kiskunhalasi ÁltalÁnos iskola 2017/2018. tanév félévi … · a tavalyi évhez képest itt is...
TRANSCRIPT
KISKUNHALASI ÁLTALÁNOS ISKOLA
2017/2018. tanév
Félévi beszámoló
2
INFRASTRUKTÚRA-TÁRGYI FELTÉTELEK
A 2017/2018-as tanévet ugyanabban az iskolaépületben kezdtük, mint előző években.
A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolával „társbérletben”. Mégis sok változás történt az
elmúlt tanévhez viszonyítva. A jó kapcsolat első jelét mutatja, hogy a zeneiskola tantermei
közé beékelődött vegyszeres raktárunkat áthelyeztük, amit már több éve kértek az
intézményvezetéstől. Megnövekedett délutáni hangszeres óráikhoz biztosítunk termet,
ideiglenesen. A társintézmény által üzemeltetett hangversenytermet és szolfézsterműket
viszont kérésünkre minden alkalommal rendelkezésünkre bocsájtották. Kovács Andrea
igazgató asszony segítségével egy raktárhelységet kaptunk a várostól, ahol tárolhatjuk a
selejtezésre, újbóli felhasználásra váró eszközeinket. Ennek következtében szaktantermeket
alakíthattunk ki.
Több régi-új szaktantermet létesítettünk. Újból fogadja a gyerekeket a technika terem,
ami egyben a kézműves foglalkozásoknak is a színtere. Helyreállítottuk a természet ismeret
szaktantermet, ahol a szemléltetés többszínűségét élvezhetik tanulóink. Működik a logopédia
és az értelmileg akadályozott tanulóink számára a konyha is. Kialakításra került egy olyan
szoba, ahol a pedagógusok, segítők szabadidejükben, „lyukas óráikban” pihenhetnek,
beszélgethetnek, regenerálódhatnak.
Nem kimondottan az épület adottságaihoz tartozik, de a mindennapos testnevelés órák
megtartásának infrastrukturális lehetőségeihez, hogy a 2017-es évben szeptembertől-
decemberig a Kiskunhalasi Birkózó Club edzőtermét is használhattuk, heti 1 órában, edzőjük
segítségével. A 3. osztályosok heti 1 órában a strandon ismerkednek a vízben végzett
mozgások, az úszás alapjaival.
Tanév elején a fenntartó jóvoltából a tárgyi eszközeink is gyarapodtak. A testnevelés
és egyéb órák zökkenőmentes megtartásához jelentős mennyiségű segédanyagot, eszközt
vásárolhattunk.
Ami viszont napról-napra jelentősebb fejtörést okoz, az a IKT-s eszközök
elhasználódása, meghibásodása és pótlásuknak lehetősége. Ebben az iskolatípusban tanuló
diákoknak még több szükségük lenne a szemléltető eszközök, a vizuális ismertetés minél
nagyobb tárházára. Ezt szűkíti az interaktív táblák meghibásodása, elhasználódása.
Évek óta visszatérő probléma az iskola épülete és udvara. Ez az épület irodaháznak
készült, udvara pedig gépjármű parkoló volt. Most felcsillant a remény, hogy a Kiskőrösi
Tankerületi Központ által beadott iskolafejlesztési pályázat elnyerésével ezek a hiányosságok
részben megoldódnak, az épület komfortossága, iskolaépület jellege növekszik.
3
Számadatok:
Osztálytermek száma: 10
Szaktantermek száma: 5
Fejlesztő (kis méretű) termek száma: 5
Rekreációs szoba száma: 1
+ egyéb helyiségek
SZEMÉLYI FELTÉTELEK:
Munkavállalók:
Ezen a téren is nagy változások történtek. Még a 2016/2017-es tanév félévi
beszámolójában 14 fő főállású pedagógus és 1 fő óraadó szerepel, addig most elmondhatjuk,
hogy 17 fő, főállású pedagógusként és 10 fő óraadóként dolgozik az iskolánkban. Ez a
létszám sem teljes, de sok terhet levesz a kollégák válláról és több lehetőséget ad a délutáni és
szabadidős tevékenységekhez.
Pedagógus álláshelyek száma 24.
Számadatok:
Főállású pedagógusok száma: 17 fő
Óraadó/rész munkaidős ped. sz: 10 fő
Asszisztens főállású: 5 fő
Asszisztens rész munkaidős: 1 fő
Iskolatitkár: 1 fő
Rendszergazda: ½ fő (Megosztva Kisszállással és a Zeneiskolával)
Gazdasági koordinátor: 1 fő
Technikai személyzet: 4 fő
És itt meg kell említeni, hogy a fenntartó által biztosított 1 fő közfoglalkozásban alkalmazott
és a Kiskunhalas Város által ideirányított 6 fő közfoglalkoztatott segítő dolgozó munkájára is
nagy szükségünk van és lesz is a jövőben.
