KABAY LIZETT A KIRÁLYI

SZKÍTA ÍJÁSZOK

Az írás megjelent

TURAN Magyar eredetkutatással foglalkozó lapban

1998.Júliusi számában

Új I. évfolyam 3. szám

2

Kabay Lizett

A KIRÁLYI SZKÍTA ÍJÁSZOK MENETE AZ ÉLETFÁHOZ

A délorosz puszták halomsírjainak titkát mintegy kétszáz éve vallatják a régészek. Feltárásaik ered-

ményénekjava része a szentpétervári Ermitázs kincstárát gyarapítja. Egyik legértékesebb lelet

Maj-kop közelében került elő. Egy kalandor, zsákmányoló ásató, D. Schultz (Sulc-nak is írják)

fedezte fel 1903-ban a még érintetlen kelermeszi halomsírt. Feltúrta és kilószámra adta el

beolvasztásra az arany remekműveket.

„A kelermeszi kurgánba olyan szkíta torzsból

származó vezért temettek, aki a szkíták i. e. 7. századi

kisázsiai hadjárata után a Kubán mellékén telepedett

le.'"

A halomsír aranymarkolatú kardja és az arany

kardtokja, két másik hasonló tárggyal, a szkíták

Kaukázuson túli és előázsiai tartózkodását bizonyítja.

„Az e tárgyakon lévó' díszítmények, a szkíta elemek

(fekvő szarvas, állatstílus) az ókori kelet

díszítőelemeivel (fantasztikus állatok, élet-3. kép A kelermeszi akinakész nyilazó meseál- fa két oldalán

istenségekkel) olvadtak össze."1 -lat-figurája ÍrjaBrasinszkij.

Az ötvösművésznek keskeny, hosszan émyúló felület díszítése jutott feladatul. Munkáját a kelermeszi

sírban elföldelt aranylemez borit&síS fokos és a Litoj kurgánban talált arany kardtok ábrázolásaihoz

2Uolt27.

hetünk, a világfa az EGY jelképe, soha senki sem hallotta, hogy a nép „istenek fájáról" beszélt volna.

Ahol kettő látszik ellentett minőségű'erőterek működését képviselik.

Köztudott, hogy az istenfa szent térben áll, közelében nem történhet semmi köznapi, világi esemény.

Fontosságára jellemző, hogy mivel a kard használatban kikerült a hüvelyéből, a markolaton

megismétlődik az alatta lévővel azonos életfás kép.

Képzeletbeli tartományban nőtt az életfa, ezt hangsúlyozza, hogy nem természetes növény, hanem

hagyományos elemekből, kos és marha szarvból összekötözött jelkép. A két oldalára helyezett

szárnyas alakok tevékenysége, általános vélemény szerint, a fa mesterséges beporzásá. Nincs se

ellene, se mellette szóló megjegyzésem. Nyolc keveréklény lépdel a másvilági központ felé; a kardhü-

vely alsó, zárt vége szintén állatalakos, de sajnos kivehetetlen a rendelkezésemre álló forrásban. A

felvonulás iránya segít az egész együttes alapjelentésének meghatározásában. Ugyanis a világfa

nemcsak szülője a létnek, hozzá térnek meg a halandók a keleti felfogásban körpályán forgó létben. A

fától eljövő az életbe érkezik, a hozzá igyekvő visszatér - esetleg csak szertartásnyi időre - az

örökkévalóságba.

A keveréklény létrejötte

Ha ember rejlik mögötte maga öltheti fel, ha állat, ráruházzák az álcázó kellékeket. Egyiptomban

hemzsegtek az állatfejű istenségek, másfelé bika, oroszlán, sas, madárfejű emberek és különleges

változataik színesítették a hitregét. A sumér Imdu-gud oroszlánfejű, nagyszárnyú madár, a szkítáknál

a folytonosság madárfejű oroszlánt hozott létre. Az elsődleges képzet folytatása a hitrege

mozzanatainak szertartásos eljátszása alkalmára külsejükből kivetkőztetett emberek és a magukkal

vitt állatok előírásos álcázása. A keveréklényekben ráismerünk a bikának, szarvasnak álcázott, házról

házra járó, folytonosan szállást kereső regösökre, akik tulajdonképpen szintén a kultikus teret

keresték, méghozzá ugyanazért, mint a kelermeszi menet tagjai. Utóbbiak nemcsak ötvösművön, a

valóságban is előállíthatók, ha kettőnként bújnak állatbőrbe.

