szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

12
2. Évfolyam 1. Szám Jászberény 2013. április Szent György hava Ingyenes kiadvány Jászberényi polgárok havilapja, a nemzeti szemlélet, jó erkölcs és a hit tükrében A narancssárga focilabda és a „kétszer vett ház” esete Budai Lóránt önkormányzati beszámolója Sürgősségi indítványként került benyújtásra többek közt - a jászberényi „füves focipálya” hasznosítására kiírt pályázat elbírálása és a szerződés megkötése. Ezzel a témával kapcsolatban elmondtam, hogy bár labdarúgásról van szó de valami nekem nem kerek... Az előzményekhez feltétlenül tudni kell,…egy tollvonással megszüntették a felnőtt jászberényi labdarúgás támogatását. Az dicsőséges tavaszi (politikai) hadjáratrul ...Jászberény városa magáénak követeli a tavaszi hadjárat egyik fontos állomásának helyét ( mely valóban történelmi tény ), azonban a „melldöngetésen” kívül semmit nem tesz le az asztalra. Szégyen szemre egyetlen szakasznyi gyermeket sem állít ki a város megfelelően felruházva, hogy csatlakozzon a már országos mozgalomhoz… A rezsicsökkentésről, szemellenző nélkül …A hosszú távon is működő jó megoldás az lenne, ha az állam sokkal nagyobb mértékben támogatná a lakások energetikai korszerűsítését, nyílászáró cserét, szigetelést, korszerű kazánokat, napelemes rendszereket, stb., mert ezekkel 40-60%-os megtakarítást érhetünk el mind energiában, mind pénzbenMájus 1.-nek története – a kezdetek az Amerikai Munkásszövetség is, és az 1884 évi kongresszuson már olyan határozat született, hogy a nyolcórás munkaidő követelésének alátámasztására 1886. május elsejére általános sztrájkot hirdetnek. Ezen a napon mintegy 350 ezer munkás lépett sztrájkba, de a kivezényelt rendőrség a tömegbe lőtt, s kilenc holttest maradt a helyszínen... Letért a világ a jó útról Hazánkban, ahogy Európa más területein is, a népszokások érvénye a közösség számára életbevágóak voltak. A közösség tagjainak egymáshoz való viszonyát, a család rendjét, a kis közösség erkölcsét és illemét, a lakóhelyen belüli elrendezést mindig is a szokások szabták meg. Annyira, hogy néha a fels őbb hatóságok tehetetlenek voltak a szokásokkal szemben„Széles” energiatartományban mozgunk Széles Gábor, néhány hónapja bejelentette, hogy olyan alternatív energiaforrás kifejlesztésében vesz részt Magyarországon, mely 500 éve nem látott fejlődést és nem mellesleg, a Fidesz újbóli többségi győzelmét hozza el(2.oldal) (3. oldal) (9. oldal) (4.oldal) (9. oldal) (11. oldal) (8. oldal)

Upload: turoczi-gyoergy

Post on 23-Mar-2016

224 views

Category:

Documents


1 download

DESCRIPTION

A jászberényi jobbik helyi politikai-közéleti újságja.

TRANSCRIPT

Page 1: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

2. Évfolyam 1. SzámJászberény2013. áprilisSzent György hava

Ingyenes kiadvány

Jászberényi polgárok havilapja, a nemzeti szemlélet, jó erkölcs és a hit tükrében

A narancssárga focilabda és a „kétszer vett

ház” esete

Budai Lóránt önkormányzati beszámolója

Sürgősségi indítványként kerültbenyújtásra – többek közt - ajászberényi „füves focipálya”

hasznosítására kiírt pályázatelbírálása és a szerződésmegkötése. Ezzel a témával

kapcsolatban elmondtam, hogy –bár labdarúgásról van szó – de

valami nekem nem kerek...Az előzményekhez feltétlenül

tudni kell,…egy tollvonással

megszüntették a felnőtt jászberényi labdarúgástámogatását.

Az dicsőséges tavaszi (politikai) hadjáratrul

...Jászberény városa magáénak követeli a tavaszihadjárat egyik fontos állomásának helyét ( mely valóbantörténelmi tény ), azonban a „melldöngetésen” kívül

semmit nem tesz le az asztalra. Szégyen szemreegyetlen szakasznyi gyermeket sem állít ki a város

megfelelően felruházva, hogy csatlakozzon a márországos mozgalomhoz…

A rezsicsökkentésről, szemellenző nélkül

…A hosszú távon is működő jó megoldás az lenne, ha

az állam sokkal nagyobb mértékben támogatná alakások energetikai korszerűsítését, nyílászáró cserét,

szigetelést, korszerű kazánokat, napelemesrendszereket, stb., mert ezekkel 40-60%-osmegtakarítást érhetünk el mind energiában, mindpénzben…

Május 1.-nek története – a kezdetek

…az Amerikai Munkásszövetség is, és az 1884 évikongresszuson már olyan határozat született, hogy anyolcórás munkaidő követelésének alátámasztására1886. május elsejére általános sztrájkot hirdetnek. Ezena napon mintegy 350 ezer munkás lépett sztrájkba, de akivezényelt rendőrség a tömegbe lőtt, s kilenc holttestmaradt a helyszínen...

Letért a világ a jó útról

…Hazánkban, ahogy Európa más területein is, anépszokások érvénye a közösség számára életbevágóakvoltak. A közösség tagjainak egymáshoz való viszonyát, acsalád rendjét, a kis közösség erkölcsét és illemét, alakóhelyen belüli elrendezést mindig is a szokások szabtákmeg. Annyira, hogy néha a felsőbb hatóságok tehetetlenekvoltak a szokásokkal szemben…

„Széles” energiatartományban mozgunk

…Széles Gábor, néhány hónapja bejelentette, hogyolyan alternatív energiaforrás kifejlesztésében vesz résztMagyarországon, mely 500 éve nem látott fejlődést ésnem mellesleg, a Fidesz újbóli többségi győzelméthozza el…

(2.oldal)

(3. oldal)

(9. oldal)

(4.oldal)

(9. oldal)

(11. oldal)

(8. oldal)

Page 2: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

2.oldal

A narancssárga focilabda és a „kétszer vett

ház” esete

Budai Lóránt önkormányzati beszámolója

A XIX. Jász Világtalálkozó költségvetésénektárgyalása is szerepelt a jászberényi képviselő-testületáprilisi rendes ülésének napirendjén. A tanácskozás 15órakor, negyed órás szünet elrendelésével kezdődött,egy sürgősségi indítvány – melyet az ülés előtt néhányperccel osztottak meg velünk - bizottsági tárgyalásamiatt. Öt sürgősségi indítvány napirendre vételével,valamint azok tárgyalásával folytatódott a szünet után azülés.

A napirend megszavazása előtt kinyilvánítottamhiányérzetemet, egy általam március 23-án benyújtotthatározati javaslattal kapcsolatban. A napirendi pontravonatkozó javaslatomat a 2013. február 19-én, egyszolnoki kosárlabda mérkőzésen történtek „ihlették”(miszerint valakik nem engedték, hogy a hazai csapatszurkolói a mérkőzésre bevigyék a magyar zászlókat.)Szerettem volna – hasonlóan például a Komárom-Esztergom megyei Közgyűléshez -, ha Városunk ajavaslat szerinti gesztus értékű határozatávalegyértelművé tette volna, hogy elutasít minden aszolnokihoz hasonló kirekesztő, negatívanmegkülönböztető magatartást. Ezt azonban –véleményem szerint szándékos félreértelmezés miatt –

a jegyző úr elutasította. A határozati javaslatom nemkerült napirendre...

