ROMÁN URALOM

E R D É L Y B E N

Í R T Á K

BORBÉLY ANDOR

ÉS

Dr. F A L L E N D R E

HERCZEG FERENC

E L Ő S Z A V Á V A L

K I A D J A A M A G Y A R R E V Í Z I Ó S LIGAB U D A P E S T , 1935

Sárkány Nyomda R-T. Budapest. VI.. Horn Ede-utca 9. Tel.: 221—90. 8603 Igazgatók: Dr. Wessely Antal és Wessely József.

T a r t a l om j e gy zé k .

Előszó, írta: Herczeg Ferenc................................................................ IXBevezetés................................................................................................ XI

I. Kincses Kolozsvár történelmi útja a magyar türelemtől — a ro-mán gyűlöletig.

1. Magyar fejedelmek és királyok nyomatták az első ro-mánnyelvű könyveket. …............................................................. 3

2. A nyolcesztendős első mártír. …............................................. 73. Irtó-hadjárat a magyarság ellen..................................................... 84. Kincses Kolozsvárt árverezik! ….......................................... 105. Megdöbbentő egészségügyi viszonyok........................................ 11

II. A magyar diákok érettségi kálváriája.

1. A középiskolai érettségin a magyar diákok 91%-a bu-kott el........................................................................................... 12

2. 105 diákból 24 ment át a kolozsvári érettségi bizottságelőtt.............................................................................................. 13

3. Románizálási eredmény Temesváron: katolikus vallásúzsidók....................................................................................... 15

III. Mi a sorsa Erdélyben a kisebbségi ifjúságnak? ….......................... 17

IV. A legmegdöbbentőbb keresztet a magyar nyugdíjasok vi-selik.

1, A magyar nyugdíjasok koldulva nyomorognak.................. 19

2. A Szamosvölgyi Vasút magyar nyugdíjasainak nyo-mora............................................................................................ 21

V. A nyelvvizsgák rémsége.1. Nyelvvizsgákkal veszik el a magyar tanítók maradék

kenyerét........................................................................................23

IV

2. A magyar tanítónő, ha sikerült a vizsgája, elbukik amuskátlin.......................................................................................... 26

2. 2500 magyar postás kétségbeesett vizsgája............................. 26

3. Nyugdíj kérvény — vizsgadolgozat helyett..................................... 28

3. A magyar tisztviselők mellett „nyugodtan aludt” apostafőnők........................................................................................ 29

4. Csupán a Bánságban 300 kisebbségi postamestert küld-tek el.............................................................................................. 29

5. Több, mint 1500 román tisztviselőt neveztek ki „törvény-telenül”............................................................................................. 30

6. A magyar vasutasokat éveken keresztül, apránként bo-csájtották el állásukból................................................................... 30

4. Tizenhatszor rendeztek nyelvvizsgát a vasutasoknak.............. 31

10. A román vasúti munkások megszöktek munkahelyükről................ 32

11. A magyar vasutasok elbocsátása minden jogalap nélkültörtént................................................................................................ 34

12. A vasutas-elbocsátások jogcíme mégis: „fegyelmiúton”................................................................................................. 35

13. Aki tizenhárom sikeres nyelvvizsga után bukott el.......................... 36

14. 1919-ben szó sem volt nyelvvizsgáról.............................................. 37

15. És soron következett a közigazgatási tisztviselők töme-ges tragédiája................................................................................... 38

16. Még a trafikosok is......................................................................... 39

17. Nyelvvizsgarendeletet bocsájtott ki a közmunkaügyiminiszter is.................................................................................... 40

18. 24 óra alatt meglepetésszerűen 174 magyar alkalmazot-tat bocsajtottak el a nagyváradi városi üzemeknél..................... 40

19. Román szabókat és kovácslegényeket neveztek ki avillamosművek magyar szakalkalmazottainak helyébe................ 41

20. Az állásokba kinevezett románok káromkodva dobtákvissza kinevezésüket....................................................................... 42

21. A homoródí kényes román legénynek nem mindegy ám,hogy milyen az állása.................................................................. 43

22. A román tanácsos a saját feleségének adta bérbe Nagy-várad fürdőjét és szállóját................................................................. 44

23. A magyar uralom idején Erdélyben minden tisztviselőtudott románul................................................................................ 45

24. Az elbukott kisebbségi tanítók és tanárok számarányai.................. 46

V

VI. a románizáló politika egymásután teszi tönkre a magyarelemi iskolákat is.

1. A magyar felekezeti iskolák megszüntetése............................. 48

2. A román iskolapolitikának sikerült a magyar szülőkegyrészét megfélemlítenie........................................................ 49

3. Elkobozta a román állam a Háromszékmegyei Tanalapot.......... 504. Magyar Feri — nem magyar gyerek........................................... 515. Bezárással büntetik az iskolákat................................................. 52

6. 64 gyermek, aki egy szót sem tud más nyelven, „nemmagyar”...................................................................................... 53

7. Ugyanazon a napon három székelyföldi magyar községiskoláját zárták be...................................................................... 54

8. A névelemző tanfelügyelők a bírósági ítéletekre isfütyülnek.................................................................................... 54

9. A gelencei kis magyar mezítlábas iskolásgyermekek azerdőbe kerültek....................................................................... 56

10. Málnáson magasfokú matematikai tételekkel buktattákel a magyar elemistákat.................................................... 58

11. Heti két magyar óra abban az iskolában, ahová 28román és 300 magyar növendék jár.......................................... 60

12. Irredentizmus vádja miatt zárták be a csíkcsatószegimagyar iskolát.......................................................................... 61

13. Az elrománosítás számadatai egy színmagyar városiskolapolitikájában..................................................................... 62

14. Hat nappal a vizsga előtt parancsolták át Udvarhelymegyében a csendőrök a gyermekeket az államiiskolába...................................................................................... 64

15. Udvarhely megyében a vizsgák előtt 14 iskola növen-dékeit rendelték állami bizottság elé.......................................... 66

16. 70—80 magyar tanulót zsúfolnak Désen egy románosztályba..................................................................................... 66

VII. Irtóhadjárat a magyar egyházak ellen. A felekezeti tanítók

pusztulása.1. A magyar rendházak történelmi vagyonának elkobzása....... 692. A minoriták főgimnáziuma egyszerűen „nincs”................ 713. Désen a református alapítványhoz is hozzányúltak................... 73

VI

4. Az erdélyi protestáns lelkészek anyagi pusztulása............. 745. Rendőri erőszakkal akadályozták meg a brassói unitá-

rius templom építését................................................................ 74

6. A „Christian Register” cikke az Amerikai UnitáriusTársulat alelnökének tollából a brassói botrány ügyben. 80

7. A brassói evangélikusok tiltakozása a magyar iskolákmegszüntetése ellen...................................................................... 84

8. A négy magyar egyház együttes ünnepét az utolsópillanatban tiltotta be a román rendőrség................................ 87

9. A székelykeresztúri főszolgabíró a katolikus ünnepellen.............................................................................................. 89

10. A magyar felekezeti tanítók megrázó felhívása......................... 89

VIII. Mialatt a magyar egyházak pusztulnak, Erdély magyaradófilléreiből milliós görög-keleti katedrálisok épülnek.

1. Mádéfalván is kell görög-keleti templomnak épülnie...... 922. Székelyek százezrei és milliói — román egyházi cé-

lokra........................................................................................... 93

IX. Székelyföld népének élethalálharca négy vármegye havashegycsúcsai között.

1. Székelyföldön a legkegyetlenebb az elnyomatás................... 96

2. Tűzzel-vassal folyik a románosítás még a hősi halottakemléktábláin is............................................................................ 97

3. Marosvásárhelyen, a székelyföld fővárosában kipusztí-tanak mindent, ami magyar....................................................... 98

4. Akinek a hivatalos statisztika is kevés.................................... 1005. A magyar Gyergyó román képviselője................................. 1026. Ahol a 340 iparosból 120 maradt....................................... 1037. Egy 18 éves kis székely cselédleány halála............................. 1058. A gyergyótekerőpataki legények lázadása........................... 1069. Aki nem köszön a román csendőrnek................................. 107

10, ötnapi karcer és verés, mint első büntetés a galaciezredben a magyar levélért....................................................... 108

X. Végehossza nincs a legkülönfélébb atrocitásoknak.

1. Meztelenre vetkőztettek két postáskisasszonyt a házku-tatást végző román detektívek.............................................. 111

2. Temesvár vezetősége 1 millió leit utalt ki egy meg nemlévő színtársulatnak.................................................................... 112

VII

3. A megyeszékhelyétől megfosztott Kisküküllő.......................... 113

4. Balázsfalva a román megyeszékhely......................................... 116

3. Egy erdélyi magyar napilap elkeseredett segélykiál-tása............................................................................................. 118

5. Kiterjesztik a hírhedt „kultúrzónát”........................................... 1196. És mindenütt hamisít a statisztika.......................................... 1217. Nagykároly falu akar lenni....................................................... 122

XI. Adótörvény a román alkotmány és a párizsi kisebbségiszerződés súlyos megsértésével.í. Nem tűrhetők már a mindennapi sértések a magyarnyelv használata ellen.................................................................... 1262. Megindult az adóprés Kolozsváron vasárnap és ünnep-

napon is..................................................................................... 128

3. A bíróság leszállítja az adót, de a végrehajtó nem...................... 129

4. Egy kis kóstoló Kolozsvár költségvetéséből.......................... 1305. Egész Csíkmegyében az adótisztviselők takarították be a

termést........................................................................................ 131

6. Ahol a sikkasztás miatt eltávolított adófőellenőrt ismétállásába helyezik....................................................................... 133

7. A székelyföldön, ha az adójegyző sikkaszt, a magyaronújra behajtják az adót................................................................ 134

XII. És végigrombolták egész Erdélyen át a magyar műkincse-ket és művészetet.

1. Szatmáron a város értékes magyar műkincseit is elkó-tyavetyélték................................................................................. 135

2. Udvarhely megyében csendőrök törték össze a székelynépművészet remekeit.............................................................. 136

3. Tilos a világhírű székelykapu is.................................................. 137

4. Haldoklik a világhírű nagybányai Iskolahegy is..................... 137

XIII. A magyarok földjeinek elkobzása.

1. A Csíki Magánjavak............................................................... 140

2. A román kormány nem hajtja végre a Népszövetségdöntését....................................................................................... 141

3. Tizenkét csíki székely közös tíz hold földje, melyet— bár ötször fizették meg, — mégis elvettek............................ 142

VIII

XIV. A magyar sajtó- és gondolatszabadság üldözése.1, Magyar kisebbségi napilapok elkobzása és betiltása napi-

renden, van................................................................................ 144

2. Lehetetlenné teszik a külföldi és elsősorban a magyar-országi sajtótermékek bevitelét............................................. 149

XV. A magyar törvényhozók beszédei a román parlamentbenaz erdélyi magyarság kétségbeejtő helyzetéről.

1. Bethlen György gróf deklarációja a felirati vitában................ 1522. Parlamenti bizottságot kért a Magyar Párt a kisebbségi

ügyek kivizsgálására................................................................. 1543, A magyar indítvány a szenátus előtt....................................... 1604, A kolozsvári gyógyszerészeti fakultás megszüntetése a

parlament előtt......................................................................... 165

5. Betiltják a gazdasági gyűléseket és a vallásos összejö-veteleket..................................................................................... 168

6, A Magyar Párt megrázó memoranduma a román kor-mány előtt................................................................................. 169

E l ő s z ó .

Egy világjáró barátom egyszer egy kínai albumotajándékozott nekem, mely színes lapokon bemutatja arégi mennyei birodalomban szokásban volt összes testi bün-tetéseket. A kalodától és az „egyszerű” korbácsolástól egé-szen a fejvételig.

A hátborzongató képeskönyv, mely alkalmasint mon-gol szadisták szórakoztatására készült, megközelítően semegyesít magában annyi borzalmat, mint a ,,Román uralomErdélyben” című könyv. Pedig Borbély Andor és dr. FallEndre a munkájukban nem bűnösök bűnhődését mondjákel, hanem elemzik a módot, ahogyan egy királyi kormánya saját ártatlan és békés polgáraival bánik.

A népvándorlás óta Európa nem volt színhelye olyanszégyenletes eseményeknek, mint amilyeneket Borbély ésdr. Fall följegyeznek. Ezek rápirítanak a kínai kínzómes-terek förtelmes találékonyságára.

Eszemben sincs, hogy ezért a román nemzetet en blocbarbárnak nevezzem. Úgylátszík azonban, a kisebbségi kér-désben nem érvényesül azoknak a társadalmi köröknekgondolkodása, melyek Romániában a szellemi és erkölcsielitet képviselik.

A kisebbségek sorsát sovinista jelszavaktól elvadított,félművelt kisemberek irányítják. A förtelmességek, ame-lyeket elkövetnek, természetesen az egész román nemzetszámláját terhelik.

X

Bismarck herceg mondta egyszer, hogy minden nép-nek előbb-utóbb meg kell fizetnie azokat az ablakokat, me-lyeket a sajtója a szomszédban betör. Azt hiszem, a lelkek-ért, melyeket a közigazgatása összetör, ugyancsak meg kellfizetnie.

Van egyáltalában olyan politikai cél, amelynek kedvé-ért egy nemzet magára vehet annyi igazságtalanságot, át-kot és gyűlöletet? Szinte csodálatos, hogy a román társa-dalom el meri vállalni az óriás erkölcsi tehertételt, mikortudnia kell, hogy a kis népek jövőjét, különösen az olyano-két, mint a románság, mely egy idegen-fajú világhatalomsárkánytorkában él: csak az igazság és a humanizmuszviláguralma tudná biztosítani. Az a kisebbségi politika,melyet Románia ma folytat, eleve is minden hódító ambíciószabad prédájává teszi.

A romániai magyar kisebbség ma nem tehet egyebet,mint hogy a végletig megkeményíti magában szenvedő- ésellenálló képességét, hogy átmentse magát a jobb jövőbe.

Mi csonkamagyarországi magyarok mit tehetünk? Re-ménykedünk a kultúremberek ébredező lelkiismeretében ésaddig is gondosan rovásra vesszük erdélyi véreink Golgota-útjának szomorú állomásait.

Mint ahogyan Borbély Andor és dr. Fall Endre teszik„Román uralom Erdélyben” című könyvükben.

Herczeg Ferenc.

B e v e z e t é s .

Károly román király a Daily Telegraph diplomáciaimunkatársa előtt 1936. febr. 17-én hosszabban nyilatko-zott az európai helyzetről és Közép-Európa mai állapotá-ról. Károly király többek között a következőket mondotta:„Elismerem, hogy olyan ország uralkodója vagyok, amely— jóllehet túlnyomórészt román, — egyéb fajokhoz tar-tozó kisebbségeket is foglal magában. Ezt a tényt mindigszem előtt kell tartanom, mielőtt politikámat meghatáro-zom. Lehetetlen volna ugyan számomra, hogy ne a romántöbbség kívánsága szerint cselekedjem, de ez nem jelentimég azt, hogy nem kell tiszteletben tartanom a kisebbsé-gek jogait is. Azonban kijelenthetem Önnek, hogy a romá-niai magyarok nem elégedetlenek, kivéve, ha valami poli-tikai agitátor izgatja őket.” Ε nyilatkozat azt jelenti, hogyRománia jól bánik a neki juttatott nemzeti kisebbséggel.

Az erdélyi magyarság szenvedése és üldöztetése azegész világsajtót állandóan foglalkoztatja, sőt egyes sú-lyos sérelmek a Nemzetek Szövetsége elé kerültek, „AVallási Kisebbségi Jogok Amerikai Nagybizottsága” ál-tal kiküldött bizottság ,,A Vallási Kisebbségek Erdélyben”(The Religious Minorities in Transylvania) címen jelen-tést készített és ezt megküldötte a román kormánynak s

XII

a jelentést angol nyelven ki is nyomatta. Az erdélyi ma-gyarság sérelmeinek már hatalmas külföldi irodalma van,neves angol, francia, olasz, német, holland írók írtakkönyveket az erdélyi magyarság üldöztetéséről és sérel-meiről. A román parlamentben az erdélyi magyar képvi-selők és szenátorok, sőt nem egyszer németajkú képvise-lők és szenátorok is keményen tiltakoztak az erdélyi ki-sebbségek politikai, vallási és gazdasági üldöztetése ellen.Károly román király könnyen megismerheti az erdélyimagyarság szenvedéseit a román parlament naplóiból...Az erdélyi magyar egyházak főpapjai és vezetői többszörkeresték fel a román királyt és a román kormányt a sé-relmek megszüntetése érdekében. A román pártok vezetőinem egyszer tárgyaltak az erdélyi magyar párt vezetőí-vel az erdélyi magyar kisebbség helyzetének megjavításaügyében. Teljesen érthetetlen tehát, hogy Károly románkirály mindezek ellenére olyan kijelentést tett, hogy aromániai magyarok nem elégedetlenek. Ha azonban eddignem ismerte volna az erdélyi magyarság szörnyű helyze-tét, figyelmébe ajánljuk ezt a kis könyvünket, amelyben

* Alexander Powell: Embattled Borders, Sir Robert Donald:The Tragedy of Trianon, C. A. Macartney: Hungary, Somerset deChaire: The Impending Strom, Rhys Davies and Ben Riley: ModernHungary and the Peace Treaties, Pierre Delattre: Les Luttes pré-sentée du Catholicisme en Europe Centrale, Georges Desbons: LaHongrie après le Traité de Trianon, René Dupuis: Le Problème Hon-grois, Henri Pozzi: La Guerre revient, Aldo Dami: La Hongrie deDemain, Ferrario Carlo Antonio: Italia ed Ungheria, Rodolfo Mosca:Problemi Politici L'Ungheria contemporanea, Franco Vellani-Dio-nisi: II Probléma Territoriale Transilvano, Italus Viator: La ques-tione Transylvana, A. G. M. Abbing — Het Drama van Trianon, Ru-dolf Schricker: Volk in Ketten, hogy csak egy pár fontosabb munkátsoroljunk fel.

XIII

bemutatjuk az erdélyi magyarság szomorú kálvária-útját.Az erdélyi magyarság tragikus helyzetéről nem egy ilyenkis kötetet, hanem egész könyvtárat írhatnánk össze, detalán ebből a kis kötetből is mindenki rá fog döbbenniarra, hogy az erdélyi magyarságnak rosszabb helyzetevan, mint az abesszinek által meghódított néptörzseknekés rá fog döbbenni arra, hogy Románia a legsúlyosabbanlábbal tiporja a kisebbségek védelme tárgyában megkö-tött szerződést, melynek szentségére sohasem is volt figye-lemmel.

Különösen feltűnő és érthetetlen Károly román ki-rály nyilatkozatának az a kitétele, amely szerint lehetet-len volna ugyan számára, hogy ne a román többség kíván-sága szerint cselekedjék, de ez nem jelenti még azt, hogynem kell tiszteletben tartania a kisebbségek jogait is. Ká-roly király elfeledkezik arról, hogy országában a nemzetikisebbségekkel szemben követendő magatartást a nagyha-talmakkal kötött kisebbségi szerződés szabályozza, tehátmagatartását nem teheti függővé a román többség kíván-ságától. Románia területi gyarapodása feltételhez voltkötve, 1919. december 9-én Párizsban alá kellett írnia akisebbségi szerződést. Ezt minden román politikusnak tud-nia kell, mert a főhatalmak 1919. november 13-án ultimá-tumban figyelmeztették az akkori román kormányt, hogya Főtanács tagjai nem fogják elismerni Románia területiigényeit, ha a román kormány válasza nem lesz kielégítőa kisebbségi szerződés aláírása tekintetében. Erről meg-emlékezik Temperley is, a Daily Telegraph nagyhírűmunkatársa, aki ,,A béketárgyalások története” című mű-vében így ismerteti a kisebbségi szerződések jogi termé-

XIV

szetét: „A nagyhatalmak egyszerűen azt teszik, hogy ami-kor területeket adnak egy már létező államnak, vagy újállamot alkotnak, egyben megszabják azokat a feltétele-ket is, melyeknek alapján a szóbanforgó területeket átru-házzák. Ezek a feltételek pedig abban állnak, hogy a szó-banforgó területek jóhiszemű lakosai teljes polgári jogotkapjanak és hogy a jövőben faj, vallás és nyelv tekinteté-ben semmi különbség se legyen a polgárok között!” A ki-sebbségi jogok megnemtartása tehát a területhez való jo-got is vitássá teszi.

A Párizsban megkötött kisebbségi szerződest Romá-nia 1920. augusztus 30-án törvénybe iktatta (a román Hi-vatalos Lap 1920. szeptember 26-i 140. számában kihirdet-tetett). A kisebbségi szerződés ratifikálásával a szerződés-ben foglalt rendelkezések Románia belső közjogának ré-szévé váltak s így mint belső jogszabály is kötelezi az államkormányzati, bírói és közigazgatási hatóságait és polgárait.

Romániát a kisebbségek védelme tárgyában aláírtszerződés a következőkre kötelezi:

A kisebbségi szerződésben foglalt rendelkezéseknekalaptörvényéül való elismerésére és arra, hogy semmineműtörvény, rendelet, vagy hivatalos intézkedés ezekkel arendelkezésekkel nem lesz ellentmondásban vagy ellentét-ben s hogy ezekkel szemben semmiféle törvény, rendeletvagy hivatalos intézkedés nem lesz hatályos.

A kisebbségi lakosok élete és szabadsága teljes védel-mének biztosítására.

A kisebbségek vallásszabadságának biztosítására.A kisebbségekhez tartozók román állampolgárságának

elismerésére.

XV

A polgári és politikai jogok tekintetében a kisebbségekjogegyenlőségének biztosítására.

A kisebbségek nyelvhasználata szabadságának biztosí-tására.

A kisebbségek tanszabadságának biztosítására.A vallási és tanügyi önkormányzat engedélyezésére az

erdélyi székely és szász közületeknek.A kisebbségi szerződés rendelkezéseit Romániának al-

kotmánytörvényébe kellett volna beiktatnia. Románia eztnem tette meg, mert az 1923 évben létrejött s ma is válto-zatlanul érvényben lévő román alkotmányban — a kisebb-ségi képviselők ünnepélyes óvása ellenére — a kisebbséginemzetek szerződéses jogai nem kaptak helyet. Romániamai napig sem alkotta meg a külön kisebbségi törvényt. Az1920 óta hozott román törvények és rendelkezések legna-gyobb része figyelmen kívül hagyta a kisebbségi szerződést.Ennek megdönthetetlen bizonyítéka ez a könyvünk. A ki-sebbségi szerződésnek nincs egyetlen pontja sem, amelyeta román kormányzat és a román hatóságok önkényesen nerúgtak volna fel.

A romániai magyarságot tehát nem a politikai agitá-torok izgatják, hanem a román kormányzat és a román ha-tóságok s hogy ez az izgatás milyen szenvedéseket, nyomo-rúságot és megaláztatást zúdít állandóan az erdélyi ma-gyarságra, erről számol be ez a kis könyvünk.

A kisebbségi szerződések minden egyes pontjánakmegszegésére, illetve lábbal tiprására könyvünkben a szo-

XVI

morú adatok tömegét sorakoztatjuk föl. Könyvünkben amagyar iskolák, a magyar tanulóifjúság és a magyar kul-túra állandó üldözésével kapcsolatosan gyakran fogunk ta-lálkozni egy névvel és ez: Dr. Ο. Ghibu, a nagyszebeni gö-rög-keleti román érsekség volt iskolaügyi felügyelője. Dr.Ο. Ghibu egész Erdélyt járja és mindenütt a legkérlelhetet-lenebb módon üldözi a magyar kultúrát. Ezt különösenazért emeljük ki, mivel éppen Dr. Ο. Ghibu volt az, aki1915-ben (Viata si organizatía bisericeasca si scolara inTransilvanía sí Ungaria, Bucuresti, 1915. Pg. 164 és a„Scola romaneasca” 1915. Pg. 37) foglalkozott az erdélyiromán közoktatásüggyel és e munkáiból kimutatható, hogy1914-ben a magyar uralom alatt Magyarországon 2901 nyil-vános román elemi iskola működött, tehát 2,948.086 románanyanyelvű lakosból minden 1016 lélekre jutott egy tisz-tán románnyelvű iskola. Minden 945 görög-keleti lakosrajutott egy görög-kelet tanító, kiknek fizetését nagyrészét saz összes görög-keleti tanítók fizetésének egyharmadát amagyar állam fedezte, Ugyanebben az évben Romániábancsak minden 1418 lakosra jutott egy elemi iskola (AnuarulStatistik al Romaniei 1924. Pag. 10. és 234.). Ezzel szembenaz 1929. évi adatok szerint Erdélyben minden 1923 ma-gyar lélekre jutott egy elemi iskola, de ez sem tisztán ma-gyarnyelvű, mert a tárgyak nagyobb részét tisztán románnyelven tanítják, nyilvánossági joga nincs mindegyiknek,autonóm joguk is meg van nyirbálva és állami segélyt semkaptak. Ezeket az adatokat azért soroljuk föl, hogy Károlyromán királynak bemutassuk az egyik politikai agitátortDr. O. Ghibu személyében. De felsoroltuk ezeket az adato-kat azért is, mivel a román propaganda álladóan azzal vá-

XVII

dolta és vádolja még ma is a magyar népet, hogy az erdélyirománságot elnyomta.

Az erdélyi magyarság szenvedése eddig nem jutott elKároly román király füléhez és bizonyára ezután sem fogeljutni. A nemzetközi szerződések sem segítenek az erdé-lyi magyarság helyzetén, ezt bebizonyította az eddig elmúlt17 esztendő gyászos története. Az erdélyi magyarságoncsak a békeszerződések megváltoztatása segít.

R O M Á N U R A L O M

E R D É L Y B E N

Kincses Kolozsvár történelmi útja a magyartürelemtől — a román gyűlöletig.

1. Magyar fejedelmek és királyok nyomatták az elsőrománnyelvű könyveket.

Kolozsvár. A lexikonban néhány szó. Százezer lakosúváros. Erdély fővárosa, évszázadokon keresztül az egykorierdélyi magyar fejedelmek székhelye. Köztük a hatalmasBáthory fejedelemnek, Lengyelország nagyhírű magyar ki-rályának is egykori székhelye. A magyar kultúra legszívó-sabb történelmi bástyája, ahová évszázadokon keresztül, —mialatt Magyarország nyugati részeit, a trianoni szerződé-sek szerint meghagyott mai Magyarország egész területét,török hordák égették fel és tartották megszállva, — vissza-húzódva élt az egész magyar kultúra, európai hírű tudósai-val, íróival, művészeivel együtt.

Elpusztították többször is, de az erdélyi magyar népősi energiái minden alkalommal, mérhetetlen áldozatokárán, újjáélesztették. Lakosai mindig színültig magyarokvoltak.

A szabadság és jogegyenlőség hazája ez a föld, Er-délyben mondották ki legelőször, a világ valamennyi álla-mát megelőzve, már a XVI. században a vallásszabadsá-got. És Kolozsvár volt a fejedelmi város, melynek büszkeudvarában oly szíves szeretettel fogadták a letelepülőszászságot, vagy a keletről beszivárgó hegyi népnek, a mű-veletlen pásztorokból álló románoknak a közeledését. Azerdélyi fejedelmek ebben az ősi székvárosban adtak pél-dát a világnak arra, hogy miképpen kell értelmezni a leg-alacsonyabbrendű nomád néptörzsekkel szemben is a test-

4

vériség kultúreszméit. Alig alakult meg még Erdélyben amagyar református egyház, mikor a János Zsigmond és or-szággyűlése által az oláhoknak kirendelt püspök 1567-benzsinattal határoztatta el, hogy az oláh istentisztelet nyelvea szláv helyett ezután oláh legyen. Már 1544-ben megjelentSzebenben egy oláh kathekizmus, Benkner János brassóibíró pedig 1559-ben egyrészt az ottani orthodox oláh temp-lomba bevezeti Luther kathekizmus át, másrészt pedig oláhkönyvnyomdát állít fel, ahol Coresi nevű tergovistyei dia-kon vezetése alatt kezdődik meg a tulajdonképpeni oláh-nyelvű könyvirodalom« Coresí kiadásában, részint lutherá-nus szász, részint kálvinista magyar támogatással, így külö-nösen Forró Miklós nemes úr megbízásából jelennek meg1561-ben az evangéliumok, 1562-ben az Apostolok csele-kedetei, 1571-ben pedig a zsoltárok. 1581-ben HirscherLukács brassói bíró megbízásából kinyomtatta Coresi akommentált evangéliumokat. 1581-ben és 82-ben a kálvi-nista oláh püspök, Tordai Mihály, Szászvárosban kiadjaaz addig és még sokáig egyedülálló nagy oláh biblia-fordítást, a „Palia”-t, Geszti Ferenc dévai főkapitány költ-ségén. A fordítást Tordaival együtt oláh lelkészek készí-tették, karánsebesi, lugosi és hunyadi protopópák, még pe-dig Heltai Gáspár magyar biblia-fordításából olyképpen,hogy az oláh nyelvet munkáló fordítók megfelelő kifejezé-seket keresve, gyakran Heltai magyar szavait és kifejezé-seit is átvették.

A Palia megjelenése korszakot alkot az oláh művelő-dés történetében, mert megnyitja az irodalmi nyelv emlé-keinek sorát és ennél a döntő lépésnél az elmaradottabboláh nemzetnek erdélyi magyarok nyújtanak segédkezet, őkvezetik be az európai népek akkor már századok óta álta-lános kultúrfokára, a szentírásnak anyanyelven való olva-sására. Ugyanezen úton haladnak a XVII. század nagy er-délyi fejedelmei: Bethlen Gábor oláh biblia fordításon dol-goztat, Rákóczi György oláh könyvnyomdát alapít Gyula-fehérváron, oláh nyelven kálvinista kátét adat ki s mikorezt az orthodox jászvásári metropolita elítéli, az oláh-nyelvű viszonválaszt az erdélyi orthodox püspök írja meg,

5

így a polemikus és tudományos oláh irodalom megindítása-kor is ott áll segítő kézzel az erdélyi magyarság.

Ebben a korszakban, a bevett vallások rendszere kö-vetkeztében nemcsak mindegyik befogadott vallás volt alá-vetve a fejedelemnek, hanem különösen a megtűrt ortho-doxia, melynek püspökei, — fejedelmi megerősítésük alkal-mából — elfogadták azokat a fejedelmi kondíciókat, me-lyek megkövetelték az oláh nyelv gyakorlását és a szlávegyházi nyelv kiküszöbölését. Így I. Rákóczi György 1641-ben az általa kinevezett bihari vladikának meghagyja, hogy„a szegény oláhságnak maguk született nyelvükön prédikál-jon, hogy abból naponként épülést vehessenek az üdvössé-ges tudományban és vallásban és így az babonás tévelygés-nek homályából napról-napra világosságra vezéreltesse-nek”. Utóbb, 1643-ban, Rákóczi György letette az egyikáltala kinevezett görög és rác rítusú oláh püspököt és a he-lyébe kinevezettnek kötelességévé tette, hogy a vasár- ésünnepnapi istentiszteletet és minden egyéb szertartást oláhnyelven tartsa és tartassa az alája tartozó pópákkal, akik-nek babonás szokásait is lehetőség szerint szüntesse meg.Ezek a feltételek benne találhatók minden későbbi feje-delmi kinevezési okmányban, melyekben tehát mind megkö-vetelik az oláh püspököktől és papoktól az oláh nyelvű is-tentiszteletet és a hívek anyanyelvi tanítását. KülönösenApafi Mihály fejedelem fejt ki nagy oláh kultúrprogram-mot, kinevezvén 1686-ban az oláhok, görögök és ruthénekvladikájává Vaszilie Varlámot, s meghagyván neki, hogyszékhelyén, a gyulafehérvári monostorban, továbbá Hunyad-han és Máramarosban iskolákat tartson, amelyekben min-denki oláh nyelven részesüljön az írás és olvasás tudomá-nyában. A haladottabbak latin nyelvre is taníttassanak,magyar nyelvről szó sem esik. Továbbá állítsa fel a fe-hérvári régi oláh nyomdát és azokat a pópákat, akikruthénul mormognak a templomokban, tartozik eltávolítaniés helyükbe olyanokat tenni, akik az oláh nyelvet ismerik.

Maguk a tárgyilagos román történetírók sem tagadjákazt, hogy Erdélyben, a magyar fejedelmek pártfogásávalindult meg az a művelődési és irodalmi áramlat, mely ki-

6

szorította az egyházi használatból a szláv nyelvet és a ro-mán nyelv csengését kezdte hallatni előbb a vallás, majd azirodalom terén, és ezzel megelőzte a két vajdaságbeli ro-mán életet.

A további évszázadok folyamán is mindenkor teljesszabadságot élvezett az oláh nyelv, a testvériség és jog-egyenlőség szabadságának biztosítása már odáig fejlődött,hogy 1754-ben Áron Péter oláh püspök Balázsfalván pap-nevelő iskolát és főiskolával fölérő kollégiumot állított felés az itt használt tankönyveket Moldvában és Havasalföl-dön is tankönyvekül fogadták el. Balázsfalva, ez az erdélyimagyar város a magyar fejedelmek áldozatkészsége révénés a magyarok testvéri támogatásával az egész román nem-zeti kultúra tudományos bölcsőjévé lett ugyanakkor, amikora moldvai és havasalföldi vajdaságokban a román lakos-ság még templomaiban is csak a görög-szláv nyelvet hasz-nálhatta.

Elenyészően csekély volt Erdélyben a románok szá-ma. De míg a magyar vitézek egyre-másra véreztek a tö-rök és a német ellen vívott harcokban és számuk egyes vi-dékeken megfogyatkozott, a románság folytonos betelepü-lése és támogatása révén a magyarság előzékenysége Erdélylakosságának jelentős tényezőjévé, egész Erdély egyhatod-egyötödnyi népévé emelte az ide szívesen költöző román-ságot.

//. József császár idejében már Balázsfalván is és Sze-benben is egyre-másra jelentek meg a románnyelvű köny-vek, sőt Budán, a magyar királyok koronázó városában isa magyar királyi egyetemi nyomda gyártotta a román is-kolai és egyházi könyveket teljesen ingyen, a műveletlenromán lakosság kulturális nevelése érdekében. Mi sem jel-lemzőbb erre az előzékenységre, mint hogy Romániának masincs terjedelmesebb és jobb egyházi szertartáskönyve,mint az a tizenkét-kötetes nagy románnyelvű munka, me-lyet 1805-ben Budán adtak ki a magyarok a román népszámára ingyen. A magyar egyetemi nyomda adta ki 1812-ben Maior Péter könyvét: a románok történetét ugyancsakromán nyelven, mely a román népnek az egész világon meg-

7

jelent legelső történelmi kézikönyve. És mint ahogyan Bu-dapesten indult meg a múlt század elején az első román-nyelvű folyóirat, ugyanúgy az erdélyi Nagyszebenben je-lent meg az első és máig is egyetlen román enciklopédia.

Balázsfalván pedig felépült a nagy román katedrális,melynek gyönyörű belső oszlopai román nemzetiszínű sza-lagdíszítéssel pompáztak háborítatlanul a magyar uralomalatt. Sőt háborítatlanul épen maradtak a román nemzetiöntudat propagáló eszközeként a világháborúnak azokbanaz esztendőiben is, melyeket Románia hadseregével szem-ben a magyar seregek győzelmes ütközetek sorozatábanvívtak végig.

2. A nyolcesztendős első mártír.

Lehetetlen, hogy mindez eszébe ne jusson a szemlé-lőnek, aki Kolozsvár ősi magyar földjén tanulmányútonjár és azt akarja szemtől szemben látni, hogy ez a ma-gyarság keblén nevelt, magyar kultúrán és áldozatkészsé-gen oly naggyá lett mai Románia miképpen bánik a ma-gyarokkal ezen az évezredes magyar földön: Erdélybenés annak fővárosában, az ősi fejedelmi Kolozsváron, mely-nek vasúti táblájáról első napon letépték a város magyarnevét és új nevet írtak reá: Cluj-t.

A balázsfalvi román katedrális bántatlan, románszínű oszlopdíszeiről eszembe jut a kis Vernes Terézkeesete.

Vernes Terézke egy torockói iparosmesternek volt anyolcesztendős kisleánykája. A román megszállás elsőesztendejében történt, hogy a Vernes-család kocsin Ko-lozsvárra ment rokont látogatni. A kis Terézke a torockóikertből sebtiben reggel, indulás előtt virágokat szedett,hogy kolozsvári nagyanyját megörvendeztesse valamivel.Fehér és piros szekfűvel, Az volt a kertben éppen. Tervenem sikerült, Kolozsvár utcáján egy román katona meg-állította a Vernesék kocsiját és a családot letartóztatták.A kis Terézt is megverték. A bűne lázítás és nemzetgya-lázás volt. A román katona szerint a tiltott magyar nem-

8

zeti színekkel: piros-fehér-zölddel volt tüntetően feldí-szítve a falusi magyar iparos kocsija. A valóság a kis le-ányka csokra volt néhány zöld levéllel. Színei véletlenültényleg egyeztek a magyar színekkel. Az eredmény: aszülők napokig voltak letartóztatva, a kis Terézke hetekigfeküdt az elszenvedett ütésektől és izgalmaktól betegen.Apró kis epizód. Megjegyzésünk még az, hogy temp-lomi zászlók mellé kitűzött virágbokrétáktól kezdve va-sárnapi misére menő székely legények kalap-virágdíszéig;

kertben ültetett virágok Isten-adta véletlen kiszíneződése,vagy vendég-abroszok szándéktalan virágdíszítése miatthasonló váddal az elmúlt másfél évtized alatt több, mintezer esetben indult eljárás, történt vádemelés, sőt sokesetben büntetés kiszabás olyan ártatlan magyarok ellenegész Erdély területén, kik véletlenül piros és fehér színűvirágok közé vagy mellé kerültek. A zöld színt már avirágok ártatlan levelei bűnözték.

3. Irtóhadjárat a magyarság ellen.

A román megszállás idején Kolozsváron, Erdély fő-városában elenyésző kis töredék volt a nem magyar anya-nyelvű lakosság. Tizenöt százalék körül mozgott. A lakos-ság 83.38%-a volt magyar, vagyis 50,704 lélek. Románugyanakkor 7562 (12.43%) és német 1676 (2.75%) volt.Az elrománosítás tűzzel-vassal megindult. A programmâtnyíltan hirdették: Erdély magyar városaiból el kell űznia magyar intelligenciát, helyeiket el kell foglalni és min-denütt román többséget kell produkálni. És jöttek az elro-mánosítás évei, majd jött a jelenlegi román kormány is,melynek miniszterelnöke, Tatarescu, 1934. év május 2-ánKolozsvárt tartott minisztertanácson mondotta el emléke-zetes szavait:

„A történelmet pedig reparálni kell! Meg kell terem-teni Erdélyben a román burzsoáziát és annak közigazga-tási és társadalmi fölényét! Ennek a programmnak végre-hajtása minden áron Románia legsürgősebb történelmifeladata.”

9

A miniszterelnöki beszédet egész Romániában ésegész Erdélyben szerteharsogta a napisajtó és az új kor-mányprogramm finom szavakban elmondott mottója ke-gyetlen korbácsütésekké durvult, míg azt a túlbuzgó, fa-natikus román hatóságokon és tisztviselőkön keresztülezernyi és ezernyi gyötörtetés valóságában hajtották végrea legkisebb magyar falvakban is.

Kolozsvár statisztikájának számai mutatják az eddigieredményt ís. Erdély fővárosában hosszú évszázadokonkeresztül állandóan legalább kilencvenszázalékos volt amagyarság számaránya, A hivatalos román statisztika tu-dott csak olyan csodát produkálni, hogy ezt a közel év-ezredes számarányt tizenöt év alatt minoritássá szorí-totta. Az 1934. évi januári adatok szerint Kolozsvár la-kossága 102,007 fő, ebből 50,042 a magyar, 35,874 a ro-mán, 2440 a német és 13,651 a zsidó. A magyarság szám-aránya tehát ebben a statisztikában már csak 49.1%. Ke-vesebb, mint a fele. Igaz, hogy még ez a román összeállí-tás is nyíltan kimutat 13.3% zsidót, márpedig egyszerűenköztudomású Erdélyben, hogy német-zsidó ott sohasemvolt, regátbeli zsidó Erdélynek ezen a részén ugyancsaksohasem volt. A cél igen egyszerű. A zsidó zsidó és nemmagyar, gyermekének éppen ezért magyar iskolába járnitilos, belekényszerül a román állami iskolába és amúgyiserős asszimilációs hajlamánál fogva egy-másfél emberöl-tőn át teljesen elrománosodik.

A kolozsvári román egyetem rektori hivatalának je-lentése az 1933/34. tanév adatairól már világosan mutatjaaz elrománosító politika iskolai képét: Ebben a tanévbenaz egyetem hallgatóinak száma összesen 4.469, t. i. 1813 jo-gász, 984 orvosnövendék, 387 gyógyszerész és 1.285 böl-csész. Nemzetiség szerint: 2.623 román, 922 magyar, 447zsidó, 345 szász, 112 orosz, 6 cseh, 4 örmény, 5 török, 2görög, 1 ukrán, 1 olasz és 1 ruthén. Diplomát a legutóbbitanévben 224 végzett hallgató kapott de ebből, már 165a román és csak 30 a magyar, 10 a német, 16 a zsidó, 1cseh, 1 örmény és 1 orosz.

10

Már maga a beiratkozási arányszám is szörnyűsége-sen hátrányos az erdélyi kétmilliónyi magyarságra nézve.A diplomaeredmény pedig egyenesen katasztrofális. Pe-dig akkor, — az 1933/34. tanévben, — még nem hangzottel a román miniszterelnöki beszéd, melynek teljesen pél-dátlan közoktatásügyi hatásai csak később jelentkeztek.

4. Kincses Kolozsvár-t árverezik!

A régi magyar világban áprilisi tréfának is valószí-nűtlen lett volna. 1934-ben fantasztikus valóság lett: el-árvereztetés alá került Kolozsvár, a kincses város! A ro-mán állami takarék- és betétpénztár igazgatósága szigorúhangú felszólítást küldött Kolozsvár városának, hogy 30millió lejes kölcsönének ügyét haladéktalanul rendezze,mert különben lefoglalják és elárverezik a város ingatla-nait.

Nem sokkal előbb egy másik híres magyar városnak,Nagyszalontának, a világ minden kultúrnyelvére lefordí-tott nagy magyar költő, Arany János szülővárosának köz-épületeire kért árverést egy román állami pénzintézet.Utána Erdély fővárosára került a sor! Hiába magyar aváros, a vezetősége idetelepített román tisztviselőkből ésérdemeikért jutalmazott román politikusokból áll. akiktermészetesen nincsenek szívükkel úgy hozzánőve ezekheza magyar rögökhöz, mint voltak e város szülöttei, a ma-gyar polgármesterek. Ezt a 30 millió lejt is még Deleuromán polgármester vette fel városfejlesztési célokra. Az-óta elment a pénz is, elment a polgármester is és az újromán polgármesternek kisebb gondja is nagyobb voltannál, semhogy az elődje által csinált adósságokat ren-dezze. Nem is törlesztett egyetlen bánit sem. És a városaggódó lakossága még csak bele sem szólhatott az ügybe.Ölbetett kézzel kénytelen volt nézni, hogy az ősi városnagyértékű ingatlanait az elkótyavetyélésnek mily sürgősveszedelme fenyegette.

11

5. Megdöbbentő egészségügyi viszonyok.

A város új urai veszekednek, de közben tönkremegya város és pusztulnak a régi közállapotok is. Kolozsvár31 elemi iskolájába összesen 7.388 növendék járt 1934-ben. A hivatalos orvosi vizsgálat ezek között 55 szembe-teget, 134 bőrbajost, 18 vérbajost, 469 fül-, gége- és orr-beteget, 18 szerviszívbajost, 41 csontbeteget, 173 előreha-ladott (!) tüdővészest, 519 mirigybeteget és 764 feltű-nően (!) vérszegény gyermeket talált. Jellemző a leg-utóbbi másfél évtized kulturális színvonalának emelkedé-sére, hogy Kolozsvár jóváhagyott költségvetésében nemkevesebb, mint 400.000 lej szerepel „csavargó gyermekekiskoláztatására”.

Bár Kolozsvárt úgy ismerik Erdélyben, mint a kór-házak városát, a román impérium óta úgyszólván lehetet-lenség itt szegény beteget elhelyezni. Maga Baritiu dr. a románbetegsegélyző intézet főorvosa mondotta el a következő esetet:

,,Bej|ött hozzám egy segesvári asszony, karján a be-teg gyermekével. A gyermeket megvizsgáltam, középfül-tő gyulladása volt, láttam, hogy műtétre a legsürgőseb-ben szükség van. A gyermek súlyos állapota nem tűrt ha-lasztást. Beutaltam a gyermeket a fül- és gégeklinikára.Nemsokára visszajött az asszony azzal, hogy a klinikánnem akarják befogadni gyermekét. Új beutalási lappalsürgősen a sebészeti klinikára küldtem. Majd még kétmásik helyre. Mindenünnen visszaküldték. Nem fogadtákbe. A gyermeken már azután nem is lehetett segíteni.”

— A betegsegélyző tagjainak a kórházban való el-helyezése — Baritiu főorvos saját szavai szerint — hihe-tetlen nehézségekbe ütközik. A betegsegélyző vezérigaz-gatósága ugyanis csak napi 40 lejt utal ki egy-egy betegápolására és ezért az összegért (kb. napi 1.40 Pengő)egyik kórház sem hajlandó a beteget befogadni. Így tör-tént meg, hogy például a kolozsvári tüdőgondozó intézet-ben 10 hónap alatt mindössze két beteget lehetett csakelhelyezni. Segíteni csak úgy lehetne a helyzeten, ha a60 ezer tagot számláló kolozsvári betegsegélyző részérekülön kórházat állítanának fel Kolozsváron.

II. A magyar diákok érettségi kálváriája.

1. A középiskolai érettségin a magyar diákok 91%-abukott el.

Ha van szülő távol a nyugodt kultúrájú Angliában,vagy az előzékeny francia földön, ki véletlenül e sorokatolvassa, ne dobja el a könyvet, mert nem valótlanság ésnem politikai propaganda-anyag ez, hanem a valóságosélet megcáfolhatatlan igazsága: Erdély földjén, az ősikultúrkollégiumokba járó erdélyi magyar diákokat 1934-ben már nem engedték tanáraik előtt középiskolai érett-ségi vizsgára. Idegen városokba kellett utazniok, sokszorpénz híján elgyalogolniuk és a román kormány által ki-jelölt érettségi-vizsgabiztosok előtt vizsgát tenniök. Isko-láik, melyek jók voltak arra, hogy nem egy mai aktív ro-mán minisztert az életre előkészítsenek s melyek Európalegnevesebb mathematikusait, fizikusait, kutatóit adtákszigorú falaik közül a világnak, most is nyugodt lelki-ismerettel bocsátották kitűnően előkészített tanítványai-kat ezekre a szokatlan helyen és formaságok között elren-delt vizsgákra. Az eredmény lesújtó volt. A legteljesebbkétségbeesésbe kergette az áldozatkész szülők és a jövő-jükért aggódó fiatalok ezreit: A román bizottságok a ma-gyar nemzetiségű diákoknak 91, azaz kilencvenegy száza-lékát buktatták meg az 1934. év júniusában Erdély külön-böző helyein megtartott érettségi vizsgálatokon. A hivata-los közlésben beismert szám is nyolcvan százalék körülvallja be a magyar középiskolák diákságának bukásiarányszámát, de minthogy ezekben az iskolákban is voltmég legutóbb egy-két más nemzetiségű növendék, viszont az

13

állami román iskolákba kényszerített magyar diákokatkülön nem mutatták ki, ezeket az adatokat is egybevetve abukási arányszám 91 százalék.

