lelkivezetÉs a bencÉseknÉl a vendÉgszeretet ...a fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre...

20
1 A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA Máire Hickey OSB LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET FORMÁJÁBAN Ha igazi és örök életet akarsz...(Szent Benedek Regulájának prológusa) 1. Rendünk lelkiségének alapvonásai A monasztikus közösségek lelkiségének különlegessége, hogy elsősorban a közösségben megvalósuló közös istenkeresés hatá- rozza meg. Kimondottan és elsősorban nem bármifajta, az embe- reknek nyújtott vagy az egyházban teljesített szolgálathoz igazodik. Az Isten szava fölötti elmélkedésben gyökerezik, s a liturgia ün- neplésében és a kontemplatív imádság sokféle formájában fejező- dik ki. „Az evangélium vezetése alatti” közösségi élet valamennyi di- menziója s ebbe beletartozik a közösség és a kenyérkereső munka már létező struktúrái szerepet kap az Isten keresésében, és formálja az egyes tagok lelki útját. A Regula szerint az apát és az egyes szerzetesek között egyfajta sa- játos kapcsolat áll fönn. A „lelki atyaság”-nak ez a hagyománya a sivatagi atyákra megy vissza, s a magá- ban foglalja a lelkivezetés lényeges elemeit. Ezek között első helyet foglal el a ‘discretio’-ra, a lelkek meg- különböztetésére való rávezetés és az erre való állandó fölhívás. Mindenesetre a lelki atyai kapcsolat nem korlátozódik az apátra. A közösséget fölépítő kapcsolatok hálójában vannak más olyan szerzetesek is, akikben megvan a lelki atyaság adománya és a ‘discretio’, s gyakorolják is ezeket. A szerzetesközösség olyan hely, amely rámutat a lelki atyával való kapcsolat, azaz tulajdonképpen a lelkivezetés iránti igényre, és elősegítheti azon adományok működését, amelyek a lelki atyasághoz szükségesek. A vendégszeretet a világ iránti nyitottság és az embereknek nyújtott szolgálat központi jelentőségű kife- jezése. A 2. és a 3. század remetéinek és szerzeteseinek életéből kiindulva bontakozott ki a ven- dégszeretet fogalma és gyakorlata, úgyhogy mindazokat a területeket magában foglalja, ahol a szerzetesek saját közösségük gyakorlatának megfelelően idegenekkel találkoznak. A három fogadalom: az engedelmesség, a stabilitás és a ‘conversio morum’ (amit rendszerint „szerzete- sei életalakítás”-nak fordítunk) magában foglalja az evangéliumi tanácsokat. A fogadalom aktusával a szer- zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki út, amely ezen keretek között bontakozik ki az a szerteágazó istenkapcsolat, amely a szer- zetes egész életútját s annak minden dimenzióját átjárja az ember válaszaként értendő az élet Urának hívására. 2. Mi a lelkivezetés helye apostoli szolgálatunkban, s milyen formában valósul meg nálunk? A mai napig a Regulának a vendégek befogadásáról szóló fejezete (35. fej.) határozza meg a lelkivezetés helyét. Abban a vendégben, aki a monostor ajtaján kopogtat, a szerzetes Krisztussal találkozik. Abban a gesztusban, hogy a Regula a vendéglátó és a vendég figyelmét egyaránt Istenre és arra az Igére irányítja, VII. évfolyam 2. szám 2005. nyár Az idei nyár végére tervezett studia monastica lelkiségi na- pok és az őszre meghirdetett ál- talános káptalanuk témája ugyanaz: a bencés lelkiség lé- nyegének, sajátosságainak megfogalmazása. Máire dinklagei apátnő írásá- nak közreadásával a lelkiségi napokra, illetve a káptalanra szeretnénk készülni. Szerk. Nyertes ROP pályázatunkról Ballagás 2005 Beszélgetés Iván testvérrel Cultura Nostra történelmi verseny Hírek, új kiadványok, nyári programok Rajnai Rizling 2004 – termékismertető A 950 éves Tihanyi Apát- ság jubileumi programjairól Beszámoló Bakonybélből, Győrből és Tiszaújfaluból Magyar bencések Brazíliában SZÁMUNK TARTALMÁBÓL

Upload: others

Post on 02-Sep-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

1 PANNO

A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA

Máire Hickey OSB

LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET FORMÁJÁBAN

„Ha igazi és örök életet akarsz...” (Szent Benedek Regulájának prológusa)

1. Rendünk lelkiségének alapvonásai A monasztikus közösségek lelkiségének különlegessége, hogy elsősorban a közösségben megvalósuló közös istenkeresés hatá-rozza meg. Kimondottan és elsősorban nem bármifajta, az embe-reknek nyújtott vagy az egyházban teljesített szolgálathoz igazodik. Az Isten szava fölötti elmélkedésben gyökerezik, s a liturgia ün-neplésében és a kontemplatív imádság sokféle formájában fejező-dik ki.

„Az evangélium vezetése alatti” közösségi élet valamennyi di-menziója – s ebbe beletartozik a közösség és a kenyérkereső munka már létező struktúrái – szerepet kap az Isten keresésében, és formálja az egyes tagok lelki útját. A Regula szerint az apát és az egyes szerzetesek között egyfajta sa-játos kapcsolat áll fönn. A „lelki atyaság”-nak ez a hagyománya a sivatagi atyákra megy vissza, s a magá-ban foglalja a lelkivezetés lényeges elemeit. Ezek között első helyet foglal el a ‘discretio’-ra, a lelkek meg-különböztetésére való rávezetés és az erre való állandó fölhívás. Mindenesetre a lelki atyai kapcsolat nem korlátozódik az apátra. A közösséget fölépítő kapcsolatok hálójában vannak más olyan szerzetesek is, akikben megvan a lelki atyaság adománya és a ‘discretio’, s gyakorolják is ezeket. A szerzetesközösség olyan hely, amely rámutat a lelki atyával való kapcsolat, azaz tulajdonképpen a lelkivezetés iránti igényre, és elősegítheti azon adományok működését, amelyek a lelki atyasághoz szükségesek.

A vendégszeretet a világ iránti nyitottság és az embereknek nyújtott szolgálat központi jelentőségű kife-jezése. A 2. és a 3. század remetéinek és szerzeteseinek életéből kiindulva bontakozott ki a ven-dégszeretet fogalma és gyakorlata, úgyhogy mindazokat a területeket magában foglalja, ahol a szerzetesek saját közösségük gyakorlatának megfelelően idegenekkel találkoznak.

A három fogadalom: az engedelmesség, a stabilitás és a ‘conversio morum’ (amit rendszerint „szerzete-sei életalakítás”-nak fordítunk) magában foglalja az evangéliumi tanácsokat. A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz.

Az a lelki út, amely ezen keretek között bontakozik ki – az a szerteágazó istenkapcsolat, amely a szer-zetes egész életútját s annak minden dimenzióját átjárja – az ember válaszaként értendő az élet Urának hívására.

2. Mi a lelkivezetés helye apostoli szolgálatunkban, s milyen formában valósul meg nálunk? A mai napig a Regulának a vendégek befogadásáról szóló fejezete (35. fej.) határozza meg a lelkivezetés helyét. Abban a vendégben, aki a monostor ajtaján kopogtat, a szerzetes Krisztussal találkozik. Abban a gesztusban, hogy a Regula a vendéglátó és a vendég figyelmét egyaránt Istenre és arra az Igére irányítja,

VII. évfolyam 2. szám

2005. nyár

Az idei nyár végére tervezett studia monastica lelkiségi na-pok és az őszre meghirdetett ál-talános káptalanuk témája ugyanaz: a bencés lelkiség lé-nyegének, sajátosságainak megfogalmazása. Máire dinklagei apátnő írásá-nak közreadásával a lelkiségi napokra, illetve a káptalanra szeretnénk készülni.

Szerk.

• Nyertes ROP pályázatunkról

• Ballagás 2005

• Beszélgetés Iván testvérrel

• Cultura Nostra történelmi verseny

• Hírek, új kiadványok, nyári programok

• Rajnai Rizling 2004 – termékismertető

• A 950 éves Tihanyi Apát-ság jubileumi programjairól

• Beszámoló Bakonybélből, Győrből és Tiszaújfaluból

• Magyar bencések Brazíliában

SZÁMUNK TARTALMÁBÓL

Page 2: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

2

amely hozzájuk szól („Ha a fogadás megtörtént, vezessék a vendéget az imádságra, azután üljön le velük az elöljáró vagy akit ő kirendel. Olvassanak föl a vendég előtt a Szentírásból, hogy épüljön, aztán pedig teljes szeretetszolgálattal legyenek iránta.” – RB 53,8-9), összekapcsolódik a vendég személye iránti mély-séges tisztelet és helyzetének komolyan vétele (a fogadás egyszerre korlátozott és méltányos – vö.: RB 53,10). Mivel pedig a bencés vendégszeretet alapvető formája a lelkivezetés alapvető formája is egyben, ez a lelkivezetés, amelyben a közös istenkeresés fejeződik ki, századok óta központi szerepet játszik a szer-zetesi szolgálatban.

Jellemző a monostorra, hogy ott megtalálhatjuk a lelkivezetés néhány „nem hivatalos”, ámde gyakran mélyreható formáját – anélkül, hogy ezeket a formákat kifejezetten lelkivezetésként kínálnák föl. Sok ven-dég később jön rá arra, hogy egyszerűen a liturgián, a közös életmódban való részvételük, egy lelki közös-ség életstílusában és életterében való osztozás által saját élet- és hitbeli útjuk számára fontos tájékozódási pontokat talált. Emellett néhány vendég számára fontos szerepe van a nővérekkel való beszélgetésnek – a hitbeli és életkérdések megbeszélésének. Ez azonban nem csak azokra a vendégekre érvényes, akik több napot töltenek a monostorban, hanem sok olyan emberre is, akik valami ügyben kapcsolatba kerülnek a monostorral, akár üzletemberként, kisiparososként vagy alkalmazottként.

A „lelkivezetés”-nek természetesen formálisabb és bizonyos értelemben intenzívebb változatait is fölkí-náljuk. Segítséget adunk a Szentírással való imádsághoz (Lectio divina), a liturgikus imádsághoz, a meditá-ció különböző formáihoz vagy a szemlélődő imádsághoz és a szív imádságához (ami „testi munkát” is ma-gában foglal eutónia*, gesztusok és hasonlók formájában) – ezek mind fölkészíthetik a vendégeket a lelki-vezetés még átfogóbb formáira: az egyéni lelkivezetéssel egybekötött lelkigyakorlatokra és a folyamatosabb lelkivezetésre, amely hosszabb időt fog át és rendszeres beszélgetésekből áll. A vendég a lelkivezetés min-den formájában meghívást kap arra, hogy saját életét Isten Igéjének fényében gondolja át, ahogy ezt ma-guk a szerzetesek teszik, azon indíttatásoknak megfelelően, amelyeket a Regula a saját élet fölötti éber vir-rasztásra ad (vö.: RB 4,48 és 49,2). Azon bencés szerzetesek vagy szerzetesnővérek számára, akik ilyes-fajta módon akarnak a mai ember elvárásaira válaszolni, rendszerint igen hasznos, ha kiegészítő képzés-ben részesülnek. Azonban a ténylegesen élt kolostori élet szerzetesi-lelki útja marad a mindenkori lelkive-zetés fundamentuma.

3. A rendünkre jellemző lelkiség szempontjából mi a jellegzetes, fontos és hasznos a lelkivezetésben? A Benedek Regulája szerinti szerzetesi életet, egy közösségben megvalósuló életútként és érési folyamat-ként kell értenünk, amelynek az „istenkeresés” (az evangélium vezetésével – vö.: RB Prológus 15) jelöli ki az irányát. A kolostorban megtapasztalt vezetést is ez a szemlélet határozza meg.

