malinche: ÁrulÓ vagy Áldozat? egy indiÁn nŐ szerepe...

MALINCHE: ÁRULÓ VAGY ÁLDOZAT?

EGY INDIÁN NŐ SZEREPE MEXIKÓ SPANYOL

GYARMATOSÍTÁSÁBAN

Szerző: György Erika

Szak: Történelem MA

Miskolci Egyetem

Bölcsészettudományi Kar

Történettudományi Intézet

Konzulens: Dr. Horváth Emőke,

egyetemi docens

Miskolc

2018

1

Tartalomjegyzék

Előszó 2

1. fejezet: Mexikó gyarmatosítása a XVI. században: ................................. 5

1.1: Hernando Cortés (1485 - 1547) .............................................................................. 5

1.2: Az Azték Birodalom meghódítása, Új - Spanyolország létrejötte

(1519 - 1521) .................................................................................................................. 11

2. fejezet: Doña Marina (La Malinche): áruló vagy áldozat? ................... 23

2.1: Malinche szerepe Mexikó meghódításában és gyarmatosításában ................... 23

3. fejezet: Malinche ábrázolása a kora újkori és modern irodalomban: 35

3.1: Doña Marina megjelenítése a XVI. századi spanyol és 35

indián krónikákban

3.2: Doña Marinából Malinche: a bennszülött tolmács megítélésének változatai a

modern irodalomban 42

Összegzés 55

2

Előszó

Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő, tartja a mondás. Ez a jól ismert, unalomig

ismételt, elcsépeltnek, netán feministának tűnő mondat azonban gyakran tényleg fedi a

valóságot. A történelem számos nagy férfialakjáról kiderítették már a kutatások vagy jobb

esetben megőrizték a források, hogy politikai és/vagy katonai döntéseire milyen nagy

befolyással bírtak nőrokonai, felesége esetleg szeretője. A nők a világtörténelem folyamán

mindig is befolyással voltak az emberiség eseményeire, az hogy mindezt az irányítást

többnyire a háttérből vitték véghez, csupán alávetett státuszuk eredménye. Az évszázadok

alatt kialakult – és sajnos meg is szilárdult – férfiközpontú történetírás ritkán vette a

fáradságot, hogy fellebbentse a fátylat ezekről a kivételes asszonyokról. Napjainkban

azonban szerencsére megfordulóban van ez a trend: évről- évre több kutatás indul és

tudományos igényű könyv vagy cikk lát napvilágot a történelem női szereplőiről.

Azzal mindenki tisztában van, hogy spanyol konkvisztádorok 1521-ben meghódították

az Azték Birodalmat, és hogy a hadjárat vezetőjét Hernando Cortésnek hívták. De azt

tudjuk-e vajon, hogy mexikói tartózkodása alatt mindvégig nagy segítségére volt egy

indián lány, Malinche? A lányt az esetek túlnyomó többségében nem említik a diákoknak

szánt történelemkönyvek, és a gyarmatosításról szóló tudományos munkák sem szentelnek

neki igazán sok helyet. Pedig szerepe a XVI. századi Mexikó meghódításában

megkerülhetetlen, hiszen ő tette lehetővé Cortés számára, hogy megértse az aztékok

nyelvét, gördülékennyé téve a kommunikációt a felek között. Állítólag ügyesen simította el

diplomáciai úton a félreértéseket, megelőzve ezzel komolyabb konfliktusok kialakulását.

Napjaink történészei szerint, ha Malinche nem került volna rabszolgaként Cortéshez, az

Azték Birodalom Új - Spanyolországgá alakítása jelentősen késett, esetleg meg is hiúsult

volna.

Malinche csupán egyetlen dologban osztozik a történelem kiemelkedő, nála ismertebb

személyiségeivel: az eltelt évszázadok alatt vitatott, megosztó figurává vált. A népét

eláruló nőtől kezdve a szerencsétlen sorsú áldozaton át egészen a saját sorsát irányítása alá

vonó, tudatos asszonyig számtalan értelmezése létezik. Napjaink Mexikójában egyesek az

ország népének ősanyját látják benne, mások kialakították nevéből a

malinchismo/malinchisma kifejezést, amely olyan mexikóiakat jelent, akik elhagyják

szokásaikat idegen kultúrák miatt. Bár Cortés, aki személyesen ismerte, V. Károlynak írott

leveleiben mindössze egyszer említette név szerint, és nem adott róla jellemzést, a későbbi

korok szerzői szívesen használták az indián tolmács alakját műveikben. Ezek az írások

3

Malinche személyiségének ábrázolása tekintetében általában a két véglet között mozognak:

számító árulóként vagy épp ellenkezőleg ártatlan, kihasznált áldozatként festik le

Hernando Cortés tolmácsát és szeretőjét.

Ezen szakdolgozat szerzője arra vállalkozik, hogy munkájában bemutatja Mexikó kora

újkori spanyol gyarmatosításának folyamatát, körülményeit, kezdve a hadjárat vezetőjével,

Hernando Cortésszel. Ezután Malinche életútján keresztül feltárom az indián tolmács

szerepét az Azték Birodalom leigázásában. Végül, de nem utolsósorban górcső alá veszem

a korabeli és a modern irodalom alkotásait, hogy ezáltal nyújtsak képet Malinche

változatos megítéléséről, majd megpróbáljam megválaszolni a címben feltett kérdést: vajon

áruló vagy áldozat volt-e Doña Marina?

A hölgy életének és tevékenységének hiteles megrajzolásán dolgozó történész munkáját

azonban megnehezíti a forráshiány. Bár, mint ahogy azt később látni fogjuk, számtalan

kora újkori spanyol konkvisztádor említést tesz Marináról memoárjában, ezek többnyire

egymásnak ellentmondó, gyakorta a szerző fantáziaképeivel erősen megtoldott művek,

amelyeket csupán alapos forráskritika után szabad történelmi forrásként felhasználni.

Akadnak olyan krónikák is, amelyek elfogultságuk vagy éppen szűkszavúságuk miatt a

fentebb említett célra egyáltalán nem használhatóak. Munkám írása során mind Malinche,

mind az azték kultúra bemutatásának vonatkozásában elsődleges forrásként Hernando

Cortés V. Károly spanyol uralkodónak írt jelentéseire, az Újvilág egyetlen szavahihető

krónikásának tartott Bernal Díaz del Castillo gyarmatosításról szóló művére, spanyol

szerzetesek által lejegyzetelt indián beszámolókra, valamint eredeti bennszülött képírással

készült kódexekre támaszkodtam. Másodlagos forrásként pedig a napjaink történészei által

a tárgyalt témákban túlnyomórészt angol nyelven publikált könyveket és tanulmányokat

használtam. Malinche személyének kutatása szerencsére az utóbbi évtizedekben fellendült,

és ma már egyre inkább a tengerentúli történettudomány fókuszába kerül. Sokan, sokféle

szemszögből próbálják értelmezni Hernando Cortés tolmácsának szerepét, én pedig

törekedtem arra, hogy dolgozatomban ebből a sokszínű látásmódból minél többet

megmutassak. Ahol úgy éreztem, hogy a téma megkívánja ott térkép beiktatásával vagy

lábjegyzetben elhelyezett rövid magyarázattal segítettem elő az események jobb

megértését.

Végezetül szeretnék még néhány szót szólni témaválasztásom okáról. Ha valaki

megkeresi alapképzésen írt szakdolgozatomat, látni fogja, hogy azt is egy amerikai őslakos

kultúra, az Egyesült Államok területén élő cseroki törzs történetének szenteltem.

Vonzódásom az őslakos amerikai kultúrákhoz nem olyan régi eredetű, viszont annál

4

intenzívebb. Okának fejtegetésére itt nem pazarolnám a sorokat, főképp azért, mert

magánjellegű, nem tartozik a történettudomány tárgykörébe. Amikor történész hallgató

lettem zavarni kezdett az az egyoldalúság, amellyel a világ az amerikai kontinens

történelmét kezeli. A legtöbb ember úgy tesz, mintha a földrész Kolumbusz felfedezése

előtt nem is létezett vagy legalábbis lakatlan lett volna. Pedig az „értelmes” élet, a

civilizáció egyáltalán nem az európaiak hajóival érkezett oda, már azelőtt is ott volt, igaz

más formában. Erre jó példa mind a cseroki törzs, mind az Azték Birodalom. Ennek

ellenére kevés történész vállalkozik arra, hogy Amerika eseményeit az ő szemszögükből is

bemutassa, megvizsgálja. Talán azért, mert az európai bevándorlók diadalainak többnyire a

bennszülöttek voltak a kárvallottjai, és ezzel nyilván nehéz szembesülni. Nekem feltett

szándékom, hogy megszerzett tudásomat arra használjam, hogy reflektorfénybe állítsam

ezeket a kultúrákat, és úgy mutassam be a történelmet, ahogy ők látták. Úgy hiszem ennyi

minden embernek, népnek jár. Teszem ezt úgy, hogy közben amennyire csak lehet,

természetesen igyekszem tudományos és objektív maradni. És teszem ezt azért, mert ahogy

anno alapképzésem szakdolgozatának előszavában írtam: az indiánok az amerikai

kontinens részét képezik, helyük van ott, és ezt jobb, ha az egykori gyarmatosítók

leszármazottai is végre tudomásul veszik.

5

1.fejezet

Mexikó gyarmatosítása a XVI. században

1.1: Hernando Cortés (1485 - 1547)

Úgy vélem az Azték Birodalom leigázásának történetét és folyamatát célszerű az expedíció

vezetőjének bemutatásával kezdeni, hiszen – ahogy később majd látni fogjuk – az ő

elszántságának valamint vakmerőségének köszönhető, hogy V. Károly birodalma végül

Mexikóval is gyarapodhatott.

Hernando vagy más források szerint Hernán Cortés 1485-ben született egy kasztíliai

kisvárosban, az Extremadura tartományban található Medellínben.1 Noha felmenőik még

rangos és vagyonos emberek voltak, Hernando születésekor a család már elszegényedett.

Egyetlen büszkeségük kasztíliai származásuk maradt.2 Édesapja, Don Martin Cortés

egykor Izabella királynő katonája volt, karrierje tipikus vidéki kisnemesi sors volt: harcolt,

hűen szolgálta az ez idő tájt világhatalommá fejlődő Spanyolországot, barátokat és

patrónusokat szerzett, majd megsebesült, és idős korában visszavonult egy csendes

kisvárosba. Felesége, Hernando édesanyja, Catalina Pizarro életéről szinte semmit sem

tudni. Nincs tudomásunk arról, hogy fiukon kívül több gyermekük született volna.3

Hernando Cortés mindössze hét esztendős volt, amikor Kolumbusz felfedezésének híre

eljutott Hispániába. Tizenöt éves koráig a kisvárosi spanyol fiatalok életét élte, és mint

akkoriban minden ifjú ő is az újonnan felfedezett, mesés kincseket rejtő Indiákról

ábrándozott.4 A későbbi konkvisztádor már kora gyermekkorától érdeklődött a vad

kalandok iránt. Akaratos volt, ám emellett őszinte, bátor és nagylelkű is. Társai körében is

népszerű volt melegszívű és nemes lelkű személyisége miatt.5

Édesapja szerette volna, ha fia többre viszi, mint ő, ezért a Salamancai Egyetemre

küldte gyermekét, ahol remélte, hogy jogtudós válhat belőle. Cortés két - három évet töltött

1Passuth László: Hernando Cortés. In: Hernando Cortés levelei V. Károly császárhoz. Officina Nyomda és

Kiadóvállalat, Budapest, 1944. 4 p. 2John S. C. Abbott: History of Hernando Cortez. Harper & Brothers Publishers, New York, 1855. 28 p.

3Passuth, 1944, 4 p.

4Uo. 4 p.

5Abbott,1855, 29 p.

6

az intézmény diákjaként, professzora a kor egyik legnagyobb humanistája, Antonio de

Nebrija volt. A fiatalember megtanult latinul, jogi ismereteket is szerzett, ismerte a

könnyebb szerzőket, ám legkedvesebb történelmi karaktere Julius Caesar volt.6 Azonban,

mint utóbb kiderült a tanulás nem tartozott az erősségei közé: lusta volt és kicsapongó

életet élt. Már közel került a kicsapáshoz, amikor csalódott édesapja végül kivette az

egyetemről, majd hazavitte.7 A Salamancai Egyetem negyedszázad múlva tiszteletbeli

doktorává avatta egykor problémás diákját.8

Cortés tehát hazatért, de kisvárosi otthonában nem sok tennivaló akadt számára.

Lábtörése okán lekésett egy az Újvilágba tartó expedíciót. Végül hónapokkal később 1504-

ben mégis sikerült eljutnia az első komoly tengerentúli spanyol gyarmatra, Hispaniola

szigetére (ma a Dominikai Köztársaság és Haiti osztozik rajta). Szívesen fogadták, és a kor

jogszokása szerint birtokadományban is részesült indián rabszolgákkal. 1511-ben azonban

egy csapatnyi spanyol konkvisztádor kíséretében áttelepült a szomszédos Fernandina

szigetére (napjainkban Kuba). Évekig élt a szigeten, ahol hivatalt viselt, sőt még a

kormányzóval, Diego Velázquezzel is jó kapcsolatot ápolt. A jó viszony ugyan egy időre

megromlott, amikor Cortés elcsábította a kormányzó unokahúgát, ám végül feleségül

vehette Catalina Suárez-t, illetve Velázquez is megbocsájtott neki.9

Csakúgy, mint minden korabeli gyarmati kormányzó Diego Velázquez is gyarapítani

kívánta az általa felügyelt újvilági területek számát.10

Ezért 1517-ben és 1518-ban

expedíciót indított az Antilláktól nyugatra fekvő szárazföld feltérképezésére, valamint

lehetőség szerint meghódítására. Miután biztató hírek érkeztek arról, hogy az újonnan

feltérképezett terület aranyban gazdag, a kormányzó Hernando Cortés vezetésével útnak

indított egy harmadik flottát is. Az újdonsült flottakapitány egész vagyonát a hajók

felszerelésére áldozta, mivel a felfedezőút bár hatósági támogatással, de részvénytársasági

alapon szerveződött meg. A várva várt indulás azonban kis híján meghiúsult, mert Cortés

ellenségei a kapitány ellen fordították Velázquez-t. A hír Cortéshez is eljutott, aki ezt

hallva nem tétlenkedett, két nappal a hivatalos indulás előtt immár teljesen felszerelt

flottájával megszökött Kubából. A haderő 16 lovasból illetve 553 gyalogosból állt, akik

6Passuth, 1944, 4 p.

7Abbott, 1855, 29 p.

8Passuth, 1944,5 p.

9Uo. 5 p.

10Abbott, 1855, 39 p.

7

közül 45 ember birtokolt tűzfegyvert vagy számszeríjat. A tüzérségi park 14 ágyúval volt

felszerelve.11

Hernando Cortés expedíciói

Forrás:https://www.google.hu/search?q=hernan+cortes+route+map&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0

ahUKEwiaxMuN4cXZAhVMI1AKHZRADLMQ_AUICigB&biw=1366&bih=644#imgrc=0pYR2ZjeRKYe

NM: (letöltve:2018.02.27).

A nem túl szerencsésen induló expedíció hajói délnyugat felé vették útjukat. A

vállalkozás kezdetben nem sok jóval kecsegtetett, mivel a legénység csupán a partvidék

földrajzi viszonyait és az ott élő bennszülöttek szokásait ismerte, de a földrész belsejét

egyáltalán nem. Tolmácsaik is csupán a szigeteken élő indiánok nyelvét beszélték. A

szerencse azonban végül rámosolygott az utazókra: a yucatáni nyelvterületen egy Aguilar

nevű spanyol férfira bukkantak, aki tíz éven keresztül volt a helyi őslakosok rabszolgája,

így megtanulta a nyelvet illetve a nyelvjárásokat.12

Komoly hadműveletek árán sikerült megadásra kényszeríteni a térség maja urait. Bár a

szembenálló felek seregei között jelentős volt a számbeli eltérés, a ló valamint a

tűzfegyverek használata a spanyolok javára billentette a mérleget. A legyőzött kacikák

ajándékaként tesz szert Cortés újabb hatalmas előnyére az indiánokkal szemben: új

tolmácsára, Malinchére.13

11

Passuth, 1944, 6 p. 12

Uo. 6 p. 13

Uo. 6 - 7 pp.

8

1519-ben Cortés és legénysége kikötött a Mexikói - öbölben.14

Hamarosan a

partvidéken élő tabascói indiánok vezetői érkeztek a spanyol táborba, akikkel a

vezérkapitány Malinche és Aguilar segítségével gördülékenyen tudott kommunikálni. Így

derült fény arra, hogy a Diego Velázquez által korábban indított felfedezőutak egyike

eljutott ide, és vezetőjük Grijalva San Juan de Uluanak nevezte el a területet. Szintén a

tabascói indiánoktól értesült Cortés először II. Montezuma azték uralkodó birodalmáról.15

A konkvisztádorok megalapították első kolóniájukat, Villa Rica de la Vera Cruz (röviden

csak Veracruz) néven. Mivel a spanyol jogrendben minden város kis államnak számított, és

a spanyol állam szentesítette ezeket a helyi önkormányzatokat, Cortés rövid időre

lemondott vezérkapitányi címéről, azzal a céllal, hogy Veracruz magistrátusa nevezze ki

újból. Ezzel az aktussal kinevezése megalapozottá, legálissá vált. Az immár törvényesen is

az expedíció vezetőjének választott Cortés megírta első levelét V. Károlynak (spanyol

királyként I. Károly, 1516 - 1556), majd egy hajót, fedélzetén két kapitányával hazaküldött

Spanyolországba. Évekig nem érkezett válasz.16

Élete kétségkívül legizgalmasabb,

legnagyobb szabású epizódjára, az Azték Birodalom meghódítására itt most nem térnék ki,

mert a következő pont ezeket az eseményeket részletesen tárgyalja.

Mexikó 1521. évi gyarmatosítását követően Cortés további felfedezőutakra vállalkozott,

amelyek célja az ország földrajzi környezetének illetve természeti erőforrásainak

feltérképezése volt. 1524-ben hosszú hónapokig tartó expedícióra indult Honduras felé. Az

új kaland csaknem végzetesre sikeredett, a hátrahagyott Mexikóban már az a hír is

elterjedt, hogy az egész legénység – köztük maga Hernando Cortés is – odaveszett.17

A fals

híresztelések Cortéshez is eljutottak, aki miután tudomására jutott, hogy ellenségei

kezdenek berendezkedni Mexikóban, 1526-ban úgy döntött visszatér.18

14

Passuth, 1944, 8 p. 15

Abbott, 1855, 84 - 86 p

16Passuth, 1944, 8 - 13 pp.

17Abbott,1855, 308 - 326 pp.

18Passuth, 1944,15 p.

9

1527-ben Cortés ismét hajóra szállt, hogy fényes kísérettel hazájába, Spanyolországba

utazzon. Madridba érkezve V. Károly császár udvariasan fogadta, és szolgálataiért cserébe

Oaxaca völgyének őrgrófjává nevezte ki. Ezzel a címmel az egykori konkvisztádor az

Újvilág első arisztokratájává vált.19

Mivel első felesége Doña Catalina ekkor már nem élt,

Cortés újraházasodott, Bejar hercegének unokahúgát kapta feleségül. Miután elkísérte

királyát egy algíri expedícióra, 1530-ban újdonsült felesége és édesanyja társaságában

visszatért Új - Spanyolországba.20

Mivel a kormányzói címet már nem ő birtokolta,

valamint az egykori azték fővárosba, Tenochtitlánba sem térhetett vissza, Oaxacában

rendezte be székhelyét. Ám hiába volt tulajdonosa egy virágzó birtoknak nem tudott

kaland nélkül élni. Élete utolsó nagy vállalkozásaként ismét hajóra szállt, utazása

eredménye Kalifornia felfedezése.21

1540-ben családját hátrahagyva, Malinchétől született fiával, Martin Cortésszel az

oldalán újra az óhazába hajózott. Bár tisztelettel fogadták a madridi udvarban, az immár

idős Cortés hamarosan mellőzötté vált. „Reméltem, hogy ifjúságom erőfeszítései

nyugalmat biztosítanak majd számomra idős koromban. Negyven éven keresztül csupán

kevés alvással, rossz ételeken és állandóan harci fegyverekkel az oldalamon éltem. Minden

veszélyt elviseltem, és életem nagy részét távoli és ismeretlen vidékek felfedezésével

töltöttem, hogy terjeszthessem külföldön az uralkodóm nevét, és kiterjesszem befolyását

hatalmas nemzetek fölé. Tettem ezt otthoni segítség nélkül, és szemben azokkal, kik

véremre szomjaztak. Most idős vagyok, gyenge és elborít az adósság.” – írta csalódottan

1544-ben a spanyol uralkodóhoz címzett utolsó levelében. A megtört, beteg egykori

konkvisztádor úgy döntött visszautazik Mexikóba, de csak Sevilláig jutott. A város zaja

zavarta a haldoklót, így átszállították egy közeli faluba Castillejába. Ezen a helyen érte a

halál 1547. december 2-án. Hatalmas pompával helyezték örök nyugalomra Sevillában.

