referátum

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM

Hittudományi Kar

Halász Zsolt

Protestáns teológus szak

IV. évfolyam

Referátum

Dr. Fabiny Tibor

Szóra bírni az Írást – Újra

c. tanulmánykötetéről

Referátum Dr. Fabiny Tibor Szóra bírni az Írást – Újra c. tanulmánykötetéről

2

Tartalom

Bevezető ..................................................................................................................................... 3

A „paradigmák” változása .......................................................................................................... 4

Mi a kánonkritika? ..................................................................................................................... 6

Mi a retorikakritika? ................................................................................................................... 7

Mi az olvasóközpontú kritika? ................................................................................................... 8

Mi a narratív kritika? .................................................................................................................. 9

Mi a dekonstrukció? ................................................................................................................... 9

Mi a hatástörténeti megközelítés? ............................................................................................ 10

Mi a teológiai értelmezés paradigmája? ................................................................................... 10


3

BEVEZETŐ

Dr. Fabiny Tibor Szóra bírni az Írást – Újra c. tanulmánykötete először 1994-ben jelent meg

a Hermeneutikai füzetek 3. füzeteként. Másodszor 2010-ben jelent meg a 33. füzetként

néhány időközben megjelent újabb tanulmánnyal kibővülve.

A kötet a következő tanulmányokat tartalmazza:

A „paradigmák” változása

Mi a kánonkritika?

Mi a retorikakritika?

Mi az olvasóközpontú kritika?

Mi a narratív kritka?

Mi a dekonstrukció?

Mi a hatástörténeti megközelítés?

Mi a teológiai értelmezés paradigmája?

Hozzászólás és vita:

Bolyki János: Irodalomtudomány és teológia

Cserháti Márta: Történetkritika és irodalmi megközelítés

Fabiny Tibor: Szóra bírni az Írást


4

A „PARADIGMÁK” VÁLTOZÁSA

Thomas Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete c. munkája nyomán a szerző az egyes

tudományágak koronkénti hipotéziváltozásait kiterjeszti a teológiára, pontosabban a Szentírás

szövegének éretelmezésére is. Meglátásai alapján három ún. ugrást, ill. paradigmaváltást

különböztethetünk meg a bibliai hermeneutika történetében: (1) a tipológiától a teológiai

dogmatikáig; (2) a teológiai dogmatikától a történetkritikáig; (3) a történetkritikától1 az

irodalmi-nyelvi megközelítésig.

(1) A „tipológiától” a teológiai dogmatikáig – Kezdetben a bibliaértelmezést egy fajta

nyíltság és naivitás jellemzte, Ilyen értelemben ez prekritikai és predogmatikus fázis is

egyben. A farizeusok esetében nem az Írások olvasása – ususa –, hanem „félreolvasása” –

abususa – volt jellemző. Az újszövetségi időszakban viszont a Szentlélek az Írások

segítségével táplálja Isten népének a hitét: Írás – olvasás – értelemzés – beteljesítés – újraírás

– újraolvasás – újraértelemzés – újrabeteljesítés. Ez első lényeges paradigmaváltás akkor

következett be, amikor megszűnt az Írásoknak ez a naiv és közvetlen megközelítése és az

egyház vált az Írások egyedüli legitim értelmezőjévé. Pedig az írások olvasásánál sohasem

szabad irányt téveszteni – Luther alapján: Nem az egyház teremti az Igét, hanem az Ige

teremti az egyházat!

(2) A teológiai dogmatikától a történetkritikáig – A második paradigmaváltás a felvilá-

gosodás hatására jött létre a 18. században, amikor a dogmatikát felváltja a kritika. A kritika a

racionalizmusból nő ki, és igazából Kanttal szökken szárba. A kritika azt akarja nézni, hogy a

dolgok miként vannak a valóságban, és nem azt, hogy miként kellene lenniük. Ilyen módon a

kritikus a Biblia eredeti – litteralis – értelmét azonosították az eredeti értelemmel. Később ez a

módszer nemcsak komoly korlátokba ütközött, de alkalmazása a hitet is rombolhatta.

