szubjektív jóllét és életminőség a romák körében · bevezető a szubjektív jóllét és...
TRANSCRIPT
Szubjektív jóllét és életminőség a romák körébenHuman Contact 2001
TartalomBevezető .................................................................................................................................................. 3
A gazdasági teljesítmény és társadalmi fejlődés mérése........................................................................ 5
A GDP reformkísérletei........................................................................................................................ 5
A mutatókon túl: mit mutatnak a számok?......................................................................................... 6
Fejlődés ÉS jólét....................................................................................................................................... 8
Életminőség kutatások és definíciók ................................................................................................... 9
Szubjektív életminőség mérése......................................................................................................... 12
Szubjektív életminőség mutatóinak nemzetközi összehasonlítása....................................................... 14
Szubjektív életminőség magyarországi adatai .................................................................................. 15
Romák szubjektív életminősége............................................................................................................ 18
Objektív mutatók............................................................................................................................... 18
Gazdasági aktivitás ........................................................................................................................ 18
Lakókörnyezet, lakhatási feltételek............................................................................................... 20
Szubjektív mutatók................................................................................................................................ 22
Személyes jóllét ................................................................................................................................. 23
Szubjektív egészségérzet ............................................................................................................... 23
Társadalmi jóllét ................................................................................................................................ 27
Társadalmi kapcsolatháló elemzése.............................................................................................. 27
Bizalom .......................................................................................................................................... 28
Felhasznált irodalom ............................................................................................................................. 30
Bevezető
A szubjektív jóllét és társadalmi jólét közötti összefüggések vizsgálata azóta feszíti a
társadalomtudományi gondolkodást, amióta az első, társadalmi növekedés, fejlődés, haladás, jólét
mérésére alkalmas mérőszám kidolgozásra került. A mai napig a haladás mérőszámának tekintett
GDP kidolgozója, Kuznets már 1934‐ben felhívta a figyelmet a mérőszám korlátaira: „Egy nemzet
jólétére nemigen következtethetünk a nemzeti jövedelem fentiekben meghatározott mércéjéből”.
1962‐ben publikált The New Republic könyvében már egyesen azt írja, hogy a nemzeti elszámolások
alapvető újragondolására van szükség: „Figyelemmel kell lenni a növekedés mennyisége és
mineműsége közötti megkülönböztetésre, a költségek és hozamok közöttire, a rövid és hosszú távú
megfontolásokra, (…) a ’nagyobb’ növekedés céljait konkrétan meg kell határozni, vagyis mi
növekedjék és mi célból”1.
A GDP legfőbb korlátját már szülőatyja is abban látta, hogy a gazdasági teljesítmény növekedése nem
vonja magával az egyén életminőségének növekedését. A már klasszikusnak számító példa és kérdés
az: örülünk‐e annak, hogy több az autó az úton? A GDP felől nézve a válasz természetesen igen –
hiszen nagyobb fogyasztást jelent (több autó vásárlása, több benzin felhasználása, több adó stb),
amely a gazdaságnak, gazdasági növekedésnek jót tesz. Ugyanakkor a megnövekedett forgalom nagy
környezeti terhelést, zajt, rossz minőségű levegőt, nem biztonságos közlekedést, zsúfoltságot (és
ebből eredő stresszt) eredményezhet. A GDP méri a növekedés számait, de nem méri a növekedés
okozta károk hatásait, következményeit.
Ma már nem kérdés, hogy a társadalmi jólét és az egyéni jóllét nem feltételezik és követik egymást. A
társadalmi mérőszámok alapján kimutatható a fejlődés, azonban valójában fejlődésnek tekinthető‐e,
hogy mindeközben jelentősen nőnek a társadalmi különbségek, a társadalom alsó és felső decilise
végtelenül elszakad egymástól – és a mélyszegénységben élők nem esélyük sincs szinte a kitörésre –
szociális transzferek végtelen kiszolgáltatottjai (és nem célzott igénybevevői!) lesznek. A Stigliz‐Sen‐
Fitoussi jelentés egyértelműen kimondja, hogy a GDP‐re épülő gazdaság nem kellően veszi
figyelembe az életminőség (quality of life) szempontjait, a természeti erőforrások kimerülésének
veszélyét és helyreállításának költségeit sem2.
1 Szigeti Cecília: Alternatív mutatók, jólés és fenntarthatóság Magyarországon. Polgári Szemle, 2011.Szeptember, 7. Évfolyam 4. szám2 Braun Róbert:Jóllét és politika. http://www.nefbudapest.org/index.php?article=1043&langcode=hu
Kérdés tehát, hogy mi a társadalom valódi célja, mi a kívánt és elvárt kimenet? A hagyományos
értelemben vett növekedés feltételeinek megteremtése a társadalomirányítás feladata, vagy az
egyéni jóllét biztosítása kell, hogy szempont legyen? Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy
a társadalom egyik mélyszegénységben élő csoportjának, a romáknak az életminőségére milyen
hatással volt/van a jelenlegi, GDP alapú haladást középpontba helyező gazdasági gyakorlat, s ennek
következményeként milyen szubjektív életminőséggel, jólléti mutatókkal jellemezhető a legnagyobb
számú kisebbségi csoportunk.
A gazdasági teljesítmény és társadalmi fejlődés mérése
A kizárólag GDP‐re épülő elszámolási rendszerek megfelelően mérik a gazdasági teljesítményt?. A
termelés mérése modern gazdaságokban azonban korántsem annyira egyszerű, mint a múlt század
első harmadában volt. A szolgáltatások arányának növekedése, az egyre összetettebb termékek
előállítása nehezen teszi azonosíthatóvá a valódi output‐okat, esetenként a kimeneti teljesítmény az
áruk és szolgáltatások minőségének a javulását, nem pedig a mennyiségük növekedését jelenti. A
GDP, mint mutató a minőségi szempontokat nem tudja kezelni.
Még komolyabb fenntartások fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy vajon a gazdasági
teljesítőképességén alapuló adatsorok alkalmasak‐e a haladás bemutatására. A GDP korlátai ellenére
sem rossz mutató, ha a piaci termelés mérésére alkalmazzuk, de gyakrabban rosszul használt: akkor,
amikor a gazdasági jólét mérőszámaként kezelik értékeit. A gazdasági jólét kimutatására alkalmatlan:
a GDP úgy is növekedhet (a nemzetgazdaság termelékenysége nőhet) akkor is, ha mindeközben a
lakosság jövedelme csökken. Az anyagi jólét értékelésekor a termelés helyett a jövedelem és a
fogyasztást kell beemelni.
