LABANCZ GYULA

Fagysebforradás

ÚJABB ÉS RÉGEBBI VERSEK

BUDAPEST

Z-füzetek/67

A sorozatot szerkesztiSIMOR ANDRÁS

Fedélterv és tipográfiaJORDÁN GUSZTÁV

© Labancz Gyula

Haza és hit kötelme alól

felmentést csak a halál ad.Ezért nemzetben gondolkodom,hitben hitetlenségem élem ki,emberi mértékben álmodom.

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

Kérj belőle

Ég és folyó, folyó és égösszeragadt kenyérszelet,kérj belőle egy harapásts megosztja az éj veled.

Szívfelőli árulás

Tudni utóbb lehetett

Aktusos villamosütközőncseperedtem, tettszerelemre is fogékonnyánaponta temetőig az út,tudni előre lehetettmi marad vissza,de hogy elöl mi történhet?emlős csilingelés,fékezés, visító sín,tudni utóbb lehetett;szokás szerint fátylaskoszorú mögött találtam menedéket,

gazdája velem egykorú,szerelemre épphogy érett;ott értettem meg(századunk Istene, úgy tűnikmár akkor sem adottsemmit a megjelenésre!)mit veszíthetek;ruhám foltos,temetőben az igazsága legnagyobb hazugság –csak mélyebbre süllyedek.El a halál, szent az élet!

Miért ne

Láger,ibetűs kémény fölöttponta telihold.

Átüzen, ez nem rögeszme,lángok közt, feltámadástremélve, még egyszer fölállvaegyik porhüvely a másikhoz:hajléktalan, ehhez ispofa kell, fogadjuk be!

Ennyi! Lábamonfelejtett fapapucs …

Szenilis vagyok-e,vagy csak otthon– miért ne – érezzemmagamat a világban.

Született életformám

Életrajzom:lyuk a zászlón;a szegénység:született életformám,hazám az édes mostoha.Petőfivilágszabadsággal

Ladányi M. meg nem írt verse

átitatott szelleme– szakmásított csönd –múzeumi-steril.Antenna-mozgatás,rázzaképernyőnk nemzetiporrongyát a szél.Marxtól, te Ateisten!Reszkettek!Tükrötökszoborparkos agyrém,ezer arcú Lenin,barbárság koraalszik a magyar,Kossuth-címerenkoronás ébresztőóra.

Országos világmagány

Naponta fenyegetőznek veled,miközben szobáinkkékharisnyás oltáránnem vagy állókép többetantenna-keresztes, Európa.Antenna-keresztes Európa,ül az ember a tévé előtt –hej, Maradona, Maradona,felrobbantott zsinagóga,hangos, országos világmagány!,kényes tisztaságmánia,tárgyakon pipiskedő ujjnyom.Képernyőről, izzó por, gyanúja.Benépesíti a hiányt,sejtelmében dereng a ház.Csoda-e, hogy szétmállva,képhez ragadva csüng Istenelesgyés rágógumija a szem?S hogy álmához, óvatosságból,biztos, ami biztos, kesztyűthúz, szemüveget próbál, életének,ha volt is, ne maradjon nyoma.

Reménytelenben vigasz

Sírból rózsafüzér-kukac,belőled, anyám,

ennyi sem maradt;rögtön porrá lettél.

Beton-város, beton-ház, beton-fal,betonba kötött csönd-elemek.

A világ, de hisz nélküledhogy is tudnám, mi az?Porhüvely, gén, eredetrajz,élővakolat fogja össze testemet.

Ki arcot szólít,névből hív elő,fényképezőgép, kallódómagnézium-urna,reménytelenben vigasz,mindenütt vagy! Szeretek.

Munkásgyűlés Óbudán

Kifosztott, gazverte táj. –Hajógyár fölöttbeborult az ég.Esőié gőzöl, úttest,gödör mutatja magát,jókedvre, pillanatra,asszonyt derít.Fityma-herés béka-dölyf.Fájdalom, szívfelőliárulás, nincs viselkedés.Balta-arc fészkelődikfásult, tehetetlen vállba.Kinek, börtönben rab,a beszélgetés félig hallgatás.Ki hitte: övé az ország,kinek a sztálini-korszak sevolt más, mint felszabadulás,kinek – te csakne legyingess! – haeszméről van szó,sose hallgat a mély.Ezt jegyezd föl, pajtás.Volt egy ember –hajógyár fölöttbeborult az ég,ismerte már a munka örömét,nem csak nevelte,értette ez a táj,hisz vasmacska-szakáll

rozsdásította arcátátlátszóvá – bőr alattinapsütés – naiv, dekonok reménye tette;amire – pusztíthatbármi horda – hittelmondhatta: ez a hazám.

