hetilapok nagy verseny a nőkért - central médiacsoport · 2017. 12. 6. · fanny magazin...

2
52 M ozgalmas volt a tavalyi év a hazai női hetilapok életében, és az idén is hasonlóra készülnek a Marketing&Media által megkér- dezett médiumok. A Meglepetés borítója és belívei például a koráb- binál jobb minőségű papíron je- lennek meg, emellett a lap új, ész- revehetően szexi dizájnnal ünne- pelte huszadik születésnapját. A Fanny magazin terjedelme pedig 32 oldalról 48-ra nőtt, és tartalmi- lag, valamint layoutszinten is meg- újult. Ugyancsak a 2015-ös év újí- tása, hogy a korábban kéthavonta megjelenő Fanny Konyha havi pe- riodikára váltott, emellett megjelent három extra kiadvány a Fanny már- kanév alatt. A Kiskegyed is kissé át- alakított, modernizált megjelenéssel indította az évet, majd új márkaki- terjesztésekkel, fejlesztésekkel erő- sítették tovább a brandet, ilyen volt többek között a Kiskegyed Jackpot, valamint a Kiskegyed Nagybevá- sárlás. Az újításokban és aktivitá- sokban jelentős szerepet kaptak a Ringier Axel Springer-portfólió egyéb termékei, mint a Blikk vagy a Glamour. „A Nők Lapja is folya- matosan fejlődik, változik, új rova- tokkal, szerzőkkel rendszeresen ta- lálkozhatnak az olvasóink, azonban egy 67 éves, kiforrott márka esetén ennél nagyobb változtatás kocká- zatos lenne” – hívta fel a figyelmet Vékási Andrea, a Nők Lapja főszer- kesztője. Az átgondolt újítások mel- lett tavaly Iskolaválasztó címmel in- dítottak különszámot. ÚJ KIADVáNYOK Az idén is lesz mire rácsodálkoznia a női lapok olvasóközönségének, ugyanis a magazinok számos fej- lesztéssel készülnek, emellett új saj- tótermékek is piacra kerülnek. Ta- vasszal vadonatúj magazinnal bő- vül a Nők Lapja-család, a Meglepe- tés-lapcsoport legújabb tagja pedig – amely igazi unikumnak ígérkezik a hazai piacon – elsőként májusban jelenik meg. Emellett az olvasók az idén több mint tíz különszám- mal találkozhatnak. A Kiskegyed is további akti- vitásokkal, akciókkal és újítá- sokkal készül. „Jelentős po- tenciált látunk a márkában és az elindított fejlesztések- ben, így 2016-ban is ezekre összpontosítva szeretnénk to- vább növelni a kiadó ered- ményességét” – mondta el Bokor Klára, a Kiskegyed főszerkesztője. A Fanny – stratégiája kö- vetkező lépéseként – új bo- rítót kapott, így már 48+4 oldalas a lap. „Ezzel a ter- mékfejlesztéssel új lehető- séget teremtettünk a továb- bi növekedésre az olvasói, valamint a hirdetési piacon egyaránt” – emelte ki Titkó Zsuzsanna, a Mediaworks női, gasztro- és ifjúsági üzletág igazgatója. A magazin egyéb- ként kimagaslóan sikeres évet zárt, a Matesz adatai alap- ján a Fanny pél- dányszáma 2015- ben 67 százalék- kal volt magasabb a 2014-es átlaghoz képest. Emellett je- lentősen növeke- dett a lap olvasott- sága, ám ehhez minden szinten új- ra kellett gondol- ni a magazin kon- cepcióját – árul- ta el a szakember. Ez mindenkép- pen nagy eredmény, főként annak tudatában, hogy a Fanny példány- számcsökkenése 2014 előtt a pia- ci átlag felett volt. A Central Médiacsoporthoz tar- tozó Meglepetés számára is jól ala- kult a 2015-ös év, eladott példány- számban kétszázalékos növekedést ért el a lapcsalád, emellett a hirde- tési bevételük is dinamikusan emel- kedett. Tavaly a Nők Lapja hetilap, valamint a különszámok (Enteriör, Nyár-tél, Advent, Kert és virág) pro- fitabilitása is nőtt, és jól szerepelt az újonnan indított Iskolaválasztó. A lap főszerkesztője szerint a Nők Lapja őrzi piaci pozícióit, és a hir- detők továbbra is bizalommal for- dulnak a magazin felé. Az eladott példányszámok terén csak csekély, másfél százalékos csökkenésről szá- molt be Vékási Andrea. A példányszámcsökkenést álta- lános jelenségnek véli Bokor Klára a nyomtatott lapok piacán, a Kiske- gyed azonban megőrizte pozícióit, stabilizálta értékesített példányszá- mát. „A hirdetési bevételek vonatko- zásában két nagy eredményt tud- tunk felmutatni 2015-ben. Egyrész- ről a printpiacon, ezen belül is a női hetilapok piacán tapasztalható hirdetési bevételek és árak visz- szaesését sikerült mérsékelni, a piaci csökkenésnél kisebb mér- tékben visszaesni, másrészről új márkakiterjesztésekkel, ak- tivitásokkal stabilizálni és rész- ben növelni az addicionális be- vételeket a brand vonatkozásá- ban. Továbbá az online termék esetén jelentős növekedést ér- tünk el 2015-ben. A kiskegyed.hu 2014-hez képest nemcsak a lá- togatószámát többszörözte meg, de a bevételeit is megduplázta” – mondta el a főszerkesztő. ONLINE JELENLéT Nagy eltérések vannak abban, hogy a hazai női lapok mennyi- re érzik fontosnak a digitális el- Nagy verseny a nőkért Tovább folytatódik a pörgés a hazai nyomtatott női hetilapok piacán. A kiadók nemcsak a meglévő termékeket frissítik, hanem új magazinok megjelenése is várható 2016-ban. Kalocsai Magdolna Mária HETILAPOK FOTÓ: ARCHÍV

