(lne2)adrian t smithers - csontok És kövek

19
8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 1/19 Krán után essen néhány szó az ősfajok másik agy szövetségéről, az észak-ynevi Ediomadról. yakran ezt tartják a !sekélye"" hatalm#nak a kettő köz$l, a legk$lönfélé"" %éldákat !itálva igazolásul. &i# %ró"álkozás ez, már !sak azért is, mert az a'uirok és a mai halandók között eleve nin!s értelme hatalmi viszonylatokat feláll(tani. &a Ediomad - Kránnal ellentét"en - nem terjeszkedik ennek könnyen lehet az oka az is, hogy egyszer)en nem akar. *s ki tudja, miféle szerzetek szunnyadnak a +első sarnokok sötétjé"en, mélyen a főhierar!ha trónusa alatt, akiknek a nevét még ő is rettegi z alá""i történet azt %éldázza, hogy az ediomadi nagyok sz$kség esetén nem ha"oznak mani%ulálni és kihasználni az utódfajokat - no meg azt, hogy akár!sak kráni hitsorosaik, ők sem "o!sátják meg soha az árulást... drian /. 0mithers 012/1K *0 K34EK 

Upload: faragokatalindr

Post on 07-Aug-2018

214 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 1/19

Krán után essen néhány szó az ősfajok másik agy szövetségéről, az észak-ynevi Ediomadról.yakran ezt tartják a !sekélye"" hatalm#nak a kettő köz$l, a legk$lönfélé"" %éldákat !itálva igazolásul.&i# %ró"álkozás ez, már !sak azért is, mert az a'uirok és a mai halandók között eleve nin!s értelmehatalmi viszonylatokat feláll(tani. &a Ediomad - Kránnal ellentét"en - nem terjeszkedik ennek könnyen

lehet az oka az is, hogy egyszer)en nem akar. *s ki tudja, miféle szerzetek szunnyadnak a +elsősarnokok sötétjé"en, mélyen a főhierar!ha trónusa alatt, akiknek a nevét még ő is rettegiz alá""i történet azt %éldázza, hogy az ediomadi nagyok sz$kség esetén nem ha"oznak 

mani%ulálni és kihasználni az utódfajokat - no meg azt, hogy akár!sak kráni hitsorosaik, ők sem "o!sátják meg soha az árulást...

drian /. 0mithers

012/1K *0K34EK 

Page 2: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 2/19

+ár hatalmas volt, egyáltalán nem látszott annak ám a homály világá"an nem !sak a törvények, aviszonylatok is mások. &atalmas volt, és ezért igazá"an tennie sem kellett5 á nagyság vele sz$letett, ésakár a rettegés meg a gy)lölet, végigk(sérte egész életét. 0zolgák, Kor!sok gy)lölete, és a magafajtáé6voltaké%% !sak ez utó""i szám(tott, hisz a 0zolgákat és a Kor!sokat kéz"en tartotta, a felvilágiak, ezek azizgékony rovarok %edig soha nem juthattak el azok"a a mélységek"e, ahol terveit szövögette. sajátjaivalgy)lt meg a "aja, ezért kellett otthagynia a zugot az 7fa gyökerei közt, mely évezredeken át az otthona

volt. &ossz##tra indult, !sak tudása és hatalma k(sérte el - a tudás, hogy egyszer visszatér, és a hatalom,melyet attól a %illanattól fogva "ossz#jára tartogatott, és egy %engem)ves t$relmével !siszolt mindhatékonya"" fegyverré. merre járt, elhomályosultak a !sillagok, megsza%orodtak az intő jelek, és idővel- nem t#l sokára - fel"ukkantak azok, akiket övéi az el%uszt(tására kész(tettek vagy idéztek meg. 2emokoztak komoly gondot, de tudta, hogy erej$k az évtizedek m#ltával nőni fog, és immár nem hagyhattafigyelmen k(v$l a na%-%ondrókat sem, akik ha érzékelték a jelenlétét, a maguk eszetlen rovar-d$hévelfordultak ellene. kadtak az $ldözők közt olyanok, akiknek a vérével volt elszámolnivalójuk, szélf#tták,kékszem)ek és messzelövők6 ők ismertették meg vele a félelmet, mely olykor már ok nélk$l is

 "orzongatta. /udta, hogy "#vóhelyet kell keresnie5 egy #j zugot, ahol meg%ihenhet, ahonnét seg(tségértfolyamodhat a nálánál hatalmasa""akhoz, .akik téren és időn t#lról, az 3rök *j fonákjáról figyelik fajtájasorsát5 rrafelé indult, ahol hajdan a 2agyok városai álltak, és egy holdas éjszakán vég$l !élhoz ért5 1tt

állt az ősi akna %eremén, s mielőtt ismét a mély"e szállt volna, hosszan "ámulta a romokra é%$ltrovarfészek fényeit és a t#lnan !sillámló tengert. /udása és hatalma vele maradt, a %ondrók közelségéreazon"an rég ta%asztalt érzések támadtak fel "enne5 szorongás és megvetés, undor és gy)lölet.

 2em juthattak a közelé"e, neki ellen"en megadatott, hogy hozzájuk férjen, hogy felhasználja őket -és nem is fog ha"ozni, ha eljön az idő.

!sont és a kő el%orlad, !sak az indulat örök.

1.

h#r %end$lését néma száguldás követte, az átalakulás ideje5 a jelentéktelen kőrisvessző egy

 %illanatra élét és halál urává válhatott, de mire átszelte az arénát, sorsa meg%e!sételődött,dolgavégezetlen$l vásott el a %alánk oldalán.8ég huszonöt lé%és9 &a nem $tj$k ki a számszer(jászukat, sohasem érek oda9 "oszorkánymester a kvadránsokat elválasztó ajtó mögé vetődött. három ujjnyi vastag, vasalt

szárny megnyugtató védelmet jelentett a lövedékek ellen, melyek köz$l a legutó""i alig két arasszalvétette el a !élt. viadal kezdete előtt felhajtott &atalom :tala !sak most kezdte éreztetni hatását, ;rayenlevegő után ka%kodott, az elny)hetetlen vászon"ól sza"ott kö%enye óloms#llyal h#zta a vállát. /udta,hogy m(g a !sa%at megmaradt tőrvetője nem semleges(ti a számszer(jászt, semmi esélye a tová""jutásra.8ost volt először alkalma arra, hogy meg%ihenjen. viadal jó néhány %er!e tartott már, ám egyik fél semfedte fel igazi $tőkártyáit.

;rayen kör"ehordozta tekintetét a zs#folt stadionon - nem először "ánta, hogy az iskolák "első

viadalaira is "eengedik a város"an lézengő, vért k(vánó !ső!seléket. :gaz, erre a viadalra k$lönösen "orsos áron adták a "elé%őket, még a legtávola""i sorok"an $lők is tizenöt aranyat fizettek alátványosságért. k$zdelem a legh(rese"" viador-"oszorkánymesteri iskola, az s!ens 8orga "eavatotti!(mének elnyeréséért zajlott. Ez volt a főváros őszi $nne%ségsorozatának !s#!s%ontja, a viadalok viadala. d(sz%áholy"ól ő !sászári felsége 0hulur fölé ny#jtott jo""ja, a helytartó sem hiányzott - ez volt azegyetlen gladiátorviadal, melyet minden év"en kit$ntetett jelenlétével. +ár fel"ukkanását főként ahagyománytisztelet indokolta, nem vitatta senki, hogy a legnagyszer)"" k$zdelmek itt és ilyenkor zajlanak5 mindkét résztvevő "oszorkánymester tudásának legjavát ny#jtotta. +első Kör"e "eavatástváró volt a kih(vó, akinek kih(vását egy, már "eavatott "oszorkánymester fogadta el. szeren!sés kih(vók diadalt arattak, s maguk is "eavatottakká váltak - a tö""iek holtan vagy egy életre megalázottan t)ntek ela gigantikus város mindent közönyösen "efogadó forgatagá"an. győztes !sa%at tö""i tagja számára a

drágakövek"en kifizetett jutalom, no meg a di!sőség volt a fontos5 maga a helytartó adta át az évviadorainak járó sz(narany kiméraszo"rot.

tömeg moraja, az aréna köze%én egymást méregető gladiátorok zaja tom%ának hatott, a sz$rke ég

Page 3: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 3/19

alatt z#gó szél só és tenger illatát sodorta a "elváros"a a kikötő felől. "oszorkánymester fejé"enegymást kergették a gondolatok, mérlegelt és tervezett ka%u ny#jtotta menedéké"en.

viadal eddig egy-egy tőrvetőjé"e ker$lt mindkét !sa%atnak. z ellenfélé a viadal kezdetén egyszemvillanás alatt a legk$lső (ven termett, ;rayen kénytelen volt erejének javát az ő semleges(téséreford(tani.

Először rövid időre megvak(totta, majd villámmágiával tette teljesen ártalmatlanná. tőrvetőt

kör"efonták a kékésen derengő energianyalá"ok, lán!inge nem eresztette a "oszorkánymester tenyeré"enfelhalmozott energiát - mire a mana elillant, teste magatehetetlen$l zuhant az aréna homokjá"a. ;rayen!sa%atának tőrvetője !s#fa"" véget ért5 egy számszer(j mérgezett lövedéke !om"on találta, s egy "ujkálótőrforgató t$stént átvágta a torkát.

z ellenfél "oszorkánymestere, az :skola mesterének jo""keze, aonal eleddig semmilyen láthatóvarázslatot sem alkalmazott, erejét minden "izonnyal a gladiátorra tartogatta. :gaz, mostanáig nem jutottközele"" a köz%onti k$zdőtérhez5 a számszer(jász egyetlen feladata az ő helyhez kötése volt. ;rayenáltal fogadott stratéga utoljára két éve vett részt viadalon, s ez érezhető volt gondolkodásán is. <assanm)ködés"e lé%ő kahrei szerkezetre hasonl(tott, melynek fogaskerekei egyre gyorsa""an forognak, devalódi teljes(tmény$ket !sak órák alatt érik el - restsége miatt a fiatal "oszorkánymester és társaiminduntalan lé%éshátrány"a ker$ltek. ;rayen energiái kimer$lő"en voltak, a viadalon használható méreg

még érintetlen$l várta áldozatát a számszer(jász fekete toll# lövedékének hegyén.=ja"" esélyt jelenthetett volna az aréná"an elhelyezett &atalom :talának megszerzése, a folyadékotrejtő láda és a "oszorkánymester közt azon"an még mindig ott volt az a "izonyos huszonöt lé%és. ;rayenmár majd> egy %er!e várt, de a számszer(jász tová""ra is őt figyelte. sa%atuk stratégája jó ideje hallgatottmegvakult talán az osto"a sza"ályok szerint ő is támadható volt, de mostanáig nem %ró"álkoztak akiiktatásával. ;rayen nem várhatott tová""6 megtiszt(totta tudatát a felesleges gondolatoktól, és meditá!i-ó"a kezdett.

0zellemének energiái ta%ogatózó !sá%okként keresték a tőrvető elméjét, a har!os mentáltestén aka%!solat kialakulásának %illanatá"an remegés futott végig.

Kösd le a számszer(jász figyelmét9 - szólt a "oszorkánymester rövid $zenete. 2yilván !élhoz ért,mert . "ár ;rayen "#vóhelyéről semmit sem láthatott, a következő %illanat"an az ellenfél stratégájának 

hangja szinte ro""ant a tudatá"an5?jász, tőrvető9 Ellenséges tőrvető a k$lső (ven9 toronyhoz közel(t9;rayen elégedetten nyugtázta a fordulatot. /őrvetője ravasza"" volt a vártnál5 nem az (jászt rohanta

meg, hanem a stratéga tornya felé indult. szék"e kötözött irány(tó jo""an féltette saját életét agyőzelemnél, azonnal mozgós(totta a számszer(jászt és saját tőrvetőjét. Elérkezett a roham folytatásának 

 %illanata. ládát, "enne a &atalom :talával, a kvadránsokat elválasztó ka%u tövé"en helyezték el - már halegalá"" ezt jól látta az a lass#v(z stratéga, akihez - ha átvészeli a k$zdelmet - lesz %ár keresetlen szava.

"oszorkánymester futásnak eredt, s már látta a !élt, mikor az (vet követő kanyar t#lsó felénfel"ukkant a másik kö%enyes alak. aolan szintén az italért futott. ;rayen gyan(totta, hogy egyidő"enérnek majd a ládához, és mert irtózott a dulakodástól, más eszközhöz folyamodott. 8entális energiáinak maradékát egy %ont"a s)r(tette, majd felsza"ad(totta6 a lökés a támaszkodó lá"án érte a görnyedten futóalakot, aki hatalmasat zuhant, és j ókorát !s#szva ter$lt el a homok"an. 0zitkozódott, ;rayen azon"annem foglalkozott tö""é vele. hogy elérte a tölgy"ől szegelt ládát, felté%te a fedelet. <egnagyo""megle%etésére saját t$körké%e nem egy, hanem egy tu!at $veg!séről visszaverődve nézett velefarkasszemet.