Továbbra is cél, hogy a pedagógusok és asszisztensek szakos ellátottsága, jelen esetben a
gyógypedagógiai végzettség megszerzése, minél több kollégának sikerüljön. Prioritás lehet a
fiatal, megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerők „felkutatása”, alkalmazása.
4
Tanulói létszám adatok:
2017. október 1-i statisztikai adatok alapján 111 fő a beírt létszám. Ebből 95
tanulásban akadályozott, 15 fő értelmileg akadályozott és 1 fő autista gyermek. Jelen állapot
szerint 112 fő a tanulói létszám.
Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban 99-en részesülnek. 16-an hátrányos, míg
83-an halmozottan hátrányos helyzetűek, veszélyeztetett 34 fő.
Kollégiumi ellátást 23-an veszik igénybe, étkezők száma 97 fő, ebből 93 fő térítés
nélküli. Más településről bejáró 12 gyermek.
2017/ 2018. TANÉV - FÉLÉVI STATISZTIKA
LÉTSZÁMOK
Osztály
2017. okt. 01.
2018. jan. 20.
Válto-zás oka
napi háromszori étkező menzás tanulók
október 01. január
20. október
01. január
20.
50 100 50 100 50 100
50 100
1. 15 15 0 0 15 0 15 0 0 0 0
2/a 12 12 0 1 11 0 12 0 0 0 0
2/b 6 6 0 2 3 2 3 0 0 0 0
3. 15 15 0 0 15 0 15 0 0 0 0
4. 12 13 új tan. 0 10 0 11 0 0 0 0
5. 12 12 0 1 11 1 9 0 0 0 0
6. 6 6 0 0 6 0 6 0 0 0 0
7. 11 11 0 0 7 0 7 0 0 0 0
8/a 12 12 0 0 9 0 9 0 0 0 0
8/b 10 10 0 0 6 0 6 0 1 0 1
Össz.: 111 112 0 4 93 3 93 0 1 0 1
5
Osztály
16 év feletti, nem
tanköte-les
tanuló
Magán-tanuló 2017. okt. 1.
Magán-
tanuló 2018.
jan.20.
Kollé-
gista
16 óráig
van az iskolá-ban
Könyvtá-ri fogl.
részt vesz
HH HHH
1. 0 0 1 4 14 0
0 15
2/a 0 2 2 2 9 0
0 10
2/b 0 1 1 1 2 0 1 2
3. 0 1 1 6 13 9 1 12
4. 0 0 1 3 11 11 3 9
5. 1 0 2 4 0 6 0 11
6. 0 0 0 2 0 6 3 3
7. 0 3 3 1 0 1 1 8
8/a 2 2 3 0 0 0 3 9
8/b 1 2 2 0 3 0 4 4
Össz.: 4 11 16 23 52 33 16 83
Fontos itt megjegyezni, hogy a magántanulók számának emelkedése nem fegyelmi
eljárások vagy magatartási problémák következménye, hanem a más iskolákból jöttek vagy
anyai örömök elé néző diákjaink kérésére történtek. A magántanulói kérelmek több mint a
fele így is elutasításra került.
2017 / 2018. TANÉV - FÉLÉVI STATISZTIKA
HIÁNYZÁSOK, MULASZTÁSOK, BUKÁSOK
Oszt. 1 óra 10 óra 30 óra 50 óra család-
látogatás
szülő felé
jelzés
Csal.-Gyermek- j. Közp.
felé jelzés
1. 10 4 2 2 1 80 10
2/a 2 2 0 0 0 100 3
2.b 0 0 0 0 0 10 0
3. 5 4 4 3 14 121 5
4. 5 3 2 2 0 137 0
6
5. 5 3 2 1 0 67 6
6. 1 0 0 0 0 60 0
7. 2 2 1 1 0 31 4
8/a 1 1 0 0 0 0 0
8/b 0 0 0 0 0 21 3
Össz.: 31 19 11 9 15 627 31
Oszt.
