helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · web viewa személyi háttér...

76
A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője EMLÉKEZTETŐ Helyszín: Professzorok Háza Időpont: 2005. július 1. Az ülést Fésüs László, a MAB elnöke vezette. Kimentését kérte: Bakó Károly, Kollár János, Sáska Géza, Závodszky Péter, Fabiny Tamás, Kertész András. Távol maradt : Ekler Gergely. Napirend előtt : Fésüs László gratulált Pléh Csabának, a plénum tanácskozási jogú tagjának új tisztségéhez, aki a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese lett. Köztisztviselőként Pléh Csaba tanácskozási jogú MAB tagsága megszűnt, 2005. június 1-től a MAB plénum, továbbá a Pszichológia- és neveléstudományi, valamint a Doktori bizottság munkájában meghívott szakértőként, tanácskozási joggal vesz részt. Fésüs László ezután köszöntötte a plénum megjelent tagjait, az MRK új elnökét Klinghammer Istvánt, és az FFK új elnökét Rudas Imrét. I. Emlékeztető elfogadása 2005/6/I. (Egyéb) A 2005. évi 5. rendes ülés emlékeztetőjének elfogadása A plénum az emlékeztetőt a mellékletként kiosztott korrekciók tudomásulvétele mellett egyhangúlag elfogadta. II. EFT ügy Előterjesztő : Michelberger Pál Szavazatszámláló bizottság felállítása: Szántó Tibor, Dávid Zsófia, Szekeres Péter. 2005/6/II. (EFT) 1 főiskolai pályázat véleményezése A titkos listás szavazás eredménye: a plénum 16:8 arányban támogatta Köpf László E342 számú pályázatát (RTF). Michelberger Pál tájékoztatta a plénumot, hogy a korábbi döntésekkel kapcsolatban a mai napig 11 fellebbezésre érkezett új eljárásra vonatkozó felkérés a minisztertől. Az EFT bizottság döntött a fellebbezésekre vonatkozó javaslatáról. A javaslatot a következő plénum elé terjeszti. III. Doktori ügyek Előterjesztő : Róna-Tas András 1. A doktori képzés továbbfejlesztése (Tájékoztatás) Róna-Tas András elmondta, hogy a jegyzőkönyv-javaslat elkészült, amelyről az MRK, az FTT, a DOSZ, az ODHT, az MTA testületi véleményét ki kell kérni. A javaslat lényege egy mondatban: a DI-k működése figyelemmel kísérésének szigorítására van szükség. Néhány doktori iskola ugyanis akár meg is szűnhet, mert nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Néhány ügyben kérte, hogy a plénum is tegyen javaslatot, például az államilag finanszírozott doktori helyek számának növelésére vonatkozóan. A doktori iskolák elhagyásának lehetőségét is meg kell teremteni, amely gyakorlat külföldön működik. A doktori iskolába való későbbi visszatérés lehetséges, de ha egy doktorandusz elmegy, már kap egy pl. MA-diplomát. Akár törvényi szinten is felmerülhet ennek lehetősége, ismervén a jelenlegi törvénykezési átmeneti helyzetet. Muhariné Szabó Szilvia /home/website/convert/temp/convert_html/5e47215d62691778764b69cb/document.doc 1

Upload: others

Post on 31-Jan-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

EMLÉKEZTETŐHelyszín: Professzorok HázaIdőpont: 2005. július 1.Az ülést Fésüs László, a MAB elnöke vezette.

Kimentését kérte:Bakó Károly, Kollár János, Sáska Géza, Závodszky Péter, Fabiny Tamás, Kertész András.

Távol maradt: Ekler Gergely.

Napirend előtt: Fésüs László gratulált Pléh Csabának, a plénum tanácskozási jogú tagjának új tisztségéhez, aki a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese lett. Köztisztviselőként Pléh Csaba tanácskozási jogú MAB tagsága megszűnt, 2005. június 1-től a MAB plénum, továbbá a Pszichológia- és neveléstudományi, valamint a Doktori bizottság munkájában meghívott szakértőként, tanácskozási joggal vesz részt. Fésüs László ezután köszöntötte a plénum megjelent tagjait, az MRK új elnökét Klinghammer Istvánt, és az FFK új elnökét Rudas Imrét.

I. Emlékeztető elfogadása

2005/6/I. (Egyéb) A 2005. évi 5. rendes ülés emlékeztetőjének elfogadásaA plénum az emlékeztetőt a mellékletként kiosztott korrekciók tudomásulvétele mellett egyhangúlag elfogadta.

II. EFT ügy Előterjesztő: Michelberger PálSzavazatszámláló bizottság felállítása: Szántó Tibor, Dávid Zsófia, Szekeres Péter.

2005/6/II. (EFT) 1 főiskolai pályázat véleményezéseA titkos listás szavazás eredménye: a plénum 16:8 arányban támogatta Köpf László E342 számú pályázatát (RTF).Michelberger Pál tájékoztatta a plénumot, hogy a korábbi döntésekkel kapcsolatban a mai napig 11 fellebbezésre érkezett új eljárásra vonatkozó felkérés a minisztertől. Az EFT bizottság döntött a fellebbezésekre vonatkozó javaslatáról. A javaslatot a következő plénum elé terjeszti.

III. Doktori ügyek Előterjesztő: Róna-Tas András

1. A doktori képzés továbbfejlesztése (Tájékoztatás)Róna-Tas András elmondta, hogy a jegyzőkönyv-javaslat elkészült, amelyről az MRK, az FTT, a DOSZ, az ODHT, az MTA testületi véleményét ki kell kérni. A javaslat lényege egy mondatban: a DI-k működése figyelemmel kísérésének szigorítására van szükség. Néhány doktori iskola ugyanis akár meg is szűnhet, mert nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Néhány ügyben kérte, hogy a plénum is tegyen javaslatot, például az államilag finanszírozott doktori helyek számának növelésére vonatkozóan. A doktori iskolák elhagyásának lehetőségét is meg kell teremteni, amely gyakorlat külföldön működik. A doktori iskolába való későbbi visszatérés lehetséges, de ha egy doktorandusz elmegy, már kap egy pl. MA-diplomát. Akár törvényi szinten is felmerülhet ennek lehetősége, ismervén a jelenlegi törvénykezési átmeneti helyzetet.

Alternatív szöveg a fenti behúzott bekezdésre: A Doktori bizottság több javaslatot fogalmazott meg a doktori képzés továbbfejlesztésére vonatkozóan. Ezek közül kiemelésre érdemesek a következők:1. Az államilag finanszírozott doktori helyek számának növelése helyett célszerű létrehozni az un. predoktori

ösztöndíj rendszerét, azok számára, akik a 3 éves tanulmányok után meg kívánják szerezni a doktori fokozatot.2. Azok számára, akik az abszolutórium megszerzése után nem kívánnak fokozatot szerezni, biztosítani kell az elért

eredmények dokumentálását. Az oklevél elnevezése ez esetben lehetne MPhil illetve MRes.3. A doktori képzések második körös akkreditációja során a működési és kimeneti vizsgálatokra kell fektetni a

hangsúlyt. A kiváló doktori iskolákat működtető intézmények (kutatóegyetemek) kapjanak szabadabb kezet doktori iskoláik kialakításában.

Fésüs L.: a plénum szeptemberben ülésezik legközelebb, addigra kell a fentiekre vonatkozó pontos javaslatot megfogalmazni, s aztán eljuttatni az OM-be.Klinghammer I.: az MRK nevében támogatja a javaslatot, az MRK szeptemberi ülésére elő fogja terjeszteni a MAB e javaslatát. A plénum is támogatja az indítványt. Egyhangúlag elfogadva.RTA: A DB tagjai e-mailen megkapják a javaslat szövegét.

1. DI vezető változás

2005/6/III/2/1. (DI) D78 SE Interdiszciplináris doktori iskola vezetőváltásRégi vezető: Rajna Péter. Új vezető: Bitter István DSc, egyetemi tanár

2005/6/III/2/2. (DI) D72 SE Elméleti orvostudományok doktori iskola vezetőváltásRégi vezető: Monos Emil. Új vezető: Rosivall László DSc, egyetemi tanár.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

1

Page 2: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/III/2/3. (DI) D51 DE Közgazdaságtudományok doktori iskola vezetőváltásRégi vezető: Szabó Katalin. Új vezető: Makó Csaba DSc, egyetemi tanár.

2005/6/III/2/4. (DI) D48 DE Interdiszciplináris (Társadalom-, Bölcsészettudományok) doktori iskola vezetőváltásIdeiglenes vezető: Czigler István. Új vezető: Czigler István DSc, egyetemi tanár.

2. Javaslat a VE Multidiszciplináris bölcsészettudományok doktori iskola (D156) időközi ellenőrzésére felkért ad hoc bizottság elnökéreElőterjesztő: Róna-Tas András

2005/6/III/3. (DI) VE Multidiszciplináris bölcsészettudományok doktori iskola (D156) időközi ellenőrzésére felkért ad hoc bizottság elnökeA doktori bizottság szigorú felülvizsgálatot rendelt el. Az ad hoc bizottság elnöke: Kertész András MTA lev. tag.IV. Mesterszakok indítása – MAB követelményrendszer Előterjesztő: Fésüs LászlóA tervezet ideiglenes munkaanyag, amelyet az érintettek megkapnak (főként a konferenciák), számítunk a javaslatokra, észrevételekre. Igaz, jogszabályi háttér még nincs, a MAB állásfoglalásra viszont az intézmények sürgető megkeresése miatt van mielőbb szükség.Zalai E: megjegyzései: Sok esetben nehéz értelmezni az alapozó tantárgy fogalmát, inkább szaktárgyakat mondana. Az alapszakok

értékelésénél is nehéz volt a tanári kompetenciát megítélni, nem csak az évek, de a gyakorlat is fontos. Több támpontot kell adni az intézményeknek a gyakorlatra vonatkozólag, területenként ez más és más lehet.

Javasolja a bizottságok erre vonatkozó vizsgálódását. Javasolja, hogy a szakfelelős csak az adott intézményben lehessen főállásban foglalkoztatva. Óraszám-kreditszám esetében a szűkebb számítson. Szükséges a kutatás és az infrastruktúra pontosabb számonkérése.

Némedi D.: a foglalkoztatásra vonatkozóan a jogi előírásokat kell szem előtt tartani. A kérelemben általában nem nevezik meg hogy ki hol és hány helyen oktat még. Erre vonatkozóan nincs adatbázis.Pléh Cs.: a követelményekben és az útmutatóban elírás az alapképzési szak a mester szak helyett. Szerinte sem egyértelmű a követelmény, azt kell mondani, hogy csak egy intézményben és csak egy szakért lehessen valaki felelős.Hatvani L.: az útmutató nem kéri az infrastruktúra részletezését (pl. könyvtárellátottság). Javasolja, hogy a könyvtár ellátottság részletezésére legyen egy külön bekezdés, 100-as szakkönyvlista megadása.Szendrő P.: MA fontos pillére a szakfelelős. A fogalom pontosítása szükséges.Páczelt I.: a kutatással kapcsolatos követelményeket az elnökség már pontosította, de még nem került átvezetésre, legalább 1 nemzetközileg és 2 országosan elismert műhely kell. A szakfelelős fogalmára ő is javaslatot tett. Az útmutatóban a tantárgyi programoknál javasolja, hogy szerepeljenek az elvárt előtanulmányok is. Makara G.: a több helyen való oktatás ellen lenne egy javaslata: az adott személy oktatáskapacitásán belül X%-ban kell a MAB-nak megadni a foglalkoztatottságot. Az adatbázis könnyen létrehozható, meg kell csinálni.Iványi K.: a bírálati lap módosítása is szükséges. Nem vizsgáztak jól a bírálati lapok, a kérdések sem mindig jók. Megfontolásra javasolja, hogy a személyi feltételek teljesülése esetén legyen teljes időben foglalkoztatott egyetemi tanár, ill. a szakmában kiemelkedő, elismert teljesítményt felmutató főiskolai tanár.Szennyessy J.: az útmutatóhoz lennének észrevételei: a 2-es pontban a prognózis nehéz, nem megalapozható. A doktori képzésre való felkészítés, ill. a tehetséggondozás részletezése szükséges.Rudas I.: a bachelor végzettséget szerzők főként az iparban helyezkednek el, nem kell mindenáron a doktori iskoláknak képezni, de a gyakorlati, ipari elvárásnak megfelelő oktatói megfelelőséget is szem előtt kell tartani. A törzstárgyak felelősei esetében túlzásnak tartja, hogy csak az adott intézményben oktathassanak.Papp S.: Legalább jelzésszerűen kell utalni arra, hogy a mesterképzéseknél a doktori iskola meglétét kell javasolni. Fésüs L.: összefoglalja az elhangzott javaslatokat: a munkaanyagot a konferenciáknak megküldjük, a szakbizottságok szintén véleményezzék a dokumentumokat. Az Ftv törvénytervezetben foglaltakra is tekintettel kell lenni. Ami az adatbázist illeti, ez nem a MAB feladata, hanem az intézményvezető felelőssége, hogy kit vesz fel. Néhány helyen a pontosítás természetesen indokolt. Pl.: szakfelelős meghatározása, vezető oktatók meghatározása, stbSzendrő P.: szövegszerű javaslat a kutatáshoz: a mester szak felelőse legyen alapítója, vagy témavezetője egy DI-nek.Fésüs L.: nagyon erős Szendrő P. javaslata, nem fogadható el a főiskolák számára, ahol nincsenek doktori iskolák.Galambos G.: nem ért egyet mesterszakon a főiskolai tanár szakfelelősségével. Nem ért egyet a „főállás” bizalmi meghatározásával sem.Bálint Cs.: igyekezzünk a doktori fokozat minőségét megőrizni, abból egy jottányit sem engedni.Fésüs L.: a szakbizottságok javaslatait várjuk.A főiskolai tanárt, mint lehetséges szakfelelőst nem szavazta meg a plénum, de a fenti észrevételek után a módosított munkaanyagot elfogadta.

2005/6/IV/1. (Műk) A mesterszakok indításának akkreditációs minimumkövetelményei (Ideiglenes nyilvános változat, 2005. július 6.) a MAB honlapján olvashatóak.

2005/6/IV/2. (Műk) Útmutató a mesterszakok indítására irányuló kérelmek összeállításáhozAz Útmutató a MAB honlapján olvasható.

2005/6/IV/3. (Műk) Mesterszak indításának bírálati lapja a MAB honlapján elérhető.Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

2

Page 3: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

Mindhárom fenti dokumentum még csak munkaanyag!

V. Kiválósági hely pályázatok elbírálásának eredménye - Pszichológia Előterjesztő: Pléh CsabaA kiválósági helyeket elbíráló háromtagú bizottság élén Pléh Csaba áll, két másik tagja külföldi magyar (Stockholm, London). A kialakított szempontrendszer alapján pontozták (40 pontos skála) a pályázó intézményeket. A kiválósághoz min. 75%-os teljesítés kell. A benyújtó intézmények ismerték a majdani értékelési szempontokat, de nem ismerték a pontozási skálákat. A konklúzió, hogy egyik intézmény sem kaphatja meg a kiválóságot, noha mindkét pályázó intézmény (ELTE és DE) közel állt hozzá. A plénum Pléh Csaba alábbi jelentését egyhangúlag elfogadta.

A Pszichológia- és neveléstudományok bizottság jelentése a pszichológia szakon ’kiválósági hely’ címre érkezett pályázatok értékelő eljárásáról és az értékelés eredményéről

1. A ’kiválósági hely’ cím elnyerésére benyújtott pályázatokat elbíráló ad hoc bizottság a beérkezett két pályázat elbírálására többszörös, kölcsönös egyeztetés után, a MAB erre vonatkozó eljárásrendjét és az alapképzések párhuzamos értékelésére vonatkozó szempontjait figyelembe véve skálán próbálta elhelyezni a pályázati anyagokból nyerhető információkat. A pályázati anyagok megismerése előtt megállapodtak abban, hogy a – végül is – max. 40 pontos skálán a 75%-os teljesítmény feletti eredményt fogják olyannak értékelni, amely a ’kiválósági hely’ címet elnyerheti.

2. Pályázat a DE és az ELTE érdekelt intézeteiből érkezett. A kialakított skálák mentén a DE 28.28, az ELTE 26.47 pontot ért el.

3. A ’kiválósági hely’ cím odaítélését egyiknek sem javasolja a bizottság. Ugyanakkor kifejezetten jónak ítélik mindkét helyen a szociálpszichológia oktatását.

Javaslat: az értékeléssel együtt a szempontrendszert is ismertesse meg a MAB a pályázókkal. A tudományági bizottság elfogadta Pléh Csaba ad hoc bizottsági elnök fenti javaslatait azzal a megjegyzéssel, hogy a bírálat módszertanának a logikája helyes, de a technika további finomításra szorul.