Sürgősségi indítványként került benyújtásra – többekközt - a jászberényi „füves focipálya” hasznosításárakiírt pályázat elbírálása és a szerződés megkötése.Ezzel a témával kapcsolatban elmondtam, hogy – bárlabdarúgásról van szó – de valami nekem nem kerek...

Ezt már éreztem a márciusi testületi ülésre, szinténutolsó pillanatban beadott – hasonló témájú - sürgősségiindítványokkal kapcsolatban is. Akkor azonban mégnem tulajdonítottam neki jelentőséget.

Az előzményekhez feltétlenül tudni kell, hogy miutánJászberényben (a 22 ezer szavazóképes városlakóbólalig 5 ezer szavazattal, mégis elsöprő többséggel...)

hatalomra került a Fidesz, egy tollvonássalmegszüntették a felnőtt jászberényi labdarúgás

támogatását.Ezzel szemben a közelmúltban a már

átalakult/átalakított felnőtt csapat élére JászberényVáros 2010-ben megválasztott jegyzője, Dr. Gottdiener

Lajos került, mint hős és önzetlen megmentő. No, innenkezdett el érdekes lenni a dolog.

Mint mondtam, a múlt hónapban került elénk az asürgősségi indítvány, melyben a jegyző úr csapata többmint 12 milliós beruházásra adott be pályázatot afocipálya felújítására. Ebből az önerő mértéke: több mint5 millió forint. Ezzel párhuzamosan – a felújítandó –

futballpályát az önkormányzat hasznosításra jelölte ki.Már itt nem értettem a logikát (pontosabban,dehogynem...) Az áprilisi ülésre, sürgősséggelbeterjesztett előterjesztésben olvasom, hogy afelhívásra egyetlen pályázat érkezett: hogyhogy nem ajegyző úr csapata. Micsoda véletlen... A pályázatot –természetesen – a Fideszes bizottsági elnökből álló adhoc bizottság érvényesnek találta. Az már csak hab atortán, hogy egy hónap alatt (március) az illetékesbizottság 1.700.000 Ft-tal támogatta meg a szóban forgólabdarúgó csapatot...

Sok egyéb mellett módosításra került avállalkozások beruházás ösztönzési és munkahely

teremtési helyi támogatásának programjáról szólórendeletünk is. A módosítás lényege, hogy nem kaphatönkormányzati támogatást munkaerő kölcsönzésselfoglakozó vállalkozás. A módosítást a márciusi testületiülésen megfogalmazott hozzászólásom eredményezte.Mint akkor elmondtam egy ilyen témájú önkormányzatitámogatást meg kellene, hogy előzzön egy teljestörvényességi átvilágítás. Köztudott, hogy sok vállalkozóabból gazdagodik meg, hogy munkaerőt kölcsönöz,éhbérért, feketén. A Fideszes városvezetés kénytelenvolt kihúzni a fejét a homokból. Ezúttal megfogadták –bár ki sosem mondanák, de visszanézhető - atanácsom, s bár nem a kellő mértékben, demódosították a rendeletet.

Ezt követően, néhány napirendi ponttal később,módosítottuk az önkormányzati képviselőktiszteletdíjáról és természetbeni juttatásáról szólóönkormányzati rendeletünket is. A rendelet lényege,hogy azon képviselő, aki az ülések bizonyos részén nemvesz részt, tiszteletdíj csökkentéssel szankcionálható. Aváltoztatás pedig abból állt, hogy – az előbb leírtak miatt– tárgyhó 20. napján kerül sor a tiszteletdíj utalására.A szavazás előtt (tartózkodtam) elmondtam, hogy amódosítás két oldalról is megközelíthető. Egyik részrőlteljesen érthető, hiszen minden „normális” munkahelyenhasonlóképpen működik. Aki (igazoltan vagyigazolatlanul) hiányzik, az annyival kevesebb juttatásbanrészesül. Ezt el is lehet fogadni. Azt azonban, hogy eznem vonatkozik sem a polgármesterre, sem azalpolgármesterre, számomra elfogadhatatlan. Arról márnem is beszélve, hogy városunk első embere – sokegyéb tisztsége mellett – országgyűlési képviselő is.Utánanéztem néhány nyilvános adatnak. Az, sajnos,követhetetlen, hogy Dr. Szabó Tamás, polgármester úrhány ülésen jelent meg a Nemzet templomában.Országgyűlési képviselő társaim elmondása szerint,nem csak, hogy nem hallják (3 év= 15 perc felszólalás),nem is látják. Ami azonban nyilvános adat és feketén-fehéren leellenőrizhető, hogy az elmúlt időszakban

Önkormányzati beszámoló

Page 3: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

3.oldal

esetben fogalmazódhatott volna meg a fejében, ha őilyen téren támadhatatlan és feddhetetlen. Addigazonban ilyen jellegű döntésének nincs erkölcsi alapja...

A számomra „legérdekesebb” anyag két neszűri

ingatlan megvásárlásáról szólt. Nem ez volt az elsőilyen jellegű előterjesztés. A jászberényi önkormányzateltökélt célja, hogy felvásárolja az elhagyott, elhanyagoltkülterületi ingatlanokat. (Erről is hosszasabban lehetneértekezni, de talán majd legközelebb) Amitől az esetmégis más, az a következő. Ha csak tehetem, minden(közpénzből történő!) vásárlás előtt körüljárom a témát.Megnézem a szóban forgó ingatlant és utánaérdeklődök. Nem történt ez másképp most sem,.és egyfelettébb érdekes történetre bukkantam. A történetegészen 2002-ig nyúlik vissza. Jászberényben, aFazekas utcában volt egy, a Munkás utcai hoz igenhasonló önkormányzati bérlakás.

Aki nem ismerné a Munkás utcai állapotokat, íme egyrövid videó:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=a-YcV0Nd0IU

Ebből a putriból (bocsánat: önkormányzatibérlakásból) annak idején kiköltöztették a cigánycsaládokat. Egy, a Munkás utca felszámolása soránfelszínre tört „érdekes eljáráshoz” hasonlóan a város(lakói) kifizették - az előterjesztésben is szereplő család- közüzemi tartozásait és lakbér hátralékát, majd szinténközpénzből vásároltak nekik egy házat Jászberénykülterületén, a Neszűrben.

Itt tengették „dolgos mindennapjaikat”, mígnemvalamilyen okból kifolyólag, a közelmúltban úgydöntöttek, megválnak „könnyen jött” házikójuktól. Meg iskeresték az önkormányzat szakembereit (!) és a várostólkapott ingatlanukat felajánlották megvételre. És lásscsodát: Jászberény újra – immár másodjára – megvettea szóban forgó építményt. Ez az ügy (hasonlóan aMunkás utca kapcsán felvetődött szabálytalanságok, ill.törvénytelenségek tömkelegéhez – mely még mindigvizsgálati fázisban van...) több kérdést is felvet. Hogyanmehetett át annyi kézen ez a kérelem úgy, hogysenkinek nem szúrt szemet? Ha az önkormányzatilletékeseinek tudomása volt a kétszeres vásárlástényéről, hogyan fogadhatták be azt nyugodtlelkiismerettel? Mikor lesz annak vége, hogy atisztességes emberek megsegítését fölülírja adologtalan rétegek – horribilis és sokszor jogtalan -támogatása? Ez a történet tehát 2002-ig vezethetővissza. Abban az időben a városnak liberálispolgármestere volt. Tőle nem is várhatunk/ várhattunkmást. Azóta volt Jászberényben egy szocialista-, mostpedig egy kifelé „nemzeti együttműködést” kommunikálóFideszes városvezető. És mint a fentiekből iskiolvasható: nem változott semmi! A cél ugyan az,legfeljebb a módszerek mások. Bár ebben a történetbenmég azok sem...