Kilenc gyermeket hagyott hátra, ebből öt házasságon kívüli kapcsolataiból született.

19

Passuth, 1944, 15 p. 20

Abbott, 1855, 337 p.

21Passuth, 1944, 15 - 16 pp.

10

Véleményem szerint Cortés nagylelkűségének ékes bizonyítéka, hogy összes gyermekéről

megemlékezett hagyatékában.22

Hernando Cortés a reneszánsz embere volt. Néhány évvel a kora újkor beköszönte előtt

született, e határvilág jellegzetes formáit viselte. Mélyen, őszintén, ám nem bigottan

vallásos volt, minden cselekedetét Isten nagyobb dicsőségéért vitte véghez. Majdnem

ugyanilyen misztikus fényben látta urát, V. Károlyt is, akinek hűségében soha egy

pillanatra sem tántorodott meg. Vérbeli spanyol nacionalista volt, országát és népét

mindenben a világon a legelsőnek tartotta. De személyiségében már a humanizmus jegyeit

mutatta széles látóköre, nyugtalan, kereső elméje, empirizmusa valamint az a gyorsaság,

amellyel átlátta, felfogta a felfedezett azték kultúra nagyságát.23

A mexikói Cojuhuacan tartományban teológiai szemináriumot alapított a

misszionáriusok oktatására. Ugyanitt egy apácazárdát is létrehozott abban a kápolnában,

ahol szerette volna, ha eltemetik. Mexikóvárosban egy kórház őrizte az utókor számára Új

- Spanyolország alapítójának emlékét. 1552-ben fia, Martin Mexikóba szállította Cortés

maradványait, ám nem Cojuhuacánban temette újra, hanem a tezcucoi kolostorban

található családi sírboltba. 1629-ben a mexikói hatóságok úgy döntöttek Mexikóvárosba

szállítják Cortés testét, és a San Francisco templom alatt helyezik örök nyugalomra. 1794-

ben az általa alapított kórházban úgy tűnt végre meglelte végső nyughelyét, ám 1823-ban

csontjait titkos helyre menekítették, hogy megóvják a forradalmároktól.24

Maradványai

csak 1946-ban kerültek elő. 1947 óta a legendás konkvisztádor a mexikóvárosi Jesús

Nazareno templomban alussza örök álmát.25

22

Abbott, 1855, 343 - 347 pp. 23

Passuth, 1944, 16 p. 24

Rodrigue Lévesque: La Malinche. The Mistress of Hernan Cortés, from Slave to Goddess. Lévesque

Publications, 2007. 15 p. 25

Natalia Klimczak: The Many Burials of Hernan Cortes: Locating the Gravesite of a Conquistador. In:

http://www.ancient-origins.net/history-famous-people/many-burials-hernan-cortes-locating-gravesite-

conquistador-005235/page/0/1 (letöltve:2018.01.09).

http://www.ancient-origins.net/history-famous-people/many-burials-hernan-cortes-locating-gravesite-conquistador-005235/page/0/1


11

1.2: Az Azték Birodalom meghódítása, Új - Spanyolország létrejötte

(1519 - 1521)

Mielőtt rátérnénk az alfejezet címében feltüntetett események tárgyalására, érdemes

röviden áttekinteni, hogy milyen gazdasági okok vezettek a felfedezőutak megindításához,

illetve melyek voltak azok az elméleti és technikai újítások, amelyek végül az expedíciók

katalizátoraivá váltak.

A középkor utolsó századaiban Európa szinte semmilyen téren nem volt elsőnek

nevezhető a kontinensek sorában. Kontinensünk inkább befogadó volt, mint kisugárzó. A

Távol - Keletről került Európába a papír- selyem- és lőporkészítés tudománya valamint az

iránytű és a könyvnyomtatás is. Az ókori Egyiptom csillagászata, az indiai geometria, az

indiai - arab matematika szintje egyelőre elérhetetlen volt az európai tudósok számára. Az

arab filozófusok és egyéb tudósok jobban őrizték az antik szerzők gondolatait. De híresebb

volt a görög eredetű arab orvostudomány, geográfia, az arab és kínai hajózási technika, sőt

az amerikai fejlett civilizációk csillagászata, geometriája és természeti ismereteik is. Ázsia

és az Újvilág mezőgazdasági termelékenységben is megelőzte Európát, ott ahol a földrajzi

körülmények ezt lehetővé tették. A politikai rendszerek tekintetében is megállapítható,

hogy más kontinenseken szintén létrejöttek jelentős birodalmak, befolyásos

államhatalommal illetve jól kiépített igazgatással.26

Az öreg kontinensen a XV. század közepén egy válságos időszak zárult le. Új alapokra

kellett helyezni a gazdaságot vagy át kellett törni a földrész földrajzi határait, azzal a céllal,

hogy hozzájussanak az Európán kívüli világ anyagi javaihoz. Kezdetben ez a törekvés még

nem öltött tudatos formát. A gazdasági okok elsődlegesek voltak, mivel a távolsági

kereskedelem legfontosabb árucikkei a fűszerek voltak, főként a bors. Ám szintén jelentős

szerephez jutottak a keleti textiláruk, a selyem, a porcelán és más főként indiai

luxuscikkek, illatszerek. Fontos tényező volt az európai országokban a korszakban fellépő

úgynevezett „aranyéhség”. Ennek oka részben a magyar és cseh aranybányák kimerülése

volt, azonban a nemesfémkincs nagyobb részét az évszázados arab közvetítő kereskedelem

apasztotta le. A nagy földrajzi felfedezések kiindulópontja az Ibériai - félsziget, azon belül

is Portugália volt. A portugálok és szomszédjaik a spanyolok országaik kedvező fekvése

ellenére sem vehettek részt a levantei kereskedelemben, mert azt Velence kisajátította. A

26

Katona András: Kora Újkori Egyetemes Történelem (XV – XVIII. század). Nemzeti Tankönyvkiadó,

Budapest, 2008. 45 - 46 pp.

12

XVI. század elején ezt a jogot az Oszmán Birodalom terjeszkedése során

monopolszerződés formájában megerősítették. Ez a lépés a portugálokat déli, Afrika

partvonalai mentén történő, a spanyolokat pedig nyugat felé történő hajózásra

kényszerítette.27

A felfedezések azonban nem valósulhattak volna meg a reneszánsz korának tudományos

és technikai fejlődése nélkül. A földrajztudósok azt vallották, miszerint a szárazföldeket

víz veszi körül, így Afrika körülhajózható. Nélkülözhetetlen volt a Föld gömb alakjáról

szóló ókori elmélet felelevenítése is. Nagyon fontos tényező volt a navigáció (iránytű,

kvadráns, kézi keresztborda, asztrolábium, homokóra) fejlődése is. A XV. század

közepétől az új hajótípus, a karavella alkalmasabb volt a tengeri hajóutakra, úgynevezett

latin vitorlái miatt. A karakkok vagy portugálul naók nagyobb testű hajók voltak, ezért a

felfedezőutakon ezek szállították az ellátmány zömét. A karavellával szemben ezeknek

már nem kettő, hanem három árboca volt.28

A középkori viking hajósok valószínűleg X. század végi amerikai útjának emléke,

földrajzi ismereteik tárgyalt korszakunkban már feledésbe merültek az európai

birodalmakban. Ennek ellenére a portugál és spanyol hajósok a XV - XVI. század

fordulóján ismét kikötöttek az amerikai kontinens partjainál. A felfedezések

nyitóeseménye Kolumbusz Kristóf első újvilági útja volt (1492 - 1493), tetőpontja pedig a

Földet körülhajózó Magellán 1519-től 1522-ig tartó vállalkozása. „Hajnali két óra felé tűnt

fel a föld, amelytől mintegy 8 tengeri mérföld távolságban lehettünk. […] Péntek volt,

amikor egy szigetre értünk, amelyet indián nyelven Guanahani-nak [napjainkban a Bahama

szigetcsoport tagja – kiemelés tőlem] neveznek. Ott mindjárt meztelen bennszülötteket

pillantottunk meg. Martin Alonso Pinzónnak és fivérének, Vicente Yañeznek, a Niña

kapitányának kíséretében felfegyverzett csolnakokon kiszálltam a szárazföldre. […] Zöld

fákkal beültetett és vízben és mindenfajta gyümölcsben gazdag tájék tárult szemünk elé.

[…] Mindjárt odagyülekezett a sziget számos bennszülöttje. Felismervén, hogy oly

emberekkel állok szemben, akiket inkább lehet szeretettel, mintsem karddal megmenteni és

szent hitünkre téríteni, barátul akartam megnyerni őket s ezért némelyiknek piros sapkát és

üvegből való nyakláncot és más, értéktelen csekélységet ajándékoztam s ők ezeken fölötte

örvendeztek. Oly jó barátaink lettek, hogy öröm volt látni.” – írta útinaplójának

27

Katona, 2008, 46 - 47 pp. 28

Uo. 47 - 48 pp.

13

1492.október.11 - 12-ei bejegyzésében Kolumbusz a két addig egymás számára ismeretlen

kultúra első találkozásáról.29

A felfedezések nyomán megindult az újonnan felfedezett területek birtokbavétele. A

spanyol gyarmatosítás aranykora körülbelül 1502 és 1550 közé tehető. Az európai hódítók

érkezése természetesen nem jelentette azonnal az egész földrész birtokbavételét. A

tordesillasi szerződés már 1494-ben rögzítette az Atlantikum felosztását az ibériai

uralkodók között. Az egyezmény pápai közreműködéssel demarkációs vonalat jelölt ki a

Zöldfoki - szigetektől 370 tengeri mérföldre nyugatra, körülbelül a nyugati hosszúság 46.

fokánál. A megállapodás az 1479. évi alcaҫovasi szerződés alapelveit követte. Ezek az

alapelvek azonban a gyakorlatban némileg eltértek írott változatuktól, így az amerikai

területek hovatartozása miatt a következő évszázadokban gyakoriak voltak a helyi

háborúk.30

Az Újvilág elnevezés kezdetben csupán a közép - amerikai szigetekre és a déli

szubkontinens keskeny partvidékére korlátozódott. A szárazföld belsejének felderítése,

majd kiaknázása hosszabb folyamat eredménye volt. A spanyolok először Hispaniola

szigetén rendezkedtek be, ez a sziget vált további dél felé induló expedícióik

kiindulópontjául. Az észak felé tartó hajók pedig Kubából futottak ki.31

Az expedíciók következtében egymástól nem csupán földrajzi értelemben véve távoli

kultúrák találkoztak, ami a kölcsönös meg nem értés miatt gyakorta végződött tragédiával.

Az őslakosok hitvilágából sokszor az következett, hogy az európai emberek megnyerhető,

sőt egymás ellen felhasználható istenek. Ezzel szemben a konkvisztádorok barbárnak

tartották az indiánokat, másságukat negatív tulajdonságokkal azonosították (buták, lusták,

szemérmetlenek, babonás bálványimádók stb.). Ebből következett, hogy többnyire

szolgákként kívánták felhasználni őket. Amennyiben ez a terv csütörtököt mondott

kiirtották őket, de a legjobb esetben is igyekeztek betagozni őket a keresztény kultúrába.

Az erőszakos európai benyomulás – mint, ahogy azt az aztékoknál látni fogjuk –

hagyományos közösségeket rombolt szét és kultúrákat semmisített meg. A társadalmi

tragédiákat tovább tetézte az Európából behurcolt betegségek pusztítása a védtelen

29

Columbus úti naplója. Officina Nyomda-és Kiadóvállalat, Budapest, 1941. 8 - 9 pp. 30

Szilágyi Ágnes Judit: A spanyol gyarmatbirodalom. In: Poór János (szerk.): A kora újkor története. Osiris

Kiadó, Budapest, 2009. 394 p. 31

Uo. 394 p.

14

immunrendszerű indiánok között. A hódítók, amennyiben kevésbé fejlett, gyér lakosságú

népekkel találkoztak egyszerűen kiszorították őket korábbi lakóhelyükről. A népesebb

civilizációkkal a kulturális keveredés volt jellemző. Így jöttek létre a főleg Dél -

Amerikában jellemző kevert emberfajták: az indiánok és fehérek kapcsolatából származó

meszticek, a behurcolt fekete rabszolgák és a fehérek gyermekei a mulattok illetve a

feketék és indiánok utódai a zambók.32

Az amerikai földrész a vadászó - gyűjtögető népcsoportok mellett fejlett indián

birodalmak otthonául is szolgált. Az egyik ilyen civilizáció, melybe a spanyolok

belefutottak az aztékoké volt. A XII - XIV. században a mexikói területen meglehetősen

gyors ütemben kaleidoszkópszerű mozgások zajlottak le. Az átrendeződések mögött

valószínűleg klímaváltozás állhatott. A XII. századtól chichimék - tolték népek zúdultak

Mezo - Amerikába, és ellenőrzésük alá vették a kereskedelmi központokat és utakat.

Tolték, mixték, mexika, chichimék, taraszkó valamint maja kisállamok tűnnek elénk.33

A

Mexikó völgyébe benyomuló nahuatl nyelvű törzsek első hulláma során a toltékok

hajtották uralmuk alá Teotichuacánt. A XII. században a tenochca törzs követte őket, akik

a XIV. században (1325) létrehozták Tenochtitlán városát.34

Az első időkben még főként

zsoldosként jelentek meg különböző kisállamokban, és különös kegyetlenség jellemezte

őket. Katonanép voltak, de letelepedésük után egy ideig még különböző államok

adófizetőiként éltek.35

A későbbiekben Tenochtitlán más törzsekkel illetve városokkal

együtt törzsszövetséget alkotott, és a XV. század során egész Mexikó völgyére

kiterjesztette hatalmát, összeolvadt az ottani törzsekkel. Ez idő tájt a tenochcákat már

aztékoknak nevezték. Az Azték Birodalom fővárosából, Tenochtitlánból I. Montezuma

(1440 - 1469), Axayacatl (1469 - 1481) illetve II. Montezuma (1502 - 1520) uralkodók már

kiterjedt, különféle törzsi államokat irányítottak, amelyek a két óceán között elhelyezkedő

földrészt egészen a mai Nicaraguáig magukba foglalták.36

E hódítások nyomán tagolódott a

32

Katona,2008,54 - 55 pp. 33

Anderle Ádám: Latin - Amerika története. Pannonica Kiadó, 1998. 22 - 23 pp. 34

Wittman Tibor: Latin - Amerika története. Gondolat Kiadó, 1971. 27 p. 35

Anderle, 1998, 23 p. 36

Wittman,1971, 27 p.

15

mexikák társadalma pipiltinekre (urak) és macehualtínokra (köznép). A mexikák XV.

századi expanziója újabb klimatikus zavarokkal is összefügghetett, ugyanis az úgynevezett

„öt rossz aratás éve” után vált dinamikussá a hódítás politikája, a termelés mezo -

amerikai központjainak ellenőrzése céljából.37

Az aztékok bomló ősközösségi társadalma az öntözéses földművelésen alapult.

Legfontosabb növényük a kukorica volt. A bab, a paradicsom, a tök, a bors, a kakaó, a

gyapot és a dohány mellett még kaktuszféléket is termeltek. Egy évre mindig pihenni

hagyták a megművelt földeket. Termékeiket távoli területekre is eljutatták, és onnan

cserébe számukra fontos cikkeket, például kaucsukot szereztek be. Fejlett

kereskedelmükről leginkább városaik hatalmas piacai árulkodnak.38

„A fővárosban sok tér

van, ezeken piacot tartanak. A főtér a város középpontjában terül el, legalább kétszer

akkora, mint, Salamanca főpiaca s ezt a főteret köröskörül oszlopcsarnokok övezik. Nap

mint nap 60.000 ember jön itt össze, hogy adjon és vegyen. […] Mindent egybevéve, hogy

rövid legyek: Tenochtitlán vásárában mindent meg lehet kapni, ami egyáltalán terem s

olyan mennyiségben és oly kitűnő minőségben, ahogy éppen csak elképzelhető.” – írta V.

Károlyhoz címzett jelentésében Hernando Cortés.39

Az azték főváros piacának

37

Anderle,1998, 23 p. 38

Wittman, 1971, 27 - 28 pp. 38

Uo. 27 - 28 pp. 39

Hernando Cortés levelei V. Károly császárhoz. Officina Nyomda és Kiadóvállalat, Budapest, 1944. 64 - 65

pp.

16

sokszínűségéről áradozott krónikájában Bernal Díaz del Castillo is.40

Az árucserénél a

pénzt kakaóbab, nagyobb pénzegységként a lúdtoll szárába töltött aranypor helyettesítette.

Az aztékok egyetlen háziasított emlősállata a kutya volt. A réz és a bronz feldolgozása

csak későn jelent meg, és akkor is kizárólag kultikus célok szolgálatára, viszont magas

szinten művelték a szövést valamint a hímzést, ez utóbbi különösen kiemelkedő darabjai a

tollhímzések.41

Társadalmuk alapját az apajogú nemzetség, a calpulli képezte. Húsz calpulli volt,

Tenochtitlánban négy, ezeket a spanyolok később kerületeknek nevezték. A calpullinak

megvoltak a maga polgári és katonai vezetői, tagjai közösen művelték a földet, de már

létezett az egyéni földhasználat is.42

Az azték társadalomra nemcsak erős társadalmi

mobilitás, hanem hierarchikus tagoltság is jellemző volt. A katonai, politikai és egyházi

hatalom a mindenkori uralkodó (tlatoani) kezében volt. Az uralkodó nemzetség a tlatoque.

Erős arisztokrata elitként jelent meg a tetecuhtin (úr) csoportja, akik főként szolgálati

birtokokkal és nagyszámú szolgával rendelkeztek. A pipiltin, a „valakik” fiai sajátos

közép- és kisnemesi réteg. Sok tekintetben a spanyol hidalgo (hijos de algo) réteget idézte:

követek, adóvégrehajtók, az igazságügy tisztviselői alkották ezt a csoportot. A palotában

éltek, ellátást kaptak, ám rendelkeztek örökölhető földdel is. E réteg külön alcsoportját

képezte a cuauhpipiltin (a sas fiai), akik plebejus eredetű katona - kereskedő nemesi réteg

voltak. A közemberek csoportját (macehualtín) többnyire parasztok alkották. Adót fizettek,

és nem lehetett saját földjük. A közemberek külön csoportja volt a kézművesek, iparosok,

kereskedők (pochteca). Az ő fiúgyermekeik akár a pipiltin réteg tagjaivá is válhattak. A

társadalmi rétegek eltérő előjogokkal rendelkeztek, nemcsak ruházatuk különbözött

egymástól, hanem még iskoláik is. Az alávetettek társadalmait faluközösségekbe (calpulli)

szervezték. Ezeket a településeket földművesek, kézművesek és kereskedők (úgynevezett

bérlők) lakták, akik amellett, hogy adót fizettek munkakényszerrel is szolgálták a

birodalmat. A hadifoglyokból lett rabszolgák – amennyiben nem végezték

40

Bernal Díaz del Castillo: Új - Spanyolország meghódításának hiteles története. In: Salvador Bueno –

Miguel León - Portilla: Így látták. Indián és spanyol krónikák. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992. 348 -

351 pp. 41

Wittman, 1971, 28 p.

42Uo. 28 p.