2005/6/V (Műk) Pszichológia kiválósági hely pályázati eredményA pályázó két intézmény (DE, ELTE) egyikének sem ítéli oda a MAB a kiválósági hely címet, mivel a fent megnevezett értékelési skálán egyikük sem érte el a 75%-ot, azaz a minimálisan szükséges 30 pontot.A pszichológia képzés kiválósági helyeinek megítélése. A nemzetközi bizottság munkája alapján készült összegző jelentés a 2005. évi rendes ülés V. számú melléklete.

VI. Javaslat az Andrássy Egyetem akkreditációs határidejének meghosszabbítására Előterjesztő: Fésüs László

Előzmény:Az Andrássy Egyetem akkreditációjának határideje a MAB a 2003/4/III/1. sz. határozata értelmében 2005. június 30-ig érvényes. Tekintettel a folyamatban levő, és várhatóan 2005 őszén lezáruló akkreditációs értékelésre, a következő MAB határozat kimondása indokolt:

2005/6/VI. (Int) Az Andrássy Egyetem akkreditációs határidejének meghosszabbításaA MAB a 2003/4/III/1. sz. határozata értelmében az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem feltételesen akkreditált. Az akkreditáció határideje 2005. június 30. Az Egyetem további akkreditációját illető határozatát a MAB a 2005 februárban megkezdett, az ACQUIN-al közösen lefolytatott akkreditációs értékelés lezártával hozza meg. E határozat meghozataláig az Egyetemet és azok képzéseit a MAB akkreditáltnak tekinti.

Egyhangú támogatás. Az Andrássy Egyetem új kuratóriumi elnöke Balázs Péter lesz.

VII. Személyi javaslat Előterjesztő: Páczelt István

1.1. Javaslat a második kör második menetében sorra kerülő intézmények LB elnökeinek személyére2005/6/VII/1.1. (Int) Második akkreditációs kör soron következő intézményei – javasolt LB elnökökDebreceni Egyetem: Hatvani László

(SzTE)Kaposvári Egyetem: Bedő Zoltán (MTA Martonvásár)Nyíregyházi Főiskola: Békési Imre (SzTE)Tessedik S. Főiskola: Babinszky László (KE)Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kölcsey Ferenc Ref. Tanítóképző Főiskola: Nádasi Mária (ELTE)Sárospataki Református Teológiai Akadémia: Turay Alfréd (SzHF)Nemzetközi Üzleti Főiskola: Temesi József (BCE)Zsigmond Király Főiskola: Balaton Károly (BCE)

1.2. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (Bp.) közbülső eljárásA létesítési kérelem véleményezési (előakkreditációs) eljárása eredményeként az intézmény 2006. június 30-ig érvényes feltételes akkreditációt kapott.Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

3

Page 4: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/VII/1.2. (Int) Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (Bp.) közbülső eljárásA MAB szakértői véleményt az intézmény további akkreditációját illetően az előakkreditációs eljárás során is szakértőként közreműködő Wojtilla Gyulától kérjen.

2. Az első menet LB jelentéseinek megvitatásához az ad hoc kollégiumok kijelölése, javaslat ad hoc kollégiumok tagjaira, második akkreditációs kör – első menet intézményei

2005/6/VII/2. (Int) Második intézményi akkreditációs kör ad hoc kollégiumainak kijelöléseSzegedi Tudományegyetem: Zalai E. Bálint Cs. Jankovics J. Kertész A. Némedi D. Sáska G. Szendrő P. Józsa Á.

Tardy P. Stern P.Papp S. Závodszky P. Györfi L. Kollár J. Pálinkás G. Gáspárdy L, Makara G.

Szent István Egyetem: Zalai E. Mecsi J Tardy P. Stern P. Michelberger P. Palásti K. B. Dudits D. Józsa Á. Papp S. Sáska G. Jankovics J. Némedi D.

Budapesti Műszaki Főiskola: Páczelt I. Michelberger P. Szendrő P. Györfi L.Tardy P. Stern P. Iványi K.Gábor Dénes Főiskola: Györfi L., Páczelt I., Iványi K. Tardy P.Mozgássérültek Pető András Nevelőintézete: Sáska G, Makara G. Stern P.

A plénum a fenti összeállítást egyhangúlag támogatta.

A KOLLÉGIUMOK ELŐTERJESZTÉSEI

A plénumra előkészített lista áttekintése után a plénum nyílt szavazással szavazott a szakindítási kérelmekről (256db határozat).

VIII. Természet és Műszaki Tudományok Kollégiuma

1. Az Informatika bizottság informatika jellegű szakirányokra vonatkozó állásfoglalása (Györfi László)Györfi László ismertette a bizottsági állásfoglalás körülményeit: táblázatos melléklet. A szakmáknak egymással kommunikálva kellene a szakirányok megnevezését megadni.

2005/6/VIII/1. (Elvi) Informatika megnevezés az alapszakok szakirányaibanA bizottság a nem az informatika képzési területhez tartozó szakokon különféle informatika szakirányon képzést csak abban az esetben támogat, ha a szakirány informatika specifikus ismeretanyag elsajátítására és megnevezésére irányul. A szakirány megnevezése tükrözze a képzés speciális informatika tartalmát.

Informatika specifikus szakterületek: diszkrét matematika, numerikus módszerek, számításelmélet, algoritmus- és bonyolultságelmélet, adatstruktúrák, programozási nyelvek, strukturált programozás, adatbázis-kezelés, operációs rendszerek, szoftvertechnológia, számítógép-architektúrák, számítógépes és távközlő hálózatok, számítógépes grafika és képfeldolgozás, adatbiztonság, információ- és kódelmélet, megbízhatóság, mesterséges intelligencia.

2. SzakindításokElőterjesztő: Páczelt István

Matematika- és számítástudományok bizottsága

2005/6/VIII/2/1. (Szakind) Bs327 SZTE - TTK matematika alapképzési szak indítása A MAB a matematika alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, a bemutatott ismeretanyag biztosítja a képzési célok megvalósítását a szakirány nélküli képzésben és a tervezett három szakirányon (matematikus, alkalmazott matematikus, tanári szakirány). A „kiemelt” előadások és gyakorlatok megfelelő keretet nyújtanak a tehetséggondozáshoz, és az MSc szintű képzés megalapozásához. A képzéshez rendelkezésre álló személyi állomány, a matematika több területén folyó eredményes tudományos kutatómunka, az infrastruktúra feltételei biztosítékot jelentenek a színvonalas képzéshez.

2005/6/VIII/2/2. (Szakind) Bs379 PTE - TTK matematika alapképzési szak indítása Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

4

Page 5: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA MAB a matematika alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen – tanári szakiránnyal, informatika szakirány nélkül - támogatja. Indoklás: A tanári szakirány tanterve megfelel a szak képzési és kimeneti követelményeinek. Az informatika szakirány esetében

úgy látjuk, hogy a szakirány nem eléggé átgondolt, ugyanis: nem tisztázzák a szakiránynak a már jóváhagyott programtervező informatikus szakhoz való viszonyát, az informatika szakirány nem különbözik bizonyos területeken a tanári szakiránytól (pl. az Elemi matematika és

a Geometria indokolatlanul előfordul az informatikai szakirány tantervében is)Ezért a Plénum nem támogatja az alapszakon belül ilyen szakirány indítását. Javasoljuk ugyanakkor a tervezett képzést specializációként indítani. Az itt végző hallgatók matematikus diplomát kapnának szakirány megnevezése nélkül.

A képzés személyi feltételei jelenleg teljesítik a MAB akkreditációs elvárásait, de több oktató további jogviszonyban dolgozik, néhányuk életkora miatt már csak rövid ideig vehetnek részt a képzésben. Kívánatos lenne az egymástól függetlennek látszó, matematikát és informatikát oktató egységek összehangolása a gondok enyhítése érdekében.

Az elmúlt időszakban az intézményben folyó kutatások több matematikai témával is bővültek, így megállapítható, hogy működik a kutatásban tudományos műhely. A számítógépes infrastruktúra jó, a könyvtári ellátottság még megfelelő.

Megjegyzés:A MAB a nem az informatika képzési területhez tartozó szakokon különféle informatika szakirányon a képzést csak abban az esetben támogatja, ha a szakirány informatika specifikus ismeretanyag elsajátítására irányul. A szakirány megnevezése tükrözze a képzés speciális informatika tartalmát.Informatika specifikus szakterületek:diszkrét matematika, numerikus módszerek, számításelmélet, algoritmus- és bonyolultságelmélet, adatstruktúrák, programozási nyelvek, strukturált programozás, adatbázis-kezelés, operációs rendszerek, szoftvertechnológia, számítógép-architektúrák, számítógépes és távközlő hálózatok, számítógépes grafika és képfeldolgozás, adatbiztonság, információ- és kódelmélet, megbízhatóság, mesterséges intelligencia .

2005/6/VIII/2/3. (Szakind) Bs413 ELTE - TTK matematika alapképzési szak indításaA MAB a matematika alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös Loránd Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv mind a négy tervezett szakirányon (matematikus, alkalmazott matematikus, elemző matematikus, tanári szakirány) összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, a bemutatott tematika alkalmas a képzési célok megvalósítására. A képzés - az elemző matematikus szakirány kivételével - a mesterképzést készíti elő, a tanterv keretei között lehetőséget biztosít a kiemelkedő képességű hallgatók segítésére.Az oktatói állomány létszáma és minőségi összetétele, az országosan és nemzetközileg is elismert tudományos kutatások, az infrastruktúra feltételei biztosítják egy magas színvonalú képzés bevezetését.

2005/6/VIII/2/4. (Szakind) Bs428 DE matematika alapképzési szak indításaA MAB a matematika alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, a tantárgyak tematikája mindkét szakirányon (matematikus, tanári szakirány) biztosítja a képzési célok megvalósítását. A képzés megfelelő alapozást nyújt a mesterképzésbe történő belépéshez, a Debreceni Egyetem tehetséggondozó programja intézményes lehetőséget biztosít a kiemelkedő képességű hallgatók előmenetelének szervezett segítésére. A képzés személyi feltételei az oktatók létszáma és minősítettsége tekintetében is teljesítik a MAB akkreditációs elvárásait. A “Matematika- és számítástudományok tudományok” Doktori Iskola keretében több témában sikeres tudományos kutatásokat végeznek, a képzéshez szükséges infrastruktúra biztosított.

2005/6/VIII/2/5. (Szakind) Bs451 BDF matematika alapképzési szak indításaA MAB a matematika alapszak indítási engedélyének megadását a Berzsenyi Dániel Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A szak tanterve formailag megfelel a képesítési és kimeneti követelményeknek, de tartalmát tekintve nem. A legsúlyosabb hiányosság a differenciált szakmai ismeretek blokkjában a tárgyak szűk választéka. A két bírálói vélemény sok konkrét kifogást tartalmaz a tantervekkel kapcsolatban, javasoljuk ezek eljuttatását a kérelmező intézményhez. A személyi háttér (bár formálisan megfelel a MAB-követelményeknek) nem elegendő a szak beindításához. Mindössze 5 matematika-oktató dolgozik az intézményben, háromnak van tudományos fokozata (egyiküknek földrajzból). Országosan ismert tudományos műhely nincs. A könyvtárról szinte semmilyen információ nem szerepel a kérelemben. Az intézmény x-matematika szakos tanári szakirányra vonatkozó kérelmet is benyújtott. Ilyen szakirányt „matematika” alapszakon belül akkreditálni nem lehet, azt azonban megállapítottuk, hogy a matematika, mint második tanári szak 50 kredites anyaga megfelelő.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

5

Page 6: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeFizika tudományok bizottsága

2005/6/VIII/2/6. (Szakind) Bs262 NyF fizika alapképzési szak indításaA MAB a fizika alapszak indítási engedélyének megadását a Nyíregyházi Főiskolán támogatja. Indoklás:A tanterv megfelel a szak képzési és kimeneti követelményeinek, a tantárgyak tematikája, az egyes tanegységek arányai alkalmasak a képzési célok megvalósítására mindkét szakirányon (alkalmazott környezetfizikai, fizika tanári). A környezetfizikai szakirány elsősorban a munkaerőpiac gyakorlatiasabb igényeit kívánja kielégíteni. A fizikatanár szakirányon a mesterszintű képzés megalapozásához bőséges pedagógiai-pszichológiai alapozást javasolnak, ugyanakkor nagyobb kínálatra lenne szükség emelt szintű matematika és fizika tárgyakból (a szabadon választható, különösen az elméleti tárgyak kínálata szűkösnek mondható). A tehetséges hallgatók tudományos diákkörben fejleszthetik tudásukat, az érdeklődő diákoknak egy önálló kutatási laboratóriumot biztosít az intézmény.A személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy éven belül szükség lesz a dr. univ. címmel rendelkező törzstantárgy felelős oktató helyett néhány további, PhD fokozattal rendelkező oktató alkalmazására.A szakhoz kötődően szakmódszertani műhelyben folynak kutatások, a tervezett hallgatói létszámhoz az infrastrukturális feltételek rendelkezésre állnak.

2005/6/VIII/2/7. (Szakind) Bs318 SZTE-TTK fizika alapképzési szak indításaA MAB a fizika alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, a tantárgyak tematikája biztosítja a képzési célok megvalósítását. A tervezett szakirányok (fizikus, informatikus fizika, alkalmazott fizika, biofizikus, csillagász, környezetfizika, fizika tanár, technika tanár) változatos kimeneti lehetőséget tartalmaznak. A tanterv átgondolt, világos, moduláris szerkezete lehetőséget ad a tehetséges hallgatóknak arra, hogy akár a korábbi döntésüket módosítva szakirányt váltsanak, illetőleg a választott szakirány elvégzése után egyéb mesterképzésen folytassák tanulmányaikat. A tehetséges hallgatók a választható tantárgyak bőséges listájáról érdeklődésüknek, felkészültségüknek megfelelően bővíthetik a képzési programjukat. A rendelkezésre álló oktatói állomány magas színvonalon teljesíti a MAB BSc képzésekre vonatkozó személyi elvárásait. A Fizikus Tanszékcsoporton belül számos kiemelkedően sikeres tudományos műhely működik, melyek a fizika különböző területein évtizedek óta nemzetközi mércével mérve is magas szintű tudományos tevékenységet folytatnak. A tervezett képzéshez az infrastrukturális feltételek rendelkezésre állnak.

2005/6/VIII/2/8. (Szakind) Bs375 PTE-TTK fizika alapképzési szak indításaA MAB a fizika alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, a bemutatott ismeretanyag biztosítja a képzési célok megvalósítását a tervezett három szakirányon (fizikus, alkalmazott fizikus(technika szakasszisztens), tanári szakirány). A kiemelkedő hallgatókkal való foglalkozás csak utalás formájában jeleik meg a beadványban. A szakfelelős, a szakirány felelősök és a szakmai törzstantárgyak felelősei (akik közül egy oktató tudományterülete nem állapítható meg) teljesítik az akkreditációs követelményeknek. A további öt tantárgyfelelős (egyben oktató) a lézerfizika-optika szakterületén folytat tudományos tevékenységet, ami értelemszerűen nem lehet összhangban a fizika szélesebb területeit felölelő törzsanyaggal. Összességében a személyi háttér megfelel a BSc szintű képzés elvárásainak.A képzés tudományos hátterét az országosan elismert MTA Nemlineáris és Kvantumoptikai Tanszéki Kutatócsoport jelenti. A Fizikai Intézet szakmai súlyát erősíti a Szegedi Tudományegyetemmel és az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézettel kiépített kapcsolatai. Az utóbbi 10 évben kiépített laboratóriumok további fejlesztéseket igényelnek egy széles spektrumú, korszerű műszerpark kialakításához.

2005/6/VIII/2/9. (Szakind) Bs398 DE-TTK fizika alapképzési szak indításaA MAB a fizika alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, a tantárgyak tematikája a tervezett szakirányon (fizikus, alkalmazott fizikus, tanári szakirány) biztosítja a képzési célok megvalósítását. A képzés megfelelő alapozást nyújt más természettudományi vagy mérnöki mesterképzésbe történő belépéshez is. A „Tehetséggondozó Programbizottság” létrehozásával, valamint a korai TDK munkák biztosításával lehetőséget adnak a kiemelkedő képességű hallgatók tehetségének kibontakozásához. A képzés személyi feltételei teljesítik a MAB akkreditációs követelményeit; a DE Kísérleti Fizika -, Elméleti Fizika - és Szilárdtestfizika Tanszékei országosan elismert kutatási műhelyek, komoly kutatási lehetőséget jelent az ATOMKI-val kiépített tudományos kapcsolat. A tervezett hallgatói létszámhoz elegendőnek látszanak a tárgyi feltételek, de a szakirányok közti hallgatói megoszlástól függően szükség lehet a laboratóriumok műszerezettségének bővítésére.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

6

Page 7: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeInformatika-és villamosmérnöki tudományok bizottsága és Matematika bizottság

2005/6/VIII/2/10. (Szakind) Bs367 PPKE mérnök informatikus alapképzési szak indításaA MAB a mérnök informatikus alapszak indítási engedélyének megadását a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, a tantárgyak tematikája mindkét szakirányon (akadémiai szakirány, gyakorlati szakirány) biztosítja a képzési célok megvalósítását. A mesterképzésre való felkészítést a tehetséggondozás szokásos formáin (TDK munkák, demonstrátorkodás) mellett az akadémiai szakirány is támogatja. A rendelkezésre álló személyi állomány teljesíti a MAB BSc képzésekre vonatkozó elvárásait. Az oktatók többsége nemzetközi értelemben is kiemelkedő kutatást folytat. A tervezett képzéshez az infrastrukturális feltételek rendelkezésre állnak.

