z ország a szóban forgó évtize-dekben kétségtelenül igen nagycivilizációs fejlődésen mentkeresztül, és az Osztrák–Ma -

gyar Monarchia keretében – Nagy-Britan-nia, Franciaország, a Német Birodalom ésa cári Oroszország mellett – európaitekintetben nagyhatalmi státust töltöttbe, ez Mátyás király kora óta soha koráb-ban nem volt így. Kétségtelen, hogy eb -ben az emelkedésben, minden elfogultsá-

ga és tévedése ellenére, Tisza Istvánnakkiemelkedő szerepe volt, és ha 1918őszén nem válik orgyilkos merénylőkáldozatává, talán az ország története ismásként alakul. Legalábbis abban a tekin-tetben, hogy a szomszédos országok terü-letszerző mohóságával szemben Tiszaerős személyisége – talán – létre tudtavolna hozni a kellő ellenálló erőt. (Hiszenebben az időben nagyjából egymillióshaderő állott fegyverben Magyarország

délnyugati határánál, ám ez a haderő saj-nos demoralizált állapotban feloszlott,még mielőtt bevethető lett volna a kisan-tant hadseregeivel szemben.)

KÉT KULTÚRA – KÉT MAGATARTÁS

Annak az ellenérzésnek, amely AdynakTisza Istvánnal szemben tapasztalhatóhozzáállását meghatározta és számos iro-dalmi művét jellemezte, hosszú és össze-tett története van. Szerepet játszottebben a nem kellő tájékozottság (mind akét fél részéről), a két történelmi szemé-lyiség közéleti orientációját nagy részbenmeghatározó kulturális, illetve politikaikörnyezet, és természetesen a személyesindulatok is (amelyek a magyar történe-lem alakulása során nem egy alkalommalszorították háttérbe a józan megfontolá-sokat!)

Az a két kultúra, amelyet egyfelől Ady,másfelől Tisza képviselt – túl a közöttükeleve meglévő és a későbbiek során mind-inkább kibontakozó ellenszenven – nemvolt egymással összeegyeztethető. Mond-hatnám, történelmünk szomorú tanulsá-ga, hogy – eltérően, mondjuk, néhánynyugat-európai kultúra (például az angol vagy skandináv) hagyományaitól – ná -lunk az egymással szemben kibontakozó

Ady Endrét és Tisza Ist-vánt hagyományosan egymásszinte „halálos” ellenségeikénttartja számon a közvélekedésés nagy részben az irodalom-történet-írás.

Holott kettejük viszonyaennél összetettebb és bonyo-lultabb: Ady több esetben iselismeréssel beszélt a 20. szá-zad első évtizedeinek vitathatat-lanul nagyszabású, történelem-formáló konzervatív államférfi-járól, akinek politikai nézeteivelés tevékenységével szembenmáskülönben igen szigorú, sőtindulatos bírálatot fogalma-zott meg, és időnként emberiegyéniségét is ilyen kritikávalillette.

Azt azonban alkalmilag őis elismerte, hogy Tisza Istvánszemélyisége kiemelkedik a ki -egyezés utáni korszak többipolitikusáé közül. Jóllehet ezekközött is voltak olyanok, akik-nek szerepét és munkásságáttöbbnyire elismeréssel emlege-ti az utókor, például az idősebbAndrássy Gyulára, Széll Kál-mánra, Esterházy Móricra,Szilágyi Dezsőre, ApponyiAlbertre és másokra gondolok.

A dualista korszak magyarállamvezetésétől, bárhogy ítél-te is meg ezt a mögöttünk állóévtizedek, különösen a kom-munista évtizedek történetírá-sa, nem lehet megtagadni azelismerést.

POMOGÁTS BÉLA

Ady Endre és

Tisza István

A

Tis

kulturális értékválasztások szinte mindigmeggátolták, hogy az egymással vitábanálló felek legalább a nemzet és az or szágsorsdöntő kérdéseire közös választ talál-janak. A kölcsönös méltányosság kö -vetelményeit is figyelmen kívül hagyó,doktriner magatartás nemegyszer tettelehetetlenné, hogy nehéz helyzetekbenaz irodalmi – és kivált a politikai – életegymástól eltérő, egymással vitában állómozgalmai, csoportjai összefogjanak ésközösen lépjenek fel a nemzeti identitástés kultúrát veszélyeztető tényezőkkelszemben.