Upload: others

Post on 03-Mar-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: HETilapok Nagy verseny a nőkért - Central Médiacsoport · 2017. 12. 6. · Fanny magazin terjedelme pedig 32 oldalról 48-ra nőtt, és tartalmi-lag, valamint layoutszinten is

5252

Mozgalmas volt a tavalyi év a hazai női hetilapok életében,

és az idén is hasonlóra készülnek a Marketing&Media által megkér-dezett médiumok. A Meglepetés borítója és belívei például a koráb-binál jobb minőségű papíron je-lennek meg, emellett a lap új, ész-revehetően szexi dizájnnal ünne-pelte huszadik születésnapját. A Fanny magazin terjedelme pedig 32 oldalról 48-ra nőtt, és tartalmi-lag, valamint layoutszinten is meg-újult. Ugyancsak a 2015-ös év újí-tása, hogy a korábban kéthavonta megjelenő Fanny Konyha havi pe-riodikára váltott, emellett megjelent három extra kiadvány a Fanny már-kanév alatt. A Kiskegyed is kissé át-alakított, modernizált megjelenéssel indította az évet, majd új márkaki-terjesztésekkel, fejlesztésekkel erő-sítették tovább a brandet, ilyen volt többek között a Kiskegyed Jackpot, valamint a Kiskegyed Nagybevá-sárlás. Az újításokban és aktivitá-sokban jelentős szerepet kaptak a Ringier Axel Springer-portfólió egyéb termékei, mint a Blikk vagy a Glamour. „A Nők Lapja is folya-matosan fejlődik, változik, új rova-tokkal, szerzőkkel rendszeresen ta-lálkozhatnak az olvasóink, azonban egy 67 éves, kiforrott márka esetén ennél nagyobb változtatás kocká-zatos lenne” – hívta fel a figyelmet Vékási Andrea, a Nők Lapja főszer-kesztője. Az átgondolt újítások mel-lett tavaly Iskolaválasztó címmel in-dítottak különszámot.

