Írói intézmények a román...

78

A romániai írószervezetek.Ideológiai kiindulópontok és szakmai következmények

A Román Írószövetség Vezetôségének (Biroul Uniunii Scriitorilor) egy1965-ös ülésén A. E. Baconsky megfellebbezhetetlenül kijelentette: „AzÍrószövetség tagjának lenni nem értékítélet, hanem az írói lét figyelem-bevétele.” Ezzel vetett véget az Írószövetségbe frissen belépettek kvalitá-sait firtató zavaros viták sorának. A neves intézménybe való „felvétel”csupán formaság volt a „jól jegyzett” szerzôknek, viszont nehéz feladatazoknak, akiknek még nem jelent meg kötete, életrajza politikai szem-pontból ellentmondásos momentumokat tartalmazott, esetleg szakmaipályája volt homályos vagy „irodalmi” szempontból nem megfelelô egyolyan intézmény számára, amely a kreatív tevékenység fenntartására tö-rekedett. Az Írószövetség tagjaivá válhattak e második kategóriába tar-tozók is, még ha sokszor nem is feleltek meg szakmailag (az egyetemikutatók, a fordítók, a kulturális aktivisták) vagy politikailag (a volt elítél-tek, akik publikációs tilalom alá kerültek).1 Kényes helyzetük azt mu-tatja, hogy az egyetlen írói szövetségen belül, annak 1949-es megalapí-tásától kezdve, egyidejûleg kétféle logika érvényesült: egy autonomista(a tag legyen „tehetséges, termékeny, pályatársai által ismert író”) és egyheteronomista logika.

tanulmányokIOANA MACREA-TOMA

Írói intézmények a románállamszocializmusbanIdeológiai kiindulópontok és szakmai következmények[ ]

1 Lásd például Negoitescu esetét, aki, bár politikai elítélt volt, felvételt nyerhetett az Írószövetségbe; intéz-ményes írói elismerése pedig, egy évvel szabadlábra helyezése után, egybeesett a Luceafárul irodalmiszerkesztôségébe való felvételével.

79Múltunk, 2011/1. | 78–124.

Miért és hogyan lehet vizsgálni az Írószövetséget?A minôségi és mennyiségi, illetve az adminisztratív érvek világos elkülö-nülése híján nehéz körülírni, hogy a korszakban mit jelentett az intellek-tuális közismertség. Az írók helyzetének megértéséhez kutatás-módszertaniszempontból mégis az a jó kiindulópont, ha pozíciójukat intézményesenvilágítjuk át. A kreatív irodalmi tevékenység keretének elemzése ekképpnemcsak arra szolgál, hogy a mûvészeti élet szenvtelen hátterét bemu-tassa, hanem arra is, hogy rekonstruálja azt a funkcionális és tagolt teret,amelynek sajátos törvényei és eszközei adott irányokba terelték a részt-vevôk „játékát”. Ha abból indulunk ki, hogy az irodalmi produktumvizsgálatánál a szövegek közvetítési és terjesztési módjainak és eszkö-zeinek tanulmányozása, valamint az irodalmi mûvek születési körülmé-nyeinek leírása az elsôdleges módszertani lépés, továbbá hogy az ön-kényuralmi rendszerek prioritásainak listáján ott van a kulturális kínálatteljes átalakítása is, akkor a kommunista korszak irodalma és politikájaközötti viszony kutatásának kiindulópontja automatikusan az irodalmitermelés politikai-gazdasági aspektusainak elemzése lesz. A rezsim „mûvé-szetösztönzô” stratégiáinak tanulmányozása hozzásegít egy olyan irodal-mi autonómiatípus megértéséhez, amelyet gyakran nemlétezônek vagy„viszonylagosnak” tekintenek, mivel nem vizsgálják a pénzügyi és dön-tésbeli függetlenség fajtáit és fokozatait. Az Írószövetség archívumábólszármazó dokumentumok elemzése és az irodalmi lexikonokból nyertadatok statisztikai feldolgozása2 szükséges ahhoz, hogy áttekinthessük:egy centralizált államban mik voltak a feltételei a szimbolikus javak meg-teremtésének és megjelenésének. A jelenséget még mindig fôként morali-zálva értékelik, pozitivista módon, pusztán demonstrációs céllal felhasz-nálva néhány elszórt adatot. Ezekkel a megközelítésekkel ellentétben azirodalmi szereplôk anyagi helyzetének kronologikus és összehasonlítóbemutatása nem a pénzbeli juttatások vagy jutalmak mértékét illuszt-

2 A statisztikai elemzések során egy sokak által kimunkált adatbázist használtak. A kiindulópont a MirceaZACIU, Marian PAPAHAGI és Aurel SASU által koordinált Dictionarul scriitorilor români volt (Editura FundatieiCultrale Române, Bucuresti, 1995, illetve Editura Albatros, Bucuresti, 2002). Az adatbázis koncepciójaMarius LAZÁRtól származik. (Paradoxuri ale modernizárii. Elemente pentru o sociologie a elitelor culturaleromânesti. Limes, Cluj-Napoca, 2002.) Személyes hozzájárulásként említhetô meg 600 tétel rögzítése ésaz adatbázis kiegészítése a kommunizmus áldozatairól készült lista alapján, amely az Írószövetség archí-vumának dokumentumai (Dictionarul Membrilor C. C. al P. C. R. Editura Enciclopedicá, Bucuresti, 2004),Aurel SASU (szerk.): Dictionarul biografic al literaturii române (Editura Paralela 45, Pitesti, 2006) címû mûve,valamint a Cotidianul 2006. október 10-i, 240. száma alapján készült. Az Írószövetség archívumából szárma-zó dokumentumok még nem kerültek be a Nemzeti Levéltárba, így nem is rendezettek dosszié szinten.

80

rálja, hanem az Írószövetség és tagjai gazdasági-politikai függôségé-nek/függetlenségének típusait és fokozatait kísérli meg összefoglalni.

Miként hatnak a politikai és anyagi megszorítások az írói éthoszra?Mi a „privilégiumok” valós természete, és kik részesülnek ezekben?Milyen mértékben befolyásolják ezek az írók életstílusát, (ön)recepciósmechanizmusát, valamint az írói szakma idôbeli-térbeli gazdaságát?A válaszok képet adnak az intézményes irodalmi gyakorlatról anélkül,hogy közvetlenül értelmeznék a szövegeket (ahogy ezt igazságtalanul fel-róják a szociológiai tanulmányoknak). Ezért az írói tevékenység külsô, deinherens nézôpontjait választva tárgyául, a jelen tanulmány elemzési ke-retet kínál az utólagos irodalomszociológiai vizsgálatoknak is. Abból apremisszából indultam ki, hogy a megrajzolt háttér nemcsak illusztratívjelentôségû, hanem az alkotókat is befolyásolta, a szerzôk egzisztenciálisés írásbeli lehetôségein keresztül. A vizsgált korszakban nagyra értékeltfoglalkozás szakmai feltételeinek körüljárásával új információkra számí-tottam, a „szájhagyományt” szerettem volna kritika alá venni, és nemutolsósorban az 1989 elôtti irodalom vizsgálatát olyan perspektívábahelyezni, amely az irodalmon belüli vizsgálódásokat kiegészíti: a politikaimezô felôl megteremtett, kétértelmû alárendelési viszony szempontjaival.

Az 1989 elôtti román értelmiség helyzetét fetisizálástól mentesen lát-tató nézôpont felvállalása elméleti szempontból elsôsorban nem a kul-túrakutatás3 neomarxista fôsodrába helyezhetô, hanem inkább a fran-cia gyökerû irodalomszociológia és a volt kommunista országok„totalitárius modelljének” felbontására irányuló társadalomtörténetikutatások metszéspontjába. Pierre Bourdieu és „iskolája” (Gisèle Sapiro,4

Nathalie Heinich, Anne-Marie Thiese stb.) abból indul ki, hogy az ér-telmiségi mezô logikájának és szimbolikus tétjeinek felfejtésébôl megálla-pítható a mûvészi autonómia megértô reflexiójának egy lehetséges típusa.Ezt egészíti ki a társadalomtörténet)i nézôpont, amely Sheila Fitzpat-rick5 munkásságára alapozva lehetôéget nyújt a szóban forgó idôszakelnyomó aspektusainak elítélésén alapuló, moralizáló kánonnal való sza-kításra. Az írói lét professzionalizálása a kommunizmusban nemcsak azírók ideológiai felügyeletét és az etatizált termelési rendszerbe való beil-lesztését jelentette, hanem az érdekek közös céh keretében történô meg-jelenítését, valamint magasabb társadalmi státust is. Az 1989 elôtti iro-

tanulmányok

3 Lásd Susan BUCK-MORSS: Dreamworld and Catastrophe. The Passing of Mass Utopia in East and West.MIT Press, Cambridge, 2002.

4 Lásd Gisèle SAPIRO: La Guerre des écrivains (1940–1953). Fayard, Paris, 1999.5 Sheila FITZPATRICK (szerk.): Stalinism. New Directions. Routledge, New York, 2000.

81Ioana Macrea-Toma | Írói intézmények a román államszocializmusban

dalmi kánonnal kapcsolatos konfliktusok, valamint a historiográfiai ésszociológiai diskurzusok folytán a romániai jelenkor-történetírásban áll-hatatosan jelen van egy dramatizált, etikát számon kérô, megértéstôl el-zárkózó diskurzus is. Ez vagy a hatalommal kötött fausti szerzôdésbôl,vagy az alkotói aktus semmibevételébôl indul ki, s így az irodalmárokhelyzetének leegyszerûsítô értelmezéséhez jut el. Azokkal a történeti ku-tatásokkal összefüggésben, amelyek nagy többsége a rendszer gonoszracionalitását tanulmányozza (így született például az „örökkévaló sztá-linizmus”6 koncepciója), a korszak politikájának és irodalmának viszo-nyára vonatkozó kutatások különbözô mértékben ugyan, de mind a vád-beszédek drámai hangnemét használják. A szerzôk Marin NitescutólEugen Negriciig és Ana Selejanig7 a „kórlapok” szélére biggyesztik egész-ségügyi magyarázó jegyzeteiket, színpadiasan vagy szárazan tényköz-pontúan leltárba véve a kultúra „megfertôzésének” szakaszait. Így min-den, ami a totalitárius paradigmával8 összefüggô, történelmi balesetkéntposztulálódik, egyúttal kiesik a szélesebb elméletalkotás látóterébôl; akontextuális alapú narratívákhoz nélkülözhetetlen egyéb elsôdleges for-rások pedig elsikkadnak a Securitate archívumából származó dokumen-tum paradox szentséggé vált autoritása mellett. Maga a „szentesített”dokumentum pedig inkább illusztratív jellegû, mintsem szkeptikus ésproblémafelvetô szöveg. A kommunista korszak kulturális mezejénekintézményi aspektusait olyan dokumentumgyûjtemények mutatják be,amelyek szinte démoni entitásokat beszéltetnek: a cenzúrát, a Securitatétvagy Ceausescut.9 Ugyanezen kognitív hiba szellemében elmarad egyolyan kétarcú (a hatalomnak alárendelt, de az autonómia és az értékekalkujában szokatlan módszereket kifejlesztô) intézmény, mint a RománÍrószövetség vizsgálata a kulturális rendszer termelô-megszorító infrastruk-túrájával összefüggésben. Ám egyúttal elmarad egy belsô folyamat is:

6 Vladimir TISMÁNEANU: Stalinism pentru eternitate. O istorie politicá a comunismului românesc. Polirom,Iasi, 2005.

7 Marin NITESCU: Sub zodia proletcultismului. Dialectica puterii. (A kiadást gondozta: M. Ciurdaru.) Huma-nitas, Bucuresti, 1995; Eugen NEGRICI: Literatura româná sub communism. PRO Foundation Publishing Ho-use, Bucuresti, 2002; Ana SELEJAN: Trádarea intelectualilor. Reeducare si prigoaná. (2., kiegészített kiadás.)Cartea Româneascá, Bucuresti, 2005.