2005/6/VIII/2/11. (Szakind) Bs292 VE programtervező informatikus alapképzési szak indítása A MAB a programtervező informatikus alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel (néhány tantárgy tematikája kissé túlméretezett: pl. Lináris algebra, Operációkutatás matematikai alapjai, Valószínűségszámítás és matematikai statisztika), a tantárgyak tematikája biztosítja a képzési célok megvalósítását (szakirányt nem terveznek a képzésben). A tehetséges hallgatók a TDK munka mellett tanszéki projektekbe is bekapcsolódhatnak. Összességében a személyi állomány teljesíti a MAB BSc képzésekre vonatkozó elvárásait, de néhány szakmai törzstantárgy felelősének magas a leterheltsége. Az intézményben az informatika több területén nemzetközileg is elismert kutatás folyik. Számos nemzetközi vállalattal kutatási-, fejlesztési- oktatási együttműködést építettek ki. A tervezett képzéshez az infrastrukturális feltételek rendelkezésre állnak.

2005/6/VIII/2/12. (Szakind) Bs213 ME gazdaságinformatikus alapképzési szak indításaA MAB a gazdaságinformatikus alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv alapvetően összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel (helyenként az informatikai tárgyak szemléletében a gazdaságinformatikai orientáltság helyett a műszaki informatika dominál; a Minőségbiztosítás c. tárgy nem tér ki az informatikai vonatkozásokra). A képzésben szakirányt nem terveznek, de a szabadon választható tárgyak megfelelő lehetőséget nyújtanak a különböző elméleti (pl. matematikai modellek), és alkalmazási (WEB, e-kormányzás) irányokba történő elmélyüléshez. Az erős természettudományos alapképzés és a választható elméleti témakörök jó alapozást adnak a mesterképzésbe történő belépéshez. A kiemelkedő hallgatókkal való foglalkozásnak több formája (TDK, tutori rendszer, szaktanszékek munkájában való részvétel) is említésre kerül a beadványban. A rendelkezésre álló személyi háttér eleget tesz a BSc szintű képzés elvárásainak. Bár az oktatók között nagy számban vannak gépészmérnök vagy matematikus végzettséggel rendelkezők, de tudományos hátterükben megfelelő szintű elméleti és gyakorlati eredményeket tudnak felmutatni az informatika területén. A képzés kutatási bázisát a Hatvany József Informatikai Tudományok Doktori Iskola és a Gazdaságtudományi Kar doktori képzése adja.A szükséges infrastruktúrális feltételek rendelkezésre állnak.

2005/6/VIII/2/13. (Szakind) Bs267 NyF programtervező informatikus alapképzési szak indításaA MAB a programtervező informatikus alapszak indítási engedélyének megadását a Nyíregyházi Főiskolán nem támogatja. Indoklás: Formálisan a képzéshez rendelkezésre álló személyi állomány teljesíti az elvárásokat, de a szakmai törzsanyag

felelős oktatói között egyetlen olyan minősített oktató van, akinek a fő kutatási területe informatikai jellegű. A szakmai törzsanyag 18 tantárgya esetében 7 tárgyat tanít olyan minősített oktató, akinek a szakmai tevékenysége az adott területhez (is) tartozik.

Az intézményben az informatika területén nincs országosan ismert szakmai műhely. Az intézmény kapja meg a bírálatok másolatát.

2005/6/VIII/2/14. (Szakind) Bs395 DE gazdaságinformatikus alapképzési szak indításaA MAB a gazdaságinformatikus alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, ugyanakkor javasolja az intézménynek az indoklásban megfogalmazott hiányosságok pótlását.Indoklás:A tanterv alapvetően megfelel a szak képzési és kimeneti követelményeinek, de az információs rendszerek (pl. IR architektúrák, -fejlesztés, -menedzselés, stb.) modul súlya alacsony, nagyon kevés alapképzés specifikus ismeretet tartalmaz. Az erős természettudományos vonulat, a szakmai törzsanyag elméleti erőssége, valamint a tervezett szakirányok (vállalat irányítási, E-gazdasági) megfelelő alapot adnak (alapismeretként soknak tűnik statisztika ismeretanyaga, egy részét alkalmazásként kellene oktatni, a diszkrét matematikából néhány fontos téma hiányzik) a tanulmányok mesterképzésben történő folytatására, ugyanakkor a gyakorlati kompetenciák megszerzése kérdésesnek tűnik. A tehetséges hallgatók segítésére külön programot dolgoztak ki.Az oktatógárda teljesíti a MAB BSc képzésekre vonatkozó elvárásait.Az intézményben Közgazdasági és Informatikai Doktori Iskola is működik, amelyek a képzéshez megfelelő kutatási, tudományos hátteret adnak. Az infrastruktúra biztosított a tervezett hallgatói létszámhoz.Az intézmény kapja meg a bírálatok másolatát.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

7

Page 8: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/VIII/2/15. (Szakind) Bs258 GDF gazdaságinformatikus alapképzési szak indításaA MAB a gazdaságinformatikus alapszak indítási engedélyének megadását a Gábor Dénes Főiskolán nem támogatja. Indoklás: A tanterv alapvetően összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, de a minimálisan 35 kredit

helyett csak 28 kredit az információs rendszerek alapozó képzés mennyisége. Az MSc képzésre felkészítő választható speciális tárgyak nincsenek közelebbről specifikálva, kérdéses az MSc-re szintre való felkészítés lehetősége.

A kérelemből a szakért felelős oktató tudományos tevékenysége és eredményei nem állapíthatók meg. A törzstantárgyak felelősei csak formailag tesznek eleget a követelményeknek, kevés szakirányú nemzetközi publikációval és folyóiratcikkel rendelkeznek. A további oktatók között – különösen a szakmai törzstantárgyaknál – nagyon kevés a minősített oktató. A tervezett hallgatói létszámhoz nincs meg a szükséges oktatói kapacitás.

A szak tudományágában érdemi kutatási eredményekkel csak kevés oktató rendelkezik (az intézmény csak oktatástechnikai fejlesztést mutat fel, az informatika területén nincs országosan elismert tudományos műhely).

2005/6/VIII/2/16. (Szakind) Bs392 DF gazdaságinformatikus alapképzési szak indításaA MAB a gazdaságinformatikus alapszak indítási engedélyének megadását a Dunaújvárosi Főiskolán nem támogatja. Indoklás: A tanterv összhangban van a szak képzési és kimeneti követelményeivel, de mesterképzésre felkészítő vonulatot nem

tartalmaz. a képzési programban erősíteni kell a természettudományos alapozást; a matematikai és számításelméleti alapismeretek kredit száma megfelel a szak képzési és kimeneti követelményeinek, ugyanakkor a tematika elég szegényes (pl. hiányoznak a differenciálegyenletek).

A képzés indításának személyi feltételei (különösen a tervezett hallgatói létszámhoz viszonyítva) csak formálisan teljesülnek. A matematikai alapozó tárgyak tantárgyfelelősei közül többen nem matematikából szerezték tudományos fokozatukat, ill. a képzésben részt vevő további oktatóknak nincs minősítése. A törzstantárgyak felelőseinek publikációs tevékenységében meghatározó a jegyzetek írása, kevés a szakirányú nemzetközi publikáció. A tantárgyfelelősök mellett felsorolt további oktató között nagyon kevés minősített.

A kutatási háttérként megnevezett informatikai szakterületű kutatócsoport 1998 óta kevés publikációval rendelkezik.A plénum javasolja a már akkreditált mérnökinformatikus BSc képzés megerősítését, és ezen belül egy gazdaságinformatika szakirány indítását.A benyújtó kapja meg a bírálatok másolatát.

Informatika-és villamosmérnöki tudományok bizottsága

2005/6/VIII/2/17. (Szakind) Bs430 DE villamosmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a villamosmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, ugyanakkor javasolja az intézménynek az indoklásban megfogalmazott hiányosságok pótlását.Indoklás:A tanterv lényegében megfelel a szak képzési és kimeneti követelményeinek, de esetenként a képzés tartalma kifogásolható: a szakirányok (információtechnikai, automatizálási) differenciált képzése nem elegendő, alacsony a gyakorlati ismeretek aránya, néhány tantárgy leírása elnagyolt, nincs kellően előkészítve (Híradástechnika, Informatikai technológiák anyagtudományi alapjai) A mesterképzést erős természettudományos alapozás támogatja, a két szakirányról ez kevésbé mondható el. Az intézményben hagyománya van a tehetséges hallgatók segítésének, amit a beadvány részletesen ismertet.Összességében az oktatói háttér megfelelő, de a képzésben növelni kell a tudományos fokozattal rendelkező oktatók súlyát. A műszaki szakanyagot oktatók jelentős része meghívott oktató, ami megnehezíti a hallgatókkal való kooperációt. Több tantárgy esetében a felelős oktató munkássága nem tartozik az oktatni kívánt szakterülethez (pl. Digitális technika, Mikroelektronika, Villamos energetika, Híradástechnika, Villamos gépek és hajtások, stb.). Az intézményben folyó villamosmérnöki kutatások közepesnek mondhatók. Az képzéshez szükséges infrastruktúra biztosított.Az intézmény kapja meg a bírálatok másolatát.

Építőmérnöki-, építészmérnöki-, közlekedésmérnöki tudományok

2005/6/VIII/2/18. (Szakind) Bs210 NyF közlekedésmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a közlekedésmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Légiközlekedési hajózó és Műszaki logisztika szakirányokon folyó képzést.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.A Matematika és Számítástudományok Bizottság megjegyzése:Szükség van a matematika területén aktív tevékenységet folytató oktatók bevonására. A tantárgy tematikák összeállítása nem matematikus gondolatmenetet tükröz. Növelni kell a matematikai tananyag óraszámát (a kredit-érték megfelelő).

2005/6/VIII/2/19. (Szakind) Bs402 ZMNE közlekedésmérnöki alapképzési szak indítása

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

8

Page 9: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA MAB a közlekedésmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Közlekedésszervező és Légiközlekedési szakirányokon folyó képzést.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés: A levelező tagozaton a kérelemben feltüntetett 80-100 fős hallgatói létszám helyett 40-50 fős létszám tűnik reálisnak, ennél nagyobb létszám már veszélyeztetné az oktatás minőségét.A Matematika és Számítástudományok Bizottság megjegyzése: Szükség van a matematikusi oktatói háttér megerősítésére.

2005/6/VIII/2/20. (Szakind) Bs499 BME közlekedésmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a közlekedésmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Közlekedési folyamatok, Logisztika és Járműtechnikai szakirányokon folyó képzést.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

Anyagtudományok és technológiák, gépészeti tudományok bizottsága

2005/6/VIII/2/21. (Szakind) Bs274 BME mechatronikai mérnöki alapképzési szak indításaA MAB a mechatronikai mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását székhelyen kívüli képzésre (Zalaegerszeg) támogatja. Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapszak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak a szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/VIII/2/22. (Szakind) Bs421 NYME ipari termék és formatervező alapképzési szak indításaA MAB az ipari termék- és formatervezői alapszak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja.Indokolás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapszak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak a szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.A Matematika és Számítástudományok Bizottság megjegyzése:A matematika tanterve éppen elfogadható, de aggályos a két félévre koncentrált matematika képzés, és a kreditszámhoz képest alacsony óraszám. Az átlépés az MSc-be problematikus.Többváltozós kalkulust mindenképpen be kell venni a tematikába, az MSc szinthez ez nélkülözhetetlen!!!Indokolt az oktatógárda erősítése.

Kémiai és vegyészmérnöki tudományok bizottsága

2005/6/VIII/2/23. (Szakind) Bs263 NyF kémia alapképzési szak indításaA MAB a Nyíregyházi Főiskolán a kémia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását megjegyzéssel támogatja. A tervezett két szakirány, a vegyész és a (kémia) tanári tekintetében az indoklásban foglaltak megfontolását ajánlja. Indoklás: A tanterv a képzési céllal alapvetően összhangban van, alkalmas az alapszakon elfogadható minőségű képzés

folytatásához. Megjegyzendő, hogy már rövid távon is felvetődhet az oktatói utánpótlás megoldásának kérdése, mivel a bemutatott

oktatói gárda a képzés szempontjából meghatározó 5 tagjának életkora 58-64 év között változik. Több fontos tantárgy felelőse és oktatója tekintetében személyi fejlesztés és az oktatói túlterhelés csökkentése

szükséges. A laboratóriumok alacsonyabb műszerezettsége következtében a vegyész szakirányon végző, gyakorlott, „piacképes

kémikus” képzésére kevesebb az esély, a tanári szakirányon folytatandó képzés megfelelősége valószínűbb.Az intézmény kapja meg a megjegyzéseket részletező szakvéleményt.

A MAB a soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja, hogy a felsoroltak tekintetében kívánatos tennivalók, a hiányosságok korrigálása megtörtént-e.

2005/6/VIII/2/24. (Szakind) Bs290 VE kémia alapképzési szak indításaA MAB a Veszprémi Egyetemen a kémia alapszakon, a tervezett vegyész, valamint a (kémia) tanári szakirányon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

9

Page 10: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/VIII/2/25. (Szakind) Bs322 SzTE kémia alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetemen a kémia alapszakon, a tervezett vegyész, klinikai kémikus, analitikus és méréstechnológus, valamint a (kémia) tanári szakirányon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/VIII/2/26. (Szakind) Bs377 PTE kémia alapképzési szak indításaA MAB a Pécsi Tudományegyetemen a kémia alapszakon a tervezett szakirányok közül, a vegyész és a (kémia) tanári szakirányon a képzés indítására az engedély megadását megjegyzés nélkül támogatja. A tervezett másik három (informatikus vegyész, vegyész-fizikus laboratóriumi operátor, bioanalitikus) szakirány tekintetében az indoklásban foglaltak megfontolását ajánlja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal alapvetően összhangban van, alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak.Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a tervezett évi 24 fős hallgatói létszámra tekintettel öt szakirány indítása nem tűnik racionális elképzelésnek. Le kell szögezni, hogy a másik három szakirány 60 kreditnyi teljes egészében nem kémiai (matematikai-informatikai, fizikai ill. biológiai) ismeretanyag átadását tervezi.

2005/6/VIII/2/27. (Szakind) Bs407 DE-TTK kémia alapképzési szak indításaA MAB a Debreceni Egyetemen a kémia alapszakon, a tervezett vegyész, valamint a (kémia) tanári szakirányon a képzés indítására az engedély megadását egy megjegyzéssel támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak. Megjegyzendő, hogy a szakmai törzsanyag kis korrekciója, a biológiai alapismeretek, tárgyak beemelése ajánlatos, annál is inkább, hogy a már tervezés alatt álló, kapcsolódó, orvosi-biológiai irányultságú mesterképzésekbe belépésre való alapozás is biztosított legyen. Ez a trend ugyanis már érzékelhető.

2005/6/VIII/2/28. (Szakind) Bs454 BDF kémia alapképzési szak indításaA MAB a kémia alapszak indítására az engedély megadását a Berzsenyi Dániel Főiskolán nem támogatja.Indoklás: A bemutatott tanterv egyes elemei, felépítése, és főként a tervezett szakirányokon folytatandó képzés erősen

kifogásolható. - Pl. a környezetanalitika szakirány képzési terve alapvető szakterületeken nem biztosítaná a gyakorlati tudás-

szerzést, valamint a kémiai irányultságú mesterképzésekbe való továbblépésre a kellő megalapozást.- A technika szakirányt nehéz értelmezni. Mint tanári szakpár-tag létjogosultsága kérdéses, ugyanis az ún. technikai

ismeretek a korszerű természettudományi alapszakok közül a matematika, fizika, kémia és biológia szakok bármilyen párosítása révén elsajátíthatók, szükségtelen kreálni ezen kívül és felül technika ismeret-kört, főként szakpár szinten. Egyébként pedig a kémia részterületének azért nem tekinthető.

A személyi háttér tekintetében meg kell jegyezni, hogy pl. a tanári szakirány felelőse, egyben a környezetvédelem tárgy előadója az utóbbi 5 évben egyáltalán nem publikált. Általánosságban elmondható, hogy az oktatók szerény publikációs tevékenysége csak részben van összhangban az oktatni kívánt tárgy elméleti vagy gyakorlati területeivel. Szakmai tartalmában különböző kurzusok, egy tantárgynév alá rejtetten több tantárgy oktatása is előfordul, ez esetben mind az oktatói túlterhelés, mind a szűkebb szakmai kompetencia kérdése felmerül. Egyértelműen bővítésre és szakmai fejlesztésre szorul az oktatói gárda.

