pszichiátriai szakápolástan

PSZICHIÁTRIAI SZAKÁPOLÁSTAN

Írták:

Irinyi Tamás

Ács Andrea

Herceg Attila

Ivánka Tibor

Rácz Szilvia

Szabó Zsuzsanna

Szerkesztette:

Irinyi Tamás

Irinyi Tamás: Pszichiátriai szakápolástan

2

Tartalom

A pszichiátriai ápolás történeti áttekintése ------------------------------------------------- 8

A magyar pszichiátria történeti áttekintése ----------------------------------------------- 13

A pszichiátriai gondozás főbb színterei --------------------------------------------------- 15

Előítéletek a pszichiátriával kapcsolatban ----------------------------------------------- 16

Az ember és betegsége ------------------------------------------------------------------------ 19

Az egészségi állapotot meghatározó tényezők -------------------------------------------- 19

A pszichiátriai betegség okai --------------------------------------------------------------- 20

A betegség, mint élmény magatartás ------------------------------------------------------ 20

A betegszerep --------------------------------------------------------------------------------- 21

A betegség, mint krízishelyzet -------------------------------------------------------------- 22

A kommunikáció alapvető ismérvei a betegvezetésben -------------------------------- 23

A segítő beszélgetés megkezdése ----------------------------------------------------------- 25

A beszélgetést segítő és gátló tényezők ---------------------------------------------------- 26

Közlési sorompók ----------------------------------------------------------------------------- 27

A társas befolyásolás ------------------------------------------------------------------------ 27

Kapcsolat a gyógyító team tagjai között -------------------------------------------------- 28

A szororigén pszichikus ártalmak ápolás-lélektani megközelítése ------------------ 29

A szorongás ápoláslélektana ----------------------------------------------------------------- 31

A szorongás fogalma és tünetei ------------------------------------------------------------ 31

A testi betegség és a szorongás kapcsolata ----------------------------------------------- 31

A szorongás oldása és csökkentése -------------------------------------------------------- 31

A gyógyító környezet -------------------------------------------------------------------------- 33

A házirend és a napirend szerepe az osztály életében ---------------------------------- 35

A pszichiátriai beteg jogai ------------------------------------------------------------------- 36

A pszichiátriai intézetbe való felvétel lehet: ---------------------------------------------- 37

Speciális ápolói megfigyelések és a megfigyelések értelmezése ----------------------- 39

Ivánka Tibor: Agresszió ---------------------------------------------------------------------- 40

Agresszió biológiai –pszichológiai - szociológiai elméletei ---------------------------- 41

Az agresszív viselkedés előidézői a pszichiátriai osztályon ---------------------------- 43


3

Agresszió kezelése ---------------------------------------------------------------------------- 46

Kommunikáció agresszív beteggel --------------------------------------------------------- 47

Krízis kezelése -------------------------------------------------------------------------------- 49

Korlátozó intézkedések ---------------------------------------------------------------------- 51

Pszichopatológia ------------------------------------------------------------------------------- 57

A kognitív struktúra -------------------------------------------------------------------------- 58

Érzékelés -------------------------------------------------------------------------------------------- 58 Észlelés ---------------------------------------------------------------------------------------------- 59 Az érzékelés és az észrevevés zavarai ---------------------------------------------------------- 59

A figyelem és zavarai ----------------------------------------------------------------------------- 61 Az emlékezés és zavarai -------------------------------------------------------------------------- 62 A gondolkodás -------------------------------------------------------------------------------------- 64 A képzelet zavarai --------------------------------------------------------------------------------- 64

Az értelem és zavarai ------------------------------------------------------------------------------ 66

Az affektív struktúra -------------------------------------------------------------------------- 67

Az érzelmi élet és zavarai ------------------------------------------------------------------------- 67 Az érzelmi élet minőségi változásai ------------------------------------------------------------- 68 Az érzelmi élet tartalmi változásai -------------------------------------------------------------- 69

Az érzelmi élet hatékonyságának változásai --------------------------------------------------- 70 A hangulati élet és a közérzet zavarai ----------------------------------------------------------- 70

A konatív struktúra --------------------------------------------------------------------------- 71

Az akarati élet és zavarai-------------------------------------------------------------------------- 71 A pszichomotórium és zavarai ------------------------------------------------------------------- 71

A biológiai struktúra ------------------------------------------------------------------------- 73

Az ösztönélet zavarai ------------------------------------------------------------------------------ 73 Az önfenntartás zavarai --------------------------------------------------------------------------- 74 Hiányállapotok ------------------------------------------------------------------------------------- 74

A tudat ----------------------------------------------------------------------------------------- 75

Tudatzavarok --------------------------------------------------------------------------------------- 75

Az affektív betegségek ------------------------------------------------------------------------ 77

Az öngyilkos magatartás --------------------------------------------------------------------- 91

Az öngyilkosság definíciója ----------------------------------------------------------------- 93

Elmebetegség az öngyilkosság? ------------------------------------------------------------ 94

A presuicidális szindróma ------------------------------------------------------------------- 95

„Cry for help” -------------------------------------------------------------------------------- 96

Az öngyilkosság megelőzése ---------------------------------------------------------------- 96

Van-e összefüggés az ápolói hivatás és az öngyilkosság között? ---------------------- 97

A szkizofrénia --------------------------------------------------------------------------------- 103


4

A kognitív zavarok --------------------------------------------------------------------------- 111

Delírium -------------------------------------------------------------------------------------- 111

A dementia ----------------------------------------------------------------------------------- 115

Alkohollal kapcsolatos zavarok ------------------------------------------------------------ 125

A narkomániák-------------------------------------------------------------------------------- 134

Személyiség és a személyiségzavarokzavarok ------------------------------------------- 143

A paranoid zavar ----------------------------------------------------------------------------- 155

A szorongásos zavarok ---------------------------------------------------------------------- 161

A kényszeres-rögeszmés (obsessiv-compulsiv) zavar ---------------------------------- 168

A szomatoform zavarok --------------------------------------------------------------------- 174

A disszociatív zavarok ----------------------------------------------------------------------- 180

Táplálkozási zavarok ------------------------------------------------------------------------ 184

Oligofréniák ----------------------------------------------------------------------------------- 189

A pszichiátriai beteg foglalkoztatásának története ------------------------------------ 191

Szabó Zsuzsanna: Pszichiátriai betegek rehabilitációja ------------------------------ 192

Rehabilitációs terv -------------------------------------------------------------------------- 194

Szocioterápia: ------------------------------------------------------------------------------- 199

I. Foglalkozásterápiák ---------------------------------------------------------------------- 200

II. Munkaterápia ---------------------------------------------------------------------------- 202

Pszichológiai rehabilitáció ---------------------------------------------------------------- 203

Pszichoterápia ------------------------------------------------------------------------------- 203

Pszichoedukáció: ---------------------------------------------------------------------------- 204

Pedagógiai rehabilitáció ------------------------------------------------------------------- 205

Foglalkozási és szociális rehabilitáció --------------------------------------------------- 205

Közösségi ellátás: --------------------------------------------------------------------------- 206

Pszichoszociális terápiák -------------------------------------------------------------------- 208

Herceg Attila: Edukáció --------------------------------------------------------------------- 213

Bevezető -------------------------------------------------------------------------------------- 213

Hogyan végezzük az edukációt? ----------------------------------------------------------- 214

Állapotfelmérés ----------------------------------------------------------------------------------- 214


5

Létszám --------------------------------------------------------------------------------------------- 217 Célok meghatározása ----------------------------------------------------------------------------- 217 Oktatási feladatok --------------------------------------------------------------------------------- 217 Alkalmazott módszerek -------------------------------------------------------------------------- 218

Munkaformák, oktatásszervezési formák ------------------------------------------------------ 218 Megfigyelés és értékelés ------------------------------------------------------------------------- 218

Edukáció a pszichiátriában ---------------------------------------------------------------- 219

Szegedi szakdolgozói integrált korai rehabilitációs és pszichoedukációs program 220

Napi foglalkozások az 1. betegcsoport számára: --------------------------------------- 220

1. Betegtanácsadás -------------------------------------------------------------------------------- 221

2. Csoportos gyógytorna pszichiátriai betegek számára ------------------------------------- 221 3. Pszichoedukáció -------------------------------------------------------------------------------- 222 4. Szórakoztató foglalkozások ------------------------------------------------------------------ 226

Napi foglalkozások a 2. betegcsoport számára ----------------------------------------- 227

Előjegyzett betegek csoportja ------------------------------------------------------------------- 227 ÖN-SEGÍT-Ő csoport ---------------------------------------------------------------------------- 228

Irodalomjegyzék ----------------------------------------------------------------------------- 229

Ács Andrea: Közösségi pszichiátria ------------------------------------------------------ 231

Közösségi pszichiátria nemzetközi viszonylatban --------------------------------------- 231

A közösségi pszichiátria hazai helyzete -------------------------------------------------- 232

A közösségi ellátás folyamata a korai felismeréstől a gondozásba vételig ---------- 233

A közösségi pszichiátria alkalmazott stratégiái ----------------------------------------- 233

A közösségben végzett pszichoedukáció ------------------------------------------------------ 234

Hozzátartozókra alapozott stresszkezelés ----------------------------------------------------- 234 Életvezetési készségek tréningje ---------------------------------------------------------------- 235 Optimális gyógyszeres kezelés ------------------------------------------------------------------ 236

Ápolói szerepek a közösségi pszichiátriában -------------------------------------------- 239

Záró gondolatok ----------------------------------------------------------------------------- 240

Ivánka Tibor: Komplementer medicína a pszichiátriai betegségek kezelésében 242

Rácz Szilvia - Irinyi Tamás: Gyógyszertan --------------------------------------------- 249

Antidepresszívumok ------------------------------------------------------------------------- 249

MAO-gátlók --------------------------------------------------------------------------------------- 250 Szelektív Szerotonin Reuptake Fokozó -------------------------------------------------------- 252

Lítium ----------------------------------------------------------------------------------------- 255

Antipszichotikumok ------------------------------------------------------------------------- 257

Anxiolitikumok; Altatók -------------------------------------------------------------------- 263

A szorongás kémiai patogenezise--------------------------------------------------------------- 263

Az alvás élettana ---------------------------------------------------------------------------------- 264

A benzodiazepinek alkalmazásának indikációi: ---------------------------------------------- 264 Nem benzodiazepin típusú anxiolitikumok, altatók ------------------------------------------ 266


6

Egyéb, anxiolitikus hatással is (!) bíró szerek ------------------------------------------- 267

Antiepileptikumok --------------------------------------------------------------------------- 268

Ápolói teendők a gyógyszereléssel kapcsolatban a pszichiátriai osztályokon ---- 272

Hogyan segíthetjük a jobb együttműködést? -------------------------------------------- 273

Ápolói teendők a gyógyszerek mellékhatásainak jelentkezésekor -------------------- 274

A placebók alkalmazása -------------------------------------------------------------------- 274

A RES-kezelés --------------------------------------------------------------------------------- 276

A görcskezelések történeti áttekintése ---------------------------------------------------- 276

A kezelés hatásmechanizmusa ------------------------------------------------------------- 276

A kezelés javallatai, ellenjavallatai ------------------------------------------------------- 277

A kezelés kontraindikációi ----------------------------------------------------------------- 277

A kezelés mellékhatásai, szövődményei -------------------------------------------------- 278

A kezelés vázlatos menete ------------------------------------------------------------------ 278

Szótár ------------------------------------------------------------------------------------------- 281

Ajánlott és felhasznált irodalom ----------------------------------------------------------- 300


7

Bevezetés

A fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országokban elismert, hogy az emberi

populáció tekintélyes része élete folyamán nagy valószínűséggel átesik valamilyen mentális

krízisen. A pszichiátria bár nem elsődleges ellátási diszciplína abban az értelemben, amelyben

a belgyógyászat vagy a sebészet, mégis fontos szerepet játszik az egészségügy minden

területén. A mindennapi életben egyre jobban előtérbe kerül az ember megértésének

szükségessége, lelki problémáinak felismerése. Az emberek 95%-a nem pszichiáter

szakorvost keres fel lelki problémáival (ha egyáltalán orvoshoz fordul), hanem kezelését a

családorvostól, illetve egyéb szakmai csoporttól kapja, amelyben erőteljes hangsúlyt nyer az

ápolás.

Vajon mi ápolók erre fel vagyunk készülve? Elegendő a tudásunk, hogy a szomatikus

ápolás mellett a lelki egyensúly helyreállításában is szakszerűen segédkezzünk? A különböző

ápolói kongresszusokon részt véve minduntalan hallom: „a beteg pszichés vezetése”. Tudjuk

mi is az? Amíg nincsenek meg a kellő ismereteink az emberi psziché normál és kóros

működéséről, addig csak a beteg ember szomatikumának az ápolására vagyunk képesek. A

tudás megszerzésének első szintje az e témakörben használt alapfogalmak elkülönítése, és

pontos definiálása. Ez egészségügyi kultúránk részét képezi.

Az ápolás minden szintjén oktatok, és folyamatosan szembesülök azzal a ténnyel,

hogy a különböző oktatási formák milyen kevés figyelmet fordítanak a pszichiátriára illetve a

mentális betegek ápolására. Sok esetben a hallgató nem tudja a különbséget a pszichiátria,

pszichológia, neurológia között, vagy nincs elképzelése az elmebetegségről, ami van, az is

előítéletektől terhes.

A mentális betegségek gyakoriak. Az egészségügyi személyzet a körzetekben,

szakorvosi rendelőkben, ambulanciákon, osztályokon majdnem biztos, hogy naponta

találkozik ezen betegekkel.

E tények is azt mutatják, hogy a pszichiátriai ismeretek hiánya a személyzet részéről

tarthatatlan, és változtatást követel. Ez a jegyzet megpróbálja mindazt az ismeretet a hallgató

számára átadni, amely a pszichiátriai beteg korszerű ápolásához nélkülözhetetlen.

A jegyzet áttekintést ad a pszichiátria alapfogalmairól, jellegzetességeiről és az egyes

betegségekről. A betegségek tárgyalásánál a tünetek leírására nagy hangsúlyt fektettem. Az

ápolási teendők ápolási problémákként, ápolási célokként és ápolási tervekként kerültek

leírásra. Az ápolási problémák leírásánál az egyszerűségre, a gyakorlatban történő

használhatóságra és a rövidségre törekedtem. Ha a probléma oka maga az alapbetegség, vagy

nem lehet pontosan meghatározni, akkor a kiváltó tényezőt elhagytam. Sok esetben a

problémának a tüneteit sem írtam le, hiszen például egy agitált, nyugtalan beteg

viselkedésének a mibenlétét mindenki el tudja képzelni. A problémák priorizálását csak valós

esetekben lehet megtenni, hiszen egyazon probléma más-más páciensnél különböző

súlyosságú lehet, és ezek is időben változhatnak. Az egyes célok elérésére rendelkezésre álló

időt sem tudtam leírni, mert az idő megadása függ az adott betegtől, az intézmény

felszereltségétől, a személyzet számától és képzettségétől, és sok egyéb tényezőtől.

Remélem, hogy e jegyzetet eszközként használva a hallgató megérti és megszereti az

ápolás e területét, és a pszichiátriai beteggel szembeni előítéletét képes lesz levetkőzni.


8

A pszichiátriai ápolás történeti áttekintése

Az elmeorvoslás, az elmeápolás és az elmebetegekről vallott felfogás mindig híven

tükrözte egy-egy adott kor gondolkodásmódját, szellemi arculatát. A jelen helyzetet és

gondolkodást a történeti háttér tükrében kell tanulmányozni ahhoz, hogy megértsük a modern

pszichiátriában előforduló szemléletbeli feszültségeket, és a jelenkori társadalom néha

zavaros viszonyulását a mentálisan beteg személyekhez. Az állásfoglalások az évszázadok

során komplikáltan, gyakran ellentétesen rendeződtek el, és sok közülük még mindig

befolyásolja jelenkori felfogásunkat és gondolkodásunkat.

A majd 4000 ezer évvel ezelőtti

gyógyászatról értékes felvilágosítást adnak a

papirusztekercsek. A pálma rostjaiból

készült papiruszok közül a leghíresebb a

Eber Papirus, melyet 1873-ban Thébában

találtak. Ezeket i. e. 1600 körül írták piros és

fekete tintával festett hieroglifákkal.

Különböző betegségek leírása mellett recept

gyűjtemények is megtalálhatóak benne. A

betegségek tünetei közül például a

depressziót jellemző jellegzetes

tünetcsoportja is leírásra került. (A képen az

Eber Papirus részlete látható.)

A bibliai írásokban is leírtak elmebeteg

egyéneket, például Sámuel I. Könyvében Saul

súlyosan depresszióssá vált, és kezelésére

nyugtató hárfa zenét játszott Dávid. (Lásd balra

a képen)

Dániel könvében

megemlíti

Nebukannécár

(Kr.e:604-562)

bikának képzelte

magát és például

füvet legelt. (Jobbra

a képen Nebukancér

korabeli ábrázolása

látható).

1. ábra Eber Papirus

3. ábra Saul depressziójának gyógyítása

2. ábra Nebukannécár ábrázolása


9

A klasszikus ókorban az elmebetegekben nem olyan egyéneket láttak, akik ellen védekezni

kell, akik „veszélyesek” a társadalomra nézve, hanem igyekeztek szenvedéseiket csökkenteni,

állapotukat elviselhetővé tenni, s megvédeni őket saját

maguk ellen. Hippokratesz (Kr.e.: 459-337) megalkotta a

vérmérsékleti típus beosztást (melankólikus, szangvinikus,

kolerikus, flegmatikus). A klasszikus ókorban a különböző

tünetcsoportokat (melankólia, mánia, delírium, hisztéria)

leírták, de az okokat illetően különböző válaszokat adtak.

Galenosz (lásd balra a képen) a testnedvek kóros

ingadozásával magyarázta (fekete epe, vér, nyirok, sárga

epe).

Mások a különböző szervek rendellenességeinek

tulajdonították a tüneteket, például a hisztériát a „vándorló

méh”-el magyarázták. Az elmebetegeket saját otthonukban

ápolták. A kezelési eljárások két részből tevődtek össze:

A gyógynövények és hashajtók adásával próbálták a

„rossz nedveket” eltávolítani, mivel az elmebetegségeket a testnedvek mennyiségi

ingadozásával magyarázták. (A melankóliát például a fekete epe fölös mennyisége

okozza.)

A test és a lélek megnyugtatását zenehallgatással, sétákkal, nyugodt és csendes környezet

biztosításával kísérelték meg, hiszen az elme működészavarát a test megbetegedésére

vezették vissza.

Európában, a középkorban az elmebetegek védelme helyett az elmebetegekkel

szembeni védekezés jelentette a fő törekvést. Rossz

szellemek működését feltételezték az elme kóros

tüneteinek hátterében, amelytől meg kell szabadítani a

beteget. A hangsúly a lélek és nem a test megmentése

volt. Misztikus ördögűzések keretében próbálták

„gyógyítani” a beteget, vagy egyszerűen kizavarták a

városból, ketrecbe vagy toronyba zárták őket. A

szerencsétlenségek és a szenvedés változatos formáit

úgy tekintették, mint jogos büntetést, amelyet istenek

szabtak ki a bűnös magatartás következményeként. A

különböző téveszméket hangoztatókat kínpadon

vallatták, és sokszor kivégezték.

Az egyház szöveggyűjteményeket adott ki,

amelyekben megmagyarázta, hogy lehet

felismerni, és hogy kell elpusztítani azokat

az egyéneket, akiket a közösségre nézve

veszélyesnek tartottak. Néhány száz év alatt

több millióra tehető a halálra ítélt beteg.

Ebben a korban ápolásról nem beszélhetünk.

4. ábra Galenosz Kr. u. 129 - Kr. u. 199

5. ábra Ördögűzés ábrázolása a középkorból

6. ábra Ördögűzés ábrázolása a középkorból


10

Az ördögűzés még a mai napig is szedi áldozatát. Francia-Guyana egyik bírósága több éves

börtönre ítélte a Krisztus Égi Egyházának négy papját, akik ördögűzés címén halálra kínoztak

egy kamasz fiút. Az eset még 2005-ben történt, de csak most hoztak ítéletet.

A reformáció idején (XVI. század) a felvilágosult emberek közül mind többen

hirdették, hogy az elmebetegségek inkább betegségek, mint a megszállottságnak vagy a

boszorkányságnak a formái. Az előző évszázadokhoz képest a helyzet kicsit javult, már nem

kínozták és nem végezték ki a betegeket, „csupán” a felszabadult lepraintézetekbe „utalták”

őket. A pácienseket tulajdonképpen bebörtönözték, és jó részüket nemcsak bezárták, hanem

láncra is verték. Súlyosbította a helyzetet, hogy gyakran nem különítették el az elmebetegeket,

a gyilkosokat, a gyengeelméjűeket és a társadalmilag elesetteket.

Az első néhány intézmény mint „bolondok háza” a XVII.-XVIII. században született

(London, Bedlan, Párizs, Pétervár). Ezek az intézmények kizárólag a társadalom védelmét

biztosították. Az volt a kívánalom, hogy a gazdagokat kíméljék meg a szegények, a

rokkantak, a súlyos betegek látványától.

Az egyik leghíresebb ilyen jellegű intézmény a londoni Bethlehem kórház, a helyi

kiejtés szerint a Bedlam volt. Valóságos körtúrákat szerveztek ide, hogy az előkelőségek

mindössze egy pennyért megtekinthessék a leláncolt, rongyokba burkolódzott, állati szinten

vegetáló őrülteket. Hasonló módon tették közszemlére a szerencsétleneket a bécsi Bolondok

Tornyában is, külső folyosókon összezsúfolva őket, hogy a turisták kíváncsiságát

kielégíthessék. A borzalmas körülmények mellett azonban sokszor a jó szándékkal,

tudományos alapon kialakított kezelési módok sem voltak sokkal jobbak az ördögűzés

borzalmainál. Úgy gondolták például, hogy az elmebetegek agya vérrel van elöntve, ezért az

érmetszés lehet számukra a megoldás. Ezzel a módszerrel gyakran bizony meg is ölték a

beteget. A további kezelések kezeléseket a hashajtók, hánytatók, hólyaghúzók használata

jelentette, ha voltak egyáltalán. Az ápolók szerepe csak az őrzésre korlátozódott.

A 18. századi Angliában az őrültség profitorientált szabadpiacán megjelenő intenzív

„őrültségkereskedést” számtalan magánőrülde megjelenése tette lehetővé, melyeket gyakran

bármiféle orvosi szakértelmet nélkülöző laikus felügyelők vezettek. Ezek a vállalkozói

szellem által inspirált intézmények elsősorban „megőrző” vagy felügyelő és nem terápiás

funkciót töltöttek be.

1788-ban jelentős lépés az olasz Chiarugi által

bevezetett erőszakmentes ápolás: a kényszereszközöktől

megszabadította a betegeket. 1798-ban a francia Philippe

Pinel (1745-1826) (lásd. balra a képen) nagy szimbolikus

jelentőségű változásokat vezetett be: 49 elmebeteget

szabadított meg a bilincsektől, akik a „kórház” falához

voltak láncolva. Pinel fejlesztette ki a pszichiátria

tanulmányozásának módszerét, ezzel létrehozva az

orvostudomány keretében egy új szakot. Ekkortól már

betegségnek tekintették az elmezavart.

7. ábra Philippe Pinel (1745-1826)


11

8. ábra A képen Pinel leveteti az elmebetegekről a láncokat

Csak a XIX. század második felétől kezdtek

olyan elmegyógyintézeteket építeni, amelyek falai közt

az elmegyógyászat önálló gyógyító szakmává válhatott.

Balra a képen: zuhany és gőzfürdő elmebetegek

részére.(19. sz. eleje)

Az átmenet a középkori viszonyokból a

humánus betegápolás színterére lassú folyamat volt.

Párizsban 1880-ban, Rómában 1890-ben szabadultak

meg az elmebetegek a láncaiktól. Haiti szigetén 1936-ig

őrizték fegyveres őrök a pszichotikusokat. A társadalom

tele volt (van) előítélettel, félelemmel, meg nem

értéssel, ezért elmeintézetekbe akkoriban szinte csak

primitív, durva, erőszakos emberek mentek el „ápolni”,

akiknek a betegek ki voltak szolgáltatva.

A XIX. század második felében fő szemponttá vált a

beteg megnyugtatása:

ópium és származékai;

bróm és származékai;

rácsos ágy alkalmazása;

9. ábra Zuhany és gőzfürdő elmebetegek részére

10. ábra Rácsos ágyban fekvő beteg


12

órákon át tartó kádfürdők, ápolói felügyelet mellett; (lásd.: a lenti képet)

1877-től Klorálhidrát adása.

Aktív kezelések bevezetése hozott fordulatot a XX

század kezdetén:

lázkezelés (maláriával fertőzték meg a

betegeket);

tartós altatás (a beteget napokig altatták);

görcskezelés (tetrakor, ES); (lásd a lenti

képen)

leukotómia (az agy homloklebenye

elülső részének haránt irányú átmetszése az ott

haladó asszociációs idegpályák megszakítása

céljából);

inzulinkezelés (nagy mennyiségű

kristályos inzulint juttattak a szervezetbe, aminek

következtében hypoglykaemiás kóma alakult ki).

A pszichiátria intézményesítése teremtette meg a kutatómunkát, hozta létre az

agypatológiai kutatásokat (Griesinger, 1845). Minden idők egyik legnagyobb pszichiátriai

osztályát Münchenben alapították a századfordulón Emil Kraepelin vezetésével, akit az

idegtudományi hagyomány teremtőjének tekinthetünk. Munkatársai között tudhatta

Alzheimert, Brodmannt, Nisslt. A századfordulón a pszichogén funkcionális megbetegedések

tana (Dubois, Freud stb.) is kialakult. Sigmund Freud (1856-1939) (lásd. balra a képen) a

klinikai jelenségek megfigyeléséből, és az ezek alapját képező pszichés mechanizmusokra

vonatkozó elméletekből és hipotézisekből alakította ki a

pszichoanalízist. A pszichoanalízissel bontakozott ki a

pszichoterápia, majd rendszeressé váltak a szuggesztív

kezelések, a hipnózis, és az elmúlt évtizedekben a különböző

pszichoterápiás módszerek, a feltételes reflextanra épülő

viselkedésterápia, az exploratív racionalizáló terápiák. Az

egyéni pszichoterápiák mellett a különböző csoportterápiák

is fejlődésnek indultak, egészen az úgynevezett terápiás

közösségig.

A XIX század végén az elmebetegség

gyógyíthatatlanságának a szemlélete uralkodott, kialakult az

úgynevezett örökletes degenerációs elmélet. Ezen elmélet

politikai eltorzulása következett be a náci fasizmus alatt. Az

operáció T-4 keretében 80 ezer elmebeteget végeztek ki a

második világháború éveiben. A második világháború keserű

tapasztalatai tették szükségessé a „pszichiátria

szocializálását”: a pszichiátriai intézetek fokozatosan nyitott

11. ábra Kádfürdőben kezelt betegek a 19. században

12. ábra RES kezelés

13. ábra Sigmund Freud


13

ajtót kaptak (kapnak), és megszületett az extramurális terápia, így elsősorban a

gondozóhálózat, valamint a különböző átmeneti intézetek (nappali kórház, éjjeli szanatórium,

klubterápia, foglalkoztatás és munkaterápia, védett munkahelyek, telefonszolgálat stb.). A mai

időkben a pszichiátria felismerte, hogy saját szervezettségében a társadalmi igényeknek nem

tud eleget tenni – szükséges a társadalom pszichiátrizálódása: a pszichiáternek a beteg

kezelésében szociális támaszra van szüksége. Kialakult az a tendencia, hogy a beteget abban a

miliőben kell kezelni, amelyikben a betegsége kifejlődött: otthonában, munkahelyén. Az

intézeti elhelyezés csak rövid időre, néhány napra -a tüneti képtől függően- válik szükségessé.

Így a beteg szociális kapcsolatait nem veszíti el, és a vele együtt élők segítséget nyújthatnak a

gyógyulásban.

A pszichofarmakológia az 1950-es évektől kezdte meg hódító útját. Az első

antipszichotikumok és antidepresszívumok ekkor jelentek meg. Az első antipszichotikumot, a

chlorprozamint 1950-ben szintetizálta Charpentier, 1952-ben a klinikumban alkalmazta Delay

és Deniker. 1952-1957 között jelentek meg az antidepresszívumok, nem sokkal később a

prevenciót biztosító lítiumkezelés.

Az utóbbi évtizedekben örvendetesen javult a pszichiátriai betegek társadalmi

megítélése. Bár még nagyon sokat kell tennünk annak érdekében, hogy a pszichiátriai

betegségekre, betegekre úgy tekintsenek, mint a szomatikus betegségekben szenvedőkre. A

szemléletbeli javulást nagyban elősegítette a pszichiátriai kezelések gyors fejlődése és az

emberi jogok előtérbe kerülése. Az új specifikus gyógyszerek, a pszicho- és szocioterápiák

lehetővé tették, hogy a pszichiátriai betegek túlnyomó többsége teljes értékű életet élhessen,

és a munkahelyi, családi és egyéb szerepeinek meg tudjon felelni. Az emberi és betegjogok

érvényesítése eloszlatja azt a félelmet, hogy a pszichiátriákon kiszolgáltatottá válhat a páciens

az ott dolgozó személyzetnek.

A magyar pszichiátria történeti áttekintése

A XIX. század előtt magyar pszichiátriáról nem beszélhetünk. Egy 1783-as intézkedés

alapján az elmebetegeket a szegényházakba vették fel, de tarthatták börtönben is.

1852-ben Schwartzer Ferenc alapította Magyarországon az első elmegyógyintézetet,

aki 1858-ban megjelentette az első magyar nyelvű pszichiátriai könyvet is.

1857-ben létesült a

következő Kolozsváron, majd 1868-

ban Budapesten az úgynevezett

Lipótmezőt, melyet később az

Országos Pszichiátriai és

Neurológiai Intézet-nek hívtak. Az

intézetet 2007. december 31-én

bezárták, talán takarékossági okokra

hivatkozva, de a pontosan miértet,

mai napig nem lehet tudni.

14. ábra OPNI a bezárása előtt


14

Budapesten 1882-ben létesítették az első magyar pszichiátriai tanszéket, amelynek az

első professzora Laufenauer Károly volt, akinek tanítványa Ranschburg Pál, a magyar

kísérleti pszichológia megteremtője, és Schaffer Károly, akinek neuropatológiai iskolája volt

világhírű. A második egyetemi tanszék Kolozsváron került megalapításra 1889-ben (Lechner

Károly). 1867-ben Magyarországon 400 elmebeteget tartottak különböző kórházakban, 1899-

ben 7454-et. Az Országos Budai Tébolydában ekkortájt 500 betegre 7 orvos, 5 tisztviselő és

42 ápoló jutott. Az ápolószemélyzet 12, sőt 16 órát dolgozott, az ügyeletes nővér 36 órát

tevékenykedett a munkahelyén.

Az 1950-es évektől jelentősen javult a helyzet, ekkor kezdték az ápolói és takarítói

munkaköröket szétválasztani, illetve megkezdték az elmeápolók képzését. Az elmeápolói

munka a régebbi őrző szerepből egyre inkább a gyógyító teamben szakmaszerűen folytatott,

megbecsült tevékenységgé vált. Talán a pszichiáterek ismerték fel leghamarabb, hogy az

ápolószemélyzet aktív közreműködése nélkül a betegek gyógyítása nem lehetséges.

Im memoriam: Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet története.

Az országos elmegyógyintézet építésének gondolata először 1791-ben II. Lipót uralkodása

alatt merült fel. Különböző okok miatt több évtizedig halasztották a tervek elkészítését.

1812-től a bécsi, prágai, lembergi elmeintézetek rendeletileg bezárták kapuikat a magyar

betegek előtt. Az indoklásban az állt, hogy Magyarországon nem lévén tébolyda, ezért az

ország ezt a jótéteményt nem viszonozhatja. 1848-ban Schwartzer Ferenc tett javaslatot a

kormánynak a magyar tébolyda építése ügyében. Legalkalmasabb helyszínnek a Lipótmezőt

tartotta, mely aránylag jól megközelíthető, kies fekvésű, északi szelek ellen védett és vize is

bőven van. Az 1850-es években az országos intézet felállítása halaszthatatlanná vált. 22

helyszín megtekintése után Buda városa a lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött. A

telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld azaz Lipótmező nevet.

Az építést I. Ferenc József rendelettel határozta el, a terveket Zettl Lajos építészeti

tanácsnok készítette el. Több vállalkozás váltotta egymást az építkezés folyamán, végül

Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet. Az építés és felszerelés költsége

1.670.700 Forint volt.

Az épület késői romantikus stílusú, négyszintes jellegében zárt tömböt alkot. Eredetileg 800

beteg befogadására tervezték, de csak 500 beteg számára építették meg. Helyet kaptak

benne az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák, raktárak. Az épületet

hatalmas park és 50 hold erdő övezte.

Az intézet bezárása 2007 december

31-el, Molnár Lajos egészségügy

miniszter „reform intézkedései”

kapcsán.

15. ábra A miniszter ítéletet hírdet


15

A pszichiátriai gondozás főbb színterei

A pszichiátria fejlődése következményeként a pszichiátriai beteg ápolása –

gyógyítása -, gondozása egyre sokrétűbbé vált, és megjelentek a különböző pszichiátriai

gondozói színterek.

Elsődleges pszichiátriai gondozói színtér a MEGELŐZÉS amely lehet:

Elsődleges Másodlagos Harmadlagos

Ok kivédése Korai beavatkozás Visszaesések megakadályozása

védő, harmonikus életmód

eü.-i dolgozók aktív-

passzív mentálhigiénés

magatartása

vészjelek felismerése

vészhelyzetekre való

odafigyelés

rehabilitáció

Ez az egész társadalom

feladata!

Beavatkozás: tanácsadó,

nevelő, cselekvési formában.

Pszichiátriai gondozás második színtere a pszichiátriai JÁRÓBETEG-ELLÁTÁS.

A gondozottaik közös jellemzői: járóképes személyek, akik berendelés, megállapodás vagy

panasz esetén fel tudják keresni az illetékes pszichiátriai szakembereket. A pszichiátriai

gondozók feltárják területük pszichiátriai problémáit, megfelelő kapcsolatokat építenek ki,

felkutatják és ellátják a rászorulókat, követik, ellenőrzik és szociálisan is segítik

gondozottaikat, sőt rehabilitációjukat is sokoldalúan támogatják.

A pszichiátriai gondozás harmadik színtere a FELVÉTELES ELMEOSZTÁLYOK.

Ideutalja az orvos azokat a személyeket is, akik pillanatnyi zavart állapotukban akár

önmagukat, akár mások biztonságát vagy jelentős anyagi értéket veszélyeztetnek.

A negyedik színtér a PSZICHIÁTRIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZMÉNYEK.

Itt történik a gyógyuló pszichiátriai beteg társadalmi közegbe való visszaillesztése. A

fokozatos rehabilitáció mind megterhelőbb szerepgyakorlat, amely a munka-, az

alkalmazkodási- és felelősségvállalási teljesítmény fokozására irányul.

A KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIA célja, hogy a betegek olyan folyamat révén

reintegrálódjanak a közösségbe, amelynek nem csupán „páciensei”, passzív elszenvedői,

hanem a segítő folyamat aktív kulcsszereplői. Gondozásuk és rehabilitációjuk minden lépése

a számukra adott közösségben zajlik (Harangozó, Szabó, 2004). A segítő szakember ebben az

esetben nem mint a kliens személyes szabadságát korlátozó hatalom, hanem mint az

autonómia kiteljesedését elősegítő ágens vesz részt a folyamatban.

Egyéb színterek:

Elmeszociális otthonok: a súlyos, maguk ellátására képtelen, illetve ellátatlan

elmefogyatékosok ápolása.

Átmeneti intézmények: a kórházi körülményekből a természetes közösségekben folytatott

életre való előkészítés jegyében.


16

Előítéletek a pszichiátriával kapcsolatban

„A legtöbb esetben definiálunk, mielőtt látunk, és nem látunk,

mielőtt definiálunk. A környező világ végtelen sokrétűségéből

általában azt ragadjuk ki, amit a kultúra már definiált és akkor is a

hagyományos, sztereotip formában érzékeljük.”

(W. Stumme)

Az emberiség történetét joggal nevezhetnénk az előítéletek történetének is. A

gondolkodásunk alapját képező kategorizálás, a sztereotípiák alkalmazása egyben magában

rejti az előítéletek veszélyét is.

A kategorizálás része hétköznapi gondolkodásunknak, segítségével megismerésünk

tárgyát besoroljuk, osztályozzuk. Bizonyos nem pejoratív értelmű sablonok használata

mindennapi életünkben elkerülhetetlen és hasznos. Azonban ezeknek az alkalmazása nem a

tényszerű ismeretek alapján történik, hanem a valóságot akarjuk a sablonokhoz igazítani; a

következmény törvényszerűen a valóság hamis, torz értelmezése lesz. A klasszifikálás helyét

elfoglalja a sablonos gondolkodás, ítéleteink pedig előítéletekké alakulnak.

Az előítélet olyan kedvezőtlen attitűd valamivel szemben, amely a dolog tendenciáit

tekintve szélsőségesen sztereotipizált,

érzelmi töltéssel rendelkezik, s csak

igen nehezen változik meg ellentétes

értelmű információ hatására.

Az előítéletek kihathatnak a

legkülönbözőbb szomatikus

betegségben szenvedők sorsára is, de

extrém módon befolyásolják a

pszichés betegekét.

Mi vezet az elmebetegekkel

szembeni előítéletekhez, negatív

attitűdhöz?

Egy felmérés mutatott rá,

hogy a köznyelvben a laikusok

számára nem egyértelmű az

elmebetegség szó jelentéstartalma.

Az „elmebetegség” szót a

megkérdezett személyek a

legsúlyosabb elmebeteg-állapottal

azonosították, ugyanakkor pl. a mánia vagy depresszió a laikusok értékelése szerint az

„elmebetegség” fogalomnál jóval enyhébb megítélést nyer.


17

Egy kis játékra invitálom az olvasót. Csukja be a szemét, és képzeljen el egy elmebeteget!

Szerintem sokukban egy borzos, zavaros tekintetű, nyugtalan, félelmet keltő ember jelent

meg. Ezt sugallják nekünk a könyvek, a tv, a mozi.

Hasonlít az elképzelt kép az itt

látható képi elemekre?

Az előítélet kialakulásában

szerepe lehet annak a középkorból

átörökített felfogásnak, hogy valami

„bűnös” dologról van szó. Nemcsak

morálisan, hanem olyan értelemben

is, hogy a közvélemény az

elmebetegeket hajlamosnak tartja az

ösztönbűnözésre, az erőszakos

cselekedetekre.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a pszichiátriai beteg a közvélemény szemében (sokszor az

egészségügyi dolgozók szemében is) gyakran más megítélés alá esik, mint a -laikus számára

is „érthetőbb” okból- szomatikus beteg páciens. A ma élő orvost, ápolót és laikust egyaránt

úgy nevelték, hogy a betegséget „megfogható”, látható, érzékelhető anyagi változások

összességeként képzelje el. Az emberek nagy része nem képes mit kezdeni a pszichés

problémákkal küszködőkkel. Tanácstalanok, éppen ezért agresszió gyülemlik fel bennük, ha

ilyen beteggel hosszú távon kapcsolatban vannak, és ezt az agressziót a betegre irányíthatják.

Az előítéletek természetéből adódik, hogy nem könnyű ennek elismertetése a

„társadalom lelkiismeretével”; jobb hinni az orvostudomány fejletlenségében, mint

akceptálni, hogy a gyógyítási törekvések ellen hat a családtag, a szomszéd, a munkatárs

előítéleteken alapuló magatartása.

A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Ideg- és Elmegyógyászati

Klinikáján (A mostani nevén SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) felmérést végeztünk a

diplomás ápoló főiskolás hallgatók körében, akik a gyakorlatukat töltötték itt.


18

A vizsgálat résztvevőinek 79%-a negatív előítélettel rendelkezett a gyakorlat előtt a

pszichiátriai beteggel szemben, míg a gyakorlat végén a hallgatók 74%-ának nagymértékben

javult a megítélése. Ezek a tények is azt mutatják, hogy az ismeretek bővítésével lehet

küzdeni a rossz beidegződések ellen.

Negatív előítéletek

(27 fő) 79%

Nem voltak előítéletek (5 fő) 15%

Pozitív előítéletek (2 fő) 6%

A hallgatók előítéletei a gyakorlat előtt

Nagymértékben javult

(25 fő) 73%

Negatív irányban változott (0 fő) 0%

Kismértékben javult

(4 fő) 12%

Nem változott (5 fő) 15%

A hallgatók előítéletei a gyakorlat után


19

Az ember és betegsége

Régebben az emberek többsége az egészséget, illetve a jóllétet a betegség ellentétének

vagy hiányának tartotta. Ez a leegyszerűsítő álláspont azonban nem veszi figyelembe a

betegség és a teljes egészség közötti állapotokat, és nem számol az emberi tényezők

kölcsönös összefüggéseinek bonyolultságával.

Az emberek különféleképpen viszonyulnak a betegséghez, és különféleképpen

reagálnak megjelenésekor. Az orvosszociológusok betegség-magatartásnak nevezik a

betegségre adott válaszreakciókat. Ha az ápoló megérti ezt a reakciót, minimalizálhatja a

betegség hatásait, és segíthet a betegnek és családjának a lehető legmagasabb szintű

életminőség megőrzésében, illetve visszanyerésében. Ugyancsak az ápoló ismerheti fel a

személyt vagy valamely csoportot egyik vagy másik betegségre hajlamosító, már fennálló

vagy potenciális rizikófaktorokat. Az ápoló munkája az egészségvédelemre és a betegségek

megelőzésére is kiterjed, ezzel hozzájárul a páciens optimális egészségszintjének eléréséhez

és megőrzéséhez. Az ápoló az egyént a maga egészében méri fel, és megfigyeli a családdal és

a közösséggel fennálló kölcsönhatásait. Ez a szemlélet a pszichiátriai beteg ápolásakor

különösen nagy jelentőséggel bír.

Az egészségi állapotot meghatározó tényezők

Ha meg akarjuk vizsgálni, hogy az egészségi állapotra milyen tényezők hatnak és ezek

milyen hatással vannak egymásra, tisztázni kell az egészség fogalmát. Jelenleg nincs olyan

egészségdefiníció, amelyet az egészségügyi szakma valamennyi képviselője elfogadna. A

legáltalánosabb megfogalmazás az Egészségügyi Világszervezet (WHO, 1947) definíciója,

amely kimondja: Az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, nemcsak a

betegség vagy valamilyen fogyatékosság hiánya. A WHO-definíció főbb jellegzetességei:

1. Az egyénnel, mint teljes rendszerrel foglalkozik.

2. Az egészségnek ez a felfogása tekintettel van a belső és a külső környezetre.

3. Elismeri az egyén szerepét.

Szomatikus faktor Pszichés faktor

Szociális faktor

Az ábra szemlélteti az előzőekből következően, hogy milyen tényezők határozzák meg az

egészségi állapotot. Ezen három tényező szoros kapcsolatban van és elválaszthatatlan

egymástól. Ha az egyik valamilyen károsodást szenvedett, az a másik két faktorra is hatással

van. Egy pár példával illusztrálva a leírtakat:

Az emberi élet során szinte mindenki fertőződik tbc baktériummal. Ki válik beteggé? A

statisztika azt mutatja: lehangoltság, egyensúlytalanság, bizonytalan életvitel (pszichés

problémák), illetve hajléktalanság, alultápláltság, alkoholizmus (szociális problémák) a

döntő tényezők, hogy ki kapja el a betegséget.


20

Az urémia, amely egy testi betegség, pszichés változásokat (pl. depressziót), illetve

szociális változásokat (pl. rokkantság, rendszeres kezelések miatti helyhez kötöttség) idéz

elő.

Pszichés betegségek következtében különböző testi elváltozások jöhetnek létre (pl. a

depressziósok között a rákos sejtburjánzás gyakoribb, vagy a különböző szorongások

miatt kialakulhat ulkusz, bőrbetegségek); a beteg szociális változásai közül meg kell

említeni a kirekesztődést a társadalomból.

A pszichiátriai betegség okai

A mai felfogás szerint a pszichiátriai betegségek sok tényező együttes hatása

következtében alakulnak ki. Ezek az örökletes, alkati és a pszichoszociális tényezők

(„endogén” belső és „exogén” külső tényezők). Szinte az összes pszichiátriai kórképre igaz.

Ez a multikauzalitás (többokúság) elve. Wallon francia pszichológus (aki a genetikus-

funkcionális pszichológiai irányzatnak egyik legnevesebb képviselője) erről így vallott:

„Számomra a külső és belső az ember esetében csak együttesen vizsgálható, mert ezek a

születéstől kezdve folyamatosan kölcsönhatásban lehetnek.” Ma a kérdés inkább az, hogy

ezen tényezők közül mely vagy melyek a leglényegesebbek.

A genetikus elváltozások az okai számos betegség gyakori előfordulásának, a családi

terheltségnek. A testi (szomatogén) ártalmak között igen lényegesek a perinatalis

károsodások, de fontosak a felnőttkori traumás és toxikus stb. ártalmak is. Az úgynevezett

exogén kórokok közül megkülönböztetünk az idegrendszert károsító táplálkozási, fertőzéses

stb. ártalmak mellett lelki behatásokat, élményeket. Stresszhatásnak nevezzük az egyszeri

vagy tartós megterhelésből keletkező testi és pszichés elváltozásokat. Rövid ideig ható erős

vagy hosszú ideig tartó negatív érzelmi hatást kiváltó megterheléseket létrehozhatják a

következő tényezők: az elhagyatottság, az idegen nyelvű környezet, az érzékszervi

fogyatékosság, az elszenvedett valós vagy vélt sérelem, a nyugdíjazás, munkanélküliség,

szociális elhagyatottság, a személyek között létrejövő olyan viszony, amely állandó pszichés

megterheléssel jár, a szeretett személy (vagy élethelyzet) elvesztése stb.

A betegség, mint élmény magatartás

A betegség kihat az egész emberre - személyiségre. A betegség és a vele kapcsolatos

érzések, élmények, reakciók elválaszthatatlanok egymástól. Ezért is nagy jelentőségű a beteg

személyiségének megismerése és megértése. Fontos, hogy tudjuk, mi zajlik le a szenvedő

emberben. A betegség átélése függ a betegség előtti személyiségjegyektől: kor, nem,

intellektuális fejlettség, gondolkodás, tanultság, érzelmi élet, indulat, hangulat, akarati élet,

jellem, pszichomotórium, motiváció. Hogy mit jelent a páciensnek a betegsége, ez függ a

személyes ismeretektől, műveltségtől, társadalmi előítéletektől, szokásoktól, magatartásoktól,

tájékoztatástól (orvos és ápoló részéről).

Hogyan éli át az ember a betegséget?

kezdetben az ismeretlenségtől fél;

fenyegetettséget jelent;

kihívást jelent;

veszteséget, előnyt okoz, vagy nem tulajdonít jelentőséget;

bűntudat alakulhat ki;

szorongást, depressziót, agresszivitást, regressziót okozhat;

bezárulhat, visszavonulhat;


21

tagadhatja a betegséget (teljesen, részlegesen, időlegesen).

A betegségtudat (szomatikus betegség esetén) kialakulásának sematikus vázlata:

Betegség Ingerek Érzékelés (fájdalmat, működések hiányát, közérzetváltozást...)

FelfogásÉrzelmileg reagálás ráÉrtelmezésFeldolgozás

Kialakul a betegségtudat.

A beteg ember magatartása lehet:

harcoló (ellenfélnek tekinti a betegséget, amit le kell győzni);

kapituláló (a beteg passzív, függővé válik);

kerülő.

Hogy ki milyen magatartási módokkal reagál, függ a személyiségtől, a betegségtől, a

társadalmi szokásoktól.

A betegszerep

Az egyén a társadalom része és annak alakítója is, meghatározott helyet kap, amelyhez

kap egy funkciót, és ebben a funkcióban a kötelességek és igények előírnak egy jellegzetes

viselkedésformát; ez a szerep. A szerepviselkedés stabil tényezője a státus, egy adott

társadalmi helyzettel együtt járó, tulajdonított értéket jelent. A státus érvényesítése a szerepen

át történik. Így a szerep a státus hordozója, plusz az „én” a személyiség színezi meg. Minden

csoport meghatározott viselkedést vár el tagjaitól. Normákat állít fel, és ezeket kell teljesíteni.

A betegszerep nem más, mint a személy eredeti szerepeinek a redukciója, betegsége

miatt. A társadalomnak a beteggel szemben csökkent az elvárása. Alapvető szerepeiben

korlátozódtak feladatai alárendelt helyzetbe kerül a beteg egészséges helyzetétől eltérő

magatartásmódok kialakítására késztetődik. Veszteségélménye pszichés labilitáshoz vezethet.

A betegszerep bizonyos kötelezettségekkel is jár:

1. Tegyen meg az egyén mindent a gyógyulásért, és amint lehet, adja fel a

betegszerepet.

2. Dolgozzon együtt a gyógyítóival, tartsa be az előírásokat.

Nemcsak maga a betegszerep, hanem a szerepkonfliktusok is hasonló pszichés

megterhelést idéznek elő. A szerepkonfliktus oka: a csoporttag két vagy több olyan elvárásnak

kellene, hogy eleget tegyen egyszerre vagy gyors egymásutánban, amelyek egymásnak

részben vagy egészben ellentmondó magatartást írnak elő, követelnek meg. (Például: ha egy

dolgozó anyának beteg lett a gyermeke. Itt a dolgozó nő szerepe került szembe a beteg

gyermekét gondozó anya szerepével.)

Azt az összélményt, amely a beteghelyzetből, a betegszerepekből, illetve a szerepek

konfliktusából fakad, csak olyan kontaktusok keretében lehet eredményesen befolyásolni,

amilyen kontaktusformák az egyén természetes léthelyzetében domináltak. Így az

egyenrangú, kölcsönösségen és bizalmon alapuló gyógyító kontaktusok, a gyógyító közösség


22

és a beteg szimmetrikus viszonya valósítja meg a betegszerep pszichés hátrányainak

feloldását.

A gyógyítás a kölcsönösséget, az egyenrangúságot, az együttműködést és a bizalom

légkörét kívánja meg. A beteg és az ápoló részéről egyaránt igények lépnek fel, elvárásaik

vannak egymás iránt. Ha ezek az igények bármelyik oldalról nem társulnak megfelelő

viselkedéssel, az rossz légkört hoz létre, amely negatív hatással van a gyógyulásra.

Minél mélyebb az önismeretünk, minél inkább tudjuk a cselekedeteinket irányító

indítékokat, annál pontosabban irányíthatjuk a magatartásunkat. Ha önismeretünk mély, a

környezetünk és magunk hasonlóan értékeljük belsőnket, cselekedeteinket, és a

környezetünkben zajló folyamatokat hitelesen dolgozzuk fel. Ezáltal a beteggel jó

kapcsolatokat tudunk kialakítani, az ápolói normának meg tudunk felelni.

Az ápolás középpontjában a beteg ember, illetve a beteg ember személyiségének

megértése és a vele kialakult kapcsolat áll. Annál jobban ápol valaki, minél fogékonyabb a

beteg problémái, személyisége iránt. A megérzés és megértés fő eszköze az, hogy az empátia

révén saját személyiségében felidéződik a másik érzelmi feszültsége.

A betegség, mint krízishelyzet

Az egyén a megterhelésre - azaz a betegségre - alkalmazkodási készségével reagál. Ha

ez a védekezés kimerül, az egyensúly felborulásával kóros megnyilvánulások, személyiségi

reakciók; neurotikus, pszichotikus megnyilvánulások jelentkeznek. Ugyancsak megterhelés a

kórházba kerüléskor a környezetből való kiszakadás. A betegség miatti fájdalom, szorongás,

félelem, rossz közérzet fokozódik, ha egy idegen környezetbe kell mennie: rendelőintézetbe,

ambulanciára, kórházi osztályra. Kétségek gyötrik: „Mit fognak csinálni, mi a bajom?” Az

első, amivel szembetalálja magát az ember, a várakozás és a kiszolgáltatottság. Ez nagyon

megviseli a máskor türelmes embereket is. Néha a félelem nagyobb az orvostól, intézménytől,

beavatkozástól vagy az altatástól, mint a betegségtől. Az ápolás során sohasem szabad

figyelmen kívül hagyni, hogy a beteg ideges, esetleg sértő viselkedése nem személyünknek

szól, hanem a rengeteg felgyülemlett szorongáson, amit a betegség, az egészségügyi

környezet, a betegszerep stb. okoz, a páciens már képtelen uralkodni, és kétségbeesésében a

hozzá legközelebb állóra zúdítja.


23

A kommunikáció alapvető ismérvei a betegvezetésben

A szomato-pszicho-szociális egészség fogalmából kiindulva a kliensek ápolása és

gondozása igen magas szintű ápoláslélektani ismereteket kíván a nővértől. A betegek

ápolásának alapvető részét teszik ki a segítő beszélgetések. A kommunikáció e formájának

végső célja a beteg személyes fejlődésének, problémamegoldó képességének elősegítése. Az

ápoló szerepe az, hogy segítséget nyújtson a beteg önfejlődése útjában álló akadályok

felderítéséhez, a tennivalók megfogalmazásához és a megvalósításhoz szükséges belső erők

mozgósításához. Másképpen megfogalmazva: az ápoló a beteggel történő kommunikáció

során igyekszik felderíteni annak problémáit, és azokra a pácienssel együtt megoldási

módokat keresni.

A kommunikáció alapvető szociális jelenség, amelynek során -a különböző csatornák

közvetítésével- két vagy több ember között információcsere jön létre.

A közlés csatornái:

A legáltalánosabb, a nyelvet és a szavakat felhasználó verbális csatorna, szinte

mindenféle információ közvetítésére alkalmas. Valamennyi kommunikációs csatorna közül a

legbonyolultabb kóddal rendelkezik.

Az információ közlésének nem szavakban történő módjait nonverbális

kommunikációnak nevezzük, amely a következő csatornákon folyik: gesztus, mimika,

tekintet, a hang modalitásai, érintés, testtartás, térközszabályozás, vegetatív jelzések, külső

megjelenés, szag. E csatornákon folyó közlések kevéssé vagy egyáltalán nem tudatosak,

azonban rendkívül nagy szerepük van az érzelmek, az értékek, a viszonyulások

közvetítésében.

A metakommunikáció tartalmazza a verbális és nonverbális közléshez kapcsolódó

tudattalan változásokat. A közlőnek a befogadóhoz, a tartalomhoz, a szituációhoz fűződő

viszonyát fejezi ki. Érzésekről, indulatokról árulkodik. Hozzátapad a tudatos

üzenetváltásokhoz, s mintegy minősíti a közlés egészét, valódiságát. Többet árul el, mint ami

a közlő szándékában áll. A legnehezebben megfogalmazható úgynevezett „hetedik érzékem

súgja” élményben tapintható ki.

Szerintem már mindenki saját maga tapasztalta, hogy egy másik emberrel történő

beszélgetés alkalmával sok félreértés adódhat, és emiatt nézeteltérések, viták

indukálódhatnak. A nézeteltérések tisztázása után gyakorta hallani ezeket a mondatokat: „Én

nem ezt gondoltam!” „Én nem így értettem!”

Egy találó idézet jól példázza a kommunikációs nehézségek mibenlétét:

„Hogy tudnánk egymást megérteni...

ha azokban a szavakban, amelyeket kimondok,

a dolgoknak azt az értelmét és értékét gondolom,

ahogyan bennem élnek, aki pedig engem hallgat,

elkerülhetetlenül aszerint érti és értékeli, ahogy

benne a világ tükröződik!?”

(Pirandello Luigi 1867-1936 Nobel-díjas olasz író)


24

A két ember közötti interakció kimenetelét tehát mindkét fél befolyásolja saját

személyes világával az alábbi fő mozzanatok mentén:

A személy világa

A befogadó világa

Érzések

Az észlelt viselkedés

Szándékok Érzések

Kimutatott verbális és

nem verbális viselkedés

Szándékok elemzése

Személy értékelése

(Aronson, 1992)

A láncolat bármely szakaszán lehet tévedés, amely hibás kommunikációt eredményez. Ezért a

hibalehetőségek csökkentése érdekében saját érzéseket kell közölni. A bizalmat ébresztő és

közvetítő kapcsolat kialakulását az is segíti, ha az ápoló érzéseit mondja el, mert így saját

magáról is közöl információt. Az így kezdeményezett beszélgetés a beteget bővebb

válaszadásra készteti, és ezáltal több és mélyebb információhoz juthat az ápoló. Például: „Én

úgy érzem, hogy önnek fáj valamije.”

Mikor vállalhatjuk érzéseink közlését a beteg irányába? Hiszen ha a beteg viselkedése

irritáló, unszimpatikus számunkra, és az emiatt felgyülemlett érzelmeinket közvetítjük vissza,

akkor a páciens ápolása lehetetlenné válik. Akkor vállalhatjuk érzéseink közlését, ha a

beteggel szembeni attitűdünket a következők jellemzik:

a feltétel nélküli elfogadás, az empátia és a kongruens viselkedés. Ezen három összetevő

szoros kapcsolatban áll egymással.

A feltétel nélküli elfogadás azt jelenti, hogy az ápolónak érzékeltetnie kell a beteggel,

hogy bármit közölhet, bárhogy viselkedhet, a nővér érzelmileg is hangsúlyos, közvetlen

odafordulása ettől nem változik. Az ápoló a beteget a maga totalitásában fogadja el, és nem a

viselkedésével azonosítja az egész személyiséget (pl. a nyugtalanná váló páciens szélsőséges

magatartását az ápoló a betegség tünetének tulajdonítja és nem indukál énvédő

mechanizmusokat).

Ennek feltétele az empátia, vagyis „a személyiség olyan képessége, amelynek

segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni

magát a másik lelki állapotába. Ennek a beleélésnek nyomán meg tud érezni és érteni a

másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt

módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek

törvényszerűen.” (Buda Béla, 1978)

A beleélés segít abban, hogy az élményeket tudatosan feldolgozzuk, és a másik emberből

megértett összefüggéseket önmagunk számára megnevezzük és értelmezzük. Ez egyben

alapul szolgál a beteghez való viszonyulásunkhoz, a kongruens magatartás tanúsításához.

Kongruens viselkedésen az ápoló belső világának és közléseinek összhangját értjük.

Az inkongruens ápoló elveszíti hitelességét, ennek következtében a beteg bizalmatlanná válik.

A problémákkal küzdő ember „receptorai” sokkal érzékenyebbek, mint más emberé a verbális


25

és nonverbális disszonancia felismerésére, ezért nagyon fontos, hogy azt közöljük testünkkel-

lelkünkkel, amit gondolunk.

A segítő beszélgetés megkezdése

A beszélgetést mindkét fél kezdeményezheti. Amennyiben az ápoló azt tapasztalja,

hogy a páciens bezárkózó, nem beszélget szobatársaival, problémáin őrlődik, akkor

többféleképpen is lehet kezdeményezője a beszélgetésnek:

Semleges nyitott kérdésekkel témát ajánlhat fel és a válaszokból kiindulva terelheti a

beszélgetést a probléma felé, vagy a rövid, felületes társalgás után beálló csend lehetőséget

nyújt a betegnek dönteni arról, hogy kíván-e önmagáról beszélni. A metakommunikációs

jelekből vagy a beteg közlése által fel kell ismerni azt a helyzetet, amikor a páciens

valamilyen okból nem kíván beszélgetni. Ha a beteg érdeke úgy kívánja, ezt tiszteletben kell

tartani.

Sokszor a páciens kéri meg az ápolót: "Beszélgessünk egy kicsit!" Ez azt jelenti, hogy

az ápolót bizalmába fogadta a beteg, szívesen feltárja előtte lelke legsérülékenyebb részét. Az

aktuális helyzet (pl. szorongásos roham) ugyancsak alkalmat adhat a problémák feltárására.

A beszélgetést célszerű nyitott kérdéssel kezdeni, amelyre nem lehet röviden igennel

vagy nemmel válaszolni. A túlságosan nyitott kérdések megválaszolása viszont annyi

erőfeszítést követel, hogy a legtöbb ember meg sem próbál rájuk válaszolni, inkább feladja.

Ezek a kérdések csak a kommunikációt akarják megnyitni, és céljuk nem a valódi

információszerzés.

Ha túl sok zárt kérdést teszünk fel, akkor a beszélgetés rendőrségi kihallgatásra fog

emlékeztetni. Ezért egy-két zárt kérdés után mindig nyitott kérdésnek kell következnie ahhoz,

hogy a beszélgetést fenn tudjuk tartani.

A helyes betegvezetéshez éppen ezért hasznos segítséget nyújthat a kérdések

átgondolása és csoportosítása.

A nyitott és a zárt kérdések kérdőszavai:

Zárt kérdések Mindkettő Nyitott kérdések

Van? Mi? Hogyan?

Szokott? Miért?

Ki? Miképpen?

Mikor? Meséljen nekem...

Hol?

Melyik?

(A. Pease és A. Garner 1993)

A beszélgetést lehetőleg ne kezdjük nehéz kérdésekkel, mert a beteg feszültté és

visszahúzódóvá válhat. A feltáratlan tartalmakhoz célszerű hosszabb-rövidebb idő múltán

visszatérni.

A segítő beszélgetéshez nyugodt környezetet kell biztosítani. Ez megteremthető a

betegágy mellett is, azonban ha mód van rá, keresni kell egy csendes helyet, ahol nem fog

zavarni senki. Az egyenrangú partneri kapcsolat kialakítását elősegíti, ha a beteggel egy

magasságban ülünk le a következő elrendezésben.


26

A két szék oldalainak meghosszabbítása tompaszöget zárjon be, ezzel biztosítva azt,

hogy -amikor a betegnek igénye van rá- könnyen találkozzon tekintetünk, illetve kellemetlen

érzés esetén kis fejmozdulattal másfelé tudjon nézni.

A beszélgetést segítő és gátló tényezők

A kommunikáció lényeges momentuma az aktív figyelés, amely közli az üzenet

kibocsátójával, hogy üzenete számunkra mit jelent. Ebből megtudja, hogy mondanivalója

fontos számunkra, nekünk pedig lehetőségünk nyílik benyomásunk számbavételére,

tisztázására. Ha bátorítjuk a beteget, hogy érzelmeit szabadon fejezze ki, az hozzásegíti

ahhoz, hogy elengedettebb és nyugodtabb legyen a beszélgetés során. Azzal, hogy megértjük

problémáit és azokra reflektálunk, de a megoldásukat ráhagyjuk, kimutatjuk neki, hogy

hiszünk benne: megtalálja problémái megoldását.

Gyakran tapasztaljuk, hogy nem a mélyebb problémákat jelzi a páciens elsőként,

hanem látszólag lényegtelen, indifferens gondot. Jó megfigyelőképességgel és odafordulással

vehetjük észre, hogy a betegnek súlyosabb problémája is van. Ha nem vagyunk nyitottak a

meghallgatásban, akkor elveszíthetjük a fontos információkat. A beszélgetés „ürügyének”

megbeszélése után a páciens önmagától térhet rá komolyabb gondjára. Segíthetünk a

problémák feltárásában helyeslő bólintással, igenlő megjegyzésekkel vagy rövid, zárt

kérdésekkel. Elősegíti a nehézségek megértését és a bizalom kiépítését, ha őszintén

visszajelezzük a páciensnek, amikor nem értjük őt, ezzel is megerősítve benne azt, hogy

komolyan vesszük közléseit.

Előfordul időnként, hogy a beteg akkor fordul hozzánk segítségért, amikor többé-

kevésbé sürgős feladatunk van. Ilyenkor mérlegelnünk kell azt, hogy az esetleges várakoztatás

milyen hatást vált ki a páciensből, illetve mennyire sürgős az elvégzendő feladat.

A kérdésekre adott válasz után esetleg elhalaszthatjuk a teendőket, és a beteg

problémáját hallgatjuk meg. Amennyiben a másik megoldást kell választanunk, akkor ne

feledjük el megbeszélni a pácienssel azt a közeli időpontot, amikor mindketten ráérünk.

A team valamelyik tagjáról elmarasztaló véleménye lehet a betegnek, és ezt a

beszélgetés alkalmával kifejti. A negatív érzések mögött általában hibás kommunikáció áll,

mivel a páciens rosszul értelmezi a nővér/orvos mondatait, cselekedeteit. A konfliktus

feloldását úgy érhetjük el, ha rávilágítunk a munkatárs eredeti mondandójának pozitív céljára.

Amennyiben pozitív élményei vannak a kliensnek kollégánkról, akkor kellő körültekintéssel

visszajelezve szakmai sikerhez juttathatjuk társunkat, amelyre a mai csekély anyagi és

erkölcsi megbecsültségben mindenkinek óriási szüksége van.

A betegek beszélgetés közben gyakran teszik fel a kérdést: "Ön szerint mit kellene

tennem ebben a helyzetben?" Szociálpszichológiai megfigyelés az, hogy az ember saját

döntéseinek megvalósításáért sokkal több energiát mozgósít, mintha mások által

megfogalmazott célt kísérel meg elérni. Ezért a kérdésre kérdéssel kell válaszolnunk: „Ön

milyen lehetőségeket lát?”, vagy több potenciális megoldást kell felsorolnunk. A döntés

mindig a betegé!

Amikor konkrét választ igénylő kérdést kapunk (pl.: diétával, szociális problémákkal

kapcsolatban) -esetleg más szakember bevonásával- mindig pontos választ kell adnunk.

A beszélgetésnek már önmagában jelentős gyógyító ereje van. A tények, mozzanatok

elmondása alkalmával újra átéli a beteg a szituáció keltette érzelmeket. Az emóciók az

ismételt felidézéssel és átéléssel fokozatosan tompulnak, új megvilágításba kerülhetnek.

Ugyanezt észlelhetjük, amikor a páciens leírja problémáit (vers, naplóírás).


27

Közlési sorompók

Vannak olyan verbális megnyilvánulások, amelyekkel meglehetősen nehéz célt érni.

Ezek általában „szülői megnyilvánulások”, tehát olyanok, ahol az alá- és fölérendeltségi

viszony meglehetősen hangsúlyozott. Ilyen típusú közlések lehetnek a következők:

Fenyegetés, figyelmeztetés. „A dohányzás káros az egészségre. Ha nem szokik le azonnal,

akkor nagyon le fogja rövidíteni az életét.” A félelemkeltéssel nem tudjuk meggyőzni a

beteget!

Moralizáció, „prédikáció”. „Magának számolni kellene azzal, hogy a gyermeknek apára

van szüksége. Az apa nem csak anyagiakban fontos támasz...” Itt a beteg mintha bíróság

előtt állna!

Bírálat-kritika-vádaskodás. „Miért csak most mondja el a problémáját, panaszát.

Magának nem fontos az egészsége, a családja?” Az ápoló a klienst felelőtlennek tartja,

nem elég intelligensnek!

Gúny, nevetségessé tétel. „Szóval pontosan tudja, hogy mikor esett teherbe? Inkább egy

kicsit előregondolkodott volna, mint estin matematikaprofesszor lett.” Itt nincs hozzáfűzni

való!

Kioktatás, észérvekre való apellálás. „Teljesen logikus, hogy a legyengült szervezet

kevesebbet bír, mint az egészséges. Ezt józan ésszel fel lehetne fogni!” Itt az egészségügyi

dolgozónak figyelembe kellett volna venni a beteg érzelmi, motivációs, attitűdbeli

tényezőit!

Direkt tanácsadás, megoldási javaslat. „Adjon le 15 kg-ot, mozogjon, diétázzon, ne

dohányozzon, változtassa meg az életét!” Ez önvádláshoz vezet, kialakulhat negatív

énkép!

A társas befolyásolás

Az ápolói munka során betegeinket szavainkkal, tetteinkkel megpróbáljuk a

gyógyulásuk érdekében befolyásolni, megváltoztatni. Néha el kell fogadtatnunk életmódbeli

változtatásokat, a további gyógyulásukért szükséges tevékenységek rendszeres elvégzését az

otthonukban. Az ápolói befolyásolásra háromféleképpen reagálhatnak.

1. Behódolás: jutalom elnyerése vagy büntetés motivál. A viselkedés általában addig

észlelhető, ameddig fennáll a jutalom ígérete vagy a büntetés veszélye. Elindíthatja viszont

azt az eseménysort, amely állandóbb hatáshoz vezet. Például: Azért veszi be a gyógyszert,

vagy végzi el az előírt gyakorlatokat, mert fél, hogy máskülönben az ápoló összeszidja.

2. Identifikáció (azonosulás): a befolyásolás alanya olyan szeretne lenni, mint a

befolyásoló. Itt az egyén hinni kezd az átvett véleményekben és értékekben, bár nem

különösebben (ellentétben a behódolásnál). Például: Az ápoló által elmondott diétás

tanácsokat megfogadja, mert tetszik az ő egészséges életmódja, és hasonlítani szeretne hozzá

ebben.

3. Internalizáció: ez a legtartósabb, legmélyebb reagálás. Motiváló tényező az

igazságra való törekvés. A vélekedés elfogadása belülről jutalmaz; a saját értékrendszerükbe

építjük be. Ezzel sokkal rugalmasabb viselkedés jár együtt. Például: Igényként merül fel a

betegben, hogy ezentúl tegyen valamit az egészségéért, és ezért megfogadja a személyzet

tanácsait, amelyek számára őszintének, követendőnek, hitelesnek tűnnek.


28

Az egyik reagálási mód átmehet a másikba.

A behódolás esetén a hatalom a legfontosabb tényező.

Az azonosulás fő komponense a vonzerő.

Az internalizáció legfőbb motiváló ereje a hitelesség.

Ebből is kitűnik, hogy miért kell törekedni az ápolónak a hitelességre. Csak akkor

számíthatunk a páciens részéről megfelelő együttműködésre közös célunk eléréséhez, ha a

gyógyulás nehéz útján végigkísérjük, ha megbízik bennünk, és kiérzi segítő szándékunkat a

tetteinkből és szavainkból. Ez hiteles viselkedés nélkül nem lehetséges.

Kapcsolat a gyógyító team tagjai között

Hazai körülmények között a gyógyító team az egyik, ahol a leginkább megvalósul a

tagok közötti hatékony kapcsolat, amely megköveteli, hogy az információáramlás ne csupán

egyoldalú legyen, hanem mindkét fél (orvos-ápoló) kapjon és adjon ismereteket. Az ápolónak

ismernie kell a beteg kezelésének tervét, tudnia kell, milyen reakciók léphetnek fel, és ezekre

az adott esetben hogyan kell reagálni ahhoz, hogy segítő beszélgetést folytathasson a

beteggel. Az ápoló a beszélgetés után tájékoztatja a gyógyító csoport tagjait arról, hogy a

beteg mit és hogyan mondott el. Ahhoz, hogy az adatokat ne felejtsük el, ill. ne torzítsuk,

fontos, hogy a beszélgetés után rövid időn belül dokumentáljuk a történteket.

Alapszabály, hogy a kapcsolatot a beteg kulturális szintjéhez, egészségi állapotához

alakítsuk. Közlésünk legyen mindig megnyugtató, hogy a gyógyulást és a szociális adaptációt

segítse elő. A többértelmű, homályos megfogalmazásokat kerülnünk kell, mert a betegek

hajlamosak félreérteni kijelentésünket. A beszélgetés erősítse a gyógyulással, gyógykezeléssel

kapcsolatos bizalmat. A tartalmi mondanivaló mindig igaz és a valóságnak megfelelő legyen.

Fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy a beteg üzenetünket múltbeli tapasztalata,

élettörténete alapján dekódolja, és ezért rendkívül fontos a beteg személyiségének

megismerésére irányuló törekvés.

A beszélgetés nagy odafigyelést igényel mind az általunk mondottakra, mind a beteg

válaszaira, megnyilvánulásaira. A hosszan tartó koncentráció miatt az ápoló a beszélgetés

végére elfáradhat.

Miért van szükség arra, hogy az ápoló a segítő beszélgetésben a beteg partnere tudjon

lenni? Az ápolók a nap 24 órájában ott vannak betegeik körében. Ott vannak, amikor a

páciens rossz telefonhívást kap, amikor jönnek vagy nem jönnek a látogatók, amikor egy

újabb szorongásos rosszullét tör ki a betegen, vagy amikor éjszaka arról panaszkodik, hogy

nem tud aludni. Ezeket a problémákat meg lehetne "oldani" nyugtatók vagy placebo adásával,

azonban az élmények feldolgozása így csak eltolódik, de nem valósul meg.

Az ápolás -így a segítő beszélgetés- tudomány és művészet. Tudományos szabályokat

szakemberektől, könyvekből, cikkekből meg lehet tanulni. Azt azonban, hogy a tudást az

adott egyénnél abban a helyzetben miként alkalmazzuk sikerrel, azt már csak a gyakorlat

segítheti, és ettől/ebben válhat művészetté.


29

A szororigén pszichikus ártalmak ápolás-lélektani megközelítése

A gyógyítás, ápolás során szerzett tapasztalatok hívták fel az egészségügyi dolgozók

figyelmét arra, hogy tevékenységük a betegeikben előidézhet kedvezőtlen, nemkívánatos

változásokat is.

Az ápolás során előforduló szororigén pszichikus ártalmak lényege az ápoló

kedvezőtlen magatartásában keresendő, amely azután kedvezőtlen hatást gyakorol a beteg

pszichés állapotára is. Ezek között szembetűnők a durva szerephibák. A beteg iránt mutatott

érdektelenség, közöny, elhanyagolás, érzéketlen bánásmód, bizalmaskodás, önállóság

visszanyerését gátló kényeztetés mind idesorolhatók. Jelentős károsodásokat lehet okozni a

sértő megjegyzésekkel, a beteg panaszának leértékelésével is. A „kedveském”, „ketteske”,

„picinyem” stb. jópofának hitt megszólítás szerencsére egyre ritkább, eltűnőben van már.

A pszichológiai ismeretek egyértelmű hiányára vallanak és rendkívül károsak a

következők:

a rábeszélés és a prédikálás;

az elhamarkodott és megalapozatlan „szaktanácsok”;

a szaktudás fitogtatása, tudálékosság;

a latin kifejezések vagy az ún. szakzsargon használata;

a fontoskodó írásbeli feljegyzések, felesleges aláhúzások, kiemelések;

a többértelmű, homályos megfogalmazások;

a beteg ágya felett vívott szócsaták;

a különféle lazaságok a munkában;

az ápolási teendők elhanyagolása;

a beteg ember személyiségének, testi-lelki igényeinek semmibevétele;

az elhanyagolás, tiszteletlenség;

az agresszivitás nyílt vagy rejtett kiélése;

a durva, tapintatlan megjegyzések, érces hangvétel, erőszakosság és a harag

bármely formája.

A pszichés eredetű ártalmak másik gyakori forrása a helytelen kommunikáció. Az

interakcióink során közléseink egy része tudatos, nagyon sok megnyilvánulásunk azonban

nem. A szavak által közvetített tartalmak mellett működik a metakommunikáció is, amelynek

elemei a hangszín, a hangerő, a tekintet, a gesztus, a mimika, a testtartás, érintés,

térközszabályozás, vegetatív jelzések, külső megjelenés, szag, tehát mindazok a kísérőjegyek,

amelyek a megfogalmazott gondolatok kimondásakor többlettartalmat fejeznek ki.

Ugyanakkor a metakommunikáció alapvetően nem tudatosan zajlik le. A tartalmak szavakban

történő megfogalmazása viszont szándékosan irányítható. Az ápoló-beteg kapcsolat,

beszélgetés szükségszerű, eközben érvényesül mindaz a hatás, amelyet nem áll módunkban

irányítani.


30

Az ápoló és a beteg közötti kapcsolatban rendkívül zavaró lehet, ha az ápoló szavai és

a nem tudatosan „kiszivárgó” tartalmak között ellentmondás van. Ezt a jelenséget

inkongruenciának nevezzük. Az egészségéért különösen aggódó beteg nagyon érzékenyen

reagál minden apró jelre. Sokszor félreértelmez egy-egy gesztust.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az interakció és annak hibái kölcsönösen

hatnak az érintkező felek között. Nem egyirányú folyamat tehát; az ápoló is lehet pszichés

ártalmak okozója és elszenvedője egyaránt - betegével együtt.

A tartós beteg-ápoló kapcsolatban a betegség súlyosbodása, a reménytelenség

felboríthatja a harmonikus kapcsolatot. Nem ritka, hogy az -ápoló erőfeszítései ellenére-

sikertelennek érzi a tevékenységét. Ez elkedvetlenedést okozhat számára, sőt

kiábrándultsághoz és feszültséghez is vezethet.

A pszichés ártalom tehát a gyógyulás és az ápolás zavartalan folyamatát is

veszélyezteti. Az ápolótól eredő pszichés ártalmak kiküszöbölését nem várhatjuk

betegeinktől. Ebben az irányban csak mi tehetünk lépéseket. A szakszerű betegvezetés

legfontosabb elemei: a feltétel nélküli elfogadás, az empátia, és a kongruens viselkedés. Ezen

három jellemző szoros kapcsolatban áll egymással (lásd. „A kommunikáció alapvető ismérvei

a betegvezetésben” című fejezet).

Alapszabály, hogy a kapcsolatot a beteg kulturális szintjéhez, egészségi állapotához

mérten alakítsuk. Közlésünk legyen mindig megnyugtató, hogy a gyógyulást és a szociális

adaptációt segítse elő. Az ápoló-beteg kapcsolat erősítse a gyógyulás, gyógykezelés iránti

bizalmat. A tartalmi mondanivaló mindig igaz, és a valóságnak megfelelő legyen. Fontos,

hogy tudatában legyünk annak, hogy a beteg üzenetünket múltbeli tapasztalata, élettörténete

alapján dekódolja, emiatt rendkívül fontos a beteg személyiségének megismerésére irányuló

törekvésünk. Valahol ezen a ponton válik ketté az, hogy valaki igazán ápol, vagy csak rossz

utánzatát nyújtja annak.

Az egyenrangúságon alapuló orvos-ápoló kapcsolat, a jó munkahelyi légkör és a

megfelelő kommunikáció nélkülözhetetlen a betegközpontú ápolásban, illetve a pszichés

károsodás gyakoriságának a minimalizálásában.


31

A szorongás ápoláslélektana

A szorongás fogalma és tünetei

Szorongásról akkor beszélünk, ha - rendszerint testi tünetek kíséretében - valódi

veszély nélkül támad félelem. A szorongás tehát a félelmi állapot tárgytalan alakja. A

szorongás főként a személyiségben meglévő konfliktusok és azok összeütközése nyomán

keletkezik.

Nincs olyan testi vagy lelki megbetegedés, amelyben ne találkozhatnánk szorongással.

Az igazi emberséges gyógyítás egyik alapja a szorongó ember ismerete és a megértő

bánásmód.

A szorongás lelki és testi megnyilvánulásokkal jár, amelyek igen változatosak

lehetnek: a nagyfokú pszichés, illetve pszichomotoros nyugtalanságtól a teljes belső

dermedtségig. A szorongás gátló hatása beszűkíti a kritikai, logikus, világos gondolkodást, és

a hangulati életben uralkodóvá válhat a nyomottság. Erőteljesebb szorongás az egész

személyiségre hat, s a magasabb rendű, fejlettebb megnyilvánulások helyett primitívebb

személyiségi reakciómódok kerülnek felszínre (regresszió). A szorongók sokszor

környezetükbe kapaszkodnak, mint a fuldoklók, és így próbálnak helyzetükön segíteni, ám

ezáltal függővé is válnak. A szorongás szomatikus megnyilvánulásai az aggódó arckifejezés, a

tétova tekintet, a gátolt mozgás. A beszéd lehet nyugtalanságot tükröző, hadaró, kapkodó stb.

Legjelentősebbek a vegetatív kísérőjelek. A beteget veríték lepi el, a pupillái kitágulnak, keze

vagy akár az egész teste remeg, pulzusa szaporává válik.

A szorongás lehet aktuális, felszínes vagy mély eredetű. Gyakran rohamszerűen lepi

meg az embert. A szorongás általában a jövő felé irányul (várakozási szorongás).

A testi betegség és a szorongás kapcsolata

A testi bajoknak normális kísérője a veszéllyel arányos szorongás. Ez a veszély által

keltett félelem a helyzet rendeződésével, a gyógyulással általában megszűnik. Az ilyen

normális feszültség az emberi együttműködés és alkalmazkodás, a gyógyítókkal való hasznos

tevékenység forrásává válhat. Előfordulhatnak túlzott, sőt káros reakciók is. Ezek leginkább a

neurotikus személyiség talaján keletkeznek.

A szorongás oldása és csökkentése

A szorongás felismerése és oldása az ápoláslélektan alapját képezi. A szorongással

kapcsolatos ápolói munkában az első lépés önmagunk, szorongásaink, aggodalmaink és ezzel

kapcsolatos hiányosságaink megismerése. Ha nem ismerjük bensőnket, képtelenek vagyunk

mások problémáit felfogni és hatékonyan segíteni.

A beteget sohasem szabad lenézni a szorongása miatt, még ha az számunkra

érthetetlennek is tűnik (pl. vérvételtől). Meg kell adni a betegnek azt a jogát, hogy a maga

módján félhessen. Mérjük fel a szorongás fokát: enyhe, mérsékelt, súlyos, pánikszerű. A

szorongás foka meghatározza a további lépésünket.

Az ápoló elsősorban a szorongó beteg megismerésével, megértésével, együttérzésével

segíthet, ha ismeri a betegeiben zajló szorongást, annak tárgyát, eltitkolt elemeit, észreveszi

vegetatív tüneteit, megsejti mélyebb gyökereit. Meg kell adni a módot-lehetőséget, hogy

betegünk szorongását szavakba öntse, és már ezáltal is könnyítettünk helyzetén. Soha ne

érezze a páciens, hogy félelmeiben magára marad. A betegnek gyakran igénye van arra, hogy

belekapaszkodjon valakibe, s ezáltal csökkentse szorongását. Nyilvánvaló, hogy a beteg


32

abban tud megkapaszkodni, akivel jó a kapcsolata, akiben megbízik. A beteg érezze, hogy

mellette vagyunk, ha kell, egy érintéssel, biztató szóval, kedves mosollyal.

Mindig beszéljünk lassan és nyugodtan, rövid egyszerű mondatokban. A

viselkedésünkből érezze ki a beteg a nyugodtságot. Mutassunk empátiás megértést (pl.

nyugodt melléállás, nyugtató érintés, engedjük a beteget sírni és beszélni. Ne erőltessük rá

magunkat betegünkre. Győződjünk meg, hogy igényli-e adott pillanatban a segítségünket. Ha

jó kapcsolatot alakítottunk ki előzőleg, szüksége lesz ránk.

Csökkentsük a beteget érő ingereket: korlátozzuk a szintén szorongó többi beteggel

vagy családtaggal való érintkezést, mert egymás szorongását felerősítik.

Amikor a szorongás már annyira oldódóban van, hogy a beteget oktatni lehet, legyünk

segítségére a szorongás felismerésében, támogassuk a problémamegoldó magatartás

elsajátításában. Biztassuk a beteget hasonló szorongásos helyzetek felidézésére. Beszéljük

meg az akkori helyzet okait és a szorongást csökkentő megfelelő magatartási módokat. Utána

térjünk rá a jelenlegi helyzetre, és közösen beszéljük meg, mi lett volna a legcélravezetőbb

magatartási mód a szorongás csökkentése érdekében.

A szorongás ellen legjobb a megelőzés. Ezt szolgálja a gyógyító intézmény jó légköre,

a beteggel felvett jó kapcsolat, személyiségének, érettségének és teherbíró képességének

pontos ismerete. A megelőzést segíti még a gyógyító intézet belső életéről, szabályairól,

igényeiről adott helyes tájékoztatás. Az ismeretlentől való félelmet csökkenti az új, addig

ismeretlen szempontokkal, lehetőségekkel való megismerkedés. Nincs annál károsabb, mint

ha a beteget bizonytalanságban tartjuk. Ez teljesen felesleges szorongást okoz, pedig a

kivédése csak egy kis odafigyelést igényel.


33

A gyógyító környezet

A pszichiátriai osztályra bekerülő beteg tele van félelemmel, szorongással,

előítéletekkel, ezeket fokozza vagy csökkenti, hogy:

milyen környezetben áll az épület;

milyen maga az épület;

milyen az osztály, ahova befekszik;

hogyan fogadják;

milyen a gyógyító team.

A pszichiátria elhelyezése, kialakítása akkor szerencsés, ha maga az épület a többi

egészségügyi intézményhez integrálva helyezkedik el. Sokáig az volt a gyakorlat, hogy a

pszichiátriai betegek ellátásáért felelős intézményeket a perifériára telepítették. Így próbált a

társadalom ekkor nem tudomást venni e betegségekről. Szegeden csökkentette a

pszichiátriával és magával az épülettel szembeni előítéleteket, hogy a többi klinikától távol

lévő intézmény kilenc évvel ezelőtt a belvárosba költözött, egy új épülettömbbe, ahol többek

között idegsebészet, ortopédia, traumatológia, neurológia is helyet kapott. Ide szívesen jönnek

a betegek, és nemcsak azért mert az épület modern és esztétikus, hanem mert úgy érzik, a

szomatikus betegellátáshoz hasonló gondozást és elbírálást kapnak.

A felvételre kerülő beteg gyógyulását, bizalmát a kezeléssel szemben elősegíti, ha az

osztály ízléses, tiszta, és nyugalmat áraszt. A sok cserepes növény, színes plakát, függönyök

mind azt sugallják, hogy emberséges, megértő ápolásban lesz részük. Sok beteg úgy

fogalmaz, amikor ilyen osztályt meglát: „Ez nem is klinika, hanem szanatórium.” Az osztály

dolgozóinak sem mindegy, hogy hol dolgoznak le 8-12 órát egyhuzamban. A szép növények

megnyugtató látványa elősegíti, hogy a műszak végén is (amikor már fáradtabb, kimerültebb

az ember) a személyzet kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson.

Nagy jelentőséggel bír a pszichiátriai osztályokon a beteg fogadása. Az első

benyomások többnyire hosszú időre meghatározzák viszonyát az intézettel szemben. A

bekerülést követő pár órában a legnagyobb a veszély, hogy a beteg részéről indulatos,

agresszív megnyilvánulások bontakozzanak ki. A negatív cselekedetek kockázatát

csökkenthetjük, ha helyesen fogadjuk a beteget. Következőképpen:

Bemutatkozás. Ennek természetesnek kellene lenni, és a hallgató joggal teheti fel a

kérdést, hogy egy jegyzet erre miért tér ki. A tapasztalatom azt mutatja, hogy sok helyen

még nincsenek tisztában a bemutatkozás jelentőségével, ezért mellőzik. A

bemutatkozásunknak nevünkön kívül tartalmazni kell még, hogy hogyan szólíthat meg a

páciens, illetve mi a beosztásunk. Fontos a névtáblák használata is, mert a bemutatkozás

alkalmával a betegek többsége nem tudja megjegyezni a nevünket.

Egyenrangú félként kezelni a beteget. Sajnos az egészségügyben még mindig egy régi

szemlélet, a paternalista orvosmodell az uralkodó. Elvárják, hogy a beteg teljes egészében

alkalmazkodjon, és beleilleszkedjen az egészségügy mostanában „nyikorgó” rendszerébe,

ami az alárendeltségét hozza létre. Ha szemünk előtt tartjuk, hogy mi a betegért vagyunk

és nem fordítva; illetve a beteg igényeihez a lehetőségeinken belül alkalmazkodunk, akkor

ki tudjuk alakítani a kölcsönös bizalmon alapuló beteg-ápoló viszonyt. Egy pszichiátriai

beteg ápolása sokkal hatékonyabb, ha érzi és éreztetjük vele, hogy egyenrangú félként


34

fogadjuk el őt. Ez azért is fontos a lelki betegeknél, mert a társadalom gyakorta kirekeszti,

megbélyegzi, és másodrangú állampolgárként kezeli őket.

Megnyugtatás. A bekerülést megelőzően vagy azt követően a beteg szorongása, félelmei

számára akár elviselhetetlenségig fokozódhatnak. A személyzet elsődleges dolga a

páciens és az őt kísérő hozzátartozó megnyugtatása. Az ápoló viselkedéséből érezzék ki a

nyugodtságot, őszinteséget, érdeklődést és a segíteni akarást. Sok esetben elkerülhető a

kényszereszközök alkalmazása, ha „humánusan” viszonyulunk a beteghez.

Elhelyezés - lehetőleg a beteg kívánságainak figyelembevételével. Ha van rá mód,

akkor tegyük lehetővé a beteg számára ágyának a kiválasztását. Ez a gesztus semmibe

sem kerül, de a páciensnek jóleső érzést ad azáltal, hogy a kívánsága, szokása érdekel

bennünket és odafigyelünk rá.

Az osztály bemutatása, házirend elmondása. A páciens elhelyezését követően az

osztályt mutassuk be, vigyük körbe, közben a helyi szokásokról világosítsuk fel. Például

hol lehet dohányozni, étkezni, tv-t nézni, ruháikat elpakolni, mikor van gyógyszerosztás

stb. Az információkat ne „zúdítsuk” a betegre, hanem a saját tempójában közöljük,

visszatérve a fontosabb momentumokhoz. Egyik ilyen, hogy felhívjuk a figyelmét az

osztály elhagyásának szabályára: csak akkor mehet el még kis időre is, ha az ápolót

tájékoztatta, hova, mennyi időre megy és erre engedélyt kapott. Célszerű ezt a kérést

indokolni azzal, hogy az ápoló kötelessége minden pillanatban tudni betegeinek a hollétét,

hiszen felelősséggel tartozik értük. A többség megértéssel fogadja ezt a szabályt, és

betartja.

A hozzátartozó megnyugtatása, kívánt információk megadása. A hozzátartozó

gyakran csak félve meri otthagyni az osztályon szerettét. Az ilyen irányú aggodalmát el

kell oszlatni. Már az is sokat jelent, ha készségesen és türelmesen válaszolunk kérdéseire.

A fontosabb információkat (jó esetben) hozzátartozót tájékoztató nyomtatvánnyal

adhatjuk meg. Például látogatás rendje, telefonálás lehetősége stb.

Leltár elkészítése (ha szükséges). Minden olyan esetben, amikor a beteg aktuális pszichés

állapota indokolja - például demens, pszichotikus, aluszékony stb., tehát nem képes saját

holmijára vigyázni - két ápolónak fel kell venni a beteg személyes dolgainak pontos

leltárát, illetve a felleltározott értékeit el kell zárni.

Mindig felkészültnek kell lennünk esetleges indulatkitörésre, szökési kísérletre,

támadó magatartásra a beteg részéről. Leggyakrabban a felvételt követően kerülhet sor

egy pszichotikus beteg részéről ilyen cselekedetre. Amikor jelzik ilyen páciens érkezését,

akkor segítségül hívjunk kollégákat (beteghordót, más osztályon dolgozó ápolót), és ők a

felvételt végző ápoló és orvos közelében tartózkodjanak, beavatkozásra készen. Arra

ügyelni kell, hogy a magatartásuk ne legyen fenyegető, a beteg ne érezze magát „sarokba

szorítottnak”, mert ezen érzések indukálhatnak egy támadó-menekülő reakciót.


35

A házirend és a napirend szerepe az osztály életében

A betegnek egyfajta biztonságot adunk azáltal, hogy tudja, mit mikor lehet csinálni, és

mi mikor lesz. Vannak szabályok, amelyeket lehetőség szerint be kell tartatni, illetve

melyeket érdemes rugalmasan kezelni.

Megkövetelt Rugalmasan kezelt

a gyógyszerosztás pontos ideje;

az osztályról a beteg csak ápoló tudtával

távozhat;

alkohol és egyéb pszichoaktív anyag

fogyasztásának tilalma;

dohányzás csak a kijelölt helyen;

az ébresztő ideje;

a lefekvés ideje (villanyoltás).

látogatás széles időintervallumokon belül

(9-20 óráig);

telefonálás 8-21 óráig;

a reggeli tornán való részvétel;

a foglalkozásokon való részvétel;

a csendes pihenő ideje alatt ágyban

tartózkodni;

a kórterem rendje emberközpontú és nem

katonás.

A gyógyszerosztás mindig ugyanabban az időben történjen, ezzel lehet egynapi

ritmusnak a keretét megadni. Ez azért is lényeges, mert ha a páciens elmegy sétálni, büfébe

stb., tudja, mikorra kell visszaérnie. Semmilyen esetben sem lehet megengedni, illetve

elnézni, hogy a páciensek pszichoaktív anyagot fogyasszanak a kezelésük ideje alatt. A nem

dohányosok védelme érdekében a dohányzás csak az erre kijelölt területen történhet.

Dohányzásra gyakran használják a páciensek a mellékhelyiségeket, zuhanyzókat. Ennek

elkerülése érdekében rendszeresen ellenőrizzük ezen helyiségeket. Az ébresztés és a lefekvés

pontos idejét ott ajánlott szigorúan betartani, ahol többágyas kórtermek vannak. Így

elkerülhető sok konfliktus a betegtársak között, hisz kisebb az esély, hogy egymás nyugalmát

zavarják.

Rugalmasan kezelendő a látogatások ideje. A páciensnek joga van akkor fogadni a

látogatót, amikor akarja (ha a kezelés érdekében az orvos másként nem rendelkezik).

Azonban az osztály zavartalan működése és a páciensek nyugalma érdekében célszerű ezen

időpontokat reggel 9 és este 20 óra közé szorítani. A betegek telefonhoz hívása is hasonló

időintervallum között történjen. Egy fontos korlátozás azonban elengedhetetlen: a

beszélgetések hosszát maximálni kell 3 percben. Ez a személyzet és a többi beteg érdekében

történik, hogy telefonon őket is elérhessék minden zökkenő nélkül. A reggeli tornát és a

foglalkozásokat nem lehet kötelezővé tenni a betegek részére, de az ápoló tegyen meg

mindent annak érdekében, hogy minél többen csatlakozzanak az említett a programokhoz. A

csendes pihenők azt a célt szolgálják, hogy a páciensek olvasgassanak, zenét hallgassanak,

vagy pár órát alhassanak. Ilyenkor az osztályt csend és nyugalom jellemezze. A személyzet

számára is fontos ez a kis szünet, hogy délutántól estig ismét teljes odafigyeléssel

gondoskodhassanak a betegekről. A kórtermekben ne törekedjünk a katonás rendre, vizitek

alkalmával a beteg minden holmijának elpakolására (vizes törülközők párna alá helyezése –

saját tapasztalat). A kórtermek rendje legyen „életszerű” ami természetesen nem azzal jár,

hogy mindenki az összes holmiját szanaszét hagyja.


36

A pszichiátriai beteg jogai

A pszichiátria szemléletében és gyógyító gyakorlatában végbement változásoknak

megfelelően a paternalista orvosmodellt felváltja a beteg autonómiáját tiszteletben tartó, a

gyógykezelés önkéntes vállalásán alapuló modell. Míg ötven évvel ezelőtt az esetek

többségében a pácienst akarata ellenére vitték a pszichiátriai osztályra, mára ez a helyzet

gyökeresen megváltozott. Az utóbbi években társadalmunk értékképzetének középpontjában

az egyéni függetlenség és a polgári szabadság állt. Ennek következtében a beteg beleegyezése

nélkül foganatosított kórházi elhelyezés, a kezelése, a titoktartás és más törvényességi

szempontokat érintő kérdések újabb kihívások elé állították a törvényalkotókat és a

pszichiátriát. A pszichiátereknek rendszeresen szembesülniük kell a jogi szempontból is

kényes kérdésekkel. Akarata ellenére tartható-e bent az osztályon a beteg? Kell, illetve lehet-e

erőszakkal kezelni a beteget? Az 1997. évi egészségügyről szóló törvényben részletesen

szabályozták a pszichiátriai beteg gyógyításának jogi alapelveit. Először tekintsük át az

általános betegjogokat, amelyek a következők:

Az egészségügyi ellátáshoz való jog

Az emberi méltósághoz való jog

A kapcsolattartás joga

Az intézmény elhagyásának joga

A tájékoztatáshoz való jog

Az önrendelkezéshez való jog

Az ellátás visszautasításának joga

Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga

Az orvosi titoktartáshoz való jog

A pszichiátriákon olyan esetekben korlátozhatóak a betegjogok, amikor a páciensek az

állapotukból kifolyólag képtelenek kontrollálni viselkedésüket, nem képesek felfogni

objektíven a körülöttük zajló történéseket, nem uraik cselekedeteiknek, saját maguk helyzetét

és egészségi állapotát tévesen ítélik meg. A jog így határozza meg ezen állapotokat:

veszélyeztető magatartás: a beteg-pszichés állapotának zavara következtében-saját vagy

mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet, és a megbetegedés

jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelés nem indokolt;

közvetlen veszélyeztető magatartás: a beteg-pszichés állapotának akut zavara

következtében-saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos

veszélyt jelent.

Az emberi méltósághoz való jog azonban ezekben az esetekben sem korlátozható!

A pszichiátriai beteg gyógykezeléséhez való beleegyezésétől el lehet tekinteni addig,

ameddig a beteg veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, de a

tájékoztatást ilyen esetben is a lehetőséghez képest meg kell kísérelni.

A pszichiátriai intézetbe felvett beteget szóban és írásban tájékoztatni kell jogairól,

különös tekintettel a bírósági eljárás lényegére, a betegnek azzal kapcsolatos jogaira. (A

bírósági eljárás célja a törvényes garancia biztosítása, miszerint akarata ellenére senkit se


37

lehessen pszichiátriai intézetben tartani, csak indokolt esetben és akkor is csak a

legszükségesebb ideig.)

Személyes szabadságában bármely módon csak a veszélyeztető vagy közvetlen

veszélyeztető magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tartható, illetőleg olyan

mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges.

A pszichiátriai beteg esetében kivételesen korlátozható a betegnek az egészségügyi

dokumentáció megismeréséhez való joga, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a beteg

gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, vagy más személy személyiségi jogait sértené a

dokumentáció megismerése.

A pszichiátriai betegnek joga van a terápiás foglalkozásokhoz, de sem terápiás, sem

egyéb munka végzésére nem kényszeríthető. Lehetővé kell tenni, hogy a beteg önként részt

vehessen az intézeti fenntartást szolgáló munkák végzésében is, ha ettől állapotának javulása

remélhető. A beteg munkájáért díjazásban részesüljön.

A pszichiátriai intézetbe való felvétel lehet:

Önkéntes gyógykezelés A cselekvőképes beteg a pszichiátriai intézetbe történő felvétele előtt írásban beleegyezett

a gyógykezelésébe. A bíróság az intézeti gyógykezelés indokoltságát és a beleegyezés

érvényességét megvizsgálja. Az intézet vezetője által - a felvételt követően - küldött

értesítésre a bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz,

amelyet 30 naponként felülvizsgál. (Rehabilitációs intézetekben a felülvizsgálat 60

naponként történik.) Ha a beteg írásban nyilatkozik arról, hogy tiltakozik a bírósági

felülvizsgálat ellen, abban az esetben az intézetnek nem kell kezdeményezni a beteg

bírósági felülvizsgálatát.

Sürgősségi gyógykezelés Ha a beteg pszichés állapota miatt közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak

azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos

közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg

felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével

kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását, és a kötelező pszichiátriai

intézeti gyógykezelés elrendelését. A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72

órán belül határozatot hoz, amelyet 30 naponként felülvizsgál.

Kötelező gyógykezelés A bíróság annak a betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki pszichiátriai

megbetegedése következtében veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi

gyógykezelése nem indokolt. A kezelés kezdeményezője: a pszichiátriai gondozó

szakorvosa; és a bíróság az értesítés kézhezvételét követően 15 napon belül határozatot

hoz a kötelező gyógykezelés szükségességéről, amelyet 30 naponként felülvizsgál.

A kényszerintézkedések a személyi szabadságot és az egyén méltóságát

nagymértékben csorbítják, ezért azokat csak a legszükségesebb esetekben, a legrövidebb ideig

lehet alkalmazni.

Alkalmazni csak akkor lehet őket, ha a hirtelen nyugtalanná váló beteg önmagára vagy

a környezetére közvetlen veszélyt jelent. A beteg korlátozása nem lehet büntető jellegű! A

korlátozó módszerek vagy eljárások alkalmazását a beteg kezelőorvosa írásban rendeli el,

megjelölve azok indítékát és alkalmazásuk időtartamát. Ha szakápoló rendeli el a korlátozást,

haladéktalanul értesíteni kell az orvost, akinek két órán belül azt jóvá kell hagynia. Állandó


38

orvosi felügyelet hiányában, szakápoló által elrendelt korlátozás esetén is, haladéktalanul

értesíteni kell a kezelőorvost, akinek azt tizenhat órán belül írásban jóvá kell hagynia.

A korlátozás alkalmazását az ápolási dokumentációban (és a kórrajzban) jelölni kell

/ok, mód, időtartam/, és szükséges még a jelen lévő személyzetnek az aláírása is.

A betegek ápolása során törekedjünk az erőszakos cselekedetek megelőzésére. Ennek

az első lépése, hogy felmérjük az erőszak veszélyének kockázatát. A felmérés azoknak a

rizikótényezőknek a feltárásával jár, amelyek erőszakkal kapcsolódnak, és magában foglalja a

megelőző beavatkozások végrehajtását is. Erőszakkal társuló klinikai változók:

Erőszakos cselekmények az anamnézisben

Képtelenség a harag ellenőrzésére

Impulzív magatartás az anamnézisben

Paranoid képzetek vagy nyílt pszichózis

Utasító hallucinációk pszichotikus páciensnél

Kinyilvánított vágy, hogy megsebesítsen vagy megöljön másokat

Antiszociális személyiségzavar, borderline személyiségzavar

Dementia, delírium vagy alkohol-, gyógyszerintoxikáció jelenléte

Amikor olyan pácienssel beszélgetünk, akinél az erőszak kockázata áll fenn, nyugodtnak kell

maradnunk, és gyengéden, illetve nem elítélő stílusban kell beszélnünk. A megjegyzések és a

kérdések ne legyenek fenyegetőek. Viselkedésünkben kerüljük a hevességet, minden

mozdulatunkkal a nyugalmat sugározzuk. A szemkontaktus kerülendő a beteggel, hiszen ez a

nyugtalanság fokozódását indukálhatja (a szemkontaktus szembesítésként érzékelhető).

Minden adatot össze kell gyűjtenünk a páciens előző erőszakos magatartásairól (előzmény,

lefolyás, módozat…).

Az egészségügyi intézetben a személyzet elsődleges feladatai közé tartozik, hogy a

beteg és mások biztonságát megteremtse. Ehhez elengedhetetlen, hogy az alkalmazottak

elegendő számban legyenek jelen, és jól képzetteknek kell lenniük az elkülönítő és megfékező

módszerek alkalmazásában. Ha a beteg megfékezéséről döntés született, a személyzet egy

tagjának, legalább négy másik csoporttag által támogatva meg kell őt közelíteni - lassan és

tapintatosan - miután először eltávolították a területről a többi beteget. A páciensnek meg kell

mondani jól érthetően, hogy nem kontrollált viselkedése miatt elkülönítik és korlátozzák. Meg

kell kérni, hogy menjen nyugodtan az elkülönítő területre (ha van ilyen), illetve az ágyához,

és néhány pillanatot adni kell neki, hogy válaszolni tudjon. Nem szabad fenyegetést

alkalmazni, vagy provokálni a beteget. Ha nem reagál, a személyzet tagjainak meg kell őt

ragadni a végtagjainál fogva - az előzetesen megbeszélt terv szerint. Célszerű a korlátozó

intézkedések már ezen szakaszában az orvos által elrendelt vagy szükség esetére előírt

nyugtató hatású gyógyszert a szervezetbe juttatni. Sok esetben a gyógyszer hatására a beteg

megnyugszik, és nem szükséges fizikailag további korlátozó intézkedéseket alkalmazni. Ha

további korlátozó intézkedések szükségeltetnek, a beteget humánus körülmények között,

megfelelő felügyelet alatt kell tartani, szakorvosi kontroll mellett. A pácienst át kell vizsgálni,

az öveket, a tűket és az egyéb eszközöket el kell távolítani, és kórházi köntösbe kell öltöztetni.


39

A kényszereszköz lehet:

kényszerzubbony,

hálós ágy,

„rögzítés”,

védőrács vagy deszka az ágy oldalán.

Nem szabad elfelejteni, hogy az erőszakos magatartás bekövetkezését még a legkedvezőbb

körülmények között is nehéz előre megjósolni. A személyzetnek mindig készen kell állni,

hogy a beteg erőszakos viselkedését megfékezze, de munkánk során minden eszközzel az

ilyen viselkedések megelőzésére törekedjünk!

Speciális ápolói megfigyelések és a megfigyelések értelmezése

Az ápoló a nap 24 órájában van a beteggel, az orvos csak ennek töredékében. Az orvos

munkája elképzelhetetlen a beteg viselkedéséről, hangulati változásáról stb. kapott pontos

információk nélkül. Ezért az ápolói munka legfontosabb része a betegmegfigyelés. A

pszichiátriákon a páciens szomatikus állapotán kívül az alábbiakat is meg kell figyelni:

Hirtelen hangulati változást

Fokozatos hangulati, mozgás, akarati, késztetésbeli változást

Járás, beszéd változását

Látogatás hatását a betegre

Telefonok hatását a betegre

A gyógyszerbevétel körülményeit (hogyan viszonyul a gyógyszeréhez a kliens)

Az öngyilkosság veszélye miatt figyelni:

éjszakai WC-re járást

aluszékonnyá válást

tudat beszűkülését

hirtelen adakozóvá válást

Hallucinációra utaló jeleket

A beteg hangulatát befolyásoló tényezőket (pl. a beteg kapcsolatát a gyógyító

teammel, illetve betegtársakkal)


40

Ivánka Tibor: Agresszió

Egyre több bizonyíték lát napvilágot arra vonatkozóan, hogy létezik, sőt egyre gyakoribb az

egészségügyi dolgozókkal szembeni agresszió, erőszak. Az agresszív állapotot előfordulása

pszichiátriai osztályokon aluldiagnosztizált, ennek egyik oka, hogy az agresszió gyakran

megmarad verbális szinten. Spektruma a trágár szavak használatától, a fizikai agresszióval

való fenyegetőzésig széles skálán mozoghat. Pszichiátriai osztályon dolgozók

betegállományban eltöltött idejének 40 %-át páciensek által elkövetett erőszakos cselekmény

következtében keletkezett sérülésekre lehet visszavezetni. A probléma megléte, és

megoldatlansága mellet mind a mai napig az agresszió, annak kezelése, egészségügyi

képzésünkben nincs jelen. Márpedig az agresszív beteggel való bánásmód különleges

gyakorlatot, és ezzel kapcsolatos elméleti tudást igényel. Egyes tanulmányok szerint az

agresszió áldozatai 70-90%-a elsősorban az egészségügyi személyzet azon tagjai akik:

Kevésbé képzettek.

Fiatalabbak, kevés tapasztalattal rendelkezők.

Akik nem részesültek agresszióval kapcsolatos felkészítő programban.

Valamint kényszerintézkedést végrehajtatók közül kerülnek ki.

A téma részletesebb feltárása előtt fontos megemlíteni azokat a hiedelmeket, babonákat,

előítéleteket, melyek gyakran kísértetként támadnak fel ezáltal személyeket, csoportokat

stigmatizálnak. Ha ez „ráragad”valakire, gyakran hajlamosak vagyunk azt vakon elfogadni,

mintsem bármiféle energiát fordítanánk valósságának megtapasztalására. Azért, hogy ezek a

kísértetek ne válhassanak jelentősebbé, nagyon fontos a tévhitek mielőbbi eloszlatása.

Tudományos megközelítés szempontjából 3 irányból vizsgálhatjuk a pszichiátriai betegség és

az agresszív megnyilvánulásokkal kapcsolatos összefüggéseket.

A legmegbízhatóbb adatokat a születési kohorsz tanulmányok adják. Ezek az egy adott

időintervallumban született összes személy pszichiátriai morbiditását, és a

kohorsztagok által elkövetett bűncselekményeket vetik össze.

A vizsgálatok egy következő nagy csoportja arra a kérdésre keresi a választ, hogy a

kezelt pszichiátriai betegek körében mennyivel gyakoribb az agresszív cselekmények

elkövetése az átlagnépességhez viszonyítva.

A tanulmányok harmadik nagy csoportja a börtönökben végzett vizsgálatokat foglalja

magában.


41

Ezek a tanulmányok egyértelműen megállapítják, hogy bár van bizonyos kapcsolat a mentális

betegségben szenvedők és az agresszív megnyilvánulások között, a betegek többsége élete

folyamán soha nem követ el erőszakos cselekményeket. Kapcsolat az agresszió és a

pszichiátriai betegség között nem ok-okozati, hanem ettől sokkal összetettebb. Kulturális,

szociális, demográfiai, klinikai, és szituatív tényezők játszanak még fontos szerepet az

agresszió megjelenésének valószínűségében.

*Threat/Control Override Symptoms: Olyan téveszmék, melyeknek fenálltakor a betegek azt

hiszik, hogy más emberek bántani akarják Őket, vagy kívülálló erők irányítják elméjüket.

Agresszió biológiai –pszichológiai - szociológiai elméletei

Violencia az emberek között megnyilvánuló agresszió, kialakulására vonatkozóan számos

teória létezik. Közös álláspont, hogy az agresszió olyan szándékos cselekvés -fizikai, vagy

verbális- melynek célja más ember bántalmazása nyílt, vagy szimbolikus formában.

Pontosabb megismerése érdekében ismernünk kell a viselkedés biológiai, pszichológiai, és

szociológiai komplexitását.

Az agresszió biológiai elméletei

Az agresszió agyi szabályozásában az idegrendszer magasabb központjai játszanak fontos

szerepet. Kialakulásában, modulációjában központi helyet foglalnak el az agy bizonyos

anatómiai struktúrái, mint a limbikus rendszer, hypotalamusz, agytörzs, valamint a pre

frontális kortex. A neuropszichiátria kutatások fontossága mellett, újabban a

neurotranszmitterek kerültek az érdeklődés központjába. Napjainkban a szerotonint tartják


42

az egyik legfontosabb neurotranszmitternek, mely szoros kapcsolatban áll az agresszióval.

Számos vizsgálat támasztja alá, hogy a csökkent szerotonin szint, és az agresszivitás között

szoros kapcsolat áll fenn. A szerotonin mellet a dopamin, és a noradrenalin rendszerek

szerepe is vitathatatlan az agresszív viselkedés megjelenésében. Továbbá megnövekedett

acetylcholine, GABA/glutamát rendszer kiegyensúlyozatlansága okozhat hiperaktivitást,

amely kiindulópontja lehet az agresszív megnyilvánulásnak. A neuromodulátorok kiemelt

szerepe mellet számos neuropeptid is az agresszió kutatások fókuszába került, mint a

vasopresszin, opiátok, tesztoszteron, kortizol, és a koleszterin. Neurogenetikai tanulmányok

a catechol-o-methyltransferase (COMT) gének zavarát vette megfigyelés alá, de önmagában a

funkció zavar nem növeli az agresszív viselkedés előfordulását.

Az agresszió pszichológiai elméletei

Az agresszív viselkedés pszichológiai megközelítéséhez számos teória létezik, mint például az

agresszió ösztön elmélete (Freud, Lorenz) ahol az agressziót, fajfenntartó mechanizmusnak

tekintik. Megjelenésével többlet energia gyűlik fel az egyénben, amelyet folyamatosan,

kontrolláltan ki kell engedni, mivel gátoltsága erőszak kirobbanásához vezet. Gyakori

megközelítés a tanult agresszió elmélete, amely szerint a gyermek a családban

viselkedésformákat utánozva sajátít el, később ezt a viselkedési mechanizmust alkalmazza.

Ha a viselkedés eléri célját, akkor a gyermek a jövőben is ezt az eszközt fogja használni

céljainak elérésében. Az agresszió forrásának kifejlődéséért a kötődés elmélet egy fontos

személyt állít a középpontba, akinek hosszú távú hiánya dühöt okoz, ami kiinduló pontja lehet

az agresszív viselkedésnek. Fókuszál arra, hogy a nem megfelelő kötődéssel rendelkező

gyermek nagyobb valószínűséggel mutat agresszív magatartást, mint hasonló korabeli társaik.

Végezetül a szakirodalom megemlíti a frusztráció - agresszió modellt, amely szerint minél

nagyobb egyes emberekben a felgyülemlett feszültség, annál nagyobb az agresszió

megjelenésének a valószínűsége. Frusztráción azt az állapotot érti, melyben a cél elérésének

kielégítése akadályba ütközik, ezáltal a cselekvés agresszív megnyilvánulás valamilyen

formájához-fizikai, vagy verbális- vezet.

Az agresszió szociológiai elméletei

A szociológiai megközelítések azokra a mikro-és makro kulturális, továbbá társadalmi

tényezőkre fókuszál, melyek szoros összefüggést mutatnak a deviáns viselkedési módok

talaján kifejlődő agresszióval. Kialakulásában hatalmas szerepe van a familiáris és

pszichoszociális megterhelő faktoroknak, amelyek gyermekkortól egészen a felnőttkorig

meghatározó szerepet töltenek be a személyiség kialakulásában. Negatív hatásai későbbi

deviáns magatartásformák kialakulásának veszélyét hordozzák magukba. Ilyenek lehetnek:

Neurotranszmitterek

Szerotonin ↓

Noradrenalin ↑

Dopamin ↑

Neuropeptidek

GABA ↓

Glutamát ↑

Acethylcholin ↑

Szerotonin

Noradrenalin


43

Házassági kapcsolatok felbomlása.

Munkanélküliség, és az ebből eredő negatív stressz.

Szegénység, és az ebből eredő bűnözés.

Kapcsolatok hiánya, izoláció.

Szociokulturális anomáliák.

