indiai anzix
DESCRIPTION
India a végletek országa, megítélése nem egyértelmű, a mérhetetlen szegénység és nyomorúság mellett, éles kontrasztként, szebbnél szebb palotákat, a gazdagság pazarló tobzódását is láthatjuk.TRANSCRIPT
Indiáról általánosságban
India a végletek országa, megítélése nem egyértelmű, a mérhetetlen szegénység és nyomorúság mellett, éles
kontrasztként, szebbnél szebb palotákat, a gazdagság pazarló tobzódását is láthatjuk.
India a látogatókat, a turistákat is megosztja, vannak, akiknek életcéljává válik India megismerése, hitükben is
azonosulnak valamelyik helyi vallással, mások mély döbbenettel tapasztalják az igénytelenséggel párosuló
végtelen nyomort.
Szerte Indiában több mint 100 millióra tehető az olyan lakosok száma, akiknek egész életükben nincs lakásuk,
az utcán, a mezőkön táboroznak, iszonyú körülmények között.
Aki még nem járt ott, biztosan kialakított magában egy saját India-képet, de a valóság minden előzetes
elképzelést megcáfol.
Itt szinte minden irracionális, megérint a mindenből áradó sejtelmes spiritualitás.
A látottak egyszerre vonzanak és taszítanak, a rengeteg folyamatosan karattyoló ember, a sokszínű forgatag,
a koszos kéregetők, a bádogvárosok nyomorúsága, az utcai kifőzdék illatorgiája, a töredezett flaszteren
heverő girhes tehenek látványa egyszerűen elvarázsol.
India hindi neve: „Bharat”, tehát a TV-és sorselemző Joshi, nevét India Joshi-nak is fordíthatjuk, lehet, hogy
ő a nálunk élő Indiana Jones?
A szent tehenek:
Indiában a tehenek szent állatok, tiszteletük csaknem 3500 évre, az árjákig vezethető vissza. A szent állatok
etetése és ellátása áhítatos cselekedetnek minősül.
Valaha hittek a tehenek lélekvivő erejében, ezért tehén vontatta szekérrel szállították az elhunytat a halotti
máglyához, ahol a halottal együtt az állatot is elhamvasztották.
Sok helyen a haldokló ágyához tehenet vezettek, hogy a farkát megfogva segítsen neki átjutni a túlvilágra.
A hinduk szemében a tehén jelképezi a termékenységet, a bőséget, a tápláló anyát, szinte minden termékét
tudják hasznosítani.
Az a hindu paraszt, amelyik büszkélkedhet egy tehénkével, odaadóan gondozza, védi, feldíszíti, kifesti, s
megöregedvén állatmenhelybe küldi jószágát, vagy tehenével együtt hal meg, mintsem feláldozásával túlélje
szent állatát.
A kimúlt állat bőrét azonban felhasználhatják, de húsát nemcsak a hinduk, hanem a szikhek sem fogyasztják.
Az igazhitű hindu szemében a marhahúsevés kannibalizmusnak számít.
"A tehén védelme isten minden oktalan teremtményének védelme. Aki tehenet levág, ugyanolyan bűnt követ el,
mint, aki brahmant öl." - vélekedett Gandhi.
Jelentős környezetszennyezők, nagyban hozzájárulnak az üvegházhatáshoz azzal, hogy évente mintegy 40-50
millió tonna metánt kérődznek és szellentenek.
A szabadon kószáló tehenek olykor óriási fennakadást okoznak a közlekedésben, egy-egy forgalmasabb
csomópontban végtelen nyugalommal heverő állat jókora dugót alakíthat ki. A tehenek mellett szintén az
utcán élnek a kecskék, malacok, kutyák, stb. de ezeket egy rúgással arrébb penderítik, ha útban vannak.
Az akadályoztatás miatt mégsem ingerültek a közlekedők, az autósok képesek miattuk mindenféle manőverre;
lassítanak, kerülgetnek, s amíg a tehenek áttérnek a túloldalra, türelmesen várakoznak, és még a szokásos
őrült dudálást is mellőzik.
Még a köznyelvbe is bekerült a „szent tehén” fogalma, mint az érinthetetlenség, a tabu átvitt értelmezése.
