Koppányvölgy Natúrpark – szakmai összefoglaló

Natúrpark neve: Koppányvölgy Natúrpark

Címbirtokos szervezet neve: Völgy Hangja Egyesület

A cím elnyerésének dátuma: 2014. szeptember

Natúrparki települések neve: Fiad, Kisbárapáti, Bonnya-Bonnyapuszta,

Somogyacsa- Gerézdpuszta, Somogydöröcske, Szorosad, Kára, Miklósi,

Törökkoppány, Koppányszántó

Natúrparki települések száma: 10

Natúrpark területe (km2): 16 421 ha

A natúrpark természeti környezetének leírása (természeti és táji

adottságok, talajtan, vízrajz, növénytan, állattan, éghajlat)

A Koppányvölgy Natúrpark területe Kelet-Külső Somogyban található, a Dunántúli-

dombság részeként. Kialakításában tektonikus mozgások játszottak közre, ugyanis a

Balaton- Tarnó törésvonallal párhuzamosan több repedés is keletkezett, melyekre

merőleges irányban a móri vonallal futva számos tektonikus rés alakult ki. Az így

sakktáblaszerűen felkockázott területen a négyzetek kibillentek helyzetükből, és

pikkelyszerűen egymásba kapaszkodva aszimmetrikus völgyek hálózatává

alakították a térséget. A Koppány folyót északról a Kis- Koppányig tartó, délről pedig

a Koppány Kapos közötti dombhát határolja. A völgyet körülvevő közepesen tagolt

domborzat átlagos természetfeletti magassága 200-300 m. A Koppány-völgy a

Balatonnal párhuzamos, keresztmetszete aszimmetrikusnak tekinthető. Az északi

kitettségű lejtők meredek, 100 m magas, instabil peremekkel szakadnak le, a délfelé

nézők viszont hosszan elnyúlt, lankás domboldalakkal érkeznek le a völgy talpához.

Az északra tekintő oldalak rövidek, többnyire csuszamlás-halmazoktól formált

tereplépcsőkkel, köztes, rövid, mély völgyekkel tagoltak. Az itt előforduló peremek

nagy része erdővel fedett, csak a völgytalpnál található peremi, teraszszerű sávok

hasznosíthatóak. Sokkal kedvezőbb feltételekkel rendelkezik az északi dombhát délies

lejtője, amely nem teljes mértékben tagolatlan, mivel É-D-i irányú eróziós, deráziós

aszimmetrikus völgyek mélyednek a felszínbe. Ezáltal lapos völgyek és szelíden hajló

kisebb völgyközi hátak együttese jön létre.

Ahol a délies expozícióhoz K-Ny-i kitettség is társul. Mélyszerkezetét tekintve, a táj

jellemző képződménye a triász korú, több km vastag mészkő és dolomit. A miocénre

visszavezethető andezites vulkáni tevékenység is kimutatható a térségben. A terület

alapformái pannóniai agyag és homoküledékekből formálódtak ki.

(Dövényi 2010).

Jellegzetes külső-somogyi felszíni sajátosság a löszmélyút. Keletkezése a lösszel fedett

területek régi szekérútjaihoz kapcsolódik. Legalább a középkor óta használatos

dűlőutat jelez Törökkoppányban a Szőlőhegyi kápolna mellett elhaladó, vagy a

Vaskapuhoz felkapaszkodó horhó. Löszmélyutak ott alakulnak ki, ahol a

dombhátakra vezető forgalmas dűlőutak a meredekebb lejtőkön kapaszkodnak fel. A

járművek, az emberek és az állatok közlekedése folytán a dűlőutak löszanyaga

fellazul, majd a keréknyomok mélyedései mentén a laza anyagot a hóolvadások, a

zápor- és csapadékvizek lehordják.

A terület táji örökségi értékei közé tartozik két földvár: a Pogány-domb és a Kócos

hegy. A Pogány-domb: "Somogyacsa község Ny-i szélétől Ny-ra kb. 500 méterre vonul

az ÉD irányú viszonylag keskeny Pogánydomb nevű gerinc. A vár két nagy, önálló

részre oszlik, mindkettőt sánc és árok veszi körbe. A gerinc folytatásától mindkettőt

további elővédművek is elválasztják. A D-re eső várrészt kis „elővár” és két árok, az

É-ra esőt egy igen mély árok és hosszú sánc.

A Kócos-hegy: "A várat Wosinsky Mór említi előszőr. Somogyacsa D-i végétől K-re

700 métere, ÉD irányú, keskeny hegygerincen van a vár. A gerinc közepe táján mélyen

bevágódott kocsiúttól (Wosinsky ezt említi „Vaskapu"-nak) déli irányba fokozatosan

emelkedik a gerinc. 180 m után érünk el egy mély sáncárkot, ebből emelkedik ki a

hosszúkás alakú hegytető, amely már a vár területét jelenti. A hegyen régebben

intenzív földművelés folyt, jelentős mértéken megváltoztatták a felszínt, ezért a vár

nyomai nehezen ismerhetőek fel.

Éghajlati és vízrajzi adottságok

A csapadék és az évi átlagos párolgás közel egyensúlyban van, ezért kedvezőnek

mondható a növények vízellátása. A szélsőséges időjárás következményeként a

térségre nagy vízhozam- és vízszintkülönbség jellemző, ami miatt a felszíni

vízfolyások időszakosan ki is száradhatnak. Ez legutóbb 2013-ban fordult elő. Kistáji

vonatkozásban ez a tájrész élvezi a legtöbb csapadékot, évente 680 mm-t. A terület a

mérsékelten nedves éghajlati kategóriába tartozik. az évi középhőmérséklet 10,0-10,2

°C. a fagymentes napok száma 193-196 közötti, ez az időszak általában ápr. 10-15-től

okt. 25-28-ig tart. A legmelegebb nyári napok sokéves átlaga 33,0-33,5 °C. Hótakarós

napok száma a téli félévben átlagosan 30-35 nap. Jellemző szélirány az ÉNy-i (Dövényi

2010).

A környék legnagyobb folyóvize a Koppány-patak. Karádtól nyugatra ered, a

Kaposon keresztül jut a Sióba, ami vizét a Dunába vezeti. Törökkoppány a kaposi

torkolattól 37 km-re található. A vízfolyás teljes hossza 56,6 km, vízgyűjtő területe 745

km2. Átlagos vízállása Törökkoppánynál 28 cm, de áradás idején mérték már 302 cm-

es mélységet is. Medre, különösen Koppányszántótól mélyített, szabályozott, árvízi

töltéssel is ellátott trapézmeder.

Széles árterén régen több nagyobb halastó is létezett. Nagyobb halastavak napjainkban

a Koppány mellékágainak elrekesztésével létesültek. Ilyen a Kisbárapáti halastó, a

Gerézditavak, és a törökkoppányi Cseszmei-halastó.

Botanikai értékek

A külső-somogyi térség klimatikus viszonyait vizsgálva (Pécsi 1981) megállapítható,

hogy a Ny-i oldalról szomszédos Belső-Somogynál némileg kontinentálisabb jellegű,

és ugyanez igaz a D-i irányban határos Zselic viszonylatában is. Ennek ellenére

florisztikainövényföldrajzi besorolása szerint még a Praeillyricumhoz (Soó 1960)

tartozik. A növényföldrajz Kaposense flórajárás névvel illeti, és különíti el ezt a tájat.

A belső-somogyi részektől, melyek a területtől kissé DNY-i irányban helyezkednek el

Boros (1929) „Pannonico-Praeillyricum” megnevezéssel differenciálja. Külső-Somogy

átmenetiségére jellemző, keleti irányban csökkenő balkáni jelleget Lehmann (1981) is

följegyezte.