8 A kommunizmus totalitarizmusának koncepciója az ideológia és a terror mint kényszerítô eszközök szere-pét abszolutizálja, és egy bináris társadalomszerkezetet posztulál (hatalom versus az apatikus egyedektömege). Lásd Enzo TRAVERSO (szerk.): Le Totalitarisme: le XX siècle en débat. Seuil, Paris, 2001.

9 Marin Radu MOCANU (szerk.): Literatura româná si cenzura comunistá (1960–1971). Albatros, Bucuresti,2003; Mihai PELIN (szerk.): Cartea albá a Securitáti, Istorii literare si artistice 1969–1989. Presa Româneascá,h. n., 1996; Marin Radu MOCANU (szerk.): Scriitorii si puterea. Documente. Ed. Ideea Europeaná, Bucu-resti, 2006.

82

saját archívumának vizsgálata. A dokumentumok rendszerezésének hiá-nya egyrészt az Írószövetség rendszerváltás utáni átalakulásának drá-maiságára mutat rá, másrészt viszont arra is, hogy hiányzik az a tágabbérdeklôdés, amely az irodalomtörténetet az énközpontú kulturális diskur-zussal vagy a rendszer pusztító mindenhatóságát tételezô narratívávalközelítené meg. Egyedül Lucia Dragomir elemezte az Írószövetség doku-mentumait. Ez módszertanilag szintén bizonytalan körülmények közötttörtént (az adatokat alátámasztó más források felhasználása nélkül), detudatosította a fenti dichotómiákon túlmutató elmélet alkalmazásánakszükségességét.10 Lucia Dragomir a Pierre Bourdieu által inspirált antro-pológiai és kultúrszociológiai eszköztárat vette át – ezt a román körülmé-nyekre Katherine Verdery alkalmazta11 –, viszont ôt is gúzsba kötöttea monográfiákra jellemzô narrativitás.

Az Írószövetség témáját módszertani szempontból választottam, s nemesettanulmányt akartam írni; ennek majd akkor lesz hozadéka, ha azírókat a kulturális termelés mezejében és hálózatában kívánjuk elhelyez-ni. A továbbiakban talán az is kiderül, hogy a szociológiai rendezôelvátültetése e területre nem írja-e felül egyúttal az irodalmi mezô belsejé-ben húzódó, szimbolikus választóvonalat is.

A bizonyítást megelôzôen pontosítani kell, hogy – bár a román iroda-lomtörténet-írás eddig kevéssé foglalkozott ezzel – a szervezet-közpon-tú vizsgálat feladata rekonstruálni az önkényuralmi rendszerekre jellem-zô, az eliten belül kialakuló verseny és interakció kereteit. Egy ehhezhasonló elemzés – túl azon, hogy új információkkal szolgál –, a kuta-tott tárgy természetébôl adódóan találja meg módszerét. Vagyis: milyenfontosabb implementációs stratégiákat alkalmazott a rendszer (amelyegy fentrôl irányított, bürokratizált, a demokratikus választási gyakor-latot aláásó rendszerként definiálható)?12 Ráadásul az államapparátusés a párt azonosítása az értelmiséggel a sztálinizmus idején megkerülhe-tetlenné teszi, hogy a korszakra jellemzô elemként értelmezzük a funk-

tanulmányok

10 Lucia DRAGOMIR doktori értekezésérôl (L’Union des écrivains roumains pendant le communisme. Coordinéepar Anne-Marie Thiesse. EHESS, Paris, 2005.) van szó, mely változtatásokkal könyv alakban is megjelent2007-ben Franciaországban, a külföldi olvasóközönséget hatásosabban megcélzó címmel (L’Union desécrivains. Une institution transnationale á l’Est: l’exemple roumain. Belin, Paris). Az értekezés Anneli UteGABANYI Literatura si politica în România dupá 1945. (Németbôl ford.: Irina CRISTESCU. Editura FundatieiCulturale Române, Bucuresti, 2001) kötetének kontextualizáló törekvéseit folytatja alaposabban dokumen-tált módon.

11 Katherine VERDERY: Compromis si rezistentá. Cultura româná sub Ceausescu. Ford.: Mona és Sorin Antohi.Humanitas, Bucuresti, 1994.

12 Marc FERRO: Des Soviets au communisme bureaucratique. Gallimard–Juliard, Paris, 1980. 119.


cionárius-mûvész kategóriáját.13 Anélkül, hogy szem elôl tévesztenénk:egy intézmény a maga módján összetûzések és specifikus felosztási fe-szültségek (domináns pólus/alárendelt pólus) tere, abból kell kiindulni,hogy a szimbolikus javak termelése a korszakban egy gazdaságilag köz-pontosított rendszerré alakul, amely a szakmai elbírálás egyesítése és el-lenôrzése, valamint az ideológiai betagozás14 révén egy az értelmiségie-ket toborzó és mobilizáló „intézményes” modellt hagy jóvá. Az írókszakmai szervezetbe gyûjtése része a szakszervezetesítés és az indoktri-náció révén megvalósuló homogenizálási és felügyeleti tervnek – a párt-irányítás lenini elvének tágabb értelmezésére alapozva.15

A szovjet modellAz alkotók szervezeteinek megalakítása a forradalmi pátosz bürokrati-zálásának, de még inkább a tömegeket felvilágosító és irányító értelmi-ségi hagyomány kiteljesítésének a története. Hagyományos nézet, hogy„a kultúra […] a javak egyike, melyet egy különleges történelmi misszió-val és morális felsôbbrendûséggel rendelkezô kisebbség hoz el a töme-geknek, hogy felszabadítsa ôket”.16 Az orosz romantikus gondolkodás-hoz közelálló, a szocializmus és a vallás társítására hajlamos Bogdanovés Lunacsarszkij egy olyan proletár kultúra tervét teszi magáévá, amelyspontán módon fejlôdik ugyan, de iskolák, folyóiratok és alkotómûhe-lyek megalapításával támogatják.17 A proletár kultúra szövetségeinek

13 A múltban elkülönült, független és a mesteremberek céheihez hasonlatos státusszal rendelkezô csopor-tokként jelen lévô mûvészeket a kommunizmus funkcionáriusokká és a nomenklatúra „faiskoláivá” vál-toztatta. Lásd Miklos HARASZTI: L’artiste d’État. De la censure en pays socialistes. (Francára ford.: GeorgesKASSAI.) Fayard, Paris, 1983. 27.

14 Gisèle SAPIRO: Pour une approche sociologique des relations entre littérature et idéologie. In: COnTEXTES,„L’idéologie en sociologie de la littérature” (fév. 2007), http://www.revue-contextes.net/docu-ment.php?id=165.

15 „Lenin úgy gondolja, hogy nem elegendô, ha az egyének alárendelik magukat a forradalom ügyének, ésinformális oktatást nyújtanak az ifjúságnak, vagy a tömegeket lelkesítik. Amire igazán szükség van, azegy szervezet, a közös célt szolgáló forradalmárok egyesített csoportja. (Lásd John GARRARD–Carol GARRARD:Inside the Soviet Writers’ Union. The Free Press/ Macmillian, New York–London, 1990. 21.)

16 Sheila FITZPATRICK: The Cultural Front. Power and Culture in Revolutionary Russia. New York, Cornell Univer-sity Press, 1992. 5.

17 Az 1918–1922 közötti idôszakban a Proletkult 34 folyóiratot és újságot adott ki Péterváron, Moszkvábanés vidéken. 1917–1920 között hárommillió kötetnyi irodalmi mû jelent meg, „mindegyikük proletár íróktollából”. A szervezet 400 000 tagot foglalt magába, közülük 80 000 aktívan részt vett a különbözô alkotó-körök és -mûhelyek tevékenységében. (Lásd Evgeny DOBRENKO: The Making of the Socialist Writer: Socialand Aesthetic Origins of Soviet Literary Culture. Stanford University Press, Stanford, 2001. 107.)

84

elsô, egyesülési célú konferenciáján, 1917. október 16–19. között meg-született a Proletkult szervezete, amely szellemi tárházába gyûjtöttea Capri-szigeti, forradalom elôtti iskola anarchista szenvedélyét és szo-cialista utópiáját is.18 A proletkultisták kis léptékû vállalkozásainak azelbitorlása Lenin által (1919-ben az Közoktatási Népbiztosság IskolaiTevékenységek Osztálya alá rendelte a Proletkultot) az állami és párt-bürokrácia autoritásának növekedését jelezte: a „természetes”19 átme-netet egy populista önkifejezô, szabadon politizáló irodalomtól egy, ahatalmi szerkezetek által kódolt és hivatalosan támogatott irodalom felé.Lenin pártirodalmi víziója, amelyet még 1905-ben fejtett ki a Pártszer-vezet és pártirodalom címû munkájában, a szovjet író megszületésétjelezte. Ez öt évvel a forradalom után, október 22-én konkretizálódott,egy idôben azzal, hogy a Komszomol Központi Bizottsága úgy döntött:megszervezi a Komszomol Íróinak Szövetségét, az „Ifjú Gárdát”. Az„Ifjú Gárda” 1923-ban változtatta nevét a Szovjet Írók Moszkvai Szö-vetségévé (MAPP), azt késôbb felszívta a VAPP (Proletárírók PánoroszSzövetsége), amely utóbb 1928-tól, RAPP (Proletárírók OroszországiSzövetsége) néven mûködött. Az „Ifjú Gárda” irodalmi szervezete alkal-mas volt arra, hogy az alkotó fiatalságot egy a hatalomnak alárendeltszervezetbe vonzza és ideológiai felügyelet alatt aktivizálja. A proletkul-tosok független szellemétôl és az „irányítással”20 szembeni ellenállásá-tól eltérôen a RAPP tagjai már komszomolista koruktól feladatuknakérezték egy új, professzionális írásmód megteremtését, amely a képzéssorán megszerzett készségeken alapul.21 Az irodalmár társadalmi újra-formálásának tervében megjelenik az ifjúság célzatos nevelésének igénye,amely majd a szovjet modell más kommunista országokban való alkal-mazását is jellemzi. Ez egyidejûleg volt pedagógiai jellegû (az „írásmûvé-szet” oktatása a marxista–leninista doktrínáknak megfelelôen), szocioló-giai jellegû (a fiatalok átváltoztatása az Új Világ képviselôivé) és politikai

tanulmányok

18 Stefan BORBÉLY: „Proletcultul”. In: Caietele Echinox. Vol. 6. Dacia, Cluj-Napoca, 2004. 107.19 Evgeny Dobrenko felveti azt a gondolatot, hogy a szocialista realizmus nemcsak a párt politikai beavatko-

zásának elméleti támaszát jelenti, hanem egy, még a 19. század közepén született, marginális szerepûirodalom drámai átalakulásának is eredménye. A „magas” és a tömegirodalom közötti térben elhelyezke-dô irodalomról van szó, mely kezdettôl fogva építkezik a piac és a „beavatottak körei” által is visszautasítottalkotók identitásproblémáira. A legitimitás iránti törekvéseik koordinálatlansága és az (ön)kizárásbólszármazó frusztráció egy ilyenfajta szatirikus-patetikus irodalom képviselôit elmagányosodásra és küzdel-mes önfeloldó irodalmi csatákba vezeti.