- /harr nevére9 Ki"elezem a rohadékot, aki ezt kiagyalta9 - /udta, hogy a fiolák köz$l !sak egytartalmaz mágikus italt, a tö""i a játék része !su%án - játéké, mely"en a di!sőség a tét, a sza"ályokat %ediglátványosságra és #jdonságra éhes arénamesterek (rják. 2em maradt ideje mindet összeszedni - elvinnik$lön"en sem tudta volna őket -, mert aonal máris feltá%ászkodott, hátrado"ta !suklyáját, és két kezétfenyegetően maga elé emelte. @ r!a meg!s#folása volt az em"eri szé%ségeszménynek5 egy szeren!sétlenkimenetel) k(sérlet lett a veszte, ennek átkát nyögte az alig negyven esztendős test"e zárt, megkeseredett

lélek. tom%án !sillogó, vér"en #szó szemeket évszázadosnak rémlő rán!ok övezték, melyek között soha "e nem forradó hegek éktelenkedtek. 8inden mozdulatra megvonaglottak ar!án a "őr alatt futó izmok, atestet át- meg átjáró fájdalom minduntalan utat talált a "oszorkánymester elméjé"e. re%edezett ajkak lassan szétváltak, a szavak #gy "uggyantak ki aonal torkán, akár lá% mélyéről a gáz"u"orékok5

Page 4: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 4/19

- 2alreth sarras al ghaz... hang laorrak...;rayen megrökönyödve ismerte fel a mágikus litániát, mely kővé dermeszti a sz(vet, s azonnali,

k(nos halálnak adja áldozatait. /udta, hogy az :skola viadalain, ahol ugyanazon rend mesterei mérik összetudásukat6 ritkán alkalmaznak halálos formulákat a másik "oszorkánymester ellen - aonal mégis errekész$lt. ;rayen tová""i gondolkodás nélk$l rántotta elő, k$ldte #tjára egyetlen fegyverét, a kö%enyétösszefogó selyemöv"e rejtett tőrt. do"ásra s#lyozott %enge két %örd$lés után ker$lt egyens#ly"a,

megáll(thatatlanul száguldott !élja felé, és a fekete mester "al vállá"a !sa%ódott.aonal hátratántorodott. varázslat zárszava száraz köhögés"e fulladt6 a már-már ta%inthatós)r)ség)vé szövődött energia egy szemvillanás alatt, ro""anásszer)en oszlott el a levegő"en. megzavart "oszorkánymester hitetlenkedve meredt a tőrre, mely keresztvasig hatolt @ kul!s!sont alá,vérrel árasztva el kö%enyét. Köhögve ragadta meg a markolatát, és kirántotta. vérzés erősödött,hasztalan igyekezett kö%enye vásznával !silla%(tani. <átta, hogy ;rayen is varázsolni kész$l, de nemvárta meg a végeredményt5 ka%kodva fedezéket keresett az (vet felosztó ajtók egyike mögött.

;rayen térdre hullott a láda mellett. zt latolgatta, hogyan válassza ki a mágikus folyadékkal teli$veg!sét a tö""i köz$l, mielőtt az ellenfél számszer(jásza ismét !él"a veszi. aonaltól az elkövetkezőnéhány %er!"en nem várt ellentámadást - valami azt s#gta neki, siker$lt óvatosságra intenie. ;e mi leszezekkel a nyavalyás $vegekkel Kiigya mindet z egyik megtenné a k(vánt hatást, de nem kizárt, &ogy

egy másik"a - netán az összes tö""i"e - k(nmérget töltött a t#l"uzgó arénamester. z ezt követő ötletk$lönösnek t)nt, de ;rayen #gy döntött, megér egy rövid litániát. Aelidézte a folyadékok %uszt(tásáhozhasználatos szavakat, majd kántálás"a kezdett. z ősi nyelv szavai !se%%et sem voltak dallamosak,mindegyik$k re!!senő !sa%ást mért a valóság szövedékére, a zárszó %edig teljessé tette az energiátanyaggá s)r(tő ka%!sok fel"omlását. z $veg!sék köz$l tizenegy megremegett, a semmivé váló folyadék helyén támadó )r szinte "eszi%%antotta a fiolákat záró dugókat. tizenkettedik azon"an, mivel tartalmát amágia esszen!iája itatta át, da!olt a litániával. %uszt(tó erő ártalmatlanul oszlott el kör$lötte,megváltozott természete védelmet jelentett a közönséges folyadékokra ható mágia ellen. ;rayen torzvigyorral ka%ta fel a megmaradt $veg!sét, kinyitotta, majd - "ár gy)lölte az érzést - nyelni kezdte atartalmát. sziru%s)r) lötty !sak k(nos lass#sággal volt fogyasztható, égette a nyelvét és a torkát, t#lszár-nyalta még a dzsad f)szerek, a kar!os hazai %álinka hatását is. 8art, mintha az em"er tömény savat nyelt

volna, keser) volt, akár az e%e, de ahogy a gyomorig szivárgott, kiterjesztette hatalmát az egész szervezet-re. testet és lelket összekötő energiát, magát a nyers életerőt !sa%olta meg, alak(totta és formálta a

 "oszorkánymester eszközévé, melynek seg(tségével kivonhatta a mindent átitató mágiát környezeté"ől.;rayen érezte a testét át- meg átjáró gyengeség hullámait. 0zéd$lt, mint mindig, mikor elméjét mágikusenergiával k(vánta feltölteni. <ass#, egyenletes lélegzetvételekkel igyekezett #rrá lenni émelygésén, majdfigyelmét ismét az arénára irány(totta.

köz%onti k$zdőtéren a két gladiátor tusája tová""ra is kiegyenl(tettnek látszott. Egyik$k, Ben 2aorn, aki ;rayen !sa%atának tagja volt, vértként !su%án alkarvédőket és sodronyinget viselt, fegyverkéntkét kise"" fej), C%án!élnyitogatóC !sata"árdot forgatott. "aszisz sz$lötte volt, ott járta ki a stadion"ank$zdők és az élet iskoláját. +ajnoka volt az em"er em"er elleni k$zdelemnek, de nem ismerte igazán sema "oszorkánymesteri mágiát, sem a toroni rendszer) viadalt5 ;rayen egy shuluri fogadó"ól váltottamagához, ahol ki kellett volna fizetnie a szétvert "erendezés árát. fegyveresek már-már elvezették,mikor a "oszorkánymester köz"elé%ett, és %énzével - no meg az s!ens 8orga "eavatottjainak tekintélyével - megóvta a gyalázattól. k$lhoni gladiátor izmai gör!sösén fesz$ltek lán!ai"an, !sak akkor nyugodott meg, mikor ;rayen értésére adta, hogy egyetlen %árhar!!al kiegyenl(theti adósságát. 2emmintha vágyott volna a shuluri aréná"an való megmérettetésre - erre igazá"an senki nem áh(tozott -, deeléggé kijózanodott már ahhoz, hogy felismerje, nin!s választása. ;öntését tö""ször meg"ánta már6miután ismertették vele a viadal sza"ályait. &azájának tiszta k$zdelmei"en szó sem lehetett arról, hogy akét har!os erején és ta%asztalatán k(v$l fekete mágia, méreg vagy %alánk mög$l kilőtt ny(lvessző döntseel a har! végkimenetelét. toroni viadal"an %ersze nem egyének, hanem !sa%atok k$zdöttek egymással,itt a mágikus %raktikáknak é%%olyan jelentős szere% jutott, mint az árnyék"an lo%akodó, ajtók és %alánkok 

mögött rejtőző tőrvetőknek. 8inden !sa%at egy gladiátor"ól, egy számszer(jász"ól, egy "oszorkánymester"ől6 két tőrvető"ől és egy, a támadási metódusokat összehangoló stratégá"ól állt. köz%onti k$zdőtéren !sak gladiátorok har!oltak, ide más nem lé%hetett "e. !sa%attagokat (v"en kör"efu-tó %alánkok választották el egymástól - ezeken az (veken, és a stadion negyedei, a kvadránsok határain

Page 5: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 5/19

!sak ajtókon kereszt$l lehetett átjutni. z a !sa%at vesz(tett, melynek gladiátora elsőként vált har!ké%te-lenné, de gyakorta megesett, hogy mindkét fegyverforgató holtan maradt az aréna homokján.

 2aorn ellenfele, egy tag"aszakadt, ko%asz o"sor szintén tö"" viadal hőse lehetett. /estén egymástérték a k(gyóként tekergő forradások, haját is mintha t)z égette volna le a sötéten !sillogó ko%onyáról.ladiátorvértje ko%ottas volt ugyan, ám nemesa""it"ól kész$lt, igazi viador az efféle holmit nem !seréltevolna el szinte semmiért. +alján élezett %erem) %ajzson6 jo""já"an fogazott %engéj) kardon tört meg a

lenyugvó na% rőtes fénye. két har!os !sak CkóstolgattaC egymást, néhány kise"", szinte véletlentalálatot leszám(tva vért sem fakasztott még. Egyelőre nem a győzelem, !su%án a győzelemhez vezető #tfeltérké%ezése volt a !él - az erők "eosztása a másik mozgása, iskolázottsága és har!értéke ala%ján.

 %ajzson tö"" hor%adás, az egyik alkarvédőn harántre%edés jelezte, hogy a !sa%ások ennek ellenére semé%% k(méletesek.

;rayen tová"" f$rkészte a stadiont. aonal tová""ra sem ker$lt elő, valósz(n)leg vérző se"étnyalogatta valamelyik ajtó fedezéké"en. Korai lenne le(rni, de egy időre talán elvesztette a har!i kedvét.z ellenséges számszer(jász még mindig a tőrvetővel "ajlódott, ;rayené %edig arra várt, hogy kider$ljön5mérgek, villámmágia vagy rontások ellen védő amulettet viselt az égett fej) gladiátor. Ben tartottamagát, de az máris nyilvánvalóvá vált, hogy vetélytársa egyike a legjo""aknak. 2őttön nőtt a felfordulás,a stratéga %edig még mindig hallgatott.

 Először róla kell mindent megtudnom, gondolta a "oszorkánymester . Gyorsan kell cselekednünk;míg Gaonal lapul, kivívhatuk a győzelmet, de ehhez... valakinek össze kell !ognia a csapatot"

;rayen felnyitotta harmadik szemét, tekintete a torony tetején ku%orgó stratéga auráját kereste. szék"en $lő alak az asztrál- és mentáls(kon alig volt jelen, de élt. urája halványodni látszott, de máskéntnem változott, még az elméjét övező %ajzsok is a hely$kön voltak. lszik, dö""ent rá a "oszorkánymester./harr nevére9 Ennyire nem lehetett unalmas odafent $lni9

Kiny#lt az érzelmek s(kján, meg%ró"ált átjutni a stratéga %ajzsán, hogy felrázza álmá"ól az öreget.K(sérlete azon"an kudar!"a fulladt, a stratéga érzéketlen volt mindenfajta tudati "ehatásra5 valósz(n)legnem mágia, hanem méreg hozta el számára a megnyugtató, ám minden "izonnyal álmatlan eszméletlen-séget. Ezért hallgatott hát, ezért nem ind(tottak ellene egyetlen támadást sem9 8ivel sem tőr, semszámszer(jvessző nem érte, aonalnak kellett valamilyen itt létrehozott légiméreggel elká"(tania. Ezért

kellett neki is a &atalom :tala5 mágiájának jelentős részét arra áldozta, hogy ártalmatlanná tegye astratégát. Ezek szerint már nem jelent t#l nagy fenyegetést. Dm"ár... ;rayen az ajká"a hara%ott.

#sigav$r, gondolta. #s%ny&n megse'ezted, nem utott (talhoz, a m$rg$t is elhaszn&lta. )a eszedn$l maradsz, győzhettek * a strat$g&val vagy n$lküle, voltak$pp egyre megy.

=jra végigfutott a gondolatmeneten, "(zva a""an, hogy egyik feltételezés sem "izonyul tévesnek.&a melléfog, nem !sak a játszmát, a "eavatás esélyét vesz(ti el, hanem az életét is. Ki kell használnia,hogy aonal tehetetlen - az ellenséges stratéga, legyen "ár a legjo""ak köz$l való, %uszta szavakkal nemvédheti meg a gladiátorát. +elje"" kell jutni, közele"" a gladiátorokhoz, és addig %ró"álkozni, m(gvalamelyik mágikus módszer sikerrel nem jár. z égett fej) "iztosan védve van a mérgek ellen, de hogy arontások vagy a villámok lennének-e hatásosak ellene, azt !sak egy-egy %ró"a döntheti . el. Először mindenké%% a számszer(jásztól kell megsza"adulni - osto"aság lenne "elevágni a dolog"a6 m(g errefigyel.