Mulasztott óra Tantárgyi bukás
Bukás- arány
% igazolt igazo-latlan
össz.: 1 tárgy 2 tárgy
3 vagy több tárgy
1. 873 175 1048 0 0 0 0,0%
2/a 310 20 330 1 0 0 8,3%
2/b 535 0 535 0 0 0 0,0%
3. 601 794 1395 0 2 2 28,0%
4. 501 841 1347 1 0 1 15,4%
5. 815 353 1168 2 0 2 33,3%
6. 360 3 363 0 0 0 0,0%
7. 792 554 1346 1 0 3 36,4%
8/a 542 31 573 0 0 1 8,3%
8/b 364 565 929 1 0 1 20,0%
Össz.: 5693 3341 9034 6 2 10 16,6%
A tantárgyi bukások száma az előző év hasonló időszakához képest jelentősen
csökkent, 31-ről 18-ra, 24,72 %-ról 16,6 %-ra.
Tanulmányi eredmények:
A tavalyi évhez képest itt is történtek változások. A félévi írásbeli felmérők közül
kikerült az ének, a vizuális kultúra, a technika, az erkölcstan, a számítástechnika, az angol, a
honismeret és a földrajz kötelező jellege. Ezeket a tantárgyakat tanító pedagógusok dönthették
el, hogy írásban, szóban, vagy kombináltan végzik el a félévi felméréseket. Az iskolánkban
tanuló diákok sajátos nevelési igénye miatt, sokszor jobb teljesítményt nyújtanak szóbeli
számonkérés során, mint írásban.
7
FÉLÉVI FELMÉRŐK EREDMÉNYE %-ban
Osztály Irodalom -
szövegértés Nyelvtan,
Tollbamondás Földrajz
Matema- tika
Környezet/természet Törté-nelem
1. 78% 0,0% 72,0% 81,0% 0,00%
2/a 57,1% 0,0% 69,6% 84,0% 0,00%
3. 70,20% 0,0% 65,5% 83,0% 0,00%
4. 83,8% 0,0% 76,7% 79,0% 0,00%
5 50,9% 0,0% 42,0% 75,0% 67,7%
6. 53,5% 86,5% 59,3% 73,0% 47,0%
7. 72,0% 61,7% 49,1% 73,0% 59,2%
8/a 70,6% 62,7% 56,2% 73,0% 81,5%
67,0% 70,3% 61,3% 77,6% 63,9%
2017 / 2018. TANÉV - FÉLÉVI STATISZTIKA
TANULMÁNYI OSZTÁLYÁTLAG A FÉLÉVI JEGYEK ALAPJÁN
Osztály Magyar Mate-
matika Törté- nelem
Földrajz Természet/ környezet
Infor- matika
Angol
3.o. 2,8 2,9 0,0 0,0 3,6 3,7 0,0
4.o. 3,3 3,5 0,0 0,0 3,8 3,8 0,0
5.a 2,9 2,6 3,4 0,0 3,9 3,2 0,0
6.o. 3,7 3,0 2,8 3,5 4,0 3,3 0,0
7.o. 3,3 2,9 3,1 3,0 3,5 2,8 4,3
8.a 3,1 3,0 2,5 3,3 3,4 4,0 4,9
Jegyek átlaga 3,17 2,97 2,97 3,25 3,71 3,47 4,59
8
Osztály Rajz Technika,
életv. Test-
nevelés Erkölcs-
tan Ének
Hon és népism.
Átlag
3.o. 4,2 4,0 4,5 3,2 3,2 0,0 3,2
4.o. 4,4 3,5 4,1 3,8 4.0 0,0 3,8
5.o. 4,6 2,8 4,8 3,3 4,0 4,4 3,6
6.o. 4,2 3,3 4,2 2,8 3,5 0,0 3,5
7.o. 3,5 2,6 3,9 2,7 2,9 0,0 3,2
8.a 4,9 2,6 4,4 3,3 4,1 0,0 3,6
Jegyek átlaga 4,29 3,13 4,31 3,20 3,5 4,40 3,49
Tantárgyankénti eredmények összehasonlítása a tavalyi félévivel:
tantárgy 2016/2017 2017/2018
magyar 2,89 3,17
matematika 2,86 2,97
történelem 2,45 2,97
földrajz 2,55 3,25
körny/term.ism. 3,21 3,71
informatika 3,42 3,47
rajz-víz.kult. 3,94 4,29
életvitel/technika 2,87 3,13
testnevelés 3,52 4,31
erkölcstan 2,59 3,20
ének 3,50 3,50
honismeret 3,44 4,40
angol 2,75 4,59
Iskolai tantárgyi átlag 3,07 3,61
Ilyen nagymértékű átlagemelkedésre nem is gondoltam, de köszönhető ez annak, hogy jelentős
mértékű volt a pedagógus ellátottság növekedése, a délutáni napközis foglalkozások újra működnek
és a szakkörök is új motivációt jelentenek diákjainknak. És nem utolsó sorban köszönhető ez az
alkalmazotti közösség példás munkájának, tenni akarásának, elhivatottságának.