A legkomolyabb aggályok azzal kapcsolatban merültek fel, hogy a jelenlegi elszámolási rendszer
adatsoraiban kimutatott növekedés egyirányú, pozitív összefüggést mutat‐e az általános jóléttel,
jólléttel), fenntartható gazdasági‐és társadalmi fejlődéssel. A Stiglitz‐bizottság kimondta, hogy a GDP
a gazdaság egészének teljesítmény‐mérésére jó, a nemzeti, társadalmi jólét (és a társadalmi jólét
növekedésének) kimutatására alkalmatlan eszköz (Stiglitz‐Sen‐Fitoussi, 2008).
A GDP reformkísérleteiA gazdasági – társadalmi ‐ környezeti fenntarthatóság szempontjai folyamatosan épültek be a
közpolitikai tervezések alapját képező statisztikai mutatószámokba, átalakítva ezzel a hagyományos
GDP‐alapú értékelési rendszereket. A reformok három iránya:
‐ A GDP változatlanul hagyása mellett szatellit‐mutatószámok kidolgozása, amelyek lefedik a GDP által
nem érintett területeket (SNA, SEEA).
‐ Magának a GDP‐nek, mint mutatónak a módosítása – megtartva a mutató pénzügyi jellegét, továbbra
is a fogyasztást (magán és közösségi fogyasztást) véve alapul a növekedés meghatározásában. Az
először bevezetni kívánt új mutató alapja a jövedelemegyenlőtlenség indexével korrigált lakossági
fogyasztás (ISEW). Az alapmodellt továbbfejlesztve előállott GPI (a Valódi Fejlődés Mutatószáma),
melynek lényege, hogy a személyes fogyasztást a jövedelem‐egyenlőtlenséggel kiegyenlítik, majd
kivonják/hozzáadják a társadalmi, környezeti károkat/hasznokat okozó elemeket. Az így előállott
mutató túlbecsüli a természeti károkat, és alulbecsüli a negatív társadalmi hatásokat.
‐ Elszakadva a GDP‐től teljesen új mutatók használata – amelyek nem pénzügyi alapúak, hanem
természeti környezet állapotát, nemenkénti egyenlőséget/egyenlőtlenséget, szegénységet is
tartalmazó kompozit indexek.
A mutatókon túl: mit mutatnak a számok?A fentiekben bemutatott statisztikai módszerek arra keresték a választ, hogyan mérhetőek és
hasonlíthatóak össze az egyes nemzetgazdaságok teljesítőképességei, elért eredményei. A fentiekből
látható módon erre a GDP alkalmazható (ámbár korlátlanul nem alkalmas) mutatószám.
Nem kerülhetjük meg azonban azt a kérdést, hogy mi a mögöttes társadalmi cél? Milyen
információval szolgál nekünk a társadalom állapotáról, tagjainak megelégedettségéről az az
információ‐adatsor, hogy az előzőévhez képest változott (akár nőtt) a gazdaság teljesítőképessége?
Összefüggésben van‐e ez az emberek mindennapjaival, boldogság‐és egészségérzetükkel, munkahelyi
és otthoni hangulatukkal – és mindezek mögött valós egészségi állapotukkal,
munkateljesítményükkel?
Pontosabban a kérdés: mi a társadalom valódi célja? A növekedés, vagy az egyéni jóllét biztosítása? A
kérdésfeltevés individualistán hangzik, ugyanakkor a növekedés az erőforrások végtelen ki‐és
túlhasználásával (legyen szó akár a humán, akár természeti erőforrásokról) a végtelenségig nem
biztosítható.
Több tekintélyes szerző felhívja a figyelmet, hogy az egyéni és társadalmi jóllét növekedése inkább
feltétele a gazdasági fejlődésnek, mint következménye (Fukuyama, 1997), Kahneman kimutatta, hogy
szoros összefüggés van a gazdasági növekedés életminősége között, az összefüggés a vélelemmel
ellentétben fordított: a jóllét, well‐being elsődlegesek, a gazdasági fejlődés ennek következménye.
Nem állást foglalva a teoretikus vitában azt fontos megjegyezni, hogy a modern demokráciákban, a
fenntartható fejlődés ethoszával övezett társadalomirányítási gyakorlatban nem választható el
egymástól a két részterület: pl. a jövedelmi egyenlőtlenségekből adódó feszültségek, a társadalmi
integráció hiánya (és ennek költségei) ugyanúgy a fejlődést akadályozó tényezők.
A társadalomban az egyén szubjektív jólléte, a participatív demokráciák aktív és cselekvő
polgáreszménye, a fenntartható környezeti és társadalmi fejlődés irányelve szükségessé teszi a jólléti
típusú elemzések eredményeit figyelembe vevő közpolitikai tervezést.
Fejlődés ÉS jólét
A mérőszámokról szóló vita (amint az fentebb jeleztük) már több évtizede zajlik a tudományos
diskurzusokban, ’utcára’ azonban mégis akkor került, amikor 2008‐ban Sarkozy francia elnök
kezdeményezte egy biztosság felállítását (A Stiglitz‐bizottság tagjai az elnökön túl Armatya Sen és
Paul Fitoussi) annak érdekében, hogy a társadalmi fejlődést jobban kifejező indikátorrendszer
kidolgozására tegyenek javaslatot.
A statisztikai adatok nem pusztán jól írják le a mögöttük húzódó társadalmi folyamatokat, hanem
információval is szolgálnak mind az egyéneknek, mind a politikai döntéshozóknak. Ahogyan a
Biztosság jelentése fogalmaz: „Amit mérünk, befolyásolja a cselekedeteinket; ha a méréseink
hibásak, a döntéseink torzulhatnak. (…)Gyakran azonban jól érzékelhető különbség van egyes fontos
társadalmi‐gazdasági változók, mint a gazdasági növekedés, az infláció, a munkanélküliség stb.
standard mérése és az általános közvélekedés között”3.
