kultúrájában olyan mecha-nizmusok muködnek, amelyek csökkentik a csoport tagjainakviselkedési fenotípusainak különbségeit, de egyben növelik acsoportok közötti fenotípusos különbségeket, akkor, de csakisakkor, muködhet a csoportszelekció. Boehm (1997) neves ant-ropológus gondos vizsgálatokkal éppen azt mutatta ki, hogy amodern vadászó-gyujtögeto társadalmakban léteznek ilyen kul-turális mechanizmusok.

Az ún. egalitáriánus csoportkultúrák jelentosen csökkentik azegyének csoporton belüli rivalizációját, konszenzuson alapulódöntési mechanizmusokat hoztak létre valamint szigorúan bünt-ték a csalókat, az önzetlenség esetleges kihasználóit. Ezekneka kulturális mechanizmusoknak a hatásai mindenben megfe-lelnek a csoportszelekciós modellek követelményeinek. Csök-kentik a csoporton belüli individuális különbségeket, és ennekmegfeleloen a csoporton belüli versengést, egyidejuleg növelika csoportok közötti különbségeket és a csoportok rivalizációját,tehát kialakulhatnak a valódi csoportszelekció feltételei.

Az utóbbi években az emberi csoportszelekció elmélete minda megfigyelések, mind pedig az elméleti modellek kimunkálásá-nak területén jelentosen haladt elore. Lényegében egy több szin-ten muködo szelekciós teóriát alkalmaznak az emberi csoport-szelekció magyarázatára (Sober és Wilson 1998), ami egyébkéntaz evolúció általános elméletébol is következik (Csányi 1978,1979, 1988, 1989) és ott már korábban, hasonló megfogalmazástnyert.

A HUMÁN VISELKEDÉSI KOMPLEX

Az emberi evolúcióval foglalkozó elméletek másik gyengeségeaz, hogy mindig egy-egy konkrét tulajdonságot kívánnak meg-magyarázni és nem kísérlik meg az ember összes, lényeges, min-ket az állatoktól jelentosen megkülönbözteto tulajdonságát minta tulajdonságok egyfajta rendszerét elemezni és ennek fényébenösszeállítani az emberi evolúció valószínu történetét.

Ha szemügyre vesszük a már társadalomnak tekintheto cso-portkultúrákban élo modern ember biológiai tulajdonságait, ésösszehasonlítjuk azokat legközelebbi állati rokonainkéval, akkoraz átfedések mellett feltunoen nagy különbségeket is találunk.

70 AZ EMBERI TERMÉSZET

Az emberi csoportkultúrákban a csoportszerkezet rendkívülszoros, a csoportnak általában állandó vagy hosszabb idore szólótelephelye van. A csoport tagjai eroforrásaik megszerzése és másaktivitásaik során folyamatosan és magas szinten kiegészíto mó-don kooperálnak. A csoporton belüli agresszió minimális. Acsoportok közötti kapcsolat a kooperációtól a totális agresszi-óig terjedhet. A primitív állati kommunikáció helyett megje-lentek emberi kommunikációs formák, a mimézis és az emberinyelv, kifejlodtek a szerszámhasználat és -készítés technikailagegészen bonyolult formái. Az egyéneket és csoportjaikat egyegészen különös, más fajokban csak nagyon ritkán és speciáli-san jelentkezo konstrukciós tevékenység jellemzi. Kialakult afogalmi gondolkodás. Felfokozott és multifunkcionális lett aszexualitás, rendkívül nagy a gyermeknevelésre fordított ido ésenergia. Jelentosen megnövekedett a korai szocializáció szerepe.A legfeltunobb talán, hogy az emberi csoportok individualizálód-tak; a konstrukciós tevékenység, a nyelv, a hiedelemrendszerek,szokások mint a kultúra komponensei minden csoportot egyedilétezové tesznek.

Bizonyos, hogy a mai ember biológiai eredetu viselkedési tu-lajdonságai egy koevolúciós folyamatban jelentek meg, amely-ben folyamatos kölcsönhatás volt a csírázó kultúra és az éppenadott, de változékony biológiai alapok, a gének között. Más sza-vakkal: a legcsekélyebb kultúra megjelenése után a további ge-netikai változást már a kulturális környezet szelekciós nyomásaalakítja. Amint megjelentek a kultúra kialakítására alkalmas tu-lajdonságok, akár protoformában is, amint létrehoztak valami-féle kulturális struktúrát, azonnal megváltozott az a környezet,amelyben ez a genetikai változás megmérettetett. A kultúráravaló képesség egyre hatékonyabban változtatja meg az eredetibiológiai környezetet, alapvetoen meghatározva ezzel a szelek-ció irányát.

Nagyon jól felismerheto a gének és a kultúra kölcsönhatása,ha figyelembe vesszük, hogy ebben a hosszú, minden valószínu-ség szerint több millió évig tartó folyamatban milyen fajspecifi-kus biológiai tulajdonságcsoportok alakultak ki az embernél.

Az emberi fajspecifikus viselkedési jegyek nagyjából háromfocsoportra oszthatók. Az elsobe a szocialitással kapcsolatos vi-selkedésformák, a másodikba a csoportszinkronizációs mecha-

A HUMÁN VISELKEDÉSI KOMPLEX 71

nizmusok, a harmadikba a különbözo konstrukciós képességektartoznak. Vannak olyan jegyek, amelyeknél az emberszabásúrokonoktól való eltérés csupán csak mennyiségi, mint példáula csoporthoz történo vonzódás esetében, más esetben az adotttulajdonság funkcionális megnyilvánulása különbözik, az em-berre jellemzo módon, mint például az agressziónál. Vannakolyan tulajdonságok is, amelyek kizárólag az embernél fordul-nak elo, így például a csoportidentitás, az absztrakciós képesség,a nyelvhasználat vagy egyes szinkronizációs mechanizmusok.

A viselkedésjegyek három csoportja természetesen nem izo-lált. Számos olyan emberi viselkedésformát ismerünk, ahol azegyes jegyek integráltan, egymásra hatva és egymást kiegészítvefunkcionálnak, ezért is helyesebb „humán viselkedéskomplexum”-ról beszélni. A következo listán részletes magyarázat nélkül csu-pán felsorolom az általam fontosnak tartott jegyeket.

A csoportélettel kapcsolatos szociális tulajdonságok

� Individuális csoportok� Csoportlojalitás� Szociális vonzódás: kontaktustartás, dependencia� Csökkentett, szabályozott belso agresszió� Csoportgyulölet különbözo csoportok között� Táplálékmegosztás� Komplementer kooperáció� A szexualitás multifunkcionalitása� Szüloi gondoskodás

A csoportélet szinkronizációját szolgáló viselkedési mechanizmusok

� Empátia: érzelmi szinkronizáció� Hipnózis: vezérelt szinkronizáció

Ritmus, ének, zene, tánc: érzelmi és viselkedési szinkronizáció

� Imitáció: spontán viselkedésszinkronizáció� Nevelés, tanítás, fegyelmezés� Szabálykövetés� Rítusok használata

72 AZ EMBERI TERMÉSZET

Konstrukciós képességek

� Absztrakció: másod- és harmadlagos reprezentációk haszná-lata

� Eszközhasználat és -készítés

Mimika és mimézis

� Nyelvhasználat� Hiedelemrendszerek

Ha a biológiai tulajdonságok komplexének fentebb ismerte-tett komponenseit és kölcsönhatásaikat áttekintjük, eléggé meg-alapozottnak tunik az az új hipotézis, hogy az emberi csoportoka kulturális evolúció egészen kezdeti szakaszában új szervezo-dési szintre jutottak. A csoportok struktúráját, tevékenységétegyfajta szociális fúzióval, a legegyszerubben egy új létezo, egy„csoportlény” mint szuperorganizmus kialakulásával magyaráz-hatjuk. A kulturális evolúció további fázisait pedig a csoportlé-nyek szelekciója hozta létre.

Ha a viselkedési komplexben, az evolúciós folyamat végénmegjelent új biológiai tulajdonságokat az emberi individuum, azegyén és a csoport közötti viszony szempontjából vizsgáljuk, aztállapíthatjuk meg, hogy lényegében öt dönto változás történt:

1. Közös eszmékAz ember elfogadja, kívánja csoportja identitását, kritika nél-kül hisz a csoportja „globális” eszméiben, valamely mítosz-ban, vallásban, ideológiában, identitást kifejezo kultúrában.Ez lényegében megfelel az emberi moralitás megjelenésének.

2. Közös akciókA második változás az, hogy az ember képes lesz a csoport-jához tartozókkal közös akciók végzésére, magas rendu, ki-egészíto kooperációra abban a keretben, amelyet a globáliseszmék meghatároznak.

3. Közös konstrukcióA harmadik változás az elso ketto szerves kiegészítoje: a glo-bális eszmék és a globálisan vezérelt akciók folyamatosan„lokális,” egyedi, érzelmi és racionális analízis alatt állnak,

A HUMÁN VISELKEDÉSI KOMPLEX 73

amelynek eredményei folyamatosan visszatáplálódnak a glo-bális szintre. Így lesz az egyén egyidejuleg létrehozója éselszenvedoje a csoportja által adott szociális realitásnak.

4. HuségA negyedik változás az, hogy, eltéroen az állatoktól, az em-ber huséges a csoportjához, hajlandó a csoport érdekében azegyéni és genetikai érdekeivel esetleg szöges ellentétben állómagatartásra, képes az önfeláldozásra.

5. TranszformációAz elobbi négy változás teszi lehetové az ötödiket: a transz-formációt, a csoportot alkotó emberekbol egy új entitás, egyúj létezo, a magasan szervezett önálló csoportorganizmus ki-alakulását.

Ez az öt változás, öt tulajdonság, amelyek, amint késobb lát-juk majd, éppen a humán viselkedéskomplexum egyes kompo-nenseinek kölcsönhatásaként jelenik meg, lényegében rendszer-szervezo képességnek, a kultúra kialakítási képességnek felelmeg. Az emberi egyedekbol azért lehet, és nagyon könnyenlehet, valamiféle muködo, feladatot teljesíto, céltudatos kulturá-lis organizációt kialakítani, vallást, szektát, pártot, harci kom-mandót, iskolát, színházát, gyárat, államot szervezni, mert vanbiológiailag determinált rendszerszervezo képességük. Képe-sek csoportot választani, és ha már választottak elfogadnak szer-vezo, csoportot, feladatot kijelölo eszméket, ezeket individuáli-san is értékelik, ezek alapján másokkal együttmuködnek és hakell, a csoport érdekében a saját érdekeiket háttérbeszorítják.Minden emberi szervezodés mögött megtaláljuk ezeket a tulaj-donságokat. Nemcsak államok, vállalatok, politikai szervezetekmuködésében lehet ezt kimutatni, hanem a család, a párkap-csolatok és a barátságok szervezodéseiben is. Durkheim (1961)a primitív vallások tanulmányozása során, egészen más szem-pontok alapján, három szervezo elvet határozott meg: a közösakciókat, közös moralitást és a saját érdek háttérbe szorítását,valamint leírta a transzformáció jelenségét, az új entitás kiala-kulását. A Durkheim-tanítványok a három elv alapján értel-mezték a baráti viszonyokat, sajátosan éppen Durkheim egyikbarátsága alapján (Wallace és Hartley 1988). A biológiai humán-

74 AZ EMBERI TERMÉSZET

viselkedéskomplexumból leszármaztatható ötbol négy megegye-zik Durkheim kulturális természetunek gondolt kritériumával.

Az emberi evolúció lényeges vonása a különbözo, csak az em-bernél megtalálható kommunikációs rendszerek mint az érzel-mek kifejezése, a mimézis, és természetesen a beszélt nyelv meg-jelenése. Az új kommunikációs rendszerek kifejlodése során egynagyon lényeges neurobiológiai jelenségre kell felfigyelnünk: azagyi asszociációs hálózatok megkettozodésére. Az emberi kul-túra, legyen az a legprimitívebb is, hordozójának agyában a re-prezentációk két nagy kategóriába sorolhatók. Az egyikbe azelsodleges, mondhatni személyes reprezentációi tartoznak, vala-mint azok a másodlagos reprezentációk, amelyeket a maga gon-dolkodása során alakított ki. Ezeket használja mindennapi életesorán egy emberszabású majom is. A kultúra emberének azon-ban vannak olyan reprezentációi is, amelyek a csoportkommu-nikáció során születtek. Azok az emlékek, amikor valaki valamita használt, kommunikáció során megértetett, vagy éppen ami-kor o fejezett ki valamit azzal. Ezek a reprezentációk már azértis külön csoportba sorolandók, mert egyrészt sokszor ismétlod-nek, hiszen ezzel kommunikálnak, másrészt, ha az egyed bármitkommunikáció céljára gondol el, akkor eloször is a közös repre-zentációk kategóriáját kell számba vennie ahhoz, hogy kispeku-lálja, hogyan lehet a legkönnyebben valamit megértetni. Csírá-jában itt láthatjuk az egyéni és a kulturális szféra kettéválását.A kezdeti kultúrákban valószínuleg az egyéni szféra volt a terje-delmesebb és a közös – a mindenki által értheto – a kisebb, deez utóbbi az evolúció során folyamatosan nott. A reprezentációke kettos tartományából a kollektívet a következokben „globálistartománynak” fogom nevezni, a személyeset pedig „lokális tar-tománynak”. A ketto között még egyszeru az átmenet. Valakiforgathatja elméjében azt, hogy mit is akarna a többiek tudomá-sára hozni, valamit, amit rajta kívül nem tud, vagy nem látottsenki. E tudás lehet nagyon gazdagon reprezentálva. Amikor akommunikációval közös tudás lesz belole, gazdagsága jórészt el-tunik, de ami átkerül belole a többiek reprezentációiba, ilyenmódon megsokszorozódik. A globális reprezentációkat min-denki érti, a lokális reprezentációk csupán az oket létrehozószemélyben léteznek. A két szféra elkülönülése ad helyet a jelen-tés problémájának felvetésére. Mikor mondhatjuk, hogy valaki

A HUMÁN VISELKEDÉSI KOMPLEX 75

megértett valamit, és mit is értünk ezen? Nyilvánvaló, hogya megértés a globális tartományba tartozó reprezentációk kiala-kulása során jön létre. Valaki éppen kommunikál, a nézo vagyhallgató megpróbálja kispekulálni, hogy mit és mirol, és amikorrájön, akkor kap a látott jelen reprezentációja jelentést.

A kommunikáció során történeteket kommunikálnak, a je-lentés tehát a közösen elképzelheto vagy az elképzelés alapjánvégrehajtható akciókra vonatkozik, azokkal azonosítható.

Itt azonnal felismerheto a kommunikáció adaptív értéke is,hiszen a csoport által közösen, együttmuködve elvégezheto ak-ciók csak azok közül kerülhetnek ki, amelyeknek a fentiek sze-rinti jelentése van, tehát a csoport érdeke, hogy minél változato-sabb, minél komplexebb akciók reprezentációival rendelkezzen.Egy fejlett nyelvi kultúra globális reprezentációi formájában tar-talmazza az értelmes akciók összességét. Ami nem sorolható ide,annak egyszeruen nincsen értelme. Az egyes csoportok közöttóriási különbségek alakulhatnak ki aszerint, hogy mire teszikoket képessé a globális reprezentációk. Változatos alapanyagulszolgálnak ezzel a csoportszelekció számára.

Természetesen a globális reprezentációk halmaza bovítheto,a lokális reprezentációkkal bíró egyének éppen azzal járulhat-nak hozzá a csoport jobbulásához, hogy állandóan megkísérlik aközös reprezentációk tárának gyarapítását.

Fontos megjegyezni, hogy minden bizonnyal mind a lokális,mind pedig a globális reprezentációk tartományai leginkább egyasszociációs hálózatnak foghatók fel, hiszen nyilvánvaló, hogya kommunikált, megértett jelentések egymással is összefügge-nek. Minél terjedelmesebb a hálózat, annál könnyebb bovíteniés valamiféle új jelentést létrehozni. A jelentéssel bíró reprezen-tációk hálózata is egy konstrukció, méghozzá egy állandóan bo-vülo, nyitott rendszer, amelynek funkcionális egységei az össze-tett ideák.

Még egy nagyon lényeges tulajdonság játszik szerepet az em-bercsoportok éltében. Az állati csoportok minél izoláltabbak,annál ellenségesebbek egymással és feltehetoen ez volt jellemzoa korai emberi csoportkultúrákra is. Ezek sikeres adaptációjaa populáció és a csoportok számának gyors növekedését hozta.Az evolúció egy késobbi szakaszában a nagyra nott csoportokmár nem tudtak egymástól végleg elválni, a rendelkezésre álló

76 AZ EMBERI TERMÉSZET

szabad területek megfogyatkoztak, egyre gyakrabban fordult elo,hogy azonos nyelvet beszélo, azonos kultúrájú csoportok egymásközvetlen közelében éltek. Nem muködött az idegen csopor-tok gyulöletén alapuló szelekció, hiszen a csoportok jól ismertékegymást. Ebben a periódusban jelent meg az egyezkedési visel-kedés, amely a csoporttevékenységek közül a csoportok közöttikapcsolatokat szabályozza. Ma még nehéz lenne megbecsülni,hogy ez az új viselkedésmód biológiai eredetu-e, vagy pedig mára beindult kulturális evolúció tanuláson alapuló terméke. Lé-nyeges azonban az, hogy az evolúció utolsó szakaszában megin-dult a csoportok közötti kapcsolatok szervezodése és ez teljesenmás mechanizmusok alapján történik, mint a primer csoportokszervezodése. A csoportok közötti kapcsolatokban nem, vagyalig érvényesülnek az érzelmi mechanizmusok és helyüket raci-onális megfontolások, kompromisszumok, bizonyos ideig érvé-nyes egyezségek töltik be. Az egyezségek során minden csoportmeg akarja orizni autonómiáját, nem akarja átvenni partnereglobális eszméit és nem akarja saját magát az egyezség kedvé-ért feláldozni, sot még kicsi veszteséget sem visel el szívesen.Ezért jelenik meg döntoen a racionalitás a csoportok egyezsége-iben, persze a félrevezetés, a csalás eszközeivel együtt, amelyek acsoporton belül elképzelhetetlenek.

A populáció további növekedésével az egyezkedések kultu-rális struktúrája ráépült a csoportkultúrákra és létrehozta azt amegapopulációt, amelyben jelenleg élünk és amelynek szabályo-zása a továbbélo biológiai faktorok mellett, sokszor azok elle-nére, döntoen kulturális mechanizmusokkal történik.

Ezen keretek között nincsen lehetoségem arra, hogy a csopor-tok belso differenciálódásának nagyon fontos jelenségével fog-lalkozzam, elég talán annyi, hogy a csoportok közötti interakcióa csoportképzo tulajdonságokon keresztül megindította a cso-portok egyre komplexebb belso differenciálódását is.

Ezen utolsó evolúciós szakasz történéseinek megértésében azis lényeges, hogy a kezdeti csoportkultúrák sikere, a csoportokelszaporodása, az egyezkedési kultúrák kialakulása lehetové tetteaz ideaevolúció gyors beindulását és egy újabb szervezodési szintkialakulását. A kis zárt csoportokban a gondolatok, akciók, ér-zelmek idegi reprezentációi sok generációnyi ido alatt komplexösszehangolt ideastruktúrákba szervezodtek. Ezek a struktúrák

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI 77

mindazokat az elemeket tartalmazták, amelyek az adott idea si-keres alkalmazásához szükségesek voltak, így a különbözo tech-nológiák, hiedelemrendszerek sokszor kipróbált és bevált ele-mekbol épültek fel. Késobb a kis kultúrák egyezkedéseken ke-resztüli összeolvadása óriási evolúciós teret hozott létre, a kü-lönbözo ideák, koncepciók akadálytalan rekombinálódásával ésújak szüntelen keletkezésével sokszor a kipróbálás szelekciós le-hetoségei nélkül. A csoportkultúra embere, aki addig mindenideát, életviteli szabályt a csoportjától kapott, amelybe beleszü-letett, és a csoport tradíciói biztosították, hogy ezek a szabályokalkalmasak, sot egyedül alkalmasak a problémák megoldására,hirtelen szembe kellett nézzen a választás lehetoségével. Máscsoportok, más kultúrák egyes szabályai, apró komponensei kö-zött választhatott, el kellett döntenie, mi a jó és mi a rossz, amirea biológiai evolúció nem készítette fel.

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI

Az elozoek alapján áttekinthetjük a kulturális evolúció fázisait.Az evolúció általános elmélete szerint minden olyan rendszer,amelyen valamilyen formában energia áramlik keresztül, és ké-pes a rendszer egyes komponenseit gerjeszteni, az eleminek te-kintheto komponensek egymással kötodhetnek és a kötések el-bonthatóak, evolúciós rendszer, és a rendszer általános viselke-dése megjósolható, modellezheto a replikatív komponensrend-szer modelljével (Csányi 1978, 1988, 1989). A Homo sapiens cso-portkultúrái és késobbi társadalmai bizonyosan ilyen rendsze-rek, de az is lehet, hogy a kulturális evolúció már jóval korábban,esetleg már a habilinek zárt csoportjaiban megindult.

A kulturális evolúció kezdetén álló Homo csoportok viselke-dését jól leírhatjuk a replikatív komponensrendszer modelljé-vel. A rendszer komponensei a Homo egyedek és az a kevéstárgy, amelyeket használnak, valamint azok a másodlagos ésmagasabb szintu agyi reprezentációk, amelyeket a csoport mu-ködése során konstruált, és az imitáció, a mímelés, tanítás éslegfoképpen a nyelv segítségével képes a következo nemzedék-nek is átadni. Ez a rendszer képes az idobeli replikációra, vagyisarra, hogy élo és élettelen komponenseit folyamatosan megújítsaanélkül, hogy organizációja megváltozna. Az egyedek elpusztu-

78 AZ EMBERI TERMÉSZET

lását újak születése pótolja, a tárgyakat másolással újítják meg,gondosan ügyelve azok formai és funkcionális hasonlóságára.Ugyancsak képes a rendszer a térbeli replikációra, mert a repre-zentációk globális állománya a tanulás-tanítás kulturális örökítomechanizmusai révén átkerül a következo generációk agyába ésa növekvo csoportok idonként kettéválnak, és külön egységkéntfolytatják életüket (Csányi 1992). A lokális, személyes reprezen-tációknak a nemzedékek váltakozása során mutatott variabili-tása pedig mindig alapját képezi a globális állomány változásá-nak és evolúciójának is. Az ilyen rendszerek rendkívül stabili-sak, mint ezt fajunk történetének elso kétmillió éve is bizonyítja.A replikatívmodell részletes tárgyalása megtalálható a már idé-zett muvekben. Más típusú modellek olvashatók Cavalli–Sforzaés Feldman (1981), Lumsden és Wilson (1981), valamint Boydés Richerson (1985) munkáiban.

A fejlett Homo csoportok uralták állati és növényi környe-zetüket, de jelentosen fenyegették egymás életét. A csoportokfajon belüli versengésének az eredménye a nyelvet beszélo, tár-gyakat használó, életre-halálra összetartó, egységes, autonóm or-ganizmusként viselkedo embercsoport, vagy csoporttársadalom,amelynek tagjai együttmuködnek, de elfogadnak enyhe hierar-chiát és tevékenységük alapja a kulturális szabályok szigorú kö-vetése.

Az emberi kultúrák lényegében a szociális vonzódás, a kom-munikációs kényszer és a tárgyszeretet által folyamatosan mu-ködtetett funkcionális szabályrendszerek. Ide tartoznak az em-beri kapcsolatokra vonatkozó szabályrendszerek, a tárgyak elo-állítására, használatára, cseréjére és termelésére vonatkozó sza-bályok, valamint azok a szabályok amelyek a kultúra egyéb ideá-iban a kultúra keletkezésére, értékeire, muködésére, történetérevonatkoznak. A nyelv az az általános kommunikációs rendszer– maga is szabályrendszer –, amely a kultúrában muködo egyesszabályok formulálásában, megtartásában, egyének és nemzedé-kek közötti átadásában közremuködik és így tükrözi az adottkultúra teljességét.

A kulturális evolúció tárgyalásánál általában egybemossák azevolúció feltételeit az egészen kezdeti állapotoktól, a csoportkul-túráktól napjainkig. Ugyanazt a hibát követik el a kultúra tanul-mányozói, mint a biológusok, amikor nem a biológiai rendszerek,

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI 79

hanem egyes organizmusok evolúcióját tanulmányozzák, azzal,hogy a kulturális rendszerek helyett megelégszenek egyes kultu-rális jegyek, tárgyak, szokások és a nyelv tanulmányozásával. Ezpedig nagy hiba, mert megfelelo tudományos vizsgálatokat csakakkor lehet végezni, ha világosan meg tudjuk különböztetni arész-egész, komponens-rendszer, viszonyokat, ha el tudjuk kü-löníteni az organizációt, és felismerjük a funkciót. Anélkül,hogy részletekbe mennék, csupán a problémát vázolom fel.

A csoporttársadalmak idején az evolúció alanyai a csoportok,a kultúrák voltak, ezért a csoporttársadalmak korát tekinthetjüka kulturális evolúció elso fázisának

Ha bárki egy konkrét szokás, vagy tárgykészíto technoló-gia evolúcióját kívánta volna tanulmányozni, csak úgy tehettevolna, ha az adott viselkedés vagy tárgy replikációjának szabály-szeruségeit egyetlen csoporton, egyetlen kultúrán belül figyeltevolna meg. Ha valakit az érdekelt volna, hogy ugyanannak aviselkedésnek különbözo formái, például a vérfertozés tilalmahogyan fejlodött a különbözo csoportok között, az szükségkép-pen összehasonlító evolúciós vizsgálatokat végezhetett volna.

Mivel az evolúció alanyai a csoportkultúrák, a csoportorga-nizmusok voltak, a csoportok közötti szelekció az egész kultúrátérintette, nemcsak egyes kiválasztott jegyeit. Azok a csoportok,amelyek tagjaiba az adaptáció szempontjából megfelelobb gé-nek kerültek, természetesen elonyre tettek szert, akárcsak azok,amelyek valamilyen kulturális invencióval, szokással, tárggyal,hiedelemrendszerrel elozték meg a többieket. Ez két dolgot isjelent. Egyrészt nyilvánvaló, hogy szoros koevolúció történt, agének és a kultúra egymásra hatva, együtt változott, másrészt akulturális evolúció viszonylag lassú kellett, hogy legyen, mertegy rossz szokás, egy maladaptív jegy csak akkor tunt el, ha azadott jeggyel rendelkezo csoport utód nélkül elpusztult.

Ami a genetikai és kulturális jegyek koevolúcióját illeti, Lum-sden és Wilson (1981) hangsúlyozzák nagyon meggyozoen, hogymegengedhetetlen az a leegyszerusítés, ami szerint a biológiaievolúció egy bizonyos ponton létrehozta a kultúrára való készsé-get, és azután többé nem szólt bele a dolgok menetébe. Vagyisminden csoport a kulturális evolúció szempontjából „tiszta lap-pal” indult, egyenlo esélyekkel vehetett részt a kultúrák verse-nyében. Könyvükben részletesen elemzik ennek a foként társa-

80 AZ EMBERI TERMÉSZET

dalomtudósok körében gyakori hiedelemnek a tarthatatlanságát.Könnyen bizonyítható az is, hogy egy adott genetikai mechaniz-mus, ha már kialakult, könnyen ad lehetoséget rá alapozódó, debizonyos mértékig különbözo kulturális viselkedési formáknak.Erre sokféle bizonyítékot hoz fel Lumsden és Wilson. Geneti-kai ismereteink alapján elképzelhetetlen, hogy ilyen természetukülönbségek ne jelenjenek meg. Ha pedig ez így van, akkorolyan szociális organizáció mellett, ahol a szelekció egysége 30–40, egymással szoros rokonságban lévo ember, egészen bizonyos,hogy fellépnek és hatnak olyan speciális genetikai különbségek,amelyek egy-egy kulturális innováció kialakulására különösenkedvezoek vagy éppen kedvezotlenek. Tehát a csoportok közöttievolúciós versengés ebben a szakaszban két szinten a gének és aviselkedés szintjén végig párhuzamosan haladt, valódi koevolu-ció történt. Lumsden és Wilson ezt a gondolatmenetet egészenodáig elviszi, hogy lehetséges a kultúrák egészen eros genetikaideterminációja is. Vagyis az a folyamat, hogy azok a csoportokjutnak valamilyen új felfedezésre, új gondolkodásmódra, ame-lyek, megfelelo mutációk révén, erre genetikailag is alkalmassáválnak. A legszélsoségesebb változata ennek az elképzelésnek,amit ok is elutasítanak, az egyfajta genetikai determinizmus,amely szerint minden kulturálisan fontos, a szelekcióban elonytjelento jegy mögött genetikai tényezok muködhetnek. Ez per-sze nem valószínu, mint ahogy az sem, hogy az egyes kulturálisinnovációk mögött semmiféle genetikai variabiltás ne lenne. Ez-zel a teóriával az a probléma, hogy a bizonyítási eljárást mindkétszélsoséges nézet hívétol megköveteli. Ha valaki azt állítja, hogya kultúrák változásaiban semmiféle genetikai hatás nem mutat-ható ki, azt neki éppen úgy igazolnia kell, mint az esetlegesmérsékelt vagy szélsoséges genetikai deterministának.

Ez az egyik nagy megoldatlan problémája a kulturális evolú-ció tanulmányozásának. Vizsgálatát nemcsak az nehezíti, hogya kísérleti lehetoségek értheto hiánya miatt a jelenlegi humán-genetikai módszerek kevéssé alkalmasak ilyen problémák tanul-mányozására. A dolog még azzal is komplikálódik, hogy el kellkülönítenünk az innovációt és a felhasználást. Vagyis egészentermészetes, hogy a feltaláló és a felhasználó nem szükségsze-ruen ugyanaz a személy, hiszen a tanítás-tanulási mechanizmu-sok olyan innovációk elterjedését is biztosíthatják, amelyek ere-

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI 81

deti, esetleg egyszeri megjelenéséhez valóban valamilyen külö-nös genetikai adottság elofordulása volt szükséges. Az is bo-nyolítja a helyzetet, hogy a globális reprezentációs hálózatoknyitottak, vagyis innováció megjelenhet úgy is, hogy valaki egyegészen apró hálózatbovítést hajt végre, és esetleg ehhez még kü-lönösebb genetikai adottság sem kell. Nem tudjuk, hogy a kü-lönbözo innovációk valóban ilyen kétféle eloszlásban jelennek-emeg, és ha esetleg nem, azt is bizonyítani kéne.

A csoporttársadalmak legfontosabb szervezo tényezojének acsoportban kialakult globális reprezentáció nagyobb egységeit,az ideákat kell tekintenünk. A vadászat, halászat, gyujtögetés, aragadozók és más csoportok elleni védekezés különbözo ideákatkívánt. Ezek az ideák azonban nem lehetnek egymástól teljesenfüggetlenek, s a közöttük lévo összhangot is a csoportban kia-lakuló ideáknak kell megvalósítani. Megjelennek tehát az ilyenösszehangoló szerepet betölto szervezo eszmék, különbözo egy-szerubb hiedelemrendszerek, értékek és normák. A Homo cso-portok létszáma nem túl nagy, még lehetséges a tökéletes szocia-lizáció az egyes ideák mindenki által történo elsajátítása, hiszenmindenki beleszületik a csoportba, nincsenek ellenvélemények,szomszédok, sajtó, rádió, televízió. A csoport kultúrájának kicsibuboréka egyformán védelmezon borult mindenkire. A csoportkicsi, és tagjai nemcsak a saját szerepüket ismerik egy-egy ak-ció során, hanem azt is, amit a többieknek csinálniuk kell. Ezegyben nagyon megkönnyíti a helyettesítéseket, a csoport moz-gékony és hatékony akciókra képes. A csoport és a hozzá tar-tozó ideák zárt szervezodési rendszert alkotnak. A jól szervezettideák segítik a csoport tagjainak életét és szaporodását, a csoportpedig gondoskodik az ideák generációról generációra történoátörökítésérol. A csoport fennmaradásával kapcsolatos etológiaitényezok (vonzódás a csoporttagokhoz, az idegenek gyulölete, azegyének készséges alávetettsége a szabályok dominanciarendjé-hez stb.) és az ideák egy irányban hatottak. A szociális vonzódásés a csoport ideái kiegészítették, meghatározták és feltételeztékegymást.

Az ember biológiai, etológiai csoportképzo tulajdonságai, acsoportidentitás elfogadása, a csoport tagjainak elonyben része-sítése a külsokkel szemben, a csoport életre-halálra történo vé-delme tökéletesen illeszkednek a csoporttal kapcsolatos ugyan-

82 AZ EMBERI TERMÉSZET

ilyen jellegu ideákhoz. Ideális az összhang az egyén, a csoportés az ideák között. Biztosított az érzelmi és értelmi stabilitásgenerációk százain keresztül. Ez volt az emberiség aranykora,ha a biológiai és a kultúrális rendszer optimális illeszkedésétértéknek tekintjük.

Nem tudjuk pontosan, hogy ez a periódus mikor kezdodöttés mikor fejezodött be, mint ahogyan arról is csak sejtéseinklehetnek, hogy milyen szintre jutott. Bizonyos azonban, hogyaz ember azon csoportképzo és fenntartó tulajdonságai, amelyekmegkülönböztetik legközelebbi állati rokonaitól, ebben a peri-ódusban fejlodtek ki. Az is nagyon valószínu, hogy miután aszelekció ebben a periódusban már a csoportok között is mukö-dött, a kulturális evolúció szükségképpen lassú kellett legyen.A kulturális innovációk, amelyek egy-egy csoportban megjelen-tek, a csoportok izolációja és alapvetoen ellenséges magatartásamiatt nagyon ritkán kerülhettek át más csoportokba. Gyakranaz is elofordulhatott, hogy a már meglévo ismeretek elvesztekegy-egy csoport készletébol. A zárt csoportstruktúra egyben azideák bezártságát is eredményezte.

A felso paleolit korban felgyorsult az emberek által készítetttárgyak mennyisége és hirtelen nagy lett a változatossága, 30–40 000 évvel ezelott megjelentek az elso szimbolikus tárgyak,majd elképeszto sebességgel fejlodött a tárgyi és a szociális kul-túra. Sokan úgy gondolják, hogy valamilyen dönto genetikaiváltozás történt, megjelent a nyelv, vagy valami hasonló. Elégnehéz elképzelni, hogy a nyelv csak úgy hirtelen, egyik pilla-natról a másikra kialakult. Azt is nehéz elképzelni, hogy azember fokozatos evolúciójában egyetlen gén olyan ugrásszeruváltozást okozott, ami egyszerre csak létrehozta a kultúra ilyennagymértéku változását, figyelembe véve, hogy már a modernHomo sapiens idejében járunk, és anatómiai változások már nemjelentkeznek.

Az én hipotézisem szerint a magyarázat nagyon egyszeru: azok a populáció növekedése, a csoportlény feloldódása a maga-sabb rendu társadalmi struktúrákban és ezáltal az ideák kiszaba-dulása a csoportok börtönébol és egyidejuleg a potenciális idea-szaporodási tér hirtelen nagymértéku kiterjedése.

Amíg a csoportkultúrák zártak, nincsen a csoportok közöttkülönösebb kapcsolat. A könnyen felszítható csoportgyulölet

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI 83

igazolja ezt. A korai szakaszban, különösen közvetlenül a nyelvmegjelenése után a kultúrák izoláló mechanizmusként is szol-gáltak, hiszen éppen ez az alapja a csoportszelekciónak. A cso-portorganizmusok korszaka volt ez, a szelekció a csoportlénye-ket pusztította, vagy szaporította. Afrika közepén kialakult amodern ember kicsi csoportokban, ha idegen csoportokkal üt-között, egyszeruen tovább állt. A nagy migrációt a populá-ció növekedése kényszeríthette ki. A nyelvrokonsági tanulmá-nyok szerint ekkor már régen létezett a nyelv (Cavalli–Sforzaés Cavalli–Sforza 1995). Az ember még kezdetleges kultúrájá-val meghódította az egész világot. A siker tovább duzzasztottaa populációkat, rövidesen, néhány tízezer év múlva már nemvolt hova menni, mert mindenhol volt valaki. Ekkor kezdod-hetett a nagyobb csoportok, a klánok, törzsek, törzsszövetségekkialakulása. Megszunik az ideák magától érthetosége, megjele-nik a „jó” és a „rossz”. Megindulhat az ideáknak a keletkezésicsoporton kívüli szaporodása, replikációja is, átkerülhetnek máscsoportokba és ott beilleszkedhetnek a kultúra szövevényébe.

A klánok, törzsek kialakulásával a kulturális evolúció elso fá-zisa véget ért, mert a csoportkultúrák, a csoportlények izolációjamegszunt. Tudjuk azonban azt is, hogy az ember szociális tulaj-donságai rendkívül kedvezoek a csoportok közötti kapcsolatokkiépítésére. Még ma is gyakran elofordul, hogy a csoportlényismét megjelenik szekta, banda, politikai vagy vallási közösségformájában, mert az ember igen jól érzi magát a csoportlény-ben. A csoportlények evolúciós sikere nagy populációrobba-náshoz vezetett. Az egyesülo-szétváló, szövetséget köto - ellen-ségekké alakuló csoportok egyre nagyobb populációkat hoztaklétre, amelyek azonos nyelvet beszéltek, surun lakott települé-seken éltek és a kereskedelem, valamint a politika segítségévelegyre nagyobb egységek, törzsek, törzsszövetségek, nemzetek,államok jöttek létre.

Világosan kell látnunk, hogy még a mai megapopuláció alap-struktúrája is kicsi csoportok egymás közötti kapcsolatán, szoro-sabb, lazább szövetségeik hálózatán alapul. A szociológia régótaismeri ezen hálózatok természetét (Coleman 1964), csak éppennem fordította még figyelmét az egész bolygót átölelo hálózatra.

Kérdés, hogy ilyen szociális szerkezet mellett mi a szelekcióegysége.

84 AZ EMBERI TERMÉSZET

Egy érdekes megfigyelésbol érdemes kiindulni. Carneiro(1967) leírta, hogy majdnem lineáris összefüggést talált külön-bözo kultúrák tagjainak létszáma és bizonyos szociális organi-zációs jegyek száma között. Számításba vette a különbözo mes-terségeket, a családtípust, az adórendszert, vallási hierarchiájátstb. Az én terminológiám szerint különbözo ideák jelenlététszámolta. A technológiai jegyeket nem vonta be a vizsgálatba,és csak azt vette figyelembe, hogy egy adott jegy jelen van vagynincs. Ez a sok adatra támaszkodó összefüggés azt sugallja, hogynagyobb populációkban nagyobb a szociális invenciók, azaz a,különbözo ideák száma, ami jól összecseng az invenciók eset-leges genetikai hátterével is. Ezt elfogadva félelmetes tézishezjuthatunk el, ha a populáció méretét növeljük és közelítünk amai hatmilliárdos állapothoz. A mai világ szüntelenül özönlo,innovációkat magában foglaló ideái, a televízió, a számítógép, azatombomba egyszeru függvénye a jelenkori populációrobbanás-nak.

A kis csoportok izolációjának megszunése alapveto változásthozott a kulturális evolúció mechanizmusába, és megkezdodötta második fázis. Az elsoben a csoportok a kulturális evolúcióegységei, a csoportkultúrák fejlodése és szelekciója jelzi az evo-lúció haladását. A csoportok összeálló, szétbomló kapcsolatainalapuló szociális mátrixban a csoportok szelekciója nem játszikmár különösebben nagy szerepet. A szelekció az ideákra tevodikát. A hatalmas, szociálisan összekapcsolt embertömeg agya óri-ási, kreatív teret hozott létre, amelyben az ideák másolása, repli-kációja és szelekciója a legmeghatározóbb folyamat. Az egymás-sal kapcsolatba került és hatalmasan felszaporodott embertömegtagjai átvették, megtanulták, másolták egymástól az ismereteket,az ideákat. Átvétel közben akart s akaratlan módosítások történ-tek, az ideák egyes részeit másokkal kombinálták, tehát új vál-tozatokat konstruáltak. Ez az ideaevolúció lényege. Bármilyenhatalmas is ez az ideakonstruáló kreatív tér, befogadóképességeazonban korlátozott, az ideák, a gondolati, nyelvi, tárgyi repre-zentációk versengenek a reprezentációs kapacitásért. Meg is je-lennek azonnal a reprezentációs kapacitást növelo ideák, legelo-ször az írás, majd a többi információtároló mechanizmus formá-jában. A tárgyakban tárolt információ egy darabig ugyan nyugvóállapotban van, de mindig kész az újabb aktivitási ciklusra, az

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI 85

emberi agyakba való belépésre, újabb replikációra. Késobb márez sem elég, napjaink számítógépes hálózataiban különlegesenaktív információtömeg mozog; ma már nem az emberi agy alimitáló tényezoje az ideaevolúciónak. Valószínuleg ez jelzi akulturális evolúció következo, harmadik fázisát.

Az ideák egyre pontosabb replikációja lehetové tette az ide-afajták számának megsokszorozódását is. Amikor az ember fel-találta az üveget, primitív, minden célt egyetlen változattal ki-elégíto tárgyak, például poharak készültek. Amikor az üveg-formázás ipari módjai lehetové tették a tárgyak egészen pontosformázását és másolását, megjelentek a tárgyra vonatkozó funk-cionális differenciálódás folyamatai. Ma van vizespohár, boros-pohár, pezsgospohár, söröspohár, likoröspohár, pálinkáspohár,konyakospohár és még ki tudja mennyi. Az is jól jellemzi akulturális evolúció második szakaszát, hogy folyamatosan no azazonos alapfunkcióhoz felhasznált tárgyak száma. Talán azt ismeg lehetne kockáztatni, hogy a kultúra fejlettségi szintje azadott funkció kielégítésre használt tárgyak számával is jellemez-heto.

Az ideák versengésén alapuló evolúció sok szempontból meg-változtatta a szelekciós feltételeket. Többé nem az a megma-radás kritériuma, hogy egy idea adaptív-e a csoport szempont-jából, hogy lehetové teszi-e a megélhetést, a védelmet, hanemaz, hogy mennyire meggyozo, tetszik-e, képes-e hatni az emberérzékenységeire, csoportképzésre, csoportgyulöletre, technikaiérdeklodésre, szociális szervezodés biológiai faktoraira, szövet-ségkötésre, elosztási kényszerre, konstrukciók imádatára, meta-forák, szimbólumok szeretetére, a szinkronizációs készségre és atöbbi biológiai természetu viselkedési faktorra.

A kulturális evolúció utolsó néhány ezer évére a tömegtársa-dalmak megjelenése a jellemzo, és ez alapvetoen megváltoztatjaa csoportfenntartó etológiai tényezok, valamint az ideák viszo-nyát. A tömegtársadalmak több százezres, majd több millióstömegeiben a csoportokat létrehozó etológiai tényezok, bár fo-lyamatosan tovább muködnek, már nem képesek betölteni a tár-sadalom összetartásának funkcióját. Hiszen jól ismert tény, hogyegy-egy egyén legfeljebb néhány tíz másikkal képes hatékonycsoportot képezni, egyszeru etológiai okok miatt. A nagyobblétszámú csoportok, városok, államok, hadseregek, pártok, nagy

86 AZ EMBERI TERMÉSZET

vallások, nagyvállalatok összetartó szerepét szinte teljes egészé-ben komplex, magasszervezettségu ideák, valóságos ideadino-szauruszok vették át.

A hatalmas embertömegek kialakulása tette lehetové az ideákversengését, ami a csoporttársadalmakban rendkívül alacsonyfokú volt, mert ott a csoportok versengenek és csak közvetveaz ideáik. A közvetlen versengéssel az ideák önszervezodésé-nek újabb fokozata jelent meg. A csoporttársadalmakban azideák vagy közvetlen gyakorlati célokat szolgáltak mint eljárá-sok,technikák, vagy a csoport fennmaradását segítették elo mint ahiedelemrendszerek, mítoszok, legendák, primitív vallások. Atársadalmak közötti ideacsere esetleges és alacsony hatásfokú. Amodern tömegtársadalmakban a potenciális ideahordozók szá-ma óriási, és az ideák elsajátítása a hagyományos csoportszerke-zet keretein kívül is létrejöhet. A tömegkommunikációs eszkö-zök lehetové teszik, hogy egy-egy idea olyan hordózókat egye-sítsen, amelyek etológiai értelemben nem alkotnak valódi cso-portot. A különbözo szervezetek, egy politikai párt vagy vallásiszervezodés tagjai például, leszámítva a helyi csoportokat, a ve-zetoséget és a mindig kialakuló adminisztrációkat, nem ismerikegymást személyesen, összetartozásuk etológiai tényezoi így el-hanyagolható szerepet kapnak az adott szervezet fennmaradásátszolgáló idea muködésében, és további evolúciójában. Az embe-reket a meglévo csoportok kohéziója mellett egyre nagyobb mér-tékben a megfelelo organizációjú ideák egyesítik (Csányi 1990a).

A csoporttársadalom ideáinak fennmaradását a szocializáció,a korai tanulás, a rendkívül eros tradíció és az izoláció tette le-hetové. A tömegtársadalmak ideáit az izoláció nem korlátozzatöbbé és leginkább a társadalom felnott tagjainak elnyeréséértversengenek. Ez az evolúciós szempontból dönto változás azideastruktúrákat alapvetoen megváltoztatta. Az ideát felépítokoncepciók rendszerében olyanok jelenléte is szükséges, ame-lyek az adott ideahalmaz elfogadását felnotteknél is elosegítik, ésvédik a konkurens ideáktól. Egy csoporttársadalomban az ere-det mítoszának nem kell feltétlenül logikusnak, meggyozoneklennie, hiszen egyetlen eredetmítosz van. A társadalom mindentagja ezt fogadja el, ezt tanítják az öregek, nem sok értelme lennea mítosz egyes elemeit kérdésessé tenni. A tömegtársadalomban

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI 87

létezo ideák viszont állandó kihívásoknak vannak kitéve, az ere-detre vonatkozó mítoszokat a tudomány, a gyakorlat ideáivalis egyeztetni kell. Megkívánjuk a logikus, mindenre kiterjedomagyarázatokat, sot az adott kérdésekre vonatkozó alternatívákközötti választás lehetoségét is.

A tömegtársadalmakban egy-egy idea óriási méretu csoporto-kat szervezhet, de csak akkor, ha az ideát alkotó koncepcióegysé-gek között szerepelnek azok is, amelyek a nagyméretu csoportokfennmaradásához szükségesek. Megjelenik a propaganda, a mé-dia mint az ideák fennmaradásának lényeges szervezoeszköze.

Az ideák csoportszervezo eroként muködnek, de az emberetológiai csoportképzo tulajdonságai nem szuntek meg. Min-denütt, ahol valamilyen idea muködésének következményekép-pen olyan embercsoportok jelennek meg, amelyek az etológiaitényezok muködését lehetové teszik, azonnal megindul e cso-portok etológiai szervezodése is. Nagyon jó példái voltak enneka Szovjetunióban és Kelet–Európában kialakult egypártrendsze-rek, amelyek adminisztrációi, politikai és központi bizottságaikis létszámuk és zárt szerkezetük miatt lényegében etológiai ala-pon szervezodo hierarchikus csoportokat alkottak. Ezek tevé-kenységét a saját ideológiájuk csak részben szabályozta, sokkaldöntobb volt a vezeto csoportok tagjai között muködo etológiaitényezok szerepe.

Éppen ez a primitív etológiai meghatározottság okozta ezek-nek a pártoknak a kudarcát, szemben a nyitott társadalmak pár-torganizációival, amelyekben a etológiai determináció aláren-deltebb szerepet játszik és amelyek ideológiái tartalmazzák asikeres kompeticióhoz szükséges koncepciókat is. A monopo-lisztikus egypártrendszerek ideológiájából ezek az ideák a kom-petíció hiánya miatt szelektálódtak (Csányi 1990b).

Az etológiai csoportmeghatározottságból az ideák által tör-téno csoportszervezés legfobb elonye tehát, az ideakompetíciómegjelenése, amely az alapja például a modern tudomány kiala-kulásának, de a jóléti társadalmak kifejlodésének is. Hátrányaugyanennek a jelenségnek egy másik következménye. A cso-porttársadalom embere értékek és normák formájában rendel-kezett azokkal az ideákkal is, amelyek a különbözo célú ideákzavartalan egymás mellett muködését biztosították. A tömeg-társadalmakban az ideák versengésével az összehangolás meg-

88 AZ EMBERI TERMÉSZET

szunt. Az idea mint választható entitás jelenik meg, az egyénnekszámtalan lehetoség közül kell kiválasztania, elfogadnia azokataz ideákat, amelyek személyiségét meghatározzák, de nincsenegy mindent átfogó, senki által nem vitatott idea, ami a sze-lekció alapjául szolgálhatna. A modern ember elidegenedése,elbizonytalanodása, értékvesztése ezzel magyarázható.

A csoporttársadalomban a globális reprezentációk hosszú sze-lekciós folyamatban alakultak ki, ez biztosította a résztvevo ide-ák kompatibilitását. A kulturális evolúció második szakaszá-ban a reprezentációs tér megnövekedése egyben azt is jelentette,hogy egyetlen agyban már nem fér el a globális reprezentáció.Mára a globális reprezentációk mennyisége sok-sok nagyság-renddel múlja felül egyetlen emberi agy tárolókapacitását. Meg-szunt a lokális reprezentáció kiigazító szerepe. Ma már senkisem képes arra, hogy szépen végiggondolva mindent rájöjjön,hol nincs a dolgoknak értelme, hol szakad meg a funkcionálisösszhang a komponens ideák között. A lokális reprezentációkapró kis szurorendszerként muködnek, amelyek különösebb irá-nyítás nélkül válogatnak, szemezgetnek az elképeszto ideakíná-latban. Igyekeznek felépíteni valamiféle saját célra szolgáló sze-mélyes reprezentációt, amely azonban legfontosabb funkcióját,az állandó ellenorzést már elvesztette. Az egymás után felszede-getett ismeretek, ideák természetesen bizonyos szelekciót gya-korolnak a következo válogatásra, de nem azért, mert valamiféleadaptációs szempontokat érvényesítenek. Csupán apró érzelmi,lokális logikai szempontok befolyásolják a szelekciót és ennekaz eredménye a sok, egészen különös gondolat, speciális idea,amit embertársaink idonként elméjükbol a globális tárolókbaengednek át. Ez roppant kreatív szakasz, nincs olyan világtólelrugaszkodott elképzelés, nézet, ami ne jöhetne össze valaki el-méjében.

A társadalom átlagos lakója számára elveszett az ellenorzés,de kialakultak speciális csoportok és különleges ideák, amelyekaz idearendszer egy bizonyos részét valamiféle ellenorzés alatttartják. Ez a terület a tudomány és a muszaki alkalmazás, amelyazt és csak azt képes eldönteni, hogy egy adott idea alkalmas-egyakorlati célokra. Azt a lényeges dolgot, hogy az ideák egymás-hoz képesek-e illeszkedni, hogy van-e harmónia közöttük, amita régi típusú globális reprezentáció lokális ellenorzése biztosí-

A KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ FÁZISAI 89

tott, azt nem tudják vizsgálni, nem is tekintik feladatuknak. Aglobális egész elvesztette harmonizáló, összefoglaló, szelektálószerepét irdatlan nagysága és komplexitása miatt.

Röviden tekintsük át a kulturális evolúció második szakaszá-nak meghatározó jegyeit. Az ember biológiai adottságai ebben aszakaszban is adottak és nem változtak, tehát :

1. Az ember szociális vonzódása minden körülmények közötta csoportképzodéseket fogja elosegíteni, és mint láttuk, azember képes arra is, hogy csoportok csoportjait, többszintucsoportkapcsolatokat hozzon létre. Bármilyen is lesz tehát avilág, egymással rivalizáló, szövetséget köto, többszintu cso-portok kapcsolatán fog nyugodni.

2. Az ember elfogadja és megkívánja a dominanciaviszonyokvilágos kifejezodését és ezekben fejezi ki a szabályok, sza-bályrendszerek iránti vonzalmát is, tehát a jövo világ szá-míthat a szabályrendszerek elképeszto mértéku fejlodéséreés komplexitására.

3. A kommunikációs kényszer létrehozta az emberi konstruk-ciós aktivitást, ami nem állítható le, nem szüntetheto meg.Minden, ami reprezentációra alkalmas, gondolat, szociálisrendszer, tárgyak, információ konstrukciója folytatódni fog,integrálódva az elozo két pontban megfogalmazott tulajdon-ságokkal.

A fenti három jegy egymás hatását erosítve a legkülönbözobbjelenségekben nyilvánul meg. Példaként bemutatok néhányat.Mumford (1976) volt az elso, aki elemezte az embernek azt aszenvedélyét, hogy emberekbol pontos logikai lépésekben kife-jezodo, szabályok szerint muködo „gépeket” szervezzen. Ellul(1965) még tovább ment és azt elemezte, hogyan csinál az em-ber mindenbol hatékony technikát. Tehát hogyan alakulnak ki atársadalomban azok a megoldások, ideák, amelyek egymásutánilogikusan kapcsolódó elemekbol felépítve valamilyen feladatothatékonyan akarnak megoldani. Hogyan lesz tehát védooltás,alsó fokú közigazgatás, vöröskereszt, vízi eromu. Szerinte a tech-nika mögötti idea formálásának a fo szempontja a hatékonyságés a problémamegoldás, de a társadalom egésze, a már meglévoszociális szövedék teljesen figyelmen kívül marad. Ezért min-den egyes probléma hatékony megoldása száz újabb problémát

90 AZ EMBERI TERMÉSZET

vet fel, amelyekre mind ki lehet dolgozni hatékony megoldá-sokat hasonló eredménnyel. Ez teljesen egyértelmu, azonban avaló világban nem ilyen egyszeruek az összefüggések a legneme-sebb szándékok is okozhatnak mérhetetlen károkat. Nem lehetegy kultúra egészébol egy részproblémát kiragadni, és a többirevaló tekintet nélkül kezelni. A társadalom, legalábbis jó darabig,szerves egészet alkotott.

Az ideaevolúció kellos közepén vagyunk és már felsejlik azis, hogy a szervezodésnek egy még újabb, harmadik szintje jöhetlétre, a globális társadalom is kialakulhat. Az evolúció általánoselmélete minden szervezodési szinten megjósolja a konvergen-cia bekövetkezését. A konvergencia leegyszerusítve azt jelenti,hogy egyre pontosabb lesz a replikáció, megszunik a változás ésa teljes rendszer tökéletes változatlanságban ismétlodik cikliku-san, amíg külso okok ezt meg nem zavarják. Az ideaevolúciókonvergenciája zárt, tökéletesen szervezett globális társadalmatjósol. Alakulóban vannak olyan, az egész glóbuszra vonatkozóideák, mint az emberiség egysége, a globális béke, a globális kör-nyezetvédelem stb., amelyek minden valószínuség szerint újrakialakítják azt a szervezo ideahálózatot, amelyhez az egyéb ideákkapcsolódhatnak. Ez persze az ideavilág újabb bezáródását ered-ményezi majd.

E szervezodés elso jelei már most megfigyelhetok. Miközbena nemzetek, államok, vállalatok végzik mindennapi tevékenysé-güket, szövögetik szövetségeiket és áskálódásaikat egymás ellen,új ideakonstrukciókból villámgyorsan kiépül a világ kommuni-kációs hálózata, bárki bárkivel kommunikálhat. Megnyílnak azinformáció tárlóhelyei és mindenki könnyen hozzájuthat fontosés kevésbé fontos adatokhoz. Az emberi konstrukciós tevékeny-ség soha nem látott komplexitást érhet el. A számítógépekbenmár muködnek azok az ideák, amelyek nem az emberi agyak-ból kerültek oda, hanem ott születtek, még ugyan egyszeruek,de világosan látható, hogy rövidesen ezek lesznek többségben.Kialakulhat-e egy valóban globális, konvergálódott társadalom?

Meddig képes az ember biológiai tulajdonságaival szabályoz-ni az ideákat? Meddig tekintheto egy globális társadalom em-beri léptékunek? Túllép-e az evolúció az emberen?

Az ideafejlodés szétrombolt minden hagyományos, emberiléptéku biológiai kapcsolatokon alapuló csoportszervezodést, a

IRODALOM 91

törzset, klánt, bandát, nagycsaládot, nukleáris családot. Az em-beriség mára atomizálódott. Az ideák kiszolgálása, az embergé-pek építése kapcsolat nélküli, jól szervezheto emberi atomokatkíván. Ezek létrejöttek és folyik a nagy globális építkezés. Lesz-e értelme a nagy, végso globális reprezentáció tartományának?