Utoljára, vörösingesként

Mióta házunkat földig rombolták,nem érzek megrendüléstegy-egy ódon ház pusztultával,épüljön bár helyére játszótér,otthon, fejem fölött fedél, utoljára,vörösingesként, Nemecsekmessze a fától: ott voltam!Van-e, ki e könyvet sose bújta?,nem mászott át lángoló palánkon,szikla és vizesárok közt útja,vízbe pottyanni sem rest,nyelve kaktuszvirág láztól,s kik féltették az árulástól, –itt fogta le Bajcsy-Zsilinszkyt a horda;s a pesti kapuk sem záródtak még bemegtépázott társaink előtt,életüknek, ha volt, s ha nem,halálukkal nyertek értelmet.

Röpversek I.

Kallódó tábori üdvözlet

Ibolya-gázlánggalalágyújtott hajnalok,egykedvű, hirtelen

hófehér reggel,alig is látnidélben tócsa-barnát,elnyugszik a széla karszalagos farengetegben.Ilyen errefelé a világ.De amint a táj– izzó tű, havashegyoldal – kékre vált,karotok fakuló tetoválásáttovább mélyíti a nap.Védd magad! Vagyfogadd szeretettel.

Majális

Anyagtalanul,szinte már a hasonlóságig kövess!súgta a hang,s elém lökött egy folyót,épp majális volt,halak futballcsapataléggömböt kergetett,de a halászháló kapuban –(fö-lös-le-ges vagy,azt visszhangozzaa labdaéhes,szemfüles koponya),ismerték a cseleket,s szempillámon fönnakadtegy lesből meglőtt labdas máris feltámadt a szél,írógép-tribün felől,szemben a nap,árnyékra vetődni –rettenetes – öngól,magamat el nem véthetem.

1978

1001. – Álomvers

Ember-mag-válócelofán-csönd.

Tollpárnás,

felhő dunsztoshold-üveg.

Penész-csipás,lekvár-kráteresőszi verssor.

Fölriadok,álompor,szalma-hang-egérke –gömbölydedmosolyon kapott áll;gyerekkorom.

Modell a Tömő utcában

Mi leszel, öcsém,ha nagy leszel?, értel, világított megsötétben a hang,„az leszek!”, hebegtem …Tekintetem amerről a szó.Ezüst terep, tű fokán átjutottfásult mozdulat,férces kabátbelsőbőlkibomló jambusok,órákat, éveket hajtó,évszakot egybemosóvégtelenített pillanat.Selymet faló kígyózakatol, énekkel vegyülve,évgyűrűs lendkeréktőla lábbal tiport varrógép.Az vagyok-e – ruha-akasztó: kérdőjeles zárójel –mit akkor még csakmagamban szerettem volna?Csikorog – a szó:nett, semmi kétség! –a labilis parketta;politükörrel lángot fogó,önmaga fenyő-rajzoskabát-erdejére ébredtósdi szekrény.

Bátorságot színlelve

Az a fogat fúgázó mozarti zene, –bennem ugyan nem fogant meg,mint Szabó Lőrincnek a Bölcs intelme,inga azonban itt is volt. S még más.Visszapillantó tükör, autóroncs-amalgám, röpke szemválasz …Mit tehettem – „ki fát ültet,örökké él!” – átnyújtottam,bátorságot színlelve, kabátomata madámnak. Hanem a zümmögés, –hisz nem volt még lobos gyökérhelye,nyelve sem volt szíve szájnak,de mint mindennek, ha itt az ideje,arra emlékeztetett, mit még magamhagytam nyitva: csodálkozó számra,a rendelővé átalakított lakásbanadtam is fejem – köpenykéje szíveskivágása – nyeletlen lapátkára,alma-emlő, alantas kígyósziszegés,fülbe matató ujj, ki-be-csúszkáló karikagyűrűs faág.

J. A. öregkori verseiből,avagy az újratemetés

Tégla az ágybanálmok besúgója.Ha szólnál is,ha szólnék is,árny-csuka-fogta avarok.Itt voltak vagy sem?Csontvázadonmorze-próba.Tégy úgy, minthanem is volnaki tettenérhetnéa halált, Flóra.Mióta se itt,se ott nem vagyok,szórács mögöttkurva, lírai tolvajok.