A politika figyelmét az ügy fontosságára a kettősség társadalmi érzékelése hívta fel – hiszen hiába
dolgoznak a társadalmi haladás elősegítésén a politikusok, gazdasági szakemberek, ha ez csak a
statisztikai adatokban jelentkezik, és nem szűrődik le a mindennapok, az emberek szintjére. Az egyéni
(politikai) döntéseket a saját életminőségünk alapján hozzuk – és ennek alapján választunk a felkínált
alternatívák közül. A jóllét növelése jobban kommunikálható, a társadalom számára jobban tetsző
mondat – mint a GDP‐é – jegyzik meg a kritikusok. A fókuszváltás azonban (a gazdasági váltság
hatására is) megtörtént, szempontjait nem lehet
Az elmozdulást tehát egy pragmatikus szempont segítette elő, és emelte ki a jóllétről szóló vitát az
akadémiai diskurzusból. A jóllétet vizsgáló kutatásokban nem az az egyedi, hogy szubjektív
életminőséget mérő indikátorokat használ – ilyen jellegű adatfelvételeket a társadalomtudományok
évtizedek óta végeznek‐, hanem az, hogy mindezeket összekapcsolja a statisztika kutatási
módszertanával és adataival (amelyek készítői jellemzően tartózkodni szeretnek a szubjektív
mutatóktól).
Sajátos paradoxona a modern társadalomnak, hogy az életminőség gazdasági dimenzióinak elérése
érdekében a boldog, megelégedett és kiegyensúlyozott életmódról mondnak le – emiatt az anyagi
jólét javul, a szubjektív életérzés viszont nem. A folytonos anyagi újratermelés kényszere leépítheti a
3 Stiglitz‐jelentés
boldogságot termelő kapcsolatokat, a szűkös forrásokon való osztozás, a belső gazdasági források
szűkössége egyszersmind fokozza a társadalmon belüli egyenlőtlenségeket, csökkenti sokak anyagi
biztonságát, a gazdasági verseny és racionalitás fokozza a rivalizálást – fellazítva a korábbi
kapcsolatokat. A társadalom felsőbb rétegeiben előnyök kumulálódnak, a társadalmi hierarchia
alsóbb szintjein kumulálódnak a hátrányok is. Utasi Ágnes szerint ennek egyik következménye, hogy
az „egyik oldalon a gazdagodás, a másikon az életben maradás érdekében sokan átlépik a közösségi
alapértékeket. A meggazdagodott szerencsések a versenyben lemaradókat, perifériára szoruló
„gyengéket” kárhoztatják többnyire etikátlanul szegénységükért, „lustaságukért”. A sikeresek a
munkaerőpiacról kiszorulóktól, kifosztottaktól kérik számon az öngondoskodást. A gazdasági‐
társadalmi alapértékek így jelentősen polarizálódnak, s hatására is számos kapcsolat megszakad. (…)
A fokozódó egyenlőtlenségekkel csökkennek a mechanikus szolidáris emberi kötelékek,
szétforgácsolódnak a közösségek, atomizálódik a társadalom, csökken sokak elégedettsége és
boldogsága.”4
Életminőség kutatások és definíciók
A modernitás és posztmodernitás kora jelentős és radikális változásokat hozott. Az egyének és az
egyének közötti kapcsolatok átalakulása, a családi élet megváltozása gyors, gyakran pszichológiai
válaszokat igényel – gyakran teljes létforma váltással.
A nyugati államokban a deklarációk szintjén az 1960‐as években jelent meg az életminőség
javításának elve, és az új fogalom kutatása gyorsan terjedt el a szociológia, pszichológia és az
orvostudomány területén is. A Gallup már 1948‐tól szerepeltet életminőséget mérő kérdéseket
kutatásaiban, 1960‐as évek társadalmi mérései még a jólét objektív mutatóit igyekezett számba
venni5 (mint például a létminimum alatt élők aránya, a születéskor várható élettartam, a beiskolázási
és végzettségi arányok stb.).
A virágkor a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig tartott. Ebben az időben fektették le
az elméleti és módszertani alapokat, amely munka elvégzésére Európában és Amerikában is több
műhely alakult. „Európában a legnagyobb tekintélyt a Wolfgang Zapf vezette német és az Erik Allard ‐
a késõbbiekben Joachim Vogel ‐ nevéhez kapcsolható skandináv iskola vívta ki magának”
4 http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=40845 Hegedűs, 2002
A gazdasági növekedés határainak felismerése, a jólléti állam kezdeti lendületének megtorpanása és
kifulladása következtében bizonyos társadalmi csoportokban megerősödött egy posztmateriális
szemlélet – a jó életet egyre inkább ez alapján kezdték definiálni (lásd pl. Inglehart kutatásait).
A teljes élet élésének és megélésének a vágya irányította ráirányította a figyelmet arra, hogy van a
gazdasági jelzőszámokon, pénzügyi mutatókon túl egy – mindezideig – feltáratlan világ, amely a
társadalmi jelzőszámokban megjeleníthető, feltárható. A gazdasági jelzőszámok mellet a társadalmi
jelzőszámok kidolgozása prioritást nyert a nemzetközi szakirodalomban (Social Indicator Movement;
Campbell et al. 1976; Campbell 1976; Andrews–Withey 1976; Glatzer–Zapf 1984; Greenfield 1973)6.
A szociológia az egyes országok, régiók, társadalmi rétegek életminőségének vizsgálatát tűzte ki célul,
a kutatások gyakran összekapcsolódtak a társadalmi tőke, kapcsolatháló és bizalom témakörökkel is
(Berger‐Smitt, Noll, 2000, Helliwell, Putnam, 2004). Az életminőséget, szubjektív jóllétet szinoním
fogalomként tekintik, és a rendszeres, nagymintás vizsgálatokban részletesen kutatják egyes
dimenzióit (rendszeres kutatásokat mai napig az OECD, Gallup folytat, alapkérdések megtalálhatóak
az Europaen Social Survey‐ben is).
Magyarországon az 1970‐es években az MTA Szociológia Kutatóintézetében kezdődtek el az
életminőség‐kutatások. . A hetvenes évek végén kezdődő gazdasági visszaesés hatására háttérbe
szorultak a társadalmi jelzőszámok, a figyelem ismét a gazdasági mutatókra irányult.