;rayen #ja"" mentális $zenetet k$ldött a tőrvetőnek5 )%zód vissza" +zenem a sz&mszerí&szunknak, hogy haszn&la a m$rgezett vesszőt * a c$l az

ellens$ges löv$sz. iess"+(zott "enne, hogy a tőrvető sikerrel jár6 a számszer(jász nem tudta volna máské%% fogadni az

$zenetet. Ezalatt a gladiátorok mind jo""an kiismerték egymás st(lusát. 0za%orodtak a se"ek mindkétoldalon, de komoly, k$zdelmet eldöntő találat még mindig nem esett. z össze!sa%ás"a eddig egy-kétkósza számszer(jvesszőn és elhaj(tott tőrön k(v$l egyáltalán nem avatkoztak "e a !sa%attagok, (gy azem"er em"er elleni k$zdelem hangulatát semmi sem törhette meg. homok"an tán!oló fegyverforgatók számára lassan elvesztek a %alánkok, a "oszorkánymesterek, a stratégák - !sak ők ketten voltak, no és a

közönség. /om%a hullámok"an ért el hozzájuk a !sa%atokat éltető sokaság moraja, a számtalan torok"óleggyé forró,. jelentéssel nem, !sak érzelmi töltéssel "(ró zsivaj. Elem$k"en voltak mindketten, mindenmozdulatukat a hatásosság és a látványosság sokszor ellentmondó kettőssége vezette. két !sata"árdrohamát %ajzs és %enge akasztotta meg, a ko%asz kardjának éle %edig legtö""ször az alkarvédők egyikén

Page 6: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 6/19

vásott el.;rayen a ka%u árnyéká"an várakozott, m(g meg nem hallotta a hörd$lést. 7vatosan kitekintett a

szárny mög$l, s még látta, mikor az őt eddig szemmel tartó számszer(jász el t)nik a %alánk mögött. rákilőtt vessző nem ejtett komoly se"et, !su%án egy kar!olást a "al felkaron, két-három ujjnyival a lelógósodronying szára alatt. z (jász ingujján re%edés jelezte a találat helyét, mely alól vér szivárgott avászonra. megse"zett har!os #gy dőlt el, akár egy ala%ját vesztett kőoszlo%5 minden izmát meg"én(totta

a gyorsan ható méreg, még arra sem volt ideje, hogy kezét óvón ar!a elé emelje. ;rayen elégedettensóhajtott fel - végre elérkezett a támadás ideje. tőrvetőnek most azt az utas(tást adta, hogy %ró"álja #tját állni az ellenfél tőrvetőjének - (gy

 "iztosan eljuthat a leg"első (vig, ahonnan már alkalmazhat mágiát az égett fej) gladiátor ellen.1tthagyta fedezékét, és futásnak eredt. számszer(jász t)nődve k(sérte tekintetével6

elgondolkodott, hogyan tová"". gladiátorok %árhar!á"a !sak nagy ko!kázattal avatkozhatott volna "e5 ase"esen forgó, helyet és helyzetet változtató har!osok köz$l Bent %ont olyankönnyen eltalálhatta volna,mint a ko%aszt. "oszorkánymestert, aonalt sehol sem látta, vég$l #gy döntött, inká"" a tőrvetőnek seg(t, és az átellenes (vre kon!entrálta figyelmét.

;rayen már-már az egymást ker$lgető gladiátorok oldalá"a ker$lt, mikor egy kivágódó %alánkajtómög$l aonal rontott neki. ?velt %engéj) tőrrel támadott, tekinteté"ől s$tött a d$h és a fájdalom. 0e"ére

rögtönzött kötést kész(tett, (gy lehetett elég ereje a támadás végrehajtására. 4asa oly f$rgén !sa%ott le,hogy ;rayen nem is gondolhatott hár(tásra, !sak kifordulásra. gerin!ének irányzott döfés le!s#szott a "al vállán, hossz# se"et ejtett rajta, majdnem könyökmagasságig. ;rayen lend$letét kihasználvaigyekezett ártalmatlanná tenni az :skola mesterét, s jo"" könyökével hatalmas $tést mért az orr!sontjára5 magatehetetlen test %orvihart kavarva zuhant az aréna homokjá"a.

aonal véráztatta kö%enye kettény(lt, láthatóvá téve a szikkadt nyak"an f$ggő medált - egyrontásoktól védő talizmánt. helyzet (gy végké%% tisztázódott5 a gladiátor nyaká"an !sak a villámoktólvédő amulett lehet.

Ezzel végké%% eldőlt a viadal sorsa, noha mindkét gladiátor tal%on volt még. ;rayenmegáll(thatatlanuk tört a két har!os felé, karjának vérző se"ével sem törődött tö""é -tudta, a viadal utánsokkal jo"" ellátás"an részes$l annál, amit most rögtönözhetne.

mint elérte a "első k$zdőteret, hozzákezdett a testet meg"én(tó igék megidézéséhez. z ősi szavak már-már önálló akarattal törtek fel a torká"ól, a formálódó sötét örvény szinte láthatóvá vált. zárszó#tjára "o!sátotta a mágiá"ól szőtt %aran!sot, mely a %illanat törtrésze alatt !sa%ott le a ko%asz gladiátorra.

yengeséghullámmal kezdődött, majd a végtagok váltak egyre neheze""é, vég$l még az óloms#ly#szemhéj mozd(tása is lehetetlen feladattá vált - ;rayen álla%otról álla%otra ismerte6 a toroni har!os éreztea hatást. 4ég$l a tö"" kise"" se""ől vérző test megmerevedett6 állásának sta"ilitását mi sem "izony(totta

 jo""an annál, hogy fel sem dőlt, kezé"en egyenesen állt a fogazott %enge. Ben lassan előrelé%ett, a két!sata"árd egyszerre indult #tjára, hogy véget vessen a viadalnak.

fémes %end$lést ro%%anás követte, ahogy a toroni a!él engedett - a markolat meg sem mozdult aszo"orrá merevedett férfi kezé"en, miköz"en a %enge három részre hasadt. stadion"an $lők, már tudták,hogy a k$zdelem véget ért - "ár tö""en értetlen$l nézték, hogy az a"asziszi fegyver nem a fejre s#jt le. győzteseket éltető kiáltások hullámként futottak végig az arénán, m(g egyes$lt az első és utolsó sorok hangja is, összeforrt diadalhimnusszá emelve az eddig megfoghatatlan morajt. Ben elég aréná"ank$zdött már ahhoz, hogy ismerje a közönséget5 tudta, hogy a győzelem ezen néhány %illanata !sak az övé- ezalatt dől el, hány fogadó"an vendégeskedhet ingyen, hány nő omlik majd kéretlen$l a lá"ai elé azelkövetkező egy-két hét során. 0ejtette, akkor aratná a legnagyo"" sikert, ha végezne tehetetlenellenfelével, vagy megvárná, m(g az élet visszaköltözik az izmok"a, és eljátszadozna a fegyvertelengladiátorral, mielőtt !sata"árdjaival "efejezné a munkát - mégsem (gy tett, hisz eleget verekedett már hazájá"an ahhoz, hogy vérévé váljék az (ratlan törvény5 C2e olts ki védtelen életet9C <eengedte a

 "árdokat, tisztelgett fegyvereivel, majd az aréna ka%uja felé indult. Aigyelmét nem ker$lte el, hogy ahar!ké%telen o"sor felé háromfelől is kámzsás alakok sietnek - az ellenfél a jelek szerint nem vállalta

magára a gyógy(tással járó költségeket. tömeg el!sendesedett, majd, ahogy a kámzsások egyikének tőremegvillant, harsány $dvrivalgás"an tört ki megint. ko%asz gladiátor egy mozdulattal, egy hanggal semesdekelt k(méletért5 noha legyőzték, halála "adr>!yahként jegyeztetik majd az aréna évkönyvé"e, végső

 %ró"atételének tan#i %edig tisztelettel emlegetik nevét - legalá"" a következő alkalomig.

Page 7: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 7/19

2.

stadion alatt szövevényes folyosórendszer h#zódott. :tt kész$ltek fel a viadorok a k$zdelemre, ittlátták el a klánok kegyére érdemes$lt se"es$lteket. z aréna alatt futott a járatok java, innen helyezhették el a k$lönös !sa%dákat és egyé" me!hanikus "erendezéseket, melyek az össze!sa%ásokat sz(nese""é vará-zsolták.

győztesekről sz$rké"e öltözött navorok mosták le a vért és az aréna mo!skát, a d(szruhákatazon"an tilos volt kez$kkel érinteni$k - azokat ;rayen !sa%atának tagjai maguk öltötték fel saját a%róf$lkéik"en, melyeket, #gymond, elmély$lés !éljára "o!sátottak rendelkezés$kre a viadal előtt. fiatal

 "oszorkánymester és társai fertályóra m#lva felsorakozva várták, hogy felvezessék őket á d(játadássz(nhelyére. Elégedetten méregették egymást, a friss kötéseket és a k$zdelem más látható nyomait -fájdalmukat enyh(tette a "izonyosság, hogy valamennyien megtették a magukét.

folyosókról hossz#, félhomályos lé%!ső vezetett fel az északi lelátón kialak(tott d(sz%áholyhoz.Ezt a fedett é%(tményt tö"" tu!at "oszorkánymester és varázsló vigyázta, védőkörök és r#nák ker$ltek atala%zatra6 az elit testőrség fegyverforgatói a trónt állták kör$l, a stadion"an tö"" kémlelőny(lás mögöttszámszer(jászok la%ultak. 8ikor a győztesek kiértek a dohszag# folyosóról, a na% é%%en alá"ukott anyugati horizonton. ;(szes vértezet) gitor :m%eralis k(sérte a jövevényeket a helytartó sz(ne elé.

;rayennek voltaké%% !salódást okozott a találkozás. helytartó nagy#r volt, a leghatalmasa"" azok köz$l, akiket életé"en látott6 tisztavér) kyr, egy a +irodalom 2emes &ázainak legkiváló""jai köz$l - ölestermete, fehér sörénye és égkék szemei da!ára mégis hiányzott "előle az igazi méltóság. /alán agondolatai kalandoztak másutt, talán a főváros kormányzásával járó terhek nyomasztották5 kisugárzásaioly "izonytalanok voltak, hogy meghökkentették a "oszorkánymestert. K(sértést érzett a "izonytalanságokainak felder(tésére, de idejekorán ész"e ka%ott5 egy ilyen nagyhatalm# urat talán még egy rang"éli semf$rkészhet meg "$ntetlen$l5 ki az aréná"an diadalt arat, jutalmat érdemel - a rá jutó kegy azon"an nemvéd a modortalanság következményei ellen, melyek a, felső"" körök"en a szó"eszéd szerint mindighalálosak. ;rayennek, ahogy a helytartó felé közeledett, eszé"e villant, hogy egy ilyen nagy em"er torokmetszése - látszat ide vagy oda - !sak tökéletes lehet5

z gitor egy kézmozdulattal megálljt %aran!solt a menetnek. 8ásodik intésére az arénamesterek legidőse""ike kivált övéi köz$l, s az arany kimérát szorongatva közele"" lé%ett. kiméra é"enfeketetala%zaton ny#jtózott, ugrásra kész tartása az össze!sa%ás előtt álló gladiátorok fesz$lt várakozását idézte. helytartó átvette, majd szemmagasság"a emelte a szo"rot.

- győzteseknek - mondta, és mélyen zengő hangja helyreáll(totta személye varázsát5 ;rayen most!sakugyan félelmetesnek, élet és halál urának látta. 0zo"or volt maga is, s akár az, amelyet jo""jávalmagasra emelt, /oront és a &atalmasokat szim"olizálta. "oszorkánymester mélyen meghajolt előtte -meghajolt a +irodalom nagysága előtt, és a tudat, hogy a kiválasztott né%hez tartozik, oly hossz# idő utánismét megdo"ogtatta sz(vét.

varázst tulajdon tőrvetője, az a vézna, égő szem) fráter törte meg, mikor váratlanul mozgás"alend$lt. 8ielőtt "árki feleszmélt volna, már a trón felső lé%!sőjén állt, "aljának ujjai a helytartó !suklójára

kul!solódtak.- 4elem jössz, grashrat9 - szakadt ki torká"ól a mély, "ántóan nem em"eri hang. z első szó kimon-dásának %illanatá"an mély"("or szikrák örvénye ölelte kör$l a két alakot. tőrvető a testőrök, arénames-terek és viador. ok szeme láttára kettéhasadt, a vézna test"ől valami még vézná"", valami inas ésiszonytató vergődött az alkonyi fényre. 8ár nem!sak "aljával tartotta fogva a helytartót5 az, ami

 %illanatokkal ezelőtt a tőrvető eleven testének, most "el$lről szétmar!angolt h#snak látszott,ny#lványokat növesztett, és sokszorosan kör$lfonta a fehér sörény) férfit. ;rayen szo"orért ny#ló kezemegállt a levegő"en. helytartó égkék szemei mintha az ő tekintetét keresték volna, aztán halványulnikezdtek, de nem az élet, nem is az alkonyi na% fénye lo""ant ki "enn$k. hogy a testőrök végremo!!antak, a nagy#r és a szörnyeteg körvonalai kezdtek el"izonytalanodni, mintha forró levegőn vagyhullámzó v(zen át "ámulta volna őket az em"er. ;rayen hallotta az a!él!sörgést, a kiáltásokat, de ahogy

ösztöneitől vezérelve nekilend$lt, már !sak a kavargó "("orszikrákat látta maga előtt5 a helytartónak, akár a tőrvető"en meg"#vó lénynek, nyoma veszett "enn$k.

