magyarország egészségügye és szociális rendszere · 2006. 7. 13. · 6.3 az egészségügy...

Budapest, 2004. február

Szerkesztette: Dr. Kincses Gyula

Az egészségügyi rendszerrõl szóló részt készítették:

Borbás Ilona, Dr. Németh György, Dr. Villusz Lászlóné

Zelenkáné Lux Lilla, Juhász Judit.

A szociális rész fejezeteit írta:

Papházi Tibor(11.1 és 11.2), Rácz Andrea , Szombathelyi Szilvia(11.3)

Magyarország egészségügye és szociális rendszere

A tanulmány a MEDINFO

és a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet

munkatársainak együttes munkája

ISBN 963 86789 5 X

______________________ Magyarország egészségügye és szociális rendszere ______________________

Tartalomjegyzék

1. Általános tudnivalók..............................................................................................................5 2. Demográfia............................................................................................................................6 3. A lakosság egészségi állapota .............................................................................................10

3.1 Mortalitás ................................................................................................................... 10 3.2 Morbiditás.................................................................................................................. 19

3.2.1 Járványügyi helyzet ......................................................................................... 21 4. Életmód ...............................................................................................................................22

4.1 Táplálkozási szokások ............................................................................................... 22 4.1.1 Túlsúly és elhízás ............................................................................................ 23

4.2 Fizikai aktivitás.......................................................................................................... 23 4.3 Dohányzás.................................................................................................................. 23 4.4 Alkoholfogyasztás ..................................................................................................... 25 4.5 Kábítószer-fogyasztás................................................................................................ 26

5. Környezet és egészség.........................................................................................................29 5.1 Élelmiszerbiztonság ................................................................................................... 29 5.2 Levegőminőség.......................................................................................................... 29 5.3 Vízminőség, szennyvízkezelés .................................................................................. 30 5.4 Települési környezet, hulladékgazdálkodás .............................................................. 31 5.5 Munkaegészségügy.................................................................................................... 32

6. Az egészségügyi ellátás rendszere ......................................................................................34 6.1 Az egészségügyi ellátórendszer jogi - működési környezete .................................... 34 6.2 Az egészségügyi rendszer irányítása ......................................................................... 37

6.2.1 Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium..................................... 37 6.2.2 Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat......................................... 37 6.2.3 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és kezelőik ...................................... 38 6.2.4 Nemzeti Egészségügyi Tanács ........................................................................ 39 6.2.5 Egészségügyi Tudományos Tanács................................................................. 40 6.2.6 Kamarák .......................................................................................................... 41 6.2.7 Szakmai kollégiumok ...................................................................................... 42

6.3 Az egészségügy dolgozói........................................................................................... 43 6.4 Az egészségügyi ellátórendszer és tulajdonviszonyai ............................................... 45

6.4.1 Alapellátás ....................................................................................................... 45 6.4.2 A járóbeteg-szakellátás.................................................................................... 49 6.4.3 Fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás .................................................................... 52

6.5 Speciális egészségügyi szolgálatok ........................................................................... 58 6.5.1 Országos Mentőszolgálat ................................................................................ 58 6.5.2 Országos Vérellátó Szolgálat .......................................................................... 59

6.6 Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás........................................................ 59 7. Szakmai és civil szervezetek ...............................................................................................62

7.1 Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ)............................ 62 7.2 Civil szektor............................................................................................................... 62

8. A nyugdíjrendszer ...............................................................................................................64 8.1 Az első pillér .............................................................................................................. 64

8.1.1 Saját jogú nyugellátások.................................................................................. 64 8.1.2 Hozzátartozói nyugellátások ........................................................................... 67

8.2 A második pillér......................................................................................................... 68 8.3 Nyugellátások ............................................................................................................ 68 8.4 Nyugdíjszerű ellátások............................................................................................... 68

_______________________________________3 __________________________________________


9. Az egészségügyi- és nyudíjrendszer költségei ....................................................................69 9.1 A társadalombiztosítás bevételei – a járulékok.......................................................... 69 9.2 Egészségügyi kiadások .............................................................................................. 69 9.3 Nyugdíjkiadások ........................................................................................................ 73

10. Az egészségügy reformja ....................................................................................................75 10.1 Előzmények................................................................................................................ 75 10.2 Reformok a rendszerváltozáskor ................................................................................ 75 10.3 További reformok....................................................................................................... 76 10.4 Reformok a jelenlegi kormányzati ciklusban............................................................. 77 10.5 A népegészségügy fejlesztése.................................................................................... 77

11. A szociális rendszer.............................................................................................................80 11.1 A szociális ellátórendszer........................................................................................... 80 11.2 A családok támogatásának rendszere ....................................................................... 102 11.3 A gyermekvédelmi rendszer..................................................................................... 107

12. Mellékletek........................................................................................................................122 13. Függelékek ........................................................................................................................131

13.1 Módszertan, felhasznált források............................................................................. 131 13.2 Hasznos címek ......................................................................................................... 135

_______________________________________4 __________________________________________


1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

Az ország neve: Magyarország Államforma: köztársaság Terület: 93 000 km2 Főváros: Budapest Közigazgatási beosztás: 19 megye és a főváros Hivatalos nyelv: magyar Magyarország 1948 és 1990 között a KGST és a Varsói Szerződés által meghatározott, Szovjetunió által vezetett szocialista tömbhöz tartozott. 1990-ben békés rendszerváltás történt, aminek kapcsán kiépült a független, demokratikus jogállam intézményrendszere, megvalósult a szabad választáson és többpártrendszeren alapuló parlamenti demokrácia és a piacgazdaság gátjait lebontó jogi szabályozás. Mindehhez a kilencvenes években Magyarországon átmeneti, súlyos gazdasági visszaesés, munkanélküliség és társadalmi polarizáció társult. A kilencvenes évek végén a gazdasági fejlődés felgyorsult, esélyt adva az ország Nyugat-Európához való felzárkózásához. Magyarország jelenleg tagja – többek között – az ENSZ-nek, a WHO-nak, az Európa Tanácsnak, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD), 1999-től a NATO-nak. 1994-ben benyújtotta tagfelvételi kérelmét az Európai Unióhoz, 2002. decemberében sikeresen lezárta a csat-lakozási tárgyalásokat. Az egy főre jutó GDP 1671 ezer Ft 6876 euró (2002).

1. táblázat: Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alakulása

(folyó áron) Érték Év ezer Ft euró PPS*

1998 983 4077 9 710 1999 1113 4402 10 390 2000 1290 4961 11 230 2001 1458 5679 12 250 2002 1671 6876 ..

* A vásárlóerő-paritások alapján számolt, euróban kifejezett érték, amelynek jelölésére a PPS (purchasing power standard) szolgál.

Forrás: www.ksh.hu

_______________________________________5 __________________________________________


2. DEMOGRÁFIA

Az ország lakosainak száma 10 millió 142 ezer fő (2003. január 1.). A népesség a nyolcvanas évek eleje óta folyamatosan csökken az egyre alacsonyabb születési arány és a magas halálozási arány következtében.

195

567

106

902

88 6

65

146

461

101

525

44 9

36

151

819

120

197

31 6

22

148

673

145

355

3 31

8

125

679 145

660

-19

981

97 5

97

135

601

-38

004

97 0

4713

2 18

3

-35

136

96 8

04

132

833

-36

029

-50 000

0

50 000

100 000

150 000

200 000

fő

1950 1960 1970 1980 1990 2000 2001 2002

évek

1. ábra: Élveszületés, halálozás, természetes szaporodás/fogyás 1950-2002

Élveszületés

Halálozás

Természetesszaporodás, fogyás

Forrás: KSH Demográfiai évkönyv 2002 CD melléklet

Magyarország férfi népessége 1980, női népessége pedig 1983 óta évről évre csökken. Az ország népessége 2003. január 1-jén több mint 560 ezer fővel volt kevesebb, mint 1980-ban. A magas halá-lozási és alacsony születési arányhoz viszonyítva a nemzetközi vándorlásnak a súlya nem volt jelen-tős az elmúlt évtizedekben. (Melléklet: 2. táblázat: Élveszületés, halálozás, természetes szaporo-dás/fogyás 1950-2002) Az Európai Unió országaiban és a csatlakozni kívánó országokban fellelhető népesedési problé-mákhoz képest is feltűnő a népességcsökkenésnek hazánkban tapasztalható aggasztóan folyamatos tendenciája. A 20. század második felében jelentkeztek a termékenység kedvezőtlen alakulásával kapcsolatos gondok. A születések számában mutatkozó tartós csökkenés a 20 évesnél fiatalabbak minden korcsoportjának létszámában fogyáshoz vezetett. Emellett a nemzetközi összehasonlítások azt jelezték, hogy az 1960 évek közepétől Magyarország egyre rosszabb értékeket mutatott az euró-pai országok lakosságának egészségi állapotát kifejező halandósági indexekben. A természetes sza-porodás mutatója 1979-ben alacsonyabb volt, mint az EU-átlag, sőt 1981-től elsőként vált negatív előjelűvé az európai országok között.

_______________________________________6 __________________________________________


2. ábra: A népmozalom összehasonlító adataiMagyarország és az EU tagállamok átlaga, 1970-2002

-5-3-113579

111315171921

1970

1972

1974

1976

1978

1980

1982

1984

1986

1988

1990

1992

1994

1996

1998

2000

2002

évek10

00 la

kosr

a

Élveszületés Mo.

Élveszületés EU átlag

Halálozás Mo.

Halálozás EU átlag

Természetes szaporodás/fogyásMo.Természetes szaporodás/fogyás EUátlag

Forrás: magyar adatok KSH Demográfiai évkönyv 2002 CD melléklet, EU átlag: HFA online

A teljes termékenységi arányszám folyamatosan csökken, 1950-ben 2,62; 1980-ban 1,92; 1990-ben 1,84 és 2002-ben 1,31 volt. A népesség öregedése – az Európában általánosnak mondható jelenség – hazánkban is megfigyelhe-tő. Fokozatosan csökken a 0-14 éves gyermekek aránya, miközben a 65 évesek és idősebbek rész-aránya növekszik. A népesség kor és nem szerinti összetételét, öregedését a korfa szemlélteti a legjobban: Magyaror-szág korfája fogyó jellegű, alapja egyre szűkül a születésszám jelentős csökkenése következtében. Az idősebb korosztályhoz tartozók számának és arányának növekedése a népesség elöregedésének folyamatát tükrözi.

_______________________________________7 __________________________________________


3. ábra: Népesség száma nem, életkor és családi állapot szerint 2003. január 1.

100 0

0080

000

60 00

040

000

20 00

0 020

000

40 00

060

000

80 00

0

100 0

00

05

101520253035404550556065707580859095

Kor

év

Férfi lakos Nő

Özvegy Elvált Házas Nőtlen, hajadon

Forrás: KSH Demográfiai évkönyv 2002.

_______________________________________8 __________________________________________


Az elmúlt két évtizedben Magyarországon jelentősen megváltozott a népesség családi állapot sze-rinti megoszlása. Fokozatosan csökkent a házasságban élők aránya, ezzel párhuzamosan jelentős mértékben emelkedett a nőtlen férfiak, illetve hajadon nők aránya. Míg 1980-ban – mióta a csökke-nés szinte állandósult – 1000 lakosra 7,5 házasságkötés jutott, addig 2002-ben ez az arány 4,5-re csökkent. Ezzel szemben növekedett a válások száma: 1000 házasságkötésre 1980-ban 346, 2002-ben 554 válás jutott, 1980. évhez viszonyítva az elvált férfiak aránya mintegy kétszeresére, a nőké 1,8-szeresére emelkedett.

3. táblázat – Házasságkötések, válások száma

Házasság- kötés Válás Házasság-

kötés Válás Év

összesen ezer lakosra

Ezer házasságkötésre jutó válások száma

1950 106 261 11 263 11,4 1,2 105,99 1960 88 566 16 590 8,9 1,7 187,32 1970 96 612 22 841 9,3 2,2 236,42 1980 80 331 27 797 7,5 2,6 346,03 1990 66 405 24 888 6,4 2,4 374,79 2000 48 110 23 987 4,7 2,3 498,59 2001 43 583 24 391 4,3 2,4 559,64 2002 46 008 25 506 4,5 2,5 554,38


A természetes fogyás egyik igen fontos tényezője a potenciális családnagyság. Míg 1990-ben 100 szülőképes korú nőre 4,94 élveszületés jutott, addig 2002-ben 3,83. Az utóbbi évtizedekben folya-matosan növekedett a házasságon kívüli élveszületések száma: 1970-ben 5,4%, 1990-ben 13,1% és 2002-ben 31,4% volt. Az ENSZ és a Központi Statisztikai Hivatal, Népességtudományi Kutató Intézetének (KSH, NKI) 2000. évi előrejelzése két alapvető folyamatot jelez Magyarországra vonatkozóan: a népességszám folyamatos és jelentős mértékű csökkenését, valamint az elöregedés újabb korszakának kialakulását. A közepes (vagy újabb elnevezéssel alap-) változatokban az ENSZ 7,5 millió főt, a KSH NKI 8,1 millió fős népességet jelez 2050-re. Az előrejelzések évről évre módosulnak, figyelembe véve az utolsó naptári év rendelkezésre álló élveszületési és halálozási adatait.

_______________________________________9 __________________________________________


3. A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA

A magyar lakosság egészségi állapotának mutatói – több évtizede – rendkívül kedvezőtlenül alakul-nak. Egyes megbetegedések, halálokok tekintetében az ország negatív értelemben kiemelkedő he-lyet foglal el a nemzetközi statisztikákban. A megbetegedési és halálozási viszonyok az elmúlt évti-zedben sem mutattak számottevő javulást. A daganatos betegségek okozta halálozás a legmagasabb a világon. A krónikus, nem fertőző megbetegedések súlya meghatározó az idő előtti halálozásban és a megbetegedésekben. A születéskor várható átlagos élettartam messze elmarad az Európai Unió tagállamainak mutatóitól, és különösen kedvezőtlen a középkorú férfiak kimagasló halálozása.

3.1 Mortalitás A halálozási viszonyok Magyarországon a 20. század első kétharmadában javultak, utolsó harma-dában ellentmondásosan alakultak. A századvég halandósága ezt az ellentmondásos demográfiai-epidemiológiai közelmúltat tükrözi. A II. világháborút követően a magyar népesség halandóságának története három jól elkülöníthető időszakra osztható: az 1960-as évek közepéig a halandóság csökkent, 1968 és 1993 között nőtt, 1994 óta pedig újra csökken. Az életkilátások lényegében követték a halandóság változásait: a vár-ható élettartam 1949 és 1967 között emelkedett, 1968 és 1993 között valamelyest süllyedt, és az utóbbi években ismét emelkedik (2002-ben 72,4 év volt). A még néhány évtizeddel ezelőtt is az epidemiológiai viszonyok egyik legérzékenyebb mutatójának számító csecsemőhalálozás terén jelentős javulás történt. Magyarországon a csecsemők életesélyei, késéssel ugyan, de hasonlóképpen javultak, mint a fejlett nyugati országokban. Az ezer élveszülöttre jutó csecsemőhalálozás az 1970. évi 35,9-ről 1993-ban 12,5-re, 2000-ben 9,2-re és 2002-ben 7,2-re csökkent, azonban még így is meghaladja az EU-átlagot (2000-ben 4,7 ezrelék).

4. ábra: CsecsemőhalálozásMagyarország és EU átlag 1970-2002

0

5

10

15

20

25

30

35

40

1970

1971

1972

1973

1974

1975

1976

1977

1978

1979

1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

1987

1988

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

évek

1000

élv

eszü

löttr

e ju

tó 1

éve

n al

uli

meg

halta

k

MagyarországEU átlag

Forrás: magyar adatok: KSH Demográfiai évkönyv 2002, CD melléklet, EU átlag: HFA online

Korosztályonként vizsgálva megállapítható, hogy a halálozási viszonyok csak gyermek- és fiatal felnőttkorban javultak, míg 30, de még inkább 35 és 64 év között a férfi népességben mintegy há-rom évtizeden keresztül igen nagy mértékben rosszabbodtak. Kisebb mértékű, átmeneti rosszabbo-dás volt tapasztalható az idős korú teljes populációban is. Így 1993-ban a halálozások száma elérte a 150 ezret és a halálozási arány a 14,6 ezreléket. A javulás erről a mélypontról indult el, és 1994-2002 között a halálozások számának 14 ezres, a gyakoriságnak 1,3 ezrelékes csökkenését eredmé-nyezte, a várható élettartam pedig 3,0 évvel hosszabbodott meg. (Melléklet:

______________________________________ 10__________________________________________


4. táblázat: Meghaltak aránya nemenként és korcsoportonként, 1000 azonos korúra vetítve 1950-2002.) Összegezve elmondható, hogy az életesélyek a 35 évnél fiatalabb népességben soha nem voltak olyan jók, mint manapság, a 35 és 64 év között azonban a férfiak továbbélési valószínűsége nagy-mértékben rosszabbodott a legutóbbi három évtizedben. Az idő előtti halálozások száma és aránya igen nagy, az összes meghalt férfi 40%-a és a nők 20%-a 65 éven aluli (2002). Hazánkban az 1-64 éves lakosság halálozása az 1970-es évek elején mind a férfiak, mind a nők ese-tében a jelenlegi EU-tagországok halálozási átlagát alig haladta meg. A halálozás igen nagy mérté-kű növekedése következtében azonban elszakadásunk az EU-átlagtól egyre mélyült, annál inkább, mivel az EU tagországok korai halálozási mutatóiban töretlen javulás történt. Általában a korai halálozás magas mértékére vezethető vissza, hogy a 100 ezer főre jutó elvesztett potenciális életévek száma mind a férfiak, mind a nők esetében igen magas (2002-ben férfiak eseté-ben 11 825 év, nők esetében 5280 év volt). Magyarországon a legtöbb életév elvesztésével járó hal-álokok a daganatok, a keringési rendszer betegségei, a külső okok (balesetek, mérgezések, erőszak) és az emésztőrendszer betegségei. Az elmúlt évtizedekben a daganatok és az emésztőrendszer be-tegségei következtében növekedett az elvesztett életévek száma.

5/a. ábra Százezer főre jutó elveszett életévek a potenciális 70 évből, halálokok szerint, 1970

368786

80434

1956

3900 1630

2169

Daganatok

Keringési rendszer betegségei

Emésztőrendszer betegségei

Légzőrendszer betegségei

Endokrin, táplálkozási- ésanyagcsere betegségekFertőző betegségek

Külső okok

Egyéb betegségek

Forrás: KSH Demográfiai évkönyvek 1997-2002

______________________________________ 11__________________________________________


5/b. ábra Százezer főre jutó elveszett életévek a potenciális 70 évből, halálokok szerint, 2002

1570

863

2448

2077

1092

245116

76

Daganatok




Endokrin, táplálkozási- ésanyagcsere betegségekFertőző betegségek

Külső okok

Egyéb betegségek

Forrás: KSH Demográfiai évkönyvek 1997-2002

A potenciális 70 évből 100 ezer főre számított elvesztett életévek összege a gyakoribb betegségek miatt 1970-2002 között a következőképpen változott: - daganatok esetében 1630-ról 2448-ra és az emésztőrendszer betegségei esetében 368-ról 1092-

re növekedett, - a keringési rendszer vonatkozásában 2169-ről 2077-re, a külső okok esetében 1956-ról 1570-re

és a légzőrendszer betegségei esetében 786-ról 245-re csökkent. A születéskor várható átlagos élettartam az 1990. évi 69,3 évről 2002-ben 72,4 évre növekedett. Ez a legmagasabb érték a várható élettartamok csaknem százéves idősorában, nemzetközi összeha-sonlításban azonban alacsony. (A születéskor várható átlagos élettartam magyarországi értékei 1970-ben 2 évvel, 2000-ben pedig már 7,3 évvel maradtak el az EU-átlagtól.)

6. ábra: Születéskor várható átlagos élettartam, nemenként 1949-2002

59,2866,31

76,46 76,56

68,2668,1567,1165,1365,4565,89

75,5973,7172,7072,0870,1063,40

0,00

10,00

20,00

30,00

40,00

50,00

60,00

70,00

80,00

90,00

1949 1960 1970 1980 1990 2000 2001 2002

évek

élet

évek Férfi

Nő


______________________________________ 12__________________________________________


7. ábra: Születéskor várható átlagos élettartam nemek szerint Magyarország, EU átlag 1970-2002

40

45

50

55

60

65

70

75

80

8519

7019

7119

7219

7319

7419

7519

7619

7719

7819

7919

8019

8119

8219

8319

8419

8519

8619

8719

8819

8919

9019

9119

9219

9319

9419

9519

9619

9719

9819

9920

0020

0120

02

évek

élet

évek

Magyarország, féfiakMagyarország, nőkEU átlag, férfiakEU átlag, nők

Forrás: magyar adatok: KSH Demográfiai évkönyv 2002 CD melléklet, EU átlag: HFA online

Nemek szerinti bontásban a születéskor várható átlagos élettartam alakulása 1970 óta változó képet mutat. A férfiak mutatója 1970-1993 között csökkent, 1994 óta emelkedés tapasztalható (2002-ben 68,3 év). A nők mutatójában 1970-1993 között lassú növekedés, ezután erőteljesebb emelkedés fi-gyelhető meg (2002-ben 76,6 év volt). A nemek közötti különbség 1980-ban 7,2, 1998-ban 9,0 és 2002-ben 8,3 év volt. (Melléklet: 5. táblázat : Születéskor és az egyes életkorokban még várható át-lagos élettartam) Hazai szempontból különös jelentősége van a 40 éves korban még várható átlagos élettartam muta-tójának, mivel leginkább a középkorú népesség, azon belül is a férfiak halandósága romlott az el-múlt évtizedekben. Az elmúlt 20 évben az EU tagországaiban a középkorú férfiak életkilátásai je-lentősen javultak, ugyanakkor a hazai középkorú férfi lakosság életkilátásai romlottak. (Magyaror-szágon 1960-hoz képest 2002-re a 40 éves korban várható élettartam a férfiak esetében 1,8 évvel csökkent.) A haláloki struktúrában a keringési rendszer betegségei, a daganatok, az emésztőrendszer és a légzőrendszer betegségei, valamint a balesetek, mérgezések és az erőszak szerepelnek, mint leggya-koribb halálokok (2002-ben együttes arányuk 90,3%). Az elmúlt évtizedek alatt a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően lényegesen csökkent a fertő-ző betegségekből származó halálozás. 1949-ben a fertőző betegségekben közel 12 ezren haltak meg, 1990-ben a meghaltak száma 963 és 2002-ben 576 volt. Ezzel szemben mára a krónikus, nem fertő-ző betegségek gyakorisága meghatározóvá vált idő előtti halálozásban. 1949-2002 között a keringé-si rendszer betegségei okozta halálozás aránya 27%-ról 51%-ra, a daganatok miatti halálozás 12%-ról 25%-ra növekedett.

______________________________________ 13__________________________________________


6. táblázat: Halálozások száma halálokonként

Halálozások száma halálokonként

1949 1960 1970 1980 1990 2000 2001 2002 Fertőző betegségek 11 801 4 509 2 771 1 523 963 659 611 576 Daganatok 12 238 17 390 22 639 27 937 31 221 33 679 33 757 33 537 Keringési rendszer betegségei 28 220 45 249 64 282 76 923 76 369 68 873 67 423 67 826

Emésztő- rendszer betegségei 5 913 3 551 4 553 7 038 9 015 10 047 9 548 9 189

Légzőrendszer betegségei 11 259 10 402 5 843 10 031 6 644 5 168 4 334 4 701

Külső okok 5 512 6 002 9 499 12 284 13 275 9 541 9 455 9 513 Egyéb halálokok 30 781 14 422 10 610 9 619 8 173 7 634 7 055 7 491 Összesen 105 718 101 525 120 197 145 355 145 660 135 601 132 183 132 833

Forrás: KSH Demográfiai évkönyv 2002

7. táblázat: Halálozások arányszáma (százezer főre)

Halálozások arányszám (százezer főre)

1949 1960 1970 1980 1990 2000 2001 2002 Fertőző betegségek 128 45 27 14 9 7 6 6 Daganatok 132 174 219 261 301 336 331 330 Keringési rendszer betegségei 305 453 622 718 737 687 662 668 Emésztő- rendszer betegségei 64 36 44 66 87 100 94 90 Légzőrendszer betegségei 122 104 57 94 64 52 43 46 Külső okok 60 60 92 115 128 95 93 94 Egyéb halálokok 333 144 103 90 79 76 69 74 Összesen 1 143 1 017 1 163 1 357 1 405 1 353 1 297 1 308

Forrás: KSH Demográfiai évkönyv 2002

(Melléklet: 8. táblázat: Halálozások száma halálokonként és nemenként Melléklet: 9. táblázat: Halálozások arányszáma halálokonként és nemenként)

______________________________________ 14__________________________________________


8/a. ábra: Az 1990. év férfi népességének kormegoszlásával standardizált halálozási index alakulása

kiemelt halálokok szerint, 1991-2001

020406080

100120140160

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

évek

%

Daganatos betegségek




Külső okok

8/b. ábra: Az 1990. év női népességének kormegoszlásával

standardizált halálozási index alakulása kiemelt halálokok szerint, 1991-2001

0

20

40

60

80

100

120

140

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

évek

%

Daganatos betegségekKeringési rendszer betegségeiEmésztőrendszer betegségeiLégzőrendszer betegségeiKülső okok

8/c. ábra: Az 1990. év népességének kormegoszlásával standardizált halálozási index alakulása kiemelt halálokok szerint, 1991-2001

0

20

40

60

80

100

120

140

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

évek

%

Daganatos betegségekKeringési rendszer betegségeiEmésztőrendszer betegségeiLégzőrendszer betegségeiKülső okok

Forrás: KSH Adatok a haláloki struktúra változásáról Magyarországon 1991-2001 között

______________________________________ 15__________________________________________


(Melléklet: 10. táblázat: Standardizált halálozási arányszám - 1990 népességének kormegoszlásá-val standardizálva; Melléklet: 11. táblázat: Standardizált halálozási index - 1990 népességének kormegoszlásával stan-dardizálva) Magyarországon a halálozások több mint a fele a keringési betegségeknek tulajdonítható, mely-ből a koszorúér-betegség a legfőbb halálok. Amíg a nyugati országokban a táplálkozási szokások-ban bekövetkezett változások, a testmozgás és a korszerű gyógyszeres kezelés hatására a keringé-si betegségek (koszorúér-betegség, agyérrendszeri történés, perifériás érbetegség, illetve aorta be-tegség együttvéve) mortalitása 1970 óta 20-30%-kal csökkent, addig Magyarországon a keringési betegségek halálozása az 1990-es évekig nőtt, majd lassú csökkenés indult meg. (Az 1990-es né-pesség korcsoportmegoszlásával standardizált halálozási index a keringési betegségek következ-tében 2001-ben 82 volt.) 2000-ben a keringési rendszer betegségei miatti halálozás Magyarorszá-gon duplája az EU átlagnak, ezen belül a 65 éven aluli lakosság esetében a halálozás háromszoro-sa a megfelelő EU-átlagnak.

9. ábra: Az európai népesség kormegoszlására standardizált halálozási arányszám alakulása keringési rendszer betegségei miatt 1970-2002

0

100

200

300

400

500

600

700

800

1970

1971

1972

1973

1974

1975

1976

1977

1978

1979

1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

1987

1988

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

évek

100.

000

főre

jutó

hal

áloz

ás



A rosszindulatú daganatos betegségek okozta halálozás évtizedek óta rendkívül magas, ebben ha-zánk vezető helyet foglal el az európai régióban. Míg a fejlett országokban az utóbbi évtizedben csökken e halálok megjelenésének intenzitása, addig Magyarországon folyamatos emelkedést mu-tat. A haláloki sorrendben a második helyet foglalja el, 2002-ben 25,0%-os aránnyal. 2000-ben a daganatos betegségek okozta halálozás mintegy másfélszer, ezen belül a 65 éven aluli férfiaké két-szer olyan magas, mint az EU-átlag.

______________________________________ 16__________________________________________


10. ábra: Az európai népesség kormegoszlására standardizált halálozási arányszám alakulása daganatok miatt, 1970-2002

0

50

100

150

200

250

30019

7019

7119

7219

7319

7419

7519

7619

7719

7819

7919

8019

8119

8219

8319

8419

8519

8619

8719

8819

8919

9019

9119

9219

9319

9419

9519

9619

9719

9819

9920

0020

0120

02

évek

100.

000

főre

jutó

hal

áloz

ás



A daganat-lokalizációk közül legnagyobb a halálozási aránya a légcső, a hörgő és a tüdő rosszindu-latú daganatainak. Az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben megnőtt az ajak, szájüreg és garat rosszindulatú daganatai okozta halálozás, a növekedés mindkét nem esetén tapasztalható, és egyre fiatalabb korban jelentkezik. A külső okok miatti halálozás legnagyobb részét a járműbalesetek és egyéb balesetek teszik ki, ezeket követik a halállal végződő öngyilkosságok (2002-ben a külső okokból bekövetkezett halál-esetek együttesen 7,2%-ot tettek ki az összes halálozáson belül). 1990 óta a külső okok miatti halá-lozás fokozatosan csökkent minden korcsoportban mind a két nem esetében. Az 1990-es népesség korcsoportmegoszlásával standardizált halálozási index külső okok következtében 2001-ben 68 volt. Mióta a statisztika nyomon tudja követni, a magyarországi öngyilkossági arány nemzetközi össze-hasonlításban igen magas volt. 1990-es évek elejétől folyamatosan csökkent (1990-ben 39,8, 2002-ben 28 eset jutott százezer lakosra. Ugyanakkor a mutató értéke még mindig magas, egyike a vilá-gon legmagasabbaknak (2000-ben az OECD tagországok többségét figyelembe vevő átlag 12,3 ha-láleset volt százezer lakosra, korspecifikus standardizált adatok alapján).

______________________________________ 17__________________________________________


11. ábra: Az európai népesség kormegoszlására standardizált halálozási arányszám alakulása külső okok miatt 1970-2002

0

20

40

60

80

100

120

14019

7019

7119

7219

7319

7419

7519

7619

7719

7819

7919

8019

8119

8219

8319

8419

8519

8619

8719

8819

8919

9019

9119

9219

9319

9419

9519

9619

9719

9819

9920

0020

0120

02

évek

100.

000

főre

jutó

hal

áloz

ás



Az emésztőrendszer betegségei okozta halálozás az elmúlt két évtizedben igen jelentős mértékben növekedett. E főcsoport betegségei 1970-ben az összhalálozás 3,8%-át és 2002-ben 6,9%-át okoz-ták. A növekedést alapvetően az alkoholos májbetegségek számának emelkedése okozta. Ez a be-tegség főleg a férfiakat érinti. Hazánkban azonban a nők körében is jelentősen megnőtt a májzsugo-rodás okozta halálozás. Feltételezhető, hogy ennek hátterében a rendszeres és nagymértékű alkohol-fogyasztás áll. Az emésztőrendszer betegségei miatti halálozásban az európai országokhoz viszo-nyítva kedvezőtlen a helyzetünk. A standardizált halálozási mutatónk 2,5-szerese az EU átlagnak, a májzsugorodás és az idült májbetegségek miatti halálozás a férfiaknál 5,4-szer, a nőknél 4-szer na-gyobb az EU átlagánál.

12. ábra: Az európai népesség kormegoszlására standardizált halálozási arányszám alakulása emésztőrendszer betegségei miatt 1970-2002

0

20

40

60

80

100

120

1970

1971

1972

1973

1974

1975

1976

1977

1978

1979

1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

1987

1988

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

évek

100.

000

főre

jutó

hal

áloz

ás



A légzőrendszeri betegségek okozta halálozási arányok kedvezően alakultak az elmúlt két évtized-ben, és nemzetközi összehasonlításban is kedvezőbb a helyzetünk. 1980 és 2002 között számottevő-

______________________________________ 18__________________________________________


en javult ezeknek a betegségeknek a halálozása. A 100 ezer lakosra jutó halálozások aránya 1980-ban 94, 1990-ben 64, 2002-ben 46 volt. Az 1990-es népesség korcsoportmegoszlásával standardi-zált halálozási index a légzőrendszer betegségei következtében 2001-ben 61 volt. Nemzetközi összehasonlításban viszonylag jó a helyzetünk, a halálozási mutatónk több mint 38%-kal jobb, mint az EU átlag.

13. ábra: Az európai népesség kormegoszlására standardizált halálozási arányszám alakulása légzőrendszer betegségei miatt 1970-2002

0

20

40

60

80

100

120

1970

1971

1972

1973

1974

1975

1976

1977

1978

1979

1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

1987

1988

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

évek

100.

000

lako

sra

jutó

hal

áloz

ás



3.2 Morbiditás A morbiditásra vonatkozó adatok az ellátórendszer (háziorvosi nyilvántartás, gondozóintézeti nyil-vántartás, fekvőbeteg szakellátás morbiditási adatai – KSH, Gyógyinfok) valamint reprezentatív felmérések (2000-ben végzett reprezentatív Országos Lakossági Egészségfelmérés, OLEF2000, Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja hivatkozásai) adatain alapulnak. A morbiditási struktúrában a keringési rendszer betegségei jelentős helyet foglalnak el hazánkban. 2001-ben 439 ezer beteg került kórházi kezelésre e főcsoport betegségei miatt (a kórházi ápolási esetek több mint 15 %-a). A magasvérnyomás-betegség az egyik leggyakoribb népbetegség. A háziorvosok morbiditási jelen-tései szerint a magas vérnyomás gyakorisága a 19 éven felüli férfiak körében 19,3%, a nőknél pedig 24,6% (2001). A hipertónia szövődményei, az agyi érbetegségek és az ischaemiás szívbetegség (ISZB) előfordulása is magas, az utóbbi a magyarországi halálozás meghatározója. Az ISZB miatt kórházban ápolt 35 éven felüliek betegszáma 2001-ben 116 199 fő volt, arányuk 10 ezer lakosra 209,7. Minden korcsoportban a férfiak megbetegedési aránya a nagyobb. Az agyi érbe-tegség gyakori az idősebb lakosság körében, a háziorvosok nyilvántartása szerint a 65-74 éves kor-csoportban a férfiak 9,2%-ában, a nők 6,3%-ában fordul elő. A fiatalabb (19-34 éves) életkorban je-lentkező agyi érbetegségek a nők körében gyakoribbak, 35 éven felül azonban egyre növekszik a férfiak megbetegedési aránya. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok nyilvántartásában 2001-ben több mint 470 ezer cukorbe-teg szerepelt, azaz a lakosság 4,6%-át érinti ez a betegség, amelynek prevalenciája az életkor

______________________________________ 19__________________________________________


előrehaladtával jelentősen növekszik. Népegészségügyi jelentőségét csak fokozzák a betegséghez társuló, és az idősebbek között egyre súlyosabb szövődmények. 1990 óta a gondozóintézetekben nyilvántartott nem tbc-s tüdőbetegek száma több mint kétszeresére emelkedett (1990-ben 1712 és 2002-ben 4591 beteg jutott 100 ezer lakosra). A leggyakoribb idült légzőszervi betegség a tüdőasztma, amely minden korosztályt érint, és kétharmad részben allergiás eredetű. A tüdőgondozókban 1990-ben 55,8 ezer, 2002-ben pedig 155,5 ezer tüdőasztmás beteget tartottak nyilván. Az új betegek száma háromszorosára nőtt (1990-ben 5,6 ezer, 2002-ben 17,9 ezer volt). Az asztmások két harmada allergiás típusú betegségben szenved. A nyilvántartott és az új be-tegek számának háromszoros növekedését valószínűleg az is magyarázza, hogy az ellátórendszer érdeklődése – nem utolsósorban a diagnosztikai lehetőségek fejlődésével összefüggésben – az utób-bi évtizedben fokozatosan e megbetegedés irányába fordult. A daganatos megbetegedések népegészségügyi szempontból alapvető betegségfőcsoport, évente mintegy 65 ezer új rosszindulatú daganatos beteget fedeznek fel a bejelentésre kötelezett egészség-ügyi intézményekben. A 19-54 éves korban a nők körében jelentősen gyakoribbak a daganatos be-tegségek (emlőrák, vastagbél, végbél daganatai, tüdő daganatok), 55 éves kor felett pedig a férfiak rákos megbetegedése a gyakoribb (főleg a tüdőrák miatt). Az emésztőrendszeri betegségek közül az egyik leggyakoribb a gyomor- és nyombélfekély, a házi-orvosok adatai szerint 2001-ben a 19 éven felüli férfiak 3,4%-a, a nők 2,6%-a szenvedett ebben a kórban. A fekélybetegség, amely minden életkorban előfordulhat, a 45 éven felülieknél a leggyako-ribb. A férfiak körében jóval gyakrabban fordul elő, mint a nőknél. A krónikus májbetegségek (fő-leg a cirrózis) miatti halálozás mellett, e betegségek előfordulási gyakorisága is magas. A háziorvo-si statisztika alapján 2001-ben a 19 éven felüli férfiak körében a májbetegség előfordulása 10 ezer lakosra 319,3 fő, a nők körében 134,6 fő. A mozgásszervi megbetegedések a keresőképtelenség leggyakoribb okai. A mozgásszervi megbete-gedések leggyakoribb kórképei a gerincbetegségek, az arthrosis (ízületi porckopás), a derékfájás és az osteoporosis. Ezen kórképek kiemelkedő jelentőségét nemcsak növekvő gyakoriságuk, hanem következményeik, így a rokkantságra, életminőségre és a halálozásra gyakorolt hatásuk adja. Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja adatai szerint a gyulladásos és degeneratív ízületi- és gerincbetegségek következtében a betegek mintegy 60%-a mások segítségére szorul, 30%-ának a betegség miatt megromlik a családi élete, és kétharmaduk anyagi helyzete is válságba jut. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2000. évi összesített adatai alapján a táppénzes állo-mányban lévő betegek döntő többsége (189 054) gerincbetegsége miatt volt keresőképtelen az átlag körüli (25,19 nap) időtartamon át, az arthrosisos betegek száma 23 315 volt, átlagosan 30,25 nap keresőképtelenséggel. A mozgásszervi betegség következtében kialakult egyéni szenvedésen túl-menően a közvetlen és közvetett költségek hatalmas terhet rónak az egyénre, családjára és a társa-dalomra. Ugyancsak a Johan Béla program alapján 50 éves kor felett a csontritkulás mintegy 900 ezer beteg-nél, a reumás izületi gyulladás mintegy 100 ezer betegnél, fordul elő hazánkban. A mozgásszervi betegségek okozzák a 60 éven felüliek krónikus betegségeinek felét. A hazai lakosság csontsűrűség értékei Európában a legalacsonyabbak, a következményes csigolyatörések a legmagasabb értékek közé tartoznak. A csontritkulás okozta combnyaktörések utáni halálozás következtében hazánkban évente hozzávetőlegesen 2500–3000 beteget veszítünk el. A mentális betegségek vonatkozásában a lakosság morbiditási helyzetéről megközelítő képet adnak a pszichiátriai gondozók adatai. A tényleges morbiditási helyzetet nem tükrözhetik, mivel statiszti-káikban csak azok a betegek szerepelnek, akik panaszaikkal a pszichiátriai gondozók szakorvosai-hoz fordultak és gondozásba vették őket. 2002-ben 134 791 beteget tartottak nyilván, a gyermek és

______________________________________ 20__________________________________________


ifjúsági pszichiátriai gondozók pedig 17 137 fő 19 év alatti fiatalt. A betegek nemek szerinti aránya állandónak mondható, a gondozottak közel kétharmada nő.

A pszichiátriai gondozóintézetekben nyilvántartott betegségek közül leggyakoribbak a hangulatza-varok, affektív rendellenességek. A pszichiátriai gondozókban 2002-ben 37 022 beteget tartottak nyilván az előbbi kórkép miatt. Gyakori a skizofrénia, mely a 20-65 éves korúak körében fordul elő leginkább, és a nők megbetegedési aránya jóval nagyobb a férfiakénál. 2002-ben a pszichiátriai gondozókban összesen 27 206 beteget tartottak nyilván e betegség miatt.

A betegek jelentős része – depressziós betegek – nem fordul orvoshoz, nem veszik őket gondozás-ba. Számuk a gondozóintézetekben nyilvántartott betegek számához képest lényegesen magasabb.

A hazai adatok szerint a súlyos depressziós állapot a lakosság több mint 15%-ban fordul elő élete folyamán legalább egyszer. A betegek kétharmada nő, és leginkább a 35-64 évesek köréből kerül ki. A fejlett országokban a depressziós betegek mintegy fele-harmada áll kezelés alatt, hazánkban ez az arány jóval kisebb. Közismert, hogy a kezeletlen depresszió okozza a legtöbb társadalmi kárt az összes betegség közül. Ez a kár nagyobb, mint a kezelés költségei, hatalmasak a lelki egészségvéde-lem és a betegségek kezelése hiányából származó gazdasági károk.

A morbiditási viszonyok leképezését tükrözi a rokkantosítás statisztikájában az új rokkantak beteg-ségcsoportok szerinti megoszlása. Évek óta a legtöbb új rokkant a keringési rendszer betegségeiben szenved. Arányuk 32% körüli. A rokkantság okai között növekvők a daganatos betegségek, arányuk közel 17%. Jelentős arányú (15% körüli) a mentális és viselkedészavarok okozta rokkantosítás. (Melléklet: 12. táblázat: A I.-II. fokú orvosi bizottságok által megvizsgált új véleményezettek közül az új rokkantak száma betegségcsoportonként 1996-2002.)

3.2.1 Járványügyi helyzet Magyarországon a járványügyi helyzet összességében kedvező, európai viszonylatban is jónak mondható. A védőoltási rendszer keretében folyamatosan bevezetik a legújabb oltásokat, oltóanya-gokat, a kötelező védőoltások teljesítése 99% feletti. A fertőző betegségek, és ezen belül a védőol-tással megelőzhető fertőző betegségek száma csökken. A stabilitást veszélyezteti: újonnan felbuk-kanó, vagy korábban már visszaszorított fertőző betegségek megjelenése, behurcolása, súlyos nosocomialis infekciók. A tbc incidenciája az 1970-es évektől egyenletesen csökkent az 1990-es évek elejéig. Ezt követően kicsi, de határozott emelkedés volt megfigyelhető, amely néhány éve megtorpant s a mutató értéke ismét csökken. 2002-ben a tüdőgondozókban nyilvántartott tbc incidencia 30/100 ezer lakos volt, több mint kétszerese az EU átlagnak. A HIV-fertőzések szempontjából Magyarország az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik. Hazánkban az első HIV fertőzéseket 1985-ben azonosították. 2002-ig a nyilvántartott HIV fertőzöt-tek száma 1041 fő volt. Elsősorban a homoszexuális terjedés a jellemző, de az utóbbi években nőtt a heteroszexuális fertőzések aránya, a fertőzések becsült száma mintegy 3000-re tehető. 1986-ban di-agnosztizálták az első AIDS beteget, 2002-ig a bejelentett AIDS betegek száma 422 fő, közülük 2002-ig meghalt 247 fő.

1990 óta nem emelkedett számottevően a bejelentett AIDS-betegek száma, nemzetközi összehason-lításban kedvező a helyzetünk.

______________________________________ 21__________________________________________


4. ÉLETMÓD

4.1 Táplálkozási szokások A táplálkozás komplex módon hat ki az egészségi állapotra. A kedvezően változó étkezési szokások jótékonyan járulnak hozzá az egészségmegőrzéshez, ugyanakkor a helytelen táplálkozás kockázati tényezőt is jelenthet. Hazánkban az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás 2001-ben 677,3 kg volt. Egy lakosra 70,4 kg hús és hal, 144,2 kg tej és tejtermék, 95,4 kg liszt és rizs, 211,6 kg zöldség, gyümölcs- fogyasztás jutott. Az egy főre jutó élelmiszerfogyasztás 1998-tól 2000-ig tartó növekedése 2001-ben megtorpant, 3,5%-kal volt kevesebb 2001-ben, mint az előző évben, csak a burgonya, tojás és cereália-fogyasztásban történt emelkedés. Figyelemre méltó, hogy 2001-ben az 1995-2000. évek átlagához és 2000-hez képest egyaránt erőteljesen csökkent a tej, a cukor és az egyéb növényi eredetű élelmi-szerek fogyasztása. A húsfogyasztás vonatkozásában elmondható, hogy a 90-es években csökkent a sertéshús, egyben növekedett a baromfihús-fogyasztás. A magyar lakosság táplálkozási viszonyaira összességében a túlzott energia-, zsír-, állati zsír-, ko-leszterin-, hozzáadott cukor és só-, valamint elégtelen élelmi rostbevitel, elégtelen zöldség-főzelék- és gyümölcs-, továbbá a kívánatosnál kevesebb teljes kiőrlésű gabona-fogyasztás jellemző. Az OLEF 2000 reprezentatív lakossági egészségfelmérés szerint a megkérdezettek ¾-e olajjal, ¼-e zsírral főz. A napi átlagos energiabevitel a férfiaknál jóval meghaladja az optimális értéket, és ez különösen a fiatalabb korcsoportokba tartozókra jellemző. A nők energiabevitelénél, amely szintén magasabb a kívánatosnál, nincs különösebb korfüggőség. A táplálékhoz hozzáadott cukor aránya az összes energiabevitelben a vizsgálatok szerint 15,4%. A férfiak túlzott energiabeviteléhez az alkoholos ita-lok fogyasztása is hozzájárul. A táplálkozásra visszavezethető betegségek jelentős része megelőzhető a helytelen étkezési szoká-sok megváltoztatásával. Az egészséges táplálkozásra való áttérés révén a szív-érrendszeri halálozás és a daganatos betegségek 30-40%-a lenne megelőzhető, és kisebb arányban fordulnának elő olyan betegségek, mint a csontritkulás, a fogszuvasodás és a fogágy-betegségek. Magyarországon az egészséges táplálkozáshoz készült útmutatás az élelmezés- és táplálkozáspoliti-ka elvein alapul, és ennek alprogramját képezi. Stratégiai irányai: - a lakosság étkezési szokásainak folyamatos monitorozása, az eredmények rendszeres elemzése,

a lakosság táplálkozási jellemzőinek, tápláltsági fokának felmérése, - az egészséges táplálkozásra való nevelés, - a közétkeztetés ilyen szellemű fejlesztése, - a nemzeti táplálkozási prioritások megjelölése, - kedvezőbb összetételű élelmiszerek ismertetésének előtérbe helyezése és a fogyasztókat tájé-

koztató információk terméken történő feltüntetése. Az intézkedések révén javuló táplálkozási szokások eredményeként a szakemberek azt remélik, hogy a felnőtt lakosság körében az átlagos szérum koleszterin-szint 7-10%-kal csökken, a túlsúly-elhízás gyakorisága nem nő, a 2. típusú cukorbetegség incidenciája nem haladja meg a fejlett orszá-gokét, a táplálkozási hiánybetegségek száma ritkul és a táplálkozással összefüggő súlyos betegsé-gekre visszavezethető halálozás 5%-kal csökken. Ezt hivatott szolgálni a más szakterületekkel (pl.

______________________________________ 22__________________________________________


gyermekgyógyászat, gyermekfogászat, élelmiszeripar) való együttműködésre – a tervek szerint – támaszkodni kívánó nemzeti táplálkozáspolitika.

4.1.1 Túlsúly és elhízás A túlsúly és az elhízás számos betegség kockázati tényezője. Az elhízás Magyarországon is első számú népegészségügyi probléma, több mint 1,5 millió embert érint, további 2,7 millió ember pedig túlsúlyos. Az utóbbi években különösen az elhízottak aránya növekedett, főként a női lakosság körében. A túl-súly főleg a 40 éven aluli férfiak körében gyakoribb, az ilyen korú férfiaknak mintegy a fele túlsú-lyos. 65 év fölött meredeken csökken az elhízottak aránya, de ez csak látszólag kedvező jelenség, mivel az elhízással kapcsolatos megbetegedéseknek tulajdoníthatóan, az elhízottak az idősebb kort ritkábban érik el, mint normál súlyú társaik.

4.2 Fizikai aktivitás A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele, a lakosság rossz egészségi állapotának egyik oka a testi edzettség hiánya. A következményesen kialakuló betegségek mint a magasvérnyomás, ischaemiás szívbetegség és a 2. típusú cukorbetegség mozgásban gazdagabb életmóddal megelőzhetők. A fizikai aktivitás egészségmegőrzésben való szerepét már fiatalkorban kellene tudatosítani, azon-ban nem kielégítő az egészségügy és a sport állami szervezetei közötti együttműködés. Elégtelenek az iskolán kívüli diáksport lehetőségei is. A magyar lakosság szabadidős fizikai aktivitása átlagosan nem haladja meg a napi tíz percet. A leg-kevesebben az aktív keresők közül mozognak, passzivitásuk szoros kapcsolatban áll életszínvonal-tartásra visszavezethető szabadidőhiányukkal. Az iskolai végzettség és a tudatosan folytatott sporttevékenység között lineáris összefüggés mutat-ható ki. A kisvállalkozók és a mezőgazdasági dolgozók kímélik legkevésbé szervezetüket, így az ebben a szférában dolgozók, különösen a férfiak egészségi kockázatai a legnagyobbak. Felmérések adatai szerint Magyarországon a 15-64 éves korcsoportba tartozó férfiaknak csupán 21%-a, a hasonló korú nőknek pedig a 14%-a végez rendszeres testedzést. A fizikai aktivitásra vo-natkozó arányszám értéke a korral rohamosan csökken. Míg a 20-29 évesek 25%-a jelezte, hogy rendszeresen edz, a 30-39 éveseknél már 15%-ra, az ennél idősebbeknél pedig 10%-ra esett vissza ez a mutató. A területre vonatkozó stratégiák szerint a politikai döntéshozók intézkedései mellett a médiának is nagyobb szerepet kell biztosítani a testkultúra szélesebb körű elterjesztésében. Ahhoz, hogy a rend-szeres testmozgás lakossági méreteket öltsön interszektorális összefogásra, az oktatás, képzés bőví-tésére, az egészségügyi szakemberek ilyen irányú felkészítésére, valamint a lakosság fizikai teljesí-tőképességének nemzetközileg elfogadott módszerekkel történő monitorozására van szükség.

4.3 Dohányzás A dohányzás az elkerülhető és korai halálozás hátterében meghúzódó legjelentősebb kockázati té-nyező, melyet közegészségügyi szempontból indokolt súlyos népbetegségnek tekinteni. A dohány-zás meghatározó szerepet játszik a szájüregi, nyelőcső-, gége-, tüdő-, hasnyálmirigy- és hólyagrák, a krónikus obstruktív tüdőbetegségek és más légzőszervi betegségek, a szív-érrendszeri betegségek kialakulásában s felelős számos krónikus tüdőbetegség keletkezéséért. A terhesség alatti dohányzás növeli a méhen belüli növekedési retardáció, az alacsony születési súly, a bölcsőhalál és egyes

______________________________________ 23__________________________________________


gyermekkori légzőszervi betegségek kialakulásának valószínűségét. A dohányzás negatív hatása az un. passzív dohányosok körében is jelentkezik; növekszik a tüdőrák és a légzőszervi megbetegedé-sek kockázata a dohányos környezetében élő nemdohányzók között. A Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon évente 28 ezer ember halála tulajdonítható a dohányzásnak (2002). A 90-es évek végén a 15-64 év közötti korcsoportba tartozók dohányzással összefüggésbe hozható halálozása közel 2,5-szerese volt az Európai Unió, és kétszerese az összes európai ország átlagának. Európában Magyarországon a legmagasabb a tüdőrák (a dohányzással leginkább összefüggésbe hozható betegség) okozta halálozás, s ez továbbra is emelkedik. A dohányzással összefüggésbe hozható halálozás országon belüli differenciálódása meglehetősen nagy. Az országos átlagnál szig-nifikánsan magasabb volt a halálozás (mindkét nem esetén) Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Budapesten a férfiak halandósága szignifikánsan alacsonyabb volt az országos átlagnál, míg nők esetén az országos átlag körül mozgott. A közegészségügyi szakemberek középtávon sem számítanak javulásra, mivel a felnőtt nők és a ti-zenévesek körében minden eddigi kormányzati és civil erőfeszítés ellenére növekszik a dohányzók aránya. Az OLEF2000 szerint Magyarországon a 18 éves és idősebb nők 26,3%-a, a férfiak 40,7%-a do-hányzott, napi rendszerességű dohányzás a nők 23,0%-ára a férfiak 38,3%-ára jellemző. A nők do-hányzása nem csak kisebb arányú, hanem kisebb mértékű is: míg a rendszeresen dohányzó férfiak 65,4%-a naponta legalább egy doboz (20 szál) cigarettát szív, nők esetén csak 37,6%-uk. Az össz-képet az idősek átlagnál kedvezőbb adatai jobbítják, amiben döntő szerepe a leszokásnak, valamint a dohányosok magasabb halandóságának van. A fiatal (18-34 év közötti korosztály) nők 29,0%-a, a férfiak 44,4%-a rendszeresen dohányzik, s a rendszeresen dohányzó nők 37,2%-a, a férfiak 56,3%-a erős dohányos (több mint egy doboz cigaretta naponta). A fiatalokhoz képest a középkorúaknál (35-64 év közötti korosztály) a rendszeresen dohányzók aránya csekély mértékben kisebb (28,2%, illet-ve 41,0%), viszont közülük az erős dohányosok aránya nagyobb (43,3%, illetve 73,9%). A dohányzás káros hatásai nem csupán a dohányzókat érintik, hanem azokat is, aki már leszoktak. A nemdohányzó nők 19,9%-a, a férfiak 44,6% valaha dohányzott. Soha nem dohányzott a nők 59,0%-a, a férfiak 32,9%-a. A jövő szempontjából ígéretesnek tekinthető, hogy a fiatal férfiak ennél nagyobb hányada soha nem dohányzott (41,4%), ami jelentős javulás a középkorúak átlagosnál rosszabb adatához képest (26,7%). A soha nem dohányzott fiatal és középkorú nők aránya gyakor-latilag változatlan (52,8%, illetve 51,1%). A dohányzás szociológia háttere napjainkban élesen körvonalazhatóvá vált. Ami a múltban a férfiak majdnem általános szokása volt, az a fiatalabb korosztályok esetén egyre inkább mindkét nemre jel-lemző lett, viszont az iskolázottsági szint különbsége szignifikánssá vált a dohányzók és nemdo-hányzók között (középkorúak és idősek esetén még nem ez a helyzet). A folyamatot kedvező és kedvezőtlen tendenciák érvényesülése együttesen jellemzi: nem csupán az történt, hogy a magasab-ban iskolázottak dohányzása visszaszorult, hanem az is, hogy az alacsonyabban iskolázottak esetén a dohányzás általánosabbá vált. Részben az iskolázottsággal, részben az anyagi helyzet javulásával csökken a dohányzás valószínűsége. A népesség legjobb anyagi helyzetben lévő ötöde 40%-kal ki-sebb valószínűséggel dohányos, mint a legalsó ötödbe tartozók. A nem mezőgazdasági betanított és segédmunkások közel kétszer akkora valószínűséggel dohányoznak, mint az értelmiségi foglalkozá-súak. A hosszan idézhető adatok egyértelműen azt a vélekedést támasztják alá, hogy a népesség egészségi állapotának javítása nem szűken vett egészségügyi kérdés, hanem számos társadalompoli-tikai vonatkozással bír.

______________________________________ 24__________________________________________


A népegészségügyi program egyik első számú beavatkozási területnek minősíti a dohányzás vissza-szorítását, ezen belül kiemelt fontosságot tulajdonít annak, hogy megelőzzék a fiatalok rászokását. A kitűzött cél a cigarettafogyasztás 8%-os csökkentése (1999-ben 2400 szál/év/fő, EU: 1600) 2005-ig, a rendszeresen dohányzók arányának 6%-kal történő csökkentése 2010-ig. A dohányzás elleni harc egyik eszköze a dohánytermékek magas jövedéki adótartama, melynek szintjét az Európai Unióban irányelv határozza meg. A Kormány 2009-ig haladékot kapott ennek eléréséhez.