A kérelemben közöltek alapján az infrastruktúra szerény szinten, legfeljebb a tanári szakirányon folytatandó képzésben biztosítható a tervezett max. 25 fős évfolyamok számára, a környezetanalitika szakirányon semmiképp.

A bizottság a fenti megállapítások alapján a kérelmező intézményben a kémia alapszak indítását a tervezett szakirányokon nem támogathatónak ítélte.

IX. Élettudományok Kollégiuma Előterjesztő: Szendrő Péter

1. Szaklétesítés2005/6/IX/1. (KK) k274 TSF – MVK települési környezetgazdálkodási szakirányú továbbképzési szak létesítéseA MAB a települési környezetgazdálkodási szakirányú továbbképzési szak képesítési követelményeket nem akkreditálja (NA), a szak létesítését nem támogatja.Indoklás:A TSF-nek eddig már öt fajta környezeti jellegű szakirányú továbbképzési szakja van. Ez a tervezet a hatodik. A meglévőktől számított szaktávolság 62,5 %, ami az erőltetve kreált, bizonytalan tartalmú új tárgyak számítása miatt jön ki. Így pl. „Kötelező feladatok és jogkörök” tantárgy, amely tartalmát az önkormányzati törvényben 4 sorban

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

10

Page 11: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjefogalmaznak meg, vagy a ”környezetvédelem integrációja” a tantárgy leírás néhány általános közhely, amelyből a tartalmát nem lehet megtudni. A témák túlnyomó része a meglévő tárgyakba besorolható. Át kell gondolni a főiskola szakirányú képzéseit, valós tantárgyakkal, jobb elméleti és gyakorlati arányokkal megalapozni.

2. Szakindítások

Agrár- és agrár műszaki tudományok bizottsága

2005/6/IX/2/1. (Szakind) Bs296 KE - ÁTK mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak indításaA MAB a mezőgazdasági mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Kaposvári Egyetemen támogatja.Indoklás:A bizottság az alapszak szakindítását azzal a megjegyzéssel támogatja, hogy a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodik:- a tantervből hiányzik a KKK-ban megfogalmazott természettudományos és mérnöki alapismereteknél a fizika, a

nemzetközi mezőgazdasági alapismeretből a gazdasági és humán alapismeretek, valamint a szakmai törzsanyagból a vetőmagtermesztés.

- a nagyszámú ( 11) tervezett MSc szak jelentős részét szakirányú továbbképzés formájában már oktatják- néhány törzstantárgy felelősnél és oktatónál hiányzik a publikációs háttér. Így pl. a kertészet, az agrometeorológia

és vízgazdálkodás, a precíziós mezőgazdaság.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/2. (Szakind) Bs467 VE - GMK kertészmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a kertészmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett gyümölcstermesztés, szőlészet, zöldségtermesztés szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához alapvető személyi és tárgyi feltételek. Megjegyzés:A tantervben a kreditrendszerrel kapcsolatos 22/200 Kormányrendeletet csak részben veszik figyelembe. Ezt korrigálni szükséges, az intézmény a bírálatot kapja meg.

2005/6/IX/2/3. (Szakind) Bs269 SzIE - GTK gazdaság és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszak indítási engedélyének megadását a Szent István Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett agrárgazdasági szakirányon folyó képzést is, de a regionális és vidékfejlesztési szakirány elnevezést javasolja vidéki térségek fejlesztése szakirányra módosítani.A szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodjék:A tanterv módosítása szükséges az alábbiak szerint: környezet-gazdaságtan, agrár-környezetvédelem tantárgyakkal csak az agrárgazdasági szakirány 6. félévében találkoznak a hallgatók. A vidékfejlesztési szakirány tantárgyai közül hiányzik a társadalmi vonatkozások megismertetése, a szociológiai szemlélet alapelemeinek elsajátíttatása. Indokolt a szaktanácsadás tantárgy átütemezése az első félévről. A vidékfejlesztési szakirányban a vidék társadalmi és gazdasági sajátosságainak külön tantárgyban, de legalább a tematikákban való markánsabb megjelentetése szükséges. Az egyetem rendelkezik környezetgazdálkodási, területi tervezési, stb tanszékekkel, amelyek oktatói sajnálatosan nem jelennek meg az oktatásban.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/4. (Szakind) Bs294 DE - AVK gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett agrárgazdasági szakirányon folyó képzést is, de a regionális és vidékfejlesztési szakirány elnevezést javasolja vidéki térségek fejlesztése szakirányra módosítani.A szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodjék: A differenciált szakmai ismeretek agrárgazdasági irányában nem világos, hogy miért szerepel újra a korábban már

oktatott környezet-gazdaságtan, hasonló tematikával, ezen változtatni kell. A vidékfejlesztési szakirány megalapozásaként gazdaságföldrajzot hallgatnak már a 2. félévben a hallgatók. Mivel a regionális gazdaságtan törzsanyag, így nem elfogadható, hogy az azt megalapozó gazdaságföldrajzot csak a szakirányosok hallgatják. Főként, hogy a tematika szerint elsősorban a mezőgazdaság földrajzáról van szó. Amennyiben - éppen az erős mezőgazdasági orientáció miatt - elválik a földrajz a regionális gazdaságtantól, úgy célszerűbb lenne a differenciált tantárgyakat csak a 4. félévtől kezdeni. Ezzel szemben a közigazgatási ismeretek, mint alapozó tantárgy az 5. félévről előbbre jöhet.

A nagyhírű agrárkutatási háttér mellett a szakindítók országosan jegyzett vidékfejlesztési kutatási műhellyel nem rendelkeznek. Az universitas más fakultásain és a szintén Debrecenben működő MTA RKK-ban viszont a vidékkutatásokban neves kutatók működnek. Az együttműködésre azonban a szakindítási tervben nincsenek utalások, oktatóként nem jelennek meg ezek a kollegák. A Debreceni Egyetem földrajz tanszék vezetőjének új „Regionális gazdaságtan kézikönyv”-ét még szakirodalomként sem ajánlják. stb.

A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

11

Page 12: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

2005/6/IX/2/5. (Szakind) Bs470 KE – GTK tévesen került a plénum elé gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak indítása A kérelem tévesen került a plénum elé, a határozat szeptemberben várható (a bizottság pótlást kért).

2005/6/IX/2/6. (Szakind) Bs181 KRF - MFK környezetgazdálkodási agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Károly Róbert Főiskolán támogatja. A két szakirányon folyó képzés összesen 17 kreditben tér el egymástól, ezért ezeket vagy összevonni, vagy diverzifikálni szükséges.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel .Az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Az intézmény a bírálatot kapja meg és érvényesítse az abban foglaltakat.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/7. (Szakind) Bs432 DE - MTK környezetgazdálkodási agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett biotechnológia, környezettudatos kertészet szakirányokon folyó képzést, de nem javasolja a környezetvédelem és környezettudományi szakirányokat.A kérelem nem közli a szakirány felelősök nevét.Indoklás:A kérelemben bemutatott tantervben az állattenyésztési tudományok alulreprezentáltak, ez nehezíti az átjárhatóságot más intézmények MSc képzésére. A környezettudományi szakirány láthatóan természettudományos alapképzési többletet kívánna adni. Ugyanakkor ezen szakirányon végzett hallgatók elméleti képzése messze elmarad a környezettan, de még a környezetmérnök BSc szintjétől is. A „műszaki alapismeretek” és a „géptan” tantárgyak kiterjedtségében pedig el kell érni a 2 félévben a 2+2 óraszámot.Az intézményben megvannak a szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/8. (Szakind) Bs482 SzIE - MKK környezetgazdálkodási agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Szent István Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett környezet- és tájvédelem, földhasználat tervezés szakirányokon folyó képzést. De az agrár környezetgazdálkodási programok c. szakirány esetében névváltoztatást javasol.Indoklás:Az KKK-nak megfelelően át kell tekinteni a szak kreditszerkezetét. Kutatási munkával tovább kell hitelesíteni a képzést.A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel. Az intézményben megvannak a szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Az intézmény a bírálatot kapja meg.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/9. (Szakind) Bs440 TSF - MVK környezetgazdálkodási agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a környezetgazdálkodási agrármérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Tessedik Sámuel Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett természetvédelmi és területfejlesztési, településüzemeltető, hulladékgazdálkodási szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel. Az intézményben megvannak a szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Megjegyzés a tantervhez: a „műszaki alapismeretek” és a „géptan” tantárgyak kiterjedtségének el kell érnie a 2 félévben a 2+2 óraszámot.A bírálatot az intézmény kapja meg, és a szak tényleges működésének megkezdéséig a hiányosságok pótlásáról gondoskodjanak.

2005/6/IX/2/10. (Szakind) Bs352 DE - MTK természetvédelmi mérnök alapképzési szak indításaA MAB a természetvédelmi mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen azzal a megjegyzéssel támogatja, hogy a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodik:Szakirányt nem neveznek meg, így az alapképzés nem ad olyan kimeneti kompetenciát, amely a gyakorlati életbe való azonnali belépést kellően elősegítené azoknak a hallgatóknak a számára, akik nem folytatják tanulmányaikat MSc szinten. A szak tanterve nincs kellő mértékben összhangban a képzési és kimeneti követelményekkel: A kérelemben az ökológiai helyett uralkodik a gazdasági, mezőgazdasági és műszaki alapozás. Talajökológiát ugyan tanulnak, de állat- és növényökológiát nem. A tantervek szemlélete nem mindig egységes és egyes tantervek tartalmilag is túlhaladottak.A személyi feltételeknél szembetűnő az integráció hiánya. Sokkal nagyobb mértékben kellene támaszkodni az Egyetem Természettudományi Karára, a biológus tanszékcsoportra.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

12

Page 13: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

2005/6/IX/2/11. (Szakind) Bs465 NyME - EMK természetvédelmi mérnök alapképzési szak indításaA MAB a természetvédelmi mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen támogatja.Hiányolható, hogy szakirányt nem neveznek meg, így az alapképzés nem ad olyan kimeneti kompetenciát, amely a gyakorlati életbe való azonnali belépést kellően elősegítené azoknak a hallgatóknak a számára, akik nem folytatják tanulmányaikat MSc szinten. Megjegyzés:A kérelemben bemutatott tantervben alulreprezentált a mikrobiológia, a hidrobiológia, a környezetminősítés témaköre. Nem tűnik kellően biztosítottnak az informatika, gazdasági és menedzsment, valamint a minőségügyi ismeretek oktatása. Egyebekben a tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel. Az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/12. (Szakind) Bs353 DE - MTK vadgazda mérnöki alapképzési szak indításaA MAB a vadgazda mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető tárgyi feltételek. Megjegyzés. pótolni szükséges a szakfelelős személyére tett javaslatot, valamint a levelező tagozat tantervét.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/13. (Szakind) Bs466 NyME - EMK vadgazda mérnöki alapképzési szak indításaA MAB a vadgazda mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen támogatja.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv a bírálatokban javasolt módosításokkal megvalósítja a képzés célját. Összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Az intézmény a bírálatokat kapja meg.

2005/6/IX/2/14. (Szakind) Bs484 SzIE - MKK vadgazda mérnöki alapképzési szak indításaA MAB a vadgazda mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Szent István Egyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel. Az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek. Megjegyzés: Pótolni szükséges a záróvizsga tantárgyainak felsorolását, valamint növelni kell a tudományos fokozattal rendelkező oktatók létszámát, ugyanis három oktató 5-5 tantárgy felelőse az akkreditációs minimum követelmény: legfeljebb 3 törzstantárgy.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/15. (Szakind) Bs463 NyME - EMK erdőmérnöki alapképzési szak indításaA MAB az erdőmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen tantervi módosításokkal támogatja.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv a javasolt módosításokkal megvalósítja a képzés célját. Összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel. Az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.Az intézmény a bírálatot kapja meg.

2005/6/IX/2/16. (Szakind) Bs337 SzTE - SZÉFK gazdálkodási és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen nem támogatja.Indoklás:A tanterv nem felel meg a képzési és kimeneti követelményeknek. A szakmai törzsanyag összes kreditpontjainak száma nem elégséges. A kontakt órák száma a nappali képzésben 2858, a levelező képzésben 714 óra. Az óraszám ily mérvű növelését a tematikák alapján semmi nem indokolja. Az elméleti és gyakorlati órák aránya nem derül ki a tervezetből. A tantárgystruktúra eltér a szokásostól. A szakmai törzsanyag kevesebb tantárgyból épül fel. A szak tervezett erőssége a marketing, amelyet összesen 135 órában, az informatikánál, a pénzügynél, az üzemgazdaságtannál, a regionális alaptárgyaknál nagyobb óraszámban sajátíthatnak el a hallgatók. Az alapozó ismeretek tantárgyain belül a közgazdasági ismeretek az indokoltnál kisebb súlyt képviselnek. A szakmai törzsanyagon belül az agrár-szakismereti blokkba tartozó tantárgyak az előírtnál kisebb számban és súllyal jelennek meg. Hiányzanak a műszaki és az agrárszakigazgatási ismereteket lefedő tantárgyak. Az agrárgazdaságtan, a pénzügy-számvitel, a területi és projekttervezés az azonos szakok tantervébe nagyobb óraszámmal épült be. A vállalatgazdálkodási szakirány differenciált szakmai ismereteinél a stratégiai tervezésre (benne az üzleti tervezésre), a menedzsment technikákra Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

13

Page 14: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjenagyon kevés a tervezett óraszám. A személyi feltételek sem felelnek meg az akkreditációs minimum követelményeknek. A szakfelelős és egyben egyik záróvizsgatárgy felelőse csak dr.univ fokozattal rendelkezik. Külön szakirány-felelőst nem adtak meg. A záróvizsgatárgy előadók egyike és két szakmai tárgy oktatója a Debreceni Egyetem hasonló profilú, ott is szakmai tantárgyat jegyző szakfelelős.A nevében vidékfejlesztést tartalmazó szak (gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök) beindítása a vidékfejlesztési diszciplína szakmai gyengesége, a nagy óraszámra, de kevés tantárgyra épülő, így jelentős ismeretköröket kihagyó struktúra, a gyakorlat/elmélet tisztázatlansága és a szakirány kiforratlansága miatt nem javasolható.

2005/6/IX/2/17. (Szakind) Bs281 BCE - GTK gazdálkodási és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak indítása A MAB a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett agrárgazdasági szakirányon folyó képzést is, de a regionális és vidékfejlesztési szakirány elnevezést javasolja vidéki térségek fejlesztése szakirányra módosítani.A szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodjék:A tanterv módosítása szükséges az alábbiak szerint: Az elméleti és a gyakorlati órák számának ki kell derülnie a dokumentációból. Szakmai gyakorlatot nem terveznek, ezt pótolni kell A kertészeti tantárgyak túlsúlyban vannak, az állattenyésztési tárgyak alulreprezentáltak, az informatika tantárgy kevés óraszámmal szerepel A terület és projekttervezési ismeretek a törzsanyagból kiszorultak. A vidékszociológiai ismeretek tantárgyat alapozó jellege miatt nem a 6. félévben kell oktatni. Hiányzanak az EU ismeretek. A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/18. (Szakind) Bs473 VE - GMK környezetgazdálkodási agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a környezetgazdálkodási agrármérnök alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett környezetvédelmi, településüzemeltetési, hulladékgazdálkodási szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel. Az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. A „műszaki alapismeretek” és a „géptan” tantárgyak kiterjedtségének el kell érnie a 2 félévben a 2+2 óraszámot. Tudományos műhelymunkát ki kell terjeszteni a környezetgazdálkodás gyorsan bővülő területeire is. A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/19. (Szakind) Bs471 VE - GMK természetvédelmi mérnök alapképzési szak indításaA MAB a természetvédelmi mérnök alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja.Hiányolható, hogy szakirányt nem neveznek meg, így az alapképzés nem ad olyan kimeneti kompetenciát, amely a gyakorlati életbe való azonnali belépést kellően elősegítené azoknak a hallgatóknak a számára, akik nem folytatják tanulmányaikat MSc szinten. Megjegyzés:A kérelemben bemutatott tantervben alulreprezentált a mikrobiológia, a hidrobiológia, a környezetminősítés témakörei. Egyebekben a tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, továbbá az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/20. (Szakind) Bs384 KF - KFK gazdálkodási és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak indításaA MAB a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Kecskeméti Főiskolán nem támogatja.Indoklás:A szak tanterve nem felel meg a képzés céljának. A beadó intézmény a szak címét nem írta jól a címlapon és a kísérő levélben sem. Hiányzik a vidékfejlesztés társadalmi szegmensének megértésére és formálására felkészítő tantárgycsoport. Ebben a blokkban a vidék alulmaradt az általános regionális témákkal szemben. A vidékfejlesztési szakirányban a vidék társadalmi és gazdasági sajátosságainak külön tantárgyban, de legalább a tematikákban markánsan meg kellett volna jelennie. Érthetetlen a közigazgatási ismeretek 5. félévre való ütemezése. Hiányzik az agrárszakigazgatás tantárgy.Az oktatás személyi feltételei sem felelnek meg az akkreditációs minimum követelményeknek. A szakfelelős 5, a szakirányfelelős 4 tantárgy felelőse. Az egyik szakirány felelős nem minősített oktató. A regionális és vidékfejlesztési tantárgyak oktatását összesen három (ebből két külsős) oktatóra alapozták. A főállású oktató és egyben szakirány-felelős a területen jelentős gyakorlati tapasztalatokkal bír, de kutatási háttérrel, publikációkkal nem rendelkezik. A tárgykörben oktatók tapasztalata is csak két évre tekint vissza. Egy tanársegéd 7 szakmai tantárgynál is szerepel. A vidékfejlesztés témakörben az intézmény oktatói nem rendelkeznek országos hírű kutatásokkal. Kecskeméten működik az MTA RKK ATI központja, mely a vidékfejlesztési kutatások egyik nemzetközi hírű műhelye. Ez egy adott, és ugyanakkor még kihasználatlan együttműködés lehetősége.

