kÉk hírlevél - 2013. október
DESCRIPTION
Az Ökumenikus Segélyszervezet 2013. októberi hírlevele.TRANSCRIPT
A tartalomból:
Velünk történt 1-4
Munkatársunktól 5-6
Rólunk írták 7
Intézmény bemutató 8
Utolsó oldal 9
1. oldal - 2013. október
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
Velünk történt
Futópad a Budapesti Víz Világtalálkozón
Ismert hazai és nemzetközi közéleti személyiségek is csatlakoztak a magyar segélyszervezet szemléletformáló akciójához. Nem kellett nagy távol-
ságot megtenniük a Budapesti Víz Világtalálkozóra érkező prominens résztvevőknek az előadótermektől a szabad téri színpadig, ha csatlakozni
kívántak az Ökumenikus Segélyszervet „Te meddig mennél el egy pohár vízért?” című figyelemfelhívó akciójához.
A nemzetközi konferencia helyszínén, a Millenárison felállított futópados installáció azon országok lakóinak vízért folytatott napi küzdelmére hívta
fel a figyelmet, ahol komoly gondot okoz a mindennapokban a tiszta ivóvízhez jutás. A szervezet munkatársai egy futópadot és vízzel teli kannákat
vittek az akciók helyszínre, melynek segítségével azt kívánták szemléltetni, hogy például egy dél-etióp lány, asszony napi 10-15 kilométert is meg-
tesz gyalog, 20 liter vízzel a hátán, hogy legyen a családjának aznap vize.
A világtalálkozóhoz kapcsolódó különböző kulturális események sorában is érdekes programnak bizonyult lesz a külügyminisztérium felkérésére a
rendezvényen megjelenő figyelemfelhívó akció. A résztvevők közül sokan éltek a lehetőséggel, hogy a futópadon két marmonkannával gyalogolva
kifejezzék a világon élő, súlyos vízproblémával küzdő emberek iránti szolidaritásukat. A programsorozatra látogató diákok mellett a külföldi dele-
gációk tagjai és Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár is megtapasztalhatta, milyen nehéz dolguk van az ivóvízért minden nap hosszú
kilométereket megtevő afrikai nőknek, gyermekeknek. A résztvevőkről gyaloglás közben fénykép is készült, melyet a Segélyszervezet facebook
oldalán osztott meg, hogy még többekhez juthasson el az információ.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
2. oldal - 2013. október Velünk történt
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
Élelmiszersegély osztás a szegénység elleni küzdelem világnapján
„A szegénység elleni küzdelem világnapjának a hétköznapokban való helytállás ad tartalmat” – mondta Lehel László elnök-igazgató a Segélyszer-
vezet országos akciójának pápai állomásán.
A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én Pápán is megkezdte idei országos élelmiszersegély programja keretében a tartósélelmi-
szer csomagok kiosztását az Ökumenikus Segélyszervezet. A Veszprém megyei városban 2000 család vehet át összesen 10 tonnányi lisztből, tész-
tából, omlós kekszből és xillitből (édesítőszer) összeállított, egyenként ~6 kilogrammos élelmiszer csomagot. Az Európai Unió által finanszírozott
EU-élelmiszersegély Programot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szervezi. Az országos program keretében az EU-s forrásból előállított
élelmiszereket az MVH a vele – nyertes pályázat alapján – szerződött segélyszervezetek, így például az Ökumenikus Segélyszervezet közreműkö-
désével juttatja el a magyarországi rászorulók részére. A végrehajtást a segélyszervezet munkatársai, önkéntesei szoros együttműködésben szer-
vezik az adott város önkormányzatával. A segélyprogram pápai állomásán ott volt Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója és Dr. Áldozó
Tamás, Pápa polgármestere. Veszprém megyében összesen 20,5 tonna adományt oszt ki, összesen 41 településen a szervezet.
Az Ökumenikus Segélyszervezet nyolcadik éve vesz részt az EU-élelmiszersegély programban. Évente, országszerte többszázezer létminimum alatt
élő, hátrányos helyzetű gyermekek családja illetve kisnyugdíjasok kapnak egyenként több ezer forint értékű segítséget tartósélelmiszer formájá-
ban. Van olyan település, ahol egy osztás alkalmával 6 fő részesül az adományból, és van olyan helyszín, ahol egyszerre 5.000 csomagot ad át a
Segélyszervezet. Az országos segélyprogram jelentőségét jól jellemzi, hogy idei évben kiosztandó 1800 tonnával együtt a Segélyszervezet 8 esz-
tendő leforgása alatt összesen mintegy 13.500 tonna tartósélelmiszert juttat az Ökumenikus Segélyszervezet 4 milliárd forint értékben, 610 tele-
pülés több mint 2 millió rászorulójához. Ez összesen 23.000 darab raklap, illetve 420 kamionnyi adományt jelent a nyolc év alatt.