Szülők, kiknek földjét elvette a román földreform,kiknek tanítói, jegyzői, vasúti vagy postai alkalmaztatá-sát a magyarok intézményes elbocsátásával egyetlen toll-vonás szüntette meg, kik négy elemi iskola és hét közép-iskola nehéz tandíjgondját vállalták verejtékezve csakazért, hogy gyermekük diplomához és kenyérkereseti lehe-tőséghez jusson, most egy nap alatt megtudták, hogy fi-uknak, vagy leányuknak hiába volt esetleg tizenegy évenát tiszta egyes bizonyítványa, hiába szereztek iskolai ki-tüntetéseket azokban a piarista, minorita, református,vagy unitárius ősi kollégiumokban, melyeknek falai közülévszázadok folyamán nem egyszer oxfordi, cambridgei,etoni, vagy más világhírű egyetemek tudós büszkeségeikerültek ki, — a román állam cenzorai végighúztak egyet-len érettségin minden számítást és ezerszámra csukták beaz élet kapuját a magyar és a szász kisebbségi diákokutolsó középiskolai lépése előtt.

2. Százöt diákból huszonnégy ment át a kolozsváriérettségi bizottság előtt.

A kolozsvári és a Kolozsvárhoz közelebb eső városok-ban működő felekezeti magyar középiskolák növendékeitKolozsvárra rendelte a román kormány 1934. júniusábanérettségi vizsgálatra. A kolozsvári Regina Mária románállami leánylyceum épületében működött a Bukarestbőlkiküldött román vizsgáztató bizottság, mely előtt hat ma-gyar kisebbségi középiskola végzett növendékei tettek ro-mán nyelven érettségi vizsgát, A kolozsvári bizottság elé105 diák állott ki és ezekből az érettségin 81 bukott meg.

Az írásbeli vizsga egyik legsúlyosabb feltétele volt,hogy a magyar diákoknak a latinnyelvű vizsgán nem voltszabad a latin szöveget előbb a saját anyanyelvükre le-fordítaniuk, hanem azonnal latinról románra kellett for-

14

dítaniok minden mondatot. Erdély egyik legősibb és leg-nagyobb múltú kollégiumának, a marosvásárhelyi refor-mátus kollégiumnak 19 diákja is itt vizsgázott. Ezek kö-zül egyetlenegy sem vizsgázott sikeresen. Mind a tizenki-lencen megbuktak már az írásbelin. Szóbelire nem is ju-tottak.

Jellemző a vizsgáztatás szellemére, hogy maguk a di-ákok várták a legjobb hangulatban az eredmény kihirde-tését. Annyira biztosak voltak abban, hogy a feladottkérdésekre — bár azok válogatottan igen nehezek vol-tak — kitűnően megfeleltek. Zokogás és jajongás verte felaz iskola lépcsőházát, amikor a csarnok kihirdetőtáblájána kegyetlen vizsgaeredmények írásbeli ítéletét kifüggesz-tették. Egy leányka, aki a marosvásárhelyi reformátuskollégium növendéke volt, keservesen zokogva állítottameg a lépcsőn a cenzorbízottság egyik tagját:

— Mit gondol — kérdezte a magyar leányka kifo-gástalan román nyelven, — igazságos az, hogy egy ilyennagymúltú intézetnek, mint a miénk, egyetlen növendékétsem engedték át a vizsgán? Vegye tudomásul a professzorúr, hogy én az egész középiskolában mindvégig tiszta je-les tanuló voltam és még a románnyelvű iskolaközi iro-dalmi pályázatokon is díjat nyertem, hogy tandíjmenteslehessek, mert évek óta órákat adok és állásukból elbo-csátott öreg szüleimet is én tartom el?

A professzor elsápadt és nem felelt.Így történt, hogy szeptemberben, amikor 1.152 nö-

vendék állott összesen pótvizsgára az erdélyi középisko-lákból, ezeknek ötven százaléka itt is megbukott. Még pe-dig azért, mert a magyar anyanyelvű diákoknak 88 száza-lékát buktatták meg az őszi pótérettségin- A magyarokúgyszólván kivétel nélkül olyan kérdéseket kaptak, me-lyeknek megoldásához nem középiskolai, hanem egyetemiműveltség szükséges.

Az egyik pótérettségi bizottság Nagyváradon (Ora-deán) működött. Ennek elnöke Onisifor Ghibu professzorvolt, aki a magyarságnak legkérlelhetetlenebb üldözője.Az ő személyével még egyéb vonatkozásokban is találko-

15

zunk e könyv hasábjain, ha a magyar kultúra intézményespusztításának más fejezeteihez érünk,

Ha azt kérdezzük, hogy a magyar értelmiségnek eza szörnyű letaglózása miért történt, csak azt felelhetjük:két okból. Az egyik: meggátolni a magyar értelmiséget,hogy intellektuális pályákon elhelyezkedjék. A másik:megrémíteni az ezután sorra kerülő generáció sorsávalkapcsolatban a szülőket és azt kierőszakolni, hogy az ősimagyarnyelvű felekezeti iskoláktól elfordulva, gyermekei-ket román állami iskolákba adják és a magyar középisko-lák így kénytelenek legyenek kapuikat bezárni. Mintahogy ezt a programmot nem egy hivatalos román köz-oktatásügyi férfiú négyszemközt „letagadás terhe mellett”e sorok írójának is őszintén bevallotta.

A román nacionalista sajtó leplezetlen ujjongássalfogadta az érettségi vizsgák romboló eredményeit. A kor-mányhoz közel álló, félig-meddig hivatalos Universul már1934. július 5-én azt írja, hogy: „ez az érettségi eredménya legszebb, a legméltóbb és a legfájdalmasabb felelet,amit csak a román tanári kar a magyaroknak adhatott. Aromán kultúra végre revansot vett a magyar kultúrán ésbüszkék vagyunk rá, hogy ez a revans dicsőségét jelentia román nemzetnek!”

Mit is mond az a szerződés, mely Románia és a szö-vetséges főhatalmak között 1919. december 9-én Párizsbanlétrejött?

„2. cikk. A román kormány kötelezi magát, hogy azország minden lakosának születési, állampolgársági,nyelvi, faji, vagy vallási különbség nélkül az élet és sza-badság teljes védelmét biztosítja”.

3. Romanizálási eredmény Temesváron:katolikus vallású zsidók.

Ha nem volnának minden esetben annyira megdöb-bentőek a román hatóságok elrománosító politikájánakmegalázó körülményei, nem egyszer mosolyogni kelleneazokon az indokokon, amelyeket a különböző román ál-

16

lami hatósági személyek találnak ki a kisebbségekkelszemben elkövetett törvénytelenségek formális igazo-lására. Ilyen groteszkül ható indokolással tiltotta el a te-mesvári tanfelügyelőség 1934. nyarán a temesvári piaristagimnázium tíz tanulóját a magyar nyelv és irodalmi óráklátogatásától.

Hasonló okból tiltották el Sebestyén Béla temesvárikereskedő fiát, továbbá Szablyár Kornél református gyer-meket (szülei mindketten reformátusok, de azt állapítottákmeg a névelemzés során, hogy szerbek), egy Berán nevűkereskedő fiát, March József nagytrafikos két fiát, ScheerJózsef kávéháztulajdonos fiát, Gerő Gyula könyvkereskedőfiát és másokat.

A tanfelügyelőség álláspontja a legtöbb ilyen esetbenaz volt, hogy igaz, hogy a gyermekek vallásfelekezete rómaikatolikus, nemzetiségük azonban zsidó.

Ugyanilyen indokolással tiltotta el a tanfelügyelőséga temesvár—gyárvárosi zárdában működő magyar leány-gimnázium néhány növendékét is az intézet látogatásától.

III. Mi a sorsa Erdélyben a kisebbségiifjúságnak?

A jelenlegi román közoktatásügyi kormányzat, mintláttuk, mindent megtesz a magyar ifjúság diplomaszerzé-sének megakadályozására. A kolozsvári egyetem szomorúadatai azonban azt is elmondják, hogy azok előtt a kisebb-ségi ifjak előtt is el vannak zárva az élet kapui, akik nagykínnal és emberfeletti szorgalommal el is jutnak az egye-temi beiratkozásokig.

A jogi pályára a magyar fiatalságnak hiábavaló men-nie. Bármennyire él is a világ köztudatában, hogy a ma-gyarok elsősorban jogászok, Erdély jogi pályái — a min-den magyar ifjúban öröklötten rejlő tehetség ellenére is —zárva maradnak, mert míg ezelőtt évtizedeken keresztülpéldául a kolozsvári ügyvédi kamara területén 80—90 szá-zaléknyi volt állandóan a magyar ügyvédek számaránya,1934-ben ez az arány már 10 százalékot sem tett ki. Amegszállás elején már úgyszólván elárasztották Erdélyt abotcsinálta újdonsült román fiskálisok, akik minden ható-ság előtt eredményesebben képviselték a feleket — még hamagyarok voltak is a perlekedők — mint a magyar ügy-védek. A szomszédos Torda—Aranyos-megyében még 5százaléknyi arányszámuk sincsen a magyar ügyvédeknek,pedig Aranyosszék falvainak lakossága ma is színtisztamagyar.

Az orvosi fakultáson még érvényesülni tudtak néhányéven át a tehetséges magyar ifjak, amíg az elrománosításpolitikája észre nem vette, hogy a román orvosok tudásban,szakértelemben nem tudják legyűrni a magyar orvosokat ésakkor egyszerre bevezették a kolozsvári egyetemen az or-vosi fakultáson a külön felvételi vizsgák intézményét, mely

18

évről-évre végigszánt az érettségi tortúráján is átvergődőmagyar fiatalok sorain. Pedig maguk a román orvospro-fesszorok azok, akik évről-évre a legnagyobb elismeréshangján szoktak nyilatkozni éppen magyar hallgatóik ké-pességeiről és lelkiismeretes munkálkodásáról.

Annál keservesebb még talán a helyzet a tanári pá-lyán. Erdélyben a magyar egyházak által fenntartott ma-gyarnyelvű középiskolákban már 1934-ben összesen csak200 tanár működött. Azóta ez a szám is csökkent. Ezeknektanszékei is csak 30 esztendő alatt cserélődnek. Mindenévben átlag 7 hely ürül tehát meg. Erre a 7 helyre már1934-ben 90 végzett magyar tanár pályázott. Kell-e ennélvigasztalanabb sors? De ugyanakkor lehet-e a magyar kö-zépiskolák pedagógiai nívóját kifogásolni, amikor mind-egyiknek iskolahatóságai ilyen szomorúan nagy tan ár-anyagból válogathatják ki évről-évre éppen a legtökélete-sebb és légárra valóbb pedagógiai és tudományos értékeket?

A gyógyszerészeti fakultás magyar hallgatóinak sor-sáról kár beszélni. A gyógyszerészeti oktatás egységesíté-séről szóló és 1934. évi július 7-én 2.030 sz. alatt kelt ki-rályi dekrétummal a Monitorul Official ugyanazon évi jú-lius 10.-i, 156. számában kihirdetett törvény a kolozsváriés jassi-i gyógyszerészeti fakultásokat megszüntette és Bu-karestben állított fel új tagozatot. A gyógyszertárak évről-évre kevésbbé maradnak magyar kézen, a román kormányúj patikajogot csak román származású gyógyszerészeknekad. Hiszen éppen ez az elrománosítás politikájának egyiklegfőbb eszköze: a falvakban is a román értelmiség pozí-cióit erősítik. Román patikus pedig nem alkalmaz magyarpatikussegédet sem.

Pedig! A román hivatalos statisztika szerint is másfél·milliónál több magyar él Erdélyben. A lakosság számarány-megoszlása szerint tehát a közpályákon is évente legalább400 magyar ifjút kellene elhelyezni. Ez felelne meg Erdélyévszázados szabadelvű tradícióinak is.

Ezzel szemben nem helyeznek el egyet sem. Most kü-lönösen nem. Még olyan csekély hányadban sem, mintamennyi minden szabályban a kivételt szokta igazolni.

IV. A legmegdöbbentőbb keresztet a magyarnyugdíjasok viselik.

1. A magyar nyugdíjasok koldulva nyomorognak.

A jelszó ismeretes: a román falvak alacsony kulturá-lis és életnívóját igyekeznek felemelni az ősi kultúrájúmagyar városok életnívójához. De mert ez a legcsekélyebbmértékben sem sikerül, a román közigazgatás túlzó soviniz-musa rohamosan rombolja le a magyar városok életnívójáta községek kultúrálatlansága felé. Semmit sem kímélnek,ami városi, mint ahogyan semmivel sem kímélik a tradicio-nális kultúrában élő ősi magyar falvak életét sem, ha arrólvan szó, hogy az évezredes magyar kultúrszokások és apár száz éves hegyi román nép alacsony sorsú életmeg-nyilvánulásai között mutatkozó különbséget a legkönyör-telenebb erőszakkal is kiegyenlítsék.

A magyar történelmi középosztály kipusztításának fáj-dalmas fejezetében egyik legmegdöbbentőbb keresztet amagyar nyugdíjasok viselik. Ezek két kategóriába soroz-hatok: részben olyanok, akik csak a magyar éra alatt ál-lottak közhivatali szolgálatban és akiket a román megszál-lás már nyugdíjas sorban ért, részben pedig olyanok, akiketaktív közhivatalnokokként a román közigazgatás, vasút,vagy posta vett át és akiket csak azután nyugdíjaztak. 1930áprilisáig ezek a nyugdíjasok még valahogyan csak meg-kapták éhbér számba menő, lelketlen igazságtalansággalmegállapított alacsony járandóságaikat, az utóbbi öt esz-tendő alatt azonban csak folytonos csökkentésekkel, sőt alegtöbb esetben a nyugdíj járandóságok kifizetésének megta-

20

gadásával intézik el őket. Egyre újabb és újabb törvényekethozott a román parlament, amelyek értelmében a nyugdíja-sok egész kategóriáitól vonták meg részben vagy egészbenaz amúgyis pár fillérre tehető járandóságokat. Az erdélyiMagyar Párt pontos statisztikával mutatta ki, hogy ezek atörvények nem jelenthettek lényeges megtakarítást a románállamkincstár számára, mert a megvont nyugdíjak összegealig tett ki többet évi 30 millió lejnél egész Erdély terüle-tén, (cca 900.000 magyar pengő évente.)

A legidegtépőbb az a játék, amit Erdély különbözőadópénztárainál a magyar nyugdíjasok járandóságainakkifizetése körül évek óta rendeznek. Az érvényben levőromán törvény értelmében a nyugdíjjárulékot minden hó~nap 5-íg kell folyósítani. Evvel szemben ezeket a fizetése-ket minden hónap utolsó hetében, később pedig már csak2—3, sőt 6 hónapi késedelmekkel és a legtöbb esetben ak-kor is csak részletekben folyósították. Erdélyben minden-napos kép, hogy az állami pénztár előtt napról-napra botratámaszkodó rongyos öregemberek ténferegnek, betevő fa-lat nélkül tengődve, vagyontalanok, betegek, aggok, vala-mikor előkelő állásban élő magyar főtisztviselők, talánugyanannak az adópénztárnak vezetőtisztviselői, melynekkapujánál most havi 100 és 200 lei (3—6 pengő) értékűnyugdíj járandóságukra hét-, sőt hónapszámra hiába várnak»

A román pénzügyminisztérium 1934. július 10-én adtaki a 31.114. számú, talán valamennyi között leglelketlenebbrendeletét, amely a román hivatalos lap, a Monitorul Offi-cial július hó 6.-i 153. számában jelent meg és amely anyugdíjhátralékok kifizetését adóbónokban rendeli el. Ezeka román állami adóbónok, amelyeket a válsággal küzdőromán állami kincstár súlyos gondjainak némi enyhítéséretaláltak ki, a hivatalos tőzsdei jegyzés szerint is csak név-értéküknek 32%-át képviselik. Ez a pénzügyminisztériumirendelet tehát egyetlen tollvonással 70%-át vette el azúgyis koldus sorsban sínylődő magyar nyugdíjasok törvé-nyes járandóságának.

Ezekután mindenki meg fogja érteni, hogy Erdély ma-gyar társadalma milyen lelki állapotban fogadja azt a csak

21

gonosznak nevezhető kárörvendő szellemet, mely például aCoasa című (magyarul kaszát jelent) román lapnak a ma-gyar nyugdíjasokat gyalázó cikkéből kiárad. A cikknekcsak a címét közlöm: „Sírnak a magyar nyugdíjas herék.”

2. A szamosvölgyi vasút magyar nyugdíjasainak nyomora.

Désen a régi szamosvölgyi vasúttársaságnak százegynyugdíjas családja él. Amikor a románok átvették a hatal-mat, a román államvasutak be akarták olvasztani a Sza-mosvölgyi Vasúttársaságot is. Hosszas harc után megtör-tént a kisajátítás és a vasút részvényeseit kártalanították.Egyik kikötött feltétel az volt, hogy a román államvasutakátvették a szamosvölgyi vasút nyugdíj terheit és arra köte-lezték magukat, hogy a szamosvölgyi vasút régi alkalma-zottait nyugdíjilletményük szerint is úgy bírálják el, minta hasonló rangban és szolgálati időben nyugdíjazott CFR.alkalmazottait.

Senki sem gondolt arra, hogy a román államvasutakigazgatósága ki fogja játszani ezt a megállapodást. Pedigigen súlyosan kijátszották. A román államvasutaknálugyanis az a helyzet, hogy a vasúttársaság a nyugdíjillet-ményeket lényegileg és nem formálisan emelte, oly mó-don, hogy egy-egy vasúti nyugdíjas alapilletmény 2—500lej között mozog ma is. Ez az ú. n. törzsnyugdíj. A tulaj-donképpeni járandóságot pedig az ú. n. drágasági pótlékteszi ki. Amikor a szamosvölgyi vasúttársaság nyugdíja-sait a román államvasutak átvették, forma szerint valóbaneleget tettek a szerződésben vállalt kötelezettségüknek ésa szamosvölgyi nyugdíjasok járandóságát valóban ugyan-úgy állapították meg, mint a CFR nyugdíjasaiét. Vagyisegy magyar főkalauz havi nyugdíját 375 lejben, egy I. osz-tályú kalauzét pedig havi 250 lejben szabták meg. Drága-sági pótlék nélkül. Eleinte az állam adott ugyan mintegyhavi 1.500 lejnyi drágasági pótlékot az ilyen magyar nyug-díjasoknak, amit később 1.000 lejnyi összegre csökkentetta törzsnyugdíjjal együtt. A nyugdíjasok körében már erre

22

a csökkentésre óriási rémület támadt, mert hiszen ez azösszeg, amelyből egy egész családnak kell egy hónapigmegélnie, alig 30 magyar pengőt képvisel. A százegy désinyugdíjas magyar vasutascsalád ijedten fordult panaszávala vasútigazgatósághoz. Bár ne tette volna! A vasúttársaságválasza az volt, hogy a nyugdíjpénztár egyszerűen meg-vonta a dési nyugdíjasoktól drágasági pótlékát és a túl-nyomórészt magukkal tehetetlen öreg nyugdíjasoknak,akiknek egész existenciáját jelenti ez a szerény illetmény,csupán a törzsnyugdíját folyósította a drágasági pótlék tel-jes megvonásával. Ma Désen tehát igen sok olyan öreg vas-úti nyugdíjas van — 60—70 év körüli ember — aki havi250—300 lejes (magyar pénzben 8—10 pengős) járandó-ságból kénytelen megélni. Elképzelhetjük, hogy ez az álla-pot mennyire nevezhető életnek.

V. A nyelvvizsgák rémsége.

1, Nyelvvizsgákkal vették el a magyar tanítók maradék

kenyerét.

Talán valamennyi üldöztetés között a leggyötrelmeseb-bek azok a jogfosztások voltak, melyeket a magyarság ma-radék kenyere ellen a nyelvvizsgák pusztításaiban követettel a román uralom. Se szeri, se száma azoknak az egyéniés családi tragédiáknak, melyek a nyelvvizsgakorszak meg-döbbentő állomásait jelzik. Egy egész nép összeomlása ez,családapák kipusztítása, egész járások, megyék évszázadostársadalmi kultúrájának egy-egy tollvonással történt kiir-tása. Szemléltető példaképpen álljon itt néhány adat az ősimagyar városban, a Károlyi grófok egykori híres fellegvá-rában, Szatmárban 1934-ben lezajlott nyelvvizsga néhányrészlete:

Ebben a városban az Eminescu líceumba ült be adiákpadokba több mint 100 környékbeli deresedő fejű ma-gyar tanító. Bár előzetes hivatalos forrásból azt a biztatástkapták a vizsgázók, hogy a vizsgák kérdéseinek anyaganem haladja meg a legmagasabb fokú elemi népiskolai osz-tály tananyagának nívóját, Tulbure vezérinspektor, a vizs-gáló bizottság elnöke például ilyen kérdésekkel buk-tatta meg az egyik évtizedes gyakorlattal rendelkező,mindig kitűnő pedagógiai minősítéssel működő magyar ta-nítónőt:

— Beszéljen kérem Tepes Vidd vajdáról.A tanítónő tíz percig beszélt a középkori ókirályság-

beli román vajdáról, majd miután a román nyelv szépsé-geiről kérdeztek tőle kényes grammatikai kérdéseket és

24

miután a magyar tanítónő ezekre a kérdésekre is meglepőirodalmi finomságokkal felelt meg, jött a következő elnökikérdés:

— Mihail Viteazul idejében milyen szélsőséges áram-latok uralkodtak Erdélyben?

Erre az erősen egyetemi tudást igénylő történelmi ésszociológiai szakkérdésre is kitűnően, több mint egy ne-gyedórás választékos precíz tudású előadással válaszolt amagyar tanítónő. Aki azt hinné, mindez elég volt, téved, abizottság elnöke buktatni akart. Tehát ezt kérdezte:

— Többség és kisebbség között mi a különbség alkot-mányjogi szempontból?

Isten és ember előtt egyaránt meg lehet bocsátani aszegény szatmármegyei magyar község tehetséges és nagy-tudású magyar tanítónőjének, ha erre a hivatalosan megál-lapított pedagógiai szempontból sem neki való alkotmány-jogi problémára nem adott kielégítő feleletet. Hiszen mi-ről is beszélhetett volna egyébről őszintén, mint arról,hogy éppen az ő községében kobozták el az emeletes higié-nikus kifogástalan magyar iskolaépületet, hogy azt a köz-ségben lévő mindössze 17 főnyi román gyermek számáraromán állami iskolának rendezzék be, a 471 főnyi magyariskolás gyermeksereg számára pedig egy nádfödeles, düle-dező, faluvégi viskót jelöltek ki tanítás céljából? Vagy be-szélt volna arról, hogy édesapját, aki magyar postamester-ként működött évtizedeken keresztül az egyik közeli köz-ségben, 24 óra alatt dobták ki végkielégítés nélkül állásábólés lakásából az utcára? Vagy beszélt volna arról, hogy csa-ládjának két másik tagját a vasút szolgálatából bocsátottákel ugyanígy és unokatestvéreit is beleszámítva egész népesmagyar családjából már csak egyetlenegy testvére mond-hatja el — az is ki tudja még milyen rövid ideig?! — hogya román állam egyik kis hivatalának kenyerét eszi?

A magyar tanítónő, akinek személyi és családi adataie sorok írójának rendelkezésére állanak, érthető módonnem adott kielégítő feleletet a vezérinspektor alkotmány-jogi kérdésére. Megbukott. Azóta már végkielégítés nélkülel is bocsátották állásából.

25

A vizsgák végleges eredményét ma sem lehet tudni-Bár az eredmény nagy részét már tudatták az érdekeltek-kel, sokan még ma sem tudják, hogy sikerült-e a vizsgá-juk, vagy sem? A vizsgálóbizottságok ugyanis nem nyilat-koztak, felterjesztett jegyzőkönyveikből minden egyesesetben a román kultuszminisztérium tartotta fenn magá-nak a döntés jogát.

Néhány vármegye adatait ismerjük. Csik megyében(színmagyar vármegye) a vizsgára bocsátott 98 magyar fe-lekezeti tanító közül megbukott és állását elvesztette ed-dig 67. Udvarhely megye 93 magyar felekezeti tanítója kö-zül megbukott 62. A végleges adatok, összeállításából semlehet azonban kisebbségi szempontból hűséges képet al-kotni, mert az állami szolgálatban lévő magyar tanítók kö-zül sokat „büntetésből” az ókirályságba helyezett át a ro-mán kormány, a felekezeti tanítók számarányának elbírá-lásánál pedig úgyszólván községenkint kell majd a végle-ges döntések publikálása után kiszámítani külön a magyar,szász és egyéb felekezetek számarányait.

A tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni, hogy né-mely vármegyében, amelyekben a magyarság számarányakisebb, megállapítható előzékenységet tanúsítottak a bizott-ságok a román nyelvet tökéletes hibátlansággal beszélőmagyar tanerőkkel szemben is. Így például a temesvárivizsgáló bizottság elnöke már a jelentkezők személyi ada-tainak kikérdezése közben beszélgetésbe elegyedett a je-lentkezőkkel és saját felelősségére 12 magyar tanárt azelső szóra felmentett a nyelvvizsga alól azon a címen, hogyszemélyesen meggyőződött kifogástalan román nyelvtudá-sukról. Nagyváradon már szigorúbb volt a vizsga, itt a ma-gyar tanítók és tanárok jelentékeny százaléka vizsgázottsikerrel, de az eddig közölt eredmények szerint itt is mint-egy 28% bukott el.

26

2. A magyar tanítónő, ha sikerült a vizsgája, elbukik amuskátlin.

Ez is igen jellemző kis történet:A legtöbb magyar községben, alig maradt olyan tanító,

akinek a vizsgabiztosok megkegyelmeztek. Nosza megin-dult hát a hajsza ezek ellen is.

A csikmegyei színmagyar Gyergyócsomafalva község-ben csak két magyar tanító maradt, a többit valamennyitmegbuktatták. Ez a kettő Kovács Ferenc és Botár Erzsébetvolt. Kovács Ferencet letartóztatták. Maradt tehát a fiatalBotár Erzsike egyedül.

1934. november végén Stan és Pacaid közoktatásügyivezérfelügyetők sorra járták Csikmegye községeit a magyartanítók nyelvtudásának felülvizsgálása végett. EljutottakGyergyócsomafalvára is. Amint az utcán mentek és elha-ladtak Botár Erzsébet tanítónő lakása előtt, észrevették,hogy a tanítónő ablakában muskátli virít. Egy pillanat,máris készen volt az irredentizmus vádja. Jegyzőkönyvetvettek fel és hivatalos feljelentést készítettek Botár Erzsé-bet tanítónő ellen magyar irredenta magatartásáért. Ajegyzőkönyv szerint a tanítónő feltűnően és lázító szán-dékkal magyar nemzeti színekkel díszítette fel a lakását,fehér függöny, piros cserép, zöld levél.

Így hát Gyergyócsomafalva kis magyar gyermekei hi-ába készülnek már nemsokára az iskolába. A tanítókat el-buktatták, letartóztatták és egyetlen megmaradt tanítónő-jük, az ártatlan kis Botár Erzsike is vád alá került.

3. Kétezerötszáz magyar postás kétségbeesett vizsgája.

Annak a miniszterelnöki programmbeszédnek politikaivégrehajtására, melyet 1934. májusában mondott Tatarescua Kolozsvárt megtartott minisztertanácson, a román államiközigazgatás minden ágazatában rohamosan igyekeztekmindent elkövetni. A leírhatatlan emberi tragédiák kálvá-ria-tömege mellett, melyeket Erdély magyar tanítóinak és

27

tanárainak kellett elszenvedniök, kegyetlen könyörtelen-seggel intézték el egy tollvonással az Erdély területén mű-ködő magyar postatisztviselők sorsát is.

1934. július 16-án egy szép vasárnapi napon reggel 8órakor a kolozsvári román egyetem épületében 2.500 ma-gyar nemzetiségű postatisztviselő szorongott, hogy kétség-beesetten várja a kitűzött nyelvvizsgán sorsának hivataloselintézését.

Emberileg megrázóbb látvány aligha akad, mint ezek-nek a távoli kis falvakból saját költségükön felrendelt csa-ládapáknak és családanyáknak menete, akik tudatában vol-tak annak, hogy a román miniszterelnök programmját:„az erdélyi román burzsoázia megteremtését” kell sajátcsaládi és existenciális életük feláldozásával valóra válta-niuk.

A vizsgázókat különböző termekben helyezték el azírásbeli vizsga céljából. Azután kiosztották a kérdést:Szükséges-e a köztisztviselőnek tudnia az állam nyelvét,a) hivatalában, b) a magánéletben? A kérdésre egyoldalasírásbeli választ kellett készíteni román nyelven.

Kis postatisztviselők, sokszor 50 éven felüli egyszerűvénkisasszonyok, akiknek szolgálati helyén több vármegyé-nyi körzetben egész életükön át nem hallatszott soha egyet-len román szó sem és akik a szokatlan vizsgáztatás izgal-maitól egyébként is kimerültek, azt a csekélyke románnyelvtudásukat is elfelejtették, amelyre a vizsga kitűzéseóta pár hét alatt nagy keservesen szert tettek. Odahazapontosan ellátták munkakörüket, hűséggel árulták a románposta bélyegeit, pecsételték a leveleket, továbbították aküldeményeket, a falujukba kinevezett néhány román tiszt-viselőt és csendőrt személy szerint és név szerint is termé-szetesen jól ismerték, soha senki nem kívánt tőlük munka-körüket meghaladó magasabbrendű nyelvtani képzettséget.Természetes, hogy most az irodalmi próbán éppen úgyelégtelenül vizsgáztak, mint ahogyan elégtelenül vizsgázottaz a számtalan posta altiszt és kézbesítő postai szolga is,akiktől a román szociálpolitikai természetű feladványokmegfejtését kívánták.

28

Ugyancsak különös volt, amikor a kolozsvári egyetemhatalmas termében az írásbeli dolgozatok benyújtása utána vizsgáló bizottság tagjai egy másik csoport postai tele-fonkezelő és telefondrót-szerelő magyar alkalmazott szá-mára ezt a tételt írták fel a táblára:

— Milyen nehézségekkel találkoznak a tisztviselőkszolgálatteljesítés közben és milyen megoldási lehetősége-ket javasolnak az akadályok elkerülése érdekében?

Lehet-e csodálkozni azon, hogy ezek a szegény riadtkis munkás családapák, akiknek telefondrótszereléshezszokott kezében írószerszám talán évtizede sem volt, ro-mán nyelven még kevésbbé tudtak e nem nekik való szel-lemi kívánalomnak elégségesen megfelelni.

4. Nyugdíjkérvény — vizsgadolgozat helyett.

Megrázó volt, amint egy 57 éves nagyváradi postatiszt-viselőnő az írásbeli feladat számára kiosztott papírlapradolgozat helyett hibátlan román nyelven a következőketírta:

— Elnök Úr! Betöltöttem az 57. életévet, igényem vannyugdíjra, kérem tekintsenek el a vizsgáktól és szívesked-jenek megtenni a kellő intézkedéseket nyugdíjaztatásomérdekében.

Stefanescu úr, a kétezerötszáz postást vizsgáztató bi-zottság elnöke és a vizsgáztató bizottság tagjai: Costescu,Lazarescu és Apostolescu bukaresti kiküldöttek maguk isfejcsóválva vették tudomásul a szerencsétlen 57 éves pos-tatisztviselő furcsa dolgozatát és ridegen kijelentették, hogybár ezt a ,,dolgozatot” is felterjesztik a többi közé csatolvaa minisztériumba, beadója máris elbukottnak tekinthetimagát.

29

5.A magyar tisztviselők mellett „nyugodtan aludt”a postafőnök.

A postások nyelvvizsgájának eredményét sem hirdet-ték ki a helyszínen, bár Erdélyben még több csoportot islevizsgáztattak hasonló körülmények között.

Azóta a magyar postásokat Erdély egész területénszélnek eresztették. A legtöbbjüket minden végkielégítésnélkül. És a legjellemzőbb az egész helyzetre, a magyarpostatisztviselők megbízhatóságára és nélkülözhetetlensé-gére az a nyilatkozat, melyet Zilah város román postafő-nöke tett e sorok írója előtt:

— Sajnálom — mondotta a zilahi postamester —, hogymeg kell válnom magyar tisztviselőimtől, akiket lelkiisme-retes, pontos és megbízható munkatársaimnak ismertem.Nyugodt voltam mindig, mert tudtam, hogy magyar tisztvi-selőimben a legnagyobb mértékben megbízhatom. Az éjsza-káimat sohasem zavarta meg az a gondolai, hogy reggelreüres kasszát fogok találni.

Ennél a pár szónál többet már román hivatalfőnök amai körülmények között meg sem kockáztathatna, mert hi-szen köztudomású azoknak a postai visszaéléseknek nagyszáma, melyeket Romániában, Erdélyben is a román tiszt-viselők követtek el, a gondjukra bízott értékek elsikkasz-tásával.

6. Csupán a Bánságban 300 kisebbségi postamestertküldtek el.

Maguk a magyar postamesterek 1934. júniusának elsőnapjaiban kapták meg egész Erdély területén a különösebbindokolás nélkül kikézbesített elbocsátó leveleket. Csupána Bánságban (ahol pedig aránylag kevesebb a színmagyarterület) több, mint 300 magyar és német postásnak mondottfel a temesvári postaigazgatóság 15.889. számú pársorosrövid körlevélben, melyet Golumbovici igazgató írt alá.

Egyébként a felmondás Erdély egész területén a ki-sebbségi postamesterek címére a román postavezérigazga-

30

tóság 113-556- és a román közmunkaügyi minisztérium22.526. számú rendeleteire való hivatkozással történt meg.

7. Több mint 1.500 román tisztviselőt neveztek ki„törvénytelenül”.

Hogy ezek a felmondások és a behelyettesítések milyengyorsan és milyen könnyen mentek végbe, arra jellemző aromán kormány 1934. évi szeptember 19-i miniszterta-nácsának határozata, amelyen a közlekedésügyi és munka-ügyi miniszter megállapította, hogy a tárcájához tartozó fe-lülvizsgáló bizottság jelentése szerint a legutóbbi hónapok-ban a román posta és államvasutak tisztviselői közül több,mint 1.500-at neveztek ki törvénytelenül. Ezek közül, hogyegy fontos indokot megemlítsünk: 685 volt még a kiskorú,amikor a kinevezést megkapta.

Egyébként a postavezérigazgatóság végezte a legpre-cízebben a román miniszterelnöki programm végrehajtását.Tudniillik egyáltalában nem történt kivétel a posta terü-letén: Erdély valamennyi nem román, tehát népkisebbségipostámesterét 1934. december l.-i hatállyal elbocsátották.

Így némult el ezen a napon Erdély valamennyi posta-hivatalában, a legszínmagyarabb, vagy legnémetajkúbb te-rületeken is a magyar és a szász szó. Reparálták a törté-nelmet a románok.

8. A magyar vasutasokat éveken keresztül apránkintbocsátották el állásukból.

Amikor a román impérium Erdélyben megkezdődött ésa magyar vasutasok tömegesen akarták elhagyni állomáshe-lyeiket, mert úgy érezték, hogy a magyar államnak a világ-háború alatt tett fogadalmukat nem szeghetik meg, a románhatóságok valósággal könyörögve kérték a fegyelmezett,munkájukat példás hűséggel végző magyar vasutasok ez-reit, hogy szolgálatukban maradjanak meg, a román államátveszi őket. És valóban, ha a magyar vasutasság nemvégzi továbbra is fontos régi munkáját, Erdélyben hosszú

31

hónapokra megállott volna a közlekedés. Hogy ezért mivolt a hála, arra jellemzésül szó szerint közöljük azt azelismerő okiratot, melyet Románia néhai királya, I. Fer-dinánd, a mostani román király atyja írt alá saját kezűlegVarjas János magyar mozdonyfűtő számára:

„Mi 1. Ferdinánd Isten kegyelméből és a nép akaratá-ból Románia királya! Egészséget az élőknek és eljőven-dőknek! Ezennel a külügyminiszterünk előterjesztésére22.Î09. szám alatt elrendeljük, hogy Varjas Joan vasútimozdonyfűtőt a szolgálati hűség érdemrendjének másodikosztályával tüntessék ki. Amely rendelet végrehajtásávalmegbízzuk . . . stb. Aláírva Ferdinánd király és I. J. G.Dúca külügyminiszter. Kelt 1923. június hó 8-án.

Ez az eredeti legmagasabb okirat, amely annak idejénvalószínűleg azért készült, hogy Ferdinánd király vonatánhűséggel szolgálatot teljesítő magyar mozdonyfűtőnekörömet és büszkeséget okozzon, eredeti rendeltetésétői el-térően egy fellebbezési beadvány mellékletévé vált, amelyetVarjas János mozdonyfűtő a temesvári vasútigazgatóság-hoz nyújtott be, mert a temesvári vasúti fegyelmi bizottság1934. június 26.-Í határozata szerint őt és többi szerencsét-len magyar vasutas társát minden további nélkül, a nyelv-vizsga ürügyével indokolás nélkül állásából elbocsátotta.

9. Tizenhatszor rendeztek nyelvvizsgát a vasutasoknak.

A vasutasokat a román államnyelv nemtudása miattbocsátották el állásukból. Egyrészt maguk az egyes hiva-talfőnökök hajtották végre az elbocsátást, részben pedigkülönböző időpontokban, az évek során át nem kevesebb,mint tizenhat ízben megtartott nyelvvizsgák eredményekép-pen bocsátották el állásukból a magyar vasutasokat.

Tömegével indultak meg a közigazgatási bíróságnál isa perek minden egyes elbocsátás érvénytelenítése érdeké-ben, azonban ezeknek a pereknek a sorsa nagyrészt még bi-zonytalan és ismeretlen. Annak ellenére, hogy az elbocsá-tások minden jogalap nélkül történtek meg, a magyar vas-utasokat a legtöbb helyen már kitették állásukból. A feleb-

32

bezéseknek leglényegesebb jogi alapja az a tény, hogy aszemélyzeti szabályrendelet 9. szakasza értelmében a ro-mán államvasutak alkalmazottait is csak szolgálati műkö-désüknek minősítése körül felmerülő okok miatt lehet el-bocsátani. A szolgálati szabályzatnak idevonatkozó felté-telei között seholsem szerepel az államnyelv nemtudása.

A legsúlyosabb helyzetbe kerültek azok az erdélyi ki-sebbségi vasúti állomásfőnökök, akiket nyilvánvaló nyug-díjigényük miatt nagyszámú szolgálati évükre való tekin-tettel még a fenti módszerek szerint sem mertek elbocsá-tani. Ezeknek ügyét a román államkincstár magasabb pénz-ügyi érdeke miatt úgy oldották meg, hogy 24 óra alatt he-lyezték át őket szolgálati helyükről, hazájukból a Regátba,a román ókirályság valamely eldugott kis falusi állomá-sára. Természetes, hogy azok a családos magyar állomás-főnökök, akik több évtizede szolgáltak állomáshelyükön ésgyermekeiket magyar iskolába járatják, évek során át meg-takarított kis pénzükből szerény családi házat, vagy kisebbtelket szereztek, ezt az egész családi, vagyoni és kulturálisexistenciát nem akarták feláldozni és az áthelyezést nemfogadták el. Így tehát ezen a címen veszítik el nyugdíjigé-nyüket.

10. A román vasúti munkások megszöktekmunkahelyükről.

Bármennyire folyt is a vasútnál éveken keresztül azelrománosítás politikája, tömegesen és végérvényesen a ro-mán államvasutak tiszti, segédtiszti, altiszti és munkássze-mélyzetét szintén csak az 1934. évben cserélték ki telje-sen. A román vasutak szolgálati balesetstatisztikája és azelkövetett hivatali mulasztások, visszaélések kimutatásavalószínűleg szemléltetően bizonyítja be az illetékes fóru-mok számára, mennyire kockázatos a vasutak szempontjá-ból is a kipróbált és katonai fegyelmezettséggel működőmagyar személyzet tömeges elbocsátása.

És annál nyilvánvalóbb az a fejetlenség, mely a ma-gyar vasúti munkásság elbocsátása után támadt azokon avidékeken, ahol a közlekedés érdeke újabb munkástömegek

33

felvételét és alkalmaztatását tette szükségessé. A múlt évtavaszán pl. Brassó környékén pályajavítási munkára né-hányszáz hegyvidéki románt, úgynevezett mócot vezényeltki a vasút. A románoknak, akiket az elbocsátott magyarmunkások helyébe alkalmaztak, a vasúti sínek mentén kel-lett volna útjavító munkát végezniök. A munka csak kétnapig folyt ímmel-ámmal. A harmadik napon már a mun-kások tömegesen szöktek meg munkahelyükről. Egy hétmúlva pedig már egyetlen móc sem dolgozott a vasúti töl-tésen, visszamentek falujukba, „ahol kézi ipari tevékenysé-güket folytatták tovább” és még vasúti munkabérüket semvették fel

1934. júliusának közepén a kolozsvári vasúti igazgató-ság igyekezett a kormány intenciói szerint a torda-abrud-bányai hegyi vicinális vasút mentén szükségessé vált mun-kák elvégzésére havasi mócokat alkalmazni. A falvakbanközhírré tették, hogy ezen a vasútvonalon legalább 100román munkás jut tisztességes keresethez, jelentkezzenektehát az illetékes állomásfőnökségen. A több ízben közzé-tett hirdetés ellenére mindössze csak 6 román munkás je-lentkezett.

Kétségtelen, hogy a mócok jobban tudnak románul,mint a magyarok. Jobban értik és beszélik a román állam-vasutaknak a CFR-nek szolgálati nyelvét, mint a maros-vásárhelyi és székelyföldi úgynevezett ,,vasékek”, ahogyanezeket a székelyeket nevezik. De mégis kiderült, hogy anehéz fizikai munkát, amely fegyelmet és szakértelmet kí-ván, csak a magyar munkások képesek becsülettel elvál-lalni és elvégezni.

Meg kell még azt is említenünk, hogy az elbocsátott,illetve fizetés nélkül rendelkezési állományba helyezett ma-gyar vasúti tisztviselők, altisztek, szakmunkások és pálya-munkások minősítési lapjai még a legutóbbi esztendők ro-mán uralma alatt is — a teljesen elenyésző kivételektől el-tekintve — kifogástalanok.

34

11. A magyar vasutasok elbocsátása minden jogalapnélkül történt.

A több ízben végrehajtott nyelvvizsgák sikertelenségeután a Romániai Országos Magyar Párt elnöke, BethlenGyörgy gróf 1934. év augusztus első két napján Buka-restbe utazott és ott az ezrével elbocsátott magyar vas-utasság érdekében tárgyalást kezdett Mereuta Constantin-nal, a román államvasutak vezérigazgatójával.

A magyar párt elnökének álláspontja szerint az érde-kelt vasutasok ügyében végrehajtott intézkedések, amelyekvégül is tömeges elbocsátásokat eredményeztek, a legnyil-vánvalóbb ellentétekben állanak a román hivatalos lap(Monitorul Official) 1933. április 28.-Í 97. számában meg-jelent szolgálati szabályzat (Lege pentru statutul persona-lului CFR) és a vasúti munkások és iparosokra vonatkozó,a hivatalos láp 1933. október 4.-i 228- számában megjelentkülönleges szolgálati szabályzat (Regulament special lucra-torii si meseriasii CFR) rendelkezéseivel. A munkásokraés iparosokra vonatkozó különleges szabályzat 57. szakaszaintézkedik az elbocsátásokról és annak c) pontja kimondja,hogy: „elbocsáthatók azok a véglegesített iparosok és mun-kások, akik két egymásután következő évben az elégségesminősítési jegynél rosszabb minősítési jegyet kaptak”. Ki-mondja továbbá az 57.szakasz, hogy ezeket az elbocsátá-sokat a központi igazgatóságok hajtják végre a fegyelmi bi-zottságok megfelelő véleményezése alapján. A minősítésijegyeket a különleges szabályzat 9. szakasza értelmébenminden év decemberében adják a szolgálati főnökök és aztaz alkalmazottaknak tudomásukra kell hozni. Az alkalma-zottaknak joguk van a minősítésük ellen, amennyiben eztigazságtalannak tartják, felebbezni. A szolgálati szabály-zat 1933. ápr. 28-án, a munkásokra és iparosokra vonat-kozó, különleges szabályzat pedig 1933. okt. 4-én jelentmeg és így a két egymásután következő évben az érde-kelt alkalmazottak eddig még fizikailag sem kaphattakrossz minősítési jegyeket. És mert 1933-ban még nem isfektették fel a minősítési táblázatokat, a legrosszabb eset-

35

ben csak 1934. decemberében kaphattak volna az alkalma-zottak első ízben rossz minősítési jegyeket, csak 1935. de-cemberében kaphatnának másodszor és csak azután lehetneőket elbocsátani.

Ezzel a kétségtelenül világos jogi állásponttal szembena vasút vezérigazgatója a magyar párt elnökének interven-ciójára is hajthatatlan maradt. Jellemző pl., hogy a nagy-váradi vasúti felügyelőséghez tartozó magyar vasutasokvizsgáján a vizsgáztató bizottság élén álló törvényszéki fő-elnök így nyilatkozott;

Az eddig levizsgáztatott magyar vasutasok közülegyetlenegy sem felelt meg az előírt követelményeknek.Először felmerült az a terv, hogy az ókirályságba helyezzükőket, de ez sem célravezető megoldás és így valószínű, hogyújabb elbocsátások fognak következni.

12. A vasutas-elbocsátások jogcíme mégis:„fegyelmi úton”.

A vasúti igazgatóság körrendeletet küldött szét az üz-letvezetőségekhez, amelynek értelmében a nyelvvizsgán el-bukott magyar vasutasok csak másfél hónapig maradhatnakhelyükön. A hat hét eltelte után fegyelmi bíróság elé ál-lították a nyelvvizsgán elbukott magyar vasutasokat. Kétilyen bizottság működött Erdélyben: az egyik KolozsvártDecusara törvényszéki bíró, a másik Brassóban Bossie táb-lai tanácsos elnöklésével. Mindkét bíróság könyörtelenültömegesen utasította el a magyar vasutasokat.