A kasztokról:
A kasztrendszer, az örök körforgás társadalmi világképét tükrözi. Ennek lényege, hogy a társadalom minden
tagja egy-egy kasztba tartozik. Ebbe a kasztba csak beleszületni lehet, innen se fölfelé, se lefelé kijutni nem
lehet.
Mindenkinek az a feladata, hogy a kasztja által meghatározott feltételeknek a lehető legjobban megfeleljen,
sorsa ellen ne lázadjon.
A kasztrendszert már régen eltörölték, de jelenleg is súlyos terhet ró India társadalmára.
Az érinthetetlenek az „Isten emberei” jelentésű haridzsán nevet még Gandhitól kapták. Vannak, akik a
negyedik kasztot értik e kifejezésen, sokan pedig a kaszton kívüliekét tekintik haridzsánoknak.
Az érinthetetleneket korábban sújtó számos diszkrimináció leginkább a dél-afrikai apartheidhez hasonlítható.
Még a múlt század első felében is tilos volt belépniük templomokba, szórakozóhelyekre; nem meríthettek vizet
a szent medencékből, forrásokból, tiltott hely volt számukra a szálloda, a kórház.
Egy 1955-ben született törvény kihirdetése óta az érinthetetlenek elméletileg bármilyen foglalkozást űzhetnek,
bárhol lakhatnak, a gyakorlatban azonban ez még nem működik igazán hatékonyan.
Egyes vidékeken még ma is természetesnek tartják azt, hogy az esküvő utáni első éjszakán a zamindár, vagyis
a helyi földesúr feküdjön le az ifjú asszonnyal.
Mit is jelentett a kasztrendszer?
A legfelső kaszt a papoké, őket követik a harcosok, majd a hasznos tevékenységet folytató kereskedők és
kézművesek; a negyedik csoportot a három felső kaszt kiszolgálói és az alantas munkát végzők alkotják. Az
első három kaszt tagjai a „kétszer születettek”, míg a legalsóban a „tisztátalanok” találhatók.
Érdekes, hogy a hinduk a szikhek,a muszlimok, és a párszik mellett a külföldieket is a legalacsonyabb kasztba
sorolják.
A kasztok közötti érintkezés, a kasztkeveredés tisztátalan dolog, és kerülendő, a vegyes házasságból származók
alacsonyabb kasztúaknak számítanak. A hátrányos helyzetben lévők nemegyszer kasztjukra utaló nevük
megváltoztatásával próbálnak menekülni sorsuk elől.
Azért van már változás is, sokan csak díszítőelemként festik homlokukra a jelet, nem a társadalmi
hovatartozás jelképeként.
Vizsgáljuk meg egy kicsit részletesebben a homlokra festett pötty,szanszkrit néven bindi eredet és jelentését.
A leglátványosabb testdísz, eredetileg a hindu vallásban játszott fontos szerepet, a két szem fölött a homlok
közepére festett vörös pötty a hatodik csakra helyére került, és a női szépség megőrzése volt a feladata.
A hatodik csakra a rejtett bölcsesség helye, középpont, ahová minden tapasztalat összegyűlik. Meditáció
közben, amikor a rejtett energia a gerincből a fej felé halad, ez a hatodik csakra az energiatároló. A piros
pötty segít megtartani ezt az energiát. Az ókori Indiában ezt a részt tartották a test legfontosabb pontjának, a
szerencsét és a sikert is jelképezte.
Nevezték harmadik szemnek is. Az igazi funkciója azonban a látás helyett a láttatás volt: a hindu nőknél azt
jelezte, hogy foglaltak, azaz házasok. Egyes források szerint a vőlegény a saját vérével festette a jelet az
asszony homlokára, jelezve, hogy egybekelnek, és hogy a családja védőszárnyai alá vette az új jövevényt.
Mivel Parvati istennő szimbólumának tartják, a bindi az asszonyi, illetve a női energiát jelzi, és úgy vélik,
hogy viselete az asszonyt és az urát egyaránt védelmezi, arról nem is beszélve, hogy elűzi a gonosz
szellemeket.
Férfiaknál a homlokdíszítés a tisztelet jele.
A házasságról:
A gyermekházasságot ma már tiltja a törvény, ennek ellenére a szülők már gyermekkorban keresnek párt a
lányuknak vagy a fiúknak, és ha minden megfelel, akkor ezt szerződésben rögzítik. Az indiai kultúra
sajátossága, hogy a horoszkópoknak is összeillőnek kell lenni.