9
2017/2018. TANÉV - FÉLÉVI STATISZTIKA SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS
Osztály Tantárgy
Kiválóan megfelelt
Jól megfelelt
Megfelelt Felzárkóz-
tatásra szorul
Nem felelt meg
Fő % Fő % Fő % Fő % Fő %
1. o.
Magyar 1 6% 9 60% 3 20% 2 14%
Matematika 2 13% 7 47% 3 20% 3 20%
Környezet 4 26,00% 7 47% 2 14% 2 14%
2.o.
Magyar 1 8,00% 5 42% 2 17% 2 17% 2 17%
Matematika 2 17,00% 4 33% 3 25% 3 25%
Környezet 4 33,00% 4 33% 2 17% 2 17%
Tan. ak. átl. 17,16% 43,60 18,83 17,83 17
2/b
Olvasás 1 17% 3 50,0% 2 33'%
Számolás 1 17% 3 50,0% 2 33'%
Kommunik. 1 20% 2 40,00% 2 40'%
8/b
Olvasás 6 60,00% 1 10% 1 10% 2 20%
Számolás 3 30,00% 3 30% 3 30% 1
10,00%
Környezet 2 25% 3 38% 2 25% 1
12,00%
Társ. Ism. 2 25% 3 38% 2 25% 1
12,00%
Kommunik. 5 50'% 1 10'% 2 20% 1 10% 1
10,00%
Ért. ak. átl. 25,87% 20,37% 30,00% 14,87% 8,00%
Az értelmileg akadályozott tanulók tantervében nincs minimum követelmény, hanem rövid
szöveges értékelést kaptak személyenként, a főbb tantárgyakból.
10
2017/ 2018. TANÉV - FÉLÉVI STATISZTIKA
DÍCSÉRETEK, FIGYELMEZTETÉSEK
Osztály
Szaktanári Osztályfőnöki
Figyelmeztetés Dicséret Figyelmeztetés Dicséret
Szóbeli Írásbeli Szóbeli Írásbeli Szóbeli Írásbeli Szóbeli Írásbeli
1. 7
2.a 4 2 7 3
2.b
3. 5 5 5 6 2
4. 5 21 6 7 6 17
5 2 9
6. 2 1 5 4 4 1 3
7. 8 13 1 4 4 5
8/a 1
8/b 1
Össz.: 15 38 5 25 20 21 15 37
Osztály
Igazgatói Szülői ért. részvétel
%-ban
Fogadó- órán
megjele-nés
Magatar-tás átlag
Szorga-lom átlag
Figyelmeztetés Dicséret Intés
Szóbeli Írásbeli Szóbeli Írásbeli Írásbeli
1. 45,0% 1,00 4,07 3,78
2.a 2 55,0% 2,00 3,89 4,22
2.b 100,0% 1,00 3,80 4,20
3. 21,0% 3,30 3,30
4. 2 50,0% 2 3,66 3,83
5 25,0% 3,40 4,00
6. 2 1 17,0% 1 3,50 3,50
7. 2 3 54,5% 1 3,30 3,10
8/a 4 50,0% 4 3,78 3,45
8/b 80,0% 2 3,75 4,25
Össz.: 2 6 8 49,8% 14,00 3,70 3,76
A tavalyi év hasonló időszakához képest a figyelmeztetések száma több, mint a felére csökkent
(201-ről, 96-ra), a dicséretek száma viszont nőtt (68-ról, 96-ra), a magatartási jegyek átlaga 0,4-del
emelkedett (3,3-ról 3,7-re), a szorgalmi jegyek átlaga 0,26-dal (3,5-ről 3,76 ) lett jobb. Fegyelmi eljárást
ebben a tanévben eddig nem kellett indítanunk. Ha nem is zökkenőmentesen telt el ez a félév
magatartási szempontból, de jól jellemzi az előző adatsor, hogy nevelési területen is léptünk előre.
Még így is van egy kis hiányérzetem a dicséretek területén. A pozitívumok kiemelésével, észrevételével,
nagyon erős motivációs hatást tudunk elérni. Ebben is van még előrelépési teendőnk.
11
SZAKKÖRÖK:
Osztály Alós. Sport Felsős Sport Inform. szakkör Kerámia sz. Dráma szakkör Könyvtár
1.o. 3
2.o. 3 3 6 3 2
2.b 3
3.o. 5 3 6 3 3 9
4.o. 3 3 4 11
5.o. 4 4 6
6.o. 1 1 6
7.o. 2 4 1
8.a 2
8.b 3
18 17 15 12 9 33
Tavalyi évben csak könyvtári foglalkozás volt.