És ha már a változatlanságról van szó, a testületiülés végén felvilágosítás kéréssel fordultam a jegyzőúr felé. Ugyanis 2012. november 5-én, közérdekű

bejelentéssel éltem Jászberény Város Jegyzője, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Szociális- és

Gyámhivatal vezetője és a Jász-Nagykun-SzolnokMegyei Kormányhivatal, Népegészségügyi

Szakigazgatási Szerv vezetője felé. A bejelentéskövetkezményeként 2012. november 29. napjánhelyszíni bejárás került lefolytatásra, melyen részt vettDr. Sinkó Káli Róbert, megyei tisztifőorvos, Dr. PazsaTibor, kistérségi tisztifőorvos, Kiss Zsolt Zoltán,járványügyi felügyelő, a jászberényi jegyző néhányhivatali munkatárssal valamint jómagam.

A fentebb részletezett helyszíni bejárás óta – azaz többmint öt hónapja – számtalan alkalommal megtekintettema szóban forgó területeket, azonban sajnálattal vettemmindannyiszor tudomásul, hogy változás nem történt.Szomorú tapasztalataim arra ösztökéltek, hogy alegutóbbi testületi ülésen felvilágosítást kérjek a szóbanforgó üggyel kapcsolatban. A válasz – melyösszhangban áll a változatlan állapotokkal - azonban alegkevésbé volt számomra megnyugtató.

Önkormányzati képviselőként, jogkövetőállampolgárként nem tudom elfogadni azt, hogy abejelentéstől számított közel fél évben semmilyenintézkedés nem történt, a bejelentett területek ugyanolyan (ha nem rosszabb) állapotban vannak. Mivel újbólfeltett kérdésemre sem kaptam választ, - az ÉrpatakiModell alapján - további jogi lépések megtételérekészülök, melyről hamarosan tájékoztatni fogom aközvéleményt.

Budai Lóránt

Önkormányzati beszámoló

Page 4: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

Nem mindenkire vagyunk kíváncsiak

Lehetne ez is a címe a szokásos, havi lakosságifórumoknak, melyeket az önkormányzati képviselőktartanak saját körzetükben. Az első érdekes szituációvalNagy András fórumán találkozhattunk. Már eleveérdekesen volt meghirdetve maga a fórum is, ugyanisvastagon szedve lehetett olvasni, hogy „A 2 sz.választókerület lakóit várom”. Nem volt érthető ez amondat, de aki elment a fórumra, rögtön megérthette. Aképviselő úr ugyanis hangsúlyosan kifejtette,kizárólag a körzetében lakók véleményére kíváncsi,

senki máséra nem, esetleg a fórum végén a nemkörzetben lakók is kérdezhetnek.

No, hát e szellemben folyt a fórum, a beszámoló utána körzetben lakók mondták el gondolataikat, gondjaikat,leginkább a szokásos és legtöbb esetben személyesügyekben, csapadékvízzel és utak állapotávalkapcsolatban szóltak. Miután mindenki elmondta a sajátháza előtti problémáit (aminek fontosságáttermészetesen nem kérdőjelezhetjük meg), a képviselőúr lezárta a fórumot, és miután az emberek nagy részehazament, nagy kegyesen megengedte, hogy a nemkörzet lakói is elmondhassák gondolataikat.

Hogy a képviselő úr mitől félt, azt nem tudni, hiszen aJobbik helyi szervezetének két tagja (Bobák Zsolt ésjómagam) mondtunk el, a körzet néhány pontjáravonatkozó észrevételeiket és hozzá javaslatokat (pl. azérparti zöld területek hasznosítása, buszközlekedés,

Munkás u.-i terület jövője, stb.). A képviselő úr, hozzánem méltó módon, flegmán és nagyon lekezelő

módon, a mondanivalót siettetve, és azokra nemreagálva igyekezett túl jutni ezen a számára kritikus (?)ponton. Néhány felvetésre, javaslatra más képviselők,illetve az önkormányzat illetékes szakemberei azonbanválaszoltak.

Nagyon beszédes egyébként, hogy eddig, ez volt azegyetlen olyan fórum, ahol a képviselő nem látta

szívesen a más körzet lakóit, nem volt kíváncsi avéleményükre, javaslataikra. Mivel a más körzet lakóia helyi Jobbik tagjai, így egyértelmű volt az üzenet,„nem vagyok kíváncsi a Jobbik véleményére”. Másfórumokon eddig minden képviselő érdeklődéssel ésörömmel hallgatta meg a helyi Jobbik tagjainakvéleményeit, észrevételeit, javaslatait, és szinte mindenfórumon voltak olyan javaslatok, melyeket mind aképviselő, mind az önkormányzat emberei alkalmasnaktaláltak továbbgondolásra, vagy akár a megvalósításrais. Tehát nincs mitől félni senkinek a Jobbiktól!

Másnap, a képviselő úrhoz intéztem egy levelet,melyben sérelmeztem hozzáállását, és kértem, kezeljenminden lakót egyenlően. Mit gondolnak, válaszolt?

Nagy András korábbi pedagógusi és igazgatóitevékenységét mindenki tiszteli, de valljuk megőszintén…ilyen hozzáállással nem volna szabadrandalírozni a politikai életben.

Turóczi György

Az dicsőséges tavaszi (politikai) hadjáratrul

Kedves Polgármester Úr! A dicsőséges tavaszihadjárat és egyben a város napja előtti délutánon akönyvtárban vehettünk részt egy fotó kiállításmegnyitóján, ahol mellesleg hiába tekergettem anyakam, a városvezetés részéről, Budai képviselő úrkivételével, egyetlen személyt sem láttam. Tény, hogyegyetlen szalagot sem kellett átvágni, a kamerák is távolmaradtak, csak néhány újságíró próbálta elkapni apillanatot, mikor a csekély számú érdeklődő közül valakiközelebb lépett egy képhez és egy ügyes kattintássalrögzíthette az érdeklődés szikráját.

Ami érdekesebb volt és önnek is figyelmébeajánlanám, egy történelem oktatásban megöregedett,megőszült, ám tartásában és főleg önérzetében fiataloselőadó mondandója volt. Elmesélte, hogyan és kikkelalapították az első felnőtt, majd később gyermekhagyományőrző alakulatokat, hogyan kutatták atörténelmi tényeket, hogyan készülnek és főleg hogyanvívják játékos, ám a néző számára öldöklő

küzdelemnek tűnő csatáikat. Ezzel is méltó emléketállítva azoknak, akik akkor az életüket áldozták alegszentebb ügyért, a haza védelméért.

Mesélt róla, mennyi áldozatos munkával és főlegmekkora anyagi áldozattal jár a „kis katonák”

felszerelése, korhű ruháinak, fegyvereinek beszerzése,elkészíttetése. Könnyes szemmel mesélte, hogygyakran már rongyolódik a nem ritkán húsz esztendősruhadarab. Szintén szomorúan summázta, hogy bárJászberény városa magáénak követeli a tavaszi hadjárategyik fontos állomásának helyét ( mely valóbantörténelmi tény ), azonban a „melldöngetésen” kívül

semmit nem tesz le az asztalra. Szégyen szemreegyetlen szakasznyi gyermeket sem állít ki a városmegfelelően felruházva, hogy csatlakozzon a márországos mozgalomhoz, miközben néhány éve mélyáhítattal leplezték le a városháza falán elhelyezettemlékművet, mely a tavaszi hadjáratban elesettgyermek honvédeknek állít emléket. És azok közül aképviselők közül többen, most is itt ülnek a teremben.