4.4 Alkoholfogyasztás A mértéktelen alkoholfogyasztás, melyet régebben alkoholizmusnak, ma inkább a legelterjedtebb szenvedélybetegségek egyikének, alkoholbetegségnek mondanak, számos betegség kockázati té-nyezője, de következményeinek nem csupán egészségügyi, hanem társadalmi vonatkozásai is súlyo-sak, így jelentősen befolyásolja a társadalmi-családi kapcsolatokat, a munkaképességet, szerepe je-lentős a balesetekben, valamint a bűnözésben és az áldozattá válásban egyaránt. Az alkoholizmus elleni kormányzati lépések akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha elsősorban a probléma társadalmi oldalára koncentrálnak. A mértéktelen alkoholfogyasztás szerepe a krónikus májbetegségek és májzsugor kialakulásában szinte kizárólagos, és jelentős egyes légzőszervi és agyérrendszeri megbetegedések, valamint a szájüreg és garat daganatai, a sérülések és mérgezések esetében, emeli a stroke (különösen a nők körében) és az emlőrák kockázatát, terhes nő alkoholbetegsége pedig veszélyezteti a születendő gyermek egészségét. Magyarország a kifejezetten sok alkoholt fogyasztó országok közé tartozik, ahol az alkoholizmus súlyos egészségügyi probléma. A mértéktelen alkoholfogyasztás miatti halálozás 2000-ben férfiak esetén több mint háromszorosa, nők esetén két és félszerese volt az Európai Unió átlagának. A nők halálozása a férfiak halálozásának felét sem érte el. Pozitívumnak tekinthető, hogy az alkoholfo-gyasztás miatti halálozás 1980-1995 közötti folyamatos emelkedését 1995 után szerény csökkenés követte. Az OLEF2000 adatai szerint a férfiak 19,2%-a, a nők 5,1%-a nagyivó, de módszertani okok miatt a tényleges adatok ennél valószínűleg magasabbak. A nagyívók aránya férfiak esetén a középkorúak, nők esetén a fiatalok között a legmagasabb, 21,6%, illetve 6,4%. Az absztinencia mindkét nem ese-tén csökken: míg a férfiak 10,1%-a, a nők 36,4%-a mondta azt, hogy soha nem ivott alkoholt, a fia-tal férfiak esetén ez 8,2%-a, fiatal nők esetén 22,9%. Különösen jelentős az absztinencia csökkenése a nők körében. Az 1990-es évtized egészében a legveszélyeztetettebb korosztály az 50-59 évesek csoportja volt. Az évtized legjelentősebb pozitívuma, hogy 90-es évek második felében lényegesen csökkent a 30-39 évesek alkoholfogyasztása. Negatív jelenség viszont, hogy a középiskolások, kü-lönösen a lányok körében nőtt a fogyasztás. E jelenség nem magyar sajátosság. Nemzetközi össze-hasonlításban a középiskolások alkoholfogyasztása egyelőre nem számít magasnak. Negatív jelen-ség továbbá, hogy a problémás alkoholfogyasztás egyre fiatalabbakra jellemző. A legutóbbi kutatá-sok alapján (2001) új jelenség látszik kibontakozni: az 1980-as évtizeddel szemben az alkoholfo-gyasztás ma kevésbé köthető egyértelműen a hátrányosabb társadalmi helyzetekhez. Egyre inkább jelen van minden társadalmi rétegekben, összefüggéseiben sokkal inkább a „puhább” szociológiai mutatókkal válik mérhetővé, így az élet egyéb területein megmutatkozó elégedetlenséggel, kielégí-tetlenséggel stb. Az alkoholfogyasztás egyik legfontosabb mérőszáma, az egy főre jutó mennyiség tekintetében (tisz-ta szeszre átszámítva) az 1980-as évtized adataihoz képest a 1990 után 2000-ig egyértelmű a javu-lás, de ez nagyon is viszonylagos. 2001-ben az abszolút literben mért szeszesital-fogyasztás az elő-ző évihez képest 12%-kal nőtt, ami nagyobb részt a borfogyasztás, kisebb részben az égetett sze-

______________________________________ 25__________________________________________


szesital-fogyasztás növekedésének tulajdonítható. (A borfogyasztás 2001-ben 35,1 liter/fő volt, az égetett szeszes ital 6,9 liter/fő, a sör fogyasztása 71,0 liter/fő.)

13. táblázat: Egy főre jutó alkoholfogyasztás ún. abszolút literben (tiszta alkoholtartalom)

1980 1990 1999 2000 2001

11,7 11,1 9,9 10,0 11,2 Forrás: KSH Magyar statisztikai évkönyv 2002

Janus-arcú jelenség a nyilvántartott – az addiktológiai (alkohológiai) intézményrendszer látókörébe került – alkoholisták számának csökkenése az 1990. évi 58,4 ezerről a 2002. évi 36,9 ezerre. Ez a látszatra kedvező fejlemény valószínűleg legfőképp az intézményrendszer szűkös kapacitásainak tu-lajdonítható. Az alkoholisták tényleges száma megalapozott becslések szerint és a meghatározástól függően fél és egymillió között van, a KSH legutóbbi hivatalos becslése 718 ezer (2002). A túlzott alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható halálozás országon belüli differenciálódása meglehetősen nagy, és sajátos módon két részre osztja az országot. Az ország összefüggő, középső és északkeleti részén az országos átlagtól szignifikánsan magasabb a halandóság Bács-Kiskun, Bor-sod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Budapesten a férfiak halandósága az or-szágos átlagnál szignifikánsan alacsonyabb, míg nők esetén magasabb.

14. táblázat: Májzsugorodás (cirrózis) okozta halálozás

1980 1990 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

Összesen 1556 4080 5805 6908 7277 7304 5515 5612 5972 6016 5757 5245 4985 Férfiak 1194 2951 4297 5120 5456 5402 4192 4218 4469 4524 4332 3850 3784

Nők 362 1129 1508 1788 1821 1902 1323 1394 1503 1492 1425 1395 1201 Forrás: KSH Demográfiai évkönyv 2002

Az egészségpolitika e területre vonatkozó programja egyik első számú beavatkozási területnek mi-nősíti – közvetlenül a dohányzás visszaszorítása után – az alkoholmegelőzést. Célul tűzi ki az egy főre eső alkoholfogyasztás előbb számottevő (2008-ig), majd lényeges (2012-ig) visszaszorítását. Célja továbbá az alkohol okozta pszichoszociális problémák (elsősorban a családra és benne felnö-vő gyerekre gyakorolt káros hatások, illetve az alkohollal összefüggő balesetek) jelentős mértékű, mérhető csökkentése, az ifjúsági alkoholfogyasztás előfordulási gyakoriságának és mennyiségének jelentős csökkentése. Elérendő eredmény a kipróbálás eltolása a felnőttkorhoz közeli életszakaszra. 2003-2004-ben a legfontosabb megvalósítandó cél az addiktológiai oktatás támogatása orvosegye-temeken, pszichológusok, szociális munkások képzőhelyein.

4.5 Kábítószer-fogyasztás A kormány először 1994-ben rendelt el olyan adatgyűjtést, mely elsődlegesen a kábítószer fogyasz-tást próbálta megfelelően részletes adatokkal feltárni. Addig erről csupán az egészségügyi adatszol-gáltatások drogaddikcióra és -abúzusra vonatkozó rovatai nyújtottak némi támpontot. Ennek kö-szönhetően 1995-től nagyjából megfelelő adatok állnak rendelkezésre, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos adatok értékelése a számos statisztikai-módszertani probléma miatt rendkívüli óvatosságot kíván, sokkal nagyobbat, mint az egészségügy más területén.

______________________________________ 26__________________________________________


A kábítószer-fogyasztás trendjeinek kutatásakor – egyéb módszerek mellett – az egészségügyi in-tézményekben kezelt betegekkel kapcsolatos információkra lehet támaszkodni.

15. táblázat: Kábítószerfogyasztók száma

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

Kezelt kábítószerfogyasztók száma 3 553 4 718 8 494 9 458 12 765 12 789 12 049 12 777

ebből: új kábítószerfogyasztók száma

1 394 1 594 4 368 5 275 5 770 4 701 4 342 n.a.

Forrás: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről, GYISM

A legfrissebb (2002. évi) adatok szerint az egészségügyi intézményben kezelt kábítószer-fogyasztók száma 1999 óta 12 700 körüli (2001-ben a számuk 12 ezer). A kezelt betegek között a férfiak száma nagyjából kétszerese a nők számának. A férfiak a nyugtató típusú szerek kivételével minden egyes kábítószer-kategóriában is többségben vannak, azonban a nyugtatókat, altatókat kábítószerként fo-gyasztók között is, bár lassan, de növekszik arányuk. A férfiak körében a 20-24 év közöttiek voltak a legtöbben, míg a nőknél a 35 év felettiek (jellemzően nyugtatókat, altatókat használnak kábító-szerként, gyakran alkohollal együtt), bár a nők körében is kiemelkedően sok a 20-24 éves kábító-szer-fogyasztó. A területi eloszlást tekintve a kezelt kábítószer-fogyasztók lakosságszámra vetített számában nincs jelentős eltérés az ország keleti és nyugati része között, viszont kiugró a különbség Budapest és vonzáskörzete, valamint az ország többi része között. Ez a különbség 1996 óta a többszörösére nőtt, de a rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy a főváros érintettsége nem fog tovább növekedni. Sajátos fejlemény, hogy 1995-1998 között a kábítószertípusok (legális és illegális) aránya megfor-dult. Ebben az időszakban a legális szereket fogyasztók aránya 67%-ról 35%-ra csökkent, az illegá-lis szereké pedig 33%-ról 65%-ra nőtt. Az illegális kábítószerek közül az opiátok fogyasztása mind-végig a legnagyobb és növekvő súlyú (1995-2000 között az ópiátfogyasztással kezeltek aránya 22%-ról 39%-ra nőtt, azonban 2001-ben 36%-ra csökkent). A kannabisz- (marihuána) fogyasztók aránya 1995-1999 között 3%-ról 11%-ra nőtt, 2000-2001 között 6,9%-ra csökkent. A kokainfo-gyasztás alacsony szintű és 1995-2000 között gyakorlatilag stagnált, 2001-ben ugyan 20%-kal nőtt, de így is csak a kezelt betegek 1,7%-át teszik ki. A hallucigének fogyasztása még ennél is cseké-lyebb, bár 2001-ben 13%-kal emelkedett. Legális kábítószernek számítanak a szerves oldószerek és a nyugtatók, altatók visszaélésszerű hasz-nálat esetén. Utóbbi sajátos formája, ha fogyasztásuk alkohollal együtt történik (politoxikománia). A szerves oldószereket fogyasztók aránya 2001-ben 4% volt, lényegében nem változott az egész időszak alatt. A nyugtatókat, altatókat visszaélésszerűen használók aránya 16% volt, ez a legális szerek közül 2001-ben a legmagasabb arány. A politoxikománia 1996-2000 között volt a leggyako-ribb; míg 1995-1997 között az emiatt kezeltek száma megduplázódott, azóta meglehetősen hektiku-san alakul e kórkép aránya, amiben bizonnyal szerepet játszik a politoxikománia értelmezése körüli bizonytalanság is. A fenti trendek a kezelt betegekre vonatkozóan 1995-től rendelkezésre álló adatgyűjtésből származ-nak. Ennél hosszabb távú, időben összehasonlítható, azonos módszerrel készült kutatások csak a középiskolás populációra vonatkozóan állnak rendelkezésre. Ennek alapján állítható, hogy az 1990-es évtized második felében a másodéves középiskolások között a tiltott drogok és inhalánsok együt-tes életprevelanciája közel kétszeresére, 10%-ról, 19%-ra nőtt a. Az 1990-es évtized első felét

______________________________________ 27__________________________________________


(1996-ig) stagnálás jellemezte (7-12%). Az 1990-es évtized második felében végbement növekedés a fővárosban jóval meghaladta az országos átlagot, 12,0%-ról 28,8%-ra nőtt, e növekedés zöme 1995/1996 és 1998 közé esett. 1999-ban már csak marihuána- és amfetaminfogyasztás növekedett, azóta gyakorlatilag stagnálás volt, bár a 2002 tavaszán készült legutóbbi vizsgálat alapján néhány szer – az extasy, az LSD, a kokain és a kannabisz-származékok – fogyasztásának növekedése való-színűsíthető. A probléma növekedését az 1990-es évek második felében strukturális és minőségi változások is kisérték. Növekedett a fogyasztás intenzitása. Míg a kábítószer-fogyasztó másodéves középiskolás-oknak 1995-ben mindössze 18,6%-a mondta azt, hogy ezt 6 vagy több alkalommal tette, 2002-ben már 54,4%. Ugyanebben az időszakban a 40 vagy több alkalmat említők aránya 6,3%-ról 22,6%-ra nőtt. Ezzel részben összefüggésben az első tiltottdrog-használatra egyre fiatalabban kerül sor. 1995-ben a 14 évesen vagy fiatalabban először próbálkozók aránya 23,1% volt, 2002-ben 34,8%. Az első próbálkozás domináns kora 16 évről 15-re csökkent. A fogyasztás volumenének és intenzitásának változásait a szerstruktúra változása kísérte: kiemelkedő szerepre tettek szert a marihuána és a kü-lönféle szintetikus party-drogok. A lányok pedig, legalábbis Budapesten, gyakorlatilag „felzárkóz-tak” a fiúkhoz. Az átlagnépesség droghasználatára vonatkozó első átfogó kutatás 2001 tavaszán készült. A vizsgá-lat szerint a 18-65 év közötti felnőtt népesség 6,4%-a használt már élete során tiltott drogot. Ez az érték a 18-24 évesek között a 20%, a 25-29 évesek között 13%, a 35 évesek és idősebbek esetén már csak 1,6%. A férfiak érintettsége a nőkhöz képest két és félszeres (9,0% és 3,7%), a budapesti-ek körében a droghasználat előfordulása pedig közel négyszerese a vidékinek (16,0% és 4,1%). A településméret szerepe ennél is jelentősebb: az ezer lakosnál kisebb településen élők kevesebb, mint egy százaléka próbálta ki a drogot, addig az 50 ezresnél nagyobb városokban 8,2%. A valaha drogot fogyasztottak háromötöde a vizsgálat előtti egy évben ezt már nem tette, kétötöde viszont igen. Eb-ből a folyamatos fogyasztó 36,5%, az új belépők, a kábítószerezést a vizsgálat előtti egy évben kez-dők aránya 3,2%. Mindez arra utal, hogy a magyar népesség 2,3%-a érintettnek tekinthető. Ez az ér-ték nemzetközi összehasonlításban nem kirívó, de inkább magasnak tekinthető. (A fejlett országok népességének érintettségét 1-3%-ra becsülik.) 1995-ben a legális szerek mellett az illegális szerek is megjelentek a kábítószer okozta halálozási statisztikában, de az adatok csak fenntartással, nagy körültekintéssel fogadhatók el. A droghalálozás az elmúlt években közel azonos szinten mozgott. A halálesetek 70%-át Budapesten regisztrálták.

16. táblázat: Droghalálozás száma

1997 1998 1999 2000 2001 2002

Droghalálozás 339 338 337 280 311 276 Forrás: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről, GYISM KSH Demográfiai évkönyv 2002

A 2000. évi 17%-os csökkenés annak tulajdonítható, hogy csökkent azoknak a felismert halálese-teknek a száma, ahol a halált altató-nyugtató vagy kombinált gyógyszer túladagolás okozta. Ennek oka az volt, hogy 1999 végén a közterületeken bekövetkező nem erőszakos („természetes”) halálo-zás esetén a hatósági boncolás kötelező jellege megszűnt, a kórboncolás során pedig ezt az okot nem ismerték fel, illetve nem jelentették. 2001-ben visszaállt az azt megelőzően létező, a halálozás okának megállapítására vonatkozó gyakorlat.

______________________________________ 28__________________________________________


5. KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉG

Az embert körülvevő környezet jelentősen befolyásolja a lakosság egészségi állapotát és életkilátá-sait. Ugyanakkor az emberi tevékenység is megváltoztatja a környezetet és ez a kölcsönhatás mind az emberi egészségre, mind a környezetre komoly hatással van. Hazánkban a környezetpolitikát tükröző Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) első szakasza már lezárult. A környezetvédelmi jogharmonizáció legfőbb joganyagai elkészültek, és megkezdő-dött az EU-konform intézményrendszer kiépítése. A célok megvalósítása a legeredményesebb a természetvédelem és a levegőtisztaság-védelem területén volt, a vizek védelme, az emberi egészség védelme a környezetbiztonság növelése ettől kismértékben elmaradt. A 2003-2008 közötti időszakra vonatkozó második szakaszhoz (NKP-II) iránymutatásul szolgál az Európai Unió 2010-ig megvalósítandó 6. Környezetvédelmi Akcióprogramja. Az NKP-II-ben az egészségügyre vonatkozó teendőket a Környezetegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Akcióprog-ram tartalmazza. A lakosság egészségi állapotát kedvezően befolyásoló eredmények várhatók azoktól a 2000-től be-indított programoktól, melyek környezetkímélő eszközökkel segítik elő a versenyképességet. A hazai gazdaságban a tisztább termelés, a környezettudatos technológia- és termékfejlesztés ered-ményeként mérséklődő környezetterhelés várhatóan az egészségkárosító hatások csökkenését is eredményezi. Az ivóvízellátás, a szennyvízelvezetés és tisztítás, valamint a hulladékgazdálkodás fejlesztése az or-szág egész területén szükséges.

5.1 Élelmiszerbiztonság Magyarországon az élelmiszerek biztonsága magas szintű, rendszeresen ellenőrzött. Az élelmiszer adalékanyagokkal és az élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőanyagokkal kapcsolatos hazai előírások összhangban vannak a fejlett országokéval. Az EU előírásokhoz hason-lóan Magyarországon is kötelező valamennyi összetevő feltüntetése az élelmiszerek címkéjén. Az egészségügynek fontos szerepe van a monitorozásban, a határértékek megállapításában, az en-gedélyezési eljárásokban. Az élelmiszerhigiéniai szabályozásban az ellenőrzés a HACCP rendszer keretében zajlik. A 2002. január 1-jétől kötelező HACCP rendszer célja, hogy az élelmiszerek biz-tonságát megteremtsék, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat kiszűrjék azáltal, hogy az élelmi-szer előállításban, kereskedelemben, vendéglátóiparban az egységek vezetői, dolgozói is részt vesz-nek annak kialakításában, hogy az általuk gyártott, forgalmazott élelmiszerek ne veszélyeztessék a fogyasztók egészségét. Az élelmiszerfertőzések, élelmiszer-mérgezések következtében megbetegedettek száma 2002-ben 2959 fő volt (1970-ben ez a szám 3952, 1980-ban 4395, 1990-ben 3679).

5.2 Levegőminőség A települési környezet összetevői közül a levegőszennyezettség jelenti az emberi egészségre nézve az egyik legkomolyabb veszélyt. A Nemzeti Környezetvédelmi Program indulásakor (1997) az or-szág területének mintegy 13,2%-a, ahol a népességnek csaknem a fele él, többé-kevésbé szennye-zett levegőjű volt (mérsékelten szennyezett 9,3%, szennyezett 3,9%). Ennek fő oka a közúti közle-kedés és a távfűtés. A levegőszennyezés legfontosabb elemei a szén-dioxid, a szén-monoxid, a kén-dioxid és a nitrogén-oxidok. Az ipari termelés visszaesése következtében az ipar által okozott levegőszennyezés is csökkent. 1999-től megszűnt az ólmozott benzin magyarországi forgalmazása, így megszűnt ez a veszélyes környezetszennyezés. Az üzemanyagok kéntartalmának csökkentésével és erőmű kéntelenítő beru-

______________________________________ 29__________________________________________


házással a kén-dioxid kibocsátás is jelentősen visszaesett. Az elsősorban a belső égésű motorok ki-pufogógázaiból származó nitrogén-oxid kibocsátás mennyisége évről évre növekvő, s tetemes a la-kossági fűtési rendszerek következtében levegőbe kerülő nitrogén-oxid mennyisége is. A katalizáto-ros autók térhódításával csökkent a levegő szén-monoxid tartalma. A nagyobb városok és a főútvonalak melletti települések határérték feletti légszennyezettsége növe-li a légzőszervi megbetegedések, a szív- és érrendszeri betegségek és az ezekkel összefüggő halálo-zás kockázatát. Emelkedik az allergia, az asztma, az idült légzőszervi megbetegedések száma, nő a tüdőrák gyakorisága. A nyilvántartott szénanáthás betegek száma az elmúlt tíz évben megtízszere-ződött, míg az asztmásoké háromszorosára nőtt. Tekintettel arra, hogy a települések levegőminőségének meghatározó tényezője a közúti forgalom, megkezdődött a környezetkímélő közlekedésfejlesztés és a közlekedési infrastruktúra fejlesztés hosszú távú stratégiájának kidolgozása. Különösen nagy környezetegészségügyi probléma a rendkívül erősen allergizáló pollent termelő parlagfű. Elterjedését nagymértékben elősegítette az a tény, hogy a termőföldek magán kézbe adását követően óriási mértékben megnőtt a - sokszor elérhetetlen tulajdonosok kezében lévő - műveletle-nül hagyott területek nagysága. Magyarországon a parlagfű mintegy 4 millió hektár területen fordul elő, míg a gyommal erősen fertőzött területek nagysága meghaladja 700 ezer hektárt. Legfertőzöt-tebb területek a dél-nyugati megyék, a Balaton és Budapest környéke, valamint az Alföld és a Kis-alföld egyes körzetei. Szakemberek szerint minden második allergiást sújtja a parlagfű. A gondozat-lan környezetből származó aeroallergének csökkentését a települési önkormányzatok és a civil szer-vezetek számára nyújtott, vegyszermentes gyommentesítés előtérbe helyező támogatások, pályázati lehetőségek segítik.

5.3 Vízminőség, szennyvízkezelés A lakosság egészségét vízhigiéne szempontjából elsősorban az ivóvíz és a természetes fürdők minő-ségi állapota befolyásolja. A lakosság vezetékes vízzel való ellátása szinte teljes körű. Ez 2002-ben a települések 99,9, az összes lakás 93,0%-át jelentette. A szolgáltatott ivóvíz minőségi követelmé-nyei jelenleg 1300 településen nem teljesülnek maradéktalanul. Az esetek nagyobbik részében azonban a vízminőségi problémák az előforduló koncentráció tartományokban nem jelentenek egészségügyi kockázatot, ún. esztétikai problémaként számon tartottak (pl. vas, mangán, ammóni-um, szerves anyag tartalom). A nitrit, nitrát, bór, fluorid határértéket meghaladó jelenléte fontos közegészségügyi problémaként mintegy 180 települést (kb. 200 ezer lakost) érint. Magyarországon az ivóvíz által jelentett arzénveszély 1,2 millió embert érint, közülük 20 ezren kü-lönösen veszélyeztetettek. Az arzén – mely már nyomnyi mennyiségekben is sejtmérgező, rákkeltő, mutagén hatású – az arzéntartalmú vizet fogyasztó emberek szervezetében évek alatt halmozódik fel, és jelentős károsodást okoz. Hazánkban az ivóvíz arzéntartalma különösen Délkelet-Magyarországon és a Mecsek környékén magas. Az Európai Unió ajánlásai az ivóvízben 10µg/L arzénmennyiséget tartanak elfogadhatónak. Ma-gyarországon az erre vonatkozó kormányrendelet értelmében ezt az értéket 2009. december 25-ig kell valamennyi közüzemi vízszolgáltatónál elérni. Azokon a településeken (66 település 140.000 lakos), ahol a víz arzéntartalma meghaladja a 30 µg-ot, 2006. december 25-ig kell a csökkentést teljesíteni.

______________________________________ 30__________________________________________


A lakosság körülbelül 80%-a alacsony jódtartalmú vizet fogyaszt, ez a golyva gyakori előfordulásá-hoz vezet. Az egészséges ivóvíz biztosítása a 2003-ban induló országos ivóvíz minőségjavító program célkitű-zése. A talajvizek nitráttartalma régóta jelentkező probléma a Kisalföldön és az Alföldön. Ez utóbbi terü-leten a fő gondot a mélyfúrású kutak baktériumszennyezettsége és a talajvizek arzéntartalma jelenti. A felszín alatti vizek súlyosabb szennyeződéseinek megszüntetését 2010-ig kell megoldani, és ez annál is fontosabb, mivel a hazai ivóvíz közel 95%-a ilyen forrásból ered. Felszíni vizeink minősége mikrobiológiai szempontból sok esetben kifogásolható. Ennek oka, hogy a települési szennyvízkezelés lényegesen elmarad a vízellátás szintjétől. A kis vízhozamú vízfo-lyások öntisztulási képességét már sokszorosan meghaladja a szennyezés mértéke. A Balaton vízminőségének javítása érdekében hozott intézkedések – az átmeneti algásodás leküzdé-se révén – sikeresek voltak. Elmondható, hogy a Balaton mikrobiológiai szempontból nem szennye-zett, sőt a kilencvenes évek végén a tó közepén I. osztályú vízminőséget mértek. Vízminőség alapján Magyarországon egészséges természetes fürdőhelyként elsősorban a tavak, tá-rozók, holtágak használhatók. Míg a vezetékes ivóvízellátás csaknem teljes körű, a szennyvízcsatorna- hálózatba bekötött lakások aránya 2002-ben 56,0%, a településeké 36,9% volt. Jóllehet a kommunális szennyvízkezelés területén jelentős fejlesztések történtek, így is sok a tenni-való a szennyvízcsatorna-építés terén. Legkedvezőbb a helyzet a fővárosban, ahol már 1995 óta a lakások több mint 90%-a csatornázott. A tervek szerint további, nagyvárosi szintű szennyvízgazdálkodási projektek indítására kerül sor.

5.4 Települési környezet, hulladékgazdálkodás A településeken a közlekedési, légszennyezési és zajproblémák, illetve az épített környezet nem megfelelő műszaki állapota és a zöldterületek hiánya okoz egyre nehezebben kezelhető gondot. 1998-ban lépett hatályba az a jogszabály, amely szigorításokat vezetett be a gépjárművek zajkibo-csátására, és intézkedéseket hoztak a zaj és rezgés elleni fokozottabb védelemre. Ennek ellenére nőtt a zaj- és rezgésforrások száma, és növekedett a lakosság zajérzékenysége a fokozódó zavaró hatásnak tulajdoníthatóan. A környezeti zajforrások közül a közúti közlekedés a leginkább zavaró tényező. Magyarországon a becslések szerint a lakosság 30-40%-a él olyan területen, ahol a közlekedésből származó zaj na-gyobb a megengedettnél (60-65 dBA feletti). A településeken átvezető úthálózat kedvezőtlen kiala-kítása, túlzott terheltsége, a gépkocsipark minősége súlyosbítja a helyzetet. Felmérések alapján a főutak mentén országos átlagban a zajterhelés a nappali határértéket a mérések 63%-ában, az éjsza-kait 96%-ban lépte túl. A körgyűrűk, nagyobb településeket elkerülő utak építése hosszabb távon javíthat ezen a helyzeten. A vasúti közlekedés okozta zaj a vasúti fővonalak mentén 55-67 dBA kö-zötti, ez elsősorban éjszaka jelent erősebb zajterhelést. A 85 dBA feletti zajok halláskárosodást okozhatnak. Környezetegészségügyi szempontból meghatározó a hulladékgazdálkodás, a hulladékkezelés mód-ja, a hulladéklerakók rendszeres ellenőrzése. A környezetbe kibocsátott és nem megfelelően kezelt hulladék szennyezi a talajt, a levegőt, ezen keresztül egészségkárosodást okozhat, egyes hulladékok kórokozó mikroorganizmusai különböző fertőző betegségek előidézői lehetnek.

______________________________________ 31__________________________________________


Magyarországon évente 300-450 kg/fő háztartási és ahhoz hasonló ipari-kereskedelmi hulladék ke-letkezik, amely jelenleg nagyrészt lerakásra kerül. A fejlett országokban e hulladékok jelentős ré-szét hasznosítják. A települési hulladékok elhelyezése ma a települések legégetőbb gondja. A rendszeres települési szilárdhulladék-gyűjtés hálózata a lakosság 86,5%-ára terjedt ki 2001-ben. Jelenleg országosan kö-rülbelül 2600 települési hulladéklerakó-hely működik. A környezetvédelmi követelményeket is ki-elégítő, szakszerűen működő hulladéklerakó-helyek aránya 28-30%-ot tesz ki. Ezer fölötti azoknak a lerakóknak a száma, amelyek – egyebek mellett – egészségre ártalmas voltuk miatt bezárásra vár-nak. A veszélyes hulladékok aránya a települési szilárd hulladékon belül 0,7-1% között mozog, a terme-lési hulladékon belül 5% körüli. A képződő veszélyes hulladék 75%-át lerakással ártalmatlanítják. A veszélyeshulladék-kezelés speciális területe az egészségügyi-szociális intézmények területe. Itt sok esetben a létesítmények közműbővítése rendkívül nehéz, a helyhiány megnehezíti a zömében veszélyeshulladék-tároló kapacitások kiépítését. A törvényben szabályozott hulladékgazdálkodás Magyarországon legfontosabb célkitűzésként az emberi egészség védelmét fogalmazza meg. Stratégiai elemei: a hulladékkeletkezés megelőzése il-letve a keletkező hulladékmennyiség csökkentése, a hulladékhasznosítás elősegítése, a nem haszno-sítható hulladékok környezetvédelmi követelményeket kielégítő ártalmatlanítása, a hulladékok által szennyezett területek rehabilitációja.

5.5 Munkaegészségügy Magyarországon a munkavédelemre vonatkozó jogszabályok ma már lényegében az Európai Unió normáinak megfelelőek. Ezeket a vállalatok eltérő színvonalon teljesítik, sok cég a munkahelyi egészségvédelmi és biztonság-irányítási rendszert is beépíti irányítási folyamataiba. Az irodai típusú munkahelyek száma nagymértékben növekszik, a számítógép használata egyre in-kább elterjed. Az irodáknak meg kell felelniük a képernyő előtti munkavégzésre vonatkozó jogsza-bályoknak. Az irodakialakításkor számos tényezőt kell figyelembe venni, ilyenek a térigény, a vilá-gítás, a zajterhelés, az ergonómiai szempontok. Az irodai munkakörökben dolgozók pszichikai és ergonómiai vizsgálata a munkavédelem újszerű feladata. Hazánkban a bejelentett munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések és a fokozott expozíciónak kitett esetek számában az utóbbi időben csökkenés mutatkozik. Kóroki tényezők szerint első helyen a fizikai (zaj, vibráció, szélsőséges hőmérséklet), második helyen a kémiai (vegyianyagok, karcino-gének, neurotoxikus anyagok), harmadik helyen a biológiai (fertőző mikroorganizmusok és nem fertőző, de rendszeres biológiai expozíció) tényezők állnak. Az ergonómiai és a pszichoszociális kóroki tényezők előfordulása elenyésző. 2002-ben 488 foglalkozási megbetegedést jelentettek (1970-ben 2992, 1980-ban 2703, 1990-ben 990 volt a megbetegedések száma). A fokozott expozíciós esetek száma 423 volt. A megbetegedéseknél és a fokozott expozíciós eseteknél is a vas- és fémipari foglalkozásúak aránya a legnagyobb (33-45%). Nemzetgazdasági áganként kiemelkedően legtöbb foglalkozási megbete-gedést a feldolgozóiparból jelentették (42%), ezt követi a bányászat (22%), majd az egészségügyi és szociális ellátás (13%). A bejelentett foglalkozási megbetegedések a legtöbb esetet jelentő kórfor-mák szerint a következőképpen alakultak: 186 zaj okozta halláskárosodás, 71 fertőző betegség (eb-ből 52 eset az egészségügyben), 47 bőrbetegség. A fokozott expozíciós esetek többsége zajexpozí-

______________________________________ 32__________________________________________


ció (74%), a fennmaradó rész vegyi anyag okozta expozíció. 2002-ben 12 halálos kimenetelű fog-lalkozási baleset fordult elő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos hálózata útján látja el a munka-egészségüggyel kapcsolatos és a jogharmonizációból adódóan sokasodó hatósági feladatait. A fog-lalkozás-egészségügyi rendszerben 2002-ben 3251 orvos és 3459 ápoló dolgozott. Az üzemorvosta-ni szakképesítéssel rendelkező orvosok száma növekvő, jelenleg a szolgálat orvosainak 77%-a fog-lalkozás-orvostan szakorvos. Hasonlóan kedvező a helyzet a foglakozás-egészségügyi ápolók szak-képzettsége terén is. A szolgálatok által ellátott dolgozók száma 2,4 millió fő, az ellátott gazdálkodó egységek száma 93 453, amelyek 61%-a 10-nél kevesebb főt foglalkoztató gazdálkodási egység. Ez azt jelzi, hogy a mikro-vállalkozásokkal kiemelten kell foglalkoznia a szolgálatnak. A szolgálatok forgalmán belül az alkalmassági vizsgálatok fordulnak elő legnagyobb számban, amelyek nagy esetszámú szűrővizsgálatot, primer prevenciós tevékenységet takarnak.

______________________________________ 33__________________________________________


6. AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS RENDSZERE

6.1 Az egészségügyi ellátórendszer jogi - működési környezete Magyarországon az Alkotmány (1949. évi XX. tv.) mondja ki a területén élők jogát „a lehető leg-magasabb szintű testi és lelki egészséghez” [70/D.§ (1) bekezdés], melyet „a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosítá-sával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével” [70/D.§ (2) bekezdés] kell megva-lósítani. Az állampolgároknak továbbá joguk van a szociális biztonsághoz, ami öregség, özvegység, árvaság, önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség mellett, betegség és rokkantság esetén is a meg-élhetésükhöz szükséges ellátásra való jogosultságukat jelenti [70/E.§ (1) bekezdés]. Az állam ezt a kötelezettségét a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg [70/E.§ (2) bekezdés]. Az Alkotmány a Kormány feladatává teszi a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerének meghatározását és az ellátás anyagi fedezetéről való gondoskodást [35.§ (1) bekezdés g) pont]. A fentiek a rendszerváltás egyik fontos állomásának tekinthető 1989. október 23-i módosítással ke-rültek az alaptörvénybe. Ez azonban jórészt újrafogalmazást, pontosítást jelentett. A magyar egészségügy 1975 óta állampolgári jogon járt, a rendszerváltáskor azonban járulékfizetési kötelezettségen alapuló biztosítási jogviszonyhoz kötötték („biztosítási alapra helyezték”), mely alól széles társadalmi csoportok (nyugdíjasok, munkanélküliek, stb.) kivételt képeztek, s emellett voltak kimaradó rétegek. A járulékfizetési kötelezettség alóli kivételeket fokozatosan szűkítették, míg a biztosítás lefedte a társadalom egészét és 1996 óta gyakorlatilag minden állampolgár biztosított. Eszerint minden Magyarországon élő magyar állampolgár jogosult a kötelező egészségbiztosítás természetbeni egészségügyi szolgáltatásaira, amely az egészségi állapot által indokolt mértékben vehető igénybe. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben nevesített korlátok között - gyakorlatilag a megelőző ellátásoktól a rehabilitációs ellátásokig minden egészségügyi szolgáltatást a biztosítási rendszer részévé tesz. E korlátozás lényegében két elemből tevődik össze, egyfelől a törvény egyértelműen nevesíti azokat az ellátásokat, amelyek nem vehetők igénybe az egészségbiztosítás keretében, másfelől a törvény szabályozza az egészségbiztosítás ter-mészetbeni ellátásainak igénybevételi rendjét. Az előbbi körbe tartoznak jellemzően a nem gyógyító célú, illetve a szakmailag nem bizonyítottan hatékony ellátások. A gyógyító célú ellátások egy része (kötelező védőoltások, kötelező járványügyi tevékenység, családtervezés, terhesgondozás, mentés, katasztrófa-egészségügyi ellátás, foglakozás-egészségügyi ellátás, ritka, kiemelkedő költségigényű ellátások stb.) nem az egészségbiztosítás terhére vehetők igénybe. Az egészségbiztosítás természet-beni ellátásainak igénybe vételi rendje a jelenleg hatályos végrehajtási jogszabályok tükrében gya-korlatilag nem jelent korlátozást. Az egészségügyi rendszer legfontosabb működési elve a szolidaritás. A szolidaritási elv annyit je-lent, hogy a biztosítottak nem kockázatarányos biztosítási díjat, hanem – főszabályként –-munkajövedelem-arányos járulékot fizetnek. A biztosítási díjfizetés helyetti járulékfizetés miatt be-szélünk társadalombiztosításról, mely a biztosítási elem mellett jelentős jövedelem átcsoportosítást (redisztribúciót) is végrehajt a magasabb jövedelműektől az alacsonyabb jövedelműek, az aktívaktól az inaktívak (nyugdíjasok és fiatalok), az állásban lévők felől az állástalanok felé stb. Az egészségügy alaptörvénye, a legfontosabb keretszabályait meghatározó egészségügyi törvény (1997. évi CLIV: tv.), mely negyedszázadig hatályban volt, elavulttá vált elődjét váltotta fel (1972. évi II. tv.). Az egészségügyi törvény hatálya kiterjed az ország területén működő minden egészségügyi szolgál-tatóra és egészségügyi tevékenységre, meghatározza a betegek, valamint az egészségügyi dolgozók jogait és kötelezettségeit, az állam felelősségét a lakosság egészségi állapotáért, valamint az egész-

______________________________________ 34__________________________________________


ségügy ellátások rendszerét, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeit, az egészség-ügy szervezési és irányítási rendszerét. Az egészségügyi törvény meghatározza az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások és a művi meddővé tétel alapszabályait, a pszichiátriai betegek gyógykezelését és gondozását, a szerv- és szövetátültetés, a halottakkal kapcsolatos rendelkezések szabályait, foglalkozik továbbá a vérellá-tással és a katasztrófa-egészségügyi ellátással, az egészségügyi szakértői tevékenységgel, a termé-szetes gyógytényezőkkel, a fürdő- és klímagyógyintézetekkel, gyógyhelyekkel. Az egészségügyi törvény keretjellegéből következően több tucat felhatalmazást illetve kötelezettsé-get ad a Kormánynak és a szakminiszternek az egyes részterületek szabályainak rendeletben való meghatározására. Az egészségügyi törvény mondja ki az egészségügyi dolgozók ellátási kötelezettségét, illetve beve-zeti a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező egészségügyi szolgáltatók fogalmát, melyeknek a készenlétre és ügyeletre vonatkozó legalapvetőbb szabályait is meghatározza. A rendszerváltás folyamatában az önkormányzati törvény (1990. évi LXV. tv.) a helyi önkormány-zatok feladatává tette az egészségügyi ellátásról való gondoskodást. A települési önkormányzatok kötelesek gondoskodni az egészségügyi alapellátásról. Az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátás választható feladat. A törvény értelmében a megyei önkor-mányzat kötelező feladatként gondoskodik az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról. Az önkormányzatok ellátási kötelezettségüknek nem csupán járóbeteg- és fekvőbeteg szakellátó in-tézmények tulajdonosaiként, hanem ilyen intézmények tulajdonosaival kötött szerződés keretében is eleget tehetnek. A törvények értelmében ma az egészségügy osztott, többszereplős rendszer, melynek szereplői az önkormányzatok, a szabályozó szerepe mellett tulajdonosi szerepben is lévő állam, az általa fenntar-tott engedélyező-felügyelő hatóság, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a finanszírozó Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). A finanszírozási rendszer működésének elve, hogy a folyó (működési) kiadások az OEP-et terhelik, míg a felhalmozási (felújítás, fejlesztés stb.) kiadásokat a tulajdonosok (az önkormányzatok, illetve az állam különböző államigazgatási szervezeteken – pl. minisztériumokon – keresztül) viselik. E kétcsatornás vagy duális finanszírozási rendszer akadályát képezi vállalkozások bevonásának az egészségügyi ellátásokba, mivel a vállalkozások költségei megtérülésének útja kizárólag szolgálta-tásai értékesítésén keresztül vezet. Az egészségügyi kiadások döntő hányadának fedezete az államháztartásból származik. Az egészségügyi rendszer fejlődésének újabb állomása volt az intézményi törvény (2003. évi XLIII. tv.) megszületése, melynek célja volt az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítése érdekében új tí-pusú, de a gazdasági élet más területein már jól ismert működési formák (gazdasági társaságok) el-terjesztése. Az intézményi törvény bevezette az egészségügyi közszolgáltatás fogalmát (részben vagy egészben az államháztartás terhére finanszírozott egészségügyi szolgáltatás), szabályokat álla-pított meg az egészségügyi közszolgáltatások szervezésére, és meghatározta, mely feltételek teljesí-tése esetén nyújthatnak egészségügyi szolgáltatók egészségügyi közszolgáltatásokat, meghatározta továbbá az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséért viselt felelősséget. A törvény kimondta, hogy az önkormányzatok egészségügyi ellátási kötelezettségének teljesítése nem csupán saját szol-gáltató fenntartásával történhet, hanem szerződéses formában is (ún. egészségügyi ellátási szerző-dés), s rögzítette a szerződés megkötésének szabályait. Az intézményi törvény tartalmazta az egészségügyi közszolgáltatók működésére vonatkozó legfon-tosabb szabályokat, szervezeti és szakmai előírásokat, így a szakmai terv készítésének kötelezettsé-gét és annak tartalmi elemeit, a gazdálkodásra és vagyoni biztosítékra vonatkozó szabályokat, a

______________________________________ 35__________________________________________


közszolgáltatás nyújtásának ellenőrzését és az egészségügyi ellátási szerződés megszűnésének mód-ját, a betegnek okozott kárért viselt felelősséget. Bevezette és meghatározta a közreműködői szer-ződés és az egészségügyi célvagyon fogalmát. A törvény csak az egyes egészségügyi intézmények gazdasági társaságok általi egészében történő átvételét tette lehetővé. Az Alkotmánybíróság a törvényt formai okból alkotmányellenesnek minősítette, 2003. december 15-i hatállyal megsemmisítette. Tartalmi vizsgálatára nem tért ki. Az intézményi törvényben érintett szabályozás kulcselemeit a tárca egyéb jogszabályokban kívánja rendezni.

Az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi szolgáltatások körében egyre nagyobb jelentőségű az igénybevevők jogainak érvényesítését segítő munka. A szolgáltatásokat igénybevevők jogait, azok védelmét a szakterületre vonatkozó ágazati törvények tartalmazzák. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény széleskörűen szabályozza a betegek jogait és kö-telezettségeit. Részletesen kifejti az egészségügyi ellátáshoz, az emberi méltósághoz, a kapcsolattar-táshoz, a tájékoztatáshoz, az önrendelkezéshez, a dokumentációk megismeréséhez, az ellátás visz-szautasításához, az orvosi titoktartáshoz kapcsolódó jogokat. A törvény előírja a szolgáltató köteles-ségét a betegjogokról való tájékoztatást illetően. A jogok megismerésének, érvényesítésének, vé-delmének segítése érdekében a betegjogi képviseleti rendszer működtetésének a feladatait is megha-tározza. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény átfogóan rendelkezik a szociális intézményi ellátást igénybevevők jogairóln. Előírja az alkotmányos jogok maradéktalan és teljes körű tiszteletben tartását, illetve részletezi az egyes ellátotti csoportok speciális jogait, kiemelt figyelmet fordítva a fogyatékos személyek, a pszichiátriai betegek és hajléktalan emberek speciális helyzetére. A szociális szolgáltatásokat igénybevevők jogainak érvényesítése érdekében a törvény előírásai szerint az ellátottjogi képviseleti rendszer kialakítására is sor kerül. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény a gyermekvé-delmi gondoskodásban részesülő gyermekek jogai teljes körű védelmének kötelezettségét fogal-mazza meg. Előírja, hogy a gyermekeknek a gyermekjogi képviselőn keresztül is segítséget kell biztosítani jogaik megismerésében és azok érvényesítésében. A jogszabályok mindhárom szakterületen előírják a szolgáltatást biztosító szervezetek, illetve dol-gozóik feladatait a jogok biztosítása érdekében. Ennek megfelelően döntött úgy a Kormány, hogy az állami feladatok teljesítése érdekében létrehoz-za a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítványt, amely - a bírósági bejegyzés hatályba-lépésétől - 2004. január 5-től kezdte meg működését.

A Közalapítvány kiemelkedően közhasznú tevékenységet folytató szervezet. Feladatai közé tartozik:

- az emberi és állampolgári jogok védelme, - a gyermek-és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, - a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése.

A Közalapítvány célja:

- a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselők foglalkoztatása, képzése, továbbképzése, munkájuk irányítása, szervezése,

- segítséget nyújtani az egészségügyi ellátásban, a gyermekvédelmi gondoskodásban és a szo-ciális szolgáltatásban részesülőknek jogaik megismerésében, érvényesítésében, védelmében,

- a képviselők tapasztalatai alapján segíteni a jogok és kötelezettségek egységes értelmezését és azok gyakorlati megvalósulását,

- segíteni a szolgáltatók felkészülését az ágazati törvényekben előírt jogok biztosítása érdeké-ben.

______________________________________ 36__________________________________________


6.2 Az egészségügyi rendszer irányítása

6.2.1 Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Magyarországon a szociális-jóléti rendszerek az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztéri-um (ESZCSM) irányítása-felügyelete alatt állnak, a legfontosabb kivételt a munkanélküli ellátások (munkanélküli járadék, nyugdíj előtti munkanélküli segély) jelentik. Az ESZCSM 2002 óta viseli mai elnevezését, az 1998-2002 között működő Egészségügyi Minisztérium és a Szociális és Csa-ládügyi Minisztérium egyesítésével jött létre, melyek az 1990-1998 közötti – lényegében az ESZCSM hatás- és feladatkörével rendelkező – Népjóléti Minisztérium kettéválasztásával születtek. A Népjóléti Minisztérium jogelődje a rendszerváltás előtti Szociális- és Egészségügyi Minisztérium volt. Az ESZCSM-ben az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter vezetése mellett a két szakterü-letet külön politikai államtitkár felügyeli. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért szakminisztéri-umról és szakminiszterről lesz szó. A szakminiszter tevékenységének középpontjában a Kormány egészségpolitikai, szociálpolitikai és családpolitikai feladatainak teljesítése áll. Ennek során irányítja, összehangolja és szervezi az egészségügyi és szociális ellátás rendszerét, az ágazatot érintő tudományos kutató tevékenységet, a társadalombiztosítással kapcsolatos egészség- és nyugdíjpolitikai feladatokat (együttműködve a pénzügyminiszterrel) és irányítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot (ONYF), valamint ellátja a velük kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat. Meghatározza a közegészségügyi, népegészségügyi feladatokat, irányítja a betegségek megelőzését célzó népegészségügyi programot, az egészségmegőrzéssel kapcsolatos feladatokat, az Állami Nép-egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, az egészségügyi ellátás országos hatáskörű szerveit és az országos intézeteket, a felsőoktatási intézményekben folyó egészségügyi betegellátó tevékenységet, az egészségfejlesztési kutató tevékenységet, valamint a szakminisztérium Engedélyezési és Köz-igazgatási Hivatalát. A szakminiszter működteti többek között a Szociálpolitikai Tanácsot, a Nemzeti Egészségügyi Ta-nácsot és az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot, törvényességi felügyeletet gyakorol a Magyar Or-vosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara felett. Szociálpolitikai és családpolitikai feladatainak teljesítése érdekében többek között meghatározza a szociális ellátással, a gyermekek védelmével, a fogyatékosok esélyeinek növelésével kapcsolatos feladatokat, kidolgozza a szociális intézményi ellátások és szolgáltatások rendszerét, illetve azok fejlesztési irányait, továbbá kidolgozza a családi támogatások és a gyermeknevelés támogatásának rendszerét.

6.2.2 Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Az állami feladatok legfőbb letéteményese, az egységes egészségügyi közigazgatás megvalósítója az államigazgatási szervezetként működő Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az alábbi feladatokkal:

− közegészségügy és járványügy; − hatósági engedélyezés; − szektorsemleges szakmai felügyelet; − a megelőzés, egészségfejlesztés (egészségvédelem, egészségnevelés és egészségmegőrzés)

szervezése, monitorozása, ellenőrzése. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 1991-ben lépett az Állami Közegészségügyi Járványügyi Felügyelet örökébe. Az ÁNTSZ az ország egész területén hatósági jogkörrel rendelke-zik valamennyi természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társa-ságra kiterjedően (a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek – ide nem értve a büntetés-végrehajtás

______________________________________ 37__________________________________________


szervezetét – kivételével, de közegészségügyi ellenőrzésre esetükben is joguk van). Az elmúlt évti-zedben ÁNTSZ feladat- és hatásköre folyamatosan bővült, jelenleg már több mint 250 jogszabály vonatkozik tevékenységére. Az ÁNTSZ-nek három szervezeti szintje közül a legfelső (országos) szinten a központi szervek ta-lálhatók, a megyei és városi intézetek munkáját irányító és felügyelő Országos Tisztifőorvosi Hiva-tal (OTH), valamint az alárendeltségébe tartozó Fodor József Országos Közegészségügyi Központ (OKK) és a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ (OEK). Az OKK szervezeti keretén belül öt országos intézet működik: az Országos Munkahigiénés és Foglalkozásegészségügyi Intézet, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, az Országos Fréderic Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet, valamint az Országos Környezetegészségügyi Intézet. Az ÁNTSZ középső szintjét 20 megyei (fővárosi), a leg-alsót 136 városi (fővárosi kerületi) intézet alkotja. A megyei intézetek keretében működik a megyei vezető védőnő és a megyei vezető ápolónő. A szigorúan hierarchizált ÁNTSZ élén az országos tisztifőorvos áll, aki feladatait munkáltatója, a szakminiszter közvetlen irányításával látja el. Az országos tisztifőorvos az OTH-on keresztül (melynek főigazgatója), irányítja az ÁNTSZ működését, hatósági jogköröket gyakorol, meghatároz-za az ÁNTSZ központi és helyi szerveinek fő feladatait, valamint szakmai kérdésekben elvi állás-foglalásokat hoz. Az OTH főigazgatójának vezetői munkáját, szakmai tevékenységét – tanácsadó, véleményező, javaslattevő és döntés-előkészítő testületként – a Főigazgatói Tanács segíti, melynek tagjai a helyettes országos tisztifőorvosok, az országos tisztifőgyógyszerész, az OTH gazdasági ve-zetője, az OKK és az OEK,vezetője és vezetőhelyettese(i).

6.2.3 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és kezelőik

Magyarországon a társadalombiztosítás – mely az egészség- és nyugdíjbiztosítást foglalta magában – 1988-ig a központi költségvetés része volt és a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) rész-leges irányítása és felügyelete alatt állott. 1989. január 1-jén létrehozták a központi költségvetéstől elkülönült Társadalombiztosítási Alapot, illetve kezelőjét, az Országos Társadalombiztosítási Fő-igazgatóságot, a SZOT addigi szerepe megszűnt. 1993-ban a Társadalombiztosítási Alap kettévá-lasztásával létrejött a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap, illetve az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság kettéválasztásával az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgató-ság (ONYF) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Ezzel párhuzamosan a munkáltatói társa-dalombiztosítási járulék is eszerint különült el (nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási járulékra), a jogszabályi elkülönülésre pedig 1998-ban került sor. 1989 és 2000 között az Országgyűlés külön törvényt fogadott el a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetéséről, illetve zárszám-adásáról, 2001-től azonban erre az ország költségvetésének, illetve zárszámadásának keretében ke-rül sor. A Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap felügyeletét a Kormány, az ONYF és az OEP irányítását a Kormány az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter (szakminiszter) útján látja el. A szakminiszter irányító tevékenysége annyiban korlátozott, hogy a Kormány elé kizárólag a pénzügyminiszterrel együttesen terjeszthet járulékfizetéssel, egészségbiztosítási ellátással és tár-sadalombiztosítási nyugellátással kapcsolatos törvényjavaslatot, illetve azok végrehajtási rendelete-it. Az ONYF és az OEP élén főigazgató áll, akiket a szakminiszter javaslatára a Kormány nevez ki és ment fel. Az OEP főigazgatójának munkáját négy, az ONYF főigazgatójáét három helyettes segí-ti. Az ONYF és az OEP feladata a számukra jogszabályban meghatározott igazgatási (ügyviteli) és ha-tósági feladatok ellátása, a területi és egyéb igazgatási szerveik közvetlen irányítása, a más szervek által végzett ellátást megállapító és folyósító tevékenység ellenőrzése stb. Az ONYF igazgatási szervei a megyei (fővárosi) nyugdíjbiztosítási igazgatóságok és ezek kirendeltségei, valamint a

______________________________________ 38__________________________________________


Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. Az OEP igazgatási szervei a megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztárak és ezek kirendeltségei, a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság és az Országos Orvosszakértői Intézet. Az igazgatási szervek – a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok kirendeltségei-nek kivételével – jogi személyek. A társadalombiztosítás sajátos igazgatási szervei az ún. kifizető-helyek, melyet minden olyan munkáltatónak létre kell hoznia, illetve feladatai ellátására annak fenntartójával szerződést kell kötnie, mely legalább 100 társadalombiztosítási ellátásra jogosult személyt foglalkoztat. A központosított illetményszámfejtést végző illetményszámfejtő helynek tár-sadalombiztosítási kifizetőhelyként kell működnie. A kifizetőhelyek fenntartásának költségeit az alapok részben viselik. Az OEP igazgatási szerveként működő Országos Orvosszakértői Intézet feladata többek közt egész-ségügyi dolgozók egészségügyi tevékenység gyakorlására való alkalmasságának véleményezése (kérésre), alkalmatlanságot kimondó minősítés ellen benyújtott jogorvoslati kérelem esetén orvosi vizsgálat végzése (kötelezően), súlyosan fogyatékos állapot megállapítása és felülvizsgálata, rok-kantság fokának megállapítása stb.

6.2.4 Nemzeti Egészségügyi Tanács A Nemzeti Egészségügyi Tanács (Tanács) létrehozását az egészségügyi törvény mondta ki, a fel-adatára, szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat pedig e törvény felhatalmazá-sa alapján kiadott kormányrendelet határozta meg. A Tanács létrehozására 2000. május 31-én került sor. A Tanács egészségügyi törvényben meghatározott feladata az egészségügyi szervezéssel és irányí-tással kapcsolatos feladatainak ellátásában a Kormányt segíteni. Ennek keretében a kormányzati egészségpolitika kialakításában és az ezzel összefüggő döntések meghozatalában kezdeményező, javaslattevő, véleményező és tanácsadó, a döntések végrehajtásának folyamatában elemző és érté-kelő tevékenységet végez. Közreműködik továbbá a Nemzeti Egészségfejlesztési Program kialakí-tásában és végrehajtásában – ez jelenleg Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja –, a lakosság egészségét támogató és fejlesztő kormányzati szintű társadalompolitika kialakításában és a döntések előkészítésében, az egészségpolitika cél- és eszközrendszerének kidolgozásában és ér-vényre juttatásában, a népegészségügyi feladatok és azok végrehajtási sorrendjének meghatározásá-ban. A Tanácsnak szakmai konszenzusra kell jutnia az egészségfejlesztési prioritások megállapítá-sában. A Tanács élén a saját soraiból két éves időtartamra megválasztott elnök áll. Az elnök mellett a min-denkori szakminiszter a társelnök. A Tanács ügyrendje a civil szervetekkel kapcsolatos ügyek koor-dinálására alelnöki tisztséget is előír. Hivatalból tagja a Tanácsnak a mindenkori országos tisztifőorvos (az ÁNTSZ főigazgatója) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. Képviselőt, illetve delegáltat küld a tanácsba:

az orvos- és a gyógyszerész kamara (1-1 fő), az egészségügyben dolgozók országos érdekképviseleti szervezeteiként az Orvosegyetemek

Szakszervezeti Szövetsége, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokra-tikus Szövetsége, az Egészségügyben Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (1-1 fő), a Magyar Tudományos Akadémia (1 fő), a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és az egészségügy terüle-

tén működő többi tudományos társaság (1-1 fő), az egészségügyi oktatási intézmények (3 fő), az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (1 fő), az egészségügy szolgáltatót fenntartó minisztériumok (ESZCSM, Belügyminisztérium,

Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Gazdasági és Közlekedési Miniszté-rium),

______________________________________ 39__________________________________________


a helyi önkormányzatok országos érdekszövetségei részéről a Magyar Önkormányzati Szövetségek Tanácsa (2 fő) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (1 fő), az egészségügyi szolgáltatók országos szövetségei részéről a Szakorvosi Védegylet, a Ma-

gyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület, a Magyarországi Mentők és Betegszállítók Országos Érdekvédelmi Egyesülete (1-1 fő),

E képviselők megbízatása négy évre szól, de visszahívhatók.

tíz betegségcsoport szerinti országos érdekképviseleti szervezet (1-1 fő), megbízatásuk csak két évre szól. A képviselő küldésére jogosult betegségcsoportokat a Tanács kétévente felül-vizsgálja (olyan betegségcsoportok szervezetei jogosultak képviselőt küldeni, mint szív- és érrendszeri betegségek, rosszindulatú betegségek, az immunrendszer betegségei stb.).