20 Mihai Dinu Gheorghiu szerint a Proletkult autonómiájának egyik lényeges jellemzôje, hogy a kormányzat-nak az analfabetizmus felszámolására irányuló kormányát is ellenezte. (Lásd Mihai Dinu GHEORGHIU:In telectualii în câmpul puterii. Morfologii i traiectorii sociale. Polirom, Iasi, 2007. 74.)

21 Evgeny DOBRENKO: i. m. 169.


jellegû (a doktrínák alkalmazására való készség átadása, és olyan iro-dalmi káderek nevelése, akik támogatják a bürokratikus elit döntéseit).Az irodalmi vagy a pártiskolák, a Kommunista Párt Központi Bizott-sága propagandaosztályai által támogatott és gyámolított alkotói szö-vetségek, a fiatal írók számára fenntartott folyóiratok és mellékletek, snem utolsósorban a kulturális termékek autorizálásának és ellenôrzésé-nek szétágazó szervezetei alkotják azt az egységes intézményrendszert,amelynek laboratóriumaiban derítik/ülepítik a szocialista mûvészetikínálatot, s amelynek keretein belül termelôdik és reprodukálódik a mo-dernizmus szószólóitól örökölt kulturális ethosszal áthatott új elit. Azilyen szervezeteken belüli, felfelé mutató mobilitás felügyelete és bizto-sítása lesz az a kettôs feladat,22 amely idôbeli folytonosságot és „el-pusztíthatatlanságot” eredményezhet. A párt és az állam hatalmi szer-vezetei által vezetett, hierarchizált termelési szervezetekkel ellátott éspolitikai tényezôktôl átszôtt kulturális mezô még egyfajta autonómiátis képes elnyerni. Ezt kísérlik meg késôbb megakadályozni a párt köz-beavatkozásai.23

A szocialista rendszerek értelmiségére jellemzô strukturált pozíció, hi-vatástudat és társadalmi reprezentativitás arra vezette Konrád Györgyötés Szelényi Ivánt, hogy felvesse: ezek a rendszerek alakították ki azoknaka feltételeknek az összességét, amelyek az értelmiség tagjait egy, a prole-tariátus fölött álló osztállyá foghatják össze. A munka azoknak „az újosztályról” szóló kritikai elméleteknek a hosszú sorába tartozik, ame-lyek – Bakunyin munkáitól Jan Waclaw Macahajskiéig, Trockijéig ésMilovan Djilaséig – mind azt mutatják be, hogy a szocializmusban a bü-rokraták és a mûszaki vagy humán értelmiségiek alkotják a társadalomuralkodó rétegeit. 2004-ben Szelényi Iván24 ismét felvetette az értelmi-ség osztályként való szervezôdésének gondolatát. Weberi fogalmakkalélve kénytelen volt beismerni, hogy a kulturális tôke birtoklása és a szo-cialista rendszerekre jellemzô hozzáállás, amely az egyén ellenében a po-zíció fontosságára fókuszál, az értelmiséget inkább a feudális társadal-

22 Mivel az irodalmi intézmények, integrált rendszeri mivoltukban, a párt szervezési elvei alapján kialakított tervrészét képezik, úgy vélem, hogy Mihai Dinu Gheorghiunak a pártiskolákról készített elemzései fôbb vonásai-ban – a „totalitárius” (Hannah Arendt) vagy „totális” (Erwin Goffman) intézmények definíciójához viszo-nyítva – az irodalmi iskolákra és szakmai szervezetekre is alkalmazhatók, azzal a kikötéssel, hogy ez utóbbiakstruktúrája hasonló a pártéhoz, de maguk nem pártintézmények. (Lásd Mihai Dinu GHEORGHIU: i. m. 239.)

23 Leonid HELLER–Antoine BAUDIN: „Le Réalisme socialiste comme organisation du champ culturel”. Cahiersdu Monde russe et soviétique. No. XXXIV (3). 1993. július–szeptember. 307–344.

24 Lawrence Peter KING–Iván SZELÉNYI: Theories of the New Class. Intellectuals and Power. University ofMinnesota Press, Minneapolis, 2004.

86

mak státusrendjéhez25 teszi hasonlatossá. A nómenklatúra rendszererévén teremthetô meg a kapcsolat egy nemesi hálózatban elfoglalt po-zícióra alapozó hagyományos kormányzati rendszer és ama a koncep-ció között, hogy a pártnak mint vezetô csoportnak szigorú nyilvántar-tást kell vezetnie minden intézmény felsôbb vezetôirôl. Sztálin anómenklatúrára ruházta át a forradalom elôtti intelligencia tiszteletbe-li státusát. 1936-ban azért bôvítette ki az (addig csak pejoratív értelem-ben, a régi polgárságra alkalmazott) intelligencia értelmezését, hogy ab-ba a régi elit képviselôi mellett beemelhesse a pártfunkcionáriusokat ésaz új, proletár vagy paraszti gyökerekkel rendelkezô, humán vagy tech-nokrata elitet is. Ebbôl a perspektívából nézve érthetôbb, és a kulturálistôkének a politikaival vagy a társadalmival arányosan növekvô jelentô-ségét demonstrálja Sztálin gesztusa, amellyel az (1932-ben feloszlatott)RAPP exkluzivista szellemével ellentétben26 hozta létre a mindenkit(kommunista és nem kommunista frakciókat egyaránt) magába fogla-ló Írók Szövetségét.27 A sztálinizmus ellentmondásai közé tartozik, hogyaz elitek ellen irányuló többé-kevésbé véres tisztogatások idôszakosanfelülírják a kulturnoszty (az elnyert kultúra) heves tôkésítését, a társa-dalmi felemelkedés legvágyottabb módjaként értelmezve azt. A vetélkedésés a kiválóság bátorítása párhuzamosan történik az antikommunistaértelmiségiek befeketítésével és gyanúsításával.

A sztálinizmus termékeként az alkotói szervezetekben felgyûlik egyhosszú és zaklatott intézménytörténet minden feszültsége. A belsô erô-viszonyok a három tôketípus valamelyikének elôtérbe kerülése vagy akölcsönös átváltási kísérletek függvényében változnak. A tagság aláren-deltséget, de kiválasztottságot is jelent, ami sok esetben odavezet, hogy„az intézményes túlélés problémája összeütközik az irodalmi autonó-mia fenntartásával”,28 vagyis hogy a presztízs a hatalomhoz való loja-

tanulmányok

25 „Az osztály a gazdasági dimenzióhoz utasít minket. Akárcsak Marx, Weber is úgy véli, hogy a tulajdon azosztálypozíció alapvetô kategóriája, az uralkodó tulajdontípus pedig gazdasági rendszerenként változik…A második dimenzió, a státusé, a társadalmi megtiszteltségre vagy presztízsre vonatkozik. A státuscso-portok életstílusuk, a születés vagy a szakma által nyújtott presztízs, a kulturális és anyagi javak fogyasztá-si módszerei révén különböznek.” (Mohamed CHERKAOUI: Stratificarea. In: Raymond BOUDON (szerk.): Tratatde sociologie generalá. Delia VASILIU és Anca ENE fordítása. 2. kiadás. Humanitas, Bucuresti, 2006. 145.)

26 Sheila Fitzpatrick azt is felveti, hogy a „szocialista realizmust”, amely a Szovjet Írók Szövetségének 1934-esalapító okmányában fô ideológiai vonulatként szerepel, olyan formának szánták, amely a proletár irodalmat,de a párthoz nem kötôdô irodalmárok által gyakorolt mûvészetet is magába olvaszthatja. (Sheila FITZPATRICK:The Cultural Front. I. m. 243.)

27 1934 augusztusában rendezik meg a Szovjet Írók Szövetségének elsô kongresszusát. Ebbôl az alkalom-ból vezetik be a szocialista realizmus doktrínáját is.

28 Lásd Gisèle SAPIRO: La Guerre des écrivains (1940–1953). Fayard, Paris, 1999. 16.


litás leképezése legyen. Ugyanakkor az intellektuális hatalomnakmegadott tisztelet gyakran semlegesíti az ideológusok és az irodalmá-rok közti ellenségességet, szemben azzal, amit a két jól elkülöníthetô tá-bor közötti harc redukcionista modellje sugall. Mivel nem sikerül az iro-dalmárokat egy, a politikai irányításnak alárendelt csoporttá, egyetlentömbbé kovácsolni, vagy az irodalmárok teljességét azonos privilégiu-mokban részesíteni, az írók intézményesítése olyan utópikus tervvé vá-lik, amely egyre távolabb kerül eredeti premisszáitól, de ennek ellenérekikerülhetetlen erô, ha a kultúrának és a kultúra termelôinek megérté-séhez keresünk módszereket.

A Román Írószövetség megalapítása. Elszakadás a két világháború közötti társadalomtól1948 áprilisában kihirdették a Román Népköztársaság alkotmányát,majd a teljes kiadói tevékenységre kiterjesztették az állami ellenôrzést(államosítottak minden kiadót, nyomdát és papírgyárat), megszüntettéka Román Akadémiát, és végrehajtották az 1945–1948 között megjelentbrosúrákban bejelentett tisztogatásokat. Mindezek után megalakítottákaz Írók Szövetségét a Romániai Írók Szövetsége (Societátii Scriitorilordin România – SSR) és a Drámaírók Szövetsége (Societatea AutorilorDramatici – SAD) fúziójából. Akárcsak a Szovjetunióban, az Írószövet-ség megalapítása Romániában is megelôzte a többi mûvészi szövetséget,és ezáltal szervezeti modelljükké vált.29 A Képzômûvészek Szövetsége(Uniunea Artistilor Plastici) 1950-ben jött létre, és az Írók Szövetségé-hez hasonlóan az egyetlen legális intézmény és az egyetlen legitimálószervezet lett a román mûvészeti életben. Az irodalmárok egyetlen, jogiszemélyként létezô szövetségbe tömörítése, az irányított összevonás se-bezhetôbbé tette ôket, és megsemmisítette az addigra kialakult sajátoscsoportvonásokat; elônye volt viszont egy olyan típusú monopólium lét-rejötte, amely egy belsô szolidaritásra képes, követeléseinek érdekébenmobilizálható és mobilizálódó szervezetté alakulhatott.30 A „kulturálisforradalom” egyesítô elve már 1947 októberében nyilvánvalóvá vált.

29 A Szovjetunióban csak az Építészek Szövetsége született meg még a második világháborút megelôzô idô-szakban (1937-ben). A Zeneszerzôk Szövetsége 1948-ban alakult meg, a Mûvészek Szövetsége csak 1959-ben. (Leonid HELLER–Antoine BAUDUIN: i. m. 316.)

30 Magda CÂRNECI: Artele plastice în România 1945–1989. Editura Meridiane, Bucuresti, 2000. 20.

88

Megrendezték az USASZ (Uniunea Sindicatelor Artistilor, Scriitorilor siZiaristilor – Mûvészek, Írók és Újságírók Szervezeteinek Szövetsége)kongresszusát, ahol felolvastak egy hosszú jelentést, amelyet Zsdnov-idé-zetek tarkítanak – annak a szovjet ideológusnak a mondatai, aki 1934-ben,a Szovjet Írók Szövetségének kongresszusán rögzítette a szocialista rea-lizmus paramétereit.31 A mobilizáció idôszaka tehát egy monovalensesztétikára való hivatkozással kezdôdik, amely esztétika „a megjelení-tés módjának (csak az élet konkrét és valószerû bemutatása) és a mûvé-szet társadalmi feladatának (a munkások tudatának ideológiai átalakí-tása, valamint oktatása) cenzúráját”32 használja referenciaként.