2005/6/IX/2/21. (Szakind) Bs483 SZIE - MKK természetvédelmi mérnök alapképzési szak indításaA MAB a természetvédelmi mérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Szent István Egyetemen nem támogatja.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

14

Page 15: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeIndoklás:A tantárgyi tematika nem felel meg a képzési és kimeneti követelményeknek. A képzés az agrár-tárgyakra támaszkodik, emiatt koncepciójában nem érvényesül kellőképpen a szak szemlélete. A képzés „lelkét” szolgáltató biológiai szemlélete statikus. Elsikkad, hogy az élővilággal foglalkozó korszerű védelem alapja nem az egyes fajok védelme, hanem az ökoszisztéma folyamatszabályozása. A környezetvédelmi agrármérnök szakból adaptált „alkalmazott ökológia” tantárgyból hiányoznak az alapok, ugyanakkor pl. mezőgazdasági károsítókkal foglalkozik.Hiányzik az általános konzervációbiológia, amelynek elemei egyes tantárgyakban felbukkannak ugyan, de az egységes tárgyalás elmarad, hiányzik a genetika és az evolúcióbiológia a kötelező tárgyak köréből. Nem jelenik meg a kultúrtörténeti és földtani értékek védelme sem. Összességében megállapítható, hogy a tantárgyak a meglévő agrárképzéstől nem térnek el olyan mértékben, amely az új szak indítását indokolná.

Föld- és környezettudományok bizottság

2005/6/IX/2/22. (Szakind) Bs164 BMF - RKK környezetmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a környezetmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Műszaki Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett villamosipari és könnyűipari szakirányon folyó képzést is, azzal a megjegyzéssel, hogy a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodjék:Erősíteni kell a tudományos tevékenységet, növelni a minősített oktatók számát. Csökkenteni az oktatók leterheltségét, mert a tervezett létszám mellett a szakmai fejlődésük nem biztosított.A tanterv megfelel, a korábbi kredit egyenlőtlenségeket kijavították. Az összeállítás színvonala sokat javult, de még most is elnagyolt. A tudományos tevékenység gyenge, ezen javítani szükséges. A publikációk átlagon aluliak.Erősíteni kell az oktatók tudományos tevékenységét, a minősítettek számát. A személyi feltételek nem engedik meg a tervezett létszámot.Az intézmény a bírálatokat kapja meg.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/23. (Szakind) Bs227 PTE - PMMK környezetmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a környezetmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett ipari és kommunális, valamint környezettechnológiai szakirányon folyó képzést is, azzal a megjegyzéssel, hogy a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásárról gondoskodik:Bár az infrastruktúra sokat javult, de Kémia Tanszék nincsen. Erősíteni szükséges a tudományos műhelymunkát, növelni a nemzetközi publikációk számát. Az alapképzés tantárgyai erősen gyakorlatorientáltak, amely megnehezíti a tehetséges hallgatók MSc tanulmányokra való jelentkezését.A bírálatokat az intézmény kapja meg.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/24. (Szakind) Bs389 ME - MFK környezetmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a környezetmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett geokörnyezet, környezettechnika és környezetmenedzser szakirányon folyó képzést is.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/25. (Szakind) Bs265 NyF - TTFK környezettan alapképzési szak indításaA MAB a környezettan alapszak indítási engedélyének megadását a Nyíregyházi Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett természetvédelmi monitorozó, technika és tanári szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. A bírálati véleményt az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/26. (Szakind) Bs291 VE - MK környezettan alapképzési szak indításaA MAB a környezettan alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett környezetkémia, környezetbiológia-limnológia és tanári szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/27. (Szakind) Bs427 DE - TTK környezettan alapképzési szak indítása

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

15

Page 16: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA MAB a környezettan alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett környezetmonitorozó és tanári szakirányokon folyó képzést, de nem javasolja a környezetanalitikus szakirányt. További megjegyzések:a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodjék:az egyes törzstantárgy felelősök kutatási területe és tudományos publikációi vonatkozásában hiányosságok merülnek fel, főként a kémia, fizika és hidrológia tárgyak estében.A Matematika bizottság véleménye, hogy a programon változtatni kell. A matematika alapozó tárgy, előadást és gyakorlatot is szükséges tartani matematikus oktatóval. A tananyagban feltétlenül szerepelni kell analízisnek, lineráris algebrának, valószínűségszámításnak és statisztikának.Az oktató tudományos kutatói tevékenységet nem matematikából végez.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.Az intézmény a bírálatot kapja meg.

2005/6/IX/2/28. (Szakind) Bs414 ELTE - TTK környezettan alapképzési szak indításaA MAB a környezettan alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös Loránd Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett környezetkutató, geofizika, geológia, meteorológia, és tanári szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.Az intézmény a bírálatot kapja meg.

2005/6/IX/2/29. (Szakind) Bs385 EKF - TTK környezettan alapképzési szak indításaA MAB a környezettan alapszak indítási engedélyének megadását az Eszterházy Károly Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett terepi környész, technika és tanári szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.A bírálati véleményt az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/30. (Szakind) Bs326 SzTE - TTK környezettan alapképzési szak indításaA MAB a környezettan alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett levegőtisztaságvédelem, természetvédelem, tanári és technika szakirányokon folyó képzést, de nem javasolja a hulladékkezelés és elhelyezés, víz-és talajvédelem, valamint környezetminősítő és környezeti kockázatbecslő szakirányokat. Ez utóbbi szakirányok inkább a környezetmérnöki alapképzés szakirányai lehetnek.A szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodjék:A tantervben megjelenő kredit egyenlőtlenségeket meg kell szüntetni. A 7 szakirány túl sok. A tervezett MSc szakok száma is túlzott. A MAB Matematika-és számítástudományok bizottság kialakított véleménye, hogy a matematika programon változtatni kell. Kevés a matematikai praktikum címen a középiskolai anyag összefoglalása 0+2,2 órában. A matematika alapozó tárgy, előadást és gyakorlatot is szükséges tartani.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.Az intézmény a bírálatot kapja meg.

2005/6/IX/2/31. (Szakind) Bs406 DE - TTK földrajz alapképzési szak indításaA MAB a földrajz alapszak indítási engedélyének megadását azzal a megjegyzéssel támogatja a Debreceni Egyetemen, hogy a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodik:- szakirányok megnevezése nincs összhangban a képzési és kimeneti követelményekkel, helyes megnevezések az

Informatikai Bizottság véleményével is pontosítva az alábbiak:földrajz tanári, táj és környezetföldrajzi (akadémiai), terület és településfejlesztési (akadémiai), geionformatika (akadémiai), környezetföldrajzi, térségfejlesztési, geionformatika, idegenforgalmi,

- az akadémiai szakirányok és a nekik megfelelő gyakorlati szakirányok tanterve között igen csekély a különbség,- a szakmenedzser szakirányoknál a képzésnek a menedzseri oldalról történő további erősítése szükséges,- az egy oktatóra eső magas óraszám létszámfejlesztést indokol.A MAB Matematikai-és számítástudományi bizottság kialakított véleménye, hogy a programon változtatni kell. A matematika alapozó tárgy, szükséges előadást és gyakorlatot is tartani matematikus oktatóval.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/32. (Szakind) Bs416 ELTE - TTK földrajz alapképzési szak indításaA MAB a földrajz alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös Loránd Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett környezetföldrajz, település- és területfejlesztő, és tanári szakirányokon folyó képzés is, de szakinformatika-regionális elemző szakirány elnevezést javasolja geoinformatikai-regionális elemző szakirányra módosítani. Indoklás:Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

16

Page 17: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. A MAB Matematikai-és számítástudományi bizottság kialakított véleménye, hogy a programon változtatni kell. Kevés a középiskolás anyag ismétlése, a tananyagban feltétlenül szerepelni kell analízisnek, lineráris algebrának, valószínűségszámításnak és statisztikának. Az oktató nem matematikus.A szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény a felsorolt hiányosságok pótlásáról gondoskodjék.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.Az intézmény a bírálatot kapja meg.

2005/6/IX/2/33. (Szakind) Bs387 EKF - TTK földrajz alapképzési szak indításaA MAB a földrajz alapszak indítási engedélyének megadását - beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett település-és területfejlesztési, térségfejlesztési és tanári szakirányokon folyó képzést is - az Eszterházy Károly Főiskolán azzal a megjegyzéssel támogatja, hogy a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alábbi hiányosságok pótlásáról gondoskodik:- a szakirányok elnevezését a képzési és kimeneti követelmények szerint korrigálni szükséges;- a szakirányfelelősök rendelkezzenek tudományos minősítéssel, és legyenek vezető oktatók;- erősíteni szükséges a törzstárgyak oktatóinak minősítését;- növelni kell a publikációs tevékenységet, kialakítani tudományos műhelyt.A MAB a soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja, hogy a felsorolt hiányosságokat pótolták-e.A bírálati véleményeket az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/34. (Szakind) Bs376 PTE - TTK földrajz alapképzési szak indításaA MAB a földrajz alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett település-és területfejlesztési, turizmus, táj-és környezetföldrajz, térképészet és geoinformatika szakirányon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/35. (Szakind) Bs319 SzTE - TTK földrajz alapképzési szak indításaA MAB a földrajz alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett táj-és környezetföldrajz, település-és területfejlesztési, természetismeret, tanári szakirányokon folyó képzést is, de nem javasolja a geoinformatika és az idegenforgalmi szakirányokat.Indoklás: ebben a két szakirányban kevés a minősített oktató. Erősíteni szükséges az oktatói gárdát.A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. A MAB Matematika-és számítástudományok bizottság kialakított véleménye, hogy a matematika programon változtatni kell. Kevés a matematikai praktikum címen a középiskolai anyag összefoglalása 0+2,2 órában. A matematika alapozó tárgy, előadást és gyakorlatot is szükséges tartani. A tananyagban feltétlenül szerepelni kell analízisnek, lineráris algebrának, valószínűségszámításnak és statisztikának.A szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény a felsorolt hiányosságok pótlásáról gondoskodjék:A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.

2005/6/IX/2/36. (Szakind) Bs422 DE - TTK földtudományi alapképzési szak indításaA MAB a földtudományi alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett geológus, meteorológus, geográfus szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Az intézmény a bírálatokat kapja meg.

2005/6/IX/2/37. (Szakind) Bs412 ELTE - TTK földtudományi alapképzési szak indításaA MAB a földtudományi alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös Loránd Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett geológus, geofizikus, meteorológus, csillagász, térképész és geoinformatikus, geográfus, környezettan- és természetismeret tanár szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/38. (Szakind) Bs320 SzTE - TTK földtudományi alapképzési szak indításaA MAB a földtudományi alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett alkalmazott földtudomány és a geológia szakirányokon folyó képzést is.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

17

Page 18: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeIndoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/39. (Szakind) Bs388a,b ME – MFK műszaki földtudományi alapképzési szak indításaA MAB a műszaki földtudományi alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett bánya és geotechnikai, olaj- és gázmérnöki, nyersanyag-előkészítési szakirányokon folyó képzést is.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/40. (Szakind) Bs456 BDF - TTK környezettan alapképzési szak indításaA MAB a környezettan alapszak indítási engedélyének megadását a Berzsenyi Dániel Főiskolán nem támogatja.Indoklás:A tantárgyi tematika csak formálisan felel meg a képzési és kimeneti követelményekben leírtaknak. A tantárgyak számozása és a mögöttük álló tematika között ellentmondás van. Erre az akkreditációs minimum követelmények formális betartása miatt kényszerültek. A környezeti természeti térinformatika szakirány indítása teljesen megalapozatlan. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma csak a tantárgyak önkényes átnevezésével elégíti ki a MAB akkreditációs minimum követelményeit. A személyi feltételek nem elégségesek a megfelelő színvonalú oktatás megvalósításához. A bírálatot az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/41. (Szakind) Bs390 ME - MFK földrajz alapképzési szak indításaA MAB a földrajz alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett geoinformatika, földrajz-tanári szakirányokon folyó képzést is.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.A bírálati véleményeket az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/42. (Szakind) Bs325 SzTE - TTK környezetmérnöki alapképzési szak indításaA MAB a környezetmérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen nem támogatja.Indoklás:A tanterv nem felel meg a képzési és kimeneti követelményeknek, a képzési céllal nincs összhangban. A kérelem nem különíti el az alapozó tárgyakat, a szakmai törzsanyagot, valamint a humán és gazdasági ismereteket. A kreditek inkonzisztensek. A műszaki ismeretek elsajátítását nem valósítja meg hiánytalanul. Az egyes szakirányok inkább a környezettan tudományágba tartoznak. A 6 szakirány közül csak 3 fogadható el egy mérnöki alapképzés szakirányaként.A törzstárgyak oktatói csak részben felelnek meg. Tudományos teljesítményük főként alapkutatási jellegű publikációkat tartalmaz.A bírálatokat az intézmény kapja meg.

Biológiai tudományok bizottsága

2005/6/IX/2/43. (Szakind) Bs261 NyF – TTFK - biológia alapképzési szak indításaA MAB a biológia alapszak indítási engedélyének megadását a Nyíregyházi Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett biológia tanári (a mesterképzéshez való előkészítésként), bioanalitikus, hidrobiológus operátor szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:A tantárgyi tematikák kidolgozottsága nem kielégítő, ezért ennek pótlása indokolt.A Matematika bizottság véleménye, hogy a programon változtatni kell. A matematika alapozó tárgy, előadást és gyakorlatot is szükséges tartani. Kevés a 2x (0+2) összesen 3 kredit matematika. A biomatematika 2+2 óra (4 kredit) kevés. Az anyagban nincs analízis, lineráris algebra, valószínűségszámítás és statisztika, de van sűrűségfüggvény.A bírálati véleményeket az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/44. (Szakind) Bs316 SzTE - TTK biológia alapképzési szak indításaA MAB a biológia alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett sejt és molekuláris biológus, szupraindividuális biológus, biológia tanári (a mesterképzés való előkészítésként), szakirányokon folyó képzést is. Indoklás: Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

18

Page 19: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:A Matematika bizottság véleménye, hogy a programon változtatni kell. A matematika alapozó tárgy, előadást és gyakorlatot is szükséges tartani. Kevés a középiskolás anyag ismétlése (0+2 kredit), a tananyagban feltétlenül szerepelnie kell az analízisnek, lineáris algebrának, valószínűségszámításnak és statisztikának.A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.A bírálati véleményeket az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/45. (Szakind) Bs374 PTE - TTK biológia alapképzési szak indításaA MAB a biológia alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett szupraindividuális biológus, biológia tanári (a mesterképzéshez való előkészítésként), biológus laboratóriumi operátor szakirányokon folyó képzést is, de a kísérletes biológus szakirányt névváltoztatással.A bizottság azzal a megjegyzéssel támogatja a szak indítását, hogy a szak tényleges működésének megkezdéséig az intézmény az alább felsorolt hiányosságok pótlásáról gondoskodik:- a tantervben lévő aránytalanságok megszüntetése ,- az oktatói létszám növelése a tervezett hallgatói létszámhoz,- a törzstárgyakért felelős oktatók kutatási tevékenységének és publikációjának erősítése a biológia teljes területére.A Matematika bizottság véleménye szerint az anyagban nincs lineáris algebra, ezt pótolni kell.A MAB a soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja, hogy a felsorolt hiányosságokat pótolták-e.A bírálati véleményeket az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/46. (Szakind) Bs415 ELTE - TTK biológia alapképzési szak indításaA MAB a biológia alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös Loránd Tudományegyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett biológus, biológia tanári (a mesterképzéshez való előkészítésként), szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:A Matematika bizottság véleménye, hogy a programon változtatni kell. A matematika alapozó tárgy, előadást és gyakorlatot is szükséges tartani. Kevés a 2x (0+2) összesen 3 kredit matematika. A tananyagban feltétlenül szerepelni kell analízisnek, lineráris algebrának, valószínűségszámításnak és statisztikának. Az 5. félévben van biometria 1+3 órában (4kr), ezt biológus oktatja. A MAB soron következő értékelési eljárása során vizsgálni fogja a felsorolt hiányosságok pótlását.A bírálati véleményeket az intézmény kapja meg.

