j e g y z Ő k Ö n y v - vác.hu · web viewha közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet,...

142
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vác Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. november 22-i üléséről. Jelen vannak: Balkovics Péter, dr. Bánhidi Péter, dr. Bóth János, Csereklye Károly, Csuka István, Fördős Attila, dr. Jakab Zoltán Attila, Katonáné Doman Erika, Kászonyi Károly, Kiss Zsolt, Kriksz István, Mokánszky Zoltán, Pető Tibor, Dr. Schmuczer Istvánné, Dr. Váradi Iván Attila képviselők Meghívottként vett részt az ülésen: Dr. Maruszki Gábor jegyző, Deákné Dr. Szarka Anita aljegyző, Dr. Csereklye Károly a Jogi Osztály vezetője, Kökény Szabolcs a Költségvetési és Adó Osztály vezetője, Rainer Péter mb. főépítész, Farkas Lívia a Közművelődési és Oktatási Osztály mb. vezetője, Espár Péter a Műszaki Osztály mb. vezetője, Bartha Gyula a Szociális Osztály vezetője, Dr. Tar György a Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezetője, és az Elektro Signal Kft. munkatársai. Érdeklődőként vett részt: 15 fő állampolgár Fördős Attila: Tisztelettel köszöntöm a mai ülésen megjelent Képviselőtársaimat, a meghívott vendégeinket, a megjelent állampolgárokat. Megállapítom, hogy a mai ülésen a 15 képviselőből 15 jelent meg, így a testületi ülés határozatképes. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérem: Balkovics Péter és Dr. Bánhidi Péter képviselőket (A képviselők megkérdezés után vállalták a hitelesítést) Fördős Attila: Tisztelt Képviselőtestület! Az előző üléshez képest Dr. Jakab Zoltán Attila levélben keresett meg, amelyben bejelentette, hogy kilép az MSZP frakcióból. A párttagságát változatlanul fent kívánj tartani és továbbiakban a képviselőtestület rendelkezésére kíván állni. Kérdezem az érintetett ezzel kapcsolatban kíván-e szót kérni. Megadom a szót. Dr. Jakab Zoltán: Tisztelt Polgármester úr! Csak annyival szeretném kiegészíteni a bejelentést, hogy a tényeket nem 1

Upload: others

Post on 30-Dec-2019

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Vác Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. november 22-i üléséről.

Jelen vannak: Balkovics Péter, dr. Bánhidi Péter, dr. Bóth János, Csereklye Károly, Csuka István, Fördős Attila, dr. Jakab Zoltán Attila, Katonáné Doman Erika, Kászonyi Károly, Kiss Zsolt, Kriksz István, Mokánszky Zoltán, Pető Tibor, Dr. Schmuczer Istvánné, Dr. Váradi Iván Attila képviselők

Meghívottként vett részt az ülésen: Dr. Maruszki Gábor jegyző, Deákné Dr. Szarka Anita aljegyző, Dr. Csereklye Károly a Jogi Osztály vezetője, Kökény Szabolcs a Költségvetési és Adó Osztály vezetője, Rainer Péter mb. főépítész, Farkas Lívia a Közművelődési és Oktatási Osztály mb. vezetője, Espár Péter a Műszaki Osztály mb. vezetője, Bartha Gyula a Szociális Osztály vezetője, Dr. Tar György a Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezetője, és az Elektro Signal Kft. munkatársai.

Érdeklődőként vett részt: 15 fő állampolgár

Fördős Attila: Tisztelettel köszöntöm a mai ülésen megjelent Képviselőtársaimat, a meghívott vendégeinket, a megjelent állampolgárokat.

Megállapítom, hogy a mai ülésen a 15 képviselőből 15 jelent meg, így a testületi ülés határozatképes.

A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérem: Balkovics Péter és Dr. Bánhidi Péter képviselőket (A képviselők megkérdezés után vállalták a hitelesítést)

Fördős Attila: Tisztelt Képviselőtestület! Az előző üléshez képest Dr. Jakab Zoltán Attila levélben keresett meg, amelyben bejelentette, hogy kilép az MSZP frakcióból. A párttagságát változatlanul fent kívánj tartani és továbbiakban a képviselőtestület rendelkezésére kíván állni. Kérdezem az érintetett ezzel kapcsolatban kíván-e szót kérni. Megadom a szót.

Dr. Jakab Zoltán: Tisztelt Polgármester úr! Csak annyival szeretném kiegészíteni a bejelentést, hogy a tényeket nem kívánom magyarázni. A jövőben is a város érdekében és a baloldali értékeket, illetve a Magyar Szocialista Párt értékeit és gondolatvilágát kívánom képviselni a város polgárai számára.

Dr. Bóth János: Jakab Zoltán bejelentését a frakció tudomásul vette. Azután, hogy a jogerős pártbüntetését megrovást és kiegészítő szankciókat megkapta. Egyben jeleztük is felé, hogy a hozott döntésének következményei lesznek a párttagság vonatkozásában. Ezzel a döntésével ő a Ferjancsics László útjára lépett. Köszönjük szépen.

1

Page 2: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Fördős Attila: Kérdezem az előző ülésen kérdést feltett képviselőktől elfogadják-e a kérdésre adott választ: Dr. Bánhidi Péter: nem, Dr. Bóth János: igen, (Katonáné Doman Erika később érkezett az ülésre, Egyebek napirendnél nyilatkozott a válasz elfogadásáról), Kiss Zsolt: nem fogadta el. Akik nem fogadták el a választ, azok az Egyebek napirendi pontoknál, napirend utáni hozzászólások előtt egy percben reagálhatnak.

(Katonáné Doman Erika képviselő asszony megérkezett a jelenlévő képviselők száma 15 fő)

Napirend előtt:

Jelentés a bizottságok és a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről.

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén nem kell szavazni.

Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Dr. Bóth János: Egy kérdésem lenne, illetve egy kiegészítésem. A kérdésem a Z-297/2012. (X. 18.) sz. képviselőtestületi határozathoz kapcsolódik, ami lényegében a Hulladékgazdálkodási Kft. megalapításával foglalkozik. Ennek kapcsán érdeklődnék, hogy a működéshez szükséges engedélyek beszerzése, vagy megadása az hol tart, ugyanis január 01-jétől szeretnénk működtetni ezt a kft-ét? Ez a kérdésem. A kiegészítésem a 116/2009. (VII. 09.) sz. képviselőtestületi határozattal kapcsolatos, ami Fegyelmi eljárásról szól. Ugye ez egyrészt nem említi, hogy kit érint, miről van szó, röviden ki kell egészítenem, hogy a tisztességes jövő érdekében, mert ma hasonló döntéseket hozunk, hogy 2009-ben indult ellenem egy koncepciós fegyelmi sorozat mondvacsinált okok alapján. Kétszer felfüggesztettek, két fegyelmit kaptam. Minden aljas döntést megfellebbeztem és minden peremet jogerősen ezzel az utolsóval megnyertem. A legutolsónál, ami itt van előttünk, elmondanám kik voltak a tevékeny részt vevők: a fegyelmi javaslatot Fördős Attila terjesztette elő, a vizsgáló bizottságot Tomori Pál vezette, a Fegyelmi Bizottság elnöke: Ferjancsics László volt. Ugye azóta eltelt három év, a pereket megnyertem, Tomori és Ferjancsics a megérdemelt süllyesztőbe került, Fördős Attila pedig követni fogja őket. Köszönöm szépen.

Pető Tibor: Kérdésére reagálva a kft. bejegyzésre került és ezzel párhuzamosan a környezetvédelmi engedélyek megkérése megindításra került szintén.

Dr. Bánhidi Péter: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság október 10-én úgy döntött, hogy a Cházár András iskolának és óvodának uszodai

2

Page 3: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

bérlet kérelmét, illetve ennek a finanszírozását támogatja, illetve felkérte a Pénzügyi Bizottságot, hogy ennek a hátterét teremtse meg. Elmondom, hogy egyéb lépéseket is próbáltam tenni felvállalva az ügyet átmeneti időre, december 31-ig. Nincs itt Tar úr, ő vele is próbáltam egyeztetni, semmilyen választ nem kaptam. Annyit tudok, hogy az iskolások igénybe veszik az uszodát, itt az lesz a kérdés, hogy ennek az anyagi fedezetét ki fogja biztosítani? Erre nem látok választ egyelőre.

Dr. Maruszki Gábor: Tisztelt Képviselő Úr! Ezt a felvetést nem ennél a résznél kell megtenni, hanem az ülés második felében, a napirend utáni hozzászólásoknál.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

308/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete tudomásul veszi a 116/2009. (VII. 09.), 160/2009. (VII. 22.), 270, 271/2012. (X. 09.), 283, 289, 291, Z-295, Z-297, Z-298, Z-299/2012. (X. 18.), 301, 305/2012. (X. 29.), valamint a 306, 307/2012. (XI. 07.) sz. lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést.

Határidő hosszabbítás Zajrendelet megalkotásával kapcsolatban

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

309/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Zajrendelet megalkotásáról szóló előterjesztés tárgyalásának időpontját a 2013. januári képviselő-testületi ülésre elhalasztja.

Határidő: 2013. januári Kt. ülés Felelős: Környezetvédelmi referens

Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról – Operatív Program

Katonáné Doman Erika: A gördeszka pályával kapcsolatosan kérdeznék. A szeptemberi képviselőtestületi ülésen az aljegyző asszony

3

Page 4: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

ígéretet tett, hogy felkeresi a nagyobb multi áruházak vezetőit és valamilyen megállapodásra próbál jutni az ügyben, hogy támogassák egy gördeszka pálya létesítését a fiatalok számára. Kérdezném, hogy két hónap elteltével hol tart az ügy?

Deákné Dr. Szarka Anita: A tárgyalásokat megkezdtük, folyamatban van, ígéreteket is kaptunk már.

Dr. Bánhidi Péter: Az Operatív Program mellékleteként becsatolva találunk egy műszaki ellenőri jelentést, addig, amíg a helyzet nem rendeződik, lévén az én körzetemről szól, de városi hatáskörű, illetve városi érintettséget okoz a dolog, addig mindig szólnom kell úgy gondolom. Miről van szó? A mélygarázs építési területét önkényesen felnyitották valakik, ott tegnap is, és minden nap számtalan autó parkol, gyalogosok közlekednek, a terep egy építési terület, ennek minden veszélyével. Kiálló vasakkal, részben fedett aknákkal, tehát én ezt jegyzőkönyv tanúsítja, többször felhívtam saját magunk figyelmét, hogy ebben nekünk, ha nem is a mi területünk, tudom, hogy ez a válasz rá, de a lakosokért mi vagyunk felelősek. Tehát valakit cselekvésre kell szólítanunk. Ennyit szeretnék mondani. Azt tudom, hogy – ebben az anyagba is belefoglalta a műszaki ellenőr úr -, hogy kivitelező váltás történik, akkor a mi feladatunk az, hogy felszólítsuk őt, hogy állítsa helyre a törvényes rendet. Az a terület pillanatnyilag lezárt terület, nem megközelíthető egy civil számára az én olvasatomban. Ezzel a tudjuk a gyerekeinket, illetve a lakosok védelmét biztosítani. Köszönöm.

Fördős Attila: A szükséges intézkedéseket megtettük, a beruházó figyelmét felhívtuk erre a jelenségre.

Kiss Zsolt: Én pedig ismét a képviselői területem egyik szégyenfoltjáról szeretnék érdeklődni, amire múltkor kaptam egy félmondatos választ, de ismét benne van az anyagban. Ez pedig a Vágóhíd területének rendezetlensége, illetve a környezetének a rendezetlensége. Most volt a hétvégén vásár, rengeteg ember volt a területen, egyszerűen járhatatlan az a járdaszakasz, ami egyébként ott az emberek mozgását kellett volna, hogy biztosítsa. Kérném azt, hogy szólítsuk fel, nézzük át velük és úgy vegyük át azt a járdaszakaszt, hogy valóban használható legyen.

Ismertetem az írásban benyújtott sürgősségi indítványokat

Dr. Csereklye Károly Zoltán osztályvezető úr előterjesztésében kerülne megtárgyalásra a Sportlőtér ingatlancsere tárgyú anyag. Elfogadása esetén javasolom az Egyebek napirendi pont g./ pontjaként megtárgyalni. Szavazás.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással a sürgősségi indítványt napirendre vette.

Javaslatot teszek az ülés napirendjére

4

Page 5: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Helyben kerültek kiosztásra az alábbi anyagok: 7./ napirendi ponthoz Közterületek elnevezéséről szóló új rendelethez egy kiegészítő anyag, a 12./ napirendi ponthoz írásos tájékoztató a mélygarázs beruházással kapcsolatban, 13./ napirendi pont b./ pontjához TDM pályázat előterjesztéshez a Gazdasági Bizottság kapcsolódó döntése, 21./ napirendi ponthoz Dunakanyar Színház Kft. alakításához a pontosított alapító okirat, a 26./ napirendi ponthoz az érintett levele, valamint az előbb elfogadott sürgősségi indítvány.

Amennyiben a napirenddel kapcsolatban észrevétel, javaslat van, kérem, tegyék meg.

A Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság tegnapi ülésén Dr. Tag György úr jelezte, hogy családi okok miatt később tud a testületi ülésen megjelenni. A bizottság, igazgató úr kérésének helyt adva és azt figyelembe véve javasolja, hogy a 9., 10., és az Egyebek g./ napirendi pont utolsó napirendi pontként kerüljenek megtárgyalásra.

Egyéb napirenddel kapcsolatos javaslat?

Csereklye Károly: Még a 7. napirendi ponthoz – nagyon sietett a polgármester úr, vagy én voltam lassú – egy tiszteletteljes kérdésem lenne az elnök úrhoz, a Városfejlesztési Bizottság elnökéhez, hogy ezt a 47 oldalas kiegészítőt most kaptuk meg. A bizottság úgy érzem több éves munkája folyik ebbe az anyagba. Ezt a 47 oldalas kiegészítést most itt megkaptuk és ennek az áttekintése úgy érzem, hogy nem 5 vagy 10 perc. Kíváncsi lennék az Ügyrendi Bizottság elnökének a véleményére is, hogy a bizottság vajon mit szólt ehhez a dologhoz és ennek a megtárgyalásához? Elnézést számomra komolytalan, hogy 47 oldalt most a szünetben, vagy akár más napirendi pontnál végig böngésszek. Köszönöm.

Fördős Attila: Köszönöm szépen az észrevételét. A 7. napirendi pont előtt szünetet fogok elrendelni, és kérem jelezze azt, hogy mikor van túl a 47 oldalon, akkor fogjuk folytatni.

Dr. Váradi Iván Attila: A 26. napirenddel kapcsolatban lenne kérdésem, személyi ügy. Zárt ülések körében van előterjesztve. Kérdésem az, hogy az érintett személy nyilatkozott-e arról, hogy ezt zárt ülésben kéri? Ellenkező esetben véleményem szerint nyílt ülésben kellene tárgyalni és akkor nem indokolt a végére tenni.

Dr. Maruszki Gábor: Az érintett hivatalosan fel lett szólítva. Tekintettel arra, hogy nem megjelenési kötelezettséget ír elő az ÖTv., hanem nyilatkozattételi lehetőséget ír elő, ez a lehetőség számára biztosított volt, mivel nem élt vele, nem tudjuk azt, hogy miként nyilatkozna, ezért zárt ülésben kell tartani, köszönöm.

Fördős Attila:: Amennyiben a Tisztelt Képviselőtestület egyetért az ülés módosított napirendjével, kérem szavazzon.

5

Page 6: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Megállapítom, hogy a Képviselőtestület 12 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 3 tartózkodással az alábbi módosított napirendet fogadta el:

N a p i r e n d Előterjesztő1./ A 2012. évi költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről szóló tájékoztató

Fördős Attila polgármester

2./ A 2013. évi költségvetési koncepció megtárgyalása

Fördős Attila polgármester

3./ Költségvetési rendeletmódosítás Kökény Szabolcs osztályvezető

4./ Likviditási jelentés Kökény Szabolcs osztályvezető

5./ Folyószámla hitelkeret biztosítása Fördős Attila polgármester

6./ Élelmezési nyersanyagköltség meghatározása Fördős Attila polgármester

7./ Közterületek elnevezéséről szóló új rendelet megalkotása

Rainer Péter mb. főépítész

8./ Értékvédelem – 9/1992. sz. önk. rendelet módosítása

Rainer Péter mb. főépítész

9./ Tájékoztató az oktatási intézmények statisztikai összesítőjéről

Farkas Lívia mb. osztályvezető

10./ Beszámoló a mélygarázs beruházással kapcsolatosan

Fördős Attila polgármester

11./ Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft.:a./ évközi helyzetértékeléseb./ pályázati beszámoló

Papp Ildikó ügyvezető igazgatóPapp Ildikó ügyvezető igazgató

12./ Városrendezés – Kálvin utca környezetrendezési engedélyezési terve

Rainer Péter mb. főépítész

13./ Sajátos jogintézmények elővásárlási joga./ 0117/4 hrsz és 0119/4 hrszb./ 0117/5 hrsz és 0119/5 hrsz

Rainer Péter mb. főépítész

14./ Múzeumi feladatátvétel előkészítése Dr. Schmuczer Istvánné bizottsági elnök

15./ Vác, Süllő utca önkormányzati tulajdonba Espár Péter mb.

6

Page 7: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

vétele osztályvezető

16./ A törvényi előírást meghaladó létszámú csoport fenntartói engedélyezése

Farkas Lívia mb. osztályvezető

17./ A Váci Waldorf Óvoda 2013. évi kiegészítő támogatásának megtárgyalása

Farkas Lívia mb. osztályvezető

18./ Gyógypedagógiai státusz létrehozása az Alsóvárosi Óvodában

Fördős Attila polgármester

19./ Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. megalapítása

Fördős Attila polgármester

20./ MIMK támogatási kérelme Fördős Attila polgármester

21./Egyebek a.2/ Napirend utáni hozzászólásokb./ Képviselői kérdésekc./ Donaueschingeni látogatás 2013. július 5-7-ig Fördős Attila polgármesterd./ Alapító Okirat módosítások a törvényi előírásnak megfelelően:1./ Alsóvárosi Óvoda2./ Deákvári Óvoda3./ Kisvác-Középvárosi Óvoda

Farkas Lívia mb. osztályvezető

e./ Fogorvosi praxisjog helyettesítése Dr. Bánhidi Péter bizottsági elnök

f./ Iskola- és ifjúság egészségügyi ellátás Dr. Bánhidid Péter bizottsági elnök

g./ Váci Városimázs Kft. törzstőke leszállítása Vígh Mihály ügyvezető igazgató

22./ Beszámoló a Váci Városfejlesztő Kft. tevékenységéről

Dr. Tar György ügyvezető igazgató

23./ Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság határozatának végrehajtása

Dr. Tar György ügyvezető igazgató

ZÁRT ÜLÉS

24./ Tájékoztató a Közbeszerzési Bizottság üléséről és a Beszerzési Munkacsoport elbírált pályázatairól

25./ Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezető megbízási szerződésének megszüntetése

Fördős Attila polgármester

26./ Személyi ügy Fördős Attila polgármester

27./ Külsős bizottsági tag pótlása Fördős Attila polgármester

7

Page 8: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

1./napirendi pont tárgyalása: A 2012. évi költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről szóló tájékoztató

Fördős Attila: Felkérném Kökény Szabolcs osztályvezető urat, hogy szíveskedjen kifáradni és megadni a tájékoztatást helyettem.

Kökény Szabolcs: Ismertetem az előzetesen kiküldött, írásos előterjesztést.

Dr. Bóth János: Az I-III. negyedévi gazdálkodás az korábban azért volt fontos, mert ebből következtetni lehetet az éves várhatóra, és ennek alapján lehetet megtervezni a jövő évi költségvetést. Ma ennek már nincs jelentősége. Majd a költségvetési koncepciónál ez ki fog derülni. Viszont az 1-9 hónap alapján, ami bennünket kell, hogy érdekeljen, ugyanis a képviselőtestület a költségvetés egyensúlyáért felelős, hogy hiánygazdálkodás folyt annak ellenére, hogy jelentős likvid hitelt maximálisan kihasználtak. Ha valaki megnézi a 2. sz. függeléket, ez a végén van, itt a 9 hónapból 7 hónapban a kiadások meghaladták a bevételeket. Ezt igazából nem mi érzékeltük, hanem az intézmények, akiknél a ki nem fizetett szállítók miatt igen komoly feszültségek voltak, de hála Istennek szeptemberre ezt sikerült lerendezni. Mivel tényekről van szó a beszámolót elfogadjuk. Köszönöm.

Fördős Attila: Egyéb hozzászólás nem lévén szavazás következik.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

310/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I-III. negyedévi teljesítéséről szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja.Határidő: azonnal Felelős: Fördős Attila polgármester

2./ napirendi pont tárgyalása: 2013. évi költségvetési koncepció megtárgyalása

Fördős Attila: A Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság írásos véleménye ott van Önök előtt, kérem szépen tekintsék át ezt is. A koncepcióhoz annyit, hogy talán soha nem volt ennyire nehéz összeállítani egy költségvetési koncepciót, hiszen soha nem volt az újkori történelmükben ilyen mértékű változás az önkormányzatoknak a szintjén. Nyilván a koncepció ezeket próbálja kezelni, nagyon nehéz, mert sok bizonytalansági tényező van a rendszerben. Ugyanakkor ahhoz, hogy egyáltalán költségvetés készüljön koncepciót is kell nekünk elfogadnunk. Ez itt van Önök előtt. Kérném szépen az osztályvezető urat, hogy szíveskedjen a legfontosabb elemeit ismertetni.

8

Page 9: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Kökény Szabolcs: Ismerteti az előzetesen kiküldött, írásos előterjesztést, jogszabályi kötelezettség írja elő ennek elkészítését.

Fördős Attila: Köszönöm szépen, engedje meg osztályvezető úr egy-két gondolatot hozzátegyek, ami a döntéshozók felé talán fontos lehet. Az adóemelésre vonatkozóan a koncepció csak annyit tartalmaz, hogy lehetőségként ebben a két adónemben mutatkozik többletkivetés. Én a kommunális adó vonatkozásában nem tennék javaslatot. Az építményadót megfontolásra tenném a képviselőtestület elé, Önök fognak dönteni. A közétkeztetéssel kapcsolatban, ahogy említette az osztályvezető úr többletfeladatokat fogunk kapni. A múlt héten kaptunk a Magyar Államkincstártól egy levelet, amelyben leírták, hogy valamennyi a közigazgatási határokon belül meglévő oktatási intézménynek a közétkeztetést a települési önkormányzatnak kell elvégezni. Ráadásul úgy kell adatot szolgáltatni, hogy ezek az intézmények döntően az államhoz tartoznak. Tehát az államnak kell adatot szolgáltatni az állami fenntartású intézményekre. Elég furcsa dolog, de muszáj ezt elmondanom Önöknek. Ebben az esetben is igazából alulinformáltak vagyunk, hiszen nem tudjuk a nyersanyag normáit, nem tudjuk a térítési díjait, nem tudjuk, hogy hányan jogosultak térítésmentes étkeztetésre. Nem tudjuk azt, hogy az ottani dolgozói létszámmal kell-e számolnunk, nem tudjuk annak a személyi kiadásait, nem tudjuk a közüzemi díjakat, és nem tudjuk a rezsi költséget. Ilyen feltételek mellett tervezni nagyon nehéz tervezni egy költségvetést. A koncepció egyébként önmagában ezt tartalmazza, ez azóta, amióta ezt leírtuk került újabb feladatként megfogalmazásra a Gyermekjóléti Törvény előterjesztésében van benne. Ami a lehetőségeink között meg van még az önkormányzatok konszolidációjára vonatkozó lehetőség, ebben nagyon fontos a lobbi. Elkezdtük erre vonatkozóan is a kapcsolatkeresést és jó ígérvényeink vannak. Nagyon nem mindegy, hogy az önkormányzat átvilágítása során ennek a meglévő adósságszolgálatnak 40 vagy 70 %-át fogják biztosítani a mi részünkre. Nagyon nem mindegy, hogy mi fog ebbe beleférni. Itt is azért a bizonytalanság erőteljes. Minden esetre perspektivikusan azért nem elhanyagolható ez a kérdés.

Dr. Váradi Iván Attila: Jómagam a szakterületemhez, az oktatással kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt tenni, mint ahogy osztályvezető úr is érintette az ágazatot. Mivel koncepció nem kell részletekbe menni, hanem az irányvonalat kell megadni. Az oktatással kapcsolatban az anyagban is szerepel, illetve elhangzott, hogy igen kevés az információ a januári új fenntartói szereppel kapcsolatosan, tehát az állami fenntartással kapcsolatosan. Pontosan nem tudjuk a költségvetés elképzeléseit. Összességében, mint Vác Város Képviselőtestülete, akik joggal lehetnek büszkék arra, hogy most már több évtizede egy híres, országosan is hírneves iskolavárost működtetnek több ezer diákkal, pedagógussal, kiemelkedő oktatási eredményekkel, én úgy gondolom, ez szerepelhetne a koncepcióban szövegszerűen is. Ennek a megőrzése egy kitűzött célunk a 2013 évben, hiszen egyrészt a működtetését elvállalta az intézményeknek, tehát ez a része továbbra is a költségvetésünk részét

9

Page 10: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

fogja képezni. Viszont azokat a bizonytalansági tényezőket, amikről még nem tudunk azokat érdemes kitűzni, hogy lehetőségeken belül nem csökkentjük a színvonalat. Gondolok itt például arra, hogy nem tudni, hogy az állami finanszírozás folytán megmaradnak-e például azok a plusz szolgáltatások, ami kiemeli a város iskoláit az átlag közül. Azok a tagozatok, azok tehetséggondozó, vagy felzárkóztató programok, amik pluszt jelentenek a gyermekeknek. Természetesen költségkihatása is van. Nem azt mondom, hogy erőn felül vállaljon a város, csak, mint irányvonal én javasolnám tisztelettel, hogy az iskolaváros színvonalának megőrzése a költségvetésen keresztül, vagy annak támogatásával szerepeljen a koncepcióban.

Dr. Bóth János: Én először maradnék a klasszikus ülésvezetési módszernél. Úgy gondolom nem a véleménynél, hanem a kérdéseknél tartunk. Először szeretném feltenni a kérdéseket és utána adott esetben, ha kell kétszer véleményt nyilvánítani. Az első kérdésem az lenne, nem tudom már melyik ÖNHIKI igénylésnél kiderült, hogy a GE-nek egy 530 milliós igénye van felénk, hogy azt vissza kellene fizetni. Ha ezt egyszerre kéri, akkor az elég keményen meg tudná borítani a jövő évi költségvetésünket ennél a nagyságrendnél. Kérdezném, hogy itt a tárgyalások hol tartanak? Mert ez nincs benne, nem látom az anyagban. A másik, hogy a gyermekétkeztetés – én nem vagyok ebben képben -, hogy ez mennyire önfenntartó, vagy mennyit kell hozzátenni a városnak, de hogyha a teljes közigazgatási területen levő gyermekétkeztetés hozzánk tartozik, és ez plusz költségeket igényel a bevételek mellett, akkor ez tovább nehezíti a helyzetünket. Erről van-e valamilyen adat? A meglévő mi gyermekétkeztetésünk kapcsán ez önfenntartó-e vagy sem? Mert akkor lehet következtetni, gondolom a megnövekedett feladatra is. A bérleti díjaknál bázis számot látok, ahogy figyelem a Gazdasági Bizottság munkáját most már különösebb engedményeket nem igen adnak, viszont az inflációs emelkedés érvényesítve van a szerződésekben, ezért érdeklődöm, hogy az infláció miért nem lett figyelembe véve a tervezésnél? Szerintem azt bártan meg lehet tenni. Egy elég komoly tétel a közvilágítás kapcsán az önrészünk, a 130 millió Ft. Úgy gondolom, át kellene gondolni, hogy nem kötelező ez. Azzal egyetértek, hogy önrész nélküli pályázatokat maximálisan használjuk ki, de egy ilyen nagyságrendű önrészt végig kellene gondolni a jövő évben. Érdeklődnék, hogy a Kommendánsi Hivatallal kapcsolatban mi az elképzelés? Legutoljára úgy tudom, ha kifizetjük a pénzt, tulajdonunkba kerül, akkor ott önkormányzati bérlakás, vagy ilyen hasonló funkció volt. Ez a jövőre jelent-e valamilyen kiadást? Nem látom Vác Hulladékgazdálkodási Kft-vel kapcsolatos kiadásokat, itt azért, hogy el tudja látni a feladatát, akkor elég komoly tőkét ide beletenni vagy alvállalkozónak, vagy valakinek, tehát e szerint ez a kft. már semmilyen kiadás nem kapcsolódik a jövő évben? Ezek után, ha megkapom a választ, akkor elmondanám a véleményemet a koncepcióról.

Kökény Szabolcs: A szóban forgó adózóval kapcsolatban két alkalommal történt személyes tárgyalás. Az ő hozzáállásukról azt lehet elmondani, hogy meglepően konstruktív, tisztában vannak az önkormányzat

10

Page 11: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

gazdasági lehetőségeivel, a likviditásunkkal. Tulajdonképpen abban maradtunk velük, hogy amikor megismerjük a 2013-as Költségvetési Törvényt, illetve nagyjából a kiadási és bevételi lehetőségeinket, azt követően személyesen ismét, januárban le fogunk ülni és ők nem ragaszkodnak az egyösszegű visszafizetéshez, természetesen erre képtelenek is lennénk. Ők azt szeretnék látni, hogy elmozdulunk abba az irányba, hogy fizetünk, ha ez 10 millió Ft, ha 20 millió Ft, az is már jelzés értékű. Konkrét ütemezésről, konkrét összegekről nem folyt egyeztetés, de elvi szinten megállapodtunk abban, hogy mindenképpen, ha mondhatom jelképes összeggel is, de vissza fogunk valamennyit fizetni ebből a fennálló úgymond tartozásból. Az étkeztetéssel kapcsolatban most jelenleg nincsenek olyan adataim, de egy dolog biztos, hogy az étkeztetéssel kapcsolatos kiadások meghaladják a bevételeket, gondolva csak a hozzákapcsolódó rezsiköltségekre, az ott dolgozók munkabérére. Vannak kedvezményes étkeztetést igénybevevők is, mondjuk, azokra jár egyedül a normatíva, ha az oktatás területét nézem. Egy dolog biztos, pontos számokat írásban fogok adni, de többe kerül az étkeztetés, mint az abból befolyt bevétel. A bérleti díjak esetében nem történt valóban emelés a koncepcióban, ennek az az oka, hogy a tervszámok esetében én az I-III. negyedéves, idei teljesítési adatokat vettem figyelembe. A bérleti díjak esetében, ha megnézzük az I-III. negyedévi beszámolót jelentős lemaradás várható. Én úgy gondolom, hogy lehetséges, hogy az is egy magasabb számot hoz, mint amit ebből realizálni fogunk tudni.

Pető Tibor: A közvilágítási rekonstrukcióval kapcsolatban, ahogy az akkori anyagból kitűnt ennek a beruházásnak a megtakarítási oldala az önrész 2,5-3 éves megterüléssel számolja. Azt lehet látni, hogy az energiaárak drasztikusan emelkednek, ezt az elmúlt években a költségvetési sor nem követte. Ennek eredményeként 83 millió volt a közvilágítási tervezett kiadásunk és az 1-9 havi valós teljesítés 88 milliónál jár. Ennek az oka az, hogy egy rendkívül pazarló közvilágítási rendszer működik Vácon. Erre most KEOP-os, Európai Uniós forrás nyílik meg, ezt azt gondolom kellően átgondolva megindítható, vagy a következő években számolnunk kell azzal, hogy ez a kiadási sor drasztikusan emelkedni fog, és ott fizetjük meg két-három éven belül azt az összeget, amit most önrészbe kellene fektetnünk. Köszönöm szépen.

Kiss Zsolt: Szeretném megkérdezni mindenekelőtt, hogy az anyag összeállításánál vagy egy olyan fejezet, hogy a kormányzat 2013 évi gazdaságpolitikájáról. Ezt Ön saját maga állította össze, vagy ezt egyébként a kormányzat adta az önkormányzatoknak, hogy ebből lehet valamit elkészíteni, összeállítani, mert ez az anyag hemzseg az ellentmondásoktól. Az egyik állítás az, hogy 2013-ban javulunk mindentekintetben, a másik állításával pedig üti az egészet, hogy milyen kilátások vannak a jövő évre. Egy teljes katyvasz ez az első fejezet. Ez szerintem kb. azt tükrözi, hogy ezért nehéz koncepciót alkotni, mert amíg a kormányzat sincs tisztában azzal, hogy egyáltalán milyen koncepcionális elképzelései vannak, addig nagyon nehéz ezzel bármit kezdeni. Az adóemelések, amelyekről beszélünk, azt látom úton útfélen, hogy az adót csökkenti a kormány, aztán itt egy oldalon keresztül csak

11

Page 12: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

azt olvasom, hogy milyen új adónemeket vezettek be, adóemelés adóemelés hátán. Pénzügyi átutalások tranzakciós adója, távközlési adó, energiaellátók jövedelemadójának fenntartása és növelése, biztosítási adók növelése, áfa beszedés hatékonyságának növelése, sőt ugye az áfa emelkedése korábban. Azt látom, hogy itt minden emelkedik, ehhez próbálunk mi most csatlakozni, mert nem tudunk mást csinálni. Nyilván nekünk is ezt kell megnézni, hogy a helyi adókat hogyan tudjuk még növelni. Következik egyik a másikból? Hogyan alakult ez ki? Illetve, hogy nem használja ugyan az anyag a megszorítás szót, de ugye mindenhol minden normatívát csökkent, méghozzá brutális mértékben. Az önkormányzati normatíva, ha jól számoltam közel 300 milliárd Ft kivonást jelent országos szinten a rendszerből. Hát hogyan képzeli ezt a kormány, hogy ezt az önkormányzatok túlélik, vagy egyáltalán tudjál ellensúlyozni? Őrült nagy ellentmondás van. Közben pedig azt látom, hogy ellenállunk az IMF-nek, szabadságharcot vívunk, mindent csinálunk, és még sincs semmi előrelépés. Ez lett volna az egyik. Akkor a másik az, amelyet az anyag ír, hogy az állami és önkormányzati igazgatás karcsúsításáról beszél. Hol van a karcsúsítás? Azzal karcsúsított, hogy egyébként az önkormányzati embereknek át kellett ülnie, és a fél hivatal leválasztották, sőt nagyobb lesz a Járási Hivatal, mint az önkormányzati hivatal. Ez a karcsúsítás? Átemelték ezeket a blokkokat, vagy valóban így gondolja Polgármester úr, hogy ezek így leírva valóban igazak és jók ezek a megállapítások. Ez az első része. Van az anyagban a Levéltár 2013. január 01-jétől való átadása. Ez lezárt folyamat már? Biztosan átkerül? Ha jól tudom ezen még mindig vitatkozunk, illetve kérdésként merült itt fel bennem, hogy ez egy lezárt folyamat-e? Ön egy fél mondat erejéig említette mit jelent az, hogy az önkormányzatok adósságállományát átveszi a kormányzat. Van-e arról már végleges szám, hogy i számít ebbe bele? Mit fognak ebben elszámolni? Elszámolja azokat a kötelezettségeket és itt elsősorban arra gondolok, amit Ön is említett itt és említette az anyag is, hogy pl. mélygarázs tekintetében. Megkezdett beruházás és jóváhagyott költségvetési keretünk van, beemelésre kerül az összegbe, valóban beleszámítják-e és akkor így lesz a kompenzációja az önkormányzatunknak, vagy ez továbbra is bennünket fog terhelni?

Fördős Attila: Örömmel közlöm, valóban én írtam Magyarország költségvetési koncepcióját. Egyik reggel felébredtem, hogy hogyan tudnám ezt a 3200 települési önkormányzatot még nehezebb helyzetbe hozni, gondolom a kérdésére a válaszom igen, patent. Ami a Levéltárra vonatkozik a tárgyalás során valóban kiderült, hogy elképzelhető, hogy a működéshez nekünk hozzájárulást kell fizetni. Nem tudjuk ennek a mértékét. Egyébként végig a költségvetésnél ennek a bizonytalanságnak a lebegtetése benne van, ezekre vonatkozóan nyilván a magas labdákat leütötte, de azért nem kellene ennyire szélsőségesen minősíteni dolgokat, mint ahogy nem tudom azt sem, hogy a konszolidációban mi fog beleférni, mert a jogszabály még nincs megalkotva, pontosítva. Ennyi kiegészítéssel, hát nem tudom osztályvezető úrnak van ehhez hozzászólni valója?

Kökény Szabolcs: Nincs.