Sokat segít az a tapasztalat, hogy a lelkivezetés (beszélgetések, lelkigyakorlatok vagy egyéb más for-mák) kifejezetten egy keresztény közösség vendégszeretetébe ágyazódik be. A monasztikus tradíció, amely képes egyesíteni a mindennapokat és a lelki életet (ora et labora), segíthet abban, hogy a hívő élet elmélyült szakaszai vagy a visszavonulás a világtól ne valami „különleges” élmény legyen. Abban a testvéri kapcsolatban, amit a lelkivezetés jelent, könnyen megérthető, hogy ezek mennyire a (viszonylag) normális keresztény élethez tartoznak.

A szerzetesség egyházi dimenziója világosan átélhetővé válik az eukarisztia mindennapos ünneplésé-ben és a mindennapos zsolozsmában. Az egyes személy útja, aki lelkigyakorlat vagy beszélgetés kereté-ben részesül vezetésben, a liturgiában való részvételével az őt vendéglátó közösség útján keresztül bele-kapcsolódik az egyház útjába.

A vezetés – még ha ez gyakran hosszú ideig tart is– elvezet a Szentíráshoz mint a keresztény lelkiség fő forrásához, a liturgia ünnepléséhez, ami a közös imádás értelmes kifejeződése valamint az Egyházban élő Krisztussal való eleven kapcsolat kereséséhez.

4. Véleményünk szerint mi a lelkipásztori jelentősége a lelkivezetésnek a mai (hit)életben? Isten a kor szükségein keresztül szólítja meg az Egyházat. A mai társadalomban és egyházunkban is sok ember éli át az elszigetelődés és elmagányosodás nyomorúságát. Ebben a helyzetben Isten arra hív ben-nünket, hogy az emberek segítő útitársai legyünk a hitben, testvériséget és közösséget nyújtva azoknak, akik kolostoraink vendégházaiban nyugalmat és orientációt keresnek. Azok a lehetőségek, amelyeket a legtágabb értelemben vett lelkivezetésre nyújtunk, segíthetnek abban, hogy sok kortársunk egy keresztény közösség keretei között elmélyítse hitét, megtalálja az imádság útját a maga számára és eljusson a ke-resztény hagyományon belüli mély lelki tapasztalatra.

Forrás: Ordensnachrichten, 40. Évfolyam, 2001/6. szám * A német szövegben itt ‘Eutonie’ áll. A szövegösszefüggés és a görög eredetű szó elemei alapján egy lazító, nyugtató esetleg vérnyomást javító tornáról lehet szó.

Fordította: Gergely atya

Page 3: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

3 PANNO

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG NYERTES ROP PÁLYÁZATA

Többen hallhatták a közszolgálati médiumokban a hírt, hogy a Pannon-halmi Főapátság az EU támogatott Regionális Operatív Program kereté-ben pályázatot nyert a Főapátság turisztikai vonzerejének fejlesztésére.

A megnyert támogatásból az alábbi helyszíneken, a következő munkákat fogjuk elvégezni:

• Az Apátság előtti tér környezetrendezése Az arborétumi bejárat és a főbejárat ill a Hospodár széle és a várköri szeméttároló közötti teljes terület burko-latcseréje, a forgalmi rend kialakítása és parkosítása.

• Az Apátság belső udvarának környezetrendezése Az Asztrik szobortól a főbejáratig ill. a kovácsoltvas kapuig az útburkolat cseréje és a virágágyások rendezése (a Bazilika előtti térhez hasonló módon).

• A Várat övező Körsétány környezetrendezése Esővíz elvezetés, tűzivíz rendszer kiépítés, világítás, növénytelepítés és az út burkolása (murvával) tartozik ide. Továbbá a gimnázium déli előterében lévő régi olajtartályok területének rendezése.

• A Kosaras-domb rehabilitációjának terveztetése A fejlesztési koncepció megalkotása és olyan kiviteli tervek készíttetése, amely alapján majd pályázni lehet.

A megnyert támogatás összege: 345 millió forint

A munkák előkészítésének és kivitelezésének időtartama: 2005.04.13.– 2006.12.31.

A program az előkészítéssel, azaz a közbeszereztetés lefolytatásával indul, a tervek szerint augusztus második felében lehet elkezdeni a kivitelezést.

Ezúton is szeretném megköszönni minden munkatársunk fáradságát, akik a pályázat kimunkálásában részt vettek.

Cirill atya

ÚÚJJ KKIIAADDVVÁÁNNYYOOKK

Szent Benedek regulája Bencés Kiadó, patrisztikus sorozat az 1980-as kiadás szövegével, kísérő tanulmánnyal

Újszövetségi Szentírás Békés-Dalos féle fordítás, 17. kiadás

ZELLINGER ERZSÉBET: A Tihanyi Alapítólevél Bencés Kiadó

NYIREDY MAURUS OSB: Keresztény, ki vagy te? Mit mondasz magadról?

FORRAI BOTOND OSB: Újra és újra a Szentlélekben Pannonhalmi Könyvek sorozat

Page 4: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

4

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

A pannonhalmi évek befejezését és az indulás óráját éljük most át, Kedves Ballagó Fiúk,

amikor együtt örülünk: szülők, rokonok, tanárok és a még itt maradó diákok, hogy eljutottatok a mai napig. Közösen bejártunk egy utat, amely mindnyájunkat próbára tevő magaslatokon és mélységeken keresztül vezetett eddig az óráig, amikor búcsúzunk és azt kívánjuk Nektek: Isten Veletek! A mi munkánk ideje lejárt, nevelésünk véget ért, most az önnevelésen a sor, mert egyéb-ként sohasem fogjátok tudni, mit kezdjetek megszerzett szabadságotokkal, s hogyan védekezzetek a szabadság népies, fogyasztói értelmezése ellen [vö.: Andrej Tarkovszkij].

Az itt eltöltött éveitekben, amikor élet-utatokra igyekeztünk elvezetni benneteket, nem holt tu-dást akartunk közvetíteni nektek, hanem tájékozódást és irányt adni az előttetek álló életre, me-lyet Ti most saját felelősségetekben a mi támogató korlátaink nélkül fogtok folytatni. Amikor ezt az utat megmutattuk nektek, nem korlátozni akartunk benneteket, hanem inkább távlatokat nyi-tottunk előttetek. Az igazság egyszerű, őszinte és szenvedélyes keresését, a mindig jobbra törek-vést óhajtottuk szívetekbe vésni. Amit Pannonhalma nyújtani akart nektek: a távlatok – szellemi és lelki távlatok. Mert a hegyről – Pannonhalmáról – messzebbre látni.

Egy olyan útra vezettünk el benneteket, amelyet Ti most szabadon döntve elhagyhattok, vagy amelyet ugyanúgy szabadon választva felnőtt keresztényként és felelős polgárként tovább járhattok.

Búcsúztok, s a búcsúzás akkor emberi, ha a távozó előtt az ajtó az életre nyílik, ahol az érkezőtől megkérdezik: Honnan jöttél?, és Mit hoztál magaddal?

A pannonhalmi lét egy-két alkotóelemét emelném ki, amelyet érdemes magaddal vinned, és amely – így is mondhatnám profilunkat adja. „A gyerekek nem edények, amelyeket meg kellene töltenünk, hanem tűz, amelyet lángra akarunk lobbantani. [Montaigne]”

Iskolánk alapvonását, irányultságát fogalmazza meg ez a 16. századból származó mondat. Oktatá-sunkban elsődlegesen nem az ismeretek, a lexikális tudás felhalmozása áll az előtérben, hanem egy alapvető fontosságú, kipróbált műveltségi anyagból kiindulva a szív képzését, humanizálását akar-tuk közvetíteni, s majd belülről kiindulva elsősorban a lelket, akaratot és a cselekvést szólítjuk meg.

BALLAGÁS 2005

Page 5: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

5

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

Nem akartuk világunk nehézségeit távol tartani vagy elkendőzni előletek. Élt és él bennünk a készség, hogy szembenézzünk azzal, ami világunkat mozgatja, nyugtalanítja és fenyegeti. Sőt kér-tük: láss, mérlegelj, alkoss ítéletet, hogy aztán dönthess, és megfelelő módon kezelhesd az eléd kerülő problémákat. Az evangélium szellemében történő nevelésünknek az önálló személyiség a célja, akinek van álláspontja; csak ő fogja kritikusan szemlélni, értékelni és megfelelő merészség-gel ellenállni az ideológiai áramlatoknak, amelyek az ember ellen irányulnak. A hozzáidomulás nem nevelési célunk, de ugyanakkor meg kell találnod, és észre kell venned azt a határt, amelyen túllépve szemben állsz a másik ember méltóságával, ahol már nem embertársad javát szolgálod.

Többet akartunk adni, mint hogy csak intellektuális képességeidet fejlesszük egyoldalúan. Mert a tudásnak, a tanulásnak és a művelődésnek mindig van egy testi, érzelmi és vallási oldala. Boldog-ságod megkívánja, hogy embervoltod mindhárom területét egyformán ápold, fejleszd és szeresd, és kérdezz rá a szerzett tudás hatására és működésére, annak etikai, szociális vagy vallási jelentősé-gére.

„A gyerekek nem edények, amelyeket meg kellene töltenünk, hanem tűz, amelyet lángra akarunk lobbantani.”

Nem mindegy, hogy milyen lángot gyújtunk, s ezért lángot gyújtani felelősség. Mi a lángot a fel-támadt Krisztus húsvéti tűzéből vettük. Kérdéseinkre a választ a húsvéti gyertya fényében keres-tük, mert iskolánk másik ismertetőjele, hogy a hit iskolájának tartjuk, amely diszkrét, nem erő-szakos, de egyértelmű segítséget akart adni, hogy hitedben is növekedj.

De tanulható-e egyáltalán a hit? Kierkegaard szerint bár egyik ember a másikért sokat tehet, hi-tet azonban nem tud adni neki. Amikor a hitünkről beszéltünk, tanúskodtunk előttetek, nem azt akartuk, hogy valamit tekintélyi alapon elhiggyetek, hanem, hogy valamit megtapasztaljatok, amit életetekben személyiségetekbe beépíthettek, ami segít abban, hogy gyökeret verjetek a hitben, megnyíljatok az égnek, és ugyanakkor gyökeret verjetek a föld sötétjében.

Ez a hit találkozás és bizalom eredménye, s magába foglalja az akaratot, értelmet és érzést, egész valódat. A hit az „Én” és a „Te” egymásra találásában, egymáshoz fűződő kapcsolatában alakul ki, s így életed legszemélyesebb történéseinek egyike. Nem kész tudást adtunk át nektek, hanem kö-zösen küzdöttünk azért, hogy megközelítően megtapasztaljuk azt, amit élő hitnek nevezünk, hogy aztán a hit útján elinduljunk.

Hited életed alakításán áll vagy bukik. Amikor a szó és a tett ketté válik életedben, hited súlyosan megsérül. A megélt hit nem más, mint a hittel vállalt élet. Így lesz a hited hivatásod életfontos-ságú motorja. A tudás, amit kaptatok, nem marad üres tudás, mert a hit cselekvésre ösztönöz, hiszen nem akar csak gondolat maradni, hanem tetté akar válni, hogy az életedet és mások életét szolgálja.

Búcsúzunk. Feladatunk nekünk, tanároknak, hogy lángot gyújtsunk, lényegében véget ért. Köszönjük a szülőknek a bizalmat, amellyel megajándékoztak bennünket. Köszönjük, hogy szíve-sen fogadták szolgálatunkat, és ránk bízták gyermeküket. Köszönjük, hogy ebben társaink voltak, hiszen csak akkor tudunk a ránk bízottaknak közvetíteni bármilyen értéket, ha az iskola és a család között értékazonosság van.

