sylvia b. - sana, a látólány
TRANSCRIPT
Sylvia B. Knizner
Sana a Látólány
A kezdetCopyright ©: Kniznerné B. Szilvia
[Ide írhatja a szöveget]
Sylvia B. Knizner
Sana a Látólány
A kezdet1. rész
„Olyan az élet amilyennek látod, van sok ellenséged s néhány jó barátod.
Kit szívedbe fogadsz, melletted áll és érted vállalja a halált." (Dark)
2
1. fejezet - A kezdet
Sana a hatévesek boldog mosolyával hallgatta az édesapját, aki szinte
átszellemülve mesélt neki egy kislányról, Kijkraamról, aki különös
dolgokra volt képes. Olyan világban élt, ami egy átlagos ember számára
elképzelhetetlen és teljességgel hihetetlennek tűnik. Az egyedi
adottságaival megvolt a képessége rá, hogy jobbá tegye a világot és
segítsen a gonoszok elleni küzdelemben. Megannyi szeretet lakott benne,
amivel még nagyobb, még csodálatosabb egyéniséggé nőtte ki magát.
Sosem panaszkodott, pedig amilyen erős volt a lelke, olyan gyenge a
szíve, ami keserűséggel és fájdalommal volt tele. Végtelen, kifogyhatatlan
szeretete mégis átsegítette minden problémán, mert azok akik megérezték,
mindig mellette álltak. És ahogy a kislány egyre nőtt, majd fiatal lánnyá
serdült, megértette, hogy az élete nem olyan mint másoké, mert benne
lakozik az elhunyt apja minden erejénél és tudásánál nagyobb hatalom.
Mindig új és új képességeket fedezett fel magában, amiket ugyanúgy
tudott hasznosítani, mint ahogyan elsajátította használni is. Egyszóval egy
csodálatos teremtés volt, akit megjövendölt az ősrégi prófécia.
- És mi lett a kislánnyal mikor felnőtt? - kérdezte Sana izgatottan,
miközben hosszú szőke haját csavargatta az ujjai között, és álmodozó
szemekkel figyelt.
- Hát egy csodálatos, kedves, csodaszép felnőtt. - felelte az apja,
befejezve a mesét, majd kedvesen elmosolyodott, és csókot lehelt kislánya
homlokára. - Jó éjt kicsim! Most már ideje aludni! - azzal alaposan
betakargatta a gyermeket, és az ajtóhoz lépve lekapcsolta a villanyt. Majd
még egyszer lágyan visszanézett rá, mielőtt halkan kiment a szobából.
Sana szerette ezt a mesét, mert mindig azt képzelte, hogy ő az a Kijkraam,
aki hihetetlen kalandjaival megmenti a világot a gonoszok-
tól, és a mindenféle képességével olyan kalandos élete lesz, ami szinte
regénybe illő. Olykor behunyt szemmel tovább szőtte az apja által mesélt
történetet, és élethűen átélt magában minden pillanatot.
Most is, ahogy behunyta a szemeit és aludni készült, az a mesebeli
kislány járt a fejében. Minden álma az volt, hogy olyan legyen, mint ő,
erős, magabiztos, határozott és szeretetre méltó. És bár nem fedezte még
fel, de a hasonlóság jóval több volt köztük, mint azt valaha is gondolta
volna.
Már-már mély álomba szenderült, mikor hangosabb beszélgetés ütötte
meg a fülét. Az apja komor hangját hallotta meg, és az anyja élesebb,
3
mérges szitkozódásait. Ezen nem is lepődött meg annyira, mert szinte
mindennapos volt a szülei közötti vita. Jóval inkább izgatta a fülzendítő
ajtócsapódás utáni különös, ismeretlen férfi suttogása. Mintha már hallotta
volna ezt a hangot valamikor, mégsem tudta ki lehet a tulajdonosa. És bár
nem akarta, de valami mégis arra késztette, hogy kimásszon az ágyából, és
az ajtóhoz osonva hallgatózzon, majd résnyire kinyitva azt, ki is
kukucskáljon. A folyosón égett a villany, így alaposan ki tudott kémlelni,
de ott egyetlen lelket sem látott. Ezért lassan, óvatosan, figyelve rá nehogy
zajt csapjon, előbbre lépett egészen a lépcsőhöz, és onnan nézett lefelé a
nappaliba. Azonnal meg is pillantotta az apját, aki karba font kézzel
hallgatta az idegent, és kis idő múlva elgondolkodva felelt neki.
- Tudom, de meg van kötve a kezem. Nem lehetek könnyelmű, már így
is gyanús vagyok nekik.
- Valamit mégis tenni kell, Peter. Én sem lehetek ott mindenütt. - felelte
az idegen, aki akkor lépett elő a takarásból.
Bár Sana nem látta jól, de a fekete ruhája, a sötét, rövid haja, a délceg
tartása ismerős volt neki valahonnan. Mintha már álmaiban is látta volna
ezt a testalkatot, és mintha az apja meséiben is szerepelt volna hozzá
hasonló. De a hangja alapján, biztos volt benne, hogy már nem először járt
náluk. Ettől viszont még érdekesebbé vált számára, és a kíváncsisága is
egyre nőtt.
- Igazad van, és hidd el, tudom is, csak... - folyt tovább a beszélgetés, de
a kislány már oda sem figyelt a szövegre, csak az idegen arcát próbálta
meglátni, megpillantani. Ám hiába nyújtózkodott, leskelő- dött, az arc
mindvégig árnyékban maradt. Hirtelen azt vette észre, hogy az apja már a
kabátját veszi, és az idegennel együtt készülnek elhagyni a házat. Ekkor a
fekete ruhás férfi, mielőtt kilépett volna a lakásból, még egy feszült
pillantást vetett egyenesen a lépcső felé. Mintha csak megérezte volna a
kíváncsi tekintetet, a szeme szinte beleolvadt a kislányba. Sana sietve
hátrált kicsit, mert el akart bújni, de tudta, hogy már túl késő volna, hisz
az idegen meglátta őt, és egyenesen ránézett azzal a mámorítóan égető,
csillogó kék szemeivel.
Az ajtó becsukódott a férfiak mögött, de Sana egyedül maradva a
folyosón, még mindig az idegen tekintetét látta. Nem tudta, és nem is
értette miért taglózódott le ennyire, hogy mi az amitől egyetlen pillantás
ekkora hatást képes gyakorolni rá. Idegesen megrázkódott, és ettől mintha
észhez is tért volna. Tudta, hogy apja nagyon sokat van távol a munkája
4
miatt, és szinte reggeltől estig dolgozik. Azt, hogy valójában mit, Sana
nem is tudta, csakhogy a rendőrségnek segít a nyomozásoknál. Erre
gondolva, különösen nehéz érzése támadt, de megpróbálta magától
elhessegetni. Inkább visszaballagott a szobájába, és az ágyába fekve,
megpróbált újból elaludni.
Pontban éjfélt ütött az óra, mikor Sana izzadtan és sikítva felébredt. Kis
testét rázta a hideg, és a torkát a sírás fojtogatta. Nem értette magát, hiszen
csak az álom rázta fel ilyen hirtelen, habár az egészen valóságos volt. Az
apját látta, amint holtan feküdt egy elhagyatott kapualjban, és az arca
vértelenül falfehérré vált. A körülötte lévő ridegség pedig, szinte
megfagyasztott, megdermesztett mindent. Olyan félelmetesnek hatott,
pláne hogy nem messze onnan, két gonosz szempár nézte, ahogy a férfiból
lassan távozik az élet.
A kislány megrezzent és könnyes szemmel sietett át a szülei szobájába,
hogy bebújjon az édesapja mellé, a szeretetet és biztonságot adó karjai
közé úgy, ahogy máskor is. Am amint odaért, az ágynak azt a felét üresen
találta.
- Apa! - suttogta a kislány rémülten, és kétségbeesetten a takarót
tapogatta, ám az apja nem volt sehol. Az ágyneműje hideg és rendezett
volt, mintha senki nem nyúlt volna hozzá mióta berakták.
Anna, Sana édesanyja felébredt a szokatlan zajra, felült az ágyon, és
mikor meglátta a síró lányát, morcosan ránézett. - Mi a csudát csinálsz te
itt hajnalok hajnalán?
De a gyermek válasz helyett csak az üres ágyat simogatta tovább, a
szíve reszketett, és az aggódással teli félelem egyre jobban úrrá lett rajta. -
Hol van apa?
Anna fintorgott egyet, majd unottan visszafeküdt az ágyba, és csak az
orra alá mormogva felelt. - Apád biztos még mindig azzal a titokzatos
barátjával mulat valahol, aki itt járt az este.
A kislány könnyei egyre sűrűbben potyogtak. Szerette volna kitárni a
szívét, és elmesélni a félelmeit. - Anya, én azt álmodtam, hogy apa. -
kezdte volna, de az asszony élesen belefojtotta a szót.
- Jaj Sana! Nem érdekel, hogy mit álmodtál. Menj végre vissza az
ágyadba és aludj! Még van néhány órám, aztán úgyis kelnem kell.
Mennem kell dolgozni. Feltéve, ha apád addigra hazakászálódik. - csattant
fel az asszony idegesen, majd a lehető legkényelmesebben elhelyezkedve
tovább aludt.
5
Sana tehetetlenül, bánatosan álldogál, a teste remegett, és a szíve
minden perccel egyre nehezebbé vált. Mégsem tehetett mást, csak el-
keseredetten, a könnyeit törölgetve, lassan visszasétált a szobájába. Eszébe
jutott Kijkraam, és azon tanakodott, hogy vajon ő, mit tenne most. Minden
bizonnyal, neki lenne annyi bátorsága, hogy odamenjen, és a saját
szemével győződjön meg róla, hogy amit álmodott az igaz -e. Ha Kijkraam
ezt tenné, márpedig biztosan ezt, akkor ő is így fog cselekedni. - határozta
el. Felsóhajtva felvett egy kék farmert, egy világoskék pólót, és egy fehér
sportcipőt, majd az ablakhoz sétálva kinézett az utcára. Még ijesztően
sötét volt, de már észre lehetett venni a hajnal első jeleit, a világosság
halvány fényeit.
Egy hatalmas fa állt az ablak alatt, és ágai pont úgy helyezkedtek el,
hogy még egy ilyen apró kislány is, bármikor baj nélkül lemászhatott
rajtuk. Bár Anna már sokszor ki akarta vágatni ezt az öreg tölgyet, de
Peter, a férje, sohasem engedte. Ragaszkodott hozzá, mintha ez is
hozzátartozna ahhoz a meséhez, amit Sananak meg kellett ismernie, és
meg kellett értenie. Csak nézte a lombokat, és kicsi szíve hatalmas
dobbanásaival kitárta az ablakot, hogy mélyet szippantva a friss
levegőből, óvatosan kimásszon. Minden egyes lépéssel, minden ággal
egyre könnyebbnek érezte ezt a feladatot, míg végül pár perc múlva már a
földön állt, és amilyen gyorsan csak tudott megszapo- rázta a lépteit
arrafelé, amerre mennie kellett. Hogy pontosan merre is volt az, ő sem
tudta, de eszébe jutott, amit az apja mondogatott mindig. Hogyha
valamiben nem biztos, csak a szívét figyelje, és az megsúgja neki, mit kell
tennie. Így is lett. Megállt egy pillanatra, behunyta a szemeit, és hallgatta
mit súg a szíve. Majd ment, egyenesen a belváros felé. Bár nagyon félt,
mégis úgy gondolta, hogyha Kijkra- am megküzdött minden problémával,
megteszi ő is, és legyőzi a félelmeit. Éppen ezért még sietősebbre vette a
lépteit, hogy minél hamarabb célhoz érjen, és szeme elé táruljon az
igazság. Amint azonban bekanyarodott egy szűk kis utcán, riadtan torpant
meg, mert félelme beigazolódni látszott. Egy rendőrautó parkolt az út
mellett, és két egyenruhás rendőr, meg egy helyszínelő társaságában, ott
állt Andreas is, Sana apjának a kollégája. Láthatólag nagyon elkeserítő
dolgot láthatott, mert szája elé kapta a kezét, és fájdalmasan ide-oda
kezdett járkálni, mintha el sem akarná hinni amit lát. Így vette észre az
egyre közelebb lépkedő, könnyes szemű kislányt, aki nem törődve a
körülötte lévőkkel, megpróbált a lehető legközelebb férkőzni a földön
6
heverő testhez.
- Ne! Sana! Ne! - Andreas egy gyors mozdulattal a kislány előtt termett,
lehajolt hozzá, és két kezét az apró, remegő kis vállaira tette
- Sana, az égre! Te hogy kerülsz ide?
- Én? - a kislány sírva, szinte teljes kábulatában pillantott fel rá, és
automatikusan válaszolt. - Almodtam. Ezt. - mutatott a távolban fekvő
testre, amiből valójában csak két ismerős cipőt látott. Mégis tudta ki az, és
ettől meghasadt a szíve. - Meghalt. Ugye?
Andreas aggódva felsóhajtott. Keserű szájízzel megsimogatta Sana
arcát, csakhogy leplezze fájdalmát, és a kislány gondolatait is próbálja
elterelni kicsit. - Anyukád hol van? Csak úgy egyedül jöttél el idáig, ilyen
sötétben? És, hogy találtál egyáltalán ide?
- Meghalt? - a kislány nem figyelt már a férfira, csak az arcán végigfolyó
könnyein át a mozdulatlan testre, aki valaha az apja volt. A világ
legdrágább, legcsodálatosabb embere, a szerető szülő, a hű barát, és a
megfejthetetlen titok. - Meghalt, ugye? Apa! - zokogta elkeseredetten, és
szeretett volna odarohanni, még utoljára megölelni, de Andreas szó nélkül
felkapta, és együtt érzőn szorosan magához vonta. A kislány képtelen volt
szabadulni, pedig nagyon akart. Nem tehetett mást, meglendítette a lábát,
és olyan hatalmasat rúgott a férfi ágyékába, hogy az fájdalmasan
összegörnyedt. Ezáltal a szorítása is engedett, és Sana ezt használta ki,
hogy sietve odarohanjon a mozdulatlan édesapjához.
A látvány rosszabbnak tűnt, mint az álmában. Peter arca olyan volt,
mintha már legalább száz éves lenne, és teljesen színtelen, fakó.
A vonásai mimikájából látszott, hogy nagyon szenvedett mielőtt meghalt.
A nyakán pedig jól láthatóan ott éktelenkedett egymás mellett két véres
kis lyuk. Sana sírva, egész testében remegve odahajolt, és lágyan
megérintette az apja kezét, amely már jéghideg volt. Ám alig ért hozzá,
hirtelen különös érzése támadt. Félelem és reszketés lett rajta úrrá, mintha
már nem is önmaga lenne. Egy kép jelent meg előtte két sötét ruhás
alakról, akiknek alig lehetett kivenni az arcukat. Vagyis, amikor már
tisztán látta. nem is emberek voltak, hanem minden vonásuk mintha
állatias lett volna, és kiálló fogukkal igazán rémisztően mutattak. Durva és
vérszomjas képüket még félelmetesebbé tette az a kísérteties morgás, amit
hallattak. Az egyikük nyakában egy világoszöld kő lógott, ami talán még
világított is. Egyenesen és határozottan feléje tartottak, majd mindenféle
előzmény nélkül, rávetették magukat. Ekkor hirtelen minden elsötétült
7
Sana előtt. De ez nem ő volt, nem. Ez az érzés olyannak tűnt, mintha az
apja szemével látná, az ő érzéseit érezné, és mindez a szörnyűség az
apjával történt volna meg. Mégis, egy pillanatig a kislány ugyanúgy
átérezte a félelmet és a reszketést, az aggódást és még valamit, amit nem
tudott még magának sem megmagyarázni.
Egy kéz nyúlt a gyermek hóna alá, és erőnek erejével elrángatta a
holttest mellől, mielőtt az megfejthette, átgondolhatta volna, hogy mit is
látott valójában.
- Ez nem neked való! - Andreas elcibálta a még remegő, síró kislányt az
egyik rendőrautóhoz, beültette a hátsó ülésre, és leguggolt hozzá. - Ezt
nem szabadott volna látnod.
- De láttam! - szipogta Sana - Láttam mindent.
A férfi összehúzott szemöldökkel méregette a lányt. - Mi mindent?
- Hát mindent! Két fura arcú embert, akik rátámadtak apára. Ők ölték
meg. Ők voltak ugye? - a kislány hangja egyre hangosabb lett, és egyre
kétségbeesettebb.
- Ezt honnan szeded?
- Hozzáértem és láttam. Ők voltak. Ugye?
- Nem tudom! Még tart a vizsgálat. - Andreas mélyen felsóhajtott, és
elgondolkodva körbenézett, majd visszafordult a kislány felé. Elhitte
minden szavát és tudta, hogy igazat beszél. Peter, az apja is úgy került a
rendőrséghez, hogy egyszer a látomásában tanúja volt egy gyilkosságnak.
Bár először kinevették, de aztán egyre jobban hittek neki olyannyira, hogy
a végén velük dolgozott, és nagyon sokat segített egy-egy ügy
megoldásában. Sana pedig láthatóan örökölte az apjától ezt a különleges
tehetséget. Ez pedig semmiképpen nem jó jel. Tudta, hogy nincs más
lehetősége, el kell hitetnie a kislánnyal, hogy téved. Ez az egyetlen épeszű
megoldás. - Amit láttál, az csak a te fantáziádban, a fejecskédben van, az
nem igaz. Itt nincsenek fura arcú emberek. Ez butaság.
- De láttam!
- Jaj, dehogy! Csak azt láttál, amit látni akartál, de az nem a valóság.
Higgy nekem! Eleget dolgoztam apáddal ahhoz, hogy tudjam. Nem
mindig azt látta ő sem, amit kellett volna, csak azt ami a fantáziájában élt.
- De azt láttam! - erősködött Sana egyre határozottabban, mire Andreas
cseppet sem kedvesen megragadta a kislány két karját, és erőteljesen
megrázta.
- Nem azt láttad! Értsd meg végre, hogy nem azt láttad! Az nem az
8
igazság! Az... - a férfi lassan lejjebb vette a hangját, engedett a szorításon,
és nyugodtabban folytatta tovább. - Felesleges erről beszélnünk. Az egész
csak egy lidérc, semmi más. Inkább hazaviszlek, és beszélek az
anyukáddal is.
Sana nem szólt többet, csak magában sírt. Már gondolkodni sem tudott.
Azelőtt minden olyan egyszerű volt, mert az apja elhitte minden szavát.
És amiket mesélt is, mind olyan valótlannak hangzottak, mégis hihetőek
voltak. Erre most Andreas azt mondja, hogy az eddigi világa, a hit, amiben
felnőtt is, mind-mind hazugság.
Andreas elengedte a kislányt, majd felállt, és kívülről becsukta a kocsi
ajtaját. Mélyen, gondterhelten sóhajtott fel, és megkerülve az autót,
beszállt a vezetőülésre, hogy hazavigye Sanat. Nem szóltak egymáshoz,
mindketten el voltak foglalva a saját gondolataikkal. Megpróbáltak tisztán
látni, értelmet találni a szerettük elvesztésében, és a gyermeki látomásban.
Amint a házhoz értek a férfi leállította a motort, kisegítette a kislányt a
kocsiból, és lassan elindultak az ajtóhoz. Amíg Andreas becsengetett, Sana
a könnyeit törölgetve nézett körbe, mert olyan érzése volt, mintha valaki
figyelné. De akármerre is tekintgetett, senkit sem látott, és valójában most
nem is ez foglalkoztatta igazán.
- Mi van? - nyitott ajtót Anna morcosan, egy szál hálóingben, kócos
fejjel, mint akit abban a percben ugrasztottak ki az ágyból. Meg is döbbent
mikor meglátta a férfit és a zokogó kislányát. - Mi történt? Sana! Te miért
nem vagy az ágyadban? Hogy mentél ki? Nem is hallottam az ajtót.
- Bemehetnénk? - kérdezte Andreas kissé fásultan, megelőzve minden
egyéb kérdezősködést, amit nem az utcán szeretett volna megbeszélni.
Anna megadóan, értetlenkedve bólintott, szélesre tárta az ajtót, és
beengedte őket a lakásba. Sana szó nélkül a szobájába sietett, mert cseppet
sem érdekelte, hogy azok ott ketten miről is beszélgetnek. Csak egyedül
akart lenni egy kicsit, hogy mély gyászát senkivel se kelljen megosztania,
hogy eszeveszett fájdalmát ne lássa senki se. Rávetette magát az ágyra, és
keserűen zokogva, kiengedte magából az összes keserűséget.
2. fejezet - Kijkraam él
Csupán két nap telt el Peter halála óta, és a temetés hihetetlen
gyorsasággal lezajlott. A rendőrség elintézte, hogy mindenféle felesleges
9
vizsgálat nélkül, megsiettetve a szükséges okmányokat, papírokat,
mihamarabb a földbe helyezhessék kollégájuk testét. Senki sem
csodálkozott ezen, mert mindenki úgy vélte, nyilván a befolyás miatt
gyorsult fel a folyamat. A holttest állapotára is hamar kitaláltak valami
hihető magyarázatot, hogy egy bizonyos méreg egyik fajtájának vannak
ilyen, vagy ehhez hasonló hatásai. Ezt mindenki el is hitte, hiszen a
rendőrök szavaiban, miért is kételkedett volna bárki?
A temetés után, Anna halotti tort rendezett enni és innivalóval, ahogy
ezt szokás. Sana a szobájába menekült a tömeg elől, és az ágyon fekve
próbálta feldolgozni a látottakat, azt az iszonyú keserűséget, amit érzett.
Szeretett volna elmenekülni vagy visszamenni a múltba, abba az időbe,
mikor az apja még élt, és annyi szeretettel vette körül, amennyit azóta
senki sem adott neki. Bágyadt volt, keserű és tompa. Úgy érezte nincs
ereje arra sem, hogy köszönjön a vendégeknek. Csak feküdt a szobájában
és bánkódott, átengedve magát a fájdalmának, és annak a hatalmas űrnek,
ami a szívében tátongott.
Mióta az eszét tudta, még sosem volt része ekkora tragédiában, és nem
volt képes egyedül túllépni rajta, vagy csak könnyíteni a lelke
szenvedésén.
Kopogtattak. Egy ősz fej bukkant elő az ajtóban, és kisírt szemekkel
nézte, a szintén magába roskadt lányt.
- Szia kicsim!
Sana odafordult, és mikor felismerte az öreget, hirtelen felugorva
odarohant hozzá, hogy tengernyi szeretettel ölelje át a derekát. - Nagyapa!
- újból kitört belőle a zokogás, ahogy az édesapja apját ölelte, egy kis
darabot abból az emberből akit ilyen hirtelen elveszített. Atjárta a szívét,
minden porcikáját, de mégsem látta, mégsem érezte azt, amit szeretett
volna. A nagyapjával sem kaphatta vissza, most már tisztán látta.
- Sírj csak kicsikém! Attól majd megnyugszol, és utána jobb lesz.
A kislány így is tett, de egy idő után már könnye sem volt, amivel
kiadhatott volna magából mindent. Csak szipogott és sóhajtozott, aztán
kibontakozva az ölelésből, lehajtott fejjel a földet bámulta. Nem értette
miért történt így, de tudta, valami logikája biztosan volt, hiszen az életben
mindig mindennek értelme van. Legalábbis az apja folyton ezt
hangoztatta.
- Most már megnyugodtál? - kérdezte T.B. is meghatódottan, és lágyan
végigsimított a kislány haján - Akkor menjünk le a többiekhez, mert itt
10
vannak a másik nagyszüleid is, és nagyon szeretnének látni. Patrik is
elkísért engem, hogy veled találkozhasson.
Bár Sananak semmi kedve nem volt a vendégek közé menni, de
automatikusan hagyta magát, mikor nagyapja megfogta a kezét, és maga
után húzva, levezette a lépcsőn. Kicsit olyan volt, mintha nem is ő lett
volna, mert a teste és a lelke most nem azonosult egymással.
Patrik Larg ott állt a lépcső alján komoran, két kezét a zsebébe dugva, és
a vendégeket figyelte. Mikor nyílt a kislány szobájának ajtaja, felnézett az
emeletre. Egy halvány, kedves, együtt érző mosoly jelent meg a száján
amint meglátta Sanat szinte öntudatlanul, szíve minden fájdalmával.
Olyan elesett volt, olyan gyámoltalan, hogy attól még egy kőszikla is
megrendülne, ahogy egy sokat próbált, középkorú zsaru is, mint ő.
Sana is észrevette a férfit, és a meleg, együtt érző tekintete adott neki
egy kis erőt, hogy képes legyen megtenni a lépéseket a lépcső aljáig.
Nagyapja kezét szorongatva odaballagtak Patrikhoz, aki szomorú arccal
lehajolt a kislányhoz, és kedvesen magához vonta.
- Sajnálom. - suttogta a fülébe. - Apukád rendkívüli ember volt.
- Igen, tudom. - bújt szorosan a férfihez Sana, hátha az ő karjai közt
vigaszra talál, és egy kis megnyugvásra lel.
Mióta az eszét tudta ismerte Patrikot, mert a nagyapja barátja és egyben
kollégája is volt egészen addig, míg T.B., vagyis Timoty Bar- ros,
nyugdíjba nem vonult. De a barátságuk utána is megmaradt, mert T.B. egy
edzőtermet üzemeltetett, ahová Patrik is lejárt munka után edzeni. Sana és
az apja sokat ment hozzájuk Canadába, mert Peter csak ott tudott igazán
kikapcsolódni. Együtt edzett a többiekkel, és olyanok voltak, mint egy kis
csapat. Sana sokszor elnézte őket, és nagyon megkedvelte mindnyájukat.
Mégis, legközelebb a közel harminc éves Patrikot érezte magához, mert
kiegyensúlyozott volt, határozott, erős, és nagyon nagy biztonságot
nyújtott mindenkinek. Mellette nem kellett félnie senkinek sem. Most is,
szinte elég volt egyetlen pillantása, a kislány máris jobban érezte magát és
elhitte, hogy nem érheti semmi baj, amíg a férfi közelében van.
Patrik lágyan hátrébb tolta magától a kislányt, majd megsimogatva az
arcát felegyenesedett, és T.B.-re pillantott. - Minden rendben?
- A körülményekhez képest igen.
Sana már nem hallotta a beszélgetés további részét, mert apja volt
főnökére lett figyelmes. És az egész nem is izgatta volna túlságosan, de
először jött egy megmagyarázhatatlanul félelmetes érzése, mintha gonosz
11
lenne a közelben, majd ahogy odapillantott, egy világoszöld köves medált
látott a rendőrfőnök nyakában. Hirtelen eszébe jutott a kép, amit akkor
látott, mikor néhány napja a földön heverő, halott apjához ért. A zöld
köves medált annak a félelmetesen kinéző gyilkosnak a nyakában. És bár
majdnem elhitte Andreas szavait, hogy az egész csak képzelgés, de most
olyan tisztán látta az igazságot, hogy rettentően megrémült tőle.
Akaratlanul is odabújt Patrik mögé, és erősen megragadta annak kabátját,
de épp ezzel hívta fel magára a figyelmet. Patrik lenézett a riadt kislányra,
majd a tekintetét követve egyenesen a rendőrfőnökre pillantott, majd
vissza Sanara.
- Valami baj van?
A kislány nem válaszolt, csak egyre jobban reszketett, főleg mikor a
rendőrfőnök szúrós szeme egyenesen rávillant, mintha tudna mindent, és
egyetlen pillantással képes lenne akár ölni is. Ezt látva Patrik az egyik
kezét védelmezőn Sana vállára tette, majd ismét a rendőrfőnök felé
fordult, és teljes határozottsággal, félelem nélkül nézett bele a szemeibe.
Mikor találkozott a tekintetük, a commissioner nem tehetett mást, csak
komoran elfordult és arrébb sétált, hiszen jól tudta, nem okozhat feltűnést,
mert már így is gyanúba keveredett. Patrik ekkor lenézett a gyermekre, és
megnyugtatóan megsimogatta selymes, hosszú haját. Sana érezte a kezek
nyújtotta biztonságot, és szeretett volna még szorosabban a férfihez bújni.
- Kislányom! - hajolt le hozzá T.B. is - Mi történt?
Sana teljes elhatározással el akart mesélni mindent amit tud, hogy végre
kiadja magából és ne terhelje annyira a szívét. De nem volt rá lehetősége,
mert az anyai nagyszülei léptek oda hozzá, és aggódva szorították
magukhoz kis unokájukat.
- Kicsikém! - zokogta Mary, Anna anyja - Hogy érzed magad?
Sana el akarta mondani Patriknak, hogy baj van. Tudja, most már
biztosan tudja, ki ölte meg az apját. Csak azzal nem volt tisztában, hogy
ezt hogyan is tegye meg úgy, hogy mások ne hallják és ne tudják meg.
Annyi ember volt ott, és a rendőrfelügyelő is folyton felé pislogott. Félt, és
szeretett volna elbújni valahová ahol senki sem találna rá. Ráadásul már a
vendégség is az agyára ment. Mindenki csak sajnálta és ölelgette, még
azok is akikről fogalma sem volt, hogy kicsodák. Lassan egyre távolodott
a lehetősége, hogy kiöntse a szívét, mert szinte egy szabad percet sem
kapott, valaki mindig ajnároz- ta, mint egy síró kisbabát. Már fájtak a
bordái a megannyi szánakozó szeretettől. Így igazán megkönnyebbült,
12
mikor a vendégek szállingózni kezdtek, és már csak a szűk család maradt,
míg végül azok is útra keltek. Csupán az anyja szülei töltötték náluk az
estét, de Sana már nem foglalkozott velük, inkább bágyadtan a szobájába
ment. Fájt a szíve, és a félelme is egyre nőtt. Főleg, hogy elszállt a lehetősé-
ge az igazság elmondására Patriknak, az egyetlen embernek, akiben
teljesen megbízott. Így az ágyához ballagott, elővett a polcáról egy
könyvet, amit apja is annyiszor olvasott már neki, és lassan fellapozta. Bár
olvasni nem tudott még, de a képeket nézegetve megértett belőle mindent,
mert jól emlékezett rá, hogy miről is szól az olvasmány. - Az éjszaka
sötétjének árnyai. - motyogta magában, és felidézte a könyv néhány
részletét, a vámpírokat, a vérfarkasokat, a sötét démonokat és
misztikumokat. De ez sem derítette fel. Ledobta hát a könyvet az ágyra,
majd az ablakhoz sétált és kinézve rajta, a fát bámulta. Hatalmas ágai
hívogatták, a szíve pedig húzta. Nem is gondolkodott sokat, mert úgy
hitte, a legnagyobb biztonságban az édesapja mellett van. Ezért vett egy
mély levegőt, kimászott az öreg tölgyre, és amint földet ért, sietve,
gondolkodás nélkül a temető felé vette az irányt.
Sötétedett, és minden lépéssel mintha egyre sötétebb lett volna. De Sana
nem törődött vele, megszaporázta a lépteit, hogy minél előbb odaérjen.
Ahogy belépett a kapun félelmetes, kísérteties csend zárta magába.
Óvatosan körbenézett, de nem állt meg. Határozott léptekkel odaballagott
az édesapja sírjához, ott letérdelt a hant elé, és csak nézte, nézte a fejfát.
Olyan szomorú lett, olyan bánatos, hogy már a temető ijesztő sötétje sem
zavarta, mert a szívét uraló keserűség, elfeledtetett vele minden mást.
- Nagyon hiányzol! - suttogta az apjának - Minden perc olyan nehéz
nélküled. Már nem hallom a meséidet, már nem is emlékszem semmire.
Én. - csak folyt belőle a szó, mert azt hitte az édesapja minden szavát érti.
Észre sem vette, hogy nem az édesapja, hanem valaki más volt, aki leste és
hallgatta. Ha odafigyelt volna a temető hangjaira, talán feltűnt volna neki,
ám abban a percben nem is érdekelte más. Csak arra eszmélt fel, hogy két
sötét alak közeledik feléje, és ismét az a különösen rossz érzése volt, hogy
gonosz van a közelében. Felnézett, de nem látott egyebet, csak az egyre
erősebben világító zöld köves medált. Nagyon megrémült, szinte levegőt
is alig kapott félelmében. Kellet néhány másodperc, mire gondolkodni
tudott. Sietve a földre zuhant, majd riadtan, négykézláb mászni kezdett
hátrafelé, hogy elbújjon a sírok között. De hiába próbált elrejtőzni, az a két
alak egyre közeledett felé, mintha a sötétben is úgy látnának, mint mások
13
fényes nappal. Sana egész testében reszketve, halkan felsírt, és tehetetlenül
nézte, ahogy a veszély már alig két méterre állt tőle. Az egyik közelben
lévő ócska lámpa halványan megvilágította az arcukat, ami olyan állatias
és kegyetlen volt, mint amit a látomásában látott. Átjárta a hideg félelem.
Menekülni akart, de nem volt hová. El akart bújni, de már mozdulni is
képtelen volt. Csak rémülten zokogott, és várta a megakadályozhatatlant.
Fogalma sem volt, mi fog történni vele, de szinte biztosra vette, hogy
követi majd az apját abba a különös világba, ahová már ő is tartozott.
Ekkor azonban egy fekete ruhás, ismerős férfi bukkant elő a semmiből,
és védelmezőn odaállt a kislány elé, a két állatias alakkal szemben. Olyan
volt, mint egy megváltás. És Sanaban felrémlett egy arc, egy fekete kabát,
egy mozdulat, egy ragyogó kék szempár, amit aznap este látott náluk a
nappaliban, mielőtt az apját megölték volna. Akkor már tudta, hogy az az
idegen most itt van, és őt védelmezi. És abban is egészen biztos volt,
kerüljön bármibe, ez az ismeretlen nem fogja hagyni, hogy bántsák.
- Jobb, ha meg sem próbáljátok! - dörmögte a fekete ruhás férfi a
támadók felé. De láthatólag nem nagyon hatotta meg őket, mert azok
ketten csak felnevettek, és mint a dúvad indultak felé, hogy rávessék
magukat.
Sana sírva, ijedten a két kezébe temette az arcát, és összegörnyedve várt.
Nem akarta látni, nem akarta tudni mi történik, mert attól félt, hogy a
titokzatos megmentője veszíteni fog, és akkor nem csak önmagáért kell
reszketnie, de fel kell dolgoznia egy ismét csak értelmetlen halált. Rémes,
üvöltöző, kísérteties hangokat hallott, és esze ágában sem volt felemelni a
fejét. De így meg nem tehetett mást, hát imádkozott.
Egy éles ordítás rázta meg a temető csendjét. Sana hátán végigfutott a
hideg, és minden rossz érzése ellenére, óvatosan felpillantott. A fekete
ruhás férfit látta, akinek az arca szintén torz volt, állatias és mindenre
elszánt. A zöld köves medál a földön feküdt. A két sötét alak közül már
csak egyikük élt, de az inkább elrohant, minthogy tovább harcoljon, hiszen
látta, hogy úgyis elvesztené ezt a csatát. Tisztában volt vele, hogy egyedül
nagyon kevés lenne egy győzelemhez, és inkább szedte a lábát, amíg még
tudta. Mire az idegen odafigyelt rá, a menekülő már messze járt, elnyelte a
sötétség. Akkor a fekete ruhás férfi odalépett a kislányhoz, és mindent egy
lapra téve leguggolt elé. Az arcvonásai kisimultak, és már egy hétköznapi,
csillogóan kék szemű fiatalember volt.
- Ki vagy te? - kérdezte tőle Sana csodálkozva. Talán félnie kellett volna,
14
de nem tudott, mert az érzései azt súgták, hogy az idegen jó ember, és
nem fogja bántani.
- A nevem Dark.
- Dark? - a kislány ízlelgette a szót, és mikor rájött, honnan is is-
merős neki ez a név, döbbenten, szinte ámulva nézte a csillogó tekintetet. -
Dark, a vámpír?
- Igen, az! - a férfi értetlenkedve nézte a gyermeket. - Talán hallottad
már a nevem?
Sana elgondolkodott egy kicsit, majd csendesen bólintott, de a tekintetét
képtelen volt elfordítani. - Apa sokat és sokfélét mesélt nekem azelőtt.
Démonokról, vámpírokról, olyan különös lényekről, amiket nem ismer
minden ember, csak azok, akik kiválasztódtak. Mesélt egy fiatal férfiról is,
akit Darknak hívtak, és rossz társaságba keveredett, ahol egy gonosz
démon vámpírrá változtatta. Sok embert megölt. De aztán az édesanyja,
aki halálos beteg volt, egy kislánnyal -akiről azt beszélték, hogy
boszorkány- varázst mondatott rá, ami megváltoztatta és jóságossá tette.
Azóta él úgy, mint bárki más, és keresi a jót, segít mindenkin addig, míg
az örök körforgás véget nem ér. Apa így mesélte. De azt sohasem mondta
el, hogy mi is az az örök körforgás. Én azt hittem, ez a fiú csak mese,
ahogy Kijkraam is az. Nem igazi, csak kitaláció.
- Azt hiszed? - Dark kezét nyújtotta a kislánynak, hogy felsegítse a
földről, miközben a zöld medált is felvette, és észrevétlenül a zsebébe
süllyesztette. - Ha én létezem, akkor amit apukád mesélt neked, talán
mind igaz.
- Mind? - álmélkodott a kislány és hagyta, hogy Dark kézen fogva a
temető mögötti elhagyatott, romos, régi halottasházhoz vezesse, és
kinyitva a láncos ajtót, előre engedje.
- Most itt lakom, átmenetileg. - motyogta Dark zavartan, mikor látta,
hogy a kislány kétkedve néz körbe, és alaposan megvizsgál minden
zegzugot a szemével - Az előző lakásomból kitettek, mert szerintük,
mindenféle zűrös alak járt fel.
- Értem. - motyogta Sana, és bizonytalanul leült egy közelben álló
székre - Engem nem zavar, csak kicsit ijesztő.
- Már kinéztem egy másikat itt a közelben. Holnap kifizetem, ösz-
szepakolok és költözhetek.
Sana elmerengett néhány pillanatra, majd értetlenkedve fordult a férfi
felé, mert valami nem hagyta nyugodni. - Neked is mesélt apa
15
Kijkraamról?
- Kijkraamról? Nem, nem emlékszem ilyen névre. Ő ki?
- Egy kislány, akinek különleges képességei vannak. Lát a jövőbe és
érez dolgokat. Apa nagyon sokat mesélt róla. Ha Dark meséje valóság,
akkor talán Kijkraamé is az.
Dark halványan elmosolyodott, hiszen jól tudta, ki lehet az a gyermek,
akiről Sana beszélt. Bár ezt a különleges nevet még nem hallotta, de a
kilétében teljesen biztos volt. Ezért lassan odaállt a kislány elé és lágyan
lenézett rá. - Igen az, és őt ismerem is, csak nem ez a neve.
- Hát mi?- kíváncsiskodott a lány.
- Sana!
A gyermek hitetlenkedve felnevetett. - Sana az én nevem.
- Igen tudom. - Dark leguggolt a kislány széke elé. Lágyan megérintette
a két karját, és megpróbálta összeszedni a mondandóját. - Apád jó
barátom volt, ha mondhatom ezt. Sokat mesélt rólad, és nagyon féltett.
Mivel neki voltak olyan látomásai, ami a te jövődre vonatkoztak, előre
tudta, hogy mikor mi fog veled történni. Azt is tudta, mikor elestél a
biciklivel, és azt is, mikor megkergetett az az utcavégi nagy kutya.
Nemrég viszont azzal jött el hozzám, hogy ígérjem meg neki, nagyon
fogok vigyázni rád. Először nem értettem, de aztán elmesélte, hogy
látomása volt, amiben már nem volt veled. Tudta, hogy ő el fog menni és
egyedül kell hagynia téged. És tudta azt is, hogy te is látó vagy, ezért
ugyanolyan veszélyben vagy, mint ő. Te vagy az a lány, akiről annyit
mesélt neked. Te vagy Kijkraam, a Látó.
Sana álmélkodva nézte Darkot, és képtelen volt elhinni a szavait. Mégis.
Ott legbelül régóta érezte, hogy nagyon hasonlít Kijkraamra. De hogy ő
lenne az?! A lány megrázta a fejét és elfordult.
Dark sóhajtva bólintott. Felegyenesedett, majd arrébb sétálva levette a
kabátját és egyszerűen a fotelra dobta. - Nem hiszel nekem igaz? Nem
hibáztatlak. A bizalomhoz idő kell. Apád is csak azért bízott meg bennem,
mert nem volt más. De ha lett volna valaki akire rábízhat téged, nyilván
nem engem kért volna meg.
- De igen! - sóhajtott fel Sana is, és újból a ragyogó kék tekintetet kereste
- Apa csodált téged. Mindig azt mondta, hogy „Dark a szikla a
folyómederben". Nem értettem és elmagyarázta, hogy a szikla az, akinek
bármit el lehet mondani, aki megvéd ha baj van. És ha valakire titkot lehet
bízni, az Dark. Az te vagy!
16
A férfi meglepetten nézte a gyermeket, de aztán csak bólintott egyet.
Sosem gondolta, hogy Peter ennyire bízna benne, és főleg azt nem, hogy
ennyit mesélt róla. De mit is csodálkozik ezen, hiszen a Látó azt is látta,
amit mások nem. És ez a kislány is ugyanolyan jó emberismerő, hisz nem
is félt tőle, még csak meg sem rezzent, pedig látta a másik arcát is. Most is,
úgy helyezkedik abban a székben, mintha otthon lenne, mintha ez az
egész kísérteties kinézetű helység nem volna egyéb, mint meleg, barátias
szoba. De attól a két férfitől a temetőben, tőlük rettegett és nagyon félt. Ez
nem lehetett véletlen.
Sana némán ült egy darabig, majd eszébe jutott a medál, amit Dark a
zsebébe tett. Lassan odasétált a kabáthoz, és elővette a zöld követ.
Nézegette, de képtelen volt megfejteni mi is az. A csillogása, a formája
valami különleges dologra utalt, de neki még csak sejtelme sem volt, mire.
Sosem látott még ehhez foghatót, és nem emlékezett rá, hogy valamelyik
könyvében is lett volna kép, akár hasonlóról is. Végül tehetetlenül a
férfihez sétált, és odanyújtotta a nyakéket feléje.
- Mi ez?
Dark óvatosan elvette a követ és alaposan megnézte. - Ez egy különleges
fénykő. Csak kettő van belőle az egész világon.
- És mit tud? Miért olyan különleges?
- Mert. - a férfi felsóhajtott, és zavartan végigsimított rövid, fekete haján
- .ha egy vámpír a napra lép, meghal, megsemmisül, elég. De ez a kő
magába szívja mindazt a napfényt, ami a viselőjét érné. Ezzel a kővel a
vámpírok is szabadon mászkálhatna fényes nappal, mint bárki más, és
nem esik semmi bajuk a napsugaraktól.
Sana csak nézte Darkot, és nem értette, miért vág olyan gondterhelt
arcot, mikor örülhetne neki, hogy végre ő is sétálhat napközben az utcán,
mint bármelyik ember. Hiszen az apja mindig azt mesélte Darkról, hogy a
napra vágyik. Hát most itt a nagy lehetőség. De a férfi cseppet sem örült
ennek, sokkal inkább szomorúvá tette, mert ő előre látta, hogyha maga
mellett tartja a követ, azzal nem csak saját magát, hanem Sanat is bajba
sodorhatja. Pedig azt az egyet nem teheti, hiszen megígérte Peternek, hogy
úgy vigyáz a lányára, ahogy a saját gyermekét óvná. Ezért is járt már azon
az esze, hogy mit tehetne, hová rejthetné el ezt a zöld csodát. Ám akkor
Sana, a maga egyszerű, de csodás mosolyával ránézett.
- Vedd fel! Apa azt mondta, mindig is ezt akartad. Nem?
Dark halkan felkacagott, hogy elterelje a beszélgetést. - Mond csak! Te
17
mindent tudsz rólam?
- Csak amit apa mesélt.
A férfi kedvesen megsimogatta a kislány fejét, majd a zsebébe süly-
lyesztette a követ. Jó helyen lesz addig ott, míg ki nem találja, hogy mi
legyen a sorsa. Viszont ez legalább megmagyarázza, hogy a rendőrfőnök
vámpírként, hogyan lehetett ott nappal is mindenhol. Volt néhány igen
különleges haláleset, mint Sana apjáé is, ahol a commis- sioner is gyanúba
került, mert Peter a látomásaiban őt látta. Csak épp azt nem értették, hogy
egy vámpír hogyan képes élni nappal a napfényben. Hát itt a titok nyitja.
A rendőrfőnök több galibát már nem fog okozni, de hogy a társa, aki
elmenekült ki lehetett, arról sejtelme sem volt, és csak remélhette, hogy
nem látja viszont Sana közelében.
Lassan teltek a percek és az órák. Bár Dark szerette volna hazakísérni a
kislányt, Sana olyan elszántan és sokáig tiltakozott ez ellen, míg végül a
férfi beleegyezett, hogy maradjon még egy kicsit.
- Meg kell védened engem! - mondta a kislány teljes elszántsággal.
Pedig nem is ezért, sokkal inkább az apja utáni űr miatt akart maradni.
Darkkal kicsit úgy érezte, itt az apja, mert figyelmet, védelmet, törődést
kért a számára tőle, és a férfi teljesíteni is akarta mindezt. De ha mindezt
nem is tette volna, neki mindent megmagyarázott az, amit a szíve súgott.
Dark mellett minden más volt, egyszerűen csodás. Teljesen betöltötte,
mintha mindig is ismerte és vele lett volna. Valóra vált számára egy olyan
mese, amit mindig is élni akart, mert egész életében ezt tette az apja is.
Beszélgettek, és egyre jobban megkedvelték egymást. Bár nem voltak
idegenek, mert Peter kölcsönösen mesélt nekik egymásról, főleg miután
megtudta, hogy neki hamarosan távoznia kell. Akkor mondta el Darknak,
hogy ő az egyetlen akiben megbízhat, és rá fogja hagyni a legnagyobb
kincsét, a kislányát. Leginkább azért, mert egy különleges gyermek, egy
különleges ember, vagy inkább lény védelmére szorul. És bár Dark először
nem akarta vállalni, de amikor a házban meglátta a kislányt, rájött, hogy
nincs más választása. Akkor este Sana szemében meglátta azt, amit talán
még senki, az erőt. Azt az erőt, ami ott szunnyadt benne, de még nincs
meg minden hozzá, hogy felszínre jöjjön. Azt az erőt, amelyre egyszer
majd mindnyájan támaszkodni fognak, és amely mindegyiküknek segíteni
fog.
Az idő gyorsan repült, és Sana egyre álmosabb lett, mégsem akart
hazamenni. Olyan jól érezte magát Dark házában, védelem, biztonság és
18
szeretet alatt, amire máshol most nemigen számíthatott. Ezért
kényelmesen beletelepedett a fotelba és elnézve új, mégis legkedvesebb
barátját, lassan elszunyókált. Dark halkan figyelte, és a szíve tele lett
melegséggel. Még sosem érzett ehhez foghatót, és ez kissé megrészegítette,
ugyanakkor félelemmel töltötte el. Még soha senki nem volt rá ekkora
hatással, mint ez a cseppnyi gyermek. Ő már látta benne a hatalmat, és
érezte a rá irányuló ragaszkodást, szeretetet, ami elindítja mindkettejüket a
jövőbe.
Lassan odament Sanahoz és óvatosan a karjába vette. A gyermek még
félálmában is úgy kulcsolta apró kezeit a férfi nyaka köré, mintha soha
többé nem akarná elengedni. Dark mégis kiment a kislánynyal az utcára a
kocsijához. Ott gyengéden beemelte a gyermeket a hátsó ülésre, ő maga
pedig a kormányhoz ült, és hazafuvarozta Sanat. A kislány olyan mélyen
aludt, hogy fel sem ébredt mikor Dark az ágyába tette, és arra sem, mikor
megsimogatva az arcát magára hagyta.
3. fejezet - Dark
Másnap reggel Sana döbbenten kelt fel, mert nem arra számított, hogy
otthon fog felébredni. Morcosan körbenézett, majd fintorogva
nyújtózkodott egyet. Az előző estétől felbuzdulva ugrott ki az ágyból,
levette a tegnapi ruháit, és magára kapott egy sárga rövidnadrágot, egy
piros ujjatlan pólóval. Még a haját is kikefélte. Majd az előző naphoz
képest sokkal boldogabban sétált le a lépcsőn. A szíve újra repdesett,
szinte már vidám volt, amit a nagyszülei is észrevettek. Csodálkoztak
rajta, és egyben örültek is neki, hogy unokájuk végre nem olyan búskomor
és elkeseredett. Nem is sejtették, hogy mitől lehet mindez, a kislány pedig
nem volt hajlandó elmondani, mert úgy hitte ez a világon a
legcsodálatosabb titok. Végül is nem faggatták, megelégedtek azzal, hogy
Sana dúdolgat, mosolyog és nyugodt. Csak Anna nem érezte, hogy ennek
örülnie kellene. Szerette a lányát. Igen, valahol még szerette. Csak éppen
olyan messze volt tőle, mintha teljesen más világban élnének. És bár nem
is sejtette, de ez szó
szerint igaz volt.
Mikor Sana megszületett, Anna el akarta vetetni, mert nem érezte magát
késznek egy gyermekre, de Peter, a férje hallani sem akart erről. Így Anna
19
végigszenvedte a kilenc hónapot, majd életet adott egy kislánynak, aki
olyan volt számára, mint egy idegen. Peter viszont rajongott a gyermekért.
Éjt nappallá téve vele volt, dajkálta, etette és mesélt neki már újszülött
kora óta. Aztán, amikor Sana elkezdte az óvodát, Peter dolgozni ment.
Anna gyűlölte a férjét, amiért az háttérbe szorítva őt, a kislányukat
helyezte előtérbe, majd később még a munkáját is, és így neki meg kellett
elégednie a harmadik hellyel. Nem tudott belenyugodni, és a férje iránti
haragja végül a kislányára is átszállt. Mára már beszélgetni sem volt képes
a saját gyermekével, mert nem volt miről. Ellátta, reggelit, ebédet, vacsorát
készített neki, mosott rá, felkeltette reggel, hazavárta délután, de aztán rá
sem nézett. Ezért nem tűnt fel neki az sem, hogy a kislánya kiszökött az
este, és csak hajnalban került meg. Ha őszinte akart lenni, már nagyon
unta ezt az egész monotonitást, és kicsit meg is könnyebbült, hogy Peter
már nincs köztük.
Sana reggeli után a szobájába vonult játszani, de az éjjeli események
nem hagyták nyugodni. Egyfolytában Dark járt a fejében, és szeretett
volna mellette lenni. Bár nem ismerte eléggé, de az utóbbi napokban a vele
töltött idő volt mégis a legszebb, legboldogabb néhány óra számára. Az
ablakhoz lépett és vágyakozva lenézett a földre. Úgy gondolta, mihelyst a
nagyszülei elmennek, már nem lesz semmi akadálya, hogy elszökjön és
újból felkeresse Darkot. Ezt a pillanatot várta, de néhány óra elteltével már
alig bírta. Fel-alá járkált, még rajzolni is leült, de semmi sem kötötte le
igazán a figyelmét, annyira vágyott a férfi megnyugtató és biztonságot
nyújtó jelenlétére. Aztán valamikor déltájban, a nagyszülei bementek
hozzá a szobába elköszönni. Sana jó kislányhoz méltón a nyakukba borult
és megpuszilta őket, sőt még arra is volt ereje, hogy lekísérje az öregeket
az ajtóhoz. Ám ott már szinte csak toporgott, és ha tehette volna, ő maga
tuszkolja a nagyszüleit az ott várakozó kocsiba.
- Az ebéd ott van a konyhában ha éhes vagy. - közölte kislányával Anna
- Én elviszem a nagyiékat a vonathoz, aztán még el kell néznem valahová,
úgyhogy csak későn jövök meg. Addig jó legyél!
- Hát persze - felelte Sana szófogadóan, és megvárta míg mind-
nyájan beszálltak az autóba és elindultak végre. Lelkesen és kissé iz-
gatottan integetett utánuk, majd hatalmas lendülettel visszasietett a
lakásba. Bezárta az ajtót maga után, és sietve felrohant a szobájába
egyenesen az ablakhoz. Sugárzó mosollyal a száján az ajkába harapott,
majd a lehető leggyorsabban lemászott a földre. Még egyszer körbenézett,
20
nem látta -e meg valaki, aztán sietős léptekkel elindult a temető felé,
egyenesen a régi halottasházhoz. Izgatott volt és örömmel teli, hogy
néhány perc múlva újra érezheti Dark közelségét. Mikor odaért nem
kopogott, csak óvatosan megemelte az ajtót és belépett a sötét helységbe.
Talán félnie kellett volna a rideg, rémisztő környezettől, ami a szobákban
uralkodott, de nem tudott. Olyan bizakodó és reménnyel teli volt, hogy
minden óvatosságról elfeledkezett, pedig az apja sokszor intette erre.
- Te mit keresel itt?
Sana összerezzent amikor a sötétben meghallotta a kissé mogorva
hangot. Mégis összeszedte magát, és a hang irányába lépkedett, mert nem
hitte, hogy bármi baj is érheti. És ahogy egyre közelebb ért, már ki tudta
venni Dark alakját, és a szelíd arcvonásait is. A férfi a fal mellett állt,
meztelen felsőteste izzadt volt, mintha csak szaunázott volna, és ez
felkeltette a kislány kíváncsiságát.
- Mit csinálsz?
- Hé! Én kérdeztem előbb. - Dark már sokkal barátságosabb volt, mikor
Sana bátran odaállt elé, és rezzenéstelen arccal, kutakodó tekintettel
meredt rá.
- De az én kérdésem fontosabb. - erősködött a gyermek határozottan, és
még közelebb lépdelt a férfihez, hogy jobban láthassa.
Dark szája szélén egy mosoly suhant át. Egyre jobban kedvelte a
kislányt. Főként azt, hogy őszinte volt és szókimondó, nem kertelt, nem
szabadkozott, hanem egyenesen megmondta amit gondolt. De miért is ne
tette volna? Hiszen gyermek. - Edzek. - felelte végül megadóan a férfi,
majd a széken lévő törölközőért nyúlva felitatta magáról az izzadságot.
- Az milyen? Mit edzel?
- Karate. Tudod gyerekkorom óta tanulom, és ez olykor igen jól tud
jönni, főleg ha meg kell védenem magamat vagy mást.
Sana ámulva nézte a férfit, mert úgy hitte, újabb és újabb csodákat fedez
fel benne. Ám hirtelen feleszmélve a kábulatból, lelkesen az alsó ajkába
harapott. - Ugye megtanítasz engem is? Én is meg akarom védeni
magamat!
Valójában Dark is tudta, hogy ez nem olyan rossz gondolat, de azért
tettetett tétovasággal megvakarta az állát, miközben a törölközőt
visszadobta a székre. Mindezt csupán azért, hogy a lány érezze, nem
kaphat meg mindent azonnal.
- Na! - Sana hangja kérlelő lett, olyan aminek annak idején az apja sem
21
tudott soha ellenállni - Légyszi! Légyszi!
A férfi, hogy időt nyerjen a válaszadásra, játékosan a kislány orrára
koppintott. - De még nem válaszoltál arra, hogy te mit keresel itt.
- Hát, csak jöttem. - felelte a lány vállat vonva, mintha az egyáltalán
nem lett volna fontos - Már nem bírtam ki otthon, olyan unalmas és... nem
köt semmi oda. Veled viszont olyan izgalmas és olyan jó. Persze hiányzik
apa, de itt nem érzem, hogy sírnom vagy bánkódnom kell. Szeretek veled
lenni, szeretnék mindig itt maradni. Ugye lehet?
- Ez igazán hízelgő. De hogy mondhatod, hogy nem köt haza semmi?
Hiszen ott az anyukád.
Sana egykedvűen elfintorodott. - Ott. De anyát soha nem is érdekeltem,
nem szeret engem.
- Hogy mondhatsz ilyet? - Dark felhúzta magára a fotelra dobott trikóját
és megsimogatta a kislány haját - Az édesanyád biztosan szeret téged, csak
nem tudja kimutatni. Tudod, vannak olyan emberek, akiknek nagyon
nehéz mások felé megmutatni, hogy mit is éreznek igazából.
- Na persze. Ez csak kifogás. Blabla. Inkább hagyjuk anyát, és taníts meg
karatézni. Az sokkal jobb. Jó?
Darknak tetszett a kislány temperamentuma és az, hogy őszinte, tiszta
lelkű kisember, aki bátran szembenéz mindennel, vállalja önmagát és
nyitott minden újra, még ha az kevésbé hihető is. Tudta, úgyis képtelen
neki nemet mondani, így megadóan mosolyogva bólintott. A kislány csak
ezt várta, már ujjongva figyelte is a férfi mozdulatait, és megpróbálta
elsajátítani azokat.
Nagyon jól szórakoztak amellett, hogy Sana megtanult néhány fontos
elemet is, amivel majd képes lesz megvédeni magát. Olyan ügyesen
mozgott, mintha már nem először csinálná. Dark is egyre jobban élvezte a
gyermek társaságát, mert végre volt valaki akinek fontos és aki felnéz rá.
Olyan régóta vágyott erre az érzésre, hogy már azt hitte, soha nem történik
meg. Hiszen ki is ő? Csak egy démon, aki egy varázslat folytán nem támad
meg több embert, hanem ugyanúgy próbál élni, mint bárki más. És itt egy
gyermek akinek különleges képessége van, aki valóban többet ér bárkinél,
és pont ő az, akit elhalmoz kedvességgel, ragaszkodással. Egyszerre tűnt
hihetetlennek és bódítónak. De nem akarta már most szétrombolni, hiszen
Sana még védtelen, és amíg így van, addig bármi történik is, mellette kell
maradjon, meg kell hogy védje.
Némi gyakorlás után, Sana hasa korogni kezdett, de nem akart ha-
22
zamenni, így próbált nem foglalkozni vele és úgy tenni, mintha nem is
érezné az éhséget. Ám Dark szemfülesebb volt nála, és odamenve a
szekrényhez, az egyik polcról leemelt egy zacskó kekszet, majd a kislány
kezébe nyomta. Sana megköszönte és leült a fotelba, hogy csillapítsa az
éhségét. Miközben lassan majszolni kezdte a kekszet, a férfit nézte, aki
nekiállt pakolászni, hogy mihelyst beáll az este költözködni tudjon. Izmos
karjait kiemelte a fehér trikója, amitől Sana- nak kellemes biztonságérzete
támadt, mert látta, hogy erős kezek védik, nincs mitől tartania. És
egyébként is, akiben apja megbízott, abban neki is meg kell, mert tisztában
volt vele, hogy Peter soha nem engedte volna, hogy gyenge vagy kevésbé
megbízható valaki vigyázzon rá.
- Te nem eszel? - kérdezte Sana kedvesen, és a férfi felé nyújtotta a
zacskót.
- Kösz nem. Ez nekem nem elég. Az én éhségem ettől nem csillapodna.
- Akkor mitől? - kíváncsiskodott a kislány.
Dark megállt egy pillanatra és zavartan felelt. - Azt talán jobb ha nem
tudod.
- Miért?
- Mert. nem neked való. Jobb ha nem tudod.
Sana felállt és odalépve a férfi elé, felnézett rá. - Nem vagyok már kicsi.
Mondd el! Tudnom kell! Nekem mindent tudnom kell!
Dark felsóhajtott és halkan felelt. Mióta jóvá lett, szégyellte vámpír
mivoltát. Nem akarta szertefoszlatni a lányka felépített érzéseit. De
kérdezte, és tudta, neki nincs választása. - Vér. Vértől.
Sana tágra nyílt szemekkel nézte a férfit, mert nem erre a válaszra
számított. De visszagondolva, mintha az apja említette volna, hogy Dark
is, mint minden vámpír, vérrel táplálkozik. Mégis így élőben, Sana
elképzelni sem tudta, hogy ez lehetséges lenne. Nem is értette igazán,
hiszen Dark semmivel sem különb, mint bármelyik ember, csupán
annyiban, hogy csúnyává, félelmetessé képes változni.
- Mondtam, hogy jobb ha nem tudod. - motyogta a férfi, és kicsit arrébb
állt, lehetőséget hagyva a lánynak a menekülésre. Már-már felkészítette
magát, hogy a gyermek egyszerűen faképnél hagyja, mikor Sana odalépett
hozzá, megfogta a karját és a tekintetét kereste.
- Nem baj. Attól még jó vagy, és apa is bízott benned. Én miért ne
tenném? Őt se bántottad. És tudom, hogy engem sem fogsz soha.
- Nem bántok senkit sem. A varázslat óta nem.
23
Sana kedvesen elmosolyodott. - Akkor meg nincs semmi baj. - nyugtázta
mosolyogva, és visszaült a fotelba tovább csemegézni. Sok mindent nem
tudott még, és ez kezdte zavarni. Hisz egy külön világban kényszerül élni,
különleges képességgel, hát ideje hogy meg is ismerje azt. - Mesélsz? -
kérdezte minden teketória nélkül. - Nekem sok mindent tudnom kell!
- Mit meséljek? - nézett rá meglepetten Dark.
- Hát rólad, rólam, mindenről, mindarról, amiben élünk. A mi vilá-
gunkról. - és az, hogy van valamije, ami közös Darkkal, szinte felvil-
lanyozta és boldoggá tette. Olyan érzést keltett benne, mintha tudná, ők
már végleg összetartoznak, hisz olyan titok hordozói, amit rajtuk kívül
nem tudhat senki.
- Mindent megtudsz majd, ha eljön az ideje. Így is felnőttebb vagy a
korodnál, ne akarj még ennél is hamarabb felnőni. Gyorsan eljön az idő
mikor tisztán látsz majd mindent, tudni fogod mikor mit kell tenned és
miért. Látni fogod a fényt és érezni az erőt. De ezt hiába is mondanám,
mert így olyan hihetetlennek hangzik. Majd akkor és ott meg fogod érteni.
Sana elfogadta az érvelést, vagy legalábbis úgy tett. Igazából nem is az
volt lényeges, hogy a férfi beszéljen. Sokkal inkább az, hogy vele lehessen
és érezze, hogy apja helyett apja, barát helyett barátja. Elnézte ahogy jön-
megy, és a szíve újra megtelt szeretettel, mint azelőtt az édesapjával. Nem
akart hazamenni, nem akart az anyja rideg tekintetébe nézni, sokkal
inkább akarta Dark meleg szemeit és kedves mosolyát. 4. fejezet - Sana veszélyben
Az idő gyorsan telt, és Sana nap mint nap eljárt Darkhoz, segített neki
berendezkedni az új lakásába, tanulta a karate művészetét. Vagy csak vele
volt és halkan beszélgettek. A férfi nappal mindig otthon volt, így a
kislány is ott töltötte a legtöbb időt. Aztán este, mikor már sötét lett, Dark
hazakísérte a gyermeket, ő pedig a szokásos dolgára indult, arra amit még
Peterrel kezdtek el. Igaz, most nem a látomások alapján keresték a
gonoszt, csupán Dark ment a megszokott helyekre, várt, figyelt, és ha
kellett közbelépett. Becsülettel végzett mindent, mintha Peter még most is
élne és vele lenne.
Sana néha az ablakból nézte ahogy távolodik, és a legszívesebben utána
rohant volna segíteni neki, de tudta, hogy ehhez még nincs elég ereje és
tudása. Ezért csak figyelt, tanult, és megpróbálta a lehető legtöbbet
kihozni magából, hogy mielőbb felnőhessen Darkhoz. Az édesanyját nem
volt nehéz kicseleznie, mert az egyre kevesebb időt töltött otthon. Azt
24
mondta dolgozik, de közben folyton férfiak kísérték haza. Ám Sanat ez
sem érdekelte, még örült is, hogy szabadon tehet-vehet bármit, és nincs
aki ellenezné, aki rászólna vagy kioktatná.
Egyik este, mikor Sana felmászott a tölgyre, be a szobájába és búcsút
intett Darknak, csengettek. A kislány sietve leszaladt a lépcsőn, hogy ajtót
nyisson. Nem érezte, hogy félnie kellene, mert Dark akkora bátorsággal és
biztonsággal töltötte el, hogy ő is erősnek képzelte magát. Így nagy
lendülettel szélesre tárta az ajtót, és Andreas komor arcát látta maga előtt.
- Szia Sana! Anyukádhoz jöttem. Itthon van? - kérdezte a férfi
gondterhelt arccal.
- Nem tudom hol van. - vont vállat a gyermek. - Ha itthon lenne, már
biztosan idejött volna.
- Nem is tudod, hogy hol van? - csodálkozott Andreas, és még a
szemöldökét is rosszallóan összehúzta.
- Fogalmam sincs. Mit akarsz tőle? Bejössz? Megvárod?
A férfi téblábolt még egy darabig, körbenézett, Sanat fürkészte, majd
mégis inkább belépett a lakásba. Megvárta míg a kislány becsukta az ajtót
mögötte és érdeklődve ráemeli csillogó tekintetét.
- Miért keresed?
- Beszélnem kellene vele. Elég fontos volna.
- Akkor ülj le és várd meg. - mutatott a fotelra a kislány. - Biztosan
hamarosan hazajön.
Hallgattak. Andreast zavarta, hogy miközben Anna az utcán keresi a
kenyerét; mert nem egyszer látta; addig a kislánya itthon van egyedül.
Pedig mostanában egyre több gyermek tűnik el minden szó nélkül, és a
betörések, gyilkosságok is elszaporodtak. Ezt szerette volna tisztázni
Annával, és még a segítségét is fel akarta ajánlani, mint elhunyt kollégája
családjának, ha bármire szükségük lenne. De Sanat látva, aki önfeledten,
szinte már természetellenesen jól érezte magát; pedig nemrégen vesztette
el azt az embert, aki olyan fontos volt számára; nem tudta helyesen teszi -
e, hogy itt van. Nem az életükbe akart beleszólni, csak úgy gondolta,
hogy mivel neki nincs senkije, a legkevesebb az, ha most rájuk figyel,
velük törődik.
- Mi újság veled? Hogy vagy? - kérdezte, miközben leült egy közelben
álló székre.
- Kösz jól. - Sana is helyet foglalt, és kíváncsian nézte a férfit, hátha az
kifejti bővebben, hogy mi járatban van. Andreas azonban nem bírta
25
sokáig ezt az átható tekintetet, és inkább megpróbált beszélgetést
kezdeményezni.
- Hallottad, hogy nemrégen eltűnt egy kislány az utcátokból?
- Nem. - volt az őszinte válasz. - Nem hallottam. Ki volt az? Miért tűnt
el? Mikor?
- Két napja. - felelt a férfi - Mary a neve. Feltehetőleg kiszökött a
kiscicájához este, azóta hiába keresik, nem került elő.
- És ezt miért mondod el nekem?
- Mert már te is szöktél ki, ráadásul egyedül vagy itthon. Bármikor,
bárki becsengethet és elrabolhat, vagy ki tudja mit tehet veled.
Sana értetlenkedve felállt. - De velem nem történhet semmi baj. Tudom!
Nem kell engem féltened.
- Nem lehetsz ebben olyan biztos. - ellenkezett a férfi, de látta, hogy a
kislányt nem fogja tudni meggyőzni.
- De az vagyok! - Sana felnőttesen összefonta a karját a mellkasán. Kis
híja volt, hogy el ne szólja magát és meg ne magyarázza, hogy miért
gondolja, érzi ezt. Pedig nem akarta, hogy más is tudja a titkot, mert meg
akarta őrizni magának. És, hogy továbbra is tartani tudja a száját, inkább
az emeletre mutatott. - Most mennem kell fürdeni, mert ha nem vagyok
kész mire anya hazajön, biztos morogni fog. Hogy is mondják a nagyok?
Addig érezd otthon magad. - azzal felszaladt a lépcsőn egyenesen a
fürdőszobába. Sietve lefürdött, miközben azon tanakodott magában,
hogy mennyire is bízhat meg apja volt kollégájában, hiszen ismeri évek
óta. De ez vajon elég? Elég ahhoz, hogy egy ekkora titkot rá merjen bízni?
Nem tudta, de arra gondolt, az élet úgyis megoldja ezt a kérdést úgy,
ahogyan mindig is. Mikor végzett, a szobájába sietett, magára vett egy
rövidnadrágot és egy pólót amiben aludni szokott. Utána mélyen
felsóhajtott, és óvatosan a lépcsőhöz osont, hogy megnézze Andreas mit
csinál, vagy hogy egyáltalán ott van -e még a nappaliban.
A férfi el sem mozdult a helyéről, ugyanott ült, ahol a kislány hagyta, és
a homlokát dörzsölgette. Már épp azon volt, hogy elmegy, és majd talán
máskor visszajön, mikor nyílt az ajtó és Anna lépett be rajta nevetgélve,
felszabadultan, gondtalanul. Nem volt egyedül, mögötte egy fekete
kabátos, nem éppen a legjobb kinézetű férfi lépett a lakásba. Sanat azonnal
rossz érzés kapta el, mintha gonosz jött volna a házba. Megdermedt, majd
riadtan észlelte, hogy az anyjával érkezett férfi okozza ezt. Megragadta a
korlátot és magában már Dark- hoz kívánkozott, a biztonságot nyújtó
26
közelébe, a csillogó kék tekintete vigyázó fényébe. Behunyta a szemeit és
erre gondolt, hátha így elterelheti a rossz érzéseit.
Andreas szinte felugrott a székről, mikor megpillantotta Annát. Az
asszony viszont egyáltalán nem repdesett az örömtől, sőt kicsit neheztelt
is, amiért megzavarták az esti programját. De nem tehetett mást, tudta
hogy csak úgy szabadulhat meg Andreastól, ha meghallgatja és beszél
vele. Így nem tétovázott sokat, hanem elnézést kért a férfitől akivel
érkezett, és megragadva Andreas karját, maga után húzta. Nem állt meg
vele csak odakint a ház előtt, és még az ajtót is behúzta, hogy senki ne
hallhassa a beszélgetésüket.
Sana reszketett, és mikor anyjáék kimentek az utcára, a félelme egyre
nőni kezdett. Be akart osonni a szobájába, de annyira remegtek a lábai,
hogy még felkelni sem tudott. Az idegen körbejártatta szemét a lakáson,
majd egyenesen a lépcső felé nézett. A kislány ijedt félelemmel felugrott,
és ahogy csak tudott beszaladt a szobájába, bebújt a takarója alá,
mindhiába. Nem tudta így sem elűzni a gonoszt a közeléből, mert az érzés
ahelyett, hogy múlt volna, egyre csak erősödött. És mikor nyílt a
szobájának az ajtaja, Sana könnyezve a félelemtől, tehetetlenül kilesett a
takarója alól. Reszketett, mikor meglátta a férfi morcos, mogorva arcát.
Nem tudta mit tehetne, hogy megmenekülhessen, de támadt egy utolsó
ötlete. Ledobta magáról a takaróját, és gyorsan kiugorva az ágyból, az
ablakhoz lépett. Halkan sírva és egész testében reszketve tekergette az
ablak kilincsét, mire sikerült kizárnia. Remegő kezekkel szélesre tárta, és
már készült, hogy kimásszon, hátha ott lent nagyobb biztonságban lesz.
Ám a férfi ott termett, mogorván megragadta a gyermeket, és erőteljesen
ellökte onnan. A kislány hatalmas csattanással az ágy másik oldalára esett
és beütötte a hátát. Sírt, de inkább a félelmeitől, mintsem a fájdalomtól.
Főleg mikor látta, hogy az idegen arca eltorzult, állatiassá vált, és az egész
lénye olyan lett, mint azoknak, akik nem is olyan régen rátámadtak a
temetőben.
- Ígérem, nem fog fájni! - morogta a férfi vészjóslóan, és egyre közelebb
lépdelt Sanahoz.
A kislány teljesen ledermedt, egészen a falhoz húzódott és gondo-
lataiban keresett valamit, amit felhasználhatna, valamit, amit apja
mondott ilyen esetekre. De erre nem talált orvosságot. Minél közelebb ért
a gonosz, Sana annál jobban zokogott, már-már levegőt is alig kapott.
Olyan erővel állt szemben, amiről még nem sokat tudott, amivel még nem
27
volt képes szembeszállni.
- Grrr! - dörmögött a férfi, és az utolsó lépésre készült. Már elképzelte,
hogy elkapja a lányt, és egyetlen jól irányzott harapással kiszívja a zsenge
kis vérét. Na de nem mindet, épphogy annyit, hogy egy aprócska
vámpírpalántává válhasson, ahogyan azt eltervezte. Szinte már a szájában
érezte az ízt is, és ettől még erősebb késztetés fogta el, hogy mihamarabb a
kezei közé kapja. De ekkor az ablak szárnyai zörögve a falhoz vágódtak,
és egy sötét alak egyenesen ráugrott a vámpírra, és teljes erejéből hátba
vágta. A gonosz erre összeesett, és egy pillanatra tehetetlenül lerogyott a
földre.
Sana élesen felsikoltott a riadalomtól, és csak utána ismerte fel a
védelmezőjét, Darkot, aki erőnek erejével óvta a lányt, miközben próbálta
megsemmisíteni a támadóját. Olyan elszántan küzdött, és olyan eszement
erővel, amihez hasonlót Sana még életében nem látott. De az idegen sem
adta könnyen, felkelt és ordítva nekirontott Darknak, majd mint egy
vadkan a gyomrába fejelt, és ugyanazzal a lendülettel a falnak nyomta.
Dark arca fájdalmat tükrözött. Igazából eldönteni sem tudta mije is fáj, és
nem is számított, mert nem hagyhatta el magát. A következő pillanatban
már visszatámadt, és kiadva minden dühét, mindkét könyökével ellenfele
nyakába ütött.
- Sana! Sana! - hangzott fel a lépcső felől a kétségbeesett kiáltás és a
rohanó léptek zaja. Rövid idő múlva már nyílt is az ajtó, és Andreas a
pisztolyát maga elé tartva berontott a szobába. Másodpercek alatt felmérte
a helyzetet, és a verekedők felé tartotta élesre töltött fegyverét.
Az idegen arca abban a pillanatban visszaváltozott normális, emberi
arccá, mintha nem is lenne benne semmi állati. Zilálva, mint aki végre
megmenekült, Annára nézett, aki Andreas mögött lépett be az ajtón. - Hála
égnek, hogy itt vagytok! Motoszkálást hallottam a szobából. Bejöttem, és
ez az ember itt molesztálta a kislányt.
Dark értetlenkedve bámulta a férfit, és idő kellett neki mire megértette a
szavak súlyát. Sajgott a gyomra és a háta a verekedéstől, de nem
foglalkozott vele, csak próbált átlátni mindent. Úgy tűnt azonban, hogy
Andreas elhitte Anna barátjának minden szavát, mert a pisztolyát
egyenesen Darkra irányította.
- Ember! Ez nem igaz! Én. - kezdte volna a magyarázkodást Dark, de
Andreas idegesen feljebb emelte a fegyverét.
- Állj! Tegye fel a kezét! Hallja?
28
Anna hol egyikükre, hol másikukra pislogott, mikor is alaposabban
megnézte Darkot, és döbbenten vette észre, hogy ki is ő. Önkéntelenül is
hangot adott észrevételének, amivel csak súlyosbította a helyzetet. - Magát
ismerem! Maga Peter barátja, akivel esténként elment. Mi a csudát csinál
itt a lányom szobájába? Mit akart tenni vele?
Úgy látszott, hogy mindenki Darkot vádolja, de ezt Sana már képtelen
volt elnézni. Ezidáig reszketve húzta össze magát, és azt remélte, hogy
nélküle is tökéletesen megoldódik minden. De már látta, hogy Andreas
döntött, úgy, ahogy az édesanyja is. Persze nem hibáztathatta őket, mert
vakok és érzéketlenek voltak a misztikummal szemben. És egyébként is,
ők nem érezhették, nem tudhatták azt amit ő. Elnézve Darkot, a szíve
megtelt melegséggel és nyugalommal. Olyan mélyről jövő, tiszta bizalom
volt ez, ami egyben értékelte is azt, akinek adták. Hiszen Sana volt, aki a
legjobban tudta, hogy az ő jó vámpírja soha nem bántaná, soha nem
akarna neki rosszat. Így nem tehetve mást, sírva odarohant Darkhoz, és
szorosan átölelte a derekát. - Ő nem tett semmit, csak engem védett.
- Védett? - értetlenkedett Anna, és most a másik verekedőre pillantott
rosszallóan.
- Na szép! Bejövök ide, mert a lány sír, és megpróbálom megvédeni.
Aztán meg már én leszek a hibás. - dohogott tettetően az idegen,
miközben flegmán megigazította az öltözékét.
Andreas most már végképp nem tudta kire is kellene a fegyvert fognia,
ezért hol egyikre, hol másikra tartotta. De Sana, hogy eldöntse a dilemmát,
újból megszólalt.
- Dark csak engem védett.
Ha nem is hallotta volna még ezt a nevet, Andreas akkor is tudná, hogy
a kislány az igazat mondja, mert ez a hangsúly olyan volt mint Peteré,
mikor elég határozott akart lenni. És Peter jó emberismerő volt, ahogy
minden bizonnyal a lánya is az, hiszen sok tulajdonságát örökölte az
apjától. Dark! Peter egyszer említette neki, hogy időnként együtt
dolgoznak, és a legmegbízhatóbb ember akivel csak találkozott. Ezek
ismeretében, Andreas most már teljesen az idegenre tartotta a fegyverét,
és határozottan rászólt. - Tegye fel a kezét! Azonnal!
De a démon nem várta meg míg a helyzet veszélyesebbé válik számára.
Egy ütéssel kiverte a fegyvert a rendőr kezéből, majd óriási lendületet
véve hatalmasat ütött rá. Akkorát, hogy a férfi megszédülve a földre
zuhant. Anna rémülten felsikoltott, de az idegen őt is félrelökte, majd
29
amilyen gyorsan csak tudott kiszaladt a szobából, le a lépcsőn, ki a sötét
éjszakába. Dark utána akart rohanni, de Sana olyan hihetetlenül nagy
erővel ölelte, hogy nem tudott szabadulni. Andreas viszont amint kissé
magához tért és már tisztán látta a helyzetet, gyorsan felvette a fegyverét,
majd futott a menekülő után.
- Sana, eressz el! - kérte Dark, és már sietett volna a többiek után. De a
lány nem hallgatott rá, csak megragadva a férfi ruháját szorosan az öklébe
fogta, hogy még az ujjai is belefehéredtek.
- Nem akarom, hogy utánamenj! Nem akarom, hogy bajod essen!
- Nekem nem esik bajom, de a barátotoknak igen, ha azonnal nem
engedsz el. Ez nem vicc kislány, ez véresen komoly.
Sana könnyes szemekkel felnézett a férfira és kétségbeesetten, még
mindig szipogva engedett a szorításon. Dark csak erre várt, és már rohant
is a többiek után remélve, hogy még időben sikerül utolérnie őket. Anna is
kiszaladt, így Sana sem akart tovább egyedül maradni. De ő nem az
ajtóhoz, hanem az ablakhoz ment, és letörölgetve a könnyeit, a lehető
leggyorsabban lemászott a fán. Az utcára érve azonban megállt egy
pillanatra, mert nem látta a többieket, és nem tudta eldönteni, hogy merre
is menjen. Ekkor eszébe jutott az apja. Ezért behunyta a szemét, hogy a
szívére hallgatva kövesse annak az irányát. Szaporán szedte a lábait és
futott végig az utcán egy sötét, kies parkoló felé. Kis teste még mindig
remegett, és a szíve sem nyugodott meg. Mégsem törődött ezen
apróságokkal, csak vigyázni akarta azt, aki a legfontosabb volt számára.
Tudta, hogy képtelen lenne elviselni ha elveszítené Darkot, úgy ahogy
elvesztette az apját is. És valamiért azt hitte, hogyha vele van, annál
nagyobb biztonság nincs egyikük számára sem. De bárhogy sietett is, mire
odaért már csak azt látta, hogy Andreas rendesen összeverve próbált a
földről feltápászkodni, Dark pedig a kezét nyújtva felsegítette. Az idegen-
nek azonban, már hűlt helye sem volt. Amint Sana egyre közelebb ért
észrevette, hogy apja volt kollégája még rosszabbul néz ki, mint első
pillantásra. Az arca és a keze csupa vér volt, a ruhája elszakadt, és
láthatólag mindene sajgott.
- Ez egy állat volt! - dörmögte Andreas, miközben alig bírt megállni a
saját lábain - Egy ember nem ilyen erős. Ennyire még nem vertek össze
sosem.
A kislány melléjük érve megpillantotta a földön heverő fegyvert, ezért
odaballagott érte, felvette és sajnálkozva Andreasnak nyújtotta. A férfi
30
megadóan elvette tőle, és a fájdalomtól nyögve visszatette a tokjába. Nem
értette, hogyan tudta bárki is így helybenhagyni, mikor azért ő sem volt
éppen gyenge. Számos összetűzése volt már mindenféle alakokkal, de
még egynek sem sikerül ilyen kárt okoznia benne.
Lassan elindultak visszafelé, és Sana ösztönösen megfogta Dark szabad
kezét. Ahogy az ujjaik összekulcsolódtak, a férfit átjárta a béke és valami
mérhetetlen nyugalom. Pedig az idegen vámpír jelenléte eléggé
idegesítette, pláne hogy másodjára is sikerült meglépnie. Ezután még
óvatosabbnak kell majd lennie, és még jobban vigyáznia kell Sanara. De
addig is, élvezte a kislányból áradó mélységes szere- tetet és ragaszkodást,
hiszen nem tudhatta meddig tart még. Hisz a gyermekeket könnyű
befolyásolni, és egyszer talán az ő varázsa is elillan, és Sana már nem fogja
szeretni többé.
A ház előtt Anna toporgott idegesen, és mikor megpillantotta And-
reast, ijedten tette a szája elé a kezét. Férfit még sosem látott ennyire rossz
állapotban, hacsak nem a részegeket. De Andreas nem volt az, ráadásul
rendőr, és nem utolsó sorban pedig olyan ember, aki nem egy könnyen
hagyja magát péppé verni. Most valahogy mégis úgy sikeredett. - Te jó ég!
Mi történt? - sietett eléjük, és átkarolva a férfi másik karját, segített neki
bemenni a házba. Óvatosan leültették Andreast a kanapéra, az asszony
pedig alaposan megvizsgálta, megtapogatta a fejét, mellkasát, hasát,
karjait, lábait.
- Hogy mi történt? - morgott Andreas értetlenkedve, de annál
mérgesebben - Az új barátod történt. Nem tudom hol a csudába tudtál
összeszedni egy ilyen bivalyerős pasast. És még belegondolni is szörnyű,
hogyha velem ezt csinálta, mit tett volna Sanaval.
A kislány ott állt szótlanul a kanapé előtt, és Dark kezét szorítva nézte
az anyját, aki borogatást készített férje kollégájának fejére, majd vizes
törölközővel letörölgette a vért a sebek környékéről, és le is fertőtlenítette.
- Ebbe jobb nem belegondolni. - motyogta az asszony. - Nem gondoltam
álmomban sem, hogy ez történhet. Hihetetlen!
- És félelmetes! - nyugtázta Andreas. - Ha Dark nincs a közelben, ki
tudja mi történt volna.
Sana hálás szemekkel, szeretete teljességében felnézett Darkra, aki
szabad kezével, száján lágy mosollyal megsimogatta a kócos kis fejet.
Andreas nézte a jelenetet, és kíváncsisága egyre csak fokozódott. Azok
ketten úgy viselkedtek mintha már időtlen idők óta ismernék egymást, és
31
teljes bizalmat éreznének a másik iránt. De ezt mégiscsak lehetetlennek
tartotta, hiszen Peter még csak nem is utalt rá, hogy a lánya és Dark
valaha is találkoztak volna. A végére akart járni, ezért megkérte Annát,
hogy készítsen neki egy kávét. És mikor az asz- szony, eleget téve a
kérésnek a konyhába vonult, a férfi minden kertelés nélkül egyenesen
Darkhoz fordult.
- Azt hiszem tartozik némi magyarázattal, mert eléggé kétes az, hogy
miért is van itt. Maga Peter barátja volt? Még sosem láttam, pedig
elmondhatom, hogy Peter az én barátom is volt, és szinte minden
ismerőséről tudtam. És egyébként pedig, mi köze magának Sanahoz?
A kislány, összehúzott szemöldökkel, kétkedve méregette a mindent
tudni akaró Andreast. - Több, mint bárki másnak. Apa akarta így, és én is
így akarom!
Dark egy pillanatra elgondolkodott, mit is árulhat el, hiszen nem tudta,
mennyire megbízható ember ez a rendőr. Végül azt a megoldást
választotta, amivel mond is valamit, mégsem árul el mindent. Kicsit
körvonalaz néhány dolgot, abból nagy baj nem lehet. Bár nem mondhatta,
hogy nagyon megkedvelte ezt a zsarut, mégis úgy látta, valóban szerette
Petert és törődik a kislánnyal is. Ez volt a legfontosabb. - Sana különleges
gyermek. Ha jól ismerte Petert, tudja, hogy olyan képességei voltak, ami
nem mindennapi.
- Igen! Ezért is lett a kollégám, a látomásai miatt.
- Igen. Sana örökölte a képességet, és még ennél is többet. Ezért
ugyanolyan veszélyben van, mint az apja volt. Peter felkészült erre, és
még a halála előtt megkért, hogy bármi is történjék vele, vigyázzak a
lányára. Én pedig ezt teszem.
A férfi elmerengett egy kicsit. Visszagondolt arra, mikor Sana azt
állította, hogy ismeri az apja gyilkosait. Akkor Andreas csupán a kislány
védelméért azt mondta, hogy felejtse el, mert csak képzeleg. Pedig már
akkor is tisztában volt vele, hogy igaz amit állít. Most pedig, a gyermeket
halálos veszély fenyegeti. Peternek igaza volt, hogy nem őrá bízta a lányt,
bármennyire is rosszul esik ez neki. Hiszen azt hitte, nagyon jó barátok, de
most már látta, hogy ő bizony kevés lenne ehhez. Nem úgy mint Dark, aki
valami hatalmas erővel szedte le róla azt a vadállatot, és úgy állt ki vele
szembe, mintha semmitől sem félne. Lassan végigpásztázta a férfit és
megállapította, hogy bár felépítésében nem volt sokkal erőteljesebb,
izmosabb mint ő, mégis volt benne valami keménység, határozottság. És
32
még valami, amit nem igazán tudott meghatározni, de Sana rajongása az
élő példa volt rá. Hisz olyan erővel szorította a kezét, és olyan erősen
próbálta maga mellett tartani, mintha benne lelné az élete minden
értelmét. Szinte ámulatba ejtette ez a fajta kötődés, főleg mert úgy vélte, a
kislány nagyon is jól tudja, hogy mit miért csinál. Sokáig azonban nem
tudott ezen töprengeni, mert megjelent Anna három csésze kávéval és egy
bögre kakaóval.
- Ha megittad a kakaót, ideje aludni menned. - szólt a kislányának az
asszony, miközben letette a tálcát a kis asztalra. - Sok volt ez egy napra, és
amúgy is késő van már.
Sana érezte a fáradtságot, de semmi pénzért nem akarta magára hagyni
Darkot. Ezért kérlelőn felnézett rá, és még szorosabban fogta a kezét. -
Ugye velem maradsz?
Mielőtt azonban a férfi válaszolhatott volna, Andreas szólalt meg.
- Igen, ez valóban jó ötlet. Most nem lenne szerencsés egyedül ma-
radnotok. Ki tudja mi jöhet még. Én is hazamegyek, rendbe szedem
magam meg pihenek kicsit, és reggel jövök vissza. - kérdőn Darkra nézett
- Ez így rendben lesz?
- Persze. - bólintott a férfi bizonytalanul, mert bár úgy gondolta,
valóban nem szabadna egyedül hagyni őket, de tartott tőle, hogy hajnalra
neki gondjai lesznek, hiszen vámpír volt. De mivel ezt nem mondhatta el
sem Andreasnak, sem Annának, inkább hallgatott. Beleegyezett a
döntésbe gondolván, hogy valahogy majd csak megoldja a felmerülő
problémát.
Sana viszont nagyon boldog lett, és még a kakaója sem érdekelte. Csak
Dark, akit már húzott is maga után fel az emeletre, egyenesen a szobájába.
Felérve elengedte a férfit és behúzta az ajtót maguk után. Aztán gyorsan
az ablakhoz ment és becsukta, majd a redőnyt is teljesen lehúzta. Utána,
mint ahogy az egy szófogadó jó kislányhoz illik, beugrott az ágyába és
nyakig magára húzta a takaróját.
Dark elnézte a gyermeket, és elmosolyodott annak buzgóságán. Látta
rajta az örömöt és az izgatottságot, amihez hasonlót érzett ő maga is.
Mikor már ágyban tudta a kislányt, ő is egy kényelmes helyet keresett
amin eltölthetné az éjszakát. Lassan körbenézett, és végül beletelepedett
az ágy melletti fotelba, ahonnan jól látta az ablakot és az ajtót is.
- Ugye tényleg itt maradsz? Ugye nem mész el amíg alszom? - törte meg
a beállt csendet Sana, és olyan esdeklően nézett Darkra, hogy annak
33
menten összefacsarodott a szíve.
- Maradok, ígérem!
- Esküszöl?
- Igen, esküszöm.
A kislány mosolyogva hunyta le a szemeit, és nem is remélte, de
hamarosan mély álomba szenderült. 5. fejezet - Nappali vámpír
Reggel Sana és Dark az ajtó nyikorgására ébredtek, majd meghallották
Anna kedvesen csilingelő hangját, amint hangosan jó reggelt kívánt nekik.
De igazán csak arra eszméltek fel, hogy az asszony az ablakhoz lépett és
megragadva a redőny zsinórját, készült felhúzni azt. Dark abban a
pillanatban felugrott, hogy menekülést keressen, mert jól tudta, hogy a
napfénytől elveszik, megsemmisül, azt pedig nem szerette volna. Nem
éppen ilyen végzetet szánt saját magának.
Sana is felébredt és látva a férfi rémült arcát, pillanatok alatt kirepült az
álom a szeméből. Sikítva rohant az ablakhoz, ellökte onnan az anyját,
megakadályozva, hogy az egy cseppnyi fényt is beengedjen a szobába.
- Az én redőnyöm. Akkor húzom fel, amikor én akarom! - kiabálta
Annának teljesen feldúlva, és valójában csak ekkor jutott el a tudatáig,
hogy akár ennyitől is elveszítheti a férfit.
- Sana! - szólt rá az édesanyja döbbenten - Mi bajod van? Hogy vi-
selkedsz? Én csak akartam egy kis fényt, hogy könnyebben fel tudj kelni.
Mi a baj ezzel?
- Már fenn vagyok. És majd felhúzom a redőnyt, ha nekem tetszik!
Anna hitetlenkedve a fejét rázta. - Kislányom! Nem viselkedhetsz
így velem. Mi a csuda ütött beléd? Reggel van és fel kell kelni. Csak fel
akarom húzni a redőnyödet. Ez olyan nagy probléma?
- Igen! Miért kell mindenkit felkelteni? Miért kell nekem akkor fel-
ébrednem, mikor te azt mondod? Menj ki! Anya! Hallod? Menj már ki! -
Sana hangja ellenkezést nem tűrő volt, amitől Anna kissé meglepődött.
Még sosem látta ilyen határozottnak a lányát, és ez kissé elbi-
zonytalanította. Így tétován bár, de kiment a szobából. Rosszul esett neki,
hogy Sana egy férfi előtt így beszélt vele, és nem akarta, hogy a helyzet
még durvább fordulatot vegyen, inkább engedett amíg még lehetett.
Mihelyst az asszony távozott, Dark megkönnyebbülten ült vissza a
fotelba. Egy pillanatra megállt benne az ütő és rendesen leizzadt. Bár már
messziről hallotta és érezte Annát; még mielőtt az a szobába lépett volna;
34
azt azonban álmában sem gondolta, hogy épp megölni készül őt, még ha
nem is akarattal. Nem tudta, hová is bújhatott volna, ha Anna valóban
fényt csinál, hiszen a lakás talán minden területe kapott volna a napból.
De ha talált is volna olyan helyet ahol sötét van, vajon túlélte volna mire
odaér?
Sana is fellélegzett, majd odaballagott Darkhoz, és életében először
igazán spontán cselekedve beletelepedett a férfi ölébe, és a fejecskéjét az
erős vállra hajtotta. - Nagyon megijedtem. Nagyon féltem, hogy bajod
esik.
- Én is. - mosolygott Dark, és lágyan megsimogatta a kislány selymes
haját. - Köszönöm, hogy megvédtél.
Sana viszonozta a mosolyt, majd puszit lehelt a férfi borostás arcára. -
Sokkal könnyebb volt mint amit te csinálsz értem. - apró kezeivel szorosan
átölelte Dark nyakát, mint aki soha nem akarja elengedni. De aztán mégis
hátrább dőlt és aggódva belenézett a ragyogó kék szemekbe. - Most mi
lesz? Ha egész nap lehúzva lesz a redőny és te itt maradsz benn, anya
gyanút fog. És ha Andreas is idejön? Mit csináljunk?
A férfi elgondolkodott egy darabig, majd némi fészkelődés után
előhúzta a zsebéből a zöld fénykövet és elmerengve forgatta az ujjai
között. Nem volt benne biztos, hogy megteheti, hogy megtegye -e, de úgy
gondolta, hogy az adott körülmények között nemigen van más választása.
A kislány eltátotta a száját, majd óvatosan kivette a követ a férfi kezéből
és szó nélkül beleakasztotta annak nyakába. Ahogy a nyaklánc Dark
mellkasára ért, Sana felugrott és a redőnyhöz ment. A zsinórért nyúlt, de
még nem mozdította meg, egészen addig, míg a férfi határozottan
megbiccentve a fejét bólintott egyet. Akkor a gyermek lassan, figyelmesen
egyre feljebb húzta a redőnyt, miközben tekintetét végig Darkon tartotta
és a reagálását várta.
A férfi állta a betűző napsugarakat, még csak meg sem égették, meg sem
perzselték. Először csak félig behunyt szemmel, majd egyre bátrabban
nézett bele a napba. Ám mikor rátalált, sokáig a szemét is képtelen volt
levenni a fényről. Milyen régóta vágyott rá, hogy újra láthassa, újra
érezhesse a napot, és most itt volt, még ha csak egy rövid időre is.
Odasétált az ablakhoz és szélesre tárta, hogy beszívhassa a reggeli friss
levegőt. Elmondhatatlan boldogságot érzett, pedig tudta, mindez
átmeneti. De a napsugarak melege, a város ragyogása a fényben, adtak
neki egy leheletnyi reményt, hogy talán valaha még élhet normális életet.
35
Mit nem adna érte, ha így lehetne! Ha még egy esélyt kaphatna az élettől,
biztosan másképp kezdené. Elég lenne hozzá Sana egyetlen pillantása,
ahogyan most is. Mert a lány boldogan, szinte a lélegzetét is visszafogva
nézte őt, és vele együtt átérezte a pillanat fontosságát, na meg azt a
köteléket, ami olyan erősen egymáshoz fűzi őket.
- Milyen régóta vágytam már erre! - mondta ki Dark amire gondolt,
mire a kislány gondolkodás nélkül, szeretettel telve odabújt hozzá, hogy
együtt élvezzék tovább a jótékonyan betűző nap meleg sugarait. Olyan
meghitt és békés volt minden, amilyen talán többé sohasem lesz. És ezt
sejtették mindketten, hiszen a boldogság olyan kincs, ami leginkább az
egyszerű embereknek adatott meg. Ezért szerették volna kiélvezni minden
pillanatát.
Kis idő múlva arra eszméltek fel, hogy csengettek a bejárati ajtónál,
majd Andreas hangja törte meg a beállt csendet, aki éppen Annával
beszélt odalent. Dark mindenre felkészülten felsóhajtott, megsimogatta
Sana haját, és egy pillanatra pajkosan felhúzva a szemöldökét lassan
elindult lefelé. A kislány sem maradt le tőle, hanem úgy ahogy volt
pizsamában, kócosan követte a többiekhez.
- Jó reggelt! - üdvözölte őket Andreas, majd gondterhelt arccal Darkra
pillantott és még a fejével is intett felé, ami annyit jelentett, hogy
beszélniük kell. Ám mielőtt szavakban is kifejezhette volna eme
gondolatát, Anna a szekrényhez lépett, kivett egy bevásárlótáskát és
elindult az ajtó felé. - Ha már ilyen szépen összejöttünk, esetleg hozhatok
valakinek valamit a boltból? - nézett vissza egy pillanatra, még mindig a
kislánya reggeli kiborulásától morcosan.
- Kösz nem. - felelte Andreas fintorogva, mire Anna vállat vonva
kisétált az ajtón és elment. A férfi csak erre várt. Azonnal odafordult
Darkhoz és már kezdte volna a mondókáját, mikor észrevette a kislányt,
aki érdeklődve figyelte őket. Mélyet sóhajtott és szerette volna elterelni
Sanat is mellőlük, hogy végre négyszemközt beszélhessenek. - Neked nem
kellene felöltözni vagy reggelizni, vagy valami? - kérdezte tőle zavartan.
- Nem. - a kislány még csak meg sem mozdult, jelezve, hogy bármit
mondanak is egymásnak, hallani akar mindent, és nem hajlandó magukra
hagyni őket.
- Sana! - próbálkozott még egyszer Andreas, de mikor látta, hogy hiába
minden szó, feladta. - Hát jó. - és kertelés nélkül elkezdte a mondandóját. -
Kicsit utánanéztem ennek az alaknak, aki tegnap itt járt. Készítettünk
36
fantomképet is, és az alapján egy Larry Gandens nevű gyilkost adott ki,
aki vagy százötven éve tűnt el, és azóta sem tudnak róla semmit. Kétlem,
hogy ő lenne, mert nem nézett ki többnek negyvennél. Úgyhogy innen
nézve nem jutottam sokra. Próbálkoztam, hátha valamelyik rokona,
leszármazottja lehetett, de úgy tudjuk, hogy az égvilágon senkije sem volt
soha. Azért otthagytam a képet néhány helyen, úgyhogy ha előbukkan,
akkor lefüleljük. Remélhetőleg.
- Sejtettem. - nyugtázta Dark rezzenéstelen arccal, miközben vé-
gigsimított fekete haján. - Megpróbálok én is utánanézni, hátha az én
informátoraim többet tudnak.
- Mégis kik? - kíváncsiskodott a férfi, de amikor látta, hogy erre nem
kap választ, csak bólintott. - Rendben. Tudom, hogy a magához hasonló
embereknek az informátorai nem éppen hétköznapi, rendes alakok
lehetnek.
- Ezt hogy érti? - értetlenkedett Dark. Bár nem akart kötekedni, de nem
tudta eldönteni, hogy mire is céloz Andreas.
- Csak úgy, hogy a mi embereink között is vannak olyanok, akik nem
tiszták. Nyilván a legtöbb, legjobb információt valóban mélyről lehet
megszerezni.
Dark nem tartotta túl kedvesnek ezt az észrevételt, de megpróbálta nem
a szívére venni. Persze ez nem is volt olyan nehéz, mert cseppet sem
érdekelte, hogy mit gondol a zsaru. Viszont nem akarta az időt tovább
vesztegetni, így lágyan lenézett Sanara, és megérintve az arcát a tekintetét
kereste. - Mennem kell. Megpróbálok valamit kideríteni. Légy óvatos és
okos. Rendben?
A kislány szomorkásan bólintott. Nagyon nem akarta elengedni a férfit.
Szeretett volna minden percet vele tölteni, mellette lenni, mert ott érezte a
legnagyobb biztonságban magát. De nem volt választása. Ezért bánatosan,
ám egyben csodálva nézte ahogy Dark elment, egyenesen ki a napfénybe.
Bár bízott a kő erejében, közel sem volt benne annyira biztos, mint
magában a férfiban. Most mégsem tehetett mást, engednie kellett. Hogyan
is tarthatta volna vissza?! Hogyan is köthetné szorosabban magához?!
Lehetetlen! Ezért inkább Andreasra nézett, és elmerengve az ajkába
harapott. Szeretett volna neki elmondani mindent, de nem tudta
megteheti -e. Mindenesetre ha vámpírt keresnek, Darkot már nem vehetik
elő, hiszen ki tudott lépni a napfényre, és egy vámpír ezt nem képes
megtenni, mert halálos égési sérüléseket szerez. Bár miért is keresnének
37
vámpírt, hiszen nem is tudják, hogy létezik olyan.
- Megyek felöltözni. - mondta végül, és választ sem várva felrohant a
szobájába. A szekrény elé érve elővett egy rövidnadrágot, egy ujjatlan
trikót, majd komótosan átöltözött, aztán a fürdőbe ment, hogy
megfésülködjön és megmosakodjon. Egyre csak azon járt az agya, vajon
Dark, hogy viseli a napfényt, az erős, meleg napfényt. Csak remélhette,
hogy a kő valóban megteszi amire küldetett, és megóvja a férfit attól, hogy
megsemmisüljön.
Mikor már mindennel végzett és vissza akart menni a nappaliba,
Andreas a lépcső tetején, a korlátnak támaszkodva az útját állta. Egy
pillanatig farkasszemet néztek egymással, aztán a férfi zsebre dugta a
kezeit és felsóhajtott.
- Miért gondolom azt, hogy többet tudsz, mint amit elmondasz?
- Miért gondolom, hogy kevesebbet tudsz, mint szeretnél? - kérdezett
vissza a kislány habozás nélkül.
Andreas kisfiúsan elmosolyodott a szavak hallatán. Sanat a korához
képest érett és megfontolt gondolkodásúnak tartotta, és ez be is
bizonyosodott szinte minden párbeszédük alkalmával. A férfi már meg
sem döbbent a választékos mondatokon, kifejezéseken, inkább
szórakoztatta. Elmerengve nézte Sana azelőtt mindig nevető arcát, ami
mostanában inkább komoly, túl komoly és elgondolkodó volt. Ragyogó
tekintete is sokat halványult, de szemmel látható, hogy Dark közelében
szinte kivirult. Nem értette, mi van abban a férfiban, és egyáltalán azt sem,
hogy ki is ez a különös alak, aki óvja a kislányt. Hiszen semmi adat nincs
róla sehol, még annyi sem, mint arról a Larryről vagy kiről.
- Mi van? - kérdezte Sana, mikor már megunta az egy helyben áll-
dogálást.
- Várok, hátha elmondod azt, amit annyira titkolsz.
Sana lehajtotta a fejét, és átgondolt mindent. Nem akart elkapkodni
semmit, de tudta, hogy szüksége van egy szövetségesre. Tanakodott
magában egy keveset, végül bement a szobájába a polcához és leemelte azt
a könyvet, amit az apja olvasott neki azelőtt. Bár Sana még nem ismert
minden betűt, és nem tudott még olvasni sem, de tisztában volt vele, hogy
az a könyv miről is szól és, hogy talán ez lesz a leghatásosabb,
legcélravezetőbb. Odavitte hát Andreasnak és egyszerűen a kezébe
nyomta.
- Vámpírok az éjszakában? - olvasta a könyv címét a férfi, és értet-
38
lenkedve a kislányra meredt. - Ez valami vicc. Ugye?
Sana nem válaszolt, csak szótlanul lement a lépcsőn. Ebből a férfi kezdte
megérteni, hogy ez ugyanolyan misztikum, mint a Látó legendája, amiről
Peter mesélt neki nem is olyan régen. Arról is azt hitte, hogy badarság,
csak kitaláció, és közben napról napra vált számára élővé, valóssá.
Mégsem hitte, hogy akár vámpírok, akár démonok, akár bármi másfajta
lények élnének, ez azért túl merész gondolat lenne. Mégis vette a
bátorságot és kinyitotta a könyvet, hogy lassan belelapozgatva meglássa
annak az igazságát. Különös dolgokat írtak benne, amik valóban
érdekesek és hihetőek voltak, ám mégis jobban érdekelte az, mit is gondol
erről az egészről Sana. Hiszen kisgyermekként őszinte és nyitott. Ráadásul
látnoki képességekkel megáldva, örökölve az édesapja képességeit, és ki
tudja még mit. A férfinek csak az ő szemlélete volt fontos. Ezért könyvvel
a kezében, elgondolkodva ment a kislány után egyenesen a konyhába.
Sana épp egy kenyeret vajazott meg magának, mikor a férfi odaért
hozzá és lazán ledobta elé a könyvet az asztalra.
- Mégis mit akarsz ezzel? Higgyem el, hogy léteznek vámpírok? Ez csak
mese. Ha te mint kislány elhiszed, az érthető. De én?! Nem gondolhatod
komolyan. Lehetetlen! Ha valóban így lenne, annak látható nyomai
lennének.
- Mint ahogy apának az a két lyuk a nyakán? - kérdezte Sana visz-
szavágva komoran, mégis állva a férfi kétkedő tekintetét.
Andreas visszaemlékezett a halott társára, és bár akkor nem tulaj-
donított neki jelentőséget, most mégis érezte, hogy az a seb igen ha-
sonlatos ahhoz, amit egy vámpír okozni képes. Na és azok a különös
halálesetek amiket úgy eltitkoltak, és azok a gyorsan lezajló temetések?
Vajon nem mindnek ezekhez van közük? Mégsem akarta elhinni, mégsem
tudta elhinni. - Nem is tudom, ez olyan hihetetlen, mint egy mese.
- Kérdeztél, és nekem ez a válaszom. - harapott a kenyerébe Sana.
- Te jó ég! Hat éves vagy. Én meg itt vitatkozom veled olyan dolgokról,
amik nem is léteznek! - Andreas hitetlenkedve fogta meg a fejét, majd a
szemeit forgatva elindult a nappaliba.
- Én nem így gondolom. - mondta Sana, miután lenyelte a falatot.
- Lehet, hogy gyerek vagyok, de elhiheted, sokkal többet tudok erről
mint amit te valaha is fogsz. Nem hiszed el amit a könyv állít? A te
dolgod. De akkor sosem fogod látni az igazat, és sosem érted meg azt,
amin én nőttem fel, amit én hiszek.
39
A férfi megállt és a fejét rázva visszafordult. Lassan, elmélázva
odaballagott az asztalhoz és lenézett a könyvre. Tudta, abban rejlik a titok,
amit Sana ismer, és amire az ő figyelmét is fel akarja hívni. Lenyúlt hát, és
kezébe vette a misztikumos olvasmányt. Nézegette, lapozgatta egy
darabig, majd megadva magát, kiment a konyhából, leült a kanapéra és
olvasni kezdett.
Sötétedett mikor Sana úgy döntött, nem bírja tovább a várakozást, és
inkább elmegy Darkhoz, hogy megnézze mi van vele. Az igazat bevallva
aggódott kicsit, és hogy megnyugtassa magát, ez tűnt a legegyszerűbb
megoldásnak. Felment a szobájába, az ablakon át lemászott a fán, és
minden teketória nélkül megszökött. Már órákkal ezelőtt ezt akarta tenni,
de Andreas olyan árgus szemekkel figyelte, mintha sejtette volna, és így
nem tudott meglépni. Ám most, hogy Anna lefoglalta a férfit némi
beszélgetéssel, szabaddá vált az út.
Sana az utcára érve, sietve rohant Dark házához, nem is figyelt a
körülötte haladókra. Ezért össze is ütközött egy idősebb bácsival, de azzal
sem törődött, csak elrebegett egy bocsánatkérést, és már futott is tovább.
Csak akkor állt meg, mikor egészen közel ért a házhoz. Mély levegőt vett,
és már sokkal nyugodtabban lépett az ajtóhoz, hogy bekopogjon. De
ahogy keze a kilincshez ért, az ajtó szélesre tárult, és a lány legnagyobb
megkönnyebbülésére, Dark állt előtte. Olyan boldogság járta át a szívét,
hogy a legszívesebben azonnal a férfi nyakába ugrott volna. Ám látva
annak gondterhelt, felhős tekintetét, visszafogta magát. - Jól vagy? -
kérdezte tőle aggódva. - Azt hittem, visszajössz majd.
- Gyere be. - Dark kedvesen beinvitálta a lányt, majd szokásával
ellentétben, bezárta mögötte az ajtót.
Sana belépett a házba és beletelepedett a kedvenc foteljébe, hogy onnan
figyelje a férfit, aki fel-alá járkált a lakásban. Dark nem akarta elmondani
amit megtudott, hisz Sana még kislány volt. De nem sok barátja szaladgált
még élve, akivel megoszthatta volna a problémáit, akinek elmondhatta
volna. És ez a gyermek olyan felnőttként viselkedett, ahogy figyelmesen
várta, hogy végre megszólaljon, ahogy nézte, és tudatában volt a veszély
szinte minden forrásának. Felsóhajtott hát és belevágott.
- Larry Gandens valóban eltűnt annak idején, de csak azért, mert
vámpírrá változott. Most San Diegoban él Arkonként.
- Arkon? Az meg mi?
- A Herceg fejvadásza.
40
- És ki a Herceg? - kíváncsiskodott tovább a lány. - És mi az a fejvadász?
Dark felsóhajtott, kissé idegesítette ez a rengeteg kérdés, de ugyanolyan
kedves hangon folytatta tovább. - A Herceg egy vámpírklán feje, a
fejvadász pedig, aki megtesz neki dolgokat. Úgy, mint megöli a Látót. És
célja eléréséhez semmilyen eszköztől sem riad vissza. Lar- ry barátunk
például azt mesélte néhány hasonszőrűnek, hogy a Hercegnek azt mondta
egy javasasszony, hogyha nem öli meg a Látót, az fogja megölni őt. Ezért
küldte a fejvadászt, aki a rendőrfőnökön keresztül derítette ki, hogy a Látó
mit tud, és milyen veszélyt okozhat. Meg is ölték Petert. De a rendőrfőnök,
a halála előtt rájött, hogy nem is Peter volt a veszély, hanem te. Így most
Larry rád szállt, és téged akar. Na meg visszaszerezni a fénykövet. És,
hogy két legyet üssön egy csapásra, az volt a terve, hogy anyádon
keresztül bejut hozzád, téged vámpírrá tesz, te pedig visszaszerzed neki a
követ tőlem. Így téged is átállít az ő oldalukra, és a követ is visszakapja.
