tesztkÉrdÉsek...tesztkÉrdÉsek ez a lista a ppke jÁk polgári jogi tanszék által 2014-2019...

68
TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers- tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert: nem kizárt az egyes kérdések nehézségi foka közötti jelentős különbség; nem kizárt az egyes kérdések többszörös előfordulása; nem kizárt a jelenleg már hatályon kívül helyezett részekre való utalás, hiszen a gyűjteményben szereplő tesztkérdések különböző időállapotokat tükröz(het)nek; nem kizárt olyan kérdések szerepeltetése, amelyek „éles” tesztlapon nem fordulnak elő(); nem kizárt, hogy a következő tesztkérdések között fel nem sorolt kérdések is felkerülnek az „éles” tesztlapokra (); stb. Természetesen az írásbeli záróvizsgarész keretében megíratandó tesztfeladatsorok összeállítása során minden évben újra és újra hatályosítjuk a kérdéseket, s az egyes „éles” tesztlapok véglegesítése során az arra felkerülő kérdések nehézségi fokára is figyelemmel vagyunk, elkerülendő mind a hatálytalan, a félreérthető, a kétértelmű, avagy a túl könnyű/nehéz kérdések alkalmazását. Az egyes „éles” kérdéssorok összeállítása során valamennyi nagyobb témakörből (általános rész, személyek joga, jogi személyek, családjog, dologi jog, kötelmi jog, öröklési jog) szerepeltetünk 4-5 kérdést mindegyik tesztlapon, azzal a céllal, hogy a tesztlapok a záróvizsgán számonkért tananyag egészét lefedjék. A fenti, adott esetben megszorító értelmezések mellett is alkalmasnak ítéljük ugyanakkor ezen „nyers-tesztkérdések” közzétételét arra, hogy segítse a Polgári Jogból záróvizsgára készülő Hallgatók felkészülését. 2020.február 14. Polgári Jogi Tanszék

Upload: others

Post on 29-Mar-2021

10 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

TESZTKÉRDÉSEK

Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-

tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

nem kizárt az egyes kérdések nehézségi foka közötti jelentős különbség;

nem kizárt az egyes kérdések többszörös előfordulása;

nem kizárt a jelenleg már hatályon kívül helyezett részekre való utalás, hiszen a

gyűjteményben szereplő tesztkérdések különböző időállapotokat tükröz(het)nek;

nem kizárt olyan kérdések szerepeltetése, amelyek „éles” tesztlapon nem fordulnak

elő();

nem kizárt, hogy a következő tesztkérdések között fel nem sorolt kérdések is felkerülnek

az „éles” tesztlapokra (); stb.

Természetesen az írásbeli záróvizsgarész keretében megíratandó tesztfeladatsorok összeállítása

során minden évben újra és újra hatályosítjuk a kérdéseket, s az egyes „éles” tesztlapok

véglegesítése során az arra felkerülő kérdések nehézségi fokára is figyelemmel vagyunk,

elkerülendő mind a hatálytalan, a félreérthető, a kétértelmű, avagy a túl könnyű/nehéz kérdések

alkalmazását. Az egyes „éles” kérdéssorok összeállítása során valamennyi nagyobb témakörből

(általános rész, személyek joga, jogi személyek, családjog, dologi jog, kötelmi jog, öröklési

jog) szerepeltetünk 4-5 kérdést mindegyik tesztlapon, azzal a céllal, hogy a tesztlapok a

záróvizsgán számonkért tananyag egészét lefedjék.

A fenti, adott esetben megszorító értelmezések mellett is alkalmasnak ítéljük ugyanakkor ezen

„nyers-tesztkérdések” közzétételét arra, hogy segítse a Polgári Jogból záróvizsgára készülő

Hallgatók felkészülését.

2020.február 14.

Polgári Jogi Tanszék

Page 2: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

1

ÁLTALÁNOS RÉSZ – BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK (Ptk.: Első Könyv)

1. Melyik NEM jellemzi a polgári jogi normákat?

A) a mellérendeltség és egyenjogúság

B) abszolút és relatív jogviszonyok

C) eltérést engedő normák

D) kizárólag kógens szabályok

2. Melyik állítás igaz a vélelemről és a fikcióról? A) a vélelem lehet megdönthető, a fikció nem

B) a fikció lehet megdönthető, a vélelem nem

C) a vélelem mindig megdönthető

D) a fikció mindig megdönthető

3. Mi jelenti a ’világi természetjog’ alapgondolatát?

A) a jog tagozódása írott (ti. tárgyi-) és íratlan (ti. szokás-) jogra

B) a jog tagozódása pozitív jogra és „felette álló” jogra

C) a regionalizmus (ti. a partikuláris jogok) elsőbbsége

D) a pozitív jog (ti. norma agendi) elsőbbsége

4. Milyen jogot alkalmaz – fő sajátosságaként - az angolszász jogban a Kancelláriai

Bíróság? A) case law-t

B) equity law-t

C) törvényi jogot

D) common law-t

5. Mikor készült el a nevezetes ötödik magyar Magánjogi Törvényjavaslat (Mtj.)? A) 1848.évi XV.tc.

B) 1875.évi XXXVII.tc.

C) 1922

D) 1928

6. Kinek a nevéhez kapcsolható az első magyar kereskedelmi törvény? A) Szászy István

B) Grosschmid Béni

C) Wenczel Gusztáv

D) Apáthy István

7. Ki(k)nek volt fontos szerepe az 1959.évi IV.tv.előkészítésében? A) Szladits Károly, Zlinszky János

B) Vékás Lajos, Sólyom László

C) Mádl Ferenc

D) Világhy Miklós, Eörsi Gyula

8. Mi az analógia legis?

A) az analogia iuris alóli kivétel

B) a pacta sunt servanda alóli kivétel

Page 3: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

2

C) ha nem szabályozott tényállásra olyan szabályt alkalmazunk, amely egy ahhoz hasonló

tényállásra vonatkozik

D) ha nem szabályozott tényállásra a természetjog vagy a szokásjog íratlan rendelkezéseit

alkalmazzuk (contra legem értelmezés)

9. Mikor beszélünk hiteles jogértelmezésről? A) ha a jogszabályt a jogtudomány magyarázza

B) ha a jogszabályt a közjegyző magyarázza

C) ha a jogszabályt a jogalkotó magyarázza

D) ha a jogszabályt az Alkotmánybíróság magyarázza

10. A jóhiszeműség…

A) objektív emberi adottság

B) belátási képességet befolyásoló állapot

C) beszámítási képességet befolyásoló állapot

D) tudatállapot

11. Milyen vélelmet állít a Ptk. a fogamzás időpontjának megállapítására?

A) praesumptio iuris

B) praesumptio iuris et de iure

C) analogia iuris

D) analogia legis

12. Mikor alakulnak át az abszolút szerkezetű jogok relatív szerkezetű jogviszonnyá?

A) csak bírósági határozat alapján

B) minden esetben, ha a felek erről szerződésben külön megállapodnak

C) ha a felek azt szabad akaratukból átalakítják

D) a jogsértés ténye folytán, a jogsértővel szemben

13. Melyik NEM magánjogi jogforrás?

A) a szokás

B) az erkölcs

C) a tudomány

D) az Alaptörvény

14. Hivatkozhat-e a másik fél felróható magatartására az, aki maga felróhatóan járt el?

A) igen

B) nem

C) kizárólag, ha enyhe fokú gondatlanság terheli

D) kizárólag, ha mulasztását ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta

15. Mire vezethető vissza a Tripartitum elnevezése?

A) három könyvből áll: közjog (ius publicum), magánjog (ius privatum), kánonjog (ius

canonici)

B) három könyvből áll: személyek joga, dolgok joga, keresetek joga

C) a három részre szakadt ország jogszabályait gyűjtötte össze: magyar részek joga,

erdélyi részek joga, török hódoltság joga

D) a három részre szakadt ország joggyakorlatát gyűjtötte össze: magyar részek joga,

erdélyi részek joga, török hódoltság joga

Page 4: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

3

16. Ki állította össze a Corpus Iuris első kiadását Magyarországon?

A) Apáthy István és Frank Ignác

B) Werbőczy István

C) Mosóczi Zakar és Telegdy Miklós

D) Mária Terézia

17. Ki alkotott jelentőset a felelősségi jog és az összehasonlító polgári jog területén? A) Eörsi Gyula

B) Eörsi Mátyás

C) Eörsi István

D) Eörsi Géza

18. Mi a fikció?

A) a fikciós elméletek alkalmazása

B) valószínű tény elfogadása valónak

C) valótlan tény elfogadása valónak

D) vélelem

19. Mit jelent a lex specialis derogat legi generali szabálya?

A) az általános szabályt „lerontja” a különös szabály

B) az általános szabály „lerontja” a különös szabályt

C) adott esetre csak különös szabály vonatkozik

D) adott esetre csak általános szabály vonatkozik

20. Mi NEM külső körülmény, mint jogi tény? A) az idő folyása

B) halál

C) elévülés

D) vis maior

21. Melyek az abszolút szerkezetű jogviszonyok fő területei?

A) a kötelmi jog és a dologi jog

B) a személyi jog és a dologi jog

C) a ius publicum

D) a ius publicum és a nemzetközi magánjog

22. Melyik NEM a Ptk. I. könyvében szereplő polgári jogi alapelv?

A) jóhiszeműség

B) tisztesség

C) utaló magatartás

D) elvárható magatartás

23. Melyik NEM jellemzi a polgári jogi normákat?

A) a mellérendeltség és egyenjogúság

B) abszolút és relatív jogviszonyok

C) eltérést engedő normák

D) kizárólag kógens szabályok

24. Ha a joggal való visszaélés jogszabály által megkívánt nyilatkozat megtagadásában

áll, milyen feltétellel pótolhatja a bíróság ítéletével a nyilatkozatot?

Page 5: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

4

A) joggal való visszaélés esetén minden további feltétel nélkül

B) ha a nyilatkozat megtagadóját felróhatóság terheli

C) ha a nyilatkozat megtagadása egyben nyomós közérdeket vagy különös méltánylást

érdemlő magánérdeket sért

D) nem pótolhatja, mert ez igazolhatatlan beavatkozást jelentene a felek

magánautonómiájába

25. Melyik uralkodó adott utasítást Werbőczy Istvánnak műve elkészítésére?

A) II. József

B) II. Ulászló

C) V. Károly

D) Mária Terézia

26. Mikor lépett hatályba az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat? A) 1929. január 1-jén

B) 1929. május 1-jén

C) 1930. január 1-jén

D) nem lépett hatályba

27. Ki a XIX. század közepének legnevesebb magyar jogtudósa? A) Zsögöd Benő

B) Szladits Károly

C) Frank Ignác

D) Schwarz Gusztáv

28. Mi volt az Országbírói Értekezlet által elfogadott jogi dokumentum?

A) Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének Törvényjavaslata

B) Mtj.

C) Ideiglenes Törvénykezési Szabályok

D) OÉT

29. Kinek a nevéhez kapcsolható a Magyar Magánjog c. hatkötetes mű szerkesztése

(1939-1942)? A) Szászy-Schwarz Gusztáv

B) Grosschmid Béni

C) Eörsi Gyula

D) Szladits Károly

30. Ki nem a XX. századi magyar magánjogtudomány képviselője?

A) Frank Ignác

B) Grosschmid Béni

C) Szladits Károly

D) Marton Géza

31. Mit nevezünk analógiának?

A) ha nem szabályozott tényállásra egy polgári jogi alapelvet alkalmazunk

B) ha nem szabályozott tényállásra olyan szabályt alkalmazunk, amely egy ahhoz hasonló

tényállásra vonatkozik

C) a kiterjesztő magyarázatot

D) a megszorító magyarázatot

Page 6: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

5

32. Ki értelmezheti, magyarázhatja hitelesen a jogszabályokat?

A) a Kúria (ti. a korábbi Legfelsőbb Bíróság)

B) a minisztériumok

C) a jogalkotók, jogalkalmazók, a jogtudomány

D) a nagy jogtudósok külön felkérésre

33. Hatásuk szerint milyen szankciókat különböztetünk meg?

A) progresszív és represszív

B) megtorló és reparatív

C) reparatív és regresszív

D) szubjektív és objektív

34. Az abszolút szerkezetű negatív tartalmú jogviszonyokban…

A) a jogosult köteles tűrni a mindenki más joggyakorlását, és tartózkodnia kell annak

bármiféle zavarásától

B) mind a két fél tűrni köteles a másik fél joggyakorlását

C) a személyek jogait csak a polgári jogi alapelvek korlátozhatják

D) a kötelezett köteles tűrni a jogosult joggyakorlását, és tartózkodnia kell annak bármiféle

zavarásától

35. Mit jelent a jogszabály érvényessége?

A) a jogszabály szabályszerűen létrejött

B) a jogszabály alkalmazható

C) a jogszabály hatályos

D) a jogszabályt elfogadta az Országgyűlés és hatályba lépett

36. Egy norma akkor diszpozitív, ha…

A) az Alkotmánybíróság az adott normától eltérést enged

B) az Alaptörvény az adott normától eltérést enged

C) a jogszabály az előírt magatartástól eltérést enged

D) lex specialis derogat legi generali

37. Jogi ténynek minősül-e az elévülés? A) nem, ez csak a kötelmi jogban fordulhat elő

B) nem

C) igen

D) igen, de csak a személyhez fűződő jogok esetén

38. Melyek a relatív szerkezetű jogviszonyok fő területei?

A) dologi jog

B) személyek joga

C) szellemi alkotások joga

D) kötelmi jog

39. Melyik NEM jellemzi a polgári jogi normákat?

A) a mellérendeltség és egyenjogúság

B) abszolút és relatív jogviszonyok

C) eltérést engedő normák

D) kizárólag kógens szabályok

Page 7: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

6

40. Elsődlegesen milyen jogokat biztosít a magánjog?

A) a közhatalom jogait

B) a személyeket megillető alanyi jogokat

C) állampolgári jogokat

D) az emberi jogokat

41. Az alábbiak közül melyik jogi tény NEM tartozik a jogos magatartások közé?

A) szerződéskötés

B) megbocsátás

C) önhiba

D) teljesítés

42. Hivatkozhat-e a másik fél felróható magatartására az, aki maga felróhatóan járt el?

A) igen

B) nem

C) kizárólag, ha enyhe fokú gondatlanság terheli

D) kizárólag, ha mulasztását ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta

43. Melyik állítás igaz a vélelemről és a fikcióról?

A) a vélelem lehet megdönthető, a fikció nem

B) a fikció megdönthető, a vélelem nem

C) a vélelem mindig megdönthető

D) a fikció mindig megdönthető

44. Melyik NEM magánjogi jogforrás?

A) a szokás

B) az erkölcs

C) a tudomány

D) az Alaptörvény

45. Mi a polgári jog? A) a polgári jog az „önzés bibliája”

B) a polgári jog NEM az „önzés bibliája” (!)

C) a polgári jog a polgárjogok (!) egyike, ti. abból kiszakadt jogág

D) Nem értek egyet a kérdésfeltevéssel!

46. Melyik NEM a Ptk. I. könyvében szereplő polgári jogi alapelv?

A) jóhiszeműség

B) tisztesség

C) utaló magatartás

D) elvárható magatartás

47. Milyen jogokat biztosít a magánjog?

A) a közhatalom jogait

B) a személyeket megillető alanyi jogokat

C) állampolgári jogokat

D) az emberi jogokat

48. Melyik NEM magánjogi jogforrás?

Page 8: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

7

A) a szokás

B) az erkölcs

C) a tudomány

D) az Alaptörvény

49. Ha a joggal való visszaélés jogszabály által megkívánt nyilatkozat megtagadásában

áll, milyen feltétellel pótolhatja a bíróság ítéletével a nyilatkozatot? A) joggal való visszaélés esetén minden további feltétel nélkül

B) ha a nyilatkozat megtagadóját felróhatóság terheli

C) ha a nyilatkozat megtagadása egyben nyomós közérdeket vagy különös méltánylást

érdemlő magánérdeket sért

D) nem pótolhatja, mert ez igazolhatatlan beavatkozást jelentene a felek

magánautonómiájába

50. Melyik NEM a Ptk. I. könyvében szereplő polgári jogi alapelv?

A) jóhiszeműség

B) tisztesség

C) utaló magatartás

D) elvárható magatartás

51. Milyen jogokat biztosít a magánjog?

A) a közhatalom jogait

B) a személyeket megillető alanyi jogokat

C) állampolgári jogokat

D) az emberi jogokat

Page 9: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

8

SZEMÉLYEK JOGA (Ptk.: Második és Harmadik Könyv)

52. Ki a magzati gyám?

A) a méhmagzat érdekeit képviselő gyámi jogkörben eljáró személy

B) kizárólag a magzat vagyonát kezelő személy

C) a magzat kiskorú anyjának törvényes képviselője

D) a gyermek érdekeit védő, a bíróság által kirendelt személy

53. Milyen érvényes jognyilatkozatot tehet önállóan az alábbiak közül a cselekvőképtelen

kiskorú?

A) végrendelkezhet, mert ez egy személyesen teendő jognyilatkozat

B) házasságot köthet, mert ez egy személyesen teendő jognyilatkozat

C) rendelkezhet munkával szerzett keresménye 50%-ával

D) csekély jelentőségű, mindennapos jogügyletet, amely nem igényel különösebb

megfontolást

54. Főszabályként az alábbi jognyilatkozatok közül melyiket teheti meg érvényesen és

önállóan a korlátozottan cselekvőképes nagykorú?

A) lemondhat örökségéről

B) megköthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez

C) rendelkezhet ingatlanával

D) rendelkezhet jövedelme egészével

55. Létrehozható-e alapítvány elsődlegesen gazdasági célra?

A) igen, ha az alapítvány közhasznú

B) igen, ha az a cél közcélnak minősül

C) igen, a törvényben taxatíve meghatározott esetekben

D) nem

56. Folytathat-e gazdasági tevékenységet az egyesület?

A) nem, ezt törvény tiltja

B) igen, de nyereségét az egyesület céljaira kell fordítania

C) igen, de nyereségét az egyesület tagjaik között maradéktalanul fel kell osztania

D) csak ha a bíróság engedélyezi számára

57. Mit jelent a hangfelvétel védelméhez való személyhez fűződő jog?

A) a személy hangfelvételét nem szabad nyilvánosságra hozni semmilyen körülmények

között

B) a személy hangfelvétele annak engedélye vagy közszereplés kivételével nem hozható

nyilvánosságra

C) a személy hangfelvételét csak nevével ellátva lehet nyilvánosságra hozni

D) a személy hangfelvételét nem szabad más neve alatt nyilvánosságra hozni

58. Mi a halál vélelmezett időpontja holttá nyilvánítás esetén, ha a körülmények

mérlegelése alapján az nem állapítható meg?

A) az eltűnést követő 15. nap

B) az eltűnést követő nap

C) az eltűnést követő hónap első napja

Page 10: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

9

D) az eltűnést követő hónap 15. napja

59. Megilleti-e a cselekvőképesség a jogi személyeket?

A) igen

B) igen, de csak a jogi személyiséggel felruházott szervezeteket

C) igen, de csak a jogi személyiséggel felruházott szervezeteket és a konstitutív hatályú

nyilvántartásba vételt követően

D) nem

60. Hogyan ajándékozhat a korlátozottan cselekvőképes kiskorú?

A) csak a gyámhatóság jóváhagyásával, és így is kizárólag a szokásos mértékig

B) a gyámhatóság jóváhagyása nélkül, de csak a szokásos mértékig

C) a gyámhatóság jóváhagyása nélkül, korlátlanul

D) a gyámhatóság jóváhagyásával, korlátlanul

61. Meghatározhatja-e a Ptk. szerint a gondnokság alá helyezett, hogy ki legyen a

gondnoka?