Az első, e területről botanikai kutatást végző személy Kitaibel Pál (1799) volt, aki

baranyai útja alkalmával Külső-Somogy északkeleti peremén tesz feljegyzéseket

Siófok és Mezőkomárom környékéről (Gombocz 1945). Fekete és Blattny (1913) közöl

néhány fafajt (bükk (Fagus sylvatica), ezüsthárs (Tilia tomentosa)), florisztikai adatokkal

mellékelve Törökkoppány, Somogyszil, valamint Igal vidékéről. Szintén e térségből

származó feljegyzés Boros (1936) munkája, aki a szeplős szegfű (Dianthus armeria), és

a bókoló gyűrűvirág (Carpesium cernuum) jelenlétét könyveli el.

Erdőterületek vonatkozásában, a már említett Törökkoppány melletti, viszonylag

értékes állapotban megmaradt vegetációt, a térkép egyrészt pannóniai gyertyános-

tölgyesként (Querco petraea-Carpinetum), néhány részét pedig pannóniai ezüsthársas

cseres-tölgyesként (Tilio argenteae, Quercetum-petraeae cerris) jelöli. A Koppány-patak

árterén keményfaligeteket és kőris-szil-ligeterdőket (Alno-Padion) ábrázol. Újabban

több dolgozat is készült a külső-somogyi flóra- és növényföldrajz feltárásáról, ami az

érdeklődés élénkülését jelzi.

A tájidegen fafajok közül különös gondot jelent a Robinia pseudoacacia, amely önálló

foltként is megtalálható, vagy a rontott tölgyesekben elegyként jelentkezve, azzal

hibrid kategóriát is alkothat.

A Koppány-patak meglehetősen széles ártérrel bír, viszont a nagy folyóinkra jellemző,

puhafás ligeterdőkkel feltételezhetően nem rendelkezett a korábbi időkben. Lehmann

(1981) potenciális vegetáció térképe keményfaligeteket és kőris-szil ligeteket (Alno-

Padion) ábrázol erre a területre. Jelenleg viszont a magassásosok találhatóak a

legnagyobb kiterjedésben, ami feltételeztetni engedi, hogy a sásos-égeres-

mocsárredők alkothatták a terület eredeti természetes állományát, a patakokat

közvetlenül pedig égerligetek és keményfás-ligeterdők szegélyezhették. A területen

évszázadok óta gazdálkodási tevékenységet folytatnak. Ennek eredményeként a

természetes vegetáció rég eltűnt a tájból. A szántóterületek térnyerése a

gazdálkodással egyetemben markáns változást okozott a térség megjelenésében. A

patak mentén fellelhető, fák alkotta foltokat, a kiterjedtebben megmaradt füzes

csoportok, az erdőmaradványok és a telepített füzesek adják. Ezeket jellegtelen

puhafás ligetekként tartják számon. Elvétve találhatunk kisebb füzes foltokat, vagy

fűzfacsoportokkal tarkított magassásosokat, melyeket fás legelőként értelmezhetünk.

Cserjés területek az árterek üde és kiszáradó részein is fellelhetőek. A heterogén

cserjések képét idősebb hagyásfák is színezhetik.

Faunisztikai értékek A 19-20. század fordulója természettudományos gyűjtő és rendszerező törekvéseinek

jeles eredménye volt a „Magyar Birodalom Állatvilága” című hatalmas mű, amely

közölte a „Magyar Birodalomból eddig ismert állatok rendszeres lajstromát”. A kötet

megjelenésének századik évfordulóján – ezredfordulónkkor – a „faunakutatások ismét

reflektorfénybe kerültek, melynek szomorú oka, hogy természetes környezetünk

rohamosan átalakul”. A Natura Somogyiensis kiadványsorozat első köteteként hagyta

el a nyomdát Somogy fauna katalógusa. A különböző állatcsoportok megyebeli

lelőhely-feltérképezésekor a szerzők nagyon sokszor utaltak rá, hogy vizsgálataik

szempontjából Külső-Somogy „fehér folt”. S ez nem is csak az egyébként jobban

kutatott rovarrendeknél, mint a lepkék (Lepidoptera), bogarak (Coleoptera), szitakötők

(Odonata) stb. esetében van így, de még Somogy megye madarainak jegyzéke előtt is

bevallja a szerkesztő, hogy „Külső-Somogy madárvilágáról szinte semmit sem

tudunk”. Dr. Sipos Imre 2013-ban kiadott Törökkoppány Monográfiájában gyűjti

össze a környék élővilágát is, közel 30 éves megfigyelései eredményeként.

Egy Somogydöröcske melletti szurdokvölgyben sikerült megfigyelni több alkalommal

is Somogy megye ikerszelvényes nevezetességét, a sárganyakú ikerszelvényest

(Polydesmus collaris).

A rákokat indikátor szervezeteknek

tartják, amelyek főként a regionális

vízszennyezés kimutatására alkalmasak.

A Zics-Miklósivízfolyásban, a Pernesz-

patak torkolatvidékén és a Koppány-

patak egyes lassúbb folyású mélyebb

öbleiben él a folyami rák (Astacus

astacus).

Folyami rák (Astacus astacus) adult

A Koppányon Bonnya és Törökkoppány közötti szakaszon és a zicsi-patakon a

halászatokkal párhuzamosan végzett makrogerinctelen gyűjtések során minden

alkalommal sikerült kimutatni a folyami rákot.

A halastavak környékén mindenütt gyakori a közönséges acsa (Libellula depressa),

valamint a vékonytestű kis szitakötők közül a gyakori légivadász (Coenagrion

pulchellum ssp. interruptum) és a széleslábú légivadász (Platycnemis pennipes). A

Koppány-patak lassúbb folyású részein és mellékvizei torkolata táján néha nagyobb

tömegben megjelenik a nyári hónapokban a sávos szitakötő (Agrion splendens). A réti

rabló (Lestes dryas) és a kisasszony szitakötő (Agrion virgo) a védett szitakötőfajok közé

tartozik, mindkettő előfordul Törökkoppány határában, bár sokkal ritkábbak, mint a

sávos szitakötő.

A hangyalesők közül, egy hazánkban ritka fajt említünk meg, amelynek

Törökkoppány környéki előfordulását többszörösen igazolták. A párducfoltos

hangyaleső (Dendroleon pantherinus) kiszáradt egyedeit a hegyi kápolna ablakában

gyűjtötték össze több alkalommal, de Somogydöröcskén és Miklósiban is regisztrálták

jelenlétét.

A védett imádkozó sáska (Mantis religiosa). Zöld és barna színű változatai egyaránt

megtalálhatók a Kápolna-hegy füves részén, a szorosadi Csatári-hegyen, vagy a

Somogydöröcske környéki nagyobb mezőkön.

A Dunántúli-középhegység pusztafüves lejtőin gyakori a fekete színű pohos

gyászbogár (Gnaptor spinimanus). A löszgyepekre jellemző nünükék (Meloe sp.)

országos megritkulásáról ír a szakirodalom, Törökkoppány környékén még minden

tavasszal találkozhatunk a közönséges nünükével (Meloe proscarabeus), sőt az óriás

nünükével (Meloe cicatricosus) is.

A védett nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) szerencsére még gyakorinak mondható a

Törökkoppány környéki tölgyerdőkben. A szintén védett kis szarvasbogár (Dorcus

parallelepipedus) is többször szem elé kerül.

Sokkal ritkább a cserebogárfélék (Melolonthidae) közé tartozó, ragyogó gesztenyebarna

színezetű orrszarvú bogár (Oryctes nasicornis). Mindössze két alkalommal

regisztrálhatták a környéken alkonyati repülését. A faj kényszerű alkalmazkodni

próbálkozását jelzi, hogy Szorosadon kivágott, és hosszabb ideig helyben maradt

akácrönkök kérge alatt is rátaláltak lárvájára, s közelében három kifejlett példányára

2009 nyarán.