Az 1980‐as években háttérbe szorultak az életminőség kutatások, Husz Ildikó szerint vélhetően azért,
mert nem tudtak befolyást szerezni a politikai döntéshozatalra (Husz, 2002). A figyelem középpontja
az európai integráció hozta vissza módszertant, mert szükségessé vált egy olyan társadalmi
monitoring rendszer felállítása, amely képes kimutatni az EU tagállamok társadalmi feltételeiben,
életminőségében és gazdasági teljesítőképességében rejlő különbségeket. Az 1970‐80‐as évek
individualizálódási hulláma után a gazdasági válságok, az ökológiai problémák ismét a közösségre
irányították az emberek figyelmét, megnövekedett az érdeklődés és ezzel együtt újraértelmeződött a
felelősségvállalás igénye a közösségi döntések iránt.
Az életminőségnek nem található egységes definíciója. A szubjektív életminőség az emberek saját
életéről nyújtott értékelés (Diener–Biswas‐Diener 2000); tartalmazza a boldogságot, élettel való
megelégedettség mértékét (Veenhoven 1996a; 1996b, 1997). A legújabb kutatások kimutatták, hogy
az életminőség a társas kapcsolatok (társadalmi tőke) minőségétől is függ (például Leon et al. 2001;
6 Szabó, 2003.
Miller et al. 2001; Fisher 2000–2002; Inglehart–Klingemann 2000; Albrecht–Devlieger 1999;
Bosworth–Schaie 1997; Dijkers 1997; Brown et al. 1987; Silver–Wortman 1980, 1987; Hammer 1983;
Marks 1977; Cameron et al. 1973). Az egyén a fentebb felsorolt dimenziók mentén meghatározott
kérdésekre adott válaszokban egyrészt felméri, másrészt minősíti (Hegedűs 2001, 2002) is helyzetét.
Az életminőséggel kapcsolatos indikátorok elismert nemzetközi módszertanosa Armatya Sen (a
Stiglitz Bizottság tagja) az életminőséget a képességek, valamint az ezeket valószínűsítő erőforrások,
adottságok és körülmények és az ezekre reflektáló szubjektív jólét együtteseként határozza meg
(Lengyel, 2002).
Szubjektív életminőség mérése
A jólétet mérő indikátorok dimenzióiban sincsen mai napig nincsen közmegegyezés. Az egyik irány az
egyéni jólétre fókuszáló életminőség‐koncepció (Quality of Life, QoL), amely az objektív egyéni
életfeltételek szubjektív percepciójának fontosságát is beemeli a vizsgálatba. A másik irányzat a
társadalmak minőségét kívánja kvantifikálni.
Objektív összetevők közé sorolhatóak a külsődleges materiális körülmények, anyagi biztonság,
támogatást (social support) nyújtó családi kör és barátok; szubjektív összetevők között az egyén saját
vélekedése, értékelése és értékítélete található. A társadalom helyzetéről nyilvánított egyéni
véleményt társadalmi életminőségnek hívjuk, az egyén önmagával kapcsolatos megítélését szubjektív
életminőségnek7.
A szubjektív életminőség összetevőinek skálája széles, kutatástól függ, hogy pontosan mely elemeit
kívánják mérni. Általában része a boldogságág, autonómia fok, általános megelégedettség az élettel,
pozitív‐negatív élmények, érzések stb.
Az egyéni életkörülmények, életminőség mérésének két lehetősége kínálkozik. Egyrészt
meghatározható „a jólétre vonatkozó indikátorok egy olyan viszonylag szűk köre, amely az
integráltság kritériumának megfelelve a kis szám ellenére is adekvát módon jelzi a releváns
társadalmi jelenségekkel kapcsolatos elmozdulásokat” (Lengyel, 2002). Módszertani problémát
jelenthet az, hogy a kevesebb mutató használata megfelelő hatékonyságot eredményez‐e. Az ENSZ
1997‐ben publikált egy 15 átfogó mutatószámból álló indikátor‐rendszert, amely alkalmas a
társadalmi jelenségek közvetlen mérésére (Tűű, 1998).
A másik lehetőség aggregált, kompozit indexek használata, amelyek már nem pénzügyi alapú
mutatók, és a hozzáférhető jelzőszámok teljességét egy mutatószámba sűrítik. Módszertani
problémák ezekkel az indexekkel kapcsolatban is felmerülhetnek – leginkább a komponensek
kiválasztásában és súlyozásában érhetőek tetten.
Az indexek és skálák száma rendkívül megszaporodott az elmúlt években, ezért ezek részletes
felsorolásától eltekintünk, ismertetésük nem ennek a tanulmánynak a feladata. A teljesség igénye
7 Szabó, 2006.
nélkül a GKI Fenntartható fejlőség évkönyvében bemutatott indexekre térünk csak ki:8:
Emberi Fejlődés Indexe (HDI). Négy indikátorból és három dimenzióból álló összetett index az egy
főre jutó GNI értéke10, a születéskor várható élettartam, a kombinált bruttó beiskolázási arány és a
felnőtt írni‐olvasni tudás mérőszámának kombinációjával méri az egyes országok fejlettségének
szintjét. A társadalmi egyenlőtlenséggel korrigált változata az Inequality‐adjusted Human
Development Indexet, vagyis az IHDI‐t. Ha egy társadalomban teljes az egyenlőség, akkor a HDI és az
IHDI értéke megegyezik.
Nemenkénti Egyenlőtlenségi Index (GII): nemek közötti egyenlőtlenséget az egészségügyi adatok, a
felhatalmazás mértéke és a munkaerő‐piaci adatok alapján számol
Többdimenziós Szegénységi Index (MPI): A HDI oktatás, egészségügy és jövedelem dimenziói alapján
jellemzi a szegénységet.
Környezeti Teljesítmény Index (EPI): 25 teljesítményindikátor alapján számolt mutató (indikátorok
például a környezetvédelmet, a közegészségügyet és az ökoszisztéma egészségét)
Éghajlatvédelmi Teljesítmény Mutató (CCPI): az országok klímavédelmi teljesítményének
összehasonlítására alkalmas.
Ökológiai lábnyom (EFP): adott technológiai fejlettségi szint mellett azt vizsgálja, hogy egy
társadalomnak mekkora produktív földterületre van szüksége önmaga fenntartásához és a
megtermelt hulladék elnyeléséhez.