És ehhez a táblázathoz hozzá kell számítani a péntek délutáni „tánc” kreatív foglalkozást, ami
nem szakköri keretek között működik, de már több fellépésük volt az iskolában. Második félévben az
intézményen kívül is szeretnének párszor megmutatkozni.
A sportkörök nagyon eredményesen működnek. Több mint 30 érmet hoztak el diákjaink eddig
a megyei versenyekről, de már országos bajnokokat is köszönthettünk iskolánkban. 4 arany és 3
bronzérmet szereztek a terematlétika csapat tagjai Budapesten. Így Kiskunhalas Város
Képviselőtestülete ezt a csapatot tartotta érdemesnek, a 2017-es év „Esélyes” sportolóinak
(csapatának) járó városi kitüntetésre.
Minden szakkör beindítása nagy előrelépés az iskola nevelő-oktató munkájában és ezzel
párhuzamosan a délutáni napközis foglalkozások eredményét is láthatjuk a félévi statisztikában. A
pénteki kreatív délután azt eredményezte, hogy a diákok nem igyekeznek hazafelé, amit ekkor
megtehetnének, hanem többségük valamelyik foglalkozást választja szabadidős tevékenységként.
Diákönkormányzatunk is bekapcsolódott a munkába, kirándulás szervezésében vettek részt,
valamint képviselőt küldhettünk a Megyei Diákparlament ülésére is.
A külső partnereinkkel az együttműködésünk zökkenőmentes. Külön kiemelem a Cigány
Nemzetiségi Önkormányzatot és a Család-Gyermekjóléti Központ és Szolgálatot. Új partnereink: Halasi
Állatvédő Egyesület, Halasi Bírkozó Club, MÁRIS Holland- Magyar segítőszolgálat.
Persze sok kihívással, konfliktussal kellett megbirkóznunk ebben a félévben is, de mint ahogy
a MÁRIS tanyai kirándulás után is jeleztem az alkalmazotti közösségnek, az eddigi produkcióra én 5
pontot, azaz ötöst adok. Köszönöm a munkátokat!!!
12
Az első félév főbb programjai képekkel, kronológiai sorrendbe az intézmény honlapján láthatóak, itt
csak felsorolom azokat:
- Főzés az udvaron
- Tanévnyitó
- Takarítási Világnap
- Gyermeknap- Máris tanya
- Európai autómentes nap a főtéren
- Zene Világnapja – zeneiskolások fellépése
- Aradi Vértanuk emléknapja – koszorúzás a sétáló utcában
- 56-os megemlékezés
- Horgászverseny – Kiskunmajsa
- Állatvédők látogatása
- Márton napi pedagógustalálkozó
- Megyei Diákparlament
- Terematlétika megyei – Baja
- Nyelvi játékok vetélkedő
- Mikulás
- Drogellenes előadás
- Országos terematlétika – Budapest
- „Sport az esélyért” sorverseny
- Üzenet a biztonságért – táncprodukció
- Városi karácsony – főtér
- Pedagógus karácsony
- Adventi nap
- Karácsonyi ünnepség
Kiskunhalas, 2018. február 2.
Sörös Imre
intézményvezető
AZ ALSÓ TAGOZATOS MUNKAKÖZÖSSÉG
FÉLÉVI BESZÁMOLÓJA
2017/2018
Munkaközösségünkben a fél év során személyi változások történtek.
Kovácsné Farkas Ágnes, aki a 2. és 4. o. összevont napközijét látta el, a felső tagozatos
munkaközösségbe került, a pedagógiai asszisztensek közül Borbásné Vas Noémi elköltözött.
Új kollégák érkeztek:
Acsai Andrea ped. asszisztens az 1. osztályba,
Tóthné Kollár Ágnes napközis nevelő a 2. osztályba,
Szapáry Zita napközis nevelő a 4. osztályba,
Taskovicsné László Erika magántanulókat lát el heti 6 órában.
13
Munkaközösségünk tagjai jelenleg:
Sári Katalin az 1.o. osztályfőnöke
Hirsch László a 2.o. osztályfőnöke
Nagy Zoltánné a 3.o. osztályfőnöke
Egyed Izsákné Szabó Katalin a 4.o. osztályfőnöke
Tóth-Abonyi Béláné 1-4. o-ig környezetet., 5-8. term.ismeretet tanít
Gárgyán Katalin – az 1. osztályos napközit látja el.