(3) A történetkritikától az irodalmi-nyelvi megközelítésig – Ebben a paradigmaváltásban

a szöveget egységes egésznek veszik; nem akarják a szöveget történeti szempontok alapján

darabokra szedni. A szöveget egységes egészként fogják fel, amely mindenféle történeti

beágyazottság nélkül, önálló entitásként és autoritásként áll előttünk. Azt vesszük figyelembe,

amit a szöveg így közvetít, üzen számunkra Isten akaratából. Tehát a paradigma számára nem

azok a múltbeli események, irodalmi formák vagy konvenciók állnak, amelyek között és

1 Véleményem szerint ez terminus technicus így nem használató, mert a kérdéses szemléletmód nem a

történelmet kritizálja, hanem az adott szellemtudományi ágban igyekszik alkalmazni a kanti kritikai

gondolkodásmódot és hegeli történelemszemléletet. Ezért helyesebb lenne a „történeti-kritikai” jelzőt használni.


5

segítségével a szöveg megszületett. Ezen a területen nagyon fontos Gadamer és Riceour

munkássága, és fontos terület lett ebben az áramlatban a parabolakutatás is.


6

MI A KÁNONKRITIKA?

A történetkritikai módszert – minden pozitívuma ellenére – a 20. században egyre inkább

elváltják a nyelvi és irodalmi megközelítések. Ebbe az irányba mutat a filozófiai

hermeneutikai fordulata is, melyet Heidegger, Gadamer és Ricoeur neve fémjelez. A 20.

század második felét a modernizmus magabiztossága helyett az a posztmodern szemlélet

jellemzi, hogy a nylven túli valóságot aligha áll módunkban megismerni. Az egyik ilyen

irodalmi irányzat a kánonkritika, amely a hetbenes évek végén jelentkezett, komoly hatását a

nyolcvanas években fejtette ki. Számos képviselője közül Brevard Childs, a yale-i egyetem

ószövetség professzora emelkedik ki. Childs az övenes és hatvanas évek Biblical Theology

Movementen belül arra kereste a választ, ill. a megoldást kollégáival, hogy miként lehetséges

a Bibliát egyszerre kritikus (tudományos) és hívő szemmel olvasni. A mozgalmat a szöveg

mögötti Ige izgatta. A mozgalom abból nőtt ki, hogy James Barr szemantikai szempontból

bírálta Kittel teológiai szótárát, amely etimológiai alapon igyekezett szembeállítani az eredeti

héber fogalmi hátteret a Bibliától idegen görög filozófiai háttérrel.

Komoly kérdések merültek fel a mozgalmon belül a bibliai szöveg olvasásának módjával

kapcsolatban, amely többek között ahhoz a válaszhoz vezetett, mely szerint az egyes

szövegek egymáshoz való viszonyát kell feltárnunk, mert az egyész Biblia egy önálló

hermeneutikai rendszer. A történetkritika szerint a szövegek jelentésének a locusa a

szövegeket túli történeti valóságban, pl. a szerzői szándékban rejlik. A kánonkritika szerint

viszont a szöveg locusa magában a kánonban található. A textusok valódi Sitz im Leben-je

nem a történeti háttérben, hanem a hívő közösségek gondolkodásában található. Olvasó

viszont nem lehet akárki, hanem valamely hívő közösség tagja.

A kánonkritika alapvetően két dologra koncentrál: (1) a kanonizálás folyamata és (2) a

kanonikus hermeneutika. Childs-t nemcsak az izgatja, hogy az egyes bibliai könyvek milyen

hermeneutikai megfontolásból kerültek így, ebben a formában egymás mellé, hanem az egyes

könyvek kialakulásának hermeneutikai problémáival is foglalkozik.

Mivel Childs elsősorban ószövetségkutató, ezért 1979-ben megjelent könyve, melyben

módszerét az Ószövetségre alkalmazta, komoly elimerést váltott ki, de 1984-ben megjelent

publikációja, melyben az Újszövetségre akarja ráhúzni ugyanezt a metódust, már nem

fogadták olyan nagy elismeréssel konfesszionalizmusa miatt.

Childs módszere közel áll az irodalmi irányzathoz, amely a szöveg integritására helyezi a

hangsúlyt, de a szöveget az olvasó közösséggel együtt akarja tanulmányozni.


7

MI A RETORIKAKRITIKA?