- 0yiar!h9 Drulás9 - "öm"ölte valaki. - földre, senkik9 &alál arra, aki mo!!anni mer9

Page 8: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 8/19

;rayen, akinek lend$letét már senki és semmi nem fékezhette meg, társai dö""ent ar!át láttautoljára, mielőtt a szikrák örvénye "efogadta. rra gondolt, hogy a történtek után nem szeretne ahely$k"en lenni - aztán !sak zuhant, zuhant a helytartó nyomá"an, m(g a 0emmi "öm"ölő szelei ki nemoltották a tudatát.

3.

8ikor feleszmélt, sötétség ölelte kör$l - hangok és szagok nélk$li, nedves és hideg világ. 2ohasemmilyen "izony(tékát sem látta, a zsigerei"en érezte, hogy mélyen a föld alatt jár. <á"a egyenetlenkő%adlón ta%odott, két karját egyelőre nem akarózott kiny#jtania - ki tudja, . mi"e $tköznének <assanféltérdre ereszkedett, kézzel is megvizsgálta a %adlót, de sem okosa"", sem nyugodta"" nem lett tőle.

 %árás levegő mozdulatlan volt, a már-már fullasztó !sendet azon"an meghatározhatatlan távolság"ólodasz)rődő hangok törték meg. kár "eszéd is lehetett, de a szavak oly tom%ák voltak, mintha a falak ragadozóként nyelték volna el a hangfoszlányokat.

4eszélyes lett volna világosságot gy#jtani, hiszen az itt lakók sem használtak semmilyen fényforrást;rayen, ahogy erre gondolt, "elátta azt is, hogy valósz(n)leg hiá"a %ró"ál majd a sötétség"enmegh#zódni elől$k. kiszolgáltatottság érzete fojtogatta, ahogy elsuttogta az idevágó ")vigéket. földmélyi éjszaka rőtes derengéssé, a visszhangos homály kőfal# és -%adlat# folyosóvá változott.

 "oszorkánymester látta a durván faragott falakat, a %adló re%edései közt futó ujjnyi v(zereket, a falak zugai"an meg"#vó, fényt sosem látott élőlényeket. folyosót, melynek tu!atnyi mellékágá"ól azegyik"en állt, szélességén k(v$l semmi sem k$lön"öztette meg a szerteszét futó tö""i járattól. 2emmessze onnét valamiféle á"ra vonalai kanyarogtak a köveken - ;rayen arra következtetett6 ide érkezettfoglyával a szörnyeteg, és egy oldalvágat"an t)nt el, m(g a nyomá"a szökkenő em"ert tová""sodorta alend$let.

 )a m&sk$nt tört$nik, t)nődött a "oszorkánymester  , tal&n nem is $lek m&r. -z a dög megölte atőrvetőt, mikor a test$'e !$rkőzött, $s nekem sem irgalmazott volna, ha l&ta, hogy haz&ig követem...

&elyzete %ersze (gy sem volt irigylésre méltó. +ár az azonnali felfedezést elker$lte, fogalma sem

volt arról, hol a szörnyeteg otthona, amelynek hirtelen megny(lt ka%uján siker$lt átférkőznie . - mintahogy arról sem, mihez kezdjen most, hogy megérkezett. 4iadori d(szruhájához még tőr sem tartozott - ak$zdőtérén k(v$l !sak katonák és testőrök hordhattak fegyvert -, mágikus energiái korlátozottak voltak,lelki szemei előtt ott vi"ráltak a támadás ké%ei. /udta, egymagá"an nin!s sok esélye a t#lélésre, ahelytartó előker(téséről %edig álmodoznia is felesleges, am(g...

m(g ka%!solat"a nem lé% valakivel a hátramaradottak köz$l.<assan indult neki, hogy felder(tse környezetét, de a k(nzó "izonytalanság már elmaradt mellőle.

Egyszerre átérezte, hogy sok százan, sok ezren kutatják a nyomát övéi köz$l, hogy a kiválasztottak né%ének legk$lön" varázstudói várják a jelét. ádö""ent, hogy "ár egy órája még a t#lélésért verekedett,most a +irodalom hatalma áll mögötte - a hatalom, mely a világ összes győzelmének kiv(vásáhozelegendő.

/oroni volt, senki és semmi, a helytartó számára mégis a reményt jelentette6 tudta, hogy ha "oldogula feladattal, sem az s!ens 8orga, sem más nem szor(thatja rá tö""é, hogy az aréná"a lé%jen.&a megmenti a helytartót, nagyo""ra nő mindazoknál, akikre eddig !sodálattal és irigységgel

tekintett. &a megmenti a helytartót, 0hulur leg"efolyásosa"" %olgárainak sorá"a emelkedhet - s ehhezmást sem kell tennie, mint kijátszania a homály világának förtelmeit. F, 8allandar on-;rayen ké%es erre,sőt, sokkal tö""re is.

4égigosont a folyosón. kőfalak !su%aszok voltak, riasztó ridegség áradt "elől$k, s nem aréseik"en meg"#vó lények miatt. re%edések lakói tudatlan ázalagok voltak, a sziklákat azon"an elemierej) rosszindulat itatta át5 akik ezeket a folyosókat alkották, tudták, mi fán terem a gy)lölet és akegyetlenség. ;rayen szenvedett asztrális és mentális kisugárzásaiktól, melyek é%%oly idegenek ésundor(tóak voltak számára, mint a gondolat, hogy saját nem"élivel háljon, de nem állhatott meg5 tová""

kellett jutnia, ha ki akarta der(teni, mi történt valójá"an. Aekete kö%enyét teljesen maga köré !savarta, a!suklyát mélyen ar!á"a h#zta. Go""- és "alfelé a%ró""-nagyo"" elágazásokat látott, fényt, életjeleketazon"an hiá"a keresett. /ová""haladva meg%illantott egy ajtót, mely zárva volt ugyan, de korhadó

Page 9: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 9/19

deszkái közt ujjnyi rések tátongtak. ;rayen sötétséggel eggyé vált árnyként lé%ett az ajtó elé, és féltérdre.ereszkedve "ekérlelt. .

helyiség falain sötétnél is sötéte"" foltok éktelenkedtek. "oszorkánymester eleinte .denevéreknek vélte őket, aztán rádö""ent, hogy rozsdás kam%ókra aggatott testek maradványait látja. lényeket H mert nem mert volna megesk$dni rá, hogy em"erek voltak - elevenen t)zték a vasra6 hogyk(nok közt %usztuljanak el6 a testek végvonaglásuk köz"en #gy ki!savarodtak, hogy a vázak jó része

magától hullott szét. kam%ókon jórészt fejetlen, végtagok nélk$li torzók f$ggtek, közé%$tt egyváll!sont"ól sarjadt szárny szarukemény éle érintette a mennyezetet, és a levegő minden rezd$lésére anedves követ karistolta. ;rayen torkát rothadásszag ka%arta, s érkezése sem volt azon tö%rengeni, miokozza, mert egyszerre a dögletes ki%árolgás forrása is megjelent a hom"ár árnyai közt.

Két lá"on járt, akár a CtőrvetőC, de é%%#gy nem volt em"er, ahogyan ő, és nem állt rokonság"an afalakra aggatott áldozatokkal sem. &atalmas, előregörnyedő testét k$lönös erezet "or(totta, minthaszalamandra"őr"ől sza"tak volna rá fojtogatón sz)k g#nyát, hogy torz mivoltát méginká"" kiemeljék.

 2ehézkesen, ám némán haladt, majd, mintha megérezte volna ;rayen tekintetét, az ajtó felé fordult - a "oszorkánymesternek minden lélekjelenlétére sz$ksége volt, hogy vissza ne hőköljön a homlokot és azar!ot "or(tó, (risz nélk$li szemek sokasága láttán. nyagtalan !sá%ok k(gyóztak át a levegőn, a monstrumtudata azon"an nem "oldogult az irány(tásukkal5 ahelyett, hogy, kita%ogatták volna a la%uló em"er 

auráját, a falak"an élő ázalagokat riogatták, és erej$ket vesztve !sakhamar visszah#zódtak. ;rayen valamimotyogást vélt hallani - idő"e telt6 m(g rádö""ent, hogy nyakig áll a lény zavaros gondolatainak hordaléká"an. Elméje szétválasztotta, eltasz(totta ezeket a hullámokat, az émelygéssel azon"an már neheze""en "oldogult. 2esztelen$l elhátrált az ajtótól, egy mellékfolyosó"an keresett menedéket, de mégsokáig érezte a förtelem jelenlétét6 a tarkóját szaggató fájdalom !sak %er!ek m#ltán, a dögletes ")z mégennél is késő"" enyészett el. ;rayen "iztos volt "enne, hogy a földmélyi szörnysz$lött egy történelemelőtti faj kor!s gyermeke, meg!s#folása minden természetesnek és szé%nek. faji emlékezet jo""an is-merte a lényt, mint a kim)velt tudat5 a kyr ősökkel "(ró toroni minden idegszála, minden zsigereveszedelmet kiáltott. Aelidéződtek "enne a rémmesék, melyeket kölyökkorá"an hallott először, s melynek némelyike vérfagyasztóan igaznak "izonyult tanulmányai során. Egy ősrégi legenda szerint 0hulur sárkányok és más gondolkodó szörnyek !sontjaira é%$lt, s hogy a tetemek"en tenyésző ny$vek máig a

!satornarendszer alatti mélységek"en élnek. Eszé"e jutott a vén koldus, aki a kiégett 8orgena-szentélyfalának tövé"en tanyázott, és forradásos ké%ével, !sonkolt kezével gyakorta k(sértett gyermekkoriálmai"an5 az öreget egy hajnalon ki"elezve, fejetlen$l találták a va!kán, és társai !sak azt ismételgették,hogy a Csontváros vadászaiC jöttek el érte, és most CodalentC lakmároznak keser)ségé"ől és fájdalmá"ól.

;rayen megdörzsölte a halántékát. &a nem téved, ha !sakugyan a 0hulur alatti sontvárosigkövette a helytartó nyomát, seg(tségre lesz sz$ksége. 2em !sak fegyveresekre %ersze, ó, a világért sem9:de olyasvalaki kell, aki ismeri ezeket az ősi förtelmeket5 a szokásaikat, a hatalmukat, á ké%ességeiket.ki tudja, mi a !éljuk, és hogyan lehet szem"eszállni vel$k.

Aélrevonult egy láthatóan rég nem használt folyosó"a, félresö%örte a %ókhálókat, leku%orodott, ésössz%ontos(totta erőit. /udatát !sak nagy keservesen siker$lt kiterjesztenie, mintha a sontvárosranehezedő sok millió tonnányi föld és kő mind az ő vállát nyomta volna. z :skola egyik magiszterével,<yor!kkal vette fel a ka%!solatot - őt ismerte a legjo""an6 "(zott "enne, hogy az öreg, noha nem volt jelena viadalon, értes$lt már a történtekről, és a megfelelő helyekre tová""(tja sietős $zenetét.

ka%!solat létrejöttekor ;rayen tudatá"a kérdések özöne tolult. 8ivel a mentális ka%!solathihetetlen se"ességgel égette fel a szellem energiáit6 a két "oszorkánymester az :skola "első sza"ályainak megfelelően igyekezett magát a lehető legrövide""en kifejezni. 1stor!sa%ásszer)en váltogatták egymást agondolatok és ké%ek, mintha nem is "eszélgetés, hanem viadal zajlana a két fél között5

CIontos hely, státuszCC4alahol mélyen6 hideg kő, nedves, nedves világ. sontváros 0ötétlátó lények, gy)lölet, d$h és ve-

szély.CCsontváros 0ötétlátók Ké%eket k$ldj9C ;rayen engedelmeskedett, aztán sietve folytatta5 C2in!s

felszerelés. 4eszély. 0eg(tség kell5 ősi titkok tudója, utak ismerője, helytartómentő fegyverforgató.C4ettem. &ogy találunk rádCCrénaC - sugározta a messzeség"e ;rayen. CAriss se". aonalt keressétek, és a tőrét6 a véremet a

 %engén9 0zim%átiás varázs.C

Page 10: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 10/19

C8)ködni fogC - nyugtázta <yor!k, akinek gondolatmintázatát most mintha az elismerés formáztavolna. C4árj. 8aradj élet"en9 4ége.C

;rayen még messze"" h#zódott a főfolyosótól, megerős(tette tudatának védfalait, és várt. 4alahány-szor hunyor(tott, a !sontkamrá"an látott monstrum szemeit látta maga előtt, és összerezzent, mikor valamifelvillant vele szem"en - %edig !sak egy ez$stérme hullt a semmi"ől a nyirkos kő%adlóra.

z érme az ismeretlen varázsló jelével a folyosó köze%ére ker$lt, ;rayen arré"" tele%edett le, hogy

 "evárja az érkezőket. 8ikor az érme derengeni kezdett, elford(totta a fejét, nehogy elvak(tsa a villanás -inká"" érzékelte, semmint látta a mana örvényé"ől ki"ontakozó alakokat. z egyik vén volt6 mint asontváros maga5 görnyedt hát#, %ergamen"őr), fakó haj# magiszter. másik - tal%ig feketé"e öltözött,öles termet) férfi - lunir homlok%ántot és iker%engéket viselt6 savósz(n szeme t$stént ellenséget keresvef$rkészte a homályt. 1da"i!!entett a "oszorkánymesternek, aztán tett %ár lé%ést a folyosón5 meglehet, atalajviszonyokat mérte fel, hogy egy esetleges össze!sa%ás"an ezt a tudást is a javára ford(thassa.