Boldog Bolygó Index (HPI) A New Economic Foundation (nef) által számított mutató 3 tényezőt
tartalmaz: várható élettartam, ökológiai lábnyom és elégedettség az élettel. Hangsúlyos a mutatóban
az objektív és szubjektív mutatók összekapcsolása.
8 Szigeti, 2011
Szubjektív életminőség mutatóinak nemzetközi összehasonlítása
Kopp Mária tanulmányában9 idézi a World Value Survey (1999) eredményeit, amely szerint 50 ország
adatai alapján a boldogságérzet és öngyilkossági ráta különbségeinek jelentős százalékát hat tényező
magyarázza:
1. a válások alacsonyabb aránya‐ tehát a társas kapcsolatok minősége
2. az alacsonyabb munkanélküliségi arány‐ a munkahely biztonsága
3. a bizalom magasabb szintje
4. a civil szervezetekben való gyakoribb részvétel
5. a kormányzat jobb észlelt minősége
6. a hívők magasabb aránya
Utasi Ágnes és kutatócsoportja OTKA kutatás keretében egy 24 országra kiterjedő nemzetközi minta
alapján vontak le következtetéseket az európai országokban tapasztalható szubjektív életminőséggel
kapcsolatban. Európa legelégedettebb országai északon találhatóak (Izland, Dánia, Svájc és
Finnország). A leginkább elégedetlennek és boldogtalannak a poszt‐szocialista országok és a déli,
relatíve szegény országok ( Portugália, Görögország) lakó bizonyultak.
Szubjektív pesszimizmus és enerváltság leginkább a poszt‐szocialista országok válaszadóira jellemző,
pozitív hangulati beállítottság Svájc, Dánia, Luxemburg és Norvégia lakosaira jellemző. Ahol pozitív
beállítódásúak a válaszadók, ott gazdasági prosperitás, magas fokú bizalom, alacsony egyenlőtlenségi
szint jellemző.
A kutatási hipotézise az volt, hogy azokban az „országokban működnek jobban az emberi
kapcsolatok, ahol kisebb a társadalmon belüli egyenlőtlenség, a társadalom széles rétegei számára
adott az anyagi biztonság. Vagyis minél egyenletesebb a materiális javak társadalmon belüli
elosztása, annál egyenletesebben oszlik meg a boldogság és elégedettség mértéke is” (Utasi, 2009).
További hipotézisük az volt, hogy az „eltérő gazdasági jólétben élő országok lakói elsősorban saját
társadalmukon belüli mások életviszonyaihoz hasonlítják lehetőségeiket, ennek megfelelően alakul
elégedettségük, szubjektív életminőségük mértéke, illetve ennek alapján működik elégedettséget
növelő önvédelmi adaptációjuk”. Ezt befolyásolhatja a média által közvetített norma‐ és
értékrendszer.
A szubjektív elégedettséget, szubjektív életminőséget vizsgálva megállapították, hogy az elégedettség
mértéke az emberek személyes észlelésének, az adaptációs készségnek a függvénye, az objektív
létviszonyoktól függetlenül is képes az egyén elégedetten élni (ez lehet a magyarázata annak, hogy a
Karib tenger országai a legboldogabbak a világon). Az adatokból azt a következtetést vonták le a
kutatók, hogy nincsen pesszimizmust hordozó „genetikai örökség”, az elégedetlenség és
pesszimizmus a történelmi traumák, globalizált, forráshiányos gazdaságok társadalmakat sújtó
hatásának következménye.
Megállapították, hogy ha a gazdasági fejlődés a többség számára jobblétet, biztonságot nyújt, az
elosztás csökkenti az egyenlőtlenségeket, akkor felszámolható a pesszimista szubjektív életminőség.
Szubjektív életminőség magyarországi adatai
A magyarországi adatokat a legfrissebb, a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosa számára készített
jelentés alapján foglaljuk össze.
A kutatás Kopp Mária és Martos Tamás vezetésével zajlott, felhasználva a Gallup, OECD 2009‐es
adatait, valamint a KSH, Hungarostudy, European Social Survey és a European Value Study vonatkozó
adatait, idősoros elemzéseit.
A magyar GDP az 1990‐es évektől folyamatosan nőtt egészen a 2008‐as válságig, amikor globális
recesszió következtében visszaesett.
A szubjektív boldogságérzet korántsem követte a GDP változásait.
A jól‐lét egyik legerősebb mutatója a boldogság‐érzet változását mutató adatsor. A boldogság
értelmezése általában jelentős vitákat generál, hiszen annak sem tartalma (mélysége), sem
terjedelme nem könnyen azonosítható . A boldogság mérésénél nem annak tartalmát, hanem az
egyén boldogsághoz való viszonyát mérjük.
9Kopp, 2010
Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf
A boldogság‐érzet hektikusan követi a GDP változást. Jelentős különbség látható a férfiak és nők
boldogság‐észlelése között, 2006‐ban annak ellenére radikálisan visszaesett az állapot észlelése, hogy
a GDP növekedés körülbelül akkorra érte el a csúcspontot.
Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf
Az általánosított bizalom index, mint a szubjektív jóllét egyik mutatója a GDP‐vel pont ellentétesen
mozog: a rendszerváltás óta folyamatosan csökken (erőteljesebben a nők körében).
Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf
A jól‐lét társadalmi dimenziójának mérési eszköze a társadalmi tőke mérése, a támogató kapcsolati
háló azonosítása. Ez mértékében nem, trendjében követte a GDP növekedését.
Összefoglalva a kutatás eredményeit elmondható, hogy a ’90‐es évek mélypontja után folyamatosan
növekvő GDP mellett, ezzel párhuzamosan a szubjektív egészség és boldogság szintje is növekszik. A
társas jellemzők kevésbé egyértelmű képet mutatnak, a társas támogatás (azaz a szoros, de nem
közvetlen társas hálózat; barátok, munkatársak, szomszédok) értékei növekednek, az általánosított
bizalom szintje egyértelműen lefelé irányuló tendenciát mutat.
A kutatók megállapították, hogy a társas jóllét két különálló területre vált szét: egy külső, általános
világra, amelyre egyre fokozottabb mértékben a megbízhatatlanság a jellemző, és egy ’belső’ világra
(a közvetlen kapcsolatok terrénumára), amelyen belül a személyek képesek megélni a támogatottság
élményét. Egyéni szinten javulás, közösségi szinten visszaesés – röviden így foglalhatóak össze az
eredmények.