2005/6/IX/2/47. (Szakind) Bs404 DE - TTK biológia alapképzési szak indításaA MAB a biológia alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett biológia tanári (a mesterképzéshez való előkészítésként), biológus laboratóriumi operátor, biológus ökológus operátor szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Megjegyzés:A Matematika bizottság véleménye, hogy a programon változtatni kell. A matematika alapozó tárgy, előadást és gyakorlatot is szükséges tartani. A tananyagban feltétlenül szerepelni kell analízisnek, lineráris algebrának, valószínűségszámításnak és statisztikának. Kevés a biomatematika és informatika alapjai 2+0, 0+2 (4 kr). Ebben a tárgyban szerepel pl. "Az R programozási nyelv elemeinek bemutatása." ??? A tárgyat egy ökológus jegyzi, matematikus nem szerepel az anyagban.Az intézmény a bírálatokat kapja meg.

2005/6/IX/2/48. (Szakind) Bs452 BDF - TTK biológia alapképzési szak indításaA MAB a biológia alapszak indítási engedélyének megadását a Berzsenyi Dániel Főiskola – TTK-n nem támogatja.Indoklás:A tanterv tantárgyai nevezéktanában és logikai szerkezetében eltér a képzési és kimeneti követelményben elfogadottaktól. A szakirányok tanterve nem egyértelmű. A szakirányfelelősök nincsenek megnevezve. A törzstárgyak oktatóinak publikációs és tudományos tevékenysége nincs összhangban az oktatni kívánt tantárgyakkal. Pl. növényfiziológus oktatná a biokémiát, a genetikát, a mikrobiológiát, a molekuláris biológiát, a biotechnológiát, az immunológiát, a pókász stb. Az oktatói létszám kevés, mindössze 11 fő. Tudományos műhely nem működik. Az infrastruktúra bemutatása hiányos. A Matematikai szakbizottság véleménye, hogy az oktatni kívánt óraszám kevés, 2+0

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

19

Page 20: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője(2kr), az anyagban nincs lineáris algebra. Van biometria 0+2 órában (1 kr. )az első, 0+3 órában (2 kr.)a hatodik félévben, ezeket biológus tartja.A bírálatot az intézmény kapja meg.

Orvos-, egészség és sporttudományok bizottsága

2005/6/IX/2/49. (Szakind) Bs275 DE - EFK ápolás és betegellátás alapképzési szak indításaA MAB a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán az ápolás és betegellátás alapszak ápoló, gyógytornász, valamint mentőtiszt szakirányain a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek mindhárom szakirányon adottak.

2005/6/IX/2/50. (Szakind) Bs339 SzTE - EFK ápolás és betegellátás alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán az ápolás és betegellátás alapszak ápoló, valamint gyógytornász szakirányain a képzés indítására a székhelyen, Szegeden az engedély megadását támogatja. 2005/6/IX/2/51. (Szakind) Bs340szk SzTE - EFK ápolás és betegellátás alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán az ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirányán a képzés indítására a székhelyen kívül, Kecskeméten az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez mind a székhelyen, mind azon kívül, Kecskeméten a személyi és tárgyi feltételek adottak, bár a kutatási háttérre egyelőre főként az orvos oktatók egyéni elismertsége jellemző, az egészségtudomány művelése, a szakmai műhellyé forrás folyamata legfeljebb érzékelhető.

2005/6/IX/2/52. (Szakind) Bs317 SzTE - EFK egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirányán a képzés indítására az engedély megadását támogatja.

Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon, a tervezett szakirányon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/IX/2/53. (Szakind) Bs475 SE – EFK egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak indításaA MAB a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak népegészségügyi felügyelő, valamint védőnő szakirányain a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a feltételek mindkét szakirányon adottak, bár a személyi háttér megítéléséhez pontosabb és egyértelműbb adatközlés elvárható lett volna. Erre vonatkozó kritikai megjegyzések figyelembevételéhez a benyújtó kapja meg a vonatkozó szakvéleményt.

2005/6/IX/2/54. (Szakind) Bs364 TSF - EI ápolás és betegellátás alapképzési szak indításaA MAB az ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirányán a képzés indítására az engedély megadását a Tessedik Sámuel Főiskolán nem támogatja. Indoklás: Bár a szak kkk-ivel összhangban lévő a tanterv, egyes tantárgyak és tantárgyleírások hiánya, a kredit-allokáció

tisztázatlansága a közös képzési szakasz, a szakirány és a gyakorlati ismeretek vonatkozásában szükségessé teszi az átdolgozást. Egyéb pontatlanságok is korrigálandók.

A BSc szintről a továbblépésre is alkalmassá tevő képzéshez, a tehetség-gondozáshoz a kívánatos szintű elméleti-tudományos háttér az egészségtudomány helyi művelésének hiányában nehezen biztosítható. (Itt is felmerül az egészségügyi képzések folytatóinál kívánatos „orvosegyetemi szakmai támogató háttér” meglétének kérdése!)

A képzés személyi háttere az elvárásoknak csak részben felel meg, a törzstárgyak oktatói tekintetében minőségi fejlesztés szükséges.

A bizottság a fenti megállapítások alapján a kérelmező intézményben az ápolás és betegellátás (ápoló szakirány) alapszak indítását nem támogathatónak ítélte.A benyújtó intézmény kapja meg az esetleges átdolgozáshoz a korrekciókat javasló szakvéleményeket.

2005/6/IX/2/55. (Szakind) Bs253 SZE - ESZI egészségügyi szervező alapképzési szak indításaA MAB a Széchenyi István Egyetemen az egészségügyi szervező alapszak egészségbiztosítás szakirányán a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a tervezett szakirányon a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/IX/2/56. (Szakind) Bs365 TSF - EI egészségügyi szervező (új szakirány!) alapképzési szak indítása

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

20

Page 21: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA MAB az egészségügyi szervező alapszakon, új, ezennel létesítendő egészségturizmus szervező szakirányon a képzés indítására az engedély megadását a Tessedik Sámuel Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A szakindítási kérelem egyben egy új, a benyújtó intézmény által kidolgozott szakirány „beemelését„ célozza az alapszakba. Az új szakirányú ismeretanyag tartalmát tekintve más, elsősorban talán a gazdaságtudományi szakterületből is jelentősen merít (28 kredit), ilyen irányú megítélést is szükségessé tesz.Ennek értelmében felmerül még a létesülni szándékozó szakirány szakági hovatartozásának kérdése is, azaz hogy éppen az egészségügyi szervező alapszak harmadik szakirányaként kell-e keresnie a helyét.A bizottság a fenti megállapítások alapján a kérelmező intézményben az egészségügyi szervező alapszak indítását egy újonnan létesülő egészségturizmus szakirányon az új szakirány befogadásának problematikussága okán nem támogathatónak ítélte.

Több kollégiumhoz tartozó ügyek (Műszaki és Élettudományok Kollégiuma)Előterjesztők: Szendrő P. és Páczelt I.

Agrár- és agrár műszaki tudományok bizottsága és Informatikai bizottság

2005/6/IX/2/57. (Szakind) Bs490 DE - AVK informatikai és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak indításaA MAB az informatikus és szakigazgatási agrármérnök alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett szakigazgatási szakirányon folyó képzést, de az „informatika” szakirány nevének „információ feldolgozási” szakirány megnevezésre történő módosításával.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/58. (Szakind) Bs394 BCE – KERTK informatikai és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak indításaA MAB az informatikus és szakigazgatási agrármérnök alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett szakigazgatási szakirányon folyó képzést, de az „informatika” szakirány nevének „információ feldolgozási” szakirány megnevezésre történő módosításával.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/IX/2/59. (Szakind) Bs493 KF - KFK informatikai és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak indításaA MAB az informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapszak indítási engedélyének megadását a Kecskeméti Főiskolán nem támogatja.Indoklás:A szak tanterve nincs összhangban a képzési és kimeneti követelményekkel:A szakképzettség megnevezése hibás.- a törzsanyagból hiányzik a döntéstámogató rendszerek, valamint az e-szakigazgatás tantárgy.- a differenciált szakmai ismeretekben az informatika szakirány esetében az alábbi eltérések találhatók:- internet alkalmazásfejlesztés helyett WEB szolgáltatások tantárgy szerepel,- minőségbiztosítás és informatikai rendszerei helyett minőségbiztosítás alapjai tantárgyat terveznek, - a távérzékelés hiányzik,- az információ menedzsment hiányzik, a tantervben vállalati információs rendszerek tárgy szerepel, - a szakigazgatási szakon nem célszerű két féléven keresztül ERP rendszereket oktatni,- ágazat specifikus alkalmazási megoldások tantárgy szintén hiányzik.

A személyi feltételek sem felelnek meg az akkreditációs minimumkövetelményeknek:- A szakfelelős kertészmérnöki diplomával rendelkezik. A leírtak alapján szakmai tevékenységét, irányultságát nem

lehet megítélni, mert sem a szakterülethez tartozó 5 publikáció, sem az életmű szempontjából legfontosabbnak ítélt alkotások között egyetlen érdemi sem szerepel.

- A szakfelelős egyben az egyik szakirány felelőse is. Az informatika szakirány felelőse a neveléstudomány kandidátusa. Több informatika tárgyat oktatott, de kutatói, publikációs tevékenysége a bemutatottak alapján szerény. Beosztása tudományos főmunkatárs, ügyvivő szakértő, nem vezető oktató, s így nem teljesíti a szakirányfelelőstől elvárt követelményt.

- A 21 törzstantárgy felelősei közül 11 nem vezető oktató, illetve nem oktatói beosztásban dolgozik. Sok eltérés mutatkozik az oktatók végzettsége és az oktatott tantárgy között. Ez még az alapozó tantárgyakra is igaz.

- Az oktatók jelentős részének szerény a publikációs tevékenysége, konferenciákra és helyi kiadványokra korlátozódik. Így nehéz értékelni azt, hogy tudományos érdeklődésük mennyire kötődik a gondozásba vett diszciplinához.

Megjegyzés:A képzés „informatika” szakirányának megnevezését módosítsák „információ feldolgozási” szakirányra.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

21

Page 22: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeX. Társadalomtudományi Kollégium Előterjesztő: Zám Éva

1. Bölcsészettudományi alapszakok létesítése

2005/6/X/1/1. (KK) Bk96 ELTE magyar alapképzési szak létesítéseA MAB a magyar alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Megjegyzés:Továbbra is erősen problematikus az alapszak elnevezése és a kormányrendeletben rögzített szakirányok rendszere.

2005/6/X/1/2. (KK) Bk103 ELTE szlavisztika alapképzési szak létesítéseA MAB a szlavisztika alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését módosítással támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Módosítási javaslat: A szakmai alapozó modul kreditszámát csökkenteni és a választott nyelv speciális ismereteinek kreditszámát növelni kell, mint ahogy az már a létesítési kérelemre korábban adott javaslatban is szerepelt.

2005/6/X/1/3. (KK) Bk102 ELTE romológia alapképzési szak létesítéseA MAB a romológia alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Megjegyzés:A tervezetből hiányzik az intézményen kívüli összefüggő gyakorlati képzés. Mivel – nagyon helyesen - a tárgyak nagy része a szociológia, a jog, a pszichológia, a politikatudományhoz sorolhatók, indokolatlan a szak modern filológiához rendelése.

2005/6/X/1/4. (KK) Bk99 ELTE anglisztika alapképzési szak létesítéseA MAB az anglisztika alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését hangsúlyos kritikai megjegyzésekkel és módosítási javaslatokkal támogatja.Indoklás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Megjegyzések, módosítási javaslatok:1. A szak nevét anglisztika-amerikanisztika alapszakra kell módosítani. Míg ez jogszabályilag lehetővé nem válik, a

diplomának ezt kell tartalmaznia. 2. Az amerikanisztika szakirányt legalább 50 kreditpontban kell meghatározni. Ebben az esetben a diploma

megjelölése a következő lenne: anglisztika-amerikanisztika alapszakos bölcsész amerikanisztika szakirányon. Azon hallgatók esetében, akik nem vesznek fel szakirányt, az elnevezés: anglisztika-amerikanisztika alapszakos bölcsész.

Indoklás: A magyarországi magas szintű amerikanisztika egyébként súlyos hátrányba kerülne.

2005/6/X/1/5. (KK) Bk100 ELTE germanisztika alapképzési szak létesítéseA MAB a germanisztika alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indoklás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Megjegyzések: (a) A német nemzetiségi képzést nem 106 kredites szakirányként, hanem 50 kredites szakirány formájában lett volna indokolt megvalósítani.(b) A Bevezetés a germanisztikai nyelvészetbe és a Bevezetés a germanisztikai irodalomtudományba c. tárgyak önálló szerepeltetése indokolatlan, mert oktatásuk megoldható a Bevezetés a nyelvészetbe és a Bevezetés az irodalomtudományba tárgyak keretében.

2005/6/X/1/6. (KK) Bk105 ELTE keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak létesítéseA MAB a keleti nyelvek és kultúrák alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok alapvetően elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Megjegyzések:

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

22

Page 23: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője(a) A képzés főbb tanulmányi területeinek arányai a korábbi változathoz képest némileg módosultak. Nem teljesen világos mindegyik képzési blokk tartalma, de ez nem lehet akadálya a pozitív elbírálásnak. A képzési blokkok tartalmának pontosítására lehetőség lesz az intézmények szakindítási pályázataiban.(b) Nem meggyőző a létesítési kérelem azon javaslata, hogy záróvizsga (zárószigorlat) címke alatt írásbeli ellenőrzésre is sor kerüljön.

2005/6/X/1/7. (KK) Bk104 ELTE ókori nyelvek és kultúrák alapképzési szak létesítéseA MAB az ókori nyelvek és kultúrák alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését módosítással támogatja.Indoklás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok alapvetően elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Módosítási javaslat: A MAB-nak az alapszak létesítési kérelemre vonatkozó értékelésében megfogalmazott, a kreditstruktúrát érintő kívánalmakat az átdolgozott kérelem nem teljesíti maradéktalanul. Az ógörög és a latin szakirány esetén a MAB továbbra is javasolja a művelődéstörténeti ismeretek kreditszámát megnövelni. Az ilyen irányú változást az anyag nem tükrözi. Megjegyzés: Nem meggyőző a létesítési kérelem azon javaslata, hogy záróvizsga (zárószigorlat) címke alatt írásbeli ellenőrzésre is sor kerüljön.Nem teljesen világos az átdolgozott változat alapján mindegyik képzési blokk tartalma. A képzési blokkok tartalmának pontosítására lehetőség lesz az intézmények szakindítási pályázataiban.

2005/6/X/1/8. (KK) Bk101 ELTE romanisztika alapképzési szak létesítéseA MAB a romanisztika alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Megjegyzés: Az alapszak elnevezését a MAB ajánlása értelmében „Újlatin alapszakra” kellene módosítani. Semmiképpen sem jó, ha a „romanisztika” és az „újlatin” kifejezés egyaránt szerepel az átdolgozott változatban.

2005/6/X/1/9. (KK) Bk97 ELTE történelem alapképzési szak létesítéseA MAB a történelem alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.

2005/6/X/1/10. (KK) Bk98 ELTE néprajz alapképzési szak létesítéseA MAB a néprajz alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.

2005/6/X/1/11. (KK) Bk106 ELTE pedagógia alapképzési szak létesítéseA MAB a pedagógia alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.

2005/6/X/1/12. (KK) Bk107 ELTE pszichológia alapképzési szak létesítéseA MAB a pszichológia alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését támogatja.Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.

