juratus október

16
Felelős szerkesztő: Kovács Eszter ([email protected]) Rovatvezetők: Benkhard Ágost – Egyetem tér ([email protected] ) Karacs Daniella – Politikon, Paragrafus ([email protected] ) Kovács Eszter – HÖK News ([email protected]) Szerzők: Boros Andor, Komár Gergely, Kratochwill György, Gerse Már- ton, Petrás Lilla, Szerényi Adrienn, Pálffy László, Pollok Zsófia, Schiffer Zsófia Olvasószerkesztő: Kálócz Adrienn Felelős Kiadó: Bubla Áron – ELTE ÁJK HÖK elnöke Szerkesztőség: 1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12. 438-8010 Hirdetésszervezők: Pozsár András (andras.pozsar@ gmail.com +3630/645-8231) Nyomdai előkészítés: Török Balázs XVIII. évfolyam 91. szám 2013. október 21. Csillagegyüttállás az ÁJK-n: Feró és Tilla egy helyen, egy időben Október 2-án úgy alakult, hogy programok sokaságában tobzódhatott az ELTE ÁJK hallgatósága. Ugyanazon a napon látogatott el egyetemünkre Nagy Feró és Till Attila. Hogy az időponton kívül mi volt a közös a két előadásban? Az, hogy mindkét híresség lendülete és karizmája révén a beszélgetés kilépett az előre meghirdetett tematika medréből: őszintén sztoriztak saját életükről, karrierjükről, és felelősséget érezve az utánuk következő generáció iránt, próbáltak némi élettapasztalatot és bölcsességet átadni a fiatalokból álló közönségnek. Cikkünk a 10. és 11. oldalon A jövő börtönei A büntetés-végrehajtási kó- dexünk a rendszerváltás előttről származó 1979. évi 11. törvény- erejű rendelet. Természetesen azóta már sokszor módosították, de így sem felel meg a modern elvárásoknak. A Kriminológia TDK-n Pázsit Veronika, a ko- difikáció résztvevője, és Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság ren- dészeti programjának vezetője vitatták meg az új kódex rendel - kezéseit. Cikkünk a 2. és 3. oldalon Az ősz mindig megannyi kultu- rális programmal kecsegtet. De ennek ellenére mégis talán október hónap- ját kedveljük a leginkább: kiváncsian figyelhetjük a színházak új évadának előadásait, zenei fesztiválok, kiállítások és számos izgalmas esemény történik, de nem utolsó sorban október 23., A SZABADSÁG NAPJA. Nyílvánvalóan mindenki ismeri az 1956-os forradalom és szabadság- harc történetét, amikor egy nemzetet akart meggyilkolni egy idegen hatalom. Hogyan érezhetett ennek a „gyilkossá- gi kísérletnek” a küszöbén a magyar - ság? Egy 21 éves egyetemista apró történetébe betekintve: „Felszaladtam még a jogtörténeti tanszékre, ahol csak az öreg Eckhart Ferenc professzort találtam. Nyilvánvaló volt, hogy elme- gyek a felvonulásra, nem kalkuláltam, hogy mi lehet belőle, de amikor az öreg Eckhart azt mondta: „Vigyázzatok!”, akkor kiszakadt belőlem, hogy „már késő”, és tudtam, hogy már nincs visz - szaút.” Így kezdődött az a néhány nap, ami rendkívülinek könyvelhető el a magyar történelemben. Amikor min- den ember testvérnek érezte a másikat. Amikor a mindig széthúzó magyarság összetartó lett. Szabadság és szeretet. Mindig félelmetes dolog a múltra visz- szagondolni, de „1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bá- torság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mu- tatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.” (John F. Kennedy) Emlékez - zünk méltóan október 23-án, nemzeti ünnepünkön azokért, akik a magyar szabadságért vérüket ontották! Kovács Eszter felelős szerkesztő Őszi zsongás Külön utakon, de egy célért Október 3-án, csütörtö- kön került sor a Hallgatói Ön- kormányzat szokásos tisztújító Küldöttgyűlésére. Az időhiány Damoklész kardjaként lengett a fejek felett, az este hat órakor kezdődő küldöttgyűlést legké- sőbb fél kilencig be kellett fejez- ni, de nézzük mire volt elég ez a két és fél óra! Cikkünk a 14. oldalon Quo vadis, Európa? A Joghallgatók Önképző Szervezete meghívására Gottfried Péter volt államtitkár, jelenleg mi- niszterelnöki külpolitikai tanács- adó és Pogátsa Zoltán nemzetközi politikai gazdaságtan szakértő, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója látogatott el egyetemünk- re egy színvonalas, az Európai Unióról, az eurozóna válságáról és a lehetséges kiutakról szóló elő- adás keretében. Cikkünk a 4. és 5. oldalon

Upload: toeroek-balazs

Post on 14-Mar-2016

248 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

 

TRANSCRIPT

Page 1: Juratus október

Felelős szerkesztő: Kovács Eszter ([email protected])

Rovatvezetők:Benkhard Ágost – Egyetem tér

([email protected] )Karacs Daniella – Politikon, Paragrafus

([email protected] )Kovács Eszter – HÖK News

([email protected])Szerzők: Boros Andor, Komár

Gergely, Kratochwill György, Gerse Már-ton, Petrás Lilla, Szerényi Adrienn, Pálffy

László, Pollok Zsófia, Schiffer ZsófiaOlvasószerkesztő: Kálócz AdriennFelelős Kiadó: Bubla Áron – ELTE

ÁJK HÖK elnökeSzerkesztőség: 1053 Budapest,Kecskeméti utca 10-12. 438-8010

Hirdetésszervezők:Pozsár András (andras.pozsar@

gmail.com +3630/645-8231) Nyomdai előkészítés: Török Balázs

XVIII. évfolyam 91. szám 2013. október 21.

Csillagegyüttállás az ÁJK-n: Feró és Tilla egy helyen, egy időben

Október 2-án úgy alakult, hogy programok sokaságában tobzódhatott az ELTE ÁJK hallgatósága. Ugyanazon a napon látogatott el egyetemünkre Nagy Feró és Till Attila. Hogy az időponton kívül mi volt a közös a két előadásban? Az, hogy mindkét híresség lendülete és karizmája révén a beszélgetés kilépett az előre meghirdetett tematika medréből: őszintén sztoriztak saját életükről, karrierjükről, és felelősséget érezve az utánuk következő generáció iránt, próbáltak némi élettapasztalatot és bölcsességet átadni a fiatalokból álló közönségnek.

Cikkünk a 10. és 11. oldalon

A jövő börtöneiA büntetés-végrehajtási kó-

dexünk a rendszerváltás előttről származó 1979. évi 11. törvény-erejű rendelet. Természetesen azóta már sokszor módosították, de így sem felel meg a modern elvárásoknak. A Kriminológia TDK-n Pázsit Veronika, a ko-difikáció résztvevője, és Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság ren-dészeti programjának vezetője vitatták meg az új kódex rendel-kezéseit.

Cikkünk a 2. és 3. oldalon

Az ősz mindig megannyi kultu-rális programmal kecsegtet. De ennek ellenére mégis talán október hónap-ját kedveljük a leginkább: kiváncsian figyelhetjük a színházak új évadának előadásait, zenei fesztiválok, kiállítások és számos izgalmas esemény történik, de nem utolsó sorban október 23., A SZABADSÁG NAPJA.

Nyílvánvalóan mindenki ismeri az 1956-os forradalom és szabadság-harc történetét, amikor egy nemzetet akart meggyilkolni egy idegen hatalom. Hogyan érezhetett ennek a „gyilkossá-gi kísérletnek” a küszöbén a magyar-ság? Egy 21 éves egyetemista apró történetébe betekintve: „Felszaladtam még a jogtörténeti tanszékre, ahol csak az öreg Eckhart Ferenc professzort találtam. Nyilvánvaló volt, hogy elme-gyek a felvonulásra, nem kalkuláltam, hogy mi lehet belőle, de amikor az öreg Eckhart azt mondta: „Vigyázzatok!”, akkor kiszakadt belőlem, hogy „már késő”, és tudtam, hogy már nincs visz-szaút.” Így kezdődött az a néhány nap, ami rendkívülinek könyvelhető el a magyar történelemben. Amikor min-den ember testvérnek érezte a másikat. Amikor a mindig széthúzó magyarság összetartó lett. Szabadság és szeretet. Mindig félelmetes dolog a múltra visz-szagondolni, de „1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bá-torság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mu-tatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.” (John F. Kennedy) Emlékez-zünk méltóan október 23-án, nemzeti ünnepünkön azokért, akik a magyar szabadságért vérüket ontották!

Kovács Eszterfelelős szerkesztő

Őszi zsongásKülön utakon, de egy célért

Október 3-án, csütörtö-kön került sor a Hallgatói Ön-kormányzat szokásos tisztújító Küldöttgyűlésére. Az időhiány Damoklész kardjaként lengett a fejek felett, az este hat órakor kezdődő küldöttgyűlést legké-sőbb fél kilencig be kellett fejez-ni, de nézzük mire volt elég ez a két és fél óra!

Cikkünk a 14. oldalon

Quo vadis, Európa?

A Joghallgatók Önképző Szervezete meghívására Gottfried Péter volt államtitkár, jelenleg mi-niszterelnöki külpolitikai tanács-adó és Pogátsa Zoltán nemzetközi politikai gazdaságtan szakértő, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója látogatott el egyetemünk-re egy színvonalas, az Európai Unióról, az eurozóna válságáról és a lehetséges kiutakról szóló elő-adás keretében.

Cikkünk a 4. és 5. oldalon

Page 2: Juratus október

2

ELEMZÉS Az új büntetés-végrehajtási törvény kodifikációja és kritikája

A jövő börtöneiGerse Márton

A büntetés-végrehajtási kódexünk a rendszerváltás előttről szár-mazó 1979. évi 11. törvényerejű rendelet. Természetesen azóta már sokszor módosították, de így sem felel meg a modern elvárások-nak. A Kriminológia TDK-n Pázsit Veronika, a kodifikáció részt-vevője, és Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság rendészeti program-jának vezetője vitatták meg az új kódex rendelkezéseit.

A magyar büntetés-végrehajtási intézmények régóta küzde-

nek a zsúfoltság problémájával. A büntetés-végrehajtási intézetek százötven százalékos telítettségét a CPT (az Európa Tanács szakértő szervezete) évek óta kritizálja, mivel előírásai négy négyzetméter szabad mozgásra alkalmas helyet határoz-nak meg egy fogvatartott számára, nálunk ez csak három négyzetméter körül van. Az új kódexből szándé-kosan kihagyták az erre vonatkozó szabályozást, mivel Pázsit Veronika szerint anyagi források hiányában ezt nem lehet jelenleg biztosítani, ezért a jogbiztonságra tekintettel nem akart az állam jogellenes ál-lapotot fenntartani. Tóth Balázs inkább a valóságot igazítaná a nor-mákhoz, hiszen szerinte az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteiből és a CPT előírásból így is levezethe-tő a kötelezettség a szükséges férő-hely biztosítása.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága mellett egy másik nem-zetközi szervezet is megfogalmaz-ta kritikáját. Az ENSZ Önkényes Fogvatartást vizsgáló munkacso-portja által tartott másfél hetes vizs-gálat során véleményezték a magyar büntetés-végrehajtási állapotokat. Az ellenőrzés lezárása után kiadásra került egy nyilatkozat, melyben az ENSZ röviden ismerteti megállapí-tásait. A munkacsoport előnyösnek találta az alapvető jogok biztosának tevékenységét az emberi jogok vé-delmének során, valamint pozitív-nak minősítette, hogy a civil szer-vezetek személyesen is kapcsolatot tarthatnak a fogvatartottakkal.

Kritikával illette a munkacso-port az előzetes letartóztatás intéz-ményének alkalmazását: túlzónak tartják és véleményük szerint csak rendkívüli és kivételes esetekben kéne a terhelteket a jogerős ítélet meghozatala előtt megfosztani sza-badságuktól, amivel csökkenteni lehetne a zsúfoltságot. Az előzetes letartóztatás sok esetben indokolat-

lanul elhúzódik. Számos olyan ügy is napvilágra került, ahol az előzetes letartóztatás a jogszabályban fo-galmazott követelményeknek nem felelt meg. Az intézkedés alá vont személyek számtalanszor még a legalapvetőbb jogaikat sem ismerik, példának okáért a kihallgatás során a védő jelenlétét biztosító előírást. Gyakran a rendőrségi kihallgatáson elhangzottakra alapítják az előzetes letartóztatást. A statisztikák alapján kilencven százalékban az ügyészség indítványainak adott helyt a bíróság. A munkacsoport szerint az előzetes letartóztatást csak akkor kellene al-kalmazni, ha feltétlenül indokolt és szükséges.

A munkacsoport kiemelte, hogy a nemzetközi emberi jogi jogszabályok követelménye alap-ján a fiatalkorúak előzetes letar-tóztatását – lehetőség szerint – minden esetben el kell kerülni, ezt azonban gyakran figyelmen kívül hagyják.

A hatékony jogi segítség a fogvatartottakkal kapcsolatos másik nagy terület, ahol a munka-csoport hasonlóan súlyosnak látta a helyzetet. Gyakran a rendőrök választanak védőt a terhelt szá-mára. Egyes községekben ugyan-az az ügyvéd vállalja el az ügyek

ötven-hetven százalékát. Az egyik tapasztaltabb ügyvéd szerint a letartóztatás első 72 órája a leg-kritikusabb a terhelt számára, és ennek ellenére nem tudnak ott lenni jogi képviselőik. Ez azért is aggodalmas, mert a munkacso-port is megismert olyan eseteket, ahol a vallomások kényszer vagy fenyegetés hatására születtek. Az ilyen helyzetekben a védő hiánya tette lehetővé, hogy megsértsék a gyanúsított jogait.