Lehet-e egyáltalán ilyen kérdést feltenni, vagy már ez semtartozik az értelmesen elvégezheto akciók, az értelmesen elgon-dolható gondolatok közé?

IRODALOM

Barash, D. P. (1980): Szociobiológia és viselkedés. Natura, Budapest.Barkow, J., Cosmides, L. and Tooby, J. (eds.) (1992): The adapted mind.

Oxford University Press, Oxford.Buss, D. M. (1955): „Evolutionary Psychology: A new paradigm for

psychological science.” Psychological Inquary 6 1-30.Boehm, C. (1997): „Impact of the human egalitarian syndrome on dar-

winian selection mechanics.” Am. Nat. 150 (suppl.) 100–134.Bounchard, T. J. Jr. (1994): „Genes, environment, and personality.”

Science 264 1700–1701.Bower, T. G. R. (1971): „The object in the world of the infant.” Sci. Am.

225 30–38.Boyd, R. and Richerson, P. J. (1985): Culture and the evolutionary process.

Chicago University Press, Chicago.Carneiro, R. L. (1967): „On the relationship between size of the popu-

lation and complexity of social organization.” Southwestern Journalof Anthropology 23 234–243.

Cavalli–Sforza, L. L. and Cavalli–Sforza F. (1995): The great humandiasporas. Addison–Wesely Pub. Co., Reading, Mass.

Cavalli–Sforza, L. L. and Feldman, M. W. (1981): Cultural transmissionand evolution. Princeton University Press, Princeton.

Cloak, F. T. Jr. (1975): „Is Cultural ethology possible?” Human Ecology3 161–182.

Coleman, J. S. (1964): Introducation to mathematical sociology. Free Press,New York.

Csányi, V. (1978): „Az evolúció általános elmélete.” Fizikai Szemle 28401–443.

Csányi, V. (1979): Az evolúció általános elmélete. Akadémiai Kiadó, Bu-dapest, 154.

Csányi, V. (1988): Evolúciós rendszerek: Az evolúció általános elmélete.Gondolat, Budapest, 280.

92 AZ EMBERI TERMÉSZET

Csányi, V. (1989): Evolutionary systems and society: a general theory. DukeUniversity Press, Durham, 304.

Csányi, V. (1990): „The shift from group cohesion to idea cohesion is amajor step in Cultural Evolution.” World Future 29 1–8.

Csányi, V. (1990): „Ethology, power, possession: A system theoreticalstudy of the Hungarian transition.” World Future 29 122.

Csányi, V. (1992): „Nature and origin of biological and social informa-tion.” In: K. Haefner (ed.) Evolution of Information Processing Systems,Springer, Berlin, 257–281.

Csányi, V. (1994): Etológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 755.Csányi, V. (1999): Az emberi természet: humánetológia. Budapest, Vince

Kiadó.Darwin, C. R. (1859): Origin of species. Dent, London.Darwin, C. (1871): The origin of species and the descent of man. Random

House.Dawkins, R. (1976): The Selfish gene. Oxford University Press.Durkheim, E. (1961):(1912). „The Elementary forms of the Religious

life.” Trans. Joseph Ward Swain. Collier, New York.Eibl–Eibesfeldt, I. (1970): Ethology: The biology of behaviour. Holt, Rien-

hart and Winston, New York.Eibl–Eibesfeldt, I. (1979): „Human ethology: concepts and implicati-

ons for the sciences of man.” Behav. Brain. Sci. 2 1–57.Eibl–Eibesfeldt, I. (1989): Human ethology. Aldine de Gruyter, New

York, 848.Ellul, J. (1965): The technological society. Jonathan Cape, London.Hamilton, W. D. (1963): „The evolution of altruistic behavior.” Am.

Naturalist 97 354–356.Hooff, J. A. R. van (1972): „A comparative approach to the phylogeny

of laughter and smiling.” In: Hinde, R. A. (ed.) Non-verbal Commu-nication, Cambridge University Press, Cambridge.

Lumsden, C. J. and Wilson, C. J. (1981): Genes, mind and culture. Har-vard University Press, Cambridge.

Meltzoff, A. N. and Moore, M. K. (1977): „Imitation of facial expressionand manual gestures by human neonates.” Science 198 75–78.

Morath, M. (1977): „Differences in the non-crying vocalizations ofinfants in the first four month of life.” Neuropädiatrie 8 543–545.

Mumford, L. (1976): The myth of the machine. Harcourt, Brace, Jovano-vich, New York.

Plomin, R., Owen, M. J., McGuffin, P. (1994): „The genetic basis ofcomplex Human behaviors.” Science 264 1733–1740.

Sober, E. and Wilson, D. S. (1998): Unto others. Harvard UniversityPress, Cambridge, Mass.

IRODALOM 93

Stanjek, K. (1978): „Das Überreichen von Gaben: Funktion und Ent-wicklung in den ersten Lebensjahren.” Z. Entwicklungspsychol. Pe-dagog. Psychol. 10 103–113.

Sternglanz, S., Gray, J. L., and Murakami, M. (1977): „Adult prefe-rences for infantile facial features: an ethological approach.” Anim.Behav. 25 108–115.

Tinbergen, N. (1963): „On aims and methods of ethology.” Z. Tierpsy-chol. 20 410–430.

Tooby, J. and Cosmides, L. (1989): „Evolutionary psychology and thegeneration of culture, Part I and II” Ethology and Sociobiology 1029–97.

Trivers, R. L. (1971): „The evolution of reciprocial altruism.” Q. Rev.Biol. 46 35–57.

Wallace, R. A. and Hartley, S. F. (1988): „Religious elements in friends-hip: Durkheimian theory in an empirical context.” In: Alexander J.C. (Ed.) Durkheimian sociology: Cultural Studies. Cambridge Univer-sity Press, Cambridge.

Wilkinson, G. S. (1984): „Reciprocal food sharing in vampire bat.”Nature 308 181–184.

Wilson, E. O. (1975): Sociobiology – the new synthesis. The Belknap Press,Cambridge, 697.

Wilson, E. O. (1978): On human nature. Harvard University Press,Cambridge, 272.

5 A kognitív funkciók fejlodése:rítus, szabály, ido*

MODERN ÉS PRIMITÍV

Furcsa, hogy az antropológia általában elkülönítve foglalkozik arítusok, a szabályok és az idofogalom társadalmi alkalmazásánakproblémájával. Ebbol azonnal az is következik, hogy nincsenekjól megfogalmazott definíciók, amelyek ezeket a fogalmakat, –idevehetjük még a sztereotípiákat és viselkedési szekvenciákatis – egymástól megfeleloen elkülönítenék, vagy esetleges össze-fonódásukat, integrálódásukat kimutatnák. Nehezíti a kérdéstaz is, hogy a kultúrantropológusok nagy része a mai nyugati tár-sadalmakat tekinti modern társadalomnak és a jelenlegi vagy azakárcsak 50–100 éve eltunt törzsieket primitívnek. Ez a felfo-gás a kultúrát evolúciós rendszernek tekinto szemlélet számáranaivnak tunik, hiszen a valóban primitív kultúrák a csoporttár-sadalmak kialakulása idején, feltehetoleg a Homo erectus kiala-kulása során jöhettek létre, millió évekkel ezelott (Csányi 1999).A Homo sapiens technikai civilizációja bár különlegesen nagytársadalmi változásokat hozott, az ember biológiai tulajdonsá-gait illetoen ugyanarra a genetikai háttérre épül mint bármelyik„primitív” társadalom az elmúlt 100–130 000 évben. Máskép-pen fogalmazva a primitív társadalmak embere humánetológiaiszempontból éppen olyan fejlett volt, mint a ma élo emberek.Természetesen érdekes kérdés, hogy a kultúra önfejlodésénekhatása milyen változásokat eredményezett az emberi tudat on-

*Replika 2000

A SZABÁLYKÖVETÉS 95

togenezisében. Azonban ha például olyan kérdéseket akarunkeldönteni, hogy az idofogalom kialakítására milyen biológiai le-hetoségei és korlátai vannak az emberi agynak, akkor a kultúrahatása csak részletkérdés. Az átfogó alapkérdés az, hogy az ido-fogalom hogyan jelent meg az emberi elme biológiai evolúciójasorán. Ugyan ez a helyzet a szabályok, a perszonális és a szoci-ális rítusok kialakulásának biológiai feltételeinek vizsgálatánális. Részletkérdés az, hogy az egyes kultúrák milyen módon épí-tik fel rítusaikat, vagy konkrétan milyen szabályrendszereknekengedelmeskednek. Az alapkérdés az, hogy ezek a képességekaz emberi fajban mikor, és hogyan jelentek meg. Sokak számáraezek talán megválaszolhatatlan problémáknak tunnek, de mégisérdemes legalább a válaszlehetoségek kereteit kijelölni és egy-két esetben az összehasonlító etológia segítségét is igénybe vévea választ – bármennyire esetleges is lehet – megkísérelni.

A SZABÁLYKÖVETÉS

Sokat vizsgálták az állatok és az ember taníthatóságát és kitunt,hogy a legfejlettebb állatokat és az embert a tanulóképesség egykülönleges fajtája is elválasztja. Az állatok éppoly gyorsan meg-tanulnak jeleket, idopontokat, könnyen társítják a jeleket ese-ményekkel, következményekkel stb., mint mi. Azonban csak azember képes bonyolult szabályokat megtanulni és követni. Azemberszabású majmok nyelvtanítási kísérleteibol kitunt, hogyegy csimpánz vagy gorilla könnyen elsajátít néhány száz jelbolálló „szókészletet”, megfelelo értelemben is használja ezeket ajeleket, de képtelen a szavak, jelek sorrendjére, egymással valókapcsolatára vonatkozó szabályokat megtanulni. Vagyis az ál-lati elme nem képes például nyelvtani szabályok elsajátítására(Sebeok és Umiker–Sebeok 1980).

Az ember faji jellegzetessége a rendkívül fejlett szabálykövetoviselkedés, amit egyetlen más fajnál sem találunk meg A szabá-lyoknak nincs elfogadott definíciója, bár a szabályalkotásnak,szabálykövetésnek, a szabályok szerepének a törvényekben és agyakorlati életben óriási irodalma van (Schauer 1991). Ehhezhozzátehetjük a nyelvet, a tárgyak készítését, a vallási szabályo-kat és a kultúra szinte bármely összetevojét, amely szabályoknélkül nem alakulhatna ki, vagy maradhatna meg. Érdekes,

96 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

hogy a különbözo indíttatású, szabályokkal foglalkozó eszmefut-tatások azonnal a kimondott, vagy a leírt szabályok rendszerévelkezdik vizsgálódásaikat, pedig a legizgalmasabb az a kérdés, ho-gyan alakult ki az evolúció során a szabályköveto viselkedés,hogyan lehet biológiai alapon megfogalmazni ezen tulajdonsá-gunkat, mert megléte nem tekintheto magától értetodonek.

Induljunk ki abból, hogy hogyan alakulnak ki megtartott, deki nem mondott szabályok kisebb csoportokban, társaságokban.Ha gyakran járunk valahova többedmagunkkal, gyorsan kiala-kulnak bizonyos helyi szabályok, amelyek az együttlét rendjétszolgálják. Tehát például az, hogy mit vigyünk a házigazdának.Semmit? Valamilyen italt? Mit a ház asszonyának? Milyenöltözetben menjünk, hogy a többiekhez illo legyen, tehát, hogyne legyünk túlságosan szakadtak, de nagyon elegánsak se? Me-lyik üloalkalmatosságot lehet elfoglalni? Nincs-e valamelyik egymásik személy részére fenntartva? Milyen pontosan kell meg-érkezni, mikor illik elmenni stb. Ha belegondolunk, mindenilyen kis társaság szabályok tucatjait alkalmazza anélkül, hogyezt megbeszélték volna, vagy egyáltalán tudatára ébrednének,hogy szabályokat alkalmaznak. Az etológus számára ez a helyzetteljesen egyértelmu, a társaság tagjai úgy viselkednek, hogy mi-nimalizálják a konfliktusaikat. Ha valamelyik szabályt megszeg-jük, apró kellemetlenségünk támad, magyarázkodni kell, „nemvolt nyitva a virágbolt”, „teljesen ki ment a fejembol” stb.

Emberszabású rokonainknál nem megy ilyen simán a dolog.Ott is világos, hogy a rangsor figyelembevételével mit szabadés mit nem, és sokan tekintik ezt egyfajta primitív szabálykö-vetésnek. De Waal (1996) szerint viszont a csimpánzoknál mármegjelent az a képesség, hogy bizonyos viselkedések elkerülésé-vel, mások megtételével, vagyis „szabályok” alkalmazásával el-kerüljék ezeket a konfliktusokat. Azonban ez a szabálykövetésigen szerény mértéku, az életük tele konfliktusokkal és általábanagresszióval oldják meg ezeket. Nem eléggé fejlett azon képes-ségük, hogy bizonyos viselkedések elkerülésével, mások meg-tételével, vagyis szabályok alkalmazásával elkerüljék ezeket azösszeütközéseket. Az evolúció során az emberben viszont rend-kívüli mértékben csökkent a csoporton belüli agresszió (Csányi1999). A szabálykövetés éppen a konfliktus minimalizálásárólszól, az agresszió elkerülését szolgálja.

A SZABÁLYKÖVETÉS 97

Az egyszeru konfliktusminimalizálás természetesen csak alegegyszerubb biológiai formája a szabályköveto viselkedésnek,noha ez minden csoportban érvényesül. Fejlettebb forma a meg-fogalmazott szabály, amit egy csoportban valamikor megfogal-maznak, a csoportnorma részének tekintenek és a csoporttagokkövetik. Még fejlettebb és bonyolultabb viselkedést követel azírott szabályok megjelenése a modern idokben.

Az emberi szabálykövetési viselkedés azért is elonyös, mertszükségtelenné teszi, hogy valamilyen akció megbízhatóságát,megfelelo szerkezetét minden egyes alkalmazás esetén újra kell-jen vizsgálni. Elegendo a bevált szabályok követése. Ez azt islehetové teszi, hogy a kevésbé tehetséges csoporttagok is olyankomplex, intelligens viselkedési formákat sajátítsanak el, ame-lyek feltalálására önmaguk esetleg nem lennének képesek. Ezegyben azt is jelenti, hogy azok a csoportok, amelyekre jellemzoa szabályok megtartása az evolúció során nagyon gyorsan kétkülönbözo szelekciós feltétel hatása alá kerülnek. Az elso a sza-bályelfogadás képességére a másik az elfogadott szabály tartal-mára, adaptív értékére vonatkozik. Vagyis a kettos szelekcióshatás egyike továbbra is genetikai, a másik pedig kulturális ter-mészetu lesz. A legfontosabb következmény viszont az, hogy akét szelekciós mechanizmus egymásra hatása csoportszelekcióteredményez (Csányi, 1989, Sober and Wilson 1998).

Etológiai nézopontból a szabályok követése tulajdonképpenegyfajta ritualizált szubmisszív viselkedés. Az állati csoportok-ban a szociális rangsor szabja meg, hogy adott helyzetben azegyed hogyan viselkedjék. Az embernél is fontos szerepe vanennek, de alkalmanként a rangsor egy pozícióját elfoglalhatja azeloírás, amit az ember éppen olyan huségesen követ, mint a köz-vetlen feljebbvaló parancsát. Legközelebbi rokonunkat, a csim-pánzt sok mindenre meg lehet tanítani, megfelelo mennyiségutréninggel talán még azokra a muveletekre, foglalatosságokra is,amelyeket egy kis faluban élo emberek végeznek. Ha azonbannéhány száz csimpánzt erre megtanítanának és elhelyeznénekegy üres faluban, sohasem alakulna ki az emberi közösségre jel-lemzo társas élet, mert a csimpánzkolónia képtelen bonyolultszabályrendszernek engedelmeskedni. Az egyedek, ha éhesekmindenáron megszerzik az élelmet, szexuális vágyaikat is azon-nal és eroszakosan elégítik ki. Egy ember sokszor inkább éhezik,

98 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

de nem nyúl az üzletekben található boséges ételválasztékhoz, hanincs pénze. Ez egy állattal soha nem fordulna elo. Az emberszámára az elfogadott szabályok követése mindennél fontosabb.Ha mégis megszegjük ezeket, akkor ezt egy jogosabbnak ítéltszabályrendszer alapján tesszük.

Amikor állati egyedek állnak egymással szemben, a pozíciótelfoglaló domináns fél érvényesíti akaratát. Elveszi a táplálékot,nostényt, alvóhelyet stb., ezt nevezhetjük brutális dominanci-ának is. Amikor az ember szabályoknak engedelmeskedik, lé-nyegében egy elszemélytelenedett dominanciának engedelmes-kedik. Ezt nevezzük szabálydominanciának. A domináns egyedhelyébe egy társadalmilag elfogadott szabály lép és a szubmisszívember végrehajtja a szabályban megtestesülo utasítást.

Az embercsoportokban kialakuló pozíciók csak a legprimití-vebb csoportokban felelnek meg a fizikai eronlét rangsorának. Anyelvet, kultúrát használó embercsoportokban a magasabb po-zíciókat ideák, tehát viselkedési szabályok határozzák meg. Acsoport vagy törzs vezetojének nem kell fizikailag megküzdenipozíciójáért, mert a vezetovel kapcsolatos idea olyan szabályokattartalmaz, amelyek a pozíció megszerzését és megtartását pon-tosan szabályozzák. Különösen fontos a korai szocializáció sze-repe. A gyermek korán megtanulja a csoport vezetoit elfogadni,beleno az adott idea teremtette körülményekbe és ez lehetovéteszi, hogy a pozíciókkal kapcsolatos ideák folyamatosan, gene-rációk során keresztül is változatlan formában megmaradjanak.

A különbözo társadalmi eszmékben gyakran helyettesítik aparancs kiadóját az osökkel, istenekkel, de a legtöbb ember szá-mára elegendoen meggyozo az is, ha „úgy kell” valamit csinálni.Már a felteheto szabályokra való utalás is kiváltja az engedelmes-séget. Az ember rendkívül érzékeny a dominanciaviszonyokra,azokra is, amelyeket a szabályokat tartalmazó ideák hordoznak,és azokra is, amelyekre ilyen konkrét ideák esetleg nem vonat-koznak, de mindennapi életében megjelennek.

Tisztán biológiai alapon 100–150 embernél nagyobb csopor-tokban nem alakulhatna ki egységes rangsor. Az ideák, mintösszetett szabályrendszerek viszont lehetové teszik, hogy a sza-bályok segítségével sokezres, vagy akár sokmilliós tömegben ispontosan szabályozzák a dominanciarendet. A hadseregek ki-tuno példái ennek. Lényeges felismerni e rendszerek mindkét

A SZABÁLYKÖVETÉS 99

tényezojét. Az adott szervezoidea, ha megfelelo, pontosan hatá-rozza meg minden egyes egyén helyzetét a rangsorban és akkorez a rangsor fennáll addig, amíg az egyének hajlandóak elfogadniaz adott szabályrendszert, elismerik és megtartják a rangkülönb-ségekbol adódó pozicionális szabályokat. Ez az egyik tényezo,de az is nagyon lényeges, hogy bár a szabálydominancia maga-sabb rendu, mert ez biztosítja a tömegek megszervezését, azértmindig kimutathatók a brutális dominanciát érvényesíto ten-denciák is, különösen a szabályok szerint egyenrangúak között.A tömegtársadalmakban ezért a két dominanciamechanizmusmindig együtt jelenik meg, a társadalmi konfliktusok jó részétéppen a két mechanizmus szembefordulása okozza. Konflik-tusokat eredményez az is, hogy bár a szabálydominanciát nemkísérik fizikai összecsapások, a szabályt is el kell valahogyan fo-gadtatni. A különbözo társadalmak jelentos speciális ideákatalkottak a szabálydominancia minél simább érvényesítésére. Atársadalom normális muködését általában az teszi lehetové, hogya szabálydominanciák szocializálása már a korai gyermekkorbanmegtörténik. Ha a korai szocializáció nem megfelelo, megjelen-nek azok a tömegek, amelyek nem, vagy csak részben fogadjákel az adott szabályrendszert és ez a fennálló társadalom lassúfelbomlásához vezethet.

A szocializáció hiányosságait igyekeznek korrigálni az ero-szakszervezetek is, amelyek mindig a brutális dominancia alkal-mazásával fenyegetnek, de még ezek eredményes muködése isbizonyos szabályok elfogadásán alapszik. Ezek tehát csak kor-rekcióra képesek, nem helyettesíthetik a szocializációt. Az em-ber tanulóképessége a felnottkorban is rendkívül nagy, ezért akorai szocializáció után is el lehet szabályokat fogadtatni, egy-szeru tanulás-tanítás révén. A felnottkori tanuló mechanizmu-sok emocionális, motivációs töltöttsége és ezeken keresztül ahatásfoka azonban meg sem közelíti a korai szocializáció hatás-fokát.

Az eddigiekben szociális viselkedési szabályokat értettünkszabályok alatt, de az emberi elme képes a szociális szabályokmintájára teljesen elvonatkoztatott szabályokat is létrehozni.Például számsorokat állíthatunk fel egy bizonyos szabály alap-ján, mondjuk 6, 14, 30, 62. Ebben az esetben úgy kapjuk meg aszámsor következo tagját, ha az elozo szám kétszereséhez kettot

100 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

hozzáadunk. Ez a szabály látszólag teljesen független a domi-nanciától, a csoporttól. A számsorban érvényesülo szabálynakmár csak annyi köze van a szabálykövetés biológiai alapjaihoz,hogy itt is alkalmazni kell egy sorozat viselkedési utasítást, hogyéppen ezeket a számokat kapjuk, de mégis, egy utasítási sornakengedelmeskedünk, és hogy ezt megtesszük, biológiai adottsá-gunk, a „nyelvjáték” következménye (Wittgenstein 1992). A sza-bályok ilyesfajta felismerése, szenvedélyes keresése teremtettemeg a matematikát és a természettudományokat.

Sokszor jelenik meg a szabályokban a dominancia. Az esetekegy részében a szabály az vagy valamilyen ésszeru eloírás, amitsaját érdekünkben meg kell tartanunk, más esetben a szabálytvalamilyen külso hatalom követeli meg, és sokszor keveredikez a két jellegzetesség. Tipikus példa a közlekedési szabályokbevezetése. Ezek jó része ésszeruen szabályozza a forgalmat,de hogy ne csak a mi hajlandóságunkon múljék a dolog, külsohatalom, a rendorség gondoskodik a betartatásáról.

A szabályoknak nemcsak engedelmeskedünk, hanem szeret-jük is csinálni oket. Mindenfajta szociális organizáció, vállalat,állami hivatal, iskola, klub, párt muködése szabályok rendszerénalapul. Pontos szabályok mondják meg, ki és hogyan alkothatjameg azokat a szabályokat, amelyeknek majd engedelmeskedünk.

RÍTUSOK KÖVETÉSE

Rítusok követésérol akkor beszélhetünk, amikor a viselkedés és aszabálykövetés az emberben muködo érzelmi mechanizmusok-kal összekapcsolódik. Az embernél a szabálykövetés és egy rítuselvégzése között nagyon sok a hasonlóság. A rítusban több az ér-zelmi töltet, a hiedelem és a véletlenszeruség, a megszokás, míg aszabálykövetés sokszor visszavezetheto egyszeru logikai muvele-tekre és mindig külso beavatkozással, tanítással, fegyelmezésselkapcsolatos viselkedés. A rítusok kialakítása és követése fontosösszetartója és tudáshordozója volt az osi emberi társadalmak-nak.

Az osi beavatási szertartások gyakran fájdalmas formái az ér-zelmi mechanizmusokat mozgósították, biztosítva, hogy a rítuselvégzése emlékezetes maradjon. A pontosan követett viselke-dési szabályokkal végzett rituális szertartás alkalmas arra, hogy

RÍTUSOK KÖVETÉSE 101

minden generáció újra és újra ugyanolyan módon élje meg. A rí-tus viselkedési szabály, felfokozott érzelem, és szimbólum egyet-len szétválaszthatatlan, önálló jelentéssel bíró egységben.

A különbözo kultúrák akkor képesek „hordozóikat” az embe-reket, az emberi társadalmakat adott környezeti feltételei közöttmegtartani, ha kialakultak azok a globális eszmék, hiedelmek,amelyek valamiféle egészet képesek a sok gyakorlati hasznú szo-kásból, technikai eljárásból és hiedelembol kialakítani. A globá-lis eszmék rituális kifejezése, meghatározott idonkénti ismétléseteszi lehetové, hogy egy meghatározott csoport újból és újból el-fogadja, megerosítse a kultúrához tartozását. A rítus viselkedésimintázatai, a felhasznált szimbólumok gazdagsága és egymássaltörténo összefonódása nemcsak egyfajta tudáshordozó, mint eztaz antropológusok már régen felismerték, hanem egy aktív dina-mikus rendszer is, amely a benne foglalt ismeretek és hiedelmekújbóli érzelmi elfogadását és memorizálást is lehetové teszi.

Gell (1975) részletesen leírta az Umeda törzs (Új–Guinea)„ida” rítusát, amelynek évente történo megismétlése a törzs éle-tében központi szerepet tölt be, de része a törzs egyéb ciklikusaktivitásainak, amelyet az ökológiai ciklus határoz meg. A rítussorán maszkos, különbözo színure festett táncosok táncolnakmeghatározott sorrendben. A rítus többértelmu, egyrészt kife-jezi azt a célt, hogy serkentse a törzs számára alapveto fontosságúszágópálma keletkezését, másrészt kifejezi az emberi élet teljesciklusát, a korlátlan szabadság fokozatos szabályozását, az orgi-kus szexualitás termékenységbe történo transzformálódását, azidos generáció letunését és az újnak a megszületését. Rendkívülgazdag a maszkok és a testfestések színvilága valamint szimbo-likája is. A táncot a feketére festett kazuár táncosok kezdik,akik az autonóm, szabad férfit szimbolizálják és táncuk vad ésszerkezet nélküli. Ahogyan halad elore a rítus a tánc egyre sza-bályozottabb és rövidebb. A rítus végén vörös és csíkosra festettíjászok táncolnak, akik a kazuár csirkéket szimbolizálják (ame-lyek szintén csíkosak és vörösek), az új generáció megszületé-sét. A kazuár táncosok ketten vannak, házas, gyermeket nevelocsaládapák, kiket egyre fiatalabb táncosok sokasága követ, akika halakat és a megtermékenyítést szimbolizálják, majd megje-lennek a vörösre festett fiatalok, az új generáció, végül az öregemberek, akik a személyiség életciklusának befejezését jelzik.

102 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

Az idarítus szimbolikájában fontos szerepük van a színek-nek. A melanéz gyermekek vöröses színu borrel és hajjal szület-nek, ami fokozatosan sötétedik és feketedik. Ugyanez a vörös-fekete átváltozás figyelheto meg a szágópálma virágborító bu-roklevelein is, ami fontos nyersanyaga az Umeda technológiá-nak. Ahogy a rítus halad elore a fekete egyre fogy és no a vörösszín aránya, az érett kor átadja helyét az ifjúnak. Gell szerint azidarítus a bioszociális regeneráció szimbóluma.

A globális eszmék kifejezése mellett nagyon sok rítus tölt begyakorlati funkciót, gyógyító vagy kívánatos mágikus szerepet.Katz (1976) részletesen analizálta a !Kung busmanok !kia rítu-sát, amely ezt gyógyítás, gyógyulás céljaira használnak. A !kiaegy gyógyító tánc, amit általában kétszer egy héten táncolnak,kora hajnalban és az egész banda, a gyermekek is részt vesznekbenne. Az asszonyok tüzet raknak és az alkalomhoz illo dalokaténekelnek, valamint ütemesen tapsolnak. A férfiak az asszo-nyok körül járják a !kia táncot hosszú órákon keresztül, szinte avégkimerülésig, és igyekeznek a !kia állapot valamelyik szintjételérni. A !kia állapotban lévok ritmikusan vonaglanak, kiáltoz-nak, puszta kézzel belekotornak a tuzbe és még intenzívebbentáncolnak. A !kia sokféle funkciót szolgál, elsosorban vallási ta-pasztalat szerzését, gyógyítást, vigasztalást. Fontos szerepe a kö-zösség szolidaritásának és kohéziójának növelése. A !kia során atáncolók egy része megváltozott tudatállapotba, a !kia állapotbakerül, és ez olyan csoporthelyzetet teremt, amelyben az állapotmásoknál is nagy valószínuséggel megjelenik.

Érdekes a busmanok elmélete a !kiáról. A !kia tánc egy n/umnevu energiát aktivál, ami a gyomor környékén (a jóga egyikfontos csakrája) gyulik össze, majd a hozzáérto további táncasorán felmelegszik, elpárolog és amikor a gerincen keresztül akoponya alapját eléri, bekövetkezik a !kia állapot. A személyesbeszámolók alapján a !kia intenzív emocionális állapot, amelylehet félelem, gyönyör, szenvedély. Az állapot magasabb szint-jét elérok beszámolói szerint nem éreznek fáradtságot, gyógyítóerok ébrednek bennük, kisebb betegségeik elmúlnak, távolbalátnak és minden problémájuk egyszeruvé és megoldhatóvá vá-lik. Találkozhatnak a meghaltak rosszindulatú szellemeivel is,de sokszor engedelmességre tudják azokat kényszeríteni.

Nem mindenki éri el a !kia állapotot, erre sok évig kell ké-

RÍTUSOK KÖVETÉSE 103

szülni és szorgalmasan táncolni, valamint szükséges egy n/ummester, aki az állapotot már többször elérte, és segíti a kezdot.

A részletes leírás alapján nyilvánvaló, hogy itt egy speciálisélettani mechanizmus muködik, de egészen különleges formá-ban. Ismert, hogy a rendszeres fizikai fáradtság bizonyos gya-korlási szint után, aktiválja az agy természetes ópiátrendszerét,az agyi endorfinokat és létrehoz egy könnyed, kellemes állapo-tot. Maratoni futók jól ismerik ezt a jelenséget. A sportolók ko-moly problémája a futáshoz történo szabályos „addikció”, ami,a rendszeres tréning abbahagyása után, hasonló, bár jóval eny-hébb elvonási tünetekkel jár, mint a drogelvonás drogaddikcióesetén. A mindennapi életben is sokszor találkozunk ezzel azállapottal. Amikor valamivel koncentráltan foglalkozunk és el-fáradunk, de nem hagyjuk abba, egy ido után fáradtságunk el-múlik és könnyed, kellemes állapotban tudjuk elfoglaltságunkatfolytatni. Persze, nem mindig és nem mindenki; sok-sok gya-korlás, koncentrálás szükséges ehhez is.

A !kia tánc esetében világos, hogy az egyik összetevo az in-tenzív fizikai erofeszítés, a másik a csoporthatás, az ének és a rit-mikus taps, az emóciók szinkronizálódása. Tudjuk azt is, hogyaz agyban vannak a jó érzésnek, a gyönyörnek speciális centru-mai, valószínuleg a különleges tudatállapotokban ezek egyfajtaöningerlése történik. Az agy mint egész képes bármelyik ré-szére hatni, ha megfelelo visszacsatolási mechanizmus épül ki.Sok évvel ezelott egy moszkvai nemzetközi neurobiológiai kong-resszuson egy angol kutató beszámolt egyik kísérletérol és a hall-gatóságnak be is mutatta. A saját hüvelykujjában lévo motorosneuronok közül egyetlen egybe vezetett egy parányi elektródátés a neuron tüzelését megfelelo készülékkel hallható dobszólóváalakította. Ha a neuron valamiért tüzelt, lehetett hallani. Ezu-tán jött az izgalmasabb rész. Némi gyakorlással elérte, hogy aneuron dallamot tüzeljen, a moszkvai helyszín tiszteletére ép-pen az Internacionálé dallamát. Vagyis megfelelo visszacsato-lással az agy a szervezet bármelyik neuronját képes aktivitásrakésztetni. Minden bizonnyal a gyönyörközpontok neuronjai ismozgósíthatóak megfelelo visszacsatolás esetén. Az is egyér-telmu, hogy miért szükségesek a mesterek a különleges tudatál-lapot eléréséhez. Azért, mert ok már rátaláltak a visszacsatolásimechanizmusra, képesek megszólaltatni a gyönyör központjait,

104 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

segíti oket ebben a tánccal, az énekkel, a csoport-interakciókkalkapcsolatos asszociációk kiépülése. Az emberek közötti emocio-nális szinkronizáció egyéb mechanizmusai pedig hozzájárulnakahhoz, hogy a mester a tanítványt is besegítse a megfelelo tuda-tállapotba. Az agyi endorfinok azután végzik a dolgukat.

A rítus ebben az esetben konkrét tudást, hatékony gyógyítóeljárást foglal magában természetesen nagyrészt függetlenül at-tól, amit követoi magyarázatként róla elgondolnak.

Rítusokat ma is végzünk, az érettségi, a körmenet, a házas-ság kötése vagy oldása egyaránt az érzelmek, a viselkedés és aszabályok együttes harmóniáját nyújtja egy életünkben fontos,jelentéssel bíró esemény számára. A rítussal a csoport emlé-kezetébe vés valamit. Valamit, ami ismét megtörtént, ezzel agenerációval, ezzel az egyénnel is.

SZEMÉLYES RÍTUSOK

Eltekintve most az ilyen jól ismert fontos társas szabályoktól ésrítusoktól, sokszor kialakulnak olyan személyes szokásaink, ame-lyek valahogyan „ritualizálódnak” az évek során, és hasonlato-sak lesznek a társas rítusokhoz. Például az, hogy reggelente,amikor felkelünk és munkába készülodünk, milyen muvelete-ket hajtunk végre és milyen sorrendben. Nincsen túlságosannagy jelentosége annak, hogy a kávét isszuk-e meg eloször ésazután vesszük elo aznapi ruhánkat vagy fordítva, de általábanmindenkinek megvannak a maga szokásai erre vonatkozóan, ésazt mindig betartja. Akkor érzi jól magát, ha mindent a meg-felelo sorrendben hajt végre. Nagy elonye az ilyen rítusnak,hogy nem kell rajta gondolkodni, minden úgy magától jön, azember semmit sem felejt el, a szemüvegét és a pénztárcáját iseltette a megfelelo helyre, nem kell azon gyötrodni, hogy va-jon mindenre gondoltam-e aznap, mert tudom, hogy ha simánvégrehajtottam a reggeli készülodés rítusát, akkor biztosan min-dent megfeleloen elvégeztem. Azt hiszem a rítusok megeloztéka szabályokat, annak méricskélését, hogy minden cselekedetnekmegvan-e a megfelelo értelme, hogy igazán praktikus-e egy-egyszabály.

A rítusok kialakulását majmoknál, foként emberszabású maj-moknál is megfigyelték (Tomasello and Call 1997). Leginkább

AZ IDOPONT ÉS AZ IDOTARTAM FOGALMAI 105

játékos együttlétek alkalmával figyelheto meg, amelynek soránkét egyed megtanulja, hogy a másik milyen viselkedésformákkalkezdeményez vagy folytat egy adott játékot, amire o is valami-lyen meghatározott viselkedéssel válaszol. Miután mindkettenfigyelik egymást és könnyen tanulnak, hamarosan „egyezmé-nyes” jelek, fordulatok kerülnek a játékba. „A” csimpánz pon-tosan tudja, hogy ha mondjuk „B” felemeli a kezét és megló-bálja akkor vidám csiklandozás következik és erre o valamilyenelfogadó jellel válaszol, amit persze már „A” is megtanult. Arítus kialakulása nagymértékben megjósolhatóvá teszi az egyesegyedek viselkedését. Hasonló helyzetekben mindketten a rítusszerint járnak el. Tomasello „egyedfejlodési ritualizáció”-naknevezte a jelenséget, hogy megkülönböztesse az etológusok általjól ismert, genetikai természetu, evolúciós ritualizációtól. Azegyedfejlodési ritualizáció mindig kölcsönös tanuláson alapszik,míg az evolúciós ritualizáció genetikai változások eredménye,mint például az udvarlási vagy a fenyegeto pózok kialakulása.

AZ IDOPONT ÉS AZ IDOTARTAM FOGALMAINAKMEGJELENÉSE

A nyugati társadalmakban élo emberek számára az ido minden-tol független kétdimenziós szimmetrikus realitásnak tunik, amitfel lehet osztani egyenlo részekre, meg lehet takarítani, el le-het pazarolni, szabályozni lehet és pénzért eladható. Durkheim(1961) szerint minden társadalom szociálisan konstruált idofo-galommal élt és az ido a szociális folyamatokban realizálódik.Ha az Umedák szociális aktivitásainak évi ciklusát vizsgáljuk,akkor jól felismerheto, hogy az egész éves tevékenység ciklusa:a halászat, vadászat, ceremóniák, a harci rajtaütések ideje a szá-raz és nedves évszakokhoz és a természet és a gazdaság ökológiaiváltozásaihoz kötött. Az elobb idézett idarítus is egy természetiés az emberélet egyes folyamataihoz kötött szociális ciklus.

Evans–Pritchard (1940) A Nuer törzs (Szudán) kultúrájánaktanulmányozása során kétfajta idofelfogást észlelt, az egyik az„ökológiai ido” hasonló az Umendák imént bemutatott idofel-fogásához, ez is ciklikus, valamint a „strukturális ido”, ami alattegy olyan idofelfogást ért, amit a Nuer kultúra szociális struk-túrái hoznak létre. Az egyidoben vagy akörül született Nuerek

106 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

egy életkori csoportot alkotnak, és egyszerre legfeljebb hat ilyencsoport él egymás mellett, legalábbis a Nuerek régebbi osökkelnem foglalkoznak, nem tartják számon oket. Evans–Pritchardszerint itt tulajdonképpen egy változatlan életkorszerinti szo-ciális struktúráról van szó, amelyen áthaladnak az emberek éséppen ezt fogják fel idonek, de maga a struktúra nem változik,nincs valódi idodimenziója. Eképpen az ökológiai változások aváltozatlan szociális struktúrába burkoltak.

Geertz (1973) Bali kultúrát bemutató munkája beszámol egykülönös naptárrendszerrol, amely hármas, ötös, és hetes cso-portokba sorolja a napokat 210 napra összesen és attól függoen,hogy egy adott nap a csoportok melyik helyére esik valamiféleindividualitást nyer. A napok tehát nem egy monoton változóidofolyam részei, hanem a nagy cikluson belül egyszeri különle-ges elofordulású események, és aprólékos szabályok határozzákmeg, hogy melyik napon mit, és mit nem elonyös végezni.

A fenti példákból világos, hogy a monoton, lineáris, kontex-tus független, kétdimenziós kvantitatív ido meglehetosen abszt-rakt koncepció és nem általános (Adam 1994). A különbözo tár-sadalmak idofelfogása közelebb áll valamilyen természetes vagymesterséges ciklus koncepciójához.

Egyébként a nyugati idokoncepció sem egyeduralkodó hiszenmi is számon tartunk jó, rossz, alkalmas idot, nyáridot, „eljártfelette az ido”-t, „ido elotti” idot és hasonlókat, amelyekbol nyil-vánvaló, hogy a mi idofogalmunk a gyakorlatban szintén sokszoregyértelmuen szociálisan meghatározott.

Minden állatban és így az emberben is vannak „biológiaiórák”, tehát olyan ütemet adó neuroncsoportok, amelyek a szer-vezet muködését a külso környezeti változókhoz képesek hozzá-igazítani, legalábbis a napszakos ciklusban. Azt gondolom, hogya bemutatott idofogalmak valójában a belso ciklusok és szociálisesemények sorozatainak integrálódásából születtek.

A személyes rítusok nagyrészt ehhez a napszakos ritmushozkapcsolódott szabályok kialakulásából születnek. Az egyéb rí-tusok pedig, a napszakos ritmus feletti ciklusokhoz kötött ese-ményszekvenciákból. A szabályok maguk is eseményszekven-ciák, általában idomegkötés nélkül. A bonyolultabb események,így az érzelmi mechanizmusok, az idot adó ciklusok és a szabá-

AZ IDOPONT ÉS AZ IDOTARTAM FOGALMAI 107

lyok kölcsönhatásából alakulnak ki. Az emberi tudat legalábbisezt látszik tükrözni.

108 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

RÍTUSOK ÉS SZABÁLYOK A KUTYAELMEMUKÖDÉSÉBEN

A kutyákkal kapcsolatos vizsgálatainkat az indította el, hogyfeltételeztük, hogy a humán viselkedési komplex (Csányi 1999)egyszerubb formái a kutyáknál is ki kellett alakuljanak, mertenélkül a kutya képtelen lett volna olyan sokáig az emberi kö-zösségekben megmaradni, természetes környezete ugyanis azemberi közösség.

A kutyáknál is könnyen kialakulnak viselkedési rítusok, ta-lán észre sem vesszük oket, de a mindennapi életünk során, ha-csak nem valamiféle nagyon rendezetlen életet élünk, a kutyánkis hozzászokik bizonyos akciók elvégzésének módjához, sor-rendjéhez még az idopontjához is. Eloször csak magával a rituá-lis viselkedés kialakulásával foglalkozunk, mert ez valószínulega szabálykövetésnek is fontos összetevoje.

Jeromos rítusai

Példaképpen bemutatom Jeromos kutyám napi rítusait rövidmagyarázatokkal:

1. Reggeli ébreszto vakkantás. Sokszor összevissza kelek fel, kü-lönösen, ha éjjel is dolgozom. Jeromos úgy fél nyolc utánbenéz hozzám, hogy mi a helyzet. Én erre már rendsze-rint felébredek és csukott szemmel figyelem mit fog csinálni.Eloször odajön az ágyamhoz, és szemügyre veszi nyitva van-e a szemem, ha igen, akkor nagy viháncolásba kezd, hurrámenjünk gyorsan sétálni. Ha a szemem csukva van, akkoreloször halkan visszavonul, az alvó embert a kutyák jórészetiszteli és békén hagyja. Öt perc múlva megint jön, majdmegint, végül a kiskutyák egészen magas hangú kéro nyö-szörgésével próbál felébreszteni, ha ez is sikertelen, akkorelszánja magát egészen közel jön és egy határozott, hangosvakkantással felébreszt.

2. Beágyazási pokrócozás. Ez egy játék. Amikor Jeromos kicsikutya volt, akkor sokat játszottuk vele azt a gyerekekkel isszokásos játékot, hogy egy törülközot ráborítunk az illetore,majd azt mondjuk „hol van a kutya? (vagy a gyerek persze),

RÍTUSOK ÉS SZABÁLYOK A KUTYAELMÉBEN 109

Nincsen” ilyenkor egy néhány másodpercig mozdulatlan akutya vagy kisgyerek, majd hirtelen elojön, lerántja magáróla törülközot, és akkor üdvözöljük az „itt a kutya” (vagy gye-rek) kiáltással. Nos, Jeromos már kétéves, de nem hagynáki egyszer sem, hogy amikor az ágyamat beágyazom, és leg-utoljára ráterítem a takaró subaszonyeget, ne játszuk el ezt ajátékot. Az ágy helyett eloször Jeromosra kell teríteni a ta-karót a „hol van Jeromos” kiáltással, majd miután a szonyegnehéz, segíteni kell neki elobújni. „Itt van Jeromos”. Haaz ágyazás során éppen egy távoli helységben a család egyébtagjaival foglalatoskodik, akkor is figyelemmel kíséri a szo-bámból kiszurodo zajokat és az ágy fedelének lecsukásakorvillámgyorsan beszalad, hogy ki ne hagyjuk már a reggelipokrócozást. Az esti ágyazásnál, amikor a pokróc lekerül azágyról sohasem kéri.

3. Kekszkérés morgással. Felkelés után az én utam a konyhábavezet, és itt Jeromos a háztartási kekszet tartalmazó doboz eléáll és vár, ha semmi sem történik, akkor mély morgó hanggal„kér”. Többször is egymás után.

4. Nadrágszár-huzogatás. Amikor saját fürdoszobai rítusaimatbefejeztem öltözködni kezdek, és ennek a folyamatnak egymeghatározott része a nadrágom felhúzása, amely Jeromos-ból ellenállhatalan megragadási kényszert vált ki, nagy mor-gások közepette megfogja a nadrágom szárát, hogy lehetolegminél nehezebben tudjak belebújni. Nagy élvezet, különö-sen akkor, ha valamiért sietek.

5. Elmenoben ugatás Bubunak, ha nincs kint. Bubu egy pekingipalotapincsi, aki a kissé U alakú ház felettünk lévo emeleténlakik, de az ajtónkból jól látható ablakban szokott üldögélni,és ha meglátja reggeli sétára vonulásunkat hangos méltat-lankodó ugatással köszönt bennünket. Erre az én kutyáim-nak nem szabad válaszolni, ezért rendszerint csöndben, debüszkén vonulunk el, kivéve ha Bubu valamiért nem ül or-posztján, ilyenkor Jeromos, bármit is csinálok, egy nagyoneroteljeset ugat, és néz a megfelelo irányban. Néha az ugatáselocsalja Bubut, néha nem.

6. Pisilés a hídra vezeto út egy bizonyos pontján. Reggeli sétávalkezdünk ugye, de a különbözo végtermékek ürítését a sza-bályok szerint majd csak az öt percnyire lévo Gellérthegy

110 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

kutyaparadicsomában, a szabadonengedés után lehet elvé-gezni. Ez lenne a szabály, de Jeromos a hídra vezeto néptelenmellékút egy bizonyos pontján „jelöl”, mindig ugyanott.

7. Pórázcibálás a hegyteton. A hegy lábához érve a kutyám sza-badon szaladgálhat, ismerkedhet az ott lévo kutyákkal, jöhetmellettem, kutathat bokrokban. Mindennap, amikor felé-rünk a tetore, Jeromos csatlakozik hozzám és a zsebemben,vagy a kezemben lévo pórázt kéri határozottan. Az egyik vé-gét odabobom, azt hangos morgással megragadja és igyekszikelvenni tolem.

8. Pórázjáték a visszafele vezeto úton, a híd elején. A pórázhozazután többet nem is nyúl, de a visszavezeto út elején Jero-mos néhány tíz méterig játszik a nyakán lévo pórázzal, amitigyekszik elkapni, azután magától abbahagyja.

9. Esos idoben törülközohozás. Ha esos idoben jövünk haza rend-szerint kutyatörülközés is van, amihez a legtöbbször kérésnélkül Jeromos hozza a fürdoszobában tárolt kutyatörülkö-zoket.

10. Jeromos reggelije. Valahogyan úgy alakult, hogy Jeromos so-vány, sokat szaladgáló kutya lett és ezért reggelit is kap. Ezto is tudja, és ha nem elég gyorsan szolgálom fel, akkor elémül a kutyák jellegzetes kéro pózában és nyalja a száját. Ezt aviselkedést csak a reggelivel lehet megszüntetni.

11. Ágyon fekve simogatásra hívogatás. Kutyasétáltatás után, akár-ki is végezte el, én rendszerint a számítógéphez ülök, hogysoros teendoimet végezzem. Rövidesen meghallom, amintaz ágyamra telepedett Jeromos magas fejhangon, mint a kis-kutyák „sípol” addig, amíg fel nem kelek és alaposan megnem dögönyözöm, simogatom. Ezután gyorsan elvonul azeloszobába, orhelyére, hogy az ajtónk elott elhaladókat meg-ugathassa.

12. Délutáni sétára invitálás. Úgy három óra felé, ha semmi je-lét nem adom annak, hogy indulunk Jeromos megjelenik,megáll mellettem és határozottan kérdoen néz. Rendszerint„még nem”, „mindjárt”, „várj még egy kicsit” kifejezésekkelpróbálok idot nyerni, de ez csak néhány perc. Ha nem jövök,Jeromos egyre határozottabb és ugatva kéri a sétát. Ezt letudom állítani, hiszen elofordul, hogy csak késobb van idoma sétára. Egy határozott, hangos „nem” erre elegendo, akkor

RÍTUSOK ÉS SZABÁLYOK A KUTYAELMÉBEN 111

Jeromos sértodötten visszamegy orhelyére és majd egy óramúlva Bukfenc jelenik meg a sürgetéssel. Így zajlik nálunk akísérleti kutyák nehéz élete.

13. Vacsora kérése. A délutáni séta után jár a vacsora. Ha magátólnem jön, akkor Jeromos határozott szájnyalogatás közbenkérdéseket tesz fel.

14. Vacsorakészítés közben 2 szem táp kérése a kamrában. A vacsorátel kell készíteni, ez elég bonyolult, mert a két kutya külön-bözo ételt kap. Bukfenc túlsúlyos kutya és már elég idos is,ezért o egy különleges német „könnyu táp”-ot kap, míg Je-romos húst és szénhidráttartalmú tápot. Amikor beforduloka kamrába az aznapi adagokért Jeromos mindig utánam jönés kér, s kap két szemet Bukfenc tápjából, amit egyébkéntvacsoraként sohasem lenne hajlandó megenni.

15. A számítógép vagy a tv kikapcsolása után sétakérés. Az esti sétarövid és bizonytalan ideju rendszerint akkor kéri Jeromos,ha meghallja, hogy kikapcsoltam a computert, akkor bero-han az eloszobából és minden módon jelzi, hogy most az-után menjünk, ugyanez a helyzet, ha nagyritkán a családegyütt néz tv-t, majdpedig elzárom a készüléket. Ez a jelJeromosnak, aki erre ugrálni, és követelodzni kezd.

16. Ha az elobbiek nincsenek, sétakérés. Ha sem computer, semtévé, sem esetleg vendégek távozása nem jelzi, hogy itt azideje a sétának, akkor azért elobb-utóbb, úgy 11 óra felé,Jeromos csak megpróbálkozik a kéréssel.

17. Vendég elmenetelekor lifthez kísérés kérése. Gyakran jönnek ven-dégek, munkatársaim, hallgatók. Jeromos élénk figyelemmelkíséri a beszélgetéseket, és ha úgy látja, hogy éppen befeje-zodtek, mert felálltunk, vagy a vendég köszönt, vagy elégha annyit mondok, hogy „hát akkor. . . ”, persze olyan hang-súllyal, amit az ilyentén elváláshoz használ az ember, Jero-mos odaszalad és kérdoen néz, esetleg kéroen nyuszít is. Ezcsak annyit jelent, hogy szeretné a vendéget a liftig elkísérni.Ezt sokszor megengedem, akkor nagy az öröm, néha azon-ban nem, akkor elhallgat és búsan elvonul.

18. Pokróckérés alváshoz. Nógrádi kertünkben mások a viszo-nyok, ez a rítus csak ott fordul elo. Jeromos kap egy pokró-cot az alváshoz a kopadlójú helyiségben, és ha már nagyon

112 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

álmos, de még senki sem készülodik a lefekvéshez, akkor jönés pokrócot kér.

19. Eldugós játék kérése labdával vagy a gumikrokodillal. Néha tár-gyakat rejtünk el egy szobában és Jeromosnak meg kell azo-kat keresnie, gyakran elofordul esténként, hogy Jeromos ma-ga hozza az eldugandó tárgyat, és kéri a játékot.

20. Esti falat kérése a séta végén. Az esti séta után a kutyák keres-nek egy kényelmes helyet maguknak az alváshoz, Jeromos-nak azonban még van egy fontos dolga. Leül elém és vá-gyakozva nyalja a száját. Pár hónapja, meggondolatlanul estiséta után adtam egy-két falatot Jeromosnak a jégszekrénybol,azóta mindennap kéri. Csak egy picike darab felvágott, csakrituális fogyasztás.

A lista jól mutatja, hogy bizonyos tagjai, külso körülmények-hez kötöttek, mint például a nadrágszár-húzogatás, amelynekkiváltó ingerét, ugye magam szolgáltatom. Mások a sorrend-jük által jellemezhetok, mint az utolsó falat az esti séta után,megint mások idohöz vannak kötve, mint a séták, a napszakoscikluson belül. Ezek a jellemzok fontos szerepet játszanak akutyaelme muködtetésében és erre még visszatérek. Itt csakannyit, hogy a rítusok is leírhatók apró szabályokkal, de ellen-tétben a tanított, megkövetelt szabályszeru viselkedésmintákkalezek véletlenszeruen, társas akciókban alakulnak ki és maguka kutyák ragaszkodnak hozzájuk. Az eddigi vizsgálati adatainkszerint, a legtöbb családi kutyánál 6–10 fajta rítus jelenik meg,ez tehát a kutyák jellemzo tulajdonsága éppen úgy, mint az em-bernek. Egészen biztos, hogy ilyen rítusokra nagyon könnyuszabályköveto viselkedést kiépíteni. Összefoglalásként, tehát aztmondhatjuk, hogy finom érzelmi hangolhatóságuk miatt a ku-tyák könnyen ragaszkodni kezdenek bizonyos apró akciókhoz,amelyeket tanítással, neveléssel bovíteni, bonyolítani lehet, ésígy jutunk el a nagyon emberszeru, szabályköveto viselkedés-hez.

A KUTYÁK KÖNNYEN ELFOGADNAK SZABÁLYOKAT 113

A KUTYÁK IS TISZTELIK A RANGSORT ÉS KÖNNYENELFOGADNAK SZABÁLYOKAT

Minden rendes kutyagazda tudja, hogy a jól nevelt kutyákkalkönnyen el lehet fogadtatni szabályokat. Három segíto mecha-nizmusra is támaszkodik ez a különös viselkedés. Az egyikpontosan az elobb említett konfliktusminimalizálás, ha követke-zetesen rászólunk valamiért kutyánkra, akkor elobb-utóbb úgycsinálja, ahogyan szeretnénk. Tehát mondjuk mindig a bal vagyjobb oldalunkon jön, megáll a járdaszélen, nem ugrik fel az asz-talra. A kutyák is nagyon tisztelik a rangsort, különösen szó-fogadóak, ha következetes ember van felettük. A másik segítomechanizmus a kutyák rítusköveto tulajdonsága. Ha egy kutyá-val többször egymásután, azonos idoben, azonos helyen, azonosmódon hajtunk végre egy cselekvést, akkor a kutyák nagyon haj-lamosak ezt a saját kezdeményezésükre legközelebb is, hasonlóformában elvégezni. A harmadik segíto mechanizmus a minta-követo viselkedés, az utánzás, ami a kutyáknál is jól kimutatható

A családban nevelt kiskutya még életének kezdeti szakaszá-ban rájön a konfliktusminimalizálás szükségességére. Hiszennem szabad a lakásban a dolgát végeznie, nem mehet ki, ami-kor szeretne, nem rághatja a cipoket és a szonyeget, viszont mégbíztatják is arra, hogy a labdáját vagy más játékát rágcsálja. Kü-lönbözo akciókra serkentik, például hívja a gazda és rendszerintmeg is jutalmazza, ha a hívásnak engedelmeskedik, kérik tole apórázt és ha odaviszi megint csak jutalomban részesül. A fentiekalapján nyilvánvaló, hogy a sok lehetséges akció közül néhányatkonfliktus, azaz valamilyen formában büntetés követ, míg másesetleg teljesen hasonló akciókért nem szólnak, vagy éppen megis jutalmazzák. A kutya nemcsak abban különbözik más állatok-tól, hogy nagyon érdeklodik a gazdával együtt végezheto akciókiránt, hanem abban is, hogy a háziasítás során az emberhez ha-sonlóan, jelentosen kifejlodött az önszabályozása. Képes arra,hogy saját magát visszatartsa egy akció elvégzésétol. Egy kis-kutyát nagyon könnyen meg lehet tanítani arra például, hogyetetéskor, bármennyire is éhes már, szépen várja meg, amíg azétel a táljába kerül, és csak akkor kezdjen neki a falatozásnak, haerre engedélyt kap. Ha idejekorán bevezetjük, elég a mohó kis-kutyát kézzel visszatartani egyszer-kétszer, vagy hangosabban

114 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

rászólni, és az efféle szabály gyorsan kialakul. Genetikai adott-sága a kutyának az, hogy a rangsorban feljebbvalónak ilyenkorengedelmeskedjen. Az utcán sokszor látni, hogy a vidáman ug-rándozó, szaladgáló kutyák a járda szélén megállnak és néznekhátrafelé, hogy gazdájuktól az áthaladási engedélyt megkapják.Ha ezt sok évig mindig így teszik, felnott korukban még a legkí-vánatosabb üldözheto társ, vagy macska sem fogja oket a szabálymegszegésre késztetni.

