meghÍvÓ már most biztosítsa helyét a 2014-es év kiemelkedő ... konferencia meghÍvÓ... ·...

32
D11-es, D12-es jelzéssel munkanapokon, D13-as jelzéssel csak hétvégén közlekednek új hajójáratok a Duna fõvárosi szakaszán. Átadták az Óbuda Lakosságának Egész- ségéért Díjat, dicséretben részesítettek egészségügyi dolgozókat. Helyben olvasható nyári olvasmányok, fo- lyóiratok, gyermekkönyvek egy kis hûsítõ- vel a Fellini Római Kultúrbisztróban. 13 Limonádé, kisfröccs és egy kis irodalom XVIII. évfolyam 13. szám Megjelenik kéthetente 2012. július 9. 6 Újraindított hajójáratok a Dunán 8 Kitüntetett gyógyítók MEGJELENÉSÜNK. La- punk következõ száma július 23-án, hétfõn jele- nik meg. Újságunk koráb- bi számai is olvashatók a www. obuda.hu honlapon. A Kossuth-díjas Demjén Ferenc zenekarával lépett fel az Óbudai Búcsú zárásaként, június 24-én a zsúfolásig meg- telt Fõ téren. A hazai könnyûzenei élet egyik legnagyobbja, számtalan zenei elismerés birtokosa 100 perces élõ kon- certjén elhangzottak a régi nagy slágerek és új lemezérõl is hallhatott dalokat a közönség Demjén koncert elõször a Fõ téren A „Braunhaxler“ Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület kezdemé- nyezésére rendezi Óbuda- Békásmegyer Önkormány- zata a 250 éves hagyomá- nyokkal rendelkezõ Óbudai Búcsút. B ár a mostani rendez- vények sokban eltér- nek az évtizedekkel ez- elõtti vigasságoktól, azért néhány fontos momen- tum ma is egyezik a ko- rábbiakkal. Hagyomány- õrzõ programok, nemzeti- ségi kórustalálkozó, nép- táncbemutatók, könnyû- zenei koncertek, utcabál, kirakodóvásár, számos családi program várta a vendégeket az Óbudai Nyár programjához kap- csolódóan, június 23-án és 24-én a Fõ téren. KÉPRIPORT A 2-3. OLDALON Óbudai Búcsú Ó buda-Békásme- gyer Önkormány- zata évek óta törekszik arra, hogy a Duna Ró- mai-parti szakaszán az evezõsök és a motorcsó- nakosok közt fennálló viszályokat megszüntes- se, visszaállítsa az eve- zõs sportoknak kedvezõ feltételeket. A Római- fürdõ SE elõtti partsza- kaszon június 26-án tar- tott sajtótájékoztatón je- lentették be: idén júni- ustól a rendõrséggel együttmûködve vízi- rendõr-közterületfelü- gyelõ járõrszolgálat in- dult. TUDÓSÍTÁS A 10. OLDALON Múzeumok Éjszakája Óbudán A városrészben lévõ múzeumok és galériák a tavalyi Múzeumok Éjszakáján hirdet- ték elõször közösen programjaikat. Az azóta „Múzeumok és galériák Óbudán“ elne- vezésû összefogás célja, hogy résztvevõi közösen hívják fel a figyelmet arra az iz- galmas kulturális mozaikra, amely Óbuda sajátja. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 27. OLDALON Vízirendõr-közterületfelügyelõ járõrszolgálat Szigorúbb ellenõrzés a Dunán Meleg ebéd diákoknak A III. kerület idén is megszervezte a gyer- mekek nyári étkezteté- sét állami pályázati alapból és önkormány- zati támogatásból. BÕVEBBEN A 9. OLDALON FOTÓK: ANTAL ISTVÁN K edvezményesen vá- sárolhatnak belépõt az augusztus 6-tól 13-ig tartó 20. Sziget Fesztivál- ra azok az óbudai fiatalok is, akik 20 évesek, és iga- zolást hoznak az Ok- mányirodából arról, hogy a III. kerületben laknak. Az igényléseket július 15-ig várják a szervezõk. RÉSZLETEK A 32. OLDALON Az óbudai 20 évesek 50 százalékért „szigetelhetnek“

Upload: others

Post on 28-Jan-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: MEGHÍVÓ Már most biztosítsa helyét a 2014-es év kiemelkedő ... Konferencia MEGHÍVÓ... · Budapesti Corvinus Egyetem Pénzügy és Számviteli Intézet Igazgatója „A kezelt

Society of Trust and Estate Practitioners Tel: +36 1 3184128 Bécsi út 52 Fax: +36 1 3181157 1035 Budapest Hungary

MEGHÍVÓ

Már most biztosítsa helyét a 2014-es év kiemelkedő nemzetközi szakmai

konferenciáján!

A STEP HUNGARY, a Society of Trust and Estate Practitioners (STEP) magyarországi szervezete

(www.step.org/hungary), 2014-ben harmadik alkalommal rendezi meg a bizalmi vagyonkezelésre, adózásra és

vagyontervezésre fókuszáló

“Minden, amit tudni kell a bizalmi vagyonkezelésről - STEP Hungary Conference 2014” rendezvényét.