12

Page 13: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Pető Tibor: Egy kérdés kimaradt korábbról a Hulladékgazdálkodási Kft-vel kapcsolatban. Itt tárgyalások folynak mind a Remondis-szal, mind a Zöld Híd Régió Kft-vel. Hiszen a Zöld Híd Régió Kft. részben az önkormányzat tulajdona, hiszen ugye a települési társulás tulajdonában vannak, és ott vannak eszközök. Ezt is előre szeretném jelezni a képviselőtestületnek október 25-én volt egy társulási ülés, melyet követően több polgármester nem tetszését fejezte ki, többek között Vác Város Önkormányzata is egy díjkalkulációval kapcsolatban. További adatokat kért. Ennek folyamata még nem zárult le, így jelezném, amennyiben erre megfelelő válaszokat kapunk egy rendkívüli testületi ülést szeretnék egy-két héten belül összehívni, amint ez az anyag összeáll, és akkor kapunk erre a kérdésre is egész pontos választ. Kis képviselő úr hozzászólása egy kicsit számomra érdekes, mert negatívumként hozza fel a valós közteherviselés lépéseit, valamint az áfa beszedés hatékonyságának növelését is, mint egy negatívumot említi meg. Szerintem ez nem az. Ugyanakkor több témát nem hoz fel, így az önkormányzati konszolidációról egy szót sem ejt, az árfolyam gátról egy szót sem ejt, amely azt gondolom, hogy biztos az Ön baráti körében is több családot kisegített a devizahitelesek problémájából. Azt gondolom, hogy ez egyfajta valóban szélsőséges és hisztérikus vélemény, én azt gondolom kicsit mérsékeltebben kellene ehhez a kérdéshez hozzáállni. Köszönöm szépen.

Dr. Jakab Zoltán: Vegyes a kép számomra, mert nem tudom kérdezek, vagy véleményt mondok. Azt hiszem egy véleményben lehet kérdés is. Kétségtelen, hogy nem annak a helye van jelen pillanatban, amikor politikai csatát vívunk egy önkormányzat költségvetési koncepciója kialakításában, mert úgy sem tudjuk befolyásolni politikai oldalakról az állam költségvetését, amire épül egy költségvetési koncepció véleményem szerint az önkormányzatban. Természetesen az állam ezt nem segíti, hogy nekünk itt most egy könnyű helyzetünk legyen ennek a kérdésnek a megvitatásában. Azt gondolom, hogy két fontos kérdésre fel kell hívni a figyelmet, vagy úgy vélem nekem fel kell hívni a figyelmet, hogy mit tudunk tenni? Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a jövő évben egy olyan költségvetést tudjunk a meglévő lehetőségek között létrehozni, ami a város érdekét szolgálja. Két dolog van szerintem. Az egyik a bevétel növelés, amelynek alapvetően adóforrásai lesznek, ha bár Polgármester úr említette, hogy nem feltétlenül szándékát fejezi ki ilyen fajta adó növeléseknek, de mindenképpen szeretném a figyelmet arra felhívni, hogy a bevételnövelés ne a bírságok oldalán keletkezzék a jövő évben, mert a lakosság ezen felül már nagyobb terheket nem fog tudni elviselni. Lehet, hogy valamilyen olyan megoldást kell találni, amikor megismerjük az adókapacitást és tárgyalásos alapokra bocsátkozunk. De ezt a bizottságon azt hiszem korrektül megbeszéltük. A másik oldal a kiadáscsökkentés, amivel megint óvva intenénk, mert hogyan tudunk kiadást csökkenteni? Vagy a szolgáltatások minőségét csökkentjük, vagy a színvonalát, illetve a mennyiségét és ebben a két kérdésben természetesen én azt gondolom, hogy egy központosított közbeszerzés nyílván szóba kell, hogy kerüljön, hiszen ezeket a szolgáltatásokat

13

Page 14: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

valamilyen szinten összevonjuk. Szeretnék arra figyelmeztetni, hogyha az önkormányzat ehhez a lehetőséghez nyúl, akkor legyen figyelemmel arra, hogy 2014 után egy új képviselőtestületnek kell ezeket a lehetőségeket biztosítani. Ha közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt tegye 2014. december 31-ig. Nem tudhatjuk azt sem, hogy azután mi lesz, nem tudhatjuk azt sem, hogy a közelgő évek költségvetése milyen lehetőségeket biztosít egyébként. Hogyha szükséges a színvonalcsökkentés, mert másként nem tudjuk ezt létrehozni, hiszen nem lesz rá fedezetünk, akkor ne hozzuk a következő testületet majd olyan helyzetbe, hogy ne tudjon ezen változtatni egy olyan szerződéssel, ami aztán tarthatatlan lesz hosszú évekig. Még egy dolgot szeretnék mondani, azt gondolom, amikor a költségvetést el fogjuk készíteni, akkor abszolút prioritásokat kell meghatároznunk, annak a tekintetében, hogy a következő évben mi lesz számunkra fontos. Ha közszolgáltatás, a városüzemeltetés, a hivatali feladatok, a kötelező, vagy az önként vállalt feladatok tekintetében ki kell mondjuk előre, hogy ezekben milyen prioritást határozunk meg.

Dr. Bóth János: Először a három perces véleményemet mondanám el. Tehát egy 21 oldalas előterjesztés van előttünk. Úgy gondolom, ennek az első felével nem kell foglalkozni, ez a Matolcsy féle rém és tündérmese. Kár volt a papírért. A másik 10 oldallal érdemes foglalkozni, mert itt az önkormányzat nyomora van benne. Ami arról szól, ami elhangzott az első napirendnél 15 milliárdnál tartunk, ez jó, hogyha jövőre 5 milliárd lesz. Emögött természetesen komoly feladatelvonás lesz és más ennek következtében létrejövő demokráciacsökkenés. Csak jelezném, hogy ez micsoda volumen. Ha belegondolnak abba, hogy a régi hadseregnél a legerősebb szankció az volt, hogyha tizedeltek. Tehát 10 emberből 9 életben maradt, egyet agyonlőttek. Itt, ha megnézzük a számokat az önkormányzatoknál itt a kétharmad kétharmadolt. Tehát 70 %-kal csökkentették a költségvetésünket. Emellett van feladatelvonás, van emellett vagyon elvonás is, elkobzás, államosítás, bárminek hívhatjuk, aminek az a gondja, hogy ez egyben kiüresíti a helyi demokráciát. Nem tudunk már befolyással lenni az iskoláinkra, nem tudunk befolyással lenni az egészségügy jó részére, hivatali ügyek jó részére, és, mint a kapcarongyot rángatnak bennünket. Ezt jól mutatja a gyermekétkeztetés is. Amíg az előző önkormányzati törvény volt érvényben ilyet az állam nem tehetett meg, hogy azt mondja, hogy az összes többi intézménynek a gyermekétkeztetését át kell venni. A jövőben az állam azt csinál, amit akar, mi pedig szolgai módon végrehajtjuk. A bizonytalanságról azt kell mondanom, hogy korábban is volt bizonytalanság a koncepcióknál, mert a végső költségvetést, azt általában decemberben fogadta el az országgyűlés, de ebben az esetben, novemberben már általában 70-80 %-ban tudtuk a számokat. Most sajnos ezt nem tudjuk. Nem siránkozni kell ezen, hanem meg kell köszönni a kormányuknak. Egyik eszköz lehet a bevételnövelésnél az adóemelés, mi egyébként, amíg ennek nincs erkölcsi alapja ezt nem tudjuk támogatni, mert már többször kifejtettük, hogy luxus önkormányzás folyik. Felesleges embereknek felesleges pénzek lesznek kifizetve. Amíg ilyen van, addig mi semmilyen adóemelést nem

14

Page 15: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

fogunk egyébként támogatni. Az adósságkonszolidáció valószínűleg segíteni fog, de az csak egy sebtapasz. Tessék belegondolni. 10 milliárddal csökken a költségvetésünk és ez így fog menni éveken keresztül, amíg ez a kormány van. Több mint 2 milliárddal csökkent a vagyunk kapunk pár százmilliót? Ez csak sebtapasz. Ezt a költségvetési koncepciót nem lehet támogatni.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 11 igen szavazattal, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

311/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2013. évi költségvetési koncepciót elfogadja.

A 2013. évi költségvetést a vonatkozó, Országgyűlés által elfogadott jogszabályok alapján kell elkészíteni a koncepcióban megfogalmazott célok figyelembevételével.

1. A 2013. évi költségvetésben működési hiány nem tervezhető.

2. A költségvetési szerveink működési kiadásainak biztosítása mellett rendívül szigorú, takarékos gazdálkodás folytatására kell valamennyiüket ösztönözni!

3. Az intézményi ill. önkormányzati bevételeket maximalizálni szükséges.

4. A mélygarázs beruházás várható költségvetési kihatásait minimálisra kell szorítani.

5. A likvid hitelkeret mértéke 700.000 e Ft lehet.

Határidő: azonnal, Felelős: Polgármesterill. a 2013. évi költségvetés Jegyzőelőterjesztése

Fördős Attila: Az adónemek szavazását külön megtenném. Először a kommunális adóra vonatkozó javaslatom lehetőségképpen, szavazás.

A képviselőtestület 2 igen szavazattal, 5 nem szavazattal és 8 tartózkodással a javaslatot nem támogatta.

Fördős Attila: Az építményadóra vonatkozóan ugye ez a lakosságot nem érinti az építményadó, csak a nagy cégeket. Szavazás.

15

Page 16: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

A képviselőtestület 10 igen szavazattal, 3 nem szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

311/B/2012. (XI.22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy az építményadó összegét megnöveli. Felkéri a Pénzügyi és Adó Osztály vezetőjét, hogy az összeg mértékének elfogadása céljából készítse elő rendeletmódosításként a soron következő képviselőtestület ülésre.

Határidő: 2012. 12. 13. Kt. ülés Felelős: Pénzügyi és Adó Osztály vez.

3./ napirendi pont tárgyalása: Költségvetési rendeletmódosítás

Kökény Szabolcs: Ismertetem az előzetesen kiküldött, írásos előterjesztést.

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a rendeletmódosítás elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi rendeletet alkotta:

Vác Város Önkormányzat44/2012.(XI. 23.) sz. rendelete

az Önkormányzat 6/2012.(II.17.) sz.költségvetési rendeletének módosításáról

(7. sz. módosítás)

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete a 6/2012.(II.17.) sz. költségvetési rendeletét az alábbiak szerint módosítja:

1. §

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelet 2.§-át - Bevételek - az alábbiak szerint változtatja:

Összegek: 1000 Ft-ban

Megnevezés Költségvetési főösszeg

Változás

Változás utániköltségvetési

főösszegFinanszírozási műveletek nélkül 13 221 510

-3 069 148 10 152 362

Finanszírozási műveletek       - belső (pénzmaradvány) 332 185   332 185

16

Page 17: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

- külső 2 099 026   2 099 026

Összesen 15 652 721-3 069

148 12 583 573

2. §

A rendelet 3.§-ának – bevételek – összege a következőkkel változik:

Szolgáltatások ellenértéke -50.076 eFtTovábbszámlázott szolgáltatások ellenértéke -180.314 eFtBérleti és lízing díjak -29.988 eFtIntézményi ellátási díjak -38.115 eFtEgyéb bevételek -18.624 eFtÁFA visszatérülés -28.968 eFtKiszámlázott ÁFA -17.026 eFtKamatbevételek -3.810 eFtTámogatásértékű működési bevételek -154.265 eFtOEP finanszírozás -2.511.338 eFtMűködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 4.167 eFtNormatív hozzájárulások -59.141 eFtNormatív kötött felhasználású támogatások 5.261 eFtKözpontosított támogatások 929 eFtEgyéb központi támogatás 11.916 eFtBeruházási célra átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről244 eFt

3. §

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelet 4.§-át - Kiadások - az alábbiak szerint változtatja:

Összegek: 1000 Ft-ban

Megnevezés Költségvetési főösszeg Változás

Változás utániköltségvetési

főösszegFinanszírozási műveletek nélkül 14 152 721

-3 069 148 11 083 573

Finanszírozási műveletek 1 500 000   1 500 000

Összesen 15 652 721-3 069

148 12 583 573

17

Page 18: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

4. §

A rendelet 4.§ a.) pontjának összege – működési kiadások – 2.930.669 eFt-tal csökken, önállóan gazdálkodó költségvetési szervenként az 1. sz. melléklet mutatja be, ezen belül a Gazdasági Hivatalhoz rendelt önállóan működő költségvetési szervek kiemelt előirányzatainak módosítását az 1/a. sz. melléklet, a Madách Imre Művelődési Központhoz rendelt önállóan működő költségvetési szervek kiemelt előirányzatainak módosítását az 1/b. sz. melléklet, Vác Város Önkormányzat kiemelt előirányzatainak módosítását pedig az 1/c. sz. melléklet részletezi.

5. §

A rendelet 4.§ d.) pontjának összege - Vác Város Önkormányzat fejlesztési kiadások – 62.518,- eFt-tal csökken a következők szerint:

Egészségügyi ellátásJávorszky Ödön Kórház rekonstrukció IV. ütem -10.494 eFt

Lakásgazdálkodás, ingatlankezelésPiac utcai ingatlan kisajátítás 150 eFt IgazgatásVáci Hulladékgazdálkodási Kft alapítása 500 eFt

Egyéb városgazdálkodási feladatokFőutca-Főtér II. ütem – Főutca rekonstrukció -53.766 eFtSzámítógépes konfiguráció beszerzése 1.092 eFt

6. §

A rendelet 4.§ d.1.) pontja - intézmények fejlesztési kiadása - 954 eFt-tal nő, az alábbiak szerint:

2.) Szociális ellátásIdősek Otthona - számítógép beszerzés 106 eFt

4.) Középfokú oktatásBoronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium - Szakképzési hozzájáruláshoz kapcsolódó beszerzés 244 eFt

5.) Szórakoztató, kult. és sport tevékenységMadách Imre Művelődési Központ - Telefonközpont 284 eFt

18

Page 19: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Katona Lajos Városi Könyvtár- Számítógép beszerzés 320 eFt

7. §.

A rendelet 4.§ g.) pontja – tartalékok – az alábbiak szerint változik:

Működési tartalék 76.915 eFt-tal csökken

Tartalékok célonként:

1.) Tanulói tankönyvellátás -18.048 eFt11.) Bérkompenzáció -38.784 eFt12.) Működési tartalék -20.083 eFt

8. §

A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, kihirdetéséről – az SZMSZ-ben szabályozott módon – a jegyző gondoskodik.

Vác, 2012. november

Fördős Attilapolgármester

Dr. Maruszki Gáborjegyző

Mellékletek, függelékek jegyzéke:

1. sz. melléklet Az önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2012. évi kiemelt előirányzatainak módosítása

1/a.sz. melléklet A Gazdasági Hivatal gazdálkodási jogkörébe utalt költségvetési szervek 2012. évi kiemelt előirányzatainak módosítása

1/b.sz. melléklet a Madách Imre Művelődési Központhoz rendelt önállóan működő költségvetési szervek 2012. évi kiemelt előirányzatainak módosítása

1/c.sz. melléklet Vác Város Önkormányzat 2012. évi kiemelt előirányzatainak módosítása

19

Page 20: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

20

Page 21: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

21

Page 22: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

22

Page 23: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

23

Page 24: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

I N D O K O L Á S

A rendeletmódosítást elsősorban a Képviselőtestület döntései, az intézmények előirányzat módosítási kérelme, valamint a központi költségvetésből érkező támogatások költségvetési rendeletbe történő beépítése indokolja.

A rendeletmódosítást követően az önkormányzati szintű költségvetés főösszege 12.583.573 eFt lesz, mely az alábbiak szerint alakul:

Megnevezés Összeg (eFt)Működési kiadások 10 404 567Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 5 206Felhalmozási célú kölcsön 35 456Felújítás 18 350Felhalmozás 1 968 539Működési tartalék 127 132Felhalmozási tartalék 24 323Összesen 12 583 573

B E V É T E L E K

Önkormányzati szinten a bevételi főösszeg 3.069.148 eFt-tal csökken.

Adatok eFtban

MegnevezésJávorsz

kyÖdön

Kórház

Idősek

Otthona

Madách I.

Gimn.

I. Géza

Közg.

SZKI

Boronkay Gy.MKI

MIMK

VácVáro

sÖnk.

Összesen

Szolgáltatások ellenértéke -52 022   1 750 196       -50 076Továbbszámlázott szolgáltatások

-180 314             -180 314

Bérleti és lízingdíjak -29 928   -60         -29 988Intézményi ellátási díjak -38 000   -115         -38 115Egyéb bevételek -19 558 106 270 545     13 -18 624ÁFA visszatérülés -28 968             -28 968Kiszámlázott ÁFA -17 026             -17 026Kamatbevétel -3 870   60         -3 810Támogatásértékű műk.bev.

-160 140   1 935

1 678 106   2 156 -154 265

OEP finanszírozás-2 511

338            -2 511

338Műk.c. pénzeszk. átvétel       50 1 556 30 2 531 4 167Normatív hozzájárulások            

-59 141 -59 141

24

Page 25: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Norm. kötött felh. támogatások             5 261 5 261Központosított támogatások             929 929Egyéb központi támogatás            

11 916 11 916

Felh.célra átvett pénzeszközök         244     244

Összesen-3 041

164 106 3 8402

469 1 906 30-36 335

-3 069 148

A Jávorszky Ödön Kórház 2012. április 30-ig önkormányzati költségvetési szerv volt, ezért az Önkormányzat költségvetési rendelete tartalmazta és jelenleg is tartalmazza az intézmény 2012. évre vonatkozó előirányzatait. A jogszabályok értelmében a Jávorszky Ödön Kórház fenntartója 2012. május 1-től már nem Vác Város Önkormányzata, ezért a fel nem használt előirányzatokat az Önkormányzat költségvetési rendeletéből ki kell vezetni. Az előirányzat kivezetés 3.041.164 eFt bevétel csökkenést jelent.

Az Idősek Otthona biztosítói kártérítésből 106 eFt-tal növeli bevételét.

A Madách Imre Gimnázium saját bevétele 3.840 eFt-tal nő. Szolgáltatások ellenértéke jogcímen 1.750 eFt-tal növeli előirányzatát az emelt szintű érettségi bevételéből. A bérleti díjak és az intézményi ellátási díjak teljesítése alacsony, év végéig a betervezett bevétel nem teljesül, ezért az előirányzatok csökkentése indokolt. Egyéb bevételeit 270 eFt-tal növelheti biztosítói kártérítésből, sportkör és bizonyítvány fénymásolás díjából.Kamatbevételét 60 eFt-tal növeli a teljesítésnek megfelelően. Támogatásértékű működési bevételként 1.935 eFt érkezett az intézményhez az alábbiak szerint: Tehetséggondozás – TÁMOP pályázat 49 eFt, Útravaló ösztöndíj 58 eFt, Közcélú foglalkoztatás 108 eFt, művészeti és sport tevékenységek támogatása – Wekerle Sándor Alapkezelő 600 eFt, utánpótlás-nevelési programok támogatása Magyar Olimpiai Bizottság 1.120 eFt.

Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola bevételi előirányzata 2.469 eFt-tal nő. Nyelvvizsga befizetésekből 196 eFt-tal növeli a szolgáltatások előirányzatát. Biztosítói kártérítésből 545 eFt-tal nő az egyéb bevételek sora. Működési célú támogatás értékű bevétele szaktanácsadó költségére 1.621 eFt-tal, Útravaló ösztöndíjra 57 eFt-tal növelhető. Az intézmény a Pénziránytű Alapítványtól 50 eFt bevételben részesült a ”Tudatos Pénzügyekért” pályázat keretében.

A Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 1.906 eFt-tal növeli bevételét. Támogatásértékű működési bevételként 106 eFt növekedés jelenik meg közcélú foglalkoztatásból. Államháztartáson kívülről 1.556 eFt-ot vett át, ebből 800 eFt pályázatokon elnyert összeg, 756 eFt szakképzési hozzájárulás. Szintén szakképzési hozzájárulásból növelheti felhalmozási célra átvett pénzeszközeinek előirányzatát 244 eFt-tal.

A Madách Imre Művelődési Központ magánszemély támogatásából 30 eFt-tal növeli bevételét.

Vác Város Önkormányzat bevételi előirányzata 36.335 eFt-tal csökken. Az egyéb bevételek 13 eFt-tal nőnek vadkárszakértői díjra történt befizetésből. A támogatásértékű működési bevételek előirányzata 2.156 eFt-tal nő. A

25

Page 26: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

növekedésből 2.121 eFt mozgókönyvtári feladatokra, 29 eFt otthonteremtési támogatásra, 6 eFt kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra nyújt fedezetet. Önkormányzatunk a XX. Váci Világi Vigalomhoz kapcsolódóan, a meghívott külföldi vendégek költségeinek fedezetére 2.531 eFt támogatásban részesült (működési célú pénzeszközátvétel), az Európa Polgároknak program pályázaton. A normatív állami hozzájárulások 59.141 eFt-os, csökkenését két tényező befolyásolja. A Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskola fenntartója 2012. szeptember 1-től már nem Vác Város Önkormányzata, ezért az intézményhez kapcsolódó normatívákról időarányosan le kellett mondani. A lemondás következtében 60.316 eFt normatív állami hozzájárulás elvonásról kapott értesítést Önkormányzatunk. A júliusi lemondás/pótigény lehetőségével élve, 1.175 eFt normatíva pótigényt nyújtottunk be a közoktatáshoz kapcsolódóan. A normatív kötött felhasználású támogatások előirányzata 5.261 eFt-tal nő összességében.Ebből - a közoktatási feladatok támogatása 2.277 eFt-tal csökken,

- a szociális feladatok támogatása 7.538 eFt-tal nő.A közoktatási feladatok támogatásában 2.793 eFt csökkenést eredményez, hogy a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskola kikerült az önkormányzati körből. Júliusban pótigényt nyújtottunk be, melynek következtében az előirányzat 516 eFt-tal nő. A szociális feladatok támogatása az alábbi tételekből tevődik össze: ápolási díj 1.573 eFt, időskorúak járadéka 69 eFt, rendszeres szociális segély 839 eFt, lakásfenntartási támogatás 1.066 eFt, foglalkozást helyettesítő támogatás 3.991 eFt.A központosított állami támogatások előirányzata a helyi közösségi közlekedés normatív támogatásából 929 eFt-tal nő. Az egyéb központi támogatások előirányzata 11.916 eFt-tal nő, a 2012. szeptember hónap után járó bérkompenzációra leutalt összegből.

K I A D Á S O K Önkormányzati szinten a kiadások 2.992.233 eFt-tal csökkennek, ebből a

működési kiadásokat 2.930.669 eFt, a felhalmozási kiadásokat 61.564 eFt csökkenés érinti.

A Jávorszky Ödön Kórház előirányzatainak 3.042.503 eFt-os csökkenését a fenntartóban bekövetkező változás indokolja. A rendeletmódosítást követően, az önkormányzat költségvetésében a 2012. április 30-ig felhasznált előirányzatok maradnak.

A Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének költségvetése 591 eFt-tal nő. A Képviselőtestület Z-267/2012. (IX.20.) sz. határozatában döntött a „Vác Város Szociális Munkáért” kitüntetés odaítéléséről. A kitüntetéshez járó pénzjutalom fedezetére a személyi juttatások előirányzatát 465 eFt-tal, a szociális hozzájárulási adó előirányzatát 126 eFt-tal növeljük, a Polgármesteri Hivatal költségvetéséből történő átcsoportosítással.

A Szociális Szolgáltatások Háza előirányzat módosítási kérelmet nyújtott be élelmezési kiadásainak 90 eFt-tal történő növelésére, egyéb dologi kiadásainak terhére.Az Idősek Otthona kiadásai 8.210 eFt-tal nőnek, ebből 106 eFt-ot saját bevétele fedez. Saját bevétel terhére 106 eFt-tal növeli fejlesztési kiadásait számítástechnikai eszköz beszerzésére. A Város Kollektív Megállapodás alapján, munkáltatói segély céljára 93 eFt-tal nő a személyi juttatások előirányzata a Polgármesteri Hivatal költségvetéséből történő átcsoportosításból. Az intézmény pótelőirányzatot kér, mert a személyi juttatásra betervezett

26

Page 27: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

előirányzat nem lesz elegendő év végéig. Pótelőirányzatként a személyi juttatásokat 6.308 eFt-tal, a szociális hozzájárulási adót 1.703 eFt-tal növelhetjük a bérkompenzáció céltartalékból.

A Gazdasági Hivatal gazdálkodási jogkörébe tartozó önállóan működő intézmények előirányzatai a tanulók ingyenes tankönyvellátására biztosított céltartalékból nőnek. A felhasznált összegeket és azok kiemelt előirányzatok szerinti bontását az intézmények adatszolgáltatása alapján vezettük fel.

A Madách Imre Gimnázium költségvetése 13.452 eFt-tal nő. A személyi juttatások 7.816 eFt-tal nőnek, ebből 1.816 eFt-ot saját bevételei fedeznek. Az intézmény kérelmet nyújtott be pótelőirányzat biztosítására. A személyi juttatások előirányzata nem fedezi a várható teljesítést, ezért 6.000 eFt-ot pótolni szükséges. Az intézmény előirányzat növelését a bérkompenzáció céltartalékból biztosíthatjuk. A szociális hozzájárulási adó növekedését a fent leírtak indokolják. Dologi kiadásai 2.329 eFt-tal nőnek, ebből 792 eFt-os növekedésre a tanulói tankönyvellátás céltartaléka nyújt fedezetet. Előirányzat módosítási kérelme alapján saját bevételének terhére 1.537 eFt-tal növeli dologi előirányzatait. Az ellátottak pénzbeli juttatása előirányzat 1.223 eFt-tal nő. A tanulók ingyenes tankönyvellátásának fedezete 1.200 eFt, az Útravaló ösztöndíj pályázatból 23 eFt-tal növeli előirányzatát.

A Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium kiadási előirányzatai 16.413 eFt-tal nőnek. Az intézmény előirányzat módosítási kérelmet nyújtott be, mely alapján saját bevételének terhére a személyi juttatások előirányzatát 83 eFt-tal, a szociális hozzájárulási adó előirányzatát 23 eFt-tal, a dologi kiadások előirányzatát 1.549 eFt-tal, az ellátottak pénzbeli juttatását 7 eFt-tal, a fejlesztési kiadások előirányzatát 244 eFt-tal növeli. A költségvetésében tervezett személyi jellegű előirányzatok nem biztosítják az év végéig várható kifizetéseket. A bérkompenzáció céltartalékából pótelőirányzatként, a személyi juttatások előirányzatának 8.843 eFt-tal, a szociális hozzájárulási adó előirányzatának 2.388 eFt-tal történő növelését kéri. A tanulók ingyenes tankönyvellátásának biztosítására az intézmény által közölt adatok alapján a dologi kiadások előirányzatát 819 eFt-tal, az ellátottak pénzbeli juttatásának előirányzatát 2.457 eFt-tal növeljük céltartalékból.

Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola kiadásai 21.149 eFt-tal nőnek. Az intézmény előirányzat módosítási kérelmet nyújtott be, mely alapján saját bevételének terhére a személyi juttatások előirányzatát 1.312 eFt-tal, a szociális hozzájárulási adó előirányzatát 353 eFt-tal, a dologi kiadások előirányzatát 804 eFt-tal növeli. A költségvetésében tervezett személyi jellegű előirányzatok nem biztosítják az év végéig várható kifizetéseket, mert a Karacs Teréz Kollégium 2011. évi bezárásból adódó 2012. évre áthúzódó végkielégítési és felmentési bérek, valamint az iskolai alkalmazottak felmentése olyan nagy összegű kifizetést jelentett, melyet az intézmény már nem tudott kigazdálkodni. A bérkompenzáció céltartalékából pótelőirányzatként, a személyi juttatások előirányzatának 13.640 eFt-tal, a szociális hozzájárulási adó előirányzatának 3.684 eFt-tal történő növelését kéri. A tanulók ingyenes tankönyvellátásának biztosítására az intézmény által közölt adatok alapján a dologi kiadások előirányzatát 339 eFt-tal, az ellátottak pénzbeli juttatásának előirányzatát 1.017 eFt-tal növeljük céltartalékból.

27

Page 28: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

A Madách Imre Művelődési Központ kiadásai 7.720 eFt-tal nőnek. A személyi juttatások és a szociális hozzájárulási adó növelése pótelőirányzatként került felvezetésre az intézmény kérelme alapján. A betervezett előirányzatból a jubileumi jutalmakat ki tudta gazdálkodni, de így is szüksége van előirányzat növelésre, melyet a bérkompenzáció céltartalékából biztosíthatunk. Dologi kiadásai 922 eFt-tal nőnek, ebből 30 eFt-ot saját bevétele fedez. A fennmaradó 892 eFt-ra többlettámogatást kér az intézmény. Villámcsapás következtében a fax készüléke tönkrement, javítása nem lehetséges, az új készülék 91 eFt-ba kerül. Az intézmény vészvilágításához szükséges 18 db. akkumulátorból 14 db cseréje szükséges ahhoz, hogy áramszünet esetén a menekülési útvonalat mutató táblák biztonsággal bekapcsoljanak. Az akkumulátorok cseréje 301 eFt többletkiadást jelent. Az intézmény költségvetése nem nyújt fedezetet Téli Tárlat megrendezésének 500 eFt-os költségére, ezért forrás biztosítását kéri. A felhalmozási kiadások 284 eFt-os növelése a villámcsapás következtében tönkrement telefonközpont helyreállítására nyújt fedezetet. Az intézmény pótelőirányzat kérelme összesen 7.690 eFt. A személyi jellegű igényeket 6.514 eFt összegben a bérkompenzáció céltartalékából tudjuk biztosítani. A dologi és felhalmozási kiadásra kért előirányzatokra (1.176 eFt) a működési céltartalék nyújthat fedezetet.

A Katona Lajos Városi Könyvtár költségvetése 2.121 eFt-tal nő a Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulástól mozgókönyvtári feladatokra kapott összegből.

A Polgármesteri Hivatal működési kiadásai 6.796 eFt-tal nőnek. A személyi juttatások előirányzata 651 eFt-tal csökken. A Városi Kollektív Megállapodás alapján az Idősek Otthona költségvetésébe 93 eFt, Vác Város Önkormányzat költségvetésébe a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskola áthúzódó kifizetéseként 93 eFt kerül átcsoportosításra munkáltatói segélyezési célokra. A Képviselőtestület Z-267/2012.(IX.20.) sz. határozatában döntött a „Vác Város Szociális Munkáért” kitüntetés odaítéléséről, melyet a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének dolgozója kapott. Az intézmény részére a személyi juttatások előirányzatából 465 eFt-ot, a szociális hozzájárulási adó előirányzatából 126 eFt-ot biztosítunk a kitüntetés pénzjutalmának fedezetére.A speciális célú támogatások előirányzata 7.573 eFt-tal nő az alábbiak szerint: ápolási díj 1.573 eFt, időskorúak járadéka 69 eFt, rendszeres szociális segély 839 eFt, lakásfenntartási támogatás 1.066 eFt, foglalkozást helyettesítő támogatás 3.991 eFt, otthonteremtési támogatás 29 eFt, kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 6 eFt. Vác Város Önkormányzat működési kiadásai 26.640 eFt-tal nőnek. Igazgatás feladaton 11.312 eFt növekedés jelenik meg. Egészségügyi hozzájárulásra 236 eFt-tal nő az előirányzat a reprezentációs kiadások után. Dologi kiadásokon belül a kamatkiadások sorra 11.076 eFt-ot csoportosítunk át. A beszámolás időszakáig 98.266 eFt a kamatkiadás teljesítése, mely meghaladja a betervezett 88.317 eFt-os előirányzatot. Jelenleg 8.245 eFt-ot működési tartalékból, 1.339 eFt-ot a Jávorszky Ödön Kórház önkormányzati támogatásának csökkenéséből, illetve 1.492 eFt-ot a tanulói tankönyvellátás céltartalékából tudunk átcsoportosítani. A Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskola áthúzódó kifizetései soron a személyi juttatások előirányzata 93 eFt-tal nő a Polgármesteri Hivatal költségvetéséből történő átcsoportosításból segélyezési célra. A dologi kiadások 1.947 eFt-tal csökkennek. A csökkenés oka, hogy az áthúzódó kifizetésekből 2.109 eFt az ellátottak pénzbeli juttatása soron jelenik meg. Fedezet a dologi kiadások előirányzatából, illetve működési tartalékból biztosítható. A Környezet-

28

Page 29: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

és természetvédelem szakfeladat dologi kiadásai a monitoring rendszer üzemeltetésére 10.500 eFt-tal nőnek. A fedezetet működési tartalékból biztosítottuk. Város- és községgazdálkodás soron 2.042 eFt-tal nő az előirányzat. A dologi kiadások 1.113 eFt-tal nőnek. Vadkárszakértői díj fedezetére 13 eFt-tal nő a kiadás magánszemély befizetéséből. A Képviselőtestület Z-297/2012.(X.18.) sz. határozatában döntött arról, hogy megalapítja a Váci Hulladékgazdálkodási Kft-t. Az alapítás költségeire a működési kiadások 1.100 eFt-tal nőnek. A pénzeszközátadások előirányzata 929 eFt-tal nő a helyi közösségi közlekedés normatív támogatásából. A Közművelődési Osztály költségvetése pályázaton elnyert összegből 2.531 eFt-tal növelhető.

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FEJLESZTÉSI KIADÁSOK

A fejlesztési kiadások előirányzata 62.518 eFt-tal csökken. A Jávorszky Ödön Kórház rekonstrukció IV. ütemére tervezett előirányzat fel nem használt részének csökkentéséből (10.494 eFt) teremtünk részbeni fedezetet a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskola átadása miatti normatíva csökkenésre. A Piac utcai ingatlan kisajátítási eljárásához kapcsolódó költségek megelőlegezésére 150 eFt-ot fizettünk a Magyar Államkincstár letéti számlájára, melynek fedezetét a Főutca-Főtér II. ütem – Főutca rekonstrukció feladat előirányzatából csoportosítjuk át. Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete Z-297/2012. (X.18) sz. határozatával az 500 eFt jegyzett tőkével rendelkező Váci Hulladékgazdálkodási Kft létrehozásáról döntött. A jegyzett tőke összegének (500 eFt) és az alapítás járulékos költségei összegének (1.100 eFt, dologi kiadások) fedezetét a Főutca-Főtér II. ütem – Főutca rekonstrukció támogatott műszaki tartalom feladat előirányzatából biztosítjuk. Szintén ennek a feladatnak az előirányzatát csökkenti a 292/2012. (X.18) sz. határozat alapján a Városimázs Kft számítógépes konfigurációjának beszerzésére fordítandó összeg (1.092 eFt), valamint a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskola átadása miatti normatíva csökkenés további fedezete (50.924 eFt), így összesen a Főutca-Főtér II. ütem – Főutca rekonstrukció előirányzata 53.766 eFt-tal csökken.

TARTALÉKOK

A rendeletmódosítást követően a céltartalékok állománya 76.915 eFt-tal csökken.A Tanulói tankönyvellátás céltartaléka az intézmények adatszolgáltatása alapján felosztásra került, így az eredeti költségvetésben tervezett 18.048 eFt-ból 16.320 eFt került felosztásra az intézmények költségvetésébe. A fennmaradó összeg tartalmazta a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskolára eredeti költségvetésben tervezett tartalékot is. Az iskola átadása következtében keletkezett normatíva elvonást (bevételi kiesést) a fejlesztési kiadások csökkenésével kompenzáltuk, ezért az itt fennmaradó összeget (1.728 eFt) az Önkormányzat igazgatás feladatára csoportosíthatjuk át. A Bérkompenzáció céltartaléka 38.784 eFt-tal csökken, mely tartalmaz 11.916 eFt növekedést és 50.700 eFt csökkenést. Növekedésként a 2012. szeptember hónap után járó egyéb központi támogatás összege jelenik meg. A céltartalékból biztosíthatunk fedezetet azon intézmények számára, melyeknél az év folyamán nem keletkezett olyan összegű megtakarítás, hogy fedezte volna a be nem tervezett jubileumi jutalmak, felmentések, végkielégítések összegét.

29

Page 30: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Előző évben folyamatosan biztosítottunk előirányzatot a központi forrásból származó bérkompenzációból az intézmények részére. Az idei évben a bérkompenzáció összegei kifizetésre kerültek, az előirányzatot céltartalékba helyeztük, és a jogos, felmerült igényeknek megfelelően biztosítunk előirányzatot. A rendeletmódosítás készítéséig 50.700 eFt többlettámogatásra érkezett igény az alábbi intézményektől: Idősek Otthona 8.011 eFt, Madách Imre Gimnázium 7.620 eFt, Madách Imre Művelődési Központ 6.514 eFt, I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola 17.324 eFt, Boronkay György Műszaki Középiskola 11.231 eFt.A Működési tartalék 20.083 eFt-tal csökken. A Madách Imre Művelődési Központ költségvetésébe 1.176 eFt-ot csoportosíthatunk át, ebből fax készülék vásárlására 91 eFt, 14 db. akkumulátor cseréjére 301 eFt, a Téli Tárlat megrendezésére 500 eFt, telefonközpont helyreállítására 284 eFt nyújt fedezetet. Vác Város Önkormányzat működési kiadásaira 10.500 eFt kerül átvezetésre a monitoring rendszer üzemeltetésére, 8.245 eFt kamatkiadásra, 162 eFt a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Szakképző Iskola áthúzódó kifizetéseire.