2005-ben és 2009-ben is voltak kodifikációs próbálkozá-sok, de az új Btk. megalkotása és a kormányváltás nem tette le-hetővé az új Bv. törvénytervezet megalkotását, így arra csak most kerülhetett sor. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium közösen dol-gozta ki az új jogszabálytervezetet a 1415/2012. (VII. 5.) kormány-határozat alapján, mindösszesen két hónap állt a rendelkezésük-re. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) alapján

(közigazgatási egyeztetés formájá-ban) a KIM és a BM feladata volt a szakmai tartalom kialakítása. A TDK-n pedig a Jat-ban meghatá-rozott megismerési és véleménye-zési jogunk gyakorlásához kap-hattunk segítséget.

Most pedig lássuk, hogy milyen változásokat terveznek a büntetés-végrehajtásban. Az új büntetőjogi kódex nem változtat az eddigi gyakorlaton, szintén a szigorú büntetőpolitika álláspont-jára helyezkedik, helyenként szi-gorúbb szankciókat alkalmaz az előző törvénynél. A tervezet sza-

badságvesztés-orientált, hiszen az anyagi jog, a Btk. koncepciója által meghatározott. Változást hoz az elzárás alkalmazása, amely a bün-tetésen kívül nem tartalmaz egyéb joghátrányt, így például a személy erkölcsi bizonyítványa tiszta ma-rad. A közérdekű munkának pedig igyekeznek egyre nagyobb teret biztosítani. A büntetés-végrehaj-tási intézményekben magáncégek és a Nemzeti Vagyonkezelő által irányított társaságok biztosítanak munkát a fogvatartottak egy ré-szének, a munkalehetőség szintén a biztonsági besorolás függvénye. Az új kódex törekszik arra, hogy a börtönök lehetőség szerint ön-állóak legyenek.

A Btk. által bevezetett há-rom csapás intézménye miatt a tényleges életfogytiglani sza-badságvesztésüket töltők száma folyamatosan emelkedik, amely a zsúfoltság miatt fenntarthatat-lan állapotokhoz vezet. Jelenleg a Szegedi Csillagbörtönben hú-szan töltik büntetésüket, de a nem jogerős ítéletekkel együtt már negyvennyolcra tehető a TÉSZ-esek száma.

A másik általános probléma, hogy kevés nevelő jut a mint-egy 18 000 fogvatartottra, amit az új kódex sem old meg, de igyekszik enyhíteni. Az új sza-bályok törekszenek az elítéltek hatékonyabb reintegrációjára, de a törvény egyértelműen dekla-rálja, hogy elsődleges feladata a bírósági ítéletbe foglalt joghát-rány érvényre juttatása. A ko-rábban fennálló klasszifikációját most felváltja a rezsimrendszer. A rezsimrendszer alapja, hogy a három büntetés-végrehajtási intézménytípuson belül (fogház, börtön, fegyház) általános, eny-hébb és szigorúbb kategóriákat állapít meg. Ez a rendszer egy újabb lépés lehet a társadalmi reintegráció elősegítésében. Az enyhébb fokozatok egyre több bónusszal járnak a fogvatartott számára. A rezsimekben megma-rad az elítéltek kockázati besoro-lása, de elkülönítési szabály nem lesz. Az elítélttel szemben szük-séges intézkedéseket továbbra is a bv. parancsnok határozza meg. A hosszú távon fogvatartot-tak reintegrációja nagyobb időt vesz igénybe és több lépcsőben

Magánszféra pár négyzetméteren

FOTÓ

: FE

OL.

HU

Paragrafu§ 2013. október 21.JURÁTUS

Page 3: Juratus október

3

megvalósítható, mivel általában a családi kapcsolatok is megsza-kadnak. A reintegrációért felelős intézet feladata a pszichológiai alkalmasság vizsgálata. Az elítélt aktív együttműködés esetén bó-nuszokat kap (hosszabb telefoná-lás, hosszabb látogatás). Az elítél-tek számára ezentúl a bv. intézet adja ki a behívót, ezért a kisebb súlyú bűncselekmények esetén az ítélet meghozatalától akár hat hónapig is halasztható a büntetés letöltésének megkezdése, ezáltal tovább csökkenhet a zsúfoltság. A reintegráció kapcsán a neve-lőkre további adminisztrációs terhek várnak. A reintegrációs terv alapján azonban az elítélte-ket központilag vizsgálják, a ter-vet is itt készítik, egyházi és civil szervezetek közreműködésével. Az együttműködést meg lehet szüntetni, ha az egyházi, vagy civil szervezet vét a fogvatartás biztonsági előírásai ellen.

A kapcsolattartás is jelen-tősen változik. A kodifikáció során felmerült a veszélyes esz-közök teljes kiszűrése érdekében a csomagküldés lehetőségének megszűntetése, de ezt végül el-vetették. Az elítéltek használhat-nak bérleti díj ellenében olyan

speciális mobiltelefont, amely-lyel csak az előre meghatározott kapcsolattartót lehet majd elérni. A jó magaviseletért és a társa-dalomba való visszailleszkedési törekvésért az elítéltet interne-tes videótelefonálás, vagy e-mail küldés lehetőségével jutalmaz-nák. Természetesen a biztonsági előírások maximális betartása mellett. Valamint megjelenik az elítéltek bv. intézeten kívüli láto-gató-fogadási lehetősége.

A büntetés kitöltését meg-előző hat hónapban a bv. bíró döntése alapján az elítélt a szabad-ban bizonyíthat, a reintegrációs intézet előírásainak megfelelően. A reintegrációs őrizetnek neve-zett intézmény esetén az elítélt a bv. bíró határozatában előírt lakóhelyen köteles tartózkodni, de a határozatba foglalt maga-tartási szabályok betartásával, meghatározott helyekre (iskolába, munkába, vallásgyakorlásra) rend-szeresen elmehet. Az elítéltnek nyomkövetővel ellátott karperecet kell viselnie.

A civil szervezetek a társa-dalmi egyeztetés során kritizálták a nemzetközi gyakorlattal szem-bemenő TÉSZ erősítését, mivel ez az emberi méltóság sérelmével

járhat, és elveszi a fogvatartottól a megteremtett reintegrációs lehe-tőségek igénybevételét.

A zsúfoltság és a nevelők alacsony létszámának megoldását az új kódexben sem látják bizto-sítottnak. A fogvatartottak egész-ségügyi ellátását is problémásnak ítélték meg. Az anyagi jog és a bírói gyakorlat szabadságvesztés-centrikusságával szemben Tóth Balázs inkább a társadalomba való visszailleszkedést és az el-ítélt, valamint a társadalom szá-mára is értelmes és hasznos bün-tetés-végrehajtási lehetőségeket helyezné előtérbe.

A rezsimszabályok felosz-tásával az a veszély áll elő, hogy esetleg a különböző végrehajtási módok enyhébb és szigorúbb fo-kozatai egymásba csúsznak. Nem lesz megállapítható a különbség a szigorú börtön és az enyhe fegy-házi végrehajtás között. Legalább-is az elítéltek egy része számára, akik, ha a jogalkotó megteremti a lehetőséget, beadványaikkal el-árasztják a bv. bíróságokat.

A kapcsolattartás lehetőségei közül még mindig hiányolják azt, hogy a védő, elsősorban előze-tes letartóztatás esetén, betelefo-nálhasson az elítélthez, mivel az

előzetes letartóztatottakat me-gyénként egy helyen őrzik, így a védőnek esetleg sokat kell utaznia. Erre a kirendelt védők általában alulmotiváltak, mert senki nem téríti meg az idejüket. A családi kapcsolattartás is nehéz, mivel havonta egyszer fél órára, a lakó-helytől távoli bv. intézetben lehet találkozni, egyszerre maximum négy személlyel, de ezen a új kó-dex bizonyos fokig enyhít. Nem adja meg azonban a lehetőséget a kifejezetten a családi kapcsolattar-tás számára nyitva álló helyiségek létrehozására, így azt továbbra is más elítéltekkel együtt lehet gya-korolni. A véleményezők ezen kívül sérelmezték még a fogvatar-tottak számmal való azonosításá-nak gyakorlatát.

Láthatjuk, hogy az új kódex bevezetésével sem oldódik meg a büntetés-végrehajtás két fő prob-lémája, a zsúfoltság és a személyi állományban jelentkező létszám-hiány. A kapcsolattartásban azon-ban a kódex teret enged a modern lehetőségeknek. Összességében azonban megállapítható, hogy az új kódex sem felel meg a modern büntetés-végrehajtás követelmé-nyeinek, részben az új Btk. bünte-tő filozófiája miatt is.

Hirdetés

Paragrafu§2013. október 21. JURÁTUS

Page 4: Juratus október

4

EUROZÓNA VÁLSÁGA Problémafelvetések és lehetséges megoldások

Quo vadis, Európa?Boros Andor

Szeptember huszonnegyedikén a Joghallgatók Önképző Szer-vezete (JÖSZ) meghívására Gottfried Péter volt államtitkár, jelenleg miniszterelnöki külpolitikai tanácsadó és Pogátsa Zoltán nemzetközi politikai gazdaságtan szakértő, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója látogatott el egyetemünkre egy színvonalas, az Európai Unióról, az eurozóna válságáról és a lehetséges kiutakról szóló előadás keretében.

Gottfried Péter válaszában hét „pillanatot” vázolt fel az Eu-

rópai Unió történetéből, amelyek mindenképp szükségesek ahhoz, hogy megértsük annak jelenét, je-lenlegi problémáit és a lehetséges jövőbeli fejlődési irányait. A hábo-rú-béke időszakok váltakozásából való kilépést jelentett az Európai Szén- és Acélközösségről szóló 1951-ben aláírt szerződés, ugyanis a romokban heverő Európában ekkor azt keresték, hogyan lehet véget vetni az erőközpontok kép-ződésének és az ezáltali újabb há-borúknak. Ezt követően az 1957-ben aláírt Római Szerződés egy közös intézményrendszer, közös jogrendszer irányába tett lépésnek értékelhető. Közel harminc évvel később, az 1986-os mediterráni bővítéssel egyidejűleg sikerült di-namikussá tenni az integrációt a belső piac létrehozásával. Ek-kor tehát az integráció mélyítése és a bővítés még szorosan kap-csolódott egymáshoz. Az 1989-1990-es történelmi változásokat követő első válaszreakciónak ér-tékelhető – Gottfried Péter szerint – az 1992-es maastrichti szerződés, amely német-francia megegyezés alapján még az ún. keleti bővítés előtt az európai integráció egy-fajta visszavonhatatlan mélyítését eredményezte. Ugyancsak ennek keretében került sor arra a meg-állapodásra, mely azt rendezte, hogy az új tagországok milyen feltételrendszer teljesülése mellett csatlakozhatnak az Unióhoz. Ez vezetett el egy több mint tízéves folyamatot követően tíz ország, köztük Magyarország csatlakozá-sához. A következő meghatározó időpont a 2008-as gazdasági világ-válság kirobbanása, amely azzal a folyamattal kiegészülve, hogy az Európai Unió részesedése a világ-kereskedelemből tovább csökken, vezet el ahhoz a megállapításhoz,

hogy az alkalmazkodási kényszer folytán a fejlődési irányok kijelöl-hetőek. Gottfried Péter szerint ez egyértelműen a bankunió, a gazda-sági és monetáris unió mélyítése. A kérdés immár az, hogy ez hogyan tud megvalósulni az eurozónán kí-vül és belül úgy, hogy az Európai Unió egysége ne sérüljön?Ezt követően, folytatva az előbbi gondolatmenetet, Pogátsa Zoltán

az eurózóna előnyeit és hátránya-it vázolta fel, pontos adatokkal alátámasztva. Kiemelte, hogy a valutaövezet legnagyobb előnye az árfolyamkockázat hiánya, ami hozzájárul a kereskedelem nö-vekedéséhez. Ugyanakkor bár-mennyire is fontosnak tartjuk az eurózónát, az európai integráció központi eleme továbbra is a belső piac maradt, amely a szolgáltatá-sok, az áruk, a tőke és a munkaerő szabad áramlását biztosítja. Ezáltal az eurozóna inkább csak felszíne, erősítő tényezője lehet az integrá-ciónak. A kérdés inkább az, hogy jó konstrukciónak tekinthető-e az eurózóna? Ugyanis a legfőbb probléma a valutaövezettel kapcso-latban merül fel. Hosszabb távon egyes tagállamoknak nagy károkat tud okozni, mivel csak abban az esetben működhetne megfelelően, ha a tagállamok vonatkozásában egy időben lennének a konjunk-túra és a recesszió ciklusok (ezt nevezzük optimális valutaövezet-nek). Ez azt jelenti, hogy minden tagállam gazdaságának egy időben

kellene növekednie és recesszió-ban lennie. Mindez biztosíthatná, hogy a frankfurti székhelyű Köz-ponti Bank közös kamatot tudjon megállapítani valamennyi ország-nak. Ezzel szemben a probléma fő forrásául szolgált az, amikor az Európai Központi Bank alacsony kamatszintet határozott meg vala-mennyi zónán belüli állam számára azért, hogy az serkentse a gazdasá-got a kis növekedést produkáló ál-lamokban (Franciaországban, Né-metországban). Ezzel szemben az olyan országok esetében, amelyek amúgy is gyors gazdasági növeke-déssel rendelkeztek (pl. Írország) a kamatszintet fel kellett volna emelnie. Mivel az eurózónán belül egységes kamatláb érvényesül, ez nem volt kivitelezhető és az amúgy

is túlfűtött gazdasággal rendelkező országoknak okozott károkat. Az alacsony kamatlábak következté-ben nagyon olcsón, közel egy-két százalékos kamattal vehettek fel hitelt. Ha még ehhez hozzászá-mítjuk a magas inflációt, akkor könnyen rájöhetünk, hogy ezen országok nulla százalékos vagy ne-gatív reálkamattal vehettek fel hi-telt, azaz adott esetben még pénzt is kaptak ezért. Így tehát maga a valutaövezeti konstrukció okozta a ma igen komoly eladósodással küzdő országok problémáinak egy igen jelentős részét. A tőke ilyen olcsón történő beáramlása ezen országokba hozzájárult ahhoz, hogy ún. eszközár buborékok ala-kuljanak ki. Ilyen buborék alakult ki a déli országok ingatlanpiacán is, amely az elmúlt évtizedben na-gyon gyors növekedést produkált. Mindemellett a gyors növekedéssel rendelkező országok viszonylatá-ban megugrott a Németországból és a többi északi államból szár-mazó import. Az importfüggőség és a piacról történő kiárazódásuk

