rejtő jenő-minden jó,ha vége van

7/29/2019 Rejtő Jenő-Minden jó,ha vége van

http://slidepdf.com/reader/full/rejto-jeno-minden-joha-vege-van 1/50

Rejtő JenőMinden jó, ha vége van

Egy belgát felpofoznak

A ceremóniamester megütött egy gongot, amivela minisztertanács kezdetét jelezte, és őfelségemegelégedetten vakaródzott. A gongot évek előtt

egy filmrendező ajándékozta az országnak a"Dzsungel rabjai" című dráma felvételei után,ugyancsak ez időtől kezdve volt az országnak tizenöt méter huzalja, két kottaállványa és egyfél pár csizmája is. Ünnepélyes alkalmakkor akirály ebben a fél pár csizmában szólott a néphez.Talugi szabad királyság volt a Niger felső folyásá-nál, a Népszövetség felügyelete alatt állott, uralko-

dóját Tondolosnak hívták, csekély számú lakossá-ga hazudozással és adófizetéssel foglalkozott.Tondolos bölcs uralkodó volt. Nem szárma-zott dinasztiából, alattvalói nem tudták, ki voltaz anyja, apját illetőleg ő maga is csak homá-lyos feltevésekkel rendelkezett, és trónjáhozönbeiktatás útján jutott. Egy napon, talán har-minc éve már ennek, Tondolos váratlanul meg-

jelent az őserdő irányából, elég impozánsanöltözve; egy hímzett női hálóingben, fején azangol gyarmati ulánusok csákójával, és közölteNdasával, aki éppen a folyó partján halászott,hogy ő a király. Ndasa erélyesen tiltakozott alégből kapott állítás ellen, mire őfelsége rugdos-ni kezdte. Az öreg halásznak azóta sérve van,és Talugi népe harminc esztendő óta tiszteliNdasán a király lábnyomát.Tondolos bölcs uralkodó volt. Tudta jól, hogy



országát sivár fekvése megóvja a bekebelezés-től. A hódítás költséges dolog, és ha politikaivagy gazdaságí érdekek nem fűződnek hozzá,minden kis afrikai állam békében élhet. Tondo-los uralkodót szerette a nép. Nem mondhatni,hogy szívesen adóztak neki, de őfelségének megvoltak az ő sajátos módszerei, amelyekkelelőnyösen befolyásolta a Talugiban sokszorhanyatlásnak induló adómorált. Ha észrevette,hogy kevés szárított arákabelet, gumit és ele-fántcsontot szolgáltatnak be, akkor felhúzta afél lovaglócsizmát, kezébe vette a hivatalos

hatalmát jelentő Stamis-Watson gyártmányúvekkert, és palávert hívott össze a város gyö-nyörű főterén. Nem beszélt adóról, nem említettmegtorló intézkedéseket, hanem meghatott atyaihangon a következőket közölte:- Talugi népe! A világ halad, a technika és aközgazdaság fejlődik! Mi sem élhetünk úgy,mint a disznók. A fokozatos fejlődés minden

nép alapja: Nekünk civilizáció kell! Alkotmányés hímlőoltás! A világ nagy népeinek sorábafoglak juttatni benneteket!Másnap mindenki sietve behozta a hátralékosadóját, úgyhogy őfelsége pontosan eleget tehetettmegállapodásának, amelyet a Szenegambiábólrendszeresen érkező szállítókkal kötött. Taluginépe ugyanis kimondhatatlanul rettegett a civi-

lizációtól és a fokozatos fejlődéstől, amióta egyrészeg francia őrmester bejelentette a faluban,hogy akinek a fültőmirigyei megduzzadnak,annak vérében úgynevezett Trypanosomák élős-ködnek, tehát jelentkezzék haladéktalanul atimbuktui svéd missziónál: Ebből az alkalom-ból a részeg őrmester néhány vidám katonadalténekelt, később pedig többeket megkardlapo-

zott. A nép azóta hallani sem akar a moderntechnika haladásáról, a kultúra vívmányairól és



egyáltalán közgazdaságról. Őfelsége nem vitteennyire túlzásba a konzervativizmust, amitnemcsak a jogar szerepét betöltő Stamis-Wat-son gyártmányú vekker bizonyított, hanem kap-csolata egy szolíd gambiai bankházzal, ahonnanszép letétről tanúskodó könyvecskét kapott,melyet M'Shamba el Glaua isten templomába,a tizenhét fülű bálvány ölébe helyezett el, és anép imádta.Őfelsége még sokkal jobban imádta ezt akönyvet, mint a nép. A könyv újabb és újabbrubrikái jelentették számára az államháztartás

egyensúlyának bizonyítékát. Nos, az államház-tartás egyensúlya aggasztóan megbillent. Nemtudta az okát. Talán az elefántok vándoroltak el más vidékre, ami e különben nyugodt álla-toknak érthetetlen rossz szokása, vagy a gumi-fák nem voltak már a régiek. Ki csodálkoznaezen? Hiszen rájuk is vonatkozik a természetegy régebben kelt rendelete, mely szerint a fák

a legkedvezőbb esetben sem nőhetnek az égig.Úgy látszik, még a kókuszpálmák is ismerték a rendeletet, és az élőlények alaptermészetébenrejlik, hogy ha becsvágyukat nem elégíthetik ki,elcsüggednek. A fák egy ideig nőnek, fejlődnek,bőséges termést hoznak, azután egyszer csak beleütköznek az alapszabályba, amely elzárjaelőlük a lehetőségét annak, hogy az égig nője-

nek, ettől kedvüket veszítik, koronájuk kezdszomorúan lecsüggedni, termésük elsatnyul,kardleveleik egyre mélyebben lógnak, minthadacosan azt mondanák: ha nem lehet az égig,akkor inkább vissza a földbe, és mennél lejjebbereszkednek ezek a kardlevelek, annál kevésbénövekszik a tizenhét fülű isten ölébe helyezettfő állami szentszék lapjain a betét végösszege.

Kétségtelen volt, hogy nem az adómorálban vana hiba. Őfelsége legzordabb beszédei is hatás-



talanok maradtak. Hiába fenyegette népét acivilizáció minden áldásával, mondhatta, hogyiskolát építtet, állami jegybankot létesít, köz-kórházat, dalszínházat és földalatti villamostvezet be; ezeknek mindegy volt. Már a fokoza-tos fejlődéstől sem emelkedett a beszolgáltatottadó. Nem az emberekben volt a hiba, hanem azőserdőben, amelyet a bölcs uralkodó harminc-éves fennállása alatt kissé kizsaroltak. E szo-morú tényen meditálva ült őfelsége a sátoraelőtti berendezett kényelmes nagy pocsolyában,és pipázott.

Az elmondottakból is láthatjuk, hogy a királykülönb tapasztalatokkal és ismeretekkel bírt,mint általában az őserdei négerek. Rendkívülikultúráját természetesen Észak-Afrika civilizál-tabb részeiben szerezte meg. Őfelsége ugyanistrónra lépése előtt egy adeni hotelban londinervolt. Kultúráját azonban titkolta népe előtt, ésa festői hatás kedvéért szívesen járt a fél

csizmában, holott műveltsége legalább egy párcsizmára szólt, különösen, ha figyelembevesszük, hogy mint néger londiner, igen közelivonatkozásai voltak olykor csizmákkal.Európai nyelven szólva, Tondolos király rá- jött, hogy birodalmát sürgősen szanálni kell. Akirályi palotával szemben elterülő festői szemét-dombon nagy hasú kis néger amorettek kerge-

tőztek sikongva, és vedlett szőrű, sebhelyes vénkutyák bökdösték orrukkal a moslékot, szima-tolva és megint odábbügetve, az éhes állatok szaggatott türelmetlenségével. A pállott forró-ságban légyrajok zsongtak mindenfelé, és őfel-sége elhatározta, hogy összehívja a miniszterta-nácsot. Ezért ütötte meg a ceremóniamester agongot, és ezért öltötte magára díszegyenruháját

is: egy nyakból lefüggő bőrszíjat a hozzá valóKodak nélkül. Bimba és Lambu, őfelsége két



minisztere nyomban abbahagyta az imént fogotthalak kiválogatását, és uralkodójukhoz siettek.Őfelsége kegyesen böfögött feléjük, és hellyelkínálta őket maga mellett a legmagasabb pocso-lyában.- Palávert akarok veletek tartani.- A kutyáid vagyunk - mondták egyszerreazon a meggyőződés nélküli hangon, amely egyrégi udvartartás elkoptatott alattvalói stílusát jellemzi.Azonban mielőtt még megkezdhették volna aminisztertanácsot, nagy szenzáció történt. A

part egyetlen kikötésre alkalmas helyén fehérember jelent meg. Csónakját, amelyen lefelé jötta vízen, kihúzta a fövenyre, és két kis csomagotemelt ki belőle. Körül sok bennszülött guggolt,ki a lábujjait piszkálta, ki faháncsot rágott, dea fehér ember szenzációja szemmel láthatólagnem érdekelte őket. Valami kereskedő lesz.- Látlak, idegen - mondta kegyesen a király,

midőn az európai eléje lépett. - Bizonyáraajándékot hoztál nekem.- Tárgyalni akarok veled, ó, király. Gazdaggáés hatalmassá akarlak tenni. Hol tarthatnánk palávert?A király figyelmesen végignézte az idegent.Köpcös volt, de inkább izmos, mint kövér.Homlokától a bal szája széléig hatalmas sebhely

rútította el az arcát. A parafa kalap hanyagul atarkójára volt bökve, és látszott a fején, hogykopasz.- Gyere a sátramba, ott paláverezhetünk -mondta a király. - Ez a két alak itt a minisz-terem.Beléptek a sátorba, és ezzel új korszak vettekezdetét Talugi nem túlságosan eseménydús

történetében.- Tudd meg, király, hogy csak egyetlen



intésembe kerül, és országodba özönlik a pénz.Tudod-e, ó, Tondolos, hogy mi az a bélyeg?- Nem - hazudta az uralkodó szemrebbenésnélkül. Olyan bután nézett a jövevényre hogy azszeretett volna örömében felkiáltani. Ez a bam-ba néger az ő embere!- Nos, hát megmondom neked, hogy mi abélyeg. Engem Verhagennek hívnak. Újabbanállandóan Gambiában tartózkodom, különbenbelga vagyok. Érted?- Értem. Ez a bélyeg.- Nem. A bélyeg az más.

Verhagen tüzetesen elmagyarázta az uralko-dónak, hogy mi a bélyeg. Az uralkodó, akitrónörökös korában állandóan hordta a hotelvendégeinek leveleit a postára; most látszólagámult vigyorral hallgatta a fejtegetést, minthasejtelme sem lenne, hogy miről van szó.- Tudd meg, nagy király, hogy a bélyeggyűj-tők törzse megszámlálhatatlan harcosból áll a

föld minden részén, filatelista nyelven imádkoz-nak istenükhöz, a Senf világkatalógushoz. Ez akatalógus minden bölcsesség könyve, és abélyegek mindenkori készpénzértéke van bennefeltüntetve: Ha Taluginak bélyege lenne, ezt igendrága áron tartanák nyilván a katalógusban,mert azt hiszem, országod népe nem sok leveletír.

