semmi különös, csak egész nap lövöldözés
TRANSCRIPT
fedezéket ástunk a testünkrészére. Repülõk meg ágyúkdörgése közt, de azért elég ví-gan, itt-ott kis távolságra fel-robbant egy-egy gránát. Demár úgy megszokta az em-ber, de azért egyre maga-sabbra emeljük a fedezéket,amit éjjel elrontanak amuszkák.
22-e: nincsenek fontosdolgok, meghûltem és feküd-tem 23-ig. 25-én kaptam azelsõ levelet hazulról, és rög-tön írtam választ. Ekkor éj-jel nagy lármát csináltak azoroszok, csakúgy zengettbele a föld, úgy szólt azágyú, azután megindult agyalogság, sikeresen vissza-vertük õket, így múlt el azegész éjjel.
26-án egész nap csend,csak éjjel, a jobbszárnyona tüzérség támad, egészéjjel esett az esõ. 27-énegész nap fedezéket ás-tunk és sövényeket fon-tunk, éjjel csendben telt el,12 muszkát, egy egész jár-õrt foglyul ejtettünk. 28-án szép vasárnapunkvolt, kiderült, jól ebédel-tük, egy fél liter vörösborhozzá, éjjel volt egy kisösszecsapás, irtóztató tü-zelés, mennydörgésszerû
ágyúdörgés, én gépfegyver-rel lõttem egy negyedóráig,száz foglyunk lett, semmiveszteség.
29-én semmi különös,csak egész éjjel nagy zápor,én akkor voltam õrségen, ret-tentõ nagy sár volt utána. 30-án semmi különös, csakegész nap lövöldözés. 31-eborús, esett az esõ majdnemegész nap, és az orosz egésznap ágyúzta a mi rajvona-lunkat, és egy repülõgépünkfelszállt kikémlelni az ellen-ség állását. Annyira tüzeltekágyúval, hogy rettenetes voltnézni, amint fent a levegõ-ben a mi repülõink az oro-szokkal viaskodtak.
VI. hó 1-jén, semmi külö-nös, egész szép derült az idõ,éjjel a megszokott ágyú- ésgépfegyvertüzelés, jó bortkaptunk. 3-án szép, derült,
napos idõ, élénk repülõhar-cok, fent, a magasban elkez-dõdött az ágyúdörgés éjjel 2órakor és tartott tovább 4-én
egész napon át. 5-én továbbfolyik a harc, már kétszer el-foglalták a mi állásainkat,de hála a jó Istennek, mégnincs vesztünk, de éjjel 12órától vissza kellett vonul-nunk az új védelmi álláshoz.Onnan este 9-kor elindul-tunk, egész éjjel meneteltünka sötétben és nagy sárban,az új helyre értünk hajnal 3-kor, lefeküdtünk kint a me-zõn, akármilyen sár volt,azért egész jól aludtunk. Abaj az volt, hogy amikor fel-keltünk, nagyon fáztunk.Ott most egész nap pihen-tünk.
8-án indultunk, megintrajvonalban (azt hiszem,mert nehezen olvasható) aDnyeszter hídját õriztük –innen három napon át me-neteltek, kis, olvashatatlanhelységneveken keresztül.11-én érkeztünk egy faluba,ahol két óra pihenõt kap-tunk, innen indultunk to-vább egy olvashatatlan nevûváros felé. A további napokhasonlóképpen telnek,ágyúzás, lövöldözés, voltegy-két sebesülés, de halottmég nincs.
Nehéz olvasni a történe-tet, mert számomra elkép-zelhetetlen a front és amitegy gyalogos honvédnakszenvednie kellett. Nem tu-dom, hogy nagyapámnakvolt-e rendfokozata, túlságo-san nem is érdekel, ami anaplóból olvasható, ott ba-kák és a tisztek együtt szen-vedtek. Ágyútûzben, esõ-ben, sárban gyalogolni, har-colni ismeretlen, felfoghatat-lan ellenség ellen, borzasztómég olvasni is, nemhogy vé-gigélni.
Az összes bejegyzést ol-dalakon keresztül olvasni,azután leírni nincs értel-me, ezekbõl is látszanak aháború borzalmai. Végül1919. május 12-én folytató-dik: „...nagyváros felé in-dulunk az ellenséget min-dig magunk elõtt zavarva,aznap éjjel felvették a har-cot... Három napos pihe-nés után ismét harcok kö-
vetkeztek, veszteségünk isvolt. A csehek állandóantámadtak, talán ötszöröstúlerõvel, de egész délutá-nig tartottuk magunkat, dea túlerõnek muszáj volt en-gedni, és kénytelenek vol-tunk a 6 kilométerre fekvõfalu alá húzódtunk.