másik oka az, hogy Németország-nak a szociális piacgazdaság alapú jóléti állam leépítésével növekedett a versenyképessége. Ekkor felme-rül a kérdés, hogy a déli államok miért nem követték Németország példáját. Azonban abban az eset-ben, ha a déli államok is megpró-bálták volna versenyképes szinten tartani béreiket, tulajdonképpen megszűnt volna a kereskedelem az eurózónán belül. A felvázolt, egymással összefüggő problémák okozták a déli államok jelenlegi problémáinak jelentős részét, így azok az érvek, amelyek egyfajta kulturális tulajdonságokból ere-deztetik mindezt, egyáltalán nem megalapozottak. Kimutatható statisztikai adatokkal, hogy a déli országok és Írország termelékeny-ségnövekedése jóval meghaladta az északi államokét, köztük Né-metországét is. Ettől függetlenül a déli országok nem tudtak Né-metországgal versengeni a bérek szintjét tekintve, így óriásira nyílt a kereskedelmi olló a déli országok kárára. E folyamatok káros hatása Németországban is megnyilvánul, ugyanis hatalmasra nőttek az addig hagyományosan szűk társadalmi különbségek az alacsony bérezésű munkahelyek miatt. Pogátsa Zoltán hangsúlyozta, hogy nem lehet megoldás az adósságkezelésben a fiskális po-litika Uniós szintre történő eme-lése, ugyanis az nem technokrata kérdés, hanem inkább egyfajta ér-tékválasztási probléma. Továbbá az Európai Bizottság legitimitása nagyon gyenge, az átlagos válasz-tópolgár nem tudja befolyásolni annak munkáját a legitimitási lán-colat hossza miatt. Gottfried Péter mindezekre rea-gálva rámutatott arra, hogy nem-csak az eurózónán belül, hanem a világgazdaságban is szükséges vizsgálni a versenyképességet. Az Európai Unió a világgazda-ságban való térvesztését próbálja meg lefékezni az eurózóna fenn-tartásával. Kétségtelen, hogy az eurózónának már megalkotása-kor voltak konstrukciós hibái, azonban ezek egy konjunkturális időszakban nem jöttek a felszín-re. Ennek fényében azok kerültek nagyobb bajba az eurózónán be-

Melyek az Európai Unió jelenlegi legégetőbb problémái?” – tette fel vitaindító kérdését Orbán András, a beszélgetés moderátora.

Politikon 2013. október 21.JURÁTUS

Page 5: Juratus október

5

lül, akik nem tudtak szembe nézni a versenykihívással, ami a közös monetáris politikából adódik. Magyarország esetében például a feszültségek levezetésére egy jól működő „szelepnek” bizonyult a forint árfolyamának széles sávon belül történő mozgása. A közös valutát bevezető országok e sze-leppel nem rendelkeznek, így a feszültségek felhalmozódnak. Tehát Magyarországon akkor ér-demes elgondolkodni az euró be-vezetéséről, amikor már teljesen biztosak vagyunk versenyképes-ségünkben. Pogátsa Zoltán arra a moderátori kérdésre adott válaszában, mely a strukturális változások kapcsán merült fel, egyértelműen kiemelte, hogy nem oldódtak meg az Eu-rópai Unió szerkezeti problémái. A német, francia, brit bankok to-

vábbra is kitettek egész Európá-ban, így Dél-Európában is. Példa-ként hozta fel azt a kereskedelmi többletből fennmaradó extra tő-két, amit Németország produkált az eurózóna első évtizedében, a német bankok kihitelezték a déli államokba. Ennek következtében nem dönthetnek úgy az északi ál-lamok, hogy nem mentik ki a dé-lieket, ugyanis ezzel az eurózóna bedőlne. Görögország megmen-tése az egész Unió érdeke, viszont annak a pénznek a kétharmada, amit Görögország kapott, nem is érkezett meg, hanem kamatfi-zetés formájában, azonnal „visz-szapattant” az európai pénzügyi rendszerbe. A még nagyobb probléma az, hogy a fennmaradó egyharmadot sem a versenyké-

pességet elősegítő ágazatokba (pl. oktatásba) fektették. Így a neoli-berális, „merkelista” megszorító gazdaságpolitika következtében a görög GDP huszonöt százalékkal csökkent és az ifjúsági munkanél-küliség hatvanhét százalékos (!)Gottfried Péter kiemelte, hogy meg kell találni egy finom egyen-súlyt a tagállamon belül, egy költ-ségvetési kiigazítás és a növeke-dés-ösztönző eszközök között. Az eurózóna szintjén két lehetséges irány mutatkozik a szerkezeti átala-kítások terén. Az egyik a bankunió felé történő elmozdulás: ebben az esetben a fő kérdés, hogy hogyan lehet megszakítani azt a kapcsola-tot, amely a tagállamok szuverén adóssága és a bankrendszer állapo-ta között van. A bankrendszerben a válságkezelés folytán keletkező károkat hogyan lehetne úgy ren-

dezni, hogy az ne növelje tovább a tagállamok adósságterheit. En-nek keretében van egy többlép-csős „haditerv”: első lépés a kö-zös bankfelügyelet, olyan tesztnek vetné alá a legfontosabb bankokat, ami arra vezethet, hogy a csontvá-zak kihullnak a szekrényből. Ha ez a felügyelet létrejön, akkor az a kérdés, hogy a tagországok mi-lyen felelősséggel vesznek ebben részt, ki fizeti az esetleg felmerülő költségeket. A másik lehetséges út a gazdasági és a monetáris unió mélyítése, akár közös költségvetési hatóság létrehozásával. Azonban mindezekhez szükséges a megfe-lelő legitimitás biztosítása, ami az erős politikai unió felé mozdíthatja el az Európai Uniót.Magyarország viszonylatában –

Gottfried Péter szerint – a fő ér-dek az, hogy az eurózónán belül történjenek meg az erőfeszítések. Egyre inkább nagyobb a valószí-nűsége annak, hogy az integráció kétsebességűvé válik (eurózónán belüliek és kívüliek). Mindez ab-ban az érzékeny kérdésben is megmutatkozik, hogy mennyire fog e kétlépcsős integráció új in-tézményeket létrehozni és ezek az integrációt mélyítő lépések intéz-ményesen kettészakíthatják-e az Európai Uniót. Ennek ellenére Magyarország szempontjából az a fontos, hogy az Európai Unió-ban az eurózónán kívül folytasson olyan gazdaságpolitikát, amely érdemben hozzájárul a felzárkó-záshoz. Pogátsa Zoltán szerint is előny az Európai Uniós tagság. Az eurózóna kapcsán viszont nem

lehet egyértelmű választ adni, ugyanis csak bizonyos előfel-tételek teljesülése esetén válhat előnnyé a valutaövezeti tagság. A legfontosabb feltétel pedig a ver-senyképesség, aminek nem a bér-verseny a lényegi eleme, hanem a termelékenység. Magyarországon a legfontosabb a munkahelyte-remtés és az alacsony termelé-kenységi szint növelése. Mindez a társadalom (azon belül is a kö-zépső és alsó rétegek) képzettségi szintjének növelése folytán va-lósulhat meg, ugyanis az ország versenyképességét az mutatja meg leginkább, hogy a közép és alsó rétegek mennyire versenyképesek. Jelenleg Magyarországon közel négy millió (!) olyan ember él, aki nem képes magának megtermel-

ni annyi értéket, ami a létmini-mumához szükséges. Ezen csak az oktatás változtathat, és azon belül is az általános iskolai szint. Annak ellenére, hogy manapság a viták leginkább a felsőoktatás-ról szólnak, az ember életében a legmeghatározóbb az alapszintű oktatás. A társadalmi egyenlőtlen-ségek következtében elképesztő különbségek vannak a társadalom rétegeinek versenyképességét ille-tően, mely abból adódik, hogy ki hova járt iskolába. Míg pl. Finn-országban csupán nyolc százalék-ban határozza meg egy gimnazista teljesítményét a korábbi iskolája, addig ez Magyarországon hetven-nyolc százalék. Gottfried Péter kiegészítésképp hozzátette, hogy a közoktatás jelenlegi átalakítása is a súlyos egyenlőtlen helyzetet próbálja kezelni.Az euró bevezetésének feltétele tehát, hogy legyen munka és az magas hozzáadott értékkel ren-delkezzen. Az előadások és a beszélgetés végén a közönség részéről több kérdés fel-merült, így pl. az Egyesült Királyság uniós tagságáról szóló 2017-es nép-szavazás lehetősége, Németország túlsúlyának kérdése. A válaszokban az előadók tágabb összefüggésekre is rávilágítottak. Többek között a német túlsúly erősödése, a francia túlsúly csökkenése mellett arra, hogy jelenleg London és az Egyesült Ki-rálysághoz tartozó egyes területek pénzügyi és egyben offshore köz-pontként működnek, így egyértel-műen ellenérdekelt pl. az adóhar-monizációval kapcsolatban. Ehhez hasonló helyzetben van Luxemburg, ahol a GDP hetven százaléka pénz-ügyi szolgáltatásból származik. E két ország így egyértelműen ellenérde-kelt az integráció bővítésében, ho-lott Németország azt sürgeti. Ennek következtében elképzelhető, hogy a brit tagság feltételeinek újratárgyalása is időszerű lehet.A bonyolult érdekhálózatok mi-att elképesztően nehéz megjósol-ni, hogy milyen irányba fejlődik tovább az Unió. Így tehát az egyik legfontosabb kérdés, hogy ezeknek az érdekeknek a koordi-nációja milyen arányban történik a tagállami és közösségi szinten. Ugyanakkor a több mint kétórás beszélgetést követően az előadók egyetértettek abban, hogy egy, a világgazdasági változásokra gyorsan reagáló, az európai pol-gárokhoz közeli Európai Unióra van szükség.

FOTÓ

: CZ

ABÁ

N S

AM

U

Politikon2013. október 21. JURÁTUS

Page 6: Juratus október

6

AMERIKA Napok óta bénultság

Government shutdownKratochwill György

Az Amerikai Egyesült Államokban szeptember utolsó napja volt a költségvetés elfogadásának határideje. A Kongresz-szusnak azonban nem sikerült konszenzusra jutnia, a költ-ségvetés elfogadása elmaradt. Ezért lassan és fokozatosan leállnak a szövetségi kormányzati szervek.

A történelemben nem új keletű jelenség az amerikai állam-

apparátus leállása. A jelenséggel először 1976-ban találkozhatott a világ, legutoljára pedig Clinton elnöksége idején. Amennyiben egy pillantást vetünk a törvény-hozás összetételére, látható, hogy mind a republikánusok, mind a demokraták kormányzása idején történtek kisebb-nagyobb leál-lások. A legérdekesebbek azok a felállások, ahol a képviselőház, a szenátus, de még az elnök is de-mokrata volt, mégis bekövetkezett a „government shutdown”. Idejét tekintve a leállás pár naptól egé-szen huszonegy napig terjed, nagy kérdés, hogy a jelenlegi tovább tart-e. Nem kell azonban rög-tön államcsődre és katasztrófára gondolni, amikor a legalapvetőbb szükségletek sincsenek biztosít-va, mert jelenleg a költségvetés szerint „kötelező” kiadások nem forognak veszélyben. A mostani szituáció következményei alig ész-revehetőek a polgárok számára. A helyzet legfőbb hatásai a múzeu-mok és nemzeti parkok bezárása, az útlevél- és vízumügyintézés nehezebbé válása, a nyugdíjakkal kapcsolatos ügyek lassulása, né-hány szociális program átmeneti leállása, fontos statisztikai adatok közlésének elmaradása, valamint számos kutatás leállása. Ezeken kívül mintegy 600 000 közigaz-gatásban dolgozó fizetés nélküli szabadságra kényszerült, sőt, a törvények alapján tilos a munka-helyükön tartózkodniuk. A bérek leállása azonban komoly nem-zetbiztonsági veszélyt is jelent, ugyanis a titkosszolgálatok mun-kavállalóit is érinti a kényszersza-badságolás. A hírszerzés vezetője szerint a leállás a szervezet alkal-mazottainak hetven százalékára van kihatással. Ennek ellenére az ország legnagyobb részében to-vábbra is minden a megszokott rendben folyik. Ez két dologra vezethető vissza: egyfelől a szol-gáltatások nagyon nagy arány-

ban magánkézben működnek, értelemszerűen a kormányzati források számukra érdektelenek; másrészt pedig nagyszámban for-dulnak elő azok a közszolgáltatá-sok, ahol a fenntartó a tagállam, nem pedig a szövetségi kormány. Egyes beszámolók szerint, ha nem lennének híradások, az átlag-emberek nem is tudnának a kiala-kult helyzetről.

A jelenlegi helyzet kialakulá-sának oka a demokraták és a re-publikánusok szembenállásában keresendő. Az utóbbi időkben felerősödtek a Republikánus Pár-

ton belül azok a hangok, melyek radikálisabb fellépést követelnek. A szélsőséges irányzatok élén a „Tea Party” csoport áll, amely az amerikai függetlenségi hábo-rút megelőző egyik eseményre, a Bostoni teadélutánra utal. A támogatottságuk nagyon ma-gasra nőtt, egyes elemzések azt sem tartják kizártnak, hogy a következő választásokon önálló pártként indulva is sikereket érje-nek el. A republikánusok érhető módon szeretnék ezt elkerülni, tehát megpróbálnak radikálisabb hangnemet megütni a törvény-hozásban. Jelenleg a képviselő-házban többségben vannak, ez pedig éppen elegendő ahhoz, hogy sakkban tartsák a demokra-tákat. A mostani helyzet az ölük-be hullott, ezért igyekeznek mi-nél több engedményt kisajtolni a költségvetés elfogadása fejében.