Tisza István nem ismerte behatóan AdyEndre költészetét, legfeljebb azokat az –ellenfelei által természetesen ellenségesérzülettel idézett – verseit, amelyeknekpolitikai üzenete vagy erotikája eleve meg-botránkoztatta. Egy alkalommal némi elé-gedettséggel beszélt arról, hogy AranyJánost már csak azért is nagyra becsüli,mert költészetéből hiányzik a szerelmiszál. Mindez nemcsak konzervatív nevelte-tésének volt a következménye, hanem erő-sen puritán egyéniségének is (amelykövetkeztében eléggé élesen kivált a hu -szadik századi hazai politikusok közül).Tisza erkölcsi indíttatások – vagy félreér-tések – következtében ítélte meg kedve-zőtlenül Ady Endre személyiségét ésennek következtében költői munkásságát.

Mint Zsigmond Ferencnek az 1928-banDebrecenben napvilágot látott Tisza-emlék-könyvben közreadott, Tisza István és az iro-dalom című tanulmányában olvasható,mindennek nemcsak az államférfi szemé-lyisége volt a magyarázata, hanem nevelte-tése is. Nevelője, Géresi Kálmán „puritánjellemének és nevelő módszerének, aki tanít-ványa előtt következetes szigorúsággaljáratta le a frázisos, dagályos, cikornyás stí-lus tekintélyét. Ahogy a testén nem tűrtTisza semmi fölösleget, semmi kövérséget,semmi puhaságot, hanem kérlelhetetlensportmunkával csigázta úgyszólván csont-tá és izommá a szervezetét: oly tudatos szi-gorúsággal faragott le stílusáról is mindencicomát, hogy így a hatás előidézésébensemmi egyéb tényező ne jöhessen számítás-ba, csak a tartalom eszmei ereje. Minél több-re becsülte s szívében minél áhítatosabb tisz-teletben részesítette az emberi lélek nagyérzéseit, szóbeli megnyilatkozásaik irántannál bizalmatlanabb volt. Mily jellemző ránézve, hogy egy zászlóavatási ünnepélyen,mikor ő is szöget vert a zászlórúdba, ezt aVörösmarty-idézetet választotta mottóul:»Szeresd hazádat, és – ne mondd!...«”

A miniszterelnök tehát eleve idegenke-dett Ady Endre költészetétől – nem biz-tos, hogy személyes tapasztalatok nyo-mán, minthogy inkább Ady publicisztiká-ját ismerte, mintsem költészetét –, sennek egyik nevezetes írásában meglehe-tősen szigorúan és elutasító modorbanhangot is adott. Az általa alapított éstámogatott (és az ő politikai eszméinekelkötelezett) Magyar Figyelő című folyó-

irat 1911. évi IV. évfolyamában Levél aszerkesztőhöz címmel és „Rusticus” alá-írással – Tisza többnyire ezzel a sokat-mondó álnévvel jegyezte saját vélemé-nyét kifejező írásait – közölt cikkébenigen elítélően nyilatkozott Ady költészeté-ről, amely szerinte nem illeszkedett anemzeti irodalom hagyományaihoz, gon-dolkodásához és értékrendjéhez.

A nagy hatalmú cikkíró VörömartyMihály költészetével összehasonlítva ítél-te meg igen hátrányosan Ady költészetét,s nemcsak Adyét, hanem általában a nyu-gatosokét. „Hogy lehet – olvassuk Tiszaszövegét – egy kalap alá venni a »Meren-gőhöz« szerzőjének líráját az Ady állítóla-gos költészetével? Hát szemet húnyhatunkaz előtt a tény előtt, hogy Vörösmartyékválasztékos, virágos, olykor talán dagályosnyelve egy kiforrott, szigorú etikai alaponálló világnézet világos, logikus gondolat-körének tiszta, nemes, előkelő érzelmi vilá-gának díszes köntöse volt – emezek értel-metlen bombasztja pedig a lelki anarchiá-nak, az ész és szív ürességének kócos taka-rója? És hogyan lehet olyat állítaniNyugatékról, hogy irodalmuk legmester-kéltebb arisztokrataság, amely csakkényeskedő ízlésű kevesekre számíthat!Édes Istenem, mekkora rágalom! Hiszenaz ő irodalmuk a pöffeszkedő parvenüküres feltűnéshajhászása, amely joggal szá-mít a félművelt tömeg ízléstelenségére.”

