va, orrával olykor formálisan fel-szántja a talajt. Az utánkeresé-seink során az ilyen lövésekkelnem, vagy csak komoly hibákesetében találkozunk, hiszen afelsorolt lövéseket a vad ritkán vi-szi 50-100 méternél messzebbre,és az esetek zömében igen sokvért adva, hamar kézre kerül.

A lapocka mögötti mellkasta-lálatot a vad többnyire igen ma-gas szökelléssel jelzi, és menekül-ve vagy csak poroszkálva, minthaegészséges volna, úgy távozik. Azilyen lövések aszerint, hogy a lö-vedék behatolt-e a kamrába vagysem, többé-kevésbé nehéz után-keresést eredményeznek, hiszengyakran tüdôt és májat érve, sok-szor alig vérezve adják fel a leckéta keresésükre indulóknak. Az ala-csony mellkaslövés jelzése igenhasonlít a jó találatéhoz, de mivela lövés gyakran éppen hogy csakcsípte a szegycsontot vagy a tüdôalját, ezért a vad igen nagy távol-ságra elviheti az ilyen lövést, hi-szen végtagjai épek, vérzése cse-kély, sokszor megoldhatatlan fel-adatot jelent a kutya és vezetôjeszámára.

Meg kell még említenem aszembôl vagy félig szembôl le-adott lövések találatjelzéseit. Igazvadász azért nem ad le egészségesvadra szembôl lövést, mert rend-kívül kicsi a korrekt, halálos lövésleadásának valószínûsége, hiszen akérôdzô vadfajok esetében ezt anyaklövés, ill. a nyak és a mellkastalálkozásánál található, mind-össze gyermekökölnyi, bordaívekközti lyuk eltalálása jelenti. Vad-disznó esetében szembôl csak a

Mit is értünk találatjelzés alatt?Ez tulajdonképpen a vad testé-nek akaratlan reakciója a lövedéktalálatának a pillanatában. Régivadászíróink gyakran éltek is ez-zel a szófordulattal: „Az állatnyugtázta a golyót.” A vad testé-nek ezt a reflexszerû mozgásátcsak akkor érzékelhetjük, hamegtanultuk, hogy a vadat a lö-vés pillanatában, másképp fogal-mazva: a „lövésen keresztül” lás-suk. A vadászok jelentôs részeerre nem képes, vagyis a kutyavezetôjének a vad jelzésére vo-natkozó kérdésére ôk a vadnak alövés utáni magatartását mond-ják el. Sokszor találkozunk olyanesettel, amikor a lövést leadó va-dászt megcsalja szeme, elragadjaa vadászláz, s ezért néha olyat islátni vél, ami a valóságban nem,vagy nem teljesen úgy történtmeg. Néhanapján az is elôfordul,hogy a vadász, ügyetlensége vagyvadásziatlansága miatti röstelke-désbôl, vagy hogy kicsit szebbszínben tüntesse fel magát társaielôtt, kicsit „szépít” a látottakon,s ily módon eltorzítva számol beaz eseményrôl. A találatjelzésrevonatkozó választ, éppen ezért,kissé idézôjelbe téve kell értékel-nünk. Bár a vad lövés utáni moz-gása, a lövés helyszínének elha-gyási módja és a golyó találati he-lye között legtöbbször jól felis-merhetô az összefüggés, de azígy kapott információ sok eset-ben csak vélekedésen alapul, nemtekinthetô megbízható kiindulá-si alapnak. Egyes esetekben akárfélrevezetô is lehet, hiszen leg-többször a vad egy ugrással fe-dett helyre ér, és innentôl kezdvemozgása, viselkedése szemmelegyáltalán nem vagy csak nehe-zen követhetô nyomon. Ezérttartom fontosnak megkülönböz-tetni a lövés jelzését az utána valóviselkedéstôl. A lövés jelzésének,a találatnak van még egy rendkí-vül jellegzetes kísérô jelensége,

mégpedig a becsapódás hangja.Természetesen nemcsak a sze-me, hanem a füle is megcsalhatjaa vadászt, és a meredek partol-dalba, egy kidôlt fa törzsébe vagyköves, sziklás talajba, netán sûrû,érett kalászú gabonába csapódólövedék hangja keltheti a vad tes-tét ért lövés illúzióját, és mégis: alövés utáni magatartás, mint pél-dául a fülelés, a végtag lóbálása, agörbe hát vagy a kinyújtott farokis fontos felvilágosítással szolgál-nak a véreb irányítója számára.