Az 1949. márciusi konferencia vitái már elôre jelezték, hogy az új in-tézmény szervezési elve és esztétikai programja, szöges ellentétben a kétvilágháború közötti Román Írók Szövetségével, híven fogja követni aszovjet mintát. Az új szövetségrôl elhangzott, hogy „élô, dinamikus or-ganizmus, azon az elven, hogy az írók részt vesznek a szocializmus építé-séért folyó harcban”; a szövetség „egyes – eddig individualista és öntelt –írók mozgósításának és összetartásának csodája, a törekvés, az ideológiaés a tettvágy egységet alkot benne” (A. Toma).33 Egyúttal demokratikusszervezet is, „amely bármilyen etnikumba tartozó író elôtt ki kell hogytárja kapuit” (Mihai Beniuc), „híd a régi és az új között, hely a tanulásra”(Mihai Novicov). A kevésbé szigorú belépési feltételeket34 és a békéltetésóhaját ellensúlyozza a politikai megrendelések teljesítésének kötelezett-sége. Az irodalmon belüli elismertségbôl adódó elfogadottságnak exp-licit módon is megjelenik az ellentéte, az irodalmon kívüli elhivatottságelismerése: „A múltban elég volt, ha írónak fogadtak el; vagyis ha adottmennyiségû kötetet publikáltál, beléphettél a szövetségbe. Ma már nem!Az új szabályzat szerint a Szövetség nemcsak egyszerû írói szervezet,amelynek minden tagja azt teszi, amit akar (sic!), hanem olyan írók szer-vezete, akiket alkotói tevékenységükben a népi demokrácia rendszeré-nek politikája vezet.” (M. Novicov)

Másik újdonság a két világháború közötti szövetséghez képest „a mun-ka emberei” felé nyitás: két elkülönült tagsági fok, a rendes, állandó ésa próbaidôs tagság bevezetésével. Az elsô csoportba azok tartoznak,

tanulmányok

31 Marc Ferro hangsúlyozza, hogy a Szovjetunióban csak egyetlen írószövetség létezett, egyetlen ifjúságiszervezet stb., ami társadalmi erejüket felerôsítette. (Marc FERRO: i. m. 224.)

32 Sanda CORDOS: Literatura între revolutie si reactiune. Problema crizei în literatura româná si rusá a seco-lului XX. 2., bôvített kiadás. Biblioteca Apostrof, Cluj-Napoca, 2002. 74.

33 Az idézetek és az Írószövetség statútumának részletei a lacára 1949/13-as számából származnak.34 Az 1909-ben alapított SSR a belépés feltételei között a román nemzetiséget/állampolgárságot is szere-

peltette.


akik „folyamatosan fenntartott” irodalmi tevékenységet folytatnak, amásikba pedig a kezdôk kerülnek. A mennyiség, nem pedig a minôségalapján létrehozott kritérium lényegében egy ideiglenes elvre, az (élet-kori alapokon nyugvó) elôléptetés és elfogadás elvére épül. A „fiatal író”fogalma az Irodalmi Iskola és a fogalmat nevéül választó Tânárul scriitorfolyóirat 1950-es létrehozásával intézményesült, s a fiatal szerzôk szere-peltetése az 1950-es évek vége felé is fontos maradt. Ekkor vette át a meg-szûnt Tânárul scriitor helyét a Luceafárul (Esthajnalcsillag), amely nem-csak hogy az Írószövetség folyóirata volt, de fôszerkesztôje maga MihaiBeniuc, az Írószövetség egyre nagyobb hatalmú elsô titkára. A tehetségegyik feltétele így a könnyen alakíthatóság, a dogmatikus kérelmeknekvaló megfelelés lett. A fiatalok bátorítása az adott idôszakban általánoselvárássá, kívánalommá vált, s implicit módon olyan eljárássá is, amellyelegyes patronáló irodalmi személyek a szellem arisztokratáivá avanzsál-hattak. Az, hogy az állampolitika napirendjére kerülhet a fiatalok pozi-tív diszkriminációjának stratégiája (amit a változásra nyitott kulturálismezôk jellemzôjeként tartunk számon), szintén a vezetôségi elit elszánt-ságát mutatja: fel akarja forgatni a létezô hierarchiákat, és olyan átme-neti helyzetet kíván létrehozni, amely biztosítja a legitimitását.

Az Írószövetség mindent magába olvasztó keretei közé a vidéki írókis bekerülnek, ezért jönnek létre elsô lépésként négy helyen – Kolozsvá-rott, Temesvárott, Iasiban és Craiovában – a fiókszervezetek, és ezértválik elvárássá az aktív részvétel a negyedévente vagy havonta megren-dezett üléseken. A területi kiterjedés társadalmi dimenziót is nyer, tá-mogatják az író-olvasó találkozókat, elôsegítik a külön e célra szánt ala-pokból finanszírozott irodalmi kirándulásokat.

Konvergencia a párt látásmódjával és szerkezetévelAz 1949-es statútum rögzíti mindazt, amit a konferencián megvitattak,köztük (az 1. cikkelyben) a szocialista realizmusban mint alkotói mód-szerben való jártasság megszerzésének és alkalmazásának szükségessé-gét is.35 Külön paragrafus (melyet mintha csak a büntetô törvénykönyv-bôl másoltak volna ki) szól azokról a körülményekrôl, melyek között

35 „A RNK Íróinak Szövetsége célul tûzi ki, hogy az írók elsajátítsák a szocialista realizmus módszerét, amelymegköveteli a valószerû, történetileg konkrét leírást, az élet forradalmi szemléletének érvényesítését,az új, progresszív társadalmi jelenségek bemutatását az irodalmi alkotásban.” (Ion IANOSI: Uniunea Scriito-rilor în sistemul culturii socialiste si segmentul literar în tranzitia româneascá. In: Adrian MIROIU (szerk.):Institutii în tranzitie. Editura Paideia, Bucuresti, 2003.)

90

elveszítheti valaki az írószövetségi tagságot: „Ha az Írószövetség tagjaelveszti a Román Kommunista Pártban a szavazati jogát”, és „ha a RománNépköztársaság érdekeivel ellentétes tevékenységben bûnösnek bizonyul”.A statútum külön fejezetet szentel a vezetô szerveknek, amelyek felépí-tése a párt mûködését másolja le: a legfelsôbb vezetôszerv, a Kongresszus– késôbb Közgyûlés, majd Országos Konferencia (Congresul, AdunareGeneralá, Conferinta pe tará) – kétévente ülésezik (a késôbbiekben há-rom-, majd négy-, végül ötévente). A köztes idôben a Kongresszus általdelegált Bizottság – késôbb Tanács (Comitet, Consiliu) – látja el az irányí-tást. Ennek van egy Vezetôsége (Birou), amely hét vezetôségi tagból, há-rom titkárból és egy elnökbôl áll. A Bizottság feladata a tagok felvételevagy visszautasítása az írók által beadott kérelmek alapján, az Írószö-vetség pénzügyi alapjainak elosztása, a díjkiosztó zsûrik tagjainak kivá-lasztása, statútumok megvitatása, nemzetközi egyezmények megkötése,kulturális események megszervezése, valamint az Írószövetséghez tartozószerkesztôségek munkatársainak felvétele és elbocsátása.36 A más statú-tumokban is megôrzött tipikus szocialista piramisszerkezet a maga hori-zontálisan (fiókszervezetek) és vertikálisan (a meghatalmazottak tömegé-nek hierarchikus korlátozása) szervezett alrendszereivel még akár egyfajtademokratikus mûködés elôfeltételeit is jelenthette volna, elôsegítve egy„relatív testületi autonómia” megszilárdítását. Az írók is többnyire úgyemlékeznek, hogy az Írószövetség mind szimbolikus, mind gazdaságikérdésekben önirányító volt, s az illetékes hatóságok részvétele az ülésekencsak formaságnak számított, nem befolyásolta a belsô választásokat.37

Efféle helyzetek elkerülésére a megelôzô jelleggel íródott „láthatatlan”elôírások szolgálnak. Bár az Írószövetség hivatalosan nem volt a pártszervezete, a politikával való összetartást olyan elemek biztosították,amelyek befolyásolták a Vezetôség keretein belül születô döntéseket:például a Vezetôség tagjait besorolták a nómenklatúrába. Az archívumdokumentumai feltárják a szövetség vezetôségében helyet foglaló, vagya szövetség pártalapszervezetébe,38 vagy a nómenklatúra kasztjába tar-

tanulmányok

36 A gyakorlatban, amint erre Ion Ianosi rámutat, „e nyíltan vagy burkoltan gazdasági jellegû hatáskörökgyakorlását egy szûk kör (fôként a Vezetôség) vállalta fel, a Tanács jóváhagyásának többé-kevésbé for-málisan alárendelt módon”. (Uo.)

37 Augustin Buzura szerint a Vezetôség vagy a Bizottság gyûléseit és választási üléseit, a demokratikus szava-zási mechanizmus miatt, nem tudták manipulálni a hatóságok. A minisztériumok vagy a KB képviselôi ajelenlétre vagy a bevezetô felszólalás megtartására szorítkoztak. (Interjú Augustin Buzurával, 2006. 11. 29.)

38 Az Írószövetség archívumának az 1950-es évekbôl származó dokumentumai rögzítik Pop Simion (szül.1930, „az alapszervezet titkára”, 1958–1968 között az Írószövetség alelnöke) makacs és befolyásos jelen-lenlétét a Vezetôség ülésein. A gyorsírásos jegyzôkönyvek, amelyek az 1968-as „botrány” kapcsán született


tozó személyek39 ilyen értelmû kettôs kötôdését. Az egyszerû tagokatszigorúan nyilvántartásba vették, feltüntetve politikai hovatartozásukat(aktivisták, KISZ-tagok, RKP-tagok, RKP-tagjelöltek, nem párttagok),apjuk foglalkozását, nemzetiségüket, és természetesen irodalmi munkás-ságukat, megjelent köteteik számát stb. Az archívumban egyetlen olyandokumentumgyûjtemény áll rendelkezésre, amely a teljes tagság politi-kai hovatartozásáról képet nyújt egy adott pillanatban: az 1965-re vonat-kozó taglisták csoportja. Abban az évben 226 íróból 102 volt tagja aRomán Munkáspártnak. Az a tény, hogy a liberalizálás idôszakában azÍrószövetség tagjainak majdnem fele egyúttal párttag is, mégsem az in-doktrináció sikerének jele. Egyesek az 1950-es években szakmai elôre-lépés céljából szerzett párttagságukat ôrzik, mások pedig a párt belsôreformjainak lehetôségében kezdenek hinni. Az új tagok helyzetére vonat-kozó, összevethetô adatok egy csoportja mégis arra utal, hogy az 1960-asévek hátralévô részében folyamatosan csökken a párttagsággal is rendel-kezô, írószövetségi tagságra törekvô jelentkezôk aránya.40

Noha a párttagság nem feltétele az írószövetségi felvételnek, az 1950-esévek után is fontos elvárás azoktól, akik vezetô funkcióba kerülnek azÍrószövetséghez tartozó valamelyik szerkesztôségben. Ezek a posztoknem jelennek meg ugyan a Nicoleta Ionescu-Gurá által összegyûjtött nó-menklatúralistán, de az írók visszaemlékezéseikben kivétel nélkül mind-annyian rámutatnak a szakmai elôrelépés és a pártba való belépés össze-függéseire. Aurel Ráu, aki az 1940-es évek végétôl résztvevôje az irodalmiéletnek, 1959-tôl kezdve pedig a Steaua folyóirat fôszerkesztôje, úgy

vitákat tartalmazzák (fiatal írók egy csoportja arra vetemedett, hogy az egyik KISZ-gyûlésen a cenzúra el-törlését követelje), rámutatnak arra, hogy az Írószövetségen belül olyan pártszervezet is létezett, amelynagyon ügyelt a teljes jogú tagok és a fiatal szerzôk elkülönítésére. A Szovjetunióban már az 1930-as évek-tôl kezdve léteztek „szervezeti titkár”-nak nevezett, az ideológiai komisszároknak fenntartott funkciók: ôkszakmai tanácsokat adtak a céhproblémákkal kapcsolatban anélkül, hogy a céhnek magának automatiku-san a tagjai lettek volna. Pop Simion, a „Mihai Eminescu” Irodalmi Iskola és a „Stefan Gheorghiu” PolitikaiAkadémia végzettje, tulajdonképpen egy szovjet orgszek megfelelôje, és nem csak az Írószövetség csúcs-vezetésének tagja. A törvényi vagy az Írószövetség archívumában található dokumentumok sem részletezik,mi a szerepe az „alapszervezetnek”, de az írók visszaemlékezéseiben legalább olyan fontos hely jut neki,mint a Vezetôségnek vagy a Tanácsnak. A Vezetôség 1959. január 26-i ülésének gyorsírásos jegyzôköny-ve azt az értékes információt tartalmazza, hogy Pop Simion nem tagja az Írószövetségnek (szovjet megfe-lelôjének sem), „titkárnak” a folyóiratok tevékenységet felügyelôk káderhiánya miatt nevezték ki.