17

emberáldozatként – bizonyos feltételekkel felszabadíthatták magukat. Megjelent egyfajta

örökös szolga (mayeque) csoport is.43

A vallás szerepe rendkívül nagy volt a társadalmi

rend és az állam fenntartásában. A papok isteni erők közvetítésével váltak meghatározó

erővé. Gyónás, bűnbocsánat, böjtök és áldozatok töltötték be az azték ember mindennapi

életét. Gyakori volt az emberáldozat is, gyakran ezek „alapanyagának” beszerzéséért

viseltek háborút. A közhiedelemmel ellentétben, amely még napjainkban is szinte

kizárólag az aztékokra asszociál, ha emberáldozatot bemutató ősi vallásokról beszélünk, ez

a szokás Amerika más bennszülött civilizációi körében is ismert volt. Ezen népekről és

rítusaikról Vassányi Miklós 2016-ban kiadott forrásgyűjteménye nyújt bővebb

tájékoztatást.44

Az emberáldozat bemutatásának az idők folyamán különböző formái

alakultak ki. „A végrehajtás módja [az emberáldozaté – kiemelés tőlem] közönségesen az

volt, hogy az áldozatnak felhasították a mellét, és a még dobogó szívét kitépték, a testet

pedig meglódították, hogy leguruljon a templom vértől csatakos lépcsőjén. Ez

mindennapos szertartás volt azokon az ünnepeken, amelyeket ennek a bálványnak meg a

többinek szenteltek.” – írta Juan de Tovar jezsuita szerzetes az egyik azték istenség,

Huiezilopochtli tiszteletére bemutatott rítusról.45

Az atya krónikájában ezen kívül még

számtalan egyéb emberáldozati módszert ismertet, valamint említést tesz arról is, hogy az

aztékok gyakran elfogyasztották áldozataik húsát. A vallási rítusok célja a természeti erők

kiengesztelése vagy megnyerése volt.46

Mindezek ellenére az Azték Birodalom laza

szövetű, kevésbé uniformizált, sajátos föderatív jelleget mutató állam volt, ahol a legyőzött

helyi hatalmak presztízse megmaradt. A meghódított államok adókkal és szolgálatokkal

voltak kötelesek szolgálni Tenochtitlánt. Ez lehet az oka, amiért e birodalom elitjei

meglehetősen gyorsan és jól szót értettek a nyugat - európai feudalizmus intézményeit,

illetve viszonyrendszereit átültetni akaró spanyol hódítókkal.47

A több mint húsz templompiramis magas színvonalú építőművészetről tanúskodik. Az

azték szobrászat szintén nem szépségével, hanem monumentalitásával tűnik ki. Festészetük

szorosan összefüggött az írásmódjukkal, amely átmenet a képírás és a hieroglifa között. Az

43

Anderle, 1998, 24 p. 44

Vassányi Miklós: Szellemhívók és áldozárok. Sámánság, istenképzetek, emberáldozat az inuit (eszkimó),

azték és inka vallások írásos forrásaiban. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2016. 45

Juan de Tovar: Azték Krónika. Helikon Kiadó, 1986.135 p. 46

Wittman, 1971, 29 p. 47

Anderle,1998, 25 p.

.

18

azték számrendszer kevésbé volt fejlett, mint a maja. Kétféle naptár létezett: egy

mindennapi használatra szánt valamint egy vallási. Ismerték a napfogyatkozást, napórát

használtak. Időszámításuk minden ötvenkettedik évben pótolta a hiányzó napokat. Innen

származik ennek az évnek a világvége szerepe az azték lételméletben, ugyanis

meggyőződésük volt, hogy ilyenkor súlyos katasztrófák pusztítják el az emberiséget.48

Többek között egy ehhez hasonló közhiedelemnek köszönhette kezdeti sikereit

Hernando Cortés is. Ahogy az előző alfejezetben már említettem, Cortés 1519-ben végül

Diego Velázquez kormányzó engedélye nélkül távozott Kubából, majd kötött ki

Tabascónál, ahol a helyi őslakosoktól hallott először II. Montezuma birodalmáról. Az azték

uralkodó közben maga is tudomást szerzett az új jövevényekről, és követséget küldött az

immár a totonákok földjén lévő spanyolokhoz.49

„Értesülvén [Montezuma – kiemelés

tőlem], küldte is gyorsan a követeket. Mintha azt gondolta volna, hogy Kecalkoatl atyánk a

jövevény. Szíve mélyén azt érezte, ő maga jön ide, jön, hogy elfoglalja helyét a trónon.

Mert ezt fogadta meg annak idején, amikor távozott. Elküldte Moktezuma ötüket, hogy

menjenek elé, hogy ajándékokat nyújtsanak át neki.” – számolt be egy indián kódex a

spanyolok érkezésének híréről és annak fogadtatásáról az azték udvarban.50

A követek

feladata többek közt az volt, hogy kiderítsék az érkezők személyazonosságát, szándékait,

majd megpróbálják lebeszélni őket Tenochtitlán meglátogatásáról. Az idegeneknek küldött

gazdag ajándékok azonban éppen hogy felcsigázták a spanyolok érdeklődését. Az arany

utáni mohó sóvárgásukban hajlandóak voltak minden várható veszélyt vállalni.51

Az a kérdés, hogy II. Montezuma miért nem vetette be azonnal hatalmának minden

eszközét rejtély, bár magyarázatul szolgálhat az az ősi jóslat, mely szerint a Tollaskígyó

isten, Quetzalcoatl egyszer majd visszatér kelet felől, szakállas fehér bőrű kísérőivel. A

jóslat időpontként az „1 cső” elnevezésű évet jelölte meg, amely ötvenkét évenként

ismétlődött. 1519 pedig éppen egy ilyen év volt.52

Cortés azért, hogy megtörje legénysége ellenállását valamint megelőzze a szökést az

egész flottát feldaraboltatta és elégetette. Senkinek sem maradt választása. A sereg indián

szövetségesei társaságában 1519.augusztus.16-án indult el Cempoalából. Cortés

megfogadta azt a tanácsot, hogy válassza a Mexikó felföldjére vezető legnehezebb

útvonalat. Ez az út elkerülte az aztékok által használt főútvonalakat valamint átvezetett 48

Wittman,1971, 29 p. 49

Otto Emersleben: Az arany országai. Kossuth Könyvkiadó, 1985. 28 - 30 pp. 50

Moktezuma utasítást ad a követeknek. In: Bueno – León - Portilla,1992, 51 p. 51

Emersleben,1985, 30 p. 52

Uo. 30 p.

19

Tlaxcalán, amely ez idáig képes volt megőrizni függetlenségét Montezuma uralmától.

Cortés abban reménykedett bennük sikerül új szövetségesre találnia. A tlaxcalaiakkal

folytatott tárgyalások azonban egyáltalán nem bizonyultak könnyűnek. Katonai

összecsapásokra is sor került, ám végül sikerült békét kötni. A tlaxcalaiak szövetséges

társakként a legnehezebb helyzetekben is megállták helyüket, ezért a spanyol

gyarmatosítás után előjogokban részesültek.53

Időközben az azték uralkodó újabb küldöttsége érkezett a hódítókhoz gazdag

ajándékokkal megrakodva, de immár II. Montezuma fenyegetését is tolmácsolva, miszerint

erős seregével megsemmisíti a spanyolokat, ha azok tovább menetelnek Tenochtitlán felé.

Cortést azonban már nem lehetett megállítani, folytatta útját, majd hamarosan megérkezett

a fővárostól mindössze nyolcvan kilométerre fekvő Cholula városába. A nagy sereg láttán

a város megnyitotta kapuit. A lakosok az uralkodó parancsára állítólag le akarták

mészárolni Cortést és seregét, ám Malinche véletlenül tudomást szerzett a tervről.54

„Az

elkövetkező három napban egyre kevesebb élelmiszert kaptunk. A város urai sem igen

mutatkoztak előttem. Akkor jelentkezett tolmácsnőm – aki a Tabascó folyam környékéről

való indiánnő, - azzal a hírrel, hogy egy tlascalai nőtől megtudta: a város határában

Montezumának hatalmas hadserege áll, a cholulaiak viszont asszonyaikat, gyermekeiket,

jószágaikat már eleve biztonságba helyezték, mert az a szándékuk, hogy meglesnek és

kiirtanak bennünket. […] Azonnal kiadtam a parancsot, hogy feltűnés nélkül fogjanak be

egy járókelőt, aki arra megy. Behozták az embert s én Aguilar tolmácsom útján

kikérdeztem. Ugyanazt árulta el, amit a tlascalai asszony tolmácsnőmnek.” – írta a

történtekről Cortés.55

Az „árulás” miatt érzett csalódottságukban és haragjukban a

53

Emersleben, 1985, 31 - 43 pp. 54

Uo. 43 - 44 pp. 55

Hernando Cortés levelei V. Károly császárhoz,1944, 38 - 39 p

20

spanyolok valamint tlaxcalai szövetségeseik mintegy 3000 - 6000 embert mészároltak le

Cholulában. Cortés csak azután vetett véget az öldöklésnek, amikor a várost már teljesen

kifosztották. A vérfürdővel elérte célját, ugyanis az Azték Birodalom tartományaiban páni

félelem fogott el mindenkit.56

A cholulai események ellenére II. Montezuma nem rendelte el a főváros védelmét,

annak ellenére sem, hogy ezt a lakosság többsége egyenesen követelte. 1519. november. 8-

án az addig népe körében istenként tisztelt azték uralkodó fényes pompával fogadta a

mintegy négyszáz főnyi spanyol kalandort és vezetőjüket. A hódítókat ezután ünnepélyes

menetben bevezették a városba, majd a nagy templompalotában helyezték el őket. A

spanyolok csupán egy apró kis csoportot képeztek az óriási városban, ahol a közelebbi és

távolabbi környéket is beleértve kereken egymillió ember élt. A tlaxcalai segédcsapatokat a

cholulai események hatására Cortés ötezer főre csökkentette, ráadásul az ellenséges

indiánok nem léphettek Tenochtitlán területére. A kiszolgáltatott helyzet orvoslására

Cortés november 14-én meggyőzte az azték uralkodót és udvartartását, hogy költözzön át

az ő lakóhelyére, ezzel gyakorlatilag túszul ejtve II. Montezumát. Lépésével sakkban tudta

tartani az azték népet, és átvette az uralmat a birodalom felett.57

A konkvisztádorok

rávetették magukat az uralkodó kincstárára, és megkezdődött az osztozkodás.58

Miután Cortés a Velázquez kormányzó által ellene küldött hajóhadat felmorzsolta, az

események drámai gyorsasággal követték egymást. A vezérkapitány távolléte alatt ugyanis

hatalmas felkelés tört ki Mexikóban,59

miután a Tenochtitlánban hátrahagyott Pedro de

56

Emersleben, 1985, 44 p. 57

Uo. 44 p. 58

Wittman, 1971, 51 p. 59

Uo. 51 - 52 pp.

21

Alvarado megtámadta és lemészároltatta a Huiezilopochtli isten tiszteletére tartott Toxkatl

ünnepen résztvevő bennszülötteket.60

Cortés megpróbálta felhasználni II. Montezumát a

nép lecsendesítésére, de az uralkodóval saját népe nyíl- és kőzápora végzett. A spanyolok

kénytelenek voltak nagy veszteségek árán kivonulni Tenochtitlánból (1520. június. 20,

noche triste, szomorú éjszaka). A megfogyatkozott expedíció Tlaxcalába vonult vissza.

Cortés az indián törzsek megosztásával, egymás ellen fordításával illetve a tlaxcalaiak és a

toltékok támogatásával semlegesítette az ellenséges őslakosságot. Segítségére volt még,

hogy ekkoriban ütötte fel a fejét az aztékok között a himlő, amibe többek között az új

uralkodó, Cuitláhuac is életét vesztette.61

A Tenochtitlán elleni hadjárat végül csak 1521 januárjában indult meg. Cortés több ezer

főt számláló indián segédcsapattal vonult az azték főváros ellen, és az azt körülvevő tóra

építtetett hajókkal elzárta a külvilágtól. A várost ellátó vízvezeték megsemmisítése, az

élelmiszer utánpótlási vonalak elvágása valamint a tomboló járvány végleg megpecsételte

az aztékok sorsát. Több hónapnyi ostrom után 1521 augusztusában a spanyolok betörtek

Tenochtitlánba, de még ekkor is ellenállásba ütköztek. A földeket az encomienda62

60

Vérengzés a főtemplomban Toskatl ünnepén. In: Bueno – León - Portilla, 1992, 96 p. 61

Wittman, 1971, 52 p. 62

Az encomienda a spanyol konkvisztádoroknak adott királyi privilégium meghatározott számú indián

munkájára vagy adójára, és egy vagy két „életre” adományozták. A kedvezményezett encomendero cserébe

az őslakosok keresztény hitre történő nevelését vállalta.

22

rendszer keretein belül szétosztották egymás között. A túlélő indiánokat munkára

kényszerítették, megjelentek a keresztény térítők. Mexikó meghódítása befejeződött.

Hernando Cortés 1521 végén V. Károlytól elnyerte az Új - Spanyolország főkapitánya

címet, majd ezután az újonnan meghódított területen bevezették a spanyol közigazgatást.

1523-ban létrehozták a városi hatóságokat, 1527-ben pedig létrejött Mexikóban az

Audiencia. A XVI. században az itt talált kincsek és a magasabb civilizáció adta

lehetőségek elhomályosították az Antillák jelentőségét.63

Összegezve az e fejezetben leírtakat, láthattuk, hogy Hernando Cortés egyike volt

azoknak a korszakban tipikus fiatalembereknek, akik kalandot és legfőképp

meggazdagodási lehetőséget láttak az Újvilágban, és céljaik megvalósítása érdekében nem

voltak restek áthajózni az óceánt. Az Azték Birodalom meghódításának sikerében

nyilvánvalóan valamennyit közrejátszhatott a Quetzalcoatl isten visszatéréséről terjengő

jóslat, ám véleményem szerint az események alakulásában nagyobb jelentőséggel bírt az

aztékok által leigázott népek birodalom iránt érzett haragja. II. Montezumának nem

sikerült (esetleg nem is állt szándékában) erős, összetartó törzsszövetséget létrehozni a

környező őslakossággal, a meghódított területeket csupán adóalanyokként kezelte. Az

államszervezet nem volt olyan szigorú, mint például az inkáknál. A meghódított népek

egyfajta felszabadítókként tekintettek az érkező spanyolokra, akik amennyiben később

esetleg uraikká is válnak, valószínűleg vonzóbb alternatívát nyújtottak az aztékoknál. A

konkvisztádorok későbbi kegyetlenkedései, a spanyol állam elnyomó politikája azonban

nem az ő bűnük, hiszen ezek az emberek az 1519 és 1521 között eltelt két évben még csak

nem is sejthették, hogy a saját pusztulásukhoz asszisztálnak egy mindenre elszánt idegen

hatalom képviselői mellett.

63

Wittman, 1971, 52 p.

23

2.fejezet

Doña Marina (La Malinche): áruló vagy áldozat?

2.1: Malinche szerepe Mexikó meghódításában és gyarmatosításában

Munkám ezen részében a rendelkezésre álló szakirodalom és források segítségével

megkísérlem valamelyest eloszlatni a Malinche alakja köré szövődött mítoszt, felszínre

hozva ezzel egy kivételes fiatal lány megpróbáltatásokkal teli életútját. A fejezet végére

pedig remélhetőleg a címben feltett kérdésre is választ találunk. Azonban kezdjük azzal,

hogy ki is volt valójában Hernando Cortés legfőbb segítőtársa és hogyan vált azzá?

Malinche életének csak nagyon kis szeglete jól dokumentált, 1519 előtti valamint 1524

utáni sorsáról mai napig nehéz megbízható képet festenie az iránta érdeklődő történésznek.

Még születési dátuma is kérdéses: valamikor 1502 és 1505 között jött világra Malinalli

néven az Azték Birodalom délkeleti határán fekvő Paynalla tartományban. A korábbi

születési dátum azért tűnik elfogadhatóbbnak, mivel erősen kétségbe vonható, hogy egy

mindössze tizennégy esztendős lány rendelkezhetett-e azzal a tudással és bölcsességgel,

amely végül nélkülözhetetlenné tette őt a konkvisztádorok számára. Ám a későbbi évszám

mellett is szólnak érvek: többek között az, hogy az indián társadalmakban a gyermekeknek

korán fel kellett nőniük.64

Szülei egyetlen gyermeke volt, nemesi származású. Édesapja

törzsük caciquéje (helyi vezetője) volt, ám Malinche még kisgyermek volt, amikor

meghalt. Mivel a törzs törvényei lehetővé tették női vezetők megválasztását, Malinche vált

apja örökösévé. Özvegyen maradt édesanyja hamarosan újra férjhez ment egy

nemesemberhez, akitől fia született. A házaspár elhatározta, hogy fiuk jövőjének

biztosítása érdekében megszabadulnak a nő előző házasságából született lányától. Az anya

egy hasonló korú gyermekszolga holttestével eljátszotta Malinche halálát, ám

64

Mildred Boyd:In Defense of Malinche. In: Guadalajara - Lakeside, Vol.23, No.11, 2007.

http://www.chapala.com/chapala/ojo2007/defensemalinche.html (letöltve: 2018.01.02)

http://www.chapala.com/chapala/ojo2007/defensemalinche.html%20(letöltve:%202018.01.02

24

mindeközben a kislányt titokban rabszolga - kereskedők kezére játszotta át. A kereskedők

pedig továbbadták őt Tabascó maja caciquéjének.65

Az egykori indián előkelőség leánya tehát rabszolgasorba került, ahol aztán

valószínűleg majd’ egy évtizedet töltött. Mindeközben a közeli Kuba szigetén 1519

februárjában a lány életét is gyökeresen átalakító események sorozata vette kezdetét. Egy

kalandvágyó fiatal spanyol, Hernando Cortés tizenkét hajójával a kormányzó, Diego

Velázquez engedélye nélkül titokban kifutott a tengerre. Az expedíció hamarosan

megérkezett a Yucatán - félszigetre, ahol a konkvisztádor nem kis meglepetésére a helyi

őslakosok mellett két honfitársába is belebotlott. Jerónimo de Aguilar és Gonzalo Guerrero

1511-ben szintén kalandorokként érkeztek az Újvilágba, ám hajójuk elsüllyedt, ők ketten

pedig maja indiánok fogságába estek. Aguilar rabsága évei alatt kiválóan elsajátította fogva

tartói nyelvét, ezért Cortés első tolmácsaként csatlakozott a spanyol csapathoz. A másik

férfi időközben megnősült és családot alapított, így ő a majákkal kívánt maradni.

Érdekességként megjegyezném, hogy Gonzalo Guerrero olyannyira megkedvelte a

bennszülötteket, hogy 1536-ban egykori honfitársai fegyverei végeztek vele, amikor egy

csatában felesége népének oldalán szállt harcba a gyarmatosítók ellen.66

Amikor 1519-ben Hernando Cortés hajói kikötöttek a Yucatán - félszigeten katonai

összecsapásokra is sor került a térség őslakosaival, amelyek végül spanyol győzelemmel

zárultak. A helyi urak ajándékokkal – köztük húsz rabszolgalánnyal – kedveskedtek az

idegeneknek a békéért cserébe. Ezen lányok egyike volt Malinalli. A spanyolok a lányokat

először megkeresztelték, mielőtt szétosztották egymás között. Malinalli a keresztségben a

Marina nevet kapta, de mivel az indiánok nyelvében nem szerepelt r hang nevét ők

Malinának ejtették, amihez hozzátették a tiszteletet kifejező –tzin ragot (Malintzin). A

spanyolok ezt értették Malinchének, végül a fiatal nő ezen a néven őrződött meg az utókor

számára.67

A konkvisztádorok egymás között Doña Marinaként emlegették, ami arra utal,

hogy elismerték nemesi származását. Az indiánok Cortést is „Malintzin kapitánynak”

65

Lévesque, 2007, 12 p. 66

Philip L. Russel: The History of Mexico: From Pre-Conquest to Present. Routledge, New York – London,

2010. 16 p. 67

Lévesque, 2007, 12 p.

