8 g f d r 3 ö l o < m U**l6 ttr^ j ,

/ J "XL l^trtev**'"***'

Budapest, 1933. augusztus 20 V. évfolyam. 16. szám.

GÖRÖG KATOLIKUS

A MAGYAR GÖRÖG-KATOLIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS K Ö Z L Ö N Y E S z e r k e s z t ő s é g és k i a d ó h i v a t a l :

Budapest , VIII., Szigetvári u. 6/a, I. 9.

P o s t a i i k a r é k p é n z t á r i c s e k k s z á m l a M A G O S z : 44 . 980 .

M e g j e l e n i k k é t h e t e a k i n t .

Főszerkesztő: GRÓH ISTVÁN

Felelős szerkesztő: M I K U L I C H K Á R O L Y

Előfizetési á r ak :

Egész évre 8 P, félévre 4 P, Amerikában egész évre 16 P

MAGOSz tagjainak egész évre 5 P.

Egyes szám ára 20 fillér, Amerikában 40 fillér.

Szent István napja. Az osztatlan magyar államiság Képviselőié

nek, Árpád szent utódjának ünnepét ma ül-

jük és históriai áhítat járja át szívünket, amint

visszafut századokon által az államalapítóhoz.

Mi, magyar görög katolikusok közelebb érez-

zük hozzánk nagy királyunk emlékéi, mint má-

sok. Az ő szent koronájának az a része, amit

Róma küldött a magyar apostol számára, az

akkor uralkodó bizánci ötvösművészet alko-

tása. Az alsó karikája egyenesen Bizáncból ke-

rült, odavaló készítmény. A koronázó palástot

veszprémi görög apácák hímezték, a kolostoruk

göiög alapíló levele is ránk maradt.

Szent szimbólumok ezek. Jelképezik a gon-

dolatot, hogy a magyarság az a termékeny

eszme, amely idegenből szerez a maga számára

lelkes híveket. Nem a vérség teszi a magyar-

ságot csupán (erre kevesen leltek volna a hon-

fogl lók); a magyar lovagiasság, a magyar lelki

felsőbbrendűség testvéreket szerzett magának

e hazában s ezt a testvéiíséget érezik ma is

azok a hitlestvéreink, akiket a Kárpátok alján

lefogva tart az idegen uralom.

Szent királyunk, segíts hozzá bennünket,

hogy ismét kezet foghassunk. G. I.

Kormányzati tapintat.

Nagy fogalom ez az álladalomban, kell be-

lőle jelentékeny adag nem csak a kormány-

ban, hanem a népben is. Valami, ami kiegé

szili a törvényt, láthatatlanul is szabályozza a

gyakorlatot, tételek nélkül is erő, ami ellen

véteni botorság, vagy vakmerőség lenne. A

törvény beszél, ez susog. Halkan súgja: ez az

állás eddig lutheránusoké volt, legyen az övék

ezután is. Ide kálvinistát kell tenni, mert a vá-

ros a kálvinista R ó m a . . . ne bántsuk őket, ha-

rag lehet belőle. A zsidó érzékenységre meg

éppenséggel ügyeljünk.

Nekünk grékusoknak nem susognak. Az a

kétszázezer lélek nem igen érdemli. Ridegen

néznek a szemünkbe, mondván, hogy közhiva-

tali állásba felekezeti és egyéb szempontok

félretételével az arra legalkalmasabb és legér-

demesebb pályázót kell kinevezni. Ak i ennél

többet kíván, aki az ilyen tiszta igazsággal

szemben akadékoskodik, abban nincs meg a

kormányzati tapintat.

Bennünk pedig van tapintat, tehát hallgatunk.

Választások mennek végbe, lélekszám szerint

öt-hat országgyűlési képviselőhöz lenne jussunk,

ám jó, ha egy grékus bejut a parlamentbe;

de mi hallgatunk. Szabolcs vármegye székháza

szép építmény, A lpár Ignác tervezte. Soha

még görög-katolikus választott tisztviselője nem

volt, pedig a vármegye egyharmada grékus. De

mi hallgatunk, örvendünk annak az egy meg-

termett hajdúnak, aki a mi népünket képviseli

a vármegye székházában. Jussunk, volna ta-

nítóképzőhöz, meg sok sok minden egyébhez,

de ezek drága dolgok, tehát annál inkább hall-

gatunk.

Tapintatosak vagyunk, minek is lármáznánk.

A mi világunk a lelkek világa, az ábrándoké,

a reménységeké. Ábrándozunk Nagy Magyar-

országról, Ungvárról, Munkácsról, a mi szent

városainkról, amik immáron mind közelebb lát-

szanak hozzánk s félálondjan úgy érezzük,

hogy csak kezünket kell kinyújtanunk s elér-

jük a falait. Ábrándozunk arról a nagy jele-

netről, amikor egyesülünk hittestvéreinkkel és

magyar szóval magyarázzuk nekik újia közös

multunkat és közös jövőnl<ct. És a mi kezünk

lendítésével hívja az Alföld a Kárpátokat. Áb-

rándozunk, ahogy a veszpiénii görög katolikus

apácák ábrándoztak kilencszáz és néhány esz-

tendő előtt, amikora koronázási palástol, Szent

István palástját hímezték s kivarrván rája Gisla

(így!) és Szt. Imre képét, azt találgatták, meg-

lesz-e ez a palást, meg ez az ország ezer esz-

tendő múlva. És ime megvan, meg is lesz

ö lökké, csak ép azokat szoiították az ábrán-

dok világába, akik a ti görög kereszténységtek

rifusa szerint élnek.

Az én hittestvéreim pedig olvasván ezt a

merengést, ezt a boiús elmélkedést (de sok-

szor szememre hányták már a „borulat", mintha

az öreg szem is oly fényesnek lálná a napot,

mint valaha) keresi a nyitjái, hogy minek is

íródott mindez éppen Szent István királyunk

napjára.

Ne józanítson ki senkit a magyarázat. Hajdú-

dorog, a mi anyagiakban, számban és lélek-

ben hatalmas Hajdúdorogunk új állami elemi

iskolai igazgató kinevezését várja. Ne csodál-

kozzatok a nagy történelmi hangcsinálás után.

Ez nálunk kicsi dolog, de olt, a mi hittesl-

véreink között, nagy esemény. És, hogy a

legnagyobb egyházunk közönsége izgul, hogy

vájjon magához méltó görög katolikus férfiúval

töltik-e be ezt az állási, ez az aggodalom vég-

telenül szomorú fényt vet a mi ügyünkre. Iaie,

ők kishitűek, bizonytalanságban vannak, nem

érzik magukat elég erősnek, hogy érvényt sze-

rezzenek akaratuknak.

