Új szentendrei hírlap 2010.05.22

12
2010. május 22. XX. évfolyam 10. szám Szentendrei olvasnivaló, kéthetente Ára: 95 Ft Püspökmajor jól járt ... 2. old. ... és ismét jól jár 3. old. Menekülés Szentendréről 4. old. Mókamester 5. old. Újabb botrány 6-7. old. Hírmondó 8. old. Sportsiker 9. old. Megnyugtató válasz 9. old. Vihar a Dunakanyarban 12. old. Gyöngyszem... Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szen- tendrét a Dunakanyar gyöngyszemének. Távolról, a magasból talán még mindig annak látszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna az ország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben a sorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutat be, melyek csak közelrõl láthatók és bizony, hamis gyöngyök. Gát Mint ismeretes a Duna gát belvárosi sza- kaszának felújítása (részben mobil gáttal) északon csak a Yacht kikötőig tart. Lakossá- gi fórumokon rendre felmerül, miért nem épül tovább, egészen a 11-es útig. A pá- lyázatokat kezelő Pro Szentendre Kft. szerint a korábbi pályázat felső korlátja egy milliárd forint volt, ezért pályáztak csak kisebb sza- kaszra. (Vajon hagyományos módon sem fért volna bele a továbbépítés?) Szintén a Kft. információi szerint ezt a korlátot már eltörölték, a képviselő-testület felkérte őket, vizsgálják meg a további lehetőségeket. Ide tartozik, hogy előzetes becslések sze- rint a mobil gát üzemeltetése évi 6-8 millió forintba fog kerülni. Az e- lemeket a Tűz- oltóság terü- letén felépí- tendő raktár- ban tárolják majd. Lakótelepi „honfoglalás, Szentendre, 2010. Civil kontroll Az elmúlt három évben felújított, javított szentendrei utakról szóló írá- sunknak nagy visszhangja volt. Már amikor a fotókat készítettük mutatták a környéken lakók, még ezt, meg ezt fényképezzük le, hogy lehet ilyen munkát végezni…és mondták, mi, hogyan készült. Ennyi pénzből lehetett volna jót is csinálni… Persze, az emberek nem bíznak ab- ban, bárki is felelősségre lesz vonva. Következmények nélküli ország. Kel- lene végre Szentendrén is egy olyan szervezet, mely megvédi a lakosság érdekeit, mert az elmúlt húsz év, nem- csak városunkban, országosan is azt bi- zonyította, választott testületeink erre nem hajlandók vagy nem képesek. Van ellenpélda is. A 2. oldalon olvasható riport azt bizonyítja, a Püspökmajor lakótelepi Baráti Kör – és önkormányzati képviselőik – az elmúlt években is sikeresen képviselték választóik érdekeit. - g - Az aszfaltozott Csányi utca

Upload: szentendre-net

Post on 13-Mar-2016

225 views

Category:

Documents


6 download

DESCRIPTION

Szentendrei olvasnivaló, kéthetente

TRANSCRIPT

Page 1: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

2010. május 22. XX. évfolyam 10. szám

S z e n t e n d r e i o l v a s n i v a l ó , k é t h e t e n t e Ára: 95 Ft

Püspökmajor jól járt ...2. old.... és ismét jól jár 3. old.Menekülés Szentendréről4. old.Mókamester 5. old.Újabb botrány 6-7. old.Hírmondó 8. old.Sportsiker 9. old. Megnyugtató válasz 9. old.Vihar a Dunakanyarban12. old.Gyöngyszem...

Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szen-tendrét a Dunakanyar gyöngyszemének.Távolról, a magasból talán még mindig annaklátszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna azország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben asorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutatbe, melyek csak közelrõl láthatók és bizony,hamis gyöngyök. GátMint ismeretes a Duna gát belvárosi sza-

kaszának felújítása (részben mobil gáttal)északon csak a Yacht kikötőig tart. Lakossá-gi fórumokon rendre felmerül, miért nemépül tovább, egészen a 11-es útig. A pá-lyázatokat kezelő Pro Szentendre Kft. szerinta korábbi pályázat felső korlátja egy milliárdforint volt, ezért pályáztak csak kisebb sza-kaszra. (Vajon hagyományos módon semfért volna bele a továbbépítés?) Szintén aKft. információi szerint ezt a korlátot máreltörölték, a képviselő-testület felkérte őket,vizsgálják meg a további lehetőségeket.

Ide tartozik, hogy előzetes becslések sze-rint a mobil gát üzemeltetése évi 6-8 millió

forintba fogkerülni. Az e-lemeket a Tűz-oltóság terü-letén felépí-tendő raktár-ban tároljákmajd.

Lakótelepi „honfoglalás,Szentendre, 2010.

Civil kontrollAz elmúlt három évben felújított,

javított szentendrei utakról szóló írá-sunknak nagy visszhangja volt. Máramikor a fotókat készítettük mutattáka környéken lakók, még ezt, meg eztfényképezzük le, hogy lehet ilyenmunkát végezni…és mondták, mi,hogyan készült. Ennyi pénzből lehetettvolna jót is csinálni…

Persze, az emberek nem bíznak ab-ban, bárki is felelősségre lesz vonva.Következmények nélküli ország. Kel-lene végre Szentendrén is egy olyanszervezet, mely megvédi a lakosságérdekeit, mert az elmúlt húsz év, nem-csak városunkban, országosan is azt bi-zonyította, választott testületeink errenem hajlandók vagy nem képesek.

Van ellenpélda is. A 2. oldalonolvasható riport azt bizonyítja, aPüspökmajor lakótelepi Baráti Kör –és önkormányzati képviselőik – azelmúlt években is sikeresen képviseltékválasztóik érdekeit. - g -

Az aszfaltozottCsányi utca

Page 2: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

2010. május 22. 2 Szentendrei

Az önkormányzat kiemelten támogatja aPüspökmajor lakótelepi lakosokat, ha úgytetszik a távhő szolgáltatást. Sok ember meg-nyerhető egy ilyen intézkedéssel, ugyanis haelindul egy, a távhő rendszerből történőkilépési hullám, könnyen összedőlhet azegész szolgáltatás.

2008-ban kb. tíz millió forintos költséggelmár kiépítették, ahol eddig nem volt, a tár-sasházankénti mérési lehetőségeket. Ennekmintegy folytatásaként elfogadta a képviselő-testület, hogy akik sikerrel pályáznak államiforrásra a lakáson belüli, egyedi szabályozásés mérés kiépítési költségeinek felére, azokszámára az önkormányzat biztosítsa a másik50 %-ot. Ingyen valósíthatják meg tehát atávhőszolgáltatás egyik legnagyobb hiá-nyosságát, az egyedi spórolás lehetőségét.

Szebeni Lajossal, a Püspökmajor LakótelepiBaráti Kör elnökével erről beszélgetünk.

- A mostani ülésén 318 lakás támogatásáthagyta jóvá az önkormányzat. Ennekösszköltsége mintegy 31 millió forint, azÖko program keretében ugyanannyit ad hoz-zá az állam.- Meggyőződtek tehát a püspökmajoriakarról, hogy érdemes ezt megcsinálni?

- Ezt még nem állítanám, ez még hátravan. Döntő lesz, miként számolnak elegymással egy-egy társasházon belül. ABaráti Kör vezetői össze fognak ülni a közösképviselőkkel és javaslatot fogunk tenni arra,milyen legyen a hőközpontokban mért hő-mennyiség- és a lakás légköbmétere szerintielszámolás aránya?- Ez az a bizonyos svájci modell, melyrőlkorábban már beszélt Ön?

- Nem egészen, aszerint az arány 70-30%-os lenne, mi 60-40 %-ot javaslunk. En-nek indoka elsősorban az, hogy nagyon sokolyan távhő vezeték van, mely végig megy azelsőtől a negyedik emeletig, közben úgy ad-nak le hőt, hogy azt nem lehet szakaszon-ként, lakásonként mérni. Természetesen aközös képviselők más arányokat is javasolhat-nak, a társasház lakói dönthetnek másképp is.Mi csak tippeket adunk. Amit a képviselő-testület most megszavazott, annak a 2010-11-es fűtési szezonban már működnie kell.Erre a szezonra mi azt javasoljuk, tekintsék atársasházak ezt próbaidőnek. Ez alatt azt

értjük, hogy havonta és ugyanúgy fizessenekmint eddig, a szezon után mutassák ki,melyik lakás mennyit fogyasztott ténylege-sen, de ezt ne érvényesítsék, tehát nelegyenek visszatérítések és pótlólagos be-fizetések.