De ezt a számítását keresztülhúztuk. A Herceg értesült a balszerencsés
kimenetelű próbálkozásról, így éjjel visszahívta.
Sana az egészből nem sokat értett, bár próbált megjegyezni minden szót.
- Akkor elmúlt a veszély? - szűrte le a sajátos következtetést.
- Bárcsak elmúlna. De amíg a Herceg él, addig nem lehetsz eléggé
biztonságban.
Sana felállt a fotelból és megállítva Darkot, átölelte a derekát. - Ezért
vagy ilyen ideges? Ennyire féltesz?
A férfi fájdalmasan megsimogatta a lány haját, és keserű szájízzel kissé
lehajtotta a fejét. - A Herceg, a szülőm.
Sana döbbent értetlenséggel nézett fel Darkra. - Az apukád?
- Nem szó szerint. Tudod a vámpírok között is vannak kötelékek,
olyanok, mint amik a normális embereknél. Engem ő tett vámpírrá.
- Akkor nagyon gonosz lehet. - Sana csak ezt vette ki az egészből, és
rémülten pislogott a férfira.
Dark látva a lány ijedtségét, leguggolt hozzá és magához vonta. Már
nem is érezte a szülői kapcsot olyan fontosnak. Sokkal többet ért számára
ez a ragyogó tiszta tekintet és ez a szorosan ölelő apró két kezecske,
bármilyen köteléknél.
- Épp ezért el kell mennem, és véget kell vetnem ennek az egésznek.
Nincs más megoldás. Csak így állíthatom meg. Nem juthat többet a
közeledbe. Azt nem engedem!
A kislány szája legörbült, a hangja síróssá vált és kétségbeesetten
41
szorította Darkot. - Nem! Nem mehetsz el! Nem lehet!
- De muszáj! Ha most nem megyek el, bármikor visszajöhetnek, és nem
tudom, képes vagyok -e megvédeni téged. - a férfi lágyan megsimogatta
kis védence haját, és még szorosabban húzta magához.
Sana szíve megsajdult, és egy hirtelen fordulattal eltolta Darkot, majd
zokogva, teljes dühét kieresztve, ököllel erősen mellbe vágta. - Nem
mehetsz el! Nem lehet! Nem hagyhatsz itt!
Dark döbbenten nézte a gyermeket, és nem értette miért olyan mérges
rá. Kinyújtotta felé a kezét, de Sana azt is ellökte magától. Félt, mert ő már
tudta azt, amit a férfi nem. Hogyha Dark elmegy San Diegoba, onnan soha
többé nem tér vissza, mert elpusztul. Akkor nem látja többet, nem ölelheti
át, nem lehet vele. Sana tudta, érezte ezt, és olyan erős fájdalommal
töltötte el, hogy azt hitte, megszakad a szíve. Elvesztette az apját és
megkapta Darkot, de ha őt is elveszíti, abba biztosan beleroppan.
Csorogtak a könnyei, így próbálta kiadni minden keserűségét, és egyre
csak azt hajtogatta, hogy „Nem! Nem!"
- Sana! - a férfi hangja lágy volt és simogató. Kedves arca most olyan
megértő és aggódó, mint még soha. Szomorkás, ragyogó kék szemeit le
sem vette a lányról, és Sana nem bírta tovább, egy gyors mozdulattal,
kétségbeesetten a nyakába borult.
- Nem mehetsz el! Nem akarlak elveszíteni, azt nem lehet! Velem kell
maradnod, itt kell maradnod velem!
Dark érezte a kislány remegő testét, és úgy hitte, már érti mi ennek a
különös viselkedésnek az oka. Nagyon kedvelte Sanat, és nem akarta,
hogy szomorú legyen. És ha ez azt jelenti, hogy le kell mondania az útról,
hát lemond. Semmi sem érhet annyit, hogy miatta elveszítse a legjobb
dolgot az életében. - Maradok. Nem megyek el, csak ne sírj. Rendben?
- Biztos?
- Igen, teljesen biztos.
- Ugye nem hazudsz nekem? - a kislány bizonytalanul szipogott még,
de már kezdett megnyugodni. Letörölgette a könnyeit, a férfit azonban
nem engedte el. Lehunyt pillákkal, arcát belefúrta a férfi vállhajlatába, és
hagyta, hogy az felemelje, majd a fotelba ülve belevegye az ölébe. Egy
pillanatra sem nyitotta ki a szemét, és nem lazított a szorításán sem.
Szerette volna magába szívni Darkot, hogy soha ne kelljen elválnia tőle, és
egész életén át vele maradhasson. Ezért is jutott eszébe egy furcsa
gondolat, és ha már eszébe jutott, hát ki is mondta.
42
- Milyen vámpírnak lenni?
Dark döbbenten hátrébb tolta magától a kislányt, és összehúzta a
szemöldökét. - Mire gondolsz?
- Ha vámpír lennék, örökké veled lehetnék?
A férfi fájdalmas szeretettel magához vonta a gyermeket, és az ő szeme
is tele lett könnyel. Még soha senki nem szerette úgy, hogy miatta
lemondott volna a saját életéről. Még soha senkinek nem volt ennyire
fontos. Ha visszanézett a életére, látta, érezte, hogy még a szülei sem lettek
volna képesek az életüket odadobni miatta. És itt ez a gyermek, aki alig
néhány napja ismeri csupán, de máris egyé akar vele válni, máris képes
lenne eldobni a szépnek ígérkező jövőjét, miatta. De ez képtelenség,
egyszerűen lehetetlen. Ezt nem engedné soha. - Ha tudtam volna, hogy
valójában mit is jelent vámpírnak lenni, nem lettem volna az. És te sem
leszel az. Érted? - belenézett a kislány szemeibe. Látta benne a felszáradni
készülő könnycseppeket és saját magát, azt a valakit, akinek a csodálatos
gyermek látta. - Soha, meg se forduljon a fejedben ilyesmi. Értetted?
Sana tiszta tekintete ártatlanul nézett vissza rá. - Akkor mit tegyek? Mit
tegyek, hogy ne veszítselek el?
Dark szíve teljesen ellágyult. - Elég ha az maradsz, aki vagy. Látod, így
is elérsz mindent, amit csak akarsz. Itt vagyok, itt maradok veled, amíg
csak lehet. Megígérem! - megpuszilta a gyermek homlokát, és újból
magához szorította.
Nem olyan sokára, Dark minden ellenkezés ellenére, hazavitte a
kislányt. Anna és Andreas már épp azon voltak, hogy elkezdik keresni,
mikor is betoppantak a házba, mintha mi sem történt volna.
- Az ég szerelmére! - morogta Andreas dühösen Sananak. - Hol a
csudában voltál? Hogy képzeled, hogy csak úgy elszöksz, mikor nemrég
még rád támadtak? Nem félsz? Én már azt hittem, hogy. - elharapta a
mondat végét, mert rájött, hogy úgy viselkedik, mintha ő lenne a dühös
apa. Sana is elég furcsán nézett rá, ettől inkább lenyelte a további
mondandóját, és Dark felé fordult. Rámeredt a férfira és érdeklődve várta
a fejleményeket. - Van valami új hír?
De a férfi helyett, Sana szólalt meg. - Elolvastad a könyvet? - kérdezte
Andreast.
- Belenéztem.
- Annak minden szava igaz... Darkra is.
Andreas arca a kétségbeesés és a zavar jeleit tükrözte. Bár hajlott rá
43
hogy elhiggye, mégis kételkedett. Pláne, hogy ott állt előtte a férfi, akire a
kislány az előbb azt célozta, hogy.
- Milyen könyvet? - vágott a gondolataikba érdeklődve Anna, és hol a
kislányára, hol az elhunyt férje kollégájára nézett.
Andreas azonban nem figyelt rá, egyre csak Darkot nézte, és képtelen
volt levenni róla a szemét. Még, hogy Darkra is igaz volna? De hogyan
lehetséges az? Hiszen Sana rajong a férfiért, és még az ő életét is
megmentette. Akkor hogyan lehetne vámpír?! Andreas semmit sem értett.
Nem hitte, hogy mindez ennyire valóság lehet. De nem is tudott
morfondírozni tovább, mert Anna szúrós tekintettel válaszra várt. - Mi? Ja
igen. Egy igazán érdekes, és merőben új szempontokat felépítő könyvet. -
felelte végül.
- A veszély egyelőre elmúlt, a támadó elment, elutazott a városból.
- közölte Dark, csakhogy ő is megszólaljon végre, mert ez oldotta a
benne lévő feszültséget is. - De nem tudni, hogy mennyi időre, vagy hogy
nem -e jön más, aki Sanara támad.
Andreas nem bírta tovább, mindent tudni akart, és ennek csak egy
módját látta. Ezért megragadta Dark karját, és maga után húzta az utcára,
hogy négyszemközt tisztázza vele, mennyiben igaz a vámpírokról szóló
mese, amivel Sana traktálta reggel óta. És bár Dark, az első
meglepődöttsége után is csak felületes válaszokat adott, de egyértelműen
minden felelete a gyermeket igazolta. Andreas ettől teljesen elgyengült.
Nem volt még dolga ilyesmivel, és nem tudta, hogyan kezelje. Információt
akart ezekről a lényekről, főleg azt, hogy hogyan lehet védekezni ellenük,
mi a leghatásosabb módszer. De leginkább az érdekelte, hogy Dark
valóban vámpír -e.
- Sana ugye csak viccelt, mikor azt mondta, hogy ez az egész könyv rád
is vonatkozik. - tegezte le önkéntelenül Darkot. - Mert ha jól gondolom, ez
akkor azt kellene jelentse, hogy te is vámpír vagy. De azt hiszem ez
lehetetlen. Megmentetted Sana életét és az enyémet is. Egy vámpír nem
tenné ezt. Nem igaz?
Dark megdörzsölte a homlokát mielőtt felelt volna, és persze felkészült
mindenre, mert nem tudta, hogy új ismerőse erre miként reagál majd. - De
igen, az vagyok! Csak egy varázslat ártalmatlanná tett, úgymond jóvá. És
azóta átálltam a másik oldalra, már üldözöm azokat, akik olyanok, mint
én voltam azelőtt. És ha nem hiszi, nézzen Sanara, aki gyermek létére
mindent tud, mindent lát és cseppet sem fél tőlem.
44
- Na igen. Nem tudom Sana hogyan bízhat meg benned ennyire.
Hogyan lehet, hogy csak te kellesz neki, senki más. Pedig tudom, hogy jó
emberismerő. Lehetséges, hogy egy varázslattól elmúlik a gonoszság?!
- Azt hiszem itt az élő példa rá. - mutatott magára Dark.
- Nos! Valószínűleg igaz amit mondasz, hiszen Sana is ezt állítja. -
nyugtázta Andreas. Bár nem akart hinni ebben a mesében, de a kislány
érzékeinek és szavának hitt. - Legyen, elhiszem. De ha valami történik és
Sananak egy haja szála is meggörbül, kinyírlak! Világos?
Bár Andreas fenyegető akart lenni, Dark nem tudott megijedni tőle.
Hiszen tisztában volt vele, hogyha megtörténne, fél kézzel a földbe
döngölné Andreast. Mégis bólintott, mert most ez volt az egyetlen dolog
amit tehetett.
6. fejezet - A zöld fénykő
Aznap este későn csendesedett el a ház. Andreas elment, kezében a
vámpírokról szóló könyvvel. Anna bevonult a szobájába, ahogyan
Sana is a sajátjába Darkkal. A férfi a fotelból figyelte a kislányt és hallgatta
annak egyenletes szuszogását. Elgondolkodott, és ha az eszére hallgatott
volna, már San Diegoba lenne, de a szíve marasztalta. Tisztában volt vele,
most már nem tehet mást, hisz ígéretet tett a lánynak, és azt nem szegheti
meg, bármennyire is az a könnyebb megoldás. Ez a gyermek, aki maga
volt a csoda, már most megszédítette a ragaszkodásával. Ettől kissé el is
bizonytalanodott. Soha nem találkozott még ehhez foghatóval, soha nem
élt át még hasonlót sem. Szerette ezt a gyermeket, és csak remélni merte,
hogy ez még sokáig így lesz. Nézte a békés arcát, a behunyt szemeit, a
selymes haját, az apró kezeit, és jól az emlékezetébe véste, hogy soha ne
felejtse el.
Valamikor éjféltájban Sana rémülten riadt fel az álmából. - Dark! -
kiabálta eszeveszetten, mire a férfi sietve odaugrott hozzá, és megsi-
mogatta a kislány rossz álomtól izzadt homlokát.
- Itt vagyok. Mi a baj?
A lány teljesen megébredt, felült az ágyon és zilálva az ajtó felé
mutatott. - Jönnek! Mindjárt ideérnek! - majd megragadta a férfi karját, és
reszkető testtel szorosan hozzábújt.
45
- Kik? Kik Sana?
- Akik a zöld követ akarják. Jönnek! Megtalálnak téged és bántani
fognak!
Abban a pillanatban csengettek. Sana riadtan összerezzent és ijedten
felnézett a férfire. Dark megsimogatta a kislány haját, majd eltolva
magától felugrott az ágyról és a lépcső korlátjához ment. Várt, hátha csak
képzelgés volt, hátha csak. Még egyszer csengettek. Anna álmosan
kinyitotta a szobája ajtaját és majdnem összeesett a rémülettől, mikor
meglátta Darkot a sötétben. Ám mielőtt hangot adhatott volna
riadalmának, a férfi halkan rászólt.
- Ne nyisson ajtót!
Anna értetlenül, félelemmel telve bólintott, de tudta, szót kell fogadnia,
hiszen Dark csak azért van itt, hogy őket megvédje. És ha a férfi ilyen
képet vág, akkor bizonyára nem cukorkaárusok állnak a bejárati ajtó előtt.
Dark nem foglalkozott tovább az asszonnyal, mert mikor látta, hogy a
nő mozdulatlanná dermedt a félelemtől, tudta, úgysem okozhat
problémát. Ezért gyorsan visszament a szobába és a fénykövet kivette a
zsebéből. A kislány ágya mellett megállva, a párnája alá dugta a nyakéket,
mert úgy gondolta, ott van a legnagyobb biztonságban a gonoszok elől.
Aztán odafordulva Sanahoz leguggolt hozzá és a szemébe nézett.
- Sana! A vámpírok behívás nélkül nem tudnak a házba lépni. Addig
biztonságban lesztek, míg nem hívjátok be őket. Érted? Jól jegyezd meg
Sana! Ne hívd be őket! Menj az ajtóhoz és beszélj velük, addig én nyerek
egy kis időt. Nem fognak maradni, utánam jönnek majd. Nektek nem esik
bajotok. Csak akármit mondanak is, ne engedd, hogy bejöjjenek! Érted?
- Értem, értem! - mondta Sana és, hogy Dark lássa mennyire meg-
bízható, komoly lány már, mélyet sóhajtva, tettetett komótossággal
leballagott a lépcsőn.
Anna döbbenten nézett a lánya után, és már kész volt, hogy visszatartsa,
de nem mert hozzáérni, inkább csak a szavaival akarta megál- Htani. -
Dark azt mondta, hogy ne nyissak ajtót.
- De én nyitok. - Sana határozottságára, Anna nem tudott szólni
semmit, csak a lépcső korlátjához lépve figyelt, és várta, mi is fog történni.
Mintha nem is ő lenne a felnőtt, sokkal inkább a félénk, tehetetlen
gyermek.
Újból csengettek. A kislány az ajtóhoz ment, és óvatosan résnyire
nyitotta. Azonnal megcsapta a gonosz jelenléte, és ettől kissé meg-
46
borzongott. Két öltönyös férfi és egy kosztümös, fekete hajú nő állt vele
szemben, mintha csak hivatalnokok lettek volna.
- Szia! - hajolt előrébb kedveskedve a nő. - Mi az FBI-tól jöttünk.
Beszélni szeretnénk az édesanyáddal és veled.
- Velem? Miről? - kérdezte Sana gyermeki ártatlansággal.
A nő habozott, majd mégis elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy ezt itt az
utcán kellene megbeszélnünk. Nem mehetnénk be?
- Nem! - volt a határozott válasz. - Apukám mindig azt mondta, hogy
ne engedjek be idegeneket.
- De mi az FBI-tól jöttünk, rendőrnyomozók vagyunk, nem idegenek. -
próbálkozott újra a nő. Am Sana még akkor is csak tiltakozva a fejét rázta.
Némi tehetetlen csend után a magasabb férfi felsóhajtott, és láthatólag
erőltetett türelemmel megszólalt. - Rendben. Nézd kislány! Tudjuk, hogy
azelőtt járt az apukádhoz egy férfi, akinek a neve Dark. Lehet, hogy azt
hiszed, ez az ember ugyanolyan mint a többi, de le kell lombozzalak, mert
ő valójában egy vámpír.
A férfi azt hitte, hogy a szavainak majd hatása lesz, és a kislány riadtan
engedi be őket. De Sana észrevehetően lelkesedett, majd tágra nyitotta a
szemeit. - Tényleg? Olyan vámpír mint a mesékben? Van hatalmas foga is,
és kiszívja az emberek vérét? Vaó! Ez szuper! - ujjongott, majd hirtelen
ismét komollyá változott és gonoszkodva megcsillantotta csodás
tekintetét. - Akkor sem engedhetem be magukat.
Tiltja a vámpírszabályzat! - azzal hatalmas lendülettel becsapta az ajtót.
Várta, hogy majd újra csengetnek, de ahogy Dark megmondta, el fognak
menni utána, és igaza lett. Sanat viszont rossz érzés kapta el, féltette
Darkot, és nem akarta, hogy baja essen. Sóhajtozva felnézett a lépcsőre, és
látta anyja döbbent, riadt arcát. Nem foglalkozott vele, csak kiadta neki a
legésszerűbb utasítást. - Anya, hívd el Andreast.
Ide kell jönnie gyorsan. - ám az asszony még mindig csak mereven állt és
próbálta megemészteni a hallottakat. Bár tudatában volt, hogy Peter
különleges és látomásai vannak. Sejtette, hogy Sanat is emiatt támadták
meg, de hogy léteznek vámpírok. ez már sok volt.
- Anya! - kiabált rá Sana most már türelmetlenül. - Hívd fel And- reast!
Siess!
Anna szófogadóan, szinte automatikusan támolygott a telefonhoz.
Feltárcsázta a férfit, és csak annyit közölt vele, hogy azonnal jöjjön át,
amilyen gyorsan csak tud. Amikor a helyére tette a kagylót, felkészült,
47
hogy kikérdezze Sanat, de a kislány már nem volt mellette.
Sana felrohant a szobájába. A szekrényhez lépve sietve magára kapott
egy nadrágot és egy pulcsit. Aztán az ágyához ment és letérdelve egy kis
dobozt húzott ki alóla, amiből elővett két ezüstkést. Ezt még apja adta
neki, mikor arról mesélt, hogy hogyan tudja megvédeni magát, ha
vámpírok támadják meg. Egy jól célzott döfés a szívbe, csakis
ezüstszerszámmal öl, vagy, ha ezüstkarddal levágják a vérszívó fejét. Bár
még most sem volt biztos benne, hogy ki akarja próbálni, de Darkról volt
szó, és tudta, hogy érte ezt is megteszi. A zöld kő is az eszébe jutott, sietve
kivette azt is a párnája alól, ahová a férfi dugta nemrég, és a zsebébe rakta.
Megőrjítette a várakozás, pedig nem telt bele tíz perc, és Andreas már
ott állt az ajtó előtt. De ez a tíz perc Sana számára maga volt az
örökkévalóság.
- Itt vagyok, mi a baj? Mi volt ilyen fontos? - kérdezte a férfi, mikor
Anna kinyitotta neki az ajtót és beengedte.
- Nem tudom. Minden. - felelte az asszony bizonytalanul, miközben
becsukta az ajtót Andreas mögött. - Volt itt néhány ember, és azt mondták,
hogy. - nem tudta befejezni a mondandóját, mert Sana loholt le a lépcsőn
egyenesen feléjük, és olyan határozott volt, olyan magabiztos, ami
meglepte mindnyájukat.
- Dark bajban van. Láttam, hogy felkötik és megkínozzák. Meg kell
mentenünk! - a kislány aggódva megragadta Andreas kezét, és minden
teketória nélkül már húzta is maga után az utcára.
Anna még utánuk akart szólni, hogy minek védik, hisz csupán egy
vámpír, de egyikük sem foglalkozott vele, csak belerohantak a sötét
éjszakába.
Sana szorosan fogva Andreas kezét a kocsihoz húzta, és egyenesen az
erdőhöz irányította. Ott kiszálltak, majd gyalogosan folytatták az útjukat.
Egy kis faház közelében álltak csak meg, megfelelő takarásban, nehogy
bárki is észrevegye őket. A férfi elővette a pisztolyát, de a kislány a fejét
rázva elvette tőle, és a kezébe nyomott egy ezüstkést. Andreas megadóan
bólintott, mert remélte, hogy Sana tudja mit miért tesz. Ezért csak
beletörődve sóhajtott egyet, és már mindenre elszántan osont is a ház felé.
Először csendesen körbejárta a faépületet, de mikor nem látott mozgást
odabent és hangokat sem hallott, bátran az ajtóhoz ment, amin aztán
gondolkodás nélkül berontott.
Abban a pillanatban egy torz arcú alak rontott rá Andreasra olyan
48
hévvel, mint egy feldúlt vadkan. De a férfi résen volt, és ököllel bele-
csapott támadója arcába. A vámpír megtántorodott, de hamar visszanyerte
az önuralmát, és ismét ugrani készült. Am Andreas ekkor felemelte a
kezét, és így a vadállatias alak egyenesen a késbe rohant, ami azonnal
átdöfte a szívét. A vámpír felordított, de abban a pillanatban már el is
pusztult.
Andreas remegve nézte a kést, és a vadállat hűlt helyét, hisz még sosem
látott ilyet. Hihetetlennek tűnt számára, és egyben rémisztőnek is. Mintha
csak egy horrorfilm mellékszereplője lenne, pedig amit látott, nagyon is
valóságos volt. Nem sok ideje maradt álmél- kodni, mert valaki a nevén
szólította.
- Levenne innen végre? - nyögte Dark, és Andreas csak ekkor vette
észre, hogy a férfi, a kezénél fogva fel van akasztva egy plafonra szerelt
kampószerűségre, és vagy egy tucat vágott, szúrt seb van a testén és arcán.
Bizonytalanul odalépett hozzá, és felemelte a kést, majd egy nagy
csapással elvágta a kötelet. Kibogozta Dark kezét és átölelve a derekát,
kitámogatta a házból. Ezernyi dolog futott át az agyán, de próbálta
elhessegetni őket, és csak arra koncentrálni, amit tennie kell.
Odakint Sana aggódva szaladt a férfiak elé, majd a kétségbeesés határán
ő is átkarolta Darkot, és megpróbálta a kocsihoz segíteni. Nem szólt, még
csak nem is sírt, mert tudta, itt és most erősnek kell lennie és örülnie
annak, hogy Dark még él.
Miután mindnyájan beszálltak az autóba, Andreas indított, és a saját
lakásához vitte őket. Igazából még most sem volt teljesen biztos benne,
hogy helyesen cselekszik. Inkább hagyta, hogy Sana döntsön, lásson és
érezzen helyette, mert az ő érzékeiben teljesen megbízott. Mintha a kislány
nem is egy kisgyermek, hanem egy sokat megélt, felnőtt lenne. Az biztos,
hogy Peter nyitott nevelése folytán, valóban érettebb és okosabb volt a
korabeli gyerekeknél.
Mikor végre megérkeztek, Andreas leállította a kocsit, óvatosan
besegítette a házba a sérültet, és az ágyra fektette. Aztán a nappali
szekrényében kutakodott, mígnem megtalálta az elsősegélydobozt.
Odavitte a kanapéhoz, és már ment is tiszta törölközőért, és egy tál tiszta
vízért, hogy elláthassa Dark sebeit.
Sana, miután becsukta a bejárati ajtót, csak állt és nézte, amint Dark
fájdalomtól eltorzult arccal hagyta, hogy Andreas letörölgesse róla a vért
és fertőtlenítse, majd bekötözze a sérüléseit.
49
- Csúnya vágások. - jegyezte meg Andreas. - Ez már brutalitás.
- Csak fájdalmat akartak okozni. - nyögte Dark .- Nem vészes, hamar
begyógyul.
- Na hiszen! Elég csúnya.
- Én nem halok bele. Néhány óra és már nyomuk sem lesz. De ha maga
ilyen vakmerően belesétál egy vámpírtanyába, az magának tuti halál.
- Vámpírtanya? - hördült fel Andreas nagyzolón. - Hiszen csak egyetlen
alak volt ott.
- Az volt a szerencséje, hogy a másik kettőt elküldtem keresgélni.
- Keresgélni? De mégis mit keresnek?
Sana hirtelen észbe kapott. és gyorsan előhúzta a zsebéből az elrejtett
zöld követ. - Hát ezt!
Andreasnak még a lélegzete is elállt mikor meglátta a követ. - Nahát!
Pont ugyanilyen kő volt a rendőrfőnök nyakában is az eltűnése előtti
napokban.
- Mert ez az a kő. - mondta Sana, Dark pedig folytatta.
- Fénykő. Ha a vámpír a nyakába akasztja, kimehet vele a napra és nem
esik semmi baja, mert a kő magába szívja a napfényt.
Andreas elámulva méregette a kislányt és a férfit. Próbálta összeszedni a
gondolatait, még ha ez nem is volt olyan egyszerű. - Ezzel azt akarjátok
mondani, hogy a rendőrfőnökünk is vámpír volt?
Hallgattak, és csak Sana bólintása volt az egyetlen válasz. De ez
Andreas számára éppen elég volt, mert így már minden sokkal ké-
zenfekvőbb, sokkal érthetőbb volt számára. Am ennek tudatában, nem is
volt biztos benne, hogy a teljes igazságot ismerni szeretné. Most már
jobbnak látta volna visszahúzódni, és a régi nyugodt kis életét
visszakapni. Ott nem voltak démonok, meg ehhez hasonló képtelenségek,
csupán eszement bűnözők, akik viszont mind emberek voltak. De ha
Sanara nézett Petert látta, és tudta, őt sosem hagyná cserben.
Mikor Dark kicsit jobban lett, Andreas magukra hagyta őket azzal, hogy
elugrik Annahoz, tisztázni néhány dolgot, mert az asszony biztos nagyon
aggódik és feldúlt. Szerette volna, ha Sana is vele megy, de a kislány nem
tágított Dark mellől, esze ágában sem volt magára hagyni. Így a férfi
egyedül volt kénytelen elmenni és szembenézni Anna kérdésáradatával.
Mert abban biztos volt, hogy kérdésekből nem lesz hiány.
Miután felbődült és egyre távolodni hallatszott Andreas kocsijának
hangja, Dark megforgatta az ujjai között a követ, majd egy hirtelen ötlettől
50
vezérelve felkelt, és a konyhába vitte.
- Mit csinálsz? - kérdezte Sana érdeklődve, és mint egy árnyék követte a
férfit.
A konyhába érve Dark megkereste a húsklopfolót és alaposan
megnézte. Még egyszer átgondolva mindent, a követ az asztalra tette és
egyetlen hatalmas csapással darabokra zúzta. Egy pillanatig még
mozdulatlanul figyelte az apró szilánkokat, amik most ezernyi színben
pompáztak, ahogy visszatükrözték a lámpa fényét. Majd a kezébe söpörte
őket, és a csaphoz lépve, leengedte a lefolyón.
- Miért törted össze? Így nem léphetsz többé ki a napra. - értetlen-
kedett Sana aggodalmasan.
- Ha ez az ára, hogy többé ne kerülj veszélybe, nem számít. Én tovább
tudok élni így is, a kő nélkül is. De azt sosem bocsátanám meg magamnak,
ha neked bajod esne.
Sana szeretettel nézte Darkot, szinte megállt vele a pillanat. Olyan
megható, olyan bársonyos volt a levegő, hogy a kislánynak sírni támadt
kedve. De nem akarta, hogy Dark így lássa, ezért inkább odament hozzá,
és szíve teljességével hozzábújt, belefúrva az arcát annak izmos hasához.
*** *** ***
7. fejezet - 9 év múlva
Az idő gyorsan telt. Sana nappal iskolába járt, majd szinte minden
délután és este Darkhoz ment, akivel együtt edzettek, beszélgettek. A férfi
távol tartotta a lányt a bajtól, veszélytől és nem engedte azt sem, hogy a
munkájában segítsen neki. A látomásait szívesen fogadta, de nem várt
ennél többet. Néha Sana azért belekotnyeleskedett Dark
magánnyomozásaiba, de alapjában betartotta a szabályt, mely szerint a
komoly dolgokat csak a gimnázium befejezése után gyakorolhatja. Dark
folyamatosan rajta tartotta a szemét, és a lány fürdött a boldogságban.
Még a nyarat is leginkább a férfival töltötte, nem vágyott el. Ha mégis
rászánta magát, hogy elutazzon T.B.-hez, leginkább az anyja kedvéért
tette. És akkor sem maradt el néhány napnál tovább. De oda sem igazán az
öreg miatt ment, hanem Patrik volt, aki vonzotta. Vele minden majdnem
olyan érdekes és szívet melengető volt, mint Darkkal. Az edzések, a
lovaglások, az a magabiztos határozottság, ami a férfiből áradt, mind
51
nagyon tetszettek Sananak. De bárhogy is, még ő sem volt képes
helyettesíteni Darkot, aki kitöltötte a lány napjait és betöltötte az egész
lényét.
Az Általános Iskola befejezése után Sana érezte, hogy valami kezd
megváltozni benne. Anna csak a felnőtté válásnak nyilvánította, de a lány
ennél sokkal többnek hitte. Kezdte másképp látni a világot, ezáltal a
körülötte élő embereket is, beleértve Darkot. Már nem gyermeki rajongás
vezette a férfihez nap mint nap, hanem annál jóval
52
több. Még nem tudta megfogalmazni, még nem tudta behatárolni, de
benne volt és kereste, kutatta a boldogságát. Furcsának érezte ezt a
változást, mert kezdett érni benne a nő, aki azért élt, hogy szeressék és
megtalálja azt, akit ő is képes önzetlenül viszontszeretni. De Dark ennél is
több volt számára. Vele mindig közvetlen, vidám és teljesen nyílt tudott
lenni. Előtte nem voltak titkai. Néha úgy hitte, ami egyikükből hiányzik,
az megvan a másikban, ezért is értik olyan jól meg egymást. Csak egyetlen
titkot őrzött még féltve, azt amit a férfi iránt újabban érzett. Amiről még
maga sem tudta teljesen, hogy mi lehet, mert egyszerre égetett és fájt,
melegítette és boldogsággal töltötte el. Olykor csak szenvedett tőle, néha
meg ki tudott volna ugrani a bőréből örömében, de csak Dark mellett volt
a jó, csak ott érezte valóban jól magát.
Egyik reggel odahaza, a mobilja csörgésére ébredt, amit Darktól kapott a
ballagására. Álmosan ásítva nyújtózkodott egyet, majd a kezébe véve a
készüléket, a füléhez tartotta és beleszólt.
- Ki az?
- Szia kicsim! - szólt a telefonba T.B., és Sana maga előtt látta még a
mosolyát is. - Itt a nagyapád.
- Szia papa! Mi újság?
- Csak azért hívlak, mert szeretném ha a hétvégére ideutaznál, és itt
ünnepelnénk a szülinapodat.
- Igen? És miért? - Sana még mindig nem ébredt fel teljesen.
- Miért, miért? Mert egy nagy meglepetésem van számodra.
- Olyan nagy, hogy nem tudod elhozni?
- Igen, olyan nagy. - nevetett az öreg jókedvűen.
A lány erre kíváncsian felült az ágyon és döbbenten, de már sokkal
élénkebben a szemeit dörzsölgette. - Mi az?
- Ha elmondom, nem lesz meglepetés. Mindenesetre jó lenne ha sietnél,
mert már nagyon. vár.
- Vár? Mégis mi az? Vagy ki az?
De T.B. nem engedett, csak nevetve elhárította a választ. - Akkor
hétvégén várunk. Majd csörögj, hogy melyikkel jössz, és kimegyek érted
az állomásra. Addig is jó legyél és vigyázz magadra!
- Nagyapa! Ne már! Mond meg! -kérlelte a lány, de addigra az öreg
már letette a kagylót.
Sana értetlenkedve nézte a telefont, majd fintorogva visszatette a
szekrényére, és még egyet nyújtózkodva kikelt az ágyból, miközben
53
átgondolta a mai programját. Valójában nem is volt tervezett programja,
ezért úgy döntött, hogy reggeli után átmegy Darkhoz, hátha edzhetnek
vagy dolgozhatnak kicsit együtt. Magára vett hát egy lenge kis, fehér
toppot és egy kék, csípőtől kezdődő rövidnadrágot. A hosszú, barnuló
haját lófarokba fogta, majd alaposan meg is mosakodott. Mikor ezzel
végzett, lement a konyhába, hogy igyon egy bögre kávét és egyen is
néhány falatot. De alig ért az ajtóhoz, megtorpant.
Anna ott ült az asztalnál egy csésze feketével a kezében, és Andreas- sal
nevetgélt, mintha csak kamaszok volnának. Bár Sana számított rá, hogy ez
előbb-utóbb bekövetkezik, mégis meglepetésként érte, és kissé letaglózta.
Ezért is állt egy darabig szinte mozdulatlanul, döbbenten. Mikor rájött,
hogy elég idétlenül festhet ott ámulatra tátott szájjal, inkább úgy tett, mint
aki oda sem figyel. Csak odalépett a kenyértartóhoz, és kivett egy friss
zsemlét.
- Jó reggelt kislányom. Mik a terveid mára? - kérdezte Anna, csakhogy
leplezze a zavarát és megtörje a beállt csendet.
- A, nem sok. Átmegyek Darkhoz, megnézem mit csinál.
- Értem. - nyugtázta az asszony zavartan, majd mélyet sóhajtva felállt
az asztaltól, és tétován megállt Sana mellett. - Csak, mert én sem leszek
itthon. Andreas meghívott moziba, meg sétálni és.
A lány hol az anyjára, hol a férfire nézett hangtalanul, majd nyelt egy
nagyot, és egy kényszeredett mosollyal bólintott. - Rendben, persze, nem
gond. Menjetek csak. - felelte a lehető legtermészetesebben. Mégis, a
hallottak után, menekülni akart a házból. Nem volt semmi kifogása ellene,
hogy az anyja és Andreas együtt legyenek, csak épp nézni volt nehéz. Már
nem voltak fiatalok, ráadásul mégiscsak az anyjáról volt szó, és így kicsit
az apjáról is. Megrázta a fejét és elhebegve valami általános, átlátszó
szöveget arról, hogy siet, kirohant a házból. Az utcára lépve,
elgondolkodva beleharapott a zsemléjébe, hogy legalább az éhségét
csillapítsa kicsit, ha már a kávéig el sem jutott.
A nap ragyogóan sütött, és Sana mindezen történtek ellenére élvezte a
simogató fénysugarakat. Mire Dark házához ért, már kellő
boldogsághormont gyűjtött magába, így ragyogó, szinte sugárzó arccal
lépett a lakásba. A redőnyök le voltak húzva, mint mindig napközben, de
a lámpák égtek, így Sana könnyedén megtalálta Darkot, aki a számítógépe
előtt, elmélyülten dolgozott. Amint ránézett, a szíve tele lett melegséggel
és csillogó boldogsággal. Már nem is nyomasztotta annyira az anyja és
54
Andreas viszonya, mindent sokkal könnyedebbnek, szebbnek látott.
- Szia! - mosolygott a férfire, és egy pillanatra megállt az ajtóban. Amint
Dark felnézett, Sana a legkisebb zavar nélkül odament mögé, és a
monitorra pillantott, hogy meglesse, min tevékenykedik éppen a férfi. És
ahogy az arcuk közelebb ért egymáshoz, a lány képtelen volt megállni,
hogy egy puszit nyomjon a férfi arcára. - Nagy információgyűjtés a
misztikum világában?
Dark válasz helyett elgondolkodva előrehajolt, egyetlen kattintással
kikapcsolta a gépet, és felállva nyújtózkodott egyet. Sana csodálva nézte
mesterien kidolgozott, izmos alakját, amit a fekete farmer, fekete garbó
együttese még jobban kiemelt, és csillogó kék szemeit, kedves arcát, ami
már olyan mélyen a szívébe vésődött. Egyszerűen képtelen volt betelni
vele. De hogy elrejtse még számára is különös érzéseit, a lehető
legfesztelenebbül közelebb lépdelt a férfihoz, és zavartan a falnak dőlt. -
Nagyapa hívott, hogy hétvégére menjek el hozzá, mert nagy, szó szerint
nagy meglepetése van számomra.
- Nocsak! - mosolygott Dark. - Kapsz egy limuzint?
- Nem, nem hiszem, sokkal inkább valami élő dolog lehet. Legalábbis
annak hangzott.
- Elefánt?
Sana játékosan oldalba bökte a könyökével a férfit, mire az felnevetett. -
Nem, csakis dinoszaurusz lehet!
- Hagyd abba! - szólt rá a lány, de már nevetett ő is. - Olyan vagy!
Akkor azt el sem mondom neked, hogy anyám és Andreas ma randizni
mennek.
- Micsoda információhalmaz. De anyádékkal ez várható volt. Nem? -
Dark belenézett a lány szemeibe, hogy lássa benne. mit is gondol
valójában. És Sana egy darabig állta a pillantását, de hirtelen még nagyobb
zavarba esett, így inkább a földet tanulmányozta.
- Várható, de mégis meglepő. - motyogta, mire Dark a lány álla alá tette
a kezét és kényszerítette, hogy ránézzen.
- Csak nem bánt?
- Nem, csak. fura. Nem tudom mennyire lesz ez jó nekik vagy
nekem. Anya olyan nehezen fogadta el a tényeket, olyan nehezen
nyugodott bele az életembe. És nem vagyok benne biztos, hogy együtt tud
élni valakivel, aki kicsit olyanná vált, mint apa volt.
- De Andreasnak nincsenek különös képességei.
55
Sana bőrét égette Dark érintése, de próbált nem foglalkozni vele. - Igen,
tudom. De sokat segít neked, és már egész jól beleilleszkedett ebbe a
világba is.
- Ahogy anyád is. - Dark mosolyogva elengedte a lány állát, és bo-
hókásan megsimogatta a haját. - Gyere ide! - húzta magához, és Sana
örömmel bújt a férfi ölelő karjai közé. - Ne foglalkozz velük, hagyd, hogy
boldogok legyenek. Felnőttek, azt csinálnak amit akarnak. És már éppen
ideje volt, hogy egymásra találjanak, hiszen annyi éven át kerülgették ezt a
dolgot.
- Igen, tudom. És addig míg én is csinálhatom azt amit akarok, és nem
szólnak bele, addig én sem teszem azt. Nem akadályozom meg, hogy
boldogok legyenek. - nyugtázta a lány, és úgy bújt a férfihez, mintha ezen
múlna minden.
- Ennek örülök, és szerintem ők is.
Sana elmosolyodott, és huncutul egy puszit lehelt Dark arcára. - Én
pedig annak örülök, hogy itt vagy nekem, és a többi egyáltalán nem is
érdekel. - visszabújt a férfi karjai közé, hogy tovább élvezze a bódító,
kellemes pillanatot.
8. fejezet - Egy csodás ajándék
A hétvégén, miután Sana vonata befutott Canadába, a lány felvette a
hátitáskáját és ment a többiek után, a kijárat felé. Sodorta a tömeg, és ő
nem is állt ellen neki. Úgy gondolta, így sokkal könnyebben kijut az
épületből, mintha megpróbálna félreállni vagy ellenkező irányba menni.
Még arra sem figyelt fel, hogy valaki a nevét kiáltotta, csak mikor egy kéz
odanyúlt és elkapta a karját, akkor fordult vissza.
Sana döbbenten felnézett, és Patrikot látta, egy nagy kockás, kék ingben
és egy kék farmerban, ami kimondottan jól állt neki. A haját kicsit szétfújta
a szél, de a borostája mit sem változott. Ezzel együtt is nagyon jóképű volt,
és a komor arckifejezése határozottságot, biztonságot tükrözött, amit a
lány nagyon imádott.
- Örülök, hogy itt vagy végre. - a férfi arrébb húzta Sanat egy nyu-
godtabb sarokhoz, miközben megállapítani, hogy a lány nőiesebb lett
tavaly óta, mikor náluk töltötte a legutóbbi nyár egy részét. A haja
selymesen omlott a vállára, az alakja igazán kiformálódott, és ezt a
56
világoszöld sztreccspóló, a hozzá illő szintén világoszöld bő aljú
sztreccsnadrággal eléggé ki is emelte. A bőre hamvas volt, és olyan érzést
keltett az emberben, hogy muszáj lenne megsimogatni, hozzá érni. De
Patrik már nem volt gyerek, és képes volt uralkodni hirtelen feltörő
érzésein.
- Én is örülök. - mosolygott rá a lány, majd üdvözlésképp lazán
megölelte Patrikot, miközben próbálta leplezni a zavarát. Utálta, hogy egy
idő óta folyton izgatott és ideges lett, ha Dark vagy Patrik közelében volt.
Nem értette, miért történik ez vele, de egyre jobban zavarta. Másokkal
szemben nem változott, de ez a két férfi kihozta belőle a szerény,
visszafogott, szégyellős teremtést, ami soha nem akart lenni.
A férfi mindebből nem vett, vagy nem akart észrevenni semmit, csak
kedvesen kivezette a lányt a kocsihoz és besegítette az anyósülésre.
Miután ő is beszállt, szó nélkül elindította a járművet és kikanyarodott az
útra. Sana egy darabig még idegesen elmotoszkált, mint aki nagyon fontos
dolgot keres a kézitáskájában, majd összeszedve a bátorságát, felemelte a
fejét, és egyenesen a férfira nézett, csakhogy megtörje a közéjük beállt
csendet.
- Nagyapa? Azt hittem ő jön ki elém.
- Szeretett volna, de rengeteg elintéznivalója akadt. Új gépeket hoztak
az edzőterembe, meg ilyesmi. Ezért kért meg engem. Remélem nem nagy
baj.
- Persze, hogy nem. Csak kérdeztem.
Sana hátradőlt az ülésben és élvezte az utazást. Patrik nagyon jól
vezetett. Mint mindenben, itt is biztonságot adott a lánynak. Sana szerette
ezt az érzést, mert ilyenkor bátran elengedhette magát, és rábízhatta az
egész lényét a férfira. Oldalról rá is pillantott, és alaposan megnézte. Nem
tudta eldönteni mi is tetszik benne. Az érett, közel negyvenes kora, vagy
az örökös borostája, esetleg a mindig mosolygós szeme, netán az izmos,
edzett testalkata, vagy a határozott, tudatos egyénisége. az egész együtt
kölcsönzött neki valami eszeveszett
erőt, és ezáltal teljes biztonságot annak, aki vele volt.
Az út többi részét csendesen tették meg, alig beszélgettek. Patrik
egyébként sem volt az a szószátyár fajta, és Sana ezt most jobbnak látta
nem megtörni. Csak akkor szólalt meg értetlenkedve, mikor nem nagyapja
lakása felé vették az irányt, hanem lekanyarodtak Patrik birtokához.
- Hová megyünk?
57
- Nem találod ki? - Patrik szája szélén rejtélyes mosoly bujkált.
- Rosszul tettem fel a kérdést. - forgatta meg a szemeit a lány - Akkor
úgy kérdezem, hogy miért megyünk hozzád? - Patrik hallgatott, és Sanat
ez kezdte idegesíteni. - Válaszolnál végre?
- Nem tehetem. - bazsalyogott a férfi.
A lány egy pillanatra haragosan megvillantotta a szemeit, de aztán
mégiscsak csendben, érdeklődve várta, hogy végre megérkezzenek, és
fény derüljön a nagy titkolózás mivoltára. Így, mikor végre az autó
megállt, Sana kíváncsian kiugrott az ülésből és izgatottan körbenézett. A
táj gyönyörű és nyugodt volt. Ide nem hallatszott a város zaja, itt nem volt
nyüzsgés, sem pedig mindaz, ami elronthatta volna a környezetet. A
levegő még friss volt és üde, így olyan nagyokat szippanthatott bele az
ember, amekkora csak jólesett neki. Miután Sana is ezt tette, a ház felé
pillantott, ahonnan legnagyobb meglepetésére a nagyapja sietett elé. A
lány értetlenkedve visszanézett Patrikra. - Azt mondtad, hogy új gépeket
hoznak az edzőterembe, és nagyapa ott van. De akkor mit keres itt?
A férfi titokzatosan felhúzta a szemöldökét, és elindult T.B. felé, Sana
pedig a fejét rázva utána ballagott. Mikor odaértek, az öreg szeretettel
átölelte az unokáját, és alaposan megszorongatta.
- Végre megérkeztél, már azt hittem meggondoltad magad.
- Megígértem, hogy jövök és jöttem is. Csak a vonat késett, én nem. -
nyomott puszi nagyapja arcára Sana.
- Jó, rendben. - T.B. egy cinkos pillantást vetett Patrikra, aki szó nélkül
előrement, egyenesen az istállóhoz.
Sana megigazította a világoszöld színű, rövid ujjú pólóját és érdeklődve
figyelte a jelenetet. Alig bírta kivárni, hogy mit rejt ez a nagy titkolózás,
amit a két férfi csinált. Mégis türelmet erőltetett magára és elindult
nagyapjával a ház felé. Ahogy közeledtek a bejárathoz, kivágódott az ajtó,
és Patrik társa, Jim jelent meg, jókedvűen.
- Nocsak! Megérkezett a szülinapos?
A lány kedvesen elmosolyodott, odament Jimhez, és őt is üdvözölte. Bár
Jimmel nem találkozott olyan sokszor, de nagyon kedvelte, mert kedves
volt, segítőkész és mindig meg tudta nevettetni a társaságát. Úgy, ahogy
most is, mikor átölelte Sanat, majd kissé távolabb engedve magától,
füttyentett, hogy jelezze milyen csinosnak tartja.
- Te T.B.! Az unokád egyre szebb. Tuti nem rád ütött! - húzta az öreget
egy kedves vigyorral a száján.
58
Sana a nagyapja felé fordult, aki nem is figyelt rájuk, hanem az istálló
bejáratát nézte. A lány érdeklődve követte az öreg tekintetét, és ő is abba
az irányba pillantott. Éppen akkor, Patrik egy gyönyörű kancát vezetett
elő. T.B. visszafordult, átkarolta unokája vállát, és a lóra mutatott.
- Boldog 15. születésnapot drágám.
Sana szája tátva maradt a csodálkozástól. Eleinte fel sem fogta, hogy egy
csodaszép lovat kapott ajándékba, de ahogy egyre jobban a tudatára
ébredt, még jobban elámult. Egy mozdulattal a lépcsőre dobta a táskáját,
és izgatottan odasietett Patrikhoz. Csillogó szemekkel nézte az állatot, de
képtelen volt elhinni, hogy az övé.
- Igazi telivér kanca. - mondta Patrik, miközben megveregette a ló
hátát. - Az ősei a Lipicai ménesből valók, de ő már itt született, pont két
éve. Ginger a neve. Nagyon szelíd és kezes. Szerintem nagyon jól ki
fogtok jönni egymással.
A kanca válaszképp prüszkölt egyet, és Patrik arcához hajolt, majd
néhány másodperc múlva már Sana felé fordult. A lány álmélkodva
nézte, de nem merte még csak megérinteni sem.
- Tényleg az enyém?
- Ki másé lenne? - szólalt meg T.B., aki addigra szintén odasétált,
Jimmel a nyomában. - Ez a közös ajándékunk. Patrik választotta és
megengedi, hogy itt tartsd, hiszen máshol úgysincs hely neki.
- Isten éltessen. - mondta Jim, mire Sana lelkesen ölelte meg előbb őt,
majd a nagyapját, és végül Patrikot, akit nem is engedett el olyan hamar.
- Tényleg itt maradhat? - kérdezte izgatottan, és megpróbált a férfi
szemeibe nézni.
- Hát persze. És ha jössz, mindig itt fog várni.
Sana még egyszer magához szorította a férfit, majd egy nagy, lelkes puszit
is nyomott az arcára. Mire T.B. tettetett morcossággal Pat- rikra nézett, és
karba fonta a kezét.
- Hol itt az igazság? Én vagyok a nagyapja, és te kapod a puszit.
Sana nevetve odament a nagyapjához és őt is megpuszilta, csak
hogy szent legyen a béke. És persze, hogy ne tűnjön fel senkinek a férfi
iránti különös vonzódása. Mikor már végzett a köszönésekkel, az
ajándékára koncentrált. Nézte, ahogy Patrik bevezette a lovat a karámba,
és a már rajta lévő zablára rákötötte a gyeplőt. Aztán beállt középre, és
elkezdte futtatni a kancát. Sana lenyűgözve nézte őket, és igazából nem
tudta eldönteni, hogy a ló vagy a vezetője tetszik neki jobban. Odament a
59
karám ajtajához, és ahogy becsukta, a legfelső lécre rákönyökölt, majd
szinte tátott szájjal figyelte Patrik minden egyes mozdulatát.
A férfi tökéletes szakértelemmel bánt a kancával, és a ló hallgatott is rá.
Mikor Patrik lefuttatta Gingerrel az első köröket, a gyeplővel magához
húzta, és miközben megdicsérte, erőteljesen megsimogatta a nyakát.
Aztán biztatva intett Sananak. - Gyere, ülj fel!
A lány izgatottan átbújt a lécek között és odasietett Patrikhoz, aki kicsit
lejjebb hajolva tartotta a kezét, hogy Sana rálépve fel tudjon ülni a lóra. -
Nem fog ledobni? Nincs nyereg, amibe kapaszkodjak. - ódzkodott kicsit a
lány, de Patrik megnyugtatta.
- Olyan kezes ez a ló, hogy még zabla nélkül is azt teszi, amit mondok.
Nem fog ledobni, ne aggódj!
Sana élvezettel ügetett Gingeren, és hihetetlenül jól érezte magát. Szinte
együtt mozgott a lóval, és egészen olyan volt, mintha már évek óta
ismernék egymást. Mindenki csodálattal nézte őket, és nem győzték
dicsérni mindkettejüket. Am valamivel később Patrik mégis megállította a
lovat.
- Nagyon meleg van, most inkább visszavezetem az istállóba, aztán
később kilovagolhatsz ha lesz kedved. - a kezét nyújtotta, mire a lány
óvatosan átvetette a lábát a kancán, és megtámasztva magát a férfin
leugrott a földre.
Patrik tanította meg lovagolni még egészen kicsi korában. Eleinte csak a
karámban, aztán már egész hosszan lovagolhatott kint a mezőn, és Patrik
mindig elkísérte. Amikor pedig már elég jól ment a nyerges vágta, a férfi
megtanította szőrén megülni a lovat. Sana félt, ezért először együtt ültek
fel Babára, Patrik lovára, aztán már egyedül is nagyon ügyesen tudott
ügetni szerszám nélkül is. Mégis jobban szeretett felnyergelve lovagolni,
mert az nagyobb biztonságot adott neki, legalábbis így érezte.
Boldogan, kitörő örömmel kísérte be Gingert és Patrikot az istállóba, és
segített a zablát is levenni. De nem bírt magával, egyszerűen annyi
izgalom szakadt rá, hogy fékezhetetlenné vált. Csak nézte Patrikot és
próbált nem túl feltűnően rajongani, sem érte, sem a lóért. Így, mikor már
elrendeztek mindent a kanca körül, csakhogy megtörje a csendet,
megszólalt. - Kinek az ötlete volt?
- Ez miért fontos?
- Csak úgy. - vont vállat a lány, de közben képtelen volt levenni a
szemét a férfiról, mert vonzotta, húzta a kedves arc, a száj szélén bujkáló
60
mosoly, és az a férfias, markáns áll.
Patrik felnevetett, de válasz helyett, inkább átölelte a lány vállát, és szó
nélkül kivezette az istállóból a többiekhez.
Az igazi muri még csak ezután kezdődött, mert a házban ott várta Sanat
egy ízletes torta, és persze a jól megérdemelt pezsgő. A lány ragyogott a
sok kedvességtől, ami körülvette, mégis inkább csak Patrik közelségét
élvezte igazán. Mellé ült le, neki nyújtotta az első szelet tortát, és
egyfolytában csak hozzá beszélt, már amikor megszólalt. Az idő múltával,
és a pezsgő fogyásával egyre jobban megeredt a nyelve. De még mindig
képes volt kontrollálni, hogy ne legyen túlságosan feltűnő, nehogy
nagyapja vagy Jim gyanút fogjon. Így estefelé, mikor már lehűlt kicsit a
levegő és T.B. hazafelé szeretett volna indulni, Sana felvetette, hogy
szívesen kilovagolna az új kancáján.
Patrik rezzenéstelen arccal bólintott, hiszen ő volt, aki ezt ígérte a
lánynak. De T.B. és Jim már nem akarták megvárni, míg azok visszaérnek,
így búcsút intve elindultak hazafelé. Sana nem aggódott, hogy nagyapja
nélkül nem jut haza, mert már nem egyszer aludt Patrik házában, mikor
késő este volt csak idejük kilovagolni, vagy épp más kései programjuk
akadt. Így lelkesen kísérte ki nagyapjáékat, és még integetett is utánuk.
Majd egyenesen az istállóba ment, hogy felnyergelje Gingert. Mire végzet,
Patrik is odaért, és leellenőrizte a ló nyergét, majd a saját lovát is
felkészítette, mielőtt útnak indultak.
Egy darabon csak sétáltak, aztán felültek a nyeregbe, és előbb ügetni,
majd vágtatni kezdtek. Sana élvezte, hogy arcába, hajába vág a szél, és
még gyorsabb tempóra biztatta a kancáját. Meg sem hallotta
Patrik intő kiáltását, csakis a pillanat heve foglalkoztatta. Kicsit mintha
fejébe szállt volna a pezsgő is, már nem volt teljesen önmaga, és nem volt
elég óvatos sem. Egy pillanat alatt fordult vele a világ, mikor Ginger
valamitől megijedt, riadtan nyerítve felágaskodott, és ezzel a mozdulattal
ledobta a lányt a hátáról.
Sana hátralendült, és fájdalmasan a földre zuhant, de mindez nem volt
elég, mert a kanca hátrálni kezdett és újból felágaskodott. Sana tisztán
látta a ló patáit a saját feje felett, és rémülten megpróbált kigurulni alóla,
de egy nagy földből kinőtt fagyökér állta az útját. Nem volt menekvés, a
lány képtelen volt bármerre is elmozdulni. Csak nézte a feléje csapódó
patákat, és már-már felkészült rá, hogy a ló letapossa, mikor a paták
hirtelen eltűntek a szeme elől.
61
Patrik még éppen időben elkapta a ló zabláját, és egy határozott
rántással arrébb húzta. Aztán megnyugtatta a kancát,. majd elengedve a
kötelet, aggódva a lányhoz térdelt. - Jól vagy?
- Nem! - nyögte Sana. - Már a halálra készültem. - olyan idétlennek
hangzott, amit mondott. Hiszen már ezer nagyobb veszéllyel kellett
szembenéznie odahaza Dark oldalán. Ettől a felismeréstől kényszeredetten
felnevetett.
- Nem sérültél meg? - a férfi még mindig aggódva tapogatta végig a
lány lábait, karját, sérülést, ficamot, törést keresve, de szerencsére egyet
sem talált.
- De igen. Az egóm, az most nagyot sérült előtted.
- Na akkor nagy baj nincs. - nyugtázta Patrik, és miután felállt, a lányt is
felsegítette a földről. - Meggondolatlan vagy! Ginger még nem ismeri ezt a
területet és téged se. Nem szabadott volna ennyire vágtatnod.
Sana ott állt Patrik előtt, és némán hallgatta a kioktatását. Sajgott a feje,
és minden olyan szivárványszínűnek tűnt előtte. Mintha nem is ő lett
volna, hanem valaki, aki benne lakik, de még nem érzi önmagát. Lassan
már nem is tudta mit csinál, ezért történhetett meg, hogy egy óvatlan
pillanatban odahajolt a férfihez, és minden teketória nélkül, egyszerűen
szájon csókolta. Érezte az ajkak érintését, a finom íz olvadását, és azt a
kellemes bizsergést a testében, amitől olyan káp- rázatosan jó volt minden.
Patrik, mikor megérezte a lány ajkait, beleborzongott a gyönyörűségbe,
nem tudott és nem is akart gyorsan reagálni. De aztán megszólalt a józan
esze, és mégiscsak elfordította a fejét. - Ezt ne csináld többet! - mondta
komoran. Ez a különös érintés felzaklatta, így tehetetlenül összehúzta a
szemöldökét. Nem szólt többet, csak odament a lovához, némán felült rá,
és visszafordítva az állatot, lassan hazafelé ügetett.
Sana elgondolkodva nézett utána. Kicsit elszomorította, hogy a férfi így
reagált, mert nem hitte, hogy olyan rossz lett volna amit csinált. De Patrik
alakja egyre távolodott tőle, ami azt jelezte, hogy valamit mégis sikerült
elrontania. Mivel az előbbi zuhanástól nem mert felülni a kancájára, ezért
csak megfogta a gyeplőt és maga után húzva Gingert, komótosan sétált a
férfi nyoma után. Igen sötét lett mire elérte a birtokot és az istállóba vitte a
lovat.
Patrik ott állt nekidőlve a falnak és nézte, ahogy a lány leszerszá- mozza
a kancát. De látva a szerencsétlenkedését, szokatlan ügyetlenkedését, amit
leginkább a pezsgő és a zavara okozott, inkább odament és segített neki.
62
- Kösz. - motyogta Sana félszegen, de nem mert teljesen a férfi felé
fordulni. - Azt hiszem, nem ez volt életem legjobb lovaglása.
- De kis híján az utolsó.
A lány elfmtorodott. - Tudtam, hogy azt úgysem hagynád, mert
nagyapa akkor kitekerné a nyakadat.
Patrik tehetetlenül megrázta a fejét. - Úgy látom, hogy a fejedbe szállt a
pezsgő. Jobb ha bemész a házba és lefekszel, hogy kipihend magad.
- Nem vagyok fáradt. - ellenkezett Sana, de azért szófogadóan elindult
befelé, Patrik pedig követte.
Miután felértek a házhoz, Sana felvette a táskáját a sarokból és elindult a
vendégszoba felé. Majd, mint aki otthon van, a fürdőszobába vonult, hogy
lezuhanyozzon. Élvezte a hűs víz nyugtató zuhatagát, de azért sietett,
ahogy csak tudott, hogy ne okozzon több problémát. Mikor végzett
megtörölközött és bement a szobába, hogy magára vegye a pizsamának
kinevezett pólóját és rövidnadrágját. Miután gondosan elkészült, még
végzett magán egy utolsó simítást, és egy elégedett mosollyal a konyha
felé vette az irányt. Kicsit még fájt a feje, ezért úgy gondolta, hogy kér
valami fájdalomcsillapítót a férfitől, mielőtt aludni megy. Na meg szeretett
volna beszélgetni is egy kicsit, mert úgy hitte, most lenne mit mondania.
Patrik épp teát töltött ki két csészébe, mikor a lány betoppant, és a fejét
simogatva közeledett felé. Bárhogy is zavarta a kint történt esemény, nem
bírt haragos vagy kellően távolságtartó lenni Sanaval. - Fáj a fejed? -
kérdezte, és miután a lány bólintott, Patrik odament hozzá és lágyan
megérintve a tarkóját, megtapogatta úgy, ahogy aztán az egész koponyáját
is. Sana élvezettel hajtotta a fejét arra amerre a férfi éppen döntötte, mert
nagyon jólesett neki. Bár a fejfájása ezzel nem múlt el, de az érintést
kifejezetten bizsergetőnek tartotta.
Patrik elengedte a lányt, a szekrényhez lépett, és kivett egy doboz
gyógyszert, melyből egy szemet a lány kezébe tett. Még egy pohár vizet is
töltött neki. Majd ezzel elvégezettnek tekintette a feladatát, így magára
hagyva Sanat, lassan kiballagott a nappaliba, és fáradtan leült a fotelba. A
lány csókján járt az esze, mert egyszerűen képtelen volt mit kezdeni a
felgyúlt érzéssel.
Sana, bevette a gyógyszert, majd betette a poharat a mosogatóba és a
férfi után ment. A nappaliba érve a kanapéra huppant és onnan figyelte
Patrikot. Érezte, hogy valami megváltozott, valamit elrontott odakint
lovaglás közben, és ez bántotta. Tétován próbált beszélgetést
63
kezdeményezni, hátha azzal visszaállíthatja a régi, megszokott, kellemes
hangulatot.
- Gyerekesnek tartasz. Igaz?
Patrik óvatosan a lányra pillantott, és az arcát fürkészte. - Ezt miből
gondolod?
Sana elfintorodott. - Nem ismersz. Nem is tudod ki vagyok valójában,
nem is tudod milyen jó néha kikapcsolni, és nem annak lenni, aki igazából
vagyok, vagy akinek lennem kell majd. Olyan jó kicsit normális lányként
élni az életet, és azt csinálni, amit csak akarok.
- Miért? Ki vagy te? - Patrik elnézte a lányt, és nem igazán tudta
eldönteni, hogy mi is járhat a fejében. Az a néhány nap, amit itt töltött
néha-néha, közel sem volt elég ahhoz, hogy igazán megismerje. Ezzel
teljesen tisztában volt.
Sana egy pillanatra behunyta a szemét, hogy teljesen felkészüljön a
mondandójára, aztán lassan mesélni kezdett. Eleinte csak kisebb ap-
róságokat az apjáról, aztán a halála utáni időszakot, végül Dark került
szóba. Sana őszinte volt, mert úgy érezte Patrikban teljesen megbízhat. Az
igazságot mondta el, majdnem minden részletre kiterjedően. Tudta, hogy
valamit a férfi is hallott már, hiszen ismerte az apját,
Petert, de azt is tudta, hogy amit az utóbbi években átélt, még csak nem is
sejtette soha. Beszélt és jól esett, hogy valaki meg is hallgatja. Mindig is
erre vágyott, hogy ne kelljen titkolóznia, rejtegetnie semmit azok előtt,
akiket szeret. Mikor befejezve a mondandóját felnézett, és Patrik
elmerengő tekintetét látta.
A férfi eleinte szkeptikusan hallgatta a mesét, de a lány olyan hihe- tően
mondta el, hogy mire a történetek végére ért, Patrik biztos volt benne,
hogy minden szava igaz. - Érdekes sztori. - mondta mélyen
elgondolkodva.
- Igen az, főleg azoknak, akik csak hallják és nem élték át. És persze
sokan azt mondanák, hogy biztosan csak kitaláltam. Pedig nem.
- Szerintem hihető. Lehet, hogyha nem te mesélted volna el, nem
éreztem volna, hogy igaz.
- Kösz. - mosolygott el Sana. - Ez hízelgő!
- Olyan élethűen adtad elő, hogy nem lehetett nem elhinni. Minden
kérdésemre, ami felmerült bennem, önmagadtól is megadtad a választ,
ami kézenfekvő volt, és teljesen egyértelmű. És ismertem apukádat is.
Tudom, hogy neki is voltak képességei, talán ezért sem lep meg
64
túlságosan, hogy neked is vannak. Még nem láttam a te Dar- kodat, de azt
hiszem rendkívüli és egyben félelmetes lehet. Csodálom, hogy benned
nincs cseppnyi kétely sem felőle.
- Dark megbízható, és jó. Ezt érzem. Ahogy megérzem a gonoszt is. Azt
pedig tudom, hogy engem sohasem bántana, és ezt tudta apám is.
- Igen, ezt hangoztatta is egy párszor. - Patrik feljebb ült a fotelban, és
elgondolkodott. - Te voltál neki a legfontosabb, a széltől is óvott téged. Azt
mondta, hogyha vele történik valami, a legmegbízhatóbb embert állítja
melléd. Akkor hallottam először a Dark nevet, és álmomban sem
gondoltam volna, hogy nem is ember, hanem vámpír. Érdekes, hogy
Peterben sem volt semmi aggály.
A lány elnézte a kedves férfit, és a szívét átjárta a melegség. Nem hiába
bízott meg benne, nem hiába érezte azt minduntalan, hogy támaszt és
biztonságot nyújt, mert valóban így is volt. De későre járt, és Sana
elcsigázódott. Így felállt, hogy jó éjt kívánva a szobájába menjen. Jobban
mondva a vendégszobába, amit akkor szokott használni, amikor a férfinél
aludt.
- Fáj még a fejed? - kérdezte Patrik lágyabban.
- Már nem annyira. Sokkal jobb. - Sana elindult az ajtó felé, de onnan
még egyszer visszafordult. - Jó éjt! Megyek, elteszem magam holnapra. -
azzal tenyerét a szájára tette, és a lehető legérzékibben puszit lehelt a férfi
felé. És mikor látta a Patrik szája szélén bujkáló, lágy mosolyt, repeső
szívvel ment ki a nappaliból.
Az idő gyorsan telt. Sana talán most töltötte Canadában a legtöbb időt,
és ezalatt egy percet sem unatkozott. Élvezte a napokat, főleg ha Patrik
közelében lehetett. Megvolt a jól kialakult napi programja, amit mindig
megpróbált betartani, hogy kihasználja a maximális időt a férfi
társaságában. Délutánonként a nagyapja edzőtermében segített vagy épp
edzett, és biztos lehetett benne, hogy Patrik is hamarosan megjelenik ott,
és gyúr egy keveset. Aztán estefelé Sana Patrikkal tartott a farmra, ahol
kilovagoltak, és csak sötétedésre értek vissza. Ha netán a férfi nem ért rá, a
lány akkor is elment hozzá, felnyergelte Gingert, és egyedül ügetett egy
keveset. Aztán Patrik vendégszobájában tért nyugovóra, hogy reggel
felkelve a férfi lehessen az első ember, akit meglát. Bár T.B. olykor
morgolódott, hogy Sana inkább lakik Patriknál, mint a nagyapjánál
otthon, de a lánynak mindig sikerült leszerelnie egy kedves mosollyal,
vagy egy puszival. Nem is sejtette, de T.B.-nek szinte megkönnyebbülést
65
jelentett, hogy unokája nem ragaszkodik hozzá túlságosan, mert elég
szenvedést átélt már a saját fiával és félt, hogy Sanara is ugyanez vár.
Viszont azzal akkor sem tudott kibékülni, hogy volt kollégája ekkora
hatással van rá.
A lány viszont élvezte ezt a helyzetet, és bár nem beszéltek róla, Patrik
is érezte, hogy valami kezd megváltozni köztük és szorosabb,
barátságosabb formát ölteni. Mégsem próbált változtatni vagy távolságot
tartani, nem volt miért. Hiszen ismerve önmagát jól tudta, vagy legalábbis
akkor még úgy hitte, már semmi nem képes kizökkenteni a saját,
megszokott világából.
9. fejezet - Újra otthon
A nyár hamar eltelt. Sana nagyon jól érezte magát Patrikkal, de már
várta, hogy otthon lehessen és újra láthassa Darkot. Mintha nem is csak
néhány hét, hanem több hónap telt volna el, olyan izgalom járta át minden
porcikáját. Miután hazaért, sietve ledobálta a cuccait, és a legelső dolga az
volt, hogy kilépve a szülői ház ajtaján, elrohanjon a férfihez. Nagyon
kellemes idő volt, de mit sem törődött ezzel, csakis arra gondolt, hogy
végre újra láthatja azt, aki annyira fontos volt számára. Így, amint a
lakáshoz ért, azonnal benyitott, és mikor meglátta Darkot a nappali
közepén ácsorogni, olyan hevesen ugrott a nyakába, hogy a férfi
megtántorodott, és kis híján a padlóra vágódtak mindketten.
- Hé! - szorította magához Dark nevetve a lányt. - Mi lenne, ha évekig
nem találkoznánk, akkor meg is fojtanál?
- Azt ki se bírnám! - nyomott puszit a férfi arcára Sana, és szinte
ragyogott a boldogságtól. - Olyan nagyon haza akartam már jönni.
- Nem érezted jól magad? - kérdezte döbbenten a férfi, miközben lassan
kibontakoztak az ölelésből. Nézte, ahogy a lány megkönnyebbülten
beletelepedett kedvenc foteljébe.
- De, jó volt. Csak ahogy a mondás tartja: „Mindenhol jó, de legjobb
otthon." Főleg, hogy te is itt vagy.
- És Ginger? Így hívják a lovadat. Ugye?
- Igen. Nagyon jó paci, miután egyszer ledobott, többször nem voltam
figyelmetlen, így nem kerültem a földre. - Sana mosolygott, és eszébe
66
jutottak a telefonbeszélgetései Darkkal. Mindent elmesélt neki, még azt is,
hogy első este becsípett, és lovaglás közben Ginger megijedt és ledobta a
hátáról. Dark persze óvatosságra intette, de megnyugtatta a tudat, hogy
ott Canadában, nem kell folyton érte aggódnia. Mégis örült, hogy itt volt,
mert már nem is emlékezett rá milyen Sana nélkül az élet, és ha őszinte
akart lenni, nehezen telt el ez a nyár. Eszébe is jutott egy régen hallott
közhely, hogy akkor érzed, hogy mennyire fontos neked valaki, amikor
sokáig nincs veled. És ez valóban így volt.
- Akkor most, hogy kipihented a sulit, folytathatod tovább. Mikor lesz
az évnyitó? Holnap?
- Jaj ne! - nyavalygott Sana, majd felállt és ismét átölelte Darkot. - Ne
beszéljünk iskoláról, ma még nem akarok hallani róla, holnaptól úgyis az
tölti ki a napjaimat.
A férfi bohókásan megszorongatta Sanat, majd eltolva magától
megsimogatta az arcát. - Okos lány vagy, nem lesz semmi gond se a
sulival, se mással. Van benned elég erő, kitartás és hatalmas szív.
Sana kedvesen elmosolyodott és elöntötte a meleg szeretet, amit Dark
iránt az első pillanattól fogva érzett. Belenézett a csillogó kék szemekbe, és
szinte elveszett bennük. Ha Dark ölelte, már nem akart semmi mást.
Olyan hévvel, olyan erősen kapaszkodott belé, mintha csak a mentőöve
volna a sötét tengeren. Élvezte a vele töltött perceket, és nem akarta, hogy
valaha véget érjenek.
Dark is tudta, érezte a lány kötelékét. A rabja volt, amióta csak először
látta. És nem is akart szabadulni, mert még soha, senki nem szerette így.
Csak nézte Sanat, és lassan felemelve a kezét, újból megsimogatta kedves,
pirospozsgás arcát. Látta, tudta hogy a lány már nem gyermek, hanem
érett, fiatal nő. Ha nem szerette volna ennyire, minden bizonnyal
könnyedén kihasználhatta volna a látható és érezhető rajongását. De nem
tette, mert annál sokkal fontosabb volt a számára. Ezért inkább
elmosolyodott, és lassan elengedve a lányt, kicsit hátrább lépett.
- Csak úgy ragyogsz. - dicsérte meg kedvesen.
Sana mosolyogva pörgött egyet, hogy a férfi alaposabban megnézhesse,
majd megállt és huncutul rákacsintott. - Jót tett a sok lovaglás.
- majd kis hatásszünet után, lágyan megérintette Dark karját. - De még
jobb, hogy itt lehetek megint. Veled!
A férfi is így érezte, de nem szólt. Csak kedvesen megcsiklandozta a
lány oldalát, és inkább a nyaralás részleteiről kérdezte. Jót beszélgettek,
67
mindketten élvezték, hogy újra együtt lehetnek, és próbáltak kihasználni
minden pillanatot. Dark még azt is megállapította magában, hogy Sana
némileg megváltozott. Mintha kissé magabiztosabb lenne, főleg ami a
kacérságot illeti. De abban reménykedett, hogy ez csak átmeneti, és
csupán annak köszönhető, hogy a lány önfeledt, boldog és jól érzi magát a
bőrében. És ha így van, akkor a legjobb az, ha ügyet sem vet az új
szeszélyre, és nem veszi túl komolyan.
Az idő gyorsan telt, és estefelé Sananak haza kellett indulnia. Keserűség
járta át, és a remény, hogy alig néhány óra múlva, az évnyitó után újra
Darkkal lehet. Ahogy haladt az utcán és figyelte a hazafelé, vagy ki tudja
merre tartó embereket, a látható békét és nyugalmat, elmerengett rajta,
hogy milyen különös, ahogy két világ észrevétlenül megfér egymás
mellett. Sokan nem is tudják milyen különleges lényekkel laknak, élnek
együtt. Zsebre dugta a kezeit és mosolyogva a fejét rázta, aztán sietett
haza, hogy még legyen ideje elpakolni és felkészülni a következő napra.
Másnap reggel Sananak korán fel kellett kelnie ahhoz, hogy időben
odaérjen az évnyitóra. Kiválasztott magának egy fehér, rövid ujjú szabott
blúzt és egy fekete miniszoknyát, ami kiemelte formás, izmos lábait, amit
a sok karate edzésnek köszönhetett. A haját kiengedte, szép simára fésülte,
és még az arcára is tett egy kis púdert. Amikor elkészült, mély lélegzetet
véve elindult az iskolába.
Még időben érkezett, mert éppen csak elkezdték az ünnepséget az
udvaron. Sana körbenézett és keresett magának valami nyugodt kis
helyet, ahol senkit nem zavar, és ahol őt se zavarják. Beállt egy kis csoport
mellé, és megpróbált az igazgatóra figyelni, aki éppen beszédet tartott. Ezt
hamar megunta, és legszívesebben otthagyta volna az egészet, de nem
tehette. Elnyomott egy ásítást, majd újból körbenézett, hogy megvizsgálja,
kikkel is fog egy iskolába járni. Elámult, hogy szélsőségesek és
konzervatívok egyaránt jelen voltak. Alig akadt egy-egy olyan diák, aki a
kettő között lett volna valahol. Sana felsóhajtott, de ez a megállapítás sem
dobta fel, alig bírta kivárni a beszéd végét. Mikor az igazgató végre
befejezte a mondandóját, mindenki elvonult néhány percre a saját
osztályába. Sana is ment a többiek után, bár egyelőre fogalma sem volt
róla, hogy hová is tart. Ám mielőtt még akár az első osztályteremig is
elérhetett volna, idétlen röhögést hallott, és egy hatalmas lökést érzett
hátulról. Kis híja volt, hogy el nem vágódott, és vele együtt be nem indult
a dominóelv. Mikor visszanyerte az egyensúlyát, megfordult, és egy
68
megszeppent barna, rövid hajú, szemüveges lánnyal találta szembe magát,
aki sajnálkozva, félelemmel telt szemekkel nézett vissza rá. Körülötte
pedig egy kisebb csoport gyűlt össze, akik gúnyolódva nevettek rajta.
- Szemüveges kis béka! Nézz a lábad elé!
Sana sietve felmérte a helyzetet, és egyáltalán nem tetszett neki, amit
látott. Ő ahhoz volt szokva, hogy egy férfi, vagy épp egy fiú, megvédi a
lányt bármi bajtól is, nem pedig még tapos is rajta egyet. Viszont úgy
gondolta, hogyha itt nem akad egyetlen lovag sem aki segítene, hát majd
megteszi ő maga. - Valami gond van? - kérdezte morcosan a kacagó fiúkat
és lányokat, miközben odaállt közvetlenül az elé a bőrruhás srác elé, akit a
kis banda vezetőjének gondolt.
- Ehhez semmi közöd! Tűnj innen! - felelte az flegmán, mire Sana
kezdett igazán dühös lenni.
- Már ne haragudj, de nekem löktök valakit, majdnem orra esek, és azt
mondod, nincs közöm hozzá?
A társaság, élükön a fiúval élénken felröhögött, ám Sana ezt már tényleg
nehezen bírta és felemelte a hangját. - Mond csak, te élvezed, hogy bunkó
vagy?
Nem néztek körbe, így fel sem figyeltek rá, hogy többen megálltak, és
érdeklődve figyelték a jelenetet. Hiszen kíváncsiak voltak, hogy egy ilyen
átlagosnak kinéző lány, mint Sana, hogy áll ki egy nehézfiúval. Egyáltalán
hogy van mersze hozzá?
- Hagyd! Nem éri meg a felhajtást! - motyogta riadtan a barna lány,
miközben a szemüvege alól félénken körbelesett. De Sana elszánt volt és
egyre mérgesebb.
- Kis cicababa! Mit képzelsz? Azt hiszed megijedek, ha összehúzod azt a
cuki kis szemöldöködet? - röhögött a bőrszerkós fiú, és a haverjaira
pillantott, mintha csak biztatást várna tőlük.
Sananak ez éppen elég volt ahhoz, hogy cselekedjen. Bár Dark ezerszer
megmondta, hogy csak akkor használja a képességeit, ha nagyon muszáj,
de most úgy érezte tényleg kell, mert itt már minden szó kevés. Ezért egy
hirtelen mozdulattal felrántotta az egyik térdét, és nem túl erősen, mégis
kellőképpen belerúgott a srác legérzékenyebb pontjába, az ágyékába.
- Tudod, én utálom az ilyen bunkó, nagyképű senkiket, mint amilyen te
vagy, aki csak a gyengébbekkel mer kikezdeni. De ha olyan akad elé, aki
erősebb nála, akkor behúzza a fülét és a farkát is. Ez utóbbit most éppen
szó szerint. - gúnyosan elmosolyodott, és megfordult, hogy faképnél
69
hagyja a többieket, mikor a fiú nyögve, méltósága alján megszólalt.
- Ezzel még nincs vége! Ezt még megbánod!
Sana vállat vont, nem akart ezzel a semmirekellővel tovább foglalkozni,
inkább elindult az osztálytermét megkeresni. Nem ijedt meg az üres
szavaktól, de igazából a tettlegességtől sem. Bár még nem volt dolga
szemtől szembe senki idegennel, erről Dark kezeskedett, de mivel
tudatában volt a képességeinek is, úgy hitte, nincs mitől félnie, pláne nem
egy hétköznapi fiútól, akinek a nagy száján kívül egyebe nem nagyon volt.
A barna hajú lány szorosan ment Sana után, egy lépéssel sem akart
lemaradni tőle, és még az osztályban is mellé ült le. Eleinte úgy tűnt, soha
nem szólal meg, de aztán összeszedve a bátorságát mégis odafordult
Sanahoz és kedvesen rápillantott.
- Claranak hívnak. Úgy tűnik egy osztályba fogunk járni, és. köszönöm,
hogy megvédtél. Ismerem őket. Mark az utcánkból való. Ő az a
bőrkabátos fiú. Már kiskorom óta ezt csinálja, mintha élvezné, hogy
kínozhat. - húzta el a száját a lány. - De nem félsz, hogy most rád fognak
szállni? Elég ijesztőek tudnak lenni.
- Ne aggódj!. - felelte Sana. - Nem vagyok olyan elveszett, hogy ne
tudjam megvédeni magam.
- Lehet, de ők sokan vannak.
- Nem baj. Engem az nem zavar.
Clara csodálta új barátnőjét, és az ő önbizalma, neki is adott egy kis erőt,
még ha közel sem eleget. Mégis úgy gondolta, hogyha majd
összebarátkozik a lánnyal, mindig lesz, aki megvédi, így Mark is békén
fogja hagyni. Legalábbis ezt remélte. Most már bizakodón nézett a jövőbe,
és még mosolyogni is volt ereje.
Mire véget ért az osztályban is a rövid ismerkedés, és az osztályfőnök
beszámolója, addigra Sana kellőképpen unta már a dolgot és ment volna
hazafelé. Így megörült, mikor végre a tanár elengedte őket. Egykedvűen
ballagott az utcára Claraval, mikor mint egy szélvész, elsöpörte őket
néhány diák. Sana utánuk nézett és felismerte bennük Mark haverjait.
Egyre unszimpatikusabbak lettek számára ezek a srácok, és a
legszívesebben móresre tanította volna őket. De nem tehette, hiszen
valójában még nem csináltak semmi rosszat. Így inkább sietve elbúcsúzott
új barátnőjétől, és Dark háza felé vette az irányt.
Már nem is gondolt arra, ami az iskolában történt, csak boldog szívvel
várta, hogy végre megérkezzen a férfihez, és újra belemerüljön abba a
70
környezetbe, amit annyira szeretett gyerekkora óta, és ami mindig nyitott
ajtóval és tárt karokkal várta.
Az iskolai napok egyformán teltek Sana számára. Rengeteget tanult,
mert tudta, hogy egyelőre ez a legfontosabb számára. Mellette azonban
mindig szakított időt a fontos dolgokra, ami délutánonként a Claraval
való beszélgetést, esténként pedig Darkkal való együttlé- tet jelentette, a
szó nem a legszorosabb értelmében. Ugyanis Sana még nem érezte
elérkezettnek az időt, a férfi pedig jobban szerette annál, minthogy
kihasználja.
Általában, mire reggel az iskolába ért, Clara már ott volt és a folyosón
várta. Jól megvoltak együtt, és a lánynak biztonságot is adott Sana, mert
valamiért senki nem mert vele kekeckedni. Egyedül csak Mark, aki
bosszút esküdve várta a megfelelő alkalmat, de az valahogy nem akart
eljönni a számára, mert Sana ereje, és fürgesége túl jónak bizonyult. Volt,
hogy az iskolaudvaron vették körbe a lányt és próbáltak ráijeszteni, de
Sana egyetlen rúgással a földre kényszerítette Markot. És mire a többiek is
nekiestek volna, valamelyik tanár ott termett, így nem volt lehetősége a
fiúnak a bosszút véghezvinnie. Máskor az iskolából kifelé szálltak rá, de
Sana úgy lesöpörte magáról őket, hogy azok észbe sem kaptak, és már
csak kilométerekről leshettek utána.
Egyik alkalommal a két barátnő elhatározta, hogy este moziba mennek,
mert Clara kedvenc filmjét vetítették, amit Sana még sosem látott.
Jókedvűek voltak, és még a film alatt is jókat nevettek az egyes
epizódokon. Sana felszabadult volt, és egy pillanatra el is felejtkezett a
valós életéről, normális, hétköznapi lánynak érezte magát. És jól tudta,
éppen ezért kedveli Clara társaságát, mert így nem érzi azt, hogy ő
különleges és más.
Mikor vége lett a vetítésnek, nevetgélve, egymás karjába kapaszkodva
lépkedtek kifelé a teremből. Nem számítottak rá, de amikor a kijárathoz
értek, ismerős hangok csapták meg a fülüket. Odafordultak, és
szerencsétlenségükre Markot, meg néhány rossz kinézetű haverját
pillantották meg a pult előtt. Clara riadtan, menekülést keresve hátrált, de
Sana elkapta a karját, és erőnek erejével rángatta ki a moziból. Úgy
gondolta, ha a többiek azt látják, hogy nem félnek, és nem hívják fel
magukra a figyelmet holmi meneküléssel, talán észrevétlenek
maradhatnak.
Már az utcán jártak, és Clara épp megnyugodva sóhajtott fel, mikor a
71
hátuk mögött nagy kiabálásra lettek figyelmesek. Próbáltak nem
foglalkozni vele, és a lehető legnyugodtabban haladni tovább. De ekkor
egy kisebb kő hátba találta Clarat, aki ettől kissé összerezzent. Mégis
ugyanolyan rendületlenül lépkedett tovább barátnője mellett. Am amikor
egy ennél nagyobb kődarab suhant el a fülük mellett, Sana nem bírta
tovább, megállt és csípőre tett kézzel, mérgesen visszafordult. Megvárta,
míg azok odaérnek hozzájuk, majd kérdőn Markra nézett.
- Gondolom, ha az ostobaságot osztályoznák, te már biztos meg-
szerezted volna belőle a kitűnőt.
- Azt hiszed vicces vagy? Egy ilyen csinibaba nem fog megfélemlíteni! -
fintorgott a fiú fennhéjázón.
- Pedig talán jobb lenne, ha félnél. - szögezte le Sana egy cseppnyi
ijedtség nélkül. - Akkor nem lennél ilyen bunkó.
Mark idétlenül felhorkant, de kicsit sem szeppent meg. - Te csak egy
elkényeztetett apád majma vagy, semmi több.
Sana keze ökölbe szorult és érezte, hogy kezdi elveszíteni a türelmét, de
még a lehető leghiggadtabban próbált felelni. - Az apám meghalt hat éves
koromban. Ne merd még egyszer a szádra venni, mert az lesz az utolsó,
amit kiejtesz rajta.
- Azt hiszed, megijedek? - kacagott fel Mark színpadiasan, mire Sana a
türelme végére érve, ököllel akkorát csapott a fiú hasába, hogy az azonnal
elterült.
Sana nézte, ahogy Mark elvágódott, és a patyolat tiszta inge, poros lett, a
szűk bőrnadrágja pedig az eséstől felhasadt. Eleinte képtelen volt
megszólalni is, csak nyögdécselt, de aztán fellendítette a karját és
elkiabálta magát. - Kapjátok el és csináljátok ki!
Vagy ketten nekiugrottak Sananak, de az felfrissítve karate tudását, távol
tudta tartani őket magától, hol egy ütéssel, hol egy jól irányzott rúgással.
Egy másik azonban Clarat kapta el, aki sikítva próbált szabadulni, de
tehetetlen volt. Eközben Mark is magához tért, és teljesen feldúlva, dühe
minden erejével indult volna ő is San- anak. Ám akkor valaki hátulról, a
grabancánál fogva visszahúzta. Mérgesen fordult meg, hogy megmutassa
a jobb egyenesét a kötekedőnek, de abban a pillanatban egy ököl lendült
az arcába.
Dark nem akart előbújni a rejtekéből, de nem tudta elnézni, hogy Sanat
bántják, pláne ekkora erőfölénnyel. Ez a fiú régóta a bögyében volt már,
mert Sana elmesélte neki minden egyes vitájukat, az elsőtől a legutóbbiig.
72
Már azóta szeretett volna behúzni neki egyet, de nem adódott rá alkalom.
Most viszont itt volt, és még csak vissza se kellett fognia magát, legalábbis
nem nagyon. Mert ahogy a fiú ismét a földre került, feldühödve, hatalmas
hévvel felugrott, és már neki is akart esni Darknak. A férfi azonban
félrelépett, így Mark ismét a földön kötött ki. Mikor megint felállt, Dark
már nem szórakozott vele tovább, hanem hátracsavarta a kezét, és a háta
mögé lépve belerúgott a fenekébe. Szinte már komikus volt a jelenet, bár
egyikük sem érezte annak. A fiú a földön feküdt, arccal a járdának, és úgy
tűnt, hogy erőt kell gyűjtenie hozzá, hogy fel tudjon kelni. Dark ekkor
elfordult és odalépett Sana egyik támadójához, majd őt is kezelésbe vette.
Sana megörült a férfi segítségének, és hálásan pillantott rá, mielőtt egy
végső, jól irányzott ütéssel a földre küldte volna Mark egyik haverját.
Mikor már nem volt más, aki kekeckedett volna velük, Dark ránézett a
bőrszerkós lányra, aki Clara karját szorongatta, és mordult egyet felé. A
lány riadt képpel elhátrált, és miután a banda többi tagja is
feltápászkodott, sietve eliszkoltak.
Sana csak erre várt. Mikor már a támadók látótávolságon kívülre
kerültek, boldogan odament Darkhoz, és lágyan átölelte. - Jókor jöttél. De
hogy kerültél ide?
- Csak akkor érzem, hogy biztonságban vagy, ha rajtad tarthatom a
szemem. Egyébként már viszketett a tenyerem, hogy ennek a fajan- kónak
behúzhassak egyet.
A lány halványan felkacagott, mert hízelegtek neki a férfi szavai. -
Nocsak, nocsak! - incselkedett, és lágyan végighúzta a kezét a férfi
mellkasán. - Csak nem mérges voltál?
- Tudod, hogy mindenkire mérges vagyok, aki téged bánt. - felelte Dark
őszintén.
Clara is odaballagott hozzájuk, és még mindig remegve az előző
eseményektől, odaállt Sana mellé, aki mosolyogva elengedte a férfit, és
védelmezőn átölelte barátnője remegő vállát.
- Ott áll hátul a kocsim. - mondta Dark a lányokat nézve. - Hazaviszlek
benneteket.
Clara csak bólintani tudott, így Sana kedvesen megfogta a kezét és
húzta Dark után. Sietve beültek a fekete színű, sötétített üvegű Audi- ba,
és a férfi már indította is a járművet, hogy mihamarabb hazafuvarozza a
lányokat. Ahogy haladtak az úton, már egyre jobban érezték magukat, és
Clara is kezdett felengedni. Bár fogalma nem volt róla, hogy ki ez a férfi,
73
de mérhetetlen hálát érzett iránta, és a legszívesebben össze-vissza
csókolta volna, mint a filmekben a bajba jutott lányok a megmentőjüket.
És ahogy elnézte, szinte szerette volna végrehajtani, mert ez az idegen
nagyon jóképű, igazán megnyerő külsejű volt a fekete, rövid hajával, a
csillogó szemeivel. És amúgy is volt benne valami igazán férfias és kedves.
Csak az a sötét ruházata volt kicsit lelombozó a lány számára.
Dark a készséges útmutatásnak köszönhetően hamar odatalált Cla- raék
házához. Lefékezte az autót és hátrafordulva várakozón a lányokra nézett.
Clara tétován kiszállt, de még utoljára egy köszönömöt is kinyögött, és egy
mosolyt is próbált magára erőltetni. Már nem is félt annyira, mert látta,
hogy a herceg fehér lovon nem csak egy legenda, hanem a valóságban is
létezik, még ha fekete ruhában is jár, és a kocsija sem éppen hasonlít egy
kancára. De ez mind amúgy is csak formalitás.
Dark és Sana búcsút intettek a lánynak, és már mentek is tovább, hogy a
férfi Sanat is hazavigye. Már a ház előtt voltak, mikor a lány odafordult
Dark felé.
- Nem maradhatok ma veled? - kérdezte reménykedve.
- Ma nem lehet. Találkozóm van éjfélkor egy sámánnal. Valami gondja
van, és megkért, hogy segítsek megoldani a problémáját.
- Értem. - Sana megpróbált mosolyogni, de ez nehezen sikerült.
Szeretett volna együtt lenni a férfivel, így még egy kísérletet tett. - Nem
mehetnék veled?
Dark felemelte egyik kezét, és elsimított egy hajtincset a lány arcából. -
Ennyi izgalom elég volt neked mára, és nem örülnék ha tárgyalás közben
is csak rád kellene figyelnem.
- Csendben leszek, meg sem szólalok. - próbálkozott tovább Sana.
- Ahogy mindig is szoktál. Igaz? Legutóbb is annyira csendben voltál,
hogy szinte zengett a ház.
- Ha-ha-ha! Gúnyolódj csak! Igenis tudok csendben lenni! De vannak
alkalmak, mikor nem lehet hallgatni.
- Akkor most hallgass, és menj aludni. Holnap majd találkozunk, és
beszélhetsz amennyit csak akarsz. Jó?
Sana szomorkodva bár, de megadóan bólintott. Sóhajtva odahajolt a
férfihez és puszit lehelt az arcára, majd más választása nem lévén, kiszállt
az autóból, és az ajtóhoz menve elővette a kulcsait. Mióta kiskorában
megtámadta az a vámpír, Anna riasztót szereltetett fel a lakásba, hogy
minden illetéktelen behatolót érzékeljen. Ezért is örült Sana, hogy anyja
74
elfogadta Darkot, így nem kellett az ablakon át szöknie, hanem nyugodtan
járhatott az ajtón, ahol könnyedén le tudta állítani a riasztót. A lakásba
beérve is azonnal ezt tette. Majd komótosan felballagott a szobájába,
ráfeküdt az ágyra csak úgy ruhástól, és a plafont bámulta. Nem tudta
miért, de a szíve nehéz volt, mégis szárnyalt Dark közelében. Olyan
különös érzés volt, amit nem tudott hová rakni. Évek óta ismeri a férfit,
évek óta nagyon közel állt hozzá, és lassan hozzá is nő, hiszen Dark nem
öregszik, még most is ugyanaz a huszonnyolc éves férfi aki azelőtt, mikor
vámpírrá vált. De mi kötheti hozzá ilyen nagyon? Miért hiányzik neki
napról-napra jobban? Miért nehéz nélküle minden egyes perc? Nem tudta,
csak érezte, hogy a férfi olyan erővel ragadta meg, amihez hasonlót még
sohasem tapasztalt. És talán pont ezért fájt minden elválás tőle és okozott
hatalmas örömöt a találkozás. Neki Dark volt az első és az egyetlen a
rangsorban, a legfontosabb az életében.
10. fejezet - Dark a vámpír
Másnap reggel Sana nyugtalanul ébredt. Különös érzése volt, amit nem
tudott hová rakni és nem is értette. Nem találta a helyét, nem tudott mit
kezdeni magával, ami elég szokatlan volt számára. Elment lezuhanyozni,
hátha attól majd jobb lesz, de semmi sem változott, az idegessége mit sem
csillapult. Arra gondolt hogyha csinosan felöltözik, talán majd felderül egy
kicsit, ám sem a világoskék blúza, sem a divatos csípőfarmerja nem
segített oldani a feszültségét. Mikor már elkészült úgy döntött, elnéz
Darkhoz még iskola előtt, hátha utána majd jobban fogja érezni magát,
vagy ha mást nem, legalább a férfi társasága biztosan eltereli a gondolatait.
Ahogy közeledett Dark házához, egyre nehezebb lett a szíve. Egész úton
csak rágódott és próbálta megfejteni a nyugtalansága okát. Mikor végre
odaért a férfi lakásához, már a feje is fájni kezdett. Nem értette, és nem
akarta felfogni. Az érzés ismerős volt valahonnan, és nem tartogatott
semmi jót, de átsiklott felette, mert bízott és hitt a jövőben, és főleg
Darkban.
Bekopogott, de nem kapott választ. Némi várakozás után lenyomta a
kilincset, ám az ajtó nem eresztett, zárva volt. Elővette hát a kulcsait, de
hiába próbálta, be sem tudta dugni a zárba, mert valamiben megakadt.
Olyan volt, mintha az ajtót belülről zárták volna rá. Nem volt értelme
75
tovább próbálkoznia, ezért némi tétovázás után úgy látta jónak, ha elmegy
az iskolába, és majd délután visszajön, hogy megnézze, mi ez a nagy
bezárkózás. Így is tett, bár igazán nehezére esett ilyen körülmények között
a tanulásra figyelnie. De nem sok választása volt, és Dark szerint vannak
kötelezettségek, amiket nem lehet sutba dobni. Ez is egy ilyen volt.
Csalódottan megfordult, és lassan az iskola felé ballagott, még ha ez volt
akkor a legutolsó is, amit tenni szeretett volna.
A suliba érve Clara már várta barátnőjét, és nem győzött kérdéseket
feltenni neki a tegnapi férfival kapcsolatban, aki mint egy lovag,
megmentette az életüket. Nagy szavak voltak, és nem is teljesen igazak, de
Claranak ez cseppet sem számított. Am Sana nem felelt, nem volt hozzá
kedve, meg amúgy sem akarta Darkot kiadni. De a lány nem hagyta
békén, addig-addig kérdezett, míg végül Sana elmondta neki, hogy már
gyerekkora óta ismeri, és az apja barátja volt. Clara nem elégedett meg
ennyivel, tovább kérdezősködött, de Sana már végképp nem volt abban az
állapotban, hogy felelgessen. Inkább komótosan elindult az
osztályterembe és lehuppant a helyére. Két kezét az arcába temette és
próbálta leküzdeni a nehéz érzéseit, szinte oda sem figyelt a külvilágra.
Nem értette mi ez az egész, ami benne zajlik, és nem talált magyarázatot
arra a különös, nyomasztó érzésre sem, amit most érzett. Levegőt is alig
kapott, mintha szorítanák a szívét, mintha, még megfogalmazni sem tudta
igazán. Teljesen belemerült a gondolataiba, és csak arra lett figyelmes,
hogy hatalmas felhördülés támadt. Clara erősen oldalba bökte, majd az
ajtó felé mutatott, ahol Mark állt és egyenesen Sanat nézte. A szeme alatt
lila folt díszelgett, és a szája is fel volt repedve, de láthatólag cseppet sem
foglalkozott ezzel, jobban lefoglalta az, hogy valami úton-módon be-
szélhessen a lánnyal.
Sana értetlenkedve nézett rá, majd szó nélkül felállt, megragadta Clara
karját, és vele együtt odament a fiúhoz. Mark abban a pillanatban elindult
kifelé és csak egy kiesebb saroknál állt meg. Sana követte, és mikor
megálltak, szembefordult a fiúval és kérdőn ránézett. Clara viszont jó
néhány lépésnyi távolságot tartott, nem mert közelebb menni. Nem tudta,
hogy mitől is fél, talán csak nem akart újabb
céltábla lenni holmi csúfolódáshoz.
Mark lehajtotta a fejét, hogy összeszedje magát mielőtt megszólalna.
Nem volt kenyere az, amire most készült, még soha nem kellett bocsánatot
kérnie, de most nem volt más lehetősége. Így végül mégis a lányra
76
pillantott és mélyen felsóhajtva nekikezdett.
- Tegnap este volt egy látogatóm. Azt mondta, hogyha nem változtatok
a viselkedésemen veled szemben, nagyon megbánom.
- Igen? - kérdezte Sana tettetett érdeklődéssel, és nem volt nehéz
kitalálnia, hogy ki lehetett az a látogató. Bár nem értette, hogy még ezek
után Dark miért ment el Markhoz, de úgy gondolta, ez legyen az ő titka,
nem fogja firtatni.
- Azt is mondta, hogyha nem hagyom abba a piszkálódást, keres
ellenem valami jól megalapozott vádat és lecsuk.
- Lecsuk? - nem, ez nem illett bele a képbe, hiszen Dark nem volt
rendőr. ám Andreas igen. De miért ment el Andreas a fiúhoz, és
egyáltalán, honnan tudta, hogy.?
A fiú nem vette észre, hogy Sana miken töpreng, így tovább beszélt. -
Nos, úgy gondoltam, hogy jobb ha tisztázzuk. Már volt dolgom a
rendőrséggel, és nincsenek valami jó tapasztalataim. Nem tudtam, hogy
neked vannak ilyen ismerőseid. Az a pasi is tegnap. - Mark fáradtan
felsóhajtott. - Szóval, nem foglak többet piszkálni, nem éri meg. A
haverjaimnak minden tagja sajgott tegnap, és haragszanak rám, mert ezt
nekem köszönhetik.
Sana bólintott, és bár elfogadta a bocsánatkérés eme különös fajtáját, de
egy kérdés nem hagyta békén. Ezért kissé elfordította a fejét és Markot
pásztázta. - Mégis miért voltál olyan bunkó?
A fiú körbenézett, hallja -e őket valaki, majd mikor megállapította, hogy
a kíváncsi szempárok is mind csak távolról lesik a jelenetet, visszafordult a
lányhoz. - Mindenki abban a hitben él, hogy egy vagány srác vagyok aki
nem fél senkitől. Meg akartam tartani ezt az imázsomat. De beléd tört a
bicskám, veled nem tudtam mit kezdeni. Azt hiszem erősebb vagy nálam,
és nem csak erőben, hanem ott belül is. - bökött a lány szívéhez egy
megadó mosollyal. - Szóval bocs, és felejtsük el. Megmondhatod annak a
zsarunak is, hogy nem köte- kedek többet veled.
- Rendben. - de Sana nem elégedett meg ennyivel, hanem hátrafordult
és odahívta Clarat is - Más is van, akitől bocsánatot kell kérned. - közölte
Markkal határozottan, aki bár elfintorodott, de meg- adóan bólintva
elnézést kért Claratól is. Majd, zsebre tett kézzel elballagott a sok
kíváncsian figyelő diáktársai tekintetével övezve.
Clara döbbenten állt és nézett a fiú után. Sana viszont nem foglalkozott
vele tovább, teljesen más dolgok jártak a fejében. Lassan visz- szasétált az
77
osztályba a helyére, a barátnője pedig észbe kapva utána sietett. Sokan
kérdezték, mi történt, tudják -e, hogy honnan van Marknak a monoklija,
de a lányok nem feleltek. Sana újra magába mélyedt, és már alig várta,
hogy vége legyen a napnak és kiszabaduljon a korlátok közül. Darkhoz
vágyott, és minden perccel egyre nőtt benne ez az érzés. Egyre nehezebb
lett a szíve, egyre jobban fájt a feje, és egyre elkeseredettebben próbálta
tartani magát.
Az iskola végén, mikor kicsengettek az utolsó óráról is, Sana szinte
rohant kifelé az osztályból, még Clara is alig bírt vele lépést tartani. Már az
utcán jártak, mikor Clara elkapta barátnője karját és erőnek erejével
visszatartotta.
- Hová rohansz így? Mi bajod van egész nap?
- Eressz el! Mennem kell! Majd később beszélünk. Most nagyon sietek. -
azzal egy hirtelen mozdulattal kirántotta a kezét barátnője szorításából, és
már rohant is tovább. Dark háza előtt kicsit nyugod- tabban vette a
levegőket, bár a rossz érzése még erőteljesebben tört rá, mint remélte.
Hiába akarta tagadni, a gonosz lehelete suhintotta meg mikor az ajtóhoz
ért. Kopogott, de még mindig nem jött válasz. Tehetetlenül az alakhoz
ment és próbált bekukucskálni rajta, de semmit sem látott. Visszament az
ajtóhoz, hogy megpróbálja kinyitni, de hiába. Tudta, valami komoly dolog
történhetett, mert Dark még sosem volt így bezárkózva nappal sem. Várt
még egy keveset, de miután néhány perc elteltével sem érkezett válasz a
dörömbölésére, nem tehetett mást, szomorúan haza ment vissza-
visszapillantva.
Késő délután volt mikor Clara becsengetett Sanahoz. Jókedvű volt és
kíváncsi, de látva barátnője magába zárkózott, komor arcát, az ő kedve is
tovaillanni látszott. Ott ültek a szobában az ágyon és hallgattak. Vagyis
Clara megpróbált beszélgetést kezdeményezni, ám a barátnője erre nem
volt kapható. Egyre csak Darkra gondolt és próbálta megfejteni az
érzéseit, próbált mindennek a mélyére látni.
Clara mindebből csak annyit vett észre, hogy barátnője kedvetlen és
hallgatag, ő pedig bármit tesz is, képtelen szóra bírni. Így egy idő után
feladva a próbálkozását, egy könyvet vett a kezébe és nézegetni kezdte.
Látta, hogy Sana polcán rengeteg misztikus olvasnivaló van vámpírokról,
démonokról, sámánokról, boszorkányokról, varázslatokról, nem élő
lényekről és még ki tudja mikről. Sokáig keresgélt mire a kezébe akadt egy
aránylag jó olvasmány a világ bolygóiról. Legalábbis azt hitte, hogy az, de
78
amint belelapozott rá kellett, hogy jöjjön, ez sem különb, mint a többi. Azt
latolgatta benne az író, hogy a tudományos felfedezések alapján, melyik
bolygón milyen lények élhetnek, vagy folytathatnak az életnek megfelelő
életet.
Sana minden előzmény nélkül, hirtelen felugrott és sietve a fürdőbe
rohant. Nem értette mi történik, mi ez különös rosszullét, ami elkapta.
Csak úgy érezte, valami fojtogatja a torkát, szédül és hányingere van. Alig
csukta magára a fürdő ajtaját, mikor a látomásában meglátta Darkot olyan
élesen, mintha ott állt volna vele szemben. De mégsem ő volt, mert ez a
valaki egy félelmetes, gonosz lénynek látszott, egy megvadult, dühös
vadállatnak. Egy lányt szorított magához, akit erőnek erejével lefogott,
hogy a nyakához hajolva kiszívhassa a vérét. És a lány hiába tiltakozott,
hiába sikított, nem volt senki, aki megmenthette volna a vámpírtól.
Sana csak állt dermedtem, és a szemei könnybe lábadtak. De nem
hagyott utat az elkeseredettségének. Ezt most nem engedhette meg
magának, ahhoz túlságosan szerette a férfit és tudta, a sorsa az, hogy
megvédje az embereket a gonosztól. És ha most sírni kezd, azzal nem a
Látót erősíti, hanem a benne szunnyadó félénk gyermeket.
Hallotta, hogy a fürdő ajtaján Clara aggódva kopogott és kiabált, de már
nem volt ideje foglalkozni vele. Sietve felrántotta az ajtót, és szó nélkül
elrohant a döbbent képet vágó barátnője mellett. Nem érdekelte más
abban a pillanatban, csak Dark számított, számára mindig is csak Dark
volt a fontos.
Lefutott a lépcsőn, magára kapta a cipőit és rohant ki az utcára, bele az
egyre mélyülő sötétségbe. Egyenesen a férfi házához futott. Nem
foglalkozott a külvilággal, az emberekkel, és még a háta mögött kiabáló
Claraval sem, csak minél előbb szeretett volna odaérni, és a saját szemével
látni mindent, hogy elhiggye, hogy megállíthassa, hogy segíthessen rajta.
Mikor végre odaért Dark lakásához, lihegve megállt, és határozottan
bekopogott. Nem kapott választ, ezért be akart nyitni, de az ajtó ugyanúgy
zárva volt, mint reggel és délután. Ekkorra már úrrá lett rajta a
kétségbeesés, ezért egyre erősebben kezdett dörömbölni.
- Nyisd ki Dark! Hallod! Nyisd ki! Tudom, hogy itt vagy!
Odabentről még csak mozgolódás sem hallatszott. Sana megint az
ablakhoz ment, de a sötétségtől nem látott semmit. Körbejárta a házat,
hátha valahol bejuthat, hátha. Ekkor éles sikítás rázta meg a csendet, arról
amerről az előbb ő is érkezett. Eleinte lassan, óvatosan, aztán egyre
79
gyorsabban sietett a hang felé, mert valahogy érezte, tudta, hogy mi lehet.
Mégis rémülten állt meg, mikor az egyik beugróban észrevette Clarat, és
az őt szimatoló Darkot.
- Érzem a félelmed szagát. Érzem, ahogy hevesebben dobog a szíved. -
mondta a férfi, miközben körbe-körbe járkált a lány körül azzal a különös
arccal, ami annyira állatiassá tette a vámpírokat. - Ha tehetnéd, azonnal
elrohannál. Igaz? Vagy szeretnél összeesni? Ó, milyen gyáva az ember, ha
szembekerül valamivel, amiről fogalma sincs. - a férfi felkacagott és érezte
a fölényének izgalmát. - Tudod mit? Nem kell félned, majd úgy csináljuk,
hogy ne nagyon fájjon.
- Kérem. - zokogta Clara egyre kétségbeesettebben. - .eresszen el! Nem
szólok senkinek ígérem, csak eresszen el!
- Nem szólsz? - Dark még egyszer kajánul felnevetett. - Nem is fogsz
szólni, mert nem eresztelek el!
- Kérem, könyörgöm! - Clara félelme minden pillanattal csak nőtt, és a
zokogása már-már öntudatlan hisztivé alakult.
Sana már nem figyelt a szavakra, csak megpróbálta összeszedni magát.
De hiába akarta, nem bírt odafigyelni másra, csak a férfi új arcára, mert
ilyennek még sosem látta. Gonosz lett. Lassú léptekkel elindult Dark felé,
és meg sem állt addig, míg egészen a közelébe nem ért. Nem szólt, csak
lágyan felnézett, és a nedves szemeivel, a fájó szívével próbált hatni rá.
- Nocsak! - Dark odafordult felé. Már nem is érdekelte tovább Clara,
mert sokkal nemesebb vad akadt a horgára. Odaballagott San- ahoz, és
egészen közel hajolt az arcához. - Itt egy csodaszép kislány. Megérezted,
hogy visszatért a gonosz?
- Te nem vagy gonosz! - állította határozottan Sana, és nem értette
miért, de még csak a szeme sem rebbent. - Te nem ez vagy!
- Dehogynem! - ordította Dark hátrálva egy lépést és széttárva a
karjait. - Pont ez vagyok! Végre megtaláltam önmagam. Most már nem
lesz aki vigyáz rád, hacsak az a jóságos Andreas nem. Miattad még azt a
rossz fiút is felkereste. Jobban mondva a béna anyád miatt aki, valljuk be,
igen nagy ribancként kezdte.
Sananak fájtak a szavak, de próbálta nem mutatni, és csak arra gondolt,
hogy Dark ezt csak azért mondja, hogy bántsa, és nem gondolja komolyan.
Bár valójában valahol egyet is értette vele, mert ő maga sem volt éppen a
legjobb véleménnyel az anyjáról. Ám a következő pillanatban mégis
elsötétült előtte a világ, mikor Dark tovább folytatta a pocskondiázást.
80
- És az apád! Azt hitte, megállíthatja a Földet, miközben az összes
gonoszt eltörli róla. Az apád egy óriási katasztrófa volt! - élesen, gonoszul
felnevetett, hogy belerázkódott még a fal is és, hogy a lány érezze a belőle
áradó, mindent elsöprő rosszat. - Jobb az egész világnak, hogy nincs
többé!
Clara döbbenten a szája elé kapta a kezét, és nézte ahogy Sana kezd
megtörni. Már fájdalmasan behunyta a szemeit, és a könnyei is egyre
jobban potyogtak, mégis ott állt a férfi előtt, és esze ágában sem volt
elmozdulni vagy meghátrálni onnan.
- Csak nem sírsz? - gúnyolódott Dark, és ismét egészen közel ment a
lányhoz - Szeretnéd, ha elengednélek? Ha megsajnálnálak? De hiszen
tudod, hogy gonosz lettem.
Ettől a mondattól Sana kezdett visszatérni. A tekintetét Darkra emelte,
és úgy felelt neki tiszta szívvel, ahogy mindig is tette. - Nem akarom, hogy
elengedj! Egyáltalán nem akarok elmenni, és nem kell sajnálnod sem.