Annyi biztos, hogy a képzeletbeli életfához csak testi mivoltát hátrahagyó vállalkozó juüiatolt

halálában vagy révültében. Népmeséink tetejetlen fára hágó hősei egytől egyig avatottságért

kockáztatják az életüket a fa köznapitól eltérő létsíkján. Azért, hogy a szertartás hitelesen

zajlódhassék, szükség volt az istentá megjelenítésére.

3

hasonló modorban valósította meg. E párhuzamok arra mutatnak, hogy a díszítmények hagyományos,

kiforrott elvekhez igazodtak.

Az életfa vonzáskörében

Mindkét aranyborítású tárgyon központi elhelyezésű,

két őrző szárnyas alak, a kelermeszi fokoson két órállat

közé állított életfa látható. Tudatosan mondok ellent az

isteneket illetően Brasinszkijnak. A régi, keletről eredő,

a királyi szkítáknál is alkalmazott életfás csoport

szerkezeti beosztásából is következően az istenséget az

EGY világtengely, az istenfa képviseli. A számtalan

változatban felállított jobb-bal állatpárt követően

jelennek meg a fa két oldalán a „szárnyas géniuszok" -

héber chenibim (többes szám) - az isteni elv kettősség

révén történő megnyilatkozásaként. Két istenről az

életfa műveltségi körében nem beszél-

I Brasinszkij I. B., Szkíta kincsek nyomában. Budapest, Helikon. 1979, 84.

KAB AY LIZETT

4

5. kép A kelenneszi kard jelentsora.

Az életfa központi elhelyezésű. A

szerző rajza.

KABAY LIZETT

5

Félelmetes halak

A négy keveréklény áldozattevésre felajzott íjával kifejezett készültségét erősíti a nyolc menetelő

lapockájára tapadó, tátongó szájú hal. Jankovics Marcell már 1987-ben közölte, hogy hal, háló, halál,

halott szavunk közös eredetű.2 A halak háta pikkelyes, hasi részük - szintén a halálra utalóan -hálósán

vonalazott. Óriásiak, kisebbek ugyanis nem felelhetnek meg a halál jelképének. Jónást is hatalmas cet

nyelte el, a lélektan útvesztőiben eligazodók számára egyértelműen: avatás céljából. Ami a kelermeszi

halakat illeti, a királyi szkítáknál harcsa, viza vagy ton jöhet számításba, de az ötvös nem közülük

választott. Miért volna azonos a halál hala, a halász hálójában vergődővel? Manfréd Lurker azzal

kezdi a hal jelképiségéről szóló írását, hogy az állat „lehet isteni vagy démoni, utalhat életre vagy

halálra."3

Két azonosítatlan ábra

A kardtok végétől számítva az első, a második, a harmadik és az ötödik ke-

veréklény mellső, kilépő jobb lábán gömbfejű ábra van, erre tátja a száját a nagy

hal. A negyedik és a hatodik, meg a hetedik lény lábán egy-egy szögfejül jelzés

szerepel.

Azt sem állítom, hogy a hal az elnyelésükre készül, ugyanannyi a lehetősége

annak, hogy kiköpi őket. Az élet és a halál elválaszthatatlan kapcsolatának

megértéséből és vállalásának okán az ősi hitvilágban a hal-halál jelképe a szokásos

fordulattal átbillen az élet és a termékenység oldalára. Ezt a szemléletet követi a

népmese élő-haló füve, meg az élet és halál vize. Várható, hogy a szkíta

nagyhalnak is mutatkozzék életadó, termékenyítő képessége, hiszen egyik

származásmondában Targitaosz ősapának anyja a Borüszthe-nész (Dnyeper)

folyóisten leánya volt.

A csodaszarvas

A kardtok felkötésére szolgáló kilyukasztott füg-gesztőn

a fény karikákat képező, behajtott végű agancsot viselő

szarvas, a szkíták és a magyarok kedvelt szent állata

pihen. Maga alá húzott lábain nyugszik, de nem alszik,

fejét figyelőén feltartja. Várakozik az istenfától jobbra

eső helyén. Elszigeteltsége miatt a feléje is haladó

menettel szemben

7. kép A kardhüvely függesztő fülén a szarvasünő az

életfára tekint

2Jankovics Marcell, Csillagok között fényességes csillag. A Szent László-legenda és a csillagos ég. Budapest, Képzőművészeti

Kiadó. 1987,43,94.