Ez az irányzat is a történetkritikának az egészet részekre daraboló analitikus-kritikai szemlélet

ellenhatásaként jött létre azzal a holisztikus igénnyel, hogy a részeket átfogó teljesség az

olvasók és az értelmezők számára ismét érzékelhetővé váljék. A retorikakritika sok

szempontból irodalmi módszer, mivel a retorika a meggyőzés, az emberek megmozgatásának

a művészete, de ezt nem mindig tette és teszi valóban az emberek széles tömegei érdekében,

ezért megítélése nem egyértelműen pozitív vagy negatív.

A klasszikus retorika – A klasszikus retorika a szónoklás mesterségét tanította, vagyis

miként kell egy meggyőző beszédet megkomponálni és meggyőzően előadni bármely

témában. Általában három tényezőt tart szem előtt: a beszélőt, a hallgatóságot, magát a

beszédet. Ebből fakadóan a meggyőzés három módja az ethos (a beszélő tekintélye), pathos (a

hallgatóság érzelme) és a logos (a beszéd belső logikája). Háromféle bszédet különböztet

meg: 1. törvényszéki beszéd; 2., tanácskozó beszéd; 3. szemléltető beszéd. Magának a

beszédnek is megvan a sajátos belső logikája.

A retorika és a Biblia – Akkor miként is kapcsolahatjuk össze a Bibliát a retorikával? Bár

a Biblia írás, de először beszéd volt. Ráadásul olyan írás, amely szeretne újra élő beszéd lenni.

Az Írás mögött a maga Isten beszél (deus loquens). Hitünk szerint a különböző korokban,

különböző műfajokban és stílusokban írt szövegeken keresztül Isten szól hozzánk. Maga a

Szentírás nem más tehát, mint Isten hozzánk címzett retorikája, szónoklata, amivel meg akar

mozgatni bennünket belülről.

A retorikakritika megjelenése – A fogalmat James Muilenburg, amerikai ószövet-

ségkutató honosította meg A formakritika és ami ezután következi c. írásában. A Biblia

kutatóit arra szólította fel, hogy lépjenek túl a formakritika egyoldalú alkalmazásán és helyette

forduljanak a retorikakritika felé. Utat próbált találni a szövetség felől a „végső dolgok”

irányába.

Wilder 1964-bn írt egy könyvet Early Christian Rhetoric – The Language of the Gospel

címmel, mellyel a történetkritikai kor végét és az irodalmi kor kezdetét jelölhetjük ki. Ebben a

műben Wilder igyekszik felhívni a figyelmet a Biblia oylan nyelvi-irodalmi törvényszerű-

ségeire, melyek alapján újabb teológiai felfedezésket tehetünk. Nemcsak az volt számára

lényeges, hogy az egyes bibliai szerzők mit mondtak, hanem hogy azt hogyan mondták. A

Biblia olvasásakor „nyelvesemény” történhet, vagyis kapcsolat jön létre az olvasó és a transz-

cendens között.


8

MI AZ OLVASÓKÖZPONTÚ KRITIKA?

A szövegértelmezési módszereket egy egyszerű sémára redukálhatunk, melynek segítsé-

gével az egyes kritikai irányzatok viszonyulásait is átlátni és szemléltetni tudjuk: szerző

szöveg olvasó. Ilyen módon megkülönböztethetünk szerzőorientált, szövegorientált és

olvasóorientált megközelítéseket.

Szerzőorientált megközelítés: Ennek alapja a történetiség, vagyis a történettudományi és

történetkritikai módszerekkel kutatja a Biblia jelentését, mert a Bibliát alapvetően emberek

által írt könyvként fogja fel. Szakaszai : forráskritika, formatörténet és redakciókritika néven

nevezendők. A redakciókritika kimondott vagy ki nem mondott célja a szerzői intenció

keresése, mert a szöveg jelentését a szerzői szándék határozza meg, vagyis: Mit akart a szerző

akkor mondani, amikor a szöveg született? és Miképpen aktualizálható a szöveg ma?