Általában minden csülkös vadigen világosan és meglehetôsenegyformán jelzi a találatot akkor,ha egyéni vadászat során, álltóhelyben éri a lövés. A terelô- vagyhajtóvadászaton megzavart ésmozgásban lévô vad rosszul jelzi atalálatot, és a lövés utáni magatar-tása is erôsen eltér az egyéni vadá-szaton tapasztalhatótól. A vad-disznó viselkedése sok szempont-ból különleges. Rajta a találatjel-zést alig-alig lehet megfigyelni,legtöbbször minden jelzés nélkülrohan el. A gyengébb kocák, ma-lacok és süldôk lövésre igen gyak-ran visítanak, de még erôs kanok-kal is elôfordul, hogy nemritkánvisítással vagy hangos nyikkanás-sal jelzik a lövést.

CY

KM

CY

KM C M Y KNimród/page 35

Utánkeresés 9.

Az előző rész során megpróbáltam részletekbe me-

nően beavatni a tisztelt Olvasót, hogy miért rendkí-

vül fontos tudnunk, milyen sebzést kísérelünk meg

ebünkkel kibogozni. A rálövés helyén és a csapa

elején fellelhető lőjelek mellett azonban az esetek

egy jelentős részében sokat segít az, ha a kutya ve-

zetője pontos információval bír arról, hogy miként

jelezte a megsebzett vad a lövést, és miként viselke-

dett menekülés közben.

Mellkaslövés

Magas lapockalövésnél, amit erôscsattanás kísér, ha a gerincoszlopmegsérült, vagy legalábbis azterôs ütés érte, a vad csapásszerûenösszecsuklik a lövéstôl. A jelzés akésôbb leírt gerinc- vagy gerinc-tüskelövéshez hasonlatos. A vadilyen esetben késôbb ismét lábraállhat, és rövid távolságra el ismenekülhet. A lapocka elejét értlövésnél az egyik vagy mindkétfelkarcsont eltörik, ezért a vadösszeesik, de ellentétben a gerin-

cet ért vagy azt megütô találattal,felállni a vad többé nem képes.A lapocka közepét ért lövés ese-tében a vad csak akkor esik össze,ha az aorta, azaz a fôütôér, amelyminden más ütôér vérellátásátbiztosítja, közvetlenül a szív fö-lött találatot kapott, és ezzel azegész vérkeringés hirtelen meg-szakad. Az állat igen gyorsan ki-múlik.

Kérôdzô vadfajaink mindenmásféle, középsô vagy akár mélylapockalövésnél többé-kevésbémagasba szöknek. Az ilyen la-pockalövésnél a hátsó lábak kirú-gását is ismételten megfigyelték,miként az is gyakori, hogy a tö-rött lapockához tartozó lábátnem használva fut el ameglôtt állat.

A lapockalövés másiktipikus jele a felugrástkövetô, vágtaszerû me-nekülés, földig lehajtottfejjel. Ennek során vaktá-ban fákhoz és bokrokhozütköznek, amíg csak összenem esnek. A vadásznyelvezt a kontrollálatlan mene-külést „halálvágtá”-nak ne-vezi.

A vaddisznó nem jelzi fel-ugrással a találatot, hanemegyre mélyülô fejtartással rohan-

A találatjelzés és a meglőtt vad viselkedése a találatot követően

homloklövés jöhet szóba. Mindenmás esetben komoly sebet oko-zunk a vadnak, mert vagy szétron-csoljuk a lapockáját anélkül, hogya lövedék a kamrába hatolva lét-fontosságú szervet érne, vagy pe-dig a nyakon ejtünk erôs sebet,amelyet nagy távolságra elvive, avad nyomorultul elpusztul.