A) igen, közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban bármikor kijelölheti

B) igen, még cselekvőképes állapotában, közokiratban kijelölheti

C) nem, az ilyen tartalmú jognyilatkozat semmis

D) igen, házastársát, szüleit, vagy más hozzátartozóját bármilyen formában kijelölheti

62. Mikor és hol kell megjelennie a folyóiratban a sajtó-helyreigazításnak, ha a sajtószerv

kész azt megjelentetni?

A) az erre irányuló igény kézhezvételét követő 15 napon belül a következő számban

B) az erre irányuló igény kézhezvételét követő 8 napon belül a következő számban

C) az erre irányuló igény kézhezvételét követő 5 napon belül a következő számban

D) az erre irányuló igény kézhezvételét követő első számban

63. A személyhez fűződő jogok megsértésének alábbi szankciói közül melyiknek feltétele

a jogsértő magatartás felróhatósága?

A) jogsértés abbahagyása

B) elégtétel adása

C) sérelemdíj

D) jogsértés tényének bírósági megállapítása

64. Mit jelent az, hogy valaki cselekvőképes?

A) jogok és kötelességek alanya lehet

B) képviselőként járhat el más érdekében

C) maga köthet szerződést vagy tehet jognyilatkozatot

D) ingatlanon tulajdonjogot szerezhet

65. Mi jellemzi főszabályként a kiskorú korlátozottan cselekvőképesek jognyilatkozatait?

A) érvényesek egyéb jogi aktus nélkül is

B) érvénytelenek, helyettük gondnokuk tesz jognyilatkozatot

C) érvénytelenek, helyettük törvényes képviselőjük tesz jognyilatkozatot

D) érvényességükhöz a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges

66. Hogyan mondhat le a kiskorú jogáról ellenérték nélkül?

A) csak közokiratban

Page 11: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

10

B) csak a törvényes képviselője hozzájárulásával

C) csak a gyámhatóság jóváhagyásával

D) sehogy, ez a jognyilatkozat nem tehető meg érvényesen

67. Főszabályként az alábbi jognyilatkozatok közül melyiket teheti meg érvényesen

önállóan a korlátozottan cselekvőképes nagykorú?

A) rendelkezhet jövedelme bíróság által meghatározott hányadával

B) rendelkezhet jövedelme egészével

C) visszautasíthatja az életmentő orvosi ellátást/kezelést

D) lemondhat örökségéről

68. Ki határoz a támogató kirendeléséről a támogatott döntéshozatalról szóló 2013.évi

CLV.tv. alapján?

A) a bíróság

B) a gyámhatóság

C) a gondnok

D) a támogatott személy maga

69. Mi az egyesület?

A) azonos közhasznú célokra gyülekező emberek csoportja, amely nem jogi személy

B) alapszabályában meghatározott célra létrehozott, nyilvántartott tagsággal rendelkező

jogi személy szervezet

C) önkormányzattal rendelkező, alapszabályában meghatározott célra létrehozott nem

jogi személy szervezet

D) önkormányzattal rendelkező, jogszabályban meghatározott célra létrehozott és a Kúria

által nyilvántartott jogi személy szervezet

70. Ki és hogyan módosíthatja az alapítvány alapító okiratát?

A) az alapítvány tagjai, szótöbbséggel

B) taxatíve meghatározott esetekben hivatalból a bíróság

C) az alapító, a nyilvántartásba vétel szabályainak megfelelő alkalmazásával

D) senki, az alapítvány alapító okiratát nem lehet módosítani

71. Melyek a személyiségi jogok?

A) a jogi személyek törvényben taxatíve felsorolt jogai

B) a személyeket megillető jogok

C) az Alaptörvényben ezen a címen taxatíve felsorolt jogok

D) a Ptk.-ban ezen a címen taxatíve felsorolt jogok

72. Mit jelent a hangfelvétel védelméhez való személyiségi jog?

A) a személy hangfelvételét nem szabad nyilvánosságra hozni semmilyen körülmények

között

B) a személy hangfelvétele annak engedélye vagy közszereplés kivételével nem hozható

nyilvánosságra

C) a személy hangfelvételét csak nevével ellátva lehet nyilvánosságra hozni

D) a személy hangfelvételét nem szabad más nevével nyilvánosságra hozni

73. A vallásgyakorlás milyen szervezeti formáját/kereteit NEM ismeri a lelkiismereti és

vallásszabadság jogáról, ill. az egyházak jogalanyiságáról szóló 2011.évi CCVI.tv.?

A) bevett egyház

Page 12: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

11

B) történelmi egyház

C) nyilvántartásba vett egyház

D) vallási egyesület

74. Az alábbiak közül melyik házassági akadály fennállta esetén veszti el a személy a

házassággal egyébként megszerzett nagykorúságot?

A) a vérrokonság esetén

B) fennálló érvényes házasság esetén

C) cselekvőképesség hiánya esetén

D) örökbefogadás esetén

75. Mikor köteles a (nem közeli hozzátartozó) gondnok a vagyonkezelésről a

gyámhatóságnak – főszabály szerint – számot adni?

A) csak a gondnokság alá helyezett kérésére

B) csak a gyámhatóság felhívására

C) évente

D) félévente

76. Miről kell feltétlenül rendelkezni egy egyesület alapszabályában?

A) az egyesület nevéről, székhelyéről, céljáról, fő gazdasági tevékenységéről

B) az egyesület nevéről, székhelyéről, céljáról, szervezetéről

C) az egyesület nevéről, székhelyéről, gazdasági tevékenységéről

D) az egyesület nevéről, nyilvántartási számáról, székhelyéről, céljáról

77. Mi az üzleti titok fogalma?

A) Minden olyan tény/adat/összeállítás, aminek nyilvánosságra kerülése az érintett

gazdasági érdekét veszélyeztetné és amelyek titokban tartása érdekében a jogosult a

szükséges intézkedéseket megtette.

B) Olyan gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos tény/adat/összeállítás, amelyek

titokban tartása érdekében a jogosult az adott helyzetben általában elvárható magatartást

tanúsítja.

C) Olyan gazdasági tevékenységhez kapcsolódó adat, aminek nyilvánosságra kerülése az

érintett gazdasági érdekét veszélyeztetné és amelyek titokban tartása érdekében a

jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.

D) Olyan gazdasági tevékenységhez kapcsolódó tény, aminek nyilvánosságra kerülése az

érintett gazdasági érdekét veszélyeztetné.

78. Melyik NEM a személyiségvédelem objektív eszköze (a személyiségi jogi jogsértés

objektív alapú szankciója)?

A) az elégtételadásra kötelezés

B) a kártérítésre kötelezés

C) a jogsértés tényének megállapítása

D) a jogsértés abbahagyására kötelezés

79. Milyen feltételek mellett korlátozottan cselekvőképes a kiskorú?

A) csak ha 14. életévét betöltötte, nem cselekvőképtelen, és nem házas

B) csak ha 14. életévét betöltötte és nem cselekvőképes

C) csak ha 18. életévét betöltötte és nem cselekvőképes

D) csak ha 18. életévét betöltötte, nem cselekvőképtelen, és nem házas

Page 13: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

12

80. Mire van szükség a jogi személy bankszámlájával való rendelkezéshez?

A) két képviseleti joggal rendelkező személy aláírására

B) képviselője aláírására

C) alapítója aláírására

D) legfőbb tisztségviselőjének engedélyére

81. Az alábbiak közül milyen névválasztási jog NEM illeti meg a feleséget?

A) saját teljes nevének megtartása a házasságkötés után is

B) házasságkötéskor férje teljes nevének felvétele -né toldattal és a saját teljes neve

megtartása

C) a házasság megszűnése után férjezett neve további használata

D) házasságkötéskor férje családnevének felvétele azzal a kikötéssel, hogy közös

gyermekeik lánykori családnevét viseljék

82. Kérheti-e a már kinyomtatott könyvek megsemmisítését az, akinek nevét engedélye

nélkül azokon felhasználták?

A) nem, csak elégtételt kérhet ezért a jogsértésért

B) nem, csak a szerzői jogdíj rá eső részét kérheti ezért a jogsértésért

C) igen, ezt a Ptk. lehetővé teszi

D) nem, ehelyett kártérítést kérhet ezért a jogsértésért

83. Ki és milyen alapon állapítja meg a halál tényét eltűnt személy esetén?

A) a közjegyző, az eltűnés körülményei alapján

B) a jegyző, a törvényben meghatározott vélelem alapján

C) a bíróság, a körülmények mérlegelése alapján

D) az illetékes rendőrség, a törvényben meghatározott vélelem alapján

84. Mikor cselekvőképtelen az alábbiak közül a nagykorú?

A) ha elmegyógyintézetben kezelés alatt áll

B) ha szerzetesi fogadalmat tett

C) ha belátási képessége teljes mértékben hiányzik

D) ha belátási képessége visszatérően erősen csökkent

85. Ki a cselekvőképes?

A) akinek cselekvőképességét a Ptk. vagy a bíróság nem korlátozza vagy nem zárja ki

B) aki a Ptk.-ban taxatíve meghatározott követelményeknek eleget tesz

C) akinek szerzőképessége van

D) aki más törvényes képviselője lehet

86. Rendelkezhet-e jövedelmével a korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy?

A) igen, annak 50%-a erejéig

B) nem, azt a gondnoka fekteti be az ő érdekeit figyelembe véve

C) igen, korlátozás nélkül

D) igen, a törvényes képviselő hozzájárulásával

87. Mit jelent a relatív semmisség a cselekvőképesség körében?

A) a semmisségre csak a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen érdekében

lehet hivatkozni

B) a semmisségre csak jóhiszemű 3. személy hivatkozhat

Page 14: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

13

C) a semmisség csak arra a jogügyletre áll fenn, amelyben a cselekvőképességet illetően

megtévesztés történt

D) a semmisség csak a rosszhiszemű 3. személlyel szemben áll fenn

88. Mikor helyezheti a bíróság a nagykorút cselekvőképességet teljesen korlátozó

gondnokság alá?

A) ha belátási képessége tartósan és teljeskörűen hiányzik

B) ha belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent

C) ha belátási képessége tartósan korlátozott

D) ha akaratnyilvánításra képtelen állapotban van

89. Kinek a jognyilatkozata lesz érvényes a támogatott döntéshozatalról szóló 2013.évi

CLV.tv. alapján, ha a támogató és a támogatott álláspontja ellentétes egymással?

A) a támogató nyilatkozata

B) a támogatott nyilatkozata

C) az ellentétes jognyilatkozatok érbényességéről a gyámhatóság dönt

D) az ellentétes jognyilatkozatok érbényességéről a bíróság dönt

90. Hogyan jön létre az egyesület?

A) az alapító okirat aláírásával

B) az alapító okirat ügyvéd általi ellenjegyzésével

C) az alapító okirat bírósági letétbe helyezésével

D) a bírósági nyilvántartásba vétellel

91. Kitől származik a magánjog meghatározásaként híressé vált következő idézet:

„Herzkammer allen Rechts” ? A) Lábady Tamás

B) Thomas Labady

C) Semmelweis Ignác

D) Én CSAK FRANCIÁUL tudok!

92. Mikor szűnik meg az alapítvány?

A) ha az alapítvány egyesületté alakul át

B) ha az alapítvány három éven át nem folytatja tevékenységét

C) ha az alapítói jogokat gyakorló személy meghal

D) ha az alapítói jogokat gyakorló személy erről a kuratóriumot értesíti

93. Kit illetnek meg a személyhez fűződő jogok?

A) minden személyt, a jogi személyt is, ha a jog jellegénél fogva nem csak természetes

személyt illet

B) csak a természetes személyeket

C) a jogi személyeket is megilletik a törvényben számukra taxatíve felsorolt személyhez

fűződő jogok

D) csak a jogi személyeket

94. Megilletheti-e a névvédelem joga a jogi személyt?

A) nem, a névvédelem joga természeténél fogva csak a természetes személyt illetheti meg

B) igen, de csak más, hasonló működési körű, azonos területen működő jogi személlyel

szemben

Page 15: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

14

C) nem, a névvédelem joga törvényi rendelkezésnél fogva csak a természetes személyt

illetheti meg

D) igen, minden jogalannyal szemben

95. Melyik vallási közösség NEM rendelkezik jogi személyiséggel a lelkiismereti és

vallásszabadság jogáról, ill. az egyházak jogalanyiságáról szóló 2011.évi CCVI.tv.

alapján?

A) bevett egyház

B) történelmi egyház

C) nyilvántartásba vett egyház

D) vallási egyesület

96. Mikor ítélhet meg a bíróság közérdekű célra fordítható bírságot személyhez fűződő

jog megsértésekor?

A) nincs erre lehetősége

B) ha a sérelmet szenvedett fél kifejezetten ezt kérte

C) ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás

súlyosságával

D) ha a jogsértés nem volt felróható, vagy a jogsértéssel érintett személy is közrehatott a

jogsértésben

97. A halál megállapításának mely feltételét pótolja/váltja ki a halál tényének bírói

megállapítására irányuló eljárásban hozott bírósági határozat?

A) az eltűnéstől számított 5 év várakozási időt

B) a holttest meglétét

C) a halotti anyakönyvi kivonat meglétét

D) az eltűnt személy temetési szertartásának megrendezését

98. Aki cselekvőképességét illetően a másik felet megtéveszti, ezért…

A) büntetőjogi felelősségre vonható

B) felelősséggel tartozik, és felelőssége alapján a szerződés teljesítésére is kötelezhető

C) felelősséggel tartozik, és rosszhiszeműség esetén kártérítésre köteles

D) köteles a szerződés érvényességéhez szükséges engedélyek beszerzésére

99. Milyen esetben lehet cselekvőképtelen az a nagykorú, aki olyan állapotban van, hogy

belátási képessége tartósan vagy a jognyilatkozatkor átmenetileg teljesen hiányzik?

A) csak ha a gyámhatóság kezdeményezi a gondnokság alá helyezését

B) semmilyen esetben, ugyanis korlátozottan cselekvőképes lehet csak

C) csak jogerős bírósági határozat meghozatala esetén

D) ipso iure, az állapota folytán

100. Mikor jön létre a korlátolt felelősségű társaság?

A) a társasági szerződés aláírásával

B) a társasági szerződés ügyvéd általi ellenjegyzésével

C) a társasági szerződés bírósági letétbe helyezésével

D) a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, annak napján

101. Mikor szabad az eltűnt személyről készült képmást vagy hangfelvételt

nyilvánosságra hozni?

A) semmilyen körülmények között nem szabad, mert nem tudja megadni rá az engedélyt

Page 16: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

15

B) nyomós közérdekből, vagy ha a képviselője ehhez az engedélyét adta

C) hatósági engedéllyel, nyomós közérdekből vagy méltánylást érdemlő magánérdekből

D) bármikor nyomós közérdekből, vagy méltánylást érdemlő magánérdekből

102. Milyen alábbi esetben jogosult a személyhez fűződő jogok érvényesítésére az ügyész?

A) a korlátozottan cselekvőképes személy jogainak védelmében

B) a cselekvőképtelen személy jogainak védelmében

C) ha a cselekvőképtelen személy jogait a törvényes képviselője sértette meg

D) ha az elhunyt személy jó hírnévhez való jogának megsértése közérdekbe ütközik

103. Ha a holtnak nyilvánított előkerül, a holttá nyilvánító határozat…

A) hatályos és érvényes

B) hatályos és érvénytelen

C) érvényes és hatálytalan

D) érvénytelen és hatálytalan

104. Lehet-e 14. életévét betöltött kiskorú cselekvőképtelen?

A) nem, mert már korlátozottan cselekvőképes

B) nem, mert már cselekvőképes

C) igen, ha ilyen hatályú gondnokság alá helyezik, vagy enélkül is, ha a belátási képessége

tartósan vagy átmenetileg teljesen hiányzik

D) igen, ha belátási képessége tartósan, vagy időszakonként visszatérően nagymértékben

csökken

105. Milyen alapon járhat el a gondnok a korlátozottan cselekvőképes nagykorú nevében

az alábbiak közül?

A) bírósági határozat alapján

B) a gondnokolt által közokiratban kiállított meghatalmazás alapján

C) csak kivételesen teheti meg, általában a gondnokolt önállóan jár el

D) a gondnokolt által egyszerű okiratban kiállított meghatalmazás alapján

106. Ki rendeli ki az eseti gondnokot?

A) a gyámhatóság

B) az állandó gondnok

C) a bíróság

D) a gyám

107. Mit kell meghatározni főszabály szerint a jogi személyt létrehozó okiratban,

jogszabályban illetve határozatban?

A) a jogi személy nevét, székhelyét, tevékenységét, tagjainknak nevét, képviselője nevét

B) a jogi személy nevét, székhelyét, nyilvántartási számát, tagjainak számát

C) a jogi személy nevét, tevékenységét, székhelyét, képviselője nevét

D) a jogi személy nevét, székhelyét, szervezeti egységeinek nevét, létrehozatala célját

108. Melyek a jogi személyiségű gazdasági társaságok?

A) minden gazdasági társaság jogi személy

B) csak az állam által alapítottak

C) a korlátolt felelősségű társaság, a betéti társaság és a részvénytársaság

D) a korlátolt felelősségű társaság, a közös vállalat és a részvénytársaság

Page 17: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

16

109. Lehet-e akadálya, hogy valaki tudományos vagy művészi tevékenységet a saját

nevén folytasson?

A) nem, a névviseléshez való jog ezt minden körülmények között lehetővé teszi

B) igen, ha más, hasonló területen már korábban tevékenykedő, vele azonos nevű személy

ezt kéri

C) igen, a Ptk. ezt a törvény erejénél fogva tiltja

D) nem, hacsak nem történelmi névről van szó

110. Jogalanynak minősül-e a méhmagzat az Alkotmánybíróság ún. „második abortusz

döntése” alapján?

A) igen, minden esetben

B) igen, ha élve születik, akkor születésétől kezdődően

C) igen, de csak vagyoni jellegű jogviszonyokban

D) nem

111. Mi a feltétele az alábbiak közül az eltűnt személy holttá nyilvánításának?

A) a halál ténye kétségen kívüli bizonyítást nyerjen

B) legalább 5 éven át ne legyen ismeretes az eltűnt személy életben létére utaló adat

C) az érintett személy veszélyhelyzetben tűnjön el

D) legalább 10 éven át ne legyen ismeretes az eltűnt személy életben létére utaló adat

112. Főszabályként az alábbi jognyilatkozatok közül melyiket teheti meg érvényesen és

önállóan a korlátozottan cselekvőképes nagykorú?

A) rendelkezhet jövedelme 50%-ával

B) rendelkezhet jövedelme egészével

C) rendelkezhet ingatlanával

D) lemondhat örökségéről

113. Ki hozhat létre alapítványt?

A) csak az állam

B) csak természetes személyek

C) természetes személy és jogi személy

D) csak az állam és a természetes személyek

114. Mi korlátozhatja a cselekvőképességet?

A) az Alaptörvény

B) bármely törvény

C) két egybehangzó jognyilatkozat

D) a Ptk.

115. Visszautasíthatja-e a törvényes képviselő a korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak

adott vagy ígért, teherrel nem járó ajándékot?

A) igen, de csak a kiskorúval egyetértésben

B) igen, de csak a gyámhatóság engedélyével

C) igen, ha a gyámhatóság kifejezetten nem tiltakozik ez ellen

D) nem, azt a kiskorú saját jognyilatkozatával fogadja el

116. Nagykorú személy cselekvőképessége jövőbeli korlátozására vonatkozó

jognyilatkozata…

A) semmis

Page 18: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

17

B) csak bíróság előtt tehető érvényesen

C) közokiratban, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban, vagy a gyámhatóság előtt

személyesen tett jognyilatkozatban lehet érvényes

D) relatíve semmis

117. Az alábbi jognyilatkozatok közül melyik érvényességéhez szükséges a gyámhatóság

hozzájárulása?

A) a cselekvőképtelen nagykorú ingatlanának átruházására irányuló jognyilatkozat

B) a cselekvőképességében teljesen korlátozott nagykorú jövedelmével való rendelkezés

C) a cselekvőképessgében részlegesen korlátozott nagykorú jövedelmével való rendelkezés

D) a korlátozottan cselekvőképes kiskorú jövedelmével való rendelkezés

118. Ki és milyen időközönként vizsgálja felül a támogató kirendelését a támogatott

döntéshozatalról szóló 2013.évi CLV.tv. alapján?