Az Országgyűlés 2002 nyarán határozatot hozott a hosszú távú egészségpolitika folyamatosságának megőrzéséről és az egészségügyi, valamint a szociális rendszerekben ellátottak jogainak érvényesí-tését biztosító szervezet kialakításáról. A határozat a Nemzeti Egészségügyi Tanács összetételét és feladatainak módosítását, valamint az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat és ellátásokat igénybevevők jogainak érvényesítését és védelmét szolgáló önálló, országos, egységes beteg-, illet-ve ellátottjogi képviselői intézményrendszer megteremtését célozza.

6.2.5 Egészségügyi Tudományos Tanács Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) a szakminiszter javaslattevő, véleményező, tanácsadó és döntés-előkészítő testülete. Az ETT a Tanácsból, az Elnökségből és öt bizottságból áll. Az öt bi-zottság a tudományos kutatásetikai, a klinikai farmakológiai etikai, a humán reprodukciós, a kuta-tásfejlesztési, valamint az igazságügyi. Az ETT a miniszter vagy a Tanács tagjainak kezdeményezé-sére állást foglal egészségpolitikai, orvostudományi, gyógyszerészeti tudományi és bármely más egészségügyet érintő kérdésben; koordinálja a szakminisztérium kormányzati felelősségi körébe tar-tozó kutatásokat és javaslatot tesz hazai és nemzetközi kutatások prioritásaira, valamint elősegíti a kutatási eredmények hazai betegellátási gyakorlatba való átültetését. Javaslatot tesz továbbá az em-beren végzett klinikai vizsgálatok és orvosbiológiai kutatások nemzetközi etikai és tudományos mi-nőségi követelményeknek megfelelő tervezésére, kivitelezésére, dokumentálására, ellenőrzésére, és figyelemmel kíséri megvalósulásukat; etikai véleményt alkot a tudományosan megalapozottnak mi-nősített kutatásokról, továbbá véleményezi új regionális kutatásetikai bizottságok létrehozását, ko-ordinálja és elősegíti ezek egységes működését. Az ETT tagjait és tisztségviselőit a szakminiszter három éves időtartamra bízza meg, s ez lejárta előtt meghosszabbítható. Az ETT operatív irányító szerve a héttagú Elnökség, mely elnökének - aki egyben az ETT elnöke is - és alelnökének megbízása előtt a szakminiszternek ki kell kérnie az MTA Orvosi Tudományok Osztályának véleményét. A Tanács az Elnökségből, az öt bizottság el-nökéből áll, továbbá hivatalból tagja az Elnökség (így az ETT) előző elnöke, és 13, az egészségügyi rendszer kulcspozícióit betöltő tisztségviselő. Az Igazságügyi Bizottság igazságügyi szakértői felülvéleményező tevékenységet lát el eltérő igaz-ságügyi orvosszakértői vélemények esetén. A Kutatásfejlesztési Bizottság a tárcaszintű kutatási pályázatok elbírálásán, a kutatási eredmények értékelésén túl állást foglal kutatási kérdésekben. A Tudományos Kutatásetikai Bizottság meghatározott orvostudományi kutatások tudományos, eti-kai véleményezését végzi. A Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottság ellátja a vizsgálati készítményekkel tervezett klinikai ku-tatások etikai véleményezését. A Humán Reprodukciós Bizottság humán reprodukcióval, genetikai kérdésekkel kapcsolatos szak-mai és etikai véleményezési feladatokat lát el.

______________________________________ 40__________________________________________


6.2.6 Kamarák Az egészségügy két szakmai csoportja – az orvosok és fogorvosok (továbbiakban: orvosok), illetve a gyógyszerészek – 1994 óta kötelező tagságon alapuló szakmai önkormányzattal rendelkezik. A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara feladata, hogy közvetlenül és a maguk által választott testületek, tisztségviselők útján demokratikusan, a jogszabályok által meghatározott keretek között, önállóan intézzék szakmai ügyeiket, meghatározzák és képviseljék szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeiket, társadalmi súlyuknak megfelelően járuljanak hozzá az egészség-politika alakításához, a lakosság egészségügyi-, illetve gyógyszerellátásának javításához. A kama-rák szabályozása, felépítése, intézményi megoldásai hasonlóságot mutatnak (alulról építkező jelleg, küldöttek négy éves megbízatása, ugyanaz a személy azonos tisztséget egymást követően legfeljebb kétszer tölthet be, választások titkossága, tisztségviselők visszahívhatósága stb.). A kamarák orszá-gos szervei, a megyei orvoskamara, a területi gyógyszerészkamara jogi személy, a helyi orvoskamara ezt maga dönti el. A kamarák közfeladatot ellátó köztestületek, amiért állami támogatásra jogosultak, melyet a költ-ségvetési törvény állapít meg. Bár a kamarák működése felett az egészségügyi, szociális és család-ügyi miniszter gyakorolja a törvényességi felügyeletet, ez azonban nem terjed ki az olyan ügyekre, amelyekben munkaügyi vitának, illetőleg egyébként bírósági vagy államigazgatási eljárásnak van helye. A kamarai tagság kötelező. Magyarországon orvosi, gyógyszerészi diplomához kötött tevékenysé-get kizárólag kamarai tag végezhet. Ez alól kivételt jelent, ha e tevékenység végzését külön jogsza-bályban foglaltak szerint engedélyezik, de az engedély mindenképpen csak meghatározott időtar-tamra és helyre szólhat; valamint az, ha tevékenységét közszolgálati jogviszony keretében eljárva, de nem kizárólag orvosi, gyógyszerészi képesítéshez kötött munkakörben végzi. A Kamara tagja az lehet, aki magyar egyetemen orvosi, illetve gyógyszerészi diplomát szerzett, ha pedig külföldön szerezte, azt honosították vagy elismerték; Magyarország területén orvosi, illetve gyógyszerész dip-lomához kötött tevékenységet folytat, vagy kíván folytatni; szerepel az orvosok, illetve a gyógysze-részek alapnyilvántartásában; elfogadja az alapszabályt és fizeti a tagdíjat. Megszűnik a kamarai tagsági viszonya annak, aki tagsági viszonyáról lemond, már nem felel meg a tagság feltételeinek, és akit jogerősen fegyelmi büntetésként kizárnak. Kizárandó a Kamarából, akit jogerősen egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, és akik orvosi, illetve gyógyszerészi foglalko-zásától véglegesen eltiltottak. A kamarai törvények 1999-es módosítása erősítette a kamarák köztestületi jogállását, és részlegesen újraszabályozta feladat- és hatásköreiket. A Magyar Országgyűlés által elfogadott 2003. évi a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról (MESZK) szóló LXXXIII. törvényben foglaltak értelmében 2004. március 4-én az alakuló küldött közgyűlés hivatalosan is létrehozza az egészségügyi szakdolgozók kamaráját, amely az egészség-ügyi szakdolgozók szakmai érdekképviseleti és önkormányzati köztestülete lesz. A törvény értel-mében Magyarország területén szakdolgozói szakképesítéshez kötött tevékenységet a gyógyító-megelőző ellátás keretében csak az folytathat, aki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tagja.

Magyar Orvosi Kamara A Magyar Orvosi Kamara feladata az orvosi hivatás gyakorlására vonatkozó szakmai magatartási szabályok, orvosetikai szabályok, etikai statútumok megalkotása, s meghatározott esetekben az or-vosokkal szemben etikai eljárás lefolytatása. Széles véleményezési jogkörrel rendelkezik, s egyetér-tési jogot gyakorol az orvosi hivatás gyakorlói és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek meghatározása során (és részt vesz a folyamatban), továbbá az orvosok műkö-dési nyilvántartásba vétele nélkül, határozott ideig végezhető orvosi tevékenységre irányuló kérel-mek ügyében. Háziorvos részére működési jogot állapíthat meg (2002. március 31-től), ajánlást ad a szabadfoglalkozású orvosi tevékenységért járó díjtételek, valamint az egyes orvosi szolgáltatások

______________________________________ 41__________________________________________


egészségügyi szolgáltatók által megállapított díjtételei alsó határaira stb. Szakmai kollégiumokat működtet. Tagjairól nyilvántartást vezet. A Kamara elnöksége kilenctagú, tagja az elnök, a három alelnök, a főtitkár és a négy titkár. Az el-nökség képviseli a Kamarát, irányítja a küldöttközgyűlés és a képviselő-testület határozatainak vég-rehajtását és országos szinten szervezi a Kamara folyamatos működését. Az elnökség fellebbezési fórum is: hozzá lehet fordulni tagfelvételi kérelmet elutasító, illetve tagsági viszonyt megszüntető határozat megváltoztatásáért, amennyiben annak kimondására a tagsági viszony feltételeinek való meg nem felelés indokával került sor (az elnökség helybenhagyó döntése ellen bírósághoz fordulhat a kérelmező).

Magyar Gyógyszerész Kamara A Magyar Gyógyszerész Kamara feladata a gyógyszerészeti tevékenység etikai szabályainak és eti-kai-fegyelmi szabályzatának megalkotása, s ezek alapján az etikai és szakmai szabályokat vétkesen megszegő gyógyszerészek elmarasztalása. Széles véleményezési jogkörrel rendelkezik, s egyetértési jogot gyakorol a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végzők és az egészségbiztosítás szervei kö-zötti általános szerződési feltételek meghatározása során, javaslatokkal, tájékoztatással fordulhat ál-lami és más szervekhez, szakmai kollégiumokat működtet, személyes, gyógyszertár működtetési jogot engedélyez (2002. szeptember 1-től), melyet kizárólag bíróság vizsgálhat felül stb. A Kamara elnökségének tagja – az elnökségi taggá választottak mellett - az elnök és a három alel-nök. Az elnökség kizárólagos joga a személyes, gyógyszertár működtetési jog megadása, továbbá a járóbeteg-ellátás körébe tartozó társadalombiztosítási támogatásban nem részesülő gyógyszerek – a gyógyszerek kereskedelmi árréséről szóló külön jogszabályban meghatározottak szerint számított – tájékoztató jellegű fogyasztói árának közzététele. Mindkét Kamara legfőbb képviseleti szerve a küldöttközgyűlés, melynek szavazati jogú tagjait négy évre a területi szervezetek választják saját tagjaik közül, míg a Kamara országos tisztségviselőit, ha nem tagjai küldöttgyűlésnek, tanácskozási jog illeti meg. A küldöttközgyűlés határozatképességé-hez a szavazati joggal rendelkező küldöttek több mint felének jelenléte, a határozathozatalhoz a megjelentek több mint felének egyetértő szavazata szükséges, kivétel az Alapszabály elfogadása és módosítása, melyhez kétharmados többséget ír elő a kamarai törvény.

6.2.7 Szakmai kollégiumok A szakmai kollégiumok szakterületük legmagasabb szintű javaslattevő és véleményező szakmai tes-tületei, melyeket a szakmai kamarák (MOK és MGYK) működtetnek, de működési költségük a szakminisztériumot terheli. A szakminisztert 37 orvosi és 3 gyógyszerész szakmai kollégium segíti. Az orvosi és gyógyszerészi szakmai kollégiumokon kívül két szakdolgozói csoport rendelkezik szakmai kollégiummal, a védőnők és az ápolónők. A szakmai kollégiumok kidolgozzák, folyamatosan felülvizsgálják és közzéteszik a szakterületükre vonatkozó szakmai ajánlásokat, útmutatásokat és módszertani leveleket, továbbá állást foglalnak szakmai követelményekről és a szakmai minőségtanúsításról, az orvosi kollégiumok állást foglalnak továbbá az egészségügyi szolgáltatók szakmai minimumfeltételeiről. A szakmai kollégiumok szak-területükön széles véleményezési jogkörrel rendelkeznek, ezzel azonban az orvosiak csak felkérésre élhetnek. A véleményezési jog többek között kiterjed a szakmai felügyelet szervezeti és működési feltételeire, oktatási kérdésekre, a szakorvosi/szakgyógyszerészi vizsgáztatás rendjére és követel-ményeire a szakmai továbbképzés tanfolyamainak kreditértékére, az oktatóhelyek akkreditációs fel-tételeire stb. Mindezeken kívül a szakminiszter, a szakminisztérium és a kamara felkérésére szakte-rületük bármely kérdésében véleményt nyilvánítanak és ellátják a felkérésben foglalt feladatokat. Az orvosi szakmai kollégiumok 17-23 főből állnak. A gyógyszerészeti szakmai kollégium közül a gyógyszerellátási 15, a kórházi-klinikai és az ipari 11-11 főből áll. A szakmai kollégiumok tagjai

______________________________________ 42__________________________________________


közé a négy orvostudományi egyetem 1-1 főt (minden orvostudományi egyetemen folyik gyógysze-rész-képzés), az MTA 1 főt, továbbá a gyógyszerész szakmai kollégiumokba a Magyar Gyógysze-részeti Társaság 1 főt delegál. A többi tagot a Választó Testület (VT) saját soraiból választja. A VT a megyei/fővárosi kamarák, az adott szakterületen működő tudományos társaságok és az orvostu-dományi egyetemek által jelölt tagokból áll. Egyszerre legfeljebb két orvosi, illetve egy gyógysze-részi szakmai kollégiumba jelölhető az olyan személy, amely az adott szakterületen legalább tíz éve kiemelkedő szakmai tevékenységet folytat. A kollégiumi tagok megbízatása 4 évre szól. A szakmai kollégium élén a tagok közül a miniszter által felkért elnök áll, míg titkárát maga választja. A nagyszámú orvosi szakmai kollégium tevékenységét a Kollégiumi Egyeztető Testület hangolja össze, ennek keretében többek között javasolhatja az egyes kollégiumoknak régebbi javaslataik, ál-lásfoglalásaik felülvizsgálatát, egységes szakmai elvekkel való összehangolását, megszervezi a szakmák közötti egyeztetést és a szükséges mértékben közreműködik az egységes álláspont kialakí-tásában.

6.3 Az egészségügy dolgozói Az egészségügyben 2002-ben 178,4 ezren dolgoztak, kb. 500 fővel többen, mint egy évvel azelőtt. A létszámcsökkenés 2002-ben megállt, sőt a betöltött állások számában szerény növekedés is ta-pasztalható, feltételezhetően főként a bérintézkedések eredményeképpen. A munkaerőhiány a 2001-es 11,6 ezerről 2002-re 10,2 ezerre csökkent. A hiány mérséklését idézte elő az a tény is, hogy az OEP, az általa finanszírozott állások számát a 2001-es 189,5 ezerről 188,6 ezerre szállította le. 2000 óta az állások számát nem az OEP határozza meg, azokról az intézmények maguk dönthetnek, de a finanszírozás behatárolja a foglalkoztatottak számát. Ezért a jelzett időponttól nem engedélyezett, hanem a tervezett állások számát határozzák meg. A betöltött orvosi állások száma 2002-ben 30,9 ezer volt, ami szerény növekedés az előző évihez képest. A növekedés a tervezett állások számának csökkentésével együttesen az orvoshiány szerény mértékű enyhülését eredményezte (8,2%-ról 7,7%-ra). A Magyar Orvosi Kamara által vezetett Or-vosok Országos Nyilvántartásában 2002-ben 37,2 ezer név szerepelt. A MOK nyilvántartás szerinti aktív orvosok száma és a betöltött orvosi állások száma közötti különbséget a tisztán magánpraxis-ban dolgozó orvosok és a nem orvosként dolgozó, de a kamarai tagságot megőrző státuszú orvoslétszám magyarázza, ez utóbbi két csoport a MOK nyilvántartásában szerepel. Az aktív orvo-sok közül 7400 fő 60 éves vagy idősebb, közülük 1582-en pedig 70 évesen vagy még idősebben is dolgoznak. A 35 évnél fiatalabbak száma 6583 fő. Az egészségügyi ellátás derékhadát (35-59 éve-sek) kb. 23,3 ezer orvos alkotja. 1996-ban 8251 volt a 35 évnél fiatalabbak száma, a 60 éves vagy idősebbeké 3.328 (közülük 818 fő 70 éves vagy még idősebb volt). A középkorúk száma 24,6 ezer volt, 1300-al több mint 2002-ben. A csökkenés középtávon inkább orvoshiányt eredményez, mint-sem orvosfeleslegtől kellene tartani. Egyes orvosi szakmákban már a hiány jelei mutatkoznak. Az orvosok egyharmada az ország lakosságának 20%-át kitevő Budapesten él. Ma Magyarországon 30,5 (orvosként) dolgozó orvos jut 10 000 lakosra. Nemzetközi összehasonlításban ez közepes gya-koriságot jelent.

______________________________________ 43__________________________________________


14. ábra: 100.000 lakosra vetített dolgozó orvosok számának alakulásaMagyarországon és néhány Európai Uniós tagállamban

1990-2001

0

100

200

300

400

500

600

70019

90

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

évek

100.

000

lako

sra

jutó

orv

ossz

ám AusztriaBelgiumGörögországMagyarországÍrországOlaszországSpanyolországEurópai Unió átlaga

Forrás: HFA online A betöltött szakdolgozói állások száma 97,8 ezer volt 2002-ben, ami 1,6%-os növekedést jelent az előző évi 96,3 ezerhez képest. A szakdolgozók teszik ki az egészségügyi ellátás dolgozóinak több mint felét (az orvosok száma az ötödét sem éri el). A szakdolgozók körében is van munkaerőhiány, de kisebb, mint az orvosok esetén (4,2%), viszont hozzájuk hasonlóan csökkenő mértékű (2000: 5,8%, 2001:5,1%). Egy orvosra alig valamivel több, mint három szakdolgozó esik, ami nemzetközi összehasonlításban rossz aránynak mondható, így az orvosoknak gyakran olyan munkát is kell vé-gezniük, amely másutt a szakdolgozók feladata. Az egészségügyi intézményekben orvosok mellett kis számban gyógyszerészek is dolgoznak (a gyógyszer kis- és nagykereskedelem nem tartozik ide), 2002-ben 573 fő. A tervezett és a betöltött állások száma gyorsan csökken. Jelenleg minden hetedik állás betöltetlen. Az egyéb (nem orvosi és gyógyszerészi) egyetemi diplomához kötött tervezett állások száma kb. háromezer, a munkaerőhiány közel 10%-os. A közvetlenül nem gyógyítással foglalkozó gazdasági, műszaki, ügyviteli, illetve a fizikai kisegítő dolgozók együttesen az egészségügyben dolgozók több mint negyedét jelentik.

17. táblázat: Betöltött állások száma az egészségügyi ellátásban 2002

Összes állás betöltött állások száma 178 439 Összes betöltött orvosi állás 30 944 Összes betöltött egészségügyi szakdolgozói állások 97 801

ebből: Ápoló, szakápoló 57 762 Dietetikus 642 Gyógytornász 1 549 Szülésznő 2 067 Védőnő 5 055 Egyéb szakdolgozó 30 726

Egy orvosra jutó egészségügyi szakdolgozó 3,2 Egy orvosra jutó ápoló 1,9

Forrás: KSH Egészségügyi statisztikai évkönyv 2002

______________________________________ 44__________________________________________


Az egészségügyi dolgozók hatvan százaléka önkormányzati alapellátásban, járóbeteg- és fekvőbe-teg-szakellátásban dolgozik, de míg az orvosoknak és gyógyszerészeknek csak a fele, addig a szak-dolgozók kétharmada, s az egyéb (nem orvosi és gyógyszerészi) egyetemi végzettséghez kötött állá-sok negyede van önkormányzati kézben. A gyógyításban dolgozó diplomások – orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek – képzése négy város-ban lévő 11 egyetemi karon történik. A 2001-2002-es tanév előtt öt egyetemen (két budapestin és három vidékin) folyt a képzés. Ezt követően az egyetemek átszervezése folytán egy orvostudomá-nyi egyetem van, ez a mindhárom karral rendelkező budapesti Semmelweis Orvostudományi Egye-tem, (hozzá csatolták a másik budapestit), míg a további három az európai hagyományoknak megfe-lelően integrálódott nem orvostudományi karokkal rendelkező helyi egyetemekkel Debrecenben, Szegeden és Pécsett. A 2002/2003-as tanévben az orvostudományi egyetemek hallgatóinak száma 8841 volt, a nők ará-nya 56,8%, enyhén növekvő. 2002-ben 1037 orvosi, 174 fogorvosi és 300 gyógyszerészi diplomát adtak ki, ami összességében közel 400 fős növekedés az 1998. évi mélyponthoz képest. Ez azonban távolról sem jelenti a szakemberkínálat ennek megfelelő növekedését, kritikus méreteket öltött ugyanis a friss diplomások pályaelhagyása. Az egészségügyi szakdolgozók képzése alapvetően három szinten valósul meg. Érettségi után 3 éves iskolarendszerű képzésben történik az alapképzés, amelyre klinikai szakosítás épül: munka melletti képzés keretében szakképesítést lehet szerezni (pl. intenzív terápiás szakápoló, műtősnő stb.). Főiskolai szinten kilenc főiskola nappali és levelező tagozatán folyik a diplomás szakdolgozók kép-zése, főiskolán képzik a védőnőket, gyógytornászokat, dietikusokat, mentőtiszteket, ápolónőket stb. A nappali tagozatos hallgatók száma a 2002/2003-as tanévben 4552 volt (kilenctizedük nő), az esti, levelező tagozaton és távoktatásban tanulóké 3271. 2002-ben nappali, esti és levelező tagozaton együttesen 1503 diplomát adtak ki. A főiskolai képzésben résztvevők száma folyamatosan növek-szik. 2000. évtől nyílt lehetőség az egyetemi szintű ápolóképzésre, amelyre főiskolai diplomával le-het jelentkezni. Jelenleg a képzés két egyetemen folyik. A kiadott diplomák száma 99. 1999 októberében a fejlett országok gyakorlatának mintájára indult a diploma megszerzése utáni két éves gyakornokképzés (ún. rezidensképzés), 614 orvossal és 117 fogorvossal, akikhez 2000-ben 189 gyógyszerész csatlakozott. (A kiadott diplomák száma ennél jóval magasabb, 1014, 208 és 248 volt; a különbség nagyrészt a pályaelhagyóknak tulajdonítható.) A rezidensképzés célja, hogy az önálló munkavégzéssel még nem megbízható friss diplomást felkészítse a gyakorlatra és első szak-vizsgájuk megszerzésére. A rezidensek bérét a központi költségvetés fizeti. Évente 1600-1800 szakvizsga letételére kerül sor, egy orvos pályája során többet is megszerez. A felsőfokú szakirányú szakképzéssel kapcsolatos feladatokat az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács hatá-rozza meg és az Egészségügyi Felsőfokú Szakirányú Szakképzési és Továbbképzési Bizottság útján látja el.

6.4 Az egészségügyi ellátórendszer és tulajdonviszonyai

6.4.1 Alapellátás A körzeti orvosi rendszert 1992-ben a háziorvosi szolgálattal váltották fel, aminek két fő célja volt. Az egyik az orvos és beteg közötti viszony megváltoztatása a szabad háziorvos-választás bevezeté-sével, s a háziorvosok javadalmazásának praxisuk létszámához kötésével. Míg a körzeti orvosok csakis körzetük lakosait láthatták el, a körzet lakosai pedig csak egyetlen orvoshoz fordulhattak, ad-dig a háziorvosok praxisába más körzetben lakó is bejelentkezhet, miközben saját körzetében lakó más körzet háziorvosát is választhatja. E változás eredményeként a háziorvosoknak versenyezniük

______________________________________ 45__________________________________________


kell a páciensekért, illetve azok megtartásáért, fontosabbá vált bizalmuk és orvosi tevékenységükkel való elégedettségük elnyerése. Bár a szabad háziorvos-választás a ritkábban lakott vidéki körzetek-ben gyakorlatilag nem érvényesülhet, az ország lakosságának túlnyomó többsége számára hatása egyértelműen pozitívnak tekinthető. A másik fő cél az volt, hogy a háziorvosok ún. kapuőri (gatekeeper) feladatokat lássanak el, váljanak a beteg és az egészségügyi rendszer első találkozási pontjává, nyújtsanak annyi befejezett ellátást, amennyit csak lehetséges, s a háziorvos (a beteggel egyetértésben) döntsön a szakellátás igénybevételéről, racionalizálja az ún. betegutat. A háziorvosi rendszer kiépítésnek, az ún. kapuőri feladatok ellátásának alapfeltétele az alapellátás-ban dolgozók szakmai felkészültségének fokozása volt. Ezt megelőzően körzeti orvosi tevékenysé-get az egyetemről kikerülve, szakképesítés nélkül is lehetett folytatni. 1994-től lehet háziorvostanból szakorvosi képesítést szerezni (az általános orvostant váltotta fel; körzeti orvosok 1998-ig kaptak haladékot megszerzésére), és a háziorvosi ismeretek oktatása az egyetemi tananyag-nak is részévé vált. 1990-ben létrehozták a szakma országos intézményét, az Országos Háziorvosi Intézetet, amelynek elődje az 1978-ban alapított Országos Körzeti Orvosi Intézet volt. 1998-tól az intézet neve Országos Alapellátási Intézet. 2002-ben 3653 dolgozó orvos rendelkezett háziorvosi szakvizsgával, ez a szám a háziorvosok felét teszi ki.

18. táblázat: Háziorvosi szakvizsgát tett orvosok száma

1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

Háziorvostan szakvizsgát tett orvosok száma 2 143 525 922 1 062 401 233 174 191


A háziorvosi rendszer egyelőre nem képes kellő hatékonysággal a kapuőri feladatoknak megfelelni. Ez alól kivételt képeznek az irányított betegellátási modellkísérlethez csatlakozott praxisok (lásd később). Az egészségügyi kormányzat az első időkben meglehetősen szűkre szabta azon szakellátá-sok körét, melyet a beteg a háziorvos beutalása nélkül is felkereshet, amit a páciensek jelentős há-nyada a szakellátásban addig megszokott szabad orvosválasztás korlátozásaként élt meg. Az egész-ségügyi kormányzat visszalépni kényszerült, ami objektív akadályává vált a kapuőri feladat ellátá-sának. Az ezredforduló után az egészségügy informatikai fejlesztésének köszönhetően elérhető kö-zelségbe került, hogy a háziorvosok legalább utólagosan információhoz jussanak a praxisukba tar-tozók és az egészségügyi rendszer találkozásairól (vizsgálatok, kezelések, felírt gyógyszerek stb.). Magyarországon 1990 decemberében 5864 orvosi körzet volt (orvos valamivel több, mert néhány tucat körzetet két orvos látott el), közülük 4447 volt a felnőtt és vegyes (felnőtteket és gyermekeket egyaránt ellátó; ez főleg a kisebb településekre jellemző) körzet, és 1417 volt gyermekorvosi körzet. (A 14-18 év közöttiek választhatnak felnőtt vagy gyermek háziorvosi szolgálat között.) 1993-ban az immár háziorvosi szolgálatok száma 6763, melyből 3627 felnőtt, 1651 vegyes, 1485 gyermek. A szolgálatok száma lassan, időnként csekély mértékben visszaesve, de máig növekszik, 2002-ben 6853 volt. Jelentős átrendeződés történt az egyes típusok között: a felnőtt és gyermek szolgálatok száma növekedett – mind számban, mind arányában az utóbbi nagyobb mértékben. A specializáció növekedése egyértelműen pozitív jelenség (2002: felnőtt: 54%; vegyes: 23%; gyermek: 23%).

______________________________________ 46__________________________________________


19. táblázat: Háziorvosi szolgálatok száma

Év végén 1990 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

háziorvosi szolgálat 5864 6669 6802 6855 6890 6854 6876 6873 6853 ebből:

területi ellátási kötelezettséggel .. 6227 6298 6341 6376 6376 6389 6399 6409

területi ellátási kötelezettség nélkül .. 442 504 514 514 478 487 474 444

ebből: vállalkozási formában .. 4180 4950 5367 5675 5872 6075 6202 6252

háziorvosi szolgálatok %-ában .. 62,7 72,8 78,3 82,4 85,7 88,4 90,2 91,2

Forrás: OEP Statisztikai évkönyvek, 1995-2002

A háziorvosi szolgálatok túlnyomó többsége területi ellátási kötelezettséggel rendelkezik, azonban van lehetőség területi ellátási kötelezettség nélküli praxis működtetésére is. Erre akkor kerülhet sor, ha a háziorvosként való működés feltételeinek egyébként megfelelő orvos praxisa legalább 200 fős; ekkor az OEP-nek szerződnie kell az orvossal. A területi ellátási kötelezettség nélküli praxisok száma 1994-ben 551 volt, zömük (426) az üzemegészségügyi szolgálathoz tartozott, nagy részük (126) a Magyar Államvasutak kötelékébe (ún. vasútegészségügy). Mivel finanszírozásuk e címen 1995. október 1-től megszűnt, másokkal együtt „közönséges” egészségügyi vállalkozásként mű-ködhettek tovább. A területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosi szolgálat legnagyobb csoportja máig a vasútegészségügy, szolgálataik száma azonban jelentősen csökkent (2002. év végén: 66). Az elmúlt évtizedben az egy háziorvoshoz bejelentkezett páciensek átlagos száma összességében szerény mértékben csökkent (1993: 1464; 2002: 1427). A háziorvosok előtt az új rendszer indulása, 1992 óta nyitva állt a lehetőség, hogy orvosi tevékeny-ségüket ne közalkalmazottként, hanem vállalkozói formában (egyéni vállalkozóként vagy betéti tár-saság beltagjaként) lássák el, a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosok pedig eleve csak így működhetnek. 1992 végén még csupán 145 vállalkozó háziorvos volt (a háziorvosok 2,3%-a), számuk azonban gyorsan emelkedett: 1996 végéig 4950-re nőtt (72,8%), ettől kezdve a növekedés lelassult, de irányultsága változatlan maradt (2002 év végén a vállalkozó háziorvosok aránya 91,2%). A háziorvosok vállalkozói formában való működését szokás privatizációnak, illetve funk-cionális privatizációnak nevezni. Valójában olyan vállalkozásokról van szó, ahol a háziorvos le-mond közalkalmazotti státuszáról, cserébe viszont az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a há-ziorvosi ellátásért kapott pénzösszeget, mint praxisának bevételét – mely személyes jövedelmén kí-vül magában foglalja a praxis működésének egyéb költségeit is (a rendelő fenntartási költségei, az asszisztens munkabére, a fogyóeszközök költségei stb.) – sokkal szabadabban használhatja fel. A háziorvosi szolgálat létrejöttével együtt a finanszírozási rendszer is gyökeresen átalakult. A házi-orvosi finanszírozás alapja, legnagyobb hányada az ún. kártyapénz (capitation, „fejpénz”) lett, mely az OEP háziorvosi kiadásainak (ügyeleti ellátás nélkül) 1993-ban valamivel több, mint felét tette ki, 1994 óta pedig 72-78% között ingadozik. A kártyapénz nem csupán a praxisba jelentkezettek szá-mától, hanem életkorától is függ, melyet pontrendszer közvetít (ún. korrigált fejkvóta). A legegész-ségesebb, az orvosi szempontból legkevesebb problémát adó 15-34 éves páciens „értéke” a finan-szírozás szempontjából 1, a 35-59 évesé 1,5, a 60 évesek és idősebbeké pedig 2,5 pont. Az életkori skála másik felén a helyzet ugyanez: a 0-3 évesek „értéke” 4 pont, a 4-14 éveseké ennek már csak fele, 2 pont. A kártyapénz meghatározásának alapja a praxishoz tartozó páciensek korrigált fejkvó-

______________________________________ 47__________________________________________


tájának összesített pontértéke. Az orvosok betegekért folyó versenye esetleges negatív következmé-nyeinek (túl nagy, az ellátásminőségét károsan befolyásoló praxisok kialakulása) elkerülése érdeké-ben a 2400 (vegyes körzet esetén 2600) feletti pontok beszámítása degresszív, fokozatosan csökke-nő súllyal történik. E határ felett a praxisbővülés nem eredményezi a bevételek arányos növekedé-sét. A háziorvosi finanszírozásnak a fejkvóta mellett a legfontosabb eleme az ún. fix díj (kiegészítő díj), mely az egyes körzetek nagyságából eredő különbségek hatásának tompítására szolgál. 2003. május 1-től azon felnőtt körzet háziorvosa, mely lakosainak száma nem éri el az 1200 főt – 182 000 Ft, ha 1200 és 1500 fő közé esik – 159 000 Ft, ha 1500 fő felett van – 118 000 Ft fix havi díjban részesül. Vegyes körzet esetén e forintértékek némileg magasabbak (189 000 Ft, 164 000 Ft, 125 000 Ft). Gyermekkörzet esetén a lakosságszám alacsonyabb: 600 fő alatt a fix díj 194 000 Ft, 600-800 fő között 171 000 Ft, 800 fő felett 130.000 Ft. A fix díjnál kisebb jelentőséggel bír a területi pótlék (területi kiegészítő díj), mely a háziorvos kör-zetén belüli közlekedés eltérő költségszintjének kiegyenlítésére szolgál. 2001. december 1-től a fő-városi és városi háziorvosok havi 26 000 Ft-ra, a községi háziorvosok 30 000 Ft-ra, ha a háziorvos körzete több községre is kiterjed, 38 000 Ft-ra, ha pedig a körzethez külterületi lakott hely is tarto-zik és pacienseinek legalább negyede ott lakik, 43 000 Ft-ra jogosult. A háziorvos eseti díjazásra is jogosult, ha nem praxisához tartozó beteget lát el (eseti díj). Ennek maximuma 2002. január 1-től 500 Ft. Az egy háziorvosi praxisra jutó finanszírozás az 1993. évi 2,0 millió Ft-ról 2002-re 6,2 millió Ft-ra nőtt, 2003-2004-ben pedig további dinamikus emelkedés jellemző illetve várható.

20. táblázat: A háziorvosi szolgálat finanszírozása, 1993-2002, millió Ft

1993 1994 1995 1996 1997

Háziorvosi finanszírozás 13 383,0 18 373,3 18 970,8 22 583,4 26 149,9

Egy szolgálatra jutó finanszírozási összeg 2,0 2,7 2,8 3,3 3,8

Ebből: teljesítménydíj (kártyapénz) 7 163,2 13 153,2 13 937,2 17 141,5 20 385,1

Ebből: egy szolgálatra jutó teljesítménydíj 1,1 1,9 2,1 2,5 3,0

Az összes százalékában 53,5 71,6 73,5 75,9 78,0

1998 1999 2000 2001 2002

Háziorvosi finanszírozás 29 576,1 31 570,6 33 531,3 36 850,6 42 324,2

Egy szolgálatra jutó finanszírozási összeg 4,3 4,6 4,9 5,4 6,2

Ebből: teljesítménydíj (kártyapénz) 22 230,7 23 178,9 24 861,5 27 596,1 31 213,8

Ebből: egy szolgálatra jutó teljesítménydíj 3,2 3,4 3,6 4,0 4,5

Az összes százalékában 75,2 73,4 74,1 74,9 73,7 Forrás: OEP Statisztikai évkönyvek, 1993-2002

2000-ben az alapellátásban területi ellátási kötelezettséggel önálló orvosi tevékenységet folytató or-vosok (háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos) körében bevezetésre került a működtetési jog, mint vagyoni értékű jog fogalma (2000. évi II. törvény). A működtetési jog alapján folytatott önálló or-vosi tevékenységet az orvos kizárólag személyesen folytathatja, egy orvosnak csak egy működtetési

______________________________________ 48__________________________________________


joga lehet, és a működtetési jog megilleti az örököst is, aki az orvosi tevékenységet folytathatja (ha egyébként a szükséges feltételeknek megfelel, orvosi diplomával és háziorvosi szakvizsgával stb. rendelkezik) vagy a praxist eladhatja. 2001-től lehetővé vált az is, hogy az orvosi rendelő és teljes felszerelése az önkormányzat tulajdonából a működtetési joggal rendelkező orvos tulajdonába ke-rüljön (2001. évi CVII. törvény). Mindezek a fejlemények az egészségügyi alapellátás és az önkormányzatok elválásaként is értel-mezhetők. Ennek ellenére a háziorvosi szolgálat az a terület, melyre az önkormányzatok szűkös for-rásaikból még a leginkább áldoznak, ahol a kiadások reálértékben is nőttek. Saját forrásaikból 1996-ban 1978,4 millió Ft-ot fordítottak saját háziorvosi szolgálataikra, 2002-ben már 4837,4 millió Ft-ot. Az egészségügyi kormányzat az egészségügyi reformfolyamat keretében kórházak felé irányuló, fo-lyamatosan növekvő betegáramlást elsősorban a háziorvosi ellátás szélesítésével, finanszírozásának átalakításával az ellátásra vonatkozó kompetencia-lista meghatározásával tervezi fékezni. Napiren-den van a háziorvosok fokozottabb bevonása a prevenciós tevékenységekbe, szűrőprogramokba.

Az irányított betegellátási modellkísérlet (IBM) Az egészségügy reformja jelentős mértékben az alapellátás megerősítését célozza. Ennek egyik le-hetséges módja az irányított betegellátási modellkísérlet (IBM) keretében kerül kipróbálásra. Az IBM célja a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználásával magasabb színvonalú ellátás biztosítása. A modellkísérlet 1999-ben indult az Országgyűlés 1998. év végi döntése alapján, mely kimondta, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár legfeljebb 200 ezer lakosra kiterjedően fi-nanszírozási szerződést köthet olyan egészségügyi szolgáltatókkal (ún. szervező), melyek vállalják az érintett lakosság teljes körű, a kötelező egészségbiztosítási rendszerben térítésmentesen, illetve támogatás ellenében igénybe vehető egészségügyi ellátását, továbbá az általuk nem nyújtott szolgál-tatások szervezését. A létszámhatárt 2001-ben 500 ezerre terjesztették ki. 2002-ben hét szervező át-lagosan 476 053 főt látott el, a kísérletben 298 háziorvosi praxis vett részt. 2002-ben összesen 2579,4 millió Ft, ebből a gyógyító-megelőző kassza terhére 1949,5 millió Ft megtakarítás került a szervezők számára kifizetésre. A megtakarítás mértéke átlagosan 10%-nak felel meg. Ennek közel felét a kísérletben úttörő szerepet játszó, Budapest közelében Veresegyház székhellyel működő Misszió Kht. érte el. Az IBM eredményei láttán a létszámhatárt 2003-ban 1 millió, 2004-re pedig 2 millióra emelték.

6.4.2 A járóbeteg-szakellátás Az egészségügyi ellátórendszer középső, az alapellátás és a fekvőbeteg-szakellátás közé eső szintje a járóbeteg-szakellátás. Két formája az általános és a speciális járóbeteg-szakellátás. Az általános járóbeteg-szakellátás keretében a beteg a háziorvos (vagy más orvos, amennyiben az a beteg folya-matos ellátását, gondozását végzi) beutalása vagy a beteg jelentkezése (ha a beteg állapota indokol-ja, vagy jogszabály lehetővé teszi) alapján szakorvos által végzett egyszeri, illetve alkalomszerű egészségügyi ellátásban, fekvőbeteg-ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén folyamatos szakorvosi ellátásban részesül. A speciális járóbeteg-szakellátás olyan betegségek ellátására szerve-zett egészségügyi ellátás, amely különleges szaktudást, illetve speciális anyagi, tárgyi és szakmai felkészültséget (speciális diagnosztikai hátteret) igényel. Ezek döntően a gondozóintézeti ellátások. Általános járóbeteg-szakellátást a betegnek lakóhelye közelében kell biztosítani, hogy egészségi ál-lapotának veszélyeztetése nélkül, tömegközlekedés igénybevételével megközelíthesse. Az egészségügyi reformfolyamat egyik legfőbb állandó célja, hogy részben az alapellátás, még in-kább a járóbeteg-szakellátás a befejezett (definitív) ellátások nyújtásával a kórházak felé irányuló betegáramlást mérsékelje. A járóbeteg-ellátás azonban egyre inkább összekapcsolódik a fekvőbe-teg-szakellátással, a járóbeteg szakrendeléseket egyre inkább a kórházak működtetik. (A független intézetek súlya csökken, a kórházi ambulanciáké növekszik.) A járóbeteg-szakellátás teljesítménye-

______________________________________ 49__________________________________________


inek növekedése nem csökkentette a fekvőbeteg-szakellátás igénybevételét, ami nem magyarázható a lakosság korösszetételének változásával, az ok a finanszírozási rendszer sajátosságaiban található. Nem csupán a kórházak működtetnek szakambulanciákat, járóbeteg intézményként besorolt intéz-mények is végez(het)nek fekvőbeteg-ellátást, vagy egynapos (sebészeti) beavatkozásokat. Minden-nek ellenére a járóbeteg-szakellátás külön ellátási formaként való számbavétele indokolt, amit szakmai okok mellett többek között sajátos finanszírozási megoldásai és a magántőke viszonylag nagyobb szerepe is alátámaszt. (2002-ben vállalkozásokhoz került az OEP finanszírozás 89,0%-a művesekezelés, 82,3%-a az otthoni szakápolás esetén.) A járóbeteg-szakellátást nyújtó intézmények száma 1995. év vége és 2002. év vége között 269-ről 475-ra nőtt (76,6%), e növekedés azonban inkább szervezeti változásoknak tulajdonítható, mintsem új kapacitások létrejöttének. A kapacitások növekedését sokkal inkább a teljesített éves orvosi mun-kaórák számának alakulása mutatja, mely 1995 és 2002 között több mint negyedével, 13 056 millió-ról 16 505 millióra nőtt. A növekedés különbözőképpen érintette az egyes szakterületeket. Míg röntgen-vizsgálatok esetén megkétszereződés történt, a legnagyobb súllyal latba eső klinikai szak-mák esetén (melyek az összes munkaóra több mint felét teszik ki) a növekedés átlag feletti (29,6%), addig a laboratóriumi vizsgálatok átlag alatt nőttek (22,5%), a fogászat visszaesett (4,1%). Mindezt a gyógykezelési (vizsgálati) esetek számának növekedése indokolja, melyek száma 1995 és 2002 között 60 millióról 64 millióra nőtt. A járóbeteg-szakellátás finanszírozása két különböző módon történik. Az egyik mód a feladatfinan-szírozás, melyet a gondozóintézeti tevékenységek esetén, és a teljesítményfinanszírozás, melyet az általános járóbeteg-szakellátás, képalkotó diagnosztika (CT, MRI), művese-kezelés és az otthonápo-lás esetén alkalmaznak. A gondozóintézeti tevékenységek feladatfinanszírozását a kapacitások fenn-tartásának közegészségügyi vonatkozásai indokolják. A teljesítményfinanszírozás a német egészségügyi rendszerből adaptált pontrendszeren alapul, mely a beavatkozások egyes fajtáira állapít meg pontértékeket (ún. „német pontrendszer”), melyek az egyes beavatkozások közötti költség-arányokat tükrözik. (Zárt fee-for-service rendszer, melyben a finanszírozó rögzíti az egyes beavatkozások árarányait és meghatározza a kifizethető összeget.) A szolgáltatók bevétele három tényező függvénye, melyből csak egyikre van befolyásuk, a saját – pontértékben kifejezett – teljesítményükre, a másik kettőre, a többi szolgáltató teljesítményére és a kasszában rendelkezésre álló összegre nem. Az ún. zárt kassza a kiadások korlátozására szolgál. 1993. július 1. és 1998 között a szolgáltatók a teljesítménydíj mellett fix összeget is kaptak, sőt a teljesítménydíj csak 1996-ban haladta meg a fix összeget. 1999-től már nincs fix összeg. 2000 ápri-lisáig a teljesítmény egy pontjára eső forintértéket havonta állapították meg, az az összteljesítmény-től függően „lebegett”. 2000 áprilisától a kiszámíthatóság érdekében a pontértéket előre meghirde-tik, a havi ingadozások kiegyenlítésére pedig tartalékalap szolgál. E rendszer akkor tartható fenn, ha a teljesítmények keretek között tartását hatékony adminisztratív eszközök is szolgálják. Az egy finanszírozási eset több beavatkozás együttese. A teljesítményfinanszírozás negatív mellék-hatásaként az egy esetre jutó átlagos beavatkozásszám 1994 és 1998 között 3,3-ról 5,3-ra nőtt. (Az esetszám növekedésének erősebb a korlátja, bár az is növekedett.) Ezt követően a növekedés ütemét sikerült lefékezni, 2002-ben 5,6 volt. Az egy esetre jutó beavatkozásszám-növekedésnek is vannak korlátai. Jelentősek a teljesítmények közötti regionális különbségek: míg 2002-ben Közép-Magyarországon (Budapesten és Pest megyében) az országos átlagot jóval meghaladó volt az esetszám, 100 lakosra 805 (az országos átlag 670), az átlagos beavatkozásszám pedig 5,7 (országos átlag 5,6), Észak-Magyarországon 100 lakosra mindössze 541 esett – ez a legkisebb régiós érték –, az átlagos beavat-kozásszám 5,7. Dél-Dunántúl 653 esetszámát 4,8 átlagos beavatkozásszám kíséri, mely az ország-ban a legalacsonyabb.

______________________________________ 50__________________________________________


21. táblázat: A járóbeteg szakellátás finanszírozása

1993. II. félév 1994 1995 1996 1997

Finanszírozási összeg (millió Ft) 8105,1 19 116,3 25 409,6 31 820,4 37 390,6 ebből:

teljesítménydíj 3166,7 6 755,1 10 506,0 19 047,7 32 021,6

fix összeg 4938,4 12 361,2 14 903,6 12 772,7 5 361,9

egy esetre jutó összeg (Ft) na. 346 426 476 494

egy beavatkozásra jutó összeg (Ft) na. 106 117 122 125

1998 1999 2000 2001 2002

Finanszírozási összeg (millió Ft) 42 720,1 47 478,6 53 069,3 64 009,2 74 428,2

ebből: teljesítménydíj 38 425,1 47 478,6 53 069,3 64 009,2 74 428,2

fix összeg 4 295,0 megszűnt

egy esetre jutó összeg (Ft) 710 839 893 1 041 1 094

egy beavatkozásra jutó összeg (Ft) 135 144 164 193 194


A járóbeteg-szakellátásban az engedélyezett (tervezett) szakorvosi állások száma 2002-ben 6092,9 volt, a gondozóintézeti ellátásban 334,4, az üres állások aránya 8,6%, illetve 13, 4%, az előbbi mu-tató az elmúlt néhány évben fokozatosan javul A betöltött állások közül 4597, illetve 232 főállást je-lent (82,6%, illetve 74,3%), a többi részállás. A vállalkozási formában dolgozó szakorvosok aránya 13,7%, illetve 8,6%. Legnagyobb arányban a járóbeteg-szakellátás részfoglalkozású szakorvosai között találhatók vállalkozási formában dolgozók, közel kétötödük vállalkozó. A járóbeteg-szakellátást nagyobb orvoshiány jellemzi, mint a fekvőbeteg-szakellátást. A szakdolgozók száma két és félszerese az orvosokénak, 2002-ben 14 675,9 fő volt, az üres állások aránya 2,9%. A járóbeteg-szakellátáson belül az önkormányzati szférában a szakmai tevékenységet ellátók száma (szakorvosok és szakdolgozók) az 1996. évi 17 000-ről 2002-re 13 958-ra csökkent, a kiszolgáló személyzet létszáma (intézményüzemeltetéshez kapcsolódó létszám) ugyanezen időszak alatt 4788-ról 3288-ra csökken. A szakmai tevékenységet ellátók esetén az üres álláshelyek száma 2001-ben meghaladta az 1200-at, ami 2002-ben 1600 fölé nőtt. A kiszolgáló személyzet 500 fős hiánya azon-ban 400 főre csökkent. Az önkormányzatok 1996-ban saját forrásból 9301,4 millió Ft-ot költöttek a járóbeteg-szakellátásra, 2002-ben 11 619,0 millió Ft-ot. A szerény nominális gyarapodás jelentős reálérték-vesztést takar. OEP gyógyító-megelőző kasszájában önálló finanszírozási tételként 1996-ban jelentek meg a kép-alkotó diagnosztikai eljárások, a komputertomográf (CT) és a mágneses magrezonancia (MRI) vizsgálatok. 2002-ben 64 intézmény 69 gépén 408,1 ezer betegen 764,2 ezer CT-vizsgálatot végez-tek, ami 4239,6 millió Ft-ba került (2000-ben 3569,7 millió Ft-ba). A betegek és a vizsgálatok szá-ma dinamikusan növekszik (2000-ben 80 ezerrel kevesebb betegen 200 ezerrel kevesebb vizsgálatot végeztek), csekélyebb mértékben nő az egy betegre eső vizsgálatok száma (2000 és 2002 között 1,74-ről 1,87-re), az egy vizsgálatra, illetve betegre eső költség viszont nominálértéken is csökken (6290 Ft-ról 5548-ra, illetve 10 972 Ft-ról 10 387 Ft-ra). MRI-vizsgálatot 2002-ben 25 intézmény végzett (előző évben még csak öt), a vizsgálatok száma két év alatt több mint negyedmillióval (570,2 ezerről 826,3 ezer főre), a vizsgált beteg száma közel

______________________________________ 51__________________________________________


50 ezer fővel (136,5 ezerről 182,7 ezerre) nőtt. A finanszírozási összeg növekedése is dinamikus volt, két év alatt 3685,2 millió Ft-ról 4663,0 millió Ft-ra. A CT-vizsgálatokhoz hasonlóan az egy vizsgálatra, illetve betegre eső nominális költségek csökkentek (6464 Ft-ról 5643 Ft-ra, illetve 27 004 Ft-ról 25 523 Ft-ra). A művese-kezelésben 2002-ben havi átlagban 5467 fő részesült, ami több mint ezer fős növekedés két év alatt. Ugyanezen időszak alatt a finanszírozási összeg 10 476,8 millió Ft-ról 13 313,6 millió Ft-ra nőtt. A növekedés oka a létszámnövekedés, az egy betegre, illetve kezelésre jutó összeg reál-értékben csökkent. Az otthoni szakápolást – amely a beteg otthonában illetve tartózkodási helyén orvosi rendelésre végzett szakápolói tevékenységet jelenti – 1996 óta finanszírozza az OEP, elterjedése 1998-99-től általános. Fejlesztésének egészségpolitikai célja a jóval költségesebb kórházi ellátás kiváltása. Ott-honápolást háziorvos rendelhet el, illetve a járóbeteg- vagy fekvőbeteg-szakellátás szakorvosa, de csak abban az esetben, ha szerződése van szakápolást nyújtó szolgáltatóval. 2002-ben 359 szolgálat működött az országban, többnyire társas vagy magánvállalkozási formában. Egy szakápoló egy nap legfeljebb 5, szakirányú terápiás szolgáltatás esetén napi 4 vizitet teljesíthet, a részmunkaidőben foglalkoztatottak időarányosan kevesebbet. 2003-ban a vizit alapdíja 2850 Ft. A tényleges díjat az alapdíj és szorzók alkalmazásával kell kiszámítani. A szorzószám függ a beteg állapotától (teljes vagy részleges ápolás szükséges, illetve önellátásra képes a beteg) és a vizitek számától. A szolgál-tató a szorzóval korrigált alapdíj mellett bizonyos esetben területi pótlékra is jogosult, mely a vizit-díj 10%-a. 2002-ben közel negyvenezer fő részesült otthoni szakápolásban, 55,5%-uk szakirányú terápiás szol-gáltatásban, melynek zöme gyógytorna volt. Az egy főre jutó vizitek száma 22,7. A vizitek kéthar-madát 65 éven felülieknél teszik.

6.4.3 Fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás A fekvőbeteg ellátás Magyarországon három szintre tagozódik A kórházi ellátás alsó szintjén az alapvető osztályokkal rendelkező városi kórházak állnak, amelyek mindenki számára elérhetők la-kóhelyük 25-30 kilométeres körzetében. A következő szintet képezik a megyei kórházak, amelyek több budapesti kórházzal együtt néhány szakma esetében regionális központként is működnek. Az országos intézetek és az egyetemi klinikák regionális és országos feladatkörrel egyaránt rendelkez-nek. Az egészségügy országos intézetei gyógyító, módszertani és szakmapolitikai feladatokat látnak el. Az országos gyógyító intézetek az egyetemi klinikákkal együtt szakterületükön a progresszív el-látás csúcsintézményei. A magyarországi egészségügyi ellátórendszer legfőbb strukturális problémája kórházközpontúsága: az ellátás túlságosan gyakran és sokszor indokolatlanul történik – az alapellátás és/vagy a járóbeteg-szakellátás helyett, azt mintegy átugorva – az ellátórendszer legfelső és legköltségesebb szintjén. A kórházak költségessége mellett népességföldrajzi elhelyezkedésük egyenetlensége is problémák for-rása. A leggyakrabban – de nem kizárólagosan – említett probléma a kórházi kapacitások fővárosba koncentrálódása: a nem egészen kétmilliós, az ország népességének kevesebb, mint ötödével ren-delkező Budapesten található az összes kórházi ágy közel 40%-a. A főváros vonzáskörzete és a kórházi ellátás országos hatáskörű csúcsintézményeinek budapesti székhelye indokolja a népesség-arányt meghaladó kórházi ágyszámarányt, de ennek mértéke mindenképpen túlzott.

A fekvőbeteg-szakellátás intézményei: tulajdonosok és kapacitások A kórházak tulajdonosai elsősorban az önkormányzatok, másodsorban az állam, melynek képvisele-tében a szakminisztérium gyakorolja a klinikák és az országos intézetek feletti tulajdonjogot, s kvá-zi-állami tulajdonnak tekinthetők a Magyar Államvasutak (MÁV) és az egyes minisztériumok kór-házai (Honvédelmi Minisztérium, Belügyminisztérium és Igazságügyi Minisztérium). Magyaror-szágon jelentős számban léteznek egyházi és alapítványi tulajdonban lévő kórházak is, bár ezek

______________________________________ 52__________________________________________


ágyszáma csekély. (Ez utóbbiakat a nemzetközi terminológia gyakran, mint „magán non-profit” ha-tározza meg). Magyarországon két magántulajdonban lévő kórház („magán for-profit”) is van. Szemben számos olyan országgal, ahol az egészségügyi rendszer társadalombiztosításként van megszervezve, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem kórháztulajdonos. A társadalombizto-sítás tulajdonosi körből való kiszorulása 1990-ben, a helyi önkormányzatokról szóló törvény elfo-gadásával dőlt el, mely a kórházakat a megyei és települési önkormányzatok tulajdonába adta.