Tartalékok célonként:

2.) Választókörzeti feladatok 2011. év 14.712 eFt3.) Felső Törökhegy telekalakítás 1.028 eFt4.) Alapellátás Egészségügyi Fejlesztési Pályázat 1.600 eFt6.) Naszály – Galga TISZK Kft. működésének támogatása 42.000 eFt7.) Belterületbe vont településrészek közművesítésének támogatása6.440 eFt8.) Lakásszámla 3.365 eFt

11.) Bérkompenzáció 82.310 eFt

4./ napirendi pont tárgyalása : Likviditási jelentés

Fördős Attila: Egy kiegészítésem volna, az elmúlt időszakban meghoztuk a legfontosabb döntéseket a forrás biztosítására és kötvénykibocsátásra. A kötvénykibocsátásnak két féle módja volt, illetve kétféle kötelezettsége. Az egyik kormányengedélyhez kötött, a másik kormányengedélyhez nem kötött. Az utóbbit az elmúlt hónapokban realizáltuk, a költségvetésbe beépült. A kormányengedélyhez kötöttnél a kormányzat októberi ülésen meghozta a döntést és engedélyt adott ennek a kötvények a kibocsátására. Ugyanakkor úgy tűnik a Takarékbank a konszolidációs információ miatt ennek a kötvénykibocsátásnak az átértékelésére készül. Jelen pillanatban tárgyalásokat folytatok erre vonatkozóan és bizonytalanságot látok. Ugyanakkor szeretném elmondani szakmailag ez semmiféle problémát nem jelent, hiszen mi egy milliárdos likvid hitelkeretet használunk ki ebben az évben. Így ha ennek a kötvénykibocsátásnak ellehetetlenítik a kivitelezését abban az esetben ez az egymilliárd nyílván a kötvénykibocsátás összegével megemelkedik. Egy forráscsere következik be, egy ilyen szempontból számunkra összességében nem változó szám kerül meghatározásra.

30

Page 31: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Kiss Zsolt: Ugyan az a kérdésem, ami az előbb volt, Ön szerint ezt most akkor a kormányzat beszámítja, nem számítja, hova fogja sorolni ezt? Pl. a likvid hitel az minek minősül.

Fördős Attila: Tisztelt Képviselő úr! Én elmondom Önnek, hogy az adósságmegújító hitellehetőség, vagy a kormányzati szerepvállalás ebben még bizonytalan nem tudok még Önnek pontos választ adni. Ígérem, hogy az összes információéhségét ki fogom elégíteni abban az esetben, hogyha már pontos válaszokat tudok adni. Egyébként összességében itt is elmondom a likvid jelentésnél, hogy az ingatlanértékesítésnek elmaradása ebben az esetben azért mondjuk ki, szerencsés, hiszen abban az esetben, ha nagy értékű ingatlant most forrásként bevonnánk, akkor ennek a konszolidációnak a lehetőségei szűkülnének. Ezért úgy gondolom, hogy tulajdonképpen még ebből a szempontból szerencsés is a kialakult helyzet. Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását hozzászólás hiányában.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

312/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete az Önkormányzat likviditási helyzetéről szóló jelentés elfogadja.

Határidő : azonnal Felelős : Pénzügyi és Adó Osztály vezető

5./ napirendi pont tárgyalása: Folyószámla hitelkeret biztosítása

Kökény Szabolcs: Ismertetem az előzetesen kiküldött, írásos előterjesztést.

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

313/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy az Önkormányzat nevében a 2013. költségvetési évre vonatkozó 700.000,- eFt összegű folyószámlahitel-keret biztosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

Határidő: azonnal Felelős: Polgármester

31

Page 32: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

6./ napirendi pont tárgyalása: Élelmezési nyersanyagköltség meghatározása

Dr. Váradi Iván Attila: Tisztelettel javasolnám a nyersanyag költség emelését egységesen 3 %-ban állapítani meg, tehát nem differenciáltan 5 illetve 3 %-kal. Tudomásom szerint nem volt ilyen kérdésfeltevés az intézmények felé, hogy mit javasolnak. Én nem látom ezt indokoltnak a különbségtételt, tehát 3 % a frakció javaslata is.

Kökény Szabolcs: Információi tévesek minden érintett intézmény meg lett keresve és javaslatot küldött be. A javaslatok figyelembe lettek véve. Általában 6-10 % közötti nyersanyagnorma emelést kértek az intézmények. Itt viszont tekintettel kell lenni arra, hogy ehhez kapcsolódóan a másik oldalon a szülők, alkalmazottak stb. részéről befizetési kötelezettség van. Ha nagyon megemeljük 10 %-kal, akkor lehet, hogy az étkezést igénybevevők száma csökken. Minden évben azt a gyakorlatot követtük, mert a jogszabály előírja, hogy bölcsődék, általános iskolák, középiskolák esetében mit kell tartalmaznia egy adott élelem adagnak. Én úgy gondolom, hogy a várható inflációval történő emeléshez, az 5 %-os emeléshez minden évben lehetőséget tett arra, hogy a feltételeknek megfeleljünk. Kivételt egy esetben tettünk és ez kifejezett kérés volt, ahol 3 %-os emelést javasoltunk ez pedig a bölcsődék intézménye esetében. Elfogadva az ottani élelmezésvezető kérését. Javaslom, hogy az előterjesztésben szereplő összegeket fogadja el a testület.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom Dr. Váradi Iván Attila módosító javaslatát.

A képviselőtestület 4 igen szavazattal, 8 nem szavazattal és 3 tartózkodással a módosító javaslatot nem támogatta.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom a rendelet elfogadását.

A képviselőtestület 9 igen szavazattal, 3 nem szavazattal és 3 tartózkodással az alábbi rendeletet alkotta:

Vác Város Önkormányzat45/2012.(XI. 23.) sz. rendelete az élelmezési

nyersanyagköltség meghatározásához

1. §

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 1-jével az élelmezést is nyújtó intézményekben alkalmazható nyersanyagköltséget a 62/2011.(VI.30.) VM rendelet alapján és a nyersanyagköltségek emelkedését figyelembe véve az alábbiak szerint állapítja meg.

2013. évi napi nyersanyagköltség (Ft-ban):

32

Page 33: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Bölcsődék 294Idősek Otthona és Klubja, Fogyatékosok Napközi Otthona 552Szociális étkeztetés 279Napközi Otthonos Óvoda 264Általános Iskola 328Fejlesztő Napközi Otthon 348Menza és tanulószoba ebéd (középiskola) 279Középiskolai kollégium 552Intézményi felnőtt dolgozó 279

-kivéve a Gazdasági Hivatal 264

2. §

A térítési díjak megállapításánál a szociális helyzetük miatt rászorulók támogathatók.

3. §

Ezen rendelet 2013. január 1-jével lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 31/2011.(XI.18.) számú rendelet hatályát veszíti. A rendelet kihirdetéséről – az SZMSZ-ben szabályozott módon - a jegyző gondoskodik.

Vác, 2012. november 7.

Fördős Attilapolgármester

Dr. Maruszki Gáborjegyző

I N D O K O L Á S

Az Önkormányzat költségvetési szerveinek nagy része élelmezési feladatokat is ellát. Az étkeztetés keretében biztosított élelmiszer nyersanyagok jogszabály által meghatározott energia és tápanyagtartalmának alsó értékeit biztosítani kell. Az előző évhez képest 5 %-os nyersanyagköltség emelés ennek a követelménynek kíván eleget tenni. A Bölcsődék esetében a nyersanyagköltségek a 2012. évhez képest 3 %-kal emelkednek az intézmény kérelme alapján.

Fördős Attila: Csereklye Károly képviselő úr kérésének eleget téve a következő napirendi pont előtt elrendelek 15 perc szünetet.

S Z Ü N E T

7./ napirendi pont tárgyalása: Közterületek elnevezéséről szóló új rendelet megalkotása

Fördős Attila: Köszöntöm Rainer Péter új főépítészünket. Kérném szépen kijönni és egy pár mondatban bemutatkozni a nyilvánosságnak.

33

Page 34: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Rainer Péter: Elnézést kérek, hogyha kicsit hosszabb leszek az elején. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtestület! Polgármester úr! Alpolgármester urak, Jegyző úr és Aljegyző Asszony! Kedves Elvtársaim! Igen jól hallották elvtársaim, nem tévedés, megmagyarázom. Kevesen tudják az elvtárs szó nem túl régi, mint egy 170-180 éves tehát nyelvújítási, még Kazinczyéktól eredeztethető. Többek között az 1848-49 forradalom és szabadságharc alatt használták az azonos elveket való hazafiak. Én is ebben az értelemben használom, gondolom Önök is a hazáért, szűkebb értelemben Vácért és polgáraiért, ha nem is harcolnak, de tesznek. Így lehetünk, vagyunk elvtársak. Az elmúlt kommunista, szocialista diktatúra előtt, alatt, után a tisztelt párttagok, hogy úgy mondjam elkommunizálták, kisajátították e szót. Röviden magamról. Családom anyai és apai ágon is osztrák származású, de úgy tudom némi ősi magyar vér is csörgedezik ereimben. Budapesten születtem, ott élek. Két gyermekem van és három unokám. Ennyit a magánéletemről. A szakmai: építész, belső építész, bútortervező, környezet- és műemlékvédelmi szakember és szakértő vagyok. Jó részt műemlék, ezen belül főleg szakrális épületek, építmények helyreállításával, tervezésével foglalkoztam, foglalkozom. Több évig dolgoztam főépítészi munkatársként is. Igaz, hogy majd két évtizede, azóta sok minden változott, van mit behoznom. Elsősorban a jogi háttérre és a jogszabályváltozásokra gondolok. Pár évtizede Ceausescu erdélyi falurombolási terve ellen a magyarországi építésztársadalom egésze is tiltakozott, s tette ezt akkor, amikor kis hazánkban már szinte egyetlen épp településkép sem volt, nem utolsó sorban az építészeknek köszönhetően. A diktátor halálával a falurombolási terv is feledésbe merült, vagy egyszerűen csak nem volt rá pénz. Nem így Magyarországon. Hazai településeink régi történelmi épületállományát szinte már szisztematikus bontása mind a mai napig tart és úgy néz ki ez a folyamat megállíthatatlan. A bontásban botor módon érdekelt a tulajdonos, az építésztervező, aki a várható munka reményében szó nélkül kiszolgálja a megbízót, és sajnos az önkormányzat is, aki mindenre áldását adja, ld. bontási engedélyek. Minden valamire való építésznek és laikusnak is tudnia kell, kellene, hogy alap nélkül nincs felépítmény, még szájbarágósabban, múlt nélkül nincs jövő, csak jelen. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a büszke magyar miért szégyelli múltját? Miért írtja, pusztítja kultúrája még meglévő örökségét, nap, mint nap ma is. Ezt tenni, ebben részt venni öngyilkosság. Az a nép, nemzet, melynek nincs identitástudata, fogytán épített öröksége, múltjának emlékei, sőt írtja azokat, halálra van ítélve. Célom nemcsak Vácot, főépítészként, hanem az egész Kárpát-medencében lassítani, megállítani, sőt visszafordítani ezt az eszement, esztelen múltrombolást. A meglévő zömében rosszállapotú, vagy romos épületállomány hatalmas érték. Nemzetvagyon. Nemcsak eszmei, anyagi is. Ezt károsítani, tönkretenni, megsemmisíteni örültség. Mondok egy példát, hogy teljesen érthető legyen. Értelmes embereknek nem jut eszébe, hogy egy régi, esetleg restaurálásra szoruló Leonardo, Michelangelo mesterművet megsemmisítsen és új hibátlan másolatot, magyarul hamisítványt csodáljon helyette. Most az épületeinkkel pontosan ezt tesszük. Miért? Mondhatják erre, hogy nem minden képet festett egy Leonardo, de ha van egy gyűjteményem, ami nem csupa

34

Page 35: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Leonardóból áll, azért többit sem dobom ki, vagy festem át. Gondolkozzunk. A hazai vagy külföldi turista miért jön Vácra? Hogy megnézze a szocreál lakótelepet, az új lakóparkokat, logisztikai területeket, vagy a DCM-et? Nyílván nem, hanem, hogy lássa a tájat, a régi templomokat, műemlékeket, a hangulatos girbegurba utcákat, a művészi rendetlenségű kis házak sorát, majd betérjen egy kis kocsmába, vagy étterembe egy jó ételre, italra, és ha jól érzi magát, akár több napra megszálljon valahol. A váci polgár is szereti városa hangulatos városrészeinek atmoszféráját, miliőjét. És mit csinálunk? Pont ezt a váci miliőt, környezetet tesszük tönkre. Bontjuk a házakat, építünk nagyobbakat, proccosat, csicsásat, egyenesítjük az utcákat, írtjuk a növényzetet és burkolunk ész nélkül, tisztelet a kivételnek. Hogy pont egy gyüttmentnek kell ezeket a dolgokat észrevenni, megvilágítani? Ne vegyék rossz néven a szándékom jobbító. Azt mondják messziről jött ember azt mond, amit akar. De messzebbről nagyobb a rálátás is. Ha továbbra is folytatódik a bontások sora, ha kérik és engedélyezik a régi, történelmi házak bontását szinte mérlegelés nélkül, sokszor megteremtve, előidézve bontásra érettséget ebben nem tudok és nem is akarok részt venni, partner lenni. Ha viszont összefogva, egyesült erővel, Viribus Unitis próbáljuk Vác még nyomokban meglévő miliőjét megmenteni, visszahozni, ebben bizton számíthatnak rám. Ehhez kérem támogatásukat, segítségüket, Vác város érdekében, az Önök érdekében, az egész ország érdekében erre esküdtem fel, ebből nem engedhetek, és nem is akarok. Elnézést, ha kissé provokatív voltam, de mindezeket el kellett mondanom. Ezek után, ha bárkinek bármilyen kérdése van az elhangzottakkal kapcsolatban, akkor szívesen válaszok rá, akár most, akár egy erre alkalmasabb időpontban. Köszönöm a figyelmüket és, hogy meghallgattak. Ennyi a bemutatkozás, köszönöm.

Fördős Attila: Kérném szépen az előterjesztéssel kapcsolatos szóbeli kiegészítését.

Rainer Péter: Az előterjesztésben pirossal és kékkel jelöltem a könnyebb láthatóság kedvéért, akkor olvasom az írásos előterjesztést. Tisztelt Képviselőtestület! A Képviselő-testület a 354/2011. (XI. 17.) számú határozatában felkérte a jegyzőt, hogy a közterületek elnevezéséről és a házszámozásról, a régi városrészek, az új lakótelepek, a ligetek, a dűlők elnevezésének megőrzéséről, illetve elnevezéséről szóló 1982. évi 2. sz. tanácsrendelet helyett egy új szabályozást készítsen. A VKB a 138/2011. (XII. 5.) számú határozatában felkérte a főépítészt, hogy hozzon létre munkacsoportot, melynek összetételét a 63/2012. (IV. 16.) számú határozatában elfogadta. A Névadományozási Munkacsoport négy alkalommal tartott ülést: 2012. május 14-én, június 11-én, szeptember 3-án és október 15-én, melyeken megtárgyalta a rendelettervezetet és a javasolt módosításokat határozatba foglalta (2. sz. melléklet). A rendeletek előkészítésben való társadalmi részvételről szóló 35/2012. (IX. 20.) számú Kt. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően a rendelet-tervezet társadalmi véleményezése az Önkormányzat hivatalos honlapján megadott elérhetőségen keresztül biztosított, mely során nem érkezett vélemény illetve javaslat. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi

35

Page 36: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Bizottság 2012. november 13-án a rendelet-tervezetet megtárgyalta, és elfogadását a 187/2012. (XI. 13.) számú határozatával javasolta. A Bizottság a következő kiegészítésekkel egészítette ki a rendelet-tervezetet: - a 3. § (8) bekezdést az „elsősorban” kifejezéssel, - a 7. § (1) bekezdést a „helyét” kifejezéssel, - a 8. § (3) bekezdést az „adott” kifejezéssel. Mindegyik piros, tehát jól látható. Akkor következzen az én javaslatom, vagy kiegészítésem. Az egységes táblarendszer kialakítása szükséges, jó, kell. De néhány dolgot megfontolásra javaslok, pl. hogy a történelmi városrészbe hagyományos, az újabb városrészekbe pedig újabb, egyszerűbb utcanév és házszámtáblák kerüljenek, újabb betűtípussal, pl. Arial. Meggondolandó, hogy az egyes városrészek utca és házszámtábláinak feliratai és számai esetleg különböző színűek legyenek, ezáltal – térkép és/vagy színkód alapján – viszonylag könnyen beazonosítható, hogy mely városrészben jár az ember. Nem mellékesen – szó szerint –színt viszünk a városba. Most következik itt a városrészek felsorolása és mellette egy-egy szín van hozzárendelve. Természetesen ezek a színek változhatnak, a színek fogalmakat, értékeket hordoznak. Mondjuk, ha Kisvácra gondol az ember ugye, ami egy református városrész és a kék és a reformátusság között van valami kapcsolat. A többi színt is lehetne így egy kicsit, hogy mondjam közelíteni. A nyomtatott színek nem színhelyesek, csak tájékoztató jellegűek. Az egységes, de részleteiben – szín, betűtípus, keret – különböző táblák profi szintű, esztétikus kialakításához diplomás grafikustervező, esetleg színtervező bevonását javaslom, aki a rendszer alapján megtervezi a rendszer elemeit. A kék a meglévő, a piros jelölés, ami a módosítást jelöli. Akkor most végigmennék. Ezt a három javasolt pontot nem kellene külön mondanom, vagy kitérni rá. A 7. § végére 4. pontként javasolom: az emléktábla két oldalán 1,5 méteren belül, alatta és felette pedig egyáltalán nem lehet reklám és egyéb kegyeletsértő és/vagy bármilyen más módon zavaró elemet elhelyezni. Egy-két helyesírási pontosítást kivéve pl. 10. § /4/ bekezdése: A használatbavételi engedély kiadását követő 30 napon belül az 5. lenne, illetve a 6. számú függelék szerinti táblát a tulajdonosnak ki kell helyezni. Ez nem tartalmi, hanem csak formai. A szöveges részbe nem javaslok semmiféle egyéb módosítást, változtatást. A konkrét táblákra viszont igen. 11. oldalon van az utcanév tábla. Ez minden táblára vonatkozik tulajdonképpen, hogy a műanyag táblát nem javaslom, egyrészt nagyon „gagyi”, általában nem méltó egy városhoz, Váchoz pedig különösen nem szerintem Javasolt zománcozott, vagy szinterezett acéllemez, vagy bármilyen más eljárással felvitt festékanyag. A fóliázást szintén nem javaslom, mert az egy idő után tönkremegy. Ennyi volna. Még egy lényeges rész, hogy az utcanevek a hossza az nem egységes, vannak nagyon hosszú utcanevek és vannak nagyon rövid utcanevek. Az eredeti javaslat úgy szól, hogy az utcanevek hosszának függvényében változna a betűméret. Most ezt át kellene gondolni, hogy több helyen így van, hogy kiválasztják a leghosszabb utcanevet és a legrövidebbet, ha a kettő stimmel jól, akkor a kettő között lehet gondolkodni, mert a többi az belefér ebbe. Hogyha nem azonosak, hogy mondjam a tábla hosszméretei, az szerintem nem probléma. Attól még maga a rendszer egységes. Akkor a konkrét betűnagyságokra javaslat, elhoztam mindenkinek ki van osztva. Az utcatáblának a jelenlegi

36

Page 37: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

formája, vagy a javasolt formája. Ugyanebben a méretben nagyobb, ugyanavval a betűtípussal, de nagyobb, olvashatóbb módon javaslom az elhelyezést, tehát a településrész neve nagy kezdőbetűvel, betűméret 20 helyett 30 mm magassága, magának a közterületnek a neve 35-ről 45 és a számozás 25-ről, 30 mm-re történjen. A színnek a konkrét meghatározása: tehát a fehér alapon fekete írásjelek és keretek helyett lenne, fehér alapon zárójelben a színkód RAL számba, és a fekete helyett grafit fekete írásjel és keret szintén RAL számba megadva a konkrét szín. Folytatva a 13. oldalon, ugyanúgy az anyag, tehát eredendően, hogy fém, műanyag, kő egyéb kerámia, tűzzománc helyett zománcozott v. szinterezett acéllemez, rozsdamentes acéllemez, kő, kerámia legyen. Szintén a színek pontosítása ugyanúgy fehér (színkód: RAL 9003) a betűk és számok színe grafit fekete (színkód: RAL 9011). Itt is az olvashatóság, láthatóság miatt a 65 mm magas betűnek a méretét 75 mm-re ugyanolyan táblamérettel javaslom. Ráfér kipróbáltam, láthatják a tisztelt képviselők. Az anyagra és színre vonatkozó javaslatok ismétlődnek. Ugyan ez vonatkozik a helyrajzi számtáblákra is. Nagyobb betű, olvashatóbb betűtípus javasolt. 14. oldal: helyi védett értékeke táblái. Itt is még kiemeltebben javasoltam műanyag helyett a fém. Egy elírás van a második sorban, a szám helyett a javítás nyílván házszám. Itt is a betűméretek az első sor 10-es helyett 15, második sor 70-es helyett 75-ös, harmadik sor 10 helyett 15 mm betűnagyság. Színek száma is RAL számban megadott. 15. oldalon a színek meghatározása RAL-ban, illetve pontosítva a mészkő anyagot fagyálló tört fehér mészkőre. Ez lenne a javaslat.

Kriksz István: Tavaly kapta a bizottság, illetve a korábbi főépítész azt a feladatot, hogy a Közterületek elnevezéséről, illetve a rendelet elavult 1982-es tanácsi rendelet módosítására munkacsoportot állítson fel. Nem kívánom még egyszer elmondani, amit megbízott főépítész úr is elmondott. Gyakorlatilag a munkacsoport valóban négy alkalommal foglalkozott a rendelet módosításának, javaslatainak megalkotásával, illetve november 19-én 5. alkalommal is összeült a munkacsoport, tehát gyakorlatilag 5 alkalommal ülésezett. A rendelet tervezet megalkotása mögött nagyon sok munka van, és az, hogy Önök elé kerüljön és szavazhassanak róla gyakorlatilag legutolsó bizottsági ülésen való megerősítésünk által egy olyan előkészítést nyert, amely benne is volt a testületi anyagba, és elénk érkezett. Csereklye úr megszólított engem és most kívánok reagálni az ő megszólítására. Mindenekelőtt pontosítást igényel, mert ez nem 47 oldal, hanem mindössze 14 oldal, mint az eredeti sem 47 oldalas volt, tehát 14 oldalban, ebből egy bevezető oldal és 13,5 oldal foglalkozik a rendelettel és szóról szóra ugyanaz, mint, ami kiküldésre került a testületi anyagba. Mint ahogy elmondta megbízott főépítész úr is neki voltak javaslatai. Ezen javaslatait általánosságban tette meg legutolsó bizottsági ülésen. Akkor a bizottság felkérte, hogy konkrétan a helyek megjelölésével, akár képviselőtestületi ülésen hozza elénk ezeket az elképzeléseit. Én azt gondolom, hogy túl sok változás nem tartalmaz, hiszen magára a rendeletalkotásra oly mértékben nincs hatással az ő általa elképzelt javaslatok, hanem formai elképzelései és változtatásai vannak. Amit a bizottság megtárgyalt az gyakorlatilag addig

37

Page 38: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

van, ahol a megbízott főépítész úr bevezetőjében 3., 7., 8., §-ra tesz javaslatot. Ezt a bizottságunk is jóváhagyta, tehát a munkacsoport és a bizottság is megtárgyalta. Én mindenféleképpen kérem, hogy a színekre és az anyagra, tehát a táblák anyagára és színeire mindenféleképpen külön szavazást kérnék szépen, mert ezek azok a változtatások, amelyet a munkacsoport és a bizottság nem tárgyalt konkrétan. Engedjék meg, hogy utoljára, illetve ebben az évben utoljára összeült munkacsoport munkáját megköszönjem és külön köszönöm egyébként Molnár Éva főépítészi munkatársnak a szakmai segítségét, hiszen megbízott főépítész úr, mint mondottam az utolsó alkalommal tudott bekapcsolódni ebbe a munkába. Jövőre a munkacsoport folytatja munkáját és én kérném szépen, hogy a rendeletet a Tisztelt Testület elfogadni szíveskedjék, illetve az általam kért két témakörben, paragrafusok megjelölésével, amely egyébként megtalálható a mellékletbe, tehát a színekre és a táblák anyagára vonatkozóan szavazzunk. Köszönöm szépen.

Dr. Bóth János: Először megkérdezném, hogy mitől megbízott a főépítész úr, mert ez nem derült ki az eddigiekből, azt hittem, hogy kinevezett, gondolom erre majd kapok választ. A másik, hogy hallottuk a megbízott főépítész úr ars poeticáját, illetve beszédét. Az ars poétikához annyit tennék hozzá, hogyha a politikai lózungokat lehántom róla, akkor azt gondolom, hogy az elfogadható. Gondolom a politikai kitételekkel a megbízóinak kívánt megfelelni. Viszont, ami kicsit nyugtalanító volt az az ars poeticában az, hogy a magyarországi általánosítást Vácra is kivetítette. Én azt gondolom az örökségvédelem kapcsán Vácon nagyon sok minden történt. Az a gond, hogy a jövőre nézve lesz-e annyi forrás, amit korábban tudtunk erre a kérdésre fordítani? Lehet általánosítani, de akkor azt javaslom, hogy a későbbiekben jobban ismerkedjen meg Váccal és akkor nem fog ilyen általánosítást mondani az örökségvédelemmel kapcsolatban, mert egyben egyébként a 25 évig itt dolgozó elődjét is óhatatlanul minősítette. Ő komoly munkát végzett ezen a területen, lehet tőle tanulni, gondolom azért ez csak félreértés volt. Elég nagy terjedelműek a főépítész előterjesztései, ilyen jellegű a munkája. Célszerűségi okokból én azt gondolom, hogy a jövőben arra kellene hagyatkozni, hogyha változások vannak azokat ismertetné és hagyni a képviselőket hadd kérdezzenek, mert bőven lesz kérdés így is, úgy is. Gondolom az időkímélés céljából az előterjesztéseket másképpen kellene előadni. Ez gondolom az Ön dolga. Érdekességként hallottam, hogy a szakbizottságot is elég rendesen próbálta nevelni, ehhez sok sikert kívánok, a hosszú főépítészi létnek ez az egyik titka lesz.

Dr. Maruszki Gábor: Tisztelt Képviselő úr! Az első feltett kérdésére én fogom megadni választ, hogy mitől megbízott Rainer úr. Említettem Önnek az előző testületi ülésen is, hogy pályázatot írtunk ki a főépítészi munkakör betöltésére, bár jogszabály nem teszi ezt kötelezővé a munkáltatónak. Kiírtuk a pályázatot, a három beérkezett pályamű közül Rainer úr pályázata volt az, ami sok szempontból megfelelt. Egy szempontból azonban nem felelt és ez a megbízottnak a magyarázata. Egy olyan apró vizsga, aminek a letételére januártól nyílik lehetőség, azt

38

Page 39: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

akkor le fogja tenni, abban az időszakban, onnantól kinevezett lesz Rainer úr, ez a magyarázat.

Csereklye Károly: Tisztelt Rainer elvtárs! Engedje meg, hogy ezen túl is úrnak szólítsam. Nálam az egyik parlamentben ki van írva, hogy úrnak az nevezhető, aki saját magát és másokat képes kétkezi munkájával eltartani. Remélem Ön is ebbe a kategóriába tartozik. A másik dolog, hogy az Ön bevezetőjét hallottam, én azt hittem, hogy eddig Vácon nem volt élet. Ugyanis a legjobb tudomásom szerint a szünetben itt figyelmeztettek, hogy színház, ami részemről, meg másokról itt folyik, hát én is el kell, hogy mondjam Csereklye családom 1605-től él Vácon. Itt nagyon komoly városépítő, városszépítő munka folyt, ahogy Bóth úr is elmondta. A Városvédők Egyesületétől kezdve, a Remete Egyesületen keresztül mindenki azzal foglalkozott, hogy ez a Vác egy élhető barokk kisváros legyen. Elmondom Önnek, hogy többek között szívügyem az is, hogy Kisvácon pl. milyen kapuk vannak. A hagyományos kisváci paraszti értékeket megőrző, íves kerékvetős kapuk kerüljenek az újabb építkezéseknél az épületekre. Nem vagyok híve az alumínium és a vaskapuknak, ami elöntötte némely települést. Nem vagyok híve többek között azoknak a színeknek, ahol láttam egyes nemzetiségeknél a tükörfalat, ahol négyszínűre volt a mennyezet festve meg alatta mindenféle „himbilimbik” és díszek. Nem vagyok híve a kertben felállított kerti törpéknek. Úgy éreztem, mintha nálunk Vácon most kerti törpékkel és nem tudom milyen színű dolgokkal lenne kipingálva Vác. Fel szeretném Önnek a figyelmét hívni és a bizottság elnökéjét az 3. § 9. pontjára, a névadással, továbbá névváltoztatással érintett ingatlantulajdonosok véleményét minden esetben ki kell kérni, és azt a Képviselőtestülettel ismertetni kell. Többször vitába kerültem némelyik utca átkeresztelésével. Így vagyok most a Dózsa György úttal is. Nem tudom, hogy miért fontos azt Kisváci főútra visszakeresztelni. Az az utca volt már Horthy Miklós út, volt egy darabig talán Sztálin út is. Ön említette, hogy Kisvác az egy régi kálvinista városrész volt, ami annak idején nem is tartozott Váchoz, Nógrád megyéhez tartozott. Mi nagyon jól megvagyunk a Dózsa György úttal és nagyon jól megvagyunk azokkal a házszámtáblákkal, amik ott találhatók. Ugyanis, ha Ön a mindennapi életbe jár milyen táblát lehet kapni? Fehér alapon, fekete zománc számokat, vagy ha esetleg igényes a tulajdonos, akkor kovácsoltvas táblát tesz ki a kapujára. Nem tudom, hogy ez a kék, még jó, hogy oda van írva, hogy milyen kék, mert Munkácsy több száz kék árnyalatát tudta megkülönböztetni festményein. Arra kérem Önt, hogy a városnak volt egy Dombai főépítésze is, volt hála Istennek egy Philipp Frigyes főépítésze is, volt egy Karay-Krakker polgármestere is, és nagyon sok olyan polgára, akinek a leszármazottai több száz éve élnek itt. Megkérem ne minősítsen bennünket úgy, mintha nem is tudom az űrből idepottyant építészként egy zsibvásárt találna. Vannak elhanyagolt városrészek egy ilyennek a képviselője vagyok, a limbusnak. Kíváncsi vagyok a limbusiak mit szólnak hozzá egy ilyen szép kék táblához, kék számokkal, és mindig, ha ezen túl a templomban a 90. zsoltárt fogjuk énekelni, akkor Önre fogok gondolni.

39

Page 40: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Fördős Attila: Tisztelt Képviselő Úr! Az utolsó mondatát megkérném, hogy legközelebb ne hangoztassa. Akkor se minősítsen, elmondhatja a véleményét, de az úrral kapcsolatban kérem tartózkodjon a minősítéstől. Meg fogom szavaztatni egyébként a Dózsa György útra vonatkozó javaslatát.

Kiss Zsolt: Több kérdésem és észrevételem is az anyaghoz. Először inkább a kérdésekkel kezdeném, ha lehet főépítész úr felé. A következő kérdéseket fogalmaztam meg, amikor olvastam az anyagot, illetve, amikor kiegészítéseket tett hozzá. Minthogyha teljesen új dologról szólna ez anyag, mintha eddig nem lettek volna utca névtáblák Vácon. Kinek a feladata az, hogy utca névtáblák legyenek ma Vácon, és, hogy mindenhol ez megfelelően legyen feltüntetve? Ez az első kérdésem. A második kérdésem az lenne, hogy mi van a régi táblákkal? Sehol nem rendelkezik arról az anyag, akkor ezzel most a régi táblák hatályukat vesztik-e, és teljes cserét hajtunk végre, mert holnaptól ez az új táblaméret, táblakiírás felel meg mindenhol mindennek, akkor mi van a régiekkel? Vagy csak ez egy folyamatos átmenet lesz? Vagy előírunk magunknak valami időpontot, hogy eddig a pontig mindent le kell cserélnünk. Miért nincs benne az anyagban, hogy kinek a feladata a névváltoztatással kapcsolatos értesítés? Itt gondolok arra, hogy az anyag végén van egy hatástanulmány, majd erre is ki fogok térni, hatásvizsgálati lapnak nevezzük, szerintem miért hiányos, és miért nincsenek benne olyan dolgok, amelyeknek benne kellett volna lennie. De, hogy ki felel azért, hogy ma Vácnak kb. egyharmada az a GPS által egyáltalán nem látható felületekről szól. Még hosszú ideje szorgalmazva nincs egy egységes Vác térképünk, amely teljes Vác területét, tehát közigazgatási területét lefedné, mert, hogy a külterületeken már régóta vannak egyébként utcanevek, csak a mai napig nem kerültek ezek a táblák kihelyezésre. Sőt a GPS-ekben átvezetésre, sok helyen szántóföldként látja mai napig ezeket az utcaneveket. Ez probléma. Hol és hogyan kell a költségeket tervezni? Egy mondat szintjén ez a hatástanulmány, akkor erre rátérnénk erre a lapra, említi, nagyon szépen összefoglalta mi az, ami illetékmentes, meg a lakosságnak nem fog pénzbe kerülni, meg a cégeknek nem fog pénzbe kerülni, de egyébként mi az, ami pénzbe kerül és mennyibe? Azt viszont egy fél mondat erejéig nem említi az anyag, semmilyen költségtanulmány nincsen benne. Egyáltalán, hogy mennyibe kerül egy tábla kivitelezése az önkormányzatnak, a lakosságnak egy házszám elhelyezése? Nincs benne az anyagba. Ha ezekről beszélek, ugye itt, amit mondtam, csak a GPS-t említettem, mert ez az egy a sok közül, hogy lássa, vagy ne lássa, de az összes közmű cégnél, a lejelentés, észrevételek, a számlázások átállítása az kinek a költsége? Merthogy azt írja az anyag, itt egy fél mondatban: „ a közterületi névváltozással kapcsolatos költségmentességet nem élvező számlával igazolt költségek az önkormányzatot terheli”. Gondolom ez is egy ilyen költség lehet, hogy amennyiben át kell állítani egy számlázó rendszert, vagy adminisztratív költségek merülnek fel, akkor ezeknek a költségeit ki fogja finanszírozni? Van egy, ami nagyon fájó és szeretném, ha ez módosulna, és ezt módosító javaslatként is tenném bele, hogy ne szankcionáljuk és ne válasszuk le a külterületi lakosokat, csak azért, mert ők külterületi lakosok. A 6. § 8.

40

Page 41: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

pontja a következőt mondja: „Külterületi közterületek elnevezése esetén a névtábla elhelyezésének költségei a kérelmezőt terhelik.” Miért, ha belterületen kéri valaki, akkor nem? Ha külterületen kéri valaki, akkor meg igen? Váci lakos, ugyanúgy fizeti az adókat, ugyanúgy a mi részünk, ne legyen egy ilyen diszkriminatív megjegyzés benne, külterületi utcanév ne legyen hátrányosan megkülönböztetve. A házszámtábla kihelyezésének szabályai, a 10. § 2. pontja: „Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant a megfelelő táblával ellátni. A tábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükséges cseréjéről, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.” Itt merült fel bennem az a kérdés és mi van, ha nem? Mi van ilyenkor? Ha az önkormányzat nem teszi ki a tábláját, mert egyébként ki kellene tenni minden utcanév táblát, semmi sincs. De ha nem rakja ki a lakos majd az utcanév tábláját és bejelenti a szomszédja, hogy nincs kinn az utcanév tábla, akkor vele mit csináljunk? Szabálysértési eljárás? Vagy minek minősül? Ez rendelet, ebben az esetben nyilvánvalóan szabálysértési eljárás van? Mi a szankció? Mert ennek a rendeletnek szerintem nincs meg a szankció oldala, mind az önkormányzatra vonatkozóan, tehát saját magunkra, mind pedig a lakosokra vonatkozóan. Ez szerintem hiánya a rendeletnek. Amit képviselőtársam, Kriksz úr is feszegetett, tehát nagyon sok képviselő, régebben, mikor volt még erre lehetőség, úgy hívtuk, hogy önkormányzati keret, képviselői keret, saját keretéből arra áldozott, hogy ezeket az utcanév táblákat pótolja. Mert foglalkozik vele az anyag, hogy milyen problémákat idézhet elő. A mentő nem találja meg a házszámot, nem jut oda sürgősen a segítség, a tűzoltók, amikor bejelentenek valami olyan elhárítandó katasztrófa dolgot nem ér oda, ezért sok képviselő – gondolok itt Katonáné Doman Erikára, aki Törökhegyen ugyanezt tette, mint én Václigeten – ebből a pénzből fordítottunk igen nagy összeget arra, hogy a külterületi részeken legalább legyenek utcanév táblák. De még mindig nem teljes a város ilyen szempontból Még mindig nagyon sok utcanévtábla hiányzik. Mi van ezzel? Hogyan lehet ezt bepótolni? Erre készül-e valamilyen javaslat? Hogyan kezeli ezt az anyag? Hogy igenis kimondjuk azt, hogy utcanév táblával kell birtokolnia minden egyes utcának, aminek van ma neve, mondjuk jövő év közepéig, vagy valami időpontig. De ebben valamit változtatni kell. Akkor még egy, ami szerintem szintén kimaradt, bocsánat ide csak azért csatlakoztam volna, mert Kriksz képviselő úr mondta azt, hogy nem lehet zománcozott tábla, én is mondom a zománcozott táblának sajnos lába fog kélni bizonyos területeken, tehát valahol a műanyagot kell preferálnunk, azért, hogy megmaradjon, vagy a fát, mert az illik oda bele, abba a közegbe, amit korábban már elkezdtünk építeni. Ilyen útbaigazító oszlopokon, erre van ez a dűlő, arra van az a dűlő, tehát, hogy az emberek egyáltalán lássák, hogy miről szól. Szerintem ez kell. Amikor ez előjött, akkor jutott eszembe még az, hogy még egyet kifelejtett főépítész úr javaslatként mit jelent az, hogy rögzítés? Hogyan rögzítsük? Mivel? Fúrjuk? Ragasszuk? Mi legyen a rögzítés módja? Ha már belemegyünk abba, hogy betűméret, színek minden egyéb dolgok, akkor a rögzítést is meg kellene beszélnünk, hogy mit jelent a rögzítés? A dróthálós kerítésre hogyan lehet rögzíteni, a márvány felületre hogyan lehet rögzíteni, a vakolt felületre hogyan lehet rögzíteni? Akkor a rögzítést is ki kellene dolgozni.