Mindezek mellett napjainkban gyakran emlegetett gazdasági válság, felgyorsult világunk, új

és nehezen kezelhető konfliktusok gyakran intoleráns, agresszív megoldásokat hoznak

felszínre.

Az agresszív viselkedés előidézői a pszichiátriai osztályon

Az agresszív viselkedés multikauzális okokra vezethetők vissza (1. ábra). Ezekben a

szituációkban az szakdolgozó legnehezebb feladata az agresszió tettbe fordulásának előre

jelzése. Egyáltalán, lehetséges az agresszív magatartás tettbe fordulását előre jelezni? A

válasz egyértelműen nem, de a különböző faktorok feltárásával csökkenthetjük

kialakulásukat.

Agresszív viselkedés lehetséges előidézői

Beteghez kapcsolódó

faktorok

Környezethez kapcsolódó

faktorok

Szituációkhoz kapcsolódó

faktorok

Kórelőzmény

Demográfiai jellemzők

Diagnózis

Kóros pszichopatológia

Kezelőszemélyzet viselkedése

Betegtársak viselkedése

Kórterem atmoszférája

Hozzátartozó provokációja

Autonómia elvesztése

Sürgősségi felvétel

Dinamikusan változó

tényezők

Beteghez kapcsolódó faktorok

Kórelőzmény: Az agresszív viselkedés beteghez kapcsolódó faktorainál a legmarkánsabb

meghatározó a beteg múltban tanúsított agresszív magatartása. Ismert betegnél, aki

gyakran mutatott erőszakos magatartást előző osztályos bent tartózkodásai alatt, magas

kockázatát hordozza az agresszív magatartás megjelenésének.

Demográfiai jellemzők: Számos kutatás vizsgálta az életkor és az agresszív

megnyilvánulások kapcsolatát. Jellemző fiatal felnőtt korban, a páciens első pszichotikus,

vagy mániás epizódjához kapcsolódó agresszív viselkedés. Az érem másik oldalán találhatjuk

az idősebb korban fellépő agressziót, ami leggyakrabban demenciához kapcsolódik. Nemek

közötti különbségek tekintetében az agresszió férfiaknál gyakrabban, és komolyabb sérülést

okozva jelenik meg, mint a nőknél.

Diagnózisok: Számos pszichiátriai betegségben jelenhet meg az agresszió. Kutatások sora

bizonyítja, hogy vannak bizonyos pszichiátriai diagnózisok, melyek összefüggést mutatnak az

agresszív megnyilvánulásokkal. Legtöbb, és legátfogóbb vizsgálatok szkizofréniában, és

egyéb pszichotikus állapotokban szenvedőknél figyelhetők meg. Ebben a

betegségcsoportban az erőszakos cselekmények megjelenésének kockázata az


44

átlagpopulációhoz képest három-, négyszeres. A helyzet rosszabb, ha az alapbetegség

kiegészül alkohol, vagy drogfogyasztással, amely többszörösére emeli az agresszív magatartás

megjelenését. Személyiségzavarok különböző típusainál, - bordelinie, antiszociális, és

paranoid - a kriminalitás igen magas. Az agresszivitás itt a beteg személyiségstruktúrájának

lényegéhez tartozik, gyakran annak velejárója. Ha a betegség kombinálódik alkohol, vagy

szerabúzussal, tovább növeli az agresszió megjelenésének lehetőségét, bár ezek önmagukban

is rizikótényezők. Napjainkban a designer drogok epidémiája az agresszív

megnyilvánulásosok újabb aspektusait tárták elénk. Az egyik ilyen szer az MDPV névre

keresztelt szintetikus kationok csoportjába tartozó vegyület, amely durva, intenzív

agitáltságot, agressziót okoz. Diagnózisokat figyelembe véve a szakirodalom még demenciát,

bipoláris betegséget, és a mentális retardációt említi, mint magas kockázati tényezőt

agresszív viselkedés megjelenésében.

Kóros pszichopatológia: Kóros pszichopatológiai tünetek következtében kialakuló agresszív

megnyilvánulások tipikusan az osztályos felvétel első napjaiban jelentkeznek. Előfordulásuk

megfelelő gyógyszeres kezelés hatására jelentősen csökkenthető. Ilyen tünet a hallucináció

(ezen belül is az utasító hallucináció), valamint téveszmék, paranoiditás, betegség belátás

hiánya. A tünetek hátterében téves információ feldolgozása áll, amely során a betegek

bekerítettnek, megalázottnak érezhetik magukat, ilyenkor agresszív viselkedésük, gyakran

közvetlen környezetükre irányul.

Környezethez kapcsolódó faktorok

Kezelőszemélyzet viselkedése: Az utóbbi években számos publikáció vette górcső alá az

agresszió megjelenését szembeállítva a szakdolgozók, és a betegek véleményét. Mivel az

agresszív cselekmény egy olyan eseménysor végkifejlete, ahol egyszerre több érzet létezik

kialakulásának okáról. Ennek feltérképezésére készült a MAVAS skála (The Management of

Aggression and Violence Attitude Scale; J Duxbury 2002) amely felfedte, hogy a betegek

stigmatizálása, autonómiájuk elvesztése, elégtelen kommunikáció, odafigyelés hiánya,

rossz környezeti viszonyok, kiinduló pontjai lehetnek az agresszív megnyilvánulásoknak.

Ezek ellen sokat tehetünk. Kezdve azzal, ahogy látjuk, beszélünk, és cselekszünk a

pszichiátriai betegekkel. Fontos mindig szem előtt tartani, hogy:

Ne féljünk Tőlük.

Tiszteljük, viselkedjünk méltósággal az érintettekkel csak úgy, mint ahogyan bárki

mással.

Bánjunk velük úgy, ahogy Mi is elvárnánk, hogy velünk bánjanak.

Tudjunk meg többet a betegségekről, hiszen bárki lehet lelki beteg, és bárkinek a

családjában megbetegedhetnek.

Betegtársak viselkedése: A kezelőszemélyzet nem megfelelő viselkedése mellett a beteg-

beteg provokáció is gyakran megjelenik, mint agressziót előidéző tényező. Fokozott

frusztráció, az alapszükségletek hiánya következtében kialakuló feszültség, valamint a másik

beteg „zavaró” megléte okozhat feszültséget. Gyakori jelenség, hogy az addig nyugodt beteg

hozzátartozók jelenlétében, vagy látogatások után agresszívek lesznek. Ilyenkor fokozottan

figyelni kell őket!

Kórterem atmoszférája: Az utóbbi évek kedvezőtlen változásainak következtében a

pszichiátriai osztályokon jelentősen csökkentették az ágyak számát. Következménye

túlzsúfoltságot, és ebből eredő konfliktusok sokaságát hozta magával. Keresztmetszeti, és


45

hosszú távú vizsgálatok egyértelmű összefüggést találtak a túlzsúfoltság következtében

fellépő agresszív megnyilvánulások között. Éppen ezért nagyon fontos, nyugtalan betegnél

minimálisra csökkenteni a provokáló környezeti tényezőket!

Szituációkhoz kapcsolódó faktorok

Autonómia elvesztése: Az elmúlt évtizedekben, az egészségügyben, és azon belül is a

pszichiátrián is egyfajta szemléletváltás zajlik. A régi paternalisztikus szemléletet felváltja a

tájékozott, vagy a közös döntéshozatalra épülő modell. Agresszív beteg kezelésében gyakran

prioritást jelentő tényezők játszanak fontos szerepet, melyet a beteg állapota, és az aktuális

szituáció alakít. Például:akut fenyegető utasító hallucinációval rendelkező agresszív betegnél

a paternalisztikus megközelítés a legmegfelelőbb, hiszen az azonnali beavatkozás hiánya a

beteg, vagy más testi épségét veszélyeztetheti.

Paternalisztikus

modell

Tájékozott

beleegyezés Közös döntéshozatal

Az szakember szerepe Aktív Inkább passzív Aktív

A beteg szerepe Passzív Inkább aktív Aktív

Ki felelős a döntésért? Szakember Beteg Beteg és a szakember

közösen

Sürgősségi felvétel: A beteg veszélyeztető, vagy közvetlen veszélyeztető állapota miatt

gyakran sürgősségi ellátás indokolt. Ilyenkor a bekerülésének körülményei jelentősen

módosíthatják az agresszió megjelenését. Rendőrség által szállított, verbálisan fenyegető

viselkedést mutató, ellenséges, agitált, hiperaktív beteg komoly veszélyt jelent, bár a

verbálisan fenyegetőzés nem mindig jelez előre fizikális agressziót.

A beteg ilyenkor gyakran hiszik, hogy más emberek bántani akarják Őket. A kóros

pszichopatológiai tünetek miatt a beteg beszorítottnak érezheti magát, melyből

mindenféleképpen ki akar törni, ez gyakran vezet agresszív viselkedéshez.

Dinamikusan változó tényezők: Sürgősségi ellátásnál a gyors döntések, és beavatkozások

mellett, nagyon fontos odafigyelni azokra melyek agresszív megnyilvánulásokat

hordozhatnak magukba. Ezek a következők lehetnek:


46

Fegyver: Intézetbe kerülésekor meg kell győződni, hogy a páciensnél található e, olyan

eszköz, amely mások, vagy önmaga testi épségét veszélyeztetné.

Aktuális pszichiátriai tünetek: Betegség akut tünetei, mint például szkizofrénia pozitív

tünetei, paranoia, mánia, valamint egy speciális úgynevezett „Threat/Control Override”

szituáció, melynek fennálltakkor a betegek azt hiszik, hogy más emberek bántani akarják

Őket (Threat), kívülálló erők irányítják elméjüket (Control Override) magas korrelációt

mutatnak az agresszív megnyilvánulásokkal.

Együttműködés részleges, vagy teljes hiánya: A betegségbelátás komplex jelenség, amely a

kóros állapot felismerésének általános képessége foglalja magában. Hiányában többek között

több hospitalizáció, gyakoribb visszaesések, jelentősebb tüneti romlás mellett az agresszív

cselekmény előfordulása is gyakrabban fordul elő.

Agresszió kezelése

Az elmúlt évtizedekben e területen igazi áttörést nem sikerült elérni, sőt számos tréning

fizikai technikák (önvédelem) elsajátítását is hangsúlyozta. Az önvédelem soha nem volt

egészségügyben dolgozó feladata, kutatások sora bizonyítja, hogy ezek a tréningek

veszélyesek, költségesek (mivel folyamatosan gyakorolni kell), valamint számos olyan ember

dolgozik az egészségügyben, akik nem képesek felszínre hozni a „gyorstalpalón tanultakat”

éles szituációban. Ettől függetlenül az agresszív viselkedéssel kezdeni kell valamit! Ezért

nagyon fontos tudni az agresszió előfordulásának leggyakoribb előidézőit, felismerni a

feszültség fokozódásának korai jeleit, valamint szakszerűen kell alkalmazni

kommunikációs technikákat. Mivel ezeknek összességében van fontos szerepe az agresszív

viselkedés sikeres megelőzésében.

A feszültség fokozódásának korai jelei

Az agresszív viselkedés korai jeleinek felismerése a további kezelése szempontjából

meghatározó. Ha ezeket időben észrevesszük, reagálunk rá, nagy százalékban

megakadályozhatjuk az agresszív viselkedés tettbe fordulását. Elmaradása viszont további

feszültség növekedést okozhat, amely később lehet, hogy kezelhetetlenné teszi az agresszív

magatartást. Ezek a következők lehetnek:

Viselkedés

Bizarr

Ellenséges

Támadó

Menekülési útvonalat elzárja

Külső jelek

Feszült testtartás

Elnyújtott szemkontaktus

Gyorsuló légzés

Tág pupilla

Feszültséget tükröző mimika

Beszéd

Fokozott beszédkésztetés

Széteső,”szósaláta”

Fenyegető, hangos

Gúnyolódó

Ismétlődően provokatív

Koordináció

Izommerevség

Koordinálatlan mozgás

Érzelmi állapot

Szorong

Ideges

Fél


47

Általános elvek az agresszív beteg kezelésével kapcsolatban

Az agresszív viselkedés kifejlődhet órák, vagy akár pillanatok alatt. Gyakran ez abból adódik,

hogy a beteg és a kezelőszemélyzet eltérő álláspontot képviselnek. Ilyenkor a legjobb, lehető

leghamarabb csökkenteni a kialakult feszült helyzetet. Beavatkozásnál önmagunk, a beteg,

a személyzet, és a többi potenciálisan veszélyeztetetett ember biztonságát mindenképpen

figyelembe kell venni! Leggyakoribb szituációk, amikor a beteg agresszívé válik a

kezelőszemélyzettel szemben:

A beteg aktuális állapota (pl.: akut pszichózis)

A kezelőszemélyzet megakadályoz valamit (pl.:a beteg szökését)

A beteg megrovásban részesül (pl.: házirend megszegése miatt)

A kezelőszemélyzet kér a betegtől valamit (pl.: öltözzön át, vagy adja le a telefonját)

A beteg kér valamit a kezelőszemélyzettől, akik ezt elutasítják (pl.: a beteg haza akar

menni)

A kezelőszemélyzet konfliktust próbál megoldani (pl.: ellentétes álláspontok)

A kialakult feszült helyzetre fel kell készülnünk. Bármit is csinál a beteg, meg kell tudni

őriznünk nyugalmunkat, mintegy belső védőpajzsot kialakítva magunkban. Mindenkinek meg

kell találnia azt, hogyan tud a legjobban védekezni a kialakult szituációval. A

szakdolgozóknak tudniuk kell:

Felkészülni a provokációra: „A beteg dühös rám,de tudom kezelni a helyzetet”

Kezelni a provokációt: „Mi változik azáltal, hogy a beteg ilyen dühös rám”

A feszült szituáció után: „Időt szánok arra, hogy megnyugtassam magam,

újragondolom a helyzetet, hogyan tudtam volna jobban megoldani”.

Amennyiben a beteg továbbra is agresszív, MINDIG TARTSUK SZEM ELŐTT:

Megfelelő számú személyzet legyen jelen (lehetőleg minél többen)

A kezelő helyiség - ahol az agresszív beteggel vagyunk - ajtaját nem zárjuk be,

menekülési útvonalat adva magunknak szükség esetén. (NE MARADJUNK

EGYEDÜL A BETEGGEL)

Csökkentsük minimálisra azoknak a tárgyaknak a hozzáférését, amely során a beteg

önmagában, vagy másokban kárt tehet.

Mindenki tudja a feladatát!

Kommunikáció agresszív beteggel

„Az embert mindig is az jellemezte, hogy képes a kooperációra” (Münnich Iván)

A beteggel való kommunikációnk során mindig szem előtt kell tartani, hogy ne kategóriákban

gondolkodjunk, mivel azok határokkal, keretekkel rendelkezhetnek, szigorú vonalai a

pszichiátriai betegek megítélését még sarkosabbá teszik. Ne feledjük, a Személy soha nem

egyenlő a betegségével! Viselkedésünk legyen természetes, kiszámítható, de ez ne jelentse

azt, hogy a beteg bármit megtehet. Kommunikációnk legyen következetes, határozott,

indulatmenetes. Látnia kell a betegnek, hogy a kezelőszemélyzet együtt dolgozik

problémájának megoldásában. Lényeges a helyzet tisztázása, a konfliktus forrás megtalálása

melynek kulcsfontosságú eleme a hatékony kommunikáció. Fontos, hogy általa elnyerjük a


48

beteg bizalmát, fókuszálva a problémájára, megérteni helyzetét, ezáltal csökkentve a kialakult

feszültséget. Itt fontos szerepet kap a beteg aktív meghallgatása, amely során:

Figyelmesen hallgassuk meg a beteget, ismerjük meg a problémáját.(kínáljuk hellyel)

Ne szakítsuk félbe.

Adjunk figyelmünket tükröző visszajelzéseket (Visszakérdezés más szavakkal,

bólintás, egy-két szavas válaszok)

Ne adjunk tanácsokat.

Kommunikációnk alatt kerüljük a „miért” jellegű kérdéseket. (Miért csinálta ezt? Miért

viselkedik így?) Az ilyen jellegű kérdések a beteg haragját feltüzelhetik, azt az érzetet okozva,

hogy a segítő személyzet nem megértő problémájával, ez további feszültség kialakításához

vezethet. Továbbá kerülni kell az úgynevezett „kommunikáció gyilkos” szituációkat, amely a

kezelőszemélyzet kedvezőtlen magatartásának következtében negatív hatást gyakorolnak a

betegre. Ezek lehetnek:

A beteg tegezése

Rendre utasítása.

Problémájának bagatellizálása.

Erkölcsi kioktatása.

Kritizálása.

Ítélkezés a beteg felett.

Kommunikációnk alatt mindvégig maradjunk empatikusak, az emberi méltóság teljes körű

figyelembe vételével. Folyamatosan kommunikáljunk a beteggel, nyitott kérdéseket

használva. Így a beteg nem tud igen-nemmel válaszolni, mondanivalóját bővebben kell

kifejteni.

Megértem, hogy zaklatott. Kérem, foglaljon helyet. Hogyan tudnánk segíteni Önnek?

Kérem, mondja el mi okozta a kialakult helyzetet? Miben segíthetek Önnek?

MIT TEGYÜNK ÉS MI AZ, AMIT NE

Őrizzük meg a nyugalmunkat Viszont agresszió

Maradjunk empatikusak, tisztázzuk a problémát Beteg kritizálása, becsmérlése

Kerüljük a hirtelen mozdulatokat Fölényes parancsoló hangnem

Hagyjunk magunknak menekülési útvonalat Beteg problémájának bagatellizálása

Amennyiben a beteg továbbra is sérteget minket, határozottan, de nem fenyegetően állítsuk le

a sértegetéseket. Tisztázzuk az esetleges félreértéseket, és gyorsan tereljük a beszélgetést

konstruktív irányba:

Kérem, hagyja abba a kiabálást, ápolóként vagyok, engedje meg, hogy segítsek

Önnek.

Kommunikációk mellett fontos odafigyelni a nem verbális kommunikatív jelekre. Elsajátítása

nehéz, mivel gyakran kommunikációnkat tudattalanul követik. Mondanivalónkat alátámasztja,

esetleg módosítja azok jelentését. Gyakran nemcsak az számít, amit mondunk, hanem ahogy


49

mondjuk. A nem verbális kommunikatív jeleknek hatalmas jelentősége van, mivel az

agresszív magatartást mutató beteg hozzánk való viszonyulását nagy részben ez alapján

értelmezi. Éppen ezért fontos a beteggel való kommunikáció során:

Beszéljünk normál, nyugodt tónusban, ritmusban

Kerüljük a hosszú szemkontaktus (provokatív)

Kerüljük a hirtelen mozdulatokat

Álljunk nyugodtan, kéz, karok test mellett

Tartsunk legalább egy lépés „ütés” távolságot

Krízis kezelése

Az általános elveken túl meghatározó a beteggel való első találkozás, illetve annak kezelése.

Mindig szem előtt kell tartani a „megelőző” szemléletet, mely szerint az agresszív

viselkedést megelőzni, és nem kezelni kell! Nemzetközi gyakorlatban ezt „első perc”

technikának nevezik. Melyben fókuszálunk az agresszív beteggel való első találkozásra, ahol

központi szerepet kap a meglevő stressz csökkentése, egy optimális kapcsolat kialakítása a

beteggel, állapot gyors felmérése, amelynek sikeres kivitelezése során pozitívan tudjuk

befolyásolni a további helyzetet.

1, Csökkentsük a kialakult feszült helyzetet

Nagymértékben befolyásolja a feszült szituációt, ha ismerjük a beteget, ugyanakkor

figyeljünk arra, hogy ez pozitívan, és negatívan is hathat. Fontos a helyzet tisztázása, a

konfliktus forrás megtalálása. Látnia kell a betegnek, hogy a kezelőszemélyzet együtt

dolgozik a problémájának megoldásában. Informáljuk a beteget az adott szituációról. Kik

vagyunk, mi történt, hol van, mit várhat beteg, és kitől. Kommunikációnk mindvégig legyen

következetes, határozott, indulatmenetes. Kerülve annak megvitatását, ami a beteg felvételét

illeti, hiszen ezen változtatni nem tudunk. Gyakran legegyszerűbb a stresszt csökkenteni, ha a

beteget étellel, vagy folyadékkal kínáljuk. A problémát sokszor a beteg alapszükségleteinek

részleges, vagy teljes hiánya okozza. Folyamatosan kontrolláljuk a szituációt, ne maradjunk

egyedül a beteggel!

2, Törekedjünk egy optimális kapcsolat kialakítására

Ebben a periódusban számos döntés születik a beteggel kapcsolatban. Amennyiben állapota

engedi, biztosítsunk döntési helyzeteket a betegnek. (Mit szeretne? Elsőnek értesítsük

hozzátartozóját, vagy inkább elfoglalná helyét?) Nagyon sok beteg több autonómiát, és

információt igényel kezelésükről, mint amit kapnak. Döntési helyzetekben való részvételt a

betegek diagnózisa (kivéve sürgősségi esetekben) nem befolyásolja. Egy szkizofrén betegnek

ugyanúgy szükséglete részt venni kezelésében, mint egy szorongásos kórképben szenvedőnek.

Ne csapjuk be a beteget, ne ígérjünk olyat, amit nem tudunk teljesíteni.

3, Monitorozzuk a feszültség fokozódásnak korai jeleit

Legfontosabb a beteg állapotának gyors felmérése, amely során el kell tudnunk dönteni,

szükséges e további személyzet garantálva a biztonságunkat. Figyelnünk kell a feszültség

fokozódásának korai jelzéseit, a beteg viselkedését, verbális és nem verbális kommunikatív

jeleit.(2. ábra) Célszerű a beteget olyan helyre kísérni, melynek atmoszférája nyugodt, zavaró

körülmények nem befolyásolják a további ellátást. Mindeközben igyekezzünk minimálisra

csökkenteni a környezetből adódó veszélyforrásokat.


50

4, Az „első perc” lezárása:

Az „első perc” befejezéseképpen (amennyiben sikerült megnyugtatni) ismertessük meg a

beteggel a házirendet, mondjuk, el mit szeretnénk, mely magatartás az elfogadott. Mutassuk

be az osztályt, a kezelő személyzetet, ahova szükség esetén fordulhat problémájával. A

betegnek látnia kell, hogy kitől kaphat segítséget szükség esetén. Érezze azt, hogy nem

hagyjuk egyedül problémájával. Mindemellett folyamatosan figyeljük viselkedését, valamint

a feszültség fokozódás korai jeleit.

Az idő múlásával jelentősen csökken az esélye az agresszív viselkedés sikeres

megelőzésének!

Az agresszív magatartás tettbe fordulásának előrejelzése, és megítélése a szakdolgozók egyik

legnehezebb feladata. Mindemellett ha tisztába vagyunk a feszültség fokozódásának korai

jeleivel, ismerjük a leggyakoribb komplex okokat melyek agresszív viselkedést

eredményezhetnek, hatékony kommunikációs technikákat alkalmazunk, kutatások sora

bizonyítja, hogy jelentősen lehet csökkenteni az agresszív viselkedések előfordulását.


51

Korlátozó intézkedések

Amennyiben a verbális megnyugtatás nem hozott eredményt, és a beteg továbbra is közvetlen

veszélyeztető magatartást mutat korlátozó intézkedés válhat szükségessé. Használata a

pszichiátriai ellátás leggyakrabban vitatott területe mind a mai napig. Kegyetlen emberellenes

beavatkozásnak tekintik. Hátrányos megítélésének hátterében téves információk, hiedelmek

állnak. KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉS MINDIG A BETEG, ÉS MÁSOK TESTI

ÉPSÉGÉNEK VÉDELMÉBEN KERÜL VÉGREHAJTÁSRA, ÉS SOHA NEM LEHET

BÜNTETŐ JELLEGŰ! A korlátozó intézkedések feltérképezése az utóbbi pár évig háttérbe

szorult, napjainkban viszont számos kutatás rendelkezik ennek a sötét területnek a

felderítésére. Melyek magukba foglalják:

1, Különböző típusú korlátozások definícióit.

2, Feltárják a leggyakoribb okokat melyek korlátozáshoz vezetnek.

3, Vizsgálják esetleges mellékhatásait.

4, A korlátozó intézkedések jogi vonatkozásait veszik górcső alá

5, Útmutatást javasolnak biztonságos kivitelezésükre.

6, Irányelveket javasolnak a kényszerítő intézkedés alá vont beteg monitorozására.

7. Dokumentációs irányelveket foglalnak magukba.

A korlátozás alkalmával „tudatosan kontroll alatt” tartjuk azt a személyt, aki önmagára, vagy

másokra nézve potenciálisan veszélyes. Elrendelése veszélyeztető, vagy közvetlenül

veszélyeztető magatartást mutató betegeknél lehetséges. Hogy ki tartozik ezen megítélések

alá, azt két jogi definíciót részletesen kifejti, mely a 1997. évi CLIV. Törvény 188. § E

pontjában található.

Veszélyeztető magatartás: a beteg – pszichés állapotának zavara következtében – saját vagy

mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet, és a megbetegedés

jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelésbe vétel nem indokolt.

Közvetlenül veszélyeztető magatartás: a beteg – pszichés állapotának akut zavara

következtében – saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos

veszélyt jelent.

A különböző típusú korlátozó intézkedések meghatározásai:

Pszichikai korlátozás: A veszélyeztető, illetve közvetlen veszélyeztető magatartás

elhárítását célzó pszichés megnyugtatás.

Fizikai korlátozás: Szabad mozgás korlátozása, testi kényszerrel, fizikai és

mechanikai eszközökkel, mely magába foglalja az intézet elhagyásának

megakadályozását, izolációs kórterembe való elhelyezését, szükség esetén a beteg

rögzítését.

Kémiai korlátozás: A korlátozni kívánt magatartás elhárításához szükséges

gyógyszer alkalmazása, a beteg beleegyezése nélkül.

Elkülönítés: Intézményen belül.(Izolációs szoba)

Komplex korlátozás: Pszichikai, fizikai, kémiai korlátozások komplex alkalmazása.


52

A korlátozó intézkedések kivitelezésének leggyakoribb okai:

Beteghez kapcsolódó faktoroknál az agitáció, zavartság, önsértés magas kockázata,

agresszivitás, és pszichotikus állapotok a leggyakoribb, tényezők melyek korlátozáshoz

vezethetnek.

Kezelőszemélyzet meghatározása szerint leggyakrabban a beteg közvetlen veszélyeztetett

magatartása, valamint mások testi épségének védelme céljából kerül kivitelezésre.

Kezeléshez kapcsolódó tényezők, különböző ápolási beavatkozások foglalnak magukba,

melyek elmaradása (beteg aktuális állapota miatt) egészségének károsodásához vezethet. Ide

tartoznak:

Centrális véna, infúziós terápia fenntartása

Oxigén terápia /endotracheális tubus fenntartása

Nasogasztrikus szonda fenntartása

Vizelet katéter fenntartása

Varrat, kötés eltávolításának megakadályozása

Korlátozó intézkedések mellékhatásai:

Mellékhatások előfordulását két oldalról közelítjük meg. Egyrészt a beteg szemszögéből, itt a

szakirodalom a fizikai korlátozás következtében kialakult oxigén hiányos állapotot

(asphraxia) említi, mint leggyakrabban előforduló mellékhatás. Ez a beteg helytelen

pozícionálása következtében jöhet létre. Folyamatosan monitorozott betegnél ez nem

fordulhat elő! Másrészt vizsgálja az egészségügyi személyzet részéről, akik a korlátozó

intézkedés kivitelezése alatt szenvedtek egészségkárosodást. Ennek előfordulása, nem

megfelelő kezelése súlyos, hatással bírnak a dolgozókra. Negatívan befolyásolja

mindennapjaikat, életük minőségét, mindamellett szakmai munkájukra is romboló hatással

van. Többszörösére növeli a kiégés lehetőségét, amely munkateljesítmény csökkenésében,

elszemélytelenedésben és érzelmi kimerültségben nyilvánul meg. Éppen ezért fontos a

bekövetkezett incidens után foglalkozni a szakdolgozóval! HISZEN HA NEM MI, AKKOR

KI SEGÍT A SEGÍTŐN?

Korlátozó intézkedések jogi vonatkozásai

A pszichiátriai betegek intézeti felvételének és az ellátásuk során alkalmazható korlátozó

intézkedések szabályait a 60/2004. (VII. 6.) ESzCsM rendelet szabályozza hazánkban, amely

a következőket foglalja magába:

(5) A pszichiátriai intézet részletes eljárásrendet alakít ki a korlátozó intézkedések

elrendelésének és alkalmazásának szabályairól, amelyben önmagára nézve a hatályos

jogszabályokban foglaltaknál szigorúbb szabályokat is megállapíthat.

Az eljárásrendnek tartalmaznia kell:

az intézmény munkarendjét figyelembe véve a korlátozó intézkedések elrendelésének

szabályait;

a korlátozó intézkedések egyes formáinak maximális időtartamát;

a korlátozó intézkedések egyes formái mellé rendelt megfigyelés szabályait;

a korlátozás feloldásának szabályait;

a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos értesítési jogokra és kötelezettségekre

vonatkozó szabályokat;

a panaszjog gyakorlásának részletes szabályait.

(6) Az (5) bekezdés szerinti eljárásrendet tartalmazó dokumentumot a pszichiátriai

beteg, valamint törvényes és meghatalmazott képviselője, illetve az intézmény dolgozói

számára jól látható módon ki kell függeszteni.


53

KORLÁTOZHATALAN EMBERI JOGOK KORLÁTOZHATÓ EMBERI JOGOK

Emberi méltósághoz való jog Személyi szabadság

Személyes szabadsághoz, biztonsághoz való jog Intézmény elhagyásának joga

Ártatlanság védelemhez való jog Ellátás visszautasításának joga

Gondolat,- lelkiismeret és vallásszabadság joga Önrendelkezéshez való jog

Férfiak és nők egyenjogúsága Egészségügyi dokumentáció megismerésének joga

Kisebbségek jogai, diszkrimináció tilalma Orvosi titoktartáshoz való jog

Állampolgárságtól való megfosztás tilalma Kapcsolattartás jog

Egészségügyi ellátáshoz való jog Tájékoztatáshoz való jog

Korlátozó intézkedés kivitelezése

A dühöngő beteg fizikai megfékezése soha nem volt egyetlen egészségügyben dolgozó

feladata, mindemellett az egymásnak való segítségnyújtás mindennapi erkölcsi szabály.

Amennyiben a beteg nincs rögzítve érkezéskor, kérjük meg a mentős, illetve rendőr

kollégákat segítsenek nekünk! ADDIG NE VEGYÜK ÁT A BETEGET! Amennyiben a

beteget még nem vettük át (de ha megtörtént, és baj van) és közvetlen veszélyeztető

magatartást mutat, jogunk van rendőrt hívni, kényszerintézkedést kérni magunk, és mások

testi épségének védelmére (szerződés a rendőrséggel)!

Döntéshozatali modell alkalmazása kényszerítő intézkedéshez

Személyzethez kapcsolódó

faktorok

Nem

Képzettség

Munkatapasztalat

Beteghez kapcsolódó

faktorok

Kórelőzmény

Demográfiai markerek

Diagnózis

Kóros pszichopatológia

Biológiai faktorok Szituációhoz kötött

faktorok

Sürgősségi felvétel

Dinamikusan

változó tényezők

Beteg, vagy a személyzet

közvetlen veszélyben

van

Korlátozó intézkedés

használata


54

Minél nagyobb számban van a személyzet, annál kevesebb az esély arra, hogy a beteg nyílt

agresszióval éljen. A fizikai korlátozás elrendelése orvos feladata, különleges esetben

szakdolgozó is elrendelheti, természetesen azonnal értesíteni kell az orvos, akinek ezt 2 órán

belül jóvá kell hagynia! Bármelyen korlátozó intézkedés kizárólag addig alkalmazható, amíg

elrendelésének oka fennáll! Nevelési, büntetési célból korlátozó intézkedést végrehajtani

szigorúan tilos!

MIT TEGYÜNK ÉS MI AZ, AMIT NE

Mérjük fel a beteget (orr, bütyök, sérülések,

fegyver)

Ne adjuk fel lehetőségét a

"békés"megoldásnak

Konzultáljunk kollégáinkkal mielőtt

cselekszünk! (LEGYEN TERV) Ne cselekedjünk gondolkodás nélkül

Bizonyosodjunk meg róla, hogy mindenki

tudja a feladatát

Ne hagyjuk figyelmen kívül a

kezelőszemélyzet adottságait, félelmét

Használjuk gyorsan, és szabályosan a

korlátozó eszközöket

Ha döntés született kivitelezéséről ne

hezitáljunk

Kényszerítő intézkedés alá vont beteg monitorozására.

Amikor a beteg rögzítése megtörtént a korlátozás ideje alatt a beteg állapotát, szükségleteit

rendszeres időközönként ellenőrizni kell személyesen! Minimum 15 percenként, szükség

esetén gyakrabban, akár folyamatosan. Ha a szakdolgozó az észlelés során bármilyen jelentős

állapotváltozást észlel, azonnal értesítse az orvost, valamint köteles intézkedni a korlátozás

módosításáról Az ápolási dokumentációban az észlelést tényét, eredményét, esetleges

módosítását rögzíteni kell!

A korlátozott beteg ápolásának figyelembe kell venni:

Rendszeresen ellenőrizzük a beteg végtagjait.

Győződjünk meg, hogy a beteg megfelelő pozícióban van e.

Segítsünk a betegnek pozíciót váltani, ha erre nem képes. Legalább 2 óránként!

Biztosítsuk a beteget szükségleteinek kielégítésében.

Próbáljuk megnyugtatni.

Szakszerűen rögzített beteg


55

Video monitorozás CCTV (zárt láncú tv hálózat) Izolációs szobában elhelyezett betegnél

egyre több helyen van lehetőség tv monitorozásra. Használata etikai jellegű kérdéseket vet fel,

de ha beteg érdekeit vesszük figyelembe, és betartjuk a felsoroltakat általa a beteg

megfigyelése hatékonyabbá válik.

1, A monitor használata önmagában nem elegendő! Nem helyettesíti a beteg vizuális

megtekintését!

2, Dokumentációval igazoljuk a monitorozás szükségességét.

3, Informáljuk a beteget, hogy veszélyeztető állapota miatt monitoron figyelni fogjuk. Joga

van tudni.

4, Monitorozás mellett, fenntartjuk a beteggel a személyes kapcsolatot, biztosítva arról, hogy

nem hagyjuk magára, és segítünk neki.

5, Kizárólag a személyzet láthatja a monitort!

6, Mindig legyen, aki folyamatosan figyeli a monitort. Így időben reagálhatunk, mivel számos

tünet nem azonosítható monitor által. Mint például:

Vegetatív tünetek: Bőr színe, sápadtság, izzadékonyság

Éberségi szint zavarai: szomnolencia, szopor, stupor állapota

Vitális paraméterek: légzés, vérnyomás anomáliákat

Bőr sérülése

Stranguláció

Abban az esetben, ha a beteg személyesen van monitorozva, biztosítjuk számára a szakszerű

ellátást ezek a problémák elkerülhetők.

Korlátozó intézkedés dokumentációs irányelvei: „A szó elszáll az írás marad” tartja a mondás. Ez különösen igaz a korlátozó intézkedésekre.

Minden egyes korlátozó intézkedést dokumentálni kell! Elmaradása komoly jogi

felelősséget hordoz magában. A korlátozó intézkedés végrehajtásának elrendelése esetén

tájékoztatási kötelezettség terheli az intézetet a következők szerint. A beteget:

a korlátozó intézkedés formájáról,

szükségességéről,

valamint az intézkedés feloldásáról.

A beteg törvényes képviselőjét szóban a végrehajtás előtt, sürgős esetben utána 72 órán belül

tájékoztatni kell a korlátozó intézkedés elrendeléséről, formájáról, feloldásáról. Továbbá az

adatlap másolatát át kell adni neki, illetve meg kell küldeni az ellátott törvényes

képviselőjének.

Illetve az intézet betegjogi képviselőjét az elrendeléstől számított 48 órán belül értesíteni

kell.

Korlátozó intézkedés alkalmazása esetén az 1/2000 SzCsM rendelet 6. számú melléklete

alapján rögzíteni kell. A dokumentációnak tartalmaznia kell az alábbiakat:

Elrendelő nevét, beosztását

Az alkalmazott korlátozó intézkedés meghatározását.

A korlátozás elrendelésének rövid indoklását

Kezdetének idejét, várható időtartamát, feloldásának idejét

Korlátozó intézkedés ellenőrzésével megbízott személy (ek) nevét, beosztását

Intézetvezető, korlátozást elrendelő orvos aláírását


56

A korlátozó intézkedések alatti megfigyeléseket az 1/2000 SzCsM. 6 számú mellékletben

található betétlapon kell feltüntetni. A szakdolgozók valamennyi ellenőrzést, az esetleges

módosításokat, korlátozás eredményességét aláírásával rögzíti. A kitöltött és aláírt

dokumentációkat az ápolási tervhez kell csatolni.

Zárszó

A szakmában eltöltött két évtized alatt, számos agresszióval kapcsolatos szituációt átélve

döntöttem úgy, hogy megírom ezt a fejezetet. Sajnos még mindig találkozunk olyanokkal,

akik ezt hibásan „munkánk részének” tekintik. A dühöngő beteg fizikai megfékezése soha

nem volt egészségügyi dolgozó feladata, ettől függetlenül az agresszióval tudni kell kezdeni

valamit. Felismerni, kommunikálni, megfigyelni, monitorozni, dokumentálni, ápolási

feladataink közé tartoznak. A fejezet elsődleges célja, pótolni azt a tátongó űrt, mely ennek a

területnek hiánya okozott. Tartalmazza mindazt, melyeket jelenleg tudunk a témáról,

tapasztalataink, legújabb kutatási eredmények, nemzetközi szakirodalmi folyóiratok, és

könyvek áttekintése alapján. Mindamellett, remélem, hogy más egészségügyi területen

dolgozók is olvasni, valamint gyakorlatban hasznosítani fogják, mivel az agresszív

magatartást mutató pácienssel az egészségügy bármely területén találkozhatunk. Az agresszív

magatartás tettbe fordulásának előrejelzése, és megítélése a szakdolgozók egyik legnehezebb

feladata. Ettől függetlenül hiszek a megelőző szemléletben, hiszem, ha ismerjük az agresszív

viselkedés leggyakoribb előidéző okait, figyelmeztető jeleit, hatékony kommunikációs

stratégiákat alkalmazunk, nagy százalékban megelőzhetjük az agresszív viselkedések

kialakulását!


57

Pszichopatológia

A pszichiátriai betegek magas szintű ápolásának előfeltétele, hogy az ápoló a

pszichopatológia alapfogalmaival tisztában legyen. Ez azért fontos, mert el kell tudnunk

különíteni a normál viselkedést a kórostól. Fontos tudnunk, hogy egyáltalán mire figyeljünk.

A pszichopatológia ismerete lehetőséget ad számunkra, hogy megelőzzük a beteg kóros

viselkedéséből adódó sérülést, konfliktust, illetve csökkentsük az esetleges

állapotrosszabbodás kockázatát. Pszichopatológiai ismeretek hiányában nem lehet

elképzelni a beteg pszichés vezetését!

Az emberi psziché egységes egész, amely különálló részekre nem bontható. Ennek

ellenére a patológiás történések megértéséhez szükséges az egyes összetevők izolált

vizsgálata, az egyes elemek kóros megváltozásainak elemzése.

Az emberi psziché főbb elemei Eysenck felosztásában:

Kognitív struktúra

észrevevés-érzékelés; élményvilág

figyelem

emlékezés

gondolkodás

értelmesség

Affektív struktúra

emóció

indulat (affektus)

hangulat (thymia)

közérzet (phoria)

Konatív struktúra

akarati élet

jellemkarakter

pszichomotórium-magatartás

Biológiai struktúra

reflex

ösztön

motiváció

szükséglet

Tudat

A pszichés működések az agynak -a legmagasabb szervezettségű anyagnak- a

működései, funkciói, így attól nem függetleníthetők. Ennek ellenére a pszichés tevékenység

egyszerű ok-okozati viszonnyal nem magyarázható. A pszichés működések összessége, azok

jellege, arányainak keveredése adja meg a személyiség lényegét és jellegzetességeit. A

pszichés tevékenység alakulásában jelentős szerepet kap a környezet, a társadalmi befolyás, a

tradíciók, és általában minden, ami az egyént körülveszi.


58

A kognitív struktúra

Érzékelés

Az életben a környezetben való eligazodás, az alkalmazkodás, a szervezet állapotának

felmérése az érzékelés, észrevevés útján történik. Ez a folyamat a megismerés alapja.

Az érzékelés folyamatának alapvető mozzanatai a következők:

Inger Ingerület Vezetés Feldolgozás a kérgi központokban

Inger: Minden érzékelés ingerrel kezdődik.

Az ingerek lehetnek: - külső (külvilágból érkező) ingerek

- belső (szervezetünkből érkező) ingerek

Ingerület: Az ingert a megfelelő érzékszerv (receptor) felveszi, és ingerületté alakítja.

A receptorok: - exteroceptorok (távolsági, kontakt)

- interoceptorok

Az ingereknek bizonyos erősséget kell elérniük, hogy felfogjuk őket. Minden

érzékszervünknek van egy bizonyos ingerküszöbe, ennél kisebb erősségű ingerre a receptorok

nem reagálnak. Az ingerküszöb azonban változhat.

Vezetés: Az ingerület az afferens pályán halad a kérgi központokba, miközben átfut a

talamuszon és befut a retikuláris rendszerbe is.

Feldolgozás: Az agykérgi idegsejtekben kémiai és fizikai változások jönnek létre, érzékeljük

az ingert (percepció), majd ezt követi maga a felismerés (appercepció).

Az érzékelés intenzitása függ az inger erősségétől, függ az adott pszichés

konstellációtól, és függ a személyiség irányultságától. Az érzékelés két fontos mozzanata az

érzet (közvetlen izgalom hatására keletkezik a megfelelő kérgi területeken) és a képzet (az

izgalomnak a felidézése).

Érzet Képzet

többdimenziós, érzékletes

külső térbe vetül

részletekben gazdag

színgazdag

stabil, változatlan

akarattól független

passzívan éljük meg

objektív valóság

kétdimenziós, képszerű

szubjektív tudatban éljük meg

részletekben szegény

színtelen, szürke

instabil, változékony

akarattól függő

aktívan idézzük fel

szubjektíven előidézett élmény


59

Észlelés

Az észlelés egy szintetikus folyamat (érzékelés + tapasztalat). Az inger és az észlelési

csatornák közé beiktatódik az egyén irányított műveleteinek sora:

fürkészés

letapogatás

az idegrendszerünkben már tárolt adatokkal való összevetése

tapasztalataink beépülése észlelésünkbe, ez a konstancia jelensége (pl. a megváltozott

elhelyezési vagy megvilágítási viszonyok ellenére azonos a nagyság, forma, szín

észlelésünk).

Az észlelés tehát folyamat. A különböző területekről (látás, hallás stb.) áramló érzékleti

információk összekapcsolódnak, hozzáadódnak a múltbeli tapasztalásunkra. Észlelésünk

alapvető célja, hogy a külvilágot, annak változásait valósághűen közvetítse részünkre.

Észlelésünk azonban erősen személyes jellegű is.

Az érzékelés és az észrevevés zavarai

Az érzékelés zavarait három csoportba sorolhatjuk:

az érzékszervi károsodásból eredő zavar,

a kvantitatív zavar,

a kvalitatív zavar.

Az érzékszervi károsodás okozta érzékelési zavarok nem tartoznak közvetlenül a

pszichiátria tárgykörébe. Ide a legkülönbözőbb érzékszervi zavarok sorolhatók (a tapintás,

látás, hallás, íz, szaglás, egyensúly zavarai, de idesorolják a beszédzavarokat is).

Az érzékelés kvantitatív zavarai túlnyomóan a neurológia körébe tartoznak.

Előfordulhat pszichés okokból fellépő kvantitatív érzékelészavar, ez kétféle lehet:

hiperesztézia (túlérzékenység), amely kialakulhat testi betegség kapcsán, kifáradás vagy

különféle pszichózisok talaján;

hipoesztézia (csökkent érzékelés), amely esetenként teljes analgesiába mehet át

(pszichogén analgesia). Létrejöhet gyengeelméjűség esetében, elmebetegségben, az

éberség szintjének csökkenésekor, erős indulat hatására, hisztériásoknál.

A kvalitatív zavarok két nagy csoportja: az észrevevés abnormitásai és a tartalmi zavarok.

Az észrevevés abnormitásai:

a külvilág elidegenedése: a beteg úgy érzi, hogy megváltoztak körülötte az emberek, a

tárgyak, a színek. A szkizofréniások e megváltozottságot valóságként élik meg;

megzavart érzékelés: lényege az érzékelés ún. hasadása (jellemző a szkizofréniára, illetve

hallucinogén anyagok fogyasztása esetén);

az időélmény zavarainál a történések felgyorsulnak vagy lelassulnak, a beteg a vele történt

eseményeket nem tudja elhelyezni a múltjában, a tegnap összemosódik a régmúlttal;

a térélmény zavarainál a tárgyak túl kicsik, nagyok, torzak, a közel-távol, az arányok

megérzése elveszett;

a testséma zavara: testünk tudatos megélése mozgásainknak, a testünkből érkező

érzéseknek, testünknek a külvilágtól való elkülönültségének élményeiből tevődik össze,

ezáltal tájékozódunk a világban, helyezzük el magunkat a környezetünkben. A testséma


60

élménye egységes és oszthatatlan. Kóros állapotokban ez az egység felbomlik (pl.

szkizofrénia). E zavar lehet:

deperszonalizáció azt jelenti, hogy a testséma egysége megbomlik, esetenként testének

egyes részeit önálló lényként éli meg a beteg, máskor egyes testrészeit negálja, de

idesorolható a gondolat elidegenedése, felhangosodása is;

fantomfájdalom: az amputált végtag helyén fellépő fájdalom;

doppelt orientáció: a beteg egy időben kettősen éli meg magát;

a realitásérzet zavara:

a valóság téves megítélése: az objektív valóság és a szubjektív élmény közötti határ

elmosódik, a reális irreálissá válik, minden idegenszerű, különös;

derealizáció: csak a szubjektív kóros élmények irányítják a beteget;

tévely: az észrevevés komplex zavara, amely társul a derealizációval, a gondolkodás, az

affektivitás és az ítéletalkotás zavarával (a tévely esetében a szubjektum válik

főszereplővé, rajta keresztül érvényesül az objektív világ, így megfordul minden, a

valóság elveszíti realitását, a tények, jelenségek a szubjektumon szűrődnek át, és

megváltozik jelentőségük, értelmük és értelmezésük). Ez elsősorban a szkizofrénia

jellegzetes tünete.

Tartalmi zavarok:

illúzió esetén a külvilági tárgyakat, jelenségeket hamisan érzékeljük (a kívülről jövő inger

itt megvan, van külső tárgy, de félreismerjük). Exogén pszichózisok, epilepszia,

szkizofrénia, hisztéria tüneti képében található, de egészséges embereknél is jelentkezhet.

Az illúzió lehet:

figyelmetlenség - ez még a normális pszichés működések esetén is jelentkezhet, pl. a

sajtóhibákat nem vesszük észre, ha a tartalom leköti figyelmünket;

geometriai illúzió, amikor azonos ábrák a térhatás következtében eltorzulnak;

affekt illúzió, amikor az intenzív érzelmi beállítottság meghamisítja a valóságot (pl.

sötétben egy bokor sziulettjében támadót vélünk, a szerelem eltereli a figyelmet a

partner hibáiról stb.);

pareidolia: a figyelem elterelődésével jelentkező kóros észrevevés realitásítélet nélkül

(pl. a felhőben alakok látása);

kóros illúzió: már átmenet a kóros érzékeléshez, és feltétlenül patológiás jelenség (pl.

delíriumban az állatok látása a falmintákban);

hallucináció: a külvilági inger nélküli észrevevés, amely az érzet minden sajátosságával

rendelkezik, és a beteg meg van győződve érzékelésének valódiságáról (fellép:

szkizofrénia, affektív pszihózisok, exogén pszihózisok esetén, okozhatják mérgek,

hallucinogén anyagok, felléphet fáradt állapotban, traumák után, okozhatja cerebrális

izgalom, epilepszia).

Pszeudohallucinációnak nevezzük azokat a hallucinációkat, amikor a beteg tudatában van

annak, hogy amit az érzékszerveivel érez, az nem a valóságnak megfelelő.

A hallucinációk fajtái:

látási hallucinációk, amelyekben megkülönböztetjük az elemi fényinger észlelését (pl.

szikrák, fény) és az összetett képek észlelését;

hallási hallucinációk, mint elemi hangok észlelése, pl. zaj, zörej, zúgás (többnyire

organikus agyi betegségekben fordul elő), illetve mint kívülről jövő hangok, amelyek

szidják, utasítják vagy dicsérik a beteget (ez utóbbi a szkizofréniára jellemző);


61

szaglási- és ízérzési hallucinációknál a beteg kellemetlen, kellemes vagy szokatlan

szagokat, ízeket érez (agytumornál, epilepsziás aurában és szkizofréniában fordulnak

elő);

szervérzési hallucinációk a szkizofréniában a leggyakoribbak (a beteg úgy érzi, hogy

vonaglanak, tekeregnek a belei, veséit marokra fogják stb.);

képzetanomáliák: az érzékelés tartalmi zavarának harmadik nagy csoportját képezik (a

normál gondolkodásban, tudatban keverednek a valóságos észrevevések, érzetek és

képzetek). Megnyilvánulási formái:

az emlékezési hallucináció, amelynek lényege, hogy a valóságos élmény megváltozik,

átalakul;

a déja vu élmény azt jelenti, hogy a beteg úgy érzi, átélte már a vele történteket;

a jamais vu élmény esetében a beteg a vele megtörténteket soha nem észleltnek

minősíti;

dreamy state: álomszerű állapot, amelyben a képzeletben jelentkező kóros észlelés lép

a valóság helyébe, és ezt tudattorzulás kíséri (az utolsó három jelenséget az epilepsziás

rohamot megelőző aurában észleli a beteg leggyakrabban);

a pseudologia phantastica a kóros hazudozás jelensége, amikor a beteg képzeletében

kialakított meséket valóságként adja elő;

confabulatio: a színes meseszövés jelensége, a beteg a megjegyző emlékezés

hiányossága esetén a hiányzó emlékeket régi és megmaradt emlékképeivel tölti ki.

A figyelem és zavarai

A figyelem valamennyi lelki folyamatunk kísérőjelensége, egyben feltétele is. A

figyelem előkészíti az információfelvételt. A figyelem neuronális történés eredménye, a RAS

(retikuláris aktiváló szisztéma) ébresztő jelzéseket küld az agykéregbe, közben az

idegrendszer általános ingerfelvételi készségét is fokozza, másrészt ugyanilyen úton

aktivitáscsökkentő (altató) jelzéseket is továbbít. Ha a környezet ingerei egysíkúak vagy

szegényesek, akkor hamarabb váltja ki az aktivitás csökkentését. Ezért alszunk el könnyebben

sötétben, csendben. Ha sok vagy változatos inger ér bennünket, akkor a RAS ébresztő

jelzéseket küld az agykéregbe és egyes kéreg alatti rendszerekbe. Ébresztő funkciója fokozza

az agykéreg általános készenléti állapotát az ingerek befogadására, aktivitáscsökkentő

munkája pedig növeli az agykérgi ingerküszöböket, tehát nehezíti az ingerfelvételt. A diffúz

aktiváció a megfelelő éberségi szintért felelős, az agykérgi tevékenység pedig a tárgyra

irányuló figyelmi funkciót szervezi.

A figyelem szelektáló funkció, ez teszi lehetővé számunkra a fontos jelenségek

kiválogatását. A figyelem szoros kapcsolatban áll az érdeklődésünkkel, az affektív

odafordulásunkkal, az aktuális problémáinkkal, szükségleteinkkel és tudatos céljainkkal. Így

tehát részben a környezet, részben a szubjektív érdek határozza meg figyelmi állapotunkat.

A figyelem lehet:

önkéntelen, amely létrejön eltérő intenzitású, újszerű inger hatására, valamint olyan

dolgok hatására, amelyekhez személyes élmény fűződik (pl. egy zsibongó tömegben

meghalljuk a nevünket);

szándékos, ami tudatos elhatározástól függ, egyén által kiválasztott.


62

A figyelem általános jellemzői:

figyelemkoncentráció: az irányultságot és a terjedelmet jelenti;

figyelemvigilitas: a figyelem ébersége, az energetikai töltés; azt jelenti, mennyire képes

valaki az ingerekhez fordulni;

figyelemtenacitas: jelenti a figyelem tapadási képességét, leköthetőségét,

mozgékonyságát.

A figyelem zavarai általában pozitív vagy negatív irányúak:

A koncentráció zavara negatív irányban a szóródottság, dekoncentráció, amely

normális körülmények között is fellép fáradtságban, illetve elalvás előtt vagy ébredéskor.

Súlyosabb alakjai neurózisban, organikus agybántalmaknál észlelhetők.

Pozitív kóros állapot a fokozott koncentráció, amely például paranoid kórképek

jellemzője. Egészséges embereknél előfordul például tanulási vagy vizsgahelyzetben.

Vigilitás zavara: a hypervigil figyelem (mánia, hebephrenia, szkizofrénia) csapongó,

könnyen terelhető. A hypovigil figyelem alig felkelthető, nehézkes (depresszió, stupor).

Tenacitás zavara: hypertenax figyelem a nehézkes, kórosan tapadó (depresszió,

paranoid zavar). Hypotenax figyelem esetén alig tud tartósan figyelni a beteg (mánia).

Az emlékezés és zavarai

Az emlékezet nehezen meghatározható fogalom. Általában mindenfajta tanulás

hatásának megőrzését jelenti. Az emlékezés első mozzanata a megjegyzés. Az észlelt vagy

megtanult új anyagot azonban meg is kell őrizni, meg is kell tartani az emlékezetben. Ez a

megőrző emlékezet. Fel is kell idézni fogalmainkat, ismereteinket; ez a felidéző emlékezés.

Kétfajta emlékezést különböztetünk meg:

rövid idejű

tartós

A rövid távú emlékezés kb. 10 másodpercre terjed ki, befogad mindent (értelmes,

értelmetlen, fontos és teljesen jelentéktelen számokat, szótagokat, szavakat stb.). A leginkább

elfogadott elmélet szerint a rövid idejű emlékezet az idegsejteken belüli és a sejtegyüttesek

közötti zárt körön belül forgó ingerületi folyamat.

A tartós emlékezet terjedelme egyénektől függő, a tartalma szerint változó, óráktól

évekig terjed, és elsősorban az egyén szempontjából jelentős, értelmes és szükséges ún. én-

körüli jelenségekre terjed ki. A hosszú távú emlékezés neuronális alapja valószínűleg a

szinaptikus kapcsolatok szerkezetének tartós megváltozása, átalakulása. A molekuláris alap a

sejtfehérjéhez kötött. Ezeknek az emlékeket hordozó fehérjéknek a szintézisét a DNS

irányításával az RNS-molekulák serkentik.

Az emlékezés szerves része a felejtés, nélküle nincs folyamatos szellemi munka, a

gondolkodás elakad; ez az a funkció, amely kiirtja a szükségtelen, értelmetlen információkat.

Az emlékezést befolyásoló tényezők:

az időtényező (a tanulással elsajátított anyag fokozatosan, eleinte gyorsan, majd lassabban

csökken; a gyakori ismétlés javítja a megjegyzést);

az emlékezeti anyag sajátosságai (az emocionálisan hangsúlyos, rendszerezett, szervezett

anyag, a be nem fejezett feladatok jobban rögzülnek, az érdektelen, a kellemetlen

színezetű anyag hamar „felejtődik”);


63

a személyiségi tényező (egyes típusok különíthetők el: vizuális, auditiv stb., fontos a

személység beállítódása, az én szerepének jelentősége).

A rövid távú emlékezés zavarai:

gyengült (oligofrénia, dementia);

Korzakov-szindróma (organikus agybántalmakhoz társuló amnesticus szindróma), tünetei:

a megjegyzés súlyos zavara;

tér- és időbeli dezorientáció;

confabulatio (színes meseszövés), ezzel tölti ki a beteg a hiányos emlékképet;

betegségbelátás nincs;

presbyophrenia: öregkori kóros állapot, lényege a megjegyzés súlyos, izolált zavara (a

beteg azonnal elfelejt mindent, emiatt állandóan önmagát ismétli).

A tartós emlékezés zavarai:

lacunaris (szigetszerű);

diffúz (fokozatos és mind súlyosabb, a friss emlékképek vesznek el először).

Az emlékbeidézés zavarai:

alaki zavar:

hypermnesia (könnyű és nagyszámú emlékkép egyidejű felidézése, előfordul

mániánál, szkizofrénia paranoid formáinál);

hypomnesia (nehézkes felidézés depresszióban, dementiában);

tartalmi zavar:

retroakív hallucináció (nem létező élményekre való emlékezés, alapja: doxasma,

hallucináció);

paramnesia (emlékezési illúzió): az átélt élményt a beteg hangulatának megfelelően

átalakítja.

A kvalitatív zavarok:

affektív mnesticus transzformáció (érzelmek hatására eltorzul az emlékezés);

kognitív mnesticus transzformáció (az intellektustól függően torzul);

személyiségfüggő mnesticus transzformáció (pl. a hangulatzavar átformálja az emlékeket

és kialakulhat a bűnösségélmény).

A kombinált emlékezészavar:

Az emlékezés zavarai közül a legsúlyosabb az amnézia, amelyben a megjegyzés, megőrzés

és felidézés egyformán zavart. Az amnézia lehet:

lokalizátoros amnézia: időben körülírt (leginkább commotio után jelentkezik), mint:

cograd - a behatással egyidejű;

retrograd - a behatást megelőző időre terjedő;

anterograd - a behatás utáni időre vonatkozó;

szisztémás amnézia mint:

organikus (afázia),

funkcionális (katathymiás).


64

A gondolkodás

A gondolkodás az információk feldolgozási, értelmezési és felhasználási műveleteinek

szervezett rendszere. Az elvonatkoztatás, az általánosítás és az előre elképzelés elvein

alapszik, és alárendelt annak a célnak, hogy az ember lehetőségek sokaságából a

legmegfelelőbb alternatívát kiválassza. A gondolkodás az a folyamat, amely az adott

helyzetben magatartásunkat, annak kialakulását megelőzi. A gondolkodás akaratlagos,

céltudatos működés, és elvezet az ítélethez, ez nem más, mint valamely megállapítás. A

következtetés viszont több ítéletből kialakított új megállapítás. Produktív a gondolkodás, ha új

megállapításokhoz vezet, és improduktív, ha csak „céltalan körbejárás”.

Fázisai:

inger, amelyet a megoldatlan feladat vált ki;

asszociáció, amelyben az emlékek, képzetek kapcsolódnak (a gondolkodás alapját

képezi);

mérlegelés, a célképzet által való válogatás;

ítéletalkotás, a lehetőségek mérlegelése;

következtetés, új ítélet: a megoldás megválasztása;

reakció, a magatartásforma, cselekvés, helyzetmegoldás.

Az asszociáció alaki zavarai

felgyorsulás: az asszociációk gyors egymásutániságát jelenti. Az egyes mozzanatok olyan

sebességgel jelentkeznek, hogy a beteg képtelen az egyes folyamatok végigkövetésére, így

a tartalmak töredékesen jelennek meg a tudatban, majd a beszédben;

meglassulás: gátoltságot jelent, amely miatt a beteg súlyos esetben „kiürül”,

„gondolattalanná” válik, nem tud beszélgetésbe kapcsolódni (pl. depressziónál).

Az asszociáció tartalmi zavarai

homochroniás asszociáció: a hangzási, rímelő asszociációt jelenti (málna-bálna),

idetartozik az echo jelenség is, amikor a beteg a hallott szavakat, az utolsó szótagokat

automatikusan ismétli;

inkoherencia: a képzetek kapcsolat nélküli felmerülése, amelynek következtében a

gondolkodás, majd a beszéd zavarossá, értelmetlenné válik;

az elsődleges inkoherencia a szkizofrénia jellegzetessége, lényege a tudat, a

gondolkodás, a beszéd, a motorium teljes szétesése;

a másodlagos inkoherencia kialakulhat hallucinációk, téveszmék hatására

(szkizofrénia), előfordulhat mániás állapotban a felfokozott hangulat, a felgyorsult

asszociációk következtében;

a pszeudoinkoherencia dementiában, oligofréniában jelentkező összefüggéstelen

képzettársítás.

A képzelet zavarai

szegényes lehet gyengeelméjűeknél, dementiában;

gazdag képzelet: lehet produktív és aktív a művészeknél, tudósoknál; lehet improduktív,

mint az elbutultak céltalan fantáziálása;

pszeudológia fantasztika - a kóros hazudozást jelenti;

kóros ötlet (harántimpulzus): az abszolút bizonyosság érzetével tör a tudatba, tartalma

kóros, hatalmas affektus kíséri, és logikai, kritikai megfontolás nélküli cselekvést

eredményez vagy doxasmát indít el.


65

A gondolkodás alaki zavarai

a felgyorsult gondolkodás értéktelen, hamis ítéletekkel jellemzett, pontatlan, változó

célképzetű gondolkodás. Formái:

gondolatrohanás, gondolatszökellés - itt a gondolatsorok, képzetsorok

összefüggéstelen, inkoherens jelentkezése (gyakori mániás állapotokban);

gondolattolongás - lényege, hogy egyidejűleg több gondolat, ill. gondolattöredék jut a

tudatba (elsősorban szikozfréniában, de normál állapotban is előfordulhat, pl.: vizsgák

előtt);

gondolatelvonás, amikor a beteg úgy érzi, nincs gondolata, mivel mások elvonták tőle (pl.

szkizofrénia);

gondolatfelhangosodás esetén a beteg a saját gondolatait felhangosodva, énjétől

elidegenve éli meg (deperszonalizáció tünete);

a gondolkodás leépülésekor a gondolkodás primitivizálódik, az absztrakciós készség

megszűnik;

zárlat: a gondolatfolyamat hirtelen megszakadása (főleg katatóniás állapotokban);

a meglassult gondolkodás lényege a képzetek megtapadása, az új ingerek új célképzetet

nem keltenek;

a tapadó gondolkodás a meglassult gondolkodás egyik formája, amelyet főleg

epilepsziás betegeknél láthatunk, az ilyen beteg nem képes egy gondolattól elszakadni.

A gondolkodás tartalmi zavarai

zavaros gondolkodás: lényege, hogy az egyes gondolati elemek, egységek céltalanul,

értelmetlenül és összefüggéstelenül kapcsolódnak egymáshoz;

az incoherens gondolkodás alapját a rossz asszociáció képezi, és emiatt érzelem,

indulat által meghatározottan kerülnek értelmetlenül egymás mellé képzetek,

gondolatsorok;

a schizophasia a valóságtól elidegenült, főleg érzelem és vágy által vezérelt

gondolkodás;

katathym gondolkodás: az erős érzelmi töltés miatti téves észlelés következménye;

a mágikus gondolkodás lényege a szubjektum és az objektum összeolvadása;

túlértékelt eszme: az énnel szorosan kapcsolatban álló képzetsorok. Ezek a kényszerképzet

és a téveszme (doxasma).

A kényszerképzet az akarattól független, ismételten a tudatba tolakodó gondolat,

amelyet a beteg kórosnak ítél, de tőle szabadulni képtelen, gyakran messzemenően

befolyásolja magatartását, cselekedeteit.

A téveszme kóros forrásból eredő, s mindig az énre vonatkoztatott téves ítélet, amely

korrigálhatatlan.

A téveszme tartalma szerint lehet:

nagyzásos (megalomán),

önkicsinyítéses (mikromán).

A megalomániás doxasmák lényege az önkitágítás. A beteg túlértékeli, és nem létező

tulajdonságokkal ruházza fel magát, nagy ember szerepét ölti magára. Tartalmuk szerint

lehetnek:

feltalálásos;

erotikus;

vallásos doxasmák.


66

A mikromániás doxasmák lényege -ellentétben az előbbivel- a beszűkülés az önértékelés

elvesztése. Tartalmilag:

önvádlásos- bűnösségi (a beteg felnagyítja apró hibáit, nem létező hibákat lel,

bűnösnek érzi magát)

hipochondriás (betegségélmény keletkezik ok nélkül)

nihilisticus (egyes szervek, testrészek megsemmisülésének élménye)

üldöztetéses (a beteg a környezetében történő eseményeket megfigyelésként,

üldöztetésként éli meg)

meglopatásos - elszegényedéses (e téveszme miatt a beteg gyűjtöget és dugdos)

féltékenységi (általában ok nélküli)

perlekedési (kóros igazságkeresés jellemzi).

A doxasmák lehetnek elsődlegesek, másodlagosak, indukáltak, holothymek, rendszerezettek

és rendszerezetlenek.

Az elsődleges doxasmák motiválatlanok, és nem vezethetők le más pszichológiai

történésekből.

A másodlagos doxasma valamely egyéb pszichológiai történés következménye, pl.

hallucináció.

Indukált doxasma esetén a beteg átadja doxasmáit, és a „megfertőzött” egyén azokat

átélve sajátként továbbadja.

A holothym téveszme a hangulat által irányított és alakított doxasma.

A rendszerezettség annyit jelent, hogy a téveszmés gondolkodás fokozatosan egy

gondolat, képzetsor köré csoportosul: rendszereződnek a kóros észlelések.

Rendszerezetlen doxasmák esetén a kóros észlelések egymástól függetlenül jelentkeznek,

és nem kapcsolódnak össze valamely közös képzetsor köré.

Az értelem és zavarai

Az értelmi képesség a személyiség egyik legalapvetőbb sajátossága, és épsége

nélkülözhetetlen a személyiség egyenletes alakulásához. Az értelem (intelligencia) a

személyiség globális képessége a tanulásra, fejlődésre, alkotásra, alkalmazkodásra.

Az értelem zavara a gyengeelméjűség (oligofrénia), amely veleszületett, peri- vagy

postnatalis életben elszenvedett károsodások következménye lehet.

Okai:

genetikus károsodás

anyagcserezavar

Rh-inkompatibilitás

perinatalis károsodások

Fokozatai:

idiócia (beszélni, járni is alig tud, IQ 35> );

imbecillitás (csak elemi ismeretek megszerzése lehetséges, IQ 49-36);

debilitás (bizonyos ismeretek megszerzése elképzelhető, pl. általános iskola

elvégzése, IQ 69-50).

Az IQ jelzi, hogy egy személy értelmi képessége hogyan viszonyul az átlaghoz. Az átlagos

normál intellektus 90-100 között van.


67

Az affektív struktúra

Az érzelmi élet és zavarai

A legrégibb felfogás szerint az emberi lényeg abban ragadható meg, hogy az ember

értelmes, elmélkedő, megismerő lény. Az értelmi meghatározottságot hosszú ideig a lét

alfájának és ómegájának tekintették. Hasonló szerepet kapott az intellektualista felfogásban az

emberi akarat is. Azt állították, hogy az ember egyenlő azzal, amit akarata segítségével

önmagából megvalósít. Századunkban azonban kiderült e nézetek tarthatatlansága.

Az emberi tevékenység nem magyarázható meg sem pusztán az értelem, sem pedig az

akarat képességével. A cselekvés miértjére a legfőbb választ az emberi érzelmek és

motivációk elemzése adhatja meg.

Az érzelem (emóció) olyan szubjektív állapotot jelent, amely külső és belső

észrevevéseinket, lelki jelenségeinket kíséri; mindig kapcsolódik valamihez. Érzelmeinknek

fontos jelző működése van. Jelzik vitális állapotunkat -annak javulását, romlását- jelzik

törekvéseink eredményét vagy sikertelenségét, a körülmények kedvező vagy kedvezőtlen

voltát. Bennük tükröződik viszonyulásunk a külvilághoz, embertársainkhoz és önmagunkhoz.

Grastyán Ede szerint az érzelmi életre jellemző, hogy verbálisan kifejezhető, belsőleg

érezhető, s egyidejűleg külsőleg is érzékelhető mimikai mozgásokat, gesztusokat eredményez.

Cselekedeteink, a körülöttünk és belsőnkben zajló történések a társuló érzelmek hatására

válnak sajátunkká, általuk éljük meg őket és viszonyulunk hozzájuk; így alakul ki a

viselkedés, a magatartás jellegzetes, az egyénekre jellemző formája.

Az érzelmi élet (affektivitás) szervezésében sajátos idegi mechanizmusok játszanak

szerepet. Ilyenek: a talamusz és hipotalamusz állományai, a limbikus rendszer, valamint a

belső elválasztású mirigyek termékei (főként az adrenalin és a noradrenalin hormon). Ezek az

alapösszetevők. Rájuk épül az agykéreg integráló zónáiból származó feltételes reflex típusú

irányító rendszer. Az érzelmi impulzusok összerendezésében és a tudatos élményátélésben

főként a homloklebeny hátsó felszíni zónái vesznek részt.

Az érzelmeket intenzitásuk és tartalmuk alapján oszthatjuk fel:

Az érzelem állandó jellegű, célra nem irányuló, biológiailag célszerű, kisebb

intenzitású elemi színezet (szeretet, jóság, szimpátia, antipátia stb.). Az érzelem sajátos

formája a vágy és a szenvedély. Ezek már tartósabbak, irányultabbak, és hatással vannak a

cselekvésre és magatartásra. A szenvedély a személyiség felett uralkodó vágy, amely már

gátlástalanul tör kielégülésre.

Az indulat (affektus) intenzitásban hirtelen megnövekedett, rövid hatású és tartalmú

érzelem, amely a tudatot teljesen kitölti, és amelyet jól észlelhető testi vegetatív jelek kísérnek

(ilyen a szorongás, félelem, düh, extázis stb.) Jelentkezhet spontán, de akaratlagosan is

kialakítható.

Hangulat (thymia) az egyidejű érzelmek összegződése során kialakuló tartós érzelmi

állapot. Fennállása alatt a személyiség összes reakcióinak sajátos színezetet ad (pl. bánat,

vidámság).

Közérzet (phoria) az érzelmi élet jellegzetes, a személyiség egyes funkcióit

befolyásoló állapota, amely a vitális működésekhez társul (pl. éhség, jóllakottság, alvatlanság

stb.). A hangulathoz hasonlóan tartósabb érzelmi jelenség, ez adja meg a személyiség érzelmi

alaptónusát, a környezethez, illetve önmagához való viszonyulásának irányát (pl.

kedélytelenség, bizonytalanság, kiegyensúlyozatlanság, jókedv stb.).


68

Az érzelmi élet differenciálható a kiváltó forrás szerint:

érzékletes érzelmek -idetartoznak az érzékszervek által közvetített ingerekhez társuló

érzelmek;

vitális érzelmek: az ösztönökhöz, az akarati és indítékélethez csatlakozó, a

veszélyhelyzethez társuló érzelmek;

a képzeletekhez és fogalmakhoz csatlakozó érzelmek -idetartoznak a morális, szociális,

esztétikai érzelmek;

a pszichés tevékenységeket kísérő érzelmek a legmagasabb rendű logikai érzelmek. Ezek

az érzelmek azok, amelyek cselekedeteinket, aktivitásunkat, gondolkodásunkat kísérik, és

általában folyamatos szellemi tevékenységünknek legnagyobb hajtóerejét képezik.

Az érzelmi élet zavarai nehezen foglalhatók bármilyen rendszerbe. Az érzelmi élet

bonyolult és összetett folyamat, a normális és kóros közötti határ nehezen vonható meg. Az

egyes érzelemféleségek egymást átszövik, befolyásolják, és önállóan szinte nem jelentkeznek.

Az érzelmi élet zavara általában annyit jelent, hogy az érzelmi megnyilvánulás nem

felel meg a kiváltó oknak sem intenzitásban, sem minőségben, sem tartalomban.

A kóros érzelmi megnyilvánulások lehetnek megmagyarázhatók, az őket kiváltó

ingerrel valamilyen laza kapcsolatban állhatnak, de sok esetben teljesen

megmagyarázhatatlanok. Az érzelmi élet zavarai három nagy csoportba oszthatók. Változhat

az érzelmek minősége, tartalma és hatékonysága.

Az érzelmi élet minőségi változásai

Az érzelmi élet fejletlensége elsősorban a magasabb rendű érzelmek (intellektuális,

kritikai, szociális stb.) területén jelentkezik; a gátló és kritikai működés hiányos. Ugyanakkor

felszínre kerülnek az alacsonyabb rendű és elsősorban vitális érzelmek (pl. oligofrénia).

Az érzelmi élet fokozott igénybe vehetősége, ingerlékenysége annyit jelent, hogy a

mindennapi élet ingereinek hatására eltúlzott, az ingerekhez képest fokozott érzelmi töltés

fejlődik ki.

Az emocionális incontinentia az érzelmi élet állandó, szélsőséges és inadekvát hullámzása

(pl. depresszió, dementia, trauma).

Moria: fokozott kritikátlansággal társult érzelmi-hangulati állapot (pl. frontális lebeny

károsodásánál, mánia, hebephrenia esetén).

Az ambivalencia a pozitív és negatív érzelmek együttes és egyidejű fennállását jelenti

ugyanazon esemény, személy, tárgy stb. kapcsán (pl. szkizofrénia).

A disszociáció paradox érzelmi viszonyulás, az ilyen esetekben a beteg képzeteihez,

élményeihez nem a megszokott és adekvát érzelmi állapot társul, hanem bizarr ellentétes

érzelmek alakulnak ki (pl. szkizofrénia).

Szenzibilizáció az a jelenség, amikor az ismétlődő ingerek hatására alakul ki a

túlérzékenység (pl. paranoid téveszmék).

Az érzelmek tapadása, perseveratiója: a megtapadt érzelem hatására még hosszú idő után

is kirobbanhat brutális magatartás (epilepszia). Egyik formája a kórosan megtapadt vágy

(pl. hisztéria, epilepszia)

Befolyásolhatóság (pl. időskor, személyiségzavar, oligofrénia).


69

A csökkent érzelmi igénybe vehetőség, ingerelhetőség az ellentétes véglet. Ilyen

esetben az ingerek vagy semmilyen reakciót nem eredményeznek, vagy a megszokottnál

csekélyebbet.

Közöny a leggyakoribb megjelenése (előfordul egészséges egyéneknél is).

Apátia a kóros alakja, amely lehet részleges (kóros élmények, téveszmék, hallucinációk,

tudatbeszűküléses állapotok hatására a beteg elveszti érdeklődését más ingerekkel

szemben), illetve általános (ebben az állapotban a beteg még önmaga iránti érdeklődését

is elveszíti).

Az emocionális merevség az érzelmi moduláció hiányát, nehézkességét jelenti (pl.

szkizofrénia, depresszió, elbutulás).

Az affektív stupor általában heves ingerekre, nagy érzelmi reakciót eredményező helyzetek

hatására kialakuló teljes pszichomotoros gátoltság (pl. hisztéria).

A pszichotikus stupor viszont életveszélyes állapot (pl. endogén elmebetegségekben).

Az emocionális kiürülés a teljes érzelemnélküliséget jelenti (pl. depresszió).

Autizmus: az érzelmi gátoltság mellett komplex motoros, akarati gátoltság is jelentkezik.

A kóros pozitív és negatív érzelmek:

Abnormis boldogságérzés az eksztatikus állapot. A beteg szinte elveszti kapcsolatát a

környezetével, extrém boldogság hatja át (pl. lázas delírium, szkizofrénia, mánia,

mérgezések).

A félelmi indulat a negatív érzelmi állapot extrém foka, amely általában hirtelen lepi meg

a beteget, elemi erővel robban ki, beszűkíti a tudatot, és rövidzárlatszerű cselekvések

okozója lehet, amelyet a beteg uralni nem képes. Jellemző megnyilvánulása a

pánikbetegségben jelentkező, gyakorlatilag külső inger nélküli szorongásos roham.

A szorongás a félelmi állapot tárgytalan alakja. Érzelmi kvalitásában azonos a félelemmel,

de -tekintettel tárgytalanságára- veszélyesebb, gyakran eredményez autoagresszív vagy

heteroagresszív indulati cselekményt.

A pszichomotoros nyugtalanság esetén a szorongás együtt jár a kóros nyugtalansággal.

A fóbia a szorongásos állapot különleges alakja (tartalma van). Súlyos vegetatív

jelenségek kísérik. Legfontosabb alakja az agorafóbia (a térrel kapcsolatos félelmek).

A kóros indulat intenzitásban, minőségben és időben eltúlzott, kiváltó okának meg nem

felelő indulat, amelyet jól észlelhető vegetatív jelenségek kísérnek.

Az érzelmi élet tartalmi változásai

Az érzelmi élet tartalmi változásai közé a kóros érzelmi reakciókat soroljuk. Olyan

kórállapotok ezek, amelyek rövidebb-hosszabb pszichózist jelentenek. Két nagy csoport

különíthető el: a regresszív reakciók és a bonyolult személyiség-reakciók.

A regresszív reakciók robbanásszerűen kialakuló kórképek, a háttérben a hevenyen

jelentkező kóros indulatok, esetenként lassan felgyülemlő negatív érzelmi feszültségek állnak.

Az indulat a kognitív működések kizárásával, közvetlenül indítja a motoros működést, a

magatartást.

Explozív reakció: heves affektus okozta cselekvéssor; a magatartás eltúlzott, a kiváltó

inger felé irányul, és tudatzavarral, amnéziával jár.

Rövidzárlati cselekvés: elhúzódó negatív érzelmi feszültség hatására bonyolult -az

érzelmektől, annak motivációjától eltérő- cselekménysor, szűk tudati állapot alakul ki

amnézia nélkül.


70

Színlelés: nem tudatos és nem szándékos magatartás valamely cél elérése érdekében,

ellenben primitív érzelmi reakció, amelynek célja az elviselhetetlen és nagy érzelmi

feszültséget jelentő helyzetből való menekülés.

A betegségbe menekülés lényege: kellemetlen érzelmi feszültség esetén testi tünetek

indirekt módon produkálása.

Az infantilis reakció érzelmileg éretlen személyeknél kialakuló kóros reakció, nagy

feszültséget, szorongást, félelmet keltő szituáció hatására. Heves indulatkitörés, hisztériás

nagyroham, affektív stupor, gyermekre jellemző primitív mozgásreakció formájában.

A bonyolult személyiségreakciók esetén -ellentétben a regresszív reakciókkal- az egész

személyiség részt vesz a kórállapot alakulásában.

A sthenicus típus tüneti képe rendszerint paranoid formában jelentkezik. Fokozott önérzet,

fanatizmus, agresszivitás a jellemzői. Az én és a külvilág közötti érzelmi viszonyulás

tartósan megbomlik, egy kulcsélmény hatására a gondolkodás, az érzelmi beállítódás

egyirányúan beszűkül. A beteg a külvilág történéseit - természetesen a kóros élményeknek

megfelelően meghamisítva - besorolja a paranoid gondolkodási rendszerébe, és végül egy

súlyosan kóros élmény- és gondolatvilágot alakít ki a környezetével kapcsolatban.

Az asthenicus típus érzelmileg színtelenebb; sérülékenység, de ugyanakkor fokozott

önértékelés, érvényesülési vágy, büszkeség jellemzi. Ebből adódóan alakulhat ki a sensitiv

paranoid reakció vagy a depressziós reakció.

Az érzelmi élet hatékonyságának változásai

Az érzelmi élet hatékonyságának megváltozása a különféle pszichoszomatikus

reakcióknál jelentkezik. Erős affektusok, stressz hatására a szervezetben fokozott elhárító

mechanizmusok alakulnak ki, amelyekben részt vesz a vegetatív rendszer, az endokrin

működés, és ezek túlműködésének hatására alakul ki a szomatikus betegség.

A hangulati élet és a közérzet zavarai

A hyperthymia a hangulat kóros emelkedettségét jelenti, amely olyan fokot érhet el, hogy

a beteg számára még a kellemetlen élmények is kellemessé válnak (pl. mánia).

Dysthymia: a hangulat nyomottságával jellemzett állapot, a depresszió jellegzetes tünete.

A nyomott hangulatot szorongás, félelmek, gátoltság, suicid késztetések kísérik. A beteg

motorikusan lelassul, a vitális tempó minimumra csökken. Legsúlyosabb alakja a

depressziós stupor.

Parathymia annyit jelent, hogy a beteg hangulati állapota az adott körülményekhez

viszonyítva inadekvát (pl. paranoid kórképek).

Az eufória kellemesen emelkedett közérzetet jelent (pl. mánia).

Dysphoria: rossz közérzet (pl. neurotikus állapot).


71

A konatív struktúra

Az akarati élet és zavarai

Az akarati élet összetett pszichés funkció, amely a szervezet belső történései és a

külvilági ingerek hatására, általuk meghatározva szerveződik. Az akarat energetikai folyamat,

amely a cselekvést irányítja. Valamely célképzet indítja meg, és több fázisban zajlik le.

Indíték (vágy, késztetés);

Mérlegelés (a pozitív és negatív érvek mérlegelése);

Döntés és elhatározás

Cselekvés

Az akarati élet zavarai

Az affektivitás befolyása okozhat tanácstalanságot, bizonytalanságot, súlyos gátlásos

állapotot (stupor), valamint negativizmust (passzív, ha a beteg a felszólítást nem követi; aktív,

ha ellentétes cselekvést hajt végre).

Kóros fokozódás:

hyperbulia (egyirányú, igen intenzív akarati ténykedés);

polybulia (többirányú, amikor a beteg sok mindent akar egyszerre).

Kóros csökkenés:

hypobulia (akaratgyengeség, akarattalanság);

abulia (teljes akarathiány).

A pszichomotórium és zavarai

A pszichomotórium a személyiség valóságos működése; a látható pszichés

össztevékenység. A pszichomotórium két alapvető összetevője:

A motilitás, amely a központi idegrendszer kiegyensúlyozott működésén nyugszik. Ide

sorolhatók a reflexek; az ösztönös mozgások (pl. szexuális mozgás); az extrapiramidális

mozgások; az akaratlagos mozgások. A motilitás zavarai döntő többségben a neurológia

tárgykörébe tartoznak.

A motorika, amely a személyiség függvénye. Idesorolhatók az automatikus mozgások; a

mimikai mozgások; a finom mozgások (pl. beszéd, írás); a komplex cselekvés-viselkedés.

(A viselkedés a személyiség megnyilvánulása, megjelenése. A viselkedés alapján

határozható meg a személyiség, a sajátos tulajdonságok, és ebből lehet következtetni a

személyiség várható reakcióira. A viselkedés tájékoztat egy személyiség ép vagy kóros

működéséről.)

A motorika zavarai

Az automatikus mozgások zavara az élet viteléhez elengedhetetlen automatizmusok

elvesztését jelentheti. Leggyakrabban dementiában fordul elő, ahol a beteg elveszti azt a

képességét, hogy rutinszerű mozgásokat folyamatosan végezzen (pl. öltözködés, tisztálkodás,

étkezés).

A mimikai mozgások a mindenkori affektív állapothoz kapcsolódnak. A mimikai

zavar lehet: hipomimika (pl. depresszió); hipermimika (pl. mánia); paramimika (pl.

szikozofrénia).


72

Az akaratlagos mozgászavart hiszteroid mechanizmus okozhatja (pl. hisztériás

paresis).

A cselekvés folyamatának zavara a katatónia, amely a mozgászavar legjellegzetesebb

formája. Lehet pozitív (fokozott) vagy negatív (gátolt) állapot:

hiperkinézia (felfokozott mozgások);

mozgásvihar (erős érzelmi töltéssel jelentkező céltalan motorikus megnyilvánulás);

perseveratio (a mozgások ismétlődése);

apátia (visszavonultság);

negativizmus (passzív vagy aktív ellenállás);

parancsautomatizmus (amikor a beteg a kapott utasítást minden meggondolás

nélkül teljesíti);

stupor (teljes pszichés és motoros gátoltság).

A komplex cselekvési anomáliák sorában kell megemlíteni a kényszercselekvéseket,

amelyek a kényszerképzetek hatására jelentkeznek a betegnél. Kóros rituális magatartást

jelentenek, és a beteg életvitelét lehetetlenné teszik (pl. állandó kézmosás).

A legsúlyosabb viselkedési probléma a téveszme által irányított viselkedés. Ilyenkor a

beteg csak a kóros eszmék hatására cselekszik, és viselkedése befolyásolhatatlan.


73

A biológiai struktúra

Reflex: öröklött, biológiailag célszerű, nem tudatos működés, amely azonos ingerre

azonos módon jelentkezik. Fajtái: a feltétlen és a feltételes reflex.

Ösztön: magasabb reflexláncolat, amely ugyancsak öröklött, állandó és biológiailag

célszerű, embernél már tudatosan befolyásolható. Meggátlása kellemetlen, rossz érzést,

ellenkezést, félelmet és védekező mechanizmust hív létre. Az önfenntartási ösztön a

táplálkozással összefüggő valamint a védelmet szolgáló, veszélyt elhárító részekre osztható. A

szexuális ösztön az emberben a faj fennmaradását célzó magatartáson kívül a partnerkapcsolat

és a szociális beilleszkedés jelentős késztetője. A szexualitás minden ember életében és

életére vonatkozóan alapvető fontosságú tényező, ami életcélját, életmódját, döntéseit,

sikereit, kudarcait, sokszor -túlzás nélkül állítható- életét, halálát is jelentős mértékben

meghatározza.

Szükséglet: hiányállapot megélése, amely a hiány megszüntetésére késztet. Lehet

primer szükséglet, amely a lét- és fajfenntartás szükséglete, illetve szekunder szükséglet,

amely a szellemi fejlődés velejárója.

Motiváció: jellegzetes izgalmi állapot, tartós és erős, amely a hiányérzet

megszüntetésére tör.

Az ösztönélet zavarai

A fajfenntartás zavarai:

fokozott (nimfománia-nőknél, szatiriázis-férfiaknál) azt jelenti, hogy a nemi aktus

önmagában nem elégíti ki a nemi ösztönt;

csökkent - általában pszichogén jelenség (férfiaknál: impotencia, nőknél: frigiditás);

perverznek nevezzük a nemi ösztönt, amikor az egyén a szokásostól eltérő módon

keres kielégülést a szexualitás tárgyában, módjában, illetve az aktusban. A gyakoribb

perverziók (parafíliák):

exhibitionizmus a nemi szervek rendszeres mutogatása erre fel nem készült

idegennek - szexuális kielégülés céljából;

a fetisizmus során a szexuális izgalom vagy kizárólagosan, vagy többnyire

élettelen tárgyak hatására jön létre;

pedofília esetén a perverz személy gyermekkel rendszeresen folytatott szexuális

cselekményekkel képes kielégülést szerezni;

transzvesztitizmuskor a nemi izgalom akkor következik be, ha az illető ellenkező

nemű személy öltözetét veszi magára;

a voyeurismust az jellemzi, hogy a szexuális izgalom elérésének preferált módja

mások szexuális aktusának nézése;

egyéb: gerontofília (idősekkel való közösülés), zoofília (szexuális érintkezés

állatokkal), nekrofília (közösülés halott személlyel), klizmafília (kielégülés beöntés

révén); oralizmus (száj-nemi szerv kontaktusra koncentrál, a közösülés

kizárásával), szexuális szadizmus (fádalom okozása másoknak kielégülés céljából),

szexuális mazochizmus (a fájdalom és megaláztatás elszenvedésének élvezete).


74

Az önfenntartás zavarai

csökkent: dementálódásban, depresszióban, stuporban;

fokozott: szervi idegbetegségben, szkizofréniában;

perverz az önfenntartás ösztöne, amikor a beteg táplálkozásra alkalmatlan anyagokat

eszik meg;

az önfenntartás legsúlyosabb zavarai:

alkoholizmus;

narkománia;

suicidium.

Hiányállapotok

Frusztráció az a helyzet, amikor az egyén szokásos magatartása akadályozott. Az erre

adott válasz lehet pozitív: alkalmazkodás, de lehet kóros reakció (düh, agresszió,

szorongás, reménytelenség, elkeseredettség) is.

A konfliktushelyzet lényege a két többnyire ellentétes késztetés közötti harc (pl.

megvegyem vagy ne vegyem). A konfliktus megoldásra tör, és ennek több módja van:

elfojtás: a tudatból való kiszorítás;

szublimáció: energiaáttolás szociális célra;

eltolás: az eredeti célt más objektum veszi át;

képzeletben való kielégülés;

pótcselekvés: a feszültség elérhető és reális effektusban oldódik (pl. kéztördelés

szorongásban);

projekció (kivetítés): más sajátosságainak átvétele;

identifikáció (azonosulás): átveszi más sajátosságait;

kompenzáció: a belső passzív akadály megoldása (pl. az alacsony ember

agresszivitása);

regresszió: infantilis reakció;

disszociáció, konverzió: az elfogadhatatlan késztetés önállósulása, majd testi

tünetekben való jelentkezése.


75

A tudat

A tudat a legmagasabb rendű lelki működéseink közé tartozik. A meghatározása

bonyolult, és a mai napig nem sikerült elfogadható definíciót találni. A materialista filozófia

szerint a tudat tükröződés, az agy funkciója, amely célszerűen tükrözi az objektív valóságot,

és képes a megismerésre, a feldolgozásra, a gondolati működésre, a magatartás, cselekvés

megtervezésére, az eredmény előrejóslására; aktív folyamat, megoldja az egyén és

társadalom, ill. természet kölcsönös kapcsolatának szabályozását. A pszichológia az

élménytartalmat tartja tudatnak. Az élettan a cortex meghatározott ingerületi állapotát érti

tudat alatt. Pszichiátriai szempontból a tudatot mint folyamatot kell szemlélni, amely folyamat

lényege:

az ingerek felfogása, értelmezése és feldolgozása;

a megfelelő reakciók kivitelezése;

az én és a külvilág különállásának és egységének mindenkori felismerése,

elkülönítése.

A tudat problémáinak feldolgozásakor két alapvető sajátosságot kell elkülöníteni:

az energetikai komponens (vigilitas);

az integratív komponens (tartalom).

A tudati állapot élettani alapja az ép központi idegrendszer. Ezen belül elsődleges

fontosságúnak tűnik az aktivációs szisztéma, a formáció retikuláris rendszer és

összeköttetései: cortex, neurohumorális rendszer, limbikus szisztéma. A tudat állapotváltozása

élettani körülmények között is fellelhető; mint a napi éberségi szint változása, az alvás és

ébrenlét.

Tudatzavarok

Vigilitas-zavarok. A vigilitas-zavarok az agytörzsi aktivációs szisztéma ép

működésének felfüggesztésével állnak kapcsolatban. Az ép tudati állapot e rendszer

kiegyensúlyozott funkciójának függvénye. A külvilágból befutó ingerek a központi

idegrendszerben két úton futnak.

Az egyik út a specifikus érzékelési út, pl. a hallás esetében a temporális lebeny. A

másik út az aspecifikus, leágazás az agytörzs retikuláris rendszeréhez. E rendszer az

afferentáció hatására fokozatosan izgalmi állapotba kerül, az izgalmi tónus diffúsan tonizálja

a cortexet, és így válik alkalmassá a specifikus pályán át érkező ingerek befogadására,

felismerésére, így válik alkalmassá a tudatos működésre. Patológiás változások esetében (pl.

tumor, vérzés, trauma, toxikus ödéma stb.) a koponyaűri nyomás fokozódik, e

nyomásfokozódás közvetett úton gátolja az aktivációs szisztéma működését és vezet

tudatzavarhoz. Fokozatai:

kábultság: csökkent a percepció és a reagálási készség;

somnolencia (aluszékonyság): a beteg magára hagyva elalszik, ingerekre alig reagál,

lelassult, gátolt pszichomotórium;

sopor: ez olyan, mint a mély alvás állapota, amelyben a reflexek még megtartottak, csak

erős ingerekkel ébreszthető a beteg, incontinens;

kóma (eszméletlenség): teljes eszméletlenségnél a reflexek már hiányoznak, centrális

légzési és keringési zavarok is jelentkeznek.

Tartalmi zavarok (integrációs, kvalitatív zavarok)

a téveszmék, hallucinációk által alterált tudati állapot az elmebetegségek jellemzője.

Ilyen a tévelyhangulat: a szkizofréniás, depressziós betegek kórosan befolyásolt tudati


76

állapota, ahol az én és a külvilág kettéválik és egysége megváltozik, a realitásítélet

károsodik;

a beszűkült tudati állapotban a tudat egy-két gondolatra összpontosul. Ilyen az

elfogultság, rajongás, bánat. Súlyos alakja a rövidzárlati cselekmény, explozív reakció,

ahol az érzelmi-indulati állapotok befolyásolják a pszichés tevékenységet;

konfúzió (laza tudati állapot): jellemző az éberségi szint csökkenésével társult

dezintegráció. Enyhe alakja a szórakozottság, súlyos formája a teljes dezintegráltság.

Az energetikai és tartalmi zavar együttesen fordul elő az ún. tudatborult

állapotokban:

oneiroid (álomszerű) állapotban az észrevevés és a képzelet közötti határ elmosódik, a

valóságba álomképek vegyülnek, és azok együttesen, azonos erővel kerülnek észlelésre;

delírium (ködös állapot) a tudat mély borultsága, a külvilággal nincs kapcsolat,

dezorientáltság alakul ki, hallucinációk, illúziók jelentkeznek, és mindez zavart

gondolkodással, fokozott pszichés aktivitással, töredékes, értelmetlen

motilitásfokozódással jár, súlyos és életveszélyes vegetatív tünetek jelentkeznek;

az amencia lényegében a delíriumhoz hasonló kép: lényeges differencia a vegetatív

tünetek hiánya;

homályállapotok (tenebrozitás) lehetnek:

rendezetlenek: zavart gondolkodás, intenzív érzelmi megnyilatkozás, a külvilággal

nincs kapcsolat, az észrevevés és a képzelet összeolvad. Gyakori az érzékcsalódás,

szorongás;

rendezettek: a beteg magatartása, viselkedése rendezettnek tűnik, önmagára és

környezetére vonatkozóan részben tájékozott, de az összszituációt nem ismeri fel,

ehhez képest magatartása inadekvát. Látszólag logikusan viselkedik, de egész

viselkedése intarziaként és nem logikusan illeszkedik az összképbe.


77

Az affektív betegségek

Az affektív betegségekhez a mániás és a depressziós kórképek tartoznak, amelyeknek

fő jellegzetessége a hangulati élet zavara. A mániás szindróma ritkán fordul elő, a depressziós

állapotok azonban a leggyakoribb betegségek közé tartoznak. A lakosság 15-20%-a betegszik

meg a depresszió valamilyen formájában, sőt vannak adatok, amelyek szerint az orvoshoz

forduló betegek 40%-ánál is fellelhető e betegség tünetei.

Tüneti kép

Depresszió Mánia

Affektivitás zavara

szomorúság jókedv, vicckészség

dysphoria euphoria

érzelmi kiürülés érzelemtelítettség

nyugtalanság nyugtalanság

közömbösség fokozott érdeklődés

dysthymia euthymia

ambivalencia határozottság

Gondolkodás zavara

lassulás felgyorsulás

tartalomszegény tartalomgazdag

képzetek megtapadása másodlagos inkoherencia

mikromániás (holothym) doxasma megalomániás doxasma

figyelem nehezen felkelthető, tapadó figyelem könnyen terelhető, csapongó

fokozott betegségtudat fokozott egészségélmény

tudatbeszűkülés tudatkitágulás

Akarat, motórium zavara

akaratgyengeség intenzív akarati tevékenység

indítékszegénység fokozott kezdeményezés

döntési gátoltság gyors, határozott döntés

gátoltság gátlástalanság

motoros inaktivitás fokozott motorikum

stupor tevékenységi kényszer

agitáltság agitáltság

autoagresszió (heteroagresszió) heteroagresszió

Szomatikus tünetek

insomnia, fokozott igény csökkent alvásigény

étvágy-, súlycsökkenés fokozott étvágy, súlycsökkenés

fokozott fájdalomérzet csökkent fájdalomérzet

csökkent szexualitás fokozott szexualitás

székrekedés -


78

Az affektív betegségek felosztása

1. Lefolyás szerint:

egyetlen alkalommal előforduló (depressziós epizód);

ismételten előforduló (recurrens depresszió, unipoláris depresszió);

mániás fázissal váltakozva előforduló (bipoláris affektív betegség).

2. Súlyosság foka szerint:

enyhe;

közepes;

súlyos.

3. Időtartama szerint:

depressziós epizód akkor véleményezhető, ha legalább két hétig tart a depressziós

állapot;

ha a tünetek kimerítik a depressziós epizód kritériumait, de nem tartanak két hétig, és az

epizódok ismételten visszatérnek, akkor recurrens rövid depressziós betegségről

beszélünk;

a dysthymia a depressziós epizód súlyosságát nem éri el, de időtartama több mint két

év.

4. Egyéb affektív betegség:

a cyclothymia fő jellegzetessége a hangulati élet tartós, enyhe zavara, amely egyszer a

depresszió, máskor a mánia irányában változik;

szomatikus betegségekhez társuló depressziók.

5. Lefolyás szerint:

a depressziós és mániás epizódot követően a beteg teljesen tünetmentes;

a depressziós és mániás epizódot követően fennmarad a tünetek egy része;

a depressziós és mániás tünetek váltakozva jelennek meg;

csak depressziós tünetek jelentkeznek;

a depressziós és a mániás tünetek szövődhetnek dysthymiával vagy cyclothymiával;

a depressziós és a mániás epizódok jelentkezhetnek szabályos időközönként, pl.

évszakokhoz kötődve, de teljesen kiszámíthatatlanul is.

Szövődmények Gyakori szövődmény depresszióban a sikertelen öngyógyítás következményeképpen

kialakuló alkohol vagy gyógyszerabúzus.

A depresszióban fellépő egyik különösen veszélyes probléma az öngyilkosság

szándéka. A depressziós beteg öngyilkossági vágya a kilátástalanság, az abszolút

pesszimizmus és a reménytelenség érzéséből ered. A depresszió az öngyilkossági kísérletek és

az öngyilkossági halál egyik leggyakoribb oka.

Az affektív betegségeket gyakran kísérik negatív irányú szociális változások. A

depressziós beteg az újból és újból jelentkező rossz időszak alatti energiavesztése,

visszahúzódása, koncentrációs zavarai, romló teljesítménye miatt elveszítheti állását,

tönkremehet családi élete, baráti kapcsolatai. A mániás állapotokban a beteg költekezhet,

eladhatja a házát a feje felől, munkahelyén „lejáratja magát”, kritikátlan szexuális kapcsolatai

miatt felbomolhat a házassága stb.


79

Az affektív kórképek terápiája

1. A depresszió terápiája

A legtöbb depresszió esetében a depressziót oldó gyógyszerekkel (antidepresszívumok)

folytatott kezelés szükséges. Ha a beteg már túl van két-három depressziós fázison, a

gyógyszeres kezelést nem szabad leállítani, mivel a kutatások bebizonyították, hogy a

betegek 70%-a visszaesik egy éven belül, ha a gyógyszerek szedése abbamaradt.

A szorongás és az alvászavarok fokozottan megnyilvánuló jelei esetén a kezelés kezdetén

az antidepresszívumok mellett rövid ideig szorongásoldó vagy altató hatású gyógyszereket

is alkalmaznak. Ezeket a gyógyszereket később többnyire el lehet hagyni, miután az

antidepresszívum kifejtette a hatását.

A periodikusan, vagy mániás-depresszió formájában fellépő depresszió esetén nemcsak

kezelés, hanem profilaxis is alkalmazható. Leggyakrabban alkalmazott szer a lítium.

A gyógyszeres terápiára rezisztens, nagyon súlyos depresszió esetén a RES-kezeléstől

várható a beteg javulása.

A depresszió pszichoterápiájában a kognitív terápiának kiemelkedő szerepe van. A

kognitív terápia a depressziós gondolkodászavart célozza meg, azokat a sztereotip

kognitív torzításokat, amelyekkel a beteg a tüneteit magyarázza.

A gesztus, pantomim és akcióterápiák az emberi kapcsolatokban alapvető

pszichomotórium újranevelésére törekednek, mivel a depressziósoknál ez nagymértékben

károsodik.

A mozgásterápiák fokozzák a beteg indítékéletét, akaraterejét, oldják a mozgásos

gátoltságot; az érzelmi feszültséget mozgásban és fizikai erőkifejtésében vezetik le.

2. A mánia terápiája

A mániás beteg gyógyítása - ápolása a meggondolatlan anyagi ügyei, kritikátlan

viselkedése, esetleges agresszív megnyilvánulásai miatt intézeti feladat. A kezelés

legfontosabb eleme a gyógyszeres terápia, amelynek során a lítium-sók,

antipszichotikumok és benzodiazepinek származékai jönnek számításba.

Ápolástan

A depressziós betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő

táblázatban foglalom össze:

Ápolási probléma Ápolási célkitűzés Ápolási tevékenység terve

I. Suicidium veszélye a

reménytelenség és az

elhagyatottság érzése miatt

Ne legyen öngyilkossági

kísérlete hangulatának részletes követése

presuicidális jelek felismerése

rákérdezés az öngyilkossággal

kapcsolatos gondolatokra

egyedül ne hagyja el az osztályt

ne maradjon egyedül

II. Napszaki ritmus

megfordulása a napközbeni

felületes alvás, és az éjszakai

álmatlanság miatt

Fiziológiás életritmus

visszaállítása öltözzön át reggel melegítőbe

reggeli tornán vegyen részt

foglalkozáson jelenjen meg

csendes pihenőben max. 2 órát aludjon

feladatok kijelölése a kihasználatlan

idő hasznos eltöltéséhez


80

III. Átalvási nehezítettség az

érzelmi feszültség …

következtében

Az éjszakát aludja át a beteg az alvás optimális feltételének

biztosítása

elő kell készíteni a beteget az elalvásra

(21 óráig tusoljon le, hálóruhába

öltözzön át)

a kórterem csendjét biztosítani,

ajtócsapódást megakadályozni stb.

ne zavarják a betegek egymást Pl.

kórtermi cserék

IV. Székrekedés a motorikus

inaktivitás és a gyógyszerek

mellékhatása miatt

Az otthoni székletürítési

gyakoriság elérése otthon bevált székletrendezési

szokások felmérése és alkalmazása

rostdús étrend + bő folyadékbevitel

a beteg motoros aktivitását fokozni

mozgásos feladatok adásával

a környezet biztosítása intim-higiéniás

székeléshez

szükség szerint hashajtók adása

V. Higiéniás igénytelenség a

küllemmel való törődés

csökkenése miatt

A közösség által elvárt

higiéné elérése

Megfelelő tisztálkodási

szokások visszaállítása vagy

kialakítása

az ápoló aktívan vesz részt a beteg

tisztálkodásában

közreműködés a tisztálkodáskor

ellenőrizni, hogy megfelelően

tisztálkodott-e a beteg

a tisztálkodás a beteg napirendjéhez

igazodva, azonos időpontokban

történjen

VI. Motorikus inaktivitásból

adódó immobilitas-szindróma

kialakulásának kockázata

Immobilitas-szindróma

kialakulásának megelőzése a beteg vegyen részt a reggeli tornán

mozgásos feladatokkal kell megbízni

Pl. az ápolóval menjen el sétálni

VII. Szorongás az organikus

okokkal nem alátámasztható

testi panaszok megléte

következtében

pl. szédülés, fejfájás...

Szorongás csökkentése megfelelő komolysággal kell venni a

panaszokat, de nem szabad

túlértékelni azokat

biztatni a beteget, hogy a panaszok

csökkeni fognak

placebo adása

VIII. Szomatikus leromlás

kockázata az étvágytalanság

és az indítékszegénység miatt

A testsúlyát tartsa meg napi többszöri étkezés

egyéni étrend biztosítása

biztatni az evésre

étkezés lehetőleg kis csoportokban

dokumentálni: mennyit és mit evett

naponta testsúlyellenőrzés

gondoskodni a helyes szájápolásról

IX. Exsiccosis kockázata a

csökkent indíttatás miatt,

amely a folyadék

fogyasztásának

elhanyagolásában nyilvánul

meg

Dehidráció megelőzése a dehidráció jeleinek korai észrevétele

biztosítani a páciens kedvenc italát

meghatározni műszakonként a

folyadékbevitelt

dokumentálni az elfogyasztott

folyadék mennyiségét

a vizelet fajsúlyának rendszeres

ellenőrzése

az elfogyasztandó folyadék ne fokozza

a kiválasztást


81

X. Szégyenérzet a kéz

remegése miatt kialakult

táplálkozási nehezítettség

következtében

Szégyenérzet csökkentése a levesek tálalása pohárban

a darabos táplálék felaprításában

segédkezni

a többi betegtől való külön étkezés

biztosítása

szorongás oldása

XI. Meggyengülhet a

gyógyító teambe vetett hite,

mivel nem érzi a gyógyszerek

hatását

A gyógyító teambe vetett hit

megőrzése, illetve fokozása felvilágosítani a beteget a gyógyszer

lassú hatásáról

apró javulásokat visszajelezni a

betegnek

a páciens kétségeit figyelmesen és

türelemmel kell meghallgatni

XII. Szorongás a

szájszárazság és egyéb

gyógyszer mellékhatások

jelentkezése miatti

A szorongás oldása a mellékhatások enyhítése gyakorlati

tanácsokkal, pl.

szájszárasság esetén gyakran, kis

kortyonként igyon citromos teát, vizet,

savanyú töltetlen cukorkát

szopogasson, rágógumit rágjon

ortosztatikus hipotenzió miatt a beteg

felvilágosítása, hogy fekvő helyzetből

csak lassan és óvatosan üljön fel, és

csak azt követően álljon fel

XIII. Elmagányosodás

kockázata a kapcsolatokban

lelt öröm elvesztése

következtében

Magára hagyatottság

érzésének csökkentése a beteg által megkedvelt ápoló sokat

beszélgessen vele

olyan betegekkel kell megismertetni,

akiknek hasonló időtöltésük van, egy

faluból jöttek stb.

szobacsoportok tartása és a beteg

bevonása a beszélgetésbe

XIV. Társadalmi, családi

elszigetelődés kockázata a

környezetnek a beteg és

betegségére vonatkozó meg

nem értés következtében

A közösségbe történő

visszailleszkedés

előmozdítása

elfogadó légkör megteremtése az

ápolók részéről

a család bevonása a gyógyítási

folyamatba, felvilágosítás a betegség

jellegéről

a kommunikációs késztetés fokozása

játékos foglalkozások segítségével

XV. A kikapcsolódási

tevékenység hiánya az

érdektelenség és az

indítékszegénység

következtében

Naponta mind több időt

tudjon hasznos, kikapcsolódó

tevékenységgel eltölteni

felmérni a betegség előtti kedvenc

szabadidő eltöltési módokat

biztatni ezen tevékenységek

folytatására

a szükséges kellékek beszerzése a

család bevonásával

a foglalkoztató terapeuta bevonása

elismerően szólni a részvételről

I. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy minden tizenötödik, depresszióval kezelt beteg

öngyilkosság miatt hal meg. Az ápolás során a legnagyobb figyelmet a beteg suicid

szándékának felismerésére, és a kísérlet megelőzésére kell fordítani. A depressziós betegek

leginkább a hajnali órákban követik el suicid tettüket, mert számukra ez a napszak a

legrosszabb. (Okai: A betegek alvása felületes, fáradtan és kimerülten ébrednek, mintha

egész éjjel nem aludtak volna. A gyógyszerszint ilyenkor a legalacsonyabb.)

A beteg lehetőleg ne maradjon egyedül. Ha éjszaka kimegy a mellékhelyiségbe, 5 perc


82

elteltével utána kell menni és megnézni, hogy mit csinál. A suicidium jeleire fokozottan

figyelni kell! (lásd. Az öngyilkos magatartás c. fejezetet)

II. A depressziós betegek alvásigénye megnő, legszívesebben a nap 24 órájából 24 órát

átaludnának. A napközbeni alvás következtében az éjszakát nem tudják átaludni, és

fokozatosan felcserélődik az alvási-ébrenléti ciklus. Az ápolók feladatai közé tartozik a

fiziológiás életritmus visszaállítása. Az ápolás során mind kevésbé szabad hagyni a beteget

napközben aludni. Ébresztés után öltözzön át melegítőbe vagy kényelmes „otthoni”

ruhába, reggeli tornán lehetőleg vegyen részt. A megvetett ágy a beteget lefekvésre

készteti, ezért célszerű felkelés után rendbe rakni, és takaróval leteríteni (beágyazni).

Napközben mind több feladatot kell adni a betegnek pl. séta a friss levegőn,

foglalkozásokon való részvétel, játékos vetélkedők szervezésében és kivitelezésében való

részvétel...

III. A depresszióban szenvedők éjszakai alvása felületes, a legkisebb zavaró inger miatt

felébrednek, és nem tudnak tovább aludni. A szorongás és az érzelmi feszültség is az

alvásukat kedvezőtlenül befolyásolja. Az alvás optimális feltételét meg kell próbálni

biztosítani. A kórteremben lévők lehetőleg egy időben feküdjenek le, miután

kiszellőztettünk és betegeink felkészültek az alvásra (tusolás, zuhanyozás, szájtoalett

elvégzése). Ha van olyan páciens, aki a kórterem nyugalmát a viselkedésével

nagymértékben zavarja (pl. mániás beteg), akkor el kell különíteni. Gyakori panasz

viziteken: „Én egész éjjel nem aludtam!” Tanácsos ezért e panasz valódiságát ellenőrizni

és az éjszaka folyamán többször is megfigyelni betegeink alvását.

IV. A betegség velejárója lehet a székrekedés, amelyet a gyógyszerek, a

folyadékfogyasztási deficit, mozgásszegénység és a kórházi körülmények még

fokozhatnak. Ápolási célként az otthoni székletürítési gyakoriságot kell megközelíteni (ha

az normális volt), lehetőleg nem hashajtók adásával, hanem az étrend gondos

összeállításával és bő folyadékbevitellel. A páciens székletrendezését a mind hosszabb és

terhelőbb mozgásos feladatokkal is igyekezzünk segíteni. Betegünkkel célszerű

megbeszélni az otthonában bevált székletrendezési szokásait, és igyekezzünk azokat

számára lehetővé tenni, akár a hozzátartozók bevonásával is.

V. A súlyos depressziós pácienseknek még arra sincs késztetésük, energiájuk, hogy

elmenjenek tisztálkodni. Az ápolói célkitűzés itt a közösség, az osztály által elvárt higiéné

elérése, a tisztálkodási szokások visszaállításával vagy kialakításával. Az első napokban az

ápoló aktívan vegyen részt a beteg tisztálkodásában. A fürdetések lehetőleg mindig

ugyanazon napszakban történjenek. (Ezzel is elősegítve a tisztálkodási szokások

visszaállítását, illetve kialakítását.) A későbbiek során mindinkább a passzív

közreműködést kell előtérbe helyezni az ápoló aktív közreműködése helyett, és így elérni a

kívánt tisztasági fokot.

VI. A motoros inaktivitás rengeteg szövődmény forrása lehet, ezért is fontos, hogy az

ápolás során törekedjünk a betegek aktivitásának fokozására.

A motoros inaktivitással (immobilitas) kapcsolatos ápolási diagnózisok:

A fizikai mozgékonyság károsodása

A vizeletürítés zavarai

A légúti váladék elégtelen ürülése

A gázcsere károsodása

A bőr fennálló vagy fenyegető sérülése

A perifériás szöveti perfúzió romlásának fokozott veszélye

Fokozott fertőzésveszély


83

Teljes incontinentia

Folyadékhiány kialakulásának fokozott kockázata

Elégtelen egyedi alkalmazkodás

Az alvási ritmus zavarai

Ez a feladat néha nagy nehézségekbe ütközik, hiszen a páciensünknek nincs késztetése,

hogy az ágyát elhagyja, és bármiféle tevékenységet végezzen. Tudja, hogy fel kellene

kelnie, megtenni valamit, de akaratát gyengének érzi a kivitelezéshez, úgy érzi, olyan

gyenge, olyan fáradt, hogy inkább meg sem mozdul. Ezen esetben nagy tapintattal, de

határozott fellépéssel kell betegünket mobilizálni a mindennapi szükségleteinek

kielégítésére. Fokozatosan bevonjuk az osztály mindennapi életébe. A reggeli tornát eleinte

visszautasítja, de a gyógyuló szobatársak bevonása sokat segíthet, illetve ha megígértetjük

„ha ma nem, akkor holnap tornázik” általában segít. Szervezni kell sok sétát a betegünk

részére. Ezek a mozgásos feladatok arra is jók, hogy az ingerszegény környezetből a

depresszióst kimozdítsuk, betegségcentrikus gondolkodásán változtassunk, így gyógyulását

elősegítsük.

VII. Betegeink gyakorta panaszkodnak különféle szomatikus tünetekre, amelyek organikus

okokra nem vezethetők vissza. Az ápoló reagálása e panaszokra rendkívül nehéz, és nagy

tapasztalatot igényel, hiszen ha nem foglalkozik vele, elvesztheti a beteg bizalmát, de ha

túlzott a reagálása, fokozhatja a betegségcentrikus gondolkodást. Betegünket mindig

figyelmesen meghallgatjuk és biztatjuk, hogy a panaszok fokozatosan csökkennek, és szép

lassan „el fognak kopni”. Ha beszélgetéssel, figyelemeltereléssel nem érünk célt,

placebotablettával kíséreljük meg a panaszok csökkentését, a szorongás oldását.

Kiemelendő: a panasz, és a rákapott placebotabletta pontos dokumentálása, mert ezzel

lehet biztosítani, hogy minden műszakban dolgozó kolléga ugyanarra a panaszra ugyanazt

a placebót adja. Helytelen és kerülendő az az ápolói magatartás, amikor placebo adásával

helyettesítjük a betegünk meghallgatását és figyelmének elterelését a szomatizált

panaszairól.