Tudom, hogy egyetlen szavadat sem gondoltad komolyan, csak engem
akarsz bántani vele. És nem félek tőled, sem attól, amit tehetnél velem.
Tedd meg ha jól esik, nem érdekel!
A férfi megállt, és nézte a lányt. Nem hiába szerette, egyszerűen
fantasztikusnak tartotta, még így is, még most is. De nem engedhette,
hogy fölényt szerezzen, ezért felemelte a kezét, és durván megragadta
Sana állát.
- Nem szerzem meg neked ezt az örömöt! Ne is álmodj róla! Ha bármit
is teszek veled, az iszonyú szenvedésedbe fog kerülni. Akkor majd sírni
fogsz érte, hogy öljelek meg, hogy vessek véget a kibírhatatlan
fájdalmaidnak. Akkor majd nem leszel ilyen bátor, és boldog leszel ha
halottá teszlek. - suttogta dühösen, és még a szemei is vészjóslóan
csillantak meg. Majd a fejét lehajtotta Sana nyakához, és kiálló fogait
végighúzta a még mindig egyenletesen lüktető ütőér mentén. Tetszett neki
ez a játék, főleg hogy nem kellett Sanaban csalódnia, mert olyan
játszótársra talált benne, aki méltó ellenfél számára.
Am ekkor hirtelen elengedte a lányt, komoran megfordult, és elment.
Sana nyelt egy nagyot és nézte ahogy Dark kabátja ide-oda lobog
mögötte, ahogy siet, mígnem teljesen eltűnt a szeme elől. Sokat olvasott
már a vámpírokról, és nagyon jól tudta, hogy egy Bestia mire képes.
Tisztában volt vele, hogy most Dark is az, és ha úgy tartja a kedve, akár
Kunkttorrá is változtathatja, áldozattá akiből a vért úgy szívja ki, hogy az
81
csak lassan távozzon, ezáltal egészen a haláláig csak szenvedést és iszonyú
fájdalmat okozzon. Mégsem hitte, hogy Dark ezt tenné vele. Nem! Hiszen
nem felejtheti el azt a sok évet, amit együtt töltöttek nap mint nap, és azt a
ragaszkodást, ami összekötötte őket. Ezt hitte, mert ezt akarta hinni. Mégis
kellett néhány perc, hogy teljesen magához térjen és átgondolja, mit is
tegyen valójában. Ekkor pillantotta meg az alig pár méterre álló Clarat, aki
reszkető kezeit a szája előtt tartva próbálta visszatartani a könnyeit.
- Menj haza. - lépett hozzá Sana kissé fásultan, fájdalmas tekintettel. -
Most nem lesz baj. Utána megyek, addig nyugodtan haza jutsz.
De ha már otthon is vagy, ne engedj be idegent a házba soha! És. kérlek ne
beszélj erről senkinek. Érted?
Clara a fejét rázta és hitetlenkedve bámulta a barátnőjét. Barátnőjét?
Hiszen nem is ismeri ezt a lányt, nem is tudta róla, hogy olyasmit tud,
olyan világban él, ami számára eddig nem is létezett. Hogyan is
nevezhetné ezután barátnőjének? Ő is egy idegen lett semmi több. - Nem
is ismerlek! - Clara nem tudott mást tenni, nem volt ereje máshoz,
csakhogy a fejét rázva, és a sírással küszködve elrohanjon egy
biztonságosabb helyre, távol Sanatól, és ettől az egész szörnyűségtől. De
még akkor is maga előtt látta Dark kegyetlen, vérszomjas arcát és
tekintetét. Nem tudott tőle szabadulni, ahogy attól a képtől sem, hogy egy
pillanatig azt hitte, nekik végük, és már nem élhetnek tovább. Nem is
értette, hogy Sanaban, hogy volt annyi erő és lélekjelenlét. Honnan ez a
mérhetetlen bátorság és higgadtság?
Sana szomorúan nézett maga elé és sajnálta, hogy mindennek Clara is
szemtanúja volt. De nem maradt ideje ezen bánkódni. Mély levegőt vett és
behunyta a szemeit, hogy megtalálja Darkot. Mikor már tisztán érezte a
férfit, elindult utána, miközben elővette a telefonját és segítségért
tárcsázott az egyetlen embernek, akire ez esetben számíthat. Mikor a vonal
túlsó végén felvették, habozás nélkül a lényegre tért.
- Halló! Andreas! Baj van. Szükségem lenne a segítségedre.
- Sana? Mi történt?
- Darkból előtört a Bestia. Gonosz vámpír lett. Kezelhetetlen és fé-
kezhetetlen. Gyilkolni akar. De nem tudom hogyan és mitől. - felelte Sana,
miközben egyre szaporázta a lépteit.
- Most viccelsz. Ugye? - Andreas remélte, hogy mindez csak rossz álom,
de a lány hallgatása nem ezt jelentette. - Jaj, ne! Mond! Mire gondolsz. Te
jobban ismered. Mit tegyünk?
82
- Nem tudok bemenni a lakásába. Menj oda, törd be az ajtót. Csinálj
valamit, hogy bejuss. Nézd át az egész mindenséget, hátha találsz valami
gyanúsat, ami támpont lehet, hogy mégis miért és hogyan történt mindez,
és hogyan tudnánk visszacsinálni.
- Értem. És Dark? Nem fog visszajönni?
- A nyomában maradok, amíg csak tudok. De siess, hogy minél ha-
marabb segíteni tudjunk. Most nagyon veszélyes. Veszélyes mindenkire
nézve.
- Ez biztató. Na mindegy. Sietek ahogy csak tudok. Azért biztos ami
biztos viszek egy ezüsttört is. - felelte a férfi kényszeredetten.
- Csak ne bántsd! Jó? Ő nem rossz. És ez az egész nem az ő hibája. Ne
bántsd, Andreas! Kérlek! - Sana szíve belesajdult a gondolatba, hogyha
nem lesz más lehetőség, Darkkal végezniük kell. Nem, ez nem lehetséges!
Erre gondolni sem akart. Erre soha nem lenne képes.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. De ha választanom kell, hogy ő
vagy én. Remélem nem kerül rá sor. Te is vigyázz magadra! Rendben?
Sana eltette a mobilját és szedte a lábait, hogy mielőbb Dark nyomára
bukkanjon. Nem gondolkodott, egyszerűen csak ösztönösen azt
cselekedte, amit kellett. Már végigrohant vagy három utcát, mikor meg
kellett állnia. Mély levegőket vett, megpróbált koncentrálni és ráérezni
Darkra. Körbenézett, és néhány méterrel odébb megpillantott egy fiatal
anyukát kézen fogva a kislányával sétálni, bizonyára hazafelé. Rossz
előérzete támadt, és ahogy várta, néhány pillanat múlva Dark már ott is
lépkedett mögöttük, támadási lehetőségre várva. Sana szívében megállt az
ütő. - Egy gyermek! - Tudta, mindent képes lenne elviselni, de ezt nem.
Ezt semmiképp! Habozás nélkül átszaladt az utcán egyenesen a
kislányhoz. Nem tétovázott, csak lehajolt, és egy mozdulattal felkapta a
gyermeket, az édesanyja minden tiltakozása ellenére. Az asszony
dühösen, értetlenkedve nézte a lányt és próbálta kiszabadítani a kezéből a
gyermekét. - Engedd el! Hallod! Engedd el!
- Nem akarom bántani. - szabadkozott Sana, majd magyarázatképp
egyszerűen a nő háta mögé mutatott.
Az asszony értetlenül megfordult, és akkor pillantotta meg a fekete
ruhás, komor, villámló tekintetű alakot, aki rendületlen lépésekkel tartott
feléjük. Egyszerűen félelmetesnek hatott, mintha egy horrorfilmből lépett
volna elő, így az asszony nem ellenkezett tovább, hanem szedve a lábait
futott a lány után.
83
- Hol laknak? - kérdezte Sana és előreengedte az asszonyt, hogy
mutassa neki az utat.
- Ki ez? Mit akar tőlünk? - a nő lihegve, riadtan fordult hátra, miközben
bekanyarodott egy kisebb ház elé.
- Jobb ha nem tudja. - közölte vele Sana, és letette a kislányt a földre. -
Menjenek be, és ne nyissanak ajtót senki idegennek.
- Mégis ki ez? Mi folyik itt?
De Sana nem akart felelni. Betuszkolta a nőt és a kislányt a házba, és
miután elmondta nekik még egyszer, hogy ne engedjenek be idegent a
lakásba, megfordult, hogy tovább követhesse Darkot. De a férfi hirtelen ott
termett előtte, és mogorván, rosszkedvűen nézett le rá. Igazán mérges
volt, hogy a lány beleavatkozik a dolgaiba, pláne mert egy igazán
ízletesnek tűnő vacsorát mentett meg előle.
- Mit akarsz már megint? - mordult a lányra, és egészen közel hajolt
hozzá.
Sana felocsúdva az első ijedtségéből ráemelte ragyogóan tiszta szemeit a
férfira, és akaratlanul is megpróbált a szívére hatni. Szerette volna
visszafordítani az időt, semmissé tenni ezt az estét, visszavarázsolni
mindent. Varázsolni! Sananak eszébe jutott, hogy előző éjjel Dark azt
mondta, egy sámánnal fog találkozni. Talán ez lehet a titok nyitja.
- Azt hiszed, mindenkit meg tudsz védeni tőlem? - Dark elkapta a
lány karját, és erőteljesen megszorította, de Sana még csak meg sem
nyekkent.
- Lehet, hogy nem tudok megvédeni mindenkit. De igen, megteszek
mindent érte, hogy a legtöbbjüket megmentsem tőled.
- Mit gondolsz? Ki vagy te? Azt hiszed, hatalmad van felettem?
- Hogy ki vagyok? - Sana határozottan összehúzta a szemeit. - Én
vagyok a Látó! A Látó! - az utolsó szót szinte kiabálta.
Dark hirtelen elengedte a lányt és hátrább lépett. Nem tudta meg-
mondani miért is, de a Látó körüli legenda olyan régre nyúlik már vissza.
És a prófécia jövendölései, amiket még maga nem olvasott, de már hallott
róluk, úgy emlegetik a Látót, mint azt a valakit, aki kitartásával és
képességeivel képes szembeszállni a gonosszal, és egyetlen romlott lélek
sem képes kárt tenni benne. Mindeddig nem is gondolt rá, hogy mindez
akár Sana is lehet, mert neki még mindig csak az a kislány volt, akit
gyerekkora óta nevelt, okított és vigyázott. Hogy ő lenne a Látó? Az a Látó
aki a próféciába is beleíratott? Akit már az öregek is megjósoltak? Nem! Ez
84
nem valószínű.
- Te nem a Látó vagy, csak egy kislány, aki nem képes felmérni a tettei
súlyát. Mit gondolsz, mit tehetnél velem szemben?
- Bármit. - Sana elszántan feljebb emelte a fejét. Már rájött, hogy hogyan
is tudna fölényt kovácsolni, még ha csak egy pillanatra is. Behunyta a
szemét és erősen Darkra koncentrált. Minden fájdalmát beleadta, minden
szenvedését a férfira irányította.
- Hagyd abba! - morgott a férfi, és a hirtelen rátörő fájdalmában
mindkét kezével megfogta a sajgó fejét. - Hagyd abba! Elég!
De Sana rá sem hederített Dark kérésére, mintha nem is hallotta volna.
- Aáá! - Dark úgy érezte már nem sokáig bírja, lassan elviselhetetlen
volt számára a migrénszerű fájdalom. Letérdelt és a fejét is egészen a
földhöz szorította, hátha így csillapítani tudja, de semmivel sem lett jobb. -
Elég! - kiabálta eszeveszetten.
Sana kinyitotta a szemeit és nézte a térdeplő férfit. A szíve tele lett
sajnálattal, a legszívesebben odahajolt volna, hogy csókjaival gyógyítsa be
Dark sebeit és tüntesse el belőle a Bestiát. Annyira szerette, annyira
szeretett volna segíteni rajta, hogy szinte beleőrült a tehetetlenségbe.
A férfi, mikor már jobban lett, felugrott, és dühösen villantotta szemeit a
lányra. - Ezt ne csináld még egyszer, különben.
- Különben? - Sana könnyes szemekkel, mégis határozottan felszegte a
fejét, de Darkot nem hatotta meg, mert egyik kezével elkapta a lány torkát
és durván megszorította.
- Különben nem leszek többé ilyen kedves hozzád és teszek róla, hogy a
Látó valóban eltűnjön a föld színéről.
11. fejezet - A Látó ereje
Dark elsietett, és Sana már képtelen volt utánamenni. A feje lüktetett, és
a könnyei is potyogni kezdtek. Nem akarta bántani Darkot, dehogy
akarta. De nem volt választása. Pedig még így sem használta fel minden
erejét, azt már nem merte, mert attól félt, hogy kárt okoz a férfiben.
Megrémült, mert ha a fele energiájával a földre tudta kényszeríteni
Darkot, minden erejével talán meg is tudná ölni. Erre még gondolni sem
akart. Inkább összeszedve magát, visszasietett a férfi lakásához, hátha még
ott találja Andreast, és el tudja mondani neki azt, ami az eszébe jutott.
85
Sietett ahogy csak bírt, de közben folyton körbelesett, hátha meglát vagy
meghall valamit és segíteni tud. A ház elé érve látta, hogy az ajtó résnyire
nyitva van, így habozás nélkül, azonnal benyitott, és a tehetetlenség
lendületével a dolgozószobába rontott.
- Állj! Ne. - Andreas ott állt a helység közepén egy ezüsttőrrel a
kezében, ám amikor felismerte Sanat, megkönnyebbülten leengedte a kést,
és letörölte a homlokára kiült verejtéket. - Muszáj a frászt hoznod rám?
Már azt hittem a vámpírunk az. - visszafordult az asztalon lévő papírok
közé, de aztán, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, mégis a lányra
nézett. - Egyébként hol van?
- Nem tudom. - Sana kedvetlenül leült az egyik székre. - Nem volt erőm
már utánamenni.
- Valami baj van?
- Csak elfáradtam, eltompultam. - a lány érezte, hogy kicsit meg-
csappant az ereje, de nem akart most ezzel foglalkozni, inkább And- reast
figyelte. - Találtál valamit?
- Nyilván egyszerűbb lenne, ha tudnám mit is keresek. - kotorászott
tovább a férfi.
- Dark egy varázslóval találkozott tegnap. Szerintem ezzel lehet
összefüggésben a viselkedése.
- Varázsló? - Andreas megvakargatta az állát. - Találtam itt egy papírt,
de nem tudtam mi lehet az. Elég hablaty szövegnek tűnik, de mégis olyan
a ritmusa, mint egy rituálés varázslatnak.
Sana egy mozdulattal felugrott a helyéről. - Hol van?
A férfi egy égett szélű papírlapot húzott elő a halmazból, és a lánynak
nyújtotta, aki megpróbált beleolvasni, ám egy kukkot sem értett. De
valóban olyan varázsszerűnek hatott az egész az ő számára is. Nem
tétovázott, nem volt rá ideje. Sietve odaült Dark számítógépe elé és
bekapcsolta. Először megnézett minden fájlt, majd rákapcsolódott az
Internetre.
Andreas odaállt a lány mögé, és a monitorra tapasztotta a tekintetét.
Sana keresett egy latin nyelvű szótárt és megpróbált lefordítani néhány
szót a papírból. Nehezen ment, és a lány nem akarta minden idejét ezzel
tölteni, úgyhogy taktikát váltva sámánokat, varázslókat, boszorkányokat
keresett. Sok honlapot megnézett, sok adatot elolvasott mire talált egy
nagyon régi cikket, valami hatalmas villámlásról, ami egy kislány elé
vágódott le, miután a gyermek egy varázst mondott egy öreg nő kérésére.
86
Sana nem tudta miért, de úgy gondolta, megtalálta amit keresett. Sietve
kinyomtatta az oldalt, majd frissebb, újabb hírek után kutatott ebben a
témában, és azokat is kinyomtatta. Majd a papírokkal felszerelkezve
felállt.
- Mehetünk. - közölte Andreassal. - Azt hiszem ennél többet úgysem
fogunk már találni.
- Remek! - nyugtázta Andreas, és követte a lányt ki a házból. - Ott áll a
kocsim hátul. - mutatott a ház háta mögé. - Nem akartam, hogy
szembetűnő legyen.
- Úgy látszik, te mindenre gondolsz.
Odamentek az autóhoz és beszálltak. Andreas elindította a motort és
kikanyarodva az útra, hazafuvarozta a lányt. - Hát, azt hiszem nehéz idő
áll előttünk. - nyugtázta sóhajtozva.
- Igen az. - Sana szomorúan lehajtotta a fejét, szinte belesajdult a szíve,
hogy Darkot így kellett látnia, és ellene kellett küzdenie ahelyett, hogy
teljesen mellette állna. De a férfi nem sok választást hagyott neki, hiszen
már megmondta, ha az útjában lesz, ha sokat piszkálja, megöli. És bár
Sana nem riadt meg a fenyegetőzéstől, azért nem vette semmibe, mert
Dark nem volt az a füllentős fajta, szerette mindig megmondani az igazat.
Andreas elnézte a lányt, és megesett rajta a szíve. Bár át nem érezte Sana
fájdalmát, de megértette. Felemelte hát a kezét és lágyan megérintette a
lány enyhén remegő, térdén nyugvó ujjait. - Ennyire nehéz? Szereted.
Igaz?
Sana felnézett, beleharapott az ajkába és némán bólintott. Aztán mégis
összeszedte az erejét, hogy őszintén feleljen. - Még annál is jobban.
Akármilyen is, de ha vele történik valami, abba én biztosan belehalok.
- Dehogy halsz, ez butaság! Erős lány vagy. Jöjjön bárki, tegyen bármit,
te megállod a helyed. Én tudom.
A lány kissé elérzékenyült a kedves szavaktól, de, hogy ne mutassa ki,
próbálta elviccelni a dolgot.
- Te most azért jársz anyámmal, mert szereted, vagy csak az apám
akarsz lenni?
- Nos, ez igazán övön aluli volt. - Andreas lefékezte az autót a lányék
házánál, és rápillantott Sanara. - De, hogy lásd milyen jó vagyok hozzád,
még ezt is megbocsátom.
- Akkor jó. De ugye nem gond, ha nem hívlak apucinak? - Sana próbált
mosolyogni, de nem nagyon sikerült, így jobb híján kinyitotta a kocsi
87
ajtaját. - Tedd meg, hogy anyának még nem szólsz. Nem akarom, hogy jó
anyához méltón eltiltson, nekem meg az ablakon keresztül kelljen folyton
megszöknöm. Rendben?
- Rendben. Tudod, hogy bízhatsz bennem. - nyugtázta Andreas, bár
nem volt benne biztos, hogy megfelelően cselekszik, de a lány bizalma
nagyon sokat jelentett neki. Mióta Peter meghalt, szerette volna, ha a
kapcsolat köztük erős lenne, de ez a pillanat csak most jött el, hát meg
kellett becsülnie. Nézte, ahogy Sana kiszállt a kocsiból és a ház felé vette
az irányt, így ő sem tehetve mást, mélyen felsóhajtva elhajtott.
Sana a lakásba érve rögtön a szobájába sietett, törökülésben ráült az
ágyra, és maga elé téve a papírokat, olvasni kezdte őket. Időrendi
sorrendben kezdte, legelőször is a villámmal. Azt írták róla, hogy a
legenda úgy tartja, hogyha egy villám a semmiből csap le, az hatalmas
erőt jelez, tiszta, gonoszságtól mentes erőt. Úgy is hívták, Isten ereje. És ez
a kislány képes volt összegyűjteni egy helyre az összes ilyen erőt, ami
miatt a villám lecsapott. De milyen jóhoz kellett akkora erő? Mi lehetett az
a jó cselekedet, amihez. Dark! Csak az lehet! Még jól emlékezett rá, hogy
az apja annak idején úgy mesélte, hogy egy öregasszony kérésére, egy
kislány változtatta jóvá Darkot. Biztos volt benne, hogy ez lehetett az.
Sana átfutotta a többi lapot is, de érdemlegeset nem talált. Mégsem
adhatta fel, nem tehette. Újra és újra átnézte őket, mert biztos volt benne,
hogy valamit elfelejtett, valamit nem lát. Szinte kétségbeesetten kereste a
megoldást, hiába.
Hajnalodott. Sana szomorúan, tétován kinézett az ablakon, hogy a
napfelkelte ragyogó sugarait láthassa. A fény! Milyen csodálatos és
nélkülözhetetlen. Uralja a földet, az egész mindenséget. - gondolta, és
hirtelen eszébe jutott, hogy mintha hasonlót olvasott volna valahol. Újból
átfutotta a papírokat és néhány másodpercnyi keresgélés után megtalálta.
- Úgy hiszik, illik a kislányra a bibliai idézet, mi szerint: „... uralkodjék egyik
tengertől a másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld határáig."
Sietve átrohant apja volt dolgozószobájába, és leült a számítógépe elé.
Néhány kattintással már fenn is volt az Interneten, és beírta a keresőbe az
idézetet. Kidobott néhány oldalt, és köztük több olyat, ami Canadát
emlegette. Hát persze! Itt volt a megoldás!
Idegesen, szinte remegő kézzel felkapta a telefonját, és azonnal Patrikot
hívta. Kicsengett néhányat mire a férfi felvette a kagylót és beleszólt, azon
a jól ismert, mélyen búgó hangján.
88
- Halló! Patrik Larg!
- Szia! Itt Sana!
- Szia! Régen hallottam felőled. Mi újság?
Sana sóhajtott egy mélyet. Mindent el akart mondani, és mindent
egyszerre, azt se tudta hol kezdje, hogy érthető is legyen. - A segítséged
kellene! Nagyon nagy szükségem lenne rá. Nem tudom ki máshoz
fordulhatnék, de tudom, hogy benned megbízhatok, és segíteni fogsz
nekem.
- Valami baj van? - Patrik hangja aggódóvá vált. - Mi történt?
- Darkról van szó. Tegnap járt nála egy varázsló. Szerintem rá-
mondhatott valamit, mert azóta Dark szörnyeteggé vált. Ugyanolyan mint
a többi kegyetlen és vérszomjas vámpír. Már nem önmaga.
- Értem. És én miben segíthetek? - tudakolta a férfi. - Menjek érted?
Elhozzalak?
- Nem! Én nem megfutamodni akarok, hanem segíteni, hogy újra olyan
lehessen mint azelőtt. - jelentette ki Sana határozottan.
- Veszélybe sodrod magad.
- Veszélyben élek mióta az eszemet tudom. De ez nem fontos. Dark a
fontos!
Patrik megadóan felsóhajtott. A szavakon át is érezte a lány szenvedését,
fájdalmát, félelmeit, és ez őt is bántotta. - Mond, mit tegyek?
- Mit tudsz arról, hogy Canadában élt egy kislány, aki elé egy villám
csapott?
- Mi? Ez új. Ezt még nem hallottam.
- Az Interneten találtam. A kislány pont annyi idős volt akkor, mint az,
aki Darkra küldte a varázst. Ha jól számolom, most úgy száz éves körül
lehet. Ha jól raktam össze amiket találtam, ott él valahol Canadában. Meg
kellene keresned.
- Te jó ég Sana! Te tudod, hogy Canada mekkora? Hogy akarod itt
megtalálni? - hüledezett a férfi, és Sana szinte maga előtt látta, ahogy
kezével éppen a haján simít végig.
- Nem tudom. Kutass, kérdezősködj! Valaki csak emlékszik rá, hogy
mikor és hogyan történt az eset. És ott van az, aki a cikket írta, valami
Brad Mullen. Nézz utána neki is. Ez egy nem mindennapi történet, valaki
csak tud róla valamit.
Patrik már rakta össze magában a részleteket, hogy mégis hol kezdje és
hogyan folytassa. Csak a lányért aggódott, hiszen aki eddig megvédte és
89
a biztonságáról gondoskodott, az most ellene fordult. - És te? Veled mi
lesz? Nem lenne mégis jobb idejönnöd? Nagyapád vagy Jim biztosan
örömmel vigyázna rád, míg én kutakodom.
- Nem. Semmiképp! Itt kell maradnom és megfékeznem. Miattam ne
aggódj! De kérlek szépen, hogy minél hamarabb kutasd fel azt a lányt,
vagy már öregasszonyt, és kérd meg, hogy mondja el újra a varázst
Darkra.
- És ha nem találom, akkor mi lesz?
- Meg kell találnod! Ez nem kérdés. Mert. mert kell!
- Sana! - Patrik hangja lágy volt és nagyon kedves, de a lányt most ez
sem tudta meghatni.
- Muszáj Patrik, nincs más lehetőségünk. Dark nagyon fontos nekem,
nem veszíthetem el! Meg kell találnod azt a nőt vagy valakit, hogy Dark a
régi legyen. Meg kell tenned értem!
A férfi nem gondolkodott tovább, a szavak a szívéig hatoltak. Amúgy
sem tudott nemet mondani Sananak, úgy ahogy szinte senki sem. Mert
volt benne valami varázslatos, valami belülről jövő báj, amitől úgy érezte
mindenki, hogy a szárnya alá kell vennie és megvédenie mindentől. -
Rendben, azonnal nekiállok és kiderítek valamit. Át tudod küldeni a
cikkeket, meg mindent, amit tudnom kell?
- Hát persze. Máris küldöm. És egy papírt is amiből egy szót sem értek.
Valami latin szöveg. Darknál találtuk. Azt hiszem, ez lehet az a varázslat,
amit az a kuruzsló rámondott, amitől ilyen lett.
- Rendben! Megteszek minden tőlem telhetőt.
- Az nekem épp elég. És köszönöm szépen! Tartozom neked! - mondta
Sana, miközben már a szkennelőbe tette a papírokat, majd emailban
elküldte Patrik címére.
- Be is vasalom, ne félj. Addig is vigyázz magadra!
Sana letette a telefont és tovább szöszmötölt a gép körül. Nem érdekelte,
hogy mennyi az idő, nem érdekelte az iskola, sem pedig egyéb más, csak
és kizárólag Darkkal akart foglalkozni, hogy minél hamarabb
visszakaphassa.
Mikor már úgy gondolta, hogy a számítógép előtt ülve ennél többet nem
tehet, fogta magát és a konyhába ment, hogy igyon egy csésze kávét,
amitől talán kicsit felélénkülhet. Nagyon nehezen viselte a történteket,
pedig tudta, most kell igazán erősnek lennie, mert Dark- nak most van rá a
legnagyobb szüksége. És nem csak Darknak, de mindenkinek, akire
90
egyáltalán a férfi szemet vethet. Mélyen, keserűen felsóhajtott, majd a
konyhába lépett. Abban a pillanatban az anyjával találta szembe magát,
aki értetlenkedve, csípőre tett kézzel vizs- gálgatta a lányát.
- Te meg mit csinálsz itt? Azt hittem rég iskolában vagy. Mi a csudát
keresel még itthon? Beteg vagy?
Sana döbbenten nézte az anyját, és hirtelen nem is tudta mit mondjon.
Valahogy nem számított rá, hogy ma találkozik vele, hiszen általában csak
délután futnak össze egy rövid időre. Végül, nem tudta mi mást tehetne,
csak bólintott és a homlokához kapott. - Nem érzem jól magam. - Igazából
még csak hazudnia sem kellett, hiszen tegnap óta ott volt benne az a rossz
érzés, amitől egyszerűen képtelen volt szabadulni.
- Készítsek egy jó teát?
- Nem kell, köszi! Inkább egy kávét innék, beülnék egy kád forró vízbe,
aztán olvasgatnék, meg ilyesmi.
- Rendben. Ahogy gondolod. Én meg írok majd igazolást, csak szólj
rám, nehogy elfelejtsem. - motyogta Anna, de már nem is figyelt a lányára.
- Most viszont megyek, mert munka előtt még találkozom Andreassal.
Sana vállat vonva bement a konyhába és kitöltött magának egy csészébe
kávét, majd nekidőlve a kredencnek elkortyolgatta. Bár nem volt valami jó
a fekete, ráadásul meleg sem, de igazából már az sem számított. Lassan
belerakta a csészét a mosogatóba és komótos léptekkel, elmerengve ment a
fürdőszobába. Teleengedte a kádat vízzel, levetkőzött és belefeküdt.
Behunyta a szemeit, és akaratlanul is Dark járt a fejében. Ezernyi kérdés
merült fel benne, de hiába szerette volna, nem találta meg a választ. Még
most sem fogta fel igazán, hogyan történhetett mindez, hogy egy
szempillantás alatt változott nehézzé és kezelhetetlenné az élete. És Dark?
Mi értelme volt a varázsnak, ami Bestiává tette? Valami oka kellett, hogy
legyen. És ezt csak egyetlen embertől tudhatja meg, Darktól.
Már nem is volt kedve fürdeni. Sietve lemosta magát, majd kiszállt a
kádból. és maga köré csavarva a törölközőjét a szobájába rohant. Egy fehér
csíkos toppot és egy narancssárga rövidnadrágot vett fel. A haját lazán
leengedte a vállára, majd mélyet sóhajtva még egy utolsó pillantást vetett
magára a tükörbe, és lesietve a lépcsőn kirohant a lakásból.
Igazából nem gondolt rá, hogy veszélyes lehet amit tesz, csak egy dolog
járt a fejében, mielőbb véget vetni ennek az egésznek és visszakapni a
legfontosabb dolgot az életében, Darkot. Ez volt, ami erőt adott neki,
amitől képes volt józanul gondolkodni a pánik és a kétségbeesés helyett.
91
A házhoz érve ugyanúgy benyitott az ajtón, mint eddig bármikor. De
már csak odabent állt meg egy pillanatra, hiszen most nem ugyanazzal a
Darkkal volt dolga. Ezért a dolgozószobába már óvatosabban lépett be,
amíg a szeme meg nem szokta teljesen a sötétet. Körbenézett, de nem látta
sehol a férfit. Bement a hálószobába is, de az is üres volt. Értetlenül
megfordult, mikor majdnem összeesett a rémülettől. Dark ott állt előtte
komoran, karba font kézzel.
- Mi dolgod itt? - kérdezte a férfi mogorván.
- Én csak. - Sana felnézett, és azt a jól ismert csillogó tekintetet kereste,
hátha még megtalálja, de hiába. Dark szemei most valami fekete tűzben
égtek, amitől a hideg is kirázta a lányt.
- Mi van? Nem bírsz megszólalni sem?
- A szavam is elakad, amikor rád nézek. Valami ocsmány lényt látok,
nem pedig téged.
Dark fáradtan felnevetett. - Nem akarnál inkább elmenni amíg lehet?
Most nincs kedvem veled csevegni.
- Nem mehetek. - a lány kikerülte a férfit és visszaballagott a dol-
gozószobába.
- Mi az, hogy nem mehetsz? Ha most nem mész, később nem biztos,
hogy lesz rá alkalmad.
- Nem mehetek addig, míg el nem mondod, hogy mit akart tőled az a
varázsló, és most hol van.
A férfi hitetlenkedve meredt a lányra. Tisztelte a bátorságát és a ki-
tartását, és ha őszinte akart lenni, bizony még így is, a Látó képességei
nélkül is sokkal fölötte állt. De nem akarta, hogy ezt Sana is megtudja,
hiszen annak nem lett volna sok értelme. Helyette inkább odament hozzá,
és egészen közel hajolva az arcába nézett. - Mit akarsz ezzel? Miért
kellene neked ezt elmondanom?
- Mert tudni akarom! - Sana elnézte a férfit, aki barna, magas nyakú,
vékony pulóverében, a kócos hajával nagyon szívdöglesztően nézett ki,
olyannyira, hogy még a szíve is belesajdult. Fájdalmasan égette a lelkét,
hogy Dark, az ő Darkja egyre csak távolodik tőle.
- Valóban? Ez olyan valami, ami lyukat fúr az oldaladba? Mert akkor
azért sem mondom el.
- Hol van?
Dark hátrált néhány lépést, majd hitetlenkedve, a fejét rázva megfordult
és a szobájába ment. Sana kitartása növelte benne az iránta táplált
92
érzéseit, és ezt nem akarta. Hallotta, hogy a lány követi, de az ajtóban
megáll és a válaszra vár. És ki tudja miért, Dark felelt is neki.
- Ő már senkit nem fog elvarázsolni. - közölte a férfi, miközben fá-
radtan az ágyára feküdt.
- Miért?
Dark ismét felnevetett. - Olyan nehéz kitalálnod, hogy miért? - kezeit a
feje alá rakta és behunyta a szemeit. - Utálom mikor utasítanak. Nekem ne
mondja meg senki, még a Herceg sem, hogy mikor mit kell tennem és kit
kellene megölnöm. Ezt majd én döntöm el!
Sanat meglepetésként érte a válasz, mert valójában nem egészen erre
számított. Megint a Herceg! Pedig azt hitte, már soha nem fogja hallani ezt
a nevet, erre tessék! Már csak azt kellene tudnia, hogy kit kellene megölnie
Darknak. Ki az, aki olyan veszélyes, hogy még varázslót is küldenek rá, és
egy gyilkos vámpírt életre keltve öletnék meg? Ki lehet, akit máshogyan
nem tudtak volna megsemmisíteni?
- Ki az? - kérdezte végül kíváncsian Sana, mire Dark felpillantott és
egyenesen a lány szemeibe nézett, majd újból lehunyta a pilláit.
Sana úgy érezte még a lélegzete is eláll. De így már kezdett összeállni a
kép, hiszen ki is lehetne annyira veszélyes a gonoszokra, mint ő maga, a
Látó. Tudták, amíg Dark védi, addig senkinek nincs lehetősége rá, hogy
megölje, de ha épp azt küldik rá akiben megbízik, akkor semmi esélye az
életben maradásra. Csak egyvalamivel nem számoltak, Darkkal, aki világ
életében önálló volt, soha senkinek nem engedte, hogy irányítsa, úgy,
ahogy most sem. Majd akkor végez vele, ha neki kedve tartja, és éppen
ezért nem tette még meg, mert utasították. Mégis. Ez az egész olyan
hihetetlen volt számára, hiszen nem tett semmit, mégis bántani akarják.
- Még mindig itt vagy? - Dark meg sem mozdult, és ettől olyan volt
mint régen. Sana szeretett volna mellébújni, élvezni a védelmét, a
szeretetét. Most még békés, pihen, de majd este, mikor kiléphet a sötét
lakásból, már nem lesz ilyen nyugodt. Éhes lesz és ölni akar. Akkor ott kell
lennie mögötte, nehogy bajt csináljon. De ha nagyon fáradt lesz, nem tud
megvédeni senkit sem. Ezért úgy döntött, hazamegy és megpróbál aludni
egyet, hogy este majd újra ereje teljében lehessen. Szomorúan vetett a
férfire még egy utolsó pillantást, majd határozottan megfordult és a lehető
leghalkabban távozott.
93
12. fejezet - Viszlát!
Sana az esti szürkületet nézte az ablakán át. Már fel volt öltözve, egy fekete mackónadrág és egy hosszú ujjú kék póló volt rajta. Magára
vett még egy kényelmes tornacipőt, és a haját is hátra tűzte. Várt. Nem
érezte Darkot, nem tudhatta, hogy a férfi most merre járhat, mit csinálhat,
és ez aggasztotta kicsit. Behunyta a szemeit és koncentrálni próbált, de
nem érzett semmit. Felsóhajtott. Más választása nem lévén, lement a
lépcsőn ki a házból és útnak indult. Először Dark házához sietett, de nem
nyitott be azonnal, előbb felkészült minden eshetőségre. A lakás azonban
üres volt. Sana ismét az utcára sétált és körbenézett, majd lassan lépdelve
elindult, hátha valahol megpillantja, vagy egyszer csak megérzése lesz.
Órák teltek el mire Sana meglátott egy elsuhanó alakot nem mesz- sze a
házuktól. Megpróbált utána eredni, de néhány méter után elvesztette a
nyomát. Tétován megállt, és már kezdett dühös lenni, hogy nem képes
megtalálni Darkot. Ezért kezeit felemelte a halántékához, a szemeit
behunyta, és erősen a férfira gondolt. Nem teljes erejéből, mert attól félt,
azzal megölné, de éppen elég energiát felhasználva ahhoz, hogy kis időre
megbénítsa. Mikor úgy érezte, eleget tett, visszasétált Dark házához, mert
biztos volt benne, hogy a férfi ott keres majd menedéket, míg össze nem
szedi magát.
Amint odaért, ismét benyitott, és belépve a házba beleült a kedvenc
foteljébe, miközben a helységet nézegette. Szerette ezt a lakot, mert
minden darabja Darkot tükrözte, és mert jó néhány dolgot ő maga hozott
ide. A falon lógó tájképét is, hogy a férfi mindig láthassa a napfelkeltét.
Vagy a polcon álló örökmozgót, ami az életet jelképezve az örök
körforgást mutatta.
Sana a telefonjáért nyúlt, hogy amíg várakozik megtudakolja Pat- riktól,
hogy jutott -e valamire. De ekkor vette észre, hogy nincs nála a mobilja,
zaklatottságában otthon hagyta. Tehetetlenül megrázta a fejét és
elfmtorodott. Ilyet is csak ő tud, hogy a legszükségesebb kommunikációs
eszközt ne vigye magával. De nem volt ideje ezen rágódni, mert hirtelen
nyílt az ajtó, és Dark lépett be a lakásba iszonyú mérgesen. Mikor meglátta
a lányt, morgott egyet és hatalmas erővel csapta be az ajtót maga mögött,
hogy az szinte kiesett a helyéből. - Tudtam! Mit keresel itt már megint?
Nincs jobb dolgod?
- Téged kerestelek. - felelte Sana a lehető legtermészetesebben, és olyan
higgadtan, amilyen higgadtan csak tudta.
94
Dark szeme élesen villant egyet és félelmetes indulattal lépett a lány elé.
- Úgy látszik nem érted meg. Az, hogy nem öltelek meg azonnal, nem
jelenti azt, hogy nem is foglak. Főleg ha folyton a nyakamra jársz.
- Tedd meg, nem érdekel. Ölj meg, akkor legalább beteljesedhet a
Herceg akarata és eltűnik a Látó.
Sana nyugodt hangja felcsigázta a férfit. - Te még nem a Látó vagy, csak
egy kislány, aki egyszer majd rendelkezni fog azzal az erővel, amitől a
Látó lesz. Te még nem vagy nagy falat.
- Az nem számít. Ha most ölsz meg, később nem lehetek Látó.
Dark átható tekintettel, vészjósló testtartással, egyre közelebb lépdelt a
lányhoz. - Csakhogy én nem akarlak megölni úgy, hogy előtte még nem is
szórakoztam veled. - megfogva a lány két karját, felemelte, és határozottan
a hálószobába vitte. Ott pedig durván, erőteljesen az ágyra dobta.
Sana úgy esett le, mint egy darab rongy. Ha menekülni is akart volna
tudta, hogy hiába tenné, mert Dark testi ereje most még nagyobb az
övénél. Talán a Látó erejével megfékezhetné, de azzal vagy megölné, vagy
még jobban feldühítené, és egyiket sem akarta. Így inkább nyugton
maradt és hagyta, hogy a férfi azt tegye vele, amit akar, hátha közben
megnyugszik majd.
Dark odalépdelt az ágy mellé és végignézett a lányon. Már a tekintetével
is szinte levetkőztette, és a játék még csak most kezdődött. Látta, hogy
Sana őt figyeli, és egyre szaporábban szedi a levegőt. Fél? Nem, ez nem a
félelem szaga, sokkal inkább az aggódásé. Vajon miért is aggódhat ez a
kicsi lány? Dark átvetette a lábát áldozata derekán és olyan közel hajolt
hozzá, hogy az érezze a leheletét. Majd egyik kezével lefogta és az ágyhoz
szorította Sana csuklóit.
- Dark! - a lány hangja elcsuklott, és bármennyire is szerette a férfit,
nem akart az övé lenni. Még soha nem volt senkivel, és nem pont így
szerette volna az elsőt. - Nem akarom!
Darkot nem érdekelte a lány megszeppenése, egyáltalán nem fog-
lalkozott vele, sokkal inkább izgatta az a látvány, ami éppen eléje tárult.
Szabad kezével megragadta Sana pólóját és egy rántással kettétépte, majd
száját a lány selymes nyakára tapasztotta és előbb lassan, aztán egyre
mohóbban csókolgatta, ízlelgette.
- Dark! Kérlek! Ne! - Sana megpróbált szabadulni, de az erős kezek nem
engedték még csak megmozdulni sem. A lábával próbálkozott, de a férfi
arra is odafigyelt és a saját lábaival szorította le elég erősen ahhoz, hogy
95
elvágja ezt a szabadulási útvonalat is.
- Innen nem menekülsz! - Dark belenézett a lány szemeibe, majd újból
lehajolt és folytatta a játékot. Érezte, ahogy Sana mellkasa egyre sűrűbben
emelkedik és már egy cseppnyi, valódi félelem is érződött rajta. De a férfi
tudta, Sana nem tőle fél, csak attól, amit most tenni akar vele. Minden
perccel egyre jobban kínlódik, és a férfi ezt nagyon élvezte.
Sana nem látott kiutat. Tudta, hogy sem szavakkal, sem erővel nem tud
hatni Darkra. De annyira zaklatott volt, hogy koncentrálni sem lett volna
képes. Látta, tudta, hogy innen már nincs visszaút, és a férfi megkapja,
amit meg akar kapni. Az utolsó erejével még megpróbált szabadulni,
elrántani magát, de a fején kívül mást nem tudott megmozdítani. Könnyes
szemeit ráemelte a férfira, aki inkább elfordult, és a lány nyakát, testét
csókolgatta. Érezte, ahogy Sana ereiben folyik a vér, a tiszta, makulátlan
vér. Milyen élvezet lesz majd magába szívni, ha már a magáévá tette.
Dark hirtelen megdermedt. Előbb felnyögve felült és a fejéhez kapott,
majd mint aki iszonyú fájdalmakban szenved, kiabálni kezdett. Hasonló
volt ez, mint mikor Sana kínozta, de mégsem volt hozzá fogható. A férfi
remegő lábakkal felkelt az ágyról és fel-alá járkálva próbált enyhíteni a
rohamokon. Olyannyira nem volt önmagánál, hogy kínjában még a falnak
is nekiment, nekiverte a fejét, hátha azzal csillapíthatja a gyötrelmeit.
Sana fájdalmasan nézte. Fogalma sem volt mi történhet vele, de egyre
jobban kétségbeesett, egyre jobban sajnálta Darkot. Felült az ágyon és
aggódva nézte a férfi szenvedését olyannyira, hogy még a könnye is
kicsordult. Szeretett volna segíteni neki, de nem tudta azt hogyan is tegye.
- Dark! - szólította meg, de a férfi erre sem reagált.
Mikor már enyhült a fájdalma, Dark letérdelt, és a fejét a földre szegezte.
Sana nem bírta tovább, sietve odarohant hozzá. Nem érdekelte már az
sem, hogy éppen gonosz -e vagy jó, csak két kezébe vette a férfi arcát, és
maga elé emelte.
- Dark! Jól vagy?
A férfi kinyitotta a szemeit, és mint aki éppen akkor tér magához, a
lányra pillantott. Nézte az aggódó tekintetét, a könny borította arcát,
érezte az aggódását és tudta, valami nagy baj történt.
- Sana! - ez a hang más volt, közel sem olyan rideg, mint néhány perce.
És a lánynak megszűnt az a nyomasztó gonoszközeli érzése is.
- Itt vagyok Dark, itt vagyok. - sírni tudott volna a boldogságtól, mert
látta, érezte, hogy visszakapta az igazi Darkot. Végre véget ért a szörnyű
96
rémálom, és minden újra a régi. Megnyugodva odahajolt a férfi arcához,
és szeretettel puszit lehelt rá.
- Mi történt?
Az óra hajnali hármat ütött, a szobára félhomály borult, Sana szíve
pedig tele lett reménnyel és szeretettel. Most mintha még jobban ra-
gaszkodott volna a férfihez, mint eddig. Talán mert most tudta meg, hogy
mennyire könnyen elveszítheti, mennyire könnyen válhat barátból
ellenséggé, méghozzá veszélyes ellenséggé.
Dark kezdett észhez térni. Felegyenesedett, kezét a térdeire rakva lassan
felállt, majd fáradtan a homlokát dörzsölgetve az ágy szélére ült. Sana
odament hozzá, letérdelt elé és aggódva, mégis hatalmas szeretettel nézett
fel rá.
- Már nem vagy gonosz.
- Gonosz? - a férfi mintha csak most ébredt volna, végignézett a lányon
és meglátta a széttépett pólóját, amit Sana az egyik kezével fogott össze.
- Te jó ég! Sana! Mit tettem? - belenézett a lány szemeibe, és fájdalmas
tekintettel megsimogatta annak könny borította arcát.
- Nem számít. - hebegte Sana. - Ez most nem fontos. Az a fontos, hogy
újra te vagy, újra az én Darkom vagy.
A férfi szeretettel átölelte a lányt, de közben megpróbálta maga elé
idézni a történteket. Még nem emlékezett tisztán, de azt látta és ki is tudta
következtetni, hogy valami szörnyűségre készült. Belesajdult a szíve, és a
legszívesebben azonnal felpofozta volna magát. De a lány addigra már
olyan erősen szorította, hogy nem tudott szabadulni.
- Sana! - szólította meg halkan. - Meg sem érdemlem, hogy akárcsak
rám nézz.
- Te annál is sokkal többet érdemelsz. - a lány hátrább hajtotta a fejét és
a férfi tekintetét kereste. - Te nem vagy rossz, nem tehetsz róla, hogy az a
varázsló démonná változtatott. Nem a te hibád!
- Ó, kis Sana! Túl elfogult vagy. - Dark nekidöntötte fejét a lány
homlokának. - Láss egy kicsit mások szemével is. Bármikor veszélyessé
válhatok. Egyetlen varázs elég hozzá, és. - a férfi nem tudta folytatni, mert
csengettek, aztán kopogtak, majd türelmetlenül dörömbölni kezdtek a
bejárati ajtón.
Dark szenvedve elengedte a lányt és felállt, majd a szekrényhez lépett és
kivett egy inget, amit bocsánatkérő tekintettel az ágyra dobott. Aztán
kiment az előszobába és kinyitotta az ajtót. Abban a pillanatban egy kés
97
hadonászott az orra előtt, és Andreas mindenre elszánt arckifejezését látta.
- Hol van? Hol van Sana? - kiabálta a férfi.
- Sana jól van, semmi baja. - Dark alig bírt kitérni a kés elől. Felemelte a
kezeit, hogy ezzel is jelezze, minden rendben van, esze ágában sincs
támadni vagy bármi hasonlót tenni.
Andreas a szoba felé fordult, de a szemeit nem vette le Darkról - Sana!
Sana, jól vagy?
Kis idő múlva a lány megjelent az ajtóban Dark ingében, és odaballagott
a férfiakhoz. - Jól vagyok, semmi bajom. Nyugodtan elteheted a kést, már
elmúlt a veszély, Dark újra a régi.
- Jól van na. - motyogta Andreas bizonytalanul. - Csak biztos ami biztos.
Nem tudtam mire számíthatok. Amúgy. - vett elő egy mobilt a zsebéből és
a lánynak nyújtotta, miközben ugyanoda elrakta a kést. - Patrik barátod
keresett már vagy egy tucatszor. Felvettem. Mondta, hogy megtalálta az
asszonyt. Kéri, hogy hívd vissza, minél hamarabb. A frászt hoztad
mindnyájunkra.
Sana szó nélkül elvette a mobilt és benyomkodta Patrik számát. Nem
akart Andreasnak magyarázkodni, mert semmi kedve sem volt hozzá. De
Patrik más volt, őt fel kellett hívnia, hogy megnyugtassa és megtudja, ez
az egész nem csak átmeneti nyugalmi állapot -e. Nem sokat csengett ki, a
férfi hamar felvette a telefont, és rögtön azzal kezdte, hogy legorombítsa a
lányt.
- Hol a csudában voltál? Miért nem vetted fel a telefont?
- Ne haragudj, csak otthon felejtettem. - szabadkozott Sana halkan,
mintha kötelező lenne elszámolni az idejével Patriknak.
- Jól van. Andreas mondta? Megtaláltam az asszonyt, Sheeny Caup a
neve. A papírodra azt mondta, hogy egy oldóvarázs. Nem érti, hogy
történhetett, hogy az ő varázsát ilyen egyszerűen meg tudták szüntetni
Dark felett. De újból elmondta, ahogy kérted. Nem mondom, ilyen
különös látványban sem volt még részem soha. De legalább sikerült a
terved?
- Igen. Sikerült. Köszönöm, nagyon hálás vagyok érte. Sokkal tartozom
neked.
- És tedd hozzá, hogy sok életet mentett meg ezzel. - morogta Andreas,
mire Sana a lehető legmorcosabban nézett rá.
- Örülök, hogy minden rendben és segíteni tudtam. - felelte Patrik
megnyugodva, bár nem volt olyan biztos benne, hogy valóban meg is
98
nyugodhat. A világ, amibe csöppent, merőben új volt számára és meg
kellett még szoknia.
A lány még egyszer megköszönte a segítséget, és kedvesen elbúcsúzott
Patriktól, majd a telefonját is az asztalra téve, kissé dühösen Andreashoz
fordult. - Köszönök mindent, de megtennéd, hogy most már elmész?
- Nem tudom jó ötlet -e. - méregette a férfi Darkot, aki magába
roskadva álldogált, mintha csak a sorsára várna.
- Menj már! - Sana szinte kiabált, bár maga sem értette, hogy miért.
Nem akart így viselkedni azzal, aki félti és segíti, de most Dark- kal akart
foglalkozni, és ehhez Andreasra nem volt szüksége.
A férfi nem tehetett mást, bármennyire is ellenére volt, hogy magukra
hagyja őket, a frissen szerzett bizalmat nem akarta felborítani. Igazából
kicsit rosszul esett neki Sana erőteljes hangneme, mégsem szólt. Ő maga is
érezte, hogy ebben a percben nagyon felesleges a jelenléte. Így bólintott,
majd lassan kihátrált az ajtón.
Mikor már kettesben maradtak, a lány odaballagott Darkhoz és
szeretettel hozzábújt. Nem tudta szavakba önteni az érzéseit, képtelen volt
elmondani, amit gondolt. De azt akarta, hogy a férfi érezze, mellette áll és
szereti, és történjék bármi, mindig is szeretni fogja.
Reggel, Sana ott ébredt fel Dark mellett az ágyban. Nem akarta egyedül
hagyni, inkább vele maradt, míg el nem aludt. Felkönyökölt a férfi
mellkasára és onnan nézte annak kedves arcát. Nem tudta gyűlölni
egyetlen pillanatra sem, bármit tett is, bármit akart is tenni. Mert tudta,
hogy ott legbelül a szívében Dark igenis jó, méghozzá nagyon jó. Folyton
ez lebegett a szeme előtt, mindig erre gondolt és tudta, hogyha mércével
mérnék a jóságot, Dark biztos a legmagasabb helyen állna.
- Mire gondolsz? - suttogta Dark, de a szemeit nem nyitotta ki.
Sana elmosolyodott. - Arra, hogy mennyire fontos vagy nekem és
milyen jó, hogy visszakaptalak.
Dark elmerengve, lassan felült az ágyon és onnan nézte a lányt, aki
olyan kedves volt, aranyos, bájos, és annyira bízott benne, annyira szerette.
Nem bánthatja, soha nem bánthatja többé. Nem teheti meg, hiszen ő a
világon a legdrágább dolog, ami történt vele. Az a ragyogó szempár,
mikor életében először nézett rá, olyan csodás volt, any- nyira sokat
mondó. Amikor először fogta meg a kicsi kezeket, érezte a szeretetet, a
ragaszkodást és tudta, más senki nem lenne ilyen hozzá. Sana egy vámpírt
szeretett és bebizonyította, hogy valóban mindenre képes érte. Ő pedig kis
99
híján végzetes hibát követett el ellene. Ez nem ismétlődhet meg soha
többé! Dark gondterhelten felsóhajtott és lehajtotta a fejét.
- Mi az? - Sana érezte, hogy a férfi titkol valamit, és a gyomra is görcsbe
rándult tőle.
Dark nem látta érelmét, hogy kerteljen, így nyíltan belenézett Sana kérdő
szemeibe. - Elmegyek!
- Tessék? - a lány azt hitte rosszul hall, és már-már az ájulás kerülgette a
szavak hallatán.
- El kell mennem, nem hozhatok több bajt rád.
- Most viccelsz ugye?
Dark ismét felsóhajtva megsimogatta Sana arcát, és halkan beszélni
kezdett. - Soha nem lennék képes bántani téged Sana, ezt tudod te is. De
képtelen vagyok garantálni, hogy még egy ilyen nem fordul elő. Így nem
élhetek itt veled tovább, mert nagyobb veszélyt jelentek számodra, mint
bárki, vagy bármi más. Inkább elmegyek San Diegoba és megpróbálok
minden támadást kivédeni, ami valaha is érhet téged a Hercegtől. Így
sokkal jobban meg tudlak óvni.
- És én? - kérdezte Sana, látva a férfi elszántságát és eltántorítha-
tatlanságát. - Velem mi lesz? Hogyan éljek úgy tovább, hogy te nem vagy
velem?
- A legjobb az lenne, ha elmennél a nagyapádhoz. Ott nem keresne
senki, és amíg az iskolát be nem fejezed, biztonságban lennél.
Sana szeme könnybe lábadt, megragadta a férfi karját és úgy felelt.
- Nem akarom, hogy elmenj, és nem akarok elmenni én sem. Miért ne
maradhatnánk? Melletted vagyok a legnagyobb biztonságban.
Dark keserűen megrázta a fejét. - Te is tudod, hogy bármikor én lehetek
a legnagyobb ellenséged, és velem szemben nem vagy képes összegyűjteni
az erődet, mert befolyásolnak az érzelmeid. Ha nem így lenne, már rég
megöltél volna.
- Akkor sem akarom, hogy elmenj. Veled akarok maradni! Meg fogom
tudni védeni magamat. Nem lesz több ilyen.
- Nem tudhatod. És sajnos én sem. Így lesz a legjobb.
- A legjobb? Mégis kinek? Nem mehetsz el! Én nem akarok nélküled
élni tovább! - Sana már nem tudta visszatartani a patakokban hulló
könnyeit.
- Dehogynem! És apád is biztosan így látná jónak.
Sana elhallgatott, mert tudta, erre úgysem találna megfelelő kifogást. Az
100
apja akarata szent, sérthetetlen, és Darknak teljesen igaza van. Így már
nem tehetett mást, szabadjára engedve a fájdalmát, két kezébe temette az
arcát és zokogott.
Nehéz volt a perc, és a férfi szíve is belesajdult. Szerette ezt a kicsi lányt,
jobban mint azt valaha is hitte volna. És ha Sananak nehéz volt, hát neki is
az, hiszen még soha senki nem szerette így, és még ő sem érzett ilyet
egyetlen nő iránt sem. Lassan közelebb hajolt az ösz- szetört lányhoz, és
mikor már az arcuk is összeért, Dark a száját Sana ajkaira tapasztva,
lágyan megcsókolta. Mindez csak egy pillanatig tartott, mert aztán
magához vonva, szorosan átölelte, hogy érezze és magába szívja még
egyszer szabadon, hogy aztán legyen elég ereje elengedni.
13. fejezet - Az új élet
Az új élet mindig tartogat nehézségeket, főleg akkor, ha elveszítünk
valakit, aki fontos volt számunkra. Ezt érezte Sana is, leginkább azért, mert
Dark úgy ment el, hogy igazából el sem tudott köszönni tőle, útjára se
tudta engedni, mert éppen otthon volt egy kád forró vízben. Dark elhagyta
a várost, és iszonyú űrt hagyott maga után, olyat, amit Sana képtelen volt
feldolgozni egyedül, hiszen nap mint nap együtt voltak, beszélgettek és
tudtak egymásról minden titkot. Ezzel a tudattal Sana képtelen lett volna
tovább maradni. Valami változást akart, valami újat, ami kizökkenti a
fájdalmából. Canadába akart utazni a nagyapjához, ahogy Dark is mondta
neki.
Összekészítette a holmiját és útra készen várta, hogy Andreas érte jöjjön
és kivigye az állomásra. Nem kellett sokat várakoznia, mert a férfi
hamarosan meg is érkezett. Nem kérdezősködött, nem adott tanácsokat,
csak a tekintetével jelezte, mélyen együtt érez vele, még ha nem is érti
meg. Sietve bepakolták a bőröndöket a csomagtartóba, és beszállva az
autóba elindultak.
Alig beszélgettek, éppen csak arról esett szó, hogy Anna mennyire fogja
hiányolni a lányát, hiszen nagyon szereti. Sana ezzel nem értett teljesen
egyet, hiszen tisztában volt vele, anyja inkább örül, hogy megszabadul
tőle. Így egy teherrel kevesebb lesz, és vígan élheti az életét, ahogy neki
tetszik. Andreast elnézve szerencsésnek gondolta az anyját, mert kifogott
egy olyan férfit, aki jóképű, megbízható, kedves, segítőkész és nagyon
101
szereti Annát. Kell ennél több egy nőnek? Nem nagyon. És Sana ezt érezte
teljes szívében. Ha Dark nem az lenne aki, talán neki is lehetne hétköznapi
élete. De így nem maradt más lehetősége, csakhogy az legyen, aki a
csillagokban meg van írva, a Látó. Bármennyire is nem akart az lenni,
bármennyire is normális, hétköznapi életre vágyott Darkkal, neki nem ez
adatott.
Ahogy haladtak az úton, az egyik piros lámpánál Sana kinézett az
ablakon. Clarat pillantotta meg a járdán sétálni az egyik osztálytársukkal.
Láthatólag jól érezték magukat, és ez egy apró tört döfött a lány szívébe,
hiszen nem is olyan régen Clara még vele sétált és nevetgélt így. Milyen jó
volt akkor minden, kellemesek a napok és egyszerű az élet. Most pedig az
egész romokban hevert.
Éppen el akart fordulni, de volt barátnője akkor nézett feléjük,
egyenesen Sana szemeibe. Egy pillanatra szinte megállt minden. Aztán
Clara visszafordulva az új barátnőjéhez, nevetve tovább ballagott. Ezzel
akarta tudtára adni Sananak, hogy ő már tovább lépett, és elfelejtette a
rossz emlékeket, köztük őt is.
Sana szeme bepárásodott, lehajtotta a fejét és megpróbált teljesen
kikapcsolni, nem gondolni semmire, ami fájhat, ami felkavarhatja. Inkább
behunyta a szemeit és hagyta, hogy sodorja az élet.
Sana leszállt a vonatról és azonnal megpillantotta nagyapját, aki ott
várta a peronon, teljes izgatottságában. A lány odasietett hozzá, ledobta a
bőröndjeit, és könnyes szemmel a nyakába ugrott. Nehezen tudta
visszatartani a sírást, de nem akart a nagyapjának panaszkodni, terhelni őt
a problémáival, hiszen biztos volt benne, hogy úgysem értené meg. Ezért
hamar összeszedte magát, és már mosolyogva nézett fel az öregre.
- Végre itt vagyok! - mélyen felsóhajtott, és letörölte a még maradék
könnyeit.
- Igen, már nagyon vártalak. Végre nem lesz üres és csendes az a fránya
lakás. - motyogta az öreg is meghatottan, de mielőbb tovább beszélt volna,
egy kéz barátságosan megveregette a vállát.
- Legalább nem leszel egyedül. Igaz?
Sana boldogan nézett a nagyapja háta mögé Patrikra, aki előre hajolt és
kedvesen megpuszilta a lányt. Sana nem tudta leírni miért is, de nagyon jó
érzéssel, és némi megnyugvással töltötte el a férfi jelenléte. Tétován
álldogált és a tekintetét kereste, mintha abból gyűjthet- ne erőt a
folytatáshoz.
102
- Szóval úgy néz ki, hogy hosszú távon itt maradsz? Ginger nagyon
boldog lesz. - Patrik választ sem várva felkapta a bőröndöket, és elindult
velük kifelé a kocsihoz. A többiek pedig, ballagtak utána.
Miután elpakoltak az autóba és beszálltak, Patrik indított. T.B. pedig
megpróbált beszélgetni az unokájával, de Sana inkább csak hallgatott, nem
volt kedve egyik kérdésre sem válaszolni. Ráadásul egyre tompábbnak,
egyre nyomottabbnak érezte magát. Ott ült a kocsi hátsó ülésén, de
legszívesebben teljesen máshol lett volna. Mindezt Patrik is észrevehette,
mert a visszapillantó tükörből Sanat figyelte. Látta, hogy a lány nagyon
magába fordult, szomorú, és mintha ott sem volna, csak bámult kifelé az
ablakon, teljesen elkeseredve. Nem volt önmaga. Olyan fájdalom és
keserűség ült ki az arcára, amit nem tudott eltitkolni. Így, mikor
megérkeztek T.B. házához, Patrik lefékezte az autót és odafordult az
öreghez.
- Elviszem Sanat Gingerhez. Szerintem jót tesz mindkettejüknek ha
találkoznak.
- De Sana még szinte meg sem érkezett. Előbb pihenhetne, kipa-
kolhatna, lefürödhetne. - ellenkezett T.B. értetlenül.
- Szerintem az ráér.
T.B. az unokájára nézett és rájött, hogy Patriknak teljesen igaza van.
Sana olyan volt, mintha valami bántaná. Igazából akkor látta ilyennek
utoljára, mikor Peter temetésén voltak. Rossz bőrben, teljesen maga alatt
úgy, ahogy most is. Ezért nem ellenkezett tovább, csak megadóan bólintott
egyet, és teljes mértékben barátjára bízta a lányt. Jól tudta, Sana jobban
bízik Patrikban és nyitottabb is felé, mint a saját nagyapja felé. Ezért T.B.
kiszállt a kocsiból, intett egyet, és nézte, ahogy barátja visszafordulva az
útra elhajt.
Sana egy szót sem szólt, de örült, hogy Patrikra így rábízhatja magát.
Igazán jólesett neki ez a mérhetetlen és kérés nélküli, önzetlen
gondoskodás. Ahogy haladtak az úton és mellettük elsuhant a táj, Sana
szíve kezdett kicsit felengedni. Mégsem szólalt meg, jól esett neki a
ráborult csend.
Nemsokára megérkeztek a birtokra. Patrik leállította az autót, kiszállt és
megvárta míg a lány is ugyanezt teszi, majd fejével az istálló felé bökött. -
Menj, nézd meg Gingert, én meg beviszem a csomagjaidat a lakásba, aztán
kilovagolhatunk.
A lány szófogadóan, komótos léptekkel indult az istállóhoz. Egyenesen
103
a kancájához ballagott, odaállt elé, és kedvesen megsimogatta. Eleinte még
próbálta tartani magát, de ahogy a ló felismerte a gazdáját és nekidörgölte
a fejét, Sana boldogan, könnyes szemmel borult a nyakába és utat engedve
bánatának, Gingerre zúdította a fájdalmát.
- Miért kell elvesztenem mindenkit, aki fontos nekem? Miért? Apa
meghalt, pedig ő volt a mindenem. Aztán jött Dark, de most ő is elment,
pedig apa halála óta ő volt a családom. Nélküle nem is éltem volna. A
barátnőm, akivel olyan jól éreztem magam és ki tudtam kapcsolni,
megharagudott rám, mikor látta Darkot vámpírként. Mind elhagytak.
Mindnyájan elmentek. De miért? Miért nem maradtak velem? Ó Ginger!
Miért hagy el mindenki?
- Mindenki? - kérdezte egy hang, mire Sana odafordulva, a köny- nyein
át meglátta Patrikot. - Hiszen itt a nagyapád, az anyukád is él, itt van
Ginger is és Dark sem halt meg. A barátnőd pedig sosem volt igazán a
barátnőd, ha az önhibádon kívüli dologért megharagudott rád. - Patrik
közelebb lépdelt a lányhoz, és felemelve a kezét, lágyan megsimogatta
Sana selymes haját.
A lány megtett mindent, hogy visszatartsa a sírását és értelmes,
megfelelő választ adjon. - Megbíztam bennük. Apában is és Darkban is.
Clara pedig kiszakított a valódi életemből, és mellette normális lehettem,
hétköznapi. Most már, hogyan bízhatnék meg bárkiben is anélkül, hogy
ne az járna a fejemben, még néhány nap vagy hét és elhagy ő is? - Sana
felnézett a férfira. - Benned is megbízom. De te nem engedsz közelebb
magadhoz. - elkeseredve visszafordult a kancájához és önkéntelenül is
vakargatn kezdte annak nyakát.
- Kislány vagy még. Előtted az élet. Felesleges keseregned, most más
feladatod van. Élni az életedet és tanulni. A többi meg majd rendbe jön
magától is.
- Honnan veszed? Hisz ezek csak szavak. Még mindig nem ismersz
eléggé.
- De ismerlek, és már sok mindent tudok. Tudom, hogy a dolgok
maguktól is rendbe jönnek, csak ki kell várni. - Patrik felsóhajtott,
miközben a tekintetével próbálta vigasztalni Sanat. - Amikor azt az
asszonyt kerestem a barátod miatt. Tudod, érdekes volt. Bevallom, hogy
addig; bármennyire hihető is, amit meséltél; nem tudtam teljesen elhinni,
képtelen voltam elképzelni. Akkor ott az asszonynál olyat éltem meg,
amiről sosem álmodtam. Nem is ismert téged, de tudta ki vagy és hogy
104
nézel ki. Azt mondta, hogy rengeteg fájdalom ér, és ebből fogsz
táplálkozni. Így lehetsz majd Te az, akivé lenned kell. Minden
háromszázadik évben születik csak meg az a gyermek, akinek minden
képessége megvan ahhoz, hogy elnyerje az erőt. És ez te vagy.
- Mit érek vele? Bárkivé is leszek majd, az csökkenteni fogja azt a
fájdalmat amit érzek?
- Talán nem, de akkor is tovább kell élned, mert mindig tovább kell
élni, bármilyen baj vagy gond adódik is.
Sana hallgatott. Már nem akart erről többet hallani, mert a nagy ki-
választottságból csak azt érezte, hogy mindent elveszített. Ezért inkább
odament a nyereghez, a kezébe vette, és némán elkezdte felnyergelni
Gingert, miközben a kézfejével letörölte a könnyeit.
A szél belevágott a lány arcába, de az nem törődött vele, csak még
nagyobb vágtára biztatta a lovát. Olyan sebesen száguldottak, hogy a
mellettük lévő dolgokat is csak elsuhanva látták. Sananak jólesett ez a
vágta, és igen nehezen tudta csak abbahagyni. Am hallotta Ginger fáradt
lihegését, ezért lefékezte, majd megállította a kancát. Miután leugrott a
nyeregből, kikötötte Gingert a közelben lévő fához, és szeretettel
megvakargatta a füle tájékát. Aztán körbenézett és mélyeket szippantott a
friss levegőből.
Patrik is odaért, leugrott a lováról, kikötötte Ginger mellé és lassan,
komótosan odaballagott Sanahoz. - Veszélyes ez a szélvész vágta.- mondta
komoran.
- Az egész életem veszélyes. Nem? Ha én vagyok a kiválasztott, akkor
úgysem érhet baj.
- Azért te sem vagy sérthetetlen.
- Lehet, de nem érdekel! - azzal egyszerűen lefeküdt háttal a földre és az
eget nézte. Már fenn voltak a csillagok, sötétedett, de ez cseppet sem
zavarta, jó volt így. Dark járt a fejében, hiszen az este közeledtével élt a
férfi igazán. Most biztosan készül rá, hogy végre elhagyja a házat, ahol
most lakik, és segítsen az embereken. - Ó Dark! Ha tudnád mennyire
hiányzol! - Sana beleharapott az ajkába és behunyta a szemeit, nehogy újra
elkapja a sírás.
Patrik nézte egy darabig, majd megadóan leült mellé. Hallgattak, és ez
most jólesett mindkettejüknek. Csak Sana érezte úgy, hogy Patrik is egyre
távolodik tőle, mintha valóságos űr lenne közöttük. Figyel rá, segít neki,
de nem érti. Mégsem akart ezen rágódni, mert volt elég fájdalma így is.
105
Helyette inkább megpróbált a jövőbe nézni és a jövőjét látni. Holnap
délután Patrik beviszi az új iskolájába, ahová ezentúl járnia kell, és ahol a
férfi egyik barátja az igazgató. Nem lesz más dolga, csak tanulni és élni az
életét, ahogy Patrik is mondta. Igen, ezt fogja tenni!
14. fejezet - Tovább élni
Ahogy teltek a napok, Sana egyre könnyebb lett, és próbált Dark nélkül
is boldog, kiegyensúlyozott lenni.. Patrik és Ginger sokat segített ebben. A
lány amikor csak tehette, ott volt a farmon a kancánál, sétáltatta,
meglovagolta, vagy csak szeretettel lecsutakolta. Sok időt töltött vele, így
rengeteget téblábolt Patrik körül is, és sokszor ott is aludt nála, ami T.B.-
nek egyáltalán nem volt ínyére. De Sananak szüksége volt a férfi
jelenlétére és közelségére, ami biztonságot nyújtott és erőt adott neki. Így
cseppet sem érdekelte nagyapja rosszalló tekintete, vagy épp jól célzott
megjegyzései. Próbálta őket figyelmen kívül hagyni úgy, ahogy minden
mást is, ami szerinte nem tartozott közvetlenül a fontos dolgok közé. Élte
az életét és megtett mindent,
106
hogy kitöltse a szívében lévő űrt.
Dark nap mint nap írt neki emailt vagy felhívta, ha pedig nem tette meg
ezt a férfi, hát megtette ő. Talán ez is segített kicsit a lánynak, hogy már
képes volt sírás nélkül gondolni rá, és bátrabban nézett a jövőbe is.
Egyik nap, iskola után egyenesen az edzőterembe ment, hogy megnézze
a nagyapját, na meg, hogy ő maga is gyakoroljon egy kicsit. És mert tudta,
hogy Patrik a héten szabin van, így biztosan ő is ott tölti az idejét. Bement
az irodába és ledobta a táskáját a szőnyegre, majd kivett a hűtőből egy
üveg ásványvizet, és szinte egy húzásra kiitta.
- Látom szomjas vagy. - szólalt meg a nagyapja a háta mögött. - Mi volt
az iskolában?
- Nem sok. Tanulás, tanulás, tanulás. Ja! És tanulás. - Sana letette az
íróasztalra az üvegét, majd lehajolt és előhalászta a táskájából a
tornafelszerelését, egy rövidnadrágot és egy pólót. - Megyek, átöltözöm,
aztán téblábolok egy kicsit odakinn, ha nem gond.
- Persze, menj csak. - motyogta az öreg, és próbálta magába fojtani azt a
különösen rossz érzést, ami elkapta mindig, mikor Sana Patrik közelébe
került. Na nem mintha nem bízott volna bennük, de mégis csak egy
tizenéves lányról és egy harmincon túli férfiról volt szó.
Sana kilépett az irodából és elindult az öltöző felé, de ahogy elhaladt a
recepciós pult mellett, Patrikot pillantotta meg, amint egy fiatal fiúval
beszélgetett az egyik gép előtt. Nem figyeltek fel rá, így elsietett az
öltözőbe. Amilyen gyorsan csak tudott átöltözött, nem akarta elszalasztani
az alkalmat, hogy a férfival lehessen egy keveset. Mikor elkészült, már
sietősen ment is kifelé, egyenesen hozzá.
- Szia! - állt tétován Patrik mellé Sana és, hogy leplezze zavarát, nézte
ahogy a fiú küszködik a súlyok felemelésével.
- Szia! - fordult felé a férfi. - Na, mi volt a suliban?
Sana megforgatta a szemeit jelezve, hogy igen unja már ezt a kérdést,
hiszen mást sem hall. Ezt látva Patrik elmosolyodott és visszafordult,
hogy minden idegszálával a fiúnak segítsen, ami Sananak egyáltalán nem
volt az ínyére. Álldogált egy darabig, de mivel nem törődött vele senki,
így bement egy kisebb terembe és ütni kezdte a bokszzsákot. Nem volt
dühös, csak morcos, amiért Patrik most nem vele foglalkozott. Még
kesztyűt sem vett magára, csak úgy szabad ököllel verte a hatalmas,
nehéz zsákot, és még akkor sem állt le, mikor Patrik a fiúval a terembe
ért. A férfi megállt néhány méterre és csodálva nézte a lány munkáját, ám
107
a fiú nem tétovázott, merészen odament a zsákhoz és vagányan
megragadta.
- Na lássuk mekkorát ütsz. - incselkedett.
- Menj onnan Rick! Én a helyedben ezt nem tenném - szólt rá Patrik, de
a fiú nem hallgatott rá. Sana pedig, hogy megleckéztesse, egy hatalmas
lendületet véve forgott egyet, és nagyot rúgott a zsákba. A zsák
meglendült, Rick pedig hatalmas puffanással zuhant a földre.
- Mondtam, hogy menj onnan. - nyugtázta Patrik, majd bazsalyog- va
odaballagott a fiúhoz és felsegítette - Ne piszkálj olyat, aki nem a te
kategóriád.
- Ezt hogy érti? Túl gyenge hozzám? - méregette Sanat lenézően a fiú
már a saját lábain állva.
De ezt a lány már nem hagyhatta annyiban, odament Rick elé és a
szemébe nézett. - Nem! Inkább túl erős hozzád.
- Most viccelsz? Ugye?
- Képzeld, nem!
Patrik elnézte a két fiatalt és el kellett mosolyognia magát. Úgy vi-
selkedtek, mint két kis kakas, és mindkettőn látszott, hogy nem adja
könnyen. Mentő ötlete támadt, így odaállt Sana elé. - Rickre úgyis ráfér
egy kis edzés, mert indulni akar a bajnokságon. Eltökélt szándéka, hogy
győzzön. Mit szólnál egy kis küzdelemhez?
A lány hamiskásan Patrikra nézett. - És mit kapok ha nyerek?
- Ne viccelj! - csattant fel a fiú, és még fel is horkantott hozzá. Am
Patrik leintette, miközben még a lányhoz beszélt.
- Ezt majd megbeszéljük utána, most inkább azzal foglalkozz, hogyha
lehet ne tegyél nagy kárt a fiúban.
Sana bólintott és a helység másik felébe ment, ahol ki volt alakítva egy kis
küzdőtér. Patrik gyakran tanította itt Sanat már kiskorában is, és tisztában
volt a lány képességeivel. Tudta, hogyha gyakrabban edzene, még őt is le
tudná győzni. Rick pedig még csak kezdő Sana mellett, aligha rúghat
labdába, de a nagy szája miatt nem árt neki egy kis lecke. És kitől viselné
el azt a legnehezebben, mint egy nála fiatalabb lánytól.
A küzdelem kezdetét vette, és Rick úgy gondolta, hogy egy lendületes
támadással tutira győz néhány pillanat alatt. De elszámította magát, mert
Sana résen volt, és nemcsak kivédte az ütéseit, de jól irányzottan oda is
sózott neki párat, csak úgy gyengéden. Ettől a fiú már elég dühöt gyűjtött
és, hogy megvédje férfiúi mivoltát, egyre hevesebben, egyre
108
erőteljesebben, ám ész nélkül verekedett. A lány könnyedén elhárított
minden támadást, és mikor már úgy érezte, véget kell vetnie az egésznek,
ismét felugrott. Miközben a levegőbe emelkedett, vett egy teljes
fordulatot és azzal a lendülettel arcon vágta Ricket, aki azonnal
tehetetlenül elvágódott.
- Ez nem igazság! - kiabálta a fiú, miközben teljesen kiakadva felállt a
földről. - Ez nem. - hirtelen a szavakat sem találta, de mindenképpen
vissza akart vágni, ezért elkiabálta magát. - Még egyszer!
Sananak sem kellett több. Ez a fiú úgyis nagyon emlékeztette Markra,
akivel otthon annyi gondja akadt, úgyhogy nem is esett nehezére
megvernie. Ezért ismét lendületet véve, egy jól irányzott ütéssel a fiú
hasába vágott, mire az kiguvadt szemekkel, tehetetlenül ösz- szegörnyedt,
és kis híján el is esett.
- Na jó, azt hiszem ennyi lecke elég volt mára. - lépett oda Patrik, és
megveregette Rick vállát. - Remélem tanultál belőle, és komolyabban
veszed a versenyt. Sana csak egy kislány, viszont neked majd hozzád
hasonló nagyfiúkkal kell megküzdened.
A fiú nem szólt, csak összeszorította a száját, és méltóságteljesen
odaballagott a padhoz, hogy leülhessen egy kicsit. Sana ezt használta ki, és
lágyan az ajkába harapva a férfira nézett.
- Győztem, és még csak nem is voltam durva. Mit kapok cserébe?
Patrik felnevetett és lágyan a lányra nézett. - Mit szeretnél?
Sana fejében már ott volt a kész válasz, ám mielőtt felelhetett volna, T.B.
lépett a terembe. Az öreg rosszallóan figyelte unokáját, aki olyan
közvetlenül, szinte már kihívóan viselkedik Patrikkal, ami nem való egy
tisztességes lányhoz. Nyelt egyet és megpróbálta legyűrni a hirtelen
támadt haragját. De ami még jobban bántotta, hogy Sana viselkedése ellen
Patrik sem védekezik, sőt a tekintetéből úgy tűnt, mintha tetszene neki az
iránta tanúsított rajongás. Nem bírta sokáig csendben nézni őket, odasétált
hozzájuk és mogorván hol egyikre, hol másikra pislogott.
- Ez nyilvános hely. És egyébként is... - odafordult Sanahoz és a lehető
leghalkabbra vette a hangját, hogy rajtuk kívül más ne hallja. - Nem
kellene így csüngnöd senkin, pláne nem egy apád korabeli férfin. - azzal
morcosan megfordult és elindult vissza az irodájába.
A lánynak még a szája is tátva maradt, látva és hallva nagyapja nem
tetszését. Nem számított ilyen kemény hangnemre, és főleg nem ilyen
nyersre. Értetlenkedve Patrikra nézett, aki felhúzta a szemöldökét és
109
lassan követte barátját. Sana sem tehetett mást, tehetetlenül ballagott a
férfiak után. Bár sejtette nagyapja kitörésének okát, mégis úgy hitte,
mindez kevés ehhez a fajta kioktatáshoz, főleg mert őt még soha senki
nem gorombította le így. Belépett a többiek után az irodába és becsukta az
ajtót maga mögött.
- Na akkor végre elmondhatom, hogy hetek óta tűröm, hogy úgy
viselkedj, mint egy. - T.B. elharapta a mondatot és megrázta az ujját az
unokája előtt. - Milyen lányok viselkednek így? Nem a tisztességes, rendes
kislányok. Ráakaszkodni egy érett férfira és úgy csüngni rajta mintha. -
felsóhajtott és a szavakat kereste. - Nem is tudom, hogy hogyan gondoltad
ezt. Folyton ott vagy Patriknál, kiját- szod, hogy későig maradhass, és
akkor már ne kelljen hazajönnöd. El tudom képzelni, hogy mi járhat a
fejedben. - sóhajtva elhallgatott.
Sana döbbenten nézett maga elé, majd felemelve a szemeit odapillantott
Patrikra. A férfi nekitámaszkodva az asztalnak, karba font kézzel,
elgondolkodva hallgatott, miközben viszonozta a lány tekintetét. Hirtelen
olyan érzése támadt, hogy meg kell védenie Sanat, hisz mindaz, amit az
öreg elmondott, nem igaz. Legalábbis nem így.
- Ne beszélj ostobaságokat. - kezdte nyugodt hangon, barátjára nézve. -
Sana nem viselkedik rosszul. Olyan, mint bármelyik tini. És nem csak az ő
hibája, hogy későn tud lovagolni, gyakran az enyém, mert későn érek
haza. Sana nagyon rendes, kedves lány, nincs vele semmi gond.
- Ezt mondod te, de nem ezt látom én. - förmedt fel az öreg, és úgy
nézett az unokájára, mintha a veséjébe látna. - És nem is úgy gondolod.
Igaz?
- Nagyapa! - suttogta Sana kellemetlenül.
- Nincs semmi nagyapa!
Patrik felsóhajtott és felegyenesedett. - T.B. ne csinálj nagyobb
problémát, mint ami van. Semmi gond nincs Sanaval.
- De igen, van. Az, hogy.
- Az, hogy nem veled van egész nap, nem körülötted ugrál, és nem
igazán van rád szüksége. - fejezte be a mondatot Patrik, majd odament az
öreghez és kedvesen megveregette a vállát. - Nem inkább ez a baj vele?
Azt hitted, hogy majd egész nap otthon fog ülni vagy itt lesz veled. De rá
kellett jönnöd, hogy az unokád már nem gyerek, és nem éppen rád van
szüksége. Azt hiszem, elég jól ismerlek. Ha tévednék, azt kellene hinnem,
hogy nem bízol meg bennem.
110
- Benned bízom. - T.B. megadóan legyintett. - De Sana még gyerek.
Nem tudja mit csinál.
- Nem vagyok gyerek! - szólt most már közbe a lány is.
- Nem -e! - morgott az öreg és rosszallóan csóválta a fejét. - Nagyon is
az vagy még. Majd ha nem a tizenhatot, hanem a huszat töl- töd, akkor
már nem leszel az.
- Túl szigorú vagy! - nyugtázta Patrik. - Nem hiszem, hogy Sana ártana
bárkinek is azzal, hogy nevet, jókedvű és szabad. Nézz rá! Nem jobban
érzed magad te is, ha ő mosolyog?
T.B. ismét legyintett egyet. Rájött, hogy hiába is beszélne, mert Pat-
riknak valahol igaza van. Jobb boldognak és felszabadultnak látni Sanat,
mint szomorúnak. És ha nem akarja, hogy megharagudjon vagy
nehezteljen rá, bizony jobban teszi ha nem erőlteti ezt a témát. Így csak
széttárta a karját és intett a lánynak, hogy mehet ahová csak akar. De
Sananak elment a kedve az edzéstől, szívesebben ment volna Gingerhez,
hogy a szabad levegőn kilovagolhassa magát. De ezek után már azt sem
merte. Ezért komoran, kedvetlenül az öltözőbe ment és komótosan felvette
az utcai ruháját. Már régóta volt benne egy különös érzés a nagyapjával
szemben. Szerette és tisztelete, de soha nem azt kapta tőle, amit várt.
Mintha T.B. menekült volna a családi kötöttségektől, mintha csak nevelni,
de nem megérteni akarná. Vállat vont, mert végül is nem volt fontos.
Miután felöltözött, visszasétált a nagyapja irodájába a táskájáért. Egy
szót sem szólt mikor benyitott, csak a cuccaiért nyúlt, és rá sem nézve a
férfiakra, már el is tűnt. Hallotta még, hogy a nagyapja szólítja és kérdi,
hogy hová megy, de nem volt kedve még felelni sem.
Az idő rohant, Sana pedig ott ült a szobájában és lefekvéshez ké-
szülődött. Azon tanakodott, hogy miért borult ki úgy a nagyapja, és Patrik
miért mondta az öregnek azt, hogy „- azt kellene hinnem, hogy nem bízol
bennem". Sananak eddig úgy tűnt, hogy Patrik is érez valamit, azért olyan
kedves vele, azért engedi, hogy nap mint nap nála aludjon, és azért
beszélget, foglalkozik vele annyit. De a szavai mind arra utalnak, hogy
csak egy kislányt lát benne, akire vigyáznia kell, akit apja helyett apjaként
kell szeretnie. Ez egyáltalán nem tetszett Sananak, és kicsit meg is
haragudott érte. Ez volt az egyik oka, amiért nem ment ma el lovagolni,
pedig hiányzott neki Ginger. Helyette inkább elővette nagyapja laptopját
és levelet írt Darknak. Mióta a férfi elment, így kommunikáltak, vagy
alkalomadtán telefonon vagy sms-ben, de erre egyre ritkábban került sor,
111
mert mindketten igen elfoglaltak lettek az új életükben. Mégis jó volt tudni
róla, hogy Dark jól van, él, és ugyanolyan közvetlen és kedves, mint
azelőtt.
Miután megírta a levelet, Sana összecsukta a laptopot és maga mellé
tette, ő pedig lefeküdt az ágyra és megpróbált elaludni. Am alig hunyta le
a szemeit, hirtelen látomás tört rá. Patrikot látta maga előtt. Négy csuklyás
férfi lopódzott a sötétben hozzá, betörtek a házába, nagy hanggal
összerombolták a nappaliját, és mikor Patrik ezt hallva lement hozzájuk,
az egyik hátulról egy vasdarabbal leütötte. A rendőr a földre zuhant és a
fejéből ömlött a vér. Öntudatlan volt, és ahogy egyre több vért vesztett, a
légzése is bizonytalanná vált. A négy férfi erre hangosan felnevetett, majd
belerúgtak párszor és otthagyták haldokolni a földön.
Sana riadtan felült és megpróbálta összeszedni magát. Tanakodott,
hogyan kellene most cselekednie, mi lenne a helyes ebben az esetben.
Nagyapjára gondolt és arra, amiket délután mondott neki. De ha őszinte
akart lenni magához, cseppet sem érdekelte, hogy T.B. mit is gondol. Így
sietve felöltözött, magára kapta a farmerját és egy fekete pólót, majd cipőt
is húzott, és a lehető leghalkabban leosont a lépcsőn, ki az éjszakába. Nem
futott, de nagyon sietett. Közben pedig megpróbált visszaemlékezni a
látomása minden egyes részletére, a négy csuklyás emberre, és Patrik
véres arcára. Nem tudta kik lehetnek, nem ismerte őket, még csak utalást
sem hallott sehonnan felőlük, hogy mi okuk lenne megölni Patrikot. De
tudta amit látott, az pont úgy fog bekövetkezni ha nem ér oda időben.
Már elég közel járt Patrik házához, mikor egy sötét furgon fékezett le
mellette. A lámpa fénye egyenesen rávilágított. Abban a pillanatban tudta,
hogy nem ülhet más a kocsiban, csakis azok, akiket a látomásában látott.
El akart futni, de körbenézve látta, hogy úgysem nagyon tudna hová
menekülni előlük. Ezért csak megállt, és idegesen várta, hogy mi fog
történni. Közben erőteljesen Patrikra gondolt, mert tudta, szüksége lesz az
ő erejére is. Nem volt benne biztos, hogy a férfi érteni fogja a telepatikus
üzenetet, vagy hogy egyáltalán megkapja -e. De nem volt egyéb
lehetősége, meg kellett próbálnia.
Két csuklyás szállt ki az autóból és egyenesen feléje tartottak. Egy szót
sem szóltak, csak vészjóslóan egyre közelebb lépdeltek a lányhoz. Sana
nézte őket és tudta, hogyha időt akar nyerni, támadnia kell. Nem
tétovázott, és abban a percben mikor már elég közel volt hozzá az
egyikük, meglendítette a karját és teljes erejéből arcon csapta a férfit. Majd
112
mielőtt a másik reagálhatott volna rá, felemelte a lábát, és lendületesen
hasba rúgta. Erre már a másik kettő is kiugrott az autóból, és feléje
indultak. Sana jól tudta, még nincs elég ereje és ügyessége hozzá, hogy
ennyi embert legyőzzön, így inkább hátrálni kezdett. Újra Patrikra
gondolt, de már sokkal erősebben. Ám ezt csak néhány pillanatig tehette
meg, mert minden energiáját a védekezésre kellett összpontosítania. Ütött,
vágott, rúgott és megtett mindent, amit csak lehetett. Mégis volt egy
pillanat, mikor azt hitte itt a vég. Az egyik csuklyás visszament a
furgonhoz és egy vasrudat hozott elő. Sanaval forogni kezdett a világ,
mert egyszerre támadták mind a négyen, és ő túl kevés volt hozzájuk. Jó
néhány ütést kapott, és mikor egyikük eltalálta a gyomrát, összeroskadva
a földre került. Akkor valamelyikük belerúgott, míg egy másik a hátába
ütött. Ott feküdt a talajon tehetetlenül, és hiába volt minden védekezése,
már nem hatott. De ekkor hárman hirtelen otthagyták. Megpróbált fel-
nézni, de csak két cipőt látott, mert a negyedik még ott volt vele, és már
lendült a lába, hogy belerúgjon a lányba. De Sana elgurult előle, majd
előbb négykézlábra emelkedve teljes dühével nézte a férfit, majd felállt és
összeszedve az erejét, mélyet sóhajtva akkorát ütött ellenfele arcába, hogy
annak rögtön el is eredt az orra vére. Most a támadó került a földre, így
Sananak volt ideje megnézni, hogy mi is történt. Megkönnyebbült mikor
meglátta Patrikot, amint a három másikkal verekedett. Az egyiknél ott
volt a vas, és a férfi háta mögött már épp ütésre készült. Sana tudta, hogy
mivel mindnyájan egyszerre támadnak, Patriknak nem lesz ideje kivédeni
az ütést. A vértócsa jutott eszébe, amit a látomásában látott, és
rettenetesen megrémült. Hirtelen behunyta a szemét, és erőteljesen
koncentrált. A vasdarabot tartó férfi azonnal felordított és esetlenül
rogyott össze. Patrik ezt használta ki, és a földre küldte a másik kettőt is,
aztán döbbenten Sa- nara nézett.
Látta a lányt behunyt szemmel koncentrálni, és az összerogyott férfit is,
aki iszonyú fájdalmakat élhetett át, mert szinte már magánkívül volt,
pedig senki, még csak hozzá sem nyúlt. És mikor a lány újra kinyitotta a
szemeit, a férfi jobban lett, de annyira megijedt, hogy már támadni is
elfelejtett. Bár Patrik lecövekelt egy pillanatra, mégis összeszedve a
gondolatait odament a csuklyáshoz, a grabancá- nál fogva felemelte és
fenyegetően megrázta.
- Ki küldött? Mit kerestek itt?
A férfi zavartan bár, de elmondott mindent, amit tudott, hogy egy
113
magát Juniornak nevező férfi telefonon adta ezt a megbízást, és nagyon
szép pénzt ígért érte, aminek a felét már át is utalta. A másik felét a munka
végeztével kapták volna meg.
- Ennyi az egész? Többet nem tudsz, vagy nem akarsz mondani?
- Ha tudnék, azt elmondanám. De sosem láttam, és a hangját is el-
változtatta mikor felhívott. - a csuklyás láthatólag nagyon rémült volt.
Hittek neki, mert úgy nézett ki, mint aki még a saját anyját is elárulná
abban a percben.
Patrik elengedte a férfit és dühösen a telefonjáért nyúlt, hogy felhívja
Jimet. Megkérte, hogy amilyen gyorsan csak lehet jöjjön ki néhány
emberrel, mert van itt négy fickó, aki rátámadt. Jim azonnali intézkedést
ígért, ezért Patrik eltette a mobilját, és a vasdarabbal a kezében a négy férfi
felé bökött. Azok szó nélkül indultak el a ház felé, Sana pedig segített őket
egységesen odaterelni, és még kötelet is hozott, amivel a férfi megkötözte
a támadókat. Amikor már mindegyik ott feküdt összekötözve,
mozdulatlanul, Patrik odafordult a lányhoz, és kicsit távolabb sétált vele.
- Mutasd csak magad. - a férfi megnézte Sana sérüléseit, és morco- san a
fejét rázta. - Mi a csudának jöttél ide? Még sokkal nagyobb bajod is
eshetett volna.
- Ha nem jöttem volna, neked esett volna bajod. - felelte Sana, és mikor
Patrik értetlenkedve a fejét rázta, a lány folytatta. - Látomásom volt. A
végén ott feküdtél a lakásodban eszméletlenül, vérben úszva. Így némileg
jobb a helyzet. Élsz, virulsz, semmi bajod.
- De neked van.
- Élek, virulok és ezek meg... - mutatott az ütések nyomára. - majd
elmúlnak.
Patrik aggódva megsimogatta a lány arcát, szinte már túl lágyan, és egy
mélyet sóhajtott is hozzá. Mintha érezte volna, mintha értette volna mi is
jár Sana fejében, milyen nehéz is a lánynak. - Te egy különleges teremtés
vagy. Nem is értem. Az a férfi is miattad ordított úgy. Mit csináltál vele?
- Csak telepatikus, gondolati úton próbáltam hatni rá. Úgy látszik ez
sikerült is.
A férfi egy pillanatra átölelte a lány vállát. Kavarogtak az érzései és nem
akarta tisztán látni azt, ami teljesen egyértelmű volt. Ez a kicsi lány eljött,
hogy megmentse az életét, nem féltve a sajátját sem. Gondolkodás nélkül
képes lett volna feláldozni is magát, ha Patrik nem érzi meg, hogy hívja.
- Menj be a házba, aztán ha elintéztem ezeket, hazaviszlek mielőtt
114
nagyapád megint kiakad. - suttogta végül kedvesen.
Sana szófogadóan bólintott és komótosan besétált a lakásba, leült a
fotelba és várt. Tompa volt és fáradt, elnyomta ez a nagy izgalom és a
verekedés. Kicsit elszunyókálhatott, mert mikor felébredt, Patrik már a
lakásban volt és telefonon beszélt. Sana nem értette mit mond, csak a
mélyen búgó, kellemesen csengő hangját hallotta. Lassan kinyitotta a
szemeit, majd nyújtózkodva egyet felállt, és álmosan pislogott maga elé. A
legszívesebben nem is ment volna vissza a nagyapjához, inkább maradni
akart, és igazából nem is értette, hogy miért ne tehetné. Eljátszott ezzel a
gondolattal, de már látta is T.B.-t teljesen feldühödve, mérgesen. Ezt
nézve, talán mégsem lenne annyira okos az ötlet. Szomorkásan ránézett
Patrikra, aki eltéve a mobilját egyenesen feléje fordult.
- Jimék elvitték a fickókat, és megpróbál utánajárni annak a Juniornak.
Nem hiszem, hogy nagyon sok mindent talál. Nagyapád hívott az előbb,
már nagyon ideges. Neki is megérzése lehetett, mert felkelt és rögtön a te
szobádba ment, hogy megnézze megvagy -e. Iszonyú mérges. - ahogy a
férfi Sanara nézett, egyre közelebb lépdelt hozzá, és felemelve a kezét
megérintette a lány arcát, majd megvizsgálta a karját és a hasát is. - Ez
aztán! - ámult el - Mindig is tudtam, hogy nem vagy hétköznapi lány, de
ez.
Sana is megnézte a sérüléseit és elámulva látta, hogy azok nagyon
elhalványultak, szinte már alig látszanak. - Nahát! - csak ennyit tudott
mondani, aztán vállat vont, mintha nem is lenne mindez olyan elképesztő
és érdekes.
A férfi mosolyodva megsimogatta a lány fejét, majd tétován intett neki,
hogy menjenek ki a kocsihoz. Csend volt, túl nagy csend. Mindketten
belemerültek a saját gondolataikba, amit bár szerettek volna megosztani
egymással, úgy hitték mégsem lenne helyes. De amint a hazafelé tartó útra
értek, Sana mégiscsak összeszedte magát és megszólalt.
- Mit vétettél, hogy meg akartak ölni?
Patrik egy pillanatig még hallgatott, majd őszintén próbált felelni.- Azt
hiszem, beletenyereltem valamibe, amibe nem kellett volna.
- Ez a válasz nem elég. Az életedet mentettem meg, a legkevesebb az,
hogy elmeséled mi volt ez az egész.
- Igen lehet, de talán jobb, ha mégsem tudod a részleteket.
Sana egyelőre nem akart vitatkozni, így inkább hallgatott, ahogy Patrik
is. Sok volt mindez egy éjszakára, mindkettejüknek idő kellett, hogy a
115
történteket feldolgozzák.
Nem olyan sokára Patrik lefékezte a kocsit T.B. háza előtt. Sananak nem
sok kedve volt bemenni a lakásba, így kicsit vonakodva bár, de kiszállt az
autóból, és komótosan elindult a bejárathoz. Mikor látta, hogy Patrik is ezt
teszi, megkönnyebbült, és a szíve is nagyot dobbant. Lassan odalépett a
férfihez és ráemelte mosolygós tekintetét. - Mondtál valamit nagyapának?
- Csak, azt, hogy rossz érzésed volt és eljöttél hozzám. És bármennyire
is hihetetlen, igazad lett, mert látogatóink voltak.
- Ennyi? - miután a férfi bólintott, Sana mélyet sóhajtva nyitott be a
lakásba.
T.B. aggódva sietett ki a szobájából az ajtó nyitására, és ment unokája
elé, hogy azonnal kérdőre vonja. - Hol voltál? Mi a csudának tűntél el az
éjnek évadján? Csak úgy kisurranni. Ez nem helyénvaló!
- Ne haragudj nagyapa, de nem tehettem mást. - és elmesélte ugyanazt
a verziót, mint Patrik, miszerint rossz érzése volt, és jobbnak látta
személyesen meggyőződni róla.
- Szólhattál volna nekem. Inkább veszélybe sodrod magadat. Én rendőr
voltam, intézkedhettem volna. Könnyelmű vagy és túl gyerekes. Nem
örülök neki, hogy ilyen nagyon önálló akarsz lenni. - korholta T.B. szinte
megállás nélkül. - Elhiszem, hogy odahaza azt tettél, amit csak akartál,
mert anyád mindent rád hagyott. De én nem vagyok az anyád, és
szeretném tudni mikor, hol vagy. Ez a viselkedés itt nem helyénvaló!
Sana nem akarta hallani a kioktatást, cseppet sem volt ínyére a nevelés
és ez a rendreutasító hangnem. Valóban nem volt hozzászokva, és úgy
gondolta, senkinek, még a nagyapjának sincs joga korlátokat szabni neki.
Így kissé hangosabban szólalt meg, mint szeretett volna.
- Nagyapa! Hagyd abba! Soha nem szólt bele senki, hogy mit teszek.
Mind ezidáig minden tökéletesen működött így is. Sosem csináltam
hülyeséget, sosem volt semmi gond a viselkedésemből. Nem szólhatsz
bele az életembe te sem, azt nem hagyom, mert már nem vagyok gyerek.
- Nem -e? Kislány vagy még, aki nem tudja mi a helyes út. Még ha
lenyeltem is, hogy folyton Patrik nyakán lógsz, azt nem hagyhatom, hogy
veszélybe sodord önmagadat. Ezt nem. Hogyan számolnék el veled
anyádnak?
Erre a kijelentésre Sana felkacagott. Jól tudta, hogy Annát nem érdekli
az, hogy mi is történik vele, és talán még csak meg sem siratná, úgy,
ahogy Petert se nagyon siratta meg mikor megtudta, hogy meghalt. -
116
Elszámolni anyának? Ne nevettess! Anyát az sem érdekelné, ha lilára
festetném a hajam, és egy szál bugyiban rohangálnék fel-alá. Miért
gondolod, hogy a halálom rendítené meg? Anya miatt nem kell aggódnod.
Ő nem hiányolt eddig sem. Ha miatta teszed, felesleges. Ez az én életem,
és azt teszek vele, amit csak akarok!
- Sana! - ezt már Patrik sem hagyhatta szó nélkül, és nemlegesen
megrázta a fejét. - Túl szigorú vagy nagyapádhoz. Csak félt.
- De ne féltsen! Ne féltsen úgy, hogy közben nem fogad el, hanem
korlátok közé akar zárni! Ez a féltés nekem nem kell! - közölte a lány
határozottan, majd elnézést kérve felment a szobájába, hogy megpróbáljon
végre elaludni.
15. fejezet - Ginger!
Az éjszaka további része már nyugodtabban telt. Miután Patrik elment,
Sana hallotta még, hogy T.B. sokáig sétálgatott a konyhában, nyilván
próbálta megemészteni a hallottakat és a történteket. De nem foglalkozott
vele, mert határozottan tudta, így helyes. Ha már különleges élete van, azt
hagy élje úgy, ahogy és akivel neki a legjobb. Nem is akart mást, csakhogy
ezt nagyapja is megértse és elfogadja. Bár ahogy látta, ezt nem is lesz
olyan egyszerű véghezvinni.
A következő nap délutánján, Sana már a szobájában ülve a leckéjét írta,
mikor rátört valami megmagyarázhatatlan rossz érzés. Nem tudta
konkrétan, miért és hogyan, csak azt érezte, hogy valakit veszély fenyeget.
Behunyta a szemeit és megpróbálta maga elé képzelni, amit látnia kellene,
de túl gyenge volt a látomás, nem tudta kivenni kivel lehet kapcsolatos.
Ettől kissé ideges lett és bántotta a tehetetlenség. Nem tudta mit
csinálhatna még, hogy hová fordulhatna. Tétován felállt az íróasztalától és
lement a konyhába inni egy pohár vizet, hátha majd attól csillapul a
feldúltsága.
T.B. az asztalnál ülve egy csésze kávét kortyolgatott A konditerembe
készült, így megpróbálta sietve felhörpinteni a forró feketét. Am amikor
meglátta unokája szinte rémült arcát, még a csésze is megállt a kezében.
- Valami baj van? Falfehér vagy.
- Nem tudom, azt hiszem. - Sana zavartan megállt, és egy pillanatra
117
még a szemét is be kellett hunynia. Valami hívta a birtokra, de nem volt
olyan mély, mint akár Patriknál vagy Darknál. Ez most más volt, mégis
nyugtalanító. - Azt hiszem a farmra kellene mennem.
- Miért? Mi történt? - kérdezte egyre idegesebben az öreg, hiszen még
sosem látta ilyennek az unokáját.
- Nem tudom, de oda kell mennem.
T.B. letette a csészéjét. Elhúzhatta volna az időt, aggályoskodhatott
volna, de Sana látványa, és a tegnapi kioktatásának emléke magáért
beszélt. A kulcsáért nyúlt és elindult a kijárat felé, visszaszólva a lánynak.
- Na mi van? Gyere, odaviszlek.
Sana sietve ment nagyapja után, és beszállt mellé a kocsiba. Meg-
próbálta összeszedni a gondolatait, hátha konkrétan ki tudja venni, hogy
miért van olyan rossz érzése. De hiába próbálta, nem ment. Közben
nagyapjára pillantott és figyelte, ahogy az öreg a telefonjáért nyúlt, majd
nyugtalanul beszélt valakivel. Feltehetőleg Patrik volt a vonal másik
végén, mert T.B. egyfolytában azt emlegette, hogy a „farmodra". Majd
mikor visszatette a mobilt a zsebébe, aggódva Sa- nara pillantott. - Jobban
vagy?
A lány vállat vont és elfordulva kinézett az ablakon. Nem akart beszélni,
mert nem volt miről. Mióta volt az a kisebb vitájuk, a lány még jobban
eltávolodott a nagyapjától, és nem is akart közelebb kerülni hozzá.
Megvolt a saját élete, amit élt, és hagyta, hogy az öreg is így tegyen az
övével.
A farmhoz közeledve már messziről látták Patrikot, aki akkor fékezett le
a kocsijával nem messze előttük. Miután kiszállt, körbenézett, majd
hirtelen az istálló felé rohant. Sana feszülten figyelte, majd amikor végre
nagyapja is lefékezte az autót, szinte feltépte az ajtót, és azonnal követte
Patrikot. Furcsa nyerítés és nyöszörgés csapta meg a fülét, ahogy az istálló
felé közeledett. A szíve a torkában dobogott, mert nem tudta mit is fog
találni. Fel akart készülni, de még arra sem volt ideje. Alig ért be az
istállóba, azt hitte azonnal összeesik. A két ló a földön feküdt, szinte
teljesen vérben úszva, mert mindenhol, főleg a lábaikon, késszúrás
nyomok voltak láthatók. Baba még felemelte a fejét és próbált talpra állni,
de Ginger már mozdulatlan volt, és körülötte valóban minden csupa vér
volt. Patrik ott állt előtte és az életjeleit vizsgálta, majd szomorúan
megrázta a fejét.
- Nem! - kiabált kétségbeesetten Sana, és zokogva oda akart rohanni a
118
lovához, de Patrik egy hirtelen mozdulattal odaugrott hozzá, és a
derekánál fogva elkapta. Minden erejét össze kellett szednie, hogy vissza
tudja tartani a lányt.
- Ginger! - Sana fájdalmas sírásától Patrik szíve is belefájdult. - Ginger!
Lovacskám! Nem lehet! Nem! - megpróbált kiszabadulni a férfi karjaiból,
de nem tudott. Így csak tehetetlenül ütött egyet, mire Patrik megragadta a
lány két vállát és erőteljesen megrázta.
- Sana! Nyugodj meg! Ezzel nem lesz jobb!
A lány mintha kezdett volna feleszmélni, felemelte a tekintetét és a
könnyein át ránézett a férfira. Patrik ezt a pillanatot használta ki, hogy
odaintse T.B.-t, aki elszörnyülködve nézte az állatokat alig pár méterre
tőlük. Barátja kérésére odament hozzájuk és átölelve az unokáját,
kitámogatta az udvarra. Most már hitte, most már értette, hogy Sana miért
kapaszkodik inkább Patrikba, és miért az a sok furcsa dolga és a nagy
szabadsága. Különleges lány volt, mert a megérzései hasonlítottak ugyan
az apjáéra, de ő meg is kellett szenvedje a képességei árát. Átélte, szinte
együtt lélegzett a látomásaival, és ezeket Patrik sokkal jobban tudta
kezelni, ahogy magát Sanat is.
A lány nem foglalkozott az öreg morfondírozásával, sem pedig azzal,
hogy mindenképp ki akarta őt cipelni, inkább még egyszer visz-
szapillantott. Akkor látta meg, hogy Patrik a fegyveréért nyúlt, és
egyenesen Ginger fejére célzott. Sikítva megpróbált visszarohanni és
megakadályozni, de T.B. nem engedte, nehézkesen bár, de kiránci- gálta az
istállóból. Ehhez persze minden erejére szüksége volt, aminek már nem
volt igazán teljében. Az udvaron már csak a pisztoly éles dörrenését
hallották, amibe Sana teljes testében beleremegett.
- Sajnálom. - suttogta az öreg, és még szorosabban ölelte az unokáját. Ez
idáig nemigen tudott mit kezdeni azzal, hogy Sananak megérzése van, de
most látta, és cseppet sem tetszett neki. T.B. visszagondolt a régmúltra,
mikor felfedezte ezt a különös világot. Igen, hiszen a felesége volt az,
akinek megérzései voltak, de ő meghalt a szülői ágyon mikor Peternek
életet adott. Peter is örökölte anyja képességét, de mivel egyedül kellett
felnevelnie, T.B. próbálta ezt a dolgot visszafojtani benne. Azt hitte
sikerült, de ahogy nőtt, olyan erővel törtek rá a látomások, hogy T.B. nem
tudott sokáig szemet hunyni felette, így be kellett iktatni az életükbe. Ha
Peternek megérzése lett, és az a gyereket semmiképp nem hagyta
nyugodni, az apja, rendőr lévén, utánajárt a dolognak. De kettejükön kívül
119
nem tudott más erről, csak miután Peter megnősült és elköltözött, majd
egy látomása kapcsán el kellett mennie az ottani rendőrségre. Mindig
reménykedett abban, hogy Sana nem örökölte ezt a képességet, de most be
kellett látnia, ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.
A lány tehetetlenül, de már nyugodtabban bontakozott ki nagyapja
öleléséből. Nem volt szükség arra, hogy visszatartsák, hiszen Ginger már
nem élt. Esetlen léptekkel, a könnyeit törölgetve odament a ház
verandájához, és magába roskadva leült a lépcsőre. Arcát beletemette a
kezeibe és türelmesen várt. Már nem volt miért rohannia, már nem volt
értelme semminek sem.
Néhány perc múlva egy autó fékezett le a ház előtt. Az állatorvos szállt
ki belőle, majd a táskájával együtt, sietős léptekkel ment az istálló felé, rá
sem pillantva a lányra. Sana utánanézett és látta, hogy nagyapja is az
orvossal tart. Ekkor felállt és halkan odaosont utánuk, de az ajtóban mégis
megtorpant. Patrik az orvossal Babát vizsgálta, T.B. pedig ott állt mellettük
segítésre készen, így Sana észrevétlenül oda tudott osonni Gingerhez. Meg
akarta érinteni, meg akarta simogatni, hogy elbúcsúzhasson tőle, hogy
elmondhassa mennyire szerette, és soha nem felejti el.
A ló ott feküdt a földön élettelenül, körülötte minden véres volt, még a
pokróc is, amivel letakarták. Sana könnyei újból eleredtek, mégis leguggolt
a lóhoz és reszkető kézzel végighúzta az ujjait a kanca nyakán. De alig ért
hozzá, képek jelentek meg előtte. Tisztán ki tudta venni a férfit, aki késsel
a kezében vágta, szúrta Gingert, és egy másikat, aki a háttérből figyelte
mindezt. Borzasztó volt még látni is, hiszen Sana látomása olyan élethű
volt, mintha ő maga lett volna Ginger, és őt kaszabolták volna olyan
gyűlöletes hidegvérrel.
Hirtelen elkapta a kezét és a szája elé tette, nehogy kitörjön belőle az a
mély fájdalom, amit érzett. Patrik pillantott rá először. Szerette volna
átölelni és megvigasztalni, de most nem mehetett oda hozzá, mert
Babának is szüksége volt rá. Így T.B.-nek szólt, hogy vigye be Sanat a
házba. Az öreg azonnal ment, kedvesen felnyalábolta az unokáját és
kitámogatta az istállóból.
Valamivel később Sana hallotta, hogy felbőgött egy autó motorja, és
néhány pillanat múlva elhajtott. T.B. otthagyva unokáját kiment, hogy
megnézze, ki távozott. A lány csak állt az ablak előtt és nézte a semmit,
mert igazából nem fogta föl, hogy mit is lát. Kutyául érezte magát, bár
tudta, hogy ez csak szókép, hiszen nem kutya, fogalma sem lehet, hogyan
120
is érezheti magát egy eb. Mégis ez a szó illett ide a legjobban, amivel le
tudta írni a lelkiállapotát.
Nyílt a bejárati ajtó, de Sana csak arra eszmélt fel, hogy hátulról két kéz
simogatja meg a két karját.