25

hívták, talán azért, mert ő és tolmácsa elválaszthatatlanok voltak, és a duális azték

világnézetben együvé tartoztak.68

Az expedíció érkezésének híre hamar eljutott az Azték Birodalom fővárosába,

Tenochtitlánba is. Az uralkodó, II. Montezuma gazdag ajándékokkal felszerelt követeket

küldött, akik feladatai közé tartozott, hogy minél többet megtudjanak az újonnan

érkezettekről és szándékaikról.69

A diplomatákat a spanyolok szívélyesen fogadták, ám ez

nem gátolta meg Cortést abban, hogy minden lehetséges módon fitogtassa erejét a

bennszülöttek előtt.70

Az aztékok úgy megrémültek a hajón tapasztaltaktól, hogy szó

szerint visszamenekültek Tenochtitlánba. Egy korabeli indián krónika rögzítette uruknak

tartott beszámolójukat: „… Rémületére volt [Montezumának – kiemelés tőlem][…] amint

hallotta, hogyan dörög az ágyú, hogyan visszhangzik a döreje, és hogy elájul és

megsüketül tőle az ember. […] Amikor a lövés eldördül, valami kőgolyóféle jön ki a

belsejéből: tűzeső hull, szikrákat szór, és a belőle felszálló füst nagyon büdös, posványos

mocsárként bűzlik, az agyvelőig hatolva rosszullétet okoz. Ha pedig egy halomra céloz,

belefúródik, szinte széthasítja, és ha fára, azt szilánkokra roncsolja […] Harci öltözékük [a

spanyoloké – kiemelés tőlem] vasból van […] „Szarvasaik” hordják őket a hátukon, olyan

magasak, mint a háztetők. Mindenütt be van burkolva a testük, csak az arcuk látszik ki.

Fehérek, mintha mészből volnának […] Hosszú a szakálluk […] Kutyáik pedig óriásiak,

lobogó és lapos fülűek, nagy, lógó nyelvűek; a szemük tüzet vet, szikrát szór, a szemük

sárga […] Amikor mindezt halotta Moktezuma, nagy félelemmel telt el, és mint akinek

elállt a szíve, összeszorult a szíve, lesújtotta a szorongás.”71

A megtapasztalt élmények

után az aztékok számára immár nyilvánvalóvá vált, hogy az idegenek nem e világból

származnak, hanem minden bizonnyal istenek.

Az osztozkodás során az immár kereszténnyé lett Marina először Alonso Hernández de

Puertocarrerohoz került. Cortés csupán azután vette magához a lányt, miután fény derült

68

Dr. Frances Karttunen: Making Herself Indispensable, Condemned for Surviving: Doña Marina.

http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-1 (letöltve: 2018.01.02)

69Russel, 2010, 17 p.

70Cortés meg akarja ijeszteni az indiánokat. In: Bueno – León - Portilla,1992. 56 - 57 pp.

71Amit a követek láttak. In: Bueno – León - Portilla, 1992, 58 - 59 pp.

http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-1%20(letöltve:%202018.01.02

26

arra, hogy ő lehet a kialakult nyelvi akadályok feloldója.72

Tabascó környékén húzódott

ugyanis a maja és nahuatl nyelv választóvonala.73

A II. Montezuma által küldött követek

szavait Aguilar már nem értette, Marina azonban igen.74

Ettől a naptól kezdve Marina,

Aguilar és Cortés egyfajta „szóláncként” kommunikált az őslakossággal. Cortés spanyolul

beszélt Aguilarhoz, aki maja nyelven elmondta kapitánya mondanivalóját Marinának, ő

pedig végül nahuatl nyelven tolmácsolta azt. Aguilar közreműködése azonban hamarosan

feleslegessé vált, tudniillik Marina gyorsan elsajátította új gazdája anyanyelvét.75

Igazán

pótolhatatlan segítőtárssá akkor vált, amikor kiderült, hogy nem csupán beszéli a helyiek

nyelvét, de jól ismeri a szokásokat, hiedelmeket, politikai berendezkedéseket is.76

A

vezérkapitány nagy becsben tartotta Marinát, ám ez nem feltétlenül a szerelem vagy a

szimpátia jele volt részéről. A lány egyszerűen hasznos volt. A XVI. századi spanyol

nyelvben a lengua (nyelv) szót a tolmács szinonimájaként is használták. Mindez arra utalt,

hogy a tolmács nem számított önálló személynek, csupán gazdája vagy megbízója

kommunikációs eszközének, akinek feladata pusztán annyi, hogy közölje mások

gondolatait. Valószínűsíthető, hogy nem Marina volt az egyetlen indián tolmács az

Újvilágban, mégis ő az egyetlen személy, akinek nevét megőrizte a történetírás. Továbbá

számtalan nőtársa jutott az övéhez hasonló sorsra. Marina talán abban különbözött a

72

Karttunen. http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-1 (letöltve: 2018.01.02)

73Boyd, 2007.

74Lévesque, 2007, 27 p.

75Karttunen. http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-1 (letöltve: 2018.01.02)

76Boyd, 2007.



27

többiektől, hogy feladata nem csupán a spanyol szavak lefordítása volt. Mondandóját úgy

kellett megfogalmaznia, hogy Cortés szavait az aztékok saját kulturális kontextusukon

belül értelmezni tudják. A dolgok fogalmiságát kellett lefordítania. Bizonyos, hogy a

lánynak nem volt más választása, mint hogy a spanyolok érdekét szolgálja. Lehetséges,

hogy felismerte, hogy a vezérkapitány mellett betöltött szerepe hatalommal jár, így

kulcsszerepet tölthetett be a hódítás folyamatában.77

Marina idővel Hernando Cortés tolmácsából és tanácsadójából a szeretőjévé vált,

kapcsolatukból fiúgyermek született, Martin Cortés. Habár Cortés név szerint csupán

egyszer említi gyermeke anyját V. Károlyhoz írott leveleiben, az évek során mégis számos

jelét adta annak, miszerint nagyra becsüli Doña Marinát. Az első és legfontosabb, hogy

elismerte, és saját apja, Don Martin Cortés után nevezte el közös fiukat. Mexikói

kormányzósága alatt számtalan földadományban részesítette, amely azért kiemelt

fontosságú tett, mert Marina nem tartozott a spanyol elithez, akiknek automatikusan járt új

- spanyolországi birtok. Végül, de nem utolsósorban mielőtt visszatért volna

Spanyolországba, jó nevű férjet szerzett neki egy Don Juan Jaramillo nevű hidalgo

személyében.78

Cortés Marinától hallott először a tlaxcalai indiánokról, akiknek a térségben

egyedüliként sikerült visszaverniük az azték seregek támadásait. A vezérkapitány

elhatározta, hogy szövetségeseivé teszi őket. Mint tudjuk a terv elméletből gyakorlatba

történő átültetése nem ment zökkenőmentesen, harcokra került sor. A végül mégis

létrejövő spanyol - tlaxcalai szövetség megvalósulásában a tolmácsnőnek nagy szerepe

volt. Ám Marina nem csak a harcoló felek lecsendesítésében szolgálta a spanyolokat: az

expedíció papját, Olmedo atyát kísérve segített bennszülött nyelvre átültetni a

kereszténység tanait. A lány olyan jól végezte a feladatát, hogy Tlaxcala négy ura nemcsak

hogy engedélyt adott a konkvisztádoroknak istenszobraik ledöntésére, de mindannyian

meg is keresztelkedtek.79

77

Lantos Adriána: Malinche a tolmács: Az értelmezett értelmező. In: Menczel Gabriella – Végh Dániel

(szerk.): A szőnyeg visszája. A spanyol nyelvű irodalmak és a fordítás. Palimszeszt Kulturális Alapítvány,

Budapest, 2009. 72 - 73 pp. 78

Cordelia Candelaria: La Malinche, Feminist Prototype. 4 p.

http://www.latinamericastudies.org/aztecs/Malinche.pdf ( letöltve:2018.01.03) 79

Lévesque, 2007, 35 - 38 pp.

http://www.latinamericastudies.org/aztecs/Malinche.pdf%20%20(%20letöltve:2018.01.03

28

Szükséges megjegyezni azonban, hogy Marina diplomáciai tehetsége mellett az aztékok

által leigázott népek birodalommal szembeni ellenérzései is segítették a spanyolokat abban,

hogy komplett indián közösségeket nyerjenek meg maguknak szövetségesekül. Tudniillik

Tenochtitlán jóléte és katonai hatalma az 1428 és 1440 között regnáló Itzcoatl vezette

hódítások eredménye volt. Szövetségre lépett Texcoco királyával, hogy megalapíthassák az

úgynevezett „hármas szövetséget”, amely aztán a későbbiekben létre is jött Tenochtitlán,

Texcoco valamint Tlacopan (Tacuba) részvételével. Az azték hatalom kiteljesedésének

másik fontos tényezője Tlacaelel királyi tanácsos, aki jelentősen megreformálta a törzs

politikai, vallási, társadalmi és gazdasági szerkezetét. Itzcoatl és tanácsadója a hadviselés

misztikus eszméjének adóztak, és valamennyi nép meghódítására alkalmasnak tartották az

aztékokat. Ennek célja részben az volt, hogy kiterjesszék Tenochtitlán uralmát, továbbá

foglyok ejtése, az emberáldozatok számára. Bár nem Tlacaelel kezdeményezte, hogy a

papok emberi vérrel tanúsítsanak tiszteletet az isteneknek, de kétségkívül őt is felelősség

terheli, amiért ez a felfogás gyökeret eresztett az azték vallásban. Mert bár bizonyított tény,

hogy a Mexikói - öböl környékén nem az aztékok honosították meg az emberáldozatot, de

egyetlen őket megelőző nép sem alkalmazta ezt a rítust ilyen gyakran. Tlacaelel Itzcoatl

halála után előbb I. Montezuma, majd Axayacatl tanácsadójává vált, és akárcsak elődjüket

őket is sikerült meggyőznie arról, hogy az a küldetésük, miszerint ki kell terjeszteniük

Huitzilopochtli isten hatalmát, ezáltal gondoskodva arról, hogy mindig legyen elég

feláldozni való fogoly. Ennek hatására az aztékok kiterjesztették hatalmukat a Texcoco - tó

partján fekvő többi városállamra is. Az aztékok növekvő hatalmától megriadt más

városállamok szövetségre léptek Tenochtitlánnal, és hűségadót fizettek. Később az aztékok

kelet felé, a Mexikói - öböl partvidéke felé vették útjukat, ahol többek között Cempoala

lakossága is meghódolt és hűbért fizetett. A spanyol hódítás folyamán Hernando Cortés

óriási hasznot húzott a cempoalai lakosok aztékgyűlöletéből. Az azték hadsereg ezután

délnek fordult, és eljutott egészen a mai Guatemaláig, egyes források szerint viszont még a

Panama - földszorost is sikerült elérniük. Érdekes módon azonban – bár a hadifölényük

megvolt – a szomszédos Tlaxcalát sohasem hódították meg. A két nép állandó

hadiállapotban állt egymással, ami olyan féktelen gyűlöletet keltett a tlaxcalaiakban, hogy

amikor a spanyolok felbukkantak a vidékükön ők váltak leghűségesebb indián

29

szövetségeseikké, mert abban reménykedtek, hogy az európaiak segítségével végre

megszabadulhatnak ősi ellenségüktől.80

Hernando Cortés és immár 6000 tlaxcalai indiánnal kibővült serege tovább menetelt a

főváros felé. Útjuk egy azték adófizető városon, Cholulán keresztül vezetett, amely hosszú

idő óta egyfajta vallási zarándokhelyként funkcionált az őslakosok számára.81

Mint

ismeretes Marina derített fényt a cholulai lakosok spanyolok ellen készülő merényletére,82

valamint ő tolmácsolt azon a meghatározó napon is, amikor Cortés seregeivel bevonult az

azték fővárosba, és először találkozott személyesen II. Montezumával.83

Amikor Cortés

rövid időre elhagyta Tenochtitlánt azért, hogy leszámoljon a Velázquez kormányzó által

ellene küldött Nárvaez-szel Marinát a városban hagyta. Így a tolmácsnő szemtanúja volt a

Pedro de Alvarado és emberei által elkövetett mészárlásnak.84

Mint ismeretes Cortés

távollétében az aztékok engedélyt kértek a helyetteséül hátrahagyott Alvaradotól egy

vallási ünnepség megtartására. A kapitány engedélyt adott, ám az ünneplés hamarosan

tragédiába torkollott, ugyanis Alvarado és emberei váratlanul az indiánokra törtek, és

brutális öldöklésbe kezdtek. A visszatérő Cortésnek Alvarado megelőző csapásként

indokolta a támadást, mondván, tudomására jutott, hogy az aztékok az ünnep leple alatt

merényletre készülnek a spanyolok ellen. A mészárlás természetesen nem maradt

következmények nélkül. Az aztékok megostromolták a spanyolok szálláshelyét, és ezzel

egy hónapig tartó elkeseredett harc vette kezdetét az őslakosok és a konkvisztádorok

között, amely végül 1520. június. 20-a éjjelén, a „szomorú éjszakán” Cortés nagy

veszteségek árán történő kivonulásával ért véget.85

Marina mind a zavargásokat, mind a

„szomorú éjszakát” épségben átvészelte. Amíg Cortés betegen feküdt a menekülés közben

80

Miguel León - Portilla: Az Azték Birodalom. In: Bueno – León - Portilla, 1992, 19 - 23 pp. 81

Philip L. Russel: The Essential History of Mexico: From Pre-conquest to Present. Routledge, New York –

London, 2015. Oldalszám nélkül. 82

Hernando Cortés levelei V. Károly császárhoz. Officina Nyomda és Kiadóvállalat, Budapest, 1944. 38 - 39

pp.

83Cortés és Moktezuma párbeszéde. In: Bueno – León - Portilla, 1992, 89 - 91 pp.

84Az Aubin Kódex beszámolója az öldöklésről. In: Bueno – León - Portilla, 1992, 106 - 107 pp.

85Russel, 2015. Oldalszám nélkül.

30

szerzett sebeitől, Marinát helyettesei szolgálatára vezényelték, miszerint segítse a

haditervek kidolgozását.86

A lány nélkülözhetetlenné vált Cortés számára: mi sem

bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy a vezérkapitány bizalmas tanácsadóját azután is

maga mellett tartotta miután leigázta az aztékokat, sőt spanyol felesége is Új -

Spanyolországba költözött. Az Azték Birodalom leigázására végül 1521-ben került sor.

Marina urával tartott annak további felfedezőútjaira is, többek között a csaknem

tragédiával végződő hondurasi expedícióra is.87

Ezen az expedíción a lány találkozott

régen látott anyjával és immár felnőtt öccsével. „ Én magam ismertem az édesanyját és az

öregasszony fiát és a féltestvérét [Doña Marináét - kiemelés tőlem], amikor már felnőtt, és

a várost irányította édesanyjával közösen, ugyanis az öreg hölgy második férje meghalt.

Amikor kereszténnyé lettek az öreg hölgyet Martanak, a fiút Lázaronak nevezték. […]

Amikor Cortés Coatzacoalkos városában volt maga elé hívatta ennek a tartománynak az

összes caciquéjét, azért hogy beszédet tartson számukra szent vallásunkról, és jó

elbánásukról, és a caciquék között, kik összegyűltek ott volt Doña Marina édesanyja illetve

féltestvére, Lázaro. […] Ezek a rokonok nagyon féltek Doña Marinától, mert azt gondolták,

hogy értük küldet, azért, hogy a halálba küldje őket, és sírtak. Amikor Doña Marina

könnyek között látta őket, megvigasztalta őket, és mondta nekik, hogy ne féljenek […]

megbocsájtotta nekik, amit tettek, és sok arany ékszert valamint ruhát adott nekik, és azt

mondta térjenek vissza városukba, és elmondta, hogy Isten nagyon kegyes volt hozzá

abban, hogy felszabadította a bálványok imádása alól, és kereszténnyé tette őt…” – írta a

86

Candelaria, 4 p.

87Daniel Harvey Pedrick: Reconciling a Myth – In Defense of Doña Marina. In: Rodrigue Lévesque: La

Malinche. The Mistress of Hernan Cortés, from Slave to Goddess. Lévesque Publications, 2007. 9 p.

31

találkozásról Bernal Díaz del Castillo, aki krónikájában a találkozást a bibliai József és

testvérei újraegyesüléséhez hasonlította.88

1524-ben Marina házasságot kötött egy spanyol hidalgoval, Don Juan Jaramilloval. A

házaspárnak egy gyermeke született, María. Jaramillot hamarosan alcaldévá nevezték ki

Mexikóban, és 1528-ban feleségével együtt földadományban részesült Chapultepec

mellett.89

Marina 1531-től eltűnik a forrásokból,90

utoljára 1537-ben látták Cholulában.91

Sorsa ettől kezdve csak feltételezésekkel rekonstruálható: egyes történészek szerint Marina

visszatért szülőföldjére,92

míg mások szerint nem sokkal kislánya születése után őt is

elragadta a rettegett himlő.93

Ez utóbbi állítás azért tűnik valószínűbbnek, mert Don Juan

Jaramillo és leánya, María 1540-ben hajóra szállt, és hazautazott Spanyolországba, ahol

végleg letelepedtek.94

88

Bernal Díaz del Castillo: The True History of the Conquest of New Spain. 133 - 134 pp.

http://www.archive.org/details/tesisnoqueprese00garcgoog#page/n237/mode/2up ( letöltve: 2018.01.04) 89

Lévesque, 2007, 13 p. 90

Pedrick. In: Lévesque, 2007, 9 p. 91

Lévesque, 2007, 15 p. 92

Uo. 13 p. 93

Karttunen. http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-2-2018.01.10

94Lévesque, 2007, 15 p.

http://www.archive.org/details/tesisnoqueprese00garcgoog#page/n237/mode/2up ( letöltve: 2018.01.04

http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-2-2018.01.10

32

Fejezetünk vége felé közeledve nem tudjuk elkerülni annak a kérdésnek a felvetését,

miszerint: áruló volt-e Malinche vagy csupán azon szerencsétlen sorsú őslakosok egyike,

akik áldozatul estek a konkvisztádorok kapzsiságának? Mindenekelőtt le kell szögeznünk

azt a kétségbevonhatatlan tényt, miszerint a lány nyelv-és helyismerete, diplomáciai érzéke

valamint útmutatásai nélkül Hernando Cortés nem vagy csak nagy áldozatok árán válhatott

volna Új - Spanyolország urává.95

Közreműködése nélkül a cholulaiak valószínűleg

lemészárolták volna a spanyolokat. Jelentőségét a gyarmatosítás folyamatában mégis

leginkább Bernal Díaz del Castillo szavai világítják meg:”Doña Marina segítsége nélkül

nem érthettük volna meg Új - Spanyolország és Mexikó nyelvét.”96

Mindezek ellenére nem

rakható az Azték Birodalom összeomlásának minden terhe a tolmácsnő vállára. Ha

elvonatkoztatunk Malinche személyétől, és a hódítás teljes képét nézzük, láthatjuk, hogy

Cortésnek nem ez a lány volt az egyetlen indián szövetségese. II. Montezumának és

elődeinek sohasem sikerült (esetleg nem is állt szándékukban) olyan erős, központilag

szigorúan irányított birodalmat létrehozni, mint amilyen Peruban az inkáknál megvalósult.

Így egy laza szerkezetű, ókori hellén poliszokhoz hasonló államalakulat jött létre, azzal a

jelentős különbséggel, hogy az Azték Birodalomhoz csatlakozás nem önkéntes alapon

működött.97

A leigázott népek szinte mindegyike gyűlölte az aztékokat, a birodalom belső

pusztulása már az európaiak érkezése előtt (II. Montezuma uralkodása alatt, sőt korábban)

elkezdődött.98

Cortés színre lépése csupán begyújtotta az egyébként is izzó parazsat. A

kontinens történelmének további alakulása nem a tlaxcalaiak vagy Malinche bűne. Habár

Marina ugyanolyan bátor volt, mint Cortés (ez talán megmagyarázhatja egymás iránt érzett

szimpátiájukat), aki nem átallott fegyvert ragadni új urai védelmére, annak ellenére, hogy a

térség indián civilizációiban a harc, a háború kizárólag férfi elfoglaltságnak számított,99

véleményem szerint egyértelműen áldozat volt. Annak ellenére, hogy idővel valószínűleg

95

Candelaria, 6 p.