VIII. A betegek depressziós fázis alatt 5-10 kg-ot is fogyhatnak étvágytalanságuk és

indítékszegénységük következtében. Ilyen esetben meg kell előzni, hogy szomatikumuk és

ezzel együtt a közérzetük is tovább romoljon. A rossz közérzet, gyengeség még

elviselhetetlenebbé teszik számukra a betegségüket. A napi táplálékbevitelt 5-6-szori

étkezéssel kell biztosítani. Ez azért fontos, hogy ne okozzunk kellemetlen teltségérzetet,

illetve egy étvágytalan emberre az elé tett sok étel látványa riasztóan hat. Sok esetben a

beteg ellenállását az étkezésekkel szemben az egyéni étrenddel csökkenteni lehet.

Folyamatosan biztatnunk kell betegünket az étkezésre. Ne hagyjuk magára, hanem

lehetőleg kis csoportokban étkeztessük, és így a betegtársak étkezése ösztönzően fog hatni.

Természetesen az elfogyasztott étel mennyiségének pontos dokumentálása elengedhetetlen.

A 2-3 naponkénti testsúlyellenőrzéssel objektív adathoz juthatunk a beteg táplálásának

eredményességéről. A szájápolás elhanyagolása is fokozhatja az ételekkel, étkezéssel

szembeni ellenállást, ezért a rendszeres fogmosásra és szájöblítésre is nagy gondot kell

fordítani.

IX. A betegeknek csökkenhet az indíttatása az ivásra, és emiatt dehidráció alakulhat ki. Az

ápolás során a dehidrációt meg kell előzni vagy megszüntetni. A dehidráció jeleit (száraz

bőr és nyálkahártyák, csökkent bőrturgor, koncentrált vizelet stb.) korán észleljük.

Kérdezzük ki a pácienst, hogy legszívesebben mit fogyasztana, és ha nem kontraindikált

(például a kávé, grépfrútlé diuretikus hatású), biztosítsuk számára. Műszakonként

határozzuk meg a kívánatos mennyiségű folyadékbevitelt, például: délelőtt 1000 ml,


84

délután 700 ml, éjjel 300 ml. Az ápolók vezessenek folyadéklapot, hogy pontos

információkkal rendelkezzenek a bevitt folyadék mennyiségéről. A vizelet fajsúlyának a

napi ellenőrzésével jól nyomon lehet követni, hogy a szervezetbe juttatott folyadék

elegendő, vagy sem.

X. Egyes gyógyszerek (pl.: triciklikus antidepresszívumok) hatására végtag, különösen

kézremegésről számolnak be betegeink. Ez zavaróan hathat táplálékfelvételük

kivitelezésében. A leves kilötyög a kanálból, az ételt nem képesek feldarabolni késsel és

villával; emiatt nagyfokú szégyenérzet alakulhat ki „ügyetlenségük” miatt. Mindezek

következménye az étkezéssel szembeni félelem, szorongás. A leírt problémák

megelőzhetők egy kis odafigyeléssel. A levest pohárban tálaljuk, az ételek aprításában

segédkezünk, vagy előre feldaraboltan adjuk át fogyasztásra. Megengedjük a külön

étkezést a betegtársaktól, és így a szégyenérzet csökken. A páciensünket biztatjuk az

evésre és biztosítjuk, hogy a remegés gyógyszer mellékhatása és nem az ő ügyetlenségének

a jele. Az előbb felsorolt ápolói tevékenységek oldani fogják betegünk szorongását.

XI. „A depresszió egy olyan világba taszíthatja az embert, amely csak a pokolhoz

hasonlítható” <William Styron> Az idézet jól példázza, hogy a betegek mennyire

szenvednek ebben az állapotban. Segítséget várnak az orvosoktól, ápolóktól. Azt hiszik, ha

bekerülnek egy pszichiátriai osztályra, ott bajukat napok alatt meggyógyítják. Sajnos az

antidepresszívumok csak hetek alatt fejtik ki hatásukat. Ezt az időt a páciensek úgy élik

meg, mintha nem történne velük semmi, és az egészségügyi személyzet nem törődne

velük. A gyógyító teambe vetett hit megőrzése céljából fel kell világosítani betegeinket a

gyógyszerek lassú hatásáról! Fontos az apró javulásokra felhívni a figyelmüket (pl. ma már

mosolygott, kipihenve ébredt, jó étvággyal elfogyasztotta a reggelit…). A páciensek

kétségeit megértően figyelmesen és türelemmel kell meghallgatni, és minden alkalmat meg

kell ragadni az önbizalom és a gyógyulásba vetett hit erősítésére.

XII. Az antidepresszívumok nemcsak lassan fejtik ki hatásukat, hanem számos kellemetlen

mellékhatásuk is előfordulhat betegeinknél. Közérzetük nyomasztó és a gyógyszerek még

tovább ronthatják az első napokban. Természetes, hogy szorongásuk fokozódni fog ilyen

körülmények között. A szorongást oldjuk figyelmes meghallgatással, figyelemeltereléssel,

és a panaszok enyhítésére gyakorlati tanácsadással.

XIII. Az elmagányosodás és a kapcsolatteremtési késztetés hiánya is sűrűn jelentkező gond.

A meglassult gondolkodás és beszéd, a gyengült koncentráció következtében nehezen

tudják gondolatukat a külvilág felé közvetíteni, és ez oda vezethet, hogy meg sem

próbálják már és elvesztik a kapcsolatokban lelt örömüket is. „Bezárkóznak a

betegségükkel.” Az ápolás során e bezártságot csökkentenünk kell. Ne hagyjuk magukra

őket. Az általuk megkedvelt ápoló sokat beszélgessen velük. Hasonló gondolkodású,

problémájú, foglalkozású… betegek összeismertetése is jó hatású szokott lenni.

Kórteremben ápoló által tartott kötetlen beszélgetések is jó alkalmat adnak betegeink

kommunikációs nehézségeinek leküzdésére.

XIV. A betegek gyakorta magányosnak, fölöslegesnek, kirekesztettnek, kivetettnek érzik

magukat. Erről sokszor nemcsak a betegségük tehet, hanem a környezet és a család negatív

szerepe sem elhanyagolható. A családtagok nem értik a betegséget, hiszen hozzátartozójuk

nem lázas, nem tört el semmije, és mégsem képes feladatait ellátni. Sűrűn hallani a

következőket: „Biztos nem akar dolgozni, mert így kényelmesebb!” „Csak akarnia kéne és

meggyógyulna!” „Két nagy pofon biztosan segítene rajta!” Ilyen esetekben az elfogadó

légkör megteremtése az ápoló részéről nagy fontossággal bír. Kísérleteket kell tenni a

család bevonására a gyógyítási folyamatba. Felvilágosítások adása a betegség jellegéről,

tüneteiről, illetve kiadványok adása hasznos. A kirekesztettség egyik oka még a nem


85

megfelelő kommunikáció. Ilyenkor a kommunikációs késztetést és hatékonyságot játékos

foglalkozások keretében lehet pozitív irányba előmozdítani.

XV. A depressziósok a betegségükben őrlődnek, és ebből kiszakadni, kikapcsolódni, mást

tenni, mint amit az „diktál”, nem tudnak. Ha sikerül ebből az izolációból kimozdítani őket,

a javulási útra hamarabb ráléphetnek. Ennek érdekében fel kell éleszteni a régi

kikapcsolódási tevékenységüket, vagy újakat keresni számukra. Első lépésként az ápoló

beszélgessen velük a korábbi kedvenc időtöltésükről. Ismertesse az osztály lehetőségeit e

tevékenységek kielégítésében. Ha kell, a család bevonásával pótolhatók a hiányzó

eszközök (rajzlap, festék stb.). Biztassa az egyént a rekreációs terápiában való részvételre.

Szóljon elismerően a részvételről.

Összegzés

Mindig tartsuk szemünk előtt, hogy a depresszió súlyos betegség. A betegek nem

tudnak „akarni”, és ezért hiábavaló az akaratukra apellálni. Nincs értelme, hogy felszólítsuk

őket arra, hogy szedjék össze magukat, vagy kötelezzük őket különféle tevékenységek

elvégzésére. Mindezt csak szenvedésként élnék meg. Az aktivitásuk fokozására irányuló

ápolói tevékenységünket csak nagy körültekintéssel, a fokozatosság elvét betartva, és a

páciensek aktuális állapotát figyelembe véve szabad kiviteleznünk. Öngyilkossági

veszélyeztetettségéről nyíltan kell a beteggel beszélni, mert csak így nyerhetünk képet a

valódi veszélyről. Mindemellett arra is gondolnunk kell, hogy a súlyosan veszélyeztetettek

szándékukat leplezni vagy titkolni próbálják, mert félnek, hogy megakadályozzák őket a

kivitelezésben. Alapvető e páciensek ápolásakor az elfogadó légkör megteremtése, mivel

kirekesztve érzik magukat az emberi közösségből, és a visszavezető úthoz mi fogjuk

megmutatni az irányt megértő, humánus magatartásunkkal.


86

Mániás betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő táblázatban

foglalom össze:


I. Indulatos, agresszív

viselkedés veszélye az

önkontroll csökkenése miatt

Agresszív viselkedés

megelőzése a személyzet nyugodt, megértő

magatartást tanúsítson

korlátozások mellőzése bizonyos

határokon belül (kijelölt dohányzóhelyen

bármikor dohányozhat, vagy bármikor

megfürödhet…)

a környezet figyelmét felhívni a helyes

kapcsolattartásra a beteggel

biztosítani a betegtársakat a személyzet

elérhetőségéről

feladatokat adni

II. A szomatikum

leromlásának veszélye a

csökkent alvásigény

következtében

A szomatikum leromlásának

elkerülése a lehetőségekhez képest kevesen

legyenek a kórteremben

a pihenést jutalmazni (cigaretta, étel…)

a kórteremben az éjszakai járkálás

megakadályozása

a testsúly rendszeres nyomon követése

III. Mozgásigényéhez

képest kevés kalóriát

fogyaszt

Napi 4000 kcal táplálékot

fogyasszon el a beteg a dietetikus által meghatározott étrendet

fogyassza el a beteg (fehérjében,

energiában gazdag étrend)

biztatni az evésre

napi ötszöri étkezés

dokumentálni az elfogyasztott táplálék

mennyiségét

másnaponta súlymérés

szendvicsek készítése

IV. Folyadékhiány

kockázata a gyógyszerek

mellékhatása, illetve a testi

szükségletek figyelmen

kívül hagyása miatt

A kiszáradás megelőzése napi 2 liter folyadék elfogyasztatása

a folyadék odakészítése az

éjjeliszekrényre

gyakori biztatás

dokumentálás

a kiszáradás jeleinek korai észrevétele

V. A környezet zaklatásának

a kockázata a

megnövekedett szexuális

igények és gátlástalanság

következtében

Szexuálisan ne zaklassa

környezetét állandó ápolói felügyelet

az ápolók ne maradjanak még kis időre

sem a beteggel kettesben egy csukott

helyiségben

VI. A kezelés elutasítása a

betegségbelátás hiánya

miatt, amely a gyógyszerek

elutasításában is

megnyilvánul

Az előírt gyógyszereket

vegye be gyógyszerosztásnál az ápoló előtt vegye

be a gyógyszereit

ellenőrizni kell, hogy lenyelte-e a

gyógyszert

a gyógyszerbevétel megtagadása esetén

orvost értesíteni

VII. Szökésveszély a

betegségbelátás hiánya miatt

Az ápolók tudta nélkül ne

hagyja el az osztályt a beteg állandó felügyelet

ápolói kísérővel mehet el meghatározott

helyre és időre


87

VIII. Higiénés

igénytelenség a külleme

iránti érdektelenség miatt

Megfelelő testi higiéné naponta többször felhívni a figyelmét a

tisztálkodásra

ellenőrizni a tisztálkodást

dicséret

IX. Nem becsüli saját

tulajdonát a kritikai

készségek csökkenése miatt

Ne osztogassa szét a saját

tulajdonát értékeit leltárba venni és elzárni

betegtársak figyelmét felhívni, hogy ne

fogadjanak el sok mindent

X. Nem becsüli mások

tulajdonát a kritikai

készségek csökkenése miatt

Ne vegye el mások holmiját az ápoló tudja, hogy mi a beteg tulajdona,

vegye észre, ha nem odavaló dolgot lát

XI. Sérülés veszélye a

felgyorsult és koordinálatlan

mozgás következtében

Elkerülni a sérüléseket fokozottan ellenőrizni, hogy sérülést

okozó tárgy ne legyen nála

sérülésekre figyelni, szakszerűen ellátni

XII. Zaklatja a többi beteget

és hozzátartozóit a

kritikátlan viselkedésével

Zaklatás megakadályozása észlelni és tapintatosan közbelépni, ha

társait zavarja

minél kevesebb beteg legyen a

kórteremben

hozzátartozóit csak nappal hívhatja fel

XIII. Szóbeli kapcsolattartás

zavara a felgyorsult

gondolkodás következtében

A normális kommunikáció

elérése gyakran felhívni a figyelmét a lassúbb,

tagoltabb beszédre

türelmes bánásmód

a kérdéseinket zárt formában tegyük fel

a beteggel történő kommunikációnk során

törekedjünk az egyszerűségre

I. Másokkal szembeni erőszak veszélye állhat fenn az elhomályosult valóságérzék,

ítélőképesség és az önuralom elvesztése következtében. Az indulatos kitörések elhárítására

az ápolószemélyzet mindig legyen felkészülve. Ha kényszerintézkedést szükséges

alkalmazni, azt körültekintően, megfelelő erővel és határozottsággal kell megtenni.

Természetesen a személyzetnek a megelőzésre kívánatos a hangsúlyt fektetni. Ennek az

első eleme az elfogadó légkör biztosítása. Ha a beteg érzi a bizalmat a személyzet részéről,

illetve a személyzet elfogadja őt a betegségével, viselkedésével együtt, egyenrangú félként

kezeli; nagymértékben csökken az agresszív viselkedés kockázata. A beteget irritáló

korlátozások egy részét célszerű mellőzni (ezt addig, míg a betegellátás rovására nem

megy). Legtöbbször a beteg nem a személyzettel kerül konfliktusba, hanem a

betegtársaival. Ilyen esetek megelőzése érdekében a környezet figyelmét célszerű felhívni

a helyes kapcsolattartásra a beteggel. Szobacsoport keretében érdemes az ilyenfajta

betegségről beszélni, és gyakorlati tanácsokat adni a konfliktusok elkerülése érdekében. Az

agresszív viselkedés kockázatát csökkenthetjük úgy is, ha betegünket lefoglaljuk

valamivel, értelmes tevékenységgel bízzuk meg. Ezáltal az unalomból eredő felgyülemlett

feszültséget redukálhatjuk, illetve elejét vehetjük az indulatos viselkedésnek.

II. A betegség velejárója a hiperaktivitás. Ilyen állapotban a napi alvásszükséglet

radikálisan lecsökken (akár a napi fél órára is). Ez több problémát is maga után von. 1/ A

szervezet fokozatosan kimerül a huzamosabb alváshiány következtében. Megelőzéseként

minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy a betegünket rávegyük a pihenésre.

Jutalmazással, biztatással és egyéb ápolói „fortéllyal” történhet.

2/ Nem szabad megfeledkeznünk a többi beteg nyugalmáról sem, mivel éjszakánként az

örökös mászkálás, pakolgatás, csörgés, zajongás lehetetlenné teszi a pihenésüket. A zavaró

tevékenységeket meg kell akadályozni: lehet a beteg elkülönítésével, esetleg az éjszakás

ápolók tartsák maguk mellett betegüket. Ez néha igen nehéz feladat.


88

III. A szomatikum kimerüléséhez vezethet még, hogy a beteg kevés táplálékot fogyaszt.

Célunk eléréséhez, hogy napi kb. 4000 kcal tartalmú táplálékot fogyasszon, célszerű a

dietetikust bevonni. Érdemes fehérjében és szénhidrátban gazdag étrendet összeállítani.

Reggelire és vacsorára praktikus szendvicseket készíttetni, mivel ezt járkálás és egyéb

tevékenység közben is el tudja fogyasztani (a mániás egy percre sem tud leülni, állandóan

tevékenykedne). A gyakori biztatás az evésre, és az elfogyasztott mennyiség

dokumentálása természetesen az ápolói feladatok közé tartozik.

IV. Folyadékhiány a lítiumkezelés miatt megváltozott nátriumürítés következtében jöhet

létre, illetve a páciens gyakorta „nem ér rá” folyadékot fogyasztani. A test szükségleteinek

a kielégítésével nem foglakozik. A kiszáradás megelőzése érdekében napi két liter

folyadékot fogyasszon el a beteg. Néha elég az éjjeliszekrényre odakészíteni (pl. teát), és

időszakonként ellenőrizni, mennyi fogyott el, és a fogyasztás függvényében biztatni.

Minden műszak pontosan regisztrálja a bevitt folyadék mennyiségét.

V. A mániás betegek meggondolatlan cselekedetek végrehajtására hajlamosak.

Ösztönüket csekély mértékben képesek kordában tartani. Következésképpen szexuális

igényeik átvehetik cselekedeteik irányítását, és emiatt a környezetüket zaklathatják. A

betegtársak védelme érdekében, illetve, hogy más beteg ne használhassa ki saját szexuális

igényeinek kielégítésére, állandó ápolói felügyelet kell alkalmazni. Nem feledkezhetünk

meg arról, hogy a személyzetet is érheti zaklatás. Emiatt is be kell tartani: az ápolók nem

maradhatnak -még kis időre sem- a beteggel kettesben egy csukott helyiségben.

VI. Gyakori probléma, hogy az előírt gyógyszereket nem veszik be, mivel magukat nem

érzik betegnek, sőt a világ legegészségesebb emberének tartják. Logikus, ha valaki

egészséges, annak nem kell gyógyszereket szednie. Ha célunkat el akarjuk érni (az előírt

gyógyszerek kerüljenek a szervezetbe), az ápolónak határozottan, de nem ellenségesen kell

viselkednie. A gyógyszerosztásnál az ápoló előtt vegye be a gyógyszert. Ellenőrizni kell,

hogy lenyelte-e. Sok helyen az ápoló belenéz a betege szájába és így ellenőrzi. Ezt

drasztikusnak és megalázónak érzem. Jobb megoldásokat célszerű alkalmazni. Pl.: A

mániás páciensnek adom oda először a gyógyszert, és megkérem segítsen a gyógyszerek

kiosztásánál. Amíg ez lezajlik, eltelik vagy tíz perc, és a szájában lévő gyógyszer (ha nem

nyelte le) feloldódik, és kénytelen lenyelni. Jó megoldás még, ha megbeszéltetem. Ilyenkor

a szájban lévő tablettáktól az ember beszéde elmosódott és elkent. Ezt észlelve

határozottan megkérem, nyelje le, „hiszen a többi beteg is lenyeli”. Sablonos megoldások

nincsenek, hogy hogyan győzzük le a beteg ellenállását. Az ápoló rátermettségén nagyon

sok múlik. A vezérelv mindig az legyen, hogy nagy türelemmel és erőszak nélkül oldjuk

meg feladatunkat. Sajnos néha előfordul, hogy célunkat nem tudjuk rábeszéléssel elérni.

Ebben az esetben orvost tájékoztatni kell, és a gyógyszer-bejuttatási módot célszerű

parenterális formára változtatni. Ha muszáj, kényszerintézkedést is foganatosítunk.

VII. Mániás betegek részéről mindig fennáll a reális veszély, hogy engedély nélkül

elhagyják az osztályt. Ennek megakadályozása az ápolószemélyzet részéről nagy figyelmet

követel. Jelentősen megnehezíti a munkánkat, ha pácienseink úgy érzik, hogy be vannak

zárva, mint egy börtönbe. Ilyenkor mindent megtesznek, hogy a személyzet figyelmét

kijátszva eltávozzanak. Célszerű viszonylagos szabadságot adni számukra. A nyitott

osztályos berendezkedés eleve bizalmat ad, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy kevesebb

a szökés. A viszonylagos szabadságot úgy érhetjük el, ha naponta többször, de legalább

egyszer a páciensünket (ha kéri), elkísérjük a szabad levegőre, büfébe stb. Ha sikerült jó

kapcsolatot kialakítani a beteggel, akkor az ápolói felügyelettel történő sétákat nem fogja

sértőnek, gyerekesnek tartani.


89

VIII. A mániásokat gyakran nem érdekli a külsejük, illetve nem foglalkoznak a

tisztálkodással, elhanyagolják magukat. Célunk a megfelelő testi higiéné, vagyis az osztály

által elvárt higiéné elérése. Ennek érdekében nagyon tapintatosan felhívjuk a figyelmet a

tisztálkodásra. Ügyelnünk kell, hogy betegünk ne érezze ezt sértőnek. Pl. Mikor szeretne

zuhanyozni, délelőtt, vagy inkább délután? A tisztálkodást ellenőrizni is kell. A rendezett

külső megteremtésére jó alkalmat adnak az étkezések, hiszen ilyenkor az osztály betegei

egy helyiségben étkeznek (a pszichiátriák többségében van étkező az osztályokon).

Étkezés előtt páciensünket megkérjük a fésülködésre, a ruházat rendbetételére, például:

„mivel sok ember között lesz, és egymásnak tartozunk annyi tisztelettel, hogy ápolt,

rendezett külsőnkkel is jó érzést keltsünk egymásban”. Dicsérettel lehet a

leghatékonyabban elérni céljainkat. Például: „Így rendbe rakott frizurával mintha öt évet

fiatalodott volna.”

IX. Sok problémát okoz, hogy a meggondolatlan viselkedés következtében a személyes

holmijukat szétosztogatják, elajándékozzák. A nehézség akkor keletkezik, amikor

szükségük lenne az elosztogatott tárgyra. Ilyen esetben másét veszik el (lásd X. ápolási

probléma). Az ápolási célkitűzés elérése érdekében az értékeket leltárba kell venni és

elzárni. A betegtársak figyelmét nyomatékosan fel kell hívni, hogy ne fogadjanak el

semmit. A cigarettát (a mániások döntő többsége dohányzik) az ápolók adagolják. 1-2

óránként egy szál adható oda. Ha egy napra valót egyszerre adnánk oda, azt igen rövid idő

alatt szétosztogatnák, elszívnák. A nap hátralévő részében meg a környezetüktől

követelnék cigarettákat. A betegünk pénzét is az ápolóknak kell beosztani (ha van), hogy a

kezelés végéig elég legyen. Minden kiadást (kávé, sütemény stb.) gondosan el kell

könyvelni, és a számlákat eltenni.

X. Az előző ápolási probléma tárgyalásakor említésre került, hogy a beteg nem tiszteli a

tulajdonviszonyokat. A betegtársaktól nem lopási szándékkal, anyagi javainak gyarapítása

céljából vesz el dolgokat, hanem mert nincs tisztában tetteinek káros voltával. Az ilyen

nehézségek leküzdése érdekében az ápolónak tudnia kell, mi a beteg tulajdona (ezért is kell

csak a legszükségesebb személyes tárgyakat nála hagyni), és ha nem odavaló tárgyakat

talál, annak ki kell deríteni a tulajdonosát.

XI. A mániás beteg mozgása felgyorsult. Sérülés kialakulásának a veszélye áll fenn,

amikor a felgyorsult mozgás koordinálatlanná válik. Ez akkor következik be, amikor már

kezd szomatikusan kimerülni, vagy a gyógyszerek kezdenek hatni. A gyógyszerek

mellékhatásaként létrejöhet hipotóniás rosszullét, kollapszus. Az ápolás során lehetőleg el

kell kerülni, hogy önmagának vagy másoknak sérülést okozzon. Folyamatosan szükséges

ellenőrizni a környezetét, hogy sérülést okozó tárgyak (olló, kés stb.) ne legyenek nála. Ha

a helyváltoztató mozgás nagymértékben romlott, akkor csak ápolói kísérettel közlekedjen -

az osztályon belül. Az esetleges sérüléseket időben vegyük észre, és szakszerűen lássuk el.

A rendszeres vérnyomásmérés nem hanyagolható el.

XII. A meggondolatlan és kritikátlan viselkedés, a gyors és felületes ítéletalkotás, a túlzott

önbizalom és mások manipulálása miatt zaklathatja a környezetét, amely sok konfliktus

forrása lehet. Ha betegtársait zaklatás éri, ezt észlelvén tapintatosan, de határozottan közbe

kell lépni. Lehetőleg más kórtermekbe nem szabad engedni (ezzel is csökkentve a

konfliktus kockázatát). A betegtársak zaklatásának elkerülése érdekében az ápolók

felügyelete alatt legyen többnyire a beteg. A hozzátartozókat, barátokat a leglehetetlenebb

időpontokban és okokból képes telefonon zavarni. Telefonjaikat időben (csak napközben),

számban (max. naponta egy telefon) és időtartamban (kb. 3 perc) redukálni kell.


90

XIII. A szóbeli kapcsolattartás zavara a hiperaktivitás és a szótorlódás következtében alakul

ki. A célunk eléréséhez (amely a normális kommunikáció megközelítése) gyakran hívjuk

fel a figyelmet a lassúbb, tagoltabb beszédre. Itt is ügyeljünk a türelmes bánásmódra.

Mutassunk példát nyugodt, kiegyensúlyozott viselkedésünkkel és beszédünkkel.

Összegzés

A súlyos nyugtalansággal járó mániás állapotok idős korban az életet veszélyeztetik.

Ezeknek fő okai a cardialis decompensatio és a csökkent metabolizmus miatt -a gyógyszerek

mellékhatásai következtében- gyakran fellépő szövődmények. A mániás állapotok többnyire

súlyos szociális következményekkel járnak: a beteg költekezik, eladhatja feje felöl a házát,

munkahelyén „lejáratja magát”, a kritikátlan szexuális kapcsolatok miatt felbomolhat a

házassága, fokozatosan kirekesztődik a családból és a társadalomból. A kritikátlan szexuális

kapcsolatok az AIDS terjedése miatt életveszélyessé váltak, ezért is kell a mániás beteget

minden esetben kórházban kezelni. Az ápolókra nehéz faladat hárul, hogy a beteget néha

akarata ellenére is ápolják, és megóvják alkalomadtán önmagával szemben is.


91

Az öngyilkos magatartás

Az öngyilkosság jelensége egyidős az emberiséggel. Az ember az egyetlen élőlény,

amely képes arra, hogy saját elhatározásából bármikor véget vessen életének. Talán nincs is

olyan társunk, akinek élete válságos pillanataiban ne jutott volna eszébe, hogy mindenből

elege van, és a legegyszerűbb lenne kilépni a megoldhatatlannak tűnő helyzetből. Ennek

ellenére az öngyilkosság csak a törpe kisebbség problémamegoldó eszköze maradt, a többség

a súlyos válságból is talál valamilyen kiutat a helyzet megváltoztatásával vagy a

megváltoztathatatlan elviselésével.

Ma hazánkban ez a „törpe kisebbség” sok ezer embert jelent. Majd harminc éve

vezetjük-vezettük a világranglistát ezen a téren. A következő grafikonon jól látható, hogy a

XX. század elejéig alacsony volt az öngyilkossági ráta Magyarországon. A századfordulótól

kezdve emelkedik- csak a két világháború és az 50-es évek idején csökken - 1968-ban

vesszük át világelsőségünket. Az utóbbi két évtizedben örvendetesen csökkenő tendenciát

mutat az öngyilkossági ráta, és remélhetőleg ez a folyamat nem áll meg, hanem tovább

folytatódik.

Az öngyilkosság előfordulási gyakorisága Európában és Ázsiában a legmagasabb, míg

Észak-Amerikában és Ausztráliában kisebb. A legtöbb öngyilkosságot elkövető tíz ország

között csak három Európán kívüli van, és a lista élen szovjet utódállamok állnak. Ezzel

szemben a legritkább az öngyilkosság Közép- és Dél-Amerikában és az arab világban.

Európában a mediterrán országok lakói vetnek legritkábban önkezükkel véget életüknek.

Ázsián belül Indiában kevés az öngyilkosság.

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

50

18

55

18

65

18

75

18

85

18

95

19

05

19

14

19

24

19

34

19

44

19

54

19

64

19

74

19

84

19

94

20

04

Öngyil

ko

sság

i rá

ta /

10

0 e

zer

lako

sra

év

Magyarország öngyikkossági rátája 1855 - 2010 között


92

A KSH jelenti 2007/12

A gazdasági helyzet vagy a társadalmi ranglétrán elfoglalt hely nem meghatározó az

önpusztító hajlam terén, bár kétségkívül befolyásoló. A megfigyelések szerint a legmagasabb

és a legalacsonyabb társadalmi rétegekben gyakoribb, a legfejlettebb országokban pedig

meredeken emelkedik a fiatalkorúak öngyilkossági mutatója.

Gyakrabban fordul elő a nap és a hét első felében, a tavaszi, valamint a nyári

hónapokban. Számuk megugrik a nagy gazdasági válságok idején, viszont háborús helyzetben

alig fordul elő. Ismert jelenség, hogy híres személyiségek öngyilkossága a depresszióban,

válsághelyzetben lévőkre olyan erővel hathat, hogy valóságos járványokat indíthat el. A

bemutatás módja, a média szerepe, felelőssége ebben döntő lehet.

Világszerte százezer emberre számítva 16 öngyilkosság történik évente. Az utóbbi 45

évben számuk világviszonylatban 60%-kal emelkedett. Az öngyilkosság a világon mindenütt

gyakoribb a férfiak körében, az öngyilkossági kísérlet viszont inkább a nőkre jellemző.

Magyarországon a legtöbben, 4911-en 1983-ban vetettek véget életüknek. Ez az év az 1955-

ben kezdődött meredek emelkedésnek volt a csúcspontja. Néhány évig számuk magas szinten

ingadozott, majd 1987-től csökkenni kezdett. 18 év leforgása alatt a százezer lakosra jutó

öngyilkosságok száma 47%-kal csökkent, 2006-ban számuk 2460 volt.

Hazánkban az öngyilkosságok aránya más országokkal összehasonlítva továbbra is

magas. Világviszonylatban is az első tíz ország között vagyunk (jelenleg az ötödikek),

mindössze négy szovjet utódállam: Litvánia (világviszonylatban elsőként), Fehéroroszország,

Oroszország és Kazahsztán áll előttünk a statisztikákban. Az első tíz ország között három

Európán kívüli van: Kazahsztán, Guyana és Japán. Az öngyilkosságot elkövetők mintegy

háromnegyede – 2006-ban 1861 – férfi, és öngyilkosságaik száma évente nagyobb

kilengéseket mutat, mint a nőké. A nők száma lassabban, de stabilabban csökken, 2006-ban

599 volt.

Az öngyilkosságok arányszáma idős korban a legmagasabb, de magas a 45–55 év

közötti életszakaszban is. Idős korban az életerő csökkenése és az ezzel járó időskori

depresszió, az életút közepén pedig az életközepi válságnak emlegetett jelenség lehet ennek

hátterében. Nemtől függetlenül a házasok arányaiban ritkábban követnek el öngyilkosságot,

mint az özvegyek vagy elváltak. A különbségek a férfiaknál markánsabbak: az elvált férfiak

3,2-szer, az özvegyek 3,7-szer több öngyilkosságot követtek el 2006-ban, mint nős társaik. Az

elvált nők 2,8-szor, az özvegyek 2,5-szer többször dobták el maguktól az életet, mint a

férjezettek.


93

A KSH JELENTI 2007/12

Az öngyilkosság mikéntjét tekintve a leggyakoribb az önakasztás, elsősorban a férfiak

körében. Náluk az öngyilkosságok közel 70%-a ezzel a módszerrel történt 2006-ban. Az

akasztást mindkét nem esetében a mérgek beszedése és a magas helyről való leugrás követi az

elkövetési módok között. Az öngyilkos férfiak 3,8%-a valamilyen lőfegyvert fordított maga

ellen.

A KSH jelenti 2007/12

Az öngyilkosság definíciója

Öngyilkosságot követ el az a személy, aki szándékosan saját maga vet véget életének.

Az öngyilkosság kutatásának úttörő személyisége, Durkheim szerint: „ öngyilkosságnak

nevezünk minden olyan halálesetet, amelyet közvetlenül vagy közvetve magának az

áldozatnak valamilyen pozitív, vagy negatív aktusa idézett elő, ha tudta, hogy aktusa


94

szükségképpen erre az eredményre vezet. Az öngyilkossági kísérlet ugyanaz az aktus,

amelybe azonban a halál bekövetkezte előtt beavatkoznak.”

Az öngyilkossághoz három kritérium tartozik:

1. A meghalás tudatos szándéka.

2. Egy módszer képzete, amely módszer alkalmas az élet kioltására.

3. E módszer cselekvéssémájának megvalósítása.

Öngyilkossági kísérletről akkor beszélünk, ha a meghalás szándékával tesz valaki kárt

szervezetében, de ennek következtében nem hal meg. A kísérlet általában a következő okok

miatt válik sikertelenné:

1. A meghalás szándéka nem elég erős, vagy nem egyértelmű.

2. Az öngyilkosság módszere nem, vagy nem eléggé hatékony.

3. Az öngyilkossági cselekedet hibás, vagy inadekvát.

4. A halál bekövetkezte előtt külső segítség a szervezet károsodását megakadályozza,

vagy megszünteti.

5.

Az öngyilkosság kérdésével kapcsolatos irodalomban régi vita, hogy az

öngyilkosságot és annak kísérletét egységes folyamatnak tekintsük-e, vagy

megkülönböztessük a kettőt egymástól. Kétségtelen, hogy egyes öngyilkosoknál dominál a

demonstratív vagy teátrális elem, és a körülmények alapos mérlegelése után nyilvánvalóvá

válik, hogy a cselekményben nem volt jelen az önpusztítás vágya. Ismeretesek viszont adatok,

amelyek azt bizonyítják, hogy olyan személyek, akik többször kíséreltek már meg

öngyilkosságot, előbb-utóbb letális kimenetelű öngyilkosságot hajtanak végre. Kimutatható az

is, hogy az egymás után következő kísérletek súlyossági foka növekszik.

A tett-kísérlet arányt a szakirodalom 1:10-re becsüli. Hazánkban az utóbbi

évtizedekben hivatalos statisztikák a kísérletezőkről nem állnak rendelkezésre. A társadalmi

beilleszkedési zavarok kutatásának keretében Baranya megyében 1984-től regisztrálásra

kerülnek az egészségügyi szolgálattal kapcsolatba kerülő öngyilkosok, így e megyében már

vannak sokéves adatok. E szerint a tett-kísérlet arány 1:6. Férfiak esetében a tett-kísérlet

aránya jóval kisebb, mint a nőknél. Ezek az átlagértékek az életkorral szélsőségesen

változnak: a tizenéves leányok között közel negyvenszeres, az idős férfiak között egynél

kisebb az arány.

Elmebetegség az öngyilkosság?

Elmebetegek lennének az öngyilkosok? Minden esetben feltételezhetjük a kóros lelki

működést, vagy mindennapi embereknek tarthatjuk őket? Az öngyilkosságoknak és

öngyilkossági kísérleteknek egy számottevő hányada kétségkívül összefüggésbe hozható

pszichiátriai betegséggel: az öngyilkosok között -a szerzők betegségértelmezésétől függően-

néhány százaléktól 80-90 %-ig írnak le pszichiátriai betegséget. Ebben a kérdésben nagyon

nehéz tisztán látni, ugyanis az öngyilkosság ténye a korábbi viselkedészavarokat és

problémákat utólag felnagyíthatja, esetleg beteges színezettel láthatja el, nem beszélve arról,

hogy a pszichés megbetegedések kritériumai is bizonytalanok.


95

Kétségtelen, hogy a depresszió minden fajtájában szenvedőknél gyakoribb az

öngyilkosság, mint az átlagnépességben, és valószínűleg nagyobb az öngyilkossági kísérletek

száma is.

Már bizonytalanabb, de még mindig valószínű az öngyilkosság és a szkizofrénia

átlagosnál nagyobb statisztikai összefüggése.

A klinikai tapasztalat azt mutatja, hogy nem annyira a kóros elmeműködés, hanem a

javulás szakaszában az elmebeteg mivoltra való rádöbbenés élménye vezet az

önpusztításhoz.

Az alkoholizmus szerepe az öngyilkosságban már Durkheim korában feltűnt, a hazai

statisztikákban is szerepel, és a pszichiátriai szakirodalomban is ismert: az alkoholizmust

„krónikus öngyilkosságnak” is szokták nevezni.

A szigorúan vett pszichiátriai betegségkategóriák alapján azonban az öngyilkosok és

az öngyilkosságot megkísérlők többségükben mégsem tekinthetők betegnek. A modern

elmekórtanban erősödik az a felismerés, hogy a betegség fogalma az olyan határterületi

problémákban, mint amilyen az öngyilkosság is, félrevezető lehet, ugyanis az egyén abban az

értelemben betegnek tekinthető, hogy elmegyógyászati vagy orvosi pszichológiai segítségre

szorul, illetve abból haszna lehet; abban az értelemben azonban nem tekinthető betegnek,

hogy határozott diagnózist lehetne alkotni róla, vagy egységes gyógymód lenne a

problémájára.

A betegség tényétől függetlenül a betegség kimondása önmagában még nem

magyarázat az öngyilkosságra. Pl. egy szkizofrén beteg öngyilkosságát csak látszólag teszi

érthetővé betegsége, amelyből egyéb kóros megnyilvánulások is eredhetnek. Az

öngyilkosságnak az elmebetegben lélektani értelme, jelentősége, indulati dinamikája és

bonyolult szociálpszichológiai előzménye van.

A presuicidális szindróma

Az öngyilkosság lélektani magyarázatával foglalkozó kutatások terméke az

öngyilkosság előtti (presuicidális) szindróma koncepciójának kialakítása, amely az osztrák

Ringel nevéhez fűződik. A koncepció, amely nagyszámú öngyilkosság és öngyilkossági

kísérlet lélektani elemzése, és sok kollektív tapasztalat összegzése nyomán jött létre,

tulajdonképpen még nem jelent magyarázatot a jelenségre, ám a Ringel által vizsgált 745

megmentett öngyilkos esetében bizonyos tények annyira azonos módon jelentkeztek, hogy

fontosnak tartotta felhívni a szakemberek figyelmét erre a jelenségre. Az öngyilkosság előtti

lelkiállapotnak három eleme van, ezért szoktak vele kapcsolatban öngyilkosságtriászról

beszélni:

A./ fokozódó beszűkülés

B./ az agresszivitás gátlása

C./ menekülés a fantáziálásba

A./ A dinamikus beszűkülés keretében a személyiség egyoldalú irányultsága jön létre,

és ez egészen addig fokozódik, amíg a személy azt nem érzi, hogy ez az irányultság az

öngyilkosság felé hajtja. A dinamikus - és különösen az affektív - beszűkülés pillanatában éri

el tetőpontját.

Ringel a dinamikus beszűkülésen kívül még két jelenségről beszél: az emberi kapcsolatok és

az értékszféra beszűküléséről.

B./ Ringel egyetért Freuddal abban, hogy az öngyilkosság annak következtében jön

létre, hogy valaki az agresszív késztetéseit saját személye ellen fordítja. Az agresszió

ilyenfajta visszafordulásának az a feltétele, hogy az egyén erős agresszív feszültség alatt


96

álljon, azonban ne legyen lehetősége arra, hogy agresszióját kifelé vezesse le. Az öngyilkosok

gyakran úgy szokták kifejezni ezt, hogy „én mindent magamba fojtok”.

C./ Egy bizonyos intellektuális szint birtokában - gondolatban mindenki eljátszik azzal

a lehetőséggel, hogy öngyilkosságot követ el. Az ilyen alkalmi gondolatok mégsem vezetnek

öngyilkossághoz. Alapvetően más természetű azonban az az intenzív gondolatbeli foglalkozás

az öngyilkossággal, amely a presuicidális állapotot jellemzi. Az a lehetőség, hogy az ember

még öngyilkos is lehet, sok nehéz éjszakán túlsegítheti az egyént, kritikus időszakban pedig

szinte erőt adhat az öngyilkosság lehetőségének tudata. Ami azonban kezdetben szinte

feszültséglevezető mechanizmusnak tűnik, később súlyos fenyegetettséggé válhat az élet

ellen, amikor az ilyen, szándékosan kezdeményezett fantáziák átcsapnak kényszerű

öngyilkossági fantáziálásba.

„Cry for help”

A „Cry for help” jelentése: segélykiáltás. Az öngyilkossággal foglalkozó emberek

nagy többsége valamilyen formában közli szándékát a környezetével, segítséget szeretne

kapni. Egyes felmérések szerint a segélykiáltás az öngyilkosságok és az öngyilkossági

kísérletek 90%-ában megtörténik. A vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy az öngyilkosok

60-70 %-a tettének elkövetése előtt a legváltozatosabb panaszokkal, testi vagy lelki

tünetekkel, betegséggel előzetesen járt orvosnál.

Ezeket a segélykiáltásokat többnyire csak utólag ismeri fel a környezet. Ezek a

közlések utalhatnak közvetlenül vagy közvetve az önpusztítás szándékára, de nem mindig

verbális kommunikációs csatornán keresztül nyilvánulnak meg.

Az öngyilkosság megelőzése

Az öngyilkosság kockázatának felmérése az első teendő. A suicidiumot megjósolni

nehéz, de a kockázati tényezők ismertek, amelyek a következők:

súlyos szomatikus betegek;

pszichiátriai betegek (különösen a depressziós, alkoholista, szkizofrén);

azok, akik a közelmúltban éltek át valamilyen jelentős negatív életeseményt;

akik utalást tesznek öngyilkosságra (nem igaz az, hogy nem lesz öngyilkos az, aki beszél

róla);

gyakori, hogy a betegek a kórházi elbocsátást követő első hetekben követnek el

öngyilkosságot.

A legkisebb gyanú esetén is fel kell tenni az öngyilkosságra vonatkozó kérdéseket a

páciensnek. Teljesen megalapozatlan az a félelem, hogy akinek nem volt öngyilkossági

szándéka, annak esetleg mi adjuk az ötletet. Néhány javasolt kérdés az öngyilkosság

megítéléséhez:

„Gondol-e néha arra, hogy nem érdemes élni?”

„Gondolt már arra, hogy megölje magát?” Igen válasz esetén:

„Előfordult-e, hogy olyankor is öngyilkosságra kellett gondolnia, ha nem akarta?”

„Előfordult-e már régebben is, hogy öngyilkossági gondolatai voltak?”

„Kísérelt-e már meg öngyilkosságot?”

„Ritkábban találkozik-e az utóbbi időben barátaival, ismerőseivel?”

„Meg tudja beszélni valakivel személyes problémáit?”


97

Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem az adott módon élni már nem képes. A

halálvágy nem logikai döntés következménye, hanem komplex indulat, amely a feszültségtől

való megszabadulás, a helyzetből való kimenekülés, a nyugalom, a csend, az elalvás

kifejezésekkel gyakran jobban leírható.

Van-e összefüggés az ápolói hivatás és az öngyilkosság között?

Szakmai ártalom-e az öngyilkosság?

„A közelmúltban megrázó számadatokat hoztak nyilvánosságra arról, hogy a női

öngyilkosságok listáján az ápolónők állnak az élen Nagy-Britanniában. 1990 és 1992 között

összesen 153 nővér követett el befejezett öngyilkosságot.”

Nővér Újság: Öngyilkos ápolónők 1996. 9. évfolyam 3. szám

A cikk további részében az érdekvédelmi szervezetek úgy nyilatkoztak, hogy bár ezek

a statisztikák nagyon riasztóak, de sajnos meglepetést nem okoznak. Véleményük szerint az

ápolónők egyre fokozódó nyomás alatt dolgoznak, ugyanakkor tevékenységüket nem becsülik

meg érdemeik szerint, és nem képesek örömet találni saját munkájukban. Viszonylagosan

alulfizetettek, és mint azt egy szakértő megállapította, semmi sem képes olyan fokú stressz-

szint fokozásra, mint a szegénység.

A tanulmány olvasását követően arra gondoltam, hogy valószínűleg Magyarországon

sem jobb a helyzet. Hazánkban semmiféle statisztika nem készül arról, hogy az

öngyilkosságot, illetve az öngyilkossági kísérletet elkövetett embereknek mi a foglalkozása,

vagy társadalmi rétegtagozódása.

A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának egyik 24

ágyas osztályán 280-300 fős éves betegforgalom mellett kb. 10-13 nővért is ápolunk, és

nagyobbik részüket suicidium miatt.

Megkérdeztük a SZOTE-n dolgozó ápolókat, hogy mi a véleményük erről a

problémáról. 250 kérdőívet osztottunk ki, ebből 228 volt értékelhető. Ez a magas kitöltési

arány is (92%) azt mutatja, hogy a kollégákat is érdekelte, érintette a felvetett téma. A teszt

eredményeiből tudományosan megalapozott következtetések nem vonhatóak le -hiszen sok

szubjektív elemet is tartalmaz a kérdőív- de a problémára felhívhatja a figyelmet, és

elgondolkozhatunk azon, hogy milyen irányban kell lépnünk gondjaink orvosolására.

Az első kérdésre, amely szerint hazánkban is hasonló-e a helyzet, mint Angliában, az

ápolók 45%-a igennel felelt, ezzel megerősített minket abban, hogy indokolt a probléma

felvetése. Viszont 55%-a nem tartja hasonlóan veszélyeztetett rizikócsoportnak a

nővértársadalmat, ami mutatja, hogy sokunkban nem tudatosult a probléma annak ellenére

sem, hogy a megkérdezettek 69%-a ismer olyan ápolót aki öngyilkosságot kísérelt meg.

Arra a kérdésre, hogy az igennel válaszolók közül hányan ismernek egy, ill. több

öngyilkossági kísérletet, illetve befejezett suicidiumot elkövetett nővért, a következő válaszok

születtek:

Kísérlet Befejezett suicidium

49-en 1 főt

35-en 2 főt

28-an 3 főt

5-en 4 főt

6-an 5 főt ismernek.

37-en 1 főt

14-en 2 főt

4-en 3 főt ismertek.


98

A fentiek alapján jogosnak éreztük a következő kérdést: Miért veszélyeztetett az

ápolói hivatás a suicidium vonatkozásában?

A legnagyobb számban a nagy lelki megterhelést jelölték meg a nővérek. Ha ezen a

válaszon egy kicsit elgondolkodunk, észrevehetjük, hogy míg sokan az ápolói munkát csak

mechanikusan végzett, rutin tevékenységnek, az orvosok által kiadott feladatok

végrehajtásának gondolják, addig az érzelmi érintettség, és ennek következtében a

nagymértékű pszichés megterhelés is jellemző erre a hivatásra. Második helyre, nem meglepő

módon, a nehéz anyagi helyzet került. Azt hisszük, ezt a problémát különösebben nem kell

ecsetelni, hiszen az itt jelenlévők saját bőrükön érzik nap mint nap az egyre nehezedő

megélhetés gondjait. Az öngyilkosság elkövetését direkt módon nem befolyásolja a

szegénység, gondoljunk csak a nálunk szegényebb országokra. Ez valószínűsíthetően a

kilátástalanság, a reménytelenség érzésének egyik fontos tényezője, s az ápolók helyzetük

javítását is elsősorban ezen a területen várják. Ezek után következnek sorrendben:

a nagyfokú felelősség;

a család háttérbe szorultsága;

a alacsony társadalmi elismertség;

a rendszertelen munkaidő; a munkaidő a hétvégén;

a kiszolgáltatottság érzése;

a nehéz fizikai megterhelés;

a kevés sikerélmény.

Az ápolók saját helyzetük pozitív irányú változását a következő sarkalatos pontokban

fogalmazták meg.

Anyagi elismertség 111 fő 49%

Erkölcsi elismertség 91 fő 40%

A társadalom részéről 60 fő

Az orvosok részéről 30 fő

A betegek részéről 1 fő

Lelki támogatás 48 fő 21%

Mentálhigiénés képzés 24 fő

Önismereti csoportok 16 fő

Egyéb 8 fő

Munkaidő csökkentése 34 fő 15%

A szabadidő növelése 21 fő

A nyugdíjkorhatár csökkentése 13 fő

Több ápoló 22 fő 10%

Az ápolók képzése 14 fő 6%

Pontosabb kompetenciahatárok 8 fő 4%

Nem vagy nehezen lehet változtatni 15 fő 7%


99

A táblázatból jól láthatóan az erkölcsi és anyagi elismerés igénye igen nagy

százalékban jelenik meg. Az erkölcsi elismertséget nagyobbrészt a társadalomtól várják. Az

adatokból nyilvánvaló, hogy a betegek oldaláról az erkölcsi elismertség megfelelő.

Figyelemre méltó a munkaidő csökkentésének és az ápolói létszám emelésének elvárása. Úgy

gondoljuk, hogy a két probléma szoros összefüggésben van egymással, s megoldásuk egymást

feltételezi. A kérdőív ezen részére egyik kollegánk a következőképpen válaszolt. Idézem:

„Jobb körülményt, és annyi fizetést, hogy emberibb életet éljünk.”

A suicidium elítélésének vagy megengedésének kérdése elvezet minket a filozófia

egyik alapproblémájához, nevezetesen az egyén autonómiájához, önrendelkezési jogához.

Kant szerint a lelkiismereti autonómia folytán elvileg senki sem vállalkozhat arra, hogy

mások cselekedeteinek moralitását megítélje. A kanti filozófiával ellentétben a történelem

folyamán a társadalom az öngyilkosokat nagymértékben elítélte, az életben maradottakat

kiközösítette.

Az általunk megkérdezett ápolókon mindkét hatás érezhető. 55% -a jelenlegi

társadalmi állásponttal szemben- nem ítéli el az öngyilkosságot elkövetetteket. Véleményünk

szerint ez az ápolói hivatás két jellemzőjéből eredhet, nevezetesen az empátiából és a feltétel

nélküli elfogadásból.

Legfontosabbnak tartjuk az anyagi és társadalmi elismertséget növelni, ami nagy

részben a nővéreken múlik. Nem szabad tétlenül várni, hogy majd csak jobb lesz, miközben

kesergünk a rossz körülményeinken. A kérdőív egyik válaszadója így határozta meg a

problémák kezelésének módját:

„Az ápolói hivatás rangjának megszerzését nekünk magunknak kell elérnünk a

következőképpen: a szakmai fejlődés (tanulás) hozza a társadalmi elismertséget,

ami majd az anyagiakban is megnyilvánul.”

A fentiekhez még azt is hozzátenném, hogy a magasan kvalifikált emberek összefogással,

érdekeiket sokkal jobban tudják képviselni és céljaikat elérni.

Az ápolók képzésében nagy figyelmet kell szentelni a pszichiátriának, pszichológiának

és mentálhigiéniának, az ápolók -és ezáltal a betegek- egészségének, belső egyensúlyának

kialakulása, megőrzése érdekében.


100

Ápolástan

Az alábbiakban egy (altatóval elkövetett) öngyilkossági kísérlet miatt beszállított

beteg ápolási tervét mutatom be (Magyarországon legtöbben a suicidiumot gyógyszerekkel

követik el). A mentők általában a belgyógyászatokra szállítják ezeket az embereket. Miután a

szomatikus állapotukat rendezték, a pszichiátriai osztályokra helyezik őket, ha a suicidium

veszélye még fennáll.


I. Hiányos testi higiéné az

intoxikáció és az eü.-i

beavatkozások következtében

Higiénés szükséglet

kielégítése fürdésnél segédkezni

megfürdetni

biztosítani a fürdéshez szükséges

kellékeket, kórházi betegruhát

II. Altatószer mérgezés esetén

sopor - kóma kialakulásának

veszélye

Kóma megelőzése vigilitas monitorizálása

óránként ébreszteni

kedvezőtlen változás esetén orvosnak

szólni

III. Intoxikáció miatti motoros

nyugtalanság

Megelőzni a sérüléseket

Védeni a kanült, branült állandó felügyelet

kényszereszközök alkalmazása

IV. Gyógyszer, sérülést okozó

eszközök lehetnek személyes

holmijai között

Ne legyenek nála mérgezést

és sérülést okozó anyagok,

eszközök

bejövetelt követően 2 órán belül

átvizsgálni a holmiját

V. Nyelési nehezítettség a

gyomormosás miatt

Megfelelő mennyiségű

folyadék szervezetbe

juttatása (2-3 l/nap)

folyadék (tea) odakészítése az

éjjeliszekrényre

felhívni a beteg figyelmét a folyadék

fogyasztásának fontosságára

gyakran, kortyonként itatni

ha nem iszik, orvosnak szólni

foly-pépes étel rendelése

VI. Gyengeség miatt nem

képes kimenni a WC-re

Humánus széklet és

vizeletürítés biztosítása ágytálazás

kikísérni a WC-re

VII. Nincsenek meg a

tisztálkodáshoz szükséges

eszközei

Ne legyen probléma az

eszközök hiánya a

tisztálkodásnál

biztosítani a hiányzó eszközöket

családtagoknak szólni, hogy pótolják a

hiányt

VIII. Szégyenérzet a zavart

tudatállapotban végzett

cselekedetei miatt

Szégyenérzet megszüntetése beteg megnyugtatása, hogy gyógyszer

hatása miatt viselkedett így

megértő légkör

IX. Suicidium veszélye Suicid kísérlet megelőzése,

megakadályozása presuicidális jelek felismerése

fokozottan figyelni a hangulati

változásokat


az osztályt kísérő nélkül ne hagyja el

I. A betegek már egy gyomormosást és egy forszírozott diuresist követően kerülnek a

pszichiátriai osztályra. Ruházatuk, illetve bőrük a beavatkozások és az altatószer okozta

mellékhatások (hányás, vizeletürítési incontinentia...) miatt szennyeződik. A betegeknek a

higiénés szükségletét a kórházi ágyba fektetés előtt ki kell elégíteni. A páciensek

állapotától függően passzívan, aktívan, illetve teljes mértékben közreműködik az ápoló e

szükséglet kielégítésében. Fokozott figyelmet kell fordítani a szédülés miatti

sérülésveszélyre.


101

II. A betegek tudata a belgyógyászati ellátást követően rendeződik, de fennáll a veszély,

hogy órák múlva fokozatosan aluszékonnyá válnak, majd akár ébreszthetetlenek lesznek;

kialakul a kóma. Az ápoló elsőrendű feladata a vigilitas (a tudat energetikai komponense)

monitorizálása. Kedvezőtlen változások (a beteg az ingerekre egyre lassabban reagál,

mozgása, beszéde lelassul, alvásából mind nehezebb ébreszteni...) észlelése esetén az

orvost haladéktalanul értesíteni kell. Ha a beteg alszik, az első 12 órában óránként

ellenőrizni kell, hogy mennyire ébreszthető.

III. A gyógyszeres intoxikáció miatt kialakulhat delírium, homályállapot, amelyeket

motoros nyugtalanság kísér. Ebben az állapotban a betegek könnyen szenvednek

sérüléseket. Ha infúziós terápia folyamatban van, akkor a szabad vénát biztosító

eszközöket is védeni kell. Ilyenkor az ápolói teendő az állandó felügyelet, és az esetleges

kényszerintézkedések alkalmazása.

IV. A páciensek holmijai között gyakorta találni gyógyszereket, szúró-, vágóeszközöket.

Mivel a betegeknél még fennáll a suicid veszély, ezért ezeket az eszközöket, anyagokat el

kell zárni. Ha a beteggel kapcsolatot lehet teremteni, akkor az ő közreműködésével kell ezt

véghezvinni. Ha nem lehet a kontaktust felvenni, akkor két ápoló nézi át a személyes

tárgyakat és pontosan dokumentálva az értékleltárt felvéve kerülnek elzárásra a veszélyes

eszközök.

V. A gyógyszerrel suicidált betegeknél gyomormosással távolítják el az esetlegesen még

a gyomorban lévő vegyi anyagokat, hogy már több ne szívódhasson fel belőlük. Az esetek

többségében kisebb-nagyobb mértékben a nyelőcsövet sérülés éri, ami fájdalmat okoz,

főleg nyeléskor. A páciens gyógyulása érdekében minél több folyadékot kell itatni, hogy

szervezetéből gyorsabban távozzon a bevett gyógyszer. Ennek érdekében az ápoló az

éjjeliszekrényre odakészít kb. 2 liter teát, a betegnek elmagyarázza a folyadékbevitel

fontosságát, folyamatosan biztatja a kis kortyonkénti fogyasztásra, illetve ellenőrzi az

elfogyasztott mennyiséget. 2-3 napig, illetve a nyelési nehezítettség fennállásáig indokolt a

foly-pépes étrend biztosítása.

VI. A páciensek a bevett gyógyszerektől a felvételt követően még szédülnek, kábultak,

elesettek, aluszékonyak. A forszírozott diuresis miatt gyakran és nagy mennyiségű vizelet

képződik, illetve a gyomormosást követően aktív szenet és hashajtót kapnak. Ennek

eredményeképpen ürítési szükségletük fokozott. Az ápoló tevékenysége ilyen esetben:

elhelyezés előtt az ágy védelme gumilepedővel és harántlepedővel;

ha a beteg nem tud felkelni, illetve nagy a balesetveszély: ágytálazás;

ha a páciens járóképes: a WC-re történő kikísérés, és egészségügyi papír biztosítása.

VII. Mivel a betegeket a mentők sürgősen szállították be a kórházba, nem hozhattak

magukkal tisztálkodáshoz szükséges eszközöket, illetve hálóinget, váltó fehérneműt. Amíg

a hozzátartozók nem hozzák be a személyes holmikat, addig az ápolóknak kell ezeket

pótolni.

VIII. A betegek a gyógyszerek intoxikációja miatt viselkedésükben az egyén számára,

normál körülmények között elfogadhatatlan formákban nyilvánulhatnak meg. A

tudatállapot rendeződése után, ha visszaemlékezik a beteg a cselekedeteire, nagyfokú

szégyenérzet miatt befelé fordulhat, és ez hátráltathatja a gyógyulást. A személyzetnek a

beteget meg kell nyugtatni, hogy a gyógyszer hatása miatt viselkedett így és ezért nem

ítéljük el. Az ápolók részéről, ki kell hangsúlyoznom a megértő légkör fontosságát, hiszen

aki suicidiumot követett el, az magára maradt, és elszigetelődött az embertársaktól.

Tetteinek meg nem értése miatt a társadalom, a család elítéli, és nem talál kapaszkodót,

hogy problémáit legyőzve újra az emberi közösség hasznos tagjává válhasson. Ha a beteg

az egészségügyi személyzet részéről nem találkozik a megértés légkörével, akkor a

gyógyulás nagyon távolivá válhat.


102

IX . Statisztikai adatok azt mutatják, hogy akiknek már volt öngyilkossági kísérlete, azok

közül nagy százalékuk újra próbálkozik. Saját felmérésem szerint a tettet követő 1-3 hét a

legveszélyesebb. Ezekből adódóan, ápolási problémaként kell venni minden esetben a

suicid veszélyt. A célunkat, a suicid kísérlet megelőzését úgy érhetjük el, ha a páciens

hangulati változását fokozottan figyeljük. Ha betegünk egyik napról a másikra látszólag

felszabadulttá válik, jókedvű, esetleg viccelődik, akkor nagy valószínűséggel eldöntötte:

élete végére pontot tesz. Veszélyre felhívó jel a beteg fokozatos visszahúzódása, magába

fordulása is. Az ápolóknak a Ringer-féle presuicidális szindrómának a jeleit is figyelni kell.

A pácienssel folytatott beszélgetések folyamán, vészjelek észlelése esetén rá lehet, illetve

rá is kell kérdezni szándékára. A beteget nem szabad magára hagyni, illetve kísérő nélkül

az osztályt nem hagyhatja el. A suicidiumot 100%-os biztonsággal nem lehet előre jelezni,

de ha jó kapcsolatot alakítottunk ki a beteggel, amelyet a bizalom légköre vesz körül, és

megtanultuk, hogy mit és hogyan kell megfigyelni, akkor sok életet menthetünk meg.

Összegzés

A suicidium nem mondható betegségnek, hanem valaminek a tünete. A páciensek

90%-a megpróbál a környezetétől valamilyen segítséget kérni, de ez leggyakrabban süket

fülekre talál. Az ápolóknak tudni kell, hogy kik a leginkább veszélyeztetettek, mik a

vészjelek. Fontos, hogy betegeinket egyenrangú félként kezeljük, a problémáikra fogékonyak

és megértők legyünk, illetve a bizalmukat megszerezzük! Csak így lehetséges, hogy a

félelmeikbe, s a bensőjükben zajló folyamatokba minket is beavassanak, és ezáltal esélyünk

legyen egy végzetes lépés megelőzésére. Az intoxikációból ébredő egyén tudata, pszichikuma

fellazultabb, ilyenkor hozzáférhetőbb a pszichoterápia elfogadására, a kontaktusra, a

problémák feltárására, megbeszélésére, amit ki lehet, és ki is kell használni. A suicid páciens

kezelésének a detoxikációval, vagy a sebek ellátásával nem lenne szabad befejeződnie (mint

általában), hanem ez a kezelés bevezető szaka kellene, hogy legyen.


103

A szkizofrénia

A szkizofrénia szinte valamennyi kultúrában ismert betegség. Ősidők óta említik

írásos anyagok. A becsült adatok szerint a lakosság 1%-át érinti. Minthogy megjelenése fiatal

korban kezdődik, régebben szinte lehetetlenné tette a társadalom életében a betegek teljes

értékű részvételét. A mai korszerű kezelések lehetővé tették, hogy a betegek nagy többsége -a

család és a társadalom elvárásainak eleget téve- hasznos tagjává váljon az emberek

közösségének. A betegség kezelési költségei jelentősek; az USA-ban a közvetlen és a

közvetett költségek meghaladják az évi 100 milliárd dollárt, tehát a szkizofrén betegek

ellátása a világon mindenütt a súlyosabb egészségügyi problémák közé tartozik. Ha egy

mondattal akarjuk megfogalmazni a betegség lényegét, a következőképpen tehetjük meg: A

szkizofrénia az ún. endogén elmebetegségek közé tartozó, folyamatszerűen vagy szakaszosan

fejlődő pszichózis, amely többé-kevésbé kifejezett személyiségtorzuláshoz, dezintegrációhoz

vezethet, s így szociális degradációt teremt.

A szkizofrénia tünetei

Emil Kraepelin, akit a szkizofrénia leírójának tekintenek, dementia praecoxnak

nevezte ezt a betegséget. A praecox elnevezés a betegség tüneteinek viszonylag fiatal korban

való megjelenésére, a dementia az idült lefolyás során létrejövő szellemi leépülésre utal.

Eugen Bleuler nevéhez fűződik a „schizophrenia” elnevezés, aki a betegséget a kognitív

folyamatok széthasadásaként gondolta el. Bleuler úgy vélte, hogy bizonyos tünetek alapvető

fontosságúak a betegségben. Ezek a következők:

ambivalencia (széttöredezett érzelmi reakció),

asszociációk zavarai (gondolattársítások zavarai),

affektusok zavarai (érzelmi élet zavarai),

autizmus (minőségi károsodás a társadalmi interakciókban, a

kommunikációban és a viselkedésben, érdeklődésben, tevékenységben).

A négy tünetcsoportra úgy szoktak utalni, mint a bleuleri négy „a”-ra. Az olyan egyéb

tünetek, mint az érzékcsalódás, a téveszme - járulékos tünetek, tekintettel arra, hogy más

zavarban is felléphetnek. Később Kurt Schneider német pszichiáter elképzeléseit fogadták el,

aki elsőrendű tünetek jelenlétét hangsúlyozta (pl. saját gondolat hangossá válása, párbeszéd-

hallucinációk, testi befolyásoltság élménye stb.).

Ma a klinikusok jó része a szkizofrénia tüneteit pozitív és negatív tünetekre osztja.

A pozitív tünetek közé tartoznak: a hallucinációk, téveszmék, kifejezett pozitív

formális gondolkodászavar (ez a kifejezett inkoherenciában, a célképzet elvesztésében,

felületességben és logikátlanságban nyilvánul meg), és a bizarr vagy szétesett magatartás –

kóros mentális működésekre utalnak.

A negatív tüneteket az affektív, kognitív, pszichomotoros, szociális és vegetatív

funkciók elégtelensége jellemzi, mint a gondolkodás és a beszéd elszegényedése, az érzelmi

elsivárosodás, örömtelenség (anhedonia), az érdeklődés és a kezdeményezés csökkenése, a

szociális kapcsolatok beszűkülése, a szexuális érdeklődés hanyatlása és a figyelem

károsodása. A szkizofrén betegek esetében gyakran csak látszólagosak ezek a tünetek, tehát

nem valódi és visszafordíthatatlan elsivárosodásról beszélünk.

A hallucinációkat valamikor úgy tekintették, mint a szkizofrénia legfőbb

jellegzetességét, bár különböző más zavarokban is felléphetnek. A hallucinációk olyan


104

észrevevések, amelyek az érzékszervekre ható külső ingerek nélkül alakulnak ki, és

minőségükben a valódi percepcióhoz hasonlóak. A leggyakrabban előforduló hallucináció a

hallási (pl. a hangok lehetnek mormogásszerűek, vagy érthetően hallható szavak, monológok,

amelyek őt szidhatják, fenyegethetik, utasíthatják), de előfordulhat még látási (pl. a

fényvillanástól a személyeket, tárgyakat tartalmazó képsorokig terjedhetnek), szaglási (pl.

állandó, borzasztóan kellemetlen büdösséget érez), ízérzési (pl. örökös fémes íz érzete),

tapintási (pl. simogatás, érintés, szurkálás érzetének a jelentkezése), zsigeri (pl. a szívburkát

smirglizik, a beleit tépdesik, az agy tekervényei vonaglanak), elektromosságérzési.

A téveszmék a gondolkodás zavarai miatt jönnek létre. A szkizofrén páciensek

gondolkodásában kialakuló téveszmék testi (pl. azt hiszi, hogy a szerveinek működését

leállították), nagyzásos (pl. olyan dolgokat talál fel, amivel a világ sorsát is képes

befolyásolni, vagy ő a legszebb, leggazdagabb ember), vallásos (pl. az Istennel vagy az

ördöggel sajátos kapcsolatban van, illetőleg akár ő maga az), nihilisztikus (pl.

megsemmisülés érzése, azt hiszi, hogy egy ember vagy akár az egész világ megsemmisült),

üldöztetéses (pl. a beteget külföldi hatalmak, ufonauták, szomszédok stb. üldözik, és rosszat

akarnak neki), szexuális (pl. ő prostituált), vonatkoztatásos (pl. a beteg úgy érzi, róla

beszélnek, rajta nevetnek, a tv-ben róla van szó), mérgeztetéses (pl. az ételben, a vízben, az

ágyban, a levegőben mérgező anyagok vannak), befolyásoltatásos (a beteg szentül hiszi, hogy

szuggerálással, hipnózissal, gondolatátvitellel, rádióhullámokkal stb. befolyásolják valakik

vagy valamik) tartalmúak. A téveszmék típusa és gyakorisága kultúrafüggő.

A szétesett beszéd, mint formális gondolkodászavar szintén gyakori. A

gondolkodászavar általános típusai az inkoherencia, a célképzethiányos gondolkodás, a

gondolatrohanás és a kisiklás.

A szkizofrének többsége a szétesett magatartás különböző típusait mutatja, beleértve

mind a motoros, mind a társadalmi magatartást. A kóros mozgásos magatartásformák a

katatón stuportól (a beteg mozdulatlanná válhat, néma, és nem reagál, bár tudatánál van), a

katatón izgalmi állapotig (a beteg befolyásolhatatlan és céltalan tevékenységet végez)

terjedhet. Gyakori még mások mozgásának utánzása, utasítások robotszerű végrehajtása, az

együttműködés elutasítása. A szociális magatartás károsodására jellemző a szociális

visszahúzódás, maguk és környezetük elhanyagolása, az általános szokások megszegése (pl. a

nyilvános maszturbáció).

A betegeknél gyakran alakul ki érzelmi sivárság, amelynek következtében

közömbösek, érzelemmentesek, a megnyilvánuló érzelmek nincsenek összhangban az adott

helyzettel. A depresszió jegyei fellelhetők a szkizofrének 60 %-ánál. Az alkohol- és

drogfüggőség rendszerint a depresszió, vagy a gyógyszerek mellékhatásainak ellensúlyozása

miatt alakul ki.

A szkizofrénia gyakori tünete még a betegségbelátás hiánya.

A szkizofréniák lefolyása

Folyamatosan vagy szakaszosan (schubokban) zajló, vagy a kettő ötvözete. A

kórkimenetel lehet teljes gyógyulás (13 %), részleges gyógyulás (42%), stabil deficit vagy

progresszív deficit (45%). A progresszív deficitet az jellemzi, hogy a nem gyógyuló betegek

esetében a kórkép lefolyása során a negatív tünetek idővel súlyosbodnak, és a betegek

hanyatlása minden téren egyre kifejezettebbé válik. A betegség leginkább szakaszosan zajlik.

Jellemző erre, hogy a szakaszok mind gyakrabban, hosszabb ideig tartanak, és egyre

súlyosabb tünetekkel jelentkeznek. A szakaszok lezajlását követően mind több

maradványtünet jelentkezik.


105

A betegség felosztása

Hebefrénia

Fiatal korban kezdődik. A vezető tünetek: a gondolkodás inkoherenciája és az érzelmi

elsivárosodás. A viselkedés bizarr, autisztikus, gyakran infantilis.

Paranoid szkizofrénia Hallucinációk és téveszmék jellemzik a kórképet. Az üldöztetéses, a bizarr és a

grandiózus téveszmék a leggyakoribbak, amelyek összefüggő rendszerré szerveződnek.

Katatón szkizofrénia Pszichomotoros tünetek a betegség fő jellemzői: bizarr és/vagy sztereotip mimika és

testmozgás, negativizmus, stupor, vagy éppen súlyos pszichomotoros nyugtalanság.

„Nem differenciált” szkizofrénia Azok a betegek tartoznak ebbe a csoportba, akiknek egyértelműen vannak szkizofrén

tüneteik, de egyik csoportba sem sorolhatók.

Reziduális (maradvány) szkizofrénia Az anamnézisben szkizofrénia szerepel, de a vizsgálatkor nincsenek típusos tünetek, csak

negatív tünetek észlelhetők.

A szkizofrénia kialakulásának okai

A szkizofrénia kóroktanával és kórlélektanával kapcsolatos elméletek genetikai,

fejlődéstani és neurobiológiai csoportba sorolhatóak.

A genetikai tényezők szerepével kapcsolatos elméletek család-, iker-, és

örökbefogadottakon végzett vizsgálatokon alapulnak. A szkizofrén páciensek rokonságában

10% a valószínűsége annak, hogy szkizofrénia fejlődjön ki, míg azon egyéneknél, akiknek

egyik szülője szkizofrén, 5-6%-os a kockázat. A családtagok rizikója jelentősen

megnövekszik, ha a család két vagy több tagja betegedett meg szkizofréniában. Jelenleg

folynak a szkizofrénia génjeinek megtalálására irányuló kutatások. Több kutató van azon a

véleményen, hogy mivel a szkizofrénia heterogén, etiológiájának is multifaktoriálisnak kell

lennie.

A fejlődést befolyásoló tényezők közül bizonyítékok egész sora erősíti azt a

feltételezést, hogy a szkizofrénia a központi idegrendszer fejlődési zavarának a

következménye: korai életkorban elszenvedett agyi károsodás eredménye. Vannak elméletek

arról is, hogy a szülői gondoskodás hiánya szkizofréniához vezethet.

Sok elmélet szól arról is, hogy a szkizofrénia neurobiológiai megalapozottságú

betegség. A legnépszerűbb patofiziológiai magyarázat a dopaminhipotézis, amely felveti,

hogy a szkizofrén tünetek elsődlegesen a dopaminrendszer túlműködésére vezethetők vissza.

A szkizofrénia terápiája

Az ok hatékonyak a szkizofrénia tüneteinek kezelésében, és a visszaesések

megelőzésében.

A szkizofrénia pszichoterápiájában a viselkedésterápiás és a családterápiás módszerek

bizonyultak hatékonynak. A viselkedésterápiákkal a szkizofrén betegek szociális

jártasságának és kompetenciájának javításában értek el jó eredményt. Súlyos betegek egy

részénél hatékonynak bizonyult az a módszer, mikor a kívánatos viselkedést „érmékkel”

jutalmazták, ezeket aztán a betegek beválthatták, pl. csokoládéra, cigarettára. Családterápia

azoknál a betegeknél indikálható, akiknek a családja túlságosan involvált, gyakran túl

kritikus, azaz a normálist meghaladják a kifejezésre juttatott érzelmek.


106

A pszichoterápia többnyire antipszichotikus kezeléssel együtt folyik. A súlyos katatón

stupor, vagy katatón izgalmi állapot esetén szóba jöhet a RES-kezelés is. A szkizofréniák

során fellépő depressziós szindrómák antidepresszívumokkal kezelhetők. Az antidepresszív

kezelés fontosságát alátámasztja az a tény is, hogy a szkizofrén betegek öngyilkossági

kockázata 38-szorosa az átlagnépességének. Az öngyilkosságok többségének indíttatása az

elmebeteg mivoltra való rádöbbenés.

A szkizofrénia kezelésekor a beteg szociális helyzetét is figyelembe kell venni, és

ennek megfelelően a kezelést kórházban, átmeneti intézményekben, vagy ambulanciákon kell

folytatni. Súlyos negatív tünetekkel jellemzett betegek tartós intézeti elhelyezést

igényelhetnek.

Ápolástan

A szkizofrén betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő

táblázat foglalja össze:


I. Betegségbelátás hiánya

miatt nem veszi be a

gyógyszereit

Az elrendelt gyógyszerek

kerüljenek a szervezetébe gyógyszerbevétel megfigyelése és

ellenőrzése

határozottan fellépni

gyümölcslébe v. teába tenni a

gyógyszert

a gyógyszer bevétele után nem

hagyható magára 10 percig

jutalom

ha orálisan nem adható be orvosnak

szólni (injekcióra való átállítás)

II. A társas kapcsolatok

zavara a beteg téveszméi

miatt

Téveszmékből adódó

konfliktusok elkerülése téveszmékkel ne opponáljunk

mérgezéses: saját maga vegye ki a

dobozból a gyógyszert, az a személy

adja oda, akiben megbízik

paranoid: félreérthető helyzetek

elkerülése

III. Impulzív cselekvés

veszélye a téves gondolatokra

vagy hallucinációkra adott

válaszreakciók miatt

Megelőzni a cselekedetet; ha

már létrejött, sérülések és

anyagi károk megelőzése

elfogadó légkör

megfélemlítés elkerülése

menekülési reakcióknál

kényszerintézkedések

ha kényszert kell alkalmazni, azt

határozottan, gyorsan és megfelelő

erővel

fokozott betegmegfigyelés a

hallucináció alatt


107

IV. A szomatikum

leromlásának veszélye az

étvágytalanság és az étel

fogyasztásának a

visszautasítása következtében

A szomatikum leromlásának

megakadályozása

Állapotának megfelelő

mennyiségű és minőségű

táplálékot fogyasszon el

testsúlyellenőrzés 2 naponként

exicozis jeleinek korai felismerése

mérjük fel, hogy mely táplálékokat és

azokat milyen formában fogyasztja el

mérjük fel, hogy az étkezést milyen

környezeti tényezők befolyásolják

pozitív és negatív irányba

teremtsünk olyan környezetet és olyan

tálalási módot, amely az étkezést

elősegíti

kalóriadús étrend

tapintatosan felhívni a figyelmét az

étkezésre

többször keveset egyen

ha elfogyasztotta az ételt, jutalmazni

V. Felfokozott éhségérzet a

gyógyszerek mellékhatása

következtében

Heti testsúlygyarapodása ne

haladja meg az 1 kg-ot testsúly ellenőrzés 2 naponként

kalóriaszegény, de laktató étrend

főétkezések közötti nassolás

időpontjának kitolása

ellenőrizni, hogy ne legyen étel nála

VI. A társadalmi konvenciók

be nem tartása a szociális

normák leépülése

következtében

Társadalmi konvenciók

betartatása fokozott felügyelet

irányítás

VII. Tisztálkodási

igénytelenség a külleme iránti

érdeklődés elvesztése

következtében

Az osztály által elfogadott

normáknak a tisztasági foka

feleljen meg

naponta tusoljon, alsóneműjét és

pizsamáját váltsa

felhívni a figyelmét a higiéniára,

ellenőrizni

kikísérni a tusolóba, felügyelni

aktív részvétel a fürdésnél

VIII. Immobilizációs

szindróma kialakulásának

kockázata a motoros

inaktivitás miatt

Fiziológiás aktivitás

megközelítése katatón állapot: teljes testi ápolás

a beteg vegyen részt a reggeli

tornában, ápolóval menjen el sétálni

IX. Szomatikus leromlás

kockázata a felfokozott

motoros aktivitás miatt

Testi leromlás megelőzése

Megnövekedett

mozgásigény kielégítése

biztatni, hogy pihenjen, jutalmazás

tornázzon naponta (energiáit a

megfelelő mederbe kell terelni)

X. Konfliktus kialakulása a

napszaki ritmus megfordulása

miatt

Élettani ritmus visszaállítása

A szobatársak nyugalmát ne

zavarja

nem engedni, hogy napközben aludjon

készüljön az alváshoz

rábírni, hogy az ágyban maradjon

(rábeszélés, gyógyszer adása éjszaka)

XI. Nem tudja idejét

hasznosan eltölteni az

érdeklődésének beszűkülése

következtében

Naponta mind több időt

töltsön rajzolással, olvasással kedvenc időtöltéséhez szükséges

eszközök beszerzése

biztatni és dicsérni

I. Gyakorta okoz problémát, hogy a beteg nem hajlandó az előírt gyógyszereket bevenni.

Pl. Nincs betegségbelátás, és ha valaki nem beteg, akkor miért szedne gyógyszert. Ha a

betegnek mérgeztetéses téveszméje van, azt hiszi a környezete meg akarja ölni őt. A

gyógyszerek mellékhatásai miatti nagyfokú a nyugtalansága, félelme. Katatón stuporos

állapotban a páciens nem képes bevenni a gyógyszert. Számtalan egyéb okot lehetne még

említeni. Az ápolási tevékenység egy részében hasonló, mint a mániás beteg esetében (lásd


108

ott a VI. ápolási problémát), a következő kiegészítésekkel: Néha kisebb jutalmak (kávé,

sütemény, üdítő…) adásával megkönnyíthetjük a gyógyszerek bevételét. Ha mérgeztetéses

téveszme miatt nehezített a gyógyszerbevétel, akkor az eredeti csomagolásból a beteg

maga vegye ki a tablettákat. Sok esetben így elérhetjük a célunkat. Előfordulhat, hogy a

beteg italába kell csempésznünk a gyógyszerét. Megbocsátható a kegyes csalás, ha így

elkerülhetjük a kényszerintézkedést és az injekciókat. A gyógyszer beadáshoz a különböző

stratégiák közül mindig leghumánusabbat, és az adott szituációhoz a legmegfelelőbbet

válasszuk. A jó ápolói helyzetfelismeréssel és a beteg alapos ismeretéve, sok konfliktus

előzhető meg a gyógyszereléssel kapcsolatban.

II. A társas kapcsolatok zavara alakulhat ki az önmagára irányuló és illogikus

gondolkodás és a rendkívüli gyanakvás következtében. A gondolkodás zavarának gyakorta

„fura” és bizarr megjelenése sok konfliktus forrása lehet. A célunk minden esetben a

viszályok elkerülése. A legfontosabb teendő: a téveszmékkel nem szembeállni. Ha a beteg

azt mondja, hogy a konnektoron keresztül a felesége mérges gázt juttat a levegőbe, és így

akarja eltenni láb alól, ezt meghallgatjuk, de nem reagálunk rá. Ne kezdjük bizonygatni,

hogy ezt nem is lehet megcsinálni, és a felesége nem kívánja a halálát stb., mert ebben az

esetben az ápoló is beépülhet az ő téveszméibe. Ennél az esetnél maradva, azért

bizonygatjuk a feleség ártatlanságát, mert a feleség cinkosa vagyunk, és ezek után tőlünk

ételt, gyógyszert nem fog elfogadni. Még olyan illogikus dolgokkal sem szabad vitába

szállni, mint például „feltaláltam az örökmozgót”. Minden érvre egy ellenérvvel fog

válaszolni, és ezzel a téveszmét még inkább elmélyítjük, illetve úgysem lehet meggyőzni a

gondolatok tévességéről. A betegtársak figyelmét is felhívjuk, hogy ne álljanak le

vitatkozni, veszekedni.

Paranoid szkizofrének esetén az ápolói viselkedést, szóhasználatot, gesztust körültekintően

kell megválasztanunk. Pl. Ha valakivel beszélgetünk, és közben a páciensen időzik el

tekintetünk, ezt úgy is lehet értékelni a beteg szemszögéből nézve (a téveszmék miatt),

hogy róla beszélünk, és valami rosszat forralunk ellene. A paranoidok a viselkedésük

következtében a környezetükben agressziót indukálnak, és így a negatív élményviláguk

bizonyítást nyer. Másképpen megfogalmazva: úgy érzik, hogy a környezet ártani akar

nekik, ám ezt ők maguk provokálják ki a tetteikkel. A helyes ápolói magatartás minden

ilyen esetben az, hogy a kóros viselkedésre érzelmileg nem reagálunk, tehát nem a beteg

által „elvárt” módon válaszolunk tetteire.

Mérgeztetéses téveszme esetén a nézeteltérés elkerülése érdekében lehetőséget kell

teremteni, hogy a beteg saját maga vegye ki a gyógyszert a dobozából, és az a személy adja

oda, akiben megbízik, illetve nem épült be a téveszméibe. Olyan ételeket válasszunk ki,

amelynek tálalása gyári csomagolásban megoldható, és ezáltal a beteg elfogadja azokat.

III. Mások elleni erőszak, vagy önpusztítás kockázata leginkább a hallucinációk és a

szociális magatartás károsodása következtében alakulhat ki. Az impulzív cselekedetek

megelőzésére kell fektetni a hangsúlyt az ápolás során. Ennek érdekében az elfogadó

légkör megteremtésére kell törekednünk. A beteget a maga totalitásában fogadjuk el, és ne

a viselkedésével azonosítsuk. Ennek azért van nagy jelentősége, mert sokszor a páciens a

környezeti hatásokra reagálva válik indulatossá. Ha az ápoló -annak viselkedése miatt

felgyülemlett agresszióval közeledik a beteghez- ő érzékeli ezt, s a konfliktus alapjául fog

szolgálni. A szolgálatban lévő személyzet mentalitásától, viselkedésétől is függ, hogy a

különböző műszakokban mennyi szükség szerinti nyugtatót kell kiosztani, kell-e

kényszerintézkedést foganatosítani.

Gyakori hiba, hogy a beteg viselkedését megfélemlítéssel próbáljuk a kórházi normákhoz

közelíteni. Az efféle fegyelmezés következtében általában a kívánt hatás ellenkezőjét érjük

el.

A hallucinációk miatt is létrejöhet sérülés (a beteg magában vagy a környezetében kárt


109

tesz). Ennek kivédése céljából páciensünket fokozottan figyeljük. A hallucináció tartalmát

kell kideríteni. Ha kellemes dolgokat lát, vagy hall, akkor sok teendő nincs. A borzasztó,

félelmet keltő hallucinációk miatt a betegnél kialakulhat egy menekülési reakció. Ebben az

állapotban akár az ablakon is kivetheti magát. A hallucinációk felderítése érdekében

magától a betegtől nyerhetünk információkat (megkérdezzük mit hall, lát, érez…), illetve a

viselkedése, a gesztusai árulkodnak e félelemről. Ilyen veszélyeztető állapotban nem

hagyható magára, és az orvost haladéktalanul értesíteni kell. Ha van szükség szerint kiírva

szedatívum, azt meg kell adni. Menekülési reakció esetén a kényszerintézkedést gyorsan,

határozottan, és megfelelő erővel alkalmazzuk.

IV. Ha a betegnél a negatív tünetek dominálnak, a szomatikum leromlásának a veszélye

állhat fenn az étvágytalanság, az elégtelen táplálkozás következtében. Ápolási teendők:

mérjük fel, hogy mely táplálékokat, és azokat milyen formában hajlandó elfogyasztani, a

rendszeres testsúlyellenőrzés, kalóriadús étrend rendelése, biztatás az étkezésre, jutalmak

adása a táplálék elfogyasztása után. Nem érünk célt, ha erőszakkal próbáljuk a táplálék

elfogyasztására rávenni a betegünket. Katatón stuporos állapotban a szondán át történő

táplálásra is fel kell készülni.

V. Az antipszichotikumok mellékhatása következtében kialakuló felfokozott

éhségérzettel gyakrabban találkozunk. Ez első látásra nem ápolási probléma, hiszen miért

okozna gondot, ha betegünk sokat eszik. Közelebbről megvizsgálva több problémát is

felfedezhetünk. Nemcsak az étvágy fokozódik, hanem az elfogyasztott étel is jobban

kötődik, rakódik le a szervezetben - a hormonháztartásban létrejövő változások miatt.

Hónapok elteltével több tíz kilóval is gyarapodhat a súlya betegünknek. Nők esetében a

megváltozott küllem miatt, amelyet a gyógyszer okozott, abbahagyják annak szedését, és

intenzív fogyókúrába kezdenek. A kórházakban a szkizofrén betegek újra felvételére

többségében az elégtelen gyógyszerszedés miatt kerül sor. Néha a beteg osztályos

kezelését követő, hazamenetele nehézségekbe ütközik az összeszedett kilók miatt, hiszen a

ruhái nem mennek rá. Ezért célunknak kell tekintenünk a testsúly gyarapodásának a

minimalizálását. Tevékenységünk álljon a testsúlyellenőrzésből, kalóriaszegény, de laktató

étrend rendeléséből, a főétkezések közötti nassolás csökkentéséből.

Indulatos viselkedés és konfliktusok forrása is lehet a felfokozott éhségérzet. A

kontrollvesztés következtében a páciens nem tud az éhségérzetén uralkodni, és ha nem kap

a kívánságának megfelelően ételt, akkor agresszív megnyilvánulások is kialakulhatnak.

Ezért nem lehet ilyen esetekben a nassolást teljesen megakadályozni. Törekedni kell, hogy

minél inkább megnyújtsuk a táplálékok adása közötti időszakot. Pl. „Most még ezt

megcsinálom, utána rögtön adok valami ételt.”

A betegtársak közötti viszály forrása, ha a mások ételét engedély nélkül elfogyasztja

páciensünk. Ennek megakadályozása teljes egészében nem lehetséges. Az ápoló azt teheti,

hogy a kialakuló vitákat elrendezi (felvilágosítja őket ezen viselkedés okairól), és a

fokozott felügyelettel csökkenti a veszélyét, hogy mások ételét elfogyasszák.

VI. A betegség előrehaladtával a páciens mind kevésbé képes a szociális normákat

betartani, és a környezet által elvárt viselkedésnek megfelelni. A célunkat, hogy a

társadalmi konvenciókat betartassuk, fokozott felügyelettel érhetjük el. Betegünkben

tudatosítani kell, hogy viselkedésében melyek a pozitív, illetve amelyek a negatív elemek.

Kiemelendő a dicséret szerepe, mint a leghatékonyabb befolyásoló tényező, amivel egy

ápoló rendelkezik. Sok esetben a beteg nincs tisztában cselekedeteinek káros voltával,

ilyenkor az irányításra kell a hangsúlyt fektetni.

VII. Az intézetekbe kerülők közül sokan -az állapotuk miatt- maguk és környezetük

tisztaságára nem ügyelnek. Az ápolói teendő a tisztálkodásra való biztatástól a teljes

ellátásig terjedhet - a beteg állapotától függően.


110

VIII. A motoros inaktivitás következtében sokfajta szövődmény alakulhat ki. Az ápolás

során törekednünk kell ezeknek a veszélyeknek a minimalizálására. A mozgásszegénység a

csökkent mozgásigénytől egészen a katatón stuporos állapotig terjedhet. Az ápolói

tevékenység az állapottól függően, a beteg mozgásra való biztatásától az ágyban történő

forgatásig terjedhet.

IX. A mozgás és aktivitás zavarainak a másik véglete is előadódhat. Itt két célt is

kitűzhetünk magunk elé. Elsődleges célként: a szomatikum leromlásának

megakadályozását. Az ápolás előrehaladtával mind többet pihenjen a páciens, melyet

biztatással, jutalmazással segítünk elő. Nagyfokú nyugtalanság esetén -a betegtársak

nyugalma érdekében- elkülönítjük az éjszakai alvás idejére.

Másodlagos célként a beteg „felesleges” energiáit megfelelő mederbe kell terelni: Vegyen

részt a reggeli tornákon, akár ő maga tartsa (ezáltal sikerélményhez juthat), kísérővel sokat

sétálgasson, lehetőleg a szabad levegőn. A sétákat és a tornákat pihenés kövesse.

X. A betegség velejárói lehetnek a különböző alvászavarok, illetve a napszaki ritmus

megfordulása. Ha el és átalvási nehezítettség jellemzi, és ez párosul motoros

nyugtalansággal, illetve viselkedésében nagyfokú zavarral, akkor a szobatársak nyugalma

érdekében el kell különíteni. Szükség esetére kiírt gyógyszerek beadásával segítjük az

elalvást. Amennyiben a fő probléma a napszaki ritmus megfordulása, a napközbeni

időszakokat értelmes tevékenységgel próbáljuk kitölteni. A beteget lehetőleg ne hagyjuk

aludni. Az éjszakai alvás elősegítése érdekében felkészítjük a beteget (tusoljon le,

hálóruhába öltözzön át, az esti gyógyszerosztás után feküdjön le…), és a környezetet (a

kórterem kiszellőztetése, az ágyak rendbetétele, 2200

óra után a villanyok leoltása…).

XI. A betegek ápolása hosszú hetekig is eltarthat. A páciensek idejének hasznos

kitöltésével a gyógyulást elősegíthetjük és lerövidíthetjük. Kívánatos lenne, ha az

osztályokon a foglalkozást erre kiképzett szakember irányítaná. Az ápolási anamnézis

felvételekor már megpróbáljuk kideríteni a beteg érdeklődési körét: mivel szereti a

szabadidejét eltölteni, mi a hobbija. Azokat az eszközöket, amelyek a páciens által az

osztályon is végezhető tevékenységhez szükségesek, a rokonok segítségével mihamarabb

szerezzük be. A foglalkoztatásokon való részvételhez eleinte sokat kell biztatni a

betegeket. Ha jól sikerülnek, és tartalmas időtöltésnek érzik, akkor már a páciensek is

fogják igényelni ezeket. A foglalkozások minősége a terapeuta személyiségének a

függvénye.

Összegzés

A szkizofréniában a pszichiátriai betegségek összes tünete megjelenhet (kivéve a

Korzakov-szindrómát). A tünetek változatossága miatt azt szokták hangoztatni, hogy aki

ismeri a szkizofréniát, az tudja a pszichiátriát. Mivel nincs két egyforma tünetű beteg, itt

tényleg beigazolódik a személyre szabott ápolás jelentősége és szükségessége. Az ápolási

célok eléréséhez vezető utak minden egyes esetre érvényes leírása lehetetlen. Egy-egy

problémát hogy tudunk megoldani -mint pl. a gyógyszer beadása a betegnek- ha ő nem akarja

bevenni, az ápoló helyzetfelismerésétől, szakmai tudásától, hitelességétől és sok egyéb

dologtól függ. A szkizofrének ápolása a személyzet részéről rengeteg energiát emészt fel, de a

gyógyuló emberek látványa olyan sikerélményeket adhat, amely bőven kárpótol minden

fáradozást.


111

A kognitív zavarok

A delíriumot, a dementiát és az amnéziát közösen kognitív zavaroknak nevezhetjük,

mivel a kognitív funkciók (az emlékezés, az ítéletalkotás, az elvonatkoztatás) zavarai fontos

jellemzői ezen állapotoknak. Jelen fejezet a kognitív károsodással járó zavarok közül a két

legjelentősebbet tárgyalja.

Delírium

A delírium a tudat, a figyelem és a kognitív funkciók zavarával jellemzett szindróma

(tehát nem betegség, hanem tünetcsoport). Órák vagy napok alatt alakul ki, gyakori a

napszaktól függő fluktuáció. Delírium bármely korban előfordulhat, de a gyermekek és a 60

éves kor felettiek esélye nagyobb. A kórházi betegek mintegy 10-15%-án alakul ki ápolásuk

során. Nagy rizikót jelent minden agyi organikus betegség, szívműtét, nagy felületet érintő

égés, szisztémás fertőzések, meglévő dementia, narkotikumok alkalmazása,

anyagcserezavarok stb. A delírium majdnem minden esetben súlyos belgyógyászati vagy

idegrendszeri betegségben szenvedőkön, illetve gyógyszer-intoxikáció vagy éppen –

megvonás kapcsán jelentkezik. Az egyik leggyakoribb fajtája a delirium tremens, amely az

idült alkoholizmus talaján hevenyen kifejlődő elmezavar. Az alkohol hirtelen megvonása is

előidézője lehet. A másik leggyakoribb formája az öregkori delírium. A kialakulásának

legfőbb oka a cardiorespiratoricus elégtelenség.

Prognózisa nagymértékben függ az alapbetegségtől és a kortól: tünetmentes gyógyulás

és letális kimenetel is előfordul. A delírium mortalitása nagy: a deliráló betegek 40-50%-a egy

éven belül meghal.

A delírium tünetei

Ingerlékenység, nyugtalanság, szorongás, alvászavarok, dezorientáltság, zavartság,

éberségi szint csökkenése, figyelmi, felismerési, észlelési funkciók károsodása,

étvágytalanság, hányinger, hányás, tremor tartoznak a delírium leggyakoribb tünetei közé. A

tünetek éjszakánként kifejezettebbé válnak.

A delírium terápiája

A kórházi kezelés az alapbetegség kezelésére irányul elsősorban. A nyugtalan és

magára vagy a környezetére veszélyes beteget sürgősségi ellátásban kell részesíteni. A

nyugtalanság oldására Haloperidol adása indokolt, illetve a rögzítés is szükségessé válhat. Az

ápolók részéről a beteg biztonsága érdekében az állandó felügyeletet, a folyamatos

obszervációt, a gyakori megnyugtatást, a türelmes bánásmódot kell biztosítani. A külső

ingerek minimalizálása nagyon hasznos. A tapasztalatok szerint a deliráló betegek csendes, jól

megvilágított helyiségben jobban érzik magukat. Ez azzal magyarázható, hogy az észlelési

funkciók zavara miatt a különböző hangokat, árnyékokat tévesen észlelik, és ez ijesztő lehet

számukra. A delírium tremens kezelésénél és megelőzésénél gyakorta elkövetik azt a hibát,

hogy alkoholt adnak a betegnek. Az egészségügyi intézménytől elvárt egészségnevelő hatást

súlyosan csorbítja ilyen az „kezelés”.


112

Ápolástan

Egy deliráló beteg leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő táblázat

szemlélteti:


I. Hallucinációk és illúziók

miatti sérülésveszély

A beteg és környezetének a

megóvása a beteg fokozott obszerválása

a tudat monitorizálása

a kóros észlelések észrevevése időben

az ingerszegény és világos környezet

biztosítása

szükség esetén rögzítés

menekülési reakciók megakadályozása

a beteg környezetéből a sérülést okozó

tárgyak eltávolítása

II. A vitális paraméterek

kóros változásai miatti

állapotromlás veszélye

Az állapotromlás megelőzése a vitális paraméterek rendszeres

nyomon követése

a kóros tendenciák, ill. értékek esetén

orvost értesíteni

pontos dokumentálás III. Időszakos incontinentia a

tudatzavarok következtében

Vizelet, széklet higiénés

felfogása az ágy védelme

szükség esetén pelenka használata

rendszeres rákérdezés a beteg ürítési

szükségletére

az ágy és a ruházat gyakori

ellenőrzése

IV. Alvás és ébrenléti ciklus

felcserélődése

Fiziológiás életritmus

visszaállítása nappali alvások csökkentése

a környezet és a beteg felkészítése az

éjszakai pihenésre

V. Nagyfokú aluszékonyság

kialakulásának a veszélye a

szomatikus kimerülés

következtében

A „bealvás” elkerülése a tudat energetikai szintjének

monitorizálása

kóros tendenciák esetén orvost

értesíteni

VI. Agitált állapot miatt

konfliktusveszély a

környezetével

A konfliktusok megelőzése a viták kerülése

a beteget gondolkodását a realitások

irányába terelni

a beteg elkülönítése (ha lehetséges)

a környezet tájékoztatása a beteggel

szemben követendő viselkedésről

konfliktusok esetén határozottan

közbelépni

VII. A szabad vénát biztosító

eszközök önkényes

eltávolításának a kockázata a

zavart tudati állapot miatt

Az eszközök védelme a szabad vénát biztosító eszközök

körültekintő kiválasztása

a branülök gondos és többszörös

leragasztása

szükség esetén állandó ápolói

felügyelet

rögzítések alkalmazása

VIII. A delíriumot követő

szégyenérzet

A szégyenérzet csökkentése elfogadó légkör biztosítása

a kóros viselkedés okainak

megbeszélése

megnyugtatás


113

I. A delíriumban a látási hallucinációk, illetve az illúziók gyakran előfordulnak (a

hallási, tapintási stb. hallucinációk ritkábban jelentkeznek). Sokszor ijesztő ezeknek a

tartalma, és ennek következtében védekező reakciót váltanak ki. Ilyen esetekben a beteg és

a környezete is sérülhet, illetve károsodhat. Az ápolókra nagy felelősség hárul a beteg és

környezete épségének megőrzésében. A beteget fokozottan kell obszerválni. A kóros

észleléseket, illetve azok tartalmát fel kell ismerni. A páciens környezetét úgy alakítsuk ki,

hogy a sérülések kockázata minimális legyen. (Pl. A beteg környezetéből a sérülést okozó

tárgyakat távolítsuk el. Az étkeztetések alkalmával használt evőeszközök nem

maradhatnak a betegnél.) Fontos az ingerszegény környezet, így az illúziók kialakulásának

a veszélyét csökkenteni tudjuk. A beteg elhelyezése lehetőleg kis létszámú kórteremben

történjen. A kórterem csendjének biztosítása érdekében a betegtársak figyelmét is

felhívjuk: kerüljék a rádió, magnó használatát. A megvilágítás egyenletes és állandó

legyen, hogy árnyékok ne vetüljenek a padlóra, falra. Az árnyékok indukálják leginkább a

látási illúziók kialakulását.

Alkalmazhatunk korlátozó eszközöket a menekülési és védekezési reakciók miatti

károsodások elkerülése érdekében. Azonban ezen eszközök alkalmazása nem

helyettesítheti az állandó felügyeletet.

II. A delíriumban a vitális paraméterek nagyfokú labilitása főleg 60 év felett gyakori

jelenség. Fontos a paraméterek nyomon követése, és a kóros tendenciák, illetve értékek

esetén orvost értesíteni kell. A delíriumban lévő betegről intenzív megfigyelő lap vezetése

kötelező!

III. A delírium alatt előfordulhat időszakos incontinentia. Célunk, hogy a beteget és a

környezetét tartsuk tisztán. Ezért az ágy védelméről gondoskodnunk kell gumilepedő és

harántlepedő segítségével. A betegünkre rendszeresen rákérdezünk az ürítési szükségletére.

Ha nem lehet kooperálni a beteggel, vagy állapotrosszabbodást észlelünk, pelenka

felhelyezése javasolt. A állandó katéter alkalmazása kerülendő, mivel a nyugtalan beteg

kitépheti magából, és feleslegesen növeljük a fertőzés kockázatát. Csak akkor alkalmazzuk

mégis, ha pontosan nyomon kell követni az ürített vizelet mennyiségét. A ruházat és ágy

időszakos ellenőrzését ne mulasszuk el. A beteget nem szabad megszégyeníteni, ha

vizeletét például a kórterem valamelyik sarkába üríti. Mindig gondoljunk ilyen esetben

arra, hogy a jelen állapota miatt tette, és nem a személyzet „bosszantására”.

IV. A időbeni tájékozatlanság, a napszakok keveredése miatt az alvási és ébrenléti ciklus

felborulhat. A környezet nyugalma érdekében fontos a fiziológiás életritmus megőrzése,

illetve újbóli kialakítása. A napközbeni alvások, szunyókálások csökkentése érdekében

próbáljuk betegünket lefoglalni. Az aktuális napszakokról a beteget többször tájékoztatjuk.

A beteggel történő tevékenységek (pl. fürdetés) mindig a nap ugyanazon szakában

történjenek, ezzel is elősegítve a könnyebb tájékozódást az idő múlásában. Nagyon fontos

a páciens és környezetének alvásra történő felkészítése.

V. A betegek hajlamossá válhatnak a somnolentiára (pl. a szomatikum kimerülése miatt,

vagy a deliráló beteg fokozottan érzékeny a gyógyszerek mellékhatásaira, könnyen

túlszedálódhat). Az úgynevezett „bealvást” az ápolónak észlelni kell, amit a tudat

energetikai szintjének nyomon követésével valósíthat meg. A nem kívánt tendenciák

esetén (mind nehezebb a beteggel kontaktust teremteni, mind inkább csökken az

ébreszthetősége), orvost szükséges értesíteni.

VI. A delíriumban a beteg viselkedése kiszámíthatatlanná válik és olyan cselekedetekre

képes, amely a tőle elvárhatótól idegen. Például egy beteg a műtétjét követően, deliráló

állapotában, a feléje hajoló orvos nyakát elkapta és szorítani kezdte. Gyakori jelenség,

hogy a viselkedése, szóhasználata irritálja a környezetét (betegtársak, egészségügyi

személyzet), benne feszültséget teremt, és ezt rá visszavetítik. Ilyen esetekben viták és


114

konfliktusok alakulnak ki, amelyek a zavartságát fokozhatják. A fő szabály, hogy a ne

vitatkozzunk vele. Erre a betegtársak figyelmét is hívjuk fel. Tereljük a beteget a valóság

felé (hol vagyunk, miért van itt stb.). Ne beszélgessünk munkatársainkkal más dolgokról a

beteg jelenlétében. Egyszerű félremagyarázhatatlan magyarázatokat adjunk. Konfliktus

esetén a környezetet nyugtassuk meg.

VII. A delírium megszüntetése érdekében sok esetben nélkülözhetetlen a szabad véna. A

beteg zavart tudatállapota következtében az ezt biztosító eszközöket önkényesen

eltávolíthatja. Az ápolás során törekedjünk ennek a megelőzésére. A véna biztosítására

branülöket részesítsük előnyben a szárnyas tűkkel vagy az injekciós tűkkel szemben, mivel

a branül vénában lévő része rugalmas műanyag, és a beteg hely-, illetve helyzetváltoztató

mozgásakor sem szúrja át a véna falát. Az eszköz rögzítésére fordítsunk nagy gondot, és

többszörösen biztosítsuk. Néha elengedhetetlen a kényszerintézkedés. Többnyire elég azt a

kezet rögzíteni, amelyikbe az infúziók folynak. Ha észleljük, hogy a beteg többszöri

figyelmeztetés ellenére is el akarja távolítani, szükségessé válhat mindkét kar rögzítése.

Ilyen esetben is a fokozott felügyeletet biztosítsuk. (Előfordult már, hogy az ágyhoz

rögzített zavart beteg a centrális kanüljét a fogaival rágta szét.)

VIII. Az előzőkből kitűnik, hogy a kóros viselkedés a betegtől idegen, a delírium

következménye. A tünetek elmúltával a bizarr cselekedeteire visszaemlékezhet, vagy a

családja, betegtársai emlékeztetik, és emiatt erős szégyenérzete alakul ki. A szégyenérzet

nagyfokú szorongást indukálhat, amely a további gyógyulást hátráltatja. A személyzet

részéről az elfogadó légkör alapot adhat a megnyugtatásra. A betegnek elmondjuk, hogy

akaratán kívül, a betegsége miatt cselekedett úgy, és ez bárkivel előfordulhatott volna.

Összegzés

A delírium hátterében álló rendellenességek korrekciója az első és legfontosabb

feladat. A szomatikus állapot rendezése alatt és az azt követő időszakban az ápolóknak

fokozottan kell felügyelni a beteg egészsége és biztonsága érdekében. Mindig meg kell őrizni

a kellő tiszteletet és kapcsolatot. Az ápolók állhatatos gondozása nélkül a beteg gyógyulása

nem képzelhető el.


115

A dementia

A dementia tünetcsoport, a magasabb fokú corticalis tevékenységek károsodása

jellemzi: a memória, a gondolkodás, a figyelem és az orientáció zavarai, amelyekhez a

társadalmi és a munkahelyi funkciók romlása társul. A dementia szerzett betegség. A 65 év

felettiek kb. 5%-ánál súlyos, 10%-ánál pedig enyhe dementia diagnosztizálható, a 80

éveseknek pedig min. 20%-ánál fordul elő súlyos dementia.

Bár a dementálódásnak számos oka lehet, a klinikai megjelenés hasonló. A dementia

80%-a irreverzíbilis, és ennek csak kis része befolyásolható terápiás beavatkozással. A

reverzíbilis dementiáknál a tünetek fokozatosan csökkennek, de a teljes gyógyulás csak igen

ritkán következik be.

A dementia tünetei

A dementia általában lassan és fokozatosan fejlődik ki. Az első tüneteknek gyakran

nem tulajdonítanak jelentőséget, és a természetes öregedésnek tulajdonítják őket. A korai

stádiumban enyhe személyiségváltozások, az érdeklődés beszűkülése, érzelmi labilitás

figyelhető meg. A betegség előrehaladtával az intellektuális készségek fokozatosan leépülnek,

az emlékezet (először a megjegyző emlékezet) zavarai egyre nyilvánvalóbbá válnak.

Előrehaladott stádiumban a betegek képtelenek alapvető tevékenységeket végrehajtani, így

például az önálló étkezés vagy a tisztálkodás is nehézségekbe ütközik. Nem képesek többé új

dolgokat megjegyezni, és a régi emlékeik is a feledés homályába vesznek. Akár a nevükre

sem fognak emlékezni. Teljes ellátásra szorulnak. A végállapotban a betegek némák, és

érzéketlenek a külvilági ingerek hatásaira.

A betegség kialakulásának okai

A dementia kezelhető okai

Cardiovascularis betegségek (pl. multiplex infarktus, szubakut bakteriális endocarditis, a

szív csökkent teljesítménye, szívinfarktus, szívelégtelenség, kollagénbetegségek);

Demyelinisatiós betegségek;

Epilepsziás rohamok;

Fertőzések (pl. általános paresis, cryptococcus-meningitis, agyvelőgyulladás, HIV);

Mérgezések (pl. bromidok, higany, szénmonoxid);

Metabolikus és hormonális okok (pl. a pajzsmirigy csökkent működése,

hyperparathyreoidismus, hypophysiselégtelenség, ismétlődő hypoglykaemia, respirációs

acidosis, uraemia, hepaticus encephalopathia, porphyria, Wilson-betegség);

Normális nyomású hydrocephalus;

Táplálkozási (pl. anaemia perniciosa, B12-vitamin-hiány, alkoholizmus és tiaminhiány);

Térfoglalás (pl. lymphoma vagy leukaemia, intracranialis tumor, subduralis haematoma).

A dementia irreverzíbilis okai

Alzheimer-kór (Az agy atrophiás folyamatával járó ún. primer degeneratív betegség,

amely az összes dementia 50-60%-áért tehető felelőssé. A diagnózis csak kórbonctani lelet

alapján állítható fel biztosan. A szövettani képet a senilis plakkok, neurofibrilláris

degeneráció, a neuronok granulovacuolaris degenerációja és amyloidlerakódás jellemzik.

Rizikófaktorok a pozitív családi anamnézis, a fejsérülés, Down-kór, az alacsony

iskolázottsági szint, és a női nem. A betegség általában észrevétlenül kezdődik a hatodik-

hetedik évtizedben, majd 8-10 éven belül halálhoz vezet. A tünetek fokozatosan


116

progresszív módon súlyosbodnak, s az intellektuális funkciók teljes összeomlásához

vezetnek.);

Pick-betegség (Az irreverzíbilis dementiák mintegy 5%-áért felelős. Klinikailag nem lehet

elkülöníteni az Alzheimer-betegségtől. Végleges diagnózis csak post morten állítható fel.

Boncoláskor az agyon frontotemporalis atrophia és kamratágulat látható. A mikroszkópos

vizsgálat az idegsejtek számának csökkenését és gliaszaporulatot mutat ki, valamint Pick-

testek jelenlétét.);

Huntington-kór (A betegség, autoszomális domináns módon öröklődik. A pszichiátriai

tünetek az enyhe szorongástól a hallucinációig és téveszmékig terjednek. A dementia a

betegség terminális fázisában alakul ki.);

Parkinson-dementia;

Creutzfeldt Jacob-betegség;

Herpes simplex agyvelőgyulladás,

Sclerosis multiplex okozta dementia;

Wilson-kór.

A dementia terápiája

A kezelés célja a magatartás területén a beteg szocializációjának fenntartása és a

család támogatása. Ha a dementia okát tisztázták és az kezelhető, akkor az alapbetegség

kezelése a fő feladat. Ha az alapbetegség nem ismert és/vagy nem kezelhető, akkor a kognitív

funkciók romlását visszafordítani jelenleg nem tudják.

Bizonyos gyógyszerek, mint pl. Exelon (rivastigmin) előnyösen befolyásolják az

Alzheimer-kórban szenvedők a kognitív funkcióit, a mindennapi aktivitásukat, általános

tevékenységüket. Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában, főleg a kéregben és a

hipocampusban a kolinerg neuronok száma 30-95 százalékkal csökken. A központi kolinerg

pályák kiemelkedő szerepet játszanak a gondolkodásban és az emlékezésben, ezért

degenerációjukat döntő jelentőségűnek gondolják a betegség tünetalkotásában. Emellett

Alzheimer-kórban számos, a neurotranszmitter szabályozásban szerepet játszó kolinerg enzim

is megváltozik. Különösen fontos, hogy az acetil-kolin szintézisét végző acetiltranszferáz

szintje 30-90 százalékkal csökken az agykéregben és a hippocampusban. Ez a csökkenés

arányos az idegsejtek pusztulásával és a kognitív működészavar mértékével is. Az Excelon az

acetil-kolin-észteráz szelektív, centrális hatású gátlószere, amely kötődik az enzimhez, ezzel

hosszabb időre megakadályozza az acetil-kolin lebontását, így annak mennyisége megnő.

Más gyógyszerek, mint például a Nootropil (piracetam) lassítja az idegsejt öregedését,

és előnyösen befolyásolja az agyi mikrocirkulációt, ezzel javítva a dementiában szenvedők

életminőségét.

A dementiákkal gyakran szövődő depresszió antidepresszívumokkal (SSRI) sikeresen

kezelhető. A nyugtalanság kezelésére rövid illetve közepes hatáshosszú benzodiazepinek

javasolhatók alkalmilag. A kezelés legfőbb problémája az ingerlékenységgel,

ellenségességgel, agresszivitással, elutasítással, támadókészséggel jellemzett agitált

magatartás. Ezek a tünetek megnehezítik a beteg számára a családjában és szokott társadalmi

környezetében való megmaradást, és intézeti elhelyezéshez vezethetnek. A magatartás

befolyásolását antipszichotikumokkal (leggyakrabban Haloperidol, Tiapridal) és

benzodiazepinekkel kísérlik meg.