A) a gyámhatóság évente

B) a gyámhatóság ötévente

C) a bíróság 5 évente

D) csak a gondnokrendelés felülvizsgálatáról rendelkezik a jog, de a támogató kirendeléséről

nem

119. Lehet-e jogi személy egyesület tagja?

A) nem, ezt a Ptk. is kimondja

B) igen, de csak másik egyesület

C) igen, de csak másik egyesület vagy alapítvány

D) igen, korlátozás nélkül

120. Mi hozza létre az alapítványt?

A) az alapító okirat aláírása (ex nunc hatállyal)

B) az alapító okirat aláírása (ex tunc hatállyal)

C) az alapító okirat bírósági letétbe helyezése

D) a bírósági nyilvántartásba vétel

121. A személyiségi jogokat korlátozhatja-e szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat?

A) nem, az ilyen jognyilatkozat semmis

B) igen, de csak közokiratba foglalva

C) igen, a jogosult/érinett társadalmi érdeket nem sértő beleegyezése/hozzájárulása esetén

D) nem, csak törvényben lehet ezeket korlátozni

122. Megilleti-e a jogi személyt a magánlakáshoz való jog polgári jogi védelme?

A) nem, ez a jog természeténél fogva csak a természetes személyt illetheti meg

B) nem, a törvény kizárja a jogi személy részére a magánlakáshoz való jogot

C) igen, a Ptk. alapján a védelem a jogi személy céljaira szolgáló helyiségekre is áll

D) igen, az Üzleti titokról szóló tv. alapján a védelem a jogi személy céljaira szolgáló

helyiségekre is áll

123. Melyik szervezet látja ez az állam képviseltében a vallási közösségek felügyeletét a

lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, ill. az egyházak jogalanyiságáról szóló

2011.évi CCVI.tv. alapján?

A) Egyházügyi Hivatal

B) Alkotmánybíróság

Page 19: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

18

C) Fővárosi Törvényszék

D) az állam nem működtethet ilyen szervezetet

124. Milyen polgári jogi igénye lehet annak, akiről a sajtó valótlan hírt közöl, híresztelt,

valós tényt hamis színben tüntet fel?

A) helyreigazítási kérelemmel léphet fel, ami más igényeket kizár

B) a sajtóorgánum betiltását követelheti

C) a törvényben biztosított egyéb igényein kívül helyreigazítást követelhet

D) más sajtóorgánumban elmondhatja a saját véleményét

125. Mire vonatkozik az üzleti titok polgári jogi védelme?

A) kizárólag a megszerzett titok engedély nélküli nyilvánosságra hozatalára

B) a megszerzett titokkal való bármilyen visszaélésre

C) csak a megszerzett titokkal való nyilvánosság előtti visszaélésre

D) csak a megszerzett titoknak a sajtóhoz való eljuttatására

126. Mit határoz meg a Ptk. a cselekvőképesség feltételeként?

A) szerzőképességet

B) belátási képességet

C) vétőképességet

D) akarati képességet

127. Hogyan jön létre az egyesület?

A) az alapító okirat aláírásával

B) az alapító okirat ügyvéd általi ellenjegyzésével

C) a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel

D) a bírósági nyilvántartásba vétellel

128. Mi az alapítvány?

A) alapszabályában meghatározott célra létrehozott, önkormányzattal és nyilvántartott

tagsággal rendelkező szervezet

B) alapító okirattal létrehozott jogi személyiségű gazdálkodó szervezet

C) önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek

létrehozatalát törvény rendeli el

D) tartós közérdekű célra létrehozott jogi személy, hozzá rendelt célvagyonnal

129. Mi történik a személy személyhez fűződő jogaival a halála után?

A) megszűnnek, mivel a személy jogképessége megszűnt

B) a hozzátartozók és örökösök kegyeleti jogává alakulnak

C) változatlan formában és módon tovább élnek

D) csak azok élnek tovább, amelyek védelmében már eljárás indult

130. Mi a fogamzási időszak kezdete a Ptk. vélelme szerint?

A) a születéstől visszafelé számított 300. nap

B) a születéstől visszafelé számított 300. és 180. nap közötti időtartam bármely napja

C) a születéstől visszafelé számított 300. és 182. nap közötti időtartam bármely napja

D) a születéstől visszafelé számított 182. nap

131. Mit jelent az, hogy valaki cselekvőképes?

A) jogok és kötelességek alanya lehet

Page 20: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

19

B) képviselőként járhat el mindenki más érdekében

C) maga köthet szerződést, és tehet jognyilatkozatot

D) ingatlanon tulajdonjogot szerezhet

132. Milyen ügycsoportok tekintetében lehet egy nagykorú személyt cselekvőképességet

korlátozó gondnokság alá helyezni?

A) csak teljes hatállyal, minden jognyilatkozat tekintetében

B) csak a törvényben taxatíve felsorolt ügycsoportok tekintetében

C) teljes hatállyal, vagy a törvényben taxatíve felsorolt ügycsoportok tekintetében

D) teljes hatállyal, vagy egyes, taxatíve nem szabályozott ügycsoportok tekintetében

133. Ki és hogyan módosíthatja az alapítvány alapító okiratát?

A) az alapítvány tagjai, szótöbbséggel

B) taxatíve meghatározott esetekben hivatalból a bíróság

C) az alapító, a nyilvántartásba vétel szabályainak megfelelő alkalmazásával

D) senki, az alapítvány alapító okiratát nem lehet módosítani

134. Ki a cselekvőképes?

A) akinek cselekvőképességét a Ptk. nem korlátozza vagy nem zárja ki

B) aki a Ptk.-ban taxatíve meghatározott követelményeknek eleget tesz

C) akinek szerzőképessége van

D) aki más törvényes képviselője lehet

135. Mikor kell a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyező határozatot

felülvizsgálni?

A) minden évben

B) legkésőbb a határozat jogerőre emelkedését követő 5 éven belül

C) ha a gondnokolt állapota láthatóan megváltozik, egyébként nincs megszabott határidő

D) legkésőbb a határozat jogerőre emelkedését követő 3 éven belül

136. Az 1990. évi IV. törvény alapján ki hozhat létre egyházat?

A) 10 természetes személy

B) 100 természetes személy

C) 100 alapító tag

D) 1.000 alapító tag

137. Ki a kommentátor iskola legjelesebb képviselője? A) Friderikusz Sándor

B) Palik László

C) Héder Barna

D) Balázs

138. Hogyan mondhat le a kiskorú valamely jogáról, ellenérték nélkül?

A) csak közokiratban

B) csak a törvényes képviselője beleegyezésével vagy jóváhagyásával

C) csak a gyámhatóság jóváhagyásával

D) sehogy, ez a jognyilatkozat nem tehető meg érvényesen

139. Az alábbi jognyilatkozatok közül melyik érvényességéhez szükséges a gyámhatóság

hozzájárulása?

Page 21: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

20

A) a cselekvőképtelen nagykorú ingatlanának átruházására irányuló jognyilatkozat

B) a cselekvőképtelen nagykorú fizetésével való rendelkezés

C) a korlátozottan cselekvőképes nagykorú fizetésével való rendelkezés

D) a korlátozottan cselekvőképes kiskorú fizetésével való rendelkezés

140. Mikor jön létre a részvénytársaság?

A) az alapító okirat aláírásával

B) az alapító okirat ügyvéd általi ellenjegyzésével

C) az alapító okirat bírósági letétbe helyezésével

D) a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, annak napján

141. Ki veszi nyilvántartásba az alapítványt?

A) a székhelye szerinti törvényszék

B) az OBH

C) a Fővárosi Törvényszék, az alapítvány székhelyére tekintet nélkül

D) a Kúria

142. Hogyan hat a házassággal megszerzett nagykorúságra a házasság érvénytelensége?

A) sehogy, a személy nagykorú marad

B) a személy ismét kiskorú lesz

C) a személy a törvényben meghatározott érvénytelenségi esetekben marad csak nagykorú

D) a személy a törvényben meghatározott érvénytelenségi esetekben ismét kiskorú lesz

143. Ki mondhat le és hogyan a kiskorút megillető tartásról?

A) senki, kiskorút megillető tartásról érvényesen nem lehet lemondani

B) a törvényes képviselője, a gyámhatóság hozzájárulásával

C) a törvényes képviselője, a kiskorú egyetértésével

D) a kiskorú maga, mert ez egy személyesen teendő jognyilatkozat

144. Mikor kell a cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyező

határozatot felülvizsgálni?

A) minden évben

B) legkésőbb a határozat jogerőre emelkedését követő 5 éven belül

C) ha a gondnokolt állapota változik, amúgy nincs megszabott határidő

D) legkésőbb a határozat jogerőre emelkedését követő 3 éven belül

145. Milyen esetben lehet cselekvőképtelen az a nagykorú, aki olyan állapotban van, hogy

belátási képessége átmenetileg teljesen hiányzik?

A) ha gyámhatóság kezdeményezi a gondnokság alá helyezését

B) semmilyen esetben, ugyanis a fokozatosság alapján ilyenkor csak korlátozottan

cselekvőképes lehet

C) ha bíróság azt jogerős határozatában kimondja

D) ipso iure, az állapota folytán

146. Ki rendeli ki a hivatalos támogatót a támogatott döntéshozatalról szóló 2013.évi

CLV.tv. alapján?

A) a gyámhatóság

B) a bíróság

C) az ügyészség

Page 22: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

21

D) csak a hivatalos gondnok kirendeléséről rendelkezik a jog, de hivatalos támogató

kirendeléséről nem

147. Mi az alapítvány?

A) alapszabállyal létrehozott jogi személy

B) alapszabállyal létrehozott jogi személyiségű gazdálkodó szervezet

C) önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek

létrehozatalát törvény rendeli el

D) tartós célra létrehozott jogi személy, hozzá rendelt célvagyonnal

148. Ki felel az egyesület tartozásaiért?

A) az egyesület a vagyonával, a tagoknak csak mögöttes felelőssége van a vagyonukkal

B) az egyesület a vagyonával, a tagok nem felelnek a vagyonukkal

C) az tagok vagyonukkal felelnek

D) az egyesület a vagyonával, mögöttesen a vezető tisztségviselők felelnek teljes

vagyonukkal

149. Mit jelent a Ptk. szerint különösen a jó hírnév törvényi védelme?

A) másról nem szabad valótlan, sértő tényt állítani, híresztelni, valós tényt hamis színben

feltüntetni

B) nem szabad más nevét jogtalanul használni, vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet

használni

C) nem szabad másról a sajtó nyilvánossága előtt annak engedélye nélkül nyilatkozni

D) nem szabad más nevében valótlan, sértő tényt állítani valakiről, valós tényt hamis színben

feltüntetni

150. Kérheti-e a már kinyomtatott könyvek megsemmisítését az, akinek nevét engedélye

nélkül azokon felhasználták?

A) nem, csak elégtételt kérhet ezért a jogsértésért

B) nem, csak a szerzői jogdíj rá eső részét kérheti ezért a jogsértésért

C) igen, ezt a Ptk. lehetővé teszi

D) nem, csak kártérítést kérhet ezért a jogsértésért

151. Ki veszi nyilvántartásba a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségeket az

állam nevében eljárva a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, ill. az egyházak

jogalanyiságáról szóló 2011.évi CCVI.tv. alapján?

A) Egyházügyi Hivatal

B) Alkotmánybíróság

C) Fővárosi Törvényszék

D) az állam nem vezethet ilyen nyilvántartást

152. Mit jelent a névkizárólagosság elve?

A) két jogalany nem viselhet ugyanolyan nevet

B) két természetes személynek nem lehet egyforma neve

C) két hasonló működési körű jogi személy nem viselhet azonos nevet

D) a jogi személy nevének különböznie kell minden természetes személy nevétől

153. A személyhez fűződő jogokat korlátozhatja-e szerződés vagy egyoldalú

jognyilatkozat?

A) nem, az ilyen jognyilatkozat semmis

Page 23: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

22

B) igen, de csak közokiratba foglalva

C) igen, a jogosult társadalmi érdeket nem sértő beleegyezése

D) nem, csak törvényben lehet ezeket korlátozni

154. Visszautasíthatja-e a törvényes képviselő a korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak

adott vagy ígért, teherrel nem járó ajándékot?

A) igen, de csak a kiskorúval egyetértésben

B) igen, de csak a gyámhatóság engedélyével

C) igen, ha a gyámhatóság kifejezetten nem tiltakozik ez ellen

D) nem, azt a kiskorú saját jognyilatkozatával fogadja el

155. Főszabályként az alábbi jognyilatkozatok közül melyiket teheti meg érvényesen és

önállóan a korlátozottan cselekvőképes nagykorú?

A) szerződést köthet

B) rendelkezhet jövedelme egészével

C) házasságot köthet

D) lemondhat örökségéről

156. Kirendelhető-e a Ptk. szerint a gondnokolt részére egyszerre több gondnok?

A) nem, mivel az döntésképtelen állapotokhoz vezethetne

B) igen, ha ügyeinek intézése külön szakértelmet kíván

C) igen, ha hozzátartozói között több alkalmas személy is van

D) igen, ha a gondnokolt érdekében áll ellenkező véleményeket is meghallgatni

157. Mit jelent a relatív semmisség a cselekvőképesség körében?

A) a semmisségre csak a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen személy

érdekében lehet hivatkozni

B) a semmisségre csak jóhiszemű 3. személy hivatkozhat

C) a semmisség csak arra a jogügyletre áll fenn, amelyben a cselekvőképességet illetően

megtévesztés történt

D) a semmisség csak a rosszhiszemű 3. személlyel szemben áll fenn

158. Melyik NEM részvényfajta?

A) visszaváltható részvény

B) osztalékelsőbbségi részvény

C) dolgozói részvény

D) törzsrészvény

159. Ügydöntő felügyelőbizottság…

A) a munkavállalók részvételével működik

B) létrehozatala a nyilvánosan működő részvénytársaságnál kötelező

C) a legfőbb szerv vagy az ügyvezetés hatáskörébe tartozó döntéseket hozhat

D) a társaság céljainak elérése szempontjából létfontosságú kérdésben felülbírálhatja az

ügyvezetés által meghozott döntést.

160. A munkavállalói részvétel azt jelenti, hogy az éves átlagban kétszáz főnél több teljes

állású munkavállalót foglalkoztató cégeknél

A) kötelező ügydöntő felügyelőbizottság létrehozása

B) az igazgatóságba három főt delegálhat az üzemi tanács

Page 24: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

23

C) az üzemi tanács megvétózhatja a munkavállalók kirívó érdeksérelmét eredményező

döntéseket

D) a felügyelőbizottság egyharmada munkavállalói küldöttekből áll

161. Kiskorú személy

A) nem lehet betéti társaság kültagja

B) nem lehet sem beltag, sem közkereseti társaság tagja

C) beltag lehet, de kft-ben ügyvezetést nem vállalhat

D) nem szerezhet üzletrészt kft-ben

162. A tag kizárható a társaságból

A) bírósági ítélettel, a társaság céljai elérésének nagymértékű veszélyeztetése miatt

B) a legfőbb szerv kétharmados többséggel meghozott határozatával

C) ha rendszeresen és igazolatlanul távol marad a legfőbb szerv üléseitől

D) ha a többi taggal szemben kialakult személyes konfliktusa miatt lehetetlenné válik vele

az együttműködés

163. Melyik megnevezés vonatkozik részvényosztályra?

A) ideiglenes részvény

B) elővásárlási jogot biztosító részvény

C) dolgozói részvény

D) visszaváltható részvény

164. Mi az a felmentvény?

A) a legfőbb szervnek a vezető tisztségviselőt a felelősség alól mentesítő határozata

B) a legfőbb szervnek a vezető tisztségviselő tisztségét megszüntető határozata

C) a felügyelőbizottság által kiadott igazolás, hogy a felelős társaságirányítási jelentés

megfelelt a jogszabályoknak

D) a könyvvizsgáló igazolása az éves számviteli beszámoló megfelelőségéről

165. Közkereseti társaság ügyvezetője

A) a társasági szerződés felhatalmazása alapján a kültag is lehet

B) csak a másik ügyvezetővel együttesen rendelkezhet a társaság bankszámlája felett

C) csak a másik ügyvezetővel együttesen jogosult a legfőbb szerv összehívására

D) tiltakozhat a másik ügyvezető intézkedése ellen

166. Mit jelent az elsőbbségi jog a kft-re vonatkozó szabályok körében?

A) Az üzletrész megszerzésére a többi tag, a társaság vagy a társaság által kijelölt személy

másokat megelőzően jogosult.

B) Annak kikötése a társasági szerződésben, hogy valamely tag a törzsbetétének arányát

meghaladó mértékű szavazattal rendelkezik.

C) A kft. tagjai az üzletrész árverés útján történő értékesítése során a kívülállókat

megelőzően tehetnek vételi ajánlatot.

D) A vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával megvalósuló tőkeemelésben minden tag a

törzsbetéte arányában részt vehet.

167. Melyik NEM pénzügyi szolgáltatás?

A) értékpapírszámla vezetése

B) elektronikus pénz kibocsátása

C) betét gyűjtése

Page 25: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

24

D) kezesség és garancia vállalása

168. Melyik kijelentés igaz a fogyasztó és vállalkozás között megkötött szerződésre?

A) A vállalkozást a főkötelezettsége teljesítéséért járó ellenszolgáltatáson felül további

pénzbeli követelésre jogosító feltétel az ÁSZF aláírásával a szerződés részévé válik.

B) A feltűnő értékaránytalanságra alapított megtámadási jogot a felek kizárhatják

C) Részbeni érvénytelenség esetén sem dől meg az egész szerződés, ha az az érvénytelen

rész nélkül is teljesíthető

D) Érvényesen csak írásban jöhet létre

169. Mennyi időn belül évül el fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a

fogyasztó kellékszavatossági igénye?

A) A megkötés időpontjától számított hat hónap

B) A megkötés időpontjától számított két év

C) A teljesítés időpontjától számított hat hónap

D) A teljesítés időpontjától számított két év

170. Ki képviseli a korlátolt felelősségű társaságot harmadik személlyel szemben és a

bíróság előtt?

A) az ügyvezető

B) az igazgató

C) a vezérigazgató

D) az igazgatóság tagjai

171. Az egyesülési jogról szóló törvény alapján ki alapíthat egyesületet?

A) legalább 1000 természetes személy

B) legalább 100 alapító tag

C) legalább 20 természetes személy

D) legalább 10 alapító tag

172. Mit kell tartalmaznia a sajtóban megjelenő helyreigazításnak?

A) kizárólag a valós tényeket

B) utalást arra, hogy a sérelmesnek tartott közléssel érintett személy a közlés ellen

tiltakozott

C) mely tényállítás valótlan vagy hamis színben feltüntetett, illetve melyek a valós tények

D) a sérelmesnek tartott közléssel érintett személy tiltakozását és véleményét

173. Ki mondhat le és hogyan a kiskorút megillető tartásról?

A) senki, a kiskorút megillető tartásról érvényesen nem lehet lemondani

B) a törvényes képviselője, a gyámhatóság hozzájárulásával

C) a törvényes képviselője, a kiskorú egyetértésével

D) a kiskorú maga, mert ez egy személyesen teendő jognyilatkozat

174. Ki a zárgondnok? A) a fedezetként lefoglalt vagyon kezelője

B) a büntetőügyben lefoglalt vagyon kezelője

C) a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló személy vagyonának kezelője

D) a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezési per alá vont személy vagyonához

kirendelt vagyonkezelő

Page 26: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

25

175. Mi a köztestület?

A) közhatalmi szerv irányító testülete

B) önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek

létrehozatalát törvény rendeli el

C) taxatíve meghatározott közcélokra létrejött, törvény által alapított testület

D) helyi önkormányzat döntéshozó szerve

176. Ki gyakorol törvényességi felügyeletet az egyesületek felett?

A) az ügyész

B) a bíróság

C) az alapító

D) nincs felettük törvényességi felügyelet

177. Ki járhat el a korlátozottan cselekvőképes személy személyhez fűződő jogainak

védelmében?