Legtöbbször a családok részletes elemzést készíttetnek az ifjú férj- és feleségjelölt életútjáról, illetve
meggyőződnek arról is, hogy kettejük viszonya mennyire lesz gyümölcsöző a jövőben, mert a házasság nem két
ember, hanem két család szövetsége.
Jó példa erre, hogy a csoportunkat kísérő, modern felfogású fiatalember, aki második szerelmi házasságában
él, a tervezettnél korábban elköszönt tőlünk, mert az unokahúga házasságát kellett megtárgyalnia, ugyanis a
szülők elhunytak és ő volt a rangidős férfiember.
Az ősi szokás szerint házasság előtt a fiatalok érintetlenek, a gyakorlatban ez a lányokra vonatkozik.
A tényleges házasságra csak a ceremónia után kerül sor. A lányoknak a 14 évet, a fiúknak pedig a 21 évet kell
betölteni.
A házasok szokás szerint a férj családjával élnek együtt, ahol az irányítás az anyós kezében van. Ez sok
konfliktus forrása, ami az Indiában készített filmsorozatok állandó témája.
Ha időközben az egyik fél meghal, például balesetben, akkor a másik özvegynek számít. Ezért előfordul, hogy
a szülők hirdetés útján keresnek új párt ilyen szöveggel:
„Szűz özvegyasszony eladó”
Indiában gyűrű nélkül is könnyen megkülönböztetik a férjes asszonyokat. A bindi mellett a választékban lévő
piros csík is azt jelenti, stop, ne tovább, ez a hölgy foglalt.
Egy mai történet:
Egy 24 éves indiai lányt elrabolt, hat hónapon keresztül fogva tartott és többször megerőszakolt három férfi,
majd eladták feleségnek 50000 rúpiáért (kb. 215 ezer Ft). Amikor a férj rájött, hogy nem egy kasztból
származnak, elzavarta feleségét.
A temetkezési szokásokról:
Indiában a holttesteket általában elégetik, a halott legnagyobb fia égetés előtt bezúzza az elhunyt koponyáját,
hogy kiszabadítsa a lelket a testből.
A mauzóleumokat, síremlékeket az égetés helyén építik fel, de a hamvak nem ott vannak. Az egyik részét
elviszik a szent folyóba, a Gangeszbe, a másik részét a szelek szárnyára bocsátják.
Évente több tízezer ember zarándokol meghalni a Gangesz partján fekvő Varanasiba. A hinduk szent
városában éjjel-nappal égetik a halottakat, és ha valaki elég szerencsés ahhoz, hogy a teste itt váljon hamuvá,
kikerülhet az élet körforgásából. Ez a végső cél a hindu hit szerint: elérni a moksát, azaz a reinkarnációk és
különböző létezések szenvedéssel teli körforgásából való kiszabadulást, természetesen nem a test, hanem a
lélek számára.
A vallásról:
A hinduizmus rendkívül sokrétű vallás.
Az indiaiak bár használják a ‘Hindu’ kifejezést, vallási hovatartozásukat annak alapján határozzák meg, hogy
kit tekintenek a legfőbb istenüknek.
A két legnagyobb vallási csoport a visnuiták azaz Visnu isten és megtestesüléseinek (Krisna, Rama) követői,
illetve a sivaiták, azaz Siva isten követői. Minden istennek van egy hordozó állata, például Ganésának az
egér.
A kobrát Siva fia, Szubrahmanja megtestesülésének tartják, az asszonyok férjük hosszú életéért, a lányok
férjhezmenetelük elősegítéséért imádkoznak hozzá. Az isteni megtestesülések miatt szent állat a holló,
papagáj, kutya, tigris, teknős, százlábú.
A szent növények közül kiemelkedően fontos a szikomorfa, melyről úgy tartják, hogy Visnu teljes alakja.
Gyökere Brahma, törzse Visnu, koronája Siva. Ágaiban istenek laknak, gyökerében a Védák.