Kálvin tér

Fölfelé ível,

ragyogrohamsisakos szegecselés.Léptektől dübög a híd.Katona közeledik,adja az ég,utat én adjak:egyik kezében pisztoly,másikban filléres ponyva.Faágba rejtett,változásra út-közimarok-gubós plakát-hernyó,pillámat nyitja csukjazavaromat eláruljaarcomba tódul a vér. –1956 – Nem volt már ott csillag.Tört, mandzsettagomb nélküliágyú gyűrkőzik,szorultságábanPetőfiről filozofál.Hova most, merremost, mondd, hova?

Pergamen-levélen

Parlamentózonpajzsot veszélyeztetőcsillag-sprés kupolájátakár az égről is letilthatjátok,pergamen-levélen kukac-paragrafus.Éppúgy taszít, mint vonzKárolyi Mihály küszöb nélküli– se kinn, se benn – mágnespatkósszobor-kapujában a szó.Ady, József, Radnóti,természetesen:ember-védelem.Őszi szirom, izzó cigarettaparázs,havas tél, fehérterror.S újra megannyi rangkórság.Bárminek keresztelhetiteke népnek méltómaroknyi hazát,ugyanaz a kar ölel,taszít vagy véd meg.A remény – hogy élek –nem vak vállalkozás,nem temetünk – mindenszerelmek egy szerelme – hazát,

eső, hó, nagy sötét.Megvillan a tubusköpenyes esőkabát,eláraszt belülről a fény.Adja az ég csillagát.

1989-93

Pókhálós fonák

Elemek közt, magnak

Megesik,hogy az ember vaktában,ostobán cselekszik,dühében – elemek közt,magnak: keresztes pók –,átrendezi a lakást.Biztos helyecsak az ösztövér,karóhoz kötöttleander-csacsinak.Fénycsík, ragacsos szembogár.Kutakodsz a tárgytalan szobában– hangszirmok miatti önlehallgatás –susmusok helyén kéjes por,faltól falig tekergőtelefonzsinór-hernyó.Az nem lehet, hogy hiába –befejeződik mi befejeződik,átalakul, „abba marad”,de hogy vége, mikor?,soha még ilyen nyár,térdkagylóból kisimítottfül, kezes hang: pillangóvá.

Nyughatatlan vikingek

Hasad barna kenyér,sajt-szálas felvágott,rostos kés nyoma benne,korláton szikrázó jégretek.Ágyékok nyelvjárása a csönd.(Imént még zavaros, fagybaágyazott csípőficamos hullám.)Színek tobzódó éhe,havas, ikrás hegyoldal, katonafalat.Fehérből – elsurran,ügyet se vet rá a nap –míg sárga nem lesz,árnyéka itt marad.Ki még mindenek előtt:vagy! Miért védenéd magad?Párában élesedőszöget mérő vitorlás.Leváltatlan őr, barbárfélelemtől szenvedsz.

Pokolbeli lények

A nők – önmagányiondó lobogás –, mivelpokolbéli lények,Istenhez közeledvelépéselőnyben vannak.Ölelésben elveszített tudás,noha csak ennyi volna!Fenék méretű emlő,aranyér-keresztes lánc,filléres élvezetekbencsiszolódó rolnis-csigolya,kibomlik, hangra emlékeztetminden szál hajcsomó,elvérzik a szöszke hang,örvénnyel koccint– méregpoharas felhőivó – sisteregviharos éggel a Duna.

Jár ez néki

Átlátszóvá, amilyennészerelmeseket csak csendes,hajnali eső tehetne –

gyöngyös leanderlevélkifordított borsóhüvely,bőrön világító pára.

Ha nem te, ki lehetett az, akimég a bő zsákmányt isvisszadobta,

nem sértődtek meg a halak,saját nyomon találtönmagához vissza a folyó.

Ül az ember, valakire vár– túl minden határon – bóbiskol,lóerő ostor-pecabot,

magnó örökíti – jár ez nékiálmaihoz – hangszalagra, mitálmában valaha is kibeszélt.