41

Page 42: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Úgy érzem több lábon problémás még mindig ez a rendeletünk, ezekre valamilyen választ kell találnunk, lehet, hogy ez egy következő lépcsőfok lesz, de az biztos, hogy rendezni kell ezt a viszonyt, pontosan az előbb említett okok miatt, mert Vácnak igen nagy területén jelen pillanatban sincsenek utcanév táblák, utcaházszámok.

Dr. Váradi Iván Attila: Tisztelettel köszöntöm főépítész urat és kívánok sikeres tevékenységet a város javára. Látom a lendületet és a határozott elképzeléseket, ami dicséretes mindenképpen. Viszont kérem, hogy megőrizve haladja meg az eddigi tevékenységet. Hiszen gondolom elsősorban információhiányból adódóan sok mindenről nem tud, ami ebben a városban érték azon kívül, amit Ön említett. Kétségtelen, hogy idegenek, ha Vác városába lépnek, akkor a történelmi kisváros hangulata az, ami megfogja őket, és ez az, amiről Vác város nevezetes. Viszont a tény kedvéért illik pl. azt is tudni, hogy Vác város lakossága nagyrészt, nagyobb számban lakótelepeken él, többek között a Földváry lakótelepen, amelynek képviselője lehetek. Kategorikusan azért ne mondjunk le ezekről a területekről se, mint, ami kevésbé vetethető össze mondjuk a történelmi résszel. Ami tény, hogy nem művészettörténeti értékekkel rendelkezik, de úgy gondolom, hogy az ott élőknek legalább olyan fontos, mint a történelmi belváros. Ezt csak az egyensúly kedvéért említem meg. Most a politikai témákkal nem foglalkoznék, amit picit érintett, azt hiszem ezt mellőzhetjük ilyen önkormányzati üléseken, illetve hivatali fórumokon. Jó lett volna, ha több időt kapunk az anyagnak a tanulmányozására, mert szép anyag, de nem sok idő volt az átolvasására. Amit pl. elsőre hiányolnék, akár a Földváry téren vannak ilyen nagyobb utcatáblák, nem tudom, hogy látta-e már, de ha nem, akkor tegyen oda egy kis sétát, legyen szíves. A járdára lábakon álló kis utcatábla, és bizonyos területet behatárol. Az szerintem még esztétikai követelményeknek is megfelel, tehát kár lenne azokat figyelmen kívül hagyni. Az, hogy miből készüljön nemesebb anyagból, vagy egyszerűbb anyagból az részben pénz kérdés. Én örülnék, ha legalább papírból lenne minden házon szám, mert a semminél az is jobb lenne, hogyha bárki ugye tájékozódhatna, postástól kezdve bárki, aki nem ismerős azon a területen, tudná, hogy melyik ház melyik számot illeti. De pl. ez a kis tábla nekem kicsinek tűnik, ha ez fenn van egy ház falán, akkor ebből a Belváros-Tabán elég olvasható már. Tehát hosszabb idő kellene ennek az anyagnak a részletesebb megbeszélésére.

Fördős Attila: Én azt javaslom ezeket tessék összeírni, ezeket nem kell most megválaszolni, viszont majd megkérdezem képviselő urat, hogy a papíron kivágott, vagy megjelenített házszámot hogyan kell rögzíteni. Az MSZP frakciótól várom a megoldást.

Dr. Bánhidi Péter: Annak a kötelességén, illetve jogán, aki végig részt vett ezeken az előkészítő munkákban néhány dolgot szeretnék mondani, megpróbálok pontokba szedve picit rendet csinálni ebben a kérdésben. Azért jó, hogy ennyit beszélünk róla több hasonló munkafolyamathoz hasonlóan, mert én ezt egy alaprendeletnek tartom. Ezt egyszer kell jól megcsinálni, utána a mindennapjainkra kihatással van. Rengeteg vitát,

42

Page 43: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

támadást tudunk megelőzni, hogyha ezt megfontoltan, sokakkal, minél szélesebb körben megegyezve alkotjuk meg. Ennek szellemében a következőket szeretném mondani. Sok mindent felvetett főépítész úr, bizottságon jó harcosan kezdtük a viszonyt, ebből biztosan valami jó lesz, ez így szokott működni. Én azt gondolom, hogy ezt egy koncepcióban kell kezelni. Elmondtam a bizottsági ülésen, elmondom a tisztelt testületnek, hogy születőben van a városnak az arculattervezete, amelyet egy külső vállalkozó az Arcus Stúdió volt szíves megalkotni és ez visszajön még a bizottság elé, hagyjuk ülepedni, illetve megérni az abban megfogalmazottakat. Ezt azért mondom el, mert mindaz, amit itt megfogalmazunk formában, illetve színben azt mondtuk a Városfejlesztési Bizottságon is, hogy nagyon szerencsés és kulturált lenne, ha összhangban lenne az arculattervvel. Hogyha ott mi a város színeit használjuk, ami piros és kék, akkor az a kéket használjuk majd az utcatáblánál is, amit ott az arculattervben nem nevesítenek és számhoz kötnek, mint ahogy Ön itt ezt megtette. Én erre kitértem a bizottsági ülésen is, hogy mi azért nem tettük, mert nem kaptuk meg még az arculattervben ezt kodifikálva. Ugyanez vonatkozik a formára is. Ott egy betűtípust preferálunk a megjelenéseinkben, akkor lehetőleg az utcatábláinkban, illetve házszámtábláinkban is az jelenjen meg, ez jelent egy egységességet. Ennek folytatásaként én nem tudok Önnel egyetérteni, itt a módosításai között szerepel, hogy különböző városrészek, különböző színű táblát kapjanak. De túlmegyek, Ön azt javasolta, ha jól olvastam ki, hogy különböző típusú legyen egyes városrészekben, tehát ne azonos legyen egy történelmi belvárosnak az utcatáblája, amit az önkormányzat köteles elhelyezni – itt válaszolok képviselőtársamnak – és más legyen egy lakótelepes városrészben. Én ezt elmondtam a bizottsági ülésen is, hogy ez egy megkülönböztetés, ezt nem tartom szerencsésnek. Attól, hogy valaki olyan helyzetben van, vagy azért, mert az szeretné, vagy azért mert kényszerült, hogy egy 6. emeleti lakásban lakjon, attól még joga van ugyan arra kiforrott formára, vagy a város szellemiségét sugalló formára. Tehát nem tudok egyetérteni a városrészenkénti különbözéséggel. Visszatérek arra, hogy a városrészek különböző színnel, házszámtáblával, vagy akár utcatáblával nem tudok egyetérteni, nem tudom támogatni. Én nem így szeretnék színt vinni a város életébe. Bemegyek egy településre – elmondtam Önnek a bizottsági ülésen is – és ott rááll a szemem arra, hogy ilyen típusú táblán, ilyen színnel fognak engem informálni, utána átmegyek egy számomra nem is látható határvonalon, egy teljesen más színű, ne adj Isten más stílusú információs rendszert kell fölvennem, akkor az nem segíti a tájékozódást, ami a házszámtábláknak, illetve a házszámozásnak egy alapvető funkciója. Ezt nem tudom magam részéről támogatni. Az anyaghoz nagyon hozzátartozó, a munkaanyagainkhoz, 2. sz. függelékként, 1.6-os számmal jelölt mellékletként, amit Önök nem látnak. Ez a lakóterületek lehatárolásáról szóló táblázat. Ebben benne van a mai név, a régi név, a helynevek leírása, tehát történelmi áttekintés, hogy alakult ki az adott terület, hogyan kapta a nevét, illetve egy lehatárolás. A névadományozási bizottság felkért egy csoportot, hogy miután ebbe tárgyi tévedéseket, illetve elírásokat, pontatlanságokat észleltünk ezt az anyagot tegye rendbe és hozza vissza. Nem mennék bele, hogy ez miért nem sikerült, és

43

Page 44: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

legnagyobb sajnálatomra az utolsó bizottsági ülésen nem tudtam részt venni, azt hallom, hogy ez esetleg kimaradna. Ehhez én megint nem tudnék hozzájárulni. Elmondom, hogy miért. Ez egy olyan alapdokumentum, amit nagyon sok fronton tudunk használni, többek között a Tourinform Irodában, vagy az iskolák honismereti oktatásába, ahol egyes városrészekről alapinformációkat tartalmaz. Tehát én azt kérem, hogy ezt tekintsük továbbra is a rendelet szerves részének, kérjük fel az arra kompetenseket, nyilván az Ön vezetésével, ha szabad itt most feladatot javasolnom Önnek, de erre voltak a bizottságban jelentkezők, illetve két kijelölt szakértő. A Levéltár igazgatója, történész, stb. Ezt össze kell állítani és az anyag részeként ezt hivatalosan el kell majd fogadnunk. A méretekről, amit Ön megváltoztatott itt egyet tudok érteni. Ezeket szakértők hozták elénk, hogy ekkora legyen a számok, illetve a betűk mérete, mi ezt elfogadtuk. Kétségtelen, hogyha most itt 5 mm-t növelünk rajta a láthatóságot segíti, tehát ezzel teljesen egyet tudok érteni. Köszönöm egyelőre ennyi.

Kriksz István: El szeretném mondani, hogy a munkacsoport ajánlást tehet, tehát ezt Csereklye úrnak is mondom. Hosszú képviselősége során gondolom jó pár munkacsoportnak a tagja volt, ezt nagyon jól tudja, hogy a döntést hozó a képviselőtestület. A munkacsoport ajánlást tesz, még egyszer mondom. De most nem a névadományozásról és névváltoztatásról kell dönteni, hanem magáról a rendeletről. A névadományozás a következő testületi ülésnek lehet témája, vagy nem. De mindenesetre most gyakorlatilag a rendeletalkotásról beszélünk. A munkacsoport vezetése során engem jó pár alapgondolat vezérelt, konzervatív mértéktartás, költségkímélés és az egységesítés. Az egységesítéshez jól kell érteni, tehát én pontosan abban az irányban gondolkodtam, hogy ne legyen megosztott a város ne érezze egyik városrész a másikkal szemben, hogy hátrányosabb helyzetű. Tudjuk, hogy bármibe bármit bele lehet magyarázni, tehát lehetőleg ne legyen megosztó a vélemény és azt gondolom, hogy a kiküldésre került anyag ezt tükrözi. Nem véletlenül kértem arra a két fő csoportra külön szavazást, én kérném szépen, hogy ezt támogassák, amúgy nagyon sok mindennel egyetértek. Kiss Zsolt úrnak szeretném mondani: feszegette a szankciót, én nem vagyok jogász, de azt azért tudom, hogy a szankcióról nem ennek a rendeletnek kell döntenie, nem ennek a rendeletnek kell tartalmaznia a szankciókat, hiszen azt felsőbb jogszabály szabályozza. Én kérem érdeklődjön, vagy járjon utána a dolgoknak, mielőtt itt bármiféle hangulatkeltéssel próbálná ellehetetleníteni a rendelettervezet elfogadását.

Dr. Bánhidi Péter: Nagyon rövid leszek. Nem csak a bizottság tehet csak javaslatot a testületnek, ami természetes. Mi is csak javaslatot tehetünk a házszámtáblákat illetően a lakosság felé. Ketté kell bontani a részt. A sarkon elhelyezett utcanév táblákat az önkormányzat feladata kihelyezni. Amikor döntést hozunk, amit képviselő úr mondott, arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a fémtáblát bizonyos népcsoportok begyűjtik. Ez nem annyira szerencsés, ezt is figyelembe vettük, akkor, amikor válaszoltam a bizottságban Önnek, hogy miért a műanyagot

44

Page 45: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

preferáltuk. Nem azért, mert gagyi, hanem mi ezt érezzük, hogy sokkal szebb lenne egy veretes fémtábla, egy hétig lesz fenn. Kezdhetjük elölről, ennyi pénzünk végképp nincs. Azért döntöttünk a műanyag és nem egyéb mellett, mert az a felvilágosítást kaptuk szakemberektől, hogy vannak olyan műanyagok, amik szépen alakíthatóak, többé-kevésbé esztétikusan meg lehet csinálni, amit szeretnénk, UV állóak, tehát jövő szezonra nem sárgul meg, nem deformálódik a napfény hatására. Ez a mi feladatunk, amikor döntést hozunk róla, akkor anyagiakat is figyelni kell, meg ezeket a bizonyos háttérszempontokat is figyelembe kell venni. Második téma az, hogy a lakosságot mire inspiráljuk, az, hogy hogyan kötelezzük az embereket, hogy tegyék ki a házszámtáblájukat. Ezt tegyük meg majd – úgy ahogy elnök úr mondta – valamelyik rendeletünkben, majd a jogászok segítségét kérjük, mert valóban a sürgősségi ellátásban katasztrofális helyzetek lehetnek. A GPS vagy segít a mentősökön, tűzoltókon, vagy nem. Én most bizonyos okok miatt járom a várost, döbbenetesen alul vagyunk informálva. Utca névtáblák nincsenek kinn. Kipróbálásképpen elmentem 10 ingatlanon egymás után nincs egy darab házszám sem. Valami módon ezt majd szabályoznunk kell. De visszatérve, amit mondani szeretnék, mi csak javaslatot tehetünk a lakosság felé, nem verhetjük őket költségbe a házszámtábla minőségével. Különböző okok miatt javasoltuk a műanyag táblát, a forma, a nagyság legyen azonos, az anyagában szabadságot kell engednünk, figyelembe véve, hogy nagyon különböző anyagi lehetőségei vannak az embereknek.

Fördős Attila: Először a módosításokról terjesztek elő szavazást. Kriksz elnök úr a színekre vonatkozóan javasolja, hogy csak fekete, fehérben kerüljenek ezek elkészítésre. Ez az első javaslata. Szavazás. Aki azt javasolja, hogy fekete, fehérben legyen, én a színeset javaslom. Szavazás.

A képviselőtestület 8 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 7 tartózkodással a módosító javaslatot elfogadta.

Fördős Attila: Kiss úr, szavazásban vagyunk, kérem szépen. A táblák anyagára vonatkozóan Kriksz úr, akkor kérném szépen, hogy mi az, amit Ön képvisel, mondja el.

Kriksz István: Továbbra is a munkacsoport és a bizottság véleményét mondom el, a költségkímélés mellett volt és műanyag táblát javasolt.

Fördős Attila: Jó, aki ezt támogatja, szavazzon igennel. Szavazás.

A képviselőtestület 12 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 2 tartózkodással a módosító javaslatot elfogadta.

Fördős Attila: Csereklye Károly javasolta, hogy a Dózsa György út maradjon Dózsa György út, változatlanul, szavazás erről.

A képviselőtestület 9 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 6 tartózkodással Csereklye Károly javaslatát elfogadta.

45

Page 46: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Fördős Attila: Kiss Zsolt javasolta, hogy a külterületi utcanév táblák ne az ott lakók költségei legyenek, hanem ezt is a város vállalja fel. Szavazás.

A képviselőtestület 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, és 4 tartózkodással Kiss Zsolt módosító javaslatát elfogadta.

Fördős Attila: Kérdezem a képviselőtestületet, valaki úgy érzi-e, hogy módosító javaslatát nem tettem fel szavazásra, kérem jelezze. Véleményeket hallottunk, de ezeket írtam le a papírra, ami módosítás volt.

Dr. Váradi Iván Attila: Vannak ilyen táblák kihelyezve, ami már létezik, tehát annak mi legyen a sorsa? Mert az nincs benne az anyagban, pl. a Nagymező utcában, jó minőségben, senki nem bántja, tájékoztat.

Fördős Attila: Én azt gondolom, megválaszolhatom főépítész úr helyett, nyilván a jó minőségű táblákat nem fogjuk azonnal leszerelni, fokról fokra elképzelhető egy csere az észszerűség és a költségkímélés indokán, szerintem ez megnyugtató válasz.

Kiss Zsolt: Szeretném javítani, ha lehet. Feltettünk egy rakat kérdést a megbízott főépítész úrnak, illetve én a jegyző úr fele is. Egyetlen darab választ nem kaptunk, ezt szerettem volna jelezni, hogy szerettem volna válaszokat kapni arra. Azért gondolom, hogy a szavazás előtt a válaszokat meg kellene kapnunk, hogy akkor ennek fényében szavazunk. Azt akartam, mert lehet, hogy meggyőztük a főépítész urat bizonyos esetekben, mivel ő az előterjesztő, lehet, hogy befogadta volna ezeket a javaslatokat, és egyáltalán nem kellett volna szavaznunk, nem adtuk meg a lehetőségét sem annak, hogy reflektáljon rá és azt mondja, igen, elnézést, egyetértek Önökkel, be van fogadva, mehetünk tovább. Ezt hiányolnám. Még mindig várnám a kérdésekre feltett válaszokat a főépítész úrtól. Függetlenül attól, hogy előtte leszavaztatott a polgármester, de ezt szerettem volna jelezni.

Dr. Bánhidi Péter: Nem tudom, hogy mi lett fekete. Elmondtam a hozzászólásomban és valóban főépítész úr se be nem fogadta, se választ nem adott rá. A bizottság egy évi munkával azt mondta, hogy az legyen a város színeivel megegyező kék. Nem esett szó róla. Itt most szerepel a felsorolásban, itt picit összeráztuk a fejünket, még sem, a városrészek különböző színűsége benne van a határozati javaslatban, vagy nincsen. Tisztázzuk le, mert akkor úgy tudunk szavazni.

Fördős Attila: Elnézést elnök úr ezt szavaztattam meg a Városfejlesztési Bizottság elnökének a módosító javaslata az volt, hogy ezektől a színektől tekintsünk el és a városban egységes legyen az utcanév tábla. Nem értem, hogy ezt miért nem értették meg. Mindenki előtt világos volt? Mert tőlem szavazhatunk itt reggelig is. Mindenki előtt világos volt, hogy miről szavaztunk. Azért adtam meg még egyszer a szót, ezért választottam külön a két javaslatát, mert lehet, hogy az egyiket támogatja

46

Page 47: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

valaki, a másikat nem, nem kell bekiabálni, mert külön-külön is azt gondolom, hogy megszavazható minden. Van-e még valami gond? Tessék parancsolni, ha választ kíván adni bármire, akkor most megteheti, akinek pedig további válaszadásra úgy gondolja szüksége van, azt írásban.

Rainer Péter: Képviselő úr kérdezte mi lesz a jelenlegi táblákkal. Benne van a rendeletben, hogy egy évig pirossal áthúzva ott marad a helyén. Ez egy részleges kiegészítés. A külterületek egyébként is problémásak, mert van ahol utcanév, van ahol helyrajzi szám szerepel, tehát itt biztos, hogy lesznek, meg vannak problémák. Az ár dolgában én nem tudok nyilatkozni. Szankciót megválaszolta a bizottsági elnök úr.

Fördős Attila: Én azt gondolom a többit írásban meg tudja válaszolni, egyébként ez is sokatmondó, hogy a költségvetéshez tartozó napirendi pontokat, hatot egy óra alatt megtárgyaltunk, ezzel egy óra húsz perce foglalkozunk. A módosításokkal teszem fel a rendeletet innentől kezdve egészben. Szavazás.

A képviselőtestület 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 3 tartózkodással az alábbi rendeletet alkotta:

Vác Város Önkormányzat46/2012. (XI.23.) sz. rendelete

a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről,

valamint egyéb elnevezésekről

Vác Város Képviselőtestülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről, valamint egyéb elnevezésekről a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontjában és a 16. § (1) bekezdésében, továbbá a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 39.§ (2) bekezdésében és a 119. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvényben, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló 146/1993.(X.26.) Korm. rendeletben, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm. rendeletben, a nevelési-oktatási intézmények névhasználatáról szóló 31/2005.(XII.22.) OM rendeletben, a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendeletben, az építészeti és természeti értékek helyi védelméről szóló 9/1992.(IV.13.) számú önkormányzati rendeletben foglaltak figyelembe vételével az alábbi rendeletet alkotja:

I. Általános rendelkezések

47

Page 48: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

1. §(1) A rendelet célja, hogy a közterületek, valamint egyéb elnevezések (a

továbbiakban: közterületek) és a házszámozás egységes rendjét biztosítsa, ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési és nyelvhelyességi szempontokat.

(2) A rendelet célja továbbá, hogy az (1) bekezdésben meghatározott szempontok érvényesítése érdekében a) az épített és a természeti környezet egyes elemei;b) az önkormányzat és minden más fenntartó feladat- és

hatáskörébe tartozó feladatinak ellátásához kapcsolódó építmény, azok részei (udvar, terem, stb.);

c) a műtárgyak elsősorban a helyi hagyományokon alapuló nevet viseljenek.

(3) A rendelet hatálya Vác város közigazgatási területére terjed ki.2. §

E rendelet alkalmazásában:(1) Lakcím: a bejelentett lakóhely és tartózkodási hely közigazgatási

címe.(2) Közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan állami, vagy

önkormányzati tulajdonban álló földterület, továbbá a közforgalom számára a tulajdonos által megnyitott és kijelölt magánterület, amelyet rendeltetésének megfelelően, azonos feltételekkel bárki használhat.

(3) Közterület közlekedési vonatkozású meghatározása: út, körút, utca, tér, park, köz, sor, sétány, lépcső, liget, kert, telep, udvar stb.

(4) Városrésznév: földrajzi név, a városon belül történelmileg, vagy új beépítéssel kialakult/kialakuló területek neve.

II. Névadás

A közterületek elnevezésének szabályai3. §

(1) A város belterületén és a külterületi lakott helyeken a közterületeket el kell nevezni. A külterületi közterületeket elnevezéssel lehet ellátni.

(2) A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési vonatkozású meghatározásából áll.

(3) A város területén azonos nevű és azonos közlekedési meghatározású közterület nem lehet.

(4) Új közterület elnevezését legkésőbb a közterület létrejöttének időpontjáig kell megállapítani.

(5) Közterületet élőlényről, tárgyról, vagy fogalomról lehet elnevezni. (6) A közterületek elnevezésénél a személynevekkel szemben előnyben

kell részesíteni a hagyományos és a helyhez kötődő egyéb névhasználatot.

48

Page 49: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

(7) Közterületet olyan személyről lehet elnevezni:a) akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében

kiemelkedő jelentőségű volt, és személye közmegbecsülésnek örvend;

b) aki a tudomány, kultúra vagy a társadalmi élet egyéb területein kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó;

c) akinek Vác város életében, történelmében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Vác fejlődéséhez.

(8) Közterületet elsősorban olyan személyről javasolt elnevezni, akinek emlékét szobor, emléktábla már megörökíti.

(9) A névadással, továbbá névváltoztatással érintett ingatlantulajdonosok véleményét minden esetben ki kell kérni, és azt a Képviselő-testülettel ismertetni kell.

(10) Nem viselheti közterületa) élő személy nevét;b) olyan személy nevét, aki önkényuralmi politikai rendszerek

megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett;c) olyan fogalmat, illetve olyan szervezet nevét, amely

önkényuralmi politikai rendszerekre közvetlenül utal, vagy annak emlékét idézi.

(11) Amennyiben az elnevezés személyről történik, a Képviselő-testület dönti el a névhasználat formáját.

(12) Fogalomról vagy tárgyról való elnevezésnél törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid, közérthető legyen, utaljon a város jellegére, történelmére, hagyományaira, földrajzi környezetére.

(13) Azonos, illetve hasonló hangzású utcanevek valamint betűk és számjegyek nem adhatók.

(14) A közterületek közlekedési vonatkozású meghatározása a rajta lebonyolódó forgalom mértékétől és milyenségétől függ.

(15) A Képviselő-testület a helytörténeti szempontból jelentős neveket védetté nyilváníthatja. A védetté nyilvánításról, illetve annak visszavonásáról a Képviselő-testület minősített többséggel és név szerinti szavazással dönt az 5.§ (4) bekezdésben foglaltak szerinti előkészítő eljárást követően.

(16) A közterületek nevének megváltoztatására – a történelmi hagyományokat őrző nevek kivételével – akkor kerülhet sor, ha a közterület neve tartalmi vagy formai ok miatt kiigazításra szorul, az azonos hangzású elnevezések zavart keltőek, a névhasználatban kimutatható változás következett be, a névhasználat a közérdek szempontjából nem megfelelő, az új név adása már nem élő, kiemelkedő személy emlékének megörökítését szolgálja.

Egyéb elnevezések szabályai4. §

49

Page 50: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

(1) Városrészt, lakótelepet, dűlőt, építményt, építményrészt (kert, terem, stb.), műtárgyat élőlényről, tárgyról, vagy fogalomról lehet elnevezni.

(2) Az elnevezésnél a 3. §-ban meghatározottakat kell érvényesíteni.

(3) A városrészek lehatárolása a hatályos Helyi Építési szabályzatnak megfelelően érvé- nyes.

Hatásköri és eljárási szabályok5. §

(1) Közterület elnevezésére, illetve annak megváltoztatására, továbbá egyéb elnevezésekre, azok megváltoztatására írásbeli kérelemben bárki javaslatot tehet.

(2) A közterületek és az egyéb névadás – a nem önkormányzati érintettség kivétel – a Képviselőtestület hatáskörébe tartozik.

(3) A nem önkormányzati érintettség esetén a Képviselőtestületnek javaslattételi és véleményezési joga van.

(4) E rendeletben meghatározott feladatokat a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Névadományozási Munkacsoportja szakmai véleményével segíti, melynek összetételéről, munkamódszeréről a bizottság maga dönt.

(5) A (2) bekezdésben foglalt döntéshez és a (3) bekezdésben foglalt véleményadáshoz a Bizottság tesz javaslatot az 1. számú függelékben nevesített szervezetek előzetes véleménye és az arra épülő Névadományozási Munkacsoport szakmai véleménye alapján.

(6) A névadással, az emléktábla állítással kapcsolatos előkészítő, valamint a közterületek elnevezésével kapcsolatos lakossági, valamint a 2. számú függelékben felsorolt szervek részére történő döntést követő tájékoztatási feladatokat a főépítész látja el.

(7) A város közterületeinek nevét jegyzékbe kell foglalni és a változtatásokat napra készen kell vezetni. A névjegyzék közhitelű nyilvántartás, amelyet a Műszaki Osztály vezet, és amelyről kérelemre igazolást ad ki.

(8) A névjegyzék rovatai:- sorszám,- a közterület neve,- az önkormányzati határozat száma,- az elnevezés indoka,- utalás az előző névre (nevekre),- az előző határozat száma,- a településrész megnevezése,- az elnevezés története.

(9) A névjegyzék melléklete a képviselő-testületi határozatok alapján folyamatosan korrigált térkép, amelyen a közterület nevét fel kell tüntetni.

50

Page 51: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

(10) A megszűnt közterület nevét a nyilvántartásban továbbra is fel kell tüntetni, jelölve a megszűnés okát és idejét.

A közterületek névtábláinak elhelyezése6. §

(1) A közterület nevét a tájékozódást jól segítő közterületi névtáblán kell feltüntetni belterületen a 3. számú függelékben, külterületen, valamint kerítés és épület hiányában a kialakulóban lévő belterületen a 4. számú függelékben foglaltak szerint. A névtáblán a közterület elnevezése fölött a településrendezési tervben meghatározott településrész nevét, az elnevezés alatt a közterület érintett szakaszán található házszámokat - növekedésének irányát nyíllal jelölve – kell feltüntetni.

(2) A közterületi névtáblát épületen, kerítésen, vagy ezek hiányában külön szerkezeten – jól látható helyen járdaszint felett lehetőség szerint 3 m magasságban, a saroktól lehetőleg 1 m távolságban, könnyen le nem szerelhető módon – kell elhelyezni és fel kell szerelni az utca kezdetén és végén, valamint minden betorkolló utcánál legalább egy oldalon, továbbá az egy oldalról betorkolló utca tengelyéhez közel az átellenes oldalon is, a kellő tájékozódást és a közlekedés rendjét figyelembe véve.

(3) Az élet-, a vagyon-, valamint a katasztrófavédelem biztosításának érdekében a közterületek névtábláját a döntést követően 30 napon belül ki kell helyezni.

(4) A közterületi névtáblák kihelyezése, karbantartása és pótlása a Váci Városfejlesztő Kft. feladata.

(5) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója a közterületi névtábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles. Amennyiben az elhelyezéssel az ingatlanon kár keletkezik, azt a kihelyezésért felelős köteles megtéríteni.

(6) A kihelyezésről az érintett ingatlanokkal rendelkezni jogosultat előzetesen értesíteni kell.

(7) Megváltozott közterületnevek esetében a régi nevet feltüntető táblát az elnevezéstől számított egy évig eredeti helyükön kell hagyni és piros vonallal átlósan át kell húzni. Az új táblát az áthúzott régi tábla közvetlen közelében kell felszerelni.

(8) Külterületi közterületek elnevezése esetén a névtábla elhelyezésének költségei a kérelmezőt terhelik.

(9) Közterületi névváltozással kapcsolatos költségmentességet nem élvező, számlával igazolt költségek az önkormányzatot terhelik.

Emléktábla elhelyezésének szabályai7. §

(1) Személyről elnevezett közterületen, arra alkalmas helyen és módon a névadó személy születési és halálozási évét, helyét, tevékenységét röviden ismertető emléktábla helyezendő el.

51

Page 52: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

(2) Közterületen emléktáblát az önkormányzat, szervezetek és magánszemély készíttethet és helyezhet el, a (3) bekezdés szerint.

(3) Az emléktábla kihelyezéséről a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság dönt, a Névadományozási munkacsoport véleménye alapján.

(4) Az emléktábla két oldalán1,5 méteren belül, alatta és felette pedig egyáltalán nem lehet reklám és egyéb kegyeletsértő és/vagy bármilyen más módon zavaró elemet elhelyezni.

III. HázszámozásÁltalános szabályok

8. §(1) A névvel ellátott közterület esetén belterületen az ingatlanokat

házszámmal kell ellátni. (2) Külterületen az ingatlant a helyrajzi számmal kell jelölni.(3) Adott közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.(4) A házszámtáblát és a helyrajzi szám táblát az 5. számú függelékben

meghatározott leírás, a helyi védett érték házszámtáblát 6. függelékben meghatározott minta szerint kell elkészíteni.

(5) A táblát az érintett épületen, vagy kerítésen lévő kapubejárattól, a közterület felől nézve jobbra, közös kapubejárat esetében mindkét oldalon lehetőleg 3 m magasságban, könnyen le nem szerelhető módon kell elhelyezni.

(6) Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a város központjától kifelé haladva növekedjenek és az utca jobb oldalán a páratlan, a bal oldalán a páros számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozása a magasabb rendű közút irányából kell, hogy kezdődjön. Ahol erre lehetőség van, az utca azon részén kell folytatni a házszámozást, ahol már kialakult az ingatlanok számozása.

(7) Saroktelkek esetében csak annak az oldalnak a házszámát kell feltüntetni, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.

(8) Tömbtelken kialakított többszintes épületeknél minden lépcsőházat önálló házszámmal kell ellátni.

(9) Terek házszámozása a tér közepén állva az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.

(10) Az ingatlanok számozásánál kiegészítő jelzésként – amennyiben ez szükséges – alátörés és betűk is alkalmazhatók.

(11) A csak egy oldalon beépítethető utcák telkei – a természeti adottságtól függően – folyamatosan számozandók.

(12) Ha az érintett közterület mentén fekvő földrészletből az előírt felhasználási módnak megfelelő több építési telek alakítható ki, a

52

Page 53: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

földrészletnek annyi házszámot kell adni, amennyi építési telek alakítható ki, vagy amennyi a rajta felépíthető többszintes, önálló kapubejárattal rendelkező lakóépületek száma.

(13) Telekegyesítéskor az eredeti házszámokat kötőjellel egymástól elválasztva kell feltüntetni.

Házszámadás9. §

(1) A házszámokat és azok változásait hivatalból, illetve annak a személynek a kérelmére, akinek ehhez jogos érdeke fűződik, az I. fokú építési hatóság állapítja meg. A határozat alapján azok, akik az érintett ingatlanra vonatkozóan lakcímmel rendelkeznek, kötelesek megváltozott lakcímüket 30 napon belül hivatalos okmányaikon átvezettetni, illetve a földhivatali ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

(2) Az ingatlan házszámának megváltoztatása különösen akkor indokolt, ha:a) több ingatlan azonos utcanévvel és azonos házszámmal szerepel

a hivatalos nyilvántartásban;b) az ingatlan házszáma nem a kialakult növekvő számsorban

található;c) az ingatlan megosztására kerül sor;d) az ingatlanok egyesítésére kerül sor.

(3) A kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, s az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában /a/b/c stb. alátörést kap.

(4) A rendelet hatályba lépésekor már meglévő házszámokat indokolt esetben felül kell vizsgálni, a szükséges módosításokat el kell végezni.

Házszámtábla kihelyezésének szabályai10. §

(1) A házszámtáblát, illetve a helyrajzi szám táblát (a továbbiakban tábla) az ingatlanon lévő kerítésre, vagy házfalra, az utcáról jól látható módon kell elhelyezni.

(2) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant a megfelelő táblával ellátni. A tábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükséges cseréjéről, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.

(3) A nem valós állapotnak megfelelő, vagy nem a megfelelő módon kifüggesztett táblák lecserélését a jegyző a tulajdonos terhére elrendelheti.

53

Page 54: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

(4) A használatbavételi engedély kiadását követő 30 napon belül a 5. illetve az 6. számú függelék szerinti táblát a tulajdonosnak ki kell helyezni.

(5) A helyi védett épületek házszámtábláit megkülönböztető jelzéssel kell ellátni a 6. számú függelék szerint.

IV. Záró rendelkezések11. §

(1) E rendelet 2012. november 23-án lép hatályba.(2) A rendelet hatálybalépését megelőzően megállapított és kihelyezett

házszámok és a közterületi elnevezések – azok megváltoztatásának szükségességéig – továbbra is érvényben maradnak.

(3) A rendezés és pótlások tekintetében e rendelet a) 6. § (4) bekezdésében meghatározott faladatot 2014. december

31-igb) 9. § (4) bekezdésében meghatározott faladatot 2015. december

31-igc) 10. § (5) bekezdésében meghatározott faladatot 2016. december

31-igkell elvégezni, majd folyamatosan végezni.

(4) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a közterületek elnevezéséről és a házszámozásról a régi városrészek, az új lakótelepek, a ligetek, a dűlők elnevezésének megőrzéséről, illetve elnevezéséről szóló 1982. évi 2. sz. tanácsrendelet.

Vác, 2012. november 22.

Fördős Attila polgármester

Dr. Maruszki Gábor jegyző

INDOKOLÁS

Az 1982. évi tanácsrendelet a város egyetlen hatályos rendelete, mely a régi idők lenyomata. Alapvetően megváltozott a társadalmi, jogi környezet. Annak ellenére, hogy a rendelet többszöri módosításon esett át, megérett az idő egy új rendelet megalkotására. A rendelet egyértelműsíti a névadást, kiterjesztve azt nemcsak a közterületekre. A rendelet felülvizsgálva, de megtartja az eddigi rendelet néhány elemét (pl: táblák elhelyezése), illetve annak időközi módosításait.