96 Díaz del Castillo,135 p.

97Boyd, 2007.

98Candelaria, 6 p.

99Uo. 3 p.

33

megkedvelhette a spanyolokat és új vallását, a kereszténységet, biztosan kijelenthető: nem

volt választása a tekintetben, hogy az expedíció szolgálatába áll-e vagy sem. A kultúrában,

amelyből érkezett a lánygyermekeket szolgálatra és engedelmességre nevelték. Marina úgy

érezhette szégyent hoz a népére, ha nem tesz meg minden tőle telhetőt új uráért.

Mentségére szólhat még az is, hogy maga az azték uralkodó is isteneknek hitte a

jövevényeket, és feltétel nélkül engedelmeskedett nekik. Marina talán úgy hitte,

szolgálatával hozzájárul egy szent küldetés beteljesítéséhez. Gyermekként elszenvedett

sérelmei sem zárhatóak ki minden kétség nélkül, amikor döntése okait vizsgáljuk.100

A

legmeggyőzőbb védőbeszédet azonban számomra kortársai tartják Malinche megítéléséről.

A korabeli indián népek egyáltalán nem tartották árulónak a tolmácsnőt. Erről tanúskodik a

nevéhez fűzött, a nahuatl nyelvben tiszteletet kifejező –tzin rag. A fennmaradt bennszülött

krónikák is folyamatosan Malintzinként, sőt néhány esetben Malintzin asszonyként

említik, sehol sem írnak róla tiszteletlenül,101

annak ellenére, hogy az aztékok kifejezetten

tiltották asszonyaiknak a nyilvános beszédet, de más, szintén a térségben élő indián

törzsnél sem volt megszokott a nők effajta szerepvállalása.102

Marina életútja nem egyedi eset az amerikai kontinens történetében. Az első fehér

emberek partraszállása óta az őslakosok és az európaiak együttműködésének számos

példájával találkozhatunk. Vegyük például a szinte Marina kortársának tekinthető észak -

amerikai Pocahontas esetét, aki szintén együttműködött az első brit telepesekkel, felvette a

keresztény hitet, fehér férfival kötött házasságot, és Lady Rebecca Rolfe-ként fejezte be

rövid életét.103

A szintén az Egyesült Államok területén élő XIX. századi Sacagawea

élettörténete pedig annyi hasonlóságot mutat Marináéval, hogy az már megdöbbentő. Az

említett hölgy egy sosón indián törzsben látta meg a napvilágot, ám kislányként egy másik

100

Candelaria, 5 p.

101Bueno – León - Portilla, 1992.

102Sandra Messinger Cypess: „Mother” Malinche and Allegories of Gender, Ethnicity and National Identity

in Mexico. In: Rolando Romero – Amanda Nolacea Harris (ed.): Feminism, Nation and Myth: La Malinche.

Arte Público Press, Houston, 2005. 17 p. 103

Sarah J. Stebbins: Pocahontas: Her Life and Legend. In:

http://www.nps.gov/jame/learn/historyculture/pocahontas-her-life-and-legend.htm (letöltve:2018.03.10).

http://www.nps.gov/jame/learn/historyculture/pocahontas-her-life-and-legend.htm

34

bennszülött törzs, a hidatszák fogságába került, ott nőtt fel. Felnőttként házasságot kötött

egy francia kereskedővel, akit később a mai Egyesült Államok nyugati partvidékének

feltérképezésére induló Merriwether Lewis és William Clark vezetőnek bérelt fel.

Sacagawea az expedíció indián tolmácsává vált, férje és ő ugyanolyan szóláncban

tolmácsolt Lewisnak és társának, mint ahogy azt Marina és Aguilar tette Mexikóban. A

felfedezőút során Sacagawea is átélhette a családegyesülés örömteli pillanatát, amikor az

egyik útjukba eső törzs vezetői között felismerték egymást régen látott bátyjával. Az

asszony végigkísérte az 1804-től 1806-ig tartó utazást, egyes történészek szerint az

expedíció sikere sok tekintetben neki köszönhető.104

Mint láthattuk mindkét példaként

felhozott nő életútja hasonlóságot mutat Cortés tolmácsáéval, napjaink Amerikájának

közvéleménye mégsem tartja sem őket, sem mesztic gyermekeiket árulónak. Vajon, mi

lehet mindennek az oka?

A megítélés különbségére a két egykori gyarmat lakosainak társadalmi berendezkedése,

és az ebből kialakult történelemfelfogás adja meg a választ. Az Egyesült Államok

területére beáramló telepesek kezdettől fogva elkülönültek az őslakosságtól, a

keresztházasság, a mesztic gyermekek aránya valamint az indiánok fehér társadalomba

integrálódása nem volt gyakori jelenség. Az emberi rasszoknak ezért nem volt lehetőségük

olyan nagy mértékben összekeveredni, mint az megfigyelhető a spanyol területeken.

Mexikóban ugyanis - bár az Indiák Tanácsa mindent megtett az ügy érdekében – nem

sikerült megakadályozni a népesség vegyülését.105

A népes bennszülött és mesztic

populáció miatt az indián múlt itt a mindennapok részévé vált, beépült a mexikói

identitásba. A mexikói emberek inkább az aztékok leszármazottainak tartják magukat, mint

a spanyolokénak, ezért fájnak számukra annyira Marina tettei.

Noha Malinche neve napjaink Mexikójában még mindig az áruló szinonimája, amivel

az állampolgárok gyakran illetik valamilyen okból hazaárulónak tartott honfitársaikat,106

104

April R. Summitt: Sacagawea: A Biography. Greenwood Press, Westport, Connecticut – London, 2008. 105

Rachel Phillips: Marina/Malinche: Masks and Shadows. In: Miller, Beth (ed.): Women in Hispanic

Literature. Icons and Fallen Idols. University of California Press, Berkeley – Los Angeles – London, 1983.

113 - 114 pp. 106

Andrea Penman - Lomeli: Consuming La Malinche, Destroying the Myth.

http://www.thenewinquiry.com/consuming-la-malinche-destroying-the-myth (letöltve: 2018.01.15)

http://www.thenewinquiry.com/consuming-la-malinche-destroying-the-myth%20(letöltve:%202018.01.15

35

azért az iránta tanúsított tisztelet kinyilvánítására is szép számmal akad példa. Például

1792-ben spanyol tengerésztisztek Kanadában egy szigetpárnak az Hernando Cortés és

Marina nevet adták.107

Hazájában, Mexikóban pedig számtalan földrajzi helyszín – többek

között egy vulkán – őrzi e nem mindennapi asszony emlékét az utókor számára.108

107

Lévesque, 2007, 15 p. 108

Candelaria, 6 p.

36

3.fejezet

Malinche ábrázolása a kora újkori és modern irodalomban

3.1: Doña Marina megjelenítése a XVI. századi spanyol és indián

krónikákban

Hernando Cortés indián tolmácsa a mexikói történelem olyannyira jelentős személyisége,

hogy már kortársai is megemlékeztek nevéről a hódítás folyamatának emléket állító

műveikben. A három legfontosabb kora újkori szerző, aki szentelt néhány sort Malinche

személyének valamilyen formában résztvevője, és ezáltal szemtanúja volt az Azték

Birodalom pusztulásának: a vezérkapitány, Hernando Cortés, titkára, Francisco López de

Gómara valamint Bernal Díaz del Castillo.

Ezen férfiak közül a legpontosabb és talán legérdekesebb leírást maga Hernando Cortés

(1485 - 1547), Mexikó gyarmatosítója hagyhatta volna az utókorra Marináról, lévén intim

kapcsolatot ápolt a lánnyal, ezért valószínűleg a spanyolok közül ő ismerte a legjobban. A

konkvisztádor azonban valamilyen okból kifolyólag nem élt a lehetőséggel.109

V.

Károlynak írott leveleiben mindössze kétszer említi a tolmácsnőt, és ezekben is csupán az

egyikben nevezi nevén. Először - mint már említettem e dolgozat lapjain - Második

Levelében a hírhedt cholulai események kapcsán tájékoztatja uralkodóját arról, hogy a

bennszülöttek cselszövéséről helyi tolmácsnője révén szerzett tudomást. Ezt a

jelentőségteljes eseményt Cortés mellett mind López de Gómara, mind Díaz del Castillo

megemlítik saját műveikben, külön kiemelve Marina létfontosságú szerepét az

összeesküvés felderítésében. Ezek az írások valószínűleg elősegítették a lány

gyarmatosításban játszott szerepéről kialakult úgynevezett „fekete legenda” megszületését,

majd később azt a folyamatot, ami a mexikói köztudatban Marinát árulóvá tette.110

Cortés

másodszor és egyben utoljára Ötödik Levelében nevezi meg tolmácsát, amikor visszatért a

csaknem végzetes 1524 - 1525-ös hondurasi expedíciójáról, és egy tabascoi indián vezető

109

Phillips.In: Miller,1983,99 p. 110

Sandra Messinger Cypess: La Malinche in Mexican Literature. From History to Myth. University of Texas

Press, Austin, 1991. 26 - 27 pp.

37

egy korábbi felfedezőútról mesél az elgyötört spanyol seregnek, amit hozzájuk hasonló

„fehér urak” tettek Mexikóban, méghozzá nem kevés sikerrel. A konkvisztádor erre azt

válaszolta: ő volt annak a dicsőséges seregnek a vezetője, és ha valaki nem hiszi, kérdezze

Marinát, akit mindig mindenhová magával vitt.111

Cortés a tiszteletet kifejező Doña előtag

nélkül említi tolmácsát, amit viszont Díaz del Castillo soha nem felejt el, amikor az indián

nőről beszél. A konkvisztádor csupán arra használta Marina tolmács szerepét, hogy

igazolja saját tetteit és hűségét a spanyol koronának.112

Hernando Cortés titkára, Francisco López de Gómara (1511 - 1566) Historia general de

las Indias címmel 1552-ben megjelent műve már részletesebb életrajzot közöl Marináról.

A szerző szerint a lány vagyonos szülők gyermeke, aki egy Viluta (Oluta) nevű településen

született közel Jaliscohoz (Coatzacoalcos). Az ő narrációjában szó sincs arról, hogy az

újraházasodott anya eladta volna gyermekét, szerinte a kislányt egy ellenséges rajtaütés

során rabolták el otthonából. López de Gómara hűséges rabszolgalányként ábrázolja

Marinát, aki tolmácsként segítette a spanyolokat, illetve fiúgyermekkel ajándékozta meg

Cortést. Szövegében „a mi indián tolmácsnőnkként” vagy szimplán Marinaként utal rá.

Írása hangneme feltételezhetően annak tudható be, miszerint Cortés titkáraként ura

nézőpontjából kívánta elmesélni az eseményeket.113

Egyetlen helyen azonban hangot ad

személyes ellenérzésének és véleményének a vezérkapitány tettei iránt, méghozzá Marina

esküvője kapcsán. Nem túl gálánsan megjegyzi, hogy Cortés a hondurasi expedíció idején

férjhez adta egykori szeretőjét a részeg Juan Jaramillohoz. López de Gómara azért bírálja

ezt a döntést, mert Cortésnek és Marinának közös gyermekei voltak. Mivel azonban a

történettudomány biztosan csak Martint tudja az indián nő és a konkvisztádor utódaként

beazonosítani, a szerző valószínűleg azért használta a gyermek szót többes számban, hogy

ezzel még elítélendőbbnek mutassa be a történteket.114

Mindazonáltal, amikor ura

gyermekeinek nevét listázza, Cortés feleségén kívül egyik utód édesanyjának nevét sem

tünteti fel, és az is tisztán kivehető, hogy bennszülött asszonyoktól csak egy - egy

gyermeke született. López de Gómara műve nem beszél Marina érdemeiről, amivel

elősegítette Mexikó meghódítását, csupán eszközként tekint a lányra.115

111

Phillips.In: Miller,1983,100 p. 112

Messinger Cypess, 1991, 26 p. 113

Uo. 32 p. 114

Phillips.In: Miller,1983,109 p.

115Messinger Cypess, 1991, 32 p.

38

Marina vonatkozásában – mind irodalmi, mind történelmi szempontból – a XVI. század

legfontosabb művének Bernal Díaz del Castillo (1495 - 1584) roppant részletgazdag

krónikáját tekinthetjük. Historia Verdadera de la Conquista de la Nueva España (Új –

Spanyolország meghódításának igaz története) címre keresztelt művét 1550 körül kezdte

írni, és 1568-ban fejezte be. Nyomtatásban történt megjelenésére azonban csak 1632-ben

került sor. „Olyan alapszövegről van szó, amely megkerülhetetlen a téma vonatkozásában

később születő interpretációk számára.”116

A krónikát többek között azért vetette papírra,

mert Cortés egykori katonájaként szerette volna dicsőségben megőrizni a vezérkapitány

valamint bátor serege tagjainak nevét az utókor számára. Számára Mexikó meghódítása

maga volt az élő lovagregény, nem csoda tehát, hogy történetét is ebben a még a kora

újkorban is népszerű stílusban kívánta megvalósítani. A lovagtörténetekhez

elengedhetetlen hősnő szerepét Bernal Díaz del Castillo Marinára osztotta.117

A korabeli

krónikaírók közül ő írt a legrészletesebben az indián tolmácsnőről művének XXXVI -

XXXVIII. fejezeteiben.118

Nehéz eldönteni, hogy az elbeszélésében szereplő életrajzi

adatok megfelelnek-e a valóságnak, hiszen köztudott, hogy gondosan összeválogatta

Marina életének eseményeit azzal a szándékkal, hogy növelje a nő jelentőségét a hódítás

eseményeiben. Ennek ellenére a krónikában szereplő adatok mind a spanyol, mind a

116

Csikós Zsuzsanna: Malinche ábrázolások a kortárs hispán irodalomban. In: Csikós Zsuzsanna – Szilágyi

Ágnes Judit (szerk.): Románc és Vértanúság. Nők a hispán világ történetében. Americana eBooks, Szeged,

2015. 34 p. 117


118Csikós. In: Csikós – Szilágyi, 2015, 34 p.


39

mexikói történelmi hagyományban elfogadottnak tekintettek.119

A XVI. századi

krónikaírók között Bernal Díaz del Castillo abban is úttörő, hogy ő beszél a legnagyobb

tisztelettel a lányról, hangsúlyozza nemesi származását és sohasem hagyja el neve elől a

Doña előtagot.120

A legkiválóbb asszonynak nevezi, és nem győzi hangsúlyozni Marina

intelligenciáját, szépségét illetve hőstetteit. Emellett kiemeli szokatlan erejét, szellemét,

bátorságát és találékonyságát. Dicséri, amiért nőktől szokatlan keménységgel kiállta az

Újvilágban a spanyolokkal történt összes megpróbáltatást. Bibliai és spanyol irodalmi

alakokhoz hasonlítja e rendkívüli fiatal nőt.121

Véleményem szerint fontos megjegyeznünk,

miszerint Bernal Díaz del Castillo az egyetlen krónikaíró, aki beismeri, hogy a tolmácsnő

segítsége nélkül az expedíció kisebb sikereket ért volna el vagy nem is járt volna

eredménnyel.122

Bár eredeti szándéka szerint művében Marinát nemes hősnőként kívánta

láttatni, a későbbi korok olvasóinak azonban gyakran pont az Historia Verdadera szolgált

kiváló táptalajul ahhoz, hogy a lányt negatív színben tüntessék fel. Példának okáért a már

oly sokat emlegetett cholulai események olvasásakor Bernal Díaz del Castillo Marinája

inkább tűnik körmönfont árulónak, mint erényes hősnőnek, legalábbis indián szemszögből

tanulmányozva a sorokat. Egy másik későbbi évszázadok által Marina ellen fordított

jelenet, amikor tíz évvel a fehér hódítók érkezése előtt az indián népeket

megmagyarázhatatlan jelenségek próbálták figyelmeztetni a közeledő veszélyre. A jelek

egyike egy folyamatosan az utcákat járó, jajveszékelő asszony feltűnése volt, akit az azték

néphiedelem Cihuacoatllel azonosított, aki a gyermekszülés közben elhunyt nők istennője

volt. A gyarmatosítást követő keresztény térítés hatására az istenség eltűnt ugyan, ám

119


Díaz del Castillo, 126 - 142 pp. 121

Messinger Cypess, 1991, 27 - 28 pp. 122

Díaz del Castillo, 135 p. 123

Phillips.In: Miller,1983,106 - 107 pp.

40

tovább él a mexikói folklórban, mint La Llorona, egy szellemszerű síró nő.123

A mitikus

alak az idők során összefonódott Marina személyével.124

Ezen a helyen kell még megemlítenünk három további, a történettudomány számára

Marina személyére nézve megítélésem szerint kevésbé hasznos, ám a maga nemében

érdekes művet. Az első ilyen elbeszélés szintén Hernando Cortés egyik katonája, Andrés

de Tapia (1498 - 1561) tollából született Relación címmel. A szerző szűkszavúan, valamint

meglehetősen tárgyilagos stílusban tesz említést Marináról. Csupán néhány sorba sűrítve

írja le a húsz rabszolganő spanyolok részére történő átadását, és megjegyzi, hogy egyikük

két nyelven is tudott kommunikálni. Bartolomé de las Casas atya (1484 - 1566) Az Indiák

története című 1561-ben befejezett krónikájában kortársaitól eltérően elítéli a spanyol

konkvisztádorok őslakosokkal szembeni visszaéléseit, és igyekszik megnyirbálni Cortés

dicsőségét, például azzal, hogy kétségbe vonja, hogy olyan hosszú tárgyalásokat, amiket a

konkvisztádor állít, hogy az indián vezetőkkel folytatott lehetetlen feladat tolmácsok útján

véghezvinni. Különösen egy egyszerű szókinccsel rendelkező indián nővel. A legkevésbé

komolyan vehető könyvet azonban minden bizonnyal Hernando Cortés rokonának, Juan

Suárez de Peraltának (1540 vagy 1544 - 1613) sikerült papírra vetnie. 1589-ben napvilágot

látott Noticias históricas de la Nueva España címre keresztelt munkájában többek között

azt állítja, hogy a spanyolok Marinától értesültek II. Montezuma fővárosának

gazdagságáról, és a lány megígérte nekik, hogy elvezeti őket Tenochtitlánba. Továbbá hat

közös gyermeket tulajdonít Cortésnek és a tolmácsnőnek.125

Ellenben nem csupán az európai hódítók visszaemlékezései örökítették meg Marina

létezését az utókor számára: számtalan indián képírás és spanyol szerzetes által lejegyzetelt

szöveg tesz említést róla. Egy tlaxcalai művész (esetleg művészcsoport) hosszú

vászonrongyra rajzolt képeken örökítette meg szülőföldje/szülőföldjük gyarmatosítását. A

napjainkban Lienzo de Tlaxcala néven ismert műalkotás eredetije sajnos nem maradt fenn,

csak másolatokban maradt ránk. Azt ábrázolja, ahogy a bátor tlaxcalai őslakosok segítenek

a fehéreknek legyőzni az aztékokat. A képsorokon Marinát mindig Cortés mellett vagy

124

Karttunen. http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-2 (letöltve:2018.01.10)

125Phillips.In: Miller,1983,110 p.

http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-2%20(letöltve:2018.01.10

41

kicsivel mögötte állva ábrázolják.126

Maja stílusú női öltözéke, amelyben az összes indián

festmény ábrázolja kiváló cáfolata annak a vádnak, amely szerint Marina

megkeresztelkedése után azonnal minden téren hátat fordított kultúrájának, és

asszimilálódott az európai életmódhoz.127

A rajzokon Cortés és tolmácsa

elválaszthatatlanok, mintha ők ketten egy személy lennének. Bár a Lienzo de Tlaxcala

valódi főszereplői maguk az indiánok, kétségtelen, hogy spanyol szövetségeseik

ábrázolásakor a legnagyobb jelentőséget Cortés és Marina személyének tulajdonították.

Marina a festmény első részének negyvennyolc képkockát tartalmazó vásznán

huszonkétszer tűnik fel.128

A már fentebb említett bennszülött emlékeket gyűjtő spanyol szerzetesek közül

elsősorban Bernardino de Sahagún (1499 - 1590) ferences szerzetes nevét kell

megemlítenünk. Ő volt a legelkötelezettebb híve annak a gyűjtőfolyamatnak, ami az

újvilági népek kultúráját hivatott megőrizni a Spanyol Korona hatalomátvétele után.