- Sajnálom. - Patrik odahajolt a lány fejéhez, és együtt érzőn meg-
puszilta a haját. - Nem volt más lehetőség, nem tehettem mást, mert
Ginger nagyon szenvedett.
- Tudom. - Sana megremegett, ezért Patrik maga felé fordította és
lágyan az álla alá nyúlva felemelte a fejét, hogy belenézhessen a fáj-
dalommal telt szemeibe.
- Ha egy szemernyi esély is maradt volna, úgy mint Babánál, nem
tettem volna meg, de Ginger már csak hörgött.
- Tudom, én is tudom! - Sana odabújt a férfihez, és megpróbálta
visszatartani a könnyeit. Mélyeket lélegzett, szeretett volna higgadtan
gondolkodni., és mikor már úgy tűnt sikerül, csak akkor szólalt meg újra. -
Ki lehet ennyire kegyetlen, hogy ezt tegye? Mit ártottak neki a lovak? Ki az
a sötét hajú, fekete férfi, aki leszúrta őket, és ki az a szőke, napszemüveges,
aki ezt végignézte?
Patrik döbbenten eltolta magától a lányt. - Láttad?
Sana bólintott. - Amikor hozzáértem Gingerhez, akkor láttam őket.
Patrik nem habozott sokat, egyik kezével kivette a telefonját és felhívta
Jimet, majd mikor a vonal túlsó végén felvették, köszönés helyett azonnal
a lényegre tért.
- Ha jössz, hozd el a Werner aktát és minden fényképet vele kap-
csolatban. És ha lehet siess kicsit. Ne kérdezd, csak siess! - miután
befejezte a beszélgetést, eltette a mobilját és újból átkarolta a lányt. - Ha
Jim ideér az aktával, majd megnézheted kit is láttál. Rendben? Akkor talán
közelebb kerülünk ahhoz, aki ezt az egészet irányítja.
Sana szomorúan bólintott, majd keserűen nyelve egyet újra megszólalt. -
És Baba? Hogy van?
Patrik felsóhajtott, és fura grimaszt vágott. - A doki szerint, ha ezt az
éjszakát túléli, akkor van esélye, de még akkor sem teljesen. Amíg nem áll
a saját lábára, addig nem lehetünk nyugodtak.
A lány elkeseredetten a férfi mellkasának döntötte a fejét, miközben
átölelve Patrik derekát, erősen belekapaszkodott az ingébe. Megpróbált
úgy megszólalni, hogy bátorítón, őszintén hangozzon az amit mond. -
Baba erős, rendbe fog jönni.
121
- Igen, remélem.
Így álltak néhány percig, és mindkettejüknek jólesett a közelség és
biztonság. Sana ebből merített erőt és Patrik is, bár a világ minden
kincséért sem vallotta volna be, még magának sem. Mégis élvezte a lány
jelenlétét és sajnálta, tiszta szívéből sajnálta, hogy a legszorosabb kötelék
köztük, Ginger elmúlt.
Valamivel később, Patrik kibontakozva az ölelésből visszament az
istállóba, hogy felváltsa T.B.-t, akire a lovat bízta, míg ő Sanaval beszélt.
Nemsokára Jim is megérkezett, és a dossziéval a kezében az istállóba
ment. Bár Patrik az első telefonjában említette, hogy vérengzés történt, de
a látványtól mégis felfordult Jim gyomra. Csupa vér volt minden, és az
egyik ló mozdulatlanul, a másik pedig nagyon rossz állapotban. Egy
pillanatra meg is kellett állnia és mély levegőt vennie, hogy be tudjon
lépni. Lassan, szenvedve odament a Baba körül takarító barátjához és
megütögette a vállát. Mikor Patrik már
odafigyelt, Jim meglengette előtte a dossziét.
- Végre! - motyogta türelmetlenül Patrik. Elvette a papírokat és
fellapozta, hogy megkeresse az ismerősnek vélt arcokat a lány leírása
alapján. Mikor megtalálta, dühösen összecsapta a dossziét.
- Te jó ég, haver! - szólalt meg végre Jim. - Ez szörnyű. Körbenézek és a
gyomrom is felfordul. Ezek brutális, rohadt állatok!
- Azok. - nyugtázta Patrik, de már nem figyelt barátjára, hanem indult
vissza a házba.
Sana fel-alá járkált a nappaliban, nagyapja árgus tekintetével övezve.
Nem találta a helyét sehol sem. Képtelen volt lecsitítani magában az
érzéseit és azt a szomorúságot, amit Ginger halála okozott neki.
Patrik, mikor a házba ért, egyenesen a lányhoz lépett és odaállt elé.
Szétnyitotta a dossziét, a két fényképre mutatott és figyelte a lány re-
akcióját. Mikor Sana határozottan bólintott, a férfi dühösen az asztalra
vágta az aktát.
- Valami gond van? - kérdezte Jim értetlenül, a barátját nézve.
- Gond? Ugyan már! - csattant fel Patrik. - Csak az a szemét Wer- ner
kinyíratta a lovakat. Lefogadom azt is, hogy ő az a titokzatos Junior is, aki
felbérelte a tegnapi fickókat, hogy öljenek meg.
Bár Jim nem igazán értette, hogy Patrik ebben miért is olyan biztos, de
nem akart vitatkozni. Csak Sana szerepe nem illett a képbe. Ránézett
barátjára, és látva annak idegességét, kezdett hinni neki, és kezdte
122
nyugtalanítani ez az eset őt is. Azért a lányra is rápillantott, aki
szomorúan, szinte elkeseredve lehorgasztott fejjel várta a következő
lépést. Volt benne valami különleges, valami.
Patrik egyszer csak megbökte Jimet és intett a fejével, hogy menjen
utána az udvarra, mert beszélniük kell. Jim beleegyezően bólintott, de
még odafordult Sanahoz, hogy elmondja neki, együtt érez vele. Belenézett
a szemeibe, vagy legalábbis megpróbálta, mert a lány annyira magába volt
roskadva, hogy egyfolytában csak a földet bámulta. - Sajnálom a lovadat.
Ha rajtam múlik, aki ezt tette megkapja a magáét. - jelentette ki Jim.
- Köszönöm. - suttogta a lány, és még mosolyogni is megpróbált. -
Tudom, hogy így lesz!
Nézte ahogy a férfiak kimentek az udvarra, de már nem volt ereje
utánuk menni. Nagyon fáradtnak érezte magát, fogytán volt az ereje. Nem
is a fizikai, inkább a lelki erő volt, ami kezdte cserbenhagyni.
Ezért a fotelhoz ballagott, és nehézkesen lehuppant rá. A fejét a támlának
hajtotta, és behunyt szemmel próbálta összeszedni magát. Észre sem vette,
de a pillái elnehezültek, és kicsit elbóbiskolt. Nem álmodott, nem is
észlelte az alvást. Ezért is lepődött meg, mikor valamivel később kinyitotta
a szemeit, és az ablakra pillantva látta, hogy odakint már sötétedni
kezdett. Nem értette, hogy alhatott el ennyire észrevétlenül, de minden
bizonnyal a megrázkódtatástól volt. - gondolta. Felsóhajtott, és
körbenézett. A szoba üres volt, rajta kívül nem volt ott senki, de a konyha
felől halvány világosság szűrődött be. Sana lassan feltápászkodott, és
ekkor vette észre magán a pokrócot. Értetlenkedve megdöbbent. Valaki
járt már a közelében, és be is takargatta, de még azt sem vette észre.
Letolta magáról a leplet, és botorkálva elindult a fény felé.
Patrik és T.B. a konyhaasztalnál ülve halkan beszélgettek egy-egy csésze
kávé társaságában. De amint a lány belépett, elhallgattak és rá
összpontosították a figyelmüket.
- Felkeltél? - tette fel az idétlen kérdést T.B., mire a lány csodálkozó
szemekkel elfintorodott.
- Nem tudom. Fent vagyok vagy csak álmodom?
- Ne szemtelenkedj! - fenyegette meg felemelt ujjával az öreg, mire
Patrik, aznap először, elmosolyodott.
- Nem vagy éhes vagy szomjas? - kérdezte a férfi, hogy megtörje a
nehézkes hangulatot, és már állt is fel, hogy öntsön egy csésze kávét a
lánynak is, de Sana csak a fejét rázta.
123
- Nem kérek semmit. - felelte csendesen, majd lélegzetvételnyi szünet
után a férfiakra nézett. - Baba? Egyedül van?
- Igen, most egyedül. Sajnos nem tehetünk semmit érte. Majd később
kinézek hozzá. - motyogta Patrik szomorúan, két kezével a
konyhaszekrénynek támaszkodva.
Sana elnézte néhány percig, és a fájdalom újból átjárta a szívét. Patrik
érzései is hasonlatosak voltak, hiszen Baba is életveszélyben volt. Tenni
akart valamit, valamit, ami változtat ezen a borús hangulaton, életet ad és
átsegít a nehézségeken. Azzal is tisztában volt, hogy erre a valamire csakis
ő lenne képes. Ezért a nappaliszekrényhez ment, és az alsó fiókból kivett
néhány pokrócot, majd elindult vele egyenesen a kijárat felé.
- Hová mész? - a két férfi szinte egyszerre tette fel a kérdést.
- Gingert nem tudtam megmenteni, de Babát nem hagyom. Nem
hagyhatom! - azzal a lány kisietett az udvarra, át az istállóba. Igazából
fogalma sem volt, hogy mit fog tenni, de eltökélte, hogy megpróbál
minden tőle telhetőt. Az ajtóban azonban egy pillanatra megtorpant,
ahogy meglátta Ginger letakart testét, de erőt vett magán, és a feladatára
koncentrált. Lassan besétált, csinált magának némi halo- vány
világosságot, majd odaballagott Babához és megvárta míg a ló megérzi a
szagát és megnyugszik. Aztán letette a pokrócokat, melyből egyet a ló
hátára terített, majd leguggolt Baba lábához, és reszkető kezeit
bizonytalanul a ló lábán lévő sebre tette. Nagyon óvatos volt és gyengéd.
De nem volt biztos önmagában, és nem akart még nagyobb bajt csinálni,
mint ami volt. Amikor úgy gondolta, hogy Babának is jól esik az érintés,
még a szemeit is behunyta, hátha nagyobb hatást ér el vele. Bizsergett a
tenyere ahogy a seb fölött tartotta, mintha energia áramlott volna belőle.
Még számára is különös érzés volt. Nem tudta még mire is képes igazán,
de arra gondolt, hogyha a teste önmagát képes meggyógyítani, akkor talán
másokon is segíthet.
Patrik ott állt az istálló ajtajában és a lányt nézte, aki kedves, biztató
szavakat mormogva nyugtatta Babát, miközben minden sebét
megérintette, lágyan simogatta. Megállás nélkül próbálta gyógyítani a
lovat, és láthatólag beleadta minden energiáját. A férfi képtelen volt
levenni róla a szemét. De egy idő után mégiscsak elment, hogy
körbenézzen és, hogy hagyja Sanat nyugodtan tevékenykedni. Jim hívta
nemrég és elmondta, hogy nem találják Wernert, ezért legyenek óvatosak,
vigyázzanak magukra. Ő is hamarosan jön, és akkor nagyobb
124
biztonságban lesznek, egy esetleges támadás során. Ezért döntött úgy,
hogy amíg Sana az istállóban van, ő is inkább kint marad, hogy vigyázzon
rá és megóvja a bajtól.
A lány ebből semmit nem sejtett, és most nem is gondolt rá. Fárad-
hatatlanul Babára koncentrált, és megtett mindent, hogy meggyógyítsa.
Nagyobb volt benne az akarat, mint amit képzelt, és ez volt az, amitől még
nem tört meg, hanem mindig újult erővel volt képes megtenni a következő
lépést.
Patrik többször benézett a lányhoz, egy darabig álldogált és csodálva
nézte, majd újból elment. Mikor hajnal felé megállt az istálló ajtajában,
Sana az egyik pokrócon feküdt Baba mellett, teljesen kimerül- ten.
Odament hozzá, lehajolt és lágyan a karjaiba vette, majd beballagott vele a
házba. A kanapéhoz ment, de ott már T.B. feküdt, így Sanat a
vendégszobába cipelte, és az ágyra tette, majd gondosan be is takargatta.
Mielőtt magára hagyta volna, még megsimogatta selymes haját, és egy
szeretettel teli puszit is lehelt az arcára. Aztán lassan kiment a szobából,
becsukta az ajtót maga mögött, és lement a konyhába. Jim, már mindenre
felkészülten álldogált a szekrény előtt, de barátja jöttére komoran
összehúzta a szemöldökét. Nem nagyon hitte, de saját szemével látta, hogy
Patrik milyen lágyan néz a kislányra, és mennyire elhiszi minden szavát.
Persze ő is kedvelte Sanat, de nem gondolta, hogy ennyire hozzá kellene
nőnie egy érett, középkorú férfinak egy tizenéves tinilányhoz. Most is,
mikor meglátta barátja arcán a keserűséget, tudta, hogy az nem a lovak
miatt van, csakis a lány miatt. Mégsem szólt, nem is tehette volna, hiszen
Patrik úgysem engedné, hogy belekotnyeleskedjen a magánügyeibe, még
ha jó szándékból tenné is. És bízott benne, hogy barátja jól tudja mit csinál,
úgy ahogy eddig is.
Reggel Sana nyújtózkodott egyet és kinyitotta a szemeit. Arra számított,
hogy az istállóban ébred, de helyette a szobában volt. Összehúzta a
szemöldökét, és a homlokát dörzsölgetve lassan felkászálódott. Ekkor
jutott eszébe Baba, így gyorsan összekapva magát, sietve lerohant a
lépcsőn. De sem a nappaliban, sem a konyhában nem talált senkit, akitől
érdeklődhetett volna, így egyenesen az istállóhoz sietett. Odakint látta az
orvos kocsiját, ezért az ajtóban megtorpant egy percre, mert nem tudta,
milyen látvány tárul elé odabent. De nem volt választása, ezért mély
levegőt vett és belépett. Nem erre számított, de a boldogságtól nagyot
dobbant a szíve. Baba a saját lábán állt, miközben a doki vizsgálta. A sebei
125
sokat halványultak, a kisebb vágások már csak apró hegeknek látszottak.
Patrik a ló fejét simogatta, és kedvesen nyugtatgatta, de látszott rajta a
leírhatatlan öröm. T.B. Jimmel kicsit távolabb állt tőlük, csodálkozás és
boldogság ült ki az arcukra. Sana bizonytalan léptekkel sétált feléjük, és
mikor megpillantva rámosolyogtak, a lány kis híján elsírta magát. Patrik a
kezét nyújtotta felé, és Sana szó nélkül odament hozzá. Mikor odaért, a
férfi szeretettel szorította magához, és hatalmas puszit lehelt a homlokára.
- Csodálatos vagy! - suttogta alig halhatóan, mire Sana odabújt hozzá
egy pillanatra, hogy beszívhassa a férfi jól ismert illatát. Majd Babához
fordult egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében, és megsimogatta annak
nyakát. Aztán bizonytalanul hátrafordult és szemével Gingert kereste, de
szomorúan állapította meg, hogy az ő lovacskája már nincs sehol.
- Már elvitték. - suttogta Patrik, miközben vigasztalón végighúzta kezét
a lány karján.
Sana lehajtotta a fejét és érezte, hogy újból rátör a sírhatnék. De hallva a
többiek örömét, nem akarta elrontani a hangulatot, így inkább
visszafordult, hogy Babára nézve, őt is átjárja a megnyugvás.
Mikor az orvos döbbenten, de sokkal nyugodtabban elment, Jim- nek
csörgött a mobilja. Az egyik kollégája volt, hogy valaki felismerte Wernert
az egyik Ottawai Nemzetközi repülőtéren. Patrik nem gondolkodott,
sietve összeszedte a holmijait, majd odafordulva T.B.- hez kiadta a
legésszerűbb utasítást, amit baráti kérésnek, javaslatnak szánt, de kissé
nyersre sikeredett. - Maradjatok itt. A két rendőr akik tegnap Jimmel
jöttek, itt lesznek veletek.
Sana az istálló ajtajából figyelte a jelenetet. Patrikot nézte és próbálta
megfejteni az iránta érzett érzéseit. Nagyon kedvelte, talán túlságosan is,
és folyton dobogott a szíve, ha látta. Hasonlóan különös érzés volt, mint
amit Dark iránt érzett, mégis más. Főleg, hogy Dark olyan messze volt
tőle, és már olyan régen látta. Patrik viszont itt volt, és minden
rezdülésével figyelt rá. Most is, mielőtt elhajtott, belenézett a lány
szemeibe olyan különös tekintettel, amitől Sana bizseregni kezdett.
Néhány pillanat volt csupán, de a pillantásuk egybeforrt, mintha ismernék
egymás gondolatait, mintha mindig is ismerték volna.
Sana el sem mozdult Baba mellől, míg a többiek odavoltak, és ez
egyáltalán ne tetszett T.B.-nek. De hiába beszélt unkájának, a lány nem
akart bemenni a házba, sem enni, sem semmi mást csinálni. Helyette
inkább még egyszer körbejárta Babát, és megsimogatta a sebeit, hogy
126
teljesen biztos lehessen a gyógyulásában. T.B. morogva hagyta magára, de
kis idő múlva egy tálcával tért vissza, amin kakaó és néhány szelet kalács
volt.
- Most pedig eszel! - jelentette ki az öreg, és a lány kezébe nyomta a
tálcát. - Mert ha nem, akkor igazán mérges leszek.
- Nem vagyok éhes. - motyogta a lány, de T.B. olyan határozott képet
vágott, hogy Sana nem mert ellenkezni, és magába erőltetett néhány
falatot. Nem vitte túlzásba, mert nem igazán az evés volt az, amire abban
a percben vágyott. Inkább visszafordult a lóhoz és vele foglalkozott
tovább. Nagyapja nézte egy darabig, aztán a fejét rázva, a majdnem teli
tálcával a kezében, visszaballagott a házba.
Késő délután volt mikor Patrik kocsija megállt a ház előtt, és nyomban
utána egy másik is, amihez egy lószállító utánfutó volt csatlakoztatva.
Sana kiment a hangra az istállóból, hogy megnézze mi történik, és
amennyire örült, hogy Patrik épségben megérkezett, annyira elkeseredett,
mikor a másik kocsi mögül egy sötét pejt vezettek elő. Patrik átvette a
kantárt, és egyenesen a lány felé húzta a lovat, majd megállt vele előtte.
- Werner lovardájából való, a legszebb. Werner szó nélkül a nevedre
íratta, mielőtt letartóztattuk.
Sana értetlenkedve nézte a férfit, szemei tele lettek könnyel, mert
képtelen volt elhinni, amit látott. Amilyen gyorsan csak tudott, rémülten
beszaladt a házba, és hangosan becsapta a bejárati ajtót maga mögött.
Tudta, hogy valaki úgyis utána megy, így egyenesen a fürdőbe rohant és
megeresztette a vizet. Amíg fürdik legalább nem háborgatják, és lesz ideje
átgondolni mindent. De nem értette, hogy jutott eszébe Patriknak, hogy
Gingerért egy gyilkos lovát hozza el neki. Csakhogy fokozza a fájdalmát,
vagy ennyire nem egy hullámhosz- szon vannak? Mintha megforgatott
volna a szívében egy tört. Pedig biztos volt benne, hogy amikor a férfi
távozott és egymásra néztek, abból mindent megértett. Tévedett volna?
- Sana! Itt vagy? - hallotta Patrik hangját az ajtó előtt. - Sana! - némi
csend következett, majd a férfi lágyabb hangon folytatta. - Sajnálom. Nem
akartalak bántani vagy ilyesmi. Hallod?
A lány nem felelt, csak elzárta a csapot és belefeküdt a jó meleg vízbe.
Hallotta Patrik szavait, de nem foglalkozott vele, most nem. Megpróbált a
saját gondolataival, érzéseivel tisztába jönni. Behunyta a szemeit, és
szerette volna a könnyes szívén át józanul átgondolni a történteket. Ezt a
férfi is érezhette, mert lassan elballagott az ajtótól, és magára hagyta a
127
lányt.
Sana jó néhány perccel később, mikor már megfürdött és megtöröl-
között, átment a vendégszobába, és az otthagyott ruhái közül elővett egy
fekete farmert, egy világoskék sztreccspólót, és azt vette magára. Már
annyiszor aludt itt, hogy mindig volt egy-két váltás ruhája a polcon, így
ilyen, vagy ehhez hasonló véletlenekre is fel volt készülve. Miután
megfésülte a haját, leült az ágyra és csak bámult maga elé. Tudta, hogy
nem sirathatja örökké Gingert, de azt hitte több ideje lesz megemészteni,
hogy a lova nincs többé. Erre Patrik beállít egy másikkal, ráadásul egy
olyannal, ami örökre Gingerre fogja emlékeztetni, mert a gyilkosáé volt.
Kopogtak, és válaszra sem várva Patrik lépett be az ajtón. Aggódva
nézte a lányt, majd mikor látta, hogy az nem mozdul, odaballagott elé és
leguggolt hozzá, hogy egy magasságban legyen a fejük.
- Sana! Ne haragudj! - kezével megérintette a lány térdeit és a tekintetét
kereste. - Nem akartalak megbántani. Tudom, hogy Gingert ez a ló sem
pótolja, és nem is Ginger helyett hoztam. Csak azért, hogyha majd
lovagolni akarsz, bármikor eljöhess, mert lesz egy ló, amelyik csak a tiéd.
- Nekem nem kell másik ló. - szipogta a lány, és letörölt egy kósza
könnycseppet az arcáról. - Főleg nem egy olyan, ami egy gyilkosé.
- A ló nem gyilkos, ő nem tehet róla, hogy a gazdája egy gazember, egy
senki volt.
Sana értetlenkedve megrázta a fejét, és kissé feljebb emelte a hangját. -
Akkor sem kell! Hát nem érted? Nekem nem kell másik ló! Én nem akarok
másik lóra ülni. Soha többet nem akarok lóra ülni.
Patrik elgondolkodott pár pillanatig, majd felemelve a két kezét,
megfogta a lány arcát és kényszerítette, hogy ránézzen. - Ne beszélj
butaságot! Persze, hogy fogsz még lovagolni. Ginger elment, de ezzel az
élet még nem állt meg, hanem megy tovább. Ne a múltba nézz, hanem
előre. Sana! Te vagy az, aki tegnap éjjel el sem mozdult Baba mellől? Te
vagy az, aki saját erejéből talpra állította a lovamat? Te vagy a híres Látó,
aki majd a gonoszok réme lesz?
Sana egy hirtelen mozdulattal a férfi vállának nyomta a kezét és el-
taszította magától, de olyan erővel, hogy Patrik a hátsóján landolt. - Bárki
vagyok is, nem szólhatsz bele az életembe, nem irányíthatsz és nem
dönthetsz helyettem. Mit képzelsz, ki vagy te? - Sana felállt és durcásan az
ablakhoz sétált.
- Én jól tudom, hogy ki vagyok. - Patrik feltápászkodott a földről és
128
odaballagott a lány mögé. - De te nem vagy tisztában vele, hogy benned ki
lakik. Próbálsz megfelelni az elvárásoknak, de még ott van benned a
gyermek, aki gyenge és esendő. Miért nem engeded, hogy néha más
döntsön helyetted, hogy néha más cipelje a terhet, hogy néha más
irányítson? Miért nem osztod meg a fájdalmadat, a kínjaidat? - lágyan
megérintette a lány karját. - Sana! Akármennyire is úgy hiszed, hogy
egyedül kell szembenézned azzal, aki lenni fogsz, jegyezd meg, hogy
mindig van választásod. Nézd meg mennyien vesznek körül, mennyien
aggódnak érted. Nem vagy egyedül. És nem is kell mindig erősnek
látszanod, még gyerek vagy.
- Már nem vagyok gyerek! - ellenkezett Sana mérgesen és elhúzta a
karját. - Talán soha nem is voltam. Mit tudsz te az életemről? Látsz
dolgokat, és azt hiszed már ismersz?
- Nem, nem hiszem. - nyugtázta a férfi és újból megérintette Sanat
- De mivel régebb óta élek mint te, már tapasztaltam ezt-azt. Vannak
dolgok, amiket sokkal jobban tudok nálad. Azt hiszed, csak te élsz át
fájdalmakat, de más is átél rossz dolgokat. Tovább kell lépni és a jövőbe
nézni, nem pedig a múlton rágódni. Hagyd, hogy segítsünk, ne akarj már
most mindent egyedül megoldani. Tudom, hogy erős vagy, de.
- Nem is vagyok erős. Még nem. - suttogta a lány lehajtott fejjel, szinte
már megadóan.
- És ez nem is baj. - Patrik finoman maga felé fordította Sanat, és lágyan
mosolyogva lenézett rá. - Ginger elment, de ezzel még nem ért véget az
életed. Tovább kell élned és folytatni mindent. Nem kell azonnal felülnöd
egy új lóra, de a lehetőség legalább megvan rá. Baba még egy darabig nem
lesz olyan állapotban, hogy lovagolni lehessen rajta. És csak azért, mert a
ló Werneré volt, még nem rosz- szabb, mint bármelyik másik.
- Tudom. De azt hittem, kapok még egy kis időt, hogy feldolgozzam a
történteket. Nekem ez így túl gyors. Ginger volt az én lovam.
- Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél. Rendben? Az, hogy ez a ló
itt van, nem kötelez semmire. Ha mindenképp te akarsz dönteni, dönts.
De ha elfogadsz egy jó tanácsot, ne habozz sokáig. A sebek akkor
gyógyulnak a legkönnyebben, ha nem a múlton rágódunk, hanem a
jövőbe nézünk. A jövő mindig tartogat valami újat és szépet, amitől
érdemes folytatni tovább.
A lány bólintott és megadóan a férfi mellkasának dőlt. - Miért olyan
nehéz minden? Miért nem lehet az én életem is egyszerű? Apa, Dark és
129
most Ginger is. Miért?
- Talán, hogy a fájdalom megerősítse, megeddze a szívedet. Tudod, az
ember elveszíti a szeretteit előbb vagy utóbb. Ez az élet rendje. Ebbe bele
kell törődni. Ezt el kell fogadni, még ha nehéz is.
Nem vették észre, de T.B. ott állt az ajtóban, és őket nézte. Már látta,
hogy felesleges bármit is mondania, hisz Patrik egyetlen szavával eléri azt,
ami neki évek múlva sem sikerülne. Sana hallgatott rá. És jelenleg csak rá.
16. fejezet - Gyógyító kéz
Ahogy múlt az idő, Sana lelki sebei enyhülni látszottak, már nem
emésztette magát annyit Gingeren, de tudta, a fájdalmak ezzel még közel
sem értek véget. Érezte, hogy hamarosan még nagyobb, még erősebb
szenvedéssel kell szembenéznie. Próbált nem rágódni a múlton ahogy
Patrik is javasolta neki. Ám amint ránehezedett a jövő, magába roskadva
kereste a kiutat, vagy csak a magyarázatot, a segítséget, amitől könnyebb
lehetne, amitől megtalálhatná önmagát.
Másnap délután, Sana a nagyapja házában üldögélt a szobájában az
ágyon, és a laptopot böngészte. Darkot próbálta elérni, hogy elmesélje
neki, mi történt Gingerrel, de egyszerűen képtelen volt utolérni a férfit. A
mobilját nem vette fel, és számítógép csevegőjébe sem jelentkezett már
másfél napja. Igaz, ezt ő is megcsinálta olykor, mikor lefoglalta néhány
más dolog. Akkor Dark kereste folyamatosan, üzeneteket hagyott neki,
többször próbálta hívni, és már-már igazán aggódni kezdett. De Sana még
időben jelzett, hogy jól van, csak kicsit lefoglalták az itteni dolgai. Most
Sana aggódhatott, mert Dark volt, aki sehol nem volt elérhető, emellett
pedig a lánynak még egy gyanúsan rossz érzése is támadt. Először azt
hitte Ginger miatt, hiszen még nagyon friss volt az elvesztése, de rá kellett
jönnie, hogy ez az érzés sokkal szívből jövőbb, sokkal nehézkesebb.
A lány felállt a gép mellől, és elmerengve járkált fel-alá. Próbált ráérezni,
hogy mi történhetett, de nem tudott. Viszont az aggodalom minden
perccel csak nőtt benne. Tudta, hogy Dark veszélyes helyen van a Herceg
közelében, és ez nem jó, nagyon nem jó. Akárhogy is próbált azonban
rákoncentrálni, olyan volt, mintha valami nem engedte volna, mintha az
útját állná, vagy olyat akarna érezni, aki nem is létezik már. Ettől Sana
még idegesebb lett. Nem tudta kit hívjon, hová menjen, mit csináljon. Még
130
egyszer elővette a mobilját és már sokadjára próbálta meg felhívni Darkot,
de bár a telefon kicsengett, senki nem vette fel. Úgy döntött megpróbál
lehiggadni addig, hiszen Darkot bizonyára megérezné. Őt biztosan.
Legalábbis ezt remélte. Viszont bármennyire is nyugodt próbált maradni,
iszonyúan szenvedett és a legrosszabbtól tartott. Mindig csak arra
gondolt, hogy el fog veszíteni mindent és mindenkit, aki fontos neki, hogy
a prófécia szerint, a fájdalom erősíthesse meg. De ezt képtelen lett volna
elviselni.
Amint kilépett a szobájából, hirtelen látomás tört rá. Darkot látta, aki
rettentően szenvedett. Éles késekkel, tőrökkel vették körül, kikötözték és
szurkálták, mintha csak azt akarták volna, hogy fájjon neki. Aztán jött egy
nagydarab ember és ütötte, verte, ahol csak érte. Dark szinte már alig élt.
Szinte megszámlálhatatlanul sokan voltak, és egy cseppet sem kímélték a
férfit. Arra azonban vigyáztak, hogy meg ne öljék, hiszen nem ez volt a
céljuk, még nem. A lényeg az volt, hogy addig verjék és szurkálják, míg
átéli a kínok kínját. De Dark nem hagyta el magát, még utolsó erejével is
úgy nézett ellenségei szemébe, hogy azok lássák, erős és nem törik meg
soha. Mikor már szinte eszméletlenre verték, ő akkor sem adta fel.
Végeláthatatlanul küzdött, még az utolsó erejével is.
Sana szívébe belemart a fájdalom. Ettől félt, ettől tartott. Darkot va-
lószínűleg azért nem érezte eddig, mert már alig van magánál, alig élt. A
lány ettől megingott, meg kellett kapaszkodnia a korlátban nehogy
elvágódjon, és csak akkor merte elengedni, mikor már érzett magában elég
erőt. Mélyeket lélegzett, hogy teljesen magához térjen, és gyorsan
átgondolta, mit is kellene tennie, mihez is kellene fognia. Ha San Diegoba
készül, márpedig oda készül, szembe kell néznie a Herceggel is, azzal aki
megölette az apját, és aki őt is el akarta tenni az útból. Erre egyedül, vagy
Darkkal, nem lesz képes, ezt ő is tudta. Mint ahogy azt is, ki az aki
segíthetne, akinek erejével és kitartásával megvan az esély rá, hogy
mindnyájan élve kerüljenek haza. Nem teketóriázott, habozás nélkül a
mobiljáért nyúlt és tárcsázott.
- Szia! - suttogta idegesen, mikor Patrik végre felvette a telefont. -
Beszélnünk kell! Fontos!
- Igen? - kérdezte a férfi semmit sem sejtve, nyugodtan. - Nem ér rá
este? Most épp dolgozom.
- Igen tudom, de ez nem várhat. - a lány hangja ijesztően furcsán
hatott, és Patrik tudta, Sana nem hívná apróságért, ahogy nem tette eddig
131
sem.
- Azt hiszem van egy kis időm. Otthon vagy? - Igen. - Akkor mindjárt ott leszek.
- De siess! Kérlek! - Sana szinte könyörgött, amit a férfi nem tudott
hová rakni, és nem értette mi baj történhetett.
- Igyekszem. - ígérte végül.
Sana körbenézett, majd felrohant a szobájába, elővette a válltáskáját, és
belepakolt néhány szükséges dolgot, köztük az ezüsttőröket is. Aztán
sietve átöltözött egy kényelmesebb, praktikusabb ruhába. Kapkodott, a
keze is remegett, de próbált nyugodt és higgadt maradni, mert most erre
volt szükség. Mégis annyira igyekezett, hogy mire Patrik becsengetett,
Sana már útra készen állva nyitott neki ajtót.
A férfi az első pillantással látta, hogy valóban baj lehet, mert a lány arca
teljes kétségbeesést és idegességet tükrözött. A tekintete riadt volt, és
szinte könyörgő, mintha megmentésért kiabálna. És amint a férfi a
lakásba lépett, Sana kicsit távolabb hátrált tőle, mert nem tudta eldönteni,
hogyan is kezdjen a mondandójához. Végül Patrik volt, aki megtörte a
beállt, nyugtalan csendet.
- Nagyapád?
- Az edzőteremben. - Sana kétségbeesése egyre csak nőtt. Annyira
szüksége volt Patrikra, és annyira félt a nemleges választól, hogy még
ahhoz is össze kellett szednie magát, hogy elmondja, amit akart.
Patrik türelmesen várt egy darabig, de mikor a lány még néhány perc
elteltével sem szólalt meg, odaállt a szekrény elé, és háttal nekidőlt. - Mi a
baj? Elárulod végre?
Sana idegesen bólintott és lassan, a remegő kezét tördelve hozzákezdett. -
Próbáltam utolérni Darkot, de nem tudtam sehol. Nem éreztem, nem
vette fel a telefont, és a számítógépen keresztül sem tudtam beszélni vele.
Ma viszont volt egy látomásom. - Sana hangja elcsuklott a fájdalomtól. -
Dark alig él. Talán ezért is nem éreztem eddig. Kikötötték és kínozzák.
Nagyon sokan vannak és erősek. Én.
nekem oda kell mennem, de tudom, hogy egyedül nem érek semmit,
egyedül semmi esélyem, a vesztembe rohanok. - megpróbált mosolyogni,
hogy leplezze a félelmeit és a fájdalmát, de csak azt érte el, hogy majdnem
elbőgte magát. Hirtelen a szája elé kapta a kezét, hátha ezzel sikerül
visszatartania a sírást. De a könnyben úszó tekintete így is elárulta. Végül
nyelt egy nagyot, és mindent egy lapra téve, folytatta. - Szükségem van a
132
segítségedre, jobban mint eddig valaha. Te erős vagy. Nélküled végünk.
Patrik nézte a lányt és próbált a lelkébe, a gondolataiba látni. Nem szólt,
mert még igazán fel sem tudta fogni a hallottakat. De Sananak nem volt
ideje. Látta a férfi tanakodását, és számára ez azt jelentette, hogy Patrik
nem akar vele menni.
- Elvesztettem az apámat, a lovamat, Darkot nem veszíthetem el. De
tudom, hogyha nem jössz velem, nem haragudhatok érte. - motyogta
egyre szomorúbban, és mikor a férfi erre sem reagált, Sana
kétségbeesetten odament az asztalon fekvő táskájához és a vállára vette.
Még egyszer rápillantott Patrikra, hátha van még remény, de mikor semmi
ilyet nem látott, felsóhajtott. - Értem. Kérlek mond meg nagyapának, hogy
szeretem, és nagyon sajnálom! - letörölgette a szűnni nem akaró könnyeit,
majd szó nélkül elindult az ajtó felé, hogy egyedül nézzen szembe a
veszéllyel.
Patrik hallotta a szavakat és látta a lány elszántságát. Már ismerte
annyira, hogy tudja, ez a dolog nagyon komoly, főleg mert Sana úgy
búcsúzott el, mint aki tisztában van vele, hogy soha nem tér vissza. Ezt
már nem hagyhatta, bármilyen nagy és számára még új veszély is
fenyegette. Hiszen ha Sananak bármi baja esik, és ő még csak meg sem
próbálja megvédeni, azt soha nem bocsátja meg magának. Ezért, mielőtt a
lány kilépett volna az ajtón, mégiscsak megszólalt.
- Úgy gondolod, hogy velem lenne esélyetek?
Sana keze már az ajtókilincsen volt, és éppen kilépni készült a lakásból,
de reménykedve megfordult és határozottan bólintott.
- Akkor veled megyek.
A lány annyira megörült és megkönnyebbült, hogy hirtelen odament a
férfihoz és a nyakába ugrott. Teljes szívéből csókot nyomott Patrik szájára,
hogy kifejezze mennyire boldog, mert nem kellett csalódnia benne. Majd
ugyanezzel a gyors mozdulattal el is engedte, és sietve rohant ki a
kocsihoz, hisz nem volt egy perc vesztenivaló idejük sem. A lehető
leggyorsabban beszálltak és Patrik elindította az autót, miközben lopva a
lányra nézett.
- Van valami amit tudnom kellene ezekről a nagyon erős valakikről?
Egyáltalán hová kell mennünk?
Sana kotorászni kezdett a táskájába és elővett egy ezüstkést, hogy
megmutassa a férfinak. - Csak akkor végzel velük, ha ezt beleszúrod a
szívükbe vagy lefejezed őket, de biztosabb ha azt is csak ezüsttel. Ha
133
megszúrod, megvágod őket, azt túlélik és lassan bár, de minden sebük
begyógyul. Még a szenteltvíz is hasznos, de az csak megégeti őket.
Nagyon sok kellene belőle, hogy elpusztuljanak. A foghagyma nem
használ, csak büdös. A kereszt meg inkább csak riogató, de sajnos fel
vannak vértezve a régi, hagyományos módszerek ellen. Vámpírok,
vérszívók, nagyon erősek.
- Ez igazán biztató. Nem mondhatom, hogy megkönnyebbültem.
A lány elhallgatott egy pillanatra, majd ránézett a férfira. - Nem
lesz könnyű, sokan vannak és erősek. Ha meggondoltad magad, nem
fogok haragudni érte.
- Nem! Nem gondoltam meg magam, csak szeretném tudni, hogy mire
számíthatok. - Patrik lefékezte a kocsit a farmjánál és bement a lakásba,
hogy összeszedjen ő is néhány dolgot.
A nap alig sütött, mintha ő is szomorú, kétségbeesett lenne. Sana újra
átgondolt mindent. Úgy hitte, még így sem lesznek elegen. Bár Patrik erős
és kitartó, ahogy Dark is, és talán még ő maga is képes harcolni, de annyi
démonnal szemben, ez sem elég. Volt még valaki, aki segíteni tudna, akire
számítani lehet. Elővette hát a telefonját, és Andreast hívta.
- Sana! Nahát. Mi újság? - üdvözölte a férfi, miután felvette a mobilját. -
Régen hallottam már a hangodat.
- Kérni szeretnék. - mondta Sana kertelés nélkül, most már némileg
bátrabban, hiszen Patrik vele volt, és ebből erőt merített. - Dark bajban
van, nagyon nagy bajban. Oda indulunk San Diegoba hozzá. Rád is
szükség lenne.
- Indultok?! Kivel?
- Patrikkal. Ő segít még nekem, mert nagyon sokan vannak, és tudom,
hogy egyedül semmiképp nem tudnám legyőzni őket. Igazából még abban
sem vagyok biztos, hogy így sikerülhet. Szükségünk lenne a segítségedre.
- Értem. És mivel kell szembenézni, amivel olyan nehéz elbírni?
Sana felsóhajtott, mert nehéz volt kimondania, mégis meg kellett
tennie, hisz biztos volt benne, hogy ennek hatása lesz. - Apa gyilkosával,
és azzal aki felbujtotta.
Egy pillanatnyi csend volt a vonal túlsó végén, majd Andreas határozott
hangja hallatszott. - Hová kell mennem?
- Még nem tudom pontosan, de indulj el, és ha a határhoz értél, hívj.
Akkor megmondom, mert addigra már biztosan tudni fogom.
- Rendben, összeszedelődzködök és azonnal indulok. Csak már látnám
134
kinyuvadva azokat a szemeteket!
Sana pont erre számított. Ismerte már annyira Andreast, hogy tudja,
neki néhány szó is elég, ha az kellően meggyőző. Azért megköszönte, és
elbúcsúzva tőle eltette a mobilját, hogy teljesen Darkra koncentrálhasson.
Most, hogy már biztos segítségeket szerzett, kezdte visszanyerni a
nyugalmát. És mikor végre Patrik is visszajött és beszállt a kocsiba, már
csak azon izgult, hogy időben odaérjenek, és még segíteni tudjanak
Darkon.
Az út hosszú volt, de Sana minden kilométerrel egyre erősebben érezte
Darkot, és ez teljesen lefoglalta. Megpróbálta a lehető legpontosabban
behatárolni a férfi hollétét, de az még San Diego határában sem sikerült
igazán. Csak az adott reményt neki, hogy tudta, amíg érzi Darkot, addig
biztos lehet benne, hogy él.
Patrik lefékezte az autót a város egyik benzinkútjánál, hogy meg-
tankoljon és egy kicsit felfrissüljenek, hiszen régóta úton voltak.
Mindketten tompának és fásultnak érezték magukat, jólesett nekik egy kis
felfrissülés.
A benzinkút épülete elég elhagyatott volt, és a berendezés is hagyott
némi kívánnivalót maga után. Patrik a kúthoz ment tankolni, míg Sana a
mellékhelységbe sietett, hogy könnyítsen magán és, hogy némi hideg
vízzel megmosakodjon. Am alig ért be a mosdókhoz, mikor egy nőt
pillantott meg a földön feküdni, láthatólag teljesen eszméletlenül. Sana
aggódva közelebb lépdelt, hogyha tud segíthessen, de hirtelen megcsapta
a gonosz átható jelenléte. Sietve meghátrált, visszafordult, és hangosan
kikiabált az ajtón Patriknak.
Ekkor egy hideg kéz nyúlt Sana nyakához, és hátulról megragadva a
torkát, bevonszolta a mosdók elé, majd egy erős mozdulattal nekivágta a
tükörnek. A lány egy pillanatra elszédült, és az egyik tükördarabba nézve
látta, hogy az összetört üvegtől vérzik a feje. Mégis visszafordult, hogy
megnézze az ellenfelét, de csak a nőt látta, aki az előbb még eszméletlenül
feküdt a földön, ám most vámpírképpel, vérszomjasan, ugrásra készen állt
előtte. Sana a táskájába akart nyúlni a késért, de az oldalához érve
rádöbbent, hogy a válltáskáját a kocsiban hagyta. Nem maradt más hátra,
fegyver nélkül kellett megvédenie magát, ami nem is lett volna olyan
nehéz, ha a homlokából szivárgó vértől látott volna rendesen.
Patrik toppant be a helységbe teljesen váratlanul. A nő odafordult, és
gondolkodás nélkül, dühösen a férfinak rontott. Patrik egy jól irányzott
135
ütéssel próbált védekezni, de a nő, mint a bumeráng, újból támadott. Sana
letörölte homlokából a vért és lélekszakadva nézte a párbajt, majd más
eszköze nem lévén, a mosdóból felvette az egyik összetört tükördarabot,
és mikor a nő újra a férfinak esett, hátulról beleszúrta a vámpír szívébe. A
nő azonnal megdermedt, és tehetetlenül összeesett. Sana egész testében
reszketett, de nem várt tovább, sietve megragadta a férfi karját, és már
húzta is kifelé a kocsihoz.
- Mi a csuda volt ez? - kérdezte Patrik, miközben beszállt az autóba a
lány mellé és indított.
- Ez egy üzenet. Tudták, hogy jövünk. Valaki figyel minket. - Sana
elővett egy csomó zsebkendőt és a homlokára szorította, hogy csillapítsa a
vérzését. Majd egyszerűen rátapasztotta a kezét, és behunyva a szemeit
koncentrált, hogy mielőbb begyógyítsa a vágásokat.
- Üzenet?! Ki a csuda üzen így? - Patrik aggódva nézte a lányt, mi-
közben kikanyarodott a főútra.
- Biztos a Herceg! Tudatni akarja, hogy lát és tudja, hogy jövünk.
- Ki ez a Herceg? Valami hatalmas nagyúr?
- A vámpíroknál, úgy ahogy mindenhol, a városok is fel vannak osztva.
Minden ilyen területnek van egy feje, egy uralkodója, a Herceg. - ecsetelte
a lány. - Ő a főnök. Mindenki neki engedelmeskedik és követik a
parancsait. - Sana mélyet sóhajtott. - Ő ölette meg az apámat, mert egy jós
azt mondta neki, hogy a Látó veszélyt jelent rá és elpusztítja. Hát még
időben tenni akart és megölette az apámat, aztán meg akart engem is, de
Dark miatt nem tudott. Ő volt, aki Dar- kot elvarázsoltatta és gonosszá
tette. És ő kínoztatta a látomásomban is, ebben biztos vagyok.
Patrik döbbenten a lányra pillantott. - És ezzel az erővel akartál te
teljesen egyedül szembenézni?
- Patrik, nekem nincs választásom. - sóhajtott fel mélyen a lány. - Dark
veszélyben van, meg kell mentenem, veled vagy nélküled. Egyedül nem
menne, de te adtál egy esélyt.
Hallgattak. Mindkettejüknek át kellett gondolni a dolgokat, és San- anak
még arra is figyelnie kellett, hogy miközben megpróbálja begyógyítani a
fején lévő sebet, pontosan érezze merre kell menniük, hol lehet Dark.
Nagyjából negyed óra múlva Sana egy szűk, lerongyolódott kis utcára
mutatott, Patrik pedig szó nélkül behajtott rajta, majd a kocsit leállította
egy összedőlni készülő gyárépület előtt. Sana kiugrott az autóból és
óvatosan bár, de nagyon sietve belépett az épületbe, egyenesen egy kisebb
136
terem felé, amelynek fából eszkábált ajtaján át kiszűrődött némi halovány
fény. Sana nem érzett gonoszt a közelben, de annál erősebben Darkot, így
nem tétovázott, és Patrik minden ellenkezése ellenére, benyitott az ajtón.
Nem erre számított, de egy fiatal nővel találta szembe magát, aki egy nagy
konyhakést tartott a kezében, és már készült lesújtani vele.
- Ne! - hangzott a háttérből a riadt kiáltás, de a nő karja már meg-
lendült, ám Sana még időben félreugrott. A kés beleállt az ajtófélfá- ba, és
mielőtt a nő kivehette volna, Patrik az útját állta, hogy ő maga húzza ki a
fából.
Sana nem törődött velük, csak a hang irányába fordult. Mikor meglátta
Darkot abban az iszonyú állapotban összeverve, összeszurkálva, alig élve,
mégis már félig felkelve a kopott, rongyos heverőről, hogy megvédje
Sanat a nőtől, összeszorult a szíve. - Dark! - suttogta aggódva, és már
rohant is oda, hogy visszafektesse az ágyra. - Ne mozogj! Te jó ég! Mit
tettek veled?
A férfi szófogadóan visszafeküdt, és fájdalmasan a lány szemeibe nézett.
- Mit keresel itt? Mi a csudának jöttél ide? Itt nagyon veszélyes, nem neked
való. Tudod, hogy a Herceg csak erre vár, hogy végre a markában legyél. -
zilálta - Még nem vagy elég erős, hogy szembenézz vele. Még nem.
- Ne foglalkozz ezzel! - Sana letérdelt az ágy mellé, és szeretettel
simogatta a férfi arcát. - Nem egyedül jöttem, Patrik is velem van, és
Andreas is úton van ide. De ha egyedül kellett volna jönnöm, akkor
is eljöttem volna, és ezt te is tudod.
Dark odafordította a fejét a lány kezéhez és megpuszilta. - Nem akarom,
hogy bajod essen. Nem szabadott volna idejönnöd. Menj el amíg még
lehet, amíg még lehetőséged van rá.
- Csss! - Sana a férfi szájára tette az egyik ujját, majd lágyan tovább
simogatta. - Nem megyek el, hiába is kérsz, tudod jól. Makacs vagyok és
elszánt, ahogy te is.
Patrik is beljebb lépdelt és tétován nézte a jelenetet. A nő, aki eddig
morcosan vizsgálgatta őket, most odalépett Dark ágyához és kedvesen
lenézett rá. - Ne haragudj, azt hittem a Herceg talált ránk.
- Semmi baj. - motyogta Dark fáradtan, és egy pillanatra be kellett
hunynia a szemét.
A nő látva a férfi kimerültségét Sanara nézett. - Nagyon kikészítették.
Náluk volt majdnem két napig, addig kínozták. Amikor kiszabadult, alig
bírtam idevonszolni. Nem tudom, hogy mennyire sikerült észrevétlennek
137
maradnunk. Már minden percben arra várok, hogy mikor támadnak ránk.
Sana az asszonyra pillantott, majd Patrikra nézett, aki mintha megértette
volna a ki nem mondott szavakat, a nőhöz fordult és megkérte, hogy
menjen vele, mert el kellene rejteni a kocsijukat. Sana így egyedül maradt
Darkkal, és bár tudta, hogy a férfi teste önmagától is begyógyulna, segíteni
akart, mert minden perc számított. Hisz akármennyire is el tudtak bújni,
nincs sok idejük míg a Herceg rájuk talál. Ezért lassan, a lehető
legóvatosabban megérintette Dark sebeit, és behunyt szemmel a
gyógyításra koncentrált. A férfi nem ellenkezett, már ahhoz sem volt elég
ereje, csak hagyta, hogy a jóleső meleg bizsergés átjárja az egész testét.
Próbált teljesen kikapcsolni és egy kicsit lazítani, ami az elmúlt időben
nem adatott meg neki.
Órák teltek el, de Sana még mindig Dark sebeivel volt elfoglalva, amik
egyre halványultak és gyógyultak. Patrik és a nő is visszajöttek már, és
csendesen meghúzódtak a helység egy-egy szegletében, hogy még csak a
pisszenésükkel se zavarják Sanat. A lány mikor úgy érezte már nincs mit
tennie, mert ennél többre nem képes a sebek eltüntetéséért, odahajolt az
alvó Darkhoz, és lágyan puszit lehelt az arcára. Aztán felállt és
odaballagott a többiekhez.
- Mennyire biztonságos ez a hely? - fordult a nőhöz a lehető leg-
természetesebben, és elég halkan ahhoz, hogy Dark ne ébredjen fel.
- Azt hiszem eléggé, legalábbis egyelőre. Évek óta üresen áll, nem
használják. Nemrégen le akarták bontani, mert veszélyessé nyilvánították,
de aztán itt maradt, nem nyúltak hozzá. Eléggé kívül van a városon, senki
nem törődik vele.
Sana bólintott, de a kíváncsiság és a féltékenység nem hagyta nyugodni.
- És ha szabad kérdeznem, maga kicsoda?
A nő zavartan rápillantott a lányra, de úgy érezte ezt a kérdést neki is
joga van feltenni, bár az egyértelmű volt számára, hogy Dark- nak fontos
személy. - És te? Te ki vagy?
- A nevem Sana. - elhallgatott egy pillanatra, majd a hatás kedvéért még
hozzátette. - A Látó!
A nő meglepetten nézett a lányra, mert nem akarta elhinni amit hallott.
Jól ismerte a Látó legendáját, mert a Herceg körében sok szó esett róla,
úgy, ahogy a próféciáról is, amely megjövendölte egy lány jöttét, aki a
gonoszok ellen harcol. De hogy az egy tizenéves kis csitri lenne?! - Az nem
lehet! Te még gyerek vagy. A Herceg mit akarhatna egy gyerektől, miért
138
akarná megölni? Ez ostobaság!
- De igaz. - suttogta Patrik, aki eddig csendben hallgatta a párbeszédet,
de úgy érezte, most meg kell szólalnia.
A nő hol egyikükre, hol másikukra nézett. - Nem, nem lehet. A Látó
nem lehet egy gyerek!
Sana nem akart vitatkozni. - Azt hisz amit akar. Én megmondtam ki
vagyok, most magán a sor.
Bár a nő kételkedett, de nem akart tovább ezen lovagolni. Helyette
alaposabban megnézte magának a lányt. - Én Rosa vagyok, Ghoul voltam,
a Herceg egyik fejvadászának a szolgája. Dark mentett ki a karmai közül.
Sokáig tartott mire újra önmagam lettem, de sikerült, és ezt csak neki
köszönhetem.
Sana bólintott. Nem tudta mennyire bízhat meg a nőben, de nem érzett
semmi rosszat, így nem is akart foglalkozni vele tovább. Fásultan leült az
egyik fal mellé és Darkot nézte, miközben a következő lépésen
gondolkodott. Meg kell várniuk Andreast és azt, hogy Dark felépüljön,
különben egyenesen a halálba menetelnének. De ha minden összeáll,
akkor kell legyen egy következő lépés. Egyáltalán. Mi van, ha most is
menekülniük kell? Hová menjenek? Képesek lennének megbirkózni
mindennel? Fáradtan felsóhajtott, és a várakozás kibírhatatlanságával a
két kezébe temette az arcát.
Patrik elnézte a lány keserű tekintetét, és nagyon megsajnálta. Odament
hozzá és komótosan leült mellé, csakhogy érezze, nincs egyedül. Bár ennél
sokkal többet akart adni neki, de tudta ez a pillanat most nem megfelelő.
Sana így is hálásan pillantott fel rá, és még egy halvány mosolyt is sikerült
magára erőltetnie. De aztán újból önmagába fordult, és a jövőre gondolt.
Odakint teljesen sötét volt már. Patrik lassan feltápászkodott és kiment,
hogy körülnézzen, Sana pedig Dark ágyához ment és letérdelt hozzá,
hogy megvizsgálja a sérüléseit. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy a
sebek egészen elhalványultak, és ahogy a férfi ébredezni kezdett, mintha
az ereje is visszatért volna.
- Sana! - Dark lassan kinyitotta a szemeit, majd amikor teljesen
magához tért, felült az ágyon. - Nahát! Ilyen gyors gyógyulásra nem
számítottam.
- A Látó ereje. - motyogta a lány lágyan, és nem törődve senkivel,
boldogan megölelte a férfit. Szerette, teljes szívéből, és a teste minden
porcikájával ragaszkodott hozzá. Ezért is fájt annyira, hogy érezte, már
139
semmi sem ugyanolyan, mint azelőtt. Ölelte, de mégsem érezte annyira
közel. Beszélt hozzá, de a szavai mintha már nem csengtek volna annyira
lágyan. Nehéz volt ismét egymásra találniuk.
Dark viszonozta az ölelést, majd kissé eltolta magától a lányt, és
komoran, szinte korholón a szemébe nézett.
- Minek jöttél ide?
- Miattad. Mert bajban vagy.
- Sana! Tudod, hogy nem érek ennyit. Nem kellett volna eljönnöd. Én
egy senki vagyok hozzád képest, miért hozol ekkora áldozatot. És ha
bajod esik? Neked küldetésed van, te vagy valaki, neked nem szabad
bajba kerülnöd. Még nem.
A lány nem felelt, nem akart reagálni erre az ostobaságra, hiszen
mindketten tudták a választ. Helyette inkább csak szorosan a férfihoz
simult és beszívta Dark jól ismert illatát. Most érezte csak menynyire
hiányzott neki, mekkora üresség volt benne nélküle. És ha eltelt is jó
néhány hónap, amit érzett, az semmit sem változott, és így érezte Dark is.
Bármennyire is féltette a lányt, boldog volt amiért itt volt vele és ölelhette,
érezhette a közelségét, a ragaszkodását. Mióta elváltak az útjaik folyton ő
járt az eszébe, szerette volna biztonságban tudni, szerette volna megóvni,
védelmezni és vigyázni rá. Azt akarta, hogy boldog legyen. Már nem Peter
miatt, csakis őmiatta, egyedül Sanaért.
Patrik lépett a helységbe és elnézve az ölelkező párt, inkább megállt az
ajtóban. Nem akart zavarni, főleg mert a látvány nem okozott neki túl
nagy örömet. Hogy elterelje a figyelmét, a nőre pillantott, aki az egyetlen
asztalnál ülve zavartan Sanat vizsgálgatta, mintha abban reménykedne,
hogy beleláthat, megtudhat róla valamit, amit titkol. Ám amint észrevette
Patrik tekintetét, lesütötte a szemeit.
Dark lassan kibontakozott az ölelésből és feltápászkodott. Még érezte a
sérüléseit, de már alig fájtak. Viszont az ereje még nem volt az igazi.
Mindezt Sana is észrevette, de nem szólt semmit, hiszen tisztában volt
vele, mi segíthetne még. Ezért ő is felállt és odaballagott egyenesen
Patrikhoz.
- Minden rendben? - kérdezte gondterhelten.
- Úgy tűnik igen, minden csendes.
- Remek, mert el kell mennünk valami ennivalóért.
Patrik bólintott és egykedvűen bár, de már fordult is ki az ajtón, Sana
pedig utána. Egyenesen a kocsihoz mentek, amit Patrik és Rosa az épület
140
hátsó szárnyánál rejtett el. Miután kihozták az autót, beszálltak, és
óvatosan elhajtottak. Először egy gyorsétteremhez mentek és vettek
három menüt, majd megálltak egy hentesüzlet előtt, ahol Sana disznóvért
vett Darknak. Mikor a lány visszaszállt a kocsiba, Patrik furcsán, szinte
undorodva nézte a pohárban lévő folyadékot, mire Sana magyarázkodni
kezdett.
- Dark még gyenge, ettől gyorsabban erőre kap.
Patrik mélyet sóhajtva nemlegesen rázta a fejét, jelezve, hogy inkább nem
akarja tudni. De amikor a lány elhallgatott, mégiscsak odafordult hozzá. -
Nem sokáig fogunk tudni itt bujdokolni. Hamarosan megtalálnak minket.
Mert ha jól sejtem, nem egy kis cserkészcsapat vett üldözőbe. Valamit ki
kell találnunk.
- Tudom. De Darknak kell még egy kis idő. Ma éjjel még muszáj
maradnunk, aztán holnap majd meglátjuk. Napközben úgysem lehet
nagy baj, inkább az este, ami veszélyt hozhat.
- És az a valami a benzinkútnál?
- Nem tudom, szerintem ott volt már egy ideje, különben megégett
volna a napon.
- Értem. - felelte a férfi, és inkább az utat meg a visszapillantó tükröt
figyelte. A biztonság kedvéért két kört is tett, mielőtt behajtott volna a
mellékútra, és lefékezett az épület hátsó szárnyában. Miután kiszálltak és
kivették az ennivalókat is, Sana még megállt egy pillanatra és Patrikra
nézett.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem, köszönöm, hogy segítesz. Sokat jelent
nekem, remélem tudod.
Patrik nem felelt, csak bólintott egyet, és szó nélkül, komoran indult
vissza az épületbe. Nem akarta bevallani magának sem, de nem érintette
túl kellemesen Sana és Dark viszonya egymáshoz. Túl közvetlenek, túl
bensőségesek voltak, mintha összetartoznának. És egyébként sem akart
ezzel foglalkozni most, mert annál sokkal nagyobb dolog áll előttük, amit
előfordulhat, hogy túl sem élnek. Akkor meg minek rágódjon bármin is?!
Alig értek be a többiekhez, mikor megszólalt Sana mobilja. A lány
lepakolt az asztalra és sietve felemelte a telefont. Mikor meglátta a kijelzőn
nagyapja számát, segélykérőn Patrikra nézett. Aztán bizonytalanul bár, de
mégiscsak a füléhez emelte a készüléket.
- Nagyapa. Szia!
- Te meg hol a csudában vagy? Már Patriknál is voltam, de a farmon
141
senki sincs. Jim magyarázott valamit, hogy te hívtad Patrikot, ő meg
elment hozzád, azóta pedig nem is jelentkezett, és utol sem lehet érni. Mi
van veletek? Hol vagytok? - T.B.-ből csak folyt a szó, így Sananak volt
ideje levegőhöz jutni, mielőtt megszólalt volna.
- Nagyapa! Ugye megbízol bennem? - mikor az öreg nem felelt, Sana
másképp folytatta. - Ha bennem nem is, de Patrikban megbízol. Ugye?
Mert most nagyon messze vagyunk, és még nem tudjuk, hogy mikor
megyünk haza.
- Te és Patrik? Mi ez az egész kislányom?
Sana elfintorodott és egyszerűen Patrik kezébe nyomta a mobilt, aki
kicsit eltávolodott a többiektől, és megpróbálta megnyugtatni T.B.-t
anélkül, hogy bármit is elárult volna neki. A lány közben adott egy menüt
Rosanak, és a pohár vért pedig az ágyon üldögélő Dark- nak vitte.
- Tessék! - odanyújtotta a poharat és leült a férfi mellé, aki zavartan
megköszönte és elvette a lánytól a vért, de meginni nem akarta, csak
forgatta és elgondolkodva nézte.
- Idd meg! - szólt rá Sana. - Meg kell, hogy erősödj!
- Kösz, de majd később. - motyogta Dark, de mégsem mozdult.
Sana rájött, hogy nem akar undort kelteni senkiben sem, ezért nem
iszik. Így megsimogatta a karját és lágyan elmosolyodott. - Sétálunk egyet
az épületben?
Dark megadóan bólintott. Felálltak és lassan kiballagtak a helységből,
kikerülve a még mindig telefonáló Patrikot. Egy eldugott kis zug felé
vették az irányt, ahol elég sötét volt ahhoz, hogy még Sana se lássa, ahogy
Dark iszik.
- Ez a Rosa, - kezdte a beszélgetést Sana, hogy némileg oldja a fe-
szültséget - kedvesnek tűnik. Mióta ismered?
- Miután idejöttem, néhány nap múlva találkoztam vele. Már akkor is
kedvesnek tűnt, nem is gondoltam, hogy Ghoul. Csak mikor megláttam a
Herceg egyik fejvadászával, akkor jöttem rá, hogy közük lehet
egymáshoz. De nem lehetett vámpír, mert az egyik kamera felvette őt
fényes nappal az utcán az egyik üzlet előtt. Beszélgettem vele, és úgy tűnt
szabadulni akar, mert elmesélte, hogy ki ő valójában. Segítettem neki
kiszabadulni, és most itt van.
- Nincs családja?
- Már nincs. A vámpírok tettek róla, hogy ne legyen. Pedig volt egy
gyönyörű kisfia. - Dark elhallgatott.
142
- Te jó ég! - suttogta Sana. - Szörnyű lehet neki.
- Igen az.
- Akkor már értem, hogy miért olyan magányos. Úgy néz ki, mintha
nem lenne senkije, mintha mindentől és mindenkitől félne.
Néhány percnyi csend telepedett közéjük, majd Sana odaballagott az
egyik réshez és kinézett rajta, de nem látott semmi zavarót, ezért
visszafordult és a sötétben megpróbálta kivenni a férfi alakját. - Jobban
érzed magad?
- Igen sokkal. Köszönöm!
- Ezt te is megtennéd értem, ahogy megtetted azelőtt is.
- Tettem mást is, amire nem vagyok büszke. - Dark fásultan nekidőlt a
falnak és megdörzsölte a homlokát.
- Te még ezen rágódsz? - döbbent meg a lány, és nemlegesen a fejét
rázta. - Nem történt semmi baj, felejtsd el! Nem a te hibád volt. Az a
fontos, hogy újra a régi lettél és, hogy még élsz, annak ellenére, amit
tettek veled. Nekem ez a fontos!
- Nem is érdemlem meg, hogy ennyire törődj velem Sana. Te egy
csodálatos lány vagy!
- Nem vagyok az, csak a Látó.
Dark ezzel nem értett egyet. - Nem! Te nem attól vagy csodálatos, mert
Látó vagy, hanem attól vagy Látó, mert csodálatos vagy, bátor, tiszta a
szíved, és mert megvan benned minden ahhoz, hogy az legyél. Hidd el,
hogy a Látó ereje nélkül sem lennél más, akkor is ugyanazt tennéd,
ugyanúgy viselkednél. Te magad vagy az, aki kell az embereknek, te
magad vagy a csoda.
Sana elgondolkodva nézte a sötét alakot, és már egyáltalán nem ér-
dekelte az, amit mond. Nem bírta a távolságot, ami köztük volt. Nem volt
képes tovább várni és játszani, folytatni ezt az értelmetlen párbeszédet.
Ennél sokkal többet akart. Ezért odament a férfihez és egyszerűen odabújt
hozzá, kiadva magából minden eddig rejtett érzelmet. - Annyira
hiányoztál! Olyan nehéz volt nélküled.
Dark felemelte a kezeit, és elérzékenyülten szorította magához a lányt,
úgy ahogy azóta szerette volna, mióta az belépett az ajtón. - Te is
hiányoztál nekem. Talán nem is tudod, hogy mennyire.
Sana nem felelt, csak élvezni akarta a pillanatot, hiszen ki tudja lesz -e
még ilyen. Dark most itt van, és ismét csak az övé, ölelheti, szeretheti. És
még csak feszélyezve sem kell, hogy érezze magát, hiszen abban a
143
sötétben úgysem láthatja senki. Lassan felemelte a fejét és belenézett a férfi
szemeibe. Olyan közel volt hozzá, hogy szinte látta a csillogást benne, és
nem csupán a csillogást, hanem saját magát is. Ott volt, ott élt a férfi
tekintetében, benne a lelkében, a szívében, az egész lényében, úgy, ahogy
a férfi is őbenne. Mintha mindig is összetartoztak volna. Ettől a szíve
hevesen kezdett kalapálni és, hogy leplezze zavarát, arcát Dark
vállhajlatába fúrva, és legszívesebben beleolvadt volna.
17. fejezet - Az első csapás
Az éjjel nyugalomban telt, Patrik őrködött és figyelt, ahogy Dark is,
Sana és Rosa pedig aludni próbáltak. De amíg a nőnek ez elég jól ment,
Sana képtelen volt néhány percnél tovább behunyt szemmel nyugton
maradni. Így inkább kiment ő is a szobából a férfiakhoz. Elnézte őket, és a
szíve megtelt melegséggel. Látta, érezte, hogy neki bennük van a
legnagyobb ereje, ebben a két erős és határozott emberben, akik az életük
árán is képesek védelmezni őt. Nem a Látót óvják, nem. Hiszen ő még
nem fejlődött ki teljesen. Ők Sanat védik, az egyszerű tinilányt.
Dark a fiatalabb, akinél megállt az idő, hiszen évek óta mit sem
változott. Magas, fekete, rövid hajú, nagyon jóképű férfi, erős, izmos
testtel. A sötét ruhák még jól is álltak neki, titokzatossá, sejtelmessé tették
az egész lényét. És Patrik az idősebb, de fiatalos lendületű. Határozott és
magabiztos, teljes biztonságot nyújtó, jóképű, borostás farmer. Kidolgozott
alkattal, és a belőle sugárzó erővel bárkit képes lenne levenni a lábáról. És
Sana csak most döbbent rá, hogy mennyire szerencsés, hiszen soha,
egyetlen percre sem volt egyedül, mert valamelyikük mindig ott volt
mellette, és leste minden kívánságát. Most pedig, hogy baj van, együtt
harcolnak, pedig alig ismerik egymást. Megbíznak a másikban, hiszen
nincs más választásuk. És ahogy Sana látta, úgy beszélgettek, mintha jó
ismerősök volnának. Ettől a lány kissé megnyugodott, mégsem mozdult,
mert már nézni is olyan jó érzés volt őket.
Ahogy múlt az idő és hajnalodni kezdett, Dark visszavonult a sötét
szobába, amit csak néhány gyertya fénye világított be. Sana szeretettel
nézte, ahogy leült az egyik sarokba, és hátradöntve a fejét elmélkedett.
Nemsokára Patrik is csatlakozott hozzá, és fáradtan dörzsöl- getve a
144
homlokát, fel-alá járkált. Rosa is felébredt, ezért Dark azt javasolta
Patriknak, hogy feküdjön le most ő aludni, hogy este ismét tudjon
őrködni. A férfi nem ellenkezett, csak ledőlt az öreg heverőre és
megpróbált pihenni. Sana látva a nyugalmat, a mobiljáért nyúlt, kiment az
előtérbe, hogy felhívja Andreast és megmondja neki, hová is jöjjön. Mikor
ezt is elintézte, még álldogált odakint egy darabig, mert jólesett neki a
szoba bezártsága után egy kis levegő.
- Azt hiszem, ez nem lesz sétagalopp.
Sana oldalra pillantott. Rosa állt mellé és zavartan a tájat fürkészte.
- Nem gondoltam, nem hittem el, hogy tényleg te vagy a Látó, de Dark
biztosan nem tévedne ekkorát.
- Nem, biztosan nem. - motyogta a lány, mert egyszerűen nem tudta
hányadán áll a nővel. Volt benne valami, amitől nem volt elég bizalma
hozzá, pedig nem vette körül a gonosz érzete.
- És milyen?
- Milyen? Mi milyen? - értetlenkedett Sana.
- Hát Látónak lenni.
- Nem tudom. Gyerekkorom óta ebben a tudatban élek.
Rosa zavartan bólintott a feleletre, és csakhogy megtörje a csendet, tovább
beszélt. - Dark nem is mondta, hogy a Látó az a lány, akit gyerekként vett
a szárnyai alá. Bevallom, én nem ilyennek képzeltelek. Azt hittem a Látó
egy idős valaki, vagy legalábbis felnőtt.
Nem volt biztos benne, de Sana úgy hitte, ez a nő most faggatni próbálja.
Nem akart hazudni, mert sosem tette, viszont nem tudta mennyire
adhatja ki magát. Így a köztes utat próbálta választani.
- Igazából sosem voltam felszabadult. Korán felnőttem, vagy csak túl
komoly gyerek voltam, nem tudom. Apám halálával változott meg igazán
az életem. - már a nyelvén volt, hogy elmondja, még nem Látó, mert nem
gyűlt össze minden ereje és még sebezhető. De úgy gondolta, talán ezt
nem kell mindenkinek tudnia.
Rosa ismét bólintott, és mély sóhaj közepette a messzeségbe nézett.
- Azt mondják, ha a fájdalom nem öl meg, akkor megerősít. Talán így
lesz ez veled is.
Sana tisztában volt vele, hogy az asszony mire céloz, és ettől kissé
elkomorult ő is. - Dark mondta, hogy mit tettek a Herceg emberei.
Sajnálom. Biztos szörnyű lehetett.
- Igen, egy pillanatig az volt, aztán már nem, mert nem én voltam. Nem
145
voltam önmagam. Ghoul lettem. Amikor Dark visszahozott a földre, akkor
tört rám újra, hogy mennyire hiányzik a kisfiam, a családom. De már
olyan régen történt, hogy sokat tompult a fájdalmam. Csak akkor rossz,
amikor a múltra gondolok, arra az időre, mikor még mindnyájan együtt
voltunk. - Rosa szemét elborította a könny, sietve letörölte és kihúzva
magát, kedvesen a lányra nézett. - Dark nagyon szerencsés, hogy ennyire
szereted és mellette állsz.
- Inkább én vagyok szerencsés, hogy gyerekkoromban rám talált és,
hogy velem van most is. - suttogta teljesen őszintén Sana. - Dark nagyon
fontos nekem, ha elveszíteném abba belepusztulnék.
- Dehogy pusztulnál! Mindent túl lehet élni, csak sose felejtsd el, hogy
mi a célod és mi az, amiért még érdemes folytatnod.
Sana kíváncsian nézte az asszonyt, és szeretett volna a fejébe látni.
- Mégis mi az, amiért magának érdemes folytatnia?
A nő határozottan belenézett a lány szemeibe, hogy az láthassa benne az
elszántságot és a kitartást. - Hát, hogy segítsek azokon, akikkel hasonló
dolog történt és, hogy részt vegyek a Herceg kivégzésében, az
elpusztításában.
Nyugalom volt mindenütt, még az időjárás is csak halkan suttogott. De
Sana minden porcikájában érezte, hogy hamarosan nem így lesz. A
szobában üldögéltek és a maradék ennivalót eszegették, közben pedig
azon morfondíroztak, hogyan is készüljenek fel, mi legyen az első lépésük
most, hogy Andreas is megérkezett és mindnyájan itt voltak. Egyedül
Sana tudta, hogy nem lesz szükség támadásra, de hallgatott, mert még
nem akart idegeskedést kelteni. Am eljött a pillanat, amikor már nem
tudta visszatartani a megállíthatatlant.
- Már jönnek. - suttogta csendesen és felnézett a férfiakra.
Dark tudta, hogy mindez mit jelent, mert már nem először hallotta
ezeket a szavakat a lánytól. Hát azonnal felugrott, és az ajtóhoz menve
felrántotta, majd kilépett rajta a sötét előtérbe. Patrik rápillantott Sanara,
majd látva annak mindenre elszánt tekintetét, határozottan elindult Dark
után. Egyikük sem akart a szoba rabja maradni, így hamarosan
mindnyájan kimentek az épületbe. Sana a táskáját is magával vitte és
mindenkinek adott egy-egy ezüstkést. Andreas idegesen sóhajtozott,
Patrik egyre csak kifelé lesett a támadást várva, Dark pedig minden
porcikájával Sanat akarta védelmezni, és egyre csak úgy próbált
helyezkedni, hogy takarja a lányt. Rosa a háttérben maradt és félelemmel
146
telve keresett magának valami rejtett menedéket. Dark még odaszólt
Sananak, hogy menjen hátra, bújjon el valahová, de a lány erről hallani
sem akart.
- Itt vannak. - mondta Patrik, majd az ajtó mögé állva, támadásra
felkészülve várta a belépőket.
Odabentről jól látták az árnyakat szaladni a romos falak mellett, így
tisztában voltak vele, hogy a vámpírok sokan vannak, és teljesen
körbevették őket. Sana nem látta értelmét tovább várakozni, ezért még egy
utolsó pillantást vetett a többiekre, majd kezébe véve az egyik ezüstkést,
feldobta a levegőbe, majd a visszaesés erejével elkapta és kivágta
egyenesen az ablakon. Az üveg csörömpölve hullott a földre, amitől
leginkább a kint lévő vámpírok riadtak meg, és egy pillanatra
megtorpantak. Dark rögtön kapcsolt, és mindenre elszántan, kirúgva az
ajtót kirohant az éjszakába, Andreas pedig ott volt a nyomában. De Patrik
már nem jutott ki, mert a törött ablakon át néhány gonosz bejutott, és
egyből nekiestek a bent lévőknek. Patrik próbált úgy verekedni, hogy
Sanahoz ne juthasson senki, ám ehhez túl kevés volt. De a lány nem bánta,
inkább beleadott mindent, ahogy Darktól és Patriktól tanulta. Védte magát
és támadott. Eleinte nem volt nehéz dolga, sőt mintha az ereje is megnőtt
volna a legutóbbi verekedés óta, de ahogy egyre többen lettek odabent is,
Sana fáradni kezdett és figyelmetlenebbé vált. Mikor már azt érezte, hogy
nehezen bírja, és a vámpírok ahelyett, hogy fogynának egyre többen
lesznek, rést keresett magának, ahol kibújhatna, mert neki nem ezek a
klántagok kellettek, csakis a Herceg.
Dark vámpírként ugyan, de becsülettel küzdött, és dühösen, szinte
önkívületben szabdalta, ölte a démontársait. Ő is arra várt, hogy majd a
Herceggel állhat szemben, de tisztában volt vele, hogy a töm- kelegnyi
katonán is át kell verekednie magát. Ahogy lesújtott az egyik vámpírra, a
fal mellett Sanat pillantotta meg, aki nem éppen észrevétlenül próbált
minél kijjebb jutni. Dark nem igazán értette. A lány ahelyett, hogy eltűnne
a szemek elől, inkább magára vonja a figyelmet. De nem volt ideje ezen
gondolkodni, mert egy ököl találta telibe az arcát.
Sana nagy nehezen kijutott az épületből, és egyenesen a kocsik felé
rohant. Am ahogy elhaladt egy öreg Ford mellett, megtorpant, mert úgy
áradt a gonoszság belőle, hogy Sana biztos volt benne, a Herceget látja. A
szíve megremegett, és ha magába akart volna nézni, bizonyára látja a
félelmét. De bátor akart lenni és legyőzni azt, amiért idejött. Egy pillanatra
147
szembenézett hát apja gyilkosával, majd hirtelen elfordulva tőle, futásnak
eredt. Hallotta ahogy kivágódik a kocsi ajtaja, és a lépteket is, amik utána
rohantak. Pont erre számított, pont ezt akarta. Futott, amilyen gyorsan
csak tudott, végig a földúton, majd be a bozótosba. Azt hitte hatalmas
előnye van, és ezért van ideje mindent alaposan átgondolni, ám a
következő pillanatban két kéz ragadta meg, és durván a magasba emelte.
Sana lenézett az arcra és felismerte Larryt, azt akit anyja hozott még
azelőtt a házba, és aki az akkor még kislány Sanara támadt. A lány egy
mozdulattal meglendítette a lábát és ágyékon rúgta Larryt, így
visszakerült a földre, de menekülni már nem tudott, mert két vámpír állta
az útját, akik két
oldalról azonnal lefogták.
- Nocsak! Nocsak! A Látólány! - a Herceg lépdelt felé felajzva, teljesen
felbőszítve. A lány elé érve keresztbe fonta a kezét a mellkasán, és úgy
méregette Sanat. - Végre itt vagy a kezeim között. Innen már nincs
visszaút és nincs menekvés. Eljött a vég kislány!
- Na és kinek? - szemtelenkedett Sana, csakhogy a Herceg ne legyen
olyan magabiztos, pedig tisztában volt vele, hogy kettejük közül, most
neki van igazán félnivalója.
- Hát neked! - azzal intett Larrynek, aki a lány háta mögé lépett és
átfogta a nyakát, hogy a kellő pillanatban egy rántással kitekerje, így
végérvényesen kioltsa a lány életét.
Sana felemelte a fejét és behunyt szemmel, minden erejével a Hercegre
koncentrált, és iszonyú fájdalmakat küldött rá. Ez volt az egyetlen
képessége, amivel még harcolni tudott. Hát meg is tett mindent. A Herceg
felordított, és abban a pillanatban össze is roskadt. A fejét fogta, mintha
attól félne, hogy azonnal szétrobban. Vergődött, szinte az eszét vesztve
kiabált, már nem volt önmaga. Az alattvalói döbbenten nézték, egyedül
csak Larry tudta, hogy mit kell tennie. Megszorította Sana nyakát úgy,
hogy a lány már szinte levegőt sem kapott és attól félt, hogy eltörnek még
a nyakcsigolyái is. Akkor Sana elengedte gondolataiból a Herceget és
Larryt célozta meg remélve, hogy az azonnal elengedi a nyakát. Mikor
már gyengült a vámpír szorítása, a lány hátrarúgott, és sikerült Larryt
leráznia magáról. De akkor a Herceg kezdett magához térni, már volt ereje
feltérdelni és még dühösebben nézni Sanara.
- Most meghalsz Látó! - ordította fékezhetetlen dühvel és felkészülve az
utolsó csapásra. De mielőtt bármit is tehetett volna, Dark lépett elő a
148
bozótból, és egy gyors mozdulattal kirántotta a Herceg övéből az
ezüstkardot. Mérlegelhetett volna, hiszen a vámpírkötelék húzta volna a
szülőhöz, de Dark már régen nem így gondolkodott. Neki nem számított
más, csakis Sana, attól a pillanattól fogva, mikor először meglátta. Így
hatalmasat lendített a kardon, és összeszedve minden erejét lesújtott.
Egyetlen mozdulattal lefejezte a vámpírok főnökét, a Herceget, aki
valamikor vadállattá tette.
A lány mögött, Larry önkívületi ordítása hangzott fel. Sana Darkra
nézett, aki már újból meglendítette a kardot. A lány ekkor térdre rogyott,
magával húzva a másik két vámpírt is, akik a karját szorították. A kard így
Larry nyakát vágta ketté. Majd Dark ugyanígy, sorba végzett a többi
gonosszal is, akik Sanat lefogták. Mikor a lány végre kiszabadult, a Herceg
porrá lett teteme fölé hajolt és érezte az erőt, ami a porból egyenesen Dark
felé szállt, és észrevétlenül beleolvadt. Csak egy pillantást vetett a férfira,
mert az épület felől éles sikítás csapta meg a fülüket. A lehető
leggyorsabban rohantak vissza, hogy segítsenek a többieknek
megtizedelni a démoncsapatot.
Rosa ott guggolt a földön heverő Andreas mellett, akinek a bal oldala
csupa vér volt. Remegő kézzel próbálta elállítani a vérzést, de ez nehezen
ment úgy, hogy közben folyton támadás érte őket. Dark azonnal beállt és
segített Patriknak visszaverni a vámpírokat, Sana pedig Andreashoz
hajolt, és kezét a sebre téve gyógyította. Még számára is hihetetlen volt, de
mintha nemcsak Dark ereje nőtt volna, hanem az övé is, mert a seb vérzése
azonnal elállt. Am ekkor egy vámpír lépett hozzájuk, elkapta a lányt, és
erőteljesen arcul csapta. Sana iszonyú lendülettel nekiesett a falnak, majd
lepottyant a földre. Dark a szeme sarkából látta az ütést, és ettől
feldühödve odarohant, és a vámpírt felemelve, szinte mint egy
rongybabát, könnyedén kivágta a faajtón át. Sana tudta, ez már a Herceg
ereje, ami most még tombol, kitörni vágyik, de majd lecsitul és tompul
valamelyest. Mégis, kellett ez az erő és kitartás, hogy a sok vérszomjas
vámpírt visszaverjék.
Amint a támadás véget ért, hirtelen beállt a mély csend. Amelyik
vámpír túlélte, az elmenekült, a többiek pedig mind porrá váltak. Sana
komoran körbenézett, de rajtuk kívül már nem volt más az épületben, sem
az épületen kívül. Patrik teljesen kikészülve, fáradtan fordult körbe, hogy
megszemlélje a csatatér maradékát. Dark eközben becsukta az ajtót, vagyis
azt, ami megmaradt belőle, majd lassan odaballagott Sanahoz, és kisimult
149
arccal, kedvesen felsegítette.
- Jól vagy?
- Igen. - felelte a lány, majd egy megkönnyebbült sóhajjal átölelte és
belecsimpaszkodott a férfi nyakába. Talán mindattól ami történt, talán
mástól, de úgy érezte, most nem szabad elengednie.
Dark erős karja tartotta Sanat, és be kellett vallja, nagyon jól esett neki a
lány testének, szeretetének érzése, ami viszonzásra is talált, mert Dark
érezte, hogy soha, senkit nem szeretett még így. De épp ezért tudta, nem
szabad ennél közelebb engednie.
- Örülök, hogy örültök, de nekem még piszkosul fáj ez a vágás. - nyögte
nehézkesen Andreas, mire Sana kibontakozott az ölelésből, odament a
férfihez, és ismét rátette a kezét a sebre. Legalább annyira enyhíteni akarta
a fájdalmat, hogy Andreas lábra tudjon állni. Rosa eközben csodálattal
nézte a lányt, majd óvatosan rápillantott a többiekre is. Már hitte, már
tudta, hogy Sana valóban az, akinek mondta magát, mert egy cseppet sem
félt, nem bújt el, és még arra is képes, hogy gyógyítson. Sőt! Olyan erővel
rendelkezik, ami egyszerre olvaszt meg minden jéghegyet. Még Darkot is.
A nő lassan felállt Andreas mellől, és a háttérbe vonult, mert ebben a
győzelemben neki nem volt része. Igazából neki semmiben sincs része
abból, ami közöttük van. Kívülállónak érezte magát, hiába volt már hetek
óta Dark közelében, és tudta, hogy soha nem is fog közelebb jutni hozzá.
Pedig neki már nincs senkije. Ha folytatná az életét mint egy igazi,
halandó ember, mit érhetne el vele? Nem lenne ereje mindent újra
kezdeni. Neki szüksége volt Darkra, aki védelmezi és megmondja mit
tegyen, mit kell tennie.
Patrik odaballagott Andreashoz, és ő is letérdelt hozzá, majd kíváncsian
Sanara pillantott. - Mi történt odakint?
- Elmúlt egy királyság. A Hercegnek vége.- felelte a lány mélyet
sóhajtva, majd felállt és kezét nyújtotta Andreasnak, aki feltápászko- dott
és hitetlenkedve nézte a már alig fájó, összeforrt sebét.
- Hihetetlen! Ez aztán. - ide-oda forgott, hogy érezze a félig gyógyult
vágást. - Ha valakinek csodás a keze, hát a tiéd az. Köszönöm.
- Nem! - felelte a lány hirtelen, miközben a többieket nézte. - Itt csak én
tartozom köszönettel nektek. Nélkületek már halott lennék. A Herceg
engem akart, és nem riadt vissza semmitől sem. De ti kiálltatok mellettem
és megvédtetek, pedig tudtátok, nem biztos, hogy sikerülni fog. Én
tartozom köszönettel mindnyájatoknak. - végignézett a férfiakon, majd
150
Darkon állapodott meg a tekintete. Csak nézte és próbálta összeszedni a
mondanivalóját, ami nem is volt olyan egyszerű. Mégis meg kellett tennie,
mert a szíve és a lelke ezt akarta, az egész lénye csak erre vágyott.
Sóhajtott hát egyet, és mégis kibökte. - Itt akarok maradni veled.
Andreas döbbenten ledermedt, Patrik pedig hátát a falnak támasztva
lecsúszott a földre és várta a következő bonyodalmat. Már nem is tudta mi
bántja jobban, az hogy Dark egy vámpír, vagy az,
hogy Sana jobban ragaszkodik hozzá, mint kellene.
- Sana! - Dark is a szavakat kereste, majd lehajtotta a fejét, és csak akkor
nézett fel ismét, mikor már biztos volt önmagában. - Nem maradhatsz itt.
Vissza kell menned a nagyapádhoz. Neked ott a helyed, ott az életed, a
jövőd.
- Ez nem igaz! Az én életem ott van, ahol én akarom. És én itt akarom,
itt ahol te is vagy!
Dark odalépett a lányhoz és kedvesen megfogta mindkét kezét. - Te egy
csodálatos teremtés vagy. És bárcsak maradhatnál, bárcsak melletted
lehetnék. De nagyobb veszélyt jelentek rád, mint hinnéd. Nem maradhatsz
velem, mert bajba sodorlak.
- De most megnőtt az erőd is. - ellenkezett a lány.
- Hát éppen ezért, Sana!
- Miért? Jobban meg tudnál védeni. És én is itt lennék veled, ha neked
lenne szükséged rám.
De Dark csak nemlegesen a fejét rázta. - Nem lehet! Tudod jól, hogy
nem lehet. Neked iskolába kell járnod, fel kell nőnöd ahhoz, hogy az
lehess, akinek lenned kell. Nyugalomra van szükséged, nem pedig
folytonos idegeskedésre és harcra. Mellettem nem tudnál felnőni, nem
tudnád összeszedni azt az erőt, amire szükséged van. Tudod, hiszen már
átélted. Menned kell Sana!
A lány szeme tele lett könnyel, pedig a szíve mélyén érezte, tudta hogy
így lesz. De azt remélte, talán van rá némi esély, hogy maradjon és
Darkkal lehessen. Lehajtotta a fejét és, hogy ne lássák a csalódottságát,
megfordult, majd lassan kiballagott a friss levegőre, hátha ott sikerül
összeszednie magát. Felnézett a sötét égre és szerette volna megfejteni a
csillagokat,, vagy akár mögéjük látni. Szeretett volna egy kis békét és
nyugalmat, tengernyi szeretetet a fájdalom helyett. Nézte a holdat és oda
vágyott. Egy helyre, ahonnan beláthat mindent, mégis felette lehet minden
érzelemnek és keserűségnek. De nem ment. Itt állt a földön, és a szívét
151
átjárta a szomorúság. Egy újbóli elválás, egy újabb fájdalmas időszak, mire
ismét megszokja, hogy az élet megy tovább.
- Sajnálom. - suttogta Dark, amint a lány mellé lépdelt. - Ha tudnád,
hogy mennyire szeretném, ha maradnál. De nem lehet.
- Szeretnéd? - Sana odafordult és felnézett a férfire.
- Igen. Jobban mint bármi mást. De neked más a sorsod. Féltelek
magamtól, mert tudom hogyha valamiért visszaváltozom gonosszá, képes
vagyok bántani téged is.
- De engem ez nem érdekel. Tudod, hogy.
- Nem vagy már gyermek Sana. - vágott a szavába Dark. - Te tudod a
legjobban, hogy mi történhet. Neked tisztában kell lenned vele, hogy a te
jövőd fontos, nagyon fontos mindnyájunknak. Cana- daban vagy a
legnagyobb biztonságban, míg el nem jön az idő, hogy beteljesedjen a
prófécia.
Sana tehetetlenül bólintott, majd könnyáztatta szemekkel felemelte a
hangját. - Tudom, én is tudom! De a szívem itt akar maradni. Hogyan
magyarázzam el neki, hogy nem lehet, mikor annyira fáj?
- Ó, kicsim! - a férfi felemelte a kezét, és szeretettel odahúzta magához a
lányt. Úgy ölelte, mintha soha el nem akarná engedni. - Nekem is fáj, de a
sorsodat nem változtathatod meg. Neked élned kell, mert hamarosan te
leszel az, akitől minden démon reszketni fog. A földnek szüksége van rád.
De addig még nőnöd kell, és mellettem nem fogsz tudni felnőni.
- De gyerekkorom óta veled voltam és nem történt baj. Akkor nem
féltettél magadtól?
- Sana! - Dark eltolta magától a lányt, hogy a szemébe nézhessen -
Akkor még gyerek voltál és mindenki tudta, hogy még nem árthatsz
senkinek sem. Most már látták, hogy van erőd, hogy hamarosan teljes
leszel. Egyre többen a halálodat kívánják és itt velem, nem vagy
biztonságban. Értsd meg Sana!
A lány fájdalmasan bólintott, és utat engedve keserűségének megölelte a
férfit úgy, hogy az érezze, a szívében mindig vele marad, ott sosem hagyja
el. És történjék bármi, legyen bárhogyan a jövő, mindig is szeretni fogja,
amíg csak él.
152
18. fejezet - Visszatérni
Hazafelé tartva, Sana teljesen magába roskadt. Amíg Patrik kitette a
repülőtéren Andreast, a lány Darkra gondolt. Az elválásuk ismét hatalmas
űrt hagyott benne, és nem hagyta nyugodni a szívét. Nem értette miért is
olyan fontos neki a férfi, mi van benne, ami vonzza, ami olyan
nélkülözhetetlenné teszi a számára. Hiszen Dark még csak nem is ember,
hanem egy vámpír. De valójában ez nem is számított, csak az, hogy Sana
képtelen volt megnyugodni. Még a szemét is behunyta, és az elmúlt
órákra gondolt. Arra mikor Dark kedvesen bár, de az értésére adta, hogy
bármennyire szeretné is, nem engedheti, hogy maradjon. Az ölelése, a
közelsége, az illata olyan ismerős volt és olyan jó, a lány el sem akart
szakadni tőle. De mikor a férfi két kezébe fogta az arcát, lehajolt hozzá és
lágyan megcsókolta, Sana tudta, ez már a búcsú. Az ajkai még sokáig
égtek, és a szíve is hevesebben dobogott. Am amint beszálltak a kocsiba,
és Patrik elindította az autót, Sana szeme megtelt könnyel, és még sokáig
nézte az ablakon át az egyre kisebbé váló férfialakot.
Miután kitették Andreast, Patrik tovább hajtott. Oldalról rápillantott az
összekuporodott lányra, és lágyan hozzászólt. - Jól vagy?
Sana úgy csattant fel, mint egy fúria. - Miért kérdezel ilyen hülyeséget?
Látod, hogy hogy vagyok. Nem? - alig mondta ki, már meg is bánta a
szavait, ezért elnézést kérve pislogott a férfira. Nem értette mi ütött belé,
hogy miért bántja akaratlanul is Patrikot, hiszen ő nem tehet semmiről.
Sőt! Ha valaki, akkor a férfi az, aki csak jóságot és kedvességet érdemelne,
hiszen mellette van, vigyáz rá, megvédi, még ha ez az életébe is kerül.
Patrik visszafordult a kormányhoz, és némán az utat figyelte. Látta,
érezte, hogy Sananak most nagyon nehéz, de ilyen elutasító kitörésre
mégsem számított.
- Ne haragudj! Nem akartam. Én csak. - szabadkozott sajnálkozva Sana,
de a férfi erre már nem akart reagálni. - Tényleg bocs. - suttogta alig
hallhatóan még egyszer a lány, és újból magába fordult.
Az út hosszú volt, de úgy tűnt, hogy a közéjük beállt csendet egyikük
sem akarja megtörni. Bár érezték a belőlük áradó feszültséget, de most
nem foglalkoztak vele. Am ahogy múlt az idő, Patrik arra lett figyelmes,
hogy Sana teljes testében reszket. Először nem akarta észrevenni, hátha a
lány megint le akarja harapni a fejét, de aztán nem bírta elnézni,
mégiscsak megszólalt.
- Valami baj van? Te reszketsz.
153
- Semmi. - vacogta a lány tehetetlenül, teljesen összekuporodva. -
Semmi bajom, csak fázom.
Patrik odanyújtotta a kezét és megérintette a lány homlokát, ami
verejtékes volt, de nem meleg. Azért a hátsó ülésről elővett egy pokrócot
és a lány ölébe rakta. - Takarózz be, akkor majd jobb lesz. Biztosan csak
kimerültél.
Sana szófogadóan magára terítette a pokrócot, és a nyakáig felhúzta, de
a vacogása nem akart abbamaradni. Patrik aggódva pillantott rá, mégis
próbált nem kotlósként viselkedni és hagyta, hogy a lány maga birkózzon
meg a problémával. Igazából viszont ő is kimerült volt, és attól félt, hogy
olyat mondana vagy tenne, amit normális körülmények között nem. Így
inkább hallgatott és megtartotta a mondandóját saját magának. Egy idő
után mégis odafordult és megnyugodva látta, hogy Sana remegése elmúlt,
és a lány mély álomba szen- derült. A férfi fellélegzett, és már teljesen a
vezetésre koncentrált, miközben lehúzva az ablakot kikönyökölt, és
beszívta a friss őszi levegőt. Az elmúlt órák zűrös eseményeire gondolt, és
be kellett vallja, hogy jobban kedvelte Darkot annak ellenére, hogy
vámpír, mint azt valaha is sejtette volna. Látott benne valamit, amitől az
ember a bizalmába fogadta, de hogy mit, azt nem tudta megfogalmazni.
Órák múlva Sana arra ébredt, hogy az autó motorja leállt. Felnézett és
álmosan körbepislogva látta, hogy már megérkeztek a nagyapja háza elé.
Tompa volt még, és minden porcikája sajgott. Nehezen bár, de leszedte
magáról a takarót és a hátsó ülésre dobta. Ahogy oldalra fordult, ránézett
Patrikra és figyelte, ahogy a férfi elgondolkodva, fejét a kormánynak
támasztva, némán üldögélt.
- Sokat aludtam. - állapította meg a lány, csakhogy mondjon valamit, de
mivel Patrik erre nem válaszolt, Sana kezdte azt hinni, hogy még mindig a
megjegyzéséért dühös. Ezért, hogy kiengesztelje, zavartan megérintette a
férfi vállát. - Haragszol? Én nem akartam, csak kijött belőlem.
- Nem haragszom. - felelte Patrik, majd fáradtan hátradőlt az ülésen és
komoran a bejárati ajtó felé pillantott. - Menjünk be, T.B. már biztosan
nagyon aggódik érted.
Sana szeretett volna még beszélgetni, elmondani amit gondolt, érzett, és
újból megköszönni a férfinak a segítséget. Mégsem szólt, csak megadóan
bólintott, és a vállára véve a táskáját, nehézkesen kimászott a kocsiból,
ahogyan Patrik is. Am alig értek az ajtóhoz, mikor az már szélesre is tárult
előttük, és T.B. ideges, aggódó, dühös arcával találták szembe magukat.
154
- Hála a jó égnek! - mondta az öreg kissé hangosabban, és hirtelen
magához szorította az unokáját. - Tudod, hogy mennyire aggódtam? Ilyet
csinálni jó öreg nagyapáddal!
- Sajnálom. - suttogta a lány tompán, miközben megpuszilta az öreg
arcát. Amint T.B. elengedte végre, Sana szó nélkül beballagott a lakásba. A
táskáját egyszerűen ledobta a földre, ő pedig lehuppant az asztal előtti
egyik székre.
Mikor már mindnyájan a házban voltak, T.B. kíváncsian várta a
megígért magyarázatot. Hol egyikre, hol másikra pislogott, míg végül
megelégelve a hallgatást, erélyesen rájuk szólt.
- Elmondaná végre valamelyikőtök, hogy mi a csuda történt pontosan?
Mert ez a szöveg, hogy bízz bennem, és majd mindent elmondunk személyesen,
meg néhány nap és otthon leszünk, nem igazán megnyugtató és kielégítő
magyarázat. Elárulnátok mégis mi történt? Hová kellett olyan sürgősen
elmennetek, hogy még arra sem maradt időtök, hogy szóljatok nekem
vagy Jimnek?
Sana óvatosan Patrikra nézett, aki egy másik székre ülve a homlokát
dörzsölgette, és láthatólag esze ágában nem volt megszólalni. A lány
tudta, hogy ez az ő sara, ezt neki kell tisztáznia, és csak remélhette, hogy
Patrik majd mindenben megerősíti.
- Látomásom volt. - suttogta Sana hallgatagon. - Dark bajban volt, oda
kellett mennünk segíteni.
- Igen, eddig értem. De magadra néztél? Hol a csudában jártatok? A
ruhátok mocskos, poros és szakadt, rólatok nem is beszélve. Mi történt,
hogy úgy néztek ki, mint akiket földbe döngöltek?
Sana elhallgatott. Nem igazán tudta, hogy mit is mondjon, mert az
igazat nem akarta, nehogy az öreg nagyon megijedjen, viszont más meg
nem igazán jutott eszébe. De nem is kellett ezen gondolkodnia, mert
Patrik beszélt helyette.
- Megtámadtak minket, meg kellett magunkat védenünk. Kicsit sokan
voltak, különben elegánsabbak lennénk.
- Igazán örvendek a humorodnak! - szólt rá T.B. a barátjára kicsit élesen.
- De valahogy én nem tartom ilyen nevetségesnek. Főleg, hogy Sana még
kislány, és neked is lehetett volna annyi eszed, hogy visszatartod ilyen
veszélytől.
Patrik fáradtan az öregre nézett. Semmi kedve nem volt vitatkozni, de
T.B. olyan képet vágott, hogy tudta úgysem menekülhet. - Mintha lett
155
volna választásom. - motyogta - Ha nem mentem volna vele, elment volna
egyedül.
T.B. nem tetszően a fejét rázta, miközben ismét az unokájához fordul. -
Olyan vagy mint az apád. Reménykedtem, hogy te nem öröklöd a
képességeit és más leszel. De tévedtem. Ízig-vérig Peter vagy. Nemcsak a
látomásaid, hanem a természeted is. Nem törődsz a veszéllyel, nem
foglalkozol vele, hogy mi lesz veled, csak mész a fejed után. Úgy fogsz
járni mint az apád. Megölnek még idő előtt. - figyelmeztette az öreg, de
közben már ott csillogott a szemében a könny. Az aggodalom, a féltés és a
szeretet könnye.
Sana is látta, ezért sietve felállt és odamenve nagyapjához, hátulról
átölelte a nyakát. - Sajnálom nagyapa. Nem akarom, hogy aggódj értem és
nem akarom, hogy félts. Nem tudok és nem is akarok megváltozni, mert
büszke vagyok rá, hogy olyan lehetek mint apa volt. De nem akarom,
hogy ez neked fájjon.
Az öreg tehetetlenül, szomorúan megpaskolta az unokája kezét, és szó
nélkül kiment a fürdőszobába. Nem akarta, hogy lássák a szenvedés
könnyeit, és már egyébként sem tudott mit mondani.
Sana keserűen nézett nagyapja után. Azt hitte tudja mi jár az öreg
fejében, ezért nagyon megsajnálta, de tisztában volt vele, hogy meg-
változni miatta sem fog.
- Azt elfelejtetted mondani, hogy már most túlnőtted apádat. - ál-
lapította meg Patrik egykedvűen.
- Igen, de már így is nagyon kiakadt. Nem tudom, hogy viselné. Apa
mindig azt mondta, hogy nagyapa nem akart tudomást venni a
képességéről és úgy tett, mintha nem is lett volna. Amikor apa nagyon
sokat rágta a fülét egy-egy látomás miatt, akkor utánajárt, de egyébként
még beszélni sem beszéltek róla.
- Igen, tudom. Nagyapád túlságosan félt, és most is fél, mert em-
berfelettinek tartja ezt a látomásdit.
A lány mélyen felsóhajtott. - Nem akarom, hogy miattam aggódnia
kelljen. De nem bújhatok ki a bőrömből, és csak miatta nem tekinthetem
semmisnek a látomásaimat vagy bármi mást. - fáradtan visszahuppant a
székre. - Szerinted, elbírja majd viselni?
- Nem tudom, nem látok bele. - Patrik komótosan felállt az asztaltól és
nyújtózkodott egyet. - Viszont én most hazamegyek, veszek egy forró
fürdőt és megpróbálom kialudni magam. - lassan az ajtóhoz ment és
156
kinyitotta, de mielőtt kilépett volna, még egy pillanatra visszanézett. -
Jobb lenne, ha te is ezt tennéd. - azzal felsóhajtott és elballagott.
Sana elgondolkodva utánanézett. A legszívesebben vele ment volna,
csakhogy ne kelljen nagyapja szemébe néznie. De tudta, hogy ezt a csatát
most neki kell megvívnia. Megvárta míg T.B. kijött a fürdőből, és mikor
szabaddá vált a helység, bement, hogy vegyen egy jó forró fürdőt, ahogy
Patrik javasolta. És nem utolsó szempontként, így legalább nem kellett
nagyapja elé állnia és beszélnie vele.
Másnap Sana ragyogó napsütésre ébredt. Nem is értette, hogy ebben az
évszakban honnan ez a szép idő. De nem is számított, mert kipihent volt,
és ettől mindent sokkal jobbnak, sokkal könnyebbnek látott. Sietve felkelt,
magára húzott egy világoskék farmert és egy zöld pulóvert. Majd miután
megmosdott és a haját is megfésülte, a konyhába ment egy csésze forró
kávéért. Éppen volt lefőzve néhány adag, bár már nem volt meleg. Töltött
magának egy csészével és csak úgy keserűen megitta. Aztán elindult, hogy
körbenézzen, de a nagyapját már nem találta otthon. Úgy gondolta, sétál
egyet, talán a farmra is elnéz, hiszen még meg sem köszönte igazán
Patriknak, hogy segített neki, és nem hagyta egyedül. Ráadásul olyan
csúnyán be is szólt neki hazafelé menet, pedig ha valaki, akkor Patrik ezt
nem érdemelte volna. Nem is habozott sokat, cipőt húzott, és becsukva az
ajtót maga után elindult a farm felé.
Útközben az edzőterem mellett haladt el, és első felindultságában be
akart menni, ám mégsem tette, mert úgy hitte, nagyapjának így is
megterhelő, nehéz a jelenléte. Így tovább ment és kissé sietős léptekkel
haladt a farm felé. Le sem lassított, csak mikor végre Patrik házához ért,
ott viszont már meg is állt. Máskor az ajtó nem okozott gondot neki,
hiszen csak benyitott rajta, de most nem mert. Úgy hitte, előző nap kissé
túllőtt a célon, pláne hogy Patrik az életét kockáztatta érte. Lehajtotta hát a
fejét és azon tanakodott, hogy mit tegyen, mikor egy hang szólalt meg a
házból.
- Sokáig álldogálsz még odakinn? - Patrik ott ült a konyhában és pont
rálátott a bejáratra. Valójában örült, hogy látja Sanat, még ha kicsit zavart
és keserű is volt éppen. Nem tudta hányadán áll vele, és lassan már nem is
értett semmit. Tudta ez átmeneti, pillanatnyi megingás csak, mégis
megzavarta.
A lány tétován belépett, behúzta az ajtót maga után, és egyenesen a
férfihez ballagott. Lehajtott fejjel, némán nézte egy darabig, majd zavartan
157
leült vele szemben az egyik székre. Patrik egy csésze kávét kortyolgatott, a
haja kócosan állt a fején, és a borostája is eléggé megnőtt már. Fehér
pólójában, kék farmerjával egészen úgy nézett ki, mint aki végigmúlatta az
egész éjszakát. De még ez is nagyon jól állt neki. A lány zavartan lesütötte
a szemeit, és csak akkor pillantott fel újra, mikor már összeszedte a
mondandóját.
- Még meg sem köszöntem igazán, hogy eljöttél velem. Nagyon hálás
vagyok érte. Nélküled most nem ülnék itt. Nélküled már rég halott lennék.
Köszönöm.
- Nincs mit. Igazán szeretném elfelejteni, mert nem tartozik a kedvenc
emlékeim közé, hogy vadállatokkal harcolok.
- Sajnálom. Nem akartam ezzel gondot okozni. - motyogta a lány
elszomorodva. Nem számított ilyen elutasító válaszra. Már nem csak a
nagyapját terheli, de úgy látszik Patrikot is. Ettől kissé lelombozó- dott, bár
nem akarta kimutatni mennyire bántja, így megpróbálta elviccelni. - Úgy
látszik én mindenkinek csak gond vagyok. Senki sem akar maga mellett
tudni. Nagyon nagy hibám lehet. Lehet, hogy nem is kellett volna
megszületnem?
Patrik megforgatta a szemeit, felállt és a mosogatóba rakta a csészéjét. -
Butaságokat beszélsz. Én nem azt mondtam, hogy a terhem- re vagy vagy
gondot okoznál. Egyszerűen csak nehéz megemésztenem azt a sok
vérszomjas arcot, vagy inkább pofát. - visszafordult a lány felé és lágyan
végignézett rajta. - Beszéltél nagyapáddal?
- Nem. Nem tudtam, már nem volt otthon. -közölte szomorkásan Sana. -
De azt hiszem őneki valóban gondot jelentek.
- Se nekem, se neki nem jelentesz gondot, értsd már meg. Csak nehéz
elfogadnia, hogy nem olyan vagy, mint bárki más.
Sana felállt, és érdeklődő tekintettel odament a férfi elé. - Nem vagyok
olyan, de erről nem én döntöttem így. Viszont láttam rajta tegnap, hogy
nehezen emészti meg. Nem akarom bántani, de apa is ezért ment el tőle
már idejekorán. Nem?
- Igen, azt hiszem igen.
A lány nézte Patrikot, és a kedve most még rosszabb lett mint volt.
Elszontyolodva fintorgott és zsebre dugta a kezét. - Azt hiszem hamarosan
nekem is mennem kell. Nagyapa már most nagyon ideges volt miattam.
Mi lesz később? Nem fogja tudni elviselni.
Ahogy Sana lehajtotta a fejét, Patrik nagyon megsajnálta. Talán túl rideg
158
volt hozzá, amit nem lett volna szabad, hiszen így is nagy teher nehezedik
ennek a kicsi lánynak a vállaira. Ezért felemelte a kezét és megsimogatta a
lány arcát. - Valahogy majd csak lesz. Lehet, hogy nagyapád összeszedi
magát, és nyitottabbá válik mindenre.
- Nagyapa nyitottá? - Sana furcsa képet vághatott, mert a férfi el-
mosolyodott.
- Sosem lehet tudni.
- Nem! Ő már nem fog megváltozni. Van más lehetőség is? - kí-
váncsiskodott a lány, és várakozón Patrik szemeibe nézett. - Esetleg lenne
egy szobád a számomra?
Patrik jóízűen felnevetett és elengedve a lányt, ki akarta kerülni. de Sana
nem hagyta, hanem két kezével a férfi mellkasának dőlt és visz- szatolta a
konyhakredenchez, ránehezítve teljes súlyát.
- Még nem feleltél. - suttogta kihívóan.
- Ha így játszol velem, nem is fogok.
Sana szeme huncutul megcsillant, és egy mosoly játszadozott a szája
szélén. Már tudta, hogy célegyenesben van. - Ha nem akarod, hogy sírjak,
zokogjak és könyörögjek, mint egy esetlen kislány, - még a száját is
lebiggyesztette erre a szóra. - akkor válaszolj!
Ez a játék nem volt Patrik ínyére, de a lány azonnal levette a lábáról.
Hogyan is tagadhatna meg tőle valamit, ami már régóta az övé?! Mégis
felsóhajtott, megragadta a lány két csuklóját és gyengéden, mégis
határozottan eltolta magától.
- Ha szükséges lesz erről beszélni, majd megtárgyaljuk, addig viszont
inkább ejtsük ezt a témát. Rendben?
Hirtelen csend állt közéjük, mert Sana válasz helyett, megpróbált a
tekintetével felelni, amely olyan lágy volt és kedves, hogy a férfi nem volt
képes elszakadni tőle. Egy perc töredéke alatt úgy érezte rabbá vált, pedig
ezt akarta a legkevésbé. Szerencséjére kopogtak, majd mindenféle
beinvitálás nélkül Jim lépett a lakásba.
- Sziasztok! - köszönt rájuk, mint aki semmit nem vett észre a különös
bizsergésből, ami a lakásból áradt, és egyenesen Patrikhoz fordult. - A
főnök tombol és a fejedet akarja. Azt mondja, hogyha azonnal nem
cipellek be a kapitányságra, maga jön érted, és abban nem lesz köszönet.
Tehát ha jót akarsz, igazítsd meg a frizurádat, szedd össze magad és
gyere.
Sana elnyomott egy kacajt, amire Patrik összehúzta a szemöldökét, de
159
aztán mégsem szólt, csak bement a fürdőbe, hogy néhány perc múlva egy
jóképű, ápolt férfi lépjen ki.
- Maradsz? - kérdezte Sanat, miközben a kocsi kulcsát kereste.
- Ha nem gond.
- Gond volt valaha is?
Patrik megállt egy percre és a lányra nézett. Mintha még mondani akart
volna valamit, de nem tudta. Helyette inkább komoran megragadta a
kulcsát, és Jimmel együtt elhagyta a házat.
Sana hallotta felbőgni a kocsik motorját, majd egyre távolodni a zajt.