De; és mégsem

Nyelv matat, lyuk mélyülvalaki bölcsességfogában.Látja ezt, gyerekjáték,aki látja (ilyenkor mégnem gondol senki a halálra),de vak, mint a körútihajnal; és rá is ismerekama vízjel-bőrös, halszag-ölesfrottírköpenyes lányra,aki talán azóta is– macska-egér ábra –szemüvege arcunk távolsága,örömkönnyes tenyér, arcacélgolyója, ide-odamozgatósimogatás: látás közép-pontjába visszahelyezve;reszkető pont, viharos ég,porszem hull így visszafókuszába, immár kamillásgömbvillámot formál,átengedi hópihe-rojtostagjait a szél, ölelésből– delfiniáló Oceánka – sikamlósutat talál, de; és mégsemgondol a szabadulásra.

Pókhálós fonák

Oltatlan mész, füstölögsz,mint mikor hirtelenmegváltozik körülötteda levegő páratartalma,titok kötőanyagához ennyi kell;olyan ez a piramis-emlőjével kérkedő nő,ugyanabban ugyanaz a változás:épp ki ducorogsarkélek közt pókhálós fonákon.Ennyi volt és semmi más!Másik asszony, akit nem én,egy másik férfi ismer,akinek épp így kellenél.Arc megtépett ruhája,rojtos ráncaival foszló mosoly.

Átkozódhatnám akár

Tollaslabda-kút szájról szájra,járkeltünkben vak világba feleselvemegüti vad nyelvem hűs csöndesség.Szidhatnálak, becézhetnélek,átkozódhatnám akár; mihaszna élek,hisz nincs többről szó:szeretjük megidézni a rémet,s ha megállunk útban, este,valamiféle bizonyosság felé,üres, fényes kifordított hintaa hold, gyurmás nyelveink összeérnek,eget, földet, nemet cserélnek,csakhogy megtudjuk milyvérengző állatok vagyunk.

Elektromosságát szokja

Mint mikor koporsóbamélyült szögön átmegjelennek a télelső jelei. Ügy van!Jó! Ponthoz kötve,szoknyás ujj körül

forgolódva, csattog,kisül, elektromosságát szokja,de tettnek mégis csakmúlt idejű ez a tér,hideglelésünk okozója,reszkető por, lidércesfény; hamvas piheha marad utána. –Hamvas pihe, keményíta test, nem volt,nem lesz ez, se más;moher-pulcsiból szál,mit körmöd … szem félholdja, –mellbimbós jégeső,árva szivárvány.

Röpversek II.

Arc poentika

Megdobnézéssel az arc –én önt a költészetnevében lefoglalom.

RAVA: szalon,ruha: TALON;ezt már alighanövöm ki.

Dadogós kő,a csönd sem a régile-gen-da-da.

Madaras lehelet

A szerelem

– röptében kiköltöttesernyős lény –,

mint mikor nálad az ige,

kiegészül nélküli,

madaras lehelet,

becéző,játékos szavakfészkelő szájra.

Lépteire…

Lépteire(nem tudja, hogy követem)fölszabadul egy érzés,testből kiválva,névtelen,újra érez.

Foszforeszka

Bolhás teherpróbának kitéve, –(hogy mit nem fedez,míg önnönmagát nemfedezi az ember fel?)ha bent, ha kint,ide valódi macskaköröm kell!,engedelmes,e télen-nyáronszárazelemes,kóbor áramos,rézszalag-küszöbös ajtó,sós ízét – botlásos,havas téli esték – őrzi a nyelv; –hömpölygő-gomolygó-foszforeszka;egyszóval, Géza,az ilyesféle macskásánáthidalt pillanathozbizonyos, hogy dorombolás is jár.

P. G.-nak

Fordulópont

„Apa-anya-gyerekháromszögéhez”lakonikuslábjegyzet:

csillagom,ezentúl márcsak veled!

Hozzá illő kép

Keresem a hozzá illő képet,esernyős tere, szíves blúz,mindent vesztek, ha nincs meg az az arc,szerelem, Jolly Joker, segíts!

Válásunk után öt perccel

Ez a „magáévá tette a verset”,ez izgatott még s állított megmagamtól is magamat elirigyelve,hisz válásunk után öt perccelmár szép arcára nem emlékeztem,hangjában elvegyülve láthattam magam;voltam, mint előtte sohasemtátogó fülledt akváriumi csendben,ablakhoz nyomott orr,fogantyúk légbuboréka.Jobbára csak fakó szerepemet elemeztem:öregedő férfi, egyenlőtlen helyzet.Vitt a villamos hídról-hídra átvalaki megfogyatkozott emlőjéhez dőlve– homokórák egynemű ideje –;fölöttem áramszedős sörnyitó,megannyi szendergő, fényre vágyó kupakos szem,zötyögtetéstől sistergő nyár.