Pedig mi sem természetesebb, hogy ez a

lelkiek által egybeforrasztott közösség olyan

férfiút kíván az iskola élére, aki az ő gondol-

kodásával, érzésével közösséget tart. Vájjon

nem természetes-e, hogy együtt akar élni ér-

zésben azzal, aki az ő gyermekeit tanítja. Csak

a korlátoltság és a rosszakarat képes arra,

hogy idegen matériát oltson ebbe az egészsé-

ges testbe, amely zavartalanul akarja tovább

élni az ő életét és irtózik attól, hogy megza-

varják fejlődésében.

Igen. Erre a helyre való grékus vezetőt kí-

vánunk, azt, akit a vezelő férfiak jelölnek.

Az állás kicsi. Ez nem főispánság, nem ítélő-

táblai elnökség, miért keseiítenők meg tízezer

lélek nyugalmát azzal, hogy ellenük cseleked-

jünk.

Emlékezzünk a régiekről, arról az időről,

amikor a mi országunk testét képezte a Kár-

pátok déli lejtője. Idegen hitű, idegen gondol-

kodású férfiakat helyeztek a közigazgatás élére.

A d z s c n t r í " s z á rmazás még nem képesít a min-

dentudásra, ez az osztály, amely önmagát

nem volt képes megmenteni a pusztulástól,

nem bir azzal a lelki emelkedettséggel, törté-

nelmi érzékkel, ami Szent István birodalmának

egybetartásához kívánatos.

Ne értsenek félre bennünket, Históriáról be-

szélünk, mikor egy szerény elemi iskolai igaz-

gatói kinevezésről van szó, de mintha a mult

kísértene ismét. Mi, a magyar oltárnyelv gö-

rög-katolikusai, részesei, utódjai annak a nem-

zedéknek, amely sokat erőlködött, sokat küz-

dött magyarságáért, megértést és méltánylást

követelünk azoktól, akik kultúránk sorsát in-

tézik. Gróh István.

Együttműködés. Júl ius 16 án Nyírbaktán szépen sikerült ka-

tolikus gyűlés volt. Ezen gyűlés a Katolikus

Népszövetség égisze alatt készült elő és folyt

le, de hasznára volt a szorosan vett görög-

katolikus ügynek is. A helyzet ugyanis az,

hogy a legtöbb helyen nem tarthatunk kimon-

dottan görög-katolikus gyűlési, vagy éitekez-

letet híveink szétszórtsága miatt. Ez nem vo-

natkozik azon szerencsés helyzetben levőkre,

hol saját ritusú testvéreink alkotják a többsé-

get, vagy legalább is tekintélyes számmal van-

nak. Mert minden gyűlésnél fontos a külső

megnyilatkozás. A tekintélyes szám, a megje-

lentek személyisége súlyosan imponál. A z em-

ber mindig ember, a tömeghatás nagy lélek-

tani erő, nagy hatalom. Ezt mindig figyelembe

kell venni azoknak, kiknek a szorosan vett

néppel van dolguk. Először vagyunk katoliku-

sok és csak másodsorban görög szertartásúak.

Bár szívvel lélekkel támogatok mindig minden

görög katolikus ügyet, de nem vetem meg, sőt

megragadom az alkalmat mindenütt, ahol a la-

tin szertartású testvérekkel való közreműködés

által nemcsak a katolikus ügynek, hanem a

szorosan vett görög-katolikus ügynek is szol-

gálatot lehet tenni.

Nem alaptalanul hiszem, hogy így volt az

említett nyírbaktai gyűlésnél is.

Ismerjük mindnyájan a Katolikus Népszó-

2 G Ö R Ö G - K A T O L I K U S S Z E M L E 1933. augusztus 20.

vétség célját, működését. Hiszen a háború alatti és előtti időkben mi is vezetői voltunk, tar-tottuk az értekezleteket, kiosztottuk a tagok-nak a havi füzeteket és naptárakat. Áldásos volt ezen szövetség működése. Hatását — ha nem is volt eget vető, — nem lehet lekicsi-nyelni. A köztudatba katolikus meggyőződést vitt a mindennel megalkudni kész iiáuyzatok kal szemben. Már pedig az elmúlt század úgy-nevezett liberális irányzatával szemben mire van inkább szükség, mint az igazi, megalku-vást nem ismerő, katolikus öntudatra? A ka tolikus öntudat felébresztésének, ápolásának, erősítésének hatalmas fellegvárai a katolikus szövetségek, A politikai életben is nem leki csinylendő eredményei vannak a katolikus szö-vetségi eszméknek. Már pedig, ha nem is no litizálunk közvetlenül, célunk és törekvésünk, hogy a katolikus választókat katolikus meg-győződéssel telítsük, hogy mindig az egyház, a katolikus vallás érdekeinek, ezzel együtt az egész társadalom java érdekében cselekedjenek a sorsdöntő szavazásoknál. Igazi katolikus meg-győződés és öntudatos katolikus választó kö-zönség mellett nem jöhettek volna létre a szo-morú hatású, úgynevezett egyházpolitikai és házassági törvények. Hiszen országunk lakos-sága még most is 67 százalékban katolikus névleg. Ha a katolikusságnak csak fele össze-fog és katolikus szempontokból küzd és sza-vaz, nem keliene e mindenütt a minden em-bert boldogító katolikus eszméknek érvénye-sülniük?

A katolikus eszmék érvényesítéséért küzd, harcol a Katolikus Népszövetség. Erre szükség is van. mert tulajdonkép végeredményében minden társadalmi és gazdasági bajnak ok aaz igazi krisztusi, tehát katolikus eszmélt érvénye-sülésének hiánya. És hogy nem érvényesülnek a katolikus eszmék, a krisztusi igazságok, en nek ugyan kik az okai? Nem mások, mi ma-gunk, katolikusok. Az eszmék érvényesítésére szervezettség kell. Ma mindenütt szervezettség van, ahol eszmék érvényesítésééit küzdenek. Micsoda nagy szervezettséget mutat a sátán szellemének tábora! Ezzel szemben a krisztusi eszmék ésegyedül boldogító eszmék érvénye-sítéséért nekünk is csak szervezetten lehet ér-vényesülnünk. Bármit mond az ellentábor, szükséges, sőt kötelesség a katolikus eszmék érvényesítése az egész világon, a politikában is. A nyomorúságba, gazdasági válságba jutott emberiség további sorsa, boldogulása attól függ, rálép-e arra az ptSvedüli h^'vps útra, amelyet

T Á R C A

Viharban. . .

Zúg a rengetegben a viharvert bánat, Ordító vad orkán tépdesi a fákat. Tombolva száguldnak bömbölő szelek. Ringadozó nyárfák zokognak útjukban, Tépett tölgykoronák, hulló falevelek.