22. táblázat: Kórházak és engedélyezett kórházi ágyak száma tulajdonosok,

illetve aktív és krónikus ellátás szerint, 2002. december 31-én (OEP-pel szerződést kötött intézmények)

Kórházi ágyak száma Átlagos kórházi ágyszám

Kórházak

aktív krónikus összesen aktív krónikus összesen Önkormányzatok 116 47 075 14 249 61 324 406 123 529

ebből: vidéki 98 38 802 10 573 49 375 396 108 504 fővárosi 18 8 273 3 676 11 949 460 204 664

Szakminisztérium 21 10 555 3 244 13 799 503 154 657 ebből:

klinikák 4 6 844 314 7 158 1711 79 1790 országos intézetek 17 3 711 2 930 6 641 218 172 391

MÁV 4 1 133 427 1 560 283 107 390 HM, BM 6 1 522 510 2 032 254 85 339 IM 2 262 346 608 131 173 304 Egyházi, alapítványi, és egyéb 28 1 057 1 072 2 129 38 38 76

ebből: egyházi 9 981 628 1 609 109 70 179 alapítványi 17 36 424 460 2 25 27 egyéb 2 40 20 60 20 10 30

Magán 1 0 68 68 0 68 68 Összesen 178 61 604 19 916 81 520 346 112 458

Forrás: Gyógyinfok - MEDINFO

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2002-ben 178 kórházzal 81 520 ágyra szerződött (ún. en-gedélyezett ágyszám). Az önkormányzati tulajdonban 116 kórház van, a kórházak közel kétharma-da, a kórházi ágyak háromnegyede. A fővárosé az önkormányzati ágyak ötöde, ami lakosságará-nyának megfelelő. A szakminisztérium tulajdonában 21 kórház található, melyből 4 egyetemi klini-ka (Budapest, Debrecen, Szeged és Pécs) és 17 ún. országos intézet. Az intézmények 11,8%-a a kórházi ágyak 16,9%-át foglalja magába. Ha ehhez hozzátesszük a kvázi-állami tulajdonnak tekint-hető minisztériumi tulajdonban lévő kórházakat (ide értve a Magyar Államvasutak kórházait is), akkor a kórházak 18,5%-a, a kórházi ágyak 22,1%-a állami tulajdonban van. A magán non-profit kórházak száma 28, ez a kórházak 15,6%-a, de ágyszámuk az összesnek csak töredéke, 2,6%. Ebből 9 egyházi (katolikus, református és izraelita), 17 alapítványi, és kettő nehe-zen besorolható egyéb. Az OEP egy magán for-profit kórházzal is szerződésben áll. Megemlítendő, hogy a kórházak száma ennél valamivel több: egy magánkórháznak és néhány szanatóriumnak nincs szerződése az OEP-pel. Magyarországon – európai összehasonlításban – viszonylag kevés, de nagyméretű kórház található, a kórházankénti átlagos ágyszám 458. A kórházak mérete azonban jelentős szórást mutat, például 31 kórház ágyszáma nem haladja meg a százat. E kis kórházak – valójában ápolási otthonok, szana-tóriumok, alkohol- és drogrehabilitációs intézmények, hospice stb. – zömmel alapítványi tulajdon-

______________________________________ 53__________________________________________


ban vannak, bár akad köztük egyházi és önkormányzati tulajdonban lévő is. A fekvőbeteg-szakellátó intézményrendszer csúcsán a négy egyetemi klinika található 1790 átlagos ágyszámmal, az országos intézetek közepes méretűeknek számítanak magyarországi viszonyok közt, átlagos ágy-számuk 391. Az önkormányzati kórházak közül a fővárosiak és megyeiek az átlagosnál nagyobbak. A legkisebbek az alapítványi kórházak, átlagosan 27 ággyal. A kórházi ágyak megkülönböztethetők aszerint, hogy azok az aktív vagy a krónikus ellátás célját szolgálják. Aktív ellátás esetén az egészségi állapot mielőbbi helyreállítása a cél, s a kezelés időtar-tama, illetve befejezése többnyire tervezhető, és az esetek többségében rövid időtartamú. Krónikus ellátás esetén a cél az egészségi állapot stabilizálása, fenntartása, illetve helyreállítása, melynek idő-tartama, illetve befejezése általában nem tervezhető, és jellemzően hosszú időtartamú. A népesség öregedése, illetve a krónikus ellátás szociális vonatkozásai a krónikus ágyak arányának növekedése irányába hat, így ezt lehetett valószínűsíteni Magyarországon is. 1990-2000 között az aktív és kró-nikus ágyak 70:30-as aránya alig módosult, 2001-ben azonban jelentős változás következett be: a krónikus ágyak száma 7350-el csökkent, miközben az aktívaké 4052-vel nőtt. Ennek oka azonban nem strukturális változás volt, hanem meglévő tűdőgyógyászati ágyak átminősítése, mely valójában finanszírozásuk módjának megváltozását jelentette. Ezzel kialakult az aktív és krónikus ágyak je-lenlegi háromnegyed-egynegyedes aránya. Az 1960-1970-es években az egészségügyi rendszer fejlettségét – az orvosok lakosságszámra vetí-tett aránya mellett – a kórházi ágyak számával mérték a világ nyugati és keleti felében egyaránt. Az 1980-as években azonban Nyugaton felismerték, hogy az ágyszám magasabbá vált a szükségesnél, a felesleges kapacitás pedig költségnövelő tényező, ezért hozzákezdtek visszafejlesztéséhez. Ezt az irányt Magyarország csak a rendszerváltás után, az 1990-es évek közepén kezdte követni. 1994 és 1997 között közel húszezer ágy szűnt meg, 2001-ben pedig több mint 3 ezer. Bár a kórházi ágyak egyötöde eltűnt, számuk még így is magasnak számít hasonlóan több EU tagországhoz (például Ausztria, Németország).

15. ábra: Kórházi ágyak száma (10.000 főre)Magyarországon és néhány EU tagállamban

30

40

50

60

70

80

90

100

110

1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002

Magyarország

Belgium

Írország

Hollandia

Franciaország

Ausztria

Németország

Olaszország

Forrás: KSH Egészségügyi statisztikai évkönyv 2002 és HFA online

A kórházi ágyszám-csökkentés akkor járthatott volna jelentős forrás-felszabadítással, ha egész kór-házak, de legalábbis kórházi részlegek, osztályok kerültek volna bezárásra. Erre azonban elvétve került sor, aminek oka elsősorban a magyarországi kórházak jellemzően nagy mérete. Az egészség-ügyi kormányzat igyekezett elkerülni az ellátási problémák kialakulását. A kórházi ágyszám-csökkentés ezért valójában a kórházi ágyak „megritkítását” jelentette. Néhány esetben azonban sor került kórházak felszámolására is.

______________________________________ 54__________________________________________


A magyarországi kórházak építészi és épületgépészeti állapota egyaránt sok kívánnivalót hagy ma-ga után, az épületek több mint harmada 1945 előtt épült, közel felük pedig az 1950-1985 közötti években, a modern kórházépítés szabályainak megfelelő kevés található köztük (jellemzően a pavi-lonrendszerűek). A 2000-ben meghatározott ún. minimum-feltételeknek az aktív fekvőbeteg osztá-lyok 96%-a nem tudott eleget tenni, így csak ideiglenes, vagy határozott idejű működési engedélyt kaptak. Ez még akkor magas arány, ha e feltételek nemzetközi összehasonlításban is túlzottan szi-gorúak.

A kórházak finanszírozása Az E. Alap gyógyító-megelőző kasszájának a fekvőbeteg-szakellátás a legnagyobb tétele.

23. táblázat: A fekvőbeteg-szakellátás társadalombiztosítási finanszírozása, mFt

1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 Fekvőbeteg szakellátás 133 619 156 959 184 675,3 211 455,5 222 795,5 249 944,2 294 576,0

aktív fekvőbeteg szakellátás 116 070 135 264 159 464,2 182 477,4 191 141,4 214 863,2 254 713,3

krónikus fekvőbeteg ellátás 13 787 16 148 18 766,2 21 132,4 22 949,0 25 753,8 28 358,8

Forrás: PM költségvetési zárszámadások

A magyarországi egészségügyi rendszer működésének egyik alapelve, hogy a folyó kiadásokat az OEP finanszírozza (az nem tartalmazza az amortizáció fedezetét), a tulajdonosok, elsősorban az ön-kormányzatok pedig a tőkekiadásokat állják. Állami kórházak esetén az állami költségvetés elvileg tartalmazza e kiadásokat, míg az önkormányzatoknak ezt saját (nem nevesített) bevételeikből kell biztosítaniuk. A megyei önkormányzatoknak erre nagyon csekély lehetőségük van (a megyék költ-ségvetésének általában több mint felét teszi ki a megyei kórházak költségvetése), számukra a köz-ponti költségvetésből elnyerhető címzett és a céltámogatások jelentik a szükséges források meg-szerzésének lehetőségét. A városi önkormányzatok területi ellátási kötelezettséggel rendelkező ki-sebb kórházaiban pedig olyan betegek kezelése folyik, akiknek több mint fele e területen kívülről érkezik. Az önkormányzatok saját forrásból 1996-hoz képest nominálisan is egyre kevesebbet fordí-tanak kórházaikra.

______________________________________ 55__________________________________________


24. táblázat: Önkormányzatok kórházi kiadásai saját forrásból, 1996-2002, mFt

Fekvőbeteg-k llá á

1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

Összesen 32 863,628 19 362,016 21 449,973 18 351,808 19 469,836 20 792,347 27 431,850

Aktív fekvőbeteg ellátás 28 633,942 16 486,615 18 498,377 16 247,355 17 279,037 18 490,608 23 209,354

Rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvőbeteg ellátás

1 537,582 1 195,888 1 328,370 1 244,754 1 169,297 877,055 1 921,745

Krónikus fekvőbe-teg ellátás 2 692,104 1 679,513 1 623,226 859,699 1 021,502 1 424,684 2 300,751

Forrás: ÁHH-Medinfo A fekvőbeteg-szakellátás finanszírozása 1993. július 1. előtt a globális költségvetés elve alapján tör-tént: a kórházak folyamatos működésükre meghatározott éves költségvetést kaptak, melynek nagy-ságát időről-időre felülvizsgálták, s ennek során a régi mértékből indultak ki (ún. bázisfinanszíro-zás). Ezt a módszert az aktív fekvőbeteg-ellátásban 1993. július 1-től fokozatosan teljesítményfi-nanszírozás váltotta fel, mely 1998. február óta tekinthető teljesnek. A teljesítményfinanszírozás lé-nyege, hogy a kórházak bevétele az általuk kezelt betegek számától és a számukra nyújtott ellátás bonyolultságától függ. A teljesítményfinanszírozás a Homogén Betegség Csoportok (HBCs) beso-rolási rendszerén alapul, mely az USA-ban 1983 óta a 65 éven felülieknek egészségügyi ellátást nyújtó Medicare finanszírozási rendszerében alkalmazott DRG (Diagnosis Related Groups) besoro-lás adaptációja. Magyarországon 2001. április 1-je óta a HBCs 4.3 verziója van érvényben. A HBCs esetosztályozási rendszer, melyben a betegségeket (kórházi eseteket) gyógyításuk szakmai tartalma és költségessége szempontjából homogén csoportokba sorolják, majd számos tényező fi-gyelembe vételével (diagnózis, beavatkozás, bizonyos esetekben a beteg életkora stb.) meghatároz-zák az egyes csoportok költségességének egymáshoz viszonyított arányát ún. súlyszámok alkalma-zásával. (Az átlagos költségigényű betegségcsoport súlyszáma 1.) A kórház teljesítménye az általa nyújtott kezelések súlyszámainak összege, melyért az OEP e súlyszámok és az előre meghirdetett alapdíj szorzatának megfelelő összeget fizet. A költségek kézben tartása érdekében azonban a kór-házi kassza zárt, a kifizetések nem léphetik túl az előre meghatározott mértéket, amit ún. korrekció-val (korrekciós szorzókkal) érnek el. A teljesítményfinanszírozás számos előnnyel rendelkezik, így érvényesül a „pénz követi a beteget” elv, ami egyrészt növeli beteg kórház-választási szabadságát, másrészt az a kórház ér el magasabb bevételt, mely több és bonyolultabb esetet lát el, valamint növekszik a hozzáférés egyenlősége. To-vábbá költséghatékonyságra ösztönöz (ami nagyrészt a gyógyítás minőségi elemeinek fokozottabb érvényre juttatásával érhető el), mivel a megtakarítás az intézménynél marad. A kórház szempont-jából fontos a tervezhetőség, kiszámíthatóság növekedése. Vannak azonban hátrányai is, elsősorban az, hogy indokolatlan teljesítménynövekedésre ösztönöz. Az adott HBCs-verzió hibáitól függően pedig a kórházak hajlamosak más intézmény felé terelni a „rosszul fizető” betegségekben szenve-dőket. Kétségtelen, hogy a magyarországi egészségügy egyik legnagyobb problémája a kórházi tel-jesítmények indokolatlan növekedése. A teljesítményfinanszírozás negatív mellékhatásaként felpör-gő teljesítményekről tanúskodik a kórházakból elbocsátott betegek folyamatosan és töretlenül nö-vekvő aránya, melynek mértéke az EU tagországai között a legmagasabbak egyike volt az 1990-es évtizedben (csak Finnországé volt magasabb), az ezredforduló után egyértelműen a legmagasabb. Míg nálunk évente 100 lakosra 25, addig Hollandiában csupán 10 kórházi elbocsátás jut.

______________________________________ 56__________________________________________


16. ábra: Kórházakból elbocsátott betegek (100 főre)Magyarországon és néhány EU tagországban

5

10

15

20

25

30

1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002

Magyarország

EU-átlag

Dánia

Finnország

Írország

Hollandia

Spanyolország

Németország

Forrás: KSH Egészségügyi statisztikai évkönyv 2002 és HFA online

A teljesítményfinanszírozás pozitív hatásaként folyamatosan és töretlenül rövidült (mintegy négy nappal) az átlagos kórházi ápolási idő az 1990. évi 12,7 napról a 2002. évi 8,5 napra, az aktív ellátás esetén ez értelemszerűen rövidebb volt (1990: 9,9; 2002: 6,9), a krónikus ellátás esetén hosszabb (1990: 32,2; 2002: 30,5). A csökkenés aránya közel azonosnak mondható. (Valójában kevesebb ember, de évente többször kerül kórházba, sok esetben azért, mert az előző kórházi kezelés nem hozta meg a kívánt eredményt. Ezért önmagában félrevezető az átlagos kórházi ápolási idő rövidü-lését pozitív fejleménynek tekinteni.) Kedvezően alakult az ágykihasználás is, bár csak szerény mértékben: aktív ágyak esetén az 1990. évi 74,9%-ról a 2002. évi 77,8%-ra, krónikus ágyak esetén ugyanezen időszakban 84,6%-ról 86,3%-ra. Érdemes megemlíteni, hogy az 1980-as évek közepén az ágykihasználtság ennél maga-sabb volt. Az egészségpolitika a teljesítményhajsza ellen egyrészt a kórházi kapacitások szűkítésével próbál fellépni, de ez a legfontosabb szegmensben (önkormányzati kórházak) csak közvetett eszközökkel történhet. Többek közt ezt célozza a Regionális Egészségügyi Tanácsok létrehozása. Másrészt ezt a célt szolgálják azok a törekvések, melyekkel a járóbeteg- és a fekvőbeteg-szakellátás finanszírozá-sát igyekeznek közelíteni egymáshoz. Megemlítendők adminisztratív lépések, mint például a havi súlyszámoknak az előző év azonos időszakát 5%-osnál (járóbeteg-szakellátásban 10%-osnál) na-gyobb mértékben meghaladó teljesítmény esetén a szolgáltató írásos indokolása és az OEP kötele-zően lefolytatandó ellenőrzése 2003. szeptember 1-től. Végül több európai ország gyakorlatához hasonlóan a járó- és fekvőbeteg szakellátásban szóba került fix elem, ún. rendelkezésre állási díj bevezetése, mely a bázisfinanszírozás felé tett lépés lenne.

A kórházi dolgozók Körülbelül 12 ezer, vagyis minden harmadik orvos a fekvőbeteg-szakellátásban dolgozik, számuk – a tervezett és a betöltött állások száma egyaránt – 2000-től, az 1999. évi mélypont után, növekedés-nek indult. A növekedés ellenére kb. 1500 orvos hiányzik a kórházakból. A kórházi orvosok alkal-mazottak, elvétve található köztük olyan, aki vállalkozói formában látja el feladatát.

______________________________________ 57__________________________________________


25. táblázat: Kórházi orvosok száma a fekvőbeteg-szakellátásban

Fekvőbeteg-szakellátás 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 Tervezett (engedélyezett) kórházi állások száma 14 257,0 14 025,2 13 476,6 13 446,1 13 597,0 13 671,9 13 727,5

Betöltött orvosi állások száma 13 078,0 12 677,5 12 185,0 11 694,5 11 981,1 12 099,2 12 268,5Ebből:

főállásban 12 906,0 12 499,0 11 991 11 495 11 691 11 790 11 974mellékállásban 172,0 178,5 194,0 199,5 290,1 309,2 325,4


A kórházi orvosok kétharmada önkormányzati tulajdonú kórházban dolgozik (2002: 7926,4 fő), s szinte a kórházak teljes orvoshiánya itt jelentkezik. A szakdolgozók száma 2002-ben 55,4 ezer fő volt, ez 2,7 ezerrel marad el a tervezett létszámtól, ami 4,6%-os hiánynak felel meg. 41 640 szakdolgozó önkormányzati tulajdonú kórházban dolgozik. Az 1990-es évek közepétől a fekvőbeteg-szakellátásban az ágyszámok csökkentésével párhuzamo-san létszámcsökkentés zajlott, ami 2001-2002-ben megállt, sőt szerény növekedés is tapasztalható volt. Ez összefüggésben állt a 2002-es béremelésekkel is, ami megkönnyítette a hiányzó álláshelyek egy részének betöltését.

6.5 Speciális egészségügyi szolgálatok

6.5.1 Országos Mentőszolgálat Az egészségügyi törvény a mentés biztonságos, egységes és összehangolt működéséhez szükséges feltételrendszer biztosítását és megszervezését állami feladattá nyilvánítja, s ezen állami feladattal az ország egész területére kiterjedően az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) bízza meg. Mentési feladatokat – az OMSZ koordinálása mellett – arra feljogosított szervezetek is elláthatnak a műkö-dési engedélyükben meghatározottak szerint. Az OMSZ mellett egyelőre csak a betegszállítás terü-letén tevékenykednek magánszervezetek. Az OMSZ feladata a mentésen és betegszállításon kívül többek között az oxyologiai (sürgősségi orvosi szakellátás) képzés, az elsősegélynyújtás országos felügyelete, elemi csapások, tömegszerencsétlenségek egészségügyi felszámolásában való részvétel. Az OMSZ felügyeleti szerve a szakminisztérium. Az Európai Unió (EU) normája szerint a tagor-szágok mentőszolgálatainak képesnek kell lennie 15 percen belül országuk bármely pontját elérni. Ez az EU területének 90%-án, Magyarországon az ország területének 78%-án teljesül. Az OMSZ-t 1948-ban alapították egységes, országos hatáskörű szervezetként, közel háromnegyed évszázados múltra visszatekintő önkéntes szervezetek jogutódjaként. Az OMSZ eszközparkjában 1954 óta van közvetlen betegellátásra alkalmas roham-mentőgépkocsi (rohamkocsi). A szolgálat 1958 óta folytat légi mentést (jelenleg 6 helikopterrel és egy repülőgéppel rendelkezik), 1956-2001 között saját kórháza is volt. 2002-ben az OMSZ operatív feladatait 21 (a fővárosi és a 19 megyei, valamint a légi) szervezeti egység 210 mentőállomása látta el 990 futó mentőgépkocsival (ebből 27 rohamkocsi) és közel hétezer foglalkoztatottal, melyek közül 177 mentőorvos, 339 mentőtiszt és 2972 mentőápoló. Az OMSZ teljes állománya 7636 fő volt 2002-ben. A mentőállomások száma az 1990-es évtizedben dinamikusan emelkedett (1990: 169; 2000: 200), de számuk elmarad az ország teljes lefedettségéhez szükséges kb. 250-től. A számszerű gyarapodás-tól jelentősen elmarad a minőségi: 107 mentőállomás felújításra szorul, 16 pedig alkalmatlan a fel-adatára (2003). A futó mentőgépjárművek száma gyakorlatilag változatlan (1990: 1005; 2000: 972), miközben az OMSZ tulajdonában lévő gépjárművek száma jelentősen csökkent (1990: 1514; 2000:

______________________________________ 58__________________________________________


1218). Fokozódó gondok forrása a gépjárműállomány elöregedése; az utolsó komolyabb fejlesztésre 1994-ben került sor. Az 1990-2002 közötti időszakban az OMSZ mentőfeladatai 28,3%-kal nőttek, számuk az 1990. évi 2147,6 ezerről 2002-re 2755,3 ezerre emelkedett. A növekedés nem elsősorban a mentés (9,7%, 1990: 231,1 ezer; 2002: 253,3 ezer), hanem az egyszerű betegszállítás területén (26,5%, 1990: 1638,8 ezer; 2002-ben 2072,9 ezer) történt, különösen szembetűnő az orvosi utasításra végzett be-tegszállítás növekedése (75,5%, 1990: 149,3 ezer; 2002: 262,0 ezer).

6.5.2 Országos Vérellátó Szolgálat Magyarországon a vérellátás állami feladat, melyet a szakminiszter irányítása alatt álló Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) lát el. Az OVSZ 1998. július 1-től működik, jelenlegi szervezeti rend-szerében 2000. július 1-től. Ezt megelőzően a vérellátás valamennyi fázisát (vérgyűjtés, vérkészít-mény előállítás, vérkiadás, klinikai transzfuziológia) a kórházak szervezeti rendszerébe tartozó vér-ellátó osztályok végezték, melyek tevékenységét a területi koordinátorok hangolták össze. 2000 jú-liusától a kórházi vérellátó osztályok zömét integrálták az OVSZ-be, néhányuk azonban kórházi fennhatóság alatt maradt, s feladata a klinikai ellátás biztosítása lett. Ezek az egységek az OVSZ-szel kötött szerződés alapján lerakatot üzemeltetnek és részt vesznek a vérgyűjtésben. Az OVSZ szervezetéhez 22 Területi Vérellátó tartozik, melyeket hat Regionális Vérellátó Központ (Budai és Pesti, Győri, Veszprémi, Pécsi, Szegedi, Debreceni) fog össze. Az OVSZ központi szerve az OVSZ Központja. A vérkészítmények feldolgozása kizárólag az OVSZ egységeiben történik, és egyre in-kább a régióközpontokba koncentrálódik. Az OVSZ Központja országos logisztikai és információs hálózatot, országos vérkészlet-nyilvántartást és diszpécserszolgálatot működtet. Feladata továbbá a preparatív és klinikai transzfuziológiai tevékenység irányítása és ellenőrzése, a minőségügyi előírások betartásának ellen-őrzése, a vérellátással kapcsolatos stratégiai tervezés (melynek keretében adatgyűjtést végez és elemzéseket készít), valamint módszertani levelek, szakmai standardok, protokollok kiadása (az érintett szakmai kollégiumok véleményének figyelembe vételével) és más szakmai intézményekkel együttműködve a transzfuziológiai képzés és továbbképzés irányítása. Az OVSZ élén a főigazgató áll, akit a szakminiszter nevez ki és ment fel, az egyéb munkáltatói jo-gokat felette a szakminisztérium közigazgatási államtitkára gyakorolja. A főigazgató döntés-előkészítő testülete a hat regionális vérellátó központ vezetőjéből álló Regionális Koordinációs Ta-nács.

6.6 Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás A lakosság gyógyszerellátásáról 1990-ben 1449 állami tulajdonban lévő közforgalmú gyógyszertár mellett 30 magántulajdonú gondoskodott. A gyógyszer-nagykereskedelmet 20 gyógyszertári köz-pont (19 megyei és a fővárosi) jelentette, a külkereskedelmet pedig egyetlen erre szakosodott állami vállalat bonyolította. A liberalizáció eredményeként rövid idő alatt megsokszorozódott a piaci sze-replők száma, majd a gyógyszertári központok magántulajdonba kerülésével pedig végleg eltűnt az állami és az önkormányzati tulajdon. Az 1990-es évek második fele már a koncentráció és a piac-tisztulás jegyében telt, az ezredforduló után a gyógyszer-nagykereskedelmet már csupán néhány meghatározó cég uralja. Az állami patikák magánkézbe kerültek és számuk az új alapításokkal együtt kétezer körül stabilizálódott. 2001-ben 1999 magán közforgalmú gyógyszertár volt az or-szágban, melyekhez 607 fiók- és 310 kézigyógyszertár tartozott. Ezen kívül 148 volt az intézeti, és 50 a kórházi zártforgalmú gyógyszertárak száma. A közforgalmú gyógyszertárak működtetése a kontinentális hagyományoknak megfelelően személyi jogon alapul, tulajdonos kizárólag az egyéni vállalkozó vagy betéti társaság beltagja jogállásban a patikát működtető gyógyszerész lehet.

______________________________________ 59__________________________________________


26. táblázat: Gyógyszerészek száma

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 Közforgalmú gyógyszertá-rakban dolgozó gyógyszeré-szek

3422 4104 4766 4789 4762 4905 5024 5070


A törzskönyvezett gyógyszerek száma az 1989 végi 1620-ról 2002 végére 4924-re nőtt (a tényleges forgalommal bíró gyógyszerkészítmények – különböző kiszereléseket beszámítva – száma megha-ladja a 8000-et, a homeopátiás termékekkel együtt a teljes magyar gyógyszerkincs közelíti a 20 000-et). E jelentős emelkedés ellenére a választék továbbra is elmarad a fejlett országok kínálatától, jóllehet valamennyi, a gyógyítás számára szükséges hatóanyag rendelkezésre áll. A gyógyszerpiac piacgazdasági körülmények között is, hasonlóan a fejlett országok gyakorlatához, szigorúan szabályozott. Jogszabály mondja ki, hogy gyógyszert csak közforgalmú gyógyszertár áru-síthat, s jogszabály határozza meg a kiskereskedelmi árat, illetve a kis- és nagykereskedelmi árrést a gyógyszer termelői ára azonban az un. szabad áras kategóriába tartozik. (A hatályos szabályozás 1997, illetve 1999 óta érvényes.) Az árrés-rendszer degresszív: minél drágább a gyógyszer, annál kisebb az árrés. A nagykereskedő a 2600 Ft-nál drágább termelői, import beszerzési árú gyógyszer esetében maximálisan 5%-os árrést alkalmazhat (kisebb ár esetén a kulcs nagyobb), a kiskereskedő árrése az így képzett nagykereskedelmi árhoz adódik hozzá, de ha az magasabb 3500 Ft-nál, az ár-rés fix összegű, 630 Ft. A patikai árrés-tömeg 2002-ben 48,0 milliárd Ft volt, ez biztosítja a patikák működését és a patikákban dolgozó 14,6 ezer fő – közülük 5070 gyógyszerész – jövedelmét. A gyógyszerár-támogatás az egészségügyi rendszer költségeinek második legnagyobb tétele (a fek-vőbeteg-szakellátás után), melynek korlátok között tartásáért az egészségügyi és a pénzügyi kor-mányzat is jelentős erőfeszítéseket tesz. Ennek ellenére a társadalombiztosítás nominális gyógy-szerkiadásai az elmúlt 10 évben megötszöröződtek, miközben a lakosság által fizetett térítési díjak nominálisan több, mint tízszeres növekedést értek el. A gyógyszerpiac világszerte tapasztalható évi 6-8%-os bővülése mellett Magyarországot fokozottan jellemezte a gyógyszerkincs egyébként (leg-alábbis részben) szükséges bővülése miatti piacnövekedés és az, hogy a gyógyszeres kezelés egyre inkább az új (általában költségesebb) eljárások felé tolódott.

27. táblázat: Gyógyszerár-támogatás az alap- és járóbeteg-ellátásban, 1993-2002, millió Ft-ban

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

49 535 62 358 70 776 85 495 100 876 135 474 139 461 150 753,1 179 464,9 209 033,1 Forrás: PM, költségvetési zárszámadások

28. táblázat: Kórházi gyógyszerfelhasználás, millió Ft

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

.. .. 22 789,8 26 172,8 29 080,6 30 230,5 36 263,3 37 060,5 35 856,8 45 179,2 Forrás: OEP Statisztikai évkönyvek, 1995-2002

2002. január 1-tól a 11 952 szóba jöhető termék közül az OEP 4472-t támogat, ebből 3773 a gyógy-szer, 368 a tápszer és 331 az immunkészítmény, ami meghaladja az azonos kategóriába eső nem

______________________________________ 60__________________________________________


támogatott termékek számát (2568, 84, 245). Azonban jelentős számban vannak támogatottnak mi-nősített, de gyakorlatilag nem támogatott (0%-os támogatás) termékek is (1305, 45, 288). Egyálta-lán nem támogatottak a homeopátiás, monokultúrás termékek. Bár a gyógyszerek termelői (és en-nek következtében fogyasztói) ára nem tartozik a hatóságilag meghatározott árak kategóriájába, a társadalombiztosítási támogatásban részesülő gyógyszerkészítmények áralkura kötelezettek. Ide ér-tendők a kizárólag kórházi felhasználású gyógyszerek is. Ezt az áralkut az OEP folytatja, eredmé-nyeként kerül kihirdetésre a társadalombiztosítási támogatásban részesülő gyógyszerek ún. „közfi-nanszírozás alapjául elfogadott” fogyasztói ára. A támogatás mértéke az elfogadott fogyasztói ár arányában, illetve fix összegben kerülhet meghatá-rozásra. A legmagasabb támogatási kulcs a 100% (a gyógyszer térítésmentes). Térítésmentesen bi-zonyos jogszabályban meghatározott, általában krónikus, élethosszig tartó, súlyos, vagy aránytala-nul nagy átmeneti anyagi megterhelést jelentő betegségekben juthatnak hozzá a rászorultak a meg-felelő gyógyszerekhez. Ingyen juthat hozzá bizonyos alapvető gyógyszerekhez a közgyógyellátásban részesülő, aki szociális helyzete vagy rokkantsága alapján lehet jogosult a térí-tésmentességre. (Ez esetben a térítési díjat a közgyógyellátott helyett a költségvetés vállalja magára, az nem az OEP gyógyszerkasszáját terheli.) Ugyancsak térítésmentes a honvédelmi kötelezettségü-ket teljesítők és a munkahelyi balesetet szenvedettek gyógyszerellátása. A támogatás egyharmada azokhoz kerül, akik térítési díjat nem fizetnek. A következő támogatási kulcs 90%-os, mely 1999 óta létezik (1996-ig volt 95%-os kulcs is), az összkiadás alig kisebb hányada esik e kategóriába, mint 100% esetén, ketten együtt a gyógyszerár-támogatások közel kétharmadát teszik ki. A további két kulcs 70% és 50%. (1996-ig volt 40%-os is.) A leggyorsabban a fix összegű támogatások súlya növekszik: míg 1995-ben 10,1 Mrd Ft érték-ben adtak el így támogatott gyógyszert, 2002-ben 74,8 Mrd Ft-ért. A lakosság 2002-ben több mint 70 Mrd Ft-ot költött térítési díjra, s a 0%-kal támogatott, a nem támogatott és a nem vényköteles termékekre is kiadott több mint 60 Mrd Ft-ot. A gyógyászati segédeszközök ártámogatásának pénzügyi súlya kisebb a gyógyszerekénél, növeke-dési üteme azonban meghaladja azt (1993 és 2002 közötti évtizedben a gyógyszerek esetén az meg-ötszöröződött, míg gyógyászati segédeszközöknél meghétszereződött).

29. táblázat: Gyógyászati segédeszközök ártámogatás, 1993-2002, millió Ft-ban

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

4698 7289 10 808 12 118 16 782 19 618 20 589 22 667,9 25 001,9 28 915,2 Forrás: PM, költségvetési zárszámadások

A támogatások harmada olyan termékekre fordítódik, mely után nem fizetendő térítési díj. A forga-lom kisebb része gyógyszertárakban bonyolódik, a nagyobb speciális szaküzletekben.

______________________________________ 61__________________________________________


7. SZAKMAI ÉS CIVIL SZERVEZETEK

7.1 Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) A MOTESZ a magyar orvostársadalom legnagyobb, önkéntes tagságon alapuló szervezete. 1966-ban alakult meg, az Alapszabályban lefektetett és azóta is változatlanul elsődleges fontosság-gal megvalósítandó céllal: – a magyar egészségügy, orvos és fogorvos-, valamint az azokhoz közvetlenül kapcsolódó termé-

szet- és társadalomtudományok fejlődésének előmozdítása, – az autonóm tagegyesületek közös törekvéseinek szolgálata, – közös érdekeik képviselete, – közös szakmai érdekeik hazai és nemzetközi képviselete, – a tudományos műveltség terjesztése, – a tudományos eredmények gyakorlatban történő alkalmazásának segítése – és a tagegyesületek tevékenységének szövetségi szintű segítése és összehangolása. Tagegyesületeinek száma: 104 társaság illetve egyesület.

7.2 Civil szektor A KSH adatai szerint 2000-ben a hazai non-profit szektor szervezeteinek 4,5%-a, összesen 2111 alapítvány és társas non-profit szervezet végzett egészségügyi tevékenységet. Többségük alapítvá-nyi formában működött (1705 alapítvány, 81%). Az egészségügyi non-profit szervezetek 16,1%-a egyesület, 2,8%-a közhasznú társaság. Az alapítványokat főként az egészségügyi intézmények, kórházak, kórházi osztályok támogatására (infrastruktúra javítása, gépek, műszerek beszerzése, kórházi és intézeti ellátás támogatása) hozták létre (30%). A közegészségügyi céllal létrehozott alapítványok (18%) tevékenysége szerteágazó, közéjük tartoz-nak a lakosság egészségügyi ellátásával, fejlesztésével, felvilágosításával kapcsolatos alapítványok, de itt találhatók az egészségmegőrzéssel, egészséges életmóddal, a fiatalok felvilágosításával vala-mint a közegészségügy általános fejlesztésével foglalkozó szervezetek is. A mentális és szenvedélybetegek kezelésre létrehozott alapítványok (11%) kisebb részben szintén egészségügyi intézményekhez, azok megfelelő osztályaihoz köthetők, ám sok olyan van közöttük, amelyet magánszemélyek, civil szervezetek hoztak létre saját egyesületük (pl. drogbetegekkel fog-lalkozó egyesület, mentálhigiénés lelki segítséget nyújtó telefonos tanácsadó szolgálat) működésé-nek támogatására. Az egészségügyi alapítványok 5%-a állami és magánmentő szolgálatok támogatására jött létre, többnyire egy-egy településre vagy régióra kiterjedően. Jelentős a többcélú és általános egészségügyi kategória aránya is (27%). Itt találhatók az önkor-mányzati és vállalati egészségügy támogatásával, az idős betegek hospice ellátásával, az egészség-ügy szakmai továbbfejlesztésével foglalkozó szervezetek, az orvosok és más egészségügyi dolgo-zók támogatására (pl. konferenciák, továbbképzések, kutatási programok, tanulmányok finanszíro-zása vagy kiegészítése) létrejött szervezetek. A társas non-profit szervezetek döntően egyesületi formában működnek. Az egészségügyi tevé-kenységet folytató egyesületek szerepet vállalnak az egészségügyi problémák kezelésében. Leginkább klubszerű foglalkozásokkal, szociális és életvezetési tanácsadással a betegek és hozzá-tartozóik oktatásával, képzésével, valamint rehabilitációs és mentálhigiénés ellátásokkal foglalkoz-nak. 33%-uk mentális és szenvedélybetegek kezelésével, érdekvédelmével (alkohol- és drogbetegek mentálhigiénés gondozása) foglalkozik, 26%-uk közegészségügyi területen működik.

______________________________________ 62__________________________________________


Szociális ellátás területén 4137 civil szervezet tevékenykedett, az összes szervezet 8,7%-a. Többsé-gük (70%) – 2933 szervezet - alapítványi formában, 30% - 1204 szervezet - társas non profit szer-vezetként működött. Az alapítványok 30%-a többcélú és általános szociális ellátással foglakozott, 21% a egészségkáro-sultakat (mozgáskorlátozottak, értelmi fogyatékosok, krónikus betegek, látás- és hallássérültek, cu-korbetegek, vesebetegek stb.) támogatott, 21% a gyermek- és ifjúságvédelem támogatását szolgálta, 12% rászorultakat (hajléktalanok, menekültek, szegények), 11% időseket támogatott. A társas non profit szervezetek között legnagyobb számban az egészségkárosodott embereket támo-gató szervezetek szerepeltek (34%), nagyszámúak a családvédelemmel, elsősorban a nagycsaládos-ok támogatásával foglalkozó szervezetek (27%). A civil szervezetek fontos partnerei az egészségügynek. Súlyuk egyaránt jelentős a szakmapolitikai és az érdekvédelmi feladatok ellátásában, az egészségügy stratégiai céljainak az állami és az ön-kormányzati szektorral közös megoldásában. A civil szervezetek képviseleti joggal rendelkeznek a Nemzeti Egészségügyi Tanácsban, az Országos Fogyatékosügyi Tanácsban. A tanácsok mellett ki-alakulóban vannak a civil dialógus modelljei. Az egészségügyi, szociális és családügyi tárca civil szervezetekkel történő kapcsolattartásának fó-rumai a kiemelt programokhoz kapcsolódó parlamenti vitanapok, a jogszabálytervezetek megisme-rését és véleményezését lehetővé tevő internetes fórumok.

______________________________________ 63__________________________________________


8. A NYUGDÍJRENDSZER

A magyarországi nyugdíjrendszer közel egy évszázados múltra tekinthet vissza. A társadalombizto-sítási nyugdíjrendszer 75 éves. A fejlődés nagyjelentőségű állomásaként a köz- és magánalkalma-zottak egységes és kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerének létrehozását az 1928. évi törvény elfogadása tette lehetővé. A II. világháború után (és következményeként) számos fejlett or-szághoz hasonlóan az addigi tőkefedezeti jellegű rendszer felosztó-kirovóvá alakult, folytatódott a rendszer egységesedése, 1975-ig pedig fokozatosan kiterjedt minden munkajövedelemmel rendel-kezőre. Az 1980-1990-es évek fordulójára problémái nyilvánvalóvá váltak, amit súlyosbított a rend-szerváltást kísérő mély gazdasági válság (az ország rövid idő alatt nemzeti össztermékének egyötö-dét elvesztette), a nyomában megjelenő munkanélküliség, mely elől szinte egész generációk mene-kültek korai nyugdíjba, miközben a járulékfizetők száma meredeken csökkent. Az 1990-es évtized első felében a nyugdíjrendszer, megfelelő szociális védőháló híján akkor kényszerült fokozottan szociális feladatok ellátására, amikor nyugdíjszakmailag azok leépítése, illetve a szociális feladattá átsorolása került napirendre. Az 1990-es évek elejétől induló fokozatos reformok egyrészt a pénz-ügyi egyensúly biztosítását szolgálták, másrészt a szociális-újraelosztó elemek súlyának csökkenté-sét célozták. 1998-ban a nyugdíjrendszer ún. vegyes finanszírozásúvá vált, a felosztó-kirovó társa-dalombiztosítási pillér mellett megjelent a tőkefedezeti második pillér.

8.1 Az első pillér A nyugdíjrendszer első pillére, az ún. társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, felosztó-kirovó rend-szerű, ún. szolgáltatással meghatározott (defined benefit). Nyugdíjként elsősorban a foglalkoztatók-tól (munkáltatóktól), illetve a biztosítottaktól (munkavállalóktól) a Nyugdíjbiztosítási Alapba (Ny. Alap) befolyó nyugdíjbiztosítási-, illetve nyugdíjjárulékokból kerülnek kifizetésre. A Ny. Alap hiá-nya miatt jelentős költségvetési támogatásban részesül. A rokkantnyugdíjak több mint kétharmadá-nak fedezetét (ún. III. rokkantsági csoport) az Egészségbiztosítási Alap (E. Alap) utalja át a Ny. Alap részére. (E mögött az a megfontolás húzódik, hogy a munkaképességnek a nyugdíjkorhatár el-érése előtti elvesztése egészségügyi probléma, melynek költségei – a nyugdíjkorhatár eléréséig – az E. Alapot terhelik.) A Ny. Alap kezelője, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) 19 területi igazgatási szerve a nyugdíjak mellett megbízás alapján ún. nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásokat is folyósít, melyek fedezetét a központi költségvetés utalja át. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben a hatályos törvény szerint (1997. évi LXXXIII. tv.) 2009 és 2013 határkő lesz: 2009-ben három évre szűkül a nyugdíjkorhatár elérése előtt igényelhető nyugdíj (előrehozott nyug-díj) korfeltétele, 2013-tól a nyugdíjskála lineárissá válik és addig fokozatosan eltűnik a degresszió, ezzel összefüggésben a nyugdíjminimum. A rendszer bruttó jellegűvé válik, ennek megfelelően az éves nyugdíjemelési szabályok a nettó helyett a bruttó átlagkereset-emelkedést veszik figyelembe. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer saját jogú, illetve hozzátartozói nyugellátásokat biztosít. Saját jogú nyugellátás az öregségi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj és a baleseti rokkantsági nyugdíj. Hozzátartozói nyugellátás az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás, a szülői nyugdíj és a baleseti hozzátar-tozói nyugellátások. A több nyugellátásra jogosultak nyugdíját az ún. együttfolyósítási szabályokra figyelemmel állapítják meg, azok általában nem egyszerűen összeadódnak. Például 2004. január 1-től a saját jogú nyugdíj és az özvegyi nyugdíj (baleseti özvegyi nyugdíj) 49.650 Ft/hó összeghatárig folyósítható együtt.

8.1.1 Saját jogú nyugellátások Öregségi nyugdíjra az jogosult, aki 62. életévét betöltötte és legalább 20 év szolgálati időt szerzett. A nyugdíjkorhatárt 1997-ben emelték 62 évre (előtte férfiak esetén 60, nők esetén 55 év volt), de bevezetésére átmeneti időszak után került sor: ez férfiak esetén 2001-től érvényes, nők esetén pedig 2009-től. Nemzetközi összehasonlításban a 62 éves nyugdíjkorhatár alacsonynak számít (az EU-ban a 65 év tekinthető általánosnak), de a magyarok rossz egészségi állapota és EU polgáraihoz képest

______________________________________ 64__________________________________________


évekkel alacsonyabb várható élettartama ezt egyelőre indokolttá teszi. 2008-ig ún. résznyugdíj is megállapítható annak, aki elérte a nyugdíjkorhatárt és legalább 15 év szolgálati időt szerzett. (Rész-nyugdíjra 1993. július 1-e előtt 10 év szolgálati idővel is jogosultságot lehetett szerezni.) 1997-ig lehetséges volt járulékfizetés nélkül is szolgálati időt szerezni (felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányi idő, katonai szolgálat, szülés stb.), 1998-tól ez már nem lehetséges. A társadalmilag méltányolható esetekben az állam maga fizet járulékot és így biztosítja a szolgálati idő megszerzését (katonai szolgálat, számos szociális és anyasági ellátás stb.). Az öregségi nyugdíj összege a szolgálati időtől függően és a figyelembe vehető havi átlagkereset alapján kerül megállapításra. A keresetek figyelembe vétele 2013-tól bruttó módon történik, mivel a nyugdíjak adókötelesek lesznek. 1988-2012 között azonban még nettó módon (a nyugdíjak jelenleg nem adókötelesek, a megállapítás során egyszer és mindenkorra adóznak). Emiatt a bruttó havi át-lagkeresetek a rájuk eső személyi jövedelemadóval csökkentve kerülnek figyelembe vételre. A havi átlagkeresetnek a 25. szolgálati évig 2-2%-a (a számítás 10. évtől és 33%-tól indult), a 25-36. szol-gálati évnek 1-1%-a, 36-tól minden év 1,5%-a gyarapítja a megállapítandó nyugdíjat. A nyugdíjmegállapítás során a szolgálati idő mellett a keresetbeszámítási időszak és az ez alatt elért kereset bír jentőséggel. A keresetbeszámítási időszak kezdő napja 1988. január 1., melytől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig elért (kifizetett) bruttó kereset havi átlaga szolgál a nyugdíjmegállapítás alapjául. A keresetbeszámítási időszak minden évben egy évvel hosszabb lesz, így néhány évtized múlva a nyugdíj megállapítása során a teljes életkereset szolgál alapul. (1975-től 1992-ig a nyugdíjazást megelőző öt naptári évből az igénylő számára legkedvezőbb három szolgált alapul.) A nyugdíjmegállapítás során a múltbeli kereseteket valorizálják (ez a különböző évek kereseteinek összehasonlíthatóságát biztosítja). A valorizálás során csupán a nyugdíjazást megelőző második év kereseti szintjéhez igazítás történik, a nettó átlagkereset múltbeli éves növekedéseivel (2003. évi nyugdíjmegállapítás során az 1999. év az utolsó, mely valorizálásra kerül, szorzószáma 1,294). Ma-gas nominális keresetnövekedéssel jellemezhető időszakokban (melynek oka magas infláció és re-álkereset növekedés egyaránt lehet) ez jelentősen csökkenti a megállapítandó nyugdíjat. A számítások folyamán a havi átlagkeresetet nem egészében, hanem mértékétől függően veszik fi-gyelembe (ún. degresszió): minél magasabb a keresetrész, annál kisebb hányada kerül figyelembe vételre. (Ennek mértéke fokozatosan növekszik, míg 2013-ban a degresszió megszűnik.) Így a 2003-ban az öregségi nyugdíjak megállapításánál 100.000 Ft-ig azt teljes mértékben figyelembe ve-szik, a 100.001-114.000 közötti résznek csak a 90%-át, majd 10%-os ugrásokkal egészen 201.001 Ft-ig, mely felett a keresetek már csupán 30%-a kerül figyelembe vételre. A nyugdíjak rendszeres éves emelésének módját az 1997. évi nyugdíjreform keretében határozták meg, az emelés néhány éves átmenet után ún. svájci indexálással történik: minden év januárjában az adott évre tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés sú-lyozatlan (50:50) átlagának megfelelő mértékben emelik az előző naptári évig már megállapított nyugdíjakat. Meghatározott feltételek fennállta esetén van mód a méltányossági nyugdíjemelés kér-vényezésére, melyet az ONYF bírál el. Ennek fedezetére elkülönített összeg szerepel a központi költségvetésben. Megemlítendő, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése előtt induló öregségi nyugdíjnak számos fajtája van, így a korkedvezményes, az előrehozott öregségi és csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj. Az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja, szolgálati nyugdíj, a kor-engedményes nyugdíj, az előnyugdíj, a bányásznyugdíj nem a Ny. Alapból fedezett ellátások.

______________________________________ 65__________________________________________


A 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetésének keretében a nyugdíjasok 2003-ban ennek negyedét kapják, majd minden évben plusz egy újabb negyedet. 2006-tól folyósítják a teljes 13. havi nyugdí-jat. Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki munkaképességének legalább 67 százalékát egészségromlás, testi vagy szellemi fogyatkozás következtében elveszítette és az állapotában egy évig javulás nem várható, valamint ha az életkorához szükséges szolgálati időt megszerezte (22. életévüket el nem ér-teknek legalább két év szolgálati időt kell maguk mögött tudniuk a rokkantnyugdíjra jogosultság-hoz, míg az 55 évnél idősebbek esetén ez már 20 év), kivétel az a fiatal, aki iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül úgy rokkan meg, hogy előtte szolgálati időt szerez. A rokkant-sági nyugdíjra jogosultság további feltétele, hogy keresőképtelen legyen, ha pedig keresőképes, ke-resete lényegesen elmarad a megrokkanás előttitől. A rokkantság tényét és súlyosságát az OEP Or-szágos Orvosszakértői Intézet orvosi bizottságai állapítják meg, az elsőfokú bizottság elutasító dön-tése ellen a másodfokú bizottsághoz lehet fordulni. Az ONYF igazgatási szerve a rokkantnyugdí-jast, illetve rokkantnyugdíj igénylőt orvosi felülvizsgálatra, kórházi megfigyelésre kötelezheti. A rokkantsági nyugdíj mértéke szempontjából fontossággal bír a rokkantság foka. Az I. rokkantsági csoportba tartozók munkaképességüket teljesen (100%-ban) elvesztették és mások gondozására szo-rulnak. A II. csoportba tartozók ettől annyiban különböznek, hogy nem szorulnak mások gondozá-sára. A III. csoportba azok tartoznak, akik munkaképességük legalább 67%-át elvesztették. Utóbbi-akat alapul véve az I. és II. csoportba tartozók nyugdíja 10%, illetve 5%-kal magasabb. A rokkant-sági nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet kiszámítása azonos az öregségi nyugdíj esetén hasz-nálttal. Bármely rokkantsági csoport esetében lehetőség van a minősítés megváltoztatására, valamint visz-szatérésre a munka világába. Rendszeres munkavállalásuk esetén ha a kereset négy hónap óta leg-feljebb 20%-kal kevesebb, mint megrokkanás előtti munkakörükben rokkantságuk nélkül lehetne, a rokkantnyugdíjat meg kell vonni. Baleseti rokkantsági nyugdíj és a rokkantsági nyugdíj között a fő különbség, hogy előbbi esetén a munkaképesség legalább 67%-os csökkenése túlnyomórészt üzemi baleset vagy foglalkozási beteg-ség következménye, illetve ha szilikózis vagy azbesztózis következménye, a legalább 50%-os mun-kaképesség csökkenés is elegendő megállapításához, valamint szolgálati időtől függetlenül is jár. A baleseti rokkantsági nyugdíjasokat is három csoportba sorolják. A rájuk vonatkozó szabályok meg-egyeznek vagy kissé kedvezőbbek a rokkantsági nyugdíjnál. Ha a beleseti rokkantnyugdíjas kere-setveszteséggel tér vissza a munkaerőpiacra, ennek csökkentése érdekében számára baleseti járadé-kot kell megállapítani.

______________________________________ 66__________________________________________


30. táblázat: Legkisebb nyugdíjak összege (Ft/hónap)

2004

öregségi (teljes) nyugdíj 23 200 rokkantsági nyugdíj rokkantsági csoportonként

I. 25 160 II. 24 290 III. 23 200

baleseti rokkantsági nyugdíj rokkantsági csoportonként I. 25 310 II. 24 460 III. 23 290

árvaellátás 19 750

Forrás: jogszabályok

8.1.2 Hozzátartozói nyugellátások Özvegyi nyugdíjra házastárs (megfelelő feltételek teljesülése esetén ide értve külön élőt és az elvál-tat is), illetve élettárs jogosult, amennyiben az elhunyt a szükséges szolgálati időt megszerezte vagy nyugdíjasként halt meg (nyugdíjas alatt egyaránt értve öregségi és rokkantsági nyugdíjat, illetve mezőgazdasági szövetkezeti járadékot). Az özvegy, ha saját jogú nyugdíjra nem jogosult, 50%-át kapja annak a nyugdíjnak, melyre az elhunyt halála pillanatban jogosult lett volna, illetve melyet kapott. Ha saját jogán jogosult nyugdíjra, az özvegyi nyugdíj mértéke 2003. novemberétől 20%-ról 25%-ra változott, 2004. novemberétől pedig 30%-ra. A saját jogú nyugdíjat kiegészítő özvegyi nyugdíjak létszáma háromszorosa a saját jogú nyugdíj nélkül megállapított özvegyi nyugdíjaknak. Az özvegyi nyugdíj sajátos változata az ideiglenes özvegyi nyugdíj, mely az özvegyet az elhunyt halála után feltétel nélkül egy évig megilleti, mértéke pedig annak a nyugdíjnak az 50%-a, melyre az elhunyt halála pillanatban jogosult lett volna, illetve melyet kapott. (Ennek a saját jogán nyugdíj-ra jogosultak esetén van jelentősége, ha egyébként özvegyi nyugdíj megilleti őket.) Ha az özvegy másfél évesnél fiatalabb, az elhunyt jogán árvaellátásra jogosult gyermeket tart el, az ideiglenes öz-vegyi nyugdíj a gyermek 18 hónapos koráig jár, ha a gyermek fogyatékos vagy tartós beteg, az a gyermek 36 hónapos koráig jár. Árvaellátásra az a gyermek jogosult (beleértve a mostoha, nevelt, örökbe fogadott gyermeket, va-lamint testvért és unokát is, ha az elhunyt háztartásában élt eltartottként és tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs), melynek elhunyt szülője a nyugdíjhoz (öregségi, rokkantsági) szükséges szolgálati időt megszerezte, illetve nyugdíjasként halt meg. Az árvaellátás a gyermek 16. életéve be-töltése napjáig jár, de ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, a tanulmányok idő-tartamára, de legfeljebb 25. életéve betöltéséig. Ha a gyermek ezen időszak alatt megrokkant, az ár-vaellátás időhatár nélkül jár. Az árvaellátás mértéke annak a nyugdíjnak a 30%-a, mely az elhunytat (öregségi, rokkant-, baleseti rokkant-) nyugdíjként megillette volna, illetve megillette. Azok esetén, akinek mindkét szülője elhunyt, illetve életben lévő szülője megrokkant, a mérték 60%. Mindkét szülő halála esetén az árva a számára kedvezőbb árvaellátást választhatja. Szülői nyugdíjra az a szülő, nagyszülő jogosult, aki gyermekének, unokájának halálakor 65. életévét betöltötte, vagy rokkant volt, s az a halálát megelőző legalább egy éven át túlnyomó részben eltar-totta (a szülő, nagyszülő jövedelme az öregségi nyugdíjminimum alatt van). Szülői nyugdíj annak a szülőnek is megállapítható, aki gyermeke halálát követő 10 évben megrokkan, és tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.

______________________________________ 67__________________________________________


Hozzátartozók akkor jogosultak baleseti hozzátartozói nyugellátásra, ha az elhunyt üzemi baleset következtében hal meg, vagy ha baleseti rokkantsági nyugdíjas volt, továbbá ha a sérült a baleseti táppénz folyósításának a tartama alatt nem az üzemi baleset következtében halt ugyan meg, de vé-lelmezhető, hogy életben maradása esetén baleseti rokkantsági nyugdíjra lett volna jogosult.

8.2 A második pillér A nyugdíjrendszer második pillérét jelentő magánnyugdíjpénztárak valamelyikébe a pályakezdők-nek kötelező a belépés, míg a nem pályakezdők választhattak. A választásra előbb 1999. augusztus 31-ig, majd 2002. december 31-ig volt lehetőség. Az első pillér 2013-tól érvényes nyugdíjmegállapítási szabályai a csupán az első pillérbe fizetők, valamint az első és második pillér-be egyaránt fizetők esetén mindössze annyiban különbözik, hogy előbbiek esetén minden évnyi szolgálati idő a havi nyugdíjhoz a havi nettó (majd 2013-tól bruttó) átlagkereset 1,65%-át, utóbbiak esetén 1,22%-át teszi hozzá.

8.3 Nyugellátások A nyugdíjas létszám 1992-ben 2539 ezer fő volt, 2003-ban 2745 ezer fő. A növekedés - egyre lassu-ló ütemben - 1997-1998-ig tartott, ezt rövid stagnálás, majd kis mértékű, de állandó csökkenés kö-vette az elkezdődő korhatár-emelés, a korábbi időszak nyugdíjba-vonulásának magas szintje és bi-zonyos demográfiai sajátosságok miatt. A növekedés a hozzátartozói nyugdíjak (ide nem értve az árvaellátást) kivételével minden kategóriára jellemző; a hozzátartozói nyugdíjak csökkenésének oka, hogy egyre többen váltak jogosulttá saját jogú nyugdíjra. A korhatár alatti rokkantsági nyugdí-jak száma 1992-ben 307 e fő, 2003-ban 467 e fő, a növekedés 50%. A rokkantnyugdíjazások a kormányzati erőfeszítések ellenére a munkanélküliséggel korrelálnak: ott magasabb a rokkanttá nyilvánítottak aránya, ahol magasabb a munkanélküliség. A relatív nyugdíjszint (átlagnyugdíj/nettó átlagkereset) a sajátjogú nyugdíjakra 1992-ben 60 % volt, 1995-ben 62 %, 2003-ban kb. 58 %.