David Freedaman (1958) egy kísérletben különbözo kutyafaj-ták esetében azt vizsgálta, hogy mennyire képesek a megtanultszabályt a „magukévá tenni”, vagyis akkor is megtartani, ha abüntetés veszélye éppen nem fenyeget. Húsdarabokat helyezettel a kölykök környezetében és néhányszor megbüntette oket,ha fogyasztottak belole, majd amikor mindegyik megtanulta afeladatot, és már rá sem nézett a kívánatos falatokra eltávozotta helyiségbol. Nos, a bázenji kölykök ekkor azonnal a húshozmentek és megették, a skót juhászkutyák viszont szépen meg-tartóztatták magukat. Ez azt mutatja, hogy a szabálykövetésnekjelentos mértéku genetikai tényezoi vannak, amelyek persze azegyes fajták között is nagyon különbözhetnek.

Természetesen igen nagy szerepe van a környezeti tényezok-nek is, így például a gazda következetességnek. Ha a szabály úgyszól, hogy néha meg kell állni a járda szélén, néha meg át lehetszaladni minden különösebb konfliktus nélkül, akkor a kutyaszámára legkedvezobb változatot fogja minden esetben válasz-tani, esetleg azt tanulja meg, hogy nem is olyan nagy dolog aza büntetés, érdemes néha megkockáztatni. Mindez egyébkéntaz embergyerekekre is vonatkozik. Ne higgye senki azonban,hogy ez a viselkedési önkontroll magától értetodo jelenség az ál-latvilágban. Próbáljon meg valaki mondjuk egy borzot valamiremegtanítani a fentiek közül. Már az elso leckénél meglátja, hogyez majdnem lehetetlen feladat. Ha egy egyébként szelíd borzotmegakadályoznak valamiben, azonnal támad. Saját elképzeléseivannak a lehetséges akciók világáról és csak nagyon sok jutalomés nagyon sok büntetés változtathat valamit a világképén. Ezérttalálkozunk a cirkuszban igen gyakran idomított kutyákkal, vi-szont borzzal sohasem.

A fenti példák nagyon egyszeru, egy-egy akcióra vonatkozószabályok, a lehet-nem lehet döntéssel leírhatóak. Tudjuk, hogy

A KUTYÁK KÖNNYEN ELFOGADNAK SZABÁLYOKAT 115

az ember nemcsak ilyen egyszeru szabályokkal szervezi társaséletét, hanem sokszor nagyon összetettekkel is.

Van a pszichológusoknak egy régi, híres kísérlete, amellyelazt vizsgálják meg, hogy egy kisgyermeknek van-e már arrólfogalma, hogy a tárgyak állandóak. Ez számunkra magától érte-todonek tunik, de egy néhányhónapos babának, vagy akár egyállatnak egyáltalán nem az. Ha egy hároméves gyermeknek mu-tatunk egy játékot, majd azt a szeme láttára a takaró alá rejtjük otermészetesen már tudni fogja, hogy a játék nem tunt el, valaholmeg kell legyen és miután kezünkkel a takaró alá vittük min-den bizonnyal ott is van, ott fogja keresni. Egy néhány hónaposbabának ez megoldhatatlan rejtély, mert még nem fejlodött ki atárgyak állandóságáról alkotott elképzelése. Ha a tárgy eltunik,nem keresi, nincsen. Hasonló kísérleteket állatokkal is lehet vé-gezni és kiderült, hogy a felnott emberszabású majmoknak, ku-tyáknak jól fejlett tárgyállandósági elképzelései vannak, képesekmegoldani az ezzel kapcsolatos feladatokat. Vegyünk példáulhárom, asztalkendovel letakart kosárkát és ültessük le a kutyát akosarak elé, majd mutassunk neki egy labdát. Ha a labdát mostvalamelyik kosárba rejtjük, megmutatjuk üres kezünket, és aztmondjuk „keresd”, akkor a kutyus azonnal tudni fogja, hogy alabdát melyik kosárkában hagytuk. Egy bonyolultabb változataennek a feladatnak, ha egy pici labdát veszünk a kezünkbe, éseloször az elso, majd a második, harmadik kosárba rejtjük a ta-karó alá kezünket, de a két kosár között mindig megmutatjuk atenyerünket, hogy benne van-e még a labda. Ha mind a háromkosarat megjártuk a „keresd” felszólításra a kutyának azonnalahhoz a kosárhoz kell fordulnia, ahonnan üresen húztuk ki akezünket. Hároméves gyerekek, és a legtöbb kutya meg tudjaoldani ezt a bonyolultabb feladatot is.

Egyszer valamiért úgy éreztem, hogy Bukfenc kutyámon kikell próbálnom vajon megállja-e helyét egy ilyen feladatnál, ésmivel még sohasem csináltam arra gondoltam, hogy ez bizonynagyon bonyolult kísérlet, hiszen a kutyának nyugodtan kell ül-nie a kísérletezo rejto kézmozgásai során, jól kell figyelnie, megkell jegyeznie, hogy hol került elo üresen a kéz, és még arra isvárnia kell, hogy engedélyt kapjon a keresésre. Azt gondoltam,hogy talán négy-öt nap elegendo lesz, hogy ezt a bonyolult „játé-kot” Bukfenc megtanulja. Be kell vallanom, hogy nagyon alábe-

116 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

csültem Bukfenc képességeit, öt percnyi tanulásra volt szükségeahhoz, hogy az esetek nagy többségében sikeresen megtalálja azelrejtett labdákat. Ekkor az egész dolog gyanús lett számomra,nem lehet, hogy itt nem is tárgyállandóságról, hanem valamiegészen másról van szó? Hiszen játszunk, Bukfencnek ülni kellnyugodtan, én rejtegetek, majd o keres. Nem lehet, hogy ittcsupán ezt a közös játékszabályt tanulja meg? Nos, ha ez ígyvan akkor könnyen eldöntheto. Ha némi labdarejtés után lete-szem a labdát és csupán az üres kezemet teszem a letakart kosár-kákba, akkor, noha nincsen mit keresni Bukfencnek mégis úgykell tenni mintha keresne, mert a játékszabály eddig úgy szólt.Kipróbáltam, és nagy meglepetésemre elméletem igaznak bizo-nyult, Bukfenc ugyan vetett egy pillantást a mellettem heverolabdára, de a „keresd” szó hallatán buzgón átkutatta mindhá-rom kosárkát, vagyis valóban alkalmazta az elozoleg megtanultszabályt.

Egy kísérlet, nem kísérlet mondják a szakmámban, és egykutya megfigyelésébol nem igen szabad jelentos következteté-seket levonni, tehát egy kis csapat alakult Topál József, GácsiMárta kollégáimból és Sárközi Zsuzsanna egyetemi hallgató-ból, hogy a szakma szabályai szerint sok kutyával tisztessége-sen többször megismételjük a szabálytanuló kísérletet. Miután atárgyállandóság valóban fontos elképzelése az ember elméjének,de az ember is szívesen tanul játékszabályokat úgy gondoltuk,hogy az lesz a leghelyesebb, ha nemcsak kutyákkal, hanem gye-rekekkel, sot felnott egyetemi hallgatókkal is megcsináljuk ezta kísérletet, és ezekhez Gergely György neves gyermekpszicho-lógus tanácsait is figyelembe vesszük. Végül 19 felnott kutya,24 4–6 év közötti gyermek és 24 egyetemi hallgató vett részt akísérletben. A kísérleti körülmények is változtak egy kicsit. Alényegre egyszerusítve a leírást: egy teremben félkörben felállí-tottunk három muanyag paravánt, ezek mögé lehetett rejteni afelhasznált tárgyat, és a rejto kezet egy muanyag vödör helyet-tesítette, amibe a kísérlet kezdetén elhelyeztük a megkeresendolabdát. Ezt meg is mutattuk minden kísérleti alanynak, majd akísérletvezeto egyenként elvonult a muanyag paravánok mögé,ott matatott valamit, majd megmutatta, hogy benne van-e méga labda a vödörben és ment a következo táblához, ott is mata-tás, majd a vödör mutatása. A három paraván után a kísérletezo

A KUTYÁK KÖNNYEN ELFOGADNAK SZABÁLYOKAT 117

visszajött a kiindulási helyére és vagy o, vagy kutyák esetében ajelenlévo gazda, a gyermekek esetében pedig a szintén jelenlévoóvóno adta meg a jelet a keresésre, miután az egyik muanyag pa-raván mögött ottmaradt a vödörben lévo tárgy. Minden kísérletialany többször elvégezte a fenti módon a keresést, a labda perszemindig más és más helyen került ki a vödörbol. Mivel nemcsakkutyák voltak a kísérleti alanyok, az összehasonlíthatóság miattfontos volt, hogy akár kutya, akár ember a résztvevo lehetolegegyforma információkkal rendelkezzenek a kísérleti helyzetrol.A gyermekeknek és az egyetemi hallgatóknak, tehát csak annyitmondtunk, mert valamit kellett mondani, hogy ez egy kísérletés nekik kell kitalálni, hogy mit is kell csinálni, akármit is csi-nálnak az hozzátartozik a kísérlethez.

Az eredményekbol kitunt, hogy a felnottek alig, a gyermekekés a kutyák már jóval több hibát vétettek a labdakeresés közben,noha a kutyák eredménye is statisztikailag jelentosen különbö-zött a véletlen keresgélés esetén szóba jövo eredménytol. A kí-sérlet ezen része csak azt mutatja, hogy a felnott és gyerek emberis meg a kutya is képes megjegyezni, hogy a vödörbol mikor rejtia muanyag paraván mögé a labdát a kísérletezo.

Most jön az igazán izgalmas része a kísérletnek. Miután azelso részben a kísérleti alanyok szépen megtanulták, hogy ho-gyan kell megkeresni az eldugott labdát a következo próbán akísérletvezeto a rejtés során a zsebébe dugta el a labdát, úgy,hogy ezt a kísérleti alanyok nem láthatták, és a paravánok kör-bejárása után az üres vödör mutatásával jelezte, hogy indulhat akeresés. A legutolsó kísérleti próbán pedig eléjük állt a kísérlet-vezeto és jól láthatóan a szemük elott a zsebébe dugta a labdát,majd a szintén figyelemfelkeltoen megmutatott üres vödörrel el-indult a muanyag paravánok mögé, és mímelte a rejtést. Ezutánvisszajött a helyére azt mondta mehet, és ha, akartak indulhat-tak a kísérleti alanyok. Nos, mind a három csoportban akadtakelmés résztvevok, hallgatók, gyerekek kutyák, akik egyszeruenrámutattak a kísérletezo zsebére: ott van az elrejtett labda! Deaz ilyen csavaros elme kevesek sajátja, az egyetemi hallgatókmajdnem ötven százaléka ekkor is elindult, és úgy tett minthakeresne a muanyag paravánok mögött, a gyerekeknek valamivelnagyobb százaléka tett így, és a kutyák közel háromnegyede. Ahallgatókat és a gyermekeket meg lehetett kérdezni, hogy mégis

118 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

miért indultak el, mindenki azt válaszolta, úgy gondolta, hogy ezegy kereso játék és függetlenül attól, hogy hol a labda, a szabályszerint nekik keresni kell.

Nincsen okunk, hogy kételkedjünk abban, hogy a kutyákmásként gondolták.

Bizonyítja ezt a az is, hogy amikor az egész muveletrol felvettvideofelvételeket átnéztük kiderült, hogy a kísérleti alanyok,gyerekek, kutyák hallgatók sokkal gyorsabban végeznek az egyesmuanyag paravánok mögötti nézelodéssel, akkor ha látták a kí-sérletezo zsebében a labdát, mint amikor az valahol el volt rejtve.Ugyancsak többször pillantottak a kísérletezore keresés közben,ha nála volt a labda, mint amikor nem. Végül nagyon érdekesmegfigyelés volt, mind az emberek mind pedig a kutyák eseté-ben, hogy úgy tunt mintha csak imitálnák a keresést, amikor alabda nem volt a paravánok mögé rejtve. Nagy kereso mozdu-latokat tettek, még a mennyezet sarkait is végignézték, hogy jóllátszódjon, hogy o keresnek, pedig az elozo, egyéb megfigyelésiadatokból tudjuk, hogy mindenki tisztában volt a helyzettel.

Ennek a bonyolult kísérletnek az az egyszeru végeredménye,hogy a kutyák éppen úgy, mint a gyerekek nagyon gyorsan képe-sek egy szabályrendszert megtanulni és alkalmazni, még akkoris, ha annak egyébként jól belátható célja, értelme nincsen. Te-hát nemcsak az emberek, a kutyák is szabálytanulásra képes lények!Hasonló esetek jól ismertek a kutyatartók között, amikor az ido-sebb, domináns kutya „tanítja be” a fiatalabbat, vagyis rámordul,megfegyelmezi, ha valamilyen szabályt megsért. Az evolúcióshasonlóságok vizsgálata szempontjából nagyon fontos, hogy akutyák szabálykövetése jól észlelheto módon összekapcsolódik arangsorrral, mert így feltételezheto, hogy a rítusok kialakulásaés a szabálykövetés mindkét fajnál, az embernél és a kutyánális azonos mechanizmusok formájában, hasonló szelekciós hatá-sokra jelent meg.

A RÍTUS, SZABÁLY ÉS AZ IDOFOGALOM FILOGENEZISE

Ha elfogadjuk a kutya és az ember közötti viselkedési analó-giákat mint modellt az ember korai viselkedésevolúciója egyeseseményeinek leírására, akkor azt a következtetést vonhatjuk le,hogy a kezdet kezdetén csupán a napszakos ritmusból adódó ido-

A RÍTUS, SZABÁLY ÉS IDO FILOGENEZISE 119

pont beállítási lehetoségek voltak jelen, ezt követték az érzelmiesemények sorrendjének reprezentációi, majd a szabálytanulás-sal az érzelmileg kevésbé töltött, de még mindig szekvenciák-kal, folyamatokkal operáló rítus és szabályrendszerek kialaku-lása. Ez tulajdonképpen pontosan megfelel Piaget (1970) elmé-letének, amelyet a fejlodo gyermekek fokozatos idokoncepcióimegjelenésérol írt le.

� Az 1. fokozatban a nyelv kifejlodése elott a gyermek a jelen-ben él, és semmiféle idokoncepciója nincsen.

� A 2a. fokozat a „preoperational stage I” (3–6 éves kor) amely-ben a gyermek már képes az eseményeket sorokba rendezni.

� A 2b. fokozat „preoperational stage II” (7–11 év) amelyben agyermek már különbözo eseménysorozatokat össze tud kap-csolni, de még nem igazán képes az idotartam koncepciójátmegfeleloen alkalmazni, ami csak

� a 3. fokozatban az „operational stage”-ben úgy 12 éves korkörül valósul meg.

A fenti kutyamegfigyelések alapján a kutyák valószínuleg a2a. fokozatig jutottak el, míg a legtöbb egyéb állat valószínulegcsak az 1. fokozatig.

Lehetne a különbözo kultúrákat is a Piaget-i fokozatok alap-ján rangsorolni, bár a kultúra egészét tekintve valószínuleg min-den kultúra már évtizedek óta eljutott a legfejlettebb állapotba,vagyis képes az idotartam felfogására, de bizonyos intézménye-iben, bizonyos folyamataiban mint afféle relikviákat orzi a ko-rábbi idomanipulációs állapotokat is.

Végül van még egy aspektusa ezeknek a vizsgálatoknak. Eto-lógiai ismereteink szerint az állati elme teljes mértékben a külsokörnyezet és a belso életfenntartó ingerek szabályozása alatt mu-ködik. Az emberi elme viszont képes arra, hogy önaktiválásárakorábbi reprezentációit is felhasználja, vagyis bizonyos értelem-ben egyre függetlenebbé vált a külso szabályozástól. Az állatielme tudatos állapotai valószínuleg ezért csupán sporadikusak,szemben az emberi elme hosszan tartó, ha az ébrenlét teljes tar-tamára nem is kiterjedo tudatos állapotaival. A rítusok és aszabályok éppen az elme függetlenedésének eszközei. Az ak-tív tudat, a koncentráció igen energiaigényes és fárasztó állapot.Az aktiválható érzelmi és szabályreprezentációk lehetové teszik

120 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

a tudat alacsonyabb szintu muködését, csak esetenkénti bekap-csolását és különösen az elme filogenezisének korai szakaszában,mint ezt a kutyakísérletek is mutatják fontos szerepük lehetett.

IDO, ORGANIZÁCIÓ, KOMPLEXITÁS, FEJLODÉS 121

IDO, ORGANIZÁCIÓ, KOMPLEXITÁS, FEJLODÉS

Végezetül néhány megfontolást szeretnék tenni az ido és az evo-lúciós rendszerek közötti összefüggésekrol. A fejlodés bárme-lyik változatát is vizsgáljuk, leírásában jelentos szerepet játszikaz ido és a komplexitás, vizsgálnunk kell ezért ezek szerepétmind a filo- mind az ontogenezisben. Vegyük részletesebbenszemügyre a replikatív rendszer „de novo” keletkezését (Csá-nyi 1989). Az élet keletkezése a 0-rendszerbol indul ki, amelyegy nyílt, energiaáramban álló kémiai rendszer, melyben mole-kuláris komponensek véletlenszeruen keletkeznek és bomlanak.Ez a rendszer folyamatosan generál molekuláris komplexitást arendszeren áthaladó energia felhasználásával, de ez a komplexi-tás organizálatlan, ezért a komplexitás felso határát a rendszertermodinamikai paraméterei szabják meg. Lényeges jellemzojea rendszernek, hogy állapothatározói között az ido nem szerepel.Miután a komponensek véletlenszeruen keletkeznek és bomla-nak, elegendo nagy rendszer esetében a rendszer struktúrája csu-pán statisztikus ingadozásokat mutat, idofüggetlen.

Ha egy ilyen zérusrendszerben akár a legegyszerubb replika-tív rendszercsíra megjelenik kreatív aktusról beszélhetünk, mert akorábban jelenlévo, addig organizálatlan komponensek felhasz-nálásával egy elkülönítheto, organizációjában jellemezheto újentitás jelent meg. A kreatív aktus következménye az idonekmint paraméternek a megjelenése is. A kreatív aktus és az idomegjelenése lényegi összefüggést mutat (Csányi 1992).

A legegyszerubb rendszercsíra is ciklikus folyamat és mintilyen, definíciónk alapján jellemezheto a ciklusidovel. Ez azido azonban nem befolyásolja a prekurzornak mint rendszerneka muködését, csupán külso megfigyelo számára jelzi új típusúlétezo felbukkanását. Ezért ezt másodfajú idonek fogjuk nevezni.Ez az idofogalom lényegében azonos azzal, amit a fizikában ido-nek nevezünk. Világosan fel kell ismernünk, hogy ez az ido-paraméter csupán a külso megfigyelo számára létezik, és nembefolyásolja magát a teremtett rendszert.

A rendszercsíra muködése során véletlenszeruen bovülhetújabb komponensekkel, mint ezt korábban kifejtettük. Egy-egy újabb komponens ki- vagy belépése a replikatív ciklusba iskreatív aktus, megváltoztatja az adott rendszer szerkezetét, befo-

122 A KOGNITÍV FUNKCIÓK FEJLODÉSE

lyásolhatja az egyes komponensek funkcióját, a teljes rendszerviselkedését, növeli a replikatív rendszer komplexitását. A kre-atív aktus valódi teremtést eredményez. Gondoljuk meg, hogya komponensrendszerek definíciójából következoen a rendszeridentitása minden új komponensnek a belépésével alapvetoenmegváltozik. Miután a komponens rendszer nem eleve adott,hanem a komponensek által meghatározott, a komponensek or-ganizációjának következménye, egy új komponens megjelenéseelore kiszámíthatatlan, emergens tulajdonságokhoz vezethet. Aleglényegesebb ezek közül szintén az idovel kapcsolatos.

A sorozatos kreatív aktusok eredményeként jelentkezo iden-titásváltozások eseményei az adott rendszer történetét képezik. Atörténet jellemezheto az idovel, de nem a ciklusido analógiájára,hanem a Bergson-féle (1930) tartam segítségével. Ezt az idotelsofajú idonek fogjuk nevezni. Ez alapvetoen különbözik a má-sodfajú idotol. A másodfajú ido végtelenül osztható, és mindentartománya értelmezheto. Az elso fajú ido is osztható, de csupána történetet alkotó események elofordulása szerint. Két-két ese-mény között eltelt ido – akárhány ciklus is játszódik le ezalatt– a rendszer története, és funkcionálása szempontjából teljesenérdektelen.

Az elsofajú ido leírható az események szekvenciájaként is, ami-bol kiviláglik, hogy ez az ido is rendszerspecifikus és nem sokköze van a fizikában használt idofogalomhoz. Az elsofajú idoszorosan összefügg a replikatív rendszerek komplexitásával.

Hogyan is jelentkezett az ido? Mind a két fajta ido a rend-szercsíra organizációjának következménye. Az organizáció elemiaktusa a rekurzió, a zárt ciklus, amint ez megjelenik fellép amásodfajú ido a rekurzívrendszer magánideje, és ha a rekurziókülso hatásra ugrásszeruen megváltozik (ez csak új komponensbe- illetve kilépéseként tehát kreatív aktusként képzelheto el)megjelenik az elsofajú ido is. Tehát nem az ido hozza létre areplikatív rendszereket, az evolúciót, hanem éppen fordítva areplikatív rendszerek létezésükkel állítják elo az idot, amely mind-két formájában az adott rendszer specifikus paramétere.

Mind az elme mind a társadalom felfedezte az elsofajú és amásodfajú idot is, mert mindkét rendszer önmagában is evo-lúcióra képes entitás, amelynek létezésével, organizációjával járegyütt az ido mint paraméter megjelenése.

IRODALOM 123

IRODALOM

Adam, B. (1994): „Perceptions of time.” In: T. Ingold (ed.) CompanionEncyclopedia of Anthropology. Routledge, London, 503–527.

Bergson, H. (1930): Teremto fejlodés. Magyar Tudományos Akadémia,Budapest.

Csányi, V. (1989): Evolutionary systems and society: a general theory. DukeUniversity Press, Durham, 304.

Csányi, V. (1999): Az emberi természet: humánetológia. Vince Kiadó, Bu-dapest.

Csányi, V. (1992): „Nature and Origin of Biological and Social Informa-tion.” In: K. Haefner (ed.) Evolution of Information Processing SystemsSpringer, Berlin, 257–281.

Csányi, V. és Miklósi, Á. (1998): „A kutya mint a korai evolúció mo-dellje.” Magyar Tudomány 63 1043–1054.

Durkheim, E. (1961, 1912): „The Elementary forms of the Religiouslife.” Trans. Joseph Ward Swain, Collier, New York.

De Waal, F. (1996): Good Natured. Harvard University Press, Camb-ridge.

Evans–Pritchard, E. E. (1940): The Nuer. Oxford University Press, Ox-ford.

Freedman, D. G. (1958): „Constitutional and environmental interacti-ons in rearing of four breeds of dogs.” Science 127 585–586.

Gell, A. (1975): The metamorphosis of Cassowaries. Athlone Press, Lon-don.

Piaget, J. (1970): The Child’s Conception of Time. Routledge, London.Schauer, F. (1991): Playing by the rules. Clarendon Press, Oxford.Sober, E. and Wilson, D. S. (1998): Unto others. Harvard University

Press, Cambridge, Mass.Tomasello, M. and Call, J. (1997): Primate Cognition. Oxford University

Press, Oxford, 300–302.Wittgenstein L. (1992): Filozófiai vizsgálódások. Atlantisz, Budapest.

6 Az agresszió*

A MODERN TÁRSADALMAK EMBERE rendkívülérzékeny az agresszió megnyilvánulásaira. Sokszor tisztázatlan,hogy az agresszió biológiai örökségünk eltávolíthatatlan részevagy esetleg szerzett, tanult, a nevelés módozatainak ügyes meg-választásával elkerülheto magatartás. A kérdésekre igazán tisz-tázó válaszokat az etológia és a humánetológia szolgáltathatja.Az állati viselkedést vizsgáló etológia evolúcióelméleti alapokonnyugszik, vagyis bármely viselkedésbeli jellegzetességet is vizs-gál, feltételezi, hogy az adott viselkedési mintázat megjelenésemögött, ha bonyolultabb áttételeken keresztül is, mindig gének,a genetikai anyag muködése áll, és ez az evolúció során hosszútörténeti folyamatban formálódott (Csányi 1994).

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyes konkrét tulaj-donságok a genomban vannak valamiképpen kódolva. Azt semjelenti, hogy adott esetben környezeti hatások, tanulás nem hoz-hatnak létre kiemelkedoen nagy változásokat a viselkedés rend-szerében. Kizárólag azt, és csak is azt jelenti, hogy egy-egy jel-legzetesség megjelenésében, vagy az arra való képesség, affinitás,érzékenység kialakulásában genetikai tényezok muködnek.

A humánetológia is evolúciós tudomány, feltételezi, hogy azemberi viselkedés az evolúció terméke, az ember környezetheztörténo adaptációjának eredménye. Elismeri természetesen, hogyaz emberi viselkedésben óriási szerepet játszik a tanulás, a tra-

*Élet és Tudomány (1995) 26 803–806

AZ AGRESSZIÓ 125

díciók, a kultúra, de azt tartja, hogy a kultúrára való képességaz evolúciós folyamat eredménye, és hogy a lehetséges kultúrákszerkezete, dinamikája is genetikai korlátok között alakul ki. Ahumánetológia a kultúrát mint egy viselkedési rendszert fogjafel, szem elott tartva, hogy a kultúra komponensei tanulási fo-lyamatokban alakulnak ki, de mint viselkedésmintázatok alkal-masak etológiai és evolúciós elemzésre (Eibl–Eibesfeldt 1979,1989, Boyd és Richerson 1985, Csányi 1978, 1979, 1989).

Az elso humánetológiáról szóló gondolatok az etológia alapí-tójának, Konrad Lorenznek az írásaiban jelentek meg, és annakidején nagy vitákat váltottak ki. Elsosorban azért, mert Lorenzaz embert mint az állatvilág egyik tagját kezelte, és úgy gondolta,hogy viselkedésének alapveto struktúrája homológ az embersza-bású majmokéval. Különösen nagy felháborodást keltett az a lo-renzi feltételezés, hogy az agresszió az embernél is éppen olyanfaji jellegzetesség, mint az állatoknál. Ma már szinte érthetetlen,hogy ezek az azóta széles körben elfogadott és továbbfejlesztettgondolatok korábban miért gerjesztettek akkora ellenkezést.

AZ AGRESSZIÓ

Kevés olyan területe van az emberi viselkedésnek, melynek elo-fordulása azonnal a legintenzívebb emóciókat és érdeklodéstváltja ki a jelenlévokbol, és amirol olyan sok jóindulatú, de elké-peszto badarságot hordtak össze, mint az emberi agresszió.

Az agresszió alapveto etológiai fogalom. Ha azonos fajú egye-dek eroszakkal igyekeznek egymást valamilyen eroforrás közelé-bol eltávolítani, vagy ennek megszerzésében, illetve elfogyasztá-sában a másikat megakadályozni, agresszióról beszélünk (Csányi1994).

Az agresszió igen jelentos biológiai funkciót tölt be az egyesfajok életében. Egyrészt növeli az egyed rátermettségét, mertszámára eroforrások elnyerésének lehetoségét biztosítja, Más-részt, foként csoportosan élo fajok esetében, hozzásegít az ero-források optimális elosztásához a csoporton belül. Agressziónélkül az állatok kipusztulnának, mert minden állat szaporodásikapacitása sokszorosan múlja felül a rendelkezésre álló erofor-rások mennyiségét. Ha nem a legerosebb, élettani szempontbóla legrátermettebb egyedek jutnának ezekhez, hanem mindegyik

126 AZ AGRESSZIÓ

egyformán, akkor rövidesen senkinek sem lenne elég táplálék,még a puszta életfenntartáshoz sem. Egy farkasfalka az alfa hímés nostény szaporodási egysége. Minden eroforrás elsosorbanaz alfákat szolgálja, a többiek csak akkor részesülnek belole, hafelesleg van. Ez az elosztási rendszer azt eredményezi, hogy bo-ség idején mindenki jóllakik és egészen minimális az agresszió,szükség esetén viszont lehet, hogy csak néhányan, a legeroseb-bek, végso esetben csak az alfák esznek. Amikor a szükség el-múlik, elofordul, hogy ugyan a gyengébbek elpusztultak, de azalfák teljes eronlétben láthatnak újra a szaporodásnak és rövide-sen pótolják a falka létszámát. Kegyetlen, de nagyon eredményeselosztási mód. Ez teszi lehetové, hogy a farkasok olyan ökoló-giai rendszerekben is megéljenek, amelyeknek nagyon változóaz eroforrás-ellátottsága, ahol a boség hónapjait esetleg a szük-ség hetei, vagy hónapjai követik. Agresszió nélkül a farkasokmint faj, életképtelenek lennének.

A biológiai agresszió fontos magatartásbeli szabályozómecha-nizmus, amely valamilyen formában minden magasabb renduállatban, így az emberben is kimutatható (Csányi 1986a). Akulturális agresszió viszont a társadalom által szervezett ideolo-gikus konstrukció, amelynek csak nagyon áttételesen van köze abiológiai agresszióhoz. A biológiai agresszió során az agresszívviselkedésformák egy része az egyes egyedek vetélkedését szabá-lyozza, de kifejlodtek olyan agressziós formák is, amelyek egy-egy fajon belül az egyedek csoportjainak érdekeit regulázzák afaj más csoportjaival történo versengésükben. Ha elfogadjuk,hogy az evolúciós fejlodés folyamatos, és ebben ma aligha kétel-kedik kutató biológus, és tudjuk, hogy az agresszió az egész élo-világban elterjedt, érthetetlen csodának kellene tekintenünk, haéppen az emberbol hiányoznának az agresszió biológiai mecha-nizmusai. Nem történhetett így, hiszen egy-egy új faj nem ele-mekbol épül össze valamiféle tervezoi asztalon, hanem mindigvalamilyen már meglévobol, apró átalakulások sorozatával. Aprimáták és a foemlosök agresszív viselkedésformáiban nem ne-héz felismerni az ember, különösen a gyermekek hasonló meg-nyilvánulásait.

Ugyanakkor az emberi agressziónak is megvannak a humánjellegzetességei, megnyilvánulásai. Az egészen elemi, lényegé-ben biológiai formáktól eltekintve, megnyilvánulásukban rend-

AZ AGRESSZIÓ 127

kívül változatosak lehetnek. Tanulással az adott kultúra befo-lyása alatt az emberi biológiai agresszió egészen alacsony szintreszorítható, és nagyon magas szintre is emelheto.

Lorenz (1963) egyik híres könyve indította el az emberi ag-resszióval kapcsolatos újabb keletu vitákat. Lorenz még nemkülönböztette meg a biológiai és a kulturális agressziót elég éle-sen, és valószínuleg ez váltotta ki az ellenreakciókat. Könyvételsosorban azért támadták, mert azt állította, hogy az emberi ag-ressziónak öröklött tényezoi vannak. Ellenfelei, elsosorban be-haviorista pszichológusok viszont úgy gondolták, hogy az emberkizárólag tanulással szerez agresszív viselkedésformákat. Pél-dául a gyermek a családban fejlodése során tanulja meg, hogyagresszív viselkedéssel elonyökhöz lehet jutni. Az is elterjedtvélemény volt, hogy igazából a frusztráció az egyetlen bioló-giai mechanizmus, amely agressziót eredményez. Még pár éveis jelentek meg nagy összefoglaló muvek ilyen elméleti alapon(Baron és Richardson 1994). Gondolatmenetük úgy folytató-dik, hogy ha az agressziós tendencia öröklodik, akkor nyilván-valóan semmit sem lehet ellene tenni és a társadalmat elárasztjaaz agresszió. Mindkét állítás hamis, az agresszió fontos bio-lógiai szabályozómechanizmus és természetesen van genetikaiháttere. Ezért nem csak tanulással fejlodik ki, noha persze ta-nulással – különösen az ember esetében – módosítható, esetlegel is nyomható. Az pedig, hogy aminek genetikai alapja van, azellen semmit sem lehet tenni, megint csak naiv álláspont. A tár-sadalom fejlodése éppen annak állandó demonstrálása, hogyanlehet kultúrával, tanulással öröklött faji tulajdonságok megnyil-vánulását szabályozni, ha szükséges elnyomni, lásd például aszexualitást. A behaviorista agressziófelfogásnak nagyon károskövetkezményei lehetnek a pedagógiában. Ha a gyermek ag-resszióját a frusztráció váltja ki, és ez tanulással rögzül, akkora behavioristák szerint kerülni kell a frusztrációs helyzeteket,vagyis mindent meg kell engedni a gyermeknek. Ilyen módon,amíg a gyermek teljesen a szüloi felügyelet alatt áll, valóban el-kerülheto az agresszió, hiszen akkor fog majd teljes intenzitássaljelentkezni, amikor az „életben” kiderül, hogy mégiscsak van-nak jelentos szociális korlátai a viselkedésnek és a gyermek nemtudja ezeket kezelni, nem tanulta meg saját agresszióját szociá-

128 AZ AGRESSZIÓ

lisan szabályozni. Ennek persze kínos személyiségfejlodésbelikövetkezményei lesznek.

AZ EMBERI AGRESSZIÓ FAJTÁI

Az emberi agressziós viselkedésformáknak nincsen elfogadottosztályozása, de a legtöbb pszichológus és humánetológus egyet-ért abban, hogy a következo felsorolás egyes tételei érvényesek.Némelyek talán összevonhatók, mások több alcsoportra bontha-tók, de ez a lényeget nem érinti.

Rangsorral kapcsolatos agresszió

Az állati agresszió legfontosabb funkciója, az eroforrások elosz-tása egyben valamiféle szabályozott rendet, rangsort is létrehozaz állati csoportokban. Agresszió nélkül kaotikus viszonyok ala-kulnának ki, ami megint csak az energia és az eroforrás pazar-lásához vezetne. Az emberi csoportok is hierarchikusan szerve-zodnek. A spontán kialakuló, alacsonyabb szervezettségu cso-portok hierarchiája, mint ezt sokszor leírták már, enyhébb-ero-sebb agressziós konfliktusokon keresztül alakul ki. Ha a csoportszerkezete már kialakult és megszilárdult, az agressziós összeüt-közések gyakorisága éppen úgy csökken, mint az állati csopor-tokban. Az emberi csoportokban, ahol az együttmuködés, el-osztás, csere különbözo formái jelennek meg, a mindennapi életalapveto mechanizmusaivá fejlodnek a rangsort meghatározó ag-resszió primitívebb, biológiai formái. Elsosorban a gyerekek kö-zött, az informális csoportokban, valamint a társadalmon kívüliéletben, mint például a bunözés, játszanak jelentos szerepet. Atársadalom megszervezésében az agresszió absztraktabb formáithasználó mechanizmusok a fontosabbak. Ilyenek például a cso-portok tevékenységét szabályozó hatalmi viszonyok, a politikamechanizmusai. Természetesen ezekben is megtaláljuk az osi,biológiai mozgatórugókat.

A hatalom és a politika, ha ezeken a csoport rendjének fenntar-tását, a rangsor létrehozását, a konfliktusok minimális eroszak-kal történo megoldását, a csoport védelmét, a csoporton belülikoalíciók szervezését és a szövetséges domináns egyedek, vala-mint a koalíciók dominanciájának kialakítását és ebben a do-

AZ EMBERI AGRESSZIÓ FAJTÁI 129

minanciarendben változásokat eredményezo folyamatokat ért-jük, már az emberszabásúak csoportjaiban megjelenik (De Waal1982), de igazi fejlettségét az emberi társadalmakban éri el.

Szociális tulajdonság nem létezik rangsor nélkül! Az emberebben sem kivétel, szociális vonzódása a csoportban kialakultpozíciók, a rangsor elfogadásával és a rangsor minél elokelobbhelyéért, a státuszért való versengéssel együtt jelentkezik. Arangsor kialakítására, a dominancia elfogadására az embernek isbiológiai diszpozíciója van (Tiger and Fox 1971).

A pozíció utáni vágyódás alapveto biológiai tulajdonsága fa-junknak (Weisfeld és Beresford 1982), és egyben egyik legve-szélyesebb tulajdonsága is, mert funkcionálisan nyitott, nagylétszámú társadalmakban szinte nincs felso határa.

Élettani szinten a rangsor kialakításával kapcsolatos folyama-tok az embernél éppen olyanok, mint más emlosállatoknál. Ígypéldául a rangsort jelentosen befolyásolja a vérben keringo hímnemi hormon, a tesztoszteron-koncentrációja. Majmoknál szá-mos fajnál kimutatták, hogy a vér tesztoszteronszintje a domi-náns egyedeknél jóval magasabb, mint az alárendelteknél (Eibl–Eibesfeldt 1990). Hasonló összefüggéseket találtak embernél is.Például fiatal férfi teniszjátékosok plazma-tesztoszteronszintjeszignifikánsan emelkedik, ha nyernek, és csökken, ha veszíte-nek. Ilyen változás nem történik, ha csupán testedzést folytat-nak. Orvostanhallgatók tesztoszteronszintje emelkedést muta-tott, ha a vizsgán sikeresen átmentek és csökkent, ha megbuktak(Mazur and Lamb 1980). Lényeges, hogy a domináns viselke-dés és a hormonális háttér kölcsönösen befolyásolják egymást. Atesztoszteron magas szintje növeli a dominanciára való készsé-get, a domináns pozíció elnyerése pedig növeli a tesztoszteron-termelést. Az ok és okozati kapcsolat körkörös.

Jelentos különbségek is vannak az ember és az állatok között.Az állati csoportokban a pozícióért fizikailag kell megküzdeni,és csak a legfejlettebb primátáknál jelenik meg e küzdelmek-ben a szociális rafinéria, egymást védo szövetségek, cselvetések,többé-kevésbé tudatos kijátszások formájában. Az állati csoport-ban a pozíció addig tartható, amíg az állat ereje teljében van,és mindig szorosan kapcsolódik a fizikai eronléthez. Az em-beri rangsor független lehet a fizikai eronléttol, ha megfelelokulturális formák rendelkezésre állanak, dinamikus és párhuza-

130 AZ AGRESSZIÓ

mosan differenciált, ez utóbbi lényeges különbség az állatokkalszemben. Azt jelenti, hogy ugyanabban a csoportban különbözorangsorok létezhetnek egymás mellett a hozzáértés különbözoköreiben. Tehát egy falusi közösségben valaki lehet a méhészekrangsorában a legelso, de van legelso a tehenészek között is stb.

Territoriális agresszió

A legkülönbözobb kultúrákban élo emberek csoportjai közösen,vagy tagjai egyénileg megjelölnek, birtokba vesznek, védelmez-nek egy területet. Hogy ezt miként teszik az, a mindenkorikultúra függvénye, de maga a területhez való vonzódás jelenségea kultúrától független, általános jelenség. Veleszületett térfog-laló viselkedés. Már kétéves gyerekek kialakítanak területfog-laló szokásokat, például étkezésnél. Az ember tehát, territoriálislény és ebbol következik, hogy ha kisajátított területét másokakarják birtokolni, különbözo agresszív viselkedésformákkal re-agál.

Tulajdonnal, birtoklással kapcsolatos agresszió

Már egészen kis gyermekek is eros agresszióval reagálnak arra,ha valamilyen tárgyat vagy egyéb dolgot elvesznek tolük, illetveha azt ok akarják megszerezni. Felnotteknél is jelentos ez aforma.

Frusztrációs agresszió

Az agressziónak ez a fajtája a leggyakoribb a modern társadal-makban és részben lefedi az elozoeket. Ha egy kisgyermeketmegakadályoznak valamilyen cél elérésében, ha fájdalmat okoz-nak neki, vagy valamit elvesznek tole, azonnal spontán agresz-sziós cselekedettel válaszol. A szocializáció során azután sokfélemódját tanulja meg annak, hogy viselkedését ilyen helyzetekbenfékezze, szabályozza, mégis az efféle agresszió a leggyakoribbmég felnottkorban is.

AZ EMBERI AGRESSZIÓ FAJTÁI 131

Explorációs agresszió

Az explorációs agresszió egy csoport új tagját segíti a rangsorbatörténo beilleszkedésben, vagy egy új szabályrendszer kialakítá-sában. Az új csoporttag „próbálgatja” a cselekvési lehetoségeketés korlátokat a csoportban. Kivel mit lehet csinálni? Meddiglehet retorzió nélkül elmenni? Ha próbálkozásai megfelelo vá-lasz nélkül maradnak, az explorációs aktivitás növekszik (Eibl–Eibesfeldt 1975). Különösen jól megfigyelheto ez gyermekeknél,de felnotteknél is, ha új csoportba kerülnek.

Szüloi agresszió

Ugyanúgy, mint az állatoknál, az utódok gondozása esetenkéntmegkívánja a fegyelmezést. A szüloi agresszió a gyerekek, afiatalkorúak viselkedésének befolyásolására irányul.

Neveloi agresszió

Bonyolult, csak az emberre jellemzo agressziós forma. Olyanhelyzetekben alakul ki, amelyekben valakit, lehet az felnott vagygyerek, valamilyen bonyolultabb viselkedésre kell tanítani: pél-dául az iskolában, munkahelyen vagy a katonaságnál. A taní-tási folyamat akkor a leghatékonyabb, ha a tanár, az eloadó, atiszt személye dominál a tanulók felett. E viszony kialakulá-sát célozza a neveloi agresszió, amely megnyilvánulhat egyszeruleintésben, kioktatásban, de az újoncok fegyelmezésében is.

Normatív vagy morális agresszió

Szintén csak az emberre jellemzo viselkedés, célja az, hogy acsoport normáit a tagokkal elfogadtassa. A csoporttársadalmak-kal kapcsolatban már említettem ezt. Mindennapi életünkbenis számtalan jelét figyelhetjük meg ennek az agressziós formá-nak. Egy iskolai osztály, munkahelyi csoport, vallási közösségvagy politikai csoportosulás tagjai gyakran lépnek fel agresszí-ven olyan társaikkal szemben, akik az elfogadott viselkedési sza-bályoktól, szokásoktól, elvektol, normáktól eltérnek. A morálisagresszió hátterében az embernek az a rendkívül fontos és jel-

132 AZ AGRESSZIÓ

lemzo tulajdonsága áll, hogy erosen kötodik csoportjához és tu-lajdonképpen minden csoporton kívülivel többé-kevésbé szem-ben áll.

Agresszió a kívülállóval

A csoporton kívül állót csúfolják, üldözik. Ide tartozik a devi-ánsokkal kapcsolatos agresszió is, ahol az agresszió célja éppen acsoporttag kizárása

Autoagresszió

Saját testre irányuló agresszió. Körömrágás, ajakharapdálás stb.

Csoportos agresszió

A csoport együttes agressziója. Ez állatoknál csak a legfejlettebbcsoportokat képzo fajoknál alakult ki, így ismerjük a hiénák,csimpánzok csoportos agressziójának eseteit.

A BIOLÓGIAI AGRESSZIÓ FORMÁI

A formákat illetoen az emberi agresszió igen változatos. A leg-egyszerubb, az állati agressziós formákhoz legközelebb álló tí-pusok a gyermekek viselkedésében fordulnak elo a legtisztáb-ban. A fenyegeto vagy támadó személy felegyenesedett testtar-tást vesz fel, kezét felemeli, gyakran ökölbe szorítja. E jól láthatógesztusokat az idegrendszer vészreakciói kísérik. Kitágul a pu-pilla, felgyorsul a szívverés és a légzés, adrenalin kerül a vérbe.A szervezet mintegy harcra készen áll. A fenyegeto testtartástgyorsan követheti a támadás: ütés, rúgás, harapás, birkózás for-májában. A felnottek vitái sokkal ritkábban fajulnak valódi tá-madássá, de ha ez mégis megtörténik, akkor igen heves lehet. Afeldühödött, agresszív ember a másik életét is képes kioltani.

Agressziót válthat ki vetélkedés egy helyért, akár sorban állásközben, tulajdonért, lehetoségért, csoporton belüli státuszért,elonyökért, figyelemért. Az agresszió sokszor a humor formá-ját ölti magára, vagy csúfolódásként jelenik meg. Valaminek ahiánya, egy akció akadálya agressziót vált ki még nyelvet nem

A BIOLÓGIAI AGRESSZIÓ FORMÁI 133

beszélo kisgyermekekben is. Jellegzetes emberi agresszió a tár-gyakkal való fenyegetés vagy a tárgyakkal történo harc.

Ahogyan az állatvilágban, úgy az embernél is kifejlodtek azagresszív viselkedés ritualizált formái, és voltaképpen ezek a leg-gyakoribbak. A nyelvöltés, köpés, a pucér fenék vagy a nemiszervek mutogatása mind agresszív fenyegetés és nem csak azarchaikus társadalmakban gyakori. Ezek a formák mind vissza-fogott agressziót képviselnek.

A normatív agressziót gyakran kíséri a csúfolódó viselkedésis. A csoport eltéro viselkedésu vagy formájú (öltözködésu, szí-nu) tagját – sokszor testi hibás embert is – agresszív viselkedés-formákkal közösítenek ki.

Minden kultúrában gyakori a férfi nemi szervekre utaló falli-kus fenyegetés, mint ezt már bemutattuk.

A verbális agresszió sajátos emberi tulajdonság. Általábanenyhébb, ritualizálódott agressziós formának számít, és gyak-ran megelozi a gesztusokat vagy a fizikai támadást. A verbálisagresszió nagyon jellegzetes nyelvi fordulatokkal él. Ha ezeketáttekintjük, pontosan felismerhetjük mögöttük az emberi ag-ressziónak az elobbiekben felsorolt fajtáit. A legegyszerubb ver-bális forma csupán nyelvi jelzése az agressziós aktusnak: „meg-verlek”, „kinyírlak” stb. Gyakori a szexuális töltetu, többnyirea vérfertozési tabu megsértésére felhívó verbális utasítás. Igenösszetett a szociális hierarchiával, dominanciával és a csoport-normákkal kapcsolatos verbális agresszió. Ilyenek a fizikai vagymentális sérülésre utaló megjegyzések: például „nyomorult”,„süket”, „idióta”, „hülye”, vagy a szociális deviancia említése:például „gyáva”, „kurva”, „koldus”. Egyértelmuen dominan-ciát fejeznek ki a különféle „nyald ki...”, „kapd be...” kezdetufelszólítások. Ugyancsak dominanciával kapcsolatos néhány jel-legzetes állat emlegetése: „szamár, „marha”, „ökör”, „disznó”stb.

Fontos fajspecifikus jellegzetessége az emberi agressziónak aza tény, hogy a tanulás és a kultúra igen nagymértékben meg-határozza gyakoriságát és formáját. Az etnográfusok a mai tár-sadalmak közül a dél-amerikai yanomamókét tartják a legag-resszívebbnek. A kis yanomamo csoportok vadászatból élnek, ésfolyamatosan harcolnak egymás ellen. A yanomamo harcos vad,kegyetlen és agresszív. Ezzel szemben a busmanok igen szelíd

134 AZ AGRESSZIÓ

nép, közöttük gyilkosság ritkán történik, személyes érintkezése-ikben udvariasak, ritkán agresszívek.

Eibl–Eibesfeldt (1989) a két társadalomban élo gyermekek vi-selkedését és nevelési körülményeit hasonlította össze. A yano-mamo anyák és apák arra tanítják gyermekeiket, hogy minden-fajta sérelmet azonnal toroljanak meg. Idonként összehívják ajátszó gyerekeket, és hangos bíztatással egymás megtámadására,verekedésre késztetik oket. A kicsik eleinte sírnak, ezeket ki-nevetik, megszégyenítik. A szülok biztatására, meg azért, hogya megalázó helyzetet elkerüljék, egyre aktívabban verekszenekkézzel-lábbal, harapásokkal, botokkal. A rendkívül fogékonyszocializációs periódusban a gyermek megtanulja elturni a fáj-dalmat, és elsajátít bizonyos agresszív viselkedésmintákat. Abuzdítás, dicséret révén az agresszív viselkedés a legfontosabbértékmérové válik számára.

A busman társadalomban a szülok éppen ellenkezoleg visel-kednek. A verekedo gyerekeket szétválasztják, megfeddik, kibé-külésre biztatják, így az együttmuködo, engedékeny viselkedés-mintázat válik számukra értékessé. Mindkét viselkedésformakifejlodésének megvan a maga társadalomtörténeti gyökere. Avadász yanomamók a brazil oserdokben nagy populációs nyomásalatt élnek, szukösek a kihasználható eroforrások. A busmanokis szegényes területen élnek, de a népesség ritka, és csak a közöstevékenységet kívánó növényápolással tudnak fennmaradni.

E két szélsoséges példa azt mutatja, hogy az agresszió egyesformái, gyakorisága, megjelenési módja tanult viselkedési min-tázatokon alapul, bár biológiai tényezoi mindkét esetben egyfor-mán adottak.

Egyes állatoknál jellegzetes mozdulatok szolgálnak az agresz-szió lecsillapítására, amelyek gyorsan és biztosan oltják ki a tá-madó fajtárs agresszióját. Az embernél csillapítja az agresszióta mosoly, a sírás, panaszkodás, a fej lehajtása és a szubmissziómás hasonló látható jelei. Általában az agresszió leszerelésénekhatékony eszköze a gyerekes viselkedés. Jellegzetesen embericsillapítóeszköz a tárgyak, foként az élelem megosztása. Mármásfél-kétéves gyermekeket megfigyelve is észlelték, milyen ha-tékonyan megfékezi a társak agresszióját, ha a megtámadott va-lamilyen tárgyat nyújt át a támadónak. Erre utalnak az olyanrégi népszokások, hogy az idegent kenyérrel és sóval kínálják.

A BIOLÓGIAI AGRESSZIÓ FORMÁI 135

Ismert olyan elhárítási forma is, amely a már meglévo szociá-lis kötodés megszakításának kilátásba helyezésével igyekszik azagressziót csillapítani. Gyermekeknél rendszerint akkor jelent-kezik, ha a gyengébb féltol valamit el akar venni a társa. Az ag-resszió elhárítása olyan viselkedésmintázattal (a fej elfordítása,a szemkontaktus megszakítása stb.) történik, ami szubmisszív,és a kapcsolat megszakítására utal, ez esetenként verbálisan isismétlodik (nem játszom veled, nem szeretlek stb.). Az esetekegy részében, ha a kötodés már kialakult és eros, ez elegendo azagresszió elhárítására. Felnotteknél is hasonlóan muködik.

Fajspecifikus emberi tulajdonságnak tunik az engedelmesség ésaz alávetési készség is, amely éppen úgy veleszületett tulajdonság,mint a rangért folytatott küzdelem. A két tendencia együtt for-málja az emberi csoportok funkcionális kapcsolatrendszerét. Apozíció utáni vágyat ellensúlyozza a jól megfigyelheto szociálisszubmisszióra való készség, ezt több érdekes kísérlettel is alá-támasztották, Milgram (1974). Ezek a kísérletek azt mutatták,hogy az ember szubmisszív készsége rendkívül magas, s hogynemigen bízhatunk meg a saját belso erkölcsi normáinkban, hadomináns vezetok, hatóságok undok dolgokra utasítanak. A pa-rancsmegtagadás készsége sajnos gyengén fejlett az emberben.

A pszichológiában az is jól ismert, hogy a félelem elosegíti aszubordinációra való hajlamot és aktiválja az infantilis viselke-dési struktúrákat (jól ismertek a személyiségleépülések katona-ságnál, börtönökben stb.). Ismerik az úgynevezett „rosszanya”effektust is, ami abban nyilvánul meg, hogy a gyermekükkeldurván bánó anyák viselkedése sokszor növeli a gyermek kö-todését, mert a durvaság elol az anyához menekül és így egyvisszacsatolási kör csapdája alakul ki. Felnotteknél hasonló a„terror-kötodés”, ami a durva, eroszakos, esetleg kegyetlen ve-zetohöz történo kötodést segíti. A beavatási szertartások idon-kénti kegyetlenségét is annak tulajdonítják, hogy ezek erosítik acsoporthoz való kötodést. Humánetológusok szerint az engedel-messég evolúciós eredete az anya-gyermek viszonyra vezethetovissza, és ennek bizonyos jegyei megmaradnak a felnottkorbanis (Eibl–Eibesfeldt 1989).

Érdekes jelenség, hogy az emberek általában elítélik az ag-ressziót, a tömegfogyasztásra szánt média mégis tele van ilyencselekedetekkel. Ennek nem az a oka, hogy fajunk annyira sze-

136 AZ AGRESSZIÓ

reti az agressziót, hanem éppen ellenkezoleg: rendkívül érzé-keny annak különbözo megnyilvánulásaira. Még a képernyoelott is aktiválódnak biológiai ösztönei, szurkol az agresszió ál-dozatáért vagy éppen ellenkezoleg, a jogosnak ítélt támadás mi-att az agresszorral érez együtt. Ezt az érzékenységet használjákki a média írói, szerkesztoi a figyelem felkeltésére. Az emberiagresszió az állatokhoz viszonyítva rendkívül ritkán elofordulójelenség. Ha a kedves olvasó elgondolkozik azon, hogy egészeddigi életében hány esetben látott személyesen is gyilkosságot,nagyobb verekedést vagy csak akár egy pofon csattanását, va-lószínuleg nagyon alacsony szám fog kijönni, pedig iszonyúanzsúfolt társadalomban élünk. Ha mondjuk egy városi autóbuszt150 felnott, egymást nem ismero csimpánzzal töltenének meg,a végállomásra valószínuleg már egyik sem érkezne meg élve.Ilyen mértéku zsúfoltságot nem lennének képesek agresszió nél-kül elviselni és ekkora tömegben agressziójuk tömegverekedésséés gyilkossággá fajulna. Sokan úgy érzik, éppen a média hatá-sára, hogy állandó agresszív fenyegetettségben élnek, és életünktele van agresszióval. Ez azonban csak látszat, a média csalása.Az ember az egyik legbékésebb állat, az agressziós cselekedetekszáma naponta, egy fore számítva egészen biztosan az embernéla legalacsonyabb a primáták között.

Az agresszió alacsony mértéke a csoporton belüli agresszióravonatkozik. Az emberhez vezeto evolúciós leszármazási sornakaz emberszabású majmoktól elváló egyedei több millió évvel eze-lott valamilyen még nem teljesen felderített ökológiai okból zárt,tömör csoportokba kényszerültek. A zárt, kis helyen élo lényekszámára dönto kérdés az agresszió csökkentése, esetleg a legkü-lönbözobb rituális formákkal történo helyettesítése, mert a ko-rábbi agressziós szint a csoportokat szétverte volna. Ugyancsakalacsony agressziós szint szükséges a kooperációhoz, és ahhoz azintenzív kommunikációhoz amelyet az ember osei a csoportéletsorán folytattak (Csányi 1999).

A csoporton belüli agresszió tetemes csökkenését nem kö-vette, talán inkább még növekedett is a csoportok közötti ag-resszió. A csoporttársadalmak rendkívül sikeres létformája amai megapopulációhoz vezetett, evolúciósan túlságosan rövidido alatt, így a ma élo ember folyamatosan egy biológiai para-doxon nyomása alatt van. A csoportján, az általa a saját cso-

A KULTURÁLIS AGRESSZIÓ 137

portjának tartott közösségen belül az agresszió féken tartásáraminden szükséges biológiai eszközzel rendelkezik, ugyanakkoraz idegen csoportoknak tartott közöségekkel, vagy akár feltéte-lezett közösségekkel szembeni agressziójának biológiai korlátjaúgyszólván nincsen, csupán kulturális korlátokkal rendelkezik,ha ilyeneket egyéni fejlodése és szocializációja során megszer-zett. Ez a kettosség magyarázza azokat a sokszor érthetetlennektuno helyzeteket, amelyek egész, korábban békés társadalmaktagjait vérengzo, agresszív szörnyetegekké alakítja. Kambodzsa,Bosznia, Koszovó és még hosszú sora a közeli példáknak.

A KULTURÁLIS AGRESSZIÓ

Az embernél a rangsor kialakítására irányuló etológiai készsé-get a szabálykövetés tulajdonsága emeli új szintre. A csoportbankialakuló pozíciók csak a legprimitívebb csoportokban felelnekmeg a fizikai eronlét rangsorának. A nyelvet, kultúrát használóembercsoportokban a magasabb pozíciókat kulturális ideák, te-hát viselkedési szabályok határozzák meg. A csoport vagy törzsvezetojének nem kell fizikailag megküzdeni pozíciójáért, mert avezetovel kapcsolatos idea olyan szabályokat tartalmaz, amelyeka pozíció megszerzését és megtartását pontosan szabályozzák.Különösen fontos a korai szocializáció szerepe. A gyermek ko-rán megtanulja a csoport vezetoit elfogadni, beleno az adott ideateremtette körülményekbe, és ez lehetové teszi, hogy a pozíciók-kal kapcsolatos ideák folyamatosan, generációk során keresztülis változatlan formában megmaradjanak.