- Valóban, ez már nekem is feltűnt - mondtaszomorúan őfelsége.- Ha pedig nem sok levelet ír, akkor a tebélyegeid alig lesznek forgalomban, tehát áruk egyre növekedni fog, és ha te sok-sok bélyegetnyomsz és időnként egy-egy soroZatot kivonsza forgalomból, ezeknek az ára nagyon nagyrafog nőni, és a távoli országokból bélyegkereske-

dők jönnek ide értük. És rövidesen sok-sok pénz özönlik be az országodba, és ennek a



pénznek a feléért én vállalom az egész ügyletlebonyolítását. Igen nagy külföldi uralkodók tették már meg ezt, amit itt elmondtam, ésmindig sikerrel dolgoztak.Az idegen elmagyarázta, hogy mi a bélyeg-gyűjtés, a bélyegnyomás, elővett kész mintákatés köveket, elmagyarázta a királynak, mennyibekerül bélyeget nyomatni, amelyekhez ő már akész modelleket is elhozta. Elmagyarázta, hogykell felvétetni magát Taluginak a posta-világszö-vetségbe, hogyan kerülhetnek be bélyegei akatalógusokba, előkerültek csomagjából a kész

klisék, kalkulációk és a cégek névsora. A tervegyszerű volt, zseniális és a kivitelig előkészít-ve. Verhagen örömmel látta, hogy a király egyrehülyébben néz.- Országodat ez naggyá fejleszti. Lesz posta-hivatalod, és ezzel bekerülnél a nemzetközipostaforgalomba. Minden évben megszüntet-hetsz egy sorozatot, akkor drága áron adhatod

el a világ minden részébe.Őfelsége bambán tűnődött. Azután megráztaa fejét.- Az egészből egy szót sem értettem. De nembaj. Látom, hogy te haladást jelentesz az ország-nak.- Bízzál meg engem Talugi postaintézményé-nek felállításával. Én megfelezem veled a hasz-

not. Komoly vagyont jelent, azt felelősséggelállítom.- Úgy legyen, ahogy mondod,idegen. Nemértem, de megbízlak. Te vagy az én postami-niszterem. A haszon fele legyen a tiéd.Ezek után büszkén és örömmel kivezette azidegent a birodalom főterére, és a köréje sereglőnépnek így szólt:

- Talugi népe! Ez a derék fehér idegen eljött,hogy megvalósítsa nálunk a civilizációt, a pos-



tát, a fokozatos haladást meg ilyeneket. Ismer-kedjetek meg vele, és fogadjátok szeretettel....Félóra múlva kis lélekvesztő iramlott sebe-sen a vízen, köpcös ember ült benne egy szálalsónadrágban, villámgyorsan evezve, és az arcafelismerhetetlenségig volt pofozva. Az illetőtVerhagennek hívták, és röviddel előbb mégTalugi postaügyi minisztere volt......Újra hárman ültek a sátorban, Tondolosuralkodó és két minisztere.- Kutyád vagyok, uram - mondta Bimba -,de nem értem, amit a szemtelen fehér mondott.

A király megelégedetten vakaródzott.- Pedig M'Shamba el Glaua füleire mondomneked: a tipp jó.Őfelsége misztikus történelemelőtti múltjábólolykor, ha nagy izgalom vett rajta erőt, kicsen-gett egy diluviálisan rejtélyes szó, amitől kör-nyezete megborzongott.- Az őserdő elhagyta Talugi népét - mondta

komoran Tondolos - de azért van királyotok,hogy közbenjárjon az isteneknél, és Talugi népeúj forrásaira bukkanjon az életnek.- Mit akarsz tenni, királyunk és parancso-lónk, akinél csak Ewa hatalmasabb, aki a halál.A király lehunyta a szemét, mélyet szippan-tott, és csendesen így szólt:- Elhívatom Morbiczert.

És úgy lőn...Jön Morbiczer, és kezdődik a prosperityDr. Morbiczernek számos előnye volt. Gyönyö-rűen zongorázott, majdnem olyan szépen húzottfogat, értett valamit az állatok betegségéhez, ésbár rendkívül sokat káromkodott, aránylag nemnagyon verte a bennszülötteket. Súlyára nézveszáztizenhat kilogrammot nyomott, ami még

ahhoz mérten is sok, ha tekintetbe vesszük termetének kétméteres magasságát. Állandóan



izzadt, és nagy, finom bőrű kezein barnamájfoltok voltak. Fiatal orvos korában a Kongóvasútnál dolgozott, akkoriban nem egy orvosszerzett így vagyont. Morbiczer doktor azonbankeresetével állandó támogatója lett a leopoldvil-le-i kártyakluboknak. Miután alkoholista isvolt, kétévi munka után elveszítette állását, ésfillér nélkül állt Matadiban. Azután valahogy ottragadt a trópuson. Megszokta és megszerette abennszülötteket, eltanulta nyelvüket, szokásai-kat, és hogy, hogy nem, vagy tizenöt esztendejeTalugi mellett telepedett le, távolabb a főváros-

tól, egy dombon. Időnként az egyik konzulátus-tól kapott valami támogatást, de legfőbb létalap- ja mégiscsak az volt, hogy valóságos belsőtitkos tanácsosként működött Tondolos király-nál. Egyedül élt cölöpházában. Egy néger asz-szony járt oda főzni és egy néger fiú takarítani.Szobájában sok-sok könyv volt, még több ciga-rettavég, néhány orvosi műszer és egy pianínó.

Így élt doktor Morbiczer. Olvasott, dohányzott,zongorázott és ivott. Íróasztalán papírok éskönyvek rendetlen lapályából két állandó fixpont magasodott ki: a sztetoszkóp és a pálin-kásüveg. Az üveg szája körül egy dongólégynyalakodott, hol elrepült, hol megint vissza-szállt, ügyet sem vetve a kunyhó falán futkározóhalálos ellenségeire, a három légyfogó Csicsok

gyíkra.Estefelé járt. Ezen a napon Morbiczer nemgyújtott világosságot, mert ehhez előbb megkellett volna foltozni a rongyos moszkitóhálót.Anélkül, hogy a homály zavarta volna ebben, leülta zongorához, felcsapta a kottaállványt, ráhelyez-te a pálinkásüveget, és kedvenc Bach-kantátájátkezdte játszani. Ekkor jött a hírnök, Bimba, az

ország első minisztere, aki ráérő idejében minthordár is tevékenykedett az udvarnál.



- Látlak, Bimba - mondta a doktor, anélkül,hogy abbahagyta volna a játékot, és anélkül,hogy valóban látta volna Bimbát. Inkább csak sejtette a lépcső alján, inkább csak megérezteaz avas kókuszolajnak azt a különlegesen erősszagát, amely a minisztert a többi alattvalótólmegkülönböztette.- A nagy király sürgős paláverre kéret, uram.- Úgy. Mi lehet az a sürgős paláver?- Uram! Nekünk posta kell!- Hm... Reggelig talán még kihúztátok volnanélküle.

- Uram, ez sürgős. Nincs már elég gumi,nincs már elefántcsont és arékadió. Az énkirályom paláverre kéret. A nép is azt akarja,hogy ne legyen civilizáció, inkább a posta.Nekünk nem kellenek részeg őrmesterek.- Az biztos, hogy a postások finomabbak.Jövök.Sötét este volt, és négy bennszülött a vállán

Morbiczer doktorral futva igyekezett a királyelé. Olyan sürgős volt a posta."A két hónap előtt forgalomból kivont Taluginégycentestől egyfrankosig terjedő sorozat áraugrásszerűen emelkedett. A ŻTalugi árvízkáro-sultak®, a ŻBimba kancellár® emlékbélyegek ésa ŻTalugi koronázási® bélyegek ára a tavalyihozképest duplájára szökött. Miután Talugi király-

ság bélyeg- és postaforgalma hatszorta nagyobb,mint az angol domíniumé, a katalógusbizottságelhatározta, hogy külön ŻTalugi-albumot® ad ki,a várható fejlődésre nézve Schaubeck-rend-szerű pótlási lehetőségével a lapoknak. A régeb-ben bevont ŻTalugi kisdedeiért® sorozat, sŻTalugi országgyűlés®, valamint a ŻTalugi re-pülőnap® sorozatok árát most állapították meg

magasabb értékben, és a jövő hónapban meg- jelenő egycentestől százfrankosig terjedő ŻTa-



lugi sportkultusz® bélyegek iránt a forgalom-ból való várható bevonásuk miatt már előre anévértéknél magasabb árat jelöl meg a kataló-gus." (Idézet egyfilatelista bélyeggyűjtési szak-lapból. )Ezek után az olvasó nyilván úgy képzeli, hogyTalugiban sportpálya, repülőtér, gyer-mek otthon,királyi korona és árvíz létesültaz elmúlt évben. Az olvasó téved. Talugi ponto-san olyan mocskos kis falu, mint volt, a Niger

partján bámuló bennszülöttek éppolyan egykedvűenpiszkálták lábujjaikat, mint midőn az abizonyos Verhagen nevű úr megérkezett,az öregNdasa halász kunyhója változottmeg, amennyiben egy táblát erősítettek rá,Morbiczer saját kezű címfestésével:

Talugi királyi főposta.Talugiban senki sem kapott és senkisem írt levelet. Az uralkodó levelezése viszont,amelyeken általában bélyeg-nagykereskedők szerepeltek mint címzettek, élénken fellendítet-te a tizenhét fülű bálvány ölében pihenő könyvrubrikáit.A halászt, akit Tondolos összerugdosott, meg

tanították bélyegezni. Ez különböző visszaélé-sekre vezetett eleinte, mert hivatalos órák utánNdasa a bélyegző lenyomatával ellátta néhányhivalkodni szerető lakos testét, és ezért postaiilletéket számított fel. Őfelsége természetesenbeszüntette ezt a tűrhetetlen állapotot, és a"fájdalommentes tetoválásért" járó ajándékokatszintén az államkincstárnak kellett befizetni.

De hát minden nagy fejlődés sok apró akadálytgyőz le. Első időben például előfordult, hogy az



egész forgalom lebonyolítása fennakadt, mert aTimbuktuból hozatott vadonatúj lila bélyegző-párnát ismeretlen tettes megette, de mondom,apróbb akadályok a kultúra nagymérvű betöré-sét nem hátráltathatták. A bélyegeket Gambiá-ban nyomták, és a költségekre bőséges fedeze-tet nyújtottak maguk a bélyegek. A nyomásMorbiczer doktor felügyelete alatt történt, akiminden klisét, követ, rajzot a nyomás befejez-tével magával vitt újra Talugiba.Lassanként azonban a bélyeggyűjtés követ-keztében mégiscsak változáson ment át az

ország. Néhány európai bélyeggyűjtő karavántszervezett, és ellátogatott Talugiba, aminek kö-vetkeztében a lakosság némi aprópénzhez ju-tott, és így rövidesen megtelepedett a főváros-ban minden fejlődés első csalhatatlan jele: egyvegyeskereskedő. Nagy üzletet bonyolított lehasznált cilinderekben és rozsdás bicikliáttéte-lekben. Árult ezenkívül gyertyát, gépolajat, gu-

miragasztót és más nyalánkságokat.Derűs nap volt, enyhe, ötvenfokos időjárással.Őfelsége megelégedetten hevert a gyékényen,és Morbiczer doktorral beszélgetett.- A tizenhét szent fülére mondom, hogy féléven belül itt hagyom a trónt, és valami tisztes-séges dolog után nézek. Addigra sok-sok dollá-rom lesz, addigra te is eleget loptál már, és ha

akarod, társulhatunk. Beszélhetsz, Morbiczer.- Bölcsességed, Tondolos, mely elhomályo-sítja a napot az okosság fényével, naggyá tetteTalugit.- Fütyülök Talugira - mondta őfelsége, egyi-kével atavisztikusan jelentkező kiszólásainak. -Ez a nép a világ végéig lusta, buta és tisztátalanlesz. Naggyá tettem magam, esetleg téged, és alig

várom, hogy valahol a civilizált északi városok egyikében egy szép vendéglő fölé kitehessem a



táblát: "Tondolos és Morbiczer." Beszélhetsz!- Olyan vagyok én hozzád képest, mint apocsolyában élő...- Hagyjuk ezeket a marhaságokat - mondtaunottan a király. - Magunk között vagyunk. Szóval?- Az a véleményem, hogyha okosak vagyunk,nem is kell többé dolgoznunk. Minek is dolgoz-nánk? A munka nem szégyen, de unalmas. Azthiszem, egy kis befektetéssel és egy jó ötlettelfeltehetjűk a koronát eddigi működésünkre.Néhány szép bútort kell vásárolnunk, berende-zünk velük egy szép épületet...