A TISZA ELLEN ÍROTTVERSEK

Adyt, aki eszmei–politikai meggyőződé-séből következően már korábban is igenindulatosan állott szemben Tisza István-nal, ez a támadás még inkább felingerel-te, és ettől kezdve több alkalommal ésszinte módszeresen adott hangot TiszaIstván-ellenes indulatainak, nemcsak azállamférfi politikai nézeteit és működé-sét utasítva el, hanem emberi karakterétis. Még nagyváradi újságíró korában a Sza-badság című lapban, amely Ady Lajosnak,a költő testvérének szavai szerint a „Tisza-család házi újságja volt”, nemegyszertámadta azt a politikát, amelyet Tisza Ist-ván parlamenti házelnökként, illetveminiszterelnökként képviselt.

A politikus liberális meggyőződésétmutatja, hogy az őt támadó publicistátemiatt nem érték retorziók. Ez persze akorszellemet is minősíti, a dualizmuskorának magyar közélete általában meg-követelte a személyes meggyőződés tisz-teletben tartását és minden bosszúvágymegfékezését, ebben a tekintetben akésőbbi fejlemények alig hasonlíthatókössze a Tiszák szabadelvű politikájával,annak toleranciájával. Ady még személyeskihallgatáson is járt Tiszánál, igaz, ez nemsokat változtatott sem a költő éles kriti-kai magatartásán, sem a miniszterelnökellenszenvén.

Mindenesetre Ady, amikor csak tehet-te, publicisztikai írásaiban, személyesmegnyilvánulásaiban, mi több, költésze-tében is igen elítélő módon, valljuk meg,nem egy alkalommal igaztalanul bíráltaés sértegette Tiszát. Ezeket a sértéseketazonban a miniszterelnök nem toroltameg. Talán elegendő, ha csupán néhányAdy-versre utalok. Ilyen például a TiszaIstvánnak ajánlott Rengj csak lélek, amelyaz „úr-Hunnia” „dőzsölését” ítélte el, vagyilyen Ady költészetének egyik közismertantológiadarabja, a Rohanunk a forrada-lomba, amely valóban igen erős szavak-kal mond ítéletet Tisza István személyeés államférfiúi tevékenysége felett. Everse miatt a költő és a Magyar Köztár-saság című lap ellen (a Világ című napi-lap mellett ez is közreadta a költeményt)izgatás címén vádat emelt az ügyészség,az eljárást azonban igen hamar megszün-tették. De lássuk a verset:

Minden a Sorsé, szeressétek,Őt is, a vad, geszti bolondot,A gyujtogató, csóvás embert,Úrnak, magyarnak egyként rongyot.Mert ő is az Idők kiküldöttjeS gyujtogat, hogy hadd hamvadjon összeHunnia úri trágyadombja,Ez a világnak nem közösse.

Az 1914 elején írott, Enyhe újévi átokcímű, ugyancsak igen ellenséges hangúkölteményt teljes terjedelmében idézem,minthogy a kevésbé ismert Ady-versekközé tartozik:

Hogy ragya verjen, marjon mindenütt,Hogy jöjjön a döghullák varjaMindenkire, aki vén, savanyuAkaratát most piszkosan akarjaLelkünkön és a szennyes Hunnián.

Hogy tébolyodva lelje meg eszét,Hogy lásson egy rövidke órát,Melyben halkulnak a gondolatok,De hozzák már a vétkek megszabóját:Fráter, gyermekeidben bűnhödöl.

Kilángol-e a sokszor lecsöpültOrszág: vegyes, vad bánatávalÉs hogyha volna Isten, számitó, Ki kicsiny bosszut állani nem átall, Latrainkra tűzzel lesujtana.

Hogy fussanak rá minden nyavalyák,Hogy a törés jó kedvvel törje,Akarásunkat durván az, akiBánatokig és átkokig gyötörte:Ez a gazember még lakolni fog.