Új kiadványok Az idén is lesz mire rácsodálkoznia a női lapok olvasóközönségének, ugyanis a magazinok számos fej-lesztéssel készülnek, emellett új saj-tótermékek is piacra kerülnek. Ta-vasszal vadonatúj magazinnal bő-

vül a Nők Lapja-család, a Meglepe-tés-lapcsoport legújabb tagja pedig – amely igazi unikumnak ígérkezik a hazai piacon – elsőként májusban jelenik meg. Emellett az olvasók az idén több mint tíz különszám-mal találkozhatnak.

A Kiskegyed is további akti-vitásokkal, akciókkal és újítá-sokkal készül. „Jelentős po-tenciált látunk a márkában és az elindított fejlesztések-ben, így 2016-ban is ezekre összpontosítva szeretnénk to-vább növelni a kiadó ered-ményességét” – mondta el Bokor Klára, a Kiskegyed főszerkesztője.

A Fanny – stratégiája kö-vetkező lépéseként – új bo-rítót kapott, így már 48+4 oldalas a lap. „Ezzel a ter-mékfejlesztéssel új lehető-séget teremtettünk a továb-bi növekedésre az olvasói, valamint a hirdetési piacon

egyaránt” – emelte ki Titkó Zsuzsanna, a Mediaworks női, gasztro- és ifjúsági üzletág igazgatója. A magazin egyéb-ként kimagaslóan sikeres évet zárt, a Matesz adatai alap-ján a Fanny pél-dányszáma 2015-ben 67 százalék-kal volt magasabb a 2014-es átlaghoz képest. Emellett je-lentősen növeke-dett a lap olvasott-sága, ám ehhez minden szinten új-ra kellett gondol-ni a magazin kon-cepcióját – árul-

ta el a szakember. Ez mindenkép-pen nagy eredmény, főként annak tudatában, hogy a Fanny példány-számcsökkenése 2014 előtt a pia-ci átlag felett volt.

A Central Médiacsoporthoz tar-tozó Meglepetés számára is jól ala-kult a 2015-ös év, eladott példány-számban kétszázalékos növekedést ért el a lapcsalád, emellett a hirde-tési bevételük is dinamikusan emel-kedett. Tavaly a Nők Lapja hetilap, valamint a különszámok (Enteriör, Nyár-tél, Advent, Kert és virág) pro-fitabilitása is nőtt, és jól szerepelt az újonnan indított Iskolaválasztó. A lap főszerkesztője szerint a Nők Lapja őrzi piaci pozícióit, és a hir-detők továbbra is bizalommal for-dulnak a magazin felé. Az eladott példányszámok terén csak csekély, másfél százalékos csökkenésről szá-molt be Vékási Andrea.

A példányszámcsökkenést álta-lános jelenségnek véli Bokor Klára a nyomtatott lapok piacán, a Kiske-gyed azonban megőrizte pozícióit, stabilizálta értékesített példányszá-mát. „A hirdetési bevételek vonatko-zásában két nagy eredményt tud-tunk felmutatni 2015-ben. Egyrész-ről a printpiacon, ezen belül is a női

hetilapok piacán tapasztalható hirdetési bevételek és árak visz-szaesését sikerült mérsékelni, a piaci csökkenésnél kisebb mér-tékben visszaesni, másrészről új márkakiterjesztésekkel, ak-tivitásokkal stabilizálni és rész-ben növelni az addicionális be-vételeket a brand vonatkozásá-ban. Továbbá az online termék esetén jelentős növekedést ér-tünk el 2015-ben. A kiskegyed.hu 2014-hez képest nemcsak a lá-togatószámát többszörözte meg, de a bevételeit is megduplázta” – mondta el a főszerkesztő.

online jelenlét Nagy eltérések vannak abban, hogy a hazai női lapok mennyi-re érzik fontosnak a digitális el-

Nagy verseny a nőkértTovább folytatódik a pörgés a hazai nyomtatott női hetilapok piacán. A kiadók nemcsak a meglévő termékeket frissítik, hanem új magazinok megjelenése is várható 2016-ban. ❙ Kalocsai Magdolna Mária