Szegény megkeseredett tanár úr, mivel nem helybelinem tudhatja, hogy van nekünk egy húszmilliósújságunk, melynek éves keretét, ha csak a felérecsökkentenénk a legdíszesebb, veretes ruhábanmasírozó kis katonái lehetnének városunknak, s akkorvalóban az a város lennénk, mely oly fontos része volt adicső múltnak.

4.oldal Helyi politika

Page 5: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

Másnap a „város napján” már büszkén, dagadómellkassal állt polgármesterünk a városháza lépcsőjén,és mint bölcs vezérünk szemlélte az előttedíszmenetben elhaladó alakulatokat. Pózolt és menetelta huszárokkal, hisz minden objektív őt figyelte.Népszérűsödött. De az igazi érték, a gyermekeknevelése, dicsőséges történelmünk megismertetése ésmegértetése gyermekeinkkel elveszett két jól sikerültfotós beállítás között, csak azért, hogy még a hétenmegjelenő „párt újság” címlapján ismét ott lehessenminden párthű polgár, de leginkább sajátmegelégedésére.

Székely Mihály

Sokáig kell birkózni a szeméttel

Heti rendszerességgel járok Jászboldogháza felé ameggyespelei úton, és január végén, egészen a vasútiátjáróig, négy szeméthegyet fedeztem fel az út mentén.Hazaérve azonnal billentyűzetet ragadtam és rögvestmegírtam tapasztalataimat a körzet képviselőjének,Győri Jánosnak. Örömömre azonnal válaszolt, hogyazonnal intézkedni fog a szemetes állapotokmegszüntetéséért.

De március közepére nemhogy megszűntek volnaezek az állapotok, de immár hat szeméthegyet

számoltam össze utam során. Gondoltam, ez az állapotmost már nem tűr halasztást, és ismételtem írtam, demár szinte a teljes városvezetésnek. Hasonló ígéretetkaptam mint korábban, de immár a városüzemeltetéstől.Majd kb. két hétre rá, újból kaptam egy levelet aközterület felügyelettől, hogy április 2.-ra a szemetesállapotokat a közmunkásokkal megszüntették.

Valóban, legközelebbi utam alkalmával eltűntek azillegális szeméthegyek, végre ismét szép lett az aterület.

De mit is üzen nekünk mindez? Azt, hogyfokozottabban kell foglalkozni a szemét üggyel, amiaz önkormányzat feladata. Rendet kell tenni afejekben, propagálni kell a szelektív gyűjtést, erőteljesenfel kell lépni a szemetelés és az illegális lerakások ellen.Ezenkívül, érdemes lenne mihamarabb létrehozni egyolyan hulladékudvart a városban, ahová bárki bármikoringyen lerakhatná kukába nem helyezhető szemetét,természetesen szelektíven. Így már inkább oda vinnék

az emberek, mint kilométereket autókázva azéjszakában az út mentén kihajigálják. Bár azönkormányzat fórumain már elhangzott ennek tervezete,az egyre több illegális lerakó sürgősebbé teszi ennekmegvalósítását.

Kedves olvasó, ha Ön is találkozik hasonló illegálisszemétheggyel, ne legyen rest, rögtön írjon e-mailt akörzet képviselőjének, polgármesternek, jegyzőnek,városüzemeltetésnek, így igen nagy bizonyossággalhamarosan intézkednek a szemét eltüntetéséről.

Turóczi György

5.oldalHelyi politika

Page 6: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

Csak egy hétig, vagy örökké?

A székely zászló a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)hivatalos zászlója és lobogója, mely az egyetlen székelycsaládból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes1601-ből ismert névjeles zászlaja alapján égszínkékmezőben arany csíkkal készült, a névjegy helyett aszékely szimbólumokkal Nap és Hold, a Napcsillagváltozata díszítve. Így a nyolcágú Nap-csillag ajelenlegi nyolc székely szék (Marosszék, Udvarhelyszék,Gyergyószék, Csíkszék, Miklósvár-Bardócszék,Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) egységének ajelképe, a telőben levő Hold pedig a székelyek hiténekés reményének, bizakodásának szimbóluma. SzékelyMózes zászlói 1601. augusztus 3-ia goroszlói csatábanvezették a székely harcosokat, de a vesztes csata után„fogságba” estek és elkerültek az akkori Habsburguralom alatt álló Prágába. A zsákmányul esett 130erdélyi zászlót a Turul folyóirat 1891. évi 1. sz.füzetében is említik. Mika Sándor Erdélyi hadi zászlók

1601-ből címmel jelentetett meg könyvet történetükről. A16. század végéről fennmaradt zászlók és egyenruháktanúsága szerint, a székelység által használt az arany-égszínkék-ezüst, valamint a vörös és fekete akimondottan székely szimbólumszínek. Két markánsanelkülöníthető változata ismert, a vörös és feketekétsávos zászló, illetve az égszínkék mezőn végigfutóarany csíkos. A vörös és fekete változata azért ismarkáns, mivel a népviselet és a székelyhímzések színeis ez, de igazi eredete még nem tisztázott. Közös vonás,hogy mindkét zászlón megtalálható a székelyek kétfontos történelmi motívuma, sárga színnel a Nap ésezüsttel a Hold. A két változat közül az utóbbi vált aköztudatban székellyé az égszínkék-arany színű, acsillagsugaras Nap és a telőben levő Holdat egymásmellett tartalmazó lobogó. A színeknek van továbbijelentése is, hiszen a vörös az erő és a vér, fekete a földés a gyász, és ezek voltak korábban a csatába vonulószékelyek harci színei. A Nap és a Hold elhelyezésekapcsán lehet találkozni különböző változatokkal. AzSZNT által elfogadott lobogón a Nap és a Hold azaranysávval kettéválasztott égszínkék rész bal felső

részében vízszintesen egymással szembenhelyezkednek el, míg korábban voltak az elhelyezésrefüggőleges megoldások is. A zászlón a színekugyanezek csak az álló zászlóalakon szemben van aNap és a Hold így a megosztott kék alap jobb és baloldalán helyezkednek el.

Amint azt az előbbiekben leírtam a székely zászlótörténete egyáltalán nem békés. Győztes és vesztescsaták szemtanúja volt, idegen hatalmak kezébenraboskodott és csak a közelmúltban emelkedett ismét amagasba. A zászló él, zászlórúdja egyenes és kemény,mint a székely legények gerince. Megtörni magát nemhagyja soha. Ám most új ellenséggel találta magátszemben. Székely Mózes és dicső legényei többalkalommal megfutatták a Habsburg hadakat és azOrosz seregek rettegték hírüket. De most egy új próbavár rájuk. A Fidesz szavazatgyűjtő harácsolása új szintrelépett. Az erőltetett menetben végrehajtott kettősállampolgárság osztogatásnak következő szintje, a márCsurkai – határ revíziós álmokat meghazudtoló autonómtörekvések bátor bíztatása, valamint a székely zászlóradikális kitűzése, lengetése. Ennek a lendületnek lettáldozata a jászberényi városháza homlokzata is. Asebtében eltüntetett városi zászló helyén máris tündököltaz új lobogó. Az öncélúságot szépen bizonyítja, hogyerre a gesztusra talán leginkább jogosult Jobbikjászberényi szervezetét meg sem hívták meg azünnepségre. Mint egy buta gyermek viccben, egyszercsak rájöttünk, hogy ott van. Az első megdöbbenés éspár pillanatnyi eufória után jogosan merültek fel akérdések. Hogyan sikerült pont a városi zászlóteltávolítani, illetve miért nem az idegen hatalom, az EUzászlaja került jogos helyére, egy fiók mélyére. Aválaszokra nem kellett sokáig várni.