Mélyet sóhajtva nézett körbe a lakásba, és úgy gondolta, kicsit kitakarít,
hogy lefoglalja kusza gondolatait és fájó szívét. Próbálta Patrikkal
kitöltetni a magában érző űrt, de a férfi éreztette ezt, és nem volt hajlandó
engedni. Így, most más elfoglaltságot kellett keresnie. Úgy hitte, hogy
portörölgetés, pakolás és mosás közben legalább nem gondol annyit
Darkra. Így neki is állt. Bár nem volt nagy piszok, sem pedig nagy
rendetlenség, de azért egy alapos takarítás nem ártott. Addig is, legalább a
fájó szíve csillapult egy kicsit.
Néhány óra múlva, amikor úgy látta már mindennel végzet, ismét rátört
a keserűség. Tétován kiballagott a verandára és a karám felé nézett. A két
ló ott szaladgált, nyerített és úgy látszott, nagyon boldogok együtt. Babán
már észre sem lehetett venni, hogy nemrég még a halál küszöbén állt, és
az új ló, akinek Sana nem is emlékezett a nevére, mintha mindig is itt élt
volna. A lány elnézte őket, és hirtelen elhatározásból közelebb ment
hozzájuk, egészen a karám széléig.
Baba azonnal felismerte Sanat, és lelkesen odaügetett hozzá, még a fejét
is a nyakához fúrta. A másik ló követte ugyan a társát, de kellő
távolságban megállt a lánytól. Sana reszketve, bátortalanul, mégis minden
erejét összeszedve kinyújtotta a kezét a kanca felé, de a ló nem mozdult.
- Talán próbáld meg ezzel. - Patrik a semmiből lépett elő, odaállt a lány
mellé, és felé nyújtott egy répát.
Sana döbbenten nézte a férfit. - Te már itt vagy? Mikor jöttél meg? Nem
is hallottam az autót, és.
160
- El voltál foglalva. Már itthon vagyok egy ideje, csak az istállóban
voltam. Nem akartalak megzavarni.
Sana hálásan elmosolyodott, elvette a répát és a kanca felé nyújtotta, aki
megszagolgatta és óvatosan a szájába vette. Sana lágyan nézte, és még az
ajkába is beleharapott izgalmában.
- Dio. - közölte a férfi, de mikor Sana értetlenül ránézett, kiegészítette a
mondatot. - Dio a neve.
- Aha. - nyugtázta a lány és tovább figyelte a lovakat.
- Ráülsz?
- Nem, inkább nem. - motyogta a lány és már készült, hogy elfordul,
mikor Patrik még egy répát nyújtott oda, és a fejével a ló felé intett. Sana
tétovázott kicsit, de aztán elvette a zöldséget és odanyújtotta a szintén
zavart Dionak.
A férfi kinyitotta a karám ajtaját és bement. Adott répát mindkét lónak,
miközben szeretettel megveregette a hátukat. Majd feltette rájuk a kantárt
és a szárat, hogy körbe megfuttassa őket. Sana csodálva nézte és szinte
vágyott a lovaglásra. Bár hiányolta Gingert, és ezt a fájó pontot nem tudta
kitörölni, de szívesen megült volna bármilyen lovat, csakhogy újra érezze
azt a szabadságot, amit vágta közben. Így mikor Patrik megállította és
megdicsérte a lovakat, Sana vágyakozva pislogva követte a
mozdulataikat, még fel is sóhajtott.
- Gyere, ülj fel. - szólt neki még egyszer a férfi.
Sana kicsit még tartott az új lótól, volt benne némi rossz érzés, de ahogy
Patrik szemeibe nézett, mintha minden eltörpült volna. Az érzései
játszottak vele, mert húzták a férfihez, ezért ő is játszani akart.
- Rendben, de csak egy feltétellel.
Patrik összehúzott szemöldökkel, ajkán egy halovány mosollyal
vizsgálgatta a lányt. - Na és mi az?
A lány átlépett a karám lécein és egyenesen Patrikhoz ment. Egészen
közel állt meg előtte, kezét felemelve megérintette a férfi erős, izmos
karját és végighúzta rajta az ujjait.
- Megkapom a szobát?
Patrik testét bizsergés járta át az érintés nyomán, és egy pillanatra be
kellett hunynia a szemét is, hogy észhez térjen. Nem akart engedni a
lánynak, de már lassan azt sem tudta, mit mond vagy mit tesz. Sana
képes volt teljes lényével hatni rá. Amikor felnyitotta a pilláit és lenézett a
lányra, a szíve tele lett szeretettel, mégis próbált határozott
161
és távolságtartó maradni.
- Ha szükséges, majd megbeszéljük.
- De most szükséges. Tudnom kell, hogy van nálad egy hely, ami az
enyém, ami csak az enyém.
A mondat elég kétértelmű volt, és ezt tudták mindketten. Patrik tartani
akarta magát, de úgy gondolta, ha egy kicsit őszinte lesz és szívből beszél,
az még nem jelent semmit. Hiszen ezek csak szavak. Szavak, melyek nem
köteleznek semmire, és csak azért vannak, hogy megkönnyítsék az életet.
Megkönnyítsék, ahogy Sananak a fájdalmát és Patriknak a
zavarodottságát.
- Nem csak a házban van hely, ami csak a tiéd. - motyogta lágyan, de a
pillanatnyi elérzékenyülés után felsóhajtott, és elengedve a lovakat,
elindult az istálló felé a nyergekért.
19. fejezet - Csak érted!
Ahogy telt az idő, Sana egyre jobban visszailleszkedett a valós életbe.
Iskolába járt, tanult, ez volt az elsődleges dolga. Mellette pedig a lehető
legtöbb időt töltötte Patrikkal. Szerette a farmot és megszerette Diot is,
akivel esténként hatalmas távokat lovagoltak be. De leginkább Patrik
társaságára vágyott, ami a férfinek is jókedvet és erőt adott. Sana még
néhány ügyében is megpróbált segíteni neki, ami eleinte nem tetszett
Patriknak, de később már nem tiltakozott ellene. Látta ugyanis, hogy Sana
megfontolt, és minden megoldott üggyel erősebbé, magabiztosabbá válik.
A farmon, a házban ott volt egy szoba, ami mindig nyitva állt a lány
előtt, és bár nem használta ki teljesen, jó érzéssel töltötte el, hogy bármikor
használatba veheti, mert az övé. Patrikkal is így volt. Nem volt mersze
közelebb menni hozzá, és a férfi nem is engedte, de tudta, a szívében van
elég hely, és abból egy darab mindig az övé marad. Nem akarta
kihasználni, nem akarta gyötörni, csak a közelében lenni, és vele tölteni
minden szabadidejét, hogy legalább ezzel kitöltse a Dark után keletkezett
űrt.
Késő délután volt, mikor Sana a farmon lovaglásra készült. Bár az idő nem volt túl biztató, de úgy gondolta, hogy néhány percnyi szabad levegő mindkettejüknek jót fog tenni, Dionak és neki is. Amint felrakta a lóra a nyerget és készült, hogy felüljön, Patrik lépett oda hozzá. Akkor érkezett
162
haza és látta, hogy a lány kilovagolni készül, de nem volt biztos benne, hogy pont akkor helyesen teszi -e, hiszen az idő pillanatok alatt rosszra fordulhat.
- Nincs valami jó idő. Szerintem vihar készül. Inkább ne menj ki.
- Miért? - kérdezte Sana. - Csak egy pár percet vágtázunk, aztán
visszajövünk. Mire a vihar ideér, már itt is leszünk.
- Sana! Én ezt nem tartom jó ötletnek. - ellenkezett a férfi, bár tisztában
volt vele, hogy hiába teszi, hiszen Sana nem éppen az a lány volt, akinek
bármit is meg lehetett szabni, bármilyen tettébe is bele lehetett szólni.
Valahol ez így jó is volt, csak olykor Patrik nem győzött aggódni egy-egy
ilyen esetben, mint most is.
- Nyugi! Mindjárt visszajövünk. - mosolyodott el a lány és meghúzva a
kantár egyik felét, megfordította a lovat, és már ügetett is el a
messzeségbe. Néhány méter után már vágtába kezdett és élvezte, ahogy a
szél a hajába vág. Szerette ezt az érzést, szeretett lovagolni. Bár hiányolta
Gingert, de Dio is ugyanolyan jól bírta a tempót és igazán
szeretetreméltónak bizonyult.
Ahogy Sana az égre nézett, valami különös villanást látott. Arra
gondolt, hogy biztosan a vihar közeleg, ezért úgy döntött, hogy még megy
néhány métert, aztán visszafordul. Még nagyobb vágtára biztatta Diot,
hogy azt a rövidke időt is jól kihasználhassa. A következő pillanatban
azonban egy erőteljes látomás tört rá. A ló rohant és Sana riadtan
szorította a kantárt, de a fájdalom ami rátört, szinte az eszét vette.
Behunyta a szemét és Darkot látta, ott volt előtte, olyan tisztán, olyan
erősen, mintha akár meg is érinthetné. Az arcán ezernyi fájdalom és
ezernyi szeretet tükröződött, és egy szót suttogott alig kivehetően. - Sana! -
Igen, a lány már tisztán látta és értette, hogy az ő nevét formázza a férfi
szája. Am a következő pillanatban, egy hatalmas tőr szúrta keresztül Dark
testét és egyenesen a szívébe hatolt. A férfi azonnal megsemmisült, mintha
soha nem is létezett volna.
- Neeee! - Sana belesikított a végtelenbe, átjárta a szenvedés és a
fájdalom. Képtelen volt kinyitni a szemét, és ahogy Dio vágta közben
megbotlott egy ágba, Sana megpördülve lerepült róla és levágódott a
földre. A ló felállt és tovább rohant, a lány viszont ott maradt a földön és
rázta a szűnni nem akaró zokogás. Nem akarta, hogy ez történjen és
érezte, ahogy a szíve, mintha ketté akarna szakadni, megtörik. Képtelen
volt abbahagyni a sírást, olyan keserűség kerítette hatalmába, amit soha
nem érzett eddigi élete folyamán. Az apja halála is nagyon megrázta, de
163
még gyerek volt, és Dark adta neki azt a vigaszt, amire akkor szüksége
volt. De most, hogy elveszítette Darkot, iszonyú erővel tört rá a fájdalom.
Még soha nem érzett hasonlót, és ami még szörnyűbb volt, hogy nem
értette miért történt mindez. Nem volt elég, hogy nem lehetett Dark
mellett, ott kellett hagynia, pedig szeretett volna vele maradni, még a
halálát is el kellett viselnie. Ez már túl sok volt neki, ezt már nem bírta.
Lassan megfordult, kinyitotta a pilláit, és könnyek közt körbenézett.
Nem tudta hol van és azt sem, hogy merre kellene visszaindulnia a
farmhoz, csak a hatalmas sziklát látta, ami nem messze merede- zett az ég
felé és őt hívta. Olyan hatalmas volt és olyan végtelen, amilyennek neki is
lennie kellene a prófécia szerint. Nehézkesen fel- tápászkodott, a testét,
mintha ólom húzta volna le, de mégis ment, ment egyenesen a szikla felé,
miközben egyre csak ordított és sírt. Képtelen volt kiverni a fejéből Dark
tekintetét, és hogy utolsó szavával még őt szólította. Mintha tudta volna,
hogy ez az üzenet elér hozzá és az utolsó lesz, amit valaha kiejthet még a
száján. Szerette, Sana most már biztosan tudta, Dark ugyanúgy szerette őt,
és a legfontosabb volt neki az egész világon.
Patrik a házban olvasta az újságot, mikor hallotta a ló ideges nyerítését.
Összehúzott szemöldökkel ment ki, hogy megnézze, mire ez a nagy hang,
mikor meglátta Diot zaklatottan, szinte tajtékozva, egyedül. Megriadt,
mert jól tudta, hogy egyetlen ló sem ijed meg ennyire ok nélkül. Odament,
elkapta Dio kantárját és próbálta megnyugtatni, de ő maga egyre csak
idegesebb lett.
- Hol van Sana? - kérdezte a lovat a lehető legszelídebben.
Dio felnyerített és megpróbált elfordulni a férfitól. Patrik ekkor habozás
nélkül felugrott a nyergébe és hagyta, hogy a ló odavigye, ahová szeretné,
és csak remélhette, hogy az megegyezik azzal a hellyel ahol Dio Sanat
hagyta. Ahogy ügettek a fák, bokrok, dombok és völgyek között, Patrik
minden idegszálával arra figyelt, nehogy elmenjenek egy jel, egy nyom
előtt, ami a lány hollétére utalhat. De Dio valamivel később pont ott állt
meg, ahol Sanat utoljára látta.
Mikor Patrik észrevette, hogy a ló nem megy tovább, sietve leugrott róla
és a földet tanulmányozta. Látta a esés nyomait, és jól ki tudta venni azt is,
hogy Sana melyik irányba indult el. Odafordult és akkor pillantotta meg a
hatalmas sziklát. Rémületében még a föld is megfordult vele egy
pillanatra.
164
Sana zokogva mászott fel, egyre feljebb a sziklán. Már semmi nem
érdekelte, csak azt tette, amit érzett, hogy tennie kell. Feljutni minél
magasabbra. Az egyik mélyedésnél felnézett az égre és látta, hogy el-
vonultak a felhők, és szinte káprázatosan tiszta lett az égbolt. Ez sem
érdekelte, csak tovább folytatta az útját, szinte teljes önkívületben, mintha
nem is ő maga lenne. - Dark! - suttogta keserűen, és nem zavarta az sem,
hogy alig lát ki a patakokban ömlő könnyein át.
Amint egy nagyobb kiállóhoz ért, megállt, vett néhány mély levegőt és
kilépett a kő szélére. Az égre emelte könnyben úszó tekintetét, miközben
nehézkesen széttárta a kezeit és felordított, de olyan hangosan, hogy
szinte beleremegett minden. - Miért?
Egy óriási, gyönyörű, de ijesztően nagy villám jelent meg a tiszta
égbolton és egyenesen Sana felé tartott. Szinte káprázatos ragyogással
közeledett sebesen, mint egy nyíl, és becsapódott közvetlenül a lány elé.
Hatalmas dörrenéssel vágódott a sziklába, mégsem tett kárt benne, de
megrengette a földet még néhány kilométer távolságban is. Különös
energia szabadult fel, mely ott cikázott, kergetőzött a lány körül.
Körbeölelte a testét és forgott, mintha csak az útját keresné. Félelmetes
látványt nyújtott, mégis melegséget árasztott, mígnem észrevétlenül eltűnt
Sana testében, és azonnal láthatatlanná vált.
Ahogy elmúlt a fényár, Sana élesen felsikoltott. Kísérteties és megrázó
hang volt, szinte már együtt szólt az utolsó lehelettel. Sana pont ezt érezte,
mert ahogy újból az égre nézett már nem a napot, hanem Dark arcát látta
maga előtt. Mélyen megtörte a szívét ért fájdalom, a fájdalom, amiből
megszületni várták a tiszta lelkű teremtményt, a Látót. De már maga a
lány sem hitte, hogy ez megtörténhet, hiszen a világon a legfontosabb
dolgot veszítette el Darkkal; a hitét.
- Sana! - kiabálta Patrik aggódva, mikor egészen kifulladva, végre felért
a sziklára és odalépett a lány mögé.
Ám Sana már nem hallotta a külvilágot, a lábai elgyengültek és te-
hetetlenül összerogytak alatta. Mintha ólomsúly nehezedett volna rá,
teljesen eszméletlenül omlott bele a férfi karjaiba.
„A halál csak egy állapot, sosem a vég. Lehetsz bármi ami
szeretnél.
Lásd a sötétet, lásd meg a fényt és érezd a lelked erejét!”
(Dark)
165
2. rész „Van, hogy a fájdalom a lelkedig ér, s nem ad már vigaszt, nem nyújt
reményt. Nézz fel az égre, s kívánd nagyon. A Látó vagy! Te visszakaphatod!"
(Patrik)
1. fejezet - Az ébredés
Patrik ott állt a kórházi szobában és értetlenül bámulta az ágyban
fekvő félholt lányt, aki már a második napja nem adta jelét, hogy
bármikor is fel akarna ébredni ezután. Olyan békés volt, olyan szép,
hogy a férfi szíve teljesen belefacsarodott. Nem értette, mi történhetett,
de amit látott az sok mindenre megadta a magyarázatot. Az a különös,
óriási villám, amely lecsapott a lányhoz, és az a valami, ami
szélvészként keringett körülötte. Mindezek azt jelentik, hogy Sana- ban
összegyűlt az erő, hogy beteljesítse a próféciát, amiről már any- nyit
beszélt. Mégis hihetetlen volt, hogy ilyen hirtelen, minden előjel nélkül
történt mindez. És azt is meglepőnek találta, hogy az erő ellenére Sana
gyenge, túl gyenge lett, és ahelyett, hogy kicsattant volna a bőréből, még
csak magánál sem volt.
Bár az orvosok azt mondták, fizikailag semmi baja sincsen, de ha nem
képes felébredni, az csak valami olyan traumától lehet, ami mostanában
érte. Persze Patrik, mikor bevitte Sanat a kórházba, nem közölte, nem
közölhette velük azt, amit látott. Csupán annyit mondott, hogy a lány
felmászott a hegyre és összeesett, azóta eszméletlen. Ezt mesélte T.B.-
nek is, akit azonnal felhívott, mihelyst Sanaval a kórházba ért. Az öreg
rémülten, szinte magánkívül rohant, hogy láthassa az unokáját. Vele
volt a kórteremben egész éjjel, beszélt hozzá, kérte, hogy ne hagyja itt,
hogy ne tegye ugyanazt, mint Peter mikor meghalt. Sírt, zokogott és
tehetetlenül próbált valami épkézláb magyarázatot találni. A végén
teljesen kimerült. Patrik hazaküldte és megígérte, hogy majd ő vigyáz a
lányra. T.B. nem akart elmenni, de belátta, hogy ilyen állapotban nem
jelent valami jó társaságot senkinek, így nagy nehezen bár, mégis
otthagyta Sanat. Patrik pedig azóta szinte el sem mozdult mellőle, épp
csak annyira ment haza, hogy le- fürödjön és átöltözzön, aztán ment is
vissza a lányhoz. Valójában magát hibáztatta, mert ha akkor nem engedi
ki Sanat lovagolni és erőnek erejével visszatartja, talán még most is
166
tudatánál lenne.
Ahogy ott állt Sana ágya mellett, szomorúan figyelte ahogy a lány a
levegőt vette, lassan, unottan, szinte élettelenül. Nem volt benne
tomboló energia, sem pedig emberfeletti erő, majdhogynem már élet
sem. Mintha csak azért mászott volna fel olyan magasra, hogy felké-
szüljön a halálra, nem pedig arra az életre, ami jósolva van neki. Hir-
telen mintha Sana légzése még lassabbá vált és egy pillanatra meg is
szűnt volna. Patrik ijedten hajolt oda egészen közel, hogy biztos le-
hessen benne jól látta, jól érezte. De a légzés addigra ismét folyamatos és
egyenletes volt, habár ugyanolyan erőtlen, mint eddig.
- Jaj, te lány! Ne csináld ezt velem! - suttogta, miközben óvatosan
puszit lehelt Sana arcára. - Kicsi lány, ébredj fel végre. Nem tudom, nem
értem mi történt. Miért nem segítesz nekem, hogy én is segíteni tudjak
neked. - lassan az egész testét átjárta a fájdalom, és ez kiült a tekintetére
is, mert a szemei bepárásodtak és csak nehezen bírta visz- szatartani a
könnyeit.
Halk kopogás után, T.B. nyitott be az ajtón és szomorúan a kórte-
rembe lépett. Látta barátja keserűségét és sejtette, hogy e mögött jóval
több van, mint holmi barátság vagy hasonló. De nem szólt, mert érezte,
itt már neki van a legkevesebb köze a lányhoz. Bár egy vérvonalból
valók, de ezen kívül nincs semmi, ami összekösse őket. T.B. nyugodt,
misztikumtól mentes életet akart élni, de Sanaé egyáltalán nem volt
ilyen. Az ő világa teljesen kitárult és olyan dolgokat fogadott magába,
aminek az öreg még csak a létezéséről sem volt hajlandó tudomást
venni. Mégsem akarta az unokája halálát, azt nem. És Patrikot elnézve,
már csak miatta is erősnek, bizakodónak kellett lennie. Így, mikor
odaballagott az ágyhoz és lenézett az unokájára, eről- tetetten
elmosolyodott.
- Sokkal jobb színben van. - jegyezte meg bólogatva.
Patrik fel sem nézett, már az öreg hangjából is kiérezte, hogy amit
mondott, azt ő sem gondolta komolyan, csak megpróbált pozitív lenni,
ami nem ment valami jól. Viszont úgy érezte, ezt már egyikőjük sem
fogja túl sokáig bírni. Hamarosan valaminek történnie kell, valaminek.
ami kizökkenti ebből a tehetetlenségből őket.
Lassan felegyenesedett és idegesen a hajába túrt. Hátat fordított a
lánynak és T.B.-nek, hogy az ablakhoz sétáljon és kinézzen rajta. De nem
látta a tájat, mert a szeme megtelt nedvességgel, amit nem győzött a
167
letörölgetni.
- Nahát, nahát. - suttogta T.B. is könnyek között. - Még soha nem
láttalak ennyire meghatódni. Úgy látszik mégiscsak jók voltak a
megérzéseim. Ti mégiscsak. - elhallgatott és inkább közelebb menve
barátjához, lágyan megveregette a vállát.
- Nem, T.B.. Rosszul gondolod. - jegyezte meg a férfi, mikor már
kicsit sikerült összeszednie magát. - Sana csodálatos lány, ő a legcso-
dálatosabb, akit valaha is ismertem. Az én hibám, hogy mindez meg-
történhetett. Vissza kellett volna tartanom!
- Ugyan Patrik! Sana soha semmire nem kért és nem várt engedélyt,
csak ment a saját feje után. Ez nem a te hibád.
Patrik mélyen felsóhajtott, és már volt ereje újra megfordulni. Ismét a
lányt nézte és próbálta megfejteni a titkát, hiába. Egyszerűen nem
értette, nem tudta mi történhetett vele. Egy pillanatra átfutott az agyán,
hogy talán fel kellene hívnia Darkot is, de ahhoz még jobban össze
kellett szednie magát. Úgy gondolta, hogy este, ha már nyu- godtabb
lesz minden, majd akkor értesíti a férfit, addig pedig megtesz mindent
azért, hogy ne történhessen ennél nagyobb baj.
- Azt hiszem iszom egy kávét. - motyogta T.B. az ajtóra mutatva. -
Hozzak neked is?
- Nem. Kösz nem. Már vagy egy tucatot ittam.
- Értem. Viszont ahogy elnézlek, nem ártana kicsit pihenned is.
Aludtál egyáltalán mióta Sana itt van?
- Persze. - felelte Patrik nem túl meggyőzően, de valójában egy
cseppet sem érdekelte, hogy hihetőnek hangzik -e vagy sem, mert most
volt sokkal fontosabb dolga is.
T.B. bólintott, majd lassan kiballagott a folyosóra az automata felé.
Patrik karba fonta a kezeit, és szeretett volna átlátni mindenen, hogy
megérthesse, hogy. Megcsörrent a mobilja. Sietve a zsebéhez nyúlt és a
füléhez tartotta.
- Patrik Larg! - szólt bele keserűen, de amint meghallotta a vonal
túlsó végén az ismerős hangot, még a szava is elállt.
- Patrik! Itt pedig Sheeny Caup. Gondolom emlékszik még rám.
- Igen, jól emlékszem. - felelte a férfi teljesen ledöbbenve. - Miben
lehetek a segítségére?
- Segíteni? Nem, köszönöm. Nekem nincs szükségem segítségre.
- Akkor. nem tudom, hogy.
168
- Mi van a Látóval? Valami baj történt?
Patrik ismét a lányra pillantott. Hogy baj van -e, az nem kifejezés és ha
Sheeny személyesen hívja fel őt, akkor a baj még nagyobb lehet, mint
gondolta. Tudta hiába is titkolná el, hiszen nem egy hétköznapi
emberrel van dolga, hanem egy olyan öregasszonnyal, aki villámló
erejével sok dolgot tud és lát. Úgy, ahogy Darkot is képes volt immáron
kétszer is jóvá varázsolni. Előtte nincs mit elhallgatnia.
- Igen, baj van. Nem tudom mi történhetett, de Sana itt fekszik a
kórházban, és már két napja nincs eszméleténél.
- Értem. - az asszony hangjában még csak döbbenet sem volt.
- Érti? Én nem. Megtenné, hogy megmagyarázza? - Patrik lassan
közelebb ballagott Sanahoz. - Volt villámlás és valami szélszerű akármi,
ami azt jelentené, hogy Sana megkapta az erőt. Igaz? De valami mégsem
stimmel. Miért nem tér magához?
- Nos, az orákulumok azt mondták, hogy az erő amit kapott. -
suttogta az asszony komoran, - Dark ereje volt. Abban a pillanatban
szállt Sanara, mikor Darkot elnyelte az örök körforgás.
- Mármint meghalt? - Patrik keserűen felsóhajtott. Így már mindent
értett. Bár az erő Sanaban volt, de a fájdalom olyannyira megtörte, hogy
saját magától képtelen volt felébredni. A nehéz kő, ami a szívét uralta el,
túl volt minden orákulumi erőn. Ez volt amire talán senki nem
számított. Patrik jól tudta, érezte ezt. Minden porcikája belesajdult, mert
Sana összetört lelkét látta, ahogy az arcába nézett.
- Olyasmi. - nyugtázta Sheeny. - És ez esetben csak egyet tehetünk.
Ha megkérhetném, tartsa oda a telefont a kislány füléhez.
- Persze. - Patrik nem ellenkezett, lassan lehajolt és a mobilt Sana
füléhez tette, hogy a lány minden egyes szót jól hallhasson. Nézte, hátha
történik valami, hátha hatása lesz az asszony szavainak, de Sana még
néhány perc után is mozdulatlanul feküdt.
Patrik szabad kezét áttette a lány fejének másik oldalára és odahajolt
egészen közel hozzá, mígnem szinte összeért az arcuk. - Sajnálom!
Sajnálom kicsim! Dark jó ember volt, és bárki bármit is mond vagy
gondol, neki most itt kellene lennie veled.
A kórterem minden előzmény nélkül mozogni kezdett, alig észre-
vehetően, de kicsit megrezzent bele minden tárgy. Aztán a mozgás
erőteljesebbé vált, majd hirtelen az ablakban lévő váza lepottyant és
hangos csörrenéssel darabokra tört. Patrik felegyenesedett a hangra és
169
értetlenül nézte az összetört virágtartót.
T.B. is visszaért, és amint benyitott, be sem mert lépni, csak az ajtó
kilincsét fogva rémülten figyelte a szobát, ami olybá tűnt, mintha
földrengés rázná.
A lázmérő volt a következő, amely teljes erőből vágódott a szemben
lévő falhoz, mintha valaki dühösen odadobta volna, pedig nem nyúlt
hozzá senki. És amikor a vizespohár indult meg az ajtó felé, és
egyenesen T.B. mellé az ajtófélfának csapódott, Patrik felocsúdott, és
ismét a lányhoz hajolva megragadta a két vállát.
- Hagyd abba! Sana! Térj magadhoz végre! - szólt rá hangosan és,
hogy szavainak nyomatéka legyen, lágyan meg is rázta a lányt. Am
mikor erre sem kapott választ, szinte már magából kikelve kiabált. - Elég
volt Sana! Hagyd abba!
Nem várták, de azonnal lecsendesedett minden. A szoba már nem
mozgott, és egyetlen tárgy sem hagyta el a helyét. Patrik fellélegzett
kicsit és zilálva a lányt figyelte, de az még ugyanúgy mozdulatlanul
feküdt, mint annak előtte. Akkor vette észre a mobilját, ami még mindig
ott volt Sana fejénél. Patrik felvette és a füléhez tette, de már nem volt a
vonal túlsó végén senki. Ezért kikapcsolta, és a zsebébe téve a készüléket
idegesen, a kétségbeesése végső határán elfordult és az ablakhoz ment.
Két kezét az ablakpárkányra támasztotta, és némán nézte a semmit.
Ekkor hirtelen, teljesen váratlanul kinyíltak Sana szemei és kezdett
magához térni. - Dark! - suttogta rekedten. - Dark!
Patrik és T.B. egyszerre értek az ágyhoz és aggódva, mégis meg-
könnyebbülten hajoltak a lány fölé.
- Kislányom! - motyogta az öreg lágyan, de Sana nem figyelt rá.
Szemei a messzeségbe révedtek és Darkot hívta.
Patrik szíve megrendült, de tudta, hogyha teljesen tudatára akarja
ébreszteni a lányt nem törhet meg, hiszen Sananak most van a legna-
gyobb szüksége rá. - Dark nincs többé!
- Dark! - Sana szemei könnybe lábadtak, de még mindig a távolba
meredt, mintha csak a csodára várna.
- Dark halott! Elment, és soha többé nem jön vissza.
T.B. megdöbbent a szavakon, de nem szólt. Csak aggódva vette kézbe
unokája fehér ujjait.
Sanara ólomként nehezedett mindaz, amit Patrik mondott. Nemle-
gesen a fejét rázta, és lassan felült az ágyban, majd nehézkesen kikelt, és
170
mint az alvajárók a szoba közepére sétált. Megállt és próbált emlékezni,
próbált felidézni mindent, ami Darkkal volt kapcsolatos. Villámként
hasítottak bele a képek, a látomása, a hegy és az erő. A könnyek
patakként hulltak végig az arcán, és ahogy jobban magához tért, egyre
tisztábban látott és érzett mindent. Belevájt a szívébe, megrepesztette,
szinte darabokra zúzta a lelkét, és már képtelen volt uralkodni
önmagán.
Patrik ott állt az ágy szélén és a tekintetével követte a lányt. Amikor
azonban Sanaból kitört a zokogás, már nem bírta tovább, odaballagott
hozzá, és két karjával átkulcsolva, hátulról magához ölelte.
- Nem! Nem lehet! Ez nem lehet! - a lány lassan odafordult Patrik-
hoz és a szemeibe nézett. - Mond, hogy nem igaz!
A férfi nem felelt, csak együtt érzően bólintott, mire a lány teljes
erejével megragadta a férfi kabátjának hajtókáját, és úgy bújt oda hozzá.
Mégsem bírta, így sem volt ereje tartania magát, hát utat engedett a
keserűségének. Nem értette, hogy miért kellett pont annak meghalnia,
aki a világon a legfontosabb volt számára. És bár tisztában volt vele,
hogy ez az élet rendje, ahogy Patrik ezt meg is jegyezte egyszer, de most
képtelen volt erősnek lenni, mert a fájdalom amit érzett, sokkal
mélyebbről jött, mint maga a Látó.
Az ágy mellett T.B. még mindig letaglózva álldogált, mikor belépett a
főorvos a nővérrel, és döbbenten néztek körül. Mindenütt
üvegszilánkok hevertek, mintha villám csapott volna a helységbe. A
szoba közepén pedig ott állt teljesen magába roskadva a zokogó lány.
- Látom végre magához tért a betegünk. És nem mellesleg csinált egy
kis ramazúrit?
- Elnézést főorvos úr. - jegyezte meg az öreg keserűen. - Nagyon
kiborult szegénykém. De természetesen megfizetjük a kárt.
Az orvos bólintott, és miközben a nővér megpróbált rendet tenni,
addig ő Sanahoz ment, hogy megvizsgálja. Erőteljesen megfogta a síró
lány karját és kibontva Patrik karjai közül visszasegítette az ágyba, és ott
alaposan megvizsgálta.
- Úgy látom, a fizikai állapota rendben van. De szeretném bent tartani
néhány napig, hogy biztosak lehessünk benne, valóban minden
rendben. Mert ahogy nézem, pszichikailag elég rossz állapotban van.
- Nem maradok! - mondta a könnyei között, mégis határozottan Sana,
és már kelt is fel az ágyból.
171
- Nem, nem! Maradjon csak! - rázta a fejét a főorvos. - Szép nyu-
godtan feküdjön le és élvezze a kórházunk vendégszeretetét. Még
maradni fog. Ilyen állapotban nem engedhetem el.
A lány letörölte a könnyeit, majd előbb a nagyapjára nézett, aztán
Patrikra, és végül vissza az orvosra. - Elmegyek és nem tarthat visz- sza.
- jelentette ki határozottan, és a hangja olyannyira erőteljesen csengett,
hogy a nővér is összerezzent mellette.
- Nem javaslom. - rázta a fejét az orvos rosszallóan. - Szeretném, ha
előbb beszélne a pszichológusunkkal.
- Nem beszélek! Elmegyek! - és választ sem várva, Sana a szek-
rényhez ment, ahol feltehetőleg a ruháit tárolták. Mikor kipakolta őket
az ágyra, nem törődve a férfiakkal vetkőzni és öltözködni kezdett. Minél
hamarabb szeretett volna kint lenni és eltűnni innen. Hisz ha már ekkora
trauma érte, legalább ott heverhesse ki, ahol neki a legjobb. És a kórház
nem éppen az a hely volt.
A főorvos látva a lány megingathatatlanságát, T.B.-re nézett. - A lány
még kiskorú. Mit gondol, rá bírja beszélni, hogy maradjon? Mert
elengedni csak saját felelősségre tudom, ami ez esetben most az ön
felelősségét jelenti, mivel gyerekről van szó.
- Vállaljuk. - mondta az öreg helyett Patrik, miközben próbált nem a
félmeztelen lányra pillantani.
A doki bólintott és komoran elindult kifelé. - Akkor kiállítom a pa-
pírokat. - motyogta, majd kissé dühösen kilépett a szobából.
T.B. félve dörzsölgette meg a homlokát, és csak akkor mert az uno-
kájára pillantani, mikor az már teljesen fel volt öltözködve és indulásra
készen odaállt nagyapja elé. - Biztos, hogy haza akarsz jönni ilyen
állapotban? - kérdezte végül az öreg, de hangjából kiérződött az aggódás
és a rettegés.
- Nem megyek haza. - Sana lágyan nézte nagyapját, de csak akkor
folytatta a mondandóját, mikor már a nővér is elhagyta a szobát. - Félsz
tőlem nagyapa. Félsz attól, aki vagyok. Nem bírod elviselni, hogy nem
egy egyszerű, hétköznapi ember volt a fiad és, hogy az unokád sem az.
Rettegsz tőlem, ahogy apától is rettegtél, mert misztikus, mert ember
feletti. Nem tudnám elviselni az aggódásodat, nem tudnék nap mint nap
azzal a lelkiismeret furdalással együtt élni, hogy neked gondot okozok.
- Mégis hová mennél? - kérdezte az öreg sajnálkozva, hiszen tisztában
volt vele, hogy az unokája minden szava igaz. Tiltakozhatott,
172
ellenkezhetett volna, de nem látta értelmét.
- A kis farmon van egy szoba, ami csak az enyém. Oda megyek.
- Kis farmon? - T.B. értetlenkedve meredt a lányra, de mikor Sana
hátrafordult és Patrikra pillantott, már mindent értett, már minden
világossá vált számára.
- Patrik erős, megbízható és biztonságot ad, nekem pedig most erre
van szükségem. - a lány visszanézett a nagyapjára és egy mélyet
sóhajtott. - Szeretlek nagyapa, de a te házad nem az én otthonom.
- Még nagyon fiatal vagy, kiskorú. - próbálkozott az öreg erőtlenül, és
segélykérőn barátjára pillantott. De Patrik ahelyett, hogy mellé állt
volna, lassan odaballagott Sanahoz, és lágyan megsimogatva a hátát a
szemébe nézett.
- Ha gondolod mehetünk. Hosszú volt ez a néhány nap.
T.B. értetlenül nézte egykori kollégáját. - Még kiskorú. - motyogta felé
elszontyolodottan, de ez az utolsó próbálkozása már valóban nem volt
élethű.
- Tudom. És ezért nem is kell aggódnod. - nyugtázta a férfi. - Sana jó
helyen lesz. De teljesen igaza van. Peter is elment, hogy téged békén
hagyjon, mert látta, hogy mennyire megviselnek a látomásai. Pedig neki
még csak látomásai voltak, Sana pedig ennél is sokkal több képességgel
rendelkezik. A saját szemeddel láthattad az előbb. Ha Petert nehezen
bírtad, Sanat egyáltalán nem tudnád elviselni.
Az öreg megsemmisülve felsóhajtott, és már nem akadékoskodott
tovább. Engedte, hogy az unokája azt tegyen, amit akart. Tudta, így jobb
lesz mindkettejüknek. Azért szeretettel megölelte Sanat, és végül
szabadon elengedte, hiszen nem is tehetett mást. Barátságosan
megütögette Patrik karját is, hogy barátja érezze, cseppet sem neheztel
rá, hiszen azt teszi, amit tennie kell. És Sananak valóban sokkal jobb lesz
így.
- A papírokat elintézem, menjetek nyugodtan. Holnap pedig elviszem
Sana cuccait a zárójelentéssel együtt hozzád.
Patrik beleegyezően bólintott, majd átkarolva Sanat kivezette a
kórházból.
Már a kocsiban ültek, mikor a lány nekidőlve az ablaknak, keserűen
felsóhajtott. - Mi történt? Mi történt velem? - kérdezte, de inkább csak
magának.
- Látó lettél. - nyugtázta a férfi. - Megkaptad a hiányzó erőt, hogy
173
beteljesítsd a sorsodat.
- Nem! Ez nem lehet! A Látó nem lehet egy szerencsétlen, meggyötört
lány. Miért most? Miért így?
- Nem tudom Sana. - Patrik a lányhoz nyújtotta szabad kezét, és
lágyan megsimogatta a karját. - Azelőtt mikor elmentem Sheenyhez, aki
a varázst adta Darkra, azt mondta, hogy a fájdalomból fogsz erőt
meríteni. Talán ezért történt így.
- Erőt a fájdalomból? Hogyan? - a lány értetlenkedve, könnyes
szemein át pillantott Patrikra. - Azt nem mondta mikor? Mielőtt megöl a
fájdalom, vagy miután meghal bennem az, aki eddig voltam?
A férfi nem felelt, csak lecsúsztatva a kezét Sana ujjai köré fonta a saját
ujjait. Majd a szájához emelte a lány kezét, és puszit lehelt rá, hogy az
érezze, nem hagyja egy percig sem egyedül a fájdalmával.
2. fejezet - Dark nélkül
A házba érve, Sana keserűen körbenézett és megsimogatta a búto-
rokat, mintha már nagyon régen nem járt volna itt. De most más volt,
mert nem vendégségbe jött, hanem haza érkezett. Felnézett az emeletre,
és mélyen felsóhajtva behunyta a szemeit.
- Menj fel, fürödj le, aztán menj a szobába és pihenj le egy kicsit, én
meg megnézem a lovakat.
Sana egy szót sem szólt, csak megadóan bólintott, és elindult az
emeletre a fürdőbe. Máskor élvezte volna, ahogy a langyos víz vé-
gigsiklik a testén, ahogy a tusfürdő habja csiklandozza, de most egyik
sem érdekelte. Sietve lezuhanyozott, majd a szobájába menve
előhalászott egy nadrágot és egy pólót. Felöltözött, majd az ágyra fe-
küdt, és behunyt szemekkel megpróbált elaludni, ám a szíve nem
hagyta. Akárhogy is próbálkozott, egyszerűen képtelen volt nyugodtan
feküdni és várni az álmot. Ahogy lehunyta a pilláit, Dark képe jelent
meg előtte. A csillogó, mindig ragyogóan őszinte szemei, a sötét, rövid
haja, a lágy, mégis erőteljes arcvonásai. Sana tehetetlenül erőlködött,
hogy csillapítsa a fájdalmát, de csak azt érte el, hogy mindent sokkal
nehezebbnek, sokkal keserűbbnek érzett. És amint felült, már szinte
megállíthatatlanul rázta a zokogás.
Patrik épp kijött az istállóból, mikor különös hangok ütötték meg a
174
fülét a ház felől. Felnézett és döbbenten látta, hogy a nyitott ablakon át
kivágódik egy csésze, majd az ablakkeretnek ütődik egy falikép. - Sana! -
suttogta ijedten, és már rohant is be a lakásba, hogy minél előbb
megnyugtassa a lányt, mielőtt nagyobb kárt csinál. Főleg önmagától
féltette, mert ha így folytatja, a végén még a ház is a fejére dől. Am alig
lépett be az ajtón, a konyha felől egy villa repült élével felé. A férfi
meglepődve nézte a szembejövő, gyilkos eszközt, és már szemtől
szemben látta a Látó erejét. Egy gyors mozdulattal elkapta a fejét, így a
villa hatalmas dörrenéssel az ajtófélfába szúródott. Amikor Patrik már
felocsúdott, az emeletre nézett, és a lehető legóvato- sabban, mégis
sietve felment a lány szobájába.
Sana ott ült az ágyon és patakokban hulltak a könnyei, szinte el-
apadhatatlanul. Nem volt teljesen magánál, mert a fájdalom, úgy tűnt,
egy furcsa tudattalan állapotba vezette. A szobában rumli volt, mintha
valaki direkt felforgatta volna. Patrik alig tudott az ágyhoz menni
anélkül, hogy valamire rá ne taposson. De amint végre odaért, leült a
lány mögé, hátulról kedvesen átölelte és magához húzta. Belecsókolt a
hajába és próbálta vigasztalni, amennyire csak tudta. Sana könnyei
zuhatagként hullottak végig az arcán, meg sem próbálta megállítani
őket, hisz tudta, hogy úgyis hiába. Iszonyú fájdalmai voltak, mintha ki
akarnák tépni a szívét, és egy tőrt forgattak volna a gyomrában. A szája
elé kapta a kezét, hátha így legalább enyhíteni tud a sírásán.
- Csss! - suttogta a férfi, miközben minden erejével azon volt, hogy
megtartsa az elgyengült lányt. - Csss! Nyugodj meg kicsim, semmi baj.
Minden rendbe jön majd.
- Rendbe? - zokogta Sana, mikor már kezdett észhez térni. - Hiszen
Dark nincs többé. Hogyan teljesítsem a próféciát? Dark halálával a Látó
sem teljes.
- Nem tudom kicsim. De attól, hogy ennyire sírsz, még nem jön
vissza. Ezt te is tudod. - Patrik odahajolt a lány füléhez. - Sana, kicsi
Sana! Nyugodj meg! - suttogta aggódva, majd elengedte a lányt és
felállt. Az ágy másik feléhez ment és leguggolt Sana elé, hogy a szemébe
nézhessen, hátha így gyorsabban képes lesz felitatni a könnyeit. Patrik
két kezébe fogta a lány arcát és felemelte. - Sana! Nézz rám! Hallod?
Nézz rám!
A lány lassan kinyitotta a szemeit és a férfira tekintett. Abban a pil-
lanatban a ház lecsendesedett, és Sana könnyei is csillapultak. Szen-
175
vedve ránézett Patrikra, szorosan átölelte a nyakát és úgy bújt hozzá,
mintha benne lelné a fájdalma minden vigaszát. És a férfi nem is el-
lenkezett, csak simogatta, puszilgatta a lány haját, homlokát és türel-
mesen várta, míg teljesen lenyugszik.
- Miért ennyire nehéz? Miért fáj így?
- Ó kicsim! - Patrikba belehasított a lány hangjában bujkáló mérhe-
tetlen keserűség, és ettől az ő szemei is benedvesedtek. - Nem tudom.
Ha elveszítjük azt, aki fontos nekünk, az nagyon nehéz. Mar és szinte
eszeveszetten fáj. De tovább kell lépni, mert nincs más lehetőség. Én
annak is örülök, hogy magadhoz tértél, és nem kell a kórházban még
mindig az ébredésedre várnom.
- Sajnálom. - suttogta Sana, mikor már úgy tűnt, hogy teljesen le-
higgadt. - Nem akartam gondot okozni.
- Nem okoztál, nincs semmi gond. Most csak te vagy a fontos.
- Én? - nézett fel Sana egyenesen a férfi szemeibe. - Miért vagyok
ennyire fontos neked?
Patrik figyelte a könnytől csillogó szemeket, és abban megtalált
minden választ. Lassan felemelte a kezét és megsimogatta a lány arcát,
majd fejét Sana szomorú homlokának döntötte. - Te egy csodálatos
kislány vagy. Nem csak azért, mert te vagy a Látó, hanem azért, mert
képes vagy úgy szeretni, hogy közben nem vársz semmit. Mégis
magadhoz kötsz és megadsz mindent, amire szükség lehet.
- Ezt hogy érted? - Sana értetlenkedve nézte a férfit, de mikor az nem
felelt, a lány könnyezve hátrább emelte a fejét. Aztán lassan odahajolt
Patrikhoz, és meg akarta csókolni a száját. Maga sem tudta miért teszi,
de úgy érezte, a férfi ezt várja tőle. Nem akarta őt is elveszíteni, meg
akart tenni mindent, hogy vele maradjon. De Patrik nem ezt akarta, nem
így és nem most, ezért szánakozva elfordult.
Sana legörbült, sírásra álló szájjal nézte. - Én azt hittem, hogy. - nem
találta a megfelelő szavakat.
Patrik kedvesen magához húzta, és szorosan a karjaiba zárta. - Gyerek
vagy Sana, és hozzám mindig is az leszel. Nagyon fontos vagy nekem,
de erre sosem kérnélek.
- De én nem akarlak téged is elveszíteni. - suttogta a kislány resz-
ketve. - Azt már tényleg nem bírnám ki.
- Nem fogsz. Mindig itt leszek, ha szükséged lesz rám, úgy ahogy
most is. Ezen nem kell aggódnod.
176
- Ígéred?
- Esküszöm!
Sana hálásan fonta karjait a férfi nyaka köré, és még az arcát is be-
lefúrta annak nyakához. Jó volt így, megnyugtató és biztonságos. De
tudta, hogy így sem lesz képes legyőzni a gyászát, mert az ő élete ebben
a két férfiban volt teljes, és közülük az egyik már nincs velük.
Sötétedett mikor Sananak végre sikerült elaludnia. Ott feküdt az
ágyon Patrik karjai közt. Bár a férfi magára akarta hagyni, de Sana nem
engedte el. Félt hogyha egyedül marad, megint rátör a kínzó fájdalom.
Így, Patrik karjai között kicsit nyugodtabban tudott pihenni, és ha sírni
is támadt kedve, elég volt a férfi simogató keze, és enyhülésre talált.
Mikor Sana már egyenletesen szuszogott és láthatólag álomba
szenderült, Patrik lemászott az ágyról és a lehető leghalkabban kiment a
szobából. Még az ajtót is becsukta maga mögött, hogy kis védence
nyugodtan pihenhessen. Aztán leballagva a lépcsőn elkezdte
összeszedni Sana tombolásának maradványait, miközben képtelen volt
másra gondolni csak a lányra. Sajnálta, tiszta szívéből sajnálta, és közben
úgy szerette, mintha csak a saját gyermeke volna. Nem, mégsem. Annál
ezerszer jobban. Szerette a közelségét, az illatát, még a tombolását is.
Szerette minden porcikáját. Mélyen felsóhajtott és tovább pakolt
remélve, hogy a lány nem kel fel egy darabig, és legalább addig
nyugalom lesz.
Sana azt hitte már jobban fog aludni, nem zavarja meg semmi. De alig
merült el mélyebb álmában, ismét rátört egy látomás. Nem tudta kit lát,
nem ismerte, mégis olyan érzése volt, mintha valamiért kötődne hozzá.
Egy idős, nagyon idős asszony indult el Sanahoz. Üzenetet hozott,
beszélni akart vele a Látóról. De hirtelen a semmiből vámpírok
bukkantak elő, hogy megakadályozzák kettejük találkozását. Olyan
különös, olyan misztikus volt az egész, mert az asszonyból áradt az erő,
de teljesen másként, mint Sanaból. Az idős hölgy ereje önmagában
rejlett. Nem tudott küzdeni, hisz nem arra volt ítélve, hogy verekedjen,
neki másképp kellett tennie a jó világért.
A lány felriadt. Felült az ágyon és kissé megrázta a fejét, hátha
megérti, mi is volt ez az egész. De még csak nem is sejtette ki az a nő, aki
hozzá indult. Megdörzsölte a szemeit és körbenézett. Meglepetten látta a
hatalmas rendetlenséget, mintha betörők jártak volna a szobában.
Lassan felkelt és nekiállt rendet rakni, mert jól tudta, nem más csinált
177
ekkora rumlit, hanem ő az új képességével. Megpróbált mindent a
helyére rakni. A törött díszeket, képkeretet pedig, amit a földön talált, a
kezébe vette és elindult velük a konyhába, hogy a szemétbe hajítsa őket.
De alig lépett ki a szobából, a szája is tátva maradt. A rendetlenség nem
csak a szobát érte, hanem az egész lakást. Mindenütt falról leesett
díszek, képek, aminek nyomait Patrik már egy ideje próbálta eltüntetni.
Sana ijedten az alsó ajkába harapott, hisz nem tudta, hogy erre is képes.
De ez a Látó ereje, nem az övé.
Ahogy leballagott a lépcsőn, és ott is körbejártatta a szemeit, a te-
kintete megakadt a bejárati ajtó keretébe szúródott villán. Döbbenten
nézte, miközben lassan odaballagott és megpróbálta kivenni az ajtó-
félfából az evőeszközt. Első húzásra a villa nem engedett, és Sananak
minden erejére szüksége volt, hogy ki tudja rántani a fából. Mikor végre
sikerült, rámeredt az evőeszközre és értetlenkedve vizsgálta.
- Igazán gyilkos szerszám tud lenni. - jegyezte meg Patrik, aki akkor
lépett be az ajtón, miután egy adag szemetet vitt ki a ház elei nagy
kukába.
- Gyilkos szerszám? - fordult a férfi felé a lány.
- Mikor olyan rossz állapotban voltál, zengett a ház. Mikor beléptem
az ajtón, ez a villa indult el felém iszonyatos lendülettel. Ha nem kapom
el a fejemet, nem a fába állt volna.
Sana riadtan kapta a szája elé a kezét. - Én voltam. - motyogta két-
ségbeesetten. - Nem akartam Patrik, ne haragudj.
- Semmi baj. Még jók a reflexeim, és mire nem lesznek azok, csak
leszoksz erről a tudattalan lakásrombolásról.
- De én tényleg sajnálom.
- Tudom. - felelte a férfi halvány mosollyal a száján.
A lány hálásan nézte Patrikot, hogy még ezt is megpróbálja elviccelni
és nem veszi túl komolyan. Fogta a villát és lerakta az asztalra, majd
megnézte, mit is segíthetne. Végül összeszedte a szétdobált dolgokat,
míg Patrik a törötteket rakta a szemétbe.
Mikor már nagyjából készen voltak, a férfi elgondolkodva fordult oda
Sanahoz. - Azt hittem végigalszod a délutánt. Mi keltett fel? Nagyon
zörögtem?
- Nem, dehogy. - a lánynak ekkor ismét eszébe jutott a látomása, és
elgondolkodva dőlt neki a szekrénynek. - Látomásom volt.
- Na! És nem is mondod?
178
- Nem igazán értettem, és amikor felkeltem megláttam ezt a nagy
rumlit. aztán nem is tudom.
- Na és most elmeséled? - Patrik még a helyére rakott néhány dolgot,
majd kíváncsian nézte a lányt.
Sana elgondolkodva játszadozott a hajával, miközben a látomását
próbálta megfogalmazni. - Egy nagyon idős asszonyt láttam, aki
hozzám indult, de a gonosz erők nem engedték, hogy ideérjen. Meg-
támadták, és meg akarták ölni. De nem tudom, ki volt az az asszony, és
az egész olyan homályos volt. Nem igazán értettem.
Bár Sananak fogalma sem volt róla, hogy kiről lehet szó, de Patrik- nak
volt egy sejtése, ami ha igaz, az semmiképp sem elhanyagolható.
Hirtelen odament a lány elé, és idegesen a szemébe nézett.
- Hol történt mindez? Láttad?
- Nem tudom. - motyogta a lányt zavartan, - Nem láttam.
- Sana, gondolkozz! Hol volt ez?
A lány értetlenkedve, összehúzott szemöldökkel nézett a férfira. - Miért
olyan fontos ez? Ki az a nő? Ismered?
- Igen ismerem, és már többször segített rajtad. Itt az ideje, hogy te is
segíts rajta.
- Segített. Mégis hogyan?
- Jaj Sana! - mordult fel Patrik fáradtan. - Ha jól gondolom, ő az, aki a
te Darkodat jóvá változtatta kétszer is, és ő ébresztett fel téged a
kómából a kórházban.
Sana meglepetésében még a száját is kitátotta. Nem értette, miért jönne
hozzá az asszony, és mit akarhat tőle. Nyilván elég ereje lehet, ha
minderre képes volt, amit Patrik elmondott. Akkor mi szüksége lehet
pont őrá?
A férfi odaállt a lány elé, és két kezével megfogta annak két karját.
- Sana! Gondolkozz! Hol volt? Mit láttál?
A lány felsóhajtott és újból átgondolta, de képtelen volt behatárolni a
helyet. - Nem tudom!
- Hunyd le a szemed! Hunyd le és koncentrálj az asszonyra.
- Én nem is tudom, ez.
- Csak tedd amit mondok! Csukd be a szemed és összpontosíts
Sheenyre. - Patrik olyannyira határozott volt, hogy a lány már nem látta
értelmét tovább ellenkezni, inkább szófogadóan tette, amire a férfi
kérte. Lecsukta a pilláit és az asszonyra gondolt. Megpróbált visszatérni
179
a látomásába, hogy megtudja, hol lesz majd a támadás. De hiába
kutakodott, képtelen volt behatárolni a helyet. Viszont megérezte az
asszonyt, amiből már el tudtak indulni. Kinyitotta a szemeit és a férfira
pillantott.
- Hol van? - kérdezte Patrik idegesen.
- Nem tudom megmondani, de már érzem, és oda tudok találni.
- Remek! Akkor menjünk! - a férfi elengedte Sanat, és a zsebébe
süllyesztette a szekrény polcára tett kocsi kulcsot, miközben nézte,
ahogy a lány felveszi a cipőjét, majd elindul az autóhoz.
Patrik vezetett, Sana pedig az utat mutatta neki, egészen egy nagyjából
kétszáz kilométerre levő motelig. Miután leparkoltak, Sana kiugrott az
autóból és elindult az egyik ajtó felém ami mögött az asz- szonyt érezte.
Megvárta míg végre Patrik is mellé ér, és akkor határozottan
bekopogtatott.
Néhány perc után egy csinosan öltözött fiatalasszony nyitott ajtót, és a
lányra nézve már épp kérdezni akarta, hogy mit akar, mikor meglátta
Patrikot, akit azonnal felismert. Kedvesen elmosolyodott, és szélesre
tárva az ajtót beinvitálta a szobába.
- Nocsak! Örülök, hogy látom. Patrik, ugye? Jöjjenek beljebb.
Sana elnézte az asszonyt, és meg kellett állapítani, hogy a piros
blúzában, a szürke kosztümnadrágjával, a csinosan feltűzött kontyá-
val valóban szemrevaló teremtésnek látszott. Mégis aggódva pillantott
Patrikra, mert úgy vette észre, hogy a nő fel akarja falni a férfit a
szemeivel.
- Mondja, hogy találtak ide? - kérdezte a fiatalasszony Patrikot,
mintha a lány ott sem lenne, és még a kezét is kedvesen, bizalmasan a
férfi karjára tette.
Sana szúrós szemmel figyelte a jelenetet, és egyáltalán nem tetszett
neki a nő rámenőssége. Patrikra nézett olyan egyértelmű pillantással,
hogy abból a férfi is azonnal megértette, mi is jár a fejében. De próbált
nem reagálni egyik nő tettére sem. Helyette inkább halkan az
asszonyhoz fordult.
- Sheenyhez jöttünk. Ő itt Sana, - mutatott a morcosan álldogáló
lányra. - akit már olyan régóta szeretett volna megismerni.
- Nahát! - mosolyodott el lágyan a nő, és a lányhoz lépve a kezét
nyújtotta. - Örülök, hogy megismerhetem a Látót.
Sana tétován engedett és viszonozta a kézfogást, de egyáltalán nem
180
szimpatizált a nővel, így kissé erélyesebben szólalt meg, mint kellett
volna. - És maga kicsoda?
- Jessy vagyok. - az asszony részéről le volt tudva a barátkozás, mert
vissza is ment Patrikhoz és vele beszélt tovább. Sananak ez egyáltalán
nem volt az ínyére, ezért ő is odaballagott hozzájuk és meredten a férfit
nézte.
- A dédit keresik? - mosolygott a nő negédesen Patrikra. - Lepihent.
Üljenek le. Szólok neki. - azzal kecsesen belibegett a másik szobába
olyan riszálással, ami egy topmodellnek is a javára válhatott volna.
Patrik észrevette a Sanaban dúló féltékenységet, ami nem is igazán
neki szólt. Sokkal inkább annak, hogy most a férfi volt az egyedüli
támasza, és nem akart közösködni rajta senkivel. Ezért Patrik egy lágy
mozdulattal átölelte a lány derekát és a füléhez hajolt.
- Meg akarsz ölni a pillantásoddal? - suttogta alig halhatóan. - Tudod,
hogyha akarod még erre is képes vagy.
Sana egyenesen Jessy felé nézett, és el is játszott a gondolattal, hogy mi
lenne, ha tenne vele valamit, akkor végre nem ilyen éhesen nézne
Patrikra. De aztán meggondolta, hiszen ez a nő nem gonosz, csak tetszik
neki Patrik, ami nem volt meglepő, hiszen egy jó kiállású, csodás férfiról
volt szó.
- Nem téged akarlak megölni, de ez a nő majd felfal a pillantásával. -
morogta halkan.
- És ez ennyire bánt, hogy ilyen egyértelműen dühösen kell rám
nézned? Egy villa nekem elég volt egy napra.
Sana elszégyellte magát erre a megjegyzésre, ezért lehajtott fejjel
odafordult Patrikhoz, és a vállára hajtotta a fejét. - Ne haragudj!
Nem akartam, csak. - elharapta a mondatot, mert nem tudta mit is
mondhatna. De Patrik értette minden szavát és mozdulatát, ezért lágyan
elmosolyodott és végigsimította kezét a lány hátán.
- Semmi baj. Tudod, hogy képtelen vagyok haragudni rád.
Kinyílt a másik ajtó, és egy idős nő jelent meg, akit Jessy támogatott
kifelé. Pont úgy nézett ki, ahogy Sana a látomásában látta. De még
valami volt benne, amit a lány képtelen volt megmagyarázni.
- A Látó! Hát itt van. - sóhajtott az asszony, és nehézkesen bár, de
boldogan lépkedett oda Sanahoz. - Mutasd magad! - az asszony el-
engedte a dédunokáját és megragadta Sana kezét. Maga felé fordítva a
fiatal tenyeret áttanulmányozta, majd néhány perc múlva még bol-
181
dogabban nézett a lány szemeibe.
Sana először nem értette mire ez a nagy vizsgálódás, mégsem el-
lenkezett, hagyta, hogy Sheeny az asztalhoz húzza, és leültesse a székre,
ő pedig mellé ülve lágyan megpaskolja a combjait.
- Már nagyon régóta vártam ezt a pillanatot. - mondta az asszony,
ahogy végignézett Sanan. - Pont ilyennek képzeltelek. Kedves az arcod,
lágy a tekinteted és hatalmas a szíved. - Sheeny mélyen felsóhajtott és
úgy folytatta. - Drága gyermekem, tudom, hogy mély a gyászod. És
hidd el megértelek. Biztosan nehéz most tovább élni az életedet. De ez a
sorsod, amit ha akarsz ha nem, folytatnod kell. Ott szunnyad benned az
erő, ami kitörni kész. De addig nem lesz nyugtod, míg a fájdalom
ennyire felemészt. Am ha megleled az okát, te is megnyugszol majd, és
már tisztán látni fogod az előtted álló utat.
Sana szerette volna megkérdezni, hogy minek az okát kellene meg-
találnia, de még megszólalni sem mert.
- Csodálatos gyermek vagy, és akiknek ezt köszönheted, azok soha
nem hagynak el téged. Csak érezned kell, csak látnod kell mindnyá-
jukat. - mondta az asszony, de olyan határozottsággal, hogy a lány
teljesen megdöbbent.
- De van, akit már nem látok és nem érzek. - felelte Sana szomorúan,
és a szíve könnyezni kezdett.
Az asszony mélyen felsóhajtott és megsimogatta a fájdalomtól
reszkető kezet. - Tudod gyermekem, amikor már teljesen elnyered a
Látó erejét, azt tudni fogod. Akkor olyan dolgot fogsz tenni, amit előtted
még senki ember lánya. Benned van a jó ereje, és ez sok mindenhez
hozzásegít, amíg a szíved ilyen tiszta.
A lány elnézte Sheenyt, és melegség költözött a szívébe. Nem értette,
de mintha még több erő gyűlt volna benne össze az asszony által.
Hirtelen Sanara a gonoszközeli érzés tört rá. És bár szívesen be-
szélgetett volna még, de tudta, hogy ennél fontosabb dolga van. - Már itt
vannak. - suttogta, és Patrikra emelte a tekintetét.
A férfi komoran bólintott jelezve, hogy ő mindenre készen áll. Így
Sana felállt, és határozottan az ajtóhoz lépett.
- Menjen a dédmamájához és vigyázzon rá! - szólt oda Patrik Jes-
synek. Ő maga pedig odaállt Sana mellé.
A lány csak erre várt, egy hirtelen mozdulattal feltépte az ajtót és
kilépett az éjszakába. Am alig ért ki, egy állati arcú vámpír ugrott elő a
182
semmiből egyenesen felé. Sana időben észrevette és félreugrott, így a
démon egyenesen Patrik öklével találta szembe magát. A férfi olyan
erősen lendítette meg a karját, hogy ahogy arcon csapta a vámpírt,
annak azonnal kiesett néhány foga.
Az éjszakában még három démon bukkant elő, és mindnyájan tá-
madni készültek. Patrik verekedett, de Sananak nem volt meg hozzá a
kellő ereje. Helyette inkább behunyta a szemeit, és olyan erősen
koncentrált, hogy az egyik vámpír egy hatalmas, fájdalmas ordítás után,
azonnal szét is robbant és porrá vált. Patrik megállt és döbbenten nézte a
jelenetet, ahogy a többi démon is. De Sana nem állt meg. Sorra
robbantotta szét a többi támadót is, akik félve próbáltak menekülni a
társuk végzetét látván.
Amint mindnyájan elpusztultak, Sana kinyitotta a szemeit és szét-
nézett. Nem látott mást, csak Patrik meglepett arcát, Jessy döbbent
szemeit, Sheeny elégedett mosolyát, és a földön lévő démoni port. Sana
akkor jött rá, hogy mire is képes valójában és, hogy mekkora terhet cipel
a hátán. Ha ezt meg tudja tenni vámpírokkal, bármikor megteheti
emberekkel is, ha olyan helyzet adódik. Reszketni kezdett ettől, és a
rosszullét kerülgette. Lassan odabotorkált Patrikhoz és a karjai közé bújt.
- Könnyűszerrel gyilkolok. - suttogta elkeseredetten. - Mi lesz ha nem
tudok megálljt parancsolni magamnak? Ha nem érzem, mikor kell
abbahagyni? Te jó ég! Mi lesz belőlem?
A férfi lágyan magához vonta Sanat, és puszit lehelt a homlokára. - Te
nem leszel gyilkológép, te jó vagy. Ezért felesleges aggódnod.
- Bárkit képes vagyok megölni, akár a gondolataimmal is. Patrik! -
a lány felemelte a fejét és belenézett a férfi szemeibe. - Hiszen téged is kis
híján megöltelek a villával.
- Jaj, dehogy! - Patrik elmosolyodott. - Akarattal nem lennél képes
senkit sem bántani. Én tudom. Ne emészd magad!
Sheeny lassan odaballagott hozzájuk, egyik kezét Sana karjára, má-
sikat Patrikéra tette, és kedvesen, melegen bólogatott. - Drága gyer-
mekem nagy az erőd. Bizony nagy. De a lelked tiszta, és nem lesz soha
probléma, ha képes vagy uralkodni magadon. A barátok azért vannak
veled, hogy segítsenek. - nézett lágyan Patrikra. - Ők azok, akik
figyelmeztetnek ha baj van, akik segítenek akkor, mikor erre szükség
van. Mert a Látó egyedül csak egy magányos farkas az éjszakában, aki
sebezhető és gyenge. De a társaival olyan erőssé válik, hogy képes
183
legyőzni bármilyen veszélyt. És a fájdalom csak megerősít, nem pusztít
el. Csak akarnod kell, hogy így legyen!
Sana belenézett az asszony szemeibe és próbálta felfogni minden
szavát. Barátok. Hiszen neki nincs is olyanja. Hiszen Dark és Patrik
mindig jóval többet jelentettek számára, mint egy barát, és amúgy is
Dark már halott. Mégis! Sheeny tekintetéből tisztán értett mindent.
Annyira elidőzött benne, hogy észre sem vette a feléjük közeledő ve-
szedelmet. Most nem volt látomása, de gonoszközeli érzése igen. Am
amikor felkapta a fejét, hogy megnézze honnan jöhet a támadó, egy
golyó süvített feléjük, ami egyenesen Sheeny hátába csapódott bele.
- Nee! - kiabálta Sana, és Patrikkal együtt elkapták, majd szorosan
megfogták az összerogyni készülő asszonyt.
A lány felnézett, egyenesen abba az irányba amerről a lövés jött, és
már készült, hogy koncentrálással szétrobbantja a támadót, mikor Patrik
megszólalt.
- Vigyük be!
Lassan betámogatták, vagy inkább vitték az asszonyt, miközben Jessy
teljesen kétségbeesve adta az utasításokat. - Vigyázzanak! Óvatosabban!
Ne úgy! Erősen fogd a karját. - Sana próbált nem figyelni rá, és csak arra
koncentrálni, hogy Shennyt mielőbb lefektethessék, ő pedig minél
hamarabb meggyógyíthassa. Am amint a kanapéra helyezték és Sana
fölé hajolt, az asszony megragadta a kezét és lágyan eltolta a sebtől.
- Nem kell! Drága gyermekem, az én időm lejárt, és itt véget ért a
küldetésem.
- Nem, dehogy! - ellenkezett a lány. - Én meggyógyítom.
- Nem! - zilálta Sheeny. - Ez így van jól. Nem akarom, hogy meg-
gyógyíts! Én már 114 éves vagyok, gyermekem. Ez még két embernek is
javára válik, nem még egynek.
Sana tehetetlenül felnézett, de Jessy nem hagyta annyiban.
- Mi lesz már? Csinálj valamit! - kiabált a lányra magánkívül. - Azt
mondod a Látó vagy. Miért nem gyógyítod meg? Hallod?
Sana újból az asszonyhoz fordult, hogy megtegye Jessy kérését, de
Sheeny még mindig nem engedte el a kezét.
- Nem, gyermekem. Nem! Az én időmnek itt vége. De te erős vagy,
nagyon erős. És sok ember sorsa nyugszik a válladon. Talán nem leszel
képes mindenkiért egyedül megküzdeni, de mindig lesz kire
támaszkodnod. Csak higgy, bízz és tudd, hogy az erőd olyan dolgokra is
184
képes, amit nem is hinnél. És még valami. - kapkodta a levegőt, de még
összeszedve az erejét, folytatta a mondandóját. - Légy nyitott minden
újra. Láss, és ne csak nézz! És ha úgy érzed, elfogyott benned az erő,
keresd meg az okát. Kutasd fel és szüntesd meg a bajt, ami
megakadályozza, hogy teljesítsd a küldetésed. Ha minden kötél szakad,
hát hallgass a szívedre. Az mindig segít. És így melletted lesz az, akinek
melletted a helye.
A lány szemeiben könny csillogott, ahogy a haldokló asszonyt nézte.
Nem csak azért, mert látta az utolsó perceit, hanem annak a súlya
telepedett rá, amiket Sheeny mondott. És ha ez nem lett volna elég, Jessy
már-már hisztérikusan követelte tőle, hogy gyógyítsa meg végre a
dédanyját.
Patrik ezt látva már épp meg akarta nyugtatni Jessyt, mikor Sana
felállt. Szó nélkül hátat fordított mindenkinek, az ajtóhoz ment, ki-
nyitotta és kiballagott a friss levegőre. Könnyes szemmel nézett fel az
égre, és egy pillanatra szerette volna, ha nem egy prófécia által
megjósolt jótevő, hanem csak egy hétköznapi lány, akinek a legnagyobb
problémája az, hogy eltörött a szemceruzája. Ehelyett azonban azon kell
törnie a fejét, hogy kit és mikor kellene megmentenie, vagy mikor kell a
gonoszok ellen támadnia. egyszóval nem volt hétköznapi, akárhogyan is
azt szerette volna.
- Attól, hogy emészted magad, nem lesz jobb. - lépett mögé Patrik.
- Ezt én is tudom. - Sana a férfi felé fordult, és a sírás határán meg-
próbált mosolyt erőltetni magára. - Próbálok erős lenni, de nem megy.
Meg akarok tenni mindent, de ez is kevés. Még arra is képtelen vagyok,
hogy megvédjek egy idős asszonyt egy halálos golyótól.
- Nem tehettél semmit.
- Meg kellett volna akadályoznom!
- Nem tudtad volna. Látod, Sheeny még azt sem engedi, hogy
meggyógyítsd.
- Igen, de mégis. Én. nem tudom, hogy bírni fogom -e, hogy végig
tudom -e csinálni. Megmenteni a világot? Ez nagyon nehéz feladat. Lesz
hozzá elég erőm? - kérdezte bizonytalanul Sana.
Patrik nem fogyott ki a jó szóból, szeretettel simogatta meg a lány
karját és úgy felelt. - Hát persze, hogy bírni fogod. Gondolj apádra és
Darkra. Ők mennyire bíztak benned és tudták, hogyha valaki, akkor te
képes vagy rá. És igazuk volt.
185
Sana lehajtotta a fejét és némán zokogni kezdett, de gyorsan fel-
ocsúdott, mert a szoba felől Jessy keserves sírása szűrődött ki. Sana úgy
hitte, az ő fájdalma eltörpül amellett, amit a nő érezhet, hiszen elveszíti
Sheenyt, egy csodálatos, kedves nagymamát. Ezért inkább összeszedte
magát és visszament a szobába, hátha mégis tehetne valamit. Patrik
pedig követte.
Sheeny mozdulatlanul feküdt a kanapén, és már a szíve sem dobogott,
meghalt. A dédunokája ott ült mellette, és fájdalmasain zokogva
szorította a kezét. Még nézni is keserűség volt Sana számára, de igazán
rosszul csak akkor érezte magát, mikor Jessy vádló szemekkel ránézett. -
Hagytad meghalni! Te nem is a Látó vagy, csak egy önző kis liba! A Látó
megmentette volna, neki lett volna hozzá elég ereje. Te pedig csak
magadra gondolsz. Egy senki vagy! Egy önző kis senki! - kiabálta szinte
önkívületben.
A lány tudta, hogy nem érdemli meg ezeket a vádló szavakat, de
mégis volt benne egy olyan érzés, amely elhitt mindent Jessynek.
Hirtelen marni, vádolni kezdte belülről saját magát. Ezt már nem bírta,
ezért még egyszer lenézett Sheenyre, majd elkeseredetten, a köny-
nyeivel küszködve Patrikhoz fordult. - A kocsiban megvárlak. - mo-
tyogta halkan, majd miután a férfi odaadta neki a kulcsot, már indult is
kifelé, meg sem állva az autóig.
Nagyon maga alatt volt, és úgy érezte, most nem csak az asszony halt
meg, hanem a bizonyosság is, ami benne élt. Össze kellett szednie
magát, meg kellett nyugodnia, és ez a hely, Jessy jelenléte nem volt
éppen a legmegfelelőbb erre. Kinyitotta az autót és beszállt az
anyósülésre, majd magába fordulva próbált értelmet találni Sheeny
halálában és mindabban, amit mondott. A tetőre tévedt a tekintete,
ahonnan a lövés érkezett, de nem látott, nem érzett semmit. Aki ezt tette,
már biztosan messze jár. De vajon miért nem tudta megakadályozni?
Miért nem tudta megállítani? Ezt talán soha nem érti meg. Így inkább
lecsúszott az ülésben és megpróbálta összeszedni magát.
Néhány perc múlva két rendőrautó jelent meg, és lefékezett köz-
vetlenül Patrik kocsija mellett. Amíg a legtöbb rendőr a motelszobába
ment, addig az egyikük megállt, és biztosítva a helyszínt körbe- körbe
nézelődött. Tekintete megállapodott Patrik autóján, abban pedig
egyenesen Sanan. Lassan elindult egyenesen a lány felé, majd komoran
bekopogtatott a kocsi ablakán.
186
Sana fintorogva húzta le az ablakot és kérdőn, mégis némán a fiatal
rendőrre nézett.
- Megkérdezhetem, hogy mire vár itt egy ilyen fiatal kislány éjnek
évadján egyedül? - kérdezte udvariasan a rendőr.
Sananak semmi kedve nem volt ezzel a zsaruval társalogni. Talán az
elmúlt események hatására, de úgy érezte, hogy a legszívesebben
önmagát robbantaná fel, csakhogy hagyják végre békén. Ehelyett
azonban megelégedett azzal, hogy egyszerűen csak visszahúzta az
ablakot és elfordult. Am a rendőr kitartó volt, mert ezzel a viselkedéssel
felettébb gyanúsnak találta a lányt. A lehető legtürelmesebben próbált
ismét bekopogni, de amikor Sana még csak rá sem nézett, drasztikusabb
eszközökhöz kellett folyamodnia. Bár önmaga sem hitte, hogy egy ilyen
fiatal csitri bármi bajt is okozhatna, de úgy kellett eljárnia, ahogyan
tanulta. Ezért előkapta a pisztolyát a tokjából, és az üvegen át Sanara
fogta.
- Azonnal szálljon ki felemelt kézzel!
A lány döbbenten, szinte hitetlenkedve fordult a férfi felé, és lassan
kinyitotta a kocsi ajtaját. - Most viccel. Ugye?
- Nem, egyáltalán nem viccelek. Azonnal szálljon ki! - volt a hatá-
rozott válasz.
Sana kelletlenül kilépett a kocsiból. Igazán elege volt már és szeretett
volna egy kis nyugalmat. Erre itt ez a buzgómócsing, és még a kocsiból
is kirángatja.
A lány alig ért ki, a rendőr erőteljesen elkapta a karját és a kocsinak
lökte, akárcsak egy bűnözőt. Sana nem is értette, hogy mi van benne,
ami ennyire veszélyesnek tűnhet, hogy ilyen bánásmódot érdemel.
Mégsem szólt, csak hagyta, hogy a férfi ráncigálja, lökdösse és paran-
csolgasson. Talán a fáradtságtól, talán mástól, de engedelmesen a kocsira
tette mind a két kezét, ahogy azt már annyiszor látta a filmekben, és
persze élőben is, mikor Patrik dolgozott.
- Szét a lábakat! - adta ki az utasítást a rendőr, majd eltéve a pisz-
tolyát tetőtől talpig végigtapogatta a lányt, hátha talál nála valami
olyasmit, amit nem kellene.
Sana agyán átfutott, hogy van néhány ezüstkés a kocsiban, de aztán
úgy gondolta, Patrik rendőr lévén, bizonyára úgysem kerülne bajba
ezért.
És mint végszóra, Patrik lépett ki a motelszoba ajtaján és döbbenten
187
látta, hogy egy kollégája Sanat motozza, méghozzá cseppet sem
kedvesen. Rosszallóan a fejét rázta, mert elképzelni sem tudta, hogy
mivel vívhatta ki Sana a rendőrség nem tetszését.
- Engedje el! - szólt rá Patrik a rendőrre, miközben felmutatta neki a
jelvényét. - A lány velem van.
- Értem. - a férfi megnézte a jelvényt, majd hátrább lépett, és mérges
tekintettel figyelte, ahogy Sana megfordul.
- Mi a csudát műveltél? - kérdezte Patrik a lánytól értetlenkedve.
- Én?! - Sana ártatlan képet vágott, amitől még egy kőkemény szív is
elolvadt volna, ha nem ismerné. - Itt ültem és vártalak. Ez meg -
mutatott a fiatal zsarura. - nem hagyott békén.
Ezt már a rendőr sem hagyhatta szó nélkül. - Megkérdeztem, hogy mit
keres itt, de nem válaszolt. Kénytelen voltam kitessékelni és
megmotozni.
- Sana! - Patrik nem tetszően pillantott a lányra.
- Miért kellene szót fogadnom vagy akár reagálnom? Nem félek a
rendőröktől. Az volt a nagyapám és az apám is. Én meg egy nyugodt,
békés állampolgár vagyok. Mi jogon tapizik végig egy zsaru?
- Mert gyanús vagy neki? - kérdezte Patrik fáradtan, és kezével
végigsimított kissé kócos haján.
- Én?! - Sana fintorogva belenézett a férfi szemeibe, majd egyszerűen
visszaült a kocsiba, miközben hangosan becsapta az ajtaját.
Patrik a rendőrhöz fordult és elnézést kért tőle a lány nevében is. Majd
megkerülve az autót, kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót, és komoran
beszállt. Elgondolkodva fordította el a kulcsot és indította a motort,
miközben oldalról Sana szomorkás arckifejezését figyelte. Lassan
kikanyarodtak a parkolóból a főútra, és csendesen elindultak hazafelé.
De Patrikot nem hagyta nyugodni Sana különös viselkedése. Még
sosem látta ilyen kedvetlennek és tiszteletlennek. Még sosem látta
ennyire különösnek.
- Mi bajod? - kérdezte végül rápillantva a lányra.
- Semmi!
- Engem nem versz át. Tisztában vagy vele, hogyha egy rendőr
kérdez, arra felelned kell. Miért ellenkeztél? Most jobb, hogy meg-
motozott?
Sana dühösen összehúzta a szemöldökét és a tekintete villámokat
szórt. - Miért nem hagynak engem békén? Miért kell elviselnem a
188
vádakat, a szidalmazásokat? Miért kell tisztelnem valakit, akit nem
akarok? Miért kellene szót fogadnom? Miért?
- Mert egy rendes, aranyos kislány vagy. - a férfi jól tudta, hogy a lány
szavai nem a rendőrnek, sokkal inkább Jessynek szóltak, mert amiket és
ahogyan mondta, erre utalt. - Jessy gyászol. Természetes, hogy nem
tudja miket beszél.
- Én is gyászolok, mégsem esem neki az első jött-mentnek.
- Nem az első jött-mentnek, hanem nekem villával. - nyugtázta a férfi,
és bár humorosnak szánta, Sana értetlenkedve nézett rá.
- Nem tudtam, hogy mit teszek, sajnálom. Tudod, hiszen te is
mondtad, hogy tudatosan sosem bántanálak. De a barátnőd szavai
őszinték voltak, ő azt mondta, amit valóban gondolt.
- Sana! - szólt rá Patrik, mert már unta ezt az értelmetlen vitatkozást. -
Egyrészt Jessy nem a barátnőm. Másrészt, szerintem ő sem volt egészen
magánál. Harmadrészt pedig nincs semmi kedvem vitatkozni veled. De
tedd meg, hogy legközelebb nem várod meg míg megmotoznak vagy
előállítanak. Rendben?
A lány elfintorodott és morcosan, a szidástól dühösen kinézett az
ablakon. A választ kereste, mert maga sem értette az érzéseit. Csaló-
dottság, szomorúság és valami erős méreg szorongatta ott legbelül.
Óvatosan a férfira pillantott, és látva annak ismerős, kedves, szere- tetre
méltó arcát, kissé megnyugodott, mert tudta, Patrik csak jót akart.
Mégis, ez a Jessy beleivódott közéjük, mintha már most is szét akarná
választani őket, mintha megpróbálná egymás ellen hangolni
mindkettejüket. Sanat legorombítja, Patriknak pedig sajnáltatja magát,
így elérheti azt, hogy. A lány mélyen felsóhajtott. Nem hagyhatja, hogy
ez megtörténjen, lépnie kell. És bármennyire is nincs ínyére, bocsánatot
kell kérnie a férfitól.
Nyelt egy nagyot, és kényszeredetten odafordult Patrikhoz. - Saj-
nálom. Igazad van. Bután viselkedtem. Nem kellett volna ennyire ki-
borulnom amiatt a li. nő miatt.
- Li.? Mint liba? - Patrik halkan felnevetett, nem tudta nem szeretni
ezt a lányt. - Te aztán elképesztő vagy. Muszáj ezt csinálnod?
- Ezt? Mégis mit? - kérdezte Sana teljes ártatlansággal, mire Patrik a
szabad kezét a lány vállára tette, és szeretettel magához húzta.
189
3. fejezet - Áldás
Maga az élet nem is lett volna olyan nehéz Sananak, ha nap mint nap
nem találkozott volna szembe Dark hiányával. De benne volt az
érzéseiben, a szívében, benne az egész lényében, és nem csak az ereje,
hanem önmaga is. Mikor a lány leült a számítógép elé, vagy felvette a
telefonját, mindig elkapta valami búskomorság. Azelőtt szinte minden
nap érintkezett Darkkal valahogyan, most pedig nem maradt utána csak
a nagy csend. Sanat megőrjítette ez az üresség, és bár Patrik
megpróbálta kitölteni a napjait, Darkot, még ő sem pótolhatta.
„...ha úgy érzed, elfogyott benned az erő, keresd meg az okát. Kutasd fel és
szüntesd meg a bajt, ami megakadályozza, hogy teljesítsd a küldetésed. Ha
minden kötél szakad, hát hallgass a szívedre. Az mindig segít.'' - jutottak
eszébe Sheeny szavai már nem először. De sokáig nem értette, hogy az
asszony mit is akart mondani ezzel. Am ahogy múlt az idő, lassan
megvilágosodott előtte minden. Mi is bántja igazából? Hát Dark hiánya.
És ha meg akarja szüntetni ezt az óriási fájdalmat, fel kell derítenie, hogy
miért kellett Darknak meghalnia. Megpróbált visszaemlékezni a
látomására, amit akkor látott, mikor kilovagolt Dioval, de Dark arcán
kívül nem volt képes felidézni mást. Nap mint nap, minden éjjel,
minden nappal hívta Darkot, hátha így visszakaphatja. Maga sem tudta,
hogy miben reménykedett, de a férfi hiánya nagyobb volt, mint amit
képes volt higgadtan elviselni.
Hajnalodott, és Sana az ágyán feküdt. Még nem járt iskolába, mert az
orvos szerint nyugalomra és pihenésre volt szüksége. Patrik elintézte
ugyan, hogy legalább néhány naponta vigye el valaki a leckét a lánynak,
de Sana nem tudott a tanulással foglalkozni. Helyette inkább azon
tanakodott, mit és hogyan kellene tennie, hogy megtalálja Dark
gyilkosát.
Lassan felkelt az ágyból, és még pizsamában lesétált a konyhába, hogy
igyon egy csésze forró feketét. Zörgött egy sort, mire megtalálta a kávét
és feltette a főzőbe. Közben mindvégig az járt a fejében, hogy hogyan
kellene elkezdenie a nyomozását. A profik, mint Patrik, egyszerűen
megkeresnék azt, aki utoljára látta Darkot. De ilyen távolból honnan
lehetne tudni, hogy ki lehetett az? Egyetlen embert ismert San Diegoból,
az pedig Rosa volt, az asszony, aki ott volt Dark- kal, mikor a Herceg
rájuk támadt. Talán ha őt megtalálnák, már többre juthatnának.
- Te meg mi a csudát csinálsz itt ilyen korán? - dörzsölte meg a
190
szemeit Patrik, mikor lebotorkált a lépcsőn.
- Kávét főzök. - felelte elmerengve automatikusan a lány.
- Ilyenkor? Hajnali három van.
Sana felnézett a férfira és elmosolyodott. Patrik nagyon álmosan
pislogott még rá, de mindezt ellensúlyozta izmos válla és az az ész-
bontóan férfias megjelenése, amitől Sana gyomra görcsbe rándult.
Tudta, fiatal kora ellenére már ő is érzi a vágyat. Bár ez még csak
kezdetleges, és inkább szólt a biztonságérzetnek, a nagylánnyá ser-
dülésnek, mint magának a testi vágyakozásnak. De ahogy lüktetni
kezdett benne a vér, teljesen átmelegedett, és a legszívesebben odabújt
volna Patrikhoz. Mégsem tette, mert nem volt hozzá mersze.
- Ha már lefőtt, én is iszom egyet. - nyugtázta a férfi, és lassan
odabotorkált a szekrényhez, hogy előhalásszon két csészét. Alig néhány
centiméterre volt a lánytól, és mintha ő maga is érezte volna a Sanaból
áradó forróságot és bizsergést. Hirtelen a lány felé fordult, és érdeklődve
mérte végig. - Mi a csuda jár a fejedben?
Sana elmerengve felpillantott, és megpróbált beleolvadni a férfi átható
tekintetébe. - Azonkívül amit ebben a percben érzek? Az, hogy elutazom
San Diegoba és megkeresem Dark gyilkosát. - nem kertelt, mert tudta,
hogy ha valaki, akkor Patrik megérti és támogatja.
A férfi megforgatta a szemeit, két kezével nekidőlt a szekrénynek és
tehetetlenül lehajtotta a fejét. - Na ne! Nem bírsz megülni azon a formás
kis popsidon legalább néhány napig?
- Nem. Én már csak ilyen nyughatatlan vagyok. - vont vállat a lány
tétován. - Sheeny azt mondta, hogy ha nem bírok tovább lépni, keressem
meg az okát, hogy könnyebb legyen. Ezt kell tennem.
- Én ezt értem, és ezzel nincs is probléma, de a főnököm nyilván nem
így fogja gondolni. De végül is, ha neked ennyire sürgős és fontos, -
belenézett Sana gyönyörűen csillogó szemeibe. - akkor nem számít,
hogy más mit gondol.
- Nem kell velem jönnöd. Jim már a múltkor is azt mondta, hogy
pengeélen táncolsz a főnöködnél. Ha velem jönnél, biztosan kirúgna.
Patrik most már teljesen a lány felé fordult, oldalról nekidőlt a
szekrénynek, és karba fonta a kezeit. - Tudod mit? Nem is érdekel, hogy
mit csinál. Lehet, hogy már rég ki kellett volna lépnem és otthagynom az
egész rendőrséget úgy, ahogy van.
- És mihez kezdtél volna? Te is edzőtermet vezetnél? - incselkedett a
191
lány, mire Patrik nemlegesen megrázta a fejét.
- Még nem, azt majd inkább öregségemre. De még nem késő, hogy
magánnyomozó legyek. Te meg lehetnél a titkárnőm, persze csak a suli
mellett. - koppintott egyet Sana orrára, mire a lány szélesen el-
mosolyodott
- Igen, ez nem is hangzik rosszul.
Lefőtt a kávé, és Patrik csészékbe öntötte a forró feketét. Látta, hogy
valami valóban nyomasztja Sanat, és ettől az ő kedve is rosz- szabb lett.
Néha már úgy hitte együtt is lélegzik a lánnyal, mert ha szomorkodott, ő
is bánatos lett, de ha boldog volt, akkor vele együtt örült. Nézte, és
egyszerűen képtelen volt betelni vele. Gyönyörű, sugárzó teremtés volt,
és áradt belőle valami megmagyarázhatatlan ragyogás és tüneményes
fényesség. Sóhajtott egyet és belekortyolt a kávéjába.
- Mikor indulunk?
- Azonnal. - felelte Sana, és egy húzásra kiitta a kávéját. Majd az üres
csészéjét a mosogatóba téve megfordult, és bohókásan a szobájába
sietett.
A szekrényéhez lépve előhalászott egy divatos farmert, egy fekete
ujjatlan, testhez simuló pólót, majd mindezt sietve magára kapkodta. A
haját is felkötötte lófarokba, aztán a táskáját tömte tele minden
szükséges dologgal. Még az ezüstkést sem felejtette el. Felkapta a széken
heverő kabátját, a vállára tette a táskájával együtt és elindult lefelé a
lépcsőn. A konyhában állt csak meg és várta, hogy Patrik is megjelenjen.
Addig pedig megivott még egy csésze kávét.
- Jim, ne haragudj! - Patrik lefelé tartott a lépcsőn, miközben a mo-
bilját a füléhez szorította. - Nem érdekel a főnök, most muszáj el-
mennem. Jaj Jim, ne szőrözz már te is. Az én társam vagy, vagy az
övé?.Na igen, hát persze. Nem érdekel. Most elmegyek és ha visz-
szajöttünk, majd megbeszéljük. Hogyne! Teljesen bele vagyok ha-
barodva. Ne fárassz már! - azzal lecsapta a telefont és mérgesen, ösz-
szevont szemöldökkel ment a konyhába. Szeretett volna valamit a falhoz
csapni vagy földhöz vágni, de a táskáján és a mobilján kívül nem volt
más a kezében, azokat meg sajnálta volna tönkretenni. Ahogy elhaladt a
lány mellett és látta annak érdeklődő arcát, egy fokkal csillapult a dühe.
- Ez a szemétláda is velem kötekedik! - magyarázta a lánynak. - Az a
legújabb heppje, hogy az ujjad köré csavartál, és úgy ugrálok neked.
mint egy pincsi.
192
- Miért, nem így van? - kérdezte Sana halványan elmosolyodva.
Patrik ismét megforgatta a szemeit és az égre nézett. - Meg vagyok
áldva veletek!
Már a kocsiban ültek, és javában autóztak San Diego felé, mikor Sana
behunyta a szemét, hogy megpróbáljon koncentrálni. Bár igazából nem
tudta pontosan mit is keres, de azt megpróbálta teljes odaadással
csinálni. Mégsem érzett semmit. Morcosain kinyitotta a szemét és
elgondolkodva nézett maga elé. Átrágott mindent újra és újra, mígnem
rájött, hogy akit keresnie kell, az Rosa. Így ismét lecsukta a pilláit és
erősen koncentrált. Ahogy közeledtek a cél felé, egyre erősebben kezdte
érezni a nőt, de még nem tudta behatárolni teljesen.
Patrik fáradtan dörzsölgette a homlokát, és fél szemével Sanat figyelte.
Egy szót sem szólt hozzá, de érezte a rezdüléseit és látta, hogy nagyon
koncentrál. Mégsem tehetett mást, meg kellett állnia egy bisztrónál, mert
már égette a torkát a szomjúság. Így a következő lehajtónál
lekanyarodott, lefékezte az autót és a lány felé fordult.
- Iszunk valamit?
Sana felpillantott, mint aki az álmaiból ébredt, és megadóan bólintott,
majd kiszállt és követte Patrikot a bisztró felé.
A hely kies volt, és az, hogy teljesen be volt borulva az égbolt, még
kísértetiesebbé tette. De sem Sana, sem Patrik nem volt az az ijedős fajta,
aki összerezzenne holmi sötétségtől. Ahogy beléptek a helységbe, a lány
megállapította, hogy nem épp a leg bizalomgerjesztőbb helyre jöttek, de
azért a lehető legnyugodtabban ült le az egyik székre a bárpultnál.
Patrik is odatelepedett mellé, és odahajolva a pultoshoz, rendelt két
kólát.
Ahogy megkapták az italukat, a semmiből előbukkant egy asz- szony,
és egyenesen feléjük tartott. Sana úgy vélte, valami hajléktalan lehet
vagy hasonló, és már készítette is elő a pénztárcáját, hogy a nagyapjától
kapott zsebpénzéből adjon valamennyit a nőnek. De az asszony, ahogy
odaért hozzájuk, megragadta Sana kezét, és maga felé fordította annak
tenyerét.
- Hagy jósoljak szépségem. Neked bizonyára szép jövőd lesz.
- Menj innen te boszorkány! - szólt rá erélyesen a pultos férfi, de az
asszony eltántoríthatatlan volt és kedvesen mosolygott a lányra. Sana
nem ellenkezett, kíváncsian várta, hogy mit lát az asszony, és ezzel
Patrik is így volt. Egyedül a pultos volt mérges, és odafordulva a
193
vendégeihez szabadkozni kezdett.
- Elnézést, sajnálom. Ez a boszorkány folyamatosan zargatja a ven-
dégeket, de ahányszor kidobjuk, mindig visszajön, mint egy bumeráng.
Pedig már megfenyegettem párszor.
- Semmi baj. - motyogta Patrik és nézte, ahogy az asszony megsi-
mogatja Sana tenyerét, majd belenézve olvas benne. De nem volt képes
sokáig a fehér kezet bámulni, mert egyszer csak felpillantott a lányra és
tátott szájjal, szinte remegve, döbbenten meghátrált. Sana értetlenkedve
pillantott Patrikra, majd vissza a nőre.
- Valami baj van? - kérdezte végül az asszonyt.
De a nő ahelyett, hogy bármit is válaszolt volna, csak megcsókolta a
lány kezét, majd elengedte, és vissza se nézve kisietett az ajtón.
Sana belenézett a tenyerébe, de fogalma sem volt róla, hogy az asz-
szony mit láthatott, ami ilyen hatással volt rá, ám úgy sejtette, hogy a
kilétére derített fényt a tenyerében húzódó vonalakból.
Patrik a nő után nézett, majd komoran visszafordult a lányhoz.
- Ideje mennünk. Nem tudom ki volt ez az asszony, de nem tett rám
túl jó benyomást. Attól tartok, hogy gondunk lesz még vele.
- Nem éreztem semmi rosszat. - dünnyögte halkan a lány, de azért
szófogadóan kiitta a kóláját.
Patrik is így tett, majd kifizette az italokat és felállva elindult kifelé,
miközben intett a lánynak, hogy igyekezzen utána. Nem tudta mi vár
rájuk, nem értette az asszony elrohanását, és csak remélni merte, hogy
nem lesz ebből a különös jelenetből probléma.
A kocsihoz érve, a férfi sietve beszállt, és belülről a lánynak is ki-
nyitotta az autó ajtaját. De Sananak még beülni sem volt ideje, mert
különös emberek jelentek meg körülöttük. Kinézetre nem lehetett
megmondani róluk, hogy mifélék, mert volt aki öltönyben, ingben, volt
aki farmerban, és olyan is akadt aki szakadt, rongyos ruhában volt.
Mégis volt bennük valami közös. A tekintetük mind olyan átható és lágy
volt ahogy a lányra néztek, mintha nem csak egy hétköznapi tinit,
hanem egy csodát látnának.
Patrik mindenre felkészülten nézte őket, és ahogy lassan kiszállt a
kocsiból, már a pisztolyán tartotta a kezét, hogy az első gyanús moz-
dulatra lőni tudjon. De Sana nem érzett gonoszt, így barátságosan,
kedvesen nézett az összegyűltekre, bár teljesen értetlenül.
Egy ötven év körüli férfi lépett elő a tömegből egyenesen a lány elé,
194
kezét felemelte Sana homlokához és halkan mormogni kezdett.
- „Dona nobis pacem! Áldott legyen a fény, mely körülvesz téged és elkísér
bármerre is jársz. Áldott legyen a villám, mely megadta neked az erőt, és áldott
az ég, mert elküldte hozzád az ő angyalát, akit a sötétségből emelt a fényre, és
aki most tőled várja a szabadulást. Áldott legyen a szíved, amely megnyitódik
minden menekülő előtt, és amely óvja a bajba jutottakat. Áldott legyen az Úr,
aki védelmezőül melléd adta a földi segítőket, hogy telje- síthesd a megjövendölt
próféciát és, hogy velük megtaláld az utad végén az Istent!" - amikor az öreg
befejezte a mondandóját, elvette a kezét, és könnyes szemekkel hátrább
lépett, hogy alaposabban megnézze a lányt. - Légy áldott gyermekem,
kísérje utadat szerencse és áldás.
Patrik döbbenten nézte a furcsa látványt, az embereket, az áldást
mondó férfit és Sanat, aki hitetlenkedve bár, de őszinte szívvel fogadta
az öreg mondókáját. De még mindig a pisztolyán tartotta a kezét, mert
már megtanulta, hogy sokszor a támadó is kedves és előzékeny eleinte,
aztán hirtelen változik vadállattá. Am amint a férfi elmondta amit akart,
a tömeg is oszolni kezdett, miközben egyenként odaléptek a lányhoz és
megérintették a karját, hátát, arcát, ki mit ért.
Legvégül maradt az asszony, aki a bisztróban jósolni akart Sananak.
Most odaállt a lány elé és kedvesen, mintha egy Istennőt látna, felnézett
rá, és újra megfogva a kezét a tenyerébe nézett. Remegtek az uj- jai,
ahogy a lányhoz ért, és egyikük sem tudta, hogy az izgalomtól van -e
vagy mástól. De akkor, abban a percben ez nem is volt fontos.
- Már régóta vártunk Látó! - ujját végighúzta az életvonalon. -
Mozgalmas életed lesz, sok küzdelemmel nehézséggel és fájdalommal,
de olyan erő birtokában vagy, ami átsegít minden problémán. Amikor
eléred a végső állomást, már teljessé válik benned a Látó. Ha hiszel
magadban, hiszel az erőben, képes leszel bármire. A küzdelmek ellenére
boldog leszel, - most a szerelemvonalat cirógatta. - mert melletted lesz
az, aki a világon mindennél fontosabb neked. Ezt soha ne feledd! - az
asszony felnézett, majd mosolyogva elengedte Sana kezét és elment a
többiek után.
A lány hosszasan nézte a távozó nőt, mígnem az eltűnt a szeme elől.
Elgondolkodtatta mindaz, amit hallott, főleg az a mondat, hogy Isten
elküldte az ő angyalát, akit a sötétségből emelt fel, és aki most Sanatól
várja a szabadulást. Darkra gondolt. Hiszen ki más is lehetne az az
angyal? És ha az asszony iménti szavaival kombinálja, hogy mellette
195
lesz, aki a legfontosabb számára, akkor az egyértelműen Dark.
- De hiszen Dark halott. - mondta ki hangosan azt, amit gondolt.
Patrik a lányt figyelte, a rezdüléseit, az arckifejezését, és próbálta ő
maga is összerakni az előbb hallottakat. És ha még csak hirtelen is
gondolja át, az alaposság teljessége nélkül, még akkor is, még ő is úgy
hitte, Darkról lehet szó. Lassan odaballagott Sanahoz és megállva
mellette odadőlt a kocsi oldalának.
- A sötétből felemelt angyal. Dark gonoszból lett jó. Ez teljesen
stimmel.
- De Dark halott. Hogyan lehetne mellettem? És a kiszabadulást
várja? De honnan? - értetlenkedett Sana, miközben ő is a kocsinak dőlt. -
Ez olyan átláthatatlan. Apám azt mesélte, hogy Dark addig lesz vámpír,
míg az örök körforgás véget nem ér. Azt hittem az a halálát jelenti. Ha
így nézem, akkor vége és soha többé nem lesz, nem lehet mellettem.
- És ha az örök körforgás mégsem a halált jelenti, csak egy köztes
állapotot?
Sana hirtelen megrázta a fejét, mintha nem is akarna erre több szót
fecsérelni, mert nem látja benne az értelmet. Felegyenesedett inkább,
majd szó nélkül beszállt a kocsiba. Patrik követte a példáját és lassan,
elmerengve elindította a motort, hogy folytathassák az útjukat.
4. fejezet - A Bosszú
Már a város határában jártak, mikor Sana behunyta a szemeit és rá-
koncentrált Rosara. Erősen érezte, így biztos volt benne, hogy a nő a
közelben van.
- A következő útkereszteződésben balra. - szólt Patriknak.
- Rendben. - felelte a férfi, és követte a lány utasításait, de közben
képtelen volt elvonatkoztatni a bisztrónál történtektől, mert azóta is csak
ezen járt az esze. - De honnan tudta az asszony, hogy tényleg te vagy az?
Én sosem hittem a jósnőknek, de azt kell mondjam, ez teljesen valódinak
tűnt.
- Igen, annak látszott.
- Azelőtt nem hittem a misztikumokban, de mióta ismerlek már azt
hiszem, nem tudnék meglepődni semmin sem.
- Csak azt hiszed. Én ebbe nőttem bele, mégis folyamatosan megle-
196
pődöm. - felelte Sana, miközben jobbra mutatott. - Valahogy nem lehet
megszokni. Mikor már azt hiszed, mindent ismersz, egyszer csak jön egy új.
Hallgattak. Sana Rosara koncentrált, Patrik pedig inkább nem akarta
megzavarni. Így mély csend telepedett közéjük, különös, csodálatos és
egyben nehéz csend. A lány sóhajtott egyet, kinyitotta a szemeit, és egy
pillanatra a semmibe révedt. Dark! Ha elhiszi amit az Aldás és a
javasasszony mondott, felgyúl szívében a remény és az a határtalan
szeretet, amit Dark iránt érzett. De ha mindez tévedés és az egész
mégsem válik valóra, ő pedig azt hiszi mégis, csak hatalmas fájdalmat
kap, semmi mást. Am mégis, igen. élteti a remény, hiszen
gyermekkorától fogva soha senki nem volt számára ennyire fontos, még
Patrik sem. Hiába szereti, hiába tudná leélni vele az életét, Patrik nem
tudja megközelítőleg sem kihozni belőle azokat az érzéseket, mint Dark.
És ezt tudták mindnyájan.
A lány nem akart erre gondolni, de ahogy közeledtek, egyre jobban
erőt vett rajta az érzés, hogy tennie kell valamit. Dark tőle várja a se-
gítséget, hát meg is tesz érte mindent. Legelőszőr is meg kell tudnia, ki
volt az, aki megölte a férfit, ahhoz pedig meg kell találnia Rosat. Ismét
behunyta a szemeit és erősen koncentrált. Egy kis utcába vezette
Patrikot, ahol hatalmas tömbházak álltak. Lefékeztek egy parkolóba és
egymásra néztek. A férfi bólintott, mire Sana megkönnyebbülten
sóhajtott fel, hiszen tisztában volt vele, Patrik mindenben támogatja,
mellette áll. Így kiszállva az autóból elindult az épület felé, de olyan
sebesen, hogy Patrik alig bírt lépést tartani vele.
- Itt van? - kérdezte a férfi, mikor végre utolérte Sanat.
- Itt. - volt a tömör válasz.
Amint felmentek a lépcsőn, a lány egyenesen a tizenhatos lakás felé
vette az irányt, majd egy pillanatra megállt az ajtóban, hogy átgondolja,
mit is fog kérdezni, mit fog mondani. Am Patrik úgy hitte, nincs mire
annyit várakozniuk, és a lány mellé lépve, minden teketó- ria nélkül
becsengetett.
Néhány perc múlva kinyílt a lakás ajtaja és Rosa döbbenten, szinte
reszketve szorította a kilincset, miközben őket nézte. A tekintete rémült
volt, az ajka sírásra görbült, és az egész lényéből áradt a csillapíthatatlan
szomorúság.
- Már vártam magukat. - suttogta szomorúan, mintha csak a ki-
197
végzését várná, és félreállt, hogy beengedje a vendégeket.
- Várt? - kérdezte összehúzott szemöldökkel Patrik. - Ez igazán
kedves. Ha tudta, hogy felkeressük, miért nem üzent vagy hívott?
Az asszony hallgatott, de látszott rajta, hogy valamit nagyon titkol.
Nézte ahogy Sana bemegy a szobába és alaposan körbenéz. Majd
megáll, keresztbe fonja a karját a melle alatt és várakozóan őt pásztázza.
Rosa tudta, hogy felelnie kell a fel nem tett kérdésre, de pró- báltra az
időt húzni, mert nagyon nehéz volt a szíve.
- Hozhatok valamit? Kávét? Teát? - nézett hol egyikükre, hol má-
sikukra riadtan.
Sana nem értette az asszony félelmét, hiszen úgy érezte, semmi nem
változott benne, mióta legutóbb látta. Igaz, a falakat és a berendezést
elnézve, ez talán egy új lakás, és a nő kinézete is sokkal ápol- tabb,
ízlésesebb volt a fekete szűk szoknyájában és a fehér blúzában. De
mégis, mire fel ez a fura viselkedés? Áthatóan, mérgesen kereste
Rosa pillantását, de a nő minduntalan elsiklott felette.
- Rosa! - szólt rá végül Sana a türelme végén. - Jól tudja, miért va-
gyunk itt. Ne húzza az időt!
- Én nem, csak. - az asszony kétségbeesetten nézett Patrikra, hátha
nála védelemre talál, de látta, hogy hiába minden, mert a férfi úgy,
ahogy múltkor is, mindent ráhagyott a lányra. Ezért felsóhajtott, és
tétován lesütötte a szemeit. - Én csak kedves próbálok lenni. Egy kávé
vagy egy tea igazán nem nagy dolog.
- Igen, tudom. - morogta Sana egyre vadabbul. - De mi nem ven-
dégségbe jöttünk hanem, hogy megtudjuk az igazat. És azt hiszem ezt
maga is nagyon jól tudja. Szerintem már ismer engem annyira, hogy
tudja, nem teszek felesleges köröket ha nem muszáj.
A nő látta, hogy hiába minden, nincs kibúvó. A lány határozott volt és
erős. Olyan, amilyennek neki is lennie kellene, még ha nehezére esik is.
Tudta, tisztában volt vele, hogy egy ideje még nagyobb már a Látó ereje,
mert a prófécia beteljesedett. Legalábbis ezt mondták. És ha így van,
talán nem szerencsés halogatni a választ, amit vagy így vagy úgy, Sana
úgyis ki fog húzni belőle. Ezért hát ismét felsóhajtott, és megadóan
széttárta a karjait. - Mit akarnak tudni?
- Nem tudja? - szólalt meg Patrik, miközben alaposan szemügyre
vette a berendezéseket és a polcon lévő fényképeket. Szinte mindegyiket
egy kisfiú volt látható, akiről a férfi feltételezte, hogy az csak Rosa
198
vámpírok által megölt fia lehet.
- Én. nem. én csak. - a nő mélyeket sóhajtva kétségbeesetten nézte
Sanat, aki mérgesen, mozdulatlanul várakozott. Olyan ijesztő volt, olyan
félelmetes, mert már így is érezni lehetett a belőle áradó mérhetetlen
erőt. - Rendben. - adta meg magát Rosa, és lassan elkezdte mesélni a
történteket. - Aznap este megkeresett egy nő azzal, hogy olyat mutat
nekem, aminek biztosan nagyon örülni fogok. Olyat, ami. - az asszony
szemében könny jelent meg. - amilyenről nem is álmodoztam. Nem
akartam vele menni, nem hittem holmi idegen asszony szavainak, de
akkor egy nyakláncot adott a kezembe.
- a nyakához nyúlt és előhúzta az ékszert hogy megmutassa. - A fia-
mé volt. Még én vettem neki a harmadik születésnapjára. - nyelte a
könnyeit, de látva a lány komorságát, erőt vett magán és folytatta. -
Elmentem vele. Nem hittem, soha nem is hittem, hogy ez valóban
megtörténhet. - motyogta, miközben a szája elé kapta a kezét, hogy
visszatartsa meghatódottságát és fájdalmát. - De láttam a fiamat,
megérintettem, meg is ölelhettem. Azt hittem, ennél sosem leszek
boldogabb, hiszen mindaddig halottnak gondoltam. Azt hittem, ez
maga a csoda. Olyan jó volt újra látni, látni, hogy él, hogy. el akartam
hozni, de nem jött velem. Az a nő azt mondta, hogy olyan sokkon esett
át, amiért még nem jöhet el velem. Talán naiv voltam, de elhittem
minden szavát, mert a kisfiam. ott volt, láttam! - Rosa lassan odasétált a
fotelhoz és fáradtan leült. - Vak voltam, nagyon vak. Elmeséltem
Darknak, hogy él a fiam, ő pedig megtiltotta, hogy még egyszer lássam,
vagy akár csak beszéljek vele. Azt mondta, nagyon veszélyes. Mérges
lettem rá, nem értettem miért mond ilyeneket, hiszen a fiamról volt szó.
Hát otthagytam. - most már képtelen volt visszatartani a könnyeit, a
fájdalom emlékei nehézkesen hulltak a szívére. - Elmentem, hogy
megkeressem a fiamat, hogy végre együtt lehessünk, hogy együtt
folytassuk tovább. Mindenkit megkérdeztem, minden kórházat
felhívtam, de senki nem tudott semmit. Azt hiszem, sokan bolondnak
néztek. Azt hitték, megzakkantam. Végül az egyik rokonunk elmesélte,
hogy mikor annak idején meghalt a fiam, este látott egy férfit a házunk
körül aki. pont úgy nézett ki, mint a Herceg. Ebből kiindulva elmentem
a Herceg házához. Nem jutottam közel, mert megláttam Darkot, aki a
fiammal beszélt. Akkor már tudtam, hogy a fiam, hogy Mark. vámpír.
Nekem azt mondták meghalt, közben végig ott lakott a Herceggel. Nem
199
mertem odamenni, pedig úgy szerettem volna megölelni újra a
kisfiamat. - ökölbe szorított kezét a mellkasára tette, és Sana akkor teljes
szívéből megsajnálta. - Dark veszekedett Markkal, olyan dühös volt, és
megfenyegette, hogyha még egyszer megkeres engem, megöli. De a fiam
nem ijedt meg. Mindig olyan bátor, talpraesett gyerek volt. Hívta a
vadászait, hogy elkapják Darkot, de az nem hagyta magát, és földre
küldte mindet. Aztán Mark elővett valami különös kardot és Darkra tar-
totta. Dark bizonyára nem hitte el, hogy a fiamban van elég mersz és
beleszúrja, de megtette. - Rosa zokogásban tört ki. Egyszerre gyászolta
Darkot és a fiát is.
Sana mélyen felsóhajtott és, hogy ne lássák a fájdalmát, megdörzsölte
a homlokát és a könnyben ázó szemeit, csak aztán nézett újra fel. - Dark
porrá lett?
Rosa elgondolkodva emelte fel a fejét. - Nem! Nem! Egyszerűen eltűnt,
mintha ott sem lett volna. Akkor jöttem rá, hogy Mark... Mark csak
Darkon akart bosszút állni a Herceg miatt. Nem miattam, nem értem, én
már nem is jelentek neki semmit. Mark vámpír lett, egy szívtelen,
gonosz vámpír.