117

Ápolástan

Egy dementálódott beteg leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő



I. Elkóborlás kockázata a

térbeli tájékozatlanság miatt

Az ápoló tudta nélkül ne

hagyja el a beteg az osztály

területét

minél közelebb legyen a szobája a

vizesblokkhoz

fokozott felügyelet

a környezet szükség szerinti, türelmes

bemutatása

a betegtársak felvilágosítása, és

segítségük kérése az elkóborlás

megelőzése érdekében

II. Konfliktus kialakulása az

időbeli tájékozatlanság miatt

Megelőzni a

tájékozatlanságból adódó

konfliktusokat

türelmes bánásmód

a realitások felé való közelítés

viták kerülése

III. Nem tud vigyázni a saját

tulajdonára a kognitív

funkciók romlása miatt

Megőrizni a beteg tulajdonát megérkezésekor leltár felvétele

elzárni minden nélkülözhető tárgyat,

ruhát, értéket, ékszert

a hozzátartozók felvilágosítása, hogy

értékesebb tárgyakat ne hozzanak

IV. Higiéniás igénytelenség a

külleme iránti érdeklődés

elvesztése következtében

Az osztály által elfogadott

testi higiénia elérése felhívni a beteg figyelmét a

tisztálkodásra

ellenőrizni a tisztálkodást

aktív közreműködés a tisztálkodásban

a ruházat szennyeződése esetén azt

haladéktalanul tisztára cserélni

a hozzátartozók bevonása, a tiszta

ruházat biztosítására

V. Nem tudja szabályozni a

széklet- és vizeletürítését

A széklet és vizelet higiénikus

felfogása a kórterme közel legyen a WC-hez

rendszeres emlékeztetés a WC

használatára

a ruházat helyes kiválasztása

biztosítani az ágy védelmét

gyakran ellenőrizni a ruházat és az ágy

tisztaságát

pelenkázás, katéterezés

VI. Időszakos zavartság az

agy oxigén ellátottságának a

zavarai következtében

A zavart állapotok számának

csökkentése

Zavartság következtében

kialakuló károsodások

elkerülése

Ne zavarja szobatársai

nyugalmát

a zavartság kialakulásának kockázati

tényezőit minimalizáljuk

beteg megfelelő elhelyezése

/elkülönítése, védelme/

vitális paraméterek ellenőrzése

szükség esetén orvos tájékoztatása

a rendelt gyógyszerek beadásának

biztosítása

fokozott ápolói felügyelet

korlátozó eszközök alkalmazása

VII. Konfliktus

kialakulásának veszélye, mert

nem tudja elkülöníteni saját és

mások tulajdonát

Megelőzni és megszüntetni a

beteg és társai közötti

konfliktusokat

a betegtársak felvilágosítása (ez a

betegség velejárója, jobban

figyeljenek tulajdonukra)

a beteg környezetének rendszeres

ellenőrzése


118

VIII. A vitális paraméterek

kóros változásai miatti

állapotromlás kockázata


nyomon követése

kóros tendenciák, ill. értékek esetén

orvost értesíteni

pontos dokumentálás IX. Kiszáradás veszélye

szomjúságérzet hiánya és a

folyadék-fogyasztás

kivitelezésének nehezítettsége

miatt

Exszikkáció megelőzése rendszeresen biztatni az ivásra

gyakran, kevés folyadék itatása

a folyadékbevitel dokumentálása

figyelni a kiszáradás jeleire

katéter esetén az ürített vizelet mérése

X. Szomatikum leromlásának

a kockázata az elégtelen

táplálék fogyasztásának

következtében

A szomatikus állapotromlás

megakadályozása dietetikus által összeállított étrend

biztosítása

biztatni az evésre

etetés

a testsúly rendszeres ellenőrzése

XI. Napszaki ritmus

megfordulása a napközbeni

alvás és az éjszakai

álmatlanság következtében

A fiziológiás életritmus

visszaállítása napközben csak csendes pihenő alatt

aludjon kb. 2 órát

napi elfoglaltság biztosítása

éjszakai pihenéshez a beteg és

környezetének a felkészítése

szükség esetén altató adása

XII. Konfliktus és

sérülésveszély az agitált

állapot miatt

Az agitált állapot

megelőzése

Agitált állapotban a sérülés

és konfliktus elkerülése

váratlan események kerülése

nyugodt környezet biztosítása

a betegtársak tájékoztatása a demens

pácienssel való helyes

kapcsolattartásról

az agitált állapot kiváltó okainak

felderítése

a beteg elkülönítése

korlátozó eszközök alkalmazása

környezeti ingerek minimalizálása

XIII. Sérülésveszély a

gyógyszerek mellékhatásai

miatt

A sérülések megelőzése vitális paraméterek rendszeres mérése

biztonságos környezet kialakítása

szédülés, labilis járás esetén a

helyváltoztató mozgás, kísérővel

történjen

a beteg lábára jól illő cipő viseletének

a biztosítása, amelynek a talpa nem

csúszik

XIV. Az osztályos elhelyezést

követő állapotrosszabbodás

kockázata az idegen

környezethez történő

adaptálódás elégtelensége

miatt

Az állapotrosszabbodás

elkerülése a beteg napirendje legyen könnyen

áttekinthető, az otthonihoz hasonló

rendszeres megnyugtatás

a beteget rendszeres/szükség szerinti

gyakorisággal tájékoztatjuk a körülötte

folyó eseményekről

a páciens bizalmának elnyerése

XV. A kognitív funkciók

romlása az agyban

végbemenő leépülési

folyamatok és a szellemi

tevékenység csökkent volta

miatt

A kognitív funkciók

megtartásának előmozdítása minél több módszer használata az

egyén kognitív funkcióinak

stimulálásához


119

XVI. A beteg terhelhetőségi

szintjének csökkenése

A terhelhetőség megőrzése állandó napirend fenntartása

rendszeres séták, lehetőleg a szabad

levegőn

a pácienset érő ingerek fokozatos

emelése

a beteg állapotának folyamatos

nyomon követése, fáradtság vagy

növekvő feszültség esetén az ingerek

csökkentése

XVII. Kommunikációs

nehézségek az értelmi

hanyatlás miatt

A páciens és környezete

közötti kommunikáció

elősegítése

a kapcsolattartás a beteg

képességeihez igazodjon

kerülendő a „kisbabás” leereszkedő

beszédmód

a mondatok szerkesztése egyszerű

legyen

XVIII. A beteg

kirekesztődése a családból,

társadalomból

A beteg szocializációjának a

fenntartása a betegség elfogadtatása a családdal

a beteg megmaradt szociális

funkcióinak gyakoroltatása

a család figyelmének felhívása a

rendszeres látogatások fontosságára

XIX. Konfliktusok a

családtagok lelkiismeret

furdalása miatt

A konfliktusok oldása a családtagok felkészítése az

állapotrosszabbodásra

megértő légkör teremtése

elfogadtatni az intézeti kezelés

szükségességét

a családtagok problémáinak a

megoldásában segíteni

a betegség megismertetése a családdal

I. A dementálódott betegek ápolásakor nagyon gyakori probléma a térbeli

tájékozatlanság. A fő gondot az okozza, hogy elkóborolnak, és nem találnak vissza az

osztályra. A környezetüktől sem tudnak segítséget kérni, hiszen azt sem tudják, hova

kellene visszamenni, hol fekszenek. Arra is volt már példa, hogy az intézetet is elhagyta a

páciens, és ma Magyarországon, ha valaki egy kórházi pizsamában, papucsban sétál az

utcán, az szinte senkit sem érdekel, még télvíz idején sem. Nem jut eszükbe az

embereknek, hogy segítséget nyújtsanak, inkább messze elkerülik az illetőt. Nem vesznek

ilyen „problémát” a nyakukba.

Az első teendő a célkitűzésünk elérése érdekében, hogy a beteg kórterme a

vizesblokkhoz minél közelebb legyen. A páciensek gyakorta keresik a WC-t, és az

elkóborolások nagy része ebből adódik. Az osztályon a betegünk helyváltoztató mozgását

fokozott figyelemmel követjük nyomon. Ha az osztály területét el akarja hagyni,

tapintatosan visszairányítjuk, minden alkalommal elismételve, hogy csak meddig mehet

egyedül. A betegtársak segítségét is igénybe vehetjük. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagy

szeretettel és figyelemmel vigyáznak egymásra, ezzel megkönnyítve munkánkat. Egy

praktikus megoldás még, ha az ápoltunk zsebébe teszünk, vagy csuklójára rögzítünk egy

cédulát, hogy melyik osztályon fekszik. Ez ott célszerű, ahol a pszichiátriai osztályon kívül

más osztályok is vannak az épületben.

II. Az időbeli tájékozatlanság első megközelítésben nem tűnhet ápolási problémának. A

demens beteg és környezete között azonban számos konfliktus forrásává válhat például a

napszakok felcserélése következtében a szobatársak nyugalmának a megzavarása. Az

ápolók részéről kerülendő a vitatkozás, így a zavartságát nem fokozzuk. A páciensünk ne


120

érezze magát megalázva, amikor kijavítjuk. A helyes viselkedés a tisztelettudó magatartás,

a realitások felé terelés, és a gyakori tájékoztatás az idő múlásáról (pl. „Reggel 8 óra van,

itt a finom reggeli!”).

III. Ebből az ápolási problémából kifolyólag szinte minden pszichiátrián előfordultak már

viták az osztály és a páciens családja között. A célunk jelen esetben csak az lehet, hogy a

konfliktusokat megelőzzük. Alapszabály, hogy a demens beteg érkezése után készítsünk

értékleltárt. Kizárólag a mindennap szükséges és nélkülözhetetlen személyes tárgyait

hagyjuk nála. Értéktárgyait lehetőség szerint zárjuk el. Ha valamihez nagyon ragaszkodik,

azt tartsuk tiszteletben (pl. jegygyűrű). A hozzátartozókat megkérjük, hogy a beteg

esetleges kérésére se hozzanak be értékes tárgyakat. Gyakrabban fordul elő, hogy például

valamelyik rokon beteg arany nyakláncát haza szeretné vinni, mondván „nálam nagyobb

biztonságban van”. Soha ne adjunk ki már leltárba felvett értékeket, csak amikor a

betegünk ennek egyértelműen tanújelét adja, és ilyen esetben az átvevővel mindig alá kell

íratni az átvételt.

IV. A betegek nagy része a feledékenység következtében elfelejt tisztálkodni, elfelejti

ruházatát rendbe rakni. Az ápolás során páciensünk tisztasága az osztály illetve az

egészségügyi intézményekben elfogadott normáknak feleljen meg. Ennek érdekében

felhívjuk a figyelmét a tisztálkodásra. Súlyosabb esetben aktívan közreműködünk a

tisztálkodás kivitelezésében. Mindenkor ellenőrizzük le a tisztálkodás folyamatát és a

végeredményt. A ruházat tisztaságára fokozottan ügyeljünk. A kellő tisztelet megadásának

egyik eleme az ápolók részéről, ha rendezett és tiszta külsejű a páciens. A ruházat

szennyeződése esetén azt haladéktalanul cseréljük le. Mivel az osztályokon nincs mód a

betegek ruházatának mosására, a hozzátartozókat bevonjuk a tiszta ruha biztosításába. Ha

valamilyen okból kifolyólag ez nem lehetséges, akkor kórházi ruhaneműkkel látjuk el

ápoltunknak.

V. Incontinentia gyakran kialakul, és a betegség előrehaladtával általában súlyosbodik,

illetve időszakos hullámzást mutat. Az ápolás során törekedjünk megszüntetni vagy

megritkítani az incontinens epizódokat. A demensek sok esetben túl későn érzik az ürítési

szükségletüket, és már nem érnek ki a WC-ig. Ezért is kell őket a mellékhelyiséghez

legközelebbi kórterembe helyezni. Távolítsuk el az akadályokat az ágya és a

mellékhelyiség között. A világítás erőssége megfelelő legyen a jó tájékozódáshoz. A

beteget emlékeztessük a WC használatára kétóránként, valamint az étkezések után és

lefekvés előtt. Lehetőleg ne használjon kacsát vagy ágytálat. Ha ügyetlenül használja a

kezét, a ruházat legyen laza szabású és könnyen kezelhető, például tépőzáras. Az ágy

védelmét biztosítsuk gumilepedővel. A pelenkák használatát kerüljük ameddig lehet, mivel

a tapasztalat azt mutatja, hogy az erről való leszoktatásnak kicsi a valószínűsége. A

pelenkák -sok jó tulajdonságuk ellenére is- különböző bőrelváltozásokat idézhetnek elő. A

katéterezés csak nagyon indokolt esetben alkalmazható, mert a beteg zavart állapotában

önkényesen eltávolíthatja a katétert, ezzel sérülést okozva magának, valamint a mozgását

akadályozza, és balesetveszélyes helyzetet teremthet. A katéterezéssel a fertőzés

kockázatát fokozzuk, és az idős demens betegnél -gyengült immunrendszere miatt- súlyos

állapotrosszabbodást idézhetünk elő.

VI. A betegségre jellemző a kognitív funkciók és a pszichomotoros magatartás időszakos,

nagyfokú zavara. Leginkább az éjszakai órákban jelentkeznek zavarok. Ebben az

állapotban a beteg testi épsége, illetve a környezete károsodhat. A zavartság észlelésekor a

beteg intenzív megfigyelése indokolt. A kialakulás az idős demensek esetében leginkább

az agyi hypoxia vagy anyagcserezavar miatt következik be. Az ápolói munka során a fő

hangsúlyt a zavarok számának a csökkentése kapja, amelyet a következő módokon

érhetünk el:


121

a volumenhiány és a dehidráció megelőzésére a bevitt és az ürített folyadékot tartsuk

egyensúlyban, és ezt pontosan dokumentáljuk is (az idősek gyakorta elfeledkeznek az

ivásról, és emiatt is kialakulhat a dehidráció);

rendszeres vérnyomás-ellenőrzéssel kiszűrhetjük az ingadozásokat, különös tekintettel

az alacsony értékre, aminek következtében az agy nem kap elég vért, agyi hypoxia

alakul ki;

a hosszan tartó fekvések következménye a tüdő átventilálódásának csökkenése, amely

oxigénhiányos állapotot idéz elő, ezért rendszeresen változtassuk a beteg helyzetét,

légzőgyakorlatokat végeztessünk, a mobilizálásra fektessünk nagy hangsúlyt;

a különböző szedatívumok, antipszichotikumok is indukálhatják a zavartságot, például

légzésdeprimáló hatásuk következményeként, ezért az ápoló a szükség szerinti

gyógyszerek adását nagy körültekintéssel és átgondolva alkalmazza;

Ha már kialakult a zavartság, a beteget különítsük el, és a környezetét tegyük

biztonságossá, hogy az esetleges sérüléseket elkerülhessük. A vitális paramétereket, a

vércukorszintet, a napi folyadékbevitelt ellenőrizzük. Az orvost tájékoztassuk a beteg

állapotáról és a mért értékekről. Nem hagyható magára a páciens! Ne vitatkozzunk a

beteggel, viselkedésünkben az együtt érző, tisztelettudó ellátás normáihoz igazodjunk.

Gyakran jó hatással van a betegre, ha hozzáérünk, megfogjuk a kezét; ezzel a

biztonságérzetét fokozzuk, és megnyugtatjuk. Az indulatos, agresszív megnyilvánulások

esetén -ha másképpen nem vagyunk képesek a beteg és környezete épségének a

biztosítására- korlátozó eszközöket alkalmazzunk, de csak a legszükségesebb ideig és a

leghumánusabb körülmények között.

VII. A demens -a megjegyző és felidéző memóriájának károsodása következtében- nem

képes elkülöníteni a saját és mások tulajdonát. Konfliktusok forrása lehet ez a betegtársak

között. Előfordult, hogy egyik demens beteg a tusolóban a többiek által kiteregetett

alsóneműket mind felvette (14 darabot). A viták elkerülése érdekében a betegtársakat

tájékoztassuk a dementia tüneteiről, és a néha bizarr viselkedés okairól. Tapasztalatom

szerint a megfelelő tájékoztatás után nem alakulnak ki konfliktusok, és a személyzet

munkáját megkönnyíti a betegtársak odaadó figyelme.

VIII. A vitális paraméterek labilitása az idős kor és a dementia velejárója. Rengeteg

szövődményt és állapotrosszabbodást kerülhetünk el, ha időben észleljük a kóros

tendenciákat. Ezért kell naponta, rendszeresen az értékeket nyomon követni, és pontosan

dokumentálni. A kóros értékek mérését követően ne halogassuk értesíteni az orvost. Az

ápolókra nagy felelősség hárul, mert ha például páciensünk számára normál vérnyomás

szisztolés értéke 150-170 Hgmm között van, és pár órára ez az érték 100-120 Hgmm-re

vagy ez alá csökken, az agyban visszafordíthatatlan károsodás következik be

(„meglágyul”).

IX. Az exszikkálódás leggyakoribb oka az ebben a betegségben szenvedőknél, hogy nem

emlékeznek, mikor és mennyi folyadékot fogyasztottak, illetve elvesztik a

szomjúságérzetüket. Ennek az elkerülése ápolói feladat, ezért ne mulasszuk el a rendszeres

folyadékfogyasztásra való biztatást. Érdemes az éjjeliszekrényre kancsóban odakészíteni

valamilyen folyadékot, ebből óránként a poharába tölteni 1-2 dl-t és apránként megitatni

azt. Minden elfogyasztott folyadékot pontosan dokumentáljunk! Műszakonként összesítsük

ezeket az adatokat, és az esetleges elmaradásokat a következő műszak feltétlenül pótolja.

X. Az étvágytalanságból és a feledékenységből következhet a táplálkozási elégtelenség,

amely a szomatikum további romlását idézheti elő. A leromlott állapotú betegek esetében

célszerű, ha dietetikus állítja össze az étrendet. A személyzet feladata a táplálkozás külső

körülményeinek optimalizálása. A páciensek egy része társaságban szereti elfogyasztani az


122

ételt, a másik része inkább az egyedüllétet kedveli. A beteg kívánságának megfelelő helyen

tálaljuk az ételt, miközben biztatgatjuk annak elfogyasztására. Mozgászavar, nagyfokú

gyengeség vagy zavartság esetén a beteget saját tempójában megetetjük. A táplálás-

táplálkozás eredményességét rendszeres testsúlyméréssel ellenőrizzük.

XI. Az alvásigény csökkenése és a napközbeni „szunyókálások” eredményeként a

napszaki ritmus felborul. Ez nemcsak a páciensnek káros, hanem a szobatársak nyugalmát

is zavarja. Próbáljunk meg napközben valami elfoglaltságot biztosítani betegünknek,

például: zenehallgatás, sétálgatás, tv-nézés stb. A napközbeni alvásokat korlátozzuk a

csendes pihenő idejére. Nagyban hozzájárul a fiziológiás életritmus visszaállításához a

környezet és a beteg felkészítése is az éjszakai alvásra.

XII. A demens beteg ápolásának legnehezebb területe az agitált állapot megelőzése, illetve

annak kialakulását követően a konfliktusok és sérülések megakadályozása. Célunk

eléréséhez a következőket tegyük:

nyugodt, csendes környezetet biztosítunk és kerüljük a váratlan eseményeket;

a beteg megszokott napi ritmusán nem változtatunk;

soha nem vitatkozunk, és nem lépünk fel indulatosan;

elkerüljük a kisbabás és leereszkedő megszólításokat, beszédmódot;

a beteg kérdéseire egyszerű és félremagyarázhatatlan válaszokat adunk;

ha a napirendtől valami okból el kell térnünk, például vizsgálatra kell vinni, időben,

többször, a lehető legegyszerűbben, és nyugalmat sugározva tájékoztatjuk

páciensünket;

a szobatársakat felvilágosítjuk a helyes magatartásról, illetve megkérjük őket, hogy

bármiféle gond, konfliktus esetén azt rögtön jelezzék a személyzetnek;

ha kialakult az agitált állapot, megpróbáljuk kideríteni a kiváltó okokat (például

fájdalom áll-e a hátterében);

a többi páciens nyugalma érdekében lehetőség szerint elkülönítjük;

ha másképpen nem vagyunk képesek megakadályozni a sérüléseket, korlátozó

eszközöket alkalmazunk;

jó hatást érünk el a környezeti ingerek minimalizálásával;

a beteg viselkedését, az alkalmazott ápolói beavatkozásokat pontosan dokumentáljuk.

XIII. A különböző zavart, nyugtalan, agitált állapotok leküzdése nem képzelhető el

szedatívumok, antipszichotikumok nélkül. Mivel az idős emberek gyógyszer toleranciája

csökkent, a mellékhatások kifejezettebben jelentkezhetnek. Ilyen mellékhatás lehet a

vérnyomásesés, szédülés, labilis járás, a mozgás merevvé, koordinálatlanná válása.

Ezeknek a tüneteknek a jelentkezése esetén a beteg az osztályon egyedül ne közlekedjen. A

szobatársakat megkérjük, ha észlelik, hogy páciensünk elindul, jelezzék a személyzet

elérhető tagjának. A beteg közvetlen környezetéből távolítsuk el a balesetet okozó

tárgyakat. A hozzátartozóktól segítséget kérünk, hogy olyan cipőt hozzanak be, amelyik

kényelmes, jól illik a beteg lábára, és a talpa nem csúszik. A vitális paramétereket

ellenőrizzük. Az orvosok a gyógyszerek megfelelő beállítását csak a pontos ápolói

megfigyelések birtokában tudják megtenni. Ezért is fontos a különböző állapotváltozások

rendszeres, körültekintő dokumentálása.

XIV. Az osztályos elhelyezést követően a demens betegnél állapotrosszabbodásra lehet

számítani. Ez abból adódik, hogy a megszokott környezetéből kiszakítják, s a kognitív

funkciókban lévő deficit miatt már képtelen az új dolgokat befogadni, elsajátítani, és a

megváltozott környezethez adaptálódni. A környezet ellenséges számára, nem érti, mi

folyik körülötte, nem tudja hol van, és úgy érzi, mintha teljesen kihúzták volna a lába alól a


123

talajt. Gyakran ekkor válik incontinenssé, agitálttá. Ha teljesen nem is lehet kiküszöbölni

ezt az átmeneti rosszabbodást, csökkenthetjük helyes ápolási stratégiával. A

hozzátartozókat pontosan kérdezzük ki a beteg otthoni napirendjéről. A páciens osztályos

napirendjének a kialakításánál ezt messzemenően vegyük figyelembe. A gyakori ápolói

jelenlét, a türelmes bánásmód, a rendszeres megnyugtatás, egy-egy mosoly, kedves

érdeklődés, sokat segít a bizalom elnyerésében. A beteget a körülötte zajló eseményekről

pontosan, megértően, a szintjéhez igazodva tájékoztatjuk. Biztassuk a családot a rendszeres

és gyakori látogatásra.

XV. A betegség előrehaladtával a kognitív funkciók romlása mind kifejezettebbé válik.

Szakszerű ápolással ez a romlás lassítható. Különféle, és jól megválasztott ingerekkel

gyakoroljunk hatást a páciensre. Ilyen például a kellemes, a beteg által ismert és szeretett

zene hallgatása. A szeretett zene hallgatásakor a hozzá kapcsolódó emlékek

felidéztetésével serkenteni lehet a gondolkodást. A hangulati állapotra is jótékony hatással

van a zene. A szabadidő eltöltésére javasolt valamilyen alkotó tevékenység végzése. Az

érzékszervek edzését játékos formában jól lehet kivitelezni; például felkérjük különböző

alakú és élénk színű tárgyak, kellemes vagy kellemetlen szagok jellemzésére,

felismerésére, illetve az ezekről eszébe jutó érzések emlékek elmondására. Ezen ápolói

munka lényege, hogy a megmaradt kognitív funkciókat rendszeres gyakorlással szinten

tartsuk.

XVI. Kórházi körülmények között a betegek terhelhetősége mind pszichésen, mind

szomatikusan csökken. Az állapotromlás megakadályozása érdekében rendszeres sétát

iktassunk be az állandó napirendjükbe, amelyet lehetőleg a szabad levegőn végezzenek. A

betegek terhelésének az emelését csak fokozatosan, és állapotuk folyamatos ellenőrzése

mellett végezzük. Nagyon óvatosan, fokozatosa növelhetjük csak a pácienst érő ingereket,

mert feszültséget, szorongást indukálhatunk. Azonnal csökkentsük azokat, ha káros hatást

észlelünk.

XVII. A kommunikációs nehézségek leküzdése érdekében alkalmazkodjunk mindig a beteg

képességeihez. Kerüljük a „kisbabás”, leereszkedő beszédmódot. A beteget kívánságának

megfelelően szólítsuk, és nem úgy, hogy tata, bácsi, néni stb. A mondanivalónkat röviden,

egyszerű mondatszerkesztéssel adjuk elő. A beszélgetés közben figyelemfelkeltésként

érintsük meg. Figyeljünk a kimondott szó vagy a megtett mozdulat mögött megbúvó

érzésekre. Az általunk mondottakra időnként térjünk vissza, így szerezve bizonyosságot,

hogy páciensünk megértette a mondanivalónkat. Ha szükséges, ismételjük meg a

mondottakat, de úgy, hogy önérzetét ne sértsük meg.

XVIII. A családok a mai társadalmi viszonyok között -a többgenerációs családok

széthullásával- egyre kevésbé képesek megbirkózni a feladattal: az idős demens

hozzátartozó otthonában történő ápolásával. A beteg lassan kirekesztődik a környezetéből,

és magára marad. Sok elrettentő példa volt már arra, hogy a családtagok „leadták” demens

közeli rokonukat a pszichiátriára (mint a kabátot a ruhatárba). Még látogatni sem voltak

hajlandók. Ezek a negatív viselkedési módok többféle okkal magyarázhatók. Csak egyre

térnék ki, mégpedig arra, hogy a család nem képes feldolgozni ezt a betegséget és a vele

járó következményeket. Ellentétes érzelmek (szeretet, irtózás, sajnálat, rettegés…)

kavarognak bennük, és saját lelki békéjük fenntartása miatt kerülik a kapcsolatot a

beteggel. Az ápoló ilyen esetben igyekezzen elfogadtatni a beteg állapotát, pszichésen

támogassa a hozzátartozókat. Ez nagy felkészültséget igényel, mert sok esetben a feltörő

indulatokat a hozzátartozók tehetetlenségükben a személyzetre hárítják. Éreztessük velük,

hogy milyen fontos szerepe, és jótékony hatása van a rendszeres látogatásnak, illetve az

ápolt ellátásában való aktív közreműködésüknek. A demens beteg gondozásának (etetés,


124

sétáltatás, fürösztés stb.) „fortélyait” mutassuk meg; ezzel is csökkenthetjük a félelmeket,

hogy nem képesek az otthonukban a további ápolásra.

XIX. A családtagok reagálásának egy másik, gyakoribb formája a konfliktusokkal terhes,

nagy lelkiismeret-furdalással járó állapotok kialakulása, amely a páciens intézeti

elhelyezését követi. Az intézetektől szinte „csodát” várnak, jelentős gyógyulásra

számítanak. Viselkedésünkkel, szavainkkal ne keltsünk hiú reményeket, a realitások felé

tereljük az elvárásokat. Készítsük fel őket az esetleges állapotrosszabbodásra. Mindig

türelemmel és megértéssel válaszoljunk az aggódó kérdésekre.

Összegzés

A dementia gyakori és súlyos tünetegyüttes. Nagy terhet ró a beteg családjára is,

hiszen nincs szörnyűbb látvány, mint amikor egy szeretett családtag napról napra veszti el

mentális képességét, azt a képességet, amivel kiemelkedtünk az állatvilágból és emberré

lettünk. Nincs elviselhetetlenebb, nyomasztóbb élménye egy gyermeknek, mint ha azt

tapasztalja, hogy a hozzá legközelebb álló személy, legyen az apja vagy anyja, márt őt sem

ismeri fel.

A demens beteg ápolása igen nagy kihívást jelent a személyzet számára. A beteget

néha saját magától is óvni, őrizni, vigyázni kell. A pácienssel való foglalkozás során minden

körülmények között adjuk meg a kellő tiszteletet! Legyünk következetesek a demens beteg és

környezete között óhatatlanul fellépő konfliktusoknak -a lehető legtapintatosabb módon

történő- feloldásában. Rendkívül fontos a beteg folyamatos tisztántartása, ezzel is biztosítva a

mindenkit megillető emberi méltóság érvényesülését még ilyen körülmények között is.


125

Alkohollal kapcsolatos zavarok

A világ szinte valamennyi kultúrájában fogyasztanak alkoholos italokat. Valószínű,

hogy amióta az emberek fogyasztják, azóta az alkohol zavarokhoz is vezet. Különböző

korokban és társadalmakban más és más megítélés alá esik ennek az élvezeti cikknek a

fogyasztása. Az ótestamentum elítéli az ittasságot, a középkorban pedig a lerészegedést a

sátán művének tekintették. A világ sok helyén próbálkoztak az alkoholfogyasztás

korlátozásával, de ez mindenütt kudarcot vallott. Egyedül az iszlám országok sajátos

körülményei képesek száműzni az alkoholfogyasztást. Manapság a fejlett országokban

mindinkább teret nyer az alkoholizmus betegségkoncepciója. E felfogás értéke az, hogy a

problémákkal küszködő iszákosokat ösztönzi: keressék az előítéletmentes segítséget. Ezzel

szemben hátránya az, hogy felmenteni törekszik az italozó egyéneket egy alapvetően

akaratlagos magatartás felelőssége alól. Senki sem kényszeríti az alkoholista személyt arra,

hogy italozzon!

Ma Magyarországon átlagosan minden negyedik férfi szenved élete folyamán legalább

egyszer a diagnosztikai kritériumokat is kimerítő alkoholizmusban. Az alkoholbetegek

körében a férfi-nő arány 4:1, a típusos kezdet 16-30 éves korra tehető. A belgyógyászati és a

sebészeti betegek 25-50%-a alkoholista, a közúti balesetek és az öngyilkosságok mintegy

egyharmadában szerepe van az alkoholnak is. A probléma megoldása az egész társadalom

feladata, nem lehet csak az egészségügytől várni.

Klinikai tünetek

Az alkoholbetegeket általánosan jellemző klinikai tünetcsoport nincs. A kezdeti

tüneteket többnyire a családtagok és a munkatársak ismerik fel elsőként, amelyek a

munkavégzési szokások és a teljesítmények alig észlelhető megváltozásában, késésekben és

indokolatlan hiányzásban vagy finom személyiségváltozásban (mint ingerlékenység és

hangulatváltozás) nyilvánulnak meg. A betegség progressziójával szaporodnak a

szövődmények, szinte minden szerv károsodik.

Az alkoholizmussal társuló betegségi és pszichoszociális kockázatok

Gastrointestinalis betegség: nyelőcsővérzés, Mallory Weiss-szindróma, gastritis,

felszívódási zavar, pancreatitis (diabetes mellitushoz vezethet).

Májbetegség: zsíros infiltráció, alkoholos májgyulladás, májzsugor.

Táplálkozási hiánybetegség: alultápláltság, B-vitamin-hiány.

Neuropszichiátriai betegségek: cortikalis atrófia, alkoholos eredetű dementia, perifériás

neuropathia, depresszió, suicidium, Wernicke Korszakov-szindróma (Wernicke-

stádiumában a nystagmus, ataxia és a zavartság jellemzi, majd ez az állapot Korszakov-

pszichózishoz vezethet, amelynek tünetei az anterográd amnesia és a következményes

konfabuláció).

Endokrin rendszer betegségei: hereatrófia, megnövekedett ösztrogénszint (vörös

tenyerek).

Alkoholmegvonási szindróma: reszketegség, motoros nyugtalanság, alkoholos

hallucinációk, delirium tremens.

Gyulladások: pneumonia, tbc.

Cardiovascularis betegségek: cardiomyopathia, hipertónia.

Daganat: szájüregi daganat, oesophagus-daganat, vastagbél-, végbéldaganat, máj-daganat,

hasnyálmirigy-daganat.

Veleszületett rendellenességek: magzati alkoholszindróma.


126

Pszichoszociális zavarok: balesetek, bűnözés, foglalkozás elvesztése, visszaélés

házastárssal, gyermekkel szemben, különélés, válás.

Az alkohol okozta heveny toxikus állapot típusai:

Szokványos részegség: Rövid ideig tartó organikus pszichózis. Tünetek: kritikátlan

viselkedés, alkoholos lehelet, hangulati labilitás, ataxia. Gyakori a sérülés. A tolerancia

kialakulásával nem emelkedik az alkohol halálos adagja.

Patológiás részegség: Olyan alkoholintoleranciából eredő pszichózis, amelyet a súlyos

pszichopatológiai jelenségek és az ezekből adódó nagyfokú magatartásváltozás megléte

különít el a szokványos részegségtől. Általában néhány óra alatt lezajló állapot, melyet

terminális alvás követ. Amnéziával jár. Nem függ a bevitt alkohol mennyiségétől.

Tünetek: hirtelen kialakuló tudatzavar; homályállapot; nagyfokú nyugtalanság; illúziók,

hallucinációk; szélsőséges affektivitás; doxasmák; kontrollvesztés; agresszivitás; a

realitásérzék elvesztése.

Az alkoholmegvonási szindrómák

Az alkoholmegvonási szindrómát a tartós alkoholfogyasztás után az alkohol hiánya

okozza. Tremor, tachycardia, gyengeség, szorongás, alvászavar, hányinger, hányás alkotják az

ún. nem komplikált alkoholmegvonási szindrómát. A tünetek az utolsó alkoholfogyasztást

követően 12-48 óra múlva alakulnak ki.

Nyugtalanság, agitáció, dezorientáció, észlelési zavarok, az alvásciklus zavara, enyhe

lázas állapot, izzadás, tremor, insomnia, hányinger, hányás, tachycardia, vérnyomás

emelkedése jellemzi a delirium tremenset. Komplex anyagcserezavarral járó, életveszélyes

állapot!

Az alkoholizmus lefolyása és okai

Az alkoholizmus kimenetele rendkívül változatos. Az alkoholbetegek többsége

haláláig alkoholista marad, kisebb része absztinenssé válik, és elenyésző esetben tünetmentes

ivóvá lesz. A különböző felmérések eredményei nagy szórást mutatnak e téren.

Az alkoholizmus oka jelenleg ismeretlen, de jelentős bizonyítékok szólnak a genetikai

tényezők szerepe mellett. Tény az, hogy az alkoholbeteg apja és fivére közel 25%-ban

ugyancsak alkoholbeteg. Monozigóta ikrek esetén, ha az egyik alkoholista, a másiknak is

nagyobb ennek a valószínűsége, mint a dizigótáknál. Ugyancsak jelentős tényezők a betegség

kialakulásában a szociális és környezeti hatások. A felnőtt örökbefogadottak között az

alkoholizmus nemcsak a vizsgált személy biológiai hátterével függ össze, hanem azzal a

környezettel is, amelyben felnevelődött.

Terápia

Az alkohol előidézte megbetegedések sok esetben igényelnek orvosi beavatkozást. A

leggyakoribb ilyen állapot az akut alkoholos intoxikáció. Ez a zavar azonban ritkán igényel

más ellátást, mint gondos megfigyelést, a külső ingerek csökkentését, a sérülések kivédését,

és a további alkoholbevitel megakadályozását. Gyógyszeres terápia: Seduxen adása javasolt

10-20 mg ½-1 óránként, lassan iv. Ha súlyos alkoholmérgezés vagy légzésdepriváció

lehetősége fennáll, akkor Haloperidol adása indokolt: 5-10 mg ½ óránként iv. vagy im., amíg

a beteg meg nem nyugszik.

A patológiás részegség esetén a terápia ugyanolyan, mint az akut alkoholmérgezés

esetén. Veszélyeztető állapotot jelent, intézeti megfigyelés/ellátás indokolt.


127

Az alkoholmegvonás kezelése a következőkből áll:

Supportiv kezelés (azaz megfelelő táplálék- és folyadékbevitel, gondos megfigyelés).

Kiegészítő energiabevitel.

Benzodiazepin kezelés.

A beteg esetleges izolálása, rögzítése.

A krónikus alkoholisták terápiájában a kórházi szomatikus kezelés (elvonási

szindrómák) után az Anonym Alkoholisták (AA) csoportjai nyújtanak segítséget, vagy

intézeti rehabilitációs programmal is próbálkozhat a beteg. A csoportterápia képessé teszi a

pácienst arra, hogy szembesüljön saját problémáival -tükröződve másokéban- és megfelelő

megküzdő készséget alakítson ki. A családterápia gyakran rendkívül jelentős, mivel a családi

rendszer az, amely a páciens italozó magatartásához alkalmazkodva megváltozik, és egyben

felerősíti azt. A beteg esetleges pszichés zavarait (szorongást, depressziót) is kezelni kell,

mert ellenkező esetben a kezeletlen problémák visszaesést eredményezhetnek. A diosulfiram

(Antaethyl) segítséget jelenthet a betegek egy részének az absztinencia fenntartásában.

Gátolja az aldehiddehidrogenázt. Erre az enzimre van szükség az alkohol metabolizmusához.

Az enzim gátlása az acetaldehid felszaporodásához vezet alkoholfogyasztáskor. Az

acetaldehid toxikus, és kellemetlen mellékhatásai: a hányinger, hányás, vérnyomásesés.

Fontos még az egészséges étrend és táplálkozás kialakítása.

Ápolástan

A következő táblázat egy alkoholista beteg leggyakrabban előforduló ápolási

problémáit mutatja be, akit akut intoxikált állapot miatt vettek fel az osztályra.


I. Hiányos testi higiénia az

intoxikált állapot miatt


higiéné elérése a beteg tisztasági állapotának

felmérése

tetvetleníteni

megfürdetni

fürdésnél segédkezni

biztosítani a tisztálkodószereket és a

tiszta ruházatot

II. A beteg kritikátlan

viselkedése zavarhatja

környezetének a nyugalmát

Megelőzni a konfliktusok

kialakulását a beteg felvételét követően ha

lehetséges külön kórterembe helyezni

III. Aspiráció veszélye az

intoxikált állapot miatt

Az aspiráció megelőzése intenzív felügyelet

oldalfekvő testhelyzet fenntartása

az ágy feji részének a megemelése

meggyőződni, hogy a nyelv nem zárja

el a légzés útját

a kivehető protézisek eltávolítása

a szájból és a garatból a váladékot

törölve vagy szívással távolítsuk el

sűrűn ellenőrizendő, hogy nincs-e a

szájban vagy a garatban légzési

akadály


128

IV. Baleset kockázata a

tudatzavar miatti

koordinálatlan mozgás

következményeként

A balesetek kivédése fokozott felügyelet

a helyváltoztató mozgásnál segédkezni

szükség esetén rögzítés

V. Állapotromlás kockázata a

vitális paraméterek kóros

változásai miatt


nyomon követése

a kóros tendenciák, ill. értékek esetén

orvost értesíteni

pontos dokumentálás

VI. Erőszak kockázata az

intoxikáció következtében

kialakult kritikai készség

csökkenése miatt

Megelőzni, hogy a

környezetében vagy

önmagában kárt tegyen

fokozott felügyelet

elkülönítés

egyedül nem szabad a beteghez

közeledni

megközelítés csak nyugodt, biztos

modorban

az ingerek csökkentése

pozitív visszajelzés adása, ha az egyén

képes uralkodni magán

a szóbeli „kirohanások” mederben

tartása

a váratlan erőszakosságra felkészülni

kényszerintézkedések

VII. Konfliktus

kialakulásának kockázata a

tudat rendeződése után, az

elveszett értéktárgyak miatt

A konfliktus megelőzése,

csökkentése felvételt követően pontos értékleltár

készítése

a felvett értékek elzárása

pontos dokumentálás

VIII. Önellátás hiánya a WC

használata terén, az intoxikált

állapot miatt

Ürítési szükségleteinek a

kielégítésében segédkezni az ágy védelme gumilepedővel

a beteg kikísérése a WC-re

szoba-WC használata

ágytálazás

pelenkázás

IX. Nyelési nehezítettség a

gyomormosás és/vagy a

hányás miatt

Az előírt étrend szervezetbe

juttatása az első napokban pépes, langyos és

fűszerszegény formában kapja a beteg

az előírt étrendet

a beteg biztatása a táplálék

elfogyasztására, amely kis falatokban

történjen

az elfogyasztott étel dokumentálása

X. Delírium kialakulásának

kockázata

A delírium tüneteinek korai

észrevétele, és a károsodások

megelőzése

fokozott felügyelet, főleg a bekerülést

követő 12-48 órában

kóros folyamatokra utaló jelek

felismerése és orvos értesítése

delírium kialakulása esetén intenzív

felügyelet biztosítása

megakadályozni a sérüléseket

a beteg izolálása

az ingerek csökkentése

rögzítések esetleges alkalmazása


129

XI. Az alvásrend zavara az

ingerlékenység, a remegés és

a lidérces álmok miatt

A fiziológiás alvási ritmus


a beteg felkészítése az éjszakai alvásra

a pihenést zavaró tényezők

kiküszöbölése

a kórterem nyugalmának a biztosítása

XII. Szorongás az önuralom

elvesztése, és a bezárkózástól

való félelem miatt

A szorongás oldása elfogadó légkör megteremtése

a szorongás okának és fokának a

kiderítése

a problémák kibeszéltetése

a beteg bizalmának megszerzése

az ápolói magatartásból a nyugalom

sugározzon

az állandó ápolói jelenlét biztosítása

segíteni a szorongás felismerésében,

és megoldási módokat ismertetem

elfoglaltságok biztosítása

XIII. A társas kapcsolatok

zavara az adaptációs képesség

csökkent volta miatt

A konfliktusok megelőzése konfliktusok esetén nyugodtan és

határozottan közbelépni

a konfliktusban érintett felek

megnyugtatása

a konfliktus kialakulásának lehetséges

okait feltárni és megbeszélni

XIV. Szökésveszély az

alkohol fogyasztásának a

hiánya miatt


hagyja el az osztályt állandó felügyelet

csak ápolói kísérettel mehet el;

meghatározott időre és helyre

szobatársak bevonása a felügyeletbe

XV. Alkohol fogyasztásának

a veszélye az osztályon a

meggyengült önuralom

következtében

Megelőzni, hogy a beteg

alkoholhoz jusson a látogatók felvilágosítása az osztály

rendjéről

a látogatók által behozott tárgyak

átvizsgálása

rendszeres éjjeliszekrény ellenőrzés

a betegtársak felvilágosítása az

alkohol fogyasztásának veszélyeiről

XVI. Hiányos együttműködés

a betegség belátás hiánya

miatt

A beteg együttműködésének

az elősegítése elfogadó légkör megteremtése

megbeszélni a beteggel a kezelés

kockázatait és eredményeit

ráébreszteni a beteget a kezelés

szükségességére

a gyógyszerbevétel gondos ellenőrzése

XVII. Suicidium veszélye a

depresszív hangulat miatt

A suicidium megelőzése hangulatának folyamatos követése

presuicidális jelek felismerése

az öngyilkossággal kapcsolatos

gondolatokra történő rákérdezés

egyedül ne hagyja el az osztályt, ne

maradjon egyedül

XVIII. Társadalmi

elszigetelődés a munka és a

család elvesztése miatt

A társadalomba való

visszailleszkedés elősegítése a problémák feltárása

a család közreműködésének elérése

klinikai szoc. munkás bevonása

új életcélok együttes keresése

a jövőbe vetett hit erősítése


130

I. Az akut intoxikált alkoholistákat gyakran különböző közterületekről szállítják be a

mentősök az alkohológiákra. A ruházatuk és a testük telis-tele van szennyeződésekkel. Sok

közöttük a társadalomból kirekesztődött hajléktalan. Az osztályos elhelyezést követően

első célunk, hogy a beteg testi higiéniája feleljen meg a közösség által elvárt normáknak.

Ennek érdekében levetkőztetjük, és átvizsgáljuk teljes testfelületét, élősködők után is

kutatva. Ha szükséges, elvégezzük az élősködők kiirtását. Alapos tisztasági fürdőt

alkalmazunk, a hajmosást is beleértve. A páciens szennyezett ruházatát higiénikusan

elcsomagoljuk. Kórházi ruházatba öltöztetjük fel. A folyamatos tisztálkodáshoz eszközöket

biztosítunk, amíg a sajátját (ha van) nem sikerül behozatni.

II. Intoxikált állapotban a páciens kóros viselkedése nagymértékben zavarhatja a

környezetét. Ebből rengeteg nem kívánt konfliktus alakulhat ki. Ennek megelőzése

érdekében a viselkedés nagyfokú zavarának fennállásáig -ha lehetséges- el kell különíteni a

többi betegtől. Nem szabad agresszíven fellépni ellene, mert ez csak rontja a helyzetet.

Szükség esetén korlátozó eszközöket is igénybe lehet venni, de ezt soha ne használjuk

büntetésként.

III. A tudat energetikai szintjének csökkenése következtében igen nagy a váladék

aspirációjának kockázata. Ennek kivédése érdekében intenzív felügyeletet biztosítunk a

tudat rendeződéséig. Az oldalfekvő testhelyzet elérése érdekében a páciens hátához

párnákat teszünk, hogy megelőzzük a hanyatt fordulást. Az ágy feji részét megemeljük. Az

egyén szájüregét átvizsgáljuk, kivesszük a protéziseket (ha vannak), ellenőrizzük a nyelv

helyzetét, és az esetleges váladékokat eltávolítjuk. Ha leszívást alkalmazunk, óvatosan és

kis intenzitással tegyük, hogy hányást ezzel a beavatkozással ne provokáljunk. Sűrűn

ellenőrizzük a szájüreget, hogy felhalmozódott-e benne váladék, és szükség szerinti

gyakorisággal távolítsuk el azt.

IV. Baleset kockázata a tájékozódás zavara, a remegés, a tudat energetikai szintjének

zavara, a koordinálatlan mozgás, a szédülés, vagy az ítélőképesség bizonytalansága

következtében jöhet létre. Az ápolás során az egyén károsodásának kockázatát

minimalizálnunk kell. Ezirányú tevékenységünk: a fokozott felügyelet, a helyváltoztató

mozgásoknál való segédkezés, illetve a beteg rögzítése. A fokozott felügyeletbe a

betegtársakat is be lehet vonni. Megkérjük őket, ha észlelik, hogy betegünk fel akar kelni

az ágyból, akkor azt haladéktalanul jelezzék a személyzetnek. A beteg rögzítésénél

ügyeljünk, hogy ne váltsunk ki belőle indulatos reakciókat. Sokszor elég az ágyrácsok

alkalmazása.

V. Az intoxikáció és az esetleges rossz szomatikus állapot miatt a vitális paraméterek

labilitásának a kockázata áll fent. Az ápolói teendő, hogy idejében észlejük ezeket a kóros

folyamatokat, ezért a rendszeres ellenőrzés és dokumentálás elengedhetetlen a munkánk

során.

VI. Az alkohol kiváltotta toxikus állapot következtében az egyén másokban vagy

környezetében kárt okozhat. Az ápolás során törekednünk kell a sérülések, és a

környezetben történő károk megelőzésére. Ha felmerül ennek a veszélye, páciensünket

különítsük el. Az ápoló saját védelme érdekében soha ne közelítsen egyedül az ilyen

állapotban lévő beteghez. A viselkedésünk hűvös nyugalmat árasszon. A fény- és

hangingerek csökkentésével a kóros viselkedés létrejöttének a kockázatát csökkenteni

tudjuk. Szavainkkal, tetteinkkel adjunk pozitív visszajelzéseket, ha már páciensünk

uralkodni képes magán. Éreztessük vele, hogy összeszedett magatartást várunk el tőle, és

folyamatosan erősítsük meg benne ezt az elvárást. Tudatosítsuk, hogy segíteni fogunk neki

magatartását kordában tartani, és nem engedjük meg, hogy bármilyen romboló cselekedetet

elkövessen. Előfordulhat, hogy a környezetet trágár szavakkal szidalmazza. Próbáljuk meg

csillapítani a szóbeli „kirohanásokat”. A sértéseket ne vegyük magunkra. Támogassuk a


131

többieket (többi beteg, személyzet), ha őket érik a sértések. Mindig legyünk felkészülve a

váratlan erőszakosságra. Ennek érdekében mindig minimum két fő teljesítsen szolgálatot

az osztályon. Ne hagyjuk kollegánkat magára, még kis időre sem! Ha kényszerintézkedésre

kerül sor, azt határozottan és megfelelő erővel hajtsuk végre.

VII. A kijózanodást követően az esetleg elvesztett értéktárgyait a személyzettől kérheti

számon. Nem szabad erre alapot adni, ezért a felvételt követően pontosan és szabályosan

(minimum két fő jelenlétében) vegyük fel az értékleltárt. A felvett értékeket zárjuk el.

VIII. A gyengeség, szédülés, reszketés, a tudat energetikai szintjének a zavara, a

koordinálatlan mozgás vagy az elhomályosult ítélőképesség következtében nem képes az

ürítési szükségleteit segítség nélkül, és a megfelelő módon kielégíteni. A higiénés széklet-

és vizeletfelfogás, illetve a környezet tisztaságának a védelme érdekében a következő

teendőket végezzük el:

az ágyat -már a beteg elhelyezése előtt- védjük gumilepedővel és harántlepedővel;

ürítési szükségére rendszeresen kérdezzünk rá;

kísérjük ki a WC-re, ha képes a járásra, de ne hagyjuk ott magára;

ha nagyon bizonytalan a járása a páciensünknek, a kórterembe vigyük be a szoba-WC-

t;

járásképtelenség esetén pelenkázással biztosíthatjuk a váladékok higiénés felfogását.

IX. Ha gyomormosással távolították el a gyomorban még esetleg ott lévő alkoholt, vagy a

szervezet védekező mechanizmusa miatt nagyfokú volt a hányás, a nyelőcső sérüléseket

szenvedhetett. Ez nyelési nehezítettséget okozhat pár napig. Az elrendelt étel (energiában

és vitaminokban gazdag) elfogyasztását úgy segítsük elő, hogy pépes formában és

fűszerszegényen rendeljük meg. Ne feledkezzünk meg a biztatásról. A gyomor kímélése,

illetve a hányások elkerülése érdekében inkább többször, kis mennyiségeket fogyasszon el

és azt is lassan. Az elfogyasztott étel és ital mennyiségét dokumentáljuk.

X. A delirium tremenst a tartós alkoholfogyasztás után az alkohol hiánya okozza. Az

utolsó alkoholfogyasztást követő 12-48 óra elteltével alakul ki. A múltban a delíriumot

követő halálozás elérte a 15%-ot. A mai korszerű és gondos ápolás eredményeként ez az

arány csökkent. Az ápolás célja, hogy ne alakuljon ki a delírium, illetve időben észleljük a

megjelenését. A következőket tehetjük ennek érdekében: Fokozott felügyeletet biztosítunk

a bekerülést követő 3-4 napig. Az előírt gyógyszeres terápiát hajtsuk végre. Gondosan

ügyeljünk, hogy a gyógyszerek és az előírt tápanyagok folyadékok jussanak be a

szervezetbe. Ezzel lehet nagy valószínűséggel megelőzni vagy mérsékelni a delíriumot. Ha

észleljük páciensünk állapotának rosszabbodását, értesítsük haladéktalanul a kezelőorvost.

A deliráló beteget ne hagyjuk magára! A delíriumban nagy a veszélye a sérülések

kialakulásának. Ha hallucinációban „borzasztó” képek jelennek meg, azok menekülési

reakciót válthatnak ki, és ez akár halálos sérülést is okozhat. (Kiugrik az ablakon

menekülése közben.) Ilyenkor különítsük el a többi beteg érdekében is. A betegünket érő

ingereket csökkentsük. A kényszerintézkedések ezekben az esetekben abszolút indokoltak.

XI. A fiziológiás alvásrend az alkoholistáknál legtöbb esetben felborul. Az éjszakáik -

lidérces álmaik miatt- nem pihentetőek. Fáradtan ébrednek, és napközben a fáradtság miatt

szunyókálnak, az alvásrendet ezzel teljesen felborítva. Az alkoholelvonás első heteiben a

közérzetük rendkívül rossz, ingerlékenyek, és ez az alvásukra is rányomja a bélyegét. A

normális alvásrend visszaállítása érdekében csökkentsük a napközbeni alvásokat. A beteget

és környezetét készítsük fel az éjszakai pihenőre. Az esti lefekvést előzze meg a tusolás,

átöltözés a hálóruhába. A kórtermet jól szellőztessük ki. A beteg biztonságérzetét

fokozhatjuk a megfelelő erősségű és színű éjszakai világítással. (Ha felébred álmából,

éjszakai világítás mellett sokkal hamarabb megnyugszik.) A kórterem nyugalma érdekében

különítsük el a nem alvó beteget.


132

XII. A páciensünk az első hetekben az alkohol megvonásától, a kiszolgáltatottságtól és a

bezártságtól nagyon szenved, sűrűn elveszti önuralmát. Mindezeket átszövi az erős

szorongás, amit képtelen időnként kontrollálni. Az ápolás során ismerjük fel a szorongást,

derítsük ki az okát és a fokát (enyhe, mérsékelt, súlyos, pánikszerű). Az ápolói magatartást

hassa át a nyugalom. A beszédünk legyen lassú, nyugodt, megfontolt, a

mondatszerkesztésünk egyszerű. Mindig elérhető távolságra legyünk, a beteg

biztonságérzetét ezzel is fokozva. A problémákat próbáljuk kibeszéltetni, és a lehetséges

okokat felismertetni. A problémamegoldó magatartás kialakítását is segítsük. Támogassuk

a pácienst abban, hogy felismerje a kapcsolatot az állapota, feszültsége, és a magatartása

között. Ha a szorongást sikerült csökkenteni, elfoglaltság biztosításával ezt hosszabb ideig

tudjuk fenntartani.

XIII. Az alkoholisták a kórházi körülményeket (pl. megkötöttség) nehezen viselik.

Viselkedésükből ez ki is tűnik, aminek következménye, hogy a környezetükkel a

kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt. A konfliktusok kirobbanása esetén nyugodtan, de

határozottan lépjünk közbe. Ne hagyjuk, hogy elmérgesedjen a vita. Az érintett feleket

nyugtassuk meg, és egymás elfogadtatására törekedjünk. Döntő a konfliktusok kezelésében

az adott szituációhoz alkalmazkodó ápolói magatartás.

XIV. Az „alkoholéhség” következtében előfordulnak engedély nélküli távozások az

intézményből. Ennek megakadályozása érdekében az állandó ápolói felügyelet megoldott

legyen. A betegtársakat is bevonhatjuk ebbe. A betegünket, hogy ne érezze magát bezárva,

rendszeresen kísérjük el a büfébe, esetleg a szabad levegőre sétálni. Ezzel csökkenthetjük a

szökés kockázatát.

XV. Az osztály rendjét és tekintélyét szétziláljuk, és kocsma szintjére süllyesztjük, ha

alkoholfogyasztás történik a gondjainkra bízott részlegen. Az alkoholisták a megvonási

időszakban mindent elkövetnek, hogy szeszhez jussanak. (Előfordult, hogy ismerősök

narancsba fecskendezett alkohollal „lepték meg” páciensünket.) Ennek a megelőzésére a

betegünk látogatóinak figyelmét felhívjuk -tapintatos formában- az osztály házirendjére,

ezen belül az alkohol fogyasztásának tilalmára. A látogatók által behozott tárgyakat

gondosan vizsgáljuk át. Rendszeresen ellenőrizzük a beteg környezetét és az

éjjeliszekrényt. (Volt rá példa, hogy a WC tartályban találtunk konyakos üveget.)

Páciensünk a szabadon kijáró betegeket is megkörnyékezheti, hogy alkoholhoz jusson,

ezért a betegtársakat tájékoztassuk: ha behoznak az osztályra alkoholt, annak súlyos

következményei lesznek.

XVI. A beteg gyakran nem fogadja el a kezelés szükségességét, nem működik közre a

gyógyulása érdekében a személyzettel, hiszen nem tartja magát betegnek. Nem veszi be az

előírt gyógyszereket vagy titokban kiköpi azokat. Törekedjünk az együttműködés

elérésére. Első lépésként biztosítsuk viselkedésünkkel, hogy előítéletektől mentesen

elfogadjuk őt. Őszintén beszéljük meg a kezelés betartásának hátrányait és előnyeit.

Bővítsük az alkohol testet és lelket veszélyeztető hatásairól a tudását és ismeretét.

Szembesítsük a jelenleg folytatott életvitelének következményeivel, és próbáljuk meg

páciensünkkel elképzeltetni a jövőjét. Ezek után kíséreljük meg ráébreszteni a kezelés

szükségességére.

XVII. Az alkoholbetegek 60%-ában jelenik meg nagy gyakorisággal depresszió. A

hangulatzavar megnövekedett öngyilkossági rizikóhoz vezet. Az öngyilkosság az

alkoholbetegek 2-3%-ánál következik be, bár gyakran követnek el öngyilkosságot

depresszió fennállása nélkül is. A suicidium rizikója különösen azoknál az

alkoholbetegeknél nagy, akiknek egy éven belül szakadt meg társas kapcsolatuk.

Különösen a szexuális partner elvesztése növeli a kockázatot. Ezeknek az előzményeknek

ismeretében próbáljuk meg felmérni a suicidium kockázatát. Ha úgy ítéljük meg, hogy


133

fennáll ez a veszély, a következőket cselekedjük:

A beteg lehetőleg ne maradjon egyedül. Ha éjszaka kimegy a mellékhelyiségbe, 5 perc

elteltével utána kell menni, és megnézni, hogy mit csinál. A suicidium jeleire fokozottan

figyelni kell! (lásd. Az öngyilkos magatartás c. fejezetet)

XVIII. Az alkoholistákkal szemben előbb-utóbb a társadalom és a család elveszíti a

toleranciáját, ennek következtében kirekesztődik, nem lesz munkája, szerető családja. Ezek

a változások visszahatva felerősítik az egyén italozó magatartását. Csak úgy lehet

hosszútávon eredményes az alkoholelvonás, ha sikerül visszatalálnia, visszavezetni őt a

társadalomba. Ez az egészségügyi személyzet, a család, az esetleg még meglévő

munkatársak, és természetesen a beteg együttes munkája révén valósulhat meg.

Összegzés

Az alkoholizmus Magyarországon és a világ sok országában nagyon komoly

probléma. Ha csak azt nézzük, hogy a családban lévő egy alkoholista képes a viselkedésével,

életvitelével tönkretenni, megkeseríteni a család többi tagjának életét, akkor belátjuk, hogy

szinte mindnyájunkat sújt ez a probléma. Az egészségügyi személyzettől a legfontosabb

elvárás, hogy a korházba kerülő beteget elfogadja, és ne ítélje el. Ez a gyakorlatban nehezen

kivitelezhető, hiszen nagyon kicsi sikerélményhez jutunk az alkoholisták kezelésével

kapcsolatban. A többség visszaesik, és újra bekerülve az osztályra kezdődik elölről a

„szélmalomharc”. A természetes emberi reakciónk az, hogy a krónikus alkoholista egyén

kezelését annak ismétlődő eredménytelensége miatt elutasítjuk. Mindig lehetséges azonban,

hogy a következő kezelés sikeres lesz. Nem szabad feladni!


134

A narkomániák

Azokat a magatartásmódokat soroljuk ebbe a fogalomkörbe, amelyek bizonyos kémiai

anyagok rendszeres fogyasztását foglalják magukba, és amelyekben a szertől függőség

(dependencia) alakul ki, abban az értelemben, hogy a személyiség nem tud lemondani e

szerek használatáról, akkor is fogyasztja őket, ha ezeknek testi, pszichés vagy szociális

ártalmait érzékeli, és ha a szer fogyasztását a környezet tiltja vagy bünteti. A drogabúzus

(szerrel való visszaélés) azokra a személyekre alkalmazott kategória, akik folytatják e szerek

fogyasztását annak ellenére, hogy a használat problémát okoz nekik, nem merítik ki azonban a

függőség kritériumait.

A szerekkel való visszaéléssel kapcsolatos problémák napjainkban egyre kiterjedtebbé

válnak a múlthoz viszonyítva. Mind több adat lát napvilágot, hogy a társadalom különböző

rétegeit mennyire fertőzte meg ez a „kór”. A középiskolások majd fele legalább egyszer már

kipróbált valamilyen drogot. A katonaságban is mind nagyobb problémát jelent e tiltott szerek

használata.

A szerhasználat megértése a felhasználó, a környezet és a drog ismeretén alapszik. A

családvizsgálatok azt mutatják, hogy bizonyos szerekkel (például dohány, narkotikumok,

alkohol) kapcsolatban kialakult függőség családi halmozódást mutat. Az olyan

örökbefogadottak, akik droggal visszaélő szülőktől származnak, majd átkerülnek drogmentes

családba, ugyancsak megnövekedett hajlamot mutatnak a kábítószer használatára,

valószínűsítve annak lehetőségét, hogy a hajlam nem családi, hanem bizonyos mértékben

genetikai hátterű is.

Ez ideig nem sikerült olyan személyiségjegyet találni, amely előre megjósolná a

drogabúzus bekövetkeztét, bár a kábítószerekkel és gyógyszerekkel visszaélők körében a

személyiségzavarok előfordulása igen gyakori. Egyéb pszichológiai jellegzetességeket is

találtak drogosokban: ellenséges beállítódás, alacsony frusztrációs tolerancia, merevség,

kedvezőtlen önértékelés. Habár minden bizonnyal e személyiségjegyek is hozzájárulnak a

drogabúzushoz, az is valószínűsíthető, hogy azok a szerhasználat következményei.

Más testi és pszichiátriai állapotok is kapcsolódnak a drogabúzussal: krónikus

fájdalom, szorongásos zavar, depresszió.

A társadalmi és a családi értékek szintén befolyásolhatják a szerfogyasztást. Így

például ha a szülő dohányzik, alkoholos italokat fogyaszt, pszichoaktív anyagokat használ, a

leszármazottai is hajlamossá válnak az illegitim szerfogyasztásra, valószínűleg a

modellkövetés révén. Olyan egyének, akiknek barátja drogfogyasztó, szintén alkalmazni

fogják, felvetve a barátok ilyen irányú egymásra hatásának lehetőségét.

A társadalom szemlélete, ideológiája, vallása, és törvényei is befolyást gyakorolhatnak

a fogyasztásra. A totalitárius államokban, ahol szigorú törvények tiltják a drogfogyasztást -

például Kína, illetve ahol erős befolyással bír a vallás, és tiltja ezeknek a szereknek a

használatát - például az iszlám országok, ott a szerekkel való visszaélés ritka.


135

Egyes pszichoaktív anyagok és a velük kapcsolatos zavarok

Szedatívumok, altatók és

szorongásoldók

barbiturátok

nem barbiturátszármazékok

benzodiazepinek

Ezekkel a gyógyszerekkel kapcsolatos függőség testi, szociális problémákhoz, foglalkozási

nehézségekhez és partnerkapcsolati problémákhoz vezet. Szedésük intoxikációval, megvonási

tünetekkel, és megvonásos delíriummal társulhat. A tünetcsoportok hasonlóak azokhoz, melyeket az

alkoholizmusban tapasztalhattunk.

Az intoxikált egyén letargiás, szellemi működései romlanak, emlékezete szegényes, ingerlékeny,

önmagát elhanyagolja, érzelmi gátlástalanság fejlődhet ki. Az intoxikáció súlyosbodásával elmosódott

beszéd, ataxia, inkoordináció lép fel. Nagyobb dózisok esetén halál következhet be légzésdepresszió

miatt.

A barbiturátmegvonás -eltérően a többi szertől, amelyek elvonási tünetei inkább csak kellemetlenek-

veszélyes lehet. A barbiturátmegvonás első 24 órája alatt a páciens szorongóvá, nyugtalanná és

gyanakvóvá válik. Durva tremor fejlődhet ki. Gyengeség, hányinger, hányás, ortosztatikus hipotenzió,

izzadás, és a vegetatív idegrendszer túlműködésének egyéb tünetei alakulnak ki. A megvonás második

és harmadik napján nagyrohamok léphetnek fel. A rángógörcsök általában egyes rohamokból vagy

rövid rohamcsoportokból állnak. E stádiumban megvonásos delírium is kialakulhat, dezorientációval,

látási valamint zsigeri hallucinációkkal társulva.

Opiátok

morphium

heroin

codein

meperidin (szintetikus opiát)

Az opiátok visszaéléshez és függőséghez vezetnek. Gyakoribb az addikció az egészségügyi dolgozók

körében is, mivel számukra nyilvánvalóan könnyebben hozzáférhető. Az opiátfüggőség nagy

halálozási arányt mutat a gondatlan végzetes túladagolás következtében. Az opiátfüggőknek nagy a

rizikója egészségügyi problémák kialakulására, rossz táplálkozás vagy szennyezett tű használata

következtében (heroinfogyasztók körében).

A legtöbb heroin- és morphinfüggő egyén az opiátokat intravénásan használja, amely elvörösödést és

orgasztikus érzést okoz. Ezt az érzést eufória követi és a jólét élménye. Aluszékonyság és tétlenség,

pszichomotoros meglassultság, csökkent koncentrálóképesség alakul ki ezt követően. A „belövés”

után a következő testi tünetek figyelhetők meg: pupillaszűkület, elmosódott beszéd, légzésdepresszió,

hipotenzió, hipothermia, bradycardia, gyakori a székrekedés, a hányinger, a hányás; az injekció helyén

a bőr kifekélyesedhet.

Az opiáthatásokra tolerancia alakul ki, beleértve az eufóriát is, csökken a szexuális érdeklődés. A

megvonási tünetek általában 10-20 órával kezdődnek az utolsó dózis beadását követően. Az enyhe

megvonási tünetek közül könnyezés, orrfolyás, izzadás, rángások, hipertenzió, tachycardia fordul elő.

Súlyosabb tünet a forró és hideg kipirulás, az izom- és izületi fájdalom, a hányinger, a hányás és a hasi

görcsök. A pszichés tünetek közül kiemelendő a súlyos szorongás és nyugtalanság, az ingerlékenység,

insomnia, és csökkent étvágy. A páciensek rendkívül követelőzők és manipulatívak lehetnek.


136

Központi idegrendszeri

stimulánsok

amphetaminok

methylphenidat

methamphetamin

phenmetrazin

cocain

E szerek hatására emelkedik a hangulat, nő az energia és az éberség, csökken az étvágy és valamelyest

javul a teljesítmény. Fokozódik a vegetatív idegrendszer izgalmi szintje, ami tachycardiához,

vérnyomás-növekedéshez és pupillatágulathoz vezet. 1930 és 1970 között például depresszió és

elhízás kezelésére használták.

Az amphetamin- és a cocainintoxikáció nagyon hasonló tünetek megjelenéséhez vezetnek. Ilyenek az

agresszió, agitáltság, ítélőképesség-károsodás, átmeneti pszichózis (paranoid szkizofréniában

észlelhető üldöztetéses téveszmeképzésre emlékeztethet). A cocain intoxikáció súlyos belgyógyászati

szövődményekkel is társulhat, mint például akut myocardialis infarctus - coronariaspasmus

következtében. Továbbá agyi anoxiás károsodás is bekövetkezhet cocain által kiváltott rohamok miatt.

A megvonásos tünetek a következők: fáradékonyság, depresszió, éjszakai felriadások, fejfájás,

izzadás, izomgörcsök és éhségérzet. A megvonásos tünetek a 2-4. napon csúcsosodnak ki.

Hallucinogének

peyote (növényi eredetű)

mescalin (növényi eredetű)

3,4-methylen-dioxy-metamphetamin (MDMA)

D-lysergsav-diethylamin (LSD)

A hallucinogének olyan kémiai anyagok, amelyek pszichózishoz hasonló élményeket váltanak ki,

hallucinációkat, percepciós zavarokat, a valóság idegenségének érzetét. Az e szereket használó

egyének egy része azt hiszi, hogy a hallucinogének közelebb viszik Istenhez vagy kitágítják szellemét.

Az intoxikáció következtében pupillatágulat, tachycardia, vérnyomásemelkedés, izzadás, palpitáció,

szemkáprázás, tremor, koordinációs zavar léphet fel. A pszichológiai tünetek az alábbiak: jelentős

szorongás, depresszió, vonatkoztatási gondolatok, megőrülés érzése, paranoid gondolkodás, torzult

ítéletalkotás. Érzékelési változások lehetnek: deperszonalizáció, derealizáció, illúziók, hallucinációk.

A hallucinogén használatának felfüggesztését követően az -intoxikáció alatt tapasztalt- érzékelési

tünetekből egynek vagy többnek az újra átélése következik be: például geometriai hallucinációk, a

mozgások hamis percepciója, színek felvillanása, mozgó tárgyak képeinek nyomai, tárgyak körüli

fényudvar.

Arylcyclohexylamin phencyclidin (PCP) angyalpor, angyalkristály

A PCP-t eredetileg állatok anesztéziájához fejlesztették ki. Az anyagot sokfajta módon juttatják a

szervezetbe. Házilag könnyen előállítható és viszonylag olcsó. A hatáskezdet már öt percen belül

bekövetkezik, és csúcsát általában 30 percen belül eléri. A szerhasználók eufóriáról számolnak be,

melegséget, fülcsengést, derealizációt érezhetnek.

Kisebb intoxikációnál bizarr magatartás fejlődhet ki - üres arckifejezéssel, izomrángásokkal,

konfúzióval, tájékozatlansággal társulva. Nagyobb dózisok után vérnyomáskiugrás, tachycardia,

ataxia, izommerevség, szűk pupilla, aluszékonyság, kóma alakulhat ki. A halál légzésbénulás

következtében jöhet létre.

A szerhasználatot követően krónikus pszichotikus epizódokat írtak le, és más hallucinogéntől eltérően

a PCP egyértelműen hosszú tartamú neuropszichológiai károsodáshoz vezet.


137

Cannabis (marihuána) Cannabis sativa (egy kenderfajta)

D-9-tetrahydrocannabinol (THC) az aktív összetevője

A marihuánát századok óta használták/használják gyógyító célra. Ma a törvénytelenül használt

pszichoaktív anyagok közül ez a legelterjedtebb. Rendszerint cigarettában szívják el, 10-30 perc alatt

intoxikációt eredményez, amely 2-4 óráig tarthat. A marihuána pszichológiai hatásai közé tartozik az

eufória, az aluszékonyság, és a nyugalom érzése. A szerhasználók arról számolnak be, hogy az idő

meglassult, étvágyuk és szomjúságérzetük megnövekedett, érzékelő képességük nőtt, önbizalmuk

javult.

Az intoxikáció következtében fellép conjunctivitis (vörös szem), pupillatágulat, tachycardia,

szájszárasság, köhögési rohamok, percepciós zavarok, szorongás, paranoia.

Megvonási tünetek jelentéktelenek.

Szerves oldószerek

ragasztók

festékek

oldószerek

hajlakkok

dezodorálószerek

Az inhalálások aktív anyagai: tolul, aceton, benzin, és más szerves szénhidrogének. A leggyakoribb

inhalációs módszer a nejlonzacskóból történő szerbeszívás. Az inhalánsok a központi idegrendszerre

mint depresszánsok hatnak, és hasonló hatást eredményeznek, mint az alkohol, bár rövidebb ideig. A

hatás eufória, gátlástalanság.

Az intoxikáció tünetei: szédülés, koordinációs zavar, kusza beszéd, bizonytalan járás, letargia,

csökkent reflexek, pszichomotoros retardáció, tremor, izomgyengeség, homályos látás, stupor, kóma.

Nincsenek jellegzetes megvonási tüneteik. Hosszabb használatuk a szerek nehézfémtartalma miatt

agykárosodáshoz vezet. A benzol- és egyéb szénhidrogén-tartalom miatt irreverzibilis máj-, vese- stb.

károsodást válthat ki.

Egyéb anyagok

nikotin (dohányban)

koffein (kávéban, teában, csokoládéban, Kólában

anabolikus szteroidok

Nikotin Magyarország lakosságának 30-35% dohányzik. A pszichiátriai betegek körében ez az

arány magasabb. Szkizofrének esetén elérheti a 90%-ot. A nikotinnak erőteljes hatásai vannak. Emeli

a vérnyomást, tachycardiát okoz, növeli a percvolument, csökkenti a perifériás vérátáramlást, fokozza

az éberséget. A dohányzás ismert szomatikus következményei -a cardiovascularis betegségek és a

tumorok- miatt a nikotindependencia kimenetele letális is lehet.

A nikotinmegvonás tünetei: kellemetlen közérzet, diszfória vagy depressziós hangulat, szorongás,

alvászavar, koncentrálási zavarok, nyugtalanság, ingerlékenység, fokozott étvágy és elhízás.

A koffein enyhe stimuláns hatásai 50-150 mg-os dózis (egy csésze kávé) elfogyasztása után

jelentkeznek és a megnövekedett éberségben, a jó közérzetben, a javuló motoros és verbális

teljesítményben nyilvánulnak meg. Az intoxikáció jelei a nyugtalanság, ingerlékenység, alvászavar.

1g/nap felett görcsös rohamokhoz vagy kómához vezethet. Tartós használata szorongásos zavarokat és

gyomorpanaszokat okozhat.

Az anabolikus szteroidokat a sportolók széles körben használják teljesítményük fokozása

érdekében. Izomtömegük nőhet a használatuk révén. Habár kezdetben jó közérzetet

eredményezhetnek, később az energia csökkenésének élménye, diszfória és ingerlékenység következik

be. Egyértelmű pszichózis fejlődhet ki; súlyos testi problémák, például májbetegség alakulhat ki.


138

A klinikai kezelés

A kezelés két fázisra osztható: egy akut és egy tartós fázisra. Az akut fázisban a fő cél

az elvonás. A páciensek egy részének (ahol súlyos megvonási tünetek jelentkezhetnek) a

biztonságos elvonás érdekében hospitalizációra van szüksége. A kórházban meg kell

határozni a toleranciát, és a lassú, fokozatos megvonást monitorizálni lehet - orvosi és ápolói

felügyeletet mellett. (Más metodikával is el lehet érni az elvonást.)

A kezelés második fázisát a páciens rehabilitációjára irányuló törekvés és a

pszichoaktív anyagok használatának megelőzése jellemzi. Sikere szinte teljes mértékben a

páciens motivációjától függ. Senkit sem lehet akarata ellenére leszoktatni a drogok

használatáról. A rehabilitációs programokra jellemző, hogy hosszú ideig tartanak, és az

esetektől függően a kezelések széles skáláját kell alkalmazni, amelyek az egyéni és csoport-

pszichoterápiákat, családterápiákat, magatartási és kognitív terápiákat ölelik fel.

Ápolástan

Egy drogfüggő beteg leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő

táblázat szemlélteti:


I. Bejövetelkor drog,

gyógyszer lehet nála

Ne legyen a betegnél tiltott

szer teljes körű átvizsgálás

elzárni a nélkülözhető tárgyakat

II. Az elégtelen

együttműködés következtében

illegális anyag beszerzésének

kockázata

Megakadályozni az illegális

anyagok beszerzését és

használatát

a gyógyszerek tárolására kialakított

helyiség állandó zárása

az osztály területét nem hagyhatja el

nem látogathatják

csak ápolói felügyelet mellett

látogathatja az orvos által

engedélyezett ismerős

rendszeres éjjeliszekrény ellenőrzés

az intoxikált állapot tüneteinek

fokozott ellenőrzése

III. Ápolói jóhiszeműség

kihasználásának a kockázata

plusz gyógyszerhez való jutás

érdekében

Az ápoló és beteg közötti

hivatalos munkakapcsolat

megtartása

magánéleti információkat ne mondjon

el az ápoló magáról

a tegeződés kerülése

csak orvos tudtával adható gyógyszer

az ápoló legyen tudatában, hogy a

beteg tudatosan próbál az érzelmekre

hatva gyógyszerhez jutni

IV. Betegtársak

felhasználásának kockázata,

hogy tiltott szerhez jusson

Megelőzni, hogy betegtársait

kihasználja betegtársaival való kapcsolatait

nyomon követni

a „barátainak” tájékoztatás adása az

osztály rendjéről

V. Testi elhanyagoltság a

külleme iránt elvesztett

érdeklődés következtében


higiéné elérése és fenntartása a napi rendszeres tisztálkodásra

figyelmeztetni

a tisztálkodás ellenőrzése

nem megfelelő együttműködés esetén

szankciók alkalmazása


139

VI. Sérülésveszély a

dohányzás következtében

A sérülések megelőzése csak a kijelölt helyen dohányozhat

a beteg cigarettáinak és tűzgyújtó

eszközeinek az elzárása

az ápoló adagolja a cigarettákat

rendszeresen ellenőrizni a páciens

környezetét

a betegtársak figyelmének a felhívása,

hogy ne adjanak cigarettát

VII. Elvonási tünetek

jelentkezésének kockázata

Tünetek korai észlelése vitális paraméterek rendszeres

ellenőrzése és dokumentálása

a panaszok rögzítése

a panaszok valódiságának ellenőrzése

az orvos tájékoztatása

VIII. Baleset kockázata az

esetleges tudatzavarok miatt

Balesetek kivédése fokozott felügyelet

a tudat monitorizálása

a helyváltoztató mozgásnál segédkezni

menekülési reakciók esetén rögzítés

IX. A társas kapcsolatok

zavara a károsodott szociális

normák miatt

A konfliktusok megelőzése konfliktusok esetén nyugodtan és



megnyugtatása

a konfliktus kirobbanásának

lehetséges okainak a feltárása és

megbeszélése

segíteni a szociális normák újbóli

elsajátításában

X. Szökésveszély az elégtelen

együttműködés következtében



csak ápolói kísérettel mehet el


a szobatársak bevonása a felügyeletbe

XI. Alvásrend zavara a

napközbeni alvás és az

éjszakai lidérces álmok miatt





kiküszöbölése

a kórterem nyugalmának biztosítása

XII. Társadalmi

elszigetelődés a munka és a

család elvesztése miatt


visszailleszkedés elősegítése a problémák feltárása

a család segítségének elérése

klinikai szoc. munkás bevonása

új életcélok együttes keresése

a jövőbe vetett hit erősítése

XIII. HIV, hepatitis és egyéb

fertőzés átvitelének kockázata

- a drogos életvitelének

következtében

A környezet megvédése a

fertőzésektől minden váladékot fokozottan

fertőzöttnek kell tekinteni

a vér és váladékok mintavételi

szabályainak maradéktalan betartása

XIV. Hiányos együttműködés

a betegség belátás hiánya

miatt

A beteg együttműködésének

az elősegítése elfogadó légkör megteremtése

megbeszélni a beteggel a kezelés

betartásának kockázatait és áldásait

ráébreszteni a beteget a kezelés

szükségességére

a gyógyszerbevétel gondos ellenőrzése


140

I. A kórházba jövetelkor gyakran hoznak be magukkal „tartalék” pszichoaktív szereket,

nagyobb megvonási krízisek átvészelése céljából. Előfordult, hogy bekerülést követően

rögtön, a különböző helyiségek legváltozatosabb pontjain (WC-tartály, álmennyezet,

virágcserép stb.) helyezték el a tiltott szereket. Ezért fontos a bekerülést követő azonnali

betegfelvétel, amelyet a teljes körű átvizsgálással kezdünk. A ruházatot és egyéb tárgyakat

nagyon alaposan vizsgáljuk meg. Megtörtént, hogy a látszólag bontatlan nescaféba volt

bedarálva a Seduxen és a Noxyron. A páciens testfelszíne is átnézendő. A beteg számára

nélkülözhető tárgyait zárjuk el, ezzel áttekinthetőbbé tehetjük a környezetét, és így a

később beszerzett illegális anyagokat könnyebben találhatjuk meg.

II. Sok esetben nem valódi szándék vagy meggyőződés miatt kerül be elvonókúrára az

egyén, hanem a szülők hozzák, vagy a törvény elől menekülve kéri „segítségünket”, és a

bentléte alatt megpróbál valamilyen anyaghoz jutni. Néha a megvonási tünetek késztetik rá

erre a lépésre. A kezelést negatívan befolyásoló cselekedetet meg kell akadályozni. Ez

irányú ápolói tevékenységek a következők: A gyógyszerek tárolására szolgáló helyiséget

tartsuk mindig zárva. Egy pillanatra sem szabad nyitvahagyni az ajtót, és őrizetlenül

hagyni a gyógyszereket. Az épületben lévő más osztályok figyelmét is felhívjuk a

gyógyszerek fokozott felügyeletére. Páciensünk az osztály területét ápolói kíséret nélkül

nem hagyhatja el. A látogatásokat korlátozzuk, ezzel is csökkentve az illegális anyagok

becsempészésének lehetőségét. Rendszeresen ellenőrizzük a beteg környezetét. Figyeljünk

az esetleges intoxikáció tüneteire.

III. A beteg néha megpróbál gátlástalanul a személyzet egyes tagjainak a bizalmába

férkőzni, hogy így szerezzen gyógyszert. Ennek elkerülése érdekében, tartsuk meg a

megfelelő, hivatalos távolságot. Mindig legyünk következetesek. Soha ne adjunk

gyógyszert az elrendelten kívül, vagy ha orvos nem tud róla. Magánéleti információkat ne

adjunk ki. Az osztály dolgozói egységes ápolási irányelvek szerint lássák el a beteget.

IV. A betegtársait is megkísérelheti felhasználni, hogy gyógyszerhez jusson. Például

megkéri szobatársát, hogy kérje el a szükség szerint járó nyugtatóját, és azt adja oda. Az

ilyen eseteket a gondos gyógyszerosztással, és a tabletták bevételének ellenőrzésével

előzhetjük meg. Nyomatékosan felhívjuk a betegtársak figyelmét -ha visszaéléseket

tapasztalunk- az osztály házirendjének betartására.

V. A hosszú ideje kábítószeres egyének hajlamosak a testi higiénia elhanyagolására. Nem

érdekli őket a testük, ruházatuk és a környezetük tisztasága. A személyzet, hogy fenntartsa

az osztályon a közösség által elvárt higiéniát, hívja fel a páciens figyelmét a tisztálkodásra,

ha annak elhanyagolását tapasztalja. Rendszeresen ellenőrizze annak kivitelezését. A nem

megfelelő együttműködés esetén szankciókat alkalmazzunk; például „Csak akkor tudom

odaadni a cigarettáját, ha már letusolt.” „Fésületlenül, mosdatlanul nem ülhet a reggelihez.

Legyen szíves ezeket megcsinálni, én addig félreteszem a reggelijét.” Soha ne indulatból

utasítsunk beteget. A jó szóval és a megfelelő hangsúllyal többre megyünk!

VI. A narkós betegek döntő többsége erős dohányos. A bőrükön, a kezükön a ruházatukon

gyakran látni égés nyomait, amelyeket cigaretta okozott. Intoxikált állapotban nem tudnak

ügyelni az égő cigarettára, és ez okoz sérüléseket. A kezelés velejárója, hogy csökkenő

adagban kap kábító hatású gyógyszert, és ettől is előfordulhat enyhe intoxikációs tünet.

Megtörténhet, ha ágyban dohányzik, akkor felgyújthatja az ágyneműt, és súlyos sérülések

keletkezhetnek. (Erre már volt példa.) Szigorúan tartsuk be, hogy csak a kijelölt

dohányzóhelyen gyújthasson rá. Ápoló adagolja a cigarettát szálanként. Csak akkor adható

oda, ha kontrollálni tudja mozgását, viselkedését a páciens. A betegtársak figyelmét

felhívjuk, hogy csak mi adhatunk neki cigarettát. Arra is ügyeljünk, hogy ne gyűjthesse

össze, mert a félretett cigarettát éjszaka előveheti, és rágyújthat a kórteremben.


141

VII. A pszichoaktív anyagok szervezetbe történő bevitelének csökkenése, vagy

megszűnése következtében megvonásos szindróma alakulhat ki. A tünetek és a lezajlás

nagymértékben függ attól, hogy milyen szer vagy szerek rabja volt az illető. Az ápolónak

észlelni kell a tünetek jelentkezését, jellegzetességeit, időbeli változásait, és valódiságát.

Ez utóbbi azért fontos, mert a páciens képes eltúlozni a jelentkező panaszokat, hogy így

plusz gyógyszerhez jusson. Ha hasmenésről, hányásról stb. számol be, akkor megkérjük,

mutassa meg a hányadékot, székletet, vagy legközelebb ne húzza le a WC-t, míg a

személyzet valamelyik tagja nem látta azokat. A megvonásos szindróma jelentkezésétől és

a tünetek súlyosságától függően fokozott vagy intenzív ápolói ellátást igényel a páciens.

VIII. Baleset a tájékozódás, a remegés, a tudat energetikai szintjének a kóros változása, a

koordinálatlan mozgás, szédülés, vagy az elhomályosult ítélőképesség következtében jöhet

létre. Az egyén károsodásának a lehetőségét minimalizálnunk kell az ápolás során. Ez

irányú tevékenységünk: a fokozott felügyelet, a helyváltoztató mozgásoknál való

segédkezés, illetve a beteg rögzítése. A fokozott felügyeletbe a betegtársakat is be lehet

vonni. Megkérjük őket, ha észlelik, hogy betegünk fel akar kelni az ágyból, akkor azt

haladéktalanul jelezzék a személyzetnek. A beteg rögzítésénél ügyeljünk, hogy ne váltsunk

ki indulatos reakciókat. Sokszor elég az ágyrácsok alkalmazása. Ha jelentkezik

hallucináció, akkor a tartalmának a kiderítése fontos, hiszen egy borzasztó, rémisztő,

félelmet keltő látomás menekülési reakciót válthat ki, amelynek súlyos következményei

lehetnek (például kiugrik az ablakon). Ilyen esetekben nem hagyható magára a beteg!

IX. A drogfüggő betegek a kórházi körülményeket (pl. megkötöttség) nehezen viselik. A

drogos életvitel egyik sajátossága a szabadságra való törekvés, a különböző kötöttségek

mellőzése és el nem tűrése. Viselkedésükből ez ki is tűnik, aminek következménye, hogy a

környezetükkel való kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt. A konfliktusok kialakulása esetén

nyugodtan, de határozottan lépjünk közbe. Ne hagyjuk, hogy elmérgesedjen a vita. Az

érintett feleket nyugtassuk meg, és egymás elfogadtatására törekedjünk. Döntő a

konfliktusok kezelésében az adott szituációhoz alkalmazkodó ápolói magatartás.

X. A „drogéhség” következtében előfordulnak engedély nélküli távozások az

intézményből. Ennek megakadályozása érdekében oldjuk meg az állandó ápolói felügyelet.

A betegtársakat is bevonhatjuk ebbe. A betegünket, hogy ne érezze magát bezárva,

rendszeresen kísérjük el a büfébe, esetleg a szabad levegőre sétálni. Ezzel csökkenthetjük a

szökés kockázatát.

XI. A narkomán betegeknél a legtöbb esetben felborul a fiziológiás alvásrend. Lidérces

álmaik miatt az éjszakáik nem pihentetőek. Fáradtan ébrednek, és napközben a fáradtság

miatt szunyókálnak, ezzel teljesen felborítva az alvásrendet. Az elvonás első heteiben a

közérzetük rendkívül rossz, ingerlékenyek, és ez az alvásukra is rányomja a bélyegét. A

normális alvásrend visszaállítása érdekében csökkentsük a napközbeni alvásokat. A beteget

és környezetét készítsük fel az éjszakai pihenőre. Az esti lefekvés idejét előzze meg a

tusolás, átöltözés a hálóruhába. A kórtermet jól szellőztessük ki. A beteg biztonságérzetét

fokozhatjuk a megfelelő erősségű és színű éjszakai világítással. (Ha páciensünk felébred

nyomasztó álmából, éjszakai világítás mellett sokkal hamarabb megnyugszik.) A kórterem

nyugalma érdekében a nem alvó beteget különítsük el.

XII. A drogosokkal szemben a társadalom és a család hamar elveszti a toleranciáját, ennek

következtében kirekesztődnek, nem lesz munkájuk, szerető családjuk. Ezek a változások

visszahatva felerősítik az egyén drogozó magatartását. Csak úgy lehet hosszú távon

eredményes a drogelvonás, ha sikerül visszatalálnia, visszavezetni őt a társadalomba. Ez az

egészségügyi személyzet, a család, az esetleg még meglévő munkatársak, és természetesen

a beteg együttes munkája révén valósulhat meg. Segítsünk a beteg jövőbe vetett hitének

erősítésében, az új célok megtalálásában, hogy élete új értelmet nyerjen. Beszélgetések


142

során próbáljuk vele a jövőt elképzeltetni, és terveztessük meg, írattassuk le, hogy a

kezelést követően miként akarja életét élni, milyen célokat tűz ki maga elé, és ezeket

miképpen kívánja elérni. Mindig igyekezzünk a realitás felé terelni.

XIII. Ha intravénásan juttatta be szervezetébe a pszichoaktív anyagokat, például az

opiátokat, akkor a különböző, vér útján terjedő betegségek lehetősége áll fenn. Fokozottan

ügyeljünk a környezet, és természetesen magunk védelmére a fertőzésekkel szemben. A

vérvételi és váladékkezelési szabályokat maradéktalanul tartsuk be! Soha ne kapkodjunk,

ne szakítsunk félbe műveleteket, őrizetlenül ne hagyjunk levett mintákat. A tűket és egyéb

eszközöket, melyek a beteggel érintkeztek a váladék vételekor -rögtön a használatot

követően- a veszélyes hulladéktárolóba helyezzük el. Mindig egyszer használatos

eszközöket alkalmazzunk. Dupla gumikesztyűt használjunk. Nincs helye ezekben az

esetekben takarékossági szempontokra hivatkozva csak egy gumikesztyűt használni, nem

egyszer használatos eszközöket alkalmazni, nem zárt vérvételi rendszert igénybe venni.

XIV. A beteg gyakran nem fogadja el a kezelés szükségességét, nem működik együtt a

gyógyulása érdekében a személyzettel. Törekedjünk az együttműködés elősegítésére. Első

lépésként biztosítsuk viselkedésünkkel, hogy előítéletektől mentesen elfogadjuk őt.

Őszintén beszéljük meg a kezelési alapelvek betartásának fontosságát és az ettől várható

előnyöket és hátrányokat. Bővítsük tudását és ismeretét a pszichoaktív anyagok testet és

lelket veszélyeztető hatásairól. Szembesítsük jelenlegi életvitelének következményeivel, és

próbáljuk meg páciensünkkel elképzeltetni a jövőjét. Érjük el, hogy ezek után maga

ébredjen rá a kezelés szükségességére!

Összegzés

Magyarországon mind súlyosabb problémává válik az illegális drogok használatának

drasztikus növekedése. Ápolása során a drogos beteg következetes és egyben határozott

megközelítést igényel. A szerfüggő egyén magatartását sem elítélni nem szabad, sem

elnézőnek lenni vele szemben. Ne hagyjuk, hogy a droggal való visszaéléssel kapcsolatos

hiedelmei és attitűdje miatt szembekerüljön a kábítószerfüggő kezelésével. Legyünk

felkészülve az esetleges visszaesésekre, és az ekkor fellépő sikertelenség érzése a

személyzetben ne okozza azt, hogy újból visszatérő betegünket ellenségesen fogadjuk.

Hivatásunk a segítségnyújtás és nem az ítélkezés!


143

Személyiség és a személyiségzavarokzavarok

Napjainkra a személyiségnek számos definíciója létezik.

Mindegyik definíció egyetért azonban abban, hogy a személyiség

olyan tényezők, -különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és

egységes egésze-, amely az egyes embert megismételhetetlenné

teszi, megkülönbözteti másoktól, meghatározza a viselkedését és

gondolkodását.

A személyiség kifejezés angolul personality, németül

Personalitat, franciául personalité a latin persona szóból származik.

A persona eredetileg azt az álarcot jelentette, amit az ókori

színházban a színészek viseltek, később a szerepre, majd magára a

szerepet játszó színészre értették. A szó mai jelentését a

felvilágosodás korában szerezte.

A személyiség osztatlan egész és felöleli az emberi szervezet összes sajátosságait, a

pszichikumot és a szomatikumot egyaránt. A személyisig dinamikus organizáció, genetikusan

meghatározott, de a környezeti, társadalmi behatásokra alakul, meghatározza az életvezetést, a

viselkedést és magatartásformákat.

A személyiség jellemzői:

A személyiség a társadalmi fejlődés eredménye. Sokszor fellendül a vita, hogy az

állatoknak van-e személyisége. Elképzelhető, - és ezzel a legtöbb „gazdi” nyilván

egyetért – hogy a magasabb rendű állatoknak is van valamiféle személyisége, mégis az

emberhez hasonló bonyolultságú személyiség kialakulásához a társadalom serkentő

hatása szükséges.

Minden személyiség egy meghatározott szerepet tölt be a társadalom életében,

cselekvő részese annak.

A személyiséget mindig befolyásolja kora filozófiája, uralkodó eszmerendszere,

társadalmi – történelmi berendezkedése.

A személyiséget jellemzi az éntudat, aminek segítségével meg tudja magát

különböztetni környezetétől, a másik embertől.

A személyiséget jellemzi az aktivitás.

A személyiség egy önszabályozó, nyílt rendszer. Önszabályozó, mert képes önmagát

irányítani, és nyílt, mert egyszerre képes a külső hatásokra reagálni, és belső

indíttatású cselekedeteket elindítani, végrehajtani

A személyiség mindig a társadalmi fejlődés eredménye, az adott kor filozófiája,

történelmi, társadalmi berendezkedése határozza meg kialakulását, a vele született

tényezők talaján. A személyiség mindig aktív, önszabályozó, nyílt rendszer, aki az

éntudat révén különbözteti meg önmagát másoktól.

Személyiségtipológiák:

Az, hogy embertársainkat típusokba soroljuk, nagyon ősi törekvése az embernek. A

Kámaszutra megemlíti, hogy az ókori hindu orvosok 3-3 típusba sorolták az embereket:

gazella, szarvastehén, elefánttehén a nők; a nyúl, a csődör, a bika a férfiak típusai voltak.


144

Hippokratész-Galénosz vérmérsékleti tipológiája

Ez az első olyan részletesen kidolgozott típustan, amelynek fogalmait ma is használjuk. Két és

félezer évvel ezelőttről származik, és Hippokratész nevéhez fűződik. Ezt ötszáz évvel később

Galénosz dolgozta át.

Az egyes típusokat a négy alapelemmel (levegő, víz, föld, tűz) is összekötötték. Így a

következő négy típust különböztethetjük meg:

Szangvinikus vérmérséklet. Testnedve a vér, eleme a levegő. Érzelmi reakciói

gyorsan, könnyen keletkeznek, erősek, de hamar lecsillapodnak. (szalmaláng-típus)

Kedélyes, barátságos, közlékeny emberek, árad belőlük az életkedv. Egészséges

arcszín, gyors mozgás és felfogás jellemzi őket.

Kolerikus vérmérséklet: testnedve a sárga epe, eleme a tűz. Érzelmi reakciói

könnyen felkeltődnek, erősek, sokáig tartanak, így erős indulatai gyakran elragadják.

Határozott testtartás, nyílt tekintet, sárgás arcbőr jellemzi őket. Egész megjelenésük

tetterőt fejez ki.

Melankolikus vérmérséklet: Testnedve a fekete epe, eleme a föld. Érzelmi reakciói

lassan és nehezen keltődnek fel, tartósak és nagy erősségig fokozódnak. Főleg a bánat,

a szomorúság, a levertség érzése tartós nála. Nehezen dönt arckifejezése gondterhelt,

külseje törékeny.

Flegmatikus vérmérséklet: Testnedve a nyálka, eleme a víz. Érzelmi reakciói

nehezen, lassan jönnek létre, gyengék, és nem tartósak. Kiegyensúlyozott, nyugodt,

egykedvű emberek, "fát lehet vágni a hátukon" Tekintetük, megjelenésük jellegtelen,

kifejezéstelen.

Kretschmer meggyőződése szerint a temperamentum és a testalkat kölcsönösen

megfelel egymásnak. Ezt a megfelelést a vegetatív idegrendszer a belső elválasztású

mirigyek, és a hormonok közvetítésével hozza létre. Így megkülönböztethetünk három

testalkati típust, amely három vérmérsékleti típussal és szélsőséges, kórós esetben három

pszichiátriai megbetegedéssel köthetünk össze.

A piknikus testalkatra rövid végtagok, zömök, kerekded külső a jellemző. Keskeny váll,

hordóalakú törzs, korai kopaszodás, de dús testszőrzet tipikus ezeknél az embereknél. A

piknikus testalkathoz rendszerint ciklotim lelkialkat társul, ők általában kedélyes, jólelkű,

társas emberek. Közvetlenek, szívesen feloldódnak a jelenben, a külső világban. Kedvelik az

érzéki örömöket, vagy fürge, vállalkozó szellemű vidám és mozgékony vagy pedig

kényelmes, nehézkes, búskomorságra hajlamos emberek.

A piknikus testalkat további híres példája Agatha Cristie belga detektívje Hercule Poirot.

Testalkat Vérmérséklet Pszichiátriai megbetegedés

Piknikus Ciklotím Mániás depresszió

Aszténiás /leptoszom Skizotím Schizofrénia

Atletikus Viszkózus Epilepszia


145

Az aszténiás testalkatra hosszú, vékony végtagok, henger alakú törzs, keskeny mellkas és

váll a jellemző. Fejük kicsi, a hajuk dús, a testszőrzetük gyenge. Az aszténiás testalkathoz

tartozó skizotím lelkialkatra a befelé fordulás, a valóságidegen eszme és álomvilág a jellemző.

A többi embertől, a világtól akár sértődékenysége, akár túlérzékenysége miatt visszahúzódik,

ezért gyakran különcnek tartják. Hűvös, sokszor nem törődik másokkal, egoista. Ha példát

keresnénk rá, ilyen típus volt a világirodalom legismertebb detektívje Sherlock Holmes is.

Az atletikus testalkatot hosszú végtagok, széles izmos váll, keskeny csípő, feszes izmok

jellemzik. Az idetartozó viszkózus lelkialkatú emberek nyugodtak, ritka náluk az erős indulati

megnyilvánulás, ha mégis előfordul leginkább kirobbanó harag formájában mutatkozik

meg.Gyakran flegmatikusak, passzívak. Jellemzi a nagyfokú állhatatosság, hűséges, kitartó

barát, szerelmes

A Jungi tipológia két oldalról közelíti meg az emberi típusok kérdését

Egyrészt Jung szerint az embereket hajtó nagyszámú motiváció dacára két alapvető pszichés

beállítódást, attitűdöt lehet megkülönböztetni az extroverziót és az introverziót.

Az első csoporthoz olyan emberek tartoznak akiknek a motivációja főleg kifelé a

külvilági tárgyak az objektum felé kapcsolódik, a második csoporthoz pedig olyanok akiknek

a motivációja befelé, a saját szubjektumuk felé irányul. Így az extrovertált emberek könnyen

tudnak a külső környezethez alkalmazkodni, figyelmük főleg a tárgyakra, és a tárgyakkal

végezhető cselekedetekre irányul. Vonzza az ismeretlen, vállalkozó szellemű emberek. Az

introvertált embert ezzel szemben inkább töprengő alkat, fél az ismeretlen tárgyaktól, az

újdonságoktól.

Másrészt az embereket úgy is típusokba lehet osztani, hogy megnézzük a négy

pszichés funkció közül (amelyeket Jung leirt) kinél melyik dominál. Jung szerint a tudatos

psziché feladata a külvilághoz való alkalmazkodás és tájékozódás amiben a négy pszichés

funkció segíti Ezek a követezőek:

Gondolkodás: intellektuális megismerés, logikai következtetés

Érzés: Szubjektív értékelés

Érzékelés: Érzékszervek segítségével történő észlelés

Intuíció: tudattalanul végbe menő észlelés, a lehetőségek, még meg nem

valósult dolgok észlelése

A valóságban az egyes embernél ezek sosincsenek egyforma mértékben kifejlődve, általában

van egy főfunkció és a többi háttérbe szorul. Így négy típust különíthetünk el. A kettőt

kombinálva Jung összesen 8 típust feltételez:

Extrovertált gondolkodó

Extrovertált érző

Extrovertált érzékelő

Extrovertált intuitív

Introvertált gondolkodó

Introvertált érző

Introvertált érzékelő

Introvertált intuitív


146

Eysenck 1947-ben 700 neurotikus katona megvizsgálása után 39 személyiségjellemző

statisztikai vizsgálatát végezte el. A vizsgálat módszere a faktoranalízis volt, ami egy olyan

eljárás, amelynek segítségével számos tulajdonság együtt járását lehet vizsgálni, így a

faktoranalízis segítségével számos jellemzőt, tulajdonságot néhány csoportba – faktorba –

rendezhetünk, egyszerűsíthetünk.

Eysenck két – egymástól független dimenziót talált:

extroverzió – introverzi

érzelmi stabilitás - labilitás

A két dimenzió jellemzői:

Az extrovertált ember társaságkedvelő, sok barát veszi körül. Szereti az izgalmakat, a

kockázatot. Impulzív, hajlamos az agresszióra. Az introvertált ember ezzel szemben

nyugodt, csendes, távolságtartó, kevés barátja van. Szeret előretervezni, kerüli az izgalmakat,

a kalandot.

Az érzelmileg stabil ember nyugodt, kiegyensúlyozott, Nehéz felbosszantani, nem

aggodalmaskodik, nem szorong, érzelmi reakciói lassúak, gyengék, hamar visszatérnek az

alapszintre. Az érzelmileg labilis ember ezzel szemben aggodalmaskodó, szorongó, gyakran

küzd „pszichoszomatikus” panaszokkal (pl. fejfájás, alvászavar stb. ) Érzelmi reakció

gyorsak, erősek, nehezen térnek vissza az alapszintre. Tartós stressz hatására könnyen

kialakulnak náluk neurotikus tünetek.

Természetesen ezek a leírások a dimenziók szélső pontjaira vonatkoznak, az emberek

többsége a két-két szélsőség között helyezkedik el.

Eysenck szerint az emberek négy típusa különböztethető meg:

Extrovertált érzelmileg stabil

Extrovertált érzelmileg labil

Introvertált érzelmileg stabil

Introvertált érzelmileg labil

A különböző típusok kialakulása

mögött Eysenck szerint biológiai okok

állnak. Az extroverzió – introverzó

dimenzió kialakulása az idegrendszer

izgalmi és gátlási folyamatainak öröklött

eltéréseivel magyarázhatóak.

Az extrovertált embereknél a gátlási

folyamatok erősebbek és gyorsabbak az

izgalmi folyamatoknál, így viszonylag erős

inger szükséges ahhoz, hogy az

idegrendszer izgalmi állapota kialakuljon,

ezért ezek az emberek ingerkeresők lesznek. Az introvertált embereknél pedig fordítva az

izgalmi folyamatok erősebbek és gyorsabbak, a gátlási folyamatoknál, így viszonylag gyenge

ingerek is erős izgalmi állapotot okoznak, ezért lesznek az introvertált emberek ingerkerülők.


147

Személyiségzavarok

A személyiségzavarok az egyén közelmúltbeli és hosszú távú működését jellemző

viselkedésmódok vagy jellemvonások formájában nyilvánulnak meg, és a szociális, illetve a

foglalkozással kapcsolatos funkciók jelentős romlását okozzák, vagy szubjektív szenvedést

idéznek elő.

A kóros személyiségvonások a legrégibb idők óta hozzá tartoznak az emberhez,

viszonylag új keletű azonban, hogy személyiségzavarnak nevezett mentális betegségként

ismerjük fel őket. Érdekességképpen 1835-ben egy angol orvos így ír erről a betegségről: „az

elme erkölcse elfajzott, önuralma elveszett, és a személy képtelen az illendő viselkedésre”.

A felmérések szerint a népesség 10-20%-a kielégíti egy vagy több személyiségzavar

kritériumát. Jóval nagyobb azonban ez az előfordulási arány a pszichiátriai betegek

csoportjában.

A személyiségzavarok felosztása:

A-csoport: „excentrikus” személyiségzavarok:

paranoid személyiségzavar;

szkizoid személyiségzavar;

szkizotípusos személyiségzavar.

B-csoport: „dramatikus” személyiségzavarok:

antiszociális személyiségzavarok;

borderline-személyiségzavar;

histrionicus személyiségzavar;

narcisztikus személyiségzavar.

C-csoport: „szorongásos” személyiségzavarok:

elkerülő személyiségzavar;

dependens személyiségzavarok;

obsessiv-compulsiv személyiségzavar.

A különböző személyiségzavarok közös jellemzői:

A tartós életvitelre jellemző abnormális magatartásformák.

Kifejezetten diszharmonikus attitűdök és viselkedés, amelyek számos funkciót

érintenek, pl. affektivitás, impulzuskontroll, gondolkodás.

Már gyermekkorban kezdődnek.

Impulzivitás vagy kényszeresség.

Irritabilitas.

Rossz empátiás készség.

Szélsőséges dependencia vagy függetlenségi igény.

Nincsenek stabil szociális kapcsolatok.

Rigiditás (gondolkodás, vélemény, viselkedés).

A munkateljesítményt és a szociális kapcsolatokat negatívan befolyásolja.

A személyiségzavar a páciensnek jelentős distresszt okoz.

A személyiségzavarok kialakulásának sokféle elmélete van, amelyek szerint a rossz

szocializáció, genetikai tényezők, neurobiológiai okok, agyi sérülések vagy defektusok

okozzák e betegségeket.


148

A paranoid személyiségzavar

A paranoid személyiségzavaros egyéneknél a másokkal szemben megnyilvánuló

határozott bizalmatlanság és gyanakvás észlelhető, mások cselekedeteit rosszindulatúnak

értelmezik. Ez a téves felfogás többféle összefüggésben előfordul, és számos magatartásforma

jelezheti. Például: Alaptalanul arra gyanakszik, hogy mások kihasználják vagy becsapják.

Teljesen belefeledkezik a barátok vagy társak lojalitásával vagy megbízhatóságával

kapcsolatos indokolatlan kétségeibe. Nem szívesen avat a bizalmába másokat, mivel

indokolatlanul attól fél, hogy az információt rosszindulatúan ellene fogják felhasználni.

Egészen ártatlan észrevevések vagy események mögött rejtett hátsó szándékot lát, vagy

azoknak fenyegető jelentést tulajdonít. Állandóan neheztel másokra; az őt ért bántalmakat,

sérelmeket vagy mellőzését nem bocsátja meg. Olyan -személyére vagy hírnevére vonatkozó-

támadásokat észlel, amelyek mások számára nem nyilvánvalóak, és azonnal kész a dühös

reagálásra vagy ellentámadásra. Visszatérően, ok nélkül gyanakvó házastársa vagy szexuális

partnere hűségét illetően.

A schizoid személyiségzavar

A schizoid személyiségzavaros beteg viselkedését áthatja a társadalmi kapcsolatoktól

való elkülönülés, és az érzelmek interperszonális helyzetekben való kifejezésének korlátozott

képessége. Nem vágyik közeli kapcsolatokra, és nem is talál örömet azokban, beleértve a

családot is. Csaknem mindig magányos tevékenységet választ. Kevéssé vagy egyáltalán nem

mutat érdeklődést szexuális kapcsolat létesítésére. Kevés vagy semmilyen tevékenységet sem

végez örömmel. Nincsenek közeli barátai vagy bizalmasai elsőfokú rokonain kívül.

Közömbösnek látszik mind a dicséret, mind a kritika iránt. Érzelmileg hideg, távolságtartó,

vagy affektivitása sivár.

A schizotip személyiségzavar

A schizotip személyiségzavart jelenleg a szkizofrénia spektrum részének tekintik. A

személyiségzavart különös viselkedés, furcsa beszéd és gondolkodás (például homályos,

körülményes, metaforikus, dagályos vagy sztereotip), és szokatlan perceptuális élmények -

beleértve a testi illúziókat- jellemzik. A páciensek hajlamosak a társadalmi elszigetelődésre és

az egyéni beszédstílusra, a szokatlan (azaz „mágikus”) hitekre (például babonaság,

megérzésekbe, telepátiába vagy „hatodik érzékbe” vetett túlzott hit). Finom paranoid

beállítódás, oda nem illő vagy beszűkült affektus, és az indokolatlan társasági szorongás is

jellemezheti őket.

Az antiszociális személyiségzavar

A tíz személyiségzavar közül az antiszociális személyiségzavar a legrégebben ismert.

Jellemző ezekre az egyénekre: a mások jogainak semmibevétele és megsértése, a szociális

normák be nem tartása és a törvénytisztelet hiánya. Tisztességtelenség, amelyet jelez az

ismétlődő hazudozás, álnevek használata, vagy mások manipulálása személyes haszon- vagy

élvezetszerzés céljából. Impulzivitás és az előre tervezés hiánya. Ingerlékenység és

agresszivitás, amely ismétlődő verekedésekben és támadásokban nyilvánul meg. A saját és

mások biztonságának nemtörődöm semmibevétele. A lelkiismeret-furdalás hiánya, amelyet az

mutat, hogy mások megsértése, megbántása vagy a tőlük való lopás hidegen hagyja, illetve

ezt a viselkedést racionalizálja. Az egyének közel egynegyede major depressziós,

háromnegyedénél pedig alkohol vagy más pszichoaktív anyag abúzusa alakul ki. A betegek

hajlamosak öngyilkossági kísérletekre, bűnöző életmód folytatására és balesetek okozására és

elszenvedésére is. Az antiszociális páciensek kezelése rendkívül nehéz az empátiás

képességük és belátási képességük hiánya miatt.


149

A borderline-személyiségzavar

A pszichiátriai betegek körében ez az egyik leggyakoribb személyiségzavar. Jellemző

ezekre az emberekre a hangulati labilitás, az instabil és intenzív interperszonális kapcsolatok,

az impulzivitás, a helyzetnek nem megfelelő vagy erős düh, az indulatok kontrolljának

hiánya, visszatérő suicid fenyegetések és gesztusok, öncsonkító viselkedés, kifejezett és

állandó identitászavar, üresség és unalom krónikus érzése, valamint a valós vagy vélt

elhagyatottság elkerülésére tett kétségbeesett erőfeszítések. A borderline-személyiségzavarral

jellemezhető egyénekben erős indulatáttétel alakul ki, és a viszont indulatáttétel problémát

jelenthet, ugyanis e betegek hajlamosak arra, hogy a kezelőszemélyzetben heves frusztráció-

és bűntudatérzést, valamint dühöt keltsenek.

A histrionicus személyiségzavar

A histrionicus személyiség nevét a hisztériáról kapta. Ezeknek az embereknek az

érzelmei eltúlzottak, viselkedésük pedig figyelemfelhívó, teátrális. A jellegzetes

viselkedésformák közé tartozik a külső megjelenéssel való túlzott foglalkozás, az a törekvés,

hogy ők álljanak a figyelem középpontjában, másokkal való interakciójuk gyakran a

helyzethez nem illő, szexuálisan csábító vagy provokatív, érzelmi életük gyorsan változó és

felszínes, beszédstílusuk kifejezetten hatásvadász, és nem terjed ki a részletekre.

A narcisticus személyiségzavar

Ezt a rendellenességet a nagyzolás (fantáziában vagy viselkedésben), az empátia

hiánya, és a mások véleményére való túlérzékenység jellemzi. A beteg gondolatait kitölti a

korlátlan sikerről, hatalomról, éleselméjűségről, szépségről, és az ideális szerelemről való

fantáziálás. Saját magát különlegesnek és egyedülállónak hiszi. Fokozott csodálatot vár.

Jogosultságélménye van, vagyis indokolatlanul különlegesen kedvező bánásmódot vár el,

valamint azt, hogy mások gépiesen megfeleljenek az elvárásainak. A környezetét saját céljai

elérésére használja fel. Gyakran irigy másokra, vagy azt hiszi, hogy mások irigyek rá. Öntelt,

gőgös attitűd is jellemezheti.

Az elkerülő személyiségzavar

Az elkerülő viselkedést jellemzi a szociális gátoltság, a meg nem felelés, a szorongás,

a bizalmatlanság és a túlérzékenység a kritikával szemben. A beteg elkerüli azokat a

tevékenységeket, amelyek jelentős interperszonális kapcsolatokkal járnak, mert fél a

kritikától, a helytelenítéstől és a visszautasítástól. Nem szívesen kerül kapcsolatba az

emberekkel. Korlátozottan alakít ki bizalmas kapcsolatokat, mert fél a megszégyenüléstől

vagy a nevetségessé válástól. Saját magát közösségi életre alkalmatlannak, személyét pedig

ellenszenvesnek, vagy másoknál alsóbb rendűnek tekinti.

A dependens személyiségzavar

A dependens személyiségzavar kritériumai: fokozott igény arra, hogy gondoskodjanak

róla, ami alázatos és tapadós viselkedéshez, valamint az elkülönüléstől való félelemhez vezet.

Jelentős mennyiségű tanács és bátorítás nélkül képtelen meghozni mindennapi döntéseket.

Másokra hárítja a felelősségét. Az önbizalom hiánya miatt nehezen kezd tervek

megvalósításába. Nehezen és korlátozottan nyilvánítja ki, ha nem ért egyet másokkal, mivel

fél, hogy elveszti a támogatásukat. A legvégsőkig elmegy, hogy gondoskodást és támogatást

kapjon másoktól, ennek érdekében önként belemegy számára kellemetlen helyzetekbe is.

Gondolkodását irreális mértékben kitölti attól való félelme, hogy magára hagyják, és magáról

kell gondoskodnia.

Az obsessiv-compulsiv személyiségzavar

Az obsessiv-compulsiv személyiségzavart (nem tévesztendő össze az obsessiv-

compulsiv zavarral!) az egész életen át tartó perfekcionizmus és merevség jellemzi, melyhez

típusosan túlzott lelkiismeretesség és visszafogott érzelmi élet társul. A beteg részleteken


150

rágódik olyan mértékben, hogy a tevékenység lényege elvész. Perfekcionista, és ez

megakadályozza a feladatok végrehajtásában (például képtelen teljesíteni egy feladatot, mert

saját, nagyon szigorú elvárásainak soha nem felel meg). Képtelen arra, hogy agyonhasznált

vagy értéktelen tárgyakat kidobjon. Nem szívesen bíz feladatokat másokra. Saját magához és

másokhoz is fösvény.

A személyiségzavar nem jelenik meg tiszta típusban. A különböző zavarok tünetei

leggyakrabban kisebb nagyobb mértékben keverednek egymással.

Ápolástan

A következő táblázatban a pszichiátriai betegek körében egyik legjellemzőbb

személyiségzavart, a bordeline-t mutatom be.


I. Konfliktusok kockázata az

impulzív viselkedés

következtében

A kóros viselkedésből eredő

konfliktusok csökkentése kis létszámú szobába elhelyezni, vagy

olyan szobatársak közé, akiket lehető

legkevésbé zavar

konfliktusok esetén nyugodtan és



megnyugtatása

a konfliktus kirobbanásának

lehetséges okainak a feltárása és

megbeszélése

visszajelzés a viselkedés kórosságáról

II. Konfliktus kialakulásának

kockázata a házirend

megszegése miatt

Konfliktusok csökkentése a házirendet ismerje a beteg

a házirendet a személyzet egységesen

tartassa be

a személyzet a viselkedésével ne

provokáljon konfliktust

a korlátozások betartatása ne büntetés

céljából történjen

III. Hisztériás roham

kialakulásának kockázata,

figyelemfelkeltés céljából

A roham megszüntetése, a

környezet megnyugtatása nem kell túlzott jelentőséget

tulajdonítani hisztériás viselkedésének

a személyzet részéről indulatmentes,

megfontolt reagálás

szuggesztív beszéd

a környezet megnyugtatása, és a

felgyülemlett indulatok levezetése

IV. Visszatérő suicid

viselkedés, illetve öncsonkító

magatartás kockázata a

felgyülemlett agresszió

önmaga felé irányítása miatt

A beteg testi épségének a

megőrzése feszült idegállapot esetén ne maradjon

ápolói felügyelet nélkül

ne jusson sérülést okozó tárgyakhoz

átnézni a beteg holmiját sérülést okozó

tárgyak miatt

az esetleges sérüléseket gondosan

lássuk el


151

V. A táplálkozási normáktól

való szélsőséges eltérés az

énkép labilitása miatt

Szélsőségektől mentes

táplálkozás elérése a testsúly ellenőrzése kétnaponta

az elfogyasztott étel dokumentálása

vigyázni, hogy a többi beteg ételét ne

fogyassza el

étkezés engedélyezése csak a kijelölt

helyen (ebédlő)

VI. A napszaki ritmus

felborulása a napközbeni

alvások miatt

A fiziológiás életritmus

visszaállítása, illetve

kialakítása

a nappali alvások csökkentése

napközbeni elfoglaltságok biztosítása

a környezet és a beteg felkészítése az

éjszakai pihenésre

VII. Alkohol, drog, gyógyszer

fogyasztásának veszélye az

érzelmi feszültség

csökkentése miatt

Elkerülni ezeknek a szereknek

az önkényes használatát a gyógyszerek tárolására kialakított


a rendszeres éjjeliszekrény ellenőrzés

látogatók által hozott ajándékok

ellenőrzése

intoxikált állapot tüneteinek fokozott

ellenőrzése

a szorongás oldása

szorongásoldó technikák ismertetése

VIII. Az osztály engedély

nélküli elhagyásának a

kockázata betegségbelátás

hiánya miatt

A személyzet mindig tudja,

hogy hol van a beteg

v.

