Néhány kérdés az összetett képzők témaköréből

1. Bevezetés

Dolgozatom témája az összetett képzők problémája, ezen belül is az a kérdés,

hogy mely képzőket tekinthetjük összetettnek, és egyáltalán célszerű-e a leíró

nyelvtanban elhatárolni az egyszerű és az összetett képzők kategóriáit. A -ható és -

hatatlan toldalékok megkülönböztetett figyelmet kapnak a vizsgálatban, mert ezeken

keresztül mutatható be legszemléletesebben a fent jelölt kérdés.

2. A szóképzésről és a képzőkről általában

„A szóalkotás több lehetősége közül a szóképzés kétségkívül a legősibb és

legjelentősebb szókincsgyarapítási módok közé tartozik.” (D. BARTHA 1958: 3) A

szóképzés (derivatio) az a művelet, amelynek során valamely szóból bizonyos toldalék

hozzáadásával új, más jelentésű szót formálunk. Azt a szót, amelyhez a toldalékot

illesztjük, alapszónak hívjuk; annak a toldaléknak, amely valamely szóhoz hozzájárulva

új szót hoz létre, képző a neve. (TOMPA szerk. 1961: 333) A képzők körül felmerülő

legjelentősebb problémát a képzett szavak szegmentálása (például passzív tő vagy

elhomályosult képző esetén) és a képzők szerkezete – azaz az egyszerű és az összetett

képzők kérdése – okozza. Előbbi általában a disztribúció módszerével feloldható. Ha ez

nem működik, akkor még mindig támaszkodhatunk természetes nyelvérzékünkre és a

történeti, etimológiai illetve történeti-etimológiai szótáraink nyújtotta információkra.

Utóbbi azonban kényesebb, bonyolultabb problémákat vet fel, és ma is megosztja a

szakemberek véleményét. Ennek feltehetően az az oka, hogy „leíró nyelvészeti

szempontból az összetett képzők léte és problematikája sok tekintetben tisztázatlan,

egyelőre nincs egyértelmű és megalapozott definíció arra vonatkozóan, mit is értünk

ezen a terminus technikuson.” (H. VARGA 2006: 100). Felmerül a kérdés, hogy

egyáltalán célszerű-e a képzőket egyszerűek és összetettek csoportjára osztani.

1

2.1. Az összetett képző vagy képzőbokor

H. Varga Márta „A magyar fosztó- és tagadóképző” című munkájában (H.

VARGA 2006) megemlíti, hogy a tárgyalt kifejezés már Simonyi Zsigmond történeti

nyelvtanában is szerepelt (SIMONYI 1895). Tehát tudjuk, hogy maga a fogalom több

mint száz éve használatban van, de definiálása még ma is problematikus.

D. Bartha Katalin a következőket írja róla: „Új képzők létrehozásának egyik

leggyakoribb módja ősi, elemi képzők képzőbokorrá tapadása […] olyan módon, hogy

egy már képzővel ellátott alapszóhoz újabb képző, esetleg több újabb, azonos vagy

különböző funkciójú képzőszerű elem járul, s idővel a nyelvérzék számára az összeforrt

több képzőelem tölt be valamilyen jelentésmódosító szerepet.” (D. BARTHA 1958: 6,

27). Az ilyen összeforrt képzők nagy részét ma már nem tudjuk elemeire bontani. A -

gat/-get, -nál/-nél, -ni, -va/-ve stb. képzők például szinkrón szempontból ma egységes

képzőnek minősülnek, nyelvtörténetileg azonban összetett képzők (H. VARGA 2000).

Így viszont felmerül a kérdés, hogy leíró szempontból lehetséges-e egyáltalán az

összetett képzők vizsgálata. Keszler Borbála a „Magyar grammatika” című összefoglaló

nyelvtanban világosan leírja hogy az ő vizsgálata leíró szempontú és megjegyzi, hogy

„sokszor nem könnyű eldönteni, két képző egymásutánjáról vagy egy összetett képzőről

van-e szó” (KESZLER 2000: 313).