Patrik odament az asszonyhoz, és megnyugtatóan a vállára tette a
kezét. - Maga nagyszerű asszony.
- És erős. Hihetetlenül erős. - nyugtázta Sana, és most ő ment a
polchoz, hogy megszemlélje a képeket és, hogy legyen ideje kicsit
összeszedni magát. Aztán visszafordult a nőhöz komoran, határozottan,
mégis fájdalommal telve, tele sajnálattal. - Ugye tudja, hogy mi
következik most?
Rosa most már nem tartotta vissza a sírást, és válasz helyett csak
bólintani volt képes. A fájdalom és a szomorúság átjárta minden por-
cikáját, hiszen másodjára is el kell vesztenie a fiát. És bár az eszével
tudta, hogy így helyes, a szíve majd megszakadt miatta. Még hogy erős?
Az erő Sanaban van, nem benne, ő csak egy egyszerű, hétköznapi
özvegyasszony, akinek már senkije sincs ezen a kerek világon.
- Sajnálom. - suttogta Sana keserűen és mélyen együtt érzett az
asszonnyal. - Nagyon sajnálom. - nem akart még jobban meghatódni,
ezért elindult az ajtó felé. Már nem volt miért maradnia, ráadásul az
asszony bánata rá is áthatott és attól félt, hogyha a gyermekre néz majd,
nem a gonoszt, hanem a kisfiút látja benne, és nem fogja tudni megölni.
És ha így lesz, az veszélyes sok emberre, köztük Rosara nézve is. Ezért a
200
lehető leggyorsabban kilépett a lakásból és sietett vissza a kocsihoz.
Kavargott a feje, és már alig várta, hogy végre túl legyenek a
hercehurcán és nyugalomban otthon lehessen. De tudta, addig még
kemény dolga lesz.
Amikor Patrik is megérkezett a kocsihoz, mindketten beszálltak, és
miközben Sana mutatta az utat az érzései alapján, előhalászta a tás-
kájából a késeit. Kettőt Patrik ölébe rakott, kettőt pedig a saját kezébe
vett. Tudta, hogy nem uralkodhat el rajta a szánalom, ezért kihúzta
magát és határozottan nézett maga elé, még a száját is keményen ösz-
szeszorította. Mégis remegni kezdett, mintha a teste nem ugyanazt
akarná, amit ő maga. Ezt Patrik is észrevette, mert odapillantott a lányra
és aggódva megszólalt.
- Jól vagy?
- Jól.
- Biztos?
Sana idegesen, morcosan fordult a férfi felé. - Igen, teljesen biztos!
Csak kissé ideges lettem. Ennyi!
- Értem. Nyugi! Csak kérdeztem. De nem vagyunk kevesen ketten a
klán tagjaihoz?
- Nem. Ettől nem félek. Olyan sokan nem lehetnek, hiszen ez csak egy
gyerek. Vannak, akik nem is hisznek benne. Általában a klán vezetője
egy öreg, vagy egy sokat megjárt tapasztalt vámpír. Nem pedig egy
nemrég vérszívóvá lett kisfiú.
- Jól van. Ha így van, akkor ezen a téren nincs nagy baj. - Patrik
visszafordult és az utat figyelte, hogy mielőbb odaérjenek. Bár szívesen
beszélt volna még arról, amit Sana nem mondott el, és láthatólag nagyon
bántja, mégsem tette. A lány mostani lelkiállapotában úgysem felelne,
csak mérgesen legorombítaná, azt pedig nem akarta. Tudta, hogy csak
fokozná az amúgy is feszült légkört.
Mikor megérkeztek, Patrik leállította az autót a hatalmas ház előtt.
Kezébe vette a késeket, néhány pillanatig elmerengve nézte őket, majd
teljesen Sana felé fordult, és szinte simogatta a tekintetével. - Nézd
kicsim, nem kell ezt csinálnod ha nem megy. Tudom, hogy nehéz és
senki. Érted? Senki nem kötelezhet erre. Te döntesz! Tedd azt, amit
helyesnek vélsz.
- Ezt vélem annak, csak erőt kell gyűjtenem hozzá. - felelte a lány
elszántan. - És azt hiszem nem lesz gond, mert már most érzem a házból
201
kiáradó gonoszságot. Csak még egy perc. - azzal mélyeket sóhajtott,
összerakta magában a képeket, gondolatokat, majd felkészülten
bólintott egyet Patriknak és kiszállt a kocsiból.
Sötétedett, a nap már lemenőben volt, de még nem eléggé ahhoz, hogy
a vámpírok előmerészkedjenek rejtekükből. A lány elindult egyenesen
az ajtó felé, és ahogy egyre közeledett, a gonoszság érzése terült szét a
levegőben, szinte hányingerrel töltve el Sanat. Egy pillanatra meg is
kellett állnia, hogy mély levegőt vegyen. Így Patrik ment oda az ajtóhoz,
és egyetlen jól irányzott rúgással betörte.
Néhány vámpír abban a pillanatban rájuk támadt odabent, védve
magukat a fénytől. De Patrik a legtöbbet legyűrte, míg Sana egyenesen
arrafelé tartott, ahol a gyermeket érezte. Útjába akadt egy-két démon, de
őket könnyűszerrel ütötte félre, hiszen nem csak a mentális, de a fizikai
ereje is megnövekedett az utóbbi időben. A karaterúgások és ütések,
amiket még gyerekkorában tanult, most nagyon jól jöttek. Ahogy
közelebb jutott a fiúhoz, egyre dühösebb, egyre határozottabb lett. És
mikor egy ajtó állta az útját, ami mögött ott érezte a gyermeket, két
kezével belökte azt, majd határozottan megállt.
A fiú ott ült az asztalnál, meg sem mozdult. Olyan volt, mint egy
szobor. A tekintete a semmibe révedt, teste megfeszült, pedig úgy tűnt,
semmi baja sincsen, és a belőle áradó gonosz nagyon is valóssá tette.
Sana felemelte az egyik kést, és miközben követte azt a tekintetével,
feldobta a levegőbe, majd az esés lendületével elkapta és Mark feje mellé
lendítette. A fegyver nagy dörrenéssel beleállt a falba. A fiú erre már
odafordult felé, és egy darabig gyilkos szemekkel nézte, majd felállt, és a
gyűlölete teljességével felmordult.
- Gyilkos! A Herceg a szülőm volt és te meg az a béna barátod
megöltétek. - a fiú felszegte a fejét, hogy még erősebbnek tűnjön.
- Gyilkos? Nem, nem! A gyilkos te vagy meg a bandád. Én a jó ol-
dalon állok. - válaszolta rezzenéstelen arccal Sana és megszorította
kezében a másik kést.
A gyermek összehúzott szemmel morgott, és megkerülve az asztalt,
levett a falról egy kardot. Sana elnézte a szépen megmunkált fegyvert, és
eszébe jutott Rosa elbeszélése, miszerint a fia egy, talán ehhez hasonló
kardot döfött Darkba. Valamiért úgy hitte, ez volt az a kard. De túl sok
ideje nem volt ezen rágódni, mert Mark vadállattá változott, és egy
hirtelen mozdulattal megsuhintotta előtte a fegyvert úgy, hogy a lány
202
alig bírt félreugrani. A kard meg is vágta a karját, de a seb azonnal
gyógyulni kezdett. A fiú ettől még jobban feldühödött, többször
lesújtott, de Sananak mindannyiszor sikerült kivédenie a támadást. És
bár Mark erős volt, mindketten tudták, hogy a Látóhoz képest csupán
egy gyenge kis szalmaszál. Így, mikor Sana megelégelte a harcot,
felemelte a kését és mérlegelés nélkül, óriási lendülettel beledobta
egyenesen a fiú szeme közé. Tudta, tisztában volt vele, hogy ez nem
halálos csapás volt, de ahhoz elég, hogy Mark elejtse a kardot. Sana
ekkor odaugrott mellé és felvéve a fegyvert, megforgatta a kezében.
Amikor égnek felfelé megállította a kardot, még egyszer alaposan
végignézte, majd egyetlen, hirtelen mozdulattal beleszúrta a földön
fekvő félholt fiú szívébe.
A gyermek nem vált porrá, mint a vámpírok egy hasonló döféstől,
csak egyszerűen eltűnt, mintha soha nem is létezett volna, és ez Sana
számára új volt. Nézte a kardot, de képtelen volt megfejteni a titkát. Am
tudta, magával kell vinnie, mert valami olyan erő van ebben a kardban,
ami nem kerülhet a gonoszok kezébe, mert ki tudja mit művelnének vele
vagy általa. Sietve összeszedte a tőreit is, majd még egy pillantást vetve
az immár üres helységre, elindult visszafelé, hogy megnézze Patrikot.
A férfi kitartóan küzdött, de amint megjelent Sana a karddal, a
vámpírok nem támadtak tovább, csak ijedten megálltak, aztán mene-
külni kezdtek a ház különböző szegleteibe. A lány nem foglalkozott
velük, nem fárasztotta magát azzal, hogy utánuk szaladjon. Csak intett
Patriknak, hogy menjenek ki végre, mert már elvégezte, amiért jöttek.
Odakint azonban mégis megállt, lassan megfordult, és az épületre
nézett. A Herceg elpusztult, ahogy a vámpírrá nevelt gyermek is. Nem
akarta, hogy ebben a várban még egy öldöklő vérszívó találjon
menedéket, ezért behunyta a szemeit és koncentrálni kezdett. A ház falai
megremegtek, mintha csak földrengés rázta volna. Az ablakok eleinte
egyenként, majd az összes megmaradt ép üveg egyszerre betörtek. A
vakolat potyogott, a cserepek hullottak, a fal repedezett, majd egyszer
csak hatalmas, fülsüketítő dörrenéssel összedőlt az egész épület, mint
egy rosszul felépített kártyavár.
Sana kinyitotta a szemeit, hogy megnézze amit tett. És mikor meglátta
a romokban heverő épületet, helyeslően bólintott. Megforgatta kezében
a kardot, és mélyet sóhajtva odanyújtotta Patriknak. - Nálad lesz a
legjobb helyen.
203
- Úgy gondolod?
- Nem gondolom, tudom! - azzal dolga végeztével, határozottan
elindult vissza a kocsihoz.
5. fejezet - Hétköznapok
Amint hazaértek, Patrik elzárta a kardot az egyik szekrény legmé-
lyébe, a kulcsot pedig elrejtette úgy, hogy még Sana se találja meg. Mert
az volt a lány kérése, hogy amíg tisztában nem jön önmagával, addig ne
is adja oda neki, akkor sem, ha könyörög érte. És Patrik tudta, ennek is
megvan az oka, ahogy mindennek a lány életében.
Így aztán dolga végeztével lement a konyhába, hogy igyon egy forró
kávét, mert még el kellett mennie a munkahelyére is tisztázni néhány
dolgot. Amíg feltette főni a feketét, addig a fürdőszobába vonult, hogy
gyorsan letusoljon.
Sana viszont úgy ahogy volt piszkosan letelepedett a kanapéra, és a
helységet pásztázta. Szeretett itt lakni. Szerette reggelente a madarak
hangját, a lovak nyihogását, az ablakon besütő napfényt. Szerette a friss
levegőt, a fákat és persze Patrik közelségét. Neki sokat jelentett mindez.
Abban a percben nem is akart ennél többet, csupán Dar- kot. A hiánya
még mindig, a gyilkosa halálával sem csillapult, hanem hatalmas erővel
szívta magába. De ezt csupán most érezte eny- nyire nehéznek, mert a
szíve mélyén tudta, hogy a hétköznapok újra rabbá teszik. Hiszen amíg
egészen be nem teljesedik, folytatnia kell a megszokott életét. Még
sokáig nem lehet az, akit megjövendölt a prófécia, és addig még
rengeteg tapasztalatot kell gyűjtenie, nagyon sokat kell tanulnia, hogy
elérhesse a végső célját.
Lefőtt a kávé és a lány komótosan felállt, hogy csészébe töltse Pat-
riknak. De annyira fáradt és elcsigázott volt, hogy véletlenül a kezére
folyt egy kevés gőzölgő fekete. Sana felszisszent, majd letéve a főzőt, a
kezét nézte. Még most is hihetetlen volt számára, ahogy a teste azonnal
elkezdte gyógyítani magát, és néhány pillanat múlva, szinte semmi
sérülés sem látszódott rajta. Újból felemelte a kávéfőzőt és most már a
csészébe töltötte ki a kávét. Utána újból megvizsgálta a kezét, de az már
teljesen ép volt, így végül csak vállat vonva visszatelepedett a kanapéra.
Hiába is akarta volna megfejteni akár a testét, akár az erejét. Tudta, csak
204
egyetlen magyarázata van, mégpedig az, hogy valóban ő az, akit
megjósolt az orákulum. De vajon valóban képes lesz mindarra, amire
küldetve van?
Patrik immár megfürödve, fekete farmerban, kék ingben jelent meg a
konyhában, és sietve kiitta a kitöltött kávéját. Aztán a nappaliba ment,
hogy előkeresse a kulcsait és a mobilját. Mikor végre megtalálta, a
székről elvéve a kabátját, odafordult Sanahoz. - Amint tudok, jövök.
Addig pihenj, aludj és légy jó kislány.
Sana gondolt egyet, felugrott a kanapéról, odament a férfihez és át-
ölelve a nyakát, szorosan hozzábújt. - Köszönöm. - suttogta neki lágyan,
majd kissé hátrább hajtotta a fejét, és az arcára nyomott egy hatalmas
puszit. - Köszönöm, hogy segítesz és, hogy vagy nekem.
Patrik nem felelt, csak két kezébe fogta a lány fejét, és egy lágy csókot
lehelt a homlokára. Aztán mosolyogva elengedte és távozott.
Ahogy múlt az idő, Sana egyre jobban unatkozott. Úgy gondolta,
hogyha Patrik majd megjön, akkor kilovagolnak, hogy megjárassák
Babát és Diot. Addig viszont le kellett, hogy foglalja magát valamivel,
ezért elment lezuhanyozni. Élvezte ahogy a teste megtisztul a hosszú út
porától, és lassan visszanyeri régi önmagát. Mégsem bírta sokáig a
vízzuhatagot. Mikor már elég tiszta volt, a szobájába vonult, és magára
vett egy kék mackónadrágot, hozzá pedig egy fehér pólót.
Majd elterülve az ágyán, behunyt szemmel Darkra koncentrált. Hívta,
kérte, hogy legalább egy jelet adjon, egy apró jelet, amiből kiderül, hogy
még nincs veszve minden. Egyre erősebben hitte, hogy Sheeny és az
öregember is Darkról beszéltek mikor mondták, hogy mellette lesz, aki
fontos neki. Próbált felidézni minden szöveget, ami elhangzott, hogy
összerakhassa a képet, de nem ment. Egyszerűen képtelen volt rá.
Keserűen felsóhajtott és fintorogva, szenvedve lehajolt az ágya alá. Ott
volt az iskolatáskája ugyanúgy, ahogy annak idején hagyta. Nézegette
egy darabig, vizsgálgatta, majd mélyet sóhajtva előhúzta és kinyitotta.
Ott tornyosultak benne a könyvei arra várva, hogy valaki végre kinyissa
őket.
Sana tisztában volt vele, hogyha nem igyekszik behozni a lemaradását,
akkor könnyen ismételheti az évet, az pedig nem lenne éppen szerencsés
dolog. Ezért előhúzta az egyik tankönyvét és felkönyökölve az ágyon,
lapozgatta. Ezernyi jobb könyvet ismert, ezernyi érdekesebb dolgot,
mint amilyen az a kard is, amit Patrik elzárt valahová. Persze ha akarná
205
biztosan megtalálná, de valahogy most ahhoz sem volt kedve. Már a
könyvet is megunta. Egyetlen mozdulattal le is sodorta az ágyról, majd
oldalra fordult, és lassan lehunyva a szemeit álomba szenderült.
Álmodott, de ez most más volt, sokkal mélyebbről jött, sokkal ben-
sőségesebb volt, sokkal szívre hatóbb. Egy férfit látott, amint egy bárban
ült, háttal az ajtónak. Fekete kabátban volt, és olyan ismerősnek hatott.
Az egész lényéből áradt valami meghatározhatatlan melegség. Nem volt
gonosz, még csak démon sem, és ettől volt olyan különleges. Körülötte
halvány fény volt, mintha nem is földi lény lenne, hanem az ég egyik
angyala szárnyak nélkül, földi értelemben.
Sana csak állt a bár ajtajában azzal a különös karddal a kezében, és őt
nézte. Képtelen volt akár csak egy pillanatra is levenni róla a szemét. A
szíve a torkában dobogott, a feje lüktetett, mintha tudná, mintha sejtené.
A férfi megmozdult, és lassan odafordult. Sana lelke repesett, és sikítani
akart a boldogságtól, mert egyre biztosabbá vált, hogy az alak ki is
valójában.
A kép hirtelen véget ért, az álom pedig szertefoszlott. A lány csaló-
dottan fordult át a másik oldalára, és megpróbált tovább aludni. De a
szívébe belehasított a fájdalom, és hatalmas erővel tört rá. Hiába éltette a
remény, Dark most nem volt vele, hogy fogja a kezét, hogy ránézzen,
hogy szeresse. Nem volt sehol. Hiányzott neki, olyan nagyon, hogy azt
megfogalmazni is képtelen volt. Vissza akarta hozni, hogy újra vele
lehessen, láthassa, ölelhesse, hogy az övé legyen, hogy. de nem tudta
miként csinálja. Mégis megesküdött magának, hogy megteszi, még ha
nehéz is lesz, mert meg kell tennie! A világon ő a legfontosabb számára,
a minden. Miatta kelt fel reggel, és miatta feküdt le este, mert ott
legbelül teljességgel hitte, hogy egyszer vissza fogja kapni. Hiszen a
Látó Dark nélkül nem lesz soha teljes. Csak türelmetlen volt kivárni.
Hívta mindig minden percben, pillanatban, és érezte egyre nagyobb
erővel képes erre, de ez még mindig nem elég.
A szemei megteltek könnyel, és már megint kezdett öntudatlanul a
semmibe veszni, mert hallotta leesni a polcról az egyik díszt. Gyorsan
felült, megpróbált lehiggadni, és maga is megdöbbent rajta, hogy ez
milyen könnyedén sikerült neki. Megrázta a fejét, és lassan felállva
kisétált a szobájából, miközben fásultan a nyakát dörzsölgette. Lassan
leballagott a lépcsőn, be a konyhába. Patrikot várta, nem érezte jól
magát egyedül. Valójában soha nem érezte magát jól ha egyedül volt.
206
Szinte bántotta a magány és a csend, meg tudott volna őrülni tőle.
Az órára nézett, amely a polcon állt, és a szerint Patrik már vagy
három órája elment. Sana unottan megvakargatta a fejét és körbenézett.
Úgy gondolta, hogy levezetésképp megkeresi a kardot, és alaposan
szemügyre veszi. Fogalma sem volt, hogy Patrik hová rejtette, de csak
behunyta a szemét, és már ment is abba az irányba, ahol érezte azt a
különleges fegyvert. A férfi a saját szekrényébe dugta. Sana
elfintorodott, hiszen ez nem vall valami nagy fantáziára, de azért
értékelte ezt is. Viszont amint ki akarta nyitni, a zár nem engedett. -
Nocsak! - mormogta Sana, és körbenézett a kulcs után. Behunyta a
szemét, de valamiért nem érzett rá a helyre. Körbejárta a szobát,
kutakodott kicsit, de hiába. Végül megállt a szekrény előtt, és morcosan
összehúzva a szemeit, méregette, feszegette a zárat.
- Ezt keresed? - Patrik ott állt az ajtófélfának dőlve, és egy kulcsot
forgatott az ujjai között.
- Azt. - felelte a lány, mikor megfordulva meglátta a szekrénykulcsot.
Odament érte, hogy kivegye a férfi kezéből, ám az a háta mögé dugta, és
döbbenten nézett le Sanara.
- Nem erről volt szó. Azt mondtad, tegyem el úgy, hogy te se tudj
róla, és ne is adjam oda, míg át nem gondolsz mindent. Ilyen gyorsan
sikerült?
- Nem. De muszáj megnéznem.
- Muszáj?!
- Jaj Patrik! Légy szíves! - Sana az ajtófélfa másik felére támaszkodva,
ártatlan szemeket meresztett Patrikra. - Tudom, hogy mit mondtam róla,
de egyszerűen látnom kell. Muszáj! Biztosan van rajta valami, ami.
- Nem lehet! Amikor rám bíztad, azt ösztönösen tetted. - volt a lány
számára cseppet sem kellemes válasz. - Viszont most nem vagy az. Nem
adhatom oda!
A lány hallgatott, és merengve nézte a férfit. Becsülte benne ezt a
mérhetetlen bizalmat és odaadást. Talán éppen ezért tette fel a kérdést,
ami a fejében járt. - Miért szeretsz engem? Miért vigyázol rám? Miért
törődsz velem? Miért érzel kényszert arra, hogy azt tedd, amit akarok?
Miért bízol bennem ennyire? Miért hiszed, hogy, amit mondok, az úgy
is van és úgy helyes?
Patrik egy pillanatra mosolyogva lehajtotta a fejét, majd ismét a lány
szemébe nézve felelt. - Tudod, egyszer egy kislány odajött hozzám és
207
megkérdezte, hogy miért vagyok rendőr? Miért kockáztatom az
életemet másokért? Akkor azt feleltem, mert úgy érzem, hogy ezt kell
tennem. Ugyanaz a válaszom most is. Mert így érzem.
Sana jól tudta, hogy Patrik most róla beszél, mert az a kislány ő volt.
Jól emlékezett még rá, hogy annak idején valóban feltette ezt a kérdést.
De mégis nehéz volt elfogadnia, megfejtenie ezt a választ, mert nem
adott számára elég magyarázatot. - Mégis miért? Mi van bennem, ami
kiváltja belőled ezt az érzést?
- Nem tudom kicsim. Talán a gyönyörű szemeid, a kedves,
határozott arcod, a belőled áradó erő és báj. nem tudom Sana.
- Azt hittem inkább nagyapa miatt.
- Nagyapád? - Patrik elmerengett kicsit, de aztán nemlegesen
megrázta a fejét. - Nem. De talán eleinte volt bennem olyasmi is, hogy
nagyapád a barátom, és ezért vigyáznom kell rád, de ez hamar
mellékessé vált. Nem miatta, már régen nem miatta.
Sana lágyan bólintott, mert pontosan ezt szerette volna hallani. - Ha ez
így van, akkor ideadhatnád a kulcsot is. - próbálkozott ismét.
Mindez igen egyszerűen hangzott, de Patrik tisztában volt vele, hogy a
lány most nem lát tisztán, és talán olyat tenne, aminek nem lenne
értelme, vagy még problémát is okozhatna. - Lehetetlen, és hiába is
kéred. Viszont mielőtt hazaértem volt egy telefonom. Henry, az
iskolaigazgatód keresett, és azt üzeni, hogyha nem mégy hamarosan
iskolába, akkor ismételned kell az évet, mert nem fogod tudni bepótolni
a tanultakat.
Sana unottan megforgatta a szemeit és elfintorodott. Nem akart a
tanulásról beszélni, nem akart az iskolával foglalkozni, mikor most
sokkal fontosabb dolga volt. Az, hogy felfedje Dark valóban él e még
valahol. A kardra volt szüksége, és bár tudta, hogy könnyedén átlép-
hetne Patrikon, mégsem tette. Csak elkönyvelte magában, hogy a
kulcsot nem szerezheti meg egyhamar.
- Ma jönni fog Ray a leckével, alaposan kérdezd ki és tanulj Sana.
Hallod? Mással ne foglalkozz! Most csak a tanulás a fontos.
- Neked lehet, de nekem nem. - nyugtázta a lány elkedvtelenedve.
A férfi felsóhajtott és kiegyenesedett. - Rendben. Akkor kössünk
alkut. - mikor látta, hogy a lány szeme kíváncsian felcsillan, folytatta
- Iskolába jársz, tanulsz, és ha utolérted magad, megkapod a kulcsot.
- Ugye tudod, hogy bármikor könnyedén megszerezhetném? - in-
208
cselkedett Sana, mert ez az lehetőség sem volt éppen ínyére, túl távo-
linak, túl nehézkesnek hatott.
- Tudom, ahogy azt is, hogy belemész az alkuba.
A lány ismét elfintorodott, majd összehúzott szemöldökkel elsétált a
férfi mellett be a szobájába, a tankönyvei közé.
Ray hamarosan megérkezett a leckével. Patrik beengedte a házba
Sanahoz, míg ő a lovakhoz ment az istállóba. A fiú búskomor volt, kedvetlen és riadt. Ahogy ott ült az íróasztalnál olyan volt, mintha félne valamitől. Ezt Sana azonnal észrevette, mégsem kérdezett rá rögtön. De ahogy teltek a percek és Ray a leckét mutatva sóhajtozott, és még a keze is meg-megremegett, a lány már nem bírta magába folytatni a kérdést.
- Mi a baj? Történt valami? - kérdezte tőle lágyan, miközben alaposan
szemügyre vette.
Ray aranyos fiúnak tűnt. Rövid, barna hajával, középmagas, átlagos
testalkatával nem rítt ki a korosztályából. Az arca helyes volt ugyan, de
Sana azt is inkább átlagosnak mondta volna. Viszont végtelenül kedves
volt, és kicsit naiv is talán.
- Semmi. - dadogta döbbenten Ray, mert nem is vette észre, hogy
ennyire leolvasható róla minden rezdülése.
- Valóban? - Sana felhúzta a szemöldökét és megfogva a könyvét
odavágta a fiú mellkasának, aki összerezzenve, remegő kézzel kapott
utána. - Olyan vagy, mint egy riadt nyuszi.
A szobában hirtelen nagy lett a csend. Ray nem akarta elmondani a
problémáját, és erre nyomos oka is volt, Sana pedig úgy gondolta,
hogyha nem akar beszélni, akkor nem faggatja tovább. Ezért visszavette
a könyvét és belemerült amennyire csak tudott.
Sana megtett mindent, hogy teljesítse Patrik kérését, és teljesen a
tanulásra koncentráljon. De olykor kizökkent, mikor Ray remegő kezét
látta, mély sóhajtását hallgatta, vagy félelmet tükröző tekintetébe
pillantott. Mégsem kérdezősködött többet, nem látta értelmét, mert
biztos volt benne, hogy a fiú úgysem mondaná el a gondjait.
Hirtelen kopogás törte meg a csendet, majd Patrik nyitott be az ajtón
és komoran végignézett a gyerekeken, míg tekintete végül Sanan
állapodott meg.
- Jim hívott. El kell mennem.
- Valami baj van? - nézett fel Sana kíváncsian, bár jól tudta, hogy
mások előtt Patrik úgysem mondana semmit.
209
- Igen, baj. De most megyek, ha megjöttem beszélünk. - azzal visz-
szacsukta az ajtót és elsietett.
Sana még sokáig nézett utána elgondolkodva, majd visszatért a ta-
nuláshoz. Fogalma sem volt róla, minek ez a sok tudomány, hogy mire
fogja használni majd. Hiszen az ő küldetéséhez sem történelemre, sem
pedig egyéb tantárgyakra nem lesz szükség. De nem volt választása,
hiszen megígérte Darknak és Patriknak, hogy befejezi a gimnáziumot.
És most még csak ott tart, hogy alig kezdte el. Tehát bele kellett
merülnie, át kellett rágnia magát rajta, behozni a lemaradást, és teljesen
visszazökkenni a hétköznapokba. Nehezen ment, de minden oldal után
egyre könnyebbé, egyre érthetőbbé vált számára a tananyag. Mikor már
úgy gondolta, menni fog egyedül is, Ray összeszedte a könyveit,
bepakolta a táskájába, majd elköszönt. Sana kikísérte és még egy utolsó,
elgondolkodó pillantást vetett rá, mert a fiú olyan szerencsétlenül ment
ki az ajtón, hogy még nézni is rossz volt. De aztán csak vállat vont, és
visszaindult a szobájába, hogy folytassa a tanulást. Ám ahogy elhaladt
Patrik szobája mellett, eszébe jutott a kard. Megállt, és szinte szuggerálta
az ajtót, mikor eszébe jutott, amit a férfi mondott. Bízott benne. Tehát
nem tehette meg, hogy csak úgy kiveszi a kardot a szekrényből, amikor
éppen kedve szottyan. Grimaszolt egyet és továbbment a saját
szobájába.
Órák teltek el, mikor Sana hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Sietve
összecsukta a könyvét, majd lement a lépcsőn, hogy megnézze ki
érkezett. Mikor a konyhába ért, Patrik és T.B. gondterhelt arcát látta,
amiből semmi jót nem olvasott ki.
- Szia nagyapa. - Sana odasietett és puszit nyomott az asztalnál ülő
öreg arcára, majd mikor látta a rászegeződő, szánakozó pillantásokat,
értetlenkedve hol egyikre, hol másikra nézett. - Mi van? Miért néztek így
rám? Nem csináltam semmi rosszat.
T.B. a fejét rázta szomorkásan, Patrik pedig háttal nekitámasztotta két
kezét a szekrénynek, és úgy figyelte a lányt.
- Találtak egy hullát az iskolátok mögött.
- Az iskolánk mögött? És? - tárta szét a karját értetlenkedve Sana.
- Nap mint nap találnak hullát valahol.
- Igen, ez igaz. De ez a fiú az osztálytársad volt. Sam Jackkeron. -
közölte Patrik szomorkásan és a reakciót várva.
- Sam? - Sana próbálta felidézni magában a fiú arcát, de csak hal-
210
ványan sikerült. Sam jó tanuló volt, soha nem volt vele probléma.
Rendes, tiszta ruhákban járt iskolába, a felszerelése is mind kitűnő
állapotban volt, mindig készen volt a leckéje és. bár sokat csúfolták a kis
termete miatt, és nem is beszélt sokat senkivel sem, de aranyos volt és
segítőkész. - Mégis mi történt? - kérdezte érdeklődve.
- Két golyót eresztettek bele, feltehetőleg egy P226-tal. Nemrég el-
kaptunk két fickót, akik drogot árultak az utcán, és nekik is ilyen
SIG-Sauer pisztolyuk volt, ugyanaz a lövedék. - Patrik komoran a lány
szemeibe nézett. - Nem vettél észre semmit a fiú körül azelőtt?
- Azt hiszed, hogy benne volt valamiben?
- Vagy látott valamit, amit nem kellett volna. - nyugtázta T.B.
- Ott ólálkodnak az iskola körül a dílerek. - folytatta Patrik. - Azt
hiszem ott senki nincs biztonságban.
Sana elnézte a férfit, és jól tudta mire gondol. - Azt akarod, hogy
menjek iskolába és a tanulás mellett figyeljek, hátha látok vagy hallok
valamit?
Patrik nem felelt, csak bólintott egyet. Normális esetben, egy normális
gyereket nem kérne erre, de Sana különleges volt és erős. Nem beszélve
arról, hogy mivel öngyógyító, nagy baja nem eshet. Persze így is
aggódott és aggódni is fog érte, de biztos volt benne, ez a legjobb
megoldás. Szüksége volt rá, a két fülére, a két szemére és az erejére,
hogy több gyereknek ne eshessen baja. - El kell kapnunk őket, hogy ez
ne történjen meg még egyszer. - mondta határozottan, és a lányra nézett,
hogy ily módon is hathasson rá.
- Rendben. Ez egy percig sem kérdés.
- Gondolom az én véleményem nem igazán érdekel. - motyogta T.B.,
de csak magának, mert tudta, hogy már régen nincs köze az unokája
vagy épp Patrik tetteihez.
- Ne haragudj érte nagyapa, - nézett rá kedvesen, de határozottan
Sana. - de valóban nem. Segítenem kell, és nem magam miatt, hanem a
többiekért. Nekik van szükségük arra, hogy valaki megvédje őket az
ilyen brutális alakoktól.
Az öreg felállt és mélyet sóhajtva odament az unokája elé. - Tudod te,
hogy mibe mászol bele? A drogüzérek nem teketóriáznak, náluk nincs
pardon. Ha valaki beleköp a levesükbe, azt egyszerűen kinyírják. - T.B.
azt hitte, a lány majd megijed és visszakozik, de Sana rezzenéstelen
arccal hallgatta a nagyapját, majd egy mosolyszerűség kíséretében
211
Patrikhoz fordult.
- Megyek, bepakolok a táskámba, holnap suli, és reggel még el kell
mennem a dokihoz is az igazolásért. -visszafordult nagyapjához, puszit
lehelt az arcára, és már szaladt is fel a lépcsőn, be a szobájába. 6. fejezet - Újra iskola
Másnap reggel Sana már felöltözve, táskával a vállán trappolt le a
lépcsőn. A konyhába még ivott egy csésze kávét, majd felvéve a cipőit,
elindult a buszmegállóhoz. Aznapra egy krémszínű nadrágot és egy
világosbarna rövid ujjút vett fel, de mivel kissé hűvös volt, még a
farmerkabátját is magára kapta. Tudta, hogy csinos, de igazából ez
sosem foglalkoztatta, ez eltörpült az összes többi dolog mellett. Így most
is, ahogy a buszmegállóhoz érve néhány fiatal fiú utána fütyült és
bohóckodtak neki, oda se figyelt rájuk, csak beállt a többi várakozó közé.
Igazából semmi kedve nem volt iskolába menni, sőt, ha őszinte akart
lenni, egyetlen porcikája sem kívánta a tanulást, de nem tehetett mást.
Főleg azért nem, mert a vérében volt, hogy segítsen elkapni a
gyilkosokat.
Unottan körbenézett, hogy legalább azzal lefoglalja magát míg vá-
rakozik, és nem messze, Rayt látta közeledni a megállóhoz. A fiú is
észrevette őt, és egy halvány, esetlen mosolyt küldött felé.
Ekkor egy fekete Renault fékezett le Ray mellett, majd egy kéz kinyúlt
az ablakon, és elkapva a fiú karját közelebb húzta az ablakhoz. Úgy tűnt
beszélnek is hozzá, de Sana a távolság miatt nem értett az egészből
semmit. Csak azt látta, hogy Ray arca hirtelen riadttá és komorrá
változott, pont olyanná, mint előző nap Sanaéknál. A lány próbálta
megfejteni, megérteni. Eszébe jutott, hogy talán megjegyezhetné a
rendszámot is, de mire ezt megtehette volna, a kocsi már elkanyarodott
a sarkon.
Ray leverten odaballagott a várakozók közé, és már egyáltalán nem
volt kedve beszélgetni még Sanaval sem. Ezért nem is ment oda hozzá,
hanem megállt néhány méterre tőle. A lány bárhogy is segíteni szeretett
volna rajta, nem akarta lerohanni, hisz nem tettlegessé- get, csupán
megfigyelést ígért.
A busz beérkezett a megállóba, és amint kinyílt az ajtaja, mindenki
szép sorban felszállt rá. Még volt néhány ülőhely a busz hátulján, de
azok a fütyülős fiúk a megállóból, sietve elfoglalták mindet. Sanat ez
nem zavarta, megszokta, hogy a korabeli fiúk mind éretlenek, és fi-
212
noman fogalmazva, tahók. Talán ezért is kedvelte jobban az idősebb
férfiakat, akik komolyabbak, megbízhatóbbak, kedvesebbek voltak, és
még számos remek tulajdonsággal dicsekedhettek. Egyszóval
Sana lenézte az ilyen suhancokat, és ha tehette messziről elkerülte őket.
Most is, hogy még csak rájuk se kelljen néznie, inkább kibámult az
ablakon, és figyelte az elsuhanó tájat. Így még sohasem látta, hiszen ez
az első alkalom, hogy Patriktól ment iskolába. Patrik! Alig gondolt a
férfira, máris megpillantotta a kocsiját, amint éppen leelőzte a buszt.
Sana értetlenkedve meredt a jármű után. Nem tudta mit kereshet a férfi
errefelé, hiszen a rendőrőrsre nem ebbe az irányba vezet az út. De még
jobban meglepődött akkor, mikor a busz elhaladt az iskola előtt, és Sana
ott látta az ismerős autót. Most már végképp nem értett semmit, hiszen a
férfi tisztában volt vele, hogy Sana előbb az orvoshoz megy és csak
azután az iskolába. De akkor vajon mit kereshet ott? Hirtelen eszébe
ötlött, hogy nyilván a halott fiú ügyében nyomoz és kérdezősködik a
suliban. Így nem látta értelmét ezzel a kérdéssel foglalkozni tovább,
helyette felkészült a dokival való eszmecserére. Nem volt oda az
orvosokért, nyilván azért, mert nem sokszor volt szüksége rájuk, de
amikor mégis, folyton fékezni, akadályozni akarták. Az is, aki a
kórházban bent akarta tartani, vagy ez, aki már pszichológushoz küldte
volna, mondván, hogy nehezen lép túl a szerettei halála okozta traumán.
Még szerencse, hogy Patrik mind a kétszer mellette állt, így
megszabadulhatott ezektől, a számára eszement kuruzslóktól.
Alig várta, hogy végre az iskolába lehessen, mert inkább ezerszer a
tanulás, mint egyszer is egy orvos. Ezért szinte fellélegzett, mikor a doki,
a rengeteg betegre hivatkozva, nem húzta sokáig az időt, hanem sietve
kiadta az igazolást. Végre kiszabadulva a váróterem klór szagától
felülhetett a buszra, majd hamarosan beléphetett az iskola kapuján. Már
becsengettek, és egy jó negyedórája folyt a tanítás. A folyosók kiesek
voltak, és csak a tantermekből szűrődött ki némi hang. Sana egyenesen
az osztályterme felé tartott elmerengve, mikor megpillantotta Patrikot az
igazgatóval beszélgetni az iroda előtt. Fúrta az oldalát a kíváncsiság,
főleg mert Patrik úgy tűnt, cseppet sem siet, mintha ráérne egész nap az
iskolában várni és nézelődni. Így nem sokat teketóriázott, lassan
odaballagott a beszélgetőkhöz, és kíváncsian megállt mellettük.
- Jó reggelt!
- Viszont. - köszöntötték a férfiak.
213
- Nocsak! Megjöttél végre! Azt hittem, már nem is akarsz iskolába
járni. - húzta fel a szemöldökét az igazgató.
- De igen, csak volt egy kis problémám. - motyogta a lány, bár leg-
szívesebben az igazat mondta volna. Nem szeretett mellébeszélni.
- Igen tudom, Patrik, vagyis Mr. Larg már elmesélte. De a legjobb
lesz, ha bemegyünk az irodámba. - invitálta beljebb a megdöbbent
Sanat is Henry.
A tanárin átballagva bementek az igazgatói irodába, és Henry még az
ajtót is becsukta mögöttük. És miután hellyel kínálta a lányt és Patrikot,
komoran felsóhajtott, majd Sanara nézett.
- Patrik azt mondta, hogy neked különleges érzéked van a bűn-
ügyekhez. Nem kérném ezt, ha nem bíznék a barátomban száz szá-
zalékig. Ha ő azt mondja, hogy nem lesz baj, akkor el is hiszem. Persze
normális esetben fel sem merült volna ez a helyzet, de most úgy tűnik,
hogy több van e mögött, mint egyszerű bandabosszú.
- Több? Még pedig? - a lány hol az igazgatóra, hol Patrikra nézett a
válaszért.
- Jim kikérdezett tegnap néhány dílert, és hallott ezt-azt. - felelte
Patrik készségesen. - Azt mondják elég nagy a hálózat, és főleg az is-
kolákat támadják. Szó szerint támadják a diákokat, hogy dolgozzanak
nekik. Ebben az esetben hathatós védelem kell. És úgy tűnik, hogy most
ezt az iskolát szemelték ki, talán mert a területükön van, talán másért.
Elég nagy banda, és elég veszélyesek.
- Ez nem túl jó hír. - motyogta a lány.
- Nem, valóban nem. És nem ez az első haláleset, de ha rajtunk
múlik, az utolsó. Vigyázni kell velük!
- Nem gond. - bólintott Sana komoran és teljes elszántsággal. -
Pontosan mit tegyek? Elég ha figyelek, vagy ennél többet is? Épüljek
be? Vagy mást?
- Nem, dehogy! - ellenkezett Patrik talán túlságosan gyorsan is.
- Elég ha nyitva tartod a szemedet és figyelsz, és ha valamit látsz
vagy hallasz azzal eljössz hozzám. De nem kell félned, mert nem leszel
egyedül. Mától új portásunk van, mert a régi szabadságra ment.
- Henry jelentőségteljesen barátjára nézett, Sana pedig követte a te-
kintetét és szélesen elvigyorodott.
- Csak nem?
- Portás még úgysem voltam soha. - vont vállat a férfi. - És ide nem
214
elég akármilyen egyszerű portás ,ha azt akarjuk, hogy ne jussa
215
nak be a bandatagok az iskolába.
- Értem. Nem mintha eddig féltem volna, de ezután már biztosan nem
fogok. - állapította meg Sana halványan mosolyogva. - Viszont itt
vannak páran, akik ismernek téged. Az nem gond?
- Miért lenne az? Már úgyis fel akartam mondani a rendőrségnél.
- Remek! Akkor nagyjából tisztáztunk mindent. - jelentette ki Henry
sietve. - Jobb ha mindenki megy a maga dolgára, hogy mielőbb véget
vethessünk ennek az áldatlan állapotnak.
Sana felállt. és még egy pillantást vetve a férfiakra, kiballagott az
irodából és elindult az osztályterme felé. Amiket hallott, nem nyugtatta
meg, de nem is ijedt halálra tőlük. Miért is tenné? Hiszen nem holmi
drogbandával, hanem vámpírklánnal is megküzdött már. Így, mikor
belépett az osztályba, senki észre sem vette rajta, hogy olyasmit tud,
amit más még csak nem is sejt. Persze tudta, hogy vannak olyanok, akik
tisztában vannak vele, hogy miért halt meg Sam, de hallgattak, mert
nagyon féltek.
Sana odaadta az orvosi igazolást az osztályfőnökének, majd némán
leült a helyére. A tanárnő megkérdezte tőle, mi történt az elmúlt he-
tekben, de a lány mélyen hallgatott, mert úgy hitte, ehhez senkinek sincs
köze. Nem is faggatták, csak folytatták tovább az órát, hogy haladjanak a
tananyaggal. Sana pedig minden figyelmét próbálta odakoncentrálni,
hogy utolérhesse önmagát.
Néhány perc múlva azonban kopogtak, és az igazgató dugta be a fejét
az ajtón. Elnézést kért, majd Jimmel a háta mögött belépett.
Sana nem értett semmit. Az előbb még Henry Patrikkal és vele be-
szélgetett az irodában, most meg Jim van itt. Mégsem szólt, csak ér-
deklődve várta a történéseket.
- Szervusztok gyerekek! - köszönt az igazgató, miközben komor
arccal végignézett a diákokon. - Gondolom hallottatok róla, hogy mi
történt Sam Jackkeronnal. Aki mégsem, annak elmondanám, hogy Samet
holtan találták az iskola mögött a hátsó utcánál. Lelőtték. - Henry
hallgatott és a reakciókat figyelte, de a legtöbben meg sem mozdultak és
csak kevesen döbbentek meg. - Szóval. Mivel ez az ügy itt történt
közvetlenül az iskolánknál, és mivel Sam ebbe az osztályba járt,
gondolom van aki tudja, vagy legalább sejti, hogy mi történhetett. Miféle
dologba keveredhetett ez a fiú, amivel az életéért fizetett? Ha bárki
bármit is tud, az forduljon bizalommal hozzám vagy pedig - mutatott
216
Jimre. - a nyomozókhoz, akik még egy darabig itt lesznek az iskolánkba,
hogy felderítsék az ügyet.
Jim megvárta míg az igazgató befejezi a mondandóját, majd ő szólalt
meg felmutatva egy fényképet, melyen Sam holtteste volt látható. Az
osztály nagyot hördült, és ezt hallva Jim beszélni kezdett.
- Gondolom felismeritek az osztálytársatokat. Így találtunk rá odakint
a kukák mellett. Jól nézzétek meg! - azzal elindult a padok között és
végigmutatta a képet, hogy mindenki egészen közelről meg tudja
szemlélni. - Nem tudjuk még, hogy mi történhetett, de kiderítjük.
Viszont ha segítenétek és elmondanátok ha esetleg tudtok, hallottatok
vagy láttatok valamit, akkor azzal nagyon sokat segítenétek nekünk.
Tudom, hogy nehéz beszélni, főleg ha féltek, ha rettegtek valamitől vagy
valakitől. De ha nem teszitek meg lehet, hogy ti fogtok ugyanígy feküdni
legközelebb az utcán.
Sana óvatosan körbejáratta a szemeit és figyelte a reakciókat. Jól látta,
érezte, hogy a legtöbben nagyon is jól tudják, mi folyt az iskola
környékén az elmúlt hetekben, napokban. Főleg Ray volt fura. Mikor Jim
odaért hozzá a képpel, a fiú mereven, teljesen maga alatt ránézett, majd
egyszerűen felállt a helyéről, és kirohant az osztályból, vissza sem nézve.
Mindenki Ray után fordult, és talán egyedül Sana értette ezt a különös
kirohanást. Ő pedig segíteni akart. Nem csak azért, mert megígérte,
hanem mert erre küldetett. Nem is habozott, ő is felállt és rápillantva az
igazgatóra, Ray után sietett.
Ahogy kiért a folyosóra körbenézett, de nem látott senkit, ezért tovább
ballagott. Mivel Rayt sehol nem látta, elindult a kijárathoz, hátha arrafelé
megpillantja. Nem csalatkozott, mert a fiú éppen az ajtóban állt és
mélyeket lélegzett, miközben Patrik ott szobrozott mellette., és a vállára
téve a kezét nyugtatgatta.
Sana odaballagott hozzájuk, és egyenesen Rayhez fordult. - Szörnyű
volt látni. - motyogta együtt érzően, pedig igazából őt nem hatotta meg
annyira a kép, de nem tudta mi mást mondhatna.
Ray felemelte a fejét és félelemmel telve, idegesen a lány szemeibe
nézett. Nem tudta mit keres, nem tudta mit talál benne, de amint a
határozott, erős tekintetet látta, mintha kissé ő is erőre kapott volna.
- Jim megmutatta nektek a képeket. - nyugtázta Patrik. - Akkor már
értem miért nézel ki olyan csúnyán. - veregette meg a fiú vállát.
- De jobb ha összeszeded magad, mert nem hiszem, hogy ez lesz az
217
egyetlen ilyen eset. Most befészkelték magukat a környékre a drog-
üzérek, és nem úgy tűnik, mintha sietve távozni akarnának.
Erre a kijelentésre Ray döbbenten egyenesedett ki, és lassan hol
egyikükre, hol másikukra nézett. Szeretett volna elbújni a világ elől vagy
beteget jelenteni, vagy ki tudja mi lett volna a legjobb, amit tennie kellett
volna. De igazából csak azt tudta, hogy szabadulni akart. Szabadulni
mindentől és mindenkitől, hogy végre nyugodtan élhessen úgy, ahogy
azelőtt.
- Tudsz valamit. Igaz? - Sana úgy gondolta nem teketóriázik tovább,
nem látta értelmét. Helyette inkább áthatóan a fiúra nézett és várta a
válaszát. De Ray egy szót sem szólt, csak keserűen lehajtotta a fejét és
mélyeket sóhajtozott.
Sana várt egy darabig, de nem adott több időt, nem akart ott állni és
egy gyáva ember mentegetőzésére várakozni. Csak elfintorodott, és
hátat fordítva Raynek, visszaballagott az osztályba. Ha őszinte akart
lenni nem ezt várta, hiszen amikor megismerte Rayt, vagány, kedves,
jópofa srácnak tartotta, most viszont csak egy reszkető nyuszit látott, aki
megijed még a saját árnyékától is. Ráadásul olyannyira gyáva, hogy még
a rendőrségnek sem meri bevallani az igazat. Sana ehhez nem volt
hozzászokva, hiszen világ életében olyan emberek vették körül, akik
bátran viselkedtek, és megtettek mindent másokért is. Persze tisztában
volt vele, hogy léteznek olyanok is, akik szintén félnek és reszketnek,
akiket könnyű rettegésben tartani. De azt is tudta jól, hogy segíteni csak
azokon lehet, akik ezért tesznek is valamit és azt akarják, hogy
megmentsék őket. Úgy tűnt, a fiú nem tartozott ezek közé.
Morcosan beült az órára, és tovább hallgatta Jimet és az igazgatót.
Henry azt ecsetelte, hogy az irodában a rendőrök szeretnének kihall-
gatni mindenkit, és ezért egyenként fáradjanak át az igazgatóiba névsor
szerint. Tehát az óra többi része, a szünet, és még a következő óra is
azzal telt, hogy Jim kihallgatta a diákokat. Sana nem foglalkozott ezzel,
csak figyelt, ahogy ígérte, és főleg Ray volt, akin a szemét rajta kellett,
hogy tartsa.
- Na van valami? - kérdezte Jim, mikor Sana került sorra, hogy az
igazgató irodájába menjen kihallgatásra.
- Nem tudom. - mondta Sana elgondolkodva, miközben leült a
felkínált székre. - Ray elég furán viselkedik, retteg. Azt hiszem benne
lehet nyakig valamiben.
218
- Az a fiú aki kiszaladt? - tudakolta Jim érdeklődve. és az asztal
sarkához ült.
- Igen. Valószínűleg ő az, aki tudja az igazat. Sokat lógtak együtt
Sammel, sokat beszélgettek azelőtt. Mondjuk mostanában nem tudom,
hogy megmaradt -e ez a barátság.
- Értem.
- És a többiek mondtak valamit? Jutottatok valamire velük? - Sana
érdeklődve figyelte a férfit, aki az igazgatóra pillantott, majd vissza
Sanara. - Nem igazán. Mintha mindenki homokba dugta volna a fejét.
Senki nem tud semmit, senki nem mond semmit.
- Vagy csak félnek. - fintorgott a lány.
- Még jó, hogy te nem félsz. - jegyezte meg Jim szarkasztikusan, de
erre Sana nem reagált. Tisztában volt vele, hogy mióta Patrik ennyire
közel került hozzá, eltávolodott a kollégájától és valójában ez az, ami
Jimet bántja. Azért ilyen távolságtartó és kissé ellenséges vele.
- Nem tudom mi lesz ebből. - vakargatta meg a fejét Henry tanács-
talanul. - De ha valaki nem kezd el beszélni, nem biztos, hogy meg
tudjuk védeni őket, hogy véget tudunk vetni ennek az egésznek.
- Megteszünk mindent. - jelentette ki Jim határozottan. - De csodákra
mi sem vagyunk képesek. Ezek gyerekek, még nem tudják mi a helyes.
Pláne akkor ha megfélemlítették őket. Hiszen nem kiscserkészek akik
gyilkoltak, hanem drogbanda tagok.
- Hogy mi a helyes? - indult kifelé a szobából a lány - Sokszor a
felnőttek sem tudják mi az és mi nem. Hogyan lehetne elvárni ezt a
gyerekektől?! - azzal a fejét rázva kisétált a szobából, majd visszaindult
az osztályba és hagyta, hogy sodorják az események. Egyedül azzal
foglalkozott, hogy a többieket hallgassa és figyelje, hátha megtud
valamit ami segítheti a nyomozást. Szünetekben össze-vissza járkált és a
reagálásokat hallgatta. Még órák végén is ő volt a legutolsó aki elment,
mert megvárta míg mindenki távozik, hogy nehogy lemaradjon
valamiről. Néhány szófoszlányból arra következtetett, hogy a legtöbben
jól tudják mi folyik az iskola környékén, és kik állnak a botrányok
mögött. De Sana nem tehetett semmit, hiszen Jim előtt mindegyikük
néma volt, mint a hal. Neveket is hallott, de mivel nem ismerte az
aktákat, fogalma sem volt róla, hogy kiről beszélnek.
Lassan újra csendes lett az iskola, így Sana is kifelé ballagott. Elha-
ladva a portásiroda mellett bekukkantott, de Patrikot sehol sem látta.
219
Felsóhajtva kilépett az épületből és elindult a buszhoz. Kicsit fáradt volt
és tompa, szeretett volna aludni egyet. Talán ezért is nem vette észre
azonnal a néhány méterrel arrébb, az iskola háta mögül jövő zajokat.
Mintha kukák dőltek volna fel, és valaki hangosan szitkozó- dásba
kezdett. Sana odafordult, és akkor pillantotta meg azt a fekete autót,
amit reggel is látott. Nem sokat habozott. Sietve a hangok irányába
indult, hogy megnézze mi történik.
Amikor a kocsi mellé ért, három fiatal férfit pillantott meg cseppet
sem bizalomgerjesztő kinézettel, amint épp Rayt vették körül, és fe-
nyegetően hatalmasodtak a földön ülő fiú felett. A legfiatalabbnál
pisztoly volt, amit Ray feje felett lóbált, míg a másik, aki a vezér lehetett,
karba font kézzel magyarázott.
- Tudod Ray, azt hittem elég világos voltam a múltkor. Nem ismerem
azt a szót, hogy nem. Talán nem tudod mi történt a haveroddal? A
következő te lehetsz, ha így folytatod.
- Nem, nem, én nem akarok. - dadogta a fiú félelemmel telve, és
amennyire csak tudott meghátrált.
- Mit nem akarsz? Megmondtam, hogy nem ismerem azt a szót, hogy
nem. Samy is ezzel jött, és most már alulról szagolja az ibolyát. Követni
akarod? Mert ha így folytatod, biztos lehetsz benne, hogy te leszel a
következő.
Sananak ennyi éppen elég volt, megtudta, amit meg kellett tudnia.
Lassan odaballagott a férfiakhoz, hogy ezzel némi ijedtséget okozzon a
többieknek, és kizökkentse őket a magabiztosságukból. Nem félt,
egyáltalán nem, hiszen tisztában volt vele, hogy nem eshet semmi baja.
Vagy ha mégis, hát az hamar begyógyul.
Amint észrevették a lányt, minden szem felé fordult, és a pisztoly is
rászegeződött, egyenesen a szeme közé.
- Hé kislány, itt nagyon rossz helyen jársz. Húzz el, amíg még lehet! -
szólt rá a vezér.
Sana nem mozdult. Rayt nézte, aki döbbent tekintettel, reszketve
figyelt és próbálta megérteni, hogy minek rohan a vesztébe a lány. Mert,
hogy azt teszi, abban tejesen biztos volt. Nincs még egy őrült, aki
szembe mer szegülni ezekkel a gyilkos drogdílerekkel. Sana azonban
nem ijedt meg könnyen. Rezzenéstelen arccal visszafordult
egyenesen a pisztoly felé, és a csövébe meredt.
- Mi van? Süket vagy? - kiabálta a férfi, és még egy fenyegető lépést is
220
tett a lány felé azt remélve, hogy ezzel majd elriassza.
De Sana még akkor sem félt, és minél jobban rá akartak ijeszteni,
annál nagyobb lett benne a küzdési ösztön. - Ti öltétek meg Samet. -
nyugtázta hangosan. - Az agyam eldobom, hogy ilyen brutális vad-
állatok léteznek. Sam még csak gyerek volt. Mit ártott nektek?
- Mi közöd hozzá?! - a férfiak kezdtek igen idegesek lenni, és a lány
pont erre számított. Intett Raynek, hogy hátráljon el, és mikor a fiú ezt
megtette, Sana szó nélkül lendült egyet és kirúgta a pisztolyt a férfi
kezéből. Majd ugyanazzal a lendülettel a másik férfit ütötte fejbe. A
harmadiknak ököllel csapott egyet az arcába, miközben oldalról ismét az
előzőleg pisztolyt tartó fiú hasába rúgott. Nem habozott egy pillanatot
sem, ott ütötte-vágta őket, ahol csak tudta, mígnem mindhárman
nyögve a földön hevertek. Akkor Sana odament a pisztolyhoz és
felemelte, majd a fegyver csövét a férfiakra tartotta.
- Azt hiszem, most bajban vagytok. - motyogta a lány ártatlanul.
Rácélzott az egyikük férfiasságára, majd minden habozás vagy teke-
tória nélkül, a lehető legnagyobb hidegvérrel meghúzta a ravaszt.
- Neeee! - kiabálta a férfi félelemmel telve, miközben a többiek
szörnyülködve nézték a jelenetet arra számítva, hogy társuk vérbe
fagyott golyókkal rogyik majd össze.
Sana gonoszul elmosolyodott, mert látta mindnyájuk megköny-
nyebbülését, mikor észrevették, hogy a golyó célt tévesztett. - Hoppá! -
vágott buta képet a lány. - Mellé ment. Megpróbáljam még egyszer? -
majd ismét célzott, és újból eldörrent egy félresikerült lövés. - ÓÓ! -
vigyorgott kajánul. - Megint mellé. Biztos félrehúz a pisztoly. Na majd
most!
A férfiak rettegve várták az újabb lövést. Megpróbáltak hátrálni, de a
mögöttük lévő fal nem engedett. Amúgy is jobbnak látták nyugton
maradni, hátha a nagy izgés-mozgásban a golyó valóban eltalálja őket.
- Te jó ég, kicsim! Mit fogtál? - lépett a lány mellé Patrik, aki a lövésre
rohant ki az iskolából többedmagával.
- Három utálatos alakot, akik riogatják a diákokat, és akik. - Sana
hirtelen körbenézett és elharapta a mondatot, mert meglátta a sok
gyereket maga körül, akik egyre csak gyülekeztek.
Patrik odament a földön ülő férfiakhoz, és egyenként átvizsgálta őket,
nehogy még előbukkanjon egy nem várt fegyver valamelyikük
zsebéből. Mire ezzel végzett, Jim is megérkezett két járőrrel, és átvették
221
a pisztolyt, meg a három alakot. Bilincset raktak a kezükre és be-
tuszkolták mindet a kocsiba, hogy a rendőrségre vigyék őket kihall-
gatni. De mielőtt beszálltak volna, a vezérük még Sanara pillantott
olyan szúrós tekintettel, hogy a lány hátán a hideg futkosott. Nem ijedt
meg, csak annyi gyűlöletet látott azokban a szemekben, ami egy egész
csordának is sok lett volna. Azonnal el is vette a tekintetét róla, és Rayt
kereste a szemével. A fiút azonban sehol sem látta, ezért odafordult
Patrikhoz.
- Ray. Ray eltűnt. Nem látom sehol. - motyogta.
- Ray?
- Igen. Őt támadták meg.
- Értem. - nyugtázta a férfi, és ő is alaposan körbenézett. Neki is
gyanús volt a fiú egy ideje, mert elég furcsán viselkedett. De megta-
nulta, hogy amíg nincs bizonyíték, vagy valaki nem kér a segítségéből,
addig nem szól bele a dologba. Ugyanis volt már egy-két esete, mikor
annyira segíteni akart, hogy kis híján feljelentették zaklatásért. Persze
amikor már megvolt a baj, akkor szabadkoztak, de addig neki kellett
magyarázkodnia a főnökének.
Kicsit távolabb az oszlopok mögött, Patrik egy ismerős alakot pillantott
meg. Megbökte Sanat, majd mindketten elindultak a bujdosó fiú felé.
Mikor odaértek, Patrik első dolga az volt, hogy alaposan megnézze Ray
sérüléseit.
- Téged alaposan helyben hagytak. Ne vigyelek kórházba?
- Semmi bajom.
- Elég csúnyán nézel ki. - jegyezte meg Sana is.
- De tényleg semmi bajom. - felelte a fiú most már erőteljesebben.
- Teljesen jól vagyok.
- Rendben. - emelte fel a kezeit megadóan Patrik, látva az ellenkezést.
- Akkor viszont beszélgetnünk kellene, hogy mielőbb véget vethessünk
ennek az egésznek.
Ray a férfira nézett, majd Sanara. - Nem. Bocs, de nekem nincs mit
mondanom.
- Tessék?! - értetlenkedett a lány. - Most viccelsz? Kis híján megöltek.
Az egyiküknél pisztoly volt, méghozzá nem véletlenül. Te lettél
volna a következő áldozat. Mégsem akarsz mondani semmit sem?
A fiú komoran a fejét rázta, mire Sana hitetlenkedve horkant fel.
- Ezt nem hiszem el! Te megbuggyantál? Te szerencsétlen! Megölték
222
Samet, és veled is ezt tervezték. Te meg egy szót sem akarsz mondani?
Na ne!
Patrik felsóhajtott és megfogta Sana karját. - Most inkább menj haza.
Ezt majd én elintézem.
- Ezer örömmel! - a lány lemondóan megrázta a fejét. Annyi mindent
szeretett volna Ray fejéhez vágni, annyi harag kezdett benne
összegyűlni, hogy erőt kellett vennie magán, nehogy mindezt a fiúra
zúdítsa. Ezért inkább szófogadóan visszament a táskájáért, amit út-
közben eldobott, majd szó nélkül indult a már oszló tömeggel a
buszmegálló felé.
7. fejezet - Az örök körforgás vége
Sana a szobájában ült és azon tanakodott, hogy vajon Ray félelme
miért kerekedett ennyire a józan esze felé. Bár reménykedett, hogy
Patriknak sikerül hatnia rá, és kiderül majd az igazság, de nem élte bele
magát, mert a fiúból nem nézett ki sok jót. Képtelen volt felfogni a
viselkedését, és kedve sem volt tanakodni rajta. Helyette inkább a
tanulásra próbált összpontosítani, de az sem sikerült, mert egyáltalán
nem fűlt hozzá a foga. Ekkor jutott eszébe a kard. Sietve felpattant, és
már rohant is át Patrik szobájába a szekrényhez. Nézte a zárat,
megpróbálta kézzel felfeszíteni az ajtót, de hiába. Nem akart kárt
okozni, így józan ésszel szerette volna kinyitni a zárat. Körbenézett, de
nem talált semmit, amivel célhoz ért volna, ezért fintorogva, tehetetlenül
a fürdőbe vonult, hogy lezuhanyozzon. Dühöngve levetkőzött, a ruháit
a szennyesbe dobta, majd beállt a zuhany alá és élvezte a tusolóból
áradó langyos víz zuhatagát. Jól esett neki, mert úgy érezte, hogy semmi
sem úgy alakult, ahogy szerette volna. Mintha minden összeesküdne
ellene, és megpróbálnák visszatartani. De valójában nem is ez volt a baj,
hanem az, hogy iszonyúan hiányzott neki Dark. Mellett az élete olyan
boldog, felhőtlen volt, ő megnevettette, vigyázott rá és szerette. És még
ennél is sokkal többet adott neki, mert kiegészítette, segítette, és az erő
hitével halmozta el. Nagyon nehezen viselte a hiányát, pedig próbált
tovább lépni nap mint nap, de nem ment. Olyan nehéz volt így
folytatnia mindent, mikor az élete legfontosabb része hiányzott.
Elzárta a csapot és a törölközőjéért nyúlt. Akkor meglátta Patrik
223
nadrágját, ami előző nap volt rajta. Nem gondolkodott, csak maga köré
tekerte a törölközőt és átkutatta a nadrág zsebeit. Azonnal meg is találta
amit keresett, a szekrény kulcsát. Izgatottan az ajkába harapott, és sietett
vissza a férfi szobájába. Odalépett a szekrényhez, és bedugva a kulcsot a
zárba, szélesre tárta az ajtót. Amikor megpillantotta a kardot a szekrény
alján, a szíve nagyot dobbant. Óvatosan odanyúlt és kivette, majd átvíve
a saját birodalmába az ágyra tette. Sietve ledobta magáról a törölközőt és
felvett egy kék pólót, meg egy piros mackónadrágot, mielőtt ő maga is
az ágyra telepedett volna, és vizsgálgatni kezdte a fegyvert.
Eleinte csak messzebbről figyelte. Nézte a gyémántszerű követ a
markolatban, és azt a különös rajzot, ami alatta volt. Egy fura alakot,
mintha egy angyalt ábrázolt volna. Nézte a képet, de nem bírta meg-
fejteni a titkát. Lassan odanyúlt érte és felemelte a kardot, hogy köze-
lebbről is megvizsgálhassa. Megfordította, de ott is ugyanaz a rajz volt
látható. Legalábbis első ránézésre azt hitte, de aztán felfedezett egy
aprócska különbséget. Az egyik oldalon az angyalnak szárnya volt, a
másikon viszont a szárny távolabb volt a testtől. Bár ezernyi ötlet merült
fel benne,hogy ez mi lehet, de valahogy egyiknek sem látta értelmét.
Mivel más nem igen jutott az eszébe, ezért karddal a kezében odaült a
számítógép elé, és megpróbált rákeresni valahol az angyalra. A kereső jó
néhány képet kiadott, de a lány nem találta meg a megfelelőt. De amint
a kardos angyalra kattintott rá, mégis megtalálta, amit annyira kutatott.
- „...az elveszett kard, amelyen egy kardos angyal képe volt látható. Jelentését
egy öreg varázsló úgy határozta meg, hogy a kard nem öl, csak elveszi az erőt és
magába szívja..." - olvasta izgatottan Sana. - „.onnan nincs kiút, mert
senkinek nincs elég ereje ahhoz, hogy kieressze a kardban lévő fényt...” - a lányt
ez elgondolkodtatta, és még alaposabban megszemlélte a fegyvert.
Végül egyszerűen odadobta az ágyára, miközben odafordult felé és
megpróbált rákoncentrálni. Tudta, ha valakinek, hát neki van ereje
felszabadítani a fényt. Bár fogalma sem volt, hogy ez pontosan mit is
jelenthet. Kezdett teljesen belemerülni, minden porcikájával a fegyverre
összpontosított, szerette volna ha azonnal sikerül megtennie a csodát, és
az erővel valamilyen módon visz- szahoznia Darkot. Hirtelen megállt és
megpróbált teljesen észhez térni. Annyira akarta a férfit, hogy nem
gondolkodott. Az erő kiszabadítása nem azt jelentené, hogy mindazon
erőket szabadjára eresztené, akik mind ezidáig a fegyver foglyai voltak?
És vajon ez mennyire jó, mennyire helyes megoldás lenne?
224
Sana dühösen dobbantott egyet, és néhány könnycsepp hullott végig
az arcán. Szenvedett, és a szíve is fájdalmasan lüktetett, de nem tehetett
semmit. Lassan visszaült a számítógép elé és tovább keresgélt, hátha
megtalálja a megfelelő megoldást. Közben pedig egyfolytában
szólongatta, hívta Darkot. Már képtelen volt kiverni a fejéből, és tudta
minél hamarabb megoldást kell találnia, mielőtt teljesen bele nem őrül a
hiányába.
Teltek a percek, az órák, de a lány nem tudott kibontakozni, nem lelte
a helyes utat, hiába kutatta teljes figyelemmel. Kezdett kétségbeesni,
mert képtelen volt rátalálni a megoldásra, és ettől lassan ki is borult. Az
öklével nagyot vágott az asztalra, majd felállt és a székét is ellökte
magától. Mérgesen, tehetetlenül felordítva küzdött a köny- nyeivel, míg
végül megállt a kard előtt és dühösen, mégis szinte könyörögve beszélt
hozzá.
- Mond, mi a titkod? Hogyan hozhatnám ki belőled Darkot? Tudom,
hogy a rabod. Add ki nekem, csak őt. Hallod? Őt akarom! Akarom! -
sírta elkeseredve és egyre nagyobb kétségbeeséssel.
De a kard nem felelt. Ugyanolyan néma maradt mint volt, mintha csak
nem értené vagy nem akarná megérteni új gazdáját. Helyette viszont
Patrik szólalt meg az ajtóból.
- Mi a csudát művelsz?
Sana riadtan megfordult, és gyorsan letörölte a sírás nyomait. Majd
egyszerűen az ágyra mutatott, ahol a kard hevert mozdulatlanul. - Én
csak megpróbáltam visszahozni Darkot. De rájöttem, hogyha nem
figyelek, lehet hogy felszabadítom az összes erőt, és azt nem akarom.
Fogalmam sincs, hogy kiknek az ereje van még benne.
Patrik komoran odalépett a számítógéphez és beleolvasott a letöltött
oldalakba, majd gyengéd, szinte simogató tekintettel fordult a lányhoz. -
Légy türelmes. Biztosan van megoldás, csak meg kell találnod. - lassan
az ágyhoz lépett és a kardért nyúlt, hogy felemelje és ő is megnézze a
rajta lévő mintákat. Mikor Sana ezt látta, ösztönösen odalépett hozzá, és
remegő kezeit Patrik ujjaira téve, ő is megragadta a fegyvert a
markolatnál.
Ott álltak a szoba közepén és a kardot fogták, a lány azon az oldalon,
ahol az angyalnak szárnya van, Patrik pedig a másikon. Sana nem tudta
miért tette ezt és nem is érdekelte, csak az érzés, ami jóleső meleggel
töltötte el, az foglalkoztatta. Behunyta a szemeit és élvezte a fegyverből
225
áradó langyos energiát ugyanúgy, ahogy Patrik is. Még sosem érzett
ehhez foghatót, és bár szerette volna átgondolni, egyszerűen képtelen
volt elengedni a kardot. Olyan hévvel ragadta magához a fegyver
varázsa, mintha a keze odaragadt volna hozzá.
De a lányra hirtelen látomás tört. Azt hitte ez végre Darkkal lesz
kapcsolatos és utat mutat majd, ám egészen másról volt szó.
Sana egy házat látott nem messze a bekötőúttól, és öt alakot, akik
benzineskannával osontak az épület felé. Amikor már elég közel voltak,
a kanna tartalmát szétlocsolták a falakon, majd az egyikük egy öngyújtót
vett elő és meggyújtotta. A láng fényében Sana tisztán ki tudta venni az
arcát. Az a férfi volt, akinek délután kis híján a legérzékenyebb pontjába
lőtt. Az öngyújtót a falhoz dobta, amitől a benzin égni kezdett. A tűz
ellepte a falakat és egyre beljebb hatolt, hogy elpusztítsa mindazokat,
akik a házban voltak. A férfiak ekkor elrohantak és elhajtottak egy fekete
Renault-val. A házból viszont senki sem tért magához, a szén-dioxid és a
tűz martalékává lettek.
Sana kinyitotta a szemeit, és elengedve a kardot hátrább lépett.
- Valami baj van? - Patrik komoran az ágyra tette a fegyvert, és az
aggodalmas képet vágó lányt nézte.
- Láttam azt a férfit, aki Rayre támadt délután. Öten voltak és fel-
gyújtottak egy házat. A házban mindenki meghalt, senki sem élte túl.
- Te jó ég! - Patrik morgolódva indult ki a szobából, Sana pedig utána.
- Akkor azt a rohadékot tényleg kiengedték. Jim mondta, hogy valami
fejessel állhatnak kapcsolatban, mert egyenesen a képviselő-testületből
intézte valaki az ügyvédet nekik. Amikor eljöttem, épp akkor érkezett az
ügyvéd. - lerohant a lépcsőn a kabátjához és kivette a telefonját, hogy
felhívja a kollégáját.
- Jim! Preskopt bent van még? - szegezte neki a kérdést. - A francba!
Sejtettem. Nem tudod hová mehettek?. Nem, most nem, minden perc
számít. Nem gond, majd elintézem. Ha megtudok valamit, hívlak. -
azzal zsebre vágta a mobilt és Sanara nézett. - Nem tudod kié volt a ház?
- Fogalmam sincs. - felelte a lány elgondolkodva. - Nem jött ki belőle
senki, és nem is volt ismerős.
- Mégis, milyen volt?
- Nem is tudom. - Sana elgondolkodva megvakargatta a fejét. - Sötét
volt, nem láttam a színét. Egy családi ház, szúnyoghálós ajtóval, és az
elején egy nagy ablakkal. Nem volt benne semmi különös.
226
- És az előkert vagy az udvar? Az utca? Nem láttál semmit, amiről
rájöhetnénk, hogy hol van?
A lány felsóhajtott és tovább törte a fejét. - Egy bekötőút mellett, az
előkertben egy nagy, lombos fával. És egy kutyaól, de nem volt kutya a
közelben.
- Kutyaól? - húzta össze a szemöldökét Patrik. - Egy fehérre meszelt,
elég nagy kutyaól? - mikor Sana bólintott, a férfi máris a kulcsáért nyúlt.
- Amikor ma hazavittem Rayt, a házuknál volt egy kutyaól. Azt mondta,
hogy néhány napja valaki megmérgezte a kutyájukat, egy hatalmas
kuvaszt. Az a szemét fel akarja gyújtani a srácot a családjával együtt.
Nem vártak tovább, Sana belebújt a cipőjébe, és már mentek is a
kocsihoz, hogy minél hamarabb a család segítségére siessenek. Patrik
gyorsan vezetett, mert attól tartott, hogy már így is elkéstek. Közben
pedig előhalászta a mobilját a zsebéből és odaszólt Jimnek, hogy ő is
igyekezzen Rayék házához.
Sana nézte a készüléket, és egy jó ötlete támadt. Elvette Patriktól a
telefonját, majd a saját zsebébe dugta. Bár a férfinek fogalma sem volt
róla, hogy Sana mit akar, de nem szólt. Már megszokta, hogy a lány a
saját feje után megy és olyanokat csinál, ami nem éppen hétköznapi. Így
inkább a vezetésre koncentrált.
A ház közelében Patrik leállította a motort és alaposan körbenézett.
Nem messze tőlük ott állt a fekete autó, ami feltételezhetőleg a táma-
dóké volt. Mindez azt jelentette, hogy azok már megérkeztek. Patrik a
lehető leghalkabban kiszállt a kocsiból, Sana pedig követte. A ház felé
osontak, de még nem mentek közelebb, csak egy fa mögött elbújva
figyelték az öt férfi tevékenységét. A lány ekkor vette elő a mobilt,
nyomkodott valamit rajta, és egyenesen a férfiak felé fordította, hogy fel
tudja venni, amint azok benzineskannával a kezükben végiglocsolják a
házat. Amikor azonban a vezérük elővette a zsebéből az öngyújtóját és
már készült szikrát pattintani belé, Patrik előugrott a sötétből,
odarohant, és egy jól irányzott mozdulattal kiverte azt a kezéből. Ezután
szembefordult a férfival, és ököllel arcul csapta. Sok ideje azonban nem
maradt, mert addigra már a többiek is harcra készen állva indultak felé.
Sana letette a telefont és ő is beállt a sorba. Ráugrott az egyikük hátára,
karját átkulcsolva a nyakán kiszorította belőle a szuszt, míg az
eszméletlenné vált és a földre zuhant. Majd a másikat rúgta mellkason,
miközben sebesen forgott egyet. De a támadó hamar talpra ugrott, ezért
227
a lány ismét felemelkedett a levegőbe és rúgott. A férfi ekkor elhajolt, így
Sana a földre érve, már egyik lábán leguggolva pör- dült meg, amivel
kirúgta a támadó lábait maga alól. Aztán odament a férfihez, a nyakára
térdelt, és annyiszor csapta arcul, amíg az mozdulatlanná nem vált.
Dühös volt és kétségbeesett, így egyáltalán nem esett nehezére
eszméletlenre verni ezeket a rossz embereket.
Hirtelen körbenézett, mert olyan érzése volt, hogy figyelik. Ekkor
pillantotta meg az ajtóban a döbbent Rayt az egész családjával. Sana
nem tudta mit tehetne vagy mondhatna, ezért inkább elfordította a
tekintetét és Patrikot nézte.
A férfi a vezérrel verekedett, miután egy másikat már a földre küldött.
Csak az ötödik támadó tudott elmenekülni, ő egyenesen a kocsi felé
rohant. De mire odaért, már felharsogott a sziréna hangja, így Sana
biztos volt benne, hogy őt is elkapták.
Patrik egy jól irányzott ütéssel végre küzdőképtelenné tette a vezért, és
sietve meg is bilincselte. Valójában a többiek nem is érdekelték annyira,
mert őket úgyis beszedték volna előbb-utóbb az utcáról is. De Preskopt,
a vezér más volt, őt nem lehetett nagyon könnyen elkapni. Délután is
csak Sananak volt köszönhető, hogy kézre került, úgy ahogy most is.
Jim is beért az udvarra néhány rendőrrel, és szépen sorjában össze-
szedték a támadókat. Sana ezzel már nem foglalkozott, csak odament a
fához Patrik mobiljáért és Jimnek nyújtotta.
- Van rajta valami, ami még jól jöhet. - motyogta. - Készítettem videót
arról, hogy a házat benzinnel locsolták körül.
- Okos kislány! - vette el a készüléket a férfi. - Ezt az ügyvédek
sem magyarázzák ki. Preskopt beszélni fog, és talán sikerül felhajtani az
egész bandát. Köszönöm.
Sana furcsán nézhetett Jimre, mert az mosolyogva kacsintott rá. Eddig
volt valami a viselkedésében, ami Sanat arra a következtetésre juttatta,
hogy Jim nem kedveli túlzottan, holott eleinte nem ezt érezte. Most
viszont a férfi úgy nézett rá, mint azelőtt, kedvesen és.
- Már másodjára mented meg az életemet. - a lány riadtan fordult
hátra, és Rayvel találta szembe magát.
- Nem tesz semmit. Bárki megtette volna. - nos, ebben a kijelentésben
nem volt biztos, de nem tudott hirtelen mást mondani.
- Mr. Larg mondta, hogy kapott egy fülest. Fel akarták gyújtani a
házunkat, azért jöttetek ide. - a fiú szenvedve lehajtotta a fejét. - Pedig
228
azt ígérték, hogy békén hagynak, ha elvállalom a melót, és egy szót sem
szólok senkinek.
- Soha nem szabad hinni a bűnözőknek, mert sosem mondanak
igazat. - felelte Sana. - De akkor ez azt jelenti, hogy vallasz ellenük?
Ray komoran a szüleire nézett, majd tekintete megállapodott a kis-
öccsén. - Nem tudom, mi lenne a helyes. Nem akarom bajba sodorni a
családomat. Azt hittem azzal teszek jót nekik és magamnak, ha azt
teszem, amit ezek mondanak. De most úgy tűnik, nagyot tévedtem.
Sana követte a fiú tekintetét, majd egyszerűen megragadta a karját és
odahúzta a családjához, akik éppen Patrikkal beszéltek.
- Gyerünk. Ha nem tudod, mit tegyél, hát kérdezd meg tőlük. Ők el
tudják dönteni mi a jó és mi nem az, hogy mi védi mindnyájatok érdekét
és mi nem. Csak kérdezd meg. - adta ki az utasítást a lány, és Ray
félszegen bár, de megtette amit kért.
Sana és Patrik magukra hagyta őket, hogy had beszéljék meg a dol-
gokat, mert biztosak voltak benne, hogy Ray ezúttal jól fog dönteni.
Mikor a gyanúsítottak már mind a rendőrautókban ültek, Patrik le-
nézett a lányra, és lágyan átölelve a vállát magához húzta. - Késő van,
haza kellene menned.
- Nem. Nem akarok egyedül. - felelte a lány, bár maga sem értette,
miért érezte így. De hirtelen, mintha forogni kezdett volna vele a világ,
miközben az erős fénytől be kellet hunynia a szemét. Különösen nehéz
érzés telepedett rá, ami egyszerre hozott fájdalmat és valami átható
izgalmat. Szédült és hálát adott Patriknak, aki erős karjaival tartotta,
nehogy összeessen.
A ház, Patrik háza üres volt. A csend rátelepedett a helységekre, és
még a falon lógó óra sem mert hangosan kattanni, mikor a másodpercet
váltotta. Mégis, így éppen megfelelő volt a pillanat. Sana szobája megtelt
fénnyel, mintha csak hatalmas reflektorok világították volna be az
összes falat. De ennek a fénynek nem volt igazán forrása, olybá tűnt,
hogy csak a végtelen messzeségből érkezett. Hirtelen, mint egy
forgószél, a kard felemelkedett és örült táncot járva pörgött a saját
tengelye körül. Először felfelé állt az éle, így a markolatba vésett
angyalok alul voltak, majd az él lefelé került, és az angyalok felül
forogtak. És ez ismétlődött újra és újra, mint egy örök körforgás. Ahogy
a fény tükre visszaverődött a fegyveren, ragyogó csillogást adott neki, és
a körülötte lévő dolgoknak egyaránt. Színesben pompázott a szoba,
229
mintha a szivárvány ezernyi színe költözött volna belé. Aztán a kard az
oldalára került, vízszintes helyzetbe, és lassulni kezdett mint egy
körhinta, mikor megállni készül. Végül valóban meg is állt. Az
orákulum jóslatának ereje nehezítette be a levegőt és szórta a fényt
szerte széjjel. Mint egy varázslat, érezhető bizsergés és remegés járta át
az egész szobát. Így múltak a percek, és amilyen hirtelen jött a fény,
olyan hirtelen ki is hunyt. A kard is visszaesett az ágyra, pontosan arra a
helyre, ahol Patrik hagyta.
Sanat különös érzés kerítette hatalmába. Mintha megszűnt volna
benne az az űr, amit Dark halála óta érzett. Úgy érezte, visszakapta teljes
önmagát. Már a szédülése is elmúlt, és átjárta valami megma-
gyarázhatatlan nyugalom és béke. Olyan régóta várt már erre, hogy
most nem is tudta mit kezdjen ezzel az érzéssel, és fogalma nem volt
róla, hogy mitől van.
Felnézett Patrikra, átölelte a derekát, és megkönnyebbülten ráhajtotta
fejét a mellkasára.
- Mi van? - kérdezte a férfi értetlenkedve. - Mi történt?
- Nem tudom. De azt hiszem igazad van, tényleg haza kellene
mennem. Biztosan csak fáradt vagyok.
Patrik helyeslően bólintott, és szó nélkül odaintett egy ott álldogáló
rendőrt, hogy megkérje, vigye haza a lányt. Majd megcirógatta Sana
karját és nézte, ahogy távozik. 8. fejezet - Meggyógyult szív
Éjfélt ütött az óra. Sana már az ágyában feküdt és javában az igazak
álmát aludta. Fáradt volt már, így alig ért haza, azonnal el is aludt.
Csupán csak arra volt ereje, hogy lesodorja a kardot az ágyról, és így
helyet csináljon magának, hogy pihenhessen végre. Azt sem vette észre,
hogy Patrik hazajött, és azt sem, mikor belépve a szobába betakargatta a
lányt, és elvitte a földön fekvő kardot, egy biztonságosabb, jobb helyre.
Hirtelen kísértetiesen hasonló álom tört a lányra, mint néhány nappal
ezelőtt. Fényes délelőtt volt, és Sana egy bisztrónál állt a karddal a
kezében. Amikor belépett a helységbe, a bárpultnál ott ült az az ismerős
alak. Halvány fény játszadozott körülötte, és teljesen abnormálisnak
tűnt a jelenléte. Mégis bizsergés és boldogság járta át Sana egész testét,
mikor a férfira nézett, mert tudta, érezte, hogy ő az, csak ő lehet. És
amint az ismerős alak megfordulni készült, a lány a legszívesebben
230
felsikoltott, felordított volna.
Sana szemei kinyíltak, már egy cseppnyi álmosságot sem érzett.
Gyorsan felült az ágyon, és maga elé bámulva megpróbálta összerakni
az érzéseit, az álmát, és a történteket. Mindent, amit eddig hallott és
látott. „...Isten angyala, akit a sötétségből emelt a fényre... az örök körforgás...
visszajön, aki mindennél fontosabb... a kardon az angyaldísz...”
A felismerés egyszerre örömmel és ezernyi kérdéssel töltötte el.
Tudta, érezte, hogy így kell lennie, hiszen minden jóslat erre utalt.
Mégis, volt benne némi kétely, hiszen ilyen nem történik meg csak úgy.
Valami nagy és nehéz erő hatása mindez. És ez az erő, bármennyire
hihetetlen is, belőle származik.
- Dark él! - suttogta eleinte csak halkan, tétován, aztán egyre nagyobb
erővel, mígnem már szinte sikított felhevültségében. És ettől
felbuzdulva, sietve öltözködni kezdett. Nem nézte mit is vesz magára,
csak elkapta az első ruhát, ami a keze ügyébe került, és gyorsan magára
öltötte. Majd eszeveszetten a kardot kereste, de nem találta sehol.
Csörgött, zörgött, kutatott, már-már kétségbeesett. Mikor megállt,
kényszerítette magát, hogy megnyugodjon, és alaposan átgondoljon
mindent. Azzal az egyel volt tisztában, hogy amikor lefeküdt aludni, a
kardot letette maga mellé a földre. Tehát ott kellene lennie. De hiába
hajolt le, hiába nézett az ágy alá, a fegyvert sehol sem látta.
Nem volt más ötlete, csak Patrik.
A lehető leghalkabban osont át a férfi szobájába, és a sötétben tapo-
gatózva kereste a kardot. Besütött ugyan a hold világa, mégsem volt
elég ahhoz, hogy Sana meglássa a fegyvert. - A francba! - szitkozódott a
kelleténél kicsit hangosabban.
A villany felkapcsolódott, Patrik pedig ott állt az ajtó mellett egy szál
alsógatyában és a lányt nézte. - Gondolom, tudsz magyarázatot adni
arra, hogy mi a csudát csinálsz itt ilyen későn.
Sanat olyan izgalom járta át, hogy képtelen volt azonnal válaszolni.
Nyelt egy nagyot, és már a lámpa nyújtotta világosságban körbenézett.
A kard ott hevert a szekrény tetején. Sana odament, levette, majd úgy
nézett a férfira.
- Nem tudom hogyan, és nem tudom mikor, de Dark él. Életben van.
Oda kell mennem!
- Él? Ezt honnan szeded? - értetlenkedett a férfi, mert ez az egész
dolog teljesen hihetetlennek hangzott. - Tudod, hogy ez lehetetlen!
231
- Érzem.
- Érzed? Csak ilyen hirtelen?
- Ha akarnám sem tudnám megmagyarázni. - Sana széttárta a karjait,
és könnyes szemekkel, mégis tele reménnyel nézett fel a férfira. - Egy
laikus számára nyilván hülyeségnek hangzana, de minden por-
cikámban érzem. Újra érzem!
Patrik elhitte a lány minden szavát, egy cseppnyi kétely sem volt benne,
egyedül azt nem értette, hogy minek az a kard. De nem kérdezte,
hiszen Sana úgyis tudja az okát. Helyette inkább sietve magára vette a
székre dobált ruháit, és mikor elkészült, az ajtóra mutatott.
- Menjünk!
- Te is jössz? - álmélkodott a lány.
- Miért ne mennék? Cserbenhagytalak valaha is?
Sana odalépett a férfihez és szabad kezével óvatosan átölelte a nyakát,
majd puszit nyomott az arcára. - Te vagy a legcsodálatosabb ember, akit
csak ismerek. - suttogta a fülébe.
- Na persze! - motyogta a férfi már csak magának, mert a lány el-
engedte, és már indult is kifelé a házból, egyenesen a kocsihoz. Miután
beszálltak és Patrik indított, a lány újból megnézte, megvizsgálta a kard
markolatát.
- Az az ember, aki annak idején rám mondta az áldást, arról beszélt,
hogy egy angyal, akit Isten a sötétségből emelt a fényre. Olyan, mint ez a
kép. Az egyik oldalon a szárnyas angyal, a másikon pedig szárnyatlan.
Mint az örök körforgás, vagy a Jing és a Jang. Az asszony pedig azt
mondta, hogy mellettem lesz, aki a legfontosabb nekem. És érzem,
minden porcikámban érzem, hogy Dark él.
- Legyen igazad! - felelte Patrik, de a hangján kiérződött, hogy
bármennyire is hiszi, amit a lány mond, némi kétely azért volt benne.
Valójában örült Sana látható boldogságának és izgatottságának, ám ott
legbelül kicsit marta is a szívét. De nem mutatta, nem akarta, hogy a
lány is tudja.
- Bárcsak az lenne. - Sana egyre idegesebb lett. Olyannyira vágyta
látni Darkot, hogy azt már elmondani sem tudta. A kardot óvatosan a
hátsó ülésre tette, és próbálta magát nyugtatgatni, higgasztani, hiszen
elég hosszú volt még az út San Diegoba. Ezért inkább valami témát
keresett, hátha azzal gyorsabban múlik az idő. - Mi lett Ray támadóival?
- Még a fogdában vannak. Nincs óvadék, úgyhogy azt hiszem ezúttal
232
nem számíthatnak gyors szabadulásra. A bizonyíték önmagáért beszélt,
és persze Ray vallomása is. Jim keményen megdolgozta Preskoptot,
úgyhogy kiadott néhány nevet. Innen elindulva, ha szerencsénk van,
akár az egész hálózatot is sikerül elfogni. Persze ez idő és leleményesség
kérdése. De már tervezik a rajtaütést. - Patrik beszélt, de mégis olyan
volt, mintha ott sem lenne. Szeretett volna tisztába jönni önmagával, de
ez a Dark dolog mindezt megnehezítette, nemhogy megkönnyítette
volna. Csak azt tudta, hogy szereti Sanat, jobban mint egy barát, és
másképpen mint egy szülő. Jól érezte magát a lánnyal, jobban mint bárki
mással a világon, és bár elkötelezett zsaru volt, Sanaért még ezt is
feladta volna. Az élete fenekestül fordult fel, mióta először nézett bele
abba a kedves, csillogó szempárba. Bárhogy is tagadná, Sana jelentette
számára azt, ami olyan régóta hiányzott már az életéből. Mégis,
tisztában volt vele, hogy a lány nagyon fiatal hozzá, ráadásul T.B.
unokája. És ha ez még nem is lenne elég, hát itt van Dark.
Patrik szabad kezével idegesen végigsimított a haján, majd az ab-
laküvegnek támasztotta a könyökét. Nem akarta, hogy bárki lássa rajta
amit érez, mert valójában még maga sem tudta, mi is kavarog benne.
Ezért összeszedve magát mélyet sóhajtott, és megpróbálta minden
figyelmét az útra összpontosítani, de az igen hosszú volt. És ahogy
közeledtek a cél felé, egyre nehezebb is.
Sana is érezte, hogy valami olyasmi történik, amit nem képes ép ésszel
kezelni. Itt nem segít a józan megfontolás, sem az átértékelés, latolgatás.
A szívére hallgatott, már nem is érdekelte más. Tudta, meg kéne
beszélniük, át kellene gondolniuk, de sem kedve, sem ideje nem volt
hozzá. Az előtte álló dolgokra gondolt és arra, csak arra koncentrált. De
azért, hogy Patrik érezze, ő nem változott ettől sem, kinyújtotta a kezét,
és kedvesen megsimogatta a férfi karját, majd ráemelte most is csillogó
tekintetét, és halványan elmosolyodott.
Patrik értette szavak nélkül is, és bólintott egyet. Mégsem nyugodott
meg teljesen, de nem akart gondot okozni, nem akarta terhelni még
jobban Sanat. Látta rajta az izgalmat, a boldog várakozást, és az egyre
növekvő feszültséget. És ha ezt látta, akkor azt kívánta, váljon valóra
ennek a kicsi lánynak minden álma, mert ha valaki, akkor ő megérdemli
azt.
Hallgattak, de ez most más volt, a béke és a várakozás csendje, ami
lassan elnyomta őket. Az idő is, mintha gyorsabban telt volna, hiszen
233
már javában világos volt, pedig még csak a fele utat tették meg. Patrik
ezért is gondolta úgy, hogy megáll a legközelebbi leállónál, hogy kissé
kiszellőztethessék a fejüket.
Sana hirtelen behunyta a szemeit. - Állj meg! - szólt oda Patriknak,
miközben a bal oldali lehajtóra mutatott.
Patrik követte az utasítást, ami nem volt nehéz, mert ő is pont ezt
tervezte, és megállt egy kisebb bisztrószerű építmény előtt.
A lány felnézett a helységre, és izgatottan beleharapott az ajkába.
Olyan ideges volt, hogy azt hitte menten megüti a guta. Patrikra nézett
segélykérőn, hátha tőle megkapja a biztatást úgy, ahogy eddig is, de
hiába. A férfi most csak nemlegesen, tehetetlenül megrázta a fejét, és
még arra sem volt ereje, hogy állja a lány pillantását, mert nagyon is jól
tudta, mi következik. Sana nem ezt várta, de nem neheztelt, tisztában
volt vele, hogy ugyanúgy ahogy ő, Patrik is őrlődik. Ezért még egyszer
mélyet sóhajtott, majd kinyitotta az autó ajtaját és kiszállt. Első
felindultságában a kardot is magával akarta vinni, de aztán
meggondolta magát. Igaz, hogy az álmában ott volt a kezében a kard, de
valószínűleg csak jelképes lehetett, azt jelentve, hogy a fegyver
segítségével éled újra a remény, és vele együtt Dark is.
Ezért inkább a nélkül indult volna el, de a következő pillanatban
megszólalt Patrik mobilja. A férfi bocsánatkérően kihalászta a telefonját
a zsebéből, majd beleszólt.
- Hello Jim!. Igazán?. Tudom, mivel nem vagyok ott. Persze, tisztában
vagyok vele. Jim, kérlek! Nem vagy az apám, sem pedig a főnököm,
hagy ne kelljen ezt végighallgatnom. De ha már úgyis ott vagy a
házamnál, nézd meg a lovakat és adjál nekik egy kis szénát, akkor nem
kell szólnom T.B.-nek.
Sana eddig bírta, mert már olyan izgatott volt, hogy egyszerűen nem
volt türelme tovább várni. Lassan megfordult és elindult a bisztró felé. A
szíve a torkában dobogott, és az egész teste remegett. Amikor az épület
ajtajához ért, meg kellett állnia, hogy összeszedje magát mielőtt benyit,
mert attól félt, hogyha az álma valóra válik, összeesik mielőtt
megölelhetné Darkot. Bár felmerült benne, hogy mi lesz ha mégsem úgy
történik minden ahogy kellene, ha mégsem látná, ha mégsem lenne itt.
Felnézett az égre, és ahogy látta a napsugarak fényességét és érezte a
melegét, már tudta, minden rendben lesz, mert egyszerűen nem lehet
másként. Óvatosan benyitott hát, és amint körbenézett, a lábai teljesen
234
legyökereztek, a szíve hevesen dobogott, a torka kiszáradt, és megállt
körülötte az egész világ. Az alak az álmaiból ott ült a pultnál, háttal az
ajtónak. Fekete kabát volt rajta, és a haja, az egész lénye tükrözte viselője
stílusát. Áradt belőle az a bizsergető meleg, ami az álmaiban. A
körülötte betűző nap fényétől olyanná vált, mintha csak angyal lenne.
A férfit az ajtó feletti csengő megszólalása ébresztette fel a gondo-
lataiból, és mivel senki nem lépett beljebb, így lassan hátrafordult, hogy
megnézze ki jött. De az első pillanatban nem látott mást, csak a kintről
beszűrődő fényt. Azt a fényt, amire már ő is olyan régóta várt, amiről
azt hitte, már sosem pillanthatja meg. Aztán lassan kirajzolódott egy
gyönyörű, hosszú szőke hajú, csillogó tekintetű fiatal lány alakja, amitől
még a lélegzete is elállt.
Sana szeme tele lett könnyel, mikor megpillantotta a felé forduló
arcot, Dark arcát. A kezét a szája elé tette, hátha ezzel visszatarthatja a
feltörni készülő, megkönnyebbült zokogását. Nem hitte el, képtelen volt
ép ésszel felfogni, hogy a férfi, a szeretett férfi ott van, alig néhány
méterre tőle, és csak a karját kell érte kinyújtania. Hiszen annyit
szenvedett már érte, olyan nagyon várta és akarta. A karjaiba vágyott,
ölelni, csókolni, szeretni, kiadni az elmúlt hónapok minden fájdalmát.
Dark is erre gondolt, mert lassan felállt, és csillogó tekintettel indult el
a lány felé, meg sem állva egészen addig, míg teljesen közel nem ért
hozzá. Nem érdekelte más, nem foglalkozott a külvilággal, mert végre
itt volt, itt a lány mellett, ahogy azt mindig is szerette volna, ahová
mindig is vágyott.
Sana boldogan, de még mindig kicsit hitetlenkedve nézte a férfit, és
csak ekkor döbbent rá, hogy kintről betűz a nap, de Darknak semmi baja
sem lett, szinte fel sem veszi az égető sugarakat. Nem értette, de amint
lassan felemelte remegő kezét és Dark mellkasára tette, még a lélegzete
is elállt egy pillanatra, mert nem hitte, hogy ilyen csoda megtörténhet. -
Te élsz! Dobog a szíved! - motyogta döbbenten a lány. - Ember lettél! Élő
ember. - felnézett a férfi szemeibe, és könnyes tekintettel próbálta
minden arcvonását magába rögzíteni, hogy soha el ne feledhesse.
A férfi figyelte a csillogó szempárt, és ott látta benne saját magát.
Tudta, érezte, hogy Sana szereti, de soha nem gondolta, hogy ez eny-
nyire mély és ennyire erős lehet. De ahogy a lányt nézte, már tudta,
hogy minden perc, amit nélküle kellett eltöltenie, csak elfecsérelt idő
volt, hiszen nekik egymás mellett a helyük.
235
Dark lassan felemelte a kezét, és kedvesen megsimogatta Sana arcát,
majd lehajolva hozzá, először csak gyengéden, aztán egyre szen-
vedélyesebben csókolta meg finoman ívelt, puha ajkait. Érezte a benne
dúló vágyat és a szerelmet. Milyen régóta is vágyott már rá, hogy
teljesen magáénak tudhassa, hogy szerethesse úgy, mint egy ember, egy
élő ember. Már nem akart gátakat, már nem érdekelte semmilyen
akadály, csakis Sana. Most értette meg azt, ami annyi bánatot okozott
neki és soha véget nem érő várakozásra kényszerítette, az igazi
szerelmet.
A lány úgy érezte, hogy forog vele a föld, ahogy a férfi száját a sajátján
érezte. Hiszen olyan régóta akarta már, olyan régóta szerette volna ha ez
újból megtörténik, hogy szinte megőrjítette, és ez által hihetetlenné is
vált számára. De élt a remény, és most Isten segítségével itt volt. Itt volt
vele és úgy csókolta, ahogy mindig is szerette volna. Már nem a
gyermeket, már őt magát, a fiatal nőt.
Amikor az ajkuk eltávolodott egymástól, Sana felnézett a férfire. A
kék, ragyogó tekintete mit sem változott, a vonásai sem, talán csak
annyit, hogy kisimultabbak, megkönnyebbültebbek lettek. És a szíve. A
lány ismét odacsúsztatta a tenyerét, hogy újból érezze Dark szívének
heves dobogását. Fejét a férfi vállának döntötte, és szeretett volna örökre
így maradni, hogy mindig élhessen ez a boldog pillanat. Már nem is
vágyott másra, pont jó volt így. De idő kellett, mire valóban felfogja,
mire újból átérzi, de jól tudta, nem eresztheti el, maga mellett kell, hogy
tartsa bármi áron.
Dark ekkor felemelte a fejét, és a lány háta mögé nézve kinyújtotta a
kezét. Sana is hátra fordult, és Patrikot látta, aki lágyan, mégis zavartan
nézte őket, és bár ezernyi kérdés merült fel benne, de azonnal elfogadta
a felé nyújtott kezet, és barátian megrázta. Akármi is történt, akárhogy is
érzett Sana iránt, nem tudott Darkra haragudni, hiszen ő is mindig a
lányt állította az első helyre, védte, óvta, szerette, és valójában ez volt a
lényeg.
- Üljünk le, azt hiszem sok megbeszélnivalónk van. - motyogta Dark
Patriknak, és Sanat szorosan magához húzva odavezette az egyik
távolabbi asztalhoz.
Miután mindnyájan helyet foglaltak, Sana megfogta Dark asztalon
nyugvó kezét, és szerelmesen a szemeibe nézett, ahogy a férfi is őrá.
- Istenem! Olyan régen vártam már erre a percre. Azt hittem már sosem
236
jön el. - mondta könnyes szemekkel. - Annyit könyörögtem, annyit
kértem, olyan sokszor hívtalak. Nagyon nehéz volt így élni. Nehéz volt
nélküled. Sosem hittem el egészen, de reménykedtem, hogy nem
tűnhettél el csak úgy, hogy ennek még lesz folytatása és, hogy
visszajössz még. Néha már azt hittem, megőrültem. De most már
tudom, ez nem őrültség, ez maga a valóság. Az én valóságom.
Dark megsimogatta Sana kezét. - Én sem gondoltam, hogy még valaha
élvezni fogom a napot, hogy valaha dobogni fog még a szívem. És azt,
hogy emberként a napfényre léphetek. Hogy újra láthatlak és ölelhetlek.
Köszönöm. És neked is. - nézett Patrikra barátságosan. - Tudom, hogy
nagyon sokat köszönhetek neked is.
- Nincs mit. De én nem sokat tettem.
- Viccelsz? - a lány megragadta Patrik kezét is, és kedvesen a te-
nyerébe fogta. - Te tetted a legtöbbet. Te adtad a hiányzó erőt, a biz-
tatást, a hitet. Többet tettél értem és Darkért, mint azt sejtenéd.
- Ne mondj ilyet, neked aztán nem volt szükséged az én erőmre. -
ellenkezett Patrik, és ezt teljesen így is gondolta. Csak épp kissé ösz- sze
volt zavarodva, és idő kellett hozzá, míg önmagában is rendbe teszi a
dolgokat. - Mindezt nem én tettem, hanem te.
Sana nemlegesen megrázta a fejét. - Nem Patrik! Ha te nem lettél
volna velem, minderre nem lettem volna képes. Ti ketten vagytok az
erőm és a hitem. A reményem csak miattatok él.
Ahogy a két férfi kezét fogta, Sana érezte, hogy megtelik erővel.
Kinézett az ablakon és látta a hívogató napfényt, amely szinte a kezét
nyújtotta felé. Lassan felállt és szó nélkül kisétált az épület elé, hogy a
sugarak átjárhassák az egész testét. Nem tudhatta, de teljesen biztos volt
benne, hogy a két férfi követni fogja. És mikor már ott álltak mellette,
egy hirtelen jött fényfuvallat körülölelte a lányt. Sana felemelte mindkét
kezét az ég felé, behunyta a szemeit, és egy imát mormogott. -
„Köszönöm Uram a teljességet, köszönöm ez erőt, köszönöm, hogy a szolgád
lehetek. Íme a Látó most kiteljesedik!"
A fény egyre erősödött és egyre gyorsabban süvített Sana körül, majd
visszaszállt az égbe olyan gyorsan, amilyen gyorsan érkezett. Sana
kinyitotta a szemeit, majd ismét felnézett a színtiszta kék égboltra.
Boldog volt, mérhetetlenül boldog. Olyat érzett, amilyet még eddigi
élete folyamán soha, a közeledő teljességet. Lassan elgondolkodva
megfordult és a férfiakra nézett. - Most már új élet kezdődik
237
mindnyájunk számára.
Ebben a pillanatban újból megszólalt Patrik telefonja, ezért a férfi
kivette a zsebéből és a füléhez rakva arrébb sétált a kocsijához. A főnöke
kereste, és ez éppen megfelelő pillanat volt arra, hogy elmondja amit
gondol, és beadja a felmondását, hogy végre elkezdhesse az új életét,
mint magánnyomozó. És csak a fülével a telefonon döbbent rá, hogy
Sana is ezeket a szavakat használta. Új élet! Akkor már tudta, mindez
nem lehet véletlen. Hiszen ahogy a lány mondta, a Látó csak velük lesz
teljes, és ez nem is jelenthet mást, mint hogy mostantól már nem csak a
barátság, a szeretet, de a jövő, az egész emberiség jövője is összeköti
őket.
Dark a férfi után nézett, és mikor már kellő távolságban tudta, oda-
fordult Sanahoz. Ismét magához vonta a lányt és lágyan megsimogatta
annak kipirult, boldog arcát. - Azelőtt mindig azt mondogattam
magamnak, hogy túl fiatal vagy még, idő kell, hogy mindent megtanulj
és megérts. De már látom, hogy sokkal többet tudsz bárkinél, és ezért
lettél te a kiválasztott. Csodálatos vagy Sana! Neked köszönhetem az
életemet. A valódi, emberi életemet. - a férfi lehajolt és gyengéden, szíve
minden szerelmével újból megcsókolta a lányt. Tudta, hogyha
megteheti, már soha többé nem hagyja el.
9. fejezet - Újra együtt
Patrik miközben a zsebébe süllyesztette a mobilját, lassan vissza-
ballagott a többiekhez. Bár nem akart zavarni, de nem maradt sok
választása. - Ne haragudjatok, de nekem sürgősen vissza kell mennem
az irodába. Támadt egy kis probléma, muszáj minél hamarabb
visszaérnem. - első felindultságában el akart mondani mindent, hogy
Preskopt névsorából néhány fejes készül egy kisebb megbeszélésre,
amire a rendőrség le akar csapni. De látva Sana boldogságát és az
egymásra találás örömét, úgy hitte, jobb ha egy szót sem szól. Még jól is
jött ez a hívás, legalább lesz ideje átgondolni mindent, vagy csak
alaposan kiverekednie magából az egyre nehezebben elviselhető,
gyülemlő feszültséget.
Persze mikor felvette a telefont, épp felmondani akart, de amikor
meghallotta, milyen akcióra készülnek, tudta, hogy ebből nem maradhat
238
ki. Nem csak maga miatt, hanem azért sem, mert Jim évek óta a társa
volt, nem hagyhatta éppen most cserben. Ha többet nem is, de ezt az
ügyet mindenképp végig kellett, hogy vigye. Ezért úgy döntött, hogy
egyelőre elnapolja a felmondást.
Sanara pillantott és kedvesen lenézett rá. - Ha maradni akarsz, Dark
biztosan szívesen hazavisz.
- Persze. Természetesen. - felelte a férfi habozás nélkül. És mikor
végre Sana is bólintott, Patrik kezet nyújtott Darknak, majd egy kedves
mosolyt küldött a lány felé. Aztán komótosan elfordult, és a kocsijához
menve beszállt. Lassan kikanyarodott az útra, és még egy utolsót intve,
eltűnt a többiek szeme elől.
Sana be kellett, hogy vallja, egy pillanatra megijedt, mert azt hitte neki
is vissza kell mennie Patrikkal, pedig azt semmiképpen nem akarta.
Szeretett volna Darkkal maradni, hiszen még annyi mondanivalója volt,
olyan régen élt már nélküle. Nem akarta elengedni még csak egy percre
sem, nem akart több időt eltölteni nélküle. Így lassan felnézett a férfira
és lazán átkulcsolta a nyakát.
- Soha többé nem engedlek el!
Dark lágyan felnevetett, de aztán el is komolyodott. - Még ha ez olyan
egyszerű volna Sana.
- Igen, egyszerű! - jelentette ki a lány határozottan.
Dark tétován kibontakozott az ölelésből és bizonytalan léptekkel
elindult az autója felé. Miután beszállt, Sananak is kinyitotta az
anyósülés felőli ajtót.
A lány elnézte a kocsit, és bár nem nagyon értett hozzájuk, azt meg
tudta állapítani, hogy Dark autója egy nem olyan régi kiadású, me-
tálkék Audi, sötétített üvegekkel. Lassan végigcsúsztatta a kezét a még
hibátlan karosszérián, majd beszállt a férfi mellé, becsukta az ajtót és
belülről is alaposan megnézte a járművet.
- Igazán szép kocsi.
- Igen az. - nyugtázta Dark. - Már megvan néhány hónapja, reméltem,
hogy nem lopták el míg én. De hétvégére el akarom adni.
- A hét végére? - Sananak különös érzése támadt, és kétkedve nézte a
szeretett férfit. - Miért? Mik a terveid?
- Terveim? - Dark becsapta a kocsi vezetőülés felőli ajtaját és lassan
elindítva az autót, kikanyarodott az útra Canada felé. De hallgatott. Nem
tudta mit is mondhatna most, hogy ismét megtalálta Sanat, hisz nem
239
akarta bántani vagy fájdalmat okozni neki.
- Dark, válaszolj! - a lány kezdte elveszíteni a türelmét, és ezzel együtt
a kétségbeesés is kezdett úrrá lenni rajta.
Dark felsóhajtott és úgy hitte, nem sok választása maradt. Már csak
annak örült, hogy épp úton vannak, így talán nyugodtabban tudnak
tisztázni mindent. Ezért el is kezdte. - Amikor újra a földön voltam teljes
épségben és emberként, csak egyetlen vágyam volt, az hogy újra
láthassalak. Azonnal elmentem a bankba, felvettem egy kis pénzt és
megkerestem a kocsimat, hogy eljöhessek hozzád. Ez volt minden
vágyam. E nélkül folytatni se tudtam volna. - szabad kezével odanyúlt a
lány ujjaiért és megsimogatta őket.
De Sana már nem volt az a naiv kislány, tisztában volt vele, hogy még
következik egy újabb kifogásokkal és magyarázatokkal teli monológ. -
De? - szúrósan a férfi szemeibe akart nézni, de az újból rátörő fájdalom
kiült az arcára, és nem akarta, hogy ezt Dark is lássa.
- Ember lettem. Már nem élhetem ugyanazt az életet, amit eddig.
Munkát kell keresnem. A San Diegoi házamat lerombolták, nem maradt
belőle semmi. A maradék pénzem pedig nem sok mindenre elég.
Canadában nem tudom mihez kezdhetnék, ott nem ismerek senkit. Ki
alkalmazna egy ilyen ágrólszakadt senkit, mint én?
- Munkát? Nem ismersz senkit? Most ugye csak viccelsz? - Sana
döbbenten nézte a férfit, mert azt hitte elég egyértelmű volt, mikor azt
mondta, hogy új élet kezdődik mindnyájuknak. De ezek szerint
mégsem. Úgy érezte mindezt minél gyorsabban tisztáznia kell, mert ha
nem teszi, elveszítheti a szeretett férfit. Azt nem akarta semmiképp,
hiszen még csak most kapta vissza. - Nem mehetsz el! Nem lehet! Ezt
nem teheted!
Dark mélyet sóhajtva megrázta a fejét, de hallgatott. Így Sana volt, aki
tiszta vizet öntve a pohárba, beszélni kezdett.
- Amikor San Diegoba mentünk Patrikkal, hogy bosszút álljak a
gyilkosodon, találkoztunk néhány emberrel, amelyek közül az egyikük
áldást mondott rám. Olyanokat beszélt, amiket eleinte nem is értettem.