Az osztályrend idevonatkozó

rendelkezésének a betartatása

engedély nélküli távozás esetén

megkeresni

többször nyomatékosan felhívni a

beteg figyelmét, hogy az ápolók tudta

nélkül ne hagyja el az osztályt

egy füzetbe írja be, hogy hova és

mennyi időre távozik el

IX. Higiéniás igénytelenség a

külleme iránti érdeklődés

elvesztése következtében


higiéné elérése és fenntartása a napi rendszeres tisztálkodásra

figyelmeztetni

a tisztálkodás ellenőrzése


szankciók alkalmazása

X. Nem biztosított a

hozzátartozók által a napi

fehérneműváltás a megromlott

családi kapcsolatok miatt

Naponta tiszta fehérnemű

biztosítása a hozzátartozók figyelmének a

felhívása a ruhacsere szükségességére

felszólítani a pácienst, hogy mossa ki

a fehérneműjét

a mosáshoz az eszközök biztosítása

dicséret

XI. Széthagyja a holmiját,

mert a környezetével szemben

elvesztette az érdeklődését

Az osztály rendjének feleljen

meg a környezete az ápoló mutassa meg, mit hova kell

tenni

a páciens környezetének rendszeres

ellenőrzése

az ágyban történő étkezések

megakadályozása

pozitív visszajelzések a beteg részére

rend esetén

XII. Nem becsüli mások

tulajdonát a szociális normák

helytelen elsajátítása miatt

Ne vegye el társai tulajdonát az ápoló tudja, hogy mi a beteg

tulajdona, vegye észre a nem odavaló

tárgyakat

az idegen tárgyak gazdájának

kiderítése

tudatosítani e cselekedet

helytelenségét


152

XIII. A személyzetben

fellépő frusztráció a beteg

viselkedése következtében

Az indulatok csökkentése elfogadó légkör

a személyzet tagjainak egymás

segítése

a személyzetben fellépő indulat

okainak tudatosítása (indulat áttét)

a felmerülő konfliktus lereagálása

XIV. Személyzet

feljelentésének veszélye a

paranoid gondolkodás

következtében

Ne legyen támadható jogilag,

etikailag az ápoló minden, a beteggel kapcsolatos

történést részletesen dokumentálni

szabályos értékleltár felvétele

a személyzet ne szolgáljon

viselkedésével a paranoid

gondolkodás alapjául

I. Az impulzív viselkedés kockázata az indulatok kontrolljának elvesztése következtében

alakul ki. Az ápolás során törekedjünk az impulzivitás intenzitásának és gyakoriságának a

csökkentésére. Az impulzivitás kockázatát, és a viselkedésből adódó konfliktusokat

redukálhatjuk a beteg helyének gondos kiválasztásával. Lehetőleg kis létszámú szobában

helyezzük el, ahol a szobatársak hasonló korúak. Konfliktusok esetén nyugodtan,

indulatmentesen és határozottan lépjünk közbe. Az érintett feleket nyugtassuk meg. A

konfliktust kiváltó okokat tisztázzuk, és a felekkel először külön-külön, majd együtt is

beszéljük meg. Minden esetben jelezzük vissza a viselkedés kórosságát a páciensnek.

II. Sok konfliktus forrása lehet a beteg és a személyzet között, hogy a páciens nem tartja

be az osztály házirendjét. Nem tűri el a kötöttségeket, nincs tekintettel mások igényeire. A

beteg felvételét követően ismertessük az osztály házirendjét. Ajánlatos egy példányát

átnyújtani átolvasás céljából. Próbáljuk elfogadtatni, hogy a korlátozások és szabályok nem

öncélúak, hanem a betegek zavartalan gyógyulását szolgálják. Tudatosítsuk, hogy a

személyzet alapvető szabályokat minden körülmények között következetesen be fogja

tartani-tartatni. Ennek megvalósítása érdekében a személyzet értelmezze egységesen az

előírásokat, és a kivitelezésben is hasonlóképpen valósítsa meg azokat. A korlátozásokat

ne büntetésként élje meg a beteg, és természetesen az ápoló se büntetés céljából tartassa be

azokat.

III. A beteg a figyelem felkeltése céljából, illetve céljainak elérése érdekében „hisztériás”

viselkedést produkálhat. Ezen viselkedés a környezetében nyugtalanságot válthat ki. Az

ápolói tevékenység ilyenkor azt célozza meg, hogy a környezet nyugalmát visszaállítsa, és

a hisztériás viselkedést megszüntesse. Az ápolói magatartást jellemezze a nyugalom, az

indulatmentesség és a megfontoltság. A beszéd legyen szuggesztív. Ne tulajdonítson

túlzott jelentőséget a páciens viselkedésének, és ne hagyja, hogy így érje el célját.

IV. A betegben -indulatkontrolljának hiánya miatt- intenzív düh és indulat halmozódik fel,

és saját magának fájdalmat okozva próbálja ezt levezetni. Gyakoriak az öncsonkítások és a

visszatérő suicid fenyegetések, kísérletek. (Ereik felvágásával próbálkoznak

leggyakrabban.) A beteget testi épségének megőrzése érdekében -ha észleljük, hogy feszült

idegállapotán nem tud uralkodni, beszűkült a tudata- ne hagyjuk magára. Vegyünk el

minden szúró- és vágóeszközt. Ha szükség esetére van kiírva nyugtató, juttassuk be a

szervezetébe. Az esetleges sérüléseket lássuk el, és az orvost haladéktalanul értesítsük.

V. Az énkép labilitása miatt a táplálkozásában szélsőséges ingadozások jelentkezhetnek.

Az egyik héten rosszullétig „habzsolhatja” az ételt, a következő héten viszont lehet, hogy

napokig nem eszik. Az ápolás során törekedjünk ezeknek a szélsőségeknek a mérséklésére.

A túlzott ételfogyasztás csökkenthető, ha étkezéseket csak az ebédlőben engedélyezünk.

Tapintatosan jelezzük a nassolások szükségtelenségét. Testsúlyát kétnaponként


153

ellenőrizzük és dokumentáljuk. Előfordulhat, hogy a betegtársak ételét is elfogyasztja. Az

ételek tulajdonosainak azonosíthatósága érdekében az osztály betegeit megkérjük, hogy a

saját élelmiszerüket lássák el a nevükkel. Ha páciensünk a betegek hűtőjéből élelmet vesz

ki, figyeljünk oda, mit vesz ki, és mi van ráírva. Az étkezések mellőzése esetén

jutalmazással próbáljuk a minimális napi szükségletnek megfelelő tápanyagot a

szervezetébe juttatni.

VI. Ezeknél a betegeknél sok esetben a napszaki ritmus is felborul. Sokáig szeretnek

aludni, és a délelőttöket is legszívesebben alvással töltenék. Éjszaka viszont csak nagyon

későn akarnak lefeküdni. Ez nemcsak a páciensnek káros, hanem a szobatársak nyugalmát

is zavarja. Próbáljunk meg napközben valami elfoglaltságot biztosítani betegünknek,

például zenehallgatás, sétálgatás, tv-nézés stb. A napközbeni alvásokat korlátozzuk a

csendes pihenő idejére. Nagyban hozzájárul a fiziológiás életritmus visszaállításához a

környezet és a beteg felkészítése az éjszakai alvásra.

VII. A betegek szorongásaik csökkentésére, a környezettükkel való konfrontálódás

„megoldására” alkoholhoz és droghoz nyúlhatnak. Az előző évek során kialakulhatott ez a

megoldási séma, és az osztályra bekerülve is ezt követik, ha problémával találják magukat

szembe. A pszichoaktív szerek fogyasztásának elkerülése érdekében az osztályon tárolt

gyógyszereket gondosan zárjuk el. Rendszeresen ellenőrizzük a beteg környezetét,

éjjeliszekrényét. Intoxikáció jeleire fokozottan figyeljünk. Ha a beteg lehelete alkoholos,

az osztályt kutassuk át az esetleg még meglévő italok után, illetve vezessünk be megszorító

intézkedéseket (például nem hagyhatja el az osztályt).

VIII. A beteg nem törődve az osztály rendjével, engedély nélkül elhagyhatja azt. Az

ápolóknak a pszichiátriai osztályokon mindig tudniuk kell, hogy a betegeik éppen hol

tartózkodnak. Ennek elősegítése érdekében -már a bejövetelkor- nyomatékosan és többször

hívjuk fel erre a páciens figyelmét. Ha engedélye van a betegnek az osztály elhagyására, és

számára megalázó vagy kellemetlen a távozását bejelenteni a személyzetnek, akkor egy

füzetbe vagy lapra írja fel minden esetben, hogy hova és mennyi időre megy el. Ha

többször is megszegi az egyezségeket, helytelen viselkedését szankcionálni kell.

IX. A borderlineszemélyiségzavaros egyéneket gyakorta nem érdekli a testük, ruházatuk

és a környezetük tisztasága. A személyzet, hogy fenntartsa az osztályon a közösség által

elvárt higiéniát, hívja fel a páciens figyelmét a tisztálkodásra, ha annak elhanyagolását

tapasztalja. Rendszeresen ellenőrizze annak kivitelezését. A nem megfelelő együttműködés

esetén szankciókat alkalmazzunk. Például „Fésületlenül, mosdatlanul nem ülhet a

reggelihez. Legyen szíves ezeket megcsinálni, én addig félreteszem a reggelijét.” Soha ne

indulatból utasítsuk a beteget. Jó szóval és megfelelő hangsúllyal többre megyünk!

X. A hospitalizáció időtartama egyes esetekben elérheti a 30-40 napot. Ilyen hosszú

benttartózkodás esetén gondot jelenthet a fehérnemű és a ruházat tisztán tartása (a betegek

döntő többsége saját ruhában van az osztályon). Két lehetőség van a tiszta ruha

biztosítására. 1. A hozzátartozókat megkérjük, hogy a szennyest rendszeresen cseréljék

tisztára. 2. Felszólítjuk a pácienst, hogy a szennyesét mossa ki, és ehhez természetesen az

eszközöket is biztosítjuk. Nem megfelelő kooperálás esetén kórházi ruházatot adunk a

betegre, a saját ruházatát elzárjuk, és az osztályról való távozását korlátozzuk.

XI. Nemcsak a ruházatával lehet probléma, hanem a holmiját széthagyva, szétdobálva az

osztály rendjét súlyosan megsértheti. Az ápolók az „elfogadható” rend megvalósítása

érdekében (az ágya körül ne legyenek szétdobálva a holmijai, ételmaradékok ne

szennyezzék az ágyneműt stb.) eleinte mutassák meg, mit hova lehet elpakolni, és

együttesen csinálják is meg. Később rendszeresen ellenőrizzék a környezetet, és rend

esetén dicsérjék meg betegüket. Ha nem sikerül hatni a betegre, és a környezete továbbra is


154

rendetlen (földre dobálva a szennyese stb.), akkor közölhetjük vele: „Tíz perc elteltével

hozok egy zsákot, és a nem megfelelő módon tárolt holmiját begyűjtöm és elzárom!”

XII. Előfordulhat, hogy nem becsülik mások tulajdonát a szociális normák hiánya miatt.

Legtöbb esetben a betegtársak ételét, és kisebb arányban a különböző személyes holmikat

tulajdonítják el, nem érezve tettük helytelenségét. Vegyük észre -elkerülendő az ebből

adódó konfliktusokat- ha a páciensnél nem odavaló tárgyat látunk; ehhez azonban tudnunk

kell, mi a személyes tulajdona. Ha észleltük, hogy például megette a betegtárs ételét, vagy

engedély nélkül használja a szomszéd személyes holmiját, tudatosítsuk benne (nem sértő

módon) a cselekedetének helytelenségét.

XIII. A beteg a viselkedésével kiprovokálhatja, hogy a személyzetben indulat, düh, heves

frusztrációérzés alakuljon ki, és halmozódjon fel. Ha tisztában vagyunk ezeknek az

érzéseknek a kialakulásával, létrejöttüknek a mechanizmusával, akkor könnyebben tudjuk

lelki egyensúlyunkat fenntartani. Saját védelmünk, és a terápia sikere érdekében is fontos a

beteg feltétel nélküli elfogadása. Ha a betegség tünetének fogjuk fel viselkedését és nem

személyünket ért támadásnak, akkor nem alakul ki bennünk agresszió a pácienssel

szemben. Ezt gyakorlatban alkalmazni néha igen nehéz, ezért a személyzet tagjaiban

esetlegesen felgyülemlett feszültséget a számukra rendezett kiscsoportos megbeszéléseken

próbáljuk feloldani.

XIV. Stresszel összefüggő, átmeneti paranoid gondolkodás is kialakulhat. Viselkedésünkkel

soha ne adjunk „táptalajt” a paranoiditásnak. Ebben az állapotban elképzelhető, hogy a

személyzet egyes tagjait -vélt sérelmek miatt- feljelenti a beteg. Az ápolás során

törekedjünk arra, hogy jogilag és etikailag megfeleljünk a hivatásunkban elvárt

normáknak. Vétlenségünk bizonyítására a részletes és pontos dokumentálás

elengedhetetlen.

Összegzés

A személyiségzavarban szenvedő betegek ápolásához nagy toleranciára van szükség.

Elengedhetetlen, hogy a gyógyító team valamennyi tagja között jó együttműködés, megfelelő

kommunikáció valósuljon meg. A beteget mindenki következetesen, és hasonló elv szerint

ápolja; a terápia sikere érdekében legyen összhangban az orvosnak és az ápolónak a beteg felé

irányuló viselkedése!


155

A paranoid zavar

A paranoid zavarok története hosszú múltra tekint vissza. A fogalom maga a

görögöktől származik (para nous = „magán kívüli elme”), és eredetileg az elmebetegség

általános megnevezésére használták. Az üldöztetéses és nagyzásos téveszmékkel járó

zavarokat tanulmányozó német pszichiáterek a XIX. században újjáélesztették a fogalmat.

Kraepelin elkülönítette a paranoiát a dementia praecoxtól (szkizofrénia), és a fogalmat olyan

személyek betegségeinek leírására használta, akiknél rendezett téveszméket, a hallucinációk

hiányát, hosszú, gyógyulás nélküli, de mentális deteriorációval nem járó lefolyást észlelt.

A paranoid zavart -a mai diagnosztikai kritérium szerint- a nem bizarr téveszmék

jellemzik (olyan helyzeteket képeznek le, amelyek előfordulnak a valós életben; így például

követik, mérgezik, fertőzik, távolból szeretik, megbetegítik, becsapják: a házastárs vagy a

szerető), és a téveszmék legalább egy hónapja jelen vannak. A szkizofrénia egyes tünetei mint

például: bizarr téveszmék, hallucinációk, inkoherens beszéd, feltűnően szétesett vagy katatón

viselkedés, negatív tünetek sohasem fordulnak elő. A társadalmi tevékenység nem romlik

lényegesen, és a viselkedés sem nyilvánvalóan szokatlan vagy bizarr. A betegség főleg a

középkorú és ennél idősebb generációt érinti, és gyakoribb a nőknél. Az átlagpopulációban a

paranoid zavarok becsült gyakorisága 24-30 százezrelék, és ritkán lehet velük találkozni

pszichiátrián. A különböző pszichiátriai kórképekhez azonban gyakran kapcsolódik paranoid

téveszme. A paranoid zavart a domináns téveszme alapján a következő altípusokra lehet

elkülöníteni:

Üldöztetéses típus: a páciens azt hiszi, hogy valakik rosszakaró módon

viszonyulnak hozzá.

Erotomán típus: a páciens azt hiszi, hogy valaki, általában magasabb társadalmi

személy, szerelmes belé.

Nagyzásos típus: a páciensnek az a meggyőződése, hogy értéke, ereje, ismerete

vagy identitása megnőtt; esetleg azt hiszi, hogy különleges kapcsolata van egy

istenséggel vagy más különleges személlyel.

Féltékeny típus: a betegnek az a téveszméje, hogy szexuális partnere hűtlen hozzá.

Szomatikus típus: az a téveszméje, hogy valamilyen fizikai defektusa vagy

betegsége van.

A paranoid zavar oka ismeretlen, bár genetikai, környezeti és pszichodinamikai

magyarázatok is születtek. A zavar lefolyása krónikus, remisszió nélküli. A betegek kezelése

nehéz, hiszen a gyanakvás és a betegségbelátás hiánya megnehezíti a terápiás kapcsolat

kialakítását. A kapcsolat kiépítése idő- és türelemigényes. A személyzetnek nem kell sem

elítélnie, sem elfogadnia a páciens téveszméit. Gyógyszeresen az antipszichotikumok adása

jön szóba, főleg a téveszméket kísérő nyugtalanság és szorongás visszafogására.


156

Ápolástan

Az alábbiakban néhány jellemző ápolási problémát mutatok be, amely egy paranoid

zavarban szenvedő beteg kezelésekor adódhat.


I. A társas kapcsolatok zavara

a mások iránti gyanakvás és

bizalmatlanság következtében

Az egyén ismerje fel, hogy

baj van társas viszonyaival, és

alakítson ki konstruktív

kapcsolatokat a környezetével

alakítsunk ki az érintettel egyénre

szabott, támogató kapcsolatot

a paranoid téveszmékkel szemben ne

opponáljunk

kíséreljük meg a realitások felé

vezetni

a félreérthető helyzeteket kerüljük

a téveszmék csökkenésével

párhuzamosan segítsük új

magatartásformák elsajátítását

II. Elégtelen táplálkozás a

megmérgeztetés félelméből

eredő vonakodó evés

következtében

Az egyén az állapotának

megfelelő mennyiségű

táplálékot fogyassza el

mérjük fel, hogy mely táplálékokat és

milyen formában fogyaszt el

mérjük fel, hogy az étkezést milyen

környezeti tényezők befolyásolják

pozitív és negatív irányban

a mérgeztetéses téveszmékkel

szemben ne opponáljunk

teremtsünk olyan környezetet és olyan

tálalási módot, amely inspirál az

étkezésre

kétnaponta mérjük meg a testsúlyát

dokumentáljuk az elfogyasztott étel

mennyiségét

erőszakosan ne lépjünk fel a táplálék

elfogyasztása érdekében

III. Magányosság bizonyos

helyzetektől, és a többi

embertől való félelem és

bizalmatlanság miatt

A társadalmi kapcsolatainak

rendeződjenek a téveszmék csökkenése esetén

biztassuk, hogy közeledjen másokhoz

beszélgessen másokkal

ismertessük, hogy milyen interakciók

váltanak ki másokból figyelmet és

tiszteletet

támogassuk családi szerepeinek

megfogalmazásában, illetve abban,

hogy felelhet meg ezeknek a

szerepeknek

ismerje fel pozitív magatartását

a feszültséggel terhes régi vagy

jelenkori helyzeteket tárjuk fel, és

együttesen alakítsunk ki helyes

magatartási módokat

IV. A kezelési előírások

elégtelen megvalósulása a

betegségbelátás hiánya miatt,

amely a gyógyszeres terápia

elutasításában nyilvánul meg

Akut szakban a kezelési

előírások betartatása

Gyógyuló stádiumban váljon

képessé a kezelési előírások

betartására

építsük fel a bizalom légkörét

gondosan ügyeljünk az előírt

gyógyszerek bevételére

a gyógyszerek beadásánál kerüljük az

erőszakos fellépést

mérjük fel és alkalmazzuk a gyógyszer

bevételét megkönnyítő helyzeteket


157

V. Mások elleni erőszak vagy

önpusztítás kockázata a

téveszmékből eredő indíttatás

miatt

Az erőszakos cselekmények

megelőzése, illetve a

sérülések megakadályozása

a téveszmékről ne vitatkozzunk, és a

betegtársak figyelmét is hívjuk fel erre

bátorítsuk, hogy inkább szavakban

adja ki haragját és ellenséges érzéseit,

mintsem hirtelen cselekedetre

ragadtassa magát

a személyzet minden esetben őrizze

meg nyugalmát

a megfélemlítés kerülése

egyedül ne közelítsünk erőszakoskodó

egyénhez

ha támadás veszélye fenyeget,

elengedhetetlen a gyors, szakszerű,

összerendezett cselekvés

VI. Téveszmékhez társuló

szorongás és nyugtalanság

A szorongás és nyugtalanság

oldása mérjük fel a szorongás fokát

a pácienst biztassuk, hogy ventilálja ki

félelmeit, szorongásait

beszéljünk vele lassan és nyugodtan,

rövid egyszerű mondatokban

magatartásunk legyen empatikus

csökkentsük a beteget érő ingereket

próbáljuk meg a szorongás okáról a

beteg figyelmét elterelni

a szorongás csökkenése esetén

legyünk segítségére a szorongás

felismerésében, oktassuk

problémaoldó magatartásra.

VII. Álmatlanság a téveszmék

által indukált érzelmi állapot

miatt

Napi 8 óra alvás elérése felmérni, hogy milyen tényezők

nehezítik az alvást

megfigyelni az alvási probléma

jellegét

kideríteni, hogy mely tényezők

befolyásolják pozitívan alvását

a beteggel együtt megtervezni a

nappali órákra tevékenységi

„menetrendjét”

korlátozni a nappali alvását

a koffeintartalmú italok fogyasztását

korlátozni

a betegnek és környezetének

előkészítése az alvásra

az éjszaka jelentkező szorongásos

állapotok csökkentése, megszüntetése

szükség szerint altató adása

I. A beteg társas kapcsolatait és ezen belül a családi kapcsolatait megterheli a téveszmék

által befolyásolt magatartása. A társas kapcsolatok rendezése érdekében alakítsunk ki az

érintettel olyan viszonyt, amely a beteg elfogadásán alapszik és támogató jellegű.

Alapszabály, hogy a téveszméivel ne helyezkedjünk szembe, ne vitatkozzunk. Amit

megtehetünk, hogy megpróbáljuk a realitásérzékét fejleszteni. A félreérthető helyzeteket

kerüljük, mint például: ha valakivel beszélünk, és eközben a páciensre pillantunk; ezt ő

úgy értelmezheti, hogy róla beszélünk, és valami rosszat forralunk ellene. A téveszmék


158

csökkenésével párhuzamosan segítsük új magatartásmódok elsajátítását. Különböző,

konfliktussal terhelt eseményeket a közelmúltból idéztessünk fel, és beszéljük meg, hogy

milyen viselkedési móddal kellett volna reagálni ezen történésekre.

II. Nehéz helyzet elé állítja a beteg a személyzetet, ha a téveszméi miatt nem fogadja el a

neki felkínált táplálékot. Ezt a problémát -a páciens szomatikus állapotától függően- 2-5

nap alatt meg kell oldani. Első lépésként mérjük fel, hogy mely táplálékokat és milyen

formában hajlandó elfogyasztani. Sok esetben a gyárilag csomagolt ételeket, konzerveket

elfogadja. Ilyen esetben biztosítsuk számára ezt az étkezési módot. Eredményes lehet az is,

ha tálcás rendszerű a tálalás, ilyenkor a páciensnek engedjük meg, hogy ő maga válassza ki

azt a tálcát, amelyről az ételt el fogja fogyasztani. Maga a környezet is befolyásolja az

étkezéshez történő hozzáállását. Egyes esetekben jó hatással van a betegre, ha közösségben

étkezik, más esetekben ennek az ellenkezője a kedvező. Mindig igazodjunk a páciens

kéréséhez.

Megnehezíti a táplálék elfogadtatását, ha a személyzet mindenáron be akarja az ápoltnak

bizonyítani, hogy: „Nem akarja magát senki sem megmérgezni, csak az ön rögeszméje ez!”

Ennek a helytelen stratégiának az lehet a kihatása, hogy a személyzet is belevonódik a

téveszmébe. Az erőszakos fellépés is a leírtakból következően kerülendő.

III. A páciensek többsége magányosságról panaszkodik; vágyódik arra, hogy másokkal

szorosabban együttműködjék, de képtelen a félelmei, a bizalmatlansága végett ezeket a

kapcsolatokat létrehozni. Mind jobban magára marad, és emiatt még inkább

elhatalmasodhatnak a téveszméi. Ezen ápolási problémával érdemben csak az állapot

javulásával párhuzamosan tudunk foglakozni. Először egy-két ápoló próbáljon terápiás

kapcsolatot kialakítani vele. Ha a bizalmát megnyertük, akkor bátorítsuk, hogy másokhoz

is közeledjen. Az osztályon folyó életbe próbáljuk meg fokozatosan bevonni. A családi

problémák megoldása érdekében segítsük a családi szerepeinek megfogalmazásában,

illetve abban, hogy hogyan felelhet meg ezen szerepeknek. Végezhetünk

szerepgyakorlatokat is annak keretében, hogy a feszültséggel terhes régi vagy új

helyzeteket tárjuk fel, és együttesen eljátszva ezen eseményeket, alakítsunk ki helyes

magatartási módokat. Próbáljuk a környezetében zajló események által keltett érzéseit

megbeszélni vele, és a pozitív érzéseket erősíteni.

IV. A betegségbelátás hiánya miatt a kezelési előírások be nem tartásának nagy a

kockázata. Nem hajlandó a páciens együttműködni a személyzettel, és az elrendelt

gyógyszert bevenni. Itt kiemelt figyelmet fordítsunk a gyógyszerek elfogadtatására, és a

szervezetbe juttatására. A szelíd meggyőzés eszközét részesítsük előnyben. Próbáljunk

felépíteni egy bizalmon alapuló légkört. Ha vannak ápolók, akikben megbízik, akkor ők

adják oda a gyógyszert. A türelmes és nyugodt bánásmóddal általában könnyebben tudjuk

a célunkat elérni. A személyzet találékonyságán és helyzetfelismerésén is sok múlik.

V. A paranoid gondolatoktól indíttatva előadódhat, hogy páciensünk másokra vagy saját

magára veszélyessé válik. A személyzet tegyen meg mindent, hogy veszélyeztető

cselekedetek ne forduljanak elő. Teendőink:

A beteggel téveszméinek irreális voltáról sohase vitatkozzunk. Ismerjük el az egyén

érzéseit.

Adjuk tudtára a páciensnek, hogy segítünk magatartását kordában tartani, és nem

engedjük meg neki a romboló cselekedetek véghezvitelét. Éreztessük, hogy

összeszedett magatartást várunk tőle, és folyamatosan erősítsük meg benne ezt az

elvárást. Alkalmazzunk pozitív visszajelzést, ha a páciens képes uralkodni magán.

Bátorítsuk, hogy inkább szavakban adja ki haragját, mintsem hirtelen cselekedetre

ragadtassa magát; azonban tartsuk mederben a szóbeli „kirohanásokat”. Támogassuk a

többieket (többi beteg, személyzet), ha őket érint a sértés.


159

A személyzet őrizze meg a nyugalmát; ha valamelyik tagja elveszti önuralmát, hagyja a

helyzet megoldását másokra (ha lehetséges).

Hagyjunk az izgatott egyénnek legalább ötször akkora teret, mint az összeszedett

személynek szoktunk. Ne érintsük meg, mert ellenséges cselekedetnek értelmezheti

gesztusunkat. Kerüljük a megfélemlítéseket.

Egyedül ne közelítsünk erőszakoskodó egyénhez. Néha már az visszatartja a

szándékától, ha a személyzet három vagy négy tagja jelen van. Ügyeljünk, hogy a

jelenlévők magatartása ne legyen támadó.

Ha kényszerintézkedés szükséges, akkor azt gyorsan, határozottan, és megfelelő erővel

tegyük. A betegtársakat kérjük meg, hogy a helyszínről távozzanak. Nyugodt

határozott modorban közelítsünk hozzá (előzetesen egyeztetett terv szerint),

viselkedésünk ne árulkodjon szorongásról vagy félelemről. Gondoskodjunk önmagunk

védelméről. A kényszerítő eszközök alkalmazásánál tartsuk be a törvényi előírásokat!

Amikor a válság oldódik, és a páciens tanulásra már alkalmassá válik, segítsük jobb

megküzdési stratégiák kialakításában.

VI. A téveszmék, amelyek gyötrik a pácienst, nyugtalanságot, feszültséget és szorongást

indukálnak benne. Az ápolás során igyekezzünk lehetőségeinkhez képest ezeket

csökkenteni. Mérjük fel a szorongás fokát. Ha súlyos, akkor az orvost értesítsük. Enyhébb

esetben a pácienssel próbáljunk meg kommunikációs kapcsolatot kialakítani. Bíztassuk

érzéseinek, gondolatainak feltárására. A beteg mondandóját figyelmesen, türelmesen, és

megértéssel hallgassuk meg. A beteggel történő kommunikációnk során a beszédünk lassú

és nyugodt legyen. A mondatszerkezetünk legyen egyszerű és érthető. A panaszok,

sérelmek meghallgatása után a beteg gondolatait tereljük el a nyugtalanság okáról. A

szorongás oldása érdekében a beteget értő ingereket csökkentsük. Például a betegtársakat

kérjük meg, hogy csendesebben beszélgessenek. Egyes esetekben hasznos lehet, ha

szorongásoldó technikákat tanítunk meg, és ezeket gyakoroltatjuk.

VII. A beteg a minduntalan feltörő -téveszmék által indukált- kóros gondolatok miatt nem,

vagy csak nehezen tud elaludni, és az alvása sem pihentető. Az éjszakai sötétség fokozza a

szorongást, a félelmeket. Mérjük fel, hogy melyek az alvást nehezítő tényezők. Az orvos

számára fontos, hogy objektív adatokat kapjon a páciens alvásáról, hiszen például egy nem

pihentető alvást is úgy élhet át, mintha egész éjszaka nem aludt volna semmit. Az alvás

monitorizálása érdekében éjszaka kétóránként megnézzük betegünket; illetve többször is

felhívjuk a figyelmét, hogy ha nem tud el- vagy visszaaludni, jelezze azt a személyzetnek.

Beszéljük meg vele, és közösen derítsük ki, hogy milyen tényezők befolyásolják pozitívan

alvását. Például a résnyire nyitott kórtermi ajtó többnyire megnyugvást okoz. Tervezzük

meg a beteggel a nappali órákra a tevékenységét, próbáljuk minél hosszabb időre lekötni,

és az ágytól távol tartani. Korlátozzuk a nappali alvásának idejét a csendes pihenőre, amely

13 órától 15 óráig tart. Ne engedjük meg, hogy csendes pihenő után kávét, vagy más

koffeintartalmú italt fogyasszon. Készítsük fel tudatosan az alvásra. Lefekvés előtt intézze

el a zuhanyzást, az átöltözködést, az ágy rendbetételét, a fogmosást. Szellőztessük ki a

kórtermet. Egy szobában lévő betegek lehetőleg azonos időben feküdjenek le, és oltsák el a

villanyt. Vegyük észre az éjszaka jelentkező szorongásos érzelmi állapotot, és először

meghallgatással, beszélgetéssel próbáljuk rendezni. Sok esetben egy kedves szó, egy

érintés is megnyugvást okoz, és a beteg biztonságérzetét fokozza. Ha úgy ítéljük meg,

hogy ez már nem elégséges, placebotablettával megkísérelhetjük az elalvást elősegíteni; ha

ez sem vált be, marad a szükség szerinti altató adása.


160

Összegzés

A paranoid zavar ritkán fordul ugyan elő, de ismerete mégis nagy jelentőségű, mert

paranoid téveszme több pszichiátriai betegségnél is jelentkezik (például szkizofréniánál,

alkoholizmusnál, dementiánál). Az ápolási célok eléréséhez nélkülözhetetlen a személyzet

találékonysága, és a jó helyzetfelismerése. A személyzet minden esetben vigyázzon, hogy a

beteg téveszméibe ne vonódjon be. Tapintat, türelem és gyakorlat kell ahhoz, hogy a beteget a

kezelés elfogadására rávegyük.


161

A szorongásos zavarok

A szorongásos tünetcsoport első hiteles leírója 1871-ben Da Costa volt, aki ezt a

betegséget „ingerlékeny szívnek” nevezte. Da Costa azt gondolta, hogy a betegség hátterében

a túlérzékenységgel és fokozott válaszkészséggel jellemezhető funkcionális kardiális zavar

áll, mivel a fő tünetnek a mellkasi fájdalmat, a palpitációt (heves szívdobogásérzés), és a

szédülést találta. Mialatt a belgyógyászok a szorongásos tünetcsoport kardiológiai aspektusát

hangsúlyozták, a pszichiáterek egyre többet foglalkoztak a pszichológiai szempontjaival.

Freud volt az, aki felismerte, hogy e tünetcsoport lényege a szorongás, és ő nevezte el ezt a

betegséget szorongásos neurózisnak.

Mivel az idegesség és a félelem mindennapos emberi érzés, és csaknem mindenki

tapasztalhatja ezeket, ezért a szorongásos betegség körülhatárolása vita tárgya. Fontos, hogy

felismerjük a különbséget a patológiás, és a normális szintű szorongás között, illetve a

szorongás mint adaptációs válasz között. A vizsga vagy felszólalás előtti szorongásérzés

szabályos és adaptív válasz mindaddig, amíg a fokozott éberség vagy feszültség

teljesítménycsökkentő hatása nem akadályozza a megfelelő válaszadást. Még a klasszikus

fóbia is –például a magasságtól való félelem– lehet primitív adaptív válasz. A szorongás vagy

az éberség, mint adaptív mechanizmus potenciálisan hasznos, amikor az ember az élet

nehézségeivel vagy stresszével küzd, és csak akkor válik betegséggé, amikor

tevékenységében gátolja, vagy munkaképtelenné teszi az embert. A szorongásos betegségek

leggyakoribb szövődménye a depresszió, valamint az alkohol és a különböző pszichoaktív

szerek abúzusa. A szorongásos zavarok csoportosítása:

Pánikbetegség / agorafóbia

Fóbiák

Generalizált szorongásos zavar

Poszttraumás stressz szindróma

Akut stressz szindróma

Obsessiv-compulsiv zavar (bár az obsessiv-compulsiv zavar is a szorongásos

betegségek közé tartozik, kapcsolata a többi szorongásos betegséggel bizonytalan,

ezért külön fejezetben kerül tárgyalásra)

A pánikroham kritériumai: jól körülírható időszak intenzív félelemmel vagy

diszkomfortérzéssel, amelyben az alábbi tünetek közül legalább 4 (vagy több) hirtelen

fejlődik ki, és maximális intenzitását tíz perc alatt eléri:

Palpitáció, szapora szívverés

Izzadás

Remegés vagy reszketés

Fulladás vagy légszomjérzés

Fuldoklás (gombócérzés a torokban)

Mellkasi fájdalom vagy diszkomfortérzés

Hányinger vagy hasi diszkomfortérzés

Szédülés, bizonytalanság vagy ájulásérzés

Derealizáció vagy deperszonalizáció

Megőrüléstől vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem

Halálfélelem


162

Zsibbadás, érzéketlenség, bizsergés

Hidegrázás vagy kipirulás, hevülés

A rohamok kiváltásában nem játszanak szerepet specifikus helyzetek.

Az agorafóbia -legújabb besorolás szerint- a pánikbetegség egyik változata, ami

fóbiás elkerülésben jelenik meg. Magában foglalja mindazokat a félelmeket, amelyek arra

vonatkoznak, hogy a beteg nem tud az adott helyről/szituációból könnyen, szégyenkezés

nélkül biztonságos helyre menekülni a várható pánikroham vagy pánikszerű tünetek esetén.

Az agorafóbiás félelmek tipikusan a következő helyzetekben jelentkeznek: egyedül elmenni

otthonról, tömegben lenni vagy sorban állni, közlekedési eszközön utazni. A személy a

szorongást keltő szituációkat kerüli, vagy feszültséggel, pánikrohammal viseli el.

A pánikbetegség gyakorisága a nők esetén 2-3%, a férfiaknál 0,5-1%. A pánikbetegség

átlagosan 27 éves kor körül kezdődik, és általában nincsenek kiváltó tényezők. Jelenleg a

pánikbetegség etiológiai modellei a legnépszerűbbek. Lehetséges több olyan biológiai zavar,

amely pánik kialakulását idézheti elő. Családi halmozódás is megfigyelhető, ami genetikai

okokra utal. A pszichodinamikus értelmezés az elfojtás fontosságát hangsúlyozza. A

tanuláselmélet szerint a fejlődés során a szorongás a félelmetes helyzetekre adott kondicionált

válasz. A betegek 50-70%-a hosszú idő elteltével javulást mutat kezelés nélkül is.

A generalizált szorongásos zavarra specifikus tünetek nélküli, nagymértékű szorongás

jellemző, és az attól való félelem, hogy nem tudja azt uralni. A generalizált szorongásos

zavarban szenvedő páciensek rendszerint túlzottan aggódnak életkörülményeik miatt, vagy

tevékenységeikkel kapcsolatban. Nehezen tudják aggodalmukat kontrollálni. A főbb tünetek:

felajzottság érzése, fáradékonyság, koncentrálási zavarok, ingerlékenység, izomfeszülés,

alvászavar. A szorongás, aggodalom, és fizikális tünetek klinikailag jelentős szenvedést

okoznak, a társadalmi, munkahelyi illetve más fontos funkciók romlását idézik elő.

A generalizált szorongásos zavar gyakorisága 4,1 és 6,6% között van. A nők esetén az

előfordulás gyakoribb. A betegség általában a korai húszas életévekben kezdődik.

A fóbiás betegségekre jellemző az irracionális félelem valamilyen specifikus tárgytól,

helytől, helyzettől vagy tevékenységtől. Habár a félelem néhány helyzetben önmagában

adaptív, a fóbiás félelem alaptalan, kiterjedt és aránytalanul nagy az aktuális vészhelyzethez

képest. Tünetek: a fóbiás helyzettel találkozva kifejlődik a vegetatív izgalmi állapot (gyors

szívverés, légszomj, ijedtség, remegés, izzadás…) és az elkerülés (a fóbiások hamar

megtanulják elkerülni ezeket a kellemetlen tárgyakat vagy helyzeteket).

A fóbiák felosztása:

Agorafóbia (lásd pánikbetegség)

Szociális fóbia Félelem érzése olyan helyzetekben, ahol más emberek

megfigyelhetik őket. Általában félnek beszélni, enni, inni más emberek előtt. Néha

a félelem általánossá válik, így a fóbiás emberek elkerülnek majdnem minden

társasági helyzetet. Felismerik viszont, hogy félelmük túlzott, vagy ésszerűtlen.

Gyakoriság a lakosság körében 3-5%.

Specifikus fóbia Gyakran izolált, és magában foglal egy tárgyat, amelytől

elképzelhető a félelem -mint például kígyó, magasság, repülés, vér- de a személyi

reakció ezekre túl nagy. A beteg az inger hatására azonnali szorongással reagál,

ezért a fóbiás helyzeteket kerüli. Azt azonban felismeri, hogy reakciója túlzott

mértékű. Gyakoriság a lakosság körében 25%.


163

Poszttraumás stressz szindróma olyan embereken alakul ki, akik valamilyen traumát

élnek át, például végzetes eladósodást, szembetalálkoznak a tényleges vagy fenyegető

halállal, súlyos testi sértést élnek át stb., és erre intenzív félelemmel, tehetetlenséggel vagy

rémülettel reagálnak. A szindróma a stressz után órákkal vagy napokkal fejlődhet ki, de

hónapokat vagy éveket is késhet. A zavar három fő elemet foglal magában:

A trauma ismételt átélése álmokon vagy visszatérő és tolakodó gondolatokon

keresztül.

Érzelmi hidegség, például a másoktól való elkülönülés érzése.

Vegetatív idegrendszeri tünetek: nyugtalanság és eltúlzott vészreakció.

Gyakoriságát a férfi lakosság körében 0,5%-ra, a nők körében 1,2%-ra becsülik. Fő

szövődményei lehetnek az erőszak és az agresszió, a pszichoaktív szerek abúzusa, és a

hiányos impulzuskontroll.

Az akut stressz zavar a traumás eseményekre adott válaszban fordul elő, és

jellegzetes disszociatív tünetekkel jár, mint érzelmi eltompultság, bénultság szubjektív érzése,

derealizáció, amnézia, és deperszonalizáció. A zavar legalább két napig de maximum egy

hónapig tart.

A szorongásos zavarok kezelése

A zavarok jó része viselkedésterápiára jól reagál, azonban ritkán kerülhető el

antidepresszívumok adása. Átmenetileg -a szorongás oldására- szedatívumokat is adnak. Az

alvászavarok rendezésére rövid ideig altatók szedése indokolttá válhat.


164

Ápolástan

Az alábbiakban néhány jellemző ápolási problémát mutatok be, amely egy

szorongásos zavarban szenvedő beteg kezelésekor adódhat.


I. Szorongás az irracionális

gondolatok vagy bűntudatok

miatt

A szorongás oldása a szorongás közvetlen kiváltó okának

feltárása és tudatosítása

a szorongás okának kibeszéltetése

a gondolatok elterelése a

kulcsélményről

a beteg biztosítása az állandó ápolói

jelenlétről

szorongásoldó relaxáció megtanítása

és a használatára való biztatás

a koffein fogyasztásának a korlátozása

szükség esetén az előírt plusz

gyógyszer beadása

pánikroham esetén a betegnek és

környezetének a megnyugtatása

II. Nehezített

kapcsolatteremtés és

fenntartás a szorongó

magatartás miatt

A környezettel kialakítandó

kapcsolatok elősegítése bizalmat ébreszteni a személyzet iránt

a betegség elfogadtatása

tulajdonítsa a betegség tünetének

viselkedése kórosságát

az esetleges szégyenérzet csökkentése

támogatni a gyógyulásba vetett hitét

a beteg és környezete közötti viszony

normalizálása

a család bevonása

III. A kezelési előírások

elégtelen megvalósításának

kockázata, a kóros állapot és a

gyógyszerekre vonatkozó

ismeretek hiányossága miatt

A kezelési előírások

elfogadtatása és betartatása felvilágosítás a betegség jellegéről

a kezelés menetének ismertetése

felmérni a beteg otthoni

gyógyszerszedését

a helyes gyógyszerszedési szokások

kialakítása

IV. Az alvásrend zavara az

ismétlődő lidérces álmok, és a

félelmek miatt

Az alvás rend helyreállítása felmérni, hogy milyen tényezők

nehezítik az alvást

megfigyelni az alvási probléma

jellegét

kideríteni, hogy mely tényezők

befolyásolják pozitívan alvását

a beteggel együtt megtervezni a

nappali órákra tevékenységi

„menetrendjét”

korlátozni a nappali alvását

a koffeintartalmú italok

fogyasztásának korlátozása

a betegnek és környezetének

előkészítése az alvásra

az éjszaka jelentkező szorongásos

állapotok csökkentése, megszüntetése

szükség szerint altató adása


165

V. Pszichoaktív anyagok

fogyasztásának a veszélye, az

irántuk való felfokozott

hiányérzet következtében

A tiltott pszichoaktív szerek

fogyasztásának

megakadályozása

felmérni, hogy mekkora a kockázata

ezen szerek fogyasztásának

tudatosítani e szerek fogyasztásának

káros voltát

az osztály rendjéről felvilágosítani

gyakori éjjeliszekrény ellenőrzés

az esetleges intoxikáció tüneteire

fokozottan figyelni

VI. Étvágytalanság miatti

súlyvesztés

További súlyvesztés

megakadályozása biztatni az evésre

naponta ötszöri étkezés

dietetikus bevonása

a beteg számára ideális étkezési

környezet kialakítása

az ételfogyasztás ellenőrzése és

dokumentálása

testsúlymérés másnaponta

VII. Rohamszerű motoros

nyugtalanság a kimerültség, a

kétségbeesettség, a félelmek

és az önkontroll elvesztése

következtében

A rohamszerű motoros

nyugtalanság megszüntetése

rövid idő alatt

kapcsolatteremtés a pácienssel

ha a kapcsolatteremtés sikerül,

figyelemelterelés

ha nem sikerül a kapcsolatteremtés, a

szükség szerint elrendelt gyógyszer

beadása (vagy orvos utasítására adni

gyógyszert), ezután beszéltetni

a környezet megnyugtatása

I. Nagyon erős és tartós, vagy gyakran szinte elviselhetetlen szorongásos rohamok

jellemzik ehhez a betegségcsoporthoz tartozó betegeket. Az ápoló -csendes szobában- tárja

fel a pácienssel együtt az esetleges szorongások okát, vagy kiváltó tényezőit. Ha látjuk,

hogy a beteg túlságosan szorong, hagyjuk abba a feltárást. A kibeszéltetés után a

kulcsélményről próbáljuk elterelni a gondolatait. Adjuk a páciens tudtára, hogy itt

biztonságos körülmények között van, és a személyzet a nap 24 órájában a segítségére lesz.

Segítsük abban, hogy enyhítse a szorongásos rohamok okozta tünetek hevességét.

Gondoskodjunk biztonságos, terápiás környezetről. Legyünk mellette, ajánljuk fel

segítségünket a heves szorongásos periódusokban. Segítsünk neki abban, hogy uralkodni

tudjon impulzív lereagálási magatartásán: támogassuk az érzelmek felszínre törését,

vezessük le a fölösleges energiákat fizikai erőfeszítést igénylő gyakorlatok végeztetésével.

A szorongásoldó relaxáció tanulására és végzésére biztassuk, illetve ezen tevékenység

végzéséhez teremtsük meg a feltételeket. Csökkentsük a beteg közvetlen környezetében

kialakult feszültséget, mely a pánikroham következménye. Szükség esetén -ha másképpen

nem tudjuk a szorongást oldani- az ilyen esetre előírt gyógyszert juttassuk a szervezetbe. A

szorongásos zavarban szenvedő betegek étrendjéből ajánlatos a koffeint kihagyni, mert az

anxiogeneratikus hatás kiválthatja a zavar visszatérését. A páciensek gyakran nem mérik

fel, hogy mennyi koffeint visznek be szervezetükbe a kávéval (50-150 mg), a teával (20-50

mg), és még a tejcsokoládéval is (1-15 mg).

II. A pánikbeteg, illetve agorafóbiás egyén félhet attól, hogy pánikrohama lesz nyílt

helyen és kínos helyzetbe kerül, vagy nincs a közelben senki, aki tudna rajta segíteni.

Kerüli a zsúfolt helyeket, mint boltok, éttermek és színházak. A többség nehezen

vállalkozik hosszú útra (távol van a segítségtől, ha rohama alakul ki). Szégyenérzete,

félelmei következtében a páciens otthonülővé, magányossá válik, mivel ezek a kapcsolat

kialakításának, valamint annak fenntartásának a mozgató rugói. Az ápolás során

törekedjünk a személyzetbe vetett hit és bizalom előmozdítására. Éreztessük, hogy a


166

betegségével és annak minden tünetével elfogadjuk őt. Adjunk felvilágosítást a

betegségének jellegéről. Szégyenérzetének, „kapcsolatkerülő” magatartásának a

kialakulását, az idevezető utat tárjuk fel, és beszéljük meg. Erősítsük a gyógyulásba vetett

hitét más beteg példáján keresztül, vagy betegségéről készült oktatófilmet vetítsünk le, és

beszéljük meg vele a látottakat. Vonjuk be az osztály életébe, segítsünk neki kapcsolatokat

kialakítani. A családhoz fűződő kötelékeit erősítsük.

III. A betegek tüneteik hátterében gyakorta szomatikus okokat feltételeznek. Ezért a

tünetek elmulasztására gyógyszereket vesznek be, így hosszabb távon gyógyszer abúzus

alakulhat ki. Mivel nehezen fogadják el pszichiátriai betegségük létét, ebből következően a

pszichiátriai kezelés létjogosultságát is elutasíthatják. Törekedjünk, hogy betegünk ismerje

meg betegségének jellegzetességét, és a kezelési módok menetét. Minden alkalmat

ragadjunk meg a kezelés sikerébe vetett hitének a fokozására. Kérdezzük ki otthoni

gyógyszerszedéséről: milyen panaszokra, milyen és mennyi gyógyszert szedett. Próbáljuk

meggyőzni, hogy a javulás nem csak a gyógyszerektől várható, és megértetni, hogy

minden egyes problémát, tünetet nem lehet csak gyógyszer szedésével megoldani. A

helytelenül szedett szerek káros voltára is hívjuk fel a figyelmét. Ellenőrizzük a beteg

holmiját, hogy nincs-e (véletlenül) nála valamilyen gyógyszer. Csak az orvos által előírt

adagú gyógyszert adjuk. A kisebb szorongásos panaszokat próbáljuk meg gyógyszerek

nélkül csökkenteni, ezzel is biztatva ápoltunkat, hogy tünetein ő maga is képes lesz

uralkodni.

IV. A folyton visszatérő nyomasztó álmok, szorongást okozó kulcsélmények és a feltörő

félelmek miatt nem, vagy csak nehezen tudnak elaludni, és az alvásuk sem pihentető. Az

éjszakai sötétség fokozza a szorongást és a félelmeket. Mérjük fel, hogy melyek az alvást

nehezítő tényezők. Az alvás monitorizálása érdekében éjszaka kétóránként megnézzük

betegünket; illetve többször is felhívjuk a figyelmét, hogy ha nem tud el- vagy

visszaaludni, jelezze azt a személyzetnek. Beszéljük meg vele és közösen derítsük ki, hogy

milyen tényezők befolyásolják pozitívan alvását. Tervezzük meg a beteggel a nappali

órákra a tevékenységét, próbáljuk minél hosszabb időre lekötni, és az ágytól távol tartani.

Korlátozzuk a nappali alvásának idejét a csendes pihenőre. Ne engedjük meg, hogy

csendes pihenő után kávét, vagy más koffeintartalmú italt fogyasszon. Készüljön fel az

alvásra. Lefekvés előtt intézze el a zuhanyzást, az átöltözködést, az ágy rendbetételét, a

fogmosást. Szellőztessük ki a kórtermet. Egy szobában lévő betegek lehetőleg azonos

időben feküdjenek le, és oltsák el a villanyt. Az éjszaka jelentkező szorongásos rosszullétet

először meghallgatással, beszélgetéssel próbáljuk rendezni. Sok esetben egy kedves szó,

egy érintés is megnyugvást okoz, és a beteg biztonságérzetét fokozza. Ha úgy látjuk, hogy

ez már nem elégséges, placebotablettával megkísérelhetjük az elalvást elősegíteni; ha ez

sem vált be, marad a szükség szerinti altató adása.

V. A szorongásos betegségek egyik leggyakoribb szövődménye a depresszió mellett az

alkohol és a különböző pszichoaktív szerek abúzusa. A betegek a szorongásukat

megpróbálják oldani; például alkohollal, hiszen annak szorongásoldó és eufórikus hatása

közismert. A filmek is ezt sugallják az embereknek. Hosszabb távon azonban ennek a

helytelen szorongásoldó stratégiának súlyos következményei lesznek. Függőség alakul ki!

Ápolói teendő ezzel kapcsolatban, hogy felmérjük ezen szerek fogyasztásának a kockázatát

az osztályon. Tudatosítsuk fogyasztásuk káros voltát, és ennek a „megoldási módnak” a

helytelenségét. Hívjuk fel nyomatékosan a páciensek figyelmét az osztály házirendjének

idevonatkozó részeire. Gyakori éjjeliszekrény-ellenőrzéssel az ottlévő anyagokat derítsük

fel. Fokozottan figyeljünk az esetleges intoxikáció tüneteire.


167

VI. A szorongásos betegek étvágya általában csökkent (leginkább a poszttraumás stressz

szindrómás és az akut stressz szindrómás egyénre jellemző), és emiatt kialakulhat

súlyvesztés. A további súlyvesztés megakadályozása érdekében fokozott gondot fordítsunk

a páciensünk étkezésére. Étkezések előtt és alatt biztassuk az evésre. Naponta ötszöri

étkezéssel elérhetjük, hogy egyszerre nem kell „sok” ételt fogyasztania, és ezáltal

könnyebben elfogadja a táplálékot. A dietetikus bevonásával elérhetjük, hogy minél

kevesebb mennyiségű ételbe minél több tápanyag kerüljön. A beteg étkezéséhez

próbáljunk ideális körülményeket létrehozni. Ha például a többi ember zavarja, akkor

teremtsük meg az egyedül való étkezés lehetőségét. Az elfogyasztott étel mennyiségét

ellenőrizzük, és ezt az ápolási dokumentációban rögzítsük. A másnaponta elvégzett

súlyméréssel, -amit mindig ugyanabban az időpontban végezzünk (javasolt időpont a

reggeli ébresztőt követő időszak)- pontosan nyomon követhetjük betegünk táplálkozásának

eredményességét.

VII. Előadódhat, hogy a páciensünk kimerül, és már nem képes uralkodni félelmein,

szorongásain. Motoros nyugtalanság alakul ki. Ezen állapotot mihamarabb szüntessük

meg. Első lépésben próbálkozzunk a pácienssel kapcsolatba lépni. Szuggesztív beszéddel

kíséreljük meg a figyelmét magunkra vonni. Itt segíthet, ha a beteg kezét megfogjuk,

karjához, arcához hozzáérünk. Ha sikerül a kapcsolatteremtés, akkor a páciens figyelmét

megpróbáljuk elterelni. Légzőgyakorlat végeztetésével kedvezően befolyásolhatjuk az

állapotát. Ha próbálkozásainkat nem kíséri siker, akkor a szükség szerint elrendelt

nyugtatót juttassuk a szervezetébe. Az orvost tájékoztassuk betegünk állapotáról. Ne

feledkezzünk meg a jelenlévő többi beteget megnyugtatni.

Összegzés

Az ápolóknak nagyon fontos szerepük van a szorongásos betegségek kezelésében.

Részt vesznek a betegek biztonságszükségletének a kielégítésében, betegségének az

elfogadtatásában, a gyógyulásba vetett hitének erősítésében, a környezettel történő

kapcsolatok kialakításának segítésében, a kezelési előírások elfogadtatásában, az alvási

problémák megoldásában, a viselkedésterápia végzésében, és a nyugtalan állapotok

megszüntetésében. A szorongások csökkentése a személyzet részéről nagy odafigyelést,

türelmet, szakértelmet és empátiát igényel.


168

A kényszeres-rögeszmés (obsessiv-compulsiv) zavar

Akár a legtöbb mentális betegség, a kényszeres-rögeszmés zavar is évszázadok óta

ismert volt, mégis csak 1838-ban írta le Esquirol francia pszichiáter. Ezt megelőzően a

rituálékat bogarasságnak, rosszabb esetben a „Gonosz” általi megszállottság bizonyítékának

tekintették. Ki tudja, hány szerencsétlen kényszerbeteg égett el a máglyákon. A

kényszerbetegség felismerése és kezelése az utóbbi évtizedek pszichiátriai kutatásai és nem

utolsósorban felvilágosító, tájékoztató kiadványok, műsorok által került a szakmai érdeklődés

előterébe. Epidemiológiai felmérések alapján kiderült, hogy a betegség sokkal gyakoribb,

mint azt korábban gondolták (Magyarországon 2-300 000 embert érint élete során). Ennek

oka, hogy sokan titkolják tüneteiket, nem mernek orvoshoz fordulni panaszaikkal,

szégyellnivalónak tartják. Gyakran arról is kevés ismeretük van, hogy ezek a tünetek

kezelhetők, illetve létezik egyáltalán ilyen betegség.

A kényszeres-rögeszmés zavar alapvető jellemzői a kényszeres gondolatok vagy

cselekedetek, rendszerint mindkettő.

A kényszergondolatok állandóan jelen lévő vagy gyakran visszatérő gondolatok,

késztetések vagy képzetek, amelyek a gondolkodás folyamatába tolakodnak, és kifejezett

szorongást és szenvedést okoznak. Rögeszme lehet például egy szeretett személy

meggyilkolásának vágya, vagy mások megsértésétől való félelem. A beteg a gondolatokat,

késztetéseket, képzeteket saját elméjéből valónak éli meg, és megkísérli elnyomni azokat,

vagy más gondolat, cselekedet segítségével semlegesíteni.

A kényszercselekvések ismétlődő, célszerű, akaratlagos cselekvések, amelyek vagy a

rögeszmékre való válaszként, vagy pedig merev szabályokhoz igazodva jelentkeznek. A

gyakori példák közé tartozik a kézmosási, az ellenőrzési és a számolási rituálé. A kényszeres

rituálé célja a kényelmetlenségérzet csökkentése vagy megszüntetése, illetve egy félelmet

keltő esemény vagy helyzet elkerülése.

A betegség lefolyása során a beteg felismeri, hogy rögeszméi és kényszerei

értelmetlenek és eltúlzottak. A rögeszmék vagy kényszerek kifejezett gyötrelmet okoznak,

időigényesek. Akkor beszélünk betegségről, ha naponta több mint 1 órát igényel

végrehajtásuk, illetve a rituálék kikerülhetetlen és elviselhetetlen életmódot jelentenek az

egyénnek.

A kényszeres-rögeszmés zavar kialakulásának okaira sok elmélet született (genetikai,

pszichodinamikai, magatartás-szabályozási és neurobiológiai), de valószínűleg a jövőben ezek

ötvözete adhatja meg a választ.

A betegség lefolyása és következményei: A kényszerbetegség rendszerint fiatal

felnőttkorban kezdődő betegség. A nemek aránya kiegyenlített. Egy betegnek lehet egy vagy

két, esetleg egészen sok, különböző tünete, amelyek a lefolyás során változhatnak,

gyakoriságuk és súlyosságuk is hullámzó lehet. A betegség általában krónikus lefolyást mutat

kezelés nélkül; jellemző, hogy a tünetek súlyossága ingadozik. Az életkor előrehaladtával

egyes esetekben a betegség enyhül vagy megszűnik, máskor a lefolyás krónikus és

progrediáló. Elfáradás, stressz, hangulati romlás hatására a tünetek súlyosbodhatnak és

gyakoribbá válhatnak. A betegség következményei változatosak. Vannak, akik tartós kórházi

kezelésre szorulnak, és szinte életképtelenné válnak, ugyanakkor nagyon sokan képesek

munkájukat folytatni tüneteik ellenére. Rendszerint az átlagosnál több erőfeszítést igényel

mindennapi életük megszervezése, kényszereik nagymértékben gátolhatják őket

teljesítményükben. A kínzó tüneteken túl a kényszerbetegség negatív gazdasági kihatása az

egyénre, családjára és a közösségre óriási mértékű.

Biológiai terápiák: A betegség gyógyszeres kezelésében a -depresszióval régóta

felismert kapcsolata miatt- az első próbálkozásokat az antidepresszívumok jelentették.


169

Később azok a szerek bizonyultak hatékonynak, amelyek a szerotonin újrafelvételét gátolták a

preszinaptikus neuronmembránokon. Ez a felfedezés is a kényszerbetegség szerotonin-

hipotézisét látszik igazolni. A kezelés bevezetésekor általában alkalmazzák a nagypotenciálú

benzodiazepin származékokat (clonazepam, alprazolam), de elsősorban valamelyik

szerotonerg szer kiegészítőjeként.

Viselkedésterápia: Azoknál a kényszeres betegeknél, akik a terápiát vállalják, 60-

70%-ban kifejezett javulást lehet elérni. Sajnos sok beteg elutasítja a részvételt, vagy később

lép ki a terápiából a szorongás erősödésétől való félelem miatt. Különféle technikák léteznek

a betegek gyógyítására.

Gyakran alkalmazott módszer az ingerexpozíciós-válaszmegelőzési technika: a beteget

különféle módszerekkel (képzeletbeli találkozás, szisztémás deszenzibilizálás, elárasztás

lásd.: Pszichoszociális terápiák című fejezetet) félelmet keltő helyzetbe hozzák, s

megakadályozzák a következményes szertartás végrehajtását (például a kézmosási kényszeres

betegnek az étkezés előtt nem engedjük, hogy megmossa a kezét).

A kényszergondolatok kontrollálására kifejlesztett egyik eljárásban megkövetelik a

betegtől, hogy erősen koncentráljon kényszergondolatára, és ne engedje elkalandozni

figyelmét. Egy ilyen 10-15 perces koncentráció után a kényszergondolat veszít

figyelemmegkötő energiájából, és a beteg átmenetileg képtelenné válik arra, hogy gondolatait

továbbra is erre fókuszálja.

A gondolat stop vagy gondolatmegállítás technikája a beteggel szoros interakcióba

vonja a terapeutát. Amikor a beteget már teljesen lefoglalják kényszergondolatai, a terapeuta

hirtelen „állj” felkiáltással, vagy egy ellentétes ingerrel megszakítja a kényszerbe való

belefeledkezést.

Az elárasztás egyik változata, a paradox intenció is használható a kényszer kezelésére.

A terapeuta arra kéri a pácienst, szabályosan végezze el a szokásos rítusait, és jegyezze fel

naponta ezeket. Amikor a rítusok megtartására buzdítják őt, a páciens fokozatosan tudatára

ébred annak, hogy a szorongás csökkentésére alkalmazott módszerei mennyire komikusak, és

mennyire nem hatékonyak; ezáltal képes lesz önmaga elhagyni azokat.

Műtéti kezelés: Súlyos, terápiarezisztens, a betegnek gyakran elviselhetetlen kínokat

jelentő esetekben felmerül a sztereotaktikus műtét lehetősége is, amelynek során a frontális

lebeny alsó mediális kvadránsában, a gyrus cinguli területén megszakítják a frontolimbikus

összeköttetéseket. Mindezt a koponyacsont megnyitása nélkül is végezhetik; a beavatkozás

mellékhatásai elenyészőek, ugyanakkor az esetek felében jelentős javulást, illetve gyógyulást

lehet elérni az életképtelenséget okozó kényszeres tünetekben szenvedő betegnél. Ilyen

műtéteket nagy számban végeznek Svédországban és az Egyesült Államokban, hazánkban

erre még nem volt példa.

A leghatékonyabb kezelést a gyógyszeres és a viselkedésterápia kombinálásával

érhetjük el.


170

Ápolástan

A betegek gyógyítása során akkor érhetjük el a legjobb eredményt, ha

viselkedésterápiát is alkalmazunk. A viselkedésterápia elvégzéséhez szükséges az erre

kiképzett ápoló és a jól motivált beteg. Kettőjük kapcsolatát a bizalom jellemezze. A páciens

bizalmának elnyerésében első lépés, hogy viselkedésünkkel jelezzük: feltétel nélkül

elfogadjuk őt. A terápia során a terapeuta csak a saját betegével foglalkozik.

A kényszeres-rögeszmés zavarú beteg ápolási problémái a következők:


I. Az önellátás hiánya a

rituális kényszerek

következtében

Az önellátás előmozdítása felmérni, hogy mennyire képes a beteg

részt venni az egyes önellátó

tevékenységekben

a beteg bizalmának az elnyerése

segítség nyújtása az önellátási

tevékenységben (példamutatás,

jutalmazás)

a viselkedésterápiával párhuzamosan

az önellátás fokozása

II. Hiányos együttműködés a

kényszeres gondolatoktól

meggyöngült

koncentrációképesség és

önuralom következtében

Az együttműködés fokozása két szorongás közötti idő megnyújtása

a rituálék időtartamának és számának

csökkentése

a szabadidő hasznos eltöltése

a gyógyulásba vetett hit fokozása

III. Társadalmi elszigetelődés

a kényszerek miatti

szégyenérzet következtében


visszailleszkedés elősegítése a betegség elfogadtatása

a viselkedésének kórosságát a

betegség tünetének tulajdonítsa

támogatni a gyógyulásba vetett hitét

kényszerektől mentes jövőkép

kialakítását segíteni

a beteg és környezete közötti viszony

normalizálása

a család bevonása

az OCD alapítványhoz, klubhoz való

csatlakozás ajánlása

IV. Szorongás a jelen és jövő

fenyegető eseményei miatt

A kényszeres szorongás

csökkentése a szorongás közvetlen kiváltó okának

feltárása és tudatosítása

a beteg biztosítása az állandó ápolói

jelenlétről

a kényszerek fokozatos elhagyása

ráébreszteni a beteget, hogy a rituálék

végzése nélkül is elmúlik a szorongás

szorongásoldó relaxáció megtanítása

és használatára való bíztatás

a beteg meggyőzése, hogy a

kényszerbetegek igen ritkán

cselekednek agresszív késztetéseiknek

megfelelően


171

V. Konfliktus kialakulásának

kockázata a beteg

kényszercselekedetei miatt

A konfliktus megelőzése,

illetve oldása betegtársakkal és a személyzettel

elfogadtatni a páciens viselkedését

szobacsoportok tartása

a kényszeres viselkedés miatti családi

konfliktusok oldásában részt venni

VI. A még le nem küzdött

rituálék végzési

akadályozottságának a

kockázata

A megengedett rituálék

akadálytalan elvégzése nyugodt környezet biztosítása

a szükséges feltételek és eszközök

biztosítása

a környezet felvilágosítása

I. A betegség a normális életvitelt súlyosan zavarhatja. Előfordul, hogy a páciens

képtelen ellátni önmagát. A legegyszerűbb tevékenység is, például a mosakodás vagy a

lefekvés is órákat vehet igénybe. Az étkeztetés gyakran csak bizonyos körülmények között

kivitelezhető, például a fertőzéstől való félelem miatt csak gyárilag csomagolt ételeket

fogyaszt a beteg, és azt is csak akkor, ha többméteres körzetben nincs senki. Itt az ápolási

probléma megfogalmazásánál pontosan le kell írni, hogy az önellátás mely tevékenységi

körét zavarja és milyen mértékben a betegsége (táplálkozás, tisztálkodás, ürítés, eszközök

használata, környezetének és saját magának a rendbetartása).

Csak akkor tudunk érdemben segíteni önellátásának mielőbbi visszanyerésében, ha jó

kapcsolatot alakítunk ki vele, amely a bizalmon alapul. Az önellátás előmozdítása

érdekében a következőket tegyük:

El kell magyarázni, hogy a tünetekről való beszélgetés nem rontja az állapotát.

Nem szabad a betegnek azt mondani, hogy hagyja abba a rítusokat. Képtelen rá, éppen

ezért fordult orvoshoz.

Az önellátást korlátozó kényszerek felmérése.

A pácienssel közösen megtervezni, hogy a kényszereit milyen sorrendben és ütemben

fogják csökkenteni. A magatartás-terápia elé korlátozott célokat kell állítani.

Nem szabad az összes szertartást egyszerre célba venni, mert a gyakorlat azt mutatja,

hogy ez kivitelezhetetlen; és a sok kudarc a gyógyulást veszélyezteti.

Csak az várható el a betegtől, amit a terapeuta is megcsinál.

Segítség nyújtása az önellátási tevékenység kivitelezéséhez. A terapeuta a saját

példáján keresztül hathatósan segítheti a páciens önellátásának előmozdítását. Ha

javulás észlelhető, akkor jutalmazással további belső energiák mozgósíthatók.

II. A kényszeres gondolatok a beteg idejének és energiájának nagy részét lefoglalják, és

így annak nem maradnak belső erőtartalékai, hogy együtt tudjon működni a személyzettel,

illetve a terapeutával. A célunk az, hogy energiáinak mind nagyobb részét fordíthassa a

gyógyulására. Mivel a kényszereket a beteg a jelentkező nagy szorongás leküzdése miatt

végzi, célunkat a szorongások közötti idő, a rituálék időtartamának és számának

csökkentésével érhetjük el. Ennek érdekében próbáljuk mind tartalmasabb időtöltéssel

lefoglalni. A különböző foglalkozásokba vonjuk be. Derítsük ki, mi volt a kedvenc

időtöltése a betegség kezdete előtt. Ha lehetőség van rá, és a kórházi körülmények között

kivitelezhető ez a tevékenység, biztassuk annak újra végzésére. A terapeuta -a beteggel

egyeztetett ütemterv szerint- mind kevesebb időt adjon a rituálék végzésére. A kimerült és

szorongó páciens a gyógyulásába és a gyógyító teambe vetett hitét elvesztheti, emiatt az

együttműködése megromolhat a kezelőivel. A személyzet részéről a megértő és elfogadó

légkör megteremtésével áthidalhatók ezek a nehézségek.


172

III. A beteg szégyelli a kóros viselkedését, és „rejtőzködve” végzi azokat. Emiatt a

kényszeres beteg a kényszereivel gyakorta egyedül marad, elvesztve kapcsolatait

családjával és a környezetével. Sok esetben nem tudja, hogy e kóros viselkedés egy

betegség tünete, és az állapoton terápiával nagy mértékű javulást lehet elérni. A

társadalomból való kirekesztődéshez az is hozzájárul, hogy a páciensnek a rituálék miatt

fokozatosan romlik a munkateljesítménye, és elérheti azt az állapotot, mikor már képtelen

munkáját ellátni. Célunk eléréséhez az első teendők egyike, hogy a páciensünk fogadja el a

betegségét. Ápolói teendők:

A kényszerbetegségről, annak tüneteiről való felvilágosítás;

A betegség gyakoriságának a kihangsúlyozása, hogy a páciensünk ne érezze magát

egyedül kényszereivel;

Ha lehetséges, hasonló problémákkal küszködő emberrel való összeismertetés;

A betegségről ismeretterjesztő film bemutatása, illetve írásos anyag átadása.

Fontos, hogy elmagyarázzuk: a viselkedésének kórossága nem más, mint a betegség tünete.

Ha sikerül a betegségét elfogadtatni ápoltunkkal, akkor a következő lépés a gyógyuláshoz

vezető út felvázolása (kezelés menete), és ezzel együtt a gyógyulásba vetett hit kialakítása

és megerősítése. A legcélravezetőbb, ha sikerül megkérni egy gyógyult kényszeres beteget,

hogy saját gyógyulásának történetét mesélje el.

A beteg és a környezete közötti viszony normalizálásához tegyük a következőket:

Adjunk lehetőséget, hogy megossza velünk a páciens félelmeit és szorongásait;

A beteggel együtt gondosan elemezzük a helyzetet;

Hangsúlyozzuk ki a beteg erősségeit és korábbi sikeres megküzdését;

A jelen probléma gondos feltárása;

Ne fogadjunk el magyarázkodást vagy kivetítést, legyünk udvariasak, törődők, de

szilárdak;

A problémák megoldási módjainak feltárása;

A megoldási módok átbeszélése;

A család támogatásának elnyerése a betegség leküzdése érdekében;

Az OCD (Obsessiv Compulsiv Disorder) alapítványok, klubok tevékenységéről

felvilágosítás adása, és támogatás nyújtása a csatlakozás érdekében.

IV. A betegek azért végzik a kényszereiket, mert úgy érzik, ha nem teszik, valami

borzasztó dolog fog bekövetkezni. Például háborúk vagy természeti katasztrófák lesznek.

Egyik betegünknek minduntalan az tolult gondolatai közé, hogy meg fogja a gyermekét

ölni. A példákból látható, hogy a páciensek a jelenüket és a jövőjüket fenyegetésként élik

meg. Ez a fenyegetettség a szorongásuk fő oka. Ápolói feladatok közé tartozik ezen

szorongások csökkentése. Első teendőnk a szorongás közvetlen kiváltó okának feltárása. A

beteggel történő beszélgetés során próbáljuk kideríteni, hogy milyen félelmek és

gondolatok gyötrik. Segítsünk, hogy félelmeit tudatosítsa, és fokozatosan ébresszük rá

ezeknek az irrealitására. Ha a rögeszméjének fő fókusza valamilyen agresszió, akkor

igyekezzünk meggyőzni, hogy szinte sohasem cselekednek az agresszív késztetésnek

engedelmeskedve. A beteg ez irányú félelmeit azzal is csökkenthetjük, hogy biztosítjuk: a

személyzet a nap 24 órájában a segítségére van. Ezzel a biztonságérzetét fokozzuk. A

szorongásoldó relaxáció megtanításával, a relaxáció elvégzéséhez szükséges feltételek

illetve környezet biztosításával, és a relaxáció gyakoroltatásával a szorongását

csökkenthetjük. A viselkedésterápia részeként ráébresztjük, hogy szorongásai a rituálék

elvégzése nélkül is csökkenni fognak.


173

V. A betegtársakat zavarhatja a kényszeres-rögeszmés páciens viselkedése, és emiatt

konfliktusok kialakulhatnak. A konfliktusok forrása lehet például, ha a lefekvés előtti

rituálék miatt (amelyek több óráig is eltarthatnak), a szobatársak nem tudnak pihenni. A

konfliktusok megelőzése és oldása érdekében a környezetnek magyarázzuk el a beteg

viselkedésének okát. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a rituálék végzése

minél kevésbé zavarja a környezetet. A konfliktusokat már kezdeti stádiumban észleljük,

és az érintett felek részvételével beszéljük meg. Sok esetben elég, ha a problémákat

meghallgatjuk, kiventiláltatjuk. Ha családi nézeteltérés alakult ki a páciens kényszeres

viselkedése következtében, akkor igyekezzünk a feleket kibékíteni egymással.

VI. A viselkedésterápia során egyszerre mindig csak egy kényszercselekedet leküzdését

veszik célba. A még le nem küzdött rituálék végzésének a lehetőségét biztosítanunk kell az

osztályon, mert ellenkező esetben a páciens elvesztheti a bizalmát a személyzetben, és a

további kezelést elutasíthatja. Nem kívánt indulatok halmozódhatnak fel benne, amelyek

auto- vagy heteroagressziós cselekedetekhez vezethetnek. Ápolói feladat, hogy betegünk

számára a nyugodt környezetet és a feltételeket biztosítsuk a rituálék végzésére. Ki kell

deríteni, mi rontja, és mi teszi könnyebbé a szertartásokat. A környezetet ennek érdekében

felvilágosítjuk, hogy a páciens számára miért fontos a rituálék teljesítése.

Összegzés

A kényszeres-rögeszmés zavarral sok ember küszködik. Az egészségügyben dolgozók

a munkájuk miatt fokozottabban veszélyeztetettek. A legkisebb tévedésnek is súlyos

következménye lehet, az emiatt kialakuló állandó szorongást a minduntalan és egyre

gyakoribb önellenőrzéssel csökkenti a nővér, az orvos. Az évek során a kényszerek lassan

meghatározóvá válnak a mindennapos cselekedeteikben.

A betegek kezelése türelmet és odafigyelést igényel. A páciens gyógyulásának eredménye

nagymértékben függ attól, hogy sikerült-e jó terápiás kapcsolatot kialakítani és a kezelés

folyamán fenntartani.

Mivel a betegség „rejtőzködő”, az ápoló fokozottan figyeljen a környezetében lévő emberek

kényszeres viselkedésére utaló jelekre. Mindezt azért, hogy időben kezelésben részesülhessen

az egyén, és szenvedéseitől minél hamarabb megszabadulhasson.


174

A szomatoform zavarok

A szomatoform zavarok közös jellemzője a kimutatható szervi ok nélkül jelentkező

testi panasz, illetve a túlzott foglalatoskodás a testi tünetekkel. A következő négy fő fajtája

ismeretes:

Szomatizációs zavar;

Konverziós zavar;

Hipochondria;

Fájdalom-szindróma.

Egy tanulmány szerint, amely az alapellátásban megforduló

betegekkel foglalkozott, körükben 10-30%-nyi volt a

kimutatható ok nélküli testi panaszok aránya.

A szomatizációs zavart, amelyet régebben hisztériának neveztek, már az ókorban

felismerték, ez főként nőkre jellemző, és korai életkorban kezdődik. Fő jellegzetessége az

ismétlődő, a szervrendszerek többségét érintő tünetképződés. A - gyakran drámai módon

előadott - panaszok többsége fájdalom, szorongás, hangulati zavar, gastrointestinalis

rendellenesség, pszichoszexuális tünet. Pl. idegesség, gyengeség, szédülés, fáradtság,

hányinger, hányás, nehézlégzés, hasi puffadás, homályos látás, ájulás, vizelési és székelési

nehézség, nemi közöny, hát-, fej-, mellkasi, ízületi fájdalmak, suicid gondolatok,

gombócérzés a torokban, reménytelenség érzése, rossz közérzet…

A szomatizációs zavarok sajnos gyakran vezetnek ismételt sebészeti

beavatkozásokhoz, pszichoaktív szerek fogyasztásához illetve abúzusához, felbomló

házassághoz, depresszióhoz és suicid kísérletekhez. A legtöbb szomatizáló betegen egyúttal

személyiségzavar is észlelhető.

A konverziós zavarokhoz a szenzoros vagy motoros funkciókat érintő tünetek vagy

kiesések tartoznak, amelyek valamilyen belgyógyászati vagy neurológiai betegségre utalnak.

A fájdalom nem szerepel a tünetek között. A tünetek főleg stresszhelyzetet követően

jelentkeznek, azonban nem állnak akaratlagos kontroll alatt. Fontos kihangsúlyozni, hogy a

beteg ezeket nem szándékosan idézi elő, és nem is színleli. A típusos konverziós tünetek közé

a bénulások, az abnormális mozgások (például epilepsziás rohamokhoz hasonló), a

beszédképtelenség, a vakság és a süketség tartoznak. A tünetképződés gyakoribb nők, falusi

betegek, illetve alacsony társadalmi és gazdasági státusúak lévők között.

A konverzió diagnózisának felállításában nagy szerepet kap az ápolószemélyzet is,

hiszen a megfigyelése hozzájárul a belgyógyászati és a neurológiai zavaroktól való

elkülönítéshez és a kiújulást kiváltó pszichológiai tényezők kimutatásához.

A hipochondria -definíciója szerint- súlyos betegségtől való félelem testi tünetek

félreértelmezése következtében. Ez a meggyőződés az után is fennáll, hogy a megfelelő

orvosi kivizsgálás kizárta a panaszokért felelőssé tett szomatikus betegség meglétét. A

hipochonderek túlzott mértékben foglalatoskodnak az egészségi állapotukkal, s hajlamosak a

normális, fiziológiás érzetek felnagyítására, arra, hogy azokat betegségre utaló jelként

értelmezzék. Többségük egy bizonyos betegségtől fél. A hipochonderek panaszai is

érinthetnek több szervrendszert, számos kivizsgáláson és szükségtelen sebészi beavatkozáson

eshetnek át. A folyamatosan fennálló testi panaszok miatt kialakulhat gyógyszeraddikció.

Bármely életkorban kezdődhet, és egyformán gyakori a férfiak és a nők között. Általában

nincs kiváltó stressz.


175

A fájdalom-szindróma fő tünete egy vagy több

anatómiai régióban jelentkező fájdalom, amely jelentős

szenvedést okoz. Pszichológiai faktoroknak nagy

jelentőségük van a fájdalom kialakulásában,

súlyosságában és fennmaradásában. A fájdalom-

szindróma gyakran társul depresszióval.

A szomatoform zavarok kezelése

A legfontosabb, hogy mihamarabb helyes

diagnózist állítsanak fel, hiszen az ismételt kivizsgálások, sebészeti beavatkozások,

gyógyszerrendelések hatása az alapbetegségre elenyésző. Rövid, ám gyakori orvos-beteg

találkozókat kell tartani, amelyek lényege a figyelmes odafordulás, és az anamnesztikus

adatokra való válaszadás. A felkínált szomatikus tünetek helyett a betegre kell a figyelmet

fordítani. A gyógyszerek felírását minimalizálni kell. Tudatosítani kell a beteggel, hogy

tünetei körül forog az élete. Megbízható és hosszú távú orvos-beteg kapcsolat kialakítására

kell törekedni, hogy az orvostól orvosig járás megelőzhető legyen. Kórházi kezelés esetén a

személyzet magatartása támogató és figyelmet mutató legyen, miközben az önsegítést

bátorítja. Kerülni kell a tünetekre való túlzott odafigyelést és reagálást. Éreztetni kell a

beteggel, hogy a panaszainak hátterében nem szomatikus, hanem pszichés problémák bújnak

meg. A magatartás-modifikációt felhasználó terápiás modell szerint a beteget szigorú

ágynyugalomra kötelezik, s tájékoztatják, hogy a kényelmi szolgáltatások igénybevételére

állapota javulásnak függvényében kerülhet sor. Az ágyon kívül töltött idő a javulással

párhuzamosan fokozatosan növekszik. Az egyéni pszichoterápiák is hatékonynak bizonyultak.

Bizonyos szomatoform zavaroknál az antidepresszívumok és egyes szorongásoldók adásával

jelentős javulást értek el.

A szomatoform zavarokhoz kapcsolható rendellenességek

Létezik néhány, a szomatoform zavarokhoz tartozónak vélt állapot, amely testi

betegségek tüneteit utánozza, de más kategóriába sorolandó. Ilyen a factitiosus zavar és a

színlelés.

A factitiosus zavar testi vagy pszichés tünetek szándékos előidézése vagy színlelése.

E betegek számára valószínűleg lelki szükséglet a betegszerep vállalása. Tudattalan indítékok

hatására tettetik magukat testileg vagy lelkileg betegnek. Számos ilyen beteg számára a

kórházi lét életformát jelent. A tünetek előidézésének leggyakoribb módszerei: fertőző

anyagok használata, eltitkolt gyógyszerelés, önsebzés, hőmérővel kapcsolatos trükkök,

vizelettel kapcsolatos trükkök, hamis anamnézis.

A szimuláció hamis, vagy nagymértékben eltúlzott testi vagy lelki tünetek szándékos

előidézése; tehát a szimulálók tisztában vannak cselekedeteik okával. A motiváció külső:

például katonai sorozás alóli mentesülés, munkakerülés, anyagi kártérítés szerzése, bűnügyi

eljárás alóli mentesülés, gyógyszerekhez való hozzájutás stb.


176

Ápolástan

Az alábbiakban néhány jellemzően előforduló ápolási problémát mutatok be, amely

egy szomatoformos beteg kezelésekor adódhat.


I. A társas kapcsolatok zavara

a számtalan testi panasznak a

hatása következtében

A társas kapcsolatok

rendezése jó terápiás kapcsolat kialakítása a

beteggel

felismertetni, hogy mi idézi elő a

kapcsolatainak romlását

új magatartásformák kialakítása az

eredményes szocializáció érdekében

segíteni a családi kapcsolatok

helyreállításában

II. Az egyén eredménytelen

megküzdése a betegségtől

való téves félelmek miatt

Az egyén váljon képessé saját

megküzdési módok

kialakítására és alkalmazására

felmérni az egyén jelenlegi

küzdőképességét

éreztetni a személyzet részéről a

támogatást

a beteget bátorítani az önvizsgálatra

saját magatartásával kapcsolatban

segíteni, hogy építő módon oldja meg

a problémáit

a beteggel együtt megkeresni azokat a

nehézségeket, amelyeket nem lehet

közvetlenül irányítani

olyan helyzetek keresése, amely a

beteg önbecsülését fokozzák

küzdőképesség fokozása szerep és

helyzetgyakorlatok segítségével

III. A testi panaszok

hátterében megbúvó

organikus okok kockázata

Az ápolói megfigyeléssel

segíteni, a pontos

diagnosztizálást

a testi panaszok gondos megfigyelése

és dokumentálása

a rosszulléteket kiváltó események

megfigyelése

IV. A kikapcsolódási

tevékenység hiánya a

beszűkült gondolkodás és

tevékenység miatt

Elérni a beteg szabadidejének

tartalmas kitöltését a kezelőorvossal egyeztetve

fokozatosan kell a beteget az

osztályon való foglakozásokba

bevonni

a beteg motivációjának fokozása

a félelmek és szorongások feloldását

elősegíteni

a beteg bevonása saját napirendjének

megtervezésébe

kedvenc időtöltésének a végzéséhez

segítségnyújtás

biztatni az ápoltat a foglalkozásokon

való részvételre


177

V. A kezelési előírások és

együttműködés elégtelen

megvalósításának kockázata,

állapotának kóros megítélése

miatt

A kezelési előírások

elfogadtatása, és a beteg

együttműködésének

előmozdítása

az ápoló tárja fel azokat az oki vagy

járulékos tényezőket, amelyek az

eredményes kezelés útjában állnak

a beteg öntse szavakba félelmeit,

valamint, hogy mit vár el a

személyzettől

a beteg bizalmának elnyerése

állapotával kapcsolatban reális ön-

megítélés kialakítása

hasonló problémával sikeresen

megbirkózott ember bemutatása

a gyógyszerek szedésének pontos

nyomon követése, és az előírások

betartatása

VI. Önkényes gyógyszer-

fogyasztás veszélye, a

szomatizált panaszok

csökkentése érdekében

Elkerülni a gyógyszerek

önkényes használatát a gyógyszerek tárolására kialakított


rendszeres éjjeliszekrény-ellenőrzés

a kezelésbe vetett hit erősítése

elfogadó légkör

a szomatizált tünetek helyett az ápoló

a beteg személyére fordítson figyelmet

az előírt gyógyszeren felül csak a

legszükségesebb esetben adható

placebotabletta

VII. Szorongás és depresszív

állapot kialakulása annak az

érzésnek a következtében,

hogy nem kap kellő figyelmet

másoktól és tévesnek ítéli

kezelését

A szorongás oldása és a

hangulat javítása a személyzetbe vetett hit erősítése

a személyzet magatartása támogató és

figyelmet mutató legyen

az önsegítés bátorítása

a beteg biztonságérzetének fokozása

pozitív példák bemutatása

a beteg szorongásának kiventiláltatása

I. A szomatoformos beteg kapcsolatait nagymértékben megterheli a nem múló testi

panasza, amelyet minduntalan a környezetének jelez. Hosszabb távon a családja sem tud

mit kezdeni betegségével (panaszaival). A családtagoknak a beteghez fűződő viszonyát a

tehetetlenségük következtében fokozatosan felgyülemlő indulataik vezérlik. A

személyzetnek egyik legfontosabb teendője, hogy jó terápiás kapcsolatot alakítson ki a

pácienssel, mert ennek hiányában nem képzelhető el javulás. Általában a szomatoformos

betegek a pszichiátria előtt sok orvost és egészségügyi intézményt megjártak, ahol

rendszerint nem találtak szervi okot a panaszukra, és emiatt -hogy „szenvedéseiken” nem

tudtak segíteni- megrendült a bizalmuk az egészségügyben. Ennek a bizalomnak a

helyreállításán is dolgoznunk kell. Ha sikerült jó kontaktust kialakítani, törekedjünk

felismertetni a pácienssel, hogy a kapcsolatait mi terheli meg. Mi okozza, hogy a

környezetéhez való viszonya konfliktusoktól terhes. Érdemes különböző kellemetlen

élethelyzeteket felidéztetni, és a lehetséges okokat együtt feltárni. Segédkezzünk, hogy

betegünk új magatartási módokat kialakíthasson és gyakorolhassa. Beszéljük meg, hogy a

már feltárt kellemetlen élethelyzeteknél milyen viselkedéssel lehetett volna elkerülni a

nézeteltéréseket. Ha lehetőségünk van, mozdítsuk elő a családi kapcsolatok helyreállítását.

A család felvilágosítása a betegség természetéről elősegíti a megértő légkör kialakulását.

II. A pácienseknek gyakorta kimerülnek az energiái, és károsodást szenved a

megküzdőképessége a betegséggel. A fő ok: a betegségtől és kimenetelétől való félelem


178

(amelyet tévesen ítél meg), és aggodalom a meg nem értéstől a környezete részéről. A

célunk elérése érdekében felmérjük az egyén jelenlegi megküzdési állapotát. A páciens

állapítsa meg, mikor kezdődtek érzései és tünetei, milyen kapcsolatban állnak az

eseményekkel és az életében beálló változásokkal. Derítsük ki, mennyire képes a tények

közti kapcsolatokat felismerni. Buzdítsuk az önvizsgálatra saját magatartásával

kapcsolatban. Világítsunk rá, hogy a betegség leküzdésében milyen nagy szerepe van, és

orvosától, ápolóitól ehhez csak segítséget kaphat, de ezt a segítséget minden fenntartás

nélkül biztosítjuk számára. A problémák feltárásánál próbálja csoportosítani azokat,

amelyeken nem lehet közvetlenül segíteni, tehát neki kell alkalmazkodni, és azokat,

melyeken számára megnyugtató módon lehet javítani. Segítsük, hogy építő módon, és a

realitások talaján oldhassa meg nehézségeit.

Keressünk olyan helyzeteket, elfoglaltságokat, amelyek fokozzák a beteg önbecsülését és

személyes teljesítményét.

III. A páciensek éveken keresztül zúdíthatják szomatikus panaszaikat a környezetükre, és

amikor ténylegesen szomatikus betegség tünete jelentkezik, akkor már senki sem fogja azt

komolyan venni. Az is előfordulhat, hogy szomatikus hátterű panaszokat az orvosok

szomatoform zavaroknak tulajdonítanak. A statisztika azt mutatja, hogy a konverziós

zavarral diagnosztizált betegek 30%-ában később olyan belszervi vagy idegrendszerei

betegséget találnak, amellyel visszamenőleg is magyarázhatók a tünetek. A pontos

diagnosztizálást elősegíthetjük a gondos, objektív megfigyeléssel. A testi panaszok

jellegét, időbeni lefolyását, a test konkrét területeire való koncentrálódását dokumentáljuk.

Az esetleges kiváltó eseményeket, körülményeket is megfigyeljük és dokumentáljuk.

IV. Betegségcentrikus gondolkodása miatt a páciens gyakran képtelen kikapcsolódni.

Fokozatosan -a betegségén kívül- minden iránt elveszti az érdeklődését. Mind több

külvilági ingerrel történő elárasztással elérhetjük, hogy egyre kevesebb idejét foglalják le e

gondolatok. A kezelőorvossal minden esetben egyeztetve tervezzük meg a mind terhelőbb

foglalkozásokat. A fokozatosság elvét tartsuk be, mert a kezdeti sikertelenségek

visszavethetik ez irányú tevékenységünket. A beteg motivációját fokozzuk -például azzal

is, hogy érdeklődést mutatunk iránta- és arra biztatjuk, hogy ossza meg velünk érzéseit és

tapasztalatait. A félelmeket, szorongásokat felismerve és megismerve, ezeknek az

oldásában segítsünk. Vonjuk be a beteget a napirend kialakításába. A kedvenc időtöltéseit

mérjük fel, és amire kórházi körülmények között is van mód, annak végzésére bíztassuk,

illetve segítsünk a hozzávalók beszerzésében. A különböző foglalkozásokon való

részvételre is bátorítsuk.

V. A szomatoformos páciens nehezen tudja elfogadni, hogy az ő betegsége pszichés

eredetű, és a panaszainak hátterében nincsenek testi elváltozások. Biztassuk, hogy öntse

szavakba félelmeit és kétségeit a betegségével kapcsolatban. Próbálja meg az elvárásait

kifejteni nekünk. Ezeknek az ismereteknek a birtokában kíséreljük meg a realitások felé

terelni. Kerülendő a közvetlen konfrontáció, és a mindenáron történő meggyőzés a

betegsége jellegéről. Hasznos, ha hasonló gondokkal küszködő, de már gyógyulófélben

lévő pácienssel összeismertetjük.

VI. A különböző szomatizált panaszok csökkentése érdekében a betegek gyakran sok és

sokféle gyógyszert szednek. Az indokolatlan gyógyszerszedés visszaszorítása érdekében

már az osztályra bekerülést követően felhívjuk a beteg figyelmét, hogy csak a személyzet

által adott orvosságot lehet szedni. A nála lévő gyógyszereket elkérjük és elzárjuk. Ha

felmerül a gyanú, hogy önkényesen használ szereket, akkor rendszeres éjjeliszekrény-

ellenőrzéssel próbáljuk meg azokat megtalálni. A plusz gyógyszerszedés elkerülésének a

leghatékonyabb módja, ha a kezelésbe vetett hitét fokozzuk, és tudatosítjuk, hogy

bármiféle gond esetén a személyzethez bizalommal fordulhat, a szükséges segítséget meg


179

fogja kapni. A személyzet a szomatizált panaszok helyett a beteg személyére és a pszichés

problémáira fordítson figyelmet, sőt ezt az ápolás során bátran jelezze is. Azonban a

beteget nem szabad lebeszélni a tüneteiről, vagy azt mondani neki, hogy azok „csak a

fejében vannak”. Az ápoló az előírt gyógyszereken kívül csak a legszükségesebb esetben

adjon placebotablettát, és azt is pontosan dokumentálja le.

VII. Szorongás és lehangolt állapotok gyakran jelentkeznek, mivel a beteg úgy érzi, hogy

nem kap kellő figyelmet a környezetétől, nem ismerik el a betegségét vagy tévesen ítélik

meg, illetve nem a megfelelő kivizsgálást és kezelést kapja. Ezeken a gondokon a

személyzet támogató, elfogadó, empatikus magatartásával sokat lehet javítani. Azonban

figyelni kell arra is, hogy a páciens javulását ne csak a személyzet munkájától várja el. Az

önsegítésre bátorítsuk, és éreztessük, hogy a gyógyulása nagymértékben tőle függ. Az

állandó ápolói elérhetőséggel a biztonságérzetét fokozzuk. Arra ügyeljünk, hogy panaszok

esetén ne történjen egyetlen egyszer sem elutasítás. Az aktuális szorongást ventiláltatással

oldjuk.

Összegzés

A szomatoformos tünetekkel rendelkező betegek kezelése során a kórházi személyzet

magatartása támogató és figyelmet mutató legyen, miközben az önsegítést bátorítja. A

betegeknek el lehet magyarázni, hogy a zavart pszichológiai okok idézik elő. A közvetlen

konfrontáció ritkán bizonyul hasznosnak, hasonlóképpen a megszégyenítés, a zavarba hozás

is kerülendő. A betegek bármit is tapasztalnak, (fájdalmat, gyengeséget) számukra az mind

valóságos. Azt se feledjük, hogy mindig fennáll az a veszély, hogy a háttérben ki nem

mutatott szomatikus ok van.


180

A disszociatív zavarok

A disszociatív zavarok közös jellemzője: az identitás, a memória, a tudatosság

interaktív funkcióinak zavara vagy megváltozása; ami megjelenhet hirtelen vagy fokozatosan,

lehet múló vagy tartós lefutású. A zavarok skálája a memóriazavart okozó járulékos

személyiségek megjelenésétől a saját lét elveszettségének érzéséig terjed. A lakosság 10%-

ában mutatható ki valamilyen disszociatív zavar. E rendellenességek közé tartoznak az

amnéziás állapotok, a disszociatív önazonosság (többszörös személyiség) és a

deperszonalizációs zavarok.

A pszichológiai okokból kialakult emlékezetkiesést disszociatív amnéziának nevezik.

Definíció szerint: a fontos személyes információ egy vagy több alkalommal észlelt felidézési

képtelensége. A kiesett emlék többnyire traumatizáló vagy stresszélmény. A betegség súlyos

fizikai vagy pszichoszociális stresszkeltő élményt követően alakul ki (természeti katasztrófa,

háború). A háborús veteránokat vizsgáló egyik tanulmány szerint 5-20%-uk amnéziás volt a

csatában átéltekre; az összes pszichiátriailag sérült katona közül 5-14% számolt be

amnéziáról. Jellemzően zavarodottság, tanácstalanság, dezorientáció figyelhető meg, az ezt

követő éber időszakban a beteg képtelen fontos személyes információk, vagy akár saját

személyazonosságának felidézésére is. Az amnézia rendszerint hirtelen alakul ki, s percektől

napokig tarthat. A disszociatív amnézia oka ismeretlen, egyes magyarázatok szerint az

amnézia veleszületett képesség arra, hogy az ember stresszkeltő ingerekre adott válaszként

megváltozott tudati állapotba lépjen át.

A disszociatív fúga jellegzetessége a személyes múlt felidézésére való képtelenség, és

a részben vagy teljesen új személyazonosság felvétele, amely pszichológiai stressz

következtében alakul ki. A fúga hónapokig is tarthat.

A disszociatív személyiségzavar fő jellemzője: két vagy több különböző személyiség

vagy személyiségállapot kialakulása, mindegyiküknek viszonylag állandó az érzékelési

módja, viszonyulása és gondolkodása a környezettel és önmagával kapcsolatosan. A betegek

75-90%-a nő. A zavar kezdete a gyermekkorra, általában kilencéves kor előttre tehető. Oka

ismeretlen. Az egyik jelenleg elfogadott etiológiai modell szerint a zavar önindukált hipnózis

eredményeként fejlődik ki. Ennek során az erőszakkal, rossz bánásmóddal túlterhelt, vagy

elhanyagolt személy különböző személyiségeket hoz létre, hogy az őt ért trauma különböző

aspektusait feldolgozza. A személyek közötti váltás általában hirtelen következik be, ezt

stresszkeltő környezeti hatásoknak, a személyiségek közötti konfliktus következményének

tulajdonítják. A zavarhoz sok esetben szomatizációs panaszok is társulnak.

A deperszonalizációs zavarra jellemző, hogy a betegek időnként úgy érzik, hogy

megszakadt a kapcsolatuk saját lelki folyamataikkal vagy testükkel; külső szemlélőnek érzik

magukat, vagy úgy írják le, mintha álmodnának. Ez az élmény gyakran olyan érzést vált ki,

mintha az illető elszigetelődne saját érzéseitől, saját gondolataitól, saját voltától, gépiesnek

érzi az egészet. A deperszonalizációt derealizáció is kísérheti. Gyakorisága ismeretlen, bár

enyhe formái gyakorinak tűnnek. Számos pszichiátriai szempontból egészséges ember észlel

hasonló átmeneti jelenséget. Múló deperszonalizáció előfordulhat alvásmegvonás,

pszichoaktív szer okozta intoxikáció, életveszélyes helyzet (közlekedési baleset)

következtében. A deperszonalizációs zavar ezért csak akkor diagnosztizálható, ha súlyos,

állandó és jelentős szenvedést okoz. A betegség a serdülőkorban vagy a felnőttkor elején

kezdődik. A deperszonalizációs epizódok időtartama óráktól napokig, vagy hetekig is

eltarthat. A betegség lefolyását krónikusnak tartják. Az epizód kialakulását pszichológiai

stressz indukálhatja. A zavart gyakran kíséri szorongás.


181

A betegség kezelése: Első teendő az organikus okok kizárása. A beteggel szemben

türelmesnek és támogatónak kell lenni. A legtöbb amnéziás esetben az emlékek visszatérése

gyors és teljes. A gyógyszeres kezelésnek nincs igazolt hatása. Pszichoterápiával a javulás

elősegíthető.

Ápolástan

A következő táblázat a disszociatív-zavaros beteg esetében előforduló főbb ápolási

problémákat mutatja be.


I. A tünetek hátterében

megbúvó organikus okok

kockázata

Az ápolói megfigyeléssel

segíteni a pontos

diagnosztizálást

a beteg viselkedésének és tudati

állapotának a monitorizálása

a viselkedésben bekövetkező

változások körülményeinek pontos

megfigyelése; vitális paraméterek

ellenőrzése

a beteg állapotában bekövetkező

változások esetén haladéktalanul

orvost értesíteni

II. Szorongás az amnézia

miatt

A szorongás oldása a szorongás jeleinek észrevétele

a beteg félelmeinek kibeszéltetése

megerősíteni, hogy az emlékei

hamarosan visszatérnek

a hozzátartozók bevonása az emlékek

felidézése érdekében

erős szorongás esetén a beteg

biztonságérzetét fokozzuk az ápolói

jelenléttel

III. Suicidium veszélye a

megváltozott tudati állapot

következtében

Ne legyen öngyilkossági

kísérlete hangulatának és tudati állapotának

részletes követése

az öngyilkossággal kapcsolatos

gondolatokra történő rákérdezés

egyedül ne hagyja el az osztályt


IV. Szökés és kóborlás

kockázata a tudati változások

következtében



csak ápolói kísérettel mehet el


a szobatársak bevonása a felügyeletbe

V. Váratlanul fellépő

dühkitörés kockázata

A beteg és a környezet

épségének megóvása ha az anamnézisben szerepel utalás

dühkitörésre, akkor fokozottabban kell

felkészülni ennek elhárítására (pl.:

külön kórterem)

elfogadó légkör

a megfélemlítés elkerülése

ha kényszerintézkedést kell

alkalmazni, azt határozottan, gyorsan

és megfelelő erővel tenni


182

VI. Konfliktus a váltakozó

személyiség miatt

A konfliktusok kivédése az ápoló a különböző személyiség-

jegyekhez igazodva viszonyuljon a

beteghez

a környezet tájékoztatása a beteghez

történő helyes viszonyulásról

konfliktusok esetén határozottan

közbelépni

I. A disszociatív zavarok differenciáldiagnózisa szempontjából nagy segítséget

nyújtanak az ápolói megfigyelések. Gondosan nyomon kell követni a páciens viselkedését,

annak változásait, és a változások esetleges kiváltó tényezőit. Ezen időszakban szükséges a

vitális paramétereket pontosan ellenőrizni. A beteg fokozott ápolói felügyeletet igényel.

II. Minden emberrel megeshet, hogy nem jut eszébe valami, és ez számára kellemetlen,

idegesítő, feszültséget, illetve szorongást kiváltó állapot. (Gondoljunk csak egy

vizsgahelyzetre, amikor nem „ugrik” be valami.) A páciens néha még a saját nevére sem

emlékszik. Elképzelhető, hogy ez mekkora szorongást válthat ki. A személyzet részéről a

fő cél, hogy felismerje a nagyfokú szorongást, és megpróbálja oldani. Ennek érdekében a

beteget kibeszéltetjük, meghallgatjuk. Mivel az esetek döntő többségében az emlékek

visszatérnek, biztosítsuk, hogy ez csak átmeneti állapot. Segíthet, ha a rendelkezésünkre

álló információkat, amelyre a páciens nem emlékszik, megosztjuk vele. Jó hatású lehet, ha

a közeli hozzátartozókat is bevonjuk. Erős szorongás-nyugtalanság esetén az állandó

ápolói jelenlét megteremtésével a páciens biztonságérzetét fokozhatjuk.

III. A többszörös személyiségzavar esetén a statisztika azt mutatja, hogy az

öngyilkosságra hajló alternatív személyiség a betegek több mint 60%-ánál jelentkezik. Ha

az anamnézisében suicidiumra utaló adatok találhatók, vagy a páciensről nincsenek

megbízható tények a betegségének lefolyására, természetére vonatkozóan, akkor

számolnunk kell az öngyilkosság kockázatával. (Az ápolói teendő: lásd Az öngyilkos

magatartás c. fejezetet)

IV. Az amnéziával járó állapotokban, illetve a viselkedési, tudati változások idején

számolnunk kell azzal, hogy a beteg elhagyja az osztályt engedély nélkül. Az erre utaló

jelek észlelésekor (pl. az osztályon úgy közlekedik, mintha sohasem járt volna ott), állandó

ápolói felügyeletet kell biztosítani. Az osztályt csak ápolói felügyelettel hagyhatja el.

Célszerű a szobatársak segítségét kérni, hogy ha látják távozási szándékát, akkor azt a

személyzetnek jelezzék.

V. Az anamnézis felvételekor fontos, hogy a beteg esetleges múltbéli indulatos, agresszív

viselkedésére rákérdezzünk, illetve felderítsük. Ehhez minden rendelkezésünkre álló

információforrást fel kell használnunk (például a hozzátartozókat). Ha ilyen viselkedésre

utaló értesüléseket kaptunk, akkor fokozottabban kell felkészülni a dühkitörések

megelőzésére és megfékezésére. Ha lehetséges, megfigyelés céljából elkülönítőbe vagy

külön kórterembe helyezzük. Ha jelentkezik dühkitörés, próbáljuk az okát kideríteni

(milyen ingerekre adhatta ezt a válaszreakciót). Csökkenthető mindenfajta indulatos

viselkedés kockázata, ha a személyzet elfogadóan viselkedik vele szemben, és kerüli a

megfélemlítéseket. Agresszív megnyilvánulások esetén gyorsan, határozottan, és megfelelő

erővel közbe kell avatkoznunk.

VI. Sok konfliktus forrása lehet, amikor a páciens időről időre átvált egy másik

személyiségre. A személyzet tagjai már megszoktak a betegtől egyfajta viselkedésmódot,

kialakították magukban a viszonyukat hozzá, és ez az alternatív személyiség

jelentkezésénél felborul. Ez a személyzetben frusztrációt okozhat, és az emiatt keletkezett

indulatait visszavetítheti a betegre. Az ápoló minden esetben az adott személyiséghez


183

igazodva bánjon vele.

A leggyakoribb alternatív személyiségek:

amnéziás személyiség;

saját névvel rendelkező személyiség;

dühös alternatív személyiség;

depressziós alternatív személyiség;

különböző életkorú alternatív személyiség;

öngyilkosságra hajlamos alternatív személyiség;

ellenkező alternatív személyiség.

A szobatársakat is tájékoztatjuk a megfelelő viszonyulásról. A konfliktusok kialakulását

már kezdeti stádiumban észlelnünk kell, és érzelemmentesen kell közbelépnünk.

Összegzés

A disszociatív zavarban szenvedő páciens esetében a legfontosabb ápolói teendő, hogy

-objektív megfigyelések révén- az orvost jól használható információkhoz juttassa a megfelelő

diagnózis felállítása érdekében. A terápiák kialakítása sem nélkülözheti az ápolói észleléseket.

A beteg „furcsa” viselkedése nagy terhet ró a személyzetre, azonban ha viselkedését

elfogadjuk a betegség tünetének és mindig ezt tartjuk szemünk előtt, akkor indulatmentesen

ápolhatjuk, javulását jobban elősegíthetjük.


184

Táplálkozási zavarok

A táplálkozási rendellenességek ősi eredetűek. A bulimia (amely mértéktelen evés és

hashajtás ciklusaiból áll) előfutára az ókorban a szibariták lakomája volt. Ezeken a lakomákon

a vendégek fesztelen mértéktelenséggel faltak, majd mindent kihánytak, hogy újra még többet

ehessenek.

Az anorexia nervosa és a bulimia nervosa e betegségcsoport két legfontosabb tagja. A

közép- és főiskolás korú nőnemű népességben az anorexia nervosa feltételezett gyakorisága

megközelítőleg 1%, a bulimia nervosáé pedig eléri a 4%-ot. Férfiak körében mindkét

betegség gyakorisága a nőkre jellemző arányszám egytizedére tehető.

Tünetek

Az anorexia nervosa fő tünetei a kívánatosnál legalább 15%-kal alacsonyabb testsúly

és súlyos testsémazavar, ami miatt a beteg még akkor is retteg a hízástól vagy a kövérségtől,

amikor már súlyosan lefogyott. Folytonos és drasztikus fogyókúrával (éhezés, önhánytatás,

túlzott testedzés, hashajtók, vízhajtók, pszichostimulánsok szedése) tartják a betegek a

súlyukat abnormálisan alacsony szinten. A fogyás örömet okoz. A betegség progresszióját

jelzik a szomatikus szövődmények. A pubertás korban kezdődő esetekben a nőknél nem

jelentkezik a menstruáció (primer amenorrhoea), idősebb korú betegeknél szekunder

amenorrhoea alakul ki. Az anorexia nervosa prognózisa igen rossz, a betegek kb. 7%-a

meghal a betegség első 10 évében!

A bulimia nervosa esetén jellegzetesek a rendszeresen ismétlődő kényszeres evési

epizódok, amikor a beteg óriási mennyiségű ételt fogyaszt. Ezt levertség, bűntudat, és

drasztikus súlycsökkentés követi: önhánytatás, hashajtás, szigorú diéta, vízhajtók szedése.

Nagyok a súlyingadozások, a betegek ismételten próbálkoznak fogyókúrával. Egyesek tartani

tudják a súlyukat, nem híznak el.

Habár a két betegség különböző, a beteg akármelyikben is szenved, egyaránt az a

legfőbb gondja, hogy milyen az alakja és a testsúlya.

A táplálkozási zavarok orvosi szövődményei a következők: amenorrhea;

hidegérzékenység; székrekedés; alacsony vérnyomás; bradycardia; hipothermia; lanugo

szőrzet; hajhullás; pontszerű bőrvérzések; carotinaemiás bőr; fültőmirigy-nagyobbodás;

fogerózió; fogszuvasodás; nyelőcsőerózió; nyelőcső perforáció; endokrin elváltozások.

Klinikai kezelés

A gyógykezelés célja anorexiások esetén az, hogy visszaállítsuk a súlyukat a normál

határokon belülre, bulimiásoknál pedig az, hogy biztosítsuk a metabolikus egyensúly elérését.

Célunk még a beteg eltorzult étkezési szokásainak helyreállítása. Kórházi kezelés akkor

javasolt, amikor a beteg kiéhezett állapotban van, igen nagy a súlyhiánya, vagy alacsony a

vérnyomása, hypothermiája van. A táplálkozási rendellenességek kezelésére rendszerint a

viselkedésterápiát kombinálják az egyéni pszichoterápiával. A kezelések kidolgozott

protokollok szerint történnek.


185

Ápolástan

Az anorexiás betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő



I. A szervezet szükségleteihez

képest csökkent az

energiabevitel

A beteg fiziológiás

tápanyagszükségletének a

szervezetbe juttatása

a beteggel, az orvossal és a

táplálkozási szakemberrel határozzuk

meg a beviteli tápanyagot

megbeszélni a beteggel az

együttműködés előnyeit, és az étrend

megszegésének következményeit

az étkezés megtagadása esetén orvost

értesíteni

a beteg étkezése ápolói felügyelet

mellett történjen

az étkezés hossza ne haladja meg a 30

percet

az étkezést követő egy órán keresztül

csak ápolói kísérettel hagyhatja el az

ágyat

súlymérés az ébredést követő első

ürítés után

a javulásba vetett hit erősítése

súlygyarapodás esetén jutalmazás

II. Az énkép zavara, mert

önmagát kövérnek ítéli meg

A beteg énképe a realitás felé

közeledjen a beteg bizalmának elérése

bátorítsuk érzéseinek kifejezésére

az énkép monitorizálása

hasonló problémával küszködők

bemutatása

oktatófilm bemutatása a betegségről

finoman tereljük a realitások felé

III. Folyadékhiány kockázata

a hányás és a rendkívüli

súlyvesztés következtében

Napi 2000 ml-re emelni a

folyadékbevitelt a dehidráció jeleinek korai észrevétele

biztosítani a páciens kedvenc italát

meghatározni műszakonként a

folyadékbevitelt

vezessen a beteg naplót a bevitt

folyadék mennyiségről

dokumentálni az elfogyasztott

folyadékmennyiségét

a vizelet fajsúlyának rendszeres

ellenőrzése

az elfogyasztandó folyadék ne fokozza

a kiválasztást

IV. Az alvásrend zavara a

testsúllyal kapcsolatos

félelmek és szorongások

következtében


visszaállítása a nappali alvások csökkentése



kiküszöbölése

a szorongás okának kibeszéltetése és

oldása

a kórterem nyugalmának biztosítása


186

V. Szorongás a fáradékonyság

miatt

A szorongás oldása a beteg felvilágosítása

fáradékonyságának okairól

megbeszélni a fáradékonyság miatti

érzéseit, félelmeit

pontozza a beteg napszakonként a

fáradékonyságát a kezelés ideje alatt

tervezzük meg a napirendjét a kapott

eredmények alapján

vessük össze a napi fáradékonysági

értékek változását a súlygörbével

VI. A bőr károsodásának

kockázata az alultápláltság

miatt kialakult bőrszárazság

következtében

A bőr víztartalmának

fokozása és a károsodások

megelőzése

vízpótló testápolók és kenőcsök

használata

a bőr pH-ját nem befolyásoló szappan

használata

VII. Vastagbélpangás az

elégtelen táplálék- és

folyadékbevitel miatt

A béltartalom normális

haladásának az elérése salakanyagban gazdag étrend

biztosítása

a napi 2 liter folyadék elfogyasztása

a reggeli előtt ½ órával egy pohár

meleg vizet fogyasszon a beteg

félig guggoló testhelyzetben történjen

a székelés

a székletürítés megkönnyítése

érdekében paraffinos instillációt

alkalmazzunk

a hasizmok tornáztatása

VIII. Sérülés kockázata az

alacsony vérnyomás

következtében létrejött

szédülés miatt

Sérülések megelőzése rendszeres vérnyomás-ellenőrzés

szédülés esetén a helyváltoztató

mozgás ápolói felügyelettel történjen

gyakorlati tanácsok adása a sérülés

elkerülésére

IX. A kezeléssel szembeni

kritikus viselkedés a betegség

belátás hiánya miatt

Az előírt kezelési menet

fenntartása a személyzet minden tagja ismerje a

kezelés „menetrendjét”

a kezelés egységes és következetes

betartatása


a kedvezmények megvonása

I. A táplálkozási hiba létrejöhet a szervezet szükségleteihez képest csökkent energiafelvétel,

az energiabevitelt messze meghaladó testi erőkifejtés, az evés elutasítása, az evés után

szándékos hányás és/vagy hashajtók fölösleges használata következtében. A beteg és a

kezelést végző team közösen meghatározza az elfogyasztandó táplálék mennyiségét és a

táplálékfogyasztás körülményeit. A mennyiség függ a beteg súlyától és a testfelületétől. Az

étkezés körülményei pedig a következők: naponta hatszori étkezés; meghatározott testsúly

eléréséig ennek az elfogyasztása a betegágyban történjen ápolói felügyelet mellett;

maximálni kell a táplálkozásra szánt időt (30 perc); az elfogyasztott étel szervezetben

tartása érdekében szigorú ágynyugalmat tartassunk be; ezen időszakban ha elengedhetetlen

az ágy elhagyása, csak ápolói felügyelettel történhet. Fontos, hogy tisztában legyen a beteg

a kezelés folyamatával, várható eredményeivel, és az együttműködés elutasításának

következményeivel. Ezekről a témákról őszintén beszélgessünk a pácienssel. A napi

súlymérés körülményei azonosak legyenek. Mindig ugyanabban az időpontban (reggeli

ébresztést követően), azonos ruhában, és vizelet- és/vagy székletürítés után. A mért súlyt

jegyezzük fel, és grafikonon ábrázoljuk. A különböző jutalmazásokhoz szükséges elérendő

testsúlyokat pirossal jelöljük. Például ha a beteg képes elérni a súlyával kapcsolatos


187

célkitűzést, a szigorú ágynyugalmát mérsékelni lehet, látogatókat fogadhat, vagy a WC-re

kísérő nélkül mehet stb.