54

Page 55: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

1. számú függelék a 46/2012. (XI.23.) számú önkormányzati rendelethezJegyzőÉpítési OsztályMűszaki Osztály - Főmérnöki IrodaOkmányirodaPest Megyei Építész Kamara Váci CsoportjaVáci ÉrtéktárVáci Közös Képviselők KlubjaVáci Múzeum EgyesületVác Város Levéltára Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete

2. számú függelék a 46/2012. (XI.23.) számú Önkormányzati rendelethezÁllamigazgatási szervek

Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatala Váci Körzeti FöldhivatalBudapest Főváros Kormányhivatala Váci, Szobi, Dunakeszi

Kistérségi Népegészségügyi IntézetVác Városi Rendőrkapitányság Országos Mentőszolgálat Váci Régiós Intézete Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vác Hivatásos Tűzoltó

ParancsnokságÖnkormányzati szervek

Építési OsztályMűszaki Osztály - Főmérnöki IrodaMűszaki Osztály - Környezet és Természetvédelmi IrodaMűszaki Osztály – Közterület FelügyeletIgazgatási OsztályJogi OsztályPénzügyi és Adó OsztályOkmányirodaSzervezési és Tájékoztatási OsztályTelepülésrendezési terv készítőjeVáci Városfejlesztő Kft.Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Váci

Katasztrófavédelmi Kirendeltsége

KözlekedésVolánbusz Zrt. Duna Taxi Egyesület Vit-Teletaxi 2009 Kft.Háromegyöt Taxi Bt.Közútkezelő Fejlesztő Műszaki és Információs Kht.MÁV Állomásfőnökség

KözműszolgáltatásDunamenti Regionális Vízmű Zrt. ELMŰ INVITEL Távközlési Szolgáltató Zrt.Postahivatal – I. számúTIGÁZ Zrt. Gödöllői Igazgatóság Váci Kirendeltség T-MOBILE Magyarország Zrt.TELENOR Magyarország Zrt.

55

Page 56: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Vác Városi Kábeltelevízió Kft.VODAFONE Távközlési Zrt.

Egyéb szervekMagyar Térképtár Kft. Z-Press Kiadó

3. számú függelék a 46/2012. (XI.23.) számú Önkormányzati rendelethez

A közterületi névtábla külső mérete: 600 mm x 250 mm. A szövegmező hosszát a karakterek száma határozza meg, de a karakterek és a tábla kerete között vízszintesen min. 15 mm, függőlegesen 30 mm kell, hogy maradjon. Anyaga: műanyag. Betűméret: az utcanév hosszának függvényében változik

1. sor: A településrész neve, nagy kezdőbetűvel, betű méret : 30 mm 2. sor: A közterület neve, nagy betűkkel írva, jellemzően 45 mm

betűnagyság3. sor: A házszámozás jelölése számokkal és nyíllal, szám mérete: 35

mm Tipográfia: Betűtípus: Time New Roman. Elrendezés: középtengelyes, minden sor középre zárva.Szín: fehér alapon fekete írásjelek és keret.

56

Page 57: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

4. számú függelék a 46/2012. (XI.23.) számú Önkormányzati rendelethez

57

Page 58: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

5. számú függelék a 46/2012. (XI.23.) számú Önkormányzati rendelethezJavaslat a házszámtáblák méretére és anyagára

A házszámtábla külső mérete: 200 mm X 170 mm.Anyaga: fém, műanyag, kő, vagy egyedi kerámia/tűzzománcA szövegmező hosszát a karakterek száma határozza meg, de a szélső karakterek és a tábla széle között min. 40 mm kell, hogy maradjon.A tábla javasolt alapszíne fehér, a betűk és számok színe fekete. Ajánlott az utcanév feltüntetése az 1. sorban.

TipográfiaBetűtípus Ajánlásként: Times New Roman.Tipográfiai elrendezés:Középtengelyes, minden sor középre zárva.Betűméretek:Szám nagysága: 75 mm.Utcanév feltüntetése esetén a nagybetűk mérete: 15 mm.

Javaslat a helyrajzi szám táblák méretére és anyagára

A helyrajzi számtábla külső mérete 300 mm X 170 mm.Anyaga: fém, műanyag, kő vagy egyedi kerámia/tűzzománc.A szövegmező hosszát a karakterek száma határozza meg, de a szélső karakterek és a tábla széleközött min. 30 mm kell, hogy maradjon.A tábla javasolt alapszíne fehér, a betűk és számok színe fekete.

TipográfiaBetűtípus:Ajánlásként: Times New Roman.Tipográfiai elrendezés:Középtengelyes, minden sor középre zárva.Betű és szám méretek:Betű és szám nagysága: 75 mm.

58

Page 59: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

6. számú függelék a 46/2012. (XI.23.) számú Önkormányzati rendelethezHelyi védett érték házszámtábla mérete és anyagaA házszámtábla külső mérete: 200 mm X 170 mm. A tábla anyaga: műanyag.A szövegmező hosszát a karakterek száma határozza meg, de a szélső karakterek és a tábla kerete között min. 12 mm, kell, hogy maradjon. A tábla felirata nagybetűs.1. sor: közterület neve2. sor: Házszám.3. sor: „VÉDETT ÉPÜLET”

TipográfiaBetűtípus: Times New Roman.Tipográfiai elrendezésKözéptengelyes, minden sor középre zárva.Betűméretek

1. sor: 15 mm nagybetűkkel írva2. sor: 75 mm szám3. sor: 15 mm nagybetűkkel írva

Szín: A tábla alapszíne fehér, a felirat Vác város címerének kék színével megegyező.

7. számú függelék a 46/2012. (XI.23.) számú Önkormányzati rendelethezEmléktáblák ajánlott mérete és anyaga:A méret a táblán megjelenő szövegtől függően változik, legkisebb nagyság: 50 cm X 30 cm

59

Page 60: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Alkalmazott betűtípus: Century Gothic, álló nagybetű, mélyítve, sötétszürke színre festveA tábla anyaga: fagyálló törtfehér kemény mészkő

8./ napirendi pont tárgyalása: Értékvédelem – 9/1992. sz. önkormányzati rendelet módosítása

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a rendeletmódosítás elfogadását.

A képviselőtestület 14 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi rendeletet alkotta:

Vác Város Önkormányzat47/2012. (XI. 23.) sz. rendelete

Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről szóló 9/1992. (IV.13.) sz. rendelet módosításáról

Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről szóló 9/1992. (IV.13.) sz. önkormányzati rendelet módosítására, kiegészítésére való tekintettel a Képviselőtestület az alábbi rendeletet alkotja:

1. §

A Dózsa György út 13. (2489 hrsz.) alatti, 3.8. törzskönyvi nyilvántartási számú helyi védett épületvédettsége megszűnik.

2. §

(1) Ez a rendelet 2012. november 22-én lép hatályba.(2) A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.

Fördős Attila polgármester

dr. Maruszki Gábor jegyző

INDOKOLÁS

Vác Város Építési Szabályzatáról szóló 15/2003. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet 20. § (3) a) pontja értelmében „védett

60

Page 61: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

épület bontása csak a védelem megszüntetése után engedélyezhető”.

9./ napirendi pont tárgyalása: Tájékoztató az oktatási intézmények statisztikai összesítőjéről

Dr. Bóth János: Ez egy tájékoztató, bár történelminek is nevezhető az utolsó jelentés, amikor az államosítás előtt áttekintjük az önkormányzati fenntartásban lévő intézményeket. Úgy gondolom, hogy ez is megadja a súlyát. Amit problémának látok, hogy nagyon gyenge az elemzési része, mert itt egy csomó konkrét adat van, viszont az elemzés igazán következtetéseket nem von le. Ugyanis a viszonyszámokat, a fajlagos számokat nem igen használja, nem ismeri, így igazából megfelelő megközelítéseket nem tudjuk megtenni. Mire gondolok? Mit kezdjek én egy olyan megállapítással, hogy a város óvodáiban a gyerekek létszámának csökkenése tapasztalható. Mondjuk ilyenkor vagy százalékot mondanak, vagy főt, vagy valami mást. Mit mond az, hogy van olyan intézmény, ahol több a 8-ot végzettek száma, mint a belépő első osztályosoké, máshol hasonló. Előfordul olyan intézmény, ahol több alsó tagozatos tanul, mint amennyien a felső tagozaton vannak. Akkor az általános iskolákból kellene egy összegzés, hogy akkor az összesenre mi vonatkozik. Lehet ebből még vizsgálni az önkormányzati fenntartásúakat, meg a többieket is. Ilyen megállapítás: az elmúlt évhez képest általános iskolai pedagógus létszám 6 fővel csökkent, hol? Önkormányzati iskoláknál? Összesenben? Hány százalékot tesz ki? Úgy gondolom bennünket most ilyen szempontból, legalább is gazdasági szempontból az érdekelne, hogy a gyereklétszám változása és az a létszám, amivel ezidáig nem igen foglalkoztunk, tehát a kiszolgáló, kisegítő létszám, amit nekünk finanszírozni kell ez milyen összefüggésben van? Mert a jövőben nekünk ezt mindenképpen figyelni kell, mert valamilyen normatív úton azért hozzá kellene kötni, hogyha van x számú gyermek, akkor kb. mennyi kiszolgáló létszám kell. Annak a bérét mi fizetjük és a dologiak is ehhez kapcsolódnak. Azt tudom mondani, hogy legközelebb egy igényesebb és statisztikailag, elemzés szempontjából megfelelőbb tájékoztatást kapjunk, mert ezzel nem sokra megyek.

Fördős Attila: Köszönöm szépen, a tájékoztatót nem kell szavazni.

10./ napirendi pont tárgyalása: Beszámoló a mélygarázs beruházással kapcsolatban

Fördős Attila: Önök kaptak egy írásos anyagot, amelyhez egy rövid kiegészítést tenni szeretnék, amely arról szól, hogy a tárgyalások során a Raiffeisen Property Lízinggel szóbeli megállapodás történt arra vonatkozóan, hogy a kivitelezés befejezését megelőzően a térfelszín ideiglenes megnyitása a gépjármű és a gyalogosforgalom előtt a műszaki paraméterek figyelembe vételével soron kívül megtörténik. Természetesen, amit elmondott Bánhidi elnök úr az nem ennek a része és erre felhívtuk a beruházó figyelmét is.

61

Page 62: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Dr. Bóth János: Az előző testületi ülésen, amikor itt 4000 aláírást átadtak, akkor elhangzott, hogy néhány napon belül elindulhat a kivitelezés. Azóta sem indult el. Ugye a korábbi döntésnek megfelelően a Property lízing lett a beruházó, tehát elvileg minden felelősség az övé, akkor érdekes módon miért mi fellebbeztük meg a gödöllői építési jogokkal kapcsolatos döntést, mert akkor mi átvállaltuk a Property lízingtől ilyen szempontból a felelősséget. Ugyanis egy ilyen fellebbezésnek az időbeli átfutása akár több hónap is lehet, addig, amíg nincsenek rendbe a kivitelezési jogosítványok, addig itt nem lesz kivitelezés.

Deákné Dr. Szarka Anita: Tekintettel arra, hogy a végzést Vác Város Önkormányzata, mint tulajdonos megkapta és, mint ügyfél joga van a fellebbezésre.

Dr. Bóth János: Nem vitattam, hogy nincs jogunk. Csak célszerű-e? Mert akkor rajtunk marad, mi miattunk megint nem kezdődhetett el a kivitelezés. Mert, ha a Property Lízing fellebbezi meg, akkor övé a teljes felelősség. Erről ennyit.

Deákné Dr. Szarka Anita: Köszönöm szépen. A Property Lízing a végzésből nem kapott, tekintettel erre a helyzetre ezért nekünk kellett megtenni a legsürgetőbb lépést.

Fördős Attila: Egyébként a képviselőtestületnek a 285/2012. (X. 18.) sz. döntésével ellentételesen írták rá a Zsolwien Kft-re ezeket a jogosultságokat. Tehát, ha mi meghozunk egy döntést kötelességünk az építéshatóságot tájékoztatni arról, hogy mi nem járultunk hozzá, hogy a Zsolwien Kft. ezeket a jogosultságokat megszerezze. Ellenben hoztunk egy olyan döntést, hogy a beruházási minősítést kapja a Raiffeisen Property Lízing, ezért nyílván fellebbeznünk kellett. Szerintem ez olyan, mint kettő meg kettő.

Kiss Zsolt: Észrevétellel élnék. Folyamatosan mi kapjuk a leveleket, mind a beruházótól, mind az építetőtől. Én azt mondanám most nekünk kellene levelet küldenünk feléjük, felhívni a figyelmüket arra, hogy itt a tél. Semmilyen előkészületeket nem láttam a területen, ami egyébként állagmegóvással járna. Reményeink szerint egyszer majd használható és jó állapotban a miénk lesz ez a mélygarázs. Szerintem most meg kellene tennünk egy levelet a beruházó felé, hogy igen is tegyék meg a télre való felkészítést. Lehetőség szerint ne sérüljön szerkezet, illetve ne sérüljenek a mélygarázsban elhelyezett elemek. A másik pedig az, hogy ebben a tájékoztatóban, amit Öntől kaptam egy oldal erejéig az derül ki, hogy mi általunk megbízott ügyvéd folyamatos kapcsolattartásban van a beruházókkal. Viszont akkor úgy látom, hogy a városvezetést kirekesztették a mostani tárgyalásokból, felfüggesztették a tárgyalásokat, tehát nincs a városvezetéssel folyamatos egyeztetés? Azért kérdezem, mert tőlem meg többen kérdezik, hogy volt olyan elképzelés, amelybe már bevonják végre a tárgyalásokba az érintetteket is, és ilyen több

62

Page 63: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

oldalas megbeszélésre kerül majd sor. Várják, hogy mikor. Úgy látom, még elódázzák ezt a dolgot, ebből nem lesz egyhamar semmi. Ebben kaphatnánk-e valami tájékoztatást, hogy áll ez a dolog?

Fördős Attila: Akkor a nyilvánosságnak felolvasom azt az anyagot, amelyet csak a képviselők kaphattak kézhez, szövegértési problémája szerintem az előbb felszólalónak elég súlyosan van. „Az előző testületi üléshez képest a Raiffeisen Bankkal kétoldalú személyes találkozót nem tartottunk, tekintettel arra, hogy Vác Városa a finanszírozó bankkal már korábban megállapodott a beruházás műszaki tartalmáról, a beruházás főösszegéről, a lehetséges finanszírozási megoldásokról és a korábbi általunk semmisnek tartott háromoldalú szerződésről, ezért további kétoldalú tárgyalás nem volt.” Tehát ez van leírva, ha nem volt, akkor nem tudom meghívni az ún. mélygarázs károsultjainak nevezett grémiumot. Meghoztuk a szükséges döntéseket többek között meghatároztuk azt, hogy az új beruházó a Raiffeisen Property Lízing Zrt. legyen. Ezért kellett fellebbeznünk. A bank megbízott képviselőjével Rédey Mariannal napi szintű telefonos kapcsolatban voltunk, voltam én, így napi tájékoztatást kaptunk a beruházó és a kivitelező közti tárgyalásokról. Ennek kapcsán megtudtuk, hogy a beruházó és a kivitelező között a tárgyalások megakadtak.” Sem beruházó, sem kivitelezői minőségben nem vagyunk, mit tulajdonosi minőségben vagyunk az ingatlanra vonatkozóan. Nem közöttünk szakadtak meg a tárgyalások. Nem tudom, hogy első blikkre, első felolvasásra ezt mindenki megérti-e? Remélhetőleg igen. A továbbiakat nem kívánom ragozni, aki akarja, ezt megérti, aki nem az nyílván szerepelni akar a televízió előtt.

Kiss Zsolt: Engedje meg, hogy én azért más hangnemben válaszoljak Önnek. Megértettem a szöveget, viszont megint az fordult elő, hogy alákérdeztem a Polgármester úrnak, hogy felolvashassa akkor ezt a dolgot. Mert megint csak az történik, hogy van előttünk egy oldal anyag, itt mi tudjuk, hogy miről van szó, de egyébként a városlakók meg semmit nem tudnak erről. Ön most megtehette, hogy felolvasta így legalább már ennyi információval bírnak az emberek, hogy egyáltalán hol tartunk, mert egyébként nem jön le semmi az emberekhez. Kérdeznek, kérdeznek, és nyilván annyit tudunk, amennyi ide ezekből eljön. Vannak városi polgárok, akik nézik ezt az adást, nem tudják egyébként, hogy mi miről vitatkozunk, mi a téma tárgya. Köszönöm szépen, hogy válaszolt, én elfogadom a válaszát.

Fördős Attila: Először is az interneten minden elérhető. 2. Ennek az egésznek az Ön által való megfogalmazásával nem az derült ki, hogy Ön azt szeretné elérni, hogy ezt felolvassam, hanem azt a szöveget, amit Ön maga előtt foghatott, azt a szöveget Ön nem tudta értelmezni. Én ezért felolvastam és megpróbáltam ebbe segítséget nyújtani. Egyébként pedig, hogy mikor készül el egy ilyen anyag, vagy egyáltalán lesz-e ilyen anyag, az azon múlik, hogy az utolsó pillanatig fenntartó tárgyaláskor a Raiffeisen Property Lízing hajlandó-e személyesen részt venni, illetőleg szükséges-e az ügyvédek jelenléte. Ez sajnos az utolsó pillanatban dől el,

63

Page 64: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

ezért kerül ez mindig helyben kiosztásra, vagy éppen személyesen valaki által közlésre. Köszönöm szépen, a tájékoztatóhoz nincs több hozzátenni való.

11./ napirendi pont tárgyalása: Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft.:

a./ Évközi helyzetértékelése

Papp Ildikó: Az a./ pontban előterjesztett napirendre én szeretnék válaszolni, a b./ pontban Gozmány Gabriella pályázati referenst kérném fel a válaszadásra.

Dr. Bóth János: Egyrészt kicsit zavaros számomra az 1. oldalon jelenleg 4 fő munkatársnak a végzettsége, jobb lett volna táblázatban van, mert ebből nem derült ki számomra, vagy én is diszlexiás vagyok, hogy mindenkinek van akkor angol nyelvtudása, mindenkinek idegenforgalmi stb. végzettsége, mert ebből nehezen hámozható ki. A humán közgazdászt nem értem, hogy az idegenforgalmi végzettség, vagy mit jelent, tehát ha lehet, akkor kérném ezt a végzettségbeli dolgot tisztázni. Ez az egyik kérdés. A másik az iroda idegenvezetői szolgáltatást is biztosít, kik ők? Mert itt elég szigorú előírások vannak, ha nem tartják be, akkor kemény büntetések lehetnek. Az információs feladatoknál szó van arról, hogy különböző kiadványok vannak, nem igen látunk váci kiadványokról információt. Sem reprint a régebbiekről és az újakról sem. Enélkül pedig azt hiszem nehéz a turisztikai marketing, illetve a munkánk. A látogatottság kapcsán azt hiszem 20 %-kal nőtt és a vendégek száma, mivel lehet ezt bizonyítani, ez egy kicsit hihetetlen az embernek. Ha így van akkor jó, de jó lenne tudni mivel mérték ezt? A gazdasági beszámolónál a TDM azért jött létre többek között, hogy az uniós, meg állami, önkormányzati forrásokon kívül a vállalkozók forrását is próbálja bevonni. Ebből az anyagból az derül ki, hogy itt ez 75 ezer Ft nagyságrend a több milliós költségvetésből. Akkor e szerint a vállalkozók ilyen mértékben vesznek részt a finanszírozásban, illetve van egy olyan gondom is időként volt a Pénzügyi Bizottságon is gond, hogy összefolyik az irodának a költségvetése, meg a projekt költségvetés, ami könyveléstechnikailag sem lehetséges, mert az egyik egy időszakra vonatkozó gazdasági eseményeket kell tartalmazzon, a másik pedig egy, hogy mondjam határozatlan idejű működéshez kapcsolódik. Ezzel kapcsolatban nem tudom, hogy választják ezt szét, mert az elhangzottak alapján úgy tűnik zűrzavart tapasztaltam.

Papp Ildikó: A végzettséget tekintve leírtuk, hogy a munkakörének megfelelő végzettséggel rendelkezik minden kollégánk. Természetszerűleg egy gazdasági munkakörben dolgozó kolléganőnek nem idegenforgalmi végzettségre van szüksége, hanem gazdasági végzettségre. Egy pályázati referensnek humán közgazdász végzettség úgy gondolom tökéletesen megfelelő. Illetve, akik közvetlenül az

64

Page 65: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

idegenforgalmi résszel foglalkozik természetszerűleg idegenforgalmi végzettsége van. Ha kéri képviselő úr, akkor táblázatba foglalva nagyon szívesen megadom ezt az információt. Az idegenvezetőket tekintve többféle szempontnak felelnek meg, egyrészt a szakmai követelményeknek, másrészt pedig a szaktudásnak. Reményeim szerint jövő évtől új idegenvezetőket is bevonunk. Környékünkön, régiónkban, Dunakanyarban, Nagymaroson folyt az elmúlt évben idegenvezető képzés, ahol fiatal szakemberek kaptak végzettséget, és az ő munkájukra is szükségünk lesz, ugyanis ez a látogatószám, amire majd később kitérek, ez egyre inkább növekszik a városunkban. Az igényeket kielégítendő az eddigi idegenvezetőink nem is lesznek elegendőek. A régi kiadványokból újat nem nyomtattunk, a meglévőket használjuk jelenleg, ami több éves kiadványaink. Az új arculat tervet a Városfejlesztési Bizottságra bevittük, bemutattuk, Bánhidi képviselő úr is mondta, hogy ezt még egyszer tárgyaljuk, illetve azt kérte a bizottság is, és ez teljesen befogadható számomra is, hogy a bizottság elé bevisszük az új kiadványainkat is, úgyhogy készülnek. Terveink szerint februárig készen lesznek, hiszen az Utazási Kiállításon már az új kiadványokkal szeretnénk részt venni. A 20 %-os növekedés informális adat, év végén fogjuk bekérni a végleges adatokat, ami azt jelenti, hogy jelenleg szolgáltató, tehát szállásadó az, aki ezt az adatot megadta nekünk, illetve a Memento Mori Múzeum. A decemberi zárással az új adatokat be fogjuk kérni, hogy pontosan ez az adat a növekedésről mennyi lesz. A TDM forrásokat tekintve, a szervezet megalakult részben azért, hogy az EU-s pályázat forrásait kihasználhassuk, ami több mint 48 millió Ft támogatású pályázat volt. Ennek a pályázatnak a keretén belül a TDM szervezet fejlesztése is zajlik, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatókat folyamatosan vonjuk be ebbe a munkába, ebbe a szervezetbe. Pontosan azért, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ne jelentsen a szolgáltatóknak még aránytalanul nagy terhet az, hogy tagdíjat fizetnek, ezért az idei évben viszonylag alacsony tagdíjat állapítottunk meg. Azt gondolom, hogy a munkánk, illetve az eredményeink alapján jövő éven fogjuk ezeket emelni, természetesen ez egy kommunikációnak az eredménye. Kölcsönösen figyelembe kell azt vennünk, hogy mennyit bír el egy szolgáltató. Mondhatom én azt, hogy fizessen 150 ezer Ft-ot, hogyha nem fogja tudni kigazdálkodni. Viszont a fejlődés eredményeképpen megnövekszik a forgalma, akkor nagyon szívesen fogja támogatni ezt a szervezetet. A célunk a hosszú távú együttműködés, nem pedig a rövidtávú. Az iroda költségvetése és a pályázati költségvetést hogyan választjuk szét erre kolléganőm fog választ adni, mivel ez a pályázatot is érinti ez a kérdés.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 10 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 4 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

314/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

65

Page 66: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft évközi helyzetértékelését, és azt elfogadja.

Határidő: azonnal Felelős: TDM Kft. ügyv.

b./Beszámoló a helyi TDM pályázatról

Dr. Bóth János: A gazdasági kérdésekre nem kaptam választ.

Gozmány Gabriella: Az előterjesztéshez lenne kiegészítésem. A Gazdasági-Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság határozata miatt, illetve az ebben tett határozatokhoz szeretnék kiegészítést tenni az azóta történtekről. A határozat egyes kiegészítő pontja, hogy kérjünk állásfoglalást a közreműködő szervezettől a használt faházak megvásárlása, illetve a színpad vásárlása ügyében. Az egyik kérdésre megérkezett a Pro Régió állásfoglalása. Használt faházak megvásárlására nincsen lehetőség, így a további egyeztetés céljából felvettük a Városfejlesztő Kft-vel, illetve a Városimázs Kft-vel is a kapcsolatot, hogy minél kedvezőbben tudjuk ezt a dolgot megszervezni, illetve mindenképpen olyan dolgot vásároljunk és olyan módon, hogy az mindenkinek megfelelő legyen. Természetesen mielőtt döntés születik ebben vissza fogjuk vinni a bizottság elé ezt a kérdést. A másik pedig, hogy a Művelődési Házzal kapcsolatos egyeztetések is folyamatban vannak a színpadot illetően. Itt még a Pro Régiónak konkrét állásfoglalása nem érkezett meg hozzánk. Szeretném még elmondani, hogy a 3. kiegészítése a Gazdasági Bizottságnak, hogy a tervezett kerékpár tárolók kihelyezését megelőzően egyeztessünk. Ez a beszámoló utolsó oldalán megfogalmazásra is került, hogy mindenképpen a Főépítészi Irodával, illetve a Városházának a megfelelő szakembereivel egyeztetünk és a közös álláspontunkat fogjuk a Városfejlesztési Bizottság elé tárni a helyszíneket illetően. Bóth képviselő úr kérdésére válaszolva szeretném néhány szóban elmondani azt, hogy kiadványokkal kapcsolatosan az első kiadványunk megtervezése megtörtént, amit a beszámolóban is említettem. Ez a térképes. Ezt a decemberi bizottsági ülésen be is fogjuk mutatni, mielőtt nyomtatásra kerül, illetve a decemberi bizottsági ülésen szintén egy másik A/4-es formátumú prospektus is bemutatásra kerül, ami előkészítés alatt áll. A többit pedig az ütemezés szerint, ahogy a beszámolóban is mondtuk. A könyveléssel kapcsolatos kérdésre annyiban szeretnék válaszolni, hogy miután kft. formájában működik a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft., tehát egy normális kft-re vonatkozó kettős könyvelést végez a könyvelőnk. Itt igazából, hogy az önkormányzati támogatás, illetve a pályázati forrásból finanszírozott dolgok mennyire különülnek el, magában a könyvelésben kizárólag a bankszámla kérdésében különül el, hiszen a könyvelőt az, hogy egyes könyveket milyen finanszírozásból vásárolunk könyvelési sort nem változtat ez a kérdés. Az alszámlánkon kezeljük a pályázati pénzeket. Tehát, amit a Pro Régió előírt nekünk, van egy külön olyan

66

Page 67: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

bankszámla, amely a pályázati elszámolásra szolgál. Ezen az alszámlán tartjuk azokat az összegeket, amelyek a Pro Régiótól érkeznek, illetve ezekről történnek a kifizetések is a pályázattal kapcsolatban. Vannak olyan tételek, mint pl. a bérköltség, és itt visszautalnék egy kicsit a Pénzügyi Bizottságon elhangzottakra, hogy a bérköltséget természetesen a fő számláról egyenlítjük ki. De miután a bérköltség egy részét elszámoljuk a pályázatban, ezért azt a részt, ami pályázati forrásból finanszírozunk, azt átvezetjük a főszámláról az alszámlára, illetve fordítva. Egyébként pedig a pályázat könyvelése úgy történik, hogy ezt a könyvelő felügyeletével, de gyakorlatilag én, mint pályázati referens végzem a Pro Régiónak és az NFÜ-nek az előírásai szerint. Ennek megfelelően nyújtjuk be és nyújtottuk be eddig is az összes pályázati elszámolást, amit egyébként az NFÜ el is fogadott.

Csuka István: Már megemlítették, hogy a Gazdasági Bizottság három pontból álló állásfoglalást fogadott el. Nagyon szomorúan hallom, hogy a Pro Régió, mint közvetítő szervezet nem egyezett bele a használt faházak megvásárlásába. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból úgy kezelem ezt a pályázati pénzt, mintha a város pénze lenne, mint minden más a költségvetésben szereplő bevétel, éppen ezért közel fél éve merült fel először az, hogy a pályázati pénzekből egy jelentős részt miért olyan dolgokra fordítunk és meg kell mondanom erre időközben kaptam választ. Az volt a válasz, hogy megelőzte időben a Városimázs faház vásárlását a pályázat kiírása, illetve a pályázat megnyerése. De ez nem írja felül azt a kérdést, hogy miért költünk 10 millió Ft körüli összeget olyasmire, aminek a feltétlen szükségességéről nem vagyok igazán meggyőződve?

Gozmány Gabriella: A faházak kérdését már többször is beszéltük. Valóban a válaszom az, hogy a pályázat beadása az előbb történt meg, illetve a pályázat elfogadása és a támogatási szerződés megkötése, mint a Városimázs Kft-nek a faház vásárlása. Tehát ez egy sajnálatos tény, amin utólag már nem tudunk változtatni. Viszont a 10 millió Ft összeg említéséről annyi lenne a válaszom, hogy a betervezett összeg 6 millió Ft ezekre a faházakra, viszont azóta sikerült olyan árajánlatokat kapnunk és felvettük a kapcsolatot a Városimázs Kft. faházait leszállító vállalkozással is, hogy lényeges megtakarításokat tudunk ezen a soron elérni. Gyakorlatilag 3-4 millió Ft közötti összegből tudjuk a pályázat által előírt 20 db faházat megvásárolni, és az itt felmerült megtakarításra viszont akár pótelemet is felvehetünk a pályázatban. Arra van lehetőség az NFÜ részéről, hogy erre valamilyen, tehát a megtakarításra egy olyan új sort vigyünk be, hogy vállaljuk, hogy megveszünk valami más olyan dolgot, ami szükséges és itt visszautalnék a Művelődési Ház a kérdéskörére. Akár színpadtechnikát, vagy fedést, vagy ilyesmi elemet be tudunk vinni ebbe a pályázatba, amit ebből a megtakarításból tudunk fedezni. Olyan dologra tudjuk ezt fordítani, ami a városnak is hasznos lesz. Nyílván ezt további egyeztetéseket von maga után, viszont a faházak beszerzésével kapcsolatban itt a Városimázs Kft. részéről is elhangzott olyan vélemény, hogyha bővül a faházak száma ez nem jelent problémát, hiszen a vigalom alatt, illetve majd akár a jövő évi karácsonyi vásárnál ez kihasználható

67

Page 68: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

lenne. Amúgy is tervbe van véve, hogy ezt a vásárt bővítenénk és akár regionálisan egy olyan karácsonyi vásárt tudnánk csinálni, ami a Dunakanyarnak a legnagyobb ilyen rendezvénye lenne.

Csuka István: Tulajdonképpen én a 10 millió Ft körüli összeget úgy értettem, hogy a tervezett mobilszínpad megvásárlásával együtt, mert erről is szó van. Itt is volt egy olyan érdekes kérdés, hogy szüksége van-e a városnak egy második mobilszínpadra? Időközben technikus kollégákkal beszélve megpróbáltak meggyőzni arról, hogy olyan állapotban van a Művelődési Ház jelenleg használt mobilszínpada, hogy feltétlenül kell a másik. Én nem tudom biztosan, ez volt az információ, én ezt elfogadom, köszönöm.

Dr. Bóth János: Az Európai Uniós projekteknél általában 6 havonta kell projekt előrehaladási jelentést készíteni, azt hiszem, az elsőn már túl vannak. Az 1. sz. projekt előrehaladási jelentésen. Nincs arról információ, hogy elfogadták-e. Ami abból viszont kiderült és az problémát jelez, hogy a 10 tevékenységből, ami benne van a projektben, ott hatnál komoly eltérés van. Akkor vagy a tervezéssel, vagy a végrehajtással, vagy a finanszírozással valaminek komoly gondnak kell lennie. Most hol tart ez?

Gozmány Gabriella: Az első elszámolásunkat befogadták és előrehaladási jelentést is befogadták. Ez egyébként a beszámolóban benne volt. Az erre vonatkozó finanszírozási, támogatási összeget egyébként a Pro Régió át is utalta már számunkra. Sőt második elszámolási is már megtörtént, ez jelenleg elfogadás alatt van. A második kérdését nem értettem teljesen.

Dr. Bóth János: A projekt előrehaladási jelentésből kiderül, hogy tevékenységenként van a jelentés. 10 tevékenység volt a pályázatban, aminél 6-nál volt komoly eltérés. Az eltérést kéri a projekt előrehaladási jelentésnél a közreműködő szervezet.

Gozmány Gabriella: Milyen jellegű eltérésre gondol képviselő úr?

Dr. Bóth János: Ami benne volt, hogy tíz tevékenységnél hatnál le kellett írni, hogy jelentős volt az eltérés. Olvassam fel? Csak maguk csinálták a projekt előrehaladási jelentést, nem én.

Gozmány Gabriella: Igen én csináltam, olyan jelentős eltérések nem voltak. Igazából, ami fontos eltérés volt az ugye az, hogy nagyon sok projektelemünk nem tudott januárban elindulni, hiszen csak májusban kaptuk meg az előleget. Finanszírozási okokból volt jó pár olyan tevékenység, amit ugye január, február, március, áprilisban kellett volna végrehajtani, illetve olyan alprojekt, de miután az előleg összege májusban érkezett meg az alszámlánkra, ezért addig ezeket a tevékenységeket nem tudtuk elkezdeni. Gyakorlatilag utol is értük magunkat, egy-két tevékenység, illetve egy két alprojekt tekintetében van még várakozás, árajánlatok bekérése, stb., de gyakorlatilag az alprojekteket, amelyeket be kellett már fejeznünk az eredeti támogatási

68

Page 69: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

szerződésben megjelölt határidőkre azokat be is fejeztük. Illetve vannak nyilván olyan tevékenységek, amik áthúzódóak, hiszen vannak olyan alprojektjeink, amik nem egy határozott idő alatt valósulnak meg, hanem gyakorlatilag a projekt elejétől a befejezéséig folyamatosak, rendezvényszervezés pl. tipikusan egy ilyen. Illetve a kiadványkészítés, ami folyamatosan történik. Mindig az alprojekt jelenlegi állása szerint számolunk el, csak azzal a részteljesítéssel, ami addig megtörtént. De egyébként a beszámolónkat 100 %-ban elfogadták.

Katonáné Doman Erika: Azzal kezdeném, hogy üdvözlöm a projektet, mert számos nagyon jó elemet tartalmaz, és azt hiszem a városnak előnyére válhat. Ami egy kicsit meglep mindjárt az anyagban és bízom benne, hogy fénymásolás hibája, hogy a logó fekete fehér benne, nem valami látványos. Tehát ezen esetlegesen az arculat tervnél szerintem lehetne változtatni. Ha megnézik, tisztelt képviselőtársaim olyan mintha valami hiányozna a rendből. A második kérdésem, hogy van egy olyan kitétel az 5. pontban, hogy a TDM hosszú távú marketing koncepciójának elkészítése. Ezt Önök külső vállalkozóval, céggel, ha jól látom Aera Consulting kívánják elvégeztetni. Erre nem lett volna a saját belső humánerőforrásuk elegendő? Ennek előnye talán az lehetet volna, hogy a pénz megmarad az Önök saját kollégáinál, és szerintem képesek arra, hogy ezt a szakmai tervet Önök összerakják és meg tudják csinálni, erre szeretnék választ kapni. A másik pedig a szakmai előadás sorozat: nem tudom, hogy ez a pályázatban előírás volt, hogy milyen témában történjen, nekem ez egy ilyen neveléselméleti és mentálhigiénés tréningnek tűnik. Mint sem egy turisztikával foglalkozó előadássorozatnak. Valóban erre van igény a régióban konfliktuskezelés, egyebek, azt gondolom nem egészen célirányos, nem tartom igazán annak. A harmadik, ami nagyon szimpatikus a fotóadatbázis, ehhez az állampolgárok, valamilyen úton-módon hozzájuthatunk, valahol meg tudjuk tekinteni, hogy milyen fotók születtek a városunkról?

Gozmány Gabriella: A logó egy színes nyomtatás volt, amit az előterjesztésben beadtunk és ennek a fénymásolása tényleg nagyon rosszul néz ki, ezt mi is most tapasztaltuk. Készült fekete fehérben logó, a továbbiakban ezt úgy fogjuk kivédeni, hogy azok, amik fénymásolásra kerülnek anyagok és oly módon kerülnek terjesztésre ott a fekete fehér logót fogjuk használni, ami minőségében sokkal látványosabb. Ez így sikerült ez a fénymásolás. A marketing stratégiával kapcsolatosan vannak szakembereink, nyílván ők turisztikai szakemberek. Ez a marketing stratégia egy városmarketing stratégia, ami azt gondoljuk sokkal jelentősebb annál, minthogy munkaidőben számos tevékenységünk mellett még fel tudjuk vállalni, hogy ezt is elkészítsük. Egyébként a pályázat is azt írja elő, hogy külső szakértővel, tehát olyan céggel kell elkészíttetni, aki kifejezetten ezzel foglalkozik szakmailag és ennek az egyeztetése az alpolgármester úrral egyébként folyamatosan megtörtént. Ennek az elkészítése azért is nagyon fontos, mert gyakorlatilag a városmarketing több éves hosszú távú marketingstratégiája lenne ez. Azt gondolom, hogy ebből mindenki előnyhöz fog jutni. A szakmai előadássorozattal kapcsolatosan a pályázat előírja, hogy milyen témákban

69

Page 70: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

kell tartani. Ez a szolgáltatók számára, tehát a vendéglátóhelyek, szálláshelyek üzemeltetői, illetve egyéb turisztikai szolgáltatók számára megtartott szakmai előadássorozat lesz. Igazából ezeket a témákat írták nekünk elő, tehát pályázatírás, könyvelés. Nyílván ezeknek a turisztikai, szakmai lebonyolítása, ezen sokat nem tudunk változtatni. A fotóadatbázissal kapcsolatban pedig, amennyiben elkészül az új honlapunk, ami jövő év elejéig kell, hogy elkészítsük azon megtalálható lesz, illetve a gyakorta felemlegetett vonzerő leltárnak az adatbázisa is elérhető lesz. Tehát a honlapon lesz bárki számára elérhető adatbázis, ami mind szöveges, mind képi elemeket tartalmazni fog.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 4 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

315/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete a KMOP-3.1.2/C-11-2011-0004. sz. pályázatról szóló beszámolót megtárgyalta és azt elfogadja.