- Itt?- Szépen! Marokkóban. Meg kell alapítani aTalugi királyság főkonzulátusát, és delegálnikell engem főkonzulnak. Egy előkelő főkonzu-látus és egy előkelő főkonzul Afrika fővárosá-ban óriási üzleteket bonyolíthatna le a világlegjobb bélyegkereskedő cégeivel. Egyetlen so-rozattal és egyetlen trükkel milliomosok le-

szünk.Az orvos elmondta tervét.Őfelsége a megbeszélés végén nyakába ugrottMorbiczernek és megcsókolta. Afrikában legrit-kább esetben fordul elő, hogy néger királyok százhúsz kilós férfiakat csókolnak meg, tehátelképzelhetjük, hogy Morbiczer terve remek volt. A Senf világkatalógus elsápadt volna, ha

hallja!A főkonzulátus megalakul, de a posta leégTalugi főkonzulja akkor lett osztatlanul népsze-rű Marokkó diplomáciai köreiben, midőn egy jegyzékben közölte Japánnal, hogy Talugi figye-lemmel kíséri a távol-keleti eseményeket, ésbarátságos közeledésnek venné Japán részéről,ha a további ellenségeskedés folyamán nem

használna a kínaiakkal szemben harci gázokat.Ebben az ügyben doktor Morbiczer fogadta is



a japán ügyvivőt, és biztosította, hogy Tondolosőfelsége minden japánellenes mozgalmat lesze-rel Talugiban. Mindamellett fokozottabb óvatos-ságra intette a mikádót. Az angol, francia ésorosz ügyvivők közölték doktor Morbiczerrel,hogy ha együttes fellépésükhöz Talugi is csatla-kozik, minden remény megvan arra, hogy avilágbékét megóvhatják. Doktor Morbiczer csat-lakozott.Így álltak a dolgok 1937 nyarán. Ekkortörtént az a váratlan eset, amely a világ bélyeg-gyűjtőit lázba hozta. A Talugi "centenárium"

sorozatot, amelyből, tudja Isten, miért, csak ahúszcentestől hetvencentesig terjedő címletek kerültek forgalomba, őfelsége kivonta a rendespostaforgalomból. Ennek egyik oka az volt,hogy a klisék súlyosan megsérültek, és ígytanúk jelenlétében megsemmisítették. A teljessorozatot mindamellett árulták az egész világon,természetesen egyszerű hamisítványokat, nem

is rossz szándékkal, csak az álmodozó gyűjtők számára, akik bizonyos üres bélyeghelyekethamisítványokkal szoktak lefedni. Teljes soro-zat "centenárium" azonban sehol sem volt, tehátaz ára ugrásszerűen emelkedett. Őfelsége elha-tározta, hogy a raktáron lévő anyagból a világgyűjtői számára néhány sorozatot kiárusít. Ek-kor történt a katasztrófa: egy hatalmas tűzvész

elpusztította a főpostát, a teljes bélyegraktárleégett, és így a világon, leszámítva a húsz- éshetvencentes sorozatokat, csak egyetlen teljescentenáriumsorozat volt, amelyet őfelsége azíróasztalában tartott a bélyegminták között. Avilág bélyeggyűjtőinek szeme Talugi felé tekin-tett. A centenárium bélyegsorozat egyetlen léte-ző példánya őfelsége Tondolos király birtoká-

ban van. A bélyegek értéke három napon belülötezer font sterlingre emelkedett, miután azon-



ban őfelsége kijelentette, hogy bélyegeitől sem-mi áron nem válik meg, a sorozat ára húszezerfont sterlingre szökött fel. A világ minden nagygyűjtője kábelekkel árasztotta el a marokkóiTalugi főkonzulátust. Részvénytársaságok ala-kultak a centenáriumsorozat megvétele céljából,de mindenki beszüntette az alkudozást, midőnTalugi konzulához a következő kábel érkezettLondonból: "Teljes centenáriumsorozatot50000 font sterling készpénzért megveszem,sürgönyválasz, Rockstein London." Negyedóramúlva ment a válasz: "Hosszas rábeszélésemre

őfelsége eladásra határozta magát. Ajánlat elfo-gadva. Üdvözli Morbiczer."Mr. Rockstein hajóra ült. Mr. Rocksteingazdag ember volt, mert jól menő bélyegkeres-kedése volt a Bond streeten, de természetesenesze ágában sem volt 50000 fontot fektetnibélyegekbe. Beavatott helyen úgy tudták, hogycsak megbízást teljesített. Állítólag egészen ma-

gas helyről szólították fel a "centenárium" meg-vásárlásának lebonyolítására, igen szép jutalék fejében, és az 50000 font sterlinget az üzletcéljára letétbe helyezték a Bank of Citynél. Mr.Benjamin Rockstein személyesen ment el arendkívüli üzletet lebonyolítani. Mindössze har-mincöt esztendős volt, de komolyabb, pedán-sabb és konzervatívabb sok tiszteletben meg-

őszült kereskedőnél. Aránylag fiatal kora elle-nére a legkülönb nemesi vérből származóbankemberek is egyenrangú félként tárgyaltak vele, ha magára öltötte az angol királyi zsa-kettet.Elutazása előtt szerződést kötött a DailyHeralddal, mely szerint a Talugi centenárium-sorozat megvételéről, afrikai útjáról kizárólag a

Daily Heraldot fogja tudósítani, semmiféle máslapnak interjút nem ad, útjáról senkit sem



informál, és kötelezi magát az expedíció és avásárlás minden részletét diszkréten tartani aHerald számára. Mr. Rockstein az üzletet kor-rektnek tartotta, és a megállapodást aláírta.Délelőtt tízkor érkezett meg Marakesbe, ésmost nyugodtan magára hagyhatjuk, mert vil-lásreggelije, borotválkozása, fürdése és újságol-vasása egy ideig tökéletesen elfoglalja a gentle-mant. Menjünk inkább jó messze a Gueliznek nevezett európai városrészből, mélyen be azarabok által lakott Medinába. Csillogó porsze-mek táncolnak az afrikai napfényben, amely

árnyéktalanul fedi be a várost. "Fabor! Faborbarakallah u fik!", kiáltják mindenfelé tracho-más koldusok, arab jósok, karjukon tekergőzőkígyókkal, úgyhogy az a siető fehér ember, akia Kutubia-mecset felé igyekszik, két könyökévelalig tud utat törni a Giarna el fna torlódóáradatában. Végre eléri azt a hatalmas aszfalt-síkságot, amelynek végében a Kutubia-mecset

emelkedik, de ügyet sem vet a csodálatostoronyra, amelyet negyvenezer keresztény rab-szolga állítólag tíz nap alatt épített fel Yacub elMansur parancsára, hanem azt a kis söntéstkeresi, ahol a "marchée arabe" Afrika mindentájáról összesereglett vásárosai nyüzsögnek alacikonyha körül. Mi dolga lehet itt egy euró-painak, a napnak ebben a szokatlan órájában,

midőn fehér bőrű emberek mezítelenül és liheg-ve hevernek szobájukban a rekkenő melegtől?És ha jobban megnézzük... Nini! Hol is láttuk ezt az embert? Köpcös és kopasz,hatalmasforradással halántékától a szája széléig. Nonézd csak! Hiszen ez Verhagen, Taluginak botrányos körülmények között nyugalmazottpostaügyi minisztere. M'Shamba el Glaua leg-

szentebb dobhártyáira mondom, ő az! Most egyhosszú, sovány ember válik ki az arabok közül,



szintén fehér, de rendkívül sovány, fehér bri-csesz van rajta, apacsíng, és a nyakában zsinó-ron revolver csüng le. A rendkívüli sovány úrtekintetét némi asztigmatizmus jellemzi. Vagymondjuk ki őszíntén? A sovány úr kancsal volt.A sebhelyes és a kancsal gyorsan körülnéztek azzal a szokványosan ijedt fejmozdulattal, ami-vel rossz lelkiismeretű emberek többször nap- jában szeretnék megnyugtatni magukat. Azutánmég gyorsabb léptekkel egy vályogházba siettek be együtt, ahol egy harmadik úr várt rájuk,gyapjas fekete hajjal és bő burnuszban. Orien-

tális jellegei dacára, gyakorlott szemlélő észre-vehette rajta, hogy európai.- Az angol megjött! - kezdte minden forma-ság nélkül Verhagen.- Milyen kísérettel fog utazni? - kérdezte akancsal.- Két titkosrendőrrel. Visszafelé a király admelléje kísérőket. Miután Morbiczer konzul

osztozik a zsákmányban és a mi emberünk,ezek a kísérők nem számítanak. Gyerekjáték lesz az egész. Johnson, te összehozod a kara-vánt, én megszerzem a szükséges írásokat, ésPaulsen egy percre sem téveszti szem elől azangolt. Morbiczerrel felezünk. Kettéosztjuk asorozatot, hogy ne tudjuk egymás nélkül eladni.Ti ketten kaptok egyharmadrészt.

- Bőkezű vagy, mondhatom! - mondta John-son. - Az ember a bőrét viszi vásárra egyhar-madnak a feléért.- Nézd meg a bőröd - mondta megvetőenVerhagen -, annyit sem ér.- Majd én is csináltatok valami kozmetikus-sal egy olyan forradást magamnak - mormogtaJohnson. - Mert így, úgy látszik, azt hiszed, te

vagy az erő és a szépség ideálja.- Amíg a szépségverseny tart, addig magatok-



ra hagylak - mondta Paulsen. - Nem zsűrinek jöttem Marokkóba.- A te számodra, Paulsen, Morbiczer konzulmajd kieszel valamit, hogy állandóan a bélyeg-kereskedő mellett lehess Talugiban. Hívjátok fela hotelban. Kérjétek doktor Roheimet, itt ezena néven ismernek. Este tizenegykor megmon-dok mindent - fejezte be Verhagen az összejö-vetelt, azután gyorsan kilépett az ajtón, ésanélkül, hogy hátranézne, sietett visszafelé.Pedig ha hátranéz, talán feltűnik neki egylovaglóruhába öltözött, parafa sisakos hölgy, aki

a nyomába szegődött. Ez a hölgy idáig is nyomá-ban volt, és a beszélgetés ideje alatt a vályogkuny-hó oldalának szorítva a fülét, hallgatózott.A hölgyet Mary Bakernek hívták, és ugyan-azon a hajón érkezett meg Afrikába, amelyenMr. Rockstein utazott.Maratoni gyaloglás száz méteren.Mr. Rockstein egyáltalában nem törődött a

feltűnéssel, amelyet zsakettje, cilindere és kesz-tyűje méltán idézett elő itt a trópuson, éselindult a szállodából. Nem bérelt autót, merta Talugi királyi konzulátus az előkelő MammuniaSzállodától alig száz lépés távolságra volt. Azötödik lépésnél már érezte, hogy a távolságokata trópuson egészen más erőbeosztással mérik,mint a mérsékelt égöv alatt. A tizedik lépésnél

büszke keménygallérja szép lassan magába ros-kadt, és sima inge olvadozni kezdett, mint ahó, ha hirtelen langyos napsugár tűz rája.Cilindere alól sűrű cseppek indultak meg, ésnadrágja csapzottan tapadt a térdéhez. Azértmost már ment. Egyenletes léptekkel haladt akonzulátus felé. Mögötte ugyancsak egyenletesléptekkel egy gyapjas hajú, hosszú- ember lép-

kedett egy úr társaságában, akinek a szemétenyhe kancsalság jellemezte. És valamennyiü-



ket követte egy körülbelül száz főre tehetőtömeg, amely Afrika fennállása óta előszörcsodálhatta meg délután öt és hat óra közöttezt a sötét jelmezbe öltözött tébolyodott külföldiurat, aki egy kis gömbölyű koporsót egyensú-lyozott a fején. Az ötvenedik lépésnél Rocksteinúgy érezte, hogy összeroskad. A tömeg hango-san bíztatta, néhányan fogadásokat kötöttek,elsodort biciklisták kétségbeesetten csöngettek és ordították: "Balék! Balék!" De a tömeg nemtörődött semmivel, és egyre nőtt.Deranzsirt állapota dacára, miután egy pohár

frissítőt megivott, Rockstein úr korrekten tár-gyalt a követtel. Bizonyos szerződéseket írtak alá, és megállapodtak abban, hogy Talugiban akirály majd perfektuálja az adásvételt. Mr.Rockstein megnyugodva látta a konzulátus elő-kelő, modern berendezését. Nem várhatnak ráaggasztóan primitív viszonyok Talugiban, ha eza kis ország ilyen elsőrangú képviseletet tart

fenn Marokkóban. Dr. Morbiczer, ez a megnye-rő modorú, korpulens gentleman közben másügyben is utasított egy tisztviselőt.- Kérem, Hastings, doktor Roheim tanár úrrészére sürgősen kiállítandó egy engedély, hogyöttagú kíséretével Talugiban tudományos méré-seket végezhet az ország létszámához tartozómajomfajtákon. Hát kérem, Mr. Rockstein, azt

hiszem, több formaság nincs hátra.- Nagyon örülök, hogy megismerhettem ex-cellenciádat - mondta őszintén Mr. BenjaminRockstein, mert úgy érezte, hogy talpig derék diplomata ez a doktor Morbiczer főkonzul(v.b.t.i., a Talugi csillagos szalagrend nagykeresztjének tulajdonosa a sarlóval és a kutyák-kal, postaügyi miniszter és koronaőr).