És csak őket nézem

Bambán bámulva az áldozó napra,

Bágyadtan hinti el vérsugarát az az ős

[Gencsy lakra. Szivemet annyira elhagyatva érzem, Ahogy ülök ott a százados fák tövén És a zöld levelek egyre hullnak elém.

Vájjon honnan jösztök, megvadult orkánok? Tán a Bánát könnyét, Kárpátok sóhaját, székely jajt hozzátok?! Óh ha megérteném titkos susogáslok .,. Feltámadást röpit szárnyatok tán ide? Mikor küldi már el, — mondjátok, mondjátok, Mikor könyörül már az árvák Istene?!

Válaszul az orkán újult, vad erővel Tépi át az ágat.., Csüggedten járok az ős fák tövében, Kezembe temetve bánatos orcámat., . — De im! Ott a kereszt az est sugarában Győztesen megragyog

Most már megértem a vad erdők zúgását, Szellők sóhajában a fák susogását. Most már boldog vagyok!

Krisztus mutat az Ö tanításával és amely útra irányítja minden ember, de főkép a népek ve-zetőinek tekintetét Krisztus földi helytartója? Mait amint csak Krisztus az emberi nem Meg-váltója, úgy semmiféle izmus, hanem csak a krisziánizmus mentheti meg az emberiséget a végpusztulastól.

Ezen magasztos eszmék jegyében és cél ér-dekében folyt le községünkben az említett gyű-lés. Nemcsak helybeliek, de környékbeliek is igen nagy számmal vettek részt. Valóságos já-lási katolikus nap volt ez. Bár előbb is csinál-tuk volna! Vannak, kik azt mondják, mire va-lók az ilyen dolgok? Erre a felelet: ha jó ré-gebben is igy tettek volna, nem ott volnánk, ahol most!

A gyűlésen megjelent Bányay Jenő nagy-prépost, prelátus ú", egyházmegyénk képvise-letében. Elmondott beszédében azt fejtette ki, hogy az egyházmegyei főhatóságoknak helyes-lésével találkozik a két szertartású katolikusok együttműködése. Hiszen mi nem két vallás, vagy felekezet, hanem ugyanazon egy katoli kus hit követői vagyunk. Ezt különben Püspök Urunk Onagymélíósága is kifejezte akkor, mi-dőn a Katolikus Népszövetségben való együtt-működésre hívott fel bennünket.

Mikor ez év márciusában Ruttkay kanonok, szabolcsi főesperes úr bennünket szabolcsi pa-pokat és tanítókat fölhívott, hogy a Nyíregy-házán tartandó Katolikus Népszövetség vár megyei gyűlésén mi is megjelenjünk és hogy Püspök Urunknak is ez az akarata és az együtt működés helyaslésével találkozik, megvallom, feltámadt bennem először a grékus öntudat. Mindjárt a „Magosz"-ra gondoltam, hiszen ez a mi egyediili görög egyesületünk, ez az me-lyet különösen pártolni, támogatni kell. Ezt Püspök Urunk is lelkünkre kötötte. Hogyan lehet és kell a két szövetség ügyét összeegyez-tetni? Ezen kérdést azonnal föl is tettem a Szemle egyik szamában. Kérdésem visszhangra nem talált, azóta is sokat gondolkoztam. Vár-tam, hogy a felsőbb rendelkezésre kiadott uta-sítás után nálam hivaiotíábbak fognak e kér-désre megoldást keresni és találni. Nem tör-tént nyilatkozat. Csekély személyem az itt megtartott Népszövetségi gyűlés tanulsága alapján ajánlja a következő megoldást:

A Magosz, mint egyházmegyei főhatóságilag és miniszterileg is jóváhagyott egyesület to-vábbi a is fennmarad, fenn kell maradnia, hi-szen ez egyetlen egyesületünk. Egyesületi életre pedig feltétlenül szükségünk van. Ezt az egye-

Bömböljetek szelek!

Zokogjál, suttogjál hírt nekem rengeteg.

Vad erdők zúgjatok ...

Pergő falevelek, perdüld könnyeim

hulljatok, hulljatok.

Bömbölő, vad orkán tépdesi a fákat,

Gyors szárnyán száguld a tovaröppent bánat.

Kádár György.

A vendégszerető Lublin.

Nagy sárga épület az állomás. Egyszerű modorú, de szép, impozáns. Tetszik. Csak az a gondolat szorongat, hogy e mögött a nagy állomás mögött, hogy találok rá azokra, akik-től sorsom és „tanulmányi tervem" irányítását várnám itt Lublínban? Senkit nem ismerek, senkinek nem írhattam meg előre érkezésem időpontját. Egy címem mégis van . . . Nekivá-gok az állomás átjárócsarnokának. Hatalmas falragasz ötlik szemembe a II. oszt. váróterem mellett' „Eszperantó-ügyekben az állomásfő-nökség szívesen ad eligazítást." Ez áll rajta ékes eszperantó nyelven. A hirdetményen jelzett ajtószám alatt megkeresem a főnökségi irodát. Odabent hivatkozom az eszperantó fairagaszra. Az ügyeletes szó nélkül a telefonhoz megy, hadar, kérdez, felelget valakinek. Aztán széket lol alám s elveszi a kézitáskám. Várok. Pár perc múlva n\ílik az ajtó s jön az állomás főnök. Mosolyogva, baráti kézszorítással üd-vözöl, mint soha nem látott s mégis kedves vendéget. Régi, lelkes es/perantista s az állo-má- tisztviselőiből egy_ egés/. kis es/peranló-Ko'óniát s/ervezetl itt. Éppen jön a helyettese.

sületünket jóváhagyó főpásztori rendelkezés dícsérőleg kiemeli és szorgalmazza. Azonban a mi különleges göiög céljaink mellett találni kell megoldást az együttműködésre. Ez már a tisz-telt vezetőség dolga. Népünk és szövetségi tag-jaink kezdettől fogva sürgették a havi füzetek kiadását. Látjuk, nem voltunk rá képesek, hisz egyetlen lapunk is alig él a támogatás hiánya miatt. Nem állítom teljes bizonyossággal, de felvetem a kérdést: hátha jobban volna bizto-sítható tagjainak ezen igénye a Katolikus Nép-szövetséggel való szorosabb együttműködés ál-tal? A másik kérdés a naptárak ügye. Ez is kemény dió. Meg lehetne oldani talán úgy, hogy a Magosz kiadásában megjelenő és görög szellemben kiállított naptárt kapnák a szövet-ség görög szertartású tagjai. Vagy a Katolikus Népszövetség kiadásában megjelenő kalendá-riumokban közölnénk egyes, göiögöket érdeklő külön dolgokat is. Így legalább latin szertar-tású testvéreink is tudomást szereznének a mi különleges igényeinkről törekvéseinkről és a testvéri szeretet alapján számithatnánk az ő támogatásukra is. Ezek mind csak elgondolási lehetőségek, melyeknek megbeszélése, keresz-tülvitele a vezetőségeken múlik. Megoldást minden esetre találnunk kell, hiszen nemcsak lapnnk, de naptárunk ügye is a jelek szerint válságos helyzetbe jutott.