- 0arl - közölte, mikor megálla%odott ;rayen mellett. - testvériségtől.- 2em t#l "eszédes - d$nnyögte a magiszter, akinek !sak a manaörvény el$ltével siker$lt teljesen

felo!s#dnia. - *ri J%erth vagyok. 8agitor. zért esett rám a választás, mert valaha a Ködfivéreknéltan(tottam, és nem rettenek meg a %uszta a!él látványától. Elvigyorodott. - Aényesség elégedett veled,;rayen. lmuk"an sem gondolták, hogy egy magadfajtának lesz elég lélekjelenléte ahhoz, hogy...

- lkonyat óta az s!ens 8orga teljes jog# tagja vagyok - közölte a fiatala"" férfi. - &ar!"anszereztem meg a "eavatás jogát9- /udok róla - "ólintott az öreg. - *s ne hidd, hogy nem értékelem a merészségedet, de ha még

egyszer a szavam"a vágsz, kénytelen leszek egyszer s mindenkorra elhallgattatni. Gó helyen voltál a rosszidő%ont"an, és osto"a, de hasznos döntést hoztál - ez !sak elégedettségre jogos(t fel, egyé"re nem. zak!iót én vezetem. te %aran!sod #gy szól, hogy támogass az érzékeiddel, a maradék erőddel... és hakell, a véreddel is. - 2em h#zta ki magát, valahogy mégis félelmetesnek látszott. - 8egértetted, mitvárunk tőled

;rayen némán intett igent6 #gy érezte, t#lzott vakmerőség volna szeren!séjét tová"" k(sértenie.- folyosó tiszta - mormolta a feketé"e öltözött fegyverforgató. - :deje elkezden$nk.&átizsákjá"ól tö"" hasznos holmi ker$lt elő5 gyógy(tó eliB(rekkel, a &atalom :talával és más

matériákkal telt fiolák, mentális friss(tőszerek, egy három h$velykes %enge ;rayennek, és néhány a!él"ólkész$lt, la%os tégely.

- /al>rogah - magyarázta az öreg. - itka növények és állati maradványok mágia egyes(tettekeveréke. Keser), mint a kinina kérge, de enélk$l most akár a saját torkunkat is átvághatnánk. &a afeltevésed helytálló, ezeket az ősi kreat#rákat egy Iuszt(tó k$lön(tmény sem verné ki innen, (gy hát nemfogjuk meg%ró"álni mi sem. tal>rogah %orát "elélegezve hangtalan, szagtalan, testtel és lélekkelrendelkező szellemlényekké válunk, rö%ke egy órára. Ennyi időnk lesz, hogy megkeress$k a helytartót, ésmegtegy$nk érte mindent, ami az adott helyzet"en megtehető.

- &ogyan juttatjuk ki innét- Ezzel - d$nnyögte a fejvadász, és egy félholdforma "rosst t)zött a sz(ve fölé. - közelé"e

férkőzöm, átadom neki, aztán meg%ró"álok tal%on maradni addig, m(g a varázstudó ki nem terjeszti azauráját. &a siker$l, kijutunk mind - ha nem, osztoznunk kell a helytartó sorsá"an.

komor hármas nem vesztegette tová"" az időt5 össze%akolták a felszerelést, és #tnak indultak.yorsan megközel(tették a ;rayen által veszélyesnek vélt ter$let határát, ahol elérkezett a tal>rogah ideje.0arl a tégely tetejéről szi%%antotta fel az adagját, ;rayen a kézfejével %ró"álkozott, a magitor - akinyilván nem !sak e kész(tmény fogyasztásá"an volt jártas - aranyfény) !söve!skét ker(tett a magáéhoz, ésa szeme sem re""ent, amikor a keser) váladék torka hártyájá"a mart.

- 0zámolj százig - s#gta ;rayennek -, aztán szor(tsd össze a fogad9 "oszorkánymester engedelmeskedett. 0zám(tott rá, hogy a hatás kiteljesedése fájdalommal jár 

majd, de nem tartott tőle5 a &atalom :talának fogyasztása hozzászoktatta a Ckis halálC érzéséhez.8indazonáltal megle%ődött, mikor elkezdődött a dolog.

 2em is emlékeztetett a halálra - sokkal rossza"" volt annál.

Page 11: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 11/19

4.

k$lön(tmény lassan és kör$lményesen haladt előre5 a "oszorkánymester nem szokott hozzá aláthatatlanság álla%otához, k$lönösen nem #gy, hogy másik két, teljességgel érzékelhetetlen társsal kellegy$tt !selekednie. 8ivel "eszélni sem "eszélhettek, rövid mentális $zenetekkel igyekeztek összehangolni tevékenység$ket.

=tjuk első szakaszán semmi sem törte meg a néma folyosók "aljós egyhang#ságát. ;rayen egyrevalósz(n)""nek tartotta, hogy a kazamaták köz%ontjától meglehetősen távol járnak még. z is eszé"e

 jutott, hogy eltévedtek és visszafelé haladnak, mikor meg%illantották az első őrt.Két lá" magas, hiénaszer)en meredek hát#, !su%a karom iszonyat volt. Iihenni látszott, rengeteg

szeme köz$l azon"an !sak a nagyo""akat hunyta le, a tö""ivel egykedv)en meredt maga elé. toroniak,noha tudták, hogy nem hallhatja és nem láthatja őket, mégis lélegzetvisszafojtva osontak el mellette.;rayen "ele"orzongott a "izonyosság"a, hogy eleven a'uirt lát a történelem előtti fajták egyikének kor!sleszármazottját, egy lélekkel "(ró fenevadat, akinek ediomadi testvérei meghajoltak ugyan a &atalmasok akarata előtt, de nem mondtak le arról, hogy adandó alkalommal saját !éljaikra használják fel az em"ert. sontváros a'uirjai talán torza""ak, talán gyengé""ek náluk, ám még sz(nleg sem hódoltak "e afelsz(nt uraló sza%ora állatok seregének, s a helytartó elra"lásával elszántságuknak is tan#jelét adták.&ogy maradhattak há"or(tatlanok ennyi évszázadon át &ogyan t)rheti ezt a gyalázatot tulajdonszékhelyén a !sászár...

/ö"" hasonló szerzet mellett jutottak tová"" észrevétlen$l6 mikor a folyosók rendszeré"en jókoraelágazáshoz értek. 2éhány, a hom"ár"an látott monstrumhoz hasonló teremtmény k$lönös6 faragottd(szeket vitt egy távola""i6 "ronzveretes ajtó mögött sejthető terem felé.

Kisvártatva való"an hatalmas !sarnok"a értek, melynek köze%én véráztatta kőoltár ter%eszkedett.z a'uir szolgák az oszlo%okra és falakra d(szeket f$ggesztettek, melyek kaotikus mintázata mintha sötétlélekkel ruházta volna fel a köveket. terem szinte élt, az ezredéves szim"ólumok"ól s$tő energiák hul-lámok"an áramlottak a közé%%ont"an emelkedő oltár felé.

8ikor minden é"ensz(n fára festett mágikus jel a helyére ker$lt, a szolgák elhagyták a termet,

hely$ket fekete !suhás alakok vették át. 8agasak voltak, mindegyik$k hét lá" felett lehetett,valósz(n)tlen$l vékony végtagjaik szinte anyagtalanok voltak a s#lyos vásznak alatt. Kör$lállták az oltárt, "aljukkal megérintették, majd vérfagyasztó, sokhang# kántálás"a kezdtek - ;rayennek eszé"e ötlöttek arémmesék, melyek szerint az ősi fajzatok némelyikének tu!atnyi szája van.

- aayh-a!hnyr-amar!haanyt, hanahat aaayh-a!hnyr-amar!haanyt... - kántálás egyre gyorsa""ávált, a falakra helyezett szim"ólumok kör$l kékes izzás é"redt, ny#lványai a gránittöm"öt ta%ogatták,melynek "elsejé"en a %er!ék m#lásával "aljós ragyogás támadt fel. z oltár mind áttetsző""é vált, minthanem élettelen kő"ől, hanem jég"ől vagy valami mélységlakó szörnyeteg ko!sonyás h#sá"ól formálták volna. "oszorkánymester meg mert volna esk$dni rá, hogy a közé%%ont"an valami l$ktet, de talán !sak érzékei )ztek tréfát vele - a jelenség é%%oly valósz(n)tlennek rémlett, mint önnön k(sértet-álla%ota./ársaira %illantott5 a magitor összeh#zott szemmel figyelt, 0arl szellemkezeit a szellem%engék markolatán

tartva őrködött felette.CJ%erth9 J%erth, mi folyik ittCC fenevadak egy é%$letes szertartása, fi#. yek történészei sok efféle o!smányság le(rását hagyták 

ránk, és "ár sok minden"en tévedtek, ráta%intottak a lényegre5 az a'uirok, legyenek "ár 4alóvér)ek, 0zol-gák vagy Kor!sok, nem létezhetnek efféle %raktikák nélk$l.C

C8iértC C8ert minden tekintet"en é%%oly torzak, é%%oly hiányosak, mint testi valójuk"an. +árki, "ármi volt is a teremtőj$k, nem önálló életre szánta őket5 ahhoz, hogy megmaradhassanak, időről időreka%!solatot kell keresni$k a K$lső 0(kokkal, ahonnét a hatalmukat nyerik. krónikák megemlékeznek olyan förmedvényekről, akik egész seregeket %uszt(tottak el egymaguk"an, de meghaltak, mikor nemtértek vissza idejekorán a föld mélyére. z a'uirok ázalagok, fi#, !sak é%% nem nedvességre, hanem nyersmágiára van sz$kség$k. mit látsz - intett az oltár felé -6 egy #ja"" k(sérlet arra, hogy a kő"ől vizet

fakasszanak. emeh aron, a &atodkor legnevese"" a'uirkutatója, aki tö""ször megjárta Ediomadot, ésvég$l a +első sarnokok"an veszett nyoma, a Kegyelem :dejének nevezi. mit a sötétlátók felső""lényeiről tudunk, jo""ára neki köszönhetj$k. Két fontos istenségről kész(tett feljegyzést5 az egyik 

Page 12: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 12/19

0alaany!h, a /iszta 4ért 0z$lő. z ő seg(tségét kérik szertartásokkal és áldozatokkal, hogy lass(tsa vagymegáll(tsa a faj degenerá!ióját a közeli rokon-nászok ellenére. +eavatkozása nélk$l szinteelké%zelhetetlen lenne, hogy egyes fajok ilyen sokáig elker$ljék a végzetes szétmorzsolódást. másik általa eml(tett isten mar!haanyt, a &atalom és a Kiválasztottak Lra. z a'uirok isteni eredet)nek tartják a sz$letést, helyese""en azt, hogy a sz$letéskor ki milyen hatalommal, ké%ességekkel jön a világra.mar!haanyt hatalmá"an áll eldönteni, ki kinek lesz szolgája vagy ura, de !sak a sz$letés %illanatáig

avatkozik "e e""e a kiemelkedettségi sor"a. hhoz hogy valaki kiválasztottá válhasson sz$letése után,hihetetlen ké%ességekre és isteni eredet) hatalomra téve szert, a Kegyelem-szertartások k(nálnak lehetőséget. Ezek kivitelezése igen hossz#, és nem mindenna%i áldozatot követelnek meg !ele"rálójuktól.z isten !sak az arra érdemeseket részes(t kegyei"en. &a az áldozat nem méltó az isten figyelmére,mar!haanyt "ossz#t áll megidézőjén. mennyi"en az áldozat maga is elég hatalommal rendelkezik - atudása is fontos, de leginká"" az lényeges, ő maga hány szolgával "(r -, a szertartás "iztosan sikeres lesz. siker %edig egyet jelent az #j ké%ességekkel, hatalommal és a kiválasztottaknak járó szeren!sével.C

;rayen #gy érezte, a &atalom :talának maradéka a zsigerei"ől ismét a torká"a tolul.C helytartót tehát...CC:gen. sontváros nagyjai köz$l valaki még nagyo"" hatalomra szomjazik, és mert "iztosra akar 

menni, a +irodalom főrang#inak egyikét szemelte ki áldozatul. helytartó a 2emes &ázak egyikének sar-

 ja, tiszta vér) !aloMyni, százezrek ura, aki a !sászárhoz - a milliók urához - viszony(tva könnyen megkö-zel(thető. Ezért esett rá a választás, és ezért törtek rá é%% az $nne%i játékok idején.CC;e hogy merészelik...CC&ogy mernek ilyen ny(ltan da!olni vel$nkC J%erth a fiatal "oszorkánymesterre villantotta szemét.