A konferencia helyszíne: Nad'or Events Duna Palota

V. ker. Budapest, Zrínyi utca 5.,

Időpontja: 2014. április 24./ 09:00 – 16:30

Tervezett programok és előadók:

Köszöntők - Dr. Menyhei Ákos LL.M., TEP : a STEP HUNGARY elnöke, a Hajdu és Menyhei Ügyvédi Iroda

senior partnere, David Harvey a STEP World Wide vezérigazgatója

„Trust from the Bible until nowadays” - Dr. Alon Kaplan LL.M., TEP: a Society of Trust and Estate

Practitioners (STEP) Izrael elnöke, a STEP Fejlesztési Bizottságának volt elnöke, a Tel-Aviv-i Egyetem

professzora, az MMG Trust Israel senior partnere

„A bizalmi vagyonkezelés történeti előzményei a kontinentális Európában” - Dr. Illés István LL.M.: ügyvéd

Réti, Antall & Partners Ügyvédi Iroda, a STEP HUNGARY tagja

„A magyar bizalmi vagyonkezelés szabályai az új Ptk. mögöttes jogszabályainak értelmezésével” - Dr. Sándor István PHD., TEP: egyetemi docens ELTE; Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda partnere, a

STEP HUNGARY tagja

„A bizalmi vagyonkezelési szerződés tartalmi elemei” - Dr. B. Szabó Gábor TEP: a STEP HUNGARY alelnöke,

a Balogh, B. Szabó, Jean és Társai Ügyvédi Iroda senior partnere

„A bizalmi vagyonkezeléshez kapcsolódó jogszabályok kritikai kommentárja” Dr. Magyar Csaba TEP, STEP

tag, adótanácsadó, Crystal Worldwide partner

„Comparison of the Anglo-Saxon and continental approach from the Swiss fiduciary business perspective” -

Richard Pease TEP: a STEP Fejlesztési Bizottságának elnöke, a Lenz & Staehelin Ügyvédi Iroda partnere

„A bizalmi vagyonkezelés magyarországi adózása” - Dr. Menyhei Ákos LL.M., TEP : a STEP HUNGARY elnöke,

a Hajdu és Menyhei Ügyvédi Iroda senior partnere

Page 2: MEGHÍVÓ Már most biztosítsa helyét a 2014-es év kiemelkedő ... Konferencia MEGHÍVÓ... · Budapesti Corvinus Egyetem Pénzügy és Számviteli Intézet Igazgatója „A kezelt

Society of Trust and Estate Practitioners Tel: +36 1 3184128 Bécsi út 52 Fax: +36 1 3181157 1035 Budapest Hungary

„A kezelt vagyon számviteli elhatárolása” - Dr. Lukács János: a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke, a

Budapesti Corvinus Egyetem Pénzügy és Számviteli Intézet Igazgatója

„A kezelt vagyon önálló adóalanyisága a magyar kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények tükrében”

- Dr. Kolozs Borbála: elnökségi tag Nemzetközi Adószakértők Magyarországi Egyesülete, Budapesti Corvinus

Egyetem Gazdasági Jogi Intézet kutató munkatársa

„A bizalmi vagyonkezelés magyar és nemzetközi adózása példákon keresztül” – Dr. Békés Balázs LL.M., PhD., TEP: STEP Hungary elnökségi tagja, a Ryan magyarországi partnere

„Személyre szabott befektetési szolgáltatások a bizalmi vagyonkezelők részére” - Szécsényi Bálint,

vezérigazgató Equilor Befektetési Zrt.

„Pénzügyi szolgáltatások helye a bizalmi vagyonkezelésben” - Karagich István TEP: STEP HUNGARY alapító

tagja, a BloChamps Capital Kft. igazgatója

„A trustokról szóló Hágai Egyezmény jelentősége” – Martina Moscardi TEP, Vice Chair STEP- Italy és Dott. Leopoldo Minicucci, TEP: a Trust SRL senior partnerei.

„Összefoglaló, záró megjegyzések” - Dr. B. Szabó Gábor TEP: a STEP HUNGARY alelnöke, a Balogh, B. Szabó,

Jean és Társai Ügyvédi Iroda senior partnere

Az előadások nyelve: magyar és angol, szinkron tolmácsolást biztosítunk

Az előadások szüneteiében kávét, frissítőket és ebédet biztosítunk.

További információ: www.step.org/step-hungary-conference-2014 és www.step.org/hungary

A konferencia részvételi díja ami magában foglalja a frissítők és az ebéd költségét is:

STEP tagoknak ingyenes, ügyvédeknek és könyvvizsgálóknak a szakmai kamarák támogatására tekintettel

6.000,- Ft + ÁFA, a fenti kategóriába nem tartozóknak 12.000,- Ft +ÁFA

Jelentkezéseket az [email protected] e-mail címre várjuk.

Támogatóink:

Budapesti Ügyvédi Kamara, Society of Trust and Estate Practitioners, Magyar Könyvvizsgálói Kamara

Magyar Ügyvédi Kamara, Nyíregyházi Ügyvédi Kamara, Ecovis -Balogh, B. Szabó, Jean és Társai Ügyvédi Iroda,

Crystal Worldwide Csoport, Blochamps Kft., Equilor Befektetési Zrt., HVG Orac Kft.

Hajdu és Menyhei Ügyvédi Iroda, H&M Trust, Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda, IRI/The Marshall Islands Registry

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!