Visszafelé már a konzulátus által rendelkezé-sére bocsátott autón tette meg az utat, általános



csalódására a palota előtt türelmesen várakozótömegnek, amely időközben kétszáz főre szapo-rodott.A Mammunia Hotel hallja egy világrész legfi-nomabb és legszebb vacsorázóhelye. Marokkótulajdonképpen egész Afrika fővárosa és aMammunia Marokkó legelőkelőbb szállodája.Tompa bordó fények, halk jazzmuzsika, kris-tályedények finom zöreje, félőrült túlzó gazda-gok ékszercsodái, nőiruha-kreátorok selyemáb-rándjai, a legfinomabb francia illatszerek és alegjobb egyiptomi dohányból keveredő furcsa,

kellemes odőr, amihez a brokátfüggönnyel ha-tárolt hatalmas teraszon át mozdulatlan pálma-koronák, kaktuszok és oleanderek dekorációjaadja meg a hangulatnak azt a csodálatos erőt,amellyel feledhetetlenül megmarad az emberbenélete végéig, ha csak egyetlen estén át része voltbenne.Mister Rockstein, az újdonsült trópusi utazó

első ámulatában állt a vörös szőnyeggel fedettlépcső utolsó foka felett, de mielőtt továbbha-ladhatott volna, hogy gondolat nélkül elmerül- jön ebbe a kellemes benyomásba, valaki meg-fogta a karját. Kis, kövér ember állt mellette.- Mister Rockstein? - kérdezte olyan hangon,mintha kételyei lennének ebben.- Rockstein Benjamin vagyok, Londonból.

- Coquelin vagyok. Detektív-főfelügyelő. Önbizonyos bélyegek ügyében érkezett, ugyebár?- Van ehhez valami köze a rendőrségnek?- Feltétlenül. Általában a rendőrségnek min-denhez van valami köze. Különösen Afrikában.Bizonyos egyének meg fogják kísérelni, hogykirabolják önt.- Magam is számítottam arra, hogy a cente-

náriumsorozat körüli lárma fel fogjakelteninéhány tisztességtelen ember érdeklődését.



- Egy mai értesülésünk szerint - mondta akis kövér, és elgondolkozva forgatta ujjai közöttRockstein egyik kabátgombját, mintha le akar-ná szakítani - a legveszélyesebb szélhámostár-saság van az ön nyomában.- Köszönöm a gondoskodást. Azt hiszem,sikerül majd elkerülnöm a szélhámosokat.- Csak erre óhajtottam figyelmeztetni. Arendőrség természetesen résen van, de önnek is vigyáznia kell. Legyen óvatos minden újismerősével szemben.A kis emberke ezután magára hagyta. Rock-

stein elgondolkozva ült le az egyik asztalhoz.Tangót játszottak, és a parketten néhány párlézengett. Nem volt harcos ember, sem azöklével, sem fegyverrel nem tudott bánni,denem ismerte a félelmet. Vajon honnan fogközeledni a veszély? Mikor elindult Londonból,már számított rá, hogy meg fogják kísérelni avagyont érő sorozat elrablását. De hát arra való

az ember esze, hogy vigyázzonmagára. Egyhölgy lépett be a főbejáraton, aki ismerősnek tűnt előtte. Persze! A hajón látta. Rockstein ahajóút legnagyobb részét fekve és nyögve töltöt-te el, távolról sem olyan állapotban, amelyhölgyekkel való megismerkedésre alkalmas.A hölgy körülnézett a teremben. Úgy látszik,keres valakit. "Jó lenne megismerni", gondolta

a kereskedő.Mintegy feleletül, Mary Baker egyenesen mis-ter Rockstein asztalához ment és leült.- Meg van lepve, ugye, hogyígy egyszerűen idetelepszem?- Tessék?- Mondom: meg van lepve, hogyígy egyszerűen ideülök, nem?

- De.Rövid, kínos szünet állt be. Mit akar ez a nő?



Nagyon csinos, szép ékszerei vannak és remek estélyi ruhája. Pontosan olyan, mint a regények-ben szereplő kalandornők.- Még a hajón megtudtam, hogyön Mr. Rockstein, aki Talugiba utazik a híres centená-riumsorozatért. Én Mary Baker vagyok.- Nevem Rockstein - mondta Benjamin, éskissé felemelkedett a székről. - Emlékszem,hogy együtt utaztunk a hajón is.- Önnek kitűnő memóriája van - mondtaőszinte elismeréssel Mary Baker, és Benjaminelpirult. Mit akar ez a nő? Mr. Rockstein

vallásos családból származott, és élénken em-lékezett még az ótestamentumban kompromit-tált Putifárné esetére a jóformán serdületlenJózseffel. Hogy is mondta a detektívfelügyelő?Vigyázzon az új ismeretségekre.- Miben lehetek szolgálatára, kisasszony?- Semmiség az egész. Vigyen magával Talugi-ba.

Mister Rockstein meghökkent. Ez kissé erősvolt.- Sajnos szigorú utasításom van, hogy kétállamrendőrségi detektíven kívül nem vehetek fel útitársat.- Kár. Megfelezhettük volna a költséget. Vég-re is ha mindketten oda megyünk és vissza is jövünk, kár két autót bérelni.

- A különbség oly jelentéktelen.- Gondolja, hogy közöttem és két államrend-őrségi detektív között a különbség olyan jelen-téktelen? Na mindegy.- Ha nem vagyok tolakodó: miért utazik akisasszony Talugiba?- Egy bélyegkereskedő megbízásából. A meg-maradt készletből olcsón kapható sorozatokat

akarja felvásároltatni. Én ugyanis egy nagyke-reskedő afrikai ügynökségét vállaltam.



- Londoni cég? Azokat mind ismerem.- Ez új cég. Most alakult. Marivel és Cooks.A nő úgy hazudott, hogy Benjamin folytonelpirult. Egy Rocksteinnak hazudik bélyegekről!Ez olyasmi, mintha valaki el akarta volnahitetni az öreg Brehmmel, hogy a melegvérűemlősök gerinctelenek, és nem szülnek eleve-neket. Most már biztos, hogy a hölgy szélhá-mos. Mégpedig átlátszó. Nem is ügyes. Nem isravasz.De kedves.- Külön figyelmeztetem önt, Mr. Rockstein,

hogy nagyon vigyáznia kell magára, mert szél-hámosok fenik önre a fogukat.A bélyegkereskedő kis híján leesett a székről.Mit akar ez a nő? Ő figyelmezteti szélhámosok-ra?- Legyen nyugodt, kisasszony. Én mindenszélhámoson nyomban átlátok. A figyelmezte-tést mindenesetre köszönöm.

- Nagyon szívesen. Viszontlátásra, misterRockstein.A bélyegkereskedő még sokáig nézett abba azirányba, amerre Mary Baker eltávozott.A bélyegkereskedőnek még jobban tetszik a nő.Doktor Morbiczer már huszonnégy órával előbbútra kelt az autóján, amelyhez ez alkalommalpótkocsi is volt kapcsolva. Előbb kellett odaér-

nie Talugiba, mint a vásárlónak. Társaságábanvolt egy göndör hajú, horgas orrú úr is, Paulsennevű egyén, akivel Morbiczer őexcellenciájaújabban szaporította Talugi köztisztviselőinek számát. Taurirtig a gyönyörűen kiépített újafrikai műút vezet egy magas töltésen a Szaharahomokdűnéi között. Itt váratlanul véget ér abitumen, autó már csak tiprólánccal folytathat-

ná az útját, mert futóhomok következik. Taurirtoázisában éppen ezért gyönyörű garázs volt,



ahol az autókat leállították, és hatalmas teve-park is találtatott, hogy a további úthoz kara-vánt lehessen szervezni. Taurirt mozgalmas és jól jövedelmező oázis volt. Doktor Morbiczer isösszeállította háromtagú karavánját, a pótkocsitartalmát teherhordó öszvérekre rakatta, éstevén folytatta útját. Taurirtból elindulva alignéhány órányi ügetésután egy sor homokpadmögött hat emberből álló karavánt pillantottak meg.- Ha nem csalódom, az ott doktor Roheim

expedíciója! - mondta Morbiczer doktor avezetőjének. És nem csalódott. Ördöge volt.Valóban, doktor Roheim személyesen vezette atársaságot, amint ez a találkozásnál kiderült. Adoktor tömzsi ember volt, szája széléig egysebhely vonult végig, és valami külföldi egyete-men majomszakos tanár volt. Legalábbis ő ígymondta. Morbiczer doktor barátságosan üdvö-

zölte, jól ismerte Roheimet, hiszen ő adottengedélyt rá, hogy Talugiban is kutathassoncéljainak megfelelő majom után. A két úriemberbarátságos eszmecserét folytatott, de nem soká-ig maradt együtt az expedíció és a követségikaraván, mert Roheimék letáboroztak, mígMorbiczer doktor folytatta az útját.Mister Rockstein hatalmas Maybach kocsin

indult útnak. A hallban két polgári ruhásrendőr várta, akik Talugiba fogják kísérni. Akét detektív legnagyobb meglepetésére misterRockstein egy fantasztikusan magas, valószínűt-lenül vörös hajú ember társaságában jelentmeg, akivel eddig még nem mutatkozott Marok-kóban. A vörös ember szeplős volt, és állandó-an bután vigyorgott.

- A titkárom, Mr. Brown - mutatta be óriásikísérőjét Rockstein a detektíveknek. A titkár



közömbösen vigyorgott rájuk, kabátja belsőzsebéből egy sonkás zsemlyét vett elő, ésbeleharapott. Ezután mind a négyen kimentek a Maybach kocsihoz, amely megindult a váro-son át, és keserves tülköléssel, félórai csigalas-sú csúszkálással keresztülvergődött a Suq go-molygó embertömkelegén, míg kiértek a város-ból. Innen indult el szelíd vonalú szőlődombok között a Szaharában folytatódó főút. A magastöltés széles fehér sávján szikrázó afrikai nap-fényben repült az autó, és a lehullott nagyszőlőlevelek sokasága bronz- és rőf színű bo-

rongással vonta be a lágy vonalú szőlődombo-kat, amelyek Ain-Sallah előtt belepusztultak aSzahara végtelen homokhullámaiba. Rocksteinmár megtanulta a trópusi viseletet, és ő is abbanaz egy szál lenge vászonban volt, könnyű parafá-val a fején, mint a detektívek. Még így is úgyérezte, hogy izzik a teste a harmincfokos déle-lőttben. Brown úr nem vett tudomást a melegről,

nyugodtan izzadt és nyugodtan evett, későbbpedig arcára borította a Daily Heraldot, és úgyaludt, hogy horkolása elnyomta a motorbúgást.- Nyugodt ember - jegyezte meg az egyik detektív.- Sajnos - felelte Rockstein úr, aki nemszerette, ha egy angol gentleman a társaságbanhangosan alszik.