Meleg nyári napokon, az augusztusi hőségben a Kápolna-hegyen, vagy a cseres-

tölgyesek tisztásain gyakran éles cirpeléséről ismerhetjük fel az óriás-énekeskabócát

(Tibicina haematodes) hímjét. Hazánkban védett. Sokfelé megtalálható, ugyancsak

védett fajunk az atalanta-lepke (Vanessa atalanta) és a nappali pávaszem (Inachis io). A

kifejlett lepkéket gyakran láthatjuk, amint a hullott gyümölcsök nedvét szívogatják. A

kardos lepke (Iphiclides podalirius) a legnagyobb nappali lepkéink közé tartozik. Ez a

szépvédett lepke néha még a kertekben is megjelenik, csakúgy mint a kacsafarkú

szender (Macroglossa stellatarum). A környék lepkefaunájára teljesen új fajt fogtak 2007.

augusztusában Szorosadon. A pávaszemes lepkék közé tartozó tölgy selyemlepkét

(Anthera yamamai).

Halak Somogy megye halait természettudományos célzattal eddig a Dráva, a Kapos és a

Balaton vízgyűjtő területéről gyűjtötték. Koppány-patakon és mellékvízterein

Weiperth András készített halfaunisztikai felmérést 2013-ban. Természetvédelmi

szempontból jelentős, hogy a Koppány-patak jobb partján befolyó erek nagyrészt

Natura 2000-es területek kifolyásai. A területen előkerült védett halfajok, a sújtásos

küsz (Alburnoides bipunctatus), a fenékjáró küllő (Gobio gobio), a szivárványos ökle

(Rhodeus sericeus), és a vágó csík (Cobitis elongatoides). A védett halfajok fogási adatai

alapján a leggyakoribb a szivárványos ökle.

Bonnya és Törökkoppány közötti szakaszon a Koppány-patak hosszelvényében

végzett mintavételek eredményeként kiderült, hogy ezen a szakaszon a védett fajok

gyakorisága magasabb, mint a többi szakaszon.

Kétéltűek, hüllők A hazánkban előforduló 15 kétéltű (Amphibia) fajból eddig tízet találtak meg

Törökkoppány környékén. Főként kisebb tavak, vízkiöntések a pettyes gőték (Triturus

vulgaris) élőhelyei, de megfigyelték a Koppány-patak parti zónájában is.

A korongnyelvű békák (Discoglossidae) közé tartozó vöröshasú unkák (Bombina

bombina) jelenlétét leginkább halk „unkogásuk” árulja el. Nemcsak a halastavak parti

régiójában, de mocsaras-tocsogós helyen is találkozhatunk velük a Sötétkerék-dűlő

keleti részének vizenyős területén, gyakran a traktor keréknyomokban összegyűlt

vizekben is. A szaporodási időszakban keresik fel a tavak, vízkiöntések környékét a

varangyok. A barna varangy (Bufo bufo) gyakoribb, mint a zöld varangy (Bufo viridis),

bár mindkettővel a kertekben is találkozhatunk.

Madarak Vízimadarak leginkább a halastavak környékén figyelhetők meg. A Remetei- és a

Bedegihalastó nádasainak állandó fészkelője a szárcsa (Fulica atra) és a kisvöcsök

(Podiceps ruficollis). Nemcsak a halastavakon, de a Koppány-patakban is feltűnik a

tőkés réce (Anas platyrhyncha). A cigányréce (Aythya nyroca) már jóval ritkább,

fokozottan védett faj, de az említett halastavakon többször látták. A fütyülő récéről

(Anas penelope) és a böjti récéről (Anas querquedula) a Gerézdpuszta melletti Dávid-

berekből van adatunk. A szürkegém (Ardea cinerea) gyakran, de vonulás idején a

nagykócsag (Egretta alba) is rendszeresen megjelenik. 2008 januárjában az enyhe tél

miatt áttelelő szürkegémmel találkoztak a Koppány-patak Koppányszántó és Eledény

közti szakaszán. Minden valószínűség szerint költött is a bakcsó (Nycticorax nycticorax)

a Cseszmei-halastó kiterjedt nádasának fűzbokrain 1998-ban, de a Remetei-

halastavaknál is rendszeresen megfigyelték a fajt.

Emlősök Bár Somogy megyének nagy múltra visszatekintő vadállománya van, és a környéken

szerzett vadászélményekről jelent meg már visszaemlékezés, a nagyvadakon kívül

érdemleges faunisztikai adat kevés ismeretes. A vadászati, vadgazdálkodási

eredményeket, érmes trófeákat több szakcikk és könyv dokumentálja, ennek ellenére

Külső-Somogy emlőstani kutatása igencsak kezdetleges stádiumban van. 2008-ban

Purger J. Jenő közölte a környéken gyűjtött gyöngybagoly köpetekből meghatározott

kisemlősök fajlistáját. A törökkoppányi katolikus és a somogydöröcskei evangélikus

templom tornyából a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány munkatársai által 2000-ben

gyűjtött bagolyköpetek csontmaradványaiból 16 kisemlős jelenlétét sikerült kimutatni.

Épített örökség, kultúrtörténeti emlékek

Kiemelt néprajzi értékek

Koppányi kenderszövet

A talajviszonyok miatt Külső-Somogyban - így Törökkoppányban is – a

kendertermelés vált elsődlegessé, bár a szorosadi Szőlőhegyen elvadult házilen

előfordulása és egy somogydöröcskei padlásról előkerült, kötegelt, nyűtt lenkévék

bizonyítják, hogy a másik - az inkább homokos talajt kedvelő - rostnövény sem volt

ismeretlen a környéken. Általában férfiak vetették a kendermagot a fagyok elmúltával

- leginkább májusban, Orbán nap körül -, jól előkészített talajba. Minél sűrűbbre

szórták el a magot, annál vékonyabb lett később a szára. A gyökerestől kihúzkodott

kendert kötegekbe, kévékbe kötötték, néhány napig szárították, majd lelombozták, a

magvasnak kiverték a magját, és áztatni vitték. A koppányiak kenderáztató helye a

Tabán-pataknál volt. Nyomatékfák segítségével víz alatt kellett tartani a

kenderkötegeket, hogy az elinduló rothadási folyamatok miatt a rostok fellazuljanak.

Úgy két hét múlva, amik arra megfelelő állagúra puhultak a kenderszálak, következett

a mosása. Az asszonyok térden felüli vízben álltak, s kévét a fejük fölött kanyarítva a

vízbe csapkodták Később hazavitték, otthon a szérűn vagy az udvaron felállogatták,

megszárították.

A teljesen megszáradt kenderszálakat tilóval

(tilolóval) összetörték. Törökkoppányban az

egy nyelves (vágóéles) deszkatilót használták

legtöbben, de ismerték a kétélű változatot is.

A tilolás során a kenderszálak teljesen

összetörtek és a pozdorja kihullott belőlük. A

megtört és nagyjából kitisztított

kenderszálak rostfésülését gerebennel

végezték az asszonyok. A gerebenezés után

különböző minőségű kenderszálat kaptak.