Követeléseik, melyek javarészt szokásos jelszavak köré épülnek fel (adócsökkentés, állam sze-repének csökkentése), egy köz-ponti elemet is tartalmaznak. A fő cél a mostani harcban, hogy megtorpedózzák, vagy legalább-is átmeneti időre levegyék a na-pirendről az „Obamacare” néven elhíresült reformcsomagot. Azt a javaslatot, ami 30 000 000 ember számára biztosítaná az egészség-biztosítás lehetőségét. Ez azokat érintené, akik eddig egyáltalán nem rendelkeztek ehhez hason-ló jogviszonnyal. Barack Obama legfontosabb intézkedése ez a csomag, ami az egész elnöki te-vékenységét meghatározhatja. Az Obamacare bukása nagy érvágás lenne a pártnak, főleg azok után, hogy az amerikai Legfelsőbb Bí-róság 5-4 arányban alkotmányos-

nak találta azt. A konzervatívok úgy próbálnak gátat szabni a re-formnak, hogy az általuk előter-jesztett költségvetési javaslatok-ban egy centet sem fordítanának a program finanszírozására. Ter-mészetesen a demokraták nem hajlandóak megszavazni ezeket az indítványokat, ami a patthely-zet fennmaradásához vezet.

A republikánusok veszélyes játékba kezdtek. A mostani cse-lekedeteikkel radikálisabb irányt vettek, ami számukra is hátrányt jelenthet. Az elmúlt évek tapasz-talatai azt mutatják, hogy csökken a népszerűsége annak a pártnak, amely késlelteti a költségvetés elfogadását. Clinton idejében is kísérletet tettek republikánus részről az elnök zsarolására, ami azt eredményezte, hogy a csatából Clinton került ki győztesen, majd később a választásokat is meg-

nyerte. A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a republikánu-sok nem tarthatják fenn a helyze-tet sokáig, mert már érzékelhető a népszerűségük csökkenése.

A kormányzati szervek le-állása a jelenlegi formában nem marad fenn sokáig. A költségve-tés hiánya ugyan sok embernek jelentene jövedelemkiesést, vagy bosszúságot, lényegi hátrány egyelőre nem származik belőle. A pénzügyminiszter számításai szerint október 17-e az a dátum, amikor az USA beleütközik az adósságplafonba. Ez azt jelenti, hogy ekkorra fogy el a szövetségi kormányzat pénze. A hiteleket pe-dig fizetni kéne, amihez újabbakat kéne felvenni. Azonban az előbb említett plafon lényege pont ab-ban áll, hogy a minisztérium csak a kongresszus hozzájárulásával vehet fel hitelt. November 1-jével pedig bekövetkezne az Amerikai Egyesült Államok csődje, aminek beláthatatlan következményei lennének mind az országra, mind pedig a világra nézve. A dollár gyakorlatilag elértéktelenedne, ami a globális piacot is magával rántaná. A tőzsdéken ettől még nem tartanak, mert pánik még nem tapasztalható, aggasztó jelek azonban igen. A világban általá-nos a feszültség, a washingtoni hírek az érdeklődés középpontjá-ban állnak. Kiemelendő azonban

a tény, hogy a most tapasztalható néhány százalékos tőzsdei csök-kenés a közelében nincs a 2011-es húsz százalékos visszaesésnek, ami akkor következett be, amikor leminősítették az Államokat.

Lapzártakor még nincs meg-egyezés a két fél között, és egyes vélemények szerint egy ideig nem is várható az álláspontok köze-ledése. A pénzpiacok egyelőre várnak, és mi sem tehetünk mást. Egy dolog biztos: valamilyen módon, de hamarosan változás fog bekövetkezni. A rossz forga-tókönyv szerint az adósságpla-fon elérésével, de amennyiben jó irányba haladnak a dolgok, akkor egy kompromisszum fogja lezárni a mostani helyzetet. Azt biztosra vehetjük, hogy a következő szám megjelenésekor valami lesz Ame-rikában. Vagy költségvetés, vagy pediglen káosz.

FOTÓ

: SO

CIA

LNE

WSD

AIL

Y.C

OM

Politikon 2013. október 21.JURÁTUS

Page 7: Juratus október

7

FILMAJÁNLÓ Háborús helyzetek több szemszögből

A kártyavárKomár Gergely

A film olyan, mint egy kártyavár – olyan helyzetből indul, amely tökéletesen felépítve magaslik fölénk, amíg egy apró fu-vallat szét nem zilálja az egészet. A film a maga felépítésében egy megszokott szituáció megváltozása, egy konfliktus fellé-pése, mely teljesen megváltoztatja a benne szereplők életét, amely mire véget ér, már soha nem lesz olyan, mint volt…

A semleges

Hogyan kapjunk Oscart? Ve-gyünk egy történelmi szituá-

ciót, de ne túl távolit, hogy a néző még azonosulni tudjon vele, csi-náljunk belőle egy krimit, de figyel-jünk, hogy a forgatókönyv legyen eléggé akciódús, mert nem sze-retnénk alvó nézőket a moziban, és győződjünk meg róla, bárhogy is volt a valóságban, a filmben az USA legyen a probléma megol-dója. Ha mindezeket összeraktuk, megkapjuk az Argo-akciót.

A film Teheránban játszódik az iráni túszdráma idején, és ezen belül is a „kanadai csínyt” mutatja be. A történet alapja a kanadai kor-mány és a CIA közös (akkor még titkos) mentőakciója, melyben a kanadai nagykövetségen rekedt hat amerikai diplomatát próbálják meg átjuttatni az iráni határon, közel sem hétköznapi módon.

Elöljáróban érdemes leszö-gezni, hogy Ben Affleck mint rendező egy zseni. Képes volt egy olyan kriminél fenntartani a nézők érdeklődését, aminél pontosan elő-relátható annak végkimenetele. A filmben olyankor volt akció vagy humor, amikor kellett, és olyankor tekintett be az iráni problémákba véres komolysággal, amikor kel-lett. A film látványvilága tökélete-sen hozza a 80-as évek krimijeinek világát, a díszlet mindenhol szép, már Iránban, vagy Langleyben sem lehet rá panasz, de még inkább a hollywoodi középkategóriás sci-fik ábrázolása az, ami egyszerűen tökéletes. A forgatókönyvet csak annyiban lehet kritikával illetni, hogy eltér a valós eseményektől és Kanadának alig juttat valami érdemet; ettől eltekintve Chris Terrio hibátlan munkát végzett. A szereplők Ben Afflecken kívül na-gyot alkotnak, a két nagy öreg John Goodman és Alan Arkin iszonya-tosan jól játszottak együtt és a hat diplomata is tökéletesen hozta a drámai szerepet.

Ami még említésre méltó, azaz iráni helyzet leírása volt: ahol az egész instabilitás alapja Nagy-Britanniának és az USA-nak a saját érdekükből történő közbenjárása volt még az ötvenes években. Ezt a szituációt a film szinte teljes tör-ténelmi hitelességgel mutatta be az első öt percében és utána is bete-kintgetett az irániak mindennapi életébe, elkerülve így a perzsák ab-szolút negatív megvilágítását, ahogy a legtöbb hasonló film tenné.

Azonban hátrányai is van-nak a filmnek. Ben Affleck hiába nagyon jó rendező, de színészi alakításáról ugyanez már nem mondható el: lényegében semmi-féle érzelmet nem mutatott, ami egy főszereplőnél igen zavaró tud lenni. Ami még sajnálatra méltó, hogy szinte teljesen kihagyták Ka-nada szerepét, ehelyett kárpótlás-ként kaptuk a szokásos USA köz-pontúságot, ami ennél a filmnél és ennél a témánál nagyon idiótán vette ki magát.

Összességében, a hátrányai ellenére tudom ajánlani a filmet. Annak, aki akar látni egy nagyon jól megírt és szépen összerakott krimit, mindenképpen ajánlom. Viszont annak, aki a tényleges történelemre kíváncsi, sajnos csa-lódnia kell.

Az Argo-akció (2012)Rendező: Ben Affleck

A realistaMi történne, ha elkezdenénk

nyomozni a családunk múltja után? Vajon mit találnánk? Azt a történe-tet, amiben a családtagjaink szépen megírt, idillikus életet élnek, ahogy azt a családi vacsorákon mesélik? Nem valószínű. Mi van, ha a csalá-dunk történetében valami szörnyű-ség rejtőzik, ha az egész életünk egy Oidipusz-történet? Erre a kérdésre adja meg a választ az Incendies.

A történet egy ikerpárról szól, akik anyjuk (Nawal) végrendeleté-ben megkapnak két levelet, azzal az üzenettel, hogy kézbesíteniük kell őket apjuknak és a számukra eddig ismeretlen bátyjuknak. Az egyik testvér elindul hát megkeresni a családtagjaikat, akikről csak annyit tud, hogy valamelyik közel-keleti országban vannak. A film innentől kezdve két szálon fut: egyik oldalon az ikrek nyomozása, másik oldalon azok a történések, melyeket az any-juk él át a háború idején.

A film nagyon hatásosan hoz-za a háborús közel-keleti országok hátterét (nem írok konkrét orszá-got, mert a filmben is csak valószí-nűsíteni lehet, hogy Libanonban játszódik), ahol a casus belli egy-formán vallási és nemzeti. A film erősen pacifista, a benne egész vé-gig jelenlevő véres realizmust is ez szolgálja. Kijelenti, hogy lényegte-len milyen okból harcolunk – nem éri meg háborúzni. Ezt támasztja alá Nawal viselkedése, mikor az országban bolyongva megpróbál a keresztények által üldözött muszli-mokon segíteni.

A rendező ezzel a filmmel gyakorlatilag berobbant a nemzet-közi filmes világba, egyenesen az Oscar-jelölésig vitte, és joggal. A látványvilág nagyon szép, a színé-szi alakítás is kifogástalan, bőven hozza mindkét szempontból a hollywoodi szintet, ami nagy ér-dem, mert egy kis költségvetésű filmről van szó (értsd: hét millió dollár). A forgatókönyvet okosan írták meg, mindenféle nagyobb hiba nélkül. Ezt a filmet tehát na-gyon tudom ajánlani mindazok-nak, akiket érdekel a Közel-kelet háborúinak világa, vagy szeretné-nek látni egy jó krimit/drámát; akik azonban ennél a filmnél iz-galmas akciójelenetekre vágynak, azoknak csalódniuk kell.

Incendies - Felperzselt föld (2010)

Rendező: Denis Villeneuve

Az összeesküvőEgy országban, melyet egy igen

tragikus terrortámadás ért, várható, hogy ezután elkezdenek az objektív-nek nem mondható, azonban igen-csak terrorellenes filmek és soroza-tok megjelenni. Ezekről tudni kell, hogy végletekben gondolkodnak, a terrorista azért terrorista, mert az, bármiféle körítés nélkül. Ennek a jelenségnek tökéletes ellenpéldája a Homeland című sorozat.

A történet egy, a hadifogságból nyolc év után kiszabadult katona-tisztről és egy CIA ügynökről szól, aki kap egy fülest vele kapcsolatban, hogy terrorista lett. Az alapszituáció ennyi, a történet ebből a szempont-ból eleinte nem tűnik nagyratörő-nek, de ahogy haladunk tovább, és a részek során elkezdjük látni, hogy milyen mozgatórugók mozgatják a szálakat, egyre inkább árnyalttá vá-lik. Például fény derül a terroristák vezetőjének indítékára, ami egyből emberivé változtatja a karakterét, egy idő után olyannyira, hogy még egyet is tudunk valamennyire érteni az el-ferdült logikájával.

A Homeland különlegessége és kiemelkedősége nem a krimi szálá-ban keresendő, hiszen hasonlókat láthatunk bárhol – hanem az objek-tivitásában. Nincsenek benne abszo-lút rosszak vagy jók, és ennek oka pedig a jól felépített háttér.

A színészi játék remek benne, a látványvilág és a hangulat kiváló. Hátránynak azt tudnám felhozni, amit a legtöbb sorozatnál, aminek nincs vége – ugyanis nem minden rész képes fenntartani azt a szintet, amit elvárnánk tőle.

Összességében ajánlani tudom ezt a sorozatot az akció szerelmeseinek és mindazoknak, akik szeretik a jól fel-épített krimiket gazdag háttérvilággal.

Homeland: A belső ellenség (2011-)

Alkotók: Howard Gordon és Alex Gansa

FOTÓ

: A

RGO

THEM

OV

IE.W

ARN

ERBR

OS.C

OM

FOTÓ

: WW

W.V

ATS

AV.N

ET

Politikon2013. október 21. JURÁTUS

Page 8: Juratus október

8

MININEWS Hírmorzsák a tájékozódáshoz

Japán segítséget kértJapán miniszterelnöke, Abe Sinzó a világ szakmai segítségét kérte,

mert a Fukusimában található atomerőmű egyik reaktora újra szivárog, és félő, hogy nem tudják megállítani.

Habár a 2020-as Olimpia helyszínének kihirdetése napján a mi-niszterelnök biztosította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy az atomerőmű kérdését a tokiói Olimpiára megoldják, de az egyes reaktor-ból újra folyni kezdett a sugárfertőzött víz, miután az egyik ott dolgozó munkás egy ellenőrzés során véletlenül lekapcsolta a reaktor hűtőrend-szerét. A jelenlegi mérések azt mutatják, hogy a gyakorlatilag az óceánba szivárgó szennyezett víz egyelőre nem érte el a veszélyes szintet.

A fukusimai atomerőmű leszerelés előtt áll, mely akár évtizedekig is eltarthat.