Lássák az emberek, hogy kitakarékoskodott és ezért járna neki mondjuk20 ezer forint vissza, és ki az, aki nem spóroltés ezért pótlólag be kellene fizetnie a 20 e-zer forintot. Így kellene meggyőzni az em-bereket, ne szakadjon már az első évben anyakukba az, hogy egyiküknek utólag be kellfizetni, másikuk pedig visszakap, az első fűtésiszezont „ússza meg” mindenki. Így is leszmegtakarítás, ha az összes lakó közül csak egyis jól használja a lakáson belüli szabályozáslehetőségét, igaz, nem akkora, mintha éles-ben menne az új rendszer.

Remélem, a „próbaüzem” mindenkit megfog győzni és a következő fűtési szezon utánsenki nem mondhatja, őt átverték. Ter-mészetesen ezek csak a Baráti kör ajánlásai, aközös képviselők eltérhetnek ettől, a tár-sasházak tulajdonosai pedig saját belátásukszerint szavaznak.- Van-e információjuk a korábban mármegvalósult lakásonkénti szabályozás ésmérés eredményeiről?

- Csak felületes információim vannak.- A korszerűsítés önkormányzati támo-gatásának fedezete a kibocsátott kötvény,tehát hitel. Nem lakótelepiek fölvetették,miközben a püspökmajoriak kapnak 30millió forintot, a nem itt lakókat is terhelimajd a visszafizetés. Például Izbégen nemkorszerűsítenek fűtést önkormányzati,tehát közös pénzből.- Ez így van. Úgy tudom viszont, ott más

fejlesztés folyik közös pénzből.Horváth Gusztáv

A 3. oldalon a szintén a Püspökmajorlakótelepieket érintő Concerto programrólolvashatnak riportot.

Ez a képviselő-testületi határozat azt mu-tatja, a Concerto önrészét nem vállalta át -legalábbis eddig - az önkormányzat, bárnéhányan a közös képviselők közül is eztgondolják - és mondják.

Püspökmajor jól járt..KIVONAT

Szentendre Város ÖnkormányzatKépviselő-testületének

2008. június 10-i üléséről készült je-gyzőkönyvéből

17. Előterjesztés a CONCERTOcommunities: the way to the future pá-lyázat benyújtásáról

Előadó: dr. Dietz Ferenc polgármesterSzentendre Város Önkormányzat

Képviselő-testületének239/2008. (VI. 10.) Kt. sz. határoza-

ta:1. Szentendre Város Önkor-

mányzat Képviselő-testülete úgy dönt,hogy az ÉMI Kht-vel közösen pályázatotnyújt be az FP7-ENERGY-2008-TREN-18.4. CONCERTO communities: the wayto the future pályázati felhívásra.

2. Az 1. pontban meghatározottpályázatot nyújt be projekt javaslatelkészítésének támogatására az ÉMI Kht-vel közösen NKTH-hoz.

3. A CONCERTO pályázat műsza-ki gazdasági előkészítésének elkészítéséhezfelmerülő szakértői munkákhoz legfeljebb5 millió Ft-ot biztosít a 3,5 milliárdoskötvény terhére.

4. A határozat 3. pontjábanmeghatározott összegen felüli esetlegestovábbi önrész biztosításáról a későbbiek-ben dönt.

Page 3: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

Hírlap 3 XX. évfolyam 10. szám

Dr. Matolcsy Károlyépítészmérnök, az ÉMI Non-profit Kft. kutatási és vál-lalkozás-fejlesztési főosztályá-nak vezetője az utóbbi tízévben európai projekteken dol-gozik. Egy éve szentendreilakos.

- A program pontos neve:PIMES, a Concerto maga a pá-lyázati kör, az Európai Unió 7.számú keretprogramjához tar-tozik, mely kutatás-fejlesztéssel isfoglalkozik, kiemelten ener-getikai, fenntarthatósági kutatásiés demonstrációs témákat finan-szíroz. A demonstrációt ebbenaz összefüggésben nehéz pon-tosan lefordítani, talán mintaprogramnak nevezhetném, melyegy milliárd forint nagyságrend-ben ítél meg városrészeknek tá-mogatásokat. Amin mi is nyer-tünk, már a harmadik felhívásvolt, az első kettőben mintegy45 város nyert. Nemzetközikonzorciumok, társulások pá-lyázhatnak csak, a több országvárosaira kiterjedő projektek ál-talában jobban teljesítik a hoz-záadott európai érték bírálatiszempontot. Nagyon sikeres ez aprogram, mert az ennek segít-ségével megvalósuló kutatások

nem a fióknak készülnek, hanema való életnek, az ezek segít-ségével megvalósuló beruházá-sokat, korszerűségeket be is kellmutatni, „demonstrálni”. A prog-ram lényege ugyanakkor az is,hogy közösségeket támogat ab-ból a célból, hogy részint minél

kevesebb, részint minél inkább„zöld”, tehát megújuló energiátfogyasszanak. Fontos szempont akapcsolt energiatermelés meg-valósítása és igénybe vétele is,mindezek segítségével akörnyezet terhelés csökkentése.- Miért részesül előnyben azolyan pályázat, mely többországra terjed ki?

- Az EU azt gondolja, amispeciálisan magyar probléma, aztoldja meg a Magyarország általfinanszírozott kutatás-fejlesztés,ők olyan programokat támogat-nak, melyek több tagállambanhasznosíthatóak. A programottekinthetjük akár egy Európa baj-nokságnak, ahol csak nemzetköziválogatottak nyerhetnek. Ademonstráció elvileg megvalósul-hat csak egy országban is, de ezelég ritka.- Szentendre milyen konzor-ciumban vesz részt?

- Összesen 14 partner fogott

össze, a csapat „kapitánya”, akoordinátor egy norvég régió, amegvalósítás, a demonstrációhárom helyszínen: egy, a norvé-giai Dale területén (Stavangermellett), a spanyolországi Vito-ria-Gasteiz-ben és Szentendréntörténik majd. Az ÉMI mind apályázat menedzselésében, minda kutatás-fejlesztési és a demonst-rációs részben is részt vesz, hazaipartner még a VSz Zrt. és atávhőszolgáltatás területén szak-értő Meteor Bt.- Mi fog megvalósulni ésmikor?

- Mint említettem, a programcélja az energia hatékonyságnövelése és megújuló energiákhasználata. Reményeink szerintSzentendrén négy lakótelepiépület: egy Hamvas Béla utcai,egy „angol” ház, egy Radnóti ut-cai társasház, egy óvoda,valamint egy új irodaház az ÉMIIpari Parkban és a VSz ZRt. telep-helyének korszerűsítése valósulmajd meg. Az egész projekt, aforint árfolyamától függően kb.öt milliárdos, ebből az EU támo-gatás három milliárd, a magyarrész ennek mintegy harmada. Atámogatás a kutatás-fejlesztési fel-adatoknál 75%, a menedzselés-nél és tréningnél 100 %, azépület korszerűsítéseknél 50 %.Ennek másik fele önrész kelllegyen, melyre szintén meg-próbálunk pályázati úton pénztszerezni. Idén és a jövő évbenmég az előkészítő munkák zaj-lanak, elsősorban a kutatás-fej-lesztési rész. Az épületek korsze-rűsítésére csak ezután kerülhetsor.- Pontosan mire?

Az energia hatékonyságérdekében utólagos hőszigetelésa homlokzaton és a tetőkön,nyílászáró csere és felújítás,napterek építése, árnyékoláskészülne. Megújuló energiater-melést a napelemek, kollektorokelhelyezése, biogáz hasznosítás éshőszivattyú jelentené. Tervezzüka kapcsolt energiatermelést ismindhárom helyszínen, tehát azÉMI telepen, a VSz Zrt. telepén

és a Püspökmajori lakótelepen is.- A Fűtőműben már működikegy gázmotor.- Ennek jelenlegi gázfel-

használását kívánjuk részbenmegújuló energiaforrással kivál-tani.- Úgy érzem, a programsikere elsősorban attól függ,sikerül-e a lakosságnak biztosí-tani az önrészt.

- Véleményem szerint nemrossz arány, hogy a pályázat biz-tosítja a bekerülési költség 50%-át, a Panel- és az Öko prog-ramnál ez csak 33 % volt.- Utóbbinál az önkormányzatfedezte a teljes önrészt, a városköltségvetéséből.