3Manfréd Lurker, Wörterbuch der Symbolik. Stuttgart. Kröncr. 1988. A Fisch címszó.

6. kép A különös ún.

szögfejű alakzat

A KIRÁLYI SZKÍTA ÍJÁSZOK MENETE AZ ÉLETFÁHOZ

6

ellentétes (oppozícióban álló) kulcsszereplő. Kari-

kába tekeredő agancshegyei a szarvast csillagnak,

szűznek, illetve Nap és Hold gyermekének mutatják.

8. kép A zöldhalompusztai arany szarvas

A griff

A szkíta hitrege állatvilágának szintén vezető rangú tagja, s a mi meséinknek is gyakori szereplője a

griff. Két íját ajzó keveréklény menetel az életfa felé. Őstöiténetkutatóink régóta felfedezték és idézik a

sumér Etana sason magasba emelkedő alakját. Kis városának uralkodója, miután a pórul járt sast - a

griff fejét utánzó királyi szárnyast - kiszabadította, jótétté fizetségéül a madár hátán repül az égbe. A

feljegyzés töredékes állapotban került elő, az életfáért elindult király félsze miatt zuhanás következik és

itt megszakad a történet.5 A mi mesehősünk repülése eredményes. A kaland a táltosjelölt révülésének

jelképes elbeszélése.

Az oroszlán

Népművészetünkben nem gyakori elem,

pásztorfaragásokon, porszarukon mégis elő-

fordul, pedig a királyi vad nem illette meg az

alacsonyabb rétegeket. Annál hitelesebb az

esztergomi királyi palota falfestményén az

életfa elé állított, négy vágással kiemelt

orosz-Ián, és a magyar királyi jogar

Egyiptomban faragott kristálygömbjén ülő

három oroszlán. Sajnos, a vágások eredete

tisztázatlan. Tanulmányozható Délosz szigetén

Kr. e. VII. századi és a szinte ezzel egykorú

urartui oroszlánon is.

Sokkal régebbi, a Kr. e. második évezredben

készült a hettita Beth Sean helységében az a kő

dombormű, amelyen három oroszlán szerepel.

Mindenikük oldalán négy-négy erős vágás

látható6.

A nyolc keveréklény közül kettő oroszkínfejű.

A nagyvad azáltal kerül túlsúlyba, hogy mind 9.

kép A jelenetsor hetedik nyilazó állalalakja

KABAY LIZETT

7

a nyolc menetelőnek legalább a két lábát, ha nem az egész testét és a bojtos farkát róla mintázták. A

napállat oroszlánok révén a részvevők „tüzesekké" válnak, egyébként is a vad a tűz-elem alárendeltje,

így a négy nyilazó, ha úgy tetszik „tüzesnyilas" annak ellenére, hogy az azonos nevű székely

hímzéselem viszont egyáltalán nem „oroszlános". E kis kitérő okoskodás arra való, hogy a jelolvasó

rálásson a jelölő és jelölt sokféleképpen kapcsolt viszonyára. Vagyis: két jelképes ábra olvasata akkor

is lehet azonos, ha külalakjuk az első pillanatban a legkevésbé sem utal erre. Az ókori Keleten

templomok, kapuk, kegyhelyek őrei voltak a páros oroszlánok. A lángsörényű királyi vad a királyi

szkíták jelképes állata. Az, hogy a kelermeszi kard felvonulási jelenetének minden egyes tagja részese

az „oroszlánságnak", azon alapulhat, hogy valamennyien királyi szkíta származásúak lehettek. A

köztük mutatkozó eltérés okát talán a más-más törzsi totemősre való utalásként magyarázhatjuk.

Az íjat feszítők közül keltő teljes mértékben ragadozó állatokból - sasból, griífből és oroszlánból-meg

a nagy halból alkotott, de a másik kettő is mindössze a két hátsó, patás lábával tér el tőlük. Ez a

megkülönböztetés is jelezhet származási különbséget. A keveréklény feje utalhat a családfőre, az atyai

ágra, a másik pólus, a far az anyai lehetne. A lábak közül az elsők az atyai nagyszülők, a hátsók az

anyai totemősöktől eredhetnek.