Kína ellenzi az észak-ko-reai nukleáris programot

Peking kifejezetten ellenzi Phenjan atomfegyverkezési programját, valamint az Észak-Korea által tervezett újabb nukleáris fegyverkísérle-teket – közölte a kínai államfő. Az államfői bejelentést megelőzően az észak-koreai védelmi bizottság azt hangoztatta, hogy nem mondanak le az atomfegyverekről, mivel „azok az elrettentés hatékony eszközéül szolgálnak az Egyesült Államok agresszív politikájával szemben”.

Törökország feloldja a ken-dőkkel kapcsolatos tilalmat

Az iszlám fejkendő állami intézményekben való viselését lehetővé tévő jogszabály része az átfogó reformprogramnak. Erdogan miniszter-elnök nyilatkozata szerint eltöröltek egy elavult rendelkezést, amely útját állta a köztársaság szellemiségének. Állítása szerint egy sötét korszak ért véget, hiszen a fejkendőt viselő és nem viselő nők egyformán teljes jogú tagjaivá váltak a társadalomnak. A tilalom majd kilencven évre, a Tö-rök Köztársaság első napjaira nyúlik vissza. 1999-ben a török–amerikai politikusnőt, Merve Kavakcit megfosztották török állampolgárságától, amikor beiktatási ceremóniáján fejkendőben jelent meg a parlamentben.

Az IMF legfrissebb Fiscal Monitor című átfogó elemzése

A Valutaalap hosszú távon fenntarthatónak látja a magyar költség-vetést. 2018-ig biztosítva látja a három százalék alatti államháztartási deficitet. Az államadósság azonban a következő években lényegében nem csökken tovább. Ezt a Valutaalap szakértői a rosszabb gazdasági növekedési kilátásokkal indokolják, 2018-ra is csak 1,6 százalékos nö-vekedést jeleznek előre. Az eddigi csökkenő újraelosztási ráta várhatóan emelkedésre vált és újra ötven százalékos fölé emelkedik, azaz a megter-melt GDP több, mint felét osztja újra az állam. A kiadási oldalon meg-hirdetett reformok hatásai pedig elmaradnak a várttól. Az NGM szerint az IMF alulbecsli az idei évre várható gazdasági növekedést, az infláció értékét pedig túl magasnak ítéli meg.

NGM: Elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről

„A felelős döntés meghozatalához szükséges számítások elkészítése folyamatban van. Ahogy korábban, úgy ezt idén is a tárgyalópartnerek rendelkezésére bocsátjuk majd” - hangsúlyozta az NGM. A kormány a 2014-es költségvetésről benyújtott törvényjavaslatban jövőre – két szá-zalék körüli GDP-növekedés, és 2,4 százalékos infláció mellett – a fo-gyasztás 1,9 százalékos bővülésével és két százalékos reálkereset emelke-déssel számol. A munkaadók és a szakszervezetek tavaly decemberben született megállapodása alapján idén a minimálbér 98 000 ezer forintra emelkedett. Tavaly évvégén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szóló megállapodást jóval később, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképvi-seletek vezetőivel. A VKF-ben részt vevő három szakszervezeti szö-vetség közül a Liga és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetséges (MSZOSZ) is a bértárgyalások mielőbbi megkezdését javasolta, és közzé is tette javaslatát a jövő évi bérekre vonatkozóan. A Liga a minimálbért és a garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbér) egyaránt bruttó 5,5 százalékkal emelné jövőre, ezenkívül pedig azt indítványozta, hogy bruttó 4,5 százalékos bérajánlásban állapodjon meg a kormány a szoci-ális partnerekkel. A szakszervezeti szövetség által javasolt emeléssel a minimálbér a jelenlegi 98 ezer forintról 103 390, a garantált bérminimum pedig 114 ezer forintról 120 270 forintra nőne 2014-ben.

Kettős adóztatás elkerü-léséről írt alá egyezményt hazánk Svájccal

Amint az egyezmény hatályba lép, a NAV a magyar adózók svájci jö-vedelmeiről széles körben kaphat információt, és az adatok kiadásának a banktitokra hivatkozás sem lehet akadálya. Az egyezmény szükségessé-ge azzal magyarázható, hogy a nemzetközi kapcsolatok kiszélesedésével jelentősen megnőtt a határokon átívelő adóelkerülési struktúrák száma. Egyes struktúrák kifejezetten az adóelőnyök elérését, vagy a jövedelmek eltitkolását célozzák, lehetővé téve az adóterhek lényeges csökkentését, vagy az adóztatás teljes elkerülését. A nemzeti adóhatóságok csak akkor tudnak hatékonyan fellépni ezzel a jelenséggel szemben, ha a struktúrák felderítéséhez megfelelő információkkal rendelkeznek. Az információ-szerzés eszköze az adóhatóságok közötti információcsere.

Az információcsere történhet kérelemre, automatikusan, vagy spontán módon. A kettős adóztatás elkerülésére szolgáló egyezmények tipikusan a kérésre történő információátadást teszik lehetővé, de a fő nemzetközi célkitűzés az, hogy általánossá váljon az automatikus, azaz a külön adóhatósági megkeresés nélkül megvalósuló információcsere.

Hirdetés

Karacs Daniella

Politikon 2013. október 21.JURÁTUS

Page 9: Juratus október

9

A Széchenyi István Szakkol-légium (SZISZ) fő célja az

egyetemi oktatást kiegészítve a reális, kritikus társadalomtudo-mányi és közgazdaságtudományi felkészültség, gondolkodás és a közművelődés elősegítése a szak-kollégiumban és az egyetemen; a nyitott, innovatív értelmiségi szak-emberré és a demokrata, autonóm közösségi emberré válás ösztön-zése.

Első kézből információ ró-lunk – első- és másodéveseknek:

BUSINESSLAB

Ötletből üzleti értékA BusinessLab már korábban is

létezett mint a BusinessWorks Hungary szakmai gyakornoki programja, azonban 2013 tava-szán egy olyan kezdeményezés in-dult be, amelyből nyárra kiforrott a BusinessLab Campus projekt. Ennek célja egy olyan egyedülálló műhelyhálózat létrehozása, amely biztosítja a tehetség, az innováció és az üzlet találkozását. A műhelyek a programban résztvevő egyetemeken jönnek létre, és a nyári projekt során az arra érdemes tehetséges hallgatók dolgozták ki ezek működési koncep-cióját. A műhelyek helyi megalapí-tása az őszi félévben történik meg, beindításuk pedig tavasszal várható.

A működés több forrásból fog táplálkozni. Egyrészt lehetősé-get nyújt az egyetemi hallgatóknak ötleteik megvalósítására, tehetségük kibontakoztatására a különböző projekteken való együttdolgozás keretein belül, ezáltal nem csak in-novatív ötleteik valósulhatnak meg más tudományterületről érkező társaik segítségével, hanem egyúttal kapcsolatba kerülnek a támogató cégeinkkel és az üzleti szférával. Ez kiemelkedő fontosságú, hiszen az egyetemen tanult elméleti tudásukat valódi gyakorlati tapasztalattal egé-szíthetik ki, növelve ezzel verseny-előnyüket a munkaerőpiacon és bő-

vítve a kapcsolati tőkéjüket, melyek elősegítik a karrierépítésüket. A pro-jektek azonban nem csak a hallga-tóktól indulhatnak ki, hanem cégek és befektetők is kezdeményezhetnek innovatív ötleteket, amelyeken a hall-gatók közösen törhetik a fejüket. Ez lehet akár egy ötlet megtesztelése, egy koncepció kidolgozása, vagy valamilyen vállalati fejlesztés, de a lényeg nem változik: tehetség, inno-váció, üzlet.

Műhelyeink hálózatot fognak

alkotni az országban: Budapes-ten a Corvinus-on, a BME-n és az ELTE-n, vidéken pedig Győr-ben a SZE-n, Miskolcon, Pécsen és Veszprémben vagyunk jelen. A BusinessLab központilag egy ala-pítványként, helyi szinten pedig diákszervezetként fog kiépülni. A műhelyeknek van egy vezetője, aki az alapító tag, ő az ELTE esetében Tomacsek Vivien, tanári mestersza-kos hallgató, aki egyben az Illyés Sándor Szakkollégium képviselője

is. A műhelyekhez bárki csatlakoz-hat, kartól, szaktól és évfolyamtól függetlenül – ez pedig épp az előnye, hiszen koncentrálja az egyetem leg-tehetségesebb polgárait, tudomány-területtől függetlenül, hidat teremtve ezáltal az egymástól távol eső érdek-lődésű egyetemisták között.

Ha felkeltettük az érdeklődé-sedet, keress minket a Facebook-on vagy bátran keresd fel az ELTE képviselőjét személyesen: vivien.tomacsek @businesslab.hu.

Elsős Kurzusok!Idén is tartunk Elsős Kurzu-

sokat a kollégium épületében. Az Elsős Kurzus (EK) különös műfaj, hiszen a heti rendszerességgel tar-tott összejövetelek célja „szakmai plusz” nyújtása, ám az egyetemi oktatástól eltérő keretek között. A kurzusalkalmak kis csoportban zajlanak, nincs ZH vagy házi fel-adat, de annál több beszélgetés és közös gondolkozás, miközben lehetőség nyílik a kollégium és a sziszesek megismerésére is, mivel

ezen kurzusokat a szakkollégium tagjai szervezik és tartják nektek, a szakkollégium iránt érdeklődő, vagy egyszerűen valami többre vá-gyó egyetemistáknak.

A sávos EK-k a kollégium szakmai rendszerének oszlopait szolgáltató sávok szellemiségébe engednek betekintést, ezek a Kor-mányzati gazdaságtan, a Law and Economics, a Pénzügy és Szocio-lógia kurzusok.

De persze van élet a sávon túl is, a változatosság pedig gyönyör-ködtet, így a palettát az ismeretbő-vítő kurzusok színesítik. Ebben a félévben négy ilyen közül választ-hattok: a Közgazdaságtan a min-dennapokban, ahol a napi hírek gazdasági háttereivel ismerked-hettek meg; a társadalomtudomá-nyok iránt érdeklődőknek a Média

SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKOLLÉGIUM

TavaSZISZél vizet árasztMi fán terem a SZISZ? Interaktív. Sokszínű. Hiánypótló. Szak-mai, de közösségi. Na de mégis: Széchenyi István Szakkollégium (SZISZ) fő célja az egyetemi oktatást kiegészítve a reális, kritikus társadalomtudományi és közgazdaságtudományi felkészültség, gondolkodás és a közművelődés elősegítése a szakkollégiumban és az egyetemen; a nyitott, innovatív értelmiségi szakemberré és a demokrata, autonóm közösségi emberré válás ösztönzése.

és társadalom a XXI. században, vagy éppen a Politikai retorika kurzusunk lehet érdekes; és végül, de nem utolsó sorban a Minden-napi igazságok, mindennapi tév-hitek a Pszichológiáról kurzusunk egyfajta pszichológia alapozóként is felfogható.

A kurzusokhoz nincs szük-ség semmiféle előképzettségre, csak egy csöppnyi érdeklődés-re. Ne feledjétek, a félév során bármikor lehet csatlakozni, akár egy-két alkalomra is! Keresse-tek minket bátran online a szisz.hu vagy ek.szisz.hu oldalon és facebookon (www.facebook.com/szechenyiszakkoli címen vagy a keresőbe a „Szisz Elsős Kurzusok” beütésével), vagy off-line a Ráday koli 2. emeletén.

A SZISZ lehetőség.Élj velünk!

FOTÓ

: BU

SIN

ESS

LAB

2013. október 21. JURÁTUS

Page 10: Juratus október

10

SZTÁRDÖMPING Nagy Feró és Till Attila egyetemi előadásai

Csillagegyüttállás az ÁJK-n: Feró és Tilla egy helyen, egy időbenPetrás Lilla, Pollok Zsófia

Október 2-án úgy alakult, hogy programok sokaságában tob-zódhatott az ELTE ÁJK hallgatósága. Ugyanazon a napon látogatott el egyetemünkre Nagy Feró és Till Attila. Hogy az időponton kívül mi volt a közös a két előadásban? Az, hogy mindkét híresség lendülete és karizmája révén a beszélgetés ki-lépett az előre meghirdetett tematika medréből: őszintén szto-riztak saját életükről, karrierjükről, és felelősséget érezve az utá-nuk következő generáció iránt, próbáltak némi élettapasztalatot és bölcsességet átadni a fiatalokból álló közönségnek.

TILLA

A Forum Corvinum által szer-vezett esemény plakátja

alapján a következő témakörökre számíthattunk: „Érdekel, hogy áll össze egy tehetségkutató? Mi a dolga egy profi műsorvezetőnek? Mik zajlanak a kulisszák mögött? Tilla mesél sikerről és karrierről.”Az első három pontot Tilla igen röviden és velősen foglalta össze: 1. „Mindenki el tudja képzelni.” 2. „Nehéz elmondani, de nem bonyo-lult.” 3. „Én a sminkben szoktam ülni.” Így hát maradt a negyedik pont: siker és karrier. Már az elején leszögezte, hogy nem akar ameri-kai típusú siker-beszédet mondani, mert nem lehet ilyen dolgokat ve-zényszavakká egyszerűsíteni. Sőt, a siker szót szerinte manapság rossz értelemben használják, mert az nem feltétlenül egyenlő a nagysággal. „A siker az, hogy azt csinálod, amiben jó vagy. Egy alkalmazott is lehet si-keres, nem csak egy felsővezető.” „Adj időt magadnak gondolkod-ni magadról!” - hangsúlyozta, és nem a levegőbe beszélt. Bevallot-ta, hogy ő mindig festő szeretett volna lenni. Fel is vették egy kép-zőművészeti szakközépbe, ahol szépen lassan szembesülnie kellett vele, hogy akárhogy is szeretne az lenni, ő nem egy festő alkat. Nem tud napi nyolc órában a műterem magányában, csöndben alkotni. „Mielőtt kitalálod, hogy mi akarsz lenni, találd ki, hogy mi vagy! Nem a teljesítménytől leszel sikeres, de a sikerhez kell teljesítmény is.” Fon-tos különbséget tenni, hogy valami azért nem megy, mert rossz a stra-tégiád, vagy azért, mert nem neked való. Figyelmeztette a fiatalokat, hogy ne hagyják magukat siettetni. „Az nem kudarc, ha harminc éves korodig nem érsz fel a csúcsra.”