A legnépszerűbb összefoglaló nyelvtanok, mint „A mai magyar nyelv”, „A mai

magyar nyelv rendszere” és a „Magyar grammatika” hagyományos képzőleírásai

csaknem azonosak, az összetett képzőkkel kapcsolatban azonban vannak eltérések.

„A mai magyar nyelv rendszere” című nyelvtan megkülönböztet egyszerű

(elemi) és összetett képzőket (képzőbokrokat), de utóbbit nyelvtörténeti kategóriaként

kezeli: „A mai nyelvtudat a több képzőből összeforrt képzők legnagyobb részét már

nem tudja elemeire bontani. Ezek eredeti képzőbokor voltát csak a nyelvtörténeti

vizsgálat tudja kimutatni” (TOMPA szerk. 1961: 342).

„A mai magyar nyelv” című munka azonban már foglalkozik vele leíró

szempontból. Meghatározása szerint az összetett képző olyan képzőhalmaz, amely

közbeeső származék nélkül, közvetlenül járul hozzá valamely alapszóhoz, ha ez nem

így van, akkor továbbképzésről, vagyis két vagy több egyszerű képző egymás után

2

kerüléséről van szó (RÁCZ szerk. 1968).

Az összetett képző egyik szükséges kritériumaként Keszler Borbála is a

közbülső (egyképzős) származék hiányát köti ki (KESZLER 2000: 313). Ugyanő írja,

hogy „előfordul olykor az is, hogy ugyanaz a képzőcsoport bizonyos származékokban

összetett képző módjára viselkedik, más hasonló szerkezetű származékokban viszont

továbbképzésről van szó” (KESZLER 2000: 313). Ez a megállapítás (mellyel egyébként

egyetértek) csak még több bizonytalanságot szül a kérdés körül.

T. Somogyi Magda „Toldalékrendszerezésünk vitás kérdései” (T. SOMOGYI

2000) című értekezésében szintén leíró szempontból vizsgálja az egyszerű és az

összetett képzők problémáját. Ő a szegmentálhatatlanságot tartja fő kritériumnak az

összetett képzők esetében (lásd még: 2.1.1. pont).

2.1.1. Megoldhatatlan dilemma? – a -hatatlan és a -ható végződés megítélése1

A -hatatlan és -ható végződésekkel kapcsolatban az egyes magyar nyelvtanok

finoman szólva sem képviselnek egységes álláspontot. Ennek feltételezhető oka – amint

a 2. pontban már H. Varga Márta szavait kölcsönözve említettem – ,hogy egyelőre nincs

egyértelmű definíció arra vonatkozóan, hogy mit értünk az összetett képző terminus

alatt.

„A mai magyar nyelv ” (RÁCZ szerk. 1968) az addigi grammatikák példáin

kívül újabb példákat hoz az összetett képzőkre. Köztük szerepel a -hatatlan képző.

Keszler Borbála fentebb említett kritériuma (ti. a közbülső származék hiánya)

értelmében szintén összetett képzőnek tartja mind a -hatatlan végződést és mellette a -

hatót is.

H. Varga Márta hívja fel a figyelmet arra, hogy előfordul az is, hogy egy

grammatikán belül ellentmondásos megállapítások szerepelnek a tárgyalt végződésekkel

kapcsolatban. Ilyen az „Új magyar nyelvtan”, mely mindkét végződést egyaránt

vizsgálja összetett és egyszerű képzőként. (A pontos idézeteket ld. h. Varga Márta

értekezésében.)

Velcsov Mártonné összetett képzőnek tekinti a -hatót. Érvei: az -ó tárgyas

1 H. VARGA 2006, 9. fejezeteének harmadik pontja alapján

3

igékből szabályosan aktív származékot alkot, a -ható pedig szabályosan passzívat. Erre

a szerepre kizárólag együttesen alkalmasak. Továbbá: a -hat ragszerűen szabályos

módon járulhat hozzá minden igéhez, a -ható viszont csak a tárgyas igékhez járulhat

ugyanígy.