Ugyanígy szent növénynek tartják a banjan-fát is, ami alatt szívesen meditálnak Visnu és Laksmi tiszteletének
adózva
A hetes számnak különösen kiemelt szerepe van a hinduizmusban. Hét szent indiai város van (ezek a
zarándoklatok célállomásai):
Váránaszi (Sivával kapcsolják össze), Haridvar (a Gangesz itt ömlik a síkságra a Himalájából), Ajodja (Ráma
születési helye), Dvarka (Krisna legendás fővárosa), Mathura (Krisna születési helye), Kancsipuram
(történelmi Siva templomok helye) és Udzsain (a 12 évente megtartott Kumbh Mela találkozóhelye).
A hét szent folyó: Gangesz (Ganga), Szaraszvati (földalatti folyónak gondolják), Yamuna, Indus, Narmada,
Godavari és Cauvery.
A második legnagyobb vallás az iszlám, a buddhizmust viszonylag kevés indiai gyakorolja, inkább az északi
tibeti közösség körében népszerű.
A dzsainizmus is indiai vallás, a részvét és a lemondás , illetve az aszkézis vallása. Hívei mindent elkövetnek,
nehogy ártalmára legyenek más élőlénynek. Egyes dzsaina hívők maguk előtt söprögetnek, nehogy
eltapossanak akár egy bogarat is, szájuk elé pedig kendőt kötnek, nehogy belélegezzenek apró lényeket.
A szikh vallás szintén Indiában keletkezett hindu és iszlám elemekből építkezik. Elismeri a lélekvándorlást és
az örök törvény létezését, de ellenzi a kasztrendszert és az aszkétaságot. Elfogadja az egyistenhitet és az
emberek egyenlőségét, de pl. Mohamednek nincs kultusza. A szikh férfiak könnyen felismerhetők jellegzetes
turbánjukról
Az 5 K:
A szikh guru az eredeti testvériség tagjainak azt mondta, hogy mindenki viseljen öt szimbolikus jelentőségű
ruhadarabot. Ezeknek a neve pandzsábi nyelven K betűvel kezdődik, ezért az öt K-ként váltak ismertté. A
turbán nem tartozik az öt K-hoz, mégis minden férfi viseli, hogy vágatlan, hosszú hajuk rendezett és ápolt
legyen. Szakállukat is meghagyják.
Kés – vágatlan haj. A szikh isten iránti engedelmességét mutatja, mivel lehetőleg nem avatkoznak bele a
természetbe.
Kanghá – fafésű. A hosszú hajat ápoltan kell tartani, ezért a szikhek egy fésűvel tűzik fel a hajukat, amelyet
gyakran turbánnal takarnak el.
Kacshá – ruházat alatt viselt fehér rövidnadrág. A puritánságot és a szerénységet szimbolizálja, s jól jött
azoknak, akiknek esetleg harcolniuk kellett.
Kará – acél karperec. A karika az örökkévalóságot jelképezi, az acél az erőt és a puritánságot. Arra is
emlékeztet, hogy csak Istenért szabad harcolni.
Kirpán vagy Kard – szimbolikus jelentőségű kard görbe pengével. Arra emlékeztet, hogy az igazságért kell
harcolni, a gyengék és az elnyomottak védelmében.
India jelképei:
A kék páva az örökkévalóság jelképe, állítólag nem romlik meg a húsa, ami az indiai időjárási viszonyok
között nagyon fontos. Az eső, az esős évszak gyakran kapcsolódik össze a pávával és annak táncával. Muruga,
a monszun esőjének ura szívesen látja, ha hívei pávatánccal kedveskednek neki. Ez a felajánlás mindig
boldogsággal tölti el szívét, és így az esőzést a megfelelő időben küldi a megfelelő helyre.
A lótuszvirág jelentése: lét, szépség, igazság, tisztaság, örök.
Indiában, ahol a lótusz a nemzet virága, a legmagasabb állami kitüntetések egyike a Padma Sri, aminek
jelentése lótusz szépségű.
A szvasztika (melyet gyakran összetévesztenek a hírhedt náci horogkereszttel), egyike a legrégibb
szimbólumoknak, már a történelmi idők előtt, a formális vallásokat megelőzően ismert volt az emberek
számára.
Az indiaiak az óramutató járásának irányába forgó (jobbkezes) szvasztikát megkülönböztetik a balra forgó
szvasztikától, a szauvasztikától.