- Az óvodánál és az önkor-mányzati tulajdonú lakásoknál ezmost is megtörténhet, a magán-tulajdonosoknak, mint mond-tam, pályázatokon is igyekszünksegíteni a fizetendő összeg 20 –25 %-ra csökkentésében. Az EU50 euro/m2-es támogatást ad,lakásonként a bekerülési költségkb. 1,5 - 2 millió forint lesz.- Mi valósult már meg ezen azúton idehaza?

- Legjobb példa erre az óbudailakótelep legnagyobb épülete,mely az Árpád híd felüljárójávalszemben látható, ma már színes-ben. H. G.

...és ismét jóljárhat

RUHAJAVÍTÁSRUHAJAVÍTÁSZSUZSÁNÁLZSUZSÁNÁL

Szentendre,Kucsera F. u. 3.

Nyitva: hétfõtõl péntekig 7.30 - 15.30-igEbédidõ: 12-13-igTelefon:06-30 438-2326

Page 4: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

2010. május 22. 4 Szentendrei

„A város soha nem látott fej-lődés előtt áll …” – nyilatkoztatöbb alkalommal Dietz Ferencpolgármester.

„A munkálatok a város fej-lődéséhez elengedhetetlenek, azitt lakók életkörülményeinekjavítását szolgálják.”

Városunk „fejlődése” valóbanáttörés előtt áll. A 2010-es 11-es évek az eddigieknél is jelen-tősebb változásokat tartogatnakaz itt lakók számára.

A változások visszavonhatat-lanul határozzák majd meg Szent-endre jövőjét, sorsát. S hogy mi-lyen jövőt épít városunk veze-tősége, abból már napjainkban isízelítőt kaphatunk.

Lakóhelyünk külsőségeiben ésbelső értékeiben katasztrofálisátalakuláson ment át az elmúltévtizedben, ami az utóbbi 3-5évben fokozódott fel leginkább.

A lakosság létszáma az invá-ziószerű betelepülés következté-ben kritikus méreteket öltött. Atelepülésünk legnagyobb értékétjelentő kül- és belterületi zöldövezetekre rászabaduló nagyvá-rosi ”menekültáradat” valaminta főváros közelségét kereső, deott lakni nem hajlandók tömegeelpusztította természetes, élőkörnyezetünk nagy részét. A pis-mányi üdülőövezetben új város-

rész alakult. A betelepülők ahelybeliek egy részével a fővárosés Szentendre között folya-matosan ingázó, gyökértelenréteget alkot, amely – bár gaz-dasági lehetőségei általábanlehetővé tennék – városunknakaránytalanul kevés hasznot, vi-szont jelentős probléma- és költ-ségnövekedést termel.

Kisvárosi, természetközeli élet-módról nincsenek ismereteik,tapasztalatuk, ahhoz idomulószokásaik, így városunk korábbantermészetes életébe nem képesekbeilleszkedni. Ezeket az értékeketcsak a régiek ismerik.

A mértéktelen építkezések mi-att a közterületi zöldfelület 6,3%-ra csökkent.

A lakosság – és a járművekkelingázók - létszáma drámaianmegnőtt. Óriásira nőtt a köz-lekedési terhelés. Olyan útvona-lakon, amelyeket nem ekkoraforgalomra terveztek és építet-tek, így nem képesek elviselni afokozódó terhelést. Az alattukhúzódó közművek (víz,csatornarendszer) úgyszintén.Ezeket az útvonalakat pedig alegtöbb esetben nem is lehet áta-lakítani. Szűkek és nem bővít-hetők. A város területén nagyforgalmú, problémás közlekedési

csomópontok alakultak ki.

Elviselhetetlen mértékűvé válta légszennyezettség és a zaj.

A jelenlegi lakossági lét-számhoz képest igen kevés abölcsődei, óvodai és iskolaiférőhelyszám. A meglévő közin-tézmények fenntartása is ne-hézségeket okoz. A csatorná-zottság elégtelen, a belterületenmagas a földutak száma. Anövekvő hulladék és szennyvíz-mennyiséget a város már nemsokáig tudja kezelni.

Sajnos egyebeket sem, mertSzentendre eladósodott.

Városunk döntéshozói min-dezek ellenére 2010-re mégiselőirányozták a déli iparterületbővítését és további nyugatifekvésű településrészek bel-területbe vonását, beépítését.

Mindezekkel együtt pedig atelepülés lakosságának és for-galmának további növelését.

A lakosság egy részemegkezdte a menekülést. A ko-rábban csendes, de jelenleg a jár-műforgalom által leginkább súj-tott lakóövezetekben egyre többaz eladó ingatlan. Az ingatlanokviszont egyre kevésbé piacképe-sek. Értékük rohamosan csök-ken. Akik vásárolnak, csalódnak.Ez a Szentendre nem az, amirevágytak. Kerítéseikből erődöketemelnek, hogy valamelyestcsökkentsék a zajt, a port és abenzingőzt.

Ez a tendencia viszont,megoldja a belterületbe vonástsürgető szűk tulajdonosi kör in-gatlanproblémáit. Nem szük-séges a külterületeken fekvőszántóföldjeiket és legelőiket -mely területek egyes részei

kivételes természeti értéketképviselnek és jelentős régészetilelőhelyeket is tartalmaznak –belterületté nyilváníttatni ésbeépíteni. Már az elmúlt évben istöbb mint 1200 eladó ingatlanközül válogathattak a városkülönböző pontjain. A forgalomés a zaj pedig nyilván nem zavar-ja őket, mivel elképzeléseikbőleleve a főváros túlzsúfoltperemkerületének képe rajzoló-dott ki. Mi több! Mivel ameglévő iparterület sem teltmeg, ott eladó és bérelhetőterületeket, épületeket is szépszámmal találnak, tehát újabbiparterületek létrehozása is telje-sen felesleges.

Városunk megőrizheti ter-mészeti értékeit. Abban az eset-ben, ha egy új, valóban Szent-endre érdekeit szem előtt tartó,felelős képviselőtestület meghoz-za az elkerülhetetlen városmentődöntéseket:

A lakosság növekedésének –beköltözéseknek – leállítását, abelterületbe vonások és továbbiépítkezések teljes leállítását, azingázás jelentős csökkentését,közintézmények létesítésétazokon a lakóterületeken, aholnincsenek ilyenek, gyermekekszámára is biztonságos gyalogosútvonalak kialakítását, zöldszigetek meghagyását, parkoklétesítését, Pomáz és Szentendreközött védőövezet létrehozását,a zöldterületek rendeltetésszerűhasználatának szabályozását!

Kelemen Zsolt

„Városfejlesztés 2010”

Menekülés Szentendrére -menekülés Szentendréről

Page 5: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

Hírlap 5 XX. évfolyam 10. számHozzászólás a Szentendrei Hírlap május8-i cikkére.2008. április 24-én a Csányi utcai lakók

képviseletében szerződést kötöttem a VandiBt-vel a Csányi utca mart aszfalttal történőburkolására a szerződéshez mellékelt ajánlatés kivitelezési terv alapján. Ezek szerint akivitelező 10 cm vastag, bitumennel itatott,mart aszfalt építését vállalta a megadottméretekben és két kereszteződésnél 5 cmvastag AB 11 jelű aszfalttal történőburkolását.

A vállalkozó kötelessége volt építési naplótvezetni, amelybe a megrendelő műszaki el-lenőre bejegyzést tehetett volna. Amikor énpróbáltam beleszólni, hogy pl. az átfolyótrossz helyre tették, az önkormányzatképviselője azt mondta, ne szóljak bele,hagyjam őket dolgozni, majd a garanciálisjavításoknál áttetetik. A szerződésben meg-jelölt műszaki ellenőr az önkormányzatrészéről Tőkés József úr volt.

Az út építése határidőre megtörtént. Amunka átvételénél az önkormányzatképviselője (Virág János), aki műszakilag voltfelelős aláírta, így nekem kötelességem voltfizetni. A garanciális javítás határidejéneklejárta előtt figyelmeztettem (interneten),hogy melyek a hibák, ne mulasszák el a be-járást és felvenni a hibajegyzéket. Ettőlkezdve vártam és sürgettem a garanciálisjavítást. 2009. május 18-án levélben közöl-tem a kivitelezővel, hogy mivel sem Ő, semaz Önkormányzat nem ad választ a garan-ciális javítás időpontjára, kénytelen vagyok,mint megrendelő bejelenteni a garanciálisjavításokhoz való ragaszkodásunkat. Egybenközöltem a kijavítandó hibákat. Ezek utánhosszú huzavona kezdődött. A Vandi Bt.nem tartotta jogosnak igényünket, ezért jogisegítséget kértünk az Önkormányzattól. KunCsaba alpolgármester úr válaszában arróltájékoztatott, hogy a kivitelező a hibák több-ségét nem vitatja és… készek a garanciáliskörbe tartozó úthibák kijavítására. (2009.06. 05.)