A legfinomabb minőségű szálakendert

nyolcas alakban megcsavarták, összekötötték, és eltették fonásig („kenderkalács”). A

gereben fogai között maradt rövidebb szálú, rosszabb minőségű kócot is felhasználták:

kötelek készültek belőle vagy a kenderkócból font durvább fonalakból zsákok,

ponyvák. Ahogy a kinti mezőgazdasági munkákkal végeztek, lehozták a padlásról a

rokkát és nekiálltak a lányok, asszonyok a fonásnak. Közösséget teremtő elfoglaltság

volt, összejártak közösen fonni, közben beszélgettek, tréfálkoztak, daloltak, különösen,

amikor a legények is meglátogatták őket. A fonyó házban farsang idején előkerült a

citera is, félbeszakadt a munka, táncra perdültek. A megfont fonalat motolla, áspa

segítségével mérték le, illetve rendezték motringokba. Újabb mosás, szárítás után

vihették szőni. Több háznál volt szövőszék, hogy a háziak elkészíthessék maguknak a

szükséges vásznakat, lepedőket, szakajtó ruhákat, törülközőket, zsákokat, ponyvákat.

Az egykor népszerű szövést sajnos napjainkban már senki sem gyakorolja a

környéken, de tárgyi emlékei a helytörténeti gyűjteményekben és egyes házaknál

fennmaradtak. A helyi takácsmesterekkel készítették például a férjhezmenetel előtt

álló lányok stafírungját, melyek között ott voltak az ágyruhák, dunnák, vánkosok,

ágyterítők. A dunnákat különböző szélességű piros csíkozással díszítették. Az

ünnepre szánt darabok kiemelkedtek a textilek sorából. A törülközők végét cifrára

szőtték, majd rojttal díszítették.

Jeles napokon szebb abrosz került az asztalra, cifrább törülköző a törülközőtartóra. A

hétköznapra szánt abroszokat többnyire csak piros pamutcsíkozással díszítették. A

somogyi magyarlakta falvakban általánosan a szőttesek díszítésénél a 19. században a

piros színt alkalmazták. Ősi mintakincset őriznek a halottas lepedők is, melyeket a láda

fenekén vagy a szekrényben féltő gonddal őrizték. Birtoklása nemegyszer családról

családra szállt.

A natúrpark területén megtalálhatóak a sváb kisebbség jelentős, kapcsolódó tárgyi

emlékei is, ebből a szempontból főként a somogydöröcskei tárgygyűjtemény anyaga

jelentős.

Ebben található egy sváb mintakendő is, amely ma már ritkaságnak számít, valamint

több, a kenderfeldolgozás és szövés tárgyi kultúrájához tartozó eszköz és textil is.

Koppányi fehérhímzés

Törökkoppányban az ünnepi viseletet díszítő fehérhímzés nagyon gazdag

mintakinccsel rendelkezik. A néprajzkutatók nagyon ősi magyar hímzésnek tartják, és

egyfajta sajátos képződménynek tekintik. Eredete egyfelől középkori, részben

reneszánsz gyökerekhez nyúlik vissza, másfelől a 19. századtól kezdve egyre inkább a

polgáriasodás kifejezőjévé is vált. A fehérhímzés somogyi eredete még homályos,

jelenléte a 18. század során ugyanolyan erős, mint a Dunántúl más területein,

jelenlétének erősödésében számos alföldi hatással is számolhatunk. A fehérhímzés

fehér pamutfonallal házivászonra (leginkább férfiingre, galléra, kézelőre, ing elejére,

kendőre) dolgozott nagyon aprólékos munka. A minta nagyobb elemeit sablon

segítségével rajzolták, a kisebbeket improvizáltan varrták.

A fehérhímzés több mint száz éves törökkoppányi formakincsét az itt élő idősebb

korosztály a mai napig őrzi. Öltéstechnikája igen gazdag: többségében lapos öltés és

lyukhímzés, a borsóluk, száröltés, subrika, azúr, csavart öltések, paszpallér, gunárfog

jellemzi. Az ingeken sűrűn telehímzett foltot képez a hímzés, s mind a díszítmény, mid

a kidolgozás nagyon aprólékos. Ritkán előforduló technikával hímeznek kis kerek

virágokat, melyeknek sugárszerűen szétágazó szirmai egy-egy átcsavart hosszú

öltésből állnak. Mivel az így varrt szirmoknak csak a

vége rögzített, a virág domborúan emelkedik ki a

többi díszítmény közül. A fehérhímzéses ingmellek

és kézelők szélét kétsoros áthurkolással fogják be. A

hímzett buritásos inget a legények kapták ajándékba

a menyasszonyuktól és ebben is esküdtek.

Hétköznapi alkalomra nem viselték, csak a nagyobb

ünnepeken, úgy hogy az ing elejét bekötötték, a

hátulját azonban kivetve hordták. Végül a

vőlegénying lett a halotti ing. Az ingmellet és a

gomboláspántot lyukvarrás és a laposhímzés

borította. Kicsit eltérő mintával, de hasonlóan

gazdag kivitelezésben készültek a kézelők és a

gallérok. Az ingmellet tükörképszerűen megoldott

nagyobb motívumokkal díszítették; mint például

tölgyfalevél, szőlőlevél vagy kerek virágmotívumok,

félkörívek, stilizált madáralakok. A lyukvarrással

körülhatárolt motívumok belsejét leveles ágak

töltötték ki. Az ingek elejét, gallérját, kézelőjét és

vállának szélét cakkos huroköltés szegélyezte. Természetesen a női viseleten is

előszeretettel alkalmazták a munkaigényes fehér hímzést. Piros keresztszemes

technikával kivarrott ingeket is kedvelték és hordták a faluban az 1930-as évekig. Az

idősebb asszonyok a mai napig hímeznek ezzel a technikával terítőket, abroszokat,

ágyneműket.

Törökkoppányi népviselet

Egy zártabb közösség beszédében, hagyományaiban és viseletében is fokozatosan

elkülönül környezetétől. Néprajzi szempontból Törökkoppány vidéke a török

hódoltság elmúltával az elnéptelenedett környékre telepített német nemzetiségű

falvak között Külső- Somogy kis szigete lett, önállóan fejlődött. A közeli

Somogyegressel viszont közvetlen kapcsolatban állt, amit régi ruházatuk, szokásaik

hasonlósága is tükröz. A kissé távolabbi Karáddal szintén sok esetben közös vonásokat

vehetünk észre, különösen, ha a hímzéseket (fehérhímzés) hasonlítjuk össze.

Törökkoppányi tojáskarcolás

Törökkoppány néprajzi értékeihez

sorolható a tojáskarcolás, mellyel

napjainkban is többen

foglalkoznak, mind az idősebb,

mind a fiatalabb korosztályból,

őrizve őseik mintakincsét. Régi

időkre visszanyúló

néphagyomány a húsvétot tojással

köszönteni. Ősi szokás volt

Törökkoppányban is, hogy húsvét

reggelén a keresztszülők hímes

tojással és kaláccsal ajándékozták meg keresztgyerekeiket, a keresztanyák pedig azon

versenyeztek egymással, hogy melyikük visz szebb hímes tojást. Valamint a locsolók

jutalmazásán kívül a húsvéti ételszentelésre vitt kosarat is hímes tojások díszítették. A

szebbnél szebb régi tojásokból napjainkban csak néhány darab található meg

Törökkoppányban a tojások díszítésére két fajta technikát ismernek és alkalmaznak.

Egyik a gicával (írókával) hímzett tojás, melyet a nők készítettek. Olvasztott viasszal

rajzolták ki a mintát tojásfestés előtt. A másik technika a sokak által nehezebbnek

tartott karcolás, „vakarás” volt, melyet eleinte csak a férfiak művelték a faluban,

később aztán a nők is elsajátították ezt is. A vakarásnak az az előnye a hímzéssel

szemben, hogy főzésen, festésen és a vakarószerszámon kívül nem kell hozzá semmi

előkészület.

Paprikázás

A paprikázás egy csak Törökkoppányra jellemző népi játék,

amelyről a századforduló óta vannak adataink. A játék egyes

variánsai környékbeli településeken is fellelhetőek.