A kolozsvári fegyelmi bizottság előtt a magyar vas-utasokat Popov Adonis dr. ügyvéd, volt román országgyű-lési képviselő, a CFR kolozsvári jogügyi osztályának egy-kori főnöke képviselte:

— A jogtalan elbocsátások — mondotta a volt románképviselő — a kártérítési perek lavináját vonhatják magukután és a vasútnak esetleg súlyos összegeket kell majd fi-zetnie a jogtalanul elbocsátott alkalmazottak kártérítése-képpen. Bejelentette az ügyvéd azt is, hogy a hivatalos

36

jegyzőkönyvek kétségtelen dokumentumai szerint a fe-gyelmi vizsgálat és a vizsgák alkalmával a magyar vasuta-sok számára egyetlenegy szakmai kérdést nem tettek fel avizsgáztató bizottságok és a fegyelmi bizottságok tagjai.Hangoztatta, hogy a tömeges elbocsátás katasztrofális hely-zetbe sodorja a román államvasutak legértékesebb dolgozómunkásait.

Az ítélet egységes séma szerint történt. Pl. a ko-lozsvári fegyelmi bizottság a következő szövegű ítéletethirdette ki minden esetben:

„A CFR fegyelmi szabályzatának 51. szakasza szerintideiglenes szakmunkások 15 napos felmondással elbocsát-hatók, ha az állam érdeke is úgy kívánja.”

Az ítélet kihirdetésére a kolozsvári tárgyaláson ismegérkeztek az érdekelt munkások hozzátartozói. Vége-hossza nem volt a legelkeseredettebb jeleneteknek, amikora szerencsétlen asszonyok és gyermekek sírva és jajongvatudomást szereztek családfenntartójuk kenyerének várat-lan elvesztéséről

13. Aki tizenhárom sikeres nyelvvizsga után bukott el.

Mondanunk sem kell talán, hogy mint általában min-den bírósági eljárás során, ezekben a vasutas ügyekben isromán ügyvédekhez kényszerültek a magyar jogkeresők. Atemesvári vasúti műhelymunkások 59-en állottak össze éskerestek ügyvédet a maguk nyomorúságos igazának védel-mére. Jellemzésként említjük meg, hogy bár a munkásoklegnagyobbrésze itt is tömegesen állotta már ki sikeresenaz előző szigorú nyelvvizsgák próbáit, sőt éppen az 59 te-mesvári vasúti műhelymunkás között akadt olyan is, akimár 13 ízben felelt meg jó eredménnyel a román nyelv-vizsga követelményeinek, — a román ügyvéd MurarescuVince pusztán előzetes költségként fejenkint 1.000, tehátaz 59 munkástól összesen 59.000 lej lefizetését követeltemeg. Természetes, hogy ezek az egyszerű munkások sem·előzetes, sem végleges ügyvédi költekezésre ilyen összegetnem tudtak előteremteni.

37

14. 1919-ben szó sem volt nyelvvizsgáról.

A nyelvvizsgák és az úgynevezett fegyelmi vizsgálatokután a magyar vasutasok egész Erdély területén megkap-ták az elbocsátó leveleket a CFR igazgatóságától. Ezekbenaz elbocsátó levelekben egyetlen szó sincs arról, hogy azelbocsátott vasutasok kapnak-e valamelyes kártérítést.Így tehát 25—30 éves szolgálat után is az a sors várt reá-juk, hogy minden kártalanítás nélkül, üres kézzel kerül-jenek az utcára. A beadott felebbezések is hiábavalóknakbizonyultak, mert a kerületi igazgatóságnak a felebbezé-sekre adott válasza helyt adott a fegyelmi bizottságok ha-tározatainak és megerősítette az elbocsátásokat.

Érdemes ennél a kérdésnél feleleveníteni annak a kör-rendeletnek az emlékét, amelyet pl· a román államvasutakkolozsvári (cluji) üzletvezetősége adott ki az impérium át-vételének első napjaiban. Ez a rendelet 1919. március 31-én 21. szám alatt Crestescu igazgató aláírásával kelt ésarra szólítja fel a magyar államvasutak szolgálatában voltmagyar vasutasokat, nyilatkozzanak, át akarnak-e lépni aromán államvasutak szolgálatába. Azok számára, akik átakarnak lépni a CFR kötelékébe, ez a körlevél szórói-szóraa következőket ígérte:

„A jelenleg érvényben lévő nyugdíj szabályokat,egyszóval a személyzet eddig szerzett összes jogait tiszte-letben fogjuk tartani.''

A magyar vasutasok ezt a rendeletet teljes joggal úgytekinthették, mint alapszerződésüknek okmányát, amelyközöttük és a román államvasutak között abban az idő-pontban jött létre, amikor még módjukban volt szabadonválasztani, hogy a magyar államvasutak szolgálatában ma-radjanak-e, vagy existenciájuknak tartózkodási helyüknekés családi, helyi viszonyaik érdekének megfelelően átlépje-nek-e a román CFR szolgálatába. Ez a körlevél, amelyneknyomtatott szövege mellett egész Erdély területén valósá-gos csábítása folyt ékesszavú ígéretek formájában a magyarvasutasságnak, egyáltalában nem tartalmazott semmifélenyelvhasználati megszorítást.

38

15. És soron következett a közigazgatási tisztviselőktömeges tragédiája.

Egész Erdély a nyugtalanság lázában élt még a vas-utasok és postások tömeges elbocsátásai, valamint a taní-tók és tanárok fenyegető nyelvvizsgarendeleteí miatt, ami-kor az egyes erdélyi vármegyék közigazgatási fórumai vé-gig egész Erdély területén elrendelték a közigazgatási tiszt-viselők és egyéb alkalmazottak nyelvvizsgáit is. És megin-dult az újabb lavina: a jegyzőktől a községi bábáig minden-kit levizsgáztattak a vármegyékben.

Biharvármegyében végig néztük ezt a szomorú aktust.Nagyváradon 1934. október 24-én a megyeháza folyosóitmegtöltötték a csizmás vidéki emberek és asszonyok, akikaggódva, riadtan várták, hogy sor kerüljön rájuk. A várme-gyeháza tanácstermében egyszerű falusi emberek ültek ahatalmas, patkóalakú zöldasztal körül és egy-egy ív papírfölé hajolva megrémült arckifejezéssel igyekeztek elegettenni a nyelvvizsga követelményeinek. Az asztal előtt Chi-rila alispán sétált fel és alá, mögötte pedig karbatett ke-zekkel Nes Tódor a Gojdu líceum igazgatója. A miniszté-rium rendelete értelmében Bihar vármegyében 341 magyarmegyei tisztviselő és közalkalmazott volt köteles a vizsga-bizottság elé állni és a megállapított sorrend a következővolt: 1) a községek és jegyzőségek személyzete, 2) Belé-nyes és Nagyszalonta rendezett tanácsú város tisztviselő-kara és 3) a megyei tisztviselők voltak kötelesek a vizsgánmegjelenni. Az első csoportba tartoztak a segédalkalmazot-tak is, akik között számos bábaasszony, útbiztos, kémény-seprő, halottkém, kórházi szolga és más alkalmazott is volt.Már az első napon 191 jelölt állott a nagyváradi vizsgabi-zottság elé. A feladatok a következőkből állottak:

Jegyzők és segéd jegyzők számára: szerkesztendő egyáltalános jelentés a jegyzőség kulturális, pénzügyi, szoci-ális és egészségügyi helyzetéről.

Szolgabírák számára: szerkesztendő egy jelentés a já-rás eseményeiről.

A szülésznők feladata az volt: töltsenek ki egy bulle-

39

tint, amelyben újszülöttet jelentenek be az anyakönyvi hi-vatalban.

Nagyvárad városi tisztviselőinek nyelvvizsgájára kü-lön került sor. Jellemző volt a riadalomra, hogy a várositisztviselők közül a vizsgák megkezdése előtt huszonegyennyugdíjaztatásukat kérték.

Az aradi közigazgatási tisztviselők vizsgáján 147 me-gyei közalkalmazottat vizsgáztattak Groza János dr. me-gyei prefektus elnöklésével. A bizottság tagjai Crisan As-caniu líceumi igazgató, Mager Traian középiskolai tanár ésHadean Theodor prefektusi kabinetfőnök voltak. Itt azegyik csoport a következő kérdéseket kapta:

1) Mit kell tudnia a köztisztviselőnek a nemzeti ünne-pekről ?

2) Az állampolgár kötelességei hazájával szemben?3) A köztisztviselő jogai és kötelességei, valamint

nyugdíjaztatásának körülményei.A második csoport a következő tételeket kapta:1) Általános dolgozat az őszről.2) Önéletrajz.3) Miért kell tudnia románul a köztisztviselőnek?

Az aradi szóbeli vizsgálatokon túlnyomórészt közigaz-gatási szakkérdéseket kaptak a vizsgázók.

16. Még a trafíkosok is...

Szatmáron már olyan túlbuzgósággal folyt a magyar-irtás, hogy nyelvvizsgára rendelték ki Szatmár huszonkétkisebbségi dohánytőzsdését is. A szerencsétlen trafíkosokközül nem kevesebbet, mint tizenhetet buktatott el a vizs-gáztató bizottság.

Ezt az eredményt a román dohányjövedék, a Monopolazzal a megjegyzéssel adta az érdekelt dohányárusok tudo-mására, hogy amennyiben a vizsgákon elbukott tőzsdéseknem alkalmaznak románul tökéletesen tudó kisegítő mun-kaerőket, megvonják tőlük a monopol-cikkek árusításánakjogát.

40

17. Nyelvvizsgarendeletet bocsátott ki a közmunkaügyiminiszter is.

1934. július 15-én már a közmunkaügyi miniszter isrendeletet bocsátott ki az államépítészeti hivatalokhoz éselrendelte, hogy az összes kisebbségi mérnökök, hivatalno-kok és altisztek nyelvvizsgáztató bizottság elé álljanak.

Az egyes közigazgatási területeken különbözőképpenértelmezték a miniszteri nyelvvizsga-rendelet végrehajtá-sát. Voltak olyan megyefőnökök, akik a magyarság üldöz-tetésében odáig mentek, hogy a kisebbségi kézbesítőket,plakátragasztókat, kocsisokat, soffőröket, sőt tehénpászto-rokat is kirendelték a szóbeli és írásbeli nyelvvizsgára.Még a tehénpásztorok állása is kellett a román politikamagasabb célkitűzései számára, hogy Tatarescu miniszter-elnök májusi kolozsvári beszéde értelmében az erdélyi ro-mán burzsoázia megteremtésére irányuló törekvéseket mi-nél sikeresebben lehessen végrehajtani.

18. Huszonnégy óra alatt meglepetésszerűen 174 magyaralkalmazottat bocsátottak el a nagyváradi városi

üzemeknél.

Talán Erdély egész területén seholsem okozott akkorafelzúdulást a tisztviselők elbocsátása, mint amekkorát az1934. év július 27-én a nagyváradi városi tanács intézke-dése keltett, amely minden nyelvvizsga nélkül, egyszerűtanácshatározattal huszonnégy óra alatt 174 közalkalma-zottat fosztott meg a kenyértől. A városi tanács, — ugyan-annak a városi vezetőségnek jogutódja, amely kétszáz év-vel ezelőtt a szeretetteljes egyetértés szerződését kötöttemeg a város lakosságát képező nemzetiségek között. — Ne-gulescu Athanasiu helyettes polgármester elnöklésével οvárosi közüzemeknél lévő magyar alkalmazottakat, számszerint 174-et (a villamos müveknél 96, a közigazgatásiüzemnél 57 és a vízműveknél 21 alkalmazottat) azonnalihatállyal elbocsátott és helyükre nyomban 114 román al-kalmazottat kinevezett.

41

A felzúdulás leírhatatlan volt. A magyar lakosság mél-tóságteljes tüntetéssel válaszolt a városi tanács intézkedé-seire. Ezekben a napokban Nagyvárad minden házára ki-vétel nélkül sötétség borult, még a környékbeli városok ésfalvak gyertyakészletét is megvásárolta a nagyváradi ma-gyar lakosság, hogy attól a városi villamosüzemtől, amelymagyar fogyasztók filléreiből tartja fenn magát, a brutálisrendelkezés után tüntetően megvonja a fogyasztók támoga-tását.

19. Román szabókat és kovácslegényeket neveztek kia villamosművek magyar szakalkalmazottal helyébe.

A nagyváradi villamosművek román igazgatója, BaziliMihály megtagadta a városi tanács elbocsátó rendelkezé-seinek végrehajtását. Bazili igazgató kijelentette, hogy azújonnan kinevezett román alkalmazottakat nem tudja hasz-nálni és sürgős hivatalos beadványban arról értesítette avárosi tanácsot, hogy a városi villamosművek további sor-sáért a felelősséget vállalni nem áll módjában. Jelentésé-ből kiderült, hogy a városi tanács a villamosüzemhez azelbocsátott magyar alkalmazottak helyébe gépkezelőknekszabókat, fűtőknek kovácsokat nevezett ki, akikről egyóraimunka után kiderült, azt sem tudják, mi a gép. Az igazgatójelentése szerint a román alkalmazottak már az első naponönszántukból bevallották, hogy nem értenek ahhoz a be-osztáshoz, amihez kinevezésüket megkapták. Sőt az újon-nan kinevezett román alkalmazottak közül sokan még aközüzemi kineveztetéshez szükséges erkölcsi bizonyítványtsem tudták Bazili igazgatónak felmutatni, sokuknak ilyenbizonyítványt szerezniök sem sikerült, mert az újonnan ki-nevezett román tisztviselők között többen voltak olyanok,akiknek erkölcsi múltja miatt maguk a román hatóságoktagadták meg az erkölcsi bizonyítvány kiállítását. A romántörvények értelmében ugyanis büntetett előéletű, vagy bűn-ügyi eljárás alatt álló egyének erkölcsi bizonyítványt nemkaphatnak. Bazili igazgató írásbeli jelentése szerint a ki-

42

nevezett román alkalmazottak közül többen hamis iratok-kal jelentkeztek, másoktól eltulajdonított hamis okmányokadataival igazolták, hogy alkalmasak a kijelölt munka-körre. Bazili Mihály román villamosmű-igazgató az új ro-mán alkalmazottak felvételének megtagadását egynapos ta-pasztalatai alapján írásbeli jelentésének végén a követ-kező szavakkal fejezi be:

„Végzetes veszélyt jelentett a villamosművekre a hoz-zánemértők munkába állítása, beláthatatlan következményűszerencsétlenség is történhetett volna'.

És vájjon mit gondol az olvasó, milyen eredménnyeljárt ez az igazgatói jelentés? Megmondjuk: a következő na-pon Ghivulescu tanácsos javaslatára Mosoiu dr. polgármes-ter azonnali hatállyal szabadságolta a villanyüzem igazga-tóját és vizsgálatot indított ellene.

20. Az állásokba kinevezett románok káromkodvadobták vissza kinevezésüket.

A nagyváradi városháza folyosóin pedig ezalatt az időalatt érdekes alakok gyülekeztek: az állásaikba újonnankinevezett román közüzemi alkalmazottak. Kiabáltak éskövetelőztek. Egy parasztember hangosan káromkodva ésköpködve kiabált Stefanescu úr, az üzemek elnöke felé:

— Hát azt gondolják maguk, utcaseprőnek jöttem énide? Hát megbolondultam én?! Negyven hold földet és jó-szágot hagytam ott a falun! Mi lesz a taxatőri állással?!Azt ígérte, hogy felügyelői állást kapok! Becsaptak! Hátazt hiszik maguk, hogy nekem nincsen ennivalóm odahazaés hogy utcaseprői állást lehet a nyakamba varrni?!

És ordítozott a többi is. És apránként derült ki, hogy aregátbeli falukról kinevezés útján betelepített románok, —mint ,,a román burzsoázia megteremtésének” modern kísér-leti nyulai — a legreprodukálhatatlanabb kifejezések kí-séretében utasították vissza egymásután állásaikat. Kiabá-lásukból kiderült, hogy a választások idején a román párt-vezérek ígéretekkel kápráztatták el őket: városi urakat fog-

43

nak belőlük csinálni, ha a választások alkalmával megfe-lelő politikai szolgálatot tesznek.

Hát azért jártam én négy iskolát? — kiabálta egy fia-tal falusi román férfi — hogy a maguk kéményét kotor-jam?! A fenét!

21. A homoródi kényes román legénynek nem mindegyám, hogy milyen az állása.

Igen érdekes volt az a levél is, amit az egyik falusi ro-mán legény hozott Homoród községből, Dimitriu községiprímártól Jonescu tanácsosnak és amelyben a falusi primárarra kéri a városi tanácsost, hogy adjon állást Ciortas loanlegénynek, a román párt tagjának, de nagyon vigyázzonám, hogy milyen állást ad, mert a homoródi román legénynagyon kényes. Utcaseprést, kéményseprést nem vállai.

Az eredmény annál lesújtóbb volt, mert Ciortas loanta városi tanács kocsisnak nevezte ki. A feldühödött legényöklét rázva fenyegette meg a tanácsost és úgy rohant visz-sza dühösen irataival együtt falujába.

Rövid egy hét leforgása alatt több, mint 75 falusi ro-mán paraszt kérte vissza okmányait és tért vissza károm-kodva, fenyegetőzve falujába. Egyiküknek sem kellett azaz állás, amelyből több évtizedes becsületes szolgálat utánsokgyermekes kenyérkereső magyar családapákat rúg-tak ki.

A kép valóban megdöbbentő. Az egyik oldalon a jó-módú román paraszt, akinek otthon 40 hold földje van, akiszolgát tart az állatja mellett és aki eljött Jassiból, Gá-láéból, Bukovinából, vagy máshonnan, engedve a 8—10.000lejes ígéreteknek, kedvetlenül. Káromkodik, öklét rázza,fenyegetőzik és nyomtatott betűkkel le nem írható he-lyekre küldi az egész városi tanácsot, sőt ráordít a hatal-mas üzemfőnökre is.

A másik oldalon pedig ott látható az állásából kiebru-dalt magyar munkás, aki hálát adna az Istennek azért, ha amegvetett utcaseprőkabátot magára vehetné és boldogan fo-

44

gadná el azt a karéj száraz kenyeret, amelyet a romángazda sértődve utasított vissza.

Nagyvárad botránya olyan nagy port vert fel, hogyaz elbocsátott magyar közüzemi alkalmazottak helyébe ki-nevezett románok százszázalékos munkaképtelensége mi-att a tanács közüzemi határozatát felsőbb helyen egyelőrefel kellett függeszteni.

22. A román tanácsos a saját feleségének adta bérbeNagyvárad fürdőjét és szállóját.

Ugyanaz a Jonescu tanácsos, akihez Homoród községprímárja a fentemlített levelet írta s akitől ennek a 98%-ban magyar ősi püspöki városnak sorsa legfőképpen függ,a legbotrányosabb visszaéléseket követte el maga is.

1934. év augusztus végén kellett Nagyvárad város ta-nácsának döntenie a város legelőkelőbb fürdőjének és szál-lodájának, a Rimanóczy-fürdőnek bérbeadásáról. Augusz-tus 27-én délelőtt 11 órakor hirdette ki Jonescu Joan vá-rosi tanácsos az eredményt, ő maga vezette le az eljá-rást is-

,,A Rimanóczy-szálloda és fürdő bérletét a város a,,Riva” részvénytársaságnak ítélte oda”.

Annak ellenére, hogy ez a részvénytársaság 100.000lejjel kevesebbet ajánlott a bérletért, mint a másik csoport.Az indokolás az volt, hogy azért kapta ez a részvénytársa-ság, mert ez a szükséges félmillió lej készpénzfedezetetnyomban le tudta fizetni. Azzal a csekélységgel nem törő-dött a tanács, hogy a szabályzat értelmében a pályázat el-dőlte előtt nem is szabad letétbehelyezní a pályázati ösz-szegeket. Nem törődött a városi tanács azzal sem, hogy edöntés révén a város bevétele 100.000 lejjel lesz kevesebbévenként. Hogy miért nem, azt megmondja a nagyváraditörvényszék cégjegyzési hivatala, ahol 1766—1934. számalatt láthatók a „Riva” részvénytársaság megalakulásáravonatkozó adatok. Ez a részvénytársaság 1934. augusztus21-én alakult, tehát nyilvánvaló, hogy a nagyváradi fürdő

45

és szálloda bérletnek egy héttel később eldöntött bérbe-adási pályázatának megszerzése érdekében. Az 1766—1934számú hivatalos okmány 5, oldalán olvasható, hogy az újalakulatban Jonescu Jánosné, a pályázat felett döntő vá-rosi tanácsos törvényes felesége, a „Riva” részvénytársa-ság igazgatósági tagjaként szerepel, mint aki 25.000 lej ér-tékű részvényt jegyzett ebben az újdonsült alakulatban.Ugyanott olvasható Jonescu Jánosné honpolgársági okmá-nyának száma is: 12181.

Az ősi magyar püspöki város ősi magyar fürdőjét ígyveszi bérbe saját döntése révén a román városi tanácsos aközel százezer főnyi magyar lakosság történelmi és emberiérdekeinek lábbaltiprásával.

Tekintettel arra, hogy a bérleti szerződés 15 évre szól,ez a visszaélés egymagában másfélmillió lejjel károsítjameg ezt az ősi magyar kommunitást.

23. A magyar uralom idején Erdélyben minden tisztviselőtudott románul.

Szemben a nagyváradi és egyéb közigazgatási elbocsá-tásokkal, érdekes egy pillanatra megállani annál a hivatalosstatisztikánál, amelynek adatai szerint a magyar uralomidején minden erdélyi közigazgatási tisztviselő jól tudta aromán nyelvet is. Kovács Alajos a Magyar Királyi Köz-ponti Statisztikai Hivatal elnöke az alábbi adatokat gyűj-tötte össze:

1900-ban a valamelyik nemzetiségi nyelven is beszélőmagyarok száma 400.000 fővel haladta meg azoknak a ha-zai nemzetiségeknek a számát, kik magyarul is beszéltek.A Horvátországban lakó magyaroknak 60%-a beszélt hor-vátul és szerbül, ellenben az anyaországban lakó szerbekés más délszlávok közül még egy negyedrészt sem tettegészen azoknak a száma, akik a magyar nyelvet megta-nulták. A székelyföldön alkalmazott magyar tanítók közül55%-a beszélt más nyelven is. Ha a Székelyföldet — amely

46

100%-ban magyar terület — leszámítjuk, az erdélyi ma-gyar közalkalmazottak között a nemzetiségi nyelvet be-szélő magyar bírák és más tisztviselők arányszáma 95.5%volt. Jellemző a magyar türelmességre, hogy a román la-kossággal bővelkedő erdélyi Fogaras- és Szeben megyében1910-ben 2, (azaz kettő) magyar jegyző, 35 szász és 91 ro-mán községi jegyző működött. Holott 10 évvel korábban,1900-ban ugyanebben a két megyében a magyar jegyzőkszáma 16, a szászoké 32 és a románoké 63 volt. Tehát 10év alatt e két kis vármegye magyar jegyzői majdnem ki-vétel nélkül kipusztultak, a románok és szászok azonbanszabadon megszaporodhattak. (A magyar elnyomásról, amagyar szükkeblüségről, a mindenáron való magyarosítás-ról könnyelműen odadobott vádak így foszlanak szét azigazmondó statisztika számainak világánál — állapítja megpontosan tanulmányában Kovács Alajos dr.)

24. Az elbukott kisebbségi tanítók és tanárokszámarányai.

A tanárok és tanítók nyelvvizsgájának eredményét utó-lag hirdette ki a román kultuszminisztérium. Az erdélyiunitárius és református egyházak csak 1934. november24-én tudtak teljes képet alkotni arról az eredményről,amely a hatáskörükbe tartozó iskolák tanszemélyzeteit anyelvvizsgák elbírálása után sújtotta. Ezek szerint 19 uni-tárius tanító közül elbukott 14, 5 unitárius tanár közül el-bukott 3- 56 református tanár közül elbukott 32 és 174 re-formátus tanító közül elbukott 88.

Így pl. a sepsziszentgyörgyi református Mikó kollé-gium tanárai közül csak egyetlenegynek sikerült a vizsgája.

Ezektől az adatoktól függetlenül hirdették ki az erdé-lyi protestáns egyházak a bánáti és körösvidéki adatokat.

A temesvári kerületben összesen 326 kisebbségi fele-kezeti tanerő bukott meg a nyelvvizsgán. A nagyváradi tan-kerületben 82 református, 46 katolikus és 8 zsidó feleke-zeti tanító bukott el.

47

Magán Temesváron a felekezeti iskolák tanerőiből el-bukott 31 tanár és 190 tanító, az állami iskolák tanerőibőlpedig 58 tanító. Nagyváradon a felekezetek közül 26 tanárés 22 tanító, az államiak közül pedig 12 tanár és 136 ta-nító. Az aradiak közül elbukott 32 tanító.

Csikmegyében 125 felekezeti tanítót rendeltek vizs-gára, ezek közül elbukott 66. Udvarhely-megyében a 113vizsgázóból 58 bukott meg. A csíkszeredai róm-kat. főgim-názium tanárai közül hármat buktattak meg.

Valamennyi elbukott magyar tanár és tanító névsorátnem közölhetjük, de szemléltető példaképpen már a ne-vek magyar eredetének dokumentálására is kikapott példa-képpen felsoroljuk a Csíkmegyében elbuktatott felekezetitanítókat névszerint is:

Bálint Árpád, Bíró Józset, Bencze Sándor, BalázsIrén, Bartos Ilonka, Csurdi Anna, Csutak Ágnes, DomokosJózsef, Duka János, Ferenc Sándor, Ferenc Mária, FerencMárton, Fínta Árpád, Gál Ilona, Győrfy Margit, GyörgyAlbert, György András, Gergely József, Jakabos Zoltán,Józsa Sándor, Imre Anna, Kelemen Béla, Keresztély Juli-ánná, Kőszeghy Domokos, Krístó András, László Lajos,László Sándor, Lázár Ferenc, Miklós Gergely, Mihály Ist-ván, Márton Júlia. Mánya Gyula, Márton Emília, NagyParaschiva, Oláh Albert, Péter Árpád, Puskás Ágoston,Péterfi Lajos, Péter István, Pál Viktor, Petres Ignác, Pal-lavics József, Roth Márton, Szász József, Szebeni Rozália,Székely Albert, Sándor Gyula, Szepessy Erzsébet, SzopósLászló, Schoff Ferenc, Schoff Margit, Szopós Károly, Szo-pós László, Szopós Jolán, Seléni Tamás, Sárossy Albert,Szántó Ádám, Tompos Sándor, Viganszky József, MüllerBlanka és Búzás Imre.

VI. A romanizáló politika egymásután teszitönkre a magyar elemi iskolákat.

1. A magyar felekezeti iskolák megszüntetése.

Már a nyelvvizsgák kormányzati szándékainak elgon-dolása is az volt, hogy a meglevő magyar kultúrértékeketcsökkentsék és nyirbálják a mesterséges támogatással ésnagy áldozatokkal fejlesztett román kultúrtörekvések ja-vára, azonban még súlyosabb közvetett hatása mutatkozottennek a nyelvvizsga-politikának. A magyar közönséget, el-sősorban a gyermekeit lateiner pályára nevelő középosztályrétegeit sikerült annyira mennyire elfélemlíteni a feleke-zeti magyar középiskoláktól, amelyeknek áldozatos elvég-zése után a szigorított érettségi rendszer rostáján zárul beaz élet kapuja a magyar ifjúság előtt. És amely középis-koláknak tanári karát is oly kíméletlen szigorral ritkítottameg a tanárok nyelvvizsga-bukásának túlzott száma.

Nem nehéz a román kormány szerepe, amikor az ilyenkierőszakolt érettségi-nyelvvizsga-eredmények után minisz-teri bársonyszékből nyilatkozhatik a magyar felekezeti is-kolák ú. n. hibáiról. A román kamara 1934. április 27.-i ülé-sén egy magyarpárti képviselőnek, Laár Ferencnek a kö-zépiskolai oktatás módozatairól szóló törvényjavaslat tár-gyalása alkalmával elmondott felszólalására Anghelescuközoktatásügyi miniszter ezt a megjegyzést tette:

— A rossz felekezeti iskolákat rövidesen úgyis meg-szüntetem.

49

2. A román iskola-politikának sikerült a magyar szülőkegy részét megfélemlítenie.

Hogy a nyelvvizsgák milyen pusztítást vittek végbe azerdélyi magyar iskolák tanulóinak sorában is, arról meg-döbbentő képet fest a Kolozsvárt megjelenő Keleti Újság1934. szeptember 19.-i számának F. G. jelzésű cikkírója:

A magyar tanárok és tanítók nyelvvizsgára rendeléses a hasonló intézkedések lehangoló hatása — mondja a cikkírója — már jelentkezik, A kolozsvári felekezeti iskolákbakörülbelül 300 tanulóval kevesebbet íratták be az idén,mint az előző évben. Az egyik elemi iskola első osztályábamindössze kél tanulót Írattak be. Akadnak szülők, akik az-zal érvelnek, hogy a magyar tanerők nem tudnak eléggé ro-mánul, gyermekeik nem tanulhatnak meg jól románul, te-hát az életben nem érvényesülhetnek kellően-

A legjobb eredményeket kisebbségi iskolát végzettifjak érték el.

A tapasztalat szerint az egyetemen a legkiválóbberedményt elérő magyar ifjak úgyszólván kivétel nélkül fe-lekezeti iskolát végeztek. Ebben a tekintetben talán a leg-jobb példa Szász Árpád zilahi református kollégiumi tanár,aki a tanári diploma megszerzése után, az úgynevezettcapacitate vizsgát a román nyelvből és irodalomból a leg-jobb eredménnyel tette le az összes jelöltek közül, jóllehetugyanannál a bizottságnál tették le a vizsgát az ország va-lamennyi egyetemének végzettjei. Az esetről az egyik so-vén román lap vezércikket írt. A másik eset az volt, ami-kor Bíró Sándor, a kolozsvári református kollégium tanáraolyan szakdolgozatot írt a történelemből, hogy Marinescuegyetemi tanár kijelentette ,,Nem is képzeltem, hogy egyegyetemi hallgató ilyen dolgozatot tud írni.” Számtalanesetet tudnánk még felhozni a jogászokkal, orvostanhallga-tókkal és tanárokkal kapcsolatban. A fiatal tanárok ilyennagyszerű felkészültsége még inkább kellene, hogy fokozzaa szülők bizalmát a felekezeti iskolák iránt.

50

3. Elkobozta a román állam a HáromszékmegyeiTanalapot.

Kézdivásárhelyen, a Székelyföld ősi városában évszá-zados jogokért áll most kemény vagyonjogi harcban a szé-kelység a román állammal, A harc a HáromszékmegyeiTanalap vagyonáért folyik, amely értékben is jelentős tör-ténelmi vagyona a háromszékmegyei magyar köznemes-ségnek. Ezt a vagyont igyekszik a román állam, állami va-gyonnak minősítve megszerezni. A háromszéki székely la-kosság a végsőkig küzd ezért a vagyonért és SzentkereszthyBéla báró, a vármegye megválasztott magyar képviselője,magához Károly román királyhoz ment panaszával.

A székelységnek Háromszékmegye okmányainak pon-tos tanúsága szerint jelentős vagyona, ingatlanai voltak eb-ben a megyében is. Ezeket a vagyonokat a Habsburg-házfeje a székelységnek az 1848—49,-i szabadságharcokbantanúsított ,,forradalmi” magatartása miatt elkobozta. Külö-nösen azt kifogásolta az uralkodó, hogy a székely határőr-ség és annak tiszti kiképzés alatt álló ifjúsága is a „forra-dalom” zászlaja alatt harcolt. így az abszolutizmus a határ-őrségtől a székelység tulajdonát képező ingatlanokat,épületeket is elkobozta. Ezek az épületek Kézdivásárhelytés Sepsiszentgyörgyön a XIX. század elején épültek a szé-kelység pénzén és tulajdonában. Az 1867.-í kiegyezés utána király jóvá akarta tenni az elkobzást is és visszaadta aszékelység ingatlanait. Ennek az elhatározásnak királyi ado-mányozás alakjában tett eleget az uralkodó és így létesülta Háromszéki Tanalap.

Háromszékmegye levéltára ma is őrzi az 1868-ban keltlegmagasabb kéziratot, amely többek között azt is ki-mondja, hogy az új alap adomány:

„ . . . Nemes Háromszék vármegye közönségének. Va-gyis sem nem katonai, sem nem közigazgatási célra és nemis kizárólag a megye székely lakosainak, hanem az egészmegye közönségének, tehát minden rendű, rangú, fajú, val-lású szolgájának, hogy e vagyon jövedelméből ipariskolalétesíttessék és megyei főiskolai tanulók segély ezt essenek,

51

— amely vagyon sui generis alapítvány jelleggel bír, — éshogy azt a Nemes Háromszék vármegye mindenkori törvé-nyes képviselete kezelje, a tulajdonjog azonban mind-örökre a Háromszékmegyei Tanalapot illesse.”

A Háromszékmegyei Tanalap tehát sohasem volt ál-lami vagyon. Sőt ősi magánvagyon jellegét eredetileg olysúlyos szabályok őrizték, hogy a törvény szerint e vagyontmég hűtlenség esetében is csak úgy kobozhatta el az ural-kodó, hogy azt a hűtlenségben ártatlannak bizonyuló tör-vényes utódnak, vagy ha ilyen nem volt, a legközelebbi szé-kely szomszédnak kellett adományozni.

Érthető, ha most a vármegye közönsége azon a jogiállásponton van, hogy vagyona, amely a megyei székelységáldozatkészségéből származik, semmiféle címen el nem ko-bozható és másra át nem ruházható.

A Háromszékmegyei Tanalap kezelését egy 1931. már-cius hó 26-án kelt román királyi rendelet-törvény (decret-lege) elvonta a megye rendelkezése alól és azt telekkönyvi-leg a román iskolaalap. a Casa Scoalelor javára íratták át.A székelység jogi képviselőjének, Molnár Dénes dr.-nakalapos indokolása és aktaszerű bizonyítékai alapján a ma-gyarság 1933-ban felségfolyamodványban kérte a súlyosjogfosztás érvénytelenítését, A megye küldöttségileg akartaeljuttatni panaszát Szentkereszthy Béla báró magyar kép-viselő vezetésével az uralkodóhoz, a megye román prefek-tusa azonban megtiltotta a küldöttség menesztését és arraaz álláspontra helyezkedett, hogy a megyei tanácsnak nemszabad a hivatalos utat megkerülnie és közvetlenül az ural-kodóhoz fordulnia.

4. Magyar Feri — nem magyar gyerek.

Egyébként tűzzel-vassal történik már az elemi iskolapadjaiban a növendékek elrománosítása. Igen jellemzőpélda erre a kis Magyar Feri esete. A Kolozsvárhoz közelfekvő Bethlen községben történt ez az eset. A bethleni fele-kezeti magyar elemi iskolában ez évben a beiratkozások al-

52

kalmával nem vették fel Magyar Ferit, mert a névelem-zési eljárás során azt állapították meg, hogy a gyermekédesanyjának leánykori neve román hangzású. Már pedig,lehet-e vájjon egy gyermek névelemzési szempontból ma-gyarabb, mintha Magyar Ferinek hívják?

A tanfelügyelőségek egész Erdély területén elrendel-ték, hogy az idegen hangzású nevet viselő kisebbségi tanu-lók névsorát a beíratás alkalmával minden iskolának felkell terjesztenie Bukarestbe. Így történt meg, hogy azegyik kolozsvári felekezeti főgimnázium ötven felterjesztettnövendéke közül negyvenötöt utasítottak állami, vagy né-met iskolába, az egyik kolozsvári katolikus leányintézet ki-lencven felterjesztett növendéke közül pedig egyetlenegyetsem engedtek beiratkozni.

Íme az állampolgárok szabad iskolaválasztási jogánaka művelt Nyugat figyelmébe ajánlható gyönyörű példái!

Az 1934-es tanévben egyébként Kolozsvárt az ily mó-don visszavetett tanulók sorsa is bizonytalanná vált, mertaz állami iskolák létszáma időközben megtelt. Az elutasí-tások miatt Kolozsvárt különösen a katolikus intézetekszenvedtek, közöttük elsősorban a kolozsvári szász elemiiskola, amelynek oly sok tanulóját utasították vissza, hogya szász iskolavezetőség az iskola megszüntetésének gondo-latával kénytelen foglalkozni.

5. Bezárással büntetik az iskolákat.

1934. augusztus 1-én jelent meg Anghelescu kultusz-miniszternek hírhedt rendelete az általa feltalált névelem-zés ,,alapos továbbfejlesztése” ügyében. A rendelet sze-rint az Erdély északi részén levő községekben a sváb ere-detű iskolás gyermekek csak német felekezeti, vagy románállami iskolába járhatnak. A rendelet figyelmezteti a ma-gyar iskolák igazgatóit, hogy „amennyiben sváb gyemeke-ket merészelnek felvenni, a minisztérium azonnal bezárjaa vétkes iskolákat.” Hiába argumentáltak a szülők azzal,hogy a nemzetiségi hovatartozás kérdése teljesen a lelki-

53

ismeret dolga. Maguk a román tanfelügyelőségek a legsza-badabb önkényességgel bírálhatták és bírálják is el azegyes növendékek nevének elemzését.

Megtörténhetett például a szatmármegyei túlnyomószázalékban magyar lakosú Madaras községben, hogy1933-ban a madarasí római katolikus elemi iskolát be-zárták, 1934-ben pedig a román kultuszminisztérium júli-usban ismét engedélyezte ugyanabban az épületben az is-kola megnyitását, de azzal a feltétellel, hogy ott többémagyar nyelven tanítás nem folyhatik, a tanítás nyelve ottez évben szeptembertől kezdve így lett német. Aki azelőző három osztályt magyarul végezte, annak most egé-szen egyszerűen a rendelet értelmében németül kell elvé-geznie a negyedik osztályt. Akkor is, ha egyetlen szót semtud németül. Mint ahogyan az iskola növendékeinek túl-nyomórésze sohasem tudott németül.

6. Hatvannégy gyermek, aki egy szót sem tud másnyelven, „nem magyar”.

Az ugyancsak szatmármegyei Beitek községben az1934. év októberében megjelent Pop Dáriu szatmári tan-felügyelő és vizsgálatot tartott a községi római katolikuselemi iskolában. A vizsgálat eredménye az volt, hogy atanfelügyelő hatvannégy gyermeket kitilttatott az iskolábólazzal, hogy német hangzású nevük van, tehát nem magya-rok. Arra a megdöbbentő körülményre, hogy a hatvannégykitiltott „nem magyar” gyermek közül hatvanhárom mégmegmukkanni sem tud más nyelven, mint magyarul éshogy a hatvannegyedik is csak köszönni tud németül, —a tanfelügyelőnek nem volt semmi megjegyzése. A szabadiskolaválasztási jognak ez a durva megsértése nagy elke-seredést keltett a falusi szülők körében. Küldöttséget me-nesztettek Fiedler nagyváradi katolikus püspökhöz, sor-sukon azonban a püspök sem tudott segíteni.

54

7. Ugyanazon a napon három székelyföldi magyar községiskoláját zárták be.

Ha a magyar iskolák jogtalan bezárásának eseteirőlrészletességgel kellene beszámolnunk, több köteten ke-resztül kellene csupán ezzel a kérdéssel foglalkoznunk.Csak a kirívó eseteket említhetjük itt meg. Ilyen kirívóeset történt pl. Sepsiszentgyörgy mellett a Székelyföl-dön, ahol az 1934. év szeptember 25-én egy és ugyanazona napon három község: Bodok, Étfalva és Arapatak refor-mátus elemi iskoláját zárták be. A rendelet, amelyet asepsiszentgyörgyi tanfelügyelőség küldött meg mindhá-rom községbe, mindhárom község református elemi isko-lájának nyilvánossági jogát elvonta és mindhárom iskolatanulóit az ott felállított, de egyébként e színmagyar vidé-ken román tanulók híjjával lévő román állami elemi isko-lákba utalta át. A betiltásra semmiféle törvényes alapnem volt, mert a román kultuszminiszternek 1934. júniu-sában kiadott rendelete szerint mindhárom iskola műkö-dése törvényesen biztosítva volt,

A magyar falvak elrománizálódási akciójáról egyéb-ként maga Vajda-Vojvoda volt román miniszterelnök je-lentette ki a román parlamentben, hogy négyszáz magyarközség romanizálási sikerét ismeri el.

8. A névelemző tanfelügyelők a bírósági ítéletekre isfütyülnek.

Az iskolai névelemzéseknek divatos rendszerét magaa bíróság is nem egyszer minősítette törvénytelennek íté-letében. A tanügyi hatóságok azonban nem sokat hederí-tettek ezekre a bírói ítéletekre. Egy-egy falusi román ta-nító erőszakoskodása a helybeli lakosság gyermekeinekügyében mindig döntőbb tényezőnek bizonyult a bírói íté-leteknél. Hiába nyerte meg a pert a szülő, a folytonoszaklatások miatt végül is kénytelen volt gyermekét az ál-

55

lami iskolába átengedni. Oda, ahol még a tízperces szünet-ben sem szabad suttogniok a gyermekeknek magyarul.

A névelemzést a tanítók az új román iskolaügyi tör-vény 8. §-a alapján hajtják végre. Ez a szakasz kimondja,hogy román nemzetiségű szülő csak az állami elemi isko-lába írathatja be gyermekét. Ez az a szakasz, amellyel atanítók és az ískolaügyi tényezők úgy élhetnek vissza,ahogyan akarnak. A kényszerítő szabály alkalmazása sú-lyos anyagi büntetéssel is jár a székely szülőkre nézve. Atörvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy ha valamelyikszülő nem veti alá magát az iskolai hatóságok rendelke-zéseinek, első ízben egy napszám negyedére, másodízbenpedig felére, harmadízben pedig a teljes napszámértekösszegére büntethetik meg a szülőket. Később a büntetéstovább nő.

Székelyvaja községben Ráduly József és Mán Dávidlakosokat büntette nyakra-főre az iskolai hatóság. Mind-ketten református magyarok és tiltakoztak az ellen, hogygyermeküket román állami iskolába írassák. A marosvá-sárhelyi járásbíróság ítéletben mondotta ki, hogy a kétreformátus székelyvajai magyar gazdának igaza van, gyer-mekeiket a magyar református iskolába járathatják. Aközség román iskolahatósága azonban nem törődött a já-rásbíróság ítéletével, ragaszkodott elhatározásához és aszülőket állandóan súlyos pénzbüntetéssel büntette. Vé-gül is — bírói ítélet ide, vagy oda — a két reformátusmagyar gazda megunta a román tanító örökös üldözéseités gyermekeiket a román állami iskolába íratták át.

Ilyen eszközökkel javul a román erdélyi hivatalosstatisztika!

Nagy port vert fel Borcsa Gergely csíkszeredai ma-gyar gimnáziumi tanár esete is. Az ő leányát is román is-kolába akarták kényszeríteni a névelemzés alapján.Mondván, hogy a Borcsa szó — amely ősidők óta magyarleánynevet jelent — román szó.

A gimnáziumi tanár igazát a marosvásárhelyi táblamondotta ki, amely az összes felmerült költségek megfize-tésére is kötelezte a román közoktatásügyi mínisztériu-

56

mot. Az ítéletet a bukaresti Semmítőszék 1935. mára 18-i519. sz. ítélete helybehagyta.

Karácsony falván 1934. novemberében egy hét alatt ötszülőnek kézbesítették ki a tanügyi hatóság végzését,amelyben értesítették őket, hogy büntetéspénzt kell fizet-niök, amiért román származásuk ellenére gyermekeiket areformátus felekezeti iskolába járatják. Az öt szülő: JaniDávid, Jani János, ifj. Jani János, Muntyán Péter, ésNagy Mihály. Valamennyien tiltakoztak az intézkedés el-len, mert valamennyien be tudják bizonyítani, hogy mégdédnagyapjuk is református magyar volt.

A szülők a felettes tanügyi hatóságoknál igyekezteka pénzbüntetésről szóló rendelkezést megsemmisíteni,igyekezetük azonban nem járt eredménnyel. Közben abüntetést is behajtották rajtuk. A fenyegetések következ-tében bíróságokhoz sem mertek fordulni. Az öt szülő kö-zül négy megijedt és gyermekeiket átengedték a románállami iskolába. Inkább, mint, hogy a szakadatlan herce-hurcát és a folytonos pénzbírságokat kelljen elviselniök.Jani Dávid, aki a legsúlyosabb fenyegetéseknek volt ál-landóan kitéve, mert az öt gazda közül ő volt az egyetlen,akinek az egyik ükapja valóban görög katolikus volt, kije-lentette, hogy semmiféle büntetés ellenére sem hajlandógyermekét a református iskolából kivenni. Mint mondotta,ő maga is mindig magyar volt, gyermekei is mindig ma-gyarok lesznek. Most egyedül járja a bíróságokat, ahovábeadványát írásban benyújtotta e szavakkal fejezve be:„ezzel az igazságommal élek, vagy halok”.

9. A gelencei kis magyar mezítlábas iskolás gyermekekaz erdőbe kerültek.

Gelencei Nyugateurópa hatalmas városainak elké-nyeztetett iskolás gyermekei véssétek jól emlékezetetekbeennek a kis székely falunak a nevét és gondoljatok aprókis gelencei székely mezítlábas testvérkéitek szomorú sor-sára. Ε sorok írója könnyes szemmel nézte végig a gelen-

57

cei kis iskolás gyermekek síró, jajongó menekülését, ami-kor a román hatóságok szívtelen képviselői megfosztottáke népes község szorgalmas iskolás seregét a község régibüszkeségétől: a Mária-Terézia korában kőből építettpompás községi iskolától.

Gelence község magyar iskolájába, amelyet a róm.katolikus egyház áldozatkészsége tartott fenn évtizedekóta vidám szorgalommal siettek minden reggel a kis ge-lencei gyerekek. 1934. év áprilisának végén, egy derűs na-pon az iskola épületében két hivatalos román kiküldöttjelent meg. És mialatt a gyermekek riadtan ültek padso-raikban, öntudatlanul megérezve, hogy legszemélyesebbsorsukra is rájár a rúd, a két kiküldött megvizsgálta azévtizedek óta állandóan használt pompás iskolaépületetés kijelentette, hogy az iskolát nyomban be kell zárni,mert az épület nem felel meg az egészség követelménye-inek.

Kevés olyan pompás iskola-épület van a világ bár-mely táján is egyszerű községben, mint amilyen a gelen-cei. Sírva szaladtak szét. A község derék magyar asszo-nyai könnyezve ölelték keblükre gyermekeiket, majd ijed-ten csoportosultak ők is ki a kapuk elé, nem tudták el-képzelni, mit akar az ő békés ősi kultúréletük megzava-rásával a két hatalmas idegen úr. Szavukat sem értettékmeg, hiszen az egész községben nincs egyetlen román sem.