Romák szubjektív életminősége
A roma társadalom szubjektív életminőség‐mutatóinak egy részét egy reprezentatív adatfelvétel
eredményei alapján ismerhetjük meg. A kutatás szegénységvizsgálat, amely a szegénység
megélésével kapcsolatos objektív és szubjektív adatokat egyaránt mér.
Objektív mutatókA romák anyagi depriváltsága (a háztartások felszereltsége és a lakókörülmények alapján) jelentős
lemaradást (elszakadást) mutat a nyugat‐európai társadalmakhoz képest. Az újonnan csatlakozott
tagállamok között a különbségek kisebbek az új tagállamok között, de így is jelentős.
A roma háztartások magas szegénységi aránya azzal magyarázható, hogy a roma háztartásokban
magas a munkanélküliek aránya, magasabb a gyerekszám, és inkább kisebb településeken élnek.
Gazdasági aktivitás
A gazdasági aktivitás a romák körében nagyon alacsony. A legmagasabb arányban munkanélküli
tagokat az egyedülállók és a három generációs családok körében találhatunk ‐ az egyedülállók 47%‐a,
a nagyszülős, szülős és gyermekes háztartásoknak 43,4%‐nak van munkanélküli a családjában.
A 16‐64 éves cigányok közel háromnegyede dolgozott már életében legalább hat hónapot, a
regionális eltérések azonban jelentősek. A megkérdezettek 20%‐nak volt az adatfelvétel pillanatában
munkája, 77%‐uk azt nyilatkozta, hogy ez a rendszeres munkavégzést jelent. A nyugati régiókban
magasabb volt a munkával rendelkezők aránya, a rendszeresség tekintetében nem volt eltérés
tapasztalható az országrészek között.
Budapesttől a kisebb települések felé haladva csökken a munkavégzés gyakorisága – Budapesten a
válaszadók 54%‐nak volt munkája, 5000 fő alatti településeken mindösszesen 15%‐nak.
A teljes népességhez képest magasabb a foglalkoztatottként elhelyezkedő romák aránya, és
harmadannyian folytatnak munkavégzést társas, vagy önálló vállalkozásban. Körükben magas, 47% a
betanított vagy segédmunkás, vélhetően ezen válaszadók nagy része építőiparban dolgozik.
Szembetűnőek a nemi különbségek a munkavégzés területén. A férfiak főleg 25‐45 év között
dolgoznak jóval nagyobb arányban, mint ugyanezen életkorú nőtársaik, e kor előtt és után a
különbségek kisimulnak.
Az objektív mutatók közül egyik legjelentősebb és a szubjektív életérzést egyik leginkább
meghatározó mutató a jövedelmi helyzet.
A roma társadalom minden régióban jóval a teljes népesség átlaga alatti jövedelemmel rendelkezik.
A település jellege, ahol a munkavégzés történik, valamint az iskolai végzettség is erősen
meghatározza az átlagfizetést: minél kisebb településen vállal munkát és minél alacsonyabb a
végzettsége, annál alacsonyabb az átlagos jövedelem is. a különbségeket a foglalkoztatók jellege sem
mossa el: az állami szektorban átlagosan ugyanúgy alacsonyabb fizetéssel foglalkoztatottak a romák,
mint a piaci szektorban.
Lakókörnyezet, lakhatási feltételek
A kérdezőbiztosok besorolása alapján a roma válaszadók családi házban, vagy cigánytelepi házban
élnek (rendre 38,5% és 21,8%). A válaszadók kétharmada saját tulajdonú házban él, hatoduk
önkormányzati bérlakásban.
A lakások fizikai állapota tragikus. A válaszadók lakásainak harmadában beázik a tető, a válaszadók
közel fele számolt be nedvesedő vagy repedő falakról, korhadó ablak‐és ajtókeretekről.
Lakások felszereltsége
A lakások átlagos alapterülete 70 m2, átlagosan 1,9 szobát tartalmaznak. Leggyakoribb a 2 szobás ház
(41,3%), de az 1 szoba (37,3%) előfordulási aránya is jelentős.
Vezetékes víz a háztartások 76,6%‐ban van, 66,8%‐a rendelkezik használható, működőképes
fürdőszobával és 67,5%‐ működőképes WC‐vel. Szennyvízre a háztartások alig több, mint fele van
rákötve.
A munkanélküliek és a GYES‐en, GYED‐en levők körében legmagasabb azok aránya, akik nem
rendelkeznek hálózati vezetékes vízzel (27‐29% !), a szennyvíz elvezetés szintén az esetek több mint
negyedében megoldatlan, működő fürdőszobával és/vagy wc‐vel csupán alig több mint felük, 59%‐uk
rendelkezik.
A fűtési rendszer 69%‐ban szobánként egyedileg megoldott, 20,8%‐ban találkozhatunk központi
fűtéssel, 8,5%‐ban pedig távfűtéssel. A leggyakoribb fűtési anyagok a fa és szén (75,7%), vezetékes
földgázt 22,7% használ a válaszadók között. A munkanélküliek és GYES‐en, GYED‐en levők között
kirívóan magas azok aránya (80% fölötti), akik fát vagy szenet használnak fűtéshez.
A háztartásokban a leggyakoribb felszereltség, a színes televízió, hűtőgép és a mobiltelefon, kevesen
rendelkeznek autóval és vezetékes telefonnal.
Számítógéppel és internet hozzáféréssel inkább a magántulajdonú lakásokban lakók rendelkeznek,
autó tulajdonlása átlagosan 25% körül mozog.
A gazdasági aktivitás és felszereltség között szignifikáns összefüggés mutatható ki: „a gazdasági
aktivitás elsősorban a számítógéppel való rendelkezést, az internet‐előfizetést, az automata mosógép
és autó tulajdonlását érinti elsősorban. Ezen esetekben a foglalkoztatottak magasan jobb helyzetben
vannak, hiszen közülük számítógéppel 58,8%, automata mosógéppel 72,7%, autóval 38,6%‐uk
rendelkezik, addig a munkanélkülieknél, bár 94,4%‐ban van színes tv, de csak 38,6%‐nak van
automata mosógépe és 15,8%‐nak autója. Telefon mindkét formában inkább jellemző a
foglalkoztatottakra, ám a munkanélküliek 83,8%‐a is rendelkezik legalább egy mobiltelefonnal a
háztartásban.”