39 Az „irodalom és mûvészet” fejezetben a Román Munkáspárt Központi Bizottságának nómenklatúra-nyil-vántartása a 26. és 27. helyen tartalmazza az Írószövetség elnökét és titkárait. (Nicoleta IONESCU-GURÁ:Nomenclatura Comitetului Central al Partidului Muncitoresc Român. Humanitas, Bucuresti, 2006. 256.)

40 1963-ban a 12 új belépô közül csak kettô nem tagja a pártnak vagy az ifjúsági szervezetnek. 1965-ben az56 jelentkezô közül 11 párttag van, az ifjúsági szervezetnek pedig ketten tagjai.

92

nyilatkozott, hogy az 1950-es évek harminc éven aluli szerzôit már koráb-ban, a középiskolai padból magához szippantotta az UTM (UniuneaTineretului Muncitoresc – Munkás Ifjúsági Szövetség), s ez az akkorizaklatott irodalmi életben egyfajta védelmet nyújtott. Ô például azzalodázta el a (rendszeres igényként felmerülô) pártba belépését, hogyMISZ-tagságára hivatkozott.41 Egy másik nemzedék tagja, az 1971-benszintén a Steaua szerkesztôjeként dolgozó Adrian Popescu pontosított:„Általában az RKP tagjának lenni nem volt kötelezô, de voltak kivételesesetek.” Bár a továbbiakban sem jutott feljebb a szerkesztôi posztnál,Adrian Popescu belépett a pártba, „az Írószövetség Kolozsvári Fiókszer-vezetének ajánlására”.42

Más kategóriába tartoztak a Központi Bizottság tagságáig eljutottírók. Nicolae Breban 1967-ben lett a párt tagja – „egyes párttagok unszo-lására” (Dumitru Popescuról van szó).43 1969. augusztus 12-én már aKB póttagja,44 még mielôtt 1970. június 2-án kineveznék a România lite-rará fôszerkesztôjévé. A Breban generációjához tartozó George Báláitá1959-ben, elsô publikációi után lépett be a pártba; jóval ezután lett azAteneu szerkesztôségének tagja. Bukarestbe 1979-ben költözött, amikoraz Írószövetség titkárává és (majdnem ugyanakkor) a KB póttagjáváválasztották. Errôl ezt vallotta: csak formalitás volt, afféle „adjuk mega császárnak, ami a császáré”, amiért cserébe viszont „nyugodtan írhat-tam”.45 A kettôs beiktatás az ô esetében is ambivalens hatású: egyrésztvédettséget jelent új kulcspozíciójában, a Cartea Româneascá kiadó igazga-tói székében, másrészt viszont olyan identitást kölcsönöz neki, amelymég az apparatcsikok között is nemkívánatossá teszi. Ez egy „baljóstréfa”46 érzését kelti benne. Dumitru Radu Popescu 1961-ben lépett bea pártba (a Steaua szerkesztôjeként); ugyanazon a napon lett a KB pót-tagja, mint Nicolae Breban; teljes jogú KB-tag 1979-tôl, majd 1981-tôlaz Írószövetség elnöke.47 Alexandru Balaci szintén elôbb lett a KB póttagja

tanulmányok

41 Ennek ellenére Aurel Ráu – Maxim Berghianunak, a párt kolozsvári regionális tanácsa 1963–1965 közöt-ti vezetôjének javaslatára – a Nagy Nemzetgyûlés küldötte lett. (Interjú Aurel Rsá

43 Interjú Nicolae Brebannal, 2006. július 1. – Ebben az interjúban az író azt is kijelenti, hogy a kommunizmusidején minden fôszerkesztô, helyettes fôszerkesztô és szerkesztôségi titkár a nómenklatúra tagja volt.

44 Lásd CNSAS: Membrii C. C. al P. C. R. (1945–1989). Ed. Enciclopedicá, Bucuresti, 2004.45 Constantin STÁNESCU: Interviuri în tranzitie. Editura Fundatiei Culturale Române, Bucuresti, 1996. 70.46 „Az én bûnös természetem, a szerencsétlen mûvész, ô segített. Sui generis! Ami miatt aggódnom kel-

lett volna, az mulattatott. Persze, tudták ôk nálam is jobban: kötelezô százalékok, ideológiai kalkulus, tár-sadalmi kategóriák, drákói formalizmus, satöbbi. De mégis: ez meg mit keres itt…” (Uo. 69.)

47 A D. R. Popescuhoz közel álló Constantin Toiu így értékeli azt, hogy Popescu a párt nyomására lett az Író-szövetség elnöke: „Szemükre vetették, hogy folyton középszerû emberekbôl csinálnak elnököt. És akkor,hogy megmutassák, milyen nyitottak, ôt választották.” (Interjú Constantin Toiuval, 2005. szeptember 29.)


(1974-ben), mintsem 1981-ben elfoglalta volna az Írószövetség alelnökiszékét. Domokos Géza esetében szintén megelôzi a póttagság (1969) azÍrószövetség vezetôségének titkári posztját (1977). Eugen Jebeleanut ésOctavian Palert is az után választották be az Írószövetség Vezetôségébe(1981), hogy póttagok lettek a KB-ban (1969-ben, illetve 1974-ben).

Ezekbôl a példákból is látszik, hogy a politikai betagozódás nem köz-vetlenül az Írószövetségbe való belépést, hanem az annak hierarchiájábanvaló emelkedést elôzi meg; az emelkedést tehát az összegyûjtött szimbo-likus tôke és a megszerzett politikai tôke egyaránt felgyorsította. A már1945 elôtti aktív politikai múlttal rendelkezô írók (mint Zaharia Stancu48

vagy Virgil Teodorescu) esetében fordítva van: az Írószövetség vezetôitisztsége (1966, 1965) megelôzi a KB-ba jutást (1969, 1965). Ez min-den bizonnyal azt mutatja, hogy a régi harcostárs értéke a legmagasabbpártfunkcióval ér fel. Mások esetében ezzel ellentétes elv, a politikai ösz-tönzésnek és az irodalmi karizma bürokratizálásának elve érvényesül azÍrószövetségen belüli elismerésben. Érdemes felfigyelni itt arra, hogy aKB-ba bekerült írók fele49 1969. augusztus 2-án kapta a pozíciót, vagyisaz „RKP dicsôséges X. kongresszusa” alkalmával, amikor az 1968-asesemények gyümölcseit szüretelték. Még ha arányuk elenyészô is a KBtöbbi tagjához képest (1,18%), az, hogy szakmaként az „író” szerepelnevük mellett, azt jelzi: a hatalom, amikor kísérletet tett a kulturális elitbeemelésére a hatalomba, elsôsorban az irodalmárokat célozta meg pro-fesszionális vagy irodalmári alkalmazotti/dolgozói minôségükben.

Hogyan lesznek az írók funkcionáriusokká?Az 1949-es statútumban nem találhatunk errôl semmit, viszont a Tanács-ban 1968. október 3-án megvitatott statútumtervben és az 1969-es sta-tútum 11. cikkelyében is ott található az ajánlás, miszerint az Írószövet-ség tagjai „a dolgozókhoz hasonulnak, és az alkalmazottakkal azonosjogokat élveznek”. Egy olyan országban, ahol a munkanélküliség az al-

48 Zaharia Stancu (1902–1974) 1943-ban került a Târgu-Jiu-i lágerbe antifasiszta tevékenység miatt. 1947-tôl az írószövetség elôdjének, az SSR-nek az elnöke, 1966–1974 között pedig az Írószövetség elnöke.

49 A Dictionarul membrilor C. C. al P. C. R által nyilvántartott 1212 személy közül csak 25 író van, közülük11 1969. augusztus 12-én került be a KB-be. Név szerint: Aurel Baranga, Eugen Barbu, I. Dodu Bálan, ZoeDumitrescu-Busulenga, Eugen Jebeleanu, Titus Popovici, Zaharia Stancu, Sütô András, Domokos Géza,Nicolae Breban, D. R. Popescu. A többiek: Ion Brad, Mihnea Gheorghiu, Létay Lajos, George Macoves-cu, Mircea Malita, Ion Popescu-Puturi, Mircea Radu Iacoban, Dinu Sáraru, Valeriu Râpeanu, GeorgeBáláitá, Octavian Paler, Virgil Teodorescu, Anton Breitenhofer, Ion Vlad.

94

kotmány alapján bûncselekménynek minôsül,50 egy ehhez hasonló in-tézkedés az irodalmi tevékenységet legálissá, másodlagos jelentôségûszabadidôs tevékenységbôl fôállású foglalkozássá teszi. Az ebbôl szár-mazó elônyök hivatalos és hivatásos identitással ruházzák föl az írókat,lehetôvé téve számukra annak az idônek a másoktól független beosztá-sát, amely szükséges ahhoz, hogy foglalkozhassanak önmagukkal (írja-nak) és társaikkal is (szövetségi vagy csoportos találkozások stb.). A mun-kához való jog automatikusan magával vonja a pihenéshez való jogotis, amelyet elsôsorban az Egészségügyi Minisztérium és az Írószövetségközötti szerzôdések garantálnak.51 Az idôhöz való joghoz ekképpen atérhez való jog is társul – ez utóbbit a tag szabadon választhatja a munka,a pihenés, vagy éppenséggel a háztartási tevékenységek gyakorlásárafenntartott lakóterületként.52

Az Írószövetség olyan szekciók, szerkesztôségek, kiadók és folyóiratokhálózatával is rendelkezik, amelyek változatos fogyasztói teret jelentenektagjainak és lehetôvé teszik, hogy egy zárt csoporthoz való tartozás ér-zésével tervezzék meg jövôjüket. A késôbbiekben bekövetkezô gazdaságiválság, a felemelkedési lehetôségek szûkülése, a vidéki szakmai gyakor-lat kötelezettsége – mindezek olyan, az írók által drámai erôvel érzékeltegyenlôtlenségeket generálnak, amelyek nyomán a rendszer utolsó év-tizedében már képtelenek lesznek a korábbiakhoz hasonló posztokat éspozíciókat elnyerni ebben a hálózatban. Az Írószövetségben találhatóstaff elképesztô méreteket ölt, a szerkesztôségi és az adminisztratív-tech-nikai személyzet között pedig átjárhatók a határok.53 Az Írószövetségközponti adminisztrációja túlterhelt szerkezet: az elnöktôl, alelnököktôl

tanulmányok

50 Az 1952-es alkotmány 15. cikkelye kimondja: „A Román Népköztársaságban a munka kötelesség és tisz-tességbeli ügy minden munkaképes állampolgár számára, annak az elvnek az alapján, hogy«aki nem dol-gozik, ne is egyék». A Román Népköztársaságban egyre szélesebb körben érvényesül a szocializmus el-ve: »mindenkinek a képességei szerint, mindenki a munkája alapján«”. Az 1965-ös alkotmányban akötelesség helyére a jog kerül. A 18. cikkelyben már az szerepel, hogy „a Román Népköztársaságban azállampolgároknak joga van a munkához. Minden állampolgár megkapja a lehetôséget, hogy felkészült-ségének megfelelôen a gazdasági, adminisztratív, szociális vagy kulturális területen fejtsen ki tevékeny-séget, és annak minôsége és mennyisége szerint kapjon díjazást. Egyenlô munkáért egyenlô bérezés jár.”