8.4 Nyugdíjszerű ellátások Bár a nyugdíjszerű ellátásokat az ONYF területi igazgatási szervei folyósítják, a központi költség-vetés utalja át fedezetét. Legjelentősebb csoportja a megváltozott munkaképességűek járadékai, ezt követi a házastársi pótlék, házastársi jövedelempótlék, a rokkantsági járadék, a mezőgazdasági szö-vetkezeti járadék (mely kifutó ellátás) és itt tartották nyilván a vakok személyi járadékát 2003-ig. A nyugdíjszerű ellátások az érintettek számát tekintve döntő részben nyugdíj mellett folyósított kiegé-szítő ellátások, az ide sorolt főellátások (személyek) nagyobb fele viszont korhatár alatti rendszeres szociális járadékot kap.

______________________________________ 68__________________________________________


9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI- ÉS NYUDÍJRENDSZER KÖLTSÉGEI

9.1 A társadalombiztosítás bevételei – a járulékok 1992 februárjáig a munkáltatók (foglalkoztatók) társadalombiztosítási járulékot, a munkavállalók (foglalkoztatottak) pedig nyugdíjjárulékot fizettek. 1992 márciusában a munkáltatók társadalombiz-tosítási járulékát nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási járulékra osztották, a munkavállalók nyugdíjjárulékából pedig kihasítottak egy részt egészségbiztosítási járulékként. Ettől kezdve a tár-sadalombiztosítási járulék nem konkrét járuléknem, hanem gyűjtőfogalom. (Melléklet: 31. táblázat: Társadalombiztosítási járulékok, 1992. március 1. – 2004.) A járulékok mértékét 1992. február 29-ig kormányrendelet, azóta törvény állapítja meg. 1991-ig a társadalombiztosítási járulék mértéke a bruttó bér 43% volt, mely a bruttó bér után, a nyugdíjjárulé-ké 10%, mely a bruttó bérből fizetendő. 1992. január 1.-től előbbi 44%-ra emelkedett. 1992. márci-us 1-től az addigi egységes társadalombiztosítási járulékot 24,5% nyugdíjjárulékra és 19,5% egész-ségbiztosítási járulékra bontották, míg a 10% nyugdíjjárulék helyébe 6% nyugdíjjárulék és 4% egészségbiztosítási járulék lépett. Ezek a mértékek 1995-ig álltak fenn változatlanul. A munkáltatói egészségbiztosítási járulék 1996-ban 1,5%, 1997-ben 3%, 1999-ben 4%-kal csökkent, elérve ezzel mai 11,0%-os szintjét. Ezzel közel egyidejűleg, 1997-ben bevezetésre került a munkáltatók által minden munkavállalójuk után fizetendő fix összegű (tételes) egészségügyi hozzájárulás (1800 Ft/hónap), mely évről évre emelkedve 2002-ben már 4500 Ft/hónap volt. 1999-től bevezetésre ke-rült a százalékos egészségügyi hozzájárulás, azokra az esetekre, ahol fix nem szedhető. Ezzel a járu-lékelkerülési célból tőkejövedelemnek feltüntetett munkajövedelmekre rótt ki a munkáltató egész-ségbiztosítási járulék mértékével megegyező, 11%-os fizetési kötelezettséget. 2002-ben az egész-ségügyi célú járulékbevételek negyede egészségügyi hozzájárulásból származott. 2003-ban meg-kezdték a tételes hozzájárulás csökkentését, 2006-ot jelölve meg a megszüntetés évének. A nyugdíjbiztosítási járulék 1997-ben 0,5%-kal, 1999-ben és 2001-2002-ben 2,0-2,0%-kal csök-kent, elérve a mai 18,0%-ot. A nyugdíjjárulék 1998-1999-ben 1,0-1,0%-kal, 2003-ban 0,5%-kal nőtt, elérte ezzel a mai 8,5%-os szintjét. 1998-ban azonban a nyugdíjreform jelentős változásokat hozott a nyugdíjjárulékban. A nyugdíjrendszer új, ún. második pillérébe a pályakezdőknek kötelező, másoknak választható volt a belépés. A belépők 1998-2002 között nyugdíjjárulékuk 6,0%-át, 2003-tól 7,0%-át, 2004-től 8,0%-át az általuk választott magánnyugdíjpénztárba fizették, a fennmaradó rész került az első pillérbe, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. A járulékok esetén nem csupán a mérték, hanem a fizetés felső határa és a járulékalap terjedelme is fontossággal bír. A munkáltató által fizetett nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási járuléknak nem volt felső határa, a munkavállalói egészségbiztosítási járuléknak pedig 2001 óta nincs. A nyugdíjjá-ruléknak máig van: 1992 és 1996 között változatlanul évi 912 500 Ft éves bruttó bér (napi 2 500 Ft) felett szűnt meg a munkavállaló járulékfizetési kötelezettsége. 1997-től e felső határ is emelkedni kezdett. Mértéke előbb a (tervezett) bruttó bér kétszerese, 2004-től háromszorosa.

9.2 Egészségügyi kiadások Az egészségügyi rendszer finanszírozása Magyarországon döntő hányadban közforrásból, kisebb részben magánforrásból történik, arányuk nagyjából megfelel a fejlett országok arányainak (az Egyesült Államok kivétel). A legnagyobb súlyú közforrás a munkáltatók és munkavállalók által az Egészségbiztosítási Alapba (E. Alap) fizetett egészségbiztosítási járulék és a munkáltatók által fize-tett egészségügyi hozzájárulás. A központi költségvetés nem csupán a közszolgálatban állók után az E. Alap befizetője, hanem számos szociális ellátás után is fizet járulékot, valamint közvetlen támo-gatást nyújt, illetve meghatározott kiadásait megtéríti. A központi költségvetés legjelentősebb tá-

______________________________________ 69__________________________________________


mogatásának az E. Alap tervezett, és – mivel a teljesítés rendszerint meghaladja ezt – terven felüli hiányának megszüntetése tekinthető. A központi költségvetés egészségügyi kiadásai nem csupán az E. Alap felé irányulnak. A kormány fenntartja a tulajdonában lévő egészségügyi intézményeket (klinikák, országos intézetek, Országos Mentőszolgálat, Országos Vérellátó Szolgálat, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat stb.) és az önkormányzatok által pályázható cél- és címzett támogatási rendszert működtet. Az egészségügyi közfinanszírozás harmadik szereplője az önkormányzatok, melyek egészségügyi ellá-tási felelősségüknek döntően egészségügyi intézményeik tulajdonosaiként tesztnek eleget. Ezen in-tézményeik működési költségét az E. Alapból az Országos Egészségbiztosítási Pénztár állja, de a felhalmozási kiadások az önkormányzatot terhelik. Az egészségügyi magánkiadások jelentős hányadát teszi ki a lakossági térítési díj (co-payment), melynek megfizetése az egyes egészségbiztosítási szolgáltatások igénybevételének feltétele (gyógy-szer, gyógyászati segédeszköz stb.). Jelentős mértékű a magánfogorvosok által nyújtott ellátások igénybevétele, annak ellenére, hogy azok legnagyobb részéhez az egészségbiztosítás ellátásaként is hozzá lehet jutni. Szintén jelentős mértékű a hálapénz, viszont elenyésző arányban vannak jelen az üzleti biztosítók kiegészítő egészségbiztosításai.

34. táblázat: Az Egészségbiztosítási Alap főbb kiadásai, 1993-2002, (millió Ft)

1993 1994 1995 1996 1997

gyógyító-megelőző ellátások 131 571 169 426 191 022 224 832 268 037

egyéb természetbeni ellátások 55 302 71 998 84 841 101 394 122 048

(rokkantsági) nyugellátások 45 034 57 771 68 147 79 265 97 982

pénzbeni ellátások* 43 547 50 200 49 964 42 572 43 706

1998 1999 2000 2001 2002

gyógyító-megelőző ellátások 299 092 338 877,4 376 068,9 410 304,4 502 851,7

egyéb természetbeni ellátások 159 383 165 285,0 180 240,8 213 054,0 247 473,9

(rokkantsági) nyugellátások 99 927 115 949,0 128 688,8 157 963,8 194 284,4

pénzbeni ellátások* 49 705 58 697,0 92 078,6 112 808,4 141 468,7 * 2000-től gyermekgondozási díj (gyed) itt szerepel

Forrás: PM, költségvetési zárszámadások

Az egészségügyi kiadások számbavétele nem egyszerű feladat, még a közkiadásoké sem, mert bár arról elvileg pontos adatok állnak rendelkezésre, kérdéses, hogy mint értünk egészségügy alatt. A Központi Statisztikai Hivatal az 1998-2000 közötti időszakra a nemzeti számlák módszertana (System of National Accounts, SNA, illetve European System of Accounts, ESA) alapján, kísérleti jelleggel és Európában elsőként elkészítette az ún. egészségügyi számlákat (Magyar Nemzeti Egészségügyi Számlák, NESZ), mely a későbbiekben alapul szolgálhat ahhoz, hogy az egyes országok egészségügyi kiadásainak mérté-két és szerkezetét a mainál pontosabban lehessen összehasonlítani.

______________________________________ 70__________________________________________


35. táblázat: Egészségügyi kiadások a NESZ szerint, 1998-2000, millió Ft

1998 1999 2000

Egészségügy 694 471 776 627 879 929 a GDP %-ában 6,9 6,8 6,7

Egészségbiztosítási Alap 460 352 508 263 557 319 Kormányzat 91 352 98 216 107 169 Közkiadások 551 704 606 479 664 488

a GDP %-ában 5,5 5,4 5,1 Magánkiadások 142 767 170 148 215 441

a GDP %-ában 1,4 1,5 1,6 Forrás: KSH NESZ

Mint a táblázat is mutatja, az Egészségbiztosítási Alap kiadásai sem azonosíthatók az egészségügyi közkiadásokkal, melyeknek ugyan döntő hányadát, de távolról sem egészét teszi ki. Az E. Alap mellett a központi költségvetés és az önkormányzatok közvetlenül is költenek egészségügyi célra. Másrészt az E. Alap kiadásai között olyan ellátások is szerepelnek, melyek nem tekinthetők egész-ségügyi célúnak (pl. gyermekgondozási díj, rokkantnyugdíj). A jelzett nehézségekre tekintettel az egészségügyi közkiadások számbavételéhez célszerű a nemzet-közi pénzügyi szervezetek (IMF, Világbank) által kidolgozott kormányzati pénzügyi statisztikát (GFS) felhasználni. A kormányzati pénzügyi statisztika egészségügyi kiadás (F05) alatt kizárólag a természetbeni ellátások ráfordításait érti, a pénzbelieket nem (pl. táppénz), sőt még az OEP műkö-dési kiadásai is másutt kerülnek számbavételre. Az egészségügyet öt részre bontják (F05.a-F05.e), az első három nagyjából az egészségügyi ellátórendszer három szintjével azonos, bár sorrendjük nem annak logikáját követi (fekvőbeteg-szakellátás, alapellátás, járóbeteg-szakellátás). A közegész-ségügyi tevékenységek és szolgáltatások között található például az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal és az Országos Vérellátó Szolgálat, az egyéb egészségügy alá sorolják például a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatást.

36. táblázat: Az államháztartás konszolidált egészségügyi kiadásai a kormányzati pénzügyi statisztika szerint, 1996-2002

1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

Egészségügy 289 347,4 380 697,2 460 872,9 503 687,3 552 058,9 622 358,8 743 487,0

a GDP %-ában 4,2 4,5 4,6 4,4 4,2 4,2 4,4Ebből:

kórházi tevékenységek és szolgáltatások 134 445,4 164 333,7 192 102,0 210 874,6 235 986,6 243 886,6 301 155,8

háziorvosi és gyermekorvosi szolgálat 7 462,0 31 848,0 35 887,0 42 239,2 44 174,0 49 239,5 54 363,5

rendelői, orvosi, fogorvosi ellátás 34 137,0 48 821,0 53 751,0 66 223,7 70 004,8 81 244,5 96 624,9

közegészségügyi tevékenységek és szolgáltatások

11 128,9 12 945,0 15 860,2 16 194,3 17 368,5 29 156,8 35 856,4

egyéb egészségügy 102 174,1 122 749,5 163 272,7 168 155,5 184 525,0 218 831,4 255 486,4 Forrás: PM GFS

______________________________________ 71__________________________________________


A kormányzati pénzügyi statisztika az államháztartás egésze mellett egyes alrendszereire (központi költségvetés, társadalombiztosítás, önkormányzatok, elkülönült állami pénzügyi alapok) is készül. Konszolidált formájában az mutatja, hogy az adott alrendszeren keresztül meghatározott célra mek-kora összeg hagyja el az államháztartást. (Konszolidálatlan formájában a más alrendszerek felé irá-nyuló pénzmozgást is tartalmazza.) Az egészségügyi közkiadások forrása elsősorban az E. Alap já-rulékbevétele, melybe a központi költségvetés is teljesít járulékfizetést (ide nem értve a közszolgá-latban állókat) és nyújt számára támogatást, az E. Alap pedig kifizetéseket teljesít az állami tulaj-donban lévő egészségügyi szolgáltatóknak, intézményeknek. Az E. Alapból induló legjelentősebb államháztartáson belüli pénzmozgás címzettjei azonban az önkormányzatok (települési és megyei).

37. táblázat: Az államháztartás alrendszereinek konszolidált egészségügyi kiadásai

1996 1997 1998

1999 2001 2002

Önkormányzatok 146 733,0 173 342,0 196 228,0 215 624,0 230 493,2 252 543,9 305 780,6 Központi költségvetés 43 477,4 51 307,2 64 173,9 71 798,3 87 748,1 95 776,8 119 793,3

Egészségbiztosítási Alap 99 137,0 156 048,0 200 471,0 216 265,0 233 817,6 274 038,1 317 913,1

2000

Forrás: PM, költségvetési zárszámadások

Az E. Alap egészségügyi kiadása a kormányzati pénzügyi statisztika módszertana szerint is a legna-gyobb a három alrendszer közül, de ezt kizárólag a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támoga-tásnak köszönheti (e nélkül a legkisebb lenne). E módszertan szerint például az E. Alap nem finan-szírozza az egészségügyi rendszer legköltségesebb elemét jelentő fekvőbeteg-ellátást (a kórházi te-vékenységekre és szolgáltatásokra fordított kiadása nincs), azt a központi költségvetés és az önkor-mányzatok teszik döntően abból a forrásból, melyet számukra az OEP az E. Alapból átutal.

38. táblázat: Az önkormányzatok humán egészségügyi célra fordított, az OEP-től származó bevételei és egészségügyi kiadásai saját forrásból,

1996-2002, millió Ft-ban

1996* 1997 1998 1999 2000 2001 2002 E. Alapból az önkormányzatoknak átutalt forrás

147 671,8 166 145,9 188 888,0 209 125,8 228 583,8 247 465,5 302 498,1

Saját forrás 51 794,6 39 581,9 43 181,0 41 323,0 41 207,2 48 406,7 55 379,6 * Ebből 1996-ban 21.600,8 mFt-ot technikai okokból nem a humán egészségügynél számoltak el Megjegyzés: a. táblázat sorainak összege nem egyezik meg a 37. táblázat önkormányzatok sorával, mivel az konszolidált adatokat tar-talmaz. A 38. táblázatban szereplő források egy része pedig visszakerül a központi költségvetéshez, illetve a társadalombiztosítási alapokhoz.

Forrás: ÁHH-MEDINFO A kormányzati pénzügyi statisztika szerint az államháztartás egészségügyi kiadásainak (F05) 40%-át fordítják az egészségügyi ellátórendszer legfelső szintjét jelentő kórházakra, ami öt és félszerese az alapellátásra, és több mint háromszoros a járóbeteg-szakellátásra fordított költségeknek; ez utób-bi kettő együttesen is csak feleannyiba kerül, mint a kórházak. Ha csak az egészségügyi ellátórend-szert tekintjük (F05.a-c), akkor a kórházak túlsúlya egyenesen nyomasztó: működtetésük a kiadások kétharmadát teszi ki, míg a járóbeteg-ellátásra 21%, az alapellátásra 12% jut. Az egészségügyi magánkiadások – melyeket az egészségügyi kiadások (közkiadások + magánki-adások) 20-30%-ára becsülnek (a NESZ szerint mértékük 1998-ban 20,6%, 1999-ben 21,9%, 2000-ben 24,5% volt) – számbavétele a közkiadásokénál sokkal több módszertani nehézséggel jár. A

______________________________________ 72__________________________________________


gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és más egészségbiztosítási szolgáltatás igénybe vételéhez kötött magánkiadás (co-payment) esetén még viszonylag pontos adatok állnak rendelkezésre, de például a lakosság hálapénzre fordított kiadásait értelemszerűen csak becsülni lehet. (A hálapénz a NESZ becslése szerint 1998-ban: 13,4; 1999-ben: 16,4; 2000-ben: 20,9 milliárd Ft volt. Más becslé-sek szerint a valós érték ennek legalább a kétszerese.). A nem co-payment jellegű (nem egészség-biztosítási szolgáltatás igénybe vételéhez kötött) magánkiadás egyértelműen egészségügyi célú, ha nem támogatott, illetve vény nélkül kapható gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök vásárlására fordítják, de később a határvonal egyre inkább elmosódik az egészségügyi és a nem egészségügyi célok között.

9.3 Nyugdíjkiadások 2002-ben a Nyugdíjbiztosítási Alap (Ny. A.) 1696,3 milliárd Ft-ot fizetett ki nyugdíjakra és nyug-díjszerű ellátásokra (ebből nyugdíjra – az OEP rokkantsági nyugdíja nélkül – 1376,5 milliárd Ft-ot, azzal együtt 1570,8 milliárd Ft-ot), ami a GDP 10,0%-át tette ki, melynek négyötödét a Ny. A. saját bevételéből folyósította. A kiadások az elmúlt bő évtizedben a GDP arányában legmagasabb szint-jüket 1994-ben érték el (11,4%), mélypontjukat pedig 1997-ben (9,4%), majd rövid emelkedés után 2000-ben (9,3%). A nyugdíjszerű ellátások forrása nem a Ny. Alap járulékbevétele, hanem a központi költségvetés (pl. bányász- és korengedményes nyugdíj), illetve a volt munkáltató (előnyugdíj) átutalásából szár-mazik, továbbá nagy hányaduk voltaképpen segély, mivel nem nyugdíjjogosultság alapján jár, azonban a nyugdíjhoz hasonlóan élethossziglan állapítják meg (életjáradékok) és az ONYF területi igazgatási szervei folyósítják. A nyugdíjszerű ellátások, ahogy a rokkantnyugdíjazás is, nagyrészt a szociális védőháló szerepét töltötték be a rendszerváltást követő években, így számuk gyorsan emelkedett 1994-ig, ekkor a GDP 2,7%-át tették ki, majd fokozatosan mai 1,9%-os szintjükre csök-kentek. Az emelkedésnek volt egy másik, sajátos történelmi helyzethez (rendszerváltás) köthető oka: a politikai rehabilitációs kiegészítések, kárpótlások megjelenése. A nyugdíjszerű ellátások száma 1990-hez képest másfélszeresére, a nyugellátások száma viszont csupán 17%-kal nőtt. A nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások átlagösszege közötti különbség, mely 1990-ben mindössze 21%-os volt (6135, illetve 5066 Ft/hónap/fő), 2003 legelejére 145%-osra nőtt (50 112, illetve 20 468 Ft/hónap/fő). Megjegyzendő, hogy egy személy (nyugdíjas) több ellá-tást is kaphat, így számuk kevesebb az ellátottak számánál. A nyugdíjszerű ellátások kiadásainak re-latív csökkenése elsősorban azzal kapcsolatos, hogy bizonyos ellátások csak a 90-es évek elején-közepén indulhattak el, új létszám-forrásuk nincs, az állomány a kihalás-átsorolás miatt fokozatosan csökken (pl. politikai rehabilitációs ellátások száma az 1995. évi 256 ezerről 2003-ra 191 ezerre mérséklődött, a mezőgazdasági járadékosok száma 1993-ben még 69 ezer volt, 2003-ban 21 ezer, más ellátások megszűntek, vagy visszaszorultak: pl. a nem a nyugdíjrendszerben fizetett - nem a nyugdíjtörvény szerint járó - korai nyugdíjak száma 1994-96-ban még 100 ezer volt, 2003-ban pe-dig 9 ezer).

______________________________________ 73__________________________________________


39. táblázat: Nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások kiadásai, 1990-2002

Nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások Év

millió Ft a GDP %-ában 1990 202 118 - 1991 262 846 10,5 1992 321 757 10,9 1993 392 017 11,0 1994 498 440 11,4 1995 582 205 10,4 1996 669 812 9,7 1997 804 752 9,4 1998 989 040 9,8 1999 1 117 236 9,8 2000 1 228 474 9,3 2001 1 420 133 9,6 2002 1 696 306 10,0

Forrás: ONYF

______________________________________ 74__________________________________________


10. AZ EGÉSZSÉGÜGY REFORMJA

10.1 Előzmények Az egészségügyi rendszer reformja Magyarországon az utóbbi 15 évben egy viszonylag konzekvens folyamat, amely kilengéseiben nem követte a rendszerváltozás politikai változásait. Magyarországon a társadalombiztosításnak komoly hagyományai vannak: Németország után Ma-gyarország volt a második állam, amely 1891-ben törvényt alkotott a társadalombiztosításról, amely a bismarcki elveken alapult: alapvetően az alkalmazottakat lefedő, sok-biztosítós, differenciált be-tegbiztosítási rendszert vezetett be, amely gyakorlatilag a lakosság kétharmadát lefedte. A nép-egészségügyi jelentőségű problémákat a belügyi államtitkár felügyelte. A II. világháború után a po-litikai környezetnek megfelelően szovjet mintájú egészségügyi rendszer alakult ki. Az új rendszer szinte teljes körű hozzáférést biztosított, csak a nagymértékű kollektivizálást, államosítást nehezen elkerülő, kevés egyéni gazdálkodó maradt ki belőle. 1972-re alakult ki a rendszer végleges kerete: az 1972-ben meghozott egészségügyi törvény a szocialista egészségügy szándékainak megfelelően kimondta a teljes körű, magas színvonalú és ingyenes egészségügy igényét, és azt az 1975-ben meghozott társadalombiztosítási törvény valósította meg. Az egészségügyi intézmények tulajdona decentralizált állami tulajdon volt (a “tanácsi” rendszerhez kötődött) - a finanszírozási csatornák is ezen keresztül működtek. A rendszerben élesen elválltak a közegészségügyi és a népegészségügyi feladatok: a közegészség-ügyi, járványügyi feladatokat egy független, hatósági jogosítványokkal bíró szolgálat, a „KÖJÁL” (Közegészségügyi és Járványügyi Állomás), a népegészségügyi feladatokat az ellátórendszer fel-ügyeletével együtt a tanács vb egészségügyi osztályának vezetője („megyei főorvos”) látta el. Az ellátás-szervezés területi elven a progresszivitás elvére épült, és eredményei közé tartozik a jó alapellátás, és a háború előtti gyökerekkel rendelkező, Európában egyedülálló védőnői rendszer ki-alakítása. A jó hozzáférés, a védőoltások és a szűrések kötelezővé tétele, valamint a szociális kü-lönbségek csökkentése miatt a rendszer igen jó eredményeket ért el a nagy fertőző népbetegségek, elsősorban a TBC visszaszorításában. Az egyre gyakoribbá váló krónikus betegségek ellátásának zöme azonban egyre feljebb csúszott a progresszív ellátás hierarchiájában. Az 1970-es évektől minden korszerű alapelvvel dacolva az ellátóhálózat egyre inkább kórházközpontúvá vált, nem követte a demográfiai változásokat, és egy-re nagyobb hatékonysági problémákkal küzdött. Az intézmények pénzellátása egy történelmileg kialakult “bázis” alapján történt, függetlenül attól, hogy hány beteget láttak el és milyen módon. A bázistól csak új többletfeladat felvállalásával (pl. új technológia alkalmazása) lehetett eltérni. Ezért ezekért az új feladatokért és többletpénzekért való-ságos “kijárásos” rendszer (informális alkuk) alakult ki. Az egészségügyi dolgozók (orvosok is) életkoruktól és beosztásuktól függő fix fizetést kaptak. Az egész időszakot behálózta a hálapénz-rendszer láthatatlan és kontrollálhatatlan ösztönzőinek szövevénye. Megjegyzendő, hogy a történeti hagyományok miatt még a szovjet mintájú szocialista egészség-ügyben is megmaradt Magyarországon a társadalombiztosítás intézménye. Az egységes társada-lombiztosítás feladata – amelyet a szakszervezetek országos tanácsán keresztül formálisan a dolgo-zók felügyeltek – a pénzbeni ellátások (nyugdíj, táppénz, rokkantsági nyugdíj, anyasági ellátások, családi pótlék) folyósítására korlátozódott.

10.2 Reformok a rendszerváltozáskor A szocialista rendszer problémái már a rendszerváltás előtt erősen felhalmozódtak, a rendszer dikta-tórikus vonásai ellenére a politikai vezetés nem volt ura a hálapénz vezérelte rendszernek, viszont az adott politikai keretek között bevallhatatlan volt a rendszer kudarca. Ennek a csapda-helyzetnek a

______________________________________ 75__________________________________________


megoldására született az a javaslat, hogy a rendszer térjen vissza a biztosítási hagyományunkhoz, társadalombiztosítási finanszírozással kiegészítve. Ezt a javaslatot 1986-ban az Állami Tervbizott-ság elfogadta. Ezzel párhuzamosan már többféle finanszírozási kísérlet is folyt. Magyarországon – Európában először – elindult a DRG rendszer magyar verziója, megalakult – még civil szervezet-ként – a Magyar Orvosi Kamara, és 1989-ben az úgynevezett „forráscsere” kapcsán (nullszaldós tranzakcióként!) az egészségügy működési költségeinek finanszírozása bekerült a társadalombizto-sítás feladatai közé, míg egyes szociális feladatok (családi pótlék) finanszírozását a költségvetés vette át. Az előkészített változásokhoz az 1990-ben bekövetkezett politikai-gazdasági rendszerváltozás te-remtette meg a megfelelő közeget. A rendszerváltozás első kormánya alatt alakult ki az egészség-ügy mai intézményrendszere. A régi közigazgatási rendszer tanácsi intézményeit önkormányzati rendszer váltotta fel. Így a korábbi tanácsi feladatok (tulajdonlás, működtetés) az önkormányzatok-hoz kerültek. A hatósági engedélyezési, ellenőrzési, szakfelügyeleti népegészségügyi feladatok a közegészségügyi és járványügyi, hatósági feladatokkal együtt az 1991-ben létrejött Állami és Tisz-tiorvosi Szolgálathoz kerültek. Folytatódott a társadalombiztosítás reformja: 1992-ben különvált a nyugdíj és az egészségbiztosítási alap és igazgatása. A rendszer filozófiájában átalakult: formálisan megszűnt a társadalombiztosítás mindenkire kiterjedő kötelező jellege, a tőkejövedelemből élők számára nem volt kötelező a rend-szerben való részvétel, eldönthették, hogy önként csatlakoznak-e az egészségbiztosításhoz. 1993-ban a társadalombiztosítási alapok felügyeletét szakszervezeti listák alapján választott önkormány-zat vette át. 1992-ben a korábbi, államilag kötelezően kijelölt körzeti orvos helyett a lakosok háziorvost választ-hattak maguknak, akit gyakorlatilag a hozzájuk jelentkezettek száma alapján díjaztak. 1993-ban vál-totta fel a korábbi “bázis” finanszírozást az az elszámolási rendszer, amelyben csak teljesítmény je-lentés alapján kapnak pénzt az intézmények. Bár a finanszírozás deklaráltan szektorsemleges, a tu-lajdonviszonyokat továbbra is az állami és az önkormányzati tulajdon uralja. Ez alól azok a terüle-tek a kivételek, amelyek fejlődése igen tőkeigényes, és az állam nem tudta a megfelelő fejlesztési forrásokat biztosítani (nagy értékű diagnosztika, művese, kőzúzás, stb.). A mai rendszer kereteinek kialakulásában utolsó lépésként 1993-ban megszületett az önkéntes egészségpénztárakról szóló törvény, ami megteremette a közösségi egészségvédelem és az adóked-vezménnyel támogatott nonprofit önkéntes kiegészítő biztosítások lehetőségét.

10.3 További reformok 1994 – 1998 között elsősorban a megtett lépések szükséges korrekciója történt. Megszülettek az ed-digi változásokat rendszerbe foglaló és a további fejlődés irányait kijelölő nagy törvények: az új egészségügyi törvény, és a társadalombiztosítást szabályozó új törvények. Az időszak lényeges eseménye a társadalombiztosításban a teljes körű biztosítási kötelezettség visszaállítása, és a minő-ségszabályozás, minőségpolitika elindítása. Az egészségügyi törvény előírta a minőségügyi rend-szerek működtetését, és az egészségügy feladatai közé beemelte a betegjogok kérdését – kialakult a betegjogi képviselői rendszer –, és kiadásra kerültek a szakmai minimumfeltételek. Megszületett az egészségügyi adatkezelést szabályozó törvény is. A ciklus lényeges változása a kapacitás-szabályozás intézményének a megjelenése az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi fi-nanszírozási normatívákról törvény megalkotásával. Megkezdődött a GP fundholder és a Managed Care rendszer magyarországi adaptációjának szakmai előkészítése. 1998 és 2002 között az alapellátásban bevezetésre került a „praxis jog” intézménye, amely az alap-ellátásban dolgozók számára a praxis működtetési jogát vagyonértékű joggá, így – bizonyos szak-mai feltételekhez kötötten – eladhatóvá tette. A praxisjog nem konkrét praxishoz kötődik, hanem ál-talában a közfinanszírozású alapellátásban való részvételre feljogosító működtetési engedély. 1999-

______________________________________ 76__________________________________________


ben a GP fundholder és a Managed Care rendszer magyarországi adaptációjaként elindultak az úgy-nevezett Irányított Betegellátási Modellkísérletek (IBMK). A ciklus lényegi eseménye volt a nép-egészségügyi program meghirdetése és az első intézményi törvény elfogadása. Az intézményi tör-vény első változata egy törvényben kezelte az intézményi működés és az egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseit, és a kórházaknál kötelezően nonprofit működési módot írt elő.

10.4 Reformok a jelenlegi kormányzati ciklusban A 2002-es választás, majd a kormányprogram markáns ígérete volt a jóléti rendszerváltás, és ezen belül az „Egészség évtizede” program. A program két fő eleme a népegészségügyi program kiter-jesztett folytatása és az egészségügy konszolidációs – modernizációs programja. Az intézkedés-sorozat egy 50%-os béremelést is tartalmazó stabilizációs programmal indult, amely ezen kívül a kórházi adósságrendezést szolgálta. Közel 100%-os parlamenti többség fogadta el a népegészség-ügyi programról szóló országgyűlési határozatot. Új törvény szabályozza az egészségügyi dolgozók egyes munkavégzési feltételeit, a túlmunka kérdéseit. A reform új szakasza az irányított betegellátási kísérletek kiterjesztésén és a regionális ellátás-szervezés és tervezés kialakításán alapul. A cél a rendszer hatékonyságának a javítása, a forrásallo-kációs döntések közelebb vitele a beteghez. Az új rendszer kiterjed a társadalombiztosítás egyes feladatainak decentralizálására, a költségérzékenység kiterjesztésével összhangba hozza az egész-ségpolitika érték és érdekrendszerét. Megalakításra kerülnek a Regionális Egészségügyi Tanácsok, amelyek regionális egészségügyi fejlesztési tervet készítenek. A progresszív ellátás elvét követő re-gionális ellátás-szervezés lényeges eleme a sürgősségi ellátás reformja, amely az egységes, fix belé-pési pont elvén alapul, és a sürgősségi betegellátási osztályokra épít. 2004-től változik az önkéntes kiegészítő egészségpénztárak szabályozása. Az egészségszámlák be-vezetésnek célja az egészségügyi magánkiadások átláthatóvá tétele, a legális szolgáltatás-vásárlás ösztönzése, a szolgáltatói verseny élénkítése. Megkezdődött az ápolásbiztosítás előkészítése.

10.5 A népegészségügy fejlesztése Az elmúlt évtizedek kedvezőtlen népegészségügyi folyamataira tekintettel a kormányzat kiemelt je-lentőséget tulajdonít a népegészségügyi helyzet gyökeres javításának, és megalapozottnak tartja azt a lakossági elvárást, hogy a magyar népesség születéskor várható élettartama fokozatosan közelítsen az Európai Unió országainak átlagához. Az emberek egészségi állapotában érzékelhető javulás és az ellátórendszerben érdemi változás csak hosszabb, több parlamenti cikluson átívelő időszak alatt ér-hető el. A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, és je-lentősen elmarad attól, amit az ország társadalmi-gazdasági fejlettségének általános szintje lehetővé tenne. Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja tervezésekor a szakemberek figye-lembe vették mindazokat a tapasztalatokat, amelyek a korábbi népegészségügyi célú fejlesztések nyomán jöttek létre. Az egészség megtartása és fejlesztése nem tekinthető pusztán kiadásnak, vagy etikai megfontolásoktól vezérelt cselekvésnek, hanem a Program megvalósítása produktív beruhá-zás, az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének előfeltétele.

A Program végrehajtása négy alapelvre épül, ezek: • Az egyenlőtlenségek csökkentése és esélyteremtés. Minden fontosabb döntés és társadalmi

folyamat esetében vizsgálni kell az egészségre és esélyegyenlőségre gyakorolt hatásokat. Biztosítani kell a rendelkezésre álló források olyan elosztását, amely az egészségi állapot széles körű és általános javítása mellett a leszakadó csoportok felzárkóztatását is elősegíti.

• A közösségi részvétel és demokratizmus. Biztosításának alapja: a helyi közösségek legitim képviselőinek, az önkormányzatoknak a részvétele az egészségfejlesztésben, továbbá a civil szervezetek, helyi, regionális és nemzeti szintű társadalmi kezdeményezések bevonása az egészségért végzett munkába. Az önkormányzatok rendelkeznek azoknak a személyi, tárgyi és pénzeszközöknek a nagy részével, amelyek a hatékony helyi egészségfejlesztéshez szük-

______________________________________ 77__________________________________________


ségesek. A kormány ehhez a munkához célzott pénzügyi támogatással és az állami intéz-ményeken keresztül módszertani és szakmai támogatással járul hozzá. Több éves fejlesztési időszak szükséges ahhoz, hogy az önkormányzati rendszer minden tekintetben képes legyen a helyi és regionális szinteken a hatékony egészségfejlesztésre, de az ebbe az irányba muta-tó lépések megtétele nem tűr halasztást.

• Hatékony ágazatközi együttműködés. Az együttműködés az egészség társadalmi-gazdasági meghatározóinak kedvező befolyásolását célozza. Az együttműködés a korszerű népegész-ségügyben több szinten valósul meg. Az uniós csatlakozással meghatározóvá válik a nem-zetközi koordináció jelentősége. Az ágazatközi együttműködés országos, regionális és helyi szinten egyaránt elengedhetetlen. A helyi szintű ágazatközi együttműködés hatékony esz-köz az egészséget meghatározó tényezők befolyásolására. Nemzeti szinten az ágazatközi együttműködés megvalósulásához szükséges szervezeti struktúrák és működési modellek kialakítása elsődleges feladat. Megalakult a Népegészségügyi Tárcaközi Bizottság. A Bi-zottság működése és a két- vagy többoldalú minisztériumok közötti együttműködések, a közös célok megfogalmazása, jelentik az ágazatközi együttműködés alapját. Az ágazatközi együttműködés ki kell, hogy terjedjen az egyes tárcákra, önkormányzatokra, közintézmé-nyekre, a magánszektorra, a civil szférára és a médiára. Folyamatosan figyelemmel kell kí-sérni az egyes politikai döntések, a társadalmi-gazdasági változások hatását a lakosság egészségi állapotára, különös tekintettel az egyes lakossági csoportok eltérő, egyenlőtlen helyzetére.

• A fenntarthatóság, hosszú távú gondolkodás és tervezés. A fenntarthatóság biztosítása, a Program által elért eredmények megőrzése, az intézményesülés lehetővé tétele a tervezési fázistól kezdve kiemelt cél. Ennek érdekében a népegészségügyi és egészségügyi ellátó-rendszeri erőforrások (személyi, intézményi, finanszírozási) fejlesztése hangsúlyosan jele-nik meg a Programban.

A Program várható társadalmi hatásai egy évtizedes távlatban: • a születéskor várható átlagos élettartam a férfiaknál legalább 70, a nőknél legalább 78 esz-

tendőre meghosszabbodik, • megnő az egészségesen leélt életévek száma, javul a lakosság életének minősége, • csökkennek a lakosság egészségi állapotában megnyilvánuló egyenlőtlenségek, • esély teremtődik a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek egészségügyi és szociális felzár-

kóztatására, • az egészséges életmód társadalmi szintű mintává válik, eszerint változik a lakosság érték-

rendszere és mindennapi életvezetése, • minden szinten kialakul, és rendszeressé válik az ágazatközi együttműködés az egészség ér-

dekében, • megerősödnek a közösségi akciók, a civil szféra, a helyi társadalom szerepe az egészség fej-

lesztésében. Az egészségügy szemszögéből a szakmai hatások évtizedes távon a következők:

• csökken a megelőzhető és az idő előtti halálozás, a krónikus nem fertőző megbetegedések korai előfordulása,

• csökken, illetve az időskorú ellátás irányába átalakul a Program által megcélzott betegség-csoportokban a gyógyító-ellátó igény,

• csökkennek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi, társadalmi egyenlőt-lenségei,

• fejlődnek és gazdagodnak az egészségügy megelőző célú szolgáltatásai, • javul az egészségügyi ellátás minősége és költséghatékonysága, • a korszerű igényeknek megfelelően átalakul a népegészségügyi intézményrendszer és illesz-

kedik az EU normákhoz, • fejlődik a népegészségüggyel kapcsolatos kutatás és képzés.

______________________________________ 78__________________________________________


A hosszú távú gazdasági hatások a következők • a Program beruházás az emberi erőforrások fejlesztésébe, tovagyűrűző kedvező hatást gya-

korol a gazdaság fenntartható növekedésére, • javul a munkaerő minősége, hatékonysága és versenyképessége, • az egészségügyi reform részeként elősegíti az ágazat jobb minőségű és költséghatékonyabb

működését, • az ágazatközi együttműködés révén új erőforrásokat, tartalékokat mozgósít, • bővíti az egészséges termékek és szolgáltatások piacát, • lényegesen hozzájárul a lakosság életszínvonalának javulásához.

A Program négy területen kíván előrehaladni. Elsősorban politikai síkon, különleges figyelmet szentelve

• az ifjúság kérdéseinek, • az öregkor problémáinak, • az esélyegyenlőség megteremtésének és • az élet színterein az egészséget támogató környezet kialakításának.

Fontos célkitűzés az életmód változtatás, az elsődleges megelőzés érvényesítése a társadalomban. Kiemelt figyelmet kap:

• a dohányzás visszaszorítása, • az alkohol- és drogprevenció, • az egészséges táplálkozási szokások elterjesztése, • az aktív testmozgás elterjesztése, valamint • az egészséges fizikai környezet kialakítása.

Lépéseket kell tenni az elkerülhető halálozások, megbetegedések, fogyatékosságok megelőzése területén is. Prioritásként kezeli:

• a koszorúér- és agyérbetegségek okozta halálozások visszaszorítását, • a daganatos halálozás növekedésének megállítását, visszafordítását, • a lelki egészségvédelem megerősítését, • a mozgásszervi betegségek és az abból eredő károk csökkentését, • az AIDS és más szexuális úton terjedő betegségek megelőzését, valamint • a közegészségügyi biztonság fokozását, a gyors reagálás képességének biztosítását.

A Program prioritásaival összhangban szükséges fejleszteni az egészségügyi és népegészségügyi in-tézményrendszert is, hogy lakosság egészségi állapota a kívánt mértékben javuljon:

• a népegészségügyi szempontból kiemelt szűrővizsgálatok bevezetése, • az ellátó rendszer fejlesztése, különleges prioritást kap az alapellátás fejlesztése, az

ott végzett preventív munka elmélyítése, feltételeinek javítása, • koncentrált erőforrás-fejlesztést kell végrehajtani a népegészségügy sokszínű vilá-

gában, hogy mind szakemberoldalról, mind anyagi, szervezeti erőforrások tekinteté-ben meg tudjon felelni a kihívásoknak,

• ki kell építeni egy olyan monitor rendszert, mely lehetőséget teremt a Program fo-lyamatos nyomon követésére, a szükséges korrekciók megtételére.

A program sikeres végrehajtása meghatározó eleme a lakosság növekvő jólétének, a hosszú távú esélyteremtésnek, az ország fenntartható gazdasági növekedésének.

______________________________________ 79__________________________________________


11. A SZOCIÁLIS RENDSZER

11.1 A szociális ellátórendszer A társadalmakban a szociális biztonsági rendszereket azért alakítják ki, hogy védelmet nyújtsanak a társadalmi egyenlőtlenségből eredő szegénység és más társadalompolitikai kockázattal szemben, s ezzel megakadályozzák a társadalom szövetéből történő kiilleszkedést. Ebben a fejezetben a hazai szociális ellátórendszernek azokat a főbb vonásait ismertetjük, amelyeket az 1993-as szociális tör-vény foglal keretbe (1993. évi III. tv. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról). A fejezetben felhasznált statisztikai adatok túlnyomórészt azokból a szociális szférát érintő adatgyűjtésekből származnak, amelyeket a KSH – részben az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium megbízásából – az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program keretében gyűjt, és amelyek külön-böző módon megjelennek a KSH Szociális statisztikai évkönyvében, valamint az NCSSZI Informá-ciós és Digitális Évkönyvében. A nem ezekből a helyekből származó táblázatoknál a forrást minden esetben feltüntettük a táblázat alatt. Az adatok nem állnak rendelkezésre minden évről és valameny-nyi bontásban illetve részletezettségben sem állíthatók elő. Társadalmi egyenlőtlenség A társadalmat létrehozó egyedek eltérő egyéni adottságokkal, tulajdonságokkal rendelkeznek. A társadalomban a csoportokba szerveződő emberek biológiai eredetű különbségei is társadalmi jelle-gűvé válnak, és magukat a biológiai különbségeket is jelentősen befolyásolják a szociális tényezők, mindenekelőtt azok a pozíciók, amelyeket az egyének a különböző társadalmi kapcsolati rendsze-rekben (családban, intézményekben, szervezetekben) betöltenek. Az egymáshoz képest vertikálisan is elrendeződő, hierarchikusan rétegződő pozíciók határozzák meg, hogy az emberek milyen mér-tékben képesek részesedni a gyakran szűken rendelkezésre álló javakból és erőforrásokból, amelyek elosztása a különböző pozíciók között egyenlőtlenül történik. Az emberek a társadalomban különböző területek (dimenziók) szerint egyenlőtlenek, eltérő jövede-lemmel, foglakozási helyzettel, kulturális háttérrel rendelkeznek, de különböznek egészségi állapo-tuk vagy életmódjuk tekintetében is. A társadalmi egyenlőtlenségeket is érintő magyar rétegződés-vizsgálatokban kitüntetett szerepe van az anyagi helyzet, a foglalkozási státus és a kulturális háttér vizsgálata mellett a települési és a lakáshelyzetnek, a fogyasztásnak és az érdekérvényesítésnek is. A magyarországi vizsgálatok azt mutatják, hogy a rendszerváltás előtt az egyénnek az egyenlőtlen-ségi rendszerben elfoglalt helyzetét a kulturális tényezők (tudás, képzettség, iskolai végzettség) ma-gyarázta leginkább (bár nem kizárólagosan és teljes körűen meghatározólag), míg a rendszerváltás után erőteljesen megnőtt a jövedelmi tényezők hatása is (anélkül, hogy a kulturális tőke meghatáro-zó szerepe megszűnt volna). Az egyenlőtlenségek alakulása a hazai vizsgálatokban elsősorban a jövedelmi dimenzió mentén vá-lik szembetűnővé, amit a háztartások jövedelmi adatai alapján a főleg a TÁRKI kutatások derítettek fel. E vizsgálatok egyik módszere, hogy adott évben a háztartásokban az egy főre jutó jövedelmeket tíz (decilis) vagy öt (kvintilis) egyenlő részre osztják, és különösen a legmagasabb és a legalacso-nyabb jövedelmű kategóriákat vizsgálják tovább demográfiai (nem, életkor) és egyéb szempontok (pl. iskolai végzettség) szerint. A legfelső és legalsó jövedelmi kategória hányadosa mutatja, hogy milyen mértékű a jövedelmi egyenlőtlenség a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelmi kategóri-ákba tartozó háztartások között. A TÁRKI vizsgálatai azt mutatják, hogy a rendszerváltás körüli időszakban a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon nőttek. Míg 1988-ban a háztartások egy főre jutó jövedelmének tekintetében a legmagasabb és a legalacsonyabb decilis közti különbség ke-vesebb mint hatszoros, 1999-ben már több mint nyolcszoros volt. 2000 és 2001 években azonban ez

______________________________________ 80__________________________________________


a mutató már nem érte el az 1999-es nagyságot, ami a jövedelmi egyenlőtlenségek stabilitása felé mutat. Ez az alacsony jövedelmek stabilitását is jelentheti: a vizsgálatok szerint kb. minden második nagyon alacsonyan iskolázott személy a legalsó jövedelmi kvintilisben található. Közismert pl. a nemek közti különbség is a jövedelmi egyenlőtlenség tekintetében: az 1992-2001 közti időinterval-lumban a férfiak bére átlagosan 23%-kal haladta meg a nőkét.

40 táblázat: Az egy főre jutó jövedelmek alapján képzett háztartási decilisek havi átlagjövedelmei 1992 és 2001 között

1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001

Alsó decilis 4 200 4 721 5 200 5 994 6 566 7 309 8 637 10 463 12 206 13 706 2. 6 015 7 007 7 855 8 932 10 047 11 385 13 428 16 259 18 266 22 018 3. 6 847 8 134 9 311 10 591 12 292 14 103 16 202 19 757 22 294 26 641 4. 7 534 9 020 10 445 12 021 14 075 16 111 18 507 22 891 25 693 30 998 5. 8 189 9 867 11 525 13 356 15 752 18 046 21 016 25 523 28 782 34 634 6. 8 934 10 852 12 708 14 720 17 143 19 770 23 328 27 976 31 629 38 436 7. 10 010 12 153 14 284 16 498 19 070 21 812 25 817 30 827 35 321 43 020 8. 11 525 13 949 16 638 19 116 21 606 24 771 29 391 35 272 40 819 48 455 9. 14 166 17 173 20 577 23 984 26 793 30 283 35 146 44 036 50 222 58 494

Felső decilis 31 274 29 081 36 631 42 087 46 251 57 257 62 475 84 515 91 730 108 347 Átlag 10 858 12 190 14 511 16 722 18 940 22 091 25 384 31 729 35 675 41 368

Felső/alsó 7,44 6,16 7,04 7,02 7,04 7,83 7,23 8,08 7,52 7,91 N 2 050 1 992 1 952 1 898 1 844 1 815 1 879 2 020 2 013 1 940

Forrás: TÁRKI: Tíz év;1992-1997 között MHP (B) I-VI. hullámok, valamint TÁRKI Háztartás Monitor. 1998-2001

41. táblázat: Az egyes foglalkoztatási csoportok átlagjövedelmeinek alakulása

az 1992 és 2001 közötti időszakban

1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 Átlag 21 376 23 002 27 235 31 140 34 155 41 706 43 936 51 425 58 202 71 121Felső vezető 49 566 57 756 72 825 88 344 85 205 81 932 100 123 130 191 149 221 162 831Közép vezető 33 885 45 308 46 210 52 794 59 320 74 234 78 341 95 341 99 628 132 615Alsó vezető 22 508 26 034 34 150 38 499 43 106 47 560 52 391 61 475 65 094 88 997Betanított értelmiségi 23 202 29 410 35 288 41 007 44 378 49 638 58 545 67 864 80 511 103 809Egyéb szellemi 17 807 21 092 24 338 29 873 31 151 35 194 42 387 50 859 57 803 69 927Kereskedelmi 58 101 25 950 34 913 34 413 34 319 64 737 57 355 64 974 71 697 71 739Szakmunkás 16 483 20 156 22 531 25 989 30 823 38 106 38 675 44 745 49 399 57 436Mezőgazdasági munkás 13 062 16 351 17 499 19 724 26 107 24 278 28 766 31 295 34 634 38 552Betanított munkás 14 569 16 823 20 881 21 551 24 473 29 272 31 187 37 045 40 983 48 630Segédmunkás 14 166 14 662 16 772 19 472 21 344 27 868 26 925 30 028 31 460 40 031N 2 095 1 920 1 911 1 849 1 779 1 721 1 777 1 860 1 829 1 913

Forrás: TÁRKI: Tíz év; 1992-1997: MHP (A) adatbázis, 1998-2001 TÁRKI Háztartás Monitor vizsgálatok

______________________________________ 81__________________________________________


Szegénység A társadalmi egyenlőtlenség egyik lényeges következménye a szegénység, aminek kiküszöbölése, de legalábbis enyhítése a szociálpolitika fontos feladata, amelyet döntően a szociális ellátórendsze-ren keresztül valósíthat meg. A szegénység azt jelenti, hogy a társadalom tagjainak egy része nemcsak egyenlőtlenül részesedik a társadalomban rendelkezésre álló javakból és erőforrásokból (amelyek nem pusztán materiális ter-mészetűek lehetnek), hanem ezekből a legkisebb mértékben részesedik. Szegények tehát azok, akik a társadalmi rétegződés legalsó szintjein helyezkednek el, anyagi, kulturális, lakás és egyéb dimen-ziókban elfoglalt helyzetük a legalacsonyabbnak tekinthető. A szegénység tehát nem pusztán anyagi kérdés, kulturális, életmódbeli, lakókörülmények szerinti összetevői is vannak. A szegénység nem homogén jelenség és többféle megközelítés szerint is vizsgálható. A kutatásokban így többek között megkülönböztetnek

hagyományos és modern szegénységet, ahol előbbi jelenti az elemi életfeltételekben is fenn-álló hiányokat, aminek megnyilvánulása pl. az éhezés vagy a lakásnyomor, míg utóbbi je-lenti a deprivációt, azaz a bizonyos társadalmi javaktól való megfosztottságot a prímér szük-ségleteken túlmenően;

•

•

•

•

az objektív szegénységet, amely alapvetően egy előre meghatározott, a megfigyelt ember véleményétől és attitűdjétől független jövedelmi küszöböt alkalmaz, és a szubjektív sze-génységet, amely a magát szegénynek ítélőket nevezi szegénynek; abszolút szegénységet, amely egy fontosabb fogyasztási javakon alapuló, ún. fogyasztói ko-sár alapján számított (lét)minimum alattiakat jelenti, és relatív szegénységet, amelyik objek-tív módon függ a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelemtől, az ezek alapján számított szegénységi küszöböktől, pl. az átlagjövedelem felétől; átmeneti és tartós szegénységet, amely fogalompár arra utal, hogy a szegénynek tekinthetők egy része nem élethossziglan szegény, hanem csak átmenetileg, valamilyen hátrányosan érintő körülmény hatására válik szegénnyé, pl. munkanélkülisége csak ideiglenesen áll fenn.

A hazai szegénységkutatások általában a jövedelmi szegénység mérésén alapulnak, melyek előnye, hogy a viszonylag jól mérhető háztartási egy főre jutó jövedelmek alapján számolhat, hátránya vi-szont hogy egy dimenziós, azaz jövedelmeken kívüli szegénységtényezőket csak korlátozottan tud figyelembe venni. Ezekben a vizsgálatokban a szegénységi küszöbértékek jövedelmi határok, ame-lyek alatt található személyek szegénynek tekinthetők. Ilyen küszöbértékek lehetnek az átlagjövede-lem fele, a mediánjövedelem fele, vagy a legalsó kvintilis határát jelentő jövedelem. A mediánjövedelem az ötödik decilis felső határa, vagyis a sorba rendezett jövedelmek középső érté-ke. A kvintilis határ a legkisebb jövedelmű ötödben lévőket választja el a magasabb jövedelmi ötödbe tartozóktól. A szegénységi arány (ráta) azt becsüli, hogy a népesség mekkora hányada esik az adott küszöbérték alá, míg a szegénységi rés a szegények átlagos jövedelmének a szegénységi küszöbtől való elmaradását mutatja. Az Európai Unió az ún. laekeni indikátorok segítségével kíséri figyelemmel a tagországok szociális rendszereinek teljesítményét, melynek központi mutatója az alacsony-jövedelmi (és nem „szegény-ségi”) ráta, ennek küszöbe a mediánjövedelem 60%-a. A deciliseken és a küszöbértékeken kívül még számos bonyolultabb fogalmat és mutatót is kidol-goztak, ezek között leggyakrabban használtak

• az ekvivalencia skála, amelyik azt a jelenséget próbálja kezelni, hogy a háztartás tagjai szá-mának növekedésével nem egyenesen arányosan növekszik a háztartás fogyasztási szükség-lete, tehát nem minden tagja vehető figyelembe azonos fogyasztási súllyal;

______________________________________ 82__________________________________________


• a Gini-koefficiens, amely a jövedelemeloszlások egyenlőtlenségét mutatja 0 és 1 értékek kö-zött, ahol 0 azt jelenti, hogy mindenki jövedelme egyenlő, 1 pedig, hogy minden jövedelmet egy ember birtokol;

• a Sen-index, amely olyan mérőszám, amelyik a szegénység kiterjedtségét és mélységét kombinálja a szegények közti jövedelemegyenlőtlenség mértékével, azaz egyetlen értékben egyesíti az általános szegénység három dimenzióját: a gyakoriságot (amelyet a szegénységi arányszám fejez ki), a szegénység intenzitását (amelyet a szegénységi rés ad meg), és a sze-gények belső egyenlőtlenséget (amelyet a Gini együttható fejez ki); értéke 0 és 1 között le-het, ahol 0 jelenti ha nincsenek szegények, 1 ha mindenki jövedelme zéró.

A TÁRKI szegénységgel összefüggő kutatásainak fontosabb megállapításai a szegénység terén töb-bek között abban foglalhatók össze, hogy

a rendszerváltás után jelentősen megnőtt a szegények aránya az országban, az utóbbi évek-ben azonban ez arány nem nőtt, így stabilizálódni látszik;

•

•

•

a szegénység legfontosabb kockázati tényezői a képzettségi hátrányok, a kistelepüléseken élés, a gyermekek számának növekedése a háztartásban a cigány etnikumhoz tartozás, a munkanélküli lét, továbbá az észak-keleti régióban élés; a jóléti támogatások (családi pótlék, nyugdíj, munkanélküli járadék, illetve segély) szerepe jelentős a szegénység csökkentésében.