- Tulajdonképpen hány bélyegből áll ez asorozat? - kérdezte az egyik polgári rendőr.- Huszonnégyből - adta meg a felvilágosítástMr. Rockstein. - Tíz belföldi, nyolc külföldi éshat repülőpostacímlet.- Ön már bizonyára látta fényképen.- Láttam? Igazán szép hamisítványok vannak forgalomban belőle. Hoztam magammal kurio-

zitásból egy aránylag tökéletes hamisítványt,amit a londoni Dieike et Co. készített, utánza-



tokat gyűjtő amatőrök részére. - Kihúzott azsebéből egy levéltárcához hasonló fehér bélyeg-tokot, és szétnyitotta. Különböző élénk színűbélyegek voltak sorba rakva benne, és a detek-tívek szájtátva nézték.- Mennyit ér ez a sorozat?- Ez? - Rockstein úr elgondolkozott. - Meg-érhet nyolc pennyt.- Hm... És az eredeti sokkal szebb?- Annyira nem szebb, hogy ön meg semtudná különböztetni ettől.- Mégis, mi a különbség a valódi és a hamis

sorozat között?- Negyvenkilencezer-kilencszázkilencven fonttizenkilenc shilling, négy penny.És nyugodtan rágyújtott egy-cigarettára.A kanyarban feltűnt Ain-Sallah üde pálmacso-portja, amelynek bejáratánál hatalmas benzin-kút állt. Várniuk kellett, mert egy krémsárgaszínű kocsi tankolt éppen, és ők is benzint

akartak felvenni. Mikor a beduin suhanc ma-gasra tartva rázogatta a gumicsövet, hogy min-den csepp a tartályba menjen, előkerült vala-honnan egy bricsesznadrágos, rendkívül szőkenő, homlokára tolt autósszemüveggel, és fizetett.- Good bye, Mr. Rockstein!Mary Baker volt. A bélyegkereskedő szertartá-sosan bólintott.

- Szép kocsit bérelt a kisasszony.- Sajátom.Benjamin tűzpiros lett. Tegnap azt hazudtaőnagysága, hogy a bérautó költségei miatt sze-retne együtt utazni.- Ha nem történik defekt, holnapra Taurirt-ban lehetünk - csevegett tovább őnagysága. -Utazott már tevén, Mr. Rockstein?

- Sajnos a londoni Cityben, különösen ami abélyegszakmát illeti, ritkán nyílik alkalom ilyes-



mire - felelte.- Akkor sok kellemetlen élménye lesz -mondta Mary. - A tevét azért is nevezik asivatag hajójának, mert olykor tengeribetegségetokoz. És úgy láttam, ön nem jól bírja a tengert.- No igen... - zavarban volt. Ugratja ez a nő?- Az embernek ilyen kirándulásnál számolniakell a nehézségekkel, bár nem lehet olyanveszélyes ez az út, ha ön egyedülálló hölgylétére vállalkozik rá.- Engem jó lesz, ha megkülönböztet a többinőtől.

- Megtörtént - mondta szomorúan Benjamin....Később, midőn kilencven kilométerrel men-tek az országúton és a krémsárga kocsi úgyvágott el hirtelen mellettük, mintha taligábasem venné a hatalmas Maybachot, Mr. Rocks-tein tisztán hallotta, hogy Mary autójában szóla rádió.Svéd ulánusok tűnnek fel.

Óráról órára elviselhetetlenebb lett a meleg. Abélyegkereskedő úgy érezte, hogy tüdejét belül-ről perzseli a forróság, és ha becsukta a száját,porszemek csikordultak meg a fogai között.Láthatatlan tűhegyek cirkáltak itt a levegőbenmilliószámra, és lerakódva a szemöldökre, sző-kére festették ezt a homlokdíszt. Ahogy délebb-re értek, a meleg óráról órára növekedett. A

kereskedő végtelenül szomorúnak érezte testiállapotát.Az alkonyi légáramlás spirálisban szállongóporfüggönyein át vörösen izzott a barátságtalanafrikai nap hanyatló korongja, sugarai harántözönlöttek a sivatagra, apró árnyékot vetítve ahomokhullámok mellé, és ettől a Szahara olyanlett, mint egy végtelen sakktábla.

Miután este értek Taurirtba, nem pihentek -csak amíg a vacsora tartott. Ez a hatalmas,



mozgalmas oázis a műút végén és a timbuktuikaravánút kezdetén fekszik. Azonnal kaptak tevét, a wezetőt és az autót beállították agarázsba, és a felkelő hold már útban találtaőket Arauan felé. A garázsban feltűnt nekik egyporlepte krémsárga kocsi.Taurirt körül szahariánok, trópusi katonák gyakorlatoztak.A Marokkóból vezető bitumenfolyam Taurirtután, minden átmenet nélkül a homoktengerbetorkollt, és az utat csak fehér cölöpök jelezték a Szaharán. Mister Rockstein őszintén sajnálta,

hogy a londoni Cityben a bélyegkereskedéssohasem kívánja meg, hogy az üzletemberek olykor tevehátra üljenek. Ebben az esetbenmost kevesebbet szenvedett volna, mert némigyakorlat elviselhetőbbé teszi a szokatlan dol-gokat. Még talán azt az érzést is enyhítené arutin, amit a teve szőrzetéből az emberi testreemigráló bolhák tömege okoz. De még ennél is

kellemetlenebb a bólogató teve hullámzó járá-sával, emelkedő és süllyedő hátával, amitől azutas elhagyott sajkának érzi magát a viharosóceánon, és ezerszer megbán minden falatot,amit aznap lenyelt. Közvetlen előttük magányosbeduin lépegetett tevéjén, burnuszát szorosanösszefogva magán, a rohamosan hűlő éjszakaellen védekezve. Hátra sem nézett, pedig halla-

nia kellett a karaván közeledését. Mister Rock-stein enyhe borzongással nézett körül. A Sza-hara! Micsoda ember lehet itt előtte a beduin,micsoda félelmetes, mitikus, idegen fajú trópusihős, aki ilyen nyugodtan üget éjszaka egyedülezen a roppant, félelmetes részén a földnek.Mikor ideért gondolatban, a félelmetes, mitikus,idegen fajú trópusi hős visszafordult, és így

szólt:- Hallo, Mister Rockstein! How are you!



Mary Baker volt! Benjamin görcsösen ragadtameg a teve mindkét púpját. Állandó émelygéseváratlan szédülésekkel párosult. és úgy érezte,hogy nyomban lezuhan ebből az ijesztően magasés állandóan viszkető pozíciójából.- Ön imponál nekem, Mister Rockstein. Bár-melyik citybeli kollégája már régen hazaszököttvolna.- Meglep, hogy itt látom, kisasszony...Mr. Rockstein gondolkozott. A nő termé-szetesen tudta, hogy mögötte jön a karaván,ezért nem gondoskodott kíséretről. Kár, gondol-

ta a kereskedő, hogy ez a nagyszerű nő szélhá-mos.És mit gondolt ezalatt a nő? Azt gondolta,hogy kár. Végre egy férfi, aki más, mint a többi.Kellemes arcú, halk modorú és valószínűlegigen finom lelkű, szóval amilyen végre megfelel-ne neki, Mary Bakernek. És ez a férfi bizonyárasértő dolgokat gondol róla. És joggal. Milyen

egyszerű lenne néha az élet, ha az emberek becsületesen közölnék egymással gondolataikat.De ehelyett mindenféle hülyeségeket beszélnek.Például ilyeneket.- Ön egyedül megy Talugiba... kedves Mary?- Azt reméltem, megengedi, hogy kíséretének védelme alá helyezzem magam.Nem hiszem, hogy lenne becsületes angol

állampolgár, aki ezt a kérést megtagadná egyhölgytől.Előtűnt a hold. A karaván tagjai dideregveburkolóztak köpenyeikbe, burnuszaikba, a hő-mérséklet mínusz alá szállt, úgyhogy a körülöt-tük kezdődő alfafűsztyeppen dérlerakódás csil-lant meg itt is, ott is.- Átkozott vidék - mormogta Rockstein. -

Egyszer nappal megsül az utas, másszor éjjelmegfagy. Az ember nem tudja, mitől óvakodjon



jobban, a déltől vagy az éjféltől.- Én megmondhatom önnek, mitől óvakod- jon legjobban a furcsa klíma alatt.- Nos?- Morbiczertől.Hajnalra Mahrukba értek, úgy átfázva ésů olyan rekedten, hogy szibériai utasoknak isbeíllettek volna.Milyen más egy oázis, ha nem vezet rajtaműút keresztül! A kis liget gócpontjában háromvályogház állt: a csendőrlaktanya, amelyben akéttagú helyőrség lakott, a posta és távíróhiva-

tal, mellette a vendéglő. Ezenkívül három-négy,piszkos rongyokból sátorrá vert arab duár ésegy baromfiól tartoztak a helységhez. Néhány,kenderszívástól elhülyült arab heverészett afűben, és a legyeknek elképzelhetetlen tömegezsongott mindenfelé. Az ivóban a konyha kihűltolajos ételeinek a szaga összekeveredett a bor-szeszlámpa illatával. Ez a pihenés egyáltalán

nem volt üdítő. Azért mégis itt kellett tölteni alegforróbb nappali órákat. Három függönnyelelválasztott helyiség állt rendelkezésre. Mr.Rocksteinnek úgy rémlett, mintha több éveutazna már minden cél nélkül.Alkonyatkor folytatták útjukat.És hajnalban a vezető néhány távoli, elszórtparatölgyre mutatva így szólt:

- Az már ott Talugi kezdete. Még nem ahatár, de azok a fák azt jelentik, hogy a Nigerközelébe értünk.Itt-ott bozótok is feltűntek, a laza port vörö-ses, agyagos talaj váltotta fel, és egy dombraérve megpillantották a távolból Arauan-oázist,amely már Tondolos király uralma alá tartozott,és a Niger egyik holtága mentén feküdt. Mielőtt

azonban ezt az oázist elérhették volna, néhánysátrat fedeztek fel, kipányvázott tevékkel a



háttérben. A lehorgonyzott sivatagi hajók telesz-kópszerűen imbolygó fejeikkel szelíden kérődz-tek. Bizonyos doktor Roheim expedíciója voltez, azért jöttek ide, hogy afrikai majomfajtákonméréseket végezzenek.Arauan közelében megdöbbentő dolog történt.A szaharai oázisból váratlanul egy szakasz svédulánus tört ki rohamléptekben, és kezükbenkivont dobverőkkel rohantak az érkező karavánfelé. A tevék vadul rángatni kezdték zablájukat,és rémülten kirúgtak. A karaván tagjai döbben-ten néztek sorsuk elé. Az ulánusnak öltözött

négerek azonban nem támadtak, hanem felfej-lődtek az érkezők előtt, és soraikból egy horgasorrú, gyapjas hajú úr vált ki, akiről csak nehezen lehetett megállapítani, hogy európai-evagy bennszülött. Nagyon elegánsan volt öltöz-ve: dohányszínű hálóköntösbe, amelyhez stíl-szerűen fekete keménykalapot vett fel. Mélyenmeghajolt hadai élén, és Rocksteinhez fordulva