II. Az anorexia nervosa diagnosztizálásának a kulcsa a testsúly és a testsúlyról alkotott

kép közötti diszkrepancia. Azok a súlyhiányos emberek, akik normálisan viszonyulnak

ehhez a kérdéshez, felismerik, hogy súlyuk kicsi, sőt az már ártalmas is lehet, és hízás

iránti vágyukat fejezik ki. Az anorexiások ezzel szemben még „csontsoványan” is magukat

kövérnek látják; míg egy másik ember soványságát objektíven ítélik meg. A kóros énkép

javítása érdekében először a beteg bizalmát nyerjük meg. A pácienssel történő

beszélgetések során biztassuk érzéseinek, félelmeinek kifejezésére. (A gyógyulás felé

vezető út első lépése, ha érzéseit valaki már képes megfogalmazni és megosztani

másokkal.) Hasonló problémával küszködő beteggel történő megismertetése is hasznos

lehet annak érdekében, hogy elfogadja betegségének jelen állapotát. Ismeretterjesztő film

(az anorexiáról) együttes megnézése és megbeszélése ráébresztheti páciensünket, hogy sok

ember küszködik hasonló gonddal. Folyamatosan monitorizáljuk énképét, és a legkisebb

javulásokat visszajelezve, próbáljuk meg finoman a realitások felé terelni.

III. A betegek előszeretettel használnak hashajtókat, vízhajtókat, illetve hánytatják

magukat, ami súlyos folyadékhiányt okozhat. Az ápolás során a dehidrációt meg kell

előzni vagy szüntetni. A páciens felvételénél ellenőrizni kell, hogy a fentebb említett

szerek ne legyenek nála. A dehidráció jeleit (száraz bőr és nyálkahártyák, csökkent

bőrturgor, koncentrált vizelet stb.) korán észleljük. Kérdezzük ki a pácienst, hogy

legszívesebben milyen folyadékot fogyasztana, és ha nem kontraindikált (például a kávé,

grépfrútlé diuretikus hatású), biztosítsuk számára. Műszakonként határozzuk meg a

kívánatos mennyiségű folyadékbevitelt, például délelőtt 1000 ml, délután 700 ml, éjjel 300

ml. Ha kooperábilis a páciens, akkor megkérjük vezessen folyadéknaplót, amit

műszakonként ellenőrizzünk le. Ha nincs meg a megfelelő együttműködés, abban az

esetben az ápolók vezessék a folyadéklapot. A vizelet fajsúlyának napi ellenőrzésével jól

nyomon lehet követni, hogy a szervezetbe juttatott folyadék elégséges, vagy sem.

IV. A páciensek gondolatai állandóan a külsejük, testsúlyuk és fogyókúrájuk körül járnak.

Egy idő után, mivel nem képesek kitörni ebből a gondolatkörből, egyre erőteljesebben

szoronganak, ami miatt az alvásuk nehezítetté válik. A pihenés elősegítése érdekében az

alvás optimális feltételét meg kell próbálni biztosítani. A kórteremben lévő betegek

lehetőleg egy időben feküdjenek le, miután kiszellőztettünk és betegeink felkészültek az

alvásra (tusolás, zuhanyozás, szájtoalett elvégzése). Ha van olyan páciens, aki a kórterem

nyugalmát a viselkedésével nagymértékben zavarja (pl. mániás beteg), akkor el kell

különíteni. Ha a megfelelő körülmények ellenére sem képes elaludni betegünk, az okokat

feltárjuk. Kibeszéltetjük, majd a szorongás tárgyáról eltereljük a gondolatait. Éreztetjük a

beteggel, hogy nem hagyjuk magára, és bármiféle gond esetén számíthat segítségünkre.

Sok esetben, ha biztonságban érzi magát a páciens, ettől megnyugszik és elalszik. Ha ezen

szorongásoldás nem vezet eredményre, szükség esetén adjunk rövid hatású altatót, illetve

orvosnak jelezzük a problémát.

V. Az éhezés következtében a szervezet kimeríti tartalékait és legyengül. Az állandó

fáradékonyság és kimerültség érzése súlyosan érinti a pácienst, aki eddig tevékeny életet

élt. Tehetetlensége, hogy nem képes úgy ellátni feladatát, szorongást vált ki. Először

mondjuk el neki a fáradékonyság okait, és biztosítsuk, hogy a kezelést követően ezen

panaszok csökkeni fognak. Fontos, hogy legyen a betegnek kivel megbeszélni az érzéseit,

ami egy bizalomra épülő, jó beteg-ápoló kapcsolatot feltételez. Megkérjük, hogy egytől tíz

pontig pontozza napszakonként fáradtságát. 2-3 nap elteltével -a kapott eredmények

birtokában- tervezzük meg a napi programját. Például a mozgásos tevékenység (fürdés,

gyógytorna stb. ) az erőnlét maximumára essen, a pihenések az erőnlét minimumára. Ha a


188

kapott napi eredményeket átlagoljuk, és a súlygörbére rávetítjük, a beteg objektív adathoz

juthat, hogy a testsúly gyarapodásával az erőnléte is növekszik.

VI. Az alultápláltság és a folyadékhiány miatt a bőr veszít víztartalmából, és emiatt

sérülékenyebbé válik. A károsodások megelőzése érdekében a bőr víztartalmát helyre kell

állítani, illetve mechanikai igénybevételét csökkenteni. A lúgos szappanok, tusfürdők

tovább szárítják a bőrt, ezért ügyeljünk, hogy a megfelelő pH értékű készítményeket

használja. A hozzátartozókkal hozassunk be hidratáló testápolókat és kenőcsöket. A test

felületét naponta többször is segítsünk bekenni.

VII. A gyakori és intenzív koplalás következménye a bélműködés renyhesége, a

perisztaltikus mozgás csökkenése, ami bélpangást eredményez, leggyakrabban a

vastagbélben. A vastagbélpangás tünetei: ritka székletürítés, kemény, száraz széklet,

erőlködés székelés közben, fájdalmas székelés, haspuffadás, hasfájás, végbéltáji

nyomásérzés. A béltartalom normális haladása érdekében salakanyagokban gazdag

étrendet állítsunk össze. Fontos a minél több (minimum 2 liter) folyadék elfogyasztása. A

reggeli előtt ½ órával megivott 2 dl meleg víznek is jótékony hatása van. A székelés

megkönnyítése érdekében világosítsuk fel a beteget, hogy az ürítés félig guggoló

testhelyzetben történjen. Ha a széklet besűrűsödött, instilláljunk testmeleg paraffinos

olajat, és tartassuk vissza 20-30 percig. A megfelelő torna is fokozza a bélmotilitást. A

gyógytornász tanítsa meg ezen gyakorlatokat. A székelés közbeni erős hasprés

vagusizgalmat válthat ki, ami bradycardiát és szédülést okozhat. Ha jelentkeznek ezek a

tünetek, a kezelés első heteiben rendszeres beöntéssel és hashajtók adásával könnyítsük a

székelést.

VIII. Az alacsony vérnyomás miatt a páciensek szédülhetnek, és ez sérülés okozójává

válhat. A sérülések elkerülése érdekében rendszeresen ellenőrizzük a vérnyomást. Ha

nagyon alacsony értékeket tapasztalunk, akkor a beteg helyváltoztató mozgása csak ápolói

felügyelettel történjen. Világosítsuk fel a beteget, hogy az ágyból hirtelen ne keljen fel,

hanem először lassan üljön fel, majd kis várakozást követően álljon csak fel. Ott

közlekedjen csak, ahol biztonságosan meg tud fogódzkodni.

IX. Sok evési zavarral küzdő páciens saját jószántából nem kér gyógykezelést, és tagadja,

hogy beteg. Leginkább a családtagok vagy a barátok viszik őket -akaratuk ellenére-

orvoshoz. Ennek tükrében érthető, hogy ilyen esetekben a páciens kritikus a személyzettel

szemben, viselkedése manipulatív. Rendszerint az étkezési zavar kezelési előírásaival nem

ért egyet. Jellemzően újra meg újra követelőzik, hogy rávegye az orvost és az ápolót a

kezelési előírás módosítására. Véget nem érő folyamat indulhat így el, mihelyt engedünk a

kérésnek, mert rögtön megszületik az újabb követelés. A beteg átveszi az irányítást, és a

betegségéből nem fog kigyógyulni. Célunk elérése érdekében, amely a kezelési menet

fenntartása, a személyzet minden tagjával ismertetni kell a tervezett kezelési módot. A

kezelés egységes és következetes betartása mindenkire kötelező. Ha nem megfelelő

együttműködést tapasztalunk a páciens részéről, vagy a kitűzött célokat nem éri el (például

heti egy kiló súlygyarapodást), a kedvezmények (például látogatók fogadása) megvonásra

kerülnek.

Összegzés

A táplálkozási zavarban szenvedő betegek kezelésekor empátiás kapcsolat

kialakítására kell törekedni. Akkor érhetünk el sikereket, ha a személyzetben megbíznak, és

megértik illetve elfogadják a kezelés szükségességét és annak módját. Nehéz ezt elérni, mert

az anorexiás páciensek manipulatívak és motiválatlanok lehetnek, valamint hiányozhat

belőlük a betegségbelátás képessége. Ellenállásukat csak a beteggel együtt érző, jól

összeszokott teammunkával lehet áttörni.


189

Oligofréniák

Az oligofrénia, vagy szellemi elmaradottság az elme megrekedt, vagy tökéletlen

fejlődési állapota, amelyet specifikusan az intellektus szubnormalitása jellemez. A fogyatékos

gyermekeknél nemcsak a képességek sérülésével és módosult fejlődésével kell számolni,

hanem a szocializációs folyamat zavarával is. Az eredeti görög megnevezés „kis értelmű-

elméjű” (oligo-phren). Ezt az elnevezést elevenítette fel a modern pszichiátriában E. Bleuler.

Az oligofréniák társadalmi ellátása két szakterület kompetenciáját érinti: oktatási

vonatkozásában a gyógypedagógiáét, betegség vonatkozásában pedig a pszichiátriáét.

Az oligofréniák diagnosztikai kritériumait három aspektusból közelíthetjük meg:

biológiai kritérium

pszichológiai kritérium

szociális kritérium

A biológiai kritériumok egyrészt az idegrendszeri vizsgálat leleteire, másrészt az

egyes oligofréniák szomatikus vizsgálatának specifikus adataira támaszkodnak.

A pszichológiai kritériumok mindenekelőtt a kognitív funkciók

teljesítményzavarának a vizsgálatára támaszkodnak. A teljesítményzavart az

intelligenciatesztek regisztrálják. Az értelmi fogyatékosság ebben az értelemben az IQ

segítségével osztályozható.

Enyhe fokú értelmi fogyatékosság (debilitás) 50 és 69 IQ között. Praktikus ismereteik

elég jók lehetnek, fogalmi körük azonban magasabb nívót nem ér el. Elvont fogalmaik,

magasabb rendű szociális, etikai, erkölcsi érzelmeik fejletlenek. Ítélő- és kombinatív

képességük gyenge. Személyi higiénéjüket többnyire elhanyagolják.

Középsúlyos értelmi fogyatékosság (imbecillitás) 36 és 49 IQ között. Magatartásukat a

nehezen fékezhető indulatok jellemzik. Inkább érzelmeik és ösztöneik vezérlik őket, ítélő-

és áttekintőképességük gyenge. Gyakori a dadogás, és a szögletes, rossz koordinációjú

mozgás.

Súlyos értelmi fogyatékosság (idiócia) 20 és 35 IQ között. Egy részük beszélni sem tud,

nem lát, nem hall jól; járni is nehezen tanulnak meg. Gyakran végeznek ritmikus

mozgásokat, szeretnek mindent megrágni, lepedőt, párnát stb. Sok bennük a primitív

indulati reakció. Vizelet- és székletürítésüket a közönyösségük miatt nem képesek

szabályozni.

Legsúlyosabb idiócia, mély mentális elmaradottság 20 alatti IQ.

Az értelmi fogyatékosság szociális kritériumai az iskolai előmenetelből, a

foglalkozási és életviteli adatokból adódnak. A debilek az általános iskolát többnyire képesek

elvégezni. Az imbecillek csak egy-két osztály teljesítésére képesek.

A gyengeelméjű emberek ápolása, gondozása, felügyelete az érintett családokra és a

társadalomra súlyos terhet ró. A súlyosabb fokú gyengeelméjűek az összlakosság kb. 1%-át

teszik ki. A reprodukciójuk az össztársadalmi arányokon belül növekszik. Fokozott

befolyásolhatóságuk, csökkent kritikai készségük miatt könnyen válnak bűnözővé,

bűncselekmények társtetteseivé, elkövetőivé. Ma az értelmi fogyatékosságok sok száz okát

ismerik (genetikai okok, praenatalis károsodások, perinatalis károsodások, korai postnatalis

károsodások, neuroendokrin betegségek, mérgezések, gyermekkor alatt ható táplálkozási

tényezők, pszichoszociális tényezők), ezek együtt is csak kb. az összes eset 1/3-át

magyarázzák.


190

Ápolástan

Az oligofrén emberek általában akut pszichiátriai teendőket nem igényelnek, illetve

ellátásuk a pszichiátriának csak határterülete, ezért ezeknek a betegeknek az ápolását

érintőlegesen, és csak ápolási problémák megfogalmazására szorítkozva tárgyalom.

Önellátási hiány a táplálkozás; tisztálkodás; öltözködés; a WC-használat terén

Vizelet- és székletincontinentia

A táplálkozásra alkalmatlan anyagok fogyasztásának kockázata

A szervezet igényeit meghaladó tápanyagbevitel a felfokozott éhségérzet és az önkontroll

hiánya miatt

Félrenyelés kockázata a kontrollálatlan étkezési mód következtében

Mérgező anyag fogyasztásának a kockázata a rossz kognitív funkciók miatt

Baleset kockázata a rossz érzékszervek, a darabos és koordinálatlan mozgás

következtében

A bőr károsodása az inaktivitás és az erőteljes vakarózás miatt

A légutak elégtelen tisztulása a légúti váladék eltávolításának a képtelensége miatt

Indulatos, agresszív viselkedés az önkontroll hiánya miatt

Nem kívánt terhesség kockázata a kritikátlan szexuális indíttatás miatt

Kikapcsolódási tevékenység hiánya az érdektelenség miatt

Szóbeli kapcsolattartás zavara a kis szókincs és a rossz artikuláció miatt

A kognitív funkciók terén várható javulás elmaradásának és romlásának a kockázata

A gondozók, ápolók és gyógypedagógusok tegyenek meg mindent, hogy az oligofrén

személyek korlátozott képességeiket maximálisan kifejleszthessék. Ennek érdekében a

meglévő kognitív funkcióikat állandóan gyakoroltassák, illetve mind megterhelőbb

gyakorlatokkal, játékokkal juttassák őket újabb és újabb ismeretekhez. Próbálják a felfokozott

szeretetigényüket mind maradéktalanabbul kielégíteni. Tartsák szem előtt, hogy az értelmileg

elmaradott fogyatékos embereknek joguk van az hasznos, tartalmas emberi élethez, az

állapotukhoz mért önkifejtéshez, értelmes elfoglaltsághoz. Mivel ezek az emberek

sérülékenyek, jogaik megfelelő érvényesítésére képtelenek, ezért ápolásukban,

gondozásukban a humánum és empátia sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az ápolás

egyéb területein.


191

A pszichiátriai beteg foglalkoztatásának története

Már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak felhasználták az elmebetegségek

kezelésében a játékot, a zenét, a lazító gyakorlatok végzését, a táncot. Az egyiptomiak a

depressziósok hangulatát játékokkal, sétákkal, zenés csónakázással javították. Aesculapiades

(i.e. 128-56) zenét, elfoglaltságot javasolt. Celsius (i.e. 30 - i.sz. 30) a depresszióra kerti

munkát, zenét, beszélgetést, szavalást, az izgatott, felhangolt betegeknek pedig megerőltető

testi munkát talált jó hatásúnak.

Az ókori nagy birodalmak bukásával a pszichiátriai természettudományos nézetek is

háttérbe szorultak. Több mint egy évezredes szünet következett Európában a foglalkoztatási

terápiák területén. Az elmebetegeket megszállottaknak, boszorkányoknak hitték, és nem

kezelték őket. Könyves Kálmán magyar király a XII. század elején tiltotta meg a

boszorkányégetést. A londoni Betlehem kórházban foglalkoztatták rendszeresen a XV. század

elejétől az elmebetegeket, majd a saragossai kórházban szerveztek rendszeres munkát

számukra. A nagy forradalmat Pinel munkássága jelentette, aki 1798-ban Párizsban 49

elmebetegről levette a bilincset, és munkaterápiás foglalkoztatásukat is megkezdte. Pinel

kimondta: „Az elmebetegek nem vétkesek, akiket büntetni kell, hanem betegek, akik

megérdemlik mindazt a figyelmet, amellyel a szenvedő emberiségnek tartozunk.” Felhívása

visszhangra talált egész Európában, és az elmebetegek iránti új, megértő magatartás kezdetét

jelentette. Jacobi létesítette a porosz Rajna-tartomány első elmegyógyintézetét. Használatban

volt a kényszerzubbony, a kényszerszék, de a nem dühöngő betegek megerősítéséről is egy

sor életrendi előírás gondoskodott. A hangsúly a friss levegőn való testmozgáson, elsősorban

a kerti és a földművelési munkákon volt. Ajánlotta a favágást, az asztalos munkát a

férfiaknak, nőknek pedig a konyhai és mosókonyhai elfoglaltságot. A „lélek dietetikáját” is

gyakorolták, így a számolást, olvasást, színházi játékokat és a táncot.

A palermói kórházban Pisani (1824) vette le az ápoltak lábáról a bilincset, akik ezután

kerti munkát végeztek, amiért pénzt kaptak. Hanwrilben Connoly és munkatársai mindenfajta

kényszerítő eszközt elhagytak, s a mezőgazdasági munka mellett az ipari munkát is

bevezették. Esquirol a következőket mondta: „A munka értékes kiegészítő gyógymód. Nem

helyettesíthetők egészen a séta, a zene, a felolvasások és más társadalmi események. A

foglalkoztatásban a munka foglalja el az első helyet, de súlyt kell helyezni a szórakozásra és a

tanulásra is.”

A terápiás célú csoportfoglalkozások kezdetének Biaggio Miraglia munkásságát

tekinthetjük, aki 1845-ben Nápoly mellett földművelés-, kézműipar-, zene-, és színjátszó-

terápiás foglalkozásokat szervezett.

Magyarországon 1851-ben nyílott meg Schwarzer Ferenc intézete, ahol a betegeket

mezőgazdasági és kézműipari munkával foglalkoztatták, sőt játékkal, kirándulással,

színházlátogatással igyekeztek a szabadidejüket is kitölteni.

Az 1920-as években kezdték vizsgálni a munkaterápia hatásait. Giljarovszkij és

Protapopov a kollektív munka hatásának megismerését tűzték ki célul. A II. világháború alatt

a betegek foglalkoztatása nemcsak terápiás céllal történt, hanem a hiányzó munkaerő

pótlására is.

Az első munkaterápiás elmegyógyintézet hazánkban Intapusztán alakult 1952-ben.

Később Simaságon, Pomázon, Dobán jöttek létre ilyen intézetek. Közben a munkaterápiás

foglalkoztatások a pszichiátriai osztályokon is polgárjogot nyertek.


192

Szabó Zsuzsanna: Pszichiátriai betegek rehabilitációja

„Tisztelni mások emberi méltóságát azt jelenti, nem foszthatjuk meg őket a lehetőségtől, hogy

érdemben részt vegyenek problémáik megoldásában. Az önbecsülés törékeny, nem egy eleve

meglévő, örökre adott valami. Nap mint nap meg kell érte küzdeni, és csak azoknál szilárdul

meg és marad fenn, akik aktív szerepet játszanak sorsuk irányításában.”

-Saul Alinsky-

Értük-Velük-Nélkülük semmit! - talán a szakmában dolgozók jelmondata is lehetne. Az

idézet szinopszisa is egyben magának a pszichiátriai betegek rehabilitációja – c. fejezetnek.

Rámutat arra a fajta terápiás szemléletre, amely a kliens-terapeuták-hozzátartozó aktív

együttműködésén alapszik, amely módszer alkalmazása nélkül nem beszélhetünk a

pszichiátriában modern pszichiátriai gyógykezelési szemlélet alkalmazásáról.

Ha nagyon röviden szeretném megfogalmazni mit is értek a pszichiátriai betegek

rehabilitációja alatt, akkor azt mondanám: a betegember pszichéjének, lelkének az

„újraélesztését”. Természetesen nem klinikai értelemben.

Mielőtt rátérünk ennek a folyamatának az ismertetésére, nézzük meg, azon fogalmi

meghatározásokat, amelyek a pszichiátriai betegségek miatt állapotai, fázisai és lehetőségei az

érintett embereknek.

Egészség-Betegség-Károsodás-Fogyatékosság-Rokkantság-Prevenció-Rehabilitáció

Egészség- nem csak egyszerűen a betegség hiányát jelenti. Az egészség az ember

rendezett testi, lelki és szociális állapota, ami magas fokú munkaképességgel és szociális

aktivitással párosul. Az egészséges ember szervezetében a szervek és szervrendszerek

működése nem sérült. Az egészség tanulmányozásának módszereit a valeológia

tudománya tanulmányozza.

Betegség-morbus a szervezet normális élettevékenységének zavara, amelyeknek

következtében romlik a szervezet alkalmazkodási képessége.

A betegség mértéke különböző lehet, s a szervezet részben ellensúlyozhatja a

különbözőképpen kialakult zavarokat.

Károsodás–impairment az ember pszichológiai, fiziológiai szerkezetének, funkciójának

bármiféle rendellenessége, esetleg hiányossága. A károsodás a szervezet biológiai

működésének a zavara (hiányzó vagy sérült testrész, szerv, amputált végtag,

szorongás…).

Fogyatékosság-disability, WHO értelmezése: az ember normális érzékelő, mozgási

vagy értelmi funkcióiban (pl.: járás, tárgyak mozgatása, látás, beszéd, kapcsolattartás a

környezettel) szükséges képességek részleges vagy teljes, átmeneti vagy végleges hiányát

jelenti. A fogyatékosság tehát a speciálisan emberi funkciók zavara.

Rokkantság/hátrány-handicap-, -legsúlyosabb állapot-, amely károsodásból vagy

fogyatékosságból ered, korlátozza esetenként meg is akadályozza, hogy az egyén betöltse

kortól, nemtől, társadalmi és kulturális tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét.

A hátrány ily módon tehát nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá

válása, mely igen súlyos kulturális (tanulás), társadalmi (önellátás), gazdasági

(önfenntartás) és egyéb következményeket von maga után az egyén mindennapi életében.


193

Prevenció-WHO- olyan intézkedéseket jelent, melynek a célja a szellemi, testi,

érzékszervi károsodások kialakulásának, vagy a károsodás negatív szomatikus, pszichés,

szociális következményeinek a megakadályozása.

Célok szerinti megkülönböztetése:

Primerprevenció, célja a betegség, károsodás megelőzése.

Ha már kialakult a betegség, esetünkben, a hangsúly a relapszus prevención van, amivel

a cél a betegség fellángolásának a megelőzése, de meg kell említenünk a

secunderprevenciót, aminek a célja a károsodásból a fogyatékosság kialakulásának

megelőzése, valamint a tertierprevenció, amellyel a rokkantság megelőzése a célunk.

Rehabilitáció-olyan komplex, az egészségügyi, oktatási, képzési, foglalkoztatási és

szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amely biztosítja a beteg-, huzamosan vagy

véglegesen fogyatékos-, vagy rokkant személyek számára, hogy a megmaradt

képességeikkel ismét elfoglalhassák a helyüket a közösségben.

o A rehabilitáció ideális esetben olyan tervszerű folyamat, amely az egyén

szükségleteihez alkalmazkodó tevékenységekre és a rehabilitálandó személy aktív

részvételére, együttműködésére épül. Elsőrendű célja a teljes értékű társadalmi

részvétel lehetőségének megteremtése-reintegráció.

o A rehabilitáció nem csak a beteg szervre, testrészre, hanem az egész emberre

vonatkozik, és a betegség bekövetkeztétől, a felismeréstől, egészen az élet végéig

tart.

Rehabilitáció típusai, feladatai

A pszichiátriai betegek esetében a pszichének, a léleknek az újraindításáról az alábbi

módszerekkel kell gondoskodnunk. Azzal a tudatos elhatározással, hogy az egyénre bio-

pszicho-szocális egységben tekintünk és ennek megfelelően tervezzük a terápiáját, ami a

rehabilitációja része.

Orvosi rehabilitáció (diagnosztika, terápia, prevenció, gondozás)

Feladata: segítségnyújtás, a további károsodás kivédése, az egészségi és funkcionális

állapot helyreállítása. Eszközei: gyógyszeres terápia, fizioterápia, sportterápia,

logopédia, foglalkoztató terápia, ergoterápia, gyógyászati segédeszközzel történő

ellátás. Ide sorolható a:

WHO ún. „Lakóközösségi rehabilitációs programja”: az alapellátáshoz csatoltan, jól

képzett multidiszciplináris team segítségével a költséges kórházi ellátás helyett a beteg

otthonában tervezi és végzi el a gyógyító és rehabilitációs tevékenységet.

Pszichológiai/mentálhigiénés rehabilitáció

Feladata: a sérült ember lelki segítségnyújtása, amely kondicionálást, motiválást

jelent.

Pedagógiai rehabilitáció (speciális oktatás, szakképzés)

Feladata: a fogyatékos gyermekek speciális oktatása, gyógypedagógiai nevelése, a

munkaképes korúak szakmai képzése/átképzése, és a társadalom ép tagjainak a

nevelését szolgálja/pszichoedukáció-szemléletváltás!

Foglalkozási rehabilitáció (akkreditált foglalkoztatókban, szoc.intézményekben,

egyéb foglalkoztatókban)


194

Feladata: a fogyatékosságnak specifikus foglalkoztatásba való bevonás-szociális

foglalkoztatás: munka-rehabilitáció, fejlesztőfelkészítő foglalkoztatás, nyílt

munkaerőpiacon: védett munkahely.

Szociális rehabilitáció (civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek, önsegítő

csoportok jelentősége)

Feladata: anyagi támogatás, szociális gondozás, személyes segítés, érdekképviselet.

Rehabilitációs terv

Rehabilitációs tervnek igazodnia kell az egyén igényeihez, szükségleteihez. Ahhoz, hogy

személyre szabott rehabilitációt tudjunk nyújtani az érintett személynek ehhez szükséglet

felmérést kell elvégeznünk.

Szükséglet: hiányállapot, melynek kielégítésére törekszik az egyén egész élete

folyamán (testi-lelki-szociális).

Maslow megalkotta a szükségletek hierarchiáját. Ez egy piramisrendszer, melynek 5

lépcsője van.

SZINTEK

Az alapvető fiziológiás, biológiai szükségletek (élettani és biztonsági szükségletek)

kielégítése elsődleges feladat, ez azért fontos, mert csak ezt követően tud az egyén, a

magasabb szintű szükségleteinek (társadalmi, megbecsülés, önmegvalósítás szükséglete)

biztosításával törődni.


195

1. fiziológiai, biológiai szükséglet: alapvető fiziológiai szükségletek pl.: az éhség,

szomjúság, szexuális vágy, aluszékonyság. Ha ezen szükségletek közül akár egy is

nincs kielégítve, akkor minden egyéb szükséglet megszűnhet, vagy háttérbe szorulhat.

Jellemző lehet az alapvető szükséglet kielégítetlenségére, hogy az egyén egész

jövőképe megváltozik.

2. biztonság szükséglete (anyagi, szociális, lelki)

3. valakihez való tartozás (elfogadjuk, szeretjük, tiszteljük a másikat, társas kapcsolatok

iránti igény)

4. megbecsülés, elismerés, önbecsülés szükséglete (magunk elfogadása, vallás)

5. önmegvalósítás szükséglete (kreativitás, céljaink elérése, önfenntartás)

Rehabilitációs terv elkészítésének folyamata

Állapotfelmérés – interjú módszer és teszt felmérésekkel: elveszett és meglévő

képességek feltárása–multidiszciplináris team háttérrel

- Problémafeltárás –interjú módszer

- Szomatikus, pszichés terhelhetőség vizsgálata-interjú módszer,

- Önismereti teszt,

- Mentális állapot vizsgálata: MAWI-teszt

Rehabilitációs terv

Tesztek

Interjú

Megfigyelés

Információ gyüjtés

Állapotfelmérés

Reintegráció

Nyílt munkaerő

piac


196

- Orientáció: időbeni, térbeni vizsgálata, memória és figyelem vizsgálata: –Mini Mental

Teszt (MMSE), interjú módszer

- Beszéd, írás, olvasás, tetszés szerinti mondatok leírása, számolás

- Érdeklődési kör, feladat orientálhatóság, motivációs készség feltárása

Dokumentáció –vezetése intézményenként változó lehet

- A multidiszciplináris team minden tagja külön-külön elektronikus vagy manuális

formában vezetheti

- Módosítása: az időszakos team megbeszélések tervmódosítást tehetnek szükségessé

Rehabilitációs terv tartalmazza:

- Célok megfogalmazása (módosíthatóság!): rövid és hosszú távú célok, eszközök

hozzárendelése (célokhoz rendeljük): diagnosztikai, terápiás vonatkozásúak

(fizioterápia, sportterápia, logopédia, foglalkoztató terápia, ergoterápia, gyógyászati

segédeszközzel történő ellátás)

- A közösen -páciens/kliens, multidiszciplináris team tagok által- meghatározott

feladatokat, azok időpontját, tüntessük fel a páciens dokumentációján, ahol a

terapeutákat is meg kell neveznünk

- Ezt követően kerülhet sor a terápiás

megállapodás „megkötésére”, amely

létrejöhet: páciens/kliens -

rehabilitációs csoport vezetője -2 fő

terapeuta között. Figyelem! NEM

SZERZŐDÉS-t kötünk! -vigyázzunk

a jogi formulákkal, ill. figyelnünk

kell a páciens cselekvőképességi

státuszára is.

- Rehabilitáció értékelése,

rehabilitáció utáni célok

meghatározása: önálló életvitelre,

reintegrációra való törekvés, nyílt

munkaerő-piaci foglalkoztatás

megvalósítása, az ehhez kapcsolódó

feladatok közösen történő

megbeszélése (határidők, további

segítő megnevezése fontos!)

Utógondozás, nyomonkövetés, tanácsadások, önsegítő csoportokhoz való csatlakozás

megszervezése.


197

Rehabilitációs, multidiszciplináris team tagjai

„ÉRTE-VELE-NÉLKÜLE semmit” – annak a bizonyos jelmondatnak az értelmezhetőségét

szemlélteti az alábbi ábra, amellyel a fejezet bevezetőjében is szó esett, konkrétan a

multidiszciplináris team a hozzátartozó és az érintett személy fizikai helyzetét, egymáshoz

való kapcsolódásukat.

Azt a fajta terápiás szemléletet illusztrálja, amely a kliens-terapeuták-hozzátartozó aktív

együttműködésén alapszik, amely módszer alkalmazása nélkül nem beszélhetünk a

pszichiátriában modern pszichiátriai gyógykezelési szemlélet alkalmazásáról.

Rehabilitáció fázisai

A rokkantság (handicap) a károsodás vagy fogyatékosság olyan foka, amely akadályozza

vagy korlátozza az egyént abban, hogy korának, nemének, szociokulturális környezetének

megfelelő szerepét betölthesse.

A rehabilitáció legtágabb értelmezésben vett célja, hogy megakadályozza a fogyatékosok

rokkanttá válását, illetve csökkentse az elkerülhetetlen rokkantság mértékét.

Dietetikus

Pszichológus Szociális

munkás

Ápoló

Terapeuták:

-ergo

-szocio

-mozgás

-sport

Érintett személy:

-gyermek

-fiatal

-felnőtt

-időskorú

Szakorvos

Gyógytornász

Mentálhigiénikus

Hozzátartozó

Egyéb:

pl.család

-segítő


198

Orvosi rehabilitáció

Az orvosi rehabilitáció az orvostudomány hagyományos módszereinek összetett

alkalmazását jelenti: diagnózis felállítását, a gyógyítást, ápolást, gondozást és a prevenciót.

Az orvosi rehabilitáció főbb eszközei: gyógyszeres kezelés, szocioterápia, rekreáció, majd

akár ezzel párhuzamosan történhet a lelki kezelés-pszichoterápia, valamint a szociális

tanácsadás (ennek megfelelően kell készíteni a későbbi szociális illetve foglalkozási

rehabilitációt). Az orvosi rehabilitáció során többfajta terápiás módszer alkalmazható

kontraindikáció nélkül.

Terápiás módszerek: szocioterápia, pszichoterápia, pszichoedukáció és a közösségi

ellátás

A pszichiátriai betegek komplex kezelésében elsődlegesen a gyógyszeres kezelés, később

azzal párhuzamosan az alábbi terápiák vannak jelen. A szociálpszichiátriai irányzatban

egyfelől a szocioterápia fajtáit: foglalkozásterápiát, munkaterápiát, másrészről a

pszichoterápiát és pszichoedukációt, majd a közösségi ellátásba való bevonás - alkalmazását

szükséges megemlíteni.

A terápiák alkalmazásának területei tevékenység kiválasztásának kritériumai,

jelentőségük

Pszichológiai funkciók helyreállításának módszere:

o Kreatív foglalkozások

o Művészeti tevékenységek

o Zeneterápia

o Biblioterápia

o Szerepjátszás/színjátszás

o Munkaterápia

o Szociabilitást segítő hasznos, aktivitásra serkentő tevékenységek: szituációs

játékok (vásárlás, ügyintézés)

Kognitív funkciók fejlesztése

o Memória-, orientációs tréning: „mozimúzeum”-filmterápia

Motorikus funkciók fejlesztése

o izomerő-fejlesztés (nagymozgásoktól a finom koordinációt igénylő

feladatokig: kislabda fogástól ceruza fogásig)

ADL-funkciók fejlesztése (mindennapi élet aktivitása)

o étkezés

o tisztálkodás

o öltözködés

tartalma függ:

pszichés állapottól

interperszonális igénytől

készségektől

intellektustól

kezdeményezési/motivációs szinttől

Rekreációs tevékenységek alkalmazása, mely függ az egyén:

o interperszonális igényétől

o készségeitől

o intellektusától.


199

Terápiák alkalmazásának lépései

A terápiák alkalmazását a helyzet-, szükséglet feltárás előzi meg. Cél a páciens/kliens

eredményes rehabilitációja, reintegrációja. Ehhez az alábbi feladatok kapcsolódnak, amit a

team tagok összehangoltan végeznek, stáb megbeszéléseken beszámolnak a saját

szakterületükön feltárt információikról:

Információgyűjtés (interjúk, tesztek, obszerváció)

Helyzet analízis

Határozathozatal (rehabilitációs terv megfogalmazása)

Cselekvés, beavatkozás

Eredmények megfigyelése (esetleg egyéb beavatkozás alkalmazása)

Értékelés

Szocioterápia:

A szocioterápia olyan -csoportos formában végzett- terápiás módszer, amelynek célja egy

vagy több személy érzelmi, viselkedési zavarainak megszüntetése, az adott (természetes vagy

mesterséges) terápiás csoport tagjainak direktív „felhasználásával”. A szocioterápia fajtái:

foglalkozásterápia, munkaterápia.

Szociológiai értelemben csoportnak nevezzük az egyének olyan együtteseit, amelyeket

bizonyos közös ismérvek jellemeznek, kötnek össze. Az egyes csoportok tárgyalásánál meg

szoktak különböztetni informális (elsődleges) csoportokat (társadalmi kiscsoportok) és

formális (másodlagos) csoportokat (társadalmi nagycsoportok).

Informális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket nem formális szabályok

definiálnak, hanem személyes kapcsolatok, szimpátiák, közös érdekek és azok képviselete

tart össze.

Formális csoportnak nevezik azokat a csoportokat, amelyeket a szervezeti szabályok

definiálnak, ilyen pl.: az intézmény egy-egy osztálya.

A létszám alapján megkülönböztetünk kis és nagy csoportokat.

- Kiscsoport tagjainak száma 3 és 7 ± 2 fő között van. Minimálisan 3 emberre van szükség

ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk. A kiscsoport létszámának felső határa 5 és 9 között

lehet.

- Nagycsoportok tagjainak száma minimum 10 fő.

A csoport foglalkozások –javasolt- időtartama: kiscsoport 45 perc, nagycsoport 60 perc.

A csoportfoglalkozásokat szocioterapeuta, vagy szocioterápiás ismeretekben jártas szakember

(szakorvos-pl.: osztályos nagycsoportot, vagy szociális munkás, szociálpedagógus,

mentálhigiénikus a kiscsoportokat) vezeti.

A csoportfoglalkozások gyakorisága változó lehet (szakember függő, és annak a

kapacitásától is függ), heti 2-5 alkalom lehet és ajánlott. Naponta több -2-3 fajta-

különböző típusú foglalkozásba, terápiába is bevonható a páciens, ez függ a páciens pszichés,

szomatikus állapotától, motiváltságától.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szociol%C3%B3gia


200

I. Foglalkozásterápiák

Foglakozás terápiákba való bevonás kritériumai

Foglalkozásterápiába, az a páciens vonható be, akinek egészségi állapota azt lehetővé

teszi, és akinek gyógyulását, állapotának javulását a foglalkoztatás elősegíti.

A foglalkoztatás a páciens részéről csak önkéntes lehet

A páciensnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz, de sem a terápiás, sem egyéb

munka végzésére nem kényszeríthető

A páciens foglalkoztatását az osztályvezető főorvos kezdeményezi-adott esetben

A pácienst az általa elvégzendő tevékenységről a feladat meghatározásakor a

foglalkoztató vezetője által kijelölt személynek minden esetben ki kell oktatni és

ellenőrizni kell, hogy a kiadott feladatot végre tudja e hajtani.

1. Zeneterápia „Paramedikális” tudományág, amely a hangot, a zenét és a mozgást használja, hogy regresszív

hatásokat érjen el, és megnyissa a kommunikációs csatornákat azzal a célkitűzéssel, hogy

rajtuk keresztül az edzés, a szociális újrabeillesztés folyamatát vállalja.

A zenei kivitelezés módjai szerint ismerünk: aktív zenélést Orff-féle zeneterápia, (speciális,

nagyrészt ütőhangszereken való játékon alapuló zenei nevelési módszerről van szó, a

zeneszerző és zenepedagógus Carl Orff leányának, Gertrud Orffnak a nevéhez fűződik),

receptív zenehallgatást és a zene kombinált alkalmazását.

Az „élményközpontú zeneterápia", minden művészeti élmény középpontjában az öröm áll, s

minden örömérzés terápiás értékű. Ha a beteg ezt gyakran éli át, örömképessége fokozódik,

amely nagy hatással van személyiségére, képessé teszi arra, hogy saját értékeit felismerje,

s ezáltal elfogadja másokét is. Ez növeli a közösségi érzést, és megakadályozza az

elmagányosodást.

A zene kombinált alkalmazása történhet festéssel (lehet a zenét alkalmazni még kiegészítőnek

tánchoz, tornához).

2. Biblioterápia Az olvasás lehet egyéni, valamint egyéni és csoportos felolvasás, amely kohéziós hatású is.

A hallott vagy olvasott művek megbeszélése a csoportos foglalkozás után nagy fontosságú.

Lényeges az irodalmi művek megválasztása, s az alkalmazás sorrendje is a programban, mivel

a művek tartalma, az azokban szereplő személyek gondolkodása a ható tényező.

Az irodalmi csoport taglétszáma 6-10 fő lehet, hetente két alkalommal 50-60 perces

foglalkozással. A csoport összetétele lehet heterogén, de mindenképpen hasonló intellektuális

szintű résztvevőkkel.

3. Színjátszás terápia

A modern pszichiátria úttörői a XVIII. sz. végén kezdték el alkalmazni a lelki és elmebetegek

kezelésében a színházművészetet és a festészetet.

Az előadó művészet terápiás alkalmazását jelenti. Lényege, hogy a kiválasztott színdarab és a

kiosztott szerepek segítségével a saját érzéseiket fejezik ki a darabban megfogalmazott

szavakkal.

A szerepben a figurával való azonosulás nyújthat probléma megoldási példát, okozhat

katarzist. A felkészülés, a szereptanulás, közben az interperszonális kapcsolatok alakulása, a

próbák csoportkohéziós hatása szinte fontosabb, mint maga az előadás.

Ugyanez történhet a bábjátékok során. A bábozás mesejátékokkal érzelmek átélését segíti,

főként gyermeki regresszióban lévő beteg esetében. Előnye ennek a módszernek is az, hogy

aki saját érzelmeit nem tudja szavakba foglalni, más által megfogalmazott szavakban átélheti.


201

4. Kreatív- és művészetterápiák

Tapasztalatok szerint a szkizofréniában szenvedő betegek festés, rajz jellegű alkotásaiban

valóban gyakran felismerhető szimbolikus értelem, bár ez a kifejezésmód nem törvényszerű.

A beteg a szimbólumképzésével valamit közölni akar, a legtöbbször olyasmit, amelynek

értelmezésével maga sincs tisztában, de nem rejtvényt akar feladni. Önmagát akarja adni.

Ezért a mű akkor is sokat mondhat, szerzőjéről akkor is árulkodhat, ha a betegség történetéről

nincsenek pontos ismereteink. A kreatív eszközökkel való megjelenítés mozgósítja az ember

alkotóerőit, ami az önmegvalósítás egyik útja. Az alkotófolyamatban az elfojtott félelmek és

vágyak felismerhetők és szimbolikusan kifejezhetők. A saját alkotások szemlélése

büszkeséggel tölt el, erősíti az öntudatot és a saját képességekbe vetett bizalmat. A terápia

szempontjából nem az alkotások művészi minősége a fontos, hanem az a folyamat, melynek

során megvalósultak és az, amit alkotójuk számára jelentenek.

A művészetterápiás módszerek repertoárja tág határok között mozog: festés, formázás,

éneklés, muzsikálás, tánc, színészkedés, bábozás, rímfaragás.

Kérdés, hogy a betegek alkotásaiban felszínre került különös megfogalmazási módok,

szimbólumok mennyire tekinthetők inkább tudatalatti, mint tudatos eredetűnek?

5. Képzőművészet A belső, lelki tartalmak nonverbális, a képzőművészet eszközeivel történő kifejezésmódja.

Belső tudati tartalmaikat megrajzolják, megfestik, szoborba öntik vagy fából megfaragják. A

formai elemekből, az alkalmazott színekből elsősorban diagnosztikus következtetéseket lehet

levonni. Emellett a tevékenység terápiás hatása is érvényesül.

A kifejezés patológia módszertani kérdései: az alkotások medicinális, vagy esztétikai

megközelítése, a megmagyarázás és a megértés módszere.

Tágabb értelemben a kreatív szocioterápia kategóriájába sorolhatjuk a különböző

iparművészeti tevékenységeket, mint a kollázs készítés, a montázs, a hímzések, bőrmunkák

készítése, gyöngyfűzés, szőnyegszövés, játékkészítés, gyertyaöntés, gyékényfonás stb.

6. Rekreációs foglalkozások: sportfoglalkozások, mozgás, tánc, játék Rekreációnak nevezzük azokat az egyéni és társadalmi érdekeket kielégítő magatartás-

formákat, amelyek az ember jó fizikai-szellemi-szociális közérzetének megteremtésére,

a kreatív cselekvő- és az optimális teljesítőképesség megteremtésére-újrateremtésére-

megújítására irányulnak, pozitív élménnyel járnak, egyúttal a minőségi élet (jó közérzet, jól-

lét, jól-érzés) megteremtését és átélését szolgálják.

A szimbolikus testmozgás és gesztusok az emberi kifejezés legprimitívebb, legegyszerűbb

formái.

Ezáltal közvetíthető az érzelem és képzelet a leghatásosabban, annak az eszköznek a

segítségével, melyet a legjobban ismer, vagyis a testével, s ugyanígy a pszichiátriai beteg

ember is a mozgásban találja meg a társadalmi elégedettség kifejezését, a fizikai

felszabadultságot és a kommunikáció egy nonverbális közegét.

A sport, torna a mozgásban is kifejezésre jutnak érzelmek, mivel levezetik az agresszivitást.

A legfőbb cél, hogy a mozgás által jöjjön létre érzelmi kommunikáció, és az óhajtott,

megfelelő viszonyulás a környező világhoz, a társadalomhoz. A pszichikai hatáson kívül

testedzés, amely frissít, a testi egészséget támogatja.

A táncban is érzelmek jutnak kifejezésre, és itt szoros összefüggés van a zenével, annak

ritmusával. Fontos, hogy a dallam üteme lassú vagy gyors.

A gesztusterápiák a testhelyzetek, mozdulategységek és kifejező mozgások elsajátítását

célozzák. Ez a kifejező mozgások terápiája.

A pantomim lényege, hogy a drámai cselekmény kifejezése arcjátékkal (mimikával),

mozdulatokkal és gesztusokkal (pantomímiával) történik. Ez a módszer arra tanítja a

betegeket, hogyan fejezzék ki érzéseiket, mondanivalójukat némán, pusztán a mozdulatok, az

arcjáték eszközeivel.


202

A játék önmagáért a játéktevékenységért van. Elengedhetetlen élmény az emberi életben.

A kirándulás is lehet a program része. Ez komplex tevékenység, mert van benne sportjellegű

mozgás, s ehhez a természet és új tájak látványának élvezete társul.

Kórházi vagy szociális bentlakásos intézményi körülmények között a szocioterápiás

foglalkozásokon belül alkalmazhatunk nagycsoport foglalkozást, mint módszert, pl.: osztályos

nagycsoport,

ahol a páciensek/ellátottak és a csoportvezetőn ill. kooterapeután kívül az intézmény

munkatársai is jelen vannak: takarítók, mosodai dolgozók, karbantartók, szakdolgozók. A

csoport célja, hogy az osztály, részleg életében felmerülő problémákat megbeszélhessék az

említett személyek egymással. A csoportfoglalkozásról emlékeztető írása javasolt.

II. Munkaterápia

A szocioterápiás foglalkozások szervezéséről, azon belül a munkaterápiáról az I/2000. (I.7.)

SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai

feladatairól és működésük feltételeiről- az 55.-58.§-a az alábbiakat tartalmazza. A

szocioterápiás foglalkozások formáit az ellátást igénybe vevő életkorának és egészségi

állapotának, képességeinek megfelelően kell megválasztani, az egyéni gondozási, fejlesztési

tervben, illetve rehabilitációs programban megfogalmazott célkitűzésekkel összhangban. A

szocioterápiás foglalkozások formái különösen a munkaterápia, a terápiás és készségfejlesztő

foglalkozás, a képzési célú foglalkozás. A munkaterápiában azok az ellátottak vehetnek részt,

akik - az Szt. 99/B. §-ának (3) bekezdése szerinti szakértői vélemény, ennek hiányában az

intézményvezető megítélése szerint - nem alkalmasak a szociális foglalkoztatás –munka-

rehabilitáció, fejlesztőfelkészítő foglalkoztatás- keretében történő munkavégzésre.

A munkaterápia elsődleges célja a munkaképesség fejlesztése annak érdekében, hogy az

ellátott alkalmassá váljon a szociális foglalkoztatásban való részvételre. Az ellátott

munkaterápiájára fordítható idő nem érheti el a napi 4 órát és a heti 20 órát. A

munkaterápiában részt vevő ellátott munkaterápiás jutalomban részesíthető.

A munkaterápiás jutalom a munkavégzés jellegétől függően differenciált, amelynek havi

összegét a munkalapon rögzített tevékenység jellege és a munkavégzéssel töltött idő alapján

az intézmény vezetője és a foglalkoztatást vezető szakember határozza meg.

A munkaterápia fokozatai

ráhagyó foglalkozás

o cél: a páciens elfoglalja magát, ilyen például az előkészítő műhely, pl:

szivacsot nyirkálnak, kézi varrást tanulnak, gyurmáznak, terveznek

terápiás céllal végzett munka

o cél: bizonyos teljesítményszint elérése pl: szőnyegszövés, képzőművészeti

tevékenységek, lábtörlő készítés, kézimunkázás, festészet

munkatréning szakasz

o cél: a munkafogások, munkamozdulatok begyakoroltatása, pl. kerámiakészítés

technikáinak megtanítása

szakmai munkára való felkészítés- a kórházból/ intézményből való kibocsátást

megelőző szakasza

o cél: már egy bizonyos szakmai szintet hozzon.


203

A fentiekhez kapcsolódnak még az 1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről, X. Fej.:

Pszichiátriai betegek gyógykezelése és gondozása, 1. Cím Pszichiátriai betegek jogaira

vonatkozó különös szabályok:

195. § (1) A betegnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz, de sem terápiás, sem egyéb

munka végzésére nem kényszeríthető.

(2) Lehetővé kell tenni, hogy a beteg önként részt vehessen az intézet fenntartását szolgáló

munkák végzésében is, ha ettől állapotának javulása remélhető.

(3) A beteg munkájáért díjazásban részesül a miniszter rendeletében foglaltaknak

megfelelően.

A terápiák helye a rehabilitációban

Egészségügyi alapellátás területén

o házi segítségnyújtás

o lakóközösségi rehabilitáció

Egészségügyi szakellátásban/fekvőbeteg ellátás

o kórházban / rehabilitációs intézményben

Járóbeteg szakellátásban

Szociális alapellátás keretében

o szociális foglalkoztatás/munka-rehabilitáció

Bentlakásos szociális intézményekben

o ápoló-gondozó-,

o rehabilitációs-, és

o gyermekotthonokban.

Pszichológiai rehabilitáció

A pszichológiai rehabilitáció feladata a kliens és családja pszichés támogatása az új helyzet

elfogadásában, a veszteség feldolgozásában és megoldásában, pl. a testkép, az énkép

helyreállításában. Pszichoterápiás és edukációs foglalkozások szervezése a beteg/kliens és

hozzátartozói részére, a betegség, a fogyatékosság minél teljesebb megismerése és annak

elfogadása céljából.

Pszichoterápia

A pszichoterápia és klinikai szakpszichológia alkalmazását és annak létjogosultságát

az 1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről 103. § (1) –az alábbiak szerint írja le:

A pszichoterápia többféle módszeren alapuló, tudományosan megalapozott, a pszichés és

pszichoszomatikus zavarok esetén alkalmazott, egyéni vagy csoportos formában, több,

meghatározott időtartamú ülésben történő terápiás eljárás, amelyet a pszichoterápiás eljárások

végzésére képesítéssel rendelkező szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végezhet

önállóan.

(2) A klinikai szakpszichológiai tevékenység az a klinikai és mentálhigiéniai

szakpszichológus által végzett tevékenység, amely

a) a lelki egészség megőrzésére és helyreállítására,

b) a lelki zavarok megállapítására, vizsgálatára és okainak feltárására,

c) egyes betegségek diagnosztizálásához szükséges pszichodiagnosztikai vizsgálatok

végzésére, valamint


204

d) a lelki zavarok pszichológiai módszerekkel történő korrekciójára irányul.

(3) A pszichoterápia csak a beteg és a pszichoterapeuta teljes önkéntességén alapulhat.

(4) A pszichoterápia megkezdése előtt orvosi vizsgálat szükséges. A klinikai

szakpszichológus munkája során köteles orvosi konzultációt igénybe venni minden esetben,

amikor a beteg állapota vagy állapotának védelme indokolja.

(5) Gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés együttes végzésére orvos pszichoterapeuta

jogosult.

A pszichoterápia olyan kommunikációs kapcsolat pszichoterapeuta és páciens/kliens között,

amelyben a kommunikáció arra irányul, hogy a páciens/kliens képessé váljon addig

megoldhatatlannak tűnő, környezetéből, viselkedéséből vagy személyiségéből fakadó

problémák megoldására. A pszichoterápia lényege, hogy a kliens erői, rejtett képességei,

célok kitűzése és azok eléréséhez vezető út meghatározásra kerüljenek. A páciens/kliens

pszichoterápiába való bevonása önkéntes.

Az ülések gyakorisága és időtartama előre rögzített. A pszichoterápiás ülés időtartama

alapesetben 60 perc, melyből a pácienssel töltött idő 45-50 perc. Az alábbi terápiás módszerek

alkalmazása esetén dupla (például ambuláns csoport-pszichoterápia, családterápia) illetve

tripla (pszichodráma, családterápia) ülésekkel helyes dolgozni,

de pl.: szupportív terápiák -támogató kezelés esetében indokolt lehet a fentiektől rövidebb

ülés idő (25-30 perc). Az ülések gyakorisága függhet attól, hogy a páciens fekvő beteg

ellátásban vagy ambuláns ellátásban részesül, ennek alapján lehet heti 2-5 alkalom, illetve heti

1 vagy havonta 1 alkalom is, másrészt függ a páciens állapotától és a terápia típusától. A

terapeuta és a páciens közötti megbeszélés alapján rögzítik a terápiás módszert, az ülések

idejét, gyakoriságát és a terápia várható hosszát. A terápiára történő megállapodás és a kliens

felvilágosítása elengedhetetlen.

Egyéni pszichoterápiák

Lereagáltatás Pszichoanalízis

Ventillálás Relaxáció

Tanácsadás Hipnózis

Alaklélektani dramatizálás Életvezetési támogatás

Belátáson és tanuláson alapuló pszichoterápiák

Csoportos pszichoterápiák

Pszichodráma Encounter (találkozás) Szabadinterakciós önismereti csoport

Pszichoedukáció:

A pszichoedukáció, mint lélektani-pedagógiai támasz, nagy fokban hozzájárul ahhoz, hogy a

betegség által érintett emberek, családok jobban megértsék a betegségük alakulásának egyes

fázisait (relapszus-betegség fellángolása, kompenzált-tünetmentes időszak). A

pszichoedukációs csoport foglalkozások keretén belül adekvát ismereteket szerezhetnek a

betegség lefolyásáról, a gyógyszerek hatásáról és mellékhatásáról is. A beteg és családtagjai

közötti kommunikáció javulása a gyógyszeres kezelés hatékonyságán, a szocioterápiák

szélesebb alkalmazhatóságán túl abban is jó hatású, hogy a páciens komolyabban és

gyakrabban felfigyel egy-egy tünetre.


205

Tematikus betegségmegbeszélő- és a hozzátartozói csoportok: lényege, hogy pontosabb

ismeretek nyújtásával többet tudjon a páciens, a hozzátartozó a betegségről.

A hozzátartozói csoportok legnagyobb előnye, hogy a korábbi felszínesebb, elhúzódóbb,

időnként már ellenséges színezetű kapcsolatot odafordulóbb és elfogadóbb attitűd irányába

fordíthatjuk.

A csoport létszáma: 10-12 fő, a csoport foglalkozások időtartama: 45-60 perc, gyakorisága

fekvőbeteg ellátásban részesülő páciens és hozzátartozó esetében minimum heti 1 alkalom,

otthonában lévő páciens és hozzátartozója esetében minimum havi 1 alkalom, javasolt

összekötni a kontrollok, időpontjaival a csoportfoglalkozások időpontjait. A hozzátartozók és

páciensek külön-külön vesznek részt a csoportfoglalkozásokon. A csoportfoglalkozásokat a 8

foglalkozás témájának megfelelően kompetens személy: szakorvos, szociális munkás,

mentálhigiénikus, ápoló, dietetikus, gyógytornász stb.vezethetik.

Pedagógiai rehabilitáció

A pedagógia rehabilitáción a fogyatékos gyermekek speciális oktatását, valamint a

munkaképes korú személyek képzését, átképzését értjük. A beteg/kliens hosszú távú céljainak

a részét képezheti abban az esetben, ha a betegsége olyan területen okozta a

károsodást/fogyatékosságot, ami miatt a későbbiekben az előző munkaterületén nem képes

helytállni.

Foglalkozási és szociális rehabilitáció

A foglalkozási rehabilitáció az-az eljárás, amelyben a megváltozott munkaképességű

személyek számára megmaradt képességeikre építve a legmagasabb szintű foglalkoztatást

biztosítjuk. Ez az eljárás az orvosi rehabilitáció után következhet, és sokszor kapcsolódik

hozzá szociális rehabilitáció is.

A rehabilitáció fogalma arra a folyamatra utal, amelyben a fogyatékossággal élő embereket

képessé tesszük arra, hogy elérjék és fenntartsák optimális fizikai, érzékszervi, értelmi,

pszichiátriai, illetve társadalmi funkciószintjüket.

A foglalkozási rehabilitáció formái:

szociális foglalkoztatás (munka-rehabilitáció, fejlesztő felkészítő foglalkoztatás)

nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatás

önfoglalkoztatás

védett foglalkoztatás

Abból indul ki a foglalkozási rehabilitáció filozófiája, hogy a sérült, egyes munkavégző

funkcióiban korlátozott személy nem csökkent munkaképességű, hanem megváltozott

munkaképességű. Ez azt jelenti, hogy meg lehet találni azt a munkakört vagy megteremteni

azokat a munkafeltételeket, ahol a sérült ember is teljes értékű munkavégzésre képes, az általa

végzett tevékenység pedig önmegvalósítási lehetőséget biztosít számára. Mindehhez

hozzátartozik a megélhetés biztosítása, a munkahely által biztosított emberi kapcsolatok és az

önbecsülés, a hasznos ember tudata.

A foglalkozási rehabilitáció intézményrendszerének kiépítése során az általános és tematikus

tanácsadások, a támogatott foglalkozások és képzési lehetőségek szélesítése mellett kialakult


206

és egyre jobban terjed a „munkába segítés" direkt formája. Ez az európai gyakorlattal

kompatibilis szolgáltatás a munkáltató és munkavállaló egymásra találását és a rehabilitált

munkavállalók tartós munkában maradását segíti.

A szociális rehabilitáció célja annak elősegítése, hogy a fogyatékossá vált személy, illetve a

vele egy életszíntéren élő hozzátartozói a korábban elért társadalmi pozíciójukat

megőrizhessék.

Az új, egyben megváltozott élethelyzetből adódóan az elsődleges feladat (hozzátartozó,

szakember) a kieső, vagy csökkent jövedelem minél teljesebb pótlása, az ehhez kapcsolódó

ügyintézésekkel kapcsolatos feladatok meghatározása –közösségi ellátás szerepe! Fontos

hangsúlyozni egy segítő kapcsolatban az érintett személy korábbi kapcsolati hálójának a

megőrzésén való „munkálkodást”, valamint annak a bővítését. Civilszervezeteknek, önsegítő

szervezeteknek nagy szerepe és hatékonysága lehet a szociális rehabilitációban.

Közösségi ellátás:

Az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 65/A. §-a

szociális alapellátási feladatként említi a közösségi –pszichiátriai- ellátást. A közösségi

pszichiátriai ellátás keretében a pszichiátriai beteg részére lakókörnyezetében komplex

segítséget kell nyújtani mindennapi életvitelében, továbbá lehetőség szerint biztosítani

szükséges a meglévő képességeinek megtartását, illetve fejlesztését. A pszichiátriai beteg

állapotának figyelemmel kísérése érdekében a szociális ellátást végző személy kapcsolatot

tart fenn az ellátott személy háziorvosával ill. kezelőorvosával, valamint családjával.

A pszichiátriai beteg számára segítséget kell nyújtani egészségi és pszichés állapota

javításában. A mindennapi életében adódó konfliktusok feloldásában és problémái

megoldásában. A szociális és mentális gondozáshoz, valamint az egészségügyi ellátáshoz való

hozzájutásában.

Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a

szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük

fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból

származó problémáik megoldásában.

A pszichiátriai rehabilitáció során a pszichiátriai betegség miatt rokkanttá vált ember

személyes céljait akadályozó problémákat kívánjuk leküzdeni, annak érdekében, hogy saját

szükségletei szerint teljes életet élhessen a közösségben. A pszichiátriai rehabilitáció biológiai

és pszichológiai intervenciókat egyaránt alkalmaz – a jelzett sorrendben. A közösségi

pszichiátriai rehabilitáció igyekszik elkerülni a kirekesztettség és az izoláció minden formáját.

A betegek számára a közösségben biztosítja a lehető legtöbb pszichiátriai és rehabilitációs

szolgáltatást, alapvető célja a közösségi integráció fenntartása, illetve elérése.

A rehabilitációs során a lehető legnagyobb mértékben támaszkodik a közösség erőforrásokra

és a természetes segítőkre (pl. hozzátartozók). Ez az ellátási forma hozzájárul az intézményes

ellátás okozta hátrányok leküzdéséhez és a pszichiátriai rehabilitáció hatékonyságának

fokozásához. A kliens közösségi ellátásba való irányítását (betegjogok, és adatvédelmi

törvényekben foglaltak betartása mellett) a vele kapcsolatban álló szakemberek tehetik meg:

Pszichiáter szakorvos-szakrendelés;

Háziorvos - eü. alap ellátás;

Gondozási központ munkatársa: közösségi gondozó, családgondozó;

Pszichológus;


207

Mentálhigiénés szakember;

Szociális szakember;

Gyámhivatali csoport munkatársa;

Hozzátartozó (aki ugyan nem szakember, de a klienshez közel álló ember).

Az ellátásban való részvétel az önkéntesség elvén alapul, az ellátásba való bevonáshoz sok

esetben szükség van a részvételi célok, indokok meghatározására, amihez a hozzátartozó

segítségét is igénybe veheti a szakember.

Az eredményes rehabilitáció ismérvei

A multidiszciplináris minősítő bizottság megalapozott szakvéleménye a

rehabilitálhatóságról

A rehabilitációs járadékos ügyfél együttműködik és megvalósítja a rehabilitációs

programot

Az orvosi rehabilitáció eredményes

A rehabilitált személy egyéni körülményei lehetővé teszik a munkavállalást

A munkavállaló (megmaradt képességeire alapozva) képesítést, gyakorlatot,

tapasztalatot szerez egy konkrét feladat, munkakör ellátására

Van egy munkáltató, aki tartósan foglalkoztatja.

Fontos a rehabilitációs folyamat során

Esélyegyenlőség az alapszolgáltatások adekvát igénybevételéhez

A szolgáltatások elérjék a rászorulókat

Célcsoport számára nyújtott szolgáltatások a célcsoport speciális szükségleteiből

adódóak legyenek.

Az eredményes reintegráció elsődleges feltétele-esélyegyenlőség biztosítása!


208

Pszichoszociális terápiák

A gyógyszerek használata a pszichiátriában egyre inkább fontossá válik, azonban a

gyógyszerek nem helyettesíthetik a pszichoszociális terápiákat. Néhány betegségben (például

evési zavarok) az első kezelési mód a pszichoszociális terápia. Bebizonyosodott, hogy fontos

kiegészítő tényező a gyógyszeres terápia mellett, mert olyan problémákkal foglalkozik, mint

például a compliance, a páciensek felvilágosítása tüneteikről és a betegség valószínű

kimeneteléről, elősegíti a belátást, és támogatja a súlyos betegség pszichoszociális

következményeivel való megküzdést. A pszichiátrián magas szintű jártasságra kell szert

tennünk a betegekkel folytatott kommunikációban. Hallgatva problémáikat, meg kell

teremtenünk bennük a bizalom és a támogatás érzését, segítve ezzel őket a kóros

viselkedésminták felismerésében. Támogatnunk kell őket, hogy megoldásokat találjanak

problémáikra, hogy kijavítsák vagy megváltoztassák kóros magatartásukat, érzelmeiket és

beállítódásukat. (Az egészségügy többi területén is nélkülözhetetlennek kellene lenni ezeknek

az ismereteknek.)

A pszichoterápia gyógyító célú beavatkozás, közvetlen emberi kommunikáció

segítségével. A kommunikáció, ezen belül a beszéd a „legemberibb” viselkedés, mivel

egyrészt külső, objektív, másrészt közvetlenül tükrözi a belső folyamatokat. A kommunikáció

segítségével az emberi viselkedés egésze befolyásolható, így a kóros is. A pszichoterápia nem

csupán a lelki eredetű, hanem a testi betegségek gyógyításában is nélkülözhetetlen eszköz. A

terápiás célzatú kommunikáció folyamatként írható le, a melynek során a páciens és a

terapeuta hosszabb időn keresztül rendszeresen találkozik. Egy-egy találkozás (ülés) általában

40-50 percig tart, és hetente egy alkalommal kerül rá sor.

A pszichoterápia hatótényezőinek két fontos eleme van: a terapeuta személye, valamint az alkalmazott módszer. A hatékonyság szempontjából a terapeuta személye a

döntő, amelyet nem specifikus tényezőnek neveznek. Ez lényegében a terapeuta

viselkedésének kommunikáció szempontjából fontos dimenzióit jelenti. Elsőként Carl Rogers

körvonalazta a terápiás hatékonyság „szükséges és elégséges” feltételeit:

1. Empátia: a terapeuta azon képessége, hogy a páciens közléseinek rejtett, érzelmi vonásait

is felfogja, és azokat a beteg számára elfogadható módon visszajelezze. Ez tehát a

metakommunikatív közlések felfogását és verbális alakba való öntését jelenti.

2. Feltétel nélküli elfogadás: a terapeuta érzékeltetni tudja betegével, hogy az bármit

közölhet, bárhogy viselkedhet, a terapeuta érzelmileg is hangsúlyos, meleg odafordulása

ettől nem változik.

3. Kongruencia: a terapeuta belső világa és közlései egymást fedik, összhangban vannak.

E három viselkedésdimenzió egymást feltételezi és ezáltal elválaszthatatlanok egymástól.


209

A pszichoszociális terápiák típusai

Magatartás-terápia

Kognitív terápia

Egyéni pszichoterápia

Klasszikus pszichoanalízis és pszichodinamikus pszichoterápia

Belátásorientált pszichoterápia

Kapcsolati pszichoterápia

Interperszonális terápia

Supporttiv terápia

Csoportterápia

Családterápia

Szociális jártasság tréning

Magatartás-terápia

A magatartás-terapeuták az objektív, észlelhető tünettel (amit rendszerint

magatartásnak neveznek) való munka fontosságát hangsúlyozzák. Ez magában foglalja a

fizikai aktivitást, mint például evés, ivás, beszéd és a folyamatos egymás utáni cselekvéseket,

amelyek a szokások és a szociális kapcsolatok kialakításához vezetnek. A magatartás-

terapeuták azt vallják, hogy a páciens magatartásának változása lényeges gondolkodásbeli és

érzelembeli változáshoz vezethet, és a kóros viselkedés javítása hatásosabb lehet, mint a kóros

érzelmek javítása. A különféle magatartás-terápiák a kondicionálás elvén alapulnak.

A magatartás-terápiák különösen azokban a betegségekben hatásosak, amelyekhez

nyilvánvalóan kóros viselkedésminták kapcsolódnak, és szükséges ezeknek a javítása. Ezen

betegségek az alkohol- és gyógyszerabúzus, étkezési zavarok, szorongásos zavarok,

különösen a fóbiák és a kényszeres magatartás.

A magatartás-terápia alapformái:

Relaxációs tréning

Szisztematikus deszenzitizáció

Elárasztás

Magatartás-változás technikák

A relaxációs tréninget arra használják, hogy megtanítsák a pácienst szabályozni testi

és mentális állapotát. A pácienst arra oktatják, hogy testének izomcsoportjain keresztül

mozogjon; feszüljön meg, azután teljesen lazuljon el. Ezen a folyamaton keresztül

megtanulja, hogyan éri el az akaratlagos ellenőrzést feszültségei felett és a relaxációt.

A szisztematikus deszenzitizáció során a pácienst arra tanítják, hogy csökkentse vagy

szabályozza specifikus ingerek által előhívott félelmeit, mint például az agórafóbia vagy

különféle szociális fóbiák esetén. Például a pácienssel elképzeltetik azt a helyzetet, amiben ő

rosszul érzi magát (pánikrohamot kap), és bátorítást kap, hogy használja a relaxációs

módszert a pánik érzésének csökkentésére és arra, hogy akaratlagos ellenőrzése alatt tartsa

azt.

Az elárasztás során a páciens megtanulja kioltani szorongását azáltal, hogy olyan

helyzetbe hozzák, ahol folyamatosan éri őt a félelmet keltő inger. Segítik abban a tanulási

folyamatban, hogy az ingerek ténylegesen nem vezetnek semmilyen félelmetes

következményhez.

A magatartás-változás technikákat a megerősítés fogalma alapján használják, mint

magatartás-formáló utat, ha csökkenteni vagy megszüntetni szükséges a nem kívánatos


210

magatartást illetve helyettesíteni egészségesebb magatartásmintával vagy szokással. Ezek a

technikák különösen megfelelőek az impulzuskontroll-zavarok kezelésére (például:

alkoholizmus, pszichoaktív szer abúzusa, étkezési zavarok és alkalmazkodási zavarok).

Kognitív terápia

Minden embernek megvan a maga saját specifikus felépítésű kognitív rendszere,

amely meghatározza azt, hogyan reagál az adott megterhelésre sajátságos helyzetben. Az

emberek kifejleszthetik a pszichiátriai szindrómát (pl. szorongás vagy depresszió), amikor

bizonyos struktúrák túlműködővé válnak, és hajlamossá teszik őket kóros vagy negatív

válaszok kialakítására. A kognitív terápia módszere arra összpontosít, hogy megtanítsa a

pácienst új utat találni ennek a kóros gondolkodási sémának a megváltoztatásához. A cél,

hogy segítsen a páciensnek újrastrukturálni negatív kognícióit, hogy képes legyen a valóságot

kevésbé torzítottan értékelni, és megfelelően reagálni.

Egyéni pszichoterápia

Az egyéni pszichoterápiás elnevezés a pszichoterápiás módszerek széles skáláját öleli

fel. Mind a magatartás-terápiák, mind a kognitív terápiák rendszerint egyéniek. Az egyéni

pszichodinamikus pszichoterápiák Freud pszichodinamikus megközelítéseiből fejlődtek ki. A

különböző egyéni pszichoterápiáknak van néhány közös jellemzője, amelyek a következők:

interperszonális (személyek közötti) kapcsolaton alapulnak;

verbális érintkezést használnak két (vagy több) ember között mint gyógyító elemet;

a terapeutának speciális szaktudása van, amelyet a kommunikációban és a kapcsolatokban

felhasznál a gyógyítás során;

ésszerűségen vagy fogalmi struktúrán alapulnak, amit a páciens problémáinak megértésére

használnak;

specifikus eljárásokat használnak a kapcsolatokban, amelyek az ésszerűségen alapszanak;

strukturált kapcsolatok (például a terápiás ülések időpontja, gyakorisága és időtartama

előre meghatározott);

a javulás elvárása.

Klasszikus pszichoanalízis és pszichodinamikus pszichoterápia

A klasszikus pszichoanalízis lényege, hogy a páciens kivetíti a terapeutára az összes

gondolatát és érzését, amelyet gyermekkora óta tapasztalt. Ezen az áttételen keresztül képes

tudatossá tenni különféle tudattalan energiáikat és indítékokat. Az áttételes motívumokkal

kapcsolatban -amelyek a tüneteket okozzák- az analitikus megfelelő értelmezést készít a

pszichoanalízis során, és ezáltal a tünetei a betegnek elmúlnak. A páciensnek heti négy-öt

alkalommal kell ötvenperces üléseken megjelenni típusosan két-három évig.

A pszichodinamikus pszichoterápia sok, a pszichoanalitikus terápiákban foglalt

módszert használ, de úgy, hogy alkalmasak legyenek nagyobb számú páciens kezelésére. Itt a

terapeuta a problémára összpontosít és korrigál. A kezelés időtartama heti egy-két ülés, két-öt

éven keresztül. Jól használható a személyiségzavarok, szexuális diszfunkciók, szomatoform

zavarok, szorongásos zavarok és enyhe depresszió kezelésére.


211

Belátásorientált pszichoterápia

A terapeuta ebben a terápiában a beteget -a heti egyszeri ülések alatt- arra bátorítja,

hogy felülvizsgálja és megbeszélje kapcsolatait, korábbi élettapasztalatait, és beállítódását

saját maga irányában. A cél az, hogy a páciens megértse viselkedésének fő indítékait, ami

támogathatja őt abban, hogy szükséges mértékben megváltoztassa ezeket.

A kapcsolat pszichoterápiában a terapeuta aktívabb szerepet vállal. A hangsúly a

korrigáló emocionális élmény elérhetőségén van. A terapeuta megbízható pótszülőként van

jelen, aki támogatja a pácienst a fel nem ismert szükségletekkel és a megoldatlan

problémákkal történő szembesülés során. A heti egyszeri ülések ½-2 évig tartanak.

Az interperszonális terápia a depresszió kezelésére kialakított pszichoterápiáknak

egy specifikus típusa. A terápiát alkalmazók azt hangsúlyozzák, hogy a mentális betegségek

kapcsolati problémákban tükröződhetnek és fejeződhetnek ki, és ezért az interperszonális

kapcsolatok javításán kell dolgozni. A feltárás folyamatát használva a terapeuta segíti a

pácienst azoknak a sajátos problémáknak a meghatározásában, amelyek zavarhatják az

önbecsülését és az interperszonális kapcsolatait. A feltáró és meghatározó folyamatok után a

terapeuta rendszeresen dolgozik a pácienssel, elősegítve, hogy új adaptív magatartásmintákat

és kommunikációs stílusokat tanuljon meg. Rendszerint heti egy alkalommal, három-négy

hónapon át tart a kezelés.

A supportiv pszichoterápiát arra használják, hogy átsegítsék a pácienseket nehéz

helyzeteken. Összetevői bármely más pszichoterápia típusból származhatnak. Irányításában a

terapeuta fenntartja a szimpátiát, az érdeklődés és a törődés attitűdjét a páciens felé. A páciens

leírja és megbeszéli a különféle problémákat, amelyekkel szembekerül. Az ülések hetente

zajlanak.

Csoportterápia

A csoportterápia hatékony utat biztosít a klinikusok számára ahhoz, hogy viszonylag

nagyszámú pácienst kövessenek és figyeljenek meg. A társas környezet segítséget ad

megtanulni új és építő utak kidolgozását másokkal való kapcsolatokban, szabályozott és

támogató környezetben. A csoportterápia folyamán előforduló faktorok, amelyek összefogják

a terápiás mechanizmusokat a következők: a remény belenevelése; szociális jártasság

növelése; utánzó magatartás; katarzis; interperszonális tanulás; információjuttatás;

altruisztikus magatartás azon keresztül, hogy megkísérel segítséget adni a csoport más

tagjainak; az elsődleges családcsoportok kijavított megismétlésének megtapasztalása; a

csoportösszetartás növelése; egyetemesség (az izoláció érzésének csökkentése); a mások

visszajelzéséből való tanulás, ahogy mások magatartásunkat látják („interperszonális

tanulás”).

A csoportalakulás folyamán az egyéni szándékok, törekvések, érdekek és félelmek

különböző irányú erőként jelentkeznek. A tagok között érdekeltségek, szövetségek, ellentétek

alakulnak ki, amelyek időről időre összeütközésbe kerülnek egymással. A különböző erők

megnyilvánulásait és összecsapásait nevezzük csoportdinamikának.

Sok különböző fajtája van a csoportterápiának. A típusok változnak attól függően,

hogy kik alkotják a csoportot, valamint a problémáktól vagy zavaroktól, amelyekkel

szembekerülnek, a csoporthelyzettől, attól a szereptípustól, amelyet a csoportvezető képvisel

és a kitűzött terápiás céloktól.


212

Házasságterápia és családterápia

Néhány olyan probléma, amely miatt egyesek kezelésért folyamodnak, érthetően más

embereket is érint. Természetesen leginkább a közvetlen környezetében élő embereket, vagyis

a házastársat illetve a családot.

A házassági tanácsadás jellegzetesen a specifikus probléma meghatározásával

kezdődik. Mindegyik partnert megkérik, hogy határozza meg azt a specifikus problémát,

amelyben szeretné, hogy a másik megváltozzon. A terapeuta megpróbálja támogatni a párt a

változás megvalósításában fokozatos, lépcsőzetes úton, egy alkalommal egy problémát

megbeszélve.

A családterápia a nagyobb családi közösségre összpontosít, ez minimálisan egy szülő

és a gyerek. Jellemzően a kezdeti kezelésekre a gyermeket hozzák specifikus problémával,

mint iskolai nehézségek, hiperaktivitás vagy agresszív magatartás. Gyakran gyorsan kiderül,

hogy e problémák a családi helyzet általános kapcsolatában gyökereznek.

A terápia e két típusát végezheti pszichiáter, pszichológus, szociológus, szociális

gondozó. vagy ápoló. A terápiák rendszerint rövid tartamúak, hetektől hónapokig tartanak, és

a problémák világosan, tisztán való meghatározására és feloldására irányulnak, amilyen

gyorsan lehet. Az egyéni vezetésű terápiákban gondoskodni kell a pártatlan légkör

fenntartásáról.

Társadalmi jártasság tréning

A társadalmi jártasság tréning a pszichoterápia egy specifikus típusa, elsődlegesen a

másokkal való kapcsolatok kialakításának kifejlesztésére és a mindennapi élet

követelményeivel való megküzdésére összpontosít. Elsősorban súlyos mentális betegségekben

szenvedő pácienseknél használják, mint például a szkizofrénia, amelyet gyakran a társadalmi

jártasság kifejezett csökkenése kísér. Módszerei elsősorban magatartásmódszerek. Speciális

problémákat határoznak meg és beszélnek meg az egymás utáni üléseken. Például súlyosan

sérült pácienseknek szükségük lehet biztatásra, hogy megtanulják a napi higiéniás teendőket.


213

Herceg Attila: Edukáció

Bevezető

Az edukáció, vagy más néven betegoktatás, egy tematikusan felépített oktatási forma

betegek és / vagy hozzátartozóik számára. Az edukációt egyre többet illetik meg terápiás

(edukációs terápia, betegoktatási terápia) jelzővel, ami valójában egy kiegészítő terápia a

medikális tevékenység mellett. Az utóbbi években az edukáció intézményesedésének és

önálló szakterületté vallásának lehettünk tanúi, mivel ez a tevékenységi ágazat nemzetközi

folyóirattal (Patient Education and Counseling), konferenciákkal és egyre bővülő

szakemberhálózattal (pl. a holland kórházak 80%-ában dolgozik betegoktató-koordinátor)

rendelkezik. 1999 a terápiás betegoktatás alapelveivel, elméleti és gyakorlati fejlesztésével

kapcsolatos munkálatokat végző európai testület a párizsi konferencián a következő

definícióval illette az edukációt: betegoktatásnak tekinthető minden, a betegek felé irányuló

oktatási tevékenység, beleértve a terápiás tájékoztatást, az egészségnevelést és a klinikai

egészségmegőrzést. (1)

A konferencia kimondja, hogy az edukáció nem csak a beteg emberrel és magával a

betegséggel foglalkozó tevékenység, és az egészségneveléstől nem egy elkülönülő

tevékenység, hanem egy terápiás módszer mely magába foglalja az egészségnevelést is.

Tulajdonképpen a nem intézményesített formája az edukációnak egyidős a gyógyító

tevékenységgel, és az ember egészségmegtartó gondolkodásával. Az ókori görög tanításokból

már kiderül, hogy Spártától Athénig úgy vélték az időszámításunk előtti századokban, hogy

az ember nagyban felelős egészsége alakulásáért. Éppen ezért a testedzésnek, a

sporttevékenységeknek meghatározó helye volt a görög gyerekek és felnőttek életében. Az

athéni eszmény, a kalokagathia azonban ennél jóval többet takart, és akár korabeli „egészség-

definícióként” is felfogható: szép és jó ember nevelése volt az athéni cél. Azaz egészséges

testű és lelkű emberé válás volt a cél, akinek választott istennője Areté az erény megtestesítője

volt. A hippokratészi iskola tanításai az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését

hangsúlyozták és hirdették (2). A természettudományok eredményei mellett az ókori népek

esetében szinte mindenütt tetten érhető az az elképzelés, mely szerint az egészség Isten (az

istenek) ajándéka. A iatroteológia (iatrosz = orvos) tehát fontos gyógyászati értelmezési

modellt jelentett a babilóniai, egyiptomi, görög, de a zsidó, sőt keresztény hagyományban is.

A keresztények számára Krisztus a legfőbb tanítómester és orvos. A testi-lelki

értelemben vett egészség kialakításának, megőrzésének legfontosabb útmutató könyve pedig

maga a Biblia. Krisztus nyomán a tanítványok is tovább folytatták a gyógyító munkát. Pál

apostol például arról írt, hogy valamennyi gyülekezet részesült a gyógyítani tudás ajándékából

A muszlim orvosi és (nevelés) filozófiai művekben az egészség komplex (testi-lelki-szellemi

értelemben vett), a görögök és rómaiak tanításaira (például a négy elem egyensúlyának

tanára) visszavezethető, ugyanakkor napjaink egészségfelfogásával is rokonítható, sőt ez

utóbbinál tágabb értelmű leírásával találkozhatunk. A muszlim nevelés célja tulajdonképpen a

konkrét és átvitt értelemben vett egészséges (az „egész”) ember kialakítása. A muszlimok

szerint ugyanis az Allahhoz elvezető életvitel, maga a tudás gyarapítása egészségére ügyelő,

teste és értelme működésével tisztában lévő embert kíván. A medicinális (főként dietetikai)

tanácsok mindezek miatt teljesen természetes módon szervesülnek még a pedagógiai művek

szövegeinek mondanivalójához is. (3)

Európában a középkortól a közelmúltig a gyógyító egyházi személy vagy világi orvos

betegkapcsolatot a paternalista alá fölé rendelt kapcsolat jellemezte. A gyógyító / orvos

utasításait a beteg feltétel nélkül elfogadta és betartotta. A 20. század második felében az

egyre növekvő polgárjogi és civil mozgalmak hatására erősödni kezdtek a betegjogok, egyben

a betegekre háruló döntési jogok is. Az orvostudomány fejlődésével, csökkent az akut

betegségek aránya a krónikus betegségekhez képest, ami terápiás együttműködésre,


214

életmódváltásra, bizonyos attitűdformálásra támasztott támaszt igényt. A tudomány és az

információ (média internet) a széles társadalmi rétegek számára elérhetővé válása, növelte és

növeli a miértek számát. A sok információ magába hordozza a pozitív és negatív hatásokat is.

Pozitívként könyvelhető el, hogy az emberek többet és jobban foglalkoznak egészségükkel,

betegségek megelőzésével, vagy a betegségük leküzdésével. Negatívként említhető, hogy e

törekvéseket nem mindig tudományosan megalapozott információkból szerzik. A paternalista

nézet többé nem elfogatható a mai ember számára. Ezek és még számos más tényezők

hatására az egészségügyi ellátástól elvárt igények változásnak indultak és nő az edukáció

vagy betegoktatás intézményesedése. Napjainkban sok egészségügyi szakember nincs is

tisztában, hogy valójában az edukáció szervezetlen formáját végzi, mikor például az ápoló

megtanítja a lázas beteget vagy annak hozzátartozóját a hűtőfürdő alkalmazására, felhívja a

figyelmet különböző kényelmi eszközök létéről annak beszerzési lehetőségeiről, ha

figyelmezteti a beteget a hosszú ágyban tartózkodás szövődményeire, vagy betanítja a beteget

a szemcsepp helyes használatára.

1972-ben Leona Miller első sikeres edukációs terápiát hajtott végre USA-ban, mikor a

diabéteszes betegeknél ismertette a betegség lényegét, életmódbeli tanácsokat adott és

ismertette a kezelés sajátosságait. Azóta számos ország összesen 160 betegségnél alkalmaz

betegoktatási terápiás beavatkozást.(4)

Közülük jelentős:

Anglia, ahol a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) által létrehozott önálló ambuláns

központokat, ún. „walk-in” centrumokat hozott létre, ahová a kliensek a diagnózissal és a

kezeléssel kapcsolatos információkért, tanácsért fordulhatnak. Hollandia, ahol a beteg

korházakba kerüléskor először betegoktatásra szakképzett ápolókkal és önálló

betegoktatókkal találkozik. USA-ban START néven futó akut pszichiátriai ellátás keretein

belül alkalmaznak szakdolgozók által vezetett pszichoedukációs csoportokat. 1994 óta a

francia orvosi és egészségtudományi képzésben jelen van a pszichoedukációs ismeretek

oktatás és 1998 óta egy posztgraduális programban is szerepel a betegoktatás.

Hogyan végezzük az edukációt?

Az edukációnak szerves összefüggésben kell lennie a betegellátás egészével, az

egészségügyi ellátást végző szakemberekkel, vagyis a teljes terápia egy speciális rész-

funkciójaként ajánlatos működnie.

Az edukáció egy oktatási forma, ami egy meghatározott struktúra és

tananyagtartalommal rendelkezik. Az edukációt a vezető, azaz a szakember vezeti, aki mint

oktató működik. Ő határozza meg az oktatási célokat, az oktatási feladatokat, az alkalmazott

módszert, a munkaformát, az eszközöket, az edukáció óraszámát és azok tartalmát. Az

edukáció folyamán lényeges elem a megfigyelés és értékelés. E munkafolyamatok

kialakításához először egy állapotfelmérést készít az edukációt végző szakember, amire

később felépíti a terápiás betegoktatást.

Állapotfelmérés

Az állapotfelméréssel megismerjük a beteg és hozzátartozója életét az élet minden

területén, a működési mechanizmusokat, illetve a működést segítő és akadályozó tényezőket.

Az állapotfelmérés kiterjed a fizikai, az önellátási és a mentális állapot felmérésére is. Az

egyéni felmérés az önellátás áttekintésével kezdődik, majd a betegséggel és annak kezelésével

kapcsolatos ismeretekkel folytatódik.

Felmérjük, hogy mennyire van tisztában betegségének alapvető jellemzőivel és annak

klinikai módszereivel. Ebbe beletartozik, hogy ismeri-e betegsége típusát, a feltételezett

kiváltó okokat, a betegségét enyhítő és súlyosbító tényezőket, a kapott kezelés fő előnyeit és


215

nemkívánatos hatásait, és a várt végeredményt. A felmérésnek ebben a szakaszában

meghatározhatjuk azokat a területeket, amelyekre a későbbiekben összpontosítani fogunk, így

az alapvető tudásbeli hiányosságokat korrigálni tudjuk. (5) Az állapotfelmérés történhet:

ápolási- foglalkoztatói- orvosi-anamnézis felvétellel, előre kidolgozott strukturált kérdőívvel,

vagy valamennyi módszer együttes alkalmazásával. Az anamnézis előnye, hogy kiderülhet a

betegről olyan információ, amire előre nem számítottunk, hátránya, hogy esetleg nem

kérdezünk rá mindenre és a beteg sem közli velünk, valamint nehezebb lehet a beteg

állapotának további követése. Kérdőívek előnye, hogy a fontosnak tartott problémák,

fejlesztendő területek láthatóvá válnak és későbbiekben a beteg állapotáról mérhető után

követés alkalmazható. Ideális talán az anamnézis felvétel és a kérdőívek együttes alkalmazása

lenne, de a betegek nem mindig terhelhetőek kezdetben ilyen mértékben. Az edukáció fontos

részét képezi a beteg motiváltságának növelése a betegség leküzdésében, melyet csak

fokozatos terheléssel lehet elérni.

Az alábbiakban példaként a Pszichiátriai betegek számára alkalmas állapotfelmérést

segítő kérdőívek lesznek láthatóak (Kézikönyv a pszichiátriai betegek közösségi ellátását

nyújtó szociális szakembereknek; Bódy Éva, Gordos Erika Haller Terézia, Szabó Lajos Szőke

Tibor)

1. Az önellátás felmérése

Tevékenység Soha nem okoz

problémát

Néha okoz

problémát

Gyakran okoz

problémát

Mindig

problémát okoz

Étkezés

Testi higiéné

Pénzkezelés

Mozgás

Otthoni

tennivalók

(Kézikönyv a pszichiátriai betegek közösségi ellátását nyújtó szociális szakembereknek; Bódy

Éva, Gordos Erika Haller Terézia, Szabó Lajos Szőke Tibor)

2. A mentális állapot felmérése

(A kliens betegséggel kapcsolatos ismeretei)

Mi a betegsége megnevezése? Milyen tünetei vannak?

……………………………………….

Mi okozta a betegségét?

……………………………………….

Mi súlyosbíthatja a betegségét?

……………………………………….

Mi enyhítheti a betegségét?

……………………………………….

Milyen kezelést kap jelenleg?

……………………………………….


216

Milyen gyógyszereket szed?

……………………………………….

Milyen előnyei, pozitív hatásai vannak a kezelésnek?

……………………………………….

Milyen nemkívánatos hatásai vannak a kezelésnek?

……………………………………….

Mennyire tartja be a kezelési előírásokat?

……………………………………….

Mennyire elégedett a jelenlegi kezeléssel?

……………………………………….

Mit gondol a betegség jövőbeli alakulásáról?

……………………………………….

Reménykedik-e a teljes gyógyulásban? Igen Nem

Előfordult-e Önnel, hogy levertnek, kedvetlennek érezte magát? Igen Nem

Foglalkozott-e az öngyilkosság gondolatával? Igen Nem

Kísérelt-e meg öngyilkosságot? Igen Nem

Hány alkalommal? …………….

Utolsó kísérlet időpontja? …………….

Szokott-e agresszív lenni? Igen Nem

Ha igen, mire vagy kire irányult (más személyekre, tárgyakra, vagy

önmagára)? …………….

Vannak-e olyan hiedelmei, amelyek a környezete számára

szokatlanok, irreálisak? Igen Nem

Érezte-e már úgy, hogy gondolatai idegenek, szokatlanok,

mintha nem az Öné lennének? Igen Nem

Érezte-e már úgy, hogy gondolatai hangossá váltak és mindenki

hallja őket? Igen Nem

Szokott-e érzékelni, látni, hallani valamit vagy valakit anélkül,

hogy azt más is látná, hallaná? Igen Nem

Érezte-e már úgy, hogy mások rosszindulatúak, ellenségesek

Önnel vagy esetleg másokkal? Igen Nem

Van-e olyan érzése, hogy másoknál különb, magasabb rendű

vagy különleges képességei vannak? Igen Nem

Vannak-e nehézségei a másokkal való kapcsolatteremtésben? Igen Nem



3. A betegséggel járó stressz felmérése

Melyek a legfőbb nehézségek, amelyeket a betegsége okoz?

Mit tesz azért, hogy megbirkózzon ezekkel a nehézségekkel? (Jegyezzük fel a hatékony és

hatástalan módszereket is.)

Az elmúlt 3 hónapban milyen mértékű stresszt, nehézséget okozott családjában a betegsége?

1: nem okozott; 2: enyhe; 3: közepes; 4: súlyos

Kivel töltené legszívesebben az idejét?

……………………………………….


217

Kivel beszéli meg személyes céljait, problémáit?

……………………………………….

Kivel beszélné meg legszívesebben személyes

céljait, problémáit?

……………………………………….

Van-e olyan a következők közül, amelyet kellemetlennek tart és próbál elkerülni?

Kellemetlen és elkerült helyszín:

……………………………………….

Kellemetlen és elkerült tevékenység:

……………………………………….

Kellemetlen és elkerült ember: ……………………………………

…



Létszám

Az edukáció történhet egyéni konzultációk, vagy csoport foglakozások formájában. A

csoportos forma történhet egy családnak, egy betegcsoportnak, több családnak vagy kevert

formába szervezve. A csoport létszáma ideális estben 5-15 fő, de bizonyos esetekben nem

elképzelhetetlen az 50 fő jelenléte sem. Sok esetben a csoportlétszám meghatározása függ a

edukációs terápia helyszínének adottságaitól (például méretétől, akusztikájától,

bútorozottságától), a betegoktatáson résztvevő kliensek egészségi állapotától,

informáltságától, pszichés állapotától. A létszám kialakításnál figyelembe kell venni az

edukáció témáját, a munkaformát és a célt.

Célok meghatározása

Az edukáció célja nagyon sokrétű lehet, de általában az adherencia* vagy terápiás

együttműködés javítása, a betegségek megelőzése, állapotromlás megakadályozása, betegség

kimenetelének javítása, diagnosztikus vagy terápiás célú felvilágosítás, az életminőség

fenntartása és javítása, az önálló életvitel képességének fejlesztése a cél. Lényeg, hogy a

lehető legnagyobb mértékben meg kell szűnnie az állapotfelméréskor kimutatott a kognitív,

affektív, és/vagy pszichomotoros deficitnek (a kognitív, affektív és a pszichomotoros deficitet

a Bloom követelménytaxonómiák szerint kel értelmezni). Fontos, hogy a beteg egyéni személyiségére, teherbíró képességére, szükségleteire és

problémáira fókuszáljunk a célok meghatározásánál.

*(Az adherencia, négy különböző, a terápiás hűséget érintő fogalom egysége: elfogadás

(acceptance), egyetértés (concordance), kitartás (persistance) és engedelmesség

(compliance). Krónikus betegségekben az adherencia egy bizonyos mértéke alatt a

gyógyszeres terápiától éppúgy nem várhatunk eredményt, mint amikor a beteg egyáltalán nem

részesül kezelésben.)

Oktatási feladatok

A kitűzött cél elérése érdekében először fel kell mérnünk a betegek és hozzátartozóik

meglévő tudását, ismereteit magáról a betegségről és a rájuk váró feladatokról. A meglévő

elméleti ismereteket szelektálnunk kell aszerint, hogy annak tartalma mennyire valós, illetve

mennyire alkalmazható a jelenlegi helyzetben. További feladataink közé tartozik a betegek

és/vagy hozzátartozóik ismereteinek bővítése elmélyítése.


218

Alkalmazott módszerek

Az edukáció során alkalmazott oktatási módszerek lehetnek:

Előadás

Magyarázat

Megbeszélés

Szemléltetés, megfigyelés

Kérdezés, kérdezve kifejtés.

Ismétlés

Gyakorlás

Munkaformák, oktatásszervezési formák

Az edukáció általában az erre a célra kijelölt helyiségben történik a betegek és/vagy a

hozzátartozók számára. Az oktatás jellemzően frontális, vagy csoportban folyó előadásmódban

történik 5-15 fős csoportok részére, melyet az előadó szakember tart. A gyakorlati készségek

elsajátítása során azonban a betegek/hozzátartozók párban, egymást segítve, vagy egyenként,

egymás után hajtják végre a feladatokat, természetesen előbb az edukációt végző szakember

segítségével, majd önállóan az oktató felügyelete mellett.

Megfigyelés és értékelés

Az értékelésnél általában formatív értékelési forma alkalmazandó, melyet az edukáció

alatt folyamatosan a foglalkozást tartó kolléga végez, kérdésekkel, vagy vitára bocsátott

témakörökkel

Értékelés során ellenőrizzük, hogy a betegek és/ vagy a hozzátartozók megértették-e az

edukáció anyagának lényegét. A kérdések nyilván az edukáció témakörétől függnek, de

általában a következő kérdéskörök használandóak:

Értik-e a kórképekben használt fogalmakat

Látják-e az alapvető összefüggéseket

Képesek-e biztonságosan és a szakmai szempontoknak megfelelően végrehajtani a

feladatokat

Tisztában vannak-e a betegség kimenetelével és az elvárható eredményekkel

Tudják-e mi a teendő krízishelyzetek alkalmával

Ismerik-e a betegség tüneteit

Ismerik-e a betegség megelőzésére, vagy súlyosbodásának megfékezésére

alkalmazható módszereket

Tisztában vannak-e a betegjogokkal és kötelezettségekkel.

Milyen az adherenciájuk.


219

Edukáció a pszichiátriában

Az edukációról és pszichoedukációról talán a pszichiátria betegségek kezelésével

foglalkozó szakirodalomban olvashatunk legsűrűbben. Az edukáció, mint kiegészítő terápia,

hatásosnak bizonyult a szkizofrén, az unipoláris, a bipoláris, az addikciós és táplálkozási

zavarok kezelésében (10,11,12). Az edukációnak egyik formáját, az un. pszichoedukációs

csoportot az 1970-es években elsőként a pszichiátriai betegek számára dolgozták ki. Azóta

számos nemzetközi tanulmány jelent meg a témával kapcsolatosan, melyek egyöntetűen a

pszichoedukáció jótékony hatásáról számolnak be.(6)

A pszichiátria a XX. sz. második felében az agykutatásnak és a

pszichofarmakonoknak köszönhetően nagy fejlődésnek indult. Mára már több generációs

pszichiátriai gyógyszerek állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyítottan hatékonyak.

Napjainkban a javulás több-dimenzionálás megközelítése képviseli a korszerű szemléletet,

amely magában foglalja a szociális és klinikai megközelítések integrálását és a kultúra

specifikus pragmatikus szempontok beépítését a terápiás siker fogalmába. A korábbi kezelési

attitűdökkel összevetve a páciensek járó-beteg állapota ma már önmagában nem könyvelhető

el terápiás sikernek, ha önellátásuk, képzésük, foglalkoztatásuk nem megoldott. A

pszichiátriai betegségben szenvedők egyre magasabb számából és a mindmáig megoldatlan

problémákból kiindulva az Európai Unió agykutatásokat összehangoló szervezete -Európai

Agytanács (European Brain Council)- arra az elhatározásra jutott, hogy a 2014-es évet a

mentális egészség évének szentelik az unióban.

Sokan egyetérthetünk abban, hogy még sok teendő van a pácienseink egészségének,

mentális állapotának, életkörülményeinek javításában. A feladatok megoldására azonban nem

mindegy, hogy milyen feladatokat választunk. Számos kérdés vetődik fel, hogy a pszichiátriai

betegek számára mi a legnagyobb segítség. Mely részét, összetevőit kell javítani

betegségüknek. A megelőzésre, a tünetekre, a kimenetelre vagy a pszichoszociális funkciókra

helyeződjön a hangsúly a kezelés során? Lehet, hogy nem is lehet sorrendet felállítani?

Esetleg mindegyik felsorolt tényezőre egy időben kell figyelni? Javulnak egyáltalán betegek a

kezelés hatására? Ha igen, milyen mértékben? Ha sikerül javulást elérni, megőrizhető-e a

mentális betegségek hosszú távú lefolyása során? A javulással kapcsolatos mai szemléletet a

mentális betegségek vonatkozásában legteljesebben talán a Substance Abuse and Mental

Health Services Administration (2004) definíciója tükrözi: „Olyan folyamat és átalakulás,

melynek során a személy személyes határainak teljes kibontakoztatásával saját elhatározásból

tartalmas közösségi életet képes élni”. (13)

Mára olyan pszichoszociális kezeléseket fejlesztettek ki, amelyek bizonyíthatóan

hatékonynak mutatkoznak a mentális betegségük által korlátozott emberek motivációjának

növelésében. Akik betegségüket kézben tudják tartani, saját maguk számára releváns célokat

tűzzenek ki, szociális készségeket sajátítsanak el, támogató családi környezetet alakítanak ki,

munkához tudnak jutni, és a pszichoaktív szerek (addikciós szerek) romboló hatását képesek

leküzdeni.

A pszichoszociális kezelés egyik része a pszichoedukáció, mely a pszichiátriai

betegnek, támogatóiknak, hozzátartozóiknak nyújtott betegoktatás. A betegoktatás kiterjed a

betegség okára, a tüneteire, a kezelés módjaira, a korai figyelmeztető tünetek felmérésére, az

adherencia növelésére, valamint a betegséggel való együttélésre. Ezen keresztül a

pszichoedukáció segít az önstigmatizáció csökkentésében, az önértékelés növekedésében, a

relapszusok ritkulásában, a betegség prognózisának javulásában.


220

Szegedi szakdolgozói integrált korai rehabilitációs és pszichoedukációs program

Programot tervezte, összeállította és kivitelezi: Herceg Attila okleveles ápoló (MSc) (Szegedi

Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika)

Gyógytornarészt tervezte, összeállította és kivitelezi: Laukó Krisztina gyógytornász (Szegedi

Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika)

Programot felügyeli: Prof. Dr. Kálmán János (Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai

Központ Pszichiátriai Klinika)

Példaként egy általunk kidolgozott programot szeretnék bemutatni, melynek az alapját

az pszichoedukáció képezi.

A program egy korházi alapú ellátási rendszer, mely a korai rehabilitációt célozza és

hatékonynak bizonyult a coppingmechanizmusok és betegségpercepció terén. A betegeinket

és igény szerint közeli hozzátartozóikat már a felvételük utáni napon bevonjuk a programba;

függetlenül attól, hogy mutatnak-e pszichotikus tüneteket. A programban az akut pszichiátrián

fekvő betegek nagyjából 70-80% vesz részt önkéntesen. A program öt napra van tervezve,

hétfőtől péntekig. A csoportfoglalkozások úgy vannak felépítve, hogy a betegek bármelyik

napon elkezdhetik a foglalkozásokat, nem éreznek lemaradást. Akik már részt vettek az öt

napos programon, folytathatják, csak a feladatuk annyiban változik, hogy több önállóságot,

aktivitást, hozzászólást, tanácsot, vagy a témával kapcsolatos kérdést várunk el tőlük. Az

aktivitásuk, a mondandójuk, vagy a viselkedésük jó alapul szolgál a betegek megfigyelésére

és ezen keresztül pontosabb képet kapunk a betegek állapotáról. Foglalkozások alatt jól

figyelemmel kísérhető a pszichomotoros tempó, vigilitás, a figyelmi és memóriafunkciók

állapota, téveszmék és hallucinációk megléte vagy megszűnése, a hangulati fekvés, a

motivációs szint, az impulzivitás, kommunikációs képesség és a kooperációs készség –

adherencia.

A Szegedi szakdolgozói integrált korai rehabilitációs és pszichoedukációs program

lényege, hogy egy szakápolói irányítás és koordináció mellett működő multidiszciplináris

csapat szervezi a betegek napi életét, támogató légkörű csoportos szocioterápiás és

pszichoedukációs programokkal. A program csökkenti a hospitalizáció okozta ártalmakat,

közvetlen légkört teremt, segíti a mindennapok folytonosságát. A program az egyén által

megfogalmazott célokra fókuszál, melyek megvalósítása a páciensek aktív részvételével

történik. Ezáltal problémakezelésük hatékonyabbá, terápiás együttműködésük jobbá válik, és

kevésbé érzik a stigmatizációt.

A program sajátossága, hogy a betegeket két csoportra osztjuk, így az állapotuk

határozza meg, ki melyik csoportfoglalkozáson vesz részt:

1. Csoport – kompenzált betegek csoportja, akik önkéntes gyógykezelésen vesznek részt,

illetve azok a sürgősségi, vagy kötelező gyógykezelésben részesülő betegek, akiket

kezelőorvosuk szubkompenzált állapotúnak ítél. A kezelés során a program szempontjából

nincs korlátozás elrendelve.

2. Csoport – nem kompenzált betegek csoportja. Állapotuk bizonyos korlátozásokat igényel.

Napi foglalkozások az 1. betegcsoport számára:

1. Betegtanácsadás

2. Csoportos gyógytorna pszichiátriai betegek számára

3. Pszichoedukáció

4. Szórakoztató foglalkozások


221

1. Betegtanácsadás

Cél:

1. Betegek teendőinek megbeszélése az adott napra.

2. A viziten elhangzottak, esetleg rosszul értelmezett információk pontosítása, a kimaradt

panaszok, kívánságok, megbeszélése.

3. Személyi konfliktusok kezelése.

Folyamat:

A foglakozás 11.00-11.30-ig van tervezve, de valójában a vizit után történik. A betegek

elmondják, hogyan telt el a késő délutánjuk, éjszakájuk. Itt beszéljük meg velük az adott

napra tervezett vizsgálatokat, azok időpontját, menetét, esetleges előkészületeket.

Amennyiben adódnak személyi, vagy az ellátásból adódó konfliktusok, megpróbálunk ezekre

elfogadható megoldást találni a betegtársak és az érintett kollégák bevonásával. Az előző

napon feladott házi feladatok megbeszélése, elemzése is ekkor történik

2. Csoportos gyógytorna pszichiátriai betegek számára

Cél:

1. A betegek fizikális állapotának megtartása, esetleg javítása

2. A betegek hangulatának javítása

3. Gyógyszer melléhatások minimalizálása

4. A dinamikus, a koordinációfejlesztő és a relaxációs gyakorlatok betanítása

5. A hospitalizáció okozta ártalmak csökkentése

Folyamat:

A foglakozás 11.40- 12.15-ig van tervezve, mely általános 30-40 perces átmozgatást jelent

Elemei: bemelegítés, dinamikus testgyakorlatok, levezetés.

A bemelegítő gyakorlatokkal felkészítjük a betegek szervezetét a nagyobb cardiovascularis

terhelésre, valamint így elkerülhetőek a nem kívánt sérülések is.

A dinamikus gyakorlatokat az általános fizikai kondíció javítása érdekében végezzük, melyek

kiegészülnek a tartásjavítás, a koordináció fejlesztés és az egyensúlyjavítás gyakorlataival.

A levezetés része a légzőtorna és a relaxációs gyakorlat, melyet számolással,

névmemorizálással, játékokkal végzünk.


222

3. Pszichoedukáció

Cél:

A sikeres kezelés fontos eleme, hogy a páciens, a páciens családja és a vele kapcsolatban élők

minél többet megtudjanak a betegség természetéről. Meg kell tanulniuk, hogyan alakul ki a

betegség, milyen tünetek jellemzik, hogyan kezelhető, és mit kell tenni a gyógyulás

érdekében, illetve a visszaesés elkerülésére végett.

Folyamat:

Az edukációs rész öt napra van felosztva (hétfőtől-péntekig) és naponta egy-egy témakörre

összpontosít, melyeket a betegek kérdései alapján dolgoztunk ki. Az edukáció ebéd után

13.00-14.00-ig tart

Hétfő – Pszichiátria

Cél:

A betegek ismerjék meg a pszichiátriai osztályok sajátosságait, ezen belül az SZTE

Pszichiátriai Klinikáét. Ismerjék a betegjogokat, kötelezettségeket és a házirendet. Cél, hogy a

betegek értsék, hogy mi, egészségügyi dolgozók mit, miért teszünk és ők mire kötelezhetőek,

mit várhatnak el a kezeléstől és mit kérhetnek az ellátásuk alatt.

Témakörök:

1. Milyen betegségekkel foglalkozik a Pszichiátria? Mentális betegségekkel, vagy olyan

szomatikus tünetekkel, melyek hátterében mentális problémák valószínűsíthetőek.

2. Pszichiátria klinika felépítése akut osztály, rehabilitációs osztály, nappali kórház,

krónikus osztály, gondozó, ügyeleti ambuláns ellátás.(A beteg jelenleg melyik

egységben tartózkodik)

3. Felvétel Előjegyzett és / vagy önkéntes gyógykezelés, sürgősségi, kényszergyógykezelés

4. Betegjogok A kapcsolattartás joga, az intézmény elhagyásának joga, a pszichiátriai

betegek jogainak korlátozása →kényszerintézkedések alkalmazásának szabályai,

egészségügyi és személyes adatok kezelése, a tájékoztatáshoz való jog, a betegjogi

képviselő

5. Betegek kötelezettségei Köteles együttműködni az őt ellátó egészségügyi dolgozókkal,

köteles betartani a jogszabályokat, az intézmény házirendjét, köteles tiszteletben

tartani más betegek és az egészségügyi dolgozók jogait.

Házi feladat → Egy önéletrajz írása. Rövid, lényegre törő, mely sokszor diagnosztikus

értékű, és a kórlapba kerül. (Önkéntes alapon történik)

Kedd - Pszichiátriai betegségek: nagy kórképek megbeszélése

Cél:

1. A beteg saját kórképének megismerése, alaptalan félelmek, hiedelmek leküzdése.

2. A betegek és /vagy hozzátartozóik ismerjék fel állapotuk romlását, mellyel a

későbbiekben az esetleges sürgősségi ellátás elkerülhető.


223

3. Intézeti kezelésük alatt ismerjék meg a többi beteg betegségtüneteit, a konfliktusok

minimalizálása érdekében.

Témakörök:

1. Depresszió

Depresszió kialakulását befolyásoló tényezők örökletes tényezők, stressz, betegségek,

gyógyszerek, személyiség, hormonok, élvezeti szerek használata.

Tünetek Szomorú, nyomott hangulat. Beszűkül az érdeklődés, csökken vagy elvész az

örömképesség, a szexuális érdeklődés. Változik az étvágy és a testsúly. Alvászavar

jelentkezik. Feszültségérzés, nyugtalanság, a tűrőképesség csökkenése.

Fáradtságérzés, erőtlenség, meglassultság, testi tünetek, fájdalmak. A figyelem szórt, a

felfogás csökken, a gondolkodás, koncentrálás nehézkes, feledékenység,

határozatlanság, akár döntésképtelenség alakulhat ki. Kóros gondolatok jelenhetnek

meg: indokolatlan bűntudat és önvád, téveszmék, értéktelenség-érzés. Kilátástalanság

érzés, öngyilkossági gondolatok, fantáziák. Depresszióról akkor beszélünk, ha a

felsorolt tünetek közül legalább 5 tünet 2 hete vagy hosszabb ideje fennáll.

2. Mániás depresszió (bipoláris affektív zavar) a tünetek a mániás szakaszára

koncentrálódik mivel a depressziós tüneteket már megbeszéltük.

Mániás depresszió kialakulása A bipoláris zavar kialakulásával kapcsolatban nagyon

sok tévhit és előítélet él, például, hogy a múltbéli események, vagy a környezet okozza,

esetleg épp a páciens hibája, gyengesége miatt alakul ki. Erről szó sincs, hiszen ma

már jól ismert, hogy a bipoláris zavart a hangulatszabályozásért felelős idegrendszeri

központok működésváltozása okozza, melyet a genetikai és környezeti hatások

együttese alakít ki.

Mániás szakasz tünetei: Az emelkedett hangulati epizódokat enyhébb formában

hipomániának, súlyosabb esetben mániának nevezzük. Alaptalan önbizalom-

növekedés, az önkritikára való hajlam csökkenése. Felgyorsult gondolkodás és beszéd

(gyakran nem tudja mondatokba önteni rohanó gondolatait és így követhetetlen, amit

mond), fokozott viccelődés vagy vitatkozás. Csapongó, könnyen terelődő figyelem. A

mozgáskésztetés fokozódása, túlzott aktivitás, fáradhatatlanság. A képességek és az

energia kimeríthetetlenségének élménye, minimális alvásigény. Az élvezetek

túlhajszolása, még akkor is, ha ez káros következményekkel jár. A külső, az öltözködés

megváltozása (feltűnő, kihívó ruhadarabokat vesz fel, egyre kevésbé érdekli, hogy mit

szól ehhez a környezete). A páciensek általában igyekeznek racionális magyarázatokat

találni viselkedésük megváltozására, mert nem ismerik fel, hogy ezek a betegség

tünetei és így segítséget sem akarnak elfogadni. Ahogy a tünetek súlyosbodnak a

páciens egyre kevésbé képes reálisan felmérni cselekedeteinek következményeit.

3. Szkizofrénia

Kialakulás: A betegség kialakulását biológiai, szociális és pszichológiai faktorok

kombinációja határozza meg, melyhez a környezeti stressz hozzájárulhat.

Tünetei: Betegség belátás hiánya. Pozitív tünetek (bizarr viselkedés, hallucinációk,

téveszmék, téveszme rendszerek, inkoherens gondolkodás, pszichózis, szinesztézia).

Negatív tünetek (A személyiség elsivárosodása, motiváció csökkenése,


224

leegyszerűsödött, lassult beszéd, érzelmi-hangulati megnyilvánulások eltompulása,

környezettől való izolálódás, elhanyagolt higiéné). Emellett a betegség múlásával

kognitív hanyatlás is észlelhetővé válik. A szkizofrénia fázisokban kialakuló

betegségként jellemezhető (premorbid, prodromalis és pszichotikus fázisok). A

skizofrénia bármely fázisában előfordulhat depresszív tünettan is.

4. Demencia Főleg a hozzátartozóknak szól (mi az, amit elvárhatnak a kezeléstől).

5. Hospitalizáció: Lényege, hogy a betegek megértsék, létezik a kórháztól való függőség,

mely főleg a krónikus betegeknél tud kialakulni. Ekkor a beteg a kórházban érzi

biztonságban magát és a külvilágban egyre kevésbé. Ha ennek jeleit látjuk, ezt

megelőzendően a kórházi ellátást a lehető legrövidebbre szabjuk, és a beteget

otthonába bocsájtjuk.

6. Amennyiben igény van rá, szó esik még kényszerbetegségekről,

személyiségzavarokról generalizált szorongásról, pszichológus kolléga segítségével.

Házi feladat → leírni, hogy mi számára a betegségéből adódó legfőbb probléma.

Szerda- Pszichiátriában alkalmazott terápiák

Cél:

1. A terápiával kapcsolatos alaptalan félelmek, hiedelmek leküzdése

2. Terápiás együttműködés növelése

3. Mellékhatások minimalizálása

4. A javulás tartósítása és a betegség rokkantasító hatásának kivédése

5. Az életminőség és az adaptív funkciók javítása

Témakörök:

1. Mi a gyógyszer? Egy hatóanyag, amely bizonyítottan javítja a betegség által okozott

panaszokat és a mellékhatásai vagy nem jelentkeznek vagy kisebb kárt tesznek, mint

amit a betegség kezelés nélkül okozna. Csak azok a gyógyszerek forgalmazhatóak

Magyarországon, amelyekre törvényben meghatározott szerv engedélyt adott.

Összehasonlítás történik a nem gyógyszernek minősülő táplálék kiegészítőkkel, nem

bizonyított hiedelmeken alapuló gyógymódokkal.

2. Miért nem vagyok jobban, ha kaptam gyógyszert? A gyógyszernek bizonyos idő kell,

mire hatni kezd, ez esetleg 2-3 hét is lehet.

3. Meddig kell szednem a gyógyszereket? Ahogy a kezelő/gondozóorvos előírja, a

gyógyszermódosítást, abbahagyást mindig az orvossal kell megbeszélni, nagyon

veszélyes, ha ezt más tanácsára vagy önállóan teszi a beteg.