A szigorú rendelkezéssel nem lehetett szembeszállni;az iskolát az épületből kitelepítették. Egészséges, tágas,nagyablakú, vastagfalú, boltíves termeit, melyek 1728 ótafogadták szeretettel évről-évre magukba a gelencei isko-lás gyermekeket, el kellett hagyni. És megkezdődött egykis székely falu önvédelmi kultúrharcának egy csodálato-san hősi fejezete. A magyar tanítók néhány napig az is-kola udvarára és kertjébe hívták össze növendékeiket ésott folytatták az oktatást. Ez sem tarthatott soká. Egyszép napon ide is beállított a román csendőrőrmester és el-kergette a gyermekeket. A gelencei tanítást azonban ígysem lehetett elnémítani. A lelkes magyar tanítók meg-állapodtak a szülőkkel és másnap reggel már a kis mezít-

58

lábas nebulók százával iparkodtak kora reggel irkáikkal,könyveikkel ki a távoli erdőbe, nem voltak hajlandók le-mondani a magyar iskoláról.

A csendőrség itt is utólérte őket. Két hét múlva máraz erdőből is elkergették a kis gelencei magyarokat. Aközség római katolikus tanítói azonban nem adták fel aharcot. Kora hajnaltól alkonyatig, minden nap, házról-házra jártak és egy-egy gazda házában nyolcasával-tíze-sével gyűjtve maguk köré a gyermekeket, folytatták azoktatást. A gelencei magyar iskola kétszáz növendékekönnyes szemmel nézett az eltulajdonított ősi iskola-épü-let felé, de annál nagyobb szorgalommal és annál kemé-nyebb akarattal folytatta tovább a magyar nyelvű tanu-lást. A községben létesített román nyelvű állami iskolának— melynek igazgatója tiltotta be a magyar iskolát —mégsem akadt magyar növendéke.

10. Málnáson magasfokú matematikai tételekkelbaktatták el a magyar elemistákat.

Az ötletekben mindig kifogyhatatlanok a román tan-férfiak, ha arról van szó, miképpen javítsák meg a statisz-tikát és miképpen fokozzák az elrománosító mozgalomsikerét. Minden községben, minden magyar iskolában alegtalálékonyabb módjait eszelték ki az üldözésnek. Azeredmény sehol sem lehet kétséges, mert hiszen egyszerűkis falusi gyerekek állanak szemben a kiszemelt ellenfe-lekként magával az államhatalommal.

Számtalan sok példa közül igen jellemző a három-székmegyei Málnás község református elemi iskolájánakaz esete. Tudni kell, hogy a nagy áldozatok ellenére, me-lyekkel a református egyház Erdélyszerte igyekszik is-koláit fenntartani, a román közoktatásügyi hatóságok ren-delkezése folytán egész Háromszék megyében nincsennyilvánossági joguk a református elemi iskoláknak. Ez isegyik módja az elrománosításnak: az iskolai esztendő vé-gén minden ilyen iskolában kötelesek a növendékek egy

59

háromtagú román vizsgáló bizottság előtt beszámolni el-végzett munkájukról. Ezek a bizottságok természetesensúlyos napidíjakért működnek, melyeket szintén a szülők-nek kell megfizetniük.

Málnás község református elemi iskolája ellen külö-nösen nagy politikai elfogultság nyilatkozik meg a romántanfelügyelőség részéről, mert ebben a községben a nagy-számú református hívők áldozatkészsége már az uralomváltozás után építette fel a református elemi iskolát.

A hivatalos román inspektorok éveken keresztül nemtudtak semmi kifogásolnivalót találni az iskolán. Az 1934-ben megindított irtóhadjárat azonban már nemcsak kere-sett, hanem csinált is indokokat. Hiába végezték a legpon-tosabb munkát az iskola kitűnő tanulói, hiába rendeztékbe az elemi iskolai oktatásnak egész Románia területénpárját ritkító pedagógiai múzeumát, hiába nyerték el nö-vendékei a különböző iskolai kiállításokon kézimunkákkala legelső kitüntetéseket, 1934-ben a háromtagú román bi-zottság az iskola ötvenhét vizsgára kiállított növendékeközül huszonkilencet elbuktatott, közöttük olyanokat is,akiket ez a példás fegyelemmel működő iskola a maga ke-retén belül kitűnő osztályzatra érdemesített.

De beszéljenek maguk a példák. Egy harmadosztá-lyos elemi iskolai tanulótól a román vizsgáló bízottság tag-jai a következő feladat megoldását kívánták: „Egy korcs-máros 37.5 liter bort lehúzott 0.75 literes üvegekbe. A bordekaliterét vette 60 lejjel, a megtöltött üvegeket eladta7.50 lejért. Mennyit nyert a boron, ha az üres üvegek32.50 lejbe kerülnek?”

Mondanunk sem kell, hogy a nyolcéves harmadosztá-lyos elemi iskolai tanuló a feladatot kitűnően megoldotta.

Az egyik ötödosztályos elemi iskolai tanulóval azon-ban már baj volt, mert ő a következő feladatot kapta:

„Egy trapéz alakú térséget krumplival ültettek be. Atrapéz nagy alapja 820 méter, a kis alap 680 méter, ma-gassága 600 méter. Mennyi volt a nyereség százalékban,ha a termelési költség 54.000 lej volt és a krumpli eladá-sából 214.650 lej folyt be?”

60

A málnási iskola növendékei közül több mint ötvenszázalék bukott el. Vájjon milyen kis tudósok lehetnekazok a málnási református elemista gyerekek, akiket ez avizsgáztató bizottság is kénytelen volt a vizsgán áten-gedni? A vizsgabizottság tagjai Stoniac román tanító,Barbu román tanítókisasszony és Cintos román államitanító voltak.

11. Heti két magyar óra abban az iskolában, ahová hu-szonnyolc román és háromszáz magyar növendék jár.

A brassómegyei Apáca község elemi iskoláját 1858-ban a magyar evangélikus egyház építette. Ez az iskola aromán megszállás óta is 1924-ig mint felekezeti iskola mű-ködött, A hatóságok részéről tanúsított üldöztetés azon-ban odáig fajult, hogy az egyébként is elszegényedettevangélikus magyar egyház az iskola fenntartásáról nemtudott kellőképpen gondoskodni és különböző hivatalosúton az iskolát államosították. Az államosítás alkalmávalazonban az evangélikus egyház vezetősége és a román ál-lam képviselői között úgynevezett átadási szerződés léte-sült, hogy a létrejött átadás és átvétel feltételei szerint afelekezeti iskola növendékeit az állami iskola magyar ta-gozata veszi át és a háromszáz magyar gyermek tanításaaz elemi iskolai közoktatásügyi román törvény 5. szaka-sza értelmében, az evangélikus magyar egyházközség1924. évi június 29-i határozatában kifejezett kívánságnakmegfelelően mindenkor magyar nyelven történik. Sőt aszerződés 3. pontja úgy rendelkezik, hogy a magyar nö-vendékeket továbbra is evangélikus vallású tanítók fogjákoktatni. A szerződés pontjait a szerződő felek, tehát egy-részt a román állam, másrészről az apácai ágostai hitval-lású evangélikus magyar egyházközség vezetősége, egészen1934-ig pontosan teljesítették.

Anghelescu román kultuszminiszter 1934. évi általá-nos irtóhadjárata azonban az apácai kis magyar iskolásgyermekeket sem kímélte meg. Ez év nyarán a nyelvvizs-

61

gák során elküldték az apácai iskola két magyar evan-gélikus tanítóját és mítsem törődve az írott szerződéssel,melynek pontjaira a román állam illetékes képviselői,1924-ben aláírásukkal kötelezték magukat, a tanügyi ható-ságok elrendelték az apácai elemi iskola magyar tagoza-tának megszüntetését és a magyar nyelv tanítását heti kétórában állapították meg. Abban az iskolában rendelték eltehát a román nyelv oktatását, ahová mindössze huszon-nyolc román anyanyelvű gyermek jár és ahol a magyar-nyelvű gyermekek száma több, mint háromszáz.

Az apácai evangélikus egyházközség vezetősége kül-döttségben tiltakozott a román tanfelügyelőnél a súlyosjogsérelem ellen. A tanfelügyelő válasza a panaszkodásraaz volt, hogy az 1924. évben megkötött átvételi szerződés3. pontját is önkényesen felrúgta és az apácai iskoláhozhárom magyarul nem tudó regátbeli román tanítót nevez-tek ki.

Az apácai magyar asszonyok így panaszkodtak sírvaa történtekről: „Elküldjük gyermekeinket a román isko-lába, mert nem akarunk szembehelyezkedni a törvénnyel.De nincs az a földi hatalom, amely a mi magzatjainkatédes magyar anyanyelvüktől meg tudná fosztani. A mianyanyelvünknek mi magunk, anyák leszünk ebben a köz-ségben a tanítómesterei.”

12. Irredentizmus vádja miatt zárták be a csíkcsatószegimagyar iskolát.

A Székelyföld elrománosító hadjáratában különféléka jogcímek. Csak az eredmény mindig ugyanaz: Egy-egymagyar iskola pusztulása.

Csíkcsatószegen az 1933—34. tanév végén az iskola nö-vendékei a román közoktatásügyi miniszter körrendeleteértelmében megünnepelték a madarak és fák napját. A kör-nyező falvak felekezeti iskolái együttesen ünnepelték mega csíkcsatószegi erdőben ezt a napot. Az ünnepség utána csíkcsatószegi magyar iskola növendékei Borbáth Istvánigazgató vezetésével énekszóval igyekeztek haza a köz-

62

ségbe. Menetelésüket a község román csendőrőrmestere ál-lította meg:

— Miért tüntet az állam ellen? — kiáltott rá a csend-őrőrmester a magyar igazgatóra — hogy mer magyar nem-zeti színű jelvényeket adni a növendékek kezébe?

Borbáth István igazgató-tanító nem is tudta, miről vanszó. Végignézett a megszeppent tanulók sorain és akkorvette észre, hogy a gyermeksereg zöld gallyakat hozott ma-gával az erdőből és hogy némelyik gyereknél valóban pi-ros és fehér rongydarabok voltak. Hiába magyarázta azigazgató, hogy a gyermekek különböző játékokat játszottakaz erdőben és eszük-ágában sem volt célzatosan megsérteniaz államot, ő valóban nem vette észre, hogy a gyermekeksokféle tarka játék-rongya között piros és fehér színű isakad és hogy azokat a kezükben levő zöld gallyakkalegyütt célzatos nemzetgyalázásnak lehet minősíteni.

Nem használt az igazgató őszinte védekezése, bekísér-ték Borbáth Istvánt a csíkszeredai ügyészségre és eljárástindítottak ellene. Az ügy iratai a román közoktatásügyi mi-nisztériumba is felkerültek. A zöld galyak és tarka rongy-darabok ürügyével halálra ítélték a csíkcsatószegi magyariskolát. Október elején érkezett meg a miniszteri leirat,melyben a miniszter büntetésből elrendelte az egész iskolá-nak azonnali bezárását.

Meg sem várták az igazgató ellen indított államelle-nes izgatás bűnperének befejeződését.

13. Az elrománosítás számadatai egy színmagyar városiskola-politikájában.

Csíkszereda a Székelyföld legrégibb magyar városa.Leírhatatlan az a nyomorúság, amelyben ma itt az egykorgazdag székely nép él. Közterheik ma már valóban elvisel-hetetlenül súlyosak. A város őslakói száz százalékban ma-gyarok, a horribilis közadóztatás bevételeit azonban a ro-mán városi vezetőség a kormány hozzájárulásával románkultúrpolitikai célokra fordítja.

63

Természetesen Csíkszeredán is románnyelvű iskola fel-állítását határozták el. Azzal nem törődtek, hogy a város-ban román lakosság nincs. Az iskolát felállították és annakfenntartási költségeit is a székely adófizető népnek kell vi-selnie. Ez év tavaszán Csíkszereda város költségvetésénekösszeállításakor a városi interimar bizottság a románnyelvűállami iskola fenntartási költségeire nyolcvanezer lejt sza-vazott meg, ugyanakkor pedig a felekezeti magyar iskolá-nak huszonnyolcezer lej segélyt állapítottak meg. Már magaez a két szám megdöbbentő. A román iskola minden jogo-sultság nélkül, növendékek nélkül kezdte meg karrierjétés csak abban az esetben akadnak tanulói, ha hatalmi szó-val kényszerítik át tantermeibe a románul egy szót semtudó gyermekeket, A népes magyar iskolának azonban an-nál súlyosabb gondjai vannak, annak támogatására megdöb-bentően kevés a magyar pénzben mintegy nyolc-kilencszázpengőt kitevő szubvenció. Nem is volt ez ellen a nevetsége-sen csekély összeg ellen még a román interimar-bizottságitagoknak sem kifogásuk.

Annál súlyosabban kell tehát elbírálni a történteket.Alig került nyilvánosságra a város költségvetése, a romániskola állami tanítói máris hangoztatni kezdték, hogy nekiklegalább százezer lejnyi támogatásra van szükségük a vá-rostól. A román iskola vezetői táviratot küldtek a belügy-minisztériumba és tiltakoztak az ellen, hogy az iskolájukszámára szükséges százezer lejt ne kapják meg. A buka-resti belügyminisztérium minden vizsgálódás és gondolko-dás nélkül elismerte a követelésüket. Azon sem töpreng-tek sokáig, hogy a hiányzó húszezer lejt honnan vegyék fel.Egyszerűen kihúztak húszezer lejt a költségvetésnek a ma-gyar iskola támogatására szánt tételéből.

Így a román állami iskola megkapta a maga százezerlejét, a felekezeti magyar iskola pedig megmaradt a maganyolcezer lejes támogatásával. Vagyis nem egészen három-száz magyar pengőjével.

Általában a magyar gyermekeknek a román állami is-kolákba való áterőszakolása terén nem igen vannak aggá-lyaik az illetékes tényezőknek. Nem válogatnak az eszkö-

64

zökben, Gyergyóditróban, a legnagyobb csíkmegyei székelyközségben például, ahol évszázadok óta nem lakott román,ma már két román állami elemi iskola működik kilenc-ki-lenc tanítóval. Van egy szabály a román közoktatásügyitörvény paragrafusai között, amely szerint egy-egy tanítóaz elemi iskola alsóbb osztályaiban csupán ötven, a felsőbbosztályokban pedig csupán harminc gyermeket fogadhat beosztályába. Ez a paragrafus is egyike azoknak a tilalmak-nak, amelyeknek alkalmazását a magyar felekezeti isko-lákban könyörtelenül végrehajtják, a román állami iskolák-ban azonban természetesen számba sem veszik, így történt,hogy Gyergyóditró községben a magyar katolikus iskolakilenc tanítójához csupán 387 növendék beiratását engedé-lyezték. A többit egyszerűen átparancsolták az állami is-kolákba, így tehát most Gyergyóditróban magyarul 387 ésrománul 813 magyar gyermek tanul.

14. Hat nappal a vizsga előtt parancsolták át Udvarhelymegyében a csendőrök a gyermekeket az állami iskolába.

Vájjon van-e a művelt világnak valahol a földgolyó va-lamelyik pontján olyan erős lelkiismerete, amely képesvolna eredménnyel harcba szállni azoknak a kis ártatlanemberpalántáknak az érdekében, akiket a szülői ház anya-nyelvének egyszerű tiszta kultúrájából szuronyos csend-őrök tépnek ki és kényszerítenek be idegen nyelvű szeretet-len tanítók közé? Ezeknek a szavát sem érthetik az ijedt-szemű kis székely gyermekek. Ahány székely község ésahány székely gyermek, mindmegannyi kis emberi tragédiát

Udvarhelymegye egyik községében, Szentdemeteren isszáz százalékban kivétel nélkül katolikus székely nép la-kik évszázadok óta. A község lakóinak száma körülbelülnyolcszázötven. Évtizedek óta a községi katolikus magyariskola neveli itt a székely gyermekeket és ebbe az iskolábaa legutóbbi tanévben is 146 tanuló járt.

A szentdemeteri elemi iskolában két magyar tanítóműködik. A román iskolatörvény értelmében a kéttanerős

65

iskolába mindössze csak 96 gyermeket szabad felvenni. Si-monfi József szentdemeteri katolikus plébános elnöklésé-vel a magyar iskolaszék elhatározta tehát egy harmadiktanító alkalmazását. Az erre vonatkozó kérvényt szabály-szerűen el is küldték a püspökség útján a bukaresti minisz-tériumba.

Az eredmény egy percig sem volt vitás. A kérvényt el-utasították. De eszébejutott a kultuszminisztériumnak, hogySzentdemeteren az évekkel ezelőtt létesített román államiiskola csupán papíron van meg, növendékek hiányában nemműködik. Kiküldték tehát Margineanu tanfelügyelőt ésMircea főszolgabírót, hogy az iskolaszéknek a harmadiktanerőre vonatkozó kérelmét vizsgálják felül. Ezek meg ishozták a határozatot: a községben van állami iskola, teháta felekezeti iskolának nincs szüksége harmadik tanerőre.1934. május hó 23-án ismét megjelent Mircea erdőszent-györgyi főszolgabíró a községben és felszólította áz iskola-széki elnököt, hogy a kilencvennyolcas létszámon felüli ta-nulókat adja át. Ez írásbeli rendelkezést kért, amit azon-ban a főszolgabíró azzal tagadott meg, hogy ő a minisztermegbízottja s ezért felesleges minden írás.

Május hó 29-én megérkezett a községbe a főszolgabíróés a tanfelügyelő és két csendőr kíséretében beállított akatolikus iskolába. A tanfelügyelő a csendőrök jelenlétébena gyermekeket románul vizsgáztatni kezdte, majd meg fe-nyegetődzött, hogy elvéteti az iskola nyilvánossági jogát. Atanfelügyelő elvette a tanulók névsorát és elrendelte, hogyaz általa kijelölt, a megállapított létszámon felüli tanulókjúnius 1.-től kezdve az állami iskolába járjanak.

Hat nappal később volt a vizsga. Az állami iskola to-vábbra is üres maradt, a harminchat kis szentdemeterigyermek azonban a büntetéstől való félelmében nem mertelmenni a katolikus iskolába se, és így — bár egész évbenszorgalmasan jártak iskolába — mind a harminchatonvizsga nélkül maradtak.

66

15. Udvarhely megyében a vizsgák előtt tizennégy iskolanövendékeit rendelték állami bizottság elé.

Udvarhely megyében egymást érték 1934-ben a legsú-lyosabb iskolaügyi inzultusok. Különösen a tanfelügyelők,a szolgabírók, de ezek között is elsősorban Dr. Davril Bor-dasiu járási főszolgabíró, mutatkoztak igen találékonyak-nak a különféle üldöző-eljárások kiagyalásában. Az ud-varhelymegyei tanfelügyelőség 1934. június hó 4-én, tehátéppen a vizsgák előtt, a kultuszminisztérium 85.31911934.számú rendeletére hivatkozva 2445/1934. szám alatt kör-rendeletet adott ki, amelyben az etédi róm. katolikus és afenyédi római katolikus, a homoródremetei római kato-likus, a nagykedei református, a székelykeresztúri unitá-rius, a gyulakutai református, az erdőfülei református, ahodgyai református, a szentmihályi unitárius, a malomfalvirómai katolikus, a muzsnai református, a nagygalambfalvireformátus, a szentistváni református és a szentegyházas-románfalvi római katolikus elemi népiskolák növendékeitállami vizsgáztató bizottság elé utalta. Azon a címen, hogyezeknek a felsorolt iskoláknak nincs nyilvánossági joguk.

A tanfelügyelőség rendelkezése teljesen jogtalan volt,mert a miniszteri rendelet csak azokra az iskolákra nézveírja elő növendékeiknek állami bizottság előtt való vizsgáz-tatását, amelyek a román magánoktatási törvény 110. pa-ragrafusa szerint a magánoktatási törvény életbeléptetése-kor nem voltak nyilvános jogúak. Már pedig a felsorolt is-koláknak túlnyomó részt nyilvánossági joguk van.

16. 70—80 magyar tanulót zsúfolnak Désen egy románosztályba.

Désen is és egész Szolnok-Doboka vármegyében isa legszigorúbban megkövetelték az 1934. évi szeptem-beri beíratások alkalmával, hogy a fekelezeti iskolába valóbejutáshoz minden növendék a román állami iskola igaz-gatójától hozzon írásbeli engedélyt. A román igazgató tet-szése szerint tagadta meg ezeket az engedélyeket, olyanesetekben, amikor bármilyen nyakatekert indokolással azt

67

foghatta rá a beíratásra kerülő gyermekre, hogy szárma-zása román. Előfordult például, hogy az egyik régi magyarcsaládból származó református gyermeket, akinek ősei ki-mutathatólag legalább tizedíziglen reformátusok voltak ésa helybeli református iskolát végezték el, románnak minő-sítette azért, mert a gyermek egyik dédnagyanyja görög-katolikus vallású volt.

Dés városának van egy kültelki része, Csíkhegynekhívják, Mintegy négy kilométerre fekszik a város centru-mától, lakói kivétel nélkül magyarok. A román állam ebbena városrészben is állami elemi iskolát építtetett, nyombanmegindult tehát a hajsza a csíkhegyi magyar családok gyer-mekeinek elrománosítására. A derék magyar családok any-nyíra ragaszkodtak gyermekeiknek magyarnyelvű nevelé-séhez, hogy az aránylag nagy távolságból inkább gyalogjáratták be őket a város közepén levő magyar felekezetiiskolába, mintsem, hogy ne anyanyelvükön tanuljanak.1934-ben a román állami iskola igazgatója megtagadta acsíkhegyi mintegy ötven iskolás gyermeknek a magyar is-kola látogatására jogosító engedély kiállítását és valameny-nyiöket arra kényszerítette, hogy a román állami iskolábairatkozzanak át. Jellemző a román kormány legmagasabbintencióira, hogy a szülők kérésére a helybeli román tanfel-ügyelő megengedte, hogy mindaddig, amíg a román államielemi iskolai igazgató intézkedése ellen beadott felebbezésügye a minisztériumban elintézést nem nyer, a gyermekektovábbra is magyar iskolába járhassanak. Ez az öröm semtartott soká. Néhány nap alatt táviratilag rendelte el a ro-mán kultuszminiszter, hogy a „Dés-Csíkhegyi” gyermekekmég a fellebbezés ideje alatt is román iskolába járjanak.

Több helyen megemlékeztünk már arról, hogy azegyes tanosztályok létszámára vonatkozó törvényes ren-delkezéseket milyen túlzott szigorúsággal hajtják végre aromán tanügyi hatóságok, valahányszor magyar kisebbségiiskolákról van szó. Természetes, hogy a román állami is-kolával szemben a legtávolabbról sem érvényesül ilyenmegszorítás. A dési román állami iskolában minden osz-tályban 70—80 tanuló van összezsúfolva a megállapított 50

68

helyett. Mondanunk sem kell, hogy ezeknek nagy részeide átkényszerített magyar anyanyelvű.

A dési állami román iskolák tanítói és igazgatói nemtitkolják, nyíltan hangoztatják, hogy a cél nem más, minta magyar felekezeti iskolák teljes megszüntetése. A külön-féle hatósági rendelkezésekkel, elsősorban a névelemzés-sel azt akarják minél előbb elérni, hogy a magyar feleke-zeti iskolákban a tanulók létszámát a minimálisan megálla-pított húsz fő alá nyomják és így találjanak jogcímet a fe-lekezeti iskolák bezárására.

VII. Irtóhadjárat a magyar egyházak ellen.A felekezeti iskolák pusztulása.

1. A magyar rendházak történelmi vagyonának elkobzása.

És mialatt Anghelescu román kultuszminiszter szigorúrendelkezései végigkorbácsolták az erdélyi vármegyék ma-gyar falvainak kis-kertes egyszerű tanítólakait, fehérre me-szelt iskoláit, azalatt egy kolozsvári román egyetemi tanár,névszerint Onisifor Ghibu, pusztító hadjáratot indított a ró-mai katolikus egyház évszázados erdélyi rendházai, külö-nösen oktató rendjeinek vagyona ellen.

Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár, az elromá-nosító mozgalom legfanatikusabb vezére, írásbeli felhatal-mazást kapott a román kormánytól arra, hogy végigláto-gassa az erdélyi római katolikus tanító-rendek székházaités azoknak levéltárában e tanító-rendek vagyonának erede-tére vonatkozó okmányok után kutasson. Először Temesvárvárosában, a Bánság székhelyén látogatott el a piaristákrendházába és egyetlen beadványára úgy intézkedett a vá-ros román vezetősége, hogy a temesvári piaristák ingatla-nait a város nevére irattá át.

Ghibu professzor eljárása így történt:

Ghibu professzor felkereste a piaristák temesvári fő-gimnáziumának igazgatóját, Tóth Lajos dr. igazgatót, azeurópai hírű magyar szerzetest és arra szólította fel, en-gedje meg számára az intézet levéltárának átvizsgálását.A professzor mindenekelőtt a főgimnázium nyilvánosságijogára vonatkozó okmányokat kereste- Ezt meg is találta.Ezután azt kérdezte a professzor, hogy fizetett-e a pia-

70

rista főgimnázium igazgatósága az impériumváltozás alkal-mával 250 lejt a román hivatalos közlönynek, a MonitorulOffícial-nak? Ezt a nyugtát is megtalálták. Erre azt kér-dezte a professzor, vájjon meg is jelent-e az impérium-változáskor a piarista gimnázium román kormányzati át-vételére vonatkozó hirdetmény a román hivatalos közlöny-ben. A főgimnázium igazgatója a román hivatalos lap szó-banforgó számát nem tudta felmutatni, de bátorkodottmegjegyezni, hogy ha a magas román kormány hivataloslapja elfogadja a hirdetmény díját, minden bizonnyal köz-zétette az érette járó ellenszolgáltatásként beadott hir-detményt.

Ghibu professzor ezután azt kifogásolta, hogy a pia-rista rendház homlokzatán Szent István és Szent Imre egy-kori Árpádházi királyi sarjak szobrai láthatók. A piaristarendház igazgatója közölte Ghibu professzorral, aki egyéb-ként több vallástudományi mű szerzője, hogy Szent Istvánegykori magyar király és fia, Szent Imre egykori magyarkirályi herceg nemcsak a magyar uralkodóház ezereszten-dős sarjai, hanem a római katolikus egyháznak is beiktatottszentjei, kiknek szobrai az egyház szentjeinek sorában avilág minden táján megtalálhatók.

Hiába találta meg a rendház levéltárában Ghibu pro-fesszor azokat az egykori királyi dekrétumokat, amelyek avilág minden jogszabálya szerint kétségtelenül igazolják atemesvári piarista rend ingatlanainak törvényes tulajdon-jogát, 1934. év szeptember 10-én a temesvári bíróság mégisformálisan, minden ellenszolgáltatás nélkül elrendelteGhibu professzor emlékiratának történelmet hamisító állí-tásai alapján a rendház ingatlanainak végleges elkobzását.— A temesvári piarista gimnáziumról — mondja Ghibuprofesszor fenti emlékirata — már 1920-ban megállapítot-ták, hogy ez az irredentizmusnak és kommunizmusnak fő-fészke (és nem akadt a román bíróság tagjai között senki-sem, aki e vád nevetséges voltát, az irredentizmusnak ne-vezett szélső nacionalizmus és a kommunizmusnak nevezettszélső internacionalizmus összeházasíthatatlanságát meg-állapította volna).

71

— A piarista rend — mondja a továbbiakban Ghibuprofesszor — becsapta a hatóságokat, azoknak jóhiszeműsé-gével visszaélt és ennek tulajdonítható, hogy az egykorimagyar piarista rend vagyonát átírták a romániai piaristarendre.

A történelmi igazság kedvéért leszögezzük a tényt: atemesvári piarista rendnek királyi adománylevélben bizto-sított ingatlanai voltak, amelyeknek egy részét ma is meg-állapítható módon megfelelő szabályos ellenértékelés utánadás-vételi szerződés keretében csereképpen adta át 1907-ben Temesvár városának a rend, a mai gimnáziumi épületé-nek célját szolgáló ingatlanért.

A piarista rend felebbezését is elvetette a temesváritörvényszék.

A magyar katolikus társadalom Pachá Ágoston dr.római katolikus megyéspüspök útján 400.000 hívő aláírá-sával felségfolyamodványt adott be a román királyhoz abírósági ítéletnek kegyelmi úton történő megsemmisítéseérdekében. A kérvény sorsáról azóta nincs értesülés.

2, A minoriták főgimnáziuma egyszerűen „nincs”.

Onisífor Ghibu professzor hamarosan ellátogatott a mi-noriták aradi rendházába is. A rend aradi főnöksége egybena szilágysomlyói minorita gimnáziumnak is felettes ható-sága. Ghibu professzor aziránt érdeklődött, hogy a románimpérium kezdetekor, 1918-ban, voltak-e már minoritákSzilágysomlyón? A szilágysomlyói róm. kat. gimnáziumutolsó magyar igazgatója elment a városházára és ott a vá-ros román vezetőségétől bizonyítványt kért annak igazolá-sára, hogy a rend abban az időben a városban már fenn-állott. A román városvezetőség igen egyszerű módját vá-lasztotta annak, hogy Ghibu professzor újabb vagyon- ésjogfosztó terveit hivatalos segítségben részesítse: A város-házán ugyanis a minorita igazgató kérésének teljesítésétegyszerűen megtagadták, annak ellenére, hogy a szilágy-somlyói rendház több, mint 200 éve fennáll.

72

A minorita rend szilágysomlyói rendháza 1729-ben lé-tesült, a rend tagjai akkor telepedtek le először ebben avárosban. 1934. októberében a város román polgármesterihivatala írásban közölte válaszát a minorita rend főnöksé-gével:

„A kért bizonyítványt — mondja a hivatalos válasz-irat — azért nem adhatták ki, mert a polgármesteri hivatalirattárában nem található nyoma annak, hogy a minoritarend (Conventus in Simleul-Silvaniei Fratrium MinorumConventialum) a háború előtt a városban létezett volna.”

Ezzel a valótlan adatokat tartalmazó hivatalos válasz-szal szemben a valóság az, hogy a minorita rend 1729.óta Szilágysomlyón rendházat, kápolnát és iskolát épített,főgimnáziumot és elemi iskolát tartott fenn, amelyben ta-nítottak mindaddig, míg a román impérium ezeknek az is-koláknak a működését meg nem tiltotta.

Egyébként a város vezetőségének annyival is inkábbkellene tudnia akta szerint is a minoriták háború előtti mű-ködéséről, mert 1918-ban Szilágysomlyó városa ajándé-kozta szerződéssel a rendnek azt a telket, amelyre a mi-noriták a gimnáziumot építették s amely épületért évekenkeresztül hosszú pereskedés folyt a minoriták és a románállam között.

Mondanunk sem kell, hogy ebben a perben a román ál-lam a minorita renddel áll szemben, amely a fenti városiirat szerint „nem létezik”,

A szilágysomlyói városházáról eltűntek azok a régiadókönyvek is, amelyekből meg lehetne állapítani, hogy aminorita rend mennyi adót fizetett a háború előtt földjeiés épületei után.

A minorita rendről egyébként a polgármesteri hiva-tal válaszával ellentétben annál többet tud pl. a szilágy-somlyói pénzügyigazgatóság. A rend borait a pincében303.877 lej hátralékos ingatlan-adó fejében lefoglalták.Ezt az adót — mert humor van a román hatóságokban —a rend elkobozott ingatlana után vetették ki.

A Ghibu professzor intervenciójára történt telek-könyvi átírást, mellyel a román állam a rend ingatlanait

73

elkobozta, a rend megfelebbezte. A felebbezési kérvénytKőhalmy Mihály rendfőnök vitte be a városházára. A telek-könyvi hivatal elfogadta a kérvényt és azt szabályszerű-en felbélyegzettnek minősítette. A rendfőnök túlzott óva-tosságból még egy magával vitt okmánybélyeget is fel-mutatott, megkérdezvén, elég-e a kérvényre a bélyeg? Meg-nyugtatták, hogy elég. A törvényszék mégis azon a címenutasította el a felfolyamodást, hogy a minorita rend kér-vényén 7 lejjel kevesebb bélyeg van az előírtnál.

Mikor már Ghibu professzor a minoriták ingatlanait iselkoboztatta, Zilahra látogatott, hogy az ősi Wesselényi-kollégiumra is rátegye a kezét. Megnézte az intézetet, el-kért egy példányt a kollégium történetéről szóló műből,majd azt javasolta a román kultuszminisztériumnak, hogya kollégium épületét is kobozzák el, mert azt a magyar ál-lam építette.

Ennek az állításnak sincsen semmi jogalapja. Hitelesdokumentumok tanúskodnak arról, hogy a híres zilahi kol-légiumot Wesselényi-alapítványból létesítették, ma is megvan a kollégium 1645-ös keltezésű Wesselényi Pecsétje, akollégiumot nem a magyar állam, hanem a Wesselényi csa-lád alapította és adományozta az erdélyi református egy-háznak. Valóban folyósított a magyar állam kölcsönt a kol-légium számára és ebből 1919-ben még 300.000 korona tar-tozás állott fenn, ezt az összeget azonban az Erdélyi Re-formátus Egyházkerület az utolsó fillérig visszafizette amagyar államnak. Így a zilahi kollégium az egyházkerületelvitathatatlan tulajdona.

3. Désen a református alapítványhoz is hozzányúltak.

Az 1890-es években Kovács Samu dési református lel-kész tekintélyes református alapítványt tett jótékony célra.Rendelkezése értelmében az alapítvány jövedelméből éven-ként két felszabaduló református iparos inast és két se-gédből önálló iparossá fejlődő református ifjút kell támo-gatni. Továbbá évenként kelengyét kell adni két férjhez-

74

menő érdemes református hajadonnak, A román városve-zetőség ebből az alapítványból éveken át nem teljesítettsemmit sem. A reformátusok pénzéből görögkeleti és görög-katolikus román fiatalembereket támogattak, az örökhagyórendelkezésének és a törvény értelmes betűinek a legnyil-vánvalóbb megsértésével.

Désen egyébként és az egész Szolnok-Doboka-várme-gyében, vagy ahogyan mostan nevezik: Szamosmegyében,beleavatkoznak á román hatóságok a magánvállalatok al-kalmazottainak nemzetiségi viszonyaiba is. Ez év nyaránfelhívást kapott minden iparvállalat az egész megye terü-letén „szigorúan bizalmas” jelzéssel. Felszólították a válla-latokat, hogy „mindenegyes alkalmazottuk adjon írásbelinyilatkozatot arról, milyen nemzetiséghez tartozónak érziés vallja magát.”

Azt hisszük, nem kell bővebben kommentálni ennek afelhívásnak jelentőségét és célját.

Désen egyébként annyira tombol a nemzetiségi türel-metlenség, hogy a városnak magyar időkből ittmaradt szépszobrát, a Turul-szobrot is összetörték, még a vasrácsát isszétrombolták, a dési gimnázium homlokzatáról pedig le-tördelték a díszként évtizedek óta ottálló turulmadarat.Azon a címen, hogy ezek magyar alkotások.

4. Az erdélyi protestáns lelkészek anyagi pusztulása.

Elképzelhető, hogy egyrészt a nyelv-vizsgák folytonoszaklatásai, másrészt a falusi felekezeti iskolákig is kiter-jedő vagyon-elkobzás körülményei között milyen lelkiálla-potban végzik nevelő munkájukat az erdélyi magyar fele-kezetek tanítói és lelkészei. A román kamara 1934. már-cius 15.-í ülésén Laár Ferenc magyarpárti képviselő meg-rázó beszédben ismertette a református és unitárius lelké-szí kar tragédiáját. A református egyház régebben 68 mil-lió lej évi államsegélyt kapott, ezt 1931-ben 31 millióra,1932-ben 21 millióra, 1933-ban pedig 17 millióra csökken-tették, úgy, hogy ma már az erdélyi református egyház sú-

75

lyos anyagi helyzete miatt egy református lelkész államse-gélye csak alig 1200 lej lehet (36 magyar pengő).

Egyébként azt is előadta a magyar képviselő, hogy areformátus magyar lelkészeknek még 1931. évből 4 milliólejnyi kongruahátralékuk van, amit a kormány az 1934.év áprilisában megszavazott törvény értelmében ugyancsakelértéktelenedett adóbónokkal fog kifizetni.

5. Rendőri erőszakkal akadályozták meg a brassóiunitárius templom építését.

A régi Magyarország legkeletibb sarkában évszázado-kon keresztül kedvelt városuk volt a mindenkori erdélyifejedelmeknek a magyar és szász népesség testvéri össz-hangjában élő Brassó. A román megszállás óta Brassóbanis egymást érik a kulturális botrányok. Ezek közül a leg-emlékezetesebb, a: brassói unitáriusok templomépítésénekszokatlan ügye, magát a Népszövetséget is foglalkoztatja.

Negyven évvel ezelőtt indítottak mozgalmat Brassó vá-ros unitárius polgárai annak érdekében, hogy külön templo-mot emeljenek. Ehhez a brassói unitáriusoknak tradicioná-lis joguk is volt, mert évszázadokkal ezelőtt Brassóban ha-talmas, fényes unitárius templom állott, mit a később ide-telepített szászság térhódítása foglalt el. Negyven évvelezelőtt gyűjtést kezdtek a brassói unitáriusok, melynekeredményeképpen huszonkét esztendő fáradhatatlan buz-galma után össze is gyűlt annyi pénz, hogy 1916-ban a bras-sói unitáriusok bejelentették a városnak templom-építőszándékukat és az építkezés céljaira a várostól hivatalo-san is megfelelő telek kijelölését kérték. A kérést a városteljesítette s az akkori magyar városvezetőség díjtalanuladományozott telket az unitáriusoknak. Ezt az adományo-zást az unitárius templom és paplak felépítésének céljairaaz uralomváltozás után a román városvezetőség is helyben-hagyta, majd a megyei román prefektúra felebbezése foly-tán a döntéshez a román belügyminisztérium is jogerősenés végérvényesen hozzájárult.

76

Ha a világnak bármely táján hasonló körülmények kö-zött járja végig hivatalos útját az akta, aligha jut eszébebárkinek is kételkedni a döntés véglegességében. A románhatóságok mégis megtanították a brassói unitárius magyaro-kat arra, hogy a kormány szava sem végső szó, annak adottigéretét is meg lehet másítani. Történt ugyanis, hogy atemplomépítést engedélyező kormány megbukott, jött azAvarescu-rezsim és egyetlen rendelkezéssel kisajátítottaBrassó város valamennyi üres telkét. A város szembeszál-lott a kisajátítással és végül is győzött. Brassó visszakaptaingatlanait, az unitáriusok pedig ismét beadták kérelmüket.A város élén ekkor választott magyar-szász tanács intézteaz ügyeket és bár a hivatalos román vélemény ellenezte atemplomépítést, a város építési hivatalának vezetője ismétkiadta az engedélyokiratot.

Az ügynek ebben a stádiumában lépett életbe az újromán törvény, mely az egyes városok élére, így Brassóélére is úgynevezett időközi bizottságot (interimar bizottsá-got) nevezett ki. Ennek az interimar bízottságnak elnöke,Filimon Bogdán dr., két román ügyvéd társával együtt meg-felebbezte az engedélyt. A felebbezés elejétől végig hamisindokokat tartalmazott. Többek között például a románinterimar bizottsági elnök (tulajdonképpen ez a rang a pol-gármesteri rangnak felel meg) azt állította felebbezésében,hogy az unitáriusoknak Brassóban van már templomuk.Ezzel szemben a valóság az, hogy a brassói unitáriusoknakmég egyszerű imaházuk sincs. Mégis a meggyötört unitári-us híveknek, akiknek más vágyuk nincs, mint az, hogy amaguk költségén felépített templomban szeretnék már végreimádni az Istent, sorra kellett kilincselniök a minisztériumhivatalait, Brassó városától okmányokat kellett beszerez-niük annak igazolására, hogy az unitárius egyház a város-tól soha semmit sem kapott, ellenben a román városveze-tőség a magyar és szász polgárság adótételeiből szerzett vá-rosi ingatlanoknak egész sorát, valóságos utcákat adomá-nyozott a románságnak.

Így kapott például Brassó városától ingyen telket aváros legszebb helyén a görög katolikus templom, az óbras-

77

sói görögkeleti egyház, a román Saguna-lyceum, a TouringClub, a román csecsemővédő egyesület és a román intéz-mények egész sora.

Hiábavaló volt Filimon Bogdán okoskodása, a felebbe-zést a közigazgatás felsőbb fokain elutasították és így abrassói unitárius paplak és templomhely kijelölése másod-szor is jogerőssé vált.

Talán kissé hosszadalmasnak látszik ennek az ügynekaz ismertetése így, azonban úgy érezzük, hogy a brassóitemplomépítés botrányának szemléltető példáján keresztülmégis érdemes kivételesen végighaladnunk az ügy külön-böző hivatalos fordulatain, mert célunk, hogy az olvasóképet alkothasson arról a kegyetlen közigazgatási tortúrá-ról, amely az erdélyi magyarságnak minden hivatalos ügy-ben állandó osztályrésze még akkor is, ha olyan istenes tervmegvalósításáról van szó, mint amilyen például a brassóiunitárius hívő közönség templomépítési vágya.

1933-ban végre tehát hosszas kínlódás és közigazgatásiharc után a brassói unitáriusok odáig jutottak, hogy joguk-nak tudatában beadták a város vezetőségéhez a templom-építés szakszerű terveit. A város építési hivatala bizonyosmódosításokat kívánt, ezeket az unitáriusok sürgősen végreis hajtották és az ily módon megkorrigált terveket ismétbenyújtották. Az ügy már odáig fejlődött, hogy a város in-terimar bizottsága magának Filimon Bogdán dr.-nak szemé-lyes elnöklésével egyhangú határozattal megadta az enge-délyt az építkezés munkálatainak megindítására és ponto-san kijelöltette az építkezés területét is. Az engedélyt Fili-mon Bogdán elnök írta alá és annak iktatási száma 1934.áprilisi kelettel 5015—1934.

1934. április 29-én lélekemelő ünnepség keretébenvégre a brassói unitáriusok csüggedetlen lelkesedésű táboramegrendezte az alapkő letételt is. Az ünnepségen FilimonBogdán dr. képviseletében helyettese, Zerbes Mihály inter-imar bizottsági alelnök is megjelent, sőt üdvözlő beszédetis mondott. Az ünnepség napján azonban Filimon Bogdándr. elnök felszólította az unitáriusokat, hogy mutassák fela belügyminisztérium írásbeli építési engedélyét. A mind-

78

untalan akadékoskodó elnököt csak nehezen lehetett meg-győzni arról, hogy a belügyminisztérium kiadásában ilyenokmányt a román közigazgatás nem ismer. Látszólag az ügyrendben volt, sőt a város román elnöke nyilatkozott is ahelybeli sajtónak a templomépítés zavartalanságáról. Nyi-latkozatával egyidőben azonban táviratot küldött a temp-lomépítés ellen a román belügyminisztériumba. Módunk-ban áll ezt a táviratot az alábbiakban szószerint ismertetni:

,,A volt városi tanács egyik határozata folytán az uni-tárius egyházi hatóságok megkezdték a város szívében atemplomépítési munkálatokat. Az építkezés olyan forgal-mas közlekedési ponton történik, hogy érintheti és megaka-dályozhatja a város esetleges rendezésére irányuló terve-ket. A volt városi vezetőségnek ez a határozata politikaiszámítások eredménye volt és a leghatározottabban bántjaa román közvélemény érzését, mert azt mutatja, hogyamíg a mi államunkban az uralkodó többség hívei, a görög-keletiek nem építhetnek maguknak imaházat, a magyarkisebbség előretörést mutat. Az itteni felháborodott köz-vélemény ma írásban és szóban tiltakozott, tüntetett azépítkezés helyén és a városházán, hozzám pedig több me-morandumot juttatott. Tisztelettel kérem, hogy a nemzetiönérzet megnyilatkozása érdekében szíveskedjék elrendelniés megtalálni a módját az ügyek kiegyensúlyozásának. Avárosi interimar bizottság elnöke.”

És mialatt a templom építése folyt, május 9-én reggelrendőrök jelentek meg az építkezésnél, elkergették a mun-kásokat és közölték a jelenlevő munkavezetővel, hogy amunkát a hatóság intézkedésére meg kell szüntetni. Ugyan-akkor a brassói unitárius pap a következő táviratot kapta:

,,10.853—1934. sz. Unitárius lelkészi hivatal Brassó.A belügyminiszter 1934, május 8-án kelt 9.036. sz. táviratirendelkezése folytán felkérjük Önt, hogy a Calea Victorieiutcai templomépítési munkálatokat azonnal függessze fel.Brassó, 1934. május 8. Bogdán s. k. időközi bizottsági el-nök, Popovics s. k. főjegyző.

A város időközi bizottsága május 13-án tartott ülést,

79

ezen az ülésen Filimon Bogdán interimar bizottsági elnökismertette a belügyi távirat-váltás történetét és kérte, hogya város ügyeit intéző interimar bizottság a távirat-váltástényét és az azzal kapcsolatos intézkedéseket egyszerűenvegye tudomásul. A magyarság képviseletében Szele Béladr. szólalt fel az ülésen és alapos jogi érvekkel tiltakozotta botrányos intézkedések ellen. Egyben kijelentette, hogya városnak csak 10 százaléka lévén román, a templom-épí-tést a város kilencven százaléka egyöntetűen kívánja. Ja-vasolta, hogy a történteket a bizottság ne vegye tudomásul.Hasonló értelemben szólaltak fel az ülésen Debreczy Béladr., Polony Artúr dr. és Zerbes Mihály dr. is aki egyébkéntaz interimar bizottság alelnöke és mint ilyen, Filimon Bog-dán dr. állandó helyettese. Zerbes Mihály dr. azt is kije-lentette, hogy „a román városi elnöknek a közvéleményrevaló utalása igen veszedelmes és kockázatos dolog, különö-sen olyan esetben, ha ilyen utalással törvényes állapotokonakarnak változtatni”.

Jellemző a román közigazgatási gyakorlatra, hogy azinterimar bizottság román elnöke az elhangzott felszólalá-sok és a nyilvánvalóan megmutatkozó ellenző hangulat el-lenére nem tette fel szavazásra a kérdést, hanem egysze-rűen azt vétette jegyzőkönyvbe, hogy javaslatának tudo-másulvétele simán megtörtént. Holott a történeti hűség sze-rint az interimar bizottság ülésén a román elnökön kívüla bizottságnak csak egyetlenegy tagja azonosította magátFilimon Bogdán jogfosztó álláspontjával.

Az ügy sokkal nagyobb port vert fel, mint ahogyan azta despota román bízottsági elnök elképzelte. Három hó-nap sem telt bele és az erdélyi unitárius egyház maroknyitáborának előkelő amerikai és angol hitrokonai siettek se-gítségére. Az angol nyelvű unitárius egyházak előkelő ve-zetői mozdultak meg e példátlan kultúrbotrány kipattanásaután és fordultak közbenjárásukkal a román kormányhoz.A román kormány az előkelő angol és amerikai interven-ciók elől nem kívánt elzárkózni és éppen ezért a brassóiunitáriusok templomépítésének ügye minisztertanács elékerült, A minisztertanácson a román kormány nem foglal-

80

hatott el elutasító álláspontot. Kénytelen volt kimondani,hogy a brassói magyarok sérelmét orvosolni fogja.

Így formálisan eleget tett a román kormány az angolés amerikai intervenciónak.

Lényegileg azonban maradt minden a régiben. Az or-voslás nem történt meg. A félbemaradt építkezést veri azeső.