51 Az Írószövetségnek az Egészségügyi Minisztériumhoz címzett 1953. július 11-i 2109. számú felszólítása„a munka embere” jelzôjét igényli az „író elvtársak” számára, akik megérdemlik, hogy kellô odafigyelés-sel kezeljék ôket a gyógyfürdôhelyeken.

52 Az 1969-es statútum 11. cikkelye arra figyelmeztet, hogy az íróknak nagyobb lakóterületre van szükségeés joga, mint más állampolgároknak.

53 1960-ban Veronica Porumbacu a nemzetközi kapcsolatok fônöke az Írószövetségben, Pop Simion az ifjú-ságot irányító ügyosztály fônöke, Radu Lupan pedig az adatgyûjtési ügyosztályon hivatalnok. 1970-benHaralamb Zincá az irodalmi megnyilatkozások ügyosztályának fônöke, Alexandra Târziu könyvtáros ésBenedict Corlaciu az Írószövetség almanachjának felelôs szerkesztôje.


1. t

áblá

zat.

Az

írós

zöve

tség

i fol

yóir

atok

* al

kalm

azot

tain

ak fi

zeté

se a

z el

fogl

alt

posz

tnak

meg

fele

lôen

az

1953

., 19

54.,

1957

., 19

60.,

1974

. éve

kben

Forrá

s:a

Rom

án Ír

ószö

vets

ég a

rchí

vum

a, v

alam

int A

nuar

ul s

tatis

tic a

l R. S

. R. E

ditu

ra S

tiint

ificá

, Buc

ures

ti, 1

980.

62.

* M

inde

n fo

lyói

rat,

függ

etle

nül a

ttól,

hogy

az 1

950-

es v

agy

az 1

960-

as é

vekb

en je

lent

-e m

eg. A

zokb

an a

z ese

tekb

en, a

mik

or a

foly

óira

t nev

e m

egvá

ltozo

tt, a

z ere

deti

név

mel

lett

feltü

ntet

tem

az ú

j meg

neve

zést

is. C

silla

g-ga

l azo

kat a

z ese

teke

t jel

ölte

m, a

mel

yekn

él n

em á

ll re

ndel

kezé

sre

adat

.

Alm

ana

Alm

anah

ulG

azet

aB

anat

erH

avi á

tlag

Tân

árul

Via

taA

lman

ahul

hul I

asul

Scri

sul

liter

ará/

Sc

rhri

ft-

Nov

i Jiv

ot/

jöve

dele

mÉ

vM

unka

kör

scri

itor

/R

omâ-

lit C

luj/

Utu

nkIg

az S

zóN

ou/

báná

tean

/ R

omân

iatu

n/ N

eue

Seco

lul 2

0K

nije

vni

a ku

ltúr

ális

Luc

eafá

rul

-nea

scá

Stea

uaC

onvo

rbir

iO

rizo

ntlit

erar

áL

iter

atur

Jivo

t T

imis

szfé

rába

n lit

erar

e(l

ej)

1953

fôsz

erke

sztô

920

1740

1135

1272

920

827

355

titk

ár66

892

092

092

074

535

5sz

erke

sztô

745

745

827

605

605

355

szer

kesz

tôsé

gi

mun

katá

rs49

560

573

066

754

241

035

5al

kalm

azot

tak

szám

a6

3012

166

87

1954

fôsz

erke

sztô

1410

1740

1410

1410

1410

1410

1135

1740

470

titk

ár82

711

3592

092

092

011

3547

0sz

erke

sztô

827

920

745

745

827

827

745

980

470

szer

kesz

tôsé

gi

mun

katá

rs66

760

560

566

766

760

560

647

0al

kalm

azot

tak

szám

a19

3515

1812

126

5019

57fô

szer

kesz

tô20

0023

0023

0023

00*

*14

0023

00*

470

titk

ár12

0012

0020

0085

012

0047

0sz

erke

sztô

1350

1350

1350

950

1350

470

szer

kesz

tôsé

gi

mun

katá

rs10

0011

0011

0011

0080

011

0047

0al

kalm

azot

tak

szám

a14

2415

238

2519

60fô

szer

kesz

tô23

0024

0024

0025

0024

7522

0016

0024

00*

2400

*81

9ti

tkár

2300

2200

2075

2225

1425

1400

1100

1575

2200

819

szer

kesz

tô14

2515

7517

0015

7516

7514

0011

0015

7517

0081

9sz

erke

sztô

ségi

m

unka

társ

1225

1375

1200

1375

1425

1200

1000

1375

1450

819

alka

lmaz

otta

k sz

áma

2517

1221

1311

824

11

1974

fôsz

erke

sztô

4700

4520

5040

5140

5140

4908

4920

6335

4850

5008

1570

titk

ár42

1641

6643

0044

8045

5023

5444

8050

5045

2043

0035

7715

70sz

erke

sztô

2300

2667

2884

2862

2667

2354

2675

2805

2677

2415

1570

szer

kesz

tôsé

gi

mun

katá

rs22

0021

0021

0022

6622

6622

6622

0023

0022

6620

6015

5515

70al

kalm

azot

tak

szám

a25

1916

2214

1539

1214

2

96

az irodalmi titkárok titkárain, a nemzetközi kapcsolatokért felelôs sze-mélyeken át a könyvtárosokig, almanachszerkesztôkig, könyvelôkig,közgazdászokig, portásokig, sofôrökig. A céh elnöke egyúttal az admi-nisztrációs igazgató szerepét is betölti, s ez a számára (meg az alelnökökés titkárok számára) kijáró juttatások összegén is meglátszik. Az Írószö-vetség tisztségeirôl rendelkezô statútum (HCM 4174/1953. szám alattfogadták el) együtt tartalmazza az információkat a következôkre: a veze-tôség, a szervezési osztály, a külföldi kapcsolatok osztálya, a kulturálisosztály, az ifjúságot irányító osztály, az adminisztratív osztály, az alkotó-házak kiszolgáló személyzete,54 a kolozsvári, temesvári, marosvásárhelyi,craiovai és brassói fiókszervezetek; valamint a következô folyóiratok:Tânárul scriitor, Viata Româneascá, a kolozsvári Almanahul literar ésUtunk, a marosvásárhelyi Igaz Szó, a Iasul Nou irodalmi almanach, atemesvári Scrisul Bánátean és Banater Schrifttum.

Az, hogy a folyóiratokat felosztották központi irodalmi folyóiratokraés vidéki almanachokra, az efféle kiadványok kísérleti voltára utal: elütôelemekbôl összeállított, szokatlan profiljuk és idônkénti megjelenésükegyfajta kompromisszumot próbál létrehozni a propagandairodalom ésaz irodalom konkrét elômozdítása között,55 ennek minden következmé-nyével egyetemben, mint például a bukaresti és a vidéki honoráriumokközelítése.56 Amint azt az 1. táblázat is mutatja, az 1950-es évek elejéna vidéki szerkesztôk fizetése mégis alacsonyabb, mint a fôvárosiaké (1740lej jut a Viata Româneascá fôszerkesztôjének, ezzel szemben a kolozs-

tanulmányok

54 Az 1950-es években nyolc alkotóházat említenek a könyvelési iratokban: Csucsán, Sinaián, Szovátán,Tusnádon, Govorán, Bálcestin, Valea Vinuluiban és Mangalia-Neptunon.

55 Aurel Ráu nyilatkozta: „Kolozsváron egy új folyóirat megjelentetésére Sztálin ünneplése volt a megfele-lô pillanat. Miron Radu Paraschivescu, aki Bukarestbôl érkezett, és minden titkárnak a barátja volt, aztjavasolta, hogy ezen a zaklatott Kolozsváron jelentessenek meg almanachot, amire az »L« számot írjákrá. Elvben egy almanach egyetlenegyszer jelenik meg, mint afféle kalendárium. Ô kitalálta ezt az »L«-t,ami nem akármilyen almanach lett, hanem irodalmi almanach, L mint literatúra. Ez volt az ô ravaszsága.Átejtették a fentebbvalókat. És miután az elsô szám jó visszhangra lelt a sajtóban, engedélyt kaptak amásodik számra is, amely januárban jelent meg. Baconsky akkor tért vissza Bukarestbôl, és azt mondtanekünk: „olyan tiszteletdíjakat fogunk kapni, mint a bukarestiek. Egy versre, amire addig 200 lejt kaptál,azontúl 2000 járt. Elképesztô ugrás volt. A második számtól egészen a végéig olyan tiszteletdíjakat kap-tunk, mint a bukarestiek.” (Interjú Aurel Ráuval, 2005. július 6.)

56 A megoldás alulról érkezett, az irodalmi életbe belépni vágyó fiatalok kezdeményezései révén. Az Alma-nahul literar elsô száma 1949 decemberének elején jelent meg. Az elsô szám után „kialakult egy szer-kesztôség anélkül, hogy ezt említenék a borítón vagy a periodika korpuszában, a következô beosztások-kal: M[iron] R[adu] P[araschivescu] fôszerkesztô, A. E. Baconsky szerkesztôségi titkár, Victor Felea technikaiszerkesztô, Aurel Ráu és én [Dumitru Micu] mint szerkesztôk. Székhelyünk nem volt. És mivel szekcióinksem voltak, mindannyian mindenfélét csináltunk.” (Dumitru MICU: Timpuri zbuciumate. Reconstituiri su-biective. Editura Vestala, Bucuresti, 2001. 113.)

vári almanach azonos pozíciójában lévônek csak 1135, az Utunk fôszer-kesztôjének pedig 1272 lej a fizetése). Az évtized végére az Írószövetségminden folyóiratánál csaknem azonos a fôszerkesztô javadalmazása.A hetvenes években újabb eltolódás következik be, ezúttal az egyes fô-városi és vidéki folyóiratok megnövekedett presztízse következtében.A legmagasabb fizetést a România literará fôszerkesztôje kapja, majdaz Igaz Szó, az Utunk és a Steaua fôszerkesztôi következnek. A hetve-nes évek végén a România literarához képest57 a vidéki folyóiratok gaz-dasági hatékonysága igencsak gyenge, számszerûleg 13% a 61%-hozképest (lásd 1. ábra). Úgy tûnik, a kultúra bátorításának „földrajzi”

1/a. ábra. Az Írószövetség folyóiratainak anyagi helyzete (gazdasági haté-konysága) az 1962., 1965., 1970., 1978. évekbenForrás: az Írószövetség archívuma


80%

70%

60%

50%

40%

30%

20%

10%

0%1962

Viata RomâneascáGazeta literaráLuceafárulSecolul 20Neue LiteraturSteaua

Steaua

Neue Literatur

Luceafárul

Secolul 20

Gazeta literará

Viata Româneascá

Scrisul bánátean

Utunk

Iasul literar

Novi Jivot

Igaz Szó

UtunkIgaz SzóIasul literarScrisul bánáteanNovi Jivot

1965 1970 1978

57 A gazdasági hatékonyság egy adott folyóirat esetében a bevételek és kiadások arányából adódik.

megfontolásai még ekkor, a gazdasági válság felgyorsulásának az idô-szakában is elôbbrevalók a veszteségcsökkentésnél.