Fontos felismerni a szabálykövetés és a rangsor közötti másikkapcsolatot is. A szabálykövetés szintén a rangsor elfogadásá-nak kifejezodése. Amikor egyének állnak egymással szemben,a pozíciót elfoglaló domináns fél érvényesíti akaratát. Elveszia táplálékot, nostényt, alvóhelyet stb., ezt nevezhetjük brutá-lis dominanciának is. Amikor az ember szabályoknak engedel-meskedik, lényegében egy elszemélytelenedett dominanciánakengedelmeskedik. Ezt nevezzük szabálydominanciának. A do-mináns egyed helyébe egy társadalmilag elfogadott szabály lépés a szubmisszív ember végrehajtja a szabályban megtestesüloutasítást. A különbözo társadalmi eszmékben gyakran helyet-tesítik a parancs kiadóját az osökkel, istenekkel, de a legtöbb

138 AZ AGRESSZIÓ

ember számára eleggé meggyozo az is, ha „úgy kell” valamitcsinálni. Már a felteheto szabályokra való utalás is kiváltja azengedelmességet. Az ember rendkívül érzékeny a dominancia-viszonyokra, azokra is, amelyeket a szabályokat tartalmazó ideákhordoznak, és azokra is, amelyekre ilyen konkrét ideák esetlegnem vonatkoznak, de mindennapi életében megjelennek. Azember készsége a szabálydominancia elfogadására teszi lehetové,hogy a rangsort a munka szervezésének megfeleloen alakítsuk,hogy a végso akcióterv részletei, dinamikája mint a munkát irá-nyító domináns szabály jelenjen meg, aminek minden résztvevokészségesen aláveti magát.

Tisztán biológiai alapon 100–150 embernél nagyobb csopor-tokban nem alakulhatna ki egységes rangsor. A kulturális ideákviszont lehetové teszik, hogy a szabályok segítségével sok ezres,vagy akár sok milliós tömegben is pontosan szabályozzák a do-monancirendet. A hadseregek kituno példái ennek. Lényegesfelismerni e rendszerek mindkét tényezojét. Az adott szervezoi-dea, ha megfelelo, pontosan határozza meg minden egyes egyénhelyzetét a rangsorban, akkor ez a rangsor fennáll addig, amígaz egyének hajlandóak elfogadni az adott szabályrendszert, el-ismerik és megtartják a rangkülönbségekbol adódó pozicionálisszabályokat. Ez az egyik tényezo, de az is nagyon lényeges,hogy bár a szabálydominancia a magasabb rendu, mert ez biz-tosítja a tömegek megszervezését, azért mindig kimutathatóktendenciák a brutális dominancia érvényesítésére is, különösena szabályok szerinti egyenrangúak között. A tömegtársadalmak-ban ezért a két dominancia-mechanizmus mindig együtt jelenikmeg, a társadalmi konfliktusok jó részét éppen a két mechaniz-mus szembefordulása okozza. Konfliktusokat eredményez az is,hogy bár a szabálydominanciát nem kísérik fizikai összecsapá-sok, a szabályt is el kell valahogyan fogadtatni. A különbözotársadalmak jelentos speciális ideákat alkottak a szabálydomi-nancia minél simább érvényesítésére. A társadalom normálismuködését általában az teszi lehetové, hogy a szabálydominan-ciák szocializálása már a korai gyermekkorban megtörténik. Haa korai szocializáció nem megfelelo, megjelennek azok a töme-gek, amelyek nem, vagy csak részben fogadják el az adott sza-bályrendszert és ez a fennálló társadalom lassú felbomlásáhozvezethet. A szocializáció hiányosságait vannak hivatva korri-

KONKLÚZIÓK 139

gálni az eroszakszervezetek is, amelyek mindig a brutális do-minancia alkalmazásával fenyegetnek, de még ezek eredményesmuködése is bizonyos szabályok elfogadásán alapszik. Ezek te-hát csak korrekcióra képesek, nem helyettesíthetik a szocializációt.Az ember tanulóképessége a felnottkorban is rendkívül nagy,ezért a korai szocializáció után is el lehet szabályokat fogadtatni,egyszeru tanulás-tanítás révén. A felnottkori tanuló mechaniz-musok emocionális, motivációs töltöttsége és ezeken keresztülhatásfoka azonban megsem közelíti a korai szocializáció hatás-fokát.

A rangsor és a státusz fontos elemei a csoportok politikájá-nak, ami mindig a szövetségek alakítása, a hatalom gyakorlása, azegyüttmuködés és a javak elosztása körül forog, és ez ma is így van.

A kulturális agresszió legfontosabb formái a külso csopor-tok, vagy a társadalmon belül valamilyen szabály alapján elkü-lönített csoportok elleni agresszió. A csoportok közötti bioló-giai agressziónak megvoltak a természetes élettani határai. Aszabálydominanciára épülo, szervezett agressziónak úgy látsziknincsenek ilyen korlátai. Tipikusan kultúrális agressziós formaa háború, ami mindig egy szervezett nagy csoport vagy társada-lom aktivitása egy másik csoport vagy társadalom ellen, eszkö-zei mindig destruktívak, az ellenség életét igyekeznek kioltani,javait megszerezni vagy tönkretenni. A biológiai, személyes ag-resszió esetében a fenyegetést, a támadást meghatározott fizioló-giai állapotváltozások kísérik, az agresszor sokszor dühös, harag-szik a megtámadottra. Háborúban ez ritkán van így. A háborúolyan csoportos akció, amelyet elore megterveznek és a kulturá-lis evolúció terméke. Tényezoi olyan emberi diszpozíciók, mintaz agresszív emocionalitás, készség a csoport védelmére, domi-nancia, territorialitás, stb. A háborút szisztematikus tervezés,vezetoség, pusztító fegyverek, az elore megjelölt ellenség dehu-manizálása, valamint ideológiai indoktrináció jellemzi.

KONKLÚZIÓK

A biológiai és a kulturális agresszió összetett formáinak részle-tes ismerete nagyon fontos nemcsak a nevelo pedagógus hanema társadalom minden tagja számára. Nagyon fontos lenne, hogya tanulók felismerjék a különbözo agressziós formákat és meg-

140 AZ AGRESSZIÓ

tanulják a saját agressziójukat kulturálisan korlátozni. Fontoslenne, hogy az agresszióban ne csak destruktív állati ösztönt lás-sanak, hanem ismerjék annak csoport és társadalomépíto ha-tásait is és világosan felismerjék, hogy az emberi társadalomkiépülését, fennmaradását csak az agresszió kulturális korláto-zásával lehetett és lehet a jövoben is elérni.

IRODALOM

Baron, R. A. and Richardson, D. R. (1994): Human aggression. 2nd ed.,Plenum, New York.

Bounchard, T. J. Jr. (1994): „Genes, environment, and personality.”Science 264 1700–1701.

Bower, T. G. R. (1971): „The object in the world of the infant.” Sci. Am.225 30–38.

Boyd, R. and Richerson, P. J. (1985): Culture and the evolutionary process.Chicago University Press, Chicago.

Csányi, V. (1978): „Az evolúció általános elmélete.” Fizikai Szemle 28401–443.

Csányi, V. (1979): Az evolúció általános elmélete. Akadémiai Kiadó, Bu-dapest, 154.

Csányi, V. (ed.) (1986): Agresszió az élovilágban. Natura, Budapest 195.Csányi, V. (1989): Evolutionary systems and society: a general theory. Duke

University Press, Durham, 304.Csányi, V. (1994): Etológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 755.Csányi, V. (1999): Az emberi természet: humánetológia. Vince Kiadó, Bu-

dapest.De Waal, F. B. M., de, (1982): Chimpanzee politics. Unwin, London.Eibl–Eibesfeldt, I. (1970): Ethology: The biology of behaviour. Holt, Rien-

hart and Winston, New York.Eibl–Eibesfeldt, I. (1975): Krieg und Frieden. R. Piper Co. Verlag, Mün-

chen.Eibl–Eibesfeldt, I. (1979): „Human ethology: concepts and implicati-

ons for the sciences of man.” Behav. Brain. Sci. 2 1–57.Eibl–Eibesfeldt, I. (1989): Human ethology. Aldine de Gruyter, New

York, 848.Eibl–Eibesfeldt, I. (1990): „Dominance, submission, and love: sexual

pathologies from the perspectve of ethology.” In: Feierman, Jay R.(ed.) Pedophilia Biosocial Dimensions. Springer, New York, Berlin,150–175.

Lorenz, K. (1963): Das sogenannte Böse. Borotha Schoeler, Wien.

IRODALOM 141

Mazur, A. and Lamb, Th. A. (1980): „Testosterone, status, and mood inhuman males.” Hormones and Behavior 14 236–246.

Meltzoff, A. N. and Moore, M. K. (1977): „Imitation of facial expressionand manual gestures by human neonates.” Science 198 75–78.

Milgram, S. T. (1974): Obedience to authority: an experimental view. Har-per and Row, New York.

Morath, M. (1977): „Differences in the non-crying vocalizations ofinfants in the first four month of life.” Neuropädiatrie 8 543–545.

Plomin, R., Owen, M. J. and McGuffin, P. (1994): „The genetic basis ofcomplex Human behaviors.” Science 264 1733–1740.

Stanjek, K. (1978): „Das Überreichen von Gaben: Funktion und Ent-wicklung in den ersten Lebensjahren.” Z. Entwicklungspsychol. Pe-dagog. Psychol. 10 103–113.

Tiger, L. and Fox, R. (1971): The Imperial animal. Henry Holt and Co.,New York.

Weisfeld, G. E. and Beresford, J. M. (1982): „Erectness of posture asan indicator of dominance or success in Humans.” Motivation andEmotion 6 113–131.

7 Miért csináljuk „azt”?*

MÉG A PARLAMENTI ABORTUSZVITA idejérol ma-radt meg az emlékezetemben egy olvasói levél a 168 Órából,amelyben a levél írója azt magyarázta nagyon mérgesen, hogyértsék meg már végre, hogy „azt” csak akkor szabad csinálni,ha az ember utódokat akar nemzeni, és ez, – tette hozzá – a ter-mészet törvénye. Nem vagyok ugyan arról meggyozve, hogy a„természet törvénye” az feltétlenül helyes-e az ember világábanis, de sajnos, feltehetoen a biológiai ismeretterjesztés hiányos-ságai miatt, a levél írója súlyosan téved. A természet törvényeegészen más. „Azt” nemcsak azért csináljuk, hogy sokasodjunk.

Az emlos állatok körében végzett megfigyelések szerint egymegtermékenyítésre illetve egy utód létrehozására általában egy-néhány, és ez utóbbi mindenképpen tíznél kisebb szám, pároso-dási aktus esik. Két feltuno, magyarázatot kívánó kivétel van.Az egy utódra eso párosodási aktusok száma az oroszlánoknálkb. 3000, az embernél kb. 2500. Ez a magas szám önmagá-ban mutatja, hogy „azt” az oroszlánok és az ember nemcsak azutódnemzés miatt teszi.

Az oroszlánoknál az oroszlánciklus adja a magyarázatot. Ezröviden úgy szól, hogy az oroszláncsapat hímjei, általában 4–7egyed, egymás testvérei, féltestvérei és soha sincsenek rokon-ságban a nostényekkel, akik szintén egymás közeli rokonai. Azoroszlánciklus úgy kezdodik, hogy a felnotté vált testvérhímekcsapata megtámad egy öregebb hímekbol és nostényeikbol álló

*Beszélo (1994) 37 19

MIÉRT CSINÁLJUK „AZT”? 143

csapatot, a hímeket megölik, vagy elüldözik. Ugyancsak meg-ölik a kölyköket is. Ezután a nostények, kölykeik nem lévén,fogamzóképes állapotba kerülnek, és intenzív szexuális élet kez-dodik. Ennek az a jellegzetessége, hogy a testvérek egymássalnem vetélkednek egy-egyt nostény kegyeiért, mert azok igen su-run és mindenkivel hajlandóak a párosodásra. Innen adódik azegy megszületett utódra jutó feltunoen nagy párosodási szám.A testvérhímek egymással tehát nem vetélkednek, de mindenpillanatban harcra készek, ha idegen hím, vagy pláne idegen hí-mek csapata jelenik meg a szintéren hódítás szándékával. A csa-pat tagjai ilyenkor kíméletlenek és vállvetve küzdenek. A ciklusnéhány évig tart, amíg a hímek képesek a csapatot a feltörekvofiataloktól megvédeni. Ha ez nem sikerül, az új hímekkel új cik-lus indul. Az oroszlánoknál tehát, a feltunoen aktív szexualitása hímek versengését csökkenti.

És az embernél?Az emberi szexualitás egyik jellemzoje, hogy az nem korláto-

zódik a nok fogamzóképes idejére. Sokáig ezt kizárólagos emberitulajdonságnak tekintették, de az utóbbi években kiderült, hogya legközelebbi rokonainknak a csimpánzoknak egyik alfaja, atörpecsimpánz vagy bonobó, ezt majdnem egészen úgy csinálja,mint az ember. A bonobó nostények az életidejük nyolcvan szá-zalékában hajlandóak a párosodásra, és a hímek ezt a lehetoségetalaposan ki is használják, a feltuno csak az, hogy ha a nostényekfogamzóképesek, akkor minden rábeszélés nélkül hajlandóakpárosodni, míg a fogamzóképes perióduson kívül csak akkor, haa hímek valamiféle ajándékot, leginkább valamilyen kívánatosfalatot, hoznak nekik. A legosibb szolgáltatásnak tehát evolú-cióbiológiai alapjai vannak. . . sajnálom. A bonobók sok másszempontból is jobban hasonlítanak ránk, mint a csimpánzok.A hímek kevésbé agresszívek, a csapat szorosabb közelségbenél, és a csapatot a nostények tartják össze, akik egyébként eléggyakran szerelmeskednek egymással is.

Az emberhez vezeto evolúciós úton a szexualitás eme nemutódlétrehozásra szolgáló funkciója valószínuleg igen fontos sze-repet játszott a hím agresszivitás csökkentésében, a csapat össze-tartásában a hím-nostény párkapcsolatok kialakításában és fenn-tartásában, valamint a homoszexualitás, és annak látens formáirévén a hím-hím kooperáció kialakításában. Biológiai szempont-

144 MIÉRT CSINÁLJUK „AZT”?

ból „azt” tehát csak ritkán csináljuk azért, hogy gyerekeink le-gyenek, sokkal inkább azért, hogy párunk, társunk legyen. Os-idokben a szex nem volt tabu, mindenki mindenkivel csinál-hatta, gyerekekkel is, barátokkal is.

A szexualitást óriási csoport- és párformáló biológiai szerepemiatt persze a különbözo kultúrák megpróbálták tabukkal, el-fojtásokkal kulturális célok érdekében felhasználni. Amikor aszexualitás bunös dolog lesz, a benne rejlo hatalmas kötodésienergiák könnyen átirányíthatóak a tiltó eszmére, valamilyenvirtuális személyre, istenre.

A párkapcsolatok persze nem csupán a szexualitás miatt jön-nek létre. Állatoknál ismerünk tartós, gyakorlatilag életre szólómonogámiát, például a ludaknál, hattyúknál, ahol a szex kizáró-lag az utódnemzést szolgálja, a pár mégis együtt marad a nászi,sot az utódnevelési idoszakon kívül is. Az emlosök nagy részeviszont poligám, és ennek az az oka, hogy az anya képes egyedülis felnevelni a kölykeit, a hímekre így csak a megtermékenyítésiaktusnál van szükség, és ehhez a hímek egészen kis százaléka iselegendo.

Az embernél a helyzet nagyon összetett. Biológiai oldalrólbizonyos, hogy eros poligám tendenciákat hordozunk génjeink-ben, még az emberré válást megelozo idokbol. Ugyanakkor azember ivadékait csak csapatban képes felnevelni, ez megindí-totta az evolúció során a monogám tendenciák kialakulását, ésezt erosítette a szexualitás kettos funkciója is. Az archaikus tár-sadalmak nagyobb része poligám, azonban sok devianciával: foés kedvenc feleséggel, vagyis lényegében monogám kapcsolattal,valamint azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a poligámtársadalmakban a férfiak egészen kis százaléka valóban poligám,a nagyobb részüknek csak egy feleség jut többnyire gazdaságiokokból. Bonyolítja a helyzetet az, hogy a párosodási rendszer,a monogámia vagy poligámia egyértelmuen az utód létrehozásá-nak módja, míg a szex, amint láttuk, kettos funkcióval bír, tehátnem jön létre egyértelmuen tiszta rendszer, mint az állatoknál.

8 Család a modern idokben*

NÉMELYIK ÁLLATNAK IS VAN CSALÁDJA. A nyá-ri ludak vagy a rókák például monogám párokban élnek és fel-nevelik fiókáikat, kölykeiket. Mindkét szülo részt vesz a gondo-zásban, erosen kötodnek egymáshoz és ivadékaikhoz, de amintazok képesek lesznek az önálló életre a családi védelem azonnalmegszunik. A kis ludakat, a róka kölyköket szüleik elzavarják ésmár csak azzal törodnek, hogy a következo szaporodási idobenis eredményesek legyenek. Majmoknál ilyen fajta családja csaka gibbonoknak van. A többieknél, így a legközelebbi rokonunk-nál a csimpánznál is, valódi család nincsen, csak az anya-kölyökkötodés ismert, öt-hat évig is kíséri anyját a kölyök. Az anyatanítja, védelmezi, de idonként még akkor is megsegíti, amikoraz már önálló, felnott tagja a csimpánzcsapatnak.

Az ember osei, amikor csimpánzétól elváltak, a majmok kö-zött szokatlan, új, biológiai, szociális tulajdonságokat vettek fel atovábbi evolúció során. Csoportszerkezetük nagyon szoros lett,emiatt csökkent az agresszivitásuk, a majmoknál szokásos po-ligámia helyett megjelent a monogámia, ami együtt járt a pár-kapcsolat kialakulásával és a szexualitás új örömszerzo funkció-jának a megjelenésével. A sokkal bonyolultabb szociális viszo-nyokhoz a gyermek csak akkor tudott alkalmazkodni, ha sokáigegyütt maradt szüleivel, hiszen sokáig szorult gondozásra neve-lésre. Ezt segítette elo az, hogy az embercsoport letelepedett,igyekezett egy többé-kevésbé állandó helyet kialakítani magá-

*Népszabadság, 1997. január 25.

146 CSALÁD A MODERN IDOKBEN

nak, ahonnan kiindulva rövidebb hosszabb portyákkal szereztemeg táplálékát. Ez az életmód megkívánta a magas fokú együtt-muködést, a táplálék közös elosztását, egymás önzetlen segíté-sét, kialakult a nyelv, megindult egyszeru szerszámok készítéseés használata, de talán a legfontosabb jelensége ennek a hosszú,évmilliókig tartó folyamatnak a család kialakulása.

Az új biológiai jegyekkel rendelkezo ember leglényegesebbtulajdonsága, hogy szeret és képes zárt csoportokban élni. Acsalád pedig a legfontosabb, legközvetlenebb ilyen csoportunk,ebbe születünk bele, és itt nemcsak védelmet és bizonyos idegtartó gondozást kapunk, mint ahogy az az állatok esetében tör-ténik, hanem itt alakulnak ki azok a tulajdonságaink, amelyekegyáltalán alkalmassá tesznek bennünket a társas életre. A csa-ládban tanuljuk meg a nyelvet és azokat a szociális készségeket,amelyek segítségével más, tágabb csoportokban sikeresen mu-ködhetünk, itt sajátíthatjuk el azokat a magatartási mintákat,amelyekkel kifejezzük a csoportunkhoz való tartozást, itt tanul-hatjuk meg a párválasztás és a gyermekgondozás fortélyait is.A felsorolásból már gondolhatja a kedves olvasó, hogy nem amai apára, anyára és egy-két gyermekre csonkított családról vanszó, hanem a múlt idok nagycsaládjairól, ahol több generációélt, dolgozott együtt, és még meg volt a harmónia az egyén és atársadalom között. A modern idokben a nagycsaládok eltuntek,helyüket a csonka, úgynevezett nukleáris család veszi át, nohaazok a biológiai tulajdonságaink, amelyek a nagycsaládokbanfolyó életre készítettek fel bennünket, nem változtak. Érde-mes végiggondolni, hogy milyen körülmények lennének bioló-giai szempontból optimálisak a család muködéséhez, kísérjünkel egy családba születo emberkét életének elso szakaszában.

Néhány évtizede még úgy gondolták, hogy az éppen megszü-letett baba kis bamba lény, akinek csak az a fontos, hogy melegenlegyen, kapjon enni és nagyokat alhassék. Sokféle megfigyelés,vizsgálat igazolta, hogy ez nem így van. Már a méhen belül isérik külso hatások a fejlodo magzatot, és nemcsak az ital vagya nikotin okozhat szervezetébe súlyos károkat. Az anya emo-cionális állapota, félelmei, a különbözo stresszhatások hatnak amagzatra és befolyásolják késobbi tulajdonságait. Tudták ezt ük-anyáink is, akik azt tartották, hogy a várandós anyának nyugodt,kiegyensúlyozott környezetre vidám társaságra van szüksége.

CSALÁD A MODERN IDOKBEN 147

A világrajövetel nagy fizikai és lelki feszültséggel jár, és azon-nal megindul egy kötodési folyamat, amely a babát, az anyáhozköti. Steril kórházakban, ahol megszületés után azonnal elvi-szik a babát és az anya csak a szoptatás idején látja, ez a kötodésifolyamat bizony károsodik. Nem véglegesen és nem visszafor-díthatatlanul, de jelentosen. Felvilágosodottabb helyeken ezérta megszületett babát egy ideig a mamára helyezve pihentetik,és nem választják el oket. Ettol kezdve körülbelül három éviga család legfontosabb személye a babának a mama és nemcsakazért, mert táplálékot gondozást nyújt. A baba számára az is-meretlen világban az anya az egyetlen biztonságos pont, ha eztelveszti, osi félelmek keletkeznek benne, hogy o maga is elve-szik. Ideális állapot tehát, ha a mama mindig jön, ha a babahívja. Ez eleinte nagyon gyakori, késobb már ritkábban, mert ababa a család többi tagjával, elsosorban az apával is megismer-kedik, akik ideig óráig pótolják az anyát, de nagyon fontos hogyaz elso három évben a babának ne legyen „elveszési” élménye.Ha sokszor lesz, akkor gyanakvó, állandóan aggodalmas gyerek,majd felnott lesz. Lehet látni 4–5 éves gyerekeket, akik ven-dégségben, idegen helyen egy pillanatra sem engedik el anyjukszoknyáját, mert félnek, hogy végleg elveszítik a mamát.

Az a gyermek aki az elso három évében megtanulta a bizton-ságot, aki tudja, hogy ha szükséges, ha hívja, akkor az anya min-dig jön, az idegen környezetben is vállalkozik felderíto utakra,szívesen keres kapcsolatot másokkal, mert nem fél örökösen at-tól, hogy elveszik.

Sokféle gyermeknevelo szokás alakult ki, némelyek egészenszörnyuek. Ilyen például az, amely fegyelmezi a babát, egészenkorán, hogy tanulja meg mikor van etetés, mikor van ölelgetés,és ha sír egy kicsit, pedig kapott enni és nem vizes a pelenkája ak-kor csak sírjon. Nos, fajunkban éppen úgy, mint más majomfé-léknél a társas viselkedésnek fontos eleme a kölykök ölelgetése,tudományosan azt mondjuk, hogy az ember is egy „kontaktusigénylo” faj. Ölelgetés közben olyan agyi szabályozó anyagok,endorfinok, keletkeznek, amelyek az öröm és a jóllét érzéséhezszükségesek, nemcsak babakorban, hanem még késo öregkorbanis, de az ölelgetésre a legnagyobb szüksége a babának van. Nemlehet ot „elrontani” az ölben tartással, pontosabban éppen ak-kor romlik el, ha kérésére nem ölelgetjük, mert az ölelés éppen

148 CSALÁD A MODERN IDOKBEN

olyan igénye, mint a táplálék vagy a víz és a kevesebb táplálék-tól legfeljebb kicsit vézna lesz, de a kevés öleléstol szomorú ésundok felnott. Az ölelgetés mennyisége iránti igénye minden-kinek más és más. Vannak babák, akiknek kevés is elég, és ezta tisztálkodás etetés közben meg is kapják, ha ezután leteszikoket nyugodtak maradnak. Másoknak több kell, ezt követelikis, és kívánságukat bizony ki kell elégíteni. Ez az igény késobbcsökken, de még felnottkorban sem szunik meg.

Egy másik izgalmas tulajdonsága a babáknak a kíváncsiság afelderítési vágy, ami elég korán jelentkezik, de akkor teljesedikki igazán, amikor már járni, kapaszkodni tud. Sajnos néha errolis leszoktatják a babát, mert a lakásban rendnek kell lenni. Ababa megfegyelmezheto, félénkké és óvatossá nevelheto, de ehe-lyett inkább segíteni kell abban, hogy kíváncsiságát elfogadhatómódon kielégíthesse. Hároméves kora után már megtaníthatóarra, hogy a kíváncsiság megorzése mellett bizonyos korlátozószabályoknak is engedelmeskedjék.

Vannak olyan nevelési útmutatók is, amelyek szerint a babá-nak, kisgyermeknek mindent meg kell engedni, mert ha bármi-ben is gátoljuk személyisége sérül. Ez így biztosan nem igaz, akisgyermek olyan csoportokba, olyan társadalomba készül, aholszabályok vannak, amelyet a csoport, a társadalom tagjai betar-tanak, ezek szervezik életüket. Szabályok nélkül nincs kultúra,nincsen társadalom. A szabályköveto képesség az egyik legem-beribb tulajdonságunk. Minden fejlodo emberi agy képes arra afantasztikus teljesítményre, hogy a család, és az ot körülvevo tá-gasabb csoport viselkedésébol, a csoport tagjaval való kapcsola-taiból a csoport által megtartott szabályokat felismerje, és alkotómódon maga is alkalmazza.

A legfontosabb ilyen szabályrendszer, amit megtanulunk azaz anyanyelvünk. A gyermek úgy fog beszélni, ahogy a családbeszél, ha durván akkor o is durva beszédu lesz, ha kulturáltan,akkor azt sajátítja el, nagyon fontos tehát, hogy a gyermekhezsokat beszéljünk, ezt már a megszületése napjától el kell kezdeni,az emberi beszéd nemcsak a szavak jelentését hordozza, hanemaz emóciókét is, és ezt a baba azonnal megérti és igényli is.

A nyelv a legfontosabb, de nem az egyetlen szabályrendszer.Hogyan old meg a család egy felmerülo problémát? Meghall-gatják-e azt, akinek valamilyen problémája van, igyekeznek-e

CSALÁD A MODERN IDOKBEN 149

segíteni vagy inkább elzárkóznak, hogy egyedül birkózzon a ne-hézségeivel, a legtöbb családban kialakult rítus szolgál az ilyenesetekre. Mi a fontosabb? Egy pohár ital, egy tv-musor, vagy egyölelés, ezt is a családban lehet megtanulni, és késobb a tanulta-kon már nagyon nehezen lehet változtatni, ahogyan az anyanyel-vet sem könnyu elfelejteni. A gyermek értékrendet, normákat,megoldási módszereket tanul a családban.

A biztonságra nevelésben az anyáé volt a foszerep, a külön-bözo szabályok megtanulásában az apa és a többi családtag isfontos szerepet játszik. Az apa különösen befolyásolja a fiúk vi-selkedését, az anya a leányokét, mert oket tekintik mintának,az o viselkedésükbol tanulják meg a szabályokat. Hiába mond-juk csemetéinknek, hogy legyenek becsületesek, oszinték, ha aztlátják, hogy kapcsolatainkban mi nem olyanok vagyunk. Nincsaz a prédikáció, amely képes lenne helyettesíteni egy jól vég-zett, mintaadó cselekedetet. A megfelelo viselkedési szabályokaz olyan családokban sajátíthatóak el, amelyeknek van családiélete, amelyekben terveznek, szerveznek eseményeket, játsza-nak, ünnepelnek, beavatják a gyermekeket a felnottek életébe,vagyis ahol elegendo tere van annak, hogy a család felnott tagja-itól megtanulható szabályok megmutatkozzanak és elsajátítha-tóak legyenek.

Az ember biológiai tulajdonsága, hogy vonzódik a rítusok-hoz, a szabályok szerint lezajló szertartásokhoz. Fontos ezt meg-tanulni és a túlzásoktól is lenyesegetni a családban. Nem jó, haminden szabályszeruen, rítusformában zajlik, szükséges, hogyvéletlen, alkalomszeru események is legyenek a család életében,de legalább ilyen lényegesek a különbözo rítusok, például a ka-rácsony, a születésnapok megünneplése. Nem az ajándék értéke,nagysága a fontos, hanem az, hogy valakire gondolunk, törjüka fejünk, kiválasztjuk a neki megfelelo apróságot, várjuk a meg-lepodését és együtt örülünk örömének. Rítus az, ha az ünnepvalamilyen az adott családra jellemzo módon zajlik, meghívják anagyszüloket, egyedül élo barátokat, együtt díszítik a fát, együttebédelnek, esetleg mennek templomba. Minden családnak kikell alakítania a maga rítusait, és nem csak a nagy ünnepeken.

A családban tanulja meg a gyermek a csoportokhoz való hu-ség viselkedésformáit is. Amikor például elkezd iskolába járni,több órára elszakad az ismert személyektol, új emberek külön-

150 CSALÁD A MODERN IDOKBEN

bözo dolgokat követelnek tole, kapcsolatokat kell kialakítaniagyerektársakkal, tanárokkal. Akármilyen okos, ügyes is egyéb-ként, érzelmi szempontból még nagyon rászorul a család feltételnélküli szeretetére és támogatására. Az iskolának megvannaka maga eszközei, hogy az ott érvényes szabályokat megtanítsa,de a gyermeknek biztosnak kell lennie abban, hogy, ha o bár-mit csinált, van egy hely, ahol védelmet talál. A szülo ne aziskola, hanem a gyermek mellé álljon, ha valamiféle konfliktuskerekedik. Nagyon sok jó tanár van, de bizony elofordul, hogynem rátermett kézbe kerülnek gyermekeink, ilyenkor nagyonkáros hatású, ha a szülo azt a szabályt próbálja követni, hogyaz iskolának mindig igaza van. Az a helyes álláspont, ha va-lami olyasmit mondunk a gyereknek, hogy nagyon szeretünkés sajnálunk, hogy az iskolában konfliktusod támadt, ha akarodsegítünk neked ebben, de ne aggódj, mi téged szeretünk és ne-ked akadunk igazat. Érdekes módon az effajta beszédnek nemaz lesz a következménye, hogy a gyerek „elkanászodik”, hanemaz, hogy következetesebb, ellenállóbb lesz. Megtanulja, hogy amaga problémáit neki kell megoldani, de meg is tudja oldanioket, mert ott a család, amely megérti, támogatja és feltétel nél-kül szereti.

Ha a család szereto, védelmezo közösségként muködik, akkoraz elso legfontosabb nyereség az lesz, akármit is csinál a gyerek,mindig oszinte lesz, hiszen nem kell félnie, hogy valamilyenballépését, amiért már amúgy is megfeddték az iskolában mostújabb feddés, újabb érzelmi kár éri a család részérol. Ez perszenem azt jelenti, hogy, ha gyermekünk valami helytelen dolgotcsinált, akkor azt helyeseljük. Magyarázzuk el, neki hogy, amittett miért helytelen és legfoképpen sajnáljuk azért, mert ebbe ahelyzetbe került, de biztosítjuk, hogy legközelebb ügyesebb lesz.Ez az eljárásmód a gyermek és a család közötti köteléket ala-kítja, erosíti. Ha érzelmileg támogattuk kiskorában, azt felnott-ként sem felejti el, és hálája a csoporthoz, a családhoz, a családtagjaihoz történo hasonló érzelmi kiállásban, segítokészségbennyilvánul meg. De ez a viselkedésforma némiképpen még ge-neralizálódhat is, az így nevelt ember huségesebb lesz választottcsoportjaihoz, saját családjához, barátaihoz.

CSALÁD A MODERN IDOKBEN 151

A család akkor tölti be szerepét, akkor ad kiegyensúlyozottharmonikus személyiségeket a társadalomnak, ha maga is kie-gyensúlyozott, szereto, védo közösség.

9 Politikai elfogultságok: rejtettelméletek az emberrol*

A HAGYOMÁNYOS POLITIKAI SZÍNKÉP felosztásainem fedik pontosan azokat az ideológiákat, amelyek a politikaiszínterek mögött meghúzódnak. A lényeges szerepet játszó ide-ológiákat a termelést, és az elosztást befolyásoló hatásuk alapjánhárom nagy csoportba lehet sorolni.

1. Az elsobe tartozók a termelés és a piac lehetoségeit maxima-lizálják feltételezvén, hogy ez a társadalom jólétét is valami-lyen maximum felé tereli. A társadalmi szervezodést illetoenazt az alapgondolatot építik tovább, hogy a társadalom fel-nott, döntéseikben és tetteikben szabad egyének valamifélekonszenzuson alapuló szervezete. Az államot minimalizálnikell, a polgárnak maximális lehetoséget kell biztosítani a sza-badság gyakorlására, és a szabadságok egyben a felelosségekvállalását is jelentik, tehát minden felnott egyén felelos asaját helyzetének állapotáért, és ennek megváltoztatása semmorálisan sem operacionálisan nem állami feladat, az elosz-tás a piaci mechanizmusok alapján automatikusan adódik. Akülönbözo liberális irányzatok tartoznak ide.

2. A második csoport ideológiái szerint létezik társadalmi szoli-daritás, az egyének nem, vagy csak részben felelosek helyze-tükért, és az állam egyik fontos szerepe, hogy az elosztásbana legkülönbözobb kiegyenlíto funkciókat hozza létre még ak-

*Dalos, Rimma és Kiss Endre (szerk.): „Bal, jobb, harmadik út.” Friedrich EbertStiftung, Budapest, 2000, 85–95.

DETERMINÁLT SZOCIÁLIS TULAJDONSÁGOK 153

kor is, ha ezek miatt a termelés nem maximális. Ilyen néze-tek állanak a hagyományos baloldali elképzelések mögött.

3. Végül a harmadik legvegyesebb csoportba tartozó ideológi-ákra az jellemzo, hogy a termelés és elosztás közötti kap-csolatot etikai normák, és a tradíció révén kívánják megva-lósítani. A különbözo jobboldali, konzervatív irányzatokatlehetne idesorolni.

A különbözo kategóriákba sorolt ideológiák, és az ezekre tá-maszkodó politikai irányzatok egy-egy, a legtöbb esetben rejtvemaradó, emberkép alapján szervezodnek. Ezeket a legnagyobbjóindulattal is csak naiv modelleknek lehet nevezni, mert éppenrejtettségük miatt semmiféle tudatos, tudományosan alátámaszt-ható konstrukció nincs mögöttük, csupán vélekedések, hiedel-mek egyéni és osztályérdekek által diktált, magától értetodonekdeklarált feltevések. Mindazonáltal, tudománytalanságuk elle-nére mint fontos hiedelemrendszerek központi feltevései a naivemberképek jelentosen befolyásolják a társadalmi folyamatokat,hasonlóan a vallásokhoz, filozófiákhoz.

A következokben felvázolok egy természettudományos „em-bermodellt”, amelyet korábban részletesen bemutattam (Csányi1999) és annak felhasználásával fogom az egyes ideológiákat egy-mással összehasonlítani.

A modellrol itt csak egy rövid összefoglalót adok.

AZ EMBERI EVOLÚCIÓ BIOLÓGIAILAG DETERMINÁLTSZOCIÁLIS TULAJDONSÁGOKAT HOZOTT LÉTRE

Az emberi evolúció során az ember számos biológiailag megala-pozott viselkedésformájában elvált az állatoktól. A megkülön-bözteto viselkedésformák egy funkcionálisan is szervezett hu-mán viselkedési komplexet alkotnak, amelynek elemei háromfo osztályba sorolhatók. Az elso osztályba a csoportélettel kap-csolatos szociális tulajdonságok tartoznak, mint a zárt szoroscsoportszerkezet, a csoportidentitás, a csoporthoz való huségés egyebek, a másodikba különbözo szinkronizációs viselkedésiformák, mint például a szabálykövetés, a tanítás, a harmadikbapedig a konstrukciós aktivitások, mint a beszélt nyelv, a tárgy-készítés, az absztrakt gondolkodás. Ha a biológiai tulajdonságok

154 POLITIKAI ELFOGULTSÁGOK

fentebb ismertetett komplexét és kölcsönhatásaikat áttekintjükvilágos, hogy az emberi csoportok a kulturális evolúció kezdetiszakaszában új szervezodési szintre jutottak. A csoportok struk-túráját, tevékenységét egyfajta szociális fúzióval, a legegyszerub-ben egy új létezo, egy „csoportlény” mint szuperorganizmus ki-alakulásával magyarázhatjuk. A kulturális evolúció további fá-zisait pedig a csoportlények szelekciója hozta létre.

A csoportszelekció során azok a csoportok maradnak fenn,amelyek a csoportindividualitást, csoportszolidaritást, a csopor-téletet lehetové tevo szabályrendszerek gyors kialakulását ésfenntartását szolgáló mechanizmusok biológiai alapjait valaminta konstrukciós képességet, a különbözo szinkronizációs mecha-nizmusokat, képesek voltak tagjaik genetikai architektúrájábanis rögzíteni. A szükséges változások az individuális genomok-ban rögzültek, de hatásukat a csoport muködésének szervezodésiszintjén fejtik ki. Az emberi csoportokat az állati csoportoktólaz a jellegzetes kettosség különbözteti meg, hogy az emberi cso-port autonóm individuumként jelenik meg, tervekkel, célokkal,saját identitással és gondolkodással, és ettol elválaszthatatlanulmindezen tulajdonságok belso differenciálódásával, tehát a cso-porttagok egyéni szerepeivel, funkcióival, kooperáló akcióival,önálló, személyes gondolkodásával.

Az állati elme izolált, egyéni tapasztalatain elgondolkodhatugyan, de minden ismerete kizárólag a saját tevékenységébolszármazik. Az emberi kultúra tagja a nyelv, a tárgyak, a szokásokrévén állandó kapcsolatban van csoportja magasabb szintu akcióés gondolkodási folyamataival, tehát generációkra visszameno-leg használhatja mások tapasztalatait is, de minden csoportgon-dolatot, csoportakciót saját maga is feldolgoz a maga egyéni el-méjében, és a feldolgozás, az egyéni gondolkodás eredménye akommunikáció révén visszahat a csoportelmére.

Ha az új biológiai tulajdonságokat az emberi individuum, azegyén és a csoport közötti viszony szempontjából vizsgáljuk, aztállapíthatjuk meg, hogy lényegében négy dönto változás történt:az elso, hogy az ember elfogadja, kívánja, kritika nélkül hisza csoport „globális” eszméiben, valamely mítoszban, vallásban,ideológiában, identitást kifejezo kultúrában. Ez tulajdonképpenmegfelel az emberi moralitás megjelenésének. A második válto-zás az, hogy az ember képes lesz a csoportjához tartozókkal közös

A CSOPORTORGANIZMUS 155

akciók végzésére, magasrendu, kiegészíto kooperációra abban akeretben, amelyet a globális eszmék meghatároznak. A harma-dik változás az elso ketto szerves kiegészítoje: a globális eszmékés a globálisan vezérelt akciók folyamatosan „lokális,” egyedi,érzelmi és racionális analízis alatt állnak, amelynek eredményeifolyamatosan visszatáplálódnak a globális szintre. Így lesz azegyén egyidejuleg létrehozója és elszenvedoje a csoportja általadott szociális realitásnak (Berger and Luckman 1967). Végüla negyedik változás az, hogy, eltéroen az állatoktól, az emberhajlandó a csoport érdekében az egyéni és genetikai érdekei-vel esetleg szöges ellentétben álló magatartásra, képes lesz ön-feláldozásra (Durkheim 1961). Ez a négy képesség az alapja atranszformációnak, azaz az új egység a csoportlény megjelenésé-nek. Ezek a képességek tehát egy rendszerszervezo tulajdonságrészei, amely állandó késztetés az emberben a csoportok kialakí-tására. Csak ennek a szüntelenül muködo és ható eronek a rész-letes elemzésével érthetjük meg a társadalom magasabb szintuformációit.

A CSOPORTORGANIZMUS

Az emberi evolúció történetébol tudjuk, hogy a csoportorganiz-mus, amelynek teljes kifejlodése, biológiai tulajdonságainak tel-jes rögzülése mintegy két-háromszázezer évvel ezelott fejezodöttbe Afrikában, rendkívül sikeres képzodménynek bizonyult. Asiker hatalmas népességrobbanásban realizálódott. Valószínulegmár ebben a korai periódusban megjelenik egy új mechanizmus,amelynek szintén vannak biológiai alapjai, de a kultúra és a bio-lógia közremuködésének arányát még nem ismerjük: ez pedig acsoportok közötti egyezkedési mechanizmusok kialakulása.

A csoporthuséggel együtt járt a csoportgyulölet, a xenofóbiakialakulása (Eibl–Eibesfeldt 1982). A korai csoportok evolúció-jának lényeges komponense volt a csoportok izolációja, és a cso-portok közötti antagonizmus. A közös akciók helyett a kompro-misszum, a globális idearendszer helyett a megkülönböztetés, azóvatos elutasítás, a lojalitás helyett a kis csalás, az ügyeskedés, amegtévesztés lesznek hasznos mechanizmusok.

Mindenesetre a csoportegyezkedési mechanizmusok továbbcsökkentették az agressziót, és megakadályozták az emberi po-

156 POLITIKAI ELFOGULTSÁGOK

puláció biológiai szabályozómechanizmusainak érvényesülését,megnyitották az utat a mai megapopuláció kialakulásához, ami-lyenben élünk.

A MEGAPOPULÁCIÓ

Az emberi kultúrára való készség, a rendszerszervezo képességolyan sikeres biológiai tulajdonságnak bizonyult, hogy fajunkmeghódította az egész bolygót, megteremtve a maga mestersé-ges környezetét valamennyi, az életre akár csak éppen alkalmas,területen még a homok- és jégsivatagokban is. Miután biológiaiagresszivitása tetemesen csökkent, a populáció szabályozása akultúrára maradt, ami minden stabil társadalomban megterem-tette a népességszabályozás eszközeit, de a kulturális evolúcióolyan gyorsan cseréli, változtatja a társadalmakat, hogy látha-tóan ez a szabályozás elégtelennek bizonyult.

A nagy populációnövekedés egyik következménye a csoport-társadalmak izolációjának megszunése. A különbözo kultúrájú,nyelvu csoportok már nem tudnak eltávolodni egymástól, más-más egyezségek alapján egymás mellett élnek még akkor is, haesetenként az egyezségek helyett háborút vív nak egymással. Azegyezségek hamarosan törzseket, törzsi szövetségeket, az újabbkorokban államokat hoznak létre, amelyekben a csoportkultú-rák tagjai gyakran egymással keveredve élnek. Megtanulják egy-más nyelvét, ellesik egymás szokásait, keverednek a családok.Hatalmas kihívás ez a csoporttársadalom számára, mert amíg acsoport izolált volt, a tökéletes szocializációban részesült cso-porttagnak nem voltak választási, döntési problémái. A csoportkultúrájában minden adva volt, amirol egyáltalán gondolkodni,beszélgetni lehetett. A csoport mindent tudott, a gyakorlati tevé-kenységek lehetséges módjait az elképzelheto világok lehetségesváltozatait. Mindenre volt biztos válasz, mert a csoport kultú-ráját kialakító eszmék sokgenerációs evolúciós folyamatban csi-szolódtak egymáshoz. A különbözo csoportok eszméi egy-egylehetséges, vagyis a gyakorlatban bevált eszmecsoporthoz, idea-organizációhoz tartoztak. A kultúrák nagy keveredése nemcsakaz embereket keverte össze, hanem az ideákat is. A tennivalókmódját, a fontos tabukat, az eheto és ehetetlen ételeket, a szoká-sokat, a tündéreket és a démonokat, az isteneket. Nagyon sok

A MEGAPOPULÁCIÓ 157

jó is származott a keveredésbol, új kombinációk jelentek meg,hihetetlenül felgyorsult az eszmék evolúciója. Ugyanakkor egyteljesen ismeretlen kihívás lépett fel az egyén, a csoport tagjaszámára. Melyik eszme jó és melyik rossz? Melyik módon alegjobb vetni és aratni? Melyik a leghelyesebb eljárás a halot-tak temetésére? Milyen istenek vannak és hogyan kell velükbánni? Megjelent a jó és a rossz. Az egyénnek döntenie kellett, ezvolt valójában a bibliai bunbeesés történelmi ideje. És erre nemkészített fel bennünket az evolúció.

Az emberi szocializáció akkor tökéletes, akkor eredményezharmonikus személyiséget, ha a gyermeket felnotté válása soránkétely nélküli, kiegyensúlyozott világ veszi körül. Ez volt a hely-zet a csoporttársadalomban. A csoportkultúra védoburkában éloember nem igényelt fontolgatást, a jó és a rossz megkülönböz-tetését, egyéni döntést és egyéni felelosséget. A döntéskényszerhiánya nemcsak az eszmékre vonatkozott, hanem magára a cso-porthoz tartozásra is. A tökéletesen szocializált ember nem kí-vánja elhagyni csoportját, és nem tud beilleszkedni másikba. Atökéletlenül szocializált egyén viszont állandóan keresi a sajátcsoportját. A csoporthoz történo kötodés, valamint a saját cso-port felismerése két különbözo folyamat. A csoportfelismerésrégen nem sok szerepet játszott az ember életében. A csoport-társadalom tagja, ha elvesztette csoportját maga is elpusztult, vá-lasztási lehetosége nem volt. A csoporthoz fuzodo biológiai kö-todéseink oly erosek, hogy azokat minden körülmények közöttki kell elégítenünk a csoporthoz tartozás elképzelésével. Tar-toznunk kell valamilyen létezo vagy elképzelt csoporthoz, vagyakár egy elképzeltetett pszeudocsoporthoz.

A szocializációt részben helyettesíti, hogy képesek vagyunkaz ideákat a szociális rangsorunkba befogadni, és képesek va-gyunk nekik engedelmeskedni. A társadalomszervezok hamarrájöttek erre, és a történelem folyamán kialakult különféle izo-lált csoportkultúrákat a szervezo, osztályozó eszmék konstruál-ták egységes, szervezett, nagy pszeudocsoportokká. Az egy nyel-vet beszélok nemzete, az egy király vagy alkotmány alá tartozópolgárok állama ilyen pszeudocsoport. Kétszáz ember jól kiis-merheto, és jól lehet a csoportjukba szocializálódni. Száz vagyakár egymillió tagú csoporthoz azonban, ilyen alapon nem le-het kötodni, de vannak olyan követheto szabályok, amelyek arra

158 POLITIKAI ELFOGULTSÁGOK

vonatkoznak, hogy hova is tartozunk. Ez is egyfajta kötodés,talán inkább kulturális, mert hiányzik belole a biológia alapvetomotivációja.

Átalakult szabályköveto képességünk is. A természetes cso-portkultúrában meg sem kellett fogalmazni a szabályokat, mertazok a szocializáció folyamán, mint maga a nyelv is, mindenkibebeleivódtak. Az ideák alapján szervezodött nemzetek, vallások,államok muködéséhez immár nem elegendo a fejlodo gyermekképessége a szabályok felismerésére és követésére. Megszületneka kimondott, megírt törvények, jogrendek, azok az organizálóeszmék, amelyek a természetes szabályok helyére lépve képesekakár sok százmillió ember tevékenységének megszervezésére is(Csányi 1989).

A szabály- és csoportszervezo eszmék muködésének követ-kezménye az is, hogy a csoporttársadalom szociális, tevékeny-ségi és spirituális egysége megbomlott. Bonyolult differenciáló-dás eredményeképpen ma vannak külön vallási csoportjaink aspirituális tevékenységre, különféle szociális csoportjaink, isko-lák, egyesületek, pártok, klubok formájában, és ismét más cso-portokban végezzük mindennapi munkánkat, éljük mindennapiéletünket. Ezek egy részéhez valódi csoportkötodési mechaniz-musok kötnek, másokhoz szervezoideák. A kétféle kötodés egé-szen különbözo.

A megapopulációban élok természetes csoportjai a történelemfolyamán nagyon gyorsan redukálódtak. A nemzetségbol nagy-család, a nagycsaládból nukleáris család lett, és ma a magukatlegfejlettebbnek tekinto államok polgáraik személyes autonómi-ájára büszkék. A csoportkultúrában a személyes autonómiánaknem sok tere lett volna: a csoport tagjai egész napjukat közö-sen töltötték, együtt vettek részt a rítusokban, együtt szereztékés fogyasztották el táplálékukat, és emellett folyamatosan be-szélgettek (Lee 1969). A ma élo archaikus társadalmak tagjai –felmérések szerint – idejük legnagyobb részét beszélgetéssel töl-tik. A beszélgetés a csoportorganizmus gondolkodási folyamata,ebben alakul ki a csoport tevékenysége, mindennapi gyakorlata.Nincs magánélet, nincs külön szoba, izoláció, ezek mind az is-meretlen tömeg biológiai hatása elleni újabb kori védekezo me-chanizmusok. A modern szervezoeszmék természetesen a sajátérdemüket hangsúlyozzák. „Autonóm, szabad személyiség vagy,

A TÁRSADALMI SZERVEZODÉS OPTIMÁLIS FORMÁJA 159

aki meg akarja valósítani önmagát – mondjuk az életét szer-vezni kezdo fiatal embernek –, ha párodat megtalálod, o is ilyenlesz. Köss ügyes kompromisszumokat, egyezkedj, hogy jól járjés a másik se veszítsen!” Szó sincsen lojalitásról, örök huségrol,erkölcsi kötelességrol, önfeláldozásról. Ezek a jól ismert taná-csok a csoportok közötti egyezkedési mechanizmusokat mintáz-zák. Az autonóm személyiség a végso csoportredukció, az egy-tagú, egyszemélyes csoport, amely csak önmagához huséges, de készegyezkedni másokkal. A modern társadalomban tehát a bioló-giai kötodés szerepe folyamatosan csökken (no az elidegenedés,ahogyan ezt a társadalomtudósok másképpen megfogalmazták)és a társadalom szerkezete egyre inkább az egytagú csoportok,az autonóm egyének egyezkedési struktúráival írható le. Pszi-chológiában, biológiában járatlan ember szemében ez nem tu-nik olyan borzalmasnak, mint amilyen valójában. Pedig arrólvan szó, hogy a modern társadalom megfosztja az embert em-bersége alapveto jegyének megnyilvánulásától, a csoportkötodésnormális kialakulásától, s ennek aztán a legkülönbözobb mentá-lis zavarok, neurózisok lesznek a következményei.

A kulturális evolúció emberméretu, biológiai mechanizmu-sokkal szabályozott csoportjai helyett és felett a megapopuláció-ban villámgyorsan jelentek meg a különbözo magasabb szerve-zodések, törzsek, nemzetek, államok, államszövetségek és végül,mivel a bolygó mérete adott, megjelentek a globális társadalmatszervezo eszmék (Csányi 1991).

LÉTEZIK-E A TÁRSADALMI SZERVEZODÉSNEKOPTIMÁLIS FORMÁJA BIOLÓGIAI TULAJDONSÁGAINKALAPJÁN?

Az eddigiek szerint teljesen egyértelmu hogy az ember csoport-képzo biológiai tulajdonságai, rendszerszervezo képességei mi-att sokféle, radikálisan különbözo társadalmi struktúra alakul-hat ki. A különbözo társadalmak értékkategóriái is különbö-zoek, ezeket csak egy adott társadalmon, egy adott kultúrán be-lül használhatjuk differenciálásra, tehát arra, hogy magukat atársadalmi formációkat rangsorolják, elvileg alkalmatlanok. Fel-vetheto azonban az a kérdés, hogy az egyes társadalmi formációkmilyen távolságra vannak egy lehetséges biológiai optimumtól,

160 POLITIKAI ELFOGULTSÁGOK

attól, amelyet az ember szociális adottságai határoznak meg. Abiológiai optimum kérdése természetesen sokkal szélesebb as-pektusból is vizsgálható. Voltak olyan idok, amikor a természet„leigázása”, a minél nagyobb zsákmány elejtése, a természeti tájvisszaszorítása tunt értékes folyamatnak. Manapság a természet-védelmi eszméket tartjuk értékesnek, és természettudományosszempontból ezek, egy az embert is magába foglaló optimális bi-ológiai rendszer, a bioszféra stabilitásának szempontjaihoz sok-kal közelebb állnak. Itt a stabilitás mint létfeltétel egyidejulegtudományos és értékkategória.

A bevezetoben tárgyalt három ideológiai irányzat közül azelso nyilvánvalóan az egyszemélyes csoportokból álló társadal-makra optimalizál. Valójában csak egyéni, individualista érdeklétezik, az egyszemélyes csoport maximalizálja szabadságát, éssem biológiai alapú szolidaritást, sem rendszerstabilitási kritéri-umokat nem, vagy alig vesz figyelembe.

A második csoportba tartozó ideológiák a társadalmi szolida-ritást értékként kezelik, ezzel a biológiai optimumhoz közelebbállnak, de természetesen a szolidaritás maximalizálása rendszer-stabilitási problémákhoz vezet, mert kiiktatja a rendszerbol atermelés hatékonyságát növelo eszközök egy részét.

Továbbá a szolidaritás nem mint egy zárt harmonikus kultú-rájú csoport természetes biológiai és kulturális reakciója jelenikmeg, hanem mint egy elvont eszme, egyfajta kötelesség, társa-dalmi szabály, amelyet lényegében az állam hatalmi eszközökkelkényszerít ki.

A harmadik csoport látszólag a ketto között van, mert nemhíve a korlátlan egyéni szabadságnak, sem a feltétel nélküli szo-lidaritásnak, de ez csak a látszat. Az idetartozó ideológiák általá-ban konzervatívak és nagy jelentoséget tulajdonítanak a tradíci-ónak, vagyis állandósítani igyekeznek egy társadalmi állapotot,amely nem könnyen alkalmazkodik az éppen aktuális lét felté-teleihez. A különbözo morális elvekre való hivatkozással tulaj-donképpen egy a csoportoknál több szervezodési szinttel maga-sabb formációban megfogalmazott igényt akarnak a csoportokszintjén muködo viselkedési mechanizmusokkal kielégíteni. Jópéldája ennek a születésszabályozással kapcsolatos abortuszelle-nes álláspont, amely magasabb morális elvek alapján kíván azegyén családformálási folyamataiba beleavatkozni. Ez esetben

IRODALOM 161

még azt sem veszik figyelembe, hogy az egész társadalom szint-jén a populáció növekedése ma már feltétlenül káros jelenségnektekintheto. A zigótát teljes jogú embernek tekinto álláspont egymúltbéli, akkor esetleg hasznos, tradicionális értéket kíván a je-len megapopulációra rákényszeríteni.

LÉTEZIK-E BIOLÓGIAILAG OPTIMÁLIS IDEOLÓGIA?

Valószínuleg még nem alakult ki ilyen, mert egy ilyen ideo-lógiának rendszerszemléletunek és emberközpontúnak kellenelennie. Maximálisan ki kellene használnia az ember csoport-és rendszerszervezo képességét, biztosítania kellene az optimá-lis szocializáció feltételeit, vagyis olyan társadalmi struktúrát,ahol a hatalommal, az elosztással és a termeléssel kapcsolatosdöntési lehetoségek nagy része lokális, valódi, természetes cso-portok kezében van. Ezek a feltételek eleve magukban foglaljáka kishatóköru, de nagyon hatékony csoportszolidaritás elemeit.A biológiai optimumhoz közeli társadalmak nem lesznek kedve-zoek a termelés és a piaci lehetoségek maximalizálása számára.Jogos a kérdés azonban, hogy mivel bizonyítható az, hogy ezekmaximalizálása az általános emberi jólét, vagy jóérzés maximu-mához is elvezethetnek.

Nem valószínu, hogy létezik egy ilyen bizonyítási lehetoség.Az embernek fel kellene ismernie, hogy emberi kvalitásainakcsak egyike a társadalmi méretu termelésben és a piacon valórészvétel lehetosége. Sok egyéb tulajdonsága is van: a szociáliskapcsolatok komplex kialakítása, természetes csoportok létre-hozása, a tudomány és muvészet, a filozófia muvelése, a vallásoselmélyedés képessége, és lehet, hogy ezek elotérbe kerülése, atechnikai orientáció eroteljes korlátozása végül mégis létrehozegy járható „harmadik utat”, a fenntartható társadalmi stabilitásállapotát.

IRODALOM

Berger, P. L. and Luckman, T. (1967): The social construction of reality.Anchor Books, Doubleday, New York.