6. A „Christian Register” cikke az Amerikai UnitáriusTársulat alelnökének tollából a brassói botrány ügyében.

A „Christian Register” című amerikai lapban, amely alegelterjedtebb amerikai egyházi lap, Dr. Charles H. Joy,az Amerikai Unitárius Társulat ügyvezető alelnöke fel-tűnő cikket írt „Mi történt Brassóban?” címmel és e cikk-ben a Brassóban szerzett személyes tapasztalatairól is be-számol a brassói unitárius templom építési engedélyénekvisszavonása miatt támadt botránnyal kapcsolatban. Ez azérdekes cikk szószerint a következőket mondja:

,,Egy napon, talán századok múlva, román ar-cheológusok Brassó központjának egy parkjában ásvakiföldelhetik egy nagy épület alapfalait és a Fő-utcafelöli déli sarkon egy nehéz kővel befedett betonüre-get is felnyitva, az abban elhelyezett emlékokmányok-ról olvasni fogják, hogy ott a brassói unitárius temp-lom alapkövét 1934. április hó 29-én helyezték el. Azarcheológusok csodálkozással fognak egymásra nézni:„Itt unitárius templom nem volt soha” — fogják egy-másnak mondani — ,,hiszen ez park volt s ezelőtthasználatlan terület. Mit jelent ez a lerakott beton-alap s ez az alapkő? Mi ennek a felírásnak a jelen-tősége?

Ha majd az archeológusok a rejtély megoldásavégett régi adatokért Brassó város levéltárában, vagya kolozsvári ítélőtábla mellett szervezett ComitetulLocal de Revizuire iratai között fognak kutatni, bizo-

81

nyára sok adatot találnak, de nem találnak meg min-dent. Ha elég okosak lesznek és fáradságot vesznekmaguknak ahhoz, hogy a Christian Register számaitis fellapozzák, ott meg fogják találni az egész törté-netet azok számára, akiket a romániai kisebbségeksorsa érdekel.

Brassó Románia nyugati részének, Erdélynek,egyik legnagyobb és legfontosabb városa. A városnakunitárius egyházközsége is van, amely aránylag újalakulat. Nagyon gyorsan fejlődött, úgyhogy jelenlega városban mintegy 2.000 unitárius hívő van, élüköna lelkésszel, akinek a neve Kovács Lajos. A városi ta-nács 1916-ban a gyülekezetnek templomhelyet ígért.A háborús bonyodalmak és az azt követő politikaiváltozások miatt a dologból nem lett semmi. A románimpérium alatt az ügy érdekében újabb lépés történt,amit egész csomó hivatalos tárgyalás követett, me-lyeket itt felsorolni hosszú volna. Csupán annyit em-lítünk meg, hogy a román impérium alatt működő vá-rosi tanács is elismerte az unitárius egyházközség jo-gát a templomhelyhez, jegyzőkönyvileg fejezve ki,hogy miként más egyházközségnek hasonló célra adottingyen területet, az unitárius egyházközségnek is adtemplom és azzal kapcsolatos egyházi építkezés cél-jaira ingyen területet. S maga jelölte ki a helyet. Atelekadományozásra vonatkozólag többször megismé-telt határozatok közül a legutóbbi 1931-ben történt,amikor is a városi tanács ismét egyhangúlag az egy-házközségnek ajándékozta az általa felajánlott, deegyesek által mindig elgáncsolt területet. Ezt a hatá-rozatot egy Dr. Bogdán Filimon nevű privát ügyvédmegfelebbezte, aki az építkezés megkezdésének idejénideiglenesen éppen a város élén állott Azonban a ko-lozsvári Comitetul Local de Revizuire néven ismertközigazgatási bíróság a felebbezést elutasította, jo-gosnak és törvényesnek mondva ki az adományozást.

Az ügyvéd tovább nem felebbezett s így a határo-zat a romániai törvények érteimében jogerőre emel-

82

kedett. A város 1933. február 6-án a telket jogerőstelekkönyvi bekebelezéssel átadta az unitárius egyház-községnek. Itt ismételten hangsúlyozni akarjuk, hogya romániai törvények szerint a városnak joga vantemplom és azzal kapcsolatos egyházi helyiségek ré-szére, bizonyos feltételek mellett területet adni, aminttette több ízben a román egyházakkal is.

Az unitárius egyház most már, mint jogos telek-könyvi tulajdonos, hozzáfogott a kivitelhez. Terveketkészíttetett és azokat a város kívánságára többszörátalakíttatta, részben azért, mert a román hivatalno-kok nem szerettek bizonyos magyar motívumokat,részben pedig azért, hogy az épület a környezetbe in-kább beleilleszkedjék. Végre a város mégis elfogadtaa terveket, a városi tanács nevében a primär, a tit-kár, a főmérnök azokat szabályszerűen aláírták s en-nek alapján az építkezésre az engedélyt az egyházifőhatóság is megadta. Ekkor már a felebbező ügyvéd,dr. Bogdán Filimon állott a város élén, úgy a terve-ket, mint az építkezési engedélyt ő írta alá. Az egy-házközség annyira ragaszkodott a törvényhez, hogymég az építkezési engedély kiadásával járó felebbe-zési határidőt is bevárta s csak azután, 1934 április24-én kezdett hozzá az építkezéshez. Április 29-énvolt az alapkő-letételi ünnepély, amelyen a primär ahelyettes prímárral hivatalosan képviseltette magát,ki a város nevében az ünnepélyen beszédet is mondott.

Néhány nap múlva a bukaresti lapokban cikkekkezdtek megjelenni, amelyek különösen azt hangoztat-ták, hogy a románokra sértés az, hogy a város szívé-ben, olyan szép helyen magyar unitárius templomépül. Egyik lap hosszabb sürgönyt is hozott, melyet aprimär intézett a belügyminiszterhez s amely szerintsok románt bánt és elkeserít a templom építése s atáviratban az ügy felülvizsgálásának elrendelését kér-te, hogy a román önérzetnek elégtétel adassék. Május8-án tényleg megjelent egy belügyminiszteri inspek-tor Brassóban, néhány vezető városi és más embert

83

meghallgatott, de az unitárius egyház képviselői kö-zül senkit. Ugyanaz nap este 8 órakor a lelkészi hiva-tal a város tanácsától átiratot kapott, amely arról ér-tesítette, hogy a belügyminiszter 9.036. sz. távirati uta-sítása az építkezés azonnali beszüntetését rendeli el.

Az egyház az intézkedés miatt másnap haladék-talanul írásbeli tiltakozást adott be a városi tanács-hoz, a belügyminiszterhez pedig részletes tiltakozótáviratot intézett. Május 11-én az egyházközség ré-széről küldöttség jelent meg a miniszternél, bemu-tatva az építkezésre vonatkozó eredeti okmányokat.

A vallásügyi miniszter, úgy is, mint erdélyi mi-niszter elismerte, hogy hiba történt s maga vállalko·zott arra, hogy a belügyminiszterrel elintézi az ügyet.

Az egyházközség újból írásban fordult a belügy-miniszterhez, de eredményt nem tudott elérni. A vá-rosi tanácsnál a magyar és német városi tanácsosoknyíltan szót emeltek az unitáriusokon esett jogtalan-ság miatt. Dr. Boros György unitárius püspök hivata-los képviselőt küldött az egész egyház nevében a vá-ros prímárjához, de az minden felelősséget elhárítottmagától.

A helyzet az egyházközségre nézve nagyon ko-moly. Már mintegy 400.000 lejt (4.000 dollárt) köl-töttek az építkezésre. Az egyházközség eladta a tu-lajdonát képező házat, melyben a lelkész, segédlel-kész és egyházfi lakott s az iroda és gyűlésterem volt.Új helyiség bérletével mintegy 100.000 lejt veszítévente az egyházközség. Az eladási ár egy részét azépítkezésbe fektette. Az építkezés vállalkozói a befek-tetett összeg kifizetését követelik, amit az egyházköz-ség a szerződés értelmében nagyobb részben teljesített.Az egyházközség nagyon meg van nyomorítva. Azépítkezés felfüggesztése miatt pert indított, de az ügykedvező elintézése a jelek szerint bizonytalan.

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogyjúlius 22-én egy vasárnap délelőtt prédikálhattamBrassóban az unitárius gyülekezet előtt a ref. Temp-

84

lomban, hol a ref. lelkész is megjelenésével tüntetettki. Mintegy 350-en voltak jelen a templomban, jobboldalt ülve a férfiak, balra a nők és lelkészük különüdvözölt a gyülekezet nevében.

Templomozás után megnéztem a templomhelyet,az egyházközség tulajdonát képező telket, melyet aváros lefoglalt és az építkezés helyét önkényesen be-temette, fűmaggal bevetette s közepébe egy virág-gruppot csináltatott.

Lehet és mi még mindig reméljük, hogy az igaz-ság halottaiból fel fog támadni. Én Bukarestbe utaz-tam, hogy tárgyaljak a kultuszminiszterrel. Nem talál-tam meg, de az amerikai követ elutazásom után eljut-tatta írásomat amit hátrahagytam, a miniszterhez.Kopenhágában táviratot kaptam a minisztertől, akimegígérte, hogy az ügyet újból meg fogja vizsgálni ésmegnyugvásra megoldani. Hinni akarjuk, hogy a vizs-gálat a helyes gondolkozás szellemében fog megtör-ténni.”

7. A brassói evangélikusok tiltakozása a magyar iskolákmegszüntetése ellen.

A brassói unitáriusok súlyos sérelmének ismertetéseközben meg kell emlékeznünk arról az üldöztetésről is,amely a román impérium alatt a brassói evangélikus egy-házmegye magyarságát sújtja. 1934. szeptember közepén abrassómegyei elemi iskolai tanfelügyelő rendeletet adott ki,amelyben egyetlen tollvonással megszüntette egész Brassó-megye területén az állami iskolák magyar tagozatait. Ke-vés olyan megrázó hangulatú magyar felekezeti gyűlés zaj-lott le Erdélyben, még a folytonos üldöztetéshez hozzászo-kott magyar egyházak kebelén belül is, mint amilyen ez-után a tanfelügyelői rendelkezés után a brassómegyei Cser-nátfaluban ült össze.

Szeptember 21-én gyűlt össze ebben a községben abrassói ágostai evangélikus egyházmegye rendes közgyű-

85

lése. A közgyűlésen egymást érték a legelkeseredettebbhangú felszólalások, iskolaigazgatók és szülők egyarántmegrázó adatokkal, kétségbeesett hangon ismertették azta lehetetlen helyzetet, melyet a román tanfelügyelő jogta-lan intézkedése idézett elő az egyházmegye területén. Amagyar iskola-tagozatok megszüntetése következtében atanfelügyelői utasítás értelmében a román és a magyarelemi iskolai növendékeket mindenütt össze kellett keverni,a magyar gyermekeknek is kizárólag román nyelven elren-delt tanítása máról-holnapra a vármegye területén bábelinyelvzavart idézett elő, aminek következtében természete-sen pedagógiai szempontból is botrányossá vált a helyzet,mert a román gyermekek a románul nem tudó magyar gyer-mekek miatt nem voltak képesek tanulmányaikat folytatni,a magyar gyermekek pedig egy szót sem értettek meg aromán nyelvű tanításból.” A román tanfelügyelő, — mon-dotta az egyik felszólaló — a legelemibb pedagógiai szem-pontokról feledkezett meg akkor, amikor nyilván hazafiasfelbuzdulásában kiadta ezt a lehetetlen rendeletet.”

De maguk a tanítók sem tudtak mit csinálni, mert hi-szen a megye területén igen sok olyan iskola van, ahol atanulók túlnyomó többsége magyar és így a román államitanítók is teljesen lehetetlen helyzetbe kerültek, mert aváratlanul kezük alá beosztott növendékek túlnyomó részé-vel a magyar nyelv ismeretének teljes hiánya miatt mégcsak a legelemibb módon sem tudtak érintkezni.

Az állami elemi iskolai oktatásról szóló román törvényelső fejezetének 7, cikkelye szerint: ,,Azokban a községek-ben, amelyekben a lakosság nyelve nem román, a közok-tatásügyi miniszter olyan nyelvű elemi iskolát állít fel, ami-lyen az illető nép nyelve és pedig olyan arányban, amintazt a román nyelvű községekben teszi!”

Mondanunk sem kell, hogy egész Erdély területén csakpapiroson áll fenn ennek a törvénynek a rendelkezése. Abrassói ágostai evangélikus egyházmegye áprilisi csernát-falvi közgyűlése megállapította, hogy a brassómegyei ro-mán tanfelügyelő törvénytelen és embertelen rendelke-

86

zése 2000, azaz kétezer evangélikus magyar tanulót érint sezért a közgyűlés a legerélyesebben tiltakozott a törvény-telen tanfelügyelői rendelkezés ellen.

,,Legyen elég már a megalázásból és az erőszakosság-ból — mondja az evangélikus papok megyei testületénekhatározata — ennek az országnak nem békétlen és agyon-keserített kisebbségekre van szüksége, hanem megelégedett,nyelvüket és kultúrájukat szabadon mívelő s az ország-építő munkát boldogan végző népekre.”

És ezzel a memorandummal ismét csak a hiába ered-ménytelenül felterjesztett magyar panaszok száma szapo-rodott.

És megindult Brassó vármegyében Popovici tanfelügye-lőnek, a magyarság konok üldözőjének utasítására a ma-gyarnyelvű oktatás legradikálisabb üldözése. így pl. Hosz-szúfalu község 3. számú iskolájában az iskola igazgatója— aki egyébként is a román tanfelügyelő utasításánakegyik legkönyörtelenebb végrehajtója — emberi méltósá-gáról is megfeledkezve a növendékek előtt ordítozva fenyí-tette meg a legbrutálisabb sértések közben az iskola egyikmagyarnyelvű tanítóját, Erdélyi Józsefet, aki hetenkéntkét-három órán át a magyar nyelvet is tanítani akarta atúlnyomó részt magyar lakosságból álló község magyar-nyelvű növendékeinek:

— /// a magyar nyelvet — mondotta ordítva az igaz-gató — ne merje tanítani senki, mert ez nem magyar is-kola, ha pedig valaki mégis magyarul akar tanítani, építsenmagának külön iskolát. Titeket pedig — kiáltotta a magyartanulókra az igazgató — véresre foglak pofozni, ha a ta-nító órájára el mertek menni!

Ennek az igazgatónak Farcas Vasile a neve.

Popovici tanfelügyelő visszaélése miatt Szabó Béni ésWiller József magyarpártí képviselők panaszt nyújtottakát a román közoktatásügyi minisztériumban. Ghitescu mi-nisztériumi igazgató mindent megígért és nyomban elren-delte a vizsgálatot. A minisztériumi igazgató maga is cso-dálkozásának adott kifejezést a magyar képviselők előtt

87

és kijelentette, hogy a tanfelügyelő minden felsőbb jóvá-hagyás nélkül, törvénytelenül járt el.

A vizsgálat folyik. Popovici tanfelügyelő azonban sza-badon garázdálkodik tovább.

8. A négy magyar egyház együttes ünnepét az utolsópillanatban tiltotta el a román rendőrség.

A magyar felekezeteket egyre-másra érik a legsúlyo-sabb inzultusok. Valamennyi között egyik legmegbotránkoz-tatóbb annak a betiltásnak a módja volt, amellyel a románhatóságok a brassómegyei négy magyar vallásfelekezetegyüttesen tervezett ünnepét hiúsították meg.

A négy brassói magyar egyház, a római katolikus, azágostai evangélikus, az unitárius és a református 1934. évjúnius 3.-ára együttes ünnepséget tervezett. Az ünnepségmegtartására szabályszerűen engedélyt kértek, A rendőr-ség egészen az utolsó percig várt a válasszal. Az ünnepségelőtt egyik napon közölte szóbeli válaszában, hogy a szoká-sos felvonulást nem engedélyezi, mert az iskolák és egye-sületek vasárnap korareggeli felvonulása „megzavarja aforgalmat..”

A rendőrség döntésének indokolása mindenki előttnyilvánvalóvá tette, hogy a betiltás pusztán politikai okokmiatt történt. Éppen ezért a magyar egyházak együttes ve-zetősége alaposan megindokolt felebbezésében kért sürgősjogorvoslást. A felebbezést a rendőri prefektusnak és abelügyminiszternek is megküldötték. Válasz idejében nemérkezett s ezért Szabó Béni magyar képviselő vezetésévela négy magyar egyház lelkészei együttes küldöttségben ke-resték fel a vármegye román prefektusát. A prefektus aválaszt az utolsó napon este hat órakor adta meg: az ere-deti tervek szerint írásban engedélyezte a magyar egyhá-zak felvonulását. Csupán azt kötötte ki, hogy a gyülekezésne a prefektúra előtti téren történjék, mert az a korzózóközönséget zavarná.

A rendezőség belenyugodott ebbe a sérelmes kikötésbe

88

is és minden intézkedés megtörtént az ünnepség méltóság-teljes parádéjának biztosítására. Utolsó pillanatban azon-ban mégis baj történt. A brassói román rendőrség beidéztea négy egyház lelkipásztorait és a rendőrfőnök felolvastaelőttük a miniszter táviratát. A miniszter távirata szerinta magyarságnak csak az erdőben szabad ünnepséget tarta-nia, tilos azonban a felvonuláson zászlókat, jelvényeket,népies ruhákat viselniök, megtiltja a felolvasott távirat azéneket és a zenét is, valamint megtiltja azt is, hogy a fái-vak küldöttségei lovas bandériumokkal vegyenek részt àfelvonuláson.

A megdöbbentő és minden törvényes alapot nélkülözőrendelkezés érthető elkeseredést keltett a négy magyarvallásfelekezet köztiszteletben álló lelkipásztorainak lel-kében, majd a hívők tömegeiben is. Kérték a rendelkezéskiadását írásban is. A rendőrtisztviselő ezt a kívánságotnem teljesítette, csupán egy iktatószám nélkül kiállítottnéhány soros írást gépeltetett le a felolvasott tilalmak fo-gyatékos ismertetésével, aláírás és pecsét nélkül.

A jogi helyzet tehát igen groteszk volt; a rendezőségkezében ott volt a vármegyei prefektus írásbeli engedélye,szabály szerint kiállítva, az eredeti tervek szerint végre-hajtható felvonulásról. Ezzel szemben ott volt az aláírás éspecsét nélkül kiadott rendőrtiszti, komolytalan formájú cé-dula is.

A felvonulás rendezősége leírhatatlan megdöbbenésselfogadta lelkészeinek visszatérését és egyhangúlag kimon-dotta, hogy a magyarság magáranézve megalázónak és sér-tőnek találja a rendőrség részéről megszabott feltételeketés ezért a kényszerű helyzet hatása alatt eláll az ünnepségmegtartásától, mert ,,könnyező szemmel és ökölbeszorultkézzel nem lehet ünnepelni”. A tiltakozást írásban beje-lentették a rendőrségnél, a megyei prefektusnál és a bel-ügyminiszternél.

Felesleges mondanunk, hogy a legcsekélyebb jogorvos-lat sem történt. A magyarok hagyományos ünnepségét nemlehetett megtartani.

89

9. A székelykeresztúri főszolgabíró a katolikusünnep ellen.

Cavril Bordásiu dr. a székelykeresztúri járás románfőszolgabírája mindennap kitalál egy újabb rendeletet amagyarság megaláztatására. 1934. év júniusában magáhozhivatta Székelykeresztúr magyar kereskedőit, gorombánösszeszidta és súlyos pénzbüntetéssel fenyegette meg őket,amiért Űrnapján délután be merték zárni üzleteiket.

Cavril Bordásiu főszolgabíró elrendelte, hogy a magyaregyházi ünnepek alatt a magyar kereskedők csak akkorzárhatják be üzleteiket, ha az ünnep előtt legalább nyolcnappal hozzá írásban benyújtott kérvényben engedélyértfolyamodnák.

10. A magyar felekezeti tanítók megrázó felhívása.

Az egymásután történő iskolabetiltások és a kegyet-lenül végrehajtott nyelvvizsga-buktatások súlyos tömegé-ben már szinte hallani sem lehet azokat az egyéni panaszo-kat, amelyekkel a magyar felekezeti iskolák szerencsétlensorsban élő tanítói vannak tele. A magyar egyházak elsze-gényedtek, ingatlan-vagyonúkra legnagyobb részt rátettekezét a román állam, a törvényben megszabott államsegé-lyeket nem folyósítják, sőt mint látjuk, legtöbb esetben azegyes közigazgatások költségvetéséből egyszerűen kitörlik.

A magyar felekezeti iskolák tanítói Sepsiszentgyör-gyön 1934 márciusában gyűlést tartottak és a GheorgheniTanító-Egyesület hatvanhét tagja nevében ,,Segítség” cím-mel megrázó felhívással fordultak a közvéleményhez. Szó-szerint ismertetjük a felhívás alábbi részleteit:

,,A tönkrement erdélyi magyar tanítóság kiált se-gítségért! Bátran állíthatjuk, hogy néhány kivételé-vel az erdélyi magyar tanítók a legnagyobb nyomor-ban sínylődnek. Vannak, akik egy éve, vagy másfél-éve, de vannak olyanok is, akik két év óta nem kap-nak fizetést!

90

Az impéríumváltozás után az államsegély meg-szüntetésével a magyar tanítóságra igen szomorú időkövetkezett el. Tizenkétévi gyötrelmes nélkülözés letta magyar felekezeti tanítóság osztályrésze. Ez a hely-zet tarthatatlan. Ennek végét kell vetni. Bátrak va-gyunk megkérdezni mindazokat, akiket illet, hogy milesz az ezekre a nemfizetett, elégedetlen tanítópári-ákra bízott jövendővel, a gyermekek százezreivel?

Az államfenntartó elemek elvárják, hogy azagyonsanyargatott emberek is teljesítsék kötelessé-güket. Teljesítik is. De gondoskodni kell viszont meg-élhetésükről, mert az öröklött házacskák, földecskék,hozományba kapott bútorok már véglegesen elúsztaka tanítócsaládok birtokából. A tanítóság a magyar is-kolák megmentése érdekében több áldozat meghozata-lára képtelen.

Az erdélyi magyar tanítók tehát az erdélyi magyartársadalom tényezőihez fordulnak most, azokhoz,akiknek kezébe le van téve a magyar nép irányításaés sorsa. Mert elérkezett az utolsó perc, amikor szük-ségessé válik az elhatározó lépés megtétele, a teljesí-tett munka ellenszolgáltatásaképpen a nyomortól valómegmentés. Ne tűrje a magyar társadalom ennek afontos osztálynak a nyomorát!

Elsősorban a tanítók a magyar sajtót kérik ügyük-nek felkarolására, hogy felhívásukat március első va-sárnapján közzétegye és így ez a nap az erdélyi ma-gyar tanítóság sajtónapjává váljék. Hiszen ha elsor-vad a magyar tanítóság, elsorvad az az elem is, amelya magyar lapokat olvassa. Alázattal kérik a magyarfelekezeti tanítók az erdélyi magyar egyházfőket, lép-jenek egymással érintkezésbe, hogy amikor az egészerdélyi magyar felekezeti tanítóság tömegesen fordulaz elmaradt államsegély kiutalása céljából a románkormányhoz, jöjjenek a tanítóság segítségére, figyel-meztessék a kormányt a kisebbségekkel szemben vál-lalt kötelezettségeire, eredménytelenség esetében pe-dig forduljanak Románia királyához.

91

És felkéri az országos magyar párt képviselőit,hogy a parlamentben minden lehetőséget aknázzanakki a magyar kisebbségi tanítók érdekében mindaddig,amíg az illetékes tényezőket jobb belátásra nem si-kerül bírni.

Végül

kérjük — mondják a tanítók — azokat a románállamférfiakat és tanerőket, akik a magyar uralomidejében a politikai életben működtek, vagy a ma-gyar állam szolgálatában állottak, akik tehát jól tud-ják, hogy abban az időben a román egyházak tanítóipontos és nagy államsegélyt élveztek, szíveskedjenekaz egyenlő elbánás elvének nevében a román királyikormányt a magyar felekezeti tanítók államsegélyé-nek folyósítására birni.

A magyar tanítóság fő kérelme, hogy a fizetéstkiegészítő államsegélyek összegét a jövő évi államiköltségvetésbe felvegyék, az elmaradt államsegélyekterhére rendkívüli gyorssegély rögtönös kiutalásátrendeljék el és a felekezeti tanítóságot az államinyugdíjintézetbe vegyék fel.

Jöjjön gyorsan a segítség — fejezik be felhívásu-kat a sepsiszentgyörgyi magyar tanítók — hogy a fel-dúlt lelkekbe költözzék vissza a béke és hogy az erdé-lyi magyar kisebbségi tanítók zavartalanul továbbszolgálhassák az állam, az egyház és a magyar faj ér-dekeit.”

VIII. Mialatt a magyar egyházak pusztulnak,Erdély magyar adófilléreiből milliós görögkeleti

katedrálisok épülnek.

1. Mádéfalván is kell görög-keleti templomnak épülnie.

A legnyíltabban megvallott politikai egyenlőtlenségeklegszörnyűbb kontrasztja az, mely éppen egyházi intézke-dések terén egész Erdély területén mutatható, hogy mi-alatt a nyomorba kényszerített magyar egyházak utolsó ér-tékeit kobozzák el, azalatt a székelység színmagyar megyé-iben is a magyar adófizetőkön végrehajtott adóbevételek-ből egyremásra épülnek a görög-keleti román katedrálisokés egyházi intézmények. Intézményes román propagandaez, melynek erőszakos végrehajtása tekintetében a hatósá-gok nem ismernek könyörületet. Egymást licitálják túl egy-házi téren és az elrománosítás érdemszerzésében.

Ennek a propagandának egyik egészen megdöbbentőeszköze, hogy például színmagyar községek adófizető pol-gárainak pénzén román görög-keleti templomokat építenekannak ellenére, hogy a községek falai között egyetlen ro-mán lakos sem él. Különösen Csíkmegyében indult meg in-tenzíven a görögkeleti templomok építése.

A községek élén működő román interimar bizottságok,melyek a községek színmagyar képviselőtestületének min-den állásfoglalása ellenére szabadon gazdálkodnak az ál-taluk megszabott költségvetési keretek között a magyar néppénzével, elhatározták a magyar községekben is görög-ke-leti templomok építését. így döntött a csíkmegyei színma-gyar Madéfalva község interimar bizottsága is. A román ve-

93

zetőség a görög-keleti templom céljára 2.000 lejt szavazottmeg. A község lakossága ezt a döntést kénytelen volt tu-domásul venni. Annál nagyobb volt tehát a megdöbbenés,amikor a költségvetésre vonatkozó határozatok végrehaj-tása során Madéfalva magyar lakossága azt látta, hogy ahatóságok önkényesen 20.000 lejes templomépítési hozzájá-rulást adtak és ily módon Csíkmadéfalva évi költségveté-sének tíz százalékát fordították a görög-keleti templomépítésének céljaira.

Néhány román községi tisztviselőn kívül az egész köz-ségben egyetlen román nemzetiségű és egyetlen görög ke-leti vallású lakos sincs. Tekintettel arra, hogy egy községközigazgatási életéhez seholsem kell nagyszámú tisztvise-lői kar és így természetszerűen Madéfalva községben isegy-két ember az ujjain számlálhatja meg az ott lakó ro-mánokat, valóban elképesztő luxus és a magyar adófizetőkúgyis túlterhelt áldozatkészségével való megdöbbentő visz-szaélés, hogy e színmagyar községben is csupán a románinterimar bizottság néhány tágja számára külön templomotépíttessenek a község lakosságának pénzén. Még hozzá.olyan időben, amikor az egyébként is koldus-szegény csíkiközségek lakosságának megélhetési nívója a legminimáli-sabb módon sincsen biztosítva.

2. Székelyek százezrei és milliói — román egyházicélokra.

Csíkszeredán, Csíkmegye székhelyén is tíz év óta fo-lyik az úgynevezett önkéntes adománygyűjtés román gö-rögkeleti egyházi célokra. A város vezetői templomépítésialapot létesítettek, melynek a székely lakosságon behajtottönkéntes adományai évek során négy és félmillió lejreszaporodtak. Jellemző arra a gondosságra, mellyel az ille-tékes román tényezők a magyarság nehezen kiverejtékezettpénzáldozatát kezelik, hogy ez a négy és félmillió lejestemplomalap milyen könnyelmű módon lett semmivé.

Kidolgozták a csíkszeredai görög-keleti katedrális épí-

94

tési tervét és természetesen a színmagyar város legelőke-lőbb fekvésű helyét jelölték ki az építés céljaira. Az épít-kezést két regátbeli román mérnök számítása alapján ötmillió lejre tervezték. A regátbeli mérnökök regátbeli ro-mán munkásokkal, — a helybeli iparnak és munkásságnakegy karéjnyí kenyér sem jutott ebből a munkaalkalombólsem — megkezdték a munkát, mégpedig olyan alaposan,hogy az alap elkészítése után a rendelkezésre bocsátottnégy és félmillió az utolsó bániig elfogyott. A mérnökökbejelentették, hogy a munkát nem lehet folytatni, mertnincs pénz.

Az ügyészség vizsgálatot indított és megállapította,hogy a mérnökök hűtlenül sáfárkodtak a reájuk bízottpénzzel. A román egyházközség vezetősége újabb pályáza-tot hirdetett a templom felépítésére és további munkála-tokra újabb kétmillió lejt irányzott elő. Ezt az összeget ter-mészetesen ismét közadakozásból kívánják előteremteni.

Hogy egyébként Csík vármegye román interimar bi-zottsága milyen bőséggel osztogatja a közvagyont románegyházi célokra, arra nézve jellemző az alábbi néhány hi-teles adat:

1934. év június 16-án Csík megye interimar bizottságaa csíkszeredai görög-keleti templom építésére kétszázötven”ezer lejt, a madéfalvi görög-keleti templom építésére öt-venezer lejt, a madéfalvi görög-keleti paplak céljairaharmincezer, a csíkszentkirályi görög-keleti harangalapcéljaira harmincezer lejt és a békési román papi lak cél-jaira szintén harmincezer lejt szavazott meg a vármegyevagyonából.

Tehát a megye vezetősége egyetlen ülésén háromszáz-kilencvenezer lejt osztott szét görög-keleti egyházi célokraa színmagyar vármegye adófizető közönségének pénzéből.Érthető az egyébként türelmes csíki székelyek felháboro-dása, mert ez a döntés ugyanakkor történt, amikor példáula megye interimar bizottsága a megye egyik székely köz-birtokosságát megakadályozta tilalmával abban, hogy sa-ját magyar iskoláját segélyezze.

95

Általában az egész Székelyföldön az a helyzet, hogya román templomokat 70—80 százalékban a magyar lakos-ság áldozatkészségéből építik, a még szükséges 20—30 szá-zalékot pedig államsegélyből fedezik. Ebben az államse-gélyben is tetemes rész származik a magyar lakosság adó-összegeiből.

A magyar kultúra értékei pedig egymásután mennekveszendőbe. Néhány nappal ezután az interimar bizottságiülés után történt meg éppen Csíkszeredán, hogy a vasútiállomás előtti téren álló Erzsébet királyné szobrot ,,isme-retlen tettesek” összezúzták és nyakába egy deszkára sze-gezve — egy darab madzaggal Károly román király képétakasztották.

IX. Székelyföld népének élet-halál-harca négyvármegye havas hegycsúcsai között.

1. Székelyföldön a legkegyetlenebb az elnyomatás.

Még Erdélyben is vannak részek, ahová több jut aszenvedésből, mint az ország más részeibe. Pedig, ha bár-melyik erdélyi vármegye lakosságát látogatjuk meg, min-denütt égig ér a panaszok keserű sóhajtásainak áradata.Az elnyomatás legkegyetlenebb eszközeivel a román ható-ságok mégis az úgynevezett Székelyföldön dolgoznak. Eza föld volt egy évezreden át a magyar szent korona biro-dalmának legkeményebb határőrvidéke. Szent István ki-rálysága óta ezen a keleti határszélen laktak mindig a leg-magyarabb magyarok. Négy vármegye: Csík, Háromszék,Udvarhely és Maros-Torda. Színmagyar lakosságával, ősihagyományaival.

Csaba vezér népe, hóval fedett ősi hegyek, sziklák ir-datlan erdeiben farkasokkal és medvékkel csatázó négyvármegyéje nem havasi móc-tömeg, hanem istenes ősi kul-túrájának kincseiből áhítatosan élő különös nép, melynekiskolapadjaiból a világ legelső tudósai — közöttük a föld-kerekség két legnagyobb matematikusa, a két Bolyai is —indultak el, különös nép, melynek ajkán olyan ősi melódiákszülettek, melyeknek a diadalát London, Paris és Newyorkleghatalmasabb hangversenytermeiben a világ legelső ze-neértő közönsége tapsolja meg, valahányszor ennek az ősiSzékelyföldnek két zseniális szülötte: Bartók Béla, vagyKodály Zoltán e nép muzsikáját ontja a maga ős-székelytalentumának csodálatos bőségével.

97

És ez az a föld, amelynek hátán a legkegyetlenebb os-torcsapások sűrű ütése porzik, hogy szinte vérrel verejté-keződik itt ma a munkának minden legcsekélyebb termése,összeszorulnak az öklök és az ajkak, a panaszok, jajok alig-alig hallatszanak ki e felhőkbe nyúló magas hegyek ködösláncán keresztül, odabenn a sziklák tövében legelkesere-dettebb élet-halál harcát vívja az ősi kultúráját szakadat-lan vagyon- és jogfosztással pusztító, elrománosító hadjá-ratokkal szemben Székelyföld ötszázezernyi magyar népe.

2. Tűzzel-vassal folyik a románosítás még a hősi halottakemléktábláin is.

Az udvarhelyi székely is egyik legkeményebb és leg-ősibb típusa Székelyföld magyar népének. Természetes,hogy a román közigazgatás a legszigorúbb eszközökkeligyekszik Udvarhely vármegyében is kiirtani a magyarságminden ősi erejét. A legsúlyosabb megaláztatások sorozatátkell itt a népnek napról-napra elviselnie. Egy-egy románcsendőr valóságos kényúr itt, hiszen innen a panasz is csakigen ritkán és igen halkan juthat el a távolabbi városokba.

1934 augusztus 1-én az udvarhelymegyei Szederjesközség református lelkészi hivatala megdöbbentő panasszalfordult a Magyar Párt bukaresti központi irodájához és aromán parlament magyar képviselőinek közbenjárásátkérte a vele történt súlyos sérelem orvoslása érdekében.

Szederjesen az történt, hogy a református lelkészi hi-vatal a szomszédságában lévő Fiátfalva község román jegy-zőjétől 1987—1934. szám alatt rendeletet kapott. A rende-letben a román jegyző felszólította a szederjest reformátusegyházközség vezetőségét, hogy a református templomkert-ben elhelyezett hősi emlékoszlopról a világháborúban el-esett hősök névsorából a magyar neveket és a magyar fel-írásokat sürgősen távolítsa el. A rendeletet a fiátfalvi ro-mán községi jegyző a székelykeresztúri román főszolgabíróutasítására adta ki.

Szederjes község derék református lelkészének az

98

egész község példátlan felháborodása közben el kellett tá-volítania a hősi emlékoszlopról az első betűtől az utolsóigminden felírást, mert hiszen — mint ahogyan azt a románközigazgatási tisztviselők is nagyon jól tudják — mióta avilág világ, Szederjes községnek soha más nemzetiségű la-kója nem volt, mint magyar és így hősi halottai is egytőlegyig magyarok voltak.

A Magyar Párt vezetősége Willer József ár. és Ab-rudbányai Ede dr. képviselők útján Dúca román belügyiállamtitkárhoz fordult e brutális sérelem ügyében. Azállamtitkár mindent megígért, a szederjesi magyar papazonban nem mert többet panaszkodni, mert Udvarhelymegyében mégis csak a községi jegyző és a román főszolga-bíró az úr.

3. Marosvásárhelyen, a Székelyföld fővárosában,kipusztítanak mindent, ami magyar.

Sok román közigazgatási tisztviselő nevét tanulta megaz elmúlt másfél évtizedben az erdélyi magyarság, de ta-lán valamennyi között a legfelejthetetlenebbül DandeaEmil dr. nevét ismerte meg. így hívják a Székelyföld fővá-rosának, Marosvásárhely városának román polgármesterét.ő a marosvásárhelyi interimar bizottságnak az elnöke.

Minél magyarabb valamely vidék, annál mohóbban ve-tette rá magát az ősi történelmet ,.reparáló” román köz-igazgatás és így a legsúlyosabb megaláztatásokat és jog-fosztásokat a Székelyföld fővárosának, Marosvásárhelynekkellett eddig is elszenvednie. Ez a valamikor boldog, vi-rágzó vidék, nap-nap után fel nem ocsúdik az ellene irá-nyuló erőszakos intézkedések hatásából, máris újabb meg-próbáltatások és megaláztatások érik. Az elrománosítás po-litikája mindent elkövet, hogy a magyar városokat meg-fossza közhivatalaiktól, forgalmukat, központi jelentőségü-ket megsemmisítse és az évszázadokon át feléjük irányulóéletet a román falvak és a román többségű vidékek felé ve-zesse. A román kormány rövid egymásután megszüntette a

99

marosvásárhelyi mezőgazdasági és munkakamarát, el-csatolta a marosvásárhelyi kereskedelmi- és iparkamaraegyik legjelentősebb területét, Háromszék megyét a brassóikamara fennhatósága alá, majd a marosvásárhelyi ítélő-táblát is megszüntette.

Marosvásárhely és környéke a román uralom alatt isminden alkalommal magyar képviselőt küldött be a buka-resti parlamentbe. Színmagyar választó-közönségét semmi-féle erőszakkal, vagy csábítással sem lehet eltántorítanimeggyőződésétől. Most mégis újabb területi beosztássaligyekeznek a magyar választóközönség egységét megbon-tani; öt népes színmagyar községet, Csegest, Vadasdot,Székelybodot, Sóváradot és Havadot közigazgatásilag ki-szakították Maros-Torda vármegye területéből és Udvar-hely megye távolabb fekvő vidékéhez kapcsolták. Öt népesmagyar község — minden választás alkalmával — öt hófe-hér magyar győzelmi zászló. Az öt község népe, a hűségesmagyar Udvarhely megye szavazási arányain úgy sem vál-toztathat, az udvarhelyi székelyek így is, úgy is megteszikmindig a magukét és tántoríthatatlan összetartással amúgy-is biztosítják a Magyar Párt mindenkori jelöltjének udvar-helyi mandátumát. Annál súlyosabbá válik azonban a ma-rosvásárhelyi magyar mandátum sorsa, mert a Maros me-gyében tűzzel-vassal folyó közigazgatási elrománosítás ada-tai már eddig is megdöbbentőek.

Csak aki idevaló, aki erről a forrószívű Székelyföldrőlszármazott el a nagy világban csak az tudja lelke mélyénigazán érezni, hogy Erdély kollégiumos ősi életében mit je-lent például a marosvásárhelyi katolikus magyar főgimná-zium. Ez az évszázados intézet messzi földre vitte el ki-váló fiainak európai hírnevén keresztül puritán kultúrájá-nak gazdag kincseit. A román kultúrpolitika most erre abüszke iskolára is kimondotta a halálos ítéletet: elhatároz-ták a marosvásárhelyi római katolikus kollégium főgimná-ziumi jellegének megszüntetését, a felső négy osztályt be-zárják.

A hadjáratot Marosvásárhelyen Dandea Emil vezeti.Évek óta áll a város élén és működését már az első héten

100

azzal kezdte, hogy a színmagyar város közhivatalaibólegyszerre hetvennégy magyar tisztviselőt tett ki az utcára.A közhangulat a román polgármester jogtalan intézkedésemiatt már akkor annyira elmérgesedett, hogy a MagyarPárt a marosvásárhelyi városvezetésben számára felaján-lott öt tagsági hely közül egyetlenegyet sem töltött be, sőtéveken át a város vezetésében egyáltalán nem is vett részt,mert a magyarság minden erőfeszítése hiábavalónak bizo-nyult. ,,Dandea Emil működése teljesen lehetetlenné tettea békés együttműködést”.

Dandea Emil mitsem törődött a magyarság állásfogla-lásával és a magyarok öt bizottsági helyére a román pol-gármester javaslatára a belügyminiszter öt románt nevezettki. Közöttük teljesen törvénytelenül Dandea barátját,Stoina Péter marosvásárhelyi közjegyzőt is kinevezte, aki— mellékesen jegyezzük meg — ily módon a román köz-tisztviselői törvény 3. paragrafusával került éles ellentétbe,amely kimondja, hogy „Közjegyző semmiféle közhivatalt,vagy szolgálatot nem vállalhat el másként, csak úgy, haközjegyzői állásáról lemond.” Stoina úr nem mondott lesőt ő lett az interimar bizottság alelnöke, Dandea Emil telj-hatalmú helyettese.

4. Akinek a hivatalos statisztika is kevés.

Az afrikai kolóniák kormányzói is több alkotmányos-sággal kezelik a bennszülött népeket, mint Dandea Emil amarosvásárhelyi magyarokat. Intézkedései teljesen önké-nyesek és féktelenek, mert felettes hatósága nagy megelé-gedéssel kíséri románosító törekvéseit. Marosvásárhelyteljhatalmú ura pedig folytonosan érdemeket akar szerezni,így történt, hogy — valószínűleg egy rosszálmú éjszakáján— önhatalmúlag eldöntötte Marosvásárhely népességi sta-tisztikájának számarányait is. Hivatalos jelentést adott ki,melyben közölte, hogy Marosvásárhelyen 30 százalék a ro-mán lakosság, 40 százalék a magyar, 13 és fél százalék a

101

zsidó. A számítási kulcsot nem mellékelte, csupán csak azeredményt határozta meg így.

Dandea hivatalos statisztikájának adataira nagyot néz-tek a derék marosvásárhelyi magyarok, akik a székely fő-város utcáin máig sem hallanak más szót, mint magyart.Igaz, hogy e fontos helyre rengeteg román köztisztviselőtneveztek ki a Regátból, ezeken kívül azonban soha egy te-remtett román sem született ebben a városban. Nem tud-ták megérteni sehogyan sem a csodát, hiszen jól tudják,hogy még a közel 14 százaléknyi magyar anyanyelvű és ér-zelmű zsidóság nélkül is legalább 75 százalékban színma-gyar ma is a város. Az idetelepített néhányszáz romántisztviselő-család is annyira e nagynépességű ősi székelyváros kulturális felsőbbrendűsége alá került, hogy akarva,nem akarva, ezek is megtanultak magyarul.

Dandea Emil statisztikáját úgy látszik maga a ro-mán állam is megsokallotta, mert még az állami statiszti-kában is csak 21 százalék románt tüntetnek fel Marosvá-sárhelyen. Már pedig, akik tudják, hogy miképpen készül ahivatalos román statisztika, tisztában vannak azzal, hogy anévelemzés és az egyéb elrománosító eljárások eszközeivelamúgyís minden harmadik magyart valamilyen jogcímenrománnak minősítenek.

A hivatalos román statisztika megjelenésére DandeaEmil mérges nyilatkozatot adott a román soviniszta lapban,a Curentulban. Kijelentette, hogy a román hivatalos sta-tisztika hamis. Hát persze, hogy hamis. Jól tudja ezt min-denki régen. Csakhogy a magyarság rovására hamis.

A marosvásárhelyi román városvezetőség a magyaregyházak támogatását is együttvéve négyszázezer lejrecsökkentette. Ennyit kapnak együttvéve a katolikusok, re-formátusok, unitáriusok és evangélikusok. Ezzel szemben agörög-katolikus egyházközség támogatását háromszázezerlejre emelték, a görög-keleti román egyházközségét pedigkerek évi egymillió lejre. Azzal az indokolással, hogy azorthodox görög katedrális felépítésének a befejezéséhezkell a pénz.

102

Görög-keleti román katedrális Marosvásárhely köze-pén! Ott, ahol soha egyetlen görög-keleti román sem szüle-tett! A megnyomorított Székelyföld keserves adófillérei-ből ! Amikor a magyar római katolikus főgimnázium pusztu-lása annyira jutott, hogy a felső négy osztályt meg kellszüntetni!

5. A magyar Gyergyó román képviselője.

A hideg gyergyói havasok között különösen nagy aszomorúság. Csíkországnak gyergyói részében nem székelyember, hanem Campian Miksa dr. gyergyói román ügyvédlett Argentoíanu pártjának programmjávai és természete-sen az egész hivatalos apparátus nagyarányú erőfeszítésé-vel, a kerület parlamenti képviselője. Erőszakkal választot-ták meg és ezért Campian, a román képviselő, érthető mó-don nem örvend túlzott népszerűségnek. Igaz, hogy ezt anépszerűséget nem is nagyon hajhássza. Tisztában van vele,hogy megválasztását csak az erőszaknak köszönhette ésjól tudja, hogy a magyarság összefogása esetén hasonlósikerre többé nem számíthat. Csak így vált érthetővé, hogyCampian képviselő a román képviselőházban a csíkmegyeiszékelység ellen mert felszólalni. Azt kívánta, hogy a kí-lyénfalvi székely közbirtokosság nagy kínnal elintézett ag-rárkisajátítási ügyét vizsgálják felül és a Benes havast,mely a kilyénfalviák ősi tulajdona, vegyék el és adják odaa román Tölgyes községnek. A felszólalásnak magánjogiháttere is van, Campian úr képviselősége előtt ebben azügyben Tölgyes község román lakosságának több, mint hétéven át volt az ügyvédje és akkor kötött ügyvédi megálla-podása értelmében a Benes havas sikeres megszerzése ese-tén magas honoráriumra tarthat számot. Campian képvi-selő annak idején, mint ügyvéd, bűnügyi térre terelte ezta pert és azzal vádolta meg Kilyénfalva székely népét,hogy meghamisította a telekkönyvet. A marosvásárhelyiromán királyi ítélőtábla jogerősen elutasította ezt a vádat,a gyergyói kerület képviselői mandátumát azonban arra

103

használja most fel Campian, hogy a kerülethez tartozóKilyénfalva lakosságát, tehát saját választóközönséget, jog-erős bírói ítélet ellenére ismét okirathamisítással és csa-lással vádolja meg.

Az illetékes kormánytényezők magatartásából a széke-lyek egyre elkeseredettebben úgy látják, hogy az ősi szé-kely havast mégis a tölgyesi románoknak akarja juttatnijogtalanul a kormány. Ebben az esetben a Csíki Magánja-vak régóta húzódó ügyének mintájára alighanem a gyer-gyói havas ügye is a genfi Népszövetség elé fog kerülni.

6. Ahol a háromszáznegyven iparosból százhúsz maradt.

Egyébként a százszázalékig magyarajkú Gyergyószent-miklós város vezetősége — mely természetesen itt is ro-mán — egyáltalában nem hajlandó tudomást szerezni agyergyói székelység elszegényedéséről. A fa adja itt is akenyeret és mindennél többet mond a szomorú adat! Há-rom évvel ezelőtt tizenhárom nagy fűrészüzem dolgozott itt,összesen hatvan „gatter”-ral és havonként több, mint húsz-millió lej forgalmat csinált. Ma azonban mindössze kétüzem működik öt gatterral. 1928-ban még kilencvenhét jói-menő vendéglője volt Gyergyószentmiklósnak, ma harmincsincs és a meglévők is üresek. Nemcsak a bor nem fogy, ha-nem a szegényebb munkásrétegek itala, az olcsó gabonapá-linka sem.