CKi tudná megmondani /alán az "átor(totta fel őket, hogy vereséget szenvedt$nk a legutó""iászlóhá"or#"an. /alán azokat a változásokat is érzékelik a mindenség egyens#lyá"an, amiket mi nem, éselérkezettnek látják az időt, hogy visszavegyék től$nk, ami az övék.C

C0hulurtC - h$ledezett ;rayen. C !sászár székvárosát /harr nevére, ez őr$let9CC8egmondtam, hogy hiányosakC sugározta az öreg. CKor!s a test$k, "eteg a szellem$k, nem

várhatunk től$k semmi rá!iót. &a az, aki az ak!iót irány(tja, !sakugyan egy szakadár 4alóvér), ahogyodafent gyan(tják, ka%!solat"a lé%het$nk ediomadi ellenfeleivel, a nyomára vezethetj$k őket, hogy

elvégezzék a %iszkos munkát helyett$nk. Dm ha a helytartónak időköz"en a vérét veszik, olyan há"or# tör ki a sontváros"an, melynek 0hulur látja majd a legnagyo"" kárát.

C8eg kell akadályoznunk a szertartástC $zente 0arl, akinek gondolathulláma nyersnek,disszonánsnak rémlett az öregéhez ké%est. CErős(tést kell kérn$nk az alárendelt iskoláktól és az udvaritestvériségektől, mielőtt...C

CEgy %illanatC - szak(totta fél"e a magitor. C1dafentről szólnak hozzám.C;rayen hiá"a kon!entrált, !sak szótöredékeket hallott a""ól, amit !so%ortjuk irány(tói az öregnek 

$zentek. fejvadászra sand(tott, aki egy kőszo"or árnyaként derengett a fal mellett, és érezte a "előleáradó nyugalmat5 a Ködfivér, aki gyermekkora óta járt kart kar"a f)zve a halállal, nem rettent meg ak$szö"önálló össze!sa%ástól sem. "oszorkánymester irigyelte elszántságáért, és átkozta sajátkönnyelm)ségét6 ami erre a kényszer%ályára lökte. /ö""re vágyott annál, amit az élet odak(nált neki - ésrádö""ent, hogy /harr akaratával senki nem da!olhat "$ntetlen$l.

- :gen - suttogott lehunyt szemmel a magitor. - :gen. - Ael%illantott, és talányos ar!!al %illantott amásik kettőre.

C8i a h(rC firtatta a fejvadász. CErős(tést ka%unkC z öreg a homlokát rán!olta.Czt $zenték, figyelj$nk tová"",. és várjunk az #j %aran!sra.0arl szeme nagyot villant.C4árni ;e hisz ha az előkész$letekkel végeznek, sokkal neheze"" lesz megközel(ten$nk az oltárt.

C8egismétlem5 az utas(tás #gy szól, hogy figyelj$nk és várjunk.CC&ogy ezek a tisztátalan állatok végezzenek a helytartóval +irodalmi varázstudó nem adhat ki

ilyen %aran!sot9C

magitor a fejét ingatta !suklyája rejteké"en.C %aran!s a legmagasa"" helyről érkezett, vértestvérem, és neked, légy "ár az elitgárda tisztje,meg kell nyugodnod a &atalmasok döntésé"en.C

CEsk$szó kötelez a helytartó életének védelmére9C z öreg elkomorult.

Page 13: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 13/19

C4agy #gy, hát ezért jelentkeztél a feladatra9 *s én még azt hittem, a di!sőségre szomjazol.CC&iggy, amit akarsz.C fejvadász ;rayen felé fordult. CKé%es vagy semleges(teni a tal>rogah

hatását, vajákosCC*n &isz máig a létezéséről sem tudtam9C0arl tekinteté"en még mindig ott lo"ogott a sötét t)z. Caonna tehát azt a sorsot sza"ta rám, hogy

árnyként %usztuljak el.C Kivonta hossza""ik %engéjét, és homlokához szor(totta a vöröses a!élt. C1lyan

döntés ez, ami ellen nem lázadhatok.CCondold meg, mit teszel9C - figyelmeztette J%erth. C %aran!s egyértelm)5 várnunk kell.CCkkor !sak várj9C - !sa%ott felé a gondolattal a fejvadász. C4árj a fi#val egy$tt, hátha a hitszegő

varázstudók megkönyör$lnek rajtatok - én megteszem, amit az esk$m követel9 - 8ég egyszer végigmérteőket, aztán előre indult a fal mellett6 az oltár sugározta fény akadálytalanul hatolt át a testén.

C+olondC sugallta a magitor. C+olond, de h)séges, és a mostani nehéz idők"en ez is tö"" asemminél.C ;rayenre sand(tott, és a "oszorkánymester megrökönyödve fedezte fel á"rázatán a mosolyt.CFt követed, fi#, vagy visszah#zódsz inká"" velem

C4isszah#zódni...C C4édette"" helyet kell keresn$nkC "ólintott a vénem"er. Cmi ide"ent kész$l,nem a magunkfajtának való.C

5.

 2oha sontváros urának közeledtét sem fanfárok, sem do"ok nem jelezték, a szertartásszolgák sorfala szétny(lt, mire az ösztövér árny az oltárkőre vet$lt. z érkező sz$rke kelmék"e "urkolt teste mégmindig nem látszott hatalmasnak, %edig tö"" erő fesz$lt "enne, mint azon az ezer évvel korá""i éjszakán,mikor az északnyugati hegyek lejtőjéről először tekintett 0hulurra. Kyria örököseinek "ogárfészkét akkor látta először és utoljára5 a mély"en élt, a mély"en szőtte tová"" terveit, ahogy mindig is tette. felsz(nreönálló akarat nélk$li szemeket és f$leket, olykor agyarakat és karmokat k$ldött, azok érvényes(tették akaratát, azok védelmezték idelent - a !sontjai"an, zsigerei"en megkötött energiát jó ideje nem %azaroltameddő há"or#ságra. Emlékezeté"en - mert emlékezete é%%oly hossz# volt, mint a !saládfája6 és az

árnyék, mely az oltár termé"en előtte járt - élénken élt az Ediomad"ól hozott indulat. 3véi megtagadták tőle a létezés jogát, a helyet az 7fa gyökerei közt. Fsszefogtak ellene, mert ősi"" és nemese"" volt náluk,el)zték otthoná"ól, alantas teremtményekkel kutatták a nyomát, de ő t#lélt minden ármányt, és most -mar!haanyt segedelmével - sort ker(t a visszavágásra is.

%ró szemeinek %illantását elégedetten hordozta végig a Kor!sok tömegén. +ár hatalmasnak látszottak, hozzá ké%est szánandó %arányok voltak valamennyien5 !sillagok az ő éjszakájá"an, nyögések az ő némasága köze%ette. *rkezése előtt !él nélk$l, kó"orló fantomokként tengették hossz#ra sza"ottélet$ket. +eérték azokkal az áldozatokkal, melyeket a "ogártanya alvilági testvériségei juttattak nekik,nem gondoltak a holna%%al, saját lehetőségeikkel - nem gondoltak semmivel, m(g el nem jött ő, hogylétezés$knek #j értelmet adjon. lászállásakor rajta k(v$l két 4alóvér) rejtőzött a sontvároskazamatái"an, de félszáz év sem kellett, hogy elti%orja őket. Ediomadi ta%asztalatai megint jó szolgálatot

tettek, és tanult a felső világ"an látottak"ól is. =gy járt el a har!"an, ahogy a kérészélet)ek nagyjai tették5 %olitikusan. vén szörnyetegek nyilván !salódtak, hogy nem személyesen szállt szem"e vel$k, ámvélemény$k mit sem szám(tott - a Kor!sok agarai és karmai é%%oly hatékonyan szétszaggatták őket,ahogyan ő tette volna a 2agok igéivel. 2agyok igéit mar!haanytnak és a "ossz#nak tartogatta6gyan(totta, a Káosz-=r kegyelmével a szava is messze""re hallatszik majd.

/estőrei megtor%antak az oltár"ól áradó éteri ragyogás mezsgyéjén6 és a földre szegezték  %illantásukat előre kiszám(totta ezt is, mint minden egye"et, aminek a szertartás során kellett történnie./udta, hogy mar!haanyt figyelemmel k(séri mozdulatait5 ott lakozik minden"en, ami sötét és hideg, aföld"en, a falak"an, a közé%$tt magasló gránittöm""en, talán még a kérészélet)ek emelte ka%tárak szentségei"en is. Egykor mindenek felett mar!haanyt né%e uralkodott, és ha elérkezik az idő, az őszárnyai sötét(tik el megint a na%ot. mélységek lakói ismét meg$tköznek a fényevőkkel, a vizek és az

ég"olt nemzetségeivel, és ez#ttal győzelmet aratnak5 ami hajdan egész volt, egész lesz #jra, a kövek a 2agyok hangján szólanak, és %aran!sukra vérsz(n)vé válik, megszel(d$l a na%.

lény megállt az oltárral szem"en. testét övező kelmék hullámzottak, fel-felle""enve

Page 14: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 14/19

örvénylettek, mintha szél dagasztaná őket, a redők árnyéká"an sötéten !sillantak az (risz nélk$li szemek. hely és az idő megfelelt, az áldozat %edig - s e""en a 4alóvér) egy %illanatra sem kételkedett - méltólesz mar!haanyt figyelmére. legtekintélyese"" kérészélet) volt, akihez Kor!sai révén hozzáférhetett6 aszázadok során %ró"álkozott néha a !sászáraikkal is, de a kudar!ok meggyőzték a dologkilátástalanságáról. zzal vigasztalta magát, hogy az, akit a felvilágiak az uralkodójuknak mondanak,nem egyé" a sziklasziget varázslóinak "á"jánál - olyan, akár a tem%lomok falára mázolt ké%ek, meg a

fogadalmi szo"rok a gy(k"álvány oltárain. 2évleg minden a !sászár nevé"en történik, a helytartó azon"annagyo"" #r nála, és zsigerei is kedvese""ek lesznek a Káosz-Lr előtt egy fel!i!omázott senki zsigereinél.&amarosan... kérészélet)t két Kor!s k(sérte az oltár felé egy oldalfolyosó"ól, mely a kaverna

t#loldalára ny(lt. z utas(tások szerint jártak el5 megfosztották öltözékétől, ékeitől és szőrzetétől, !sak aszemérmét hagyták meg neki arra a rövid időre, m(g mar!haanyt sz(ne elé járul. /estét szertartásosanmegmer(tették a földmélyi k$rtők legmélye""ikének sötét vizé"en, nem törődtek a se"ekkel, melyeket akövek és a szentelt %engével lemetszett élősdiek hagytak rajta - mar!haanyt, "ár nem vérre, hanemlelkekre szomjazott, örömét lelte az efféle látvány"an.

&a (gy volt, nyilván elégedetten szemlélte azt is, ami ezután következett. Kor!sok h#sz lé%ésnyire jártak az oltár emelvényétől, mikor a !sonka kő!si%kék árnyéká"ól rájuk 

rontott a fejvadász. Dttetsző volt, akár a sontváros ragadozói, %engéje azon"an, mely"e né%ének ősi va-

rázsjeleit ková!solták, nem követte az árnyékok világá"a5 ahová le!sa%ott, h#s, (n és izom szakadt,monstrumok zuhantak a földre, vér$k tajtékával ter(tve "e foglyukat, támadójukat és a követ. 0arl, akitesk$szava kötött a %adlóra hanyatló em"erron!shoz, némán kör"etán!olt, és mielőtt a Kor!sok rendezhették volna soraikat, megint támadott5 vágásai gyilkosak és %ontosak voltak, "e!s$letére váltak a

 "irodalmi iskola s%amagitorainak6 amerre az a!él elvillant, sz(vós !sontok re!!sentek, felmetszetttestek"ől ro""ant ki a váladék és a levegő. /u!atnyi monstrum lódult most a feketé"e öltözött alak felé. fejvadász kör(ves vágások sorozatával és szemmel kővethetetlen gyorsaság# döfések sorozatával felelt,rövide"" %engéjét egy rárontó Kor!s homloká"a törte, azután oldalt tán!olt az elesettek halmán át, és

 "alját ny#jtotta a helytartónak.- 8ost, nemesensz$letett - sziszegte. - 4issza a folyosó"a9Aélreszökkent, védekezni kényszer$lt, de nem tág(tott a se"es$lt mellől - ;rayennek, aki az aurák 

örvénylése ala%ján igyekezett követni a k$zdelem alakulását, örökkévalóságnak rémlett a %er!, melynek végén először eltalálták. /#l mélyre vágott egy Kor!s oldalá"a, és mert nem hagyhatta veszni megmaradtfegyverét, inká"" kiállt egy !sa%ást. 2em látszott megle%ettnek, mikor a karmok ar!a "al felével egy$ttvállát és mellét is !sontig szaggatták5 elég nyers mágia kavargott a levegő"en ahhoz, hogy ál!ázásahaszontalanná váljon. vérveszteség lelass(totta valamelyest, mégsem tág(tott5 széthas(totta egy Kor!sko%onyáját, két torkot metszett át a vöröslunir %engével, aztán a helytartóhoz ugrott, és meg%ró"álta ahátára venni a magatehetetlen alakot. ;rayen fur!sán erőtlennek találta a nemesensz$letett auráját - 0arlé#gy t$ndökölt mellette, mint a nyári ég zenitjén álló 0igmarion, a mindenfelől közel(tő ellenségé semtudta elhomályos(tani. ztán valami sötét ro""ant a tudatá"a átható vér!serikoltással5 a 4alóvér)kiterjesztette hatalmát az áldozókavernára, hangjának ereje %uszt(tó szélvészként száguldott végig afolyosókon, s levert a lá"áról mindenkit6 aki elé ker$lt. "oszorkánymester futtá"an J%erthnek $tközött,aztán a falnak zuhant6 érezte, hogy felszakadt homloká"ól valami forró !sorog az állára és a nyakára. 8égmindig ka%!solat"an volt a fejvadásszal, annyira legalá""is, hogy jusson neki egy kevés a forró hurrikán