A nép, a katolikus nép, a mi görög népünk is még mindig jó. Lelkesedik, remél. Hogy fi-zetni nem tud, nem rajta múlik. Kimondhatat-lanul nehéz a helyzete. Elégedjünk meg vele szemben a legkisebbel is, A kéipengős Magosz tagsági díj már rég idejét multa, erre hiába vá-runk. Ha magunk nem tudunk olcsóbbak lenni, keressük a módot a másokkal való szövetke-zés, társulás által olcsóbbságot csinálni. A mai hihetetlen alacsony terményárak mellett a föld népénél mindenben olcsóbbnak kell lenni.

Szerény személyem nem akar útmutató lenni. Csak a jelen helyzetre, körülményekre való tekintetből kéri a mélyen tisztelt vezetőséget, hogy ezeket a dolgokat saját érdekünkben te-gye megfontolás tárgyává és igyekezzék a he-lyes kivezető utat megtalálni. Közös lónak tú-rós ugyan a háta, de mégis jobb együtt mű ködni, mint magunkra maradni. Az élet halad s ha mi nem tartunk iramot és nem igyekszünk embereinket bármily módon is lekötni, meg-nyerni magunknak, akkor a vég nagyon szo-morú lesz.

Az említett nvírbaktai gyűlés sem végződött azonnali po/üív eredménnyel, hoiíy azt mond-

Az is „samideano" s kellemesen eldiskurálunk Elintézik egész ulirendemet menetrendszerűen

a magyar határig, aztán lekísérnek a az. állo-más mögé s a hármas autóbuszra felraknak, hogy vigyen el az Ulica Tataiszkáig, a helyi eszperantó képviselő lakásához. Még ma este látjuk egymást. Az autóbusz pedig megindul zötyögve a dombokra épült belváros felé, ahol egy féltucat gyönyörű ódon torony forgatja a fejem hol a jobb, hol a bal ablak felé. Aztán leereszkedünk a túlsó lejtőn a Tatarszka felé.

Tanulságos barangolások a régi Lublínban. Tipikus lengyel ház. Nyikorgó falépcsőn felpró-bálkozom az emeletre. Zorkraut koma nincs itthon, A húga fogad. Nagykeservesen megérti, hogy Magyarországból jövök. Azután megma-gyarázza valahogy, (a németet gyötri) hogy csak délután 4 órakor jön a bátyja haza. Kissé felfrissítem magam s nekiindulok a városnak. Addig félig meddig be is járom. Érdekes érzés: idegen városban, teljesen ismeretlen emberek közt ismeretlenül, nyelvi tekintetben siketné-mán bolyongani. Már azért értek valamit a lengyelből, (hiszen 18 évvel ezelőtt oroszul is tanultam), kérni is tudok egyet mást. Enni is tudom a lengyelek barscs-levesét, meg a Pi-gost, a lengyelek „székely-gulyását". No és ez elég még Lublínban is.

Liciumpartos mélyút vezet a város felé. A réten megállok. Gyönyörű így a város képe. Ez itt a régi kereskedő telep, a külváros. Ha-dakozó kedvű időkben itt nem nagy biztonság-ban éltek a várhely szállítói. Ma sincs itt na-gyobb épület. Hanem ott a dombokon egy csomóban ágaskodnak a tornyok, meg a haj-dani királyi kastély nagy négyszöge egy sereg jelesebb épülettel. Jobbra a püspöki új tanin-tézet befejezés alatt álló szép palotája. Amig

1933. augusz tus 70. G Ö R Ö G - K A T O L I K U S S Z E M L E 3

hatnók: ennyien és ennyien léptekbe tagokul. Nem. Ezt ma a néptél, híveinktől sem várhat-juk. De az ilyen gyűlések nincsenek eredmény nélkül. Ha más eredmény nem volna csak az, hogy felvilágosítottuk a katolikus felfogást ól, már az is eredmény. Könnyen nem adja oda magát idegen áramlatoknak. Megérti a nép, hogy nem elég csak a templomban, vagy ott-hon katolikusnak lenni. Kötelesség a katolikus felfogásnak künt az életben, a politikai életben is érvényt szerezni. Ez pedig nagy haladás már.

De vannak sokan, kik tényleg az elhangzott beszédek hatása alatt is tagokká lesznek. A Katolikus Népszövetség megjelent főtitkára, Borián Ferenc igen érdekes eseteket sorolt fel a Szövetség eredményes működéséről. Ugy van, A közéletben a katolikus felfogás javára tör-tént örvendetes változás a Katolikus Népszö-vetség működésének tudható be. Ebben a gö rögök lakta vidékeken nekünk is jelentős ré szünk van. Ma már meggondolja nép jó része, hogy annakidején kire adja szavazatát és fi-gyelembe veszi a katolikus elveket. Nem nagy eredmény ez? De ezt csak hosszú ideig tartó munka eredményezte. Ebben pedig oroszlán-része volt és van a katolikus szövetségi élet-nek. Szövetségi, egyesületi élet nélkül ma, a XX. században nehéz, sőt lehetetlen eredmé-nyeket elérni. Minden erőnkkel támogatnunk kell tehát a szövetségi életet. Fáj a lelkem, hogy egyetlen szövetségünk a Magosz, mint ilyen a kezdetbeli nagy lelkesedés dacára nem virágzik fontosságán.4t megfelelőleg. Miért? Nem kutatom. Szövetségi élet azonban kell. A mi különleges érdekeink, céljaink munkálása, elérése mellett találjunk módot a Katolikus Nép-szövetséggel való testvéri együttműködésre.

Gyűlésünk kiemelkedő pontja volt dr. Klek-ner Károly vármegyei elnök, kórházi igazgató főorvos beszéde. Ebben a Krisztus parancsa szerinti igazi katolikus életre buzdított. Igen, a derék világi apostolnak, ki még itt Szabolcs-ban sem rejti véka alá katolikus meggyőződé sét, iga^a van. A Krisztus törvényei szerinti, tehát igazán katolikus élet adja meg a mai beteg társadalomnak az egyedüli hatásos orvosságot.

A mindvégig lelkes hangulatban folyó és a latin szertartású katolikusok nyíregyházai kép-viselőjének, Énekes János prelátus-főesperesnek buzdító szavait figyelemmel hallgató két szertar-tású katolikusság nagyjentőségű gyűlését a latin szertartású lelkész nyitotta meg és a görög szer-tartású zárta be lelkesítő szavakkal.