Ezek után a kivitelező engem semmibevett. 2009. 06. 12-én kaptam egy levelet„Tisztelt Partnerünk” megszólítással, mely-ben Varga Emil a Vandi Bt. nevében közölte,hogy az út túlterhelését bizonyító kerék-nyomokat talált az aszfaltban, ezért a garan-ciális javításra vonatkozó igényünket elutasí-totta. Megállapítása szerint az út kifogásta-lanul járható volt és ilyen állapotát 2-4 évigmegőrizte volna ha gondosan használjuk.

2009. július 22-én a Vandi Bt. értesített,hogy (jelenlétem nélkül) megegyeztek ab-ban, hogy felkérik a szomszéd asszonyomat,jelölje ki a javítandó részeket. Ez a javításmegtörtént, valamint egy, valahol meg-maradt meleg aszfaltot kérés nélkül leborítot-tak az alattam lévő telek elé. Ezt úgy vettemészre, hogy kimentem a zajra. Varga Emil úrfennhangon közölte, hogy ez ajándék ésgaranciális javítást továbbra sem csinál.

Utolsó tértivevényes levelemben közöltem

a Vandi Bt-vel, hogy az Alpolgármester úrlevele szerint cégének képviselője elismerte amájus 18-i hibajegyzékemben rögzítettészrevételeim többségét, ezért továbbra isvárom a jelzett hiányosságok megszűntetését.

Végezetül nem fogadom el a garanciálisjavítás megtagadására felhozott érveket, mertaz utcában semmilyen építkezés nem folytcsak a szokásos szemétgyűjtés, esetleg tüzelőszállítás, nehéz jármű itt nem közlekedett. Azelvégzett javítást nem tekintem garanciális-nak, vagyis az a mai napig nem történt meg.A tulajdonosonként kifizetett 70 ezer forint,valamint az önkormányzat azonos értékűhozzájárulása kidobott pénz volt. A VandiBt. levelében jelzett 4-5 éves állapotmegőrzést meg lehet nézni, egyes szaka-szokon nincs is út.

Én, mint az Útépítési Társulás elnöke nemmondok le és nem mondhatok le továbbiigényünkről, mert a hanyag kivitelezés és el-

lenőrzés miatt nincs járható utunk. Örömmelvenném, ha szakértő megnézné utcánkat ésengem is felkeresne.Szentendre, 2010. május 11.H. J-né

A Csányi utca aszfaltozása, mint azt remél-hetően felvételünk is bizonyítja, botrányos.Ha sikerül független szakértőt találnunk, ez azutca nem maradhat ki az ellenőrzésből.

A szentendrei utak felújításáról szóló,Mókamester van a Városházán című írá-sunkhoz többen, szóban is fűztek észrevételt.Két Kedves Olvasónk is jelezte, hogyilyenkor, tavasszal, az aszfaltozások és a ká-tyúzások beindulásakor „üzletemberek” jár-ják a várost, elsősorban Pismányt, anyagot ésszaktudást felajánlva aszfaltozást kínálnak.Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az önkor-mányzat által megrendelt utakból hiányzik.

- h -

Tényleg van Mókamesterünk

Page 6: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

6 Szentendrei2010. május 22. Tavaly novemberben az Index

internetes hírportált idéztük,amikor beszámolt egy, az izbégifocipályán történt SZEFI-Piliscsa-ba utánpótlás mérkőzésről,közöltük természetesen a SZEFIedzőjének, Fitos Józsefnek avéleményét is. Ezúttal a Kőzúzóutcai pályát bérlő DunakanyarSE miatt kényszerült a szentend-rei önkormányzat Ifjúsági ésSport Munkacsoportja állás-foglalásra, mert Dunakanyar SEsorozatosan játszatott hamis iga-zolással serdülőkorú játékost.Emiatt 21 pontot vontak le tőleés az edző, Batári Csabalemondásra kényszerült a PestMegyei Labdarúgó Szövetségnélbetöltött tisztségéről.

Feltűnő, hogy mindkét esetgyerekeket (is) érint. Talánazért, mert az ő foglalkoztatásuk-ból, úgy tűnik, meg lehet élni,szüleik nem kevés tagdíjatfizetnek. Véleményünk szerintmeg kellene fontolni az önkor-mányzatnak, hogy a mindigszűkös költségvetésből továbbrais támogassák-e ezeket azegyesületeket, ne fordítsák-e asportra szánt forrásokat kizárólagaz amúgy kiváló eredményeketelérő felnőtt és öregfiú csapatoktámogatására, melyekbe lelkesedzőik, támogatóik betesznek ésnem kivesznek pénzt.

Azonos mércévelAz Ifjúsági és Sport Munkacso-

porthoz eljutott dokumentumokszerint továbbra sincs nyugaloma Kőzúzó úti focipályán, éskörnyékén. Munkacsoportunkmegdöbbenéssel értesült a

Dunakanyar SE háza tájánkialakult eseményekről, és aMagyar Labdarúgó Szövetség fe-gyelmi döntéseiről, melyek nemcsupán a Dunakanyar SE-t,hanem minden városunkbansportoló, sportot szerető embertérinthetnek. A sajtóban Szent-endre neve bizonyítottan,ítéletekkel alátámasztva kerültnegatív megvilágításba.

A Dunakanyar sportegyesületszabályos bérleti szerződésbenvállalta, hogy a város tulaj-donában álló sportingatlanon avárosban, illetve a környéken élőgyermekek számára sportoktatástvégez. Ennek módja, a sportranevelés folyamata az egyesületbelső magánügye ugyan, ám abérbeadó önkormányzat részérőljogosan elvárható lenne, hogyezt a tevékenységét a vonatkozótörvények, előírások, és etikainormák szerint végezze.Különösen fontos ez akkor,amikor az érintett korosztály akisiskolások köre, ahol az erköl-csi alapok megszilárdítása is azedző, a nevelő feladatai közé tar-tozik.

A bérbeadó önkormányzatezeket az elvárásait a bérleti sz-erződés megkötésekor jóhi-szeműen nem rögzítette, bízvaabban, hogy az egyesületnél dol-gozók számára mindez nyilván-való.

Fentiek figyelembevételével

javasoljuk, hogy a város tegyenyilvánvalóvá elhatárolódását azismert jogsértésektől, és szólítsafel a Dunakanyar SE-t hogy azilyen magatartást folytató BatáriCsabával vizsgálja felülegyüttműködésük feltéte-leit,hiszen ezek a cselekedeteknem csak városunk nevéthelyezik negatív kontextus-ba,hanem minden itt élő polgártfelháborítanak.

Annak érdekében, hogy ajövőben esetlegesen előfordulóhasonló cselekmények miatt aváros felelőssége kizárhatólegyen, a sportingatlanokkalkapcsolatos szerződések kiegé-szítését javasoljuk néhány etikaielőírással.

Bár szomorú tény, hogy avárosi futball életet ilyen ese-mények tarkítják, nem zárhatjukbe a pályákat, nem bonthatunkszerződést, mivel több száz gyer-mek sportolásának biztosításaelengedhetetlen. Javíthatunk ahelyzeten viszont, ha mindenkitegyenlő mércével mérve kialakí-tunk egy olyan erkölcsi nor-marendszert, mely biztosalapokra helyezheti a partneriviszonyokat a sportban, és a pá-lyákon.

Ifjúsági és SportMunkacsoport

Lemondott a szent-endrei elnökség Beszélgetés Varga András,volt elnökkel.- A Pest Megyei Labdarúgó

Szövetség Pest megyei kihe-lyezett bizottsága tizenegy éveműködik. Az első évben TörökIstván, Csobánka polgármesterevolt az elnöke, azóta énvezettem. Polgári foglalkozásomhivatalos katonatiszt. Emellettjátékvezetőként, ma már csak el-lenőrként is segítem a környéklabdarúgását. Tagja vagyok aPest megyei szövetség elnök-ségének is.- Mi a feladata a kihelyezettversenybizottságnak?