Tagtársaimmal egy lakossági fórumon kértük számon aváros vezetését a zászlóval kapcsolatban.Polgármesterünk gúnyos mosollyal az arcán jegyeztemeg, hogy biztosra vette már előre, hogy az uniószászló helyén látnánk szívesen a székely zászlót.Döntését a következő mondattal indokolta: „Budaiképviselő úr és barátai (bennünket ez a megnevezésigazán büszkeséggel tölt el) nehogy már jól érezzék

magukat! Ezután kifejtette, hogy nem kell sokatgondolkodni ezen az ügyön, hisz a zászló csak egy hétigmarad. Ígéretét megtartva épp oly csendben tüntették ela zászlót, mint ahogy kitűzték. A kitűzési ceremónia üresgesztus maradt. Nem sokkal később azszabadságharcra emlékező koszorúzáson már vidámanmutatkozott polgármesterünk a rendezvény székely földivendégével, aki már se hírét, se nyomát nem láthatta a

6.oldal Helyi politika

Page 7: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

7.oldalHelyi politika

mondani. A Jobbik jászberényi alapszervezeténeklelkes tagja épp erre a napra készült el saját székelyzászlónkkal, melyet a városi ünnepségen és az estifáklyás felvonulásunkon is büszkén tartottunk amagasba. Ezen a napon Budai Lóránt a JobbikMagyarországért mozgalom jászberényi szervezeténekelnöke a jelenlevők előtt fogadalmat tett, hogy ettől anaptól kezdve a székelyek zászlaját mindenrendezvényünkön a magasba emeljük, el nem hagyjuk,el nem felejtjük.

Ha a zászlóra nézünk és gondolataink elkalandoznaka szimbólumokon, mindig gondoljunk arra, hogy a holdés a nap-csillag jelzi a teljességet és ezen belül anövekvő hold a bizakodást. Ezekre az eszmékre vanszükségünk a megmaradáshoz és a fejlődéshez. Akijelképeinket csak önös érdekre használja, annak pedigtudnia kell, hogy Isten nem siet, és nem felejt.

Székely Mihály

Kit ?

Március hónapban a portelki lakosok érdekesdolgokról számoltak be szerkesztőségünknek. Arendőrség nagyfokú helyi ellenőrzésbe kezdett. Ez méghelyén való is, ha nem ütközne bele az országosrendőrfőkapitány azon kijelentésével, miszerint:

„Ebben az évben igyekszünk a lakosságbiztonságérzetét megerősíteni.”

Beleütközött, ugyanis a rendőrök olyanellenőrzéseket hajtottak végre, mint pl. az autókcsomagtartójának tartalma, azok származási helye, stb.Többen is panaszkodtak, hogy az autóban lévő műszakicikkek és egyéb tárgyak származását firtatták, és azokelkobzása is szóba került, amennyiben valaki nem tudfelmutatni olyan papírt, ami igazolja a tárgyak valóstulajdonjogát.

Na, ezek azok az intézkedések, melyek nem igazána biztonságérzet megerősítését szolgálják, és azemberek joggal háborognak: miért ilyenekkelfoglalkoznak, mikor pár km-rel arrébb a Neszűrben,azóta már 3 házat is kifosztottak?

Katona Attila

Page 8: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

A rezsicsökkentésről, szemellenző nélkül

A kormány egyik legnagyobb dobása arezsicsökkentés volt. Szükség is volt egy ilyen népszerűintézkedésre már, hiszen a Fidesz, a társadalmimegítélés alapján politikai életének legmélyebb pontjántartózkodik, ebben az időszakban a legkisebb atámogatottsága. Ez pedig háromszorosan is jó dobásvolt, hiszen a rezsicsökkentés az embereknek jó mertcsökkennek a kiadásaik, a Fidesznek jó mert ezzelnépszerűbb lett, és az államnak is jó, mert mindez egyfillérjébe sem kerül, a szolgáltatót állják a csökkentésárát.

És most vegyük le a szemellenzőnket, és nézzünkkörbe. Láthatjuk, hogy a három pozitív következménymellett, négy negatív következmény is társul. Egyrészt acsökkentés nem vonatkozik a cégekre, szolgáltatókra,vagyis a szolgáltató az ő részükre emelni fogja a díjakat,amik áremelkedéshez vezetnek, tehát mi lakosok többetfizetünk bizonyos termékekért, szolgáltatásokért.Másrészt, mivel az energiaszolgáltatónak tulajdonosavan, aki profitot szeretne látni, így csökkentenie kell akiadásait is, ami az áram- és gázszolgáltatásszínvonalának romlásához, karbantartások éskorszerűsítések elmaradásához vagy csökkenéséhezvezethet. Harmadrészt a lakosok nem lesznekérdekeltek abban, hogy takarékoskodjanak azenergiával. Negyedrészt pedig maga a rendszer nem lettigazságos, hiszen az egyedül élő kispénzű nyugdíjas,aki spórolósan fűt és világít, ő megtakarít havi 800-1000Ft-ot, míg a jó módú nagycsalád, akik elektromosan fűtika szaunát és több televízió, számítógép és klíma isműködik a házukban, ők már havi 15-20 ezer Ft-ot ismegtakaríthatnak egy hónapban.

Való igaz, hogy az energiaszolgáltatók a díjaikba asaját profitjukat is beleépítik – ami egyébként nem kevés– de hosszú távon ez nem megoldás, és rossz üzenetethordoz. Azt üzeni, „fűts, világíts, fogyaszd az energiátnyugodtam, mi olcsóvá tesszük neked”.

A hosszú távon is működő jó megoldás az lenne, haaz állam sokkal nagyobb mértékben támogatná alakások energetikai korszerűsítését, nyílászáró cserét,szigetelést, korszerű kazánokat, napelemesrendszereket, stb., mert ezekkel 40-60%-osmegtakarítást érhetünk el mind energiában, mindpénzben. Itt Ön is kiszámolhatja, milyen energetikaiosztályba sorolható a háza:http://www.lakcimke.hu/kalkulator

Hazánk így is leghátul kullog az unió országain belülaz energiatakarékosságban, nálunk van az egyiklegtöbb pazarlóan működő épület. Most, amikor földünknyersanyagkészlete erősen csökken, amikor akörnyezetszennyezés már az időjárást befolyásolja, azegyik legfontosabb teendőnk a környezetünk védelme,energiafelhasználás csökkentése.

Kedves olvasó, az elkövetkezendő hónapokbanszámolja rendszeresen kiadásait és mérlegeljen.Valóban kevesebb lett a kiadása, valóban több ezer Ft-tal többet tudott megspórolni havonta?

Turóczi György

Százados, üsd meg de nagyon dulván!

A népszerű Monty Python idézett jutott az eszembe apécsi polgármester lányának megtámadása kapcsán,amikor elkezdtem írni e cikket. Aki ismeri a filmet,emlékezhet rá, hogy a főszereplőt csupán nem rómaiszármazása miatt kezdték durván vallatni. Sajnosnagyon tipikus eset a pécsi támadás ügye is. Arendőrség és a TEK, óriási erőkkel, és nyomravezetőijutalom felajánlásával kezdték az elkövetőt felkutatni. Eztermészetesen helyén való, hiszen a fiatal lányt az utcánmegtámadták, csúnyán megverték, és meg akartákerőszakolni, az ilyen elkövetőt minden áron el kell kapniés jó hosszú ideig börtönbe kell zárni, mert tettévelveszélyes a társadalomra.

Ellenben a tapasztalat sajnos azt mutatja, habármelyikőnket megtámadják, esetleg bántalmazzák,akkor a rendőrség felveszi a jegyzőkönyvet, kivizsgáljaaz ügyet, de sajnos az a legtöbb esetben eredménynélkül zárul, a tettes ismeretlen. Szinte mindenki tudnaemlíteni legalább egy hasonló esetet a környezetéből.Bezzeg, ha a pécsi polgármester lányáról van szó…!