Mesélt saját, kegyetlen pillana-tokkal és újrakezdésekkel tarkí-tott karrierútjáról. „Sajnos Ma-gyarországon, ha valamit elértél, az nem tart meg téged. Néha vissza kell menni a starthoz.” Ar-ról is őszintén beszélt, hogy sok döntés meghozatalában szerepet játszott a pénz és a pillanatnyi borzalmas anyagi helyzet, de soha nem vállalt semmi olyat, amiben nem tudta magát elképzelni. Mi-kor szerkesztőként rájött, hogy a műsorvezetők sokkal többet ke-resnek nála, és rákérdezett, hogy miként kerülhetne képernyőre, kollégái kiröhögték. „Merjetek megszólalni, kérdezni!”- vonta le a tanulságot. Szintén anyagi megfontolásokból nyitott a szó-rakoztató műsorok irányába, de közben megtartva az intellektuá-lis vonalat is. „Ez is én vagyok, mindig ott volt az univerzumom szélén. Megláttam magam ebben a szerepben, és rájöttem, hogy ez működhet. Ha valamit azért csinálsz, mert valóban érdekel, hihetetlen energiák és kapuk nyíl-nak meg.”

FERÓ„Gyerünk, nyomjuk! Amit akar-tok!” - csíptem el Nagy Feró szava-it a szervezőkhöz. „Akkor ti nem mentek a Gólyahajóra?” - volt a következő kérdés. A Bibó István Szakkollégium Felvételi Bizott-ságának szervezésében érkezett Nagy Feró az Egyetem térre, egy kötetlen beszélgetésre. A téma fő-leg az István, a király volt és persze egy kis politika. Két moderátor vezetésével indult a beszélgetés, de híven a kötetlen stílushoz és magá-hoz az „előadóhoz”, egy stand-up show lett a vége.A politikával kapcsolatban egy csalódott ember véleményét hall-

gattuk. „Ha odaállsz egy párt mellé lelkesedésből, akkor ki-derülhet, hogy a párt bármelyik tagja kitáncol belőle. Már nem kellesz, eddig kellettél. Egy dol-got tehetsz, kilépsz a színpadra, és művész lehetsz.” Mint min-denkinek, neki is megvan a saját véleménye az aktuálpolitikáról, és nem fél azt a nyilvánosság előtt felvállalni: a trafiküggyel szerinte nem szabad ennyit fog-lalkozni, hiszen pár év múlva

senki sem fog rá emlékezni. A rezsicsökkentésnek pedig örülni kell, ha már egyszer meg lehetett csinálni. Nagy Feró ugyebár mindkét hí-res István, a királyban játszott. Az 1983-ban rendezett előadás a „Három T” időszakában szüle-tett, így bizonyos dolgok kiemel-ten fontos szerepet kaptak: pél-dául, hogy elénekelhetik-e a mű végén a Himnuszt. A darabban való szereplést először nem akar-ta elvállalni, hiszen úgy gondolta „minden, ami államilag rendezett, abban nem jó részt venni, rossz szájíze van”. Aztán kiderült, hogy itt egyáltalán nem szocialista meg-rendelésről van szó. A 2013-ban bemutatott, Alföl-di Róbert által rendezett verzió

meglehetősen meglepte. Kezde-tekben nem értette, hogy mi is a szerepe neki és Varga Miklós-nak. A későbbiekről ezt mondta: „szembesültünk azzal, hogy mit talált ki a két legendának: kime-gyek a színpadra, és kaptam egy olyan szerepet, hogy én leszek a hülye”. Hangsúlyozta, hogy az idei rendezés szembetűnően rendhagyó volt: a koronába zár-va, SS-egyenruhára hajazó zub-bonyokkal (hogy csak egy párat

említsünk) és persze felkavaró kérdésekkel,A VI. előadóban megjelent hall-gatóság egy botrányhőst, egy X-Faktoros mentort, egy celebet várt. Kaptak viszont egy szí-nészt, aki elmondta tapasztalata-it, hátha a mi generációnk más, és nem csak a saját hibájából tud tanulni. Megosztotta velünk ta-pasztalatait, kicsit úgy, mintha a gyerekei lennénk. Arra buzdított mindenkit, hogy élje a saját éle-tét, igenis kövesse el a saját hibá-it. Legyen azaz ember, aki lenni szeretne. Ne féljünk a kudarctól, csak a kihagyott lehetőségektől. Becsüljük meg az idősebb gene-ráció tapasztalatait, ugyanakkor tudjuk, hogy mi más kor szülött-jei vagyunk.

„Feró úgy jó, ahogy van. Jó arányban van benne a vad-ság, az intelligencia, a hülyeség, a baromkodás, a nyers-ség, a tettrekészség, az odacsapásnak a készsége, de közben azért sok finomság is van benne.”

Tilla

FOTÓ

: FA

CE

BOO

K.C

OM

/FO

RUM

CO

RVIN

UM

/

Egyetem tér 2013. október 21.JURÁTUS

Page 11: Juratus október

11

Csillagegyüttállás az ÁJK-n: Feró és Tilla egy helyen, egy időbenMi az ismert emberek tár-

sadalmi felelőssége? Illetve van-e egyáltalán ilyen felelősségük?

Tilla: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Ha valaki ismertté válik, akkor mit, hogyan kellene mutatnia? Nem tudom, de biz-tos nem azt jelenti, hogy meg kell fe-lelni a társadalmi elvárásoknak. Nekem pont ez a bajom, hogy ilyen nagyon nagy szavakat, nagy gondolatokat pró-bálunk használni ezzel kapcsolatban, és nem tudom, hogy egyáltalán van-e értelme. Összefoglalva: engem nem zavar, ha valaki botrányhős, engem nem zavar, ha valaki jó, mint egy szent, vagy mint egy jól nevelt atya, vagy rossz, mint egy fél-bűnöző, ez engem mind nem zavar. Ha valaki érdekes, és érdekes üzenetet közvetít, az már jó. Én azt nem szeretem, ha valaki ismert, de a világa egyáltalán nem érdekes. De hogy ez felelősség lenne? Az ember-nek nincs feladata, csupán azért mert ismertté válik. Ezek a dolgok nem biztos, hogy teljesen összeegyeztethe-tőek. Szóval a feladatod csak az, hogy jó legyél abban, amit csinálsz, minden körülmények között. Feró: Az nagyon fontos, hogy az ak-kor és arra hivatott ember, mint egy popzenész azt a tehetséget, amit Isten-től kapott, azt az emberek érdekében használja és azt a pénzt is, amit ebből lehet keresni, egy kicsikét ossza meg a szegényekkel. Tehát adj belőle, mert az Úristen neked adta ugyan ezt a tehetsé-get, de nem azért kaptad, hogy uralkodj az embereken. Egy dal sokszor nem el-lentmond a rendszerrel, csak azt jelenti, hogy valamivel nem tudok egyetérteni, ami történik a világban. És mindig tör-ténik valami ilyen. Szegény ember min-dig lesz, szerencsétlen mindig lesz. Ha cinikus vagy, azt mondod, megérdemli a sorsát, hogy nem tudott kikaparni ma-gának legalább egy gesztenyét. Ha valami fontos dolgot tudtam meg a világról, azt meg kell osztanom veletek, hátha akkor ti is máshogy fogjátok látni az életet. És ez a feladata a művészetnek.

Mi a véleményed a hírességek politikai szerepvállalásáról?

Tilla: Ma a politikai szerepvállalás Ma-gyarországon nagyon-nagyon rossz, eltorzult formáját éli. Az ismert embe-rek nem szeretnek felszólalni. Ennek azaz oka, hogy sajnos a rendszerváltás utáni huszonnégy évben az alakult ki, hogy ez nem túl kifizetődő. Egy-

szerűen megbosszulják a kijelentések magukat. Többféle igazsághoz kell igazodni, és nem az alapértékek szá-mítanak. Itt nem azaz érdekes, hogyha valaki valami alapérték mellett felszólal, hanem hogy ki mellett áll. És onnan-tól nagyon nagy bajban van, amikor a másik oldal van hatalmon. Nemcsak az ismert embereknek nehéz, hanem ez a munkahelyekre is vonatkozik, az egész ország lakossága ki van szolgál-tatva. Ne vegyék már támadásnak, ha valami alapigazságról vagy alapértékről beszélünk! Ez nagyon nehéz helyzet és nagyon veszélyes terepnek tartom. Őszintén szólva, én ebben óvatos va-gyok. Ennek ellenére volt, hogy bizo-nyos dolgokban felszólaltam, például a Népszavazás a nőkért! kampány miatt meztelenre vetkőztem, és részt vettem a Kendermag tüntetésen is, de pártpo-litikába nem szoktam beleavatkozni. Az én alkatommal ez össze is cseng, mert én nem vagyok egyik pártnak se a híve, így nem kell lemondanom semmifajta szenvedélyről emiatt. Belőlem hiányzik egy ilyen politikusi érzékenység, nem tu-dok folyamatosan ilyen helyzetben len-ni, ilyen ügyeket szolgálni, nem vagyok ennyire ilyen KISZ-titkár alkat. De azt gondolom, hogy ha megkérdezik, hogy mi az ember véleménye, akkor mondja el! Amúgy meg azt kívánom ennek az országnak, hogy múljanak már el ezek az idők, hogy nem mondhatod el a véleményedet, mert akkor az állásodat kockáztatod, mert ez gáz.Feró: Igazából nem szabad ezt olyan komolyan venni. Tehát nem szabad arra gondolni, hogy valami nagyon nagy szerepem, szerepe lenne egy popzenésznek a politikai kultúrában. Szerintem minden, amit gondolok a világról, benne van a dalaimban. Nem direktben, hanem ott van elrejtve, ott van benne a mondanivalója. A politi-ka akkor is benne van mindenben, ha nem akarjuk. Mert az is politika, ha valaki azt énekli, hogy milyen éhes. Viszont, ha nagyon jól van lakva és nagyon dagadt, akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy valami nem stim-mel. Az, hogy személy szerint be-lemenjen a politikába, nem feladata a művésznek. Én benne voltam, csináltam, azt hittem, jót teszek. Ak-kor meg akartuk váltani a világot, de kiderült, hogy teljesen mindegy, hogy jobb- vagy baloldali egy párt, mert egyféleképpen működik mindkettő a

mai világban. Igazából tőlünk függ, hogy fog ez a világ működni, nem a politikusoktól. Tőlünk. Hiszen mi szavazzuk meg őket. Hát miért nem kergetjük el, ha nem tetszik?

Mindkettőtöknek váltást jelen-tettek a szórakoztató műsorok. Tilla a kulturális műsorok, Feró a ke-mény rock irányából indult. Hogy summázzátok ezt a változást?

Tilla: Hát ez vagyok én, nem valami olyasmi dologról beszélünk, ami na-gyon mesterségesen van összerakva, hanem hosszú évek alatt kiderült, hogy ezeket a dolgokat szeretem én csinálni. A show műsorokat én egy percig nem tudom lenézni, nem gondolom, hogy teljesen értéktelen dolgok lennének. A szórakoztatást ne tekintsük alantasnak. Önmagában az a kategória, hogy po-puláris, vagy kommersz engem kifeje-zetten nem zavar.Feró: Igazából nagy váltás nem volt. Lehet, hogy ez kívülről így látszik, de belülről nem volt váltás. Ha egy kicsit utánanéztek a történelmemnek, akkor kiderül, hogy annak idején is elősegí-tettem több zenekar felfutását. Szá-momra fontos elv, hogy a gyerekeinket meg kell érteni, hogy mi hozzájuk ké-pest vének vagyunk, már nem értünk semmihez. Fogd fel, hogy ő más, máshogy látja, vagyis máshogy akarja látni a világot, hát engedd meg neki. Inkább legyél a közelében, hogy ami-kor kell, picit tudjál rajta igazítani, mint aki véletlenül arra járt. Ugyanilyen az X-Faktor is. Az nem jó, hogy odamész

és megmondod a nagy igazságot. Mert nincs nagy igazság. A gyerekekkel úgy kell foglalkozni, hogy közben az ő sze-mélyiségük ne változzon meg nagyon, inkább próbáld őket terelgetni. Leg-alább kétséget ébreszteni benne azzal kapcsolatban, amit gondol a világról. Először azt hiszi, hogy mindent job-ban tud és egy idő után azt mondja: „Igazad volt!”. Ilyenkor nagyon rossz lenne, ha azt mondanád neki: „Ugye megmondtam?”! Mert akkor megint ott áll valaki, akit utálni fog, hogy mit ugat bele. Inkább olyasmit kell monda-ni, hogy nem tudom igazam volt-e, de azért jobb, hogyha te éled a saját életed és lázadsz, és nem hiszed el nekem. Azt mondom, menj neki a falnak. Ha nem mész neki, akkor csak az apádtól tudod, hogy betörheted a fejed. Na-gyon fontos a saját tapasztalás, csak úgy tanulod meg igazán a dolgokat.

Minden közönség más. Mi-lyen volt az egyetemi közönség?

Tilla: Ez egy jó közönség volt, nagyon figyeltek, elég jó élénk arcmimikával rendelkezett mindenki, és jól lehetett lát-ni, hogy mosolyognak, vagy tetszik ne-kik valami, vagy, hogy elgondolkoznak. Feró: Úgy gondolom, hogy ide azért jó eljönni, mert az ember feltételezi, hogy egy egyetemen mégiscsak egy intellek-tuálisabb közönséget fog találni, tehát kicsit más lesz. Ebben rendhagyó is volt. Türelmesen végighallgattak, na-gyon kulturáltak voltak. Egy provoka-tív kérdésük sem volt igazából, pedig arra mindig fel van készülve az ember.