Ú j a b b b o t r á n yMagyar LabdarúgóSzövetség hivatalos honlapja

A Felügyelő Bizottság aDunakanyar SE II. osztályúférfi U 13-as korosztályú ba-jnokságában résztvevő csapa-tával szemben az

…eredménnyel végződött

mérkőzéseken megszerzettpontjaival megegyező számú,összesen 14 büntetőpontotés mérkőzésenként további 1-1, összesen 7 büntetőpontot,mindösszesen 21 bün-tetőpontot állapít meg egy-szeri alkalommal.Pest Megyei LabdarúgóSzövetség hivatalos honlapja

A grémium (az elnökség, aszerk.) …egyhangúlag elfo-gadta Batári Csaba, az Edző-és Utánpótlás Bizottság el-nökének írásban benyújtottlemondását. A személyi vál-tozás nem volt előzménynélküli: Batári Csaba mégjanuárban számot adott aszövetség szűk vezetésénekazon ügyről, amelyről aközelmúltban több sajtóter-mék is beszámolt, és amely-ben az utánpótlásvezető általirányított Dunakanyar SEsportszervezetét a MagyarLabdarúgó Szövetség fegyel-mi bizottsága a közelmúltbanelmarasztalta.

Page 7: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

Hírlap 7 XX. évfolyam 10. számA térségbe tartozó bajnoksá-

gokban elsősorban a volt budaikörzet csapatai vesznek részt, deaz M0-ás híd megépülése ótamár a Duna másik oldaláról istartoznak ide, pl. Göd,

Dunakeszi II. Feladatunk a fel-nőtt, az utánpótlás és az öregfiúkbajnokságának működtetése. Abajnokság elején a nevezések,igények alapján mi készítjük el asorsolást, egyeztetve a csapatokképviselőivel. Hozzánk tartozik ajátékvezető küldés, a jegyző-könyvek feldolgozása, ma márszámítógéppel és a fegyelmi bi-zottság összeállítása, tevékenysé-gük feltételeinek biztosítása. Aversenybizottságot öten alkottuk:Staller János, Bárányos László,Hollós István, Kajári József ésén. A számítógépes feldolgozá-sokat Kiefer Brigitta végezte.- Testületileg mondtak le?

- Mielőtt én lemondtam tele-fonon valamennyi kollégámatfelhívtam, tájékoztattam őket,milyen döntést fogok hozni ésmegkérdeztem, vállalják-e atovábbi működtetést, ebben azesetben ilyen javaslatot tettemvolna. Valamennyien aztmondták, ők is befejezik. Bár tu-domásom szerint próbálták őketrábeszélni, de nem folytatják,legfeljebb játékvezetőként.- Társadalmi munkábanvégezték?

- A legteljesebb mértékben.- Akkor végképp nem értem,ha valaki önzetlenül végez egyennyire nem népszerű munkát,miért nem hagyják dolgozni?- Nem tudom megmondani,

én több, mint húsz évet töltöt-tem a labdarúgásban, tavaly ün-nepeltük tizedik évfordulóját akorábbi szentendrei szövet-ségnek, ma versenybizottságnak.Nagyon sok köszönetet és pozitív

visszajelzést kaptunk a csapatok-tól, jó volt itt dolgozni. Úgy gon-dolom, méltatlan körülményekközött kellett befejeznünk.- Mik voltak ezek a„körülmények”?

- Több esetről is beszámolha-tok. Tavaly augusztusban, a baj-nokság első fordulójában, aDunakeszi II. – Pilisszentlászlómérkőzésen labdával, szándéko-san megrúgták a játékvezetőt, akiezt követően lefújta a találkozót.A kivizsgálás, a felek meghall-gatása után a fegyelmi bizottságmeghozta a döntést, a vétkescsapat, Pilisszentlászló megkaptaaz ilyenkor szokásos büntetését.Ezt megfellebbezték a megyeiszövetségnél, műhibára hivatkoz-va újrajátszást kértek. A megyeiszövetség nem erősítette meg ami döntésünket, hanem, formaihibákra hivatkozva visszaadta azügyet. Újabb határozatunkat apilisszentlászlóiak ismét megfel-lebbezték. Mi a versenyszabály-zat alapján jártunk el, ők a„játékszabályzatra” hivatkoztak,melybe valaki, aki bizonyárasosem látott ilyen mérkőzést,beleírta azt a képtelenséget,hogy az inzultus után még ötpercet várni kell és csak utána sza-bad lefújni. Ami a leghi-hetetlenebb, tudomásom szerintmáig nem sikerült a megyeiszövetségnek döntést hozniaebben a cseppet sem „szövevé-nyes” ügyben.- Mi volt a második ügy?

- Ezzel párhuzamosan zajlott aSZEFI – Piliscsaba mérkőzés tár-gyalása, mely az Index interneteshírportál révén országosan ismertlett. A meccset egy fiatal, tehet-séges bíró, Szedlák Bálint vezet-te, aki már a mérkőzés alatt ishatározottan fellépett a szent-endreiek edzőjével, Fitos József-

fel szemben. Jelentésében leírtaazt is, mi történt a meccs után.Az edző sok mindent elismert,de tagadta a jelentésben leírt tett-legességet, ezt a fegyelmi kivizs-gálás során sem tudtuk bizonyí-tani. Mérlegelve a különbözőszempontokat olyan döntést hoz-tunk, mely bár őt hónapra szólt,de tekintve a holtidényt, gyakor-latilag két hónapra tiltotta el Fi-tos Józsefet a „sport tevékeny-ségtől”. Természetesen ezt is fel-lebbezés követte és a megyei szö-vetség ebben az esetben is azt agyakorlatot folytatta, hogy csaka fellebbezőket hívják meg afellebbviteli tárgyalásra, a többiérintett felet, ebben az esetbenpl. a játékvezetőt és az ellenőrtnem. Ilyen körülmények közöttcsökkentették Fitos József bünte-tését. Természetesen nem ez agond, ehhez joguk van, hanemaz, hogy meghallgatásunk nélkül,ugyanúgy, mint a dunakeszi eset-ben.- A harmadik esettel telt be apohár?

- Igen. A bajnokság ötödik for-dulója után, még októberbenversenybizottságunk hivataloslapjában értékeltük a csapatoktevékenységét, ebben megfogal-maztunk kritikai megjegyzéseketis. El kell ismernem, tévedhet-tünk is, nem hivatalos informá-ciók alapján is véleményt mond-tunk. Részben elmarasztalóvéleményünk miatt a pilis-szentlászlóiak a versenybizot-tságnál rosszhiszeműséggel vá-doltak bennünket. A másik négymegnevezett csapat nem tiltako-zott, tehát feltehetően nem voltalaptalan, amit leírtunk. Két kol-légámat beidézték, bár jelezték,nem tudnak, kívánnak megjelen-ni, engem, aki a felelőse vagyok

kiadványunknak be sem idéztek.Ennek ellenére most, márciusbanmindhárman fegyelmi büntetéstkaptunk.- Az Önök lemondása után kiveszi át munkájukat?

- Természetesen a bajnokságmegy tovább. Az már látható,hogy legalábbis hiányos lett acsapatok folyamatos tájékozta-tása, a héten lesz megyei elnök-ségi ülés, ott szóvá fogom ezttenni. A többi feladatot átadtuka megyei szövetségnek, ők fogjákküldeni a játékvezetőket, az ál-talunk eddig foglalkoztatottak asz-szisztensek lesznek. Az öregfiúkbajnokságát egy „koordinátor”fogja intézni, az utánpótlás baj-nokságokat a megyei versenyiro-da.- Nyilván nagyon sok olyanismeret hiányzik a megyénél,mely Önöknél az elmúlt évekalatt összegyűlt, formális és in-formális egyaránt. Jó valakinekaz, ami történt? Elirigyelték amunkájukat?

- Nem tudom, tőlünk senkisem kért elnézést, meg semköszönték a munkánkat. Talántúl sokat „kukorékoltam”, talánegy-két nagyhangú edzőnek nemtetszettem. De nagyon jóljellemzi a labdarúgás helyzetét,hogy egy U 16-os mérkőzésen ésazután történtek kapcsán egyvolt válogatott labdarúgó arrakényszerül, hogy magánvádaspereket indítson több szinten,többek ellen, jó híre vélt vagyvalós megsértése miatt. Ha errőlszól az utánpótlás focija, akkor amagyar labdarúgás nagyon rosszfelé halad.