H E T i l a p o k

FOTÓ

: ARC

HÍV

Page 2: HETilapok Nagy verseny a nőkért - Central Médiacsoport · 2017. 12. 6. · Fanny magazin terjedelme pedig 32 oldalról 48-ra nőtt, és tartalmi-lag, valamint layoutszinten is

érést. A Fannynak például nincs online verziója, és mobilalkalma-zás fejlesztésén sem gondolkod-nak, annak ellenére, hogy a ki-adó életében kiemelt fontosságú a digitális csatorna – ez azonban nem minden esetben kapcsolódik a printbrandekhez. A Meglepetés olvasói mobilon is követhetik ked-venc lapjukat, a pár száz előfizetőt számláló alkalmazás segítségével pdf-kiterjesztésű anyagokat tölthet-nek le. „Magyarországon egyelőre nem terjedtek el az ipades újság-tartalmak, nagyon kevés ember fi-zet azért, hogy egy újságot digitáli-san lapozgathasson. A papír kézzel fogható, jól eladható. A vevő tudja, hogy azért a 60 oldalért ad pénzt, amit hazavisz, és azért hajlandó is fizetni. A digitális platformokon egyelőre ingyen várják a tartalma-kat. A Facebooknak is az a célja, hogy ott ingyenesen hozzáférjenek a tartalomhoz, mi az olvasókkal va-ló folyamatos kommunikációra, va-lamint marketingcélokra használ-juk a közösségi médiát” – mond-ta el Hegedűs Noémi, a Meglepe-tés főszerkesztője.

A Kiskegyed első embere szerint egyre fontosabb az online megje-lenés. „Míg a printben egy-két hét alatt kapunk visszajelzést a mun-kánkról, a témaválasztásról, a tar-talom vagy az általunk megszólal-tatott sztár népszerűségéről, ad-dig az online válaszideje mindösz-sze egy-két perc. Fejleszteni köte-lező, és a terveinkhez nélkülözhe-tetlen is. Utóbbiak lényege termé-szetesen az olvasottság, a példány-szám és látogatószám növelése” – mutatott rá Bokor Klára.

A Nők Lapja Cafénál az idei év fó-kusza a felhasználói élmény biztosí-tása lesz, függetlenül attól, hogy mi-lyen eszközről érkezik az olvasó.

Mobilizált olvasók A hazai női lapok esetén kiváló-an működnek az olvasókkal való kapcsolattartás hagyományos for-mái is. Az e-mailek mellett zsák-számra érkeznek a szerkesztősé-gekbe postai levelek és a telefo-nok is folyamatosan csörögnek. „A Meglepetés olvasótábora az egész kiadónál az egyik legin-kább mobilizálható, ezt nyilván ki is használják a hirdetőink. Folya-matos levelezésben vagyunk az olvasókkal, nem engedjük el egy-más kezét” – hangsúlyozta a lap főszerkesztője. A magazin sikeré-nek titkát a stabil kiadói háttérben, valamint a szerkesztőség dolgozó-

inak lelkesedésében lát-ja a szakember. „Origi-nális tartalmakat adunk, nem veszünk át sem-mit, a divatanyagainkat magunk készítjük, a mi konyhánkat mi főzzük. Saját szakértőink van-nak, az összes anyagot magunk állítjuk össze, ezt pedig azzal hálál-ják meg az olvasóink, hogy megmaradnak mellettünk” – emelte ki Hegedűs Noémi. „2007 végén lettem főszerkesztő, azóta azon dolgozom, hogy olvasóink ne tudja-nak létezni a Megle-

petés nélkül. A divatanyagokban is ők szerepelnek modellként, ezzel kapcsolatot találnak a laphoz, el tudják tenni, megmutathatják má-soknak is, hogy a Meglepetés kí-váncsi rájuk. Olvasóink saját ma-gukat, saját problémáikat látják viszont, sztorikat adnak a lapnak, amelyeket mi feldolgozunk. Elküld-

hetik a receptjeiket, mi pedig ké-szítünk belőlük egy receptoldalt. Intenzív kötődést alakítunk ki” – mondta el a főszerkesztő.