Elülső láblövés

Az igen éles csattanással kísértmély elülsô láblövéseknél a vadarra az oldalra csuklik össze, ame-lyik irányban az alátámasztásátelvesztette, majd rövid egyen-súlykeresô mozdulatok után, be-teg lábát nem használva, mene-külni kezd. Az ellôtt lába lóbáló-dzik vagy pörög. A magas elülsôláblövést az állat úgy jelzi, mint amély lapockalövést, magasba szö-

késsel, és azután többnyire elôre-bukik. Menekülésében vonszoljabeteg lábát. A mozgásban lévôvad, fôként a vaddisznó a láblövéshatására felbukik, bukfencezik,mint a nyúl, kisvártatva azonbanlábra kap, és három lábon futvatávozik. Az alacsony súlypontúvaddisznónak a láblövés gyakrannem okoz olyan jelentôs egyen-súlyproblémát, mint a kérôdzôk-nek. A disznón a láb lógatása,pörgése nemigen észlelhetô.

Hátsó láblövés

Jelzése ugyanolyan lefolyású,mint az elülsô láb lövésé, de a ma-gasba szökés és az éles csattanóhang elmarad. Magas hátsóláb-,netán comblövés nyomán az állatolykor összeesik, „leül”, majd né-mi pörgés után, egyensúlyátmegtalálva, igen nehezen hagyjael a helyszínt. Mindez nem gátol-ja meg abban, hogy sokszor jelen-tôs távolságra elmeneküljön.

Minden láblövésnél megtör-ténhet, hogy a lövedék a lábcson-tokat csak megsértette. Ezek te-hát még épek, elmarad az össze-csuklás, a végtag lógatása és a ha-sonló jelek. A meglôtt vad kímélia sérült lábát, ez viszont a mene-külés után valamely akadályonátkelve, elakadva eltörhet, olykorazonban ez csak az utánkereséssorán történik meg.

Száj-, orr- és fejlövés

Az agyat ért lövéssel a vad villám-sújtottan helyben marad. A nemhalálos lövések azonban rendkí-vül kellemetlenek és fájdalmasak,mert túl azon, hogy a vad agyráz-kódást szenvedve, gyakran esz-méletvesztéssel járó módonösszeesik, majd sokszor magárólalig tudva, fejét rázva, támolyogvaelmenekül, gyakorlatilag a leg-több esetben csúfos halálra van

ítélve. A fej horzslövésével a vadfelépül, de a száj-, ill. orrlövés ese-tén olyan komoly sérüléseketszenved, ami meggátolja ôt a táp-lálék felvételben. A vadvilággá vi-szi ôrült fájdalmát , hisz mozgásá-ban nem korlátozott, egész naptalpon van, keresi a hûsítô vizet,szinte „lemegy a térképrôl”. Jóma-gam többször próbálkoztam márilyen sebzés kézrekerítésével, s bekell valljam, csak nagy szerencsé-vel sikerült közelébe kerülnöm asebzett vadnak. De errôl késôbb!

Gerinc- vagy

gerinctüskelövés

A gerincet ért lövés nyomán avad, mintha villám sújtotta volna,helyben összeesik. A gerincetroncsolt lövés esetén csak akkortudja a vad otthagyni a helyszínt,ha a találat deréktájon, az ágyék-csigolyáknál érte. Rövid fekvésután, két elsô lábán vonszolja elmagát, de az ilyen esetekben nemkell kutya a kézrekerítéshez. Ge-rinctüskelövés esetén a vad több-kevesebb ideig mozdulatlanulmarad a lövés helyén. Azután alábával hevesen rugdalózva ismétfelemelkedik, hogy nyombanmenekülni kezdjen, elôbb még

bizonytalan lépésekkel, de egyrebiztosabban a lábára állva. Azilyen sebzést gyakran túléli a vad,az utánkeresés legtöbbször ered-ménytelen, hiszen a vad rövid idôalatt nagy távolságra menekül, sráadásul vért alig hagy magaután, ami jelentôsen megnehezítia munkát.