Szövegorientált megközelítés: Az irodalomtudományban jelentkezett az igény, hogy

elsősorban magára a műre kell figyelni. A mű és a szöveg önmagárét érdekes, jelentése

független a szerző szándékától, sőt talán ellenkezik is azzal. Míg a szerzőorientált

megközelítés determináns és külső, addig a szövegorientált megközelítés objektív, immanens

és belső jelzőkkel illethető. Irányzatai: formalizmus, strukturalizmus, Új kritika. Gyakran a

strukturalizmus teszi a legnagyobb hatást a Biblia értelmezésére. Legnagyobb képviselője de

Saussure, aki számára a nyelv nem elszigetelt mozzanatok összessége, hanem egy sajátos

jelrendszer. A mítosszal kapcsolatosan is hasznosnak mutatkozik az a megállapítása, hogy az

ugyanolyan grammatikai forma, mint az alany és az állítmány.

Reader-response criticism – olvasóközpontú kritika: A szöveg valóban kötődik a törté-

netiséghez, csak éppen nem elsősorban a szerzőhöz, hanem az olvasóhoz, a szöveg aktív

befogadójához. Az olvasó nem passzív, hanem aktív lény, aki maga „alkotja” a szöveg

értelmét. Tehát a szöveg az aktív befogadóhoz kötődik igazán és nem a szerzőhöz vagy a

keletkezés folyamatához. Az olvasó nélkül a szöveg halott, hibernált állapotban van; az

olvasással keltem életre azt. A Biblia azok számára, akik nem olvassák, zárt, halott könyv. Ha

az olvasással keltem életre az Igét, akkor a nem olvasással halálra ítélem azt.

Az olvasóközpontú megközelítés kialakulásához Gadamer hermeneutikája vezetett.

Gadamer szembeszállt a hagyományos szövegértelmezési módokkal, amelyek a szöveg

objektív elemzését és alkalmazását tartják céljuknak. Gadamer szerint objektív, szisztema-

tikus megismerés nem létezik. A szöveget úgy értem meg, ha azonnal alkalmazom. A

megértésben tehát már benne van az alkalmazás, ami egy fajta érdekként is felfogható.

Forrásként említhetjük még az új hermeneutikát és a recepcióesztétikát is.


9

MI A NARRATÍV KRITIKA?

A narratív kritika és az erre épülő narratív teológia az angolszász világban terjedt el az

elmúlt évtizedekben. A narratív kritika vérbeli irodalmi módszer, hiszen a narratívát, az

elbeszélést, a történetet kutatja. A narratíva az események időbeli egymásutánja, vagyis a

történelem is narratíva. A narratív kritika a bibliai szövegeket nem történeti forrásként kezeli,

hanem a benne leírt történések fűzésének a mikéntje már magában hordozza az üzenetet. A

módszer a szöveget az irodalomkritika eszközeivel viszgálja, tehát tekintettel van a cselek-

ményre, jellemalkotásra, stílusra, hangnemre.

A narratív kritika és a történetkritika közötti különbség: Míg a történetkritika a

szöveget részekre bontja, addig a narratív kritika éppen az egészet, a kompozíciót nézi, illetve

az egyes részeknek az egymáshoz valós viszonyát, amiből a belső harmónia vagy éppen a

feszültség fakad. A történetkritika szeretné a relevánsnak vélt szövegek egymás mellé

állításával rekonstruálni az eredeti szöveget, de a narratív kritika azt mondja, hogy ilyen

módon nem megállapítható a szerző eredeti szándéka. A narratíva szerves egységet alkot és

nem lehet kiragadni belőle egységeket.

A narratív kritika szerint a Szentírásban a történetnek, a narratívának kitüntetett szerepe

van, mert a mi személyes életünkben is szerepe van a történéseknek, a „mit és hogyan”-nak.

A Biblia irodalmi szempontú elemzése a 18. és 19. században kezdett elterjedni a héber

költészet elemzése alapján. A narratív kritika „vívmányai” között említhetjük az intertex-

tualitás felfedezését, vagyis, hogy egy elbeszélés egy másiktól nyeri el hitelességét, illetve a

történetek U-jellegének kimutatását (Frye)2.

MI A DEKONSTRUKCIÓ?

A nyolcvanas években a dekonstrukció jelenti az újdonságot a szellemtudományok között.