Kenesei István a -hatatlant összetett képzőként értelmezve hasonló érveket hoz

fel. Ez sem tehető hozzá produktívan tárgyatlan igékhez.

T. Somogyi Magda a -ható és a -hatatlan végződést egyaránt összetett

képzőként értelmezi, mivel az ő fő kritériuma (leíró szempontból) a

szegmentálhatatlanság.

Komlósy András az eddigiekhez képest meglehetősen egyéni álláspontot

képvisel. A -ható morfémát egyetlen egységes képzőnek tekinti, míg a -hatatlant

szételemezhetőnek tartja. Szerinte a -ható végződésű szavak nem tekinthetők a ható

igék -ó képzős igeneveinek, mert a) az -ó igenévképzővel gyakorlatilag az összes -hatot

nem tartalmazó ige ellátható, a tárgyatlan ható igéknek azonban – egy-két lexikalizált

formától eltekintve – egyáltalán nincs -ó képzős igenevük; b) a tárgyas igékből képzett -

ható végződésű igenevek szerkezeteiben a külső tag mindig a cselekvő alapige tárgyi

argumentumának felel meg, míg az -ó képzős igenevet tartalmazó szerkezetekben az

alapige alanyának. A -tlan képző – egyes kivételektől eltekintve – csak tárgyas

alapigékhez járul, s az így nyert szerkezetek mindig passzív értelműek. Ez jellemzés a -

hatatlan végződést tartalmazó alakokra is ráillik. A -hatatlan tehát tartalmazza a -hat

morfémát mely a ható igékben is megtalálható és azt a fosztóképzőt , mely a -hatot nem

tartalmazó tárgyas igékhez is járul.

2.1.2. A -zat/ -zet, -lat/-let, -ulék/-ülék és -dék képzők

A fenti képzőket T. Somogyi Magda vette föl az összetett képzők sorába (T.

SOMOGYI 2000). Amint azt már többször is említettem, az ő felfogása szerint az

összetett képző kritériuma a szegmentálhatatlanság. (Ezért is vonja kétségbe a

klasszikus nyelvtanok példái közül a -ságos/-séges, -ias/-ies, -ászat/-észet összetett

képző-voltát.) A -zat/ -zet, -lat/-let, -ulék/-ülék és -dék képzőket is csak abban az

esetben sorolja az összetett képzők közé, amennyiben azok nem szegmentálhatóak. Pl.

oromzat, gépezet, mennyezet→ nincs meg a -z képzős közbülső igealak. Ha egyes

4

esetekben meg is van, akkor is sokszor előfordul, hogy nem vezethető le belőle

jelentéstanilag a főnévi származék. Pl.: *kör-öz-et − körzet. (A -lat/-let, -ulék/-ülék és -

dék hasonló problémákat vetnek föl.)

2.1.3. Az -ászat/-észet képzőtársulás

Ez az alakulat két főnévképzőt tartalmaz egymás után. A „Magyar

grammatika” szóképzéssel foglalkozó fejezete szerint az -ász/-ész denominális

nomenképző, ezen belül is főnévképző. Például: művész, jogász (foglalkozásnevek).

Az -at/-et pedig deverbális nomenképző, ezen belül is olyan főnevek képzője, melyek

főként a cselekvés, történés eredményét, illetőleg tárgyát jelölik. Pl.: mondat, ítélet.

Sőt, ez a képző -ász/-ész képzős névszó után összefoglaló mellékjelentéssel intézmény,

vállalat, foglalkozás nevét is jelölheti (KESZLER 2000: 316). Itt merül fel a kérdés,

hogy ez a képzőegyüttes derivátumok összetett képzőjeként vagy pedig esetleg már

képzett szavak továbbképzéseként értelmezhetők-e, mivel denominális -at/-et képző

nincs.