Befejezte az árvízkárosult magánházak felújítását a Segélyszervezet
Az árvízi védekezés és az ezt követő utalványalapú segélyezés után a súlyosabb kárt szenvedett magántulajdonú ingatlanok felújítását is a maga
által vállalt határidőre fejezte be a Segélyszervezet. A döntően a Nemzeti Összefogás Vonalán és Számlaszámán indított gyűjtésből finanszírozott,
Szobon és Dunabogdányban végzett kivitelezői munkálatok befejezésével a Segélyszervezet árvízi segélyprogramjának újabb jelentős szakasza
zárul le.
A Segélyszervezet 9 dunabogdányi és 6 szobi ingatlant hozott rendbe,
melyek legjellemzőbb sérülései a burkolatok (pl. laminált padló) káro-
sodása, a falak átázása, illetve megrepedése, valamint az aljzat meg-
süllyedése voltak.
A szervezet árvízi segélyprogramjának értéke – a dunaszekcsői idősek
otthonának jelenleg még zajló felújításával együtt – összességében
eléri a 100 millió forintot.
A Vodafone bejelentette, hogy míg most 5 millió forinttal tölti fel
szervezet munkáját krízishelyzetekben támogató Vodafone Humani-
tárius Alapot, 2014-től évente 10 millió forintot szán erre. Az Alap
ezúttal is az első, legkritikusabb szakaszban nyújtott támogatást a
szervezet munkájához: az ebből vásárolt szivattyúknak is fontos sze-
repük volt a dunabogdányi házak védelmében. Bővebben a honlapon.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
3. oldal - 2013. október Velünk történt
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
Civil és állami szervezetek együttműködése katasztrófa-helyzetekben
Több mint húsz kárpátaljai civil szervezet, valamint a katasztrófavédelem képviselői, illetve polgármesterek vettek részt hallgatóként október 29-
én Ungváron a ’Civil és az állami szervek lehetséges együttműködése katasztrófa-helyzetekben’ témában szervezett szemináriumon. Az összesen
10,2 millió forintos összköltségvetésű nyolc hónapos programsorozatot a Magyar Külügyminisztérium 9 millió forinttal támogatja, a fennmaradó
1,2 millió forint pedig az Ökumenikus Segélyszervezet hozzájárulása.
A Nyugat-Ukrajnai humanitárius módszertani oktatás elősegítése keretében tartott képzés- és konferenciasorozatot a Magyar Ökumenikus Se-
gélyszervezet és az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ szervezte. A rendezvényt Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet
elnök-igazgatója nyitotta meg és részt vett rajta Bacskai János ungvári magyar főkonzul.
A program célja, hogy magyarországi tapasztalatok és jó gyakorlatok átadásával hozzájáruljon a nyugat-ukrajnai civil és állami szervezetek kataszt-
rófahelyzetekkel kapcsolatos ismereteinek bővüléséhez. A konferencia keretében az előadók bemutatják a magyar és nemzetközi civil valamint
kormányzati szervezetek közötti együttműködés eszközeit, a hatékony koordinációs mechanizmusok gyakorlatait. Civil részről a több évtizedes
nemzetközi humanitárius tapasztalattal és gyakorlattal bíró Ökumenikus Segélyszervezet magyarországi és kárpátaljai munkatársai tartottak elő-
adásokat, melyet magyar katasztrófavédelem részről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelem által delegált szakértő világított meg.
A szeminárium során nemzetközi jó gyakorlatok átadása mellett a résztvevők javaslatokat fogalmaztak meg az együttműködés lehetséges terüle-
teivel és annak módszereivel kapcsolatban. A résztvevők egy része magyarországi tanulmányúton is részt vesz a jövő év elején. A projekt végén
elkészül egy olyan együttműködési terv, amely javaslatokat fogalmaz meg az állami és civil szervezetek közötti, illetve civil-civil szervezetek közötti
együttműködésre, koordinációra.