A dekonstrukció radikális olvasásái módot jelent, melynek célja a szövegnek az olvasóval

szemben támasztott implicit igényét, hogy megfelelő alapokkal bírjanak. A dekonstrukció

tulajdonképpen egy negatív hermeneutika azt állítja, hogy a szövegértelmezések mögött álló

irányzatok leleplezhetők és le is leplezendők. Az dekonstrukció képviselői szerint a módszer a

szöveggel történő „kreatív” játék, bár számukra minden szöveg és azon kívül semmi sem

2 Érdemes lenne ennek összekapcsolása a Kübler-Ross-féle krízismodellel a pszichológiában


10

létezik. Derrida az irányzat legjelentősebb képviselője, aki szerint az írás csak afféle

„parazita” tevékenység a beszéddel szemben, ami a logo-, ill. fonocentrizmus jellemzője.

MI A HATÁSTÖRTÉNETI MEGKÖZELÍTÉS?

Különbséget kell tennünk értelmezéstörténet, hatástörténet, ill. recepciótörténet között. A

bibliai szövegek esetében szükség van a szövegek poszthistóriájának a tanulmányozására is.

Gerhard Ebeling az egyháztörténetet, mint a Szentírás értelmezésének a történetét értelmezte

és viszgálta. Eszerint a történelmi eseméyneket megelőzi az értelmezés, így maga az

értelmezés teremt egyháztörténelmet. Az értelmezőnek nem semleges, közömbös szövegekkel

van dolga , amit maga alá gyűrhet, vagy amin uralkodhat, hanem élő hagyománnyal. Így a

szövegnek az értelmezővel szemben van saját igazságigénye.

Az európai hatásteremtő iskolateremtője Ulrich Luz. Szerinte a szöveget csak akkor értjük

meg igazán, ha azok életünket új megvilágításba helyezik. Gadamer alapján a megértés

holisztikus jellegéről beszél. A bibliai szövegeknek sajátos ereje és termékenysége van, a tör-

ténelem folyamán új helyzetben új jelentéseket, új gyümölcsöket teremnek.

A hatástörténet szemben áll a fundamentalizmussal, ami a szövegek egy igaz értelmét véli

birtokolhatónak. Arra tanít, hogy a múltbeli értelmezéseket ne vegyük át passzívan, hanem az

értelmezéseinket magunknak kell megtalálnunk.

MI A TEOLÓGIAI ÉRTELMEZÉS PARADIGMÁJA?

Harc folyik a Bibliáért. Ebben a harcban a posztmodern szemlélet szerint a szövegnek

nincs egyértelmű jelentése, mindenki maga választja meg, hogy neki mit jelent a szöveg.

Mások a történetiség és a konfesszionalizmus alapjain szeretnék megőrizni a hagyományos

egyházi értelmezéseket, mert a hit alapján történő értelmezések nem eléggé „tudományosak”.

A Biblia olvasásának ma már nem az akadémiák jelentik az elsődleges színhelyét, hanem az

egyház, a gyülekezet. A Szetírás csak akkor szól az isteni szándék alapján, ha „annak dallamát

együtt énekeljük a földön élő és a megdicsőült egyház szentjeivel.”

Vanhoozer az általa írt teológiai hermeneutikai kézikönyv előszavában arról ír, hogy

napjaink posztmodern krízise abból áll, hogy elburjánzott a Biblia olvasásának és magya-

rázatának „én úgy látom” jellegű szemlélete, vagyis minden közösség, közösségi vezető úgy

olvassa a Szentírást, ahogy neki éppen megfelel, ahogy pillanatnyi érdekei diktálják. A bibliai


11

szövegek az emberi történelem vagy vallás forrásaivá váltak ahelyett, hogy Isten jelenlétéről

és csodáiról tanúskodnának számunkra. A másik oldalon a posztmodern szemlélet veszi el az

emberek kedvét és hitét arra vonatkozólag, hogy a Biblia bármit is képes megbízhatóan

közvetíteni számunkra Arról, Akiről szól. Emiatt az egyes közösségek azt választják, hogy

saját igényeiknek megfelelően értelmezik az Igét így vagy úgy. „A Biblia olyan mint egy régi

hegedű: mindenki olyan dallamot játszhat rajta, amilyet akar.”

referátum

Documents