Kötetlen dal

Elrendezve,kiterítveblendenyílásra– tél-tavaszos cinkelt ábra –őrzöm azt a pillanatot;

kiváltázott homlokára– árulásra nevelkedett pára –gondolok,a sokadalombanmeg-megállva,

vagydenevér-ernyők közt cikázva,hisz volt már annyi jel,szívem öreg hangjátkö-ze-led-teerősítheti fel,

néki első,mi nékem talán utolsó.

Se ház, se névtábla (1986-1990)

Se ház, se névtábla

Kiterjesztem emlékem utcáját,emelkedik fénylapból a ferde tető,minek tagadjam: se ház, se névtábla,s ha lenne is, másképpen hívtok;ülök a lerombolt, csupasz falak közt,ablakos ragyogás, barokköltésesnadrágfenék, s az egérfogós vénlány,akinek vallásos fogadalmát kíváncsi,szoknya alatt matató ujj talán mégmost is bánja; kezemben zsíroskenyér,

fülem halálkanyarján hang, apámkiált haza, holddal ugattatja mega költészetet, sárga lapot ada csillagstoplis égnek, árnyasmezt cserélnek a füvészkerti fák.Cseréptenyér, delejes tértáncoltatás,Péntekné, macskás kártyavető, dea gyerekkori titkok ma is titkok;ablak, kantáros kaktusz, elcsavarog.Tűvé teszem éghez közeli estéimet.

Húsban, rostban

Ázsia kopog be a dinnyén– késre szúrt pagoda –Nem kétséges: ősz van.Stílszerűen japán lányalkuszik a piacon, torkombanössze-visszakocogó mirigy.Ennyi, mint később a szerte szórtruhák után kiderül; olyanvagy. Olyan vagy, mint egygyerek. Ezt hajtogatod, egyrenagyobb nyomatékkal, egyreelismerőbben az állandónövekedésben, s én nem vágokrögtön vissza, mint sihederkoromban annyiszor, testemmár bírja az efféle húsban,rostban folytatható torzsalkodást,olyan, mint te, vagy más, „felnőtt”ugyan miért lennék, súgnám,szeretettel, de cinkosan,még mindenek előtt…

S ha visszaalszom is

Önmagával tisztában van-ea víz, vagy itt van a rügya mag hiteles ábrázolására,de én a reggeltől megőrülök;kinéz szememből az álomés rögtön visszafordul,mit gondolsz, miért? Rajtakapott valami hazugságon,talán a világ sem annyira

szép, mint hinni lehetett.Végigzörgettem bőröm rejtettzugait kutatva a nyáron,esélyem sincs, hogy megtalálom,s ha visszaalszom is,az alaktalant formálom.Mit tegyek? Tested testemenhimnuszok soha jobb hazát!Rongy szerelem, s ha nem,hát mi? Míg lobog, nemzetekfelett áll, de köt a vér,kiköpött zászló, így tartják,csupasz bot, fitymáló zászló-levonás. Add, hogy fel ne ébredjek!

Hanghoz az arc

Megbecsüli érzés a testet,mégha rajtad át tör is kivulkánerejű természetével.Most azonban szemed macska-körmös álombéli idézetévelkezdődik a nap. Lány süttetimagát, kölletlen, szemüvegébőljól kivehető kép: babrálsz,csak úgy, valamivel, míg nemrászánod magad és felöltözöl.Ujjad köré tekeredett lokniszsinór, tört kagyló – telefonod:zárójel egyik fele; – s mígtárcsázol, könyvről, képrőltörlőd a kéjes virágport,tárcsád nem ravatalhoz állítottkoszorú; és szobád valamikoribiztos pontja sem az a most is sarokbanducorodó fehérneműs szekrény –Kossuth-címer osztott mező.Hanghoz az arc, mindenütt keres.S beáll, mint álltam valaha én,bújócskázva, játékból: szerelem-országlás balsors, zsúfolt, hal-szálkás ruhái közé keresztnek.

Vadszőlő

Nincs meg már a ház,

aminek szemben a vad-szőlő tapadókorongjateljes oldalát idézi,küszöbön ülve, kezemben,dunányi méreggel, JózsefAttilát olvasva, miközbenpólyás, pisis falikútrázza s mily tehetetlendühvel, a fényt sosemlátott konyhát, öblösudvart, fenekemen aszfaltette, barátfüle-foltosnadrág, mégis, volt ok,okunk a nevetésre:játékból, sportból, munkábólkoszosán megjövő fiúk,virtuskodó kardnyelők,arcunkat csap alá tartva,hasunkon, köldökünk tompa,gombszerű végződéséveljelezve, meddig a víz ért.