A) csak a korlátozottan cselekvőképes személy törvényes képviselője

B) csak a korlátozottan cselekvőképes személy maga

C) csak a gyámhatóság által kirendel eseti gondnok

D) a korlátozottan cselekvőképes személy maga vagy törvényes képviselője

178. Az alábbi nyilatkozatok közül melyik korlátozza érvényesen a jogképességet?

A) szerzetesi fogadalom

B) bármely személyhez fűződő jogról való lemondás

C) nincs ilyen jognyilatkozat

D) örökbefogadáshoz való szülői hozzájárulás

179. Mit jelent a Ptk. szerint különösen a jó hírnév törvényi védelme?

A) másról nem szabad valótlan, sértő tényt állítani, híresztelni, valós tényt hamis színben

feltüntetni

B) nem szabad más nevét jogtalanul használni, vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet

használni

C) nem szabad másról a sajtó nyilvánossága előtt annak engedélye nélkül nyilatkozni

D) nem szabad másról annak engedélye nélkül valós, objektív híreket sem közölni

180. Egy mű csak akkor minősül szerzői alkotásnak, …

A) ha az irodalom, a tudomány vagy a művészet területére eső egyéni, eredeti alkotás.

B) ha szerepel az Szjt. tételes felsorolásában.

C) ha az SZTNH által vezetett műnyilvántartásban feltüntetésre kerül.

D) ha széles körben nyilvánosságra hozták.

181. Az alábbiak közül melyik kategóriába tartozó művek képezhetik kizárólagos szerzői

jog tárgyát?

A) ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer, matematikai művelet

B) jogszabályok, bírósági határozatok

C) tények és napi hírek

D) szoftverek és adatbázisok

182. Melyik a legjelentősebb történelmi forrása a magyar magánjognak? A) a Csemegi Kódex (!)

B) az 1928-as MTV (!)

Page 27: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

26

C) az 1861-ben (!) megkötött Kiegyezés

D) Katalin bírónő memoárja

183. Szerző

A) csak ember lehet.

B) csak cselekvőképes ember lehet.

C) ember vagy jogi személy is lehet.

D) csak ember, vagy az SZTNH-nál nyilvántartásba vett jogi személy lehet.

184. Az alábbiak közül melyik NEM szerzői személyhez fűződő jog?

A) a mű nyilvánosságra hozatala

B) a név feltüntetése

C) a mű egységének védelme

D) a mű átruházása

185. Az alábbiak közül melyik NEM a szerzői művek szabad felhasználásnak feltétele?

A) csak a mű rendes felhasználására lehet sérelmes.

B) nem lehet kiterjesztően értelmezni a rá vonatkozó rendelkezéseket.

C) indokolatlanul nem károsíthatja a szerzői jogos érdekeit.

D) meg kell felelnie a tisztesség követelményeinek.

186. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és televízió-szervezetek és a

filmelőállítók…

A) szerzőnek minősülnek a bírói gyakorlat alapján.

B) szomszédos jogi jogosultaknak minősülnek.

C) merchandising jogosultaknak minősülnek az Szjt. alapján.

D) a jogkimerülés elve alapján nem rendelkeznek szerzői jogokkal.

187. Az alábbiak közül melyik NEM a szabadalmazható találmány kritériuma? A

találmány…

A) világviszonylatban legyen új.

B) alkotója cselekvőképes legyen.

C) legyen iparilag alkalmazható.

D) alapuljon feltalálói tevékenységen.

188. A Ptk….

A) tartalmaz egy „Szerzői jog és iparjogvédelem” c. fejezetet.

B) nem tesz említést a szerzői jogról, csak az iparjogvédelemről.

C) nem tesz említést az iparjogvédelemről, csak a szerzői jogról.

D) említést sem tesz szerzői jogról vagy iparjogvédelemről, e területeket kizárólag más

törvények szabályozzák.

189. A szabadalom…

A) a találmány megalkotásának pillanatától biztosít jogi védelmet, a feltaláló élete végéig.

B) a találmány megalkotásának pillanatától biztosít jogi védelmet, a szabadalmas élete

végéig.

C) a bejelentés napjától biztosít jogi védelmet, a szabadalmas élete végéig.

D) a bejelentés napjától számított húsz évig biztosít jogi oltalmat.

190. Az alábbiak közül melyik kategóriába tartozó ábrázolás LEHET védjegy?

Page 28: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

27

A) hangokból álló megjelölés.

B) önkényuralmi jelképet tartalmazó megjelölés.

C) grafikailag nem ábrázolható, de megkülönböztető képességgel mégis rendelkező

megjelölések.

D) közerkölcsbe ütköző megjelölések.

191. A Ptk….

A) tartalmaz egy „Szerzői jog és iparjogvédelem” c. részt.

B) nem tesz említést a szerzői jogról, csak az iparjogvédelemről.

C) nem tesz említést az iparjogvédelemről, csak a szerzői jogról.

D) említést sem tesz szerzői jogról vagy iparjogvédelemről, e területeket kizárólag más

törvények szabályozzák.

192. A hézagmentes oltalom elve…

A) alapján védi az új Ptk. a know how-t.

B) az új Ptk.-ban nem biztosított.

C) csak a szerzői jogi törvényben jelenik meg, az iparjogvédelem körében kizárt.

D) mind a szerzői jogban, mind az iparjogvédelemben érvényesül.

193. A Berni Uniós Egyezmény szerint egy szerzői alkotás a BUE egy tagállamában

oltalomban részesülhet akkor is, ha a származási országban az adott mű nem védett.

A) Nem, ez csak az iparjogvédelem területen lehetséges a PUE alapján.

B) Nem, erre csak az Európai Unió tagállamai esetén van lehetőség.

C) Igen, erre lehetőség van a BUE védelmi minimum elvéből következően.

D) Igen, erre lehetőség van a BUE védelem függetlenségének elve alapján.

194. Az alábbiak közül melyik kategóriába tartozó művek képezhetik kizárólagos szerzői

jog tárgyát?

A) ötlet, elv, elgondolás, eljárás

B) jogszabályok, bírósági határozatok

C) tények és napi hírek

D) nyilvánosan tartott beszédek

195. A szerzői jogi törvény csak …

A) a szépirodalmi, szakirodalmi és publicisztikai műveket védi.

B) a szakirodalmi, tudományos és publicisztikai műveket védi.

C) az irodalmi, tudományos és művészeti műveket védi.

D) a szépirodalmi, szakirodalmi és művészeti műveket védi.

196. Az alábbiak közül melyik NEM részesülhet szerzői jogi védelemben:

A) a nyilvánossághoz még el nem juttatott mű

B) tárgyiasult formában még meg nem jelenő mű

C) félkész mű

D) a mű egy része

197. Az alábbiak közül melyik NEM részesülhet szerzői jogi védelemben?

A) megrendelésre létrehozott mű

B) a silány minőségű mű

C) jogszabállyal kötelezővé tett szabványok

D) műszaki létesítmény terve

Page 29: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

28

198. Szerző …

A) csak ember lehet.

B) csak cselekvőképes ember lehet.

C) ember vagy jogi személy is lehet.

D) csak ember, vagy az SZTNH-nál nyilvántartásba vett jogi személy lehet.

199. A szerzők jogutódjaként azt a személyt illeti meg a szerzői jog, akinek

kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és aki azt a saját nevében

nyilvánosságra hozta …

A) gyűjteményes művek esetében.

B) származékos művek esetében.

C) összekapcsolt művek esetében.

D) együttes művek esetében.

200. Annak, hogy a mű elkészítése a szerző munkaviszonyból fakadó kötelezettsége, …

A) a szerzői személyhez fűződő jogokra nincs hatással.

B) csak a szerzői személyhez fűződő jogokra van hatással.

C) mind a szerzői vagyoni, mind a személyhez fűződő jogokra hatással van.

D) a szerzői jog tartalmára nincs hatással.

201. Egy alkotást a szerző …

A) nevének feltüntetése nélkül is nyilvánosságra hozhat.

B) névfeltüntetés nélkül nem, de felvett néven nyilvánosságra hozhat.

C) felvett néven csak akkor hozhat nyilvánosságra, ha bejelentkezett az Artisjus álnév

nyilvántartásába.

D) felvett néven csak akkor hozhat nyilvánosságra, ha bejelentkezett az SZTNH álnév

nyilvántartásába.

202. Egy mű eltorzítása, megcsonkítása …

A) sérti a szerzői minőséghez való jogot.

B) sérti a névfeltüntetés jogát.

C) sérti az integritás jogát.

D) a szabad felhasználás körébe tartozik.

203. A magyar szerzői jog …

A) dualista felfogáson alapul.

B) monista felfogáson alapul.

C) mérsékelt monista felfogáson alapul.

D) szigorított monista felfogáson alapul.

204. A felhasználási szerződés főszabály szerint …

A) ingyenes.

B) visszterhes.

C) fix díjas.

D) jutalék alapú.

205. A szerzői jogi felhasználási szerződésekre nézve …

A) érvényesül a típusszabadság.

B) nem érvényesül a típusszabadság.

Page 30: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

29

C) érvényesül a típusszabadság, a szoftver-felhasználási szerződéseket kivéve.

D) érvényesül a típusszabadság, az adatbázis-felhasználási szerződéseket kivéve.

206. A többszörözés, a terjesztés, a kiállítás és a nyilvánossághoz közvetítés …

A) tipikus anyagi jellegű felhasználási módok.

B) tipikus nem anyagi jellegű felhasználási módok.

C) a felhasználás tipikus céljai.

D) törvényben nevesített felhasználási módok.

207. Melyik állítás IGAZ?

A) A szerzőt mindig megilleti jogdíj műve felhasználása fejében.

B) A szerzőt a védelmi időn belül mindig megilleti jogdíj műve felhasználása fejében.

C) A szerzőnek engedélyezési joga nélkül is lehet díjigénye.

D) A szerzőnek díjigény nélkül is lehet engedélyezési joga a közös jogkezelés körében.

208. A védelmi idő elvéből fakadóan …

A) a felhasználási szerződés csak határozott időre köthető.

B) a kizárólagos felhasználási szerződés csak határozott időre köthető.

C) a felhasználási szerződés a szerző halálát követő hetven év elteltével megszűnik.

D) egy mű felhasználására csak a szerző halálát követő hetven év elteltével nyílik

lehetőség.

209. Az alábbiak közül ki minősül szomszédos jogi jogosultnak?

A) hangfelvétel előállítója

B) adatbázis előállítója

C) szoftver szerzője

D) film szerzője

210. A szerzői jogok megsértése esetére rendelkezésre álló szankciók …

A) polgári jogi jogkövetkezmények.

B) büntetőjogi jogkövetkezmények.

C) közül jogsértésenként egy választható.

D) a vagyoni és a személyhez fűződő jogok védelmét is biztosítják.

211. Milyen elsőbbséget megalapozó nap NINCS a szabadalmi jogban?

A) uniós elsőbbség

B) belső elsőbbség

C) kiállítási elsőbbség

D) bejelentési elsőbbség

212. Milyen elsőbbséget megalapozó nap van a szabadalmi jogban?

A) közzétételi elsőbbség

B) használati elsőbbség

C) kiállítási elsőbbség

D) bejelentési elsőbbség

213. Mire utal az uniós elsőbbség a szabadalmi jogban?

A) az Európai Unióra (EU)

B) a Párizsi Uniós Egyezményre (PUE)

C) a Berni Uniós Egyezményre (BUE)

Page 31: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

30

D) az Európai Gazdasági Együttműködési megállapodásra

214. Megilleti-e a névfeltüntetés mellőzésének joga a szabadalmast?

A) igen, ha azt a bejelentéssel egyidejűleg kéri

B) igen, ha azt a bejelentés közzététele előtt kéri

C) igen, ha azt a lajstromozást megelőzően kéri

D) nem

215. Kit illet meg a szabadalom az alkalmazotti találmány körében?

A) a feltalálót

B) a munkáltatót – elsődlegesen, a munkaviszonyból kifolyólag

C) a munkáltatót – másodlagosan, az alkalmazott jogutódjaként

D) a munkáltatót – ha arra igényt tart és erről nyilatkozik 90 napon belül

216. Kit illet meg a szabadalom a szolgálati találmány körében?

A) a feltalálót

B) a munkáltatót – elsődlegesen, a munkaviszonyból kifolyólag

C) a munkáltatót – másodlagosan, az alkalmazott jogutódjaként

D) a feltalálót és a munkáltatót együttesen

217. Mikor NEM illeti meg szolgálati találmány esetén a feltalálót a találmányi díj?

A) ha a munkáltató a szolgálati találmányt más részére értékesíti

B) ha a munkáltató a szolgálati találmányt maga hasznosítja

C) ha a munkáltató a szolgálati találmányt titokban tartják

D) ha a munkáltató a szolgálati találmány ideiglenes oltalmáról lemond

218. Alkalmazotti találmány esetén…

A) a szabadalom a feltalálót, a találmány hasznosítása a munkáltatót illeti meg.

B) a szabadalom és a találmány hasznosítása is a feltalálót illeti meg.

C) a szabadalom és a találmány hasznosítása is a munkáltatót illeti meg.

D) a munkáltatót kizárólagos hasznosítási jog illeti meg a találmányon.

219. Mire NEM terjed ki a szabadalmas kizárólagos hasznosítási joga?

A) a gazdasági tevékenység körébe eső használatra

B) a gazdasági tevékenység körén kívüli használatra

C) a találmány lényeges elemével kapcsolatos dolog átadására, ha az a találmány

megvalósítása céljából történik

D) a találmány lényeges elemével kapcsolatos dolog átadására irányuló felajánlására, ha

az a találmány megvalósítása céljából történik

220. A szabadalom az előhasználati jog jogosultjával szemben…

A) az előhasználó jóhiszeműségére tekintet nélkül hatálytalan

B) az előhasználó jóhiszeműségére tekintet nélkül érvénytelen

C) kizárólag az előhasználó jóhiszeműsége esetén hatálytalan

D) kizárólag az előhasználó jóhiszeműsége esetén érvénytelen

221. A szabadalom a továbbhasználati jog jogosultjával szemben…

A) a továbbhasználó jóhiszeműségére tekintet nélkül hatálytalan

B) a továbbhasználó jóhiszeműségére tekintet nélkül érvénytelen

C) kizárólag a továbbhasználó jóhiszeműsége esetén hatálytalan

Page 32: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

31

D) kizárólag a továbbhasználó jóhiszeműsége esetén érvénytelen

222. Szabadalmi kényszerengedély legkorábban akkor adható, ha a szabadalmas…

A) a bejelentés napjától számított 5 év elteltével nem hasznosította a találmányt.

B) a szabadalom megadásától számított 5 év elteltével nem hasznosította a találmányt.

C) a bejelentés napjától számított 4 év elteltével nem hasznosította a találmányt.

D) a szabadalom megadásától számított 4 év elteltével nem hasznosította a találmányt.

223. A találmány hasznosítás elmulasztása miatti kényszerengedély kiadásának

megakadályozása érdekében…

A) a szabadalmas – a szabadalom fennállta alatt időkorlátozás nélkül – igazolhatja a

hasznosítás elmaradását (mulasztását).

B) a szabadalmas – kizárólag a szabadalom megadásától számított 3 éven belül –

igazolhatja a hasznosítás elmaradását (mulasztását).

C) a szabadalmas – kizárólag a szabadalmi bejelentésétől számított 4 éven belül –

igazolhatja a hasznosítás elmaradását (mulasztását).

D) a szabadalmas nem igazolhatja a hasznosítás elmaradását (mulasztását).

224. Milyen szabadalmi kényszerengedély NINCS?

A) szabadalmak függősége miatti kényszerengedély

B) közegészségügyi problémák kezelése miatti kényszerengedély

C) biotechnológiai fejlesztés miatti kényszerengedély

D) a használat elmulasztás miatti kényszerengedély

225. Mi NEM feltétele a szabadalmak függősége miatti kényszerengedélynek?

A) a függő szabadalom a gátló szabadalomhoz képest jelentős műszaki előrelépést jelent

B) a gátló szabadalom jogosultja ésszerű időn belül önként nem ad felhasználási

engedélyt

C) a gátló szabadalom jogosultja – feltételekkel – igényt tarthat a függő szabadalom

szerinti találmány hasznosítására

D) a kényszerengedély díját az SZTNH állapítja meg

226. A szabadalmi kényszerengedély terjedelmét és idejét…

A) a bíróság állapítja meg

B) az SZTNH állapítja meg

C) a gátló szabadalom jogosultja állapítja meg

D) a függő szabadalom jogosultja állapítja meg

227. Mit jelent a klaudikáló kógencia? A) nyelvújítás előtti kifejezés, mai jelentése: mórikáló elegancia (ti.: befektetési

tanácsadó; vö. angolban: broker)

B) Laudi (!) tanár úr félfogadási ideje

C) Liptai Klaudia műsoraitól való kényszeres függőség

D) Mondtam már, hogy én CSAK FRANCIÁUL tudok!