Laptop-gyűjtés a rászoruló családoknak
Az Ökumenikus Segélyszervezet, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány és a Laptopszalon - a Microsoft Magyarországgal karöltve - közös
akciót kezdeményezett a rászoruló családok megsegítése érdekében. Októberben várták olyan magánszemélyek jelentkezését, akik használt, de
még működőképes Windows XP-s laptopjukat szerették volna nemes célra felajánlani.
Az egy hónapon át tartó kezdeményezés ideje alatt a Laptopszalon befogadta és ellenőrizte a leadott eszközöket, az Ökumenikus Segélyszervezet
pedig eljuttatja azokat a megfelelő helyre, így az együttműködésnek köszönhetően a jószándék biztosan célba ér.
A működőképesség ellenőrzése után az adományokat a Microsoft Magyarország szakemberei modernizálják – függetlenül attól, hogy azon koráb-
ban legális, vagy kalóz Windows futott. Ennek keretében az immár 12 éve megjelent, és életciklusának végét jövő tavasszal elérő Windows XP
helyett a jelenleg legkorszerűbb eszközrendszer, a Windows 8 kerül fel a számítógépekre.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
4. oldal - 2013. október Velünk történt
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
„Együtt élni a fogyatékossággal és a természeti katasztrófákkal” Az 1989-ben az ENSZ által október második szerdájára meghirdetett Nemzetközi Katasztrófa-megelőzési Világnap alkalmából rendeztek egynapos konferenciát az afganisztáni Mazar-I-Shariban, melynek szervezőbizottságában szerepet vállaltak az Ökumenikus Segélyszervezet helyi irodájának munkatársai is. A tanácskozáson az ENSZ szervezetei, a kormány küldöttei és a civil szervezetek küldöttei vettek részt. Az évek folyamán október 13-ára pontosított világnap 2013-ban a fogyatékkal élők általános helyzetére, illetve azok a katasztrófák esetén fennál-ló legkiszolgáltatottabb helyzetére fókuszált. Nekik ugyanis nem csak a hétköznapokban kell olyan problémákkal sorozatosan megküzdeni, ame-lyek a társadalom egészséges tagjainak fel sem tűnnek. Több nehézséggel szembesülnek az oktatás során, több gondot kell fordítaniuk egészsé-gükre, lakhatásukra és az élelmezésükre és munkavállalás esetén is. Egy katasztrófa megtörténtekor pedig különösen is kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Annak ellenére, hogy becslések szerint egymilliárdan élnek fogyatékkal, a mai napig nem kap helyzetük kellő figyelmet a katasztrófavé-delmi tervezésekkor.
A konferencián a járási kormányzó (Nahri Shahi/Balkh tartomány), a járási tanács vezetője, a nemzeti katasztrófaügyi hivatal és egyéb szerveze-tek vezetői, tanácsadók és a fogyatékkal élők előadásai mellett például a Dehdadi járási (Balkh tartomány) iskola tanárnője a saját, helyi, telepü-lés szintű felkészülési stratégiájukról, a témában tartott képzésekről illetve együttműködéseikről szólt. A konferencia része volt egy színi előadás is, melyet a katasztrófavédelmi csoport ifjúsági tagozata adott elő, valamint az egyik részt vevő civil szervezet tagjai által előadott induló elének-lése is helyett kapott az előadások között. Az Ökumenikus Segélyszervezet részt vett a konferencia két kulcsmondatában összefoglalt üzenetének kialakításában, melyek szerint: ’A felké-szültség a kockázat csökkentésének a kulcsa’, valamint ’Meg kell tanulni, hogy hogyan lehet a katasztrófa veszélyeit csökkenteni!”. A Segélyszer-vezet afganisztáni kirendeltsége továbbá összesen három laptopot adományozott az Afghanistan National Disaster Management Authority (ANDMA) vezetőségének, a World Food Program helyi képviselőjének és a kerületi kormányzóságnak.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
5. oldal - 2013. október Munkatársunktól
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
„Szeretettel, hittel és szigorral” A mostani történet megírására mély, személyes okok sarkall-tak. Célom, hogy ezen személyesség ebben az írásban is meg-jelenhessen. Azon töprengtem, hogy miként írhatnék olyan figyelemfelkeltő cikket, amelynek olvasása közben az olvasó nem azt érzi, hogy valami ismeretlen „szakember” mások szá-mára nehezen elérhető forrásokból beszerzett tudását adja át, megmutatva, mi a helyes válasz az élet nagy kérdéseire, problémáira. Olyan cikket terveztem írni, amelyben az olvasó mondatról mondatra haladva partneremmé válik az együtt-gondolkodásban, megismeri a nézőpontomat, megvizsgálja annak mentén saját tapasztalatait, elfogadja vagy vitatja gon-dolataimat.