Üres nyaklövés

A nyak találatakor a vad reakció-ja egészen hasonló lehet a ge-rinclövéshez. Amikor ismét lábraállt, elmegy, mintha egészségesvolna. A menekülés alatt több-nyire megfigyelhetô a fej rázása.Néha elôfordul, hogy a nyak-horzslövést szinte jelzés nélkülviszi el a vad. Az „üres nyaklövés”veszélye az, hogy elérheti a nye-lôcsövet vagy a légcsövet, aminekkövetkeztében a vad a lövéstôlnagyobb távolságra megfullad alenyelt vértôl, vagy éhen, szom-jan vész. Megtalálására vajmi ke-vés az esély!

Májlövés

Májlövésnél tompa, puffanó han-got hallunk, az állat alig jelez va-lamint, görcsösen összerándul alövésben. Szökkenései egyre las-sulnak, és rövidebbek lesznek.A vad teste rövidülni látszik.A mély májlövést a kérôdzôk né-ha hasonlóan jelzik, mint a mélylapockalövést: magasba szökés-sel. A vad olykor mind a négy lá-bával magasba emelkedik, de me-nekülésénél nem engedi le az or-rát a földre. A májlövéssel a vadnem túl nagy távolságra elpusz-tul, ezért keresése annak ellenéreeredményes, hogy gyakran vérnélküli csapán történik.

Béllövés

A bendôt érô lövésnél a fül igensokat segíthet, hiszen a tompapuffanást követô jelzés, az össze-rándulás még gyengébb, mint amájlövésnél, és a menekülô vadszökkenései alig különböztethe-

tôk meg az egészséges állatétól.A vékonybeleket ért lövésnél avad igen gyakran kirúg a hátsó lá-bával, mégpedig annál heveseb-ben és magasabban, minél mé-lyebbre és hátrább esik a lövés.A szökkenések lassabbak lesznek,és a sebzett nemsokára poroszkál,vagy többnyire begörbített háttal,meg-megállva vánszorog tovább.Amennyiben a vadat idô elôttmegzavarják, úgy nagyobb tá-volságot is képes megtenni, ezértaz utánkeresés megkezdéséhezmindenképpen érdemes kivárni alázas állapot kialakulásához szük-séges minimum 4 órát!

Veselövés

Az ilyen lövéstôl az állat majd-nem mindig összeesik, többnyireazonban nyomban ismét feláll,hogy kinyújtott, remegô farokkallassan tovamenjen, vagy olykorcsak vánszorogjon. Veselövés ese-

tén a vaddisznó gyakran felsír afájdalomtól. Az igen fájdalmaslövést gyakran nem viszi túlságo-san messzire a beteg állat.

Hús- és horzslövés

A lövés pillanatában rendkívülnehezen lehet eldönteni, hogy

36 Nimród 12/2002

C M Y KNimród/page 36

CY

KM

CY

KM

egy létfontosságú szervet nemérô hús- vagy horzslövésrôl van-eadott esetben szó, vagy pedig jóhelyen érte a vadat a lövés, hiszena vad sokszor ilyen esetekben is atesttájra jellemzô találatjelzéstprodukálja, vagyis láblövés eseténmagasba szökken vagy kirúg.Legtöbbször az eredménytelenutánkeresés során derül ki, hogy avad nem kapott halálos lövést, sezért terítékre hozatalának kevésaz esélye.

Hibázás

Általában a lövéssel el nem találtállat nem jelez, hanem ha a lövéselôtt nem vette észre a vadászt,akkor gyakran még egy pillanatigállva marad. Megriadva, többnyi-re ismét fülel, hogy visszanyerje abiztonságérzetét. Ha a vad,amelyre a lövést leadták, még azelugrás után vagy az alatt riaszt,ez a legnagyobb valószínûséggel ahibázást bizonyítja. Mégis elô-

fordul néha, hogy az elhibázottvad is jelez. Különösen akkor, haolyan földdarabok vagy kôrepe-szek találják el, amelyeket a löve-dék becsapódása vágott a magas-ba. A vad azonban a lövedék csat-tanásától megijedve is észrevehe-tôen összerezzenhet. Gyakrankövetkezik azután az ismert „ri-asztó menekülés”, ami a tapaszta-latlan vadászt jó reményekkel töl-ti el. Ha azonban a vad az elugrástkövetôen rövid idôn belül ismétmegjelenik a helyszínen, és to-vább folytatja a megzavart tevé-kenységét, úgy biztosak lehetünkabban, hogy ezúttal golyónk nemtett kárt benne.