 %erzselte "őr, a fehéren izzó fém és az elgőzlő szemgolyók k(njá"ól. 0arlt ősi erő tasz(totta el a helytartómellől, de élt még, mikor az oltár tövé"en a földre zuhant - élt, feltá%ászkodott, és izzó vasát feketéreégett feje fölé emelve, világtalansága minden d$hét a homály"a ord(tva az a'uir felé tántorgott.

z első Kor!sot, aki a torkának ugrott, derék"an szelte ketté. másodikat, aki valamiféle %án!éltviselt, már !sak megse"eznie siker$lt - ;rayen ezt a hangot, a fémen elvásó fém !send$lését, a %arázsrafre!!senő nyál sziszegését hallotta utoljára, mielőtt az asztrális %öröly ismét le!sa%ott rá. 4alóvér)haragra gerjedhetett, mert iszonytató "öm"ölést hallatott, és %uszt(tó energiák"ól kavart forgószelet afejvadász kör$l. 2em !sak 0arl !sontjait z#zta %orrá vele, de azokét a Kor!sokét is, akik már-már a

 %rédára vetették magukat6 a toroni aurája végsőt villant, aztán kilo""ant a fog!sikorgató k(n tengeré"en. "oszorkánymester arra eszmélt fel, hogy J%erth rázza a vállát. z öreg most még lehangoló""látványt ny#jtott, mint korá""an5 ar!ának "arázdái"a k$lönös á"rákat mázoltak a véres könnyek.

- kardforgatónak vége - sziszegte. - 1da a jelforrás is. 4issza kell jutnunk az érmédhez, mielőtt a

Page 15: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 15/19

dögök összeszedik magukat, és az $ldözés$nkre indulnak. Elegen maradtak ahhoz, hogy elvágják azutunkat, ha %edig inká"" a szertartást folytatják, még kevese"" időnk van agyra, hogy kijussunk innét.

- helytartó...- ajta !sak a !soda seg(thet, fi#, !sodák %edig nin!senek. 8ozdulj már9 0enkinek sem használsz

azzal, ha (zekre té%eted magad.;rayen nehézkesen tal%ra állt, és elszörnyedve meredt lehetetlen szög"en felmeredő "al !suklójára5

valami azt s#gta neki, ezzel a kézzel soha tö""é nem fog tőrt hajigálni.- yer$nk9 - !sattant fel a vén magitor. - Kövesd a véred szagát9 Autottak, azaz inká"" "otladoztak avöröses derengéssel és dög")z) gőzzel átjárt vágatokon át. Könny) %rédát jelentettek volna most asontváros lakói számára, hisz a nyers energia kitörései az ő ál!ájukat is legyeng(tették, a monstrumok azon"an nem mutatkoztak5 nyilván az oltár köré gy)ltek mind, hogy a szertartás "efejezésének tan#ilegyenek.

- &asználd az orrodat9 - %aran!solta J%erth. - &a megtalálod azt az egy ez$stöt, ezer hasonlót ka%sztőlem odafent9

- 0ok hasznát am#gy sem látod már... a vagyonodnak - zihálta ;rayen5 - &a 0arl rendtársaimegtudják, hogy !ser"en hagytad a...

- Kitől tudnák meg /őled - magitor a tőrével "a"rált, aztán mást gondolt, és !sak a vállán

rántott egyet. - 2em, fia!skám, te hallgatni fogsz. &a másért nem, hát mert... hálával tartozol nekem asaját ny$ves életedért. zt hiszed tán, hogy nem ismerem a fajtádat zt hiszed, nem tudom, mi hajttiteket az aréná"a *%% hogy kika%aszkodtál a dögszag# viskó"ól, ahol a%ád és a szomszédai a szemedláttára döngették az anyádat meg a nővéreidet. 2em érezted magad valami fényesen odahaza, ugye rend, az iskola a mindened. *n megnyithatom előtted a felemelkedés #tját, de "ármikor... vissza islökhetlek a mo!sok"a9

;rayen keze ököl"e szorult. legsz(vese""en nekiesett volna ennek az alaknak, de nem %o!sékolhatta az időt5 érzékei valami fenyegetőt jeleztek az oltárterem felől, ahol 0arl az imént #tjavégére ért. z asztrál- és mentálvilág rázkódott és remegett, a valóság ka%uit irtóztató erők döngették, ahatalom"ól szőtt háló köze%én %edig, mint valami %ók, a 4alóvér) árnya sötétlett. +öm"ölt6 de közna%iem"erek most nem hallhatták a hangját. kihez a h(vás szólt, hallotta %ersze hallotta, és el"or(totta a

 "arlangrendszert t$relmetlenségének zsi""asztó hullámaival.- :tt lesz az érme - zihálta J%erth, ahogy kimer$lten a falnak dőlt egy #ja"" forduló után.- :tt kell

lennie9 vereségtől és megaláztatástól égő ar!# ;rayennek !sak most jutott eszé"e fur!sállani a sietséget.

&a a 4alóvér) jól szám(tott6 ha a helytartó vérét ontva !sakugyan siker$l utat nyitnia mar!haanyt előtt, amenek$lők odafent sem lehetnek nagyo"" "iztonság"an, mint idelent. Egy Káosz-=r megfékezése &atal-masoknak való feladat, a k$zdelem"en sok ezer gyan#tlan %olgár és %ária vész majd oda. sikeres szer-tartás utáni %er!ek"en 0hulur a mágikus energiák %oklává válik, mintha t)zhányó törne ki a városköze%én. 8it szám(t ilyen helyzet"en néhány száz öl távolság J%erth igyekezetét !sak az magyarázhatja,hogy sza"ad ég alatt akar meghalni, vagy...

4agy hogy tud valamit, amit ő, ;rayen nem. fiatal "oszorkánymester minden erejét az oltárkavernára kon!entrálta, a 4alóvér) árnyával mit

sem törődve kereste a kavargás"an a helytartó auráját. Elmosódó fényfoltot érzékelt !su%án ott, ahol a!aloMyni ég"olt egy !sillagának kellett volna ragyognia, s ez már-már "izonyossággá mély(tette gyan#ját.Elég elgyötört em"ert tanulmányozott ahhoz, hogy k$lön"séget tehessen az erőtlen és a legyeng$lt aurák között, s e""en a széd$lt %illanat"an megértette, miért s$rgeti a távozást a vén magitor. férfi, aki aKor!sok marká"an vonaglott, senki és semmi volt, a történtek után már-már sz(nlelni is elfelejtett./ermete, vonásai da!ára nem tartozott egyik 2emes &áz vérvonalához sem, kisugárzását egyszer)mágikus mani%ulá!ióknak köszönhette - az a'uir nyilván felfedte volna a !selt, ha meg nem zavarja a 0arláltal ind(tott öngyilkos támadás.

- Egy %ária - suttogta ;rayen, és #gy érezte, hogy a sziklatömegek teljes s#lya a mellkasára

nehezedik.*gy nyomorult %órt k$ldtetek a sötétlátók kése alá, és hagytátok, hogy a fejvadász az életét adjaérte...

- Keresd az érmét9 - re!!sent rá a magitor. - tö""i nem a te dolgod.

Page 16: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 16/19

- Kezdettől fogva tudtad - mormolta ;iayen. - 8ilyen em"er vagy tez öreg tőrrel a jo""já"an fordult szem"e vele.- +irodalom alattvalója vagyok, akár te magad, és a Aényesség %aran!sait teljes(tem. Elfelejtetted,

mivel tartozol a mestereidnek Engedelmeskedj 9- ;e miért...- /oronért. =j-Kyriáért. helytartó él, a sontváros urának %usztulnia kell - ilyen egyszer) az $gy.

fejvadász sz$kséges áldozat volt6 de annak6 ami ezután következik, már semmi köze hozzánk6 ez az ő$gy$k, a 4alóvér)é és a nyavalyás istenéé. &allod, hogy énekel neki *rzed, mit $zen - J%erth jo""jávalmereven maga elé tartotta a tőrt, "alja egy $veg!se után ta%ogatózott széles övé"en. - 4eled vagy nélk$-led, én elt)nök innét9

;rayen a falra kö%te a szájá"an felgy)lt keser) nyálat.- Ez nem helyes - d$nnyögte. - Ez... ez méltatlan hozzánk9- &ozzánk - ka!agott a magitor. - Ki vagy te, hogy meg(téld a Aényesség döntéseit Egy

kimosdatott moslékza"áló vagy, akiért ha felfordul, a kutyák se von(tanak. zt hiszed, szám(tasz azs!ens 8orgának zt hiszed, jelent valamit a szavad +irodalom !sak a győztesek emlékét őrzi meg,és téged ezek"en a %illanatok"an !sak egy hajszál választ el a feledéstől9

;rayen érezte, hogy tudatát lassan elködös(ti az a'uirok sziréndala. 8egvonaglott a fájdalomtól,

ahogy mar!haanyt karmai a valóság kár%itjának fesz$ltek6 a 4alóvér), ez a sz$rke forgatag, mind köze-le"" sodródott áldozatához.- jövőd, J%erth - mormolta a fiatala"" férfi. - 1tt ti%ródsz rajta. magitor önkéntelen$l le%illantott, és kimozdult egyens#lyi helyzeté"ől, hogy megérezze tal%a

alatt az érme s#lyát. ;rayen sz(vének szegezett tőr megremegett, a szikkadt ujjak köz$l ki!s#szott az$veg!se, és ezer dara"ra tört a kő%adlón. ;rayen ezt a %illanatot választotta, hogy kirántsa saját fegyverét.Előrelend)lt, lélegzetét visszafojtva tört át a kilo!!sant folyadék maró ködén, és rézs#t felfelé döfött. vénség szemei kerekre tágultak, ahogy a %ugoss, ez az ősi fejvadász-eszköz az oldalá"a mart. ;rayen felékaszált tőrével, izmai"ól azon"an egykettőre kiszállt az erő, és egy %illanattal késő"" az $veg!sere%ek közé hullt a keskeny %enge is. z öreg vére "arnásvörös volt, akár a fémd(szes tetőkről alá!sorgórozsdalé.

- 0zóval (gy - nyögte J%erth. - 8eg kellett volna tiltanom, hogy... Nfegyvert k$ldjenek neked.<ehetsz "oszorkánymester, de a logikád5.. a logikád egy nyavalyás fejvadászé. - emegő ujjaival afiatala"" férfi vállá"a markolt, szemei ;rayen tekintetét keresték. ajta, %ária, fejezd "e, amit elkezdtél9Aejezd "e, mielőtt...

;rayen felfelé rántotta a %ugosst, kih#zta, #jra döfött, aztán hátralé%ett. vénem"er térdre rogyott,mindkét kezével ta%ogatózott, de nem találta az érmét, !sak tenyerén ejtettek #ja"" se"eket az$veg!sere%ek.

- &azudtál - sand(tott a "oszorkánymesterre. - /alán tévedtem veled ka%!solat"an6 talán... mégisviszed valamire közt$nk5 8ondd, hogy a fejvadásszal maradtam... hogy teljes(tettem a %aran!sokat9

;rayen összeszor(totta "al öklét az érmén6 mely mindvégig a zse"é"en la%ult.- 8i történik, ha a 4alóvér) "emutatja az áldozatot magitor farkasvigyorral "ámult rá, keskeny

ajkán vér"u"orékok %attantak szét.- mar!haanyt elégedetlen lesz - suttogta. - *s /harr irgalmazzon mindazoknak, akiket a közel"en

talál.

6.

sontváros urának intésére a Kor!sok ismét az emelvény felé indultak. kiszemelt áldozat már nem is vonaglott szor(tásuk"an, vére a fejvadász vérével keveredve !sorgott végig elgyötört testén.8ellé"ől rekedtes hangok szakadtak ki6 amit mormolt, lehetett ima, de akár átoközön is, a sötétlátók sosem jutottak odáig, hogy megk$lön"öztessék a kérészélet)ek efféle k$lön!ségeit. sontváros urát

!sak a fehér sörény) hatalmasság félelme és fájdalma érdekelte - ha teljes eredményt k(ván, ezt még azutolsó %illanatok"an is fokoznia kell. z oltár emelvényére hágva vissza%aran!solta a Kor!sokat, azutánmegmutatta magát a kőre hanyatló em"ernek. 1lyannak látszott most, amilyen valójá"an volt5 !su%a rán!