Csányi, V. (1989): Evolutionary systems and society: a general theory. DukeUniversity Press, Durham, 304.

162 POLITIKAI ELFOGULTSÁGOK

Csányi, V. (1991): „Social creativity.” World Future 31 3–31.Csányi, V. (1999): Az emberi természet: humánetológia. Vince Kiadó, Bu-

dapest.Durkheim, E. (1961, 1912): „The Elementary forms of the Religious

life.” Trans. Joseph Ward Swain. Collier, New York.Eibl–Eibesfeldt, I. (1982): „Warfare, man’s indoctrinability and group

Selection.” Z. Tierpsychol. 60 177–198.Lee, R. B. (1969): „!Kung Bushmen subsistence: an input-output analy-

sis.” In. Wayda, P. (ed.) Environment and Cultural Behavior. NaturalHistory Press, Garden City, 47–49.

10 Az igazságosság biológiaiaspektusai*

AZ IGAZSÁGOSSÁG társadalomtudományi elméle-tei olyan logikai konstrukciók, amelyek különbözo háttérideo-lógiák alapján megkísérlik a társadalmi berendezkedés alapelve-inek levezetését egy tetszetos, de fiktív kiindulási alapból. Ezek-ben a levezetésekben és konstrukciókban az emberi viselkedésbiológiai tényezoi nem szerepelnek, jórészt azért, mert ezek azelméletek a megfogalmazás idején nem is voltak ismertek, más-részt azért, mert a társadalomtudósok ezt a hiányosságot kife-jezetten érdemmé minosítették. A jelen értekezés nem kívánjaaz igazságosság elméleteinek részletes kritikáját adni, foleg nemkíván valamiféle új definíciót konstruálni, csupán megkísérlimegingatni a társadalom kutatóinak azon meggyozodését, hogypusztán a racionalitás visszacsatolt köreiben bolyongva értelmesmegoldáshoz lehet eljutni.

Bevezetésként néhány mondatot idézek Rawlstól:. . . egy társadalom olyan személyek többé-kevésbé önfenntartó egye-sülése, akik egymáshoz fuzodo viszonyaikban kötelezonek ismernek elés többnyire be is tartanak bizonyos magatartási szabályokat. (Rawls1997, 22.)Számunkra a társadalom alapszerkezete az igazságosság elsodlegestárgya, vagy pontosabban: az a mód, ahogyan a társadalom fobbintézményei elosztják az alapveto jogokat és kötelességeket, illetvemegszabják a társadalmi együttmuködés elonyeibol való részesedést.(Rawls 1997, 25.)

*Dalos, Rimma és Kiss Endre (szerk.): „Igazságosság.” Friedrich Ebert Stiftung,Budapest, 1999, 2–13.

164 AZ IGAZSÁGOSSÁG BIOLÓGIAI ASPEKTUSAI

. . . egy olyan társadalom, amely kielégíti a méltányosságként felfogottigazságosság elveit, annyira közel áll az önkéntes elfogadottsághoz,amennyire ez egy társadalom esetében egyáltalán lehetséges. Hiszenolyan elvekhez igazodik, amelyeket szabad és egyenlo személyek mél-tányos körülmények esetén jóváhagynának. Ebben az értelemben etársadalom tagjai autonóm személyek, akik maguk vállalták kötele-zettségeiket. (Rawls 1997, 33.)

. . . az egyszeruség kedvéért tegyük fel azt is, hogy a társadalmilag el-osztott fobb alapveto javak a szabadság és a jog, a hatalom és a lehe-toség, a jövedelem és a vagyon . . . ezek az alapveto társadalmi javak,szemben az alapveto természeti javakkal, például az egészséggel és azéletkedvvel, vagy az értelemmel és képzeloerovel. (Rawls, 89.)

Kezdetnek csupán annyit, hogy az a különbözo igazságosságielméleteket társadalmi modelleknek tekintem. Felfogásom sze-rint a társadalom egy történettel rendelkezo, nem lineáris rend-szer (Csányi 1979, 1988, 1989a), amely érdemben nem modellez-heto egyének közötti egyezségek konstrukcióival. A szabadság,az egyenloség, az autonómia történeti, kulturális fogalmak, ame-lyek meghatározott ideológiai elkötelezettségek alapján szület-tek, és csupán részei, nem pedig alapjai lehetnek egy társadalmimodellnek. Ugyancsak fontos annak felismerése, hogy a tár-sadalom nem lineáris rendszer, amelynek dinamikája egyszeru,méltányos személyek által jól megjósolható, és – a fenti idéze-tek szellemében – igazságos egyezség kötheto, hanem komplex,jelenlegi tudásunk szintjén alig megjósolható viselkedésu rend-szer, amelyben az ember biológiai, fajspecifikus viselkedésfor-mái ma is meghatározó tényezok (Csányi 1992a, 1992b, 1994).

AZ ELOSZTÁS BIOLÓGIÁJA

Az igazságosság mindig valamiféle elosztásról szól, nem érdek-telen ezért, ha egészen rövid áttekintést adunk arról, hogy mi-lyen biológiai elosztási formák jöttek létre az evolúció során. Amagányosan élo állatok esetében nagyon egyszeru a helyzet: el-osztás pedig nincsen. Az állatfajok egyedi szelekció során fejlod-nek szüntelen versengésben vannak a különbözo eroforrásokért;táplálékért, alvóhelyért, vízért, nostényekért, területért stb. éssemmiféle elony nem származik abból, ha valamilyen eroforrást

AZ ELOSZTÁS BIOLÓGIÁJA 165

önként megosztanak másokkal. Kivételt képez természetesen aszülo–kölyök–fióka viszony.

A csoportban élo állatoknál megjelenik az elosztásnak néhányprimitív formája, és ezek kialakulásához elegendo az egyedi sze-lekció, ha azt Hamilton (1964) rokonszelekciós teóriájával kor-rigáljuk. A rokonszelekciós teória alapállítása az, hogy az egyeda rokonsági fok mértéke szerint érdekelt rokonai fennmaradá-sában és szaporodásában is, sot elofordulhatnak olyan esetek is,amikor számos rokon túlélése elonyösebb magának az egyedneka túlélésénél.

A különbözo szociobiológiai elméletek jól magyarázzák az ál-latoknál megfigyelheto elosztási viselkedésformákat. Az orosz-lánok például olyan csoportokban élnek, amelyekben a nosté-nyek egymás rokonai, de nem rokonok a hímekkel, akik viszontegymás féltestvérei. Rendszerint a nostények vadásznak, az el-ejtett prédából eloször a hímek laknak jól és kicsi közöttük akompetíció, a nostényeket ebben a fázisban elverik az általukmegszerzett zsákmánytól, majd ha a hímek jól laktak, következ-nek – versengés nélkül – a nostények és a kölykök. A nostényekegymás kölykeit is szoptatják, ami az elosztásnak is egy formája.Az elosztási viselkedés tehát huen tükrözi a rokonsági kapcsola-tokat.

A primátáknál megjelennek az elosztás magasabb rendu for-mái is, amelyek nem a rokonságon, hanem minden valószínu-ség szerint a kölcsönösségen alapulnak (Trivers 1971). Ilyenjellegzetes viselkedés a csimpánzok „potyaturése”. A csimpán-zok ritkán vadásznak, fehérjeszükségletüknek alig tíz százalékátnyerik közös vadászattal szerzett állati fehérjékbol. A vadászata hímek tevékenysége, de siker esetén a prédából a jelenlévokmindegyike, a nostények is részesülnek, olyan módon, hogy azsákmányt megragadó hím elturi, hogy a többiek egy-egy dara-bot elvegyenek – innen a viselkedés elnevezése –, de elofordul,hogy a nostényeknek ok maguk adnak valamennyit. Az a jel-legzetessége ennek a viselkedésnek, hogy a domináns hímre isvonatkozik és ha szubdomináns hím szerezte meg a zsákmányt,a domináns akkor sem veszi el tole, csupán határozottabban nyúla maga részéért.

Az elosztás más fejlett szocialitású állatoknál is megjelent. Azafrikai vadkutyák például a kölykök születésekor ideiglenesen

166 AZ IGAZSÁGOSSÁG BIOLÓGIAI ASPEKTUSAI

letelepednek, és a vadászat során hátrahagyják a szoptató nosté-nyeket, a kölyköket és a sérült felnotteket. A csapat igen szorosegyüttmuködéssel ejti el a prédát, majd azonnal felfalják, egyediversengés és agresszió nélkül. Képesek kétszer-háromszor any-nyit enni, mint amennyire élettanilag szükségük lenne. Táp-lálkozás után hazakocognak és egy sajátos üdvözlési ceremóniasorán felöklendezik a lenyelt táplálék egy részét éhes társaiknak.Ez az elosztási viselkedés sokszorosan, kölcsönösen ismétlodik,mindaddig amíg a csapat tagjainak gyomra körülbelül azonosmértékig töltött. Ebben az esetben tehát valódi, kollektív elosz-tásról van szó, ami a vadkutyákon és az emberen kívül csak aszintén különlegesen szociális rovaroknál, hangyáknál és a mé-heknél fordul elo.

ELOSZTÁS A HOMO EVOLÚCIÓBAN

Közeli rokonaitól eltéroen az ember nemcsak „potyaturésre”,hanem valódi táplálékmegosztásra is hajlandó. Ezt számtalancsimpánzzal, gorillával, embergyerekkel végzett kísérlet és meg-figyelés bizonyítja. Fajunk, hasonlóan a legfejlettebb szociálisragadozókhoz – mint a kutyafélék – képes a közös táplálékszer-zés és elosztás együttmuködo viselkedésére.

Mintegy 6–7 millió évvel ezelott váltunk el a csimpánzokkalközös ostol, amelynek életmódja nagyjából megfelelhetett a maicsimpánzénak. Tehát a hímek nagy területet tartottak elfoglalvaés védelmeztek az azonos fajú szomszédok ellenében. A terüle-ten belül a nostények szabadon kóboroltak kölykeikkel, és ép-pen úgy, mint a hímek egyedileg szerezték meg táplálékukat. Azemlített ritkán eloforduló közös vadászaton kívül táplálékelosz-tásnak nem találjuk a nyomát. A csoportot a terület eroforrásai ahímek közös védelme tartotta egybe, és a csoportkohéziót a napitöbbórás szocializációs periódus erosítette. Táplálkozás után ama élo csimpánzok összegyulnek, pihennek, kurkásszák egy-mást, a kölykök játszanak. Este mindenki egyedi fészket készítés abban alszik.

Valamilyen még nem kelloen tisztázott ökológiai okból ahomo vonal osei arra kényszerültek, hogy nagyobb 150 fos cso-portokba szorosan tömörülve éljenek. A homokra jellemzo táp-lálékmegosztást az is kikényszeríthette, hogy a nagyobb csoport

ELOSZTÁS A HOMO EVOLÚCIÓBAN 167

letelepedése mindig azzal jár, hogy a szálláshely közvetlen kör-zetében az eroforrások megritkulnak. Ha tehát nagyobb számúegyedet kell ellátni, akkor valamiféle munkamegosztásnak fej-lodik ki, és a táplálékszerzésben nem kell mindig mindenkinekegyszerre részt venni. Tovább növelte a munkamegosztás igé-nyét az, hogy a táplálékmegosztás elemi formái és a letelepedéskedvezo körülményeket teremtett az ivadékgondozási periódusés a szocializációs ido meghosszabbítására. Természetesen lehetfordítva is érvelni. Lehet, hogy épp az ivadék megnövekedettgondozási igénye vezetett a táplálékmegosztáshoz. Az evolúcióslogika sohasem lineáris, hanem körkörös, és mindkét érveléskülön-külön is és együtt is elfogadható.

A táplálékmegosztás a táplálék minoségének megváltozásá-val is kapcsolatban van, az állati fehérjék rendkívül koncentrálteroforrások, tehát lehetové teszik a megosztását. A csupán le-veleket fogyasztó gorilláknál, vagy más, például gyümölcsön élofajoknál ez energetikai oknál fogva nem lenne lehetséges.

Az állatokra jellemzo, hogy az elosztási viselkedés nem gene-ralizálódik, tehát azoknál a fajoknál, amelyeknél valamiféle ero-forrás elosztásra kerül ez szigorúan specifikus folyamat kereté-ben történik. Így a vadkutyák elosztják a táplálékot, de szexuálisversengésük éppen olyan éles, mint más fajoknál. A homo vonalfajainál a táplálékelosztás megjelenése mellett más meghatározóviselkedésformák is megjelentek (Csányi 2000), így nagymér-tékben csökkent a csoporton belüli agresszió, míg a csoportokközötti magas szinten maradt. Az agresszió csökkenése szinténkölcsönhatásban lehet a táplálékmegosztással. Kifejlodött a ko-operáció komplementer formája, az egyes egyedek tevékenységé-nek kiegészíto, egy közös célt szolgáló módja, ami fajspecifikus.Megjelent a szabályköveto viselkedés, ami úgy jellemezheto, hogyaz egyed törekszik a csoporton belüli konfliktusok minimali-zálására, bizonyos spontán kialakuló ‘szabályok’ elfogadásával.Késobb a nyelv és a kultúra megjelenésével, ezek a szabályokönálló reprezentációt kaphatnak. Teljesen új viselkedési elem-ként jelenik meg a konstrukciós tevékenység és a szinkronizációs vi-selkedés. Az elobbi megnyilvánulhat tárgyi, nyelvi, szervezodési,vagy akár absztrakt formában is, az utóbbi pedig abban a haj-landóságban, hogy a csoport tagjai egymás aktivitását követik,másolják, egyeztetik.

168 AZ IGAZSÁGOSSÁG BIOLÓGIAI ASPEKTUSAI

Az elosztás evolúciója tehát egy sajátosan biológiai folyamat,és elválaszthatatlanul kapcsolódik fajunk kialakulásának törté-netéhez.

LOJALITÁS ÉS EGYEZKEDÉS

Az elobbiekben rendkívül leegyszerusítve és hézagosan vázoltevolúciós folyamat olyan lényt eredményezett, nevezetesen amodern Homo sapienst, amely zárt csoportokban élt, eszközökethasznált, nyelvet beszélt, és képes volt olyan individuális cso-portkultúrákat kifejleszteni, amelyek alkalmasak voltak a cso-port életének sok generáción keresztüli fenntartására. Külön-bözo számítások szerint (Dunbar 1996) kb. 40 000 csoport él-hetett egy idoben. Ha a biológiai tulajdonságok fentebb ismer-tetett komplexeit és kölcsönhatásaikat áttekintjük eléggé mega-lapozottnak tunik az az új hipotézis, hogy az emberi csoportoka kulturális evolúció kezdeti szakaszában új szervezodési szintrejutottak. A csoportok struktúráját, tevékenységét egyfajta szo-ciális fúzióval, a legegyszerubben egy új létezo, egy „csoport-lény” mint szuperorganizmus kialakulásával magyarázhatjuk. Acsoportlények fennmaradását nagyfokú izolációjuk segítette elo,amit a homo fajok csoportok közötti eros agressziója hozott létre.A kulturális evolúció további fázisait pedig a csoportlények sze-lekciója alakította ki (Csányi 1998).

Minden fejlettebb organizmusnak van valamiféle percepci-ója, vannak motoros funkciói és idegrendszere. A csoportlényesetében az egyedi komponensek, az emberek e funkciókkalalapszinten már rendelkeznek. Magasabb szint akkor alakul-hat ki, ha az egyedi aktivitások szinkronizálódnak, ha kialakulaz izolált elméket összeköto nyelvi kommunikáció, ami tulaj-donképpen a csoportlény gondolkodási folyamata, és megindula csoport individualizációja valamint izolációja, ami lényegébena kulturális evolúció hosszú folyamata.

Nagyon lényeges a szocializáció biológiai és kulturális folya-mata, amelynek során, egy nagymértékben irreverzibilis folya-matban, az egyedi fejlodés folyamataiban, a csoportba születettúj egyed megtanulja csoportjának nyelvét, szokásait, kialakul-nak biológiai alapú kötodései a csoport tagjaihoz, globális esz-méihez, kialakul benne a csoport iránti feltétlen huség. Ha az egyén

LOJALITÁS ÉS EGYEZKEDÉS 169

egy optimális méretu, izolált csoportba születik, és az emberievolúció jó részében ez volt a helyzet, a szocializáció tökéleteslesz. A csoportban a globális eszmék, a huség, a közös akciókkérdéseiben nem alakulhat ki ellenvélemény, hiszen mindenki,a szülok, a rokonok, a csoport minden felnott tagja azonos né-zetek, szokások hordozója. Ez a szocializációs folyamat rögzítia csoport szerkezetét és magasabb struktúráit, a csoport csak ge-nerációk során változhat, egészen apró lépésekben, mert a nagyváltozásokat a szocializációs folyamat kizárja.

Amilyen mértékben kifejlodött a csoportorganizmus, olyanmértékben változtak meg a szelekció feltételei, amelyek egyfajtastabilizáló individuális szelekció mellett egyre inkább azokat azemberi tulajdonságokat érintették, amelyek a csoportorganiz-mus minél hatékonyabb muködését szolgálták. Ha az új bioló-giai tulajdonságokat az emberi individuum, az egyén és a cso-port közötti viszony szempontjából vizsgáljuk, azt állapíthatjukmeg, hogy lényegében öt dönto változás történt: Az elso, hogyaz ember elfogadja, kívánja, kritika nélkül hisz a csoport „glo-bális” eszméiben, valamely mítoszban, vallásban, ideológiában,identitást kifejezo kultúrában. Ez lényegében megfelel az em-beri moralitás megjelenésének. A második változás az, hogy azember képes lesz a csoportjához tartozókkal közös akciók vég-zésére, magasrendu, kiegészíto kooperációra abban a keretbenamelyet a globális eszmék meghatároznak. A harmadik változásaz elso ketto szerves kiegészítoje: a globális eszmék és a glo-bálisan vezérelt akciók folyamatosan „lokális”, egyedi, érzelmiés racionális analízis alatt állnak, amelynek eredményei folya-matosan visszatáplálódnak a globális szintre. Így lesz az egyénegyidejuleg létrehozója és elszenvedoje a csoportja által adottszociális realitásnak. A negyedik változás az, hogy, eltéroen azállatoktól, az ember hajlandó a csoport érdekében az egyéni ésgenetikai érdekeivel esetleg szöges ellentétben álló magatartásra,képes lesz önfeláldozásra. Végül az ötödik, a csoportnak mint újszervezodési szintnek a megjelenése.

A fenti öt kritérium lényegében azonos Durkheim (1961) pri-mitív vallások esetében kimutatott négy feltételével:

1. Közös akciók végzése,2. Morális támogatás,

170 AZ IGAZSÁGOSSÁG BIOLÓGIAI ASPEKTUSAI

3. Saját érdek háttérbeszorítása,4. Transzformáció: új egység kialakulása.

Késobb a Durkheim tanítványok a négy feltétel szükséges-ségét bizonyították a barátság esetében is (Wallace and Hartley1988), de kimutatható a családnál, a párkapcsolatoknál is. Lé-nyegében arról van szó, hogy az embernek élete minden szaka-szában rendkívül eros vonzódása van elemi csoportkapcsolatokkialakítására, ha a csoport kialakulását megfelelo szocializációsfolyamatok kísérik teljes értéku csoport jön létre, ami tökéle-tesen megfelel az általam le leírt öt feltételnek, ha a szocializá-ció inkomplett, akkor pszeduocsoportok jönnek létre, amelyek akritériumokat csak részlegesen vagy egyáltalán nem teljesítik.

Az emberi evolúció történetébol tudjuk, hogy a csoportorga-nizmus, amelynek teljes kifejlodése, biológiai tulajdonságainakteljes rögzülése mintegy két-háromszázezer évvel ezelott fejezo-dött be Afrikában, rendkívül sikeres képzodménynek bizonyult.A siker hatalmas népességrobbanásban realizálódott. Megindulta Homo sapiens elvándorlása a világ többi tája és kontinense felé,mint ezt a nyelvtörténet „törzsfája”, és a különbözo népek ge-netikai rokonságából konstruálható törzsfa tökéletes egybeeséseegyértelmuen mutatja (Cavalli–Sforza és Cavalli–Sforza 1995).

Az ember evolúciójában két egyformán jelentos tényezo a ge-netikai és a kulturális evolúció folyamatos kölcsönhatása mu-tatható ki. Az ember kultúrára való képessége biológiai tulaj-donság, az adott kultúra viszont, amely az ember genetikai ar-chitektúrájának korlátain belül kialakult, a kulturális evolúcióterméke. Nyilvánvaló, hogy az emberi evolúció évmilliói so-rán a környezeti tényezok alapvetoen befolyásolták a genetikaiszelekciót, de a környezeti tényezok leglényegesebbje egyre in-kább a kultúra lett. Az ember olyan genetikai felépítést szerzett,amely maximálisan alkalmas az emberi kultúrák valamelyiké-ben folytatott életre (Csányi 1992b). Az is nyilvánvaló viszont,hogy az ember mindenkori genetikai felépítése döntoen meg-szabta azt, hogy milyen típusú kultúrák létrehozására alkalmas.A kulturális és a genetikai determináció nem mint két szembenálló szélsoség jelenik meg, hanem mint két egymástól függo,egymást kölcsönösen létrehozó evolúciós tényezo.

LOJALITÁS ÉS EGYEZKEDÉS 171

Valószínuleg már ebben a korai periódusban megjelenik egyolyan új mechanizmus, amelynek szintén vannak biológiai alap-jai, de a kultúra és a biológia közremuködésének arányát mégnem ismerjük: ez pedig a csoportok közötti egyezkedési mecha-nizmusok kialakulása.

A csoporthuséggel együtt járt a csoportgyulölet, a xenofóbiakialakulása (Eibl–Eibesfeldt 1982). A korai csoportok evolúci-ójának lényeges komponense volt a csoportok izolációja, és acsoportok közötti antagonizmus. Az evolúciós sikerek nyomána hasznosítható területek egyre fogytak, a sikeres csoportok azoptimális méretet meghaladva szétváltak, mint mindig, de egyido múlva a szétválók egymás közelében maradtak. Egy ilyenhelyzetben a csoportokat mind több olyan csoport veszi körül,amelynek nyelvét értik, amelynek szokásait, kultúráját nem te-kintik megvetendonek, és ezekkel a csoportokkal osztozni kellaz eroforrásokon. Már nem a totális harc vagy elvándorlás akét lehetséges alternatíva, már nincs hova menni. Megjelen-nek hát az egyezkedési mechanizmusok, amelyek segítségével acsoportok között az eroforrások feloszthatók valamilyen módon.Ha megvizsgáljuk ezeket a mechanizmusokat, azt találjuk, hogyezekben sok a racionális elem és a feszültség is, de hiányoznakvagy gyengék a feltétel nélküli huség, az önfeláldozás, a morálistámogatás elemei. A csoportegyezkedésben két autonóm rend-szer lép csoportszintu kölcsönhatásba. Az egyén számára, akivagy az egyik, vagy a másik csoporthoz tartozik, ez a kölcsön-hatás egészen másképpen jelenik meg, mint a saját csoportjávalkialakított kapcsolat. A közös akciók helyett a kompromisszum,a globális idearendszer helyett a megkülönböztetés, az óvatoselutasítás, a lojalitás helyett a kis csalás, az ügyeskedés, a meg-tévesztés lesznek hasznos mechanizmusok. A következo öt jel-lemzoje van az egyezkedési mechanizmusoknak:

1. Eroegyensúly, idoleges egyezségek2. A moralitás érdekfüggo3. Racionális analízis4. Kölcsönös kompromisszumok5. A csoport autonómiájának és saját érdekének elotérbe helye-

zése

172 AZ IGAZSÁGOSSÁG BIOLÓGIAI ASPEKTUSAI

Mindenesetre a csoportegyezkedési mechanizmusok továbbcsökkentették az agressziót és megakadályozták az emberi po-puláció biológiai szabályozó mechanizmusainak érvényesülését,megnyitották az utat a mai megapopuláció kialakulásához, amely-ben élünk.

A megapopulációt a különbözo kultúrák keveredése jellemzi,ami társadalmi rendszerek szempontjából egy majdnem kaoti-kus állapotnak felel meg. A csoportkultúrákban volt elegendoido arra, hogy a kultúra egyes mechanizmusai összehangolód-janak, egységes rendszert képezzenek és biztosítsák a kultúrahordozóinak fennmaradását. A kevert kultúrájú megapopuláci-óban ez a folyamat még nem ment végbe, egymással össze nemillo viselkedési komponensek hatnak egymásra. Továbbrontja ahelyzetet, hogy az ember csoportképzo és szabályköveto tulaj-donsága minden lehetséges módon megnyilvánul, és pszeudo-csoportok, pszeudokultúrák jönnek minduntalan létre, amelyekalkalmatlanok a hordozóik természetes életfeltételeinek biztosí-tására. Kialakul egy újabb szervezodési szint az ideák szintje, amegapopuláció az ideák versengésének evolúciós tere lesz.

Az ideák többé nem mint a kultúra hagyományos, nemzedé-kek során kiértékelt komponensei jelennek meg, hanem mintigaz vagy hamis választható elemek. A Biblia jó és rossz tudá-sának fája ezt a helyzetet szimbolizálja. Nos, erre a választásraaz evolúció az embert nem készítette fel, itt gyökerezik a bun-beesés szép legendája. A csoportkultúrák próbamuhelyei helyettracionálisan konstruált ideológiák veszik át a társadalom szerve-zoinek szerepét.

Az új helyzetre az ember a csoportméret csökkentésével rea-gált, a törzs, a nemzetség, a nagycsalád, majd a nukleáris családhelyett megjelenik az egytagú csoport.

A csoportkötodési mechanizmusok kislétszámú csoport ese-tében muködnek hatékonyan, a sokmilliós tömegekben élo meg-apopulációban megno a csoportszervezo ideák szerepe (Csányi1989b, 1991). Csoportlojalitás helyett a csoportok közötti egyez-kedési mechanizmusokra szocializálódik az ember úgy, ahogy.Az újonnan született egyén nem a csoporthuség, az önfeláldo-zás, a közös akciók és a mindenkire érvényes moralitás mintáitkapja a családban és a neveloi intézményekben, hanem a folya-matos kompetíció, a kompromisszum keresés, a saját érdek és

EGYTAGÚ CSOPORT ÉS TÁRSADALMI SZERZODÉS 173

az önmegvalósítás algoritmusait. Ez lényegében az elidegenedésfolyamata. A csoporthoz tartozás emocionális és kommunikatívszükségletei, fontosabbak, mint a kenyér. HA kielégítetlenekmaradnak, akkor helyettük a média, a virtuális valóságok kínál-nak pszeudocsoportokat, pszeudokötodést, virtuális kultúrát.

AZ EGYTAGÚ CSOPORTOK ÉS A TÁRSADALMISZERZODÉS

A megapopulációban domináns szerepet játszanak az egyezke-dési mechanizmusokat preferáló egytagú csoportok és a külön-bözo kultúrák. Teljesen egyértelmu ez már a „társadalmi szerzo-dés” korai megfogalmazásánál is, de a különbözo igazságosságiteóriák is az egyezkedés és nem a lojalitás alapján születnek.

A jól szocializált csoportban, a csoportkultúra történeti kép-zodmény, amely alkalmas a csoport folyamatos fenntartására. Akultúrából következik, hogy mi tekintheto az egyén szükség-leteinek, és azt milyen módon kell kielégíteni. A csoport kislétszáma a csoporttagok közötti viszonyokat jól áttekinthetovéteszi, nagy különbségek a csoport fennmaradásához szükségesmunka, az elnyerheto javak és pozíciók tekintetében nem ala-kulhatnak ki.

A megapopulációk óriási tömegei számára racionális egyez-kedési mechanizmusok alakultak ki, amelyekrol alkotóik aztállítják, hogy az egyedül alkalmas és méltányos mechanizmu-sok, amelyek megegyezéssel egyáltalán megalkothatóak. Az elsoprobléma az, hogy – mint részletesen kifejtettük – a „társadalmiegyezségnek” két fo típusa van a lojalitáson alapuló, ahol a cso-porthoz kötodés teljes értéku, ahol természetes a javak olyanelosztása, hogy mindenki jól lakjék, a társadalmi struktúra opti-mális az ember biológiai és etológiai természetének. Az egyezke-dési mechanizmusok viszont racionális konstrukciók, amelyekadott esetben alapveto ellátás, tulajdon, pozíció nélkül hagyhat-nak nagy tömegeket, azon az alapon, hogy a racionalitás, másokszabadsága és joga ezt kívánja. Mivel az ember szabálykövetolény, a szabályok követése életénél is fontosabb, ez a szabály-csapda jól muködik. A teoretikusok kedvenc idotöltése annakracionális magyarázata, hogy a társadalmi igazságosság méltá-nyos egyezségen alapul, amely mindig újra és újra köttetne, ha

174 AZ IGAZSÁGOSSÁG BIOLÓGIAI ASPEKTUSAI

racionális szabad emberek új egyezséget konstruálnának. A hibaebben a gondolatmenetben nem az, hogy az egyezség racionális-e vagy sem, hogy lehetne jobbat találni vagy sem, hanem a kiin-dulási alap. Az emberi szocialitás alapvetoen nem csupán raci-onális egyezségeken alapul, tehát semmiféle racionális egyezségnem alkalmas egy társadalom muködésének szervezésére. A má-sodik tévhit az, hogy a racionális egyezség következményei azegyezségi konstrukció kialakításakor beláthatóak. Ez az imp-licit feltételezés nyilvánvalóan hamis. Racionálisan egyezkedoszabad emberek általában nem képesek kikövetkeztetni, hogy azegyszeru logikai algoritmusok könyörtelen alkalmazása hajlék-talanokhoz és multimilliárdosokhoz vezet, hogy a teljes egyénikiszolgáltatottság és az egész glóbuszra kiterjedo hatalom for-máit hozza létre. Nincsen olyan méltányos szabad ember, akiezeket a következményeket racionális alapon elfogadná, ha felis-merné. A társadalmi rendszerek dinamikája nem lineáris, tehátnem alkalmazhatók logikai egyenletek mozgásuk kiszámítására.

Természetesen naiv dolog lenne azt hinni, hogy az igazsá-gosság racionális konstruktorai komolyan azt gondolják, hogya társadalom muködésében az általuk elképzelt egyezkedésnekbármiféle szerepe volt, vagy van. Inkább arról van szó, hogy akialakult társadalmi struktúrát hatalmi szempontok miatt igye-keznek egy racionális egyezség termékének feltuntetni, holottarról van szó, hogy a csoportok közötti egyezkedési mechaniz-musok különbözo biológiai és kulturális csapdákba csalták azemberiséget, és a modern társadalom mechanizmusai ennek kö-vetkezményeit szenvedik. Csak egy példa: a csoportkultúrák-ban a versengés dönto színtere a csoportok között folyik, a cso-porton belül a kultúrák számtalan módon enyhítik vagy meg isszüntetik a csoporttagok közötti versengést a csoport mint szu-perorganizmus érdekében. A különbözo igazságossági teóriákaz egyének közötti versengést természetes jognak, kötelesség-nek és egyetlen elfogadható viselkedési mechanizmusnak fogjákfel, és alapvetoen a versengésre építik fel logikai konstrukciói-kat. A versengés következtében tesszük tönkre a környezetet, aversengés hozta létre azt a megatechnológiát, amely értelmetlentárgyak milliárdjaival áraszt el bennünket végsokig kihasználvaa bolygó természetes eroforrásait. A csoportkultúrákban a tár-gyak maximálisan spiritualizálódtak, harmonikusan illeszked-

IRODALOM 175

tek az életmódhoz és a kultúrát szolgáltak. Ki mondhatná el ezta „fogyasztási kultúra” orületeirol.

A szabadsághoz való jog a legfontosabb az igazságossági el-méletek számára, de ez egy muvi konstrukció, amely a csoportokközötti interakciókban alakult ki, a tökéletes szocializáció sorána szabadság mint szükséglet fogalma fel sem merül. Ugyaneza probléma a „szükségletekkel”, „vágyakkal”. Az élettani szük-ségleteken kívül, amelynek kielégítését egyébként az igazságos-ság teóriák alkotói, amúgy sem tekintik tárgyalásra érdemesnek,az össze szükséglet kultúra függo kielégítése vagy elhanyago-lása nem racionális elemzés, hanem kulturális attitud kérdése.Egy élo komponenseket tartalmazó rendszerben a minden kor-lát nélküli keletkezo vágyak kielégítése a rendszer biztos pusz-tulását jelenti. Rawls (1997) ezért használja az „ésszeru” vágyakkifejezést, de ez a szóhasználat azt jelenti, hogy a kultúra egészehatározza meg a vágyak kielégíthetoségét, és ha a kultúrából hiá-nyoznak a vágyak „ésszeru” korlátai, akkor az a kultúra súlyosansérültnek mondható

A harmadik és legsúlyosabb tévhit rendszerelméleti termé-szetu. A társadalmi elméletek szerzoi általában nem ismerikfel a szervezodési szintek természetét, kölcsönhatásait. A tár-sadalmat alkotó egyének helyzete, véleménye, racionalitása vagyirracionalitása teljesen érdektelen a magasabb szervezodési szin-teken muködo folyamatok szempontjából. A racionális gondol-kodó csupán azt tehetné, racionális és érzelmi alapon egyaránt,hogy folyamatosan minden lehetséges módon igyekezne kivé-deni a társadalmi szintu folyamatok egyéni szinten megnyilvá-nuló kedvezotlen hatásait. Lehet, hogy ez lassítaná a technoló-giai fejlodést, lehet, hogy ez néhány ember szabadságát sértené,vagy általában korlátozná a szabadságot, de a bolygó mai állapo-tában nem látszik más út a hosszú távú fennmaradáshoz.

IRODALOM

Cavalli–Sforza, L. L. and Cavalli–Sforza F. (1995): The Great HumanDiasporas: The History of Diversity and Evolution. New York, Addison–Wesley Pub. Co.

Csányi, V. (1979): Az evolúció általános elmélete. Budapest, AkadémiaiKiadó.

176 AZ IGAZSÁGOSSÁG BIOLÓGIAI ASPEKTUSAI

Csányi V. (1988): Evolúciós rendszerek. Budapest, Gondolat.Csányi, V. (1989): Evolutionary Systems and Society: A General Theory.

Durham, Duke University Press.Csányi, V. (1989): „Shift from group to idea cohesion is a major step in

cultural evolution.” Futura 8(1) 36–42.Csányi, V. (1991): „Social Creativity.” World Future 31 23–31.Csányi, V. (1992): „The Brain’s Models and Communication.” In: Tho-

mas A. Sebeok and Jean Umiker–Sebeok (eds.) The Semiotic Web,Berlin, Moyton de Gruyter, 27–43.

Csányi, V. (1992): „Ethology and the Rise of the Conceptual Thoughts.”In: J. Deely (ed.) Symbolicity, Lanham University Press of America,479–484.

Csányi, V. (1994): Etológia. Budapest, Tankönyvkiadó.Csányi, V. (2000): „The »human behavior complex« and the compul-

sion of communication: key factors of human evolution.” Semiotica128(3–4) 45–60.

Donald, M. (1991): Origins of the Modern Mind. Cambridge, Mass., Har-vard University Press.

Durkheim, E. (1961, 1912): „The Elementary forms of the Religiouslife.” Trans. Joseph Ward Swain, Collier, New York.

Dunbar, R., (1996): Grooming, Gossip and the Evolution of Language. Fa-ber and Faber, London.

Eibl–Eibesfeldt, I. (1982): „Warfare, Man’s Indoctrinability and Group-selection.” Z. Tierpsychol. 60 177–198.

Hamilton, W. D. (1964): „The Genetical Evolution of Social Behavior.”J. Theor. Biol. 7 1–52.

Rawls J. (1997): Az igazságosság elmélete. Osiris, Budapest. (A Theory ofJustice. Cambridge, Mass., Harvard University Press, ford. KrokovayZsolt.)

Trivers, R. L. (1971): Social evolution. Benjamin–Cummings, MenloPark.

Wallace, R. A. and Hartley, S.F. (1988): „Religious elements in friends-hip: Durkheimian theory in an empirical context.” In: Alexander J.C. (Ed.) Durkheimian sociology: Cultural Studies. Cambridge Univer-sity Press, Cambridge.

11 „Bunkóság”, avagy az emberiviselkedés a társadalmikonstrukciók lebomlásánakidején: egy etológiai analízis*

AZ EMBERI EVOLÚCIÓ SORÁN a velünk rokon em-berszabású majmokhoz képest jelentosen erosödtek a szociali-tással kapcsolatos tulajdonságaink, amelyek egy sajátos „humánviselkedéskomplexum”-ba integrálódtak (Csányi 1999). Az em-ber természetes környezete az embercsoport, amelyhez különle-gesen vonzódik. Az evolúció során az emberi csoportok indivi-dualizálódtak megteremetve a kultúra megjelenésének feltételeit(Csányi 1989). Kialakultak különbözo szinkronizációs mecha-nizmusok, amelyek egy-egy csoporton belül szinkronizálják ésösszehangolják az egyedek viselkedését. És legfoképpen meg-jelentek olyan biológiai determinációjú konstrukciós mechaniz-musok, amelyekhez hasonlóakat az állatoknál nem ismerünk.

Minden kultúra, minden társadalom mesterségesen konstru-ált rendszer. Az ember legbonyolultabb, legátfogóbb, legmegha-tározóbb tulajdonsága az élete minden területén megnyilvánulókonstrukciós képessége. Ha a modern világban körülnézünk rá-döbbenhetünk arra, hogy teljesen mesterséges, csinált világbanélünk. Emberi konstrukciókban alszunk, ezekben utazunk ésdolgozunk, milliónyi apró, kisebb-nagyobb, vagy éppen óriási,ember csinálta tárgy vesz körül bennünket, cipok, golyóstollak,katedrálisok, lábosok, légkalapácsok, autók, komputerek, hidak,bombák, könyvek és lélegeztetokészülékek. Emberi konstruk-ciókkal táplálkozunk, táplálékunk jó részének eredete ránézésre

*Dalos Rimma és Kiss Endre (szerk.): „Bunkóság”. Friedrich Ebert Stiftung,Budapest, 1999, 23–31.

178 „BUNKÓSÁG”: EGY ETOLÓGIAI ANALÍZIS

már fel sem ismerheto, és a felismerhetok is az ember csinálmá-nyai. Szociális életünk is mesterséges konstrukciókban zajlik,mesterséges családi csoportjainkat a média konstruálja, politikaivezetoinket személyesen nem is ismerjük, bonyolult szociáliskonstrukciók termékei ok is. Gondolatainkat szövegírók írják,újságok, rádió, televízió közli, és ezekbol szedegetjük fel azo-kat a morzsákat, amelyekrol azt valljuk, hogy tényleg a miénk.Gyermekeink iskoláknak nevezett viselkedésszabályozó muhe-lyekben nevelodnek, és ha valamilyen jó példát akarunk nekikaz életbol mutatni, akkor valamelyik „klasszikusnak” tekintettíró vagy költo megfelelo konstrukcióját olvassuk fel vagy mutat-juk meg a modern technika erre szolgáló mechanizmusainak akönyveknek, filmeknek, lemezeknek, vagy a televíziónak segít-ségével. És ha magunkra gondolunk, hogy kik vagyunk, honnanjöttünk és hová megyünk, arra is rájövünk, hogy mi magunkis bonyolult technikák, szerepek, folyamatok csinált szereploi,konstruált komponensei vagyunk, és ezzel a kör bezárult.

A kulturális konstrukciók lényegében a szociális vonzódás,a szinkronizációs mechanizmusok, a kommunikációs kényszerés a tárgyszeretet által folyamatosan muködtetett funkcionálisszabályrendszerek. Idetartoznak az emberi kapcsolatokra vo-natkozó szabályrendszerek, a tárgyak eloállítására, használatára,cseréjére és termelésére vonatkozó szabályok valamint azok aszabályok amelyek a kultúra egyéb ideáiban a kultúra kelet-kezésére, értékeire, muködésére, történetére vonatkoznak. Anyelv általános kommunikációs rendszer, maga is szabályrend-szer,amely a kultúrában muködo egyes szabályok formulálásában,megtartásában, egyének és nemzedékek közötti átadásában köz-remuködik, és így tükrözi az adott kultúra teljességét.

Ha az emberi evolúciós folyamat során megjelent, az álla-toknál nem kimutatható, új biológiai tulajdonságokat az emberiindividuum, az egyén és a csoport közötti viszony szempontjá-ból vizsgáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy lényegében öt döntováltozás történt:

1. Közös eszmék kötnek össze.Az ember elfogadja, kívánja csoportja identitását, kritika nél-kül hisz a csoportja közös, „kollektív” eszméiben, valamely

„BUNKÓSÁG”: EGY ETOLÓGIAI ANALÍZIS 179

mítoszban, vallásban, ideológiában, identitást kifejezo kul-túrában. Ez lényegében megfelel az emberi moralitás megje-lenésének.

2. Közös akciókban veszünk részt.A második változás az, hogy az ember képes lesz a csoport-jához tartozókkal közös akciók végzésére, magasrendu, ki-egészíto kooperációra abban a keretben amelyet a kollektíveszmék meghatároznak.

3. Közös konstrukciókat hozunk létre.A harmadik változás az elso ketto szerves kiegészítoje: a kol-lektív eszmék és a kollektíven vezérelt akciók folyamatosan„egyéni”, perszonális, érzelmi és racionális analízis alatt álla-nak, amelynek eredményei folyamatosan visszatáplálódnak akollektív szintre. Így lesz az egyén egyidejuleg létrehozója éselszenvedoje a csoportja által adott szociális realitásnak.

4. Huségesek vagyunk.A negyedik változás az, hogy, eltéroen az állatoktól, az em-ber huséges a csoportjához, hajlandó a csoport érdekében azegyéni és genetikai érdekeivel esetleg szöges ellentétben állómagatartásra, képes lesz még önfeláldozásra is.

5. Csoportjaink képesek a „transzformációra”.Az elobbi négy változás teszi lehetové az ötödiket: a transz-formációt, a csoportot alkotó emberekbol esetenként egy újentitás, egy új létezo, egy magasan szervezett, autonóm orga-nikus rendszer kialakulását.

Ez az öt változás, öt tulajdonság, amelyek, a humán viselke-déskomplexum egyes komponenseinek kölcsön-hatásaként jele-nik meg, lényegében rendszerszervezo képességnek felel meg.

Más állatfajok is képesek konstrukciós aktivitásra, de az állatikonstrukciók mindig szoros genetikai determináció alatt állnak.Az ugyancsak szociális termeszek különleges építményeket, mé-reteikhez képes óriási várakat, készítenek, amelyek nemcsak vé-delmet nyújtanak, de a száraz afrikai forróságban egytized fokpontossággal szabályozzák a számukra optimális homérsékle-tet, tizedszázalék pontossággal a nedvességtartalmat és a levegoszéndioxid tartalmát. A termeszvár pontosan úgy van az égtájak

180 „BUNKÓSÁG”: EGY ETOLÓGIAI ANALÍZIS

szerint elhelyezve, hogy ezt a szabályozást maximálisan meg-könnyítse. Laboratóriumban tanulmányozták a várépítés me-chanizmusait. Termeszek kis csoportjának nyersanyagot biztosí-tottak és figyelték a fejleményeket. Valamennyi termesz azonnalmunkához látott, és a cellulóztartalmú, nyállal kevert tapadós,a levegon gyorsan megkeményedo nyersanyagból kicsi halmo-kat készített. Sok ilyen készült egyszerre. Amikor a halmokbizonyos magasságot elértek a termeszek viselkedése hirtelenmegváltozott, és úgy folytatták az építést, hogy saját halmaikat ahozzájuk legközelebb állóéhoz közelítették az újabb építoanyagfelhasználásával. Így nagyon szövevényes struktúra jött létre,ekkor megint változott a viselkedés, és mindenki buzgó csator-naépítésbe kezdett, befedve a szövevény nyílásait. A kísérletbolaz következik, hogy minden egyedi termeszben aktiválhatóakgenetikailag adott, rövid viselkedési utasítások, algoritmusok,amelyek egy meghatározott muvelet elvégzésére szolgálnak, amuvelet eredménye aktiválja a következo utasítást, és így to-vább, egészen addig, amíg a tökéletes termeszvár el nem készül.Evolúciós szempontból nézve a dolgot, számtalan apró visel-kedési egység, muvelet lehetséges, a termeszvár elkészítéséhezezekbol egy meghatározott sorozat szükséges, ha ettol eltérnek avár nagy valószínuséggel nem fog jól muködni. A termeszevo-lúció során a sokféle lehetséges muvelet halmaza egyre szukült,termeszvárak milliárdjai pusztultak el közben, amíg szelektáló-dott az a muveleti halmaz, ami ma is a tökéletes végeredményhezvezet. Nincs tervezés, nincs elorelátás, nincs gondolkodás, gene-tikai tényezok szolgáltatják, azt és csak azt, a muveletsorozatot,ami a termeszek replikációjához szükséges, és arra alkalmas.

Az emberi kulturális konstrukciók ezzel szemben mindig ta-nultak, és tudatos konstrukciós folyamatok révén jönnek létre.A csoporttársadalmak csak akkor tudtak fennmaradni, ha tár-gyi, szociális és elmekonstrukcióik egy összehangolt, életképesfunkcionális hálózatot hoztak létre. A legtöbb esetben ezek ki-alakulásában is nagy szerepe volt a próba-szerencse folyamatok-nak, de a józan belátás, a tudatos kontroll is lényeges szerepetjátszott. Az emberekbol, tárgyakból, ideákból kialakuló rend-szerek elegendoen képlékenyek ahhoz, hogy a környezeti válto-zásokat kövessék, fejlodjenek, de a tanulás és a tradíciók révén

„BUNKÓSÁG”: EGY ETOLÓGIAI ANALÍZIS 181

mégis eléggé konzervatívak ahhoz, hogy a már kialakult hasznoskomponenseket a gyors változásoktól megorizzék.

A csoporttársadalom embere beleszületett a konstrukciók há-lózatába, a kultúrába, arra mint egy tole független szociális rea-litásra tekintett (Berger and Luckman 1967). Az ember szociali-zációs képessége, az a tulajdonsága, hogy a gyermeki és ifjúkorifejlodése során szinte kritika nélkül elfogadja a család, a cso-port eszméit. Ez a kultúra globális hálózatát teszi lehetové, hogya változások sebessége összhangban legyen az ember biológiaitulajdonságaival. Az ember születésétol haláláig egy nagymér-tékben irreverzibilis kultúrálódási folyamat alanya. Kezdetbenbármit elfogad, bármely kultúra aktív tagja lehet, a szocializációkésobbi szakaszaiban az elfogadási képessége tetemesen csök-ken, bár csak egészen idos korára szunik meg teljesen. A csopor-teszmék, szokások, tárgyak kollektív hálózata azonban nemcsakpasszív elfogadást követelo környezet, mert minden kollektívstruktúra komponense ki van téve a lokális, perszonális vizsgá-latnak. Jól van ez így? Megfelel ez nekem? Egyetértek-e énezzel? A perszonális analízis eredménye folyamatosan tápláló-dik vissza a kollektív szintre, és képes azt aktívan befolyásolni,esetleg teljesen megváltoztatni, éppen ez adta a csoporttársadal-mak kimagasló adaptációs képességét.

A csoporttársadalmak 30–50 fos létszáma ideális egyensúlytbiztosított a kollektív struktúrák tradicionális stabilitása és a lo-kális perszonális analízis esetleges változtatni kívánó hatása kö-zött. A csoportkultúra összetartó eroi között a biológiai, érzelmikötodések is alapveto szerepet játszottak.

Ez az optimális biológiai alapú egyensúly bomlott meg a kul-turális evolúció következo szakaszában, amikor a csoporttársa-dalmak populációrobbanása a csoportszövetségeket a törzseket,nemzeteket, államokat hozta létre. Ezekben a kollektív kultúrakomplexitása messze meghaladta a perszonális elme analitikaiképességeit. Ha valaki megfeleloen szocializálódott a kollektíveszmékhez, szokásokhoz aligha volt képes arra, hogy jelentosebbváltoztatásokat indukáló kritikával éljen. A kritika többnyire kí-vülrol, vagy a tökéletlen szocializációban részesült személyektolszármazik. Komplikálta a helyzetet az is, hogy a csoportkultú-rákat felváltó csoportszövetségekben az ember rendszerszervezotulajdonsága is másképpen nyilvánul meg. Miután a csoport-

182 „BUNKÓSÁG”: EGY ETOLÓGIAI ANALÍZIS

szövetség létszáma a megfelelo szocializációhoz túlságosan nagy,a közös moralitás, a közös akciók, közös konstrukciók ideáliskollektív rendszere nem teljesen fejlodik ki, hiányozni fog a va-lódi, biológiailag determinált érzelmi folyamatokon alapuló lo-jalitás és felváltja a tanult, racionális kultúrán alapuló egyezkedés(Csányi 1990). A tömegtársadalmakban egymásra dobált, átfedocsoportok kultúrája össze nem egyeztetheto komponenseket tar-talmaz, az átfésülésre egyeztetésre nincs ido ezért a kollektívstruktúrák mindig elnagyoltak, bizonytalanok maradnak.

A lojalitást felváltó egyezkedés nem kíván huséget, önfeláldo-zást, elmarad a transzformáció, igazi csoportok már nem alakul-nak ki, de még mindig létrejönnek közös akciók, közös konst-rukciók, és esetleg valamiféle elnagyolt, szükség esetén felrúg-ható közös moralitás.

Amíg az egyezkedés a csoportok között folyt és nem az egyé-nek között, addig lényegében mindkét viselkedési rendszer, ahuségen és az egyezkedésen alapuló is, muködött: a lojalitásonalapuló a csoporton belül, az egyezkedésen alapuló a csoportokközött. Modern idokben azonban a populáció elképeszto méretunövekedése a természetes csoportok méretét egyre lejjebb szorí-totta, megszuntek a nemzetségek, a nagycsaládok és már a nuk-leáris család is felbomlóban van. Manapság gyakorlatilag egysze-mélyes csoportokkal számolhatunk. A szocializációs folyamatbana modern társadalmak nem lojális, csoportjukért magukat fel-áldozni képes polgárokat nevelnek, hanem autonóm, önérdeku,egyezségeket köto, és azokat lehetoleg megtartó egyszemélyescsoportokat. A modern államok jogrendje, normái és eroszak-szervezetei is mind arra törekszenek, hogy ezeket az egyezsége-ket betartassák. A kollektív eszmék hálózatát nem tartja többéössze a biológiai elkötelezettség, a csoporthuség. A kollektívhálózat kizárólag kulturális, tanult, biztosító mechanizmusokfüggvénye.

A globalizációs folyamatok a világon mindenütt együtt jár-nak a kollektív kulturális hálózatok esetenkénti felbomlásával,a különbözo kultúrák átfedésével és keveredésével, ami jelento-sen továbbgyengíti az amúgy is tökéletlen szocializáció befolyá-sát. A társadalmi struktúrák szervezodésében a korábbi biológiaikötoerok alárendelt szerepet játszanak. Nagy tömegek veszítikel hitüket a kultúra korábban elfogadott közös értékeiben, és

„BUNKÓSÁG”: EGY ETOLÓGIAI ANALÍZIS 183

mindennapi létüket egyszemélyes csoportok formájában apró,helyi egyezségek révén igyekeznek fenntartani. Ezt az atomi-zálódási folyamatot ugyanakkor egyfajta primitív csoportozódásis kíséri. Az ember rendszerképzo tulajdonságai változatlanulmegvannak, de a csoportkijelölés egyre inkább kicsúszik a kol-lektív kulturális mechanizmusok hatókörébol, és pillanatnyi ér-dekkapcsolatok dominálják. Ezek a folyamatok erosítik a nepo-tizmust, a korrupciót, a különbözo lobbikat és a törvényen kívülioldalon a bunözoi csoportokat, maffiákat. A kialakuló globáliskollektív kultúra folyamatos harcban áll majd az állandóan ke-letkezo kultúrán kívüli csoportokkal és csoportszövetségekkel.

Az általános tendencián belül egyes helyeken, mint az elmúltévekben Magyarországon is radikális rendszerváltozás történt,ami szintén a korábbi kollektív kulturális mechanizmusok szét-esésével járt, és a társadalom nagyobb részét vetette az elfogadottkultúrán kívüli terekbe. Egy többé-kevésbé stabilis kulturálisrendszerben kialakulnak és elfogadottak az egyéni és csopor-tos érdekérvényesíto mechanizmusok. A szocializáció során atársadalom többsége elsajátítja azokat a konszenzuson alapulókollektív kulturális elveket viselkedési mintázatokat, amelyek atársadalom mindennapi muködéséhez szükségesek. A történel-mileg és biológiailag rendkívül gyors rendszerváltozás ezeket azelveket elvetette és a hozzájuk kapcsolt viselkedési mintázatokadaptív értékét egyik napról a másikra megszüntette.

Ez az új helyzet a társadalom egyes tagjai és csoportjai szá-mára, amelyek már korábban kivonták magukat a közös mora-litás alól, felszabadulást, szabadságot hozott. A többség számárapedig ezzel együtt átmeneti vagy tartós zavart is. Nemcsak aszabadság jött el, de megszuntek azok a segíto, érdekérvénye-síto mechanizmusok, amelyek korábban, ha limitált mértékbenis, de egyfajta életstabilitást biztosítottak. Megszuntek mun-kahelyek, politikai, társadalmi közösségek. Elértéktelenedtekazok a viselkedési mechanizmusok, amelyekkel az egyén valami-lyen valós vagy képzelt csoport tagjaként a kollektív kulturálismechanizmusokhoz csatlakozhatott. Ebben a helyzetben meg-szunik a kollektív kulturális struktúrák normális muködése, ésa társadalom tagjai bizonyos értelemben egy „kultúrán kívüli”állapotba kerülnek, amelyben viselkedésüket a korábbi életükalapján nem lehet kiszámítani, megjósolni.

184 „BUNKÓSÁG”: EGY ETOLÓGIAI ANALÍZIS

A kultúra kollektív struktúráinak felbomlása sokféle válasz-reakciót indukál. A leglényegesebb az egytagú csoportok sze-repének további erosödése. A közös értékek háttérbeszorulásaután az egyén számára legracionálisabb taktika a magányos har-cosé. Csak azt kapod meg amiért megküzdesz, csak magadra szá-míthatsz, mindenki ellened van. Felbomlanak a több-kevesebblojalitáson alapuló csoportkapcsolatok, és az egyének tartósan azegytagú csoport szemléletére rendezkednek be.

Megszunik a kölcsönösség szokványos feltételezése. Beenge-dek valakit a kocsisorba, mert legközelebb engem is beengednekhelyett, az itt és most nekem van jogom és lehetoségem gyakor-lata érvényesül.

Megno a bizalmatlanság, mert a nagyobb szabadsággal szük-ségképpen együtt járó gyakoribb kisebb konfliktusok társadalmimegítélése bizonytalan, hiányoznak a szabályozó kollektív kul-turális struktúrák, tehát nehezen alakul ki az új morális szabály-rendszer. A nagyobb konfliktusok, törvénysértések állami hely-reigazítása is lelassul, bizonytalanná válik. Megjelenik helyetteaz önbíráskodás. Csak akkor lesz igazam, ha erovel, a magamvagy a verolegények fizikai erejével érvényt szerzek neki.

Megjelennek az idoleges egyezségen alapuló, a lojalitás min-den formáját nélkülözo érdekérvényesíto csoportok, amelyek ál-landóan konfliktusban vannak egymással és tagjaikkal, mert lo-jalitáson alapuló, hosszú távú érdekeket nem tudnak szolgálni.

Kialakul egy látványos, gyors társadalmi mobilitás, mivelmegszunik a társadalmi rétegek viselkedési kultúrán alapulószuromechanizmusa, tehát iskolázatlan, kultúrálatlan sikerem-berek kerülhetnek hatalmi, gazdasági pozíciókba, és nincsenekrákényszerítve a rétegszabályok betartására.

A fenti folyamatok összhatása mint a társadalom primitivizá-lódása jelenik meg. Az egytagú csoportok viselkedésére pediggyakran használjuk a „bunkóság” jelzot, ami a korábbi magaskultúra pejoratív frázisa.

Mit lehet tenni? Kell valamit tenni?A történelem során sok kultúra tunt már el, és a „bunkó”

barbárok már sokszor érvényesítették érdekeiket a konszenzu-son alapuló kollektív kultúra ellenében. Ha lesznek újra új tár-sadalomszervezo eszmék, ha megindul ezek szocializációja a fel-növekvo generációban, lassan majd megváltozik a helyzet. A

IRODALOM 185

bunkók gyermekei majd létrehozzák az új morális konszenzust,az új magas kultúrát.