Ma is vannak olyan nézetek, hogy a szegények maguk felelősek a szegénységükért, és az ezt vallók rossz szemmel nézik a segélyre szorulókat, akik „nem akarnak dolgozni”. Az ilyen és hasonló néze-tek tarthatatlansága nyilvánvaló lesz, ha megvizsgáljuk kik a szegények. A kockázati tényezőkből is következően az alacsony iskolai végzettség megnöveli a munkanélküliség valószínűségét, a munka-nélküli háztartásfő háztartásában élőknek négyszer nagyobb az esélyük a legalsó jövedelmi ötödbe kerüléshez. A TÁRKI adatai szerint azok továbbá, akik tanyán vagy községben élnek, az átlagosnál kétszer nagyobb eséllyel lesznek szegények, ami azt is jelenti, hogy nemcsak a képzetlenség és a tá-jékozatlanság, hanem a munkakínálatnak a lakóhelytől való térbeli távolsága is jelentősen rontja a munkaerőpiaci esélyeket. Az adatfelvételek szerint ezen túl minden újabb gyermek 1,3-szorosára növeli az alsó jövedelmi ötödbe kerülés valószínűségét, az egyedülálló szülők esetében minden má-sodik háztartástag ebbe a kategóriába tartozik. A nyugdíjas háztartásfővel rendelkező háztartás tag-jának kétszer, roma háztartásfő esetén ötször akkora a legalsó jövedelmi kvintilisbe tartozás való-színűsége. Kutatások szerint a cigány családokban élő eltartott gyermekek fele olyan háztartásban lakik, ahol nincsen egy aktív kereső sem. Természetesen még jobban megnöveli a szegénység esé-lyét, ha a kockázati tényezők kumulálódnak, így pl. a magas munkanélküliséggel jellemezhető köz-ségekben a cigányok több, mint fele kiszorult a munkaerőpiacról. Ezek a tények tehát a szegény-ségnek döntően a társadalmi egyenlőtlenségekből következő létére mutatnak rá, az „önhiba” vagy „érdemtelenség” nyilvánvalóan nem játszhat szerepet gyermekek, betegek vagy kistelepüléseken magukra maradt idősek esetében, de az életkoruk vagy a cégfelszámolás miatt munkanélkülivé vál-tak esetében sem.

______________________________________ 83__________________________________________


42 táblázat: Szegénységi ráták a különböző társadalmi-demográfiai csoportokban, egy főre jutó jövedelem alapján (%)

Szegénységi küszöbök

Megnevezés Átlag 50%-a

Medián 50%-a

Kvintilis ha-tár

KSH létmi-nimum alatt

Nyugdíj-minimum

alatt Település-típus

Budapest 9,1 6,7 14,0 29,3 15,2 Város 14,1 11,3 20,9 49,2 22,5 Község 15,8 12,0 21,6 58,8 25,4 Gyerekszám Egy gyere-kes

4,9 3,7 9,4 28,6 10,2

Két gyerekes 7,9 6,1 12,6 44,8 15,6 Három és több gyere-kes

36,0 26,0 46,7 81,8 49,5

Háztartás-típus Egyszülős háztartás

19,3 14,1 25,9 55,6 28,1

Kétszülős háztartás

12,9 10,1 18,9 48,1 21,2

A felnőttek munkaerő-piaci aktivitása Nincs aktív felnőtt

64,3 54,8 73,8 95,2 75,0

Egy aktív felnőtt

19,4 13,0 30,6 68,0 33,8

Kettő és több aktív felnőtt

2,7 2,3 5,4 31,5 7,5

A felnőttek legmagasabb iskolai végzettsége Csak általá-nos

44,9 33,9 58,5 86,4 66,1

Szakmunkás 15,8 12,6 20,2 66,0 23,7 Érettségi 7,2 5,7 13,6 39,8 14,5 Felsőfokú 3,2 2,2 6,5 19,5 6,5 A háztartás összetétele Nincs roma háztartástag

8,9 6,7 14,1 44,9 16,3

Van roma háztartástag

54,6 43,3 68,0 84,5 71,1

Összesen 13,9 10,7 20,0 49,2 22,3

Forrás: Darvas Ágnes – Tausz Katalin: Gyermekszegénység és társadalmi kirekesztődés

______________________________________ 84__________________________________________


43. táblázat: Háztartások jövedelemszerkezete a háztartások éves összjövedelme alapján, 2000/2001 (%)

Megnevezés Összes háztar-tás

Nem gyermekes háztartás

Gyermekes háztartás

Szegény gyermekes háztartás

Főmunkahelyi jövedelem 50,3 44,0 60,7 25,5 Különmunka jövedelem 3,3 2,0 5,5 3,8 Ritka jövedelem 2,6 2,5 2,6 0,5 Vállalkozói jövedelem 0,2 0,3 0,1 0,0 Tőkejövedelem 2,4 2,9 1,5 0,0 Mezőgazdasági jövedelem 2,8 2,5 3,2 3,2 Társadalombiztosítási jövedelem (családtámogatások nélkül) 30,1 43,0 8,7 20,2 Szociális jövedelem (családtámoga-tások nélkül) 1,5 1,5 1,7 6,5 Családtámogatásból származó jöve-delem, ebből: 5,2 0,3 13,5 39,9

családi pótlék 2,6 0,2 6,7 19,7 anyasági támogatások 1,8 0,0 4,8 13,1

egyéb családtámogatás 0,8 0,1 1,9 7,2 Transzfer jövedelem 1,5 0,9 2,5 0,3 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 N 1946 1365 581 95

Forrás: TÁRKI: Tíz év

A szegények között a legrosszabb helyzetben a hajléktalanok vannak, akik pontos meghatározása nem is olyan könnyű, mert a társadalom e legelesettebb emberekből álló csoportja sem homogén. A ténylegesen gyakorta a szabad ég alatt hálók mellett közéjük sorolhatók a hajléktalanellátó rendszer ellátásait rendszeresen igénybe vevők és a nem lakáscélú építményekben vagy a közterületeken kunyhókban, barlangokban életüket töltők is. A pontos számszerűsítés azért sem lehetséges, mert meglehetősen széles a veszélyeztetetti kör: ez elsősorban a különböző intézetek lakóiból (munkás-szállások, börtönök, gyermekvédelmi intézetek), és az átmenetileg ismerősöknél szívességi alapon lakókból tevődik össze. A ténylegesen hajléktalanok köre ennél azonban szélesebb: nemcsak a csa-ládból kikerültekből (kitaszítottakból) áll – akik nemcsak fiatalok lehetnek – hanem számos olyan peremhelyzetű emberből is, akik a szociális ellátórendszer más intézményeibe helyhiány miatt nem tudnak bekerülni (magukra maradt idősek, fogyatékosok, szenvedélybetegek). Végül a rendszervál-tás óta folyó társadalmi és gazdasági átalakulás is kitermelt hajléktalanokat, még a középosztályok tagjai közül is: nemcsak a leépített vállalatok, cégek munkásai közül juthattak erre a sorsra, hanem csődbe jutott vállalkozók is. A hajléktalanok a társadalmi egyenlőtlenség, szegénység, gazdasági át-alakulási folyamatok legnagyobb vesztesei. Szegénységük hagyományos értelemben is a legmé-lyebb, hiszen még stabil lakáslehetőségük sincs, abszolút és relatív értelemben egyaránt a legkeve-sebb jut számukra, minden szempontból a rétegződés legalján helyezkednek el, és állapotuk tartós, hiszen ha lakcímük sincs, segélyt sem folyósíthatnak számukra és munkát sem tudnak így vállalni, tehát a kitörési lehetőségeket tekintve is rosszabb helyzetben vannak, mint egy „átlagos jövedelmi szegény”.

______________________________________ 85__________________________________________


Európai kitekintés Az Európai Unióban, amelyhez Magyarország csatlakozni szeretne, a szegénység kifejezése mellett egyre inkább előtérbe kerül a társadalmi kirekesztés fogalma, mely a passzív értelmű és újabban in-kább alacsonyjövedelműség szinonimájaként szóhasználatban lévő szegénység fogalmat kiterjeszti. A társadalmi kirekesztés – bár a fogalom pontos meghatározása szerzőnként változik –, egyrészt ér-zékelteti, hogy itt többről is szó van, mint az anyagi javak alacsony szintű birtoklásáról, mert a kire-kesztettek esetében többek között a társadalmi integráció hiányáról, iskoláztatási hátrányokról, ál-lampolgári jogokhoz való kisebb mértékű hozzáférésről is beszélünk. Másrészt a kirekesztés foga-lom aktív jellegű, ami jelzi, hogy olyan folyamatról van szó, ami többé-kevésbé szándékosan, diszkriminálóan, a kirekesztettek akarata ellenére megy végbe. A szegénységet és a társadalmi kire-kesztést automatikusan még a tartós gazdasági növekedés sem szünteti meg, ezek ellen az Európai Unió, illetve az egyes tagállamok is szociális biztonsági rendszerek kiépítésével védekeznek. A közösségi szociálpolitika tartalma tagországonként változik, jelenleg átfogó rendszert nem alkot. Elsősorban munkajogi vonatkozású, a „munka világával” az egyenlő bánásmód biztosításával, a munkanélküliek és a hátrányos helyzetűek segítésével, esélyegyenlőség megteremtésével, munka-védelemmel kapcsolatos. Az Unió szociálpolitikája ma még nem érinti az egyes tagállamok szociá-lis ellátórendszereit, ezek jelenleg nemzeti szinten szabályozódnak. A szociális biztonsági rendszerek működtetése és a rájuk vonatkozó jogi szabályozása döntően az egyes tagállamok hatáskörében van. A szociális biztonsági rendszerek harmonizációja nem valósult meg. A szociális biztonságra vonatkozó normák nem kötelező érvényűek, kivéve a közösségen be-lül szabadon mozgó munkavállalók és családtagjaik szociális biztonságát garantáló és az egyenlő esélyek biztosítását kimondó szabályok alkalmazását. A szociális biztonság terén tehát elválik az Európai Unió és a tagállamok szerepe. A tagországok saját szociális biztonsági rendszereik létreho-zásáért és működtetéséért, valamint szabályozásáért és finanszírozásáért felelnek, a Közösségnek pedig elsősorban a szociális biztonsági rendszerek koordinációja tartozik a hatáskörébe. Ez a koor-dináció a hivatalos értelmezések szerint is kevesebb, mint a harmonizáció. A koordinációt nehezíti a szociális rendszerekkel kapcsolatos fogalmak országonkénti eltérő értelmezése is. Az európai tagállamokban lévő szociális biztonsági rendszerek három pilléren állnak. Léteznek bennük

társadalombiztosítási ellátások, melyek biztosítási elven, kötelezően fizetett járulékok elle-nében, meghatározott idő eltelte után járnak, általában munkavégzéshez és előre meghatáro-zott kockázatokhoz kötődnek és a kockázat bekövetkezését megelőző jövedelem arányában állapítják meg mértékét;

•

•

•

•

•

•

segély típusú ellátások, melyek rászorultsági elven járnak, folyósításuk mérlegelésen alapul, amelyet a megfelelő hatóság folytat, az ellátás mértéke többnyire alacsony; állami költségvetésből finanszírozott, alanyi jogon járó ellátások, melyek valamilyen nem-jövedelmi kritériumhoz kapcsolódnak (pl. demográfiai – gyerekszám).

Noha a szociális védelem területén a közösségi normatív szabályozás csak kis terjedelmű, az Euró-pai Unióban létezik olyan szociális értékrend, amelynek jelentősége nem negligálható, mert ennek talaján meghatározott körülmények bekövetkezése esetén további, a jelenlegi szinten túlmenő sza-bályozás válhat. Ilyen értékek, amelyek a jelenlegi szabályozásban is szerepet játszanak

az egyenlő bánásmód elve, és ebből fakadóan a hátrányos megkülönböztetés (diszkriminá-ció) tilalma; az esélyegyenlőség biztosításának elve, aminek célja a nőknek a férfiakéhoz hasonló érvé-nyesülési lehetőségeinek biztosítása; a társadalmi szolidaritás elve, amelynek alapján biztosítani kell többek között a minimális megélhetési forrásokhoz való hozzáférést.

______________________________________ 86__________________________________________


44. táblázat: Szociális biztonságra fordított kiadások az EU tagállamokban a GDP %-ában,

adók és egyéb levonások nélkül

Év 15 EU tagország 1991 26,4 1992 27,7 1993 28,8 1994 28,5 1995 28,3 1996 28,4 1997 28.0 1998 27,6 1999 27,5 2000 27,3 2001 : 2002 :

Forrás: Eurostat: http://www.europa.eu.int/comm/eurostat/Public/datashop/print-product/DE?catalogue =Eurostat&product=3-t3090pc-DE&mode=download

A magyar szociális ellátórendszer felépítése A magyar szociális rendszerben az ellátásokat három fő szereplő biztosítja: az állam, az önkor-mányzatok és a civil, vagy más néven nonprofit szektor. Az egyes szereplők működési lehetőségeit törvények és hozzájuk kapcsolódó rendeletek határozzák meg. A jogi szabályozás alkotmányi felha-talmazáson alapul, amely szerint a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézke-désekkel gondoskodik, állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz, amely jogot részben a társadalombiztosítás útján, részben pedig szociális intézmények rendszerével valósítja meg. A szo-ciális rendszer kereteit és struktúráját meghatározó fontosabb jogszabályok:

a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991-es, • • • •

• •

a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993-as, a gyermekek védelméről szóló 1997-es, a társadalombiztosítási ellátásokról és nyugellátásról szóló, valamint a magánnyugdíjjal és –pénztárakkal kapcsolatos 1997-es, az esélyegyenlőségről szóló 1998-as, a családok támogatásáról szóló 1998-as törvények.

Jelen fejezetben csak az önkormányzati és a nonprofit szektor szociális szerepvállalásait tekintjük át a szociális törvény alapján. Ez a törvény a hatálybalépése óta eltelt idő alatt számos módosításon ment át, a legfontosabbak ezek közül az alábbi táblázat alapján foglalhatók össze (45. táblázat).

______________________________________ 87__________________________________________


45. táblázat: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény főbb változásai

Évszám Változások rövid leírása

1994 Szigorodtak a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának feltételei, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjaira vonatkozó szabályok

1995 A jóléti és szociális kiadások jelentősen szűkültek, a rászorultság elve még hangsúlyo-sabb szerepet kapott: családi pótlék, gyermekgondozási segély, anyasági támogatás, terhességi gyermekágyi segély

1996 A módosítások leginkább a rászorultsági alapú pénzbeli szociális ellátásokat, a szociá-lis intézményi szolgáltatásokat, valamint az ezeket igénybe vevők állampolgári jogai-nak fokozottabb védelmét érintették: rendszeres szociális segély törvényi szintű szabá-lyozása, lakásfenntartási támogatás rendszerének és a hajléktalanokra vonatkozó ren-delkezések változása, valamint alapellátási változások (pl.: falugondnoki szolgálat tör-vényi megjelenítése)

1997 A nyugdíjrendszer reformja szükségessé tette a szociális ellátások és az új biztosítási rendszerek összehangolását: időskorúak járadékának bevezetése

1999 A személyes gondoskodás területén hozott változtatások: a gondozási központ nevesí-tése, funkciójának meghatározása, a fenntartói jogok és kötelezettségek törvényi szintű szabályozása, a szociális intézményi ellátás igénybevételére vonatkozó szabályok vál-tozása, új ellátási forma a lakóotthon, a szakemberek továbbképzéséhez regisztráció bevezetése, meghatározta az ellátások szakmai tartalmát, a differenciáltabb gondozás feltételeit, alapvető fogalmak definíciója, a módszertani intézményekre vonatkozó alapvető szabályok rögzítése.

2001 A személyes gondoskodás keretébe tartozó alap és szakellátási feladatok módosultak a szociális intézményi hálózat korszerűsítésének folytatása érdekében. Tovább erősödött az igénybevevők jogvédelmének kiépítése, valamint a lakókörnyezetben való szociális ellátás szerepének fontossága. Bevezetésre kerül az ellátott jogi képviselő intézménye, új ellátásként az adósságkezelési szolgáltatás.

2003 A módosítás súlyponti kérdése a pénzbeli és természetbeni ellátások összhangjának megteremtése, ill. a személyes gondoskodást nyújtó ellátások korszerűsítésének foly-tatása volt: pénzbeli szociális ellátórendszerek továbbfejlesztése, a jelzőrendszeres házigondozás nevesítése, az utcai szociális munka speciális alapellátási feladat, lakás-fenntartási és adósságkezelési szolgáltatások változása, a szociális szolgáltatások pon-tosítása, szakmai kontrollja. A Szociálpolitikai Tanács intézményének nevesítése, a fogyatékosok közé az autista személyek is bekerülnek, szakértő kötelező igénybevé-telét írja elő a szociális rászorultság megállapítása érdekében.

Forrás: Hodosán Róza: Tízéves a szociális törvény

A törvény szerint az önkormányzatok biztosítják azokat az ellátásokat, amelyeket számukra jogsza-bályok előírnak, illetve amelyeket a képviselőtestületek határozata alapján költségvetésük terhére felvállalnak. Az önkormányzatok számára elsődlegesen a szociális igazgatásról és a szociális ellátá-sokról szóló törvény határoz meg (keretjelleggel) ellátási kötelezettségeket. Ezek részben pénzben és/vagy természetben nyújtható szociális ellátások, részben pedig szociális szolgáltatások lehetnek (ez utóbbi megnevezés a 2002. I. 1. előtt hatályos személyes gondoskodást nyújtó ellátások helyére lépett). A szociális szolgáltatások két nagy csoportja a törvény szerint részben az ún. alapellátáso-kat, részben pedig a személyes gondoskodás körébe tartozó szakosított ellátásokat jelentik. Mind a pénzbeli és természetbeli, mind pedig a szociális szolgáltatások szociálisan rászorultaknak járnak, amelynek megállapításánál a háztartás egy főre jutó jövedelmének nagysága a meghatározó. A pénzbeli és a természetbeni segélyek járhatnak rendszeres és eseti jelleggel (néhány segélyfajta mindkét módon is adható). A segélyrendszerben kiemelt szerephez jut az időskorúak teljes anyagi ellehetetlenülésének megakadályozása (időskorúak járadéka), a túlzott lakásterhek enyhítése (pl. la-

______________________________________ 88__________________________________________


kásfenntartási támogatás), az egészségi állapot teljes leromlásának megakadályozása (pl. közgyógyellátás), a váratlan sorscsapások krízisének csökkentése (pl. temetési segély). Ugyancsak az önkormányzatok nyújtják a rendszeres és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, ennek szabályozása azonban a gyermekvédelmi törvényben történik. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás neve 2000. I. 1. és 2003. II. 14 között kiegészítő családi pótlék volt. Korábban normatív alapon járt a gyermeknevelési támogatás, ez azonban 1999. január 1-jétől átkerült a családok támo-gatásáról szóló törvénybe. A gyermekvédelemről szóló törvénybe került át 1997. szeptember 1-jétől a gyermekek napközbeni ellátásának szabályozása, amely korábban az alapellátások között szere-pelt. Pénzbeli ellátások

46. táblázat: A szociális ellátások (segélyek) rendszere a szociális törvényben

Segélyfajták a juttatás módja szerint Segélyfajták a támogatás gyakorisága szerint pénzbeli természetbeni

rendszeres időskorúak járadéka rendszeres szociális segély ápolási díj

–

átmeneti lakásfenntartási támogatás átmeneti segély temetési segély

köztemetés közgyógyellátás egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság adósságkezelési szolgáltatás

A hatályos szociális törvény szerint a pénzbeli ellátások közé tartoznak az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás, az ápolási díj, az átmeneti és a temetési segély. Az időskorúak járadékát az 1993-as törvényszöveg még nem ismerte, ez a támogatás 1998. január 1-jétől adható annak a 62. évet illetve nyugdíjkorhatárt betöltött személynek, akinek – egye-dülálló személy esetében – a havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 95 %-át, vele együtt lakó házastárs vagy élettárs esetén 80%-át, egy főre jutó jövedelmeik alapján. Az időskorúak járadékával kapcsolatos statisztikai adatok (47. tábla) azt mutatják, hogy 1998 óta 20,9%-kal csökkent a támogatásban részesítettek havi átlagos száma, a támogatásra felhasznált ösz-szeg viszont 23,3%-kal nőtt, aminek következtében az egy főre jutó összeg is emelkedett, 55,9%-kal.

47. táblázat: Időskorúak járadéka

Év Támogatásban

részesítettek havi átlagos száma

Támogatásra felhasznált összeg

(ezer Ft)

Egy főre jutó havi átlagos összeg (Ft)

1998 8 896 1 243 736 11 651 2002 7 035 1 533 063 18 159

A rendszeres szociális segély intézménye törvényi szinten 1997 I. 1-től lépett hatályba, noha az egyik legrégebbi szociális támogatási forma, csak korábban rendeleti úton szabályozták. A szociális törvény alapján történő szabályozás eredetileg a munkanélküliek számára biztosított ellátásoknak egy kiegészítő, rendszeres önkormányzati juttatást nyújtó eleme is volt. Az a munkanélküli, akinek a foglalkoztatási törvény szerinti ellátásokra való jogosultsága megszűnt, a szociális törvény szerint munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülhetett – 2000. V. 1. előtt. A jövedelempótló

______________________________________ 89__________________________________________


támogatás idejét a törvénymódosítások két évben maximálták, ennek lejárta után folyamodhatott rendszeres szociális segélyért a rászoruló. Rendszeres szociális segélyt eredetileg a 62 évesnél idő-sebb, tehát a nyugdíjkorhatáron felüli személyek is igényelhettek, a későbbi módosítások azonban az ő számukra az időskorúak járadékát vezették be. A jelenleg hatályos normaszöveg szerint rend-szeres szociális segély az önkormányzat azoknak a rászorultaknak állapítja meg, akik 18. évüket be-töltötték, aktív korúak, de munkaképességük csökkent, vagy nem foglalkoztatottak, azaz munkanél-küli járadékban már nem részesülnek és keresőtevékenységet sem folytatnak. A statisztikai adatok szerint (48. táblázat) 1993-ról 2002-re a támogatásban részesítettek átlagos száma több mint négy-szeresére, a támogatásukra felhasznált összeg több mint tizenkétszeresére, az egy főre jutó segély összege közel háromszorosára emelkedett nominálértékben.

48. táblázat: Rendszeres szociális segély

Év Támogatásban

részesítettek átla-gos száma


(ezer Ft)


1993 29 942 1 780 484 4 955 1998 27 713 3 140 608 9 444 2002 125 894 22 131 423 14 650

Lakásfenntartási támogatást az önkormányzat azoknak nyújthat, akiknek a lakásnagysága és a la-kásminősége nem éri el az önkormányzati rendeletben szabályozott minimális mértéket. E támoga-tás lakásonként csak egy jogosultnak állapítható meg. A figyelembe vehető lakásfenntartási kiadá-sok köre kibővült 1993-hoz képest, amennyiben ma már nemcsak a lakbért, albérleti díjat, lakáscélú pénzintézeti kölcsön törlesztő részletét, fűtés, csatorna és szemétszállítási díjat, villany, víz és gáz-fogyasztás költségeit lehet tekintetbe venni, hanem a közös költséget és a lakáskarbantartás költsé-geit is. A törvény szerint a támogatásban részesülőknél az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj minimumának a kétszeresét nem haladhatja meg és a lakáskiadás indokolt költségeinek túl kell lépniük az egy lakásban élők összjövedelmének 35 %-át. A támogatás maximum egy évre ad-ható, de kérelem alapján megújítható. Ebbe a támogatásfajtába részesítettek száma az 1993-as 54 437 főről 1997-re 296 280 főre növekedett, ettől az időponttól azonban csökken, 2002-ben már csak 175 055 fő részesült ebből. A lakásfenntartási támogatásra fordított összeg 1996-tól 3,5 milliárd Ft körül ingadozik, az egy főre jutó átlagos összege azonban 1993 óta egyenletesen emelkedik (49. táblázat).

49. táblázat: Lakásfenntartási támogatás

Év Támogatásban

részesített szemé-lyek száma


(ezer Ft)

Egy főre jutó átlagos összeg (Ft)

1995 234 727 2 331 706 9 934 1998 268 721 3 881 190 14 443 2002 175 055 3 762 148 21 491

Az ápolási díj az önmaga ellátására képtelen, állandóan és tartósan gondozásra szoruló, súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozója számára nyújt hozzájárulást. Az ápolási díjról a települési önkormányzat képviselő testülete dönt, ennek mértéke a hatályos rendelkezés szerint nem lehet alacsonyabb az öregségi nyugdíj legkisebb össze-gének 80%-ánál. A támogatásban részesített személyek száma 1993 óta több mint másfélszeresére, a felhasznált összeg több mint ötszörösére, az egy főre jutó átlagos összeg pedig háromszorosára nőtt 2002-re.

______________________________________ 90__________________________________________


50. táblázat: Ápolási díj

Év

Támogatásban részesített sze-mélyek átlagos

száma


(ezer Ft)

Egy főre jutó átlagos összeg (Ft)

1993 17 684 1 204 489 5 676 1998 24 488 3 284 313 11 177 2002 31 368 6 387 439 16 969

Az átmeneti segély leginkább krízissegély jellegű általános támogatás, odaítélésének feltételeit az önkormányzat rendeletében állapítja meg. A törvény „rugalmas” alkalmazást biztosít, amennyiben lehetővé teszi alkalmankénti vagy havi rendszerességgel való nyújtását is, biztosítható kamatmentes kölcsön formájában is, gyógyszertámogatásként vagy egészségügyi szolgáltatás díjaként is megítél-hető. Az átmeneti segélyben részesítettek száma csökkenő tendenciát mutat, 1995 óta felére csök-kent az ebben részesülők száma, a ráfordított összeg lényegében változatlan, az egy főre jutó segély azonban másfélszeresére nőtt (51. táblázat).

51. táblázat: Átmeneti segély

Év Támogatásban

részesített szemé-lyek száma


(ezer Ft)

Egy főre jutó átlagos összeg

(Ft) 1995 997 525 5 001 026 5 013 1998 745 603 4 406 298 5 910 2002 480 717 5 093 136 7 654

A temetési segély azt a célt szolgálja, hogy csökkentse a családokat terhelő magas temetési költsé-geket. A segély összege akkor érheti el a legolcsóbb temetés teljes összegét, ha annak kifizetése a kérelmezőnek illetve családjának a létfenntartását veszélyezteti, de nem lehet kevesebb, mint a he-lyileg legolcsóbb temetés 10%-a. A temetési segély folyósításának esetszáma 1993-hoz képest csak kicsivel nőtt, a felhasznált összeg viszont – nyilván a temetések költségei növekedésének következ-tében – már jóval nagyobb mértékben. Az egy esetre jutó átlagos támogatás összege viszont ennél kisebb arányban emelkedett, ami azt valószínűsíti, hogy a költségek növekedését az önkormányzat-ok a támogatások számának csökkentésével próbálják meg valamelyest kiegyensúlyozni (52. táblá-zat).

52. táblázat: Temetési segély

Év Támogatott

esetek (temeté-sek) száma


(ezer Ft)

Egy esetre jutó átlagos összeg (Ft)

1993 65 517 304 343 4 645 1998 80 996 831 818 10 270 2002 76 664 1 051 145 13 771

______________________________________ 91__________________________________________


Természetbeni szociális ellátások

Az önkormányzat képviselő testületének döntése alapján a pénzbeli ellátások egy része nyújtható természetbeni formában is. Ebbe a körbe tartozik a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti- és a te-metési segély. 1993-hoz képest a természetbeli ellátások lehetőségei is bővültek, amennyiben a pél-dálózó felsorolásban megnevezett élelmiszer, tankönyv, tüzelősegély, közüzemi díjak, gyermekin-tézmények térítési díjának kifizetése is kibővül a családi szükségletek kielégítését szolgáló, gazdál-kodást segítő támogatással, mint pl. földhasználati lehetőséggel, mezőgazdasági szolgáltatásokkal és juttatásokkal, munkaeszközökkel, szakképzéssel. Kifejezetten természetben nyújtott szociális el-látásként nevesített a törvényben

a köztemetés, ami egy elhunyt személy eltemettetésének teljes közköltségen való átvállalása, • •

•

a közgyógyellátás, ami a szociálisan rászorulók számára kiállított igazolvány alapján nyújt térítésmentes hozzáférést gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, ami kiállított bizonyítvány alapján egész-ségügyi szolgáltatás igénybevételére jogosít.

A szociális törvény 2003. január 1-jétől a természetbeni szociális ellátások közé bevezette az adós-ságkezelési szolgáltatást, ami a lakhatási költségeknek (pl. lakbér, közös költség, közüzemi díjtarto-zás) az ötvenezer Ft feletti elmaradása, önkormányzati rendeletben meghatározott egy főre jutó (alacsony) jövedelem és minimális lakásnagyság illetve lakásminőség esetén nyújtható, ha a rászo-ruló maga is hajlandó közreműködni (pl. adósságkezelési tanácsadáson való részvétellel) adósságá-nak törlesztésében. A statisztikai adatok a természetbeni szociális ellátások kibővülését mutatják. A közgyógyellátási igazolványt 1993-ban 273 555 fő kapta meg, 2002-ben már 506 803 fő. A köztemetések tekinteté-ben még nagyobb az emelkedés: az esetek száma több mint másfélszeresére, a felhasznált összeg több mint ötszörösére, az egy esetre jutó átlagos támogatás több mint háromszorosára növekedett (53. táblázat).

53. táblázat: Köztemetések

Év Támogatott ese-tek száma


(ezer Ft)

Egy esetre jutó átlagos összeg

(Ft) 1993 3 738 54 919 14 690 1998 5 270 209 931 39 835 2002 5 873 289 855 49 354

A szociális szolgáltatások rendszere A szociális szolgáltatások rendszere a személyes gondoskodáson alapuló ellátásokat öleli föl. Míg a pénzben és természetben nyújtható támogatások elsősorban a munkaképes lakosság segítését szol-gálják, addig a szociális szolgáltatások rendszerét a jogalkotó úgy alakítja, hogy az többnyire a testi-lelki állapotuk miatt a munkaerőpiacra csak nehezen, vagy belépni egyáltalán nem tudó, vagy onnan már kikerült, valamint anyagi helyzetüknél fogva is tartósan nehéz helyzetben lévő emberek (idő-sek, fogyatékosok, hajléktalanok, pszichiátriai- és szenvedélybetegek) lehetséges ápolási, gondozási szükségleteit fedje le. A szociális szolgáltatások rendszere bonyolultabb, mint a pénzbeli és termé-szetbeli ellátások rendszere, amennyiben megkülönböztethetők

a törvény rendszere szerint az alap- és a szakosított ellátások, ahol utóbbiak külön szervezeti keretek létrehozását sem nélkülözhetik,

•

• az ellátás típusa szerint

______________________________________ 92__________________________________________


− alap és a nappali ellátások azok számára, akik otthonukban is támogathatók, − átmeneti és tartós elhelyezést nyújtó ellátások azoknak, akik számára intézeti elhelyezés

szükséges, az ellátás szervezeti formája szerint önálló és komplex (integrált) szervezeti formák. •

54. táblázat: A szociális szolgáltatások rendszerének áttekintése

Az ellátás intézményi formája

komplex Az ellátás típusa

önálló törvényben nevesített

szervezettípus

szervezési, intézményi megoldás

étkeztetés házi segítségnyújtás családsegítés Alap

speciális alapellátási feladatok

falu- és tanyagondnoki szolgálat

idősek klubja fogyatékosok, pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali in-tézménye Nappali

hajléktalanok nappali melege-dője

-

idősek és fogyatékosok gondo-zóháza pszichiátriai- és szenvedélybe-tegek átmeneti otthona átmeneti

hajléktalanok átmeneti szállása és éjjeli menedékhelye ápolást, gondozást nyújtó ott-honok rehabilitációs intézmények

Bentlakásos

tartós

lakóotthonok

gondozási központ, szociális szolgálta-tó központ

részlegek kialakítása, vegyes profil, integrált intéz-mény

55. táblázat: Önálló szakosított ellátási formák a szociális törvényben

Szakosított ellátási formák megnevezései

az átmeneti a tartós bentlakásos A megcélzott ellátotti

csoportok a nappali ellátásban elhelyezés intézményrendszerében

Idősek klubja gondozóháza otthona otthona rehabilitációs intézménye Fogyatékosok nappali

intézménye gondozóháza lakóotthona otthona rehabilitációs intézménye Pszichiátriai

betegek nappali intézménye átmeneti otthona

lakóotthona otthona rehabilitációs intézménye Szenvedélybetegek nappali

intézménye átmeneti otthona lakóotthona otthona Hajléktalanok nappali

melegedője átmeneti szállása, éjjeli menedékhelye rehabilitációs intézménye

______________________________________ 93__________________________________________


Mind az alap, mind pedig a szakosított ellátásokra sajátos (komplex, illetve integrált) intézménytí-pusok is kialakíthatók, és az önkormányzatok az intézmények fenntartását más fenntartóra, pl. egy-házi vagy társadalmi (civil, illetve nonprofit) szervezetre is átruházhatják megfelelő feltételek fenn-állása esetén. Az ellátások és az intézménytípusok megszervezése nem független az ország településszerkezetétől. A szociális törvény a szociális szolgáltatások megszervezésénél településtípus és településnagyság szerint is tartalmaz kötelező jellegű előírásokat. Ennek értelmében minden önkormányzatnak gon-doskodnia kell az alapellátásokról és a szakosított ellátásokhoz való hozzájutásról. Ezen túlmenően az olyan településeken, ahol

• kétezernél több lakos él, ott idősek nappali ellátását, • tízezernél több lakos esetén ezen kívül biztosítani kell az utcai szociális munkát, hajléktala-

nok nappali melegedőjét és éjjeli menedékhelyét, valamint idősek átmeneti elhelyezését, • húszezernél több lakos számára ezeken túl nappali ellátást nyújtó intézményi formákat, • harmincezer fölötti lakosságszám esetén mindezeken túlmenően átmeneti elhelyezési for-

mákat kötelesek az önkormányzatok biztosítani.

Magyarország településszerkezete olyan, hogy 2002-ben a közel 3200 település háromnegyede 2000 fő alatti lakosságszámmal rendelkezik, ezeken él a lakosság 16,7 %-a, és az összlakosság egy-ötöde tartozik a 60 éves vagy idősebb korosztályba, amelyik a szociális ellátásoknak leginkább ala-nya lehet.

56. táblázat: A települések, a népesség, és a 60 évesnél idősebb népesség száma Magyarországon

1993 2002

Települések Népesség60 éves és

idősebb né-pesség

Települések Népesség 60 éves és

idősebb né-pesség

Megnevezés

száma Budapest 1 2 008 546 432 319 1 1 739 569 407 502

20000 és több 60 3 187 059 532 484 62 3 146 502 605 04919999 és kevesebb

lakosú város 133 1 378 525 241 298 189 1 740 147 335 726

Városok összesen 193 4 565 584 773 782 251 4 886 649 940 77510000 és több 13 173 745 29 951 7 83 605 14 0745000-9999 75 474 668 89 152 59 380 169 72 2273000-4999 176 654 262 126 414 179 673 577 132 9362000-2999 287 702 615 143 470 290 707 147 14 2461000-1999 648 928 396 193 828 646 926 397 194 904500-999 714 521 955 121 550 690 501 929 115 513499 és kevesebb

lakosú község

1007 280 408 73 988 1012 275 814 69 299Községek összesen 2920 3 736 049 778 353 2883 3 548 635 743 199

Mindösszesen 3114 10 310 179 1 984 454 3135 10 174 853 2 091 476 A szociális törvény a megyei és a fővárosi önkormányzatok számára ezen túlmenően is tartalmaz előírásokat, amennyiben ezek

gondoskodnak azoknak a szakosított ellátásoknak a megszervezéséről, amelyek biztosítására a szociális törvény alapján az önkormányzat nem köteles,

•

• •

összehangolják a szakosított ellátásokat, biztosítják módszertani feladatok ellátását.

______________________________________ 94__________________________________________


Alapellátások A szociális törvény szerint a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások első csoportját az alapellátások jelentik, amelyhez az 1993-as hatálybalépéskor az étkeztetés, a házi segítségnyújtás és a családsegítés tartozott. A legutóbbi törvénymódosítások ezt „speciális alapellátási feladatok” elnevezéssel kiegészítették a közösségi pszichiátriai ellátásról és támogató szolgálatokkal kapcsola-tos rendelkezésekkel. Az alapellátások azt a célt szolgálják, hogy a szociálisan rászorulók közül azoknak, akik számára nem szükséges a bentlakásos intézmények igénybevétele, saját otthonukban illetve lakókörnyezetükben nyújtsanak szociális támogatást. Ilyenek lehetnek azok az idősek, fogya-tékosok, pszichiátriai- és szenvedélybetegek, akik nem igénylik az állandó intézményi elhelyezést, vagy betegségük, fogyatékosságuk, állapotuk tartós bentlakásos ellátást nem indokol. Az alapellátás körében a települési önkormányzatnak a hajléktalanok ellátásának a megszervezéséről is gondos-kodnia kell. Az étkeztetés azoknak a szociálisan rászorulóknak illetve eltartottjaiknak nyújt legalább egyszer naponta meleg ételt, akik erről önmaguk koruk és/vagy egészségi állapotuk miatt tartósan vagy át-menetileg gondoskodni nem tudnak. A házi segítségnyújtás a mindennapi életvitelt és az egészségi állapot megőrzését a rászoruló otthonában biztosító szolgáltatás, amely az étkeztetéssel együttesen is nyújtható. Az étkeztetést a hajléktalanok számára is biztosítani kell.

57. táblázat: Étkeztetésben és házi segítségnyújtásban részesülők főbb adatai

Térítési díj Költség Év Étkeztetésben és házi segítségnyújtásban ré-

szesültek száma összege (ezer Ft)

1993 123 296 955 447 3 897 860 1998 113 442 2 460 010 8 444 608 2002 118 370 4 337 375 12 708 243

Míg 2002-re az étkeztetésben és a házi segítségnyújtásban részesülők száma 4%-kal csökkent 1993-hoz képest, a térítési díjak négy és félszeresére, a költségek pedig több mint háromszorosára emel-kedtek. Összegszerűen az egy főre jutó térítési díjak éves átlagban 1993-ban 7749 Ft-ot jelentettek, 2002-ben már 36643 Ft-ot. Míg az egy főre jutó működési költségek 1993-ban négyszeresen múlták felül a térítési díjakat, 2002-ben ez a különbség már csak háromszoros. Ez azt jelenti, hogy a térítési díjak jobban fedezik a működési költségeket, de ennek az az ára, hogy ezekben az alapellátásokban kevesebben fizetnek többet (57. táblázat). Az alapellátások közé sorolt családsegítés eltér a többi szociális szolgáltatástól, amennyiben a meg-célzott ellátotti körébe nem kifejezetten a koruk vagy egészségi állapotuk miatt nehéz helyzetű la-kossági csoportok tartoznak, hanem elsősorban olyan családok, amelyek szociális és mentálhigiénés problémákkal küzdenek, és/vagy krízishelyzetbe kerültek. A családsegítés térítésmentes, és elsősor-ban tájékoztatásra, tanácsadásra, ügyviteli segítségnyújtásra, konfliktus megoldásában való közre-működésre terjed ki. Olyan személyek számára, akik a pénzbeli és természetbeli szociális segélye-zés (pl. munkanélküliek, lakhatási problémákkal küszködők), valamint egészségi állapotuk alapján a szociális szolgáltatások alanyai is lehetnek (pl. fogyatékosok, pszichiátriai- és szenvedélybete-gek), speciális segítő szolgáltatások is szervezhetők, ha a települési önkormányzat a családsegítő szolgáltatást önálló intézmény működtetésével biztosítja. Ilyen speciális szolgáltatás lehet pl. az if-júsági tanácsadás.

______________________________________ 95__________________________________________


58. táblázat: A családsegítő szolgáltatást igénybevevők hozott problémáinak esetszáma problématípusonként

Probléma típusa 2000 2002

Életviteli 33 613 38 305 Családi – kapcsolati 29 464 33 665 Lelki – mentális 23 587 27 125 Gyermeknevelési 17 379 21 351 Anyagi 93 242 110 143 Foglalkoztatással kapcsolatos 39 658 50 968 Egészségkárosodás következménye 17 205 26 465 Ügyintézéshez segítségkérés 81262 99 879 Információ kérés 56 747 64 759 Egyéb 30 968 46 719 Összesen 423 125 519 379

Ebből: Több probléma együttes előfordulása 123 772 140 888 Krízishelyzet 19 862 18 965

A speciális alapellátási feladatokat a közösségi pszichiátriai ellátás és a támogató szolgálatok jelen-tik, amelyek önálló kialakítása is lehetséges, de a törvény szerint ezekről elsősorban a gondozási központ, mint integrált, többféle ellátást is biztosító szervezeti forma, vagy a családsegítő szolgálat gondoskodik, ha ilyenek az adott településen léteznek. Az alapellátások körében sajátos intézménytípus a falu- és – 2003. január 1-től – a tanyagondnoki szolgálat. 1997-től eredetileg az ötszáz, később hatszáz lakosnál kisebb településeken az alapellátási feladatok falugondnoki, hetven és négyszáz közti lakosságszámú külterületi vagy egyéb belterületi lakott helyen, ha más jogszabály lehetővé teszi, tanyagondnoki szolgáltatás keretében is biztosítha-tók. Ezek a szolgálatok kifejezetten a kistelepülések ellátását kívánják biztosítani az alapellátás kö-rében.

59. táblázat: Falugondnoki szolgáltatás adatai

Év

Falugondnokként fog-lalkoztatottak létszáma (teljes munkaidősre át-

számítva)

Működési költség (ezer Ft)

Egy főre jutó mű-ködési költség

(ezer Ft)

1998 318 427 266 1 344 2002 627 1 412 580 2 254

Nappali ellátás Az alapellátáshoz hasonlóan a nappali ellátás is azoknak a rászorulóknak az ellátását biztosítja, akik saját otthonukban élnek, de míg az étkeztetésre és a házi segítségnyújtásra a gondozott saját háztar-tásában kerülhet sor, addig a nappali ellátást már olyan intézmények biztosítják, amelyeket a rászo-ruló felkereshet, és így kapja meg a megfelelő ellátást. A nappali ellátás intézményrendszerébe tar-toznak a hatályos szociális törvény szerint

az idősek klubja, amely a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes idősek,

•

• a fogyatékosok nappali intézménye, amely a harmadik évüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes fogyatékosok,

______________________________________ 96__________________________________________


pszichiátriai betegek nappali intézménye, amely a korábban gyógykezelt illetve megfelelő bentlakásos intézményben gondozott betegek,

•

•

•

a szenvedélybetegek nappali intézménye, amely a szenvedélybetegséggel küzdők napközbe-ni ellátására, gondozására, foglalkoztatására, és a megfelelő korosztályba tartozó fogyatéko-sok esetében nevelésére is szolgál, továbbá a nappali melegedők, amelyek alapvetően hajléktalan személyek nappali tartózkodását kí-vánják biztosítani.

A szociális törvény csak a nappali melegedők esetében köt ki térítésmentességet, amiből követke-zően a többi ellátásért térítési díj fizetése – nyilván a rászorulók helyzetének figyelembevételével – előírható, ez azonban, mint a statisztikai adatok is mutatják a ráfordításoknak csak egy részét képes fedezni.

60. táblázat: Idősek klubja, fogyatékosok és szenvedélybetegek intézményeinek főbb adatai

Térítési díj Költség Év

Nappali ellátás-ban részesültek

száma összege (ezer Ft) 1993 40 022 439 454 3 462 223 1998 41 805 1 121 142 6 880 082 2002 43 621 1 675 491 9 985 070

A nappali ellátásban részesültek száma összességében alig változott, mindössze 9%-kal emelkedett, a térítési díj és a költség viszont már jóval inkább: előbbi közel négyszeresére, utóbbi kevés híján háromszorosára. Az egy főre jutó térítési díj 1993-ban 10 980 Ft volt éves szinten, 2002-ben 38 410 Ft. Az egy főre jutó működési költségek 1993-ban nyolcszor, 2002-ben már csak hatszor voltak na-gyobbak, mint az egy főre jutó térítési díjak (60 táblázat). A statisztikai adatok szerint a nappali ellátáson belül a legnagyobb arányban az idősek klubja talál-ható. Az intézményeinek száma 2002-ben 1287 volt, ami 7%-os csökkenést jelent 1993-hoz képest, amikor még adataink szerint 1385 volt. Ehhez képest azonban kevésbé változott a működő férőhe-lyeknek a száma, ami az 1993-as 39 824-ről 2002-re 40210-re emelkedett. Az ellátottak száma az idősek klubjaiban 1993-ban 38 987 volt, 2002-ben 40 486, ami 3,8%-os gyarapodást jelent. A nappali ellátás másik legnagyobb intézményrendszere a fogyatékosoké, de ezek száma jóval ke-vesebb: 1993-ban 44 volt, ami 2002-re 95-re bővült, tehát több, mint kétszeresére emelkedett. Férő-helyeik tekintetében kissé nagyobb arányú növekedést tapasztalhatunk, mint az intézményszám ese-tében. A fogyatékosok intézményeiben a férőhelyek száma összességében jóval kisebb, mint az idő-sek klubjainál: 1993-ban 1117 volt, ez nőtt 2002-ben 2538-ra. Hasonló a helyzet a fogyatékosok in-tézményeiben ellátottak számára nézve is, ami úgyszintén ennek megfelelően gyarapodott, 1035-ről 2299-re.

______________________________________ 97__________________________________________


61. táblázat: Népkonyhák és nappali melegedők adatai

Intézmények

Év száma kapacitása napi átlagfor-galma (fő)

működési költsége (ezer Ft)

Népkonyhák 1993 27 2 555 2 262 57 740 1998 46 5 015 4 483 169 834 2002 40 4 375 3 974 218 798

Nappali melegedők 1993 14 552 484 2 393 1998 60 2 816 3 152 169 845 2002 68 3 612 3 854 529 903

A nappali ellátás keretébe tartozik a hajléktalanok ellátása is, amivel kapcsolatban a népkonyhákról és a nappali melegedőkről vannak statisztikai adatok. A népkonyhák száma 1993-ról 2002-re más-félszeresére nőtt, kapacitásuk és a napi átlagforgalmuk pedig ennél is nagyobb mértékben emelke-dett. A nappali melegedők tekintetében az emelkedés jóval nagyobb arányú: számuk közel ötszörö-sére, kapacitásuk hat és félszeresére, napi átlagforgalmuk nyolcszorosára nőtt. A növekedés a mű-ködési költségek megugrásában is megmutatkozik, különösen a nappali melegedők tekintetében: a népkonyhák működési költsége nem éri el a négyszeres növekedést, de a nappali melegedőké az 1993-as 2,4 millióról 2002-re közel 530 millió Ft-ra emelkedett (61. táblázat). A nappali melegedő hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget, szolgáltatásainak igénybevételéért térítési díjat nem kell fizetni. A nappali ellátást nyújtó intézmények nyitvatartási rendje napi 8 óra, 5 napon át. Bentlakásos ellátási formák A bentlakásos elhelyezés célja, hogy az életkoruk, egészségi állapotuk és szociális helyzetük követ-keztében rászorultakat, akik otthonukban nem gondozhatók, megfelelő személyes gondoskodást biztosító intézményben lássák el. A bentlakásos elhelyezést nyújtó ellátási formáknak két nagy cso-portja az átmeneti elhelyezést nyújtó és a tartós bentlakásos intézményrendszer. A törvényben a tar-tós bentlakásos elhelyezésen van a hangsúly, ehhez képest az átmeneti elhelyezés szabályozása in-kább csak kiegészítő jellegű.

62. táblázat: Bentlakásos intézmények adatai

Telephelyek Engedélyezett férő-helyek Ellátottak Év száma

Tartós bentlakásos intézmények 1993 551 51 447 50 094 1998 761 62 151 60 213 2002 942 68 499 66 236 Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények 1993 258 6 332 6 057 1998 333 9 758 9 134 2002 329 9 621 9 305

______________________________________ 98__________________________________________


A tartós bentlakásos intézményrendszeren belül több intézménytípus különböztethető meg, amelyek ugyanazon ellátotti csoportok számára létesülhetnek, mint a szakosított ellátások más eseteiben (63. táblázat). A törvény a szociális rászorultságot a tartós bentlakásos intézmények igénybevételének lehetősége tekintetében úgy határozza meg, hogy az akkor állapítható meg, ha az igénylőnek

havi jövedelme nem nagyobb, mint az öregségi nyugdíj legkisebb összegének háromszorosa, • • önellátásra, önálló életvezetésre való képessége hiányzik, illetve folyamatosan (és igazolha-

tóan) egészségi ellátást igényel, és családja – ha van – folyamatos ellátást nem tud számára biztosítani; továbbá a településen a lakókörnyezetében való ellátás sem megoldható.

Idősek otthonába való elhelyezésnél a két feltétel konjunktív, azaz együttesen fenn kell állniuk az igénybevétel lehetőségéhez.

63. táblázat: Tartós bentlakásos intézményekben ellátottak száma az intézmény típusa szerint (XII. 31-én)

Év Ápolást, gondozást nyújtó intézmények

Rehabilitációs in-tézmények

Ápolás, gondozás, rehabilitáció és la-kóotthoni ellátás

1993 43 674 6 420 – 1998 53 351 6 862 – 2002 59 763 1 889 4 584

A tartós bentlakásos intézmények első csoportjába az ápolást, gondozást nyújtó intézmények tartoz-nak, ahová azok az ellátandó csoportba tartozók kerülhetnek, akik az említett feltételeknek megfe-lelnek és gondozásuk más módon nem oldható meg. A hajléktalanok otthonában olyan személyek ellátását kell biztosítani, akiknek az ellátása átmeneti szállásokon, illetve rehabilitációs intézmé-nyekben nem biztosítható, mivel koruk, egészségügyi állapotuk miatt is tartós ápolást, gondozást igényelnek. Esetükben az ellátási forma igénybevételének feltétele, hogy a hajléktalan személy ko-rábban átmeneti szállón élt. Az intézményekbe való bekerülés történhet

az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselőjének kérelmére, • •

•

beutalással: a lakóhely szerint illetékes település önkormányzat képviselő testületének, vagy más hatóság (bíróság, gyámhivatal) határozata alapján; valamint intézményvezetői intézkedésre.

Az igénylő kérelme nemcsak végleges, hanem ideiglenes elhelyezésre is irányulhat, a beutalás tör-ténhet határozott vagy határozatlan időre. A rehabilitációs intézmények ezzel szemben a bentlakók önálló életvezetésének kialakítását, hely-reállítását célozzák, akik számára ilyen célú terápiás foglalkoztatást kell szervezni. Az ilyen típusú intézményben az elhelyezés nem haladhatja meg az öt évet, ami egy alkalommal legfeljebb három évre meghosszabbítható. Az elhelyezési idő után az intézmény még maximum két évig gondosko-dik az ellátott utógondozásáról, ami külső gondozó, vagy külső intézményi férőhely útján is történ-het. A rehabilitációs intézménybe való bekerülés feltétele a rehabilitációs alkalmassági vizsgálat el-végzése, amelynek eredményeképp egyéves ideiglenes elhelyezésre is lehetőség van. Ennek az ellá-tási formának alapvető célkitűzése hajléktalanok esetében is a visszavezetés, munkaképesség erősí-tése, helyreállítása, az önálló életre való felkészítés. A tartós bentlakásos intézmények harmadik típusát a lakóotthonok jelentik, amelyek elsősorban az elhelyezés módjában különböznek a másik két intézményfajtától. A lakóotthon ugyanis 8 – 12 sze-mélyt fogad be, ami csak jogszabályban meghatározott esetben lehet legfeljebb 14 fő. A létszámkorlátozás oka, hogy ezekben az intézményekben elsősorban kis létszámú, otthonosabb, személyre orientáltabb gondozás kialakítása a cél. Az intézmény jogszabályi nevesítése először 1998-ban történt meg, bevezetése lépés volt a többszintű intézményrendszer kialakítása felé. A ______________________________________ 99__________________________________________


tént meg, bevezetése lépés volt a többszintű intézményrendszer kialakítása felé. A lakóotthon az életkornak, egészségi állapotnak és az önállóság mértékének megfelelő ellátást biztosít az elhelye-zett fogyatékosnak, pszichiátriai- vagy szenvedélybetegnek, időseknek és hajléktalanok számára la-kóotthoni ellátás jelenleg nincs. A lakóotthoni ellátás a fogyatékosok esetében ápoló-gondozó és re-habilitációs célú, pszichiátriai- és szenvedélybetegek esetén csak rehabilitációs jellegű lehet.

64. táblázat: Tartós bentlakásos intézményekben gondozottak száma ellátotti csoportok szerint

Időskorúak Fogyatékosok Pszichiátriai betegek

Szenvedély-betegek Hajléktalanok Év

otthona

Egyéb otthonok

1999 35 901 15 118 7 809 1 154 568 337 2002 40 272 15 740 7 960 1 490 383 391

A tartós bentlakásos intézményekkel szemben az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények legfel-jebb egy évi időtartamra biztosítanak teljes körű ellátást, a hajléktalanok átmeneti szállása és éjjeli menedékhelye kivételével. Ezekben a hajléktalan személyek éjszakai pihenésére vagy időszakos tartózkodására szolgáló intézményekben ki kell alakítani hálószobát, fürdőt, étkezőt, társalgót, be-tegszobát, nemenként 10 fő részére zuhanyzót és illemhelyiséget. Szobánként maximum 12 fő he-lyezhető el az átmeneti szállón, az éjjeli menedékhelyen 20 fő. (Mindkét típusú intézmény esetében a lakószobákban az előírtnál több fekhelyet helyeztek el. Néhány éjjeli menedékhelyen 40 ágyas szobák is vannak.) Jogszabály értelmében az intézmény biztosítja a személyes tárgyak biztonságos elhelyezését, a takarót, tisztasági eszközöket, a mentális és szociális gondozást. A nyitvatartási ren-det tekintve az átmeneti szállók 16, az éjjeli menedékhelyek 14 órát tartanak nyitva. Ez utóbbi át-meneti szállástípus esetében térítési díj fizetését sem lehet kérni, ami pedig a szakosított ellátások esetében általában igényelhető az intézmény részéről, kivéve

ha az ellátást igénybevevő jövedelemmel nem rendelkezik, • • bentlakásos intézményben él, jövedelemmel nem rendelkezik, készpénz vagy ingatlanva-

gyona, és tartásra köteles, illetve gondozásra képes hozzátartozója sincs.

65. táblázat: Bentlakásos intézmények térítési díj és működési költség adatai

Év Térítési díjat fizetők száma

(XII. 31.)

Térítési díj bevételének össze-

ge (ezer Ft)

Működési költség (ezer Ft)

1993 49 236 3 010 896 14 799 622 1998 65 161 10 615 777 39 784 480 2002 71 149 21 468 015 83 847 467

A szociális törvény szerint a szakosított ellátások nemcsak önálló, hanem integrált formában is megszervezhetők, ami több ellátástípus egy intézményen belüli biztosítását jelenti, akár az alap-, a nappali- és a bentlakásos intézményi formák egymásra épülésével. Az intézkedés célja, hogy kisebb településeken illetve térségekben, ahol az elkülönült, önálló intézmények megszervezése túl költsé-ges lenne, egy intézményen belül legyenek biztosíthatók az ellátások és az ezekhez szükséges szakmai munkakörök. A törvényben megnevezett integrált szervezeti típusok a gondozási központ és a szociális szolgálta-tó központ. Az elsősorban a nappali ellátás keretében megjelenő sajátos intézménytípus a gondozási központ, amelyet 1999-es törvénymódosítás tett lehetővé. A gondozási központ a nappali ellátás biztosítása mellett az alapellátás köréből az étkeztetést és a házi segítségnyújtást, valamint a speciá-lis alapellátási feladatokat is ellátja, valamint – ha az önkormányzat rendeletei más feladatokat nem írnak elő számára – nyújthat tanácsadást és működtethet legfeljebb ötven férőhelyes bentlakásos in-

______________________________________ 100 _________________________________________


tézményt is. A szociális szolgáltató központ ezen túlmenően magába foglalja a családsegítő szolgá-lat tevékenységét is és mindkettő részt vállalhat a nappali ellátásban is. Integrációt jelentő szervezési megoldásokat a szociális törvény a bentlakásos intézményi ellátási formák megszervezésének körében említ, ilyen több intézménytípus szolgáltatásainak kialakítása történhet részlegek segítségével, vegyes profil kialakításával, vagy több intézménytípus különálló szervezeti formákban való megszervezésével. Az integrációs formák jelentősége, hogy e jogszabá-lyi háttér kialakításával a Jogalkotó széleskörű lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a telepü-lésen illetve az illetékességükbe tartozó területen szükséges ellátási formák legmegfelelőbb megte-remtésére. Civil szektor A szociális törvény biztosítja, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokban a civil, illetve nonprofit szféra is részt vehessen, amennyiben képes az ellátottak számára a megfelelő felté-telek biztosítására. A civil szféra szerepvállalásainak néhány főbb vonása az alábbi táblázat alapján vázolható a tartós bentlakásos és az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények tekintetében (66. táb-lázat), noha az egyesületi, alapítványi részvétel és a közhasznú társaságok szerepe nemcsak a bent-lakásos intézményi, hanem az alap és a nappali ellátásban, valamint a szociális segélyezésben is megtalálható. A közhasznú társaságok a nonprofit szervezetek legkisebb számú képviselői, a táblá-zatban az egyéb szervezetek közé olvadnak.