Florentine Kódex néven közismertté váló, haláláig bővítgetett műve felbecsülhetetlen érték

a prekolumbián Mexikót és a gyarmatosítást indián szemszögből megismerni kívánók

számára. A nahuatl nyelven íródott, sok - sok azték képábrázolást tartalmazó kódexben

Marina alakja is felbukkan a lapokon. A képeken az indián tolmácsnőt mindig nagy,

impozáns személyként ábrázolják, aki a hódítók és az őslakosok között foglal helyet. A

modern kori képregényekhez hasonlóan gyakran szája felől mindkét irányba kis

szóbuborékok indulnak ki, jelezve, hogy a lány egyfajta kultúrákon átívelő nyelvi híd.129

Az írott szövegekben szerepe semleges, többnyire – ahogy a spanyol krónikákban is – a

126

Phillips.In: Miller,1983, 101 p 127

Messinger Cypess. In: Romero – Harris, 2005, 24 p. 128


129Uo. 101 - 102 pp.

42

tolmács szerepében tűnik fel,130

életrajzi adatot, jellemzést kutatásaim során nem találtam,

ahogy a megszállókhoz fűződő kapcsolatáról értekező bíráló vagy dicsérő szövegeket sem.

Mint láthattuk Doña Marina személye és szerepvállalása Mexikó gyarmatosításában

már kortársai érdeklődését is felkeltette, az expedíció főbb résztvevői mind megemlékeztek

róla krónikáikban. Megítélése Új - Spanyolország ezen korai időszakában még rendre

pozitív vagy semleges. Bernal Díaz del Castillo szemében ő a hősnő, az intelligens,

gyönyörű indián asszony, a felsőbbrendűnek ítélt hispán civilizáció bennszülött kultúrák

felett aratott győzelmének mintapéldánya. Ő a mexikói nép ősanyja, Cortésszel közös fia,

Martin e két egymástól gyökeresen eltérő kultúra első összeolvadása. Népe számára pedig

Malintzin a „fehér isten” elválaszthatatlan kísérőjét, a különböző népeket a szó erejével

egyesítő személyt jelentette. Ha az ebben az alfejezetben felsorolt írások Marinával

foglalkozó részeit egybefűznénk, egy kisebb könyvnyi anyagot kapnánk, ám mégsem

látnánk tisztábban a tekintetben, hogy ki is volt valójában ez a fiatal bennszülött nő.

Ugyanis a sok egymásnak ellentmondó vagy épp ellenkezőleg tárgyilagosan semmit sem

mondó sorok között eltűnt a lényeg: egy egykor Malinalli névre hallgató lány valódi

személyisége, gondolatai, érzései. Mindez azért következhetett be, mert megítélésem

szerint már a XVI. századi szerzők is saját céljaik megvalósítására használták fel személyét

(például Bernal Díaz del Castillo „lovagregénye”), az igazi Marina senkit sem érdekelt.

Természetesen ennyi idő elteltével nehéz megállapítani, hol mond igazat egy író és hol

színesíti történetét fantáziaelemekkel, de számomra ezt az ismerten is ismeretlen lányt

mégis a Florentine Kódex azték rajzai ábrázolják a leghitelesebben, abban a szerepben,

amit bizonyíthatóan betöltött: Hernando Cortés tolmácsaként.

130

Bueno – León - Portilla, 1977.

43

3.2: Doña Marinából Malinche: a bennszülött tolmács megítélésének

változatai a modern irodalomban

Az Azték Birodalom 1521-ben bekövetkező összeomlását követően létrejövő Új -

Spanyolország névre keresztelt gyarmaton Doña Marina személye relatíve elég hamar

feledésbe merült, ugyanis a XVII - XVIII. század mexikói írói egyetlen olyan művet sem

alkottak, amelyben szerepelt volna.131

A helyzet az 1810-es mexikói függetlenségi háború

sikeres lezárását követően változott meg, amikor az újonnan megszülető Mexikói

Köztársaság lerázva magáról a csaknem három évszázados spanyol igát, keresni kezdte

nemzeti identitását. A kor gondolkodói, politikusai és természetesen irodalmi szerzői

átértelmezték a hódítást, benne Hernando Cortés és Marina szerepével, és gyűlölni kezdtek

mindent, ami spanyol vagy legalábbis köze van hozzájuk.132

Az új ország erőteljes

patriarchális berendezkedése Bernal Díaz del Castillo egekig magasztalt Doña Marináját

Malinchévé „alacsonyította le”, és neve ekkoriban kezdett a közbeszédben az áruló

szinonimájává válni. Tolmácsként nyújtott teljesítménye már senkit sem érdekelt,

egyszerűen csak Cortés szeretőjeként tüntették fel. Az indián lányra és a konkvisztádorra

afféle mexikói Ádámként és Évaként kezdtek tekinteni, gyermekük, Martin pedig az első

mesztic emberként vonult be a köztudatba. Feltételezhetően a spanyol elnyomás iránt érzett

ellenszenvük avatta Marinát a mexikóiak ősanyjává, annak ellenére, hogy bizonyíthatóan

nem ő volt az első nő, aki fehér férfi gyermekét hozta világra. A modern mexikóiak, ha

már mindenáron kiindulópontra volt szükségük választhattak volna egy másik párt is:

Gonzalo Guerrerot és maja feleségét. Guerrero egykor szintén konkvisztádorként érkezett a

Yucatán - félszigetre, de hajótörés miatt maja indiánok fogságába került. Új otthonába

aztán olyan sikeresen beilleszkedett, hogy átvette a maja életmódot és megnősült. Amikor

Cortés és csapata rátalált, Guerrero visszautasította, hogy visszatérjen az övéihez, mert

szerette feleségét és gyermekeiket. Az indián életmódba asszimilálódó spanyol talán azért

nem került a figyelem középpontjába, mert nem volt tipikus jelenség valamint a

patriarchális szemléletbe nem fért bele, hogy a férfi alkalmazkodjon a nőhöz. Továbbá a

felszabadulás ellenére az továbbra sem fért bele az elképzelésekbe, hogy egy indián kultúra

domináljon egy európain, illetve Martin Cortés apja magasabbra jutott a társadalmi

131


Boyd, 2007.

44

ranglétrán, mint Guerrero ugyancsak mesztic gyermekeié. A fehér civilizáció szabályai

szerint élő Don Martin – ha szüleit megvetették is – vonzóbb jelöltnek számított az első

modern mexikói szerepére.133

A mexikói világnézetben az anyának két típusa ismert: az egyik a Guadalupe-i Szűz

(Virgen de Guadalupe), a másik pedig a La Chingada.134

Az előbbi a pozitív nőkép

megtestesülése, egy nemes, gyermekeiért (a mexikóiakért) elkötelezett asszony

szimbóluma, míg az utóbbi a bántalmazott nő, a rossz anya és gyakran Marina jelzője.135

Annak ellenére, hogy a kora újkori krónikák közül egyik sem említi, hogy a lány bevetette

volna a szépségét annak érdekében, hogy jobb elbánást kapjon, számos modern írás

egyfajta mexikói Évaként ábrázolja, aki elcsábította Cortést, és eladta neki a népét.136

Megint más szerzők a mitológiai Médeához hasonlítják, aki bosszúból, amiért férje

elhagyta, megölte gyermekeiket. Az említett alkotásokban Marina bosszúszomjas

asszonyként jelenik meg, aki Cortés hűtlensége miatt érzett fájdalmában meg akarja

gyilkolni gyermeküket. Mindez úgy is értelmezhető, hogy Marina azzal ölte meg

„gyermekeit” (a népét), hogy engedte győzedelmeskedni az idegen megszállókat?137

Az első XIX. században született irodalmi mű, amely a gyarmatosítást választotta

témájául és megemlítette Marinát, egy ismeretlen szerző 1826-ban az Egyesült

Államokbeli Philadelphiában kiadott Jicotencal (más írásmód szerint Xicoténcatl) volt. A

teljes egészében kitalált történetben Doña Marina a gonosz erőit testesíti meg, egy álnok és

áruló nő. Kedvezőtlen megítélését tovább rontotta, hogy a könyv szerzője a lányt kígyóhoz

hasonlította, ezzel a karakter azonnal két ősasszony típus fényébe került: a bibliai Éváéba

valamint az egykori azték istennő, Coatlicuéba.138

Az említett istennőt anno az azték

mitológia ősanyjának, a föld istennőjének, a Hold, a csillagok illetve Huitzilopochtli nap-

és hadisten anyjának tartották. Rémisztő szobrain általában kígyófejjel, nyakában emberi

133

Messinger Cypess. In: Romero – Harris, 2005, 20 - 22 pp. 134

Phillips.In: Miller,1983, 97 p.

135Messinger Cypess. In: Romero – Harris, 2005, 16 p.


137Messinger Cypess. In: Romero – Harris, 2005. 19 p.

138Luis Leal: Female Archetypes in Mexican Literature. In: Miller, Beth (ed.): Women in Hispanic

Literature. Icons and Fallen Idols. University of California Press, Berkeley – Los Angeles – London, 1983.

227 - 228 pp.

45

szívekből és kígyókból készült nyaklánccal ábrázolták. Az anonim szerző műve valósággal

kikövezte az utat a Marinát rossz színben feltüntetni kívánó írók számára. 1870-re, amikor

Eligio Ancona (1835 - 1893) Anahuac Mártírjai (Los mártires del Anáhuac) című regénye

megjelent, a „nemzete kiárusítója” kifejezés már egyértelműen összeforrt az indián nő

nevével.139

A kortárs mexikói irodalom Nobel-díjas szerzőjének, Octavio Paz-nak nagyapja, Ireneo

Paz (1836 - 1924) maga is íróként tevékenykedett. Romantikus regényeiben igyekezett

árnyaltabban ábrázolni Marina legendáját. Szerelem és Gyötrelem (Amor y Suplicio, 1873),

illetve Doña Marina (1883) című regényeiben még mindig ugyanazokat a tulajdonságokat

társítja az indián tolmácsnő alakjához, mint elődei: az újonnan érkezőkkel való

együttműködési hajlandóság, népe elárulása a spanyolok kedvéért, az indián kultúra

európai értékrendre cserélése. Hernando Cortés és Marina találkozása az európai

civilizáció szembesülését szimbolizálja a bennszülöttekével. A nőket a patriarchális

szemlélethez híven cseretárgyként ábrázolja, ám férfiaknak alárendelt személyek helyett

olyan nemes teremtésekként mutatja be őket, akiknek cselekedeteit a végzet és az istenek

irányítják. A mesztic szó pozitív értelmezését kínálja azzal, hogy kedvező elgondolást

nyújt olvasóinak önmagukról és történelmükről. Ireneo Paz átírta a történelmet abban a

stílusban, amely illeszkedett kora társadalmi illetve ideológiai elvárásaihoz.140

Mielőtt rátérnénk a XX. századi mexikói irodalom tárgyalására, először érdemes

áttekinteni, milyen sztereotípiák befolyásolták az írókat szereplőik jellemének

megalkotásakor. A modern kori mexikói regények női szereplőinek jellemvonásait

általában nagyban meghatározta a könyv szerzőjének neme. Tudniillik a férfi írók női

karaktereiket többnyire inkább sztereotípiákból, mint a való világ nyújtotta sokszínűségből

építették fel. Tették mindezt talán azért, mert a nőnemű szereplők igazából nem voltak

fontosak regényeikben, csupán „háttérdíszletként” szolgáltak a férfiak számára. A női írók

ezzel szemben szakítottak a nők hagyományos szerepekbe (feleség, anya, szűz vagy

prostituált) történő beskatulyázásával, és igyekeztek véget vetni annak a valljuk be eléggé

életidegen dualitásnak, amely a nőt vagy minden ízében jóságosnak vagy megátalkodottan

gonosznak ábrázolta. Minden igyekezetük ellenére a női szerzők könyveiben is maradtak

139


Uo. 10 p.

46

visszatérő szerkezeti valamint tematikus elemek, amelyek megosztott látásmódról

tanúskodnak.141

Ha nagyon leegyszerűsítve szeretnénk bemutatni a mexikói regényekben felbukkanó

nőalakokat, akkor két halmazra bonthatjuk őket: nők, akik megtartották a szüzességüket

illetve nők, akik elvesztették azt. Ez utóbbi altípusa, a bántalmazott nő már a gyarmatosítás

alatt felbukkant az irodalomban, prototípusává pedig maga Marina vált. Ezzel egy időben

azonban az indián tolmácsnő azon személy mintaképévé is vált, aki az ellenség

támogatásával elárulja szülőföldjét. A bántalmazott nő ellenpárja a tiszta nő, akit a

Guadalupe-i Szűz testesít meg. Alakját összekapcsolják Tonantzin egykori azték

istennőével, és ezzel a Szűz válik a legjobb példává arra, hogyan olvadt össze Latin -

Amerika országaiban a hajdani őslakók hite a spanyol kereszténységgel. A Guadalupe-i

Szűz egy indián szimbólum, egyesít magában mindent, ami mexikói. Malinche az idegen

megszállók oldalára állt, és segített leigázni népét, ezzel szemben a Szűz megvédi az

indiánokat, meszticeket és kreolokat, az új mexikói nemzet képviselőit. Egy pajzs, aki

mögé a szegények, megalázottak és gyámoltalanok elrejtőzhetnek.142

Az a mű, amelyik a legjobban összefoglalja a Malinche - legenda modern felfogását

Octavio Paz (1914 - 1998) A magány labirintusa (El Laberinto de la Soledad) címmel

1950-ben megjelent esszégyűjteménye volt. A Malinche Gyermekei (Los hijos de la

Malinche) címet viselő fejezetben az író bemutatja Marina kapcsolatát a bibliai Évával

illetve olyan mexikói figurákkal, mint La Chingada és La Llorona. A női lét gonosz

megtestesülésének képviselőjeként tekint rá. Számára hazája spanyol gyarmatosítása

erőszak volt, benne Marinával a bántalmazott anyával, az események passzív

141

Marcia L. Welles: The Changing Face of Woman in Latin American Fiction. In: Miller, Beth (ed.): Women

in Hispanic Literature. Icons and Fallen Idols. University of California Press, Berkeley – Los Angeles –

London, 1983. 280 p. 142

Leal. In: Miller, 1983, 227 - 230 pp.

47

résztvevőjével.143

Paz ebben az esszéjében alkotta meg a „malinchista” kifejezést, amit

azon honfitársaira használt, akiket megfertőzött a külföld varázsa.144

Nemcsak Marina

konkrét történelmi szerepét vizsgálja, hanem az idők során a nevéhez kapcsolódó

társadalmi, kulturális illetve nyelvi konnotációkat és a mexikói nemzeti identitás

kialakulásában betöltött szerepét is.145

Bár Marina negatív megítélését nem Octavio Paz

hozta be a köztudatba, a korszak irodalmi szerzői mégis az ő írását tekintették

kiindulópontnak saját regényeik számára.146

A kubai származású Alejo Carpentier (1904 - 1980) több munkájában is írt az indián és

az európai világ találkozásáról. Először Barokk zene című művében érinti Mexikó

meghódításának témáját, Antonio Vivaldi Motezuma című operája kapcsán. Marina ebben

nem szerepel, a szerző indoklása szerint azért, mert becstelen áruló volt. 1956-ban

megjelent színművében, a Boszorkánytanoncban (La aprendiz de bruja) azonban Marina

az eddig említett művekhez képest jóval árnyaltabb személyiségként jelenik meg. A darab

- mintegy előszóként - Bernal Díaz del Castillo krónikájából kölcsönzött idézetekkel indul.

A mű a spanyolok érkezésének pillanatában kezdődik: Marina úgy hiszi Quetzalcoatl isten

visszatért, így hírt ad népének róla, de a bennszülöttek nem hisznek neki. Kevés szereplőt

vonultat fel, összesen hat valós történelmi személy bukkan fel: Doña Marina, Hernando

Cortés, Bartolomé de Olmedo atya, Gonzalo de Sandoval, Jerónimo Aguilar valamint az

azték uralkodó, II. Montezuma, ám neki nincs szövege a darabban. Az utolsó jelenetek

egyikében még felbukkan egy orvos, akit a szerző Bernal Díaz del Castilloról mintázott.

Boszorkánytanoncként azonosítja a lányt, az igazi konfliktus tulajdonképpen nem is népe

és a hódítók között zajlik, hanem az ő lelkében. A dráma öntudatra ébredését mutatja be.

Sajátjai kitagadják, ám a spanyolok látszólag befogadják, szolgálataiért még kiváltságokat

is kap. Tetteit azonban nem a bosszú motiválja, mert nem gyűlöli az indiánokat, és a

spanyol kultúrát sem fogadja el feltétel nélkül. A színdarabban megelevenedik a már e

lapokon sokszor emlegetett cholulai „árulás” is, de némileg módosított formában. Marina

143

Messinger Cypess, 1991, 10 - 11 pp. 144

Phillips.In: Miller,1983, 97 p.

145Csikós. In: Csikós – Szilágyi, 2015, 32 p.


48

ebben a jelenetben döbben rá, miszerint minden igyekezete ellenére a két szembenálló fél

nem fogja megérteni és elfogadni egymás kultúráját. A műben a történelem csak eszköz,

olyan referenciapont, amely segít az olvasónak/nézőnek megérteni a szereplők

magatartásának indítékait. Hernando Cortés kimondottan negatív figuraként jelenik meg a

darabban, aki kihasználja Marinát, majd félredobja, amikor már nincs rá szüksége.

„Büntetése” ezért az, hogy a mű végén koldusként toporog egy olyan világ előtt, amely

nem mutat érdeklődést hőstettei iránt. Ezzel szemben II. Montezuma haláláig

méltóságteljes marad. Marina személyes felelősséget érez népe leigázása miatt, és belső

megnyugvás nélkül, kétségektől gyötrődve távozik az élők sorából. Alejo Carpentier nem

oldozza fel a lányt vélt vagy valós bűnei alól, de értékítélete sokkal pozitívabb a Barokk

zenében megfogalmazottakénál.147

A mexikói Carlos Fuentes (1928 - 2012) számos regényében, novellájában illetve

tanulmányában foglalkozik az indián tolmácsnővel. 1969-ben született színművében, a

Minden ugyanolyannak látszikban (Todos los gatos son pardos) a Mexikó meghódításában

főszerepet játszó II. Montezuma, Marina és Hernando Cortés kapcsolatát állítja a

középpontba. Az író ezzel a munkájával tiltakozott az 1968-ban Mexikóban zajlott véres

események ellen.148

Fuentes Bernal Díaz del Castillot Mexikó és az amerikai kontinens

első regényírójának tartotta, krónikáját pedig az első európai prózai alkotásnak, amely az

Újvilágról szól. Színdarabja már jóval több szereplőt vonultat fel a fentebb említett

Carpentierénél. Külön kerülnek felsorolásra az azték udvar tagjai és külön a hódítók. Az

indián tolmácsnő Marina néven ez utóbbiak között tűnik fel. A másik tolmács, Aguilar

kivételével az összes Carpentiernél megtalálható szereplő feltűnik itt is, kiegészülve más

szintén egykor valóban élt személyekkel, például Alonso Hernández Puertocarreroval. A

történelmi szereplők a darab végén a modern Mexikót szimbolizáló karakterekké változnak

át, Marina kabaréban fellépő táncosnő lesz. A szerző a két világ találkozása kapcsán

Octavio Paz gondolatmenetét követi, a gyarmatosítást a modern Mexikó születésének

pillanataként értelmezi. Ez azonban a spanyolok által az indiánokon elkövetett erőszakon

alapszik, gyakorlatilag Cortés és Marina viszonya is ilyen. A darabban a központi

probléma Marina önazonosságának kérdése, nem csupán az egyén, hanem társadalmi

147

Csikós. In: Csikós – Szilágyi, 2015, 33 - 38 pp. 148

1968-ban Mexikó rendezte a nyári olimpiai játékokat. Tíz nappal a megnyitó ünnepség előtt diáktüntetés

tört ki, akikre a kivezényelt rendőrök tüzet nyitottak. A lövöldözés 260 halálos áldozatot követelt.