Lajosné Tóth Klára Ibolya – az 1. osztályos napközit látja el.
Tóthné Kollár Ágnes napközis nevelő a 2. osztályban,
Szapáry Zita napközis nevelő a 4. osztályban.
Pedagógiai asszisztensek: Brecska Betti
Kántor Mária
Acsai-Varga Andrea
Az első féléves tevékenységünket az éves ütemezésnek megfelelően végeztük.
2017. aug. 26-án alakuló munkaköz-i értekezletet tartottunk, ahol áttekintettük az előttünk álló
tanév feladatait.
A tanmeneteket a Nemzeti alaptantervnek megfelelően készítettük el, s ezek alapján dolgoznak
az osztályokban dolgozó kollégák.
Pedagógiai programunkban kiemelt helyen szerepel a személyiségfejlesztés, ezért az első
évfolyamon tanítók fokozatosan, játékosan vezették be a kisiskolásokat az iskolai
munkarendbe, és a többi évfolyamon is figyelmet fordítottunk a tanulás mellett a szociális
kompetenciák fejlesztésére.
A tehetséggondozásra szánt idő, a sport, az úszás, és egyéb szakköri lehetőségek, az iskolai, és
osztályszintű rendezvényekbe való bekapcsolódás nagy mértékben hozzájárul a tanulók
szocializációjához, viselkedési kultúrájuk fejlesztéséhez.
A plusz feladatokat jelentő foglalkozások miatt a tanórákon még inkább kell figyelnünk a
differenciálásra, a tanulók terhelhetőségére.
Kiemelt nevelési feladatunk ebben az évben:
Az emberi környezet értékeit megtartó, és fejlesztő magatartás kialakítása. Ennek érdekében
továbbra is feladatunk az ezzel kapcsolatos információkat a gyerekek elé tárni, jelentőségét
megértetni, és szokásaikat ennek megfelelően formálni.
Munkaközösségünk az éves programtervnek megfelelően a Nyelvi játékok c. vetélkedőt
megszervezte. Hátra lévő munkaközösségi feladatunk a Törd a fejed c. tantárgyi verseny, és az
év végi Szavalóverseny megszervezése és lebonyolítása.
Kiskunhalas, 2018. január 30.
Nagy Zoltánné
14
A SZÁMOK és JELEK VILÁGA MUNKAKÖZÖSSÉG
2017-2018-as tanév félévi beszámolója
A Felső tagozat munkaközössége szakmai feladatai
Ide tartozó tantárgyak:
- matematika
- informatika
- magyar
- történelem
- földrajz
- osztályfőnöki
Beszámoló témakörei:
I. Nevelési cél meghatározása
II. Tanügyi dokumentumok elkészítése
III. Feladataink az I. félévben:
1. A matematikai képességek gondozása - I. verseny kifüggesztése – önkéntes
részvétel
2. A tantárgyi teljesítmények negyedévi értékelése
3. Az I. félévi felmérők elkészítése, megíratása
4. Az első félév teljesítményének értékelése
„A Számok és jelek világa” munkaközösség a felső tagozatosok munkáját fogja össze, és
az ott tanító pedagógusokat segíti.
A nevelési célunk e tanévben: „Az emberi környezet értékeit megtartó és fejlesztő
magatartás kialakítása”
A szeptemberi hónapban a legfőbb teendőink közé tartózott a zökkenőmentes
tanévkezdés, minden kollégának sikerült a tanmenetek átdolgozása, vagy újraírása, és
azok mentén haladva, betartani a tananyag ütemezését.
A naplók megnyitása, valamint a tájékoztatók megírása, határidőre megtörtént.
A kitűzött feladatok megvalósulása a következőképpen alakult:
15
- A matematikai képességek gondozása – verseny I. fordulója, objektív okok miatt nem valósult meg októberben. Újratervezve, a II. félévben hirdetjük meg.
- a tantárgyi teljesítmények negyedévi értékelése, novemberben megtörtént – megdicsérve, vagy figyelmeztetésben részesítve a tanulókat.
- minden szaktanár elkészítette a félévi feladatlapokat, és megíratta azokat. Az eredmények változatosan sikerültek:
osztály/ tantárgy
magyar földrajz matematika természet történelem
5. - -- 42 75 -
6. 47,3 86,5 59,3 73 47
7. 72 61,7 49,1 73 59,2
8. 70,61 62,7 56,22 73 81,5
felső tagozat %
? 70,3% 51,6% 73,5% ?
- A felső tagozat tantárgyátlaga 3,48; a magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, földrajz, informatika, technika, erkölcstan 2,76-3,32 között szóródik az átlag alatt, míg a természet, rajz, angol, ének, honismeret 3,62 – 4,58 között szóródik az átlag fölött.