66. táblázat: Bentlakásos intézmények fenntartóik szerint

1999 2002

Telephelyek Engedélyezett férőhelyek Ellátottak Telephelyek Engedélyezett

férőhelyek Ellátottak Fenntartó

száma Települési önkormányzat 499 22 710 22 232 507 21 943 21 504

Megyei, fővárosi önkormányzat

287 34 522 33 596 301 35 375 34 838

Egyház, egyházi intéz-mény

125 5 968 5 458 143 6 855 6 255

Egyesület 25 863 869 56 2 437 2 342 Alapítvány 90 3 353 2 938 135 4 854 4 344 Egyéni vagy társas vállalkozás

20 747 685 26 1 074 1 018

Egyéb intézmény 73 5 025 4 509 81 5 582 5 240

Összesen 1 119 73 188 70 287 1 249 78 120 75 541 A táblázat adatai alapján elvégzett számítások azt mutatják, hogy a bentlakásos intézményekben va-ló civil részvételt egyszerre jellemzi a dinamikus növekedés és az összességében alacsony szerep-vállalás. Legtöbb intézményt 2002-ben is az önkormányzatok (települési, megyei, fővárosi) tartják fenn, az összesnek majdnem kétharmadát. Még nagyobb a szerepük az engedélyezett férőhelyek és az ellátottak körében: az önkormányzatok rendelkeznek a férőhelyek mintegy háromnegyedével és ugyanilyen arányban gondoskodnak az ellátottakról is. Az egyesületek és alapítványok együttesen is csak az otthonok 15,3 %-át tartják fent, az engedélyezett férőhelyek 9,3 %-át, ahol a bentlakásos in-

______________________________________ 101 _________________________________________


tézményekben ellátottak 8,9 %-át gondozzák. Az egyesületek és az alapítványok összevont szerep-vállalása sorrendben azonban mindjárt az önkormányzatok után következik, mert az egyházak illet-ve egyházi szervezetek a telephelyeknek csak 11,4, a férőhelyeknek 8,8 %-át tartják fenn, és az ellá-tottak 8,3 %-át gondozzák. Az adatokból az is kitűnik, hogy a vállalkozói szféra feladatvállalása a legkisebb: a bentlakásos intézményeknek csak 2,1, a férőhelyek 1,4 és a gondozottak 1,3 %-át tart-ják fenn, illetve látják el. Az adatokból ugyanakkor az is kiszámítható, hogy a civilek bentlakásos intézményekkel kapcsola-tos szerepvállalása a legdinamikusabb fejlődést mutatja: 2002-ben 66%-kal több intézményt és 73%-kal több férőhelyet tartottak fenn, és 76%-kal bővült a gondozottjaik száma 1999-hez képest. A két legelterjedtebb civil szervezeti formáció közül az egyesületek sokkal dinamikusabbnak mu-tatkoznak az alapítványoknál, bár részvételük mértéke jóval elmarad az alapítványok mögött. Ezzel szemben a bentlakásos intézményekkel kapcsolatos önkormányzati szerepvállalás 1999 óta gyakor-latilag stagnál, ezen belül a települési önkormányzatok kismértékű csökkenést, a megyei és fővárosi képviselő testületek minimális növekedést mutatnak. Ugyancsak gyarapodást mutat az elmúlt évek-ben az egyházi és a vállalkozói szerepvállalás is, ezek azonban elmaradnak az alapítványok és az egyesületek mögött. Hasonlóan alakul a civilek helyzete az alap és a nappali ellátás területén is. 2002-ben a házi segít-ségnyújtásban részesülők 97,1%-át, az étkeztetésben 98,8%-át látta el önkormányzat, míg az idősek klubjaiban és a fogyatékosok nappali intézményeiben gondozottak 95,4%-át illetve 70,1 %-át. Egyedül a szenvedélybetegek nappali intézményének keretében ellátottak 46,6%-os aránya nagyobb az egyesületek és alapítványok fenntartásában lévő intézményeknél, mint az önkormányzati működ-tetésűeknél, ahol a rászorultaknak csak 36,8%-át gondozzák. Ez a kép természetesen szorosan összefügg a szolgáltatások normatív állami támogatásának szintjé-vel, illetve az alapellátásoknál visszavezethető az önkormányzatokkal történő megegyezés nehézsé-geire.

11.2 A családok támogatásának rendszere Tágabb értelemben a családok támogatása a magyar társadalomban egy több pilléren álló rendszer, amelynek elemeit az alkotmány szellemének megfelelő jogszabályok alkotják és nem szűkíthető le pusztán a kifejezetten családtámogatási ellátásokra. Elsődleges pillérét azonban valóban az 1998-as, kimondottan a családtámogatásokról rendelkező törvény alapján alanyi jogon folyósított ellátások jelentik, amelyek közé a családi pótlék, a gyermekgondozási- és az anyasági támogatások tartoznak. Másodsorban ehhez kapcsolódnak az egészségbiztosításról szóló törvényben meghatározott biztosí-tási elvű ellátások, mint a terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj. Harmadikként ezeken kívül több jogszabály alapján is járhat többnyire segély jellegű támogatás, mint pl. a rend-szeres gyermekvédelmi támogatás, a gyermekvédelmi törvény alapján. A negyedik fontos támoga-tási forma az adóteher enyhítésén keresztül valósul meg: gyermekek után járó adókedvezmény. A családtámogatás rendszer mindegyik területének valamennyi ellátása kimondottan pénzbeli, kivéve az ingyenes étkeztetés vagy tankönyv biztosítását, és meghatározott idő vagy feltétel bekövetkezé-séig rendszeresen jár, kivéve az anyasági támogatást, amely csak egyszeri alkalommal fizethető.

______________________________________ 102 _________________________________________


Családtámogatási ellátások A kifejezetten a családok támogatására szolgáló ellátásokat 1998-ban szabályozták újra és foglalták össze egy új törvényben. Mivel a 90-es évek folyamán zajló kutatások (pl. Ferge Zsuzsa és az ELTE Szociálpolitikai Tanszéke, Szalai Júlia és a MTA Szociológiai Intézete, Tóth István György és a TÁRKI munkái) folyamatosan és egybehangzóan jelezték a gyermekszegénység növekedését, a gyermekes családok hátrányosabb helyzetét a rendszerváltás óta, a jogalkotás célja nem is lehetett más, minthogy – elismervén a gyermekvállalással járó többletterheket – növelje a gyermekes csalá-dok társadalmi esélyegyenlőségét, javítsa a gyermekvállalás feltételeit és ezáltal népesedéspolitikai célkitűzéseket is megkísérelvén megvalósítani. A törvény ezt annak az alapelvnek alapján teszi, amely kimondja, hogy a család a társadalom alapvető egysége, és az állam egyik legfontosabb fel-adata a család sokoldalú segítése, a családi élet biztonságának és a gyermekvállalás feltételeinek javítása. A gyermekvállalás és a gyermeknevelés feltételeinek javítását a hatályos törvény az alábbi főbb megoldásokkal kívánja javítani.

Talán legfontosabb eleme a törvénynek, hogy a családtámogatási törvény alapján járó ellátá-sokat állampolgári jogon nyújtja, ezek nagysága a jogszabályban meghatározott, nem függ hatósági (önkormányzati) mérlegeléstől és a jogosult jövedelmi helyzetétől; ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az előírás szerinti összeget ki kell fizetni.

•

•

•

•

A jogosultsághoz a törvény kiterjesztő értelmezéssel közelít: − tágan értelmezi a családot, amennyiben az intézményekben élőket is figyelembe veszi, és

nemcsak a vér szerinti szülőket tekinti jogosultnak, hanem a gyermeke(ke)t ténylegesen szülőként közös háztartásban nevelő személyeket is;

− nem igyekszik szűken értelmezni a jogosultság esedékességét, így pl. a gyermek halála esetén a gyermekgondozási támogatásban részesülő személy juttatását a halál napját kö-vető hónap 1. napjától számított 3. hónap múlva kell megszüntetni, és a jogosult halála esetén az esedékes és fel nem vett támogatás azt a személyt illeti meg, aki az elhalálozás után az ellátásra jogosító gyermek neveléséről saját háztartásában gondoskodik;

− tágan értelmezi a háztartás fogalmát is, amennyiben saját háztartásban nevelt gyermek-nek kell tekinteni azt a személyt is, aki csak átmeneti jelleggel tartózkodik a háztartáson kívül kül- és belföldi tanulmányok végzése vagy gyógykezelés céljából, akit 30 napot meg nem haladóan szociális intézményben helyeztek el, és aki a szülők kérelmére átme-neti gondozásban részesül, vagy szülőjével együtt családok átmeneti otthonában tartóz-kodik.

Mindennek nem mond ellen, hogy a törvény kerülni igyekszik a jogcímek és a jogosultak hal-mozódását, és nem folyósíthatók az ellátások a jogosult három hónapot meghaladó külföldi tar-tózkodása esetében sem. A gyermekgondozási támogatások viszont nem járnak, ha a jogosult előzetes letartóztatásban van illetve börtönbüntetését tölti, ez a családok támogatásáról szóló törvény végrehajtási rendelete szerint azonban nem vonatkozik a szülőnek folyósított családi pótlékra.

A juttatások tekintetében a törvény differenciál a támogatás nagyságával

− a gyermekek száma szerint, amihez az ikrek figyelembevétele is hozzátartozik,

− a neveltek állapota tekintetében, amennyiben a tartósan beteg és súlyosan fogyatékos gyermekek illetve nagykorúak nehezebb helyzetét a törvény ellensúlyozni igyekszik,

− a család teljessége szempontjából, aminek alapján a gyermeke(ke)t egyedül nevelők hát-rányosabb körülményeit a jogalkotás korrigálni törekedett.

Végül adminisztratív egyszerűsítés, hogy a törvény megszünteti a támogatások újraigénylé-sének rendszerét, így az ellátás az igény benyújtásának időpontjától jár, ha ebben az idő-pontban a jogosultság feltételei fennállnak és az ellátások a jogosultság teljes időszaka alatt folyósítandók. Késedelmes benyújtás esetén két hónapra visszamenőleg lehet az ellátás ösz-

______________________________________ 103 _________________________________________


szegét kifizetni, az ellátás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás ille-ték- és költségmentes.

A családok támogatásáról szóló törvény alapján négyféle támogatást igényelhetnek a gyermeket ne-velő családok. Ezek közül a családok számára legjelentősebb a családi pótlék, amely a gyermek ne-velési és iskoláztatási költségeihez való havi rendszerességű hozzájárulás. A családi pótlék a csalá-dok támogatásának régóta ismert intézménye, mely 1990 előtt biztosítási elven, járulékfizetés alap-ján járt. 1990 és 1996 áprilisa között alanyi jogon, ettől fogva – az ún. Bokros csomag stabilizációs intézkedéseinek hatására – rászorultsági elven, csak meghatározott jövedelemszint alattiak igényel-hették, majd a családtámogatási törvény 1999-es hatálybalépésével ismét állampolgári jogon folyó-sították. Az 1999-es újraszabályozás a családi pótlék intézményét nevelési ellátások néven kettévá-lasztotta a családi pótlékra és az iskoláztatási támogatásra. A családi pótlék a gyermek tankötele-zettségének megkezdéséig illette meg a jogosultat, onnantól – a tankötelezettség igazolása mellett – az ellátást iskolalátogatáshoz kötötték (a tartósan beteg és súlyosan fogyatékos gyermeket nevelők, valamint a nem családban nevelkedő gyermekek után jogosultak kivételével). Az iskoláztatási tá-mogatás viszont a tankötelezettség után is járt, egészen a középfokú oktatás befejezéséig. Az intéz-kedés bevallott célja az volt, hogy ösztönözze a szülőket a tankötelezettség teljesítésére és legalább a középfokú oktatás befejezésére. A jelenleg hatályos törvény ezzel szemben a nevelési ellátásokat ebben a formában megszüntette, és visszaállította az egységes családi pótlék intézményét, amely az után a rendszeres jövedelemmel nem rendelkező személy után is jár, aki felsőoktatási intézményben első akkreditált felsőfokú iskolai rendszerű szakképzésben részesül, vagy első egyetemi, főiskolai szintű alapképzésben részt vevő hallgató. A családi pótlék összege 2002. szeptember 1. óta az egy-gyermekes család esetében 4600 Ft, legmagasabb (12600 Ft) a tartósan beteg illetve súlyosan fo-gyatékos személy esetén, míg a leggyakoribb kétgyermekes család esetén gyermekenként 5600 Ft. A juttatás összege három gyermekig emelkedik, ez a három vagy több gyermekes család esetén gyermekenként 7100 Ft-ot jelent. Egyedülálló esetében a gyermekek után folyósított pénzösszegek magasabbak és a törvény kiterjesztőleg értelmezi az egyedülállóság fogalmát is, melynek értelmé-ben egyedülállónak kell tekinteni többek között azt a szülőt vagy gyámot is, akinek férje, élettársa sorkatonai vagy polgári szolgálatot teljesít, vagy pl. akinek nincs jövedelme, nyugdíjas vagy szociá-lis illetve egészségügyi állapotához köthető támogatásokban részesül. A családtámogatási törvény gyermekgondozási támogatások néven foglalja össze a gyermekgondo-zási segély (GYES) és a gyermeknevelési támogatás (GYET) néven szereplő ellátásokat. Konkurá-lásuk esetén irányadó elv, hogy csak egyik folyósítható és csak az egyik szülőnek, havi összegük azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, ennek kétszerese lehet ikergyermekek után járó GYES esetén. Mindkettőnél a jogosultság ideje rövidebb, mint a családi pótlék esetében, folyósításuk ideje alatt a jogosult szülő keresőtevékenysége a törvény szerint korlátozódik. A GYES alapesetben a gyermek 3. életévének a betöltéséig jár, ez azonban ikergyermekek esetében a tankö-telessé válás évének végéig, tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek esetében annak 10. évének eléréséig juttatható. Méltányossági jogkörben eljárva az illetékes miniszter is megállapíthat-ja illetőleg meghosszabbíthatja, különösen a család megélhetésének illetve a gyermek betegségének vagy súlyos fogyatékosságának esetében; ez utóbbi esetben a gyermek 14. évének betöltéséig folyó-sítható. A GYET bevezetésére 1993-ban került sor, eredetileg feltétele volt a korábbi munkaviszony és meghatározott jövedelem felett nem járt. A hatályos törvény szerint annak a szülőnek, nevelőszülő-nek, gyámnak fizethető, aki saját háztartásában három vagy több kiskorút nevel, és a támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltésétől 8. évének eléréséig jár. Míg az eddig ismertetett családi pótlék, GYES, GYET a meghatározott időpont eléréséig illetve fel-tétel bekövetkezéséig rendszeresen fizetendő támogatások, addig a családtámogatási törvényben megjelenő negyedik ellátási forma, az anyasági támogatás egyszeri juttatás, melyre a szülést köve-

______________________________________ 104 _________________________________________


tően alapesetben az a nő jogosult, aki terhessége alatt legalább négy alkalommal részt vett a terhesgondozáson. Ha az anyasági támogatásra jogosult nő a támogatás felvételét megelőzően meg-hal, akkor ezt elsősorban az anyával egy háztartásban élt apának, vagy annak kell kifizetni, aki a gyermek gondozását ellátja. Az anyasági támogatás gyermekenkénti összege jelenleg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 2,25 szeresével azonos, ikergyermekek esetében háromszorosával. Az anyasági támogatás nem jár abban az esetben, ha a szülők a gyermek születését megelőzően nyi-latkozatban hozzájárultak annak örökbeadásához, vagy gyámhatósági határozat alapján a megszüle-tett gyermek gyermekvédelmi gondoskodásba kerül, és a nyilatkozatot nem vonják vissza, illetve a határozatot nem hatálytalanítják.

67. táblázat: Családtámogatásokra fordított kiadások

Családi pótlék

Gyermek-gondozási segély

(GYES)

Gyermek-nevelési

támogatás (GYET)

Anyasági támogatás Év

millió Ft 1990 64 281 3 754 - 726 1995 100 188 11 264 5 362,4 2 030 2002 153 863 40 705 12 178,9 2 637

68. táblázat: Főbb családtámogatásokat igénybe vevők száma

Családi pótlékot igénybe vevő

Gyermek-gondozási segélyt

(GYES-t)

Gyermek- nevelési

támogatást (GYET-et)

családok Gyermekek igénybe vevők

Év

havi átlagos száma (ezer fő) 1990 1 514,1 2 498,3 94,7 - 1995 1 429,5 2 354,0 117,9 57,8 2002 1 277,9 2 045,6 171,8 50,3

A statisztikai adatokból az állapítható meg, hogy 1990-hez képest legjobban a GYES-re fordított ki-adások nőttek, több mint tízszeresére, és egyedül ezt a támogatási formát igénybe vevők száma nőtt, közel kétszeresére a rendszerváltás óta. Biztosítási alapon járó ellátások A biztosítási elv alapján járó ellátások közé a hatályos törvény szerint a terhességi gyermekágyi se-gély és a gyermekgondozási díj (GYED) tartoznak. A kötelező egészségbiztosításról szóló törvény az 1998-as hatálybalépésekor csak a terhességi-gyermekágyi segélyt ismerte, a gyermekgondozási díj az átmenetinek bizonyult megszüntetése következtében csak 2000. január 1-jétől volt újra folyó-sítható. A biztosítási elvből következően ezek az ellátások csak a biztosítottak számára járnak, ami azt jelenti, hogy

az ellátás annak jár, aki a jogosultság bekövetkezésekor két éven belül legalább 180 napon át biztosított volt,

•

• a juttatott összeg megállapításánál jövedelemként azt az összeget kell figyelembe venni, amely után a biztosított egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett volt.

______________________________________ 105 _________________________________________


Az ellátások folyósítása egy olyan megoldást követ, mint a gyermekgondozási támogatások eseté-ben, amelyet az egy jogosult, egy jogcím elvének nevezhetnénk. Ennek értelmében több jogosultság vagy több jogosult esetén csak egy jogcímen és csak egy személynek járhat az ellátás, azaz aki ugyanazon biztosítási jogviszony alapján egyidejűleg terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermek-gondozási díjra, avagy gyermekgondozási segélyre, illetve gyermeknevelési támogatásra is jogosult, választása szerint csak az egyik ellátást veheti igénybe. Emellett a közös háztartásában élő gyermek után egyidejűleg csak az egyik szülő lehet jogosult terhességi-gyermekágyi segélyre illetőleg gyer-mekgondozási díjra. A terhességi-gyermekágyi segély és a GYED lényegében egy táppénzszerű ellátás, előbbi a szülési szabadság időtartamára és a biztosítási feltételek megléte esetén annak a nőnek is jár, aki a csecse-mőt örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette. A gyermekgondozási díj a terhességi-gyermekágyi segély lejártát követően folyósítható a gyermek 2. életévének betöltéséig. Mindkettő összegének megállapításánál a napi átlagkereset 70%-a irányadó, és egyik sem jár abban az esetben, ha a jogo-sult teljes keresetét megkapja, vagy bármilyen jogviszonyban díjazás ellenében munkát végez, ki-véve a szerzői jogi védelem alatt álló alkotásért járó pénzbeli ellenszolgáltatást. Mindkét ellátás ösz-szege maximált, egyik sem lépheti túl a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresét (GYED esetében 2003-tól a költségvetési törvény határozza meg a pontos összeget).

69. táblázat: Terhességi-gyermekágyi segély és GYED

Év Terhességi-gyermekágyi se-gély

Gyermekgondozási díj (GYED)

Kiadások (millió Ft) 1990 4 062 9 669 1995 8 904 20 384 2002 15 777 37 807

Igénybe vevők havi átlagos száma 1990 47 062 154 977 1995 37 591 128 540 2002 25 436 70 167

A 69. táblázat adatai alapján megállapítható, hogy 1990 óta a biztosítási alapon járó családtámoga-tásokra fordított kiadások egyenletesen nőttek, míg az igénybevevők száma csökkent. A terhességi-gyermekágyi segély és a GYED kiadásai 1990-hez képest közel négyszeresére növekedtek, míg az igénybevevők havi átlagos száma előbbinél majdnem felére, utóbbinál majdnem 55%-kal csökkent. A családok támogatásának egyéb formái Az állampolgári jogon járó és a biztosítási elven kívüli családtámogatásokhoz részben a gyermek-védelmi törvényben szabályozott segélyezési formák tartoznak (rendszeres és rendkívüli gyermek-védelmi támogatás). A gyermekvédelmi törvény alapján járó ellátásokkal külön fejezet foglalkozik.

______________________________________ 106 _________________________________________


A gyermekek után járó adókedvezmény Az adórendszerben 2000-ben jelent meg újra a gyermekek után járó adókedvezmény, mely ma vo-lumenét tekintve a második legfontosabb családtámogatási eszköz a családi pótlék után.

11.3 A gyermekvédelmi rendszer Az új gyermekvédelmi törvényt, az 1997. évi XXXI. törvényt a gyermekek védelméről és a gyám-ügyi igazgatásról, 1997 április 22-én fogadta el a magyar parlament. A gyermekek védelmére vo-natkozó szabályozás alapja az Alkotmány, amely megteremti a gyermekek, a fiatalok és a családok védelmének általános kereteit. Az Alkotmány által meghatározott tág kereteket szűkíti le a Gyer-mek Jogairól szóló New Yorkban 1989. november 20-án elfogadott Egyezmény. Az Egyezményt Magyarországon az 1991. évi LXIV. törvény hirdette ki, az abban megfogalmazott gyermeki jogok a jelenlegi gyermekvédelmi szabályozás alapját képezik. Az Egyezmény a gyermekek életkorából adódó társadalmi helyzetének szemszögéből fogalmazza meg a gyermekek speciális polgári, gazda-sági, kulturális, szociális és politikai jogait, a gyermekek speciális védelmét a családban és a társa-dalomban (külön szabályozza az örökbefogadott gyermekek, a fogyatékos, és a kisebbséghez tarto-zók speciális igényeit), a rendkívüli helyzetekben alkalmazandó szabályokat (fegyveres konfliktus, menekült státusz), valamint a kijelöli a gyermekek jogainak védelmét felügyelő nemzetközi szerve-zeteket. A hatályos szabályozás A szabályozás a gyermek érdekeit és jogainak érvényesítését helyezi előtérbe, ennek megfelelően elsődleges a gyermek családban történő nevelkedésének biztosítása. A jogszabályban meghatározott ellátások igénybevétele általában önkéntes, csak meghatározott esetekben kötelezhető a gyermek szülője vagy más törvényes képviselője az ellátások igénybevételére. A gyermekek védelme során - nemhez, nemzethez, nemzetiséghez, etnikai csoporthoz való tartozás, lelkiismereti, vallási vagy po-litikai meggyőződés, származás, vagyoni helyzet, cselekvőképesség hiánya vagy korlátozottsága miatt, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásba kerülés alapján - tilos bármilyen hátrányos meg-különböztetés. A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetett-ségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodás-ból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység. A gyermekek védelmét pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint e törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják. A gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat. Pénzbeli ellátások: a) a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, b) a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, c) a gyermektartásdíj megelőlegezése, d) az otthonteremtési támogatás. A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások: a) a gyermekjóléti szolgáltatás, b) a gyermekek napközbeni ellátása, c) a gyermekek átmeneti gondozása. A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekvédelmi szakellátások:

______________________________________ 107 _________________________________________


a) az otthont nyújtó ellátás, b) az utógondozói ellátás, c) a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás. A gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedések: a) a védelembe vétel, b) a családbafogadás, c) az ideiglenes hatályú elhelyezés, d) az átmeneti nevelésbe vétel, e) a tartós nevelésbe vétel, f) a nevelési felügyelet elrendelése, g) az utógondozás elrendelése, h) az utógondozói ellátás elrendelése. Pénzbeli ellátások A gyermekvédelmi törvény, illetve a települési önkormányzat rendeletében lehetőséget biztosít a jogosult gyermekek számára rendszeres gyermekvédelmi támogatás és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás folyósítására. A települési önkormányzat rendelet útján további pénzbeli ellátásokat fo-lyósíthat. A törvényben nevesített pénzbeli támogatások: Rendszeres gyermekvédelmi támogatás (2001. január 1-től 2003. II. 14-ig kiegészítő családi pótlék) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatások Gyermektartásdíj megelőlegezése Otthonteremtési támogatás Rendszeres gyermekvédelmi támogatás A kiegészítő támogatások lényege, hogy megakadályozzák a gyermekek családból történő kiemelé-sét a család anyagi helyzetére hivatkozva. A kiegészítő támogatások célja a gyermekek étkeztetési, lakhatási és tanulási lehetőségeinek biztosítása. A települési önkormányzat képviselő-testülete a gyermeket rendszeres támogatásban részesíti, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregsé-gi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (a továbbiakban: az öregségi nyugdíj legkisebb összege) és a családban történő nevelkedés nem áll a gyermek érdekével ellentétben. A rendszeres támogatás havi összege - gyermekenként - 2003. évben 4600 forint. A 2003. évet követően a rendszeres támo-gatás összege megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22 százalékával. A pénzbeli ellátások megállapítását nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más család-védelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek vé-delmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezheti.

70. táblázat: Rendszeres gyermekvédelmi támogatás (kiegészítő családi pótlék)

Év

Támogatásban részesítettek átlagos

száma

Támogatásra fel-használt összeg

(ezer Ft)


1998 742 734 24 751 133 2 777 2002 757 942 39 452 792 4 338

______________________________________ 108 _________________________________________


Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Ha a gyermeket gondozó család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, akkor a települési ön-kormányzat képviselő-testületének módja van a gyermeket a rendeletében meghatározott mértékű rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíteni. A törvény szerint azokat a gyermekeket, il-letve családokat kell ilyen módon alkalmankénti támogatásba részesíteni, akiknek az ellátásáról más módon nem lehet gondoskodni, illetve az alkalmanként jelentkező többletkiadások miatt anyagi se-gítségre szorulnak. A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás kialakításával a törvényhozó tovább erősítette a gyermek-védelmi rendszer alapelemét, a gyermek családban tartásának elvét, hiszen támogathatóvá vált:

• a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya gyermeke megtartásának érdekében, • a nevelésbe vett gyermekek családjukkal való kapcsolattartása, • a gyermek családba való visszakerülésének elősegítése, • a betegség illetve iskoláztatás miatti többletkiadásokkal küzdő család.

71. táblázat: Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Év Támogatásban részesítettek száma


(ezer Ft)


1998 389 639 2 245 140 5 763 2002 395 446 2 807 635 7 100

Gyermektartásdíj megelőlegezése Ha a jogerős bírósági határozatban megjelölt gyermektartásdíj behajtása átmenetileg lehetetlen és a gyermek számára a gondozó szülő vagy törvényes képviselő nem képes megfelelő tartást nyújtani, lehetőség van a gyermektartás megelőlegezésére, feltéve, hogy a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét. 2002-ben 4736 esetben indult eljárás a gyermektartásdíj megelőlegezésére, ez 7105 gyermeket érin-tett összesen. Az esetek 48%-ban (2291 eset, 3585 érintett gyermek) találták indokoltnak a kifizetés megindítását. A megelőlegezések 6%-ban (114 eset, 157 gyermek) 1 évre, 5%-ban (109 eset, 158 gyermek) 2 évre, 74%-ban (1698 eset, 2671 gyermek) 3 évre előre kapták meg a tartásdíjat, 14%-ban (313 eset, 505 gyermek) ismételt igénylés történt. Megelőlegezésre 419 759 000 Ft-ot fizettek ki. Megszűntették a megelőlegezéseket 1566 esetben, ez 2207 gyermeket érintett. A folyósításokat felfüggesztették 486 esetben (679 gyermek). Otthonteremtési támogatás A gyermekvédelmi törvény értelmében az átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőtt számára lehetőség van otthonteremtési támogatást nyújtani, a célból, hogy megoldódjon lakáshoz jutása illetve tartós lakhatása. A szabályozás értelmében otthonteremtési támogatásra jogosult az a fiatal felnőtt, akinek a) legalább hároméves időtartamú folyamatos - gondozási helyén töltött - nevelésbe vétele a nagy-korúvá válásával szűnt meg, és b) készpénzének, biztosításra vagy más célból lekötött betétjének, vagy ingatlan vagyonának értéke a nagykorúvá válásakor nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatvanszorosát. A támogatás felhasználható részben vagy egészben telek, lakhatásra alkalmas helyiség vásárlására, építésére, felújítására, bérlői jogviszony vásárlására, illetve bérleti díj kifizetésére, államilag támo-gatott lakásprogramban való részvételre, valamint otthonteremtést elősegítő hitelintézeti kölcsön egyösszegű törlesztésére. Indokolt esetben az otthonteremtési támogatás felhasználható a tartósan beteg vagy fogyatékos fiatal felnőtt megfelelő ellátását biztosító, a szociális törvény hatálya alá tar-

______________________________________ 109 _________________________________________


tozó bentlakásos szociális intézménybe fizetendő egyszeri hozzájárulásra is. Az otthonteremtési tá-mogatás megállapításával egyidejűleg a területi gyermekvédelmi szakszolgálat utógondozója segíti a fiatalt az otthonteremtési támogatás céljának megvalósulásában az összeggel való elszámolásig, de legfeljebb egy évig segítséget nyújt. Az otthonteremtési támogatás mértékét a folyamatos nevelésben eltöltött évek és a jogosult kész-pénz és ingatlan vagyonának együttes értéke alapján úgy kell megállapítani, hogy a vagyonnal nem rendelkező jogosult esetén érje el, a vagyonnal rendelkező jogosult esetén pedig a vagyonnal együtt érje el a) a négy évnél rövidebb időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének negyvenszeresét, b) a négy évet meghaladó időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének ötvenszeresét, c) az öt évet meghaladó időtartamú nevelésbe vételnél az otthonteremtési támogatás megállapítása idején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatvanszorosát. 2002-ben otthonteremtési támogatást 582-en kérelmeztek, ebből 52-at utasítottak el, így 530 fiatal felnőtt jutott támogatáshoz, közülük 253-an 20 év alattiak. A támogatásként kifizetett összeg össze-sen 320 393 000 Ft. Az otthonteremtési támogatással kapcsolatosan több szakmai probléma merült fel. Ezek közül az egyik legfontosabb az otthonteremtési összegre vonatkozik, hiszen a gondozásból kikerülő fiatalok nem rendelkeznek semmilyen lakhatási lehetőséggel, a törvény által előírt összeg azonban nem ele-gendő egy megfelelő minőségű lakhatás fedezésére. A másik azonban az egész gyermekvédelmi rendszert érintő kritika: a kikerülő fiatalok nem rendelkeznek megfelelő a tudással az életvitel, gaz-dálkodás és az emberi kapcsolatok terén, így a kapott pénzt nem a célnak megfelelően használják fel. Az otthonteremtési támogatás tényleges eredménye éppen ezért a megelőző nevelés – gondozás illetve majd az azt követő utógondozás függvénye.

72. táblázat: Otthonteremtési támogatás

Év Támogatásban részesített fiatal felnőttek száma

Támogatásra kifizetett összeg (ezer Ft)

2000 353 211 626 2002 491 320 393

Természetben nyújtott ellátások A települési önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján mód van arra, hogy a rendszeres és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás természetbeni ellátás formájában jusson el a gyerme-kekhez. Ilyen támogatások az általános iskolás gyermekek tankönyv- és tanszerellátásának támoga-tása, a gyermekintézmények étkezési térítésének díjkedvezménye, tandíj, egészségügyi szolgáltatá-sért fizetendő térítési díj, illetve egyéb ellátás kifizetésének átvállalása. A természetbeni forma mel-letti érvként általában a célzottságot emlegetik, vagyis így ahhoz ér el a segély, aki ténylegesen jo-gosult rá. Ellenérvként fel szokás hozni, hogy sok település olyankor is ezt a megoldást választja, amikor indokolt lenne a pénzbeli segítség is. A másik érv a kliensek kiskorúsítására vonatkozik, va-gyis az állam nem tekinti „felnőttnek” a családot, hiszen nem bízza rá a pénz felhasználását. A gaz-dálkodás és a pénzbeosztás elsajátítása a család működése szempontjából – és a következő generá-ciók tekintetében is – alapvető, ezért ezt inkább családgondozással kell támogatni, nem pedig ki-venni a család kezéből.

______________________________________ 110 _________________________________________


Alapellátások A gyermekjóléti alapellátások célja A gyermekjóléti alapellátás célja a gyermek és családja számára a lakóhelyükön olyan ellátások biz-tosítása, amelyek megakadályozzák a veszélyeztetettség kialakulását, segítik a kialakult veszélyez-tetettség megszüntetését, támogatják a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jó-létének, a családban történő nevelésének elősegítését. Az ellátások igénybevétele önkéntes. Az ellá-tások megszűntetése a megjelölt időtartam lejáratával illetve a jogosultsági feltételek megszűnésé-vel következik be. Gyermekjóléti szolgáltatás A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgálta-tás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyezte-tettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A szolgáltatás magába foglalja:

• a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítését,

• a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezését,

• a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya segítését, valamint a családok átmeneti ott-honában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezését,

• szabadidős programok szervezését • hivatalos ügyek intézésének segítését.

A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében egy-részt olyan észlelő és jelzőrendszer működtetése, amely magába foglalja a gyermek nevelésében il-letve gondozásában résztvevő intézményeket esetleg hatóságokat, másrészt a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében:

• a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával (a továbbiakban: családgondozás) a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása,

• a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében,

• az egészségügyi és a szociális ellátás - különösen a családsegítő szolgáltatás -, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése,

• javaslat készítése a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására.

A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében

• a családgondozás biztosítása - az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve - a család gyermeknevelési körülmé-nyeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállítá-sához,

• utógondozó szociális munka biztosítása - az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyer-mekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve - a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez.

Gyermekjóléti szolgálat A gyermekjóléti szolgálat - összehangolva a gyermekeket ellátó egészségügyi és nevelési-oktatási intézményekkel, illetve szolgálatokkal - szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez. A

______________________________________ 111 _________________________________________


gyermekjóléti szolgálat tevékenysége körében a gyermekvédelmi szolgáltatások körénél megfogal-mazottakon beletartozik:

• a településen élő gyermekek szociális helyzetének, veszélyeztetettségének folyamatos köve-tése,

• a veszélyeztetett illetve védelembe vett gyermekek gondozásának, nevelésének követése és az ezzel kapcsolatos ügyintézés,

• a helyettes szülői hálózat kiépítése és működtetése, • a nevelési-oktatási intézmény gyermekvédelmi feladatának segítése, • felkérésre környezettanulmányt készítése, • a települési önkormányzatnál új ellátások bevezetésének kezdeményezése, • a területi gyermekvédelmi szakszolgálat felkérésének megfelelően vizsgálja és feltárja az

örökbe fogadni szándékozók körülményeit, • biztosítja a gyermekjogi képviselő munkavégzéséhez szükséges helyiségeket, • részvétel a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában.

A gyermekjóléti szolgáltatoknak kiemelkedő szerepük van a prevenció területén a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetésében illetve koordinálásában. Maga a gyermekvédelmi észlelő- és jelző-rendszer magába foglalja mindazokat az intézményeket, amelyekkel a gyermekek kapcsolatba ke-rülhetnek akár közvetlenül akár közvetve, a szüleik révén. Ennek megfelelően idetartoznak az egés-zségügyi szolgáltatók (különösen: védőnői szolgálat, háziorvos illetve házi gyermekorvos), személyes gondoskodást nyújtó szolgálatok (különösen: családsegítő központok), közoktatási in-tézmények, igazságszolgáltatási intézmények, rendőrség, menekülteket befogadó állomások, társa-dalmi szerveztek, egyházak, alapítványok. A gyermekjóléti szolgálatokat a gyermekvédelmi törvény vezette be 1997-ben. 1999-ben 1601 gyermekjóléti szolgálat működött az országban, összesen 2847 településen biztosítva az ellátást. 2000-re ez a szám 2%-kal csökkent, ebben az évben 2794 település rendelkezett szolgálattal. Az or-szág lefedettsége 2002-ben csaknem teljes (96%-os), ugyanakkor a gyermekjóléti szolgálatok közel egynegyede „egyszemélyes”, vagyis az önkormányzat 1 fő személyzeti állomány (családgondozó) alkalmazásával biztosítja a szolgáltatást. Ez a körülmény a szakmaiság ellen hat, és a szolgáltatást biztosító szakembert is fokozottan kiszolgáltatottá teszi. A gyermekjóléti szolgálatok 2002-ben 3672 embert foglalkoztattak országosan szakmai munkakö-rökben, kétharmadukat teljes munkaidőben. Az itt dolgozók 79%-a felsőfokú, 21%-a középfokú végzettséggel rendelkezik; a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül szakirányú képzettsége je-lenleg 43%-uknak van. A gyermekjóléti szolgálatoknál 2002-ben 116469 gondozási esetet tartottak számon, ez 60549 csa-ládot érintett. Ebből az alapellátásban történő gondozás 94495 eset (49831 család), a védelembe vé-tel 16984 eset (8742 család), az utógondozás 2990 eset (1976 család). 2000-hez viszonyítva azt mu-tatják az adatok, hogy a gondozási esetek száma 18,2%-kal nőtt, a gondozási munkán belül a véde-lembe vétel 26%-kal több esetben történt, az alapellátásban történő gondozás száma 16,4%-kal nö-vekedett, míg az utógondozás csökkent 32,7%-kal. Típusukat tekintve, a kezelt problémák az utóbbi években stabilnak tűnő arányokat mutatnak. A szol-gálatok által kezelt problémák leggyakoribb típusa az anyagi (27–29%), a gyermeknevelési (15–17%) és a szülők vagy a család életvitele miatti (12–15%) probléma. Magas, 10% körüli a családi konfliktu-sok valamint a magatartás- és teljesítményzavar miatti problémakezelések aránya is. A települési önkormányzatok pénzügyileg nem érdekeltek az alapszolgáltatáson túli speciális szol-gáltatások fejlesztésében vagy az ilyen szolgáltatások civil szervezeteken keresztüli megvalósításá-nak támogatásában. Márpedig a gyermekjóléti szolgálatok több, mint 90 %-a önkormányzati fenn-

______________________________________ 112 _________________________________________


tartású. Az iskolarendszerben működő, ún. gyermekvédelmi felelősök jelenleg nem integráns részei a gyermekjóléti szolgáltatásnak. Hiányzik az oktatási intézményekben folytatott, elsősorban iskolai szociális munka, így nem működhet hatékonyan a jelzőrendszer sem. Mindez viszont eleve megha-tározhatja a veszélyeztetett, hátrányos helyzetű gyermekek iskolai, majd pedig társadalmi státuszát.

73. táblázat: Gyermekjóléti szolgáltató tevékenység a kezelt probléma típusa szerint

Kezelt problémák száma 2000 2002 Probléma típusa

évben Anyagi 102 370 131 326 Gyermeknevelési 60 775 84 160 Beilleszkedési nehézség 16 603 26 678 Magatartászavar 32 764 50 904 Családi konfliktus 40 895 55 342 Életviteli probléma 51 093 71 470 Szülői elhanyagolás 21 954 30 409 Családon belüli bántalmazás 4 857 7 202 Fogyatékosság, retardáció 8 972 10 637 Szenvedélybetegségek 15 258 21 350 Összesen 355 541 489 478

Gyermekek napközbeni ellátása A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyerme-kek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A gyermekek napközbeni ellátása a gyermekek életkorának megfelelően megszervezhető:

bölcsődében, • • • • • •

hetes bölcsődében, családi napköziben, házi gyermekfelügyelet keretében, nyári napközis otthonban vagy napközis táborban, óvodában, iskolai napköziben.

A gyermekek napközbeni ellátásának minősül az iskolai napközis ellátásban nem részesülő, különö-sen a csellengő vagy egyéb okból veszélyeztetett tíz év feletti gyermekek számára nyújtott nappali felügyelet, foglalkoztatás – sport- és egyéb klubfoglalkozás, illetve játszótér, játéktár, játszóház ke-retében – és az étkeztetés biztosítása is, feltéve, ha a működtető rendelkezik az ehhez szükséges – a külön jogszabályban meghatározott – személyi és tárgyi feltételekkel. Bölcsőde A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondo-zását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fej-lettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében. A bölcsőde végezheti a fogyatékos gyermekek korai habilitációs és rehabilitációs célú nevelését és gondozását is. A bölcsődei ellátás keretében a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a fogyatékos gyermek legfeljebb hatéves koráig fejlődését biztosító korai fejlesztésben és gondozásban, vagy fejlesztő felkészítésben vehet részt. A bölcsőde az alapellátáson túl szolgáltatás-ként speciális tanácsadással, időszakos gyermekfelügyelettel, gyermekhotel működtetésével, vagy

______________________________________ 113 _________________________________________


más gyermeknevelést segítő szolgáltatásokkal segítheti a családokat. A bölcsődei ellátás megszűnik a bölcsődei nevelési év végén, ha a gyermek a 3. évét betöltötte, illetve a 4. évének betöltését köve-tő augusztus 31-ével. A 0–3 éves (fogyatékkal élő gyermekek esetében 0-6 éves) gyermekek napközbeni ellátásának tra-dicionális és sokáig egyetlen intézménye a bölcsőde volt. A magyar bölcsődei ellátás szakmai szín-vonala nemzetközileg is elismert. Jelenleg 33 módszertani bölcsőde szervezi a terület számára a to-vábbképzéseket és tapasztalatcseréket. Bár néhány éve emelkedő tendenciát mutat a képesítés nél-küli dolgozók aránya, a bölcsődékben foglalkoztatott gondozónők 91%-a szakképzett és 20%-uk szakmai felsőfokú végzettséggel is rendelkezik. Mindezek ellenére igaz azonban az, hogy a bölcső-dei módszertani feladatok finanszírozása nem megoldott. A bölcsődék száma 1985 óta szinte folyamatosan csökken (74. táblázat). 2000-ben 532 bölcsőde működött az országban, közel 25 ezer férőhellyel. A bölcsődék 28%-a Budapesten, 62%-a pedig a többi városban van, s csupán 10%-uk van községekben. Itt is tapasztalható tehát, hogy a kisebb te-lepüléseken kevésbé van, illetve nincs ilyen ellátás. A 10 ezernél kevesebb lakosú településeken (ez az ország településeinek 96 százalékát jelenti!) mindösszesen 95 bölcsőde működik 1933 férőhely-lyel. A bölcsődékbe beíratott gyermekek száma 1998 és 2000 között 11%-kal csökkent. A 3 évesnél fia-talabb gyermekek 10%-a jár csak bölcsődébe. A bölcsődék kihasználtsága (a beíratott gyermekek-nek a férőhelyek számához viszonyított aránya) így is folyamatosan 100% fölött van. A bölcsődei férőhelyek száma 1990 és 1995 között drasztikusan (38%-kal) csökkent, 1995 és 2000 között további 120 intézményt zártak be. A fogyatkozó férőhelyek arányában nem épültek ki kellő mértékben a bölcsődei férőhelyeket kiváltó olyan új típusú ellátások, mint a családi napközi vagy a házi gyermekfelügyelet. 2002-ben a férőhelyek száma a családi napközik esetében 239, a házi gyermekfelügyelet esetében 2684. A családi napköziknek önálló állami támogatása (normatívája) nincs, az ellátást a szülők nem tudják megfizetni. Fejlesztésüket ugyanakkor indokolná, hogy sok nő számára munkalehetőséget teremthetnének, ugyancsak sok nő számára pedig a munkába állás lehe-tőségét. Összességében 2000-ben 5800 gyermek részesült a bölcsődei ellátás mellett valamilyen al-ternatív ellátási formában, 30%-kal többen mint az ezt megelőző évben.

74. táblázat: Bölcsődék adatai

1997 1998 1999 2000 2002 Működő bölcsődék száma

Ebből: Önkormányzati bölcsőde Egyéb bölcsőde

628 585

43

570 559 524

35

565 530

35

549 520

29

532 502

30

520 1995 1996

529 500 41 20

Működő férőhelyek száma (1000) Ebből: Önkormányzati bölcsőde

Egyéb bölcsőde

31,0 29,5

1.5

27,8 26,5

1,3

26,95 25,8

1,1

26,94 25,8 1,13

26,07 25,16

0,91

24,96 23,98

0,98

24,08 23,3 0,78

Beíratott gyermekek száma (1000) Ebből: Önkormányzati bölcsőde

Egyéb bölcsőde

37,7 36,2

1,5

31,8 30,5

1,3

30,7 29,7

1,0

33,21 32,13

1,08

31,98 31,11

0,87

29,5 28,..

28,85 28,03

0,82 Bölcsődék kihasználtsága a beíra-tott gyermekek %-ában


101,9 102,8

85,7

96,2 97,0 81,4

101,4 102,2

82,4

108,9 110,0

107,3 107,9

104,7 105,4

107,4 107,8

Bölcsődék kihasználtsága a gon-dozott gyermekek %-ában


70,4 71,0 58,1

68,2 68,8 58,5

72,2 72,2 65,7

77,5

77,6

76,35

81,0 81,9

Családi napközi

______________________________________ 114 _________________________________________


A családi napközi a családban nevelkedő, bölcsődei és óvodai ellátásban nem részesülő, vagy az is-kolai oktatásban résztvevő gyermeknek az iskola nyitvatartási idején kívüli, valamint az iskolai napközit vagy tanulószobai ellátást igénybe nem vevő gyermekek számára családias környezetben kialakított nappali ellátás. A gyermekek számára életkoruknak megfelelő nappali felügyeletet, gon-dozást, nevelést, étkeztetést és foglalkoztatást nyújt. Vállalkozás keretében történő fenntartásánál egy vállalkozó 5 gyermeket fogadhat. A fogyatékos gyermekek számára sajátos szükségleteikhez igazodó ellátást kell nyújtani. A családi napközik elsősorban olyan településeken jelentenek megoldást a gyermekek napközbeni elhelyezésére, ahol nem gazdaságos bölcsőde fenntartása. Bár jelentős a szolgáltatás iránti kereslet, jelenleg állami támogatás nélkül kell a vállalkozóknak működtetni a szolgáltatást, ezért nem tud az ellátás igazán elterjedni. Házi gyermekfelügyelet A házi gyermekfelügyelet keretében a gyermekek napközbeni ellátását a szülő vagy más törvényes képviselő otthonában gondozó biztosíthatja, ha a gyermek állandó vagy időszakos ellátása nappali intézményben nem biztosítható (pl. betegség miatt) és a szülő a gyermek napközbeni ellátását nem vagy csak részben tudja megoldani. A házi gyermekfelügyelet a szülő munkarendjéhez igazodik. Az intézmény a gyermek életkorához, egészségi állapotához igazodó gondozást, felügyeletet biztosít, illetve segítséget nyújt az iskolai tanulmányok folytatásához, amennyiben a gyermek tanulmányait fogyatékossága vagy súlyos betegsége miatt magántanulóként folytatja. Az egyéb (szintén a gyermekjóléti alapellátások körébe tartozó) új típusú ellátások és intézmények – különösen a speciális szükségletű, így például a fogyatékos, veszélyeztetett, vagy a (jellemzően 10 évesnél idősebb) csellengő gyermekek számára – országosan még nem igazán épültek ki. Ta-pasztalatok szerint a 10–12 év fölötti gyermekek már nem veszik igénybe az iskolai napközit, és a kellő felügyelet hiányából adódó veszélyeztetettségük szinte a település nagyságával arányosan nő. A fejlesztés ellen hat, hogy a bölcsődei normatíva kivételével más napközbeni ellátáshoz jelenleg nincs rendelve normatív állami hozzájárulás. Gyermekek átmeneti gondozása A gyermekek átmeneti gondozását biztosító szolgáltatások azt a célt szolgálják, hogy a gyermek la-kóhelyén sikerüljön megoldást találni a felmerült problémára, krízishelyzetre, így a gyermek ne szakadjon el a megszokott környezetétől. Ezek a teljes körű ellátások ideiglenes jellegűek, a gyer-mek törvényes képviselőjének kezdeményezésére vagy az ő belegyezésével vehetők igénybe. Ma-ximális időtartamuk 12 hónap. A gyermekek átmeneti gondozása keretében speciális ellátást és éjszakai bentlakást kell tudni bizto-sítani olyan gyermekek számára, akik lakóhelyükről önkényesen távoztak és így ellátás és felügye-let nélkül maradnának, valamint azoknak a gyermekeknek, akiket szüleik – nehéz élethelyzetbe ke-rülvén – időlegesen nem tudnak gondozni, de állami gondoskodásba vételük nem indokolt. A gyer-mekek átmeneti gondozására a törvény három formát nevesít:

helyettes szülő • • •

gyermekek átmeneti otthona családok átmeneti otthona

Helyettes szülő A helyettes szülő a családban élő gyermek átmeneti gondozását - a működtető által készített egyéni gondozási-nevelési terv alapján - saját háztartásában biztosítja. A helyettes szülői ellátás célja a szü-lő és a gyermek kapcsolatának megőrzése azokban az esetekben, amikor a szülő nem képes a szülői feladatokat ellátni. A helyettes szülői ellátás (mint szolgáltatás) még kevéssé ismert, és az önkor-

______________________________________ 115 _________________________________________


mányzatok számára előzmény nélküli. A hálózat kialakulását nagyban segítheti az azt támogató ta-nácsadó szolgálat szakmai erősítése. Gyermekek átmeneti otthona A gyermekek átmeneti otthonában az a családban élő gyermek helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül marad, vagy elhelyezés hiányában ezek nélkül maradna, valamint akinek ellátá-sa a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett. A gyermekek átmeneti otthona segítséget nyújt - a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve - a gyermek családjába történő visszatéréséhez. A gyermekek átmeneti otthona legalább tizenkettő, de legfeljebb negyven gyermek teljes körű ellá-tását biztosítja. Az átmeneti lakásotthon olyan otthon, amely legfeljebb tizenkettő gyermek átmeneti gondozását biztosítja önálló lakásban, családias körülmények között. A gyermekek átmeneti otthona önálló helyettes szülőt vagy helyettes szülői hálózatot működtethet és ebben az esetben ellátja az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az átmeneti otthon által foglalkoztatott helyettes szülők az átmeneti otthoni férőhely felének megfelelő létszámú gyermek teljes körű ellátását biztosíthatják. Családok átmeneti otthona A családok átmeneti otthona az otthontalanná vált szülő kérelmére biztosítja a gyermek és szülő együttes elhelyezését, ellátását, befogadja a válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyákat, illetve a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, segítséget nyújt a szülőnek gyermeke teljes körű ellátásához, gondozásához, neveléséhez, a szülőknek az ellátás mellett jogi, pszichológi-ai és mentálhigiénés segítséget nyújt, közreműködik - a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve - az átmeneti gondozást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család helyzetének rendezésé-ben, otthontalanságának megszüntetésében. A családok átmeneti otthonainak száma a KSH adatai szerint 2002-ben 88 volt, Vas megye kivéte-lével valamennyiben működik ilyen intézmény. A működési engedélyek alapján az engedélyezett férőhelyek száma 2278. Az intézmény elterjedtsége meglehetős aránytalanságot mutat, míg a me-gyékben mindenütt 10 alá esik az intézmények száma, addig a 88 intézményből 28 a fővárosban ta-lálható, ez a férőhelyek 32%-át, 687 férőhelyet jelent. Az igénybevétel okai között leggyakoribb a lakhatás (sokszor: az albérlet) váratlan felmondása, elvesztése, vagy szociális krízishelyzet, hajlék-talanság. Gyakori a bántalmazás, erőszak, családi, rokoni viszály elől való menekülés (többnyire anyáról és gyermekéről van szó). Az ellátás – a pillanatnyi helyzet megoldásán túl – akkor tud eredményes lenni, ha az egyéb körülmények rendezésével egyidejűleg megoldható a család lakhatá-si gondja is. Ezt azonban nehezíti a helyzet fogságából kiszabadulást jelentő olcsó bérű lakások hiá-nya, holott – a lakhatás megőrzésének támogatásával karöltve – ez lenne egyben a prevenció alap-eleme is. A gyermekek átmeneti gondozásának intézményhálózata kiépületlen. Feltételezhető, hogy az átme-neti gondozás intézményeinek hiánya okozza az egyéb – gyermekotthoni, más bentlakásos – intéz-ményekben történő magas ideiglenes elhelyezési arányt (1999-ben 978 fős növekedés volt tapasz-talható az előző évihez képest – összesen 2698 gyermekotthoni ideiglenes hatályú elhelyezés tör-tént).

______________________________________ 116 _________________________________________


75. táblázat: Gyermekjóléti intézmények száma

Gyermekek átmeneti gondozása

Év Gyermek-jóléti szolgálatok Bölcsődék Családi

napközik

Házi gyermek-

felügyeletekHelyettes

szülők

Gyermekek átmeneti otthonai

Családok átmeneti ott-

honai száma

2000 1 524 492 31 12 142 22 34 2002 1587 536 36 14 177 22 59

Gyermekvédelmi szakellátás A gyermekvédelmi rendszer kettős funkciót tölt be: egyrészt az önkormányzatok által biztosítandó gyermekjóléti alapellátásokon keresztül segíti a gyermek családban történő nevelkedését, a veszé-lyeztető élethelyzetek elhárítását, kezelését, másrészt a családjukban valamilyen ok miatt nem ne-velhető gyermekek számára biztosít - a gyermekvédelmi szakellátásokon keresztül -, olyan család-pótló, a családi modellhez közelítő ellátást, amely garanciát nyújt a gyermek életkorának megfelelő nevelkedésére és társadalmi integrációjának megalapozására. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény VII. fejezete szerint a gyermekvédelmi szakellátás keretében kell biztosítani az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermek otthont nyújtó ellátását, a fiatal felnőtt további utó-gondozói ellátását, valamint a szakellátást más okból igénybe vevő gyermek teljes körű ellátását. Otthont nyújtó ellátás Otthont nyújtó ellátás keretében kell az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós neve-lésbe vett gyermek számára biztosítani teljes körű ellátást, a családi környezetbe történő visszahe-lyezését előkészítő, családi kapcsolatok ápolását segítő családgondozást, vagy ha ez nem lehetséges, örökbefogadásának elősegítését, valamint a családjába történő reintegrációjához, önálló életének megkezdéséhez szükséges utógondozást. Otthont nyújtó ellátás keretében különleges ellátást kell biztosítani a tartósan beteg, illetve fogyaté-kos, a kora miatt szükségletekkel bíró 3 év alatti gyermek számára. Speciális ellátást kell biztosítani a súlyos pszichés vagy disszonáns tüneteket mutató, valamint a pszichoaktív szerekkel küzdő gyer-mekek számára. Az utógondozás keretében lakhatást és szükség esetén további ellátást kell biztosí-tani azon átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőttnek, akinek utógondozói ellátását a gyámhivatal elrendelte. Otthont nyújtó ellátást nevelőszülő, gyermekotthon vagy a szociális törvény hatálya alá tartozó fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthona nyújthat, a területi gyermekvé-delmi szolgálat támogatásával, családgondozással, a gyermek törvényes képviseletének ellátásával. A gondozás és nevelés célja, hogy a gyermek korának és képességének megfelelően fejlődjék, sze-mélyisége kibontakozzék. Ennek érdekében a szakemberek együttműködésével készül el az egyéni gondozási-nevelési program, a gyermek nevelése során figyelemmel kell lenni a gyermek és a szülő véleményére. Ennek keretében az ellátást nyújtónak gondoskodnia kell a gyermek egészségügyi el-látásáról, a személyisége korrekciójáról, szükséges terápiáról, gyógypedagógiai ellátásáról, oktatá-sáról, szakképzéséről, szabadidejének hasznos eltöltéséről. A nevelésbe vett gyermek és családja közötti kapcsolat ápolását, a családnak a gyermek visszafoga-dására alkalmassá tétele érdekében családgondozást kell végezni. A nevelésbe vétel megszűnését követően a gyermek, fiatal felnőtt családjába való sikeres visszailleszkedését, önálló életének meg-kezdését utógondozás keretében kell elősegíteni.