És köszönöm iskolánk minden munkatársának, tanároknak és nem tanároknak, azoknak is, akik a háttérben láthatatlanul ténykedtek, köszönöm a közös munkát, amit ballagó diákjainkért tettek.

Kedves Fiúk, most útra bocsátunk benneteket, de nem szakadunk el egymástól, továbbra is úti-társak maradunk, és aggódó szeretettel kísérünk bennetek az úton, amelyen járnotok kell, mert: „vándorok vagytok, minden nap tovább kell mennetek az úton, mely lelketek és a lelketekben elrej-tett isteni tartalom megismerése felé vezet… Tovább kell mennetek, hiszen dolgotok van… Nem tudhatjátok, meddig éltek, s lesz-e egyáltalán időtök eljutni utatok végcéljához… Ezért menjetek minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándorok vagytok. [vö.: Márai Sándor]”

Utjaitokon kísérjen mindig Benneteket az Úristen, és adjon alkalmas lehetőségeket. Isten járjon előttetek az úton, amerre mentek, és legyen segítségetekre életetek minden útján. [ősi ír áldás] Isten Veletek!

Tamás atya

Page 6: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

6

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

Kedves Szüleink, Rokonaink! Kedves Tanáraink és Diáktársaink!

Túl hosszú az az idő, amit itt most öt percben fel kell elevenítenem. Négy illetve hat év.

Nem gondoltam, hogy vége lesz valamikor is, de azt sem gondoltam, hogy nem lesz vége. Tudtam, hogy eljön ez a nap, ezek az események. Tudtam, hogy látnom kell évfolyamtársaim tanácstalan te-kintetét. A tükör sem azt mutatja, amit eddig.

Határhoz érkeztünk. Lezárulás és egy új kezdet ez egyszerre. Lezárul egy szakasza életünknek, de ott marad bennünk. Volt, akit meggyötört, s volt, akibe szinte fájdalom nélkül épült be. Mint egy szelíd tüske. Éveken át együtt változtunk ezzel az iskolával! Az iskola változtatott bennünket, s együtt változott velünk. Új focipályán focizhattunk, új ablakokon fújt be az állandó szél, s a Teleki-terem hangtech-nikájában is új dimenziók nyíltak. Ezek értünk voltak, a diákokért voltak. Köszönjük…

Szüleink beadtak minket ide, ide ahol mindig fúj a szél. „Tanulj!”– mondták, s tanulnunk kellett. De feltűnt az állandó légmozgás. Felfrissített ez, átfújt rajtunk. Szerda esténként, meg péntekenként néha fokozottan is viharossá vált. Csak aki nagyon kapaszkodott, azt nem fújta el, ragadta el a szél. S ha jobban végiggondolom, valami viharvertség látszik, látszódik a már említett, érthetetlen tekinteteken. Vihar utáni csendesség. Úgy érzem, őszintén állunk itt most egymás mellett. Ez az őszinteség azon-ban nem ugyanaz, mint amiért annak idején idejöttünk. Tanulni küldtek minket ide, mint minden rendes iskolába, hogy fölvegyenek az egyetemre. „Jó iskola – mondták – érdemes!” Közben mégis be kellett látnunk, hogy ha igazán itt vagyunk, alapvetően nem azért vagyunk itt, amiért jöttünk… – Az itt töltött évek során (a tananyag mellett vagy helyett) megtanultunk valamit önmagunkról, az egye-düllétről, a közösségről és talán a hitről is. Nem volt könnyű ez a tanulás, néha nehezebb volt, mint az iskola. Mert az őszinteségre épült. Igen, olyankor a tükör tisztább volt. Néha csak számunkra volt tisztább, néha azonban mindenki látta magát a tiszta tükörben. Keserű is volt s édes is. Néha jó volt, néha fájt ez a tisztaság. Úgy gondolom, hogy ez az, ami itt történt, s aminek itt történnie kellett. S ez az őszinteség az, ami megtarthat minket, amiért érdemes volt együtt lenni eddig, s amiért érdemes lesz együtt lenni ezután is. Mert erős köte-lékké válhat még bennünk…

Igen, négy illetve hat év elégnek kellett lennie arra, hogy merjük elengedni azokat az utolsó ágacs-kákat, amelyekbe kapaszkodva kezdetben átvészelni törekedtünk – sokszor egyedül, magányosan, máskor másoktól tanulva, hogy a saját életünket magunknak kell ilyenné vagy olyanná tenni. Úgy gondolom, most mégis egyszerűbb elengedni magunkat, mint száradó szemgolyókkal, foghoz tapadó nyelvvel, sebessé vált kezekkel kapaszkodnunk egy ágba, melynek a végére értünk…

Az ág helyett pedig – talán éppen ezekben a napokban, talán éppen ma – új botot kaptunk, hogy legyen mibe kapaszkodnunk. Egy csodálatos vándorbotot. Még ha nem is tökéletesen, de már mi irányíthatjuk a szeleket körülöttünk, s rajtunk múlik, hogy csak frizuránkat tesszük vele tönkre, avagy egy új frissességnek adjuk át magunkat…

Igen, úgy gondolom érdemes a szélre bízni magunkat. A szélre, amely így, ilyen paraméterekkel csak itt, ezen a dombocskán fúj.

Most esik az eső, s könnyízű a szánk. Az új szél viszont majd orrunkhoz hozza a nedves levelek új, édes illatát. A bot velünk marad. Elrakhatjuk, eláshatjuk, de akár használhatjuk is. Megsemmisíteni nem lehet! Vele, s általa lépünk tovább. Lépünk tovább innen, s otthonról, újra, újra.

Kovács Péter a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium XII.B osztályos tanulója

Page 7: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

7

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

„Magasan szállj, és hosszan énekelj, / Szárnyaló hattyúm, szép emlékezet!”

Kedves Ballagó Diáktársaim!

Petőfi Tündérálom című versének e sorai a mai nap lényegét, fő mondanivalóját tárják elénk: az emlékezést, a múlt visszaidézésének szükségességét. Hogy miért ilyen fontos ez? Csak az emlékezet segítségével nyer értelemet ez a pillanat, a búcsú perce, hiszen tulajdonképpen emlékeitek kapcsolnak benneteket ehhez a helyhez, mindaz, ami itt számotokra fontos, az emlékezés által válik lényegessé. A bennetek élő emlékek önmagukban azonban mit sem érnek, ha csupán csak arra használjátok őket, hogy gyönyörködjetek ben-nük, elmélázzatok rajtuk. Az eltelt éveket újra át kell tekintenetek, s értékelnetek azok eseményeit. A belő-lük származó tanulságokat életre váltva, az itt szerzett élettapasztalatokat felhasználva tudtok csak to-vábblépni a jövőbe. Ilyen módon, ahogy ideérkezésetekkor ott álltak mögöttetek szüleitek és a tőlük szár-mazó tudás, úgy áll majd Pannonhalma is mögöttetek, mindazzal együtt, amit innen, belőle visztek magatok-kal. Hiszen annyi mindent kaphattatok az itt megélt évek alatt. A felkínálkozó és kiaknázott lehetőségek által, s persze nem utolsó sorban ennek az életszakasznak sajátosságaképpen sok változáson mentetek át. Világlá-tásotok, gondolkodásotok sok szempontból megváltozott ezen a helyen. A szülőktől, otthontól való távolabb kerülés, az új közösségbe való beilleszkedés, az új, szoros, sőt gyakran életre szóló barátságok születése, a tu-dásotok gyarapodásával birtokba vett új szemléletmód mind csiszoltak valamit jellemeteken, s így juthattatok el mostanra az érettség azon fokára, amely képessé tesz benneteket az elkövetkezendő, önálló életre.

Persze, nem mindenki egyforma úton ért el idáig. Attól függően, milyen múlt áll a hátunk mögött, sokféle-képpen állunk hozzá a megváltozott környezethez és a megnövekedett követelményekhez, nem utolsó sor-ban a mindennapjainkat befolyásoló, gyakran túlzottan szigorúnak tűnő szabályokhoz. Érthető módon nem egyszer lázadunk mindezek ellen, különféle módokon, ám ez is létfontosságú állomás a hely szellemiségé-nek befogadásában. Ami nem érdekel, nem fog meg minket, az ellen nem küzdünk. Ezért e harcok által is egyre inkább a tietek lett mindaz, amit a Pannonhalma név most felidéz bennetek. Természetesen mindenki számára mást, hiszen közös múltatok ellenére mindvégig megmaradtatok egyéniségeknek, sőt felnőtté vá-lásotokhoz közeledve egyre inkább elágaznak útjaitok. Nem kell azonban az iskola kötelékéből kilépve el-szakadnotok egymástól és Pannonhalmától, s ha valóban megéreztétek e hely szellemiségének lényegét, mindig igényetek lesz az egymással való kapcsolatra. A jellembeli különbségek ellenére összekötnek benne-teket a közös emlékek, élmények. A Pannonhalma szó emellett most, tőletek függően, új jelentést is kaphat. Menedék lehet számotokra az élet nehézségei közepette. Egy állandó, lényegében századok óta változatlan sziget a mindig változó világ örvénylő tengerében.

Nektek megvan a lehetőségetek lelki alapjaitokból fakadóan ahhoz, hogy ezt az állandóságot sugározzá-tok a világba. Nem burokba zárkózásra gondolok, ellenkezőleg, nagyfokú nyitottságra a körülöttetek élők felé. Tőlük is tanulni fogtok jót, rosszat egyaránt, mindig meg kell őriznetek, hirdetnetek és teljesítenetek kell azonban azt a törvényt, amelyet ezen a helyen próbáltak a szívetekbe írni. „Ha szeretet nincs bennem, semmit sem érek…” – írja Szent Pál a korintusiakhoz. Bármit tesztek is tehát az életben, vezessen bennete-ket mindig ez a szabály. Igaz, ennek teljesítését később már senki nem fogja tőletek megkövetelni, sőt, többnyire nem is számítanak majd rá, hogy eszerint fogtok élni, s a világ is az ellenkező magatartásformára fog ösztönözni benneteket. Az is lehet, hogy megvetnek, lenéznek majd benneteket emiatt. Magatoknak azonban tartoztok ennyivel, hiszen célotok van az életben, s ha valóban sikerült bennetek e krisztusi lelküle-tet elültetni, belülről fakadó igénnyé válik számotokra, és a nehézségek ellenére is meg fog maradni bennetek.

S tartoztok az utánatok jövőknek is, nekünk, ittmaradóknak, akik számára ti vagytok a példa a sikeres helytállásra, s a célba érésre. Hátravannak ugyan még az érettségi megpróbáltatásai, ám egy bizonyos célt az ahhoz vezető út végén már elértetek. Így tehát mint győztesek álltok itt, egy harc végén, amelyet becsü-lettel végigküzdöttetek teljesebb, boldogabb életetek érdekében. Hadd lássuk rajtatok, bárhányszor vissza-tértek hozzánk, annak a bizonyítékát, hogy érdemes még ezen örök értékek alapjára építeni az életünket, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt évek sok munkája számotokra, és hogy ennek nyomán a mi fáradtsága-ink se hiábavalóak, hogy ez az itt végzett munka gyümölcsöt terem, maradandó gyümölcsöt.

Kedves Ballagók! Hiszem és remélem, hogy ez a jelképes búcsú az emlékezés által nem hogy elszakít, hanem még inkább egybeköt bennünket. Amíg ti emlékeztek ránk, s e helyre, amíg fontos lesz számotokra, ha csak egy látogatás erejéig is, mi sem felejtünk el benneteket. S annak ellenére, hogy most kiléptek ebből a szoros kötelékből, amit ez az iskola jelent, még egy ideig itt éltek közöttünk.