Törökkoppányban minden várrésznek (külsővár, felsővár,

belsővár, alsóvár) volt olyan egyenes területe, amely

alkalmas volt a játéktér kialakítására. Gyakran előfordult,

hogy a „várak” összemérték ügyességüket. Ilyen volt húsvét

másnapja is, amikor a faluból a férfiak és a fiúk együtt

versenyeztek. A játékot kezdetben kimondottan férfiak,

majd később fiúk is játszották. A paprikázás nagy

ügyességet és bátorságot követelt a játékosoktól. A 30, de

gyakran 50-60 méterre kiütött, sebesen repülő fatojást kellett

elkapniuk a játékosoknak. Ez férfias jelleget adott a játéknak. A játék „paprikázás” a

nevét is onnan kapta, hogy az elkapott fatojás alaposan megcsípte a tenyeret. A játék

a régmúlt időkben kellemes időtöltésként szolgált, (csupán helyet cserélt a két csapat,

ha elfogyott a botjuk). Ma megpróbálunk egy olyan szabályrendszert kialakítani, ami

az eredeti játék szinte minden elemét megtartja, de alkalmassá teszi bajnoki rendszerek

kialakítására is.

A játékot nemenként 5+2 fő játssza. A kezdőcsapatban 5 fő szerepel, és 2 cserejátékos

segítheti a csapatjátékot. A játékban résztvevő 5 fő közül 4-en mezőnyjátékosok, 1 fő

pedig állogató. Az állogató az a játékos, aki a paprikát visszarakhatja a kiindulási

helyére.

A paprikázás felélesztésével azt szerettük volna elérni, hogy ez a csak

Törökkoppányra jellemző népi játék ne vesszen el az idő múlásával. A szabálykönyv

összeállítása után belekezdtünk iskolai oktatásába és eszközbeszerzésébe is TÁMOP-

5.1.3- 09/2-2010-0003 azonosítószámú projektünk keretében. Ennek köszönhetően a

térség négy iskolájában eleinte tanórán kívüli foglalkozásokon, de ma már a

testnevelés órákon is tanítják és játsszák a paprikázást. Félévente bajnokságot is

szervezünk, ahol a négy intézményből érkező fiú és lány csapatok mérkőzhetnek meg

egymással. Törökkoppányban pedig minden szabadtéri rendezvényünkön nagy

sikernek örvend a helyiek és a környező települések lakosainak paprikázása.

Társadalmi- gazdasági adottságok

A Koppányvölgy Natúrpark 10 települése közül 9 Somogy megyében, a Tabi kistérség

déli részén található, míg egy település, Koppányszántó, Tolna megye, Tamási

kistérségének nyugati szélén. A községek a Koppány-patak mentén szorosabb

kapcsolatokon alapuló közösséget alkotnak, ezt jelzi az a tény is, hogy a megyehatáron

lévő települések a történelem folyamán, változatos összetételben hol az egyik, hol a

másik megyéhez tartoztak.

Az emberi léptékű, vonzó dombvidék régészeti, illetve történelmi múltja is gazdag, a

mezolit kortól folyamatosan lakott volt, kiemelkedő emlékei a honfoglalás kori

(Koppány vezér területei) és a török hódoltság kori (Törökkoppány mint

szandzsáksági központ) jelentőségéhez kötődnek. A megkapó szépségű tájon a

rómaiak is sok majort (villa) létesítettek.

A térség turisztikai potenciálja a Balaton közelségéből, a fővárosból való viszonylag jó

megközelíthetőségéből (150 km, ebből 110 km az M7 autópályán) és a

háttértelepülések természeti és kulturális örökségi értékeiből adódik. A néhány száz

fős aprófalvakban a szántóföldi növénytermesztésre épülő mezőgazdaság dominál. Öt

falu zsáktelepülés. A natúrpark területén lévő falvak, a megyei és a kistérségi

határokon zárványt képezve, máig térségfejlesztési szempontból belső perifériát, ún.

„nulla zónát” képeznek, így különösen elmaradottak. Kivétel nélkül mind a tíz

település az ország leghátrányosabb helyzetű (LHH) települései közé tartozik.

Infrastrukturálisan fejletlenek, közigazgatásukra a körjegyzőségek jellemzők, az

iskolák körzetesítettek, hiányosak a közszolgáltatások, sokszor kocsmájuk, vagy

boltjuk sincs. E települések érdekartikulációs és érdekérvényesítő képessége rendkívül

gyenge. Döntéseiket sokszor a nagyobb közigazgatási, gazdasági és politikai erők

irányítják, így az elmaradottságuk okán beáramló fejlesztési források felhasználását

meghatározó kérdésekben is.

A települések közül négy – Bonnya, Miklósi, Somogydöröcske, Szorosad - egykori,

vagy ma is létező sváb közösség, roma népesség jelentősebb arányban csak

Koppányszántó és Fiad településeken található.

Az egykor virágzó, sokszínű mezőgazdaságban (szőlő, dohány, gyümölcs,

gyógynövény, virágkultúrák, lótartás, legelőgazdálkodás) ma a szántóföldi

növénytermesztés uralkodik, a háztáji gazdálkodás eltűnőben van. A térségben még

kevés a jellegzetes helyi termék.

A térség egyik legsúlyosabb problémája a fiatalok, főként a magasabb végzettséget

szerzők, elvándorlása. A térségben kialakult reménytelen helyzet - munka,

szocializációs és szórakozási lehetőségek hiánya - a helyi társadalomban, de különösen

a fiatalok körében erősíti a negatív, passzivitásra épülő magatartásmintákat.

A települések bemutatása

A Koppányvölgy Natúrpark településeinek vázlatos története, főbb jellemzői, rövid

bemutatása. A térségi kapcsolatok tekintetében fontos körülmény, hogy a települések

közül hét település – Bonnya, Somogyacsa, Somogydöröcske, Miklósi, Kára, Szorosad,

Törökkoppány - körjegyzőséget alkot, Törökkoppány központtal. Szintén

Törökkoppány az eddig létrejött kistérségi társulási együttműködések (szociális

alapszolgáltatások) számára meghatározott mikrotérség központja is. Kisbárapáti és

Fiad zsáktelepülések csak Bonnyán keresztül közelíthetőek meg, de a térségi

kapcsolatok tekintetében (pl. iskola, körjegyzőség) Andocshoz is tartoznak, valamint

Törökkoppányhoz is kapcsolódnak (szociális munka, vidékfejlesztési

szervezetrendszer – LEADER). A Tolna megyei Koppányszántót mindennapi

kapcsolatai egyértelműen Törökkoppányhoz kapcsolják (iskola, óvoda, szociális

munka, vidékfejlesztési szervezetrendszer), ugyanakkor a megyehatár miatt

közigazgatásilag a távoli Tamásihoz tartozik (megjegyzendő, hogy a történelem során

a megyehatáron lévő településcsoport hol az egyik, hol a másik megyéhez tartozott,

ami jelzi azt, hogy a közigazgatás nem volt képes a valós térségi kapcsolatok

követésére).