Az osztályfőnöki munkában is sok tennivaló van:
- a magatartás átlaga 3,50
- a szorgalom átlaga 3,51
- szaktanári figyelmeztetések: sz 10 ---- í 16
- szaktanári dicséretek: sz - ----- í 15
- osztályfőnöki figyelmeztetések: sz 8 ---- í 8
- osztályfőnöki dicséretek: sz 2 ---- í 8
- igazgatói figyelmeztetések: sz 2 --- í –
- igazgatói dicséretek: sz 6 --- í 4
- igazgatói intő: nincs
- felső tagozaton a bukásarány 19,5 %, a 7. évfolyamon a legnagyobb - 36,36%.
16
- az összes hiányzás 3450 óra, igazolt 2509 óra, igazolatlan 941 óra.
A tanulmányi- és nevelési munkában a szülők nagyon keveset segítenek; a szülői
értekezleten alig 36,6% - a jelent meg.
A tanulási időn kívüli szabadidős foglalkozások száma megnőtt: a felsősök a
tömegsportot – 18-an és a könyvtári foglalkozásokat – 13-an látogatták.
A kerámia-, dráma- és informatika szakkörön csak az alsó tagozatosok vesznek részt.
IV. Célok és feladatok a II. félévben:
1. A matematikai képességek gondozása - I. verseny kifüggesztése – önkéntes részvétel -
február
2. Fűben –fában orvosság: gyógynövényekről röviden; képek, rajzok, teák készítése – osztály
szinten - március
3. XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny megyei fordulójára való felkészítés
folyamatosan ápr. 10 – ig.
4. Nyílt nap rendezése - március
5. A teljesítmények háromnegyed évi értékelése – április
6. Képességgondozás matematikából - II. verseny - önkéntes részvétel - április
7. Központi felmérőkre való felkészítés - május
8. Tanulmányi munka értékelése - június
9. Számítógép – alkalmazási képesség fejlesztése, könyvtári ismeretek bővítése, kulturált
viselkedés az informatika teremben - folyamatosan.
10. Az osztályfőnöki órán, az oktató – nevelő munka minél hatékonyabbá tétele érdekében, az
osztály szociometriai térképének újrakészítése és kiértékelése; az éves munka
eredményeinek kiemelése, és jövőbeni célok megfogalmazása. – május, június
A második félévre is mindenkinek eredményes munkát kívánok.
Kiskunhalas, 2018. 01. 31. Bálint Tünde Ilona
munkaközösség
vezető
17
Értelmileg akadályozott és autista tanulók pedagógiájának munkaközössége
2017/18 félév végi értékelés
Pedagógiai célkitűzésünk ebben a tanévben elsősorban az, hogy az
ismereteket, tapasztalásokat gyakorlati úton, minél több cselekedtetéssel,
tevékenykedéssel adjuk át tanulóinknak. A készségtárgyak, valamint az angol és
egyéni fejlesztések mellett az értelmileg akadályozott, és autista tanulók
tartoznak munkacsoportunkhoz. Konkrétan a 8. b osztály 10 beírt tanulóval,
melyből 2 magántanuló és a 2. b osztály 6 beírt tanulóval, melyből 1
magántanuló.
A gyermekeink mind korosztályban, mind képességeiket tekintve nagyon
változatos képet mutatnak, ezért minden órán, minden foglalkozáson
differenciálnunk kell. Frontális oktatásra ritkán van lehetőségünk, többször
tanítunk egyéni fejlesztés formájában. Ez a félév lehetőséget adott a két említett
osztálynak arra is, hogy együtt töltsenek el rendkívüli órákat is. Ilyen volt a
novemberben megrendezett rendhagyó irodalom óra, ahol Papp Für János
hajdúdorogi költő és barátai utaztak el iskolánkba, vidáman verseltek zenéltek,
bevonva a gyerekeket is a nagyszerű játékba. Örültünk, hogy minden
gyermekünk aktívan tudott részt venni a foglalkozáson, és maximálisan
bevonható volt az együttműködésbe. Mind a mai napig észreveszem, hogy
dúdolgatják az ott tanult dalocskát.
Decemberben két szervezett kézműves foglalkozásunk is volt, az egyik az
adventre készülődés időszakában történt ajándékok készítése. Nagyszerű dolgok
születtek a szép anyagokból, amiket erre a célra kaptunk.