Kívánom nektek, hogy ez az időszak méltó megkoronázása legyen az elmúlt éveknek, mind az érettségi eredmények, mind emberi kapcsolataitok terén. Végül fogadjátok Radnóti gondolatait, mintegy útravalóként az elkövetkezendőkre, s e sorok által mondunk istenhozzádot mi is, ittmaradók:

„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: / ez volt a múlt, emez a vad jelen, – hordozd szivedben. Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen.”

Aradi László a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium XI.B osztályos tanulója

Page 8: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

8

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

BESZÉLGETÉS IVÁN TESTVÉRREL � Miben látod a testvér-hivatás lényegét ma a magyar bencés közösségben?

� Inkább a saját testvér-hivatásomról beszélnék. Álta-lánosságban erre a kérdésre nehezen tudok választ adni. Mindenkinek saját, személyre szabott hivatást adott az Isten a közösségben, ezt az ajándékot kell ki-nek-kinek felfedezni és „használni”. Amikor annak idején huszonévesen csatlakoztam a pannonhalmi szerzetesközösséghez, mélyen hatott rám, hogy az ak-kori „derékhad” – részben a vállalt papi feladatoknak köszönhetően – mennyire túlterhelt a külső kihívá-sok, elhívások következtében. Úgy éreztem, hogy nincs meg az összhang a „kifelé” elhasznált és a kö-zösség belső építésére fordított aktivitás között. Szá-momra akkor a testvér-hivatás vállalása szinte egyet jelentett a saját közösségem szolgálatával, belső gaz-dagításával, családiasabbá formálásával. Azokban az években többünket is foglalkoztattak ennek az útnak a lehetőségei, ezért – meg a hagyományainktól való eltérés miatt – sok ellenérzést, értetlenséget váltott ki a közösségen belül. Azt talán érdemes kihangsúlyozni, hogy a II. vatikáni zsinat óta vagy talán már az ötvenes évektől kezdve a testvér-hivatás nem az addig megszokott „laikus test-vér” állapotot jelenti. Ezt az elnevezést már nem használjuk, hiszen épp a mi kongregációnkban is a nem pap szerzetesek között többségben vannak a te-ológiai tanulmányokat is végzett testvérek. Bizonyára gazdagítaná a közösségünk arculatát, ha volnának közöttünk olyan elkötelezett testvé-rek, akik a maguk kitanult szakmájában örömmel és igényesen látnák el munkájukat a közösség szolgálatára. Sajnos az elmúlt tizenöt évben nem sikerült megtartanunk az ilyen szándékkal hoz-zánk érkezőket.

� Mit jelent házgondoknak lenni Szent Benedek Regulája szerint? � A Regula nagyra értékeli a házgondnok feladatát, s magasra is teszi a mércét, amikor a házgond-

nokkal szemben támasztott igényeket sorolja. Az apátról szóló fejezeteken túl a házgondnoki tiszt-ség leírásában körvonalazódnak leginkább az intézmény emberi vonásai. Mostanában e fejezetből a következő mondat ismétlődik bennem: mintegy atyja legyen az egész közösségnek. Ez óriási ki-hívás. A monostor tagjairól való gondoskodást, a velük való vesződséget a használati tárgyak ke-zelése elébe helyezi. Nagyon világos ez az értékrend. Hogy e szemléletet magamévá tehessem, so-kat segítenek a szegedi mentálhigiénés képzésen kapott eszközök. Az önismeret fejlesztésén túl sok ötletet kapok ahhoz is, hogy a közösségben oldani tudjam a feszültségeket és a békétlenséget. Persze nem elhanyagolható az anyagi javainkra fordított figyelem. A szűkülő külső források, de méginkább a hiteles szerzetesi életünk munkálása rá kell, hogy vezessen bennünket a sokat han-goztatott mértékletesség megtartására, sőt a takarékos, egyszerű de örömteli életvitel megtalálá-sára – egyéni és közösségi szinten egyaránt.

� Milyen konkrét feladataid vannak mint a főmonostor gondnokának? És hogyan tudod őket megol-dani?

� A Főapátság meglehetősen „nagy ház”, az én léptékem szerint legalábbis. Sok funkció kap helyet a monostor mellett: diákotthonos iskola, szociális otthon, idegenforgalom, gyűjteményeink, arboré-tum. Mindezek kiszolgálása, működtetése, a különféle érdekek egyeztetése, összehangolása nem egyszerű feladat. S a számtalan napi „ügy” mögött mindig emberek állnak. A Főapátság több mint kétszáz munkatársának nagyjából a fele a házgondnokság irányítása alá tartozik.

Page 9: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

9

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

Azok a munkatársaink, akik a házgondnoki munkámat közvetlenül segítik, nagyon régóta dolgoz-nak nálunk, rutinosan oldják meg a legtöbb feladatot, maximálisan megbízhatok bennünk. A na-gyobb súlyú döntések meghozatalakor mindig tudok tanácsot kérni elöljáróimtól. Úgy érzem, nem maradok egyedül, s ez elviselhetővé teszi a felelősség vállalását. Nem vagyok innovatív, ötletgaz-dag személyiség, ezért nagymértékben rászorulok mások meglátásaira, kezdeményezéseire, s így szinte kényszerítve vagyok, hogy megtanuljam az összehangolt közös gondolkodást és cselekvést.

� A Bencés Hírlevél szerkesztésében jelentős szerepet vállalsz. Mit gondolsz a lapról? � A technikai rész bizonyos értelemben a legegyszerűbb feladat az újságkészítésben. Megfelelő

eszközök kellenek hozzá, idő meg egy kis fantázia. Bő tíz éve foglalkozom ilyesmivel. Annak idején Maurus atya kért meg a győrszentiváni egyházközségi híradó összeszerkesztésével, majd ’99-ben indult a Bencés Hírlevél. Amikor Bakonybélbe költöztem, vittem magammal ezt a feladatot, sőt az ott induló Borostyán-Kút életre keltésében is aktívan részt vettem. A Hírlevél első öt évfolyamá-nak előállítása teljes mértékben „házon belül”, saját erőforrásból történt – a sokszorosítás és az ehhez kapcsolódó munkálatok is. A tavalyi évtől az igényesebb kétszínnyomásos megjelenéssel a feladatom már csak a mesterpéldány kinyomtatásáig terjed, a többi munkafázist egy győri nyomda végzi. Munkaköreim szaporodtával már többször szerettem volna másra bízni a szöveg-gondozást és a szerkesztést, de ezidáig valahogy „rajtam maradt”. A lap annak idején – nyugati minták ösztönző hatására – hiánypótló kezdeményezésként – a kongregáción belüli és az azon kívüli információáramlás segítésére – indult útjára. S mivel egé-szen más a profilja, mint a Pannonhalmi Szemlének vagy a pár éve indult Oblációnak, úgy látom, hogy hírközléseivel, egy-egy spirituális szöveg közreadásával jó szolgálatot tesz mindazok között, akik az életünkről, az ünnepeink és a hétköznapjaink felől érdeklődnek.

Készítette: Rábai László

A PANNONHALMI SZEMLE nyári (2005/2.) számának témája:

emlék—mű

MAURICE HALBWACHS: Kollektív emlékezet

JAN ASSMANN: Narratív inverzió (Az elbeszélt identitás bibliai és biblián kívüli exodustörténetek példáján) ADORJÁNI ZOLTÁN: Isten emlékezése és felejtése a zsoltárok alapján

UMBERTO ECO: Növényi és ásványi emlékezet: a könyvek jövője

RADNÓTI SÁNDOR: Múzeum – emlékezet és felejtés

FRIEDRICH KITTLER: Egyetemek az információs korszakan

BEAT WYSS: A láthatatlan ikonológiája – A modern titkos tanai GÁNÓCZY SÁNDOR: Mi az ember? (Határkérdések az agykutatás, a teológia és a filozófia között) SIEGFRIED MATTL: Töténettudomány és emlékezéskultúra

MURAI ANDRÁS: Akkor és ott (A holokauszt a közelmúlt magyar filmes reprezentációjában) VERES BÁLINT: Az amnézia szótára (A Csendes dalok Valentyin Szilvesztrov életművének fordulóponján) SZOFJA GUBAJDULINA: „A szakadék szélén” – Kozma András moszkvai interjúja a zeneszerzővel FEHÁRVÁRY JÁKÓ: A Regula: eleven(ítő) emlékezet

MACUÓ BASÓ: Keskeny út északra (feljegyzések egy 150 napos vándorútról a 17. század végi Japánból)

A LAP MEGRENDELHETŐ A SZERKESZTŐSÉG CÍMÉN: 9090 Pannonhalma, Vár 1. ([email protected]) TARTALOMJEGYZÉK (1993-2004) AZ INTERNETEN: www.bences.hu/hu/kiadvanyok/phszemle/repertorium KORÁBBI ÍRÁSOK LETÖLTHETŐ (PDF) FORMÁTUMBAN: www.ceeol.com

Page 10: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

10

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

CULTURA NOSTRA TÖRTÉNELMI VERSENY

A Tihanyi Bencés Apátság alapításának 950. évfordulóján természetesnek tűnt, hogy a Főapátság és a Rákóczi Szövetség által meghirdetett, immár hagyományosnak mondható történelmi versenynek helyszíne és témája is az I. András által alapított bencés monostorhoz kötődjék. A Kárpát-medence középiskolás diákjai így az Árpád-kor történetéből készültek fel vetélkedőnkre, és talán a témának is köszönhető, hogy mintegy 600 csapat jelezte részvételi szándékát az idén. A helyszín is izgalmasnak ígérkezett, hiszen Richárd atya készségesen fogadta be a Cultura Nostra verseny idei döntőjét. Április közepén a virágzó mandulafák és a ragyogó napsütés még szebbé varázsolja a félszigetet.

Ahogy az lenni szokott, a 600 regisztrált csapatból „csupán” 450 jelent meg a februárban megrendezett regioná-lis fordulókon. Pontegyenlőség miatt a tervezett tíz helyett 11 csapatot hívtunk be az április 16-17-én a tihanyi tetőtérben megrendezett döntőbe. A két budapesti, három miskolci és egy dombóvári csapat mellett a felvidéki Kassáról, Révkomáromból és Galántáról, a kárpátaljai Nagyberegből, és az erdélyi Székelyudvarhelyről is bejutott

egy-egy csapat. A zsűri elnöke Dr. Solymosi László tanszékvezető egyetemi tanár (Debre-ceni Egyetem, ELTE) volt. Munkáját Dr. Ér-szegi Géza címzetes egyetemi tanár, főlevél-táros (Magyar Országos Levéltár), Richárd atya és Gáspár atya segítet-te. Mivel Richárd atya a házigazdánk is volt, Solymosi és Érszegi professzor urak pedig másnap is velünk vol-tak, a verseny idén ta-lán még közvetlenebb hangulatban zajlott. Már az első forduló feladatait is Csonka István tanár úr (Czuczor Gergely Bencés Gimná-zium, Győr) állította össze, a lendületes döntőt pedig ő is vezé-nyelte le. A diákok nagyszerűen készültek fel, a zsűri véleménye

szerint legtöbben egy egyetemi középkor-szigorlaton is megállták volna a helyüket. A háromórás vetélkedő ünnepélyes eredményhirdetésén Asztrik főapát úr és Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke is köszöntötte a résztvevőket, majd Solymosi László értékelte a diákok teljesítményét és hirdette ki a verseny végeredményét. A vetélkedő helyezettjei:

1.) Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár 2.) Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc 3.) Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely

Az ünnepélyes eredményhirdetés az apátsági templom altemplomában, I. András király sírjánál végződött, ahová néma csendben vonultunk le, és ahol egymás kezét megfogva énekeltük el a Himnuszt. A szép tavaszi idő miatt a kerengő udvarán volt az ünnepi vacsora. Itt már oldott hangulatban beszélgettek diákok és tanárok, szervezők és szakemberek.