így szólt:- Paulsen vagyok, belügyminiszteri titkár.Őfelsége dísztestőrezredének az élén van sze-rencsém üdvözölni önöket Talugi földjén. Há-romszoros hurrá önökre!Paulsen saját maga választotta ki az öltözékétMorbiczer szakszerű útmutatása alapján. Anégerek ruháit Marokkóban vásárolta a konzul

egy színtársulat csődtömegéből. A színtársulata Stockholmi lány című operettbe bukott bele,így kerültek a kék színű svéd lovasuniformisok Talugi egyszerű népére. Hogy fegyver is legyennáluk, Morbiczer néhány dobverőt is kiosztottközöttük a felvásárolt csődtömegből. A konzulegyenesen azért utazott előre, hogy Talugi némifényt nyerjen az előkelő idegen látogatása alkal-

mából. Ezt a király kívánta így, és Morbiczerdoktor úgy érezte, hogy neve Potemkin mellett



fog szerepelni a világtörténelemben.És másnap délelőtt tizenegy órakor ( talugiidőszámítás szerint) Rockstein karavánja meg-érkezett a fővárosba. Őfelsége barátságosanintegetett feléjük a Sfamis-Watson gyártmányúvekkerrel, és lábán ott díszlett az ünnepélyesalkalmakra szóló fél csizma. Üdvözlő beszéderövid volt:- M'Shamba el Glaua óvjon benneteket Talu-giban. Én is óvni foglak benneteket, ha ajándé-kokat hoztatok nekem. Beszélhettek.Azonban hiába beszéltek volna, mert őfelsége

hátat fordított, és megindult vissza a falu felé.Az egész népség követte. Az idegenek számáranéhány gyönyörűen kitakarított kunyhót bocsá-tottak rendelkezésre, de ezek egy pillantástvetve a kunyhók belsejébe, nyomban sátrakatvertek. Minden eddigi kínszenvedés eltörpültRockstein szemében, miután öt percet időzöttTalugiban. A szemétdombok, a vedlett szőrű,

csontvázszerű, vak kutyák, a harcosok testénmegavasodott kókuszolaj párolgó bűze a forró-ságban és a Niger felől özönlő szúnyograjok elviselhetetlenül fokozták a szenvedést.Délután a főnök kunyhójában létrejött azadásvétel. Mister Rockstein magával vitt egyaktatáskát, egy nagyítót és egy csekket. Anagyítóval megnézte a király által elébe rakott

sorozatot, és konstatálta, hogy valódi. Azután abelső zsebéből, ahol bélyegutánzatait tartotta avilágos tokban, előhúzott egy sötét tokot. Asötét tokba betette a valódi sorozatot, és avagyont érő bélyegeket tokostul együtt az akta-táskába csúsztatta, az aktatáskát lezárta, és acsekket átadta őfelségének.- M'Shamba áldása legyen a papíron - és

még hozzátette lehunyt szemmel: - Apropos,hogy áll most a font?



Morbiczer doktor közölte az árfolyamot őfel-ségével. A király megveregette Mr. Rocksteinvállát:- Az ország vendége vagy egy hétig, jólszituált idegen.- Minden vágyam teljesülne ezzel - felelteRockstein -, de sajnos már reggel vissza kellfordulnom.- Nos, annyi baj legyen - nyugodott bele akirály....Este lett. Mr. Brown nyitott szájjal aludt,és így tátott ajkainak hatalmas öblébe egy

meggondolatlan dongó repült bele. A roppantfogazat összecsapódott, és a dongónak vége lett.A vörös óriás kedvetlenül krákogott, és márfolytatta volna az alvást, ha nem nehezedik egykéz a vállára. De egy kéz nehezedett a vállára.Rocksteiné volt.- Elérkezett a maga ideje, Mr. Brown -mondta suttogva. - Itt az aktatáska. Ebben egy

fekete tok van ötvenezer font értékű sorozattal.Maga húsz éve van a Rocksteinek szolgálatában,és többször bizonyította be, hogy ennél többetis magára lehet bízni. Most ide hallgasson: akunyhó hátsó lapján kicsúszik. Senki sem fogjaészrevenni. Leoson a folyón, elköt egy csónakot,és észrevétlenül elszökik. Maga cambridge-ivezérevezős volt, Brown. De a Nigeren lefelé

negyvennyolc óra múlva még egy kocaevezős isTimbuktuban van. Ott átadja ezt az aktatáskátaz angol katonai attasénak, és sürgönyöz nekemMahruk-oázisba, hogy minden rendben ment-e.Ott várom az értesítést.- Mr. Rockstein! Büszkévé tett!Még sokáig suttogtak. Jóval éjfél után sikerültcsak Rocksteinnek a férgek, az atmoszféra és

egy szőke nővel kapcsolatos gondolatai miattelaludni.



És harminc perc múlva Brown úr a cam-bridge-i aranyidőkre emlékeztető buzgalommalevezett lefelé a Nigeren.Egy expedíció vágtatásba kezd,egy másik elindul.Reggel volt. A bélyegkereskedő tábora szedelőz-ködött. Felmálházták az öszvéreket, itatták atevéket, botok puffantak, emberek szitkozód-tak, állatok bőgtek. Mary Baker egy kunyhónak dőlt, és rúzsozta magát.- Nos? - kérdezte Mr. Rockstein - vettvalamit a királytól?

- Nem. Meggondoltam magam. Abbahagyoma bélyegkereskedést.- Azt hiszem, okosan teszi - mondta némimalíciával Mr. Rockstein.Ezalatt Paulsen nyugtalanul járt összevisszaa táborban. Hol az a bamba vörös? Hovátűnhetett? Gyanúja nőtt, midőn Rockstein sem-miféle elővigyázatí intézkedést nem tett a cso-

magolásnál. Nyugodtan társalog azzal a nővel,aki érthetetlen módon beleütí az orrát ebbe adologba. Hol az aktatáska? A Niger sebessodrába bámult. Gyanúja határozottabb formátöltött. Elvegyült a parti bennszülöttek között.Hogy? Ndsa bárkája eltűnt?... Többet nemkérdez. Tevét még úgy nem rugdostak a bordá- ján két sarokkal és nem verték úgy a fejét

revolvercsővel, mint azt a szerencsétlent, ame-lyiken Paulsen galoppozott egy bizonyos expe-díció táborhelyéhez, ahol állítólag majmokatfognak mérni.Ezalatt Rockstein kis karavánja nyugodtanhaladt Arauan felé. A karaván elején a bélyeg-kereskedő ügetett Mary Bakerrel élénk társal-gásba merülve.

Váratlanul, abból az irányból, amerre tegnapa sátrakat látták, tevés alakok vágtattak el



mellettük a legőrültebb galoppban, élükön egyköpcös, sebhelyes arcú emberrel. Csak kétpillanatig kerültek egymás mellé, de Rockstein-nek a hátgerincén végigfutott a hideg attól atekintettől, amellyel a sebhelyes ügetés közbenránézett. Azután elnyelte az expedíciót egyhatalmas porfelhő.Arauanban ismét megpihentek. Mikor Rock-stein a tükörbe nézett, megdöbbent attól, hogymilyen markáns lett az arca. Legalább két kilótfogyott. A közérzete rossz volt, és úgy érezte,hogy egy falatot sem lenne képes lenyelni.

- Itt maradunk éjszakára - mondta a kétdetektívnek.- Ne tegye - kérlelte a lány. - Erőltesse megmagát, hogy minél hamarabb kiérjünk erről acivilizálatlan vidékről a maga vagyont érő bélye-geivel.Mr. Rockstein hosszan nézett a lány arcába:- Mondja, nem tűnt fel önnek, hogy az én

vörös titkárom nincs közöttünk?- Csakugyan! Hová lett? - Egyedül voltak avendéglő sarkában egy asztalnál.- Már Marokkóban megmondtam önnek,hogy el voltam készülve bizonyos veszélyekre,tehát kész terwvel jöttem. Az aktatáskát mégtegnap éjjel magához vette ez a Brown, akivalamikor vezérevezős volt, és elindult a Nige-

ren lefelé Timbuktuba, ahol biztos kezekbe adjale a táskát. Mahrukba kábelezni fog nekem azeredményről. Miután minden gazember velemfoglalkozott, Mr. Brown biztosan kicsúszott afigyelmükből. - A lány arca felragyogott. Úgylátszik, a lány mégsem színészkedik. De akkormiért hazudott annyit?- Gratulálok! Zseniálisan csinálta!... De...

ma reggel feltétlenül észrevették azok, akik magát figyelték, hogy Brown eltűnt.



- Tegnap este óta egérutat nyert. Ezek utánláthatja, hogy nem sietős az utunk.Másnap reggel Rockstein nem érezte jobbanmagát, de azért útra keltek. Miután a bélyegügylezárult, mintha valami felengedett volna Benja-min és Mary között.- Lehet, hogy a láz leveri két napra a lábáról, jó lenne, ha addig Taurirtba érnénk.- Talán elérjük. De ha beteg leszek - fűztehozzá féltréfával -, remélem, ápol?- Remélheti.Piszkos, lila színű alkony fogadta őket Mah-

rukban, amelyet a harmattán zord, sűrű por-fátylai még sivárabbá tettek. Mr. Rocksteinnek le kellett feküdni. Egy napja már csak kinintevett. Bágyadt volt, és fájt a feje. A kis fogadóférges, piszkos fülkéjében csináltak fekhelyet aszámára, és a függönnyel elválasztott szomszéd-ságba került Mary. A harmadik férőhely a kétdetektív számára volt fenntartva, de ezek le-

mentek az ivóba kártyázni. Mary egészségesvolt, de izgatott, Rockstein beteg volt, és nyu-godt.- Ha szerencsésen Timbuktuba ért Brown,már itt lehetne a sürgönye - mondta idegesenMary.- Én nem aggódom - nyugtatta meg Rocks-tein.

Ebben a percben kopogtak. Beduin suhanclépett be:- Sürgöny Mr. Rocksteinnek.- Na látja - szólt a beteg. Miután a küldönckiment, átadta a sürgönyt Marynek:- Legyen szíves, vigye az ablakhoz, és olvassael. - Már sötét volt a szobában. Mary azablakhoz sietett, reszkető kézzel feltépte a

sürgönyt, és hangosan olvasta. Ez állt benne:"Timbuktu előtt megtámadtak, aktatáskát elra-



bolták, vezetőjük sebhelyes arcú ember, szeren-csésen megérkeztem: Brown."Finom zörrenéssel esett a sürgöny a földre.A lány rémülten meredt Rocksteinre. Megdöb-benve látta, hogy ez nyugodtan babrál egykininkapszulával, lenyeli, vizet iszik rá, és aztmondja:- Brrr...Szent Isten! Ez megőrült! - gondolta.- Mr. Rockstein! Nem érti?! Az aktatáskátelrabolták!- Vége. Mit csináljak?

- Azonnal lemegyek és szólók a detektívek-nek... Sürgönyzünk...- Ne menjen, kérem, sehova. Fenntartommagamnak a jogot, hogy ügyeimben magamintézkedjem. Ha jónak látom.- De hát minden perc távolabb viszi őket abélyegekkel...- Jöjjön közelebb, és üljön le, kérem. Sze-

retném, ha bízhatnék magában, Mary. Beszél-gessünk.- Ön most beszélgetni akar? Közben Istentudja, hol van az ötvenezer font sterlinget érősorozat?- Az említett sorozat itt van - mondta,kihúzta zsebéből a fekete tokot, és szétnyitotta.- Csak nem képzeli, hogy azt kiadom a kezem-

ből? Jól tudtam, hogy ha Brown eltűnik azaktatáskával, minden gazember utánaered, ésakkor én így a kabátom zsebében, nyugodtanvihetem az igazi sorozatot. Az aktatáskában egyvilágos tok volt a hamisítvánnyal. - Marynevetni kezdett, és nevetett, nevetett, úgy, hogya könnyei potyogtak belé, észre sem vette, mitcsinál ezalatt Rockstein. Rockstein ezalatt meg-

csókolta a lány alsókarját.- De most azután igazán sietnünk kell, hogy



elérjük Marokkót, legalábbis Taurirtot - mond-ta Mary.- Legyen nyugodt - felelte Rockstein -, kétnapnál előbb nem lehetnek itt, és mi holnapreggel megyünk tovább.A sors nem így akarta.Mr. Rockstein nem nevet utoljára.Reggel minden bejelentés nélkül magas vendégérkezett, a sivatag korlátlan ura és parancsoló- ja: a láz. Szó sem lehetett arról, hogy tevéreüljön a bélyegkereskedő. Önkívületben feküdt,mozdulatlanul, összeráncolt homlokkal, csu-

kott szemmel. Ez a lázroham eltarthat egynapig, de eltarthat két hétig is. Múltak az órák.A lány kétségbeesetten ült Benjamin ágya mel-lett, és gondolkozott. Akik bélyegrablással fog-lalkoznak, azok bizonyára értenek is hozzá. Haértenek hozzá, akkor hamar rájönnek, hogyhamis bélyegeket loptak. Valószínű, hogy ebbenem fognak belenyugodni, és utánuk erednek.