Szubjektív mutatók
Az összetett kompozit indexek a személyes és társadalmi jóllét mutatóinak széles körét alkalmazzák a
vizsgálataikban. A következőkben Well‐being mutatószámokat és azokat mérő kérdéseket tekintjük
át10:
Személyes jól‐lét témakörei:
pozitív érzések, emóciók
élettel való megelégedettség
egészség, vitalitás
önbecsülés, optimizmus, nyitottság
pozitív funkciók /autonómia, kompetenciák, szabadidő eltöltése
Társadalmi jól‐lét témakörei
társadalmi tőke
bizalom
kapcsolati háló
A hivatkozott kutatás a személyes, szubjektív életminőség egészségi mutatói járta körbe, míg a
társadalmi jólléten belül a
Személyes jóllét
Szubjektív egészségérzet
A válaszadók szubjektív egészségérzete inkább jónak mondható, alig minden hatodik válaszadó
minősítette kifejezetten rossznak/inkább rossznak egészségét.
10 A módszertant a nef fejlesztette ki, www.neweconomics.org
Ugyanakkor magas a hosszú ideje (legalább hat hónapja) egészségi problémákkal küzdők száma, és
ezek a problémák olyan súlyosak, hogy fizikai akadályoztatást is jelentenek a válaszadók számára.
Az életkor előre haladtával radikálisan romlik az egészségi állapot megítélése, a törés 30‐35 éves kor
között következik be.
A nem és szubjektív egészségérzet között releváns összefüggés tapasztalható (a nők rosszabbnak élik
meg egészségi állapotukat, mint a férfiak). Kisebb mértékben, de a lakóhely és a település típusa is
hatással van az egészségi önértékelésre.
A munkavégzés jó hatással van az egészségi állapot szubjektív megítélésére. Az egészségüket nagyon
jónak ítélők között még nincs különbség, az azt jónak ítélők közt már látványos a különbség.
A rendszeres vagy alkalmi munkával rendelkezők fele értékeli úgy, hogy egészségi állapota jó, míg a
rossz, vagy inkább rossz értékelések a nem dolgozó válaszadók köréből kerülnek ki.
Azok közül, akiknek van valamilyen rendszeres vagy alkalmi munkája valamivel több, mint a fele vallja
úgy, hogy egészségi állapota jó, míg a rossz és nagyon rossz válaszok nagyobb arányban érkeztek
olyanoktól, akik nem dolgoznak.
Összefoglalásként megállapították a kutatók, hogy összességében a válaszadó cigányok közel 2/3‐
ada vallotta jónak vagy nagyon jónak az egészségügyi helyzetét, és ez az arány egybecseng egy 2009‐
es kutatás adataival, melynek keretében ugyanerre a kérdésre a teljes lakosság 67 százaléka vallotta
jónak vagy nagyon jónak az egészségügyi helyzetét, illetve 12 százalék mondta, hogy az rossz vagy
nagyon rossz. A válaszmegtagadók aránya szintén nagyon hasonló, 1 százalék alatti.
A szubjektív egészségügyi helyzet és az utóbbi hat hónapban korlátozást okozó egészségügyi
probléma az életkor előre haladtával érthető módon romlik, illetve gyakoribbá válik.
A munkavégzés jótékony hatással van az egészségügyi helyzetre, a jó egészségügyi helyzet segíti a
munkavégzést. Kisebb arányban panaszkodnak egészségük felől azok akik gazdaságilag aktívnak
vallják magukat, és nagyobb arányban is dolgoznak azok akik egészségüket jónak vagy nagyon jónak
látják.
Összegzés
A romák és a teljes népesség egészségi önértékelése abban megegyező képet mutat, hogy a teljes
népességen belül is rosszabb a nők körében az egészségi önértékelés, minta a férfiak körében. A
teljes népességen belül nőtt és növekedő tendenciát mutatott azok aránya, akik egyre jobbnak
értékelték egészségi állapotukat.
Forrás: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf
A lakosság vélt egészségéről Magyarországon először 1994‐ben készült felmérés, négy évvel később a
Tárki folytatott országos mintán reprezentatív kutatást, de mindkét vizsgálat összesen négy
válaszkategóriát tartalmazott. Az 1997. évi Magyar Háztartási Panel vizsgálatban a válaszadók 10
fokozatú skálán jelölték meg hogy mennyire elégedettek egészségükkel. A kutatás eredménye szerint
az egészségi állapotukkal az átlagosnál elégedetlenebbek voltak az idősebbek a nők a falusiak az
alacsonyabb iskolai végzettségűek illetve a rosszabb jövedelmi helyzetűek. Több tényező együttes
hatását vizsgálva a legerősebb hatású befolyásoló tényezőnek az életkor az iskolai végzettség és a
jövedelem bizonyult.
A Gallup 2000‐ben végzett kutatásának eredményei szerint a felnőtt a nők közel ötöde (18 5%) és a
férfiak több mint nyolcada (13 3%) gondolta, hogy egészsége rossz vagy nagyon rossz, a Gallup
kutatásban az egészségét jónak illetve nagyon jónak minősítette a felnőttek 43 2%‐a.
A két adatsor között tíz év telt, merész lenne összehasonlítani az adatokat – ha megtennék, azonban
látható lenne, hogy a szubjektív egészségészlelés a romák esetében sokkal kedvezőbb, mint a teljes
népességen belül.
Egy szubjektív mutató nem ad elegendő alapot arra, hogy a romák jól‐létéről messzemenő
következtetéseket vonhassunk le. A kutatás eredményei, és kutatásban idézett 2009‐es, teljes
népességre vonatkozó szubjektív egészségi állapot megítélésére vonatkozó eredmények között
nincsen jelentős különbség – pedig a roma társadalom az átlagosnál rosszabbul fizetett,
lakáskörülményei tragikusak, lakásuk felszereltsége mélyen alatta marad a társadalmi átlagnak.