2.1.4. A -ságos/-séges képző kérdése

T. Somogyi Magda, annak ellenére, hogy a fenti képzőket a leíró nyelvtanok

hagyományosan az összetett képzők közé sorolják, azt az álláspontot képviseli, hogy

nem értelmezhetjük őket egységes képzőbokorként. Elismeri, hogy a -ságos/-séges

toldalék nem egyszer mást jelent, mint a -ság+os/-ség+es, ugyanakkor véleménye

szerint ezekben a származékokban is jól érzékelhető az -s képzőből levezethető

jelentéstartalom (ti. valamivel ellátott).

3. Összegzés

„Valószínűleg még sok részletkutatásra lesz szükség ahhoz, hogy valóban

megalapozott definíciót alkothassunk arra vonatkozóan, leíró szempontból mit is

értsünk összetett képzőn.” (H. VARGA 2000)

H. Varga Márta a Magyar Nyelvőrben megjelent cikkében (H. VARGA 2000) az

összetett képzők egy később megalkotandó egzaktabb definíciójához, illetve típusaik

elkülönítéséhez a következő szempontok figyelembevételét ajánlja:

5

Az összetett képzők egyik típusának kritériuma a

szegmentálhatatlanság, a transzparencia hiánya.→ Ha a beszélő egy

képzőtársulást már nem tud elemeire bontva értelmezni, az

alkotóelemek nyilvánvalóan egységes funkciójú és jelentésű képzővé

forrtak össze (pl.: -zat/-zet).

Ha a képzőegyüttes elemei még jól felismerhetők, de a képzőegyüttes

egészének funkciója alapvetően különbözik az alkotóelemeiétől (pl.: -

ható/-hető, -hatatlan/-hetetlen).

A képzőegyüttes szegmentálható ugyan, de az alkotórészek közül az

egyik nem hagyományos funkciójában, jelentésében szerepel (pl.: -

ászat/ -észet).

Bibliográfia:

BARTHA KATALIN, D. 1958. Magyar történeti szóalaktan II. A magyar szóképzés

története. Tankönyvkiadó. Budapest.

KENESEI ISTVÁN 1996. Képző vagy nem képző? In: Terts István (szerk.). Nyelv,

nyelvész, társadalom. Janus Pannonius Tudományegyetem − PSZM Projekt

Programiroda. Pécs.

KESZLER BORBÁLA (szerk.) 2000. Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó.

Budapest.

KISS KATALIN, É. et alii. (szerk.) 1999. Új magyar nyelvtan. Osiris kiadó. Budapest.

KOMLÓSY ANDRÁS 1992. Régensek és vonzatok. In: Kiefer Ferenc (szerk.) 1992.

Strukturális magyar nyelvtan 1. Akadémiai Kiadó. Budapest.

RÁCZ ENDRE et alii. (szerk.) 1968. A mai magyar nyelv. Tankönyvkiadó. Budapest.

SIMONYI ZSIGMOND−BALASSA JÓZSEF 1895. Tüzetes Magyar nyelvtan történeti

alapon. I. kötet. Magyar hangtan és alaktan. Magyar Tudományos akadémia. Budapest.

SOMOGYI MAGDA, T. 2000. toldalékrendszerezésünk vitás kérdései. Tinta könyvkiadó.

Budapest.

TOMPA MIHÁLY (szerk.) 1961. A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan.

6

Akadémiai Kiadó. Budapest.

VARGA MÁRTA, H. 2006. A magyar fosztó- és tagadóképző. Tinta Könyvkiadó.

Budapest.

VARGA MÁRTA, H. 2000 Egyszerű vagy összetett képzők? Nyr 124. 514−519.

VELCSOV MÁRTONNÉ 1971−1972. A -ható/-hető képző szerepe a mai magyar

nyelvben. Néprajz és nyelvtudomány 15−16: 109−117.

7