Egy hűvös, őszi, novemberi napon egy idősebb úriember bal-lagott a munkaerő-piaci tanácsadói iroda felé. Arca csüggedt, szomorú volt. Némán, bánatos biccentéssel fogadta köszöné-semet. Próbáltam felvenni Vele a szemkontaktust, de hiába. Maradtam tehát a jól bevált kérdésnél: Miben tudok segíteni?
A válasza egy hatalmas sóhaj volt, szeme sarkában két könny-csepp jelent meg. Elkeseredett hangon válaszolt:
„7 év után őszinte, jó szándékú, megértő segítőre van szüksé-gem, aki rávezet arra, hogy ebben a megnehezített világban hogyan kell boldogulni.”
Ügyfelem mindig is pedagógus szeretett volna lenni, igazi hittel és lelkesedéssel tanított, a gyerekek és szülők megelégedésére és örömére. Hosszasan mesélt életének fontosabb eseményeiről, átélt élményeiről. V. László szakmai pályafutását általános iskolában kezdte egy nehéz sorsú gyerekeket nevelő-oktató iskolában, később pedig a tanárképzés területén kezdett el dolgozni. Az Eszter-házy Károly Főiskola Állattani Tanszékén közel két és fél évtizedet töltött. Szakvezető tanárként biológia szakos hallgatók tanítási gyakorlatait vezette, irányította, majd később adjunktus lett. Tanítási gyakorlatokat végző biológia szakos hallgatók tanítási gyakor-latait felügyelte és segítette, vizsgatanításaikat értékelte, minősítette, valamint részt vett egészségtan, ember és állat anatómia, állatrendszertan és biológia tanítás módszertanának oktatásában. Mindemellett a szakvezető tanárok munkáját koordinálta a tan-széki elvárásoknak megfelelően.
2005-ben egy nem várt betegség következtében keresőképtelen állományba került. A sors úgy hozta, hogy családjával Miskolcra költözött. Az elmúlt években egészségi állapotában javulás következett be, így 7 év után szeretett volna visszatérni a tanári pályá-ra. Beszámolt tapasztalatairól, sikereiről, kudarcairól, betegségéről. Szerinte lehetetlen, hogy ő még egyszer tanárként dolgozzon valahol.
Tisztelet és kétség
Érzéseimet figyelve egyfajta kettőség jellemzett engem. Az egyik a tisztelet volt, mely szólt annak az életútnak, tudásnak, hazai és nemzetközi kutatásnak, élettapasztalatnak, ami ezt az ember jellemezte. Lelkesedtem tudásáért. Az én álmom is az volt, hogy egy-szer pedagógus lehessek.
Kétségeim pedig annak szóltak, hogy el tudom-e azt fogadni, hogy őt nem tudom hozzásegíteni ahhoz, hogy újra tanárként dolgoz-zon. Megjelent bennem egy kritikus hang is, hogy ezt Ő nem adhatja fel. A segítő érzései mindig jeleznek valamit. Figyelnünk kell rá, értelmeznünk kell őket, meg kell néznünk, mit akarnak üzenni a számunkra.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
6. oldal - 2013. október
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
Az újrakezdés folyamata
Fél év álláskeresés után László megállapította, hogy 55 év fölött pedagógusként nem lehet elhelyezkedni. Állítása szerint Ő meg-tett mindent, de most feladta. Beszélgetve az álláskereséséről kiderült, hogy ezen tevékenysége kimerült abban, hogy László időn-ként megkérte barátait, ismerőseit, hogy ha valahol hallanak üresedésről, szóljanak neki. Pályázati anyaga hasonlóképpen készült el, egy jó barátja öltötte írásos formába eddigi életútját, amelyet László el sem olvasott. Önéletrajza rendkívül rossz minőségű, hiányos és fantáziátlan volt, találtam benne helyesírási hibákat, elgépeléseket. Ez egy olyan önéletrajz volt amit, ha az ember a kezébe vesz rossz benyomást kelt. Érzéseimben továbbra is ott volt a kettősség. Ez azt eredményezte, hogy nagyon szigorú voltam a segítő kapcsolatban. Egy kutató, egyetemi tanár, egy szakértő és vele szemben egy semmire sem jó önéletrajz. Ezt nem fogad-hattam el. Azt hiszem ez az önéletrajz tükrözte László lelki világát „helyesírási hibái” az alacsony önértékelését, „betűelütései” a jövőbe vetett hitét, mintha minden a kudarcról szólt volna. Ezt nem hagyhattam.