A program másnap is folytatódott. A legtöbb tanár és diák nem egyházi iskolából érkezett, mégis talán mindenki részt vett a szentmisén. A jubileumi kiállítást Csizmazia Bulcsú mutatta meg számunkra. Az ebéd után sokan nehezen tudtak elbúcsúzni régi, vagy újonnan szerzett barátaiktól. A búcsú ellenére hamarosan újra találkozunk, hiszen a döntő résztvevőit július elején jutalomutazáson látjuk vendégül Pannonhalmán, Bábolnán, Herenden és Veszprémben.

Dénesi Tamás

Page 11: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

11 PANNO

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

HÍREK

április 7. Villányi László költő nyitotta meg Molnár Péter Munkácsy-díjas festőművész kiállítá-sát a gimnázium Tetőtéri Galériájában. A művész képein az apró betűk fátyolszerű szövete képezi a felületet, s a betűk hiánya pedig a motívumot.

április 8. A gimnázium Asztrik-termében Etesi Gábor fizikus tartott előadást az aranymetszés kultúrtörténetéről.

április 8-9. Cirill perjel atya képviselte Pannonhalmát Andechs monostora fennállásának 550. év-fordulója alkalmából „Kloster – geistliches Zentrum für die Zukunft” címmel rendezett konferencián.

április 10. A gimnázium tornatermében Schiff András zongoraművész adott emlékezetes Beetho-ven-hangversenyt, amelyre sokan jöttek el öregdiákjaink, barátaink és az iskola mos-tani diákjainak szülei, családtagjai közül is.

április 13. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli mi-niszter és Asztrik főapát úr aláírták azt a támogatási szerződést, melynek keretében a Regionális Fejlesztések Operatív Program részeként a Pannonhalmi Főapátság turisz-tikai vonzerő fejlesztési tervét támogatja az EU. (A pályázat megvalósításának lehetősé-géről külön cikkben írtunk.)

április 15. Az iszlám különös világának megértése felé címmel Abdul-Fattah Munif tartott beve-zető előadást a gimnázium Asztrik-termé-ben az iszlámról és a muszlim életről.

április 17. A Bencés Diákszövetség Mária zarándokla-tot tartott Andocson. Az ünnepi szentmisét Asztrik főapát úr mondta.

április 22. Czeglédi András, az ELTE és JATE oktatója, a 2000 című folyóirat szerkesztője A mélységből kiált: Történelem és eszkatológia Jacob Taubes gondolkodásában címmel tar-tott előadást a gimnázium Asztrik-termében.

április 27. A diákkönyvtárban az idei Magyar Iro-dalmi Nagydíjas Tolnai Ottó olvasott fel in-terjúkötetéből és verseiből.

április 29. A gimnázium Teleki-termében Kahler Fri-gyes megyei bíró, jogtörténész tartott elő-adást A kommunista titkosrendőrség műkö-dése Magyarországon címmel.

május 6. A gimnázium tornatermében a Kosbor együttes koncertjét hallgathattuk, ahol be-mutatták Az utolsó trubadúr című lemezüket.

május 7. Cirill perjel atya képviselte monostorunkat a bécsi Schottenstift alapításának 850. év-fordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

május 7–8. A végzős győri és pannonhalmi diákok bú-csút vettek iskolájuktól szüleik, tanáraik és diáktársaik jelenlétében.

május 10. Richárd atya házikonferencián számolt be a Tihanyi Apátság 950 éves jubileuma al-kalmából tervezett rendezvényekről.

május 13. A gimnázium Tetőtéri Galériájában nyi-totta meg a Franciaországban élő festőmű-vész (iskolánk egykori diákja), Hollán Sándor (Alexandre Hollan) Fák (hommage à Hamvas Béla) című kiállítását Marghescu Mária.

Asztrik főapát úr nyitotta meg a Tihanyi Apátság alapításának 950. évfordulója al-kalmából rendezett Balatonfüred-fürdő ben-cés kézben (1743–1949) című kiállítást.

május 16. Pünkösdhétfőn Nyírő Gábor orgonahang-versenyét hallgathattuk meg a bazilikában.

Blazovich Ágoston atya halálának első év-fordulóján Cirill perjel atya mondta – szü-lőfalujában, a burgenlandi Frankenauban – a megemlékező gyászmisét és áldotta meg a nemrég elkészült síremléket.

Page 12: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

12

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

május 21. A Sao Paulo-i Szent Gellért Apátságban Asztrik főapát úrnak, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátjának vezetésével apátválasztást tartottak. Linka Ödön apát úr helyébe az eddigi perjel, a brazil szár-mazású Don Paulo de Souza Silva lépett. (Brazíliai apátságunk életéről külön írásban számolunk be.)

május 27. Elhunyt a Magyar Bencés Kongregáció nesztora, a 100 éves Vanyó Tihamér atya.

május 28. A Bencés Diákszövetség szokásos május végi országos találkozóját tartotta Pannon-halmán. Az ünnepi szentmisén Xavér atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium hittanára és prefektusa prédi-kált. A délutáni baráti találkozón az ünnepi előadó Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő, egykori pannonhalmi diák volt.

május 30. Bécs városának esperesei monostorunkban tartották konferenciájukat.

UGRON BÁNFFY ISTVÁN O.S.B.

életének 77., szerzetességének 44. évében, a betegek szentségével megerősítve, 2005. január 7-én hazatért Mennyei Atyjához.

István testvér Erdélyből való áttelepülését követően hányatott munkás évek után került Pannonhalmára 1961-ben. 1965-ben tett ünnepélyes fogadalmat. Szerzetestestvéri voltát valamint nemesi származását is titkolnia kellett az álla-mi korlátozások miatt. Alkalmazottként élt a monostorban, a házgondnokság munkatársaként több helyütt is dolgo-zott: a konyhában, a sekrestyében, a raktárban, a kertészetben; leghosszabb ideig takarítóként szolgált. Az Úristen megadta neki azt a kegyelmet, hogy sok nehéz év után, megnyugodva, csendben, békében várhatta Őt.

Nagy fényesség támadt a sötétségben élő embernek. Ma istenünk nagy jósága üdvözített minket! (Brev. Maur.)

* DR. VANYÓ ALADÁR TIHAMÉR O.S.B. egyetemi magántanár, a történelemtudományok doktora

életének 101., szerzetességének 82., áldozópapságának 76. évében, a betegek szentségével megerősítve, 2005. május 27-én hazatért Mennyei Atyjához.

Tihamér atya pappá szentelése és történelem-földrajz szakos tanári oklevelének megszerzése után több alkalommal folytatott tanulmányokat Rómában. Húsz éven át tanított a hittudományi főiskolánkon, majd tizenöt éven keresztül a gimnáziumban oktatott. 1965 óta alkotó nyugalomban élt Pannonhalmán. Nagy tehetséggel és nagy reménnyel indult Szent Benedek rendjében a tudományos, történész pályán. Pályája felívelését, tudományos kutatásait és azok eredményeinek publikálását a kommunizmus éveiben megakadályozták, ezért lélektannal kezdett el foglalkozni és sok nehéz helyzetben lévő embernek tudott lelki támaszt nyújtani. Tudományos munkája elismeréseként 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös József koszorút adományozott neki és feljogosította a „laureatus academiae” cím viselésére.

„Szent rögökön jár a lábam, közel van az Ég itt nálam. Átöleli ezt a Halmot, megcsókolja ezt a Házat, tisztelettel tíz évszázad.” (Tihamér atya hódolata az 1000 éves Apátság előtt)

A NYILVÁNOS LITURGIA RENDJE A PANNONHALMI BAZILIKÁBAN

A NYÁRI ISKOLAI SZÜNIDŐBEN

VASÁRNAP

6.45 Vigilia-Laudes 9.00 Népénekes szentmise 10.00 Gregorián konventmise 17.00 Vesperás

HÉTKÖZNAP

6.00 Vigília és Laudes 6.50 Konventmise 17.30 Esti szentmise a Káptalan-

teremben 19.00 Vesperás

CSÜTÖRTÖK

6.00 Vigília és Laudes 18.40 Konventmise és Vesperás

Page 13: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

13 PANNO

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

RRRRAJNAI AJNAI AJNAI AJNAI

RIZLINGRIZLINGRIZLINGRIZLING 200 200 200 2004444

2001 őszén az ak-kor még csak meg-álmodott Apátsági Pincészet tervezése túllépte az iróasz-talok és papírhal-mok világát, s föld-be kerültek az első szőlőoltványok. Ezek között szere-pelt a Rajnai riz-ling is. A szőlőnö-vény 4. éves korá-ban fordul termőre, de optimális körül-mények között har-madévesen mutat-hat már részter-mést leendő igazi arcából. Ezt a termést dol-goztuk fel 2004 őszén. Az évjárat adottságaiból adó-dóan későn, október 19-én került sor a szőlőszedésre. A be-érkezett alapanya-got bogyózás-zúzás után azonnal pré-

seltük vákuumprésünkben, hogy a mustoxidáció lehetőségét kizárva fajtajelleges un. „acélos riz-lingbort” készíthessünk. A bor pohárba töltve zöldes színvilággal mutatko-zik be, amely előjelzi citrusos, grapefruitos illat-világát. A rizlingborokra jellemző élénk, játékos ízvilág bázisa a markáns savtartalom, amely ez esetben szép ellenpontja a bor testességének. A nagyformátumú, de mégis élénk és friss bor érle-lési potenciálja nagy. Jól mutatja azon karakte-rét, ami miatt az egyik legismertebb s legked-veltebb fajtává vált a Pannonhalmi borvidéken. Bátran ajánlható előételek mellé, salátákhoz, tengeri halakhoz. Mindemellett könnyebb nyári húsételekkel is harmonizál.

Liptai Zsolt borász

Az érdeklődők szakszerű vezetéssel betekintést nyerhetnek a Pannonhalmi Apátsági Pincészet

munkájába, és megkóstolhatják a pincészet borait.

A pincelátogatásra a Pannonhalmi Főapátság TriCollis Tárlatvezető Irodájában lehet jelentkezni.

Telefon: 96/570-191, Fax: 96/570-192 E-mail: [email protected]

Örömmel adjuk hírül Kedves Olvasóinknak, hogy a Pannonhalmi Apátsági Pincészet megnyitotta 100 férőhelyes kóstoló teraszát, ahol májustól szeptem-berig jó idő esetén naponta 12 órától 18 óráig vár-ják a pincészet borai iránt érdeklődőket.