Ez az ügy az egyik olyan sajnálatos tényre mutatrá, hogy bizony a rendőrség nem kezel minden embertegyformán, megkülönbözteti az embereket ez esetben„fontosságuk” szerint, ami óriási hiba. A másik tény,hogy ezek szerint a rendőrség, ha akar, óriási erőketmeg tud mozgatni, ezt kellene sok más ügyben is.

Egyenlő igazságszolgáltatást mindenkinek, ezalkotmányos jog!

Turóczi György

8.oldal Országos politika

Page 9: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

Május 1.-nek története – a kezdetek

Évtizedek óta ünnepeljük, de a történetéről vajmikeveset tudunk. Az első lépések így kezdődtek:A XIX. sz. elején a munkások napi 11-14 órát dolgoztak,s csak az 1830-as években vetődött fel először az agondolat, hogy a munkaidőt csökkenteni kellene. Agondolat a Angliában, az akkori iparosodás hazájábanfogant meg, s az értelmiség tagjai mellett az egyiklegnagyobb gyártulajdonos Robert Owen is támogattaezt a javaslatot.

Maga Owen bizonyította is, hogy 10-10,5 órásmunkaidő mellett is nyereségesen képes működni együzem. Egyébként az is a munkaidő csökkentésétsiettette, hogy egyre bonyolultabb gépeket állítottakmunkába, s ezekkel dolgozni, ezekre koncentrálni napi12-14 órában egyre nehézkesebbé vált. Mindezekellenére Angliában is csak 1847-ben látott napvilágot aza törvény, mely a 10 órás munkanap bevezetésérőlintézkedett. Ez volt az első alkalom, hogy az állambeavatkozott a gazdaságba. Angliában azonban csak az1870-es évekre vált általánossá a 10 órás munkaidő.Idővel más államokban is meghonosodott az újmunkarend, sőt 1868-ban az Egyesült Államok egészterületén az állami alkalmazásban álló munkásokmunkaidejét már 8 órára csökkentették le, de Európábanez sokkal nehézkesebben ment.

Az 1873-as gazdasági válság hatására amunkanélküliség fokozódott, s ez is egyre inkábbsürgette a munkaidő csökkentését, így ugyanis többember juthatott munkához. Ennek hatására egyregyakoribbá váltak világszerte, de főként az USA-ban asztrájkok, melyeket gyakran levert az államhatalom.1881-ben megalakult az Amerikai Munkásszövetség is,és az 1884 évi kongresszuson már olyan határozatszületett, hogy a nyolcórás munkaidő követelésénekalátámasztására 1886. május elsejére általános sztrájkothirdetnek. Ezen a napon mintegy 350 ezer munkáslépett sztrájkba, de a kivezényelt rendőrség a tömegbelőtt, s kilenc holttest maradt a helyszínen.

Chicagóban a sztrájk hatástalanításáhozsztrájktörőket alkalmaztak, s a munkások, valamint asztrájktörőket védő rendőrök közti konfliktus május 3-ánsortűzhöz vezetett, melynek 4 ember esett áldozatául.1888-ban az Amerikai Munkásszövetség kongresszusánelhatározták, hogy május elsején emléktüntetéseketrendeznek, s a tüntetéseket nemzetközi szintre emelik.Az 1880-as évek végére Angliában, Franciaországban,Belgiumban szintén természetes igénnyé vált anyolcórás munkaidő bevezetése.

1889. július 14-én pedig Párizsban megalakult a II.Internacionálé, ahol az alábbi határozatot fogadták el:

"Nagy nemzetközi tüntetést kell szervezni egyidőpontban, oly módon, hogy a munkások egy

meghatározott napon egyidejűleg valamennyiországban, minden nagyvárosban terjesszék a

képviseleti szervek elé azt a követelést, hogytörvényesen csökkentsék a napi munkaidőt nyolc

órára.…1890. május elsejére, ezt a dátumot kellelfogadni a nemzetközi tüntetés időpontjaként."

Magyarországon május elsejéről először szintén 1890-ben emlékeztek meg.

Turóczi György

Letért a világ a jó útról

Ismerős mondat, melyet talán mindenki hallott egykornagyszüleitől, és hall még ma is. Ha őszinték vagyunk,akkor bevallhatjuk, hogy ezekre a szavakra fiatalabbkorunkban nem figyeltünk, és nem is értettük igazán. Mikoraz ember fiatal, úgy gondolja, hogy neki nem mondja megsenki mit és hogyan kell csinálni. Azonban ahogy telnek azévek, egyre inkább rájövünk, mennyire igazuk volt a régiöregeknek, és azon vesszük észre magunkat, hogy mi isezeket a szavakat ismételgetjük a nálunk fiatalabbaknak. Alegnagyobb gond jelen pillanatban, Szántai Lajos szavaival,hogy „a nemzedékek egy élet alatt felhalmozódottbölcsességet nem tudják a következő nemzedéknek átadni,mert közéjük valaki vagy valami éket vágott. A mai világbanegy szülő a gyermektől olyan távol kerül, hogy olyan,mintha nem is ugyanabban a világban élnének. A régivilágban a testi érettséggel párhuzamosan jelent meg alelki és szellemi érettség is. Ma egy testében már érettkorosztály lelkileg annyira éretlen, hogy azt lehet rámondani, szellemileg teljesen üres a feje”. Mi ennek azoka? Valószínűleg több minden, de legfőképpen az, hogy amai társadalom csak az úgynevezett intézményesült tudástismeri el. A gyerekeink nem megismernek, megtanulnakdolgokat, hanem bemagolják a globális világképnekmegfelelő ideológiát. Felmerül a kérdés, hogy miért, aválasz pedig nagyon egyszerű, mert csak az ilyen tudástlehet irányítani, formálni vagy bármikor kiiktatni. Így

9.oldalTörténelem, kultúra

Page 10: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

fenn, hogyha a két alappillért, a hitet és a mítoszt kirúgjamaga alól” (Bakay Kornél történész).

Hazánkban, ahogy Európa más területein is, anépszokások érvénye a közösség számára életbevágóakvoltak. A közösség tagjainak egymáshoz való viszonyát, acsalád rendjét, a kis közösség erkölcsét és illemét, alakóhelyen belüli elrendezést mindig is a szokások szabtákmeg. Annyira, hogy néha a felsőbb hatóságok tehetetlenekvoltak a szokásokkal szemben. A felvilágosodás idején pl.rendeletek tiltják a falusi lakodalmak, halotti torokpazarlását. Tessedik Sámuel számolt be arról, hogy egy-egy szegényebb jobbágycsaládot egyenesen koldusbotrajuttatott a költséges lakodalom. A közösség belső tőrvényeazonban erősebbnek bizonyult, mint a rendeletek, s aközösség szertartásos ünnepei továbbra is megmaradtak arégi formában. A népszokások jelentős része a naptáriévhez fűződik. Az évszakok változásához, anapfordulókhoz, a mezőgazdasági munka egyes fázisaihoz,állami és egyházi ünnepekhez egyaránt meghatározottrítusok fűződnek. E rítusok néha egyetlen naprakorlátozódnak, máskor azonban ciklusokat alkotnak: ígybeszélhetünk pl. télközépi, kora tavaszi, májusi-pünkösdiszokássorozatról. Mostani írásomban a tavaszi szokásokközül gyűjtöttem össze egy párat.

György-nap (április 24.)