Hittem abban, ha ez az önéletrajz az ő munkájával megváltozik, akkor László is másképpen fog hozzáállni a munkakereséshez. Lász-lóval első dolgunk volt, hogy bővítettük szakmai profilját, beleépítettük mindazt, ami fontos volt az életútján számára. Csodák cso-dájára önéletrajza életre kelt. László elkészült pályázati anyagával lelkesedve, nagy lendülettel vetette bele magát az álláskeresés-be, boldogan indult a hosszú útnak: személyesen kereste fel Miskolc valamennyi oktatási intézményét.
Az aktív munkakeresés napi rendszerességű feladattá vált ügyfelem életében, aki hamarosan folyamatos csalódásokat és vissza-utasításokat tapasztalt a külvilágból: az iskolák többsége el sem vette az önéletrajzot arra hivatkozva, hogy nincs üres, megpályáz-ható tanári állás. Az interneten elküldött pályázatokra válasz nem érkezett, az ígért telefonos visszahívások elmaradtak. A soroza-tos kudarcélmények következtében újra és újra megingott jövőképe, amely nagy lelki terhet okozott számára.
Minden negatív hatást ellensúlyozni kellett. Segítőként ott állhattam mellette visszajelezhettem számára azt az erőt, amellyel újra és újra elindult, hogy álláshoz jusson, visszaadhattam számára azt a lelkesedést, ahogy szakmai életútjáról, kutatásairól beszélt, visszaadhattam neki azt a képet, amely a magabiztos szakembert jellemezte. Ezek bátorítólag hatottak, erőt adtak Lászlónak. Sike-rült azokon a mélységeken átlendülni, amely visszatartotta volna őt az újabb és újabb próbálkozásoktól. Azt gondolom tudtam segítőtárs, kísérő lenni ebben a helyzetben.
Sok-sok bíztatás után, február 28-án László újra könnyes szemmel ballagott a tanácsadói iroda felé…ezúttal munkaszerződéssel a kezében.
Úgy vélem, az a tudás és hit ad valódi erőt és hatalmat, amelyik alkalmas arra, hogy megváltoztassa életünket, beleszövődjön a hétköznapokba. László azt mondta, hogy lehetetlen hogy újra tanárként dolgozzon. Olvastam valahol egy idézetet erről:
„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”
Sok fontos elmélet és gondolat teszi izgalmassá a tudomány világát. Az én szívemhez azok állnak közel, amelyek megérintik az em-bereket, vitára, továbbgondolásra késztetnek, vagy kipróbálásra sarkallnak.
Bízom abban, hogy munkám során még sok olyan nagyszerű esemény történik, mint ami kedves pedagógus ügyfelemmel esett meg, hiszen a lehetetlen szerintem sem létezik.
Dargai Andrea, projektmunkatárs
TANDEM Fejlesztési Alap
Munkatársunktól
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
7. oldal - 2013. október Rólunk Írták
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
Budapest Water Summit
Budapesten, a Millenárison kapott helyet a Budapest Water Summit, vagyis Víz Világtalálkozó, a 2013-as Víz Világév rendezvényso-
rozat egyik fontos állomása. A nemzetközi szempontból is kitüntetett fontosságú eseményen a vizet érintő gazdasági, tudomá-
nyos, fenntarthatósági, jótékonysági és együttműködési kérdések kerültek elő. Számos magyar felszólaló mellett rengeteg külföldi
előadó volt, az Egyesült Államoktól egészen Japánig mindenhonnan érkezett szakember. A megnyitón fellépett az Attraction, Áder
János köztársasági elnök mellett beszédet mondott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.
A rendezvény tanulságait összefoglaló nyilatkozat azonban a hangzatos célok és a nagy felhajtás ellenére sem fogalmaz meg konk-
rétumokat. Feltételes módban, évtizedek óta hangoztatott általános célok, amik csak azt mutatják meg, amit amúgy is tud min-
denki: vízből látszólag sok van, de ha nem vigyázunk, néhány évtized elég lehet ahhoz, hogy bajba kerüljön az emberiség azon ré-
sze is, amelyik most még szégyenérzet nélkül mossa az autóját ivóvíz-minőségű vízzel.