Hasonlóan gondolkodnak a Fanny szerkesztői is, címlapjaikon ugyan-is minden héten egy-egy olvasójuk szerepel. „Sokféle lehetőség létezik a példányszámnövelésre, a termék-fejlesztésen át a klasszikus eladás-ösztönző eszközökig. A lap straté-giája, piaci helyzete az, ami a leg-inkább meghatározza, hogy mikor melyik lehet a legsikeresebb” – mu-tatott rá Titkó Zsuzsanna.

Bokor Klára szerint szerkesztőségi szinten két alapvető módja van a pél-dányszám növelésének. „A viszony-lag gyorsabb az, hogy nyeremény-akciókkal, jól sikerült, olvasóvonzó címlapokkal hívjuk fel magunkra a figyelmet – ez hetente több ezerrel megdobhatja egy lap példányszá-mát. Hogy ezek a pluszolvasók ná-lunk is maradjanak – és ez a hosz-szabb módszer –, ahhoz kell a szó-rakoztató, informatív, elsősorban a

nőket kiszolgáló beltartalom” – árul-ta el a Kiskegyed főszerkesztője. – „Olvasót megszólítani legjobban az őt érdeklő témával lehet online és printfelületen egyaránt. Az online párbeszéd színtere a kommentrovat, amely minden megjelent anyagunk alatt megtalálható, és pörög is ren-desen” – tette hozzá.

Hegedűs Noémi szerint a pél-dányszámnövelés alap-ja a megbízható tartalom normális áron. Tapasztala-tai alapján jól működnek a mellécsomagolások is, lap-juknál viszont egy ideje az árcsökkentés vette át a tel-jes példányszámban nyúj-tott ajándékok szerepét, így évente az olvasók néhány alkalommal olcsóbban jut-hatnak a magazinhoz. A ki-adó ezt először a Meglepe-téssel próbálta ki, majd átvit-te más lapokhoz is. Jelenleg a mellécsomagolások rész-legesek, és ezeket a példá-nyokat emelt áron érhetik el az olvasók.

Fizetnek a MinőségértJelentős árverseny van a hetilapok piacán, ennek ellenére a megkérde-zett magazinok lehetségesnek, sőt időnként szükségesnek tartják az áremelést. A Nők Lapja főszerkesz-tője szerint olvasóik hajlandók több pénzt fizetni a minőségért, ezért a lap árát évek óta dinamikusan, pi-aci átlag felett emelik.

„A hetilapok piaca talán az egyik legjobban telített magazinszegmens, széles kínálattal, folyamatosan vál-tozó termékkörrel, erős reklám- és marketingaktivitással. Így termé-szetesen csak nagyon átgondolt és felépített stratégia mentén lehet áremelésben gondolkodni. Vagyis nem zárható ki teljesen, de látni kell, hogy mindig lesz egy versenytárs, amelyik a piaci trendekkel szemben csökkenteni vagy akciózni fog. Mi azt tapasztaltuk, hogy a minőségi tartalomra, összeállításra és termé-kekre mindig szükség van, így nem félünk az árversenytől” – hangsú-lyozta Bokor Klára.

5353www.mmonline.hu

ÉrtÉkesített pÉldányszámok 2014. IV. név 2015. IV. névNők Lapja 218 494 216 224Kiskegyed 189 024 191 634Meglepetés 88 097 90 918Fanny 59 870 72 540Forrás: Matesz

A MAGAZINFOGYASZTÁS

MAGAZIN MOMENTSA magazinolvasás egy pozitív, folyton

kiszakít

A reklám a magazin szerves része, olyan

A MAGAZIN

ANATÓMIÁJA

Forrás: MPA

olyan amit

WWW.MARQUARDMEDIA.HU

mm_print_anatomia.indd 1 2016. 03. 30. 15:43