EGY KÉRDÉS, KÉT CELEB, KÉT VÁLASZ

FOTÓ

: KIS

RK G

YÖRG

Y

„Volt egy rendszerváltás, ami nem volt. Igazából most folyik egy rendszerváltás végre. Azok, akik elvesztik a ha-talmat, zokognak meg szobrokat döntögetnek…”

„Ez a mai világ egy picit erről szól: elég hülye vagy? Igen? Akkor szólj hozzá a dolgokhoz!”

Feró

Egyetem tér2013. október 21. JURÁTUS

Page 12: Juratus október

12

KITEKINTŐ Élet az egyetem után

Depresszióssá tehet-e a diploma?Szerényi Adrienn

Több nyelvvizsga, külföldi tanulmányutak, diploma. Szerencsés, aki mindezeket magáénak tudhatja. De valóban az általunk elkép-zelt boldogság vár ránk az egyetem biztonságot nyújtó falain túl?

Annyi a jogász, hogy Du-nát lehet velük rekeszteni”

– harsogja szüntelenül a média. Ennek hallatán joggal merülhet fel bennünk a kérdés: mi vár ránk a diplomaszerzés után? Erre a kérdésre próbáltak választ adni a VeniVidiVici által szervezett, Dip-lomával a kezedben című konferencia előadói: Vida Katalin, Dr. Kovács L. László és Dr. Szabó Tamás At-tila.

Halk kopogás. A szoba csendjét bájos női hang töri meg: „Kisfiam, ideje felkelned”. A takaró alól egy 28 év körüli férfi bújik elő, magára ölti frissen vasalt ingét, elfogyasztja a reggelit, majd felszáll a villamosra. Nyolctól négyig az irodában ül, majd ismét villamosra száll, és unottan zötykölődik hazáig. Otthon már gőzölgő vacsora várja. A jóízű falatozást követően elmerül a fürdővíz habjai között, majd elé-

gedetten vonul be a szobájába.Történetünk főhőse a kapu-

nyitási pánik jellegzetes jegyeit hor-dozza magán. A „quarterlife crisis” ma már tömegjelenségnek számít, amely azokat a fiatalokat érinti, akik félnek szembenézni a munkavállalás nehézségeivel, kirepülni a családi fészekből, belevágni a családalapí-tásba. Egyszóval azokat, akik félnek elkezdeni önálló életüket.

A diploma megszerzése után a huszonévesek nagyobb részének lel-kiállapotát a bizonytalanság és a szo-rongás érzése jellemzi. Az oktatás-ban eltöltött évek alatt a fiataloknak a követelmények és a visszajelzések egyértelmű rendszerében kell eliga-zodniuk. A munka világába lépéssel azonban olyan komoly döntési hely-zetek jelennek meg életükben, ame-lyekre már nincsenek egyértelmű

válaszok. A bizonytalanságtól pedig egyenes út vezet a depresszióig. S bár a Vida Katalin által bemutatott jelenség vészjóslóan hangzik, egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk haté-kony megelőzéséért.

A munkavállalással járó nehéz-ségekkel való szembenézés meg-könnyítését szolgálta dr. Kovács L. László előadása, aki többek között azokat a szempontokat ismertette, amelyeket munkáltatóként az ügy-védjelöltek kiválasztásánál figyelem-be vesz. Elmondása szerint az első kérdés, amelyet egy állásinterjún fel-tesz, általában arra vonatkozik, hogy

valóban ügyvéd akar-e lenni a jelent-kező. Ha jó benyomást szeretnénk kelteni, akkor a nemleges válasz ke-rülendő. Ezt követően a jelölt tudása és csapatmunkára való képessége kerül előtérbe. Az interjúnak ezen a pontján bizony nem árt, ha pon-tosan emlékszünk a Pp. bizonyítási szabályaira. Továbbá a beszélgetés során olyan zavarba ejtő kérdésekkel is szembe találhatjuk magunkat, mint például „Tudna mondani legalább három indokot amellett, hogy Önt válasszuk?” Mindezek után kerül sor az anyagiakra vonatkozó kérdé-sek megvitatására. Egy ügyvédjelölt mindössze havi százötvenezer fo-rintig terjedő kezdő fizetésre számít-hat, az azonban biztató, hogy ez az összeg a gyakorlatban eltöltött évek számával arányosan növekszik.

Én végezetül arra hívnám fel a figyelmeteket, hogy mind a ma-gánéleti, mind a munkavállalással kapcsolatos problémák leküzdé-sében sokat segíthetnek az ELTE Kortárs Segítői. Forduljatok hoz-zájuk bizalommal!

BÖRTÖNNYELV Könnycsepp, skorpió, hajó, koponya

„Mutasd a tetkód, megmondom, ki vagy!”Szerényi Adrienn

Egy kép többet mond ezer szónál. Különösen igaz ez az elítéltek tetoválásaira. A börtön világában ugyanis a bőrre varrt ábrák utal-hatnak az illető által elkövetett bűncselekményekre, áldozataik szá-mára, vagy akár szeretteik hiányára.

Azt hiszem, hogy Dr. Horváth Attila professzor urat senki-

nek sem kell bemutatnom, hiszen legendás előadásai messze földön ismertek. A neves előadó ezúttal a börtöntetoválások világába kalau-zolta el népes számú közönségét.

Azok, akik már jártak bünte-tés-végrehajtási intézetben, test-közelből is tapasztalhatták, hogy a rabok testét rendszerint különbö-ző méretű és formájú tetoválások borítják. Az okok között gyakran jelenik meg a társak közé való be-illeszkedés igénye, az unaloműzés, valamint a szeretteiktől való meg-fosztottság érzése. Az elítélteknek azonban nem árt résen lenniük egy-egy ilyen „remekmű” elké-szítésénél, hiszen nincs annál kel-

lemetlenebb, mint amikor „Sze-retlek Mari!” helyett „Szeretlek Rózsi!” kerül valaki vállára.

Azonban nemcsak szöveg-gel, hanem szimbólumokkal is lehet üzenni. A könnycsepp jel-lemzően a bérgyilkosok jele, és az arcra szokás tetováltatni. Ganxsta Zolee arcán is van egy ilyen, s emiatt nemrégiben meg is gyűlt a baja a kanadai hatósággal. Alig tudta kimagyarázni a tetoválását, hiszen a tengerentúlon is jól tud-ják, mit jelképez a fekete könny-csepp. A skorpió a magányos har-cosok megjelölésére szolgál. „Ne gyere közel, mert leszúrlak”- üze-nik viselőik társaiknak és a külvi-lágnak. Ha hóhért, vagy középko-ri lovagot vélünk felfedezni valaki

testén, biztosak lehetünk abban, hogy a maffia végrehajtójával van dolgunk. Szökés reményében a hajó motívumot keressük, hiszen viselője bizonyosan segítségünkre lesz ebben. A kaszás és a koponya viszont óvatosságra int minket: ezeket a jeleket ugyanis azok teto-váltatják magukra, akik semmitől sem félnek. S hogy fellelhetőek-e jellegzetes magyar motívumok a rabok testén? Sajnos nem. A kalo-csai csipke nem örvend nagy nép-szerűségnek az elítéltek körében.

A tetoválások utalnak az ille-tő börtönhierarchián belül elfog-lalt helyére is. A börtönbe érke-ző „újoncoknak” rendszerint át kell esniük valamilyen beavatási szertartáson. A rabok például oly módon tehetik próbára a másikat, hogy az asztalra szappant raknak, a lehajtott WC deszkát papírral letakarják, arra pedig kenyeret helyeznek. Ezután következik a sorsdöntő kérdés: „Melyiket eszed meg?” Ha valaki a kenyeret

választja, akkor csicskás lesz, és a továbbiakban neki kell tisztítania a WC-t. A helyes válasz a szappan, hiszen az értékes, és nem engedik, hogy megegye. Gyakori, hogy az újonnan érkezőket alaposan hely-ben hagyják. Köztudott, hogy a legjobb védekezés a támadás: „Megverhetsz, de éjjel elvágom a torkod.” Ki merne kockáztatni?

A börtönben a „tetováló mesterek” nagy megbecsülésnek örvendenek, s egy jól sikerült al-kotással akár 15 csomag kávét is „megkereshetnek”. Ezek a házilag készült rajzok azonban több ve-szélyt is hordoznak magukban: a börtönön belüli tetoválást ugyanis tiltják és büntetik, valamint fenn-áll a fertőzés veszélye, hiszen a rabok nem fordítanak kellő figyel-met a sterilizálásra.

S hogy miért fontos mindez-zel tisztában lenni? Azért, hogy a tárgyalóteremben ne szegezhes-sék nekünk a következő kérdést: „Bíró úr, ön is elsőrangú tolvaj?”

Dr. Szabó Tamás Attila a bí-róvá válás folyamatáról

FOTÓ

: VE

NIV

IDIV

ICI

Egyetem tér 2013. október 21.JURÁTUS

Page 13: Juratus október

13

Hallgatók a TDK-ról„Igen, immáron 2 éve vagyok rendszeres tagja a Büntető

Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék TDK-jának. Először nekem sem fordult meg a fejemben a TDK, de az egyik előadáson röviden bemutatták nekünk, ezért elmentem az alaku-ló gyűlésre, ami élőben még jobb volt, mint szóban elmesélve. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mivel egyértelműen az egye-tem egyik legérdekesebb, legaktívabb és legbarátságosabb TDK-ja.” (Barta Nándor, negyedéves hallgató)

„Nem, egyik TDK-nak sem vagyok még tagja, viszont na-gyon szeretnék a MÁJT (Magyar Állam- és Jogtörténet) TDK-hoz csatlakozni, mert érdekesnek tartom az előadásaikat.” (Bar-kóczi Dávid, elsőéves hallgató)

„Még egyik TDK-ba sem léptem be, mert egyelőre még nem sikerült eldöntenem, hogy a jog melyik területe érdekel a legjobban.”(Másodéves hallgató)

„A Polgári Eljárásjogi, valamint a MÁJT TDK-nak is tag-ja vagyok, érdekesnek és hasznosnak találom az előadásaikat.” (Harmadéves hallgató)

„Nem, nem vagyok tagja TDK-nak, mert úgy érzem, hogy má-sodévesként – mivel még viszonylag kevés tárgyat teljesítettem – a vá-lasztási lehetőség nem olyan nagy.” (Máté Csilla, másodéves hallgató)

SPORT Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság

JogászválogatottPálffy László

Az elmúlt egy év előkészítő munkája meghozta a gyümölcsét, és végül most ősszel a Budapesti Kommunikációs- és Üzleti Főiskola két szervezőjének, az ELTE-BEAC-nak, valamint az MLSZ Budapesti Igazgatóságának együttműködésével sike-rült elindítanunk a hazai egyetemi sport egyik nagy áttörését: a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságot.

Az elmúlt egy év előkészítő munkája meghozta a gyü-

mölcsét, és végül most ősszel a Budapesti Kommunikációs- és Üzleti Főiskola két szervezőjének, az ELTE-BEAC-nak, valamint az MLSZ Budapesti Igazgatóságának

együttműködésével sikerült elin-dítanunk a hazai egyetemi sport egyik nagy áttörését: a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságot.

A csapatokban az egyetemi sportegyesületek igazolt, sportor-vosi engedéllyel, valamint hallgatói

jogviszony-igazolással rendelkező já-tékosai szerepelhetnek. Idén a kissé szűk nevezési határidőkre tekintettel csupán tíz együttes nevezett a küz-delmekre, de már az első fordulók után bátran állíthatjuk, hogy minősé-gi mérkőzéseket láthatunk, amelyek nem maradnak el sokkal a férfi futsal NB II színvonalától. Az egyetemis-ták így szervezett, hivatalos keretek között, presztízsmeccseken mérhe-tik össze tudásukat hallgatótársaik-kal, és a nézők is rendkívül izgalmas, minőségi futballt tekinthetnek meg hétről-hétre a Kánai úti Sportházban

Külön kiemelendő, hogy ka-runk, a pénteki Jogászfoci egyre erősebb mezőnyének is köszönhe-tően, külön csapatot nevezhetett a bajnokságra. Ráadásul rögtön az első játéknap után az ELTE-ÁJK csapata vezeti a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság tabelláját, a Károli Gáspár Református Egyetem ellen aratott fö-lényes győzelmének köszönhetően.

A tízcsapatos liga első mecs-csét az ELTE jogásznövendékei ját-szották a Károli Gáspár Reformá-tus Egyetem bölcsészeivel, ahol a

győztes kiléte körülbelül egy percig volt kérdéses. A mérkőzések előtti ünnepélyes megnyitón a BLSZ kép-viseletében beszédet mondott Kiss László, korábbi harmincegyszeres magyar válogatott labdarúgó is. Az ELTE-ÁJK a szép szavak után a tettek mezejére lépett, és nagyon bekezdett, az egymás után érkező gólok pedig hamar elvették a ked-vét a Károlinak. A bölcsészek kicsit megilletődötten kezdték a mérkő-zést, amit a sokkal rutinosabb jo-gászok ki is használtak, így 14-1-es, történelmi győzelmet arattak.