A sebzett vad magatartása

a lövés után

Az egyéni vadászat során meg-sebzett vad, azt feltételezve, hogya vadász a lövés után helyesen vi-selkedett, magyarán nem zavarta

meg, általában nem megy túlsá-gosan messzire. Amennyibennem nyugtalanítják, úgy nemso-kára elfekszik, fôként, ha egy jóbeálló sûrût talál, ill. ismer a kör-nyéken. Különösen igaz ez láblö-vés esetében! Kivételt képeznek aszáj- és orrlövések. Ezekkel a lö-vésekkel ugyanis a vad majdnemmindig igen messzire megy.A hajtásban megsebzett vad vi-selkedése ezzel szemben egészenmás, hiszen otthonterületérôlemberek, kutyák elûzték, a lövésnélkül is igen komoly stresszha-tások érték. A lövés után bizton-ságos helyre érve megáll, próbáljahelyzetét megérteni, majd hama-rosan elindul. Ez a megindulás azesetek többségében a hajtott te-rület elhagyását jelenti, hiszen ottsemmiképpen nem akar marad-ni, ez okból sokszor igen jelentôstávolságot tesz meg. Nem vagycsak igen sokára nyugszik meg ésfekszik el egy arra alkalmas sûrû-

ben, és az elsô zavaró jelre rögtönkereket old, persze, ha maradtmég hozzá ereje.

Természetesen nem mindegy,hogy a vadat reggeli vagy esti va-dászat során sebezték meg. Reg-geli vadászat esetén leggyakrab-ban az fordul elô, hogy a legköze-lebbi alkalmas búvóhelyet kivá-lasztja, oda beáll vagy bevonszoljamagát, és ezt, ha nem szükséges,úgy a nappali világosságban máraligha hagyja el. Este meglôve,ezzel szemben, a sötétség védel-mében gyakran újabbra cseréli azelôször felkeresett fedezékét, akárazért, hogy az egészséges társát,társait kövesse, vagy hogy egymásik búvóhelyet, esetleg a lázát,fájdalmát csillapító víz miatt egyivóhelyet felkeressen.

Másképp viselkedik a vad, haegyedül, másképp, ha csapatban

él. Ha a vadat rudliban vagy kon-dában lôtték meg, úgy a sebzettpéldány többnyire hamar kiválik.Kivételt ez alól az anyjukhozrendkívüli módon kötôdô az éviszaporulat tagjai képeznek.A borjak, a malacok, a bárányoksokszor erejük utolsó morzsájáiganyjukkal menekülnek, s ezértnem ritkán elképzelhetetlen tá-

volságokat tesznek meg igen sú-lyos lövésekkel. A meglôtt kocá-val is gyakorta elôfordul, hogy se-besülését követôen kiválik a kon-dából, de késôbb újra csatlakozikegészséges társaihoz.

Az utánkeresés eredményessé-

ge már akkor eldôlhet, amikor avadászat megtörtént, amelyen azutánkeresô az esetek döntô több-ségében jelen sincs. Minden eset-ben ott van azonban a vadász,gyakran annak kísérôje is, akiknémi tapasztalattal felvértezve,

megfigyelôképességgel megáld-va, a valósághoz közelítô módonel tudják mondani a történteket.

A befejezô részben gyakorlatipéldákon keresztül szeretném azeddig leírtakat életszerûbbé tenni.

Buzgó József

Nimród 12/2002 37

CY

KM

CY

KM C M Y KNimród/page 37

Comblövött süldő megfeküdt

a gabonatáblában

Hátsó lábon, combon lőtt

bikát állító véreb