2005/6/X/1/13. (KK) Bk108 ELTE szabad bölcsészet alapképzési szak létesítéseA MAB a szabad bölcsészet alapszak képzési és kimeneti követelményeinek engedélyezését a művészettörténet szakirány véleményezésének felfüggesztésével és hangsúlyos kritikai megjegyzésekkel, módosítási javaslatokkal támogatja.(A véleményezés a szakmai kidolgozásért felelős koordinátor által 2005. június 9-én a MAB-nak megküldött és Dr. Manherz Károly által elfogadott módosított változat alapján történt.)Indokolás:A szak létesítése indokolt, a képzési célok megvalósíthatók. A képzés célja és tartalma megfelel a képzés szintjének. Az ellenőrzési módok elfogadhatók. A szakra szervesen építhető a második képzési ciklus.Módosítási javaslatok:1. A szabad bölcsészet alapszakon belüli szakirány választása esetén is lehetővé kell tenni a második szak szakterületi

ismereteinek (bi) választását az MA szinten megvalósuló kétszakosság feltételeinek biztosítása érdekében.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

23

Page 24: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2. A bizottság nem javasolja „A szabad bölcsész szak egyetlen szakiránnyal is indítható .” mondat szerepeltetését a

dokumentumban. Megjegyzések: A kormányrendeletből származó anomáliák – melyeken a jelenlegi helyzetben sem a kérelem benyújtói, sem a MAB nem tud változtatni - szembetűnően sújtják az alapszakot. Erősen kérdéses az elnevezés indokoltsága és az alapszakhoz sorolt szakirányok rendszere. Indokolatlan az esztétika és az etika diszciplináris elkülönítése a filozófiától.A 8. pont ba) jelzés alatt javasolt „szabad bölcsész szakirány” beiktatását nem javasolja a Bizottság, mivel az eredetileg sem szerepelt a hét szakirányt tartalmazó koncepcióban. Itt nyolcadikként csak zavarna, mivel a szabad bölcsész alapszakos diploma a hét szakirány egyikének feltüntetésével lesz teljes, a jelenlegi – már sok egyeztetés eredményeként megszületett – álláspont szerint. Amennyiben ilyen tárgyú indítási kérelem mégis érkezik, a MAB, a Bologna-elvek következetes betartása érdekében is, feltehetően nem fogja azt támogatni.

2005/6/X/1/14. (KK) Bk109 ELTE andragógia alapképzési szak létesítéseA MAB az andragógia alapszak képzési és kimeneti követelményeinek a művelődésszervező és a felnőttképzési szervező szakirányokkal támogatja.A munkavállalási tanácsadó és a személyügyi szervező szakirányok létesítését nem támogatja.Indokolás:- A nem támogatott szakirányok képzési céljában megfogalmazott tudás és készség követelmények, ill. ezeknek

megfelelő szakemberek képzése beilleszthetők más, már létező (pedagógiai és üzleti) szakok programjába. - A vizsgált szakirányokon elvárt szakmai kompetenciák jelentős részben megegyeznek a szakcsoport többi szakján

megadottakkal, azoknak egy részhalmazát képezik. Ez azt mutatja, hogy a tervezett képzés nincs teljesen összhangban a képzés meghirdetett céljával és tartalmával.

- A fenti szakirányokon a képzés olyan túlspecializált ismereteket kíván nyújtani, amelyek kétségessé teszik az oklevél munkaerő-piaci értékét.

A bölcsész szakok létesítéséhez fűzött szakbizottsági általános észrevételeket meg kell küldeni az OM-nek.

2. Szakindítások

Pszichológia- és neveléstudományok bizottsága

2005/6/X/2/1. (Szakind) Bs232 EJF óvodapedagógus alapképzési szak indításaA MAB az óvodapedagógus alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös József Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett nemzetiségi cigány-roma, horvát, német, szerb képzést is.

2005/6/X/2/2. (Szakind) Bs247 ME CTFK óvodapedagógus alapképzési szak indításaA MAB az óvodapedagógus alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán támogatja.

2005/6/X/2/3. (Szakind) Bs277 PTE - IGyFK óvodapedagógus alapképzési szak indításaA MAB az óvodapedagógus alapszak indítási engedélyének megadását a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett nemzetiségi német képzést is.

2005/6/X/2/4. (Szakind) Bs442 KE - CSPFK óvodapedagógus alapképzési szak indításaA MAB az óvodapedagógus alapszak indítási engedélyének véleményezte a KE Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karán támogatja.

2005/6/X/2/5. (Szakind) Bs460 ELTE - TOFK óvodapedagógus alapképzési szak indításaA MAB az óvodapedagógus alapszak indítási engedélyének véleményezte az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett nemzetiségi német és szerb képzést is.

2005/6/X/2/6. (Szakind) Bs468 DE - HPFK óvodapedagógus alapképzési szak indításaA MAB az óvodapedagógus alapszak indítási engedélyének a DE Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karán támogatja.

2005/6/X/2/7. (Szakind) Bs273 AVKF tanító alapképzési szak indításaA MAB a tanító alapszak indítási engedélyének megadását az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett a nemzetiségi cigány-roma és német képzést is.

2005/6/X/2/8. (Szakind) Bs278 EJF tanító alapképzési szak indításaA MAB a tanító alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös József Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett nemzetiségi cigány-roma, horvát, német és szerb képzést is.

2005/6/X/2/9. (Szakind) Bs461 ELTE - TÓFK tanító alapképzési szak indításaA MAB a tanító alapszak indítását az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett nemzetiségi német és szerb képzést is.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

24

Page 25: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/X/2/10. (Szakind) Bs486 BDF tanító alapképzési szak indításaA MAB a tanító alapszak indítását a BDF Testnevelési és Művészeti Főiskolai Karán támogatja.

Pszichológia- és neveléstudományok bizottsága és a Szociológia- és politikatudományok bizottsága

2005/6/X/2/11. (Szakind) Bs211 NyF szociálpedagógia alapképzési szak indításaA MAB a szociálpedagógia alapszak indítási engedélyének megadását a Nyíregyházi Főiskolán támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel. A két szociológus végzettségű és orientációjú oktató mellett a jövőben szükség lenne több szociálpolitika, szociális munka vagy kifejezetten szociálpedagógiai érdeklődésű és a szociális területen dolgozó munkatárs teljes-, vagy részállású foglalkoztatására, ill. részükről szociális munka, szociálpolitika területén tudományos eredmények felmutatására.A tervezett hallgatói létszámnak megfelelően bővíteni szükséges a gyakorló helyet adó intézmények számát.A benyújtók kapják meg a kiadható anonim bírálatok másolatait.

2005/6/X/2/12. (Szakind) Bs272 AVKF szociálpedagógia alapképzési szak indításaA MAB a szociálpedagógia alapszak indítási engedélyének megadását az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán támogatja. Indoklás:- A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti

követelményeivel, bár az alapvetően pedagógiai fókuszú, ahol a szociális munka elmélete és gyakorlata csak háttérként jelenik meg, sem készség- sem ismeretszinten nem kap elegendő hangsúlyt. A tanterv összeállítása elmélet-centrikus, a gyakorlati és készségszintű ismeretekre a szükségesnél jóval kevesebb súlyt fektet.

- A tantárgyak és oktatók összesített megadásából az oktatók szakmai megfelelése pontosan nem ítélhető meg, az mindenesetre kitűnik, hogy a képzés 6-7 minősített oktatóra épül.

A benyújtók kapják meg az anonim bírálatok másolatait.

2005/6/X/2/13. (Szakind) Bs469 EKF szociálpedagógia alapképzési szak indításaA MAB a szociálpedagógia alapszak indítási engedélyének megadását az Eszterházy Károly Főiskolán támogatja. Indoklás:- A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti

követelményeivel és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

- A társadalomtudományok és a szociális szakterületen oktatók és e területen publikálók erőteljesebb jelenléte a képzésben megfontolásra ajánlható a jövőben.

A benyújtók kapják meg az anonim bírálatok másolatait.

2005/6/X/2/14. (Szakind) Bs246 VTIF szociálpedagógia alapképzési szak indításaA MAB a szociálpedagógia alapszak indítási engedélyének megadását a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán az alábbi megjegyzésekkel támogatja. Megjegyzések:- A tantervben a társadalomismereti, valamint a jogi és jogi igazgatási ismeretek a tantárgyleírások alapján nem

tűnnek kielégítő, megfelelő ismeretanyagnak, ezzel a kellő megalapozás, a továbblépés lehetősége nem biztosított. A finom egyensúlyt a pedagógia, a szociális munka és a szociológia között meg kell találni. A szakvéleményekben foglalt javaslatok alapján korrigálás javasolt.

- A szakfelelős munkássága középpontjában nem a szociológia, a szociálpedagógia vagy a szociális munka áll, hanem a filozófia és a teológia, illetve a vallás és társadalom viszonya. Publikációi filozófiai és teológiai jellegűek; az elmúlt öt évben publikált munkái nem kapcsolódnak a szociológiai tudományághoz. Öt legfontosabb publikációja 1989 és 1996 között készült; ezek a szakmában nem ismertek.

- A törzstárgyak 10 tantárgycsoportja közül 6 csoportban rendelkeznek oktatók PhD fokozattal, a tervezett oktatói gárdából összesen öten (2 fő a hittudomány, 1 fő a földrajz területéről), a 13 teljes állású oktatóból összesen négyen. A szakterület művelése szempontjából kevés számú publikáció vehető figyelembe.

- A kérelem a gyakorlatok tartalmáról, helyszíneiről nem kellően informál.A benyújtók kapják meg az anonim bírálatok másolatait.A titkos szavazás eredménye: 13IGEN 10 NEM.

Szociológia- és politikatudományok bizottsága

2005/6/X/2/15. (Szakind) Bs144 BCE politológia alapképzési szak indításaA MAB a Budapesti Corvinus Egyetemen a politológia alapszakon (az egyelőre egyetlen kidolgozott, politikai menedzser szakirányon) a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak. Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

25

Page 26: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

2005/6/X/2/16. (Szakind) Bs229 PTE politológia alapképzési szak indításaA MAB a Pécsi Tudományegyetemen a politológia alapszakon (az egyelőre egyetlen kidolgozott, önkormányzati szakirányon) a képzés indítására az engedély megadását egy megjegyzéssel támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak. Megjegyzendő, hogy a tervezett (önkormányzati) szakirányra tekintettel ajánlható a tanterv bővítése több önkormányzati –közigazgatási tárggyal.

2005/6/X/2/17. (Szakind) Bs457 ELTE politológia alapképzési szak indításaA MAB az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a politológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv, - a kurzusleírások ill. irodalmi adatok megadásánál észrevehető apróbb, korrigálható hiányosságok ellenére – alkalmas az alapszakon a megfelelő minőségű képzés folytatására. Ehhez a kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/X/2/18. (Szakind) Bs160 SZE nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Széchenyi István Egyetemen a nemzetközi tanulmányok alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, bár a kutatási háttérre egyelőre inkább az egyéni elismertség jellemző, a szakmai műhellyé forrás folyamata azért érzékelhető.

2005/6/X/2/19. (Szakind) Bs207 BCE nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Budapesti Corvinus Egyetemen a nemzetközi tanulmányok alapszakon (az egyelőre egyetlen kidolgozott, Európa politikák szakirányon) a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv – bár egy-két moduljának kurzuskínálata esetleg tágabbra nyitható lehetne- alkalmas a képzés céljának megvalósítására. Az alapszakon a megfelelő minőségű képzés folytatásához a kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/X/2/20. (Szakind) Bs234 KJF nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Kodolányi János Főiskolán a nemzetközi tanulmányok alapszakon (a tervezett európai integráció, valamint a kül- és biztonságpolitika szakirányokon) a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban szereplő megjegyzésekkel támogatja, ajánlja azok figyelembevételét, különösen a kapacitással kapcsolatos felvetése megfontolását.Indoklás:A tanterv összességében az alapszak képzési és kimeneti követelményeivel összhangban van. A megfelelő minőségű képzés folytatásához a kérelmező intézményben a tárgyi feltételek adottak. A személyi feltételeket illetően az alábbiakat kell megjegyezni: A tervezett európai integráció szakirány felelősének dokumentált szakmai irányultsága, tudományos tevékenysége

nem harmonizál a művelendő szakterülettel. (Megjegyzendő még, hogy a minősített, publikáló oktatóknak a szorosan szakterületi szakmai irányultsága, valamint a kutatási tevékenységüknek az intézményhez való köthetősége eléggé kérdéses.)

A szakra évi 110 nappali tagozatos és 200-250 levelező tagozatos hallgató felvétele túlzó, az adott személyi háttérrel a megfelelő minőségű képzés folytatása nem látszik biztosítottnak. A hallgatói létszám újragondolása ajánlatos.

2005/6/X/2/21. (Szakind) Bs289 VE nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Veszprémi Egyetemen a nemzetközi tanulmányok alapszakon (a tervezett Európa-tanulmányok, valamint a kultúrdiplomácia és kulturális kapcsolatok (francia nyelven) szakirányokon) a képzés indítására az engedély megadását megjegyzésekkel támogatja, ajánlja azok figyelembevételét, különösen a kapacitással kapcsolatos felvetése megfontolását. Indoklás:A tanterv, az ajánlható kisebb korrekciókkal, a politikatudomány komplexebb felfogását alkalmazva az alapszakon a megfelelő minőségű képzés folytatását meg tudja valósítani. Ehhez a kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek a tervezettnél (évi 100+50 fő) lényegesen kisebb létszámú évfolyamok indítása esetén tűnnek racionálisnak és adottnak.

2005/6/X/2/22. (Szakind) Bs450 BDF nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Berzsenyi Dániel Főiskolán a nemzetközi tanulmányok alapszakon (a tervezett jelenkori Európa –elméleti kérdések, illetve -gyakorlat szakirányokon) a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban szereplő megjegyzésekkel támogatja. Indoklás:

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

26

Page 27: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA tanterv tartalmilag az alapszak képzési és kimeneti követelményeivel összhangban van, bár a közölt tanterv nem pontos, mind az előírt 180 összkredit, mind a valódi szakirányokhoz rendelendő kredit-mennyiség (min. 30 kredit), valamint az adatlapon közölt 2100 kontaktóra tekintetében nem egyértelmű, ellentmondásos. A megfelelő minőségű képzés folytatásához a kérelmező intézményben a tárgyi feltételek adottak. A személyi feltételeket illetően az alábbiakat kell megjegyezni: Az oktatói gárda számos tagja – köztük fontos szaktárgyak oktatói – „többes foglalkoztatású”, földrajzilag is távol eső más intézmények oktatói. Az adatközlés helyenként ellentmondásos.

2005/6/X/2/23. (Szakind) Bs480 NyF nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Nyíregyházi Főiskolán a nemzetközi tanulmányok alapszakon a képzés indítására az engedély megadását megjegyzéssel támogatja. Indoklás: A tanterv tartalmilag az alapszak képzési és kimeneti követelményeivel összhangban van. A megfelelő minőségű képzés folytatásához a kérelmező intézményben a tárgyi feltételek adottak. A személyi feltételeket illetően meg kell jegyezni, hogy a szakmailag elismert oktatók száma alacsony.

2005/6/X/2/24. (Szakind) Bs236 KJF szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Kodolányi János Főiskolán a szociális munka alapszakon a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban szereplő megjegyzésekkel támogatja és ajánlja azok figyelembevételét, különösen a kapacitással kapcsolatos felvetése megfontolását.Indoklás: A tanterv egészében elfogadható, bár talán túlságosan elméleti jellegű, a szociális munka oldala kissé gyengébb, a

szak kívánatos mértékű gyakorlati irányultsága nem érvényesül. A tervezett 4 szakirány/specializáció (?) ismeretanyag jellegét és volumenét tekintve is inkább specializációnak

tekintendő. Az alapszakos képzések „bolognai” felfogásával egyébként is ellentétes ennyi és ilyen „szakirány” megjelenítése. Ezért ezeket, mint szakirányokat elhagyni javasoljuk.

A 120 + 140 főre tervezett évi hallgatói felvétel merész elképzelés, az adott személyi háttérrel a megkívánt minőségű szociális munkás képzés biztosítása erősen kérdéses.

2005/6/X/2/25. (Szakind) Bs241- Bs243 PTE szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Pécsi Tudományegyetemen a szociális munka alapszakon a székhelyen Pécsett (BTK) ill. Szekszárdon (IGyFK) folytatandó képzés indítására az engedély megadását támogatja, az ezeken kívüli képzési helyeken az indoklásban felvetett aggályokat figyelembe venni ajánlja. Indoklás: A tanterv a képzési céllal összhangban van, bár szakmailag talán helyesebb, ha az intenzív terepgyakorlat nem a

képzés legvégére kerül. A személyi háttér tekintetében a minősített oktatók aránya Pécsett, a BTK-n a leginkább megfelelő. Aggályos

viszont, hogy az EFK Szombathelyen folytatandó képzésében a képzést végző Szociális Munkás Képző Intézet oktatói között egyetlen minősített oktató sincs, a tervezett hallgatói felvétel 60+75 fő!

A PTE- IGyFK-n a székhelyen Szekszárdon, és a székhelyen kívül Székesfehérváron tervezett képzésre felveendő évi hallgatószám 80+150. Az oktatás elsősorban 13 „saját” oktatóra épül, közülük 3 oktató rendelkezik tudományos fokozattal. Ez komoly oktatói túlterhelést jelenthet és veszélyeztetheti a szociális munkás képzés megkívánt minőségét.

A képzőhelyek átgondolása, a kapacitás reálisabb megítélése kívánatos. (A PTE-n szociális munka szakra (4 képzési helyre) felvenni tervezett összes hallgatói létszám kb. évi 400 fő!)