Azok a jobbkezes szvasztikák, amelyeknek a karjai jobbra hajlanak be, szoláris szimbólumok, mert a Nap
járását követik. Ezek igen szerencsés jelek, ugyanis a férfias jelleget, a tavaszi napot, valamint Ganésát, az
elefántfejű istent reprezentálják.
Ugyanakkor a balra forgó vagy női szvasztikák meglehetősen balszerencsések, mert javarészt az éjszakát, az
őszi napot és a félelmetes Káli istennőt, a pusztítást jelenítik meg.
A náci horogkereszt, balra forgó, és ferdén álló szárai hosszabbak, karjuk jobbra hajlik be.
A hatágú csillag a szív csakra jelképe, egybekapcsolja a férfit és a nőt, hogy teljes legyen közöttük az
összhang. A felsoroltakon kívül még számos hindu jelkép létezik.
A közlekedésről:
Az utakon elképesztő összevisszaságban láthatjuk a különféle járművek tömegét, mindenki megy mindenfelé,
de valahogy ebben az őskáoszhoz hasonlítható tumultusban mindenki közlekedik, viszonylag balesetmentesen.
Az egész közlekedésük egy alapelvre épül: akinek nincs dudája, annak nem működik az autója. Mert Indiában
mindenki dudál, úton útfélen, állandóan.
Itt nem kell meglepődni, ha az autópályának számító „hihgway”-en a te sávodban szemben jön egy jármű,
egyszerűen békésen egymásra dudálnak, és minden el van intézve. Nem azért dudálnak, mert idegesek, ez
egyszerűen a közlekedés része, valamilyen manőverezési szándék jelzése.
A városokban választhatsz a közlekedési eszközök között, hiszen van bőven. Van biciklis riksa, motoros riksa,
busz, vonat stb.
Jellemzően mindegyik zsúfolt, a 3 személyes motoros riksákba gyakran 10 indián is belepréselődik.
Külön érdekesség, hogy a szikh férfiaknak nem kötelező a bukósisak, a turbánjuk miatt.
A rendőrök nem használnak sípot, mert minek, a hangzavarban úgysem hallani, van nekik egy 1 méteres
botjuk, amellyel minden járműre, súlyosabb esetben a sofőrre is, rávágnak, ha szabálytalankodik. Emiatt és az
úgynevezett 15 cm.-es szabály miatt ép autót szinte nem is lát az ember.
A vonatok tetején is szívesen utaznak.
Nézzünk meg egy videót az indiai közlekedésről:
http://www.youtube.com/watch?v=UZcr6f9btUw
Kígyóbűvölők:
A kígyóbűvölés ősi mesterségnek számít Indiában. A kobra (a többi kígyóhoz hasonlóan) süket lévén nem a
kígyóbűvölő zenéjére táncol, hanem annak keze mozgását követi.
Az indiai zarándokhelyek forgatagának elmaradhatatlan látványossága a kígyóbűvölő. Ha turistát látnak,
rögtön leemelik fonott kosaruk fedelét, és tökből készült hangszerükkel, a pungvival furulyázni kezdenek a
lassan felágaskodó kobra előtt, mely csuklyáját szétfeszítve „táncolni” kezd.
Én gyanakodtam, hogy a táncoló kígyókat Kínában gyártották élethű műanyagból, de közelebbről azért nem
mertem megnézni.
A koldusokról:
Viszonylag nem sok koldus zaklat közvetlenül a tenyerét nyújtogatva, vagy a szájára mutatva, hogy éhes.
Inkább valami bazári ócskaságot próbálnak erőszakosan rád sózni meglehetősen drágán. Sokszor úgy kell
elmenekülni az ilyen árusok elől.
A legborzasztóbb látvány a nyomorék, visszataszító torzóként kéregetőké.
Ha valakit le akarsz fényképezni, azonnal kéri a pénzt, és legtöbbször méltatlankodva kevesli, amit adtál.
A másik lehúzás a WC-knél zajlik. A normál használati ár max. 5 rúpia, de vissza nem adnak az 50-esből.
Természetesen a turistákat sem ejtették fejre, többen összeállnak és csoportosan fizetnek.
Ha valamilyen szolgáltatást igénybe akarsz venni, hiába fizeted ki, a hivatalos árat, erőszakosan még többet
követelnek.
Ha nézelődsz valahol, azonnal többen is el akarják magyarázni a tárgy vagy hely történetét, és tartják a
markukat.