Hogy Isten sötétségből felemelt angyala tőlem várja a szabadulást és,
hogy mellettem lesz, aki a legfontosabb nekem. - a lány zaklatottan
kinézett az ablakon, és úgy folytatta tovább. - Amikor rájöttem, hogy
mindez rólad szól, tudtam hogy visszakaplak. De nem azért, hogy aztán
meg el is veszítselek újra. A Látó beteljesedett, veled teljesedett be.
240
Nélküled ugyanolyan gyenge és sebezhető lesz, mint azelőtt. Hiába
vagyok erős, hiába erős bennem a Látó, ha elmész megváltozik minden.
- Sana! - Dark hangja lágy volt és tehetetlenül keserű, de a lány nem
hagyta, hogy megszólaljon, mert még úgy érezte, neki kell elmondania
mindent, amit gondol és érez.
- Tudom, hogy van megoldás, tudom hogy a jövő innentől kezdve jó
lesz, de csak ha te is velem leszel. Azt mondtad szeretsz. Akkor bi-
zonyítsd be azzal, hogy legalább megpróbálsz velem élni tovább. - a fejét
a férfi felé fordította és kérlelő tekintettel nézett rá. - Ha valóban
számítok neked, akkor ez nem fog gondot jelenteni. És ha nem is értem
tennéd, tedd meg azokért, akiért én lettem, akikért a Látó él.
Dark belepillantott a csillogó, esdeklő szemekbe és tudta, hogy úgyis
azt fogja tenni, amit Sana kér, hiszen valójában ő is ezt akarja.
Egy próba. Hát miért is ne? Néhány percig még némán tanakodott, de
aztán egyértelműen bólintott. - .Rendben! Egy próbát megér.
Sana halványan elmosolyodott, majd immár nyugodtabban nézte az
elsuhanó tájat.
A lány kérésére Dark, Patrik háza előtt fékezte le az autót, de a motort
nem állította le. - Most itt laksz? Hogyhogy? - a férfi hangjában furcsa él
bujkált, amit Sana próbált nem észrevenni.
- Igen itt. Nagyapa nagyon kiborult, nem bírja elviselni a dolgaimat.
Jobbnak láttam békén hagyni és olyan helyre költözni, ahol szívesen
látnak, segítenek, és ahol önmagam lehetek. Itt pont ilyen. Ez az a hely,
ami hasonló ahhoz, mint amit kislányként te adtál. - Sana szeretettel
telve ránézett a férfira, és boldogságtól sugárzó arccal, szerelme
teljességével beleolvadt a tekintetébe.
Dark is hasonlóan érzett, ezért felemelte a kezét, és lágyan meg-
érintette a lány selymes arcbőrét, majd elsimított egy kósza tincset a
kipirult arcából. - Mennem kell. Keresnem kell egy motelt, ahol elal-
hatok. - bár nem akart megszólalni, nem akarta elrontani ezt a meghitt
pillanatot, de egyszerűen muszáj volt, mert kifárasztotta a hosz- szú út
és az elmúlt órák eseményei.
- Motelt? Minek? - Sana érezte a Látóból áradó egyre növekvő erőt,
bátorságot és határozottságot, amit Darkból merített. - Nincs szükség
motelre. Patrik háza elég nagy, elférsz benne te is addig, míg saját lakást
nem találsz.
- Ne bolondozz Sana! Szerinted mit szólna hozzá Patrik, ha hazajövet
241
itt találna? Ez mégis csak az ő háza. Nem hinném, hogy túlzottan
értékelné az ötletedet.
- Ez nem probléma, mert ismerem Patrikot. - a lány kinyitotta a kocsi
ajtaját és egyszerűen kiszállt. Így Darknak sem maradt sok választása,
leállította az autó motorját, majd ő is követte Sanat a házhoz, miközben
hallgatta, ahogy a lány tovább beszélt. - Patriknak nem lesz semmi
kifogása ellene, hogy itt vagy, mert tisztában van vele, hogy ez nekem
mennyire fontos.
A férfi a fejét rázta, de nem ellenkezett tovább, mert nem látta ér-
telmét. Érezte, hogy Sana kezdi őt is ugyanúgy a hatalma alá vonni,
mint annak idején Patrikot, aki még az életét is kockára tette csakhogy
őt, Darkot megmentse, a lány kedvéért. De talán így van jól, hiszen Sana
nem akárki, hanem maga a Látó.
Ahogy belépett a lány után a lakásba, alaposan körbenézett. Nagyon
szimpatikusnak találta a házat, talán mert pont olyan volt, mint amilyen
Patrik. Rendes, ápolt, határozott és áradt belőle az otthonosság. Mégis,
Dark úgy sejtette, hogy ezt az otthonosságot csupán Sana ittléte óta lehet
ennyire erősen érezni és látni. Mert Sana volt az élet, a fény és a
melegség, minden, ami egy jéghegyet is megolvasztani képes. De nem
akart ezen rágódni, inkább komótosan ment a lány után a konyha felé.
- Ülj le. Biztosan megéheztél. Van itthon mindenféle finomság. -
indult a hűtőhöz a lány, de Dark megállította. - Nem, kösz. Ettem a
bisztróban, most inkább pihennék egyet. - azzal elindult a nappaliba, és
tétován lehuppant az egyik fotelba.
Sana utánament és egy darabig csak nézte. Képtelen volt betelni vele.
Szerette, és olyan boldogság járta át a szívét, hogy újra vele lehetett,
amilyet talán még sohasem érzett. Nem is gondolkodott sokat, csak
meghatódottan odaballagott a férfihez és beleülve az ölébe, átölelte
annak nyakát. Majd immár teljes nyugalommal, fejét belefúrja Dark
vállhajlatába. - Olyan jó, hogy itt vagy. Annyira hiányoztál!
- Te is hiányoztál. - suttogta a férfi rekedten, és szorosan magához
vonta Sanat.
- Elmeséled milyen volt?
Dark nem felelt azonnal. Meglepő és váratlan volt számára a kérés.
Mielőtt válaszolt volna, megpróbálta magában kontrollálni az érzéseket,
és csak akkor szólalt meg, mikor már tisztában volt vele, hogy mit kell
mondania. - Nem. Nem szeretnék beszélni róla.
242
- De miért nem? - a lány felemelte a fejét és megpróbált Dark sze-
meibe nézni.
- Túl fáradt vagyok Sana. És azt hiszem, vannak dolgok, amiket jobb,
ha soha nem tudsz meg.
Sana ellenkezni akart, de a férfi fáradt, kissé borús tekintetét látva
inkább hallgatott, és élvezte a perc csendjét, az ölelő karokat, az ismerős
illatot és Darkot. Magába akarta szippantani, hogy soha többé ne kelljen
elveszítenie, mert tudta, hogy azt már nehezen viselné el.
Lágyan visszahanyatlott a férfi vállára és élvezettel hunyta be a
szemeit, miközben kezével a sötétbarna, sűrű hajat simogatta. Annyi
mindent akart mondani és mesélni, ami az elmúlt hetekben, hóna-
pokban vele történt, de sehogyan sem jöttek a szavak a szájára. Helyette
inkább olyan erővel tört rá az álom, mintha már napok óta nem is aludt
volna. És ebben lehetett valami, hiszen ilyen békésen és jól, valóban
régen aludt már.
Valamivel később nyílt a bejárati ajtó, és Patrik lépdelt be a házba
fáradtan, de megkönnyebbülve. Nehéz órák voltak a háta mögött, de
szerencsére mindennek jó vége lett. Preskopt igazat mondott, és a
gyűlést valóban megtartották, amin ők sikeresen rajtaütöttek és be-
gyűjtötték az összes résztvevőt. Most már talán nem kell azon ag-
gódniuk, hogy ellepik az iskolákat a drogüzérek. Talán egy darabig
most már nyugtuk lesz a diákoknak, és nem kell majd félniük. De ami
még ennél is jobb, hogy sikerült a főnökével megtárgyalnia a fel-
mondását. Végre megszabadult a rendőri munka adta nehézségektől.
Ráadásul megegyeztek, hogy mivel lezárult minden ügye, ezért még a
felmondási időt sem kell kitöltenie. Így megnyugodva lépdelt egyre
beljebb a lakásban, és csak a nappali ajtajában torpant meg, mikor
meglátta Sanat Dark ölében, békésen szunyókálva. Nem igazán tudta,
hogy a gyomrában lévő hirtelen görcs minek is tudható be, de a szíve
facsarásán észlelte a féltékenység jeleit. Nem akarta ezt érezni, nem
akart semmit sem érezni a lány iránt, ami mélyebb lehet valami
családias, baráti szereteten, de mégis emésztette valami zöldszemű
szörnyeteg. Emellett viszont örült is, mert látta a lányon a mérhetetlen
boldogságot, azt a boldogságot, amit ő maga képtelen volt megadni
neki.
Sana lassan ébredezni kezdett, mert úgy érezte, valaki figyeli. Amint
kinyitotta a szemét és felemelte a fejét, Patrikot pillantotta meg a nappali
243
ajtajának dőlve, amint őket nézte. Óvatosan felkelt Dark öléből, nehogy
véletlenül is felébressze, majd nyújtózkodva egyet elindult Patrik felé.
Mindketten a konyhába ballagtak, nehogy megzavarják Darkot a
beszélgetésükkel.
- Hol voltál eddig? És mi volt olyan sürgős, hogy olyan gyorsan el
kellett menned? - kérdezte Sana, miközben érdeklődve figyelte Patrik
különös arcvonásait. Nem tudta mit lát a barázdákban, de semmi jót
nem olvasott ki belőlük. Mintha már nem ugyanazt a férfit látná, mintha
Dark érkezésével valami megtört volna kettejük között, és ezt nem
akarta. El is határozta, hogy megtesz mindent azért, hogy a helyzet ne
romoljon tovább, ha lehet csak javuljon és jobb legyen.
- Preskopt leadta a drótot, és elkaptunk jó néhány bandatagot, fejest,
akik benne voltak a drogügybe. Most már rács mögött vannak. - felelte
készségesen Patrik, miközben egy pohár vizet öntött magának és egy
huzamra kiitta. Az üres poharat a mosogatóba tette, majd megdörzsölte
fáradt homlokát. - Ezzel véget is ért rendőri pályafutásom. Lezárult egy
korszak.
- Felmondtál? - Sana lágyan elmosolyodott. - Tényleg megtetted?
- Meg. Még holnap be kell mennem elintézni a papírokat, aztán
végképp vége.
- Őszintén szólva nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg
megteszed. Szeretted a munkádat. Nem? Mihez fogsz kezdeni ezután?
Mit fogsz csinálni?
Patrik körbejáratta szemét a lakáson, majd mélyet sóhajtva, háttal
nekidőlt a mosogatónak. - Szerettem. De már túl sok volt, és amit a
legrosszabbnak éreztem, hogy nem rendelkeztem magam az időmmel.
Te is tudod, hogy Jim sokszor figyelmeztetett, hogy kirúgnak.
Megelőztem és felmondtam. Így végre nekivághatok a tervemnek, és
nyithatok egy saját irodát.
- Akkor tényleg magánnyomozó leszel? Ez csúcs! - Sana odament a
férfihoz és lelkesen átölelte a nyakát, majd puszit lehelt az arcára.
Patrik nem ellenkezett, jól esett neki Sana ölelése, ezért viszonozta is
és lágyan magához szorította a lányt. De hamar el is engedte, hiszen
nemrég még ő maga volt, aki azon tanakodott, hogy nem szabadna azt
éreznie, amit érez. Az ilyen bensőséges pillanatok viszont, tudta jól, épp
az ellenkezőjét szülik. Már készült, hogy kissé eltolja magától Sanat,
mikor a lány maga lépett egy lépést hátrébb.
244
- Van itt még valami. - motyogta visszafogottan. - Dark maradna,
amíg nem talál magának valami megfelelő olcsóbb lakást, ami hozzánk
sincs túl messze. Ő motelba akart menni, de én mondtam, hogy
maradjon, mert csak pénzkidobás lenne. Persze csak akkor, ha nem okoz
ez neked gondot.
Patrik fáradt volt ehhez a kérdéshez, és a legszívesebben nem is felelt
volna, de tudta, hogy ebben a pillanatban nemigen akad más választása.
Ezért mélyen felsóhajtva megadóan bólintott, mert tisztában volt vele,
Sana ezt várja el tőle. - Felőlem, maradhat, amíg csak akar.
- Köszi! - ujjongott Sana, és még egyszer szorosan megölelte a férfit.
Majd boldogságtól sugárzó arccal elengedte, és ment, hogy előkészítse a
Patrik szobája melletti vendégszobát Dark számára. Boldogan húzta át
az ágyneműt, és örömmel pakolászott, hogy némileg otthonosabbá,
szebbé varázsolja a helységet. Maga sem tudta, mire fel ez a hatalmas
igyekezet, de betudta annak, hogy visszakapta a legfontosabb dolgot az
életében. Mire végzett, addigra Dark is megjelent az ajtóban, és fáradtan
nézte a lány tevékenységét.
- Patrik azt mondta maradhatsz. - mondta a lány a fel nem tett
kérdésre a választ, mikor észrevette Darkot.
- Tudom, hallottam.- felelte a férfi bágyadt hangon. - Majd holnap
meg is köszönöm neki, de most inkább lefeküdnék aludni. Még meg kell
szoknom, hogy újra ember vagyok és igen véges az erőm.
- Hát persze. - mosolygott Sana és már indult is kifelé, de még egy
futó, szeretettel és boldogsággal teli puszit lehelt a férfi arcára, mielőtt
magára hagyta volna.
Másnap reggel Sana hangos kopogásra, majd Patrik kellemesen búgó
hangjára ébredt.
- Ébresztő! Vár az iskola.
- Jaj, ne! Nem akarom! - nyöszörgött a lány, mikor már sikerült fel-
fognia a szavak értelmét.
Patrik azonban kíméletlen volt, és lágyan megrázta Sana karját. -
Felkelni! A konyhában vár a finom, friss kávé. Ha nem akarsz évet
ismételni, ideje összeszedned magad. A tegnapi napot így is ellógtad. - a
férfi látta, hogy hiába minden beszéd, a lány nem akar felébredni, ezért
bevetette az aduászt, amire tudta, hogy Sana nem fog nemet mondani. -
Dark már vár, ő visz suliba.
Sananak egyből kinyíltak a pillái, és már teljesen éberen felült az
245
ágyba, hogy szélesen mosolyogva Patrikra nézzen.
- Gondoltam, hogy ez hatni fog. - nyugtázta a férfi fintorogva, és
mikor látta, hogy a lány már ki is ugrott az ágyból öltözködni, a fejét
rázva megfordult és elhagyta a szobát.
Sana álmosan ásítozott, de igyekezett minél hamarabb elkészülni,
mert nem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy Darkkal lehessen.
Melegség és boldogság járta át a szívét, amitől teljesen felpezsdült.
Magára kapott hát egy piros, hosszú ujjú pólót és egy kék csípőfarmert,
ami kiemelte vékony derekát és formás csípőjét. Azután a fürdőbe
rohant, hogy megmosakodjon, megfésülködjön és a fogát is alaposan
megmossa. Nem akart időt vesztegetni, így mikor végre elkészült
mindennel, visszament a szobájába, a táskáját is a vállára vette, és
lesietett a lépcsőn a konyhában beszélgető férfiakhoz.
- Jó reggelt! - mosolygott Dark lágyan a lányra, miközben az asztalnál
ülve kortyolgatta a kávéját.
- Viszont. - motyogta Sana boldogan, majd egyszerűen odament a
férfihoz és átölelve a nyakát, puszit lehelt a szájára.
Szerette volna szavakba önteni az érzéseit, elmondani, hogy meny-
nyire boldog Dark jelenlététől, mert mellette van és él. Tudta, most már
történjék bármi, a férfit soha többé nem engedi el.
- Mehetünk is? - Dark lágyan kibontakozott az ölelésből és felállva,
várakozóan a lányra nézett. Mikor Sana bólintott, a férfi a kocsi kulccsal
a kezében szó nélkül elindult kifelé.
Sana elgondolkodva nézett utána, majd Patrikra tévedt a pillantása. A
férfi zavarában, vagy épp fájdalmában rájuk sem nézett, úgy tett, mint
akit nagyon lefoglal a padló mintázatának tanulmányozása. Ezt látva a
lány odament hozzá, és megfogva Patrik vállait, felpi- piskedett, és őt is
megpuszilta. Aztán zavartan, de sietve követte Darkot az autóhoz.
Patrik mélyen felsóhajtott, és megpróbált tisztázni magában mindent.
Mégis úgy érezte, erre pont most teljesen képtelen. Sana kedvessége,
ajkainak érintése olyan erővel hatott rá, hogy nem tudott józan ésszel
átgondolni semmit sem. Inkább megpróbált átsiklani mindez felett, és
teljesen a jövő felé fordulni, ami még rengeteg jót tartogathat számukra.
246
10. fejezet - Ember tervez...
Az iskola elé érve, Sananak semmi kedve nem volt kiszállni a kocsiból.
Szeretett volna még ott ülni a szeretett férfi mellett, vele tölteni az egész
napot, és ha lehetett volna, ezentúl minden percet. Nem akarta
elveszíteni, nem akarta újra átélni az elválás fájdalmát és keserűségét.
Most, hogy visszakapta a férfit, magába akarta szívni, eggyé
akart vele válni mindörökké.
- Indulj, mert elkésel. - szólt a lányra Dark, miközben felemelte a
kezét és egy kósza hajtincset simogatott el Sana arcából.
- Nem akarok iskolába menni. Szeretnék veled maradni. - a lány
érezte, hogy muszáj nyílt lapokkal játszania, ha nem akar arra hazaérni,
hogy Dark már nincs sehol. - Nem akarom, hogy elmenj, amíg én
iskolában vagyok. Nem akarlak még egyszer elveszíteni. Nem akarok
többet nélküled élni, mert azt már nem bírnám ki.
- Sana! Ne beszélj butaságokat! Nem fogsz elveszíteni. Megígértem,
hogy maradok, hát maradok is.
- Esküszöl? - Sana teljesen odafordult a férfi felé és esdekelve, szinte
könyörögve nézett a csillogó szemeibe.
Dark nem válaszolt azonnal, helyette inkább odahajolt a lányhoz
egészen közel, és száját lassan a lány ajkaihoz érintette, hogy forrón,
mégis érzékien megcsókolja. Majd kissé hátrább hajtva a fejét, olyan
melegen borzongató tekintettel nézett le rá, hogy Sana szinte azonnal
elolvadt tőle. - Esküszöm!
Egy busz fékezett le a közeli megállóban, majd a leszálló diákok
igyekeztek az iskolába. Ray is ott baktatott egykedvűen közöttük,
mígnem észrevette Sanat az egyik autóban. Nem is döbbent volna meg
ettől, ha nem egy idegen fickóval pillantotta volna meg, egy csókban
összefonódva. A lábai nem vitték tovább, megállt és meredten nézte a
párt. Próbálta felidézni magában, hogy látta -e már valahol ezt az
embert, de hiába kutakodott, nem tűnt neki cseppet sem ismerősnek.
Vajon ki lehetett? Hiszen ez idáig még csak nem is hallott felőle, hogy
bárki is ennyire közel állna a lányhoz. Nézte, ahogy Sana kiszállt a
kocsiból és búcsúzóul még egy puszit küldött a férfi felé, majd
megfordulva, az iskola bejárata felé vette az irányt.
Sana kissé megnyugodva engedte el Darkot, és mély lélegzetet véve
ment a többi diák után, hogy foglalkozhasson valamennyit a ta-
247
nulmányaival is. Bár sokkal inkább tervezte volna a jövőt Darkkal és
Patrikkal, minthogy az iskolapadban ülve szenvedjen, mert képtelen
volt másra gondolni, csakis a férfira. De tudta, nincs más lehetősége,
mert bár valóban rendkívüli jövőt ígértek számára a csillagok, ahhoz az
kell, hogy az élet egyéb területein is megállja a helyét. Erre gondolt
miközben egyre közeledett Rayhez.
- Látom ma örültél a sofőrnek. - nézett kutatóan Sanara a fiú.
A lány úgy pillantott Rayre, mint aki álmaiból ébredt, és értetlenül
meredt arra, amerre a fiú is nézett, Dark után.
- Mi? Minek örültem?
- Hát a sofőrnek. - nyugtázta a fiú. - Még meg is csókoltad. - bár vicces
próbált lenni, de látta, hogy a lány erre most nemigen kapható, ezért
komolyabbra fordította a szót. - Ki volt ez? Még sosem láttam. Nem
éppen diákkorúnak nézett ki. Honnan szedted össze?
Sana rosszallóan nézett a fiúra. - Honnan szedtem össze?! Ezt meg
hogy érted?
Ray magyarázkodás helyett csak széttárta a karját, mintha csak je-
lezné, hogy ezt sokféleképpen nem igen lehet érteni.
- Ha te azt tudnád! - nyugtázta végül a lány, mikor már nem bírta
elviselni a fiú kutató pillantását. Majd a tömeggel együtt bement az
iskolába, fel az osztálytermükbe, és lehuppant a helyére. Nem számított
rá, de Ray minden teketória nélkül odaült mellé és elhelyezkedett,
mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Sana szólni akart, hogy talán eltévesztette a padot, hiszen még so-
hasem fordított felé ilyen nagy figyelmet. De meggondolta magát, mert
valójában nem is érdekelte, hogy ki ül mellette, hiszen számára nem ez
volt a fontos.
- Sana! - szólalt meg a fiú, miután a lehetőségekhez képest kényel-
mesen elhelyezkedett. - Még meg sem köszöntem igazán, amit értünk
tettetek. Vagyis, amit főleg értem.
- Nem tesz semmit. - felelte a lány, de már oda sem figyelt Rayre, mert
a gondolatai visszakanyarodtak Darkhoz, ahogy szinte az elkö-
vetkezendő órákban is. Bár Ray megpróbálta felhívni magára a lány
figyelmét, de Sana mintha nem is lett volna jelen, szinte rá sem figyelt.
Alig várta, hogy vége legyen a napnak és végre újra otthon lehessen a
férfiak között. Így, mikor elérkezett a pillanat és kicsengettek az utolsó
óráról is, Sana úgy rohant kifelé, mint akit kergetnek. Ray megpróbált a
248
nyomába érni, de csupán a buszmegállóban sikerült utolérnie. Beszélt
hozzá, de a lány rá sem nézett, meg sem hallotta. Láthatólag a fiú nem
foglalkozott ezzel, egyszerűen jól érezte magát Sana közelében, élvezte a
belőle áradó erőt és biztonságot, azt az egyedi kisugárzást, ami csak neki
volt.
Amint megérkezett a busz, a lány sietve felszállt rá és leült az első
szabad ülésre, majd izgatottan bámulta az ablakon át eléje táruló tájat.
Ray is ezt tette, miután lehuppant Sana mellé, de az ő esze éppen azon
járt, hogy végre visszahozza a tőle, és jelenleg mindenkitől, valahol
százévnyire lévő lány gondolatait.
- Azt hittem, hogy a barátod érted jön suli után. - próbált beszélgetést
kezdeményezni Ray.
Sana odafordította a fejét és megpróbálta a szavak értelmét keresni,
amik csak nehezen jutottak el a tudatáig. Nem nagyon volt hozzászokva,
hogy valaki a barátságát szeretné, pláne mert ebben az iskolában kicsit
mindig különcnek, kívülállónak érezte magát. Mikor azonban már
tisztán értette a szavakat, halványan elmosolyodott.
- Miért érdekel ez téged?
- Csak úgy. - felelte a fiú örülve, hogy a lány végre felé is fordított
némi figyelmet. - Mert még sosem láttam, és fura, hogy egyszer csak
előbukkant a semmiből.
- Ez így, szinte szó szerint igaz. - bólintott Sana.
- Mármint mi?
- Az, hogy csak úgy előbukkant a semmiből. Egyébként én már
gyerekkorom óta ismerem, csak sajnos egy időre el kellett válnunk
egymástól.
- Na ne! - Ray hitetlenkedve megrázta a fejét. - Mióta jársz te ezzel a
pasival? Ne mond, hogy megengedték neked, hogy ilyen idős fickóval
járj tizenévesen.
Sana rámeredt a fiúra, majd mosolyogva elfordult tőle. - Nem értesz te
semmit! Nem is ismersz. Ha ismernél, már biztosan messzire
menekülnél.
- Ezt meg, hogy érted?
Sana eljátszott a gondolattal, hogy elmond mindent Raynek. Azt hogy
milyen erővel is rendelkezik a Látó, és hány vámpírt ölt már meg. de
mégsem szólt, hiszen tudta jól, vannak, akik ezt sosem értenék meg.
Inkább az elsuhanó tájat figyelte és azon izgult, hogy minél előbb
249
láthassa, érezhesse Darkot. Így, mikor a busz a megállóhoz közeledett,
Sana szinte reszketve állt fel, és amint kinyílt a jármű ajtaja, hátra sem
nézve, mint egy eszelős rohant egyenesen Patrik házához.
A bejárati ajtóhoz érve, mélyeket lélegezve próbálta kifújni magát,
mielőtt felment a lépcsőn és benyitott. Azonnal megcsapta a fülét a halk
nevetés, és a szinte már baráti légkör, ami a konyhából áradt. Kíváncsian
sétált oda, miközben a szíve a torkában dobogott, mert ezidáig csak
remélni merte, hogy a két férfi között kialakul egy hasonlóan kellemes
viszony.
Patrik és Dark a konyhaasztalnál ülve beszélgettek, előttük pedig egy
tucatnyi papír hevert. A lány csupán egy szót értett, a „jövőt", és ettől
teljesen ellágyult.
- Megjöttél? - néztek fel a férfiak, mikor Sana ledobta a táskáját a
sarokba és egyre közeledett feléjük, mintha csak a fényárból lépett volna
elő. Az arca piros volt a várakozás izgalmától, a szeme csillogott, és
mérhetetlen boldogság járta át minden porcikáját. Lassan odaballagott a
férfiakhoz, és melléjük állva, kezeit a vállaikra tette, és előbb Darknak,
majd Patriknak is adott egy meleg, üdvözlő puszit. Aztán, hogy leplezze
felhevült izgatottságát, a papírokra tévedt a tekintete.
- Ez meg mi? - elvette az egyik iratot az asztalról és alaposabban
szemügyre vette, de abból a papírból számára semmi nem derült ki.
- Hát, csak a jövő. - felelte Dark.
- Magánnyomozó irodát nyitunk. - közölte mindenféle kertelés nélkül
Patrik.
- Nyitunk? - nézett rá a lány összehúzott szemekkel.
- Igen, nyitunk. - Patrik felállt, és a kávéfőzőhöz lépve töltött ma-
gának egy csésze feketét. - Dark lesz a társam, és ha időd engedni,
esetleg te is besegíthetsz.
Sana ujjongani kezdett, majd egy gyors mozdulattal Patrikhoz ugrott,
és boldogan átölelte a nyakát, majd elhalmozta csókokkal, ahogyan
azután Darkot is. Nem csak azért, mert ő is beszállhatott egy ilyen
remek dologba, hanem mert ezzel biztos lehetett benne, hogy Dark
valóban maradni fog.
- Lesz irodánk? Hol? Mi lesz a neve?. - Sana szája be sem állt, csak
kérdezett egyfolytában, amin a férfiak nagyon jól mulattak.
- Na igen! De azért annyira ne éld bele magad. - közölte Dark mo-
solyogva, ám egyben fenyítve is. - Mert neked első a tanulás. Tudod jól,
250
hogy a iskolát nem hanyagolhatod el.
Sana nyűglődve elfmtorodott. - Tudom! Azelőtt is mindig ezt
mondtad. Néha szerettem volna elfelejteni, de akkor meg Patrik fi-
gyelmeztetett rá.
- Akkor jó! Hiszen ez a te érdeked.
Patrik visszaült az asztalhoz, kezébe vette az újságot, és az apróhir-
detéseknél kinyitva a lány orra elé tolta.
Sana elvette a lapot és olvasni kezdte az egyik bekeretezett hirdetést,
ahol egy irodahelységet kínáltak kedvező áron.
- Már beszéltünk a tulajjal, ma délután mehetünk megnézni a hely-
séget. Csak téged vártunk. - közölte Patrik, miközben belekortyolt a
kávéjába. - Tudtuk, hogyha nélküled nézzük meg, akkor a fejünket
veszed, úgyhogy gondoltuk, ennyit még kibírunk. Viszont ha úgy érzed
elkészültél, és nincs egyéb, sürgősen halaszthatatlan dolgod, akár
mehetnénk is.
- Akkor mire várunk? - ugrott egyet örömében a lány, és már sietett is
ki a lakásból a kocsihoz.
Patrik autója volt csak elől, így mindnyájan abba ültek be, és azzal
mentek az újságban megadott címre. Sana ült hátul és elnézte a két férfit,
amint az első üléseken olyan barátságosan elbeszélgettek egymással. A
szívét átjárta a melegség és a mérhetetlen nyugalom. Szerette ezeket a
férfiakat, és pont így szerette őket. Darkot, aki immár emberként olyan
dolgokat fedezhetett fel, amit eddig a démon lénye miatt nem tudott. De
mit sem változott, mert ugyanolyan szívdöglesztő és kedves,
ugyanolyan kissé macsós volt, mint azelőtt. A haja sötétségét
ellensúlyozta a meleg, lágy tekintete, a mélyen ülő szemei pedig szinte
elolvasztották Sanat. A magas termete, a sportos alkata mindezt csak
tetézte, és olyan kisugárzással ruházta fel, amit csak kevesen
mondhattak magukénak. És ott volt Patrik a megfontolt, józan ember,
aki határozott, biztonságot nyújtó lényével a lány legfőbb támasza volt.
Mellette pedig igazán jó vágású, markáns férfi, izmos testtel és valami
eszement erővel, amit sok démon is megirigyelhetett volna. Sana igazán
szerencsésnek érezhette magát mellettük, és jól tudta, valóban az is.
Az irodához érve, Sana sietve ugrott ki a kocsiból, és álmélkodva
nézte a kedves kis épületet. A férfiak is ugyanezt tették, és mindnyá-
juknak az volt a véleménye, hogy ennél jobbat bizony nem is találhattak
volna. Igaz, volt amit Sananak nem mondtak el, hogy ők már délelőtt
251
jártak pár helyen, és ezt tartották a legmegfelelőbbnek. De persze tudták,
hogy a lány nélkül véglegesen nem dönthetnek. Így már csak magukban
mosolyogva nézték, ahogy Sana lelkesen vizsgálta át az iroda minden
zugát.
- Azt hiszem, megtaláltuk az igazit. - nyugtázta bazsalyogva Dark, és
ebben egyetértettek mindnyájan.
Patrik beszélt a tulajdonossal, míg Sana és Dark, megállva az iroda
közepén, szemrevételezték, és fejükben már át is alakították a helyet. A
lány lelkesedése átragadt a férfiakra is, és már alig várták, hogy
birtokukba vegyék és használhassák a magánnyomozó irodát.
Késő este volt már, mikor Sana befejezte a tanulást, majd lement a
konyhába a férfiakhoz, akik még mindig az irodáról beszélgettek. Dark
ott ült az asztal egyik sarkánál, míg Patrik mellette, csak a másik
oldalról. Valami papírokat böngésztek, de a lány nem foglalkozott
ezzel, csak odament, kivette a lapot a kezükből és átölelte mindkettejük
vállát.
- Most már csak azt szeretném tudni, hogy mi lesz a neve az irodá-
nak. - nézett hol az egyikre, hol a másikra.
- „Megtalállak Magánnyomozói Iroda!" - pillantott a lányra teljes ko-
molysággal Patrik, de mikor meglátta Sana elképedt arcát, Darkkal
együtt hatalmas hahotában tört ki.
- Még nem találtuk ki. - nevetett Dark.
- Mi lenne ha ezen te gondolkodnál? - adta az ötletet Patrik, mire a
lány lelkesen bólintott.
- Rendben! És már tudom is. - felelte Sana, és izgalmában még az
ajkába is beleharapott - „Kijkraam Nyomozóiroda".
Dark nagyon is jól tudta, és valószínűleg Patrik is sejtette, hogy mire is
ez a névválasztás. Valahogy úgy voltak vele, hogy amit Sana tud, és
amit ő dönt el, az csak jó lehet, hisz abban benne van minden amit a
lány képvisel.
- Nagyszerű! - állt fel Patrik. - Most, hogy ez is megvan, én elmegyek
lezuhanyozni. - azzal reagálást sem várva kisétált a konyhából.
Sana mintha csak erre várt volna, egy mozdulattal felemelte Dark
asztalon nyugvó kezét, és nemes egyszerűséggel beleült a férfi ölébe.
Szeretettel ölelte át a nyakát és úgy bújt hozzá, mintha mindig is erre
vágyott volna. És ez valójában így is volt.
252
- Örülök, hogy minden ilyen jól alakul. Örülök, hogy ilyen jóban
lettetek. - mosolygott a lány.
- Igen, én is. Igazából álmomban sem gondoltam, hogy minden ilyen
könnyű lesz. Patrik egy rendkívüli ember. Sokkal tartozom neki, és
persze neked is.
Sana belenézett a csillogó szemekbe és tudta, azok a szemek most csak
érte égnek. Nézte és tisztában volt vele, hogy ezt akarja nézni örökké.
Lassan odahajolt a férfi szájához és előbb lágy puszit, majd csókot lehelt
rá. Dark pedig úgy viszonozta, mintha Sana lenne az egyetlen nő, akit
valaha is szeretett. Különös volt számára ez a boldog nyugalom, ez a
meghittség, hiszen évek óta nem jutott számára ehhez fogható. A
vámpírélet megfosztotta sokféle földi örömtől, rengeteg olyan dologtól,
amit most talán lesz ideje bepótolni. Valójában azonban, mindez nem is
volt számára annyira fontos, minthogy Sana ennyire szereti.
Teltek a percek, a boldog percek. Egyszer csak a bejárati ajtón hangos
kopogás törte meg a csendet. Sana kényszeredetten felállt Dark öléből és
az ajtóhoz sietett, hogy megnézze ki a látogató. Semmi rosszra nem
gondolt, de amikor lenyomta a kilincset és az ajtó szélesre tárult, a lányt
az ájulás kerülgette.
- Jó estét! Elnézést a zavarásért. Patrikot keresem. - Jessy úgy állt az
ajtóban, mint aki tisztában van vele, hogy a megjelenése megütközést
kelt majd. De nem sokat törődött ezzel, hiszen célja volt, amit
mindenképpen szeretett volna megvalósítani. - Itthon van?
Sana úgy érezte menten rosszul lesz, mert az asszonyból áradt a
gyűlölet, amit próbált leplezni ugyan, de a lány érzékeit nem tudta
becsapni. Már csak a nézéséből is arra lehetett következtetni, hogy
neheztel, és olyan mélységes utálatot érez, amely talán sosem múlhat el.
De Sana mégis erőt vett magán és révetegen bólintott, miközben nézte,
ahogy az asszony belépdelt a házba.
Időközben Dark is felállt a székről, és lassan odaballagott a nappali
ajtajához, hogy megnézze ki az érkező. Még sosem látta a nőt, de Sana
arcáról leolvasott mindent róla, ami semmi jóval nem biztatott. Mégis
udvariasan elmosolyodott és barátian üdvözölte az asszonyt.
- Jó estét!
- Viszont. Önnek is jó estét. - felelte Jessy, majd érdeklődve a férfit
pásztázta. - Nem is tudtam, hogy ennyien laknak a házban. - bár a nő ezt
viccesnek szánta, és nem is sejtette, hogy a valóságra tapintott.
253
- Pedig ennyien. - nyugtázta cseppet sem kedvesen Sana.
- És, ha meg szabad kérdeznem, kit tisztelhetek az úrban? - kér-
dezte negédesen Jessy, miközben kihívóan végig is nézett a férfin.
Sana nem igazán akart felelni, és valamiért Dark sem válaszolt azonnal.
De amikor már ott volt, hogy mégis bemutatkozik, Patrik lépdelt lefelé
a lépcsőn egy szál pizsamanadrágban, és döbbenten nézte a nem várt
vendéget.
- Jessy? Üdvözlöm! - nézett rá a férfi döbbenten. - Valami baj van?
Az asszonyt láthatólag elöntötte a forróság Patrik félmeztelen teste
láttán, és ezt igazából leplezni sem nagyon akarta, mert úgy bámulta a
férfit, mintha fel akarná falni a szemével. Kellett egy kis idő mire
magához tért, és zavartan pislogva elmosolyodott.
- Én csak. azelőtt azt mondtad, hogyha problémám van, keresselek
meg. Hát megkerestelek. - felelte tegeződésre váltva a nő.
- Valami gond van? - Patrik odaballagott az asszony elé, és kedvesen,
lágyan lenézett rá.
De Jessy nem felelt, csak oldalról Sanara pillantott, mintha jelezni
akarná, hogy nem tartozik másra a mondandója.
Sana látta, tisztán látta ezt a tekintetet, és viaskodott magában, hiszen
az egyik énje messze vágyott az asszonytól, a másik viszont maradt
volna megvédeni Patrikot a nő karmaitól. De mindez nem is számított,
mert Patrik is értve a célzott pillantást egyenesen a lányhoz fordult.
- Sana, Dark, magunkra hagynátok bennünket?
Dark azonnal bólintott, de Sana még tétovázott kicsit, ezért a férfi
odament hozzá és maga után húzta az emeletre. Nem is engedte el csak
odafenn, kellő távolságban a vendégtől és Patriktól.
- Mi a csuda van veled? - kérdezte suttogva Dark, mikor már Sana
szobája előtt álltak.
- Csuda?! Ez a nő egyszerűen. kiakaszt.
- Igazán? Miért? Egyáltalán ki ez?
Sana belenézett Dark szemeibe és felsóhajtott. - Volt egy asszony, aki
kislány korában téged jó vámpírrá varázsolt, aztán amikor ismét
vadállat lettél, megint megtette, és újból jóvá varázsolt téged. Ez a nő,
annak az asszonynak a dédunokája. - Sana halkan elsuttogta az egész
történetet, kezdve az első megkereséstől, Sheeny haláláig, és Jessy
goromba viselkedéséig. Keserű és fájdalmas emlékek lepték el a szívét,
mert Sheeny halálát a saját kudarcának vélte. Nem is akart róla többet
254
beszélni, csak mélyen felsóhajtva még egyszer rápillan-
Lakcím: 3060 Pásztó, Cserhát lknd.3/b.fsz.1 | Telefon: | E-mail: [email protected] | 2011-02-05 15:35:20 tott
Darkra, és bevonult a szobája csendes magányába.
11. fejezet - Nehéz kérdés
Percek teltek el, Sana ott állt az ablak előtt a szobájában, és a már
sötétbe borult tájat szemlélte. Hallotta Patrik motoszkálását az emeleten,
a szobája ajtajának nyitódását és csukódását, majd a bejárati ajtó
záródását is. Hamarosan egy autó motorja törte meg a beállt csendet.
Sana látta, amint Patrik kocsija kikanyarodik az útra és egyenesen kifelé
tart a farmról. Biztos volt benne, hogy a férfi nem fog hazajönni
egyhamar. Szomorúan és aggódva rázta meg a fejét, mert nem értette,
hogy Patrik hogyan volt képes csak így elmenni ezzel az asz- szonnyal.
Persze Jessy csinos volt, nőies és roppant vonzó jelenség, de az a
gyűlölet, ami érezhetően áradt belőle, mégsem tette valami
szimpatikussá. De Patrik nem érezte, vagy nem akarta észrevenni ezt,
mert nőre vágyott. Ezzel nem is lett volna gond, csak a lány azt nem
értette, hogy miért pont erre a nőre.
Ahogy az autó hangja elhalt, Sana mélyen felsóhajtva kilépdelt a
szobából a fürdő felé, hogy vegyen egy frissítő és megnyugtató zuhanyt.
De hiába volt minden igyekezete, mert a tus alatt állva sem volt képes
megnyugodni. Érezte, Jessy valami olyasmit akar, amit nem szabadna
soha megkapnia, mert nem a jó szándék vezérli, hanem valami sokkal
gyűlöletesebb erő. Nem tudta, nem lett volna képes megmagyarázni
miért gondolja ezt, egyszerűen beleivódott, és a percek, órák múltával
egyre erősebbé vált benne ez a cseppet sem kellemes érzés.
Mikor már végzett a fürdőben, a szobájába ment, és magára kapta a
pizsamáját. Az ágyára nézett, de nem volt kedve egyedül aludni, most
semmiképp. Ezért egyenesen Darkhoz tartott, hogy az ő karjai között
keresse a megnyugvást.
Amint belépett a szobába, látta hogy a férfi az ágyon fekve egy
könyvet olvasgat. Lassan, szinte nesztelenül odament hozzá és anélkül,
hogy megzavarta volna, szorosan odafeküdt mellé, és a lehető
255
legközelebb odabújt hozzá.
A férfi letette a könyvet az ágy mellé, és szeretettel odafordult San-
ahoz. - Valami baj van?
A lány nem szólt, csak megragadva Dark karját, maga köré fonta,
hogy érezze a férfi egész lényét, a teste melegét és a biztonságot, ami
belőle áradt. És Dark jól értette ezt, hiszen azelőtt is, amikor Sana bi-
zonytalan volt, vagy csak kényeztetésre, szeretetre vágyott, mindig így
bújt hozzá. Úgy ahogy akkor, most is csak lágyan átkarolta, és fejét a
lány fejéhez döntve, megpróbálta némán megnyugtatni és szeretni
minden porcikájával. Igaz, hogy most sokkal másabb volt, hiszen Sana
már érett női idomokkal rendelkezett, és Darknak nehéz volt nem
megcsókolnia és nem hozzáérnie úgy, ahogy szerette volna. De jól tudta,
a lánynak most nem egy szeretőre, csupán egy barátra van szüksége.
Reggel Patrik alig ért haza, mikor az órájára pillantva rájött, hogy
ideje felkeltenie Sanat. Biztos volt benne, hogy a lány megint nem ál-
lította be az óráját, és így nagy esélye van rá, hogy elkéssen az iskolából.
Ezért lassan felbaktatott a lépcsőn, és némi kopogtatás után benyitott
Sana szobájába. Meglepődve vette észre, hogy a lány nincs az ágyában,
viszont a táskája még mindig ott hevert a földön, tehát az iskolába sem
mehetett még el. Különös gyanúja támadt, amit nem szeretett volna
beigazolódva látni. De mivel más lehetőség nem igen adódott, így
egyenesen Dark szobája felé vette az irányt. Kopogott kettőt, majd mély
levegőt véve benyitott a férfihez.
Sana akkor nyitotta ki a szemeit, és még álmosan pislogva nézett fel a
döbbenten álldogáló Patrikra, aki sietve felmérte a helyzetet. Azt látta
ugyan, hogy komolyabb dolog nem történt a szobában, viszont
tisztában volt azzal is, hogy ami késik nem múlik. De feladatának érezte,
hogy megvédje a lányt, ha kell, még önmagától is. Hiszen még nagyon
fiatal volt, éretlen és könnyen művelhet olyan dolgokat, amiket aztán
megbán. Patrik tudta ezt jól, ezért mikor már sikerült összeszednie
magát a döbbenetéből, határozottan rászólt Sanara.
- Menj, öltözz fel! Aztán elviszlek az iskolába. Igyekezz!
A lány nem mert ellenkezni, vagy csak annyira bódult volt még az
álmosságtól, hogy nem érzett erőt a vitára. Inkább szófogadóan felkelt
az ágyból, és elsétálva Patrik mellett a szobájába vonult.
Patrik csak erre várt, mert amikor hallotta becsukódni az ajtót,
egyenesen Darkra nézett. A férfi akkor állt fel az ágyról, és még álmosan
a homlokát dörzsölgette.
- Sana még gyerek. - kezdte a mondókáját Patrik, mire Dark értet-
lenkedve nézett vissza rá.
- Ezzel meg mire akarsz kilyukadni?
256
- Erre. - mutatott Patrik az ágyra. - Sana még csak tizenéves. Még
gyerek. Nem tudja, mit csinál. Könnyen akarhat olyat, amit nem is
gondol komolyan.
Dark összehúzott szemöldökkel vizsgálgatta Patrikot, mert nem igazán
tudta, hogy miért is mondja el mindezt. - Mi a csudát akarsz ezzel?
Nem beszélnél érthetően és nyíltan?
Patrik felsóhajtott, és egyenesen új barátja szemeibe nézett. - Rendben!
Ha lefekteted Sanat, kinyírlak! Így elég világos volt?
- Az! - nyugtázta a férfi egykedvűen, bár nem is értette ezt a hirtelen
támadást. Sana annyiszor feküdt már így mellette, hogy nem hitte, hogy
ez bűn vagy probléma forrása lehetne. Felhúzva a szemöldökét, majd
némán elmenve Patrik mellett, a fürdőszobába vonult.
Sana is kilépett a szobája ajtaján egy fekete farmerben és egy világoskék
pulóverben, vállán a táskájával, és komoran elindult lefelé a lépcsőn. A
konyhába érve egy csésze kávét akart inni, de a főző üres volt. Tudta,
hogy már nincs ideje feltenni egyet, de ez nem is érdekelte annyira,
sokkal inkább az, hogy már biztos volt benne, Patrik nem töltötte otthon
az estét. Aggódott és félt, nem akarta Jessyt a közelben tudni, de úgy
érezte, már lassan késő lesz bármit is tenni ellene, mert a nő hálója ki
volt vetve.
Patrik is lesétált a konyhába, és várakozóan a kezébe véve a kocsi-
kulcsot, a lányt nézte.
- Tőlem mehetünk. - jelentette ki Sana. - Én kész vagyok.
- Remek. - motyogta a férfi, és komoran elindult az autóhoz.
Ugyanilyen mogorván és csendben szálltak be a kocsiba, és még
akkor sem szólaltak meg, mikor már jócskán eltávolodtak a háztól. De
amint kikanyarodtak a főútra az iskola felé, Sana óvatosan oldalra
nézett és Patrikot pásztázta. Próbálta megfejteni a gondolatait, az
érzéseit, de képtelen volt belelátni, mintha valaki blokkolná, meg-
akadályozná, hogy érezzen, hogy az érzéseivel lásson. De most nem is
foglalkozott ezzel, mert jobban érdekelte az, hogy Patrik saját maga
legyen nyílt és őszinte hozzá.
- Nem volt lefőzve kávé. - jelentette ki Sana, de alig hagyta el száját a
mondat rájött, hogy ennél idétlenebb szöveget nem is mondhatott
volna. Ezért felsóhajtott, és magyarázatképp hozzáfűzte azt, amit
egyébként is mondani akart. - Nem aludtál otthon.
- Nem! - felelte a férfi, de ezzel befejezettnek is tekintette a témát,
257
mert nem érezte eljövendőnek az időt ehhez a beszélgetéshez. De Sana
nem így gondolta. Főleg, hogy ezidáig azt hitte, van köztük egy kapocs,
ami mindkettejüket őszinteségre és bizalomra sarkallja.
- Hol voltál?
Patrik nem felelt, helyette még nagyobb figyelemmel nézte az utat.
- Jessyvel voltál? - Sana nem adta fel a kérdezősködést, már teljesen a
férfi felé fordult. Am mikor Patrik semmi jelét nem mutatta, hogy meg
akarna szólalni, a lány arca elkomorult. - Miért nem mondasz semmit?
Miért hallgatsz? Nem vagyok már gyerek és hülye sem. Ha otthon lettél
volna, lett volna friss kávé lefőzve, mert sosem kezded a reggelt a
nélkül.
Patrik még mindig nem pillantott a lányra, úgy felelt. - Nem hiszem,
hogy annyira nagyon fontos lenne, hogy én merre jártam. Hagy legyen
ez az én dolgom.
- De Jessy nem. - kezdte volna Sana, de a férfi ekkor hatalmas fé-
kezéssel megállt az iskola előtt, majd teljes testével a lány felé fordulva
morcosan a ránézett.
- Sana! Tisztában vagyok vele, hogy ez nem tetszik neked. De ha jót
akarsz, ezt most nem kezded el. Sem idegzetem, sem kedvem nincs
végighallgatni. Rendben?
Bár a lány szerette volna elmondani a nővel kapcsolatos különös
érzéseit, de látva Patrik furcsa, kissé dühös arckifejezését és viselke-
dését, egyelőre hallgatott. Jobbnak látta, ha ad még egy kis időt
mindnyájuknak, hiszen ez a helyzet merőben új volt. Ezért más lehe-
tőséget nem nagyon látva, megadóan bólintott egyet. Majd kiszállva a
kocsiból elindult az iskola felé, hátra sem nézve. Bántotta Patrik ki-
rohanása, és az a cseppet sem kedves hangnem, amivel mindezt a
tudtára adta. Mégis inkább nyelt egyet, és próbálta megérteni, még ha
az nehezen is ment.
Alig tett néhány lépést az iskola felé, mikor Ray akadt az útjába, aki
azonnal mellé is szegődött, és jókedvűen kísérte a lányt az épület felé.
Mintha csak azért lett volna ott, hogy őt szórakoztassa, figyelje, és
mellette legyen egyfolytában.
- Nagyon elgondolkodtál. -jegyezte meg a fiú, és kutatóan nézegette
Sanat. - Valami baj van?
- Azt hiszem, csak az van.
- És elmondod?
258
A lány végignézett Rayen és elgondolkodva belépett az ajtón egye-
nesen az emeletre, az osztálytermük felé. - Nem is tudom. Szerintem
úgysem értenéd.
- Próbáljuk meg. - adta az ötletet a fiú mosolyogva, miközben lete-
lepedett a lány mellé a padba, és egészen közel húzódott hozzá.
Sana látta az őszinteséget Ray szemében, és amúgy is szerette volna
kiönteni a szívét valakinek, aki kívülálló, és talán jobban képes látni a
beállt helyzetet, mint ő maga. Felsóhajtott hát, és a lehető leghalkabban
beszélni kezdett.
- Tegnap este beállított egy nő Patrikhoz, aki gyűlöl engem, mert.
mert azelőtt volt egy vitánk. Én sem szeretem, és azt hiszem nem azért
jött, mert olyan jót akar. Amikor a közelemben van, olyan rossz érzés
kap el. Mintha érezném a gyűlöletét. Patrik pedig elment vele este, és
haza sem jött csak ma reggel.
- Akkor biztosan csinos nő lehet. - vigyorodott el a fiú, de amikor látta
Sana rosszalló pillantását, hirtelen elkomorult. - Miért? Mr. Larg is férfi.
Természetes, hogy egy csinos nő leveszi a lábáról. Mi ebben annyira
rossz?
Sana meglendítve a könyökét, a fiú oldalába ütött. - Látod, hogy nem
érted? Van valami a nőben, ami nem jó. Szerintem nem csak Patrik miatt
jött, hanem hogy keresztbe tegyen nekünk. - csak most gondolt bele
jobban, hogy valóban nagy a valószínűsége, hogy Jessy nem csak Patrik
két szép szeméért, sokkal inkább a teljes, egyedüli uralmáért jött, és ezért
harcol. Űrt akart vágni közte és Patrik között, és ha így halad tovább,
hamarosan célt is fog érni.
- Úgy gondolod, hogy nem csak Mr. Larg miatt, hanem hogy ke-
resztbe tegyen nektek? - Ray értetlenkedve felhúzta a szemöldökét. - Ezt
meg hogy érted? Miben tudna ő keresztbe tenni nektek?
- Sok mindenben. Abban, hogy nála lakom. Abban, hogy. mit tudom
én. Bármiben.
Ray még szeretett volna tovább kérdezősködni, mert ez a téma na-
gyon érdekelte. Vagyis nem is a téma, sokkal jobban az, hogy a lány
végre a bizalmába fogadta. De nem volt már lehetősége erre, mert
megjött a történelemtanár és figyelmet követelve magának, csendre
intette az osztályt.
Az órák végén Sana komótosan ballagott ki az iskolából. Szerencsére
259
Rayt megállította az egyik tanár, így most nem kellett rá figyelnie. Mégis
megállt a buszmegállóban és azon tanakodott, hogy merre is menjen. Az
iroda, amit Darkék kibéreltek, a közelben volt, gyalog is csak néhány
száz méter. És mivel ez a dolog most jobban izgatta a fantáziáját, mint
bármi más, ezért inkább az iroda felé vette az irányt.
Ahogy egyre közeledett, úgy szaporázta meg a lépteit. Maga sem
tudta miért, de enyhe izgalom lett rajta úrrá, hiszen a magánnyomozói
iroda hozzátartozott az új életükhöz. Ahhoz az élethez, amit hárman
együtt fognak megélni, és ami talán a Látó jövője is. Mikor ráka-
nyarodva az utcára meglátta Patrik kocsiját, kicsit fel is lélegzett, mert
remélte, hogy végre nyugodtan tud beszélni vele, és ő meg is fogja
hallgatni. Mostanában minden olyan más lett, olyan távoli és nehézkes,
és kevés olyan alkalom adódott, amikor nyíltan és őszintén ki tudott
volna tárulkozni. Remélte, hogy ez most ilyen lesz. Am alig ért az
ajtóhoz, megcsapta a fülét a jól ismert, mélyen búgó hang, amely jóízűen
nevetett.
Sana olyan régen nem hallotta már Patrik kacaját, hogy lassan el is
felejtette, milyen is a férfi, mikor felszabadult, és nem kell magán vi-
selnie a rengeteg problémát. Am valamiért kételkedett benne, hogy
Darkkal nevetnének ilyen jókat, főleg mikor belépéskor egy női hang
hallatszott az iroda belsejéből.
Amint a lány benézett az ajtón, szeretett volna messzire futni, mert a
nő akivel Patrik olyan nagyon jól érezte magát, nem más volt, mint
Jessy. A lány háta borsódzni kezdett, és azonnal menekülési útvonalat
keresett magának, hiába. Tudta, olyan csendben úgysem tudná elhagyni
a helységet, hogy az ne tűnjön fel valamelyiküknek. Így sok választása
nem lévén, elengedte az ajtót, amely ettől hangosan becsapódott. Sana
látta, hogy a pár érdeklődve fordult felé, majd kissé komolyabban el is
indultak, talán épp az üdvözlésére, ami Jessy arckifejezéséből ítélve,
inkább a távozására várást jelenthette.
- Vége a sulinak? - érdeklődött Patrik félig lesütve a szemeit, mi-
közben zavartan végigsimított borostás állán.
Mivel a kérdés maga elég együgyű volt, így Sana nem látta értelmét,
hogy válaszoljon is rá. Inkább morcosan és ellenségesen végigmérte a
betolakodó nőt. - Látom, nagyon jól elvagytok. - állapította meg kissé
gúnyosan.
- Igen, elvagyunk. - motyogta Patrik halkan.
260
- Ennek szívből örülök.
Erre a kijelentésre már Jessy sem bírt csendben maradni, és egyet
fintorogva, a fejét felszegve, nagyképűen a lány szemeibe nézett. - Nem
hiszem, hogy örülsz. Épp ellenkezőleg. Utálsz engem és utálod, hogy
Patrik és én együtt vagyunk. - a nyomaték kedvéért, még a kezét is a
férfi karja köré fonta, és bájosan mosolyogva rápillantott. - De hiába
minden kislány, engem nem fogsz tudni kiutálni. - hirtelen lágyabb,
kedvesebb hangnemre váltott, mintha rájött volna, hogy a stílusa nem
éppen megfelelő. - Szeretem Patrikot. Miatta bármit elviselek, még a
gyilkos pillantásodat is.
Sana úgy érezte, hogy a teljes szöveg csupán színjáték volt, és pont
neki szólt, hogy érezze, hamarosan el fogja veszíteni Patrikot. Már most
hatalmas űrt érzett maguk között, és ezt Jessy még tovább kívánta
fokozni.
- Tudom, hogy nem örülsz a jelenlétemnek, de most más választásod
nemigen van. Igaz szívem? - nézett rá szerelmesen a férfira.
Patrik nem felelt, csak tétován felsóhajtott, és félig lehajtva a fejét,
elgondolkodva végigsimított a haján, csak azután emelte fel tekintetét a
lányra. Mindezt olyan óvatosan tette, hogy Sana nem is értette, viszont
érzett annyi fölényt, hogy megválaszolja.
- Nincs választásom? - kérdezte a nőt összehúzott szemöldökkel,
kissé szemtelen hangnemben. - Nekem mindig van választásom.
- Na igen. Azt hiszed? Pedig a Látó ereje sem végtelen. - az asz- szony
megigazította hosszú ujjú, sötét virágos selyemblúzát és úgy nézett bele
egyenesen a lány szemeibe. - Van még olyan erő, ami képes megtörni az
erejét és a hatalmát. Úgyhogy a választás lehetőségében én nem lennék
olyan biztos.
Sana értetlenkedve meredt Jessyre, majd Patrikra nézett, aki némán
hallgatta a nem épp barátságos csevejt, és már kezdett elege lenni a két
nő vitájából. Mégsem szólt, mert ahogy egyre jobban beleivódott Jessy
szerelme, Sanaé egyre halványulni látszott, de nem tudta elfelejteni,
mégsem tudta magában teljességgel megszüntetni. Két tűz között állt, és
nem akart döntőbíró lenni. Sana maga volt az élet, vele minden olyan
más volt, olyan fellegeken túli. Jessy viszont a fel- szabadultság és a
boldogság, a földi örömöket nyújtotta át, méghozzá aranytálcán. Bár
álmodozott a békéről, de valahol legbelül maga is tudta, hogy ez
egyszerűen lehetetlen, mert ez a két nő teljesen különbözik egymástól,
261
és ő maga is érezte a haragot közöttük.
De Sananak ez a végkifejlet kezdetét jelentette. Tudta, ha nem akar
veszíteni, harcolnia kell. De hogyan harcoljon valakiért, aki a kárhozatba
akar veszni?! Nem tudta mit tegyen, de időt kellett adnia Pat- riknak és
saját magának is. Ezért még egy utolsó megvető pillantást vetett a nőre,
majd egyszerűen megfordult és elhagyta a helységet.
Hazafelé tartott, és most nem tett kitérőt. Tudta, ha Patrik és Jessy az
irodában vannak, akkor legalább otthon nyugalom van, és Dark ölelő
karja várja. Ezért inkább meg is szaporázta a lépteit, hogy mielőbb a
buszmegállóban legyen, onnan pedig siethessen Patrik házához. Közben
pedig megpróbálta kiverni a fejéből Jessy szavait, de azok olyan erővel
nehezedtek rá, hogy akár össze is roskadhatott volna a súlyuk alatt. „
Van még olyan erő, ami képes megtörni a Látó erejét és a hatalmát.” - hangzott
a fülébe a hang, amely olyan határozott volt és magabiztos. Egyre
jobban érezte, hogy valami nem stimmel, és a Jessyből áradó gyűlölet
hamarosan a felszínre tör. Nem ment ki a fejéből a nő, egyszerűen
képtelen volt átsiklani az előző szavain. Hiába szaporázta a lépteit,
hiába próbált másra gondolni, egyszerűen nem tudott.
Amint a házba ért, ledobta a táskáját és megkereste Darkot, aki épp a
szobájában rendezgette a papírokat. A lány jöttére lágyan elmoso-
lyodott, és bizakodó tekintettel meglengette a lapokat.
- Úgy tűnik, lassan minden meglesz az irodához. Engedélyek és még
ezernyi szükséges bürokráciás blabla.
- Ez tényleg szuper. - felelte Sana nem túl lelkesen, és ezt a férfi is
azonnal észrevette.
- Nem tetszel nekem te lány! - Dark összehúzott tekintettel megrázta
a fejét. - Mi van veled?
Sana lassan odaballagott Darkhoz és beleült az ölébe. Elgondolkodva
ölelte át a nyakát, és bámulta a férfi háta mögötti üres messzeséget. -
Suli után bementem az irodába és.
- Ott volt Jessy. - nyugtázta Dark együtt érzően, és megsimította a
lány karját. - Nem bírod azt a nőt. Igaz?
- Nem! Gyűlölöm, ahogy ő is engem. De ez nem is fontos, ez nem
gond. Van, hogy az ember unszimpatikusnak talál valakit. Itt nem ez az
igazi probléma. Nem ez a baj.
- Hát mi?
- Patrik!
262
- Patrik? - ámult el Dark. - Ezt meg hogy érted?
Sana mélyen felsóhajtott és belenézett a férfi megnyugtatóan szép,
csillogó szemeibe. - Jessy gonosz. Egyre erősebben érzem. Ha a kö-
zelemben van, egyre kevésbé tudom megállni, hogy ne vessek rá egy
gyűlölködő pillantást. De nem úgy gonosz, mint egy démon, nem. Ő
alapjában ilyen. Talán, amíg élt a dédmamája, ő képes volt kordában
tartani, de az ő halálával már nem sikerült.
- Ezt meg honnan szeded? Nem gondolod, hogy kicsit elhamarko-
dottan következtetsz? Ez a kijelentés így igen durva. - Dark kissé eltolta
magától a lányt, hogy lássa annak borús arcát.
- Tudod, hogy megérzem a gonoszt. Jessynél is érzem, méghozzá
egyre erősebben.
- Nem lehet, hogy csak féltékeny vagy, és ezt vetíted rá?
Sana hirtelen felugrott a férfi öléből és durcásan az ablakhoz sétált. Fájt,
hogy Dark nem hisz neki. Fájt, hogy egy önző kis libának látja, ahogyan
valószínűleg Patrik is.
- Rosszul gondolod. - felelte végül a lehető legnyugodtabban. - Jó
emberismerő vagyok. Jessy pedig minden, csak épp nem jó ember, és
Patrik ezt nem képes észrevenni, ahogy ezek szerint te sem. Lassan
olyan messze lesz tőlem, mint még akkor sem volt, mikor papa be-
mutatta nekem. És mindez egy ilyen nő miatt. Mi a fenét adhat neki,
ami miatt ennyire vak lett?
Dark lassan felkelt a székről, és odaballagva a lányhoz. hátulról
szorosan magához húzta, és puszit lehelt a hajára. - Tudom, hogy van
benne igazság. Nekem sem tetszik ez a nő, de azért, hogy gonosz lenne.
kicsit túlzásnak tűnik.
- Pedig nem az.
Hallgattak, mert Dark már nem tudott miként reagálni. Persze Jes- sy
az ő tetszését sem igazán nyerte el, de valahogy mégsem hitte, hogy
nagy baj lenne vele. Viszont tisztában volt azzal is, hogy Sana nem
állítana ilyet, ha abban legalább egy fél igazság nem lenne.
De a lány nem nyugodott bele. Egy mozdulattal kibújt a férfi öleléséből,
és egyenesen a telefonhoz rohant, hogy a tudakozót tárcsázza. Nem
sokat foglalkozott etikettel, vagy épp a személyiségi jogokkal, mert úgy
hitte, itt és most, ez semmit sem számít. Csak az volt fontos, hogy minél
többet megtudjon arról a nőről, aki lassan pokollá változtatja az eddigi
kellemes légkörét. Jessy rokonainak száma után érdeklődött, de mikor
263
közölték vele, hogy nem adhatnak felvilágosítást, mert nincs bejegyezve
semmi, akkor Sheeny gyermekei és unokái után kezdett kutatni. Bár
belekerült néhány telefonjába, de végül mégiscsak sikerült egy számot
kiderítenie, amely halvány reményt jelentett számára. Egy mélyet
sóhajtva ismét felvette a kagylót, és tárcsázta a megadott számot.
Néhány csörgés után, egy barátságos férfihang szólt bele a telefonba.
Mikor kiderült, hogy az elhunyt asszony rokonaival beszél, Sana előbb
körített kicsit, kedveskedett, Sheenyt dicsérte, és csak aztán tért rá a
lényegre.
- Valójában Jessy felől érdeklődnék.
- Jessyca? - a férfi hallhatólag megütközött kissé, de azért ugyanolyan
kedvesen folytatta a társalgást. - Na igen. Ő egy furcsa, nehéz eset. De
erről a feleségem jobban tudna mesélni. Várjon csak, mindjárt idehívom.
Sana hallotta, hogy a vonal túlsó végén, a férfi Gabriella nevét kia-
bálja, majd nem is olyan sokára egy idegesebb női hang szólalt meg.
- Halló! A férjem azt mondja, hogy Jessy után érdeklődik.
- Igen, így van. - Sana felpillantott, és Dark rezzenéstelen arcát látta
maga előtt. A férfi a falnak támaszkodva őt figyelte, ezért kihango-
sította a telefont, hogy Dark is halljon minden egyes szót. Aztán teljes
figyelmét a telefonbeszélgetésre összpontosította. - Az a helyzet, hogy
nagyon fontos lenne tudnom, mi történt vele.
- És mégis miért lenne fontos? Egyáltalán miért érdeklődik a csalá-
dom iránt? Ki maga?
A lány egy pillanatra az ajkába harapott, aztán felemelte a fejét és
folytatta a beszélgetést, kihagyva az őt érintő kérdéseket. - Jessy nagyon
megváltozott Sheeny halála után. Igaz? Bizonyára nagyon nagy
nehézséget jelentett számára, hogy meghalt a szeretett dédanyja.
Némi elgondolkodó hallgatás után, Gabriella mégiscsak megszólalt. -
Tudja, a mama imádta Jessyt. Magával vitte mindenhová, sok mindenre
megtanította, szinte ő volt a jobb keze. És Jessy is ragaszkodott a
mamához. Soha egy percre sem mozdult el mellőle. Néha az embernek
olyan érzése támadt, hogy összekötözték őket. De nem is volt semmi baj,
jó volt őket boldognak látni. Aztán a mama halálával, Jessy
depresszióba esett. Folyton azt hangoztatta, hogy nem bír így élni.
Furcsa lett. Dühkitörései voltak, már-már félelmetessé vált. Nem
hallgatott senkire, ment a saját feje után. Nagyon megváltozott.
- az asszony elhallgatott, majd mélyeket lélegezve próbált nyugodtan,
264
higgadtan megszólalni. - Nézze! Nem tudom ki maga és miért
érdeklődik az unokahúgom iránt. Nem is tudom, hogy miért is
mondtam el magának mindezt. Nem szokásom kifecsegni a család
dolgait. Csak Sheeny halálával kicsit minden nehezebb lett, kicsit
megváltoztak a dolgok.
- Igen, értem. - felelte Sana. - És nagyon hálás vagyok amiért ezt
megosztotta velem. Én pedig megadnék egy számot amin elérhet, ha
bármi problémája is van, ha segítségre lenne szüksége.
- Miért? Mégis ki maga?
- Én? - Sana bizonytalanul felsóhajtott, majd elhadarta a mobilja
számát, és megköszönve a beszélgetést, a helyére tette a kagylót. Csak
ezután nézett fel Darkra, és érdeklődő tekintettel kutatta az arcvonásait,
hátha felfedezi benne a megértés jeleit.
- Ez még mindig nem jelent nagyon rosszat, bár igen különös. -
nyugtázta a férfi. - De ha ezzel odaállsz Patrik elé, csak azt éred el, hogy
mérges lesz rád.
Sana elfintorodott, majd megkerülve Darkot lement a konyhába, hogy
igyon egy csésze kávét, amire egész nap vágyott.
12. fejezet - Hol az igazság?
Sana reggel Dark ébresztgető hangjára kelt. Lassan kinyitotta a sze-
meit és az órájára pillantva megállapította, hogy ideje felkelnie, ha nem
akar elkésni az iskolából. De alig ült fel, szinte beleütközött a férfibe, aki
az ágy szélén ülve figyelte.
- Mi az, szívem? Ennyire reggel van? Nem látsz ki a pilláid alól?
- Vicces vagy! - morogta Sana, miközben kikelve az ágyból a szek-
rényhez ment, hogy kiválasszon magának valami ruhát. Egy magas
nyakú póló, és egy kék vászonnadrág mellett döntött, és mintha Dark
ott sem lett volna, öltözködni kezdett.
A férfi elnézte egy darabig a kócos hajú, álmos szemű lányt, de mikor
az levetve a pizsamáját teljesen meztelenül állt előtte, inkább elfordult,
nehogy kísértésbe essen és tovább tetézze a bajt. Megpróbált nem
figyelni a testi jelekre és, hogy elterelje saját kósza gondolatait,
beszélgetést kezdeményezett. - Jól aludtál?
265
- Nem mondhatnám. - felelte Sana öltözködés közben. - Volt valami
ostoba álmom, hogy Jessy ott állt egy épület előtt velem szemben, és úgy
néztünk egymásra, mint a tyúk a piros kukoricára. Még álmodni is
szörnyű volt.
- Azt meghiszem. Pláne a te álmaidban.
- Na igen. Azt hiszem, ezt nevezhetem látomásnak álom helyett, mert
a valóságalapja teljes. - motyogta a lány, és megfésülte selymes haját,
majd elkészülve odaállt Dark elé. - Ki visz ma suliba? Vagy menjek
busszal?
- Nem sok választásod van. - a férfi felállt az ágyról, és kinyújtóztatva
a testét zsebre dugta a kezeit. - Patrik nem jött haza, a buszhoz pedig ki
sem érnél. Tehát én viszlek el.
Sana megütközve megállt, és letaglózva nézte a férfit. - Egész éjjel
nem jött haza?
- Nem Sana. Nem jött haza!
- Értem! - a lány mély levegőt véve a fürdőbe ment, hogy megmo-
sakodjon és fogat mosson. A hideg csapvíz kijózanította kicsit, és
közben volt ideje átértékelni mindent. Megpróbálta összeszedni magát,
leginkább a kusza gondolatait. Nem akart Patrikkal és az ő új
szerelmével foglalkozni, de ha hagyná, hogy Jessy elvegye tőle a férfit,
végzetes hibát követne el mindannyiuk számára. Az ösztönei nem
engedték, hogy behunyja a szemét és végignézze, ahogy Patrik a
vesztébe rohan. Tennie kellett valamit, de még nem tudta, hogy mit. Am
arra gondolt, hogy amíg ezt kitalálja, megpróbál ugyanaz a Sana lenni,
mint azelőtt. Így visszamenve a szobába, magához vette a táskáját és
Darkra nézett. - Akkor menjünk. - és magára erőltetett még egy széles
mosolyt is.
- Persze, menjünk.
De mielőtt kiléptek volna az ajtón, Sana visszafordult, és belenézett
Dark szemeibe, majd felpipiskedve csókot lehelt a szépen ívelt szájára.
Ám amint elkezdte, abbahagyni sem bírta, mert a férfi ajkainak íze,
teljesen elvette az eszét. És Dark is hasonlóan érezhetett, mert úgy ölelte
magához Sanat, ahogyan csak szerelmes férfi képes ölelni. Beletelt
néhány percbe mire szét tudtak válni, és már visszatérve a valós életbe,
egymás kezét fogva elindultak lefelé a lépcsőn.
Rengeteg kocsi állt az iskola környékén, így Dark csak kissé odébb
266
tudott megállni. Mikor már lefékezte az autóját, lágyan Sanara nézett és
elmosolyodott. - Menj, mielőtt elkésel! - azzal odahajolt a lányhoz, és
futó csókot lehelt a szájára.
- Tudod, én nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy. Te talán nem is
tudod mennyire. - kezdte Sana, és még tovább akarta mondani, de ekkor
a hátuk mögül megszólalt egy duda.
- Mennem kell Sana, rossz helyen állok. - Dark még egy puszit adott a
lánynak, majd a fejével intett, hogy menjen, mert neki is indulnia kell.
Sana fintorogva szállt ki az autóból, de mivel sok választása nem volt,
így búcsút intve Darknak, nézte ahogy a férfi kocsija egyre távolodik
tőle. Komótosan megigazította magán a táskáját meg a pulóverét, és
lassan elindult az iskola irányába. Ám alig tett néhány lépést, mikor az
utca másik felén, egy ismerős női alakra lett figyelmes. Amint teljesen
odafordult, már tisztán látta, hogy nem más áll a járdán az egyik ház
sarkánál, mint Jessy. Kissé megtorpant ettől a látványtól, mert nem
értette, hogy mit akarhat az asszony azzal, hogy a lehető legfeltűnőbben
figyeli őt.
De Jessy nem bujdokolt, hanem még intett is Sananak, hogy menjen
oda hozzá. És bár a lánynak egyetlen porcikája sem kívánta ezt a
találkozást, mégis átballagott az úton, egyenesen a nőhöz, és némán
megállt előtte.
- Szervusz! - üdvözölte Jessy a lányt, egy kedves mosollyal a száján. -
Ne haragudj, hogy csak így rád török, de szeretnék beszélni veled.
Tudod, a tegnapi vitánk, nos. szeretném tisztázni, hogy én nem bántani
akartalak, de Patrik fontos nekem.
Sana végignézett a nőn, és meg kellet állapítania, hogy bár elég furán
volt felöltözve, de még ez is jól állt neki. Az idétlen sapka is, amit
általában a tizenéveseken lehet látni, kihangsúlyozta merész arcvo-
násait. Mégsem tudott teljesen hinni neki, mert az érzékei még sosem
csalták meg, és valami még most is azt súgta, hogy ez a nő gyűlöli.
- Mit akarsz tőlem? - tegezte le egyszerűen az asszonyt.
- Nos, hogy mit akarok? - Jessy egy pillanatig elgondolkodott, majd
lágy mosollyal a száján lehajolt, és szétnyitva a kézitáskáját egy közepes
méretű könyvet vett elő, és Sananak nyújtotta. - Szeretném ha
elfogadnád tőlem, hogy tudd, semmi rossz szándék nincs bennem. Ezt a
könyvet a dédmamámmal írtuk ketten. Talán a hasznodra válhat, és
megtudhatsz belőle mindent, amit tudni szeretnél.
267
Sana a könyv után nyúlt, de a nő nem engedte, hogy hozzá érjen,
inkább a lány táskájára bökött.
- Most inkább tegyük el a táskádba, mert nem hiszem, hogy itt és
most kellene olvasgatnod. Mert ez a könyv kissé más, mint a többi. Ez
nem egy egyszerű olvasmány, és nem biztos, hogy szerencsés lenne, ha
mások megsejtenék, az ő egyszerű világukon kívüli életet.
Bár Sana nem tudta, hogy mi fog ebből kisülni, de nem ellenkezett.
Hagyta, hogy a nő a táskájába csúsztassa a könyvet, és még azt is, hogy
kedvesen mosolyogva megfogja a karját.
- Tudom, nehéz elfogadnod, hogy Patrik szeret engem és én is őt, de
amit érzünk, az erős és. úgy érzem tartós. Nem akarom, hogy ebből
problémák legyenek, mert tudom, hogy Patriknak fájna, ha elveszítene
téged.
Egy pillanatra a lány úgy érezte elgyengült. A lábai megrogytak
alatta, és a világ is forogni kezdett vele. Szeretett volna már az iskolában
lenni, és a padjában ülve pihenni. De Jessy még nem engedte el, előbb
megígértette vele, hogy kedvesebb lesz ezentúl Patrikhoz, és nem szól
bele a dolgaiba. Persze Sana ezt is megígérte, csak elmehessen végre. És
mikor Jessy távozott, a lány is megfordult, és ahogy a lábaiban az erő
engedte, olyan szaporán ment az iskola felé.
Mikor Sana már az osztályteremben ült, érezte, hogy az ereje kezd
visszatérni, és már szinte olyan, mint azelőtt. Nem értette a hirtelen
támadt gyengeségének az okát, és nem is volt ideje foglalkozni vele
igazán, mert Ray huppant le mellé, és kíváncsian kutatta az arcát.
- Hol voltál? Azt hittem már sosem érsz ide.
- Mi vagy te, a szárazdajkám? - gúnyolódott a lány, de aztán inkább
elgondolkodva odafordult a fiúhoz. - Emlékszel a nőre, akiről tegnap
meséltem? Ott várt a sulival szemben, és barátkozni akart.
- Mikor? Most?
- Igen. Az előbb. Nem is értettem igazán. Nagyon kedves volt. - azt
már nem tette hozzá, hogy az álca mögött mégis jól kiérezhető volt a
gonoszsága.
- Na látod! Lehet, hogy nem is olyan szörnyű.
- Nem tudom. - motyogta Sana. - Valamiért nem bízom meg benne, és
a véleményem mit sem változott.
- De lehet, hogy tényleg nem is olyan szörnyű, mint hiszed. - erős-
ködött tovább Ray, bár maga sem tudta, hogy igazából kit is szeretne
268
meggyőzni.
Sana belenézett a fiú szemeibe, hogy megmagyarázza, mire is gon-
dolt. - Amikor féltél, láttam, éreztem. Tudtam, hogy bajban vagy, de
nem akartad, hogy segítsek. Most pedig ugyanúgy tudom, érzem és
látom, hogy az a nő nem jó ember.
Ray nem felelt, mert nagyon is tisztában volt vele, hogy sokkal tar-
tozik Sananak, és az életét köszönheti neki. Nem csak a sajátját, de a
szüleiét és a testvéréét is. Valahogy tudta, hogyha Sana ezt érzi, akkor az
úgy is van. Nem volt miért kételkedjen benne.
Kinyílt az osztályterem ajtaja, és a várva várt történelemtanár helyett,
az osztályfőnök lépdelt befelé a tanári asztalhoz borús, komor arccal. Az
osztály értetlenkedni kezdett, hát még akkor, mikor az osztályfőnököt
egy rendőr követte.
- Osztály! - kezdte a tanító bágyadtan, mintha maga sem tudná, hogy
mit keres ebben a teremben. - Ez a rendőr azért van itt, mert történt egy.
szóval holtan találtak egy diáklányt az iskola mellett, és egy névtelen
bejelentés érkezett, miszerint láttak egy fiatal lányt elszaladni a
helyszínről. - az osztályfőnök segélykérően a rendőrre nézett, mire az
átvéve a szót, áthatóan végignézett a gyerekeken.
- Minden lehetséges nyomot ki kell vizsgálnunk. Mindez nem elle-
netek irányul, csupán keressük az elkövetőt, aki bárki lehet. Az a ké-
résem, hogy mindnyájan egyenként gyertek ide az asztalhoz a táská-
itokkal, és mi átnézzük őket. Aki végzett, az a terem végébe ballag és
csendben megáll, míg mindenki sorra nem került. Elég érthető voltam?
Mindenkinek világos amit kérek?
Az osztály értetlenkedve összenézett, majd némi bekiabálás követ-
kezett az osztályterem végéből.
- De ha lányt láttak, ha lányt keresnek, akkor nekünk fiúknak, mi a
csudának kell kimennünk? És egyáltalán, miért akarnak átkutatnak
minket? - kérdezte Peter a hátsó padból.
- Azért szeretnénk mindenkit kihívni, mert előfordul, hogy a
szemtanúk mást vélnek látni, mint amit valójában, elég egy hosszú haj,
egy másfajta kabát. Tehát nem tudhatjuk biztosan, ezért minden
osztályban mindenki táskáját és ruházatát átvizsgáljuk, hogy kizár-
hassuk a diákokat a gyanúsítottak közül. Esetleges parókát, vagy épp a
gyilkos szerszámot keressük.
Ray összerezzent, és Sana jól tudta, mi jár a fejében. És mikor a fiú a
269
rendőrhöz fordulva rá is kérdezett, már biztos volt benne.
- Nem lehet, hogy ugyanaz az eset ez is, mint ami nemrégen történt
az egyik osztálytársunkkal?
- Nem valószínű, de egyelőre semmit nem zárhatunk ki. - felelte az
egyenruhás, és intett az első diáknak, hogy lépjen az asztalhoz.
A sor elég rohamosan haladt, a rendőr és az osztályfőnök gyors, de
alapos munkát végzett. Minden táskába belenéztek, a kabátokat, ru-
hákat is átvizsgálták, és még meg is motoztak minden diákot. Sana- nak
erről önkéntelenül is az az eset jutott eszébe, mikor Sheeny halálakor
egy túlbuzgó egyenruhás, a kocsinak lökve végigtapogatta. El-
fintorodott, de mégsem ellenkezett mikor őrá került a sor, hanem
minden teketória nélkül, a táskájával együtt az osztályfőnökéhez lépett
és követte az utasításokat. Amint azonban kinyílt a táskája, és a tanár
belenézve egy ismeretlen könyvet vett elő, Sananak eszébe jutott, hogy
talán nem lenne szerencsés, ha bárki is megtudná, miféle könyv van a
birtokában. De nem tudott szólni, mert az osztályfőnök már olvasta is
magának a címet.
- Démonok, vámpírok, vérfarkasok világa, avagy amiben élünk.
Sana magyarázkodni akart, de a tanár nem foglalkozott vele, mert
ekkor vette észre, hogy a könyvtől egy piros folt maradt a kezén. Újból a
táska fölé hajolt és belenézett, mikor is megdermedt, és döbbenten
felnézett a lányra.
- Te jó ég! - suttogta halkan, de annál vészjóslóbban.
- Mi az? - kérdezte a rendőr, és mikor belenézett a táskába, ő is ha-
sonló pillantásokat vetett Sanara.
- Mi van? - a lány értetlenkedve nézett hol egyikükre, hol másikukra.
Nem tudta, hogy azok ketten mit láthattak a táskájában, amitől ennyire
odalettek. De amikor a rendőr hirtelen elkapta a karját, és erősen
megszorítva hátracsavarta, majd egy bilincset tett a csuklóira,
270
miközben a jogairól hablatyolt és közölte vele, hogy Dorina Heslig
meggyilkolásával vádolják, már nagyon is sejtette. Főleg, mikor a
nagy lökdösődésben bele tudott pillantani a cuccai közé, és egy isme-
retlen, véres kést látott benne.
- Rohadék! - tört ki belőle halkan, amit persze nem a rendőrnek
szánt, csupán Jessynek. Hisz jól tudta, hogy az egyetlen ember, aki
ilyenre képes és utálja őt, az csakis a nő lehet.
Ha akkor tiszta fejjel átlát mindent, talán erősen fel tudott volna
lépni, és elkerülhette volna a megaláztatást. De annyira ledöbbent és
hihetetlennek tartotta ezt az egészet, hogy még védekezni is elfelej-
tett. Ezért tudta a rendőr bilinccsel a kezén kifelé lökdösni úgy, hogy
Sana még csak nem is ellenkezett.
Az osztály felhördült, hangoskodtak, értetlenkedtek, kiabáltak, de
volt, aki csak némán figyelte a jelenetet. Eleinte Ray is csendben volt,
idő kellett míg feldolgozta a látottakat, de aztán oda akart menni az
asztalhoz, hogy megvédje Sanat.
- Mi ez az egész? Engedje el! Hallja?
De a rendőr addigra már egyik kezében a táskával, másikkal pedig
Sanat maga előtt tolva kifelé tartott az osztályteremből, egyenesen az
igazgató irodája felé. Sana nem szólt, nem látta értelmét, hiszen tudta,
hogy nem ezzel a közszolgával szemben kell védekeznie, hanem
magukkal a vádakkal, amit majd az ügyben nyomozó felügyelő fog
feltenni neki. Ezt már alaposan megtanulta, hiszen sok időt töltött
Patrikkal, ismerte a módszereket, az ügyek meneteit. Most viszont
nem látott át semmit, minden olyan gyorsan és hirtelen történt, min-
den olyan homályos volt.
Az igazgatói irodába lépve, a rendőr egy nagyot lódított Sanan,
ahogyan beljebb akarta tuszkolni, így a lány kis híján orra bukott.
Amikor visszanyerte az egyensúlyát és felnézett, Henryvel találta
szembe magát.
- Ember! Te jó ég! Azonnal engedje el! - hallott egy ismerős hangot
Sana az ablak mellől, és odafordulva Jim felháborodott arcát látta,
amint a rendőrre förmedt. - Vegye már le róla a bilincset!
- De Uram! Nem tehetem, mert a táskájában ott van a bizonyíték és.
- kezdte volna a rendőr, de Jim nem hagyta, hogy befejezze a
mondatot, hanem erélyesen újból rárivallt.
- Azt mondtam ember, hogy engedje el! Nem érti? Azonnal vegye
271
le a bilincset róla. Most!
Az egyenruhás nem tehetett mást, elővette a kulcsokat és megsza-
badította Sanat a bilincsektől. Majd várakozón hátrább lépett, de a
szemét a lányon tartotta.
Jim elvette a táskát a rendőrtől és belenézett, majd káromkodva ki-
vett egy zsebkendőt a zsebéből, és a táska mélyéről egy vérfoltos kést
húzott elő, amit alaposan megnézett.
Henry olyan képet vágott, mintha minden magyarázkodás nélkül is
a lányt könyvelné el tettesként. Nehézkesen az asztal mögé ment és
komoran, tehetetlenül leült a székére.
- Mond csak, hogy került ez a kés hozzád? - szegezte a lánynak a
kérdést Jim, és egyenesen a szemébe nézett, amit Sana most nagyon
sokra értékelt.
- Nem tudom. - felelte a lány őszintén. - De talán sejtem.
- Hallgatlak!
Sana a hátuk mögött álló rendőrre nézett, majd Henryre. De amikor
látta, hogy egyikük sem mozdul, és kíváncsian várják a válaszát,
megrázta a fejét és előrehajolt, hogy megérinthesse a táskáját, amitől
végképp tisztán láthat.
Egy kép jelent meg előtte. Jessy, aki egy könyvet csúsztatott bele a
tankönyvei közé, és egy pirosló, éles szerszámot. Sananak már egy
cseppnyi kételye sem volt. Már nagyon is jól tudta Jim kérdésére a
választ, hogy hogyan kerülhetett a kés pont az ő táskájába. Sóhajtott
egyet, és kiegyenesedve összehúzta a szemöldökét. - Nincs bizonyí-
tékom, nincs semmim csak a szavam.
- Tudod, hogy ez nem szempont. De ha van egy tipped, van egy út
amin el tudunk indulni. - nyugtázta Jim, majd odament, kihúzta a
széket és leültette a lányt. - Mond a verziódat, én hallgatlak.
Sana látta, hogy nem sok egyéb lehetősége van, így nem habozott
tovább és beszélni kezdett. Elmondta, hogy meglátogatta őket egy nő,
aki gyűlöli őt és félre akarja állítani az útból, hogy megszerezhesse
Patrikot. De ebből a nőből árad a gonoszság és a gyűlölet. Elmesélte a
ma reggeli találkozásukat is és, hogy egy könyvet kapott tőle, amit ő
maga tett bele a táskájába. És még a különös ruházatát is leírta. A
kényes részleteket kihagyta, ami a misztikumokkal volt kapcsolatos,
mert tudta, hogy azt úgysem értenék.
Hallgattak. Jimnek át kellett gondolnia mindent. Nem volt egyszerű
272
feladvány, mert elég régóta ismerte Sanat, és tisztában volt vele, hogy
erős, igazán különleges lány. Nem hitte, egy percig sem hitte, hogy
képes lenne hidegvérrel ölni. De meg volt kötve a keze, és követnie
kellett a kötelező procedúrát, legalábbis addig a részig, amíg ezt jónak
látta.
Jim komótosan az asztalon nyugvó könyv után nyúlt, ami ott hevert
Sana táskája mellett. Elolvasta a címét, és értetlenkedve rázta a fejét. -
Mi a csudának ad egy nő ilyen könyvet egy gyereknek.
- Már nem vagyok gyerek. - fintorgott Sana. - És ha megnézed, ő és
a dédmamája írták a könyvet.
- Ennek még utánanézünk. És gondolom, ha megkérdezem, hogy
nem te vetted -e ezt a könyvet egy könyvesboltban vagy bárhol, nemet
mondanál. Igaz?
- Tényleg nem én vettem. Ma reggelig még nem is tudta, hogy ez a
könyv létezik.
- Sejtettem. - felelte Jim elgondolkodva. Aztán elővette a mobilját,
tárcsázott, majd miután a vonal túlsó végén felvették, halkan bele-
szólt. - Sana sulijában vagyok, jobb ha idejössz. Gyilkosság történt.
Nem, neki semmi baja, csak épp az egyik bizonyíték az ő táskájában
lapult. Rendben. Az igazgatóiban várlak. - azzal kikapcsolta a telefont
és visszasüllyesztette a zsebébe.
Az idő nagyon lassan haladt. Sana úgy érezte, mintha táncolnának
az idegein, de nem valami életvidám számot, hanem a lehető leglas-
sabb, húzottabb dallamokat. Ránézett a falon lógó nagy órára, és hi-
tetlenkedve állapította meg, hogy már több mint fél órája szenvedett
ebben az irodában.
- Nos, ez igazán érdekes verzió volt. - nyugtázta Henry egy idő
után, csakhogy megtörje a beállt csendet. Látszott, hogy bármennyire
is szeretne, képtelen hinni a lánynak.
- Érdekes? - kérdezte Sana, majd nem törődve az igazgatóval, Jim-
hez fordult. - Én már elmondtam amit tudok, most elmondanád te,
hogy pontosan mi történt? Mert nekünk csak annyit mondtak, hogy
egy lányt találtak az iskola mellett és halott volt.
- Átvágták a torkát. - felelte Jim készségesen. - De mást még nem
nagyon tudunk, majd boncolás után.
- Azt mondta a kollégád, - mutatott Sana a háta mögé. - hogy volt
egy névtelen telefonáló. Nem nyomoztátok le?
273
- De igen. Telefonfülke, elváltoztatott hang, egy tucatnyi elmosó-
dott ujjlenyomat. Vagyis semmi. De ha valóban úgy van, ahogy
mondod, valakinek látnia kellett azt a nőt, amint veled beszélt. -
nyugtázta Jim. Majd odalépve a rendőrhöz kiadta az újabb utasításo-
kat, miszerint menjen végig az osztályokba, és keressenek szemtanú-
kat, akik látták Sanat beszélni egy nővel ma reggel.
A rendőr bólintott egyet és távozott, Jim pedig a fejét vakargatva
visszasétált az ablakhoz, és háttal az üvegnek leült a belső párkányra.
Nem tudta mit mondhatna, nem tudta mit tehetne még, hogy
tisztázódjon Sana ártatlansága. Mert ő hitte, hogy az, hisz ismerte
gyerekkora óta.. Aki emberéleteket mentett már meg, aki olyan he-
lyes, kedves lány, mint Sana, az nem lehet gyilkos.
Kopogtak, majd miután feltárult az ajtó, Patrik és Dark lépett be a
helységbe idegesen.
- Itt voltunk az irodába. Jöttünk, amilyen gyorsan csak tudtunk. Mi
ez az egész? - Patrik rápillantott a várakozón üldögélő lányra, majd
Jimhez lépett, és várta a magyarázatot.
Eközben Dark Sanahoz ment, és leguggolva hozzá lágyan megfogta
a kezét.
- Jól vagy?
A lány hálásan bólintott és megszorította a férfi kezét. Jól esett neki
Dark törődése, szeretete, és a legszívesebben azonnal hozzá is bújt
volna, de valami visszatartotta. Méghozzá maga Patrik, aki a kést
nézve hallgatta volt kollégáját, és az arcvonásai minden szóval egyre
keményebbek, dühösebbek lettek. És mikor Jim már elmondott nagy-
jából mindent, Patrik nemlegesen a fejét rázta.
- Ez valami vicc. Ugye? - fordult a lány felé. - Még hogy Jessy tette a
táskádba a kést? Ne bolondozz!
- Nem bolondozok. - felelte Sana. - Reggel itt volt. Mikor Dark már
elment a kocsival, az út másik oldalán várt. Egy könyvet adott, és ő
maga tette a táskámba, akkor tette bele a kést is.
- Lehetetlen! - állította Patrik.
- Pedig nem az. - Sana erősködött, mert nem értette, hogy a férfi
miért nem hisz neki.
- De az! - Patrik egy mélyet sóhajtott és idegesen a lány elé állt. -
Találj ki valami mást, mert Jessyvel pontban fél hétkor keltünk, és
Jim telefonja előtt talán fél órával jöttem el tőle. Tehát nem lehetett
274
itt, hogy beszéljen veled.
Sana döbbenten meredt Patrikra. Tudta, hogy Jessy volt a bűnös,
hiszen a saját szemével látta ma reggel. És amint megérintette a tás-
káját, a látomásában a kést is tisztán ki tudta venni a nő kezében a
könyv alatt. De Patrik még soha nem hazudott, és Sana abban is biz-
tos volt, hogy soha nem is tenné, legalábbis egy ilyen komoly ügyben
biztosan nem.
- Az nem lehet! - most már Sana is felállt. - Jessy itt volt reggel, ez
biztos. Ott van a könyv, tőle kaptam.
Patrik nemlegesen a fejét rázta, majd dühösen odalépett az ablak-
hoz és kinézett rajta.
- Ha Sana volt a tettes, ami lehetetlen, akkor miért dugta volna el a
kést a saját táskájában? - állt fel Dark is. - És miért nem dobta el va-
lahol, vagy miért nem dugta el? Miért várta meg, míg megtalálják
nála? És miért állítana valamit, amiben nem lenne teljesen biztos? -
ezt az utolsó kérdést Patriknak szánta, hiszen mindketten tudták, is-
merték Sana képességeit, és tisztában voltak azzal, is hogy a lány nem
mondana valótlant.
- Mert gyűlöli. - nyugtázta Patrik, de nem fordult meg, továbbra is a
nagy semmit bámulta az ablakon át.
- És éppen ezért megölt volna egy másik lányt? Pont ő, és pont így?
- mutatott a késre Dark. - Ezt nem gondolhatod komolyan.
Csend lett. Henry, aki ezidáig némán hallgatta az eszmecserét, most
ránézett Patrikra. - Ha józan ésszel gondolkodunk, ez valóban furcsa.
Megölne egy lányt, majd a kést a saját táskájába dugná és hagyná,
hogy egy rendőr bilincsben végighurcolja az iskolán, aztán meg
bevádolna egy nőt, csak mert gyűlöli?
- Bilincsben? - Dark döbbenten nézte a tanárt, majd hitetlenkedve a
fejét rázta, mintha csak azt akarná mondani, hogy ennél rosszabb már
biztosan nem jöhet.
- Valóban elég hihetetlen. - nyugtázta Jim elgondolkodva.
Csak Patrik nem szólt többet, ami leginkább Darkot idegesítette.
Hiszen ő jól tudta, hogy ha valakiben, hát Sanaban meg lehet bízni
jobban, mint bárki másban. És ami a képességeit tekinti, ha szükségét
érezné, akár bizonyíték nélkül is meg tudna ölni bárkit.
- Na jó, ebből elég! - förmedt fel Dark és odamenve Patrikhoz,
megragadta a vállát és maga felé fordította. - Ismered Sanat, ahogy én
275
is. Gyerekkora óta részesei vagyunk az életének. Tisztában vagy vele,
hogy mire képes, hogy mit tud és, hogy mikor mit tesz vagy tenne.
Ezidáig számomra úgy tűnt, hogy vakon megbíztál benne, mert ott
voltál mindig mikor kellett, mikor ő úgy ítélte, hogy szükség van rá.
Most pedig azt mondod, hazudik? Nem értelek! Sanaban jobban
bízom, mint saját magamban, mert amíg én esendő emberként vagy
bárhogyan is élem az életemet, addig ő maga a fény, az erő és a
biztonság. És ezzel tisztában vagy te is. Mi van abban a nőben, hogy
így ellene tudott fordítani?
Patrik végighallgatta a férfit, de nem felelt, csak elgondolkodva rá-
nézett a szomorú lányra. Valójában ő maga sem hitte, hogy gyilkos
lenne, azt nem. De az is hihetetlen volt számára, hogy Jessy hogyan
lehetett az iskolánál, mikor vele volt.
Dark elfordult Patriktól, és Sanahoz menve, magához húzta a lányt,
majd egyenesen Jimre nézett. - Most mi lesz?
Jim felsóhajtva megvakargatta az állát, mikor újabb kopogás zavar-
ta meg őket, és az előzőleg elküldött rendőr lépett az irodába, majd
egyenesen Jimhez fordult. - Többen látták reggel a lányt megérkezni,
majd az iskolával szemben egy nővel beszélni. Kötött, fehér sapká-
ban, egy rövid kék dzsekiben és egy türkiznadrágban, a kezében egy
szintén kék táskával.
- Ez nem Jessy! - állította Patrik. - Sosem venne fel türkizt, és sapkát
sem. Nem az a fajta.
Erre már Sana is feldühödött, és Patrikra nézve mérgesen rámeredt.
- Hát nem veszed észre? Kígyót melengetsz a kebleden! - nyelt egy
nagyot, és össze kellett szednie minden erejét, hogy visszafojtsa
magába a többi bántó, dühös megjegyzést. Inkább elfordult Dark felé,
és arcát belefúrta a férfi mellkasához.
- Azt hiszem, a tények alapján, nincs miért bevinnem Sanat. - kö-
zölte Jim. - Mert gondolom, ha te nem is - nézett Patrikra. - a barátod
hozta el reggel Sanat iskolába, és igazolja is, hogy reggel vele volt, -
miután Dark bólintott, Jim tovább folytatta. - tehát sem ideje, sem
alkalma nem volt gyilkolni. És nem hazudott a nővel kapcsolatban
sem. Tehát, másfelé kell elindulnunk. Vagy te másképp gondolod? -
Jim karba fonta a kezét, és várakozón nézte volt kollégáját.
Patrik nemlegesen a fejét rázta. - Nem, dehogy! Biztos, hogy Sana
nem ölt meg senkit.
276
Jim bólintott, pont erre számított. Így intett, hogyha gondolják, sza-
badon távozhatnak. A rendőr pedig, még az ajtót is kitárta előttük.
Dark átkarolta a lány derekát, és némán kivezette az irodából, mö-
göttük a komoran ballagó Patrikkal.
A folyosón már jó néhány diák téblábolt, és amint meglátták Sanat,
olyan szemeket vetettek rá, mint egy tömeggyilkosra. Dark is látta ezt,
és védelmezőn, még szorosabban húzta magához a lányt, míg ki nem
értek az iskolából.
A parkolóban csak Patrik kocsija állt, és Dark egyenesen oda irá-
nyította Sanat. Miután az ajtók kinyíltak, a férfi beültette a lányt a
hátsó ülésre, ő pedig mellé telepedett, hogy vigasztalhassa, szeret-
gethesse egy kicsit, ezután a trauma után.
Patrik is beült az autóba, és elindítva a motort kikanyarodott az út-
ra, hogy hazafelé vegye az irányt. Egy szót sem szólt, mert át kellett
gondolnia mindent. Biztos volt benne, hogy Jessy nem lehetett az is-
kola előtt abban az időpontban, mikor Sana állítja, de akkor vajon ki
volt az? És miért akarta az egész gyilkosságot Sana nyakába varrni?
Valaki kegyetlen és csúf tréfát űz velük.
Egész úton csendben voltak, egyikük sem szólt. És amint a házhoz
értek, Sana nehézkesen kiszállt a kocsiból, majd csalódottan elindult
a szobája felé. Néhány lépés után azonban meggondolta magát, és
még a nappaliban megfordult, hogy egyenesen Patrik szemeibe néz-
hessen. Nem hagyhatta annyiban a dolgot, mert látta, érezte, hogy a
férfi még mindig nem hisz neki, és ez marta a lelkét. - Tudom, hogy
nem akarsz meghallani és meghallgatni sem. Tudom, hogy valamiért
nagyon véded Jessyt. De amikor megfogtam a táskámat, láttam hogy
Jessy volt, aki belerakta a kést a könyvvel együtt. Mikor odaadta nem
láttam, mert a könyv alatt volt a kés, azért nem is akarta, hogy
megfogjam. És minden alkalommal, mikor találkozom vele, érzem
benne a gyűlöletet és a gonoszságot. És tudod, hogy amit állítok mind
igaz, de mégis szemet hunysz és őt véded.
- Hagyd abba Sana! - Patrik láthatólag nagyon tanácstalan volt és
egyre mérgesebb. Elfordult a lánytól és kiment a konyhába, hogy ká-
vét töltsön magának. De Sana nem engedte magát lerázni, nem hagy-
ta, hogy a férfi csak úgy faképnél hagyja, inkább utána ment.
- Miért csinálod ezt? Mi a csudát tud az a nő, amiért ennyire vak
lettél? - förmedt a férfira cseppet sem szelíden. Bántotta annak elhú-
277
zódzkodása és az, hogy ő maga már cseppet sem számított neki.
- Sana, kérlek! - Patrik hangja egyre dühösebb lett, már képtelen
volt tovább ezt hallgatni.
- Miért? Miért kérsz bármire is? Gyilkosnak gondolsz? Hazugnak?
Pedig neked tudnod kéne, hogy ki vagyok, és mit miért teszek. Mi
történt, hogy nem látod, hogy nem érzed? Itt nem én vagyok az, akit
vádolni kell, hanem Jessy.
Erre már Patrik végképp elvesztette minden türelmét, és úgy kiabált
a lányra, ahogy eddig még sohasem. - Elég! Azonnal fejezd be, és
hagyj végre békén! - és, hogy elég egyértelmű legyen, még a csészéjét
is a mosogatóba vágta, ahol az azonnal darabokra törött.
Sana előbb megdöbbent, de aztán olyan keserű düh szállta meg,
hogy ökölbe szorítva a kezét, minden erejét és haragját Jessyre akarta
irányítani, hogy földre kényszerítse, hogy megölje. Nem gondolko-
dott, csak behunyta a szemeit, és már érezte, ahogy a Látó ereje szét-
áradt az egész testében. Bár semmi élvezet nem volt benne, mégis ké-
pes lett volna megtenni, mert ez a nő annyi keserűséget és fájdalmat
okozott már neki, hogy úgy érezte, képtelen tovább tűrni.
Dark eddig szó nélkül nézte és hallgatta a vitát az ajtóban állva, de
most látva, hogy Sana valami szörnyűségre készül, hirtelen odalépett,
és megragadva a lány karját erőteljesen megrázta. - Sana, ne! Ezt ne!
A lány hirtelen felocsúdott, majd egy mozdulattal kirántotta a karját
a szorításból, és szó nélkül felrohant a szobájába, hangosan becsapva
az ajtót maga mögött.
- Remek! - nyugtázta Dark, és egy nem tetsző pillantást vetett Pat-
rikra, majd sietve elindult a lány után. Nem akarta, hogy még na-
gyobb baj legyen, ezért úgy gondolta, jobb ha Sana mellett marad,
míg lecsitulnak a kedélyek.
Patrik döbbenten követte tekintetével Sanat, és tudta, újra kell gon-
dolnia mindent, hogy végre tisztán, józanul láthasson.
A nap további része nyugodtan telt. Sana ki sem mozdult a szobá-
jából, Dark pedig ott volt mellette, ölelte, vigasztalta, szerette. Nem
akarta egyedül hagyni, mert átérezte a fájdalmát, hiszen az akiben
éveken át vakon megbízott, most ellene fordult. Ő maga sem értette
Patrikot, miért nem képes látni a igazságot, hisz úgy védi azt a nőt,
mintha fontosabb lenne neki bárminél. Talán még hazudni is képes
278
lenne miatta? Nem, azért azt mégsem hitte, csak azt gyanította, hogy
Jessy tett valamit, amivel megtéveszthette Patrikot. Hiszen a nagy-
nénje is azt mondta róla, hogy vannak képességei. Akkor pedig bármi
lehetséges. De nem akart ítélkezni, még nem. Inkább megpróbálta
rávenni a lányt, hogy ne foglalkozzon semmivel, hanem élje tovább az
életét. Már tisztázódott a gyilkosság vádja alól, tehát a legésszerűbb
az, ha úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Még pizzát is
rendelt neki, hátha attól majd jobb kedvre derül. De Sana továbbra is
csak magába zárkózott, és vigasztalhatatlanul kesergett.
13. fejezet - Egyszer mindenre fény derül
Reggel Sana korán felébredt. Egész éjjel alig bírt aludni, folyton
csak Jessyt látta maga előtt, és azt a gyűlöletes pillantását, amivel
mindig őt nézte. Volt még valami különös az álmaiban, egy sötét alak,
aki ott állt a nő mellett, és akit Sana nem ismert fel. Nem akart
foglalkozni ezzel, mert már kezdett elege lenni Jessyből. Inkább fel-
kelt és ment, hogy igyon egy kávét, amitől talán teljesen felébred. Ám
amint a konyhaajtóhoz ért, megpillantotta Darkot és Patrikot az
asztalnál ülve, valami komoly beszélgetést folytatni. Mikor a köze-
lükbe ért, a férfiak hirtelen elhallgattak, és míg Patrik elgondolkodva
a kávéjába merült, addig Dark felállt és kedvesen Sana elé lépett.
- Jól aludtál? - kérdezte tőle kedvesen.
- Nem igazán. - felelte a lány, majd a kávéfőzőhöz lépve elővett a
szekrényből egy csészét, és töltött magának a lefőtt feketéből, amit
egy huzamra ki is ivott. Nem akarta sokáig ezt a feszült levegőt szívni,
ezért odafordult Darkhoz.
- Ha elkészültem, elviszel a suliba? - kérdezte, miközben Patrikot
próbáltra levegőnek nézni.
Dark melegen bólintott, és le sem vette a szemét a lányról, míg az
felszaladva a lépcsőn, el nem tűnt a szobájában. Akkor a fejét rázva
nézett utána, majd visszaült a székre, hogy még váltson pár szót Pat-
rikkal. Sokat azonban már nem tudtak beszélni, mert egy negyed óra
elteltével a lány útra készen baktatott le a lépcsőn, és magába ros-
kadt, csalódott tekintettel indult kifelé. Már csak odakint állt meg egy
279
pillanatra, hogy bevárja Darkot. Közben pedig próbált tisztába jönni
az érzéseivel, de csak a szomorúság volt, amit igazán érzett, és ez
teljesen letaglózta. Hiába akart túllépni rajta és mosolyogni, egy-
szerűen nem ment. Olyan súly ült a szívén, olyan mély keserűség,
amit képtelen volt könnyedén feldolgozni.
Mikor Dark kiért, kinyitotta az autója ajtaját, megvárta míg a lány
beszáll, aztán ő is beült és elindította a kocsit az iskola felé. Megpró-
bált beszélgetést kezdeményezni, de láthatólag Sana nemigen volt
erre kapható. Persze a férfi ezt is megértette, és nem erőltette a cseve-
gést. Úgy gondolta, hamarosan úgyis minden rendbe fog jönni, hiszen
rengeteg nehézségen túl voltak már. Addig pedig ő próbál meg
barátságos viszont kialakítani Patrik és Sana között.
Amikor az iskola elé értek, Dark leállította a kocsit és Sana felé for-
dult úgy, ahogy általában. Nézte a komor, szomorú arcát, a keserű
tekintetét, és a szíve is belefacsarodott. Nem akarta így látni, nem
akarta ilyen elveszettnek érezni, hanem vidámnak, magabiztosnak és
erősnek. Felemelte a kezét és lágyan megérintette az arcát, hogy
érezze, ő mellette áll, vele van és hisz neki.
- Szeretlek Dark! - tört ki váratlanul Sana, és lágyan a férfi szemei-
be nézett. - Jobban mint bárkit ezen a világon. Annyit küzdöttem ér-
ted, annyit sírtam, hogy azt hittem túl sem élem. Most, hogy itt vagy,
felhőtlenül boldognak kellene lennem, de nem tudok. A Látónak Pat-
rik is fontos, és ha elveszítem, nem teljesedhet be a Látó, mert szen-
vedni fogok a hiányától.
- Igen, tudom. Ne aggódj! Nem fogod elveszíteni sem őt, sem en-
gem, ezt megígérhetem.
- Biztos? - Sana eleinte tétován, majd szorosan a férfihoz bújt, kar-
jait a nyaka köré fonta, és alig bírta visszatartani a könnyeit.
- Igen, biztos. Bízhatsz bennem! - felelte Dark magabiztosan.
- Bízom benned! Tudod, hogy mindig, minden pillanatban meg-
bíztam benned.
Sana felemelte a fejét, és közelebb hajolva lágy csókot lehelt a férfi
szájára, hogy az érezze, minden szó amit mondott komoly és teljes
mértékben igaz. Nehezen ment, de végül erőt véve magán megpróbált
mosolyogni, és már némileg jobb kedvűen kiszállni a kocsiból. Mivel
a táskáját előző nap az igazgatóiban hagyta a nyomok miatt,
így most felszerelés nélkül indult egyenesen az osztályterem felé.
280
Jó néhány diák lézengett a folyosókon, beszélgettek, nevetgéltek,
ahogy minden nap. De Sana jöttére most elhallgattak, és gyűlölködve
méregették, összesúgtak a háta mögött. A lány érezte, hogy az, ahogy
tegnap a rendőr olyan drasztikus módon bánt vele és bilincsben
hurcolta el, rátette a bélyegét. Így most az egész iskola azt hitte, ő a
gyilkos. Mégsem szólt, mégsem reagált, csak ment egyenesen arra,
amerre az útja vitte. Próbálta nem meghallani a többiek meg-
jegyzéseit, és higgadtan, szinte már kísérteties nyugalommal elmenni
mellettük. Ekkor azonban egy ceruza röpült el a feje mellett. Meg-
döbbent ugyan, de még erre sem akart megfordulni.
Sietve lépett az osztályterembe, és némán leült a helyére. A diák-
társai meglepetten bámulták, és egymás között sugdolózva kérdez-
gették, hogy vajon mit kereshet itt. Sana jól hallott minden szót, de
nem kívánta kommentálni. Tűrt, ahogyan tűrt az a szegény lány is,
akinek Jessy elvágta a torkát. Hiszen, ha pontos akarna lenni, ez is
miatta történt. Úgy gondolta hát, hogy történjék bármi, az mégsem
annyira rossz, mint amilyen annak a lánynak volt.
Ám ezzel még korán sem volt vége, nem úszta meg az egészet eny-
nyivel. Hirtelen feltárult a terem ajtaja és diákok özönlöttek be rajta,
akik mind odagyűltek Sana köré és lökdösni, piszkálni kezdték.