Horváth Gusztáv

Page 8: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

82010. május 22. Szentendrei

Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. www.digitalisnyomda.netNévjegyek, szórólapok 30 952-1972

TemetőMint arról beszámoltunk, az új köztemető

koncessziós kialakítására kiírt pályázatra sen-ki sem jelentkezett, így az önkormányzatsaját erőből kénytelen elkezdeni a munkákat.Az első ütemben kb. 72 millió forint érték-ben tereprendezésre, talajcserére és kerítésépítésére kerül sor. Fedezetet az a fejlesztésihozzájárulás nyújt, melyet a Dózsa György útmellett, a HEMO-val szemben lévő, összesenmintegy 24 ezer m2 nagyságú területmegvásárlója fizet a szabályozási terv szándé-ka szerinti módosításáért.

RendelőintézetBár még nem zárult le a rendelőintézet

felújítására és bővítésére kiírt kivitelezői pá-lyázat, a testület tárgyalt arról a fontoskérdésről, hogy az építkezés alatt hováköltöztessenek át egyes szakrendeléseket.Két lehetőség került szóba. Az egyik a V 8-ban lévő egészségügyi központ + a ját-szóház, a másik a 11-es melletti nagyparkolóban jelenleg üresen álló Provincia ho-tel. A költözés előzetesen becsült költségemindkét esetben 65 millió forint. Aképviselők hosszabb vitát követően az utób-bit választottak igaz, az előzetes ÁNTSZvéleményt egyik esetben sem kérték meg.

Pap szigetMint azt már megszokhattuk, ismét –

megkésve – pályázatot írt ki az önkor-mányzat a Pap sziget strand működtetésére.Remélhetően a kemping tulajdonosa,Mészáros János ismét elvállalja.

ZeneiskolaA Vujicsics Tihanér Zeneiskola fenntartója

a Pest megyei önkormányzat már korábbanközölte, jelenlegi formájában nem tudja biz-tosítani a zeneiskola működését. A szentend-rei önkormányzat jelezte, hajlandó részt vál-lalni az iskola finanszírozásában. A jelenlegitanszakok és létszám megtartásához, amegyei önkormányzat kimutatása alapján azállami normatíván felüli, un. fenntartóikiegészítő támogatás felét, 2010-re 22 mil-lió forintot kért a megye, melyre a helyiképviselők rábólintottak. A megye és a városközötti megállapodás csak egy évre szól.

Evangélikus óvodaTöbb képviselő-testületi döntés is szólt a

Pannónia utcai Hétszínvirág óvoda átadásáról

az evangélikus egyháznak. Az ezt kísérőproblémákról már írtunk, ami miatt végül azegyház is az átadás elhalasztását kérte anyagijellegű. Egy jogszabály változása miatt azönkormányzat által adott támogatást le kellvonni az egyházaknak járó normatív támo-gatásból és ennek hiányában nincs meg afedezet a működtetésre. Kérdés, hogy ezekután mi lesz a halaszthatatlan felújításokkal?

Horváth Hegyi Olivér lelkész úr szerint azevangélikus egyház továbbra is elkötelezettegy szentendrei óvoda átvétele iránt.

HerendA Belváros egyik színvonalas üzletét a

Herendi Porcelánmanufaktúra a Bogdányiutcában az önkormányzattól bérli. Tekintve,hogy már ők is veszteségesen működnek,kérték a bérleti díj csökkentését. 20 %-oshozhozzájárultak a képviselők.

Már márciusban isIdén február 26-tól március 1-ig is nagyon

magas volt a Bükkös patak szintje, a rohanóvíz több helyen károsította a vízbekötéseket,a patak medrét és a bicikli út részűjét. Azönkormányzat összesen 4 millió forintot sze-retne kapni a „Vis major” keretből, melyet1,7 millió forint saját forrással egészít ki tel-jes helyrehozás érdekében.

HÍRMONDÓ FELHÍVÁSPest Megye Közgyűlése nagyra becsüli a

megyei települések környezetfejlesztésitevékenységét, az épített és a természeteskörnyezet minőségének javítására és atelepülés karakterének, építészeti értékeinekmegőrzésére tett erőfeszítését.

Fentiek elismerésére 2010-ben ismeghirdeti a„Kulturált Települési Környezet Díj”

pályázatát,valamint a megyében épülő színvonalas

lakó- és középületek díjazására alapított„Pest Megye Építészeti Nívódíj” pályázatát.A beadási határidő mindkét pályázat ese-

tében 2010. június 30.A részletes pályázati hirdetmények Pest

Megye Önkormányzatának Közlönye 2010.évi 3. számában, a polgármesteri hivatalok-ban, Pest megye főépítészének irodájábantekinthető meg, valamint letölthető az inter-netről, Pest megye honlapjáról (www.pest-megye.hu).

A Közgyűlés a díjakról októberi üléséndönt, a díjak kiosztása december 4-én, aMegyenapi ünnepség alkalmával történik.

Sipos Sándor gázkészülék javítóSzerviz, karbantartás, üzembehelyezés. Cirkók, kazánok,

boylerek, konvektorok, tűzhelyekés egyéb gázkészülékek javítása.

Tel.: 30 9413 468

Page 9: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

9Hírlap XX. évfolyam 10. szám

SPORT SPORT

Tisztelt Horváth Gusztáv!…A rendszer éles indításához

figyelmeztető táblákat kell elhe-lyezni (32 kamera lesz, a szerk.)és az adatkezelést az adatvédelmibiztosnak nyilvántartásba kellvennie. A figyelmeztető táblák jórésze már a helyére került, deadminisztratív okok miatt a 11-es út mentén elhelyezendőtáblák telepítése még váratmagára. Az adatvédelmi biz-tosnak a nyilvántartásba vételiránti kérelmet már megküldtük,hogy az összes kamera telepítésétkövetően azonnal tudjuk indulni.A fentiek alapján tehát a rend-szer beindítására még nem kerültsor, adatigénylésre még nincslehetőség. A felügyelők ameglévő kamerák használatátgyakorolják, hogy az éles indulástkövetően maximálisan kihasznál-hassák a lehetőségeket.

Az éles induláskor a lakosságotszéleskörűen tájékoztatni fogjuk…

Tisztelettel Dr. Molnár IldikójegyzőTisztelt Jegyző Asszony!Köszönöm, örömmel írom

megszokott, gyors válaszát. Bárnem értem pontosan, mit jelentebben az összefüggésben az„adatkérés“, netán azt, milakosok is kérhetjük a felvételekmegtekintését? - nem volna sze-

rencsés. Ugyancsak örömmelnyugtáztam, hogy az Ön általemlített adatkezelési szabályzatvéglegesítése előtt kikéri azadatvédelmi ombudsman véle-ményét. Ez garancia az itt lakókszámára, de azt szeretnénk, ha ajószándékú szentendrei polgárokvéleménye is fontos lenne ebbena kérdésben. Kérem higyje el,cikkünk megjelenése után töb-ben mondták el véleményüket,egyikből idézek:- Ha lemegyek sétálni a fe-leségemmel és a fenekére verek,nem szeretném, ha másnap aBlikkben látnám a fotót!

Ez nyilván nem történhet meg,bár ezt ma Magyarországon, kü-lönösen Szentendrén, ahol ennyiközismert személy lakik, nehézbármiről is kijelenteni. Ezért aztjavaslom, az adatkezelési szabály-zat véglegesítésében ha nem is alakosság, de legalább az őketképviselő testület is részt vehes-sen. Nem titkolhatom ellenérzé-semet amikor arról tájékoztat, je-lenleg, igaz „próbaüzemben“,már folyik a szentendreiek megfi-gyelése, az így nyert információkkezelése számomra bizonytalan.Az itt lakók 99,9 %-hoz hason-lóan sosem kívántam és ezutánmég kevésbé kívánok autókat fel-törni vagy graffitiket rajzolni, bárnéhány belvárosi épület talánhasznát látná. Ragaszkodom vi-szont, összhangban olvasóink vé-

leményével magánéletem zártsá-gához még akkor is, ha ennekegy része szükségszerűen a közte-rületeken zajlik. Írom mindeztazért, mert a kamerákat kezelők,tudtommal, szentendrei lakosok,akik ismerhetnek bennünket,„megfigyelteket“. Kérem ezért,a „próbaüzemet“ szüntesse megaz adatkezelési szabályzat elfo-gadásáig.

Az országos tapasztalatok sze-rint a térfigyelő kamerák elhe-lyezése helyes döntés volt az ön-kormányzat részéről, ennek szi-gorú szabályozása (ahol nemtapasztaltak bűncselekményreutaló eseményt, a felvételekazonnali törlése) és ismertetése alakossággal véleményem szerintelengedhetetlen bármilyen meg-figyelés megkezdése előtt.