IRODALOM

Berger, P. L. and Luckman, T. (1967): The social construction of reality.Anchor Books, Doubleday, New York.

Csányi, V. (1989a): Evolutionary Systems and Society: A General Theory.Duke University Press, Durham, 304.

Csányi, V. (1990): „The shift from group cohesion to idea cohesion is amajor step.” In: Cultural Evolution. World Future 29 1–8.

Csányi, V. (1999): Humánetológia. Vince kiadó.Durkheim, E. (1961, 1912): „The Elementary forms of the Religious

life.” Trans. Joseph Ward Swain, Collier, New York.Wallace, R. A. and Hartley, S. F. (1988): „Religious elements in friends-

hip: Durkheimian theory in an empirical context.” In: Alexander J.C. (ed.) Durkheimian sociology: Cultural Studies. Cambridge Univer-sity Press, Cambridge.

12 Az értelmiségi kultúra*

AZ ÁLLAMSZERVEZET logikusan felépített, felül-rol könnyen áttekintheto rendszerstruktúra, amelynek mindenkomponenséhez meghatározott funkciók rendelhetok, amelyeka nagy egész zavartalan muködését szolgálják. Világosak az alá-és fölérendeltségi viszonyok, muködése tervezheto és reakcióielore megjósolhatóak. Az állami struktúrát viszonylag egysze-ruen meg is lehet változtatni. Az állam racionális, komponenseiegy absztrakt organizáció objektivációi, értelmüket, jelentésü-ket az organizáció tervezoje írta elo. Az állam olyan, mint egygépezet.

A társadalom mindennapi tevékenységét átölelo kultúra szer-vezete viszont egyáltalán nem racionális, akcióit a mindennapiélet esetlegességei, tradíciók, szokások, szocializációs folyama-tok, érzelmi állapotok, rítusok, az aktuális politika, és nem alogika határozza meg. Tudományos elorelátásunk a kultúra moz-gásait illetoen úgyszólván nincsen. A kultúra természetes, orga-nikus képzodmény leginkább egy élo szervezethez hasonlítható.

A közgondolkodásban gyakran keverednek az államra és akultúrára vonatkozó fogalmak. Sokszor fordul elo, hogy a kul-túra organikus struktúráit tervezni, racionálisan szervezni akar-ják, noha azok nem racionális képzodmények.

*Fasang Á. és Fodor A. (szerk.): Hivatás és hitvallás. Mundus Magyar EgyetemiKiadó, 1998, 207–209.

AZ ÉRTELMISÉGI KULTÚRA 187

Az értelmiségi életforma is a kultúrába ágyazódik, az értelmi-ség problémái csak a kultúrában fogalmazhatóak meg, mégis so-kan szeretnék ezeket racionalizálni, szervezhetové, tervezhetovétenni, az értelmiséget magát pedig egyfajta állami eszköznek, aközjó szolgájának tekinteni, konkrét feladatokkal, célokkal.

Nem hiszem, hogy az értelmiségnek egyéb feladata lenne,mint saját magának megorzése és létformájának, kultúrájának akövetkezo generációkra történo átvitele. Az értelmiség küldeté-sérol gyártott szólamok a legtöbbször politikai, hatalmi ambíció-kat takarnak. A hatalomból való részesedés persze eszköze lehetaz értelmiség érdekérvényesítésének, ha az állam más érdekeknyomására az értelmiség intézményeit, egyetemeket, iskolákat,kutatási hálózatot igyekszik éppen kurtítani.

Az értelmiségnek a természettudományokkal foglalkozó réte-ge különösen hajlamos érdekeit valamiféle haszonelvuség alap-ján megfogalmazni. Sok fizikus, kémikus, biológus nélkül, ugye,nem lehet ipart fejleszteni. Ez azonban valószínuleg nem ígyvan, az új technológiákhoz elegendo néhány jó szakember eze-ken a területeken. Igaz viszont, hogy, ha megszunik a fiziku-sok, biológusok kémikusok új generációinak nevelése, akkor atermészettudományos kultúra elhal, megszunnek az értelmiségilétforma feltételei, és ez nagy baj, nagy tragédiája ennek a réteg-nek. Tudomásul kell venni, hogy ez a tragédia, bár partikulárisérdekekrol szól valóban nagy gondot jelent. Nem azért, mert atársadalom veszít ezen bármit, hanem azért mert elvész egy spe-ciális kultúra, mintha kihalna egy régi törzs szép szokásokkal,izgalmas rítusokkal, jól fejlett magas kultúrával.

Sokszor sajnálkozunk azon, hogy kihaltak a régi míves mes-terségek, nincsenek vargák, kovácsok, fazekasok. Nem azértsajnáljuk ezt mert nem lehet cipot kapni vagy fazekat, esetlegnincs hol megpatkoltatni lovunkat, hanem azért, mert ezek afoglalkozások egyben egy sajátos kultúra hordozói is voltak. Egynyelvet, viselkedési formákat, különleges szerszámokat, rítuso-kat: egy kultúrát jelentettek. Azt sajnáljuk. S ahogyan ezekneka népi kultúráknak is csak önmagukban van értékük, hiszen tár-sadalmi hasznuk már régen megszunt, ugyanúgy az értelmiségikultúra is önmagáért van. Muveloi nyújthatnak ugyan megfi-zetett szolgáltatásokat másoknak, ha erre szükség van, legfobbértéke mégsem ez, vagy legalábbis ez a legkevésbé.

188 AZ ÉRTELMISÉGI KULTÚRA

Az igazi érték az életforma maga. Az, hogy gyermekeinketmár születésüknél fogva a saját kultúránkban neveljük, hogyirodalmi értéku meséket mondunk, hogy múzeumba, színházbavisszük oket, hogy ésszeru magyarázatokkal látjuk el oket a vi-lág és a természet dolgait illetoen, hogy nemcsak újságokat, fo-lyóiratokat is olvasunk, hogy könyvtárakba járunk. Nyelvünkalkalmas a társadalom jelenségeinek ésszeru leírására, és ezena nyelven más nemzetek értelmiségével is eszmét cserélhetünk.Szeretett tárgyaink hasonlóak, legfobb értékünk a könyv, amitnemcsak elolvasunk, de gyujtünk is. Könyvtárunk nagysága,szakszerusége státusz szimbólum. Rituális szent gyülekezohe-lyeink vannak, a laboratórium, tanterem, könyvtár, az eloadóte-rem. Viselkedésünket hosszú értelmiségi szocializáció formálja:tiszteljük a tudást, az érdeklodést, a muveltséget. Beavatási szer-tartásaink különösek, de életre szóló kötodéshez segítenek, azérettségi, a vizsgák, az egyetemi szakdolgozat elkészítése, a tu-dományos fokozatok elnyerése mind fontos állomásai az értel-miségi felnott kialakulásának.

Egy kultúra akkor maradhat fenn, ha hordozóiban tudatosul:elemi érdekük életformájuk fennmaradása.

13 A biológiai optimumon túl:alkalmas-e az emberi természeta globalizációra?*

AMIÓTA AZ EMBERI TERMÉSZETROL szóló köny-vem megjelent sokszor kérdezik tolem, hogy képes-e a humáne-tológia bármiféle elorejelzést szolgáltatni az emberi társadalmakjövojét illetoen. A társadalomtudományok jelenlegi fejlettségiszintjén nagyon csínján kell bánni a jóslatokkal. A berlini falleomlása elott egy héttel sem gondolta senki, hogy az megtörtén-het. Az elso személyi számítógépek piacra kerülése idején, aligegy évtizede senki sem gondolt arra, hogy ezekbol az egész vi-lágot behálózó teljesen új kommunikációs rendszer alakul majdki, sok szempontból alapvetoen megváltoztatva életünket. En-nek ellenére nehéz lenne a kihívást elhárítani, megkísérlem te-hát legalább a biológiai ismereteink alapján elképzelheto ten-denciákat felvázolni.

A RENDSZERSZERVEZO EMBER

Az evolúció során az emberszabású majmok leszármazási sorátólelváló Homo ág különbözo, részleteiben még nagyrészt felderí-tetlen ökológiai hatások miatt olyan új biológiai tulajdonságo-kat szerzett, amelyek együttesen egyfajta rendszerszervezo képes-ségnek, a kultúra kialakítási képességnek felelnek meg. Az emberiegyedekbol azért lehet, és nagyon könnyu , valamiféle muködo,feladatot teljesíto, céltudatos kulturális organizációt kialakítani,

*Mozgó Világ 2000 6 3–9.

190 ALKALMAS-E AZ EMBER A GLOBALIZÁCIÓRA?

falut, várost, vallást, szektát, pártot, harci kommandót, isko-lát, színházat, gyárat, államot, mert van biológiailag determináltrendszerszervezo képességük. Együttmuködo csoportokban él-nek, de nemcsak azokban, amelyekbe beleszületnek, hanem mégfelnottkorukban is képesek csoportot választani, és ahhoz alkal-mazkodni. És ha már választottak csoportot, elfogadnak identi-tást kifejezo, feladatot kijelölo, szervezoeszméket. Ezek alapjánmásokkal együttmuködnek, és ha kell, a csoport érdekében sajátérdekeiket háttérbe szorítják. Minden emberi szervezodés mö-gött megtaláljuk ezeket a tulajdonságokat. Nemcsak államok,vállalatok, politikai szervezetek muködésében lehet ezt kimu-tatni, hanem a család, a párkapcsolatok és a barátságok szerve-zodéseiben is.

Az ember újonnan szerzett biológiai tulajdonságai közül ta-lán a legfontosabbak azok a kommunikációs rendszerek, ame-lyek a fajok között csak az embernél találhatóak meg: az érzel-mek kifejezése, a mimézis technikája, és a legfontosabb a beszéltnyelv megjelenése. Az új típusú kommunikációs rendszerek ki-fejlodését egy nagyon lényeges neurobiológiai változás kísérte:a külso világ agybéli reprezentációinak megkettozodése. Az em-beri kultúra, legyen az akár a legprimitívebb is, hordozójánakagyában a reprezentációk két nagy kategóriába sorolhatók. Azegyikbe a személyes reprezentációi tartoznak, amelyeket életesorán saját tapasztalatai és gondolkodása révén szerzett a kör-nyezetérol, társairól, saját magáról. Szintén ilyen agyi reprezen-tációkat használ mindennapi élete során a legtöbb állat. A kul-túra emberének azonban vannak olyan reprezentációi is, ame-lyek a csoportkommunikáció során születtek. Olyan emlékektartoznak ide, amelyek arról szólnak, hogy egy csoporttárs va-lamit egy kommunikációs aktus során kifejezett, vagy ellenke-zoleg, amikor o próbált megértetni valamit másokkal. Ezek areprezentációk már azért is külön csoportba sorolandók, mertegyrészt sokszor ismétlodnek, hiszen ezekkel kommunikálnak,másrészt, ha valaki, bármit kommunikáció céljára gondol el, ak-kor eloször is a közös reprezentációk kategóriáját kell számbavennie ahhoz, hogy kispekulálja, hogyan lehet a legkönnyebbenvalamit megértetni. Csírájában itt láthatjuk az egyéni és a kul-turális szféra kettéválását. A kezdeti kultúrákban valószínulegaz egyéni szféra volt a terjedelmesebb és a közös, a mindenki

A RENDSZERSZERVEZO EMBER 191

által értheto a kisebb, de ez utóbbi az evolúció során folyamato-san nott. A reprezentációk e kettos tartományából a kollektíveta következokben „kulturális tartománynak” fogom nevezni, aszemélyeset pedig „személyes tartománynak”. A ketto közöttmég egyszeru az átmenet. Valaki forgathatja elméjében azt, hogymit is akarna a többiek tudomására hozni. Valamit, amit rajtakívül senki nem tud, nem látott, vagy tapasztalt. E személyestudás lehet nagyon gazdagon reprezentálva. Amikor azonbankommunikációval közös tudás lesz belole, gazdagsága jórészt el-tunik, de ami átkerül belole a többiek reprezentációs készletébenémi változtatással megsokszorozódik. A kulturális reprezentá-ciókat mindenki képes értelmezni, a személyes reprezentációkcsupán az oket létrehozó személy számára értelmesek. A kétreprezentációs szféra elkülönülése hozza létre a jelentés kiala-kulását. Mikor mondhatjuk, hogy valaki megértett valamit ésmit is értünk ezen? Nyilvánvaló, hogy a megértés a kulturálistartományba tartozó reprezentációk kialakulása során jön létre.Amikor valaki éppen kommunikál, a nézo vagy hallgató meg-próbálja kispekulálni, hogy mit és mirol, és amikor rájön, akkorkap a látott jelen reprezentációja jelentést. Az is világos, hogy azértelmezési folyamatban fontos szerepe van az egyéni, személyesés a korábbi kulturális reprezentációknak is.1

A mindennapi kommunikáció során általában történeteketkommunikálnak, a jelentés tehát a közösen elképzelheto vagyaz elképzelés alapján végrehajtható akciókra vonatkozik, azokkalazonosítható.

Ebben felismerheto az emberi kommunikáció adaptív értékeis, hiszen a csoport által közösen, együttmuködve elvégezhetoakciók csak azok közül kerülhetnek ki, amelyeknek a fentiekszerinti jelentése van, tehát a csoport érdeke, hogy minél vál-tozatosabb, minél komplexebb akciók reprezentációival rendel-kezzen. Egy fejlett nyelvi kultúra kulturális reprezentációi for-májában tartalmazza az értelmes akciók összességét. Ami nemsorolható ide, annak egyszeruen nincsen értelme. Az egyes cso-portok között óriási különbségek alakulhatnak ki aszerint, hogy

1Ezen gondolatot már „Az emberi természet” címu cikkemben is felhasználtam.– A szerzo.

192 ALKALMAS-E AZ EMBER A GLOBALIZÁCIÓRA?

mire teszik oket képessé a kulturális reprezentációk. Az em-beri evolúció során ezzel változatos alapanyagot szolgáltattak acsoportszelekció számára.

A kulturális reprezentációk halmaza, azaz csoport kultúrájabovítheto. A személyes reprezentációkkal bíró egyének éppenazzal járulhatnak hozzá a csoport jobbulásához, hogy állandóanmegkísérlik a közös reprezentációk tárának gyarapítását.

Fontos megjegyezni, hogy minden bizonnyal mind a szemé-lyes, mind pedig a kulturális reprezentációk készletei leginkábbegy asszociációs hálózatnak foghatók fel, hiszen nyilvánvaló, hogya kommunikált, megértett jelentések egymással is összefügge-nek. Minél terjedelmesebb a hálózat, annál könnyebb bovíteniés valamiféle új jelentést létrehozni. A jelentéssel bíró reprezen-tációk hálózata egy szociális konstrukció, méghozzá egy állan-dóan bovülo, nyitott rendszer, amelynek funkcionális egységeiaz ideák.

Ha pontokba surítjük az emberi rendszerszervezo tulajdonsá-gokat a következokhöz jutunk:

1. Közös eszmék elfogadása. Az ember elfogadja, kívánja cso-portja identitását, kritika nélkül hisz a csoportja „kulturá-lis” eszméiben, valamely mítoszban, vallásban, ideológiában,identitást kifejezo kultúrában. Ez lényegében megfelel azemberi moralitás megjelenésének.

2. Közös akciók végzésének hajlandósága. Az ember szívesen haj-landó a csoportjához tartozókkal együtt kigondolt közös ak-ciókat végezni. Képes a magasrendu, kooperációra abban akeretben, amelyet a kulturális eszmék meghatároznak.

3. Közös konstrukciók alkotásának hajlandósága. Minden kom-munikációs aktus lényegében egy konstrukció. A megértésérdekében a kommunikátor igyekszik a kulturális reprezen-tációkban értelmezheto kommunikatív gesztusokat konstru-álni. A csoportba szervezodött emberek ezért folyamatosanhoznak létre szociális, nyelvi, tárgyi és absztrakt konstrukci-ókat, amelyek a csoport mindennapi életének részévé válnak.Fajunk legjellemzobb sajátossága ez a szüntelen konstruk-ciós aktivitás. A konstrukciók „személyes,” tehát egyéni,érzelmi és racionális analízis alatt állanak, amelynek ered-

A RENDSZERSZERVEZO EMBER 193

ményei, értékítéletei a kommunikáció során folyamatosanvisszatáplálódnak a kulturális eszmék és akciók szintjére.Így lesz az egyén egyidejuleg létrehozója és elszenvedoje acsoportja által létrehozott szociális realitásnak.

4. Huség. Eltéroen az állatoktól, az ember huséges lehet a cso-portjához, ha kötodése a csoporthoz optimális, hajlandó acsoport érdekében az egyéni és genetikai érdekeivel esetlegszöges ellentétben álló magatartásra is, képes lesz önfeláldo-zásra.

5. Transzformáció. Az elobbi négy változás teszi lehetové az ötö-diket: a transzformációt, a csoportot alkotó emberekbol egyúj entitás, egy új létezo, a magasan szervezett önálló csopor-tentitás alakulhat ki. Ha a rendszerszervezo tulajdonságokoptimális körülmények között muködnek, tehát csoportokkicsik és relative elkülönültek egymástól és a csoporttagokcsoportjukat egész életük során megtartják, akkor nagyonstabilis döntoen érzelmi alapú csoportkötelékek alakulnakki, amelyek mint azt az evolúció néhány millió éve is mu-tatja a csoportokat rendkívüli hatékonysággal képesek mu-ködtetni. A bolygót a csoporttársadalmak hódították meg.

Még egy nagyon lényeges tulajdonság játszik szerepet az em-bercsoportok éltében. Az állati csoportok minél izoláltabbak,annál ellenségesebbek egymással és feltehetoen ez volt jellemzoa korai emberi csoportkultúrákra is. Az evolúció egy késobbiszakaszában a túlságosan nagyra nott csoportok már nem tud-tak szétválni. A rendelkezésre álló szabad területek megfogyat-koztak, egyre gyakrabban fordult elo, hogy azonos nyelvet be-szélo, azonos kultúrájú csoportok egymás közvetlen közelébenéltek. Nem muködött az idegen csoportok gyulöletén alapulóagresszió, hiszen a csoportok jól ismerték egymást. Ebben aperiódusban jelent meg az egyezkedési viselkedés, olyan csoportte-vékenység, amely a csoportok közötti kapcsolatokat szabályozza.Ma még nehéz lenne megbecsülni, hogy ez az új viselkedésmódbiológiai eredetu-e, vagy pedig már a beindult kulturális evolú-ció tanuláson alapuló terméke. Lényeges azonban az, hogy azevolúció utolsó szakaszában megindult a csoportok közötti kap-csolatok szervezodése és ez teljesen más mechanizmusok alapján

194 ALKALMAS-E AZ EMBER A GLOBALIZÁCIÓRA?

történik, mint a primer csoportok szervezodése. A csoportokközötti kapcsolatokban nem, vagy alig érvényesülnek az érzelmimechanizmusok és helyüket racionális megfontolások, kompro-misszumok, csak bizonyos ideig érvényes egyezségek töltik be.Az egyezségek során minden csoport meg akarja orizni autonó-miáját, nem akarja átvenni partnere kulturális eszméit és nemakarja saját magát az egyezség kedvéért feláldozni, sot még kicsiveszteséget sem visel el szívesen. Ezért jelenik meg döntoen aracionalitás a csoportok egyezségeiben, persze a félrevezetés, acsalás eszközeivel együtt, amelyek a természetes csoporton belülrendkívül ritkák.

Az emberi evolúció során a populáció további növekedésé-vel az egyezkedések kulturális struktúrája ráépült a csoportkul-túrákra és létrehozta azt a megapopulációt, amelyben jelenlegélünk, és amelynek szabályozása a továbbra is muködo bioló-giai faktorok mellett, sokszor azok ellenére, döntoen kulturálismechanizmusokkal történik.

EGYESÜLO–SZÉTVÁLÓ, KIALAKULÓ–MEGSZUNOCSOPORTOK

Az ember fentiekben vázolt rendszerszervezo tulajdonságai bio-lógiai adottságok, amelyek mint magasrendu ösztönös készteté-sek minden helyzetben megnyilvánulnak. Az emberek által ki-alakított csoportok persze sokfélék lehetnek attól függoen, hogya csoport kulturális eszméi, a közös akciók, a közös, moralitásés a közös konstrukciók milyen természetuek. És természete-sen a csoportok tulajdonságai attól is függenek, hogy tagjaikbeleszülettek-e az adott csoportba és így a legérzékenyebb gyer-mekkori szocializációs hatások eros kötodéseket alakítottak-e kia csoporttagokban vagy a csoport csak felnottkorban alakult,fogadta be tagjait, ami sokkal gyengébb kötoeroket képes csakkialakítani. Nagyon nagy szerepe van a közös akciók, közöseszmék, közös konstrukciók saját tulajdonságainak. Ha a közösakciók a mindennapi élet egész területére kiterjednek a kötodéseros lesz, ha a közös akció csupán valamiféle kötelezettség néha-napján történo hangoztatása, a kötodés igen gyenge lesz. Az em-ber rendszeralkotó-képessége akkor eredményezi a legszorosabbcsoportkötelékeket, ha a csoportok létfeltételei a csoporttársa-

AZ EGYTAGÚ CSOPORTOK 195

dalmakéhoz hasonlóak, tehát ha a csoportok létszáma 50–100 fo,a csoport nagymértékben izolált és teljes ideju együttlétet bizto-sít. Azonban a csoportkialakítási folyamatok akkor is megindul-nak, ha a feltételek kedvezotlenek. A szociológusok jól ismerik,hogy alkalmi embercsoportokból néha percek, órák alatt fejlod-nek ki eros kötodések, kialakulhatnak valódi csoportok. A gyen-gébb kötelékekkel rendelkezo csoportok könnyen fel is bomla-nak, egyesülnek másokkal vagy több részre szakadnak. Az em-ber csoportokhoz való tartozásának szenvedélye olyan eros, hogymég a virtuális csoportok is könnyen kialakulhatnak. Példa errea világháló muködése során kialakuló csoporttevékenység, vagya televízió-musorok népszeru szappanoperáinak szurkolótábora.A passzív nézo nem vesz részt közös akciókban, csak szemléliazokat, nem kötelezo számára a közös moralitás, de mégis elfo-gadja azt, nem vesz részt a történetek konstrukcióiban, de mégisa magénak tekinti azokat. Bármit is képzelünk tehát a jövo-rol az bizonyosan csoportstruktúrákban fog zajlani. Keletkezo– megszuno, egyesülo – szétváló, egymással barátságos vagy ép-pen dühödten ellenséges csoportok fogják a jövo társadalmait isalkotni.

AZ EGYTAGÚ CSOPORTOK

A modern társadalmak felépülése során az egymás mellett élo,majd ilyen-olyan okokból egyesülo csoporttársadalmak össze-olvadása különös folyamatot indított el. A különbözo kultú-rák egyesülése során kialakult társadalmakban meggyengülteka kulturális eszmék, korlátozódtak a közös akciók és a közöskonstrukciók lehetoségei. Egy-egy kiérlelt, önmagában életké-pes kultúra komponensei az összeolvadás után értéktelenné, al-kalmatlanná is válhattak. A csoportok osi, védelmezo, ellátó,átölelo szerepe megszunt. A korábban a kicsi kultúra kipróbálteszméi vitathatóvá váltak. Szükségessé vált a jónak és rossznaktudása, a Biblia metaforáját használva. Korábban az egyén ké-szen kapta csoportja kultúráját, az új társadalmakban a kultúraválasztható, kritizálható, elutasítható lett. A csoportokhoz tarto-zás bár vonzóerejét nem vesztette el, de egyre inkább pillanatnyiérdekek racionalitásának szabályozása alá került. Ezek a hatásoka korai szocializációban szerepet játszó csoportok méreteinek ra-

196 ALKALMAS-E AZ EMBER A GLOBALIZÁCIÓRA?

dikális redukcióját eredményezték. Csökkent a csoportméret. Anemzetség, nagycsalád, család, nukleáris család sor szépen mu-tatja ezt, és a mai világban a méret egyre, azaz egyetlen személyreredukálódott. A modern társadalmak jórészt az egytagú csopor-tok szövetségeibol épülnek fel. Elég megnéznünk például azt,hogy mit ajánlunk a fiataloknak az önálló élet kezdésekor. Nemazt, hogy légy huséges a csoportodhoz, a családodhoz, az életedis áldozd fel értük, fogadd el, amit az idosek mondanak és ren-dezd életed a csoportod érdeke szerint. Inkább valami ilyesfélét:terveid, céljaid vannak, meg akarod valósítani önmagad. Keresdmeg ennek a módját, harcolj és köss jó kompromisszumokat.Párod, ha lesz, o is önmagát akarja majd megvalósítani, egyezzmeg vele, és ha nem tartja be az egyezséget, menj a magad útján.

Ezek bizony a csoportok közötti egyezségek mechanizmusai!Nem csoporttagságra, hanem egyszemélyes csoportlétre készít-jük fel gyermekeinket. Elveszett a lojalitás, az önfeláldozás, amorális támogatás és még a közös akciók is korlátozottak, ame-lyek korábban a csoport- valamint a párkapcsolatokat létrehoz-ták és jellemezték. Maradtak a kompromisszumok, a szüntelenvédekezo állapot, a csoportok közötti kapcsolatok racionális tak-tikái, lojalitás helyett az egyezkedés kultúrája.

Az egytagú csoportok a kulturális evolúcióban is új színte-ret nyitottak. Korábban a személyiség a kulturális és személyesreprezentációk révén harmonikusan illeszkedett a csoporthoz ésa csoport kultúrájához. Most nincs mihez illeszkedni, a szoci-alizáció nem biztosítja az ellentmondásmentes ideák kulturálisszövetének átvételét, a lelki békét és harmóniát. A gyermeketnemcsak a család, hanem az ismeretlen szomszédgyerek, az is-kola, és a televízió is neveli. Személyes értékei a különbözokultúrák összeömlesztésével kialakult „kulturális szemétdomb”sokszor egymásnak ellentmondó össze-vissza komponensei. Eb-ben a helyzetben hirtelen megnott a személyes reprezentációkszerepe. Kialakult egy új evolúciós alrendszer, a modern sze-mélyiség, amely ha nem túlságosan rosszul indul, valamennyireképes saját maga kiválogatni azokat a kulturális komponenseket,amelyek a saját elméjében, a saját személyes reprezentációs háló-zatában ellentmondásmentes rendszert, valódi jelentést hozhat-nak létre. Csak olyat fogad be, ami illesztheto a többihez, tehátelgondolható gondolatokkal, végrehajtható akciók lehetoségei-

AZ EGYTAGÚ CSOPORTOK 197

vel rendelkezik. Ez is evolúciós folyamat, konvergenciával, ido-beli replikációval. Hasonló a bioszféra evolúciójához; abból iscsak egy van, abban is csak olyan komponensek maradnak meg,amelyek összehangolhatók, amelyeknek a rendszer szempontjá-ból „értelmük” van. Az ember életideje eltörpül a bioszféráémellett, de a személyiség kialakulásában ugyanezen evolúcióserok munkálkodnak. Létrehozhatnak egy apró, személyes kul-turális reprezentációt, egy új, egyetlen példányban létezo kultú-rát, egy autonóm embert. Nem sikerül azonban mindenkinek akultúra megfelelo válogatása. A társadalmak töredékének auto-nómiája mellett a többség passzív befogadó. „Kultúrája” össze-hangolatlan, széteso, értelmetlen ismerethalmaz. Fogékony ala-nya minden sötét ideológiának. Személyisége nem különlegesegyéni kultúra foglalata, hanem az önmagában is értelmetlenélet tanúköve, a neurózisok hordozója.

A mai modern társadalmak egyértelmuen az egytagú, egysze-mélyes csoportok egyezkedéséhez szolgáltatnak kereteket. Azegyén szabadságát, jogait, lehetoségeit a szolidaritás, a szolgálat,a közös erkölcs fölé helyezo ideológiák ezt világosan mutatják.Persze a egytagú csoportok már régóta léteznek, a család szét-hullása, a munkaero vándorlása, a gyerekek elkülönített okta-tása mind olyan tényezo, amely kedvezett a személyiség izolá-ciójának, az egytagú csoport kialakulásának. Felfogható ez egy-fajta védekezo reakciónak is, amellyel a természetes csoportjai-ból kivetett, csoportszocializációjában akadályozott egyén meg-kísérel egy koherens, többé-kevésbé értelmezheto egyéni világ-képet, egyéni kulturális eszmerendszert létrehozni, és abba ka-paszkodik hányattatásai során. Az emberi elme mindig képesbalsorsát is üdvözülésként felfogni, tehát egytagú csoportját,korlátozott autonómiáját szabadságnak, a társadalmi korlátokalóli végso felszabadulásnak tekinti. Közrejátszik ebben az is,hogy az emberi szocializáció folyamata jórészt irreverzibilis ésa korai életkorban elfogadott eszmék hatásait késobb ritkán le-het visszafordítani. Az autonómia kényszerébol így lesz vágyottérték, magasrendu cél. Ha értékítélet nélkül próbáljuk az egy-tagú csoportokat szemlélni, azt is állíthatjuk, hogy az evolúciósorán ezekkel egy új minoség jelent meg. A csoporttársadalmakaranykorában kb. negyvenezer egyidejuleg élo különbözo kul-túrájú, különbözo nyelvu csoporttal számolnak. Ez a hatalmas

198 ALKALMAS-E AZ EMBER A GLOBALIZÁCIÓRA?

szám biztosította a kulturális evolúció számára szükséges varia-bilitást és a ma élo nemzedékek néhány száz vagy legfeljebb ezerilyen kultúra leszármazottai. Ha az egytagú csoportokat tekint-jük a további kulturális evolúció alapjának akkor variabilitásmost milliárdokban mérheto. Példátlan evolúciós lehetoség.

A LEHETSÉGES JÖVO MOZAIKJAI

A rendszerszervezo ember biológiai szempontból igen sikeres-nek bizonyult, nemcsak elfoglalta a bolygót, de példátlan szapo-rodásával sokmilliárdos megapopulációt is létrehozott, amely-nek puszta léte is kihívás az ot kialakító biológiai erok számára.A korábbi kultúrák, társadalmak összeolvadása nagy végzo fá-zishoz érkezett, amit globalizációnak nevezünk. Nyitott kérdés,hogy a globális társadalom felépülése még az ember biológiailehetoségein belül van-e. Alkalmasak-e az ember rendszerszer-vezo tulajdonságai egy tízmilliárdos kultúra kiépítésére, és stabilmegtartására.

Az ember rendszerszervezo tulajdonságának természete az,hogy egyénekbol csoportokat szervez, és az egyén a saját cso-portja által, míg a csoport az ot alkotó egyének révén determi-nálódik. A kultúra fejezi ki ezt a különös kettos determinációt.A kölcsönös determináció lehetosége az egytagú csoportok ki-alakulása miatt megszunoben van, és talán ez lesz a jövo leg-fontosabb eleme. Elofordulhat, hogy az egytagú csoportok kia-lakulása csupán a korábbi társadalmak atomizálódását szolgálta,hogy eleven nyersanyagot adjon egy új, globális kultúra számára,és azt az érzelmi veszteséget, amit a soktagú természetes csopor-tok elvesztése jelentett kompenzálja majd, az egytagú csoportokközött kialakuló egyezségek gazdag hálózata. Az egyik leheto-ség a globális társadalom kialakulására az, hogy újra kialakul aszemélyes és a kulturális reprezentációk természetes kultúrákrajellemzo szabályozott rendszere, amely a még meglévo, de márnagyon megbomlott korábbi kultúrák elemeibol építkezik. Aglobális kultúra kicsalogatja majd az egytagú csoportok tagjaitcsigaházaikból, és megint kialakulnak egy lehetséges, új kultúraértelmezési tartományai, megint lehetségesek lesznek közös ak-ciók és konstrukciók és megjelenik egyfajta „globális” erkölcs,amely mindezeket keretbe foglalja.

A LEHETSÉGES JÖVO MOZAIKJAI 199

Vannak olyan jelek, amelyek ezt az elképzelést támasztják alá.Ilyen jel például az „egyetemes emberi jogok” kialakult koncep-ciójának megjelenése. A sokféle kultúra korában elképzelhe-tetlen volt, hogy léteznek minden kultúra számára egyformánkötelezo és szükség esetén erovel kikényszerített jogai az egyé-neknek. Ma ezek a jogok deklaráltattak és egyre nagyobb a nem-zetközi – globális – kényszer ezek betartatására. Minden korábbikultúra az egyének jogait a kultúra egészébol származtatta, – sok-szor hivatkozva virtuális hatalmakra, istenre, osök szellemeire –de csak olyan jogok létezhettek, amelyek szervesen illeszkedteka kultúra teljes szövedékébe. Ma a globális felsobbrenduség ne-vében ez a lehetoség megszunt, a globális gondolkodás számáraaz elkülönült korábbi kultúrák, nemzetek, államok értelmüketvesztették.

Ugyanilyen közös globális érték lett a természeti környezetkötelezo védelme. Minden elozo kultúra kialakított valamiféleviszonyt a természettel, azt segíto anyának vagy legyozendo ször-nyetegnek konstruálva. A globális kultúra környezetvédo. Ter-mészetesen nem lehet más, mert ha természetpusztító próbálnalenni még kialakulása elott vége lenne. Nem a természetvédogondolat racionalitása az érdekes itt, hanem annak deklarálása,hogy a természet védelme az egyes kultúráktól független, azokszámára külso szociális kényszerként jelenik meg.

A kultúrákat jellemzo közös akciók globális változatát is vi-lágosan fel lehet ismerni. Ez pedig a vég nélküli termelés ésfogyasztás. Az elképzelhetetlen mennyiségben és változatosság-ban termelt anyagi és szociális konstrukciók rituális fogyasz-tása, a globális piac az új kultúra akciótere. Külön érdekességeennek, hogy míg az elozo kultúrák kommunikációs rendszereinagymértékben tartalmaztak spirituális üzeneteket a muvésze-tek, vallások, mesék világában, az új kultúra ebbol a gazdag for-rásból szinte csak egyetlen egyet, a tárgyakban kifejezodo kom-munikációt tartja fontosnak. Elég összevetni mondjuk a japánteaceremóniát egy modern üzletközpontbeli bevásárlással. Azelobbinek minimális a tárgyi és maximális a spirituális tartalma,míg a bevásárlásban sok az értelmetlen tárgy és egészen primitívszintu a spiritualitás.

Az ember számára biológiailag optimális, kis kultúrákban aközös konstrukciókban történo személyes részvétel kiemelkedo

200 ALKALMAS-E AZ EMBER A GLOBALIZÁCIÓRA?

jelentoségu, hiszen a közösség minden tagja megismeri a kon-struktort, véleménye, elképzelése, hozzájárulása a kulturális esz-mékhez és a közös akciókhoz mindenki számára jól érzékelhe-toen formálja a szociális valóságot. Ez a viszony a piacdomináltaglobális kultúrában nem alakulhat ki. Az egyén befolyása azegészre elhanyagolhatóvá válik. Nem tekinthetjük kivételneka muvészet, tudomány és a szórakoztató ipar technológiai esz-közökkel muködtetett sztárjait sem, mert közremuködésük egyelore megformált igény kielégítése, csapatmunka, csupán kor-szeru technológia. A termelés – piac – fogyasztás káros kaotikusattraktornak tunik, amely ördögi körbe zárja a közös akció –közös konstrukció – közös moralitás alapveto hármasát. A kao-tikus attraktorokból ritkán van kivezeto út.

A termelési technológiák fejlodése az egyéni részvételt, konst-rukciót egyre jobban leértékeli. Ez egyben azt is jelenti, hogy aglobális kultúra tagjainak kötodése sokkal gyengébb lesz a kö-zös eszmékhez, közös konstrukciókhoz, mint bármikor valaha,és valószínuleg az emberiség nagyobbik hányada csupán nyo-morúságos eltartottja és nem részese lesz ennek a kultúrának.Ez nagymértékben gyengíteni fogja az attraktor erejét. Ha akulturális egész gyenge marad, akkor megnyílik egy különös újlehetoség is az egyszemélyes csoportok számára. A biológiai-lag optimális kultúrákba az ember beleszületett, és a születésétköveto intenzív szocializáció formálta a kultúra tagjává. Gyak-ran elofordulhatott azonban, hogy durván fogalmazva az ember„hülyék közé” született. Az imént említettem, hogy a csoport-kultúrák világában negyvenezer különbözo csoport egyideju lé-tezésével számolnak.

� Vajon ezek közül hányat tartanánk ma elfogadhatónak?� Hányban találkoznánk egy elmebeteg megszállott rémural-

mával?� Hányban találnánk olyan szokásokat, kulturális mintázato-

kat, amelyek néhány generáció alatt felszámolják az adottkultúrát?

Ha az ember az archaikus társadalmak különös ceremóniáit,avatási szertartásait, szexuális szokásait szemügyre veszi elgon-dolkodhat azon, hogy ha az ilyen a változatos viselkedési min-tázatok az elkerülhetetlen sors kegyébol jönnek létre akkor, az

A LEHETSÉGES JÖVO MOZAIKJAI 201

adott kultúrába cseppenve vajon a saját sorsával elégedett lenne-e? A csoporttársadalmat nem lehetett elhagyni, és csak igenritkán lehetett csatlakozni hozzá. A kultúrák evolúciója a kímé-letlen csoportszelekció mechanizmusán alapult. Egy-egy adottkultúra viszonyai valódi végzetként nehezedtek tagjaira.

Az egyszemélyes csoport szabad, ugyan szabadságának nagyérzelmi ára van, de megteheti azt, amit a régiek nem, vagyis hogysaját maga konstruálhat hozzá hasonlókkal együtt egy teljesenúj kultúrát, teljesen új csoportot, amely újra érzelmi kötodéstbiztosíthat. A világháló például hatékony eszköze lehet ilyentevékenységnek. Egy alkotó, konstruktív ember szinte hihetet-len hatékonysággal keresheti a hozzá hasonlók társaságát, és hamegtalálja muködésbe léphetnek a nagyobb létszámú csoporto-kat létrehozó szociális erok, és egészen különleges új csoportokalakulhatnak ki. A világháló elott is volt már példa arra, hogyilyen csoportok jöttek létre, és láttuk mire voltak képesek. Amásodik világháború konfliktusai különleges tehetségu fiziku-sokat hozott össze Amerikában, akik rendkívül rövid ido alattoldották meg a nukleáris energia felszabadításának problémáját.Ahogyan a globalizáció hatástalanítja a nemzeti, állami válaszfa-lakat úgy majd egyre gyorsabban alakulnak ki mozgékony, krea-tív csoportok, amelyek új ötletekkel, technikai és szociális talál-mányokkal árasztják majd el a világot. Persze ez is több oldalúlehetoség. A gonosztevo is könnyebben megtalálhatja társait.

Összefoglalásként, a humánetológia sajátos nézopontjából aztmondhatjuk tehát, hogy a globalizáció következo fázisát az egy-tagú csoportok, a magánkultúrák egymásra találása, az új ér-zelmileg is kötodo „szupercsoportok” kialakulása, és egy glo-bális, piacközpontú falanszter kialakulása közötti verseny fogjajellemzi.

Egy biztos, az, hogy a történelem nem ért véget, hanem éppenmost kezdodik.

3 A tudományról

14 A megnevezett kimondhatatlan*

Gondolatok Nádas Péter esszéirol

Minden emberi kultúra alapfeltétele, hogy úgy beszéljen a ki-mondhatatlanról, hogy ne beszéljen róla.

– Nádas Péter

Így hát mindig és csakis olyasvalamirol lehet szó, ami másrólszól, és így tovább, de a végso, az igazi valami az soha, seholsincs?

– Umberto Eco

NÁDAS PÉTER ESSZÉI, különösen a mélabúról szó-ló, bizonyos szempontból tudományos értekezéseknek is tekint-hetok, így a jelen írással a világért sem szeretnék valamiféletiltott határátlépés kívánatos, ám a legtöbbször megbocsájtha-tatlan, bunébe esni. Célom nem kritika vagy egyéb irodalmiméltatás megírása, csupán a tudós kollégának kijáró tisztelete-met szeretném leróni, s egyben idézettségi mutatóját, ha szerénymértékben is, javítani (Nádas 1988).

Közös tudományterületünk a kulturális evolúció vizsgálata,azon belül is az ideáknak nevezett dolgok keletkezésének és ter-mészetének elemzése (Csányi 1988). Itt a kezdet kezdetén megkell említenem, hogy a természettudomány a maga szakrális mi-voltát mindig igyekszik leplezni, és a legfölso lepel éppen a meg-nevezés rítusa. A megnevezett dolgok a megnevezés által léte-zokké válnak függetlenül attól, hogy létezésük „odakinn” vagy

*Janus, 1992. szeptember 2. 51–55.

206 A MEGNEVEZETT KIMONDHATATLAN

pedig „idebenn” folyik. Független ez a létezés attól is, hogy adolgok valójában milyenek és, hogy a megnevezésen kívül léte-zik-e még egyéb is, ami a dologról kiderült. Gondolkodom, tehátvagyok, megnevezem tehát van.

Persze a létezés ténye még nem feltétlenül érdemesít valamitarra, hogy különbözo céhes mesterek foglalkozzanak vele, nohafajunk biológiai sajátossága a dolgokról való szüntelen fecsegés.Éppen e faji sajátosság szertelenségét igyekeznek a céhek némi-képpen korlátozni, szent szabályok intenek például arra, vagylegalábbis annak a látszatára, hogy a megnevezettrol mondjuk,ehhez pedig a megnevezésen kívül további ismeretek is szüksé-gesek. A maga számára ezt az „igazat a szabályt Nádas a követ-kezoképpen fogalmazza meg: „Ám irodalmilag hitelesként csu-pán azok a képzeleti tények elfogadhatók, amelyeknek tudom,érzem, visszakerestem helyét és értékét valóságos életjelensé-geim között”, vagyis csak azok a létezok „igazak” (fontosak),amelyeket a személyiség teljes tapasztalata és képzelete hitelesít,amelyek beilleszthetok abba a roppant bonyolult kölcsönhatás-hálózatba, amelyet a tapasztalat és a képzelet komponensei aszemélyiségben alkotnak. Az igazság így valami egyéni viszonylesz, amelyet más egyének hasonló viszonyításai emelhetnekegyfajta kollektív igazság szintjére, az írói igazság tehát viszo-nyok viszonya.

Az én céhem tudós mesterei szerint az igazságnak egészenmás kritériumai vannak, bár ezekben a kritériumokban sohasemegyeztek meg teljesen, mégis érdemes ezeket itt megemlíteni.Azok akik foként az „odakint” eseményeivel foglalatoskodnakaz igazságot is kívül keresik, igaznak tartanak valamit odakint,ha az kapcsolatba hozható más kinti dolgokkal, különösen ak-kor, ha a kapcsolat feltételezése révén bármily csekélyke hasz-not, még ha az kétes és múlékony is, húzhatunk. Nagyon sokáigigaznak tudtuk azt, hogy a Nap kering a Föld körül, hiszen min-dig Keleten kel és Nyugaton nyugszik és a legegyszerubb elmeis megjósolhatja, hogy ha két test egymás körül kering akkor azegyik testen üldögélo megfigyelo tapasztalhatja, hogy a másikkörülötte keringo test keleten kel és nyugaton nyugszik. Ámnem olyan régen egy derék lengyel úgy készített az addigiaknálpontosabb hajózási térképeket, hogy éppen ennek ellenkezojéttételezte fel, tehát azt a képtelenséget, hogy a Föld kering a

A MEGNEVEZETT KIMONDHATATLAN 207

Nap körül, és mivel térképei igencsak hasznosak voltak, mosttudjuk, hogy neki van igaza, legalábbis a hajóskapitányok eztállítják. Persze az is lehet, hogy mindkét test ott van ahol van, éstulajdonképpen csak a viszonyuk kering bizonyos szabályosság-gal. Eme újabb elmélet, amelyet itt hozok eloször a tudományosvilág színe elé, akkor lesz igaz, ha sikerül valamiféle hasznátis feltalálni, sajnos ez utóbbi engem egyáltalán nem érdekel, nomeg aggódom is a hajóskapitányok érzékenysége miatt, úgyhogylehet, hogy ez az elmélet mégsem igaz, vagy legalábbis nem egé-szen.

Remélem a fentiekkel sikerült bizonyítanom, hogy természet-tudós kollégáim csupán csak hiszik, hogy elméleteik igazságátaz odakinti viszonyok felismerése hozza létre, hiszen nyilván-való, hogy elméleteikbol éppen a megnevezések ügyes haszná-latával szándékosan kirekesztik a megnevezot, valamint mindaztami odabenn van (elnézést kérek, hogy a kimondhatatlant itttulajdonképpen megneveztem, de erre még úgyis vissza kell tér-nem). Az igazság így csupán praktikus kedvteléseik játéka, igazaz, ami úgy történik meg, ahogyan azt elore elképzelték, és mi-vel odakinn a dolgok igen bonyolultak, ez aránylag sokszor jönössze. Ahogyan ezt egy másik ismert kolléga az olasz UmbertoEco írta: „Az elménk képzelgése szerint való rend olyasvalami,mint egy háló, mint egy létra, amit azért eszkábálunk, hogy va-lamit elérjünk. De utána el kell dobni azt a létrát, mert kiderül,hogy, ha hasznunkra volt is, értelem híján való.”

Más kollégáim sokkal agyafúrtabbak, már régen rájöttek arra,hogy odakinn semmi sem lehet igaz, ezért kizárólag azzal tö-rodnek, ami idebenn van, és itt keresik az igazságot, amit úgy alegegyszerubb megtenni, hogy teremtenek egy világot idebenn,megneveznek nemlétezo dolgokat, amelyek ettol megszületnek,primitív szabályokat állítanak fel, amitol a megnevezéssel alko-tott világban a megnevezettek között kapcsolatok keletkeznek, shitük szerint igaz mindaz, ami e teremtett világban levezetheto.Az olyan eretnekek, akik e teremtett világ gyarlóságait feltárják,mint például Lakatos Imre (1976) persze máglyára valók.

Az egyéb alja népségre, amely metafizikájában állandóan ösz-szekeveri az odakinti és az idebenti dolgokat, hol az elobbit, holaz utóbbit állítva be egyedül létezoként, s az igazsággal mintmagában való viszonnyal foglalkozik, továbbá felfuvalkodottsá-

208 A MEGNEVEZETT KIMONDHATATLAN

gában azt hiszi, hogy a mások igazságaiból levezetheto egy min-denek felett igaz igazság, itt ki sem térek, gyermeteg mivoltukannyira szembeötlo.

Mindig akadtak céhen kívüliek, akik felismervén az odakintés az idebent viszonyát, nem elégedtek meg az odakintrol szólóállításokkal, és azok gyakorlati hasznával, sem az idebenti világszabályos önigazolásaival, hanem az igazságot a képzeleti tényekés a valós (odakinti) jelenségeknek a kimondhatatlanhoz valótotális viszonyában kívánták megtalálni.

A maga egyéni módján Nádas is erre tart. Világosan látja, ho-gyan kapcsolódik az odakint és az idebent : „az érzés az egyetlenolyan bizonyosság, amelyben a dolgokról és a dolgok összefüg-géseirol való gondolkodás megkapaszkodhatik;” ezzel megvanösszeköttetésünk az odakinti világgal. Idebenn az emlékezést,a képzeletet és a tapasztalatot látjuk muködni. Nádas azt írja:„Hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy az emlékezés olyanmint a tuz, a felejtés olyan mint a víz, a tapasztalat olyan, minta föld, a képzelet olyan, mint a levego; miként a természetnek,négy alapeleme van a kultúrának is. Ezek az alapelemek, hason-lóan a természet elemeihez, az egymáshoz mérheto viszonyukszerint mégse két, hanem csupán egyetlen felületet alkotnak,hol az emlékezés és a képzelet, hol a felejtés és a tapasztalat felü-letét”. Az elmondottakat még a tevékenységrol szóló elmélettelkell kiegészíteni Nádas szerint: „A tevékenység, mely egyet-len lehetoség kiválasztása sok más lehetoség közül. . . Ha tevé-kenykedik, [az ember] akkor a tapasztalat és a felejtés, ha nemtevékenykedik, akkor az emlékezés és a képzelet felületén fogmozogni. Egyszerre mindkét irányba nem mozoghat, mert azemlékezés nem nélkülözheti a felejtést, és a képzelet se nélkü-lözheti a tapasztalást, de hol így, hol úgy mozoghat.”

Más szavakkal elmondva az elme építoszerkezetei hármas ta-golódásúak, minden egységnek van egy az érzékekkel kapcsola-tos része, azok az idegi szerkezetek képezik ezt a részt, amelyeka felismerésben, a külso világgal való közvetlen kapcsolatbanjátszanak szerepet. Nevezzük ezért „kulcsnak” ezt a részt. Atevékenység, az „akció” olyan idegi utasítások végrehajtásábóltevodik össze, amelyek elemei fajunk biológiai tulajdonságai kö-vetkeztében adottak. A kulcsot az akcióval valamiféle „viszonyí-tási szerkezet” köti össze, amely az emlékezettel is kapcsolatos.

A MEGNEVEZETT KIMONDHATATLAN 209

Ugyanaz a vonzó táplálék nem késztet akcióra, ha nem vagyokéhes, de akkor sem, ha éhes vagyok, de tapasztalatom szerintmegszerzése eros kellemetlenséggel jár. A kulcsviszonyítási szer-kezetakció hármas tagoltságú építoszerkezeteivel gondolkodikaz állati elme, s gondolkodik az ember is, ha éppen nem sza-vakban gondolkodik, ezt állítja ma már a természettudomány is(Csányi 1988).

Az embert az állatoktól elválasztó tulajdonságok legfontosab-bika a nyelv használatának képességében rejlik. Igazából csakmost kezdjük megérteni és felmérni, hogy mit is jelent számunk-ra a nyelv. A mindennapi élet nyelve, a tudós vagy az író nyelve.Míg a nyelv nélküli elme minden gondolatának része egy kulcs,egy érzet, amely összeköt az odakinttel, a nyelv kialakulásával eza kapcsolat igencsak meggyengült. A nyelvvel történo gondolko-dásban a kulcs mindössze a szó, amely ugyan, ha elhangzik márodakint lesz, s ha magam is hallom, akkor beszédem kulcskéntmuködhet, és kulcs lesz akkor is ha más mondja. Minden gyer-mek a megtanult szavak ezreivel kapja meg emberi örökségét,az elodök felhalmozott tapasztalatát, az osök érzeteit. Azonbanaz emberi elme abban is különbözik az állatitól, hogy nemcsakbefogadó, hanem teremto is. A szót nem muszáj, néha nem lehetkimondani, de a ki nem mondott szó is kulcs, tulajdonképpenérzet nélküli kulcs. Kitalálhatok valamit, aminek nincs érzetkap-csolata a külso világgal, megnevezhetek, teremthetek dolgokat,amelyek csak idebenn léteznek.

Egyetlen emberi elme persze csak játékos kedvében vagy nagybajában él ezzel. Éber idonk legnagyobb részét beszélgetésselés olvasással töltjük, közös nyelvi világunk van, közösen terem-tünk új létezoket. Az egész emberiség, az Ember világa teremtettvilág, de millió kapcsolata van a kinti világgal is. Tudományunk,matematikánk irodalmunk szüntelen fáradozik olyan gondolatiépítmények készítésén, amelyek a kintrol származó kulcsokata nyelv segítségével összekötik, összerendezik teremtett dolga-inkkal, elméleteket készítünk odabenn, a kinti jelenségekrol,megépítjük odakint azt, amit idebenn teremtettünk, majd ismételméleteket gyártunk arról, hogy hogyan építünk kint, s ezt szin-tén meg lehet építeni. Olyan ez mintha Möbiusz híres szalagjánmozognánk, észrevétlen kerülünk kintrol be, és bentrol ki.

210 A MEGNEVEZETT KIMONDHATATLAN

Amikor az ember rájött, hogy képes világot teremteni ide-benn, úgy érezte, hogy átkerült Möbiusz szalagjának másik olda-lára, noha ez a szalag arról nevezetes, hogy csak egyetlen oldalavan, és megnevezte a kimondhatatlant, amelyrol azt állította,hogy o a kinti világ teremtoje, holott éppen ilyen joggal állít-ható, hogy a teremto egyedül az aki idebenn van, a megnevezo.Persze, ha a kimondhatatlant megneveztem, nyilvánvalóan megis teremtettem, hiszen minden képességem e teremtésre advavan. Azonban Möbiusz szalagjának nagyon furcsa tulajdonságavan, és a dolog elképzelheto pontosan fordítva is, vagy ahogyanNádas mondja:

„Minden emberi kultúra megoldhatatlan alapellentmondása,hogy az istenábrázolat egyben emberábrázolat. Következéskép-pen minden emberi kultúra belso egyensúlyának és legitimá-ciójának alapfeltétele, hogy csupán addig a határig engedje el-menni az emberábrázolást, amíg az egyben még istenábrázolat,helyesebben csak olyan istenábrázolatot engedélyezzen, amely-bol nyilvánvaló, hogy az csupán a kimondhatatlanra vonatkozóemberi esetleges, olyan szókép tehát, amely még nem hasonlat.

Az ilyen értelmu ellenorzés és szabályozás azt jelenti, hogycsak és kizárólag identitás létezik, minden hasonmás eleve ha-mis.”

Az istenteremtés döbbenete érezheto Nádas esszéiben, vagy ateremtett ember áhítata, s pontosan felismerheto az a dermesztokettosség, amelyet teremtett világunk apró, érzo, teremto lakó-jaként mindannyian megélünk, s amelyet legpontosabban talánaz öregedo Hadrianus császár fejezett ki:

„Lelkecske, te hízelkedo, ingatag, meztelen, didergo, sápadtútitárs, hallgatag helyekre visz most az utad, játékaidnak végemár. . . ”

IRODALOM

Nádas Péter (1988): Játéktér. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.Csányi Vilmos (1988): Evolúciós rendszerek: Az evolúció általános elmélete.

Gondolat, Budapest.Lakatos Imre (1976): Proofs and Refutations: The Logic of Mathematical

Discovery. Cambridge University Press, Cambridge. Magyarul: Bizo-nyítások és cáfolatok. Typotex, Budapest, 1998.

15 Az alvajárók*

KOESTLER ARTHUR két kultúra nemzetközileg iselismert magyar géniusza. Világhíru regényei és politikai esszéimellett az elméleti természettudományokban is maradandó írá-sokat alkotott. Az alvajárók tudománytörténeti és a tudomány-filozófiai remekmuve, amely megjelenése idején az elismerésekmellett sok vitát, dühös támadást is kiváltott, mert romba dön-tötte a tudomány és az igazság, a tudós és a tudomány viszonyá-nak konzervatív felfogását, a folyamatos haladásban, az ember-tol független örök igazságok létezésében való hitet. Azóta sokminden változott, és filozófiáját ma már komoly tudós nem kér-dojelezi meg, felnott hozzá a kor. Számtalan kiadásainak egyikenyugaton minden természettudományokkal foglalkozó könyves-boltban megtalálható, az egyetemeken pedig a fiatal tudósokbibliája lett.

Van egy kicsi részem abban, hogy ez a könyv végre magya-rul is megjelenhetett, ezért talán elnézheto megjegyzésem mi-szerint, tudományos pályafutásomat alapvetoen befolyásolta eza mu. Kezdo kutatóként a régi, orvosegyetemi, Straub Intézet-ben lelkes résztvevoje voltam az ott folyó tudományos és filo-zófiai vitáknak, és természetesen azt gondoltam, hogy a tudo-mány szent, a tudósok az o felkent papjai, akik életüket a nagy,végleges és egyértelmu igazságok keresésének szentelik, és a ma-gam számára sem láttam ennél lelkesítobb feladatot. Egy a tu-

*Koestler, A. (1999): Az alvajárók. Eloszó, Európa, Budapest.

212 AZ ALVAJÁRÓK

domány természetérol folytatott, éjszakába nyúló vita után ak-kori fonököm kezembe nyomta Az alvajárók angol kiadását, ésazt mondta, ha elolvastad akkor vitatkozhatunk tovább. Nos, el-olvastam, pontosabban elmerültem benne néhány hétre, de nemvitatkoztam tovább. Végre megértettem a tudomány lényegét,és még lelkesedésem se csökkent.

Nem könnyu olvasmány, de ha valakit igazán érdekel a tu-domány muködése, a társadalommal és a tudós személyiségévelvaló kapcsolata, izgalmas nagy felfedezések várnak rá.