A lehúzás állami szintje a belépőjegyeknél tapasztalható legszembetűnőbben. A Taj Mahalba a belépőjegy az
indián lakosoknak 20 rúpia, mit gondolsz, mennyi lehet a külföldi látogatónak. 750 rúpia!!!
Számomra a legszimpatikusabb pénzgyűjtés volt ahol egy családból a férj nyekergetett valami nyílra hasonlító
szerkezetet, és a család meg táncolt.
Nézzünk meg egy „népművészeti” videót:
http://www.youtube.com/watch?v=dak9LDuFUzw
Gasztronómia:
Az indiai háziasszonyok naponta háromszor főznek, mivel az előző étkezésből megmaradt ételt nem szolgálják
ismét fel.
A menük általában 3-4 fogásból állnak, figyelve arra, hogy az ételekben a különféle színek, aromák, illatok,
ízek, formák harmonizáljanak egymással, a cél ugyanis az, hogy az evés az ember összes érzékszervének
nyújtson élvezetet.
A szennyezéstől való félelem alaposan beivódott a főzési és az étkezési gyakorlatba. Egy szakács vagy
háziasszony számára elképzelhetetlen, hogy bármelyik fogást megízlelje az elkészítés során.
A vizet nem szabad pohárból inni, hanem felülről kell a szájba önteni, mivel az ember szája szennyező. A
szájöblítéshez használt vizet mindig ki kell köpni, sohasem szabad lenyelni.
Az indiaiak nem szívesen használnak evőeszközt, ez a szokás a déliekre különösen jellemző. Kizárólag kézzel,
az ujjaik segítségével, (de mindig a jobb, vagyis a tisztának tartott kezükkel) esznek, a bal kéz az illemhely
használatára van fenntartva.
Indiában a tipikus tálalási forma a thali, mely nevét a tálból kapta. Ez tulajdonképpen nagy peremes,
rozsdamentes fémtálca, számos apró csészével. Van, amikor a tálcát friss banánlevéllel helyettesítik, a
tálkákat pedig a tálon lévő bemélyedések pótolják.
A thalin a rizs vagy a csapati köré tálalják fel a különböző fogásokat. De megtalálható rajta pár jófajta
zamatos gyümölcs, egy kis pörkölt mag, egy csésze joghurt és valamilyen desszert is.
A legelterjedtebb húsféle a csirke, melynek egyik leghíresebbike a Tandoori csirke. Nevét - a közhiedelemmel
ellentétben - nem egy városról kapta, a tandoor nem más, mint egy igen régi eredetű, hordozható, agyagból
készített kemence neve.
Bár minden tájegységnek megvan a maga jellegzetes főzési szokása, a menü összeállításában mindenütt
érvényesül egy közös vonás: olyan ételeket tálalnak egymás mellé, amelyek ízesítésükben, aromájukban, sőt
hőmérsékletüket és állagukat tekintve is egymás ellentétei, így adnak különleges kulináris élményt.
A hagyományos indiai étkezést ánizsmagok elrágcsálásával vagy pánnal illik befejezni. A pán a bétellevéllel
rágott fűszerkollekció elnevezése.
A néhány rúpiáért már kapható bétel enyhén mámorító és kábító hatású, evés után rágva elősegíti az emésztést.
A bétel kúszónövény, levele rágcsálás közben kellemesen fűszeres ízű, meleg érzést kelt a szájban. A levél íze
attól a növénytől is függ, amelyre felfut.
Az alkotórészek a bételdión kívül különféle fűszerek lehetnek, melyek összetétele tájanként változik, sőt néha
egy kis ópium is kerül a keverékbe.
Az egészet bétellevélbe csavarják, és elrágcsálják. A belekevert fűszerektől függően elszínezi a nyelvet és a
fogakat, és folyamatosan hatalmasakat köpnek tőle.
A bételt használták malária elleni gyógyszerként, de bélféreg-ölő, gilisztahajtó orvosságként is ismert.
A banyan fa:
A gigantikus méretű, sokszor 30-40 méter magasra növő, 8-10 méter kerületű banyan – indiai fügefák a
monszun dzsungelek klasszikus óriásai.