- Mi van te gyilkos? Miért jöttél ma be? Mást is ki akarsz nyírni? Te
szemét! Te elvetemült! Te rohadék! - ilyen és ehhez hasonló szavakkal
illették Sanat, miközben egyre erősebben, egyre durvábban ütö-
gették. Majd egy óvatlan pillanatban ketten elkapták a karját, és ki
akarták cipelni a teremből egy kevésbé feltűnő helyre, feltételezhető-
leg azért, hogy megverjék. De Sananak ekkorra már elege lett, és nem
akart tovább tűrni, mert egyre durvábbak lettek hozzá. Ezért be-
lerúgott az egyik karját tartó fiú sípcsontjába, és mikor a keze kisza-
badult, a másikat vágta állon, szinte teljes erejéből. Bár nem számított
rá, de ekkorra már a legtöbben olyannyira felturbózódtak, hogy
egyszerre négyen, öten is nekiestek, nekitámadtak.
Sana kiugrott a padból, hogy több helye legyen, de mielőtt válaszolt
volna az ütésekre, még elkiabálta magát. - Nem bántottam a lányt,
nem én öltem meg! - de a szavakra senki nem figyelt, így San- anak
sem maradt más választása, minthogy védekezzen és visszatámadjon.
Eleinte csak ösztönösen elhárította az ütéseket, de ahogy egyre
jobban, egyre többen támadták, már muszáj volt visszaütni,
281
bármennyire is nem akarta. Olyanok voltak a diákok, mintha elfelej-
tettek volna gondolkodni, mintha nem is azok lettek volna, akikkel a
lány már hónapok óta együtt járt iskolába.
Amint Ray belépett az osztályba, még a szája is tátva maradt a
döbbenettől, mert látta, hogy Sanat milyen hatalmas gyűlölettel ve-
szik körül. Értetlenkedve nézett körbe, majd mikor hallotta a becs-
mérlő, ócsárló szavakat, képtelen volt annyiban hagyni. Félrelökdös-
te a diáktársait, hogy a lány közelébe kerülhessen, és megpróbálta
túlharsogni a többieket. - Hagyjátok abba! Elég! Hagyjátok békén! -
de a hangja elveszett az üvöltözők között, ezért mást nem tehetvén,
odaállt Sana elé és a testével védte meg.
- Menj innen! - szólt rá Sana. - Agyonvernek!
Ekkor egy ököl lendült Ray elé, de ő keményen elhárította az ütést,
és még arra is maradt ereje, hogy visszavágjon.
Egy sípszó éles hangja ütötte meg a fülüket, és jó néhány tanár,
köztük az igazgató, tőrt magának utat a verekedők felé.
A diákok sorra menekültek volna a teremből, de a tanárok az útju-
kat állták az ajtóban, és senkit nem engedtek távozni. Az igazgató
gyorsan felmérte a helyzetet, és háttal Sananak a diákok felé fordult.
- Valakinek valami gondja van? - amikor nem kapott választ, még
hangosabban kérdezte. - Valamelyikőtöknek problémája van? - mikor
erre sem érkezett felelet, Henry elővette a golyóstollát és felmutatta. -
Mindenki, aki ebben a teremben volt, igazgatói intőben részesül.
Azok, akik bizonyíthatóan támadtak is, ki lesznek rúgva az iskolából.
Szóval, van valakinek valami mondanivalója?
Ray védelmezőn átkarolta Sanat, aki egyre elkeseredettebben nézte
az önmagukból kifordult diáktársait.
- Ez egy gyilkos! - kiabálta be az egyik fiú, mire a többieknek is
megjött a hangjuk. - Tegnap bilincsben vitték el, megölte Dorinát.
Az igazgató ismét belefújt a sípjába, mert a diákok egyre hango-
sabbak, zabolátlanabbak lettek. - Na ebből elég! A mi iskolánkban
nincs gyilkos, ahogy Sana sem az.
- De találtak nála valamit. - kiabálta be egy másik tanuló.
- Igen, valóban találtak nála egy bizonyítékot, ami mégsem köthető
össze vele. Sana teljes mértékben ártatlan.
- De bilincsben vitték el az osztályból.
- Ez is igaz. De ez csupán egy rendőri túlkapás, ami nem jelent
282
semmit. A rendőr úgy ítélte, ez a leghelyesebb módszer, amiért utólag
meg is kapta a dorgálást a felettesétől. - Henry ismét körbejáratta a
szemét, majd mikor úgy tűnt, senki más nem akar szólni, ő folytatta. -
Ez egy iskola, nem pedig egy kocsma, ahol részeg fazonok kiélhetik
brutális vágyaikat, sem pedig egy edzőterem, ahol verekedni lehet.
Tehát! Mindenkitől aki itt van a teremben, kérem az ellenőrzőt és egy
nevet, hogy ki vagy kik kezdték ezt az egész balhét. Ha valaki
megtagadja, vagy olyan nevet mond, ami később kiderül, hogy nem
igaz, az azonnali hatállyal el lesz távolítva az iskolából. Érthető?
A diákok között morgolódás támadt, de tisztában voltak vele, hogy
nem sok választásuk maradt. Miközben a tanárok elszedték az ellen-
őrzőket és feljegyezték a neveket, addig Henry megragadta Sana kar-
ját, és maga után húzta az igazgatóiba. Amint beértek a helységbe, az
igazgató kedvesen leültette a lányt egy székre, ő pedig odaállt elé.
- Sajnálom. Erre igazán nem számítottam. Jól vagy?
- Azt hiszem, igen. - felelte a lány csendesen.
- Akkor jó. Azt hiszem az lesz a legjobb ha most hazamész, és addig
nem jössz iskolába, amíg a kedélyek le nem csitulnak. Ha már úgy
tűnik, minden rendben lesz, értesítelek. Addig pedig küldöm a leckét,
vagy ha mást nem, személyesen viszem el.
Sana megköszönte az igazgató kedvességét, majd szinte öntudatla-
nul felállt és indulni készült, de Henry visszanyomta a székre.
- Nem engedlek el egyedül. Szólok Patriknak, hogy jöjjön érted.
- Ne! - Sana hirtelen megrázta a fejét, és kérlelve nézte az igazgatót.
- Patrikot ne! Tegnap vitatkoztunk, és most inkább nem szeretnék
találkozni vele. Valamiért nem áll teljesen mellettem, nem akarom,
hogy ő jöjjön értem.
- Akkor kinek szóljak? Az a fiatalember, aki tegnap itt volt? Patrik
említette, hogy jó barátod és most veletek lakik. Értesítsük őt?
Sana tétován elővette a mobilját a hátsó zsebéből, beütötte Dark
számát, és várta míg a férfi beleszól a telefonba.
- Sana?
- Szia! - motyogta a lány letörten. - Itt vagyok az iskolában. Ide
tudnál jönni értem?
- Valami baj van? Mi történt? Jól vagy? - Dark hangja aggódásról
árulkodott, mintha érezte volna, hogy valami történni fog.
- Igen, semmi bajom. De jó lenne, ha értem tudnál jönni.
283
Henry kinyújtotta a kezét, és elkérte a mobilt Sanatól. Majd a fülé-
hez emelte a készüléket, bemutatkozott, és nagy vonalakban elma-
gyarázott mindent. Darknak ennyi pont elég volt, mert megígérte,
hogy amilyen gyorsan csak tud, ott lesz.
Az igazgató visszaadta a telefont a lánynak, majd az asztalra ülve,
idegesen megrázta a fejét. - Mióta tanítok, soha nem álltam még ilyen
vagy ehhez hasonló helyzetben. És diákként sem éltem át ehhez
foghatót. Megdöbbent és egyben felháborít, teljesen érthetetlen
számomra. A diákjaim mintha megkergültek volna. - kutatón Sanara
nézett. - Érdekes, hogy mit ki nem hoz egy emberből a düh.
- És a félelem. - fintorgott Sana, miközben Patrikra és önmagára
gondolt. - Ez igaz.
Hallgattak és vártak. Közben megjelent az egyik tanár az össze-
gyűjtött ellenőrzőkkel és egy listával, amin vagy tizenöt diák neve
volt olvasható. Az igazgató elvette a papírt, és hangosan olvasni
kezdte a neveket Sananak. Megkérte, hogy ő maga is mondja el, hogy
kik támadtak rá. De a lány nem felelt, és nem az őt ért trauma miatt,
hanem mert nem akart senkit sem bántani. Hiszen elég atrocitás érte
már, nem akart még többet azzal, hogy bárkit is bevádol.
- Ha nem felelek, engem is kirúg? - kérdezte végül, mire Henry
mélyet sóhajtva letette a papírt az asztalra, és úgy nézett a lányra.
- Te nem támadó vagy, hanem az áldozat. De ha nem segítesz, nem
tudjuk kellően megbüntetni a felbujtókat, az igazi bűnösöket. - de
Sana akkor is csak nemlegesen a fejét rázta, amiért Henry csodálattal
nézett rá. - Legyen. Már így is van egy lista, és ez épp elég.
Kopogtak az ajtón, és Dark lépett az igazgatói irodába. Mikor meg-
látta Sana komor, szomorú arcát, odament hozzá és lágyan megérin-
tette a vállát. - Mi ez az őrültség megint? Diákok támadnak saját tár-
sukra? Hihetetlen!
- Sajnos, ez a helyzet. - nyugtázta az igazgató. - Azt mondják azért,
mert minden ellen szól. A bizonyíték a táskájában és a tény, hogy
bilincsben hozták ide az osztályteremből. Bosszút akartak állni rajta.
Nem mertem Sanat egyedül hazaengedni ezek után, ezért kértem,
hogy valaki érte jöjjön.
- Értem, és nagyon hálás vagyok. Úgy látszik mostanában elég ne-
hezen alakulnak a dolgok.
- Ezt én is észrevettem. - bólintott Henry fásultan. - Lassan őrséget
284
kell állítanunk az iskola egész környékére. Ilyen rövid idő alatt két
gyilkosság kicsit sok. Nem beszélve róla, hogy ez kikészíti a diákokat
is. Természetes, hogy félnek. Bár ezt azért nem vártam tőlük. És bo-
csánatot kérek az ő nevükben is. - lágyan ránézett a lányra, és együtt
érzőn felsóhajtott.
Dark megköszönte Henrynek a kedvességét, és miközben felsegí-
tette Sanat a székről, kezet nyújtott az igazgatónak. Aztán átkarolva a
lányt kikísérte a kocsihoz és beültette az anyósülésre. Miután ő is
beszállt és indított, fél szemmel a magába zárkózott kedvesét figyelte.
- Épp az irodában voltam, a gépet próbáltam összerakni. Otthagytam
mindent, úgyhogy ha nem gond, előbb odamegyünk, aztán haza. -
persze azt eltitkolta, hogy még futtában látta Patrikot megérkezni, és
átfutott az agyán, hogy itt és most jött el az idő, hogy mindent
tisztázzanak végre.
Sana vállat vont. Úgy gondolta, hogy ezek után valójában már
minden mindegy neki. Azt hitte Jessy az, aki bánthatja, de most kide-
rült, hogy sokkal nagyobb fájdalmat tudnak okozni azok, akiktől nem
is várta. Ezért inkább csendben, a lehető legkisebbre kuporodva
megült a kocsiban, míg az irodához nem értek. Ott pedig szófogadó-
an kiszállt, és követte Darkot befelé. Nem gondolt semmi rosszra,
vagyis valójában próbált semmire sem gondolni. Ám amikor beértek a
helységbe, ahol Patrik pakolászott éppen, idétlenül megforgatta a
szemeit, mert most a férfivel szeretett volna a legkevésbé találkozni.
Patrik abbahagyta a rámolást, és értetlenkedve nézett rájuk, míg
végül barátján állapodott meg a tekintete. - Valami baj van? A suli?
Dark megállt Patrik előtt és Sanara mutatott. - Az igazgató kérte,
hogy menjek érte, mert a többiek rátámadtak.
- Hogy mit? Mit csináltak?! - Patrik úgy érezte, hogy menten meg-
hűl a vér az ereiben.
- Nekiestek! - tárta szét a karját a férfi, majd odalépett Sanahoz és ő
magát tolta Patrik elé. - Elegem van ebből az egészből. Nem elég, hogy
mások bántják Sanat, hogy megpróbálják lehetetlenné tenni,
erőtlenné vagy mit tudom én. Nekiesnek, nekitámadnak, úgy bánnak
vele, mint egy gyilkossal, és még te is elzárkózol előle. A vitátokat, az
egymás iránti dühötöket is nekem kell elrendeznem? - nézett
barátjára Dark. - Itt az ideje, hogy végre tisztázzátok a dolgokat, hogy
helyreálljon a béke. Mert így mindnyájan csak veszítünk. Én most
285
kimegyek kávéért a boltba, ti pedig beszéljétek meg a problémáitokat.
Rendben? - azzal választ sem várva elengedte Sanat, majd kifordult az
ajtón és elment.
Patrik nem figyelt Darkra, csak aggódva nézte a lányt. - Minden
rendben? Jól vagy? Nincs semmi bajod?
Sana nem felelt azonnal, előbb próbálta megfejteni a férfi hangjá-
ban érezhető bizonytalanságot. Már nem tudott hinni a tekintet jó-
zanságában, a szeretet erejében, csak őszinte akart lenni, és ahogy
Dark is mondta, tisztázni mindent. Kellett néhány pillanat mire ösz-
sze tudta szedni magát, és lassan megrázva a fejét, könnyes szemekkel
megszólalt. - Hazaküldtek, mert a többiek nekem rontottak, ütöttek,
rúgtak, és azt kiabálták, hogy gyilkos vagyok. Pedig soha, még csak
nem is beszéltem azzal a lánnyal. Odajöttek, ordítottak és agyon
akartak verni, mert a táskámban volt a kés, amit soha nem is láttam, és
mert bilincsbe vittek be az igazgatóhoz. Ennyi elég volt nekik, hogy
én legyek a gyilkos. De ezt elviselem, ez nem zavar annyira, csak az,
hogy te ilyen messze lettél tőlem, hogy dühös vagy rám, hogy hozzám
se szólsz, rám sem nézel. Ezt nem bírom elviselni. - már nem akarta
megállítani a könnyeit, hagyta, hogy azok patakokban folyjanak
végig az arcán.
Patrik feje zúgott a szavaktól, és mélységesen megbánt mindent,
amit az elmúlt időben mondott. És azt, hogy jobban hitt egy nőnek
csak azért, mert megadta neki azt, amire szüksége volt, mint annak a
lánynak, akit gyermekkora óta ismert. Hiszen nála őszintébb és be-
csületesebb ember nem is élt a földön. - Sajnálom. - suttogta őszintén,
tiszta szívéből, majd odalépett Sanahoz, és lágyan magához húzta. -
Sajnálom, kicsim.
A lány zokogva bújt oda Patrik védelmező karjai közé, és átjárta a
boldogság amiért a férfi végre újból közel került hozzá. Attól félt, már
képtelen lesz visszafordítani a helyzetet, és el kell hagynia Patrik
házát, de most megnyugodni látszott. Már érezte Patrik szerete- tét, és
a teljes hitét benne. Mégis volt egy cseppnyi rossz érzése, ami miatt
nem is akarta szóba hozni Jessyt, pedig szerette volna tudni, hogy mi
lesz ezután. De egyelőre megelégedett azzal, hogy a férfi a karjaiban
tartja, és úgy beszél hozzá, mint azelőtt.
Patrik lassan hátrébb tolta a lányt, hogy belenézhessen könnytől
csillogó szemeibe. - Soha nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Sajná-
286
lom. - egyik kezével megsimogatta a lány arcát, majd közelebb hajol-
va, puszit lehelt a homlokára. - Nem szabadott volna hátat fordítanom
neked semmiért és senkiért sem.
- Igen, nem szabadott volna. - motyogta Sana. - És itt az ideje, hogy
megfogadd, hogy soha többé nem is teszed ezt. - ez inkább volt
parancs, mint kérés.
- Ígérem! - felelte Patrik készségesen. - Soha többé nem teszem!
A lány visszabújt a férfihez, és dobogó szívvel, boldogan ölelte át.
Élvezte a megtalált, néma szeretetet, és a férfi bódító, védelmező kar-
jainak meleg szorítását. Mégis, egy idő után kikívánkozott belőle
minden, hiába határozta el, hogy hallgat és nem beszél róla. Úgy
érezte, hogy mindennek ellenére, ez a legmegfelelőbb pillanat.
- Tudom, hogy nehéz elhinni, amit állítok, mert biztosan fontos ne-
ked Jessy. Nehéz elfogadnod, hogy valóban láttam, hogy beszéltem
vele a suli előtt, és ő rakta a kést a táskámba. De tudod, hogy nem
hazudok. Ugye tudod?
Patrik felsóhajtott, és nehézkesen bár, de mégis bólintott. - Tisztá-
ban vagyok a képességeiddel és azzal is, hogy nem hazudnál nekem.
Csak nem értem, hogy hogyan lehetséges ez, mikor ránéztem az órára
ébredéskor, és akkor is, mikor eljöttem tőle. Végig ott volt velem, még
csak egy percre sem mozdult el mellőlem.
- Sheeny tanította, és ki tudja, hogy mire képes.
Patrik elengedte a lányt, és odébb sétálva az asztalra ült. Döbbent
volt és elgondolkodó. Mivel tudta Sana őszinteségét, már csak azt
kellett kitalálnia, mégis hogyan történt, hogy Jessy az orránál fogva
vezette. - Tanította? Ezt honnan szeded?
- Nemrég felhívtam a családját, és a nagynénje mondott néhány
dolgot róla. Hát nem éppen jókat.
- Értem. Nos, - húzta fel a szemöldökét meglepetten a férfi. - erre
nem számítottam.
Sana fintorgott. - Valahogy sejtettem. De Jessy gyűlölt engem, és el
akart választani tőled. Viszont abban is biztos vagyok, hogy téged
nagyon szeret.
- Vagy csak kihasznált. Ki tudja.
A lány nem akart ezen vitatkozni, neki éppen elég volt az, hogy
végre minden a régi lett, és Patrik hitt neki, mellette állt.
Megszólalt Patrik mobilja, mintha csak Sana végszavára várt volna.
287
A férfi kivette a zsebéből és megnézte a kijelzőt, majd mélyet só-
hajtva, kissé zavartan a füléhez tartotta a készüléket.
- Szia Jessy!. Igen. Tudom, de azóta történt egy és más, közbejött
néhány dolog. Tudom, hogy megígértem, de nem tudok menni. Nem,
este sem. Nem Jessy, akkor sem. Sana?! - Patrik ránézett a lányra,
miközben a nőhöz beszélt. - Miért érdekel, hogy Sana itt van e? -
Patrik eltartotta a fülétől a telefont, és döbbenten lerakta az asztalra. -
Letette.
Sana belenézett a férfi szemeibe. - Tudja, hogy nem sikerült a terve.
- de Patrik erre már nem tudott mit felelni, csak a szavak értelmét
kereste, és szeretett volna választ kapni a kérdéseire.
Ebben a pillanatban Dark nyitott be az ajtón, és szó nélkül az asz-
talhoz sétált. Letette a kezében lévő három poharat, és a három zacs-
kót. - Hoztam kávét és kaját. - majd megfordult és ránézett a többi-
ekre. - Itt minden rendben? Tisztáztatok mindent? - mikor Patrik bó-
lintott, Dark tovább beszélt. - Nem tudtam hány óra, mert a mobilo-
mat itt hagytam, és az étteremben meg nem jól működött az óra. Így
csak saccra hagytam időt nektek. Reméltem, elég lesz ennyi.
- Elég volt. - motyogta kedvesen a lány, majd hirtelen Patrikra né-
zett. - Az óra! Mi van, ha Jessy úgy tévesztett meg, hogy átállította az
órákat? Ha mondjuk este belekevert valamit az italodba, és te mélyen
aludtál. Neki volt ideje reggel átállítani az órákat, eljönni a sulihoz,
megölni a lányt, találkozni velem, majd visszamenni és felkelteni
téged, hogy az alibijét igazolhasd. És tudta, ha te mondod, hogy vele
voltál, nem fogják kétségbe vonni.
- Ebben lehet valami. - állította Dark is, miközben mindenkinek
nyújtott egy pohár kávét. - Még akkor is, ha levonjuk belőle a „bele-
kevert valamit az italodba'' szöveget.
Patrik elmerengve a semmibe nézett, aztán tétován Darkra. - Végül
is, lehetséges. Nem zárható ki ez sem.
Sana mikor látta, hogy mindnyájan egyetértenek, odament az asz-
talhoz, felvette a mobilt és Patriknak nyújtotta. - Erről Jimnek is tud-
nia kell, hogy tovább tudjon lépni és lezárhassa a nyomozást.
Patrik nehézkesen bólintott, és elvette a lánytól a telefont. Felhívta
volt kollégáját és beszámolt neki a teóriájáról, miszerint Jessy volt a
bűnös. Bár szavai nem árulkodtak róla, de mindezt fájdalmasan, ke-
serűen tette meg. De nem akarta, hogy ezt mások is tudják, nem
288
akarta, hogy lássák rajta, mennyire nehéz neki mindez. Talán ha már a
legelején hallgatott volna a lányra, akkor nem érezne olyan nagy
keserűséget. De így, megérdemelt büntetésnek gondolta. Ezért a tele-
fon után Sanara pillantott, és belőle merítve erőt, megszólalt. - Dark
majd hazavisz, próbálj meg pihenni.
- És te? - Sana belekortyolt a kávéjába. - Te nem jössz?
- Nem, még nem. Jim beszélni akar és idejön. De ha végeztünk,
majd megyek. Rendben?
A lány bólintott, letette a kávés poharat az asztalra, és szófogadóan
ment a kocsihoz Darkkal.
Már odakint jártak, mikor a férfi hirtelen megszólalt. - Jut eszembe.
Ez ma jött. - a farzsebéből előhalászott egy kék borítékot, és át-
nyújtotta a lánynak.
- Mi ez? - Sana elvette a levelet és elámult, mikor a feladó helyén az
édesanyja nevét pillantotta meg. - Mi a szösz. Az anyámnak eszébe
jutottam? - sietve feltépte a borítékot, és egy elegáns, szinte már
professzionális meghívót pillantott meg. Lassan, óvatosan szétnyitot-
ta, mintha csak attól félne, hogy menten robbanni fog, majd hangosan
olvasni kezdte. - Szeretettel meghívunk benneteket a hétvégére, szerény kis
vacsoránkra, melyet az egybekelésünk alkalmával tartunk. Anna és Andreas. -
Sana szája szinte tátva maradt a csodálkozástól, és hitetlenkedve
ránézett Darkra. - Anyám és Andreas összeházasodnak.
- Már éppen ideje volt. Elég régóta együtt vannak, azt hittem már
soha nem kelnek egybe. - felelte a férfi és beszállt a kocsiba, majd
megvárta míg a lány is ezt teszi, aztán indított.
- De ez akkor is. furcsa. Ilyen gyorsan, ilyen hirtelen, minden elő-
zetes bejelentés nélkül. Milyen esküvő lehet ez?
- Szerény, egyszerű és gyors.
Sana újból megnézte a meghívót, és csak ekkor fedezte fel, hogy
még valami írás is van a hátoldalon. Ezt is hangosan olvasta fel. -
Mindnyájatokat szeretettel várunk. Kérlek Patrikot, Darkot és nagyapádat is
értesítsd. Ölellek: Andreas. - a férfi meglepő arckifejezésére, odanyújtotta
neki a meghívót. - Milyen esküvő az, ahová a volt férj apját is
meghívják, holott azóta nem is beszéltek?
- Na, erről anyukádat kérdezd. - Dark elvette a meghívót és átfu-
totta, majd mosolyogva visszaadta a lánynak. - Bár azt hiszem ez
nem anyukád ötlete lehetett.
289
- Nekem is van rá egy gyanúm. Szerintem ha anyán múlik, meg
sem hív még engem sem, nemhogy mindenkit. Ráadásul ilyen hirte-
len. Még ajándékot is kell vennünk és ruhát és. - Sana esdekelve
nézett a férfira. - Muszáj elmennünk?
- Erre te magad is tudod a választ.
A lány elhúzta a száját, majd tovább böngészte a meglepő levelet,
ám hiába, mert képtelen volt átlátni rajta. Igaz, az anyját sosem értette
meg. Ő egy egyedi, nem mindennapi nő, akinek kissé furcsa érték-
rendje és különös fontossági sorrendje van. De Andreasnak ez kellett.
Hát akkor csak tessék, ő nem lesz semminek az elrontója. Ahogy
eddig sem, most sem szól bele az anyja életébe, ahogy az asszony sem
az övébe.
Aznap este Patrik azzal állított haza, hogy Jim felkereste Jessyt, de a
nő egyszerűen eltűnt. A lakását kipakolta, és a legtöbb holmiját is
elvitte. Körözést adtak ki ellene, de eddig még nincs nyoma.
Sana hallotta a férfi szavain, látta az arcán a keserűséget, és szívből
sajnálta ezért. Mégis úgy gondolta, hogy jobb ez így, hiszen nem csak
az igazságra derült fény, de legalább Patrik is kijózanodott, és
visszatért hozzájuk.
14. fejezet - Nem várt fordulat
A napok gyorsan teltek, és a hétvége egyre csak közeledett. Sana
kellően felkészítette a férfiakat, még a ruháikat is ő válogatta ki. Csak
az ajándékra nem volt semmi ötlete, így azt Dark segített megvenni,
hiszen Sana után, ő ismerte a legjobban Andreasékat. És még a lány is
kapott tőle egy új ruhát, egy világoskék kosztümöt, és hozzá egy fehér
selyemblúzt, aminek mély V kivágása volt, és az ujjatlan része
kellően kiemelte a lány izmos vállait. Bár Sana túl elegánsnak vélte,
mégis ezt választotta, mert a két öltönyös lovagja mellett, ő is csinosan
akart kinézni.
Aznap mikor az indulást tervezték, Sana már korán felkelt, és iz-
galmában csak járkált fel-alá. Eleinte azt hitte, a közelgő esküvő miatt
ideges, de ahogy egyre jobban átérezte a dolgokat, világossá vált
számára, hogy valami más idegesíti, izgatja. Csak azt nem tudta még,
290
hogy konkrétan mi ez a valami, ám érezte, ismét nehéz időszak elé
fognak nézni. Mégsem szólt a férfiaknak, mert nem akarta őket is
nyugtalanítani ezzel. Patrik is alig tért vissza a régi önmagához, telje-
sen lefoglalta az iroda, amit Darkkal próbáltak nyitásra készre vará-
zsolni. Rengeteg időt töltöttek ott, és amíg Sana nem ment iskolába,
addig ő is megpróbált segíteni nekik. Nagyon jól haladtak, ezért azt
tervezték, hogy a következő héten nyitnak. Csak az árnyékolta be né-
mileg mindegyikük kedvét, hogy Jessy még mindig szabadon élt va-
lahol. Bár nem beszéltek róla, Sana tudta, hogy mindegyikük tart tőle
egy kicsit, hisz ha gyilkolni képes volt, akkor ki tudja, mire még.
Sana tehetetlenségében a konyhába vonult, hogy felrakja a kávét
főni, majd téblábolt még egy keveset, és csak aztán ült le az asztalhoz.
Nem akart semmire sem gondolni, csak élvezni a csendet. Ám
képtelen volt, mert egyre csak az járt a fejében, hogy valami súlyos
esemény közeleg, és nem látja, nem érzi, mi az.
- Jó reggelt! Te meg mi a csudát művelsz itt ilyen korán? - lépett a
konyhába Dark egy sötét nadrágban és fekete ingben.
- Várom a kávét. - felelte készségesen a lány, és ahogy a férfira né-
zett, a szíve megtelt bódító szerelemmel. Ezért zavartan lesütötte a
szemét úgy, ahogy a legtöbbször, ha elkapta ez az érzés. Majd inkább
felkelt, és a szekrényhez lépve, a kávéfőzőt vizsgálgatta. - Nemsokára
lefől. Iszol te is egyet?
- Most nem, kösz. Még elintézek néhány dolgot, mielőtt elindu-
lunk. Majd útközben iszok egyet valahol.
Sana döbbenten fordult a férfi felé. - Most akarsz elmenni? Még
nagyon korán van. Milyen dolgod van ilyenkor?
Dark mosolyogva odament a lányhoz, és lehajolva hozzá egy csókot
lehelt a szájára. Aztán hátrább lépett és elmosolyodott. - Elég fontos.
De ígérem, sietek. Mire kell, már én is itt leszek. Rendben?
Sana bólintott, bár nem így gondolta, mert a rossz érzése kezdett
erősödni a férfi érintésétől. Nem értette, nem tudta miért. Olyan volt,
mintha valami gyengítené a jeleket, amiket fognia kellene. Figyel-
meztetni akarta Darkot, hogy vigyázzon, de tisztában volt vele, hiába
is tenné, mert még maga sem tudta mitől is kellene óvakodnia.
Ráadásul mire megszólalt volna, Dark már kilépett a lakásból, és si-
etve elszáguldott, mint akinek valóban fontos a dolga.
A falióra hajnali hatot mutatott, és a lány teljesen tompa volt. Persze
291
ráfoghatta volna az előttük álló eseményekre, az anyja és Andre- as
esküvőjére, de tudta, ha ezt tenné, hazudna. Ezért inkább elővett egy
csészét, töltött magának a lefőtt kávéból és visszament a szobájába,
hogy lefoglalja magát indulásig.
- Nem értem, hol van már. - Sana idegesen széttárta a karjait, mert
Patrikkal már útra készen álltak, ám Dark még nem volt sehol. A lány
már egy tucatszor rátelefonált, de a férfi mobilja ki volt kapcsolva.
Már az irodát is megcsörgette, de ott sem vette fel senki.
- Nyugi, biztosan mindjárt itt lesz. - nyugtatgatta a lányt Patrik, bár
már ő sem bízott benne igazán, hiszen megbeszélték az indulás
időpontját, nem is egyszer.
- Ha mást nem, írj neki pár sort, hogy mi elmentünk. Ő meg ha ha-
zaér, utánunk jön. - közölte T.B. Határozottan. - De most már lassan
induljunk, mert nem érünk oda soha.
Patrik a lányt figyelte, és látva annak szinte reszkető idegességét,
lassan odaballagott hozzá, és lágyan magához húzta. Fejét odahajtotta
Sana füléhez, hogy T.B. ne hallhassa a szavait. - Valami baj van?
- Nem tudom. - suttogta a lány is, miközben a férfihez bújt. - Épp az
a baj, hogy nem tudom. Se álom, se látomás, csak ez a buta érzés.
- Akkor próbálj megnyugodni, és ne gondolj rá. Ha baj lenne, arról
biztosan tudnál. írj néhány sort Darknak, aztán menjünk. - az utolsó
mondatot már hangosan mondta ki, így az öreg fellélegzett, hogy el-
indulhatnak már végre.
Sana úgy tett, ahogy Patrik mondta. Fogott egy papírt és ráfirkan-
tott néhány sort, majd kitette az asztal közepére az üzenetet, és lassan,
aggódva elindult a többiek után a kocsihoz.
Az út hosszú volt és fárasztó. Sana folyton a mögöttük hagyott utat
figyelte, hátha felbukkan valahol Dark kocsija. Ám nagyjából félúton
feladta, és magába roskadva, inkább az előttük álló dolgokra próbált
koncentrálni. T.B. viszont jókedvű volt, és szinte az egész utat végig-
társalogta Patrikkal. így Sana is nyugodtan morfondírozhatott magá-
ban, és nem kellett odafigyelnie nagyapjáékra.
Amikor végre megérkeztek, kikászálódtak az autóból és kinyújtóz-
tatták elgémberedett tagjaikat. Bár útközben megálltak egy párszor
pihenni és tankolni is, mégis úgy érezték, mintha ki sem szálltak vol-
na már napok óta. A hosszú út elfárasztotta mindnyájukat.
292
Amíg a két férfi becsengetett a lakásba, addig Sana még egyszer
megpróbálta felhívni Darkot. Hiába, mert úgy ahogy eddig is, a férfi
mobilja ki volt kapcsolva.
- Végre itt vagytok! - Andreas boldogan mosolyogva tárta szélesre
az ajtót, hogy beengedje a vendégeket. Kezet fogott T.B.-vel és Pat-
rikkal, Sanat pedig lágyan magához ölelte. Odabenn leültette őket az
asztalhoz és megkínálta süteménnyel, itallal, miközben nem győzte
kérdezgetni őket, mint egy kellemes házigazda.
A hangzavarra Anna is megjelent egyszerű kis nadrágkosztümjé-
ben, és zavartan közeledett a vendégek felé. Amint odaért, Sana fel-
állt, és üdvözlésképp megölelte az anyját, miközben hablatyolt vala-
mit arról, hogy milyen csinos, de igazából nem tudott mit mondani
neki. Ezzel Anna is így volt, mert beszélgetés helyett inkább megterí-
tett nekik, és valami tartalmasabb ételt varázsolt eléjük. Addig sür-
gött-forgott, míg végül már mindnyájan lemondtak róla, hogy két ér-
telmes szót is váltsanak vele. Viszont Andreas ellensúlyozva kedvese
viselkedését, mert annál barátságosabb és kedvesebb volt hozzájuk.
Nagyon jól elbeszélgetett a férfiakkal, csak Darkot hiányolta, amitől
Sananak ismét rossz lett a kedve. Azért próbált mosolyogni, hiszen ez
a nap az anyjáé volt, amit igazán nem akart elrontani.
Mint kiderült mindannyiuk számára, a házasságkötés már délelőtt
lezajlott, és most mindenki pihent egy kicsit. Hiszen hamarosan in-
dulnak vacsorázni a közeli étterembe, ahol Andreas kibérelte az egyik
kisebb helységet ma estére, egy kéttagú zenekarral. A kérdésre, hogy
mennyien lesznek összesen, a férfi csak legyintett, és közölte, hogy
harminc fős, családias összejövetel lesz.
Sana, hogy csináljon valamit, kiment a kocsihoz, kivette az anyjá-
éknak szánt ajándékot, majd bevitte, és közösen átadták Annanak és
Anreasnak. Aztán valamivel később, még indulás előtt, a lány felment
az anyjához a szobájába, hogy ezzel is elterelve a gondolatait, segítsen
neki a cicomázásban.. De nem érezte jól magát egy percig sem.
Nemcsak Dark miatt, hanem mert soha nem volt igazán jóban az
anyjával, és képtelen volt vele elbeszélgetni vagy akár barátságosnak
lenni. Inkább csak erőltetett kedvességre volt képes, ami lelkileg
egyáltalán nem dobta fel.
Az étterem a közelben volt, egy hangulatos, tiszta helyen. Már töb-
ben ott gyülekeztek, akikről Sana még csak azt sem tudta, hogy ki-
293
csodák. És talán pont ezért kapaszkodott úgy Patrikba, mintha félne,
hogy elsodorja az ár. Hiába próbált jobb kedvű lenni, kevésbé feszült
és aggódó, szinte lerítt róla, hogy ha tehetné azonnal hazaszaladna. De
nem volt választása, ezért magára erőltetve egy újabb mosolyt,
bevonult a többiekkel az étterembe, és helyet foglalt az egyik távo-
labb eső asztalnál. Patrik odatelepedett mellé, de T.B. jobb társaságra
talált Anna apjának személyében, akivel jól át tudták beszélni a
nyugdíjas éveik gyönyöreit és nyugalmát.
Sana odafordult az ablak felé, és bágyadtan kinézett rajta. Sötéte-
dett, és a lány rossz érzése mit sem csillapult. Erre Patrik is felfigyelt,
mert megszorította Sana asztalon nyugvó kezét.
- Feszült vagy és ideges. Még mindig Dark?
- Nem veszi fel a telefonját. Fogalmam sincs, mi lehet vele. Már ré-
gen itt kellene lennie, vagy vissza kellett volna, hogy hívjon.
- Ne idegeskedj amíg nem muszáj.
A lány bánatosan rámosolygott a férfira és bólintott. - Igazad van.
Most nem bánkódni kell, hanem örülni anyáéknak. Megpróbálok így
is tenni. Nem akarom elrontani a napjukat.
Mikor már mindenki helyet foglalt, felcsendült a zene, miközben a
pincérek elkezdték felszolgálni az előre megrendelt vacsoratálakat.
Az illatok íncsiklandozóak voltak, és a látványuk is önmagáért be-
szélt. Bár Sana nem volt igazán éhes, mégis magába erőltetett néhány
falatot. És amíg a legtöbben ettek, volt aki inkább tánccal múlatta az
időt, ahogy Patrik is, miután Anna odament hozzá, és negédesen
mosolyogva felkérte. Bár a férfinak egy csepp kedve sem volt táncol-
ni, képtelen volt nemet mondani az ifjú asszonynak, és tisztában volt
azzal is, hogy az igencsak udvariatlan tett lenne.
Sana nézte, ahogy az anyja átkarolta Patrik nyakát, és lassan mind-
ketten felvették a zene ritmusát. Halvány, erőltetett mosoly suhant át
az arcán, és megpróbált minden porcikájával az esküvőre koncent-
rálni, de nem tudott. Ott ücsörgött az asztalnál egyedül, amit most
nem is bánt, mert akárhogyan is szerette volna, nem tudott mulatni.
Főleg, mikor egyik pillanatról a másikra iszonyatos gonoszközeli ér-
zés kapta el. Érthetetlen volt számára, hiszen miféle rossz ember ke-
rülhetne egy lagziba?! Gyorsan körbenézett, de nem látott semmi go-
noszra utalót, mígnem egy táncoló pár mögül Dark lépett elő, és ko-
mótosan, száján egy kaján vigyorral, egyenesen feléje tartott.
294
- Nem! Ez nem lehet! - suttogta a lány révetegen, és a szemei tele
lettek könnyel, ahogy a szeretett férfit figyelte. Fekete öltözékében,
divatos, frufrunál kissé felálló frizurájával, igazán jól festett. Szívet
dobogtató jelenség volt, mintha csak egy fotómodell lett volna. És
valójában meg sem lehetett mondani róla, hogy nem egy élő ember,
hanem ismét csak egy gonosz vámpír.
Dark leült Patrik helyére, és élvezettel nézte a kínlódó Sanat, aki
nem győzte a könnyeit törölgetni. - Mi az, drágám? Miért sírsz? Így
meghatódtál, hogy megjelentem?
- Miért? - a lány csak ennyire volt képes, mert minden erejével azon
volt, hogy összeszedve magát, ura legyen a kialakult helyzetnek. Erőre
akart kapni, hogy felitassa a könnyeit, és ne a fájdalma, hanem a
józan esze tudjon dönteni helyette.
- Mit akarsz kérdezni? Hogy miért késtem, vagy hogy miért lettem
ismét a régi?
- Régi. - dadogta Sana, mire Dark halkan felnevetve kinyújtotta a
kezét. Lágyan megsimogatta Sana arcát, és követve ezt a mozdulatot a
fejével is, csókot lehelt a szájára.
Bár a férfi ajkainak íze, most is bizsergéssel töltötte el, a lánnyal
mégis forogni kezdett a föld. Minden olyan volt, mintha nem is ő
lenne, mintha csak kívülről figyelné önmagát, és ezt a különös párbe-
szédet is. De tudta, hogy ebben a teremben Patrikon, Andreason és
rajta kívül a legtöbben még csak nem is sejtik, hogy másfajta élet is
létezik a sajátjukon kívül. Nem okozhat pánikot. És legfőképp, nem
teheti meg sem az anyjával, sem pedig Andreassal, hogy elrontja a
napjukat, a boldogságukat. Ebből merített erőt, és már képes volt be-
lenézni a férfi gonoszul csillanó tekintetébe. - Kit bántott, hogy ember
lettél? Miért csinálták ezt?
- Itt nem én vagyok a lényeg, kicsi Sana, - hajolt Dark a lány fülé-
hez. - hanem te. Ugyanúgy, ahogy annak idején a Herceg, most más is
azt reméli, hogy megöllek, és így nem lesz többé gondja veled.
- De mégis ki? - értetlenkedett tovább a lány. - Kinek álltam most
megint az útjában?
- Na gondolkodj csak kicsit. - Dark gúnyosan elvigyorodott, mi-
közben lehajolva a lány nyakához, fogait hozzáértette a lüktető erek-
hez. - Ki alakította úgy, hogy téged gyilkossággal vádoljanak?
A lány hátrább hajolt és hitetlenkedve nézte Dark rezzenéstelen
295
arcvonásait. - Jessy? De hát hogyan? Ki az a hibbant vámpír, aki leáll
vele, hogy egy másikat is démonná tegyen?
- Látszik, hogy fogalmad sincs kivel állsz szemben. - nyugtázta a
férfi. - Jessy egy elvetemült nőszemély. A vérében van a gonoszság,
bármelyik vámpírt meg tudja győzni. Neki ez nem jelent problémát,
ahogy az sem, hogy egy gondolattal gátat vessen a látomásaidnak.
- Te jó ég! Akkor azért nem láttam semmit? Ez is Jessy műve volt?
Dark ismét felnevetett, látva, hogy a lány kezdi visszanyerni önma-
gát, és kesergés helyett inkább próbál kiutat találni. De már nem volt
kedve ezt megvárni, mert szórakozni akart, ha már ekkora távot
megtett ezért a buliért. Így ismét odahajolt a lány füléhez, és játéko-
san beleharapott a fülcimpájába, majd gonoszul vigyorogva felállt. -
Megyek, megnézem a kínálatot.
Sana annyira tompa volt még, hogy ellenkezni is elfelejtett. Csak
szomorú szemekkel nézte, ahogy Dark odament egy csoport fiatal
lányhoz, és beszédbe elegyedett velük. A lányok legtöbbje nyilván
egyedülálló volt, kiéhezve egy kapcsolatra, mert azonnal kaptak a
felkínálkozó alkalmon. De azzal, hogy Dark milyen kapcsolatra is
vágyik, egyedül Sana volt tisztában. Ezért, amikor a férfi átkarolva az
egyik fiatal nő derekát, elindult vele kifelé, Sana hirtelen felugrott, és
utánuk eredve, még a kijárat előtt megragadta Dark karját és erő-
teljesen visszarántotta.
- Ezt ne! - szólt rá cseppet sem kedvesen.
Mindketten visszafordultak, és míg a nő értetlenkedve, addig Dark
komoran nézett a lányra. De nem csak ők fordultak oda, hanem szinte
mindenki a teremben. Sana nem akart magyarázkodni, hiszen nem
tudott volna értelmes választ adni senkinek. Egyszerűen csak elen-
gedte a férfit, és ő maga ment ki az épület elé, hogy szívva egy kis
friss levegőt, kiszellőztethesse a fejét.
Odakint azonban meg kellett állnia, hogy sikerüljön újból össze-
szednie magát. Mély levegőket vett, és próbált nem a szívével, hanem
ész érvekkel hatni önmagára. De alig tett néhány lépést, hátulról egy
kéz ragadta meg a nyakát, és erőteljesen a falnak nyomta.
- Mi a csudát képzelsz te magadról? - Dark vészjóslóan közel hajolt
a lányhoz, a szemei dühösen csillogtak, és a szorítása egyre erősödött.
- Hogy mered megmondani nekem, hogy mit tegyek, vagy mit ne
tegyek?
296
A kezdeti ijedelem után, Sana már képes volt állni a férfi pillantá-
sát. Közben kezeit a torkát szorító karra tette és hátrább húzta azt,
hogy levegőhöz jusson. Csak azután felelt teljes határozottsággal. -
Hiába próbálsz ijesztgetni. Nem féltem tőled soha, és most sem félek.
De esküszöm, hogy soha többé nem hagyom, hogy ugyanaz történjen,
mint azelőtt. Te nem ez vagy. Te az vagy, aki egy tucatszor meg-
mentette már az életemet, akit visszahoztam az örök körforgásból. Te
jó vagy Dark!
- Ez csak blabla. Nem érdekelnek a szép szavak, cseppet sem va-
gyok rájuk vevő.
- Pedig ez így van, és ezt te is tudod.
Amilyen lágy lett Sana hangja, olyan dühös lett Dark. Hányni tu-
dott volna az őt meggyőzni akaró nyálas szavaktól. Jobban szerette a
nyílegyenes beszédet, vagy épp a határozott tetteket.
- Tudom, hogy mit gondolsz. - jelentette ki a lány. De mindezzel
csak azt érte el, hogy Dark még jobban feldühödött. Olyannyira meg-
szállta a méreg, hogy felemelte az öklét, és meglendítve egy hatalma-
sat csapott a lány arca mellé a falba. Majd ugyanazzal a lendülettel
oda is hajolt, és olyan erőteljesen csókolta meg Sanat, hogy annak a
vére is kiserkent az ajkán. De mégsem szólt, még csak nem is ellen-
kezett, hisz jól tudta, hogy úgyis hiába tenné. Dark ellen még ő sem
képes védekezni, mert benne él az ereiben, a testében, a lényében, és
olyan erővel bír ott, hogy Sana képtelen bármire vele szemben.
A csók végén Dark belenézett a lány szemeibe, és alábbhagyott a
dühe. És nem csak a dühe, hanem más is. Mintha Sana csókjával ka-
pott volna valami különös, bizsergető érzést. Összehúzta a szemöl-
dökét, és a lány torkára tapadt keze is elernyedt már.
- Mi folyik itt?
Mindketten a bejárat felé fordultak, és a fiatal nőt pillantották meg,
amint értetlenkedve bámul rájuk. Dark már épp válaszolni akart, mi-
kor Sana lökött rajta egyet, és megpróbált a saját lábára állva tenni
néhány lépést a nő felé.
- Semmi. - nyögte, miközben lenyalta az ajkáról a kisercent vért. De
amint a nő mögött Patrik arcát is meglátta, már nem tudta olyan
könnyedén venni a dolgokat.
Dark nekitámaszkodott a falnak, és kárörvendő képpel nézte a jele-
netet, mintha csak ezt akarta volna elérni. Patrik viszont már ebből, és
297
persze az iménti benti jelenetből is leszűrte, hogy baj van. Ezért
belenézett Dark vigyorgó képébe, majd odalépett Sanahoz, és lágyan
átkarolva a derekát, közelebb hajolt hozzá.
- Mi történt már megint?
- Csak Dark, a vámpír történt. - suttogta szomorúan a lány, mire
Patrik káromkodott egy cifrát.
Andreas is megjelent, de ő nem vett észre semmit az egész különös
dologból, ráadásul mikor meglátta Darkot, barátságosan odament
hozzá és megrázta a kezét. - Örülök, hogy végül te is ideértél. De miért
álltok itt kint? Gyertek be.
- Nem! - vágta rá hirtelen Sana, talán túl gyorsan is, majd odaállt
Dark és Andreas közé. - Mi már megyünk.
- Már mentek? De miért?
- Mennünk kell Andreas. Ne haragudj. És légy szíves kérj elnézést
anyától is. Azt hiszem, ezt neked nem kell magyaráznom, hiszen is-
mersz. - azzal megfordulva ránézett Darkra arra számítva, hogy a férfi
ellenkezni fog majd. De Dark gonosz vigyorral a száján, szó nélkül
elindult a kocsija felé.
Sana utána nézett, és sietve követte, nehogy Dark lelépjen és eltűn-
jön a szeme elől. Ám a férfi láthatólag nem sietett. Komótosan megállt
az autójánál, rátámasztotta a könyökét a tetejére, és még a fejét is
rátette egy pillanatra, úgy nézett a kissé zaklatott lányra. - Nem akarsz
elbúcsúzkodni?
- Nem, hátha addigra lelépsz. - sziszegte a fogai között Sana.
- Azért ne aggódj, megvárlak.
- Vajon miért nem hiszek neked? - azzal a lány határozottan be-
pattant a kocsiba, és magára csapta az ajtót.
Mire Dark beszállt, Patrik is megjelent T.B.-vel a bejáratnál, és siet-
ve indultak az autójuk felé, hogy követhessék Darkot és Sanat.
Patrikban megállt az ideg, és egy percet sem akart elvesztegetni,
annál sokkal jobban féltette Sanat. Nem értette, hogy történhetett
mindez, hogy mégis miért lett Darkból újra vámpír. Egyáltalán ki te-
hette ezt, és mi volt a szándéka vele? Sietve rákapcsolt hát, és végig ott
maradt szorosan a másik autó mögött, nem akarta szem elől téveszteni
egy pillanatra sem. De úgy tűnt, hogy nehéz is lenne, mert
Dark nem vezetett gyorsan, és láthatólag esze ágában sem volt meg-
szökni az üldözői elől.
298
Sana a férfi mellett ülve odafordult felé, és az arcát tanulmányozta.
Fájt a szíve a történtekért, azért hogy szinte alig kapta vissza Darkot,
már el is veszítette. Bár úgy gondolta, ez a helyzet még mindig jobb,
mintha Dark végleg megszűnne létezni. És ha rajta múlik, ez többet
nem történik meg, mert egy pillanatra sem fogja elengedni többé.
- Mi van? Mit bámulsz? - förmedt a lányra Dark kedvetlenül.
- Csak azt nézem, mi lett belőled. És azon gondolkodom, hogy ho-
gyan tovább.
- Mi az, így már nem is kellek annyira? - a férfi gúnyosan felkaca-
gott, de nem nézett Sanara. Talán ezért is lepődött meg annyira a vá-
laszon, mert nem számított rá.
- De igen. Így is ugyanolyan fontos vagy.
- Na ne nevettess! Még a végén meghatódom.
Ekkor hirtelen megszólalt a lány mobilja. Sana idegesen előhalászva
a zsebéből a füléhez tartotta, és hallgatta Patrik aggódó hangját.
- Minden rendben?
- Persze. - felelte Sana letörten.
- Mégis mi ez az egész? Ki tette és miért? - Patrik nem akart na-
gyon érthető kérdéseket feltenni, mert T.B. vizslató tekintete így is
teljességgel rátapadt.
- Jessy! - felelte a lány, miközben Dark rezzenéstelen arcát nézte. -
El akar tenni engem az útból, mert gyűlöl.
- Te jó ég! - a férfi csak ennyit bírt kinyögni, és kellett egy kis idő,
mire képes volt újból megszólalni. - Dark milyen? Nyugodt? Miért
ültél be mellé?
- Minden rendben, ne aggódj. Mi baj történhetne velem, hiszen
Dark velem van, és te is itt vagy mögöttünk. Ne félj! - a szavak ösz-
tönösen törtek fel a lányból, nem is gondolkodott rajtuk, ezért is ha-
tott furcsán, hogy nem félti az életét a vámpírtól, akivé Dark vált.
Csak megnyugtatta Patrikot, majd elköszönt tőle, és visszasüllyesz-
tette a mobilt a zsebébe.
- Honnan veszed, hogy biztonságban vagy velem? - kérdezte
vészjóslóan Dark, és még a szemei is gonoszul megvillantak.
- Nem tudom, csak így gondolom. - felelte Sana, de inkább nem
firtatta tovább a dolgot mert tudta, hogy a férfi gonosz vámpírként
teljesen kiszámíthatatlan, nem önmaga.
Hallgattak. Dark egyenletesen, normál tempóban vezetett órákon át,
299
és ezért mindnyájan azt hitték, nincs is olyan nagy baj. Am ahogy telt
az idő és hajnalodni kezdett, Dark hirtelen a gázra taposott, és közel
százötven kilométer/óra sebességgel száguldott végig az úton,
miközben a mutató egyre feljebb csúszott.
- Mit csinálsz? - kérdezte Sana értetlenkedve, és belekapaszkodott
az ajtóba, nehogy eldőljön.
Dark a visszapillantó tükröt figyelte, és minden erejével azon volt,
hogy lerázza a mögöttük haladó Patrikot. Nagyon élvezte ezt a ker-
getőzést, a tekintete, a csillogó szemei és az a különös vigyor a száján
mind erről árulkodtak. És amikor már a másik kocsi elég messze ke-
rült tőlük, Dark hirtelen lekanyarodott egy mellékútra. Az ott lévő
benzinkút mögött lefékezett és leállította a motort, majd körbenézett
és várt. De Patrik néhány perc elteltével sem jelent meg, így újból el-
indította a kocsit, és kikanyarodva a főútra, visszafelé indult el.
- Hová megyünk? - kérdezte Sana, és kezdte aggasztani, hogy Patrik
elvesztette őket. Meg is szólalt a mobilja, és mikor Sana kivéve a
zsebéből fel akarta venni, Dark dühösen kikapta a kezéből, és az autó
hátsó részébe hajította.
- így túl egyszerű lenne. Inkább megnehezítjük egy kicsit. Ha iga-
zán meg akar találni, meg is fog. Most pedig játsszunk!
A lánynak fogalma sem volt, hogy ez mit takar, de látva Dark go-
noszkodó arckifejezését, sok jóra nem számított. Gondolataiban Pat-
rikot hívta, hátha az érzékeli, és hamarosan rátalál. Bár nem tudta,
hogy valóban ez -e a helyes lépés, hiszen így nem csak a saját életét
kockáztatja, de Patrikét és a nagyapjáét is.
Dark lekanyarodott a főútról egy kis utcába, ami igen sötét és külö-
nös kinézetű volt. Néhány hajléktalan cuccai hevertek az út két olda-
lán, és láthatólag egyiküket sem izgatta az érkező kocsi. Dark lefé-
kezte az autót és kiszállt, majd lassan elballagott egy még sötétebb
zug felé, ahol beszédbe elegyedett valakivel.
Sana figyelte a férfi minden mozdulatát, de nem ment utána, vala-
hogy érezte, hogy csak addig van biztonságban, míg a kocsiban ma-
rad. Am hiába hitte ezt, úgy érezte, ha nem valami más, hát a rosz-
szullét öli meg, ami a gonoszközeli érzésből fakadt. Bár nem látta
őket, de tudta, rengetegen vannak, és egytől egyik démonok. Körbe-
körbenézett, hátha megpillantja valahol őket, de hiába tekergette a
fejét, egyetlen lelket sem látott. Akkor Dark takarásából Jessy lépett
300
elő egy fekete kosztümben és egy sötétbordó stólában, mint valami
gonosz úrinő. Nagy lendülettel elindult a lány felé, de néhány lépés
múlva megállt és intett valakinek.
A kocsi ajtaja hirtelen kitárult, majd hideg kezek ragadták meg
Sanat, és cibálták kifelé, egészen a nő elé. A lány egy percig sem el-
lenkezett, hagyta, hogy a vámpírok a földre lökjék, és azt is, hogy
Jessy megvetően mérje végig.
- Nocsak, nocsak! A nagy Látó térden kúszik előttem? - kísértetie-
sen felkacagott, majd vicsorogva keresztbe fonta a karjait a melle
alatt. - Most meglakolsz mindenért!
- Mégis miért? - kérdezte vissza Sana félelem nélkül, miközben fel-
emelte a fejét, hogy minden gyűlöletével az asszony tekintetébe tud-
jon marni.
- Hát Shennyért, aki úgy beszélt rólad, mint valami csodáról, mi-
közben én tehettem bármit, sosem voltam neki tökéletes. De így is
szerettem, ő volt nekem az élet, a minden. Te meg hagytad meghalni,
holott kötelességed lett volna megmenteni!
- Mert nem akarta. Megtettem volna, de nem akarta.
Jessy mintha meg sem hallotta volna a lány szavait, folytatta. - És
Patrikért, aki nagyon fontos nekem, mindennél fontosabb. Te pedig
közénk álltál és elüldözted tőlem. Magadnak akarsz mindent. Önző
vagy! De már nem sokáig. Azt hiszem, hogy a Látónak lassan befel-
legzett. - körbenézett, miközben intett a szemével, amitől egyre több
vámpír vette őket körül. - Mindannyiunk érdeke, hogy így legyen.
Sana is körbenézett, és látva a túlerőt, sietve felmérte a helyzetét.
Nem aggódott, hiszen a Látó ereje még ott volt vele, és már készült is,
hogy csak úgy bemutatóképp szétrobbantson néhány vámpírt, mikor
Jessy élesen felkacagott.
- Harcolj tisztességgel, emberként! - kezeit kinyújtotta kétoldalt,
lenézett a földre és mormogott valamit. Sana egy kukkot sem értett
belőle, csak azt érezte, hogy gyengülni kezd, mintha elszállna a men-
tális ereje. Ekkor jutott eszébe, hogyha Jessy képes megakadályozni a
látomásait, talán mást is tud. Így viszont, egyéb lehetősége nem lévén,
Darkra pillantott és megpróbálta őt a maga oldalára állítani, láthatólag
kevés sikerrel, mert a férfi meg sem moccant. De a lányt nem olyan
fából faragták, aki legalább egyszer meg nem próbálja a lehetetlent.
Ezért lassan feltápászkodott a földről, és egy utolsó pillantást vetve
301
Jessyre, meglendítette a karját, és kitörni készülve harcolt az egyre
csak támadó vámpírokkal. Néha-néha kipillantott Darkra, és látta,
ahogy az a fal mellett állva, némán figyeli a verekedést. Ettől el-
keseredett kissé, de nem adta fel. Még ha tudta is, hogy semmi esélye
sincs, hiszen a vámpírok rengetegen voltak, mégis küzdött, ameddig
csak tudott. Néhány perc múlva azonban, Sana már szinte vérbe
fagyva az ütésektől és rúgásoktól, tompán, kimerülten rogyott össze.
Jessy felnevetett, és már készült a végső csapásra, hogy ő maga
vessen véget a lány életének, mikor Dark hirtelen előugrott a semmi-
ből, és Sana segítségére sietve mérgesen, eltorzult arccal nekitámadt a
vámpíroknak. Mikor látta, hogy azok egyelőre békén hagyják Sanat,
már kisimult vonásokkal fordult vissza Jessyhez.
- Arról volt szó, hogy csak megijeszted, nem arról, hogy megölöd.
- Te kis naiv! - Jessy ismét felkacagott. - Most, hogy itt a lehetőség,
eszem ágában sincs elszalasztani.
- Nem! - Dark megrázta a fejét. - Ezt nem engedem! Megleckéztet-
ted, legyőzted, ennyi legyen elég!
Sana hagyta, hogy azok ketten had vitatkozzanak, addig pedig
minden erejével azon volt, hogy Patrikot hívja. De nagyon gyenge
volt, fájtak a porcikái, tele volt sérüléssel, és már vért is köpött. Nem
adott magának többet pár percnél, ha a vámpírok tovább folytatják a
verést. De egyelőre nem történt semmi. Fel akart állni, hogy a nő lássa,
sosem adja fel, de a lábai már nem bírták el.
- Már hiába minden Dark, már csak egy kis idő és vége mindennek.
Neked is jobb lesz így, hiszen Sana jó, nem tartozik közénk.
- De hozzám igen! - hallották az utca végéből az elszánt, határozott,
erőteljes hangot.
Mindnyájan odanéztek, és Patrik mérges, mindenre elszánt tekin-
tetével találták szembe magukat. A férfi nem habozott, nem várta meg
míg mindenki felocsúdik, hanem odament Sanahoz, felnyalá- bolta,
és megállva Jessy előtt, belenézett a szemeibe.
- Ne állj az utamba Jessy!
De a nőnek esze ágában sem volt ilyesmi. Döbbenten nézte álmai
férfiját, és még csak megszólalni is képtelen volt. Tudta, nem hiába
szeretett belé, mert az a határozottság, elszántság és szeretet, ami
benne volt, minden, amit egy nő elvárhat egy férfitől. Tisztelte és
mélységesen szerette ezért. így, mikor néhány vámpír Patrik elé állt,
302
megadóan elkiabálta magát. - Engedjétek el!
A vámpírok serege utat adott a lányt cipelő férfinek, és a mögöttük
alig pár méterre lépkedő Darknak, meg sem próbálták akadályozni
őket. így Patrik egyenesen a kocsihoz ment Sanaval. Mikor már
majdnem odaért, T.B. aggódva nyitotta ki a hátsó ajtót, és együttes
erővel beemelték a lányt a kocsiba. Dark addig őrt állt, hogy még vé-
letlenül se érje őket támadás hátulról.
Miután a lány már az autóban feküdt, Patrik vetett egy komor és
megvető pillantást Darkra, majd T.B.-vel együtt beszállt, és elindítva a
motor, kikanyarodott az útra.
Sana szinte alig volt tudatánál, de arra még maradt némi ereje, hogy
megpróbálja Darkot maguk után hívni. Tudta, ha elveszítené, abba
beleőrülne. Bármilyen is Dark, végül mégis csak meg akarta védeni,
tehát annyira gonosz nem lehetett.
- Drága kislányom! - T.B. kétségbeesetten nézte unokáját, és képte-
len volt visszatartani a könnyeit. - Ez nem jó így. Édes Istenem! Ez
nagyon nem helyes. Még csak egy gyermek.
- Nagyapa, ne most! - nyögte Sana, és megpróbált felülni.
De T.B. nem hallgatott, mert képtelen volt elnézni a szinte agyon-
vert lányt. - Mi fog még jönni? Mi lesz ezután? Mit akartak tőle? Mi ez
az egész? - majd kérlelhetetlenül odafordult Patrikhoz.
A férfi látta, hogy most hiába is próbálna hazudni, mert T.B.-nek ez
már túl sok volt, és tudni akarta az igazat. - Hát legyen. - mondta
Patrik. - Ha valóban tudni szeretnéd, elmondom. Sanat meg akarták
ölni, mert nagy veszélyt jelent rájuk.
- Ne viccelj! Veszélyt egy tini? Ugyan miféle veszélyt? Hiszen még
csak egy gyerek.
- Ha Peternek emberfeletti képességei voltak, akkor Sananak trip-
lán. Ő a kiválasztott, hogy harcoljon a gonoszok ellen. Láttad az erejét
te magad is, mikor a kórházban megmozgatta a falakat, és az még nem
volt minden.
- Erős? - az öreg sajnálkozva figyelte a bágyadt lányt. - Hiszen kis
híján sikerült megölniük.
- Igen, ezt én is látom, és nem is értem. - nyugtázta Patrik.
Sana hallgatta őket, és ahogy lassan sikerült felülnie, már kezdte
jobban érezni magát. - Jessy. - nyögte nagy nehezen. - Jessynek
megvan a képessége, hogy blokkolja a Látó erejét, ahogy képes a lá-
303
tomásaimat is visszafogni.
- Hogy mi?! - Patrik döbbenten hallgatta, és a visszapillantó tükör-
ben Sana arcát fürkészte. T.B. viszont nem épp erre volt kíváncsi.
- Látó? Az meg mi?
- Hát én. - közölte Sana, majd visszafekve az ülésre behunyta a
szemeit és megpróbált aludni.
15. fejezet - Nem engedlek el!
Sana lassan kinyitotta a szemeit. Otthon volt Patriknál, a saját szo-
bájában, és már egészen jól érezte magát. Kiszállt az ágyból és végig-
nézett az egész testén. Valaki átöltöztette, mert a szakadt, piszkos ru-
hája helyett egy hosszú póló volt rajta. De nem is ez érdekelte, hanem,
hogy a sebei már elhalványultak és alig látszottak. Senki meg sem
mondta volna róla, hogy nem is olyan régen, még a halál küszöbén
állt, mert alaposan helybenhagyták. Egy mélyet sóhajtott, és az
ablakhoz sétálva kinézett rajta. Sötétedett, közelgett az este. A ház
körüli táj nyugodt volt és teljesen békés. De Sananak hatalmas hiány-
érzete támadt és tudta, ki kell találnia valamit, ha ezt az űrt ki akarja
tölteni. Magára kapott hát egy nadrágot és egy pulóvert, majd lassan
leballagott a konyhába.
Patrik és T.B. az asztalnál ücsörögtek és beszélgettek, de mikor
megpillantották Sanat, az öreg azonnal felugrott és odasietett az uno-
kája elé. - Jobban vagy? - simogatta meg a karját, és döbbenten vé-
gigmérte tetőtől talpig. Nem számított arra amit látott, és ez letaglózta.
- Ez hihetetlen! Ha eddig egy szót sem hittem volna abból, amit
elmondtatok, hát most a saját szememmel meggyőződhetek róla. -
aztán hirtelen a fejéhez kapott. - Baba! Hogy-hogy nem jöttem rá?
Amikor azok a gazemberek leszúrták Gingert és Babát, a lovaitokat, te
kimentél és egész éjjel Babát ápoltad. Akkor ezért gyógyult fel olyan
gyorsan, ahogy most te is. Igaz?
Sana bólintott, majd megvárta míg az öreg még mindig döbbenten
visszaült a helyére, csak aztán emelte Patrikra a kérdő, és egyben es-
deklő tekintetét. - Dark?
- Dark? Fogalmam sincs hol van Dark, és nem is érdekel. - közölte
304
komoran Patrik. Nem tudta mérges legyen -e a férfira vagy sajnálja,
hiszen nyilván nem önszántából lett ismét gonosz vámpír. De ha ő
nem viszi oda Sanat Jessyhez, akkor nem került volna akkora ve-
szélybe. Mégsem mondta ki amit gondolt, mert úgy hitte, Sana jobban
ismeri Darkot bárkinél. Egyébként is, ebben a témában a lány szava
dönt, mint általában mindig.
- Értem. - motyogta a lány lehangoltan, de nem akarta ennyiben
hagyni. - Dark nem akarta engedni, hogy megöljenek.
- Igen tudom, hallottam. - nyugtázta a férfi. - De azt is tudom,
hogyha nem visz oda, nem is ért volna baj. De mindegy. - Patrik felállt
és a szekrényhez lépve kivett egy almát a tálból, megdörzsölte majd
beleharapott. - Mindez úgysem számít.
Sana elnézte egy darabig a férfit, és bár megértette annak haragját,
mégsem akarta elfogadni. Ezért egyszerűen fogta magát és kiment a
ház elé. Nézte a sötétedő tájat, hallgatta az este szelíd hangjait, és
minden erejével Darkot hívta. Persze egyszerűbb lett volna mindezt
mobilon elintézni, de Sana még emlékezett rá, hogy a telefonja vala-
hol Dark kocsijában fekszik, így a saját eszközeihez nyúlt. Am csupán
néhány percig tudta ezt csinálni, mert távozó nagyapja, és az őt
kikísérő Patrik megzavarták.
T.B. puszit lehelt unokája arcára, majd kedvesen megveregetve a
vállát elindult hazafelé.
- Biztos ne vigyelek el? - szólt az öreg után Patrik.
- Biztos! Maradj csak itt Sanaval. Neki nagyobb szüksége van rád.
T.B. még egyszer búcsút intett, és komótos léptekkel ballagott, mi-
nél messzebb a háztól és a számára különös világtól.
Mikor az öreg már látótávolságon kívülre került, Sana odafordult
Patrikhoz és zavartan, kicsit félszegen a szemeibe nézett.
- Tudom, hogy nehéz elfogadnod, és megértened. Tudom, hogy ta-
lán túl sokat kérek, de szeretném ha Dark velünk maradna.
- Jaj, kicsim! - sóhajtott fel a férfi kissé ellenkezve, mégis megadó-
an. - Lehet, hogy soha nem fogom megérteni, lehet, hogy soha nem
fogom átérezni, de ha te így látod jónak, akkor legyen így. Tudom,
hogy mit szenvedtél már érte, és tudom, hogy még ha nehéz is elfo-
gadnom, Dark fontos. Bár most megint vámpír és gonosz, de ha el-
lenkeznék veled, azt nem tenném helyesen. Igaz?
- Köszönöm! - Sana megkönnyebbülten bújt Patrikhoz, és úgy
305
ölelte, hogy az érezze, őérte is megtenné ugyanezt.
Néhány percig még összefonódva álltak, de ahogy rájuk borult a
sötét, egy autó kanyarodott a ház elé. Sana kibontakozott az ölelés-
ből, és izgatottan, idegesen figyelte, ahogy Dark lefékezi a kocsit,
majd egykedvűen kiszállva belőle, zsebre tett kézzel elindul feléjük.
Olyan jóképű volt, olyan charme-os, hogy a lány szíve hatalmasat
dobbant.
Dark nem szólt, csak felhúzta a szemöldökét, és mikor odaért Sana
elé, várakozón, a lehető legnagyobb nyugalommal állta a tekintetét.
Aztán Patrikra tévedt a pillantása, és most nem barátként, sokkal in-
kább vetélytársként látta.
Egy lenge szellő fújdogált, ami belopódzott Sana vékony ruházatába,
amitől a lány kicsit összerezzent. Ekkor érzett elég erőt magában
ahhoz, hogy megmozduljon, és végre megtegye az első lépést. Némán
elindult a bejárathoz, és szélesre nyitva az ajtót, intett a tekintetével
Darknak, hogy menjen utána. Bár a férfi nemigen akart, mégis
belépdelt az ajtón a nappaliba, és türelmesen, karba font kézzel neki-
dőlt a szekrénynek.
- Na mi van? Miért kellett idejönnöm?
- Beszélni szeretnék veled. - kezdte Sana, mikor már mindhárman
a lakásban voltak. - Lenne egy ajánlatom a számodra. - lassan oda-
lépdelt Dark közelébe.
- Ugyan! Mit tudnál te ajánlani nekem? Ne viccelj!
- Nem viccelek. Megígérem, hogy a Látó sosem fog bántani téged,
sosem fog üldözni, és bármit tégy is, sosem fog.
- Ne nevettess! Ellenem sosem leszel képes harcolni, mert befolyá-
solnak az érzelmeid. És ezt te is tudod. Más ajánlatod nincs?
Sana tisztában volt vele, hogy Darknak igaza van, de nem volt más
aduja, ezért tanácstalanul Patrikra pillantott. De mikor látta, hogy az
csak nemlegesen a fejét rázza, komoran visszanézett Darkra.
- Talán így van. De gondolod, hogy így marad mindig?
- Igen, azt hiszem, így.
- A Látó erősödik, még mindig erősödik. Így is azt hiszed, hogy
mindig gyenge és erőtlen lesz hozzád?
- Igen, azt! De tudod mit? Mondjuk, hogy rendben, elfogadom.
Benne vagyok! De mit kell tennem érte? - .Dark játszott, mert kíváncsi
volt az alku rá eső részére is.
306
- Neked. - a lány felsóhajtott, és próbált magára erőltetni némi
határozottságot. - itt kellene maradnod, és folytatnod az életedet,
mintha mi sem történt volna.
- Tessék? - Dark értetlenkedve pillantott Patrikra, de mikor látta
annak rezzenéstelen, komor arcát, visszafordult a lányhoz. - Ez most
komoly vagy valami vicc?
- Teljesen komoly.
- Na, ne! - újból Patrik arcát pásztázta, de semmiféle ellenkezést
nem látott rajta. - Mégis mi a jó fenét akartok?
Patrik ekkor széttárta a karját, hogy jelezze, neki az egészhez semmi
köze sincs, csupán megfigyelő. Dark akkor megfordult, és szó nélkül
elindult az ajtó felé. Mégsem ment messzire, néhány lépés után
megtorpant, és egyik kezét végighúzva a homlokán, megpróbált
tisztán látni. Sietve átfutotta a lehetőségeit, de tudta, hogy ennél
jobbat úgysem talál. Hiszen valójában mindig is ezt akarta, ez volt a
leghőbb vágya akkor is, mikor jó vámpírként élt, és akkor is, mikor
ember volt. Sana közelében lenni, mellette feküdni és ébredni fel. -
Mintha mi sem történt volna? - fordult vissza a lányhoz olyan különös
merengő, mégis hitetlenkedő arckifejezéssel.
- Igen. Itt laknál, és csinálnánk tovább a nyomozóirodát. Itt marad-
nál velünk, és minden úgy menne tovább, mint azelőtt. - felelte Sana
egyre izgatottabban.
- Mégis miért? Mi a csudát akarsz még tőlem?
A lány szíve összefacsarodott, mert tudta, hogy most jött el a döntő
pillanat. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem mindegy mit felel.
Ha teljesen kitárulkozik, Darkból előtörhet a vámpír, aki gúnyolódik
rajta, és csak azért, hogy szenvedjen, faképnél hagyja. De ha nem
mond semmit, akkor meg azért megy el. Mélyen felsóhajtott hát, és
úgy szólalt meg. - Szükségem van rád. Az egész életünkben benne
vagy, nem léphetsz ki csak úgy. Nem futamodhatsz meg, mert amibe
belevágtál, végig kell, hogy csináld.
Dark tekintete arról árulkodott, hogy nem nagyon hiszi el ezt a me-
sebeszédet. Mégsem szólt, valami azt súgta benne, hogy jobb ha kivár.
Addig viszont, akár itt is élhetne, hiszen ezt tette eddig is. És ez a
kislány, aki már nem is olyan kislány. Mégsem adta olyan köny-
nyen, hiszen akkor nem is ő lett volna. - Ez nem válasz. Azt kérdez-
tem, mit akarsz még tőlem?
307
Sana nyelt egy nagyot és megpróbálta megfogalmazni mit is akar,
hogy mit is szeretne, úgy, hogy az valóban reálisnak és teljesíthetőnek
tűnjön. - A Látó teljessége a sötétségből lett angyallal válhat csak
valóra, és az te vagy. Akármilyen is lettél, a Látónak, nekem, szüksé-
gem van rád.
- Legyen. - felelte megadóan Dark, és még bólintott is hozzá. - De
előre megmondom, hogy nem az vagyok, aki voltam, nem irányíthatsz
és nem parancsolgathatsz. Szabad vagyok. Érted?
A levegő izzott a lány körül, még csak remélni sem merte, hogy
mindez ilyen könnyedén fog menni. Bár számított rá, hogy Dark nem
fog teljesen elzárkózni tőle, ám a legvadabb álmaiban sem hitte, hogy
néhány perc alatt sikerül dűlőre jutniuk.
- Igen, értem. - Sana a legszívesebben kiugrott volna a bőréből
örömében, vagy belevetette volna magát a férfi karjaiba, de egyiket
sem tehette. Helyette csak lágyan elmosolyodott és a lépcső felé mu-
tatott, jelezve, hogy semmi sem változott. De Dark nem akart felmen-
ni, hiszen az este még csak most kezdődött, és előtte állt jó pár óra
reggelig, míg kiélhette magát.
- Nem! - rázta meg a fejét lágyan. - Most inkább járok egyet. Majd
jövök. - közölte határozottan, és már indult is kifelé. Sana kiabálni
akart utána, de belefagyott a szó, hiszen mit is mondhatna még?! Meg
kellett elégednie annyival, hogy nem veszíti el Darkot, de aka-
dályozni nem akadályozhatja, mert tudta, akkor a férfi elmegy, és ta-
lán soha többé nem jön vissza.
Amint felhangzott odakint Dark autójának távozó hangja, Patrik
felhúzott szemöldökkel ránézett a lányra. - Szerinted jó lesz ez így?
Dark mégiscsak egy gonosz vámpír. Mi van akkor, ha ellened fordítja
a szeretetedet?
- Nem teszi. Tudom, hogy nem teszi. Ő már nem ugyanaz a vámpír,
aki gondolkodás nélkül öl. Már megtanult kompromisszumot kötni. -
közölte Sana határozottan, majd boldogan fellélegezve elindult a
konyhába, hogy végre ehessen néhány falatot.
Sana egész éjjel csak forgolódott az ágyában, képtelen volt aludni.
Ezért valamivel később felkelt, és az ablakhoz menve a tájat figyelte.
Am ez sem tudta lekötni. Darkot várta, mert attól félt, annak ellenére,
hogy megígérte, mégsem fog visszajönni. Bár tisztában volt vele, hogy
308
a férfi sosem hazudott, viszont tudta azt is, egyetlen este alatt is sok
minden történhet, ami megváltoztathatja az elhatározását. Így, mikor
meghallotta Dark autójának a hangját, a szíve nagyot dobbant. Mire a
férfi a nappaliba ért, addigra Sana is a lépcső alján állt már, és repeső
szívvel nézte az érkezőt. Nem tudta mire számíthat, hogyan
viselkedjen, vagy hogyan küzdje le a szeretet utáni vágyát. Csak azt
tudta, hogy ott állt előtte Dark, és ő még csak meg sem érinthette úgy,
mint azelőtt. Ezt nehezen bírta elviselni, ezzel alig bírt megküzdeni
magában.
- Mi van? Miért nem alszol? Már most úgy viselkedsz, mint egy fe-
leség, vagy mint egy anya.
- Csak biztos akartam lenni benne, hogy visszajössz.
- Megegyeztünk. Nem? - Dark odaért a lány mellé, és összehúzott
szemöldökkel lenézett rá. - Mit akarsz még?
- Semmit. - dadogta Sana zavartan.
- Valóban? Nem hazudsz valami jól. - Dark kikerülve a lányt, fel-
ballagott a lépcsőn. Sana tétován követte, de a férfi szobájának ajtajá-
ban megállt, nem mert bemenni. A küszöbről nézte, ahogy Dark a
szék karfájára dobja a kabátját, majd az ingét is, ám mielőtt a nadrág-
ját vette volna le, kérdőn felhúzta a szemöldökét. Mikor a lány erre
sem mozdult, a férfi odament hozzá, és egészen közel hajolva a sze-
meibe nézett. - Akarsz még valamit?
Sana nem hogy felelni, de megmozdulni is képtelen volt, csak nézte
Dark elbűvölő tekintetét, ami úgy hatott rá, mint az óriáskígyó éneke
az áldozataira. Teljesen letaglózódott és megbénult tőle. Ez feltűnt a
férfinek is, és úgy gondolta, ennél tökéletesebb pillanat nem is
adódhat. Ezért még jobban lehajolt, hogy szájával elérje a lány ajkait.
De alig érintette meg, egy hirtelen mozdulattal felemelte a kezeit és az
ajtófélfának lökte Sanat. - Ha nem akarod, hogy megtegyem, akkor
jobb, ha még most visszamész a saját szobádba.
De Sananak fogalma sem volt róla, hogy mit akar. Dark pedig nem
volt önmaga, és esze ágában sem volt a jófiút játszani. Mégis hagyott
egy esélyt a lánynak, bár még maga sem tudta, hogy miért. Am ez a
lélegzetvételnyi szünet éppen elég volt arra, hogy Patrik megjelenjen
az ajtóban és rájuk törjön.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz, azt megemlegeted! - harsogta Patrik.
Mindketten a hang irányába fordultak, de amíg Sana megriadt a le-
309
leplezéstől, addig Dark nem is foglalkozott vele, csak felegyenesedve
farkasszemet nézett ellenfelével. Nem félt, ahogy Patrik sem, és ettől
olyanok voltak, mint két harcra kész eb, akik csak egy füttyszóra vár-
nak, hogy végre egymás torkának essenek. Elszántak és határozottak
voltak, amiből Sana nem érzett ki semmi jót. Tudta, ha hamarosan
nem tesz valamit, azok ketten ki tudja mit művelnek egymással.
- Na jó, akkor jobb lesz, ha mindnyájan elmegyünk aludni. - lassan
elment a küszöbtől, hogy a szobán kívülre kerüljön, majd behúzva az
ajtót maga után, becsukta Darkot a saját térfelére. Aztán Patrikra né-
zett, és megfogva a karját elhúzta az ajtótól. - Nincs semmi baj. Nem
történt semmi.
- Igen, azt láttam. Az ég szerelmére Sana! Keresed a bajt? - nézett a
lány szemeibe Patrik.
- A bajt? Te meg miről beszélsz?
- Arról, hogy a barátod már nem ember, hanem vámpír, egy min-
denre elszánt, kegyetlen vámpír.
Sana elgondolkodott egy pillanatra, aztán megrázta a fejét. - Nem!
Ezt nem hiszem. Ő nem kegyetlen, és nem mindenre elszánt. Ha ilyen
lenne, akkor nem akart volna megmenteni Jessytől, akkor nem
egyezett volna bele, hogy itt marad. Akkor teljesen másképp visel-
kedne. Darkban ott a jó, csak még kell egy kis idő, míg felszínre tőr.
- Honnan a csudából tudod, hogy mi jár a fejében? És ha ez is csak
egy taktika vagy trükk?
- Nem! - vágta rá, talán túl gyorsan is a lány, és még a kezét is fel-
emelte, mintha megálljt akarna parancsolni minden további szóbe-
szédnek. - És légy szíves, most menj te is aludni, hagyd őt békén.
Patrik értetlenkedve megrázta a fejét. - Ahogy parancsolod. - azzal
dühösen visszament a szobájába, miközben az ajtót hangosan be-
csapta maga mögött.
Sana szíve megtelt keserűséggel, hiszen nem elég, hogy Darkból is-
mét démon lett, még Patrikot is sikerült megharagítania. - Vajon lehet
még ennél is rosszabb? - tette fel a kérdést magának, miközben ő is a
saját birodalmába vonult. 16. fejezet - A kezdet vége
A következő napon Henry felhívta Sanat, hogy elcsitult az ügye,
mert a diákok is értesültek róla, hogy a valódi gyilkos nem ő. Bár volt
aki azt gondolta, hogy csak azért sikerült Sananak mindezt meg-
310
úsznia, mert Patrik elintézte, hogy mást vádoljanak. De az iskola
többsége hitt a lány ártatlanságában. Főleg Ray, aki az első pillanattól
fogva, egyetlen percre sem volt hajlandó kételkedni benne, és ha
eddig piócaként ragadt Sanara, most olyan volt, mintha összenőttek
volna. Persze nem véletlenül. Ray hatalmas hálát érzett Sanaék iránt,
és mivel Patrik megkérte, hogy az iskolában egy percre se tévessze
szem elől, hát úgy is tett.
Ezalatt Patrik az új irodában fogadta az ügyfeleket, és Sana is kapott
egy kulcsot, hogy iskola után ne haza, hanem az irodába menjen, mert
ott van Darktól a legnagyobb biztonságban. Bár tudta jól, hogyha
akarná Dark is megoldhatná, hogy napközben bárhová elmenjen,
mert az autója sötétített üvege, nem engedte át a napfényt, és egy nagy
ernyő jótékony takarást jelentene a napsugarak elől. De Darknak nem
volt égető szüksége rá, hogy napközben kitegye a házból a lábát, főleg
azért nem, mert éjszakánként ő is az irodában dolgozott és próbált
minden ügynek a végére járni. Nagyon élvezte a munkát, csak az
ügyfelekkel akadt némi gondja az újabban elég nyers és flegma
modora miatt. Patrik többször elküldte, mikor este még az irodában
volt és éppen ügyféllel tárgyalt, mert Dark nem volt valami jó
hallgatóság és megértőnek sem bizonyult.
Egyik szürkületkor, mikor már Dark is az irodában volt és épp a
számítógépen kutakodott, egy ügyfél lépett a helységbe. Patrik kész-
ségesen hellyel kínálta, és ő is leült, hogy némi bemutatkozás után
meghallgassa a férfit.
Dark a másik helységből figyelte őket és hallgatott. Nem tetszett
neki a pasas, mert már kinézetre is elég bizarr formája volt. Próbált
hétköznapi, rendes embernek tűnni, és talán volt is benne némi haj-
landóság rá. Am minden szava prűd volt és vad, amitől ki lehetett
következtetni a valódi énjét. Azt mesélte, hogy a felesége eltűnt, és
meg akarja találni. Néhány fényképet is az asztalra tett róla.
Patrik persze lefutotta az ilyenkor szokásos köröket, hogy mikor
látta utoljára, milyen volt az asszony viselkedése, nem történt e vala-
mi előző nap, és még hasonló kérdésáradatokat. A férfi mindegyikre
felelt, így kiderült, hogy az új ügyfél múltja nem volt épp makulátlan.
Világ életében sokat ivott, és egy ilyen alkalommal megcsalta a
feleségét. Mikor az asszony erre rájött és szóvá tette, a férfi egyszerű-
en megverte.
311
Darknak ennyi épp elég volt. Úgy döntött, hogy nem hajlandó to-
vább hallgatni ezt az agyalágyult pasast. Felállt a gép mellől, kiment a
beszélgetőkhöz, és abban a pillanatban neki is esett az ügyfélnek.
- Mi a fenét csodálkozik? A felesége otthagyta magát, hiszen egy
vadállat, egy hím soviniszta, egy ütődött elmebeteg. Az asszonykája
biztos megelégelte magát, amin egyáltalán nem tudok csodálkozni.
Mit várt? Majd a karjaiba ugrik örömében, hogy megcsalta és alapo-
san meg is verte?
Patrik az első megilletődöttség után az ügyfelére pillantott, aki
döbbenten hallgatta a káromolást és a szidást, de látszott rajta, hogy
már csak néhány pillanat és ugrani fog. Patrik nem akart vitát az iro-
dában, pláne nem verekedést. Ezért felállt, odalépett Dark elé és szi-
gorúan rámeredt.
- Menj el! Azonnal menj el! Erre semmi szükség. Ide nem azért jár-
nak az emberek, hogy kioktassuk őket, hanem hogy megoldjuk a
problémájukat. Ha ebben nem tudsz partner lenni, akkor menj el. -
mikor Dark tétovázott, Patrik hangosabban szólt rá. - Most!
- Ez akkor is egy vadállat. Mit vár? Hogy majd a felesége mindent
eltűr tőle és még meg is köszöni?
- Vicces, hogy ezt pont te kérded. - sziszegte a fogai közt Patrik,
miközben meredten belenézett volt barátja szemeibe. - Hiszen egy
vadállattól mit is várhat az ember?
Dark ebből mindent értett. Vetett még egy utolsó megvető pillantást
az ügyfélre, majd Patrikra is, mielőtt a vállára téve a fogason lógó
kabátját, és magához véve a kocsijának a kulcsát, távozott.
Dühös volt és bosszút akart. Patrik úgy beszélt vele egy bunkó
ügyfél miatt, mint a leggyűlöltebb személlyel. Az önbecsülése kien-
gesztelést akart, méghozzá nem is akármilyent, hanem a legégetőbbet,
a legfájdalmasabbat, amivel volt barátját bántani tudná. Nem
gondolkodott sokáig, egyenesen hazahajtott Patrik házához, és már
előre élvezte a bosszút.
Sana ott ült a leckéje felett, de semmi kedve nem volt már ezzel
foglalkozni, így jobb híján elment lezuhanyozni. Komótosan meg-
eresztette a csapot és letusolt. Mikor végzett megtörölközött, majd a
szobájába ment, hogy magára vegye a pizsamáját. Azután a konyhába
ballagott, hogy igyon egy bögre kakaót, mielőtt aludni tér. Úgy
tervezte, még leül tévézni is egy kicsit, míg olyan álmos nem lesz,
312
hogy alig bírja már nyitva tartani a szemeit. A férfiak ilyenkor úgyis
elég későn jönnek haza. Vagyis Patrik általában megjelenik az esti
órákban, Dark viszont csak hajnalban, mikor már pirkadni készül. Így
nem számított társaságra, és úgy gondolta, még van néhány magányos
órája. Ezért is lepődött meg, mikor nem is olyan sokára egy autó
fékezett le a ház mellett, majd sietős léptek zaja tartott a bejárat felé.
Amint feltárult a lakás ajtaja, Dark viharzott be rajta teljesen feldúlt
állapotban. Ledobta a kabátját az egyik székre, és mikor megpil-
lantotta Sanat a fotelban, szó nélkül odament hozzá, megragadta a
karját, és dühe minden erejével felrántotta.
- Au! Ez fáj! Mi ütött beléd? - kérdezte a lány teljesen értetlenül.
Am Dark nem szólt, helyette megmarkolta Sana haját, és kissé hát-
rahúzva a fejét, durván szájon csókolta. De nem elégedett meg eny-
nyivel, ennél jóval többet akart, és azt nem éppen finoman közölte.
- Dark! Mit művelsz? - nyögte Sana, mikor egy kis levegőhöz jutott,
ám mielőtt további kérdéseket tehetett volna fel, Dark egyszerűen
felemelte és a falnak nyomta.
Sana fájdalmasan felnyögött, mikor a gerince nekiütődött a kemény
falnak, de Dark nem foglalkozott vele, csak tovább folytatta, amit
elkezdett. Megragadta a lány pólóját és egyetlen rántással letépte róla.
Az anyag belevájt a lány nyakába és felsértette, de a férfit ez sem
hatotta meg. Meg akarta kapni Sanat, és ettől már semmi, és senki
nem tántoríthatta el. Csókolta, harapdálta ahol csak érte, és bár Sana
csendesen tiltakozott, valójában nem mutatott túl erős ellenállást.
Talán mert már maga is elég régóta vágyott a férfira, vagy csak
tisztában volt vele, hogyha ellenkezik, annál rosszabb lesz neki. Hi-
szen Dark dühe fokozódna, és ki tudja mit tenne akkor. Ezért hagyta,
hogy a férfi hagy élvezkedje ki magát, hagy tegye vele azt, amit csak
akart. Mégis volt egy pont, ahol elbizonytalanodott döntése helyessé-
gén, mikor a férfi durván belé hatolt, és mit sem törődve vele, úgy
használta, mint egy rongybabát.
Sana fájdalmasan nyögdécselt, és össze kellett szorítania a száját,
hogy ne sikítson fel. Csak a könnyeinek engedett szabad utat, azok
némán is jelezték minden porcikája égető fájdalmát. Tudta, Dark rá
sem néz, nem is foglalkozik vele, csak magára gondol, a saját élveze-
tére. Valójában nem hibáztathatta ezért, hiszen jól tudta ezt akkor is,
mikor visszahívta. Dark vámpír volt, egy öntörvényű, kiszámíthatat-
313
lan vámpír, akinek önmagán kívül nem létezett más. Mindig is ilyen
volt, mikor még élt benne a gonosz. És valójában akkor sem engedett
beleszólást az életébe, mikor Sheeny jóvá tette. Akkor is inkább egye-
dül élt, minthogy bárki is megmondhatta volna neki, mit is kellene
tennie. Önmaga választotta azt, hogy segít másokon, és ő volt, aki
Petert beengedte az életébe úgy, ahogy később a kicsi Sanat is. És bár
látszólag a kislány irányította, csak ők ketten tudták, hogy mindig is
Dark volt aki döntött, és őt senki sem volt képes befolyásolni.
A csúcshoz érve a férfi ismét belemarkolt Sana hajába és hátrahúzta
a fejét. A hosszú fürtjeitől szabaddá tette a lány formás, kívánatos
nyakát, amelyben ott lüktetett az ér, ami csak arra várt, hogy valaki
belemélyessze a fogát és megkóstolja a benne áradó finom Látóvért.
Dark sóhajtott egyet és önkéntelenül is, a düh és a szeretkezés hevé-
ben kieresztette a vámpírfogait, hogy egyetlen jól irányzott harapással
a lány artériájába mélyessze. Am ekkor meghallotta Sana csendes,
visszafojtott zokogását, ami hirtelen görcsbe rántotta a gyomrát. Ettől
mintha kissé észhez tért volna, és inkább elfordította a fejét, hogy
még csak ne is lássa a lány szenvedését.
Az óra tízet ütött, mikor Dark feltápászkodott a szőnyegről, és öl-
tözködni kezdett. Beváltotta a bosszúját, és bár örülnie kellett volna,
nem tudott. Elnézve a lányt, aki a falnak dőlve a lehető legkisebbre
kuporodott össze, már nem is volt olyan magabiztos, és érezte, nem
éppen a legjobb módot választotta, hogy borsot törjön Patrik orra alá.
De már nem tehetett semmit, már túl volt rajta. Viszont elérte, hogy
így önmagára lehetett dühös, és a legszívesebben a saját fejét verte
volna a falba.
Miután minden cuccát magára vette, megállt a lány előtt, és sóhajtva
lenézett rá. Annyi mindent akart mondani neki, de a szavak sehogy
sem jöttek a szájára. Ezért inkább némán megfordult, és sietve
elhagyta a házat. Levegőre volt szüksége, hogy átgondoljon mindent,
mert érezte, napról napra valami megváltozik benne, már nem
ugyanaz a vámpír, aki régen.
Sana magára maradva ült a szőnyegen és a széttépett pólóját szo-
rongatta maga előtt. Folytak a könnyei, amiket megpróbált letöröl-
getni, de így sem tudta elapasztani őket. Fájt a szíve és a teste, de leg-
főképp az, hogy pont az gyalázta meg, akit a legjobban szeretett.
314
Lassan feltápászkodott a földről, magához vette a cuccait, és már in-
dult volna az emeletre, hogy rendbe szedje magát, mikor nyílt a bejá-
rati ajtó és Patrik sietett befelé a lakásba. Már épp mondani akarta,
hogy látta elhajtani Darkot, mikor Sana meztelen, zokogó testén akadt
meg a pillantása.
- Nem! - rázta a fejét hitetlenkedve. - A rohadék! - kiabálta, majd
dühtől szítottan visszafordult, hogy beülve a kocsijába, megkeresse és
darabokra szedje Darkot.
Sana rémülten nézett utána, mégsem volt ereje ezzel foglalkozni.
Normális esetben bántotta volna, hogy még Patrik sem vele törődik,
csak a férfias, idétlen bosszújával. De most még örült is, hogy egyedül
maradhat, mert abban a percben teljesen elege volt mindenből, főleg a
férfi nemből. Lassan felballagott a lépcsőn, és a fürdőszobában beállt
a zuhany alá, hogy lemossa magáról az alig néhány perce történteket.
Zavart volt és elkeseredett. A fájdalom átjárta minden porcikáját, de
leginkább a szívét uralta el. Remegett az egész teste, és
megnyugvásért kiabált. De még erre sem maradt ideje, mert valami ott
belül nem hagyta. Különösen rossz érzése támadt, ezért sietve
megtörölközött, és bement a szobájába felöltözni. Am alig bújt bele a
nadrágjába, hirtelen egy látomás tőrt rá, de olyan sebességgel, hogy
meg kellett kapaszkodnia az asztalba, nehogy elvágódjon.
Vámpírok tömkelegét látta, amint a ház körül ólálkodtak és egyre
csak a bevezető utat keresték. Úrnőjük parancsára támadni készültek,
és Sana egyedül, teljesen egyedül volt ellenük.
- Jaj, ne! - nyögte kétségbeesetten. Mára már teljesen elege volt
mindenből, de láthatólag a napnak még korán sem volt vége.
A mobiljáért nyúlt, és Patrik számát tárcsázta, de a férfi nem vette
fel. Ugyanígy járt Dark telefonjával is. Nem volt senki, akihez fordul-
hatott volna, aki segíthetne neki. Egyedül kellett szembenéznie a ne-
hézségekkel, amik ez esetben vámpírok formájában jöttek. Sietve vé-
gigfuttatta magában a lehetőségeit, mikor eszébe jutott az egyetlen
aduásza ami még maradt, az a különös kard.
Berohant Patrik szobájába és a szekrényhez lépett, ám annak az aj-
taja, úgy mint általában, zárva volt. De most nem tétovázott, egy rú-
gással berúgta a zárat, mígnem az ajtó kinyílt, és Sana elővehette a
rejtélyes kardot a szekrény mélyéből. Megforgatta a kezében, aztán a
következő lépésen gondolkodott. Sietve bezárta az ajtókat, ablakokat,
315
nehogy rátörjenek idő előtt. Készenlétbe helyezett néhány ezüstkést
is, majd még egyszer megpróbálta elérni a férfiakat, hiába. Már az is
átfutott az agyán, hogy a nagyapját kéri meg, segítsen neki, vagy Rayt,
de tudta, ez lehetetlen. Hisz ezzel nem érne el mást, csakhogy az ő
életüket is kockára tenné. Így viszont nem volt más lehetősége,
egyedül kellett a harcban megállnia a helyét.
Nem adta fel, újból és újból megpróbálta Patrikékat hívni, de mikor
ez telefonon keresztül nem sikerült, hát mentálisan próbálkozott.
Egészen addig tette ezt, míg megérezte azt a hányingerkeltő gonosz
jelenlétet, ami egyre erősödött, mígnem már léptek zaja ütötte meg a
fülét. Lekapcsolta a lámpákat, és a kardot a kezében tartva, a falnak
támaszkodva figyelt. Nem akart elszúrni semmit, nem akart felesleges
bonyodalmat, mert abból így is akadt már éppen elég.
Ahogy egyre erősödtek a külső zajok, Sana úgy lett egyre elszán-
tabb és eltökéltebb, mivel más lehetősége egyébként sem volt. Még
egyszer megforgatta a kezében a kardot, és amikor meghallotta a lo-
vak reszkető nyerítését, érezte, itt az idő. Behunyta a szemeit és kon-
centrált, de hiába próbálkozott, nem történt semmi, valami vagy va-
laki ismét csak blokkolta a Látó erejét. - Jessy! - dohogta magában, és
talán életében először elkapta a félelem. Teljesen egyedül volt, a Látó
ereje nélkül, nem volt más esélye a túlélésre, csak ha egyenként öldösi
le az ellenségeit. Lassan odament az ajtóhoz és résnyire kinyitotta,
majd felsietett az emeletre Dark szobájába, egyenesen az ablakhoz,
hogy megvizsgálja a terepet. Nem látott odalent semmi mozgolódást,
a hátsó udvar tehát még üres volt. Ezért kinyitotta az ablakot, majd a
nadrágja derekába süllyesztve a késeket, és a szájába véve a kardot,
megpróbált a lehető legóvatosabban kimászni.
Már majdnem a földre ért, mikor két vámpír jelent meg nem mesz-
sze alatta, és a bejutási lehetőségeket nézték. Sana egyik kezével erő-
sen megkapaszkodott a csatornacső rögzítővasában, míg másik kezé-
vel egy ezüstkésért nyúlt, és egyetlen mozdulattal az egyik vámpír
hátába vágta. Ekkor sietve leugrott, és két kezébe véve a kardot a
másik démonnak támadt. Nem adta fel, mert nem adhatta fel. Jessy
nem győzhet, akárhány vámpírral is érkezik ellene. Ezt az örömet nem
adhatja meg neki.
Óvatosan haladt előre, és szinte darabonként irtotta ki a támadóit.
Nem volt egyebe, mint a saját ereje, ügyessége, leleményessége, és az
316
a néhány kése, meg a kard. Mindez egyelőre elégnek is bizonyult.
Hallotta, hogy a démonok betörték az ablakokat és kegyetlenül ösz-
sze-vissza dobálnak mindent a lakásban. Az istálló felé pillantott,
hogy megtudja, mi van a lovakkal, de hallva azok nyerítését úgy
gondolta, nagy baj még nem lehet. Ezért arra koncentrált, ami előtte
volt, vagyis a vámpírok hadára. Küzdött és úgy harcolt, ahogy eddig
még talán soha. Mintha a kard a Látó ereje nélkül is csodákra volna
képes.
Mikor azonban a ház oldalához érve meglátta a még kétszer annyi
vámpírt és köztük a felbujtót, Jessyt, mélyet sóhajtott. Összeszedte
minden bátorságát, és a meglepetés erejével indult el felé. Az útjába
akadó ellenségeit leszúrta vagy lefejezte, ahogy éppen kézre állt. Am
egy idő után a vámpírok már támadni sem merték, csak ugrásra ké-
szen figyelték, ahogy a lány odaállt Jessy elé, és a kardot lefelé tartva
komoran a szemeibe nézett.
- Még nem volt elég? Meddig akarsz még harcolni?
A nő egyáltalán nem lepődött meg, mintha számított volna rá, hogy
Sana kiszabadulva a vámpírok gyűrűjéből, szembe fog nézni vele. -
Amíg el nem pusztulsz. - felelte ridegen, és keményen állta a lány
tekintetét.
- Engem akarsz elpusztítani vagy a Látót?
- Nekem mind a kettő az utamban van, és hidd el, jobb lesz a vi-
lágnak ha te már nem leszel. - Jessy kísértetiesen felkacagott. - És most
teszünk róla, hogy így is legyen.
Sana a kardra nézett, majd Jessyre, és elérkezettnek látta az időt,
hogy véget vessen ennek az egész hercehurcának. Am az asszony erre
is csak nevetett.
- Most nem a nagy Látó vagy, csak egy gyermek. Meg tudsz küz-
deni így is mindennel? - a nő széttárta a karját, mire Sana kezében a
kard olyan nehéz lett, mint egy háromszáz kilós ólomgolyó.
Jessy kacagott, és ez egyre jobban feldühítette a lányt. Nem enged-
hette, hogy ez történjen, nem hagyhatta, hogy egy ilyen kegyetlen
senki legyőzze. Behunyta a szemeit, és egyre csak azt hajtogatta ma-
gában, hogy ő a Látó, és az ereje végtelen, bármire képes. Ahogy egyre
tudatosult benne a valódi énje, a kard mintha szárnyakat kapott volna,
könnyűvé vált. A lány egyszer csak felemelte és megforgatta a feje
felett. De ahelyett, hogy Jessybe vágta volna, megállította a lendületet
317
még a levegőben, és inkább a lábával rúgta hasba a nőt, aki ettől
fájdalmasan nyögve elterült a földön.
Két autó fékezett le nem messze tőlük. Sana azonnal tudta, kik azok,
de ügyet sem vetett rájuk, mert most csak a nőre figyelt.
- Én vagyok a Látó! Éppen azért, mert megvan bennem az erő, hogy
az legyek. Te viszont egy aljadék vagy, aki még arra sem érdemes,
hogy megöljék. De ha ezt mégis megteszi valaki, az nem én leszek.
Nem szennyezem be a kezemet veled.
Sana hátrafordult, mikor is Patrik és Dark döbbent tekintetével ta-
lálta szembe magát. Nem tétovázott, csak mérgesen rájuk pillantott, és
ledobta a lábuk elé a kardot. Ő maga pedig némán az istálló felé vette
az irányt, mert érezte a lovak félelmét, és szerette volna megnyugtatni
őket. Nem fordult hátra, de jól tudta, hogy a férfiak megteszik azt,
amit meg kell tenniük.
Közben Jessy feltápászkodott és kétségbeesetten nézett hol egyi-
kükre, hol másikukra, míg végül tekintete Patrikon állapodott meg.
- Drágám! Ezt ne értsd félre. Gondold át. Ez nem az, aminek látszik.
Hidd el, ez nem az!
- Szerintem ez elég egyértelmű. Kihasználtad, hogy problémánk
van, és a Látó gyenge. Ezek a vámpírok, nyilván nem teázni jöttek. -
Dark lehajolt és felemelte a kardot a földről. Majd körbenézett, és lát-
va a rengeteg vámpírt körülöttük, kezdte elkapni a düh.
De Jessy nem törődött vele, továbbra is csak Patrikhoz beszélt. -
Szívem! Kérlek! Ne ítélkezz elhamarkodottan.
A levegő egyre nehezebb lett Patrik számára, de ahogy a távolban
meglátta Sana eltűnő alakját, és a kardot fogó Darkra nézett, már nem
is figyelt oda Jessyre. Helyette inkább ő is körbenézett, majd vissza a
különös kardra. - Sana kezében biztonságban van ez a fegyver. -
jegyezte meg.
- De most az én kezemben van. - felelte Dark kajánul, és a kard he-
gyét egyenesen Patrik torkához irányította, miközben vészjósló pil-
lantásokat vetett rá. - Nem félsz?
- Kitől? Tőled? - Patrik lazán eltolta magától a kardot, és Dark csak
erre várt, mert ugyanazzal a lendülettel, egy csapással beledöfte a
fegyvert Jessy szívébe.
A nő döbbenten nézte a kardot, és szinte egy cseppnyi fájdalmat
sem érzett, mert a következő pillanatban már holtan esett össze.
318
Dark kihúzta belőle a kardot, és úgy véresen meglendítette a vám-
pírok felé. - Ki lesz a következő? - a vérszívók riadtan húzódtak hátra,
és fejvesztve menekülni kezdtek. Ezt látva Dark komoran vissza-
fordult, és amint Patrik szomorú tekintetébe nézett, lehajolt, megtö-
rölte a földben a kardot, majd egyszerűen belenyomta barátja kezébe,
hogy ő is érezze az erejét.
- Ez a nő alapból gonosz volt, még a kard sem szívta magába az
erejét. De hogy ez nem éled újra, az tuti. Cseppet se sajnáld!
- Nem fogom. - morogta a férfi, majd karddal a kezében, tétován
elindult Sana után az istállóba, miközben szabad kezével elővette a
mobilját. Jim számát tárcsázta, és közölte vele, hogy Jessy az udvaron
fekszik holtan. Nem mondott részleteket, elég lesz majd akkor
magyarázkodnia, mikor volt kollégája majd megérkezik. Tudta, még
ki kell találnia, hogy adja be mindazt, ami történt egy olyan ember-
nek, aki nem hisz a démonokban. Amint az istálló ajtajához ért, már
nem gondolkodott ezen, csak eltette a telefonját, és csendesen belé-
pett.
Sana éppen Babát nyugtatgatta, mikor a férfi a háta mögé ért. Nem
akart azonnal megfordulni, mert annál nagyobb volt benne még a düh
és a keserűség.
- Sajnálom! - suttogta Patrik fásultan és teljes megbánással. - Nem
gondoltam, hogy ez lesz, én nem tudtam, és.
- Nem érdekel. Egyáltalán nem érdekel. Nektek fontosabb az a hü-
lye férfiúi hiúság bárminél. Csak menjetek és szabdaljátok össze egy-
mást, de legalább közöljétek, hogy nem számíthatok rátok.
- Sajnálom. Nem gondoltam át. Dühös voltam.
Sana megfordult, és haragosan a férfire nézett. Látta annak keserű,
szomorú tekintetét, amit leginkább Jessy váltott ki belőle, és a vere-
kedés nyomait az arcán, az egész testén, ami egyértelműen Darktól
származott. Haragudni akart rá, de közben meg is sajnálta, hiszen csak
őt akarta megvédeni, még ha ezt elég rosszul sikerült is véghez vinnie,
mert a végén már inkább szólt a bosszúról, mint a lányról. De Sana
határozott volt, és Jessy halálával ismét önmaga. - Nem gondoltad át,
mert vezetett a vak gyűlölet. Meg sem kérdeztél, nem is érdekelt a
véleményem. Abban a percben nem is érdekeltelek.
- Tudom, és tényleg sajnálom.
A lány felsóhajtott, és nemlegesen a fejét rázta. - Tudom, de ettől a
319
helyzet még ugyanaz marad. Ha tetszik, ha nem, valami mindig jönni
fog, ami majd arra késztet, hogy gondolkodás nélkül üss, vágj. De ha
megteszed, lehet hogy még nagyobb bajt okozol. Képes leszel
megbirkózni ezzel?
- Hát persze. Megteszek mindent. - Patrik is felsóhajtott és meg-
próbált közeledni a lányhoz. - Nézd! Hibát követtem el, és ezt válla-
lom. De soha, egy percre sem akartalak bántani, ezt tudod te is.
- Igen, tudom, de vajon ez változtat valamin is? Meg sem kérdeztél!
Meg sem kérdezted, hogy mit gondolok, hogy szeretném -e, ha
bosszút állnál miattam? Talán nem is történt olyan nagy baj, mint
ahogy képzeled, csak nekem is kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam.
Tudom, hogy meg akarsz védeni, de vannak dolgok, amiktől még te
sem tudsz. Mert nem akarom, hogy megvédj.
Patrik elkomorulva, de beletörődve bólintott, mert tisztában volt
vele, hogy a lány pontosan mire is gondolt.
- De ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lennél fontos, vagy kevésbé
számítanál. - folytatta Sana. - Te is ugyanúgy kellesz nekem, mert
szeretlek és az életem része vagy. De ez az én életem, és már elég nagy
vagyok, hogy néhány dolgot magam intézzek vagy oldjak meg. És
Dark pont ilyen. Engedd, hogy én döntsek, hogy én ítélkezzem, hogy
én tegyek önmagamért, mert Dark az én ügyem.
Patrik nagyon jól tudta, hogy nem sok választása van. Ezért meg-
adóan bólintott, és még egy halvány mosolyt is sikerült magára eről-
tetnie, ami a beleegyezését jelentette.
Ekkor Dark jelent meg az ajtóban és Patrikra nézett, de olyan kife-
jezéstelen arccal, mintha csak egy hírvivő lenne. - Itt van Jim.
- Értem. - sóhajtott fel a férfi, majd a kezében lévő kardot a lószer-
számok közé téve, egykedvűen megfordult, és visszament a házhoz.
Sana egy pillanatra fájdalmasan behunyta a szemeit, majd készült,
hogy elforduljon Darktól, mikor rádöbbent, hogy már alig érzi a fér-
fiban a gonoszt. Érdeklődve fordult vissza hozzá, és elgondolkodva a
szemeibe nézett. - Mi történt veled?
- Elég sok minden. - mutatott Dark a ház felé, majd széttárta a kar-
jait. - Konkrétan mire gondolsz?
- Már nem érzem benned az erős gonoszságot, és nem értem miért.
Dark halványan elmosolyodott, majd szinte megbabonázva nézte a
lányt. - Azt hiszem, ilyen hatással vagy rám. Még arra is rávesz ez a
320
valami, hogy azt mondjam, iszonyú ostobaságot csináltam. Nem téged
akartalak bántani az este, csak dühös voltam Patrikra, és tudtam, hogy
ez fájna neki a legjobban. Utólag már nem is értem.
- Na igen! - a lánynak még fájtak a nemrégen történtek, de a férfi
jelenléte, a lényének minden rezdülése oldotta benne ezt az érzést, és
lassan már nem is gondolt rá olyan rettegve. - A düh rossz tanácsadó.
De tudod mit? - Sana tele reménnyel, lassan még közelebb lépdelt a
férfihoz, és lágyan megérintette annak erős, izmos karját. - Ha a vége
az lesz, hogy egy csepp gonoszság sem lesz benned, és olyan leszel
mint azelőtt, akkor nem számít, mert akkor megérte.
Egymás szemeibe néztek, és abban a pillanatban Dark érezte, haza-
ért. Mert neki valóban a Látó mellett volt a helye, a kicsi Sananál, aki
már most is olyan csodákra volt képes, amilyenre senki a világon.
Lassan felemelte a kezét és megsimogatta vele a lány arcát, majd bol-
dogan hagyta, hogy Sana odabújjon hozzá, feledve minden keserűsé-
get és bánatot, mert tudta, őket az ég hozta össze.
„Ha érzed az erőt, már minden tiéd. Tégy azt, amit csak szeretnél. Érzed a sötétet, látod a fényt, s visszahoztad azt, ki csak érted él!"
(Dark)„Ha csak az erő kérne, nem engednék soha. De ennek a kicsi lánynak ott a szemében a
csoda, Érte az életemet áldoznám oda.
(Patrik)
321
„Mi dobog bennem? Mi lobog még? Kialudt tüzek, felgyúló szavak. Visz a remény. Ki
vagyok belül? Ki leszek még? Erőt csak Ők adnak, velem, ha itt vannak: a
Látó már él!"
(Sana)Sylvia B. Knizner
Sana, a Látólány
322