Simon György.

oda felkapaszkodon) a meredek hegyoldalba vájt nyaktörőn, a sárga domboldalon egy cso-mó cigányslílű vityilló közt kell elcsodálkozni magam. Keleti szegénység, szenny és rongy a büszke házak árnyékában. Az új iskola lépcső-házának legfelső ablakából aztán pompás kilá-tás nyílik az egész Lublinra. Az állomás felé és északra is messze terjed a város. Nem sok-kal kisebb Debrecennél, hiszen a lélekszám már túllépte a százezret.

A Szent Miklós-utcán leereszkedem a gyü-mölcspiacra, jobbanmondva a gyümölcs bazár-hoz. Ez itt a gettó. A hajamszála égnek me-red ekkora szenny látára. Itt nincs alsó csator-názás. Minden szennyes lé az utca két oldalán zuhog lefelé. Legyek felhői sütkéreznek a na-pon. Ellepik a szilvát, körtét s mindent, amit itt árulnak s amit a szenny vastagon borít, A bűz fojtogat, majd eláll a lélekzetem. (Ennél több förtelmességet csak Bialistokban láttam később.) Az árusok végigülik a sikátorszerű hosszú utcát s fülsikelílő lármával ordítják túl egymást. Vevő nem igen akad. Nagy bátorság és jó gyomor kell hozzá. Pénz alig, mert pár garasért nagy kalappal adnak a szilvából. (Pa-pírzacskót nem láttam.) Egészen a Grodzka-utca kapujáig tart ez a lélekzetállító illat és vélószínűtlen kép. A kapun túl enyhül a sze-mét. A Grodzka nekimegy a gyönyörű krakkói-torony regényes kapuboltjának.

Törvényház, ahol guta és valódi ördög jár. Balra a törvényszék négyszöge előtt emlék-oszlop ¿11; Jan Kochanowskinak, a jeles irodal-márnak domborművű arcképe van rajta. Alatta:

MDXXX— MDLXXXIV. Sokáig húzódó peres ügyben járt hajdanán a törvényszékre s egyik ilyen tárgyalónapon gutaütés érte, pont a tör-vényszéki termek egyikében. (Pedig még ma is

9 szent Eozil rendneli . Hojdúdorogon való letelepülése. A jótevőkről a lap hasábjain már jelent meg

méltatás, azzal most nem foglalkozom. Csak röviden az eseményeket írom le.

Lengyel Jánosék részint bent a községben fáradhatatlan buzgalommal azon dolgoztak, hogy családi házukat ideiglenesen akként alakíttas-sák át, — már a máriupócsi szent B.izil rend áldozatkészsége folytán, — hogy ott a szerze-tesek ideiglenes otthont leljenek. Másrészről a rend áldozatkészsége folytán ügyeltek arra, hegy kint a hajdúdorogi legeltetési társulat bir-tokán díjmentesen a kijelölt és engedélyezett helyen a tégla vetés miként folyik. Ez évben már csak 400.000 tégla kiégetése van tervbe véve.

Az előbbit siette a jótevő Lengyel Jánosné szívbetegségéből kifolyó gyógykezeltetés, melyet mindig a Buziás fürdőben keres. A ideiglenes otthon szabályszerűen készen is lett, úgy, hogy a szerzetes atyák, akik hivatva vannak a gaz-dálkodást és az építkezést vezelní, július 27-én meg is érkeztek, ámbár Lengyelék a valuta beszerezhetőségének késedelme miatt csak augusztus 5 én utaztak el; most már az egész dolog a szerzetes atyákra hárult. Augusztus 6-án (vasárnap) az épületben levő ideiglenes kis kápolnának való szoba a püspök úr őnagy-méltóságának engedélye alapján P. Dudás Mik-lós dr. magyar tartományi főnök állal megál-datott. A nagyobb kápolnát, mely a leendő kolostornak tartozéka lesz, tavasszal szándé-koznak felépíttetni.

Nagy dolgok előtt állunk; a zárda nagy templomát közadakozásból óhajtják felépíteni, de a klastrom felépítéséhez is anyagi segítség válna szükségessé. Az áldozatkészség mikénti megnyilvánulásálól fíigg az ebből kifolyó kul-túrintézmények létesítése is. Reméljük, hogy ebben Hajdúdorog közönsége, valamint az or-szág görög;katolikus társadalma ki fogja venni a részét. Érdeke ez az összes göiög katoliku-soknak.

Úgy tudom, hogy a hajdúdorogi szt. Bazil rend vezetősége már most köszönettel és öröm-mel vesz minden csekélyebb adományt ís, me-lyet a „Szemle" is szívesen nyugtáz.

Egy haidúdorogi lakos.

„csak" 4700 ügyvéd ügy-véd Nagy-Lengyel-országban.) 1930 ban emelték ezt az emlékmű-vet a kegyeletes lengyelek a tragikus végű Kochanowski emlékére. (Rossz nyelvek azt ál-lítják, hogy az ügyvédek és bírák egyetlen ga-rast sem adtak az emlékoszlopra. Én nem hiszem.)

Egyébként egész sor Ipgenda fűződik ehhez a régi törvényházhoz. Ma is mutogatják azt a Krisztus képet az egyik teremben, melyen a Megváltó arca ellenkező oldalra fordult el az igazságtalanul ítélkezett bitáktói. Egy tárgyaló asztalon pedig most is látszik az ördög tüzes ujjának a nyoma, amit bizonyságtételül való megjelenése alkalmával égetett volt az asztal-lap deszkájába. Nincsen olyan vidéki perlekedő, aki meg ne nézte volna már ezeket a csoda-dolgokat, Nyugodt is afelől, hogy ebben a tör-vényházban csak a színigazság szerint mérik az ítéleteket, Felebbezés nem igen esik, (Ha csak a legújabb évek kételkedő szelleme nem rontott a törvénymérés e régről datált magas ázsióján, no meg a legendákén is.)

Közép-Lengyelország leglátogatottabb parkja, melyet „direkt" nem világítanak. Igyekszem vissza a „szállásomra". Az irányt tudom, új útvonalat keresek, hogy „lássak". A hajdani királyi vár tövében kanyargok a szűk utcákon. A várépület közepén, fent hatalmas lictor-fasces komolykodik. Bárd is van benne. A lublini vojvodaság fogháza és börtöne van most itt. Olyan Vác féléje ez Közép Lengyelországnak.

Otthon már vár Zorkraut Úr, aki igen barát-ságos fogadtatásban részesít és előre lefoglal —• mint vendéget — egész lublini tartózkodá-somra. Vacsora után pedig bevisz a városba, hogy megismerjem Lublin esti, vagy ha úgy tetszik, éjszakai képét is.