228. Mikor NEM szűnik meg az ideiglenes szabadalmi oltalom?

A) ha a bejelentő azonos tárgyú, későbbi elsőbbségű használati minta bejelentést is tesz

B) ha fenntartási díjat türelmi időn belül nem fizetik meg

C) ha a bejelentő az oltalomról lemond

D) ha a szabadalmi bejelentést jogerősen elutasítják

Page 33: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

32

229. Mi NEM része a szabadalmi bejelentésnek?

A) a bejelentési kérelem

B) az árujegyzék

C) a rajz és egyéb mellékletek

D) a kivonat

230. Mi NEM feltétele a nemleges megállapítási eljárásnak a szabadalmi jogban?

A) az indítja, aki attól tart, hogy ellene szabadalombitorlás miatt eljárást indítanak

B) a nemleges megállapítást kimondó jogerős határozat kizárja a jövőre nézve a vizsgált

megoldások tekintetében szabadalombitorlási eljárás indítását

C) a szabadalmas előzetes nyilatkozata alapján a bíróság nemperes eljárásban hoz

határozatot a nemleges megállapítási kérelemről

D) a nemleges megállapítási kérelemre külön díjat kell fizetni

231. Milyen megjelölés NEM részesíthető – főszabály szerint - védjegyoltalomban?

A) sík alakzat

B) fényjel

C) illat

D) hang

232. Milyen megjelölés NEM részesíthető – főszabály szerint - védjegyoltalomban?

A) nemzeti címer

B) hang

C) hologram

D) fényjel

233. Melyik jelmondat/szlogen NEM részesíthető védjegyoltalomban?

A) „Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”

B) „Unicum, Magyarország nemzeti itala”

C) „Budapest, Magyarország fővárosa”

D) „CBA – Magyar üzletlánc”

234. Melyik megjelölés NEM tanúsító védjegy?

A) Príma Pék

B) Kézműves Termék

C) Kiváló Áruk Fóruma

D) Hazai Termék

235. Mi NEM része a védjegybejelentésnek?

A) a bejelentési kérelem

B) az igénypontok

C) a védjegy megnevezés

D) a védjegyfajta feltüntetése

236. Mi az áruosztály (védjegyek nemzetközi osztályozása) szabályozásának jogforrása?

A) a TRIPS Egyezmény

B) a Madridi Megállapodás

C) a Párizsi Uniós Egyezmény

D) a Nizzai Megállapodás

Page 34: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

33

237. Mit jelent a védjegyoltalom kimerülése?

A) a megjelölés elveszti megkülönböztető képességét

B) lejár a védjegyoltalom időtartama és azt a rendelkezésre álló időn belül a

védjegyjogosult nem újítja meg

C) a védjegyjogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban,

amelyeket ő hozott forgalomba

D) ha a védjegyoltalmat a jogosult 5 évet meghaladóan nem használja és arra vonatkozóan

előkészületet sem tesz

238. A védjegyoltalom időtartama…

A) 5 év, és négyszer meghosszabbítható

B) 10 év, és nem meghosszabbítható

C) 10 év, és négyszer meghosszabbítható

D) 10 év, és korlátlan alkalommal meghosszabbítható újabb 10-10 évre

239. Mit jelent a belenyugvás a védjegy jogban?

A) ha a védjegyjogosult 5 éven át eltűri egy későbbi azonos megjelölés használatát

(belenyugvás), akkor a jövőben már nem léphet fel védjegybitorlás miatt

B) ha a védjegyjogosult az oltalom lejártát követő türelmi időn belül nem újítja meg a

védjegyoltalmát (belenyugvás), akkor a védjegyoltalom megszűnik

C) ha a védjegyjogosult nem él az észrevételezési jogával a lajstromozási eljárásban

(belenyugvás), akkor a védjegyet az SZTNH által meghatározott terjedelemben

lajstromozzák

D) ha a jogosult lajstromozás hiányában is 5 éven át zavartalanul használja a

megkülönböztetést, akkor annak oltalomképességét az SZTNH külön eljárásban

ismeri el (belenyugvás)

240. Mit jelent a megosztási eljárás a védjegy jogban?

A) ha több védjegyjogosult van, és nem tudnak megállapodni a védjegyen fennálló

részesedésükben, akkor azt az SZTNH külön eljárásban állapítja meg

B) ha több védjegyjogosult van, és nem tudnak megállapodni a védjegyen fennálló

részesedésükben, akkor azt a bíróság nemperes eljárásban állapítja meg

C) ha a védjegyjogosult – az árujegyzék szétválasztásával – meghatározott áruk

tekintetében kezdeményezi az SZTNH-nál a védjegyoltalom megosztását

D) ha a védjegyjogosult – az árujegyzék szétválasztásával – meghatározott áruk

tekintetében kezdeményezi a bíróságnál a védjegyoltalom megosztását

241. Milyen elsőbbséget megalapozó nap van a védjegy jogban?

A) közzétételi elsőbbség

B) használati elsőbbség

C) kiállítási elsőbbség

D) árujegyzék elsőbbség

242. Milyen elsőbbséget megalapozó napok vannak a védjegy jogban?

A) közzétételi és kiállítási elsőbbség

B) használati és bejelentési elsőbbség

C) kiállítási és bejelentési elsőbbség

D) bejelentési és közzétételi elsőbbség

Page 35: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

34

243. Milyen megjelölés részesíthető földrajzi árujelzők oltalmában?

A) olyan árujelző, amely a termék szokásos elnevezésévé vált a kereskedelmi

forgalomban

B) olyan árujelző, amely a termék általánosan ismert fajtanevévé vált

C) olyan megjelölés, amely védjegyoltalma lejárt

D) olyan megjelölés, amelyet eredetmegjelölésként használnak

244. Mi NEM jellemző a földrajzi árujelzők oltalmára?

A) a földrajzi árujelző mögött nem áll személyiségi jog

B) a földrajzi árujelző nem állhat kizárólag földrajzi jelzésből

C) a földrajzi árujelző oltalma kollektív jogosultságot biztosít

D) a földrajzi árujelző oltalma lajstromozással jön létre

245. Melyik megjelölés NEM minősül(het) földrajzi árujelzőnek?

A) Vecsési káposzta

B) Gyulai kolbász

C) Óvári sajt

D) Ementáli sajt

246. Melyik megjelölés NEM minősül(het) földrajzi árujelzőnek?

A) Debreceni mézes

B) Debreceni

C) Herend

D) Herendi Porcelán

Page 36: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

35

CSALÁDJOG (Ptk.: Negyedik Könyv)

247. Megköthető-e a házasság a szándék bejelentése után azonnal?

A) igen, a jegyző felmentése alapján

B) igen, az anyakönyvvezető felmentése alapján

C) igen, a gyámhatóság engedélye alapján

D) igen, a közjegyző felmentése alapján

248. Melyik NEM házassági érvénytelenségi ok az alábbiak közül főszabály szerint?

A) testvérek egymással kötött házassága

B) testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával kötött házassága

C) házastársnak a volt házastársa egyenesági rokonával kötött házassága

D) bejegyzett élettársi kapcsolat fennállása

249. Az alábbiak közül mi NEM tartozik a házassági közös vagyon körébe?

A) a házastárs különvagyonának hozama

B) közösen kapott ajándék

C) a házassági életközösség alatt létrehozott műért járó szerzői jogdíj

D) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy

250. Előírja-e a Ptk. a házastársi hűség kötelezettségét?

A) nem, mert nem lehet kikényszeríteni

B) igen, a házastársak személyi viszonyai között írja elő

C) nem, mert kizárólag a Vodafone-nak lehet hűséget fogadni

D) igen, a házastársak személyi és vagyoni viszonyai között is szabályozza

251. Mi az örökbefogadás célja?

A) az, hogy örököse legyen az örökbefogadónak

B) az, hogy családi kapcsolatot létesítsen az örökbefogadó és annak rokonai, valamint az

örökbefogadott között

C) a gyermeknek jobb az örökbefogadónál, mint ha intézetben lenne

D) jobban nevelhető a gyermek az örökbefogadónál

252. Mikor érdemtelen a volt házastárs a tartásra az alábbiak közül?

A) akinek súlyosan kifogásolható életvitele járult hozzá a házasság megromlásához

B) aki saját szükséges tartását önhibáján kívül nem képes megoldani

C) a volt házastárs a tartásra nem lehet érdemtelen

D) akinek súlyosan kifogásolható életvitele járult hozzá a házasság megkötéséhez

253. Kik a rokonok?

A) az egyenes ági lemenők és felmenők

B) az egymástól és a közös elődtől származó személyek

C) a hozzátartozók és a közeli hozzátartozók

D) csak a közeli hozzátartozók

254. Dönthet-e a bíróság a bontóper során a házastársak lakásán fennálló közös tulajdon

megszüntetéséről?

A) igen, erre irányuló kérelemre

Page 37: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

36

B) nem, ez kizárólag egy későbbi per tárgya lehet

C) nem, mert csak a lakáshasználati jog rendezését lehet kérni a közös tulajdon

megszüntetése nélkül

D) nem, mert tisztázandó előkérdés, hogy melyik tulajdonostárs marad a lakásban

255. Mi a kiskorú gyermek tartásának speciális vonása a többi rokontartással szemben?

A) a gyermek nem jogosult a tartásra, ha nem folytat tanulmányokat

B) a házastárs tartása megelőzi a gyermektartást

C) csak akkor jár a tartás, ha a gyermek rászorult és nem érdemtelen

D) a szülő saját tartása rovására is köteles a gyermeket eltartani

256. Mit jelent a házassági köteléken alapuló apasági vélelem?

A) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek születésekor házassági

kötelékben állt

B) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől

a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt házassági kötelékben állt

C) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek születésekor házassági vagy

élettársi kötelékben állt

D) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől

a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt házassági vagy élettársi

kötelékben állt

257. Kik döntenek elsődlegesen a házasság felbontása során elsődlegesen a gyermek

elhelyezésről?

A) a szülők, de a bíróságnak jóvá kell hagynia a megállapodást

B) a szülők nem dönthetnek, kizárólag a bíróság

C) a gyámhatóság dönt a gyermek egyidejű meghallgatásával

D) a szülők és a gyermek szabadon dönthetnek

258. Melyik NEM feltétele a volt házastárs tartásának?

A) a volt házastárs a tartásra, önhibáján kívül rászoruljon

B) ne legyen érdemtelen

C) a kötelezett képes legyen a tartásra

D) a kötelezettnek ne legyen kiskorú gyermeke

259. Meg lehet-e támadni az apaság vélelmét?

A) igen, mindegyik apasági vélelem megdönthető

B) nem, ezek megdönthetetlen vélelmek

C) igen, kivéve ha az apaságot bíróság állapította meg; vagy a származás reprodukciós

eljárás következménye és az anya férje vagy élettársa az eljáráshoz nem járult hozzá

D) nem, kivéve, ha az apaságot bíróság állapította meg

260. Van-e joghatása az érvénytelen házasságnak?

A) nincs, az érvénytelenné nyilvánító bírósági határozat a megkötéstől kezdve megszünteti

a joghatásokat

B) igen, több is, pl. apasági vélelem

C) igen, de csak a névviselésre vonatkozóan

D) főszabály szerint nincs, csak a felek egyezsége alapján

261. Mi NEM feltétele az apaság nyilatkozattal történő teljes hatályú elismerésének?

Page 38: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

37

A) nemi kapcsolat az apa és az anya között

B) 16 év korkülönbség a gyermek és a nyilatkozó között

C) hozzájáruló nyilatkozatok az anya és a 16 év feletti gyermek részéről

D) apai hely betöltetlensége

262. Mi a feltétele – többek között – a rokontartásnak?

A) csak a közvetlen rokon kötelezhető

B) csak a felmenők kötelezhetők

C) rászorult legyen a rokon és ne legyen érdemtelen

D) nincs egyetlen kiskorú gyermeke sem a kötelezettnek

263. Mi a polgári jogi joghatása a kettős házasságnak?

A) érvénytelen a második házasság

B) érvénytelen mindkét házasság

C) a második házasság érvénytelen és ez nem orvosolható

D) a második házasság érvénytelen, de az érvényessé válik, ha az első házasság megszűnik

264. Kinek lehet gyámja?

A) annak, aki gondnokság alatt áll

B) annak, akit örökbe fogadtak

C) annak a kiskorúnak, akinek a szülei nem élnek vagy nem alkalmasak a gyermek

nevelésére

D) annak a kiskorúnak, akit a bíróság az egyik szülőnél helyezett el, a másik szülőt gyám

pótolja

265. Mi NEM tartozik a házastárs különvagyonába az alábbiak közül?

A) a házastárs személyét ért sérelemért kapott juttatás (sérelemdíj)

B) a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy

C) a szokásos mértéket meghaladó, de személyes használatra szolgáló vagyontárgy

D) a házasság fennállása alatt örökölt vagyontárgy

266. Melyik esetben szünetel a szülői felügyeleti jog az alábbiak közül?

A) ha a szülő cselekvőképtelen

B) ha a gyermek nagykorúvá vált

C) ha a szülő a gyermek személye ellen szándékos bűncselekményt követett el

D) méhmagzat esetén az élveszületésig

267. Melyik NEM házassági érvénytelenségi ok az alábbiak közül főszabály szerint?

A) testvérek egymással kötött házassága

B) testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával kötött házassága

C) házastársnak a volt házastársa egyenesági rokonával kötött házassága

D) bejegyzett élettársi kapcsolat fennállása

268. Az alábbiak közül mi NEM tartozik a házassági közös vagyon körébe?

A) a házastárs különvagyonának hozama

B) közösen kapott ajándék

C) a házassági életközösség alatt létrehozott műért járó szerzői jogdíj

D) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy

269. Előírja-e a Ptk. a házastársi hűség kötelezettségét?

Page 39: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

38

A) nem, mert nem lehet kikényszeríteni

B) igen, a házastársak személyi viszonyai között írja elő

C) nem, mert kizárólag a Vodafone-nak lehet hűséget fogadni

D) igen, a házastársak személyi és vagyoni viszonyai között is szabályozza

270. Kik a rokonok?

A) az egyenes ági lemenők és felmenők

B) az egymástól és a közös elődtől származó személyek

C) a hozzátartozók és a közeli hozzátartozók

D) csak a közeli hozzátartozók

271. Mit jelent a házassági köteléken alapuló apasági vélelem?

A) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek születésekor házassági

kötelékben állt

B) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének

kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt házassági

kötelékben állt

C) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek születésekor házassági vagy

élettársi kötelékben állt

D) azt a férfit kell apának tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének

kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt házassági vagy

élettársi kötelékben állt

272. Mi a személyiségvédelem szubjektív (!) eszköze a legújabb (!) bírói gyakorlat

alapján?

A) fogház

B) kórház

C) dologház

D) Ne szólj szám, nem fáj fejem!

273. Mi az örökbefogadás célja?

A) az, hogy örököse legyen az örökbefogadónak

B) az, hogy családi kapcsolatot létesítsen az örökbefogadó és annak rokonai, valamint az

örökbefogadott között

C) a gyermeknek jobb az örökbefogadónál, mint ha intézetben lenne

D) jobban nevelhető a gyermek az örökbefogadónál

274. Mi a kiskorú gyermek tartásának speciális vonása a többi rokontartással szemben?

A) a gyermek nem jogosult a tartásra, ha nem folytat tanulmányokat

B) a házastárs tartása megelőzi a gyermektartást

C) csak akkor jár a tartás, ha a gyermek rászorult és nem érdemtelen

D) a szülő saját tartása rovására is köteles a gyermeket eltartani

275. Mi a polgári jogi joghatása a kettős házasságnak?

A) érvénytelen a második házasság

B) érvénytelen mindkét házasság

C) a második házasság érvénytelen és ez nem orvosolható

D) a második házasság érvénytelen, de az érvényessé válik, ha az első házasság megszűnik

Page 40: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

39

276. Kik döntenek elsődlegesen a házasság felbontása során elsődlegesen a gyermek

elhelyezésről? A) a szülők, de a bíróságnak jóvá kell hagynia a megállapodást

B) a szülők nem dönthetnek, kizárólag a bíróság

C) a gyámhatóság dönt a gyermek egyidejű meghallgatásával

D) a szülők és a gyermek szabadon dönthetnek

277. Mikor érdemtelen a volt házastárs a tartásra az alábbiak közül?

A) akinek súlyosan kifogásolható életvitele járult hozzá a házasság megromlásához

B) aki saját szükséges tartását önhibáján kívül nem képes megoldani

C) a volt házastárs a tartásra nem lehet érdemtelen

D) akinek súlyosan kifogásolható életvitele járult hozzá a házasság megkötéséhez

278. Meg lehet-e támadni az apaság vélelmét?

A) igen, mindegyik apasági vélelem megdönthető

B) nem, ezek megdönthetetlen vélelmek

C) igen, kivéve ha az apaságot bíróság állapította meg; vagy a származás reprodukciós

eljárás következménye és az anya férje vagy élettársa az eljáráshoz nem járult hozzá

D) nem, kivéve, ha az apaságot bíróság állapította meg

279. Mi a feltétele – többek között – a rokontartásnak?

A) csak a közvetlen rokon kötelezhető

B) csak a felmenők kötelezhetők

C) rászorult legyen a rokon és ne legyen érdemtelen

D) nincs egyetlen kiskorú gyermeke sem a kötelezettnek

280. Dönthet-e a bíróság a bontóper során a házastársak lakásán fennálló közös tulajdon

megszüntetéséről? A) igen, erre irányuló kérelemre

B) nem, ez kizárólag egy későbbi per tárgya lehet

C) nem, mert csak a lakáshasználati jog rendezését lehet kérni a közös tulajdon

megszüntetése nélkül

D) nem, mert tisztázandó előkérdés, hogy melyik tulajdonostárs marad a lakásban

281. Melyik NEM feltétele a volt házastárs tartásának? A) a volt házastárs a tartásra, önhibáján kívül rászoruljon

B) ne legyen érdemtelen

C) a kötelezett képes legyen a tartásra

D) a kötelezettnek ne legyen kiskorú gyermeke

Page 41: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

40

DOLOGI JOG (Ptk.: Ötödik Könyv)

282. Ha a tulajdonos egy tulajdonostársának kívánja eladni tulajdonrészét, megilleti-e

elővásárlási jog a többi tulajdonostársat?

A) Igen

B) Nem

C) Igen, feltéve, hogy valamelyik tulajdonostárs ajánlata kedvezőbb

D) Igen, feltéve, ha külön jogszabály így rendelkezik

283. Átengedhető-e harmadik személynek a haszonélvezeti jog gyakorlása ellenérték

fejében?

A) Nem, mert a haszonélvezet személyes szolgalom

B) Csak ha a tulajdonos a dolog használatára azonos feltételek mellett nem tart igényt

C) Igen, minden további nélkül

D) Nem, mert ez kizárólag a tulajdonos joga

284. Milyen dolgokra létesíthető telki szolgalom?

A) Bármilyen dologra

B) Ingatlanokra és elhasználhatatlan ingókra

C) Ingatlanokra

D) Magántulajdonban álló ingatlanokra

285. Lehet-e rendelkezni dolog módjára az emberi test egészével?

A) Még kivételesen sem

B) Igen

C) Anyagi ellenszolgáltatás nélkül igen

D) Anyagi ellenszolgáltatásért igen

286. Mikor szakad meg az elbirtoklás az alábbiak közül?

A) A birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és egy éven belül nem szerzi vissza

B) A tulajdonos menthető okból nem képes gyakorolni jogait

C) A birtokjog más (elbirtokló) személyhez kerül az elbirtoklótól

D) A birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és hat hónapon belül nem szerzi vissza

287. Ki jogosult a termék, termény, szaporulat elsajátítására?

A) Csak a jóhiszemű birtokos, a haszonélvező, és a használati jog jogosultja

B) Csak a találó, a birtokos, és a tulajdonos

C) Csak akinek más dolgán olyan joga van, mely erre őt feljogosítja, a jóhiszemű birtokos,

és a tulajdonos

D) Csak az, akinek más dolgán olyan joga van, mely erre őt feljogosítja

288. Mikor lehet a birtok visszaszerzése érdekében önhatalommal élni?

A) Ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a visszaszerzést

meghiúsítaná, s nem lépi túl a szükséges mértéket

B) Ha a birtok megvédéséhez szükséges mértékű

C) Ha más birtokvédelmi eszközök igénybevétele nem biztosítaná a birtok azonnali

visszaszerzését

D) Ha a birtokos a lehető leghamarabb él az önhatalommal

Page 42: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

41

289. Mikor keletkezik közös tulajdon?

A) Ha a ráépítő által épített épület értékesebb, mint a föld.

B) Ha a ráépítő jóhiszemű volt.

C) Ha a ráépítő (hozzáépítő) – jelentős értékben – bővíti a más tulajdonában álló épületet,

vagy a közös tulajdonra vonatkozó szerződést köt a tulajdonossal.

D) Ha a föld nem megosztható.

290. A tulajdonosnak a tulajdonjog megsértése következtében fellépő igénye mikor évül

el?

A) Rendes elévüléssel, mivel kötelmi jogi igény

B) Nem évül el, mert tulajdoni igény

C) Rendes elévüléssel, mert tulajdoni igény

D) Nem évül el, mert kötelmi jogi igény

291. Megilleti-e a birtokvédelem a haszonélvezőt a tulajdonossal szemben?

A) Nem

B) Igen

C) Csak ha a tulajdonos szerződéssel ki van zárva a használatból

D) Nem, mert a tulajdonos jogosult ellenőrizni a jog rendeltetésszerű gyakorlását

292. Melyik származékos szerzésmód az alábbiak közül?

A) Hatósági árverés

B) Találás

C) Átruházás

D) Elbirtoklás

293. Melyik származékos szerzésmód az alábbiak közül?

A) Hatósági árverés

B) Találás

C) Öröklés

D) Elbirtoklás

294. Mi az egyediség elve a dologi jogban?

A) A dologi jog tárgya mindig csak egyedileg meghatározott dolog lehet

B) A dologi jogviszonyok – egyedülálló módon – abszolút szerkezetűek

C) A tulajdonjog – egyedülálló módon – teljes és csak szűk határok között korlátozható

D) Minden jogalany egyedileg a dologi jogok jogosultja lehet

295. Ingatlan tulajdonjogának átruházásához szükséges…

A) csak az átruházásra irányuló jogcím

B) az átruházásra irányuló jogcím és ennek ingatlan-nyilvántartási bejegyzése

C) az átruházásra irányuló jogcím és az ingatlan birtokának átruházása

D) csak az átruházás ingatlan-nyilvántartási bejegyzése

296. Lehet-e a haszonélvezet tárgya elhasználható dolog?

A) Igen, ekkor a dolog átmegy a haszonélvező tulajdonába

B) Igen, nincsen megkülönböztetés elhasználható és elhasználhatatlan dolog között ebből a

szempontból

C) Nem, mert haszonélvezet csak ingatlanon vagy elhasználhatatlan ingón állhat fenn

Page 43: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

42

D) Nem, mert haszonélvezet csak ingatlanon állhat fenn

297. Min alapul a jegyző előtt folyó (possessorius) birtokvédelem?

A) A birtoklás tényén

B) A birtokhoz való jogon

C) Szerződésen

D) A tulajdonjogon

298. Mikor értékesítheti a jogalap nélküli birtokos az általa őrzött dolgot?

A) Soha

B) Ha a jogosult határidőre nem szállítja el

C) Bármikor

D) Ha a jogosult a dolgot határidőre nem szállítja el és elhelyezése aránytalan nehézséggel

járna, vagy gyorsan romló dolog a tárgya

299. A használati jog jogosultja milyen mértékig használhatja a dolgot?

A) Korlátozástól mentes mértékig

B) Saját és vele együtt élő családtagjai szükségleteinek mértékéig

C) Saját és hozzátartozói szükségleteinek mértékéig

D) Saját és az általa eltartani köteles személyek szükségleteinek mértékéig

300. Az alábbiak közül melyik minősül a tulajdonos használati joga korlátjának?

A) A tulajdonos használati joga nem korlátozható („teljes dologi jog”).