Törzsüket hatalmas lemezes palánkgyökerek támasztják és külön érdekesség, hogy légzőgyőkereik nem a
talajszinten erednek, hanem az alsó ágakról ereszkednek alá, körbefonnak mindent, ami útjukba esik, majd
tovább nyúlva elérik a talajt és behatolnak a földbe.
Az ashoka fa:
A hosszú élet szimbóluma. Örökzöld növény, mely nagyon gazdag gyógyító erőkben. A hinduk és a buddhisták
szent fája.
Néhány indiai portré:
És itt a jövő nemzedéke.
Érdekességek:
Agresszív majmok egyre komolyabb problémát okoznak a városokban. A rohamosan növekvő számú, és egyre
ingerültebb majmok megjelenésének egyetlen oka van, az hogy az emberek etetik őket, vagy csak eltanulják az
emberi viselkedési formákat. A dolog hátterében az áll, hogy a majmok a hindu vallás szerint az egyik istent
jelképezik, akit a hagyomány szerint minden kedden és szombaton étellel kell kínálni.
Nézzünk meg egy videót a majmokról:
http://www.youtube.com/watch?v=PeoAg0bN_zs
Namasti:
Indiában egy köszönési forma, jelentése: meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.
A kezeket egymáshoz illesztik a mellkasuk előtt, mintha imádkoznának, a köszöntött szemébe néznek, és közben
derékból kissé meghajolnak.
Évszakok:
Három évszakot különböztetnek meg: a hideg és száraz évszak, a meleg és száraz évszak, és a meleg és nedves
évszak.(ez a monszun időszaka)
Az indiánok:
Kolumbusz földrajzi tévedése miatt az amerikai őslakosokat nevezzük indiánnak, holott az igazi indiánok itt
élnek. Nem sértés indiánnak titulálni az ittenieket, hiszen ők is így hívják magukat. Például minden évben
megválasztják az „Indian of the Year -t„, a nálunk használatos „Év embere” címnek megfelelően.
Egyéb:
Nem szokás az utcán ölelkezni, csókolózni, a pároknak egymás kezét fogni - mindez megbotránkozást kelt. A
fiúk gyakran kézen fogva, vagy egymás vállát érintve sétálnak, ez a barátság jele, nem kell félreérteni.
A teheneknek még az ürülékét is hasznosítják, mint tudjuk, az mindig lapjára esik, és ezeket a tehénlepényeket
a napon megszárogatják, és tüzelőként használják fel.
Az indiai fővárosban különösen csúcsidőben csak nőket szállító buszok is közlekednek, mert a zsúfolt buszokon
a férfiak gátlás nélkül tapogatják a nőket.
Van egy pár buszjárat Delhiben. Nézd a megálló tábláját!
Soha ne simogasd meg egy Buddha szobor fejét, mert akkor, azt egy szerzetesnek kell megtisztítani. Azt sem
szeretik, ha a gyerekek fejét megsimogatod.
Végül egy érdekes hirdetés egy indiai fodrászszalon kínálja így a szolgáltatásait:
Angolul nem tudóknak: DYE - hajfestés DIE - halj meg; FACIAL - arcpakolás FACHIAL - semmit nem jelent;
MASSAGE - masszás MESSES - szemetek, koszok; CHILDREN CUTTING - gyerekek vágása, feldarabolása.
Gondolom a cutting, a vágás, a hajvágásra utal. Ez különösen a "DIE" felirattal együtt morbid.
Befejezés:
Az európai ember szemében még mindig a mesék birodalmának számító ország senkit sem hagy közömbösen.
Az utcákon hömpölygő tömeg, a hatalmas zsivaj, a rengeteg szemét, az ócska biciklik és a zsúfolt riksák, meg
az elmaradhatatlan csont-sovány tehenek valamilyen kaotikus egységben jelenítik meg a mai Indiát.
Nézzünk meg egy összeállítást Indiáról: http://www.youtube.com/watch?v=t7mGnLqct4s
Mark Twain így írt Indiáról:
„Ez tényleg India! Álmok és románcok, mesés gazdagság és hírhedt szegénység, tündöklés és mocsok, paloták
és odúk, Éhség és ragály, dzsinnek, óriások……
Az ország, amit mindenki látni akar, és ha egyszer látta, akár egy pillanatra is, nem adná ezt a pillantást a
világ összes látnivalójáért.”
India 2012