ADY PUBLICISZTIKÁJAA fenti versek olvasóját bizonyára nemfogják meglepni a Tisza István politikájá-ról készített publicisztikai írások sem,Ady ezekben is igen ellenségesen és indu-

16 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

latosan ítélte meg korának talán legin-kább nagyszabású államférfiját, illetveennek parlamenti, majd miniszterelnökitevékenységét. Csupán néhányat idézekfel a szinte egész kötetre való publicisz-tikai írás közül. Kezdetben, még váradiújságíróéveiben a költő kétségtelen res-pektussal beszél a politikusról. „Tisza Ist-ván gróf – írja a nagyváradi Szabadságcímű napilapban közölt, Hétről hétrecímű sorozatának 1901. február 2-i darab-jában – olyan tartalmas, nagystílű egyé-niség, kinek minden lépése figyelmet keltő,hát amelyikről pláne még ő akarja, hogyfigyelmet keltsen!”

Nem sokkal ezután már arról beszél,hogy Tisza István igazi nagy tehetség, ámszinte mindenkit eltaszít magától. ANagyváradi Napló 1903. február 20-iszámában közreadott, Gróf Tisza Istvánalakja című írásában a következőkolvashatók: „Gróf Tisza István tehát –a legkisebb gúny nélkül – nagy férfiú[…] És rettenetes módon népszerűtlen.Gróf Tisza István nagy tudású, tisztaszemű ember, igazi européer. Határo-zott egyéniség. Ám mintha nem volnasemmi forróbb vágya, mint hogy lehűt-sön, eltaszítson mindenkit. Hidegség,gőg vagy modortalanság ez? Vagy mind-három? Gróf Tisza István familiáris tradí-ciónak fogja föl, s maga is ekként gyako-rolja…” És mindehhez ugyanebben az írá-sában még hozzáteszi: „Tisza István min-den állásfoglalása provokáló.”

Tulajdonképpen annak ellenére, hogya maga baloldali-liberális meggyőződéseértelmében szemben állt Tisza Istvánnal,ennek személyiségéről, legalábbis elein-te – imént idézett későbbi verseivel szö-ges ellentétben – kimondottan megbecsü-léssel nyilatkozott. Talán érdemes felidéz-ni a Nagyváradi Napló 1903. június 20-iszámában közreadott, Tisza tragédiájacímű írását, amely az államférfi időlegesvisszavonulásához fűzött kommentárt:Tisza – írja Ady – „a jövő embere volt soká-ig, s immár alighanem a múlté. Vége.Nagy kár, hogy így esett. Szomorú tragé-dia a Tisza tragédiája. Lám. Valaki okos,erős, hideg, büszke, nyugodt, számító ésdús. Mégis tragikus alak lesz belőle. És aTisza tragédiája nagyon súlyos tragédia.Tiszában mérhetetlen ambíció van. Csaktitkolta mindig. Az okossága, ereje, hideg-sége, büszkesége, nyugalma, számításamind beleveszett e tragédiába. Tisza mostmár csak dús ember lesz. Talán mégdúsabb. Önimádása egyetlen útra szorult.Tiszát elvesztette az ország, és ez a veszte-ség nagy veszteség. Jaj be szűkébenvagyunk a kiválóaknak.”

Később azután mindinkább fogyatkoz-tak az elismerő megállapítások, és egyévtized múltán Ady már igen erősentámadta a miniszterelnököt. Mindezekellenére a költő 1915. január 26-án – igaz,sorsának egy nehéz órájában, midőn arrakészült, hogy feleségül veszi Csinszkát,

azaz Boncza Bertát, és ezt a leány nagyhatalmú apja, Boncza Miklós mindenáronmeg akarta akadályozni – mégis Tisza Ist-vánhoz fordult segítséget kérő levelével.Idézem a levél szövegének egy részletét:„Egy szörnyű világválságon kívül el kellettjönnie az én nagy emberi válságomnak is,hogy tudjam, érezzem: nekem is Tisza Ist-vánhoz kell fordulnom. Száz okból is vak-

merőség ezt nekem tennem, de megte-szem, mert örülök, hogy van még egy utol-só bizodalmam akkor, mikor a mindenkiügye és a magamé vetélkedve fenyegetnekegy nagy katasztrófával. […] Annyira ret-tegek, hogy véletlen is kérésem félrema-gyarázásra adhat okot, hogy mégiscsakígy utólag, de jelentem: házasságom régvajúdó tervéről van szó, melyben tisztahelyzetet csakis Tisza Istvánnak szava éstekintélye teremthet.”