Gyöngyös bokréta.

„ . . . A Gyöngyös bokréta során különböző vidékek népe mutatta be táncait, viseletét és népszokásait, köztük nem egy olyant, amely-nek eredete még a kereszténység felvétele előtti korba megy vissza. Vidékünkről, a Ti-szántúlról csak a polgáriak és a nagykállaiak vettek részt a debreceni csikósok mellett; a mi népünk tehát aligha volt képviselve. , . A főváros népe valósággal , . , testvéri szeretet-ben ölelte magához a vidék népét. Reméljük, hogy jövőre a mi népünknek is része lesz ebben a meleg ünneplésben."

Ma egy éve írtuk ezt. Ez évben a tavalyi három előadás helyett hatszor lépnek föl az ország különböző vidékeinek lányai-legényei s nem is a Nemzeti Színházban, hanem a leg-utóbb Labriola-színház nevet viselő óriási he-lyiségben, S ezt a roppant termet is megtöl-tötte a főváros közönsége; negyedóránál to-vább tartott az előadás végével a publikum kiözönlése a négyszárnyú kapun. Ma szerdán vagyunk; szombatra szóló jegyeimet vasár-napiakra szerettem volna kicserélni: már nem lehet. Nincs jegy . , .

S ez a közönség, mely egy héten át, ime, az utolsó helyig megtölt egy párezer ülőhelyes termet a „parasztok" kedvéért, — nem azért jön és fizet, hogy ezen a paraszton röhögjön; nem azt keresi, hogy göregáboríádáin meg-mérhesse, mennyivel magasabban áll fölötte, ő, a városi; nem arra pályázik, hogy egypár napi gúnyolódásra találjon anyagot. Azt az elemet, amely ezeket az érzelmeket hozhatná magával, nem látni; nem is itt kell keresni, hanem pár lépéssel tovább, a Rákóczi-út, a Nagymezö-utca tinglitanglijaiban. Itt az a tár-sadalom ad önmagának találkozót, amely a színpad inge-gatyája s a maga pantallója, ka-bátja között nem érez különbséget — sőt ta-lán úgy, még maga előtt is titkolgatva, enyhe nosztalgiával nézi azokat a testvéreit, akik közelebb maradtak, mint ő, az egy édes anyá-hoz: a haza szent földjéhez. A z az osztály, amely, mikor a bujáki menyecskék előadás után eladásra kínálják a lakodalmi kalácsukat díszítő naivan fölékesített ágacskákat, — talál ebben a naiv, kezdetleges semmiségben vala-mit, ami lelkével közös, ami egy darab belőle, amit tehát érdemes pénzen váltani magához, érdemes elkapkodni. — annyit, hogy nem egy, de féltucat lakodalmi kalácsnak is sok volna.

A nagyszeiű krakkói kapun „vonulunk" be a főtérre. A Krakowszkie Predmisztie egész út-vonala ragyogó lámpafényben pompázik, (Lub-linnak általában sokkal jobb a közvilágítása, mint az utóbbi időben Debrecennek.) Itt van az „úri" korzó is. Rengeteg nép hullámzik a baloldalon. Betérünk a Warsawski-cukrász-dába, A lublini eszperantisták találkozó helye ez, ahol sok nő- és férfieszperantista várta már beharangozott látogatásomat ma estére. Két lettországi eszperantista újságíró is betoppant később. Ezek most indultak Rigából és két hónap alatt be akarják járni egész Európát. Majd Olaszhonban telelnek.

Aztán kivonulunk megtapasztalni a most megnyílt Rumba-mulatót. Teljesen modern, fő-városias elrendezés, előkelő kiszolgálás, tűrhe-tően jó jazz (pedig én „anti-jazzista" vagyok), sokkal jobb publikum s ennek megfelelően ma-gas árak a hűsítőknél. Táncolnak is szép-számmal.

Szemben van Lublinnak messze földön híres „esti nevezetessége", a városi park. Okvetle-nül át kell barangolnunk, mondják a lubliniak. Ez a park arról nevezetes, hogy egyáltalán nem világítják. Sőt „direkt" nem világítják. A kert fáinak lombja koromsötét éjszakát terít a zsúfolásig megtelt padok, bokrok fölé. Most még a hold se világít. Ez a leglátogatottabb park talán egész Belső Lengyelországban. Tíz óra tájt azonban bezárják a parkot. A kerti őrök kereplőkkel iszonyú zajt csapnak. Ez a takarodó. Azután végig karóznak minden pa-dot, minden bokrot, nehogy „zárórán túli" vendégek rekedjenek a keiílésen belül. No, mi nem vártuk a kereplő szavát. . .

Mátyás József.

4 G Ö R Ö G - K A T O L I K U S S Z E M L E 1933. augusztus 20.

Oh igen, nevet is cz a közönség; ha a bu-

jáki fonóban áll a lányok tréfáiózása a legé-

nyekkel, azt nemcsak a bujákiak nevetik meg,

hanem az egész nagy nézőtér is; ha Szappa-

nos uram, a háromszazholdas gazda és had-

viselt huszár, a kun „legényes" után leszól,

mentegetőzve, amiért hamarabb kiállt a tánc-

ból, mint a zene abbanhagyta, de öt helyen

van átlőve a lába, felgyöngyöz a nevetés, de

olyan tapsviharba fulad, amilyent aligha hal-

lott még a valaha Népoperának született épü-

let.. Mikor a s/entistváni gyerekkórus „diri-

genséének akkora dobogót cipel ki két társa,

mint ő maga s egy harmadik illő tisztelettel

nyújtja oda a karmesteri pá cat, ezen is fel-

búg a nevetés, — a felnőtt testvér, a szerető

szülő boldog nevetése, mikor az apróság túl-

zott komolysággal fontoskodva utánozza a

„nagyokat*. Nem nevetés, hanem valami sa-

játos mélázó mosoly fogadja a galamboki re-

gös legények verses jókívánságainak refrénjét,

az egyhangú dallamra ismételt „hej regő rej-

tem"-et s mellé a kapanyélre tűzött lanc csör-

renését. Pe ijg a sok százak között talán kettő

sincs, aki tudná, hogy itt ezer évnél idősebb

dallam, még az avar-korba visszanyúló sa-

mánhitű — talán istentisztelet, talán csak val-

lásos szokásnak ma már érthetetlenné kor-

csosult foszlányaival találkozik. Hogy az ősök

szelleme szól itt a késő unokához egy hagyo-

mányban, melyet a német térítők irtottak ki

olyan alaposan, hogy ma már csak Zala egy-

néhány s a Székelytöld egyetlen községében

él, — ám még ma is ugyanazzal az érthetet-

len, de híven megőrzött szöveggel az ország

két szélén. Hoey a lánc csörgetése a sámán

papok kereplőjének, csörgőjének emlékét őrzi,

mellyel a rossz szellemeket űzték el a ház

t á j á ró l . . . S mikor a szanyi legenyek züm-

mögő „hm hm-hm"-mal póto'ják ki a refrén

kissé csiklandósan Ireíás rímét, azon is kacag

a nézőtér: közte és azok közt a pirospruszli-

kos, feketekötényes. nyáron is parányi prém-

sapkát viselő ifjak kö/ött nincs annyi kuUur-,

civilizac ó- vagv minek nevezzem különbség

és van annyi vérközösség, hogy meg is értse,

kedélye szer nt levőnek is Vcillja azt a tréfát.