Igazi segítség
A Budapesti Víz Világtalálkozó egyik legszínesebb pontja az Ökumenikus Segélyszervezet által felállított futópad volt. Az installáció
lényege, hogy a futópadra fellépő vállalkozó kedvűek megtapasztalhatják, milyen érzés Afrika kietlen tájain két marmonkannával
(oda üresen, vissza tele) kilométereket gyalogolni az ivóvízért. Gáncs Kristóf kommunikációs igazgatóval beszélgetve kiderült, hogy
bár a mostani akciónak főleg a figyelemfelhívás a célja, a segélyszervezet a közelmúltban egy afrikai kút helyreállításával 2500 em-
bernek és ugyanennyi háztáji állatnak adta vissza a tiszta ivóvíz lehetőségét. A Víz Világtalálkozót lezáró nyilatkozat alapján nyu-
godtan kimondható, hogy az a kút több gyakorlati hasznot hozott, mint a százmilliókból megrendezett konferencia. index.hu — Kolbert András 2013. október 16.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
8. oldal - 2013. október Intézmény bemutató
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
Szociális és Fejlesztő Központ, Szendrő
A Szendrőben megnyílt Szociális és Fejlesztő Központ jelenleg két tevékenységet foglal magában. Az egyik a Biztos Kezdet Gyerek-
ház, a másik a „Segély helyett, esély” projekt keretében működő munkaerő-piaci tanácsadás. Összesen öten dolgozunk itt: hárman
a Gyerekház munkatársaiként, ketten pedig munkaerő-piaci mentorként, illetve tanácsadóként. Mindkét terület a városban élő
hátrányos és halmozottan hátrányos családok számára nyújt segítséget. A Gyerekház a korai fejlesztést tartja fő céljának. Szakem-
berek bevonásával, védőnői szolgáltatás igénybevételi lehetőségének biztosításával próbáljuk megkönnyíteni az itt élő családok
életét. A Gyerekház szolgálatatásait 0-tól 5 éves korú gyerekek vehetik igénybe szüleikkel együtt. Ingyenesen juthatnak tízóraihoz,
fejlesztő foglalkozásokhoz, gyógytornász, pszichológus, logopédus segítségéhez. A Gyerekház nem kötelezően látogatandó, telje-
sen önkéntes alapon működik, mindenki számára nyitva áll.
A munkaerő-piaci tanácsadás a munka nélkül maradt embere-
ket készíti fel az álláskeresésre, az álláskeresési források felku-
tatására, önéletrajzírásra és motivációs levél elkészítésére,
valamint az állásinterjún való megjelenési és viselkedésfor-
mákra. Ezeket szituációs játékokon keresztül gyakorolják a
résztvevők mentor és tanácsadó segítségével.
Munkatársak :
Viszoczky Zsuzsanna Gyerekház vezető
Ozsváth Ildikó Zsuzsanna Gyerekház munkatárs
Káló Zoltánné Gyerekház munkatárs
Tóthné Takács Erika Munkaerőpiaci tanácsadó
Istenes Judit Munkaerőpiaci mentor
Intézményvezető „névjegye”
Név: Viszoczky Zsuzsanna
Születési év: 1974
Tanulmányok: Eszterházy Károly Főiskola, Eger,
szociálpedagógia, tanári szak
Kezdés éve a MÖSZ-nél: 2013
Hobby: Kirándulás
Kedvenc étel: Vadas
Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona
9. oldal - 2013. október Utolsó oldal
KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .
Impresszum
A hírlevelet szerkeszti és kiadja
az
Ökumenikus Segélyszervezet
Kommunikációs Igazgatósága.
Kapcsolat:
facebook.com/segelyszervezet
segelyszervezet.hu
A hónap fényképe
Szemléletformálás határok nélkül a budapesti Víz Világtalálkozón H. H. Mahamandaleshwar Paramhans Swami Maheswarananda, jógi, guru, a Jóga a Mindennapi Életben rendszer alapítója is részt vett futópados akciónkban.
Dunai árvíz 111 lakóház helyreállításának befejeztével újabb mérföldkőhöz érkezett a dunai árvíz utáni tevé-
kenységünk – ez alkalomból készítettünk egy rövid, összefoglaló videót segélyprogramunk eddigi
eredményeiről.