49

vonatkozás szintjén is. A lány nevének három formája (Malintzin, Marina, Malinche) is

erre utal. A műben Marina maga meséli el történetét, kezdve azzal, hogy rossz csillagzat

alatt született, ám Cortés lehetőséget adott számára az újrakezdésre. Visszautasítja azt,

hogy a konkvisztádor szeretője legyen, csupán tolmács kíván lenni. Kezdetben úgy hiszi,

Cortés jobb vezetője lenne népének, mint az éppen regnáló azték uralkodó, ám ahogy

Carpentier darabjában itt is a cholulai események felnyitják a szemét. A darab végén

visszatér a lány hármas személyisége: Malintzin az istennő, Marina a prostituált és

Malinche az anya. Fuentes színdarabjában Marina a szó erejével akar közvetíteni a két

civilizáció között. A valóságtól eltérően a műben az azték uralkodó és a spanyolok nem

találkoznak egymással személyesen. Az indián tolmácsnőnek több hosszú monológja is

van, narrátora, és egyben aktív résztvevője is a történéseknek, csakúgy, mint Bernal Díaz

del Castillo. Amikor megszületik Cortésszel közös fia, Martin, Marina arra biztatja

gyermekét, szálljon szembe a fehér emberrel, még akkor is, ha ezzel részben a saját vére

ellen is harcolni fog. Fiát hármas identitása egyetlen örökségének nevezi, aki

szimbolikusan egy új faj, a mesztic létrejöttét is jelenti. Így válik Marina Carlos Fuentes

művében Mexikó szimbólumává.149

Ramón Sender (1901 - 1982) habár nemzetiségét tekintve spanyol volt a Franco -

diktatúra évei alatt Mexikóba emigrált, és hosszú évtizedeket élt ott. Az ideiglenesen

menedéket nyújtó ország számtalan alkotását inspirálta, ezek egyike az 1964-ben

napvilágot látott Népünnepély a Zócalón (Jubileo en el Zócalo) címre keresztelt történelmi

regénybe ágyazott színmű. A írás kiindulópontját szintén Bernal Díaz del Castillo XVI.

századi krónikája adta. A kora újkori szerző alkotásának CCI. fejezetében említést tesz az

1538-ban Mexikóban rendezett ünnepségekről, amelyek apropója Spanyolország és

Franciaország békekötése volt. A krónika ezen részében Marina már nem szerepel, Ramón

Sender mégis szerepelteti regényében. Műve időrendileg jóval a hódítás megtörténte után

kezdődik, és sok szereplőt vonultat fel, valós karaktereket is (például Bernal Díaz del

Castillo). A tolmácsnő két néven, Doña Marinaként vagy Malincheként jelenik meg a

színen. A középpontban Hernando Cortés áll, Marina a tolmácsa és szeretője, emellett

indián hercegnő. A darabban több közös gyermekük is születik, és a kezdetekkor együtt

élnek a kormányzói palotában. Mexikó már tizenöt éve spanyol gyarmat, ezt

megünnepelendő, a főváros központi terén, a Zócalón egy színdarabot mutatnak be a

149

Csikós. In: Csikós – Szilágyi, 2015, 33 - 39 pp.

50

hódításról. Sender a konkvisztádort pozitív figuraként állítja be, aki bátor és intelligens,

vérében van a háború művészete. Marina méltó társa a férfinak, és tisztában van

szándékaival. Közvetítői szerepe nem merül ki a fordításban, szeretné népe kultúráját is

átadni a spanyoloknak. A darabban Cortés tisztelettel beszél indián ellenfeleiről, köztük a

hajdani azték uralkodóról is. Marina szerepe a színdarabban másodlagos, csupán az a

fontos, hogy ugyanolyan jellemes személyiség legyen, mint a konkvisztádor. Ramón

Sender az eddig ismertetett írók között elsőként igyekezett előítéletektől mentesen

foglalkozni a témával, tollát az objektivitás vezette. Tisztelettel közelített mind Cortéshez,

mind a bennszülöttekhez. Műve megírásának nem titkolt szándéka volt, hogy felkeltse

olvasói érdeklődését a téma és Mexikó iránt. A megbékélést elősegítendő le akart számolni

a történelmi sztereotípiákkal.150

A kortárs amerikai csikánó színház (teatro chicano) jeles képviselője Carlos Morton

(született: 1947) drámaíró, rendező, egyetemi oktató. Az eredetileg Charles Morton névre

keresztelt író az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot, és csak az 1960-as évek

csikánó diákmozgalmainak hatására kezdett érdeklődni mexikói nagyapja kultúrája iránt,

aminek mintegy jeleként felvette a spanyol Carlos nevet. La Malinche című egyfelvonásos

színdarabját 1983-ban fejezte be.151

A cselekmény Tenochtitlánban játszódik. Hernando

Cortés az esküvőjére készülődik a spanyol alkirály leányával. Marina a konkvisztádor

egykori szeretője, gyermekének anyja mindezt nem nézi jó szemmel, mert még mindig

szereti a férfit. Haragjában – két mexikói mitológiai nőalakkal, La Lloronával valamint

Cihuacoatllal – méreggel meggyilkolja Cortés mennyasszonyát és annak nagybátyját, a

püspököt. A hajdani konkvisztádor ezért elindul, hogy kioltsa Marina életét, ám az indián

asszonyt is mély gyászban találja, ugyanis közös fiukat, a kis Martint La Llorona

meggyilkolta. A mű kölcsönös vádaskodással és átkokkal zárul. A kisfiú haláláért a két

szülő egymást hibáztatja. Morton színdarabjának alapját egy az európai irodalmi kultúrába

évszázadokkal korábban beágyazott szöveg képezi. Tudniillik sok hasonlóságot mutat az

ókori hellén drámaíró, Euripidész Kr.e. V. században bemutatott Médeia című

tragédiájával. Ezzel a művével Carlos Morton is beállt azon általam korábban már említett

szerzők táborába, akik Marinát egyfajta mexikói Médeaként ábrázolták. Ennek ellenére a

dráma az indián tolmácsnő és tágabb értelemben véve népe szemszögéből mutatja be az 150

Csikós. In: Csikós – Szilágyi, 2015, 33 - 40 pp. 151

A színdarab 2016-ban magyarul is megjelent Vraukó Tamás fordításában. Lásd: Vraukó Tamás (szerk.):

Kis csikánó olvasókönyv. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2016.

51

eseményeket. Martin Cortés meggyilkolása az őslakos amerikai nép elpusztítását hivatott

jelképezni. Nem Marina vagy az olykor vele teljesen összeolvadó La Llorona a

gyermekgyilkos, hanem az Újvilágot erőszakosan megszálló Spanyolország. A két asszony

csupán a patriarchális társadalom áldozata. Meglátásom szerint Morton színdarabjának

legnagyobb értéke, hogy sok évszázad után végre szakított a férfiszerzők által preferált

negatív, becsmérlő, lenéző Marina - ábrázolással, és annak festette le, ami valójában

lehetett: egy férfiaknak kiszolgáltatott, kétségbeesett nőnek. Az amerikai csikánó írónak

nem ez az egyetlen alkotása, amelyben megidézi az indián tolmácsnő szellemét: 1990-ben

bemutatott Vasárnapi álom az Alameda Parkban (Sunday in the Alameda) címet viselő

színdarabjában a mexikói történelem, művészet és folklór kiemelkedő személyiségei

elevenednek meg, köztük Marinával.152

A XIX - XX. század során többnyire férfi szerzők által kialakított negatív Malinche -

kép ellen a nem egy esetben feminista nézeteket valló csikána írónők153

lázadtak fel. Míg

Octavio Paz ezen szakdolgozat hasábjain is bemutatott tanulmányában arról értekezett,

hogy a mexikói férfiakat frusztrálja, hogy Malinche gyermekei, addig a csikána lányok és

asszonyok büszkén vallották, miszerint a bántalmazott nő leányai (hijas de La

Chingada).154

Számukra Marina a csikánó/csikána létet szimbolizálta: kétnyelvű,

152

Virágos Zsolt: Csikánó dilemmák: Megjegyzések Carlos Morton egyfelvonásosa kapcsán. In: Vraukó

Tamás (szerk.): Kis csikánó olvasókönyv. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2016. 81 - 94 pp. 153

A csikánó/csikána elnevezés azon személyeket takarja, akik az Egyesült Államok területén születtek, de

származásuk, kulturális gyökereik Mexikóhoz kötik őket. 154

Cristina Herrera: Contemporary Chicana Literature: (Re)Writing the Maternal Script. Cambria Press, New

York, 2014. Oldalszám nélkül.

52

kétkultúrájú stb.155

Nem akartak erőtlen, férfiak akaratának kitett nőként tekinteni rá, hittek

benne, hogy volt választási lehetősége és saját döntéseket hozott.156

Áruló helyett a túlélés

eszközeként, a mesztic népesség ősanyjaként tekintettek rá. Marina a csikána feminizmus

számára egyfajta példaképpé vált. Egyes csikána szerzők valamint tudósok, köztük Norma

Alarcón (született:1943), aki jelentős szerepet játszott a Malinche - legenda feminista

újjáértelmezésében, Marina anyját kezdték okolni a tolmácsnő kedvezőtlen megítéléséért,

mondván az indián asszony a valódi áruló a történetben, hiszen ő taszította rabszolgaságba

és ezzel közvetve a spanyolok karmai közé leányát. Mentségére szolgál azonban, hogy ő is

csupán a patriarchális világ nyomásának engedett, amikor fiúgyermekét helyezte

előtérbe.157

A Mexikó spanyol gyarmatosítását témájukul választó XX. századi fikciós regények

között mindenképpen meg kell említenünk egy magyar alkotást is. Passuth László (1900 -

1979) Esőisten siratja Mexikót című történelmi regénye 1939-ben jelent meg. Műve

csakúgy, mint a hispán irodalom szerzeményei a két gyökeresen eltérő civilizáció

találkozását meséli el. Hernando Cortés és II. Montezuma karakterei mellett helyet kap

Marina is, kezdetben tolmács, majd idővel a konkvisztádor szeretőjének szerepében.158

Az

155

Rolando J. Romero: Foundational Motherhood: Malinche/Guadalupe in Contemporary Mexican and

Chicana/Chicano Culture. In: Rolando Romero – Amanda Nolacea Harris (ed.): Feminism, Nation and Myth:

La Malinche. Arte Público Press, Houston, 2005. 29 p. 156

Elizabeth C. Ramírez: Chicanas/Latinas in American Theatre. A History of Performance. Indiana

University Press, Bloomington – Indianapolis, 2000. 76 p. 157

Herrera, 2014. Oldalszám nélkül. 158

Csikós. In: Csikós – Szilágyi, 2015, 32p.

53

író saját bevallása szerint regénye megalkotásához a korabeli források közül Bernal Diaz

del Castillo és Bernardino de Sahagún krónikáit illetve Hernando Cortés leveleit használta

támpontul. Művében történelmi hűségre törekedett, ám szereplői közül inkább a

spanyolokkal szimpatizál, mert ellenszenvvel viseltetik az aztékok emberáldozatra épülő

kultúrája iránt. A regény főszereplője kétségkívül Cortés, akit a szerző szinte bálványoz.

Kiváló hadvezérként, nyughatatlan, kíváncsi felfedezőként, jogtudósként, úriemberként

ábrázolja. Külön kiemeli, hogy az Azték Birodalom leigázója a maga módján szerette az

őslakókat, akik tisztelték őt. Az Újvilág másik vezető alakját, az azték uralkodót

intelligens, bőkezű, ám a vallás által túlzottan befolyásolt férfiként ábrázolja, aki tudtán

kívül már jóval az európaiak érkezése előtt megalapozta birodalma bukását azáltal, hogy az

emberáldozati rituálék úgy szólván mértéküket vesztették. Marina karakterének az író

állítólag több helyet szentelt, mint amennyi történelmileg járt volna neki. Ábrázolásában a

XVI. századi krónikaírók jellemzését követi (intelligens, szép). Véleménye szerint a lányt

Cortéshez való kötődése késztette a cholulai „árulásra.”159

Passuth felmenti Marinát a

történelem és a mexikói közvélemény vádjai alól. A regényben a konkvisztádor elismeri

tolmácsa nyelvi és diplomáciai teljesítményét. Viszonyukat az író meghitt, bensőséges,

kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatként mutatja be.160

Az új évezred beköszöntével Mexikó új problémákkal szembesült, a globalizáció pedig

veszélyeztetni kezdte a nemzeti identitást. Akadtak szerzők, akik a XX. század végén

elinduló gazdasági és kulturális folyamatokért – ha csak átvitt értelemben is - Malinchét

tették felelőssé. Victor Hugo Rascón Banda (1948 - 2008) 2000-ben színpadra állított

darabja a Malinche a tolmácsnőt a „jelen betegségének” (la enfermedad del presente)

nevezi, amit Mexikónak meg kell gyógyítania. A darabban Marina három alakban

gyermekként, felnőttként és öregasszonyként jelenik meg. Az idősíkok a XVI. század és

napjaink között váltakoznak, Marina a mexikói kultúra alteregójának szerepét tölti be. Az

159

Az író utószava. In: Passuth László: Esőisten siratja Mexikót. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974.

338 - 342 pp. http://www.mek.oszk.hu/01400/01439/01439.pdf (letöltve:2018.02.13) 160

Virágos. In: Vraukó, 2016, 90 p.

.

http://www.mek.oszk.hu/01400/01439/01439.pdf%20%20(letöltve:2018.02.13

54

asszony terapeutához fordul a problémáival, amelyek között a legsúlyosabb az, hogy a

gyermekei gyűlölik őt. A szakember és Marina beszélgetéseiből rajzolódik ki aztán a

történelmi háttér. Banda művének megírásához többek között Octavio Paz tanulmányát és

egy 1975-ben íródott dalt is felhasznált. A szerző véleménye szerint Mexikó népe

Malinche „öröksége” miatt részesíti előnyben az Egyesült Államok által közvetített

kultúrát a nemzeti helyett. A műben az indián lány a kortárs mexikói problémák

szimbolikus megtestesítője.161

A század, amelyben jelenleg élünk azonban sok tekintetben az újjáértelmezések kora. A

történettudomány és a szépirodalom művelői között szerencsére akadtak olyanok, akik

ebből az újradefiniálásból Marinát sem akarták kihagyni. Az utóbbira jó példa a tolmácsnő

történetét témául választó szépirodalmi alkotások tudomásom szerint legfrissebb darabja:

Laura Esquivel (született:1950) 2007-ben napvilágot látott Malinche című regénye. A

mexikói írónő könyvében megpróbálja lerombolni a Mexikó hírhedt nőalakja köré

évszázadok során szövődött mítoszokat. Tette mindezt úgy, hogy átvizsgálta a Marináról

rendelkezésre álló történelmi forrásokat, majd az ezekből szerzett ismeretek segítségével

megrajzolta egy zűrzavaros időszakban élt fiatal nő hiteles portréját. Ez a regény is, mint

szinte mindegyik Hernando Cortés és Marina szerelmét helyezi a középpontba, amelyet

átsző valamiféle sorsszerűség. Kezdettől baljós előjelek sokasága vetíti előre a szomorú

végkifejletet. A konkvisztádor és az indián lány sorsát Esquivel szerint Quetzalcoatl isten

kapcsolta össze. A mű igyekszik követni a valós történelmi eseményeket (Marinát

kislányként eladja az anyja, a maja urak ajándékként átadják Cortésnek, a „noche triste”

eseményei stb.). Azonban az már az írói fantázia szárnyalása (lévén erről nem

rendelkezünk információval), hogy a lány gyűlölte az aztékokat, az emberáldozatot, és

reménykedett Quetzalcoatl visszatérésében. Ahogy abban sem lehetünk biztosak, miszerint

lenyűgözte a kereszténység, különösen Szűz Mária személye. A regényben Marina

kezdetben élvezi tolmácsként betöltött szerepét, ám amikor rájön mekkora felelősség is

nyomja a vállát megretten. Ezzel egy időben kezdi megkérdőjelezni a mosdatlan,

betegségektől szenvedő és azokat terjesztő idegenek isteni mivoltát. Mindennek ellenére

folytatja küldetését, mert nincs más választása, ha elmondaná népének, mire jött rá

megölnék. A részben általa előidézett cholulai mészárlás az a pont, amikor a lány

mélységesen csalódik az addig bálványozott Cortésben. Esquivel regénye II. Montezumát

161

Romero. In: Romero – Harris, 2005, 30 - 35 pp.

55

tehetetlen bábként ábrázolja, aki a spanyolok jövetelét hirdető rossz jelek ellenére sem tesz

semmit népe védelme érdekében. A „szomorú éjszaka” eseményei olyan lelkifurdalást

okoznak Marinának, hogy át akarja szúrni nyelvét, minden baj okozóját. Ám ezt végül csak

azután teszi meg, miután Cortés eltaszítja magától, és feleségül adja Juan Jaramillohoz.

Könyve befejezésében az írónő feloldozza a tolmácsnőt vélt vagy valós bűnei alól.162

Mint láthattuk Marina alakja öt évszázad távlatából is elevenen él a mexikói nép

tudatában, szülessenek és éljenek hazájukban vagy a szomszédos Egyesült Államokban. A

kora újkori spanyol krónikákban többnyire semleges vagy idealizált szereplőként tűnt fel,

véleményem szerint egyedül az indián képírások ábrázolták hitelesen, az őt megillető

tisztelettel. Az új terület megszerzését követő eufória lecsengését követően pedig a

gyarmati irodalom szinte teljesen megfeledkezett Doña Marináról. Mexikó XIX. században

kivívott függetlensége, valamint a korszakra jellemző nacionalizmus azonban ismét

felfedezte magának Hernando Cortést és indián tolmácsát. A patriarchális szemlélet kiváló

tolmács és diplomata helyett mindössze a konkvisztádor szeretőjeként volt hajlandó

gondolni Marinára, aki a bibliai Éva mintájára eladta lelkét a gonosznak, romba döntve

ezzel hazáját. Az évszázadok során számtalan egyéb, főleg az azték mitológiából

átöröklődött negatív nőkép mosódott össze az indián tolmácsnő személyével (például La

Llorona). Marina megítélésében érdemi változást a XX - XXI. század sem hozott. A

többségében férfi szerzők által jegyzett művekben továbbra is áruló, gonosz szereplőként

bukkant fel a regények, színdarabok lapjain. Megjelentek azok a hangok is, akik a modern

Mexikó problémáiért is Marinát okolják. Az Octavio Paz által a nevéből kreált

malinchismo/malinchista kifejezések a mai napig általános szitokszavak az országban.

Szerencsére egyféle ellenpólusként jelentkeztek olyan főként női írók, tudósok, akik

rávilágítanak Marina kiszolgáltatott, áldozati mivoltára. Ezzel egy időben a csikána írónők

a mesztic faj, és ezzel Mexikó ősanyjaként kezdték tisztelni. Ezen kedvező elmozdulások

ellenére azonban az elmúlt ötszáz év mérlege Marina megítélése és irodalmi ábrázolása

terén egyértelműen negatív. Ennek oka meglátásom szerint abban az anakronisztikus,

gyakran áldozathibáztató nézőpontban keresendő, amellyel a szerzők viszonyulnak hozzá.

Gyakori hiba, hogy a saját szemüvegünkön keresztül vizsgáljuk letűnt korok embereinek

viselkedését és döntéseit, majd ebből következtetéseket vonunk le, ítéletet mondunk. Nem

szabad a modern kor nyújtotta lehetőségekből kiindulva megítélni egy 1500-as években élt

indián nő életmódját, döntéseit, hiszen az egy más kor volt, más játékszabályokkal. Az sem

162

Lantos. In: Menczel – Végh, 2009, 74 - 77 pp.

56

számít újdonságnak, hogy a rossz dolgokért a társadalom többnyire a nőket, illetve a

kisebbségeket teszi felelőssé. Kiváló példa erre, hogy az egyébként Mexikóban szintén

általános közutálatnak örvendő Hernando Cortés az ebben a fejezetben felsorolt művek

többségében mégis pozitív karakterként szerepel, akit akárcsak Ádámot az Édenkertben, a

nő – Marina – rontott meg. A XXI. században azonban szerintem már elvárható, hogy

megszabaduljunk ettől a beidegződéstől. Egy biztos: Marina és szerepe Mexikó

történelmében még sokáig téma lesz, ám remélhetőleg az újabb tanulmányok, regények és

színdarabok már nem ilyen egyoldalúan fognak közelíteni hozzá. Minden ország

társadalmi békéjének kulcsa az, hogy megbékéljen saját történelmi múltjával, és

véleményem szerint mindez Mexikó számára akkor lesz elérhető, amikor végre hajlandó

lesz az őt megillető helyre emelni Cortés egykori tolmácsát.