A KÖZÖS IGAZSÁGAdy Endre és Tisza István viszonyát azon-ban nem lehet leegyszerűsíteni arra anéhány valóban indulatos és igaztalan köl-teményre, amelyben a költő megtámad-ta a politikust. Huszadik századi történel-münk szomorú tragédiái között kell szá-mon tartanunk Ady és Tisza küzdelmét,belátva, hogy valójában mindketten azország üdvét kívánták, és valójában talál-kozniuk kellett volna, különösen azokbana tragikus időkben, midőn Magyarországaz első világháborúval megindult a lejtőn.Az utókor képviselői közül nem kevesenfogalmazták meg ezt a véleményt, hivat-kozhatok például Hegedüs Lorántra, akimindig a két szellemi örökség: az Ady- és

a Tisza-örökség összebékítésének ügyétképviselte. A konzervatív oldalon talán őmutatott igazán megértést a költő sze-mélyisége és irodalmi munkássága iránt.

Ady és Tisza című, 1940-ben megjelentmunkájában arra törekedett, hogy össze-békítse a két, egymás ádáz ellenségénekelkönyvelt történelmi személyiség emlé-két. Ady és Tisza az ő meggyőződése értel-mében összetartoznak, egyszersmindelkülönülnek koruk más szereplőitől: „Őkketten különállnak, mert ők mind a ket-ten Egyedülvalók. Ezért az egyedülvalósá-gukért érdemes velük foglalkozni […] Adyés Tisza félreismerhetetlenül összetartoz-nak.” Majd valamivel később ezt találjukHegedüs könyvében: „Ady Endre igaznagyságának fölismerése egyenes ésjózan úton kell hogy haladjon a végle-ges igazság felé. Biztos vagyok abban,hogy ezen az úton találkozunk a másiknaggyal, magyar hatalmassággal,Tisza Istvánnal.”

De hivatkozhatom másokra is, ígyIg notusra, leginkább pedig SzekfűGyulára, aki Három nemzedék és amiutána következik című, 1934-ben meg-jelent munkájában közös fejezetbenadott képet a költő és az államférfi sze-

mélyiségéről és munkásságának küzdel-méről, azzal a konklúzióval, hogy a két

életsors milyen tragikus módon összetar-tozik, mintha együttesen mutatná a rövi-desen bekövetkezett magyar tragédiát:„Mindketten a hanyatló kor szülöttei sennélfogva törekvéseikben és tetteikbenmindketten alávetvék a kor beteges befo-lyásainak. Az egyik inkább, egészen, sajátközreműködésével is, a másik kevésbé,öntudatlanul, folyton harcolva a hanyat-lás erői ellen. De a kü lönbség köztük még-sem oly kiegyenlíthetetlen, mint Zenith ésNadir, Jó és Rossz principiuma közt. Mársorsuk is feltűnő kö zösséget mutat. Azegyik, az államférfiú, alkotni képtelen poli-tikusok lángoló gyűlöletét és félrevezetettsokaság buta rettenetét tapasztalta magá-val szemben s tűrte egész életen át, amásik, a költő, értelmetlen tömeg nevetsé-gének, tehetetlenek üldözésének tárgyavolt. és senki nem vette számításba, hogymindkettő magyar vér, melynek tehát, bár-mit követ is el, joga van egy kis elnézésre,egy meleg zugra a magyar szívekben, hola nagy hajszában kilihegje magát. […]mindkettő magyar élet, meddő magyarsors egy té velygő korszakban.”

Ennek a tudósi véleménynek a tanul-ságait mindenképpen fontolóra kell ven-nünk, kivált, ha nemzeti történelmünkegymástól eltérő hagyományaira, egymás-sal szemben álló nevezetes szereplőiregondolunk. Meggyőződésem, hogy azAdy Endre és Tisza István között kibonta-kozó szellemi–politikai küzdelembennem az egyik vagy a másik igazsága mel-lett kell felsorakoznunk, hanem az ellen-tétek fölött kialakítható közös igazságotkell felszínre hoznunk.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 17