B) Mások, különösen szomszédjainak szükségtelen zavarása.

C) Terhelési tilalom.

D) Rendes gazdálkodás szerinti eljárás.

301. Mi a találó főkötelessége az alábbiak közül az általános szabályok szerint?

A) A dolgot magánál tartani, és mindent megtenni a tulajdonos felkutatása érdekében.

B) A talált dolgot az illetékes polgármesteri hivatalba beszolgáltatni, vagy visszaadni a

tulajdonosnak ill. elvesztőnek, ha személye ismert.

C) A dolgot magánál tartani, állagát megóvni a tulajdonos jelentkezéséig.

D) A dolgot azonnal visszaadni a tulajdonosnak.

302. Mi a zártkörűség elve a dologi jogban?

A) A dologi jogviszony jogosultja mindig pontosan meghatározott

B) Dologi jog csak a törvényben meghatározott típusú lehet

C) A közös tulajdon megszüntetésénél a tulajdonostársak előjogokkal bírnak

D) A dologi jog a vagyonjogon belül élesen elkülönül

303. Megillethet-e haszonélvezet ugyanazon a dolgon egyszerre több személyt?

A) Nem, a haszonélvezet nem osztható meg

B) Csak ha egymással tulajdonközösségben állnak

C) Igen

D) Csak örökléssel való jogszerzés esetén

304. Ki kérheti az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kiigazítását?

A) Bárki, hiszen az ingatlan-nyilvántartás nyilvános

B) Csak az illetékes földhivatal vezetője

C) Bárki, aki a téves bejegyzés folytán sérelmet szenvedett

Page 44: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

43

D) Csak az, aki az ingatlan tulajdonosként van feltüntetve

305. Ingók hatósági árverése során, ha a szerző fél rosszhiszemű volt…

A) Tulajdonszerzését e körülmény nem érinti

B) Tulajdont nem szerezhet

C) Tulajdont csak feltételesen szerezhet

D) Tulajdont csak az állam szerezhet

306. Válhat-e birtokossá a cselekvőképtelen?

A) Igen

B) Nem, soha

C) Igen, de csak a törvényes képviselőjével egyetemben

D) Nem, kivéve ha a birtoklás szerződésen alapul

307. Mi a szomszédjog lényege?

A) A tulajdonos köteles tartózkodni a szomszéd szükségtelen zavarásától

B) A tulajdonos követelheti telki szolgalom alapítását

C) A tulajdonos köteles tűrni a szomszéd tulajdonjogának gyakorlását

D) A szomszédok egymással együttműködni kötelesek

308. Ha két telek határvonalán álló fa valamelyik rendeltetésszerű használatát gátolja…

A) A telek tulajdonosa nem távolíthatja el

B) A tulajdonosok szótöbbséggel határoznak

C) Csak egyhangú döntéssel távolítható el

D) A telek tulajdonosa követelheti, hogy közös költségen távolítsák el

309. Kinek a tulajdonában állnak a természetes környezetükben élő halak?

A) A birtokba vevő tulajdonában

B) Az élőhelyükül szolgáló víz tulajdonosáéban, mely természetes vizek esetében az állam

C) Annak tulajdonában, aki azokat, mint gazdátlan javakat elsajátítja

D) Az illetékes önkormányzat tulajdonában

310. Megszerezhető-e a birtok a birtokos tudtán és akaratán kívül?

A) Nem, a megszerzésre irányuló akarat szükséges

B) Nem

C) Igen, a birtoklásra irányuló akarat nem a birtok fogalmi eleme

D) Igen, feltéve hogy a birtoklás jogcím alapján történik

311. Min alapul a petitórius (bírósági) birtokvédelem?

A) A birtoklás tényén

B) Szerződésen

C) Ezt az intézményt nem ismeri a magyar jogrend

D) A birtokláshoz való jogon

312. Mi szerepel a klasszikus tulajdonosi triászban?

A) Birtoklás – használat – hasznok szedése

B) Birtoklás – hasznok szedése – terhek viselése

C) Birtoklás – használat – rendelkezés

D) Használat – rendelkezés – terhek viselése

Page 45: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

44

313. Mit követelhet a rosszhiszemű feldolgozó?

A) Semmit

B) A dolog tulajdonjogát, amennyiben a munka értéke a feldolgozott dolog értékét

jelentősen meghaladja

C) Az anyag tulajdonosa térítse meg a gazdagodását, ha igényt tart a dologra

D) Munkája értékének megtérítését

314. Mi iránt folyik az igényper?

A) A tulajdonjog megállapítása.

B) A hatósági árverés teljes megszüntetésére.

C) A birtokjog megállapítása.

D) A dolog végrehajtási eljárásban történő foglalás alóli feloldása és kiadása iránt.

315. Az alábbiak közül mely esetben szűnik meg a telki szolgalom?

A) Ha a jogosult 5 éven át nem gyakorolta.

B) Ha a szolgáló telket tulajdonosa elidegeníti.

C) Ha a jogosult lemond róla.

D) Ha az uralkodó telket az állam javára kisajátítják.

316. Mikor lehet a szerződéssel létesített elidegenítési és terhelési tilalomnak abszolút

hatálya?

A) Soha.

B) Ha a felek úgy állapodtak meg, függetlenül attól, hogy azt az ingatlan-nyilvántartásba

bejegyezték-e.

C) Ha az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.

D) Ha a jóhiszemű szerző fél visszterhesen szerzett, de a tilalom nem volt bejegyezve az

ingatlan-nyilvántartásba.

317. Mely irányadó szempont(ok) alapján kell rendezni a mezei nyulak által a

répaföldeken okozott károk megtérítését?

A) Lex Répássy

B) reparáció

C) réparáció (!)

D) répa és ráció

318. Közös tulajdon esetén az egész dolog feletti rendelkezéshez…

A) A tulajdonostársak egyszerű szótöbbségi határozata szükséges

B) A tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges

C) A tulajdonostársak kétharmados többségű határozata szükséges

D) Közokirati forma szükséges

319. Kinek a tulajdonában állnak a föld méhének kincsei?

A) A föld tulajdonosának tulajdonában

B) A föld jogos birtokosának tulajdonában

C) Az állam tulajdonában

D) A találó tulajdonában

320. Hogyan döntenek a tulajdonostársak a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó

kiadásokról?

A) Egyhangúlag

Page 46: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

45

B) Bármely tulajdonostárs követelheti költségeinek arányos megtérítését

C) Kétharmados többséggel

D) Egyszerű szótöbbséggel

321. Mit követelhet a szomszéd a jóhiszeműen túlépítőtől földtulajdonostól?

A) A túlépítő saját földjét és az épületet a gazdagodás megtérítésével bocsássa tulajdonába

B) Az épületet bontsa le

C) Az épület használatát engedje át

D) A szomszéd egész földjét vásárolja meg a jóhiszeműen túlépítő földtulajdonos

322. Kisajátítható-e az ingatlan egy része?

A) Nem

B) Igen, ha a tulajdonos bizonyos feltételek mellett nem kéri az egész kisajátítását

C) Igen, ha értéke ezáltal nem csökken számottevően

D) Igen, ha közös tulajdon áll fenn, és ezáltal a tulajdonelvonás csak az egyik

tulajdonostársat érinti

323. Melyik esetben szerez tulajdont a jóhiszemű szerző fél akkor is, ha az átruházó nem

volt tulajdonos?

A) Ha kereskedelmi forgalmon kívül és visszterhesen szerzi meg.

B) Ha kereskedelmi forgalomban és ingyenesen szerzi meg.

C) Ha kereskedelmi forgalomban és visszterhesen szerzi meg.

D) Ha az átruházó fél is jóhiszemű volt és ingyenesen szerzi meg.

324. Gyakorolhatja-e a tulajdonos a hasznok szedésének jogát a haszonélvezettel terhelt

dolgon?

A) Igen, hiszen ez a tulajdonjog részjogosítványa

B) Nem, mert a haszonélvezet ezt minden esetben kizárja

C) Igen, de csak a hasznok értékének 50%-áig, mert a jog megoszlik a haszonélvező és a

tulajdonos között

D) Igen, de csak ha a haszonélvező nem él e jogával

325. Milyen módon szüntetheti meg a bíróság a közös tulajdont?

A) Bármilyen módon

B) Csak az összes tulajdonostárs által elfogadott módon

C) Csak a Ptk-ban meghatározott sorrendben és módokon

D) Csak a közös tulajdon tárgyának értékesítésével és a vételár felosztásával

326. Megszüntetheti-e a bíróság a közös tulajdont természetbeni megosztással?

A) Igen, de csak ha az összes tulajdonostárs hozzájárul

B) Nem

C) Igen

D) Nem, csak a közös tulajdon tárgyának értékesítésével és a vételár felosztásával

327. Mi NEM minősül dolognak az alábbiak közül?

A) ingatlan

B) méhraj

C) dematerializált részvény

D) emberi test egésze

Page 47: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

46

328. Mi a tartozék?

A) A leszedett gyümölcs

B) Ami osztozik a fődolog jogi sorsában

C) Ami nem alkotórész, de a dolog rendeltetésszerű használatához szükséges

D) Amelyre nézve csak korlátozott tulajdon állhat fenn

329. Mi NEM szomszédjog az alábbiak közül?

A) A szükségbeli út

B) A kerítés joga

C) Az állat befogásának joga

D) A belépés joga

330. Mi NEM tulajdon szerzésmód az alábbiak közül?

A) Túlépítés

B) Beépítés

C) Ráépítés

D) Feldolgozás

331. Mi NEM tulajdon szerzésmód az alábbiak közül?

A) Öröklés

B) Beépítés

C) Telki szolgalom

D) Egyesítés

332. Mi NEM tulajdon szerzésmód az alábbiak közül?

A) Egyesítés

B) Növedék

C) Kisajátítás

D) Túlépítés

D) Túlépíté

333. Melyek a tulajdonos legfontosabb jogai?

A) rendeltetésszerű joggyakorlás

B) elidegenítheti a dolgot, s megterhelheti

C) használhatja, birtokolhatja a dolgot, rendelkezhet vele, s megilleti a birtokvédelem

D) mindent megtehet a dologgal

334. Mi a szomszédjog általános szabálya (a dolog használatának általános magánjogi

korlátja)?

A) a tulajdonos beléphet a szomszédjai földjére, feltéve, hogy ez szükséges

B) nem lehet rosszhiszeműen birtokolni

C) a tulajdonos a dolog használata során nem zavarhatja szükségtelenül szomszédait, sem

másokat, s jogaikat gyakorlását nem veszélyeztetheti

D) nem lehet a szomszéd telkére túlépíteni

335. Melyek a tulajdonos legfontosabb kötelezettségei?

A) viseli a terheket és a kárveszélyt

B) nem semmisítheti meg a dolgát, s nem hagyhatja el

C) adót és illetéket köteles fizetni

D) köteles nyilvántartásba vetetni a tulajdonjogát

Page 48: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

47

336. Mely esetben van a közös tulajdonostársaknak elővételi joguk a tulajdonostárs

tulajdoni hányadára?

A) minden esetben

B) kisajátítás esetén

C) ha külső személynek kívánják elidegeníteni, azonos feltételek mellett

D) ha a bíróság megszünteti a közös tulajdont

337. A haszonélvező…?

A) viseli az ingatlan teljes felújítási költségeit

B) hitelt vehet fel az ingatlanra

C) használhatja, birtokolhatja, s megilleti a birtokvédelem

D) használhatja, birtokolhatja a dolgot, rendelkezhet vele

338. Melyek a birtokvédelem eszközei?

A) önhatalom, jegyző előtti birtokvédelem

B) bírósági birtokvédelem

C) kártérítést lehet kérni a bíróságtól

D) önhatalom, jegyző előtti és bírósági birtokvédelem

339. Mennyi az elbirtoklási idő?

A) egységesen 10 év

B) elévülési jellegű, 5 év

C) ingatlanoknál 15 év, ingóknál 10 év

D) függ az ingó és az ingatlan értékétől

340. Van-e különbség a tulajdon- és a birtokvédelem között?

A) nincs

B) a birtokvédelemnél a birtoklás tényét vagy a birtokláshoz való jogot, a

tulajdonvédelemnél a tulajdonhoz való jogot védik

C) a birtokvédelem csak jegyző előtt eljárásban, a tulajdonvédelem csak bírói úton

lehetséges

D) birtokvédelem esetén nincs önhatalom

Page 49: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

48

KÖTELMI JOG (Ptk.: Hatodik Könyv)

341. Mikor hatályosul a távollevők között tett jognyilatkozat?

A) a jognyilatkozat megtételével

B) a jognyilatkozat címzetthez való megérkezésével

C) a jognyilatkozat címzett általi tudomásulvételével

D) a jognyilatkozat címzett általi elfogadásával

342. Mi NEM szűnteti meg a kötelmet?

A) a kötelezett halála, személyesen teljesítendő szolgáltatás esetén

B) a jogosult halála, ha kifejezetten részére kellett nyújtani a szolgáltatást

C) a teljesítés megtagadása

D) a felek kötelem megszüntetésére irányuló megállapodása

343. Az általános meghatalmazás hatályát veszti…

A) a jognyilatkozat megtételével

B) a meghatalmazás adását követő 1 év elmúltával

C) a meghatalmazás adását követő 3 év elmúltával

D) a meghatalmazás adását követő 5 év elmúltával

344. Mi a tartozáselismerés joghatása?

A) a kötelezettet terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn

B) a kötelezett teljesítése esedékessé válik

C) a kötelezett késedelembe esik

D) a jogosult késedelmi kamat követelhet

345. Mi a kötelezetti egyetemlegesség?

A) ha több kötelezett esetén, minden kötelezett az oszthatatlan szolgáltatás egészével

tartozik

B) ha több jogosult esetén, bármelyik jogosult az egész szolgáltatást követelheti

C) ha egy szolgáltatást többen követelnek

D) ha egy oszthatatlan szolgáltatást többen, egyetemlegesen követelnek

346. Mi a jogosulti egyetemlegesség?

A) ha több kötelezett esetén, minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik

B) ha több jogosult esetén, bármelyik jogosult az egész szolgáltatást követelheti

C) ha egy oszthatatlan szolgáltatással többen tartoznak

D) ha egy oszthatatlan szolgáltatásért többen, egyetemlegesen felelnek

347. Mi az osztott kötelem?

A) ha egy osztható szolgáltatással többen tartoznak, illetve többen követelhetik

B) ha egy oszthatatlan szolgáltatást többen követelnek

C) ha egy szolgáltatásért többen, egyetemlegesen felelnek

D) ha egy szolgáltatásért egy kötelezett felel egy jogosulttal szemben

348. Az álképviselet körében tett jognyilatkozat …

A) semmis

B) megtámadható

Page 50: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

49

C) a képviselt jóváhagyásával válthat ki joghatást

D) érvénytelen

349. Mi az elévülés megszakadásának jogkövetkezménye?

A) az addig letelt idő nem számít és az ”akadály” megszűnte után újból kezdődik az

elévülés

B) az addig letelt idő nem számít és a követelést elévültnek kell tekinteni

C) az addig letelt idő beszámít és az ”akadály” megszűnte után az elévülés tovább

folytatódik

D) az addig letelt idő beszámít, de a követelést elévültnek kell tekinteni

350. Mi az elévülés nyugvásának jogkövetkezménye?

A) az addig letelt idő nem számít és az ”akadály” megszűnte után újból kezdődik az

elévülés

B) az addig letelt idő nem számít és a követelést elévültnek kell tekinteni

C) az addig letelt idő beszámít és az ”akadály” megszűnte után az elévülés tovább

folytatódik

D) az addig letelt idő beszámít, de a követelést elévültnek kell tekinteni

351. Van-e különbség a megbízás és a meghatalmazás között?

A) mivel mindkettőhöz elfogadás szükséges, így nem számottevő a különbség

B) nincs a kettő között különbség, hiszen a meghatalmazás általában magában foglalja a

megbízást

C) mindkettő szerződés, ezért nincs

D) a megbízás szerződés, a meghatalmazás egyoldalú jogügylet

352. Milyen típusú jognyilatkozat – főszabály szerint - a képviseleti jogot létrehozó

meghatalmazás?

A) kétoldalú, ingyenes

B) kétoldalú, visszterhes

C) egyoldalú, címzett

D) egyoldalú, nem címzett

353. A meghatalmazás olyan címzett jognyilatkozat, …

A) amely elfogadáshoz kötött

B) amely eljárásra kötelezi a meghatalmazottat

C) amely arra jogosítja a meghatalmazottat, hogy jognyilatkozatot tegyen vagy elfogadjon

a képviselt helyett

D) amelynek teljesítéséért ellenszolgáltatás jár

354. A hallgatás, vagyis a nyilatkozattétel elmulasztása …

A) joghatást vált ki, ha a felek abban külön megállapodtak

B) önmagában is beleegyezést jelent

C) mindig ráutaló magatartásnak minősül

D) még jogszabályi rendelkezés alapján sem válthat ki joghatást

355. Mi lehet a bírói letéttel teljesített szolgáltatás tárgya?

A) bármi

B) csak pénz

C) csak helyettesíthető dolog

Page 51: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

50

D) pénz, értékpapír, okirat

356. Mi a bírói letéttel történő teljesítés lényege?

A) a jogosult elkerüli a késedelembe esést

B) a jogosult érvényesítheti visszatartási jogát

C) a kötelezett elkerüli a késedelembe esést

D) a kötelezett érvényesítheti a visszatartási jogát

357. Mit jelöl meg a Ptk – főszabályként – a teljesítés helyének?

A) a jogosult lakóhelyét/székhelyét

B) a kötelezett lakóhelyét/székhelyét

C) a szerződéskötés helyét

D) a jogosult ideiglenes tartózkodási helyét

358. Mit jelöl meg a Ptk – főszabályként – a pénztartozás teljesítési helyének?

A) a jogosult lakóhelyét/székhelyét

B) a kötelezett lakóhelyét/székhelyét

C) a szerződéskötés helyét

D) a jogosult ideiglenes tartózkodási helyét

359. A jogosult a pénztartozás teljesítési idő előtt felajánlott teljesítését…

A) nem köteles elfogadni

B) nem köteles elfogadni, ha az lényeges jogi érdekét sérti

C) nem köteles elfogadni, kivéve ha banki átutalás útján teljesítik

D) köteles elfogadni

360. Kit illet meg a beszámítás joga?

A) a kezest

B) csak a kötelezettet

C) csak a jogosultat

D) a kötelezettet és a jogosultat egyaránt

361. Milyen szolgáltatással szemben NINCS helye a beszámításnak?

A) tartásdíjköveteléssel szemben

B) tartásdíj követeléssel szemben, a túlfizetés esetét kivéve

C) természetbeni szolgáltatással szemben

D) természetbeni szolgáltatással szemben, a fajlagos szolgáltatás esetét kivéve

362. Ki volt Marton Géza?

A) Miltiádész hírnöke, aki a marathóni csata után megvitte Athénba a győzelem hírét, majd

holtan esett össze

B) I. (Nagy) Dareiosz hírnöke, aki a marathóni csata után megvitte Perzsiába a vereség

hírét, amiért azonnal kivégezték

C) az első olyan hivatásos sportoló, akinek a halála felhívta a figyelmet a tiltott

teljesítményfokozó szerek elleni küzdelem fontosságára

D) Eörsi Mátyás (!) vetélytársa (!)