A csapat tagjai: Hortobá-gyi Gergő (Necseszdel United), Nagy Sándor (Dredd Bíró), Deák Milán (Dredd Bíró), Pálffy Lász-ló (Galatahugyay), Emri Attila (BennFika), Vatai Dávid (Tequila), Gergely Barna (Tequila), Kele-men Tibor (Jogentus), Zimermann Zoltán (NSZK), Farkas Márton (NSZK), Kulcsár Ádám (NSZK), Nyitrai Tibor (NSZK)

Helyszín: Budapest, XI. ke-rület Kánai út 2., Sportház

A csapat mérkőzései az őszi félévben: október 16. szerda 20:00 ELTE-ÁJK – Testnevelési Főiskolanovember 6. szerda 20:00 ELTE-ÁJK – Óbudai Egyetemnovember 13. szerda 21:00 ELTE-ÁJK – BKFnovember 21. csütörtök 21:00 ELTE-ÁJK – PPKEnovember 27. szerda 21:00 ELTE-ÁJK – KRE ÁJKdecember 4. szerda 20:00 ELTE-ÁJK – ELTE-BEACdecember 11. szerda 21:00 ELTE-ÁJK – BME

HirdetésFOTÓ

: ELT

E O

NLI

NE

Egyetem tér2013. október 21. JURÁTUS

Page 14: Juratus október

14

BACKSTAGE Tudósítás a HÖK alakuló üléséről

Külön utakon, de egy célértKovács Eszter, Pollok Zsófia

Október 3-án, csütörtökön került sor a Hallgatói Önkormány-zat szokásos tisztújító Küldöttgyűlésére. Az időhiány Damok-lész kardjaként lengett a fejek felett, az este hat órakor kezdő-dő küldöttgyűlést legkésőbb fél kilencig be kellett fejezni, de nézzük mire volt elég ez a két és fél óra!

Az alakuló Küldöttgyűlés fő feladata, hogy megvá-

lassza a Hallgatói Önkormány-zat elnökét, alelnökeit, a Jurá-tus főszerkesztőjét és egyéb kérdéseket is tisztázzon.

Idén rendhagyó volt az esemény, hiszen a huszon-hat megszavazott képviselő mondhatni két táborra sza-kadt és a két HÖK elnök-je-lölt mögé állt be. Bubla Áron, HÖK elnök és Tallár Ákos, oktatási ügyekért felelős alel-nök pályáztak a legmagasabb pozícióra. A Hallgatói Önkor-mányzat egy olyan szervezet, ahol az érdekellentétek mindig is megmutatkoztak és meg-mutatkoznak. Ez most sem történt másként, a jelöltek szemléltették céljaikat és ezek

megvalósításának mibenlétét különböző szemszögekből.

A napirendi pontok elfo-gadása után a tavalyi évben aktív HÖK vezetőség tiszta vizet öntött a pohárba. Az atlatszooktatas.blog.hu honla-pon megjelent vádak és félre-értések tisztázása volt a fő cél. Ezzel kapcsolatban további tájékoztatást a Hallgatói Ön-kormányzat a későbbiekben fog nyilvánosságra hozni, amint arra lehetősége lesz. A Bejelentések napirendi pont után Bubla Áron javasolta Zaránd Péter EHÖK elnö-köt levezető elnöknek, akit teljes egyetértésben fogadtak el. Ezt követően Rácz Annát nyílt szavazással delegálták a Kari Tanácsba, a TDT képvi-seletében. A soron következő

naprendi pont a Hallgatói Ön-kormányzat elnökének meg-választása volt, mely minden egyes alakuló küldöttgyűlés egyik legkiélezettebb sarka. Alapszabály szerint az elnököt nyílt szavazással kell megvá-lasztania a Tisztelt Küldött-gyűlésnek.

Bubla Ároné, HÖK el-nöké volt a bemutatkozás kezdésének lehetősége, ám programját nem ismertethette teljesen az idő szűke miatt. Be-szédét az elmúlt egy év értéke-lésével kezdte, annak hibáival és pozitívumaival. Elsődleges célkitűzései között szerepel az információcsere lehetőségé-nek kiszélesítése mind a kül-döttgyűlés felé, mind pedig a hallgatók felé. Az előző évben

fő feladatául tekintette a HÖK által kezelt pénzügyek átlátha-tóbbá tételét, ennek alapjainak a lefektetése történt meg egy év alatt. „A kezdő lépéseket meg-tettük a transzparencia felé, de még messze nem tökéletes a rend-szer, az alapok viszont már biz-tos lábakon nyugszanak az előző évnek köszönhetően.” – mondta Áron. Továbbá azt is pontjai közé vette, hogy az Alapsza-bály precíz, átfogó módosítá-sára mindenképpen szüksége van a szervezetnek, melyet egy Alapszabály módosító bi-zottságra bízna a teljes siker érdekében. Továbbá kiemelte a Hallgatói Önkormányzat ar-culatváltását, amelyet a rossz ízű és hiteltelen cikkek sem tudtak elrontani. Elkezdő-dött egy hallgatóbarát HÖK

kiépítése, amit jelenetős fej-lődésnek nevezett, de itt is hozzátette, hogy kell még előrelépéseket tenni. Összeg-zésként elmondható, hogy egy új Hallgatói Önkormány-zatnak az alapjait fektették le az elmúlt évben, amelynek a továbbépítéséhez alázatos csapatmunkára van szükség az ellentétek félretételével.

Tallár Ákos azt hangsú-lyozta, hogy a kérdés nem két ember, vagy két frakció közöt-ti ellentét, hanem két külön-böző HÖK-szerepfelfogásban nyilvánul meg. Véleménye sze-rint más alapokon nyugszik a szervezet működése, más el-vek mentén kell vezetni azt. Így például új Alapszabállyal és új alelnöki tisztségek fel-állításával képzeli el a jövőt. Továbbá mellőzni szeretné az ÁJK HÖK Alapítványát és minden gazdasági tevékenysé-get külső partnerrel szeretne megoldani. Bár teljes prog-ramját ő sem tudta ismertetni, hangsúlyozta, hogy minde-

nekelőtt „a munka és a munka iránti alázat” a fontos számára – amit gyermekkorában tanult meg megfelelő súllyal és tisz-telettel kezelni, hiszen élspor-tolóként nőtt fel –, ezen elvek alapján vezetné a HÖK-öt is.

A két jelölt jelenléte nél-küli negyedórás vita folyt a döntésről. A szavazás végül ér-vényes, de eredménytelen lett, hiszen ötven százalék + egy fő szavazata kell (tehát tizennégy) a megválasztáshoz. Bubla Áron 13, Tallár Ákos 12 szavazatot kapott. A következő Küldött-gyűlésig Bubla Áron marad az ügyvezető elnök.

A következő pont az ok-tatási ügyekért felelős alel-nök megválasztása volt. Szin-tén ketten adtak be érvényes

pályázatot, Eperjesi Zsolt és Tóth Péter személyében. Eperjesi Zsolt beszédében a hallgatói igények teljesítését, a tantervek újratárgyalását és az előfeltétel rendszer megvál-toztatását tűzte ki célul. Sze-retné továbbá a költségtéríté-ses szakokon a részletfizetés lehetőségét elérhetővé tenni. Elmondható, hogy olyan cé-lokat tűzött ki, amelyek meg-valósíthatóak és ténylegesen könnyítik a hallgatók tanul-mányait. Pályázata tehát nem csak erre az évre szól, hanem egy hosszabb távú koncep-ciót tükröz. Tóth Péter kül-földi mintára – ERASMUS programmal külföldön töltött időszak hatására – a készség-fejlesztést tartja fontosnak. A Neptun rendszer átalakítá-sát, személyre szabását és egy esetleges hivatalos jegyzetfó-

rum felállítását tartja szükség-szerűnek. A szavazás ebben az esetben is érvényes, de ered-ménytelen volt, egyik fél sem tudta a szükséges tizennégy szavazatot megszerezni.

Az időhiány miatt a kül-döttgyűlés elnapolta a további tisztségviselők megválasztását. A következő ülésig a jelenleg hivatalban lévő választmányi tagok látják el továbbra is a rá-juk bízott feladatokat.

Bár úgy tűnhet mintha eredménytelen lett volna a csütörtöki nap, sok érdekes álláspontot, véleményt ismer-hettünk meg. A képviselők máshogy látják egy jól műkö-dő szervezet alapjait és kere-teit, azonban mindegyikőjük fő célja a hallgatók életének megkönnyítése és valós érdek-képviseletük. Viszont ez elég pozitívum egy napra, egy egész választási ciklusra és minde-nekelőtt egy egész tanévre!

HÖK News 2013. október 21.JURÁTUS

Page 15: Juratus október

15

ELNÖKSÉG Beszámoló a HÖK elnökségének munkájáról

Elnökségi micro-blogSchiffer Zsófia

Ígéretünkhöz híven ebben a számban is beszámolunk a HÖK elnökségi tagok munkájáról, melyet az előző

megjelenés óta végeztek. Mert Rátok is tartozik!

Vida MátéRendezvényszervezési ügyekért felelős alelnök

Az elmúlt időszak még továbbra is a gólyatábor el-számolásával telt, illetve minden utómunkálatot elvégez-tünk. Továbbá a hamarosan közeledő gólyabál előkészü-letei is folynak, ajánlatokat kértem, felmértem a potenciális lehetőségeket. Mivel a gólyatábor mellett ez a második leg-nagyobb szabású rendezvény, kitartó és aprólékos munkát igényel, megpróbálok minden részletre figyelni. Ezenfelül a programom megírásával, kidolgozásával foglalkoztam, hiszen idén is megpályázom a rendezvényszervezési ügyekért felelős alelnöki posztot. Remélem a Tisztelt Kül-döttgyűlés megtisztel bizalmával, folytathatom az eddigi sikeres munkát és megvalósíthatom az új terveimet!

Gerencsér CsabaGazdasági ügyekért felelős alelnök

A közeljövőben kiírásra kerül az erre a szemesz-terre vonatkozó Kari Sport- és Kulturális Bizottság által meghirdetett pályázat, melyre minden hallgató igényt tarthat. Ez a pályázat nagyon fontos a Kar és a hallga-tói öntevékeny csoportok életében, hiszen számos ren-dezvényük ebből a pályázati alapból lesz támogatva az idei félév során. Az előző félévben kiosztott pályázatok elszámoltatásával foglalkoztam, illetve az ELTE ÁJK HÖK Alapítvány szokásos folyó ügyeit intéztem. Mind-ezek mellett számos kimutatást és elszámolást, továbbá tájékoztatót csináltam és tartottam a Küldöttgyűlésnek.

Tallár Ákos Oktatási ügyekért felelős alelnök

A Tanulmányi Bizottsággal elbíráltuk a kurzus-átjelentkezési-kérelmeket, valamint megkezdtük az egyeztetést egy új kurzusfelvételi rendszer kialakítá-sával kapcsolatban. Az EHÖK tanulmányi bizottsá-gával elkezdtük a Neptun problémák begyűjtését es javítását. Lehetőségünk van a kisebb hibák kijavítá-sára, valamint a rendszerszintű változtatásokról szóló javaslatokat is továbbítjuk.

Nyitrai Tibor Szociális ügyekért felelős alelnök

Az elmúlt néhány hét során megkezdődött a hallgatói adatok rögzítése a rendszeres szoci-ális támogatás kapcsán, mely immáron átkerült a Neptun rendszerébe. Ez alkalommal már ott zajlott a pályázatok elbírálása, illetve a hallgatók eredményeikről való értesítése is. Ezenkívül, Fe-kete Mátéval összhangban, foglalkoztam a kari kiutazás támogatás koordinálásával is.

Fekete MátéKülügyekért felelős alelnök

A Külügy már a nyáron munkához látott, mivel a féléves programnaptárnak már augusztus végére el kellett készülnie. Ennek megfelelően Bi-zottsági ülésen vettem részt, ahol meghatároztuk a félév programjait. A szociális ügyekért felelős alelnökkel kiírtuk a kari kiutazási támogatást, valamint meghirdettem a Külügyi Kör felvételi pályázatát is. Az iskolakezdéssel az Introduction Day is lement a külföldieknek, valamint sor került a mentorfelvételire, mely végeztével tizennégy új mentort köszönthetünk sorainkban. Többek kö-zött részt vettem a Kari Tanácson és az EHKB-n is. Ezenkívül dolgozunk a Külügyi Kör egységes profiljának megteremtésén angol és magyar nyel-ven, jelen pillanatban azonban a bevonó tábor szervezésével foglalkozom elsősorban.

Pálffy László Sportügyekért felelős alelnök

A közelmúltban ismét beadtam a sport-ügyekért felelős alelnöki posztra a pályáza-tom, ugyanis még egy évig szívesen ellátnám az ezzel kapcsolatos feladatokat. Megtörtént az ELTE ÁJK futsal csapatának elindítása a Budapesti Egyetemi Főiskolai Bajnoksá-gon, melynek megszervezésére szintén sok időt fordítottam, valamint megkezdődtek a sítábor szervezésének első feladatai. Ezen-kívül a jogászfoci magazin szerkesztésével is foglalkoztam.

Horváth ÁronKommunikációs ügyekért felelős alelnök

Az elmúlt hónapban kommunikációs felada-taim nagy részét a Hallgatói Önkormányzat évfo-lyamképviselő-választása, az alakuló küldöttgyű-lés, illetve a még éppen csak megindult tisztújítás folyamatához kapcsolódó munkák tették ki. Cé-lom az volt, hogy a hallgatók számára nyilvánossá és elérhetővé váljon minden olyan dokumentum, mely megválasztott évfolyam képviselőikhez, il-letve a küldöttgyűlés munkájához kapcsolódik. Emellett igyekeztem hasznos információkat el-juttatni a hallgatókhoz az aktuális pályázatokkal, meginduló TDK-kal, illetve a kissé megcsúszott ösztöndíjakkal kapcsolatban.

Eperjesi ZsoltKulturális ügyekért felelős alelnök

Az október és a november is bőséggel tar-togat programokat az érdeklődő hallgatók szá-mára. Megrendezésre kerül október 15-én az Aula Magna-ban az In Vino Musica – zongorával kísért borkóstoló est, majd november 11-én átfo-gó előadást hallhatunk a devizahiteles perekről, valamint szintén az ELTE ÁJK HÖK és a Fo-rum Corvinum közös szervezésében sor kerül egy büntetőjogi előadásra a halálbüntetés egyes kérdéseiről. Minden érdeklődőt szívesen látunk! Ezenkívül örömömre szolgál, hogy nagy érdek-lődésnek örvendett és sikerrel zajlott Till Attila munkásságáról szóló közéleti előadása is.

HÖK News2013. október 21. JURÁTUS

Page 16: Juratus október