Itt is felvettük a harcot, éstartjuk magunkat már há-rom napja. 21-én nagy tá-madást intéztünk a csehekellen, és kivertük õket az ál-lásaikból. 23-án fegyverszü-netet kértek, amit meg iskaptak. Engem 24-én hatod-magammal Pestre küldtek,lisztet és juhtúrót vittünk ahozzátartozóinknak.”
Itt ért véget a Tábori nap-ló, többet nem tudok róla, atöbbi tulajdonképpen részea magyar történelemnek.Utána jött a kommün, pon-tosabban a Tanácsköztársa-ság, azután Horthy rendetteremtett, majd 20 évig békevolt Magyarországon. Utánapedig folytatódott a zûrzava-ros XX. század, amelynekvégén békés körülményekközött jött el a változás.Most, 2015. január 3-án újralázong Budapest népe...
Elmúlt a karácsony, ezvolt a harmadik, amit LasVegasban töltöttünk. 2011decemberében volt az elsõés egyben az utolsó, amit Ka-ti unokahúgommal együttünnepeltünk az életünkben.
Szomorú szívvel gondo-lok arra az estére, vidámakvoltunk, sõt kora esti showtmentünk nézni, úgy emlék-szem, az Elvis-mûsort, de ki-lenc körül már itthon vol-tunk, együtt vacsoráztunk,énekeltük a Menybõl az an-gyalt.
Tisztában voltunk azzal,hogy testében már ott van agyógyíthatatlan betegség.Most is kiráz a hideg, amikorrágondolok. Az emberi életsajnos kegyetlen, elveszítjükazokat, akiket szeretünk, ésaz élet megy tovább, megál-líthatatlanul.
Nemrég már itt, LasVegasban, megtaláltamnagyapám elsõ világháborúsidõkben, a fronton írott nap-lóját, amelyet unokahúgomhagyott rám. A kisméretû,bõrkötéses napló borítójánanyai nagyapám, KlamárAndrás neve aranyos betûk-kel olvasható.
Sosem tudtam, hogy azegyszerû építész írott anya-got hagyott hátra életérõl, 5és 1/4 inch (13 cm) hosszúés 3,5 inch (9 cm) széles ol-dalakon. Idén nyáron, ami-kor Fekete Pista barátom ittjárt nálunk, odaadtam neki anaplót, és õ folyékonyan tud-ta olvasni az oldalakat.
Jómagam nagyító segít-ségével is csak kínlódom,nem a szemem rosszabb,hanem a barátom hozzá-szokott a kézírásos anya-gok olvasásához, amikormég a Chicago és Környékec. lapot szerkesztette, többmint 30 évvel ezelõtt. Én asaját kézírásomat sem tu-dom elolvasni, nemhogyvalaki másét, nekem csak agépelt szöveg megy.
Nagyapámat nagyonszerettem, olyan emlékekjönnek vissza vele kapcso-latban, talán hatéves lehet-tem, amikor szenteste sé-tálni vitt, hogy ne zavarjukJézuskát és az angyalokat,akik a díszített karácsony-
fát hozzák és az ajándéko-kat.
Emlékszem, milyen izga-tott voltam, de õ mesélt vala-mit, ami elvonta a fi-gyelmem. Amikor alépcsõn mentünk amásodik emeleten lé-võ lakáshoz, az elõ-szobában édes-anyám és a rokonokvártak, apám a szo-bában volt.
Megszólalt a csen-gõ, és én a boldog-ságtól sikítva men-tem be a szobába,ahol a fa alatt játékvo-natot találtam. Sohaolyan boldog nemvoltam, talán azótasem. Csak egy gye-rek lehet ilyen bol-dog, azért igazánövék a karácsony.
A gyerekkori em-lékek közül kiemel-kedtek a focival, job-ban mondva a Fradivalkapcsolatosak. Közel lak-tunk az Elektromos Latorcautcai pályájához, ahol a há-borút megelõzõ évekbenvillanyfénynél játszották aSzent István-kupa esti mér-kõzéseit. Nagyapám vittoda, édesapám nem kedvel-te a focit, pedig mi a srácok-kal a közeli grundon na-ponta játszottunk.
A Tromos-pályára a kis-gyerekeket ingyen engedtékbe, én rögtön az egyik kapumögé futottam egy barátom-mal, minket a rendezõ bácsifigyelmeztetett, hogy aKiszely „Lapaj” bácsi na-gyon erõsen rúgja a lasztit, jómesszire kellett futni érte, deboldogan szaladtunk ChiererErvin barátommal.
Ervin 30-35 éve felkere-sett minket Chicagóban,Hollandiában élt a családdal,nukleáris energiával foglal-kozó mérnök lett belõle. Kitudja, él-e még.