Nem tanítottak meg

Álmomból apám kifelé,anyám befelé menekül.

Végül is a földethalál után sempúpnak kapja az ember;

teli kofferrel semlehet csak úgy ukmukfukkmennybe szállni.

Nem tudom mitévő legyek,nem tanítottak meg rá,hogy mindkettőjüknekhelyeselni tudjak!

Emberi mérték

Haza és hit kötelme alólfelmentést csak a halál ad.Ezért nemzetben gondolkodom,hitben hitetlenségemet élem ki,

emberi mértékben álmodom.

Eső

Ha eső, akkor Rilke,ha Rilke, utazom:valaki ürességtőllebegő toronyház-kabátzsebemben semtalál pénzes címzésre,ellenben a könyv, bennefriss, titkos bankó,italra, virágra és, Istenem,nőkre, ott lapult, amikora párnás, kéjes ujjzsebemben talált volnaépp megfelelő menedékre,de kiábrándítottaa fékező villamos,s ha Rilke, hazaviszemkabátomban az esőt.

Tolvajtól tolvaj

Hazaviszed kabátodban az esőt,test nélkül is begőzöl.Az az elillanni képtelenlány a villamoson. Tolvajtóltolvaj; hagyod; majdhogynemélvezed álmot színlelve a finomujjak simogatással felérőkutatását, s hogy nem holtvágánya gazzal benőtt lábközi sín,csak átválthatatlan, érintéseelektron töltésű. „Az erősebblét”, gondolod, ha nem te lennélettől is szegényebb! Végi-gnyúlva elfekszel az ágyon, arcodonkönyv, sose jutsz a végére.Rád fogott sorok közti hosszú ópisztolycsőként viselkedik.

1987

Útnak tétje

Benne marad szempilla-rúdugró mozdulattalaz álom. Ennyi a hír!Szavaimmal, annyi bizonyos,nem siettetni akaroma halált, még ha itt isaz idő, havas csúcsonnap, jeges, esős közelségételviselem. És mégis,lehet-e az útnak tétje,hogy megteszem? Nohavesztésre állok (egyúj cipőben minden össze-vág), sarkam szelleme,párnás vízhólyag, lidércescipőkanál; éhes hasonlat,amire a tudásnak bármikorszüksége lehet.

Éppúgy nem

Pillangót vonz magához,de egy legyet, szúnyogotmegölni éppúgy nem tud.Van-e elég agresszivitásbenned? A villamosütköző,akár egy kusza, igétlen, demúltidejű temetőben az írás;„Fossz meg a haláltól,és megmondom ki vagy!”lazán fűződnek a kocsikössze. Egyszóval, fut sínenaz elektromosírás, betűzödés szabad lesz a szám,halálát senki sem bliccelhetiel! Mégy. Habzsolja szemeda nagy távolságot, miközbentudni véled milyen bőrbeférkőzve kukacnak lenni.Ujjad közt távcső-birsalma.

Posta a Szt. István körúton

Minden halál analfabéta,minden élet helyesírással-teli.Áll öreg úr a Szt. István körútiposta előtt, húgyfoltos nadrág,cseppköves képződmény, ádám-csutkája – újságpapírra kötöttzsineg – cicázó csokornyakkendő,és egy ráncaival nemakármilyenöreg hölgy, és beszélgetnek. Hátukmögött villamos s a gyönyörűbudai hegy, s a hegy fölött ki-kandikáló, szakadt ruhaakasztóa nap, amiről váltig tudni lehet:este van, vagy majdnem az!Nézem őket, na bumm, megöregszelte is, figyelsz álmodra s akkormi van, gondolom: kiteszi szemedköré pókháló-ráncos rajzolatáta pusztítás, s a többi? Tátottszáj, zörgő fog, nyállal olajozottengedelmesség, csúszik be, fel-idézve a régi reflexeket; tokájalefegő postaládát ürítő bőrtáska.