Régen a rangot és a származást a ruházat az apró részletekig feltüntette, nem valószínű tehát, hogy

éppen ennél a nagyszabású szertartásnál tekintettek volna el e követelménytől. Nem vehettem te-

kintetbe a kard valamennyi jelzését, az aranytárgy csillogása és az ötvösmunka zsúfoltsága miatt a

finom részletek elvesznek az Auróra kiadásában megjelent album fényképein4. Marad így is éppen

elég felfedeznivalónk.

Csak a rajzolás alkalmával tűnt fel, hogy az oroszlánok szájában, az íjat tartó alkarokon és a halak

tátott szájában egy-egy szerkereszt rejlik. Háromszoros utalás a szertartás fontos mozzanatára vagy

jelentőségére. Az oroszlántest szügyén az elmosódott többi ábra közt különálló kis háromszög és egy

kis karika különböztethető meg.

A bojt

Ugyancsak jelölő szándék tulajdonítható a vonuló alakok változatosan megoldott farkának. Öt lénynek

hosszú, nagybojtú szarvasmarha-farka van, a bikaléjűé rövid bojtú, mint az oroszláné. Jócskán

rendhagyó a két kosfejű szerzet bojtfüzérből álló hátsó dísze.

Régóta figyelem, hogy az állatok farkát nemcsak a címerfestők kényszerítették természetellenes

alakzatokba, és nemcsak a már bemutatott nyílfarkú állatokat toldták meg tőlük idegen végződéssel.

Mezopotámiában a Kr. sz. e.-i UI-JI. évezred fordulója idején egy falfestményen olyan oroszlán

lépdel, amelyiknek a farka vége köralakban visszatekeredik és forgórózsát, a gyakori napjelképet

foglalja magában. Erről a „rozettáról" írják a szakkönyveink, hogy „görög eredetű"! Ha az egyiptomi

fáraók viselte rangjelzésre, a hátul a derekukra erősített oroszlánfarokra gondolunk, a kelermeszi

jelképes ábrázolásnak is elfogadhatjuk ezt a szerepét. A kalotaszegi nagyleányok

4M.M. ApTSMOHOB, CoKpOBHiua c K iK p c K i ix Kypr&HOB iK ofípaiinu nocynapcTBeHHoro 3pM i na >Ka. i Ipára, AprtUI -

:leiiiiiirpa;i Con. XVÍIOAIIUK. . 1966, 6-8. T., 101. -Ljudmila Galanina-Nonna Grach. Scythian Art. Leningrád, Auróra.

1986,32-35. kep

KABAYLIZETT

templomba vonulásukkor - tehát a szakrális központba igyekezetükben - hátukon hosszan lecsüngő',

kétágú, bojtosán kötözött, gyönggyel hintett díszének a neve mai napig bojt. Az egyiptomiak, a

görögök, az etruszkok és a rómaiak nem hordtak bojtot.

Egyébként az ismeretlen eredetű bojt szavunk természetes előképét éppen az állatvilág szolgáltatja,

különösképpen az oroszlán és a szarvasmarhafarkának formája.

Az elöljáró

Csak egyszer fordul elő a hatalmas szarvat viselő,

oroszlántestű, bojtos farkú ragadozó, a menet ve-

zére. Szájából a szibériai sámánok (pl. burjátok)

lúdlábnak nevezett ismertető jele áll ki. Más

résztvevőn ez nem látható, így még jobban elkü-

löníti az elöl haladó főembert.

70. kép A menetet vezető egyszarvú sárkány feje.

A szerző rajzai.

Az életfa

Ide, a világtengely forgáspontjához, az átváltozás helye felé tart a menet. Az íjat feszítő szer-papok nem

emberi minőségükben közelítenek a szakrális térhez. Valaha a szintén állati kellékekkel álcázott

regösök a „nagy rőt ökröt" terelték az áldozóhelyre, hogy vérét vegyék s végezetül torát üljék. Akár

áldozatok, akár avatásra váró jelöltek közelítenek az életfához, mindenképpen halálélmény vár reájuk.