Néhány évvel ezelőtt voltamLondonban, ahol az emlékezetesmetró merénylet után gyakorlati-lag az egész várost bekameráztákés ennek a londoniak örültek.Legyen ez Szentendrén is így, bára 32 kamera talán túl sok (költ-ség-hatékonyság), meglehet á-gyúval lövünk verébre, de ennekmegítélése nyilván nem a jegyző,hanem a képviselő-testület il-letékessége.

Üdvözli Horváth GusztávTisztelt Horváth Gusztáv!…A kamerák helyszínének ki-

jelölésére a Képviselő-testületdöntésével összhangban kerültsor. Épület esetében a tulajdonoshozzájárulásával történik és fi-gyelemmel voltunk arra, hogy akamera a lehető legnagyobbterületet lássa be….

Az adatkezelés, ezen belülkülönösen az adattovábbítás (fel-vételek harmadik személy részéretörténő továbbítása) kizárólag atörvényben meghatározottak sze-rint történhet (mellékelem ajogszabály kivonatát) – ezekbenaz esetekben azonban a törvényielőírások szerint kötelesekvagyunk a felvételt kiadni….

A csoportvezető tájékoztatásaszerint a rendszer használatánakbegyakorlása megtörtént és mi-vel érdemi intézkedéshez a fel-vételek jelenleg még nem hasz-nálhatók, ezért azon kérésének,miszerint szüntessük be apróbaüzemet, gyakorlatilag máreleget tettünk – reményeink sze-rint azonban néhány hét múlvamár az éles indításról tájékoz-tathatom.

Tisztelettel Dr. Molnár IldikójegyzőA jogszabály szerint a

felvételeket, ha nem merült felbűncselekmény gyanúja, öt napalatt kell megsemmisíteni. A fel-vétel egy eljárásra hivatott szervvagy a felvételen szereplő személyszámára továbbítható, ha az il-lető „jogainak érvényesítéseérdekében” kéri.

H. G.

Újabb sportsiker a ChazarAndrás (volt Bárczy)iskolában2010. május 12-én a kis szentendrei

csapat a Pest megyei atlétikai bajnokságonszerepelt Gödöllőn. A gyerekek a mostohakörülmények ellenére -szakadó esőben-nagycsatában, szép eredményt értek el. 100 m leány

Virág Laura I. helyezettKislabda hajítás leányVirág Laura-III. helyezettVirág Laura 100m-en elért első

helyezésével kivívta az országos döntőbenvaló részvételt. Felkészítő tanár: MihályNorbert

Fotón balról jobbra Wolf József, VirágAdrienn, Rózsa Levente, Szabó Imre Dénestanár úr, Farkas Marika, Virág Laura, CziferiNikolett, Král Ferenc.

Megnyugtató levélváltás a figyelő kamerákról

Page 10: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

2010. május 22. . 10 Szentendrei

A P R Ó H I R D E T É S E KVíz-, gáz- és fűtésszerelést,kisebb javításokat vállalok teljesügyintézéssel. Tel.: 30 9706 475.Családi házak, lakások vil-lanyszerelése, javítása. Érin-tésvédelmi, villámvédelmi,. Gázközmű előtti EPH mérés ésfelülvizsgálat. Tel.: 06 20 844 2333.Műbútorasztalos vállalja 40éves szakmai gyakorlattal antik-styl bútorok restaurálását. Kárpitosmunkával is. Egyedi bútorkészítését is vállalom. Telefon: 0630 944 2206.Szobafestés, mázolást,tapétázást vállalok, garanciával.06 20 472 2509, 06 20 490 8599.Ötvös tárgyak javítása,felújítása. Hummel Gizella:26 311 734.BÚTOR-ÉPÜLETASZTALOSGYÁRTMÁNYOK: GYORSASZTA-LOS nonstop (javítás, csere), AN-TIKOLÁSOK, MŰANYAGNYÍLÁSZÁRÓK (javításuk is, szín-felújítással), INGATLANREKON-STRUKCIÓK – ORSZÁGOSANLEGKEDVEZŐBB ÁRAKKAL. 0626 309 032, 06 20 533 0067.www.koordinex.iweb.hu

ADÁSVÉTEL Volkswagen Caravelle 2,0 ben-zines 1987 cm3, 62 kW (84 LE).Gyártási év 1995, nyilvántartásbavétel 1995. 09. 21. fehér színű, 8üléses/személyes, vizsga 2011.május 22., zöldkártya: 2010. május8., koccanásoktól eltekintvesérülésmentes, garantált km:

292 032. irányár: 550 e Ft. 0630 966 951.

OKTATÁSMatematika-fizika szakostanár korrepetálást vállal. Tel.:312 962.

EGYÉBEladó/kiadó Szentendrénirodának, üzleti vállalkozásnakfőútvonal melletti 20 nm-es hely-iség, 2,9 M, illetve 3,9 M összegért.Bérleti díj 30-35 ezer Ft/hó. 06 308767 934.Iroda kiadó az Eper utcában, avolt ingatlanos helyén. 06 20 4317240Üzlet kiadó a Pap szigeten. 0630 223 6975Szentendre belvárosábanüzlethelyiség, iroda kiadó. Tel.: 0620 266 0277.

Asztalos munkát vállalok.,fából mindent. 36 30/319 7278,26/318 219.

Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. www.digitalisnyomda.netNévjegyek, szórólapok 30 952-1972

SZENT ANDRÁSKönyv- és kegytárgybolt (Kucsera Ferenc u. 2.)

Te l e f o n :2 6 3 0 3 - 1 8 9

ÁLLÁSSzentendre Város Önkor-mányzat Polgármesteri Hivatalamunkatársat keres vagy-ongazdálkodási ügyintézői fela-datainak ellátására.Pályázati feltételek:- magyar állampolgárság- büntetlen előélet,- vagyonnyilatkozat tétel;- B kategóriás jogosítvány- felsőfokú iskolai végzettség:egyetemi szintű közgazdaságiszakképzettség;- közigazgatási versenyvizsgavagy a versenyvizsga alólimentesség igazolásaA jelentkezéshez csatolni kell:- szakmai önéletrajzot; - motivációs levelet;- három hónapnál nem régebbierkölcsi bizonyítványt;- iskolai és egyéb sza-kképesítések másolatát;- közigazgatási versenyvizsgaletételét igazoló dokumentum(amennyiben nem rendelkezik apályázó mentességgel)A kiválasztásnál előnyt jelent:- önkormányzati vagy-ongazdálkodás területen végzettgyakorlat,- szentendrei helyismeretA munkakör határozatlan időreszól, a munkaidő heti 20 óra, apróbaidő hat hónap.Bérezés: a Ktv. szerintA munkakör betölthető: a pá-lyázat elbírálását követően azon-nalA pályázat benyújtásánakhatárideje: 2010. június 15. A pályázat elbírálásánakhatárideje: 2010. június 25.Ellátandó feladatok: - önkormányzati vagy-ongazdálkodási feladatok ellátása,vagyongazdálkodási koncepcióvégrehajtásában aktívközreműködésA pályázat benyújtásának mód-ja: Postai úton, a pályázatnak aSzentendre Város ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatal címéretörténő megküldésével (2000Szentendre, Városház tér 3.)Kérjük a borítékon feltüntetni apályázati adatbázisban szereplőazonosító számot: 03-28-2010,valamint a munkakör megn-evezését: vagyongazdálkodásiügyintéző.Pályázattal kapcsolatos továbbiinformációt Puhl Márta irodavezetőnyújt a 06-26/503- 373-as telefon-számon.

INGATLANLakás kiadó Szentendrén, aVajda Lajos utcában. Egy szoba,39 nm, felújítva, gázkonvektorral,mérőórákkal felszerelve. 40 eFt/hó + alacsony rezsi + 2 havikaució. Tel.: 06 30 951 0803 és 0630 491 9508.Tahiban 120 nm-es ház 120nm-es pincével, ugyanekkorabeépíthető tetőtérrel, 200 nöltelekkel eladó vagy szentendreikisebb házra, öröklakásra cserél-hető. Ár: 29 millió forint. T.:385 387Füzesparkban 2 szobás lakáshosszú távra kiadó. Érdeklődni:06 30 547 4090.Szentendrén 3017 nmiparterület eladó. Mellette 3127nm bérbeadó. Érd.: 06 20 3718148.Budakalászon 170 nm-es ház560 nm telken, 15 éves, eladó. 6szobás, jó beosztású, nagy belma-gasság, plusz tetőtér. Ára 49 millióFt. HÉV-től, iskolától 6 percre. Tei.:30 724 3421.