Az alvajárók központi témája annak a hosszú folyamatnak azelemzése, amelynek során az ember kialakította elképzelését azUniverzumról, megfogalmazta viszonyát hozzá és kimérte fizi-kai helyét benne. Ez a folyamat nem a tudománnyal kezdodött,a tudomány éppen ebben a folyamatban alakult ki, és vált elmás hiedelemrendszerektol elsosorban a vallástól. A mu egyiktengelye tehát annak vizsgálata, hogy az adott kor társadalmátbefolyásoló ideológiák hogyan viszonyulnak a kutató elméhez,milyen az ideológiák korlátozó vagy serkento hatása magára amegismerési folyamatra.

A másik tengely pszichológiai természetu, Koestler egyik ké-sobbi könyve az alkotófolyamat biológiai és pszichológiai me-chanizmusaival foglalkozik, e muvének tudományos jelentosé-gét is csak napjainkban kezdik felismerni (ezt is ki kéne adnimagyarul1), de már Az alvajárókban feltunik az író zseniáliskészsége arra, hogy az alkotó ember belso lehetséges történéseitfelderítse, bemutassa, összekapcsolja a személyiség fejlodését azadott kor lehetoségeivel, kimutassa a történések különbözo szer-vezodési szintjeinek szoros összefonódását a tudományos meg-ismerésben. Személyes, hiteles képeket kapunk a szereplokrol,különösen Kopernikuszról, Keplerrol, Galileirol, amelyek per-sze nem egyeznek azokkal a magasztos, aranyozott ikonokkalamelyeket a szabványos tudományos propaganda szolgáltatott ésszolgáltat sokszor ma is róluk, de érthetové teszi a tudós szemé-lyiségét, megmutatja a valódi zsenialitás esszenciáját, és szerepétaz alkotó folyamatban.

1Már meg is jelent azóta: Koestler, A. (2000): Az alkotás pillanata. Európa,Budapest.

AZ ALVAJÁRÓK 213

Végül a két tengely mentén felvázolt kép jól felismerheto har-madik dimenziót kap Koestler mentális evolúciós elméletével,noha ez kifejtve csak az Epilógusban jelenik meg, de ismertetéseszorosan összefogja, mintegy végso magyarázatát adja a tudo-mánytörténeti folyamatnak. A mentális evolúció egyik legkora-ibb és legszabatosabb leírását olvashatjuk itt. Évtizedek teltekel, amíg a tudományos légkör alkalmassá vált ezen elképzelésbefogadására.

A mu tudományfilozófiai üzenete az, hogy a természeti „tör-vények”, „igazságok” az ember alkotásai, nem a külso valóságlétezoi, amelyek felfedezésre várnak, nem egy omnipotens istenvagy értelmes anyatermészet logikus konstrukciói, hanem mo-dellek olyan emberi konstrukciók, amelyek muködtetve képeseka természet egy korlátozott területén, néhány jelenség lezajlá-sának korlátozott magyarázatára, jövobeli történések bizonyosvalószínuségu predikciójára, megjósolására. A modelleknek el-sosorban gyakorlati hasznuk van, lehet ez egy jó hajózási térkép,televíziós muhold vagy csupán értelmes magyarázat arról, hogya Nap valószínuleg holnap is felkel.

Az ember osidok óta igyekszik a környezetében eloforduló je-lenségeknek valamiféle oksági alapú magyarázatát adni. A Napidotlen idok óta felkel hajnalban, végigvonul az égen és este el-tunik. Ez a jelenség valamiféle magyarázatot kíván, nyilvánvaló,hogy a legegyszerubb magyarázat az aktor-akció logikájában lel-heto fel. Valaki csinál valamit, ez hozza létre a jelenséget, aho-gyan az ember is számtalan jelenséget képes önakaratából eloi-dézni. A korai görög mitológiában a Napot Apolló szállítja tüzesszekerén. Késobb felfedezik a bolygókat, megfigyelik a bolygókfurcsa pályáit, és a magyarázathoz már nincs szükség valamilyenszociális aktor feltételezésére, a tárgyak, így a bolygók maguktólis végezhetnek szabályos mozgásokat. A Földközpontú, ptole-maioszi Univerzum korrektebb jóslásokat tesz lehetové, mintApolló szekerének ideája, a kopernikuszi heliocentrikus modelltovábbpontosít, évekre elore képes a csillagképek mozgását meg-jósolni, lehetové téve ezzel a tengeri hajósok számára a ponto-sabb helymeghatározást. A gravitációt, tömeget, megmaradásielvet alkalmazó newtoni modell pedig már alkalmas a muhol-dak felbocsátására. A mostanában készülo, kvantum relativitásimodellek pedig kiterjesztik predikciós lehetoségeinket az egész

214 AZ ALVAJÁRÓK

univerzumra, de biztos, hogy ezek sem a végso, a megváltoztat-hatatlan igazság hordozói.

A modell tehát emberi mu, az elme játéka, de csak bizonyosmértékig önkényes, sokban hasonlít a szociális egyezségekhez,a kultúra és az ideológiák struktúráihoz, de ellentétben azokkalnem teljesen önkényes. A tudományos modellt készíto számárakötelezo az egyeztetés a valósággal, kötelezo az említett predik-ciós képesség vizsgálata. A modell akkor jó, ha alkalmas va-lamire, ha leír, elmagyaráz valamit, ha jelenségek, folyamatokjövobeli állapotát több kevesebb pontossággal meg tudja jósolni.

Az újabb kori konstruktivisták ezt nem ismerik el, azt kép-zelik, hogy a modellkészítés lényegében teljesen független a re-alitástól, csupán az elme szociálisan jóváhagyott csinálmánya.Az alvajárókban Koestler meggyozoen bizonyítja, hogy ez nemígy van. Az emberi elme ugyan sokszor téved, sokszor tunikalvajárónak, hajlamos arra, hogy elmejátékaiban a valóság ele-meit elképzelésekkel, kegyes, esetenként kegyetlen csalásokkalhelyettesítse, de a tudománynak nevezett hiedelemrendszer rí-tusai rákényszerítik, hogy elmejátékait végül is összevesse a rea-litással. A természettudós modelljátékait úgy változtatgatja, úgycsiszolja, hogy azok mindig tükröznek valamit a rajta és társa-dalmán kívüli objektív valóságból.

Éppen ez a probléma a ma oly divatos paratudományok hi-edelemvilágával. Megérzésekre és sejtésekre alapozva nagyonkomplex konstrukciók készíthetok és kommunikálhatók: tele-pátia, telekinézis, akaratátvitel, kanálhajlítás, bioenergia, gyó-gyító kézrátétel, apró zöld emberkék a galaxisból és az elmemegannyi más érdekes szüleménye. Tátott szájjal hallgathat-juk oket mindaddig, amíg nem kell megfelelniük a gyakorlatkritériumainak, a megismételhetoség, az elore megjósolható ésellenorizheto elofordulás egyszeru természettudományos krité-riumainak. Csak ennyi az oly hon óhajtott befogadás, a tudo-mányhoz tartozás feltétele. S, ennek nem tudnak megfelelni.

A vallások, nagyon bölcsen, nem foglalkoznak a bizonyítás-sal, a hit elegendo és egyetlen feltétele tanaik elfogadásának. Ahívo számára érdektelen bármiféle kicsinyes bizonyság, a val-lás lényegét, a hit nagyszeruségét zúzná össze az, ha hitünketkívülállók idegen feltételeinek vetnénk alá.

Az ember mindig két birodalomban tevékenykedik, az egyik

AZ ALVAJÁRÓK 215

a mindennapi emberi gyakorlat, a munka, a technika, a tech-nológiák következetes valósága, a másik, nem kevésbé fontosbirodalom, a hiedelmeké, az elme konstrukcióinak világa. Ebbea birodalomba tartoznak a babonák, mesék, mítoszok, vallások,filozófiák, a szigorú szabályok szerint teremtett világok, mint amatematika, és a geometria. Mind a két birodalom emberi ésnagyszeru. Örök problémáinkra hol az egyikbol, hol a másikbólkölcsönzött eszközökkel keressük a választ, és várjuk a segít-séget. A természettudomány az egyetlen olyan találmányunk,amelynek mindkét birodalomban egyformán vannak gyökerei.Az elmekonstrukciókat látszólag szabadon építjük a hiedelem-világban, de gyakorlati problémák megoldására használjuk éscsak azokat használhatjuk, amelyek a gyakorlat világában is mu-ködnek.

Volt ido, amikor minden problémánkra a hiedelemvilágbólvártuk a megoldást, a vallás természetes igényét hihetetlen mé-retu és komplexitású szociális konstrukcióvá fejlesztettük, amelyegész életünket átfogta, és a gyakorlati problémák tökéletlenmegoldása helyett a hiedelemvilág harmóniáját és stabilitásátkínálta. Azután az ipari forradalommal kezdodoen a ma napiga gyakorlat birodalmához fordultunk, technikai, technológiaimegoldásokat kerestünk és keresünk mindenre. Ennek kataszt-rofális eredmény már jól látható. Sokan tévesen azt hiszik, hogya tudomány teljes egészében a gyakorlat birodalmához tartozik,hogy a tudós pontosan tudja mit csinál, és teljes mértékben fele-los a jó megoldások elkészítéséért. Aki elolvassa Az alvajárókatrájön, hogy ez nem így van, nem volt, és sohasem lesz így. A tu-domány mindkét birodalom gyermeke. A tudós naiv hittel szer-keszti elméleteit, sokszor szertelenül, vad fantáziával. Ezek azelméletek nem igazságok, nem felismerések, nem megtalált tör-vények, hanem modellek, muködo elmekonstrukciók, be lehetoket indítani, szabadon változtatni, egyszerusíteni, bonyolítani,lehet velük játszani. Többek között ki lehet oket próbálni a gya-korlatban. És ekkor az elmélet sorsa eldol, vagy eredménytelena gyakorlatban, és akkor rövidesen a szemétdombra kerül, vagyvalamivel jobb, mint, amit eddig alkalmaztunk, valamit ponto-sabban ír le vagy jósol meg, mint a elozo elmélet és akkor hasz-náljuk. Használjuk, hiszünk benne, mindaddig, amíg egy jobbnem akad. Ennyi a tudomány, nem több és nem is kevesebb.

216 AZ ALVAJÁRÓK

Ami a gyakorlati világban ezután jön, amikor vakcina lesz a vib-riókból, a radioaktivitásból atombomba, az elektromos delejbolszámítógép az már nem tudomány, az már technológia, fajunkkiírthatatlan szenvedélye az ideakonstrukciók anyagi megvaló-sítására, függetlenül a végeredmény kárától vagy hasznától.

Az ember lényegét éppen az a kettosség adja, hogy mindkétbirodalomban szabadon kószálhat, problémái akkor keletkez-nek, amikor barangolásai közben megfelejtkezik errol, és kizá-rólag egy istenben, egy ideológiában, vagy egy technológiábankeresi a végso megoldást. A tudomány az egyetlen olyan emberiintézmény, amely gyarlóságai ellenére, ettol megóvhat, csak neakarjuk vallásnak hinni, és ne gondoljuk mindenre választ adótechnológiának. A tudomány sokkal emberibb jelenség, mintgondolnánk.

16 A racionalitás korlátai*

AZ ARCHAIKUS KULTÚRÁKBAN a kultúra szöve-déke egyetlen, egységes rendszert alkotott. A megvalósítható,kifejezheto vagy elképzelheto dolgok jelentése mindenki szá-mára hozzáférheto volt. Modern idokben ez a helyzet teljesenmegváltozott. Az egységes kulturális rendszer egymással aligkommunikáló tartományokra bomlott és a jelentés rendszerintcsak egy-egy tartományon belül keresheto és értelmezheto. Azis gyakran elofordul, hogy más tartományokban keletkezett fo-galmak új értelmezést kapnak vagy csak csillogó nyelvi bábjaik-kal bíbelodünk. A tudományok, különösen a természettudomá-nyok, egyre inkább magukba záródnak, és csak akkor kénysze-rülnek magyarázkodásra, ha valamilyen külso értelmezés létüketvagy eroforrásaikat fenyegeti.

Jól ismertek a fizika ilyen problémái az atomkutatással. A bi-ológia új eredményei a genetikában, a molekuláris biológiábanmost váltják ki a vitákat. A humán genomprojekt, a széleskörugénátvitel lehetosége növényekbe vagy állatokba, a klónozás, ésrövidesen majd a magatartást befolyásoló gének manipulációja abiológián túlmutató kérdéseket vet fel, az értelmezés újraformá-lásának igényét.

A probléma kettos természetu, egyrészt olyan magyarázatokértelmezések kellenének, amelyek a biológián kívüli területekfogalmaival is leírhatóak és így ha szükséges az egész társada-lom bepillanthatna vegykonyháinkba. Másrészt a tudományon,

*Világosság, 1992 2 69–74.

218 A RACIONALITÁS KORLÁTAI

konkrétan a biológián, belül olyan kultúraértelmezések szüksé-gesek, amelyek a kutató számára elfogadhatóvá teszik a kulturá-lis korlátok létezését.

Az új biológiai területek eredményei olyan viharos gyorsaság-gal születtek és az eredményeket hozó tudományos mechaniz-musok komplexitása olyan magas fokot ért már el, hogy igen-csak megnehezült a hagyományos tudománynépszerusítés fela-data. Az átlagos iskolai képzettség senkinek sem ad annyi isme-retet, amelynek birtokában képes lenne valamilyen tudományosprobléma megközelítésében akárcsak a helyes kérdések feltevé-sére, nemhogy az adott válaszok helyes vagy helytelen voltánakelemzésére. Azonban semmivel sem jobb a helyzet a szaktu-dományokban jártas polgár esetében sem. Egy-egy tudomány-terület részletes ismerete sem elegendo más területek problé-máinak, vagy éppen eredményeinek megértéséhez. Ennek azáldatlan helyzetnek azután az az eredménye, hogy a társadalommindinkább elfordul a tudományok ismeretétol, sot kifejezet-ten ellenséges lesz a tudománnyal általában. A meg nem értetttudományos eredmények gyanút keltenek, és primitív érzelmireakciókat váltanak ki.

A biológus számára elképeszto például a klónozási techni-kák megjelenésére adott eroszakos társadalmi reakció, amelyneknyomán az ilyen kísérleteket folytató intézetek eroforrásai je-lentosen csökkentek, bizonyos típusú kísérletek pedig szigorúetikai és jogi tilalmak alá kerültek. Azonos genotípusú egyedekcsoportjai, klónjai a természetben is elofordulnak, a hazánkbanis élo ezüstkárász gynogenezissel, a szuznemzés egyik formájávalszaporodik, és egy anya minden utóda, néhány százezer ivadék,azonos géneket tartalmazó klón. Az akvaristák által jól ismert„vízibolhák” a meleg nyári idoszakban hasonló módon szuznem-zéssel szaporodnak. Ez a fajta szaporodási mód lehetové teszi,hogy sikeres genotípusú egyedek azonos genetikai minoségbenszaporodjanak el, és foglaljanak el olyan ökológiai fülkéket, ame-lyek éppen számukra a legalkalmasabbak. A szaktudománybanjól ismert ez a természetes szaporodási mechanizmus.

Ami pedig az ember klónozását illeti, sokszázezer egypetéjuikerpár él közöttünk, akik egymással azonos géneket hordoznak,és eddig, azon kívül, hogy némileg hasonlítanak egymásra másproblémát még nem okoztak. Ha valakinek saját diploid sejt-

A RACIONALITÁS KORLÁTAI 219

jeibol fejlodik ki egy utóda, vagy pedig a hagyományos módonegy haploid sejt közremuködésével, nem tunik olyan nagy kü-lönbségnek, mint azt a rossz tudományos fantasztikus regények-hez hasonló médiaelmélkedések sejtetni engedik. A klónozottgyermek nem hasonlítana jobban genetikai donorához, mint azegypetéju ikrek egymásra, sot ha a klón és a szülo közötti korkü-lönbséget is beszámítjuk akkor még annyira sem. Mitol a nagyfelháborodás?

A mai háziállatok és termesztett növények a nemesítés hosszúés lassú folyamata alatt szinte a felismerhetetlenségig megváltoz-tak, alkalmazkodtak az ember által termetett mesterséges körül-ményekhez, és csak azokban életképesek. Mindegyik valami-lyen egyedi tulajdonságában változott meg, sokkal több húst,tejet, tojást, keményítot vagy egyebet termel, mint amennyiretermészetes körülmények között szüksége lenne. Ez a változásmesterséges folyamat eredménye, akkor is, ha a naiv szemlélo-nek, viszonylagos lassúsága miatt, nem tunik annak. Minden,amit az emberi kultúra megérint „mesterséges” lesz, állat, nö-vény, ember, folyó és agrárerdo. Ezen nem tudunk változtatni,ez a hatás embermivoltunk egyik meghatározó eleme. A „ter-mészetes” paradicsom vagy alma apró és savanyú, számunkramajdnem ehetetlen.

Az, hogy most szellemes technikákkal a nemesítési folyama-tot fel lehetett gyorsítani ezen nem sokat változtatott. A „gén-nel fertozött” paradicsom veszélye meglehetosen nagy badarságminden biológus számára. Ha elméletileg nem is zérus, de igen-igen kicsi a veszélye annak, hogy valamilyen új állatból vagynövénybol rettenetes vírus szabaduljon a mit sem sejto embe-riségre, hiszen minden eddigi biológiai tapasztalatunk azt mu-tatja, hogy a biológiai struktúrák rendkívül specifikusak, csakabban a környezetben muködnek, amelyhez alkalmazkodtak,amelyekkel összehangolódtak egy kiválasztódási folyamat során,sokszor évmilliók alatt. Durva hasonlattal élve olyan a helyzetmintha attól félnénk, hogy egy robbanómotor leírásának vagytervrajzának valamelyik része véletlenül bekerülhet egy porszí-vógyárba, és akkor ott, figyelmetlenség miatt, esetleg robbanás-veszélyes porszívókat fognak gyártani.

Biztosan be lehet bizonyítani, hogy ennek sem abszolút zérusa valószínusége.

220 A RACIONALITÁS KORLÁTAI

Sorolhatnám még a példákat, de sok értelme nincsen. Biz-tos, hogy a biológiában járatlant meggyozni nem igen lehet, ésvalószínuleg egészen másfajta megoldások is szükségesek, minta népszeruen elmagyarázott genetika. Mielott ezekre térnék ve-gyük szemügyre a probléma másik oldalát.

Miért nem lehet a tudós szabadsága korlátlan? Miért szólnakbele a tudós munkájába kívülállók, avatatlanok?

Minden kultúra lehetoségek és korlátok funkcionálisan ösz-szekapcsolt rendszere, amelyben azok és csak azok a cselekvések,gondolatok, elképzelések értelmezhetoek, tehát csak azoknakvan jelentése, amelyek az adott kulturális rendszerhez szerve-sen illeszkednek, amelyek komponensei a kultúrának.

Sok archaikus kultúrában az újszülöttek élete felett az anyaés a családfo rendelkezett. Angliában, úgy 1100 körüli iratokszerint a csecsemok megölését a falubíróságok már véteknek te-kintették, és egy napi kalodával büntették. Késobb ezt a rendel-kezési jogot az állam teljes mértékben magához vette. Manapságaz újszülött megölése fobenjáró bunnek számít.

Az archaikus kultúrák mindegyikében gyakoroltak valami-féle születésszabályozást a fennmaradás érdekében. A legha-tékonyabb születésszabályozási módszer a leánycsecsemok ará-nyának csökkentése volt. A kultúra, a csoport, a család sokkalmagasabb értéku volt, mint az éppen megszületett egyén, akibolcsak akkor lesz társ ha felno, ha elsajátította már a kultúrát.

Új ideák, új szokások csak akkor maradhatnak egy kultúraintegráns részei, ha képesek a meglévo rendszerhez illeszkedni,ha csak éppen annyit változtatnak, ami még nem rombolja lea kultúra bevált, kipróbált mechanizmusait. A változtatásnak,az újnak és hagyományosnak, megtartónak a megfelelo aránya akultúrák evolúciójának legfontosabb paramétere.

Minden kultúrában találhatóak tilalmak, tabuk. Ezek egy-része racionálisan is indokolható, például a közeli rokonok há-zasságának tilalma, de sokszor a tabu csak valamilyen homályossejtés, vagy egyszeruen egy nem tisztázott, nem átlátható követ-kezmény elhárításán alapszik, lehet persze tévedés is. A kultúranem racionális, logikája érzelmi természetu.

Az érzelmi reakciók hálózata képezte az elso logikai rendszertaz állatvilágban. A vonzalom, az ellenszenv, a bizalmatlanságvagy a bizalom, a fájdalom, az öröm, a düh az állati viselkedés

A RACIONALITÁS KORLÁTAI 221

megbízható irányítói, az állat cselekvéseit, döntéseit irányító osimechanizmusok. Az emberi kultúrákat is alapvetoen emocioná-lis döntési mechanizmusok mozgatják, de a biológiai természetuidegrendszeri mechanizmusok az emberi evolúció során kiegé-szültek kulturális komponensekkel is anélkül, hogy a döntésirendszerek érzelmi meghatározottságát megváltoztatták volna.A huség, az idegengyulölet, a vakhit, a bizalom és a bizalmatlan-ság, a szolidaritás, a hagyományok tisztelete a különbözo kul-túrákban logikai rendszerként muködik. Az etikai, a morálisszabályok alapvetoen szociális érzelmeket fejeznek ki, amelyeknélkül a kultúra és a társadalom muködésképtelen lenne, mintahogyan az állat vagy éppen az ember is lélektelen robot lenneérzelmek nélkül.

A kulturális evolúció egy kései fázisában megjelent a racioná-lis gondolkodás. A racionalitás egy absztrakt koncepció, logikájafinomabb, tanulható és állapotfüggetlen. Olyan eseményekre,tárgyakra és aktorokra vonatkoztatható amelyek vagy akik azalkalmazóval szemben érzelmileg közömbösek. A természet-tudományok sikereiket éppen a racionalitásuknak köszönhetik,annak, hogy képesek voltak gondolkodásukat, bizonyos korláto-zott területeken kivonni az érzelmek logikája alól, és a raciona-litásé alá helyezni.

A kultúra egésze erre képtelen és talán nem is lenne hasznosegy osi, sok százmillió éve bevált rendszert néhány absztraktegyenlet kedvéért elvetni. Egy Indonéziában élo törzs beava-tási szertartásának a része egy magas, faalkotmányról történoharminc-negyven méteres ugrás úgy, hogy az ugró lábára egy azéletét megmento kötél van rákötve. A racionalitás és az érzelmekiszonyú konfliktusa ez a szertartás.

Ugorj! hiszen lábadon a kötél,repülj szabadon, bajod nem eshet.Vigyázz! Iszonyú a mélység,élve nem úszod meg.

Valóban személyiségformáló a döntés és ez a rítus értelme.A kultúrák nem hisznek a racionalitásban, félnek és erre min-

den okuk megvan. Racionalitáson alapszik már a nyíl is, azágyú nemkülönben, racionális az atombomba, a vegyi és bio-lógiai fegyverek is. Egy gépkocsiban tudományos racionalitás

222 A RACIONALITÁS KORLÁTAI

vezérel apró robbanásokat, ez forgatja a kereket, és ez teszi lehe-tové a haladást, mellesleg mérgezo gázok keletkeznek, de ezek ahaladás szempontjából teljesen közömbösek.

A középkorban rengeteg ember telepedett le a városokbanés ürülékük meg egyéb szemetük ellepte az utcákat nagy jár-ványokat idézve elo, de racionálisan megoldották a problémáta csatornák és a vízvezetékek, így még több ember jöhetett avárosokba.

Az érzelmi gondolkodás számára a miért a legfontosabb kér-dés és az érett kultúra erre tud megbízható válaszokat adni. Mi-ért vagyunk a világon? Miért élünk? Miért halunk meg?

A racionális gondolkodás mindig a hogyanra keres választ.Hogyan lehet gyorsabban eljutni valahova? Hogyan lehet többembert egymás mellé telepíteni? Hogyan lehet a Föld távolividékeinek eseményeirol gyorsan tudósítani? Hogyan lehet ha-tékonyan szervezni? Hogyan lehet még több embert etetni?

A tudomány szabadsága a racionalitás szabadsága. Mindentmeg kell ismerni, ami megismerheto. Nincsenek kitüntetett is-meretek, az egyes ismeretkomponensek egymáshoz kapcsolód-nak, egymást segítik, a tudomány szövedéke nem szelektálhatószerves egész, ami ma esetleg kevésbé fontos, holnap az lehet alegjelentosebb.

A tudomány kifejlodése alatt számtalan hogyanra keresett éstalált választ. Van autó, repülo és rakéta, van rádió, televízió ésszámítógép, vannak új haszonállatok és növények. Az ismeret-bol, ha csak akkor, és ott alkalmazom ahol szükséges és kiszá-mítható, kár nem eshet. De, ha mégis, a kár is kiszámítható.

Mint tudós, sohasem tudnám elfogadni azt, hogy bürokra-ták korlátozzák érdeklodésemet, hogy ostoba tilalmak szabjákmeg a tudomány fejlodését. Mint polgár nem tudom elfogadniazt, hogy a társadalom teremtette eszközökbol bármely tudósfajankó tetszése szerint faragjon bombát, vírust, rakétát.

Minden kultúra lehetoségek és korlátok funkcionálisan ösz-szekapcsolt rendszere. . .

A hatvanas években néhány hónapig Amerikában, Bostonbana Harvard Egyetem egyik biokémiai laboratóriumában dolgoz-tam, amelynek volt néhány közös munkája egy helybéli kórház-zal. A kórházban indokolt esetekben abortuszokat is végeztek,és a még eleven emberi embriókon egy biokémikus csoport kí-

A RACIONALITÁS KORLÁTAI 223

sérleteket akart csinálni. Nagy vihar kavarodott a dologból hi-szen sokan még az abortuszt is ellenezték, de az emberi embrióknyeszetelését, és kísérleti felhasználását azután végképp. Mégiskidolgozták a megoldást, amely már néhány éve sikeresen mu-ködött ott tartózkodásom idején. Eloször létrehoztak egy bi-zottságot, amely felerészben biokémikusokból, felerészben lai-kusokból állt, és az volt a feladata, hogy közös megegyezésseltiltsa meg, vagy engedélyezze a kísérleteket, és az utóbbi esetbenhatározza meg pontosan a végrehajtás módját. Az elso ülésena bizottság fele, a laikusok, úgy gondolták, hogy a kísérleteketbe kell tiltani. A másik fele, a biokémikusok, szerint rendkívülfontos, életeket mento orvosi információkat lehet nyerni az ér-zelem és tudatnélküli embriókon végzett kísérletek segítségével,és az anyaméhbol történo eltávolításuk után azonnal fel kell okethasználni, mert ekkor a legértékesebbek a kísérleti szempontból.

A végso döntést csak egyhangúan lehetett meghozni. A bi-zottság hetente sok órát töltött azzal, hogy végighallgatta a részt-vevok érvelését, a laikusok a biokémikusokét, a biokémikusokpedig a laikusokét. Körülbelül fél év után született meg a dön-tés: az abortusz során eltávolított embriókat egy üvegcsészébekell helyezni, és ott érintetlenül hagyni mindaddig, amíg doboga szívük. Amikor a szív megáll jöhetnek a biokémikusok. Adöntéssel mindenki egyetértett.

A döntés hibrid természetu, vannak racionális és érzelmikomponensei is. Kulturált döntés egy nagyon bonyolult hely-zetben.

Azt gondolom, hogy a tudományok etikai problémáit ilyentermészetu megoldásokkal lehetne kezelni. Szükségesek olyantestületek, amelyekben az ellenkezo nézetek képviseloi helyetkapnak. Fontos a döntésben a konszenzus. Egy ilyen kisebbcsoport alkalmas arra, hogy elsajátítsa azokat az ismereteket,amelyek alapján a döntés racionális alapja kialakítható, az ilyenkis csoportban kialakulhat az az érzelmi légkör, amely megértetia tudóssal a kultúra aggodalmát, amely hozzásegíti, ha szükségesaz önkorlátozáshoz.

Kellenek persze olyan szabályok is, amelyek lehetoleg kizár-ják azokat a döntésbol, akik a maguk egyéni vagy politikai érde-keit akarják érvényesíteni a bonyolult döntési folyamatokban.

224 A RACIONALITÁS KORLÁTAI

Végül kívánatos az is, hogy a társadalom elfogadja az így szü-leto döntéseket.

17 Az egyetemeket lelövik, ugye?*

MERT A PUSKÁKAT MEGTÖLTÖTTÉK, a tuzparan-csot is kiadták már, s a vita igazából csak azon folyik még, hogyhogyan is kell csinálni, hogy a kivégzés minden szempontbólalkotmányosnak tetszo legyen. Közben az egyetemekkel a kutyase törodik, még ok maguk se nagyon.

Igen emelkedett gondolkodás szükségeltetik annak megérté-séhez, hogy tulajdonképpen mire is való az egyetem. Ez egy eu-rópai találmány, amely nem oktatástechnológiai tanintézmény,nem a néptömegek felvilágosítására és továbbképzésére találtákki, hanem arra, hogy egyetemes tudásközpont, universitas legyen.Helye, forrása, koncentrátuma mindenfajta tudásnak és kuta-tásnak. Függetlenül attól, hogy ezt a tudást itt és most mirelehet vagy kellene felhasználni. Az ötlet bevált, az egyetemekszervezett tudóscentrumok lettek, autonómiát élveznek, államokaz államban. A különbözo tudományterületeken dolgozó em-berek kölcsönhatásaikkal sajátos tudományos kultúrát hoznaklétre, amelynek légköre kedvez a tehetségnek, a különbözo esz-mék kölcsönösen serkentik egymást. Az egész világon az igaziegyetemek az egyetemes emberi tudomány központjai. Sajátosszervezodést, sajátos szervezetet, rendszert alkotnak. Az egye-temi emberek speciálisan szocializált kasztot alkotnak, és jelen-létükkel, véleményükkel befolyásolják azokat a társadalmakat,amelyek elég gazdagok ahhoz, hogy ezt a szellemi szabadságotnémi anyagi függetlenséggel is alátámasszák. Az ilyen egyete-

*Magyar Hírlap, 1995. július 8.

226 AZ EGYETEMEKET LELÖVIK, UGYE?

met végzett ember sok évtizedig van hasznára a társadalomnak,és a végzettek legjobbjai az egyetemeken folytatják a tradíciót.Az egyetemet az oktatás csak annyiban érdekli igazán, hogy asaját utánpótlását biztosítsa.

A legújabb korban azután új eszmék keletkeztek. Ameriká-ban kitalálták a „száz egyetemet, ezeret” mozgalmat, amelyneklényege az a naiv elképzelés, hogy az egyetem egyetlen hasznosfunkciója az oktatás, és ahhoz, hogy a felnott lakosság nagy részefene okos és képzett legyen, nem kell más, mint mindenhol egyhelyi egyetem. Ezek az amerikai egyetemek már nem az egye-temleges tudás centrumai, kutatás alig van, itt már nem értel-miségi szocializáció folyik, ezek oktatástechnológiai intézmények,amelyek egyfajta szakértelmet nyújtanak azoknak, aki beléjükjárnak. Vezérloelvük a hatékonyság, ez az amerikai mánia, amiaz iparban még talán helyénvaló, de a kultúrában?

Sajnos Európa is kezd amerikanizálódni és a kontinensenmost mindenhol az a probléma, hogy elég „hatékonyak-e” azegyetemek, jól tanítanak-e és elég sokan járnak-e beléjük. Ang-liában néhány évtizede azért alapították a sussexi egyetemet erreaz amerikai mintára, mert a régi egyetemeket nehéz megváltoz-tatni, könnyebb egy újat csinálni. Most azon panaszkodnak,hogy ez is éppen olyan lett, mint a régiek, rossz a hallgatói-oktatói arány stb. Az angolok továbbá azon is siránkoznak, hogya foiskolák is egyetemek akarnak lenni, most már több mint szá-zan vannak, és a kormány csak húszat hajlandó támogatni. Akérdés csak az, hogy melyik húszat. Ravasz sémákat találnak kiaz egyetemi munka értékelésére. Problémáinkkal nem vagyunktehát egyedül.

Az emelkedett gondolkodású olvasó talán megértette, hogyitt két, majdnem független, társadalmi funkcióról van szó. Azegyik az igazán egyetemi, speciális, autonóm értelmiségi szoci-alizációt, tudományos kultúraformálást jelent. Ez sokba kerül,nem hatékony, nem is lehet az, de ez volt, és még egy darabig ezlesz az alapja az európai kultúrának. A másik funkció az oktatás,amelyet az egyetem csak szükségbol végez, de amelyet más cél-ból a társadalom fontosnak tart, ez lehet hatékony, lehet olcsóbbvagy drágább, és ezt talán nem is feltétlenül az egyetemeken kellmegvalósítani. A világon mindenhol, nálunk is az okozza a leg-több problémát, hogy a politikusok nem látják világosan e két

AZ EGYETEMEKET LELÖVIK, UGYE? 227

funkció különbségét és társadalmi szerepét, és még kevésbé lát-ják, hogy milyen feltételek szükségesek az egyik vagy a másikbetöltéséhez.

A magyar egyetemek között van néhány valódi egyetem, hall-gatói a világ bármely más egyetemével összehasonlítva megálljákhelyüket. Ezek az egyetemek a magyar kultúra fundamentu-mai, ennek köszönhetjük tudóshírünket a világban, kár volnamost néhány világbanki analfabéta amerikai kedvéért kivégeznioket. Az ELTE például több mint 400 éves, sajátos belso kul-túrája van, amit nem lehetne a semmibol elovarázsolni, olyan,mint az igazi angol gyep, sok generáció munkájának eredménye.Rendkívül kártékony dolog a felsooktatás megreformálása sorána néhány éves múlttal rendelkezo oktatási intézmények és a réginagy egyetemek azonos kezelése.

Természetesen nem arról van szó, hogy a nagy egyetemekenminden rendben van és semmit sem kell velük csinálni. Na-gyon sok problémájuk van. Az elozo rendszer például fontosszerepet tulajdonított az egyetemeknek, és bizonyos mértékig ahatalom részeseivé tette oket. Ez igen galád dolog volt, az egye-temek nemcsak a tudás, hanem a hatalom centrumai is akartaklenni, és ennek minden káros következményét megtalálhatjukmég most is. Nemcsak tudós elmék, hanem akarnokok, hata-lomvágyó senkik is ülnek a tanszékeken. Óriási aránytalanságokalakultak ki, vannak 120-as létszámmal dolgozó tanszékek, ame-lyek az eredeti tanszéki funkció ellátására képtelenek, vannaknyelvi lektorátusok, hogy az egyetemi szintu oktatásra eleve al-kalmatlan hallgatókat néhány idegen szóra megtanítsák, és van-nak 4–500 fos gazdasági igazgatóságok, tekintélyes kari admi-nisztrációk, kis magánbirodalmak, amelyeknek az igazi egyete-mekhez semmi köze, bár az oktatástechnológiához se sok. Nin-csen továbbá gazdasági autonómia, a minisztérium akkor, ésannyit vesz el a kialkudott pénzekbol, amennyit nem szégyellés mindenki tudja mennyire szemérmesek ezek. A gazdasági au-tonómia hiányát az elozo rendszer szándékosan teremtette meg,hogy szép szóval is tudja az egyetemeket kezelni, ezt a bevált,finom, úri módot új kormányaink is nagyon szeretik, mert ahatalom az hatalom. Szóval volna mit változtatni.

Eloször is világos koncepció kellene arra, hogy az egyetemeka saját eredeti kultúraképzo funkciójukkal hogyan illeszkedhet-

228 AZ EGYETEMEKET LELÖVIK, UGYE?

nek be a felsooktatásba, ahol rajtuk kívül még számtalan egyébintézmény is van, és elképzelheto, hogy ezek egy része most fe-lesleges.

Azután meg kellene érteni, hogy az igazi egyetemeken nin-csen hatékony hallgatói-oktatói arány, ezt a baromságot más célútanintézménynek találták ki. Különösen Magyarországon nin-csen, ahol hiányoznak a független kutatóhálózatok, (az akadé-miait kivéve, amely azonban alig tíz százalékát teszi ki az egye-teminek). Nálunk a kutatás is az egyetemekre koncentrálódik.A nagyvonalú csökkentéssel nem az egyetem hatékonyságát fog-ják javítják, hanem a kutatóbázist szüntetik meg, vagyis megölikaz egyetemet. Maradni fog egy-egy felsooktatási tanintézet, és akiennek következményeire kíváncsi, az hallgasson meg néhány ér-telmes amerikait, akik arról siránkoznak, hogy miért olyan rosszaz amerikai oktatási rendszer. Jól ismert, hogy az amerikai tudo-mányos sikerek jórészét az európai egyetemeken végzett kiválóelmék érik el, és nem az amerikai oktatásgyárak munkatársai.

Ha már amúgy is mindent felforgatunk, tessenek kiválasz-tani az országban 4–6 egyetemet amelyek egyetemek (universita-sok) maradhatnak ezek persze sokba kerülnek, de hosszú távonmegszolgálják a rájuk fordított pénzt. Megfelelo méretre kelloket nyesegetni, de nem hallgatói–oktatói arányok alapján, ha-nem egyéb, itt most nem tárgyalható módon, és nevezzük oketKutató Egyetemeknek. Az összes többit, a foiskolákkal együtt, pe-dig nosza, alakítsuk oktatástechnológiai intézményekké. Nemkell sokat kutatniuk, úgyse lesz mibol, viszont oktassanak jólés hatékonyan. Az igazi egyetemekre csak a legjobbak kerülje-nek be, nehéz felvételik után (lehetoleg 2–3 évet már végezzenekvalamelyik oktatástechnológiai muintézményben), de az oktatáslegyen ingyenes és öncélú, mert ezekbe szocializálódik a jövendoértelmiség.

Az összes többire azután jöjjön a piac az o farkastörvényeivel,tehát magas tandíj, hatékony, korszeru oktatás, állandó külsoellenorzés.

18 Evolúció vagy teremtés:mítoszok vitája?*

TAVALY A RÁDIÓ EGY VALLÁSI MUSORÁBAN hal-lottam, hogy „mint közismert a darwini evolúciós elméletet márrégen megcáfolták”, pár hónapja a tv sztárriporterének kíván-csiságát követve egy órás musorban nézhettem és hallhattamelképeszto badarságokat háromszázmillió éves ember készítetteeszközökrol, a dinoszauruszokkal együtt élt ember lábnyomárólés a tudósok „nagy összeesküvésérol”, amely szerint a tudósok azevolúciós elméletet megdönto csodálatos bizonyítékokat a meg-tévesztett publikum elol gondosan elrejtik. De nemcsak naivtisztelendo urak és kreácionista kóklerek temetik a darwini el-méletet. Kifejezetten sikk az evolúciós elméletet megcáfolni va-lakinek, aki a saját tudományában már egy ici-pici nevet szerzettés a biológiából is elsajátított népszeru alapismereteket, mintpéldául David Berlinski, aki a Commentary tavaly júniusi szá-mában fejtett ki elegánsan megírt, de már sokszor megcáfolt né-zeteket. Természetesen o is a nagy összeesküvési teóriával indít,ami bizonyára ismerosen cseng a publikumnak, mert a politikagyakran használja ezt a fogalmat. De teljes képtelenségnek a tu-dós számára, hiszen a teóriák között éles verseny van, ha valakivalóban meg tudná cáfolni az evolúciós elméletet valószínulegNobel-díjat kapna. Hogyan képzeli ezt? Újholdkor összegyul-nek a biológusok valamely alkalmas természetvédelmi területen

*Csányi, V. (1997): „Evolúció vagy teremtés: mítoszok vitája?” Magyar Tudo-mány 11 1281–1293.

230 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

és örök huséget esküsznek egymásnak, hogy a tények ellenéreaz evolúciós elméletet nem adják fel? E gyermeteg gondolat isazt mutatja, hogy valójában nem tudományos, hanem ideológiaivitáról van szó. Az evolúciós elmélet cáfolata mögött mindig va-lamiféle röghöz és (bibliai)szöveghez kötött istenelmélet rejlik.

AZ EVOLÚCIÓS METAFORA MINT MÍTOSZ

Ismereteink szerint, amióta emberi kultúrák léteznek eros igényvan arra, hogy a kultúrát valamilyen koherens globális teóriafoglalja össze. A régebbi kultúrákban ez a globális eszme gyak-ran jelent meg egy mítosz vagy eredetlegenda formájában. Jel-lemzo a globális mítoszra, hogy elsosorban a társadalom szer-kezetét és eredetét kívánja megmagyarázni, azt, hogy honnanjövünk, mik vagyunk, és hová megyünk, de sokszor kiterjed amagyarázat a társadalmon kívüli világ jelenségeire is.

Az európai kultúra is kifejlesztette a maga globális elméletéta világról. E világkép két alappilléren nyugodott. Az elso egyintelligens, racionális, teremto feltételezése volt. A második aza feltételezés, hogy a világ statikus és tökéletes. A két sejtésegymással is összhangban állt. A mindenek feletti intelligenciacsak egy tökéletes világot teremthetett.

Az európai kultúrán belül kifejlodött természettudományoknem egy globális mítoszból kiindulva, arra alapozva igyekezteka világot megmagyarázni, hanem valamilyen közvetlenül észlel-heto gyakorlati jelenség logikus magyarázatát keresték. Olyanmagyarázatokat, amelyek a dolgok, jelenségek természetes lété-bol, tulajdonságaiból vezeti le az ismereteket. Végsosoron ez azeljárás is elvezet egy globális, mítosz jellegu teóriához, de alulrólfelfele építkezve. A felülrol lefele építkezés a hit nagyszerusé-gét nyújtja de állandóan zavaró mindennapi ellentmondásokkalküszködik. A tudományos módszer praktikus eredményekhezvezet, technikához, technológiához, de az egyetemes igazságok-ban való hit megnyugtató bizonyossága nélkül.

A természetes, tudományos magyarázatok igénye a társada-lommal foglalkozó területeken is megjelent, de érdekes módonaz aprólékos, praktikus magyarázatok helyett ez is valamiféleglobális teóriában fejezodött ki. Ez a globális teória a fejlodés,tökéletesedés, azaz az evolúció metaforája volt.

FEJLODÉSELMÉLETBOL TUDOMÁNYOS MODELL 231

Amerika felfedezése, a nagy utazóknak az archaikus társadal-makról szóló beszámolói felvetették azt a kérdést, hogy a jelen-legi civilizált társadalom hogyan fejlodött ki egy korábbi primi-tívebb állapotból. 1725-ben jelent meg Gimbatista Vico korsza-kalkotó muve a Scienzia Nuova, amelyben az emberi történelemegyes állomásait, egymásra következo szakaszait a szerzo egy sza-kadatlan evolúciós folyamatnak tekinti. Bernard de Fontenelle1686-ban megjelent muvében az emberi világok pluralitásárólírt, feltételezve az életet más bolygókon is. Immanuel Kant egyevolúciós kozmológiai elméletet alkot. A biológián belül a rend-szertan kialakulása után lehetové vált a fossziliák rendszerezéseis, kiderült, hogy vannak kihalt fajok, csökevényes szervek (ezteljesen összeegyeztethetetlen volt az Intelligens Teremto kon-cepciójával) semmiképpen sem lehet tehát az élovilágot, mintegy egyszer megteremtett és tökéletesre készített valamit elkép-zelni. Jean Lamarck az egyes fajok leszármazási sorai átala-kulásának, fokozatos transzformációjának jelzésére használta azevolúció metaforáját. Az evolúciós transzformáció megmagya-rázta a jelenlegi fajoktól eltéro fossziliák létezését, mert ezeket afolyamatos transzformáció korábbi állapotainak lehetett tekin-teni. Lamarcknak nem sikerült elfogadható természettudomá-nyos modellé alakítani az evolúciós metaforát, foképpen azért,mert ragaszkodott azon feltételezéséhez, hogy a szerzett tulaj-donságok a leszármazási sorokban megszilárdulhatnak, lénye-gében öröklodnek. A késobbiekre nézve igen fontos volt azon-ban az, hogy Lamarck elképzeléseiben rendkívül nagy szerepettulajdonított a környezetnek. Feltételezte, hogy a fajok evolú-ciójának egyik tényezoje a környezet folyamatos változása. Amásik tényezo valamiféle a Teremtotol eredo belso törekvés atökéletesedésre strukturális és organizációs komplexitásra.

Világosan kell látnunk, hogy az evolúciós koncepció ebbena fázisban még nélkülözte azokat a konkrét mechanizmusokat,logikai szerkezeteket, amelyek belole egy modellstruktúrát ké-pezhettek volna. Az evolúció metaforája átalakulást, változást,fejlodést, valamiféle bonyolultabb, magasabb rendu forma meg-jelenését sugallta a biológiában és a társadalomban egyaránt,anélkül, hogy a változások lezajlásának konkrét mechanizmusátmagyarázni, vagy elore megjósolni képes lett volna. Közelebbvolt az istentanhoz, mint a tudományhoz.

232 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

A GLOBÁLIS FEJLODÉSELMÉLET TUDOMÁNYOSMODELLÉ ALAKUL

A lamarcki evolúciós metaforát Charles Darwin (1859) alakí-totta át logikailag koherens, bizonyos mértékig tesztelheto, sotprediktív tudományos modellé. Ez úgy történt, hogy a metaforafekete dobozát konkrét biológiai mechanizmusokkal és azok lo-gikai kapcsolataival töltötte ki. Mayr (1982) analízise szerint adarwini elmélet meghatározott logikai szerkezettel rendelkezik.Három megfigyelésbol indult ki, amelyekkel korábban, popu-lációbiológiai esszéjében, T. R. Malthus angol matematikus isfoglalkozott:

1. Minden fajnak óriási a szaporodási kapacitása és képes a túl-szaporodásra. Például egy házilégypár utódainak száma egyév alatt meghaladná a hattrilliót, ha mindegyik életben ma-radna. Egy elefánt pár, amely sokkal lassabban szaporodik,mint a házilégy, 19 millió utódot képes létrehozni, igaz 750év alatt. Egyetlen bélbaktérium, amelynek osztódási ideje 20perc, képes lenne annyi utódot létrehozni 52 óra alatt, hogytömegük elérné a Föld tömegét.

2. A különbözo fajok populációinak egyedszáma hosszabb ido alattvizsgálva többé-kevésbé állandó. A halálozások száma megkö-zelítoleg azonos a születések számával és a legtöbb változásátmeneti vagy ciklikus. Például egy kéthektáros területenélo fehérlábúpocok-populáció hosszú éveken keresztül vég-zett vizsgálata azt mutatta, hogy a létszámuk a téli hónapok-ban 5–20 között, és a nyári hónapokban a tavaszi szaporodásiperiódus után 30–100 között változik.

3. Az eroforrások korlátozottak. A populációk azért nem növe-kednek egy bizonyos határon túl, mert valamilyen erofor-rás: táplálék, búvóhely, fészkelohely, territórium stb. hiányaezt nem teszi lehetové. Alacsonyabb rendu fajok populáci-óit igen gyakran az idojárás változásai például a homérsékletcsökkenése ritkítják meg nagymértékben.

A három jelenségbol Darwin levonta az elso következtetést:

I. KÖVETKEZTETÉS. Az egyedek között vetélkedés folyik az ero-forrásokért. Ez az idea nem volt már új Darwin idejében, de o

FEJLODÉSELMÉLETBOL TUDOMÁNYOS MODELL 233

hangsúlyozta eloször, hogy a vetélkedés a hasonlók között, teháta faj, illetve a populáció egyedei között a legnagyobb, hiszen ezekteljesen azonos eroforrásokat, táplálékot, fészkelohelyet stb. igé-nyelnek. A késobbi ökológiai kutatások igazolták azt, hogy akülönbözo fajok „szakosodnak” a különbözo eroforrásokra, ésígy a fajok közötti versengés nem olyan eroteljes, mint a fajonbelüli.

A további következtetésekhez Darwin újabb jelenségekre tá-maszkodott:

4. Az egyed különlegessége. Foként az állattenyésztéssel kapcso-latos tapasztalatok bizonyítják, hogy egy állatcsoport min-den egyede sok tulajdonságában különbözik a többitol, min-den egyed különleges, megismételhetetlen csoportját hor-dozza a fajra jellemzo tulajdonságoknak. Egyáltalán nemmindegy, hogy melyik anyát, vagy apát választjuk a követ-kezo generáció szülojének. Ezen a felismerésen alapul azállatnemesítés évezredes gyakorlata.

5. Az egyedi különbségek nagy része öröklodik. Noha Darwin nemtudta ezt a megfigyelést a genetika kísérleti bizonyítékaivalalátámasztani, mégis feltételezte, és ma tudjuk, hogy ez a fel-tételezése tökéletesen helytálló volt, hogy az egyedi különb-ségek jó része valamilyen módon öröklodik. Ha a tulajdonsá-gokat elemi „egységekre” bontjuk kimutatható, hogy ezek az„egységek” az utódgenerációkban valamilyen formában újraés újra megjelennek.

II. KÖVETKEZTETÉS. A differenciális szaporodás. A nagy szapo-rodási kapacitás, valamint az egyedek közötti különbségek képezik atermészetes szelekció mechanizmusát. Darwin feltételezte, hogy azegyedi variabilitás következtében mindig lesznek olyan egyedek,amelyek szaporodási teljesítményükben társaikat felülmúlják,így ezeknek a következo generációban relatíve több utódjuk lesz,mint társaiknak.

III. KÖVETKEZTETÉS. A generációváltásban jelentkezo változá-sok sok generáción keresztül összegezodnek és ez az evolúció. Vagyis,ha az öröklodo tulajdonságoknak a túlszaporodás és az eroforrá-sokért való vetélkedés miatti természetes szelekciója sok generá-ción keresztül folytatódik, akkor ez az egyedek tulajdonságainak

234 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

fokozatos megváltozásához vezet, amelyet mint evolúciós folya-matot észlelünk.

Darwin saját maga a következoképpen határozta meg az evo-lúciót:

All organisms have descended with modification from common ances-tors. The chief agent of modification is the action of natural selectionon individual variation. [A leszármazás során minden közös osökhözképest. A módosulás fo tényezoi az egyedi változatosság és a termé-szetes szelekció.]

A darwini modell a szaporodási kapacitás természetére, a va-riabilitás, az öröklodés, mechanizmusára, a szelekció jelenségéreés ezek logikai kapcsolatára épül és kielégítoen magyarázza a le-származási sorok transzformációját, aminek megnevezésére La-marck az evolúció metaforáját használta. A részmechanizmusokkorrektek, tudományosan ellenorizhetok. Darwin önéletrajzá-ból tudjuk, hogy elméletének alátámasztásában milyen fontosszerepet tulajdonított a háziállatok tudatos szelekciójával létre-jött változatok kialakulásának jelenségének. A genetika formálistudománya nélkül is felismerte, hogy az evolúciós modellnek alegfontosabb mechanizmusa az öröklodési mechanizmus. Azevolúciós koncepciót már maga Darwin is kiterjesztette az em-berre, ez logikus következménye volt az elmélet természettudo-mányos építkezésének. Ezzel a kiterjesztéssel az evolúciós el-mélet elérte a mítosz kritériumait, választ ad arra, hogy honnanjövünk, mik vagyunk és hová megyünk. Ezen a ponton azon-ban élesen ütközött a teremtéselmélettel, és a konfliktus azóta isfeloldhatatlan.

Az evolúciós elmélet Darwin utáni fejlodése, a szintetikuselmélet kialakulása lényegében a modell két fo alkotójának azöröklodési mechanizmusnak és a populációk szaporodási tulaj-donságainak a pontos kvantitatív megfogalmazásában nyilvá-nult meg. Az evolúciós modell nyelve a populációgenetika lett,és minden evolúciós problémát a populációgenetika modelljei-vel véltek megoldani. A genetikai anyag izolálása, a molekulárisbiológia kialakulása pedig végleg megerosítette ezt a modellt.

A biológia fejlodése, 130 éve a darwini modell körül forog,és a legutolsó évtizedekben világossá vált, hogy az evolúciós el-mélet a biológia vitathatatlan fundamentuma. Miden biológiai

FEJLODÉSELMÉLETBOL TUDOMÁNYOS MODELL 235

elmélet az evolúciós modellhez csatlakozott, azt támasztja alá,vagy éppen attól nyeri saját bizonyítékát.

Rendkívül naivak azok az elképzelések tehát, hogy példáulaz evolúció nem figyelheto meg, hogy kísérletileg nem tanulmá-nyozható. Hiszen Darwin maga is a domesztikációs kísérletekeredményeire támaszkodva alapozta az elméletét, azóta pedigsok ezer evolúciós

Kísérletet végeztek baktériumokkal, vírusokkal, rágcsálók-kal, de ilyen kísérleti bizonyítéknak tekintheto számos környe-zeti változással járó mesterséges beavatkozás is, mint például agyom vagy rovarirtószerek használata során kialakuló rezisztensfajok eseti. A hasonló kísérletek értéke az, hogy bizonyítják,apró részletekbe menoen igazolják a feltételezett evolúciós me-chanizmusok létezését. A DNS biológiai funkciójának felfede-zése, a molekuláris biológia kialakulása nemcsak azért fontosesemény, mert közvetlen gyakorlati haszna van, mert magyará-zatot ad az élo szervezetben folyó kémiai reakciók és a szervezetbiológiai tulajdonságaira, hanem azért is, mert igazolták Darwinzseniális sejtéseit a tulajdonságok variabilitásáról, és a variánsokegy részének öröklodésérol. Nem igaz az, hogy az evolúcióselmélet nem képes predikciókra, Darwin valamennyi mechaniz-musra vonatkozó feltételezését tökéletesen sikerült igazolni.

Az sem igaz, hogy az evolúciós elmélet nem változik, nemfejlodik maga is. Lamarck is, Darwin is a leszármazási soroktranszformációját tekintette evolúciónak, vagyis számukra azevolúció objektumai a fajok. Az evolúciós modellben ezekenaz objektumokon genetikai muveleteket végeznek, és az ered-mény az objektumok, a fajok megváltozása. Ezek az állítások afajok összességére is igazak. A klasszikus evolúciós modell gyo-zelme éppen az, hogy az egész biológia alapja lett, új elméleteteredményezett: az evolúció az egész bioszféra története.

Ez az újabb elmélet már nemcsak egyes fajokról, hanem azegymással kölcsönhatásban lévo fajok összességérol beszél.

Tudománytörténeti érdekesség talán, hogy ezt a változást nemkísérte különösebb figyelem a társadalom részérol, még a bioló-gián belül sem. Pedig a bioszféra története már egy tisztességeseredettörténet, méghozzá alulról felfele építve és komoly vetély-társa lett az istenfogalomból kiinduló kreációs mítosznak. Lát-hatóan az ember a nagy elméleteit mindig mitikus formában

236 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

fogalmazza meg, a dönto különbség azonban, az hogy a tudomá-nyos mítosz kapcsolatban van a természeti jelenségekkel, alulrólfelfele építkezik, míg a kreácionista globális mítosz egy szub-jektív feltételezésbol igyekszik levezetni a természeti jelenségekmagyarázatát.

A biológia Darwin utáni fejlodése nemcsak a populációge-netikát és a molekuláris genetikát hozta létre, kialakultak mástudományágak is, az ökológia, az etológia, a biológiai rendszerel-mélet. Rájöttünk arra, hogy az élovilágban szervezodési szintekvannak, az élolények egymásra is hatnak sot éppen ez a legfon-tosabb hatás, ami egy organizmust érhet. Kifejlodtek az élet ke-letkezésével foglalkozó elméletek. Az evolúciós teóriának ezértegyre több kérdésre kellett választ adni.

Például van-e iránya az evolúciónak? Ha nincs, mint sokanállítják éppen a populációgenetikai modellek alapján, hogyanalakultak ki a szervezodési szintek? Mi az evolúció kreativitásá-nak forrása? Hogyan képes az állandóan változónak feltételezettkörnyezet ilyen komplex, látszólag jól szervezett, organizációsszintekre tagolódó, sokak szerint egységes rendszerként muködoentitást, mint a bioszféra létrehozni.

Egyáltalán a fajok, vagy az egész bioszféra fejlodik?Az evolúciós elmélet darwini, klasszikus értelmezése olyan

modellek kidolgozásához vezetett, amelyek minden egyéb si-kerük mellett a fenti kérdések megválaszolására alkalmatlanok.Mellesleg, tehát az sem igaz, hogy a biológusok maguk nemvitatkoznak az evolúciós elméleten, hogy nem törekednek újés jobb elméleteket kialakítani. Hangsúlyozni szeretném, hogynem arról van szó, mint azt néha a témában járatlanok hinni vé-lik, hogy a biológusok magát az evolúció koncepcióját vitatják.Valahányszor egy biológus jelentosebb korrekciós javaslatot tesza kreácionisták lecsapnak rá, és azt állítják, hogy „megcáfolta”az evolúciós elméletet. Nem, a vita az evolúciós koncepció újértelmezése körül van. Arról van szó, hogy az evolúciós elméletkiterjesztése valószínuleg egy teljesen új biológiai paradigmáhozfog elvezetni.