Határidő: azonnal Felelős: TDM Kft. ügyv.

12./ napirendi pont tárgyalása: Városrendezés – Kálvin utca környezetrendezési engedélyezési terve

Kriksz István: A Városfejlesztési Bizottság megismerte egy szép prezentáción keresztül a tervet. Én kérném szépen az összeg elfogadását, valamint a bizottságunk teljes mértékben egyöntetűen támogatta. Remélhetőleg a megvalósulás után Kisvác óriási fejlődésnek és látványban is minőségileg nagymértékben elfogadhatóbb, élhetőbb városrésszé fog válni.

Dr. Bánhidi Péter: A bizottság láthatta ezt a prezentációt én mindenkinek azt tudom tanácsolni valahogy férjen hozzá. Ez egy olyan spirituális, egy komplex, nagyon emberi városi alközpontnak a képét vetíti elénk, ami méltó lehet a városhoz és végre tényleg Kisvácnak egy főteret tudunk ez által biztosítani. Azt gondolom nagyon igényes munka, érdemes megnézni. Kicsit átrendezi a dolgokat, máshová helyezi a játszóteret, egy kilátóteraszt tervez oda, Kálvin szoborral, nagyon kulturált, nagyon szép, javaslom mindenkinek próbálja megismerni.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátja a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

70

Page 71: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

316/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 178/2012. (IX.13.) számú határozatával jóváhagyott terv engedélyeztetése 2013 évben elvégzendő, melyhez szükséges 820.000,- Ft fedezetet a 2013. évi költségvetésben tervezni kell.

Határidő: 2013. évi költségvetés tervezése, ill. folyamatosFelelős: mb. főépítész

13./ napirendi pont tárgyalása: Sajátos jogintézmények elővásárlási jog

a./ 0117/4 hrsz. és 0119/4 hrsz.

Csuka István: A Gazdasági Bizottság az irat szerint elfogadásra javasolta. Be kell vallanom őszintén, hogy erősen megosztott volt a bizottság ebben. A Pénzügyi Bizottság viszont elutasította. A Gazdasági Bizottságnak az volt az apropója ebben az ügyben, hogy egy távlatos gondolkodásban egy nagyon alacsony négyzetméter árat próbáljon meg úgy érvényesíteni, hogy majd valamikor és nem holnap ezt hasznosítani tudjuk esetleg, illetve a vagyonunkat ezzel tudnánk növelni. Semmi más elképzelés itt még most nincs.

Kriksz István: A Városfejlesztési Bizottság is megtárgyalta egyöntetűen támogatta.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 11 igen szavazattal, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

317/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Amennyiben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága nem kíván élni elővásárlási jogával, Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete az elővásárlási jogát jelen adás-vételi jogügyletben – a 0117/4 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában, eladó : Szegner Jakabné és Altsach Ignác, ingatlan: 4449 m2 rét, természetvédelmi terület, 1/2 + 1/2, azaz 1/1 tulajdonhányada, valamint a 0119/4 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában, eladó Szegner Jakabné és Altsach Ignác, ingatlan: 8321 m2 rét, természetvédelmi terület, 1/2 + 1/2, azaz 1/1 tulajdonhányada, vevő mindkét ingatlannál: Bacsa Immanuel és Bacsa Vivien, a két ingatlan ajánlati ára: 1.000.000,- Ft – érvényesíteni kívánja.

71

Page 72: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Határidő: azonnal és folyamatos Felelős: polgármester

b./ 0117/5 hrsz. és 0119/5 hrsz.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 12 igen szavazattal, 2 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

318/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Amennyiben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága nem kíván élni elővásárlási jogával, Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete az elővásárlási jogát jelen adás-vételi jogügyletben – a 0117/5 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában, eladó: Szegner Jakabné és Altsach Ignác, ingatlan: 1.8344 m2 rét, természetvédelmi terület, 1/2 + 1/2, azaz 1/1 tulajdonhányada, valamint a 0119/5 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában, eladó Szegner Jakabné és Altsach Ignác, ingatlan: 2.1795 m2 rét, természetvédelmi terület, 1/2 + 1/2, azaz 1/1 tulajdonhányada, vevő mindkét ingatlannál: Bacsa Immanuel és Bacsa Vivien, a két ingatlan ajánlati ára: 1.500.000,- Ft – érvényesíteni kívánja.Határidő: azonnal és folyamatos Felelős: polgármester

14./ napirendi pont tárgyalása: Múzeumi feladatátvétel előkészítése

Fördős Attila: Jogszabályi változás miatt a Tragor Ignác Múzeumot Vác város január 01-jétől működésbe veszi fenntartóként. Régi vágya a Váciaknak, hogy ez a gyűjtemény intézményesített formában ide kerüljön Vác városához. A múlt héten Pető alpolgármester úrral tárgyalásokat folytattunk a minisztérium illetékes osztályvezetőjével, aki elmondta, hogy a költségvetésben normatív alapon ellentétben a korábbi hírekkel normatív alapon 26 millió Ft-os normatívát fognak biztosítani a működésre. A saját bevételük idén 6 millió Ft-ot meghaladó összeg volt. Ez összesen 32 millió Ft várható és kalkulálható bevétel. Ugyanakkor az információk szerint az idei évi költségvetésben 42 millió Ft volt a kiadásuk. Ez Vác városára innentől kezdve biztos, hogy 10 millió Ft-ot, vagy azt meghaladóan jelenteni fog. Hiszen nem tudjuk, hogy a kiadási oldal tényleg annyi volt, mert egy összetett intézménynek a költségvetéséből hámozták ki a Tragor Ignác Múzeumra vonatkozó adatokat.

Dr. Schmuczer Istvánné: Ha városunkban komolyan vesszük a turizmus fejlesztését, akkor most ez a témakör és ez az előterjesztés

72

Page 73: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

nagymértékben hozzá fog járulni egyáltalán a városi feladatok és az idelátogatók számának növekedésében. Miért mondom ezt? Lényegében három negyedéves munka van emögött, mert tavasszal körvonalazódott a témakör kormányunk részéről, hogy az önkormányzati fenntartásba kerülnek a múzeumok. Nyáron született kormányrendelet és jogszabály arra vonatkozóan, hogy a települési önkormányzatok fenntartásába kerülnek. A múzeum sorsa az elmúlt 100-150 évben az előterjesztésben szerepel. Az elmúlt 50 év hánya vetett sorsa hol önkormányzatunknál, hol megyei fenntartásba kerülő múzeum, ami jelen pillanatban is ott tart most van rá lehetőség és alkalom, hogy visszakerüljön a város működtetésébe, fenntartásába. Ehhez kapcsolódóan, csak összefoglalóan és nem szeretném szaporítani a szót szeretnék egy pár gondolatot mondani, hogy került elénk a novemberi testületi ülésre az anyag. Bizottságunk már szeptemberben foglakozott és megbízta a Közművelődési Osztály felelősét és referensét, hogy készítsen a bizottság elé egy olyan háttér anyagot, amely információkat tartalmaz mindannyiunk számára, hogy mi felelősségteljesen a képviselőtestület elé tudjuk adni javaslatainkat. Október hónapban Polgármester úr felé elektronikus levél formájában megkeresés érkezett az Emberi Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkár asszonya részéről, hogy tájékozódást kérjen városunk közművelődési intézményeinek fenntartásáról, működtetéséről és az átadás-átvétel tárgyában is. A válaszlevél az államtitkár asszonyhoz a Polgármester úr részéről megtörtént. Tájékoztatta, hogy városunkban közel 300 millió Ft-ot fordítunk a kultúrára. Jelölte a problémaköröket, hogy miben találunk észrevételezést. Ezt szeretném képviselőtársaim felé jelezni, hogy az általuk megküldött megállapodásban olyan adatok szerepelnek, amelyekről mi nem tudunk mi önkormányzatot. Nem történt egyeztetés pl. a nyár folyamán módosították a működtetési engedélyt, és változtattak az irányba, hogy a gyűjtőterület Vác város közigazgatási területe szerepel és nem pedig a korábbi három járás és 46 település. Majd aztán a gyűjtőkörre vonatkozóan is probléma merült fel, hogy három gyűjtőkör van a működési engedélyben, közben a régészetet kihagyják. Ez is már hosszú évek óta ugye megtörtént a múzeumban. A támogatási elveket egyelőre nem ismerjük, de Polgármester mondja minden nap érkeznek ehhez kapcsolódóan levelek, hogy a feladathoz milyen finanszírozást fogunk kapni. Az átadás-átvételhez, mint bizottsági elnök megkeresést kaptam Dr. Gyarmathy György a Váci Múzeum Egyesület elnöke részéről váci múzeum fejlesztési koncepciója témakörben, ami segítette a döntési mechanizmust. Forró Katalin múzeumigazgató asszony is levéllel fordult hozzám, legyen Vácé a váciaké a múzeum. Ebből adódóan Zomborka Márta közművelődési referens egy olyan háttér információt tárt a bizottság elé és elénk is, hogy teljesen részletezve most már a döntésben a segítséget. A háttér információ a múzeumra vonatkozó jogszabályi háttér, a helyzetelemzés, és a lehetőségekben. Mit tárunk a képviselőtestület felé, mik legyenek ezek a pontos feladatok, amelyekben most döntenünk kell. Mivel az előterjesztés utolsó mondata azt mondja, hogy a fentiek alapján kérem a tisztelt képviselőtestületet, hogy vitassa meg a feladatátvétel kereteit, döntsön tárgyalások, megállapodás irányában és hatalmazza fel a Polgármestert a megállapodás aláírására.

73

Page 74: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Tisztázni szeretném, hogy mit értek én a keretek alatt. Tehát a keret ez egy szakmai besorolás alapján történik. Tehát elfogadtatni, ahogy a bizottsági anyagban szerepel, területi múzeumként legyen nevesítve. Ez egy nagyon fontos, finanszírozás szempontjából is. A tárgyalás és megállapodás iránya javaslataink szerint egy szakszerű, korszerű működtetési forma megtalálása, a szükséges jogosultságok és kötelezettségek átvétele, a feladat ellátását szolgáló javakkal együtt. Konkrétan legutolsó sorban átvenni a múzeumot területi múzeumként működtetni Vác városának és mind a három kiállító helyet is. A váci múzeum legyen több településre kiterjedő gyűjtőkörű, váci gyűjtőterületű bocsánat, váci és szobi járással egyetemben, tehát a korábbi nyári módosítást megelőzően. A gyűjtőkört a jelenlegit megtartani és a régészetet feltétlen hozzávenni. Négy gyűjtőköre legyen a városi múzeumunknak. A feladatellátáshoz rendelt ingatlanokat át kell venni. Kettőnek a jövőjét illetően a vagyonba visszajuttatását kell kérni. Ez a Káptalan utca 16. és a Katona Lajos utca 8-12. számról van szó. Kérem a határozati javaslatban foglaltakat fogadják el.

Fördős Attila: Köszönöm elnök asszony kiegészítését. Néhány dolgot szeretnék még pontosítani. Az első az ingatlanokra vonatkozóan a minisztérium álláspontja az, hogy jövőre az ingatlan átadás, tulajdonba adás is lehetséges, ez egy későbbi időpontra kell, hogy áttevődjék. Most ezzel nem kívánok foglalkozni. Az elvi álláspontunkat elmondtuk, úgy, ahogy az elnök asszony is elmondta, hogy a tulajdont valamennyi ingatlanra vonatkozóan szeretnénk Vác városának megszerezni. A tárgyalás során, örömmel mondhatom, hogy nemcsak a közigazgatási határokon belül, hanem a váci járás és a szobi járás is gyűjtőterület lett, feladatkör lett, tehát ezt is elértük. Amit még elértünk, hogy a helytörténeti anyagnak a kiépítéséhez ígéretet kaptunk, hogy a jövő évi pályázatoknál Vác városát a legelsők között fogják sorolni, hogy végre ismét az a helytörténeti anyag, amely gyermekkorunknak része volt a város számára is foghatóvá váljék. Ezt a belső pályázatból meg lehetne finanszíroztatni. Egy nem túl jó hír, de kezelhető: reggel fél 9-kor kézhez kaptam egy minisztériumi levelet, amelyben felszólítanak, hogy november 30-ig az alapító okiratot vezessük át és írjam alá és küldjem vissza a minisztériumnak. Én erre, amit az elnök asszony elmondott, kezdjem meg a tárgyalásokat, illetőleg állapodjunk meg, azt szeretném kérni, hogy kapjak felhatalmazást arra vonatkozóan, hogy az alapító okirat módosítását készítsem elő és annak az aláírását tegyem meg. Amennyiben erre felhatalmazást nem adnak, úgy kénytelen leszek jövő héten rendkívüli testületi ülést előírni, aztán lehet földobni ellenségnek a labdát, hogy miért van állandóan rendkívüli testületi ülés. Másképpen nem tudom kezelni az ügyeket. Ma reggel fél 9-kor kaptam ezt a feladatot.

Dr. Bóth János: Mi akkor is támogattuk ennek a múzeumnak az átvételét, amikor a jobb oldal egyes prominensei aggályosnak tartották az átvételt, most is megerősíthetem, hogy egyetértünk vele. Köszönöm.

74

Page 75: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Fördős Attila: További hozzászólás nem lévén a szavazás azzal a kiegészítéssel kerülne, amit én javasoltam, hogy az alapító okiratot elkészítessük, a módosítását átvezessük, és azt aláírjam és visszaküldjem a minisztériumnak. Így a határozati javaslatot, aki támogatja, kérem nyomjon igen gombot.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

319/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete megismerte a Tragor Ignác Múzeum jogszabályból eredő átvételével kapcsolatos aktuális információkat, és a múzeum további működtetésének lehetőségeit.

A Képviselőtestület felhatalmazza polgármesterét a tárgyalások lefolytatására és az intézmény átvételére vonatkozó megállapodás megkötésére az alábbi keretek között:

Az átadás-átvétellel kapcsolatos tárgyalásokon Forró Katalin múzeumigazgató és Dr. Schmuczer Istvánné Művelődési-Oktatási és Ifjúsági-Sport Bizottság elnök asszonya is vegyen részt.

Az intézmény területi múzeum, melynek gyűjtőköre régésztet, helytörténet, néprajz, képző- és iparművészeti szakágakra meghatározott, gyűjtőterületekre több települési önkormányzatra kiterjedő.

Szakminisztériumi egyeztetés alapján a működési engedélyében konkretizált gyűjtőterülete kiterjed a Váci- és a Szobi járás településeire, képző- és iparművészeti szakágban az egész országra.

Felhatalmazza a Polgármestert, hogy a múzeum alapító okiratát előkészítse, azt aláírja, és a szükséges fórumokhoz eljuttassa.

Határidő: 2012. december 15. Felelős: Polgármester

15./ napirendi pont tárgyalása: Vác, Süllő utca önkormányzati tulajdonba vétele

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

75

Page 76: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

320/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy elfogadja a Vác, Süllő utca térítésmentes önkormányzati tulajdonba adását azzal, hogy az átadást kérő az ingatlan művelési ágát közterületre (útra) minősítesse át.Az átvétellel kapcsolatos iratok aláírására a Képviselőtestület felhatalmazza a polgármestert.

Határidő: 2012. november 26. Felelős: Polgármester, Műszaki O. mb. ov.

16./ napirendi pont tárgyalása: A törvényi előírást meghaladó létszámú csoport fenntartói engedélyezése

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 14 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

321/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete a fenntartásában működő intézményben kért létszámtúllépést engedélyezi, a következőképpen:

Alsóvárosi Óvoda:- Kertész utcai tagóvoda: középső csoportjának 10 %-kal,- Vám utcai tagóvoda: kis-középső II csoportjának 10 %-kal,

Madách Imre Gimnázium:9.a osztály 36 fő: 10%-kal.

Határidő: azonnal Felelős: Intézményvezetők, Közműv. és Okt. Ov.

17./ napirendi pont tárgyalása: A Váci Waldorf Óvoda 2013. évi kiegészítő támogatásának megtárgyalása

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

76

Page 77: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

322/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete elfogadja a Váci Waldorf Óvodába járó, váci állandó lakcímmel rendelkező gyermekek után járó kiegészítő támogatás teljes összegének 33 %-ában történő megállapítását, melynek összege 97.455,- Ft/fő. Ennek 23 fő váci óvodás gyermekre vetített összege 2.241.465,- Ft.

Határidő: 2012. november 30. Felelős: Pénzügyi és Adó Osztály vezetője

18./ napirendi pont tárgyalása: Gyógypedagógiai státusz létrehozása az Alsóvárosi Óvodában

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

323/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy állásfejlesztésként egy gyógypedagógiai státuszt hoz létre az Alsóvárosi Óvodában. Felkéri a Pénzügyi és Adó Osztályt, hogy a szükséges pénzügyi fedezetet a 2013-as költségvetésébe tervezze be. Valamint felhatalmazza az Alsóvárosi Óvoda vezetőjét, hogy meghirdesse az állást, aminek betöltési határidejét 2013. január 01-ben határozza meg.

Határidő: folyamatos Felelős: Közművelődési és Okt. Ov.

Pénzügyi és Adó Osztály vezetője

Intézményvezető

Fördős Attila: Tisztelt Képviselőtestület! 12.30 perc van 13 óráig szünetet rendelek el.

S Z Ü N E T

19./ napirendi pont tárgyalása: Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. megalapítása

Fördős Attila: Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy Vác városában 15 éve létezik a Fónay színtársulat, amelynek fejlődése eljutott odáig, hogy egy komolyabb és egy perspektivikusabb helyzetbe kerüljön

77

Page 78: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

és előbb-utóbb Vác városában létrejött ez a bizonyos, sokak által kívánt színház. Ennek a feltétele az lenne, hogy most létrehozzunk egy nonprofit kft-ét, mégpedig azért, hogy a finanszírozásunk mellett lehetőség nyíljon többletforrásra számukra a TAO-ból. Ez az előterjesztésnek az alapindoka. Mindenki elolvasta – nyílván, aki gondolja véleményt formál – viszont azt szeretném kérni, hogy itt van közöttünk ennek a színtársulatnak a képviselete. Szeretném megkérni, hogy biztosítsuk számukra a felszólalási lehetőséget és ezt követően kezdjük el ennek a napirendi pontnak a tárgyalását az írásos részére vonatkoztatva. Aki egyetért, hogy a Fónay színtársulat képviselője elmondja mi is történik, milyen lehetőségeik vannak, milyen elképzeléseik az kérem nyomjon igen gombot. Szavazás.

A képviselőtestület 14 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással a Fónay színtársulat képviselőjének megadta a szót.

Kis Domonkos Márk: Először egy rövid két soros idézetet szeretnék felolvasni, mindannyian megkapták a kis kidolgozott pályaművet, amelyben leírtuk, mit tervezünk, mit szeretnénk, és hogyan, milyen módon szeretnénk megalapítani ezt a színházat. Mégpedig Federico Garcia Lorca-tól, miszerint: „A színház az egyik legkifejezőbb és legalkalmasabb eszköz egy ország építésére. Az a nép, amely nem támogatja, és nem fejleszti színházát, ha még nem halott is, haldoklik.” Tisztelt Képviselőtestület! Azt gondolom, az Önök kezében van az ország egy jelentős százalékának sorsa és fejlesztése. Ezért állunk ma itt, ezért lenne az a kérésem, hogy lehetőség szerint egyhangúlag szavazzák meg a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. létrejöttét. Polgármester úr említette, hogy ez miért szükséges. Egyrészről a TAO támogatási rendszer lehívásának és abban való regisztrációhoz feltétlenül szükséges. Egyfajta profi színházi működés háttérforma, cégalapítás. Másrészről a különböző Európai Uniós állami, miniszteri keretekből való NKA-s pályázatokhoz való hozzájutáshoz szükséges és a cégekkel való szponzorációs tárgyalások elkezdése érdekében is feltétlenül szükséges, hogy ez mihamarabb megalakuljon. Remélem mindenki elolvasta, remélem nem hagyott nyitott kérdéseket, amennyiben igen várom szeretettel a kérdéseket.

Fördős Attila: A határozati javaslat 1-5 pontjáról nyílt ülésen szavazunk, a 6., 7., pontjához viszont zárt ülést kell elrendeljek. Ebben a 6-7 pontban az foglaltatik bele, hogy megválasszuk a nonprofit kft. ügyvezetőjét és a Felügyelő Bizottság tagjait.

Dr. Bóth János: Azt gondolom nagyon sok nyitott kérdés van nem szakmailag, hanem gazdaságilag. Próbáltam egyébként a bizottsági ülésen is kicsikarni Öntől, hogy nagyjából lássuk, hogy pénzügyileg mekkora kockázat az önkormányzatnak, mivel ez önkormányzati kft. lesz. Itt is felteszem a kérdést, remélem tud rá válaszolni. Most 5 Ft-ot, 50 milliót, vagy 10-et igényel, hogy egy ilyen színház tudjon működni. A bevételi és kiadási főösszeg érdekel nagyságrendekben. Ehhez mennyit

78

Page 79: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

igényel az önkormányzattól? Erre nem volt válasz. Üzleti tervet is kértem, de rájöttem, hogy teljesen irreális lenne, mert Ön nem gazdasági szakember. Az intézmény költségvetésével nagyjából tisztában kell lenni az gondolom elvárható egy leendő ügyvezetőtől is. Köszönöm.

Kiss Domonkos Márk: Mint azt a bizottsági ülésen is említettem szeretném, hogyha ezt megfordítanánk ezt a kérdést. Nézzük meg azt, hogy az önkormányzatnak a jövő év tekintetében mennyi pénz áll majd rendelkezésére és abból kezdjünk el nyújtózkodni addig, amíg a takarónk ér. Azt gondolom, az új kor új felelősségeket tesz a vállunkra, új megoldási lehetőségeket kínál. Szerintem a másik oldalról kell megközelíteni. Színházat lehet csinálni 1 Ft-ból is, 5-ből is és 10-ből is, sőt milliókból, százmilliókból is. Az önkormányzati támogatás mértékéről azt gondolom, amikor felelősségteljesen tud a képviselőtestület dönteni, akkor meg kell, hogy hozza a döntést. Ezeken felül, mint már említettem a törvény előírja a regisztrált színházaknak a támogatását, kötelezi rá. Méghozzá a 2008. évi XCIX. törvény 16. §-ban előírtak alapján elsősorban, a központi a költségvetés, a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezetek fenntartója, annak hiányában az az előadó-művészeti szervezet részére a) művészeti támogatást, b) működési támogatást és c) e törvény szerinti egyéb támogatást nyújt. Tehát az állami támogatásokra is jogosultak leszünk, hogyha megalakul az önkormányzati tulajdonú nonprofit kft.

Fördős Attila: Az elmúlt években a Fónay fejlődésével párhuzamosan a város egyre több és több forrást biztosított a támogatásában és ez eljutott oda, hogy 8 millió Ft volt az idei költségvetési tételsoron. Úgy gondolom, hogy jövőre vonatkozóan ezt át kell csoportosítani ide a nonprofit kft-hez, hogy milyen jogcímen és hogyan, azt nyílván most nem kell eldöntenünk. De ez ilyen formában az önkormányzatnak 2013-ban bővülő forrást nem jelent, forrásigényt nem jelent.

Kiss Zsolt: Feleségem jóvoltából én hetente, legrosszabb esetben kéthetente járok színházba. Nagy színház imádó vagyok, az egész családommal együtt. Örültem annak egyébként, hogy mikor Kis Domonkos Márk megkeresett és személyesen adta át ezt az anyagot, akkor beszélgettem vele néhány mondatot és egyáltalán, hogy elmondhattam az aggályaimat, nyilvánvalóan kaptam bizonyos dolgokra választ. De vannak olyanok, amelyek megmaradtak és ezeket itt most fel kell tennem. Valahogy itt az érdekeket ütköztetnünk kell. Maga a színház ötlete nagyon jó. Szerintem Vác városában a kulturális élet kiemelkedő színvonalat ér el, ez szerintem leginkább a Művelődési Központnak köszönhető. Az ottani szakmai gárda, magas szakmai színvonala miatt szerintem párját ritkító az országban, ami fesztiválokban, előadásokba, egyébként nézőszámban folyamatosan megjelenik. Azt is megértettem, hogy a Fónay Dráma Műhely azért jelentkezett azért az épületért, ami a Reménység mellett, a volt mozi épülete, mert, hogy már annyi próbájuk, annyi fiatal vesz részt ebben a műhelyben, hogy már szükséges leválni a Művelődési Központtól és valami önállót létrehozni, egy olyan kulturális közeget, ahol ezt meg tudják valósítani. Ezt is támogattuk, ezt is láttuk,

79

Page 80: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

hogy ez egy kedvező továbblépés. Most jött egy olyan igény, amely egy ugrás, én így látom, hogy egy kft. fogja össze és saját színházunk legyen. Amikor találkoztunk azután néztem egyik este, hogy pontosan ezek a színházvezetők, illetve most ezek a színházi emberek, akikről beszélsz, hogy állami támogatásban részesülnek, készítettek egy videót. Folyamatosan mennek a mostani kormányzathoz, hogy felére esett vissza a támogatási keret, amiből korábban meg kellett élniük, sőt még nem is döntöttek róla. Teljesen veszélyeztetett állapotba került az alternatív színházak támogatási rendszere. Nyilvánvalóan ez is egy ide betagozódó színház lenne, vagy nonprofit kft. A kormányzat nem biztos, hogy tudja biztosítani azokat a feltételeket, amelyekről itt beszéltünk, ez ugrás az ismeretlenbe, a sötétbe, ebben az esetben. Az elmúlt években köszönhetően a jó gazdasági teljesítménynek tudtuk mind a sportegyesületeket, mind a kulturális egyesületeinket 100-100 millió Ft nagyság erejéig támogatni. Ez sajnos beszűkült a gazdasági helyzet miatt nem lehetséges. Folyamatosan bombázzák a Polgármester urat és a képviselőtársaimat is ezek az egyesületek többletigénnyel. Szeretnének továbbra is támogatást kapni az önkormányzattól, mi mindegyiknek azt tudjuk mondani, hogy nincs miből. Most viszont azt mondjuk rendben van, jelentkeztetek sokszor itt voltatok, viszont mi mégis létrehozunk egy új műhelyt, egy új lehetőséget, ezt a színházat. Nem érzem azt, hogy most ide, vagy oda, vagy hogyan csoportosítsuk. Amit mondott itt a Polgármester úr ezzel eldöntjük, hogy nyilvánvalóan nekik nem marad forrás a jövőben, mert ami forrás keletkezik kulturális témában nyilvánvalóan be kell raknunk ebbe a színházba, hogy egyáltalán fenn tudjon maradni, életképes legyen. Annak lennék a híve, hogyha lehet, van egy kiváló civil egyesületünk, amely civil munkával működik, ez a Fónay Műhely, továbbra is vigye ő és szervezze ő a színházi életet itt a városban, ebben az épületben, szorosan összefüggve, vagy együttműködve a Művelődési Központtal. Amennyiben ez életképessé vált és látszik az, hogy ez működőképes, akkor kell létrehoznunk ezt a kft-ét, és akkor leválasztva, akár új gazdasági társaságként tudjuk működtetni. Addig nem látom, hogy miből és milyen fedezettel. Mert egyébként maga az anyag – te is mondtad – majd akkor lesz gazdasági lába, ha majd elindult és látod, hogy egyáltalán mi lesz. Először gazdasági lábat kellett volna hozzá építeni és utána látnánk, hogy mi tudunk belőle kihozni.

Fördős Attila: Engedje meg, képviselő úr, hogy feltegyek egy kérdést Önnek. Ön az MSZP-nek a tagja?

Kiss Zsolt: Igen.

Fördős Attila: A váci szervezet tagja?

Kiss Zsolt: Igen.

Fördős Attila: Köszönöm szépen a válaszát, mert feldicsérte azt, hogy közművelődés jogcímén mennyi mindent teszünk, és mennyi pénzt költünk erre, ugyanakkor a szóróanyagaikban pont ellenkezőjét teszik és pont az ellenkezőjét próbálják a lakosság felé közvetíteni, valami rendet

80

Page 81: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

kellene tenni az Önök soraiban, mert úgy látom kommunikációs zavar van. Megítélés kérdése. Ön azt mondja, hogy ez a Fónay még nem érkezett el arra a szintre, hogy továbblépjen. Mi ezzel a lehetőséggel azt biztosítjuk, hogy ezt a lépést megtegye. A mi megítélésünk és nagyon sokaké a városban, hogy ennek a Fónay színpadnak nagy jövője van, egy szerves fejlődés következtében jutott el oda, ahol most tart. A kereteket így tudjuk bővíteni. Az egészet elmondtam, forrásbővítési lehetőségként gondoljuk, mert TAO-hoz, hogy hozzájussanak, ahhoz gazdasági társaságra van szükség. Egyesület nem kaphat támogatást. A bővülő források nyilván a minőséget is befolyásolni fogják.

Dr. Bóth János: Azt gondolom Fördős úr fejében kell rendet rakni, el kell normálisan olvasni a szóróanyagainkat, akkor látja, hogy a kultúráról mit írtunk, egyébként a színházzal nem foglalkoztunk. Én mondjuk színházimádó, de azon kevés képviselők közé tartozom, aki a legtöbbet jár többek között a Vácott lévő színházi előadásokra. Én nemcsak beszélek, hanem teszek is ebbe az ügybe. Ez az egyik. 2. Úgy gondolom az ötlet az jó, csak az időzítés nem. Sajnálom, hogy nem voltak itt a koncepció vitájánál, mert ott kiderült egyébként, hogy mi vár jövőre ránk. Semmit sem tudunk, de pénz az nincs. Kb. erre számíthat a kft. is. Ezek után, ilyen körülmények között létrehozni egy biztos csődbemenő kft-ét az gazdasági kalandorság. Másrészt azt is végig kell gondolni, hogy Vácot működik egy befogadó színház, ez a művházban van. A Dunakanyar Színház ugyan az a közeg, ugyan az a kulturális felvásárló erő van, ott is probléma lesz, itt is probléma lesz. Nem lett ez igazából végiggondolva. De hát úgy gondolom erőből át lehet vinni sok mindent, de mi gazdasági kalandorsághoz partnerek nem leszünk.

Dr. Jakab Zoltán: Picit sajátos sorrendiségbe kerülök ilyenkor, de én nyomtam rosszkor gombot. Talán először kellett volna. Ma reggel bekapcsoltam a televíziót és a reggeli hírekben azt mondták, hogy 2013-tól újra 3 millió Ft lesz egy kft. alapításának minimum költsége. Volt ez már ennyi, aztán 500 ezer lett, most 3 millió lesz, ha most megcsináljuk nyilván megspóroltunk 2,5 milliót, amit ugyan tőkeként felhasznált színház. De azt lássuk be mai gazdasági helyzetünkben 500 ezret könnyebb kigazdálkodni. De nem is ez a fontos. A legfontosabb számomra az, hogy tanúi voltunk valaminek, ami elindult ebben a városban, létrehoztunk valamit. Létrehoztuk ezt a színházat én októberi dátummal megkaptam a művész úrtól személyesen, illetve a megjelentek közül többek személyesen adták át nekem ezt a színházi elképzelést. Amelyből két dolgot hirtelen szeretnék kiemelni. Az egyik az, hogy Váci Színházért Baráti Kör, ami egy olyan kezdeményezés lesz, ha megvalósul, akik nemcsak az ingyen jegyes előadásra fognak eljárni, hanem tesznek is a színházért. A másik pedig a játékrendből néhány idézet: gyermekműsor, ifjúsági próza, zenés műsorok, néhány műsor megjelenítése, aminek az első ígérete februárról szólt. A színház első bemutatkozó előadása februárban meg lesz. Aztán meghívtak egy sajtótájékoztatóra, amikor azt mutatták be, hogy elindulunk és ennyien vagyunk és készen vagyunk, és tudjuk, mit akarunk. Egyszer meghívtak arra is, hogy nézzem már meg, hogy kitakarították azt az épületet, kifestették, amennyire lehet

81

Page 82: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

rendbehozták, és abban már dolgoznak. Készülnek arra a bemutató előadásra, amely februárban lesz. Ehhez egy forintot nem vettek igénybe, mégis egy önkormányzati tulajdonú épület, amelynek a tetejét valamikor megjavítattunk, de az állagmegóvásban, ha más nem fizikálisan ők ott voltak és a szellemi állagmegóvásba működtetünk benne egy színházat. Azt szeretném mondani én úgy gondolom, ha válságból ki akarunk lábalni, akkor most kell invesztíciót tenni, ha ez a kultúrát érinti, akkor a kultúra tekintetében, ha az épületet érinti az épület tekintetében. De valamilyen invesztíciót most kell tennünk, ez jelen pillanatban talán 500 ezer Ft és majd költségvetés ismeretében látható a tétel. Akkor valamit alkottunk, akkor azt tudjuk mondani, hogy létrehoztunk valamit, utána csak az az egy feladatunk van, hogy ez gazdaságosan jól működtessük, találjuk meg a forrásokat. Én magam részéről szívesen vállalok szerepet a kft. segítésében, akár tagként, akár odafigyelni rájuk hogyan működnek.

Fördős Attila: Már azt hittem, hogy színészként. Kiss úrnak is igen nagy tehetsége van, de azért tessék.

Kiss Zsolt: Köszönöm szépen, hogy elismeri a tehetségemet. Szóba került itt a TAO. Én arra szeretnék választ kapni, hogy a jövő évben 2013-ban egyetlen forint TAO-t igénybe tud-e venni, akármilyen címszó alatt a kft. Ha jól tudom a TAO az előző év bevételei által pályázható bevételi forrásokra alapoz és így lehet beadni egyáltalán igényt a jövő évre. Lehet, hogy a színházaknál másképpen van, de a sportegyesületeknél így van. Miért most? Benne van az anyagban, hogy novemberig be kell adni a TAO-ra az igényeket, ezáltal a kft-ét már novemberben létre kell hozni, csak úgy lehet jövő évi TAO-ra pályázni, ezért van ez a mostani gyors. Gondolom azért, hogy be lehessen adni az igényt, ezért nem vártunk arra, hogy majd lesz a költségvetésünk, majd abból meglátjuk tudjuk-e ezt finanszírozni. Viszont én azt nem látom, hogy miből akarjuk ezt az 500 ezer Ft-ot is belerakni? Melyik sorról honnan? Volt már korábban is észrevételem, hogy mire kellene elkölteni még pénzt, mindig azt mondták, hogy nincs pénzünk, közben pedig elég nagy problémák vannak máshol is a városban, amire még 500 ezer Ft-unk sem volt, sőt 100 ezer Ft-unk sem volt. Mindig azt mondom, hogy melyik serpenyő, nem megyek szándékosan bele összehasonlításokba, csak mondom azt, hogy az egyik pillanatban nincs, aztán mégis olyan dolgok lesznek, amiből még mindig lesznek. Érdekes. Még egyet szeretnék feltenni, egy mondat erejéig szóba került, hogy fenntarthatóság kritériuma. Jó lett volna egy oldalnyi olyan anyagot beletenni, hogy számítások szerint mire kell majd pénz a jövő évben és ez kb. milyen nagyságrend lesz? Ez nincs benne. Egyetlen dolgot ragadnék ki, színházat csak úgy lehet csinálni, ha van hozzá technika. Nagyra becsülöm Góczán Zsolték igyekezetét, csodálatosan felújították az épületet, használható, lakható minden szempontból. De egy darab mikrofonállványt nem láttam, egy darab hangosító berendezést nem láttam, egy darab fénytechnikát nem láttam, amire egyébként most volt előterjesztés, hogy mennyire rossz állapotban van a művháznak a technikája is. Oda is felújítási forrás kellene, akkor mivel fogod megoldani? Nyilván bérelni kell, de akkor hogyan lesz az rentábilis, hogy

82

Page 83: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

színészdíjak, bérlés, egyéb ilyen költségek, ezt mind a belépőjegyekből kellene finanszírozni, vagy esetleg támogatni. Ha erről néhány mondatot hallhatnánk.

Kis Domonkos Márk: Először is visszatérnék Dr. Bóth János képviselő úr azon mondatára, hogy Vácon van befogadó színház. Vácon nincs befogadó színház. A 2008. évi XCIX. tv. alapján a Művelődési Központ, amely vásárol előadásokat, az igen, de ez nem minősül befogadó színháznak, előadó-művészeti törvény szerint. Másrészt a TAO támogatásra rátérve, a színházak esetében az éves jegyár bevétel 80 % igényelhető TAO támogatási formában. Ez a tárgy évi éves jegyár bevételre vonatkozóan. Nem az előző évi, hanem a tárgy évit. Tehát 2013-ban az előadás számok mértékéből és az eladott jegyek mértékéből lehet igényelni TAO támogatást. A TAO támogatási törvény lehetőséget nyújt arra is, hogy ezt akár az év elején vagy akármikor, január, február, márciusban megigényelje és megkapja az adott cégtől, majd év végén, adózási év végén bizonyítania kell a színháznak azt, hogy ő a vállalását és a 80 %-hoz képest a 100 %-ot teljesítette a jegyár bevételből.