További információ közvetlenül a pincészettől kér-hető. Telefon: 96/570-171, Fax: 96/570-176, E-mail: [email protected]

Page 14: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

14 PANNO

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

NYÁRI PROGRAMOK A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁGBAN

A Pannonhalmi Főapátság ezen a nyáron is számos prog-ramnak ad otthont. A gimnázium épületében konferen-ciák, kurzusok és lelkigyakorlatok lesznek. Sokaknak lesz lehetőségük néhány napot csendben és imádságban tölteni a monostor falai között. A bencés közösség idén nyárra három olyan lelkigyakor-latot is hirdetett, amelyek a monasztikus élet értékeit, ta-pasztalatait osztják meg a résztvevőkkel. Várszegi Asztrik főapát úr az eucharisztiáról mint a Jézussal vállalt sorskö-zösségről tart elmélkedéseket (július 8. és 11. között). Binz-berger Ákos atya és Fehérváry Jákó testvér a szerzetesek imatapasztalatába vezeti be az érdeklődőket (július 25. és 28. között). Ugyanebben az időben Varga Mátyás atya a monasztikus szerzetesség másik nagy tapasztalatának, a csendnek forrásait segíti felfedezni a résztvevőkkel. Az interneten is meghirdetett lelkigyakorlatok iránt nagy az érdeklődés, van olyan csoport, ahol a létszám szinte betelt. Szinte hagyományosnak mondható már, hogy augusztus-ban – Philippe Brame fotóművész kurzusával párhuzamo-san – két francia színész-drámapedagógus (az utóbbi években Sophie-Marie Bouts és Cécile Maudet) tart szín-játszókurzust a pannonhalmi gimnázium diákjainak. A kurzus augusztus 14-én este zárul a Bazilika előtti téren egy szabadtéri előadással, amely igazi szép augusztusi programként sokakat vonzott már az elmúlt években is. A Szent István alapította monostor számára augusztus 20. fontos ünnep. Ezen a napon idén is ingyenesen láto-gatható az apátság, és megtekinthető mind a Pannonhal-mi, mind pedig a Tihanyi Alapítólevél eredetije is. Az ün-nepi liturgia mellett napközben a gyerekek játékos prog-ram keretében a búza útját követhetik nyomon a vetéstől egészen a kenyérsütésig. A felnőtteket délután orgonakoncertre hívjuk, este pedig idén is elhangzik a Bazilikában Szent István Inteleminek szövege egy színész és egy improvizatív zenész előadásában. A nyárvége (augusztus 26-28.) nagy eseménye a Pannonhalmi M űvészeti Fesztivál , amelyet tavaly „ar-cus temporum” („időívek”) néven indított útjára a Főapátság. A fesztivál magját a zenei programok adják. Idén négy nagy koncert keretében két zeneszerző, Joseph Haydn és az orosz-tatár származású Szofja Gu-bajdulina művei szólalnak meg. Gubajdulina 1992 óta Németországban él, művei sokáig ismeretlenek vol-tak a nagyközönség számára. Zenéjét azonban ma már szinte az egész világon óriási sikerrel játsszák. Az idei pannonhalmi fesztivál figyelemreméltó ízelítőt ad ebből megrázó és mélyen misztikus életműből. A feszti-válon maga a zeneszerzőnő is részt vesz. Az előadók között pedig – a hazai zenei élet sok kiválósága mellett – szerepel Gubajdulina két avatott külföldi előadója: Elsbeth Moser (harmonika) és Vladimir Toncha (brácsa) is. A fesztivál zenei programjának másik rétege a népzene lesz. Két koncerten is hallhatjuk a Muzsikás együt-test. Először határon túli vendégekkel (kalotaszegi táncosokkal, a Bene házaspárral és a moldvai Petrás Máriával) lép fel a zenekar. Vasárnap délelőtt pedig a Boldogasszony-kápolnában egy igazi ritkaságnak számító koncertet adnak, amely a zsoltár és a népzene témája köré szerveződik. Számos igazi ritkaság szerepel ezen – az ószövetségi, héber szövegű, Magyarországon előkerült zsoltártól a Moldvában megőr-zött, énekelt katolikus misetételeken keresztül református zsoltárokig. A fesztivál harmadik napja azonban már nem annyira a zenéről, hanem sokkal inkább a színházról szól. Kilenc magyar színtársulat kapott felkérést, hogy Dante Isteni színjátékának inspirációjára készítsen a Fő-apátság arborétumában egy tízperces előadást. A nézők pedig – mint Dante Vergiliussal – helyszínről hely-színre sétálva láthatják a produkciókat. A pannonhalmi programokról naprakész információ található a Főapátság honlapján (www.bences.hu). A Művészeti Fesztivál saját honlapját (www.arcustemporum.hu) pedig június 6-tól kereshetik fel az érdeklő-dők. A koncertekre és egyéb programokra június közepétől lehet jegyet foglalni.

Mátyás atya

június 28. 17.00 Botond és Zerind atya aranymiséje

június 29. 17.00 Gellért atya örök fogadalma

július 8-11. és 25-28. Lelkigyakorlatok (bővebb tájékoztatás a honlapunkon olvasható: www.bences.hu)

július 11. Szent Benedek ünnepe

július 11-15. Gregorián kurzusok

A Rákóczi Szövetség Határon Túli Kispap Tábora

Minden hétvégén június 25. és augusztus 14. között: érettségi találkozók

augusztus 5-14. Philippe Brame fotókurzusa, Sophie-Marie Bouts és Cécile Maudet színjátszókurzusa a gimnázium diákjainak.

augusztus 20. Szent István királynak, a Pannonhalmi Főmonostor alapítójának és fővédőszentjének ünnepe

augusztus 22-23. ”Studia monastica” – a bencés közösség szerzetesi tanulmányi napjai

augusztus 26-28. ”arcus temporum” – Pannonhalmi Művészeti Fesztivál

Page 15: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

15 PANNO

BENCÉS RENDHÁZ, GYŐR

A zt hiszem, hogy tanár és diák egyaránt úgy érezte, hogy nagyon gyorsan szaladt el a második félév, s most már a Te Deum és tanévzáró előtt állunk az alsóbb évfolyamokkal, a 12-esek pedig a hosszan elhúzódó szóbeli érettségire készülnek.

Miután már biztossá vált, hogy az idei évben az új érettségi rendszer bevezetésre kerül, a kritizálás he-lyett mindenkinek az az érdeke, hogy minél simábban és eredményesen jussanak túl diákjaink ezen az új próbán. A tanárok felkészítő tanfolyamokon vettek részt, itthon pedig közös megbeszélésekkel, összedolgo-zással segítették egymást és a diákokat. Ezért volt különösen is zavaró és elkeserítő tényező az érettségi írásbelik körül kialakult botrányos helyzet. Ha megfelelő időben jeleztük tapasztalatainkat az iskolafenntartó Főapát úr és az OKÉV felé, azt azért tettük, mert meggyőződésünk, hogy csak így tudunk a tanulóink elé állni követelményekkel és így beszélhetünk a becsületes munka értékéről. Jólesően nyugtáztuk, hogy néhány iskolán kívüli visszajelzés (email, újságcikk) is megerősített minket. Az egész érettségi értékelésére még vissza kell térni a tanári közösségben, és el kell mondanunk tapasztalatainkat, főleg a túlburjánzó adminisztratív munkával kapcsolatban. Azt már látjuk, hogy az írásbelik jól sikerültek, a szóbeli elé is bizalommal tekintünk.

Nagyböjtben került sor az évi ifjúsági lelkigyakorlatra. Először próbálkoztunk azzal, hogy több osztály a házon kívül – üresen maradt, de jól felszerelt plébánián vagy lelkigyakorlatos házban – vett részt egy-egy meghívott atya és az osztályfőnök vezetésével lelkigyakorlaton. Köszönettel tartozunk minden lelkigyakorlat vezetőnek: Butsy Lajos, Merkli Ferenc, Gábor József, Bognár István, Makláry Ákos atyáknak és Rábai László tanár úrnak. A fiúktól jó visszajelzéseket kaptunk, érdemes lesz a továbbiakban is ilyen irányban kísérletezni.

A húsvéti szünet után április 5-én volt Szent Benedek atyánk ünnepe, amelyen Bíró László püspök úr volt a főcelebráns, este pedig sok diák részvételével az iskolai gregorián énekkar vezette az ünnepi vesperást.

A Bencés Diákok Győri Egyesületével közös szervezésben ebben a félévben is több előadásra került sor, amelyen diákjaink is részt vettek. A diákszövetség elnöke, Molnár Zsolt iskolánk tanára is, ezért olyan témák kerülnek elő, amelyek az ifjúság érdeklődésére is számíthatnak, de az „öregdiákok” is szívesen hallgatják. A díszteremben megrendezett időszakos kiállításaink közül az In Memoriam Gyöngyössy Imre kiállítást emelem ki, amelyet egy portréfilm vetítésével és a volt bencés diák költő, filmrendező nagyon értő bemutatásával Pintér Ambrus atya nyitott meg. A legnagyobb benyomást keltő előadást Oloffson Placid atya tartotta a gulági életéről.

A ballagási ünnepélyt az idén is az iskola előtti téren tartottuk zavartalan jó időben, zavartalan körülmé-nyek között. Évek óta a szülőkön kívül is rengeteg vendéget, rokont, ismerőst vonz el az iskolai ünnepély. Ugyanilyen „sokadalom” az öreg bencés diákok találkozója, amelyre az érettségijük kerek évfordulóját ün-neplők mellett sokan mások is eljöttek. Az idén a legidősebbek az 1940-ben érettségizettek voltak. Hál’ Isten, hatan személyesen is részt vehettek a találkozón. A hálaadó szentmise főcelebránsa Ladocsi Gáspár püspök úr volt, aki 35 éve érettségizett iskolánkban.

Iskolánk Collegium Musicum Jaurinense kórusa vasárnaponként rendszeresen énekel a templomi vesperásunkon. De házon kívül is sokszor szerepeltek a félév folyamán: pl.: Tihanyban a 950 éves évfordu-lón, Csornán a premontrei templom búcsúján, Eszterházán, stb. Kórustalálkozón vettek részt Csornán, és önálló hangversenyük volt a Kazinczy Ferenc Gimnázium kórusával közösen a győri Richter teremben. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is több tanulónk szerepelt a győri Kisfaludy Napokon. Németh Tamás ezüst, Krulik Marcell arany fokozatot ért el diákíró és versmondás kategóriákban.

A rendház élete igazodik a gimnázium rendjéhez. Évi lelkigyakorlatunkat a nagyhét elején, amikor diák-jaink már a húsvéti szüneten voltak, Jelenits István piarista atya tartotta. Az atyák közül többen is kisegítet-tek különböző plébániákon a húsvéti ünnepek idején. Szívesen fogadjuk a templomban, a kápolnában rendszeresen találkozó ima-csoportokat és a szentírás magyarázatra összeülő köröket.

A templom felújítása immár negyedik éve folyik. Az idén már befejeződött a szószék felújítása és folya-matban van a főoltár (vászon oltárkép és az egész oltárépítmény) restaurálása. Ezúton is köszönök minden anyagi támogatást, amit diákjainktól vagy másoktól kaptunk, külön is azokat az adományokat, amelyek a kiküldött levelünkre érkeztek. Isten fizesse meg. Mivel volt diákjaink címlistája hiányos, ezért a megszerzett címekre a közeljövőben szeretnék levelet küldeni.

Mindenkinek ajánlom, hogy iskolánk honlapján tájékozódjék iskolánk életéről, a beiskolázás lehetőségei-ről, és ismerősei figyelmét is hívja fel iskolánkra és kollégiumunkra.

Gáspár atya

Page 16: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

16 PANNO

TIHANYI APÁTSÁG A 950 éves tihanyi apátság jubileumi évében május 21-én megtarthattuk az ünnepséget Mádl Ferenc köztársasági elnök úr részvételével. Ragyogó, szinte nyári időben a templom mellett felállított emelvényen énekelt a győri bencés gimnázium scholája Áron atya vezetésével. Bőzsöny Ferenc összekötő szövegével, Bánffy György felolvasásával (a tihanyi alapítólevél részletei), Fa-ragó Laura és Ferencz Éva énekével vált igazán színessé ez az ünnepség. A köztársasági elnök úr után Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke és Varró János tihanyi alpolgármester mondott köszöntőt. I. András és Anasztázia szobránál huszárok álltak dísz-őrséget a koszorúzáskor, az altemplomban és a templom kapujá-ban pedig az I. András király lovagrend tagjai. Örültünk a rendtár-sak, régi munkatársak részvételének. Igazi ünnep volt ez a nap, amely tihanyi munkatársaink és a bencés öregdiákok veszprémi csoportjának segítségével alighanem minden résztvevő számára igazi élmény, méltó megemlékezés és erősítő együttlét lehetett.

A veszprémi Új Horizont című folyóiratban megjelennek az elhangzott beszédek. Foglalkozott az eseménnyel rádió, televízió, több napilap is.