Page 17: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 17/19

tör%ének, akinek feje és válla kör$l !sá%ok sokasága k(gyózott, "onyolult dominan!ia-mintákat (rva alevegő"e. /udta, hogy valójának látható része iszonyattal tölti el a kétlá"#akat, és hogy hasonlóké%%

 "orzasztja őket az, amit e látvány mögött sejtenek5 megjelenése oly kiáltó ellentét"en állt lehetőségeivel,hogy még övéi köz$l is alá"e!s$lték néhányan, és késve dö""entek rá, hogy sötét szemeivel a halál tekintrájuk. 0zámos keze volt, de sosem markolt fegyvert vel$k, számos szája volt, de ritkán fejezte ki hallhatóhangokkal az akaratát. "eszéd volt az igazi fegyvere, s most arra kész$lt, hogy még inká""

lemeztelen(tse vele az mar!haanytnak szánt áldozatot.hogy a fogatlan szájak szóra ny(ltak, a fehér sörény) férfi felsikoltott. Ko%onyájáról, "ordáirólmintha láthatatlan %engék választották volna le a hirtelen kiszikkadó h#st. /este (v"en megfesz$lt, de nemzuhant hátra. Karjait széttárva vonaglott az ősi erők szor(tásá"an, miköz"en a 4alóvér) szavai egymásután hántották le róla a halandóság rétegeit, az izmokon, zsigereken át egészen a !sontokig. r!a már nemvolt, szemei mégis az a'uirra meredtek, "ordái megny(ltak, sz(ve azon"an maka!sul do"ogott még5 láttaés érezte, mi történik kör$lötte, megélte a vég közeledtének minden %illanatát, meg%ihenhetett a teljes-ség"ől a hiányosság"a vezető #t minden állomásán, hogy minden alkalommal azt remélhesse, végeszakad k(njainak - a 4alóvér) azon"an nem hallgatott el, s mint vadász a zsákmányt szimatoló kutyákat,féken tartotta az ólálkodó halált.

z emelvényen vonagló alak már nem emlékeztetett em"eri lényre. 1lyan volt, mint valami

oltárszo"or egy %ogánynál is %ogánya"" vallás szentélyé"en. z energiák, melyek részekre sza"dalták,egyelőre megóvták a teljes széthullástól, hogy mind tö"" érzelmét, indulatát alak(thassák tá%lálékká aKáosz-=r számára. z oltárkő kör$li derengés ny#lványokat növesztett, melyek a torzó felé k(gyóztak6 ésindák módján fonták kör$l azt, aki néhány na%on át a toroni főváros legnagyo"" méltósága, a +irodalom!sászárának 0hulur fölé ny#jtott jo""ja volt. 4alóvér) érzékelte mar!haanyt közelségét, és #j litániá"akezdett. maka!sul do"ogó sz(v mind nagyo""ra nőtt a kifelé hajló "orda-karmok közt, és lassanfeketedni kezdett. 0ötét örvény támadt a helyén, ka%u a K$lső 0(kok éjszakájá"a, ahol az utolsó előtti

 %illanat"an !sillagok gyanánt szikráztak fel az isteni szemek. Kor!sok serege hátrált, !sak a sontvárosura maradt a helyén6 s egy végső hörd$léssel a nemlét"e tasz(totta áldozatát.

mi ezután történt, egyetlen ro""anásszer) sugallatként égett "ele a folyosófalhoz la%uló ;rayentudatá"a. fiatal "oszorkánymester gör!sösen szor(totta az érmét, maradék erejével %illanatonként rántott

egyet a végtelen"e vezető szim%átiás fonálon, de nem lehetett "iztos a""an, hogy <yor!k - vagy "árki másérzékeli a h(vást. 8ikor a 4alóvér) kiejtette a gyilkos szót, !send "orult a la"irintusra, mely"en még amennyezetről aláhulló v(z!se%%ek is sokszoros visszhangot vertek - aztán olyan $völtés hallatszott,mintha a sontváros minden hom"árjá"an egyszerre támadtak volna fel a századok alatt agyongyötörtfajzatok. ;rayen t$dejé"ől kérlelhetetlen erő %réselte ki a levegőt, szeme előtt tán!"a kezdtek a korok ótamozdulatlan, tonnányi kövek.

CIontos hely, státuszC - zend$lt ko%ónyájá"an egy tom%a hang.Csontváros, érkezés helyeC - sugározta a messzeség"e ő. C nagy#r halott. 8indenki halott.

0eg(tsetek9C:gazá"an nem várt választ és "eavatkozást5 mire idáig jutott, elszámolt már övéi igazságával. J%erth

farkasvigyorára, a fejvadász halálos tán!ára gondolt, és összeszor(tott fogakkal várta a végső !sa%ást6mikor a sugallat - nin!s rá jo"" szó - rázuhant a t)zfény) homály"ól.

8aga előtt látta az oltárkő termét a kizsigerelt alakkal, vele szem"en sz$rke kelmék és h#svörös!sá%ok forgatagával, mely !sakis a 4alóvér) lehetett. <átta, hogy az áldozat sz(ve helyén kavargófeketeség"ől valami hatalmas ront elő, és emésztő t)zzé válik a falakra rótt varázsjelek fényé"en. monstrumok "öm"öltek, a 4alóvér) halált sikoltott, de nem volt olyan szeren!séje, hogy rögtön elnyerje aharagvó Káosz-=r kezé"ől. t)z !sak a testét óvó kelméket emésztette el - ám"ár talán nem is kelmék,hanem a részei voltak, fesz$lő "őrhártyák, akár a denevérszárnyak, mert tová"" sikoltozott, ahogy

 %ergamenla%okként semmivé enyészett valamennyi. ;rayen !sak most dö""ent rá, milyen a%ró, nemnagyo"" egy t(zéves kölyöknél. Aekete foltokat látott "őrének rán!ai között, melyek a szemei is lehettek volna, de szájak voltak, és sokhang#, rém$lt "öm"ölés gurgulázott elő "elől$k. /ová"" $völtöttek, mikor 

a testet kétfelé szak(totta egy villámfénnyel !ikázó !sa%ás, és nem hallgattak el akkor sem, mikor amaradványok a levegő"e emelkedtek, és sodródni kezdtek a k$lső sötétség"e ny(ló ka%u felé. ;rayen avonagló ajk#, fogatlan szájak"ól feltörő sikolyt hallotta utoljára, mielőtt társai kiragadták onnét - és ahogykereszt$l"ukott a létező helyeket más létező helyektől elválasztó derengésen6 végre elvesz(tette az

Page 18: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 18/19

eszméletét.

7.

adon völgyé"en ki%attant földrengés másna%ján f$st- és %ernyefellegek sötét(tették az eget0hulur felett. z udvari magitorok északnyugati szelet kavartak, hogy eloszlassák őket, a szagokkal

azon"an ők sem tudtak mit kezdeni5 majd> félezer lélek tért meg a <indigass"a az elm#lt órák"an, a4(ziváros %eremén mindegyre %arázslott a kifosztott raktárházak gerendázata, s m(g a szerzetesek és azalkimisták t#lélők vagy használható végtagok után kutattak a romok közt, a szegénynegyedek o"sorjaiegymást ti%orva menek$ltek vissza zsákmányukkal a %atkánylyukak"a, ahonnét az első rázkódásokkalegyidő"en merészkedtek elő. egitor :m%eralis, a város helytartója, aki hattorny# %alotájának 

 "alkonjáról figyelte őket, a szokásosnál tö"" elnézéssel gondolt rájuk5 o"sor volt az is, aki a földmélyivilág kazamatái"an az életét áldozta érte. /artozott annyival a fajtájának, hogy ezen a na%on ne ritk(tsatová"" soraikat - azokra, akik holna% %ró"álkoznak, a!él és halál vár majd a khoórok árnyéká"an. 8ire a!sászár hossz# álmá"ól é"redve "eszámolót kér, helyreáll a rend, és az esztendő végére d$ledékek sememlékeztetnek tö""é a történtekre.

helytartó nem mozdult. *rzékelte, hogy jo""ja felől "izalmasainak egyike, egy famor közel(t, sőt,érzékelte mondandójának lényegét is - igazá"an semmi nem maradhatott titok"an előtte.

- vendéged megérkezett, Irimessor - hajtott fejet a jövevény. - fogadóterem"en vár rád. fehér sörény) hatalmasság "ólintott. 8ég mindig a város felett gomolygó f$stfellegekre "ámult.- Előker(tettétek már a fi#t- z s!ens 8orga is%otályá"an fekszik, Irimessor. vajákosok szerint élni fog. másik kettő

odaveszett - a magitorok árulást emlegetnek, de nem engedt$k őket a se"es$lt közelé"e, hogymeg"izonyosodjanak az igazukról.

&elyes. mi történt, megtörtént6 mostantól nem szám(t más, !sak ami előtt$nk áll. - zöld szem)#r sarkon fordult, és tért ölelő lé%tekkel "efelé indult6 sz$rke dreggise viharfelhőként örvénylett kör$lötte.Frizzétek a fi#t, és gondoskodjatok róla, hogy mielő"" tal%ra álljon5 "eszédem van vele.

fogadóterem ajtajá"an szo"orar!# fegyveresek strázsáltak. 2em láttak, nem érzékeltek mást, !sak ami a szem$k elé tárult - (gy kellett lennie, mert a vendég kisugárzásainak elviseléséhez jelentőshatalomra és a!élos akaratra volt sz$kség. helytartó torkát rothadó h(nár ")ze ka%arta, s mikor átlé%te ak$szö"öt, #gy érezte, testét homály helyett vadmézga öleli kör$l6 tudta, hogy ha meg akarja őrizniméltóságát, mindén mozdulatra $gyelnie kell.

z a'uir, Ediomad főhierar!hájának követe a legsötéte"" sarok"a h#zódva várt rá. 8agas volt ésösztövér, folyvást "urjánzó6 l$ktető %án!élzata nélk$l nyilván még vékonya""nak látszott volna. Aeketein!ognója %illanatonként #j rán!okat vetett, fémmaszkján, melyet %uszta udvariasság"ól viselt, négyszem- és három szájny(lást látott a helytartó.

- Elvégeztetett - mondta a nagy#r. - Aejezd ki hálámat a tieidnek, homály sz$lötte, és tedd hozzá aztis, hogy a terv$k %ontról %ontra megvalósult6 ismeritek a fajtátokat, meg kell hagyni.

z eleven %án!élöltözet !sak a fejével követte mozgását.- Ko!kázatot és áldozatokat vállaltál az érdek$nk"en - zengte a sokhang# kórus. - Ezt nem felejtj$k el. főhierar!ha máris #tnak ind(totta ajándékát, két fiatal "őreváltót - am(g !sak élsz, valóra váltják majdminden óhajodat.

- m(g élek - visszhangozta a helytartó. /isztá"an volt az ajándék szim"olikus jelentőségével.0zolgákat ajándékozni annyit tesz, mint #j on!ordiát ajánlani... legalá""is ezeken a %artokon. ászlóhá"or#t követő zavaros idők"en, mikor a nemesek legtö""je "irtokára visszavonulva nyalogatjase"eit, még hasznosa"", ha valakinek a'uir "arátai vannak5 az a valaki idővel akár !sászár is lehet.

- =gy értes$lt$nk - folytatta a k$ldött -, hogy em"ereid egyike látta a történteket. főhierar!haszeretné, ha neki ajándékoznád5 győzelme #gy lenne teljes, ha elgyönyörködhetne a renegát

 %usztulásának ké%ei"en.

- z em"erem halott. mit látott, t#l sok volt neki5 meghá"orodott, össze-vissza fe!segett, arrakényszer(tett minket, hogy sier>!yah"an részeltess$k.

maszk alig észrevehetően meg"illent, mintha az a'uir "ólintott volna.

Page 19: (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

8/20/2019 (LnE2)Adrian T Smithers - Csontok És Kövek

http://slidepdf.com/reader/full/lne2adrian-t-smithers-csontok-es-koevek 19/19

- Aájó veszteség - z#gott a kórus. - Kár, hogy a kérészélet)ek köz$l oly kevesen állják mar!haanyttekintetét.

- Ezzel a fogyatékossággal meg kell alkudnunk mosolygott a helytartó. - /érj vissza uraidhoz,homály sz$lötte, add át $dvözletemet a főhierar!hának, és számolj "e arról is, amit föld$nkön láttál5 atörténtek ellenére erősek vagyunk, és nem vesztett értéké"ől a "arátságunk sem.

- /olmá!solom a +irodalom $zenetét - "ólintott az a'uir. - &a isteneid #gy akarják, véred örökké él

majd. Aejet hajtott a egitor :m%eralis előtt, azután ment. helytartó hosszan nézett utána - és szinte hallani vélte a kár%itok mögött rejtőző mentalisták meg-könnye""$lt sóhaját.

- Elhitte - szólt fennhangon, nem várva arra, hogy "ármelyik$k előlé%jen.- 2em - érkezett a válasz a mesterek legidőse""ikétől -, de megnyugodott a döntésed"en. .- &elyes - mormolta a fehér sörény). - fi# mindent ko!kára tett azért, akit a város urának hitt6 ha

tö""el nem is, ennyivel mindenké%% tartoztam neki.- 8i a szándékod vele, magasságos- 2aggyá teszem - somolygott a helytartó. - Aeltéve, ha olyan készséges lesz velem, amilyen a

hasonmásommal volt, és ha elég szórakoztatóan számol "e arról, ami odalent... és főként az aréná"antörtént.