RENDSZERELMÉLET ÉS EVOLÚCIÓ 237

RENDSZERELMÉLET ÉS EVOLÚCIÓ

Az evolúciós elmélet újrafogalmazása rendszerelméleti koncep-ciókat igényel. Vegyünk egy könnyen értheto példát. Az életkeletkezésének modellezésére éppen a kurrens evolúciós para-digma számos genetikai mechanizmusra épített modellt nyújt.Modelleket készítettek arról, hogy hogyan jött létre az elso sejt,hogyan jelent meg a fehérjeszintézis, hogyan alakult ki a ge-netikai kód, mikor lett a DNS az öröklodési anyag. Ha márvalamiféle genetikai mechanizmussal rendelkezo sejt kialakult,az egész jelenlegi élovilág kialakulása magyarázhatónak látszika leszármazási elmélet és a klasszikus evolúciós modell alkalma-zásával. Vagyis ezekben a modellekben is lényegében a leszár-mazási vonalak, a „protosejtfajok” az evolúció alanyai. Holottsemmi okunk feltételezni, hogy az elso protosejtek rendelkeztekolyan izolációs mechanizmusokkal, amelyek elegendo identitástbiztosítottak számukra ahhoz, hogy a darwini elméletben fon-tos szerepet játszó, egymástól genetikai tulajdonságaikban kü-lönbözo individuumok populációját hozzák létre. Sokkal való-színubb, hogy az individualitás csak késobbi evolúció eredmé-nye, és a sejtalkotó makromolekulák minden különösebb aka-dály nélkül változtathatták helyüket az egyes protosejtek között.Jogosan felvetheto tehát az a kérdés, hogy vajon a primitív pro-tosejt helyett nem az „osleves” volt-e az evolúció alanya? Azosleves valószínuleg a bolygó egész felszínére kiterjedt kémiairendszer. Képes volt-e ez fejlodésre, transzformációra, evolúci-óra? Ha igen akkor viselkedése milyen modellekkel írható le?A protosejt - osleves leginkább a komponens - rendszer fogalompá-rosnak feleltetheto meg. És ez a fogalompáros egy szervezodésiszinttel lejjebb a molekula - protosejt kapcsolatra, és egy szinttelfeljebb a késobbi fajok - bioszféra viszonyban is értelmezheto. Haa fajok az evolúció alanyai, akkor a makromolekulák is azok vol-tak. Ha a makromolekulák evolúciója egy organizált entitás asejt megjelenését eredményezte, akkor a fajok evolúciója is egyorganizált bioszféra, (Gaia Lovelock 1979) megjelenéséhez kellvezessen. Milyen viszonyban vannak a fajok az egész bioszfé-rával? A bioszféra csupán a fajok halmaza, vagy pedig vannakolyan kritériumok, amelynek alapján a bioszféra mint egységes

238 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

egész, mint élo komponensekbol felépülo rendszer (Csányi 1987)jelenik meg?

A kérdések korrekt megválaszolására elég visszanyúlnunk aklasszikus evolúciós elmélethez. Az evolúció motorja a darwinitermészetes szelekció, a szelekciós erok természetérol, mintázatá-ról azonban a klasszikus elméletnek nincsen sok mondanivalója.A szelekciós erok a „környezetbol” származnak. A környezet az azuniverzális külso ágens, amely az evolúciós változásokért végsosoron felelos. Az egész klasszikus evolúciós elmélet azonbanmegoldhatatlan problémákba ütközik, ha a környezetet a maibiológiai ismereteink alapján szemügyre véve, azt állítjuk, hogyegy faj környezetének legfontosabb tényezoi az egyéb élo fajok.Nehéz lenne ennek az állításnak az igazát vitatni. Ha viszontelfogadjuk, akkor azonnal kiderül, hogy egy különös visszacsa-tolást iktattunk be az evolúciót magyarázó modellbe. Egy adottfaj evolúciója a környezet szelekciós hatásának függvénye, deez az állítás minden fajra igaz, és akkor kiderül, hogy az evo-lúció legfontosabb hajtóereje maga az evolúció, hiszen mindenfaj változik, alkalmazkodik, és ez a folyamat a többi faj számáramegváltoztatja a környezetet, a szelekciós feltételeket. Egy ön-magára visszacsatolt rendszer viselkedése megmagyarázható-e apopulációgenetikai modellekkel, amelyek csak arra a kérdésretudnak választ adni, hogy ha a szelekciós feltételek megváltoz-nak, akkor hogyan változnak egy populációban az allélgyakori-ságok, és ezt tekintik evolúciónak. Ez bizonyosan nem elégségesválasz, elvileg új modellekre van szükség, amelyek meghaladjáka populációgenetikai mechanizmusokat anélkül, hogy eldobnákazokat. Egy önmagára visszacsatolt rendszer viselkedésének ido-beli változásáról például jogos feltételezni, hogy meghatározottiránya van, hogy egyensúlyi állapotba kerülhet, nem lesz meg-lepo, ha szervezodési szinteket mutat stb. Valamint – és ez alegfontosabb – a klasszikus modell külso tényezoje a környezetjórészt belso ágenssé válik, amely maga is alanya ugyanannak azevolúciós folyamatnak. A kérdés többé nem csak az lesz, hogy amegváltozott környezet hogyan alakitotta ki az adott fajt, hanemaz, hogy miért és hogyan változott meg a környezet. Ez azonban egy„ördögi kör”. A biológiában ma elfogadott klasszikus evolúciósparadigmán belül ezekre a kérdésekre valóban nincs kielégítoválasz.

RENDSZERELMÉLET ÉS EVOLÚCIÓ 239

Érdekes módon az evolúciós metafora rendszerszintu kiter-jesztése a biológián kívül már réges-régen megtörtént. Az elsojelentos kiterjesztés kétségtelenül a biológusok által nagyon nemkedvelt Herbert Spenceré (1872). Spencer általános evolúcióde-finicíója a következo :

Evolution is definable as a change from an incoherent homogeneityinto a coherent heterogeneity, accompanying the dissipation of motionand integration of matter.

Ebbol a meghatározásból, és eredeti szövegkörnyezetébol isvilágos, hogy Spencer az evolúciót nem úgy fogja fel mint egyrendszer kitüntetett komponenseinek idobeli transzformációját,hanem a változásokat az egész rendszerre értelmezi, és az egészrendszerre vonatkozóan definiálja.

Érdemes melléállítania a jelen kor egyik kituno evolúciós te-oretikusának J. Maynard–Smith-nek (1969) a meghatározását:

We shall regard as alive any population of entities which have the pro-perties of multiplication, heredity and variation. The justification forthis definition is as follows: any population of any entities with theseproperties will evolve by natural selection so as to become better adap-ted to its environment. Given time, any degree of adaptive complexitycan be generated by natural selection.

Maynard–Smith még mindig csak a komponensekrol beszél,mert csak ezek illeszthetok a klasszikus modellbe, de az evolúcióúj értelmezése ennél többet kíván. Rendszermodellre van szükség,ahol az egyes komponensekre ható szelekciós erok többé nemkülso ágensek, hanem az adott rendszer felépítésének, belso or-ganizációjának, a rendszer saját evolúciójának levezetheto kö-vetkezményei. A klasszikus modellben a komponensek transz-formációjának hajtóereje a környezethez történo minél tökélete-sebb adaptáció, ha a környezet fogalmát felváltjuk a teljes rend-szer fogalmával akkor a hajtóero a „nagy egészhez” történo egyretökéletesebb illeszkedésnek felel meg. Hogyan modellezheto eza jelenség ha a „nagy egész” maga is folyamatosan változik. Mittekinthetünk például az „egész” változása hajtóerejének?

A genetika, populációgenetika, molekuláris genetika, kitunomodelleket, mechanizmusokat szolgáltattak az élovilág egyes je-lenségeinek magyarázatára, de csak elszigetelt rendszerkompo-nensek változásaival operálnak. Különösen feltuno a klasszikusmodellek használhatatlansága, ha figyelembe vesszük, hogy az

240 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

evolúciós metaforát a biológián kívül is alkalmazzák. Használ-ják az emberi elme (Csányi 1990), a technológia (Sahal 1976) akultúra (Boyd and Richerson 1985, Csányi 1989a), társadalom(Csányi and Kampis 1987, Csányi, 1988, 1989d, 1991, Csányiand Kampis 1991, Pantzar and Csányi 1991, Kampis and Csányi1992) idobeli változásainak leírására, sot az Univerzum viselke-désének értelmezésére is (Chaisson 1988). Ezeknél az értelme-zéseknél minden esetben komponensek kölcsönhatásaira épülorendszer változásairól van szó. Kampis György remek áttekintéstad ezekrol a kérdésekrol (Kampis 1987a, 1987b, 1991).

A VÁLTOZÁS „EGYSÉGEINEK” KÉRDÉSE

Az elobbiekben folyamatosan sorolt kérdésekre csak újabb pa-radigmaváltással lehet majd megfelelo magyarázatokat kapni. Ekeretek között nincsen módom arra, hogy az egész problémakörtáttekintsem, megtettem ezt már néhány elméleti publikációban(Csányi 1978, 1979, 1982a, 1982b, 1985, 1986, 1988a, 1988b,1989a, 1989b, 1992, Csányi and Kampis 1985, Kampis and Csá-nyi 1988, 1990, Csányi at all 1991), szeretnék azonban néhányáltalam a legfontosabbnak tartott kérdést, – ha felületesen is –érinteni.

Nagy vita van az elméleti biológusok között az evolúciós fo-lyamat egységeit illetoen. A klasszikus elméletben az organiz-mus a szelekció és egyben az evolúció egysége. Az organizmustérik a környezet hatásai, az organizmus pusztul el vagy szapo-rodik, logikus tehát ezt tekinteni az evolúció egységének. Újab-ban, elsosorban Dawkins (1976) szellemes elmefuttatásai nyo-mán, a gén is komoly jelölt az egység szerepére, hiszen a gé-nek élettartama meghaladja az organizmusokét, az organizmusnem másolódik át az új generációba, de a gén igen stb. Má-sok a felsobb szervezodési szinteken keresik a szelekció egységétígy például Stanley szerint a fajok maguk is szelekciós folyamatalatt állanak (1975), felmerült az a lehetoség is, hogy az ökoló-giai rendszerek is szelekciós folyamat alanyai (Dunbar 1972). Aszelekció egységének meghatározásánál a klasszikus elmélet foszempontja az volt, hogy az adott egység individuum legyen, va-riábilis, és rendelkezzen átörökítoképeséggel, egyszerubben ki-fejezve képes legyen a térbeli, fizikai replikációra. Ezek a köve-

A VÁLTOZÁS „EGYSÉGEINEK” KÉRDÉSE 241

telmények szigorú megfogalmazásban bizonyos entitásokat ki-zárnak az evolúció körébol. Például a bioszféra csupán egyetlenpéldányban fordul elo, legalábbis a Földön, ezért nincsenek va-riánsai, tehát képtelen az evolúcióra (Dawkins 1982). Az emberiszemélyiség mint konkrét individuális entitás szintén egyetlenpéldányban létezik, tehát kifejlodésének folyamatát a fenti gon-dolatmenet alapján nem lehetne evolúciós folyamatnak tekin-teni. Ugyanígy a társadalmi rendszerek is megfoszthatók azevolúció lehetoségétol mert csak egyetlen individuális példány-ban léteznek. Egészen más kérdés az, hogy sokféle társadalmirendszer létezhet egymás mellett, és a klasszikus elmélet azokszelektív túlélését esetleg elfogadná mint evolúciós folyamatot,itt azonban konkrét individuális rendszerekrol van szó. A tár-sadalomtudományokban ennek ellenére az evolúciós metaforátszéles körben használják a személyiség, a társadalom változásai-nak jellemzésére. Végül is hol az igazság?

Az evolúciós elmélet minden probléma nélkül kiterjeszthetoa fent említett rendszerekre, akkor, ha a variabilitást nemcsaka térbeli variabilitásra, számos példány egyideju jelenlétére kor-látozzuk, hanem bevezetjük az idobeli variabilitást is, ahogyanezt a replikatív autogenetikus modellben tettem (Csányi 1989b).A koncepció lényege, hogy egy kölcsönható komponensekbolálló rendszer, amelyben a komponensek keletkeznek és bomla-nak, a komponensek evolúciós folyamaton mehetnek keresztül,anélkül, hogy a rendszer identitásának és autonómiájának folya-matosságát elveszítené. Ennek következtében az egész rendszermegváltozik az ido során, és ez nyilvánvalóan transzformációs,evolúciós folyamat egyetlen individuális, autonóm entitásban.Érvényes ez a személyiség és a társadalom fejlodésére éppen úgy,mint magára a bioszférára. Nagyon érdekes, hogy a konzervatívDawkins bizonyos szempontból elismeri a személyiséget létre-hozó egyes komponenseinek a memórianyomoknak a replikatívevolúcióját (Dawkins 1976), de nem jut el arra a logikus követ-keztetésre, hogy ha a „mémek” evolúcióképesek, akkor a mémekáltal létrehozott személyiségtol sem lehet az evolúcióképességetelvitatni. Ugyenez a gondolatmenet érvényes a társadalomra ésa bioszférára is. Ha a fajok evolúcióra képesek, és fejlodnek,akkor vajon minek nevezzük azokat a változásokat, amelyekenaz a rendszer megy keresztül, amelynek a fajok csupán kom-

242 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

ponensei. Ha egy magasabb organizáció evolúcióképes, akkornyilvánvalóan a magasabb organizációs szint által reprezentáltkorlátoknak valamiféle szerepet kell kapniuk az evolúciót leírómodellekben. A klasszikus evolúciós modellek ilyen korláto-kat nem ismernek. A klasszikus evolúciós modell e hátrányaminden valószínuség szerint az individualitás fogalom helyte-len értelmezésére vezetheto vissza. Az evolúciós elmélet körülivitákban úgy tunik mintha az individualitást egy minden vagysemmi jelenségnek fognák fel. Holott az individualitás és azautonómia maguk is evolúciós jelenségek és fokozatosan jelen-nek meg az evolúciós rendszerek jellemzésében. Gondoljunkvissza a korábban említett protosejt példájára. Ha az élet kelet-kezése során már kialakultak valamiféle mikrokompartmentek,protosejtek, amelyek képesek a makromolekulák egyes csoport-jait magukba foglalni, ez még nem jelenti azt, hogy ezek az indi-vidualitás ugyanolyan magas fokával rendelkeznek, mint a mo-dern sejtek. A különbözo makromolekulák szabadon cserélod-hetnek bennük, a keletkezés és a muködés helyen nem feltétle-nül azonos. Csak hosszú evolúciós folyamat során alakulhatnakki azok az izoláló mechanizmusok, amelyek a makromolekulákegyes csoportjait izolálják, az oket hordozó teret individuális,autonóm sejtté teszik. Az individualitás tehát nem elofeltételeaz evolúciónak, mint azt Darwin gondolta, hanem magasrenduterméke. Ugyanez a gondolatmenet érvényes az ökológiai rend-szerekre is. Óriási vitákat folytatnak az ökológusok arról, hogyaz ökológiai entitások vajon „rendszerek”-e vagy csupán az egy-más mellett élo fajok halmazai. Ez a vita megint csak azonalapszik, hogy az individualitást ebben az esetben az ökológiaientitás individualitását minden vagy semmi alapon képzeljükel. Ha az individualitás maga is evolúciós folyamat eredmé-nye, akkor fokozatai vannak, és a jelenlegi ökológiai entitásokebbol a szempontból különbözo fokozatokba sorolhatók, de ál-talános evolúciós meggondolások alapján valamennyien a ma-gasabb fokú individualitás felé tartanak, természetesen evolú-ciós idotartományokban. Ugyanez a gondolatmenet érvényes azegész bioszférára is. Ezek a meggondolások képezik az alapját azevolúció irányáról, egyensúlyi, bizonyos értelemben véve végál-lapotáról is. Ha általános tendencia az individualitás kifejlodése,amely a sejtekben, organzimusokban már a legfelso fokozatot is

AZ EVOLÚCIÓS METAFORA ÖNMAGA ELLEN 243

elérte és az ökológiai egységek is ezen az úton vannak, akkor azevolúció iránya mindig egy magasan szervezett individualitás-sal rendelkezo, autonóm rendszer kialakulásának irányába tart,és az evolúció mindaddig folyik, amíg ez a legmagasabb organi-zációs szinten be nem következik. Az személyiséggel, társada-lommal, a bioszférával kapcsolatos ilyen modelleket korábbanmár részletesen bemutattam (Csányi, 1978, 1982a, 1985, 1988a,1989b, 1992).

AZ EVOLÚCIÓS METAFORA ÖNMAGA ELLENTÉTÉBEFORDUL

A klasszikus evolúciós metaforában a környezetbol származik aszelekciós ero, a metafora új értelmezése szerint ez magából arendszerbol jön. Itt egyfajta bezáródás történik, mi hozza létreaz evolúciós kreativitást?

Az evolúciós rendszerek belso kreativitásának természetévelsokat foglalkoztam Kampis György barátommal együtt (Csányiés Kampis 1985, Kampis and Csányi 1990). Kimutattuk, hogy azevolúciós rendszerek kreativitása a rendszerkomponensek „rej-tett tulajdonságainak” következménye. A rejtett tulajdonságokazok, amelyek az adott organizációban nem játszanak szerepet ésvariabilitásukban kimeríthetetlenek, mint azt M. Bunge (1963)a kémiai elemek atomjainak esetében is kimutatta Új tulajdon-ságok kialakulása a rendszer adott organizációjának függvénye,mert az adott organizáció csupán egy bizonyos tulajdonsághal-mazra épül. A komponensek egyéb tulajdonságai rejtve vannakaz organizáció szempontjából. Az organizációban bekövetkezettváltozások, vagy új komponensek megjelenése lehetové teszik arejtett tulajdonságok egy részének aktiválódását és az új emer-gens organizációban való részvételét. A biológiai evolúcióban,és az erre épülo egyéb evolúciós folyamatokban megjeleno emer-gens tulajdonságok végso soron a kémiai elemek atomjainak rej-tett tulajdonságainak megnyilvánulásának a következményei. Arejtett tulajdonságok emergenciája taszítja a rendszert egyre nö-vekvo komplexitás, egyre magasabb szervezodési szintek felé.A mindenkori organizáció a komponensek tulajdonságain ala-pul, és a komponensek megnyilvánuló tulajdonságai az adottorganizáció függvényei. A rendszer organizációja és a rendszer

244 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

komponensei csak egymás kölcsönösségében értelmezhetok, ésnem kívánnak az értelmezéshez külso ágenseket. Egy evolúciósrendszer organizációja pedig mindig spontán növekedo tenden-ciát mutat egy végso egyensúlyi állapotig, amelynek feltételeiegzaktan megadhatók. Ezzel az evolúció iránya és lehetségesvégállapota is definiálható (Csányi 1988a).

A külso okokra visszavezetett evolúciós modell nem tudottkielégíto választ adni az evolúció célját és értelmét illetoen sem.Hiszen a külso környezet koncepciója mint a folyamatot kiváltóokozati tényezo erre nem adott lehetoséget. Az kiterjesztett evo-lúciós modellben az evolúció belso ok miatt következik be, ésmint ezt részletesebben már kifejtettem ez az ok, cél és értelemegyértelmuen maga a puszta „létezés”, a létezésre való belso in-herens törekvés. A „létezésnek” nincsen értelme egy külso ágensszempontjából, célja csak önmagában van, csak konkrét mecha-nizmusai vannak, és a változás ellentéte. A létezésre való tö-rekvéssel irányított evolúció az individualitás, a változatlanságfelé tart. A végso evolúciós metafora a létezés kialakulásának,megszilárdulásának és megváltoztathatatlanságának modelljévéformálódik. Ezzel az evolúciós metafora önmaga ellentétébe for-dult.

Végezetül ha összehasonlítjuk a kreációs mítoszt az új evo-lúciós mítosszal világosan meg lehet állapítani a következoket.Az evolúció tudományos mítosza világos magyarázatokat ad amechanizmusokra, a jelenségek idobeli elrendezodésére és bizo-nyos óvatos jóslásokat enged meg a jövore vonatkozóan is. Adósmarad az evolúció mint jelenség létezésének végso magyarázatá-val. Ma még nem tudjuk az elemi részecskék saját tulajdonsá-gaiból levezetni a szervezodési szintek megjelenését, és az evo-lúcióra képes önorganizáció lehetoségét. Az is lehet, hogy ezekértelmetlen kérdések. Ezzel szemben a kreácionista elmélet márkiindulásában megkívánja egy irracionális létezo feltételezését,és a realitást illetoen teljesen adós marad az összes részletmagya-rázattal, muködési mechanizmussal.

A kreácionista teória megtehetné persze, hogy egyszeruen„beemelné” az evolúciós elméletet a saját struktúrájába azt ál-lítván, hogy a kreátor ezen a módon hozta létre az élo világot,vagyis az evolúció a teremtés mechanizmusa. A legutóbbi pápai

AZ EVOLÚCIÓS METAFORA ÖNMAGA ELLEN 245

állásfoglalás ismeretében gyanítom, hogy ez lesz a végso megol-dás, a végso „nagy szintézis”.

246 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

IRODALOM

Boyd, R. and Richerson, P. J. (1985): Culture and the evolutionary Process.The University of Chicago Press, Chicago.

Bunge, M. (1963): The Myth of Simplicity. Prentice–Hall, EnglewoodCliffs, N. J.

Chaisson, E. (1988): Universe: An evolutionary Approach to Astronomy.Prentice–Hall, Englewood Cliff, New Jersey.

Csányi, V. (1978): „Az evolúció általános elmélete.” Fizikai Szemle 28401–417, 441–452.

Csányi, V. (1979): Az evolúció általános elmélete. Akadémiai Kiadó, Bu-dapest, 154.

Csányi, V. (1982a): General Theory of Evolution. Publ. House Hung.Acad. Sci., Budapest, 121.

Csányi, V. (1982b): „General Theory of Evolution.” Soc. Gen. Syst. Res.6 73–95.

Csányi, V. (1985): „Autogenesis: Evolution of Selforganizing Systems.”In: Aubin, J.–P., Saari, D. and Sigmund, K. (eds.) Dynamics of Mac-rosystems Proceedings, Laxenburg, Austria 1984. Lecture Notes in Eco-nomics and Mathematical Systems, 257, Springer–Verlag, Berlin, 253–267.

Csányi, V. (1986): Az evolúció általános elmélete. Kriterion, Bukarest 178.Csányi, V. (1987): „Rendszerelméleti biológia.” In: Tóth, E. és Sükösd,

Cs. (szerk.) Játékos Atomok, OTK, Veszprém, 41–49.Csányi, V. (1988a): Evolúciós rendszerek: Az evolúció általános elmélete.

Gondolat, Budapest, 280.Csányi, V. (1988b): „Il modello replicativo dele’evoluzione biologica

e culturale.” In: M. Ceruti and E. Laszlo Physis: abitare la terra.Feltrinelli, Milano, 249–260.

Csányi, V. (1989a): Evolutionary Systems and Society: A General Theory.Duke University Press, Durham, 304.

Csányi V. (1989b): „The replicative model of self-organization: A ge-neral theory of evolution.” In: G. J. Dalenoort (ed.) The Paradigm ofSelf-organization, Springer, 73–76.

Csányi, V. (1989c): „Origin of Complexity and Organizational LevelsDuring Evolution.” In: Wake, D. B. and Roth, G. (eds.) ComplexOrganizational Functions: Integration and Evolution in Vertebrates, JohnWiley & Sons LTD. 349–360.

Csányi, V. (1989d): „The Replicative Model of Cultural Evolution.”Humanbiol. Budapest 19 83–87.

IRODALOM 247

Csányi, V. (1990): „A személyiség mint evolúciós rendszer.” In: Balogh,T. (szerk.): Személyiségkoncepciók – Tanulmányok, Akadémiai Kiadó,Budapest, 9–25.

Csányi, V. (1991): „Social Creativity.” World Future 31 23–31.Csányi, V. (1992): „Natural Sciences and the Evolutionary Models.”

World Future 34 15–24.Csányi, V., Loye, D., Saunders, P., Chaisson, E. J., Swenson, R. and

Ghiselin, M. T. (1991): „Book review »Symposium: EvolutionarySystems and Society« by V. Csányi” World Future 30 191–209.

Csányi, V. and Kampis, Gy. (1985): „Autogenesis: Evolution of Repli-cative Systems.” J. theor. Biol. 114 303–321.

Csányi, V. and Kampis, Gy. (1987): „Modelling Society: DynamicalReplicative Systems.” Cybernetics and Systems 18 233–249.

Csányi, V. and Kampis, Gy. (1991): „Modelling Biological and SocialChange Dynamical Replicative Network Theory.” In: Laszlo, E.(ed.) The New Evolutionary paradigm. Gordon and Breach Publ., NewYork.

Darwin, C. R. (1859): Origin of Species. Dent, London. Magyarul: Afajok eredete. Typotex, 2000.

Dawkins, R. (1976): The Selfish Gene. Oxford University Press.Dunbar, M. Y. (1972): „The Ecosystem as a Unit of Natural Selecyion”.

In E. S. Deevey (ed.) Growth by Intussusception: Ecological Essays inHonor of G. Evelyn Hutchinson, Trans. of the Academy 44 114–30,Connecticut Acad. Arts and Sci., New Haven.

Kampis, G. (1991): Self–Modifying Systems: A New Framework for Dy-namics, Information, and Complexity. Pergamon, Oxford–New York,543+xix.

Kampis, Gy. (1987a): „Some Problems of System Descriptions I: Func-tion.” Int. J. Gen. Syst. 13 143–156.

Kampis, Gy. (1987b): „Some Problems of System Descriptions II: In-formation.” Int. J. Gen. Syst. 13 157–171.

Kampis, Gy. and Csányi, V. (1988): „A System Approach to the CreatingProcess.” IFSR Newsletter 20 2–4.

Kampis, G. and Csányi, V. (1990): „Coevolution and the units of evo-lution.” In: J. Maynard Smith and G. Vida (eds.) OrganizationalConstraints on he Dynamics of Evolution. Machester University Press,Machester and New York, 385–399.

Kampis, G. and Csányi, V. (1992): „Societies as Replicative Component-Systems.” World Futures 34 25–41.

Lovelock, J. E. (1979): Gaia. Oxford University Press.Maynard–Smith, J. (1969): The Theory of Evolution. Penguin, London.

248 EVOLÚCIÓ VAGY TEREMTÉS: MÍTOSZOK VITÁJA?

Mayr, E. (1982): The growth of biological thought. The Belknap Press ofHarvard University Press, Cambridge, Mass.

Pantzar M. and Csányi V. (1991): „Replicative model of the Evolutionof the Business Organization.” J. Soc. Biol. Struct. 14(2) 149–163.

Sahal, D. (1976): „System Complexity: Its Conception and Measure-ment in the Design of Engineering Systems.” IEEE Trans. Syst. Manand Cybernet. 440–445.

Spencer, H. (1862): First Principles.Stanley, S. M. (1975): „A theory of evolution above the species level.”

Proc. Natl. Acad. Sci. USA 8 731–349.

19 A tudományok nyitott,szabályozott hiedelemrendszerek:válasz Jeszenszki Ferencnek*

AZZAL A MEGJEGYZÉSSEL kezdem, csak a tényekkedvéért, hogy az evolúcióról szóló cikkem nem Heller Ágnesírásáról kialakult vita részére készült, hanem ettol független fel-kérésre.

Jeszenszki Ferenc szurkálódó írásáról nekem is eszembe jutFranz Werfel, de egy másik figurája, az exorcista atya. Az álta-lam rendkívül jóindulatúan alkalmazott „naiv” jelzovel azokatillettem, akik a saját hitük bizonyosságába burkolódzva tudomá-nyos kérdésekben járatlan hallgatóságuknak azt állítják, hogy azevolúció elméletét a tudomány is megcáfolta. Azért nem írtama hazug jelzot, mert feltételeztem, hogy az illeto talán olvasott,hallott valamiféle olyat, a „kóklerektol”, amire alapozva ezt akijelentést, tényektol meg nem fertozött elmével, megtehette. A„kókler” jelzo azoknak jár, akik a maguk hiedelmét látszólagostudományos állításokkal próbálják igazolni. Imitálják a termé-szettudományokban kialakult bizonyítási eljárásokat és ezzel be-csapják laikus hallgatóikat, mint például a magyar televízióbantette ezt Cremo, aki paleontológiai, archeológiai jellegu „bizonyí-tékokat” mutatott be arról, hogy az ember már 300 millió éve éla Földön, és tulajdonképpen isteni lények devoluciójával alakult

*A vita teljes anyaga megtalálható: Csányi, V. (1997): „Evolúció vagy terem-tés: mítoszok vitája?” Magyar Tudomány 11 1281–1293; Jeszenszky F. (1998):„Tudományos elmélet-e az evolúció?” Magyar Tudomány 9 1061–1065; CsányiV. (1998): „A tudományok nyitott, szabályozott hiedelemrendszerek: válaszJeszenszky Ferencnek.” Magyar Tudomány 9 1065–1069.

250 NYITOTT, SZABÁLYOZOTT HIEDELEMRENDSZEREK

ki. Mint ezt nyilvánosan, egy konferencián neki magának is el-magyaráztam, az archeológiai szakkérdések vitája az archeológu-sokra tartozik, és aligha elvárható, hogy fiatalkorú hallgatóságaszakmailag alkalmas efféle bizonyítási eljárás lefolytatására. Énmagam sem vagyok ehhez megfeleloen képzett, elfogadom a mo-dern archeológia állításait, és ezeket figyelembe véve alakítom kia magam álláspontját. Cremo akkor hallgatott.

Nem kívánok részletekbe meno választ adni Jeszenszkinek,mindössze három, a vitában is fontos kérdésben, amelybe kéret-lenül keveredtem, szeretnék néhány dolgot elmondani.

A leszármazási sor kérdése. Úgy tunik, mintha Jeszenszki aztgondolná, hogy a biológusok azt állítják, hogy az élet egyetlensejttel kezdodött és van egy leszármazási sor, amelynek végéntalálható a mai élovilág. Nem így gondoljuk. Az élet keletke-zése egy rendszer keletkezése, amelynek elso komponensei nema mai modern sejtek, amelyek megfelelo izolációs mechanizmu-sokkal rendelkezvén leszármazási sorokba rendezhetoek. A pro-tosejtek tartalma folyamatosan rekombinálódhatott, a leszárma-zás stohasztikus jellegu lehetett, és csak az evolúció elorehala-dásával jelentek meg azok a genetikai, és az elobb említett sej-tizolációs mechanizmusok, amelyek a leszármazás koncepciójátaz élo rendszerekre egyáltalán alkalmazhatóvá tették. Továbbá,nem egy sor van, hanem leszármazási sorok halmaza, amelynekegyes klasztereit fajoknak nevezzük.

Meglehetosen nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki azt gon-dolja, és ezt még le is írja, hogy az egész biológia egy egyszeru,könnyen belátható, elemi logikai tévedés áldozata.

Az az állítás, hogy a tudományok konzervatívak, és ellen-állnak a változásoknak jól ismert és igaz, de sajnos nem hasz-nálható érvként a konkrét tudományos vitákban, mert ha eztelfogadnánk, akkor bárki, minden különös új adat vagy eszmefelhasználása nélkül vitathatna bármely tudományos tényt. Atudományok konzervatív volta nem tudományos érv, hanem egyjellegzetesség, amelyet utólag, hangsúlyozottan utólag lehet, eset-leg megállapítani.

A kémia fejlodését az elemek, az atomok feltételezése és Men-gyelejev periódusos rendszerének elmélete teljesen átalakította,de ezekkel a gondolatokkal egy idoben még létezett az alkímia,az aranycsinálás, a mindent feloldó sav, a bölcsek kövének lehe-

NYITOTT, SZABÁLYOZOTT HIEDELEMRENDSZEREK 251

tosége is. Csak utólag derült ki, hogy ezekbol mi volt fontos, ésmi a fantázia kötetlen szárnyalása.

A fizika nem azért nem ismeri el az örökmozgó készítéséneklehetetlenségét, mert túlságosan konzervatív, hanem azért, mertez az elképzelés semmilyen általunk ismert fizikai modellbe nemillesztheto. Pár éve a Science is foglalkozott a legújabb örök-mozgó ötlettel, valaki egy 120%-os hatásfokkal dolgozó elektro-mos energiát termelo gépet kívánt szabadalmaztatni az EgyesültÁllamokban.

A konzervatív tudomány ellenállásán e hasznos ötlet megintelbukott.

A biológia tudományának is megvannak a maga örökmozgóproblémái, az élet keletkezésének kreácionista magyarázata, atudat anyagi függetlensége, a telepátia és hasonlók.

Az emberi kultúra világa hiedelemrendszerekkel benépesí-tett, ilyenek a vallások, az ideológiák és a tudományok is. Avallások, ideológiák kialakulásuk után általában bezáródnak, to-vábbi fejlodésük nem lehetséges, vagy nagyon korlátozott. A ter-mészettudományokat az különbözteti meg ezektol, hogy a bioló-gia, fizika, kémia rendszerei nyitottak, fejleszthetok, átalakítha-tók, annak ellenére, hogy a hiedelmekhez történo hozzájáruláscsak bizonyos korlátok között lehetséges, és emiatt konzervatívakbizonyos mértékig a tudományos hiedelemrendszerek is. Min-den tudomány kialakítja azokat a szabályokat, amelyek mellettvitái lefolytathatóak, és egy bizonyítás folyamat érvényes. Mégcsak nem is teljesen azonosak ezek a szabályok a különbözo ter-mészettudományokban. A természettudományok eme nyitott-ságát az biztosítja, hogy állandó kapcsolatuk van a gyakorlattal.

Például különbözo elméletek, hiedelmek szólhatnak az ener-gia természetérol, de ezek közül azokat, és csak azokat tekintjüktudományos elméleteknek, amelyek a gyakorlatban, kísérletilegis ellenorizheto módon képesek megjósolni az energiaátalaku-lási folyamatokat. Ilyenek például a termodinamika törvényei.Amint valaki elkészít egy örökmozgót és az ellenorizhetoen mu-ködik is, és képes a semmibol energiát termelni, megdol a maifizikai világkép, de, és ez a lényeg, amit Jeszenszkinek meg kel-lene érteni, csak azután, hogy a bizonyítás megtörtént méghozzáa fizika tudományának felügyelete alatt.

Azt hogy egy tudomány mit tart fontosnak a saját ellenorzo

252 NYITOTT, SZABÁLYOZOTT HIEDELEMRENDSZEREK

korlátairól az kívülrol nem vitatható, még akkor sem, ha esetlegutólag valakinek igaza lesz vagy volt. Aki a mai biológiai folyó-iratirodalom évente sok ezernyi kötetébol azt olvassa ki, hogy abiológusok maguk sem értenek egyet az evolúció elméletével aznem ismeri ezt az irodalmat még töredékeiben sem, nem érde-mes vele vitatkozni mert nincs mirol.

Mindenki kiválaszthatja azt a hiedelemrendszert, ami ízlésé-nek személyes élettörténetének a legjobban megfelel, de ha va-laki egy másik hiedelemrendszer követoit kívánja a saját igazárólmeggyozni, annak sajnos be kell lépnie az adott rendszerbe, ésannak szabályai szerint megvívni az ütközetet. Én nem kívánokegyetlen vallásos hívot sem meggyozni arról, hogy van-e evolú-ció vagy nincsen, számomra ez egy, a biológia területére tartozó,tudományos probléma, ahol már régóta kialakult az a szabály-rendszer, amelyben a vita, ha van, lefolytatható. Semmivel semlenne számomra meggyozobb a keresztény dogmatika, ha abbanhinnének a hívok, hogy „kezdetben teremté Isten az eget és aföldet, majd elindította az evolúciót”. Ennél már sokkal poe-tikusabb Ádám és Éva szép története, miért kellene a vallásoshitet a tudományos hittel keverni.

Kétségtelen, hogy laboratóriumban életet még nem hoztaklétre, ahogyan tudatot, szabályozott, folyamatos termonukleárisfúziót, szupernovát, galaxist és világegyetemet sem. De vajonmiért?

Számos laboratóriumban folytatnak az élet keletkezésévelkapcsolatos kísérleteket, és ezekbol egyre több olyan ismeretkeletkezik, amelynek alapján idovel nemcsak a probléma teljesmegértéséhez, de szükség esetén az élet keletkezése elméleténekgyakorlati bizonyításához is elérkezünk. Kérdés azonban, hogyegy olyan, valószínuleg több milliárd dollárba kerülo, sok évigtartó kísérletet, amelynek pusztán az lenne a célja, hogy valami-féle primitív életet hozzon létre, érdemes lenne-e elvégezni, ér-demes lenne-e rá rengeteg pénzt áldozni. Mire adna választ egyilyen kísérlet? Arra, hogy élettelen anyagokból létrehozható élo.Ebben viszont megfelelo képzettségu biológus nem kételkedik,ez része a biológusi hiedelemrendszernek, vagyis mi úgy véljükmár elegendo bizonyítékkal rendelkezünk erre vonatkozóan. Azis bizonyos, hogy egy ilyen kísérleti eredmény más hiedelem-rendszereket sem rázna meg, legfeljebb újabb tudományellenes

NYITOTT, SZABÁLYOZOTT HIEDELEMRENDSZEREK 253

érveket konstruálnának. Az élet laboratóriumi eloállíthatóságá-val kapcsolatos vita során Woehler egyszer már bebizonyította,hogy lehet szervetlen anyagokból szerves anyagokat – amelyek atermészetben csak az élolényekben találhatóak – laboratórium-ban létrehozni.

Mire ment vele, ami a hiedelmeket illeti?Egy adott tudományon belül nem érdemes és nem is szabad

külso érvek, külso erok által kikényszerített szabályok alapjánlefolytatni valamilyen bizonyítási eljárást, mert ez az adott tu-domány haladása szempontjából teljesen érdektelen. Ugyanezvonatkozik persze a vallási hiedelemrendszerekre is. Ezeketsem lehet kívülrol megdönteni, ezek is foleg belso problémáik-kal, az eretnekségekkel foglalkoznak, azokkal a külso szemléloszámára apró változtatásokkal, amelyek a hiedelmek összehan-golt rendszerében zavarokat, logikai ellenmondásokat hoznaklétre és amelyek éppen úgy, mint a felhalmozódott mutációk abiológiában kello szelekciós inkvizíció híján új fajokat, új hie-delemrendszereket hozhatnak létre.

Ami a „taxonokat”, és azok mesterséges létrehozását illeti,megint csak nagyon érdektelen a kérdés. Attól, hogy nagy költ-séggel egy ilyen eredményu kísérletet valaki elvégezne semmivelsem lenne még meggyozobb az evolúció elmélete a biológusokszámára, és a külso ellenzok pedig megint csak érveket válta-nának. Nem beszélve arról, hogy, ha ragaszkodnánk a formálisfajdefinícióhoz, akkor bizonyos, hogy a bernáthegyi és a csivavakutyafajtákat például nem lehetne azonos fajba sorolni, tehát akívánt eredmény már régen megvan, de bizonyos, hogy a kreá-cionista hiedelemrendszer hívoit ez sem, és semmi sem fogja azevolúció valós voltáról meggyozni.

Azt kellene végre elfogadni, hogy a tudomány, benne a bio-lógiai evolúció elmélete, nem eretnekség, nem az egyedül üdvö-zíto hiedelemrendszer kóros elváltozása, ami minden eszközzelmegszüntetendo, hanem egy független, párhuzamos szisztéma,amely a modern társadalmakban alakult ki, a gyakorlatot szol-gálja, és más hiedelemrendszerektol teljesen függetlenül fejlo-dik.

20 Ah! Micsoda Dimenziók!*

New Age tv-kritika

AZOKAT AZ OLVASÓKAT, akik a Dimenzió újabbváltozatait nézik és tudományos problémák iránt érdeklodnek,esetleg arra is gondolnak, hogy a tudomány a társadalom azonkisszámú területeinek egyike, amelyek még valamiféle racionali-tás nyomait hordozzák, arra kérem, hogy a dolt betukkel szedettszöveget vágják ki és olvassák össze. Mondanivalóm értelmesrésze ebben foglaltatik.

Az új képi kultúra harcosait, azon tv-s barátaimat akik eled-dig ismeretlen utakat keresnek és találnak a nézok érdeklodésé-nek felkeltésére, kérem, hogy éppen ellenkezoleg járjanak el és anormál betus szövegeket nézzék össze. Oket ez fogja lekötni.

Azok akik hisznek a telepátiában, a parapszichológiában, azasztrológiában, akik úgy gondolják, hogy a tudománynak amúgyis vége, és rövidesen nagy keleti mágusok jönnek repülo lova-kon és szeretetet sugározva igazságot tesznek majd, vagy színes,villódzó girlandokkal övezett apró zöld ufók szállnak le, és kár-pótlási jegyeket osztanak a Vérmezon, a halak meg csivitelveszállnak fel a fákra, és a verebek villámgyors sikkanó úszássalszedegetik ki a dunai kagylókból az igazgyöngyöt, hogy azutánazokat a megfáradtak és megdicsoültek tenyerébe pottyantsák,nos ezek a kedves olvasók nyugodtan olvassák egybe az írást.Visszafelé is lehet.

*Ez a kritika a kilencvenes évek elején íródott, de nem jelent meg, mert nemakartam semmiképpen sem befolyásolni a tv-ben akkor zajló háborúságokat.

AH! MICSODA DIMENZIÓK! 255

A tudomány nem képes csodákra, de néhány alapelv alkalmazásá-val, amelyek legfontosabbika az elemi logika alkalmazása (alkémiailaboratórium, zodiákus jelekkel televarrt köpenyében, süveggela fején a Tudós, amint porokat szór egy lombikba, nagy robba-nás, majd a laboratórium egy komputercsipre tunik át, sok-sokrajzolat, logikai háló egyre nagyobb nagyításban, áttunés egyszelet agyra, bevillan a tudós, amint véres szikéjét a nadrágjábatörli, eldolo hulla, agyszelet, sejtek, sejthálók, halászhálók, amúlt síkos hala) a világ természetes és eloidézett jelenségeire, képesarra, hogy néhány dolgot megjósoljon. A jóslatok alapján azután tech-nikai szerkezeteket (ózdi kohómu tunik át egy tomográfba, majdegy autószerelo-muhelyben forrasztanak robotok, a kamera a ro-botokra közelít, az egyik robot nyakán kis nyílás, benézünk,fogaskerekek, húsdaráló, közelképek a húsról, bevillan egy böl-lér aki a disznó után szalad, disznóperzselés, felvágják, omlóbelek, a belek egyre nagyobbak, sejtek, sejthálózatok, áttunéskomputercsipre) vagy laboratóriumi készülékeket készíthetnek ügyesmesteremberek és ezek muködtetése valamiféle hasznos, vagy legalábbishasznosnak vélt eredményhez, tárgyhoz, gyógyszerhez vezet. Penicil-linhez, puskaporhoz, (hatalmas robbanás, csecsenek szaladnak ka-lasnyikovval és vietkongokat üldöznek, újabb robbanások, Jel-cin pezsgot bont) elektromos áramhoz, atombombához.

Modern idokben szeretjük a tudomány eredményeit népszerusíteni.Azt gondoljuk, hogy a tudományt és a tudósokat eltartó társadalomnakigénye az, hogy bepillantson vegykonyháinkba. (Konyha, az akadé-mia elnöke fehér szakácsruhában, Elek Laci kis kuktaként nagyfazekakat adogat, minden csillog-villog, az elnök kavar.) Sze-retnénk azt is, hogy azt lássák, ami ott valójában van. Tehát lássák,hogyan alkalmazzuk azokat a bizonyos alapelveket, hogyan jön létrea felfedezés. Valamint azt is fontosnak tartjuk, hogy a tudománybandolgozó emberrol is világos kép alakuljon ki. Gyarlók vagyunk, olya-nok mint mindenki más, (képsorok rabokról, helyszínelés, vérestetemek, elcsukló zokogás, osz rendor izzad, majd lassan, (kö-zelkép), csordulni kezdenek a könnyei, a rabot elvezetik) az, éscsak az különböztet meg másoktól, hogy tartjuk magunkat a logika ésa racionalitás alkalmazásának elveihez. A népszerusítés legyen tehátértheto, logikus, racionális.

Az alapelvek egy másika az egyszerusítés. Amikor elméleteinketmegfogalmazzuk, elképeszto elhanyagolásokat teszünk, egyszeru mo-

256 AH! MICSODA DIMENZIÓK!

delleket hozunk létre, (játszószoba, vastag szonyeg sok játékkal,néhány szemüveges tudós frakkban a földön ül és építojátékok-kal játszik, az egyik autót tologat és közben nénózik, azutánösszevesznek a kockákon és nagy verekedésbe kezdenek) de ezekmuködnek és valamennyire megjósolják a világot. Állandóan vitatko-zunk magunk között a még elfogadható egyszerusítés mértékén. Akiközülünk népszerusít az ennél is tovább megy, sokszor a szakma általmeghatározott határokon is túlra. Ez mindaddig mégis elfogadható,amíg a józan logika látszatát kelti, és nem ad tápot annak, hogy atudomány irracionális, hogy mágikus elemeket is befogad, hogy volta-képpen maga sem tudja, hogy mit csinál. A nagyon egyszeru beszédnekidonként utalni kell arra, hogy a magunknak szóló magyarázat bonyo-lultabb, a hozzá nem értonek unalmas, de minden részletében logikuselemeket tartalmaz, és akit még ez is érdekel, ennek utána is járhat.(Egy hátizsákos utazót látunk, amint bottal a kezében sivatag-ban vándorol, azután egy havas hegy gerincén fut, majd sötétbarlangban mászik, tiszta sár, a végén beszorul.)

A népszerusítés legfobb problémája éppen az, hogy hogyan lehet aleegyszerusített magyarázat unalmát elkerülni. Vannak kimagasló el-mék, akik az egyszerusítést gügyögés nélkül, egy bizonyos szinten mégmindig érthetoen, a fenti elvektol el nem távolodva, laikusok számárais érdekesen csinálják. (Tömeg, valaki kimagaslik, lassan körül-néz, a tömeg vonul, megint kimagaslik valaki, körülnéz, mindeznéhányszor megismételve.) Öveges József volt például egy ilyenzseni, aki a fizikát bohóckodás nélkül, egyszeruen, izgalmasan, a leg-magasabb szinten népszerusítette.

Kevesebb tehetség, de sok pénz is megoldás. (Bankház, sor-ban álló emberek, csekk-könyvek, pénzszámológép, pénzverde,rablók támadnak meg pénzszállítóautót, utcai tuzharc, valakielszalad a pénzeszsákkal.) Egy híres svájci fizikai kutatóintézetbenvan egy, a látogatók számára készített múzeum, amelyben sok muködo,igen drága fizikai muszer, komputer, video és kituno programok segít-ségével mindenki megismerkedhet az elemi részecskékkel és az Univer-zummal, egy a maga ismeretei, érdeklodése és képességei által diktálttempóban. (Gyengeelméjuek otthona, egy idióta, csorog a nyála,a földön ülve csavargatja a fülét, és közben próbál két fakockátegymás tetejére helyezni, nem sikerül neki, vigyorog.)

Vagyis az a fajta népszerusítés, amely az érdeklodo motivációjá-nak hiányát is képes kipótolni lehetséges ugyan, de vagy egy zseni kell

AH! MICSODA DIMENZIÓK! 257

hozzá, vagy sok pénz. Kis országban, kis tv-ben más megoldás járja,az olcsó, de kituno riporter. Az, aki maga is laikus, de képes arra,hogy ott a képernyon végigjárja a saját felfedezésének rögös útját, kér-déseivel egyben érdeklodést is keltve. A nézo képviseloje o, egyfajtakommunikátor, aki helyettünk, a nevünkben érdeklodik és akkor iga-zán jó, ha éppen azt kérdezi, amire mi is kíváncsiak vagyunk. Remekszakemberek vannak, egyéniségek, akik lekötnék a nézot, ha hagynák.(Elek Lacit az elobbi rablók a padláson elkapják és a válláighúzzák le a keménykalapját, majd a zsakettjének szárnyaivalfelkötik a fogasra.) Ha nem gondolnák, hogy két beszélgeto embermindig unalmas. Érdekes módon ezt éppen azok gondolják, akiket adolog lényege, a tudomány népszerusítése valójában nem érdekel, nemis értenek hozzá. Népszerusítés helyett „mozit” akarnak csinálni, mertnekik az érdekes.

Persze nemcsak a tudomány népszerusítojének és kommunikátorá-nak vannak kötelezettségei, hanem a kíváncsi nézonek is. (Emberekszántanak, szavaznak, sorsjegyet kaparnak, tévét néznek.) Azelso dolog: érdeklodnie kell a tudományos magyarázatok iránt. Ha va-laki mondjuk ötven évet megélt békében és szorgos munkában anélkül,hogy valaha is a legcsekélyebb érdeklodést mutatta volna a tudománydolgai iránt, ot tiszteljük, és megértjük, de nem kívánjuk álmagya-rázatokkal megalázni, sot merem állítani, érdeklodését sem kívánjuktolünk távol álló eszközökkel felkelteni, mert nincs nagyobb disznóság,mint egy felkeltett, de ki nem elégített érdeklodés. (Szatír követ egyfiatal hölgyet, kitárja kabátját, a hölgy megörül, a szatír karjábavetné magát, de az megfordul és elrohan, a sarkon egy rendoreloveszi a noteszát, a fiatal hölgy könnyezve magyaráz, a kameraközelebb megy, már csak a könnycsepp látszik sejtelmes csil-logásokkal, legördül.) Akinek nincs legalább alapfokú gyakorlataracionális magyarázatok megértésében, akinek nincs kello motivációjaúj ismeretek szerzésére, az sajnos távol marad a tudománytól, és ez ígyvan jól.

Rettenetesen károsnak tartom azt a megoldást, amikor a prob-léma megértetésére, a logikai szépség helyett a „látványt” nyújtjaa televízió. (Egészen sötét táj, fekete kastély körvonalai, majd jóhosszan sötét.)

Ez a megoldás akadályozza a megértésben azokat, akiket a dologtényleg érdekel, illúzióba ringatja azokat, akiket nem, de a látványkedvéért nem váltottak csatornát. Azt hihetik, hogy a tudomány iga-

258 AH! MICSODA DIMENZIÓK!

zából nem is olyan logikus, racionális, mint sokan mondják, hiszenmilyen sejtelmes szép képek úsznak és fonódnak egymásba andalítóan,mennyi minden eszébe jut róla az embernek, és észre sem veszi, hogyelszállt az a negyven perc, mert még mindig az elso lenyugözo képsorokhatása alatt van. Hogy mirol is szólt, hát azt a fene tudja, volt valamilila szöveg a képek alatt, amibol semmit se lehetett érteni, de a képeknagyon szépek voltak.

Fiúk ott a Dimenziónál, ne csináljátok ezt!Gyerekmusorban, showban, és még számtalan helyen kép kell való-

ban, jó és elragadó kép. A tudománynépszerusítésben csak módjával,és szigorúan a mondandónak alárendelve. Persze, ha van jó kép, ak-kor jöhet, akkor segít, akkor kell. Attenborough biológus filmjeiben aza szép, ami a fontos, de ha csak kép van, ha a kép valami egészenmást mutat mint, amirol az ismeretterjeszto beszél, akkor nem kell, ak-kor kárt csinál. Elvonja a figyelmet, pótlékot ad.

Fodor János népszeru beszélgetéseit nem szállta meg egy rendezoképzseni, (Fodor Mikulásnak öltözve Psota Irénnel beszélget, akifejjel lefelé lóg egy kameráról, miközben egy luftballont próbálfelfújni, a Mikulás idonként egykereku biciklin körbejárja) ezértott csak a beszélgetopartnerek láthatók és hallhatók, és fantasztikusanizgalmas, amit mégis látni és hallani lehet, mert a beszélgeto emberrolszól, mert azt kérdezi, azt mutatja meg, ami engem is érdekel, nemhasznál képi ajzószereket, nem vonja el a figyelmet.

Tessenek szegény tudósoknak megengedni, abban az egyre kevesebbnéhány percben, amit újabban a tv nekik szán, hogy arról beszéljenek,amit ok tartanak érdekesnek, úgy ahogyan ok szeretnék, és tessenek ér-telmes módon kérdezni, vitatkozni, beleszólni. De a tudományról szólómusor a tudományról szóljon, és ne valami egészen másról. Van a né-zoknek egy rétege, amely éppen ezért figyel oda, bármilyen perverznektunik is, ezt szereti. (Kukkoló bácsi les kislányokat egy játszóté-ren, száját nyalja, lassan vetkozni kezd.) Közszolgálat lenne ezis.

Csak néhány példát a januári adásból. Szegény Elek Laci zsakett-ben, kemény kalapban, sétapácával, szemüvegben, amint a múltszá-zadbeli Borsszemjankóból éppen kilépett és egy poros padláson üldögélvasalatlan dekorációs vásznak lenge, sejtelmes, sárga homályában.

Mi ez? Gyermekmese a múlt századból?Ki fogja ezért megérteni a szerotonin hatásmechanizmusát? Kinek

az érdeklodése kel fel ezen a mechanizmus iránt?

AH! MICSODA DIMENZIÓK! 259

Monoszex halak. Kituno tudósunk mond egy értelmes, de zártszöveget, amihez kéne néhány rajz, illusztráció, hogy mondjuk az,aki a középiskolás biológiára még halványan emlékszik, megérthesse.Meg kellene néhány okos kérdés. Ehelyett halak gyönyöru képekben.Vízben, kihalászva, úszva és vergodve, felboncolva, halak mindenmennyiségben. Már régen nem arra figyelek mit mondanak, hanema halakra, melyek közben kékre váltanak majd megint vissza. Remekharcsa, milyen kár, hogy a tudós éppen pontyokról beszél.

No mindegy, majd csak belefáradnak a képekbe, és akkor bizonyo-san megemlítik, hogy milyen igényes magyar kutatómunka folyik agödölloi kutatóintézetben, hogy milyen nagy szerepe van a rokonszen-ves beszélonek az eredményekben, meg hogy mire jó az egész. De nincstöbb kép, vége.

Marx Tamás a tenger mélyén tengerililiomot látott. Remek, itt van-nak az eredeti képek és egy izgalmas személyiség, aki valahogy oda-került, valahogyan, valamiért megcsinálta ezt a dolgot, de errol nemesik szó, mert ugyan idonként feltunik a képernyon egy rejtelmesen sö-tét tavon, egy csónakban evezve Elek Lacival, és a nézo megint nemarra figyel, hogy mifélék is ezek a nagy tengerililiomok, hanem azontöri a fejét, hogy most ok hogy kerültek abba a csónakba, hol van aza tó, és vajon az a kék kámzsa amit Tamás hord, az a mélytengeribúváröltönye, és mindjárt bele is ugrik majd a tóba, ami talán mégisa Vörös-tenger, vagy éppen a csónakkal menekülnek Lacival a helyirendorség elol, mert nem volt engedélyük a búvárkodásra.

Nos, tanszékünkön egyszer több órán keresztül beszélgettünk MarxTamással a búvárkodásról, delfinekrol, kalandokról, tudományról, ésalig akartuk elengedni, mert olyan érdekes, érdemes ember. Mindebbolmiért nem került ide valami?

Nemzetközi híru neurobiológus beszél a szerotonin hatásáról és azezzel összefüggo érdekes gyógyszerlehetoségekrol. Egyszeruen, érthe-toen, szakmailag korrekten. A képsorok csodálatosak, megfáradt em-bereket, szép öreg arcokat mutatnak, fiatal pár csókja, utca forga-taga. Érdekes arcú tudósno, de arca a képernyo egyik oldaláról a má-sikra ugrál a modern képszerkesztés jóvoltából, emiatt lehetetlen arrafigyelni, amit mond, pedig világosan, jól beszél. Elemi hiba. A be-szélo emberi arc és a szöveg nem különítheto el, ha fontos a megértés.Nemcsak a szavak hordoznak információt. Ha nehéz a szöveg, akkora beszélo arcára koncentrálunk, nem lehet azt ugráltatni.

260 AH! MICSODA DIMENZIÓK!

Újra az utcai képek. Már nem is lehet a szövegre figyelni, olyanszépek a képek, az operator valóban kituno.

Szóval így hat a szerotonin, és ha beveszed, olyan fickós leszel,mint ez a csókolódzó fiatalember.

Fantasztikus, és lehet már kapni?Fiúk ott a Dimenziónál, könyörgöm, ne így!