Eljött a környezetvédelmi miniszter, Persányi Miklós, itt volt Gulyás Kálmán államtitkár, Kovács Árpád számvevő-széki elnök is. Sok polgármester a régióból, lelkipásztorok, lelkészek, s örömünkre zarándokok is: szép számmal vettek részt hívek a délutáni keresztúton Félix atya vezetésével, és a szabadtéri szentmisén is volt kb. ötszáz együtt imádkozó és éneklő hívő. Cirill perjel atya volt ennek a liturgiának főcelebránsa.

Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon segített abban, hogy együtt ünnepelhettünk. A nagy kiállító terekben új kiállítások ebben az évben nem lesznek. Egész évben – novemberig – megtekinthető „A

monostor és népei”, valamint „Tihany a képzőművészetben” című kiállítás. Időközben elkészült Polgár Rózsa mű-vésznő csodálatosan szép kárpitja a Tihanyi alapítólevélről és altemplomról: „Gyökerek” a címe. Örülnénk, ha ez a kiváló műalkotás Tihanyban maradhatna.

Június 17-én, pénteken 5 órakor a Rege kávézóban Gáborjáni Péter építész és Szél Ágnes fotóművész kiállítását nyitjuk meg. Augusztus második felétől a tihanyi nagy szellemeket, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Borsos Miklóst sze-retnénk ugyancsak a Rege cukrászdában kiállításon megidézni.

A „Tetőtéri esték” sorozat folytatódott és folytatódik. Félix atya, Teodóz atya nagy hatású előadásai után Szervác testvér beszámolója következik. Szeretnénk megmutatni a hallgatóságnak a magyar bencés szellemiség sokszínűségét.

Az ünnepek sorában Szent Benedek atyánk ünnepe következik július 11-én. Este 6 órakor Asztrik főapát úr vezeté-sével végezzük az ünnepi liturgiát. A templom búcsúnapján, augusztus 15-én ugyancsak este 6 órakor lesz az ünnepi szentmise. Márfi Gyula veszprémi érsek atya lesz a vendégünk.

I. András király sírjánál az altemplomban

Page 17: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

17 PANNO

SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR BAKONYBÉL

Külön szeretném fel-hívni a figyelmet egy őszi eseményünkre: szeptem-ber második szombatján, 10-én délután 3 órakor az immár hagyományos öku-menikus „Könyörgés a ma-gyarságért” találkozón Er-dő Péter bíboros, prímás, érsek úr mondja a beszé-det. Szeretettel hívunk és várunk erre az alkalomra mindenkit, akinek szívügye a kereszténység és a ma-gyarság.

Sokan kérdezik: elké-szült már az apátság felújí-tása? Az őszinte válasz: még nagyon sok mindent meg kellene csinálni, res-taurálni, kijavítani, kicse-rélni. Ebben az évben a felújítás céljaira nem na-gyon remélhetünk állami támogatást. (Eddig idén semmit nem kaptunk.) Ezért a munkákat – sajnos – le kellett állítanunk. Kü-lön elismerés illeti Szabó József győri bencés öregdi-ák vállalkozó kőműves csapatát, akik igazán szép munkát végeztek a műem-léki felügyelet, a tervezők és a műszaki ellenőrünk gondos útmutatásaival. Csak remélni tudjuk, hogy nem várat magára évekig a folytatás.

A nyári vendégfogadás, a sok látogató, a nyáridő-ben mindig több terhet jelentő lelkipásztori mun-ka komoly igénybevétel fi-atalabbnak és idősebbek-nek egyaránt. Barátaink imádságos támogatását kérjük.

Külön kérjük az imád-ságot azokért is, akik kö-zösségünkhöz szeretné-nek csatlakozni. Június 29-én, az Apostolfejedel-mek ünnepén Gellért atya ünnepélyes fogadalommal kötelezi el magát a bencés szerzetesi életre. Pannon-halmán lesz a fogadalom-tétele délután 5 órakor. Adja Isten, hogy ne hiá-nyozzanak soha, akik meg-hallják és követik a hívó szót!

Richárd atya

„Bizony, ha nem tartotok ki mellettem, nem maradhattok fenn.” (Iz 7,9)

Hét esztendeje, 1998-ban kaptunk engedélyt a Magyar Bencés Kongregáció Ál-talános Káptalanjától és Asztrik főapát úrtól, hogy Bakonybélben egy testvéri közösséget, fokozatosan egy önálló monostort alapíthassunk. A kísértések, a krízisek itt sem kíméltek meg bennünket. Hét év viszonylatában mit jelent a fennmaradás, a fokozatosság? Mi maradt volna fenn, ha nem az Úr mellett tar-tunk ki? Valóban itt kell-e kitartani? Egyre inkább úgy látom, hogy nem túlélni, hanem megélni kell a kríziseket, a nélkülözés ilyen-olyan formáit, az arányta-lanságokat. Ki mondja: „ha nem tartotok ki mellettem, nem maradtok fenn”? Az Úr a próféta által a fogságban lévő közösséget szólítja meg, azokat, akikben a remény kísér-tést szenvedett. Szent Benedek tanítványai az engedelmesség, a stabilitás és a szerzetesi életalakítás hármas, ünnepélyes ígéretével kötelezik el magukat egy konkrét közösségben a szerzetesszentelésre kijelölt napon. Az elköteleződés a felnőtté válás döntő mozzanata, még ha napjainkban ennek az ideje jócskán kitolódott is. Az évek multával a stabilitásra meghívó ige vonzásában növeked-hetünk. A stabilitásra való készséget lehet munkálni, s leginkább Isten hűségé-nek, stabilitásának szemlélése révén. Diszkrét jelenlétében, háttérben, az Ő erőterében történtek mindazok a találkozások, kezdeményezések, események az elmúlt öt hónapban, melyekből egy csokorra valót összegyűjtöttem.

2004. december 31-én a Bakonybélt övező rengetegbe kirándultunk, a hagyomá-nyos szilveszteri túra, a gyönyörű téli napsütés és a kiváló társaság sokakat összegyűjtött és kimozdított.

2005. január 10-én Dani Ágnes Kappadókia, Efezus, Myra és Tarzus ókeresztény emlékeiről tartott előadást a Biblia-körben.

Január 15-én volt a Baráti Kör találkozója. Szándékunk szerint a Baráti Kört a társadalom, gazdaság, kultúra különböző területein dolgozó értelmiségi emberek alkotják. A felkért, megszólított személyek többségével már több évre visszate-kintő személyes, baráti kapcsolata van a Monostornak. Azért szeretnénk az egyéni kapcsolatokból szellemi kört szervezni, mert egyrészt úgy érezzük, hogy az egyre bonyolultabb világban a Monostor közösségének tájékozódásához szük-séges a saját területükön elkötelezett szakemberek véleményének ismerete, tanácsa, másrészt segítené bakonybéli munkánkat, ha mérvadó emberek által jutna el hírünk a világba, ha Baráti Körünk tagjai a társadalom legkülönbözőbb helyein képviselnék a Monostor világszemléletét.

Január utolsó napjaiban Anzelm testvér részt vett Tahiban a Konfliktus, kom-munikáció és együttműködés c. tréningen, melyet Karl Schattenhoffer vezetett.

Február 5-én a Biblia-kör és a Szent Mauríciusz Kamarakórus közös farsangi mulatságát tartotta, a szellemes kosztümök és a kedves rögtönzések a felnőtte-ket gyermekké, a szomorkodókat vidámmá tette.

Február 7-én Farkas Zoltán Szent Brendán, a középkori ír világjáróról tartott előadást.

Március 2-án volt az Olajkenet liturgiája, melyre igen szép számmal egybegyűl-tek a betegek, a gyógyulásra és békességre vágyó emberek. Március 3-5. között Szabó Gyula, mezőörsi plébános atya tartotta az egyházközség nagyböjti lelki-gyakorlatát.

Page 18: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

18 PANNO

SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR

Március 15-én meglátogattuk Ancilla nővért a Porta Pacis Monostorban, Kaposszentbenede-ken, délután pedig a visnyeszéplaki családok lát-tak vendégül bennünket.

Március 19-én 950 éve alapított Tihanyi Apátság A monostor és népei c. jubileumi kiállításának megnyitóján részt vett Anzelm testvér, aznap érkezett haza Izsák testvér a húsvéti vakációra Róma városából. Boda Zsolt társadalomkutató ezen a szép tavaszi napon nyitotta meg Xeravits Géza Nepál — Hegyek, Istenek, Emberek c. fotó-kiállítását a béli Monostor Galériában, majd a világjáró vetítettképes előadást tartott.

Krisztus Urunk szenvedésének, halálának és feltámadásának ünnepe itt, Bakonybélben is egybegyűjtötte Isten népét, a bakonybéli keresz-tényeket és a távolból érkezőket. Az ünnepi Szent Liturgia élni, újrakezdeni és megújulni segített bennünket. A szabad programokat a monostroban és a faluban szálló vendégek egy-aránt érdeklődéssel fogadták, így pl. nagypénte-ken Izsák testvérnek a Szent Keresztségről tar-tott előadását. Nagyszombat délutánján Tímár Ágnes apátnővel beszélgettünk Egyház-ismeretről, az egyház és az állam ambivalens kapcsolatáról, egyház-üldözésről, az egyházi hierarchia felelősségéről, az elhallgatott, mégis közöttünk élő közelmúltról.

János Pál pápa halálát követő napokban Izsák testvér visszautazott Rómába, hogy tanulmányait folytassa, eleven beszámolóiból csaknem közvetlenül értesülhettünk a város és a világegyház történéseiről.

Április 5-én, Szent Benedek atyánk ünnepén a Szent Liturgián Kuklay Antal, körömi plébános mondott homíliát.

Április második felében megkezdődött a tavaszi vendégjárás, az erdei iskolás csoportok és zarándokcsopor-tok közül számosan kérnek kalauzolást. A Monostori Ajándékboltban dolgozó munkatársunk, Galambos László fogadja a csoportokat, de természetesen alkalmanként mi is részt veszünk a csoportok kalauzolásá-ban, a vendégek fogadásában. Mivel közösségünk a zsolozsmát a templomban imádkozza, így az egyházközség imádságos emberei és a településre érkező vendégek közül is többen bekapcsolódnak a közös imádságba. A ta-vasz folyamán többek között Budapestről Ábel atya a Szent Szabina Kápolna népével látogatott a béli völgybe.

1905-ben, 100 éve jelent meg az első bakonybéli képeslap, ami a hely vonzerejét, ill. a magyarországi turiz-mus kezdetét és egyik célpontját is megjelöli, természetesen az idelátogató latin nyelven küldte szeretteinek az üdvözletet a béli völgyből.

Az arborétumban a madarak fészekrakása előtt odúkat helyeztünk el. A nagyobb vadak télen, a gyapjas lepke, ill. hernyói pedig most tavasszal pusztítanak, a látvány a nyári hónapok közeledtével, az idő múlásá-val itt a Magas-Bakonyban egyre szomorúbb lesz. Domonkos atya két munkatársunkkal együtt már április-ban megkezdte a gyógynövénykert gondozását, az egynyári növények ültetését és mindazt, amit az évelő nővények is megkívánnak.

Május 6-án Adalbert testvér meglátogatta a Rómában tanuló Izsák testvért, a szent városban töltött vakáció ideje alatt részt vett Ruberval bencés atya által festett kápolna felszentelésén.

Pünkösdvasárnap volt Pusker Júlia (hegedű), Pusker Ágnes (hegedű) és Pusker Imre (continuo) hangverse-nye; rendkívüli zenei eseményben volt részünk tizenéves fiatal előadóművészek jóvoltából.

Pünkösdhétfőn az egyházközség a göttweigi bencés monostorba és a bécsi Stephans dómba zarándokolt.

Május 21-én Domonkos atya Helene Gehwolf, niederaltach-i vendégünkkel együtt részt vett a tihanyi Szent Ányos Apátság 950 éves jubileumi ünnepségén.