Hazánkban igen jelentős ünnep volt. Ez volt a tavaszigonoszjáró nap, mikor a boszorkányok szabadongarázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat, nyírfaágakattűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Arégi boszorkányperekben állandóan felbukkan SzentGyörgy napja, mint olyan időpont, amikor aboszorkányoknak különösen nagy a hatalmuk. Aki ilyenkora keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e naphajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni.Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majdkifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták atehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznátlopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban aztmondogatták: "szedem, szedem, felét szedem", ezzeljelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy ahatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.

A Jászságban mesélték 1957-ben a következő babonástörténetet: "Ezt az én nagymamám mesélte, hogy egy fiatalházaspár volt, két szegény, egy nénikénél kaptak egy kiskamrafélét. Hát a nénémasszony akkor sütött kenyeret.Megbeszélték, hogy összetartanak a sütésnél.Megdagasztja a lisztet a fiatalasszony, az öreg nénike iskülön edényben. Egyformán volt; az öreg nénike isugyanannyit vett, mint a fiatalasszony. Gyönyörű szép nagykenyere lett, a fiatalnak meg egy kis kenyere. Nézi az ura: "Kérdezd meg a nénémasszonyt, hogy csinálja"A férj előveszi az öregasszonyt. " Kedves néném, mondja

meg, hogy mit csinált maga! " Hogy mit csinálok"-Látod:liszt, liszt; liszt ez. ? Nem úgy van. Egy szakajtó lisztbőlcsak egy kenyér van. Akkor meg az öregasszony aztmondja:" Gyere el, éjjel tizenkét órakor aszentháromságnak a keresztútjára megyünk. Majd énrajzolok egy kört, te abba beleállasz. Éjjel tizenkét órakormajd bármi jön, tüzes bika, ördögök nagy szarvval,vadállatok, oroszlán, te át ne lépd a kört, te csak maradjbenne. Odaérnek a keresztútra, rajzol a néni egy kört.Jöttek mindenféle emberek, állatok, hemperegtek.Felnézett, elborzadt, de baja nem esett. No most márlátom, kiálltad a próbát, most már félig-meddig az énelvemen vagy. Most már éjjel tizenkét órakor elmegyünk,hozzál egy lepedőt (ők maguk szőtték meg). Kimentek ahatárba. Akkor fogták, húzták a lepedőt, mentek a

búzavetésbe. Az abroszt húzták s végigmentek a harmatosbúzavetésen: Szedem, szedem, felit szedem. (Ha aztmondja: mindet szedem, akkor elveri a búzavetést.) Ezzelelvitte a fél termést. Mikor már teli volt harmattal azabroszuk, hazamentek, magukkal hazavitték. Kicsavartákazt a vizet, összegyűjtötték egy edénybe. Mikor sütöttek,egy kis kanállal tettek a lisztbe, attól lett olyan nagy kenyér.Elvették a gazda fele termését, és megszaporították sajátkenyerüket. Ezért lett a kicsi tésztából nagy kenyér. Mikorsütött, a fiatalasszony is úgy csinálta, ő is bűbájos volt.

György napja volt a magyarságnál az állatok elsőkihajtásának legfontosabb időpontja is (bár más időpontokis ismertek voltak, pl. zöldcsütörtök, nagypéntek). Ilyenkormágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartójószágokat. A határ mentén első kihajtáskor azistállóküszöb mellé belülről láncot, kívülről tojást tettek,ezen kellett a jószágnak átlépnie, s azt tartották, hogy olyanerősek lesznek, mint a lánc, olyan gömbölyűek, mint atojás.

Május elseje

Már a XV. században is május első napján a házakatzöld lombokkal díszítették fel. Temesvári Pelbártprédikációjában utal arra, hogy ezzel a szokással kétapostol: Fülöp és Jakab vértanúságára emlékeznek, dehozzáteszi azt is : "Inkább azonban abban kell keresnünk amagyarázatot, hogy ma van május elseje, és ezen a napona világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetekkellemességével, madarak énekével gyönyörködtettékmagukat". A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyekjakabfának, jakabágnak, hajnalfának is hívták, másholmájfának nevezik. A májusfaállítás hazánk egész területénismert. A májusfát elsősorban a legények állítják alányoknak. tudtára adva ezzel a falunak, hogy melyiklánynak udvarol. A májusfa a Jászságban nyárfa vagyjegenye, papírral díszítik, általában szalagok, üveg bor smás ajándékok is kerülnek rá. Más területen a legény csaka fát állította fel, s a leány és édesanyja díszítették. Sokhelyütt pünkösdkor vagy május végén "kitáncolták" a fát,vagyis a fa kidöntése táncmulatság keretében, zeneszómellett történt.

Túri Anita

10.oldal Történelem, kultúra

Page 11: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

„Széles” energiatartományban mozgunk

Bizonyára hallhatták, olvashatták már, hogy hazánkegyik legnagyobb vállalkozója, Széles Gábor, néhányhónapja bejelentette, hogy olyan alternatív energiaforráskifejlesztésében vesz részt Magyarországon, mely 500éve nem látott fejlődést és nem mellesleg, a Fideszújbóli többségi győzelmét hozza el. A vállalkozó mindenhónapban csepegtetett egy kis információt a facebookoldalán és a jobboldali sajtónak, hogy izgalomban tartsaa tudomány és a Fidesz iránt elkötelezetteket is.Áprilisra immár szinte teljes képet kaphattunkelképzeléseiről, amely szerinte a Nobel díjat iselhozhatja hazánknak. Nézzük, pontosan miről is vanszó.

A szóban forgó szerkezet a Tesla-generátor, vagyTesla-tekercs, amely az univerzum vagy Földünkenergiáját használja fel, az ember számára elérhetőformában. Építője, Nikola Tesla, horvát származásúfizikus, http://hu.wikipedia.org/wiki/Nikola_Tesla, 1891-ben építette meg szerkezetét. Működési elve nagybanhasonlít az autók generátorához. Kísérleteiben, anagyfeszültségű váltóáramú generátorból a feszültségetmeg-meg szakítva a szikraközön nagyfeszültség ugrottát, de a szikraköz másik végét úgy szigetelte, hogy azonne folyhasson tovább elektromos áram. Ígytulajdonképpen szétválasztotta a feszültséget azáramtól. A feszültséget és a frekvenciát növelve, akisülések mellett, a terjedés irányába ható (azazlongitudinális) hullámok is keletkeztek. A hullámokirányába elhelyezett kondenzátor feltöltődött, majd kisült,a hozzá kapcsolódó izzó pedig világított. Ígytulajdonképpen megalkotta a drót nélküli villamos áramátvitelt. A Tesla-tekercs ezen alapelvből épült fel, egytranszformátorhoz hasonlóan. A szikraközből kiindulóhullámok a primer tekercsen áthaladtak, melyfeszültséget indukált a tekercs vezetőiben, ezt afeszültséget pedig a szekunder tekercs felerősítette. Aműködés érdekessége, hogy a tekercsekben nem folyikelektromos áram, mivel a bemenő energia, hullám ésnem elektronok. A szekunder tekercs kivezetésein óriásifeszültség keletkezet (több millió Volt, amely megfelel atermészetes villám feszültségével), melyek hatalmasszikrák formájában jelentek meg.

Ezt az óriási feszültséget egy toronyba vagy egygömbbe vezetve, mágneses hullámok formájában

lehetett továbbítani. Hasonlót tapasztalhatunk egyébkéntha a Kékes-tetőn lévő adótorony mellett állva, egymágneses rezgéseket befogadni képes antennát,tekercset és hozzá kapcsolódó membránt tartunk akezünkben, akkor hallhatjuk a Kossuth rádiót.