______________________________________ 117 _________________________________________


Utógondozói ellátás A gyámhivatal által elrendelt utógondozói ellátás keretében a fiatal felnőtt számára szükség esetén teljes körű ellátást, az önálló élet megkezdéséhez szükséges tanácsadást, a társadalomba való beil-leszkedés érdekében segítségnyújtást kell biztosítani. Nevelőszülő A nevelőszülő a saját háztartásában nyújt teljes körű ellátást az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermeknek, valamint az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttnek. Elősegíti a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, személyisége kibonta-kozását, vér szerinti családjába való visszakerülését, felkészíti a gyermeket az önálló életvezetésre, személyes ügyeinek intézésére. A nevelőszülő a gyámhivatal kirendelése alapján gyámi feladatokat lát el. A nevelőszülői gondoskodásnak két formája alakult ki, a hagyományos és a hivatásos nevelőszülői tevékenység. A nevelőszülő mindkét formában arra vállal kötelezettséget, hogy a gyermeket saját háztartásában neveli, gondozza, fejlődéséért mindent megtesz. A hagyományos nevelőszülő tevé-kenysége ellátásáért díjazásban nem részesül. A hagyományos és a helyettes szülő saját gyermekeit beleszámítva 3, legfeljebb 8 gyermeket nevelhet, ettől a gyermek érdekében el lehet térni. Gyermekotthon A gyermekotthon otthont nyújtó ellátást biztosít az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermek számára, utógondozói ellátást biztosít a fiatal felnőtt számára, szük-ség esetén külső férőhelyeket működtet. A gyermekotthoni elhelyezés célja, hogy a gondozott gyermek és a fiatal felnőtt számára otthont nyújtó ellátást biztosítson, ennek része a teljes körű ellá-tás, családgondozás és az utógondozás. A gyermekotthon legalább 12, de legfeljebb 40 – önálló egységben elhelyezett gyermek otthont nyújtó ellátását biztosítja. A gyermekotthon típusai:

A lakásotthon olyan gyermekotthon, amely legfeljebb 12 gyermek otthont nyújtó ellátását biztosítja önálló lakásban vagy családi házban, családias környezetben.

•

•

•

•

A speciális gyermekotthon a tartósan beteg, fogyatékos, kora miatt különös ellátást igénylő gyermek, súlyos pszichés vagy disszonáns tüneteket mutató, illetve pszichoaktív szerekkel küzdő gyermek speciális ellátását, gondozását, habilitációját és rehabilitációját biztosítja. Utógondozói otthonként működik a gyermekotthon, ha kizárólag a fiatal felnőttek teljes kö-rű utógondozói ellátását biztosítja. A speciális gyermekotthon vizsgálóotthonként is működhet, ha a speciális szükségletű gyermek vizsgálatát végzi bentlakásos ellátás formájában.

A gyermekotthon a családi nevelés kiegészítésén kívül a gondozott gyermekek és fiatalok támogató közösségét biztosítja, szükség esetén teljesíti az egyéni korrekciós nevelésük feltételeit. Céljai el-érése érdekében a gyermekotthon esetkezelő, gondozási, nevelési, rekreációs, egészségügyi és ét-keztetési szolgáltatásokat nyújt, napi gyakorlatot kialakítva. Kiterjedt kapcsolathálót működtet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi hálózatban dolgozó szakemberekkel, együttműködik oktatási in-tézményekkel, munkahelyekkel, a gondozásba bevont egyéb szervezetekkel. A gyermekotthon a gyermek és a fiatal szocializációját a vér szerinti család értékeinek figyelembevételével tudja segí-teni, alkalmazkodva a gyermek és a fiatal szükségleteihez. A gyermekotthon széles korhatárú és he-terogén nemi összetételű a különböző korú és nemű gyermekek és fiatalok harmonikus együttélése érdekében. A gyermekotthon a lakókörnyezetbe illeszkedik, kis létszámú és családias nevelésre, kö-zösségre épül, felkészítve az önálló életre, társadalomba való beilleszkedésre.

______________________________________ 118 _________________________________________


Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás A gyermekvédelmi szakszolgáltatás feladata az átmeneti és tartós nevelésbe vétel iránti eljárás so-rán, valamint az ideiglenes hatályú elhelyezést követően a gyermek gondozási helye meghatározása érdekében a gyermek személyiségvizsgálata, a gyámhivatal megkeresésére a szakvélemény és elhe-lyezési javaslat elkészítése, nevelőszülő és gyermekotthon kijelölése, nevelőszülői hálózat működ-tetése, örökbe adásának szakmai előkészítése. A gyermekvédelmi szakszolgáltatás az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermek gyámjaként is működik, elkészíti az egyéni gondozási-nevelési tervet, családgondozást és utógondozást végez a gyermek családjába való visszaillesztéséhez, önálló élet-vitelének elősegítéséhez, ha a gyermek gondozási helye nem gyermekotthon.

76. táblázat: Gyermekotthonokban és nevelőszülői hálózatokban elhelyezett gyermekek száma 2002-ben

Gondozás helye Ideiglenes hatállyal

elhelyezett

Átmeneti nevelt

Tartósan nevelt

Intézeti elhelyezett

Utógondozói ellátásban észesülő r

Átmeneti gondozott Összesen Ebből

leány

Általános gyermekotthon 495 2 878 254 6 528 40 4 201 1 810 Lakásotthon 92 2 443 293 7 570 – 3 405 1 531 Speciális gyermekotthon 19 298 85 – 45 – 447 169 Általános iskola, diák-otthon és gyermekotthon

19 1 020 145 10 204 – 1 398 549 Utógondozó otthon

– 17 1 – 408 – 426 173 Egyéb otthon – – – – 189 – 189 105 Gyermekotthonok összesen 625 6656 778 23 1944 40 10066 4337

Hivatásos nevelőszülő

39 1 395 248 – 314 – 1 996 1 000 Hagyományos nevelő-szülő 206 5 814 1 003 2 1 555 – 8 580 4 275 Nevelőszülői hálózat összesen 245 7209 1251 2 1869 10576 5275

Mindösszesen 870 13865 2029 25 3813 40 20642 9612 A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermekek és fiatal felnőttek száma az utóbbi évek-ben 20000 fő körül ingadozott, míg 1999-ben 19887-en voltak a gyermekotthonokban és nevelőszü-lőnél, számuk 2000-ben 20008-ra, 2001-ben 20644-re emelkedett. Legnagyobb részük átmeneti és tartósan nevelt, ezek aránya 2002-ben 77% volt, az összlétszám közel ötöde utógondozói ellátásban részesülő. A nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermekek aránya 1999-től ugyancsak kismértékű növe-kedést mutat, 47,6%-ról arányuk 2002-ben 51,2%-ra nőtt. 2002-ben együttesen 20642 gyermek és fiatal felnőtt részesült gyermekvédelmi gondoskodásban. 81,5%-uk 0-17 éves, ezen belül a 15-17 éves korcsoportba tartozók aránya a legmagasabb. A gyer-mekvédelmi gondoskodásban részesülők 53%-a fiú.

______________________________________ 119 _________________________________________


2002-ben a gyermekotthon típusa szerint a gyermekotthoni férőhelyek számát tekintve elmondható, hogy összesen 11506 férőhely biztosított, ennek 42,5%-a gyermekotthoni, 32,3%-a lakásotthoni, 14,2%-a általános iskolai, diákotthoni és gyermekotthoni férőhely. Az utógondozói otthon férőhe-lyeinek száma 554, mely a teljes férőhelyek mindösszesen 4,8%-a. Speciális gyermekotthonban 491 gyermek speciális szükségleteit tudják biztosítani. A gyermekotthoni férőhelyek 22%-a a főváros-ban található, a legtöbb férőhely Közép-Magyarországon biztosított 2923 férőhellyel, a legkevesebb a Nyugat-Dunántúlon (1087 férőhely, ez a gyermekotthoni engedélyezett férőhelyek 9,4%-a). 2002-ben a gyermekotthonban elhelyezett gyermekek száma (fiatal felnőttek nélkül) 10066 volt, közülük 4201 gyermek általános gyermekotthonban került elhelyezésre (41,7%), 33,8%-uk lakás-otthonban, 447 gyermek speciális gyermekotthonban, 426 fő utógondozói otthonban. Tárgyévben a gyermekvédelmi gondosodásba részesülő gyermekek 28,3%-a fogyatékos gyermek, az értelmi fogyatékos gyermekek száma 2649 fő. 2002. év folyamán gyermekotthonba és nevelőszülőkhöz helyezett gyermekek és fiatal felnőttek száma 7721 fő, ebből 3971 fiú, 85%-ik kiskorú (0-17 éves). 2002-ben 5276 fő került gyermekott-honba, a bekerültek 88%-a kiskorú, az összes bekerült gyermek és fiatal felnőtt 43,9%-a ideiglenes hatállyal elhelyezett, 39,4%-a átmeneti nevelésbe vett. A nevelőszülőkhöz került gyermekek száma 2002-ben 2445 fő, 77%-uk kiskorú. A nevelőszülők-höz került gyermekek közül 417 gyermek ideiglenes hatállyal elhelyezett, 1364 gyermek és fiatal felnőtt átmeneti és 108 fő tartósan nevelt. Utógondozói ellátásban részesülő nevelőszülőknél elhe-lyezett fiatal felnőttek száma 2002-ben 556 fő. A nevelőszülők száma 1990-től az évtized végéig csökkenést mutat, 2000-től lassú emelkedést. 1990-ben 5373 nevelőszülő működött, 93,4%-uk hagyományos, 6,6%-uk hivatásos nevelőszülő. 2002-ben 5020 fő a nevelőszülők száma, 91,6%-uk hagyományos nevelőszülő. 1990-ben a nevelő-szülők 64,9%-a 1, 21,1%-a 2, 13,9%-a 3 vagy annál több gyermeket nevelt. 2002-ben 44,9%-uk 1, 23,4%-uk 2, 14,0%-uk 3, 10,6%-uk 4-5 gyermeket nevelt, 4,4%-uk pedig 6 vagy több gyermek ellá-tását és nevelését biztosította saját otthonában. A 6 vagy annál több gyermeket nevelő nevelőszülők aránya 1995-2002 között 2,4%-kal nőtt, 2002-ben 220 nevelőszülő nevelt 6 vagy annál több gyer-meket. A nevelőszülői hálózat Észak - Alföldön és Közép – Magyarországon a legkiterjedtebb, 1196 illetve 1142 nevelőszülő működésével. Legkevésbé kiterjedt nevelőszülői hálózat Közép- és Nyugat - Dunántúlon található, a 2 régióban együttesen 673 nevelőszülő nevel gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermeket és fiatal felnőttet. A gyermekekkel kapcsolatos hazai szabályozásban fő változást hozott az 1991-ben kihirdetett, a gyermekek jogairól szóló ENSZ Egyezmény. A Gyermekvédelmi törvény a nemzetközi szabvá-nyoknak megfelelően szabályozta az önkormányzatok és az állam gyermekjóléti és gyermekvédel-mi feladatait, új ellátási feladatokat megállapítva, megerősítve a prevenciós intézkedéseket, közép-pontba helyezve a családot. Fontos feladat a gyermekek családban való nevelkedésének lehetőségét, esélyeit szolgáló intézkedések bővítése, erősítése, a gyermekotthonok családias intézménnyé törté-nő alakítása, valamint az intézményből kikerülők integrációs esélyeinek növelése, a nem-állami fenntartók szerepének erősítése. Mind az alap-, mind a szakellátás számára fontos kihívást jelent a 14–18 éves korosztály beillesz-kedési, magatartási, szocializációs problémáinak a kezelése. A jelenlegi gyermekvédelmi rendszer-ben nincs biztosítva ezen korosztály számára a megfelelő szolgáltatásokkal támogatott háttér. A mind magasabb életkorban való bekerülés növekvő aránya esetén valószínű, hogy a saját családban hosszú időn keresztül megoldatlan maradtak a problémák, ami ronthatja a gyermekvédelmi ellátá-sok hatékonyságát is.

______________________________________ 120 _________________________________________


A gyermekvédelmi szakellátás egyik hatékonyabb formája a nevelőszülői ellátás. A nevelőszülők-nél elhelyezett gyermekek száma 1995-től lassan, de folyamatosan növekszik. Fontos fejlesztési irány a nevelőszülői hálózat fejlesztése, különös tekintettel a hivatásos nevelőszülői ellátásokra a magasabb életkorban bekerülő, különféle problémákkal küzdő, különleges ellátási szükséglettel rendelkező gyermekek elhelyezése érdekében. Szintén fontos feladatot jelent speciális gyermekott-honi hálózat kialakítása megyei és országos szinten a speciális szükségletű, a súlyos magatartási problémákkal küzdő, disszociális tüneteket mutató, pszichés zavarokkal vagy pszichoaktív szerek-kel küzdő gyermekek számára. Elkezdődött a nagy létszámú gyermekotthonok lakásotthonná alaku-lása, azon gyermekek elhelyezésére, akik nem helyezhetők nevelőszülőhöz, illetve nem igényelnek speciális ellátást. Az utógondozói ellátást igénybe vevő korábbi gondozottak száma évek óta folyamatos emelkedést mutat, számuk 32%-kal nőtt 1998-hoz képest. A gyermekvédelmi rendszerben maradásnak oka le-het, hogy a fiatal egyre későbbi életkorban válik alkalmassá az önálló életre, illetve az intézmény-fenntartó finanszírozási helyzetéből is adódhat a 18 év felettiek magas aránya, mivel az utógondozói ellátás normatív támogatása azonos az otthont nyújtó szakellátásokéval, holott az utógondozói ellá-tás költségei alacsonyabbak. Problémát jelent a kikerülő fiatalok lakhatásának megoldása, a társadalmi integráció másik fontos alapfeltétele, a munkavállalás és elhelyezkedés. Fontos feladat megtalálni azokat az alternatív kép-zési lehetőségeket, melyek a kikerülő fiatalokat kedvező munkaerő-piaci pozícióhoz segítik, ezzel az utógondozói ellátás hatékony eszközzé válhat, nem csak meghosszabbítva a kikerülés idejét.

______________________________________ 121 _________________________________________


12. MELLÉKLETEK 2. táblázat: Élveszületés, halálozás, természetes szaporodás/fogyás 1950-2002.

Népesség [ezer fő] Élveszületés Halálozás Természetes szaporodás,

fogyás Év

férfi nő együtt összesen 1950 4 470 291 4 822 223 9 292 514 195 567 106 902 88 665 1960 4 804 043 5 157 001 9 961 044 146 461 101 525 44 936 1970 5 003 651 5 318 448 10 322 099 151 819 120 197 31 622 1980 5 188 709 5 520 754 10 709 463 148 673 145 355 3 318 1981 5 188 095 5 524 686 10 712 781 142 890 144 757 -1 867 1982 5 184 515 5 526 399 10 710 914 133 559 144 318 -10 759 1983 5 177 073 5 523 082 10 700 155 127 258 148 643 -21 385 1984 5 163 504 5 515 266 10 678 770 125 359 146 709 -21 350 1985 5 149 332 5 508 088 10 657 420 130 200 147 614 -17 414 1986 5 138 124 5 501 882 10 640 006 128 204 147 089 -18 885 1987 5 126 602 5 494 519 10 621 121 125 840 142 601 -16 761 1988 5 116 264 5 488 096 10 604 360 124 296 140 042 -15 746 1989 5 106 715 5 481 899 10 588 614 123 304 144 695 -21 391 1990 4 984 904 5 389 919 10 374 823 125 679 145 660 -19 981 1991 4 972 184 5 382 658 10 354 842 127 207 144 813 -17 606 1992 4 960 529 5 376 707 10 337 236 121 724 148 781 -27 057 1993 4 943 410 5 366 769 10 310 179 117 033 150 244 -33 211 1994 4 922 949 5 354 019 10 276 968 115 598 146 889 -31 291 1995 4 903 704 5 341 973 10 245 677 112 054 145 431 -33 377 1996 4 883 916 5 328 384 10 212 300 105 272 143 130 -37 858 1997 4 863 277 5 311 165 10 174 442 100 350 139 434 -39 084 1998 4 841 906 5 293 452 10 135 358 97 301 140 870 -43 569 1999 4 817 562 5 274 227 10 091 789 94 645 143 210 -48 565 2000 4 791 817 5 251 407 10 043 224 97 597 135 601 -38 004 2001 4 851 012 5 349 286 10 200 298 97 047 132 183 -35 136 2002 4 836 980 5 337 873 10 174 853 96 804 132 833 -36 029 2003 4 818 456 5 323 906 10 142 362 - - -


______________________________________ 122 _________________________________________


4. táblázat: Meghaltak aránya nemenként és korcsoportonként, 1000 azonos korúra vetítve 1950-2002

Férfiak

Korcsoport (év) 0-14 15-34 35-64 65- 1950 10,07 2,93 10,41 72,21 1960 3,92 1,56 9,25 76,63 1970 3,41 1,55 9,96 77,33 1980 2,11 1,67 12,61 82,90 1990 1,32 1,94 14,93 83,37 2000 0,82 1,18 13,94 77,08 2001 0,74 1,04 13,13 71,82 2002 0,69 1,04 13,19 72,55

Nők

Korcsoport (év) 0-14 15-34 35-64 65- 1950 8,02 2,14 7,56 62,93 1960 7,10 1,96 6,91 53,13 1970 3,55 0,86 5,80 47,75 1980 2,44 0,63 5,77 49,20 1990 1,84 0,76 5,88 63,03 2000 1,40 0,72 6,55 57,59 2001 0,68 0,41 5,65 53,68 2002 0,59 0,40 5,52 52,33


______________________________________ 123 _________________________________________


5. táblázat: Születéskor és az egyes életkorokban még várható átlagos élettartam

Év 0 1 2 3 4 5 10 20 30 40 50 60 70 80

Férfi

1949 59,28 65,78 64,37 63,62 62,77 61,91 57,33 48,20 39,71 31,17 23,07 15,82 9,79 5,31 1960 65,89 68,52 67,79 66,88 65,95 65,00 60,17 50,64 41,38 32,18 23,31 15,60 9,40 5,03 1970 66,31 68,07 67,21 65,33 66,28 64,37 59,51 49,92 40,65 31,51 22,92 15,19 9,22 5,10 1980 65,45 66,16 65,24 64,29 63,32 8,88 62,35 57,47 47,84 38,54 29,60 21,49 14,58 5,03 1990 65,13 65,22 64,26 63,30 62,33 61,36 56,45 46,78 37,53 28,84 21,12 14,72 9,47 5,27 2000 67,11 66,77 65,81 64,84 63,87 62,89 57,95 48,15 38,61 29,57 21,84 15,29 9,94 5,85 2001 68,15 67,15 66,78 65,81 64,83 63,85 58,90 49,10 39,54 30,36 22,60 15,97 10,37 6,01 2002 68,26 67,76 66,80 65,83 64,85 63,87 58,93 49,15 39,59 30,41 22,63 15,98 10,39 6,05

Nő

1949 63,40 68,03 42,57 67,56 66,80 65,96 65,10 60,49 51,29 33,74 25,10 17,11 10,42 5,61 70,10 72,15 71,43 70,52 69,58 68,61 63,73 53,98 44,40 35,00 25,97 17,55 10,39 5,45

1970 72,08 73,41 72,54 71,60 70,64 69,67 64,78 54,98 45,28 35,76 26,66 18,19 10,88 5,69 72,70 73,20 72,26 71,30 70,33 69,35 64,42 54,63 44,93 35,48 26,56 18,32 11,19 5,92

1990 73,71 73,69 72,75 71,78 70,80 69,82 64,91 55,10 45,41 36,05 27,21 19,02 11,81 6,27 2000 75,59 75,24 74,28 73,31 72,33 71,34 66,39 56,52 46,71 37,17 28,32 20,04 12,59 6,90 2001 76,46 76,03 75,06 74,08 73,10 72,11 67,15 57,26 47,45 37,86 28,96 20,65 13,09 7,05 2002 76,56 76,10 75,15 74,18 73,19 72,20 67,25 57,37 47,55 20,74 37,97 29,07 13,12 7,05

Együtt

61,36 66,47 66,03 65,28 64,43 58,98 49,82 41,22 32,53 24,16 5,49 1960 68,03 70,40 69,67 68,77 67,83 66,86 62,02 52,38 42,96 33,67 24,72 16,67 9,96 5,27 1970 69,20 70,76 69,90 68,97 68,01 67,05 62,18 52,49 43,02 33,70 24,87 16,78 10,17 5,46 1980 69,02 69,64 68,71 16,56 67,75 66,78 65,81 60,91 51,20 41,73 32,55 24,08 10,17 5,59 1990 69,33 69,37 68,42 67,45 66,48 65,50 60,59 50,86 41,42 32,44 24,24 17,03 10,83 5,91

71,33 71,00 70,04 69,06 67,11 62,16 52,33 42,67 33,42 25,21 17,90 11,59 6,53 72,32 70,94 68,99 68,00 63,05 53,21 43,54 34,19 25,94 18,56 11,99

2002 72,43 71,95 71,00 70,02 69,04 68,06 63,11 53,29 43,62 34,26 26,01 18,61 12,01 6,70

1960

1980

1949 63,57 16,52 10,14

2000 68,09 2001 71,91 69,97 6,69


______________________________________ 124 _________________________________________

_____________________________________________ Magyarország egészségügye és szociális rendszere ____________________________________________

8. táblázat: Halálozások száma halálokonként és nemenként

1992 1997

Év 1990 1991 1993 1994 1995 1996 1998 1999 2000 2001 2002Daganatos betegségek 17 644 18 023 18 465 18 218 18 602 18 664 19 051 19 144 19 194 19 227 18 914 19 013 18 915Keringési rendszer betegségei 36 435 36 266 36 614 37 255 35 359 34 963 34 418 33 397 34 051 33 956 31 827 30 951 31 199Emésztőrendszer betegségei 5 511 5 726 7 077 7 847 7 993 7 812 6 538 6 419 6 868 6 696 6 528 6 005 5 943 Légzőrendszer betegségei 4 079 3 898 4 234 4 371 4 144 3 891 3 654 3 456 3 078 3 609 3 019 2 553 2 793Külső okok 8 459 8 200 8 426 7 942 7 715 7 267 6 883 6 609 6 824 6 746 6 151 6 097 6 062Egyéb 4 808 4 649 4 817 4 865 4 841 4 747 4 283 4 253 4 285 4 407 4 036 3 770 3 925

Férf

i

Összesen 76 936 76 762 79 633 80 498 78 654 77 344 74 827 73 278 74 300 74 641 70 475 68 389 68 837Daganatos betegségek 13 577 13 713 14 211 14 323 14 391 14 601 14 825 14 693 14 757 15 028 14 765 14 744 14 622Keringési rendszer betegségei 39 934 39 575 39 644 40 118 38 823 38 834 39 562 37 912 38 352 39 378 37 046 36 472 36 627Emésztőrendszer betegségei 3 504 3 462 3 769 4 121 4 075 4 010 3 485 3 517 3 620 3 609 3 519 3 543 3 246Légzőrendszer betegségei 2 565 2 354 2 717 2 706 2 730 2 556 2 546 2 394 2 211 2 599 2 149 1 781 1 908Külső okok 4 816 4 684 4 662 4 354 4 137 4 140 3 916 3 700 3 490 3 557 3 390 3 358 3 451 Egyéb 4 328 4 263 4 145 4 124 4 079 3 946 3 969 3 940 4 140 4 398 4 257 3 896 4 142

Nő

Összesen 68 724 68 051 69 148 69 746 68 235 68 087 68 303 66 156 66 570 68 569 65 126 63 794 63 996Daganatos betegségek 31 221 31 736 32 676 32 541 32 993 33 265 33 876 33 837 33 951 34 255 33 679 33 757 33 537Keringési rendszer betegségei 76 369 75 841 76 258 77 373 74 182 73 797 73 980 71 309 72 403 73 334 68 873 67 423 67 826Emésztőrendszer betegségei 9 015 9 188 10 846 11 968 12 068 11 822 10 023 9 936 10 488 10 305 10 047 9 548 9 189Légzőrendszer betegségei 6 644 6 252 6 951 7 077 6 874 6 447 6 200 5 850 5 289 6 208 5 168 4 334 4 701Külső okok 13 275 12 884 13 088 12 296 11 852 11 407 10 799 10 309 10 314 10 303 9 541 9 455 9 513 Egyéb 9 136 8 912 8 962 8 989 8 920 8 693 8 252 8 193 8 425 8 805 8 293 7 666 8 067

Együ

tt

Összesen 145 660 144 813 148 781 150 244 146 889 145 431 143 130 139 434 140 870 143 210 135 601 132 183 132 833

Forrás: KSH Adatok a haláloki struktúra változásáról Magyarországon 1991-2001 között KSH Demográfiai évkönyv 2002

___________________________________________________________ 125 ______________________________________________________________


9. táblázat: Halálozások arányszáma nemenként

Év 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002Daganatos betegségek 354 363 373 369 379 381 391 395 397 400 396 399 392Keringési rendszer betegségei 732 730 739 755 720 714 706 688 705 707 666 650 646Emésztőrendszer betegségei 132 111 115 143 159 163 160 134 142 139 137 126 123Légzőrendszer betegségei 89 82 79 86 84 80 75 71 64 75 63 54 58Külső okok 170 170 165 161 157 149 141 136 141 140 129 128 126Egyéb 97 94 97 99 99 97 88 88 89 92 84 79 81

Férf

i

Összesen 1545 1546 1608 1632 1601 1580 1535 1510 1538 1554 1474 1436 1426Daganatos betegségek 279 277 279 286 282 252 255 265 267 269 274 282 274Keringési rendszer betegségei 707 741 736 738 748 726 728 744 715 726 748 698 687Emésztőrendszer betegségei 64 66 66 69 69 67 65 70 77 76 75 68 61 Légzőrendszer betegségei 44 48 45 42 49 41 48 51 51 51 48 34 36Külső okok 89 87 87 81 77 78 74 70 66 68 65 64 65 Egyéb 80 76 79 77 77 74 75 74 78 84 81 75 78

Nő

Összesen 12 1276 1265 1287 1301 1276 1276 1284 1248 60 1303 1242 1221 1201Daganatos betegségek 301 307 317 316 322 325 332 333 336 340 336 338 330 Keringési rendszer betegségei 737 733 739 752 723 721 726 702 716 728 687 675 668Emésztőrendszer betegségei 87 89 105 116 118 116 98 98 104 102 100 96 91Légzőrendszer betegségei 64 60 67 69 67 63 61 58 52 62 52 43 46Külső okok 128 125 127 120 116 112 106 102 102 102 95 95 94Egyéb 88 86 87 87 87 85 81 81 83 88 83 77 79

Együ

tt

Összesen 13 1405 1399 1441 1460 1432 1422 1404 1373 1393 1423 1353 1324 08

Forrás: KSH Adatok a haláloki struktúra változásáról Magyarországon 1991-2001 között KSH Demográfiai évkönyv 2002

___________________________________________________________ 126 ______________________________________________________________


10. táblázat: Standardizált halálozási arányszám (1990 népességének korcsoportmegoszlásával standardizálva)

1991 1990 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001Daganatos betegségek 417 426 436 431 437 441 448 450 451 450 443 443Keringési rendszer betegségei 916 911 917 935 880 868 855 831 847 842 787 763 Emésztőrendszer betegségei 123 127 154 171 174 170 143 141 150 146 143 132Légzőrendszer betegségei 103 104 98 107 111 97 91 86 76 89 75 62Külső okok 185 179 184 174 169 159 150 145 148 147 133 132Egyéb 107 95 102 107 109 108 107 99 98 100 103 89

Férf

i

Összesen 17 1851 1843 1906 1930 1872 1840 1785 51 1772 1777 1675 1621 Daganatos betegségek 220 221 228 229 228 229 231 230 229 231 226 224Keringési rendszer betegségei 564 603 593 592 594 553 559 534 537 544 503 491Emésztőrendszer betegségei 58 57 63 69 68 66 56 57 58 58 56 55Légzőrendszer betegségei 40 36 41 41 41 37 37 35 32 38 31 26Külső okok 77 75 74 69 65 64 60 57 53 54 51 50Egyéb 72 71 69 69 67 65 65 64 67 69 67 60

Nő

Összesen 9 1070 1053 1068 1072 1032 1014 1009 76 976 994 933 905Daganatos betegségek 300 313 305 312 313 314 318 318 317 318 312 310Keringési rendszer betegségei 734 726 728 736 695 683 682 656 664 666 619 601Emésztőrendszer betegségei 87 88 104 115 116 113 95 94 99 97 94 89Légzőrendszer betegségei 64 60 66 68 65 60 58 54 49 57 47 39 Külső okok 128 124 125 118 113 108 102 97 97 97 89 87Egyéb 87 85 86 87 86 83 80 79 81 84 79 72

Együ

tt

Összesen 1400 1387 1423 1434 1387 1361 1334 1298 1308 1320 1239 1199


___________________________________________________________ 127 ______________________________________________________________


11. táblázat: Standardizált halálozási index (1990 népességének korcsoportmegoszlásával standardizálva)

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001Daganatos betegségek 100 102 105 103 105 106 108 108 108 108 106 106Keringési rendszer betegségei 100 100 100 102 96 95 93 91 93 92 86 83 Emésztőrendszer betegségei 119 100 104 126 140 141 139 117 115 122 116 107Légzőrendszer betegségei 100 74 95 104 107 101 94 88 84 87 72 61Külső okok 100 80 96 99 94 91 86 81 78 79 72 72Egyéb - 92 83 - 100 102 101 100 92 93 97 88Összesen 100 100 103 104 101 97 96 96 91 88Daganatos betegségek 100 105 101 104 104 104 104 105 104 104 103 102Keringési rendszer betegségei 89 100 98 98 99 93 92 93 89 90 83 81Emésztőrendszer betegségei 100 99 108 118 116 113 97 98 101 100 96 95Légzőrendszer betegségei 88 100 91 105 104 103 95 94 82 95 78 64Külső okok 100 97 96 89 84 82 78 73 69 70 65 64Egyéb 100 98 96 96 93 90 90 89 92 96 92 83 Összesen 100 98 100 100 96 95 91 91 93 87 85Daganatos betegségek 103 100 101 104 104 104 105 106 106 106 106 104Keringési rendszer betegségei 100 99 99 100 95 93 93 89 90 91 84 82Emésztőrendszer betegségei 100 102 120 132 133 130 110 108 114 112 109 103Légzőrendszer betegségei 100 94 104 106 102 94 90 85 77 89 74 61Külső okok 100 97 98 92 89 84 80 76 76 76 69 68Egyéb 100 97 98 99 98 96 91 91 93 96 90 82

Együ

tt Fé

rfi

99 95

Nő

94

Összesen 100 99 102 102 99 97 95 93 93 94 89 86


___________________________________________________________ 128 ______________________________________________________________


12. táblázat: A I.-II. fokú orvosi bizottságok által megvizsgált új véleményezettek közül az új rokkantak száma betegségcsoportonként 1996-2001

2000 1996 1997 1998 1999 2001 2002

Keringési rendszer betegségei 13598 17088 11284 12958 14802 16672 14990Elmezavarok 9391 7331 6489 6624 7497 7928 7230Fertőző és élősdiek okozta betegségek 1238 1077 944 948 935 980 859Daganatok 5780 6 5823 5520 6189 747 7484 7891Csontváz-izomrendszer és kötőszövet betegségei 6585 4999 4239 4583 5113 5691 5265Emésztőrendszer betegségei 4126 3000 2475 2459 2483 2533 2069Idegrendszer és az érzékszervek betegségei 2454 2045 1737 1835 2073 1966 1793Endokrin, táplálkozási és anyagcserebetegségek 2696 2094 1705 1981 2273 2371 2374Sérülések, mérgezések 2257 1844 1564 1519 1636 1642 1448*Légzőrendszer betegségei 1624 1337 1107 1347 1669 1571 1297Veleszületett anomáliák 821 673 565 595 606 544 527Szem és függelékeinek betegsége 811 720 622 677 658 619 587Urogenitális rendszer betegségei 404 406 290 360 371 378 343Fül és csecsnyúlvány betegségei 458 382 351 319 367 360 403Bőr és bőr alatti szövet betegségei 244 174 153 157 167 213 179Vér- és vérképzőszervi betegségek 166 139 126 117 154 167 160Máshová nem osztályozott panaszok 71 28 32 40 35 35 58Egészségi állapot és egészségügyi. szolgálattal való kapcsolat. Befolyásoló tényezők 50 57 77 82 95 32 ***

Perinatális morbiditás és mortalitás bizonyos okai 32 19 19 29 18 19 9 Morbiditás külső okai 2 20 39 87 56 4 **Terhesség, szülés és gyermekágy szövődményei - - - - - 1 -

* morbiditás külső okaival együtt ** az adatot lásd a sérülések, mérgezéseknél *** nincs már ilyen kategória


___________________________________________________________ 129 ______________________________________________________________


31. táblázat: Társadalombiztosítási járulékok, 1992. április 1. - 2004

Egészségbiztosítási Alap 1992. 04.01-től 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004

bruttó bér százalékában (a bruttó bér után fizetik) 19,5 18,0 15,0 11,0foglalkoztatói

(munkáltatói) egészségbiztosítási járulék felső határ nincs

bruttó bér százalékában (a bruttó bérből fizetik) 4,0 3,0 4,0

felső határ - Ft/naptári nap 2 500 3 300 4 290 5 080 5 520

biztosítotti (munkavállalói vagy egyéni) egészségbiztosítási járulék - eFt/naptári év 912,5 1 204,5 1 565,85 1 854,2 2 014,8

nincs

tételes - mérték (Ft/hó/fő) 1 800 2 100 3 600 3 900 4 200 4 500 3 450 Egészségügyi hozzájárulás (munkáltató fizeti) százalékos – mérték 11,0

Nyugdíjbiztosítási Alap 1992. 04.01-től 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004

bruttó bér százalékában (a bruttó bér után fizetik) 24,5 24,0 22,0 20,0 18,0nyugdíjbiztosítási

járulék (foglalkoztató fizeti) felső határ nincs

bruttó bér százalékában (a bruttó bérből fizetik) 6,0 7,0 8,0 8,5

ebből mnyp. tagdíj 6,0 7,0 8,0

felső határ - Ft/naptári nap 2 500 2 500 2 500 2 500 2 500 3 300 4 290 5 080 5 520 6 020 6 490 10 700 12 000

nyugdíjjárulék (biztosított fizeti)

- eFt/naptári év 912,5 912,5 912,5 912,5 912,5 1 204,5 1 565,85 1 854,2 2 014,8 2 197,3 2 368,85 3 905,5 4 380,0

Forrás: MEDINFO

___________________________________________________________ 130 ______________________________________________________________

_________________________ Magyarország egészségügye és szociális rendszere _________________________

13. FÜGGELÉKEK

13.1 Módszertan, felhasznált források Az egészségügyről és a nyugdíjrendszerről szóló részben minden táblázat forrását külön jeleztük. A szociális ellátórendszerről, családtámogatásról és gyermekvédelmi rendszerről szóló fejezetekben fel-használt legfontosabb adatforrás a KSH Szociális Statisztikai Évkönyve és a NCSSZI Információs Év-könyve. Az ettől eltérő forrásokat szintén táblázatonként tüntettük fel. Az alábbiakban az egyes fejezetek készítésénél felhasznált szakirodalmat, a szöveg közben szereplő adatok forrását ismertetjük. FELHASZNÁLT FORRÁSOK Egészségügy és nyugdíjrendszer

A 2003-2008 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest, 2003. május A hulladékgazdálkodás általános kérdései, alapelvei, Hulladékgazdálkodási Szakmai Füzetek 1. Köztisz-tasági Egyesülés munkacsoportja, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Hulladékgazdálkodási és Környezettechnológiai Főosztály, Budapest, 2002. július A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. (Szerk.: Ádány Róza). Medicina, Budapest, 2003. Adatok a haláloki struktúra változásáról Magyarországon 1991-2001 között. KSH, Budapest, 2002. ÁHH statisztikai adatközlés Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja. Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisz-térium, Budapest, 2002. Család és népesség – itthon és Európában. (Szerk. Spéder Zsolt). Századvég Kiadó, Budapest, 2003. eb-ből: Hablicsek László: A népesség jövője nemzetközi összehasonlításban. Dr. Paksi András: A fekvőbeteg- és a járóbeteg-szakellátás morbiditási adatainak felhasználási lehetősége a lakosság egészségi állapotának vizsgálatában. KSH, Budapest, 2003. Élelmiszermérlegek és tápanyagfogyasztás 1970-2001. KSH, Budapest, 2003. Életminőség és egészség. (Szerk. dr. Szvitecz Zsuzsanna). KSH, Budapest, 2002. Fontosabb egészségügyi statisztikai adatok 2001. EszCsM, Budapest, 2003. Gyógyinfok statisztikai adatközlés http://www.konfoderaciok.hu/7/70.htm http://www.konfoderaciok.hu/7/kornyezet.html

________________________________________ 131 ____________________________________________

http://www.konfoderaciok.hu/7/70.htm


http://www.kornyezetvedok.com/hungary/ http://www.kvvm.hu/korny/allapot/ http://www.mvkepviselo.hu/archiv/2003/000.htm Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről. Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium, Budapest 2002, korábbi években ISM 2000-2001. Kincses Gyula: A "köz" és a "magán" új együttélése az egészségügyben: az egészségügyi reform egy esé-lye. Praxis Server, Budapest, 2002. Kincses Gyula: Egészség - gazdaság. Praxis Server, Budapest, 1999. Kommunális ellátás fontosabb adatai. KSH, Budapest, 2003. 11. 28. Kornai János: Az egészségügy reformjáról. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998. Környezeti Információs tanulmányok 5. Magyarország környezeti mutatói 2002. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest, 2003. Környezetstatisztikai adatok, 2001., 2002., KSH, Budapest KSH Demográfiai évkönyv 2002 CD melléklet KSH Demográfiai évkönyvek, 1997-2001. KSH Egészségügyi statisztikai évkönyvek, 2001-2002. KSH Magyar statisztikai évkönyvek, 2001-2002. KSH Nemzeti Egészségügyi Számlák, 1998-2000. OEP statisztikai évkönyvek, 1994-2001. OLEF2000 – Országos Lakossági Egészségfelmérés a Gallup Intézet és az Országos Egészségfejlesztési Kutatóintézet közreműködésével, 7000-es mintán, 120 kérdés segítségével 2000-ben ONYF statisztikai adatközlés Orosz Éva: Félúton vagy tévúton? Egészségünk félmúltja és az egészségpolitika alternatívái. Egészséges Magyarországért Egyesület, Budapest, 2001. PM Kormányzati Pénzügyi statisztika (GFS) PM, költségvetési zárszámadások WHO HFA online Szociális ellátórendszer, családtámogatás és gyermekvédelmi rendszer Albert Fruzsina – Dávid Beáta: Ha elszakad a háló… A hajléktalanság kapcsolathálózati megközelítés-ben. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2001.

________________________________________ 132 ____________________________________________

http://www.kornyezetvedok.com/hungary/

http://www.kvvm.hu/korny/allapot/

http://www.mvkepviselo.hu/archiv/2003/000.htm


Bocz János: A nonprofit szervezetek szerepe a szociális szolgáltatások biztosításában. In: Landau Edit – Szalai Júlia – Vince Péter (szerk.): Az államtalanítás dilemmái: munkaerőpiaci kényszerek és választások. Aktív Társadalom Alapítvány, 1997. 604-660.

Bokor Ágnes: Szegénység a mai Magyarországon. Magvető Kiadó, Budapest, 1987.

Darvas Ágnes – Tausz Katalin: Gyermekszegénység és társadalmi kirekesztődés. Kézirat, 2003.

Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest, 2000.

Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Magvető Kiadó, Budapest, 1986.

Filó Erika dr. – Dr. Katonáné dr. Pehr Erika:Gyermekvédelem, gyámügy, HVG-ORAC Lap- és Könyvki-adó, Budapest, 1998.

Förster, Michael M. – Tóth István György: Családi támogatások és gyermekszegénység a kilencvenes években Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban. TÁRKI, Budapest, 1999.

Gábos András: A gyermekszegénység és a gyermekes családok jövedelmi helyzete Magyarországon. TÁRKI, Bp. 2001. november.

Giddens, Anthony: Szociológia. Osiris, Budapest, 1995.

Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió szociális dimenziója. Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2000.

Gyulavári Tamás – Kardos Gábor: Szociálpoititka. In: Kende Tamás – Szűcs Tamás (szerk.): Az Európai Unió politikái. Osiris, Budapest, 2001.

Hodosán Róza: Tízéves a szociális törvény. Kézirat, 2003.

Iványi Gábor: Hajléktalanok. Sík Kiadó, Budapest, 1998.

Kolosi Tamás: Tagolt társadalom. Gondolat, Budapest, 1987.

Kolosi Tamás: A terhes babapiskóta. Osiris, Budapest, 2000.

Korintus Mihályné, Hodosán Róza, Papházi Tibor, Rácz Andrea, Szombathelyi Szilvia: A szociális és gyermekjóléti alapellátások helyzetének áttekintése. Kapocs, 2002. június, 2-11.

Lakóotthonok Magyarországon. Összeállította: Turcsik László és munkacsoportja. ESZCSM, NCSSZI Budapest, 2002.

Marsi Edit: Nemzeti, regionális, helyi szabályozás Magyarországon. In: Bódi Ferenc (szerk.): Helyi szo-ciális ellátórendszer vidéken. Agroinform Kiadóház, Budapest, 2001.

Papházi Tibor: Egyesületek, társadalom, egészségügy. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, 1997.

Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég Kiadó, Budapest, 2002.

Szalai Júlia: Néhány gondolat a szegénységről és a létminimumról. In: Társadalmi riport, 1990. TÁRKI, Budapest, 1990. 418-429.

Szivós Péter – Tóth István György: A jóléti támogatások és a szegénység Magyarországon, 1992-1997. TÁRKI, Budapest, 1998.

Szivós Péter – Tóth István György (szerk.): Tíz év. TÁRKI, Budapest, 2001. december.

Tóth István György: Gazdasági aktivitás vagy szociális támogatások? A jóléti újraelosztás megváltozott keretfeltételei. TÁRKI, Budapest, 1998. február.

________________________________________ 133 ____________________________________________


Statisztikák Információs évkönyv. NCSSZI, Budapest, 1994, 2003. Szociális statisztikai évkönyv. KSH, 2000, 2002. Tájékoztató a család, gyermek- és ifjúságvédelemről. ESZCSM, Budapest, 2002. Az Állami Számvevőszék témához kapcsolódó eddigi jelentései: 165/93: Az önkormányzatok felnőtt szociális alapellátási tevékenysége 363/96: A tartós szociális ellátást nyújtó intézmények helyzetének és finanszírozásának vizsgálati tapasz-talatai 9913/98: A helyi önkormányzatok által nyújtott pénzbeli és szociális ellátások helyzete 0015/99: A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti szolgáltatási helyzetének vizsgálata 0317/2003: A helyi önkormányzatok tartós szociális ellátási feladatainak ellenőrzéséről az időseotthonai

k nál.

A jogszabályok szövegénél e rész szerzői a CompLex CD jogtár 2003. augusztus 31-i verzióját használták Hivatkozott jogszabályok Az egészségüggyel kapcsolatos legfontosabb jogszabályok TÖRVÉNYEK

• 2003. évi XLIII. törvény az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről

• 2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról • 2000. évi XXXI. törvény az Európa Tanács 50. számú, egy Európai Gyógyszerkönyv kidolgozásá-

ról szóló Egyezményéhez, valamint az arra vonatkozó 134. számú Jegyzőkönyvhöz történő csatla-kozás megerősítéséről és kihirdetéséről

• 2000. évi II. törvény az önálló orvosi tevékenységről • 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, for-

galmazásának egyes szabályairól • 1998. évi XXXIX. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás

szerveinek állami felügyeletéről • 1998. évi XXV. törvény az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről • 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről • 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól • 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről

és védelméről • 1994. évi LIV. törvény a gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól • 1994. évi LI. törvény Magyar Gyógyszerész Kamaráról • 1994. évi XXVIII. törvény a Magyar Orvosi Kamaráról • 1991. évi XI. törvény az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról

ORSZÁGGYŰLÉSI HATÁROZATOK

• 46/2003. (IV. 16.) OGY határozata az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról • 60/1991. (X. 29.) OGY határozat a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról

és a rövid távú feladatokról

________________________________________ 134 ____________________________________________


KORMÁNYRENDELETEK

• 142/2002. (VI. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter feladat- és hatásköréről

• 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyszati segédeszközök és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és fo

lyósításáról

-á -

• 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból tör-ténő finanszírozásának részletes szabályairól

• 229/1998. (XII. 30.) Korm. rendelete a Nemzeti Egészségügyi Tanács feladatköréről, szervezeté-ről és működéséről szóló

• 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról

MINISZTERI RENDELETEK Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter

• 34/2003.(VI.7) ESZCSM rendelete az Egészségügyi Tudományos Tanácsról Az egészségügyi miniszter

• 11/1998. (XII. 11.) EüM rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről és tovább-képzésről

• 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről • 62/1999. (XII. 7.) EüM rendelete a Gyógyszerész Szakmai Kollégiumról • 52/1999. (XI. 12.) EüM rendelete az orvosi szakmai kollégiumokról • 44/1999. (IX. 30.) EüM rendelete az Országos Vérellátó Szolgálatról • 43/1999. (IX. 30.) EüM rendelet a vérellátás egyes szakmai követelményeiről

A népjóléti miniszter

• 13/1994. (IX. 13.) NM rendelete az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről

• 55/1996. (XII. 27.) NM rendelete az Országos Mentőszolgálatról A nyugdíjjal kapcsolatos jogszabályok

• 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról • 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI.

törvény végrehajtásáról • 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet a korengedményes nyugdíjazásról

13.2 Hasznos címek Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium 1051 Budapest, Arany János u. 6-8. Tel.: 301-7800, Fax: 302-0925 www.eszcsm.hu

________________________________________ 135 ____________________________________________


Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium országos hatáskörű szervezetei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 1097 Budapest, Gyáli u. 2-6. Tel.: 215-0930, Fax: 215-4492 www.antsz.hu Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1139 Budapest, Váci út 73/a. Tel.: 350-2192, Fax: 359-66-56 www.oep.hu Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. Telefon: 270-80-00, Fax.: 270-81-51 www.onyf.hu Országos Mentőszolgálat (Főigazgatóság) 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 77. Tel.: 350-6720, Fax: 350-0387 www.mentok.hu Országos Vérellátó Szolgálat 1113 Budapest, Karolina út 19-21. Tel.: 372-4109, Fax: 372-4189 www.ovsz.hu „Johan Béla” Országos Epidemiológiai Központ 1097 Budapest, Gyáli u. 2-6. Tel.: 476-1100, 215-8276 www.antsz.hu/oek „Fodor József” Országos Közegészségügyi Központ 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. Tel.: 476-1158, Fax: 476-1348 www.fjokk.hu Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium országos szakmapolitikai intézetei Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet 1037 Budapest, Bécsi u. 324/7. Tel.: 250-6017/131, Fax: 250-6018 Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15 Tel.: 338-4891, 338-3944 www.eti.hu Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 1051 Budapest, Akadémia u. 3. Tel.: 475-5801, Fax: 269-3791 http://ekh.eszcsm.hu

________________________________________ 136 ____________________________________________

http://ekh.eszcsm.hu/


Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tel: 465-6020 Fax: 465-6027 www.ncsszi.hu Országos Alapellátási Intézet 1135 Budapest, Szabolcs u. 33-35. Tel.: 239-0473, Fax: 239-0473 www.oali.hu Országos Addiktológiai Intézet 1135 Budapest, Lehel út 59. Tel.: 452-9450, Fax: 452-9450 Országos Egészségfejlesztési Intézet 1062 Budapest, Andrássy út 82. Tel.: 428-8271, 428-8200, Fax: 428-8273 www.oefi.hu Országos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtár – MEDINFO 1088 Budapest, Szentkirályi u. 21. Tel.: 266-0399, Fax: 266-9710 www.medinfo.hu Országos Gyógyszerészeti Intézet 1051 Budapest, Zrínyi u. 3. Tel.: 317-4044, 317-1488, Fax: 318-1167 www.ogyi.hu Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézet 1047 Budapest, Baross u. 105-107. Tel.: 369-5452, 369-5366, Fax: 369-5366 Orvos- és Kórháztechnikai Intézet 1125 Budapest, Diósárok u. 3. Tel.: 356-1522, Fax: 375-7253 www.orki.hu Orvostechnikai Hivatal 1051 Budapest, Arany J. u. 6-8. Tel./fax: 302-5060 http://amd.eszcsm.hu Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár 1013 Budapest, Apród u. 1-3. Tel.: 375-3533, 212-5368, Fax: 212-5421, 212-5438

________________________________________ 137 ____________________________________________

http://www.ncsszi.hu/


Egyetemek: Semmelweis Egyetem 1085 Budapest, Üllői út 26. Tel.: 459-1500, Fax: 266-0450 www.sote.hu Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel.: 52/ 411-600, 52/ 489-400, Fax: 52/ 419-807 www.dote.hu Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Centrum 7643 Pécs, Sziget út 12. Tel.: 72/ 536-000, 72/ 536-001, Fax: 72/ 536-324 www.pote.hu Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszertudományi Centrum 6720 Szeged, Dugonics tér 13. Telefon: 62/ 544-000, Fax: 62/545-695 www.szote.u-szeged.hu Egészségügyi menedzserképzők: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézet 1092 Budapest, Köztelek u. 8. Tel.: 216-44-41, 218-37-26, Fax.: 216-28-09 Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ 1125 Budapest, Kútvölgyi út 2. Tel.: 488-76-00, Fax.: 488-76-10 www.emk.sote.hu Egészségügyi- és egészségügyhöz kapcsolódó szakmai kamarák, szövetségek, egyesületek, társaságok Magyar Orvosi Kamara 1068 Budapest, Szondi u. 100. Tel.: 269-4391, Fax: 269-4392 www.mok.hu Magyar Gyógyszerész Kamara 1068 Budapest, Dózsa György út 86/b. Tel.: 351-9483, 351-9484, Fax: 351-9485 www.mgyk.hu Magyar Kórházszövetség 1125 Budapest, Fogaskerekű u. 4-6. Tel./fax: 214-5159 www.korhazszovetseg.hu

________________________________________ 138 ____________________________________________


Egyetemi Klinikák Szövetsége 6725 Szeged, Semmelweis u. 6. Tel./fax: 62/545-418 Házi Gyermekorvosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete 1136 Budapest Tátra u. 48-52. Tel./fax: 238-0388, Tel.: 330-0900

1088 Budapest, Krúdy Gy. u. 12. III. 17.

Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete

Nephrológiai Szolgáltatók Egyesülete

Tel./fax: 315-2061

Magyarországi Praktizáló Orvosok Szövetsége (MAPOSZ)

1464 Budapest, Pf.: 1351 Tel.: 266-1540, 337-2908, Fax: 266-1540, 337-2908 Medicina 2000 Poliklinikai és Szakorvosi Szövetség 2120 Dunakeszi, Fő út 75-81. Tel.: 27/341-600, Fax: 27/341-241 Szakorvosi Védegylet 1239 Budapest, Bercsényi u. 7. Tel.: 286-0566 Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete 1204 Budapest, Köves út 2-4. Tel.: 284-7668, Fax.: 284-7668

Fejér Megyei Szent György Kórház 8000, Székesfehérvár, Seregélyesi út 3. Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesülete (HEME) 1081 Budapest, Népszínház u. 27. Tel., fax: 210-9072

1023 Budapest, Felhévizi u. 5. Tel.: 346-9780, Fax: 326-1606 Irányított Betegellátási Egyesület 2100 Gödöllő, Ganz Ábrahám u. 2. Tel.: 28/512-720, Fax: 28/422-784 Magyarországi Mentők és Betegszállítók Országos Érdekvédelmi Egyesülete 1024 Budapest, Margit krt. 43/45.

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület (MOHE) 1013 Budapest, Krisztina tér 1. Tel./fax: 212-8433 Magángyógyszerészek Országos Szövetsége 1134 Budapest, Huba u. 10. Tel.: 236-0974

________________________________________ 139 ____________________________________________


Magyar Gyógyszerészeti Társaság 1085 Budapest, Gyulai P. u. 16. I/2. Tel.: 266-9395, Fax: 483-1465 Magyar Ápolási Egyesület 1074 Budapest, Alsóerdősor u. 7. II. 26. Tel.: 322-3450, Fax: 344-6808 www.segelyhely.hu/korhaz-net/mae Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tel.: 472-0233, Fax: 239-1903 www.mave.hu Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége 1051 Budapest, Nádor u. 36. Tel.: 312-3807, 311-6687, Fax: 383-7918 www.motesz.hu

www.phd.hu

Értelmi Fogyatékosok Szüleinek és Segítőinek

Doktoranduszok Országos Szövetsége 1088 Budapest, Múzeum u. 17 Hallgatói Információs Központ Tel: 411-5741

FAKOOSZ - Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége 2235 Mende, Fő u.6. Tel: (29) 438-011 www.fakoosz.hu Képviseleti, önkormányzati szervek: Magyar Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottsága 1054, Budapest, Széchenyi rkp. 19. Telefon: 1/ 441-5101, Fax.: 1/ 441-5969 Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi és Sportbizottsága 1052 Budapest, Városház u. 9-11. III./363/A Tel.: 327-1152 , Fax: 327-1860 Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) 1051 Budapest, Nádor u. 32. Tel.: 269-1235, Fax: 331-63-39 Az egészségügyben tevékenykedő legnagyobb civil, társadalmi szövetségek:

Országos Érdekvédelmi Egyesülete (ÉFOÉSZ) 1051 Budapest, Október 6. u. 22. Tel/fax: 311-6415, 302-2660

________________________________________ 140 ____________________________________________


________________________________________ 141 ____________________________________________

www.c3.hu/~lanc

Lánc Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége 1132 Budapest, Váci út 14. IV. 4. Tel/fax: 349-2716

Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 1146 Budapest, Hermina út 47. Tel.:384-8440, 384-5028, Fax: 06-1/384-5028 www.mvgyosz.hu Magyar Vöröskereszt 1051 Budapest, Arany János u. 31. Tel.:353-2888, 353-1386 www.voroskereszt.hu Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1033 Budapest, Miklós u. 32. Tel.: 388-8760, 388-8920 www.mmszbp.hu Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 1032 Budapest, San Marco u. 76. Tel/fax: 388-8951, 388-5529 www.meosz.hu Nagycsaládosok Országos Egyesülete 1056 Budapest, Március 15. tér 8. Tel.:317-4904, Fax: 06-1/317-4563 www.noe.hu Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 1068 Budapest, Benczúr u. 21. Tel.: 351-0432, 351-0433, 351-0434, Fax: 06-1/342-1989 www.sinosz.hu

magyarország egészségügye és szociális rendszere · 2006. 7. 13. · 6.3 az egészségügy...

Documents