A térség környezeti állapota

A térségben jelentős ipari szennyező forrás nincs. A közlekedés által okozott

kibocsátások nem számottevőek. Ma az intenzív szántóföldi növénytermesztés

tekinthető a térség legnagyobb környezetkárosítójának. A régebben virágzó zöldség,

szőlő, gyümölcstermesztés, állattartás és háztáji gazdálkodás visszaszorulásával egy

időben kialakuló intenzív, nagyüzemi („TSZ”) gazdálkodás felelős az eddigi, és a mai

környezetet is pusztító károkért:

a domboldalak évtizedeken át tartó szakszerűtlen szántóföldi művelése

visszafordíthatatlan talajpusztulást, nagyfokú talajvízszint és biodiverzitás csökkenést

okozott (pl. a Völgy Hangja Egyesület szakértői a domboldalak szántóin 100-200

t/év/ha talajveszteséget mértek);

a termőhelyi adottságokhoz nem igazodó nagyobb táblák kialakítása elpusztította

az ökológiailag fontos erdő és cserjesávokat, ligeteket és tönkretette a tájképet;

a nagyobb táblák kialakítását, gyorsabb lefolyást célzó vízelvezetési, lecsapolási és

meliorációs beavatkozások elpusztították a vizes, mocsaras élőhelyeket, tönkretették a

vízháztartást;

a nagyfokú kemizálás elszennyezte a talajt és a felszíni, illetve felszín alatti vizeket,

hozzájárult a rezisztens kártevők és özönnövények elterjesztéséhez (a Völgy Hangja

Egyesület szakértői által végzett fotométeres vízvizsgálatok jelentős diffúz

tápanyagterhelést mérnek a Koppány-patakban és oldalvizeiben, különösen a nyári

kisvíz idején);

a helyi társadalmat téves, rossz szemléletmódra nevelte: a természeti értékek

semmibe vételére, a környezettudatosság hiányára, így pl. a veszélyes anyagok,

hulladékok felelőtlen, hanyag kezelésére.

Ez utóbbi magatartásminták az elszegényedett, alacsony iskolázottságú lakosság

körében nemrég még uralkodónak számítottak. Környezetérzékenységük minimális

volt, általános volt az illegális, természetben való szemétlerakás, a régi kutak

szennyvíztárolóvá alakítása, a műanyag-, gumiégetés, a földutak hulladékkal történő

„javítgatása”, vagy a szippantott szennyvíz közeli bozótosban való ürítése. Ezen a

szemléletmódon a Völgy Hangja Egyesületnek az elmúlt 10 év során sikerült

érdemben változtatnia, egyrészt az általa generált projektek (illegális hulladéklerakók

felszámolása, településfejlesztés, élőhelyek védelme, rehabilitációja, stb) révén,

másrészt a szemléletformálás, különösen az általános iskolai

nevelési erőfeszítéseknek (környezettudatossági képzés és vetélkedők, helyi érték

leltár, stb) köszönhetően.

A térség erdőborítottsága az országos átlagnál nagyobb, de a döntően állami

fenntartású erdők minősége a fenntarthatatlan erdőgazdálkodás miatt folyamatosan

csökken.

A tarvágásos gazdálkodás uralkodik, ami, különösen dombvidéken talajpusztulást,

talajvízszint-csökkenést, vízelvezetési problémákat okoz, a természetes biotópok

megbontásával utat nyit az invazív fajoknak. A telepített, egykorú, azonos fajú

állományok gazdasági célú ültetvények, ökológiai szempontból nem minősülnek

erdőnek, a tájidegen, invazív fajok (akác, bálványfa, selyemkóró, aranyvessző, zöld

juhar, stb.) gyors terjedése különösen káros. A selyemkóró terjedésében az elmúlt

években a vadásztársaságok által adhoc telepített, gabonatisztításból származó

hulladékra alapozott szóró telepítés nevezhető meg fő okként. A második legnagyobb

környezeti kár a felszíni vízfolyások helytelen szabályozása, amellyel elpusztították az

egykor legendásan gazdag vizes élőhelyeket, gyorsították a lefolyást, csökkentették a

talajvízszintet és a vízkészleteket, ami a klímaváltozásra való felkészülés

vízvisszatartást célzó követelményeivel teljesen ellentétes hatású.

A természeti – táji értékeket veszélyeztető tényezők közül összefoglalásként

megállapítható, hogy a leginkább a nagyüzemi, intenzív növénytermesztés szerepe a

legerősebb. A domboldalak szakszerűtlen művelése (lejtőirányú talajmunkák, hosszú

növényborítottság nélküli időszakok, helytelen tápanyag gazdálkodás és kijuttatás),

valamint az általánosságban alkalmazott egyéb károkozás (a napraforgó generális

gyomirtókkal történő légi deszikkálása, szegélyek, védősávok, zonális élőhelyek

megszüntetése, stb) a felszíni vizek diffúz tápanyagterhelését, súlyos mértékű

talajeróziót, szervesanyag csökkenést, gyomosodást, invazív fajok terjedését, élőhely

zsugorodást és fragmentálódást okoz.

A natúrpark tevékenységének leírása

A helyi turizmus jellemzői

Az első komolyabb, helyi turisztikai fejlesztés a kilencvenes években kezdődött

Bonnyán, ahol a minőségi falusi turizmus jelentős bázisa épült ki az itt található

Somogy Kertje Üdülőfaluban, ahol a szálláslehetőség mellett a látogatókat lovarda,

teniszpálya, szauna, kerékpárbérlés és íjászat lehetősége várja. Az üdülőfalu

épületeinek egy része helyi védettség alatt áll, felújításuk a népi stílusjegyek

megőrzésével történt meg. A Somogy Kertje különlegességét az adja, hogy a házak

egymástól és a főépülettől kissé szétszórtan helyezkednek el. A legtávolabbi a Pusztai

ház, kb. 900 méterre található a főépülettől. Jelenleg 5 házban összesen 25 db kétágyas

szoba biztosítja a vendégek elhelyezését, amelyek mindegyike helyben is megtalálható

gyógynövényekről van elnevezve, egyedi berendezéssel.

A lakóépületek nagy része (a Lencsésház, Pusztai-ház) felújított vályogház, nyáron

természetesen hűvös, és ezért klímaberendezésre sincs szükség. A vendégek

ellátásáról á la carte étterem gondoskodik. Sportolási lehetőséget biztosít a

kalandpálya és a szabadtéri sportpályák. Kerékpárok bérlésére – felnőttek és

gyermekek számára – szintén van lehetőség.

A főépülettől alig 10 percnyi sétára van egy megtekinthető háztáji gazdaság is. A

bonnyai kapacitáson kívül a térségben a kisbárapáti vadászházban, egyelőre főképpen

vadászok által igénybevett 10 fős szálláshely, a somogydöröcskei „Mantis”

vendégházban, főként holland vendégek által kihasznált további 8 fős kapacitás áll

rendelkezésre. Miklósiban, holland tulajdonosok a nyári szezonban mini-kempinget

működtetnek, szintén főképpen holland vendégek részére.

A fenti kapacitásokon túl a Koppányvölgy turisztikai infrastruktúrája csak az utóbbi

években kezdett számottevően fejlődni, nem utolsósorban éppen a Völgy Hangja

Egyesület tevékenységének köszönhetően. Ennek első lépéseként a törökkoppányi

postahivatal régi épületében LEADER támogatással megépült a Koppány Vendégház,

amelynek első ütemében 3 db 2 fős, fürdőszobával ellátott szoba létesült, a hozzá

tartozó közös konyha, ebédlő és társalgó helyiséggel. A folyamatban lévő második

ütemben, a padlástérben kiépülő további kapacitásokkal a Koppány Vendégház teljes

befogadóképessége összesen 24-28 főre növekszik. A vendégházat vadászok és

kerékpáros turisták veszik igénybe, teljes kapacitásának kiépítését követően a Völgy

Hangja Egyesület az általa működtetett erdei iskola szállásigényét kívánja itt

megoldani.

Szintén az egyesület koordinálásában két további tájjellegű somogydöröcskei falusi

vendégházban összesen 12 fő szálláskapacitás létesült, ezen kívül Kárában 6 fős

szálláskapacitással lovas panzió jött létre. Törökkoppányban a szintén az elmúlt

években kialakított, sportpályákkal, közösségi kemencékkel, fedett pihenőkkel ellátott

szabadidőparkban kempingszolgáltatás épül ki, amely a kempingezőkön kívül az

önkormányzat és az egyesület által gesztorált Szorosadi Vidékfejlesztési Szolgáltató

nonprofit Kft segítségével épülő, faházakból álló, összesen 57 fős ifjúsági szálláshelyet

is kiszolgálja.