Sok bajunk között talán a leg-úlyosabb: a

szakadék fölé, mely n űvelt osztályainkat a

néptől elválaszt a. igyekszik itt ez a párszáz

ember hidat verni. Talán inkább ösztönösen;

hajtatva attól az isteni adománytól, amely ezer

éven át legbiztosabb támaszunk volt: politikai

érzékünktől. A z újonnan megszerzett keserves

függetlenségben gyámoltalanu . eset'enül tapo-

gatózik, de a helye irányban, — tudatlanul

is érezvén, hogy egymáshoz való közeledésre,

egymás megismerésére van legsürgősebben

szükségünk.

Senkinek pedig annyira, mint éppen nekünk,

görög szertartású római katolikus magyarok-

nak. Ezért sajná!a'os, hogy ez évben ismét

hiányzanak a sorból a mi községeink. Képzel-

hetetlen, hogv Hevestől Abaujon, Sáro on,

Zemplénen, Hajdún, Szabolcson át Szatmárig

és Biharig a görög-katolikus lakosság sem öl-

tözetben, sem táncban, sem népszokásokban,

sem hagyományokban ne birna valamivel, amit

az ország boKrétájába egyik gyöngyül lehetne

fűzni. Csak, megszokván, hogy csupán sóhaj-

tozni es nyögdécselni tudjunk, talán nem is

esnék jól, ha egy okunkkal kevesebb maradna

a sóhajtozásra, nyögésre. Inkább hát nem is

keressük, mivel munkálhatnánk elismerteté-

sünk, megbecsültetésünk nagy fe l ada tá t , , .

A népies csoportokkal feljött vezetők, ren-

dezők között akad lelkész és jegyző; a túl-

nyomó nagy többség a programmban fölsorolt

nevek kö/ött azonban tanító. Nálunk is a ta-

nítói karra vár a fö adat, hogy itt változást

erőszakoljon ki. Szabad remélnünk, hogy fi-

gyelmük errefelé tordul? Talán; bár ötödfél

év alatt egyetlen ese re emlékszem, amikor a

Ezemlének idevágó tárgyról volt alkalma szó-

lani: a kisvárdai rigmusokról a húsvéti öntö-

zés alkalmára.

Nem sok; de nem akadna több is? B. A.

S z e r k e s z t ő s é g ü n k címe jövő hó elejétől

IV.. Molnár u. 36. sz. I. em. lesz, ahova egy-

úttal a M A G O S z . helyiségei is átköltöznek.

Minden küldeményt ettől kezdve oda kérünk

irányítani.

„Nemcsak kenyérrel él az ember,

de zabpogácsával, fűvel és gyökerekkel is . , . "

Tízennégy esztendő alatt évszázadokkal süly

lyedlünk vissza a középkorba, amikor még

nem volt vasút, melyen gőzmozdonyok húzlak

személy- és teherkocsikat, telve emberrel, vagy

kenyérmagvakkal, ha kellett; amikor még nem

ismerték az emberbaráti intézményeket és nem

tudták, hogy az államnak kötelessége segíteni

az önhibájukon kívül bajbajutott polgárokon

és kötelessége kenyeret adni az éhező töme-

geknek.

Ebbe a középkorba süllyedtünk vissza.

Ezért fejeltük meg a majdnem kétezeréves

bibliai szent szavakat, hogy „nem csak ke-

nyérrel él az ember" . . . de fűvel és gyöke-

rekkel is . . . Mert kenyér, az nincs. A füvet

is tilos enni, mert az Káipátaljaszerte az erdő-

kincstáré, vagy a Latoricáé . . . Gyökeret is ti-

los enni, mert az erdők talajában lévő gyö-

kerek is vagy a kincstár, vagy a Latorica tu-

lajdonosai s ha valaki az erdőben jár, azt az

erdőftr elfogja és bekíséri. És így tovább. Az

éhenhaláshoz tehát nem kell sok, de — amint

látjuk, az életbeninaradáshoz is elég a fű, meg

a g y ö k é r . . . A prágai kormány jóvoltából

ezzel a táplálékkal is megismerkedtek a hegy-

vidék ruszinjai, a mi felebarátaink és egykori

nyári munkásaink, akik itt arattak lent, a ma-

gyar vidéken és őszre mosolygós arccal, kihí

zoltan mentek vissza fatornyos boldog hazá-

jukba. .

De ha íszinlék akarunk lenni, nem is m i i

\írjuk, hanem maga a Csehszlovák Vöiöskeresztp

kát pálaljai megbízotlja: dr. Uhlmann orvos||

írta és eg} prágai cseh lap, az „A—Ze t " kö-l

zölle a minap a következőket: „ A Verhovina

nyomora most, az aratás előtt éri el a tető-

pontját. A megkéselt termés következtében a

lakosságnak teljes tíz százaléka fűvel és gyö-

kérrel táplálkozik."

így, szóról szóra így írja ezt a prágai cseh

lap. Irgalmatlanul lerántja a leplet a prágai

kormány mulasztásairól és nemtörődömségéről,

de egyben rávilágít ezzel az ungvári országos

hivatalra is, amelynek főtisztviselői szabadságon

üdülnek és fehér kenyeret, omlós kalácsot

esznek s csak az előbb említett cseh lapból

értesülnek arról, hogy a kárpátaljai Verhovi-

nán a lakosság tíz százaléka füvet és gyökeret

eszik. A hegyvidéki ruszin néppel nem törődik

senki. Nincs senkinek eszébe sem, hogy ezt a

„felszabadítóit" népet hozzá kell juttatni egy-

egy darab kenyérhez is. Nem kolduskenyér-

hez, hanem munkaalkalom révén, hogy ne

érezze alamizsnának, hanem becsületes keres-

ményének.