A következõ emlékemnagyapával kapcsolatban új-ra a focival kapcsolatos, 1943novemberében az Üllõi útiFradi-pályára vitt, ahol a ma-gyar válogatott 7:2 aránybanvereséget szenvedett a své-dektõl. Ez volt az elsõ találko-zás a Fradi-pályával, és ek-kor alakult a mai napig tartó„szerelem” a híres zöld-fehércsapattal.
Persze élénken él ma isemlékeimben, amikor a gaz-ember Rákosi Mátyás rend-szere, fasisztának minõsítet-te a Fradit, melynek a nevétBp. Kinizsire változtatta, aszínét pedig piros-fehérre.Barátainkkal továbbra is haj-rá, Fradit kiabáltunk a mecs-cseken, hiába próbáltak vál-toztatni a bevett szokáson ahatalmon lévõ kommunistavezetõk.
Azon a bizonyos emléke-zetes magyar-svéd meccsena Rudas vendéglõ tetején lé-võ díszpáholyban foglalt he-
lyet a kormányzó, vitéznagybányai Horthy Miklós,aki, amint azt késõbb sok-sok év után megtudtam,egyáltalán nem kedvelte alabdarúgást.
Akkor nekem nyolcéve-sen nem jelentett semmit,azt sem tudtam, ki Horthy,azt pedig, hogy ott volt, csakkésõbb olvastam a Fradi-krónikás Nagy Béla könyvé-ben. Ami a meccsbõl az em-lékeimben maradt, a fiatalújpesti Szusza Ferenc, a csa-pat centere, aki az elsõ félidõvége felé összefejelt egy svédvédõvel.
Vérzett a feje, és rövididõre lecserélték, majd bekö-tött fejjel visszatért, és a szü-net elõtt még gólt is fejelt ahatalmas, véres turbánnal,így lett akkor 2:2 az ered-mény. A többi már negatívsporttörténelem.
Azonban visszatéreknagyapám naplójára, amely-nek elsõ bejegyzése 1916.május 13-ára esett. Abban azévben már három gyerme-kük volt a nagyszüleimnek,Eta nagynéném 1900-banszületett, anyám, Jolán 1904-ben, nagybátyám, József1908-ban. A világháborúszétszedte a családokat, aférj a frontra ment, ahonnanhárom év múlva tért haza,addig a gyermekeket azanya egyedül nevelte. Saj-nos, amikor még éltek, errõlsohasem beszéltek nekem,emlékül maradt évtizedek-kel késõbb nagyapám napló-ja, amelynek létezésérõl semtudtam, amibõl most idézek.
„Tábori 'napló' ” 1916.május 13-án elindultunk Bu-dapestrõl, a józsefvárosi pá-lyaudvarról este 8 órakor,Püspökladány-Debrecen-M á r a m a r o s s z i g e t -Körösmezõn és a Kárpáto-
kon át Galíciába, Delatinbaérkeztünk. (Az apró vonalaslapokon a ceruzával írt szö-veg nehezen olvasható,
ezért csak azt közlöm, amitolvasni lehet. A Galíciábanlévõ falvak, kisvárosok nevekibogozhatatlan számomra,az internet sem ad segítsé-get, hiszen a városnevek kö-zel száz év alatt megváltoz-hattak, jószerével azt semtudom, hol vannak ezek akisvárosok, falvak.) 15-énreggel olvashatatlan falvakbamentek, majd 16-án délutánmindenféle ételt és italt felvé-teleztünk, vagonokból kira-kodtunk, és szekerekre pa-koltuk, majd elindultunk ahadosztályhoz.Itt voltunk 2napig. 18-án kaptunk lova-kat, erre felszereltünk, és út-nak indultunk, mentünkvagy 20 kilométert, odaér-keztünk úgy este 8 órakor, ottmindjárt elhelyeztek minketa lövészárokba, akkor éjjelvolt egy kis csetepaté.
19-e teljesen nyugodtantelt el, 20-án volt egy lövés,egy sebesülés, halott nincs.21-én, vasárnap egész nap
K Ö Z É L E T – 9. oldal2015. január 24. – 4. szám
AMERIKAI KRÓNIKAHarmath István
„Semmi különös, csak egész nap lövöldözés…”
Anyai nagyszüleim családi képe. Balról: Klamár Andrásné – született Szivy
Klemetina, Klamár András, a Tábori napló írója, fia: Klamár József, lányai:
Klamár Etelka és végül édesanyám, Harmath Istvánné - sz. Klamár Jolán.
Isten áldja õket és unokahúgomat is, aki megõrizte a képet!
Klamár András Tábori naplója, 1916-1919