57

Összegzés

Európa a kora újkor hajnalán sok tekintetben válaszút elé került. A válságból kivezető

egyik lehetséges út a hajózás és a földrajzi ismeretek terén a XV. században megindult

robbanásszerű fejlődés volt, amelyek révén elérhetővé vált a kontinenstől távoli területek

feltérképezése. Spanyolország és Portugália kezdettől fogva élen járt a felfedezők

finanszírozásában. Miután 1492-ben Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd, a

„katolikus királyok” sikerre vitték Spanyolország móroktól történő felszabadítását, egy

genovai hajós, Kolumbusz Kristóf három hajójával elindulhatott, hogy megkeresse az

Indiába vezető utat. Köztudott, hogy Ázsia helyett egy új, addig ismeretlen kontinensen ért

partot, ahol hamarosan megkezdődött a spanyol gyarmatbirodalom kiépülése.

Ez az izgalmas korszak sok spanyol fiatalembernek adott lehetőséget a társadalmi

felemelkedésre. Ezen személyek egyike volt az Azték Birodalmat uralma alá hajtó

Hernando Cortés is. Cortés tipikus spanyol kisnemes volt, aki mivel hazájában nem

juthatott túl sok lehetőséghez, tengerre szállt, és az Indiákra tette át székhelyét. Még a

kormányzóval sem volt rest szembeszállni azért, hogy kivívja az uralkodó, V. Károly

elismerését. Önkényesen indított felfedezőútja azonban végül meghozta számára a

dicsőséget.

Az újonnan felfedezett területek birtokbavételét a Spanyol Korona számára az

nehezítette, hogy Észak - Amerika vadászó - gyűjtögető őslakóival szemben a Yucatán -

félszigeten valamint Közép- és Dél - Amerikában az évszázadok során fejlett kultúrával

rendelkező indián civilizációk alakultak ki, komoly hadseregekkel. Az Azték Birodalom a

konkvisztádorok érkezésekor már legalább egy évszázada uralta a mai Mexikó és

Guatemala térségét. Államuk az ókori hellén poliszokhoz hasonló szövetségekből tevődött

össze, melynek élén a főváros, Tenochtitlán állt. Az aztékok fejlett hivatali apparátussal,

kereskedelemmel, oktatással és tudománnyal rendelkeztek. Vesztüket vallási hiedelmeik

okozták, ugyanis agresszív terjeszkedési politikájukat részben emberáldozatra éhes papjaik

ösztönözték. Elnyomó politikájuk, valamint véres rítusaik ellenük hangolták a leigázott

népeket, akik örömmel csatlakoztak a földjükre érkező Cortéshez és csapatához, mert jobb

alternatívának tartották a spanyol uralmat az aztéknál. A konkvisztádoroknak ezenkívül

hasznukra vált még egy ősi azték hiedelem, ami a fehér bőrű, szakállas Cortést

Quetzalcoatl istennel azonosította. Az Azték Birodalom összeomlására 1521-ben került

sor.

58

Az Azték Birodalom meghódítása azonban nem ment volna végbe ilyen rövid idő alatt,

ha a spanyolok nem jutnak hozzá egy kivételesen intelligens fiatal rabszolganőhöz. Marina

vagy eredeti nevén Malinalli egy indián cacique lányaként látta meg a napvilágot, ám apja

halála után újraházasodott anyja még kislánykorában eladta. A rabszolga- kereskedők

továbbértékesítették a kislányt egy maja vezetőnek. Miután 1519-ben Hernando Cortés

flottája kikötött a Yucatán - félszigeten gyorsan uralma alá hajtotta a területet, a helyi

bennszülött vezetők pedig barátságuk jeleként ajándékokkal kedveskedtek neki. Az

ajándékok egyike Malinalli volt, aki a keresztségben a Marina nevet kapta. Cortés eleinte

nem szentelt túl sok figyelmet a lánynak, jelenléte akkor vált nélkülözhetetlenné, amikor

fény derült arra, hogy Marina képes kommunikálni II. Montezuma azték uralkodó

követeivel. Az ismeretlen jövevények híre ugyanis időközben Tenochtitlánba is elért, ezért

az uralkodó követeket küldött, hogy tudjanak meg többet a spanyolok szándékairól. Marina

nyelvismerete és diplomáciai érzéke révén hamar az expedíció kulcsfigurájává vált. Az

indiánok szemében ő és Cortés elválaszthatatlanokká váltak.

Szerepvállalása a mai napig vita tárgyát képezi, hogy vajon cselekedeteivel elárulta-e a

népét. Meglátásom szerint a válasz: nem. Egyrészt Marina olyan közegben nevelkedett,

ahol a lányokat engedelmességre és mások szolgálatára nevelték. Amikor rabszolgaként a

spanyolokhoz került nem volt választása, önkéntelenül az események részesévé vált. Az

azték mitológiában megjósolt események és a valóság látszólagos egyezése miatt még

maga az azték uralkodó is istennek vélte az idegeneket, ezért valószínűleg Marina is úgy

vélte kiválasztatott arra, hogy egy magasztos célt szolgáljon. Sem ő, sem Cortés egyéb

indián szövetségesei nem tehetők felelőssé a későbbi spanyol kegyetlenkedésekért, hiszen

nem láthatták előre tetteik következményét. Valószínűleg nem Marina volt az egyetlen

indián tolmács az Újvilágban, aki segítette a gyarmatosítók munkáját. Mindössze annyi

történt, hogy a véletlenek különös összjátéka folytán az ő neve fennmaradt, míg a többieké

feledésbe merült.

A bennszülött tolmácsnő jelentőségét jól mutatja, hogy már a kora újkorban számtalan

spanyol és indián kódex megörökítette nevét és tevékenységét az utókornak. A hódítás

jelentős alakjai (Hernando Cortés, Francisco López de Gómara, Bernal Díaz del Castillo)

mind szenteltek néhány sort Marinának. A legbőbeszédűbb forrás mind közül Bernal Díaz

del Castillo krónikája, amit sokan az Újvilág első regényének tartanak. Az egykori katona

bevallottan arra törekedett, hogy a lovagregények stílusában örökítse meg Új -

Spanyolország születésének igaz történetét. Történetének hősei egykori katonatársai és

Cortés, hősnője pedig az intelligens, bátor Doña Marina. A mély tiszteletet és csodálatot

59

sugárzó Díaz del Castillo szöveg kivételével mind a spanyol, mind az indián krónikák

semleges hangnemben beszélnek a lányról.

Az Azték Birodalom felbomlása után kiépült spanyol gyarmatbirodalomban Marina

személye hamar feledésbe merült. Évszázadok teltek el anélkül, hogy nevét bárki említette

volna. Változás e tekintetben Mexikó XIX. században bekövetkezett függetlenedésével

következett be, amikor az újonnan létrejött köztársaság keresni kezdte nemzeti identitását,

és zsigerből elutasított mindent, ami spanyol vagy bármilyen módon kötődik hozzájuk. Az

új nemzeti irodalomban Hernando Cortés és Marina egyfajta mexikói Ádámmá és Évává

vált, kapcsolatukból született fiuk, Martin pedig az első mexikóivá. Marina neve a jórészt

férfiak dominálta irodalomban a hazaáruló, a boszorkány vagy épp a bántalmazott nő

szinonimájává vált. Alakja összefonódott számtalan, a mexikói folklórban vagy a görög

mitológiában fellelhető negatív nőképpel, például La Lloronával és Médeával.

Cortés tolmácsának kedvezőtlen megítélésén először a XX. század második felében

aktivizálódó csikána írónők próbáltak változtatni. Gyakran feminista felhangokat sem

nélkülöző műveikben büszkén vállalták azt, hogy ők Marina leszármazottai, aki a

csikánó/csikána kultúrát szimbolizálta számukra. Új értelmezési formát ajánlottak

Mexikónak azzal, hogy a lányt a mesztic faj ősanyjaként, a túlélés szimbólumaként

mutatták be.

Minden igyekezetük ellenére azonban még napjainkban is akadtak/akadnak szerzők,

akik a modern Mexikót sújtó problémákért is Marinát teszik felelőssé. A Nobel - díjas

mexikói író, Octavio Paz által alkotott malinchismo/malinchista kifejezések, amelyekkel az

író azon személyeket jelölte, akiket megszédített a külföld varázsa, és ezért elhagyták

nemzeti identitásukat, még ma is szitokszavaknak számítanak az országban. Pedig

láthattuk, hogy az amerikai kontinens történetében ennek a bennszülött lánynak a sorsa

nem számított egyedi esetnek. Az Egyesült Államok területén élő Pocahontas és

Sacagawea életútja kísérteties hasonlóságot mutat a tolmácsnőével, őket mégsem illette az

áruló bélyegével az utókor. A magyarázat a két ország eltérő társadalmi fejlődésében

keresendő. Az Egyesült Államok fehér lakossága kezdettől fogva elkülönült az

őslakosságtól, míg az egykori spanyol gyarmatokon a népcsoportok keveredése szinte

zavartalanul folyt. Ezáltal ezek az államok jobban megőrizték indián múltjukat.

Szerencsére napjainkban pozitív folyamatok indultak meg a Malinche - kutatás terén.

Egyre több tanulmány, könyv és szépirodalmi mű jelenik meg, amelyek objektíven

vizsgálják ezt a történelem kivételes pillanatában élt fiatal nőt, életkörülményeit és ebből

adódó döntési lehetőségét. Az új kutatások nyomán egyre inkább kirajzolódik Marina igazi

60

arca: egy fiatal, indián lányé, akit sok más sorstársához hasonlóan saját céljainak

szolgálatába állított egy terjeszkedni kívánó hatalom, hogy aztán munkája végeztével

félredobja, és örökre megfeledkezzen róla.

61

Summary

In the late 15. century Europe got to a crisis. The European countries hadn’t got enough

precious metals (especially silver and gold), the continent ran out of natural resources and

the most important trading routes at the sea was blocked by the Ottoman Empire. The

Western European countries needed an urgent solution to this problem. Because of the

development of science Portugal and Spain was able to discover new lands, from where

they could provide the welfare of their kingdoms. In 1492, when the Spanish kings expeled

Moorish people from Spain, a brave sailor, Cristóbal Colón started off toward West, and he

discovered a new continent, America. Soon after his discovery the Spanish state overran

this new land.

In this exciting era of history a lot of young men dreamed about the mysterious Indies,

where they would be rich and famous. One of these young men was Hernán Cortés, who

was a Spanish nobleman, but his family wasn’t rich, so he couldn’t build a career in his

homeland. In 1504 he moved to the Indies, to an island, named Hispaniola. Seven years

later he moved to an other island, named Fernandina (present - day Cuba). In 1519 Cortés

started off an illegal mission to discover unknown lands.

However the newly discovered continent, America wasn’t uninhabited. People, who

Colón called Indians lived here since 10.000 B. C. The northern tribes generally hunted

and gathered, but at the Yucatan Peninsula and in South America Native American

civilizations were on very advanced level with large armies. One of these Precolumbian

civilizations was the Aztec Empire. The Aztecs conquered Mezoamerica from the Yucatan

Peninsula to present - day Guatemala, but because of their aggression the conquered Native

American states hated them. These aboriginal people were happy, when the Spaniards

arrived to their land, because they belived Hernán Cortés was a god, who will save them

from the Aztecs. They helped Cortés’ fight against the Aztecs, so the Empire fell in 1521.

In spite of the numerous Native American allies, who joined to the Spaniards, Cortés

wasn’t able to colonize Mexico or his mission would have been longer if a young

aboriginal girl, named Malinche hadn’t helped him. Malinche original birth name was

Malinalli, and she was born in the Aztec Empire. She was a daughter of a Native American

nobleman, but his father died, when she was a little girl. Her mother got married with an

other man, and the couple had a son together. The mother sold Malinalli to slave traders,

who sold her again to a Maya leader. In 1519, when Hernán Cortés conquered these

62

natives, their leaders gave presents, including twenty slave girls to the Spaniards. One of

these girls was Malinalli, who the Spaniards baptized Marina. When the Aztec king’s

envoys arrived to Cortés, Marina helped translate their words to him, because her native

language was nahuatl, but she learnt maya as well. From that time Marina, Cortés’ another

interpreter, who spoke the Maya language and the conquistador became a „language

chain”. When the girl learnt to speak Spanish fluently, she became Hernán Cortés’ one and

only interpreter, who followed her master everywhere.

As a result of her role in the colonization of Mexico, from the 19. century Mexican

people despise this woman, because they consider her a traitor. They think Marina sold her

people to the white men. Many novels and plays deal with the colonization of Mexico, and

most of these works portray Marina as an evil, hateful woman. Only the writings of the

chicana feminist women and the 16. century soldier, Bernal Díaz del Castillo portrays her

as a heroine, a brave, intelligent woman.

Where is the truth? What was Marina: a traitor or an innocent victim? In this thesis I try

to find an answer to this question. I present the life of Hernán Cortés and his expeditions,

describe the state of Europe in the end of Middle Ages and the Aztec Empire. With the

help of 16. century primary sources like Spanish and Indian chronicles and letters and

present - day books, articles and studies I exmine Marina’s role in the colonization and her

possibilities. Was she a real traitor or just an innocent, vulnerable native girl, who Hernán

Cortés used for achieve his purpose? Helping the Spaniards was her only possibility or she

would have had another choice?

63

Felhasznált források

Bueno, Salvador – León - Portilla, Miguel (szerk.): Így Látták. Indián és Spanyol

Krónikák. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977.

Columbus úti naplója. Officina Nyomda-és Kiadóvállalat, Budapest, 1941.

Hernando Cortés levelei V. Károly császárhoz. Officina Nyomda és Kiadóvállalat,

Budapest, 1944.

De Tovar, Juan: Azték Krónika. Helikon Kiadó, 1986.

Diaz del Castillo, Bernal: The True History of the Conquest of New Spain.

http://www.archive.org/details/tesisnoqueprese00garcgoog

Vassányi Miklós: Szellemhívók és áldozárok. Sámánság, istenképzetek, emberáldozat az

inuit (eszkimó), azték és inka vallások írásos forrásaiban. L’Harmattan Kiadó, Budapest,

2016.

http://www.archive.org/details/tesisnoqueprese00garcgoog

64

Felhasznált irodalom

Abbott, John S. C.: History of Hernando Cortez. Harper&Brothers Publishers, New York,

1855.

Anderle Ádám: Latin Amerika története. Pannonica Kiadó, 1998.

Boyd, Mildred: In Defense of Malinche. In: Guadalajara – Lakeside, Vol.23, No.11, 2007.

http://www.chapala.com/chapala/ojo2007/defensemalinche.html

Candelaria, Cordelia: La Malinche, Feminist Prototype.

http://www.latinamericastudies.org/aztecs/Malinche.pdf

Csikós Zsuzsanna: Malinche ábrázolások a kortárs hispán irodalomban. In: Csikós

Zsuzsanna – Szilágyi Ágnes Judit (szerk.): Románc és Vértanúság. Nők a hispán világ

történetében. Americana eBooks, Szeged, 2015.

Emersleben, Otto: Az arany országai. Kossuth Könyvkiadó, 1985.

Herrera, Cristina: Contemporary Chicana Literature: (Re)Writing the Maternal Script.

Cambria Press, New York, 2014.

Katona András: Kora újkori egyetemes történelem (XV – XVIII. század). Nemzeti

Tankönyvkiadó, Budapest, 2008.

Dr. Karttunen, Frances: Making Herself Indispensable, Condemned for Surviving: Doña

Marina. http://www.mexicolore.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-1 és

http://www.mexicolor.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-2

Klimczak, Natalia: The Many Burials of Hernan Cortes: Locating the Gravesite of a

Conquistador. http://www.ancient-origins.net/history-famous-people/many-burials-hernan-cortes-

locating-gravesite-conquistador-005235/page/0/1

Lantos Adriána: Malinche a tolmács: Az értelmezett értelmező. In: Menczel Gabriella –

Végh Dániel (szerk.): A szőnyeg visszája. A spanyol nyelvű irodalmak és a fordítás.

Palimszeszt Kulturális Alapítvány, Budapest, 2009.

http://www.chapala.com/chapala/ojo2007/defensemalinche.html

http://www.mexicolor.co.uk/aztecs/spanish-conquest/dona-marina-part-2



65

Leal, Luis: Female Archetypes in Mexican Literature. In: Miller, Beth (ed.): Women in

Hispanic Literature. Icons and Fallen Idols. University of California Press, Berkeley – Los

Angeles – London, 1983.

León - Portilla, Miguel: Az Azték Birodalom. In: Bueno, Salvador – León - Portilla, Miguel

(szerk.): Így Látták. Indián és Spanyol Krónikák. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977.

Lévesque, Rodrigue: La Malinche. The Mistress of Hernan Cortés, from Slave to Goddess.

Lévesque Publications, 2007.

Messinger Cypess, Sandra: La Malinche in Mexican Literature. From History to Myth.

University of Texas Press, Austin, 1991.

Messinger Cypess, Sandra: „Mother” Malinche and Allegories of Gender, Ethnicity and

National Identity in Mexico. In: Romero, Rolando – Harris, Amanda Nolacea (ed.):

Feminism, Nation and Myth: La Malinche. Arte Público Press, Houston, 2005.

Passuth László: Esőisten siratja Mexikót. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974.

http://www.mek.oszk.hu/01400/01439/01439.pdf

Passuth László: Hernando Cortés. In: Hernando Cortés levelei V. Károly császárhoz. Officina

Nyomda és Kiadóvállalat, Budapest, 1944.

Pedrick, Daniel Harvey: Reconciling a Myth – In Defense of Doña Marina. In: Rodrigue

Lévesque: La Malinche. The Mistress of Hernan Cortés, from Slave to Goddess. Lévesque

Publications, 2007.

Penman - Lomeli, Andrea: Consuming La Malinche, Destroying the Myth.

http://www.thenewinquiry.com/consuming-la-malinche-destroying-the-myth

Phillips, Rachel: Marina/Malinche: Masks and Shadows. In: Miller, Beth (ed.): Women in

Hispanic Literature. Icons and Fallen Idols. University of California Press, Berkeley – Los

Angeles – London, 1983.

Ramírez, Elizabeth C.: Chicanas/Latinas in American Theatre. A History of Performance.

Indiana University Press, Bloomington – Indianapolis, 2000.

http://www.thenewinquiry.com/consuming-la-malinche-destroying-the-myth

66

Romero, Rolando J.: Foundational Motherhood: Malinche/Guadalupe in Contemporary

Mexican and Chicana/Chicano Culture. In: Romero, Rolando – Harris, Amanda Nolacea

(ed.): Feminism, Nation and Myth: La Malinche. Arte Público Press, Houston, 2005.

Russel, Philip L.: The Essential History of Mexico: From Pre-conquest to Present. Routledge,

New York – London, 2015.

Russel, Philip L.: The History of Mexico: From Pre-Conquest to Present. Routledge, New

York – London, 2010.

Stebbins, Sarah J.: Pocahontas: Her Life and Legend.


Summitt, April R.: Sacagawea: A Biography. Greenwood Press, Westport, Connecticut –

London, 2008.

Szilágyi Ágnes Judit: A spanyol gyarmatbirodalom. In: Poór János (szerk.): A kora újkor

története. Osiris Kiadó, Budapest, 2009.

Virágos Zsolt: Csikánó dilemmák: Megjegyzések Carlos Morton egyfelvonásosa kapcsán. In:

Vraukó Tamás (szerk.): Kis csikánó olvasókönyv. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2016.

Welles, Marcia L.: The Changing Face of Woman in Latin American Fiction. In: Miller, Beth

(ed.): Women in Hispanic Literature. Icons and Fallen Idols. University of California Press,

Berkeley – Los Angeles – London, 1983.

Wittman Tibor: Latin Amerika története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1971.


malinche: ÁrulÓ vagy Áldozat? egy indiÁn nŐ szerepe...

Documents