Igen ám, de akkor a prágai kormánynak ki

kellene egyeznie Magyarországgal. Ezt pedig

a prágai kormány nem akarja. Inkább pusz-

tuljon a kárpálaljai faipar, inkább álljanak meg

a fűrészmalmok, inkább korhadjon meg a fa

az erdőben és kenyér híján egyék fűvel és

gyökeret a jobb sorsra érdemes ruszin testvér

nép, de Magyarországgal a csehszlovák kor-

mány nem egyezkedik. Hiába írja tehát az a

cseh újság, hogy: „Tagadhatatlan, hogy számos

jóérzésű és boldog ember együttérez Kárpát-

aljával", mert ezek között a „jóérzésű és bol

dog" emberek között a prágai kormánynak

egy tagja sem található fel. Hiába írja, hogy:

„az a szörnyű pusztulás, melyet ebben a sze-

rencsétlen országban a politika és a botrányos

gazdálkodás okozott, a bekövetkezett elemi csa-

pásokkal érte el tetőpontját", mert a prágai

kormány sem a Kárpátaljával szemben gyakorolt

gyarmati szellemű politikáját, sem botrányos-

nak jelzett gazdálkodását nem hajlandó meg-

változtatni.

Példa rá a tiszaújlaki segélyezés. A kormány

építtet házakat, de a munkát nem helybeli,

őslakos cégeknek juttatja, hanem idegeneknek.

A helybelieknek nem szabad megkeresniük a

mindennapi kenyerüket. Ha már munkanélkü-

liséget kell enyhíteni, enyhüljön az inkább a csehországi iparban s ha már kereskedelmi

forgalomról van szó, inkább keressen a cseh-

országi ke reskedő . . . A kár összege ugyanis

1 2 — 1 5 millió korona, mert hiszen nemcsak a házak pusztultak el, de elpusztult a bútor, a

ruhanemű és az állatállomány egy része. A

kormány ezzel szemben csak 3 milliót szánt

e célra s ebből is 600 ezer K-t az állami és

közalkalmazottak házainak felépítésére fordít.

Végül akinek a kormány faházat építtet, azzal

azt akarja aláiratní, hogy most már minden

kártérítési igényről lemondott. A szegény,,

tönkrement lakosságból, a végszükségtől haj-

tatva, ötvenen már aláírták, hogy megelégsze-

nek egy szoba, konyha és istállóból álló egy-

fedél alatti faházzal, csak már egyszer hajlékba

jussanak.

Az a hegyvidéki nép, amely ma kenyér hí-

ján fűvel és gyökerekkel „táplálkozik*, rosz-

szabb, nyomorultabb helyzetben van, mint az

állatok. Az állatok védelmére alakultak „állat-

védő egyesőletek", az ember védelmére azon-

ban senki se gondol.

Kedves magyar testvéreink! Nektek még

megadta az Isten, hogy (az árverések meg-

kezdéséig) megvan a mindennapi kenyeretek.

Valahányszor megszeltek egy-egy kenyeret,

gondoljatok az éhező ruszin népre, a ti test-

véreilekre, akikkel majdnem egy ezredévet

éltek le őseitek, jóban, rosszban, de mindig

békességben; gondoljatok rájuk és ha megje-

lenik ajlólok előtt egy egy ruszin éhező, adja-

tok neki a tí mindennapi kenyeretekből. Két-

szer olyan vastagot kanyarítsatok belőle, mint

eddig. Sokszáz ruszin járja kéregetve falvaito-

kal. Ne zárjátok be előttük kapuitokat, hanem<

eresszétek be és lakassátok jól őket. Jótettei-

tek kamatozni fognak, nemcsak Isten előtt, de

itt e földön is, mert a ruszin nép látni, tapasz-

talni fogja, hogy ebben a legnagyobb nyomo-

rúságában is olyan testvérnek maradt a ma-

gyar, mint amilyen lestvér volt, amikor együtt

küzdött vele a nagy Rákóczi zászlaja alatt a

szabadságért. A multakat nem szabad elfelej-

teni. Bármennyit szenvedlek is egyik-másik

ruszin tisztviselőtől, vagy állami szolgálatban

lévő ruszin alkalmazottól, sohase okoljátok

érte a jólelkű, vallásos ruszin népet, amely

boldog csak akkor volt, amikor még a bibliai

mondást nem kellett megváltoztatni, amikor

még így használta a pap a prédikációban,

hogy: „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem

Isten igéjével is" , . .

A „Kárpáti Magyar Gazda" legutolsó szá-

mából vesszük át ezt a cikket. Jobban nem

lehetne vázolni mai helyzetét a ruthén népnek,

mellyel „nem törődik senki . . . " Nem a prágai

kormány, mely a revíziós áramlattól annyira^

„begyúlndl", hogy nem tud okosabbat, mint

nyakra főié letartóztatásokat rendelni el. Mint-

ha ez segítene! — Nem a ruthén hivatalnokok,

akiknek ruthén volta, úgy látszik, c*ak arra

volt jó, hogy ezen a jogcímen kényelmes hi-

vatalokat könyököljenek ki maguknak.

És nem a Magyaroiszágra emigrált rulhének„

akik mintha a világon sem volnának . . .

A c s e h e k — bizonyára a revíziótól való

félelmükben — letartóztatták Vozáry Aladárt

az „Őslakó" szerkesztőjét és napok óta fogva

tartják anélkül, hogy a letartóztatásnak okát

tudnák adni. Vele együtt több letartóztatás is

történt — hasonló indokolással.

N a p t á r u n k anyagához kérjük sürgősen a*

közleményeket, fényképeket. Meglehetősen rö

vid időnk van már október elejéig, amikor az

új kiadást megjelentetni szereinők; nem rajiunk:

múl l , hogy ez így fordult s hogy most kedves;

hittestvéreinkhez kell felebbeznünk: segítsen az",

ő jóakaratuk a mulasztottak pótlásában. A nap-

tár terjedelme és ára a mult évi marad. A

mennyiségre vonatkozólag, mely egy-egy köz-

ségben szükséges lesz, kérünk ugyancsak sür-

gős szíves tájékoztatást. Itt közöljük, hogy a

a Svövetség vezetősége a több oldaltól kifeje-

zésre juttatott kívánsághoz alkalmazkodva, at

legközelebbi közgyűlés elé indítvánnyal járufi

a tagdíj leszállítása, illetőleg az Alapszabalyolc

ez érlelmű megváltoztatása iránt. Amennyiben

ez addig keresztülhajtható volna — beleértve

a belügyminiszteri jóváhagyást, — úgy a le-

szállított tagdíj már a jövő 1934. évben érvé-

nyes lenne; amennyiben nem, úgy kérjük előre

is kedves hittestvéreink szíves elnézését.

L a p z á r t a : augusztus 28.

Kiadja a MAGOSx. A kiadásért felelős: Dr. Sstankay István.

S a a U j r k l s f r a y a B l á l » , B a 4 * p « a t , I m n a i i i a . 1 -