Lehet, hogy holnapra ideérnek. Az oázisbancsak a két detektívre lehet számítani. A benn-szülött kísérőktől megölhetik őket. Reggel, haeszméletlenül is, felteszik egy tevére Rocksteint.Tovább nem szabad várni.Idáig ért gondolataiban, mikor kopogtak azajtón. Beduin küldönc lépett be, és csomagotadott át Marynek, amelyhez levél volt mellékel-

ve. A csomagból aktatáska hullott ki, az akta-táskából egy világosszürke tok, hamis bélyegek-kel.A levélben ez állt: "Jó tréfa volt. De mostkérjük a valódi sorozatot, vagy érte jöjjünk?"Dermedten ült. Repülőgépen jöttek?Nem találta el. Pedig egyszerű volt az eset.Timbuktu felől a kedvező terepviszonyok sze-

rint kanyargó karavánutat átló vonalban egyösvény szelte, amit a bennszülöttek és rablók



használtak, mert a hatalmas schotton vezetettkeresztül, és jól kellett ismerni a sós ingoványtannak, aki itt vágott át. Még így sem érhették volna a rablók utol Rocksteint, ha nem pihenArauanban és itt Mahrukban is egy teljes napot.Mary az ablakhoz lépett. Sebhelyes arcú, tömzsiember állt szemben, és mereven, ridegen nézettrá. Mary tudta, hogy a kezükben vannak.Legokosabb lenne egyszerűen átadni nekik abélyegeket. Úgy látszik, ők is szeretnék elkerül-ni a lövöldözést, ezért küldték az ultimátumot.Némi humorérzékkel, viszontbosszantásul, fel-

szerelve a hamisítvánnyal. Igazuk van. Itt nemzavarhatják meg őket. Ráérnek tréfálni. Ráér-nek a támadással várni estig. De ha kedvük van, ráérnek holnapig is.- Ráérünk akár holnapig is - mondta Verha-gen a társának. - Ha valamelyikük megpróbáljaelhagyni a házat, leütjük. És miért ne menjensimán a dolog. Nem szeretnék újabb emberéle-

teket a számlámon. Remélem, van annyi eszük,hogy nem provokálnak. Az estét mindenesetremegvárjuk. Az az egy óra már nem számít. Haaddig nem jön meg az eszük, rajtuk ütünk. Azemberek a ház körül tartsák nyitva a szemüket.Az oázis nem vett semmit észre a marcona,új jövevények szándékából. Arab suhanc ösz-vértaligán zöldséget hozott a vendéglősnek, a

vendéglős éppen egy hordót gurított át az útona posta felé, és két kisgyerek kergetőzött abanditák körül. Egy teljes óráig vártak. Mikorbesötétedett, minden oldalról behatoltak a ház-ba. A két detektív még mindig kártyázott.Éppolyan ártatlan, jóhiszemű lények voltak,mint a kergetődző gyermekek. Az egyik bemon-dott, a másik kontrázott, de a játékot egy időre

megakasztotta az a körülmény, hogy néhányirtózatos csapás zúdult a fejükre, amitől esz-



méletlenül zuhantak az asztal alá. Johnsonhárom banditával az ivóban maradt, és revol-verrel tartották sakkban az ottlevőket. Verha-gen és Paulsen lövésre kész pisztollyal behatol-tak a fülkébe. Az eszméletlen bélyegkereskedőott feküdt az ágyon. A nyitott aktatáska és aszürke tok a hamis sorozattal a földön hevert,úgy, ahogy Mary leejtette. Kikutatták az eszmé-letlen embert, a ruhákat, a málhákat, a másik fülkét, de a fekete toknak nyoma veszett.Paulsen gyapjas haját tépte dühében, Verhagenkáromkodott.

- Te! Hová tűnt a nő?! - kérdezte hirtelen anagyorrú. Egy pillanatig összenéztek.- Mikor körülfogtuk az épületet, itt állt azablaknál!Le az ivóba! Nem is kellett sokáig vallatni akocsmárost. Ő nem tudta, miről van szó, csak annyit tudott, hogy a hölgy ötven frankot adottneki, hogy gurítsa át hordóba zárva az úton.

Ennek egy órája lehet. Ő átgurította. Ötvenfrankért neki ez nem munka. Verhagen üvöltött!Ez a nő egyszerűen megvárta a kedvező pilla-natot, és kivette szájukból a megsült pecsenyét.Utána!...Másnap reggel Rockstein magához tért láz-rohamából. Első tekintetével Maryt kereste.Azután a zsebébe nyúlt, ahol a fekete tokot

őrizte. Ernyedten hullott le a keze, és üresszemekkel bámult maga elé. Kirabolták. És epillanatban talán legkevésbé az fájt neki, hogyminden fáradsága, szenvedése és igyekvése hiá-ba volt. Mondom, ennek az ostoba embernek most kevésbé ez fájt, amit legjobban az bizonyít,hogy döbbente-n és nagyon szomorúan ezt sut-togta: Mary...

Azután megjelent a szobájában a két bekötöttfejű, megnyúlt arcú ember, a detektívek. Ezek



közben kinyomoztak mindent. "Rekonstruálták a bűntényt." És mikor a beteg csodálkozópillantása a földön heverő aktatáskára és aszürke tokra hullott, elmagyarázták a beduinszolga vallomása alapján, hogy ezt egy sebhelyesarcú úr küldte vissza, és Mary Baker hordóbantávozott, banditák rohanták meg a házat. Abölcs detektívek szerint a nő valószínűleg acinkosa volt a banditáknak, és kijátszotta őket,de az is lehet, hogy a saját szakállára dolgozott,vagy más bandához tartozó bűntársai lehettek a közelben... Rockstein már régen nem figyelt

oda. A detektív felvette az aktatáskát, és aszürke tokot nyolcpennys értékével átnyújtottaRocksteinnek, aki lassan öltözködött. Nem ér-dekelte a bélyeg. Úgy érezte magát, mint akitnagyobb kár ért, mint 50000 font sterling.Az expedíció ismét vágtat.A marokkói rendőrség zavartan bámult kétkülönböző sürgönyre. Az egyik így szólt: "Állí-

tölagos Mary Baker, körülbelül százhatvanötcentiméter magas, hozzávetőleg szőke, feltéte-lezhetően krémszínű autóval. előreláthatólagaurirt felől útban az elrablott Talugi-centenári-umsorozattal, ötvenezer font sterling értékben.feltartóztatandó és őrizetbe veendő." A másik sürgöny így szólt: "Verhagen, sebhelyes arcú,tömzsi, többszörösen büntetett, körözés alatt

álló egyén társaival, drapp színű Bugattin, azelrabolt centenáriumsorozattal marokkói or-szágúton menekülésben. Csak leggyorsabb in-tézkedés kecsegtethet sikerrel." Egyik sürgönyalatt sem szerepelt feladó. Coquelin főfelügyelőelőször megvakarta a fejét, azután sanyarúdiadallal mondta:- Pedig én figyelmeztettem azt az angolt.

Szép napunk lenne, ha Verhagent elfognánk. Deki az a krémszínű nő? Azonnal intézkedjék,



hogy a riadókészültség végigszaladjon Taurirtig,és ha lehet, mind a két körözvényt foganatosít-sa... Sokáig töprengett. - Sajnos ha a gaz-embereknek jó az autójuk, visszafelé egérútjuk van. A sivatagba nem mehetünk utánuk.- Látja, mindig mondom, hogy Ain-Sallahnálvagy Taurirtban nagůobb rendőrlegénységet kelle-ne készenlétben tartani - felelte Piccard kapitány.- Hopp! Beszélek Gravesszel!Coquelin elrohant, és beszélt Gravesszel.A hajnali nap első hűvös sugárszirmait bon-togatta, amikor egy portól belepett, lihegő,

rekedt nő rohant be a taurirti garázsba. Agarázs előtt agyonhajszolt teve ereszkedett fél-holtan reszkető csülkeire.- A kocsim... - kiáltott a nő rekedt, sípolóhangon a garázsmesternek, miközben ledobtamagáról a burnuszt. - Vezesse a kocsit abenzinkúthoz. szivattyúzza tele a tartályt, ésvárjon. Öt perc múlva jövök. - A garázsmester

végre felismerte a krémsárga kocsi tulajdonos-nőjét. No, ennek szép útja lehetett! - Nem tudja- folytatta Mary , melyik dr. Roheim éstársainak kocsija?- Dehogynem! Itt áll ni, ez a drapp Bugatti,a legnagyobb kocsi, ami az idén a kezem alákerült. - Közben kiengedte a féket, és lassangurítani kezdte Mary kocsiját. A nő átrohant a

szemközti épületbe. Az amúgy is gyéren lakottoázisban még senki sem volt talpon, csak apostamester. Öt perc sem telt bele, és már akormánynál ült. Azután nekifutott a kocsi! Alány gondolkozás nélkül fokozta a sebességet.Hiszen mikor tevéjén beért Taurirtba, távolidűnék mögött már feltűntek az üldözői. Ain-Sal-lah előtt nem remélhet segítséget. Esetleg ott

sem. Két-három csendőr nem védelmezhetimeg... Százhúsz kilométerrel siklott a teljes nap-



sütésben vakító fehér országúton. Körülötte ahullámzó, sárga Szahara. Gyomra émelygett,halántékán belülről dörömbölt a vér, és mégcsak fokozni... fokozni próbálta a sebességet,amúgy is végkimerült állapotában, halálra szán-tan és kétségbeesetten. Vászonruhájának zsebé-ben a fekete bélyegtok mellett ott volt a revol-vere is. Vajon lesz-e ereje hozzá elsütni egyember felé?... A fordulóban megbillent a kocsi,és úgy kifarolt, hogy kis híján nekivágódott aműút korlátjának, de szerencséje volt......A taurirti garázsból hat ember gurította ki

a Bugattit, megköszönve a garázsmester felvilá-gosítását a szőke hölgyet illetőleg. Azután meg-kezdődött az üldözés. Pontosan húsz percmúlva felharsan a Bugatti utasainak diadal-ordítása: távolban feltűnt az üldözött kocsi. Azautó csak gép, nem képes csodákra. Egy két ésfél literes sportkocsi nem tarthatja sokáig atávolságot egy ötliteres Bugatti előtt. A hatalmas

héja egyre közelebb keringett a rémülten mene-külő krémsárga kis veréb mögött, és márlátszott, hogy körülbelül hol fog lecsapni rá.Mary kétszáz méterrel a Bugatti előtt megadtamagát. Fékezett, és zsebre dugott kézzel kiálltaz országút közepére. A Bugatti csak megálltmellette, és hat ember nézett rá szótlanul. Maryvállat vont, lebiggyesztette a száját, elővette

zsebéből a fekete tokot, és átnyújtotta Verha-gennek. Ez egy pillantást vetett tartalmára,zsebre vágta, és győzelmesen kiszállt a kocsi-ból.- Megkímélhette volna magát és bennünket afáradságtól - mondta vigyorogva. - Elismerem,hogy ügyes munka volt. Ha akarja, ezentúlegyütt dolgozhatunk.

- Semmi kedvem magával együtt dolgozni.Gazember!