Fagysebforradás

Piszkosan raktározták elszótárakban a szavakat.Bugyogó: boríték szélen enyv,vérem bolondja az a bolha …Föladom! Érzéseimre, asszonyom,világot bízni, nemes lélekrevall, de hogy mondat, verssorkönnyebb idézhetőség miattrímmel rándíttassék össze? Miért,kérdezem, miért? Hogy utóbbszellemi komornyikommalkísértessem ki életemhatása alá került, sorsomonidőző, magáról megfeledkezőt?Árnnyal kilengő, amatőr idő-mérő az ég. Emlékezzék pestiútjainkra. Feküdt part lépcsőjénhullámpapírba burkolódzvaegy alak, lábfején – így szoktákvagy nem szokták ültetésreelőkészíteni a fát – gyökérhelyett gesztenyefoltos fagy-sebforradás; ma sem tudom, volt-e

benne káromkodás, tolvajnyelvünkhözjól jött némi mutogatás;rongyaiból – minek magyarázzam –hagyma-sejtelméből kirajzolódóBrâncuşi-torzó, könnyező rügy-Mária;iszonytató papundekli-lét, véresbugyogója villant elő; nincsilyesmire hiteles fordítás,falat kenyérre cserélte volnamindenét; nos, láthatja, elégromlatag világ, testi penész:kerge bársonynadrág-gomba;emlegetni is kár kiért.Csuklik hús az ölben.

Arcközeli tél

Arcközeli a tél,s ha már nincs pénzedtűzifára, telefonod,villanyod kikapcsolva,sebaj pajtás, találdföl magad: csukló,salak közt rozsdásborotva, sebszűrő, test-távhő, ömlik a meleg;ezt gondolod; költészettudással perel; s meg-csúszva, félre ütve,fölszikrázva, áramotlopva, visszakérdezlatornak az anyag: miértJézus szöggel átütöttvasmag-tenyeréhezvonzódik világosságotremélve a világ, s hamár így van, ember volnál,miért ne lehetnél te isa halál szakmunkása?!

Óvadék

Oktalan okozat

Ki vagyok én,hogy az igazságból éljek!

„Ügy kezdődött,hogy visszaütöttem.”

Mondhatom-evízben: kimerültem?

Kallódó eredet…

Istennekmár teremtetésünk okán isközös emlékezetnekkellene lennie,mégis csak keveseknekadatik megez a szerencse.

Oktalan okozat.

A tér,annyi bizonyos:felejthetetlen.

Valakinek – lélekés lelkiismeret,halál és halott –,tárgytalan eszköze voltam,más se, immárcsak testetlen cél vagyok.

Halálon túl út

Benyújtja ajtó alattjelenléti ívét a nap.Elek. Jelentkezem!

Egy magában motyogó országnálmi lehetne borzasztóbb?

Poklot is valakinekéletben kell tartania.

Halálon túl útnem vezet, de ki tart oda?

Jézussal islegfeljebbha életfogytiglan.

Szabadság-híd, Gellérthegy,ötvenhat, ötvenhét, nyolcvankilenc.

Lustít a csönd,sunyit a rend.

Feleséggyarmatosított bérszülő.

Isteni népnekszerelem-analfabéta paptúlvilágot privatizál.

Hóhér láthatta így

Mostanában

– temetők misztikushasbeszélője a sír –

hogy mindenütt vélem cirkuszola halál,ne tudd!

A titok(hóhér láthatta ígykéményen távozóban áldozatát)anyám ellobbant láng-virág

– semmi-ágú keletkeztető –;

homokórára tűzött masni,

emlőből emlőbe átcsorgó magány,

úti porral gombolkozó pára. –

Torpanok,

egy mit sem érőfásult pillanat,belőle –kéreghez kötődő,tölgy villanó belvilága:gyűrűs pókháló –egyéb se maradt;

árnyaival együtt forgóértem csak, mi az árulás.

Júdás szÁmításaiból

Egy sékel, két sékel,de öt vagy tizen-kettő sem mérsékel,fedezhet mindent,mióta tudom, hogyén vagyok az, akisaját halottjánaktekintheti Istent.

Dolgod se több

De-ma-gog-rácianem kell félni,elég ha rettegszmeghúzódvavalamely híd alatt.Közös dolgaink?Hol van az már?Vízben, Attila,szellemed csakalkalmatlankodik.Otthon-országból, hajnalban –puskaporos kutyaszar,víz fölött darvadozva –jó ha füstös,kifosztott putri marad.Dolgod se többezt megúszni,tudás helyett,ki már több vagymint önmagad,

M. I.-nak

neked teszed panaszt.

Csöves-cucc

Kilöki magából a kőa csöndet,hűlt helyemen,azt hiszi, megvagyok.

Nincs is addig baj, itt a nyár,régtől tudom:irigyelni nincs miért,

szabadságot mímelek,bévül rab,kristályrács közttéblábaló uzsorás,arcán ráncba tört száraz sugár.