A szerkezet hatásfoka tulajdonképpen nagyobb, mint100%, hiszen a bevezetett energia (generátor)többszörösét kapta meg a torony vagy gömb végén. Defizikából tudjuk, hogy 100% vagy nagyobb hatásfok nemlétezik, vagyis a kimenő energia nem lehet nagyobb abemenő energiánál (energia megmaradás törvénye) aplusz energia tehát az éterből érkezik, ami lehet a Földmágneses mezeje, vagy az univerzumból érkezőhullámok.

Széles Gábor, szerkezetével a Föld mágnesesmezejét valamint az éter mágneses hullámaitfelhasználva akarja „ingyen energiával” megajándékozniaz emberiséget.

Nyilvánvaló, hogy az eltelt 120 évben, számosfizikus, tudós elkészítette már a Tesla-tekercs különbözőváltozatait, azonban nem hallottunk, nem olvastunk mégolyan beszámolóról, amely igazolta volna működésénekhatását. A szerkezet egyszerű, kis energiájú változatátotthon is elkészíthetjük, számos weboldal foglalkozikvele, a szerkezet működőképes. De olyan nagyban,amely ellátná az egész világot ingyen energiával, nemsikerült még senkinek, mert nehéz a szerkezetet úgyelkészíteni, hogy az megbízhatóan és hosszúévtizedekig működjön.

Nagyon pozitívnak tartom azt, hogy van hazánkbanegy olyan csapat, aki ilyen jellegű alternatívenergiaforrásokkal foglalkozik, akár tudományos úton is,de azt már nem tartom helyénvalónak, hogy mindezt,Széles Gábor a Fidesz politikai árnyékában követi el.Nyilatkozata, miszerint „…500 éve nem látott fejlődés ésa Fidesz újbóli 2/3-os kormányzása jön el…”, politikailagés erkölcsileg is elutasítandó. Ilyen tudományos munkakizárólag akkor működhet jól, ha az nem függ apolitikától, még inkább valamilyen párttól. Bár kétségeimvannak a szerkezet ilyen rövid időn belüli világmegváltóeredményeiről, a politikai harc tudományosfelhasználása még károsabb, korábban ez háborúkhozis vezetett.

Turóczi György

11.oldalTudomány

Page 12: Szebb jövőt újság, 2. évfolyam, április

Közlekedési rovatunk

Itt a jó idő, és akiknek van motorja, már bizonyára előis vette. Ez hasznos, hiszen autó helyett a motorral valóközlekedés csökkenti a város autós forgalmát, csökkentia kipufogógáz általi környezetterhelést, és ráadásulolcsóbb is mint autóval járni.

Azonban azt sokan elfelejtik, milyen szabályokvonatkoznak rájuk. A kötelező kresz tartozék, akorábban olvasottakkal, hallottakkal ellentétben az „A”

tipusú elsősegély csomag, azonban a január 1.-tőléletbe lépett kresz módosítás értelmében nembüntethető a hiánya. érdekes törvény, kell is meg nemis, mindenesetre jobb, ha van a motorban, bármikor jóljöhet, 2000Ft körül már be lehet szerezni. Ugyanúgylegyen a motorosnál sárga mellény, mert bár nemkötelező, azonban ha baj ér minket az úton, akkorkötelező felvenni, nem kiadás, jó ha van. És szintén nemkötelező, de a jó motoros tudja, hogy néhány alapvetőszerszám mindig legyen. És mindez persze asegédmotorokra is vonatkozik! Iratainkon kívül legyen amotornak biztosítása, segédmotoroknak is. Ahttp://www.netrisk.hu oldalon online módon iselintézhetjük biztosításunkat, regisztráció után. Azadatok kitöltése után kiválaszthatjuk a legolcsóbbat, ottazonnal megköthetjük, és kinyomtathatjuk a bizonylatot,mely 60 napig érvényes biztosítással lát el minket, amígmeg nem jön a kiválasztott biztosítótól a hivataloskötvény. Segédmotorokra már 2500Ft/év ártól köthetünkkötelezőt.

Mielőtt elkezdenénk tartósan használni a motorunkat,tegyük rendbe műszakilag, hogy ne kelljen azon izgulni,eljutunk e A-ból B-be, és fontos, hogy legyen jóvilágításunk is elöl, hátul. A motoros gázolások jelentősrésze a rossz láthatóság (lámpák) miatt következik be.Sárga mellényt nem kötelező felvenni, de a lámpánklegyen jó!

Turóczi György

Jeles napok májusban

- Május 1, a munka ünnepe, újságunk 7. oldalánolvashat róla bővebben. Mivel ezen ünnep a II.Internacionálé megalakulásához köthető, így igenfontos ünnep volt hazánkban, a szocialistaidőszakban.

- Május 4, Szent Flórián, a tűzoltók napja. Flórián,egy római katonatiszt volt, aki vértanú halált halt,mert vállalta keresztény hitét. Egy malomkőrekötözve dobták a folyóba, így halt meg. A legendaszerint, gyermekkorában maga eloltott egy égőházat, ezért is, és a vízben történt halála miatt,vértanúsága után őt hívták tűzvész eseténsegítségül. Később emiatt a tűzoltók választottákvédőszentjüknek.

- Május 5, a hónap első vasárnapja, anyák napja,hazánkban az első anyák napját 1925-ben tartották,a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg.

- Május 19, húsvét utáni 7. vasárnap és hétfő,Pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. ASzentlélek ekkor jelent meg Jézus tanítványainak ésaz Atya, Fiú és Szentlélek hármasban egyesültbennük.

- Május 19.-ére esik a Madarak és Fák napja is,melyet 1902 óta ünneplünk hazánkban is. ApponyiAlbert vallás- és közoktatásügyi miniszterkörrendeletben írta elő: „…évente egy napot anépiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy atanulókkal a hasznos madaraknak és azokvédelmének jelentőségét megismertesse.”

- 1950 május 7.-én adták át a Ferihegyi repülőteret apolgári légiközlekedésnek. Akkor még MASZOVLET(Magyar Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt.) névenüzemelt a reptér, akkor még csak a szocialistaországokba lehetett repülni, és belföldi járatok isvoltak. 1954-ben lett MALÉV, és 1956-tól lehetettnyugati országokba is repülni, a 60-as évek elejénpedig a belföldi járatok megszűntek.

- Május 12-14, fagyosszentek, ami az évszázadosidőjárási megfigyelésen alapul, ezeken a napokonmindig lehűl a levegő, reggelre akár fagyot is hozhat,ami tönkreteheti a friss rügyeket. Népi hagyománynem kötődik hozzájuk, nehogy jól érezzék magukat aszentek és hamar elmenjenek.

- Május 15, a nemzetközi család nap, az ENSZ1994-től vezette be, hogy felhívja a figyelmet acsaládok fontosságára.

- Május 21, a Magyar Honvédelem napja, 1849.május 21-én a honvédsereg három hetes ostromután visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére1992-től ünnepeljük e napot.

- Május 26-ra esik a Nemzetközi Gyermeknap, törökeredetű, hazánkban 1931-től ünneplünk, az ENSZpedig 1954-től javasolja a világ minden országában,de nem mindenhol tartják.

12.oldal Közélet, érdekesség, program

Impresszum:

Kiadó és felelős szerkesztő:

Szerkesztőség:

Cím: Nyomtatás:

Szebb jövőt, nemzeti szemléletű helyi politikai-közéleti havilap,megjelenik digitális formában

Turóczi György, [email protected],0620/800-6365, adószám: 63691047-2-36

Turóczi György, Budai Lóránt, Bobákné Czeglédi Anikó,Bobák Zsolt, Katona Attila, Székely Mihály

5100, Jászberény, Uszoda u. 24, igény esetén