Fördős Attila: A szavazás menetét ismertettem. A határozati javaslat publikus részére kérnék akkor egy szavazást.

A képviselőtestület 12 igen szavazattal, 2 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

324/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

1./ Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete kulturális tevékenység továbbá nevelési oktatási és ismeretterjesztési feladatok ellátására a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. alapítását határozza el.

2./ A Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. székhelyeként a 2600 Vác Március 15. tér 11. Önkormányzati tulajdonú ingatlant határozza meg.

3./ Vác Város Önkormányzatának képviselőtestülete hozzájárul a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. megnevezésében történő Vác név használatához.

4./ Vác Város Önkormányzatának képviselőtestülete felhatalmazza Fördős Attila polgármestert a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. alapításához szükséges okmányok, dokumentumok aláírására.

5./ Vác Város Önkormányzatának képviselőtestülete felhatalmazza Fördős Attila polgármestert a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft-vel kötendő közszolgáltatási szerződés aláírására.

83

Page 84: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Határidő: azonnal Felelős: Fördős Attila polgármester

Fördős Attila: Zárt ülést rendelek el az előterjesztés további tárgyalására. (külön a zárt ülési jegyzőkönyv részeként szerepel)

20./ napirendi pont tárgyalása: MIMK támogatási kérelme

Fördős Attila: Hosszú évek, évtizedek alatt a technikai, műszaki eszközeik egy jelentős része leamortizálttá vált. Következésképpen ennek a visszapótlása most már megkerülhetetlen. Az előterjesztés erről szól. Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

327/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Képviselő-testülete megtárgyalta a MIMK technikai eszközeinek fejlesztéséről szóló előterjesztését és úgy dönt, hogy azt támogatja.

Határidő: 2012. december 31. Felelős: Polgármester, Bizottsági elnök

21./ napirendi pont tárgyalása: Egyebek

a.1

Fördős Attila: 1 percben reagálhatnak az előző ülésen kérdést feltevő képviselők, akik nem fogadták el a választ.

Dr. Bánhidi Péter: Három kérdést tettem fel a múlt testületi ülésen. Egyre a Polgármester úr helyben, szóban válaszolt, egyre elsőként befűzött anyagként az önkormányzati sajtótájékoztató szabad látogatásáról kaptam választ a jegyző úrtól. Amiért azt jeleztem, hogy itt nem fogadom a válaszaimra adott kérdést, hogy a harmadik kérdésemre nem kaptam választ. Azt kérdeztem a holding vezetőjétől, hogy hol tart a május 02-án bekövetkezett tűzesetnek a vizsgálata. Azt is látom, hogy a Pénzügyi Bizottság határozatának végrehajtásáról majd beszámol az ügyvezető úr, vagy helyette valaki. Én azonban nem kaptam választ, nem kaptam választ és azt látom, hogy a Pénzügyi Bizottság sem teljes körűen vizsgálja ezt a kérdést. Ha azt az anyagot megnézik, arról, hogy nem kérdezi azt a bizottság, hogy az elpusztult épületben mi pusztult el. Erre kérem kiterjeszteni, időrendben itt felírtam, hogyan zajlott a dolog, úgy tűnik a kérdés vizsgálatot generált, de ettől még választ nem kaptam, köszönöm.

84

Page 85: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Fördős Attila: Meg tudják most válaszolni? Majd írásban, köszönöm. Katonáné Doman Erika később érkezett, ezért most kérdezem meg tőle, hogy elfogadja-e a múlt képviselőtestületi ülésen két kérdésére a választ.

Katonáné Doman Erika: Köszönöm, elfogadom.

Kiss Zsolt: Egyetlen észrevételem lenne a visszajelzés alapján méghozzá a holding felé. Nagyon örülök, hogy amerre nézek, mindenhol látom a kátyúzás nyomait és, hogy az autó kinn van folyamatosan. Viszont többen jelezték, hogy nem tudják mikor, melyik szakaszra ér, és ez által bizonyos kátyúkat nem tudnak elhárítani, mert parkoló autó van, vagy éppen nagy a forgalom és itt fennakadások keletkeznek. Ezért az lenne a kérésem, hogy, amikor az – Alsóvárosnál jött pont elő -, hogy amikor látják egy-három napra előre, hogy mi lesz a kátyúzásnak a menete, rendje, akkor ez valahova a holding honlapjára kerüljön fel, legyen nyomon követhető, és készülhessenek rá az emberek. Annak idején ugyanez a fűnyírásnál jött elő. Ez az egy pontja volt a válasznak, amit szeretném, ha kiegészítésre kerülne, egyébként köszönöm a választ.

Fördős Attila: Tisztelt Képviselőtestület! Szeretnék tisztázni a képviselőtestület tagjaival egy félreértést. A napirendi utáni hozzászólások és a képviselői kérdések keveredése. Most először hozzászólásokra van lehetőség, és azt követően 3 percben kérdésre. Ezt általában mindig összetévesztik. A napirend előtti felszólalás került át ide az új SZMSZ-ünk szerint.

a.2 / Napirend utáni hozzászólások

Dr. Bóth János: A közelmúltban a város honlapján közöltekben azt állítja Fördős Attila úr, hogy feljelentést tettem ellene, mert nem járt el körültekintően az ez évi Váci Világi Vigalom idején bekövetkezett viharnál. Továbbá azt is állítja, hogy ezzel nem értett egyet a Budakörnyéki Ügyészség. Fördős úr szokása szerint mellébeszél és csúsztat. Mivel az ügyészség hat oldalas levelét én is megkaptam, ezért a hiteles tájékoztatás érdekében a nyilvánossággal közölnöm kell a következőket. Ebben az ügyben Fördős Attila huszadrangú kérdés számomra, nekem a jövő szempontjából a rendezvény és az ott lévő emberek biztonsága fontos. Az illetékes ügyészséget megkértem arra, hogy a közérdekvédelmi feladatuk ellátása keretében vizsgálják meg a váci ügyet, ha szükséges tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A vizsgálat lezajlott, megállapításokat tettek és intézkedtek is. Nem állapították meg Fördős Attila felelősségét, de azt sem, hogy körültekintően járt el. Ezt nem is tehették, mert nem találta kielégítőnek az ügyészség a benyújtott biztonsági terv 15. pontjában foglalt rendelkezéseket. Pontosabban: az ügyészség álláspontja szerint az intézkedési terv 15 pontjában foglalt rendelkezéseknek a viharos időjárás megelőzése, ezáltal a rendezvény biztonságosabbá tétele érdekében van különösen nagy jelentősége. Amennyiben a Meteorológiai Szolgálattól

85

Page 86: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

megfelelő időben tud a rendezvényszervezője tájékozódni a várható időjárási viszonyokkal kapcsolatban, úgy lehetősége van arra, hogy felkészüljön a rendkívüli időjárás bekövetkezésére és a rendezvény résztvevőinek a biztonsága érdekében kellő időben tud intézkedéseket tenni. Ennek érdekében nem elegendő az a szabályozás, mely nem kötelezettségként, hanem csak lehetőségként kaphatnak kifejezést használva írja elő a rendezvényszervező részére a meteorológiai riasztás jelzéseinek nyomon követését. A felsorolás vagylagos, ezért célszerű lett volna szabályozni, hogy abban az esetben, ha valamelyik kapcsolat nem elérhető mi a teendője az előrejelzés figyelésével megbízott személyeknek. A felsorolás nem tartalmazza az Országos Meteorológiai Szolgálattal történő közvetlen telefonos kapcsolattartást, holott ez lenne a legbiztosabb formája annak, hogy a rendezvényszervezője megfelelő időben jussanak hiteles információkhoz. Célszerű lett volna kijelölni azon személyek körét, számát, akik a kapcsolattartásért felelősek, továbbá azt is, hogy a kapcsolattartás milyen időközönként, milyen gyakorisággal történjen meg. Az intézkedési tervben célszerű lett volna azt is rögzíteni, hogy a rendezvény szervezőjének az időjárás esemény mely veszélyességi szintjén, sárga, narancs, piros kell úgy döntenie, hogy a szabadtéri rendezvényt elhalasztja, illetve megszakítja. A kormányrendelet vonatkozó bekezdése szerint a rendezvény szervezőjének feladata, hogy folyamatosan nyomonkövesse, hogy nem várható-e a rendezvény biztonságát veszélyeztető időjárás, valamint felel a biztonsági tervben és a vonatkozó tűzvédelmi előírásokban meghatározott rendelkezések megtartásáért, szükség esetén gondoskodik a rendezvény felfüggesztéséről. Erre a szabályozásra tekintettel a vonatkozó kötelezettséget biztonsági tervben is indokolt lett volna kellő részletességgel szabályozni. Az ügyészség jelzésben felhívta Veresegyház jegyzőjének a figyelmét, ő volt az engedélyező a hiányosságra és indítványozta, hogy a jövőben a jogszabályban előírt becsatolásra került mellékletek tartalmát vizsgálja meg, azok hiányossága esetén hiánypótlási eljárás keretében intézkedjen a megfelelő tartalmú mellékletek beszerzése érdekében. Köszönöm figyelmüket.

Fördős Attila: Tisztelt Képviselőtestület! Tisztelt nyilvánosság ez nem igaz. Az ügyészségtől megkapott anyagban egyértelműen arról van szó, hogy Fördős Attila polgármester felelősségét kell, hogy megvizsgálják. Én ezt a sajtó nyilvánossága elé tártam, felolvastam, egyértelmű, mindenki ha kéri ebből az anyagból kaphat. Sokatmondó az egyébként, hogy egy nagyszerű háromnapos rendezvény utolsó három órájában történik valami, és utána ugyan ez a kör az országos sajtót ráuszítja a Polgármesterre. Ebben az országban Esztergomtól Budapestig ugyanilyen időjárás volt, mi sem számíthattunk arra, hogy az évszázad vihara fog lecsapni Vác városára. Egyetlen egy város polgármesterét nem hozták ilyen helyzetbe, hogy fél óránként kellett az összes sajtónak magyarázkodni. A szomorúságom ebben igazából nem is az, mert ezektől az uraktól már megszoktam, hogy így viselkednek, hanem az, hogy a sajtó is mindig a botrányra, vagy a botrányszagra repül rá. Arra, hogy három napon keresztül minden nap több mint 100 ezer ember látogatta ezt a nagyszerű rendezvényt, amely akkor az ország legnagyobb

86

Page 87: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

rendezvénye volt, erről nem tájékoztatott. Arról nyilván azok után, hogy a sajtó különböző képviselőit megkeresték kész volt a sajtót tájékoztatni és nagyon érdekes volt, hogy hisztérikusan azokat a jeleneteket akarták az országos sajtóba bejátszatni, amit az Elektro Signal a Duna parti rendezvényen felvett. Ennyit a sajtóról. Összességében én a rendezvénynek szervezője én a helyi polgári védelemnek vagyok a parancsnoka. Ebben a minőségemben pedig hajnal fél 4-ig tettem a dolgomat, amit lehetett mindent megtettem. Ezt is állapította meg az ügyészség, hogy semmi olyat nem követtem el, amit hiányosságként felróhatnak rám. De azért tegyünk hozzá valamit. Ha arra volt energia és erő, hogy valaki az országos médiát ráuszítsa a Polgármesterre, vagy a mostani aktuális vezetésre, ha arra volt erő és energia, hogy az ügyészséget utána megszólítsa, hogy vajon milyen hiányosságot követünk el, arra vajon miért nem volt erő és idő, energia, hogy megkérdezzék, akkor, amikor nehéz perceket éltünk át, hogy miben segíthetnénk?

Balkovics Péter: Ezen a jeles napon a mentőszolgálat részéről mi biztosítottuk a rendezvényt. Igazából a mikrofonba a délután folyamán többször elhangzott, hogy vihar közeledik, erről az ott lévők, a közönség, a város lakói tájékoztatást kaptak. Ez a vihar egyébként nagyon lassan alakult ki, és a túl oldalon órákig hömpölyögtek a sötét felhők mindenki láthatta. Aki ettől félt, tartott és hallotta a figyelmeztetést nyugodtan haza mehetett volna, felnőtt emberek, erőszakkal senkit nem lehet eltoloncolni onnan. Ráadásul a vihar akkor tört ki, amikor a Magyar Himnuszt követően a Székely Himnusz hangzott el, és a szakadó esővel kezdődő viharban mindenki vigyázban állt. Érdekes módon csontig áztak az emberek és nem mozdult senki. Ez szokatlan persze bizonyos köröknek, számomra nem volt annyira szokatlan. Ezt követően a szél okozta a bajt, a szél igen nagy erővel tört rá a területre. Akkor valóban kialakult egy kis pánik. Akik ott voltunk karhatalommal, a tűzoltósággal, segítettük a közönség távozását, illetve az esetlegesen sérültek elszállítását biztosítottuk, valamint az eltűnt személyek megkeresését is. Ez a munka éjjel egy óráig tartott, viszonylag szerencsésen, alacsony sérültszámmal, minden sérült személyt megtalálva zártuk. Negyedkettőkor még itt az önkormányzatnál Polgármester úr szobájában egyeztettünk. Tehát effektíve mi tettük a dolgunkat. Én azt gondolom ez a legtöbb, amit lehet tenni. Aki ezen még fogást talál az tisztességtelen, az tisztességtelen. Felnőtt emberek álltak ott, hallották a himnuszt ez volt az utolsó epizódja ennek a gyönyörű rendezvénynek és nem mozdultak, ez a példa, ezt kellene követni mindenkinek. Köszönöm szépen.

Dr. Bóth János: Jelzem jegyző úrnak, hogy Balkovics úr nem kaphatott volna szót, így kaphatok én is szót. Akkor befejezem az előbb elmondottakat. Ugye az ügyészség ennek alapján megállapította, hogy a biztonsági terv nem volt rendben. Mert akkor megkérdezhetjük, ha ez nem volt rendbe, akkor milyen biztonsága volt sok ezer embernek 2012. július 29-én, mikor kitört a vihar. Kinek a rendezvény főszervezőjének a főnöke? Ki a rendezvény fővédnöke? A felelősség mely többféle politikai, büntetőjogi, anyagi, morális, szakmai lehet, lehet hárítani, de egy városvezetőt a város rendezvénye kapcsán, ha ott gond van, azt mindig

87

Page 88: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

utoléri a felelősség. Bölcsebb lett volna, ha abban az ügyben Fördős úr a honlapon hallgat. Én viszont örülök, hogy a biztonságosabb rendezvény szervezéséhez ily módon hozzájárulhattam. Ha nem fordulok az ügyészséghez, akkor a 15. pont még mindig a régi módon van benne és ez még jövőre is visszaüthet.

b./ Képviselői kérdések

Fördős Attila: A 3 perces kérdések és hozzászólások következnek. (a szóban adott válaszra a kérdést feltevő képviselőnek 1 percben viszont válaszra van lehetősége)

Dr. Váradi Iván Attila: Mielőtt a kérdést feltenném, megköszönöm a múltkor elhangzott kérdésem óta, ami a Gombás patak tisztítására vonatkozott, azóta történtek lépések, úgyhogy köszönöm, aki ez ügyben tett ennek érdekében. A mostani kérdésem meg a következő lenne. A városban sajnos egyre több az olyan terület, ami hát vagy elzárt, vagy éppen nevezzük senki földjének, tehát nem fordít rá gondot senki. Nem nézi tulajdonának senki. Ebből kettőt emelnék most ki, ami a körzetemhez kapcsolódik, az egyik szorosabban. A Vásártér, vagy volt lengyelpiac, most nem tudom mi az aktuális elnevezése. Talán Főépítész úr majd tudja. De a lényeg az, hogy ott most már lebontották szinte valamennyi épületet, mindenki elköltözött ott hagyták. Rengeteg ember jár arra. Nem gondozza senki, nem takarítja senki. Egy akadálypálya tulajdonképpen és egy nagy terület. Hogy ez most kihez tartozik? Kinek lenne a feladata? Vagy van-e erre valami elképzelés, hogy azt a területet, ha nem is felújítani, de valahogy úgy rendezni, ahogy a város többi területéhez tartozik. A másik az, amit megemlítenék – sajnálatos, hogy a város szívében levő kezdeményezés, ez a Hősök temploma félbe maradt. Most már nem tudjuk, hogy mióta, milyen kilátások vannak egyáltalán ennek a befejezésére? Azt lehet érzékelni, hogy nem túl tetszetős kerítéssel van körbevéve a város központjában és egy elég nagy terület került lezárásra. Ezzel kapcsolatban kérdésem lenne, hogy van-e valami elképzelés, akár a befejezésére a templomnak? Ha nincs, akkor annak a körül lévő területnek mi lesz a sorsa? Az idő végezetégi úgy marad ezzel a jelenlegi kerítéssel? Azt hiszem, ez nem lenne célszerű. Köszönöm.

Fördős Attila: Az utóbbira válaszolnék, megpróbálom elérni, hogy még az idén lebontsák ezt a palánkrendszert. A másik kérdésére pedig írásban fog választ kapni.

Katonáné Doman Erika: A jegyző úr felé lenne egy kérdésem. 2012 júniusában a jegyző úr, az általa megbízott ügyvéd úr Kersch Ferenc, ha jól tudom a nevét, a választókörzetem két állampolgára, Mezei Gyuláné, Győri Zsigmond és jó magam látogatást tettünk Mezei Gyuláné ingatlanán, és az Ön jóváhagyásával akkor ott azt a választ kaptuk, hogy a vizsgált kérdésekre írásban mind a hármunknak választ fog adni. Többszöri egyeztetések során sem történt meg a válaszadás. Szeretnék most választ kapni, hogy a lakosság, illetve az állampolgárok is hallják, hogy mi történt az ügyben. Ezzel kapcsolatosan a másik kérdésem

88

Page 89: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

szintén, hogy az elmúlt év májusában az önkormányzat Építéshatósága hozott egy olyan határozatot, amint a 4762/35 hrsz-on lévő ingatlan támfal kerítését el kell bontani, mert az közterületre épült. Kezemben van a Kormányhivatal állásfoglalása, amely szintén felszólította az építetőt, egyébként több hiányosság és bontás megkezdésére. Önök erről tudnak, mert kaptak értesítést. A támfal kerítés kérdése az önkormányzat hatáskörébe tartozik. Kérdezem Jegyző urat, hogy a közigazgatási lépcsők betartása alapján mikor kerül sor a támfal garázs elbontására? Hiszen az közterületen épült építési engedély nélkül. A második kérdésem: tartható-e az önkormányzat épületében bármilyen politikai pártnak összejövetele, gyűlése, megbeszélése. Ez is a jegyző úr felé. A harmadik az lakossági kérés, illetőleg a holding felé: a Deákvári főút, nem is igazán az én körzetem, de nagyon sokan jönnek arra idős emberek az óvoda előtti járdaszakasz nagyon meghullámosodott a fák gyökerei felnyomták a járólapokat. Tisztelettel kérném az ügyvezető igazgató urat, illetőleg az illetékeseket, hogy vizsgálják már meg és valamilyen módon megoldani szíveskedjenek. Nagyon sok idős ember jár arra és balesetveszélyes. A másik pedig, hogy az útkarbantartási munkákat tisztelettel köszönöm.

Dr. Maruszki Gábor: Mint ahogy azt szerintem Ön is tudja, mert azon a megbeszélésen erről is szó volt valóban arról volt szó, hogy megvizsgáljuk az ügyet és válaszolunk. Időközben – ezt Ön is jól tudja – kizártak minket ebből a hatósági eljárásból. Nem Vác Város Önkormányzat jegyzője jár el, hanem Dunakeszi. Ez a válaszom az elsőre, köszönöm szépen. A második a politikai rendezvény. Mit értünk politikai rendezvény alatt?

Katonáné Doman Erika: Bármilyen ülés, összejövetel, tanácskozás, megbeszélés, amely valamely párthoz köthető.

Dr. Maruszki Gábor: Van rá lehetőség, pontosan idézem Önnek.

Fördős Attila: Tessék pontosítani, nyílván a kérdés mögött valamilyen konkrét információ van, szerintem az alapján pontosítani lehet a választ, így elég talányos.

Katonáné Doman Erika: Az első kérdéssel kapcsolatosan a lakosság képviselőinek ígért Ön választ. Miért nem történt válaszadás 5 hónappal az események eltelte után? Jegyző úr, komolytalanná válunk az állampolgárok szemében és a munkavégzésünk tekintetében. A másik itt a kezemben a Kormányhivatali állásfoglalás. A támfal elbontására kötelezi az építetőt. Az építető viszont közterületre épített, hangsúlyozni kívánom. A másik pedig, ha tételesen kell: frakcióülés tartható-e az önkormányzat épületében? Polgármester, alpolgármester úr is úgy emlékszem, hogy a helyszínt tegnap látták.

Fördős Attila: Én úgy vélem, hogy politikai rendezvény, az politikai rendezvény. Az, hogy ide képviselőként bejön valaki és a képviselőknek egy csoportja – nevezzük frakciónak – ülésezik, az azt gondolom

89

Page 90: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

megkerülhetetlen, hiszen akár bizottsággal kapcsolatos, akár testületi döntéssel kapcsolatos, akkor, amikor pl. szünetet rendelünk el, frakciónként tesszük azt, amit teszünk. Akkor ezek szerint még azt is meg lehetne kérdőjelezni, hogy adott esetben egy személyi döntésre milyen összejövetelre, vagy hogyan próbáljuk ezt az egészet megszervezni, vagy koordinálni. Ez önmagában egy képtelenség. Szerintem képviselői minőségében bármikor bejöhet bármelyik csoport és ülésezhet. Egyébként erre a múltban is számtalan példa volt, ez a gyakorlat. Jegyző úr?

Dr. Maruszki Gábor: Képviselő asszony véleményem szerint Ön keveri a hatósági ügyet és az önkormányzati ügyet. Ebben az ügyben van egy hatósági határozat, az azzal lett végrehajtva, hogy ki lett zárva Vác Város Jegyzője és ki lett jelölve Dunakeszi jegyzője, aki lefolytatja az eljárást. Nincs arra lehetőség, hogy én helyette nyilatkozzak. Ez az egyik. A másik önkormányzati döntés hozta létre, hogy ott került kialakításra ez, tehát az önkormányzat meghatározott bizottsága, nem pedig a jegyző. Köszönöm.

Pető Tibor: Akkor most már értem a kérdés mögöttes tartalmát. Nem értem akkor, hogy az elmúlt időszakban, amikor mondjuk adott esetben a Református templommal, a Hősök templomával kapcsolatban ugye szünetet rendeltek el, csak egy példát emelnék ki, itt az ülés közben és visszavonultunk ide a 128. sz. terembe, és gyakorlatilag azon képviselők gyűltek össze, akik a Fidesz frakció tagjai, akkor miért nem emeltünk korábban kifogást ez ellen? Azt gondolom, hogy képviselők gyűltek ott össze, akik egy adott körhöz tartoznak. Felettébb érdekes ismételten, hogy ezt éppen Ön teszi fel képviselőasszony. Köszönöm szépen.

Fördős Attila: Mondjuk a szocialista pártnak is mindig korlátlan lehetőséget biztosítottunk bármikor, bármilyen frakcióülésre. A testületi ülés előtt is, a Järvenpää terembe, amikor kérik, szerintem ebből soha nem volt gond.

Csereklye Károly: Ezután a heves vita után, nem szeretnék úgy járni, mint Spencer Tracy nagy alakításában, hogy, aki szelet vet, vihart arat. 17 aláírással kaptam, mint az 1. sz. választókörzet képviselője egy levelet. Elnézést kérek, nem olvasom fel, mert számtalan személyt érintő városi vezető, és városi intézmény vezetőjét megemlítik. Amivel kennek bennünket az nem Fabulon. A következő dologért írtak a lakosok, egy ottani lakos van, hogy megemlítettem már többször a Csaba utca és az Építők útja közötti járdaszakasznak a felújítását, illetve helyretételét. Kettő sor járdalap van ezen a részen. Az iskolába járó gyerekek szülei volt a nagy része, aki ezt a levelet aláírta. Nem tudom, hogy aki végigment egyszer gyalog, akkor kétséges-e lenne, hogy azt a járdaszakaszt fel kell újítani, vagy meg kellene csinálni. Erre a holding igazgatójától azt a választ kaptam, hogy nincs rá pénz. Nagyon sajnálom, hogy a képviselői keretbe egyetlen egy huncut fillér nincs, hogy ezt a két sor járdalapot tisztességesen lerakják. Elnézést egyetlen egy mondatot idézek: „Nagyon, nagyon szeretnénk, hogy ez a járda – és ezt nem értem

90

Page 91: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

– valamilyen módon, legalább referencia munkában megvalósulna.” Ez számomra rejtély és kérdés, hogy történt-e referencia munkába valamilyen építés? Remélem, hogy ezek után a Tar úrnak a válasza nem az lesz, hogy ismételten a két sor járdalapra nincs pénz. Végig kellene utána menni az Építők útjától a DCM lakótelepig, ahol semmi nincs. Ahol még tisztességes világítás sincs és az emberek élete van veszélynek kitéve, hogy a 2-es úton ki és mikor üti el az embert. A következő kérdés pedig a falevelek ügyében. Köszönet, hogy a főúton a falevelek el lettek hellyel-közzel szállítva. A lakosság kérése az, hogy a mellékutcákban is történjen meg ez, vagy esetleg, ha kirakják a főútra, a járdaszegély szélére, megtörténik-e onnan az elszállítása? Mert, ha nem a Remondis szabvány, szürke és feliratos zsákjában van a szemét, láttam tegnap is, hogy a fekete zsákba még mindig ott árválkodnak a falevelek és a kitett gallyak, ágak. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Dr. Tar György: Írásban válaszolunk.

Dr. Bánhidi Péter: Két kérdésem lenne a holding vezetőjéhez. Az egyik az, amire itt Jegyző úr rendre utasított, hogy rossz helyen kérdeztem. Tehát a lejárt határidejű határozatok kapcsán próbáltam a Cházár András iskolának az úszásoktatásával kapcsolatban kérdezni. Az uszodavezetőjétől úgy tudom, ők igénybe veszik a szolgáltatást. Tehát mindenképpen gondoskodnunk kell ennek az anyagi fedezetéről. Szóban egyeztettünk, illetve írásban is átadtam, úgyhogy nem is várok rá választ, kérem szépen a megoldást. 2. kérdés, ez viszont konkrét és kemény kérdés: 2011-ben az akkor még meglévő választókörzeti keretből többek között a Nyár utcai óvoda teraszának a rendbehozatalát, ha kell átépítését, felújítását terveztük be. Balesetveszélyes, a víz visszafolyik az épület tövébe, a lábazatot áztatja. Itt zajlanak a testnevelés foglakozások egészen, amíg a hó le nem esik. Felöltöztetik a gyerekeket és a szabad levegőn csinálják, szerintem roppant okosan és egészségesen. Tönkrement a tornaszobájuk is, tehát még inkább frekventált lenne ez a kérdés. A holding munkatársával én felvettem a kapcsolatot és azt kértem, hogy múlt hétre, bizottság előtt kérek szépen egy újabb kalkulációt. 2011-ben ez az időjárás zordonsága miatt nem került kivitelezésre. Kértem, hogy kérek szépen kalkulációt, vagy ha ez nem fér bele a megmaradt pénzeszközünkbe, akkor a kerítéssel kapcsolatban szintén számítást kérek. Nem kaptam semmiféle anyagot. Kérdésem az, hogy ez valami személyi probléma, nem tudom, hogy miért nem tudunk előrelépni? Ismét itt a tél, el fog veszni ez a pénz, ezt nem akarom hagyni. Kérek szépen ebben kőkemény együttműködést, ha kérhetem ügyvezető urat. Jegyző úrtól kérdezem, kapott-e az önkormányzat az ÁNTSZ-től, most már másik szép neve van, az egészségügyi alapellátó intézményekkel kapcsolatba megkeresést, végzést. Információim szerint eljött tőlük. Sem a városi főorvos, sem itt most, mint az Egészségügyi Bizottság elnöke mondom nem kaptunk információt, lépéskényszerben vagyunk. Ennek lehetnek költségvetési kihatásai, mint látjuk ez most kőkeményen tervezés alatt van. Én kérem, hogyha a házban van, vagy rendelkezésünkre áll, ha feladatunk van, akkor időben kaphassuk meg ezt az iratot. Egy rövid tájékoztatás a Tisztelt Testületnek és a

91

Page 92: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

közvéleménynek is. HPV megelőző oltás kiszállításra kerültek a hátralévő oltásokhoz szükséges oltóanyagok. Az oltóorvosok birtokában van. Van még némi lehetőség, azt kérem a Tisztelt közvéleménytől, hogy 10-18 éves korig, váci illetékességű lányok, hölgyek jelentkezhetnek az oltásra. Tehetik ezt a saját háziorvosuknál, így szélesítettük ki a hozzáférhetőséget az Egészségügyi Bizottság felhatalmazása alapján. Köszönöm szépen.

Pető Tibor: Valóban az uszodai egyeztetéseken felmerült, hogy a Cházár András Többcélú Intézmény nem képes kitermelni ezt a többletköltséget. Viszont a gyermekek fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges ez a foglalkozás. Akkor felvettük a kapcsolatot igazgató úrral közösen az intézmény fenntartóval, az idei évre már ehhez plusz forrást nem tudtunk biztosítani. Január 01-től azt az ígéretet kaptuk, hogy ez költségvetési sorra veszi az intézményfenntartó, az idei évre én magam ígéretet tettem az igazgató úrnak, a holnapi nap, vagy hétfőn jön pontosan egyeztetni, hogy ezt, mivel a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság nem talált erre forrást, ezt egyéb, ha úgy tetszik civil összefogásból egy baráti kör megfinanszírozza. Erre nekem ígéretem van és ennek a pénznek a nagy része rendelkezésre is áll.

Dr. Tar György: Én csak egy mondattal csatlakoznék a Cházár András intézményhez kapcsolódóan. Ügyvezető nő azt a tájékoztatást adta, hogy az intézmény még azt az összeget sem fizeti, amit korábban. Nem az, amit meghatároztak, hanem semminemű befizetés nem történt és igazából ez a 120 ezer Ft-os különbözetre – alpolgármester úr részéről én is ígéretet kaptam. Bízom abban, hogy ebben az évben megnyugtatóan rendeződik. Ami a Nyár utcát illeti, ott a területért felelős kollégát én a tegnapi nap folyamán is megkérdeztem. Valóban rengeteg munkája van és nekem ígéretet tett arra, hogy a jövő hét elején a munkálatok felmérése részéről meg fognak történni és akkor bízom benne, hogy egy-két napon belül annak eredményéről tudom tájékoztatni a képviselő urat.

Csereklye Károly: Ügyrendi kérdésem lenne az igazgató úrhoz, hogy írásban fogok választ kapni a feltett kérdésemre? Még egy kérdés kimaradt, ha megengedi a Polgármester úr, legutóbbi képviselőtestületi ülésen azt a tájékoztatást kaptam, hogy a laktanya területén lévő fák sorsáról a bizottság fog dönteni. Nem tudom, hogy megerősített hírekkel ellentétben kaptam egy rendszámot és időpontot, hogy az elmúlt képviselőtestület és a mai napig történt fa kiszállítás a laktanyából. Legyen kedves, nézzen már ez után is, hogy ez, hogy történhetett és ki volt, mikor volt ez?

Fördős Attila: Írásban fog, azt mondta.

Dr. Tar György: Tudomásom szerint, amiről a bizottság döntött azok most a Deákvári fasoron vannak deponálva. Tehát Bartha úrral felvettem a kapcsolatot, a Gazdasági Bizottság döntésének megfelelően kértem abban a segítségét, hogy ezt a 40 m3 fát igazából a bizottság szét tudja osztani. Ez rendelkezésünkre áll, hétfői nap folyamán voltam Bartha

92

Page 93: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

úrnál, azt hiszem, hogy mindezt tisztáztuk, annak megfelelően a bizottság elé fog mindez kerülni. A laktanyából nem került ilyen fa kiszállításra abból, amit szociális célra kívánunk hasznosítani. Azok nem azok a fák, amelyiket a viharkár okozta. 140 m3 felhalmozásra került.

Balkovics Péter: Két dolgot szeretnék megkérdezni. Az egyik, ami már egy évvel ezelőtt felmerült a Duna Dráva Cement és Mészművek által bizonyos dűlőkben élő lakók számára biztosítanak elektromos szolgáltatást a DDC trafóján keresztül. Akkor a Főenergetikus úrral beszéltünk, mondta, hogy megpróbálja az Elművel felvenni a kapcsolatot. Az Elműnek kellene egy trafót telepíteni erre a területre. A DDC nem jogosult az energia továbbértékesítésére. Tehát én nem tudom, hogy a Főmérnökséghez tartozik, vagy energetikusra, majd meg kellene beszélni. DDC részéről történt szintén egy ilyen segítségkérés, a lakók részéről is érkezett megkeresés ez ügyben. Szeretnének az Elművel egy szerződést kötni, hogyha ebben tudnánk valamit segíteni, akkor az nagy segítség lenne. A másik pedig elég problémás a Deákvári fasorról történő jobbra kanyarodás a Kosdi útra. Itt elkészültek a körforgalom tervei, ezek többször megújításra kerültek. Rengeteg pénzébe került az önkormányzatnak, aztán bizonyos okok miatt többtagú szereplőgarnitúra volt itt, a MÁV, a Közútkezelő, egyéb, akik nem járultak ehhez hozzá és nem fejezték be ezt a beruházást. Igazából nagy segítség lenne a közlekedők számára egy jobbra kanyarodó sáv kialakítása. Egyelőre egy kiszáradt akácfa van ezen a területen és meg van az a zöld sáv is, ami elég lenne ahhoz, hogy a jobbra kanyarodó autók el tudjanak menni a balra nagy ívben kanyarodók mellett. Ezáltal a forgalmat lehetne ott könnyíteni valamelyest. Aki közlekedik arra, az tudja, hogy bizony ott van úgy, hogy 8-10 percet állunk mire ki tudunk jobbra kanyarodni. Hogyha erre van esetleg lehetőség, vagy ennek a vizsgálatát, hogyha kérhetem, köszönném szépen a lakók nevében. Köszönöm.

Fördős Attila: Ez egy nagyon régi akut probléma, ugye itt igazából a gondot az jelenti, hogy a betorkolás különböző tulajdonosi körből kerülnek ki ezek az utcák. Van itt MÁV terület, van itt állami közlekedéshez tartozó és van önkormányzati. Ráadásul maga a torkolat sem, a tulajdonviszonyok nem képezik le pontosan az utaknak a képletét. Itt még átfedések is vannak. Valahogy valamikor kialakult ez a kereszteződés, de nem a tulajdonosoknak a pontos telekhatára mentén. Mi kértük azt ennek oldására, hogy a legkritikusabb időszakban a Rendőrkapitányság biztosítson a forgalom terelésére rendőröket, erre időként ígéretet kapunk és hát látható jele is van ennek. A legkritikusabb időpontban kértük ezeket, tehát a reggeli órákban. Iskolakezdésnél is a 14-16 óra közötti, szintén az iskolából való távozás időszakában. Nem tudjuk megoldani ezt is. Ugye én elmondtam, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. felírta az üggyel kapcsolatos elképzeléseit. Itt már volt előző országgyűlési képviselő, mostani országgyűlési képviselő részéről lobbizás, az illetékeseknél egyszerűen úgy tűnik a bürokrácia útvesztőiben ez a kereszteződés valahol elvész. De megpróbáljuk megvizsgálni, amit Ön javasol, annak milyen kivitelezési lehetősége van.

93

Page 94: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Kriksz István: Korábban jeleztem és a holding vezetője felé idézem a kérdésemet: korábban jeleztem, hogy a Molnár utca végén a csónaklejáró, a beton csónaklejáró víz alámosás miatt leszakadt. Óriási nagy betontömb éktelenkedik és rendkívül balesetveszélyes. Akkor én azt a választ kaptam, mihelyst az időjárás megengedi ez a probléma orvosolva lesz, ki lesz javítva, vagy széttörve az a betontömb. De mindenféleképpen meg fogják oldani a problémát. Erősen balesetveszélyesnek minősítették, mert még arra is ígéretet tettek, hogy lezárják ezt a lejárót. Volt jó idő, lezárva nem volt. Hála Istennek balesetről nem tudok, de ne várjuk meg még baleset történik. Kérdésem az, hogy mikor lesz ez a probléma megoldva? Ugyan ezen a területen, itt a Molnár utca végén illegális szemétlerakás történt, és Jegyző úr kérem a Közterület Felügyeletet értesítse, hogy vizsgálják ki a dolgot, illetve, amennyiben felelőst találnak, illetve a Rendőrség felé is jelezzék azt, hogyha ez szükséges. Ami a legfontosabb, hogy szállítassák el onnan a szemetet, nem szeretném, hogyha Kisvác szemétlerakóvá válna. Még tegnapelőtt is megkerestek azzal, hogy az SZTK-ban nem működik a lift. Ez inkább tájékoztató jellegű a mostani közlendőm, hogy ismételten jó a lift. Ezzel óriási nagy probléma oldódott meg, hiszen idős emberek, illetve járásukban korlátozottak nem jutottak fel 2., 3. emeletre az ellátást igénybe véve. Tehát ez a probléma megoldódott. Az első két kérdésemre pedig kérem szépen az orvoslást. Köszönöm szépen.