363. Miként alakul a teljesítési határidő az életfenntartásra fordított szerződéseknél (pl.

tartásdíj, életjáradék)?

A) a teljesítés adott időszakra nézve előre esedékes

Page 52: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

51

B) a teljesítés adott időszakra nézve utólag esedékes

C) a teljesítés 1 évre eső összege előre és egy összegben esedékes

D) a teljesítés 1 évre eső összege utólag és egy összegben esedékes

364. Ha az ajánlattevőhöz a címzettől az ajánlattól lényeges kérdésben eltérő tartalmú

elfogadó nyilatkozat érkezik, akkor …

A) a szerződés az eltérő tartalmú elfogadó nyilatkozat alapján jön létre

B) az elfogadó nyilatkozat új ajánlatnak minősül, és az ajánlati kötöttség terhe megfordul

C) a felek a bíróságtól kérhetik a szerződés tartalmának megállapítását

D) a szerződés érvénytelen, de feléled az ügyész közérdekű keresetindítási joga

365. Előszerződés megkötését követően a szerződés megkötését megtagadhatja…

A) kizárólag a jogosult, ha bizonyítja, hogy a kötelezett a teljesítést megtagadta

B) kizárólag a kötelezett, ha bizonyítja, hogy a jogosult a felajánlott teljesítést nem fogadja

el

C) bármelyik fél, ha bizonyítja, hogy működési körén kívül eső és elháríthatatlan

körülmény következett be, amely lényeges jogi érdekeit sérti

D) bármelyik fél, ha bizonyítja, hogy az előszerződés megkötését követően előre nem

látható, a rendes üzleti kockázat körén kívül eső olyan körülmény következett be, amely

lényeges jogi érdekét sérti

366. Melyik a megtámadhatósági ok az alábbiak közül a NEM fogyasztói szerződések

körében?

A) színlelés

B) jogszabályba ütközés

C) jogszabály megkerülése

D) tisztességtelen általános szerződési feltétel

367. Melyik NEM minősül az alábbiak közül az objektív értékaránytalanság (ti. feltűnő

értékaránytalansággal kötött szerződés) fogalmi elemének?

A) egyik felet sem vezeti ingyenes juttatás szándék

B) feltűnően nagy az aránytalanság a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között

C) az egyik szerződő fél hátrányos (pl. gazdasági) helyzetét kihasználva kötik

D) a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti aránytalanság a szerződés megkötésekor áll

fenn

368. Melyik NEM minősül az alábbiak közül a szubjektív értékaránytalanság (ti. uzsorás

szerződés) fogalmi elemének?

A) egyik felet sem vezeti ingyenes juttatás szándék

B) feltűnően nagy az aránytalanság a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között

C) az egyik szerződő fél hátrányos (pl. gazdasági) helyzetét kihasználva kötik

D) a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti aránytalanság a szerződés megkötésekor áll

fenn

369. Az időhatározástól függő szolgáltatás esetén, az időhatározásnak milyen

követelményeknek kell eleget tennie?

A) jövőbeli és bizonytalan

B) jövőbeli és biztos

C) jövőbeli és ismétlődő

D) jövőbeli és szokásos

Page 53: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

52

370. A feltételtől függő szolgáltatás esetén, a feltételnek milyen követelményeknek kell

eleget tennie?

A) jövőbeli és bizonytalan

B) jövőbeli és biztos

C) jövőbeli és ismétlődő

D) jövőbeli és szokásos

371. Mi NEM igaz a fedezetelvonó szerződésre?

A) a harmadik személy irányában, aki igényének kielégítési alapját vonja el, semmis

B) a harmadik személy igényének kielégítési alapját vonja el

C) a rosszhiszeműséget vélelmezzük, ha a fedezetelvonó szerződést hozzátartozóval kötik

D) az ingyenességet vélelmezzük, ha a fedezetelvonó szerződést hozzátartozóval kötik

372. Mi a felmondás lényege?

A) az egyik fél visszamenőleges hatállyal, egyoldalú nyilatkozattal szünteti meg a

szerződést

B) az egyik fél jövőre nézve (ex nunc hatállyal), egyoldalú nyilatkozattal szünteti meg a

szerződést

C) a felek visszamenőleges hatállyal, kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a szerződést

D) a felek jövőre nézve (ex nunc hatállyal), kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a

szerződést

373. Mi az elállás lényege?

A) az egyik fél visszamenőleges hatállyal, egyoldalú nyilatkozattal szünteti meg a

szerződést

B) az egyik fél a jövőre nézve, egyoldalú nyilatkozattal szünteti meg a szerződést

C) a felek visszamenőleges hatállyal, kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a szerződést

D) a felek jövőre nézve, kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a szerződést

374. Milyen szerződésszegést nem szabályoz a Ptk.?

A) előzetes szerződésszegést

B) közbenső szerződésszegést

C) részleges szerződésszegést

D) súlyos szerződésszegést

375. Mit NEM kell bizonyítani a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség alóli

mentesülés érdekében?

A) a szerződésszegő magatartása nem volt felróható

B) a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső körülmény idézte elő

C) a szerződésszegést előre nem látható körülmény idézte elő

D) a kár elhárítása nem volt elvárható

376. Mennyi idő áll a jogosult rendelkezésére főszabályként, hogy kellékszavatossági

jogait érvényesítse (elévülési határidő a NEM fogyasztói szerződések esetén)?

A) 2 hónap

B) 6 hónap

C) 12 hónap

D) 24 hónap

Page 54: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

53

377. Meddig kell a teljesítéstől számítva vélelmezni a hibás teljesítést fogyasztó és

vállalkozó közötti szerződés esetén?

A) 1 hónap

B) 3 hónap

C) 6 hónap

D) 12 hónap

378. Melyek a Ptk.-ban szabályozott termékszavatossági igények?

A) kijavítás, kicserélés, árleszállítás, elállás

B) kijavítás, kicserélés, árleszállítás

C) kijavítás, kicserélés, elállás

D) kijavítás, kicserélés

379. Az alábbiak közül melyen alapulhat a jótállás?

A) szerződésen és egyoldalú jognyilatkozaton

B) szerződésen és hatósági rendelkezésen

C) szerződésen és jogszabályon

D) jogszabályon és hatósági rendelkezésen

380. Kit terhelnek a kellékszavatosság alapján fennálló kötelezettség teljesítésével

kapcsolatos költségek?

A) főszabályként a jogosultat

B) főszabályként a kötelezettet

C) a jogosultat és a kötelezettet egyenlő arányban

D) minden esetben a bíróság határozza meg a költségek viselésének arányát

381. Mi a különbség a foglaló és az előleg között?

A) a szerződés meghiúsulásakor az előleg mindig visszajár, de a foglaló nem

B) az előleg a vételárba beszámít, de a foglaló soha

C) az előleg mindig megelőzi a teljesítést, de a foglaló nem

D) a foglaló csak pénzben teljesíthető, de az előleg természetben is

382. Át kell-e adni a foglalót a másik félnek?

A) igen

B) igen, de csak akkor, ha abban a felek kifejezetten megállapodnak

C) igen, de csak akkor, ha tárgya nem pénz, hanem más dolog

D) nem

383. Visszakövetelhető-e a foglaló a foglalót kapó másik féltől, ha a szerződés ezen másik

félnek felróhatóan nem jött létre?

A) igen, de csak az igazolt és szükséges költségek mértékéig

B) igen, de csak akkor, ha az átadott foglaló pénz volt

C) igen, de csak az átadott foglaló értékének megfelelő összeg erejéig

D) igen, kétszeresen

384. Át kell-e adni a kötbért a szerződés megkötésekor?

A) igen

B) igen, de csak akkor, ha tárgya pénz

C) igen, de csak akkor, ha tárgya nem pénz, hanem más dolog

D) nem

Page 55: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

54

385. Mi a megszüntető szerződés lényege?

A) a felek visszamenőleges hatállyal, egyoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a szerződést

B) a felek jövőre nézve (ex nunc hatállyal), egyoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a

szerződést

C) a felek visszamenőleges hatállyal, kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a szerződést

D) a felek jövőre nézve (ex nunc hatállyal), kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a

szerződést

386. Mi a felbontó szerződés lényege?

A) a felek visszamenőleges hatállyal, egyoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a szerződést

B) a felek jövőre nézve (ex nunc hatállyal), egyoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a

szerződést

C) a felek visszamenőleges hatállyal, kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a szerződést

D) a felek jövőre nézve (ex nunc hatállyal), kétoldalú nyilatkozattal szüntetik meg a

szerződést

387. A megtekintésre vétel olyan adásvételi szerződés, amelynek hatálya ... A) az eladótól függ

B) a dolog megtekintésének időpontjától függ

C) a szerződés megkötésének időpontjától függ

D) a vevő nyilatkozatától függ

388. Ingatlan adásvételének érvényességéhez milyen alakiság szükséges? A) írásba foglalás

B) közokirati forma

C) közjegyzői okirati forma

D) nem kell alakiság

389. Részletvétel esetén ki viseli a vevőnek átadott dolog elpusztulásának veszélyét? A) az eladó

B) együttesen viselik

C) a vevő

D) az eladó, ha fenntartotta tulajdonjogát

390. Hogyan jön létre az ajándékozási szerződés? A) a dolog birtokának átruházásával

B) a dolog birtokba vételével

C) a felek megállapodásával

D) az ajándékozó akaratnyilvánításával

391. Milyen alakszerűségi követelményeknek kell megfelelnie az ajándékozási

szerződésnek? A) nincs alakszerűségi követelmény

B) ingónál nincs előírás, ingatlannál írásbeli alak szükséges

C) írásbeli alak kell

D) ingónál nincs előírás, ingatlannál pedig nem írásbeli alak, csak ingatlan-nyilvántartási

bejegyzés szükséges

Page 56: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

55

392. Vállalkozási szerződés esetén, ha a megrendelő figyelmeztetés ellenére is fenntartja

a szakszerűtlen utasítást… A) a vállalkozó érdekmúlás bizonyításával elállhat a szerződéstől

B) a vállalkozó köteles elállni

C) a vállalkozó a szerződéstől elállhat, vagy a megrendelő kockázatára végrehajthatja az

utasítást

D) a megrendelő kockázatára elállhat a szerződéstől

393. Vállalkozási szerződés esetén, ha a mű előállításához valamilyen anyag szükséges… A) a vállalkozó kérheti a megrendelőtől, ha maga nem rendelkezik vele

B) a vállalkozó köteles azt beszerezni

C) a vállalkozó a szerződéstől elállhat

D) a megrendelő köteles azt a szerződés megkötésekor szolgáltatni

394. Vállalkozási szerződés teljesítése esetén, ha a lehetetlenné válás oka a megrendelő

érdekkörében merült fel… A) a vállalkozót megilleti a díj, de a megrendelő levonhatja belőle azt az összeget, amelyet

a vállalkozó megtakarított, vagy amit másutt kereshetett volna

B) a vállalkozót az elvégzett munka fejében a díj arányos része illeti meg

C) a vállalkozót a költségei fejében a díj arányos része illeti meg

D) a vállalkozót a díj egésze megilleti

395. Van-e különbség a megbízás és a meghatalmazás között? A) mivel mindkettőhöz elfogadás szükséges, így nem számottevő a különbség

B) nincs a kettő között különbség, hiszen a meghatalmazás általában magában foglalja a

megbízást

C) mindkettő szerződés, ezért nincs

D) a megbízás szerződés, a meghatalmazás egyoldalú jogügylet

396. Kinek a nevében, illetve kinek a javára fejt ki tevékenységet a megbízott? A) saját nevében, saját javára

B) más nevében, saját javára

C) más nevében, más javára

D) saját nevében, más javára

397. Kinek a nevében, illetve kinek a javára fejt ki tevékenységet a bizományos? A) saját nevében, saját javára

B) más nevében, saját javára

C) más nevében, más javára

D) saját nevében, más javára

398. Mi lehet a kölcsönszerződés tárgya? A) bármilyen dolog

B) bármilyen dolog vagy jogosultság

C) pénz vagy helyettesíthető dolog

D) pénz

399. Ki jogosult kárbiztosítási szerződés megkötésére? A) csak aki a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt

B) mindenki, aki az érdekelt személy javára szerződik

Page 57: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

56

C) csak az érdekelt személyek

D) csak aki a biztosítási esemény bekövetkeztében érdekelt

400. Mit tehet a bérlő, ha a bérelt dologra 3. személynek olyan joga áll fenn, ami a bérelt

dolog használatában megakadályozza? A) csak tehermentesítést követelhet

B) felmondhat, vagy kártérítést követelhet

C) felmondhat, és kártérítést követelhet

D) elállhat

401. Mi NEM jellemző az alábbiak közül a letétre? A) előzetes díjfizetés

B) személyes őrzési kötelezettség

C) általános tájékoztatási kötelezettség

D) a szükséges költségek megtérítése az ingyenes letéti szerződés esetén

402. Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti a biztosítótól, hogy…

A) térítse meg keletkezett kárát

B) mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyre jogszabály alapján köteles

C) neki teljesítsen, hogy a károsult követelését ő egyenlíthesse ki

D) a szerződésben meghatározott biztosítási összeget fizesse meg

403. Mikor lehet megállapítani a közigazgatási jogkörben okozott kárért való

felelősséget?

A) ha a kárt okozó, közhatalmi jogkört gyakorló személy magatartása szándékos volt

B) ha a kárt okozó közigazgatási határozat ügyészségi jogkörben nem orvosolható

C) ha a kár rendes jogorvoslattal, továbbá a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata

iránti eljárásban nem volt elhárítható

D) ha a kárt okozó, közhatalmi jogkör gyakorlója jogi személy

404. Milyen szabályok szerint felel a veszélyes állat tartója a veszélyes állat által másnak

okozott károkért?

A) a deliktuális felelősség általános szabályai szerint

B) a veszélyes üzemi felelősség alapján

C) az abszolút felelősség szabályai szerint

D) a vadászható állat által okozott károkért való felelősség szabályai alapján

405. Mentesül a veszélyes üzemi felelősség alól, aki bizonyítja, hogy…

A) a kárt a veszélyes üzem tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő

B) a kárt a veszélyes üzem tevékenységi körén belül eső elháríthatatlan ok idézte elő

C) a kárt nem lehetett elhárítani

D) a károkozás neki fel nem róható okból következett be

406. A veszélyes üzemi felelősségből eredő kártérítési követelések elévülési ideje…

A) 6 hónap

B) 1 év

C) 3 év

D) 5 év

407. Mit jelent a hipotézis?

Page 58: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

57

A) egy ismert filozófiai és gondolati rendszer továbbfejlesztése (ti.: tézis – antitézis –

hipotézis)

B) a hipotézis: tényállás, ami tényálláselemekből áll; ezeket tényállás elemeknek hívjuk (!)

C) a fogtechnikusok által használt kifejezés, amely a „híd” és a „protézis” szavak

összevegyítéséből ered

D) Hányszor kell még mondanom, hogy én CSAK FRANCIÁUL tudok!

408. Milyen szabályok szerint felel az állat tartója az állattartás körében okozott

károkért?

A) a deliktuális felelősség általános szabályai szerint, kivéve a veszélyes állat tartóját

B) a veszélyes üzemi felelősség alapján

C) a vadászható állat által okozott károkért való felelősség szabályai alapján

D) az abszolút felelősség szabályai szerint

409. Lehet-e szerződésben előre korlátozni a szándékosan okozott kárért való

felelősséget?

A) nem, csak a törvényben taxatíve felsorolt esetekben lehet a felelősséget előre korlátozni

B) nem, a Ptk. ennek érvényességét kizárja

C) igen, de csak ha az nem veszélyezteti az emberi életet

D) igen, de csak a károsult szándékos közrehatása esetén

410. Mikor mentesülhet a felelősség alól a vétőképtelen károkozó gondozója?

A) ha bizonyítja, hogy a károkozásra a vétőképtelen olyan magatartására vezethető vissza,

amely a nevelés és felügyelet körén kívül eső, elháríthatatlan körülmény

B) ha bizonyítja, hogy a nevelés és a felügyelet ellátásával kapcsolatban úgy járt el, ahogy

az az adott helyzetben általában elvárható

C) ha bizonyítja, hogy a kárt kizárólag a vétőképtelen magatartása idézte elő

D) soha, mert minden esetben felelnie kell nevelésére és felügyeletére bízott vétőképtelen

károkozásáért

411. Főszabályként hogyan kell a kárt megtéríteni?

A) természetben

B) pénzben

C) egy összegben

D) járadékként

412. Milyen szabályokat kell alkalmazni a bírósági, ügyészségi jogkörben okozott kárért

való felelősségre?

A) ha jogszabály másként nem rendeli, a veszélyes üzemi felelősség szabályait

B) ha jogszabály másként nem rendeli, az alkalmazott károkozásáért való felelősségi

szabályokat

C) ha jogszabály másként nem rendeli, a megbízott károkozásáért való felelősségi

szabályokat

D) a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősségi szabályokat kell megfelelően

alkalmazni

413. Mi jellemzi a Ptk. alapján a károsult kárelhárítási kötelezettségét az alábbiak közül?

A) ennek érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható

B) ennek érdekében a rosszhiszemű személlyel nem köteles együttműködni

C) ennek érdekében a károkozót minden károkozási tevékenységében akadályoznia kell

Page 59: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

58

D) ennek érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható

414. Ki felel a lakás ablakából kidobott, kiejtett tárgy által okozott kárért?

A) a lakóközösség

B) a lakás használója vagy bérlője, aki lehet a lakás tulajdonosa is

C) a lakás tulajdonosa

D) az önkormányzat

415. Ki felel az alkalmazott által a foglalkoztatására irányuló jogviszonnyal

összefüggésben harmadik személynek okozott kárért?

A) ő maga

B) a felettese

C) a helyettese

D) a munkáltatója

416. Mely esetben NEM felelős annak a személynek a magatartásáért a megbízott, akit

azért vett igénybe, mert a megbízott károsodástól való megóvásához szükséges volt?

A) ha bizonyítja, hogy kiválasztása, utasításokkal való ellátása és ellenőrzése terén úgy

járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható

B) ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az tőle elvárható

C) ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az általában elvárható

D) ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható

417. Mikor válik esedékessé a kártérítés?

A) a kártérítési kereset benyújtásakor

B) a károsodás bekövetkeztekor

C) a károkozó magatartásának megkezdésekor

D) az igénynek helyt adó bírósági határozat jogerőre emelkedésekor

418. Mikor kötelezhető a károkozó általános kártérítés megfizetésére?

A) kizárólag személyiséget ért károkozás esetén

B) kizárólag kontraktuális károkozás esetén

C) kizárólag deliktuális károkozás esetén

D) kizárólag nem megállapítható mértékű, vagyoni károkozás esetén

419. Mi NEM zárja ki a károkozás jogellenességét?

E) a szükséghelyzet

F) a károsult beleegyezése

G) a jogszabály által megengedett magatartás

H) a működési körön kívül eső elháríthatatlan ok

420. A kártérítési követelések elévülési ideje a termékfelelősség körében…

A) 6 hónap

B) 1 év

C) 2 év

D) 3 év

421. Mikor mentesül a gyártó a termékfelelősség alól?

A) ha bizonyítja, hogy nem gyártója, csak forgalmazója az adott terméknek

Page 60: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

59

B) ha bizonyítja, hogy a tudomány és technika állása szerint a termék hibája felismerhető

volt

C) ha bizonyítja, hogy a kár bekövetkeztében harmadik személy magatartása is közrehatott

D) ha bizonyítja, hogy a terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő

Page 61: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

60

ÖRÖKLÉSI JOG (Ptk.: Hetedik Könyv)

422. Közvégrendeletet…

A) kizárólag közjegyző előtt lehet tenni.