A mágikus-mitikus szemléletű világ minden pontján, de más-más külsőségek közt ugyanazt adták elő

és hitték: az áldozat lelke megtért eredete fonásához, ahová az őt küldő közösség üzenetét, kérését vagy

háláját továbbította. Az avatandót a szándékosan előidézett halálélményt követő ébredése lelke

halhatatlanságára is ráébresztette. Most vegyük jobban szemügyre a négy nyílvesszőt.

Tudtommal páratlanok a maguk nemében, semmiféle régészeti gyűjteményben nem lelünk másukra.

Ugyanis mindegyik nyílvesszőnek jól láthatóan két kicsi ütközője, szakálla van, közvetlenül a hegye

alatt. A legtisztábban az első és a harmadik íjász képén látható, hogy a nyíl hegye nem hatolhat be

mélyen a célpontba. Vadászatra, harcra alkalmatlanok, mert nagyon hirtelen szélesednek, irhát, bőr

öltözéket talán át sem ütnének. Eszerint a nyilak csak jelképes feladatot teljesíthettek.

A keveréklények lőnek, de nem ölnek!

Ugyanezzel a mondattal jellemeztem a Lehel kürtjén látható képegyüttest, amelyen a vadász a kezében

tartott nyílvesszőt gyöngéden ráfekteti az ünő hátára5. Arról van szó, hogy a tompított nyílvesszők átvitt

értelmét kell vennünk: a nyílvessző termékenyítő hímvessző is. Nimrud, „a nagy vadász" is így állt

szembe ünő-párjával, majd Hunor és Magor indult szarvasnyomon honalapító útjára.

5Kabay Lizett, Júlia szép leány halála. Jászkunság 40 (1994/95) 6. szám - A részletekre lásd: Bakay Kornél, Őstörténetünk

régészeti forrásai I. MBE. Miskolc, 1997,81-82. 24

A KIRÁLYI SZKÍTA ÍJÁSZOK MENETE AZ ÉLETFÁHOZ

9

A szarvasünő érintéséig, vagyis a jelképes megtermékenyítéséig szólhat a képeken vagy az epikai úton

előadott mítosz. Amit nem szoktak ábrázolni, de régészeti feltárások kiderítették és a sámánizmus

körében is késői időkig követhető, az a szertartást befejező áldozattétel. Éppen erre a célra szolgált a

kelermeszi kard.

Kr. sz. e. a hetedik században számolhatunk véres áldozattal. Előlép a sárkányvérű főpap, kihúzza

tokjából az életfás markolatú kardot. Következik a mesék számtalanszor hallott, de nem értett jelenete,

a sárkánynak feláldozott szüzek, ünők sorsának beteljesedése: a sárkányrangot viselő főtáltos teljesíti

kötelességét és végrehajtja az áldozat bemutatását.

Egyszerre felszáll a homály és szerfölött örvendünk (sehr, sehr - de ezt a német szót a felsőnémet

nyelvjárások beszélői nem értik -) mégis örvendünk, hogy a magyar nyelv megőrizte a szer, szerzet,

szerzetes emlékét, akik a régi szertartásokon az Isten szerelméért szolgáltak. A szer alapszó ugyanis

ősvallásunk nyelvi eleme, nem a térítőktől kaptuk. Régi szerzeteseink ejtették szerét a

gyógyfüveknek, szerfüveknek is és se szere, se száma, hogy még mi minden egyébnek. Azért viselik

többszörösen a szer jegyét magukon, mert ősi szokás szerint szép szerével szerződött szerzetesek.

Pusztaszeren tartották eleink az első országgyűlést. „És azt a helyet tulajdon nyelvükön szernek ne-

vezték, mivelhogy ott vették szerbe az ország minden dolgát." (Anonymus, 40. fej.) 2700 éve tartott és

megértett szertartás tanúi voltunk, miközben a latin szertartás, a caerimonia eredetét még csak

találgatják a nyelvészek.

A magányos szarvas feláldozása előtű, képletes megtermékenyítésének a párhuzama a hajadonként

elhunyt leány - manapság is dívó - menyasszonyi ruhába öltöztetése. Vagyis mindkét esetben a túl-

világi létben bízók számára a halál átlényegíthető násszá. Hiszen a halál hangzású hal is egyben ter-

mékenységijelkép és a kardon kétszer is megmintázták az életfa képét.