Olyasféle. Fogommagam, és nem vagyok.Hűlt helyemen: kő.Jelzőibe öltöztetettirodalmi idomár, holmifolyóirat: csöves-cucc, mitfenekünknek jobb híján, –de akkor inkább megfagyok.

Élőláncszem

Parlamenti mágnespatkó vonzzaa vaskalapos tüntetőt,de ne vágjunk a dolgok elébe. –Kutya sétáltatja a polgárt,(szájkosarat ekkor már csakpisla lámpatestek kaptak)föfögő élőláncszem a szabadságban.Szociál a víz meg liberál,valaki úszni tanítja a halakat,horgász horgad, költő legyint,népet államosítja a közöny,nincs itt senki, ki hadra fogja.Szociál a víz meg liberál,örvény-staneclibe köhög a bolha,ha legalább valódi keresztes vére volna …és terjed, újra pusztít a tüdővész.

„Csak ami nincs, annak van bokra.”Fejre állított, fordított világ.Visszaadja arcomat a víz,s noha lesz ez még így se,érteni vélem, mi érthetetlen,hogy mindig így lesz,– belém nyilall, fájdalom tegez –hogy nem lehet így ezután.

1995. március

Asztronautát a növekedésben

Taszít – asztronautáta növekedésben –korunk keszonbetegsége.Rakéták a világűrsallangtalan cetjei.Tejút nélkül, nadrágbandöcögő kismama-bolygóföldgömbhöz támasztottkantáros-létra,vízfejű búvárkund,violinkulcs-gólya– folyó-híd-vérnyomásmérő,oszcilloszkóp elektron-ebihal –,próbálja, súlybansúlytalan, hangolni,jobb belátásra bírnie kétéltűnek hitt, Isten elől,történelemből kilépniszándékozó emberiséget.Köldök-spárgás, kéz-villás,szőr-partedlis,életre jelentkező koponya,kinek testről nincs– halál bélpoklos éhe –csak arcról lesz emléke.Emlők csillagához nem ér fel.

Életre jeles

Kihalás, mióta              űrkutatás létezik, azóta fenyegeti az emberiséget.

A bába, ha bába, résen van.Mit méltatlankodsz? Mindünkanyáink földgömb-hasát oda-hagyva jöttünk a világra,– hungrarocel-törökmézes-méhlepény –ránccal kaszabolt utazótáskás szemek,visszatarthatatlan éhezem,vagyok holdra,csillagra kényes,honfoglalásra kész,halállal keresztezettéletre jeles,de veszélyeski éleinkre tör,emberhez méltószabadságunknak útját állja.

Szemtől szembe

Óriáscsecsemő, fekszikvízbölcsőben a nap.Kavics csobban, hűsfénysugaras cuclitküld feléd a pillanat –felnőtt-büfiztető kóla.Széltavasz, sistergő csönd,vízjel fölött tépelődő sirály,papíron híd, balsorsos óra.Nem akartam én mást,nőni ölelő karotokba,szemtől szembe köztetekkinevetni a magányt.

Óvadék

Beköpnivagy nem beköpni,rafinált biológiai óra …

Fejből,szem-éjjel emlékszema sejtelmébőlkirajzolódó tárgyra,kérdés, gerinces-e

II. Gy.-nek

éhgyomornak hangot adni,s halhatatlan-eki mögéd oson,ujjaibanszaggatott széktámla.

Mit szólna öna felfordulásra?Hirtelen huzat,– háttal nem kezdünk tüntetést –moziképbőlfoszló reflektor-nyakkendőstőlrántaná ki melegedőnyomorultjait az indulat,a rossz csak mégrosszabbá válna.

Szem pántlikázikóvszeres fókuszába.

Hiába foszforeszkálés siettetharisnyás mutatók között –testetlenre tett óvadék.

Készült 500 példányban

Ez a120

példány

ISBN 963 650 180 7ISSN 0866 – 4420

Felelős kiadó a szerző

Felelős szerkesztő Tabák András

950208 Tótfalusi Tannyomda, BudapestFelelős vezető Nagy Lajos igazgató

Terjeszti a Könyvtárellátó VállalatMegvásárolható az V. Honvéd u. 5., V. Mérleg u. 6.,

VI. Andrássy út 45., VII. Rákóczi út 14–16., XIII. Szent István krt. 26.és a XIII. Váci út 19. szám alatti budapesti könyvesboltokban.