4. Mellékhatások Szedáció, súlygyarapodás, libidócsökkenés, obstipáció, EPS tünetek,

allergia, bizonyos gyógyszerek esetében monitorozás szükséges (Liticarb, Leponex,

Zypadhera).

5. A mellékhatások csökkentésére alkalmazható módszerek Rendszeres testmozgás

(hetente legalább háromszor napi 40 perces intenzív testedzés, mindenkinek a

képességeihez mérten). Egészséges táplálkozás (ételpiramis), rendszeres


225

testsúlymérés, energiatáblázat alkalmazása. A libidócsökkenést mindig beszélje meg

párjával, amennyiben az zavarja a beteg párkapcsolatát, jelezze gondozó orvosának a

problémát. Ha EPS vagy allergiás mellékhatásokat észlel, a beteg rögtön forduljon

gondozó orvosához, erős tünetek esetén jelentkezzen az ügyeleti ambulancián.

6. Alváshigiéne-csupa „N”

Napirend: rögzített lefekvési és felkelési idő (hétvégén is)

Nappali szunyókálás kerülése

Ne használja az ágyát másra alváson és szexen kívül!

Ne igyon koffeintartalmú italokat délutántól kezdve!

Napközben végezzen tornagyakorlatokat (este már ne)

Ne figyeljen az órára

Ha 15-20 percen belül nem sikerül elaludni, akkor keljen fel és végezzen

valamilyen unalmas tevékenységet, amíg el nem álmosodik. (Az éjszakai

felébredésnél is tegyen ugyanígy)

Ezek mellet a betegek törekedjenek a céltudatos életre. Mindig legyenek rövid, közép és

hosszú távú céljaik. Törekedjenek az emberi kapcsolatok megtartására, társasági életre.

Ajánlatos naplót vezetniük, amely visszatükrözheti mindenkori állapotukat.

Házi feladat → leírni, hogy mit tekint a beteg saját magánál gyógyszer mellékhatásnak, ebből

számára mi vállalható és mi nem.

Csütörtök – Pszichiátriai kontaktlehetőségek kimenő alatt és távozás után

Cél:

1. A betegek számára egyértelművé tenni, hogy mikor mire és kinek lehet kimenőt kérni,

és mi a 48 órás kimenő lényege.

2. Osztályos kezelés befejezése után, a betegek továbbra is rendszeresen megjelenjenek

kontrollon, ennek folyamatát jól ismerjék.

3. Hirtelen fellépő pszichés állapotromláskor a betegek és /vagy hozzátartozóik tudják,

hol tudnak segítséget kérni.

4. A betegek ne maradjanak gyógyszeres ellátás nélkül.

Témakörök:

1. Mi a kimenő? A beteg továbbra is fekvőbeteg ellátás alatt áll, nem vehet igénybe más

egészségügyi ellátást. Bármilyen egészségügyi gondja van, rögtön jöjjön vissza az

osztályra. Kimenő alatt láthatóvá válik, hogy hogyan érzi magát nem kórházi

körülmények között.

2. Mit tegyek, ha hirtelen rosszul vagyok? A beteg telefonáljon, vagy jelentkezzen az

ügyeleti ambulancián, amennyiben a rosszullét alapját pszichés okok képezik.

3. Mit tegyek, ha elfogy, vagy ha elfelejtettem bevenni a gyógyszeremet? Ha elfelejtette

bevenni, ne pótolja duplán

Házi feladat péntekre →leírni, hogy mit tervez távozás után?


226

Péntek – Tervek

Cél:

1. Feltérképezni, hogy az pszichoedukáció mennyire volt sikeres és érthető a betegek

számára!

2. Legyenek terveik, és azokban szerepeljen a remisszió fenntartása is.

Témakörök:

1. Mit tervez távozás után? – (Szociális munkás kolléga segítségével történik a

csoportfoglalkozás, aki elmondja a betegeknek, hogy ha életvezetési gondjaik

támadnak, kihez, milyen szervezetekhez fordulhatnak.) A betegek beszámolnak rövid,

közép és hosszú távú céljaikról. Ezt megbeszéljük a többi beteg bevonásával, hogy

céljaik mennyire megvalósíthatóak, elérhetőek. A célokban szerepeljen a terápiás

együttműködés gondolata.

2. Eldöntötte-e már, hova fog járni gondozásra? Amennyiben a beteg még nem döntötte

el, nem foglakozott a gondozási lehetőséggel, felhívni a figyelmet arra, hogy az

egészségére nézve a pszichés gondozás nagyon fontos dolog.

3. Heti összefoglaló A betegek az edukációs témákból kérdéseket kapnak, majd a

válaszokkal együtt egy heti összefoglaló történik. Azok a betegek, akik már több hete

fekszenek bent, nagyobb szerephez jutnak ezen a foglakozáson.

4. Kérdések:

Miért fontos ismerni a tüneteket? (Ismerjék fel a relapszust jeleit!)

Miért fontos betartani a terápiás előírásokat? (A remisszió csak így tartható fenn)

Milyen gyógyszer mellékhatásokat ismer, és mik a teendők? (Az enyhébbeket

életmódváltással lehet minimalizálni, beszéljék meg gondozóorvosukkal, a

súlyosabbakkal azonnal forduljanak orvoshoz)

Mit tudnak a betegek tenni az egészségük érdekében? (Terápiahűség, rendszeres

kontroll, céltudatos és rendezett életmód, testedzés, alvás higiéné, egészséges

táplálkozás, törekvés a társas kapcsolatok megtartására).

4. Szórakoztató foglalkozások

A foglalkozás 15-15.45 között zajlik, melynek célja, hogy a betegek közérzetét javítsuk, a

korházi miliő negatív hatásait csökkentsük, és segítsük a betegtársak együttélését a

hospitalizáció alatt.

Folyamat

Barkóba

Kooperáción alapuló csoportfeladat: A betegeket 2 csapatra osztjuk, mindegyik csapat

választ magának nevet. Mindkét csapatból kijön egy- egy beteg és eljátsszák a feladott

szót vagy fogalmat. Lényege, hogy a betegek összejátszanak egymással, csapatot

alkossanak, és figyeljenek a feladatra.

Vicc - vicces történetek mesélése

Aki tud viccet vagy az életéből egy vicces történetet, elmeséli azt. Ügyelni kell arra,

hogy a történet, vagy vicc ne legyen sértő, etikátlan a többi beteg számára.


227

Napi foglalkozások a 2. betegcsoport számára

A 2. csoport napi két foglakozáson vesz részt.

Az első az 1 csoport betegtanácsadásával együtt történik, és a célja is megegyezik azzal.

A második foglalkozás 14-15 óra között zajlik. Célja, hogy a korlátozások elviselhetőbbek

legyenek, kommunikációba vonódjanak egymással és a foglalkozások jó alapot adjanak a

pontos betegmegfigyelésre, mely ennél a betegcsoportnál kiemelten fontos.

Folyamat:

1. A foglakozás 11.00-11.30-ig van tervezve, de valójában a vizit után történik. A

betegek elmondják hogyan telt el a késő délutánjuk, éjszakájuk. Itt beszéljük meg

velük az adott napra tervezett vizsgálatokat, azok időpontját menetét esetleges

előkészületeket. Amennyiben adódnak személyi vagy az ellátásból adódó konfliktusok

megpróbálunk rá elfogadható megoldást találni, a betegtársak és az érintett kollégák

bevonásával.

2. Kevésbé kötött beszélgetések (ismerkedés, rövid bemutatkozás) lehetőleg a

szabadlevegőn, mivel ennek a betegcsoportnak még korlátozva van a

mozgáslehetőségük.

1. nap: bemutatkozás

2. nap: bemutatkozás; megjegyzett információk a foglalkoztató által kijelölt

betegtársról

3. nap: beszéljen a céljairól, mit szeretne; betegtársai ezt hogyan fogadják

Ezután orvosi konzultációt követően a kompenzáltnak vélt betegek az I. csoportba kerülnek, a

többiek számára újrakezdődik a 3 napos program.

Előjegyzett betegek csoportja

Az előjegyzésre kerülő betegek az előjegyzés napjához közeli időpontot kapnak.

Elvégezzük velük a rutin szomatikus és pszichodiagnosztikus (MMPI, BDI, Taylor)

vizsgálatokat, így osztályra kerülésükkor már kész aktuális vizsgálati eredményekkel

rendelkeznek, ami hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a terápiás beavatkozásokat. Ezzel is

rövidítjük a bennfekvési napok számát, amivel csökkenteni kívánjuk a hospitalizációs

ártalmakat.

Felvilágosítást kapnak a felvételi körülményekről mikor, hol és mivel kell

jelentkezniük. Tájékoztatva vannak a betegjogokról, kötelezettségekről, házirendről (mely

megegyezik a hétfői edukációs foglalkozással), majd az aktuális osztály, személyzet, kórterem

megismertetése történik. Cél, hogy a betegeket minél kevesebb nemkívánatos meglepetés érje,

mindezzel növelve a kezelés hatékonyságát és a betegelégedettséget.


228

ÖN-SEGÍT-Ő csoport

Cél:

1. A sikeres kezelés fontos eleme, hogy a páciens, a páciens családja és a vele

kapcsolatban élők minél többet megtudjanak a betegség természetéről. Meg kell

tanulniuk, hogyan alakul ki a betegség, milyen tünetek jellemzik, hogyan kezelhető, és

mit kell tenni a gyógyulás érdekében. Ezen foglalkozások fő célja a visszaesés

elkerülése.

2. Legyenek terveik és azokban szerepeljen a remisszió fenntartása is.

3. Hirtelen fellépő pszichés állapotromláskor a betegek és /vagy hozzátartozóik ismerjék,

hol tudnak segítséget kérni.

4. A terápiával kapcsolatos alaptalan félelmek, hiedelmek leküzdése.

5. Terápiás együttműködés növelése.

6. A javulás állandósítása és a betegség rokkantasító hatásának kivédése.

7. Az életminőség és az adaptív funkciók javítása

8. A betegek és /vagy hozzátartozóik ismerjék fel állapotuk romlását, mellyel a

későbbiekben az esetlegesen szükségessé váló sürgősségi ellátás elkerülése a cél.

9. Betegállapot felmérés.

Folyamat:

Az ÖN-SEGÍT-Ő csoporton a bentfekvő és a járó betegek is részt vesznek igény szerint

hozzátartozóikkal együtt. Az ÖN-SEGÍT-Ő csoportot hetente egyszer tartjuk másfél órában.

Lényege, hogy a csoporton nem minden pszichiátriai beteg vehet részt, hanem csak a

célcsoport. Így specifikus témákat is érintünk, illetve bővebben kifejthetünk.

Beválasztási kritériumok:

Szkizofrénia diagnózis

Antipszichotikus terápia

Visszatérő pszichotikus állapot

A csoportfoglalkozás 3x30 perces felbontásban történik:

Csoportos játékos gyógytorna →gyógytornász végzi

Pszichoedukáció → szakápolók végzik, igény szerint szociális munkás, dietetikus

bevonásával. A témák kevésbé kötöttek és a csoport aktuális kérdéseihez alakítottak.

Válaszokat, tanácsokat adnak a betegségből adódó életvezetési problémákra. Fontos

hangsúlyt fektetünk a betegség lefolyásának, tüneteinek megismertetésére, a

gyógyszerszedés fontosságára, mellékhatások elkerülésére. A csoport kevert mivolta

egyrészt jó alkalmat nyújt a bent fekvő betegeknek, hogy találkozzanak a jó

adherenciájú és tartós remisszióban levő, így jó példát mutató ambuláns betegekkel,

akik gyakorlati tapasztalataik révén számos tanáccsal tudnak szolgálni. Másrészt így a

járó betegek is láthatják az aktív tüneteket, ezáltal összehasonlítási alapot kapva ők is

követni tudják saját állapotukat. Örömmel tölti el őket, hogy beszélni tudnak


229

tapasztalataikról, és tanácsot tudnak adni betegtársaiknak, ami az énhatékonyság

érzésüket is növeli.

Főbb témák:

- Mi a Pszichózis?

- Mi a szkizofrénia?

- Gyakori problémák és hiedelmek

- Milyen gyakori az előfordulása?

- Hogyan alakul ki? Mi okozza?

- Örökölhető-e a szkizofrénia?

- Hogyan lehet észrevenni a betegséget?

- Melyek a fő jelek és tünetek?

- A szkizofrénia lefolyása

- Hogyan éli meg mindezt a beteg? Betegségnek gondolja-e egyáltalán?

- Mi várható hosszú távon?

- Mit jelent mindez a beteg számára? Milyen veszélyek leselkedhetnek még rájuk?

- Veszélyesek-e a szkizofrén betegek?

- Hogyan diagnosztizálják az orvosok a betegséget? Milyen módszerekkel?

- Milyen kezelési lehetőségek vannak?

- Mik azok a nem gyógyszeres kezelések?

- Antipszichotikumok és mellékhatásaik

- Depó készítmények (mik az előnyök, hátrányok)

- Egészséges táplálkozás

- Testmozgás

- Elmagányosodás veszélye

- Kapcsolat családon belül: hogyan tehető könnyebbé a család élete?

- Az emberi kapcsolatok – kapcsolatteremtés fejlesztése

- A megbélyegzés és a megkülönböztetés okai

- A munka és a tanulás

- Élvezeti szerek használata

- Családtervezés

- Gyógyszerszedés és terhesség

- Nemi élet

- Kinek beszéljek a betegségről?

Mélyebb pszichés problémák megbeszélése →Pszichológus kolléga végzi, ahol a

betegek lelki problémáikkal kapcsolatban kérdéseket tehetnek fel, majd erre

válaszokat tudnak kapni. A szakdolgozók által tartott csoportfoglalkozáson felmerülő

kérdésekre adott válaszokat pszichológiai szempontból kiegészítjük. A szkizofrénia

tüneteivel járó pszichés nehézségek, az ezekkel való hatékonyabb megküzdés a fő

téma általában, és emellett életvezetési tanácsadás, kommunikációs készségek

fejlesztése zajlik ebben a részben a betegek aktuális problémáihoz kapcsoltan.

Irodalomjegyzék

1) Csabai Márta, Trinn Csilla és Molnár Péter, Terápiás betegoktatás és közös döntéshozatal

http://mti.dote.hu/doc/negyedev/Terapias_betegoktatas.htm (2009)

http://mti.dote.hu/doc/negyedev/Terapias_betegoktatas.htm


230

2) Trencsényi-Waldapfel Imre: Előadások a görög nevelés elméletéről. Okker Kiadó,

Budapest, 1997.

3) Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin , Gondolatok az egészségről-az ókortól a 18. századik-,

(Egészségpszichológia a gyakorlatban – Konferencia, MTA-PAB, 2004.

4) Terbéné Szekeres Klára, Betegoktatás, előadás anyag

5) Kézikönyv a pszichiátriai betegek közösségi ellátását nyújtó szociális szakembereknek;

Bódy Éva, Gordos Erika Haller Terézia, Szabó Lajos Szőke Tibor

6) Sallai Judit, A pszichoedukáció szerepe a gyógyításban,

http://onkopszichologia.bencium.co.uk/diplomamunkak/sallai-judit-a-pszichoedukacio-

szerepe-a-gyogyitasban/

7) Ran M.S., Xiang M.Z., Chan C.L.W., Leff J., Simpson P., Huang M.S., Shan Y.H., Li

S.G.: Effectiveness of psychoeducational intervention forr ural Chinese families

experiencing schizophrenia – A randomised controlled trial, Social Psychiatry and

Psychiatric Epidemiology 38 (2): 69-75, 2003. február [Web of Science 7.2]

8) Fristad M. A., Gavazzi S.M., Mackinaw-Koons B.: Family psychoeducation: an

adjunctive intervention for children with bipolar disorder, Biological Psychiatry, 53

9) Miklowitz D.J, Simoneau T.L., George E.L., Richards J.A., Kalbag A., Sachs-Ericsson N.,

et al.: Family-focused treatment of bipolar disorder: 1-year effects of a psychoeducational

program in conjunction with pharmacotherapy, Biological Psychiatry 48:582-292.

10) Ran M.S., Xiang M.Z., Chan C.L.W., Leff J., Simpson P., Huang M.S., Shan Y.H., Li

S.G.: Effectiveness of psychoeducational intervention forr ural Chinese families

experiencing schizophrenia – A randomised controlled trial, Social Psychiatry and

Psychiatric Epidemiology 38 (2): 69-75, 2003. február [Web of Science 7.2]

11) Fristad M. A., Gavazzi S.M., Mackinaw-Koons B.: Family psychoeducation: an

adjunctive intervention for children with bipolar disorder, Biological Psychiatry, 53

12) Miklowitz D.J, Simoneau T.L., George E.L., Richards J.A., Kalbag A., Sachs-Ericsson N.,

et al.: Family-focused treatment of bipolar disorder: 1-year effects of a psychoeducational

program in conjunction with pharmacotherapy, Biological Psychiatry 48:582-292.

13) Kálmán János és Kálmán Sára: A terápiás siker fogalmának átértékelődése

szkizofréniában. Neuropsychopharmacol Hung 2011;13(4): 249-256).

http://onkopszichologia.bencium.co.uk/diplomamunkak/sallai-judit-a-pszichoedukacio-szerepe-a-gyogyitasban/

http://onkopszichologia.bencium.co.uk/diplomamunkak/sallai-judit-a-pszichoedukacio-szerepe-a-gyogyitasban/


231

Ács Andrea: Közösségi pszichiátria

Magyarországon az elmúlt évtizedekben a kórházi ellátáson alapuló elme-

egészségügyi modell térhódítása volt a jellemző, és ez még napjainkban is a domináns ellátási

forma. Ugyanakkor, a pszichiátriában végbemenő paradigmaváltás folyamán bizonyítást

nyert, hogy a kórházi és tartós intézményi elhelyezés káros hatással is lehet a mentális

zavarban szenvedőkre. A XXI. században igen nagy számban fellépő mentális és

addiktológiai problémák kezelése gyakran sikeresebb, ha a páciens lakóhelyén, a családot is

támogató közösségi ellátás formájában történik.

A kórházközpontú elme-egészségügyi modell alapeleme a kórházi fekvőbeteg osztály.

Itt történik az akut állapotok kezelése. Ha a betegek kompenzált állapotba kerülnek, sokszor

rehabilitációjuk is a kórház falai között történik. Előfordul, hogy a sikeres intézeti

rehabilitáció mellett a beteg nem képes az otthonába, saját környezetébe visszailleszkedni, és

azok a tevékenységek, készségek, melyeket a kórházi rehabilitációs program során elsajátított

és jól begyakorolt, otthon nem működnek. A betegeknek tehát szükségük van egy olyan

ellátási formára, mely a saját környezetükben, a hozzátartozók bevonásával, az egyéni

szükségletek felmérésével, hatékony stresszkezelési technikákkal és intervenciós stratégiákkal

megelőzheti a komolyabb relapszus (visszaesés) kibontakozását, ezáltal pedig a kórházi

kezelést. Átfogó megvalósulásuk esetén a kliensek közösségben, a lakóhelyükön kapják meg

a lehető legtöbb pszichiátriai és pszichoszociális rehabilitációs szolgáltatást. Az alapvető cél a

közösségi integráció elérése és fenntartása. A közösségi ellátás jellemzője, hogy a lehető

legnagyobb mértékben próbál támaszkodni a közösségi erőforrásokra, különösen a

hozzátartozókra, akik mint „természetes segítők” vesznek részt benne. Több vizsgálat

igazolta, hogy akkor a leghatékonyabb a pszichiátriai gondozás és rehabilitáció, ha a

bizonyítékokon alapuló terápiás stratégiák igénybevételével, a páciens természetes

életterében történik, nem pedig onnan kiszakítva Őt. A közösségi ellátás során mindvégig az

aktuális betegjogok figyelembe vételével történik a beteg gyógyítása, a kirekesztés bármely

megnyilvánulása nélkül.

Közösségi pszichiátria nemzetközi viszonylatban

Az Európai Unió irányelveinek megfelelően több országban is erőteljes elmozdulás

történt a mentális zavarral élők ellátásának közösségi alapúvá tétele irányába. Fejlesztették a

kliensek lakóhelyén, vagy annak közelében szolgáltatást nyújtó, decentralizált ellátási

formákat, melyek a családtagokat is segítették. Ezzel párhuzamosan csökkentették a kórházi

ellátás kapacitásait, és fokozatosan végrehajtották a kitagolást a nagy, bentlakásos

pszichiátriai otthonokban. Különösen Nyugat-Európában és az északi államokban sikerült

olyan fokú szemléletváltást elérni, amely lehetővé tette a reformok véghezvitelét.

Olaszországban az elsők között zajlott le az intézményes ellátásból a közösségi ellátás felé

való átmenet. Hollandiában, Nagy-Britanniában, vagy például Svédországban is sikerült

megvalósítani a változtatásokat. A franciaországi Lille-ben 12 aktív pszichiátriai ágyat

tartottak meg a korábbi pszichiátriai kórház ágyaiból, és a 230 ezer körüli lakosság ellátását

teljesen a közösségbe szervezték ki. Pályázatok, pilot programok keretében több Közép- és

Kelet -Európai ország próbálkozik a közösségi ellátással, illetve Lengyelországban,

Csehországban és a Baltikum államaiban országos szintű ellátó rendszerek jöttek létre. A

tengerentúli államokban több évtizedes múltja van a közösségi pszichiátriának. Ausztráliában,

Új-Zélandon, vagy az USA egyes államaiban közösségi elveken és erőforrásokon alapuló

szolgáltatásokat fejlesztettek ki, amelyek magas színvonalú ellátást biztosítanak a

rászorulóknak.


232

A közösségi pszichiátria hazai helyzete

A pszichiátriai betegek közösségben történő ellátása hazánkban is komoly múltra

tekint vissza. A belgiumi Gheel-ben kifejlesztett családi ápolási rendszert vezették be 1905-

ben Dicsőszentmártonban, ahová a nagyszebeni elmegyógyintézetből helyezték át a

betegeket. A pszichiátriai intézet közelében városi iparos, vagy falusi paraszt családokhoz

adtak ki az intézetben ápolt betegekből. A betegek besegítettek a ház körüli munkákba,

cserébe a lakhatásért és ellátásért. A befogadó családoknak az intézmény ápolási díjat

fizetett, és rendszeres, szigorú orvosi kontrollt, szakszerű felügyeletet biztosított a beteg

számára. Ez a gondozási forma a korszak világszínvonalú rehabilitációs kezdeményezése volt,

melynek működését 1908-ban belügyminiszteri rendelet is szabályozta. Általa megvalósult a

teljes értékű, államilag támogatott rehabilitációs modell.

A II. Világháború utáni társadalmi átalakulások azonban a családi viszonyokat is

kedvezőtlenül érintették, a gazdaságokat sorban felszámolták, az ellátó rendszer pedig

sorvadásnak indult, majd megszűnt. A 70-es években „virágkorát” élő hazai pszichiátriai

ellátórendszerben a többek által „hungaricumnak” titulált pszichiátriai gondozó hálózat volt,

amely újra a közösségi színtéren foglalkozott a betegekkel, különös tekintettel a kórházi

kezelésük utáni időszakra. Harangozó és munkatársai voltak, akik adaptálták és honosították a

90-es évek közepétől a Falloon által kidolgozott, ún. „Integrált pszichiátriai ellátás”

modelljét. A pszichoedukációra, készségfejlesztésre, valamint a hatékony kommunikációs

stratégiák segítségével gyakorolt stesszkezelésre alapozott program a beteg családtagjainak

bevonásával segíti a betegséggel való megküzdést, együttélést. A módszertant kezdetben több

száz szakmabeli sajátította el országszerte tréningeken, illetve kihelyezett képzéseken. A

program kifejlesztője személyes szupervíziójával évekig segítette a közösségi ellátást elindító

munkacsoportokat Magyarországon is.

Jelenleg a közösségi pszichiátriai ellátás megtalálható számos intézmény szolgáltatási

palettáján. Sokan, sokféle módon értelmezik a közösségben való gyógyítást. Divat lett

közösségi pszichiátriát „csinálni”, oktatni anélkül, hogy a klasszikus, közösségben történő

gyógyítás, ápolás személyi, illetve szakmai feltételei adottak lennének. Még fekvőbeteg ellátó

pszichiátriai intézmény is van, ami közösséginek kinevezett részleget üzemeltet a falai között.

A tevékenységekre irányuló módszertani ajánlások ellenére nincsenek egységes elvek,

standardok, amelynek következtében szélsőséges különbségek tapasztalhatók mind az

ellátások feltételrendszere, mind a szakmai tartalom terén. Az eredeti, Falloon-féle

módszertant alkalmazó, a beteg életterébe kilátogató és a családtagjaival együtt dolgozó

munkacsoport egyenlőre viszonylag kevés van, de ezek közül több, igen magas színvonalú

ellátást biztosító, a közösségi pszichiátria referencia intézménye lehetne.

Sajnálatos módon a mentális zavarban szenvedők többsége a betegség

következményeként elmagányosodik, elszegényedik, folyamatos szociális problémákkal kell

szembe néznie. Az egyedül élők különösen nehezen képesek önmagukat fenntartani, de a

családban élő betegek, illetve maguk a családok is komoly egzisztenciális problémákkal és

életviteli nehézségekkel küzdenek. A kórházi osztályok betegeinek egy része kevésbé a

tünetek fellángolása, mint inkább a szociális nehézségek miatt kerül újra felvételre.

Minden bizonnyal ezeknek a tényeknek a mérlegelése alapján került a közösségi

pszichiátriai ellátás finanszírozása a szociális ágazathoz. A kormányzat által végrehajtott

szociális kiadáscsökkentő program így a közösségi ellátókat is súlyosan érintette, hiszen a

finanszírozásuk jelentős részét elvesztették.

Összességében elmondható, hogy az OPNI bezárása és az aktív kórházi

ágyszámleépítések olyan intézkedések, amelyeket a közösségi ellátórendszer párhuzamos

fejlesztésének kellett volna kísérnie, de a finanszírozás „átsúlyozása” elmaradt. Ugyanakkor


233

számos szakmai, gazdasági, humanista és emberi jogi érv szól amellett, hogy a közösségi

ellátások fejlesztése szükségszerű és elengedhetetlen feltétele a XXI. század

pszichiátriájának.

A közösségi ellátás folyamata a korai felismeréstől a gondozásba vételig

Ahogy szinte minden egészségügyi problémára, úgy a mentális zavarokra is érvényes,

hogy a korai szakaszban megkezdett terápiák a leghatékonyabbak. A szkizofrénia betegség

fellángolásának kezdetén a közösségben, az integrált ellátás stratégiáiban részesíteni a beteget

és hozzátartozóit, majd az intenzív oktatási szakasz után gondozni a családot, kiváló lehetőség

a komplex prevenció és a pszicho-szociális rehabilitáció megvalósítására. Képzeljük csak el:

hány olyan beteg van, aki betegsége kezdete óta megjárt több kórházat, számtalan

kezelőorvosa volt, viszonylag fiatalon rokkant nyugdíjassá vált, és a társadalom perifériáján,

szegregáltan éli az életét családjával együtt a mentális zavar hosszútávú következményeként?

A betegség korai felismerése és korrekt diagnosztizálása, a kliens és hozzátartozóinak

pszichoedukációja, valamint a problémaspecifikus intervenciók felépülés-alapú elvek mentén

történő alkalmazása meghatározó jelentőségű lehet a mentális betegek életének alakulásában.

Az Integrált pszichiátriai ellátást tehát a legjobb minél korábban elindítani, szkizofrén betegek

esetében például már az első schub után. Mindazonáltal ez nem feltétel, a közösségben való

ellátás a betegség bármely szakaszában megkezdhető. A közösségben történő gyógyítás

pszichiátriai és néhány szolgáltatónál addiktológiai betegek számára is elérhető. A programba

való bekerüléskor a gyógyító szakember és a család hetente 1 alkalommal találkoznak, kb. 30-

60 perces megbeszélésen. Később az ülések kétheti, majd havi 1 alkalomra ritkíthatók. A

program oktatási szakasza kb. 20-30 találkozás után zárul le, a kliens és hozzátartozóinak

egyéni haladásától függően. Amikor a család megismerte a kliens betegségét, az egyensúlyi

állapottal illetve az állapotrosszabbodással kapcsolatos tényezőket, az ajánlott életvezetést,

valamint önállóan alkalmazni tudja a terapeuta által tanított stratégiákat, akkor követési

stádiumba, azaz gondozásba kerülnek. A közösségi gondozásban lévő beteg és családja

felkeresése havonta egyszer ideális akkor is, ha a kliens kompenzált állapotban van, illetve a

család élete külső segítség nélkül is működik. Természetesen a betegség tüneteinek

fellángolására utaló jelek, váratlan esemény, vagy olyan probléma esetén, melyet nem

képesek önállóan megoldani, a gondozást végző személlyel való találkozások újra gyakoribbá

tehetők.

A közösségi pszichiátria alkalmazott stratégiái

A közösségi pszichiátriai ellátás megkezdése történhet orvosi javaslat alapján, de

önként, a közösségi szolgáltatóval való kapcsolatfelvétel és megállapodás nyomán is

bekerülhet valaki a programba. A kezdeti, intenzív oktatási szakaszt első lépésben megelőzi a

felmérés, mely magában foglalja a kliens diagnosztikai becslését, állapotfelmérést, a család

szociális helyzetének felmérését és a reális egyéni célok kitűzését a család minden tagjára

kiterjedően. Ez utóbbi különösen fontos eleme a közösségi pszichiátriának, hiszen az egyéni

célok kitűzése és a célok elérése érdekében tett erőfeszítések áttekintése mentén történik az

előrehaladás.

A közösségben történő ellátás és gondozás hosszútávú együttműködés, amelynek

feltételeit és a közös munka várható menetét, állomásait és lehetséges nehézségeit tisztázni

kell az első, lelkesítő foglalkozáson. Igen, közös munkáról van szó, hiszen a beteg és a

hozzátartozók végig együtt dolgoznak a sikerért, egyenrangú, partneri viszonyt kialakítva a

segítő személyzet tagjaival. A hagyományos intézeti ellátással szemben hangsúlyozott

szerepet kap a közösségi pszichiátriában a betegek felelős részvétele a saját gyógyításukban.


234

A közösségben végzett pszichoedukáció

A rehabilitációs módszereket ismertető fejezetben olvashatunk az intézeti

körülmények között, csoportban végzett pszichoedukációról. Személyes hangvételű, őszinte

beszélgetések során, célzottan az adott páciens betegségének tüneteire és a család problémáira

helyezve a hangsúlyt, nagy hatékonysággal végezhető a pszichoedukáció a családi körben is.

A tréning során egy meghatározott tematika szerint ismertetjük meg résztvevőkkel a

tudomány jelenlegi álláspontját, eredményeit a betegség kialakulásának okairól. Betekintést

nyerhetnek a gyógyszeres terápiák irányelveibe, illetve megismerhetik az egyes gyógyszerek

lehetséges mellékhatásait. Része a tájékoztatásnak a korszerű pszichoszociális terápiák

ismertetése és sor kerül az aktuális jogi kérdések, valamint az önsegítés lehetőségeinek

tárgyalására is. A tréning folyamán olyan, nem kevésbé fontos kérdésekre is kitér a közösségi

gondozást végző szakdolgozó, mint a gyógyszerek önkényes abbahagyása, illetve az alkohol

vagy kábítószer fogyasztás. Különösen nagy hangsúlyt kap a korai figyelmeztető tünetek

megismerése. A tünetek jelentkezése esetén szükséges intézkedések terápiás szerződésben

kerülnek rögzítésre. A pszichoedukációs ismeretek folyamatos gondozásban lévő klienseknél

bármikor feleleveníthetők, szükség szerint az oktatás ismételhető. Ha a betegség fellángolása

után végzünk pszichoedukációt, a betegben még frissen él a tünetek által okozott negatív

élmény, ezért befogadóbb lehet az ismeretekre. A megfelelő közösségi gondozás keretében

alkalmazott pszichoedukáció a compliance javítása révén mintegy felére képes csökkenteni

az éves visszaesések számát szkizofrén betegeknél, tehát a relapszus-prevenció egyik

hatékony eszköze.

Hozzátartozókra alapozott stresszkezelés

A pszichiátriai betegségek többsége összefügg bizonyos genetikai tényezőkkel,

melyek a hajlam öröklődését valószínűsítik. A mentális zavarok kialakulásában szerepe van

továbbá bizonyos agyi anyagcserezavaroknak, valamint különböző bio-pszicho-szociális

tényezők együttes jelenlétének is. Ezen tényezők egyike a stressz. Zubin és Spring 1977-ben

kidolgozott vulnerábilitás-stressz modellje szerint alapvetően a szkizofrénia betegség

kibontakozása előtt már fennáll a sérülékenység, amely genetikai, biológiai és egyéb

környezeti faktorok eredményeként jöhet létre. A pszichózist a stresszterhelés provokálja. A

sérülékeny egyénnél tehát jó eséllyel akkor jelennek meg a betegség tünetei, amikor a

sérülékenységi és stressz tényezők kombinációja meghaladja az adott személy alkalmazkodó

képességét. A stresszválaszok már olyan biológiai és viselkedésbeli reakciók, amelyek az

egyén betegségét jellemzik.

A stressz lehet különböző életeseményekhez kapcsolódó, illetve környezeti stressz.

Egészséges ember számára is megterhelőek az olyan életesemények, mint például

hozzátartozó elvesztése, párkapcsolat felbomlása, munkahely elvesztése, de egy mentális

zavarban szenvedő, sérülékenyebb embernél a betegsége fellángolását idézhetik elő. Hasonló

következményekkel járhat az a környezeti stressz, amelyet a családban, munkavégzés közben,

szabadidős vagy szociális tevékenységek közben napról napra átélt vitás helyzetek

teremtenek. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a családi környezetben jelentkező

stressz. Brown és munkatársainak 1962-es kutatása után előtérbe kerültek a családi

kommunikációra irányuló megfigyelések. Kiderült ugyanis, hogy a családdal töltött időszak

alatt gyakoribbak a relapszusok olyan betegeknél, akik krónikus intézeti kezelés alatt állnak.

Megfigyelték, hogy azokban a családokban, ahol pszichiátriai beteg él, sokszor uralkodik

feszültség. A beteg családtagot sokszor „túlkontrollálják”, gyakoriak a kritikus kommentárok,

ellenségesség, a bűntudatkeltés és a túlzott érzelmi bevonódás.

Ezek a változók mérhetők és a kifejezett érzelmek /EE: Expressed Emotion/ szintjét

mutatják meg. A magas Expressed Emotion szintű családokban a pszichiátriai beteg állandó,

fokozott környezeti stresszterhelésnek van kitéve, amely jórészt a hibás kommunikációból


235

eredeztethető. Hatékony stresszkezelési technikák megtanításával elérhető, hogy a családon

belüli kommunikáció megváltozik és csökkenhet a beteg relapszusainak száma is. A cél: nem

a stressz kerülése, vagy stresszmentes életre való törekvés. Az olyan alulstimulált, alacsony

elvárásokkal jellemezhető környezetben való folyamatos tartózkodás, ahol megpróbálják a

legtöbb stressztől megkímélni a beteget, kedvez a negatív tünetek rosszabbodásának, ez

hosszú távon hátrányosan befolyásolja a páciens életminőségét.

A stresszkezelés módszerei:

Kommunikációs tréning

Problémamegoldó beszélgetések

Kríziskezelés és megelőzés

A hatékony kommunikáció tréningje során a páciens és hozzátartozói megtanulják

hatékonyan kifejezni a pozitív és negatív érzéseiket, megtanulják a pozitív kérést, és az aktív

figyelem készségét is fejlesztik. A család mindennapi életéből vett egyszerű szituációkat

gyakorolják és házi feladatként a tanultakat két ülés között is alkalmazniuk kell.

A problémamegoldó beszélgetés során a közösen megfogalmazott problémát, vagy

kitűzött célt az „ötletbörze” követi. Ennek során minden résztvevő elmondja a saját javaslatát,

ötletét, mely szerinte a probléma megoldásának a módja lehet. A javaslatokat egy maguk

közül kiválasztott résztvevő feljegyzi. Az aktív figyelem technikájaként megtanult tisztázó

kérdésekkel, megfelelő érveléssel megbeszélik

minden egyes ötlet előnyeit és hátrányait.

Kiválasztják a mindenki számára legmegfelelőbb

megoldást, majd megbeszélik a részleteket, pl. ki mit

tud vállalni a cél elérése érdekében és milyen

erőforrások mozgósíthatók? Kitűznek egy időpontot,

amikor újra átbeszélik, hogy meddig jutottak a

probléma megoldásában, ha nem sikerült megoldani,

akkor mit módosítsanak, hogyan haladjanak tovább.

A közös problémamegoldó beszélgetések addig

folytatódnak, amíg ki nem mondható, hogy a

probléma megoldódott. A technika megtanításában

fontos a struktúra. Akkor igazán hatékony a módszer, ha a beteg és hozzátartozói olyan

szinten sajátítják el, hogy a mindennapi életükben önállóan is alkalmazni tudják.

A krízis megelőzése illetve kríziskezelés során a korábbi pszichoedukáción közösen

összegyűjtött korai figyelmeztető tünetek bírnak nagy jelentőséggel, amelyek minden esetben

megelőzik a beteg családtag visszaeséseit. Ezek egyéni jellegzetességet mutatnak, minden

kliensnél más módon jelentkezhetnek. Lényeges, hogy a beteg és a hozzátartozói megtanulják

felismerni őket. Krízisterv készül arról, hogy mi a teendő a korai figyelmeztető tünetek

megjelenésekor, kit kell értesíteni, kitől lehet segítséget kérni a prioritások figyelembe

vételével. A cél az, hogy az állapotrosszabbodás fenyegető jelei idejében felismerésre

kerüljenek és a beteg megkapja a megfelelő segítséget. Ha nem várnak a tünetek

súlyosbodásáig, megelőzhetik a kórházi kezelést.

Életvezetési készségek tréningje

A közösségi ellátásban dolgozóknak ismerniük kell, hogy az általuk gondozott

személy milyen készségekkel rendelkezik az önellátás terén, a munkában, a szabadidős

tevékenységekben, vagy például a kapcsolatteremtésben és egyéb mindennapi


236

élethelyzetekben. A készségek felmérése nyomán a jól működő készségek kiemelhetők,

pozitívan megerősíthetők, viszont a hiányos készségeket helyzetgyakorlatok során fejleszteni

lehet. Az életvezetési vagy szociális készségfejlesztés történhet a család bevonásával, de nem

feltétel a jelenlétük. Például az önálló vásárlás, vagy közlekedés készségének gyakorlásához

szükségtelen, hogy a családtagok is ott legyenek. Minden apró előrelépést meg kell erősíteni,

dicsérni, nem az eredmény, hanem az elérése érdekében tett erőfeszítés az, ami jutalmazható.

A módszer a páciens saját életterében, egyéni céljaira alapozva a leghatékonyabb. /Ha nem

szerepel az egyéni céljai között mondjuk a tortasütés, azt nem kell megtanulnia és

gyakorolnia./

Optimális gyógyszeres kezelés

A pszichoszociális beavatkozások alapját képezi az optimális

gyógyszeres terápia. A gyógyszerekkel kapcsolatos döntések

meghozása orvosi feladat, de a terápia főbb ismérveivel a

közösségben dolgozó szakápolóknak is tisztában kell lenniük. A

gyógyszerek szedésével kapcsolatos compliance javításában

hatékony segítséget nyújt a korábban már ismertetett

pszichoedukáció és más, együttműködést javító technikák, pl.

gyógyszerszedési napló. Fontos a gyógyszerek mellékhatásainak

megfigyelése, amelyben a fő támpontot a beteg szubjektív

panaszai adják. Tartósan fennálló mellékhatások hátrányosan

befolyásolhatják a páciens életminőségét, ezért az optimális

gyógyszeres kezelés egyik ismérve a mellékhatások

visszaszorítása. A gyógyszerelés és a mellékhatások

monitorozása, ha szükséges, a rendszeres gyógyszer-vérszint

ellenőrzésen vagy depot injekció beadásán való megjelenés

biztosítása, valamint az együttműködés fenntartása a szakápoló fontos feladata.

Specifikus technikák:

Az agresszió kezelése közösségben

Az öngyilkosság kockázatának kezelése

A szorongás kezelése

Felmérések igazolják, hogy a legtöbb mentális zavarban szenvedő semmivel sem

veszélyesebb, mint bárki más a társadalomban. Ha mégis előfordul, hogy pszichiátriai beteg

követ el valamilyen kriminális cselekedetet, az a

médiában erőteljes hangsúlyt kap, negatívan

befolyásolva ezzel a közvéleményt. A mentális

zavarban szenvedők stigmatizációját ez is erősíti.

Ugyanakkor érthető azon hozzátartozók aggodalma,

akik irracionális gondolatokkal küzdő hozzátartozójuk

agressziójától tartanak, hiszen bizonyos mentális

betegségekben, különösen a szkizofrénia akut

szakaszában valóban megnő ennek a veszélye.

A düh kiváltásához kevesebb is elég ilyenkor, mint a stabil, kompenzált időszakban, de az is

tény, hogy kiváltó ok nélkül ritkán kerül rá sor.

Az agresszió kezelése: a düh szabályozásának stratégiájában az első lépés a helyzet

felmérése. A közösségi ellátásban az agresszív viselkedés gyakoriságának és természetének


237

nyomon követése valamint problémaelemzés lefolytatása kiemelt fontosságú. Ismétlődő

agresszió esetén orvosi vizsgálat során szükséges kizárni a dühkitörések neurológiai

rendellenességekből, gyógyszerektől, vagy drogfogyasztásból származó eredetét. Az elemzést

követően a beteggel és hozzátartozóival végzett problémamegoldó beszélgetés, az általuk

hasznosnak ítélt stratégiák feltérképezése, a kezdődő agresszió korai figyelmeztető jeleinek

meghatározása és az ezek feltűnésekor alkalmazandó önszabályozó stratégiák (pl.

figyelemelterelés, séta, kikapcsolódás, fizikai tevékenység, relaxáció, stb.) összegyűjtése,

megtanítása hatékony segítség lehet. Világos tervet kell készíteni arra az esetre, ha a

viselkedés erőszakba, az erőszak esetleg bűncselekménybe torkollna. Az agresszió

közösségben történő kezelésének fontos momentuma az elkerülésére tett minden erőfeszítés

pozitív megerősítése, valamint a hozzátartozók részéről nem provokáló, hanem elkerülő

magatartás.

Az öngyilkosság kockázatának kezelése a közösségi pszichiátriában komoly

felelősséggel jár. A szuicid veszély az egyik olyan tényező, amely szükségessé teszi a beteg

kórházi beutalását. Vannak országok, ahol erre csak akkor kerül sor, ha nincs senki a beteg

környezetében, aki képes és hajlandó otthon vállalni a beteg megfigyelését és a 24 órás

felügyeletet a közösségi ellátást végző team sem tudja biztosítani. Nehéz megjósolni, hogy ki

az, aki öngyilkosságot fog elkövetni, nincs megbízható módszer a közelgő veszély

mértékének meghatározására. Mentális zavarban szenvedőknél depressziós epizód, súlyos

szorongás, alkoholizmus vagy a korábban már ismertetett életeseményekből adódó stressz

esetén nagyobb az öngyilkosság kockázata, mint a társadalom pszichésen egészséges

tagjainál.

AZ ÖNGYILKOSSÁG KOCKÁZATI TÉNYEZŐI

Férfi

Egyedül él

Egyedülálló/családjától külön él/özvegy

Munkanélküli

Nemrégiben komoly stressz érte

Alkohol vagy kábítószerfüggő

Pszichiátriai betegségben szenved

Súlyos testi fogyatékos

Nagyfokú, tartós kilátástalanság-érzet

Nagyfokú frusztráció

Korábbi öngyilkossági kísérlet

Amikor a fenti listán legalább 6 tényezőt bejelöltünk, az öngyilkosság kockázata kiugróan

magas. Ha a közösségi ellátó teamben dolgozó pszichiáter úgy ítéli meg, hogy a beteg

környezetében élők készek és alkalmasak arra, hogy éjjel-nappal felügyeljenek a

veszélyeztetett családtagra, akkor nem minden esetben történik azonnal kórházi beutalás.

Diplomatikusan, de határozottan korlátozni kell az öngyilkossághoz felhasználható eszközök

elérhetőségét. Közös, írásos tervben rögzítésre kerülnek azok az intervenciók, amelyekben a


238

krízisen való túljutásig részesül a páciens, és egy adott

személy, vagy ellátó szolgálat neve elérhetősége is, akikkel

bármely önpusztító cselekedet végrehajtása előtt a beteg

kapcsolatba léphet. (Gondoljunk csak a könyv öngyilkos

magatartással foglalkozó fejezetében a „cry for help”

statisztikáira! Kell, hogy tudja a beteg, hogy krízis esetén

van aki segít!) A tervet aláírja a beteg, a családtagok, a

helyzetet kezelő szakemberek, és mindenki kap belőle egy

példányt, beleértve a családorvosukat is. Amíg az

öngyilkosság kockázata minimálisra csökken, naponta fel

kell mérni a késztetés mértékét az erre a célra kifejlesztett

becslőskálákkal, standardizált kérdésekkel, figyelembe véve az alapproblémát. Minden eset

egyedi, a kockázati tényezők listája csak hozzávetőleges eligazítást ad. Falloon szerint az

önpusztítással való fenyegetőzést minden esetben úgy kell kezelni, mint a potenciálisan

bekövetkező öngyilkosság előzményét, függetlenül attól, hogy milyen módon nyilvánította ki

ezt a szándékát a kérdéses személy. „Az öngyilkossági kísérletek és végzetes következményeik

megelőzésének képessége a közösségre alapozott pszichiátriai ellátás sikerének legfőbb

fokmérője.”

A szorongás kezelése a közösségi pszichiátriában szintén gyakran felmerülő

probléma. Maga a szorongás a stresszes helyzetekre adott tipikus válaszreakció. A nagyfokú

félelem védekezésre, vagy menekülésre készteti az adott személyt abból a helyzetből, mely a

szorongást kiváltotta. Veszélytelen dolgok is kiválthatnak túlzott félelmet, illetve szorongás

jelentkezhet meghatározható ok nélkül is.

A szorongás kezelésére a gyógyszeres terápia mellett több módszer is hatékonyan

alkalmazható a közösségi ellátás programjában. Első lépés a probléma közös elemzése,

amelynek során felmérhető, hogy milyen helyzet, vagy gondolat eredményezi a szorongást.

Megtudhatjuk azt is, hogy milyen eszközökkel és mennyire hatékonyan próbál védekezni

ellene a beteg. Megismertetjük vele és hozzátartozóival a szorongás természetét és a

lehetséges kezelési módokat. Problémamegoldó beszélgetés lefolytatásával, a beteggel

közösen hatékonyabb stratégia kereshető a szorongása kezelésére. Helyzetgyakorlatok során

eljátsszuk a félelmetesnek vélt helyzeteket, majd fokozatosan szembesítjük a pácienst

ugyanezekkel valós élethelyzetekben is. A kliensek elsajátítják a progresszív izomlazítás

technikáját, valamint a lassú, szabályos légzés technikáját is. Ezek fontos segítséget

nyújtanak a szorongás csökkentésében és a beteg bármikor, önállóan alkalmazhatja őket.

Az eddig ismertetett specifikus stratégiákon kívül a közösségi pszichiátria Falloon és

munkatársai által kidolgozott programja olyanokra is kitér, mint a gyógyszerszedéssel

kapcsolatos rendellenességek kezelése, a táplálkozással, étkezési szokásokkal, vagy az

alvással összefüggő problémák megoldása. Elsősorban szkizofrén betegeknél, a rossz

gondolatok túlsúlya esetén a gondolatok kognitív átstrukturálása a módszertanban előírt

intervenció. Ha megváltozik az aktivitási szint, illetve a negatív tünetek súlyosbodása

észlelhető, a napi tevékenységek megtervezésére, nyomon követésére is szerepel stratégia a

programban.

Összességében a közösségi pszichiátria a mentális zavarban szenvedőknél előforduló

tünetek, problémák közül szinte mindenre kínál megoldást. Természetesen kerülhet egy beteg

a legszakszerűbb, legodaadóbb gondoskodás ellenére is olyan állapotba, amikor a

közösségben való ellátása már kockázatos, ezért kórházi kezelésre van szüksége. Hogy mikor

jön el az a pillanat, amikor a beteg otthonában történő gondozás nem folytatható, a

szakdolgozó eset-menedzselése nyomán a közösségi ellátó team szakorvosa dönti el. Annak

ellenére, hogy számos országban nem választják külön élesen a közösségi pszichiátria


239

szociális szolgáltatásait és az egészségügyi tevékenységeket, Magyarországon a szociális

ellátók szakmai ajánlásában mint szociális-alapszolgáltatás és nem gyógyító

tevékenységként szerepel. A szociális típusú közösségi szolgáltatást ki kell egészíteni a bio-

medikális ellátást biztosító gondozók tevékenységével. Ennek ellenére nem hagyható

figyelmen kívül Falloonnak és munkatársainak, az Integrált pszichiátriai ellátás módszertana

kidolgozóinak eredeti elképzelése, hogy a közösségi ellátást pszichiáter szakorvos szakmai

kontrolljával elsősorban ápolók végezzék.

Ápolói szerepek a közösségi pszichiátriában

Napjainkban a pszichiátriai osztályokon tendenciává vált az a törekvés, hogy a

dolgozók között minél nagyobb számban legyenek a képzett szakápolók. Egyetemet végzett

ápolók csak elvétve, de főiskolai végzettségűek egyre nagyobb számban vesznek részt a

pszichiátriai betegek gyógyításában. Csoportok vezetésébe, különleges terápiákba, gyógyszer

vizsgálatokba is bevonódhatnak, de a csoportos pszichoedukációs tréningekben is szerep jut

nekik. Annak ellenére, hogy ma már a team teljes jogú tagjaként tartják számon az ápolókat, a

valójában betöltött szerepek még mindig közel állnak a hagyományos orvos-nővér-beteg

szerepekhez. Az intézményközpontú ellátásban alapvető gyakorlat a paternalisztikus attitűd

és a szervezetek olyan rugalmatlan, belső szabályrendszerrel rendelkeznek, amely nem teszi

lehetővé, hogy a betegek szükségletei irányítsák. A hagyományos ellátásokban az alapápolási

teendőkön túlmenően az ápolási funkciók nagy részét a függő és az együttműködő funkciók

teszik ki a pszichiátriai osztályokon.

Éppen ezért újszerű a közösségi ellátásban a szakdolgozói szerepek más

megvilágításba helyezése, hiszen itt az ápoló önálló funkciói kerülnek előtérbe. Szaktudása,

tapasztalata révén képes a moduláris gondozási program végrehajtására. Az orvosi szupervízió

lehetősége adott, bármikor élhet vele, különös tekintettel a gyógyszerekkel, a nagyon súlyos

pszichotikus tünetekkel vagy az öngyilkosság kockázatával kapcsolatos kérdésekre. A

mentális zavarral élő kliens és családja rendszeres látogatásával, a velük való konzultációkkal,

a szakdolgozó maga is a közösség részévé válik, hiszen a találkozók alkalmával olyan

emberközeli helyzet teremtődik, amely kihat a betegekkel szembeni attitűdre. Merőben más a

beteg problémáival egy fekvőbeteg osztályon felvett ápolási anamnézis szintjén szembesülni,

mint az általa elmondottakat a saját lakókörnyezetében vizsgálni. Szorosabb, bizalmi elveken

alapuló terápiás kapcsolat épülhet ki, amelyre a kórházban eltöltött viszonylag rövid idő, a

minimalizált ápolási napok miatt korlátozott a lehetőség. Az ilyen terápiás kapcsolat magában

hordozza a prevenciót, hiszen a relapszusok megelőzését, illetve a kezdődő fellángolás korai

felismerését és hatékony menedzselését könnyebb megvalósítani egy tartós partneri viszony

során.

Bizonyos, hogy a pszichiátriai pácienseket a közösségben ápoló szakdolgozók

szemléletmódja eltér a fekvőbetegeket ellátó intézmények szakembereiétől. A közösségben

dolgozó ápolók betegekkel szembeni attitűdjét pozitívan befolyásolják a beteg otthonában

zajló találkozók, a közös problémamegoldások, a tanítás-gyakorlás folyamata és az együtt

kitűzött egyéni célok elérése érdekében tett közös erőfeszítések. Mivel a közösségi ellátás

igyekszik elkerülni a betegek társadalmi kirekesztését és izolációját, evidenciának tűnik, hogy

a programban dolgozók attitűdjével ellentétes a megkülönböztetés illetve a megbélyegzés

bármely formája. Feltételezhetjük azt is, hogy ha valaha éreztek szorongást betegtől, a

közösségben végzett munka, a terep-gyakorlatok és az „in vivo” szituációkban szerzett

tapasztalatok képesek eloszlatni a félelmeket.

A multidiszciplináris team tagjai és az orvosi szupervízió, valamint a rendszeres

esetmegbeszélések segítséget nyújtanak a nehéz helyzetek megoldásában. Örvendetes tény,


240

hogy néhány éve lehetőség van már közösségi koordinátor és közösségi gondozó

szakképesítés megszerzésére is, mely új utakat nyitott a pszichiátriai szakképzésben.

A közösségi pszichiátria szolgáltatásai

Magába foglalja a korábbiakban részletesen ismertetett, hozzátartozók bevonásával

végzett házi ápolást és gondozást, az „oktatási programmal”.

Intenzív ellátást jelentő házi hospitalizációt /Ez külföldön gyakoribb, hazánkban előbb

megtörténik a kórházi beutalás/.

24 órás elérhetőséget, a betegek nyomon követését.

Egyéb szolgáltatások:

Nappali Klubok / Pszichiátriai Betegek Nappali Klubja/.

Akut és krónikus nappali kórházak /A krónikus nappali kórházi rehabilitáció a

krónikus pszichotikusok számára alacsony hatékonyságú/.

Védett lakhatási lehetőségek, lakóotthonok.

Mobil krízis team, fektető, 24 órás krízis szolgálat /Külföldön jellemző!/.

Munkarehabilitációs szolgáltatások /Munkavállalást segítő tréningek, ösztönző

programok, védett munkahely teremtés elősegítése/.

Háziorvosi és szakorvosi pszichiátriai konzultációs szolgálat /A konzultációs

pszichiátria a jövő egyik fő irányvonala/.

Családsegítő szolgálat.

Bármilyen egyéb szolgáltatás beleilleszthető, amely a beteg érdekeit szolgálja.

A pszichiátriai gondozást végzők szorosan együttműködnek a háziorvossal és minden más

szolgáltatóval, akivel a beteg kapcsolatban áll. A közösségi ellátást végző munkatársak

mobilisak, szükség esetén kapcsolatba lépnek a többi segítővel. Ahogyan minden, a beteg

felépülésén dolgozó munkatárssal, úgy a kórházban dolgozó kollégákkal is a team-munka

elvei szerint működnek együtt, nem riválisokként. A cél közös: a beteg állapotának javulása

és az elérhető legmagasabb szintű rehabilitáció.

Záró gondolatok

Két évtizednyi pszichiátriai ápolói munkám során tapasztalatot szerezhettem az

intézményi ellátás több színterén. Akut/zárt osztályon ugyanúgy szerettem dolgozni, mint

nappali kórházban. Ugyanakkor a közösségi ellátásban találtam meg azt az emberközeli,

partneri viszonyt, amire véleményem szerint a mentális zavarban szenvedőknek nagy

szüksége van. Rátaláltam továbbá az önálló, számos kompetenciával felruházott, magabiztos,

nagy szaktudással rendelkező ápoló modelljére, valamint az általa végzett holisztikus

ápolásra. A betegek, a hozzátartozók szeretetét, az orvosok és a társ-segítők bizalmát

birtokolni manapság nagy kincs, de a közösségi pszichiátriai munka során mindez

megtapasztalható.

Napjaink egészségpolitikája folyamatosan „átrajzolja” a betegellátó rendszer

gazdasági és jogi „térképét”. A végbemenő változások ritkán tudják az egészségügy minden

szereplőjének igényeit kielégíteni. Mind a betegek, mind az egészségügyben dolgozók egyre


241

gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a döntések nyomán számukra kedvezőtlen változások

következhetnek be. Ennek ellenére bízom abban, hogy rövidesen nálunk is letisztulnak a

pszichiátriai ellátást övező bizonytalanságok és eljön a tengerentúli országokban látott,

professzionális közösségi pszichiátriai ápolók létjogosultsága. A közösségek tagjainak

szeretete mindenért kárpótol és új szakmai kihívások elé állítja azt az ápolót is, aki több

évtized intézményi munka után vált a közösségire. Érdemes!

Felhasznált irodalom:

Brown, G.W., Monck, E., Carstairs G.M., Wing, J.K.: Influence of family life onthe

course of schizophrenic illness. Brit.J.Prev.Soc.Med. 16:55-68. (1962)

Bulyáki, T., Falloon Ian R.H. & Harangozó J.: Hatékony munka-rehabilitáció

pszichiátriai és pszichoszociális problémákkal élők számára. Ébredések Alapítvány,

Budapest, (2002)

Falloon, Ian R.H., Graham-Hole, V. and Fadden, G.: Integrated mental health care.

Cambridge University Press, Cambridge, England (1993)

Falloon, Ian R.H., Graham-Hole, V. and Fadden, G.: Az integrált pszichiátriai ellátás.

Ébredések Alapítvány, Budapest, (1997)

Falloon, Ian R.H. és az Integrált Pszichiátriai Ellátás munkacsoportja: A Közösségi

Pszichiátria és Addiktológia magyar kézikönyve szakemberek, felhasználók és

hozzátartozóik számára. Ébredések Alapítvány, Budapest, (2006)

Harangozó, J., Tringer, L., Gordos, E., Kristóf , R., Werrnig, R., Slezák, A., Lőrintz,

Zs., Varga A., Bulyáki T.: Paradigmaváltás a pszichiátriában. Lege Artis Medicinae.

11 (8-9), 573-586. (2001)

Zubin, J., Spring, B.: Vulnerability. A new view of schizophrenia. J. abnorm.

Psychology 86: 103-123. (1977)


242

Ivánka Tibor: Komplementer medicína a pszichiátriai betegségek kezelésében

A terápiás lehetőségek fokozatos bővülése ellenére a pszichiátriai betegek kezelésében

azonban számos megoldatlan probléma van. Jelenleg nincsenek olyan pszichiátriai

gyógyszerek, amelyek végső megoldást jelentenének, és minden beteg esetében hatékonyak

lennének. Ez a tény feltehetőleg a pszichiátriai betegségek hátterében meghúzódó

neurobiológiai elváltozások heterogenitására utal. Ma már elfogadott irányelv a pszichiátriai

betegségek kezelésében, hogy valamennyi tünetet – érzelmi, vegetatív, testi tüneteket

egyaránt – meg kell szüntetni ahhoz, hogy elérjük a teljes remissziót. A jelenleg alkalmazott

komplex kezelés mellet a leggyakoribb kiegészítő terápiák egy része farmakológiai

vonatkozásúak, melyek számos mellékhatásuk, és nem teljesen tisztázott

hatásmechanizmusuknak köszönhetően nem terjedtek el széles körben. Így szükség van olyan

terápiákra melyeknek kedvező,(vagy egyáltalán nincs) mellékhatás profilja. Ilyen lehet a

komlementer és alternatív medicina (CAM) használata is.

De mi is az komlementer alternatív medicina?

A komplementer és az alternatív medicina definíciója: "különböző orvostudományi és

egészségügyi rendszerek, módszerek, termékek csoportja, amelyeket jelenleg nem tartozik a

hagyományos orvosláshoz." "Komplementernek" azokat a módszereket nevezzük, amelyeket

nem alkalmaznak sűrűn, de beleillenek a nyugati orvoslás biológiai értelmezésébe. Az

"alternatív" megközelítés a hagyományos nyugati orvoslás fogalomkörén kívül esik. A két

megnevezés mellett manapság egy újabb fogalom kezd betörni „integratív” medicina néven,

ami kiegészítő, alternatív, és konvencionális gyógymódok együttes alkalmazását jelenti annak

érdekében, hogy a betegeknél a lehető legteljesebb gyógyulást érjük el.

CAM nagyon népszerű napjainkban. Mindamellett, hogy egy nagyon virágzó iparág, egyre

többen, különböző pszichológiai, és fizikai problémáikat próbálják meg „kezelni” nem

hagyományos orvosi beavatkozásokkal. Ezek könnyen hozzáférhetőek, bár ezek közül kevés

pszichiátriai alkalmazásáról állnak rendelkezésünkre megfelelő tanulmányok. Az USA felnőtt

lakosságának körülbelül 40%-a legalább egy CAM eljárást alkalmaz évente. Mindemellett sok

pszichiátriai beteg kezd CAM terápiás eljárásokba a konvencionális gyógymódok mellett. Egy

CAM használatát felmérő tanulmány során megállapították, hogy azon megkérdezett felnőtt

USA állampolgároknak, akik előzőleg valamely CAM terápiában részt vettek, a 10%-a

rendelkezik valamilyen pszichiátriai diagnózissal, és körülbelül a felük fordult CAM

terapeutához kifejezetten a pszichiátriai problémája miatt.

További felmérésekben:

a saját bevallásuk szerint depresszióban, vagy szorongási zavarokkal küzdők 50%a

használ CAM terápiát, és nagyrészük a konvencionális terápiában is részesül.

a pszichiátriai betegséggel kórházban fekvő páciensek 63%a használt már

valamilyen CAM eljárást az elmúlt év során.

a CAM eljárásokhoz folyamodó betegek leggyakrabban major depresszióban

szenvednek, és ami nagyon lényeges, hogy 79%-uk nem informálta pszichiáterét a

CAM alkalmazásáról.


243

Mellékhatások és a CAM

Fontos kiemelni, hogy bár a köztudatban a kiegészítő alternatív terápiák nem rendelkeznek

mellékhatásokkal. Valójában esetenként némely terápia komoly kockázatot jelent. A direkt,

közismert mellékhatásokon túl számolni kell azokkal is, melyek más szerekkel együttes

alkalmazása esetén fordulhat elő. Ezért is fontos tájékozódni a beteg esetleges „kiegészítő”

kezeléseiről, hiszen a „hagyományos” pszichiátriai szerekkel való együttes alkalmazása

esetén súlyos gyógyszer interakciókat okozhatnak, és megváltozathatják a pszichiáter által

beállított gyógyszerek metabolizmusát is.

A komplementer és alternatív medicina 5 fő területe

Elnevezés Definíció Példák

Tradíciókon alapuló

orvoslás

Ezt az USA-ban „alternatív

medicinának” tekintik

Homeopátia

Ayurveda

Tradicionális kínai gyógyászat

Test és lélek orvoslás

Olyan technikák, melyek pozitív

hatással vannak az elmére, a testi

funkciókra, és tünetekre

Relaxáció

Fény terápia

Zene-táncterápia

Biológiailag

megalapozott

módszerek

A természetben megtalálható

kémiai anyagok használata

(gyógynövények, vitaminok)

Ginko biloba

Hypericum perforatum

Kava

Fizikai és test-

központú terápiák

Olyan technikák, melyek egy

vagy több testrész mozgatásával,

érintésével járnak.

Kiropraktika

Masszázs

Akupunktúra

Big-energetikai

medicina

Olyan eljárások, amelyek a testet

körülvevő, és abba behatoló

erőkre hatnak.

Reiki

Shiatsu masszázs

Terápiás érintés

Hypericum perforatum (Orbáncfű)

Régóta használatos a népi gyógyászatban jánosfű, csengőlinka vagy lyukaslevelűfű névvel

illetik, melyet gyulladásos megbetegedésekre, fekélyre, gyomorbajra használtak régen. Az

utóbbi néhány évtizedben azonban számos kutatás bizonyította antidepresszáns hatását. Az

orbáncfű pontos hatásmechanizmusa nem teljesen tisztázott, de olyan hatást gyakorol az agy

kémiájára, mint farmakológiai antidepresszívumok, elsősorban a szelektív reuptake inhibitors

családja.

Masszázs

Az egyik legrégibb gyógyeljárások közzé tartozó masszázs nem vesztett népszerűségéből, de

leginkább a mozgásszervi betegek kezelésében, wellness szolgáltatásokban, és nem utolsó

sorban a megelőzésben használják. Meglehetősen ritka a pszichiátriai betegek kiegészítő

kezeléseként történő alkalmazása, pedig túl azon, hogy fájdalomcsillapító hatással

rendelkezik, a test és az elme ellazítására is szolgál. A masszázsterápia segíthet csökkenteni a

szorongást, a testben önkéntelenül fenntartott feszültségeket, fájdalmas testi tüneteket,

melyekről tudjuk, hátráltatják a betegség gyógyulását, és a visszaesés kockázatát

többszörösére emelik.


244

Alapjában kétféle masszázs technikát különböztetünk meg:

Nyugati masszázstechnikák: a szervezet egyes mozgó apparátusainak (izmainak, inainak,

csontjainak, ízületeinek) működését állítja helyre. (Például ilyenek: svéd, gyógymasszázs)

Keleti masszázstechnikák: a technikák alapvető lényege és hitvallása szerint testünk

egészsége attól függ, hogy a benne lévő energia mennyire tud keringeni, áramlani. A keleti

masszázsok célja tehát az, hogy az energia szabad áramlását helyreállítsák. Ilyen típusú

masszázs technikák: shiatsu, ayurvedikus, thai masszázs)

Masszázs hatása a szervezetre

A masszázs „jó hatású” ezt mindenki tudja, de ma már túl a szubjektív jó-lét érzésén számos

randomizált kontrolált vizsgálat, meta-analízisek bizonyítják a masszázs objektív

hatékonyságát az emberi szervezetben. Az ember testét érő manuális mechanikai behatások

részben közvetlenül, részben közvetve (neurohormonális úton) befolyásolják a sejtek és

szövetek működését, elsősorban lokálisan (nedvkeringés, izomtónus), de távoli a szervekben

is (zsigerek, központi idegrendszer) jótékony hatást mutatnak:

Vegetatív paraszimpatikus idegrendszer aktivációja: A masszázst nem csak az izmokat

tonizálja, vagy lazítja, a bőrt regenerálja, a vérkeringést gyorsítja, hanem csodálatos

hatást fejt ki az idegrendszerre is. A masszázs aktiválja a paraszimpatikus

idegrendszert, ezzel ellensúlyozza a szervezetünk stresszre adott negatív

válaszreakcióit.

Fájdalom csillapítása: A masszázsterápia segítheti a fájdalmat előidéző állapot

megszüntetését, azon kívül önmagában is fájdalomcsökkentő hatású. A szakképzett

masszőr-terapeuta kezével olyan ingerületeket gerjeszt a szövetek érzékelő

idegvégződéseiben, amelyek ideiglenesen gátolják a fájdalmas ingerületek eljutását az

agyba. Ez a gátló elmélet Kapu elmélet néven ismerjük, mely Melzack, és Wall

nevéhez fűződik.

Kapu elmélet (Melzack és Wall 1965): az érző gyöknek a gerincvelőbe lépésénél, a hátsó

szarv szürke állományában működik egy mechanizmus, ami lehetővé teszi, hogy gátolja a

fájdalmat kiváltó impulzusok bejutását a központi idegrendszerbe, továbbításukat a központi

struktúrák irányába. Ezt a kaput a vékony myelinhüvelyű rostokon bejutó impulzusok

megnyitják, ezzel szemben a vastag rostok impulzusai bezárják. A thalamus szenzoros

diszkriminciós területe az első és másodlagos szomatoszenzoros kéregbe projiciál, az

egyénben így tudatosul nemcsak a fájdalom, hanem annak helye és jellege is.A thalamikus,

hypothalamikus és limbikus rendszerbe történő projectio révén alakul ki a károsító hatással

járó rossz közérzet és az emocionális reakciók. A gerincvelőben működő kapu

áteresztőképességének beállításában fontos szerep jut a leszálló cortico-spinalis

impulzusoknak is.

A fájdalom kapu mechanizmusa (Dr. PhD Diószegi P 2000)


245

Befolyásolja a test kémiai folyamatait:

Ma a szerotonin noradrenalin hipotézis evidenciának számít a depresszió patogenézisében.

Vizsgálatok bizonyították, hogy a masszázs pozitívan befolyásolja a szervezetben a szerotonin

szintjét, továbbá csökkenti a stressz hormon- cortisol- szintjét is, ami szoros összefüggést

mutat a vegetatív idegrendszer szimpatikus túl aktivációjával. Valamint fokozza a

szervezetben endorfinok termelését, ami fájdalomcsillapító hatással bír.

Elősegíti a pihentető alvást:

Az álmatlanság gyakori tünet pszichiátriai kórképekben. Ma a depresszió kezelésének egyik

sarkalatos pontja a szervezet cirkadián ritmusának a helyreállítása. Az álmatlanság szoros

összefüggést mutat a substance-P aktivációjával, ami a fájdalom érzését erősíti, ezáltal

megakadályozza a pihentető alvás feltételeit. A masszázs a vegetatív idegrendszer

paraszimpatikus aktivációja, továbbá a fájdalomcsillapító hatása révén kedvező feltételeket

teremthet a pihentető alváshoz.

Az érintés, mint szükséglet

Az érintés, simogatás a bőrfelületen éri el a szervezetet. A bőrünk maga is határszerv, olyan

„kültakaró” mely a belsőt lehatárolva elválasztja a külsőtől (miként a test belsejében az

immunrendszer a sajátot az idegentől). Az embrionális fejlődésben a hám- és az idegrendszer

ektodermális csíraplazmából fejlődik ki, ekképp bőrünk „kihelyezett idegrendszernek” is

felfogható. Kommunikációs szerv, közelség és távolságszabályozó, belső állapotunk,

érzelmeink kifejezője, tükrözője elrejt vagy feltár (sápadás, pirulás, verejtékezés,

elváltozások). Az érintés a kapcsolatteremtés eszköze. Kötődést, szeretetet kifejező aktus,

egyszersmind a tapintás ad módot a környezeti dolgok mibenlétének, megállapítására. Az

érintés, a simogatás egyidős az emberiséggel, megérintjük, simogatjuk egymást,

gyermekünket, párunkat, szeretteinket, ha úgy tetszik, a masszírozás ősi fogásait

alkalmazzuk. Ha ez jól esik nekünk, miért ne lenne jó a pszichiátriai betegeknek, akik ma is

gyakran előítéletek között élnek.

Masszázs létjogosultsága a pszichiátriai betegek kezelésében

A pszichiátriai betegségek tüneteik ezerarcúak. Többnyire emocionális, vegetatív, és kognitív

tünetek képében jelennek meg. De túl ezeken a tüneteken gyakran nagyszámú

megmagyarázhatatlan komorbid tünetek társulnak az alapbetegséghez, mint fájdalmas testi

tünetek, szorongás, álmatlanság, ami gyakran nehezítik a terápiát és megakadályozza a

betegeket a teljes gyógyulásukban. 19 éve dolgozok pszichiátriai osztályon. Ápolói

képesítésem mellett svéd, on-site, gyógymasszőri, képesítéssel is rendelkezek, és úgy

gondolom számos olyan pszichiátriai betegség, van, mint például a depresszió, szorongás a

szkizofrénia ahol a masszázst, mint komplementer terápiát hasznosítani lehetne.

Svédmasszázs hatékonysága depresszióban szenvedőknél

A depresszió olyan betegség, amely az agyban és a testben is tüneteket okoz. Fájdalmas testi

tüneteket ugyanúgy, mint emocionális és vegetatív tüneteket. A fájdalmas testi tünetek

sokszor, mint maradványtünetek maradnak vissza, ami a teljes remissziót megakadályozza, és

a visszaesés kockázatát többszörösére növeli. 2007-ben kutatást végeztem, hogy


246

depresszióban szenvedő betegeknél a masszázs a miként hat a depresszióban fellelhető

fájdalmas testi tünetekre.

A masszázs fájdalomcsillapító hatásának vizsgálata (Vízuál Analóg Skála alapján) a

közepes típusú tüneteket mutató betegeknél (N=14) a legnagyobb fájdalom érzet

csökkenést a pillanatnyi fájdalom, és a mindennapi élet okozta területeken értem el. A betegek

pontértékei átlagosan 2. 32 pontot csökkentek minden területen, kivéve a derékfájdalmat, ami

csak minimális (0. 28 pontértékkel) csökkenést mutat.(1. ábra)

(1. ábra)

Enyhe típusú depresszióban szenvedőknél (N=7) a betegek átlagpontszámai a közepes

depresszióban szenvedőkéhez viszonyítva majdnem 2 pontos csökkenést mutatott (1. 859). A

legnagyobb csökkenést itt is a válltájéki fájdalom eredményei mutatták, (2. 93) míg a

legkisebb javulás ugyancsak a deréktájon volt fellelhető. (2. ábra)

(2. ábra)

A kapott eredmények bizonyították, hogy a masszázskezelés gyorsabban képes csökkenteni a

depresszióban szenvedő betegek fájdalmas testi tüneteit, hiszen a legújabb antidepresszánsok

is csak 2 hét múlva fejtik ki hatásukat. Így a masszázst, mint kiegészítő terápiát

mindenképpen hatékonyan lehet használni. A fájdalom nem csak depresszióban, de

szorongásos kórképekben, és szkizofrén betegeknél is (első generációs antipszichotikum

okozta mellékhatás miatt) gyakori tünet lehet. Fontos azonban leszögezni, hogy nem minden

Vizuál analóg skála értékelése(Zung alapján közepes, n=14)

5,07

4,07

3,21

3,5

3,71

4,35

7,21

4,35

6,14

5,5

6,28

7,21

Mindennapi élet

Derékfájdalom

Válltájéki fájdalom

Hátfájdalom

Fejfájás

Pillanatnyi fájdalom

Masszázs után Masszázs előtt

Vizuál analóg skála értékelése(Zung alapján enyhe, n=7)

2

1,57

1,71

1,85

3,14

2,14

4,57

2,42

5,85

4,28

4,71

3,71

Mindennapi élet

Derékfájdalom

Válltájéki fájdalom

Hátfájdalom

Fejfájás

Pillanatnyi fájdalom

Masszázs után Masszázs előtt


247

pszichiátriai beteg küzd testi fájdalmakkal. Mindazonáltal igazolt, hogy alapbetegséghez

társuló fájdalmak esetén – a pszichés és a testi tünetek együttes kezelése gyorsabb, sikeresebb,

és tartósabb gyógyulást eredményezhet.

Modern masszázs technika a pszichiátrián

A keleti, és nyugati masszázstechnikák mellett egy viszonylag „új” technika jelent meg amit

on-site masszázsnak hívnak. Ez a masszázs a keleti, és nyugati masszázs technikák fogásait

kombinálja, külön azokra a területekre fókuszálva, melyek szoros összefüggést mutatnak a

szorongással, és a fájdalmas testi tünetekkel. Ilyenek a vállkörüli izmos, nyak, fej, és a

deréktáj izmai.(3. ábra) A kezelés egy meghatározott sorrendbe történik, melynek időtartama

kb. 15-20 perc, és a betegeknek nem kell leöltözniük! A kezelés egy speciális székben

történik.

Végezetem egy kutatást, melynek célja kettős volt: Egyrészt a betegek szorongásának oldása

on-site masszázs technikával, valamint túl a gyógyszeres terápián új lehetőségeket mutatni a

betegeknek a szorongásuk csökkentése céljából.

A kutatásban 16 súlyos mentális beteg bevonásával készült, akik beállított gyógyszeres

terápia mellett (stabil állapotban voltak) mellett emelkedett szorongást jeleztek. A betegek

egy hét alatt 5 on-site masszázskezelést kaptak. A betegek szorongásának mérése a STAI

tesztel történt, amit az első on-site masszázskezelés előtt, majd az első kezelés után, és

végezetül az utolsó 5. kezelést követően mértünk. Az eredmények azt mutatták, hogy már

közvetlenül az első kezelés után a betegek pillanatnyi szorongás értékeik csökkentek, (20

STAI elemből 8 szignifikáns pozitív változást mutatott, ami a pillanatnyi szorongáshoz

kapcsolódott) és ez a tendencia folytatódott a masszázskezelések befejezéséig. Mindezek az

eredmények, a kezelés egyszerűsége, és hatékonysága mutatja, hogy a masszázs (legyen az

keleti, vagy nyugati típusú) hatékony eleme lehet a pszichiátriai betegek ápolásában.


248

Végezetül nagyon fontos megemlíteni, hogy a masszázs legyen bármilyen típusú, önmagában

nem alkalmas a pszichiátriai betegségek kezelésére, de mint kiegészítő terápia nagyon

hasznos eleme lehet, hogy a betegek elérjék a teljes gyógyulást. Hiszen a holisztikus

szemléletű gyógyításban, ápolásban sokféle -multidiszciplináris- módszert alkalmaznak,

amelybe a masszőr terapeuta munkája nagyon jól beleillik.


249

Rácz Szilvia - Irinyi Tamás: Gyógyszertan

Antidepresszívumok

Az andokbeli coca növény leveleiből kivont kokaint évszázadokon át használták Dél-

Amerikában a fáradság enyhítésére és a hangulat javítására. Ugyanezt a gyógyszertani hatást

fedezték fel, amikor az amfetamint mint stimuláns tulajdonságokkal bíró étvágycsökkentő

szert bevezették a nyugati orvoslásba. Az ópiátoknak általában mint természetgyógyászati

keverékeknek a használata hangulatjavító hatásuk miatt századokon át szintén az egész

világon elterjedt volt. Az alkoholt különböző formában fogyasztják a kín és szomorúság

enyhítésére az ókor óta. Noha az ópiátok, az alkohol és a stimulánsok a betegeknek

valamilyen átmeneti megkönnyebbülést adnak, tartós használatuk kétségtelenül

dependenciához, sőt azon tünetek fellángolásához is vezet, amire gyógyírként szedni kezdték.

Specifikus gyógyszerek kifejlesztése a depresszió kezelése céljából az 1950-es évek

elején kezdődött a monoamino-oxidáz enzim (MAO) inhibitorok és a

triciklikusantidepresszívumok véletlen felfedezésével. Ez az időszak jelentette a

farmakopszichiátria korszakának kezdetét.

Noha a triciklikusantidepresszívumok kémiai alapszerkezetét képező iminodibenzil

struktúrát először 1889-ben szintetizálták, biológiai hatását csak az 1950-es évek elején

tesztelték azon véletlen felfedezést követően, hogy a triciklikusklórpromazinantipszichotikus

tulajdonsággal rendelkezik. Az imipramin kémiailag a klórpromazinhoz hasonló szerkezetű,

de antipszichotikus hatása hiányzik. Főleg Kuhn svájci pszichiáter állhatatosságának

köszönhető, hogy az imipramint nem tették félre, hanem kimutatták specifikus antidepresszív

hatását.

Az első MAO inhibitor bevezetésére az 1950-es évek elején ugyanilyen szokatlan

körülmények között került sor. Az iproniazidot hatékony hidrazid antituberkulotikumként

fedezték fel, amiről mellékesen kiderült, hogy hangulatjavító hatása is van. Kimutatták, hogy

ez a tulajdonság a MAO aktivitást gátló képességének tulajdonítható (MAO a biológiai

aminok lebontásában vesz részt), és nem kapcsolódik az antituberkulotikus hatáshoz. Így az

1950-es évek végére a pszichiáterek a depresszió kezelésére kétféle hatékony szerrel

rendelkeztek, a triciklikus antidepresszívumokkal és a MAO-gátlókkal.

Ezeknek a szereknek a hatásmechanizmusát kutatva felállították azt a nem elvethető

teóriát, miszerint a depressziót egyes agyi hírvivők (neurotranszmitterek) nem elégséges

működése okozza. Ezek a hírvivők viszik az információt az egyik sejttől a másikig az agyban.

A gyógyszerek különböző módon képesek hatni a rendszerre.

A depresszió olyan endogén pszichiátriai kórkép, amelyre a hangulati élet zavara

jellemző. A lakosság 5-6%-a depressziós, de 10% átesik életében legalább egyszer egy

depresszív állapoton. A depresszió mindkét nemet, bármely életkorban fenyegeti, gyakoribb,

mint a magas vérnyomás. Ennek ellenére ma a világon legfeljebb minden huszadik beteg kap

megfelelő diagnózist és kezelést.

A depresszió kezelése szempontjából eddigi tudásunk szerint a következő hírvivő

molekulák fontosak: noradrenalin, szerotonin. Mindkét vegyület monoamin származék, azaz

egy aminosavból szintetizálja a szervezet. Az egyes receptoraikra pozitívan ható (agonista)

gyógyszereket, illetve ezek elővegyületeit (ezekből keletkezik a noradrenalin vagy a

szerotonin) hangulatjavító gyógyszerként használják.


250

Antidepresszívumok csoportosítása:

Antidepresszívum

monoaminoxidáz-gátlók

MAOIs

reuptake-gátlók reuptake-fokozók

TCA

triciklikus

antidepresszívumok

TeCA

tetraciklikus

antidepresszívumok

SSRI

szelektív szerotonin

reuptake-gátlók

SSNR

szelektív szerotonin-

noradrenalin

reuptake-gátlók

SNRI

Szelektív noradrenalin

reuptake-gátlók

MAO-gátlók

Noha körülbelül 30 éve, hogy az első MAO inhibitort (MAOIs) a depresszió

kezelésére alkalmazták, az általános klinikai gyakorlatban csak az elmúlt tíz év alatt fogadták

el ezt a gyógyszercsoportot. Ennek egyik oka a hipertenzív krízis előfordulása volt olyan

betegeknél, akik véletlenül tiramintartalmú ételeket ettek az irreverzíbilis MAOIs-kezelés

ideje alatt („sajtreakció”). Az újabban kifejlesztett MAO-gátlók reverzíbilisek és szelektívek a

MAO-A-ra, sokkal biztonságosabbak és mellékhatásaik is ritkábbak. (Ezek esetében nincs

szükség diétára.) Nemcsak a szorongással társuló depresszió, hanem a hiperszomniával,

hiperfágiával, fóbiával és pánik rohammal járó atípusos depressziók kezelésében is hatékony.

A mitokondriális MAO- nak két fő formáját különítjük el: az A- és a B-típust. A

MAO-A elsősorban szerotonint és noradrenalint, a MAO-B a dopamint és a feniletilamint

bontó enzim. Vannak olyan szubsztrátok, pl. tiramin, amelyeket mindkét enzim bont. Az

enzim fő formáinak felfedezését követően hamarosan szelektív gátlószereket fejlesztettek ki.

Nem szelektív MAO-bénító a nialamidum (Nuredal, Mo-on már nem forg.)

szelektívMAO-B-bénító a selegilin (Jumex),

szelektívMAO-A-bénító az moclobemidum (Aurorix).

A Jumexet jelenleg Parkinson-kór gyógykezelésében használják, mivel a dopaminerg

neuronban embernél a MAO-B játssza a főszerepet a transzmitter inaktiválásában.

A moclobemidum az agy monoaminerg pályarendszereire hat a monoaminoxidázok (döntő

többségében a MAO-A) reverzibilis gátlása révén. A gátlás a noradrenalin és szerotonin

metabolizmusának csökkentését okozza, ami ezen monoamin idegi átvivőanyagok

koncentrációjának növekedéséhez vezet. A moclobemid ma már másodlagos jelentőségű a

depresszió kezelésében, viszont hangulatjavító és pszichomotoros aktivitás növelő hatásának

köszönhetően alkalmas hangulatzavarral, kimerüléssel, a kezdeményezőképesség és

koncentrálóképesség hiányával járó szindrómák kezelésére. Mellékhatások: ritkán szédülés,

hányinger.


251

Reuptake-gátló szerek

Általánosan elfogadott, hogy az a nagy affinitású, energiafüggő mechanizmus,

amelynek segítségével a biogénaminok (a noradrenalin, a dopamin, és a szerotonin), a

preszinaptikus neuronba transzportálódnak az agyban, alapvetően fontos ezen transzmitterek

receptorkötő helyekre gyakorolt élettani hatásának leállítása szempontjából. Ebből

következik, hogy a reuptake (visszavétel) mechanizmust gátló gyógyszer nemcsak a

transzmitter élettani hatását hosszabbítja meg, hanem magatartási változásokat is okozhat. A

kokain például olyan pszichotróp szer, amely szelektíven gátolja a noradrenalin és a dopamin

visszavételét, és pszichostimuláns tulajdonsága részben ennek a hatásnak tulajdonítható. Az

amfetaminok szintén gátolják a katekolaminok visszavételét, de ezenkívül növelik ezen

aminok felszabadulását is, ami a jelentős eufórizáló, stimuláns és anorexogén tulajdonságok

alapját képezi. Arra nincs adat, hogy antidepresszívum jelleggel rendelkeznek. Ebből viszont

le kell vonni azt a következtetést, hogy ha egy szer képes a neurotranszmitter reuptake

folyamat gátlására, önmagában még nem jelenti, hogy hatékony antidepresszívum is.

A triciklikus antidepresszívumok (TCA) többsége erős noradrenalin és szerotonin

reuptake-gátlók, így növelik azok posztszinaptikus neuronra gyakorolt hatását. Ezeknek a

gyógyszerek többségének erős mellékhatása van.

Anticholinerg hatások: homályos látás, a szem belső nyomásának növekedése

(glaukómát ronthatja), szemszárazság, szájszárazság, tachycardia, aritmia (QT intervallum

megnyúlása), tremor, eltérés a gasztrointesztinális és vizeletkiválasztó rendszer

működésében (vizelet- és székletretenció), erős izzadás, zavartság, károsodott kognitív

funkciók és memóriazavar, időszakos delírium.

Az 1adrenerg gátlás ortosztatikus hipotenziót és reflexes tachycardiát okozhat.

Az antihisztamin hatás következménye a szedáció és a súlygyarapodás.

Egyéb mellékhatások: szexuális diszfunkció, lábszárödéma, nyughatatlanság,

álmatlanság, bőrpír vagy allergiás reakciók.

Akut intoxikácót eredményez már, ha a beteg kb. 10 napra való adagot egyszerre bevesz. A

túladagolás tünetei bizonyos mértékig előre jelezhetők a szerek anticholinerg és antiadrenerg

aktivitásából: izgatottság, nyugtalanság, görcsrohamok, légzési depriváció, hipoxia,

hipotenzió, hipotermia, tachycardia, aritmiák, kóma.

Tetraciklikus antidepresszívum (TeCA) a mianserinum, amely erőteljes szedatív

hatással bír. Kevesebb a vegetatív mellékhatása, és mivel kevésbé kardiotoxikus, túladagolása

is kevésbé veszélyes. A mianserin2-adrenoceptor-antagonista és a központi idegrendszer

noradrenerg idegvégződésein lévő gátló típusú 2-autoreceptorok blokkolása révén fokozhatja

a szinaptikus rés NA-tartalmát. A mianserin agranulocitosist és aplasticus anaemiát okozhat.

A mianserinumhoz hasonló új szer a mirtazapinum, amely azon felül, hogy blokkolja

az 2 receptorokat, specifikus 5-HT2 és 5-HT3 receptor antagonizmussal is bír. A

mirtazapinum jó szorongásoldó hatású, fő mellékhatásai az álmosság és súlygyarapodás.

A maprotilinum erősen és szelektíven gátolja a noradrenalin újrafelvételét a központi

idegrendszer preszinaptikus neuronjaiban. Erősen kötődik a központi 1adrenoreceptorokhoz.

Jelentős antihisztamin és közepesen erős antikolinerg hatással rendelkezik.

Részben azon felfedezés következményeként, hogy a szerotonerg rendszer károsodott

depressziós betegekben, részben amiatt, hogy az első piacra került új szerotonin felvételt gátló

szereknek kevesebb volt a mellékhatása, mint az általában használt triciklikus

antidepresszívumoknak, számos Szelektív Szerotonin Reuptake Gátló (SSRI) vegyület

került bevezetésre. A legtöbbjük nagy szelektivitású szerotoninfelvétel-gátló és alig van

hatása a neurotranszmitter receptorokra. Az SSRI szereknek kevesebb az antikolinerg hatása


252

és kisebb a kardiotxicitása, mint a triciklikus vegyületeknek. A leggyakoribb mellékhatások

az enyhe gasztrointesztinális diszkomfort érzés, ami ritkán hányingerhez és hányáshoz vezet,

az időszakosan előforduló hasmenés és a fejfájás.

Az SSRI-hoz hasonló új csoport a Szelektív Szerotonin-Noradrenalin Reuptake

Gátló (SSNR), amely nemcsak a szerotonin, hanem a noradrenalin felvételét is gátolja a

szinapszisban, azonban egyéb neuroreceptorokon muszkalinerg, adrenerg, hisztaminerg

hatása csekély.

A depresszió kezelésére kifejlesztett legújabb gyógyszercsoport az Szelektív

Noradrenalin Reuptake Gátló (SNRI), amelynek az első képviselője a reboxetinum. A

reboxetinum a noradrenalin reuptake rendkívül szelektív és hatékony gátlója. A szelektivitás

miatt várhatóan a kardiovaszkuláris, antikolinerg és szedatív mellékhatása elhanyagolható. Az

eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy a hatáskezdet gyorsabban alakul ki mint az SSRI-ok

esetén.

Szelektív Szerotonin Reuptake Fokozó

Szelektív szerotonin reuptake fokozó a tianeptinum. Hatásmechanizmusa lényegében

szerotoninerg, az agykérgi neuronok, a hipocampus és a limbikus rendszer szerotonin-

felvételének növelésével. A tianeptinum nincs hatással az alvásra és az éberségre, a szív- és

érrendszerre, nem okoz anticholinerg tünetet. Mellékhatásként ritkán hasi fájdalom, émelygés,

hányás, székrekedés, szájszárazság, étvágytalanság remegés, fáradság, szédülés jelentkezik.

Az antidepresszív szerek alkalmazásának terápiás indikációi:

Major depresszió, első fázis, vagy visszatérő unipoláris típus

Bipoláris affektív zavar (PMD) - depressziós fázis, Dysthymia

Pánikbetegség, Kényszerbetegség, Fóbiák, Krónikus fájdalom szindróma

Bulimia, Anorexia nervosa

Az antidepresszív szerek adagolása:

Csak több hetes kezelés után várható hatás, a szerek eredményessége csak ezután ítélhető

meg. Hatástalanság esetén 4-6 hét után eltérő hatásmódú szerre célszerű áttérni. Többféle

antidepresszív szer együttadása általában nem indokolt, de a depresszió bizonyos formáiban

az orvos esetleg antipszichotikumot is rendel. A kezelés minimálisan 4-6 hónapig tartson,

súlyos depresszióban fenntartó kezelésre is szükség lehet.

A kezelés abbahagyása mindig csak fokozatos lehet!

Alkoholfogyasztás tilos!

Figyelmeztessük a beteget a reflexidő megnyúlására (autóvezetés)!

Ápolói tevékenység az antidepresszívum-terápiával kapcsolatban:

A betegeket meg kell nyugtatni, hogy a gyógyszerek mellékhatása (szájszárazság,

kézremegés stb.) idővel csökkenni fog és elmúlik. A nyálelválasztás cukormentes

rágógumival, vagy kemény cukorral fokozható. Mivel az antidepresszívumok 3-4 hét alatt

fejtik ki hatásukat, a javulás csak lassan, fokozatosan alakul ki. A beteg elvesztheti bizalmát a

gyógyszerben és az orvosában. Az ápolónak ezért felvilágosítást kell adni kliensének a

gyógyszer lassú hatásáról, és az apró javulásokra felhívni a figyelmét.

Az ortosztatikus hipotenzió miatt a beteget figyelmeztetni kell, ha reggel felkel, lassan

emelkedjen fel, a megszédülés, illetve az elesés elkerülése végett.

A bélmotilitás csökkenése miatt hashajtó adása és diéta indokolt.


253

Hazánkban forgalomban lévő készítmények:

ANTIDEPRESSZÍVUMOK

Hatóanyagnév Készítmény Napi átlagdózis

Nem szelektív monoamin reuptake-gátlók:

imipramine Melipramin 25 mg filmt. 75 mg, max 200 mg

clomipramine Anafranil 10 mg, 25 mg tabl., 50-150 mg, 25-50 mg im.,

50-75 mg iv. (inf.-ba) Anafranil 25mg/ 2ml inj.

Anafranil SR 75 mg ret. tabl. 75-100 mg

trimipramine Sapilent tabl. 50-200 mg

amitriptyline Teperin fimtabl. 50-75 mg, 75-300 mg fennt.

maprotiline Ludiomil 10 mg, 25 mg, 75 mg filmtabl. 25-150 mg

Szelektív serotonin reuptake-gátlók:

fluoxetine Floxet 10 mg, 20 mg kapsz. 20 mg, max. 60 mg

Fluoxetin-Zentiva 20 mg kapsz. ua.

Prozac 20 mg/5 ml oldat ua.

citalopram Citagen 10 mg, 20 mg filmt. 20 mg, max. 40 mg

Citalodep 20 mg, 40 mg filmt. ua.

Citalopram Bluefish 20 mg, 40 mg filmt. ua.

Citalopram Orion 10 mg, 20 mg filmt. ua.

Citalopram ratiopharm 20 mg tabl. ua.

Citalopram Zentiva 20 mg, 40 mg filmt. ua.

Citapram 20 mg, 30 mg, 40 mg filmt. ua.

Dalsan 20 mg, 40 mg filmt. ua.

Seropram 20 mg filmt., ua.

Seropram 20 mg/0.5ml inf. ua.

Serotor 20 mg filmtabl. ua.

Zyloram 20 mg, 40 mg filmtabl. ua.

paroxetine Adodepi 20 mg filmtabl. 20 mg, max. 50 mg

Paretin 20 mg, 40 mg filmtabl. ua.

Parogen 20 mg fimtabl. ua.

Paroxat 20 mg filmtabl. ua.

Paroxetin Pfizer 20 mg, 30 mg filmtabl. ua.

Paroxetin-ratiopharm 20 mg filmtabl. ua.

Rexetin 20 mg, 30 mg filmtabl. ua.

Seroxat 20 mg filmtabl. ua.

Xetanor 20 mg filmtabl. ua.

sertraline Asentra 50 mg, 100 mg filmtabl. 50 mg, max. 200 mg

Serlift 50 mg filmtabl. ua.

Sertadepi 50 mg filmtabl. ua.

Sertagen 50 mg filmtabl. ua.

Sertralin Sandoz 50 mg, 100 mg filmtabl. ua.

Sertralin-ratiopharm 50 mg filmtabl. ua.

Sertralin-Zentiva 50 mg, 100 mg filmtabl. ua.

Stimuloton 50 mg, 100 mg filmtabl. ua.

Zoloft 50 mg filmtabl., ua.

Zoloft 20 mg/ml oldat. ua.


254

fluvoxamine Fevarin 50 mg, 100 mg filmtabl. 100-200 mg/max. 300 mg

escitalopram Cipralex 10 mg filmtabl. 10 mg, max. 20 mg

Cipralex Meltz 10 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.

MAO inhibitorok:

moclobemide Aurorix 150 mg, 300 mg filmt. 300 mg, max. 600 mg

Mocrim 150 mg, 300 mg filmt. ua.

Egyéb antidepresszívumok: Laif 612 mg filmtabl. 1 tabl./nap

Remotiv extra 500 mg filmtabl. ua.

mianserin Miagen 10 mg, 30 mg, 60 mg filmtabl. 30-90mg

Tolvon 60 mg filmtabl. ua.

trazodone Trittico AC 150 mg ret. tabl. 75 mg-150 mg, max. 300 mg

mirtazapine Mirtadepi 30 mg, 45 mg filmtabl. 15-45 mg

Mirtazapin Orion 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban

diszp.tabl. ua.

Mirtazapin Sandoz 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.

Mirtazapine Bluefish 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.

Mirtazapin Zentiva 30 mg, 45 mg filmtabl. ua.

Mirzaten 15 mg, 30 mg, 45 mg filmtabl. ua.

Mirzaten Q-tab 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban

diszp.tabl. ua.

Mizapin 15 mg, 30 mg, 45 mg filmtabl. ua.

Mizapin Sol 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.

Remeron 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.

Yarocen 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.

bupropion Elontril 150 mg, 300 mg tabl. 150mg, max 300 mg

Wellbutrin SR 150 mg ret. tabl. ua.

tianeptine Coaxil 12.5 mg tabl. 37.5 mg

venlafaxine Arixen 75 mg, 150 mg ret kapsz. 75 mg, max. 375 mg

Falven 75 mg, 150 mg ret.kapsz. ua.

Faxiprol 75 mg, 150 mg ret.tabl. ua.

Fobiven 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.

Jarvis 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.

Nopekar 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.

Olwexya 37.5 mg, 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.

Velaxin 75 mg, 150 mg ret.kapsz., 50 mg, 75 mg tabl. ua.

Venlafaxin Bluefish 75 mg ret. kapsz. ua.

Venlafaxin-Zentiva 75 mg, 150 mg ret. tabl. ua.

Venlagamma 37.5 mg, 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.

Venlaxgen 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.

Ventadepress 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.

reboxetine Edronax 4 mg tabl. 8 mg, max 12 mg

duloxetine Cymbalta 30 mg, 60 mg kapsz. 60 mg, max. 120 mg

agomelatine Valdoxan 25 mg filmtabl. 25-50 mg

Megjegyzés: A jelen és az ezt követő táblázatokban felsorolt gyógyszerek, az 2012 decemberi állapotot

tükrözi. Az új gyógyszerek kifejlesztése és törzskönyvezése, az utóbbi 10 évben rohamosan felgyorsult,

ezért a közölt gyógyszerek rövid időn belül már nem fogják megfelelően tükrözni a pszichiátriában

használt készítményeket.


255

Lítium

A lítium a leglágyabb egy vegyértékű alkáli földfém, amelynek terápiás hatását Cade

1949-ben fedezte fel, amikor állatokon észlelte csillapító hatását. Ezt követően pszichotikus

betegeknél is alkalmazta, és úgy találta, hogy 10 mániás beteg közül mindegyik javult

klinikailag. Bár klinikailag minden kutatócsoport hatékonynak találta a lítiumot, a bevezetése

a mindennapi gyakorlatban mégis késett, többek között SÚLYOS és FATÁLIS kimenetelű

mérgezések miatt, illetve egy olyan szer iránti kereskedelmi érdeklődés hiánya miatt, amit

akár a földből is kiáshattak volna. Kellően ellenőrzött és jól kivitelezett klinikai vizsgálatok

után a hatvanas évek végén a lítium is bevonult a mindennapi klinikai pszichiátriai

gyakorlatba.

A lítium hatásmódját még mindig vita tárgyát képezi. Úgy tűnik, hogy a szer lassítani

képes az idegszövet repolarizációjának sebességét. A dopaminreceptor szenzitivitására

gyakorolt lítium hatás különösen fontos lehet. Feltételezték, hogy a dopaminreceptor

szuperszenzitivitása szorosan összefügg a mánia kialakulásával. Mind az akutan, mind a

krónikusan adagolt lítium képes csökkenteni a pre- és a posztszinaptikus dopaminreceptorok

szuperszenzitivitását, ami segíthet megmagyarázni a szer hangulatstabilizáló hatását. A lítium

növeli a noradrenalin neuronokba történő visszavételét, ami a noradrenerg funkció

csökkenéséhez vezet, ez tükröződik antimániás tulajdonságaiban. A lítium csökkenti a béta

adrenoreceptorok működését, ami magyarázat lehet arra, hogy miért van a szernek antimániás

és antidepresszívum hatása is bipoláris affektív zavarban. Visszatérő epizódokban

profilaktikus hatású.

Mellékhatások:

Gyomor-bél rendszer: hányinger, hányás, hasmenés.

Neuromuszkuláris változások: általános izomgyengeség, ataxia*, tremor, izomrángások,

hiperaktív ínreflexek*.

Központi idegrendszer: homályos látás, bizonytalanság érzése, szédülés, epileptiform

rohamok, elkent beszéd*, somnolencia, zavartság*, nyugtalanság*, stupor*, kóma*.

Kardiovaszkuláris rendszer: hipotenzió, szabálytalan pulzus, EKG-eltérések.

Késői hatások:poliuria, glükozuria, dehidráció, testsúlygyarapodás, hypothyreosis,

leukocitosis.

*A lítium intoxikáció tünetei

A lítiummérgezés kezelése intenzív ellátást igényel!

Enyhe esetben fokozott nátriumbevitel infúzióban.

Súlyosabb esetben forszírozott diuresis.

Extrém súlyos lítiummérgezés esetén hemodialízis.

Mivel a terápiás (0,5-1,0 mmol/l) és toxikus tartomány (>2,0 mmol/l) közeli, rendszeres

szérumszint-ellenőrzés szükséges. A gyógyszer beállításakor hetente, majd minimum 3

havonként.

A lítium alkalmazásának indikációi: akut mániás epizód; bipoláris affektív zavar

fenntartó kezelése; visszatérő unipoláris depresszió fenntartó kezelése; szkizoaffektív zavar;

egyéb (ciklotimia, impulzivitás, agresszivitás).

Ápolói tevékenység a lítiumterápiával kapcsolatban:

A beteg figyelmét fel kell hívni a rendszeres lítium szint ellenőrzésre. A vérvétel időpontja (a

lítium plazmaszint meghatározásához), utolsó gyógyszer adag bevételét követő 12-ik órában,

étkezés előtt.

Mellékhatások jelentkezésének korai észrevétele.


256



lithium carbonate Liticarb 500 mg tabl. 500-1500 mg


257

Antipszichotikumok

A francia Delay és Denicker által 1952-ben bevezetett fenotiazin típusú

antipszichotikummal, a klórpromazinnal a pszichiátriában kezdetét vette a farmakoterápia

kora. Ez a klinikailag különböző, a szkizofrén betegek dezintegrációjának mérséklésében

nagy szerepet játszó antipszichotikumok sokaságának piacra kerüléséhez vezetett. Az

antipszichotikumok, régebbi nevükön neuroleptikumok ún. trankvilláns (csendesítő) hatással

rendelkező gyógyszerek, melyeket elsősorban a szkizofrénia kezelésére használunk. A

pszichotikus kórképeket, pl. a szkizofréniát gyógyító szereket, szerencsés véletlen folytán

fedeztek fel. A fenotiazin 1938-1942 között húgyúti fertőzések kezelésére volt használatos,

majd 1942 után féreghajtóként alkalmazták. Használata vvt. károsító hatása miatt, mint

gyógyszer kiszorult a terápiából. A francia kutatók a fenotiazin kemoterápiás hatásának

elemzése során felfedezték, hogy egyes származékai addig ismeretlen és terápiás szempontból

rendkívül jelentős hatásokat fejtenek ki a központi idegrendszerre. Először a fenotiazinok

narkózispotencírozó és antihisztamin hatását ismerték fel. Az újabb kutatások elvezettek a

klórpromazin-szintéziséhez és nagy erőket mozgósítottak hatásmechanizmusának kiderítésére.

Azt remélték, hogy az antipszichotikumok hatásmódjának megvilágításával nemcsak

szelektívebb és hatékonyabb szerek felfedezéséhez juthatnak el, hanem bepillantást

nyerhetnek a szkizofrénia kóroktanába is. A klórpromazin bevezetése forradalmi változást

jelentett a szkizofrén betegek ellátásában, számos betegnél lehetővé vált az ambuláns kezelés.

A fő előrelépést az a megfigyelés jelentette, hogy a klórpromazin, Haloperidol és a

többi rokon antipszichotikum nemcsak antagonistája az L-dopa (levo-dopa) stimuláló

hatásának állatokban, hanem patkányagyban növeli a dopamin és noradrenalin fő

metabolitjainak keletkezését is. Ezek az eredmények vezettek ahhoz az elképzeléshez, hogy

az antipszichotikumok blokkolják a posztszinaptikus dopamint és ezáltal stimulálják a

preszinaptikus idegvégződést feedback mechanizmuson keresztül. Carlson és Lindqvist 1963-

ban közölt alapvető fontosságú tanulmánya segített a szkizofrénia dopamin hipotézisének és

az antipszichotikumok hatásmechanizmusáról szóló teória megalkotásában. A szkizofrénia

dopamin hipotézisét farmakológiai vizsgálatok jól alátámasztják, de poszt-mortem anyagok

analíziséből és szkizofrén személyek modern technikákkal, mint a pozitron emissziós

tomográfia (PET-CT), való vizsgálatból származó adatok már ellentmondásosabbak.

A dopamin, felszabadulását követően, élettani hatását a posztszinaptikus (D1 és D2)

receptorok aktiválása révén fejti ki. A D2 receptorok feltehetően a magatartási és

extrapiramidális hatásokat mediáló legfontosabb posztszinaptikus receptorok. A legtöbb

terápiásan hatékony antipszichotikum blokkolja a D2 receptorokat. Az antipszichotikumok

hisztamin, muszkarin és -1adrenerg receptorokra gyakorolt hatása magyarázza

mellékhatásaikat, azaz a szedációt, az antikolinerg és a hipotóniás tüneteket, amelyeket

általában nemkívánatosak és a beteg együttműködési készségének elvesztéséhez vezethetnek.


258

Az antipszichotikumok mellékhatásai:

Természetesen az antipszichotikumok a basalis ganglionok (striatum) dopaminreceptorait

is gátolják, és ez gyakran eredményez mozgászavart.

Ilyenek az:

akut dystonia (leggyakrabban az első hét folyamán lép fel, igen kellemetlen akut

izomrigiditással és görcsökkel, általában a nyak-, arc-, hát-, nyelvizmaiban, kialakulhat

a gégeizmok görcse is, amely azonnali intenzív ellátást igényel);

parkinsonismus (általában többhetes kezelés után lép fel, meglassult mozgással,

rigiditással, fogaskeréktünetekkel, mimikaszegény arccal, nyálfolyással);

akathisia(igen kellemetlen mozgáskésztetésként jelentkezik, a beteg szorongónak,

agitáltnak tűnik, nem képes pihenni);

tardív (késői) dyskinésia (megjelenés: nyelv, arc, végtagok abnormális, bizarr, akaratlan

mozgásai).

A hypophysisben a dopamin a D2-dopaminreceptorokva hatva gátolja a prolaktin-

felszabadulást. Ezt az antipszichotikumok gátolják, és az ennek hatására kialakuló

fokozott prolaktin-felszabadulás gyakran okoz endokrin mellékhatásokat:

gynaecomastia (férfi emlőmirigyeinek kóros megnagyobbodása); galactorrhoea

(tejcsorgás); menstruációs zavarok; szexuális diszfunkció; súlygyarapodás.

A muszkarin receptorok blokádja centrális és perifériás antikolinerg hatásokat okoz. A

centrális antikolinerg hatások közé tartoznak a figyelem és a memóriazavarai, túladagolás

esetén pedig a zavartság, a delírium. A perifériás antikolinerg szindrómát

szájszárazság,homályos látás,tachycardia,vizelési problémák,székrekedés jellemzik.

Az -adrenoceptor gátlás következménye: ortosztatikus hipotenzió; és a reflexes

tachycardia.

A hisztamin H1-receptor-blokkoló hatás álmosságot, bágyadságot, étvágyfokozódást és

hízást okoz.

A neurolepticusmalignussyndroma/NMS/ az antipszichotikumokra adott, extrém súlyos

idiosyncrasias reakció, amelynek tünetei az izomrigiditás, láz, vegetatívum instabilitása,

tudatzavar, kóma. Életveszélyes állapot! Intenzív terápiát igényel!

Alkalmazásuk indikációi: Szkizofrénia; Bipoláris affektív zavar - mániás fázis;

Szkizoaffektív zavar; Rövid reaktív pszichózis; Drog kiváltotta pszichózis; Paranoid zavarok;

Organikus mentális zavar pszichotikus tünetekkel; Akut pszichomotoros agitáció; Autizmus.


259

Ápolói tevékenység az antipszichotikum-terápiával kapcsolatban:

Rendszeres vérnyomás-, pulzus-, hőmérséklet-ellenőrzés (hipotónia, tachycardia és NMS

miatt).

Testsúlyellenőrzés (ödéma és elhízás veszélye miatt).

Kalóriabevitel csökkentése (elhízás miatt).

A mozgás, beszéd, mimika megfigyelése a súlyos mellékhatások időbeni észlelése érdekében.

Az antipszichotikum potenciál szerinti osztályozása:

Az antipszichotikumokat antipszichotikus hatásuk alapján KIS, KÖZEPES és NAGY

potenciálú szereket különböztetünk meg. A nagy potenciálú szerek erős

dopaminreceptorantagonisták, ezért gyakran okoznak extrapiramidális mellékhatásokat, de

gyenge hisztamin, -adrenerg, muszkarin receptor antagonisták. A kis potenciálú szerek

gyenge dopamin antagonisták, ezért ritkábban okoznak extrapiramidális mellékhatásokat, de

erélyes hisztamin-, -adrenerg és muszkarinreceptor blokkoló hatásuk van.

Megkülönböztetünk típusos (első generációs) és atípusos neuroleptikumokat, ezek a

mellékhatás-hatásprofiljuk, illetőleg a pozitív és negatív tünetekre való hatékonyságukban

különböznek egymástól. A hagyományos antipszichotikumok a szkizofrénia tüneteit jól

befolyásolják, széleskörűek, de sok mellékhatással rendelkeznek. Valamint nem hatékonyak a

betegség negatív tüneteinek kezelésében (pl.: szociális izoláció, figyelem, kognitív zavarok).

Az atípusos szerek a D2 dopaminreceptorokon kívül a szerotonin (5-HT2) receptorokat is

gátolják. Az antipszichotikumoknak a szkizofrénia pozitív tüneteire gyakorolt hatása

valószínűleg dopaminreceptor antagonizmussal magyarázható. A szerotoninreceptorok

blokkolása miatt a készítmény befolyásolja a negatív tüneteket. Ezek az új típusú szerek

elsőként választandóak.

Az atípusos szerekre jellemző:

csökkentik a negatív tüneteket,

csökkentik a kognitív deficitet,

extrapiramidális mellékhatásuk kevesebb,

prolaktinszintet sem növelik,

társuló depresszív tüneteket is csökkentik.


260

ANTIPSZICHOTIKUMOK


chlorpromazine Hibernal 5mg/ml inj. 50 mg im.

levomepromazine Tisercin 25 mg filmt. 25-50 mg

fluphenazine Moditen depo 25 mg/ml inj. 12.5-25 mg/3-4 hét im.

haloperidol Haloperidol decanoat inj. 25-75 mg/ 4 hét im.

Haloperidol Richter 2 mg/ml csepp, 1.5-5 mg, max. 30 mg

Haloperidol Richter 5 mg/ml inj., 2-10 mg, max. 18 mg im.

Haloperidol Richter 1.5 mg tabl. 1.5-3 mg, max 30 mg

droperidol Xomolix 2.5 mg/ml inj. 0.625-1.25 mg iv.

sertindole Serdolect 4mg, 12 mg, 16 mg, 20 mg filmt. 12-20 mg

ziprasidone Ypsila 40 mg, 60 mg, 80 mg kapsz. 80 mg, max. 160 mg

Zeldox 60 mg, 80 mg kapsz., 10-20 mg, max. 40 mg

Zeldox 20 mg/ml inj. ua. im.

flupentixol Fluanxol depot 20 mg/ml inj. 20-40 mg/1-4 hét im.

chlorprothixene Truxal 15 mg, 50 mg filmt. 50-1200 mg

zuclopenthixol Cisordinol 10 mg, 25 mg filmt. 10-50 mg

Cisordinol depot 200 mg/ml inj.. 200-400 mg/2-4 hét im.

Cisordinol acutard 50 mg/ml inj. 50-150 mg im. (2-3 napos időközönként)

clozapine Clozapine Gerot 25 mg, 100 mg tabl. 12.5-50 mg, max. 300 mg

Leponex 25 mg, 100 mg tabl. ua.

olanzapine Arkolamyl 5 mg, 10 mg szájban diszperg. tabl. 10-15 mg

Bloonis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.

Bloonis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.

Mitab 5 mg, 10 mg, 20 mg filmt., ua.

Mitab 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.

Olanzapin Actavis 10 mg, 15 mg, 20 mg filmtabl. ua.

Olanzapin Actavis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.

Olanzapin Bluefish 5 mg,10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.

Olanzapin Mylan 5 mg, 7.5 mg, 10 mg filmtabl. ua.

Olanzapin Orion 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp.tabl. ua.

Olanzapin Sandoz 5mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.

Olanzapin Sandoz 5 mg, 10 mg szájb. diszp. tabl ua.

Olanzapin Teva 5 mg, 7.5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.

Olanzapin Teva 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp tabl. ua.

Olanzapine Egis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.

Olanzapine Medana 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.

Olanzep 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.

Olazax Dispersi 5 mg, 10 mg szájb. diszp. tabl. ua.

Olpinat 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.

Olzin 5 mg, 7,5 mg, 10 mg tabl. ua.


261

Parnassan 5 mg, 7.5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.

Parnassan 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. t. ua.

Zalasta 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg tabl. ua.

Zalasta 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.

Zesprone 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.

Zolapin 5 mg, 10 mg szájban diszp. tabl., ua.

Zolapin 5 mg, 10 mg filmt. ua.

Zypadhera 210 mg, 300 mg, 405 mg ret. szuszp. inj. ua.

Zyprexa 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg tabl., ua.

Zyprexa 10 mg por inj. 10 mg, max. 20 mg im

Zyprexa Velotab 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.

quetiapine Equepin 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. 150-750 mg

Ketilept 25 mg, 100 mg, 150 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Kventiax 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Nantarid 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Quetiapin Bluefish 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Quetiapin Sandoz 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Quetiapine Orion 25 mg, 100 mg, 200 mg filmt. ua.

Quetiapine Vipharm 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Quetiapine-ratiopharm 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Quetiapine-Teva 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Quetiapin-Mylan 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Resirentin 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg fimt. ua.

Seroquel 25 mg, 300 mg filmt. ua.

Seroquel XR 50 mg, 200 mg, 300 mg, 400 mg ret.tabl. ua.