A România literará és a Secolul 20 kivételével egyetlen folyóirat gaz-dasági hatékonysága sem volt jobb 50%-nál, vagyis a bevétel még a meg-jelentetési kiadások felét sem fedezte. A Secolul 20 esetében mindenkép-pen említést érdemel, hogy 1962-ben a bevételek összege meghaladtaugyan a kiadási költségeket, a példányonkénti költség azonban kétsze-rese volt a România literaráénak, sôt még a kisebb gazdasági hatékony-ságú folyóiratokénál is nagyobb (149 lej, szemben az Utunk 139 lejévelés a Luceafárul 128 lejével), ami arra mutat, hogy a folyóirat „presztízse”anélkül emeli meg a számonkénti kifizetést, hogy ez negatívan befolyá-solná a bevétel és a kiadás mérlegét. A Steaua gazdasági hatékonyságahasonló ugyan (16% a 19%-hoz viszonyítva), mégis különbözik helyikonkurenciájától, az Utunktól a példányok (majdnem háromszoros)árában, a kisebb példányszámban (1300 és 9000), valamint a nagyobbhonoráriumokat vonzó szimbolikus tôke tekintetében is. A Steaua te-hát a legnagyobb számban megjelenô folyóiratként tûnik fel egy olyan

98 tanulmányok

1/b. ábra. Az Írószövetség folyóiratainak gazdasági hatékonyságának változá-sa az 1962., 1965., 1970., 1978. évekbenForrás: az Írószövetség archívuma

250%

200%

150%

100%

50%

0%

Viat

a Ro

mân

easc

á

Gaze

ta li

tera

rá

Luce

afár

ul

Seco

lul 2

0

Neu

e Li

tera

tur

Stea

ua

Utun

k

Igaz

Szó

Iasu

l lite

rar

Scris

ul b

ánát

ean

Nov

i Jiv

ot

1978 1970 1965 1962

kor hajnalán, amelynek a szovjetektôl való távolodás és a nemzeti ha-gyomány felé mozdulás lesznek a jellemzôi.

A központi folyóiratoknál tapasztalható jelentékeny különbségekkelszemben a vidéki folyóiratok relatíve állandó káraránnyal mûködtek,általában 30% alatti profitot érve el, s ez még tovább csökkent a hetve-nes évek vége felé. Csak a România literará útja ívelt valóban felfelé1978-ban: ez a szimbolikus tôke koncentrációjának az eredménye, ésannak köszönhetô, hogy a korszakban nagy kereslet támadt az irodal-mi termékekre. A könyvek lakásokba és könyvtárakba kerültek, a folyó-iratokat pedig elôfizetési hálózatokon keresztül adták el. 1974-ben azÍrószövetség legfontosabb folyóiratának bevételei 31%-ban elôfizeté-sekbôl származtak. Az eladásokból elért és a biztosított bevételek összege1980 felé azt eredményezte, hogy a bevételek a kiadások duplájáranövekedtek. A România literaránál tapasztalható magas fizetések ésa bevétel-kiadás különbségének csökkentése egyrészt azt bizonyítja, hogya folyóirat alkalmazkodott a kereslet–kínálati mechanizmushoz. Köszön-hetô másrészt nagyban annak is, hogy ebben az idôszakban, a protokro-


60%

50%

40%

30%

20%

10%

0%

450

400

350

300

250

200

150

100

50

0

Viat

a Ro

mân

easc

á

Gaze

ta li

tera

rá

Luce

afár

ul

Seco

lul 2

0

Neu

e Li

tera

tur

Stea

ua

Utun

k

Igaz

Szó

Iasu

l lite

rar

Scris

ul b

ánát

ean

Nov

i Jiv

ot

gazdasági hatékonyság példányonkénti költség

2. ábra. Az Írószövetség folyóiratainak gazdasági hatékonysága és az egyespéldányok bekerülési költsége 1962 folyamánForrás: az Írószövetség archívuma

100

nista– anti-protokronista háború küszöbén, a folyóirat „láthatóbbá”válik az irodalmi térben. A jelenség mégis marginális más folyóiratokdinamikájához képest, és bár a folyóirat teljesítménye figyelemre méltó,harmadrészt a szubvenciós rendszerrel is magyarázható: a szerkesztô-ségi körforgás veszteséges, és az adott idôszak nettó kulturális átlagke-resetén túl további tiszteletdíjakat biztosít.58 Míg az Írószövetség elnökeés alelnökei a kommunista idôszakban végig a nettó átlagkereset négy-ötszörösét keresik, a szerkesztôségi fizetések ugyanehhez a nettó átlag-keresethez viszonyítva hozzávetôleg állandóak maradnak az ötvenesévektôl a hetvenesekig. A fôszerkesztôk négyszeres fizetést kapnak, aszerkesztôségi titkárok háromszorosat, a szerkesztôk kétszereset. A szer-kesztôségi munkatársak fizetésnövekedése nem haladja meg a 200%-ot,és ôk vannak leginkább kiszolgáltatva a létszám- és munkaidô-csök-kentéseknek is. A hatvanas évek átalakításai idején félállásban ott dol-gozók59 fizetése a kulturális területen dolgozók átlagjövedelmének szint-jére vagy az alá csökken.

Az amúgy is megnyugtató tiszteletdíjak esetleges megsokszorozásáralehetôséget nyújtott az „adatgyûjtés” céljára folyósított, vissza nem térí-tendô kölcsön, esetleg a más folyóiratokkal való együttmûködés. A folyó-iratokra vonatkozó honoráriumfizetési tervet a minisztérium hagyta jóvá,és ez igen „tág” értelmezésekre adott lehetôséget: fôként annak köszön-hetôen, hogy mindenfajta cikk vagy tanulmány esetében létezett egy A,B és C fokozatokat tartalmazó minôségi skála. A cikk minôsége – amelya szerzô ismertségével is összefüggött – az idôsebbeknek dupla honoráriu-mot jelentett a kezdôkéhez képest. Ez a fennen hirdetett demokratikuselvvel ellentétesen jelentôs különbséget teremtett a „fiatalok” és a „szemé-lyiségek” között. Az Állami Kulturális és Mûvészeti Tanács (Comitetulde Stat pentru Culturá si Artá, CSCA) 4140/1960. sz. rendelkezése 875lejben60 állapította meg a „C” minôségû szépprózai cikkek, valamint atársadalompolitikai, technikai és tudományos tanulmányok honoráriu-mát – az ugyanebbe a kategóriába tartozó „A” minôségû írások ezzelszemben csak 450 lejt érnek. Az „A” minôségû versek tiszteletdíja 200,a mûfordításoké 300, a riportoké csak 135 lej. A szimbolikus diszkri-mináció mellett talán tematikus értékítélet is helyet kapott itt: a sztáli-

tanulmányok

58 Az Írószövetség 1957–1961 közötti költségvetése 24 847 187 lej deficitet mutat ki – vagyis éves átlag-ban ötmilliós veszteséget.

59 Constantin Toiu a Gazeta literará félállású szerkesztôségi munkatársaként 925 lejes fizetést kapott 1965-ben.Ugyanannál a folyóiratnál, félállású szerkesztôként, Valeriu Cristea 1075-öt. Az 1965-ös nettó átlagjö-vedelem 1066 lej volt.

60 Az oktatás, a kultúra és a mûvészet területén dolgozók átlagkeresete 819 lej volt.


nista évtized végén a kritikusok végezték a legkevésbé megbecsült mun-kát, szemben a fikciószerzôkkel és a dogmák népszerûsítôivel.61

A hatalom legitimációs eszköztárának egyik lényeges összetevôje, a„személyiségek” vonzása arra kényszerítette a szerkesztôségeket, hogygyakran túllépjék költségvetési keretüket; az intézmény, amely hitelt éscinkos közremûködést kínált ehhez, nem az Írószövetség, hanem a máremlített CSCA. Mihai Beniuc arról biztosította a Vezetôség tagjait az1959. június 26-i ülésen, hogy „az állami szervek belenyugszanak, haa keret túllépése indokoltan történik”.62 Az elsô kilenc olyan szerzô kö-zött, akik 1957 és 1959 között havonta 1000 lejnél is több tiszteletdí-jat kaptak, Tudor Vianu és Serban Cioculescu említhetô; Tudor Arghezi

61 Mindazonáltal megjegyzendô, hogy a kritikai mûfajok terjedelme többnyire jelentôsen rövidebb az össze-vethetô írásokénál. – A szerk.

62 Az indoklás a következô: „Nem adhattunk Geo Bogzának 325 lejt egy cikkért. Megalázó összeg lett vol-na, úgyhogy végül 6–700 lejnél álltunk meg.” Zaharia Stancu fontosnak tartotta pontosítani, hogy ilyeneset „meglehetôsen kevés van, és meglehetôsen ritkán”, és hogy a tarifajegyzéktôl történô eltérésekoka az „az összes irodalmi folyóirathoz elküldött javaslat”, hogy „a közremûködôk száma jelentôs sze-mélyiségekkel gazdagodjék”. Valóban, például az 1963-as év elsô folyóiratszámaiban a közremûködôklistáján viszonylag kevés 500 lejen felüli kifizetést találunk: név szerint Ion Brad (2100), Nina Cassian(900), Ion Dodu Bálan (1600), Georgeta Horodincá (900), Mihai Beniuc (500), Veronica Porumbacu (590),Eugen Barbu (2000), Aurel Ráu (1300) esetében.

2. táblázat. A CSCA által jóváhagyott tarifák (részleges) jegyzéke,4140/960. sz. rendelkezés

MINÔSÉGMÛFAJ A B CSzéppróza, regény, színdarab, forgatókönyv 450 675 875Magas színvonalú elméleti munkák a szociál-ökonómia, tudomány, technika 450 675 875és földmûvelés területérôlTudományos, politikai, technikai és népszerûsítô irodalom 450 675 875Versek (30 sor terjedelemig) 200 300 400Versek (30–50 sor terjedelemben) 250 400 500Mûfordítások, adaptációk 300 600Irodalmi, drámai, mûvészeti, tudományos krónikák 135 225 360Recenziók, bemutatások 75 115 150

tanulmányok102

és George Cálinescu is havonta több mint 500 lej tiszteletdíjban része-sültek a folyóiratokban való közremûködésükért. Az 1950-es évek vé-gén legjobban fizetett irodalmárok listája élén olyanok álltak, akik vala-milyen intézmény keretein belül a legbefolyásosabb irodalmi posztokatfoglalták el (lásd 3. ábra). Zaharia Stancu 1955 óta az Akadémia tagja;Szemlér Ferenc az Írószövetség titkára; Petru Dumitriu az Állami Kultu-rális és Mûvészeti Kiadó (Editura de Stat pentru Culturá si Artá) igaz-gatója és az Írószövetség Vezetôségének tagja; Mihai Beniuc az Író-szövetség fôtitkára; Ion Vitner pedig a szocialista realizmus egyik fôideológusa és (George Cálinescut váltva ezen a poszton) a Román Nyelvés Irodalom Tanszékének vezetôje. Az elfoglalt pozíció és a hírnév össze-függése a megajánlott tiszteletdíj összegével egyrészt a rezsim legitimá-ciós válságára mutat rá az 1956 utáni második kulturális jégkorszakidején, másrészt a presztízs és az irodalmi készség intézményi hierar-chikus felfogásának megszilárdulására utal. Ha figyelembe vesszük azt,hogy az 1959-es évben a havonta több mint 500 lej pluszjövedelmetszerzôk 50%-a (a 34-bôl 17-en) 45 év fölötti, levonhatjuk a következ-tetést: a hírnévvel büszkélkedôk a sztálinista évtizedben sem képesekkikerülni az idôbeli szimbolikus tôkegyûjtést. A politikailag jó és meg-

3. ábra. A közremûködésekbôl származó havi átlagjövedelem az 1957–1959közötti idôszakban – a havonta több mint 500 lej pluszjövedelemhez jutószerzôk listája, csökkenô sorrendbenForrás: az Írószövetség archívuma

4000350030002500200015001000500

0

Összeg lejben

Zaha

ria S

tanc

uSz

emlé

r Fer

enc

Petru

Dim

itriu

Mih

ail B

eniu

cIo

n Vi

tner

Euge

n Ba

rbu

Tudo

r Via

nuSe

rban

Cio

cule

scu

Bodo

r Pál

Maj

thén

yi E

rikM

ihu

Dago

mir

Vero

nica

Por

umba

cuA.