Az átlagos szubjektív egészségérzetük ennek ellenére nem rosszabb, mint a teljes népességé – a
hipotézis, mely szerint az anyagi jólét és a jóllét között nincsen közvetlen, anyagi jellegű összefüggés
a jóllét észlelésének egészségi dimenziójában igaz. Ez valószínűleg a vonatkoztatási csoport
homogenitásából adódik – annak ellenére is (vagy azzal együtt is), hogy a csoporton belül jelentés
különbségek mutathatók ki. Ezek azonban véleményünk szerint nem a vagyonnal, jövedelemmel,
anyagi javakkal kapcsolatos összefüggésekből ered (ezekben nincs nagy szórás), hanem inkább a
szubjektív jóllét érzésének másik dimenziójához kapcsolódhat (melyet nem volt célja mérni eme
kutatásnak) – ez pedig az egyéni autonómia, értelmes élet és munkavégzés megélésének dimenziója.
Társadalmi jóllét
Társadalmi kapcsolatháló elemzése
A kutatásban a társadalmi tőkét egyrészt a baráti kör kiterjedtségével, másrészt a Lin‐féle
pozíciógenerátor, valamint névgenerátor segítségével mérték a kutatók.
A roma válaszadók kiterjedt baráti kapcsolatokról számoltak be. A válaszadók 20%‐nak nincsenek
baráti kapcsolatai, amely a teljes népességhez képest kedvezőbb. A barátok száma magasabb, mint
populáción mért arány (30%).
1997‐ben az átlagos barátszám 4,5 Magyarországon (Albert és Dávid, 1998). A roma minta 32%‐a
említett 1‐2 barátot, illetve negyede említett 5‐10 barátot. Ha a válaszkategóriák közepére helyezzük
az értékeket, a romák átlagos barátszáma 6,8.
A többségi társadalomban a barátok száma az életkor előrehaladtával, a gyermekek megszületésével,
illetve az idős korral csökken; a nők átlagban kevesebb baráttal rendelkeznek – ez az összefüggés a
roma mintára is igaz.
A gyenge kötések (amelyek a többségi/tágabb társadalomba való integrálódást mutatja) rendszere,
kiterjedtsége kevésbé kedvező. Szűk a kisebbségi és többségi társadalom kapcsolódási metszete,
átlagnál többen ismernek például védőnőt vagy tanítót – ezért a kutatók megállapításai szerint ezek
azok a foglalkozások, amik a roma‐ és a többségi társadalom között a legszélesebb hidat (átjárót)
képezik.
A kutatás részben visszaigazolta a korábbi kutatások eredményét, melyek szerint a romák jól
ellátottak kapcsolati tőkével a többségi társadalomhoz képest is. A kutatók megállapítása szerint a
kapcsolati tőke jelentősen összefügg az anyagi jóléttel, önálló, egyenlőtlenségeket generáló
faktorként is megjelenhet.
A gyenge kötéseket a nem, az iskolai végzettség és a munkaerő‐piaci aktivitás befolyásolja.
Az interetnikus kapcsolatokat tekintve megállapítható, hgoy a baráti háló a homogenitás elve alapján
épül fel. Heterogén kapcsolatok a gyenge kötések mentén alakulnak ki (ebben a körben 64%):
Bizalom
A cigányság általános bizalmi szintje igen magas a magyar és európai átlaggal összevetetten is.
Az európaiak átlag 69%‐a bizalmatlan, a magyar válaszadók 80%‐a – míg a roma válaszadók körében
ez az arány 57%.
A válaszadó romák általánosságban egyformán bíznak roma és nem roma társaikban.
A bizalmi szint nem mutat összefüggést a nemmel és a korral, viszont az iskolázottság emelkedésével
növekszik.
A roma közösségen belül tehát van egy jelentős társadalmi jólléti jellemző – hiszen a társas
kapcsolatrendszerük stabil, bizalmi indexük magas.
A szubjektív jóllét okait még nem sikerült teljesen feltárni, nem ismerjük az alapösszefüggéseket,
meghatározó trendeket – kevés a célzott kutatás ezen a területen. Az viszont ma már nem kérdés,
hogy a pusztán anyagi javak birtoklása, a társadalmi termelés növekedése automatikusan vonja‐e
magával az egyén jólléti érzésének növekedését.
A roma közösségek szubjektív életminősége, személyes és társadalmi jólléte a két vizsgált mutató
alapján nem mondható rossznak – a többi dimenzió azonban jelentősen módosíthatja a két fentebb
vázolt mutató hatását a jóllét általános érzékelésére.
Felhasznált irodalom
Bukodi Erzsébet (2001): Társadalmi jelzőszámok, elméletek, megközelítések. Szociológiai Szemle,
2001/2 szám, 35‐57.p.
Hegedűs Rita (2002): Szubjektív társadalmi indikátorok – szelektív áttekintés a téma irodalmából. In:
Lengyel György (szerk): Indikátorok és elemzések. BKÁE, Budapest, 35‐49.p.
Heltai László: Alternatív gazdasági mutatók. Eszmélet füzetek,
www.freeweb.hu/eszmelet/39/alternativ39.html
Husz Ildikó (2002): Az emberi fejlődés indexe. In: Lengyel György (szerk): Indikátorok és elemzések.
BKÁE, Budapest, 23‐34.p.
Joseph E. Stiglitz ‐ Amartya Sen – Jean‐Paul Fitoussi (2008): A Bizottság jelentése a gazdasági
teljesítmény és társadalmi fejlődés méréséről. www.stiglitz‐sen‐fitoussi.fr
Kopp Mária – Martos Tamás: A magyarországi gazdasági növekedés és a társadalmi jóllét,
életminőség viszonya. Készült a Jövő Nemzedékek Állampolgári Biztosának megbízásából, 2011.
Január. www.beszamolo2010.jno.hu/cd/.../2.../kopp_gazdasagi_novekedes.pdf
Lengyel György (2002): Bevezetés: társadalmi indikátorok, akciópotenciál, szubjektív jólét. In: Lengyel
György (szerk): Indikátorok és elemzések. BKÁE, Budapest, 5‐23.p.
Molnár György – Kapitány Zsuzsa (2006): Mobilitás, bizonytalanság és szubjektív jóllét
Magyarországon. Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. október (845–872. o.)
Szabó Laura: A boldogság relatív – fogyatékosság és szubjektív életminőség.
www.mtapti.hu/mszt/20033/005.pdf
Szigeti Cecília (2011): Alternatív mutatók, jólét és fenntarthatóság Magyarországon. Polgári Szemle,
2011. szeptember – 7. évfolyam, 4. szám