Kávéházi élet sincs. A gazdag gyergyói fakereskedőkegykori híres mulatozásai megszűntek, a kávéházi vendé-gek csomafalvi ásványvizet isznak, ezt is azért, mert nemkell érte fizetni. Egyébként az egész város ivóvíz-szükség-letét a híres csomafalvi forrás látja el, ahonnan korsókbanhordják a vizet Gyergyószentmiklósra. A lakosság ezt sembírja, mert a város a vízért hatvan lej fejáltalányt fizettetmindenkivel napi egy korsó víz ellenében.

Fáj az ember szíve, ha a régi Gyergyóra gondol. A ti-zenegyezer lakosú, mindig eleven városban hiába keressüka régi kereskedéseket. Gyergyószentmiklóson a kereskedők

104

körének mindössze negyven tagja van. El lehet képzelniennek a városnak nyomorát, ha tizenegyezer lakosra negy-ven kereskedő esik. Elképesztő szám! És ezek a kereske-dők is tele vannak kétségbeesett panasszal. A háromszáz-negyven iparosból mindössze százhúsz birkózik még azélettel, a többi bezárta üzemét. Ezek sem bírják a tűrhetet-len adóztatást és a baksisrendszert.

Maga Campian Miksa román képviselő is elismerte aváros vezető polgárai előtt, hogy ezek a közállapotok to-vább nem tarthatók fenn, mert a helyzet a város teljespusztulásához vezet. Az ő véleménye szerint is az adó-kérdéssel van a legnagyobb baj. Gyergyószentmiklósnakharminckilencmillió lej adóhátraléka van. Ebből azonbantizenötmillió a székely lakosságra kivetett adóbírságokbóláll. Az egyik igazságtalan esetet maga a román képviselőmondta el:

— Egy gyergyószentmiklósi suszter adóját, aki nem isrendes lakásban, hanem csak egy nyomorúságos deszka-bódéban lakik, az adóügyi hatóságok úgy vetették ki, hogyennél ά suszternél évi huszonnégyezer lej jövedelmi alapotállapítottak meg. Ugyanakkor Gyergyószentmiklós egyiklegszebb palotáját, amelynek már évek óta román tulajdo-nosa van, csupán évi tizennégyezer lej jövedelmi alappalvették fel. A román hatóságok tehát közel dupláját fizet-tetik meg a bódéban nyomorgó suszterrel annak az adó-nak, amit a bérpalota gazdag tulajdonosa fizet. A különb-ség kettejük között csak annyi, hogy az egyik magyar s amásik román. De ez a számarány, a kivetésnek ez a módjamutatja a magyar kisebbségekkel szemben alkalmazóitadópolitika mindenkori kulcsát.

A lakosság a legtürelmetlenebbül a városi közigazgatásátszervezését kívánná, tekintettel arra, hogy Gyergyószent-miklós évi költségvetése hárommilliókétszázezer lej és eb-ből a román tisztviselői kar személyi járandóságaira egy-milliónyolcszázezer lej esik. Tehát a költségvetésnek közelhatvan százaléka.

105

7. Egy tizennyolcéves kis székely cselédlány halála.

Gyergyószentmíklóson Netoteanu rendőrkapitány volta rendőrség parancsnoka. Nevét alig tudták kimondani aharisnyás székelyek, de ha meghallották, annál jobbanrettegtek tőle. Erőszakos intézkedéseivel, tettlegességig fa-juló durvaságaival állandóan keserítette a város lakossá-gát. Fajgyűlöletében nem ismert határt, sem könyörületet.

Az egyik napon egy Tódor Vera nevű gyergyói kistizennyolcéves cselédleány, akinek még soha életében sem-miféle konfliktusa nem volt férfiakkal, még kevésbbé ható-sági közegekkel, a nagyhatalmú rendőrkapitány elé kerültegy román asszony panaszára. A panasz jelentéktelen volt,a rendőrkapitány azonban — a gyűlölt magyar fajtáról lé-vén szó — a feljelentő román asszony, az odavitt tanuk ésa rendőrlegénység jelenlétében rárohant a fiatal leányraés őt súlyosan össze-vissza verte. Agyba-főbe. Ahol érte,megrugdosta, megtiporta. Azután Tódor Verát a rendőrségcellájában tartotta étlen-szomjan másnap estig. Másnap asérült leányt újólag súlyosan brutalizálta, majd mindenjegyzőkönyvezés nélkül azzal a feltétellel engedte szaba-don, hogy másnap jelentkeznie kell, mert „megvasalva,őrsröl-őrsre a csendőrlegénységhez küldve és azoknakgondjára bízva fogja őt illetőségi helyére, a csíkszeredaiügyészségre kísértetni.

Tódor Vera csak egyszerű kis székely cselédleányvolt, de ezt nem várta meg. Érzékeny kis lelke a súlyosszégyent nem bírta elviselni. Megelégedett Netoteanu ka-pitány vallatási módszerével, őrsről-őrsre nem kívánta afolytatást végigcsinálni. Úgy, összeverve, véresen kimenta vasúthoz és a vonat elé vetette magát. A vonat dara-bokra tépte. Fiatal és tapasztalatlan testéből nem maradta vármegye csendőrőrsei számára semmi sem.

Netoteanu kapitány nem volt eléggé óvatos. Sok volta tanú. A leány holttestét felboncolták, vizsgálatot indí-tottak és ez a vizsgálat még a magyargyűlölő román ha-tóságokat is arra késztette, hogy a rendőrkapitányt elhe-lyezzék. Most Erdélynek más táján nyúzza a magyarokat.

106

Tódor Vera kis cselédlány így mentette meg életeárán Gyergyót a rettegett román kapitánytól. Sírján az-óta mindennap friss a virág.

8. A gyergyótekerőpatakí legények lázadása.

Az alábbi történet már a székely virtus ősi króniká-jába illik. Gyergyóban ez mindig így volt. Ha sérelem érteaz önérzetet, — már pedig a mai világban napról-napraa legsúlyosabb sérelem éri — a gyergyóí legények nemnézték, hogy a rövidebbet kell-e húzniok.

1934 márciusában történt, hogy a vármegye területénelrendelték a sorozást. Gyergyóban már jól tudják a szé-kelyek, hogy mit jelent román laktanyába kerülni, termé-szetesen mégis kivétel nélkül eleget tettek a parancsnak.Ε sorozás alkalmával azonban a gyergyótekerőpatakí ro-mán csendőrőrmester, aki egyébként különösen ismeretesgorombaságai miatt a környék lakossága előtt, durván üt-legelte a legényeket. Olyan brutális módon bánt a soro-zás alkalmával a község legényeivel, hogy azok a sorozásután fellázadtak. A többit mondja el a hivatalos csendőr-szárnyparancsnoksági jelentés, amely szószerint a követ-kezőket tartalmazta:

„Március 3-án este húsz-huszonöt gyergyótekerő-pataki legény, élükön a községi bíróval, megrohantaa gyergyótekerőpataki csendőrörs helyiségét és meg-futamította a csendőrséget. Csak egy csendőr próbáltvédekezni, de azt is hamar leszerelték, fegyverét el-törték és jelentéktelen késszúrást ejtettek rajta. Atöbbi csendőr Gyergyószentmiklósra és más szomszé-dos községekbe menekült, segítséget kérni. A legé-nyek pedig feldúlták a csendőrőrs egész beren-dezését.”

Mihuca csíkszeredai román ügyész és Radulescucsendőrszárnyparancsnok személyesen vezették Gyergyó-tekerőpatakon a vizsgálatot. A tapasztalatok alapján nem

107

csupán a helybeli román csendőrőrs jólfelfegyverzett vi-téz legénységére és bátor őrsparancsnokára támaszkodva,hanem egy század csendőr kíséretében.

A tettesek nem bújtak el, nem tagadtak, önként je-lentkeztek. Kijelentették a parancsnoknak, hogy nembírták tovább a megaláztatást. Csak meg akarták mutatni,ők besorozott katonák, őket ne üsse a román csendőr oknélkül. Tudják, hogy mi vár reájuk, de ezt tudták akkoris, amikor fegyvertelenül, puszta kézzel elkergették a köz-ségből a puskás, szuronyos csendőrséget.

A katonai ügyészség börtönébe kerültek.

9. Aki nem köszön a román csendőrnek.

A román csendőrség hivatalos tekintélyének kötelestisztelete körül egyébként gyakran és több irányból hang-zanak el feljegyzésre méltó panaszok. Hogy a románcsendőrség miképpen bánik a kisebbségi ,,elem”-mel, el-mondjuk egy brassói szász kereskedelmi utazó esetét.

Wagner Frigyes kereskedelmi utazó, aki tisztes bras-sói szász polgárcsalád sarja és aki két brassói céget isképvisel, csíkmegyei üzleti útja közben Csíkszentgyörgyközségbe érkezett. Egy ismerősével beszélgetett az utcán,amikor elhaladt mellettük teljes személyi valóságában acsíkszentgyörgyi csendőrőrsparancsnok kíséretében magaa csíkszentmártoni csendőr járásőrmester. A hiba megtör-tént. Wagner Frigyes, aki sohasem látta egyik csendőr-altisztet sem és aki üzletet kötni jött a Székelyföldre, is-merősével való beszélgetés közben megfeledkezett arról akisebbségi kötelességről, hogy a román csendőrnek kö-szönni kell.

A járásőrmester észrevette a súlyos mulasztást éshatósági hatalmánál fogva a jámbor kereskedelmi utazótbekísértette a községi csendőrőrsre. Ott rátámadt és fel-szólította, hogy adja elő revolverét, valamint rejtett kom-munista röpiratait. Majd, amikor ez a felszólítás ered-ménytelen volt, sőt kiderült a motozás során, hogy a bras-

108

sói utazónál csupán üzleti portékái találhatók, semmifélegyanús röpirata nincsen, a csendőr-járásőrmester átkísér-tette szuronyos csendőrökkel a brassói utazót saját járás-székhelyére. Ott a csendőrőrmester átvizsgálta a sajátkönyveit és végre nagy boldogan felfedezett egy teljesenidegen ügy okmányai között valamely bírság-ügyben egynyugtát, amelyen a Wagner név szerepel. Talán monda-nunk sem kell, hogy egészen idegen Wagneré.

A járásparancsnok azonban igen nagy úr, különösena Székelyföldön és ha gyanakodni akar, ebben valóbansenki sem akadályozhatja meg. Egy szegény kisebbségikereskedelmi utazó a legkevésbbé. A csendőrparancsnokWagner Frigyest a második éjszakán is fogságban tar-totta, harmadnap szuronyos kísérettel Csíkszentkirályraküldte, majd egy nappal később Csíkszeredára kísértette.A csíkszeredai szárnyparancsnokságon végül is kényte-lenek voltak az ártatlan embert szabadon engedni.

Így kínozták meg a brassói szász kereskedelmi uta-zót, amiért az idegen község ismeretlen román csendőrőr-mesterének elfelejtett köszönni.

10. Öt napi karcer és verés, mint első büntetés a galaciezredben a magyar levélért.

Külön könyvet lehetne írni azokról a brutalitásokról,amelyekben az erdélyi székely családok katonának beso-rolt fiai részesülnek a Regát laktanyáiban.

Jellemző képét nyújtják a besorozott magyar fiúkkalszemben tanúsított bánásmódnak azok az elkeseredetthangú, kicsempészett levelek, amelyeket ezek a legényekküldenek haza Ó-Románia távoli városaiból. Sok ilyen le-vél került a kezembe, nem lehet ezeket könnyek nélkülnézni.

Az egyik csíkcsicsói gazda fia például Galacon 1934augusztus 2-án levelezőlapot írt haza szüleinek, amelyeta posta Csíkcsicsón augusztus 5-én kézbesített a szülők-nek:

109

„Édes jó Szüleim! — írja a fiú — tudatom, hogyegészséges vagyok. Egészséges, de mégis beteg. Nema testem, hanem a lelkem. Erre nincs orvosság. Be-teg a lelkem, mert nem mehetek haza magukhoz, nemadnak szabadságot. Ez csak még a kisebb baj volna.Gyógyíthatatlan lelki kínszenvedést okoz, hogy nemszabad magyarul beszélni. Többen szolgálnak itt szé-kely fiúk, de még a szolgálaton kívül sem szólalha-tunk meg a mi édesanyánk nyelvén. A mi nyelvün-ket „bangyen” beszédnek csúfolják és minden magyarszavunkért verés, pofon és karcer jár.

Most meg ránk parancsoltak a román altisztek,hogy írni sem szabad magyarul. Hát hogyan írjak énmaguknak, mikor otthon sem tud senki oláhul. Megsem értenék. De meg én sem tudnék mindent meg-írni. És még a legnagyobb kínunk, hogy maguk semírhatnak nekünk magyarul levelet. Az ilyen levele-ket meg sem kapjuk. Amikor sorakozó van, a szolgá-latos román altiszt megmondja ugyan, hogy kinek ér-kezett hazulról levele, de a magyar levelet át semadják, szemünk előtt tépik össze. Hát nem a legna-gyobb kín-é ez nekünk?

Már az érte járó büntetés nem is fáj annyira.Mert azokat a katonákat, akik hazulról, az otthoni-aktól magyar levelet kapnak, az első esetben ötnapikarcerbe zárják. Engem is bezártak. Ott aztán tépe-lődhettem, mi lehetett a levelükben. Vajh nincs-é baj?

Ne írjanak nekem többet levelet édes szüleim!Ne írjanak, mert bezárnak érte. Én még egy-egy le-velet, vagy lapot innen valahogy ki tudok csem-pészni, de maguk ne írjanak. Ha akarnak valamit kö-zölni, írja meg bátyám, ő már kiszolgált katona, értvalamit a nyelvükön. írjon úgy, ahogyan tud.”

Egyébként a legtöbb magyar fiúnak még súlyosabb asorsa. Nem viszik kaszárnyába őket, ki sem képezik, ha-nem a legmegerőltetőbb közmunkákat végeztetik el velük.

110

Alig van ma már olyan székely község, melyben egy-kétnyomorékká tett legény ne tudna — ha merne — súlyosrészleteket elmondani arról, hogy besorozása után sok-szor étlen-szomjan hajszolták korbáccsal és csizmasarok-kal őt a román altisztek erdőirtásra, bányamunkára, vagytöltés-építésre. Nem egy székely gazda-család legényfiahalt bele távoli idegen földön ezekbe a közmunkákba.

X. Vége-hossza nincs a legkülönfélébbatrocitásoknak.

1. Meztelenre vetkőztettek két postáskisasszonyt aházkutatást végző román detektívek.

Temes megyében történt, a színmagyar lakosságúVégvár községben. Ebben a községben évtizedek óta a kétNikolényi nővér végezte a postamesteri teendőket. Kifogásműködésük ellen sem hivatalos körök, sem a lakosság ré-széről sohasem merült fel. Bűnük csak az volt, hogy ma-gyarok.

Különösen a község egyik román földbirtokosa, a ma-gyarokat nagy gyűlölettel üldöző Barilla Sándor szerettevolna a magyar postamester-lányok eltávolítását. A Niko-lényi lányok azzal is fokozták a román földbirtokos gyű-löletét, hogy amikor az izgága Bacilla kiverte saját tizenötesztendős kisleányát a házából, a súlyosan bántalmazottártatlan és szerencsétlen gyermeket a két jószívű magyarhölgy vette pártfogásába.

Mit tesz ilyenkor a gyűlölködő román? Feljelentettea Nikolényi nővéreket a temesvári sigurancán és azt ál-lította róluk, hogy irredenta kapcsolatot tartanak fenn aMagyarországon, Dorozsma községben lakó magyar tanító-testvérbátyjukkal.

1934 március elején a temesvári sigurancáról két ro-mán detektív állított be a végvári postahivatalba. Durvánkiáltottak rá a Nikolényi nővérekre és kora reggeltől későestig tartó házkutatást rendeztek, miközben mindent fel-dúltak a két nővér lakásán. A detektívek teljesen mezte-lenre vetkőztették a két idős magyar leányt és a szoba

112

egyik sarkában állva ott hagyták őket egész napon át.Mindkét úrileány súlyosan megfázott és magas lázzaljáró súlyos betegséget szerzett e brutalitás következtében.

2. Temesvár vezetősége egymillió lejt utalt ki egymeg nem levő színtársulatnak.

Temesvár városának interimár bizottsága 1934 ta-vaszán foglalkozott a költségvetés tételeivel. Eredetileg aváros vezetősége hárommillió lejt szavazott meg egy ro-mán színtársulat számára. A magyar párt megfelebbeztea határozatot és maga a román belügyminisztérium is be-látta, hogy azt a tételt csökkenteni kell, a hárommilliótkétmillióra redukálta. A román interimar bizottság ennekellenére olyan megoldást talált ki, hogy a minisztériumáltal törölt egymillió lejt mégis kiadta.

Temesvár költségvetésébe ugyanis ötmillió lejt vettekfel állami elemi iskolák építésére. így hagyta ezt jóvá abelügyminisztérium is. Az interimar bizottság ebből az öt-millióból elvont egymillió lejt, hogy azt szubvencióként aromán állandó színtársulat dologi kiadásainak fedezéséreadja oda. Tette ezt az interimar bizottság akkor, amikorugyanerre a célra Temes megye vezetősége is megszava-zott költségvetésében másfélmillió lejt. így tehát ez a ro-mán színtársulat négy és félmillió erejéig kapott szubven-ciót.

A temesvári magyar párt titkára, Páll György dr.meg akart győződni az ügy kulisszatitkairól, felment a te-mesvári városházára és ott nagy kutatás után megtaláltaa végzést. Ε szerint a végzés szerint a temesvári tanács20.197. számú határozata alapján Cinsky Marioara voltszínésznő, aki mellesleg Nicolae Avram szenátor felesége,utalványt kapott július 1-én és augusztus elsején esedé-kes 750-750 ezer lej felvételére. Még csak annyit említünkmeg, hogy Nicolae Avram szenátor a Temesvár város tu-lajdonát képező Ferdinánd szállodának is bérlője. A szín-társulatról pedig megállapították, hogy nincs.

113

Egy kis összeférhetetlenségért, különösen, ha kisebb-ségi vagyonról, vagy kisebbségi polgárok adó-vagyonárólvan szó, Temesváron sem kell a szomszédba menni.

3. A megye székhelyétől megfosztott Kisküküllő.

A kies fekvésű Kisküküllő vármegyére és annak ősikulturális életére ugyancsak rájárt a rúd. Évszázadokonkeresztül Dicsőszentmártonban volt Kisküküllő vármegyé-nek a székhelye, itt állottak: az ősi megyeháza, a törvény-szék, a pénzügyigazgatóság és egyéb közhivatalok hatal-mas épületei, valamint a katonai épületek is. Dicsőszent-márton lakossága még a romanizálás másfél évtizedesmunkája után is több, mint felerészben magyar. Fekvésé-nél fogva centruma a vármegyének, közlekedési szem-pontból is ide összpontosult évszázadokon keresztül amegye kereskedelmi és gazdasági élete.

A román kormány 1934. év elején elhatározta, hogyKisküküllő vármegye székhelyévé az erdélyi románok régikultúrközpont ját, Balázsfalvát teszi meg. A rendelke-zés teljesen váratlanul érte a megyét. Úgyszólván napokalatt helyezték át Balázsfalvára a vármegyeházát, az er-dészeti és gazdasági hivatalokat, a megyei csendőrségetés rendőrséget. A pénzügyigazgatóságot és a hadkiegészí-tőparancsnokságot, valamint a nemzeti bank fiókját Dicső-szentmártonban hagyták. A törvényszék viszont Erzsébet-városban működik.

A hivatalok elhelyezése máról-hónapra a siralomföldjévé változtatta át az egykor eleven város képét. Ke-reskedései, vendéglői hónapok alatt bezártak. A hatalmasközépületek üresen maradtak, még csak kiadásukra semlehet gondolni. A legjellemzőbb a helyzetre a Brassói La-pok 1934. év május 18-i számában megjelent humorosnakszánt hirdetmény, amely azonban a maga tragikomikumá-ban a legszomorúbb képét adta a valóságnak. Ez a köz-lemény így szól:

114

„A dicsőszentmártoni vármegyeháza kiadó.

A kisküküllőmegyei megyeszékhelynek Balázsfalváratörtént áthelyezése folytán a dicsőszentmártoni vár-megyeháza hónapok óta üresen áll. Bár nincs meg-bízásunk rá, ezennel meghirdetjük ezt a kiadó ingat-lant. Hátha akad bérlő erre az épületre. A hirdet-ményt, aki akarja, komolyan is veheti. Esetleg sírhatis rajta:

Hirdetmény:

A dicsőszentmártoni megyeháza jelenleg — alegközelebbi kormányváltozásig — kiadó. Áll negy-vennyolc gyönyörű komfortos teremből és azoknakmellékhelyiségeiből. Ingyen adjuk hozzá az évszáza-dos hagyományt és emléket. A helyiség felhasznál-ható bármilyen célra, csak politikai célra nem. Ezzelmár megjártuk, mert ime, most pár hónap óta ennekkövetkeztében üresen állunk. Érdeklődők „Síró vá-ros” jeligére adják be ajánlataikat.

Ismételjük, komolyan is lehet venni.”

Dicsőszentmárton nem nagy város. Mindössze 6.000lakosa van. De lakói évszázadokon keresztül a legharmo-nikusabb egyetértésben éltek. A magyar többség a legna-gyobb szeretettel működött együtt a társadalmi élet min-den vonatkozásában a román és szász kisebbséggel. Any-nyira, hogy a megyéhez tartozó Balázsfalva évtizedrőlévtizedre erősíthette a maga kifejezetten román nemzeti-ségi politikájának minden intézményét és mozgalmát.Hiszen Balázsfalván állhatott évtizedeken keresztül a ro-mán főkatedrális is, falain a román nemzetiszínek feltűnődíszítéseivel. Ezek miatt a színek miatt és a katedráliskörnyékéről egész Erdély területére hangosan kiáradó ro-mán nemzetiségi propaganda miatt soha sem emeltek szóta dicsőszentmártoni magyar vármegyeházán.

A hála most az, hogy a közigazgatási élet mindeneszközével, a hatalom legerőszakosabb tilalmaival és kö-

115

vetéléseivel fojtják pusztulásba Dicsőszentmárton, mara-dék magyarságának minden erejét is.

A város ez évben összeállított költségvetése mutatjaa legszemléltetőbb módon, hogy az egykor oly szívesen tá-mogatott román kultúra mily hálátlanul fosztja meg mostDicsőszentmárton magyarságát a gazdasági és kulturálisélet minden elemi lehetőségétől.

Bár a közhivatalokat elvitték Dicsőszentmártonból, aváros költségvetését, — a magyar adózó polgárok meg-nyomorításával — mégis felemelték. Az előző évek ala-csonyabb költségvetésével szemben az idén Dicsőszentmár-ton költségvetését a román városvezetőség nyolc és fél mil-lió lejben állapította meg. Elképzelhető, hogy ez mily sú-lyos megterhelést jelent a fogyasztóközönségtől, hivatalosés társadalmi életétől, valamint a kereskedelmi és ipariforgalmától teljesen megfosztott adófizető polgárság szá-mára.

Az 1934. évi költségvetés többek között az évek óta be-fejezetlen görög-keleti templom építésére 100.000 lejt, azállami román iskolák fenntartásához való hozzájárulásra246.000 lejt, d tisztviselők fizetésére 880.000 lejt állapítottmeg. Ezzel szemben a kisebbségi egyházak részére egyen-kint 10—10.000 lejnyi támogatást irányzott csak elő. És,hogy szociális szűkkeblűsége is nyilvánvaló legyen, adicsőszentmártoni, feltűnően megszaporodott munkanélkü-liek évi támogatására is csak mindössze 20.000 lejt sza-vazott meg.

A legaggasztóbb helyzetbe kerültek a dicsőszentmár-toni felekezeti kisebbségi iskolák is. A város egyetlenmagyar középiskolája már tíz évvel ezelőtt megszűnt azAnghelescu-féle rendelet alapján. Azóta a kisebbségi la-kosság számára csupán négy kisebbségi elemi iskola: akatolikus, a református, az unitárius és a zsidó elemi is-kola áll rendelkezésre. A jelek szerint már nem sokáig.A négy elemi iskolának összesen tizennyolc osztálya van.A kisebbségi egyházak katasztrofális anyagi helyzete kö-vetkeztében e tizennyolc osztályban összesen csak hat ta-nító működik.

116

Az állami iskolasegély fokozatos megvonása követ-keztében ezek az iskolák tanítóikkal együtt a legsúlyosabbpusztulásra vannak kárhoztatva. A román városvezetőségaz adófizető magyar polgárság pénzéből sem részesíti se-gélyben a magyar iskolákat, hanem egyre nagyobb össze-geket ajándékoz a román állami iskola számára. Sőtt

mialatt a magyar szülők a legnagyobb kétségbeeséssel né-zik a megmaradt elemi iskoláik pusztulását, 1934. évbena város vezetősége még egy állami román elemi iskola fel-építését határozta el és utalt ki erre a célra a város költ-ségvetésének terhére újabb 200.000 lejt. Akkor, amikor amagyar tanítók családjaikkal együtt formálisan éheznektörvényben biztosított államsegélyeik ki nem fizetése,miatt.

4. Balázsfalva, a román megyeszékhely.

Mialatt a magyar Dicsőszentmárton haldoklik, a ki-sebb lakosságú, de nagyobb százalékban románajkú Ba-lázsfalva évek óta egyre fejlődik. Lakossága a román ura-lom óta majdnem megkétszereződött. Ezer főnyi magyarlakossága ma már alig teszi ki a város húsz százalékát.Az elrománosítás itt ment végbe a leggyorsabban. A ma-gyar kereskedőket és iparosokat a legkönyörtelenebb adó-kivetésekkel tették tönkre, a magyar gazdák földjeit egy-másután vásárolták meg a románok, mert az éveken átigen magasan megszabott balázsfalvi költségvetés tételeittúlnyomórészt a város magyar közönségével fizettettékmeg. Sőt, amikor idehelyezték a megyeszékhelyt, a városköltségvetésébe még külön 216.000 lejt vettek fel azon acímen, hogy ebből a pénzből az újonnan idehelyezetttisztviselők lakbérét fedezzék. Ezt a külön tételt is Balázs-falva lakosságának kell megfizetnie, természetesen első-sorban a magyarságnak. A város költségvetése évenkíntegyébként 5 millió lej körül mozog.

És a hatalmas balázsfalvi román katedrális tövében,,melynek téglái a magyar állam jelentékeny támogatásávallétesültek, egyetlen kisebbségi felekezet sem kap Balázs-

117

falva költségvetéséből egyetlen lejnyi támogatást sem.Az elszaporodott román húsvágók számára azonban ép-pen most építenek a város pénzén egy modernül felszereltvágóhidat 300,000 lejért.

És mialatt Dicsőszentmártonban a közhivatalok pa-lotái üresen állnak, Balázsfalván még a főispánság is ma-gánlakásokban van elkvártélyozva.

És mintha a történelem megfordulásának misztikusszimbóluma volna, úgy áll a maga keleti ízlésű pompája-tan Balázsfalva főterén a hatalmas román templom. Ka-puján az évszám: 1900. Mintha a román nacionalista tö-rekvések politikájának új századát nyitotta volna meg ahuszadik század első évében. A körülötte álló román papiépületek folyosóin nagy az élet. Ebbe az elevenségbe nem-csak hogy sohasem szólt bele annak idején a magyar ál-lam, hanem évről-évre jelentékeny anyagi támogatássalsegítette elő azt a tevékenységet, amely rövid három év-tized alatt a magyar vendégszeretet és testvéri önzetlen-ség jóvoltából építette ki az elrománosító politikai szerve-zetek egész hálózatát a magyar állam testén.

A templom belsejében még mindig a régi díszítések.A márványereket utánzó színes csíkok, piros-sárga-kék,amint játékosan és a napfényben megcsillanva futnak vé-gig a magyar földből kibányászott márványoszlopokon.Ezek azok a díszítések, amelyek között a legtürelmesebbbékességben nézte el a magyar állam a román pópák in-kább politikai, mint egyházi tevékenységét, akkor is, mi-alatt a székely nép fiai az erdélyi Kárpátok tömegsírjá-ban pusztultak el hazájuk védelmében.

A görög-katolikus egyház Balázsfalván tizenegy felső-és középfokú iskolát tart fenn. Többek között egy papne-veldét, egy fiúgimnáziumot, fiú- és leánykereskedelmi is-kolát, ipariskolát, tanítóképezdét és tanítónőképezdét,háztartási iskolát és felekezeti elemi iskolát is.

Ezzel szemben az ősi magyar lakosság gyermekeiegyetlen magyar iskolába sem járhatnak, a magyar refor-mátus felekezeti iskola már 1923-ban megszűnt, a magyar

118

gyermekek a román állami elemi iskolában is csak hetikét órán át hallhatnak magyar szót.

5. Egy erdélyi magyar napilap elkeseredett segélykiáltása.

Az 1934 márciusvégi helyzetre nézve egyébként alegjellemzőbb talán a Brassói Lapok 1934 március 30-iszáma, amely első oldalán a végsőkig elkeseredett kisebb-ségi hangulatot a következő cikkében tükrözi vissza:

Bukarest március 29.Mi lesz velünk — kérdeztük annak idején, amikor

kézbe vettük a legelső nyelvvizsgákról szóló miniszterirendelkezéseket. Mi lesz velünk — viharzott át a kétség-beesés Erdély kisebbséglakta vidékein. Később megkap-tuk a választ is: felmondó és elbocsátó rendeletek özönéttovábbította a posta tanítóknak, tanároknak, vasutasoknakés postásoknak. Megnyílt a borzalmas kráter, mely töme-gesen nyelte el a kisebbségi egzisztenciákat.

Azóta újabb és újabb rendelkezések kerültek nyilvá-nosságra. Bukarestből a nyelvvizsgák nyaktilója alá vezé-nyelték a nemromán közigazgatási tisztviselőket, bíróságihivatalnokokat s most újabban á kórházi orvosokat és másalkalmazottakat.

Közben megjelent a nemzeti munkavédelmi törvényvégrehajtási utasítása, amit a törvény betűjének és inten-ciójának meghamisításával alkalmaznak. Teljes gőzzel fo-lyik a „tisztogatás” minden vonalon.

Nemrég például az történt, hogy a hadi ipar ellenőr-zésére kiküldött bizottság a villamos üzemek helyzetét ismegvizsgálta és arra a következtetésre jutott, hogy az al-kalmazottak „megbízhatósága” szempontjából különösenaz erdélyi villanyüzemek nem felelnek meg a törvény kö-vetelményeinek.

A személyzet kicserélését a vezérkar delegátusainakjavaslata értelmében fogják megejteni.

Újabb kisebbségi áldozatok a láthatáron.Így megy ez napról-napra.

119

Vajda szónokol, a kormány pedig cselekszik, alkal-mazza a numerust, de nem a valahikuszt, hanem a nul-luszt.

Alkotmány, kisebbségi szerződés? Szerzett jogokrespektálása, méltányosság, megértés? ... Az a benyomá-sunk, hogy alaposan megszervezett, céltudatos hadjáratfolyik ellenünk. Háborúban pedig ki hivatkozhatnék jo-gokra és emberiességre.

Miért is törődnék a kormány ilyen csekélységekkel,amikor mi magunk sem hivatkozunk eléggé nemzetközilegvédett jogainkra. Amikor parlamenti képviseletünk ismétvisszaesett téli álmába.

Mikor lesz már felébredés ebből a halálthozóálomból?”

6. Kiterjesztik a hírhedt „kultúrzónát”.

,,az ipari és kereskedelmi miniszter akciójával párhu-zamosan újból munkába lépett Anghelescu miniszter is.Legújabb rendeletével a híres székelyföldi „kultúrzónát”kiterjesztette Bihar, Szilágy, Szatmár, Torda, Maros, Te-rnes és Hunyad megyékre is.

A Hivatalos Lap legutolsó száma közli azt a rende-letet, amelynek értelmében azok az állami tanítók, akikBihar, Szilágy, Szatmár, Udvarhely, Csík, Háromszék,Torda, Maros, Hunyad, Τemes-Torontál, Máramaros,Csernovic, Storojinet, Hotin, Cetatea-Alba, Ismail, Du-rustes és Caliacra megyékben tanítanak, vagy kötelezett-séget vállalnak, hogy legalább tíz éven keresztül fognaktanítani és nem az előbb felsorolt megyékből származnak,alapfizetésükön kívül még annak 50 százalékát is megkap-ják pótlék címén. Ezen kívül négyévenkint lépnek elő ésaz előléptetésükhöz szükséges évek száma is eggyel szapo-rodik. A fenti megyék állami iskoláiban működő tanítókezeken a kedvezményeken kívül fejenkint 10—10 holdajándékföldet kapnak telepítési célokra. A földeket a ren-delkezésre álló állami tartalékföldekből osztják ki.

120

Ehhez a rendelethez úgy hisszük, minden kommentárfelesleges.

Anghelescu hadmozdulatait már a múltból ismerjük.Most mindössze arról van szó, hogy a kisebbségi lel-

kek ellen indított offenzíva újabb frontszakaszokkal bő-vül ki.

És ezt a minden téren megindult nagy rohamot a kor-mány félhivatalosan így magyarázza:

— A nemzeti kérdés napirenden van, mi magunk isrészt veszünk a naponta megismétlődő vitákban. A jelen-legi kormány nem használta fel a nemzeti eszmét kortes -jelszónak, de ténykedései mindennél ékesebben tanúskod-nak arról a gondoskodásról, amelyet a román elem irá-nyában tanúsít. Két nagyjelentőségű reformjával a nem-zeti munka védelmét és a belföldi hadi ipar megteremtésétkészítette elő.

— A munkavédelmi törvény nemcsak a fiatal nemze-dék számára jelent elhelyezkedési lehetőséget, de a válla-latoknak is erős nemzeti jelleget fog adni.

— Ám nemcsak a fenti két kérdésben nyilvánul mega kormány nemzeti politikája, hanem minden tevékenységemagán viseli a nemzeti eszme bélyegét.

A kormány tehát cselekszik.Vajda csak beszélt s kissé túlhangosan beszélt.A kormány csendesebb, de cselekszi azt, amit Vajda

követelt.Lám ez lett, ilyen lett a nemzeti eszme abban az új

megfogalmazásban, amelyet Németországból indítottak út-nak. Kisebbségtipró, mindent felfaló, kizárólagossági el-vek érvényesítője, anyagi és kulturális téren egyaránt.

Mi következhetik még! és mi lesz velünk, szegény,nyomorult, védtelen magyar kisebbséggel, amely még azönvédelem jogairól is lemondott?

A kormány azért csendes, hogy cselekedhessek.Mi miért vagyunk ilyen csendesek?”

121

7. És mindenütt hamisít a statisztika.Tizenkétezer magyart sikkasztottak el Nagykároly

statisztikájából.

Az elrománosítás rekordját Nagykároly város loyalisromán vezetősége vitte el. Ez a győzelmi pálma oly gyö-nyörű ékessége és szimbóluma a román nemzeti közigaz-gatásnak, hogy teljesítményét külön ülésben volna érde-mes a genfi Népszövetség épülésére a világ igazság-osztóielé tárni.

Románia közigazgatásában eddig az volt az általánosszokás, hogy az egyes vidékek népességi adatait vallás-felekezet szerint állapították meg. így a római katolikuso-kat, reformátusokat és unitáriusokat magyaroknak, a gö-rög-keletieket és görög-katolikusokat románoknak, alutheránusokat németeknek és á zsidókat külön nemzeti-ségként zsidóknak minősítették. Nagykárolyban is erősszázalékkal rontották meg a magyarság hivatalosan kimu-tatott arányszámát a magyar anyanyelvű lutheránusok észsidók elsikkasztásával. Nagykároly város román vezető-sége evvel a rendszerrel sem elégedett meg. Különösennagy ambícióval kedveskedett a város interimar bizottságaa román belügyminisztériumnak. Az 1934. évi hivatalosstatisztikában azt mutatták ki, hogy a húszezer lakosúNagykárolyban, ahol mindig legalább tizenötezer magyarélt, most összesen csak háromezer a magyarság száma. Acsodát a város tisztiorvosa csinálta meg. íme a hivatalosadatok:

„Nagykároly összlakossága 20.594 lélek. Ebből 4750görög-katolikus román, 845 görög-keleti román, 5.536 ró-mai katolikus sváb!?), 3.000 református magyar, 1.000ruthén, 250 lutheránus német (?) és 5.213 izraelita zsi-dói?). „Tehát a színmagyar katolikusságot, amely Nagy-károly városának legnagyobb számú rétegét teszi ki és atúlnyomórészt, legalább 95 százalékban magyar anya-nyelvű zsidóságot egyszerűen elsikkasztották. És ennek astatisztikának az alapján jelentette Nagykároly tiszti-or-vosi hivatala Bukarestben, a belügyminisztériumban, hogy

122

a városban mindössze háromezer magyar él. Még szeren-cse, hogy Károlyban nem élnek nagyobb számban unitá-rius székelyek, mert ezeket az anglikán felekezethez valóhitrokonságuk miatt biztosan angoloknak minősítené atiszti-orvosi statisztika.

A statisztika azonban természetesen nemcsak köz-igazgatási tréfa, amin mosolyogni lehet, hanem kegyetlenjogalap, mihelyt annak hivatalos alkalmazására kerül asor. A román tanügyi hatóságok, amelyek egész Erdély-ben mohón figyelnek fel minden ilyen statisztika-alka-lomra, sietve csaptak le ezekre a hivatalos adatokra is ésbár e statisztika alapján elrománosítani nem is tudtakegyetlen iskolát sem, megkezdték az elnémetesítést. A ró-mai katolikusokat sváboknak minősítették, tehát gyerme-keik sem lehetnek magyarok. A román tanfelügyelőség ál-láspontja szerint a legsúlyosabb igazságtalanság volnaőket magyar iskolába járatni és ezért kiadták a rendeleteta gyermekeknek német iskolákba való átíratására. ígypéldául a Nagykároly szomszédságában levő színmagyarNagymajtény katolikus magyar iskolájának elnémetesíté-sét is elrendelték a tanügyi hatóságok. Hogy az egész köz-ségben húsz sváb család nincs, az nem zavarta a tanfel-ügyelőt. Hogy a gyermekek egyáltalán nem értik a németszót? Az sem baj, „hiszen svábok”. Meg kell, hogy tanul-ják az anyanyelvüket.”

8. Nagykároly falu akar lenni.

És bár a statisztika szerint Nagykárolyban alig lak-nak magyarok, az adóügyi hatóságok annál inkább jól tud-ják, hogy ez az ősi magyar város túlnyomórészben mégismagyar, mert a legkegyetlenebbül tették tönkre e hajdangazdag iparos és kereskedő város egész gazdasági életét.Hogy az elkövetett törvénytelenségek közül csak egyetemlítsünk meg: Romániában törvény szabja meg, hogy azegyes városok kereskedőinek és iparosainak boltbér-ille-tékeit az általános gazdasági leromlásra való tekintettel

123

legalább 30 százalékkal csökkenteni kell. A törvényt aRegátban végre is hajtották. A román iparosok és keres-kedők adóját valóban csökkentették az előírt módon. Azígy támadt költségvetési hiányt azonban fedezni kellett.Természetes tehát, hogy a törvény utasításával homlok-egyenest ellentétben felemelték a magyar iparosok és ke-reskedők adófát. így például Nagykárolyban — a tiszti-orvosi statisztika ellenére — adófizetési szempontbólmégis csak felismerték a magyarokat, mert a nagykárolyiiparosok és kereskedők bolt-adóját az előírt 30 százalékoscsökkentés helyett már ól-holnapra kerek 110 százalékkalemelték fel.

Amint végigmentünk e kedves ősi város rég nemlá-tott utcáin, az egész város egyetlen nagy panaszkodás lett.Megszűnt régen a forgalom, az elrománosító közigazgatáselterelte innen az életet, üresek az üzletek, az egykor olyhíresen virágzó nagykárolyi ipar és kereskedelem ment-hetetlenül haldoklik. Mozgalmat indítottak a károlyi ipa-rosok és kereskedők, szabályszerű beadványban arra kér-ték a kormányt, szüntesse meg hivatalosan Nagykárolyváros jellegét, fokozzák le a várost egyszerű községnek.Hiszen a városnak úgyis már csak a neve város, élete egé-szen olyan lett, mint a legelárvultabb, legnyomorultabbfalué.

Ezt azért is kívánják, mert nem bírják megfizetni avárosi adminisztrációt. A főpolgármester havi 15.000 ésa két alpolgármester havi 5—5000 lejes fizetése is tehera károlyi magyaroknak, nem is szólva a városi adminisz-tráció egyéb költségtöbbletéről. Községi bírót akarnak.Ügy gondolják, hogy ha a román hatóságok újabb terhe-ket, jogfosztásokat akarnak a károlyiakra zúdítani, aztők a kis-bíró dobszava mellől is tudomásul vehetik. Nekelljen ezért Barabant polgármesternek és Pop alpolgár-mesternek fizetést adni.

Szomorú faluvá lett Nagykároly. A büszke károlyivár, a Károlyi grófok egykor híres kastélya és magasvártornya csodálkozva néz le a falusias utcákra, melye-ken hatalmas felhőkben fújja végig a szél a port, árva,

124

üres, koldus itt minden s a város, mely egykor a büszkelovag-vár miatt épült, élettelenné lett, mint maga a vár. Avendégeskedő, nagy életet élő, iparost, kereskedőt éltetődúsgazdag grófok és grófkisasszonyok hatalmas lakóter-meiben szanatórium, tiszti-étkezde és néhány magánlakásvan. A régiekből csak egy öreg kulcsár a hírmondó.

Nagykárolyt Carei-nek hívják románul. Közigazga-tásilag Szilágy megyéhez tartozik. De panaszait, bajaitnem hallgatják meg seholsem. A város költségvetését leg-utóbb Schwelghoffer János dr. római katolikus plébános,az ősi nagykárolyi piarista rendház jelenlegi főnöke fel-lebbezte meg, mert a törvényben előírt 14 százalékos fe-lekezeti iskola-segélyt a piarista főgimnázium rovásáraegyszerűen kihagyták a költségvetésből. Mondanunk semkell talán, hogy a fellebbezésnek nem volt semmi értelme.

1935-öt írunk. Mégis megtörténhetik Európában, hogyegy egész város él ivóvíz nélkül. Íme ennyire viseli a szí-vén a román közigazgatás a keservesen adózó magyar vá-rosnak, Nagykárolynak sorsát. A 20.000 lakosú városnaknincs vízvezetéke. Az egész városban egyetlenegy kút van:a Somos-kút. A tragikomédia kedvéért azonban ennek azegyetlen kútnak az ivóvízét sem lehetett sokáig használni.A város utcáin mindenütt nagykerekű szerkezetre erősí-tett hatalmas hordókat lehet látni, amelyeket egy-egyasszony, vagy gyermek gurít végig a házak között hango-san kiabálva: friss vizet tessék! És a házakból asszonyoksietnek elő edényekkel, kannákkal, hogy vizet merítseneka mozgó forrásból. Két lej egy kanna víz. A szomszédosközségből, Gencsről hordják a vizet.

A Somos-kutat azért nem lehetett használni, merttele volt piszokkal. A lakosság hiába könyörgött, kérvé-nyezett, ígéretet minduntalan kaptak, de az ígéretet nemváltotta be a város: Nagykároly egyetlen kútja takarítat-lan maradt.

A nagykárolyiak gondoltak egyet: ha a város nemgondoskodik a kút kitakaríttatásáról, majd kitisztítja azta rendőrség. És a város utcáin megindult a suttogás:gyermekholttest van a kútban. A rendőrség füle elég jó

125

hallású ezen a vidéken is, megindították a nyomozást ésa legteljesebb szigorral kutatták át fenékig a kutat. Min-dent kiszedtek belőle, ami ott évek óta összegyűlt; faze-kat, rossz cipőt, köveket, rongyot, szakadt kalapokat, ren-geteg szemetet. Gyermekholttestet természetesen nem ta-láltak. De a kút legalább tiszta lett.

Benzin-kút az van a városban. A piacon. Óriási por-tenger közepén.

XI. Adótörvény a román alkotmány és a párisikisebbségi szerződés súlyos megsértésével.

1. Nem tűrhetők már a mindennapi sértések amagyar nyelv használata ellen.

A román kormánynak az adóbehajtásról szóló tör-vényjavaslatát 1935 március végén tárgyalta a parlament.A magyar párt nevében Abrudbányai Ede dr. szólt hozzáa javaslathoz és felszólalása igen szemléltető módon vetvilágosságot azokra az adóügyi üldöztetésekre, amelyek-ben a magyar kisebbségnek Erdély területén része van.

„Nincs kifogásunk az ellen — mondotta beszédébenAbrudbányai Ede dr. — ha a törvényjavaslat rendelkezé-seit az idegen állampolgárokkal szemben alkalmazzák, demert ezt az adóemelést éppen a romániai kisebbségek el-len tervezték, a magyar párt nevében meg kell jegyez-nem a következőket: Ε javaslat rendelkezése beleütközika román alkotmány-törvénybe és a párisi kisebbségi szer-ződésbe, de mindenek felett sérti ötmillió kisebbségi ro-mán állampolgár loyális érzelmeit, akik napról-napramindjobban elvesztik azt az illúziójukat, hogy ennek azországnak teljes jogú állampolgárai.

— Bárkinek legszentebb joga, hogy anyanyelvét hasz-nálja és Önök azt tervezik, hogy még a kompakt kisebb-ségi tömegekkel lakott vidékeken is megfosszák a kisebb-ségi állampolgárokat attól, hogy anyanyelvükön olvashas-sák el az egyes cégtáblákról az üzletben kapható árukmegnevezését.

— Ezzel kapcsolatban tisztelettel felhívjuk a képvi-selőház figyelmét az 1875. évi XXVII. magyar törvény-

127

cikkre, mely az átcsatolásig Erdélyben is érvényben voltés amely kodifikálta a kereskedők évszázados szabadsá-gát, hogy a kereskedelmi cégek könyvvezetéseikben min-den korlátozás nélkül bármilyen nyelvet használhatnak.

— A román alkotmány-törvény 8. szakaszának 2. be-kezdése a közterhek egyenlőségét deklarálja tekintet nél-kül az állampolgárok népi eredetére, fajára vagy vallására.Ezért ez a rendelkezés alkotmányellenes és az országlegfőbb bírósága előtt megtámadható.

— Az 1919. év december 19-én Parisban aláírt ki-sebbségi szerződés 9. szakaszának 3. bekezdése szerint,egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármelynyelv szabad használatában a magán és kereskedelmi for-galomban.

Az 1. és 2. szakaszban Románia a kisebbségi jogo-kat nemzetközi kötelezettségül ismeri el és beleegyezik,hogy azok a Népszövetség védelme alá helyeztessenek.”