Kiss Zsolt: Olvastam a honlapon, hogy kórházunk igazgatói posztjára kiírt pályázatot érvénytelenítették. Van-e valamilyen tudása arról, hogy mi az oka ennek?

Fördős Attila: Nincs. Állami tulajdonban van a kórház.

Kiss Zsolt: Az lenne a következő kérdésem, hogy mi kapcsolattartásunk a továbbiakban a kórházzal. Van-e valami? Egyáltalán mi történik ott? Ha hozzánk érkezik valamilyen bejelentés ez hogyan kezelődik a kórházban? Most mi a rend ezzel kapcsolatosan, ez lett volna az egyik. Akkor a másik kérdésem az, hogy nagy köszönettel megkaptam a rendőrkapitány úrnak a levelét, melyben december 5-re bennünket képviselőket egy egyeztetésre hív. Itt szeretném megkérni az állampolgárokat, hogy, akiknek van észrevétele jutassák el hozzám, hogy el tudjuk juttatni, de nem csak hozzám minden képviselőhöz az adott körzetből. Amennyiben vannak észrevételek, hogy össze tudjuk foglalni és a Rendőrkapitánynak valóban a lakossági észrevételeket tudjuk prezentálni. Ez december 05-én lesz, tehát addig várja, gondolom minden képviselő ezeket a jelzéseket. A következő észrevételem: korábban is szóba került a tűzifa. Annak idején tűzifa programnak hívtuk, szociális alapon. Most a viharkár lévén van egy másik kontingens is, és itt egy felhívással szeretnék élni, hogy minél többen, akik azt szeretnék, hogy legyen fapótlás a városban vásárolják a holdingban felhalmozott fát. Mert ebből valószínűleg tudunk új fákat vásárolni és akkor valószínűleg, és ez lenne a kérdésem, hogy tavasszal-e, vagy még most, amíg az időjárás engedi lesz-e faültetés? Ha igen, akkor mikor és honnan lehet erről értesülni? Volt bejelentés a Zöldfa utcából, innen szeretném megköszönni a holding munkatársainak

94

Page 95: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

azt, hogy, ami kb. két éve csúszik, azt most az időjárás engedi, megkezdődött a Lehotka parknak, a Gombás patak melletti területének a füvesítése. Még van vele munka, tehát azt kérném a holding illetékes osztályától, hogyha lehet, ne megint félbehagyjuk, hanem fejezzük be. Ha valamit elkezdtünk annak tegyünk pontot a végére és valóban tavaszra már egy olyan területet kaphasson vissza az ottani lakótelepi lakosság, amit újra tud majd a gyerekek által mindenféle szabadidős tevékenységre használni. Pillanatnyilag úgy néz ki most még a terület, mintha sitt lerakó lenne. Közvilágítási hiányok: ezt még annak idején, amikor elfogadásra került a költségvetés, akkor jeleztem, hogy nagy probléma van ezen a területen, mert egyetlen új lámpára lehetőség nincs a költségvetésbe, hogy elhelyezzünk. Közben pedig most, hogy besötétedett mindenki jelzi, hogy óriási problémák vannak. Szeretném felhívni az illetékesek figyelmét, hogy ezt tervezni kell a jövő évben, mindenféleképpen kellenek új lámpák. Volt már egyeztetés közöttünk lehet, hogy, ami leszerelésre kerül azt kell majd felszerelnünk valahova, mert egyébként nagy problémák vannak. Kiemelném itt egyébként a Máriaudvar, Václiget térséget, ahol egyszerűen nem tudnak bejönni, közlekedni az emberek, mert olyan koromsötét van, illetve a Vásár utcát, ami egyébként belterület, még is egyetlen darab lámpa nincs a területen. Az útkarbantartást szeretném megköszönni mindazoknak, akik ebben segédkeztek. A laktanya területéről elég sok felhalmozott anyag kihordásra került a földutakra, ezt már más képviselőtársam is megköszönte. Viszont nagyon fontos, hogy felkészültek legyen az utak a télre. Még egy lenne: most már kicsit nevetség tárgya a Naszály úton lévő sebességmérő készülék, nem elég, hogy nem működik, de most már így körforgalomtól van kb. 10 méterre, amin végképp nem lehet mérni olyan sebességet, ami problémás lenne. Meg kell nézni, hogy mit lehet vele kezdeni, ha kell, akkor szereljük le, ha nem akkor javítsuk meg és helyezzük át olyan helyre, ahol ennek van jelentősége.

Fördős Attila: Két kérdésre szeretnék Önnek választ adni. Az első: kórházra vonatkozóan semmilyen információval nem rendelkezünk. Megkeresés nem történik, tájékoztatás nem történik. A fenntartóváltást követően nekem legalább is semmilyen információm nincsen hivatalosan arról, hogy mi történik ott. A Rendőrkapitány levelét Mokánszky Zoltán alpolgármester úr írta civilben, ami egyébként a Rendőrkapitányra vonatkozik, hogy várja Önöket egyeztetésre. Ennyi pontosítást tettem volna még meg.

Dr. Tar György: Ami a fapótlást illeti azt a Főkertészen keresztül írásban meg fogom adni a választ, hogy mikor történik a telepítés. Most nem tudok rá válaszolni, köszönöm.

Fördős Attila: Közvilágítással kapcsolatban én azt kérném, hogy a jövő évi költségvetésnél, amikor tárgyaljuk szíveskedjen ennek az előterjesztését képviselni, megpróbáljuk beépíteni a költségvetésbe. Ezt javasolnám.

95

Page 96: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Dr. Bóth János: Első kérdésem, remélem nem ismétlésként hat, de ugye ez év januárjában kapott a Pető Tibor alpolgármester úr, vagy kért olyan felhatalmazást, hogy a szemétszállítás és gyűjtés témakörében a stratégiát kialakíthassa. Most 39 nap van az év végéig hátra, létrejött elvileg egy kft., amely igazából még nem tud működni. Az volt az információ a közelmúltban, amit ezen az ülésen adott, hogy lesz valószínűleg rendkívüli ülés, ha valamilyen kalkulációt megismerünk. Ettől még effektíve logikus a kérdés, hogy január 01-jével, akkor ki fogja gyűjteni és szállítani a szemetet? Ez egy elég komoly kérdés. Gondolom erre valamilyen alternatívák már kialakultak. Erre kérnék választ, mert ez nem közömbös senkinek. A másik, hogy megígértem Kászonyi úrnak, hogy minden ülésen megkérdezem, hogy az Alsóvárosi presbitérium a 30 millióval kapcsolatos személyi garanciákat megtette-e vagy sem, mert úgy gondolom, hogy ez egy fontos bizalomerősítő lépés lenne. A harmadik kérdés ugye korábban érdeklődtem, hogy a mélygarázs kapcsán a Papp és Tsa. Ügyvédi Iroda kapott-e már elismerést a három éves munkáért. Az volt a válasz, hogy egy fillért nem kaptak. Közben kiderült, hogy kaptak több mint 2 millió Ft-ot. Arról is volt szó, hogy még kérnek, de az alku kérdése. Kérdésem az, hogy ez az alku hol tart? Köszönöm.

Fördős Attila: Visszafelé: a Papp és Tsa. Ügyvédi Irodával szerződést kötöttünk. Ennek a szerződésnek az ütemezett része, akkor kifizetésre került. Én nem emlékeztem rá, megmondom őszintén, annyi minden dologgal kell foglalkozni ebben a pontatlanságnak az oka ez volt. A további tárgyalások nem történtek meg. Tulajdonképpen mi nem találkoztunk. Remélhetőleg most pontosan mondom, hogy további kifizetés nem történt, van egyébként követelésük nem kevés. A további válaszadásra megadom a lehetőséget Pető Tibor alpolgármester úrnak.

Pető Tibor: Ahogy elmondtam a hulladékgazdálkodási cég nem talán, hanem ez kialakításra, bejegyzésre került. Tárgyalásokat folytatunk párhuzamosan a mostani közszolgáltatóval is, valamint részben tulajdonunkban lévő Zöld Híd Régió Kft. ügyvezetésével is több dologban. Egyrészt a díjkalkulációjuk nem terjed ki arra, hogy szétválasszák a gyűjtés-szállítás, az ártalmatlanítás, illetve az ezt megelőző előválogatási költségeket, amely a mi stratégiánkat nagyban befolyásolja. Az ő kalkulációjuk jelen pillanatban a jövő évre vonatkozóan 20.924,- Ft/tonna. Ezt azért mindenkinek szeretném jelezni, hogy ez 2007-ben a saját lerakónknál 2700,- Ft volt. Az, hogy mi ehhez a társuláshoz csatlakoztunk ez egy tízszeres ártalmatlanítási díjemelést eredményezett, amely miatt egyáltalán foglalkoznunk kell ma ezzel a kérdéssel. Hogyha nem a Zöld Híd Régióba való belépésért lobbizott volna Ön, hanem mondjuk a saját lerakó megtartásáért és annak rekultivációjáért, akkor most egészen más irányba vihetnénk ezt a gondolkodást. De mivel ezeket a számokat nem látjuk és ez nagyban befolyásolja a stratégiánkat, hiszen a tárgyalások során nem tudjuk ezeket a költségeket szétválasztatni a Zöld Híd Régió Kft-vel, és nem tudjuk azt elérni, hogy mi általunk elvégzett előválogatás valami teljesen jogszerű módon beszámításra kerüljön és ez csökkentse az ártalmatlanítási díjat, akkor ez újabb kérdéseket vet fel, melyeket

96

Page 97: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

tisztázni kell. A kérdésére a válasz a váci hulladékkezelő cég fogja végezni azt, hogy milyen segítséggel, és kiket fog bevonni az ezeknek a tárgyalásoknak a folyamán tud kiderülni. Ezért mondtam azt egyébként már korábbi kérdésére is, hogy amennyiben itt a Péntek és a jövő hét eleji tárgyalások eredményre vezetnek mindenképpen egy-két héten belül egy rendkívüli testületi ülés összehívását fogom kezdeményezni kimondottan ebben a témakörben.

Dr. Bóth János: Azt gondolom a tájékoztatás szempontjából jó lenne utánanézni néhány dolognak. Csörögbe az utolsó pillanatig hordtuk a szemetet, amíg lehetet. Akkor nem hordhattuk, amikor bezárták. Utána hordtuk Dunakeszire, legvégső esetben vittük egyébként Kerepes völgybe. Ez az egyik. Azt, hogy mi oda hordtuk az kell, hogy mondjam az elmúlt 20 évnek a legjobb üzlete volt, de ebbe nem mennék bele, mert nyilvános ülésen vagyunk. Akkor is a reális költség nem 2700,- Ft volt. Ennek is utána lehet nézni, mert mi voltunk a tulajdonosok. Egyébként konzultáljon Csöröggel is az ötletével kapcsolatban, hogy még mindig ott legyen a szemétlerakó. Igen érdekes válaszokat fog kapni. Azt gondolom, hogy januártól azért már nagyobb biztonsággal kellett volna előkészíteni ezt az ügyet. Köszönöm.

Fördős Attila: Majd azért beszélgessünk arról is, hogy akkor, amikor 100 milliót meghaladó követelése volt egy cégnek, akkor mennyi lett a végösszeg és mennyit engedett el Ön. Ez is egy igen tanúságos döntése volt.

Kászonyi Károly: Továbbítottam a kérését a presbitérium felé és, hogy a legkorrektebb és a legmegfelelőbb választ kapja a presbitérium jogászhoz fordult, hogy olyan módon válaszoljon, és olyan módon biztosítsa ezt az Ön által kért biztosítékot, hogy a legmegfelelőbb legyen, és ezt ne lehessen félreértelmezni. Köszönöm.

Fördős Attila: Köszönöm szépen, sajnos már nem tudom megadni a lehetőséget, mert kétszer már hozzászólt.

c./ Donaueschingeni látogatás 2013. július 05-7-ig

Fördős Attila: Mint tudják jubileumot fogunk megélni testvérvárosunkkal, és emiatt egy nagyszabású programtervezetet kínálnak. Ehhez van egy személyi javaslat, amely személyi javaslatot képviselőkkel kellene még kiegészíteni. Az itt elhangzott és itt javasolt személyi összetétel azért alakult ki, mert az elmúlt években, évtizedekben ők voltak azok, akik jelentős mértékben meghatározták ennek a testvérvárosi kapcsolatnak az arculatát. Kérdés van-e? Illetőleg kérném a személyi javaslatokat, de majd külön-külön a frakcióktól.

Kiss Zsolt: Szeretném megkérdezni, hogy mikor érkezett Donaueschingenből ez a levél, amiben kérték tőlünk ezt a 20 főt?

97

Page 98: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Fördős Attila: Nem tudom Önnek megmondani, nem olyan rég.

Kiss Zsolt: Én azt látom, hogyha ez itt hiteles fordítása a levélnek 2012. augusztus 16-án érkezett.

Fördős Attila: Én nem tudom én ezzel az elmúlt időszakban foglalkoztam. Hozzám a közelmúltban került.

Kiss Zsolt: Itt valami megint nem stimmel, többször beszéltünk erről, hogy elakadnak valahol az írások.

Fördős Attila: Ne kezdjen megint hangulatot kelteni. 2013. július 05-ről beszélünk, háromnegyed évünk van majdnem.

Kiss Zsolt: Még egyszer kérdezem mikor? Ennyi, köszönöm.

Fördős Attila: Nincs jelentősége. Indifferens az, hogy mikor kaptuk a levelet, most hoztuk be, most lehet vele foglalkozni. Behozhattuk volna áprilisban is, akkor sem késünk el. Nem is értem.

Dr. Bóth János: A donaueschingeni kapcsolat az egyik legfontosabb, legtartalmasabb külügyi kapcsolatunk, ezért fontos – gondolom – mindenki számára. A jelenlegi képviselőtestületből a 20 évvel ezelőtti donaueschingeni aláírás kapcsán ketten vagyunk még itt. Csereklye úr és jó magam, azért mondom, mert köszönöm, hogy nem szerepelek benne. Meg kellett volna kérnem a javaslattevőket vegyenek ki, ugyanis a técsői és egyéb külföldi utakról szerzett információk alapján én nem szeretném lejáratni magamat. De javaslom, hogy legyen azért még egy gazdagabb ez a személyi választék. Tudnám javasolni Miskei Sándornét, Csipkés urat, Győrkös Erzsébetet, és Harrach Péter képviselő urat. Köszönöm szépen.

Fördős Attila: Köszönöm szépen meg fogom szavaztatni. További személyi javaslatot kérném a frakcióktól. Először a Fidesz frakciótól.

Csuka István: Tekintve, hogy elhangzott Csereklye Károly úr neve, én javaslom Csereklye Károlyt és Bánhidi urat. Köszönöm.

Csereklye Károly: Köszönöm szépen a szót, és végtelen megtiszteltetés ért 1993-ban, amikor Keszthelyi püspök úr és Bartos Ferenc, akkori polgármester jelenlétében aláírhattuk a testvérvárosi szerződést. Nagyon örülök, hogy a francia Deuil-La-Barre-i testvérvárosi szerződés aláírásánál is ott lehettem, mint az akkori Művelődési és Ifjúsági Bizottság elnöke. Nagyon örülök, hogy ebben a névsorban benne találom Dr. Beer Miklós püspök urat, Bartos Ferenc polgármester urat és Dr. Técsy Miklós, Árvayné Nemeskéri Mártát, Árvay Jenőt és Vácy Károly urat, aki jelenleg szerény személyemmel is a Német Baráti Körnek a tagja. Köszönöm szépen, hogy Csuka úr rám gondolt. De én úgy látom, hogy a külföldi utazásoknál eddig is non persona grata voltam. Nem szeretném ezt a dolgot megbontani. Nekem az a testvérvárosi kapcsolat

98

Page 99: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

maximális mértékben kielégítendő és kielégít engem az utolsó négy évben több alkalommal testvérvárosunk küldöttei szerény hajlékomat megtisztelve ellátogatott hozzám, és jelenleg is több képviselővel levelezésben állok. Magam helyett javasolnám Harmati Ferencet, aki két ízben alpolgármester volt, jelentősen részt vett a német testvérvárosi kapcsolatba Bartos Ferenc úrral és szerény személyemmel, illetve Bóth úrral. A kórházi kapcsolatot, az iskolai kapcsolatot és a segélyezést a német testvérvárossal összehozta és gyümölcsöző, nem beszélve, amit talán együtt grundoltunk össze a Vízművekkel kötött szennyvíztisztítási programot. Úgy érzem, hogy ez a 20 év nemhogy megkoptatott, hanem engem erősít abban, hogy olyan társaságba, akik számára önként nem vagyok kívánatos, ne vegyek részt, annak ellenére, hogy végtelenül tisztelem az előttem felsoroltak nevét. Velük bármikor, bárhová elmegyek, de nem biztos, hogy egy olyan személy kell ebbe a küldöttségbe, akit képviselőtársaim lebecsmérlő szemmel néznek ókor-ókor, és megjegyzést tesznek alkalomadtán, amikor a város építésére és előmenetelére javaslatot teszek. Nagyon köszönöm a meghallgatást.

Mokánszky Zoltán: A KDNP frakció Kriksz István elnök urat javasolja és mivel, hogy a Jobbik képviselője egyedül van, hogy magát ne jelölje, akkor Kászonyi urat is jelöljük. Köszönöm szépen.

Csuka István: Tekintve, hogy Csereklye Károly úr visszautasította a javaslatot Balkovics Pétert javasolnám utazónak.

Dr. Schmuczer Istvánné: Ami a Polgármesteri Hivatalhoz érkezett felkérés kérik, hogy iskolavezetők, szervezők, két város közötti ifjúsági kapcsolatok segítő delegációkat várnak. Akik itt fel vannak sorolva, köztük vannak érintettek, de nem. Én úgy gondolom, hogy képviselőtársaim közül Dr. Váradi Iván Attilát tudnám javasolni. Köszönöm.

Dr. Váradi Iván Attila: Bocsánat ez most váratlanul ért, mert ez július 05-7-ig tart, de megtisztelő mindenesetre elnök asszony javaslata. Úgy emlékszem iskolai elfoglaltságaim vannak, érettségi és egyebek. Úgyhogy, elnézést kérek, de ha nincs gondolkodási idő, akkor felelőtlenül nem szeretném elvállalni most.

Dr. Jakab Zoltán: Nem abban az érában születtem, hogy magamat javasolnám. Annyit szeretnék hozzátenni, hogy három évig volt módom a német delegációt minden évben a világi vigalom alkalmával, közel egy hétig, több napig kalauzolni. Azt szeretném az előző itt elhangzottakra mondani, hogy a legutolsó ilyen helyzetben, legutolsó mód alkalmával repülőtérre tartottunk és a Gundel Éttermet szerették volna megnézni. Leültünk és egy Gundel palacsintát még megettünk, ez a harmadik évben. Számomra azon az utolsó beszélgetésen derült ki, hogy az a delegáció és az összes többi az előtti delegáció nem egyetlen egy párt képviseletében járt Magyarországon. Ha akkor nem kerül arra sor, a mai napig nem tudom, mert nem vettem észre a viselkedésükön, a hozzáállásukon és a képviseletükön azt, hogy pártok megjelenítésére

99

Page 100: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

szövetkeztek volna, hogy egymással nem úgy álltak volna egy hivatalos delegáció részeként. Azért szeretném elmondani még mielőtt oda-vissza utasítgatások, felkérések, egymással személyi ellentétek motiválnák, akik a várost akarjuk képviselni olyan módon, ami ráadásul egy 20 éves évforduló megünneplését jelenti, hogy ne látszódjék, az arcunkra ne üljön ki, hogy adott esetben nem egy párt tagjai vagyunk.

Kriksz István: Jakab képviselőtársamat szeretném kimenteni abból a kellemetlen helyzetből, hogy saját magát javasolja, mivel ő német csoportot több ízben is kísért, és tudom, hogy jó kapcsolatokat ápol a németekkel, remélem politikai feszültséget nem okoz, hogyha javasolom az ő személyét, köszönöm szépen.

Fördős Attila: Felolvasnám azok nevét, akikre a javaslat érkezett Miskei Sándorné, Csipkés László, Zubovits Erzsébet, Harrach Péter, Dr. Bánhidi Péter, Harmati Ferenc, Kriksz István, Kászonyi Károly, Balkovics Péter és Jakab Zoltán. Nagyon szomorúan kell bejelentenem, hogy Miskei Sándornét nem fogom megszavaztatni, mert nagyon súlyos beteg, nem kellene vele szórakozni és nem kellene az ő nevének a felemlegetésével bármilyen tevékenységét karikírozni, innen is kívánok neki nagyon nagy erőt a hátralévő idejében és jó egészséget. Szavazás következik. Akik Csipkés Lászlót támogatja, szavazzon igennel.

A képviselőtestület 3 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 10 tartózkodással Csipkés László személyét nem támogatta.

Szavazásra bocsátom Zubovits Győrkös Erzsébet személyét.

A képviselőtestület 4 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 9 tartózkodással Zubovits Győrkös Erzsébet személyét nem támogatta.

Szavazásra bocsátom Harrach Péter személyét.

A képviselőtestület 4 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 9 tartózkodással Harrach Péter személyét nem támogatta.

Szavazásra bocsátom Dr. Bánhidi Péter személyét.

A képviselőtestület 10 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 3 tartózkodással Dr. Bánhidi Péter személyét támogatta.

Szavazásra bocsátom Harmati Ferenc személyét.

A képviselőtestület 9 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 4 tartózkodással Harmati Ferenc személyét támogatta.

Szavazásra bocsátom Kriksz István személyét.

100

Page 101: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

A képviselőtestület 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodással Kriksz István személyét támogatta.

Szavazásra bocsátom Kászonyi Károly személyét.

A képviselőtestület 9 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 4 tartózkodással Kászonyi Károly személyét támogatta.

Szavazásra bocsátom Balkovics Péter személyét.

A képviselőtestület 9 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 3 tartózkodással Balkovics Péter személyét támogatta.

Szavazásra bocsátom Dr. Jakab Zoltán személyét.

A képviselőtestület 10 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 3 tartózkodással Dr. Jakab Zoltán személyét támogatta.

Kriksz István: Volna egy kérésem Polgármester úr a feleségemet még soha nem vittem magammal, amennyiben saját költségünkön elkísérhetne, akkor kérem szépen ezt támogatni, gondolom Csereklye úr is megérti ezt, hiszen ő neki is sikerült többször elvinni a feleségét saját költségén.

Fördős Attila: Gondolom megoldható ez is.

Dr. Bóth János: Jelezném, hogy a többi személyt is meg kellene szavazni. Nemcsak az ittenieket.

Fördős Attila: A határozati javaslatot ezekkel a nevekkel kiegészítve bocsátom szavazásra.

A képviselőtestület 10 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 3 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

329/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete támogatja Fördős Attila polgármester és felesége Fördősné Rozmán Edina kiutazását a testvérvárosaink 20 éves fennállásának megünneplésére, valamint Dr. Beer Miklós, Bartos Ferenc, Bodzásné Bóka Szilvia, Pauman-Árvay Nóra, Ambrus Tibor, Pap László és kísérője (aki a képek szállításában és rendezésében vesz részt), Fónagy István, Técsy Miklós, Árvayné Nemeskéri Márta, Árvay Jenő, Vácy Károly, Bayer János, Harmati Ferenc, és Dr. Bánhidi Péter, Kriksz István, Kászonyi Károly, Balkovics Péter, Dr. Jakab Zoltán képviselőket delegálja.

101

Page 102: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Határidő: azonnal Felelős: polgármester

d./ Alapító Okirat módosítások a törvényi előírásnak megfelelően:

1./ Alsóvárosi Óvoda

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 14 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

330/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete jóváhagyja a fenntartásában működő Alsóvárosi Óvoda módosított Alapító Okiratát.

Határidő: 2013. 01. 01. Felelős: Polgármester

2./ Deákvári Óvoda

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 14 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

331/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testület jóváhagyja a fenntartásában működő Deákvári Óvoda módosított Alapító Okiratát.

Határidő: 2013. 01. 01. Felelős: Polgármester

3./ Kisvác-Középvárosi Óvoda

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 13 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

332/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

102

Page 103: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testület jóváhagyja a fenntartásában működő Kisvác-Középvárosi Óvoda módosított Alapító Okiratát.

Határidő: 2013. 01. 01. Felelős: Polgármester

e./ Fogorvosi praxisjog helyettesítése

Dr. Bánhidi Péter: Az egészségügy jelenlegi helyzetét és az egészségügy körüli helyzetet is figyelembe véve fogunk ilyen kérdésekkel találkozni. Csarnai kolléga úr eltávozik praxisát fél évig joga van értékesíteni. Ha fél év alatt nem sikerül eladni, akkor a praxis jog visszaszáll az önkormányzatra az azt követő napon. Ha a helyzetet ismerve sajnos jó esélyünk van arra, hogy nem tudja értékesíteni. Addig a helyettesítést úgy kívánjuk a lakosság számára is megnyugtatóan megoldani, illetve az ÁNTSZ előírásoknak is megfelelni, hogy a körzetet utcajegyzék szerint szétosztjuk a jelenleg működő fogorvosi praxisok között. Ebben kérem az Önök közreműködését, hogy a lakosság felé ezt így kommunikálják. Azért is szükséges ennek a testület elé hozása, ne várjuk el a kollégáktól a plusz munkát, ugyanis a hozzájuk csatolt többlet létszám alapján az OEP-pel szerződésmódosítást kell kötniük, ez pedig csak testületi aláírással lehetséges. Ők ezért valamennyi kevés jövedelem kiegészítést kapnak.

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 14 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

333/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy dr. Csarnai Máté fogszakorvos volt vegyes praxisú fogorvosi körzetének (Vác, Földváry tér 15.) lakossága a helyettesíthetőség érdekében lakosságszám alapján a város 7 területi ellátási kötelezettséggel rendelkező fogszakorvosa között legyen elosztva. A körzethez tartozó iskola fogorvosi teendőket a Földváry Általános Iskola esetében dr. Molnár Csilla és dr. Ulmann Klára, a Kereskedelmi Szakközépiskola esetében dr. Kékesi Annamária, dr. Simon Csilla, dr. Kámory Katalin és dr. Bea Imre végzi.A Képviselőtestület hozzájárul, hogy a praxisjogról történő végleges döntés idejéig az érintett fogorvosok finanszírozási szerződést kössenek az OEP-pel.

103

Page 104: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Határidő: azonnal, folyamatos Felelős: Eü. Bizottság elnöke

f./ Iskola- és ifjúság egészségügyi ellátás

Dr. Bánhidi Péter: Itt most kétirányú fenntartó váltásról van szó az iskoláinkat tekintve. Egyrészt a Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola átkerült a Református Egyház fenntartásába. A többi intézmény állami fenntartásba kerül. Arról döntünk itt most, hogy ezeknek az oktatási intézményeknek az iskola- és ifjúság egészségügyi feladatait továbbra is az önkormányzat egyik intézménye a Szociális Szolgáltatások Háza, igazgatónő által vezérelve láthassa el. A Szociális Szolgáltatások Házának sikerült három új iskolaorvost hozni. Örömmel mondom, hogy ez a szolgálatunk erősödik. Kolléganőkkel beszélve mondhatom azt, hogy emberileg is és szakmailag is erősödünk, gratulálok nagyon jó személyeket sikerült találni. Ehhez kérjük a testület hozzájárulását, itt is OEP szerződést kell kötni, tehát csak testületi felhatalmazással mehet tovább az ügy.

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

334/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete hozzájárulását adja, hogy az oktatási rendszert érintő fenntartóváltásokat követően 2012. szeptember 1-jétől a Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában, illetve 2013. január 1-jétől a Földváry Károly Általános Iskolában, a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Juhász Gyula Általános Iskolában, az Árpád Fejedelem Általános Iskolában, a Radnóti Miklós Általános Iskolában, a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégiumban, a Madách Imre Gimnáziumban és az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolában a Vác Város Önkormányzat működtetésében lévő Szociális Szolgáltatások Háza lássa el az iskola és ifjúság-egészségügyi feladatokat.A Képviselőtestület hozzájárul, hogy az ellátás folytatásához szükséges finanszírozásra az Intézmény szerződést köthessen az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral.

Határidő: azonnal Felelős: polgármester,SzSzH Igazgató

104

Page 105: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

g./ Sürgősségi indítvány – Sportlőtér ingatlancsere

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 15 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

335/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a 261/2012. (IX. 20.) számú határozatát akként módosítja, hogy a Vác, Stadion u. 2. szám alatti kisméretű műfüves pálya helyett csereingatlanként a 2215/1 helyrajzi számú ingatlant ajánlja fel.

Határidő: azonnal Felelős: Fördős Attila polgármester

Fördős Attila: 10 perc szünetet rendelek el, amíg a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság megtartja rendkívüli ülését a következő témával kapcsolatosan.

S Z Ü N E T

h./ Váci Városimázs Kft. törzstőke leszállítása

Kászonyi Károly: A bizottság megtárgyalta és javasolja a képviselőtestületnek a határozati javaslat elfogadását.

Dr. Bóth János: Eléggé szakmai kérdésről van szó, de, hogy a többség megértse megkérdezném az előterjesztő világosítsa meg, miért volt szükség erre, mert ugye itt igazából a mérleg forrás oldalán gazdasági események bekövetkezte nélkül forrásokat ide-oda pakolunk, hogy a saját tőke változatlan maradjon. A saját tőkéről azt kell tudni, hogyha ez csökken, akkor veszteséges a cég, ha növekszik, akkor pedig nyereséges a cég. Úgy tűnik, hogy egy eredményjavító akció volt, hogy ez mennyire szabályos és miért így kell csinálni, arra kellene választ kapni.

Vígh Mihály: Ahogy Bóth képviselő úr említette valóban egy szakmai anyag készült és azt feltétlenül el kell mondani, hogy a Gazdasági Törvény azt várja el tőlünk, annak az előírásnak meg kell felelnünk, hogy a saját tőke nem mehet a jegyzett tőke alá. Annyit kell elmondanom, hogy tulajdonképpen egy technikai átcsoportosítás történik, tehát a társaság, azaz a cégtől történő tőke elvonás, kivonás nem történik. Emellett abból sem csináltunk titkot, hiszen a legutóbbi testületi ülésen ez elhangzott, hogy veszteségünk volt, a jövő évben pedig az a célunk, hogy korrigáljuk. Jelenleg pedig az, hogy feltétlenül megfeleljünk a Gazdasági Törvény előírásainak.

105

Page 106: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Fördős Attila: További kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 9 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 4 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

336/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete taggyűlési hatáskörben eljárva a Váci Városfejlesztő Kft. által tulajdonolt Váci Városimázs Kft. törzstőkéjének leszállításához az alábbiak szerint járul hozzá:

1. a társaság jegyzett tőkéjéből 6.000.000,- Ft-ot (azaz hatmillió forintot) az eredménytartalék javára átcsoportosít;

2. további 11.000.000,- Ft-tal (azaz tizenegymillió forinttal) csökkenti a társaság jegyzett tőkéjét;

3. ázsiós tőkeemeléssel 1.000.000,- Ft-tal (azaz egymillió forinttal) emeli a jegyzett tőkét és 10.000.000,- Ft-ot (azaz tízmillió forintot) a tőketartalékba helyez.

Határidő: azonnal Felelős: Váci Városimázs Nonprofit Kft. üv.ig.

22./ napirendi pont tárgyalása: Beszámoló a Váci Városfejlesztő Kft. tevékenységéről

Fördős Attila: Kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

337/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta és elfogadja a Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak 2012. évi szeptember havi beszámolóját.

Határidő: azonnal Felelős: VV. Kft. ügyv. ig.

23./ napirendi pont tárgyalása: Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság határozatának végrehajtása

Dr. Bánhidi Péter: Az ügyvezető igazgató úr nem volt itt, amikor hasonló, illetve ugyan ebben a témában kérdést voltam kénytelen feltenni, mert nem kaptam választ. Feltételeztem, hogy valahol itt van a

106

Page 107: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

válasz. A kérdésem most annyi, hogy ez május 02-án történt és most november 20. van. Azt is látom, hogy Pointot találjuk meg, aki nem működik közre. Kérdésem az, hogy semmiféle eszközünk nincs? Tehát látom azt az anyagban, hogy a tűzeseti jegyzőkönyv bekérésre került, semmi nincs a kezünkben? Semmi támpontunk nincs? Azt is elmondtam az előző hozzászólásomban, hogy az is gazda szemével kell, hogy érdekeljen, nemcsak az épület kataszterben nyilvántartott értéke, hanem, hogy mi volt az épületben? Mennyi érték pusztult el?

Dr. Tar György: Abból adódik, hogy ezzel a kérdéskörrel foglalkozunk, hogy újból a Pénzügyi Bizottságon tudomásom szerint Bóth képviselő úrnak volt ez a javaslata, hogy az őrző-védő kft-ét keressük fel, kérjünk tőle jegyzőkönyvet ezen ominózus esemény tekintetében. Október 11-én volt ez a képviselői kérdés Bóth úrtól, akkor a Pénzügyi Bizottság úgy határozott, hogy írásban szólítsuk fel ezt a kft-ét és a következő testületi ülésen tájékoztassuk a testületet, hogy a kft. milyen választ adott. Mi ennek tettünk most eleget. Ettől függetlenül tudomásom szerint a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság már korábban a nyár folyamán ezt az ügyet tárgyalta, csak most per pillanat egy képviselői kérés volt, aminek mi eleget tettünk. Azt hoztuk mi ide a képviselőtestület elé. Még egyszer mi tértivevénnyel csatoltan adtuk be a mostani ülésre azt a felhívást, amire ez a kft. nem válaszolt. Pusztán egy képviselői kérés volt, aminek mi eleget tettünk.

Dr. Bóth János: A problémát abban látom, hogy nem tudom a laktanya ma kihez tartozik, gondolom a holdinghoz, hogy ott mi történik azt utólag tudjuk meg. Mindenki azt csinál, amit akar. Az, hogy májusban két tűz volt, azt valamikor véletlenül tudta meg a Pénzügyi Bizottság egy kimutatásból. Úgy kellett kiharcolni azt, ha tűz volt, volt-e kár, mekkora volt? Volt-e tűzvizsgálati jegyzőkönyv? Nem volt? Valaki csak ott volt, aki észlelte, hogy lehet az, hogy az őrző-védők eseménynaplójában egy tűzeset nem jelenik meg. Akkor vagy nem volt ott, vagy ott teljesen zűrzavar van. Azt kérdezem, hogy egyáltalán felügyeli valaki a laktanyával kapcsolatos dolgokat?

Dr. Tar György: Amikor a múltkori bizottsági ülésen ezek a kérdések ugyanúgy elhangoztak, akkor becsatoltuk a tűzoltóság jegyzőkönyvét. Az a kft., akit akkor is nevesített a képviselő úr, illetve most is, ez a Point Kft. Az, hogy ő külsős vállalkozóként az eseménynaplót rögzíti-e vagy sem, arra nekem ráhatásom nincs, illetve azt megkövetelni nem lehet. Jelzem ez a kft. most már a laktanyát illetően ott tevékenységet nem folytat. Már ők ott nem végeznek őrző-védő tevékenységet, de nekem arra ráhatásom nincsen, hogy egy külső céget felszólítsak arra, hogy tegyen ilyen irányú felkérésnek eleget.

Dr. Bóth János: Lehet, hogy nem voltam eléggé egyértelmű. Szerződéses viszonyban van a Városfejlesztő Kft. azzal a céggel, aki a laktanyát védi. Hogyan ellenőrizzük ennek a szerződésnek a végrehajtását? Mert úgy tűnik, hogy nem ellenőrizzük. Csak utólagos

107

Page 108: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

események kapcsán derül ki, hogy ez is volt, az is volt, ez eltűnt, szabad rablás. Akkor mi történik ott?

Dr. Tar György: Ugyan azt tudom válaszolni képviselő úrnak, ez a kft. már nem látja el a tevékenységet a laktanya területén. Azóta ezek a problémák nem merültek fel. A tűzesetre vonatkozóan a Pénzügyi Bizottság elé és a testület elé terjesztett beszámolónkból szerezhetett tudomást a képviselőtestület.

Fördős Attila: Szavazásra bocsátja a határozati javaslat elfogadását.

A képviselőtestület 9 igen szavazattal, 2 nem szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:

338/2012. (XI. 22.) sz. Képviselőtestületihatározat

Vác Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjétől a 29/2012. (X. 11.) sz. Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság határozata alapján adott tájékoztatót elfogadja.

Határidő: azonnal Felelős: VV. Kft. ügyvezető ig.

Fördős Attila: Zárt ülést rendelek el, addig 2 perc technikai szünet.

K.m.f.

Fördős AttilaPolgármester

Dr. Maruszki Gáborjegyző

Jegyzőkönyv hitelesítők:

108

Page 109: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt

Balkovics Péterképviselő

Dr. Bánhidi Péterképviselő

109

Page 110: J E G Y Z Ő K Ö N Y V - Vác.hu · Web viewHa közbeszerzési eljárásokon nyerteseket hirdet, illetve feladatokat szervez ki, vagy ennek a megoldását létrehozza, akkor azt