SZOLGÁLTATÁSKőműves, ács, tetőfedőmunkák, külső-belső felújítások,kertrendezés. Kisebb megbízá-sokat is szívesen teljesítünk. 00 3630 311 9231.Diplomamunkák, szakdolgo-zatok, névjegyek elkészítése.Fénymásolás, hőkötés, spirálkötésrövid határidővel. 312 858, egésznap.Villany-és antennaszerelés,parabola is. Kisgépjavítás. Tel.:316 710 este. 06 30 9914 732,Mócsai.

Külön bejáratú saját kerteslakás kiadó a Pismány lábánál,az Eper utcában. Iá: 60 000 Ft.Telefon: 06 30 223 6975.

Belvárosi, kétgenerációscsaládi házat kisebbre cserél-nék. Tel.: 26 314-199.

Kandallóépítés, vízfűtéses,légfűtéses. 06 20 594-4458.

Page 11: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

Hírlap 11 XX. évfolyam 10. szám

Új Szentendrei Hírlapa Hírmondó Kft. lapja.Felelõs kiadó: a Hírmondó Kft.ügyvezetõ igazgatójaFelelõs szerkesztõ: Kõszegi JuditSzerkesztõség és kiadóhivatal:Szentendre, Huba u. 6.Hirdetésfelvétel:- a HÉV végállomásnál lévõ zöldséges melletti újságos pavilonban;- Elõd u.15. Tel.: 314-700;valamint a szerkesztõség telefonján.E-mail: [email protected].: 26 316-011, 20 4280-849Fax: 26 500-533Nyomdai elõkészítés: Hírmondó Kft.Nyomda: D,Sign Kft., SzentendreISSN: 12190772

SÁRKÁNYOS NAP A P’ARTMOZIBAN május 29-én10 óra Így neveld a sárkányodat(színes, magyarul beszélő, amerikai ani-

mációs film, 92 perc, 2010, 12 év) 10 óra SÜSÜ, A SÁRKÁNY(színes, magyar bábfilm, 53 perc, ko-

rhatár nélkül) 11 óra PAPÍR BÁBKÉSZÍTÉS 11 óra PAPÍRSÁRKÁNY KÉSZÍTÉS

SÁRKÁNY TOTO12 óra SÁRKÁNY VÁR ÉPÍTÉS Közben ebéd a Sárkánykonyhából:SÁRKÁNYRAGÚ LEVES SÁRKÁNY SÜ-SÜTI(Laticelleken délutáni gyermekaltatásra

lehetőség van.)14 óra CSAPATSÁRKÁNY

KÉSZÍTÉS SÁRKÁNYTOTO ÉRTÉKELÉS

- fődíj : sárkány szív torta16 órától jó idő esetén:DUNAPARTI PROGRAMOK:SÁRKÁNYEREGETÉSSÁRKÁNY AKADÁLYVERSENYSÁRKÁNYHAJÓS EVEZÉS A

DUNÁN16 órától rossz idő esetén:FILMVETÍTÉS: SÁRKÁNYSZÍV(színes, magyarul beszélő, amerikai film,

103 perc)-nagyteremSÜSÜ A SÁRKÁNY: (A sárkány: el-

látó vállalat, Süsü a rettentő )(színes, magyar bábfilm, 53 perc, ko-

rhatár nélkül)- kisteremKIÁLLÍTÁS A GYERMEKKÖNYV IL-

LUSZTRÁTOROK EGYESÜLETÉNEKSZENTRENDRÉN ÉLŐ TAGJAINAKMUNKÁIBÓL

Több idős olvasónkszeretne leülni, a buszra

várva.

Page 12: Új Szentendrei Hírlap 2010.05.22

2010. május 22. 12 Szentendrei

Vihar Szentendrén Május 5-én, szerdán délután

rég nem látott vihar és felhősza-kadás söpört végig Szentendrén.A hirtelen lezúduló nagy mennyi-ségű vizet a csatornarendszernem tudta elvezetni, így a város-ban több helyen özönvízszerűáradás alakult ki. A 11-es főútbusz pályaudvar melletti sza-kaszán, a Vasúti villasoron és aKossuth Lajos u., Bükkös partkereszteződésében járhatatlannáváltak az utak. A Bogdányiutcában több üzlet, lakás éspince is víz alá került. A Szent-endrei Tűzoltóság ügyeletéretöbb mint húsz jelzés érkezett avízkárokkal kapcsolatban. A láng-lovagok a történelmi város-részben több órán keresztül szi-vattyúzták a vizet. A Rend-őrségnek is akadt dolga a viharmiatt. A városban több helyenútlezárásokkal, terelésekkelakadályozták meg a nagyobbdugók kialakulását. A gyors ésszakszerű beavatkozásnak kö-szönhetően személyi sérülés nemtörtént. A forgalmi rend a későesti órákra állt helyre a városban.

Mindenkitől türelmetkérünk A május eleji esőzés csak

ízelítő volt abból, ami 15-én,szombaton este zúdult aDunakanyar területére. Duna-bogdányt nem lehetett Tahitót-falu felől megközelíteni a 11-esfőúton. Ennek oka, hogy a Stam-pok horgásztó gátja átszakadt, ésmintegy 40 centiméteres vízborította az utat. A gátszakadáskövetkeztében 4-5 autós maradt

a víz fogságában. A bajba jutot-takat a tűzoltók drótköteleksegítségével húzták ki a terü-letről. A rendőrség lezárta azérintett útszakaszt, az autósokatelterelték.

A szentendrei területekrőlfolyamatosan érkeztek a jelzéseka tűzoltóságra, melyek főkéntvízkárral kapcsolatosak. A tűz-oltók homokzsákokkal próbáljákmegakadályozni a további víz-betörést, illetve szivattyúk segít-ségével távolítják el a pincékből avizet. A Bükkös patak felettátívelő fahidat tűzoltó tömlőkkelrögzítették egy fához, mielőtt azta víz elsodorta volna.

Szentendrén, a Mandulaközben a megáradt Bükkös-patakhordaléka megakadt egy híd kor-látján, emiatt a patak kilépett amedréből, és a víz beömlött akörnyező épületek kertjeibe. Ottszintén homokzsákokkal avatkoz-tak be a tűzoltók, illetve vágó-feszítő és korongos roncsvágósegítségével eltávolították a kor-

látot. Az akadály megszüntetéseután a víz visszatért a medrébe.

Szentendrén az Akácfa utcá-ban három családi ház alapjátmosta alá a víz. Az épületek mel-lől közel 150 m3 föld csúszottmeg, mintegy 300 négyzetmé-teres területen, 4-5 métermélységben. A lakóépületekből12 személyt kellett az éjszakafolyamán kiköltöztetni, őketrokonoknál szállásolták el.

Leányfalunál és Tahitótfalunálnagy mennyiségű hordalék kerültaz útra.

Személyi sérülés sehol nemtörtént.

SzélviharA hétvégi földcsuszamlások

után fakidőlésekhez és vízszí-vatáshoz riasztották a szentendreitűzoltókat, akik a rendkívüliidőjárás miatt az elmúlt 24órában több mint nyolcvan ri-asztást kaptak. Egy átlagos napontíz tűzoltó teljesít szolgálatot aszentendrei tűzoltóságon. Jelen-leg több mint harmincan dolgoz-

nak a különböző helyszíneken.Munkájukat segíti a közelmúlt-ban kapott Iveco Magirus típusúlétra szer is, melyet a mai nappalállítottak hadrendbe. Ezzel a

különleges szerrel akár 37méteres magasságban is tudnakdolgozni a lánglovagok. A tűz-oltók fontossági sorrendbenvonulnak a helyszínekre, így elő-fordulhat, hogy az elöntöttpincékhez és garázsokhoz nemérnek ki azonnal. Az esetektöbbsége a fakidőlésekről szól,de több jelzés is érkezettvízkárokról.

KöszönetnyilvánításA szentendrei tűzoltóság

köszönetét fejezi ki mindenkinek,aki türelmével és bármineműsegítségével a tűzoltók munkájátelősegítette ezekben a viharkárosidőkben. Az elmúlt napokbantöbb száz riasztással kellett a tűz-oltóknak megbirkózniuk az egészkistérség területét tekintve.

Köszönjük a lakosság segítségétés gondoskodását, nem utolsósorban említve a SurányiCukrászda valamint az ÉbredjMagyar Nemzeti Egylet élelmi-szerrel, teával, tejjel, kávévalvaló támogatását.

Benke Donát tű.ftörm. szóvivő

Házak csúsztak meg, fák dőltek kiA Tűzoltók beszámolója az özönvízről