Május 27-én vendégünk volt Péter Pál móri kapucinus atya és Venettóból Umbrió atya, akivel a kapucinus karizmáról, a megújulás lehetőségeiről és akadályairól beszélgettünk.

Május 28-án Kurcsis László Lépcsők c. grafikai kiállítását Xeravits Géza nyitotta meg, a kiállított képek Siklósi Horváth Klára Prelűdök c. könyvéhez készült illusztrációk.

Úrnapján a Szent Liturgia ismét a Borostyán-kútnál volt, a forrás csobogó hangja belevegyült az istendicsé-retbe, a körmenet a Borostyán úton vezetett vissza a templomba.

Anzelm testvér

BOROSTYÁN-KÚT 2005 * IV/1 — Húsvét van

Vásárhelyi Anzelm: Húsvét van STUDIUM Németh Tamás: Krisztus ikon, fotó: Mudrák Attila Somosi Gábor: Húsvét misztériuma A. Grün: Húsvéti módon élni, ford. Horváth Dori Tamás Szigethy Gábor: Et resurrexit tertia die XVI. Benedek pápa homíliája

GRADUALE Dr. Lázár Imréné: Plascsenyica, fotó: Mudrák Attila Németh Miklós Péter: A himnuszok életereje Xeravits Géza: Krisztus feltámadt! Egy 13. századi ismeretlen szerző: Clairvaux,

ford. Ferenczi Attila

ECCLESIA Németh Tamás: Istenszülő ikon, fotó: Mudrák Attila Historia Domus Kiss Domonkos: Mit jelent ma kereszténynek lenni? Végh András: Bakonybéli Árpád-kori padlótéglák Hírek, hirdetések

Page 19: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

19 PANNO

SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA, TISZAÚJFALU

…a Lélek ugyanaz… Visszatekintve az idei év tavaszára Tiszaújfalun, köszönet és hála lehet a szívünkben. Nemcsak azért, mert kolostorunk és környéke valóban szép, s számunkra egyre szebb, hanem azért is, mert hétköznapjainkban erőt adó forrásként volt jelen több ünnep is. Ezek közül hármat szeretnék kiemelni. Közös vonásuk, hogy szorosan és szervesen kapcsolódtak Húsvét titkához, s magukban hordozták a személyes és közösségi elkö-teleződésünk megerősödésének újabb lehetőségét.

Időrendi sorrendben az első Nagycsütörtök ünnepe volt. Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek kéré-sére és hívására – az egyházmegye területén élő és szolgáló más szerzetesközösségek tagjaival együtt – részt vettünk Kalocsán a krizmaszentelési szentmisén. Az Alföld missziójáért jelenleg több férfi és női közösség dolgozik: piaristák, pálosok, Kalocsai Iskolanővérek, a Congregatio Jesu tagjai, Jézus Szíve Népleányok, Szociális Testvérek, egy klarissza nővér és mi, bencés nővérek. Persze eddig is tudtunk egymásról s néhány egyházmegyei program keretében már volt alkalmunk találkozni az elmúlt évek folyamán, de az idén egy kisebb találkozó keretében szerettünk volna egymás számára jelen lenni. A krizmaszentelést követően a Ka-locsai Iskolanővérek rendházában jöttünk össze nővérek, közel 25-en. Rövid időre érsek atya is meglátoga-

tott bennünket. Szerettük volna tudni, mit kér, mit vár tőlünk, szerzetesnővérektől a lelkipásztori munkában. Válasza, amelyből elfogadás és szeretet sugárzott, egy-szerűnek és érthetőnek tűnt akkor is és ma is: „Tegye mindegyikük ott, ahol van, a lehető legjobban azt, amit eddig is tett!”

Húsvét 3. vasárnapján az első Nemzeti Eukarisztikus Szerzetesnövendék és Kispaptalálkozón vettünk részt a váci székesegyházban. Ez a találkozó sem nagy célok megvalósításáért jött létre, hanem önmagában hordozta célját. A célt, hogy jelen lehessünk egymás számára, erőt merítsünk mások elköteleződéséből, Istennek átadott éle-téből, s együtt, közösen imádkozzunk az Eukarisztia évé-ben az Úr előtt. Számunkra, bencés nővérek számára azért is jelentett sokat Vác, mert Berecz Skolasztika nővé-rünk 1922-ben a váci megyéspüspök áldásával kezdte meg a tiszazugi missziót. Az Alföld ezen része akkor még a váci egyházmegyéhez tartozott. A nap végén felkeres-tük Marosi Izidor püspök atya sírját is, aki pedig az újrakezdés éveire, kezdeti lépéseire adta püspöki áldását.

A harmadik ünnepet nyugodtan említhetem „nagy” ünnepnek. Meghívást kaptunk Petőfiszállás-Szentkútról, a pálos atyáktól Pünkösd ünnepére, amikor Dr. Bábel Balázs érsek atya megáldotta, megszentelte új kolosto-rukat, a leendő novíciátust. A felszentelést megelőző hé-ten néhány alkalommal segítettünk az atyáknak az elő-készületekben, főként takarításban, ill. a könyvtár ren-dezésében. A kolostorszentelés kapcsán egyházmegyei ifjúsági találkozót is szerveztek az atyák, amire Ágnes és Ágota nővérek vittek jónéhány gyermeket, fiatalt a faluból ill. Bokrosról. Az Alföldön jelenlévő szerzeteskö-zösségek közül most már a pálos atyáknak is itt folyik majd a növendékképzése.

E három ünnep mindegyike élő és eleven benső öröm forrása volt számunkra. Egy kis szelet ez az életünkből, de abból a mélységből, melynek közösségformáló ereje van.

Benedikta nővér

ESEMÉNYNAPTÁR – VISSZATEKINTÉS

március 18. Szent József ünnepének vigíliáján Szabina nővérünk a tiszaújfalui anyaházban elhunyt.

április 7. Korzenszky Richárd atya előadása kolostorunk-ban Egyén és közösség Szent Benedek Regulájában címmel.

április 8. Az iskolák kérésére a hitoktató nővérek megem-lékezést tartottak II. János Pál pápáról az első tanítási óra keretében.

április 18. Megkezdődtek a vendégház felújítási munkái: fűtésszerelés, festés, akadálymentesítés stb…

április 23. Karmelita atyák látogatása kolostorunkban. május 12. Korzenszky Richárd atya előadása kolostorunk-

ban József Attila és a rend címmel. május 23-27. Rendi lelkigyakorlat Kalocsán Dr. Bábel

Balázs érsek atya vezetésével.

ESEMÉNYNAPTÁR – ELŐRETEKINTÉS

június 4. Templomunk felszentelésének évfordulója június 5. Templomunk Jézus Szíve búcsúja. Az ünnepi

szentmisét Bakos Gergely atya celebrálja. június 12. Hittanos gyermekeink elsőáldozása június 30-július 3. Hivatástisztázó lelkigyakorlat fiatal lá-

nyok számára Ágnes és Benedikta nővérek vezetésével. július 8-július 13. A Fraternitas Mozgássérültek egyesü-

letének lelkigyakorlata vendégházunkban. július 17-július 20. Hittantábor kisebbeknek Ágnes és

Benedikta nővérek vezetésével. augusztus 1. Rendi ünnep, közösségünk alapításának

évfordulója. Ágota nővér örökfogadalma. Ezen a nyáron öltözik be közösségünkben Káposztás Éva jelölt-testvér is.

augusztus 15-18. Középiskolások lelkigyakorlata Ágota és Eszter nővérek vezetésével.

augusztus 21. Az újfalui templom Szent István búcsúja. augusztus 22-25. Felső tagozatosok hittantábora Ágota és

Eszter nővérek vezetésével.

Page 20: LELKIVEZETÉS A BENCÉSEKNÉL A VENDÉGSZERETET ...A fogadalom aktusával a szer-zetes mindörökre azon közösség felé kötelezi el magát, amelyben fogadalmat tesz. Az a lelki

20 PANNO

SZENT GELLÉRT APÁTSÁG SÃO PAULO, BRAZÍLIA

MAGYAR BENCÉSEK BRAZÍLIÁBAN

A magyar nyomorúság elől Brazíliába kivándorolt katolikus magyarok azt kérték a magyar her-cegprímástól, hogy küldjön nekik magyar papot. Lelkipásztori gondozásukra Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a bencés rendet, annak akkori elöljáróját, Kelemen Krizosztom pannonhalmi koadjutor-főapátot kérte meg. Szelecz Arnold bencés atya vállalta a missziót, egyedül indult Brazíliába. Személyében 1931. márciusától vagyunk jelen Brazíliában. A II. világháború előtt és után néhány fiatal rendtárs érkezett utánpótlásnak, akik aztán a jövő ben-cés közösség alapját képezték. 1950-ig a magyar kolónia lelki, kulturális gondozása volt a feladat: iskolákat, kápolnákat építettek, egyesületeket hoztak létre. São Pauloban eleinte ők álltak a kulturális és ifjúsági munka középpontjában. Nekik köszönhető Brazília legnagyobb magyar hetilapjának, a Dél-Amerikai Magyar Hírlapnak kiadása és magyar könyvek terjesztése is. A magyar ifjúságnevelés szempontjából legnagyobb érdemük a cserkészet megszervezése, ami azért is fontos, mert az ifjúsági munka Brazíliában lényegileg a cserkészmun-kával volt egyenlő. A brazíliai cserkészet soraiból a későbbiekben a külföldi magyar közélet nem egy vezető egyénisége és szellemi alkotója került ki. A gyarapodó szerzetesközösség és a megalapí-tott iskola növekedése azt kívánta, hogy plébániájukról, Villa Anastácioról São Paulo akkor még tágabb városrészébe, Morumbira költözzenek. Itt építették fel a mai Szent Gellért Apátságot és a Szent Imre Kollégiumot. 1992-ben az apátságtól 25 kilométerre, egy kis kolostort építettek, ahol az új nemzedék nyer szerzetesi képzést. A Szent Gellért Apátságnak ma 14 ünnepélyes fogadal-mas szerzetese van, többségük felszentelt pap, továbbá 7 fiatal készül a noviciátusban és egysze-rűfogadalmasként a közös életre. Többségük brazil származású, öten vannak még magyarok. A Magyar Bencés Kongregáció Konstitúciója a prézes apát kötelességévé teszi, hogy a kongregáció másik apátságát háromévente hivatalosan is vizitálja. Az idei vizitáció jelentős változást hozott a közösség életében: 2005. május 21-én apátválasztást tartottak. Linka Ödön apát úr helyébe az eddigi perjel, a brazil származású Don Paulo de Souza Silva lépett. Paulo apát úr 1951-ben szüle-tett, 1972 óta tagja a são pauloi (magyar) bencés közösségnek, 1979-ben szentelte pappá Udvardy József szeged-csanádi megyéspüpök Pannonhalmán. Teológiai tanulmányait a bencés rend római Szent Anzelm Kollégiumában végezte. Felszentelése után számos rendi munkakörben dolgozott: liturgiát tanított, lelkipásztori munkát végzett, 8 éve a Szent Gellért Apátság perjele, egyúttal az apátsági templom plébánosa is. A választás után a prézes apát az újonnan választottat megerősí-tette tisztségében, benedikálására f. év július 11-én, szent Benedek atyánk nyári ünnepén kerül sor. Személyében a magyar alapítású brazíliai apátság első brazil származású apátja kezdi meg szolgálatát. Isten éltesse és segítse Paulo apát urat!

Asztrik főapát

BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedéveként • Kiadó: Pannon-halmi Főapátság • Felelős kiadó: Dr. Várszegi Asztrik főapát • Szerkeszti a Főapáti Hivatal, főszerkesztő: Hortobágyi T. Cirill • Levélcím: Főapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail: [email protected] • Megrendelhető a szerkesztőség címén. • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Győr.