B) kizárólag bíróság előtt lehet tenni.

C) kizárólag ügyvédi ellenjegyzéssel lehet tenni.

D) közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni.

423. Az alábbiak közül melyik NEM kiesési ok az öröklési jogban?

A) lemondás az öröklésről

B) érdemtelenség

C) kitagadás

D) eltiltás

424. Az örökhagyó által aláírt és más által írt, közjegyzőnél személyesen letétbe helyezett

végrendelet…

A) közvégrendeletnek minősül

B) érvénytelen, mivel zárt iratként kell a végrendeletet letétbe helyezni

C) két tanú aláírásával érvényes

D) érvényes írásbeli magánvégrendeletnek minősül

425. Az örökhagyónak (Ö) három gyermeke van (Gy1, Gy2, Gy3), akik közül Gy1 kiesett

az öröklésből. Gy1-nek két szerzőképes gyermeke van (U1 és U2), de nincs túlélő

házastársa. A törvényes öröklés rendje szerint mennyit örököl U1 és Gy2?

A) U1 1/4 részt és Gy2 1/4 részt

B) U1 fele részt, Gy2 1/4 részt

C) U1 1/6 részt, Gy2 1/3 részt

D) U1 1/3 részt, Gy2 1/3 részt

426. A szokásos mértékű ajándékot…

A) mindig osztályra kell bocsátani

B) akkor kell osztályra bocsátani, ha az örökhagyó kikötötte

C) csak akkor kell osztályra bocsátani, ha ingatlan

D) az örökhagyó kifejezett kikötése esetén sem kell osztályra bocsátani

427. Ági vagyonnak minősül...

A) szülőtől visszterhesen kapott vagyon, ha ezek vagyonában a vagyontárgy ági természetű

volt

B) a testvértől és annak leszármazójától háramlott vagyon, ha ezek vagyonában az már ági

jellegű volt

C) a leszármazótól háramlott vagyon, ha azt a nagyszülőtől visszterhesen kapta

D) testvértől vagy annak leszármazójától háramlott vagyon, ha azt a testvér a szülőtől

visszterhesen kapta

428. Az írásbeli magánvégrendelet érvénytelen, ha a tanú…

A) nem ismeri a végrendelet tartalmát

B) nem tudja, hogy végrendelet tételénél működik közre

C) cselekvőképtelen

Page 62: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

61

D) süketnéma

429. Mit nevezünk cum viribus felelősségnek?

A) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben saját

vagyontárgyaival is felel az öröksége erejéig

B) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben a

hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel, ha betartja a törvényi sorrendet

C) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben saját

vagyontárgyaival is felel

D) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben

öröksége erejéig felel

430. A magyar jogban a törvényes öröklés…

A) mögöttes jellegű (szubszidiárius), mert a végintézkedésen alapuló öröklés az elsődleges

B) a priori

C) kizárólagos

D) korlátozott az ági öröklés által

431. Mire jogosult az özvegyi jog jogosultja?

A) egy gyermekrészre a hagyatékból, valamint bizonyos dolgokon haszonélvezetre

B) az állagörökös tulajdonában álló dolgot birtokolni és használni, hasznait nem szedheti

C) az állagörökös tulajdonában álló dolgot birtokolni, de nem használhatja

D) az ági örökös tulajdonában álló dolgot birtokolni és használni, hasznait nem szedheti

432. Melyik állítás igaz?

A) a lemondás a hagyaték megnyílása után, a visszautasítás a hagyaték megnyílása előtt

történik

B) a lemondás lehetséges meghatározott személy javára, a visszautasítás nem

C) az örökség visszautasítása kizárólag írásban érvényes

D) a lemondás sohasem hat ki a leszármazókra

433. Ha az örökhagyó újabb végrendeletet tesz, a korábbi végrendeletének az újabb

végrendelet rendelkezéseivel ellentétes rendelkezései…

A) érvénytelenné válnak

B) hatálytalanná válnak

C) nem válnak megtámadhatókká

D) nem minősülnek visszavontnak

434. Az írásbeli magánvégrendelet érvénytelen, ha a tanú…

A) nem ismeri a végrendelet tartalmát

B) nem tudja, hogy végrendelet tételénél működik közre

C) cselekvőképtelen

D) süketnéma

435. A szóbeli végrendelet érvényes, ha a tanú…

A) süket

B) süketnéma

C) írástudatlan

D) 14. életévét betöltött kiskorú

Page 63: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

62

436. Mit nevezünk cum viribus felelősségnek? A) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben saját

vagyontárgyaival is felel az öröksége erejéig

B) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben a

hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel, ha betartja a törvényi sorrendet

C) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben saját

vagyontárgyaival is felel

D) az örökös felelősségét jelenti: a hagyatéki tartozásokért a hitelezőkkel szemben

öröksége erejéig felel

437. A magyar jogban a törvényes öröklés…

A) mögöttes jellegű (szubszidiárius), mert a végintézkedésen alapuló öröklés az

elsődleges

B) a priori

C) kizárólagos

D) korlátozott az ági öröklés által

438. Az alábbiak közül melyik NEM kiesési ok az öröklési jogban?

A) lemondás az öröklésről

B) érdemtelenség

C) kitagadás

D) eltiltás

439. Az örökhagyónak (Ö) három gyermeke van (Gy1, Gy2, Gy3), akik közül Gy1 kiesett

az öröklésből. Gy1-nek két szerzőképes gyermeke van (U1 és U2), de nincs túlélő

házastársa. A törvényes öröklés rendje szerint mennyit örököl U1 és Gy2?

A) U1 1/4 részt és Gy2 1/4 részt

B) U1 fele részt, Gy2 1/4 részt

C) U1 1/6 részt, Gy2 1/3 részt

D) U1 1/3 részt, Gy2 1/3 részt

440. Közvégrendeletet…

A) kizárólag közjegyző előtt lehet tenni

B) kizárólag bíróság előtt lehet tenni

C) kizárólag ügyvédi ellenjegyzéssel lehet tenni

D) közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni

441. A szokásos mértékű ajándékot…

A) mindig osztályra kell bocsátani

B) akkor kell osztályra bocsátani, ha az örökhagyó kikötötte

C) csak akkor kell osztályra bocsátani, ha ingatlan

D) az örökhagyó kifejezett kikötése esetén sem kell osztályra bocsátani

442. Az örökhagyó által aláírt és más által írt, közjegyzőnél személyesen letétbe helyezett

végrendelet…

A) közvégrendeletnek minősül

B) érvénytelen, mivel zárt iratként kell a végrendeletet letétbe helyezni

C) két tanú aláírásával érvényes

D) érvényes írásbeli magánvégrendeletnek minősül

Page 64: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

63

443. Melyik állítás igaz?

A) a lemondás a hagyaték megnyílása után, a visszautasítás a hagyaték megnyílása előtt

történik

B) a lemondás lehetséges meghatározott személy javára, a visszautasítás nem

C) az örökség visszautasítása kizárólag írásban érvényes

D) a lemondás sohasem hat ki a leszármazókra

444. Ha az örökhagyó újabb végrendeletet tesz, a korábbi végrendeletének az újabb

végrendelet rendelkezéseivel ellentétes rendelkezései…

A) érvénytelenné válnak

B) hatálytalanná válnak

C) nem válnak megtámadhatókká

D) nem minősülnek visszavontnak

445. Ági vagyonnak minősül...

A) szülőtől visszterhesen kapott vagyon, ha ezek vagyonában a vagyontárgy ági

természetű volt

B) a testvértől és annak leszármazójától háramlott vagyon, ha ezek vagyonában az már

ági jellegű volt

C) a leszármazótól háramlott vagyon, ha azt a nagyszülőtől visszterhesen kapta

D) testvértől vagy annak leszármazójától háramlott vagyon, ha azt a testvér a szülőtől

visszterhesen kapta

446. Mire jogosult az özvegyi jog jogosultja?

A) egy gyermekrészre a hagyatékból, valamint bizonyos dolgokon haszonélvezet

B) az állagörökös tulajdonában álló dolgot birtokolni és használni, hasznait nem szedheti

C) az állagörökös tulajdonában álló dolgot birtokolni, de nem használhatja

D) az ági örökös tulajdonában álló dolgot birtokolni és használni, hasznait nem szedheti

447. Vonatkozik-e az elévülés szabálya az öröklési igényre?

A) nem, az öröklési igény nem évül el

B) igen, a kötelesrészre 5, az ingó hagyatéki tárgyakra 10, az ingatlan hagyatéki tárgyakra

15 év az elévülési idő

C) igen, minden esetben 5 év az elévülési idő

D) igen, ha végintézkedésen alapul az öröklés rendje

448. Ki NEM lehet örökös?

A) méhmagzat, ha az öröklés megnyíltakor már megfogant és utóbb élve megszületik

B) méhmagzat, ha az öröklés megnyíltát követően fogant meg és utóbb élve megszületik

C) jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet

D) jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezet

449. Ki lehet örökhagyó?

A) méhmagzat

B) jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet

C) állam

D) cselekvőképtelen kiskorú személy

450. Ki tehet érvényesen szóbeli vagy írásbeli magán végrendeletet?

A) korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy

Page 65: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

64

B) vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korlátozott cselekvőképes nagykorú

személy

C) süketnéma személy

D) jogi személyiséggel rendelkező szervezet

451. Az élettársak ugyanabba az okiratba foglalt végrendelkezése…

A) érvényes, ha az életközösség fennállta alatt saját kezűleg írták és aláírták

B) érvényes, ha az életközösség fennállta alatt saját kezűleg írták és két tanú jelenlétében

aláírták

C) érvényes, ha közjegyző előtt, a közvégrendeletekre előírt feltételek szerint tették meg

D) érvénytelen

452. Melyik a közös jogkezelő szervezet az alábbiak közül?

A) MAHASZ

B) HAMASZ (!)

C) MHSZ

D) Mahart

453. A több különálló lapból álló más által írt közös végrendelet csak akkor érvényes,

ha…

A) minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá minden lapját a

végrendelkezők és mindkét tanú is aláírta

B) minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá minden oldalát a

végrendelkezők és mindkét tanú is aláírta

C) minden oldalát folyamatos sorszámozással látták el, továbbá minden lapját a

végrendelkezők és mindkét tanú is aláírta

D) minden oldalát folyamatos sorszámozással látták el, továbbá minden oldalát a

végrendelkezők és mindkét tanú is aláírta

454. Az alábbiak közül melyik magatartás NEM minősül érdemtelenségi oknak?

A) erkölcstelen életmód

B) az örökhagyó élete elleni cselekmény

C) az örökhagyó végrendeletben részesített leszármazója élete elleni cselekmény

D) az örökhagyó végrendeletben részesített testvére élete elleni cselekmény

455. Milyen fajtája NINCS az írásbeli magánvégrendeletnek?

A) allográf- és holográf végrendelet

B) allográf- és közös végrendelet

C) allográf végrendelet és kiskorú személy által – törvényes képviselő és gyámhatóság

által jóváhagyott – öröklési szerződés

D) allográf és közjegyzőnél letett végrendelet

456. Az örökhagyó elejétől végéig saját kezűleg írja meg két lap három oldalára

magánvégrendeletét. Mennyiszer írhatja alá legkevesebb helyen végrendeletét, hogy

az még érvényes lehessen?

A) egyszer, a legutolsó oldalon

B) kétszer, mindkét lap alján

C) kétszer, az első lapon és az utolsó oldalon

D) háromszor, minden oldalon

Page 66: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

65

457. Latin nyelvtanár tehet-e érvényesen írásbeli végrendeletet latin nyelven?

A) nem, mert holt nyelven nem lehet érvényesen végrendelkezni

B) igen, de csak ha a tanúk is olvasnak latin nyelven

C) igen, de csak ha a tanúk is olvasnak és írnak latin nyelven

D) igen

458. A több lapból álló allográf magánvégrendelet csak akkor lesz érvényes, ha…

A) a lapokat folyamatos sorszámmal látják el, s az örökhagyó minden oldalt aláírt

B) a lapokat folyamatos sorszámmal látják el, s az örökhagyó és mindkét tanú minden

oldalt aláírt

C) a lapokat folyamatos sorszámmal látják el, s az örökhagyó minden lapot aláírt

D) a lapokat folyamatos sorszámmal látják el, s az örökhagyó és mindkét tanú minden

lapot aláírt

459. Melyik állítás NEM igaz? Az örökhagyó a törvényes örökösét…

A) szóbeli végrendeletben is kizárhatja a kötelesrészt meghaladó mértékű törvényes

öröklésből.

B) érvényesen nem szoríthatja a kötelesrész mértékére.

C) kifejezett nyilatkozattal és indoklással kizárhatja a kötelesrészt meghaladó mértékű

törvényes öröklésből.

D) hallgatólagosan is kizárhatja a kötelesrészt meghaladó mértékű törvényes öröklésből.

460. Az örökhagyó által örökösnek nevezett leszármazó, örökhagyó halálát követő

kiesése esetére, ezen kiesett leszármazójára háramlott hagyatékra, örökösként

megjelölt személy…

A) helyettes örökös nevezésnek minősül, és érvényes.

B) helyettes örökös nevezésnek minősül, és érvénytelen.

C) utóörökös nevezésnek minősül, és érvényes.

D) utóörökös nevezésnek minősül, és érvénytelen.

461. Ki nem lehet utóörökös?

A) az örökhagyó halála után megfogant leszármazó

B) az örökhagyó távolabbi leszármazója

C) az örökhagyó túlélő házastársa

D) az állam

462. A korlátozottan cselekvőképes személy írásbeli magánvégrendelete…

A) nem lehet érvényes.

B) csak két, cselekvőképes tanú aláírásával lehet érvényes.

C) csak a törvényes képviselő és a gyámhatóság jóváhagyása mellett lehet érvényes.

D) az általános alaki és tartalmi szabályok betartása mellett lehet érvényes.

463. A korlátozottan cselekvőképes személy halál esetére szóló ajándékozása…

A) nem lehet érvényes.

B) csak két, cselekvőképes tanú aláírásával lehet érvényes.

C) csak a törvényes képviselő és a gyámhatóság jóváhagyása mellett lehet érvényes.

D) az általános alaki és tartalmi szabályok betartása mellett lehet érvényes.

464. Mit jelent a ”favor testamenti” elve?

Page 67: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

66

A) A végrendelet értelmezésénél az örökhagyó akaratát a legmesszebbmenőkig

figyelembe kell venni.

B) A végintézkedésen alapuló öröklés megelőzi a törvényes öröklés rendjét.

C) Az állam szükségképpeni törvényes örökös, s mint ilyen nem illeti a visszautasítás

joga.

D) Minden cselekvőképes ember általános végintézkedési képességgel rendelkezik.

465. A gondnokság alá helyezés nélkül, cselekvőképtelen állapotban lévő személy által

tett végrendelet…

A) nem lehet érvényes.

B) csak akkor érvényes, ha a végrendelet tartalmából arra lehet következtetni, hogy azt

cselekvőképes állapotában is megtette volna.

C) csak akkor érvényes, ha az érintett személy utóbb visszanyeri cselekvőképességét, és

onnantól számított 1 éven belül nem támadja meg végrendeletét.

D) csak akkor érvényes, ha az érintett személy utóbb visszanyeri cselekvőképességét, és

onnantól számított 5 éven belül nem támadja meg végrendeletét.

466. Milyen fórum előtt lehet érvényesen közvégrendeletet tenni?

A) önkormányzati jegyző és közigazgatási bíróság előtt

B) közigazgatási bíróság előtt

C) közigazgatási bíróság és közjegyző előtt

D) közjegyző előtt

467. Érvényességi feltétele-e a ”keltezés helye” az írásbeli magánvégrendeletnek?

A) igen, azt a végrendelet végén kell külön feltüntetni

B) igen, annak legalább a végrendelet tartalmából kell felismerhetőnek lennie

C) nem, elég ha a ”keltezés helyét” utóbb a közreműködő tanúk igazolják

D) nem

468. Érvényességi feltétele-e a ”keltezés időpontja” az írásbeli magánvégrendeletnek?

A) igen, azt a végrendelet végén kell külön feltüntetni

B) igen, annak legalább a végrendelet tartalmából kell felismerhetőnek lennie

C) nem, elég ha a ”keltezés idejét” utóbb a közreműködő tanúk igazolják

D) nem

469. Mi NEM feltétele a növedékjog érvényesülésének?

A) az örökhagyó több örököst nevezzen, amivel a törvényes öröklést kizárja

B) az örökhagyónak csak a nem ági jellegű hagyatékára terjed ki

C) az örökhagyó által megnevezett valamelyik örökös kiesése

D) az örökhagyó által megnevezett és utóbb kiesett örökösnek ne legyen helyettes örököse

470. Kétség esetében a meghagyás…

A) az örököst terheli.

B) a dologi hagyományost terheli.

C) a kötelmi hagyományost terheli.

D) az illetékes hatóságot terheli.

471. Az öröklésből való kizárást az örökhagyónak…

A) nem kell indokolnia

B) csak akkor kell indokolnia, ha azzal törvényes örökösét kívánja kizárni

Page 68: TESZTKÉRDÉSEK...TESZTKÉRDÉSEK Ez a lista a PPKE JÁK Polgári Jogi Tanszék által 2014-2019 között felhasznált „nyers-tesztkérdések” gyűjteménye. „Nyers”, mert:

67

C) csak akkor kell indokolnia, ha a kötelesrészből kívánja örökösét kizárni

D) indokolnia kell

472. Milyen örökösnevezést NEM tesz lehetővé a Ptk.?

A) helyettes örökös nevezése

B) törvényes helyettes örökös nevezése

C) utóörökös nevezése.

D) helyettes utóörökös nevezése

473. Milyen hagyományrendelést NEM tesz lehetővé a Ptk.?

A) kötelmi hagyomány

B) utóhagyomány

C) univerzális hagyomány

D) dologi hagyomány

474. Az örökös – feltételezve, hogy az örökhagyó a részesítését a meghagyás teljesítéséhez

kívánta kötni -, a meghagyással terhelt részesítést…

A) a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint köteles kiadni

B) a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint köteles kiadni

C) a meghagyás kedvezményezettjének tulajdoni igénye alapján köteles kiadni

D) a kötelesrészi igények kielégítése előtt köteles kiadni

475. Az élettársak, mint örökhagyók köthetnek-e érvényesen ugyanabban az okiratban

öröklési szerződést?

A) nem

B) igen, de csak az életközösség fennállása alatt

C) igen, de csak közokirati formában

D) igen, de csak az életközösség fennállása alatt és közokirati formában

476. A házastársak, mint örökhagyók köthetnek-e érvényesen ugyanabban az okiratban

öröklési szerződést?

A) nem

B) igen, de csak az életközösség fennállása alatt

C) igen, de csak közokirati formában

D) igen, de csak az életközösség fennállása alatt és közokirati formában

477. Megítélése szerint, Ön melyik Karral áll(t) jogviszonyban?

A) Jog- és Állattudományi Kar (!)

B) Jog- és Áltudományi Kar

C) Jog- és Hálatudományi Kar

D) Jog- és Álomtudományi Kar

478. Írja le a „kerékpár” kifejezést csupa ”i” betűvel!

A) Mi van?! – Most már tutti, hogy én is feljelentem a Polgári Jogi Tanszéket!

B) kirikpir

C) kirikpiri

D) Te, csacsi: BICIKLI!