Másik ilyen jellegű foglalkozás szintén decemberben egy délutáni program
keretein belül zajlott, ahol Morvainé Kovács Ibolya vezetésével mindenki
lelkesen karácsonyi angyalkát készíthetett. Nagyon szép munkák születtek.
Nem csak dolgoztunk azonban, hanem ebben a félévben jutott idő a
szórakozásra közös játékra is. Boldogan töltöttük el az időt - egy napot- a Máris
tanyán, még az év kezdésekor szeptemberben. Felszabadultan tudtak örülni, a
mi csoportunkba tartozó gyerekek is. Megkockáztatom, hogy ilyen élményben
közülük eddig csak kevesen, vagy egyáltalán nem részesültek.
Kutyasimogatásban is volt részünk, amikor a Kiskunhalasi Állatvédők jóvoltából
megszeretgethettünk egy bájos kiskutyát.
18
Többször voltunk játszótéren, sőt ellátogattunk egy strucc farmra is. Bár a fél
évnek vége, de a programokban nem lesz hiány. Már javában szervezzük a
Farsangi mulatságunkat, de erről majd az év végén…
Végezetül kiemelten szeretném megköszönni mindenkinek, hogy a munkáját
ilyen önzetlenül segítően végzi. Köszönet az asszisztenseknek, akikre mindig
számíthatunk, valamint a nyugdíjból visszatért kollégáinknak, akik
munkakedvükkel is megszínesítik a hétköznapjainkat.
Végezetül pár száraz adat a statisztikából:
Az értelmileg akadályozott gyermekek a 2.b és 8.b osztály tanulói.
A 2. b osztály 6 beírt tanulóval indult, egy magántanulóval.
Magatartás átlaguk 3,8. Szorgalom átlag: 4,2.
Igazolatlan hiányzás nem volt, igazolt hiányzás 535 óra. Bukás nem lesz a
félévben.
A 8. b osztály 10 beírt tanulóval indult, ebből kettő magántanuló.
Magatartás átlaguk a félév végén: 3,75 Szorgalom átlaguk:4,25
Igazolatlan hiányzás nem volt, igazolatlan hiányzás 364 óra.1 bukás történt 3
tantárgyból
Kiskunhalas 2018. január 29.
Giblák Judit
mk. vezető
19
DÖK beszámoló
2017/2018. tanév
I. félév
1. 2017.09.06. Alakuló ülés
/ Tárgy: - Az éves DÖK munkaterv elfogadása
- Az új,5.osztályból delegált tag bemutatása, elfogadása
- Pedagógiai program módosításának elfogadása
- Házirend módosításának elfogadása/
2. 2017.09.20. DÖK nap- gyermeknap. Iskolai kirándulás a Máris tanyára.
3. 2017.09.22. Európai Autómentes Nap
/ Városi kerékpáros ügyességi verseny. Részt vett: 6 tanuló/
4. 2017.10.06. Koszorúzás a Sétáló utcai emléktáblánál
/ Részt vett: 2 tanuló /
5. 2017. 11.14. DÖK ülés
/ Tárgy:- feladatpontosítás
-a diákparlamenten képviselendő álláspont kialakítása,és a
fontosabb tudnivalók megbeszélése/
6. 2017.11.15. Részvétel a Kiskunhalason megrendezett
megyei diákparlamenten
/ Delegálva: Kolompár Otília 8. osztályos tanuló. Kísérő: Losonczi László
DÖK segítő pedagógus/
20
7. 2018. 01. 29. DÖK félévi ülés
/ Tárgy:-az első félév értékelése
-II. féléves feladatpontosítás /
Az I. félévre tervezett kerékpártúra a rossz időjárás miatt elmaradt, II. félévi
időpontra áthelyezve.
Kiskunhalas,2018.01.29. _________________________
Losonczi László
DÖK segítő pedagógus
ÖKO félévi beszámoló
Szeptember 15- én sikeresen lezajlott a Takarítási Világnap, az alsó tagozatosok saját
osztályaikat, a felsősök az iskolát és az udvart takarították, tették szebbé.
Hasznos és érdekes filmeket tekinthettek meg a tanulók pedagógusaik vezetésével.
Az októberre tervezett kirándulás az időjárás miatt elmaradt, áttettük tavaszi időpontra.
A decemberi adventi készülődést mind a gyerekek, mind a felnőttek nagyon jónak ítélték, de
rövidnek találták. Jó lenne a későbbiekben 2-3 naposra tervezni.
A decemberi DISCO időhiány miatt elmaradt, a 3/4 évi zárás idején szeretnénk megtartani.
Az időjárásfigyelő állomás beszerzése folyamatban van.
Balogh Annamária
Kiskunhalas, 2018. február 1.