- Csak ne jártassa a száját, fiam, mertmegjárja! - mondta Verhagen inkább fölénye-sen, mint dühösen. - Azt nem fogja csodálni,ugye, ha megakadályozzuk abban, hogy kopókatcsődítsen a nyomunkba. - Odament a sárgakocsi hűtőjéhez, néhány gyakorlott mozdulattalkicsavarta az olajcsapot, leeresztette a vizet is,azután gúnyos vigyorral szalutált. - Szerencsé- je, hogy nem vagyok bosszúálló. Kellemes tűnő-dést.A Bugatti egyetlen szökkenéssel folytatta azútját. Mary leült a kocsija sárhányójára, rágyúj-

tott egy cigarettára, és a bandita tanácsa szerintigyekezett kellemesen tűnődni. Később arra jöttegy kis csukott Citroen a kormányzóság egyik tisztjével, és ez készséggel befogadta kocsijábaMaryt, aki Marokkóba akart jutni, ahol majdafelől is intézkedik, hogy bevontassák szeren-csétlenül járt kocsiját.A Bugatti pedig rohant. Ain-Sallahnál leállít-

ják a kocsit, és a szőlőhegyeken át gyönyörűenbejutnak Marokkóba, ahol könnyen elbújnak.De még Ain-Sallah előtt hatalmas fekete kocsiközelgett őrületes tempóban és fertelmes sziré-názással. A rendőrség! A Bugatti sofőrje bravú-rosan fordult meg, és már száguldottak visszaTaurirt irányába. Nincs semmi baj ! A nagy gépgyors ugyan, de nem éri el őket. Százhuszonöt

kilométerrel suhantak az üldözők elől... Előke-rültek a revolverek is. Ha Taurirtnál a khemfraiúthoz érnek, akkor a világ összes rendőre semfogja el őket. De mi ez?! A fordulónál artiku-látlan sikollyal úgy fékezett a kocsi, hogy a benneülők egymásra dőltek. Egy osztag szaharíánkatona tartotta megszállva az utat, és az útmentén mindenfelé csak úgy hemzsegett a

katonaság. Mi ez? A dolog úgy fest, minthaőrájuk várnának, mert fegyveresek tömege fogja



körül azonnal az autót, revolvercsövek táncol-nak az arcuk előtt, a sofőrt már kötözik is,Verhagen valamit mondani akar, de akkorapofont kap, hogy elszédül, és közvetlenül mö-göttük sikolt már a sziréna. Az irtózatos kava-rodásban alig tud továbbjutni a kis Citroen.Még kész szerencse, hogy néhányan felismerik benne a kormányzóság tisztjét, és sietve utatcsinálnak...Mr. Rockstein elsősorban a Mammunía Szálló-ba sietett, és rendbe hozta magát. Ő is tudjamár az örömhírt, a bélyegek a rendőrségen

vannak, mégsem dalolt, nem is mosolygott, sőtinkább szomorúnak látszott, Öltözködés köz-ben igyekezett megmagyarázni magának a dol-got. Mikor a banditák jöttek, a bélyegek márnem voltak ott. Mary elmenekült velük. Mostelfogják a banditákat, és náluk van a sorozat.Mi lett Maryvel? Cinkosa Verhagennek, vagy őtis kirabolták, esetleg megölték?

Morbitzer dr. eltűnt.- Gratulálhat, uram! - kiáltott Coquelinbüszkén, miközben Rockstein belépett hivataliszobájába. - A rablott kincs előbb került akapitányságra, mint ön. Mellesleg hálásak va-gyunk a bélyegügynek, mert kezünkre juttattaVerhagent a bandájával.Pickard kapitány az ablaknál állt, és kinézett.

- És mi történt azzal a bizonyos hölggyel?- Az autóját a rendőrség bevontatta, és tisz-tázott mindent. A hölgy elrabolta a bélyeget, ésmenekülés közben Verhagenék karmaiba ke-rült. Miután ott maradt kifosztva, megszökött.Reméljük, horogra kerül. És Morbítzer konzultis megkeressük még. A kivételes esetre valótekintettel minden formalitás mellőzésével ki-

szolgáltatjuk önnek a bélyegeket.- Köszönöm - mondta Rockstein, és átvette



a fekete tokot. Szétnyitotta, és szomorúan néztea bélyegeket. Azután közelebbről nézte őket.Majd az ablakhoz ment, megdörzsölte a szemét,és újra nézte.- Valóban megér ez a sorozat ötvenezerfontot? - kérdezte Pickard.- Nyolc pennyjével szállítom önnek - felelte,Rockstein, és letette a főfelügyelő asztalára abélyegeket. - Ez a sorozat ugyanis Londonbankészült a Dietke et Co.-nál. Hamis.- Ho... hogy? - kérdezte Coquelin, és elfehé-redett. - Az nem lehet!

- Nyugodjon bele, kérem. A sorozat olyanhamis, mint egy menyecske.Ehhez én értek valamit.A detektív kétségbeesetten dörzsölte a hom-lokát:- Várjon, uram... Ön azt mondta, hogy afekete tokban volt az igazi és a szürkében ahamis. Nem?- Így volt.

- Most a fekete tokban van a hamis, ezek szerint... Hol van, uram, a szürke tok?Most Rockstein fehéredett el, és leült. Gyor-san elővette a sokszor lebecsült szürkét.Nem kellett sokáig vizsgálódnia. Nézte, nézte,azután valami furcsa, boldog mosoly jelent megaz ajkán. Végül kihúzta magát, és szigorúan ígyszólt:

Miután ez a sorozat kétségtelenül a valódiTalugi-centenárium huszonnégy darabja, felszó-lítom önöket, hogy mindazt vonják vissza, amitaz elmúlt huszonnégy órában Mary Baker kis-asszonyról gondoltak.- Uram! - adta meg Mr. Coquelin a választ- Afrikában a rendőrség mem von vissza és nemgondolkozik. Ha ön idealizálni óhajtja a hölgyet,

elsősorban mondja meg, hol található?- A rendőrségen - mondta Pickard, aki még



mindig az ablaknál állt. - Most lépett be akapun.Néhány perc múlva a főfelűgyelő szobájábanminden megoldódott. Mary Baker nyolc órátaludt egyfolytában, átöltözött, és a fodrásztólegyenesen a rendőrségre sietett. Coquelin ugyanmég nem függesztette fel minden gyanakvását;de azért készséggel adott tüzet Marynek, midőnez elővett egy cigarettát.- ...Mikor láttam, hogy nincs mentség -kezdte a leány -, és a banditák napszállta utánfeltétlenül megrohamozzák a házat, ha nem

szolgáltatjuk ki a bélyeget, gyorsan cselekednikellett. A valódi bélyegeket elhelyeztem a szür-ke tokban, és a fekete tokot a hamisítvánnyalmagamhoz véve, megvesztegettem a vendéglőst,hogy egy üres hordóban gurítson ki a szemköztipálmák közé. Tudtam, hogy ha a banditák beleharapnak a cselbe, engem fognak üldözni,valószínűleg el is csípnek. Mr. Rockstein, ha

magához tér, felismeri majd a valódi sorozatot,és biztonságba helyezi magát. Ebben tévedtem.De nemcsak ön szokott tévedni, Mr. Rockstein,és nemcsak emberekben lehet tévedni, hanemolykor bélyegekben is. Szerencsésen elértemTaurirtot. és amíg előkészítették a kocsimat,sürgönyöztem a marokkói rendőrségnek.- Ön volt az - kiáltott Coquelin. - De

mondja, Vermier, maga miért nem szignálta asürgönyt, amelyben őnagyságát körözte? - kér-dezte a jelenlévő két bekötözött fejű detektívközül az egyiket.- Ezt majd később beszéljék meg - vetetteközbe Mary. - A banditákat, akik engem bűnö-zőnek tartottak, tehát nem hihették, hogy arendőrséget hívom segítségül, igyekeztem lépre

csalni, és mennél közelebb hozni Marokkóhoz.Szerencsésen minden úgy sikerült, ahogy gon-



doltam.- Mert beszéltem Gravesszel - szólt közbeCoquelin. - Graves őrnagy rádió útján utasítottaa Taurirt környékén gyakorlatozó szahariáno-kat, hogy kapják hátba a drapp színű Bugattita banditákkal. Azt hiszem, ezek után nincs máshátra, mint hogy gratuláljak önnek, Mr. Rock-stein.- A hamis sorozatot - mondta a kereskedő- fogadják el tőlem emlékbe.- Ezek szerint - mondta Coquelin - a hamiscentenáriumsorozatból emlékbélyeg lett.

A hotelhallban újságírók rohamozták meg avisszatérő Mr. Rocksteint és Mary Bakert.- Bocsássanak meg, uraim - mondta pedán-san Benjamin -, én sajnos minden mondaniva-lómat kizárólagossággal adtam el a Daily He-raldnak.- De Mr. Rockstein! - szólt közbe a DailyHerald riportere - ez a kizárólagosság már egy

fillért sem ér a mi lapunkban, hiszen a Timeskezdettől fogva folytatásos cikkekben közöltemindazt, ami önnel és a sorozattal történt.Mr. Rockstein néhányszor megrázta a fejét,mint akinek az agyában összekavarodik minden,és szeretné újra helyrezökkenteni a gondolatait.- Mit beszél ön? Én újságírónak nem nyilat-koztam... - megakadt Maryn a szeme, és nem

tudta folytatni.- Mr. Rockstein... Én a Times tudósítójavagyok - mondta zavartan a leány. - Féltem,hogy ha ezt közlöm önnel, nem tűr meg akörnyezetében, mert kizárólagosságra köteleztemagát a Heraldnál. Viszont lapom ragaszkodotta helyszíni tudósításhoz... És ugyebár...Mr. Rockstein erre egy igen meglepő kijelen-

tést tett a sajtó képviselői előtt.- Uraim, én egy észak-amerikai ősbölény



vagyok!A körülállók nem ellenkeztek vele.Ha az ember átkelt már egyszer LondonbólAfrikába hajón, és hosszabb időt tevehátontöltött el, akkor már elég tűrhetően bírja atengeri utakat. Visszafelé Mr. Rockstein nemlett tengeribeteg, sőt kitűnően érezte magát,amiben a teveháton eltöltött időkön kívül atársaságában levő hölgynek is volt némi része.Mondanom sem kell, hogy a hölgy Mary Baker-rel volt azonos. Újra meg újra átbeszélték kalandjukat.

- Mikor megérkeztem Marokkóba, véletlenülrájöttem, hogy ez a Verhagen követi magát. Énviszont követtem őt, és értesítettem a rendőr-séget. Sajnos kisiklott a gazember. Vallja be,hogy szélhámosnőnek tartott.- Bevallom. Maga viszont vallja be, hogyostobának tartott.- Bevallom - felelte töredelmesen Mary. A

napfény sárga mozaikokban csillogott a tengervizén, és nagy, fehér madarak röpködtek ala-csonyan a hajó körül. Nézték a vizet, a mada-rakat, és közben összeért a válluk. De ahelyett,hogy valamelyikük azt mondta volna: "Pardon",még közelebb álltak egymáshoz.- Én tulajdonképpen elrontottam a magaüzletét a Daily Heralddal. Szívesen kárpótolnám

ezért.- Megmentett ötvenezer font sterlinget szá-momra.- Mégis szívesen kárpótolnám.És mire a hajó az angol partok közelébe jutott, megállapodtak a kárpótlásban. Ami afejlemények után előre látható volt: elvbeneljegyezték egymást. A népes hajón gyakorlat-

ban ez nehézséget okozott volna.Karonfogva álltak a korlátnál, boldogan és



izgatottan, hogy ennyi kaland után, íme, megér-keznek.- Alapjában véve - mondta Rockstein - sem-mi panaszom sincs a történtek ellen.- Minden jó, ha vége van - felelte Mary....A kikötő fagátjának dőlve egy roppant vöröshajú úr állt, és nézte a közelgő hajót. Azutánnémi meghatottsággal előhúzott a belső zsebé-ből egy sonkás zsemlyét, és beleharapott...lehorgonyoztak...

rejtő jenő-minden jó,ha vége van

Documents