A Völgy Hangja Egyesület egyik legfontosabb turisztikai fejlesztési törekvése a

Koppányvölgyi Túraútvonal megtervezése, kijelölése és megvalósítása volt, amelynek

nyomvonalát az alábbi ábra tartalmazza.

Koppányvölgyi Túraút

A 2011-2012-es fejlesztés során a Koppány patak völgyében található 7 településen

(Bonnya, Bonnyapuszta, Somogyacsa, Gerézdpuszta, Somogydöröcske, Szorosad,

Törökkoppány), a már meglévő erdészeti utak mentén alakították ki. 12 helyszínen

építéssel, felújítással járó munkákat végeztek el, meglévő pihenőhelyek és tájelemek

(gémeskút) felújításával, illetve új pihenőhelyek és kilátók létrehozásával. A

túraútvonal bővítése Értény, Koppányszántó, Bedegkér, Somogyegres, Miklósi

bekapcsolásával jelenleg kivitelezés alatt van. A túraút egy nagy szintkülönbségeket

kínáló dombos szakaszból és a vele szinte párhuzamos, a Koppány-patak mentén

haladó, szintkülönbségeket nem tartalmazó, könnyen teljesíthető nyomvonalból áll.

Ezeket létrafok-szerű szakaszok kötik össze annak érdekében, hogy igény szerinti

hosszúságú körtúrákat lehessen kialakítani és minden látnivalót, szolgáltatást

felfűzzenek. A látnivalók és szolgáltatások igyekeznek bemutatni a helyi ökológiai

értékeket, kihívásokat és a kapcsolódó helyi törekvéseket (pl. élőhely rehabilitáció,

stb), a helyi közösségi kapacitásokat, amelyek közül kiemelkednek az interaktív

formában is megismerhető közösségi helyi termék előállító kapacitások (pálinka

műhely, lekvárműhely, iskolai tanistálló és mini tejfeldolgozó), így a túraútvonal

tematikus jelleggel is tervezhető. A Koppányvölgyi Túrautat tematikus Zöldútként

kívánjuk működtetni, amelynek előkészületeit elindítottuk.

Az egyesület fontos további fejlesztési elképzelése, hogy a balatoni turisztikai

szervezetekkel együttműködve olyan rendszereket kíván kifejleszteni, amelyek a

Koppányvölgybe irányíthatják a Balaton-parti idegenforgalom egy részét. Ennek

érdekében jelenleg egy olyan fejlesztési projekt megvalósítása kezdődött el, amelyik

komplex szolgáltatást nyújtó pontok kiépítésével összekötné a balatoni bicikliút

balatonlellei pontját a Koppányvölgyi Túraút bonnyai végével. Ilyen biciklitárolási,

biciklikölcsönzési és lóbeállási lehetőségeket kínáló pihenőpont épülne ki

Somogybabod, Igal és Törökkoppány helyszíneken, valamint a fejlesztéshez

kapcsolódó térképi és okostelefonos alkalmazási fejlesztésekkel.

A Koppányvölgy Natúrpark területén négy vadásztársaság szolgáltatásai is

megjelennek, ezen kívül a horgászturisztikai kínálatot a kisbárapáti, gerézdpusztai és

cseszmei tavak alapozzák meg több mint 10 ha összes vízfelülettel. A lovas turizmus

alapjait a Fiadon található lovarda és a Kárán létesült lovas panzió jelenti, ezen kívül a

Völgy Hangja Egyesület megkezdet a helyi munkaló tartás hagyományainak

megőrzését, amelynek keretében lovas kocsikra alapozott személyszállító rendszer

kiépítését tervezi.

A helyi kézművesség

Sajnálatos módon a helyi kézművesség hagyományai és kismesterségek már a

kilencvenes években szinte teljesen kihaltak, alig néhány ilyen tevékenység maradt

meg menthető állapotban. A legjelentősebbek ezek közül a törökkoppányi

fehérhímzés és a tojáskarcolás, amelyeket a későbbiekben a helyi néprajzi örökség

értékeinek leírásánál ismertetünk.

A tojáskarcolást jelenleg két asszony végzi aktívan. A fehérhímzést csak néhány idős

asszony ismeri már, ezért a Völgy Hangja Egyesület a Nemzeti Művelődési Intézettel

együttműködve 2013-ban egy megőrzési projektet tervezett és indított el ennek a

hagyománynak felelevenítésére. Ennek keretében felmérték a helyi helytörténeti

gyűjtemény, a lakosságnál meglévő darabok és a múzeum helyi illetőségű tárgyi

anyagának mintakincsét, amelyre alapozva pályázatot írtak ki kortárs iparművészeti

tanulók és alkotók számára, abból a célból, hogy a ma használt tárgyak világában

alkalmazzák a régi motívumokat, technikákat.

Az ígéretes pályaművek alapján az egyesület próbaszéria elkészítését kívánja segíteni,

majd a piaci visszaigazolások alapján manufaktúrát szeretne beindítani. Egy pályázati

forduló már sikeresen lezajlott, a hímzés fiatal generációnak történő „visszatanítása”

érdekében az egyesület hímzőkört indított be és működtet.

Örökségvédelmi oktatás-nevelés, ismeretterjesztés és szemléletformálás

A Völgy Hangja Egyesület egyik első fejlesztési törekvése a helyi természeti-, néprajzi

és történelmi örökség iskolai oktatás számára történő feldolgozása volt, amelynek

eredményeként egy CD-ROM alapú, iskolai oktatást segítő értékleltár jött létre. Ezt

követte egy, a helyi örökségi értékeket és a turisztikai szolgáltatásokat megjeleníteni

képes Internet alapú rendszer („Völgykalauz”) létrehozása, amelynek kísérleti

verziója elkészült (www.koppanyvolgy.hu), az egyesület továbbfejlesztését tervezi.

Az egyesület ezt követően a törökkoppányi helytörténeti gyűjtemény gyarapítását és

megtekinthetőségének biztosítását segítette, amelynek köszönhetően jelenleg az

általános iskola mellett, önálló épületben helytörténeti kiállítás található

Törökkoppányban. Később az egyesület munkája nyomán Somogydöröcskén is

létrejött egy, a helyi svábság tárgyi kultúrájának megjelenítését felvállaló

tárgygyűjtemény létrehozása, amelyet egyelőre az önkormányzati tulajdonban álló,

volt óvoda parasztház jellegű épületében helyeztek el.

Az egyesület fontos törekvése volt a „paprikázás” elnevezésű helyi népi játék

kiveszőfélben lévő hagyományainak megmentése és felelevenítése (lásd később a

néprajzi örökség ismertetésénél). Első lépésként egy öt perces kisfilm készült erről a

Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, majd további lépéseken keresztül sor került

a pontos felmérésre és a játék mai követelményeknek megfelelő szakmai adaptációjára

(pontos pályarajz, szabályzat, szabványosított felszerelés, stb), a felszerelések

legyártására. Ma már elmondható, hogy a játékot sikerrel oktatják az általános iskolai

nevelés keretében, de a felnőtt korcsoportban is rendkívül sikeres közösségformáló

eszközzé vált, rendszeres versenyeket rendeznek belőle. Az egyesület hasonló

fejlesztési folyamattal felelevenítette a honfoglaláskorra jellemző magyar íjászat

hagyományait is, amelyet szintén iskolai keretekben és a lakosság körében is oktatnak

jelenleg, ezen kívül íjászpálya létesült Szorosadon, valamint a megfelelő eszközpark is

létrejött.