E. B

acon

sky

Kiss

Jen

ôFr

anyó

Zol

tán

Dem

oste

ne B

otez

Euse

biu

Cam

ilar

Cice

rone

The

odor

escu

Vicu

Mán

dra

Perp

essi

cius

Mar

ia B

anus

Nag

y Is

tván

Mih

ail P

etro

vean

uGe

orge

Cál

ines

cuAl

exan

dru

Andr

itoiu

Savi

n Br

atu

Rem

us L

uca

Al. J

ebel

eanu

Vict

or F

elea

Horia

Bra

tuRa

du B

oure

anu

Husz

ár S

ándo

rTu

dor A

rghe

zi

103

500%

450%

400%

350%

300%

250%

200%

150%

100% 50% 0%

1957

–195

919

65

Horia Bratu

Majthényi Erik

Georgeta Horodincá

Bodor Pál

Ion Dodu Bálan

Huszár Sándor

Alexandru Andritoiu

Vicu Mándra

Savin Bratu

A. E. Baconsky

Eugen Barbu

Petru Dimitriu

Victor Felea

Al. Jebeleanu

Remus Luca

Mihail Petroveanu

Ov. S. Crohmálniceanu

Veronica Porumbacu

Mihu Dagomir

Mihail Beniuc

Maria Banus

Ion Vitner

Kiss Jenô

Eusebiu Camilar

Cicerone Theodorescu

Radu Boureanu

Szemlér Ferenc

Nagy István

Serban Cioculescu

Zaharia Stancu

George Cálinescu

Tudor Vianu

Demostene Botez

Perpessicius

Franyó Zoltán

Tudor Arghezi

4. á

bra.

Az

1957

–195

9. é

s az

196

5. é

vi, k

özre

mûk

ödés

ekbô

l szá

rmaz

ó pl

uszj

öved

elm

ek, a

hav

i átl

agke

rese

thez

kép

est,

a

szer

zôk

élet

korá

nak

csök

kenô

sor

rend

jébe

nFo

rrás

: az Í

rósz

övet

ség

arch

ívum

a

Ioana Macrea-Toma | Írói intézmények a román államszocializmusban

104

felelô „múlttal rendelkezô” káderek óvatossága a politikai és a kultu-rális tôke felcserélhetôségéhez vezet. Meg kell jegyeznünk viszont aztis, hogy csak egy szûk kisebbség63 élvezi ennek a konjunkturális felcse-rélhetôségnek az elônyeit, vagyis azt, hogy saját nevét használja anya-gi helyzetének jobbítására. 1965-ben szintén csak egy szûk kör része-sül ezekben az elônyökben, ámde a csoport szerkezete drámaianmódosul. Ennek oka az, hogy egyes szerzôk eltûnnek, a mezô erôviszo-nyai pedig megváltoznak és átfordulnak: a régi csoportból csupán Tu-dor Arghezi marad meg emblematikus figurának és veszi át a listave-zetô helyet, míg a többiek publikációs pluszjövedelme rohamoscsökkenésnek indul (lásd 4. ábra). Csak azok a szerzôk haladnak elôbb-re a listán, akiknek sikerül változtatniuk a kifejezésmódjukon, és akikképesek a fiatalok versengéséhez kapcsolódni, mint például Maria Ba-nus, Veronica Porumbacu, Eugen Jebeleanu és Eugen Barbu. A listánlévôk átlagéletkora is csökken (a 34 szerzôbôl 22 fiatalabb 44-nél), deez nem jelenti a fiatalok arányának feltûnô növekedését. A 34 éves FánusNeagu kivételével, aki a lista második helyét foglalja el Arghezi mö-gött, a 40 alatti szerzôk nem sokban különböznek egymástól a folyó-iratokban való jelenlét „értékét” tekintve (kevesebb mint havi 1000 lejtkeresnek), és meglehetôsen nagy szórású a többiek esetében. VladimirStreinu, Geo Dumitrescu, Mihai Beniuc, Szemlér Ferenc együttes jelen-léte a lista 50 éven felülieket tartalmazó élcsoportjában azt mutatja,hogy egyes, az 1950-es években háttérbe szorított szerzôk ismét „lát-hatóvá” válnak a közönség számára – egy olyan mezôben, amely mégmindig viseli az elôzô évtized inerciájának nyomait (4. ábra).

Nincsenek átfogó adataink arra, milyen változások történtek a folyó-iratokban való megjelenésben következô évtizedekben. Annyi biztos,hogy a hetvenes évek közepén a România literaránál igen nagy a külsôsöktúlsúlya: az összes publikáció 88%-át ôk jegyzik. Ez annak a jele, hogya régi gyakorlat fokozatosan úgy alakul át, hogy a fôvárosi írók auto-nomista frakcióját legitimálja.Miközben a cikkek publikálása profitábilis gyakorlatnak bizonyult azÍrószövetség tagjainak egy kis része és az irodalompolitikával foglalkozóelit számára, a publikációra tett ígéret azoknak a forrásoknak az elosztá-sát demokratizálta, amelyek egyfajta vissza nem térítendô kölcsönként,adatgyûjtés céljára kerültek kiosztásra. A Vezetôség 1968. április 9-iülésén Ioanichie Oltanu, az Irodalmi Alap (Fond Literar) elnöke azt java-

tanulmányok

63 A 34 szerzô, akik havonta több mint 500 lej plusz jövedelemben részesült, az Írószövetség ötvenes évekvégi tagságának csak 6%-át jelenti.

105

3500

3000

2500

2000

1500

1000 500 0

5. á

bra.

A19

65. é

vi, k

özre

mûk

ödés

ekbô

l szá

rmaz

ó pl

uszj

öved

elm

ek é

s a

szer

zôk

élet

korá

nak

össz

evet

ése,

cs

ökke

nô s

orre

ndbe

nFo

rrás

: az Í

rósz

övet

ség

arch

ívum

a

Adrian Páunescu

Veleriu Cristea

Ion Gheorghe

Nichita Stánescu

Ion Báiseu

Fánus Neagu

Petre Stoica

Dan Grigorescu

Pop Simion

Bodor Pál

Ion Dodu Balán

Dumitru Micu

Barutu Arghezi

Eugen Barbu

Constantin Toiu

Paul Gregorescu

Ion Caraion

Stefan Augustin Doinas

Veronica Porumbacu

Adrian Marino

Aurel Baranga

Kiss Jenô

M. R. Paraschivescu

Alexandru Jebeleanu

Mihai Beniuc

Szemlér Ferenc

Radu Boureanu

Ion Biberi

Vladimir Streinu

Geo Dumitrescu

Ion Vinea

Victor Eftimiu

Franyó Zoltán

Tudor Arghezi

Élet

kor 1

965-

ben

Hono

ráriu

mbó

l szá

rmaz

ó ha

vi á

tlago

s jö

vede

lem

196

5-be

n

8578

76

70

6463

61

5959

5854

5453

5352

4444

4342

4242

4037

3635

3534

34

33

3232

3028

22

2983

517

560

600

1283

1200

617

592

1200

667

683

983

675

683

1058

633

1000

750

958

567

1108

950

783

608

817

633

733

767

1567

610

658

608

542

775

Ioana Macrea-Toma | Írói intézmények a román államszocializmusban

106

solta, hogy az adatgyûjtési alapot cseréljék le havonta kiosztandó adat-gyûjtési segélyre, valamint tisztességes engedélyezési folyamat révén el-nyerhetô, hosszú távra szóló ösztöndíjakra. Kiemelte, hogy „a románirodalmat 30–40 ember írja, az adatgyûjtési pénzt pedig 1000–1500 másikveszi fel”. Pop Simion arra hívta fel a figyelmet, hogy minden író havijövedelme átlagban 1000 lejjel64 nô ezeknek a segélyeknek a révén, ésaz egész ügylet „szélhámosság”, mert a kedvezményezettek nagyobb hánya-da nem a megszabott célra használja az összeget. Statisztikailag nézve:amennyiben az 1958-as és az 1968-as év vissza nem térítendô kölcsöneita tagok számával arányosítjuk, 1958-ban átlagosan több mint 500 lej65

jutott egy fôre (majdnem annyi, mint az átlagkereset), 1968-ban pedig2000 lej (az átlegkereset duplája). 1978-ra aztán ez az összeg olyan mér-tékben csökkent, hogy az átlagkereset egytizedét sem érte el.

Az Irodalmi Alap: az „elônyök” jelentôsége az írói szakma számáraA pénzügyi szervezet, melynek ezen alapok adminisztrációja és elosztásajutott feladatául, az Írószövetséggel azonos évben jön létre. Az 1949.január 29-i 31. dekrétum66 3. cikkelye indítványozza: hozzák létre aRomán Népköztársaság Íróinak Irodalmi Alapját (Fondul Literar alScriitorilor din R. P. R.) egy olyan program részeként, amely arra hi-vatott, hogy „az irodalmi és mûvészeti tevékenységet ösztönözze”. Errea célra 15, évente kiosztásra kerülô, 200 000 lejes díjat alapítanak, azRNK Akadémiai díját. A késôbbiekben ebbôl lesz az Állami Díj (Premiude Stat), két osztályba sorolva: 500 000 és 200 000 lejes összegben.67

Az intézmény mintájául szolgált az 1922-es Károly Herceg KirályiKulturális Alapítvány (Fundatia Culturalá Regalá Principele Carol), az1939-ben II. Károly által megalapított Írók Háza (Casa Scriitorilor)68

tanulmányok

64 Az oktatás, a kultúra és a mûvészet területén ebben az évben az átlagkereset 1006 lej volt.65 Ezt az összeget igazolják azok a pontosabb adatok is, melyek az 1957–1961 közötti idôszak kedvezô el-

bírálású kéréseit (3373), valamint a teljes kiosztott pénzösszeget (1 938 539 lej) mutatják be. Ezek arányaalapján átlagosan 575 lej jutott minden kérésre. 1949-ben az Írószövetségnek 233–250 tagja volt, 1958-ban508, 1980-ban 1206 (ez utóbbiból 269 próbaidôs).

66 A dekrétum 1949. január 29-én jelent meg a Monitorul Oficial 24. számában.67 Az 1949. december 23-i 447. dekrétum a Buletinul Oficial 84. számában, 1949. december 29-én jelent meg.68 Az Írók Háza a Társadalombiztosítási Központ (Casa Centralá a Asigurárilor Sociale) mellett mûködött

mint „nyilvános jogokkal rendelkezô jogi személy”, és az íróknak vagy utódaiknak kiosztható „rokkantságiés öregségi nyugdíjak, betegségi és temetkezési segélyek” kezelésével foglalkozott. A kedvezményezetteka Román Írók Szövetségének tagjai közül azok voltak,

Írói intézmények a román...

Documents