Azután Willer József dr. szólalt fel:— Erkölcsi kötelességemnek tartottam, mikor Buda-

pestről olyan helyre helyeztek, ahol a lakosság románvolt, hogy megtanuljam a nyelvüket s ha én egynegyedszázaddal ezelőtt meg tudtam tanulni románul, akkor kö-vetelhetem, hogy a kisebbségi vidékeken élő és államiszolgálatot teljesítő tisztviselők megtanuljanak a kisebb-ség nyelvén.

Willer József kérte a minisztert, hogy mondjon le aszakasz utolsó bekezdéséről. Tegyen különbséget a nyel-vek között: mi az idegen és mi a kisebbségi nyelv, mertnem tűrhetők már a mindennapi sértések a magyar nyelvhasználata miatt.

Kérte, hogy alkalmazzák az országban élő kisebbséginyelvek használati jogának elismerését.

128

2. Megindul az adóprés Kolozsvárott vasárnap ésünnepnapon is.

Kolozsvár a súlyos költségvetési bajokra való tekin-tettel új, szigorúbb adóinspektort kapott Stefan Petrescufelügyelő úr személyében, aki alig foglalta el 1934. évszeptemberében hivatalát, máris olyan rendeletet adottki, mely ellenkezik minden törvényességgel és mindenemberi és vallási érzülettel. Elrendelte, hogy a pénzügyiés adóhivatali tisztviselők és végrehajtók, — hivatalba lé-pésétől kezdve, — vasárnap és ünnepnapon is dolgozzanak,délelőtt 9 órától 12 óráig. Ez annál nagyobb meglepetéstkeltett még maguk között a román tisztviselők között is,mert a román pénzügyminisztérium bukaresti rendelete ér-telmében a pénzügyi tisztviselők és alkalmazottak szom-baton déltől hétfő délig weekend-szünetre mehettek.

Petrescu inspektor úr különösen a végrehajtókat szó-lította fel szigorúan arra, hogy rendeletének eleget te-gyenek, vasárnap és ünnepnapon is járjanak, végrehajt-sanak, foglaljanak és szükség szerint árverezzenek!

Árverés vasárnap Kolozsvárt! Aki ezt a várost is-meri, mint e sorok írója, az szívében érzi a nyilaló fájdal-mat erre a gondolatra is. Látja lelki szemei előtt a dolgoshóstátiakat, a speciális kolozsvári kisgazda népet, amintünneplőbe öltözve, kopogós csizmában a templomba igyek-szik heti szorgalmas munkája után vasárnapi prédiká-cióra. Lányaik, menyecskéik rangosán, gangosán, óh, hogygáláztak végig a főutcán ünnepnaponkint a templom feléés hogy igyekeztek hazatérni déli harangszóra házaikba amegérdemelt ünnepi ebédhez és pohár borhoz embereik-kel, legényeikkel együtt!

Aki ezt az életet látta, meg kellett, hogy szeresse ezta dolgos magyar népet. Lehetetlenség elképzelni is, hogyezeket az embereket, asszonyokat még végrehajtóval is ellehessen zárni a templomtól és az ünnepnapi utcától. Hi-szen a foglalástól, exekválástól való aggodalom vasárnapis, ünnepnap is otthon tartaná őket!

Az egyik kolozsvári magyar napilap ezt írta: „Stefan

129

Petrescu felügyelő úr rendelete nemcsak szokatlan apénzügyi közigazgatásban, hanem alkalmas arra is, hogya pénzügyi kormányzat méltányosságában megrendítse azadófizető polgárság hitét.”

Szegény magyar újságíró kollégánk, aki a román cen-zúra nyomása alatt csak ilyen óvatosan tudta magát kife-jezni ezzel a pénzügyi inzultussal kapcsolatban, óh, behbiztosan tudja, hogy a derék hóstáti nép védelmébenmennyire elkeseredettebb, súlyosabb szavak égtek a lel-kébent mialatt ezt az enyhe szemrehányást lapjában pa-pírra vetette!

3. A bíróság leszállítja az adót, de a végrehajtó nem.

A román megszállás másfél évtizede rengeteg régiexistenciáját tette tönkre Kolozsvárnak. Cégek sora szűntmeg, magánosok ezrei mentek tönkre. És jellemző a románpénzügyigazgatásra, hogy 15 év alatt egyetlen vagyonipusztulást sem vett hivatalosan tudomásul. Tizenöt év alatta behajthatatlan adótételek közül Kolozsváron még egyet-lenegy lejt sem töröltek és így olyan hatalmas összegek isszerepelnek mindmáig a végrehajtók rovatában, amelyek-ből már régen nem lehet egyetlen rézbanit sem behajtani.Ők ezt nem veszik tudomásul. Tovább „dolgoznak”. Mintahogyan a bíróilag megítélt adóleszállítások egyetlen téte-lét sem csökkentették az adókönyvekben. Az adósokat atalálomra kivetett, méltánytalanul megállapított, de bírói-lag megsemmisített adótételek erejéig üldözik, foglalják ésárverezik Kolozsváron. De ne rettenjen meg ettől még azolvasó. Nemcsak Kolozsváron, hanem egész Erdély terüle-tén. Minden községben és városban. Ahol csak magyaroklaknak. Bárki 24 óra alatt meggyőződhetik róla. Pedig, hatudná az olvasó, hogy milyen akadályversenyt kell egy er-délyi magyar gazdának román fiskálisok költséges ol-talma alatt megfutnia, amíg bírósági ítéletet kap arról, hogyadóját hamisan, a szabályos adóösszeg sokszorosában ál-lapították meg. És hogy a bírói ítélet elérkezéséig is hány

130

disznóját, lovát, utolsó kocsiját viszik el adóban? És hány-szor történik meg, hogy már befizetett adóját mégegyszerkivetik és végrehajtják, mert azt a községházán valaki el-sikkasztotta?

Mert a lényeg: Nagyrománia egész költségvetésének51, azaz ötvenegy százalékát rótták ki Erdély adófizetőire!És ezt be kell hajtani.

4. Egy kis kóstoló Kolozsvár költségvetéséből.

És hogy fogalma legyen a gyanútlan olvasónak példáula kolozsvári adóztatás tételeiről, közöljük a következő hi-vatalos adatokat az 1934. esztendőről:

A községi adók végösszege Kolozsváron 9,082.154 lej.De ezen felül van az előirányzatban: üzletek egészségügyiellenőrzéséből 100.000, építkezési engedélyekből 135.000,frontadóból 1,600.000, állatcédulákból 40.000, tűzoltóadó-ból 1,600.000, anyakönyvi illetékből 55000, kór házbevétel-ből 650.000, sétatéri park bevételéből 710.000, piaci vá-mokból és illetékekből 5,000.000, köztisztasági illetékekből3,500.000, villanyfogyasztási külön-illetékekből 1,100.000,vágóhídi illetékekből 4,700.000. strandfürdő illetékekből900.000, városi épületek jövedelméből 4,500.000, temetőibevételekből 500.000, városi tűzifa kitermelésből 3,200.000,villamosüzemből 5,300.000 és 1,800.000, autóbusz koncesz-szióból 1,200.000, vízüzemből 5,785.000 lej előirányzott,várható jövedelem. Kolozsvár előirányzott összes bevétele1934-ben 75,754.579 lej. Rendkívüli bevétele csekély 51millió lej előirányzatú- Összesen egyéb kisebb tételekkelegyütt tehát: 159,054.650 lej. Ezt az elviselhetetlen terhetmég a román belügyminisztérium sem hagyta jóvá, hanem20 millióval csökkentette a költségvetést.

A román belügyminisztérium azonban jutalmaz is.Nistor Virgil dr. bizottsági alelnöknek, aki a költségvetésta város vezetősége nevében .személyesen vitte le a bukarestibelügyminisztériumba, ,,csak” havi 18 ezer lej volt az elő-irányzott fizetése. Ezt a belügyminiszter havi 22 ezer lejre

131

emelte. A másik két alelnöknél viszont, Botez alezredesnélés Negru tanárnál, akik nem jártak a költségvetéssel együttszemélyesen Bukarestben, az előirányzott havi 18 ezer lejthavi 16 ezerre szállította le a miniszter.

Lett is az ügyből olyan parázs veszekedés, amitől he-tekig visszhangzott az ősi kolozsvári városháza.

5. Egész Csík megyében az adótisztviselők takarítottákbe a termést.

Csík megye a Székelyföldnek egyik legjelentékenyebbrésze. A székely őslakossággal szemben azt tehet itt a ro-mán közigazgatás, amit akar. 1934 szeptemberében magaSlavescu román pénzügyminiszter utasította körrendelet-ben Csík megye összes adóhivatalait, hogy tíz napon át azadóhivatalok egész személyzete a pénztárnokok kivételé-vel végrehajtási munkát végezzen. A pénzügyminiszterugyanis nagy méltatlankodással vette tudomásul, hogy Csíkmegyében feltűnően nagy az adóhátralékok összege.

A pénzügyminiszteri körrendelet éppen akkor érkezettmeg a vármegye adófőnökeihez, amikor künn á falvakban,a földeken a leglázasabban égett a munka, a falvak népekünn volt a mezőn, hogy a termést betakarítsa. A megsa-nyargatott székely lakosság egész évi munkájának termés-eredményét éppen akkor hordták be.

Az adóhivatalok román tisztviselőit egyáltalán nemzavarta ez a körülmény. Sőt. A lakosság távollétében be-hatoltak a szigorú utasítással kiküldött pénzügyi tisztvise-lők a lakásokba és mindent összeírtak, ahol előzetesen mégnem történt foglalás. Ahová pedig már korábban felvettfoglalási jegyzőkönyvvel léptek be, egyszerűen szekérrerakták a megmozgatható ingóságokat, kikötötték az istál-lókból az ott talált állatokat és — legtöbbször a mezőn dol-gozó háziak jelenléte nélkül — az erőszakkal feltört ház-ból mindent elhordták.

Leírhatatlan volt az a pánik, amely a napnyugta utánmunkájukból hazatérő lakosság soraiban támadt a feltört

132

és kifosztott házak láttára. Kétségbeesett férfiak és asszo-nyok rohantak a községházára, majd reggel az adóhivata-lokba, panaszukat azonban annál kevésbbé sem hallgattameg senkisem, mert hiszen a pénzügyminiszteri körrendeletértelmében az elbocsátás terhe mellett szigorúságra utasí-tott pénzügyi tisztviselők közül senkisem tartózkodott hi-vatalos helyiségében, mindenki a miniszter utasítását haj-totta végre: egzekvált.

Igen sok gazdának a csűrjéből az éppen akkor betaka-rított gabonát vitték el, sőt nem egy községben megtörténtaz is, hogy a gabonával megrakott szekerein hazatérő szé-kely családot a község utcáján állították meg a pénzügyitisztviselők, hogy terméseiket az állítólagos adóhátralékfejében ökröstől, szekerestől a községi raktárba szállít-sák be.

Panasz, elkeseredés, könyörgés hiába való volt. Nememberekről volt itt szó, hanem csak székelyekről, akiketezen a vidéken különösen nem vesznek emberszámba.

Ennek a kegyetlenül végrehajtott pénzügyminiszteriutasításnak kellő megvilágítása érdekében szükségesnektartjuk megjegyezni, hogy Slavescu pénzügyminiszter kör-rendelete már alapjában véve a legsúlyosabb tévedésen ala-pult. A román pénzügyminisztériumban valóban úgy álla-pították meg, hogy Csík megye területén túlzottan nagyokaz adóhátralékok. Ez azonban azért történt így, mert Csíkmegye egész területén elmulasztották az adóhivatalok azadó-főkönyvekben keresztülvezetni a legutóbbi három esz-tendő valamennyi úgynevezett adófellebbviteli csökkenté-sét. A pénzügyigazgatóság kivetési osztálya — Csík megyea gyűlölt Székelyföld lévén — éveken át elmulasztotta ér-tesíteni a pénzügyigazgatóság másik osztályát, az adóbe-hajtási osztályt, a törlésekről. Ezért történt meg, hogy afentebb felsorolt vérlázító foglalásokat és transzferáláso-kat olyan adótartozások fejében hajtották végre Csíkmegye adóügyi felügyelői, amely összegekkel még a hiva-talosan megállapított adatok szerint sem tartoznak a csík-megyei gazdák.

133

6. Ahol a sikkasztás miatt eltávolított adófőellenőrtismét állásába helyezik.

Ez is csak a Székelyföldön történhetik meg. 1933-banCsíkszeredán Leon pénzügyi főellenőr olyan szemérmetle-nül élt vissza hivatalos hatalmával, hogy ügyeiből az er-délyi magyar sajtó, elsősorban a Brassói Lapok, cikksoro-zata folytán valósággal országos botrány lett. Elmondtákezek az újságközlemények, hogy a csíkszeredai pénzügyifőellenőr a legsúlyosabb visszaéléseket követi el és a leg-durvább módon zsarolja végig saját céljaira a megye ke-reskedőit.

A botrány olyan nyilvánvaló volt, hogy az akkori vár-megyei prefektus, Tetű Aurél dr. kénytelen volt vizsgála-tot indítani, meghallgatta az eleinte csak félénken panasz-kodó kereskedőket, megvizsgálta a pénzügyi főellenőr hi-vatali működését és megállapította a legsúlyosabb vissza-éléseket. A pénzügyminisztérium a prefektus jelentésealapján fegyelmi eljárást indított, ennek során a vádakigazolódtak és a zsaroló román pénzügyi főellenőrt eltá-volították Csíkszeredáról.

Mindenki elképzelheti a vármegye lakosságának meg-döbbenését, amikor egy évvel a botrányos fegyelmi eljáráseredménye után Slavescu pénzügyminiszter arról értesítetteírásbeli rendeletében a csíkszeredai pénzügyigazgatóságadókivetési osztályát, hogy Leon főellenőrt ismét visszahe-lyezte Csíkszeredára, régi hivatali helyére.

A román minisztérium ebben az esetben is csak aztnézte, hogy a Székelyföldről van szó. A zsaroló adófőtiszt-viselőt visszahelyezték zsarolásainak színhelyére, a régiállásába, hogy továbbra is ő állapítsa meg azoknak a szé-kely kereskedőknek az adóját, akik annakidején a várme-gyei prefektus előtt tett vallomásaikkal döntő bizonyítéko-kat szolgáltattak a főellenőr visszaéléseiről.

Nem kell élénk fantázia annak elképzelésére, hogy azilyen főellenőr, milyen hivatali magatartást tanúsít ekkoraminisztériumi támogatás mellett ezekkel a szerencsétlen ke-reskedőkkel szemben.

134

7. A Székelyföldön, ha az adójegyző sikkaszt,a magyarokon újra behajtják az adót.

Most pedig egymás után apróbb eseteket fogunk felso-rolni annak a valóban elkeseredett élet-halál harcnak aszemléltetésére, melyet Székelyföld népe kénytelen meg-vívni, a mindent elrománosító politika hatalmas törekvései-vel szemben.

Csík megye egyik községében, Csíkmadarason történt,hogy 1929-ben a község akkori pénzbeszedő adóügyi se-gédjegyzője durva okmányhamisítás formájában az államiadókból közel százezer lejnyi összeget sikkasztott el. Acsalást felfedezték, a segédjegyzőt szabadságvesztésre ítél-ték, a megindított vizsgálat során pedig az érdekelt adófi-zetőktől összeszedték a hivatalos adónyugtákat és azokata bűnügy irataihoz csatolták.

Nyilvánvaló, hogy maguk a csíki adófizető polgárokmitsem tehettek arról, ha befizetett adóösszegeiket egymegtévedt tisztviselő elsikkasztotta. Felelősek semmíesetresem lehetnek ezért. Különösen nem anyagilag. És különö-sen nem lehetnek felelősek már befizetett adótételeik ösz-szegének keretein belül. Ezt a nyilvánvaló köz- és magán-jogi tényt azonban a legcsekélyebb mértékben sem ismertékel azok a román adóigazgatási tényezők, akikhez Csíkma-daras község adófizetőinek ügye tartozik. Megtörténtugyanis a községben, hogy mindazoknak a magyar gazdák-nak adótételeit, kiknek befizetett pénzét a bírósághoz be-csatolt nyugták tanúsága szerint az illetékes községi adó-hivatal egy ízben már átvette, nem törölték, ugyanezeketaz adóösszegeket az érdekelt gazdákra kamatosán ismétkivetették, sőt a gazdák minden tiltakozása ellenére, azok-nak behajtása iránt a végrehajtás és árverés intézkedéseitis alkalmazták.

Csíkmadaras község adófizetői öt év óta hiába szalad-gálnak fűhöz-fához az elsikkasztott adóösszegek törléseügyében, panaszuk nem jut el a magas román kormányhoz,vagy ha el is jut, nyilvánvaló, hogy öt év óta süket fülekretalál.

XII. És végigrombolták egész Erdélyen áta magyar műkincseket és a művészetet.

1. Szatmáron a város értékes magyar műkincseit iselkótyavetyélték.

Erdély városai a múltban mindig szívesen áldoztakkulturális célokra. Szobrokat emeltettek, sőt a legtöbb vá-ros tanácskozó termeit is régi neves magyar festők műveí-vel ékesítették. így történt ez a jómódú Szatmár városábanis. A szatmári tanácsterem falain Benyovszky Pálnak,Feszty Árpádnak, Juszkó Bélának, Berkes Antalnak, ésHegedűs Lászlónak egy-egy képe függ évtizedek óta. Tár-gyuk minden politikától mentes, történelmi témája is csu-pán Hegedűs László Rákóczi-képének van. A képek művé-szi szempontból nagy értéket képviselnek, de mert magyarfestők müvei, szemet szúrtak a román városvezetőségnekés az elrendelte a képek felbecsülését.

Bár a képek nagyrésze ma már szinte megfizethetet-len értéket képvisel, a hivatalos becslés összesen félmilliólejt állapított meg (tizenötezer pengő). A román belügy-minisztérium megadta az interimar bizottság kérésére azengedélyt a képeknek a felbecsült áron való értékesítésére.

És mert az ősi magyar városnak, Szatmárnak, egészvezetőségét úgy állította össze a hatalom, hogy az inter-imar bizottságban egyetlen taggal sincs képviselve a ma-gyarság, mégcsak tiltakozó szó sem hangzott el az értékesmagyar műkincsek elkótyavetyélése ellen.

136

2. Udvarhely megyében csendőrök törték össze a székelynépművészet remekeit.

Különösen nehéz idő jár természetesen az ősi székelynépművészetre is. A különböző, hivatalosan támogatott ro-mán kultúregyesületek mesterséges segítséggel egyre-másraalakulnak meg a Székelyföld legkisebb falvaiban is és ro-mán tanítók vezetésével községenkint rendeznek az Astranevű román közművelődési egyesület égisze alatt előadáso-kat, népünnepélyeket, amelyeken erőszakosan szerepeltetika magyar lakosságot is, fiatal székely leányokat és legénye-ket arra kényszerítve, hogy őseik magyar viseletét letegyékés román nemzeti viseletet öltsenek. Mondanunk sem kell,hogy ez az erőszakos romanizálás csak annál öntudatosabbtradíció-tiszteletre serkenti a Székelyföld népét.

Nemcsak a külföldi, a legtávolabbi Amerika és Angliafigyelme fordul évtizedek óta az érdekes és művészi ér-tékű székely népmunkák felé, hanem a legutóbbi évtizedbenmaga az erdélyi magyarság is a felébredő életösztön kí-kényszerített önvédelmi igyekezetével egyre nagyobb fi-gyelmet szentel saját népművészetének. Több sem kelletta romanizálás vezéreinek. Valóságos irtó hadjáratot indí-tottak a magyar népművészet ellen.

Udvarhely megyében például Hodgya községben csend-őrök jártak házról-házra 1934 júniusában és minden ház-ból összeszedték az ott található székely népművészeti tár-gyakat, különösen a gyönyörű iratos, zergős guzsalyokatés azokat összetörték. Ugyanez az eset történt meg Beth-lenfalván és több más udvar helymegyei községben is, Te-lekfalváról 1934. június 4-én több székely indult útnak fa-ragott népművészeti remekeivel, hogy azokat értékesítéscéljából a városba vigye. A telekfalvi faragó székelyeketBethlenfalván a román csendőrök feltartóztatták, remekbekészült mestermunkáikat elkobozták és azokat csizmájuk-kal tiporták össze. Mint hivatalosan kijelentették azért,mert „a faragások díszítései között nem szerepelt a sárgaszín”. Hiába magyarázták az egyszerű székely népművé-szek, hogy faragványaikat sohasem az uralkodó állam-

137

rendszer hivatalos színeinek politikai összeállítása szerint,hanem őseiktől örökölt szokásaik szerint készítették, a ro-mán csendőr nem kegyelmezett meg a gyönyörű guzsa-lyoknak.

3. Tilos a világhírű székely kapu is.

De irtó hadjárat indult a világhírű faragású székelykapu ellen is. Egész Európában ismerik ezeket a kapukat,melyeknek egyik szép példányát legutóbb a gödöllői cser-kész vitágjamboreen csodálták meg a világ cserkészei a bu-dapesti unitárius cserkészcsapat táborhelyének bejáratá-nál. Ezeknek a székely kapuknak őshazája a Székelyföld,különösen Udvarhely megye, ahol egy-két emberöltővel ez-előtt még valamennyi székely gazda maga faragta ki mű-vészi tökéletességgel házának kapuját. Ma már egész Ud-varhely megyében alig van két-három olyan székely ember,aki ezeket az ősi szépségű kapukat faragni és színeznitudja. Ezeknek a maradék faragó művészeknek egyik leg-kitűnőbb képviselője a Fényed községben lakó híres szé-kely Dávid Mózsi. ővele történt meg, hogy nemrégen meg-rendelésre Homoródszentmárton községben állított fel azegyik székely gazda házánál egy ilyen remek magafaragta,gazdagon díszített és ősi szokás szerint színezett székelykaput.

A kapu szemetszúrt a román csendőröknek és azonnalelrendelték, hogy a kaput Dávid Mózsi fesse sárgára. Mitvolt mit tennie a derék székely faragóművésznek, szomorúszívvel kénytelen volt elcsúfítani saját remekét.

Fancsal községben a kapufaragó székelyeket a románcsendőr szigorú fenyegetések közben egyszer s mindenkorraeltiltotta a kapufaragástól.

4. Haldoklik a világhírű nagybányai Iskolahegy is.

Nagybánya különös hideg, de erős színeit 1896 ótahordják a világ minden tája felé Hollósy Simon, IványiGrünwald, Réti István, Thorma János és Ferenczy Károly

138

híressé vált vásznai. Ezeket a kékes, bőséges színeket, me-lyek annyira egyedülállóvá teszik Nagybányát, hogy egy-egy lombkoronájáról, Kazar-parti vagy Pliszár-parti rész-letéről mindenütt a világon messziről rá lehet ismerni. Ottállanak Firenzétől Londonig furcsa egyedülvalóságban ezeka nagybányai színimpressziók, mint ahogyan maga Nagybá-nya is egyedülálló itt a szatmári sík szélén. Átmenet nél-kül hirtelen kiugró magas hegyeivel és azoknak váratlanhűvösségével. Egyszeriben megtorpan itt a síkság meleg le-vegője, sápadt bányász-arcok, bús kontraszt az erdők szín-orgiájában, mely nemcsak a hegyek színeit adja, hanem alevegőnek ebben a váratlan és ritka ütközésében a síkságszíneit és egét is magába olvasztja. Magának a levegőnek,ennek a hideg, kristálytiszta átlátszóságnak van olyanegyedülálló kékes hatása itt, amin keresztül megszűrődikaz alulról áradó alföldi levegő, hogy Nagybánya színeivé,magává Nagybányává váljék,

Óh, mennyi szomorúság itt az élet a természetnek eb-ben az ősi gazdagságában! Három oldalról is a hegyek;ölükben arannyal, bányakinccsel és a kis utcákon a leg-vérszegényebb szegénység. Koravén gyermekarcok, har-mincöt esztendős élethatár, pislákolva imbolygó bányász-lámpások élettelen nagybányai emberárnyak kezében. Min-den százszor, ezerszer mostohább, mint azelőtt.

Összefut az ember szívében a fájdalom, ha a régi ele-ven művésztelepre gondolva indul neki az Iskolahegynek.Pusztulás, haldoklás itt minden. Thorma János, aki itt ma-radt és kínlódva küzd a régiek közül egyedül, mit is pró-báljon? Műtermébe beesik az eső. Rajztábla, toldozott-fol-tozott deszkadarabok verik vissza úgy-ahogy a vihart, bib-liai szegénység ez, ókori barlangművészet, a segítség min-den reménye nélkül!

Mikola András és Krizsán János tanítanak még itt, azember nem is érti, hogy bírják. Néhány lelkes növendékkörülöttük, szegények és tehetségesek, magyarok és né-hány román is, egyetértésben. Itt már nincs politika, ehheznem szólnak hozzá Bukarestben, ez már művészet, a régi

139

nagy magyar piktorművészetnek váromladéka, dehogy istörődnek vele.

Krizsán János maga fizeti az iskola modelljeit, a taná-rok maguk veszik a festőanyagot és ahogy lehet, megoszt-ják a növendékek között. Mester és tanítvány csüggedőküzdelme ez a művészet emberfeletti hitében.

Egy időben úgy látszott, hogy felvirrad a nagybányaiiskolának. A város polgárságának bizalmából alpolgármes-terré lett Mikola András, Azt várta mindenki, hogy a mű-vész-alpolgármester rendbehozatja az iskolát, megcsinál-tatja a téli iskola épületét és a nyári fészer is használ-hatóvá válik. Nem sikerült. Hiábavaló volt minden erőlkö-dése, város és állam ellentállásán egyaránt megbukott min-den terve. Szóhoz sem engedték jutni, javaslatait csírájá-ban elfojtották, alig néhány ezer lejről lett volna szó, ma-gyar pénzre átszámítva alig néhány pengőnyi, letorkolták.

Így aztán Mikola András alpolgármestersége is meg-bukott. Amikor átalakult a városvezetőség és úgy nevezettidőközi-bizottság került Nagybánya élére is, Mikola a bi-zottságból kimaradt. És ezzel még reménységeitől is meg-fosztódott a művésziskola.

Az erdélyi magyar sajtó néha meg-megereszt egy-egypanaszkodó cikket, társadalmi úton igyekszik felhívni a ma-gyarság figyelmét erre a szomorú pusztulásra, de eddignem történt semmi. Pedig már nincs sok idő. A végső lel-kesedés-energiák is kimerültek. Ahová beesik az eső ésahol még ezen sem tudnak már segíteni, ott már nem na-gyon lehet időről beszélni. 1935-ben aztán végleg bezártáka művésziskolát.

Nagybánya városvezető bizottságában ezidő szerintegyetlen magyar tag van: Stoll László dr. ügyvéd, a hely-beli magyar párt lelkes vezetője. Pedig számaránya sze-rint a magyarságot három-négy interimar-bizottsági tagságés alpolgármesterség illetné meg. Jellemző a román de-mokráciára, hogy a város nagytömegű munkásságának sem-miféle képviselete sincs Nagybánya városának intézésében.Pedig a lakosságnak több, mint a felét a munkásság teszi ki.

XIII. A magyarok földjeinek elkobzása.

1. A Csíki Magánjavak.

Csík megyében fekszik a csíki székely közbirtokosságlegnagyobb kiterjedésű magánvagyona: a Csíki Magánja-vak néven ismert hatalmas vagyonkomplexum. 1923-ban aromán kormány ezt a vagyont minden jogalap nélkül elko-bozta. Az elkobzó végzés arra az álláspontra helyezkedett,hogy a csíki székelyek tulajdonát képező 63.000 hold erdőés legelő, valamint a hozzátartozó 106 millió aranykoro-nára becsült leltár a magyar állam tulajdonát képezte, amagyar államnak pedig a román állam a jogutódja.

Ezzel az egy tollvonással e hatalmas kiterjedésű részközségei jutottak máról-holnapra koldusbotra. Rengetegerdő, nagy paloták, üdülő-telepek, pénz, hazák jutottak ígya román állam kezébe.

A csíki gazdák minden romániai fórumot végígkilín-cseltek vagyonuk visszaszerzése érdekében. Teljesen ered-ménytelenül. A Parisban megkötött kisebbségi szerződésrendelkezése alapján panasszal fordultak tehát a Népszö-vetséghez. Tíz évig folyó költséges és izgalmas harc után1932. szeptember 27-én a Népszövetség tanácsa kimon-dotta, hogy a román kormánynak a Csíki Magánjavak el-kobzására semmiféle törvényes joga nem volt és hogy azegész vagyon tulajdonosai az érdekelt székelyek. A Nép-szövetség tanácsa úgy döntött, hogy a román kormány kö-teles a vagyonnak egy részét azonnal visszaadni, a többirenézve pedig a független bíróság ítéletei alapján kell majdintézkedni.

141

2. A román kormány nem hajtja végre a Népszövetségdöntését.

A Népszövetségi tanács határozatának ellenére a To-nán kormány két éven át semmiféle intézkedést sem tett.Minden maradt a régiben. Végre két év múltán törvényja-vaslatot készített, amelynek szövege azonban valósággalmegdöbbentette az érdekelt székelyeket. Kiderült ugyanis,hogy a törvényjavaslat rendelkezései egyáltalán nem fedika Népszövetségi Tanács határozatának intencióit. Sőt a tör-vényjavaslat azzal a megszorítással készült el, hogy „aCsíki Magánjavaknak az érdekelt tulajdonosok birtokábavisszakerülő vagyonrésze fejében a vagyon tulajdonosaiegyszersmindenkorra kötelesek lemondani minden más igé-nyükről!” Ellentétben a genfi döntés szellemével, amelykétséget kizáró módon elismerte a székelyek tulajdonjogátaz egész vagyonkomplexumra.

A székelyek elkeseredett harcot indítottak a nemzet-közi fórum előtt is jogerőssé vált igazságuk védelmében ésvégül a kérdés úgy intéződött el, hogy a román hivataloslap 1934. évi 162, számában közzétett törvény eldöntöttea vitát. A törvény négy szakaszból áll és a következő meg-állapításokat tartalmazza:

Az első paragrafus kimondja, hogy a Csíki Magánja-vak kezelőségét visszaállítják és az az eredeti, 1897. év-ből származó szabályzat alapján működik. Azzal a módosí-tással, hogy az akkori magyar hatóságok jogai a román ha-tóságokra szállnak át.

A második szakasz értelmében a földmívelésügyi mi-nisztérium felhatalmazást nyer arra, hogy egy nyilatkozatellenében, amely az érdekeltek részéről az állammal szem-ben kimondja minden további követelés végleges megszűné-sét, átadja a Csíki Magánjavak kezelőségének a következővagyontárgyakat:

1. Mindazokat a városi ingatlanokat, amelyek az im-périum-változáskor a leltárban szerepeltek, a mai állapo-tukban. Kivéve azt a csíkszeredai telket, amit a helybeligörög-keleti egyháznak adományoztak.

142

2. A borszéki fürdőben levő üdülőházat.

3. Azt a 6704 hektár területű erdőséget és legelőt,amely a CAPS által készített tervrajzokban van meghatá-rozva.

A törvény harmadik szakasza kimondja, hogy a köz-oktatásügyi minisztérium megtartja állami intézménykénta csíkszeredai algimnáziumot, továbbá a csíksomlyói árva-házat.

A magyar párt nevében Gyárfás Elemér szenátor til-takozott a törvény megszavazása ellen, mert a törvény nemalkalmazkodik a Népszövetség döntéséhez, nem határozzameg pontosan a visszaadott vagyon terjedelmét és nem admódot arra, hogy a sérelmes pontokat a felsőbb bíróságelőtt meg lehessen támadni,

A törvényt a szenátus 116 szavazattal fogadta el 1szavazattal szemben, a kamara pedig 107 szavazattal 1-gyel szemben.

3. Tizenkét csíki székely közös tíz hold földje, mit— bár ötször fizették meg — mégis elvettek.

Csík megyében történt, Mádéfalva községben: LászlóÁrpád székely gazdának és tizenegy társának közösen volttíz hold földjük. Kicsi vagyon, de Csíkországban sokat je-lent, mert itt a magas hegyek birodalmában nagy kincs akis föld is. A román földbirtokreform végrehajtása alkal-mával az agrárkisajátítások során László Árpádtól és ti-zenegy társától is elvették a sovány, köves tíz hold földet,bár ezt a földet telekkönyvileg is hivatalosan kertnek mi-nősítették. A kerteket pedig az agrártörvény mentesíti akisajátítás alól. László Árpád és társai azonban egytől-egyig székelyek voltak.

Kétségbeesetten szaladt a tizenkét székely a különbözőhivatalokba, hogy a közös kis vagyont megmentse. Azt atanácsot kapták, egyezzenek ki a földigénylőkkel. Becsap-ták őket. Amikor megjött az írás, arról értesültek, hogy az

143

egész tíz holdat állami rezervának nyilvánították ,,az igény-jogosultak lemondása” címén.

Más mód nem volt, kényszerbérletbe vették ki sajátföldjüket. Tizenkét esztendőn keresztül használták a föl-det. Fizették utána az adót és a haszonbért. Tíz hold föld-ből mégis megélt szűkösen, Isten tudja, milyen nélkülözé-sek árán az igénytelen életmódú tizenkét székely család.És tizenkét esztendő alatt pontosan ötszörösen fizették megsaját jogos tulajdonukat képező földjüknek teljes vétel-árát.

Ezzel sem törődtek sokat, örültek annak a kicsi kis ma-radék joguknak is, hogy a súlyos haszonbérösszeg lefize-tése ellenében is legalább dolgozhatnak saját földjükön.Most, 1934. év júliusában rendelet érkezett az állami re-zerva-földekről és László Árpádékat is értesítették arról,hogy földjüket elveszik.

Furcsa nép a székely. A legmeghatóbb csökönyösség-gel ragaszkodik a legparányibb ősi röghöz is. Körülötte fo-roghat a világ, jöhetnek új hatalmasok, új paragrafusok-kal, gyüjthetik verejtéküket bármilyen jogcímen, bármilyenállamkincstár zsákjába, kezük és lelkük atavisztikus állha-tatossággal görcsösen tapad rá az ősi juss révén megma-radt rögre. így történt, hogy a tízenkét csíki székely gaz-da: László Árpád és társai az új rendelet kihirdetése utánnyomban összeültek és mint az egymással harmóniában élőtestvéri gondolkozású székelyekhez illik, kérges kezükbepennát fogtak és alázatos instanciát írtak a román föld-művelésügyi miniszterhez. Kérvényökben illő egyszerűség-gel és szerényen elpanaszolták kálváriájukat és alázato-san arra kérték a hatalmas román minisztert, fogadja elaz ő tiszteletteljes ajánlatukat: hajlandók jogtalanul el-kobzott és azóta már ötszörösen megfizetett földjüket amagas román államtól a napi forgalmi áron megvásárolni.,,Mert ez a föld — írják a kérvényben — apai örökség,nekünk mindenünk és inkább ott pusztulunk el a keménygöröngyök között, de megválni sehogyan sem tudunk tőle.”

XIV. A magyar sajtó és gondolatszabadságüldözése.

1. Magyar kisebbségi napilapok elkobzása és betiltásanapirenden van.

Az 1918. évi november 18-án megtartott gyulafehér-vári román nemzetgyűlésen az új román állam megalakítá-sára nézve alapelveket proklamáltak és eme alapelvekegyik pontja így szól: ,,Teljes sajtószabadság, gyülekezetiés egyesületi jog, minden emberi gondolat szabad terjesz-tése.” A gyulafehérvári gyűlés határozatait a magyar kul-túra emlőin felnevelkedett erdélyi román politikusok ésezek között is elsősorban Maniu Gyula sugalmazták és ígye határozatok egyes részei emberségesek és európai szel-leműek és a magyar szabadság őstalajából szívták lelküket.Nem is tehettek másképpen Erdélyben, a vallásszabadságklasszikus földjén. Könyvünk elején rámutattunk arra,hogy a román kultúra bölcsője Erdélyben volt. MoldovánGergely román történetíró „A magyarországi rumánok” cí-mű munkájában (396. oldal) megállapította, hogy 1913-ban44 románnyelvű lap jelent meg Magyarországon s hogy azelső román hírlap, a Barítz György által szerkesztett „Ga-zeta Transylvanei” már 1838 március elején Magyarorszá-gon, Brassóban jelenhetett meg. Ugyanezen munka más he-lyén (125. oldal) a következőket állapítja meg: „A románlapok 1867 után a szabad sajtóval gombamódra szaporod-tak és ma már több politikai-, napi-, szak- és szépirodalmilappal dicsekedhetik a hazai románság.”

Egyébként 1914-ben Magyarországon 39 román lap je-lent meg és ebben az évben 4.352,000 románnyelvű lappél-

145

dányt szállított a posta, ami semmi esetre sem nevezhetőa román kisebbségi sajtó elnyomásának.

Ezzel szemben mi a magyar sajtó helyzete Erdélyben,a román uralom alatt? Mindenekelőtt meg kell állapíta-nunk, hogy a román kormányzat sohasem volt tekintettela gyulafehérvári határozatokra, de a kisebbségi szerződé-sek rendelkezéseit sem vette figyelembe és Románia ma-gyar sajtójának igazi élete a megszállás első napjátólkezdve csupa harcból áll és már puszta létezése is szálkaa halalom új birtokosainak szemében. A román alkotmány25. cikke kimondja, hogy „sem cenzúrát, sem bárminő máselőzetes rendszabályt nem lehet életbeléptetni,” továbbá,hogy a sajtótermékek megjelenését sem felfüggeszteni,sem betiltani nem lehet. A mindenkori román kormányokazonban nem sokat aggályoskodnak, hogy megszegjék-e atörvényeket, ha a kisebbségekről van szó, és mindig meg-találják a formuláját annak, hogy saját törvényeikkelszemben is lábbal tiporják a kisebbségek jogait. Hogy akisebbségi sajtót üldözhessék, az alkotmány 25. cikkévelszemben az alkotmány 128. cikkét alkalmazták, amely amindenkori román kormánynak lehetőséget nyújt arra,hogy imminens állami veszély esetén ostromállapototrendelhet el. Európai köztudat szerint az elmúlt 16 esz-tendő alatt Romániát imminens állami veszély nem fenye-gette és a román kormányok mégis majdnem állandóanéltek az ostromállapot elrendelésének jogával és ezen azúton a polgárok legkülönbözőbb alapjogait, elsősorban asajtó szabadságát függesztették fel. A Maniu kormány1928-ban egy időre felfüggesztette az ostromállapotot éseltörölte a cenzúrát, azonban Románia Magyarországtólelszakított egyes városaiban az 1933. december 30.-i ren-delet ismét életbe léptette az ostromállapotot, így Ko-lozsváron, Temesváron és Nagyváradon is.

Ugyanez a rendelet a sajtótermékekre egész Romá-nia területén előírja az előzetes cenzúrát. Alig szorul kü-lön bizonyításra, hogy ezt a rendszabályt a legsúlyosab-ban a kisebbségek érzik. Mert a román cenzúra nem azta hivatást tölti be, ami voltaképpeni feladata lenne, hogy

146

t. i. megakadályozza az egyes román lapok féktelen iz-gatását a magyar kisebbség ellen, hanem elviselhetetle-nül nehezedik rá a magyar kisebbségi sajtóra. A cenzúraa városok, utcák, terek magyar elnevezéseit gyilkolja kia magyar sajtótermékek szövegéből különös előszeretet-tel. Azt sem engedi meg a cenzúra, hogy a megcenzúrá-zott újság fehér foltokkal jelenhessék meg. Tagadhatat-lan túlkapás a cenzúra részéről az is, hogy egyes magyarnapilapokat címük megváltoztatására kötelezett. Így a6, évfolyamában lévő „Kolozsvári Friss Újság” csak„Friss Újság”, a 37. évfolyamában lévő „NagyváradiNapló” csak „Napló” címmel, tehát a régi magyar város-név elhagyásával jelenhetik meg. A 64. évfolyamábanlévő „Nagyvárad” című magyar napilap is kénytelen voltlapcímét megváltoztatni és jelenleg „Szabadság” névenkénytelen megjelenni. Attól eltekintve, hogy a régi Ma-gyarországon a román sajtótermékek akadálytalanulhasználhatták a román elnevezéseket — még címeikbenis, — a cenzúrát gyakorló hatóságok hivatalos intézke-dései a kisebbségi nyelvhasználat jogát kobozzák el.

A magyar lapok — a szerkesztőségek tagjainaknyugtalanításán és perbefogásán kívül — azonban időn-ként más meglepetésben is részesültek.

A szerkesztőségeknek és kiadóhivataloknak ismétel-ten volt abban a kétes szerencsében részük, hogy „fele-lőtlen elemek” rajtaütésszerűen kifosztották vagy össze-rombolták helyiségeiket. Így pl. Kolozsvárott 1922. feb-ruár 6-án a zavargó egyetemi hallgatók egyik legelsőcselekedete az volt, hogy az „Ellenzék” című magyar na-pilap redőnyeinek felfeszítése és betörése után a szer-kesztőség helyiségeibe behatoltak és ott mindent pozdor-jává törtek.

Az 1927. évi december havában több napon át tartónagyváradi és kolozsvári véres diákzavargások alkalmá-val pedig — amiről az egész világsajtó napokon át írt, —december 4-én a „Nagyvárad” és „Esti Hírlap” címűnapilapok szerkesztőségeit rombolták össze teljesen. Ez

147

alkalommal a fényképezést szigorúan eltiltották, a cen-zúra pedig erőteljesen működött. Így pl. a „NagyváradiNapló” 1927. évi december 10-i vezércikkét egészen tö-rölték.

Az előzetes cenzúrának alávetett magyar kisebbséginapilapok elkobzása és betiltása is napirenden van. Hogyez a betiltás és elkobzás milyen méretű volt, erre vonat-kozólag csak azt említjük meg, hogy a román elszakítottterületen 210 magyar lap és időszaki folyóirat volt, 1928-ig azonban már csak 47 maradt. Az újabb évek lapelkob-zásaira és betiltásaira vonatkozólag a következő adatokatközöljük: 1933-ban elkobozták az „Aradi Közlöny” má-jus 1-i számát. A „Magyar Szó” című lapot indokolásnélkül betiltotta a belügyminisztérium 1933 augusztus li-en. Betiltották a nagyváradi „Öt órai Újságot”, az „UjMagyar szó” megjelenését pedig nem engedélyezte anagyváradi polgármester 1933. augusztus 30-án. A „Ma-gyar Szó” című lapot ismét betiltották 1933 szeptember4-én. A cenzúra 1933. szept. 25-én hat lapot tiltott beKolozsváron, ezek között vannak a „Mai világ”, „Falvakés Nép”, „Gyár és utca”, és „Bomba” című lapok. A„Máramarosi Élet” című lapot elkobozták 1933. október19-én.

Aradon egy hónapra betiltották a „Vasárnap” címűhetilapot, és előzetes cenzúrát rendeltek el a magyaror-szági sajtótermékekre 1934. január 11-én. Az „ErdélyiLapok”-at 1934. március 1-től március 8-ig betiltották.Az „Erdélyi Lapokat” március 8-án végleg betiltották.Ugyancsak betiltották a „Szalontai Lapok”-at 1934. má-jus 4-én. A nagyváradi „Magyar Hírlap”-ot 1934, július21-től kezdődőleg, a nagyváradi „Friss újság”-ot 1934.július 25-étől, az „Erdélyi Lapok”-at pedig 1934. július27-étől három-három napra betiltották. Ugyancsak betil-tották a „Temesvári Hírlap”-ot 1935 január 5-én háromnapra, a nagyváradi „Magyar Hírlap”-ot 1935. január10-én tíz napra, az „Enyedi Hírlap”-ot 1935. április 26-án négy hétre. A nagyszebeni „Deutsche Tageszeitungot”1935. május 27-én bizonytalan időre betiltották. Betiltot-

148

ták továbbá a nagyváradi „Esti Lap”című napilapot 20napra és az „Erdélyi Lapok”-at nyolc napra 1935. június25-én. Betiltották 12 napra a nagyváradi „Napló”-t 1935.június 26-án. Betiltották véglegesen a temesvári „Hori-zont” című lapot 1935. július 2-án. Betiltották tíz napraa nagyváradi „Új Magyar Szó”-t, mert átvette az „AradiKözlöny” egy megcenzúrázott és engedélyezett vezér-cikkét, 1935. július 8-án. Az „Aradi Közlöny”-t betiltot-ták öt napra 1935. július 22-én, a temesvári „Déli Hir-lap”-ot pedig három napra 1935. augusztus 17-én. Ugyan-csak három napra tiltották be a „6 órai Újság” című la-pot 1935, augusztus 19-én, és négy napra a Nagyváradonmegjelenő „Erdélyi Magyarság” című napilapot 1935.augusztus 26-án. Betiltották az „Erdővidéki Hírlap” cí-mű háromszékmegyeí lapot 1935. október 10-én, mert kri-tizálta Ghibu professzor működését. Ezekben a betiltá-sokban is visszatükröződik a román sajtószabadságigazi képe.

Külön fejezetét képezi a romániai sajtószabadságnaka magyar újságírók üldözése, akiket valósággal közönsé-ges bűntettesekként kezelnek. Egyik kolozsvári sajtópörfőtárgyalásán az ügyész a kisebbségi hírlapírókat „a bűnprofesszionistáinak” minősítette, mert testükkel ugyanRománia határain belül élnek, de lelkük messze van. Fel-sorolhatunk olyan ítéleteket, melyek magyar újságírótfoglalkozásától évekre eltiltottak. Bűncselekménynek mi-nősítik a Romániába beengedett sajtótáviratok híreinekleközlését és számos esetben ítéltek el magyar újságíró-kat azért, mert nemzetközi hírszolgálati irodák jelenté-seit közölték le, pl. azokat, melyek az angol parlament-ben elhangzott revíziós nyilatkozatokról szólanak.

A magyar kisebbségi sajtóval való egyenlőtlen el-bánást dokumentálja az is, hogy az évente kiosztásra ke-rülő 6—700 állandó vasúti újságírói szabad jegy-kontin-gensből mindössze 35—40 szabadjegyet juttattak a ki-sebbségi lapszerkesztőknek, ami sem a magyar lakosság;számarányával, sem a magyar újságírók számával nin-csen arányban.

149

2. Lehetetlenné teszik a külföldi és elsősorbana magyarországi sajtótermékek bevitelét.

A cenzúra a sajtószabadságon túlmenőleg a gondo-lat szabadságát is ellenőrzi. Naptárak terjesztését tiltjákbe azzal az indokolással, hogy az irredentizmus eszkö-zéül szolgálnak. De főleg a külföldi és elsősorban a ma-gyarországi sajtótermékek bevitele — a magyarnyelvűbibliától kezdve a legelvontabb tárgyú tudományos műig— az első időben teljesen tilalom alatt állott, utóbb ne-hézségekkel történhetett, s ma is csak körülményes ésköltséges előzetes cenzúrás eljárás mellett és engedélyalapján lehetséges. Az összeomlás után csak jó későn, azAvarescu-kormány adta meg az engedélyt egyes lapok-nak Erdélyben való árusítására. Az engedély megadásakörül szégyenletes üzleti alkudozások folytak, nagy ösz-szegeket kellett az érdekelt lapkiadóknak és az erdélyiterjesztőknek kockáztatniok, minek következménye azvolt, hogy háromszoros árat voltak kénytelenek a lapo-kért felszámítani.