Az egyesület kiemelt figyelmet szentelt a globális és az ezzel összefüggő helyi

környezeti problémák tudatosításának. Ezzel kapcsolatban (éghajlatváltozás,

megújuló energia, stb) számos lakossági tájékoztató és tervező fórumot tartott, ezen

kívül a térségi családi gazdálkodók és önkormányzati vezetők számára belföldi és

külföldi motivációs tanulmányutakat szervezett az elmúlt öt évben. A

szemléletformáláson belül az egyesület legfontosabbnak gyerekek, elsősorban az

általános iskolás korosztály megfelelő szemléletének kialakítását tartotta, ezért a

környezettudatos szemléletmód kialakítása érdekében iskolai előadásokat,

terepfoglalkozásokat és vetélkedőket szervezett, az elmúlt három évben a térség

általános iskoláiban rendszeresen, minden tavaszi félévben. Az immár hagyományos

felkészítő foglalkozásokon és a vetélkedők során a helyi vonatkozású problémákra és

lehetséges megoldásukra összpontosítottunk (talajerózió, biodiverzitás pusztulás,

vízvisszatartás hiánya, stb). A szemléletformálás fókuszálásához és alátámasztásához

szükség volt a helyi környezeti problémák pontosabb ismeretére is. Az egyesület már

2008-ban megkezdte a helyi biotikus és abiotikus ökológiai jellemzők szakszerű,

tudományos igényű felmérését, amelynek biztosítására az egyes vizsgálatokhoz

különböző szervezetek szakértőit vonta be (WWF, Somogy Megyei Múzeumok

Igazgatósága, Duna-Dráva Nemzeti Park, Soproni Egyetem, Szent István Egyetem,

Kaposvári Egyetem, MTA Duna Kutató Intézet, stb). A felmérések összpontosítása

érdekében az egyesület egy élőhely rehabilitációs kísérleti területet jelölt ki és látta el

helyi védettséggel az érintett önkormányzatokkal karöltve. A felmérésekből és

vizsgálatokból az elmúlt években számos tudományos publikáció született.

A felmérések és az azokat követő monitoring munka ellátásához az egyesület

folyamatosan fejlesztette megfigyelő és vizsgálati eszközrendszerét (precíziós

távcsövek, fotócsapdák, professzionális digitális fényképezőgépek objektívekkel,

binokulár mikroszkóp, talajfúró és Pürckhauer-féle talajminta vevő, kézi fotométer és

reagensek a víz kémiai elemzéséhez, precíziós GPS készülék szoftverekkel, stb). Az így

létrejött eszköz, szakmai és egyéb kapacitások, eredmények még hatékonyabb

kihasználása érdekében az egyesület részletes erdei iskolai programot dolgozott ki,

amelyet a kapcsolódó szálláshely (Koppány Vendégház és az ifjúsági tábor

Törökkoppányban) teljes kapacitásának elérését követően tud elindítani.

Az eddigi környezeti vizsgálatok és szemléletformálás egyik kiemelkedő eredménye

a Koppány Program koncepciójának kidolgozása, amelyet a Vidékfejlesztési

Minisztérium kiemelt kísérleti projektként támogatott 2012-ben.

A Völgy Hangja Egyesület az élelmiszer autarkia fontosságának szemléltetése és

előmozdítása szempontjából fontosnak tartotta a helyi termék infrastruktúra

közösségi formáinak fejlesztését, amelynek első elemeként a törökkoppányi közösségi

lekvárműhely (gyümölcsfeldolgozó), majd a somogydöröcskei közösségi

pálinkaműhely és a törökkoppányi iskolához kapcsolt tanistálló és mini-tejfeldolgozó

jött létre. A lekvárműhelyben kisüzemi aprító, magozó, lényerő, főző, palackozó,

dunsztoló és aszaló kapacitások létesültek a megfelelő kiegészítő infrastruktúrával

együtt. A pálinkaműhelyben egy 100 l üsttérfogatú, korszerű, egylépcsős,

aromaoszlopos Müller-féle szeszlepárló berendezés került beépítésre, üzembe

helyezése (engedélyezés, stb) folyamatban van, a kapcsolódó helyi képzések

beindultak. A két tehénre alapozott tanistálló és tejfeldolgozó egységben sajtáros

fejőgép, tejhűtő és multi-pasztőrözőkád került beépítésre.

A kapcsolódó lakossági képzéseken túl az egyesület itt is elsődleges fontosságúnak

tartotta a fiatalok, iskoláskorúak képzését és szemléletformálását, ezért kidolgozott

erre egy saját koncepciót, amelyet a törökkoppányi, majd a kistérség többi általános

iskolájában is beindított. A speciális, vállalkozói szemléletet fejlesztő és helyi termék

előállítás megalapozását segítő képzés 3 éve folyik és beépült a helyi tantervbe is. A

képzés lényege, hogy a kiválasztott helyi termékek vonatkozásában (lekvár,

savanyúság, aszalvány, kolbász és szalámi, szappan, gyertya) megalapozó órákon

ismerteti az elméleti, kultúrtörténeti ismereteket, majd egy gyakorlati nap folyamán

termék előállítás történik (csomagolásig). Ezt a helyi piacon történő értékesítés követi,

majd a matematika órákon üzleti jellegű feldolgozás (megtérülés, árképzés, nyereség,

stb) következik.

A gyümölcsfeldolgozáshoz kapcsolódóan az elmúlt években az egyesület megkezdte

a helyi gyümölcs tájfajták felmérését, elsősorban a sváb kertkultúra köréből. 2011-ben

a felmérés első ütemének eredményeként négy fajtából (rózsaszín-belű körte, kétféle

pogácsaalma és egy fehér cseresznye) szaporítóanyagot gyűjtöttek, amiből az

Alsótekeresi Faiskola szakemberei oltványokat készítettek. Az így elkészült 220

facsemete közösségi és magánterületre történő kiültetése fenntartási kötelezettség

előírása mellett 2013-ban megtörtént. A megkezdett génmegőrzési és hasznosítási

munkát az egyesület folytatni kívánja.

A helyi agro-biodiverzitás megőrzés terén az egyesület másik fontos kezdeményezése

egy helyi őshonos baromfi tájfajta megőrzési és fajtaelismertetési programjának

megvalósítása. A sárga és vadas színváltozatú, kopasznyakú tyúk keltetése,

előnevelése és háztáji integrációban történő kihelyezése, szelekciója 2013-ban

kezdődött meg. A cél a fajta elismertetése Koppányvölgyi Tarnyakú fajtanéven.

További egyesületi törekvés, amely a fiatalok helyben tartásához is hozzá kíván

járulni, a somogydöröcskei digitális film és fotó műhely létrehozása és beindítása. A

somogydöröcskei volt kultúrház épületében labor és vetítőhelyiséggel, megfelelő

technikai eszközökkel (analóg és digitális eszközök, szoftverek, vetítőeszközök, stb)

létrejött a műhely 2013-ban, amelynek beindítására 2014-ben kerül sor. A műhely célja,

hogy a helyi iskolások, fiatalok körében elterjessze a kapcsolódó technikai, esztétikai

ismereteket majd célműhelyeket indítson be a helyi természeti örökség, társadalmi és

környezeti folyamatok dokumentálása céljából. A műhely előzményeként az egyesület

a térség általános iskoláiban fotószakköröket működtetett az elmúlt 3 évben, ahol a

munka és a záró kiállítások témája a helyi problémákhoz, értékekhez kapcsolódott

(elöregedés, természeti kincsek, stb).

Az egyesület kiadványok útján is végez ismeretterjesztést, szemléletformálást. Ebből

a szempontból a legfontosabb a mintegy 1000 példányban kiadott „Koppányvölgy”

című helyi újságja, de segíti egyszeri kiadványok, így a Törökkoppányról készült

monográfia kiadását is.