Setinin 25 mg, 100 mg, 150 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

Stadaquel 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.

sulpiride Depral 200 mg tabl. 200-400 mg, max.1600 mg

tiapride Tiager 100 mg tabl. 100-200 mg, max. 300 mg

Tiapridal inj. 100-300 mg im., iv.

Tiapridal 100 mg tabl. 100-200 mg, max. 300 mg

amisulpride Amiprid 400 mg filmt. 400-800 mg, max. 1200 mg

Amiprid 200 mg tabl. ua.

Amisulpride Myan 200 mg tabl. ua.

Amisulprid-ratiopharm 200 mg tabl. ua.

Amitrex 100 mg/ml oldat, 400 mg filmt., ua.

Amitrex 100 mg, 200 mg tabl. ua.

lithium Liticarb 500 mg tabl. 1000-1500 mg

risperidone Hunperdal-Richter 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. 4-6 mg, max. 16 mg

Perdox 1mg/ml oldat ua.

Perdox 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt., ua.


262

Perdox 2 mg, 3 mg, 4 mg szájb. diszp. tabl. ua.

Rileptid 1mg ua.

Ripedon 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.

Rispe-ratiopharma 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.

Risperdal 1mg/ml oldat ua.

Risperdal Consta 25 mg, 37.5 mg, 50 mg ret. im. inj. ua.

Risperidon Orion 1mg/ml oldat ua.

Risperidon Vipharm 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.

Rispolux 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.

Rispons 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.

Torendo Q-tab 1 mg, 2 mg szájban diszp.tabl. ua.

Ziperid 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg, 6 mg filmtabl. ua.

aripiprazole Abilify 7.5 mg/ml inj. 10-30 mg, max. 30 mg

Abilify 15 mg, 30 mg tabl. ua.

paliperidone Invega 6 mg, 9 mg ret. tabl. 3-12 mg


263

Anxiolitikumok; Altatók

Az 1960-as évek végéig a szorongás és az insomnia tüneteit főleg barbiturátokkal

kezelték. A barbiturátokról tudjuk, hogy dependenciát okoznak és alkalmanként súlyos

elvonási tüneteket is észleltek adagolásuk hirtelen abbahagyásakor. Ráadásul hatékonyságuk a

szorongásos kórképek kezelésében behatárolt volt. 1 doboz barbiturát egyszerre való bevétele

halált okozhat, ezért adagolására fokozottan kell figyelni. Nincs antidótuma! A barbiturátokat

idővel kiszorították az alkalmazásból az anxiolitikum tipikus képviselői a benzodiazepinek, de

a barbiturátra viszont jól reagálnak azok az idős betegek, akik a benzodiazepinekre

agresszióval válaszolnak. A benzodiazepin anxiolitikum, a klórdiazepoxid (Elenium) 30 évvel

ezelőtti felfedezése és az azt követő számos, alapvetően hasonló farmakológiai profillal

rendelkező analóg szer kifejlesztése gyorsan elvezetett a barbiturátok olyan

gyógyszercsoporttal történő helyettesítéséhez, amelyeket széles körben alkalmaznak a

szorongásos kórképek, insomnia, izomspazmus és epilepszia kezelésére, valamint preoperatív

medikációra. A benzodiazepinekről azt is kimutatták, hogy kevesebb a mellékhatásuk mint a

barbiturátoknak, viszonylag biztonságosak túladagolás esetén és a barbiturátoknál kisebb

valószínűséggel vezetnek hozzászokáshoz.

A benzodiazepin-származékok tulajdonsága alapvetően hasonló függetlenül attól,

hogy szorongás vagy insomnia kezelésére írták fel őket. Ezen gyógyszerek farmakológiai

profiljában talált hasonlóság oka hatásmechanizmusukban és metabolikus kapcsolódásukban

keresendő.

A szorongás kémiai patogenezise

Noha különböző szerzők különböző jelentést tulajdonítanak a „szorongás”

kifejezésnek, általánosan ismert, hogy a szorongás aggódással, félelemmel, idegességgel,

feszültséggel, ingerlékenységgel kísért kellemetlen állapot. A szorongásoldó kezelést

nemcsak a beteg kellemetlen pszichés állapota indokolja, hanem az is, hogy a tartós szorongás

komoly betegségeket válthat ki a szervezetben. Kialakulhat pánikbetegség illetve olyan

pszichoszomatikus kórképek, mint pl. a hipertónia, gyomorfekély. A következő három

neurotranszmitter vesz részt leginkább a szorongás létrejöttében: a noradrenalin, a szerotonin

és a GABA (gamma-aminovajsav).

A noradrenalin az a kémiai ingerület átvivő anyag, amelyik a centrális és perifériás

stresszválasszal legközelebbi kapcsolatban van. A benzodiazepinekről kimutatták, hogy

kísérleti állatokban gátolják a félelem által kiváltott noradrenalin funkcionális

aktivitásnövekedést.

Néhány kísérletes tanulmány utal arra, hogy az agy szerotoninaktivitás-csökkenése

anxiolízist eredményez. Úgy tűnik, a benzodiazepinek anxiolitikus hatása, legalább részben, a

centrális szerotonerg neurotranszmisszió csökkentésén át mediált. Ez a hatás viszont indirekt

és valószínűleg az elsődleges gátló transzmitter, a GABA facilitációján keresztül mediált.

A biogénaminoktól, a noradrenalintól és a szerotonintól eltérően a GABA egyike a

legkiterjedtebben eloszló neurotranszmittereknek az emlősagyban; az összes szinapszis

mintegy 40%-a tartalmazza. Míg a noradrenalin és a szerotonin hatása elsődlegesen ingerlő

jellegű, a GABA-gátlótranszmitter csökkenti a vele kapcsolatban álló excitátoros neuronok

kisülését. A szorongás különböző állatmodelljeiben a GABAerg-aktivitás serkentése a

szorongás csökkenéséhez vezet. Kísérletes adatok utalnak arra, hogy a benzodiazepinek

szorongás oldó hatása gátolható GABA-receptorantagonistákkal vagy GABA-szintézist

csökkentő szerekkel.

Tehát a vizsgálatokból az a következtetés vonható le, hogy a „klasszikus”

benzodiazepinek, mint pl. a diazepam (Seduxen), elsődleges hatása a centrális GABAerg

transzmisszió facilitása, de a GABAerg neuronok más agyi neurotranszmitterekre gyakorolt


264

modulátoros hatásának köszönhetően másodlagos változások jönnek létre a noradrenerg és a

szerotonerg rendszerekben is, amelyek hozzájárulhatnak az anxiolízishez.

Az alvás élettana

A tudat ébersége a formatioreticularis idegsejtjeinek diffúz hálózatához kötött,

amelynek léziója somnolenciához vagy kómához vezet és a szenzoros stimulusok nem

váltanak ki ébredést. Ezek a megfigyelések vezettek ahhoz a következtetéshez, hogy az

agytörzsi reticularis aktiváló rendszer tartja fenn az éberséget és ébrenlétet, a szenzoros

stimulációk hiánya pedig alváshoz vezet. Az alvás és ébrenlét szabályozásában részt vesz még

mint a szorongás létrejöttében a noradrenalin, a szerotonin és a GABA.

Az insomnia nem elegendő vagy nem kielégítő alvást jelent. A probléma lehet az

elalvás nehezítettsége, kellemetlen álmok jelentkezése, korai felébredés vagy a rossz éjszakai

alvás miatti nappali álmosság.

Történetileg az első alkalmazott szedatohipnotikumok (szedatívnak nevezünk egy

szert, ha csökkenti a központi idegrendszer aktivitását, az izgatottságot, és általában nyugtatja

az egyént, míg a hipnotikumok álmosságot okoznak és facilitálják az el- és átalvást, amelyből

az egyént könnyű felébreszteni), a bromidok voltak a 19. század közepén, majd rövidesen

követte őket a klorálhidrát, paraldehid és az uretán. E század első éveiben fejlesztették ki az

első barbiturátot, melyet több mint ötven rokonvegyület követett. E vegyületeket mint a

szorongások kezelésénél is a benzodiazepinek kiszorították.

A benzodiazepinek alkalmazásának indikációi:

Generalizált szorongás; pánikbetegség

Egyes fóbiás szindrómák

Insomniák

Más pszichiátriai betegségekben jelentkező súlyos szorongás és izgalmi

állapotok

Szomatikus betegségekhez társuló szorongás

Heveny alkohol- és gyógyszerelvonási szindrómák

Műtéti premedikáció

A benzodiazepinek fő ellenjavallata minden olyan állapot, amelyben az izomrelaxáció

nem kívánatos (myasthenia gravis, alvási apnoe stb.).


265

A benzodiazepinek kedvezőtlen hatásai:

rövid távú: fáradság, álmosság, tompaság, apátia, szájszárazság,

ataxia, motoros koordinációs zavar, gyengeség, szédülés;

paradox hatások: szedatív hatás helyett stimuláció léphet fel,

oldódhatnak a morális gátlások, amelyek személyiségzavarokban

szenvedő betegeknél antiszociális viselkedést provokálhatnak;

hosszú távú: dependencia alakulhat ki;

gyógyszerelés (terápiás adag esetén is) hirtelen megszakításakor

megvonási tünetegyüttes jelentkezhet.

Szakszerű használat mellett egyébként szinte veszélytelen gyógyszerek. Felnőtteknél súlyos

mérgezést a szokásos adag 40-100-szorosa okoz, és arra is létezik specifikus antidotum

(Anexate).


ANXYOLITIKUMOK


Benzodiazepine származékok:

diazepam Diazepam Destin 5 mg, 10 mg végbéloldat 10-20 mg, max. 30 mg

Seduxen 5 mg/ml inj. 10-30 mg iv.

Seduxen 5mg tabl. 5-15 mg tabl..

chlordiazepoxide Elenium 5 mg tabl. 10-40 mg

Librium 5 mg drg. 20-40 mg

medazepam Medazepam-Teva 10 mg tabl. 20 mg

Rudotel 10 mg tabl. 20-40 mg

clobazam Frisium 10 mg tabl. 20 mg, max. 30mg

alprazolam Alprazolam Orion 0.25 mg, 0.5 mg, 1 mg tabl. 0.75-1.5 mg, max. 3 g

Frontin 0.25 mg, 0.5 mg, 1 mg tabl. ua.

Helex SR 0.5 mg, 1 mg, 2 mg ret. tabl. ua.

Xanax 0.25 mg, 0.5 mg, 1 mg tabl. ua.

Xanax SR 0.5 mg, 1 mg, 2 mg ret.tabl. ua.

tofisopam Grandaxin 50 mg tabl. 50-300 mg

Diphenylmethane származék:

hydroxyzine Atarax 25 mg filmtabl. 50 mg, max 300 mg

Carbamate:

merbromate Andaxin tabl. max. 2400 mg

Azaspirodecanedione származék:

buspirone Anxiron 5 mg, 10 mg tabl. 15 mg, max. 60 mg

Spitomin 5 mg, 10 mg tabl. ua.


266

ALTATÓK ÉS NYUGTATÓK


Benzodiazepine származék:

nitrazepam Eunoctin 10 mg tabl. 5-10 mg

temazepam Signopam tabl. 10-20 mg, max. 40 mg

midazolam Dormicum 7.5 mg, 15 mg filmt. 7.5-15 mg

Dormicum 5 mg inj. 2-2.5 mg iv.

Midazolam Torrex 1mg/ml, 5 mg/ml inj. ua.

Midazolam Torrex 5mg/1ml, 15 mg/3ml inj. ua.

Midazolam Torrex 50mg/10ml inj. ua.

brotizolam Lendormin 0.25 mg tabl. 0.25 mg

cinolazepam Gerodorm tabl. 40 mg

Benzodiazepinnel rokon gyógyszerek:

zopiclone Imovane 7.5 mg filmtabl. 7.5 mg

Somnol 7.5 mg filmtabl. ua.

Zopigen 7.5 mg filmtabl. ua.

Zopitidin 7.5 mg filmtabl. ua.

zolpidem Hypnogen 10 mg filmtabl. 10 mg

Sanval 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.

Somnogen 10 mg filmtabl. ua.

Stilnox 10 mg filmtabl. ua.

Zolep 10 mg filmtabl. ua.

Zolpidem-ratiopharm 10 mg filmt. ua.

Zolsana 10 mg filmtabl. ua.

zaleplon Andante 5 mg, 10 mg kapsz. ua.

Melatonin receptor agonista:

melatonin Bio-melatonin 3 mg filmt. 6 mg

Egyéb altatók és nyugtatók:

Béres Redormin filmt. 3x1 tabl./nap

Hova filmt. ua.

Sedacur forte tabl. ua.

Sedogelat Classic filmtabl. ua.

Walbenosen tabl. 3x2 tabl./ nap

clomethiazole Heminevrin 300 mg kapsz. 3x1-2, max. 8 kapsz.

valerianae radix Valeriana Teva 100 mg bevont tabl. 3x1-2 tabl.

dexmedetomidine Dexdor 100 µg/ml konc.inj. max. 1.4 mikrog/ttkg/óra

Nem benzodiazepin típusú anxiolitikumok, altatók

Buspironum (Anxiron). A benzodiazepinekkel ellentétben nem serkentik a GABAerg

funkciót, hanem a szerotonreceptorok agonistáiként hatnak. A buspiron fő előnye, hogy nincs

hozzászokás és nincs szedatív, valamint amnéziát okozó hatása. Hátránya, hogy a hatása

lassabban alakul ki és a szorongás szomatikus tüneteinek csökkentésében kevésbé

eredményes.


267

Meprobamatum (Andaxin). Talán a legrégebbi szorongásoldó szer. Előnye, hogy a

szedatív hatás minimális, hátrány a dependencia lehetősége. Ma fő indikációja a delírium

tremens és időskori szorongás, nyugtalanság oldása.

Teljesség kedvéért meg kell említeni a clormethiazolumot (Heminevrin), ezt azonban

kizárólag intézetben alkalmazzák nagy dependenciaveszély miatt. Delírium tremens és status

epilepticus terápiájában használják.

A hydroxyzinum (Atarax) difenilmetán-származék. Hatóanyaga a centrális és

perifériás támadáspontú hidroxizin anxiolitikus és erős antihisztamin hatású.

Anxiolitikumként a limbikus rendszerben és a formatioreticularisban keletkező

postsynaptikus izgalmi potenciálokat tompítja. Jól hat a szorongások okozta vegetatív

tünetekre is, pl. jó hányáscsillapító.

A zolpidenium (Stilnox) az alvás fiziológiás struktúráját megőrzi. Friss ébredést

eredményez. Előnyös tulajdonsága, hogy nagyon kicsi vele szemben a tolerancia és ritkábbak

az elvonási tünetek.

A zopiclonum (Imovane) imidazopiridin-származék. Nagy affinitása van a GABA

makromolekuláris receptor komplexhez és olyan strukturális változásokat vált ki, amelyek a

meglévő hipnotikumokétől eltérőek. Gyors elalvást eredményez. Nem jellemzőek az alvás

utáni mellékhatások, így nagy figyelmet igénylő munkát végzők alvászavaraiban is

alkalmazható.

A zaleplon (Andante) rövid felezési idejű, elalvási zavarokban alkalmazott készítmény

Egyéb, anxiolitikus hatással is (!) bíró szerek

Béta blokkolók

Antihisztaminok

Antidepresszív szerek

Antipszichotikumok


268

Antiepileptikumok

Az epilepszia a központi idegrendszer többé-kevésbé körülírt izgalmi állapota, amely

visszatérő, rohamszerű tünetekben nyilvánul meg. A görcsrohamot egyes neuron csoportok

kóros, a gátlóhatás alól felszabaduló ingerületvezetés váltja ki. Közvetlen kiváltó oka az agy

elektromos túlműködése, illetve zavarai.

Alkalmi epilepsziás rohamokat okozhat pl. alváshiány, láz, elektromos áram, kémiai

anyagok. Ezek a rohamok a kiváltó tényezők kerülésével megelőzhetők, antiepileptikus

kezelésük nem szükséges.

Visszatérő rohamokkal jellemzett epilepszia betegség lehet.

Az epilepszia típusai

GENERALIZÁLT:

-Grand mal (nagy roham): egész testre kiterjedő tónusos izomfeszülés. Tudatzavar,

nyálfolyás, fixált tekintet, akartlan vizeletürítés követi.

-Petit mal (kis roham): rövid tudatzavar emlékezetkieséssel.

-Myoclonusos epilepsziák: petit mal varians. Gyakran szinkron módon több izomban

hirtelen, villámszerűen keletkező összehúzódások.

FOKÁLIS:

-Fokális roham: egy izomcsoporta kiterjedő, izomrángás vagy érzészavar, de nincs

tudatvesztés.

-Komplex parciális roham: tudatzavar kíséretében sztereotip mozgások, vegetatív tünetek,

esetleg hallucináció jelentkezik.

STATUS EPILEPTICUS -ról akkor beszélhetünk, ha a sűrűn jelentkező rohamok között a

beteg tudata nem tisztul fel.

Az epilepszia kezelésében használt gyógyszerek:

A benzodiazepinek közül a diazepamum legáltalánosabban status epilepticus

kezelésére használják. Az intravénás adagoláskor a fő veszélyt a légzésdepresszó és a

hipotenzió jelentik. A diazepam rektálisan is beadható, könnyű felszívódása miatt kb. 10

percen belül eléri a maximális plazmaszintet.

A clonazepamum a benzodiazepinantikonvulzív szerek közül a leghatékonyabb az

epilepszia kezelésében.

A carbamazepinum különleges antikonvulzív szer, mivel triciklikus szerkezetű,

amely bizonyos affektív zavarok, mint a mánia, atípusos fájdalom szindróma, és az epilepszia

kezelésében hatékony lehet.

A gabapentinum szerkezetileg a GABA-neurotranszmitterrel áll rokonságban.

Hatásmechanizmusa különbözik olyan más gyógyszerektől, melyek a GABA-

ergneurotranszmisszióval kölcsönhatásba lépnek. A receptornak, amelyhez a gabapentinum

kötődik, pontos jellemzői és működése mindeddig nem ismertek.

A phenytoinum a parciális rohamok minden típusa, a generalizált tónusos-klónusos

rohamok és a status epilepticus kezelésére az egyik legáltalánosabban használt szer. Szedatív

hatása viszonylag kicsi. A dózisfüggő mellékhatások a következők: szédülés, zavartság,

hallucinációk, álmosság, hányinger, anorexia, megaloblasztos anaemia.


269

A phenobarbitalum a legrégebben használt antikonvulzív szer, de hátránya a

magatartásra és kognitív funkciókra gyakorolt mellékhatások megjelenése, ami különösen

gyerekekben kifejezett. Noha a gyógyszer szedatív hatásával szemben tolerancia fejlődhet ki,

a magas vérszintek motoros működések megromlásával és tanulási nehézséggel járnak,

amelyek főleg gyermekekben jelentkeznek a szer centrális depresszáns tulajdonsága

következményeként.

A valproátok a legtöbb rohamtípus kezelésében hatékonyak. A valproát viszonylag

ritkán okoz kognitív funkciókban és magatartásváltozásban megnyilvánuló mellékhatásokat,

viszont alopécia (kopaszság) és súlygyarapodás gyakran előfordul. A legsúlyosabb

mellékhatás az idioszinkráziás hepatotoxicitás és a pancreatits, különösen fiatalabb

betegekben.

A szukcinimidantikonvulzív szerek közül az ethosuximidum különösen hatékony

absence rohamok kezelésében. A gyógyszernek magas dózis mellett fő mellékhatása a csuklás

és a szedáció. Hallucináció kialakulását is leírták.

A lamotriginum új széles spektrumú antiepileptikum, amely igen jól alkalmazható

generalizált és parciális rohamok esetén.

A vigabatrinum a GABA-transzamináz szelektív irreverzibilis inhibitora. A

vigabatrinummal történő kezelés az agyi GABA-szint emelkedését eredményezi, tehát

hatásmódjának alapja az agy legfontosabb gátló neurotranszmitter szintjének az emelése.


ANTIEPILEPTIKUMOK


Barbiturátok és származékai:

phenobarbital Sevenal 100 mg tabl. 50-200 mg, max. 600 mg

Sevenaletta 15 mg tabl. 3-6mg/ttkg gyerekeknek

primidone Sertan tabl. 125 mg, max. 500 mg

Hydantoin származékok:

phenytoin Diphedan tabl. 200-500 mg

Epanutin 250 mg inj. 150-250 mg iv.

Benzodiazepine származékok:

clonazepam Clonazepam tarchomin 0.5 mg, 2 mg tabl. 1.5 mg, max. 20 mg

Rivotril 1mg/ml inj., 1 mg, max. 10 mg iv.

Rivotril 0.5 mg, 2 mg tabl. 1.5 mg, max. 20 mg

Carboxamide származékok:

carbamazepine Neurotop 300 mg, 600 mg ret. tabl., 200-400 mg, fenntarto adag 600-1200mg

Neurotop 200 mg tabl. ua.

Stazepine 200 mg tabl. ua.

Tegretol 2% szuszp., ua.

Tegretol 200 mg tabl., ua.

Tegretol 250mg végbélkúp ua.

Tegretol CR 200 mg, 400 mg tabl. ua.

Timonil 300 ret. tabl. 200-1600 mg

oxcarbazepine Trileptal 300 mg, 600 mg, max 2400 mg

Trileptal 600 mg filmt. ua.


270

rufinamide Inovelon 200 mg, 400 mg filmtabl. 400 mg, max 3200 mg

Zsírsav származékok:

valproic acid Convulex 150 mg, 300 mg, 500 mg kapsz., 600 mg, max. 2500 mg

Convulex 300 mg, 500 mg ret.filmt., ua.

Convulex 100 mg/ml inj. ua.

Convulex 50 mg/ml szir.gyermekeknek 150 mg, max. 1200 mg

Depakine 100 mg/ml inj., 5-10 mg/ttkg, max. 2500 mg

Depakine 50 mg/ml szirup ua.

Depakine Chrono 300 mg, 500 mg filmt. 10-15 mg/ttkg

Orfiril 300 mg ret. tabl. 5-10 mg/ttkg, max 2500 mg

vigabatrin Sabril 500 mg filt. 500mg, max 3g

Egyéb antiepileptikumok:

sultiame Ospolot 200 mg filmtabl. 5-10 mg/ttkg,

lamotrigine Gerolamic 5mg, 50 mg, 100mg, 200 mg

rágótabl. 25 mg, max 200mg

Lamictal 5 mg, 200 mg rágótabl., ua.

Lamictal 25 mg, 50 mg, 100 mg tabl. ua.

Lamitrin 25 mg, 50 mg, 100 mg tabl. ua.

Lamolep 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg

tabl. ua.

Lamotrigin Orion 25mg, 50 mg, 100 mg diszp. tabl.

ua.

Lamotrigin-Generics 50 mg, 100 mg tabl. ua.

Latrigil 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg

diszp. tabl. ua.

Lamotrigin-ratiopharm 25mg, 50mg, 100 mg

tabl. ua.

felbamate Taloxa 600 mg tabl., 600-1200 mg, max, 3600 mg

Taloxa 120 mg/ml szuszp. ua.

topiramate Etopro 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg fimt. 25-50 mg, max. 500 mg

Topamax 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg

filmt. ua.

Topepsil 25mg, 50 mg, 100 mg, filmt. ua.

Topilex 25 mg, 50 mg, 100 mg filmt. ua.

Topiramat Galex 100 mg filmt. ua.

Topiramat Orion 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200

mg filmt. ua.

Topiramat-Teva 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200

mg fimt. ua.

gabapentin Gabagamma 600 mg fimt., 900-3600mg

Gabagamma 300 mg, 400 mg kapsz. ua..

Gordius 300 mg, 400 mg kapsz. ua.

Grimodin 600 mg filmt., ua.

Grimodin 300 mg, 400 mg kapsz. ua.

Neurontin 100 mg, 300 mg, 400 mg kapsz. ua.

levetiracetam Keppra 100 mg/ml oldat, 1000 mg, max 3000 mg

Keppra 250 mg, 500 mg filmt., ua.

Keppra 100 mg/ml inf. ua.

Levetiracetam Actavis 250 mg, 500 mg

filmtabl. ua.

Levetiracetam Ratiopharm 100 mg/ml oldat ua.

Levetiracetam Sandoz 250 mg, 500 mg filmtabl.

ua.

Levetiracetam Teva 250 mg, 500 mg

filmtabl. ua.


271

Levedia 250 mg, 500 mg filmt. ua.

Levil 250 mg, 500 mg, 750 mg filmtabl. ua.

zonisamide Zonegran 25 mg, 50 mg, 100 mg kapsz. 300-500 mg

pregabalin Lyrica 75 mg, 150 mg kapsz. 150 mg, max. 600 mg

lacosamide Vimpat 50 mg, 100 mg, 150 mg, 200 mg

filmt. 100-200 mg, max. 400 mg


272

Ápolói teendők a gyógyszereléssel kapcsolatban a pszichiátriai osztályokon

A pszichiátriai osztályokon a gyógyszereléssel kapcsolatban számos speciális

problémával kell szembenézni az ápolószemélyzetnek. A gyógyszerek beadása nagy türelmet,

odafigyelést, precizitást, és az ápolószemélyzet részéről elfogadó légkört igényel. Minden

körülmények között arra kell törekedni, hogy az orvos által előírtaknak megfelelően a betegek

beszedjék a gyógyszert, azonban ez gyakran nagy nehézségekbe ütközik.

A legtöbb problémát a gyógyszerek be nem szedése jelenti. Mi lehet a háttere, az

indítéka a visszautasító magatartásnak?

A gyógyszer szedése függ az orvos-beteg kapcsolatától: kedvező esetben szedi a beteg,

opponáló magatartás esetén nem.

A beteg mérgezéstől tart, fél, hogy a szer árt neki.

Nem szedi, mert azzal elismerné, hogy beteg: ilyenkor a gyógyszer nem szedése a tagadás

eszköze.

A betegséget büntetésnek tartja, ezért nem szedi a szert.

Függőségtől való félelem, toxikomániás fantáziák: fél, hogy hozzászokik, s nem tud majd

nélküle élni.

Gyógyszer nélkül a tünetek fokozódnak, s jobban foglalkoznak a beteggel, például

epilepsziás gyermekkel az ismétlődő rosszullétek miatt.

Ha valaki különféle célokat akar ezzel elérni: például rokkantságot akar szerezni.

Gazdasági tényezők: a gyógyszerek árát nem képes kifizetni, de sokszor a térítésmentes

recepteket sem váltják ki a betegek („Nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg

legyek és gyógyszereket szedjek.”).

Nagyfokú tájékozatlanság, értelmi fogyatékosság vagy leépülés esetén.

Mellékhatások jelentkezésekor.

A várt hatások csak későn (két - három hét) múlva jelentkeznek és nem azonnal.

Egyes pszichózisokban.

Könnyelműen elhanyagolják a gyógyszerszedést „már jól vagyok, minek szedjem”.

Tudattalan egyéni tényezők. Így például a gyógyszer nem szedése önpusztítás, larvált

öngyilkosság eszköze; nem szedi, mert nem akar élni.

(A pszichiátriai betegek kezelésekor a kórházi ágyak egy hetedét kell a hiányos

gyógyszerszedés miatt igénybe venni. Más adatok szerint a betegek 70-90%-át emiatt kell újra

felvenni.)


273

Hogyan segíthetjük a jobb együttműködést?

A probléma felfedezésével, tehát a gyógyító személyzet észlelje, ha a beteg a gyógyszert

nem veszi be, vagy bizalmatlan vele szemben. Tehát a beteg magatartásának

megfigyelése, a gyógyszerekkel kapcsolatos hatások, mellékhatások észlelése rendkívül

fontos, hisz ha az intézetben szedi is, de otthonában már elhagyja.

Az okok felderítésével, amely a további teendőket meghatározza.

A betegek szemléletének fejlesztésével, tehát egészségneveléssel.

A gyógyszereléssel kapcsolatos információkat egyszerűen, a beteg szintjéhez

alkalmazkodva kell közölni. A gyógyító közösség minden tagja hasonló módon és

értelemben tájékoztassa a betegek. Mindenféle ellentmondást el kell kerülni.

A gyógyító közösség hite, optimizmusa, növelheti a gyógyszerekbe vetett bizalmat a beteg

részéről.

Megfelelő gyógyszerszedési szokások kialakításával (az életvitelének szerves részét

képezze).

A hozzátartozók bevonása a gyógyszer elfogadása érdekében.

Az ápoló elsősorban a gyógyszer beadásának lelkiismeretes teljesítésével segíthet, különösen

ha a beteg együttműködése hiányos.

Néhány fontosabb szabály amelyeket a pszichiátriai osztályon a gyógyszerosztásnál be

kell tartani.

A gyógyszerek beadásának mindig azonos időpontokban kell történnie.

Javasolt időpontok a betegek napszaki ritmusát, az osztály házirendjét és a gyógyszerek

egyenletes vérszinteloszlását figyelembe véve: R:800

; D:1300

; E:2130

.

A gyógyszereket azonos helyen és körülmények között kell kiosztani.

A fennjáró betegek folyadékkal teli pohárral, egyesével álljanak sorba a

gyógyszerosztáshoz.

A gyógyszert az ápoló előtt kell bevenni.

Meg kell figyelni, hogy a betegek a számukra előírt gyógyszerhez hogyan viszonyulnak.

Ha a kliens ellenérzését fejezi ki a gyógyszer bevételével szemben, mindig nyugodtan és

határozottan megfelelő érvekkel és esetleg segítséget kérve meg kell kísérelni a gyógyszer

elfogadtatását.

Ha felmerül, hogy a beteg nem veszi be az előírt gyógyszert (pl. kiköpi a WC-be), akkor a

bevételt követően beszéltetjük, illetve az osztásnál előrevesszük és odaültetjük magunk

mellé. Amíg a többi klienssel foglalkozunk, addig, ha a szájába tartogatná a gyógyszert, az

elolvad és felszívódik.

Gyakran kell az éjjeliszekrényeket ellenőrizni, illetve a beteg bejövetelekor a személyes

tárgyait, hogy van-e nála plusz vagy összegyűjtött gyógyszer.


274

Néhány szó a gyógyszerek túlszedéséről:

Ma Magyarországon az emberek jelentős része az élet nehézségeit gyógyszerekkel

próbálja orvosolni. A feszültséget, a szorongást, amely egy problémával szembekerülve

keletkezik, nyugtatóval csillapítja és nem azáltal, hogy a problémát igyekszik megoldani. Ha

lefekvést követve rögtön nem jön álom a szemére, altatót vesz be. Reggel kábán ébredve (az

altató hatása miatt), erős feketekávét fogyaszt, amitől esetleg ideges és feszült lesz, amelyet

nyugtatóval orvosol. A legkisebb fejfájásra is - amit talán az okoz, hogy több napja nem volt a

szabad levegőn- fájdalomcsillapítót vesz be...

E társadalmi probléma „gyógyításában” szerepet kell kapjon az ápolónak. Fontos a

példamutatás. A betegeket nemcsak ápolnunk kell, hanem az egészségük visszaszerzésében és

megtartása érdekében nevelnünk is saját példánkon keresztül. Az egészségnevelés az ápolás

egyik fő tevékenysége. Ez természetesen csak a jól képzett, munkájával elégedett, társadalom

által elismert (anyagilag és erkölcsileg), ápolók segítségével várható és érhető el.

Ápolói teendők a gyógyszerek mellékhatásainak jelentkezésekor

Legelső szempont, hogy az ápoló ismerje a különböző készítmények hatásmechanizmusát,

leggyakoribb nem kívánt hatások formáit. Tudjuk tehát, hogy mit kap a beteg és mire kell

figyelni.

A betegen észlelt korai mellékhatásokat rögzítjük, és az orvosnak jelezzük.

A beteg elvesztheti a bizalmát a gyógyszerekben és a gyógyító személyzetben, ha úgy érzi

a panaszaiban magára marad és nem törődik vele senki. Például a triciklusos

antidepresszívum adásakor pár nap múlva jelentkezhet a kellemetlen szájszárazság. A

depressziósok a legkisebb szomatikus tüneteket is fokozottan élik át és ezt szorongásukat

nagymértékben fokozza. Az ápolónak nem szabad az időt sajnálni, hogy ezt a problémát a

beteg szintjéhez igazodva megbeszélje, a félelmet és a szorongást oldja. Fontos a

panaszok enyhítésére hasznos gyakorlati tanácsok adása, jelen esetben például töltetlen

savanyú cukrot szopogasson, vagy gyakran kis kortyokban folyadékot fogyasszon stb.

A placebók alkalmazása

Régóta ismert tény, hogy a semleges, hatóanyagot nem tartalmazó tabletták adásával is

lehet gyógyhatást elérni. Főleg akut esetben eredményes, így például a tárgytalan szorongásos

állapotokban hatékony. Fájdalomcsillapítók általában 30-35%-ban helyettesíthetők

placebóval. Egyértelműen mondható, nincs olyan gyógyító eljárás, amelynek alkalmazásakor

ne kellene számolni pszichés, azaz placebohatással.

A placebohatás függ:

A gyógyszer színétől, formájától, ízétől, beadás módjától.

A beteg, az ápoló, az orvos személyiségétől, illetve kapcsolatuktól.

A placebo adásának káros következménye is lehet, hiszen a betegségtudatot

fokozhatjuk, ezért csak a legszükségesebb esetekben lehet alkalmazni!

Az alkalmazás szabályai:

Az ápolóhoz forduló beteg szomatikus panaszainak (fájdalmak, álmatlanság, szédülés...)

enyhítését placebóval kell megpróbálni, ha az ápoló személyes ráhatásával nem sikerült a

tünetek csökkentése.


275

Pontosan dokumentálni kell, hogy milyen panaszra milyen színű, nagyságú készítményt

kapott, hogy a legközelebbi hasonló panaszaira is ugyanazt a „hatásos” placebót kapja.

Megkérjük a beteget, hogy egy óra múlva számoljon be az állapotában bekövetkezett

változásokról. A beteg visszajelzéseit is dokumentálni kell.

Érdemes a különböző kiszerelésű placebókat különböző dobozokban tárolni, amelyeken

feltüntetjük, hogy „mire való”.

A jó orvos beteg ápoló kapcsolatban viszonylag csekély azoknak a betegeknek a

száma, akik megtagadják, illetve helytelenül szedik az előírt gyógyszereket!


276

A RES-kezelés

A görcskezelések történeti áttekintése

1933. Meduna László: Kardiazol-kezelés

25%-os kámforolaj injekció (Tetracor, Atropin);

1938. Cerletti és Bini: Elektro-Sokk (ES);

1941. Bennet: Relaxációs Elektro-Sokk kezelés (RES).

A pszichofarmakonok (főleg: antipszichotikumok, antidepresszívumok) megjelenéséig

a legelterjedtebb „aktív” kezelési mód volt, amelynek - bizonyos körülmények között - még

ma is van létjogosultsága. A RES kezelés (más néven Electroconvulsiv terápia / ECT) olyan

eljárás, amelynek során a fejbőrre helyezett elektródokon keresztül, elektromos áram

segítségével grand mal típusú rosszullétet hoznak létre. Érdekes, hogy a módszert azon

megfigyelés alapján dolgozták ki, hogy a szkizofrén pácienseknél javulás észlelhető spontán

grand mal típusú rosszullétek után. Az ES-t Cerletti és Bini vezette be 1938-ban

Olaszországban azzal a céllal, hogy helyettesítsék azokat a nehezebben kivitelezhető

convulsiv terápiákat, amelyekhez folyékony vagy gáznemű szereket használtak. Az ES-

kezelés sok és kellemetlen mellékhatása miatt (csonttörések, izomszakadások, nyelv- és

fogsérülések stb.). 1941-ben a terápiát kiegészítették azzal, hogy altatást követően

izomrelaxánst adtak a betegeknek. Ezzel az erős izomgörcsökből eredő sérüléseket ki tudták

védeni.

Az ellenérzés az RES-sel szemben világszerte indokolatlanul nagy. Ennek oka az

„előd” - ES - valóban embertelen, kegyetlen látványa, a kivitelezés brutális módja. Nem

szabad azonban megfeledkezni az irodalmi művek, filmek, színdarabok által sugallt képről, s

egyes szellemi irányzatokról: antipszichiátria, scientológusok. A RES egyike a legrégibb

biológiai kezeléseknek. Ez a tény is bizonyítja hatékonyságát és biztonságosságát. A

depresszió kezelésére egyetlen terápia sem bizonyult hatékonyabbnak a RES-nél.

A kezelés hatásmechanizmusa

A kezeléssel GM típusú epilepsziás rohamot váltunk ki. (Ezt a kezelés alatt készített EEG is

megerősíti.)

A kezelés igazi hatásmechanizmusát nem ismerjük teljesen, azonban bizonyos hatások már

tisztázottak:

a neurotranszmitterek termelődését, áramlását befolyásolja (noradrenalin, szerotonin,

dopamin),

a neuroendokrin rendszer működését befolyásolja;

nő a szintje a szérumban:

- az ACTH-nak,

- a GH-nak,

- a prolaktinnak,

- a vazopresszinnek,

- a ß-endorphinnak (mert stimulálja a hypothalamust, hypophysist),

a neuronok ionösszetételét megváltoztatja (Ca áramlik a sejtekbe),

a vér-agy gát áteresztőképessége megváltozik (nő).


277

A kezelés javallatai, ellenjavallatai

Elsődlegesen választandó terápiás lehetőség az orvos számára pl.:

Súlyos, téveszmékkel járó depresszió, depresszív stupor esetén:

- ha suicidium veszélye fenyeget;

- ha a beteg megtagadja a táplálkozást;

- ha fenyeget a szomatikus kimerülés veszélye;

- Katatónia letális esetén.

Másodlagosan, harmadlagosan választható terápiás lehetőség pl.

Terápiarezisztens depressziókban, ha többféle antidepresszívummal sem sikerült javulást

elérni.

Terápiarezisztens katatón szkizofrénia esetén, ha a hosszantartó neuroleptikus kezelés is

eredménytelen.

Időskori (65 év feletti) súlyos depressziókban, ha az antidepresszívumokat - kardiotoxikus

hatásuk miatt - nem lehet alkalmazni.

A kezelés kontraindikációi

Altatószerekkel, izomrelaxánsokkal szembeni túlérzékenység.

A központi idegrendszer betegségei közül:

- intrakraniális nyomásfokozódás;

- intrakraniális vérzés;

- demyelinizációs betegségek (pl. SM).

A kardiovaszkuláris rendszer betegségei közül:

- 3 hónapon belüli myocardialis infarktus;

- miokardiális infarktus 3 hónapon túl, ha ritmuszavarok fordulnak elő, illetve az

EKG nem stabilizálódott, vagy aneurizma kialakulása valószínűsíthető;

- kisvérköri elégtelenség;

- angina pectoris halmozódása, különösen lezajlott infarktus esetén;

- endocarditis lenta, jelentős pitvartágulattal járó vitiumok, paroxizmális

pitvarfibrilláció, pitvar-kamrai blokk, akut myocarditis;

- nagyér-aneurizma;

- mélyvénás trombózis, nagy kiterjedésű tromboflebitisz;

- hipertónia (120 Hgmm feletti diastolés érték);

- koronáriabetegségek.

Pulmonális betegségek:

- súlyos, akut légúti infekciók;

- légzési elégtelenség;

- a légzőfelület beszűkülésével járó krónikus (obstruktív) betegségek.

Azon gyógyszerek, amelyek befolyásolhatják a kezelés hatását:

Lítium: az izomrelaxáns lebomlását gátolja, elhúzódó relaxációt okoz.

Aminglikozidok (Streptomycin, Neomycin, stb.) lásd a Lítium hatását!

Benzodiazepinek: a konvulzió idôtartamát csökkentik, rontják a terápiás hatást.

Antiepileptikumok: lásd a benzodiazepinek hatását!

L-Tryptophan: fokozott emlékezészavart okozhat.


278

A kezelés mellékhatásai, szövődményei

amnézia:

- anterograd (kezelést követő 10-20 perc),

- retrograd (kezelést megelőző 10-15 perc);

frontális organikus pszichoszindróma;

spontán epilepsziás roham;

bradycardia;

aspiráció;

glottis-görcs;

keringészavar;

halál: 0,0001% jellemzően epilepsziás roham szövődményeként.

A kezelés vázlatos menete

Premedikáció (elmaradhat) általában: 5 mg Dormicum i.m. + 0,5-1 mg Atropin i.m. (Az

Atropin a vegetatív mellékhatások megelőzését szolgálja: csökkenti a bradycardiát, a

bronchus-szekréciót.)

Aneszteziológiai medikáció: 0,5-1 mg Atropin i.v. (Ha a premedikáció elmaradt, vagy

akkor nem kapott), 10 ml-re hígítva.

A narkózis: rövid hatású i.v. érzéstelenítővel (a pupillareflex eltűnéséig adjuk), amely lehet

barbiturát: Inactin, Trapanal, Brietal stb.,

egyéb szer: Diprivan, Sombrevin stb.,

általában 2,5%-os oldatban használjuk őket: (1 ml=25 mg).

A narkózis beálltát követően:

intubálás, légzésbiztosítás, az álkapocs rögzítése mellett,

izomrelaxáns adása. ált.: Sukolin, Succinil-Astra stb. (kolinészteráz-bénító)

0,5-0,7 mg/testtömeg kg, (spontán légzés leáll!) beadásakor: izomremegés.

Konvulzió előidézése: előtte: foga közé: géz! (A gézben esetleg valamilyen puha anyag.)

50-120 V; 250-500 mA; 0,3-1,0 sec (A felhasznált villamos energia kb. azzal egyenértékű,

amennyi szükséges egy 20 wattos égő két másodperces működtetéséhez.) Az áramhatás

általában 30-60 másodpercig tartó tónusos-clonusos görcsöt okoz. Ez a görcs rövid ideig

bradycardiával, 60 másodpercig tartó vérnyomáseséssel, majd tachycardiával és

vérnyomás-növekedéssel jár. A látható jelei az áram hatásának az enyhe rángások a szem

és száj körül, a nyakon, és a lábujjak flexiója.

Ébredés: ébresztés közben lélegeztetés a spontán légzés visszatértéig.

Stabil oldalfekvés.

A beteg nem maradhat egyedül, amíg állapota teljesen nem rendeződik! A beteg a kezelést

követő 24 órán át intenzív megfigyelést igényel!


279

Előkészítés a kezeléshez

A beteg előkészítése: - előzetes konzíliumok (belgyógyászati stb.);

- pszichés megnyugtatás;

- protézis eltávolítása;

- éhgyomorra (megelőző 6 órában);

- széklet-, vizeletürítés;

- szemfesték, körömlakk stb. eltávolítása (cianózis);

- ékszer, óra stb. eltávolítása;

- klinikai öltözetben;

- véna biztosítása (lehetőleg branüllel; valamilyen fiziológiás inf. adása mellett), ha

az aneszt. is úgy gondolja.

A környezet előkészítése: - izolált helyen, a többi betegtől elzártan;

- megfelelő nagyságú hely;

- körüljárható ágy.

A személyi feltételek biztosítása: - aneszteziológus szakorvos;

- pszichiáter szakorvos;

- szakképzett ápoló;

- képzett ápoló (lehetőleg ő is legyen szakképzett).

A tárgyi feltételek biztosítása: - konvulzátor - elektródákkal (működőképességéről meggyőződni);

- EKG-paszta, fiz. só, esetleg alkohol;

- motoros mellkasi szívó (esetleg Ambu);

- 2-3 db trachea-szívó katéter (steril);

- öblítőfolyadék (víz);

- steril kesztyű vagy csipesz;

- oxigén (kellő mennyiségű);

- steril vagy legalább fertőtlenített Ambu-maszk;

- Ambu-ballon;

- 2 db Mayo-pipa (steril);

- Rüsch-tubusok (steril);

- tubusvezető (lehetőleg);

- Laryngoscop (lapocok fertőtlenítve);

- Lidocain spray.

"Tálca"

- jód, dezinficiens;

- 2-3 vesetál;

- egyszer használatos kesztyűk;

- fecskendők (2-5-10-20 ml) - legalább 3-3 db;

- inj. tű (iv., im., sc., felszíváshoz) legalább 5-5 db;

- leszorítógumi (vérvételi mandzsetta);

- papírvatta;

- géz (szegett, 10 cm-s);

- olló, leukoplaszt;

- 2-4 db branül, 2-2db "pillangós" tű - méretenként;

- gyógyszerek.


280

A RES elfogadottsága

A RES-kezelésben részesült pácienseken végzett vizsgálatokból kiderül, hogy

körükben a kezelésnek nagy az elfogadottsági szintje. Egy tanulmányban a páciensek 80%-a

érezte úgy, hogy a RES segített rajta, és 80%-a nyilatkozta, hogy nem utasítaná el, ha újból

szükség lenne a kezelésre. A közvélemény és a nem szakmabeli egészségügyi dolgozók

többsége -tapasztalatom szerint- nagy ellenérzéssel viseltetnek a kezeléssel szemben. Érdekes,

hogy a rendkívül rövid ideig tartó, altatás alatt történő beavatkozást embertelenebbnek tartják,

mint az órákig végzett műtéteket, ahol a betegen szikével sok-sok vágást ejtenek. Ez is egy

példa a pszichiátriával szembeni előítéletek sorából, amely a közvélemény és a nem

szakmabeli egészségügyi dolgozók részéről egyaránt megnyilvánul.


281

Szótár

A szakszavak leírásánál a Magyar Tudományos Akadémia irányelveit követtem, miszerint:

„ha a magyar szavak vagy kifejezések az idegennel azonos jelentésűek és tartalmúak, tehát

nem veszélyeztetik a szakszerűséget, a már bevált megfelelő magyar szavak használata

részesüljön előnyben az idegenek helyet.”

Abasia: Funkcionális járásképtelenség.

Aberratio: Rendellenesség, a normálistól eltérő állapot.

Abnormis élményreakció: A környezet eseményei által kiváltott mennyiségileg vagy

minőségileg inadekvát viselkedés, emóció, ill. tudattartalom.

Absztinencia: Valamely megrögzült szokás, szenvedélyes módon végbemenő cselekvés,

bizonyos élvezeti szerek kényszerű vagy önkéntes elhagyása.

Absztrakt gondolkodás: A gondolkodás fejlődésének harmadik szakasza, amelynek során az

ember általánosításokat és elvonatkoztatásokat fogalmaz meg.

Abulia: Akaratgyengeség, az akaraterő hiánya. Szándékos cselekvésre való képtelenség.

Abúzus: Mértéktelenség, valaminek a túlzásba vitele. Pszichoaktív szer használata függőségi

tünetek nélkül. Bármely szer orvosi javaslat nélkül, vagy ellenére történő fogyasztása,

amely az adott kultúrában nem elfogadott.

Acathisis: A neuroleptikus terápia mellékhatása, amely a kezelés első hetében alakul ki,

motoros nyugtalanságot, az izmok remegését és nyugodt állásra, leülésre, egy helyben

tartó ülésre, vagy inaktivitásra való képtelenséget, járási kényszert, nagyfokú belső

szorongást foglal magába.

Acoria: Telhetetlenség, falángság, farkaséhség.

Acrophobia: Magasságiszony. Állandó és irracionális félelem a magasan lévő helyektől, a

magaslatokon való tartózkodástól.

Acting-out: Érzelmi konfliktus megoldása kórós módon, a helyzethez nem illő váratlan

cselekedettel, magatartás-változással.

Adaptáció: A környezet egészéhez való alkalmazkodás, vagyis az a képesség, hogy egyrészt

különbséget tudunk tenni a belső, pszichikus képzetek és a külvilág ingerei között,

másrészt hatni tudunk a környezetre.

Adinámia: A fizikai erő elvesztésének érzése.

Aerophobia: Állandó és irracionális félelem a repüléstől, a levegőtől.

Afázia: Beszédzavar.

Affekt illúzió: Az a jelenség, amikor az intenzív érzelmi beállítottság meghamisítja a

valóságot.

Affektív ambivalencia: Kóros érzelmi állapot, amikor megszokottól eltérő, ellenkező,

esetenként bizarr érzelmek egyidejűleg fennállnak.

Affektív mnesticus transzformáció: Valamely képzetcsoport tartalma az érzelem hatása

következtében megváltozik.

Affektív projectio: A vizsgált személy legbensőbb érzés és élményvilágának, indulati-

ösztönkésztetéseinek kivetülése minden tevékenységébe.

Affektív stupor: Élményszerűen általában heves ingerekre, nagy érzelmi reakciót

eredményező helyzetek hatására kialakuló teljes pszichomotoros gátoltság.

Affektivitás: Az érzékelést, az aktuális információk feldolgozását és az egyénnek az adott

helyzetben kialakuló, vagy a múltból felidézett élményét kísérő szubjektív


282

viszonyulás. Az affektivitás gyűjtőfogalmába tartozik az érzelem, az indulat, a

hangulat, és a közérzet.

Affektus: Indulat: düh, kétségbeesés, rémület stb. Hirtelen fellépő, gyorsan lefolyó, nagy

hevességig fokozódó, kitörésszerű érzelem.

Afónia: A hangok kiejtésére, hangadására való képtelenség.

Aggraváció: A betegség tüneteinek szándékos eltúlzása.

Agitáció: Súlyos szorongással járó motoros nyugtalanság.

Agnózia: Az érzékelési folyamat a felismerés szintjén károsodik. Képtelenség az érzékszervi

benyomások jelentésének felismerésére és magyarázatára.

Agorafóbia: Tériszony. Állandó és irracionális félelem a nyílt terektől.

Agresszió: Támadó jellegű viselkedés, amely károsításra, megsemmisítésre törekszik.

Akatafázia: A megfelelő szavak használatának képtelensége.

Akatamatezia: A beszédmegértés képességének hiánya.

Akinézis: Ép motoros funkciók melletti mozgáshiány a szükséges indíték elégtelensége, vagy

hiánya miatt.

Aktív negativizmus: A betegnek a környezetével szemben megnyilvánuló, kifejezetten

elhárító, ellenséges viselkedése.

Akusztikus agnosia: Lelki süketség. A nem lingvisztikus természetű hangok és zajok

felismerésére való képtelenség (pl. vízcsobogás, óraketyegés).

Akusztikus hallucináció: Hallási észlelés, amely kiváltó inger nélkül keletkezik.

Alalia: Beszédképtelenség.

Alethia. Felejtésképtelenség.

Alexia: Az írott vagy nyomtatott betűk, illetve szavak jelentésének felismerési képtelensége

ép elemi látásműködés mellett.

Algolagnia: Fájdalom okozásával kiváltott gyönyörérzés. Aktív algolagnia: szadizmus.

Passzív algolagnia: mazochizmus.

Allotriophagia: Mindenevés. Egyes elmebetegeknek és kisdedeknek azon magatartása, hogy

mindazt, ami a kezük ügyébe kerül, a szájukba veszik és megeszik, akkor is ha az nem

élelmiszer.

Alogia: Helyes mondatok megfogalmazására való képtelenség.

Alturizmus: Túlzott mértékű önzetlenség. Mások javára, saját haszon nélküli cselekvés.

Alvásdeprivátio: Alvásmegvonás. A beteg szándékos ébrentartása diagnosztikus vagy

terápiás céllal.

Ambivalencia: Ugyanazon dologgal kapcsolatban egyidejűleg két ellentétes impulzus,

érzelem, vágy, értékítélet jelenléte egy személyben.

Amentia: Exogén reakciótípus. A tudat tejes szétesése.

Amimia: Az aktuális pszichés kifejezőmozgások, illetve az érzelemnek megfelelő mimika

hiánya.

Amnesticus dementia: Elbutulás, amelyben főleg a megjegyző-emlékező képesség

károsodása a jellemző.

Amnézia: Emlékezethiány. Bizonyos múltbeli tapasztalatok felidézésének részleges, vagy

teljes képtelensége.

Amor lesbicus: Női homoszexualitás.

Amusia: A hangok felismerésére (vagy visszaadására) való képtelenség.

Anancasmus: Kényszerélmény, kényszerképzet, kényszergondolat, kényszercselekvés.

Anaphia: A felfogás megszűnése szellemi kimerülés, intoxikáció, lázas betegségek,

pszichiátriai betegségek stb. következtében.

Anaphrodisia: A nemi vágy hiánya.

Anarthria: Az artikulált beszéd hiánya.


283

Androgynia: Hermafroditizmus. A férfi és női testi és lelki vonások együttes jelenléte egy

egyénben.

Anergia: Testi gyengeség, erőtlenség.

Aneroxia nervosa: Pszichés eredetű súlyos étvágytalanság.

Anesztézia: Bizonyos ingerekkel szembeni érzéketlenség.

Angyalpor: A phencyclidin utcai neve.

Anhedonia: Örömszerzésre való képtelenség. Az érdeklődés elvesztése minden örömet okozó

cselekedetekben.

Anomália: Valamely normától eltérő viselkedés általános és átfogó meghatározása.

Anomia: Normanélküliség: meghatározatlan, dezintegrált állapot, vagy ennek élménye,

különösképpen a társadalomtól való elidegenedés megélése.

Anorexia: Az étvágy kóros hiánya.

Anterograd amnesia: Az eszméletvesztést követő időszakra vonatkozó emlékezetkiesés.

Antiriebsmangel: Indítékszegénység, indítékhiány. Az indítékélet gátoltsága, képtelenség

kezdeményezésre.

Antrieb: Indíték. Az, ami egy személyt egy cél, vagy valaminek a befejezése felé hajtja.

Anxietas: Szorongás. Külső vagy belső veszély előérzetének következtében kialakuló tárgy

nélküli félelem. A félelem előzményi állapota, előformája. Tárgy nélküli, diffúz,

bizonytalan, kínzó feszültség. Mivel nem testesül meg egy bizonyos veszély

tudatában, nincs arca, csak ködös képe, és veszélysejtésként, nehezen elviselhető

nyugtalanságként bukkan fel.

Apátia: Közöny. Az érdeklődés és mindenfajta érzelem teljes hiánya, közömbösséggel társult

tompa érzelmi tónus.

Aphrasia: A beteg az egyes különálló szavakat ki tudja mondani, de összefüggő kifejezések

használatára képtelen.

Apokaliptikus stádium: A szkizofrénia kifejlődésének jellegzetes, súlyos szakasza: a

gondolkodás, a magatartás összerendezettségének szétesése, a tébolytünetek felszínre

törése.

Appercepció: Az ismeretszerzés alapvető folyamata világos észrevevéssel, felismeréssel,

észleléssel.

Apraxia: Összefüggő cselekvéssor, speciális feladatok végrehajtási képtelensége a

motoneuronok organikus károsodása nélkül.

Aprosexia: A figyelem összpontosításának képtelensége.

Aritmomania: Számolási kényszer.

Astasia: Állási képtelenség.

Asszociáció: Képzettársítás, két gondolat vagy esemény közötti tanult kapcsolat.

Aszténia: Erőtlenség, gyengeség, kimerültség.

Ataraxia: Teljes lelki nyugalom.

Attitűd: Olyan pszichofizikai készültségi állapotok általános és átfogó neve, amelyek

tapasztalati úton történő bevésődésük következtében irányadó és dinamizáló befolyást

gyakorolnak a viselkedésre (G.W.Allport). Beállítódás, magatartásforma. Stabil,

hosszan tartó, tanult prediszpozició arra, hogy bizonyos dolgokra meghatározott

módon válaszoljunk.

Aura: Az epilepsziás rohamot, vagy indulati reakciót megelőző szubjektív érzés, vagy

állapot.

Autisztikus gondolkodás: A gondolkodási folyamat zavara. Olyan gondolati tevékenység,

amely az objektív környezeti feltételeket mellőzi, az egyén vágyai, kívánságai vezetik

és ellentétben áll a valósággal.

Autizmus: A környezet iránti teljes érzéketlenség, az érdeklődési kör nagymérvű, vagy teljes

beszűkülése.


284

Automutilatio: Öncsonkítás.

Averzió: Idegenkedés. Visszahúzódással, vagy a kiváltó tárgytól, jelenségtől való

elfordulással együtt járó kellemetlen érzés.

Azonosulás: Identifikáció. Az a folyamat, amelyben egy személy az identitását kiterjeszti

valaki másra, vagy másvalakitől kölcsönzi, vagy egyesíti, vagy összetéveszti valaki

máséval.

Barilalia: Nehézkes beszéd.

Battarismus: Hadarás, a szavak túl gyors kimondása.

Behaviroizmus: Az ember és az állat megfigyelhető, nyílt reakcióinak objektív vizsgálatára

törekvő elméleti álláspont.

Belátás: Insight. A pszichiátriában az a képesség, hogy valaki szubjektíven tudja értékelni

saját gondolatait és érzésbeli zavarait. A belátás elvesztése jellemző a pszichózisokra.

Belátási képesség: A normális gondolkodáshoz és életvitelhez szükséges, nélkülözhetetlen

mérlegelési, döntési és megítélési képesség.

Bestialitás: Szexuális perverzitás, embernek állattal kapcsolatos szexuális tevékenysége.

Sodoma.

Beszámíthatóság: Büntetőjogi fogalom. A vizsgált személy cselekvőképes, valamint képes

felismerni cselekvéseinek, döntéseinek következményeit, társadalmi veszélyességét.

Beszűkült gondolkodás: Gondolkodásszegénység, egy-egy témánál való leragadás, a

gondolattartalom beszűkülése. A betegnek problémát okoz egyik témáról a másikra

való áttérés és állandóan visszakanyarodik egy bizonyos témához.

Betegségelőnyök: Minden olyan közvetlen kielégülés, amelyet az egyén a betegségből nyer.

Elsődleges előny: az érzelmi konfliktus enyhül, a környezethez fűződő kapcsolatban

kedvező változás. Másodlagos előny: a megbetegedésből származó kímélet, felmentés,

anyagi haszon, a felelősség elöli menekülés.

Bizarreria: Furcsa modorosság, szokatlan, célszerűtlen magatartás, mozgás, öltözködés,

arcjáték, szokatlan szófűzés stb. Szokatlan, különös, meghökkentő, az adott társadalmi

szituációban nem illő magatartás.

Blocking: L. Zárlat.

Borderline: A pszichiátriai jelentése: egy jól körülhatárolt személyiségzavar, amelyet a

DSM-IV. a II. tengely mentén kódolja. Jellemzői: „állhatatlan az állhatatlanságban”. 1.

intenzív-instabil személyes kapcsolatok, 2. impulzivitás, 3. affektív labilitás, 4.

intenzív-inadekvát dühkitörések, 5. suicid tematika, 6. identitászavar, 7. krónikus

ürességérzés, 8. kétségbeesett igyekezet valós vagy vélt elhagyattatás elkerülésére.

Bradykinesis: Lelassult, kis amplitúdójú mozgások.

Bradylalia: A beszéd kóros lassúsága.

Bradylexia: Az olvasás kóros lassúsága.

Bradylogia: A beszéd nem organikus eredetű lassúsága.

Bradyphrenia: A pszichés folyamatok kóros lelassulása.

Bruxismus: Alvás közben jelentkező fogcsikorgatás.

Bulimia: Farkasétvágy, csillapíthatatlan éhség.

Burn out: Kiégés. Az egyén foglalkozásból, hivatásból adódó nagyfokú érzelmi

igénybevételt jelentő elvárásokra adott stresszreakció. Fizikai, érzelmi, attitűdbeli

kimerülés, jellemzői: fáradság, depresszió, álmatlanság, csökkenő munkateljesítmény,

testi betegségekre való fogékonyság megnövekedése. Túlzott mértékű alkohol

fogyasztáshoz, függőséget okozó drog fogyasztásához és öngyilkossághoz vezethet.


285

Catalepsia: Az akaratlagosan működő izomzat mozgásának pszichés eredetű gátoltsága.

Dermedtség.

Catamnesis: Valamely betegség, illetve zavar beállta vagy elmúlta utáni beszámoló.

Cataplexia: Az izomtónus hirtelen kialakuló, rövid ideig tartó elvesztése.

Catathymia: Katathymia. A gondolkodásnak és az élmények affektív hatásra bekövetkező

átformálódása.

Cataton beállítódás: Katatón beállítódás. Inadekvát, bizarr testhelyzetek önkéntes felvétele.

Cataton excitatio: Katatón excitáció. Külső ingerektől független, céltalan motoros

nyugtalanság, izgatottság.

Cataton negativizmus: Katatón negativizmus. Minden ösztönzéssel, felszólítással szembeni

motiválatlan ellenállás jellemzi.

Cataton rigiditás: Katatón rigiditás. Merev testtartás fenntartása, amelyet minden

megmozdítással szembeni ellenállás jellemez.

Cataton stupor: Katatón stupor. A spontaneitás –az aktivitás- a környezeti ingerekre való

reaktivitás markáns csökkenése és mutismus együttes jelenléte.

Catatonia: Katatónia. Testi és lelki megmerevedés. Nem organikus eredetű motoros

rendellenességek.

Célképzet: Annak a szituációnak vagy tárgynak az előképe, amely segítségével a cselekvés

megvalósul. A gondolkodás folyamatában a feladathelyzet változásával a célképzet

módosul. Egy feladat kitűzésekor kialakított képzet, amely segítségével történik a

feladat megoldása.

Cheilophagia: Ajakharapdálás.

Choradiastole: A térbeli tájékozódás zavara, a tér kitágulása. Olyan, mintha madártávlatból

látszana a világ, meredek, függőleges látószögben; az emberek, a házak

megnagyobbodva, frontális nézetben látszanak.

Chresticus dementia: Intellektuális leépülés, amelyben elsősorban az ésszerű-célszerű

cselekvés képessége károsodik.

Chromatopsias proteidolia: Különösen színezett elemi vizuális érzékcsalódás.

Chronosystole: Az idő összehúzódik, megnő az információtartalom és az élményanyag egy

kronológiai időegységben.

Chronotaraxia: Az emlékezésben a visszaidézett események időbeli szekvenciális rendezése.

Károsodása esetén a beteg a jelen információkat a múltba, a régieket a jelenbe helyezi,

vagy a különböző időben átélteket egyidejűvé sűríti.

Chtonophagia: Földevés, étvágyperverzitás.

Cladzomania: Kóros, kényszerű, énidegen ordítás, üvöltés.

Clairvoyance: Látnokság. A dolgok meglátásának vagy érzékelésének képessége

érzékszervek használata nélkül.

Clastomania: Kóros rombolási késztetés. Rosszindulatú magatartás egyes értelmi

fogyatékosoknál és elmebetegeknél.

Clausura: Zárt osztály.

Coenaesthesia: Tévpercepció, testérzészavar: heteronom szervérzés, a belső szervekből eredő

érzékletek differenciálatlan tömege.

Coenaestopathia: Tévpercepció, testérzészavar. Általában kellemetlen közérzettel és furcsa

magyarázattal kísért bizarr szervérzés. Szervhallucináció.

Compliance: A beteg együttműködési készsége a kezelés során.

Compulsio: Kényszercselekvés. Kontrollálhatatlan, az akarattal és a belátással ellentétes

cselekvés végrehajtására irányuló impulzus.

Confabulatio: Kóros meseszövés, kitalált történet előadása megtörtént eseményként.

Coping-mechanizmusok: Alkalmazkodás, adaptáció. Sikeres megfelelés egy kihívásnak.

Magukban foglalnak minden –tudatos vagy tudattalan-módot, amelyet az egyén a


286

környezeti kihívásoknak való megfelelésben felhasznál anélkül, hogy céljait vagy

szándékait megváltoztatná. A stressz leküzdésének tudatos vagy tudattalan módszerei.

Coprolalia: Mosdatlanszájúság. Obscen szavak kedvelése.

Coprophagia: Undorkeltő anyagok evése.

Cry for help: Segítségért kiáltás. Öngyilkossági szándékot jelző, nyílt vagy burkolt, szokatlan

viselkedés, vagy cselekedet.

Cyclothymia: A kedély, a hangulat oly mérvű ingadozása, amelyek nem érik el sem a mánia,

sem a depresszió szintjét.

Debilitás: Az értelmi fogyatékosság legenyhébb foka.

Déjá vu: A „már láttam” élmény. Olyan csalóka látszat, mintha a beteg az adott látványt már

korábban látta, észlelte volna.

Delírium: „ködös állapot” Organikus eredetű tudatborulás. Figyelemzavar, percepciózavar,

dezorientáció, memóriakárosodás, dezorganizált gondolkodás, az alvás-ébrenlét ciklus

zavara, az emocionális és a pszichomotórium zavara jellemzi.

Deluzív zavar: lásd Paranoia.

Dementia praecox: Kraepelin által bevezetett, ma már nem használatos fogalom a

serdülőkorban kezdődő, folyamatosan súlyosbodó, elbutulást okozó gyógyíthatatlan

betegség elnevezése. Körülbelül megfelel annak, ami ma szkizofréniának nevezünk.

Dementia: Elbutulás. A megjegyző és a megőrző memória károsodása.

Dependencia: Függőség. Fiziológiai, viselkedési és kognitív károsodás tüneteinek együttese,

amelyben egy pszichoaktív szer magasabb értéket képvisel az egyén számára, mint

bármi más.

Deperszonalizáció: A testséma egysége felbomlik, a beteg a test egyes részeit önálló

egységként éli meg. Pszichiátriai értelemben az a tünet, amikor a beteg úgy érzi, hogy

elvesztette identitását, valószerűtlennek, furcsának, irreálisnak, idegennek érzi

önmagát.

Depraváció: Mindennemű szociális normán és korláton túllépő viselkedésmódok

eluralkodása, amely -az intellektuális képességek károsodása nélkül- többek között

lelkiismeretlen megbízhatatlanságban, a mások iránti tisztelet hiányában, agresszív

gondolkodás és viselkedésmódokban, hazudozásban és bűnözésben nyilvánul meg.

Depressziós hangulat: Negatív érzelmi állapot. Idetartozik az érzelmek széles skálája a

szomorúságtól a kedvtelenségen át a leírhatatlan belső szenvedésig.

Deprivatio: Megvonás. Az az élmény, amikor valamilyen szükséges dologból nem kapunk

elegendőt.

Derealizatio: Percepciózavar. Az a szubjektív érzés, hogy a környezet furcsán, irreálisan

megváltozott. A beteg számára a dolgok megmagyarázhatatlanul másképpen tűnnek

fel, mint általában: az emberek beszéde idegenszerűvé, talányossá válik, az otthon

idegenszerűnek tűnik, a beteg nem tud beilleszkedni a helyzetébe.

Desidentifikáció: A képzettársítás tartalmi zavara, amelynek során az észrevevéshez nem a

megfelelő fogalom kapcsolódik és ez félreismerést okoz.

Devastatio: Az érzelmek skálájának és intenzitásának beszűkülése, és ezen emocionális

állapot tartós, monoton jelenléte.

Deviancia: Az adott társadalmi közösség normáitól eltérő viselkedés.

Dezorientáció: Zavar a szomatopszichés, autopszichés, térbeli, időbeli, más személyre,

szituációra vonatkozó tájékozódásban.

Distressz: Testi vagy/és lelki ártalom. Baj, zavar, probléma, szenvedés, kínlódás.

Diszlexia: Specifikus fejlődési zavar az olvasási készségben.

Disszimuláció: A meglévő tünetek, betegségek, gondolatok, vélemények eltitkolása, elrejtése

a környezet ellenőrző felügyeletének kijátszása érdekében.


287

Disszociáció: Az a helyzet, amelyben két vagy több lelki folyamat létezik együtt anélkül,

hogy összekapcsolódnának.

Disszociatív zavarok: Azon zavarok csoportja, ahol a fő tünet a tudat, az identitás és az

emlékezés folyamatos integrativ funkciójának hiánya vagy megváltozása: a

megszokott realitásélmény elvesztése és irreális élmény keletkezése, valamint a beteg

identitástudatának átmeneti elvesztése egy új identitás felvételével.

Double bind: Kettős kötés. Kommunikációs kifejezés olyan magatartásmódra, amely

egyidejűleg ellentmondásos közléseket tartalmaz.

Doxasma: Téveszme. A valóságról hamis következtetések alapján alkotott téves, a valódi

helyzettől függetlenül kialakuló meggyőződés, amelyet az egyén szubjektíven

bizonyosnak él meg, és amelyet sem mások eltérő véleményének hatására, sem pedig

világos, egyértelmű és megdönthetetlen cáfoló bizonyítékok láttán nem ad fel, sőt

minden eszközzel megvédi. Kóros forrásból eredő, mindig az énre vonatkozó, logikai

érvekkel nem korrigálható, kórosan túlértékelt ítélet.

Drog: Eredetileg por alakban forgalmazott növényi eredetű készítmények gyógyszerészeti

elnevezése. Az újabb nyelvhasználatban mindennemű, a központi idegrendszerre ható

vegyi anyag, ún. pszichotrop anyag, amelynek fogyasztása dependenciához,

függőséghez vezet.

Drog-holiday: A gyógyszeres kezelés bizonyos időre történő megszakítása.

DSM: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. 1952 óta a pszichiátriai zavarok

amerikai klasszifikációja. 1994 óta a DSM-IV, a negyedik kiadás van érvényben.

Dysaesthesia: Tévpercepció, testérzészavar. Fájdalmas, szorongató, feszítő, kínzó,

kellemetlen testérzés.

Dysphoria: Kórosan rossz közérzet.

Dysthymia: Kóros lehangoltság, amelyet a megokolatlansága, a mélysége és tartóssága

különbözteti meg a szomorúságtól. A dysthymia az összes lelki eseményt sötét színűre

festi.

Ebrietas: Részegség, alkoholintoxikáció.

Egodiastole: A beteg az énjét nagymértékben kibővíti, önmagát minden tekintetben

túlértékeli.

Egomania: Beteges önimádat.

Egosystole: A beteg az énjét nagymértékben beszűkíti, önmagát minden vonatkozásban

alábecsüli.

Ekmnesia: Az emlékezés zavara, amelynek során a személyes múlt összeolvad a jelennel.

Elektiv mutismus: Különböző társas helyzetben megszólalási képtelenség megtartott

beszédmegértés és beszédképesség mellett.

Elhárító mechanizmusok: Az elhárítás funkciója az én megóvása. Olyan mentális

mechanizmusok, amelyek az egyén védelmét szolgálják az érzelmei vagy ösztönei

által keltett veszélyekkel szemben.

Elidegenedés: Olyan létállapot, illetve folyamat, amelyben az egyén elidegenedik vagy

önmagától, illetve önmaga egyes részeitől, vagy másoktól.

Emóció: Érzelem, az affektivitás része, szubjektív reakció. Az én által szubjektívnek érzett

azon megnyilvánulások, amelyekben az egyén viszonyulása tükröződik a külvilág

történéseihez és a saját belső tevékenységeihez.

Emocionális incontinentia: Az érzelmi élet általános túlingerlékenységének a

megnyilvánulása. A beteg nem tud uralkodni az érzelmein, súlyos esetben egyik

végletből a másikba esik.

Emocionális stupor: Szellemi és testi gátoltság félelemi reakcióként vagy érzelmi

betokolódás következményeként.


288

Empátia: Beleélés. Az a képesség, hogy megértsük mások érzéseit anélkül, hogy valóban

éreznénk azt, amit ők éreznek.

Endogén: Belső okból keletkező, belső eredetű.

Enerváltság: Pszichés eredetű elgyengülés, elerőtlenedés.

Ereticus: Ingerlékeny, lobbanékony, nyugtalan.

Eretismus: Súlyosan értelmi fogyatékosok motiválatlan, vagy pusztán elemi

ösztöntörekvéseikkel összefüggésben álló agresszív megnyilvánulásaik.

Erotománia: Kórosan fokozott szexualitás.

Eufória: Kórosan emelkedett/fokozott közérzés.

Euthymia: Kiegyensúlyozott, kellemes alaphangulat.

Egzaltáció: Exaltatio. Kórosan emelkedett hangulattal, gátlástalan magatartással és túlzott

önbizalommal járó állapot. Betegesen élénk, túlfűtött állapot.

Excentrikus: Különc, furcsa, szertelen, a normálistól eltérő, de még nem patológiás állapot.

Excitáció: Izgatottság, izgalmi állapot.

Exhibicionizmus: Ismétlődő szexuális késztetés oly módon, hogy az egyén nemi szerveit

gyanútlan idegeneknek mutogatja.

Expanzivitás: Saját személyiség túlértékelése.

Exploráció: A kórfolyamatra vonatkozó adatok megszerzése a beteggel való beszélgetés

útján.

Explozív reakció: Heves affektus okozta, a kiváltó inger felé irányuló, eltúlzott, túlméretezett

cselekménysor, amelyet követően a beteg többnyire amnéziás.

Eksztázis: Elragadottság. Tudatborulással járó pozitív emocionális állapot.

Extroverzió: Általános beállítottsági típus, amelynél az egyén az érdeklődését elsősorban a

külvilág felé irányítja.

Érzelmi deprivatio: Alkalmatlan vagy nem megfelelő személyközi kapcsolat különösen a

fejlődési korai éveiben, amelynek következtében a gyermek izolációja olyan mértékű,

hogy az anyafigurával való azonosulás nem alakul ki és a személyiségfejlődés

károsodik.

Érzékcsalódás: Percepciózavar. Kimutatható inger nélkül, vagy az ingerek hibás feldolgozása

következtében keletkezett kóros észrevevés, amely a valódi érzékelés minden

tulajdonságával bír. Felosztása: 1.) Illúzió 2.) Hallucináció.

Factitiosus zavar: Szomatikus vagy pszichés tünetek szándékos színlelése a betegszerep

felvételének pszichológiai szükséglete következtében.

Fantázia: Képzelet. Az emlékezés és a képzettársítás közé illeszkedő, mindkettőt felhasználó

lelki működés, amely a képzettartalmak újraképzését, az emlékképek megváltoztatását

és ezek egymással történő összekapcsolását teszi lehetővé.

Felismerés: A percepció második szakasza, az észrevételek szemléletességét megőrző tárgyi

felismerés.

Fetisizmus: A perverziónak azon alakja, amikor egyes ruhadarabok, haj, fehérnemű stb.

simogatása, a nemi szervekhez való érintése elégíti ki a nemi szükségletet.

Flash back: Drog, trauma okozta érzékcsalódás, téveszme, depersonalizáció.

Flexibilitas cerea: Viaszhajlékonyság. A beteg egy adott helyzetet, legyen az bármilyen

különös és fárasztó, hosszú időn keresztül megtart anélkül, hogy fáradságérzést

jelezne.

Frigiditás: A szexuális izgalom, a kéjérzet szubjektív élményének hiánya, illetve a szexuális

izgalommal járó vaginális lubricatio létrejöttének, fenntartásának teljes, vagy részleges

képtelensége a szexuális aktus alatt.


289

Frottőrizmus: Zsúfolt helyeken, a személy számára vonzó, testhezálló ruhát viselő idegen,

gyanútlan nőhöz való dörgölődés által kiváltott szexuális izgalom, amelynél maga az

érintés és nem a cselekmény erőszakos jellege kelti a szexuális izgalmat.

Frusztráció: Valamely tudatos vagy nem tudatos, elsődleges vagy másodlagos szükséglet

kielégítés akadályoztatás eredményeként kialakuló érzelmi-indulati állapot.

Funkcionális hallucináció: Normális érzékelés által elindított hallucináció.

Ganser tünet: A ködös állapot azon formája, amelynél a beteg érzelmi feszültség hatására

beleéli magát a fantáziahelyzetbe.

Gerontofília: Kóros szexuális vonzódás öreg egyénekhez.

Gondolatelakadás: Az asszociációs sor hirtelen megszűnése.

Gondolatelvonás: A beteg úgy érzi, hogy valamilyen idegen, külső erő elvonja a fejéből a

gondolatait.

Gondolatkisugárzás: A beteg úgy véli, hogy a gondolatait mások számára hallhatóak, ezáltal

a környezetében lévők tudják, hogy mit gondol.

Gondolatrohanás: A gondolkodási indíték intenzitása miatt a tudattartalmak felmerülése

olyan gyors, hogy azokat nem lehet logikus sorrendbe rendezni.

Gondolatszökellés: A gondolkodásban szereplő tudattartalmakat nem irányítja determináló

célképzet, ezért az asszociatív tartalmak egymással nem vagy alig állnak

összefüggésben.

Gondolattolongás: A fokozott gondolkodási késztetés hatására több gondolat, asszociatív

tudattartalom kerül a tudatba, mint az a logikus gondolatmenetnél kívánatos.

Gondolkodás szakaszai: 1. Inger, 2. Asszociáció, 3. Mérlegelés, 4. Ítéletalkotás, 5.

Következtetés, 6. Reakció.

Habituáció: Megszokás, bizonyos ismétlődő ingerlések következtében az izgalmi állapot

egyre kisebb lesz.

Hallucináció: Érzékcsalódás. Kimutatható inger nélkül keletkezett kóros észrevevés,

érzetszerű élmény, amely a valódi érzékelés minden tulajdonságaival rendelkezik.

Hallucinosis: Tömeges hallucinációkkal jellemzett szindróma. Rendszerint tiszta tudattal és

gyakran szorongással együtt jár.

Hedonikus: Kellemes, örömteli élménybeli és érzéki megnyilvánulások.

Hezitáció: Tétovázás, habozás, bizonytalanság egy tény valóságát vagy egy állítás igazságát,

esetleg egy követendő magatartás formát illetően.

Hiperfágia: Falánkság.

Hiperkinézis: Agitáció. Fokozott mozgástörekvés, a szándékos cselekvések nagyobb

tömegben és nagyobb gyorsasággal követik egymást.

Hipnózis: Módosult tudatállapot. Olyan társas interakció, amelyben a hipnotizált személy a

hipnotizőr szuggesztióira megváltozott érzékeléssel, emlékezettel és akarati

cselekvéssel reagál.

Hipochondria: Nem létező betegségek beképzelése.

Hipománia: Kisebb intenzitású mániás állapot.

Hisztéria: Infantilis személyiségszerkezettel járó magatartászavar, amelyben a beteg

magatartását az érzelmek, az indulatok és az ösztönök határozzák meg.

Holisztikus: A rész megismerését mindig az egészben értékeli.

Holothym téveszmék: A hangulattal kongruens téveszmék.

Hypaesthesia: Az észrevevés erősségbeli zavara, a beteg bizonyos ingerekkel szemben

kevésbé érzékeny.

Hypalgesia: Csökkent fájdalomérzés.

Hypaphia: A felfogás csökkenése, tompulása.


290

Hypaphrodisia: Csökkent nemi vágy.

Hyperaesthesia: Túlérzékenység. Az észrevevés erősségbeli zavara, a beteg bizonyos

ingerekkel szemben túlérzékeny.

Hyperalgesia: Túlzottan fokozott fájdalomérzékenység.

Hyperaphia: A figyelem könnyű elterelhetősége, szétszórtsága, a koncentráció hiánya.

Hyperbulia: Az akarat fokozódása.

Hypererotismus: Fokozott szexualitás.

Hypermnesia: Az emléktartalmak szokatlan élességű és erősségű tudatosodása. Nagy tömegű

emlékképek egyidejű felidézése.

Hypermotilitas: Fokozott motoros nyugtalanság.

Hyperpraxia: Túlzott mozgáskényszer.

Hypersomnia: Kórosan megnövekedett alvásigény.

Hypertenacitas: A figyelem fokozott feszültsége, amely rendszerint a figyelem éberségének

csökkenésével jár együtt minden ingerrel szemben, kivéve azt, amely a figyelmet

lekötötte.

Hyperthymia: Kórosan emelkedett hangulat, amely abban különbözik a jókedvtől, hogy

indokolatlan, erősebb és tartósabb.

Hypevilgilitas: Csapongó, könnyen terelhető figyelem.

Hyphedonia: Az öröm érzésére való képesség csökkenése.

Hypobulia: Akaratgyengeség.

Hypomnesia: A megjegyzőképesség, és ebből eredően az emlékezőképesség kisebb fokú

károsodása.

Hypotenacitas: Tartós figyelemre képtelenség.

Hypothymia: Nyomott hangulat.

Hypovigilitas: A figyelem éberségének csökkenése, nehézkes, alig felkelthető figyelem.

Identitás: Az ember személyes valóságának biográfiailag meghatározott olyan állapota,

amelyben önmagát, életfolyamatával kontinuitásban és környezetével egységben

állónak érzi, és mint ilyen, képes cselekedeteit meghatározni.

Identitászavar: Szociális vagy iskolai funkciózavart okozó súlyos szubjektív distressz az

„én”-azonosság különböző területein fennálló bizonytalanság miatt.

Idiócia: Az értelmi fogyatékosság legsúlyosabb formája, amelyben valamennyi pszichés

művelet egyaránt súlyos visszamaradottságot mutat.

Időélményzavar: A beteg a múló időt felgyorsultnak, meglassultnak vagy megváltozottnak

érzékeli.

Illúzió: Érzékcsalódás, amelynek során a külső inger hatására téves észrevevés jön létre.

Imbecillitás: Az értelmi fogyatékosságnak az idióciától enyhébb foka, benne már

felfedezhetőek a humán lelki tevékenység ismérvei, azonban absztraháló képességük

teljesen hiányzik, alkalmazkodóképességük hiányos, ösztönös törekvéseik felett

kevéssé tudnak uralkodni.

Impulzivitás: Az alkalmazkodási készenléti feszültség megmagyarázható ok nélkül hirtelen

egy célirányosnak látszó cselekvésben sül ki.

Indiszpozíció: A teljesítőképesség csökkenésével járó rossz érzés valamely feladat megoldása

előtt.

Indítékszegénység: A mozgás vagy cselekvés megindításához szükséges elemi pszichés erő

hiánya.

Individualizáció: Az individuummá válás folyamata, amikor az egyén ráébred, hogy maga

individuum.

Indukált cselekmény: A felindult lelkiállapotban keletkezett szándékot nyomban követő

cselekmény végrehajtása.


291

Indukált doxasma: A pszichotikus beteg a téveszméivel megfertőzi a vele együtt élő egyént

vagy egyéneket.

Inercia. Testi és szellemi tehetetlenség.

Infantilizmus: Gyermetegség. A fejlődés elakadása alacsonyabb fokon.

Infirmus: Testileg és szellemileg gyenge, erőtlen.

Inkoherencia: A gondolkodás formai zavara, az egyes tudattartalmak összefüggésének

fellazulása, a célképzet hatékonyságának elvesztése.

Inkompetencia: Illetéktelenség.

Insomnia: Álmatlanság. Az elalvás vagy az átalvás nehézsége, vagy az időben kielégítő

tartalmú alvás nem pihentető volta.

Intelligencia: Az egyén azon globális képessége, amely által célszerűen cselekedni,

racionálisan gondolkodni és környezetével hatásosan érintkezni tud.

Interpretáció: Értelmezés.

Intolerancia: A tűrőképesség hiánya.

Introjectio: Bevetítés.

Introspectio: Önmegfigyelés.

Introverzió: Általános beállítottsági típus, amelynél az egyén az érdeklődését elsősorban a

belső folyamataira irányítja.

Intuíció: Ötlet. Egy jelenség lényegének, összefüggéseinek hirtelen, megvilágosodásszerű

felismerése.

Inverz: Fordított.

Involúció: Visszafejlődés.

Irritabilitás: Affektus zavara, fokozott ingerlékenység.

Izoláció: Elmagányosodás, a kapcsolatok elvesztése.

Fantomhallucináció: A beteg az elveszett végtagját továbbra is meglévőnek érzi.

Fóbia: Szorongással kísért motiválatlan beteges félelem bármitől. Állandó és irracionális

félelem bizonyos tárgyaktól vagy szituációktól.

Jactatio: Nagyfokú motoros nyugtalanság. Viharos dobáló mozgások főleg a fejen és a

végtagokon.

Jamais vu: A „még nem láttam” élmény. Olyan csalóka látszat, mintha a beteg az ismert

képet még nem látta volna.

Katathymia: A gondolkodásnak és az élmények affektív hatásra bekövetkező

átformálódása.

Katatón beállítódás: Inadekvát, bizarr testhelyzetek önkéntes felvétele.

Katatón excitáció: Külső ingerektől független, céltalan motoros nyugtalanság, izgatottság.

Katatón negativizmus: Minden ösztönzéssel, felszólítással szembeni motiválatlan ellenállás

jellemzi.

Katatón rigiditás: Merev testtartás fenntartása, amelyet minden megmozdítással szembeni

ellenállás jellemez.

Katatón stupor: A spontaneitás –az aktivitás- a környezeti ingerekre való reaktivitás markáns

csökkenése és mutismus együttes jelenléte.

Katatónia: Testi és lelki megmerevedés. Nem organikus eredetű motoros rendellenességek.

Késztetéshiány: Szubjektíven tapasztalt energiavesztés.

Kleptománia: Az impulzuskontroll zavara. Ismétlődő lopási kényszer olyan tárgyakkal

szemben, amelyekre sem személyes használatra, sem anyagi értékükre nincs szüksége

a betegnek.


292

Kognitív: A gondolkodással kapcsolatos.

Kóma: Az eszméletvesztés legmélyebb szintje, amelyben a tudatosság elvész.

Kompenzáció: Egy hátrányos helyzet kiegyenlítése más-más tulajdonsággal, vagy más

helyzetben.

Kompetencia: Valamiben való illetékesség.

Komplexus: Pszichés energia-csomópont, amely, ha a tudatból elfojtás következtében

lehasad, önállósulva a tudatba betörve komoly zavarokat okozhat. Lelki görcs.

Konatív: Akaratlagos erőfeszítés.

Konfrontáció: Szembesítés. Konvencionális viselkedés: Az adott kultúrában, társadalomban,

szituációban az egyéntől elvárható viselkedés.

Konstitúció: Testalkat, felépítés.

Kontamináció: A valóság törvényeinek meg nem felelő kombinálás, hozzákapcsolás.

Konvenció: Egy rendezőelvben való megállapodás, amely érvényességének alapja a szokás és

az erkölcs.

Konverziós tünetek: A pszichés tüneteknek, jelenségeknek testi tünetek formájában történő

megjelenése.

Kóros ötletbetörés: A fantázia sajátos formája, amelynek a tartalma abszurd, mégis a

bizonyosság érzetével tör be a beteg tudatába.

Kóros vonatkoztatás: A beteg az aktuális észrevételek között teremt irreális kapcsolatot.

Korzakov tünetcsoport: 1. A megjegyző emlékezés gyengesége/károsodása. 2. Tér és időbeli

dezorientáció. 3. Confabulatio. Szinte mindig kíséri: a spontaneitás fogyatékossága; a

betegségtudat hiánya.

Kreativitás: A személyiségnek azon kézsége, hogy átstrukturálja szemléletét, ezáltal

elszakadjon vagy legalábbis eltávolodjon azoktól az automatizmusoktól, amelyeknek a

változás előtt már kipróbáltan szolgálták az alkalmazkodást. Ily módon az egyén új

megoldást vagy megoldásokat képes találni.

Kretenizmus: A pajzsmirigy csökkent működése következtében kialakuló szellemi

visszamaradottság törpenövéssel és mozgászavarral.

Krisztallizáció: A beteg bármilyen különös és fárasztó pozícióba helyezve tartósan

megmerevül.

Kvalitatív intolerancia: A tűrőképesség megváltozása az alkohollal szemben. Az atípusos

vagy patológiás részegség jellegzetes tünete.

Larvált depresszió: Olyan endogén depressziós állapotokra használt kifejezés, ahol a

depresszió szomatikus tünetekben nyilvánul meg.

Letargia: Érzelmi zavar. Kimerülés, fáradság, vagy nagy lelki trauma következtében

kialakuló kórosan közönyös állapot.

Levitatio: Lebegési hallucináció.

Mánia: Indokolatlanul emelkedett, perzisztens, expanzív vagy irritált hangulat, amely zavart

okoz a beteg munkaképességében, szociális funkcióiban és a másokhoz való

viszonyában.

Meditáció: Lelki művelet, amelynek során egy gondolat szemléletessé válik.

Megalománia: Nagyzási hóbort, a saját jelentőség túlzott hangsúlyozása.

Melankólia: Mélabú, búskomorság.

Mentális retardáció: 18 éves kor előtt keletkező, szignifikánsan az átlag alatt maradó

intellektuális teljesítmény az adaptív funkciók egyidejű károsodásával (IQ:70 alatt).


293

Metakommunikáció: Nem szavak útján, hanem mozgásokkal, testtartással, gesztusokkal,

arcjátékkal stb. történő közlésmód, amelyben sokszor tudattalan tartalmak is

megjelennek.

Mizantrópia: Embergyűlölet, emberkerülés.

Moria: Üres derű, tartalmatlan jó kedély.

Mutizmus: Némaság megtartott beszédképességgel.

Narcisztikus: Tetszelgő.

Narcizmus: Önimádat. A túlzott önszeretet bármilyen formája.

Narkománia: Bódítószerek utáni beteges vágyódás.

Negatív hallucináció: A beteg létező dolgokat nem észlel.

Negativisztikus: Magatartásforma: elhárító, elutasító, az együttműködést megtagadó.

Negativizmus: Kóros pszichés állapot, amelyben a beteg a felszólításnak nem tesz eleget

(passzív negativizmus), vagy éppen az ellenkezőjét csinálja (aktív negativizmus).

Neurózis: A DSM-IV diagnosztikai rendszerben már nem használatos fogalom, de a

mindennapi gyakorlatban még él. A viselkedés, az élménymód és a vegetatív

idegrendszer tartós, többnyire progresszív zavara, dinamikáját elsősorban a

személyiség szerkezete és nem a kiváltó esemény szabja meg.

Nihilisztikus téveszmék: A betegnek az a hiedelme, hogy ő már nem él, hónapok óta nem

evett, nincsenek belei, az egész világ megszűnt, minden legfeljebb csak látszat.

Nimfománia: Kórosan fokozott nemi vágy nőknél. Férfiéhség.

Normalitás: A normalitás kritériumai: általános alkalmazkodó képesség, örömérzésre való

képesség, kompetens interperszonális viselkedés, jó intellektuális képességek, empátia

stb., produktivitás, autonómia: identitás, érzelmi függetlenség, önbizalom stb.,

integráltság, kedvező énkép.

Obsessio: Rögeszme. Kényszergondolat. Visszatérő énidegen gondolatok.

Obsessiv-compulsiv zavar: Kényszergondolatok, kényszercselekedetek meglétével

jellemzett zavar.

Obtusio: Tompultság.

Oligofrénia: A gyengeelméjűség általános meghatározása.

Oneiroid állapot: Tudatzavar, amelyben a beteg álomszerűen éli meg a scenicus (komplex,

filmszerű) hallucinációit.

Oneiroid tudatborulás: Olyan álomszerű állapot, amelyben a képzetek és az érzékelés

álomszerűen jelenik meg, amelyből a beteg rövid időre kiléphet és a környezetével

kapcsolatot teremthet, de rövid idő múlva ismét elmerül az irreális álomvilágban.

Onychophagia: Körömrágás.

Open door: Nyitott ajtó. A kényszer és korlátozás minimalizálása vagy kiszorítása a

pszichiátriában.

Organikus faktor: A pszichés zavart okozó bizonyítható külső és belső tényezők (alkohol,

gyógyszer, trauma, fertőzés, anyagcserezavar, strukturális agyi betegségek, toxikus

hatás stb.)

Organikus hallucinosis: A központ idegrendszer organikus megbetegedése következtében

kialakuló állandó vagy visszatérő, rendszerint látási és/vagy hallási hallucinációk tiszta

tudat mellett.

Orolinguális dyskinesis: Rohamszerű, akaratlan szájkitátás, nyelvkiöltés, az ajkak

mozgatása, csettintés, csámcsogás, őrlő állkapocsmozgások, nyelés vagy ásítás,

légzési tic.


294

Önvád: A beteg önmagát okolja állapotáért. Súlyosnak vélt hibát vagy bűnt követett el,

amiért nem érdemli meg, hogy éljen. A bűnösségi gondolatok téveszmékké válhatnak,

és suicidium tudatos indítékai lehetnek.

Paliphrasia: Kifejezések értelmetlen felesleges ismételgetése.

Palipraxia: A beteg ugyanazt a mozgást ismételgeti.

Pánfágia: Mindenevés.

Pánik: Ismétlődően és felismerhető ok nélkül jelentkező heves szorongásos állapot a

szomatikus izgalom nyilvánvaló tüneteivel, amelynek jelentkezésekor a tervszerű

cselekvés teljesen megbénul.

Parabulia: Hirtelenül, minden külső ok nélkül megváltozott akarati impulzus.

Parafília: Szexuális vágy/inger felkeltése oly módon, amelyek kívül esnek a normális

szexuális magatartás módjain/tárgyain, és többé-kevésbé zavarják a kölcsönösen

kielégítő szexuális aktivitást.

Parakinézis: Bizarr, a célnak meg nem felelő mozgások.

Paralexia: Az olvasott szövegben egyes szótagok vagy betűk másnak olvasása.

Paralógia: A gondolkodást nem a logika szabályai, hanem az asszociációk irányítják.

Összefüggéstelen megfogalmazás, helytelen szóhasználat.

Paramimia: A kiváltó érzelmekkel összhangban nem lévő arcjáték.

Paramnézia: Emlékezésbeni illúzió, amelyek során a beteg a valóban megtörtént események

emlékeit többé-kevésbé átalakítja, és az átalakított emlékeket valósnak éli meg.

Parancsautomatizmus: A beteg az utasításokat minden gondolkodás nélkül, gépszerűen

hajtja végre.

Parancs-negativizmus: A beteg az utasításoknak éppen az ellenkezőjét cselekszi.

Paranoia: Olyan lappangva fejlődő, megrendíthetetlen, tartósan befolyásolhatatlan, logikus

téveszme-rendszerrel jellemzett, idült lefolyású pszichózis, amelyben a beteg

személyisége – téveszmerendszertől eltekintve- megtartott. Deluzív szindróma.

Parapraxia: A beteg teljesen más mozgást hajt végre, mint amit kérnek tőle.

Parapraxis: Tévcselekvés. Valamilyen tudattalan vágy, konfliktus vagy gondolatsor hatására

bekövetkező hibás cselekvés.

Parathymia: A helyzethez képest elvárható hangulattal ellentétes irányú inadekvát hangulat.

Pareidolia: Az illúzió gyakori formája. Képzeletdús emberek, vagy lázas gyermekek könnyen

látnak a tapétarajzolatban, a bárányfelhőkben vagy omló falfelületekben objektívnek

tűnő, világosan kivehető alakokat és jeleneteket.

Pedofília: Azonos vagy ellenkező nemű kisgyermekkel történő szexuális kapcsolat.

Percepció: Érzékelés: a világ észrevevése, felismerése, észlelése az érzékszervek által.

Perfekcionizmus: A tökéletességre való törekvés.

Persecutoros doxasma: Üldöztetéses téveszme.

Perseveratio: Ugyanazon gondolat vagy cselekvés ismétlése.

Perverzió: A szexuális viselkedés, a szexuális szokások, illetve a szexuális szerepfelfogás

normálistól való eltérése.

Placebo: Ártalmatlan, minden gyógyhatástól mentes anyag valódi gyógyszerként történő

alkalmazása.

Polifágia: Kórosan fokozott étvágy, túlzott táplálékfelvétel.

Polybulia: Az akarati tendenciák sokirányúsága. A beteg elkezd egy cselekvést, de hirtelen

abbahagyja, mert más irányú mozgásindíték jön létre, majd ezt sem fejezi be, mert

újabb más irányú impulzus lép fel. Sok esetben a beteg teljesen határozatképtelenné

válik a sokféle, gyakran egymással ellentétes akarati impulzus következtében.

Presuicidális szindróma: Öngyilkosság előtti állapot, élményszerűen a suicid fantáziák körül

szerveződik. Jellemzi: 1. Beszűkülés, amely az egyes pszichés működésekben és a


295

szociális viselkedésben egyaránt megmutatkozik. 2. Gátolt és saját személyre irányuló

agresszió. 3. Suicid fantáziálások.

Primitív reakció: A cselekvést nem józan megfontolás, kritikai mérlegelés, a helyzet

átgondolása szabja meg, hanem az indulat azonnal cselekvésre tevődik át.

Prodroma: Egy betegség vagy zavar korai jele vagy tünete.

Projekció: Általánosságban egy fennálló neurológiai vagy pszichológiai tény belülről kívülre

kerül. A pszichoanalízisben két féle értelemben használják: 1. A lelki tevékenység

általános félreértelmezése olyan eseményekként, amelyek úgy történnek meg

valakivel, mint az álmokban vagy a hallucinációkban. 2. Az a folyamat, amelyben az

egyén specifikus impulzusait, vágyait, belső pszichés tartalmait egy rajta kívüli

tárgyba lokalizáltnak képzeli.

Proteidolia: Járulékos hallucináció, viszonylag elemi, erősen érzékletes, de nem scenicus

(komplex, filmszerű) érzékcsalódás.

Pseudodementia: Az intellektuális teljesítőképesség csökkenése, de nem a nagyagykéreg

károsodása és ezzel az ismeretanyag kiesése következtében, hanem: vagy a pszichés

tempó csökkenése miatt, vagy azért, mert a betegnél valamely emóció gátolja a

szellemi funkciók szabad lefolyását.

Pseudohallucináció: A beteg nem éli meg teljes bizonyossággal az érzékcsalódásait,

ingadozik azok valóságában.

Pseudologia phantastica: Kóros hazudozás.

Psychalgia: Pszichogén mechanizmusok alapján, organikus ok nélkül kialakuló, testszerte

jelentkező fájdalmak.

Pszichiátria: Elmegyógyászat: az orvostudománynak az elmebetegséggel foglalkozó ága. Az

általános pszichiátria a pszichés működések (észrevevés, képzetalkotás, képzettársítás,

emlékezés, figyelem, gondolkodás, érzelmi élet, intellektus, mozgásos válaszok)

zavaraival, valamint a személyiség kóros változásaival, a részletes elmekórtan az

egyes elmebetegségek okával, keletkezési módjával, tüneteivel, felismerésével,

megelőzésével és gyógyításával foglalkozik.

Pszichodinamika: A lelki folyamatok dinamikus szempontok szerinti tanulmányozása.

Pszichogénia: Pszichés mechanizmusokra visszavezethető kóros pszichés, illetve szomatikus

működés.

Pszichológia: Lélektan: az emberi pszichikummal mint az agy különleges, a valóságot

visszatükröző funkciójával foglalkozó tudomány. Feladata a lelki jelenségek (érzések,

emlékezés, gondolkodás, érzelem, akarat stb.) kialakulásának és fejlődésének

vizsgálata.

Pszichoszomatikus: A beteg személyiségének, konfliktusainak, élettörténetének

megnyilvánulásaként értelmezhető szomatikus funkciózavarok jelölésére használt

fogalom.

Pszichózis: A XIX. századból származó, ma is használt fogalom. Súlyos érzelmi,

gondolkodási, viselkedési és személyiségzavarok átfogó neve, amely a kívülálló

számára megmagyarázhatatlan, abnormális élmény és viselkedésmódokkal, a

tapasztalatok objektív tartalmának és a szubjektív élményeknek megkülönböztetésére

való részleges vagy teljes képtelenséggel, a zavar belátásának a hiányával, a

kommunikációra való képesség és a társadalmi alkalmazkodás csökkenésével,

valamint végső esetben a személyiség teljes szétesésével jár.

Ptyalismus: A nyálelválasztás nagymérvű fokozódása.

Querulantia: Perlekedő téboly.


296

Raptus melancholicus: A súlyosan depressziós, kétségbeesett betegnél a hiábavalóság

mindent elborító érzése félelemmé változik, majd a félelem vad támadásba megy át, a

beteg fel s alá rohangál, és vagy öngyilkosságot követ el, vagy a környezete ellen

támad.

Raptus: Az érzelmi feszültség váratlan mozgásviharban történő kisülése.

Realitás: Az objektív világ összessége, felölei mindazt, amit az érzékszerveinkkel felfogunk.

Regresszió: Általános értelemben visszaesés, visszacsúszás egy alacsonyabb, a fejlődésben

már túlhaladott szintre. Speciális értelemben az egyén elkerüli, illetve igyekszik

elkerülni a szorongást úgy, hogy részlegesen vagy teljesen visszatér az énfejlődés egy

korábbi fázisába.

Relaxáció: Olyan pszichofiziológiai állapot, amelyet nyugalom, jó közérzet, pozitív

alaphangulat, az izomtónus ellazulása, a szívfrekvencia csökkenése jellemez.

Remisszió: A kórtünetek ideiglenes megszűnése vagy csökkenése, átmeneti javulás.

Rendezetlen homályállapot: A tudat beszűkülése, amelynél a felfogás megnehezül, a

világgal való kapcsolat meglazul, érzékcsalódások lépnek fel, miközben a beteg

motorosan nyugtalan, agresszív lehet. Feltisztulást követően az egész időszakra

amnéziás.

Rendezett homályállapot: A tudat beszűkülése, amelynek során a beteg látszólag rendezetten

viselkedik, beszélget, esetleg olyan cselekedetet is végrehajt, amely az erkölcsi

felfogásával nem egyezik. Feltisztulást követően az egész időszakra amnéziás.

Retardáció: Visszamaradottság, a testi és vagy lelki fejlődés meglassulása, megkésése.

Körülhatároltabb értelembe a gyermek szellemi fejlődésének elmaradása, amely

azonban még nem éri el a gyengeelméjűség/értelmi fogyatékosság fokát.

Retrográd amnézia: Az eszméletvesztést megelőző időszakra vonatkozó emlékezetkiesés.

Rezignáció: Belenyugvás a megváltoztathatatlanba.

Rituális: Szertartásos.

Rövidzárlati cselekmény: Elhúzódó negatív érzelmi feszültség hatására kialakuló bonyolult,

az érzelemtől és annak motivációjától eltérő cselekménysor, amelyet követően a beteg

nem amnéziás, de magatartását megmagyarázni nem tudja.

Ruminatio: 1. Tépelődés. Általában a beteg kellemetlen múltbeli emlékeivel, élményeivel

kapcsolatos vég nélküli szakadatlan foglalatosság jellemzi, amelyek azonban soha nem

én-idegenek. 2. Kérődzés következményes súlyvesztés vagy súlygyarapodás

elmaradása nélkül járó, legalább egy hónapon át tartó ismétlődő táplálékregurgitáció

hányinger és gyomor-bél betegség nélkül.

Schisis: A belső hasadás élménye.

Schizocaria: A szkizofrénia akut és igen rosszindulatú formája, amely a személyiség gyors

torzulásához vezet.

Short term memory: Rövid idejű emlékezés, amely a figyelem működése révén valósul meg,

időtartama 5-30 másodperc. Terjedelme kb. 5-9 elem között van.

Somniloquismus: Beszélés alvás közben.

Somnolentia: Kóros aluszékonyság. Tudatzavar, a tudatvesztés enyhébb foka, amely hasonlít

az alvást megelőző, vagy az ébredést követő tudatállapothoz, amelyben a beteg enyhe

ingerekkel ébreszthető, de magára hagyva öntudatlanná válik.

Somnus vigilans: Éber alvás.

Sopor: Tudatzavar, a somnolentianál súlyosabb állapot, amelyben már igen erős ingerek is

csak nehezen és rövid időre ébresztik a beteget tiszta tudatra, de ilyenkor sem eszmél

teljesen magára és környezetére.


297

Splitting: Hasítás. Az a folyamat, amelyben egy lelki struktúra elveszti integritását, és két

vagy több részstruktúra veszi át a helyét.

Suicidium: Öngyilkosság.

Szelektív figyelmetlenség: A figyelem zavara, amely kizárólag arra vonatkozik, ami a

szorongást okozza.

Szenvedély: Akaratlagosan nem befolyásolható, az akarat felett úrrá lett vágy, amely a belátás

ellenére is kielégítést nyer.

Szenzitív: Túlérzékeny, kifinomult. „Mimóza-lélek.”

Szenzoros deprivatio: Az érzékszervi ingerek intenzitásának nagyfokú csökkentése,

amelynek során az alábbi tünetek jelentkeznek: unalom, monotónia élménye;

időélményzavar; ingerkereső viselkedés; problémamegoldó készség csökkenése;

testsémazavarok; érzékcsalódások; az agyi elektromos tevékenység lassulása…

Szenzoros tárolás: Az emlékanyag rövid tárolási formája. A szenzoros ingerek –látási,

hallási- egy-két másodpercig igen pontosan tárolódnak anélkül, hogy az egyén

figyelne rájuk. Figyelem előtti tárolás.

Szervhallucináció: A belső szervek részéről keletkező bizarr érzékcsalódások.

Szinesztézia: Érzéstársulás. Valamely érzékszervre ható inger egyidejűleg egy másik

érzékszerv területén kivált ingerületet.

Szkizofrénia: Hasadásos elmebetegség.

Szomatikus dependencia: Az a jelenség, amelynél a függőséget okozó szer hirtelen

megvonása, vagy specifikus antidotum adása miatt abnormális magatartás, vegetatív

és szomatikus tünetek jelentkeznek.

Szomatizáció: Összefoglaló megnevezés mindazon szubjektív testi panaszokra, amelyek

mögött nem található egyértelmű magyarázattal szolgáló organikus testi betegség, de a

beteget mégis orvoshoz fordulásra és gyógyszerszedésre készteti.

Szomnambulizmus: Alvajárás, holdkórosság.

Sztereotípia: Ritmusosan ismétlődő képzetek vagy képzettöredékek törnek be a tudatba.

Ismétlődő verbális vagy motoros viselkedésformák, amelyek az adott helyzettől

függetlenül, mintegy automatikusan, értelmetlenül jelennek meg.

Szublimáció: Az alacsonyabb rendű ösztönök magasabb rendű tevékenységben való kiélése.

Szuggesztió: Folyamat, amelynek során az egyént olyan mélységig befolyásolják, hogy

kritikátlanul fogad el ötleteket, gondolatokat. Megkülönböztetünk autoszuggesztiót és

heteroszuggesztiót.

Tabu: Intézményesített elkerülés valaminek szóban és tettben. Oka többnyire az utálat és

félelem kombinációja az elismeréssel, csodálattal és kíváncsisággal. Nemcsak a

primitív társadalmak sajátja.

Tanatopszichológia: A pszichológiának a haldoklással és halállal kapcsolatos attitűdökkel

foglalkozó ágazata.

Tangenciális gondolkodás: Mellébeszélés. A gondolatok ugyan szorosan kapcsolódnak,

azonban az eredeti témáról másra váltanak. Az eredeti célt nem érik el.

Tardiv dyskinesis: Rendszerint tartós antipszichotikum terápia szövődményeként létrejövő

nyelv, arc, végtagok abnormális, bizarr, akaratlan mozgásai.

Tazikinesia: Az acathisia részjelensége, a beteg állandó mozgásnyugtalansága közben

egyhelyben topog.

Telekinesis: Parapszichológiai kifejezés a tárgyak okkult hatások miatt bekövetkezett

mozgására egy médium jelenlétében.


298

Telepátia: Parapszichológiai kifejezés. Érzékeken túli, közvetlen és távhatású kommunikáció

az egyik egyén gondolatának és/vagy érzéseinek átvitele a másikra.

Tenebrozitás: Tudatzavar: homályállapot. A tudatborulás harmadik stádiuma. A tudat

beszűkülése pszichés aktivitás, esetleg hallucinációk kíséretében.

Tentamen suicid: Öngyilkossági kísérlet.

Tévpercepció: Az észrevevés-felismerés-észlelés-ben jelen van a percepció tárgya, ennek

azonban a percepció tárgyától eltérő, szubjektív forrásból származó jellege, jelentése

van. Típusai: tévelyészrevevések, vonatkoztatás, alaptalan jelentőségtulajdonítás.

Thanatos: A görög mitológiában a halál istene, a halálösztön pszichoanalitikus elnevezése.

Thymia: Hangulat. Az érzelmek összegeződése, irraditációja és reflexiója. Azt a kedélyi

színezetet jelenti, amely huzamosabb időn keresztül mintegy aláfesti a pszichés

történéseinket. Általános jellegű, passzív, nincs tárgyhoz kötve.

Tic: Akarattól független, rángatózó kényszermozgás, elsősorban a mimikai izmokban,

amelyet egy-egy izom, vagy izomcsoport gyors összehúzódása hoz létre.

Tolerancia: A feszültség elviselésének a készsége, a személyiség meghatározásának lényeges

mutatója, az alkalmazkodás jelzése.

Transzvesztitizmus: Heteroszexuális férfinél ismétlődően női ruhába való öltözködés vált ki

szexuális vágyat, késztetést, izgató fantáziákat. Az egyén a késztetés tényleges kiélését

követően szenved, rosszul érzi magát, részleges vagy teljes női ruha készletét

rendszerint titokban őrzi.

Tranziens amnézia: Átmeneti emlékezéskárosodás.

Tranzitivizmus: A beteg másvalakinek tulajdonítja a saját élményeit, cselekvéseit; úgy

gondolja, hogy nem ő, hanem valaki más gondolja, olvassa, írja vagy cselekszi, amit

gondol vagy cselekszi. A jelenségnek nincs idegenségélménye, a beteg ezt mintegy

természetesnek veszi, elfogadja.

Trichotillomania: Ismétlődő késztetés arra, hogy a beteg a saját haját kitépdesse. A

hajtépdesés előtti feszültséget a cselekményt követően megkönnyebbülés érzése kíséri.

Trichotillophagia: Ismétlődő késztetés arra, hogy a beteg a saját haját kitépdesse és

megegye.

Tropid: Az érzelmi élet, a kezdeményezőkészség hiányával járó közönyös magatartás.

Renyhe.

Túlértékelt eszme: A személyiségközeli gondolkodás képződménye. Kórosan meghamisított

ítélet, amely a tapasztalathoz bizonyos mértékig idomul, az érvekkel szemben

képlékeny, észérvekkel módosítható, de a lényege minden módosulása ellenére

változatlan. Tartalmilag nem annyira elfogadhatatlan, azonban az énre vonatkozása

kifejezettebb és erősebb, mint a téveszme esetében.

Vaginismus: A szexuális aktust gátló, ismétlődő vagy állandó, akaratlan izomkontrakció a

hüvely külső harmadában.

Vágy: Tartós irányult érzelem, amely a gondolkodást, motivációt, cselekvést befolyásolja.

Akaratlagosan befolyásolható, korlátozható.

Validitás: Érvényesség, annak a mértéke, hogy egy teszt mennyire méri azt, amit mérni

akarnak vele. Arra a korrelációra utal, ami a teszteredmény és az annak alapján történt

előrejelzés ill. beválás között fennáll.

Verbális sztereotípia: Szótagok, szavak, mondatok értelmetlen ismétlése.

Verbalizáció: A szavakba foglalás folyamata.

Vestibularis hallucináció: Egyensúlyérzés-beli érzékcsalódás.

Vexier hallucináció: A beteg látja és érzi a testén a nem létező, mászkáló bogarakat, odakap,

hogy megfogja és eltávolítsa, s abban a pillanatban testének egy másik részén látja és

érzékeli azokat.


299

Vigilitas: Éberség.

Viszkózus: Tapadós.

Vízió: Összetett látási hallucináció. Látomás.

Vizuális hallucináció: Tárgy nélküli látási érzékcsalódás.

Vonatkoztatás: A felismerésben ugyan jelen van a percepció tárgya, ennek azonban a

percepció tárgyától idegen, a szokványos percepciótól eltérő, szubjektív forrásból

származó jelentése is van. Kiérlelt, világos és határozott felismerésben jól

megfogalmazott kóros összefüggés kifejezése, amely a felismert egésznek csupán egy

részéhez kapcsolódik. A beteg célzásokat, utalásokat lát véletlen mozdulatokban és

ártatlan megjegyzésekben. Úgy találja, hogy az emberek összesúgnak, összenéznek a

háta mögött, és róla beszélnek.

Zárlat: A gondolatfolyamat hirtelen megrekedése. Amint a zárlat oldódik, a gondolkodás

ugyanolyan lesz, mint amilyen a zárlat előtt volt. A beteg a zárlatot a gondolkodás

leállásaként, az élménymező kínzó üressé válásaként éli meg.


300

Ajánlott és felhasznált irodalom

1. Nancy C. Andreasen; Donald W. Black: Bevezetés a pszichiátriába

Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1997

2. Bitter István: Pszichiátria

Spinger Hungarica Kiadó Kft., 1996., 3. kiadás

3. Lynda Juall Carpenito: Ápolási diagnózisok


4. Magyar István szerkesztette: Psychiatria

Semmeweis Kiadó Budapest, 1993

5. Dr. Hárdi István: Pszichológia a betegágynál


6. B. E. Leonard: A pszichofarmakológia alapjai

Lilly Hungária Kft.

7. M. J. Neal: Rövid Farmakológia

Spinger Hungarica Kiadó Kft., 1996., 3. változatlan kiadás

8. Huszár Ilona szerkesztette: Pszichiátriai előadások vázlata

Kézirat Budapest, 1991

9. Szilárd János: Neurológia és pszichiátria a felnőt és a gyermekkorban

SZOTE, 1994

Felhasznált irodalom

10. Temesváry Beáta, Szilárd János: Előítélet, társadalmi tolerancia és a pszichiátriai

beteg

Ideggyógyászati Szemle 33. 1980

11. Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e a magyar?

Végeken Alapítvány Budapest, 1995

12. Patricia A. Potter, Anne Griffin Perry: Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai


13. Susan Smith: Kommunikáció az ápolásban


14. Elliot Aronson: A társas lény

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1992., 4. Kiadás

15. Dr. Kalmár Sándor szerkesztette: Pszichiátriai szótár

16. Orvosi helyesírási szótár

Akadémiai Kiadó, Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár

1992

17. Dr. Gyulai Elemér: A látható zene

Zenemű Kiadó Vállalat; Budapest, 1996

18. Gyökössy Endre: Magunkról magunknak

Református Zsinati Iroda; Budapest, 1989


301

19. Jegyzet a gyógyfoglalkoztató szakasszisztensek számára

ETI kézirat; Budapest, 1980

20. Jegyzet a gyógyfoglalkoztató segédasszisztensek képzésére

ETI kézirat; Budapest, 1982

21. A medicina krónikája

Officina Nova

22. Benedek László: Játék és pszichoterápia

Magyar Pszichiátriai Társaság; Budapest, 1992

ISBN: 963 242 3607

ASZ: 1667

pszichiátriai szakápolástan

Documents