Két napilapon (Esti Kurír, Magyar Hírlap), 2—3szépirodalmi és színházi lapon kívül (Nyugat, SzínháziÉlet, Új Idők, Tolnai Világlapja), a többi elől le vannakeresztve a sorompók, sőt a tudományos és szaklapok semvihetők be szabadon.

A magyar lapok távoltartása a legszigorúbb rend-szabályok mellett történik a határállomásokon.

Az 1927. évi genfi sajtókonferencia magyar szónokajellemző példaként errenézve azt hozta fel, hogy az1927-ben elhunyt Ferdinánd román király előfizetett anémetnyelvű és igen mérsékelt ,,Pester Lloyd” című bu-dapesti napilapra, hogy közvetlenül tájékozódhassék amagyarországi közvéleményről. Egy napon a budapestiromán követség azzal a kérdéssel fordult a lap kiadóhiva-talához, hogy miért nem küldik a lapot? A vizsgálat ki-derítette, hogy a lap Budapestről rendesen elindult, de abiharkeresztesi határállomáson szolgálatot tevő románhatóság még a király címére küldött lapot is visszatar-

150

totta. E rendszabályt ezekután sem vonták vissza, hanema lapot a követség futárja szállította azontúl Bukarestbe.

A magyar sajtó sérelmes kitiltása miatt 1927-ben apárizsi magyar királyi követség és a Magyar Tudomá-nyos Akadémia a Nemzetközi Értelmi Együttműködéspárizsi Intézetéhez fordultak. Ez az Intézet, — mely aNemzetek Szövetsége által mindjárt megalakulása utánmegszervezett Nemzetközi Értelmi Együttműködés Bi-zottságának a szerve, — a tett lépések eredményeként akérdést megtárgyalta, majd a Nemzetek Szövetségéheztett jelentést, mely azután az 1927. évi augusztus hó 26-án Genfben tartott nemzetközi sajtókonferencián kerültnapirendre. A konferencia magyar delegátusa: Vészi Jó-zsef főszerkesztő, rámutatott arra, hogy az utódállamokminő hajtóvadászatot rendeznek a magyar sajtó ellen.Kiemelte, hogy az utódállamok a magyarországi sajtóor-gánumokat általánosságban kitiltják, behozatalukat min-den elképzelhető módon lehetetlenné teszik és üldözik.A határállomásokon még azt is ellenőrzik, hogy van-eaz utasoknál magyar újság. Kifejtette, hogy ha az utód-államoknak ez az eljárása másutt is általánossá válhat-nék, akkor a sajtó mai nagy jelentősége megszűnnék, min-den nemzetközi vita lehetetlenné válnék és minden ál-lam sajtója csak monológokra szorítkozhatnék. A több-millió elszakított magyarnak pedig nagy erkölcsi ésanyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy rokonairól és eredetihazájában levő gazdasági értékeiről állandó tudomástszerezhessen.

A konferencia határozatot fogadott el, amelyet Riddellord fogalmazott meg. A határozat elítéli a hírlapok és fo-lyóiratok nemzetközi szabad forgalmának meggátlását,mint a nemzetek közötti béke és megértés akadályát.

Ezekkel a tárgyalásokkal kapcsolatban azután a ma-gyar sajtó elnémításának kérdése a Nemzetek Szövetségé-nek hatodik főbizottságában 1928. évi szeptember hó 15-énis tárgyalás alá került, mikor is nyilván kiderült, hogy azegyes kormányok a magyar szellemi termékek bebocsá-tása elé milyen akadályokat gördítenek. A főbizottság jo-

151

gosnak jelentette ki a magyar kívánságot, s a mellett fog-lalt állást, hogy az akadályok lehetőség szerint a legna-gyobb mértékben háríttassanak el.

Sajnos lényeges változás mai napig sem állott be.Így tehát úgyszólván az egész magyar sajtónak kizá-

rásával többmíllió magyarnak erkölcsi és anyagi érdekétveszélyeztetik az utódállamok azzal, hogy rokonaikról ésszülőhazájukban levő javaikról állandó értesülést nemkaphatnak. (E fejezet nagyobb része dr. Olay Ferenc: Amagyar sajtó és az utódállamok 1918—1928. című mun-kája alapján készült.)

XV. A magyar törvényhozók beszédei a románparlamentben az erdélyi magyarság

kétségbeejtő helyzetéről.

I. Bethlen György gróf deklarációja a felirati vitában.

1934 februárjában a trónbeszéd felirati vitájábanBethlen György gróf olvasta fel a magyar párt deklaráció-ját. Ez a deklaráció már akkor szemléltetően és mégiseurópai hangon tárta fel a kisebbség problémáit. BethlenGyörgy gróf nyilatkozata, amely a párt nevében a szená-tusban is elhangzott, a következő:

— Amidőn a válaszfelirati javaslathoz a Magyar Pártképviseletében szót kérek, a parlamenti szokások szerintvalójában az új kormánnyal szemben való álláspontot kell,hogy kifejezésre juttassam. Sajnálattal állapítom meg,hogy a nemzeti kisebbségekről nem történik említés a ja-vaslatban.

— Márpedig úgy gondolom, senki által nem vitathatóigazság az, hogy úgy belpolitikai, valamint külpolitikaiszempontból egyaránt üdvös és fontos lenne, hogy végretizenöt év után komoly igyekezettel fogjon hozzá a kormánya kisebbségi kérdés megoldásához.

— Nem kívánom ezúttal e terjedelmes kérdés mindenrészletét feltárni. Mégis pártunk 1933. július 2-án tartottnagygyűlésének határozata alapján ki kell emelnem azt,hogy az 1919. december 9-i párisi kisebbségi szerződés tel-jes végrehajtását kívánjuk. Kérjük különösen a szerződésII. cikkének végrehajtását, amely a vallási és tanügyi kér-désekre vonatkozó helyi önkormányzatot biztosítja.

153

— Románia az elmúlt évben szerződést kötött Jugo-szláviával, amely Romániában a Bánátban lakó szerbek is-kolai kérdését szabályozta. Ε tény is bizonyítja, hogy he-lyes és szükséges a kisebbségi kérdés rendezése. Ügy gon-dolom, hogy mi magyarok, kik sokkal nagyobb számbanélünk a román állam területén, mint a szerbek, legalábbugyanannyi joggal követelhetjük azt, hogy ugyanolyan jo-gokkal bírjunk, mint amelyeket a hivatkozott szerződés aszerbek számára biztosít. Mindezt már csak az egyenlő el-bánás elve alapján is kívánjuk.

— Jogegyenlőség alapján azt is várjuk, hogy egyhá-zaink és azok lelkészei, tanszemélyzete, továbbá általábankultúrintézményeink aránylagos részt kapjanak a költség-vetésekből. Kérjük, hogy az anyanyelvnek a hatóságokelőtti használati joga biztosíttassék.

— Nagy sérelmünket képezi, hogy köztisztviselői ál-lást magyar csak a legritkább esetben nyerhet el. Viszontnagy számban bocsátottak el például az államvasutak szol-gálatából magyar alkalmazottakat a nélkül, hogy szerzettjogaik alapján nekik járó nyugdíjban részesülnének, akiktehát így több évtizedes hűséges munkájuk után családjuk-kal együtt a legnagyobb nyomorba jutottak.

— Országszerte általános a panasz, hogy a közterhekoly magasak, hogy a mai súlyos általános gazdasági válságmiatt már elviselhetetlenek. Fel kell tehát említenem, hogya pénzügyminisztérium hivatalos statisztikai adatai bizo-nyítják azt, hogy Ciuc-Treiscaune és Odorheiu megyék(Csík megye és Udvarhely megye) adóterhei aránylag sú-lyosabbak más megyéknél.

— Ügy ítélem, sürgősen véget kellene vetni azon álla-potnak, hogy ezrével éljenek az országban oly lakosok,akik bár e területen születtek, de az állampolgársági tör-vény formaságai következtében még ma sem bírnak elismertállampolgársági joggal.

— Nem kívántam túlságosan hosszadalmas lenni. Ezaz oka annak, hogy e néhány kiragadott kérdés említésenem képezi összes programmpontjaink és sérelmeink fel-

154

sorolását. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy program-munk egyetlen pontja sem áll ellentétben az állam és a ro-mán nemzet érdekével és mindegyik jogi és erkölcsi ala-pokon áll.

— Nem ellenezzük, sőt óhajtjuk, hogy gyermekeink aromán nyelvet megtanulják. Nem kívánjuk magunkat ki-vonni az állampolgársággal járó súlyos terhek alól, csakazt kívánjuk, hogy a jogok, valamint a kötelességek min-den állampolgárra egyenlőek legyenek.

— Kijelentem, hogy úgy, ahogy eddig tettük, ezutánis komoly tárgyilagossággal óhajtjuk törvényhozói köteles-ségeinket teljesíteni. Tehát bármely javaslatot, de főleg a-zokat, amelyek a mai rendkívül komoly magángazdaságiválságot, valamint a nagyszámú szociális bajokat enyhíteniés orvosolni alkalmasnak látszanak, lelkiismeretes bírálatalá fogjuk venni.

— A Magyar Párt nevében kijelentem, hogy a válasz-felirati javaslatot nem fogadom el.

2. Parlamenti bizottságot kért a Magyar Párt a kisebbségiügyek kivizsgálására.

A magyarság politikai helyzetét a legélénkebben aza beszéd világítja meg, melyet Willer József magyar kép-viselő 1934. december 11-én mondott el a román kamará-ban.

Ezt a beszédet az alábbiakban szószerint ismertetjük:— Tisztelt Kamara! Minden párt évről-évre fölvonul

a felirati vita során, hogy kijelölt szónoka útján kifejtse amaga politikai elgondolásait. A többség ilyenkor tesz ünne-pélyesen hitet a kormány mellett, az ellenzék viszont föl-sorolja mindama hibákat és mulasztásokat, melyek a több-séget, nézete szerint, alkalmatlanná teszik az ország ügye-inek további vezetésére. A kisebbségi pártok is részt vet-tek mindig a felirati vitában. Többnyire tömör formába ön-tött deklarációban adtunk hangot sérelmeinknek és legsür-gősebb kívánalmainknak.

155

— Uraim, ha józanul megfontoljuk többségieknek éskisebbségieknek ezt az eddig taposott útját, be kell valla-nunk, hogy az semmiféle eredményre nem vezetett. A kor-mány nem lett erősebb saját híveinek dicséretétől, de nemis bukott meg ellenfeleinek cicerói ékesszólásba foglalt tá-madásaitól. Viszont a kisebbségi népek helyzetén se tud-tak változtatni a mi deklarációink. Egyetlen kedvezőtlensajtóháng, egyetlen soviniszta támadás többet ártott ne-künk, mint amit használni tudtak összes tiltakozásaink smivel a támadások egyre szaporodnak, a politikai atmo-szféra egyre nyomasztóbbá válik: a kisebbségek sorsa isegyre szomorúbb állapotba kerül.

— A legszomorúbb jelenség éppen az, hogy legnagyobbkihatással a mi életünkre olyan körülmények vannak, ame-lyek irányítása, vagy befolyásolása egyáltalán nem áll mó-dunkban.

— Értjük itt mindenekelőtt a külpolitikát, melynek mikisebbségek, de elsősorban mi magyarok minden aprórezzenését megérezzük s mondjuk inkább így: megszenved-jük. A romániai magyarság sorsa egyszerű függvényévélett a külpolitikai hullámzásoknak, pedig minden tárgyila-gos román politikusnak el kell ismernie, hogy az itteni ma-gyar nép vezetői soha sem fűtötték holmi eshetőségek illú-ziójával a fogékony lelkeket; ellenkezőleg vaskövetkeze-tességgel megmaradunk a realitások mezején s maga a népis csodálatos józanságot tanúsít. De ez sem elég: sem ba-ráti melegséget, sem megértést nem tapasztalunk s az azérzésünk, mintha valóságos túszok gyanánt kezelnének ben-nünket egy háborúban, mely már rég lezajlott, vagy amelymég ki sem tört. Lehet, hogy az ország, melynek lakói, azállam, melynek polgárai vagyunk, az alattvalói hűség, lo-yalitás természetes kötelességem messze túlmenő maga-tartást követel tőlünk: olyan magatartást, amely egyfelőlsaját véreink nyílt és ízléstelen megtagadóivá, másfelőlegészen biztosan a megérdemelt közmegvetés osztályosaivátenne bennünket a nélkül, hogy a gerinctelen tolakodó sze-repének vállalása ellenében a pozitív eredményeknek mégcsak legkisebb morzsájával is kecsegtethetnők magunkat.

156

— Helyzetünk tehát nagyon kényes, de amilyen ké-nyes, olyan kétségbeejtő is. Gazdaságunk összeomlott s eb-ben nemcsak világszerte észlelhető jelenséget kell látnunk,mert nagy részük van benne a velünk szemben alkalmazottszűkkeblű kezelésnek és elfogult intézkedéseknek is. Aköztisztségekből kiszorulunk s ma már a magángazdaság-ban való boldogulásunkat is veszély fenyegeti. Az öregeknyomorognak, a gyermekek elhelyezkedésének lehetőségepedig minimálisra csökkent. Politikai párt volnánk, nem-zeti, néprajzi, kulturális problémákkal kellene foglalkoz-nunk, de sajnos, a viszonyok már oda romlottak, hogy a mitevékenységünk oroszlánrésze a napi megélhetés nyomasztógondjainak problémájává zsugorodott össze. Nem hiszem,hogy túlságosan elvetném a sulykot, ha azt állítom, hogynemcsak a Magyar Pártra állanak az elmondottak, hanemaz összes kisebbségi pártok ilyen helyzetbe kerültek.

— Uraim, óriási felelősség nehezedik ránk s ez a fe-lelősség annak felismerésére vezetett bennünket, hogy mamár nem elégedhetünk meg gyakorlati eredményekkel egy-általában nem biztató deklarációk elmondásával. Tiszteltképviselő urak, itt történnie kell valaminek az Önök ré-széről éppen úgy, mint a miénkről. Hosszú hetek lelki ví-vódása és komoly tanácskozása eredményeképpen küldöttengem a Magyar Párt az ország tribünjére, hogy a romá-niai magyarság nevében ne csak föltárjam önök előtt ahelyzetet, hanem annak orvoslására is megtegyem a mitiszteletteljes indítványunkat. Kérem mindannyiukat, szí-veskedjenek engem olyan jó lélekkel meghallgatni, mintamilyen becsületes, tiszta szándékok bennünket vezérelteke lépés megtételében.

— Erős meggyőződésem szerint nyitott ajtókat dön-getnék annak hosszadalmas fejtegetésével, hogy a kisebb-séged lelki megbékélése és anyagi viszonyainak elviselhe-tővé tétele elsőrendű érdeke a román államnak és románnemzetnek is, mert közelebb hozza az országot a belsőbéke, a konszolidáció, a harmonikus fejlődés boldogabbkorszakához.

— Fölismerte a kisebbségi probléma óriási fontosságát

157

minden román párt, amelyre eddig rábízták az ország kor-mányzását. Az Avarescu-párt nevében Goga Octavian már1923-ban megkötötte velünk a csúcsai paktumot s ezt Ava-rescu is aláírta. A liberális párt nyomban, mikor 1927-benismét átvette a kormányzást, bizottságot küldött ki a ki-sebbségi kérdés tanulmányozására. Ennek egyik leglelke-sebb munkása éppen Tatarescu György, a jelenlegi minisz-terelnök úr volt. Ugyancsak e probléma megoldása lebegetta nemzeti parasztpárt szeme előtt, mikor a kisebbségi tör-vény előmunkálatainak megtétele végett külföldi tanul-mányúira küldte ki Pop Ghita volt képviselő, volt alminisz-ter urat. Jorga volt miniszterelnök úr állandóan hangsú-lyozta a kisebbségek kulturális értékeinek országos jelen-tőségét és a kisebbségi ügyek intézésére kisebbségi politi-kusokat, illetve szakférfiakat vett maga mellé. Ha ezek azelgondolások, tervek nem jártak a kívánt eredménnyel, an-nak elsősorban az az oka, ami az általános kormányzatiszempontból is legnagyobb bajunknak mondható s ez nemmás, mint a kormányzásban feltétlenül szükséges folytonos-ságnak a hiánya.

— Az egyes kormányok szinte évről-évre váltogatjákegymást. 1926 óta nyolc év telt el s ezalatt hat általánosválasztáshoz s tíz miniszterelnökhöz volt szerencsénk, azegyes miniszteri székekben beállott változásokat már nemis lehet nyilvántartani. A váltakozó pártok politikusai hom-lokegyenest ellenkező felfogást vallottak s egymás műkö-désének könyörtelen bírálatát a tárgyilagosság helyett igensokszor a pártérdekszülte elfogultság irányította. Teljesbizonytalanságot teremt ez a veszedelmes rendszer mindentéren, de mindenkinél nagyobb kárát vallják ennek az or-szág kisebbségi polgárai és intézményei. Hatalom, erő nemáll rendelkezésünkre, jogos érdekeink védelmére elhang-zott felszólalásainkat félreértik s még a jóakaratú kormány-tényezőket is túlságosan óvatosságra inti az a türelmetlen-ség, mellyel a közhangulat egyre sajnálatosabb módon el-lenünk fordul. Más kisebbségi pártok választási egyezmé-nyekkel próbáltak a szomorú kisebbségi sorson enyhíteni.Alig hisszük, hogy az elért eredményeket kielégítőknek tar-

158

tanák. Eltekintve attól, hogy az ilyen választási megegye-zések természetszerű ellenszenvet váltottak ki az ellenzékiromán pártokból, az ígéreteket a kormányok se vették ko-molyan. De még ha meg is volt a szándék egyik-másik kér-dés elintézésére: komoly munkához nem is állt eddig ele-gendő idő jóformán egyik kormánynak sem rendelkezésére;szűkre szabott idejüket pártjuk számára pillanatnyilag fon-tosabb problémák foglalták le s mire velünk foglalkozhat-tak volna, már át is kellett adniok helyüket az utódnak,akinek uralma alatt elölről kezdődött a mi gyászos vergő-désünk.

— Így odázódik el egyik évről a másikra a kisebbségikérdésnek szőnyegre hozása. Egyes részletkérdésekben issorra vizitelik a kormányférfiak az összes pártfrakciókat,mindenkinek fontos a véleménye de a milliós tömegeket re-prezentáló kisebbségi pártokkal tizenöt év alatt még egyet-len kormány, egyetlen egyszer le nem ült a zöldasztalhoz,hogy panaszainkat és kívánságainkat meghallgassa. Élünkaz államban a nélkül, hogy bárki is kíváncsi volna arra,hogy is élünk hát. Ez a rideg semmibevevés elhárít rólunkminden felelősséget, ha az ünnepélyes alkalmakkor szíve-sen elszavalt közeledési frázisok a keserves hétköznapok-tól nagyon is távol maradtak.

— A kormányzási elvek évenkinti változása, az örökösállaméletí kátyúk, a küzdelem, panaszkodás folytonos új-rakezdése s e mellett a kisebbségeknek rohamos leromlásaelvette minden reményünket attól, hogy az eddigi rendszermellett bármiféle javulás is beállhatna. Tegyük fel, hogyakár a jelenlegi, akár egy jövendőbeli kormány s a mögötteálló parlamenti többség, — ráeszmélve a helyzet komolysá-gára — az évek óta szellőztetett kisebbségi törvény meg-alkotásával, avagy csak megfelelő célirányos intézkedésekformájában is kezét nyújtaná felénk: ki biztosítana bennün-ket arról, hogy az utód respektálná ezeket az intézkedése-ket és nem kellene-e röpke év eltelte után újra kezdenünka hiábavaló küzdelmet?

— Uraim, ezt a kérdést közmegnyugvásra csak úgyoldhatjuk meg, ha a kisebbségi problémát kiemeljük a napi

159

politika gyűlölködő harcaiból, a választási alkudozásokdicstelen játékából, a népszerűség-hajhászó izgatások fojtó,veszedelmes légköréből és az összes kormányképes pártokmegegyeznek az egységes, emberséges kisebbségi politiká-ban, megfogadván, hogy kormányra jutva, annak követésétmagukra is kötelezőnek fogják elismerni.

— A Magyar Párt nevében, annak megbízásából tisz-telettel javaslom tehát, méltóztassanak kiküldeni olyanparlamenti bizottságot, melyben résztvesznek az összes pár-tok vezetői; ez a bizottság hallgassa meg a kisebbségekképviselőinek előterjesztéseit, tegye bölcs mérlegelés tár-gyává, vájjon azok bármiféle szempontból is beleütköz-nek-e az állam, vagy a román nemzet érdekeibe és hozzajavaslatba a törvényhozásnak, vagy a kormánynak azokata törvényes intézkedéseket, illetve kormányzati rendszabá-lyokat, amelyeket alkalmasoknak fog ítélni a kisebbségi né-pek békéjének és az ország többségi népével való harmo-nikus együttélésének biztosítására.

— Teljes tudatában vagyunk ez indítvány fontosságá-nak és erős meggyőződésünk, hogy átérzi ezt a tiszteltkormány és a Ház minden tagja is. Nem is tudnók elkép-zelni, hogy ilyen messzevágó kérdésnek tüzetes, lelkiisme-retes tanulmányozásától komoly politikusok megtagadnákazt a fórumot, amelyet nagy előzékenységgel siettek oda-kölcsönözni a Skoda-ügy, vagy a Monitorul Official körültapasztalt üzelmek kivizsgálásának. Biztosítom Önöket,képviselő urak, hogy ha végre meghallgatnak bennünket,csak akkor fogják megtudni, milyen önként értetődők a kí-vánságaink s mily csekély kölcsönös jóakarattal egymásmellé állíthatjuk azokat a népeket, amelyek Európa nép-rajzi, földrajzi és gazdasági helyzeténél fogva olyannyiraegymásra vannak utalva. Köthetnek az államok nemzetköziszerződéseket, amelyek látszólag biztos védelmet nyújtanakminden külső támadás ellen: mi mégis azt valljuk, hogy en-nek az országnak többségi népe és kisebbségei egyaránt ön-gyilkosságot követnek el, ha őszinte megbékélés és össze-fogás helyett továbbra is szembeszállanak egymással, mert

160

nem leszünk képesek ellenállni a nálunknál aránytalanulnagyobb erők rettenetes nyomásának.

— Amennyiben javaslatunkat a tisztelt Kamara haj-landó elfogadni, úgy kérnők, hogy ezt a történelmi fontos-ságú megmozdulást a feliratban föltétlenül megemlíteniszíveskedjenek. Mert tulajdonítsanak bármely nagy jelen-tőséget az országvédelmi egyéb intézkedéseknek, bizonymondom Önöknek, valamennyit felülmúlja jelentőségébenés kihatásában az az elhatározás, amely lehetővé teszi abelső béke és konszolidáció megteremtését.

3. A magyar indítvány a szenátus előtt.

Willer Józsefnek a Kamarában a parlamenti bizott-ság kiküldése érdekében beterjesztett javaslata december14-én a szenátus elé került. Itt Gyárfás Elemér szenátorindokolta meg a Magyar Párt álláspontját:

— Az elmúlt kilenc év alatt — mondotta Gyárfás Ele-mér — amióta a szenátus tagja vagyok, számos beszédetmondottam el a felirati vitákban és e beszédekben vizsgálattárgyává tettem a trónbeszédekben felsorakoztatott kérdé-seket, hogy én is hozzájáruljak a megoldásokhoz. Az általá-nos jellegű problémák mellett, szenátortársaímmal együtt,mindig foglalkoztunk a kisebbségi kérdésekkel is, igyekez-vén barátokat szerezni az Önök soraiban népünk, annakkultúrája és fejlődése iránt, hogy ezzel könnyítsünk súlyoshelyzetén. Ez alkalommal azonban el kell hagynom az ed-dig követett utat, mert a javaslat, amelyet pártunk a kép-viselőházban tegnapelőtt tett, oly kimagasló jelentőségű,hogy minden más kérdést háttérbe kell szorítanunk. Azthisszük, hogy ez a lépés, amit a romániai magyarság nevé-ben tettünk, történelmi lépés, amihez képest minden másprobléma egyszerű banalitásnak tűnik fel. Az az érzésünk,hogy csökkentenénk a testvéri egyetértés megteremtésérevonatkozó javaslatunk jelentőségét, ha most különleges ki-sebbségi sérelmeinkkel állanánk elő, esetleg nem kívána-tos vitákat provokálva velük s ezzel elronthatnánk azt a

161

kedvező légkört, amit javaslatunk körül megteremteni sze-retnénk. Tisztán javaslatunk támogatására fogok tehát szo-rítkozni, ismertetve röviden a körülményeket és indoko-kat, amelyek e lépésünket sugalmazták.

— Javasoltuk a képviselőházban és javasoljuk itt is,hogy kisebbségi problémáinkat parlamenti bizottság vizs-gálja ki és oldja meg, amely bizottságban — különösenhárom ok miatt — valamennyi román párt képviselvelegyen. Ez okok a következők:

— Ki kell emelni a román állam kisebbségi politiká-ját, különösképen pedig az állam vezetőinek a magyarkisebbség iránt való magatartását, a politikai pártok har-caiból, különösképen pedig a pártok vezetőinek a magyarkisebbség iránt való magatartását a politikai pártok har-caiból.

— Függetlenítsük a romániai magyar kisebbség hely-zetét a nemzetközi helyzettől, valamint az időnként javuló,máskor pedig feszültebb nemzetközi viszonyoktól:

hogy megteremtsük, helyesebben mondva, helyreállít-suk az annyira szükséges lelki összhangot és baráti közös-séget.

— Vizsgáljuk sorban ezeket a pontokat. Először: nema mi hibánk, hanem történelmi végzetszerűségnek tudhatóbe, hogy a kisebbségi, de különösen a magyar kisebbségiprobléma fegyver lett nálunk a pártok politikai harcaibans alkudozások tárgya lett a vezető pártok között. Mi nagynehézségek leküzdése árán léptünk be Románia politikaiéletébe. Bizonyos, lélektanilag is megmagyarázható jogimeggondolások miatt, passzivitásban maradt a magyar ki-sebbség a békeszerződések ratifikálásáig, s így az első be-rendezkedések idején nem tudta elfoglalni azt a helyet,amit kezdetben — úgy hiszem — minden nehézség nélkülátengedték volna nekünk. A ratifikálás után, 1921 elején azakkori Avarescu-kormány olyan magatartást tanúsítottirántunk, hogy alkalmas lett volna a kedvezőtlen légkör el-oszlatására, de sajnos, már az 1922-i választásokon csak-nem minden jelölésünket visszautasították és meghiúsítot-ták azt a reményünket, hogy az alkotmányozó országgyű-

162

lésnek megfelelő számarányú képviseleti tagjai lehessünk.Ekkor arra gondoltunk, hogy a román közéletbe való belé-pésünkhöz olyan személyiség részéről zsirált belépőjegyrevan szükségünk, akit az ő tekintélye föléje emel mindengyanakvásnak, s aki így biztosíthatna nekünk jóakaratúfogadtatást. Ilyen személyiség volt Avarescu tábornok, aki-nek ebben a kérdésben az erdélyi Goga Octavian is ta-nácsadója volt. így jött létre ά híres csúcsai paktum, amelya kormánnyal kötött választási kartell eredményekéntszámarányunknak majdnem megfelelő parlamenti képvise-letet biztosított nekünk s e mellett legfőbb kívánságainkteljesítését helyezte kilátásba, aminek ellenében mi bizto-sítottuk loyális alkalmazkodásunkat a román közélethez.

— Amikor azonban 1926-ban bekerültünk a parla-mentbe, fájdalommal állapítottuk meg, hogy az általánosszempontból annyira indokolt paktumunk igen nagy takti-kai hátrányt okozott nekünk. Az ellenzéki pártok, különö-sen a liberális és a nemzeti párt, nem tudták nekünk meg-bocsátani, hogy segítségünkkel könnyű és jelentős válasz-tási sikert biztosítottunk a kormánynak, az ő politikai el-lenfeleiknek. Ezért látható ellenséges indulattal fogadtakbennünket, olyan légkört teremtettek ellenünk s jogos ésszerény kívánságainkkal szemben, amely megakadályoztaaz ígéretek teljesítését.

— Levontuk tehát a következtetéseket, s a későbbi vá-lasztásokon óvakodtunk attól, hogy egyik román pártot amásikkal szemben támogassuk. Ε helyett: igyekeztünkminden komoly párt barátságát megszerezni. Sajnos, csakkevés javulást tudtunk elérni ezzel. Alapjában véve ugyan-olyan kedvezőtlen maradt a légkör. Hozzájárult ehhez aza túlzottan nemzeties szellem, amely egész Európában ha-talmába kerítette a lelkeket. Odajutottunk, hogy a románpártok kölcsönösen gyanúsították és vádakkal illették egy-mást, ha valamelyik engedékenyebb magatartást tanúsítottirántunk. Rájöttünk tehát arra, hogy egyetlen párttal, vagykormánnyal soha sem tudjuk megérteni egymást, s ha tud-nánk is kölcsönös megértést létesíteni, az nem lenne tar-tós. Ε helyett arra kell törekednünk, hogy valamennyi ro-

163

mán párttal egyetértést teremtsünk. Ez volt tehát az elsőok, amiért ebben a kérdésben olyan parlamenti bizottságotkértünk, amelyben minden vezető párt képviselve legyen.

— A második ok még fontosabb. Sajnálattal láttuk,mekkora befolyást gyakorolnak a mi helyzetünkre a nem-zetközi viszonylatok, különösen a Magyarországgal fenn-álló viszony. Annakidején a szerb-román iskolai egyez-ménnyel kapcsolatban Jorga professzorral folytatott vi-tánkban rámutattam arra, hogy egy kisebbséggel szembenalkalmazott bánásmód nem hozható kapcsolatba nemzet-közi viszonylatokkal, hanem az kizárólag csak belpolitikaiszempontok szerint igazodhatik.

— Én ma is vallom ezt a felfogást, de fájdalommal ésaggodalommal láttuk és érezzük, hogy ellentétben ezzel azelvvel, mennyire erősödött a hangulat feszültsége velünkszemben, a nemzetközi viszonylatok feszültségének növeke-désével. Pedig mi levontuk az összes következményeket,mikor ennek az országnak a polgárai lettünk.

— Nem akarjuk az áru szerepét játszani nemzetközialkudozásokon, de éppoly kevéssé akarjuk mások tényei-nek és cselekedeteinek következményeit vállalni, mint csakazokéit, akiket maga a romániai magyar kisebbség bízottmeg, hogy a nevében beszéljenek és cselekedjenek s akikteljes tudatában vannak annak a felelősségnek, amely vál-laikra nehezül. A mi népünk vezetői részéről az elmúlt ti-zenhat év alatt nem lehetett tapasztalni olyan cselekedete-ket, amelyek igazolnák a gyanakvást, vagy pláne d meg-torló intézkedéseket. Mi tehát itt, itthon óhajtjuk becsüle-tesen és véglegesen szabályozni helyzetünket és a románnéppel való viszonyunkat. És teljes szívünkből óhajtjuk,hogy ez a kérdés egyszer s mindenkorra vétessék ki a vitásnemzetközi problémák sorából s hogy ez ne legyen többéfeszültség okozója, hanem ellenkezőleg, mi Románia ma-gyar népe a közeledés eszköze legyünk államok és népekközött, mert elsősorban a mi érdekünk, hogy azok megért-sék egymást. Ez tehát javaslatunk második indoka. A har-madik indok következménye az előzőknek:

— Fájdalommal látjuk, hogy a lelki szakadék köztünk

164

napról-napra szélesebbé, mélyebbé válik és ez az eltávolo-dás egyre jobban megnehezíti a harmonikus és barátságosegyüttélést. Elméletek születnek és gyökeresednek meg,eszmék terjednek és törekvések nyilatkoznak meg, amelyekkeserűséggel töltik el mindkét résznél a lelkeket. Nemakarnék részletek felsorolásával érzékenységeket sérteni,csak egy ilyen hibát és sajnálatos elméletet említek. Saj-nálom, hogy nincs jelen Jorga professzor úr, aki támogatnaengem, hiszen éppen ő fejtette ki gyönyörűen egy nemrégmegjelent könyvében, mennyire hibás történelmi szempont-ból a szinte már közmondásossá vált elmélet a román ésmagyar nemzetek közötti állítólag évezredes ellenséges vi-szonyról, mikor a múlt a barátságos együttműködésnek leg-alábbis ugyanannyi tényét mutatja.

— Valóban, Erdély olyan földdarab, amely megkí-vánja fiainak testvéri megegyezését, mert a különböző itt-lákó népek földrajzi elhelyezkedése lehetetlenné teszi ateljes különválasztásokat. De a testvéri megértésnek felül-ről lefelé kell indulnia. Ez volt a javaslat harmadik indoka.

— Még néhány ellenvetésre akarok válaszolni, ame-lyeket máris tettek, vagy megtehetnek.

— Ε javaslatra azt mondják, hogy a magyarságnakmegvannak a parlamentben a képviselői, akik ki tudjákfejteni a magas fórum előtt a nép kívánságait. Ez igaz. Dekimutattam, hogy ezek a felszólalások miért nem keltettekkellő visszhangot a politikai pártok vezéreinél. Azután akisebbségi kérdés különleges probléma, amelynek részleteitcsak olyan szűkebb körben lehet megbeszélni és megoldani,amelyben a helyzetet ismerik és a probléma súlyosságátelismerő államférfiak tartozzanak bele. Olyanok, akik min-den igyekezetükkel rajta vannak, hogy minden részletkér-désbe behatoljanak és mindegyikben megtalálják a helyesmegoldásokat.

— Azt is mondják, hogy a román állam minden pol-gárának, így a kisebbségeknek is, a többségi néppel egyenlőjogokat biztosít és ez az alkotmányban is szabályozva van.Ismerjük az alkotmány elveit, de nincs szó az elvek for-mulázásáról, hanem az alkalmazásukról. Azt is mondják s

165

az Universul mai száma is kifejezi ezt a gyanút, hogy talánkülföldről sugalmazták nekünk ezt a javaslatot, mert hi-szen Genfben most újra szőnyegre került a romániai ki-sebbség kérdése. Ezzel szemben csak arra a fejtegetésemreutalok, amellyel kimutattam, hogy a kérdést ki akarjukemelni a nemzetközi problémák láncolataiból.

— Azt hisszük, hogy ezzel a javaslattal reális szol-gálatot teszünk az országnak, Reméljük, hogy kezdeménye-zésünket, amely tiszta jóhiszeműségből származik, meg fog-ják önök érteni. És különösen reméljük, hogy Titulescukülügyminiszter úr, aki magasabb szempontokból szoktanézni a problémákat, meg fogja érteni a jelentőségét éshasznosságát is. Mi nem kérünk a Skoda-bizottsághoz ha-sonló nagyarányú munkálatokat, mi csak jóakaratú figyel-met kérünk és meg vagyunk győződve, hogy meg fogjuktalálni a gyümölcsöző megértés útját.

— Abban a reményben, hogy javaslatunkat elfogad-ják, kérjük, hogy a válaszfelirati javaslatba utólag iktas-sák be az elvi hozzájárulást javaslatunkhoz.

4. A kolozsvári gyógyszerészeti fakultás megszüntetésea parlament előtt.

1934 április végén került a román parlament elé aza törvényjavaslat, amely Anghelescu miniszter rendelke-zése folytán a kolozsvári gyógyszerészeti fakultás meg-szüntetését is kimondja. Ez a javaslat közelről érintette azerdélyi magyarság érdekeit is. A vitában a Magyar PártotLaár Ferenc képviselő képviselte. Beszédét, mely általá-nos kulturális szempontból is élénken világítja meg a ja-vaslattal kapcsolatos kérdések területén a magyarság prob-lémáit, az alábbiakban ismertetjük:

— Megvallom, hogy a törvényjavaslat indokolását ol-vasva, meglepő dolgokat tapasztaltam. Azt mondja az in-dokolás, hogy a gyógyszerészeti oktatás központosítását há-rom parancsoló, szükségszerű szempont követeli. A tudo-mányos, a szociális és a nemzeti szempont. Ez utóbbinak

166

a magyarázatához egy statisztikát fűztek, mely szerint akolozsvári egyetem gyógyszerészeti fakultásán 1919—1931években 1870 hallgató volt, kik közül 290 román és 1580kisebbségi. Ez idő alatt képesítést nyert 213 hallgató, kö-zülük 53 román és 160 kisebbségi. Jassyban az orvosi fa-kultáson csak 222 volt keresztény és 1047 zsidó; 1920-tól1933-ig a gyógyszerészeti fakultás 480 hallgatója közül 145keresztény és 335 pedig zsidó.

— A statisztika által alátámasztott szempont alapjánkövetelik önök a gyógyszerészeti tanítás összpontosítását.Tehát már ide is be akarják vezetni a numerus clausust,mert ez egyenlő értelmű.

— Nem igaz, szó sincs róla — kiáltotta Hasnas libe-rális képviselő.

— Uraim — folytatta Laár Ferenc — én ismerem azönök érzékenységét, mégis kérem, hogy megállapításai-mat megtehessem. Barátkozzanak meg már egyszer azzala gondolattal, hogy a kiegészített Romániában bizony ki-sebbségek is élnek, kisebbségek, akik magyarnak, zsidónak,szásznak születtek. De vájjon a kisebbségek elítélhetők-eazért, mert ragaszkodnak nemzetiségükhöz?

Hangok a padokból: Nem. Nem.

Laár Ferenc: Vagy elítélendők-e azért, mert igyekez-nek nemzeti kultúrájukat minél magasabb színvonalraemelni? Képviselő Uraim, a kisebbségi kérdés nagyon fon-tos és komoly és abban megnyugvást csak az hozhat, ha abékeszerződés rendelkezéseit megfelelő módon alkalmaz-zák, azonban semmi esetre sem a sűrűn váltakozó kormá-nyok tetszése, vagy nemtetszése szerint.

— Teljesen megértjük az Önök nacionalizmusát, denem gondolják-e, hogy túlságosan messze kalandoznak ak-kor, amikor a kisebbségeket ki akarják zárni az egyete-mekről?

— A kisebbségek jogait biztosító rendelkezések korlá-tait Önök nagyon könnyen és nagyon gyakran átlépik, mit-sem törődve a következményekkel, melyek a szegény szen-vedő nép nyakába zúdulnak.

167

— Önök szerint az állam érdeke követeli, hogy a ki-sebbségek beszéljék a román nyelvet. Nyugodjanak meg, mia legjobban tudjuk, hogy exisztenciális érdekünk a románnyelv ismerete és soha egy szóval sem lehetett hallani egykisebbségitől sem, hogy ne engedné a gyermekének ezt anyelvet tanulni.

— A román állam tiszteletet ébreszt bennünk azért atudományért, amelyet részünkre juttat, de ha eltilt tőle,ez az eljárás nem egyébnek, mint bűnnek minősíthető.

Bogdan Stefan dr. előadó: Túlzás.Botta: Beszéljen a javaslatról!Laár Ferenc: Ha nem tudja, megmondom önnek, hogy

az általános vita tárgyát a törvényjavaslat indokolásaképezi.

— Azt hiszem, hogy testvéri szeretet nem ölthet tes-tet akkor, amikor az állam megtiltja nekünk, hogy a tudo-mánnyal éljünk és azt élvezzük. Egyébként a törvényjavas-lat jelen formájában az erdélyi és moldvai tanulóifjúsá-got nehéz feltételek elé állítja, mert az anyagiak hiányamiatt nem mehet Bukarestbe tanulni. Ha pedig ezt mégismegteheti, s mindezek a kisebbségi növendékek Bukarestbejönnek, innen nem utasíthatják vissza őket, tehát a törvényitt már csődöt mond.

— A javaslat indokolása azt mondja, hogy a kisebb-ségi tanulók az államra nézve nagy veszedelmet jelentenek.Miért mondanak ilyeneket, mikor ezt önök sem hiszik, hi-szen valamennyien jól tudják, hogy a kisebbségi tanulókmég sohasem helyezkedtek szembe az államrenddel, az ál-lam törvényeivel. Ha pedig azt a kifogást emelik velükszemben, hogy nem rendelkeznének kellő ismeretekkel, ak-kor erre egészen más módok állanak rendelkezésre. Ezek-nek a fakultásoknak tanárait a tudomány szeretete vezérli,de ha ezek átengednek a vizsgán egy kisebbségit, akkorannak nagyon kell tudnia. Jobban kell tudnia, mint egytöbbséginek, aki gyengébb eredménnyel inkább érvényesül.S ha az a kisebbségi átment a vizsgákon, ha az a kisebb-ségi tud, akkor nem haszon-e a román állam részére is, ha

168

értékes elemmel gazdagodik, tekintet nélkül a nacionálé-jára?

— Inkább igyekezzenek kiküszöbölni az egyetemi ifjú-ság életéből a politikát, mert ez csak megmételyezi a fan-táziájukat és káros hatással van reájuk. Az iskolában ta-nuljanak a diákok és ne politizáljanak, hagyják azt a poli-tikusoknak. Ha pedig valakinek közülük ilyen irányú haj-lamai lennének, az egyetem elvégzése után, mint kiforrottember, még mindig kiélheti magát ebben.

— Azzal zárom rövid felszólalásomat — fejezte bebeszédét Laár Ferenc — a magam és a Magyar Párt nevé-ben, hogy a javaslatot nem szavazzuk meg.

5. Betiltják a gazdasági gyűléseket és a vallásosösszejöveteleket.

Két nappal később a képviselőház ülésén Laár Ferencelőterjesztést tett a belügyminiszternek a miatt, hogy ki-sebbségi felekezetek által rendezett vallásos összejövetele-ket az utóbbi időben igen gyakran tiltanak be, holott ezek-nek az összejöveteleknek semmi különösebb céljuk nincsen,mint hogy a nép lelkét műveljék.

A vallásos összejöveteleken kívül a gazdasági értekez-letek, egyleti gyűlések is gyakran hasonló sorsa futnak,márpedig ezeken a gyűléseken igazán csak gazdasági ter-mészetű viták és megbeszélések folynak és minden egyéb,különösen pedig a politika távol áll tőlük.

Laár Ferenc képviselő e betiltásokból azt látja, hogyaz egymást követő kormányok egyáltalában nem respek-tálják elődeik intézkedéseit, sőt a törvényes rendelkezése-ket is figyelmen kívül hagyják. Minden új kormány uralmaalatt külön-külön és ismételten el kell mondanunk ezírányúpanaszainkat, ami időpazarlás is. Kérem a kormányt, —mondotta — hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket.

169

6. A Magyar Párt megrázó memoranduma a románkormány előtt.

Ugyancsak 1934 március végén Bethlen György grófelnök vezetésével a Magyar Párt parlamenti csoportja meg-jelent Tatarescu miniszterelnöknél és különböző memoran-dumokat adott át. Az egyik a magyar közalkalmazottaksorsáról és a nyelvvizsgák módszereiről szólt, a másik pe-dig a kisebbségi magánalkalmazottak kenyérkeresete ellenindított hajszáról.

A különböző közhivatalokból, állami és más közüze-mekből tömegesen elbocsájtott magyar hivatalnokok és al-kalmazottak ügyéről szóló memorandum részletesen ismer-teti azoknak a magyar tisztviselőknek a helyzetét, akiketazzal az ürüggyel tesznek ki állásukból, hogy az államnyelvét nem tudják. A memorandum rávilágít arra, hogy azújabb intézkedésekkel a román állam maga sem respek-tálja saját vizsgáit, mert nem fogadja el azokat a vizsgá-kat sem, amelyekről korábban igazolványt adott ki. Az al-kalmazottak egy része már régebben sikeresen letette anyelvvizsgát és erről bizonyítványt kapott. Az alkalmazot-tak egy másik része pedig már a román állam iskoláibanvagy főiskoláin szerezte képesítését és diplomáját, ezeknektehát nyelvtudásukról állami bizonyítványuk van. Többekközött megemlíti a memorandum azt is, hogy pl. az egyiktisztviselő elbocsátása alkalmával a postaigazgatóság eztaz indokolást adta ki írásban: ,,aζ illető nem tudta min-den kétséget kizáróan beigazolni román származását.” Ami-kor a párt az elbocsájtások ellen megpróbálta a közbenjá-rást, hivatalos helyről azt a választ kapta, hogy a posta-alkalmazottak sorsáról nem a polgári kormány dönt, hanema katonai legfőbb hatóság.

Mindezek alapján — mondja a memorandum — tisz-telettel kérjük a miniszterelnök urat és a vezetése alattálló kormányt:

1. Vessen véget azoknak a gyötrelmeknek, melyeketmagyar testvéreink fogyatékos nyelvbeli készségük ürügyealatt kénytelenek elszenvedni. Méltóztassanak végre be-

170

látni, hogy előrehaladott korú embereknek csak kisebbikhányada képes egy nyelvet elsajátítani, a többség számárabizonyos magasabb fok elérése lehetetlen követelmény ma-rad. Az az érv, hogy eltelt már 15 esztendő, volt tehát időa román nyelv megtanulására: tarthatatlan, mert nem azéveknek kell elmúlniok, miniszterelnök úr, hanem ennek aszerencsétlen generációnak, amely önhibáján kívül, más éssúlyosabb feladat elé állítódott, mint amilyenre felkészült,mert újtermészetű napi teendőinek ellátásán felül kényte-len megbirkózni egy új nyelv elsajátításával is, amelyhezpedig keveseknek van tehetsége. Az eljövendő új generációmár Románia iskoláiban nő fel s így önként elintézi azéletnek azt a problémáját, mely a mai generációval szem-ben elviselhetetlen teher gyanánt jelentkezik.

2. Méltóztassék kimondani az egyízben már sikerrelletett vizsga érvényességét. Akik tehát már levizsgáztak,ne legyenek új meg új vizsgára kényszeríthetők.

3. A felekezeti iskolák tanerői, akiket az állam nemfizet, ne legyenek állásukból kormányintézkedéssel eltávo-líthatók. Azok a tanerők, akik nem tudták a román nyel-vet kellően elsajátítani, rendeltessenek ki a magánoktatásitörvényben előírt tanfolyamokra.

4. Akik a vizsgán elbuktak, tartozzanak az állami vagyvármegyei, városi, községi igazgatás bármely ágába, ide-értve a vasutasokat és postásokat, ha még állásban vannak,ne tétessenek ki az utcára, hadd érjen véget az ezerszámratörtént elbocsátások gyászos sorozata.

5. Akik már elvesztették állásukat a nyelvvizsga miattés többé nem vehetők vissza: szerzett jogaik tiszteletben-tartásával kapják meg azonnal megfelelő nyugdíj illetmé-nyeiket. Szerény véleményünk szerint a nyugdíjintézet nemfogja respektálni az erre irányuló kormányintézkedést, ezta kérdést tehát a nyugdíjtörvénynek egyszakaszos módo-sításával kellene megoldani.

Mondanunk sem kell talán, hogy ez a memorandumis teljesen hatástalan maradt.