2005/6/X/2/26. (Szakind) Bs244, Bs245 DE szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Debreceni Egyetemen a szociális munka alapszakon, mind a Bölcsészettudományi Karon Debrecenben, mind az Egészségügyi Főiskolai Karon, Nyíregyházán, a képzés indítására az engedély megadását támogatja.

Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban van, bár szakmailag talán helyesebb, ha az intenzív terepgyakorlat nem a képzés legvégére kerül. Az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához a kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek adottak

2005/6/X/2/27. (Szakind) Bs333 SzTE szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetemen a szociális munka alapszakon a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban foglalt megjegyzéssel támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, bár megjegyzendő, hogy a minősített, oktatók aránya – elsősorban a szociális munka szakterületen – javítandó, esetenkénti túlterhelésük csökkentendő, publikációs tevékenységük fokozása kívánatos.

2005/6/X/2/28. (Szakind) Bs382 VHF szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán a szociális munka alapszakon a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban foglalt megjegyzéssel támogatja. Indoklás:

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

27

Page 28: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, bár megjegyzendő, hogy a minősített, oktatók aránya – főként és elsősorban a szociális munka területén – javítandó, általában is kívánatos a személyi fejlesztés az oktatói túlterhelés csökkentése érdekében.

2005/6/X/2/29. (Szakind) Bs441 SZE szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Széchenyi István Egyetemen a szociális munka alapszakon a képzés indítására az engedély megadását megjegyzéssel támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához, azzal a megjegyzéssel, hogy az intenzív terepgyakorlat óraszáma lehetne magasabb. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/X/2/30. (Szakind) Bs459 ELTE szociális munka alapképzési szak indításaA MAB az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a szociális munka alapszakon a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban foglalt megjegyzéssel támogatja, és ajánlja a kapacitással kapcsolatos felvetésének megfontolását.Indoklás:A tanterv alkalmas az alapszakon a megfelelő minőségű képzés folytatására. Ehhez a kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek adottak. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a tervezett 145+110 fős évi felveendő hallgató az oktatói kapacitáshoz mérten is erősen túlzott, komoly oktatói túlterheléshez vezetne, reális kb. a fele létszámú hallgatóság lenne.

2005/6/X/2/31. (Szakind) Bs228 PTE társadalmi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Pécsi Tudományegyetemen a társadalmi tanulmányok alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, legfeljebb a gyakorlati képzésben felelős oktatók csoportjában kívánatos a személyi fejlesztés.

2005/6/X/2/32. (Szakind) Bs270 BCE társadalmi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Budapesti Corvinus Egyetemen a társadalmi tanulmányok alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához, bár a gyakorlati képzést illetően a kérelem nem informál kellően. A kérelmező intézményben mindazonáltal a tervezett létszámban indítandó képzéshez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/X/2/33. (Szakind) Bs447 PPKE társadalmi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a társadalmi tanulmányok alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás: A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben a tervezett létszámban indítandó képzéshez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/X/2/34. (Szakind) Bs231 PTE szociológia alapképzési szak indításaA MAB a Pécsi Tudományegyetemen a szociológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, legfeljebb a módszertan és a gyakorlati tárgyak blokkját oktatók csoportjában kívánatos a személyi fejlesztés.

2005/6/X/2/35. (Szakind) Bs334 SzTE szociológia alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetemen a szociológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/X/2/36. (Szakind) Bs338 BCE szociológia alapképzési szak indításaA MAB a Budapesti Corvinus Egyetemen a szociológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben a tervezett létszámban indítandó képzéshez a személyi és tárgyi feltételek adottak.

2005/6/X/2/37. (Szakind) Bs397 DE szociológia alapképzési szak indításaA MAB a Debreceni Egyetemen a szociológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

28

Page 29: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeIndoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. Az alapszakon ehhez a kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek adottak

2005/6/X/2/38. (Szakind) Bs446 PPKE szociológia alapképzési szak indításaA MAB a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a szociológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához, legfeljebb a megküldendő szakvéleményben ajánlott kisebb tantárgyi korrekciók javasolhatók. A kérelmező intézményben a tervezett létszámban indítandó képzéshez a személyi és tárgyi feltételek adottak.A benyújtó intézmény kapja meg a tantervi korrekciókat ajánló szakvéleményt.

2005/6/X/2/39. (Szakind) Bs458 ELTE szociológia alapképzési szak indításaA MAB az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a szociológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban foglalt megjegyzéssel támogatja, és ajánlja a kapacitással kapcsolatos felvetésének megfontolását.Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához, bár a gyakorlati képzés mennyiségi és tartalmi bemutatása nem egyértelmű.A kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek adottak, de az évi 150-200 főre tervezett képzés túlzó elképzelés, a megfelelő minőségű képzéshez kb. a fele létszámra elegendő a kapacitás.

2005/6/X/2/40. (Szakind) Bs154 ÁVKF nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB az Általános Vállalkozási Főiskolán a nemzetközi tanulmányok alapszakon (a tervezett, európai integráció, ill. külkapcsolatok szakirányokon) a képzés indítására az engedély megadását nem támogatja. Indoklás: A tanterv valós tartalmi elemzése azt mutatja, hogy az nem kellően kidolgozott, a tantárgyak csoportosítása,

besorolása nem jól átgondolt, következetlen, a szak képzési és kimeneti követelményeiben előírtaktól eltérően pl. a társadalomtudományi alapozó ismeretek nem a megkívánt súllyal szerepelnek. Emellett pl. az általuk megfogalmazott cél (szakemberképzés az üzleti élet számára is!) igényelné a közgazdasági tárgyak tágabb körét.

Problematikusnak és kétségesnek látszik a szak valódi „nemzetközi” jellegét biztosító szakmai háttér. A szakfelelős, dr. Vastagh Pál, egyéni teljesítménye elismert, a tervezett másik szakirány felelőse tekintetében ez már nem állítható. Személyi fejlesztéssel, a szakterületen jártasságot és elismerést szerzett oktatókkal bővíteni szükséges a tanári kart, és reálisabb kapacitással számolni a túlzónak tűnő évi 150+50 fős új évfolyamok helyett.

A benyújtó intézmény kapja meg a korrekciós javaslatokat részletező szakvéleményeket

2005/6/X/2/41. (Szakind) Bs423 DE politológia alapképzési szak indításaA MAB a Debreceni Egyetemen a politológia alapszakon (a tervezett Európa-politika szakirányon) a képzés indításához az engedély megadását nem támogatja. Indoklás: A tanterv az alapszak képzési és kimeneti követelményeivel, a képzés céljával összhangban van, bár kitűnik a

gyakorlatias, módszertani jellegű ismeretek hiánya, főként a jelzett munkaerőpiaci lehetőségekre tekintettel! Nagyobb gond a személyi háttér volumenének elégtelensége. Az összesen 8 bemutatott oktatóból álló tanári karra

épülő képzésben az egyes oktatókra az elfogadható max. 3 törzstárgynál jóval több, valójában jellemzően 5-nél is több tárgy gondozása / oktatása hárul, még a PhD hallgató tanársegédre is 7 tantárgy jut. A szűkebb szakmai jártasság, kompetencia vizsgálata így fel sem vethető. Még az évenként 35-40 főre tervezett képzésnél is aggályos ilyen rendkívül alacsony létszámú oktatói kar.(Ezt az aggályát a MAB jelezte az intézménynek a politológia képzése 2002/2003-as éves jelentésére adott értékelő válaszában!)

2005/6/X/2/42. (Szakind) Bs224 NÜF nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Nemzetközi Üzleti Főiskolán a nemzetközi tanulmányok alapszakon (a tervezett nemzetközi és európai tanulmányok, valamint a nemzetközi üzleti kapcsolatok szakirányokon) a képzés indítására az engedély megadását nem támogatja. Indoklás: A tanterv tartalmi elemzéséből az tűnik ki, hogy a gazdasági-üzleti ismeretek domináns jellege és a

politikatudományi ismeretek nagyfokú mellőzöttsége következtében sokkal inkább a nemzetközi gazdálkodás alapszak profilja érvényesül. Egy, a politikatudományi képzési ágba tartozó nemzetközi tanulmányok alapszak tantervében a társadalomtudományi alapismeretekből nem hiányozhat teljesen a politikatudomány. Megjegyzendő, hogy a továbblépés lehetőségét, irányát is az üzleti jellegű mesterképzésekben látják.

A tervezett nemzetközi és európai tanulmányok szakirány kötelező tárgyai szinte kizárólag EU-s tárgyak, a szak képzési és kimeneti követelményeiben képzési célként megfogalmazott valódi „nemzetközi” jelleg az egész szak tekintetében sérülni látszik.

2005/6/X/2/43. (Szakind) Bs315 KRE szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Károli Gáspár Református Egyetemen a szociális munka alapszakon a képzés indítására az engedély megadását nem támogatja.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

29

Page 30: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeIndoklás: A tanterv nem megfelelő, átgondolatlan, nagyon sok hibával terhes, így a továbblépés lehetőségét sem biztosítja. A

szakvéleményekben foglalt javaslatok alapján átdolgozása javasolt. A szakfelelős - nyilatkozata szerint – 2006. aug. 1-től ígéri teljes idejű alkalmazásba kerülését, jelenleg más oktatási

intézmény oktatója. A szakmai törzstárgyak oktatói között kevés a teljes munkaidejű foglalkoztatott, közülük szociális munkás

végzettségű egyetlen fiatal oktató van, egyelőre tudományos vagy gyakorlati tapasztalat nélkül. Éppen a szoros értelemben vett szakmai tárgyak oktatói esetében nem teljesülnek az akkreditáció számszerű, de tartalmi követelményei sem. Ez aggályos.

Az oktatói–szellemi kapacitáshoz mindenképpen túlzottnak mondható a tervezett 75 fős levelező tagozat.Az esetleges átdolgozáshoz a benyújtó intézmény kapja meg a korrekciókat ajánló szakvéleményeket.

2005/6/X/2/44. (Szakind) Bs366 TSF szociális munka alapképzési szak indításaA MAB a Tessedik Sámuel Főiskolán a szociális munka alapszakon a képzés indítására az engedély megadását nem támogatja. Indoklás: A tantervben a gyakorlatok szétaprózottak, sok átfedéssel, célszerű a tantárgyrendszert újra átgondolni, átírni egy

egyszerűbb, a szociális munkára felkészítés nélkülözhetetlen elemeit jobban ki hangsúlyozó struktúrába. A szakfelelős (szűkebb vagy tágabb) szakterülete reprezentáns személyiségének nem mondható, a közölt publikációs

adatok alapján referált, szakmailag nívós helyen megjelent közleménye nincs. A szakmai törzstárgyak oktatói között a szociális területen végzettek arányát növelni szükséges. Az oktatói –szellemi kapacitáshoz túlzottnak mondható a tervezett 30+100 fős évi felvett hallgató, legfeljebb 30+30

lenne elfogadható.

2005/6/X/2/45. (Szakind) Bs331 SzTE politológia alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetemen a politológia alapszakon a képzés indítására az engedély megadását támogatja.Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, bár távlatilag ajánlatos személyi fejlesztéssel egyes esetekben az oktatói terhelések könnyítése.

2005/6/X/2/46. (Szakind) Bs329 SzTE nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetemen a nemzetközi tanulmányok alapszakon a képzés indítására az engedély megadását megjegyzéssel támogatja. Indoklás:A tanterv a képzési céllal összhangban alkalmas az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatásához. A kérelmező intézményben ehhez a személyi és tárgyi feltételek adottak, bár a kutatási hátteret illetően megjegyzendő, hogy a szakterületen kifejezetten ismert szakmai műhely még csak kiforróban van, inkább az egyéni teljesítmények elismertek.

2005/6/X/2/47. (Szakind) Bs479 EKF nemzetközi tanulmányok alapképzési szak indításaA MAB az Eszterházy Károly Főiskolán a nemzetközi tanulmányok alapszakon (a tervezett regionális közpolitikai, valamint az esélyegyenlőségi szakirányokon) a képzés indítására az engedély megadását az indoklásban szereplő megjegyzésekkel támogatja. Indoklás:A tanterv a kisebb, javítható hiányosságok (pl. a tervezett szakirányok nem kellő tartalmi koherenciája) korrigálásával lehetővé teszi az alapszakon megfelelő minőségű képzés folytatását. Ehhez a kérelmező intézményben a személyi és tárgyi feltételek adottak, bár a kutatási hátteret illetően megjegyzendő, hogy a kifejezetten szakterületi képzési-kutatási előzmény hiányában ismert szakmai műhely még legfeljebb kialakulóban lehet, az intézményi „saját” oktató-kutató gárdát ki kell alakítani.

Hit- és vallástudományok bizottsága

2005/6/X/2/48. (Szakind) Bs372 EHF katekéta – lelkipásztori munkatárs alapképzési szak indításaA MAB a katekéta – lelkipásztori munkatárs szak indítását az Egri Hittudományi Főiskolán támogatja. Indokolás:A beadott szakindítási kérelemben a képzés felépítése összhangban van a MAB által meghatározott követelményrendszerrel. Mindkét alapképzési szakirányon, illetve az MA képzésre előkészítő vonalon megfelelő az előírt kreditszámok aránya és elosztása.Mind a szakfelelős, mind a szakirányokért felelős oktatók teljes munkaidőben alkalmazott, és szakmailag kiválóan alkalmas oktatók. Biztosítva vannak a személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/49. (Szakind) Bs373 PPKE katekéta – lelkipásztori munkatárs alapképzési szak indításaA MAB a katekéta – lelkipásztori munkatárs szak indítását a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen támogatja. Indokolás:

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

30

Page 31: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA tanegység-leírások mintaszerűek. A szakfelelős és a szakirányfelelősök megfelelnek a követelményeknek. A tervezett hallgatói létszámhoz a személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. A tanterv teljességgel megfelel a képzés céljának.

2005/6/X/2/50. (Szakind) Bs410 SzAGKHF katekéta – lelkipásztori munkatárs alapképzési szak indításaA MAB a katekéta – lelkipásztori munkatárs szak indítását a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán támogatja. Indokolás:A szakindítási program alapvetően megfelel a képzés céljának és kimeneti követelményeinek. A szakfelelős és a szakirányfelelősök megfelelnek a követelményeknek A tanterv belső struktúrája logikus és áttekinthető. A személyi és tárgyi feltételek összességében biztosítva vannak.

2005/6/X/2/51. (Szakind) Bs488 DRHE katekéta – lelkipásztori munkatárs alapképzési szak indításaA MAB a katekéta – lelkipásztori munkatárs szak indítását a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen támogatja. Indoklás:A tanterv szakmailag megfelelő, a KKK-val összhangban van, a képzés célját megvalósítja.A képzés tantárgyai összességükben megfelelnek a képzés céljának és az előírt kívánalmaknak, szerkezeti beosztásuk azonban nem megfelelő, sem a modulok elosztásában, sem a kötelező, kötelezően választható és szabadon választható egységek elosztásábanA személyi feltételek messzemenően teljesülnek.Az intézményi kapacitás mind a személyi, mind a tárgyi feltételek vonatkozásában messzemenően elegendő a tervezett hallgatói létszám magas szintű képzésére.Középfokú A vagy B vagy C típusú nyelvvizsgát irányoznak elő. Megjegyzendő azonban, hogy az új Felsőoktatási törvény középfokú C típusú nyelvvizsgát kíván meg. A törvény életbelépése után ezt mindenképpen tekintetbe kell venni.

Művészetek, média- és kommunikációs tudományok bizottsága

2005/6/X/2/52. (Szakind) Bs230 PTE - BTK kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indításaA MAB a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció és médiatudomány alapszak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Médiakultúra, Interkulturális kommunikáció, Hálózati kommunikáció szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:13 éves múlttal rendelkező, erős, átgondolt, magas színvonalú képzés, annak teljes spektruma (FSz-DI). A beadvány a sajátos profil megőrzéséről tanúskodik. Az egyes modulokhoz rendelt kreditek megfelelnek az előírtaknak. A mesterképzésre való felkészítés messzemenően biztosított (indítását 2009-re tervezik). A tehetséggondozásra az intézmény nagy gondot fordít: élénk tudományos diákköri munka, lehetőség önképzésre, demonstrátori rendszer. A szakon oktatók nemcsak megfelelnek a követelményeknek, de a szakma itthon és külföldön is elismert személyiségei, adott témakörök gyakorlott oktatói, kutatói. Egy-két helyen van némi távolság a tudományos tevékenység és az oktatott tárgy között. Magas viszont a fokozattal nem rendelkező oktatók aránya. A Tanszék a kommunikációs kutatások első számú magyarországi műhelye, kutatószemináriumok évtizedes múltja jellemzi az intézményt, nemzetközi tudományos konferenciák szervezése stb. Az általános infrastruktúra megfelelő (2000 kötetes saját könyvtár, multimédiás munkaszobák), külső együttműködő partnerek eszközparkja is rendelkezésre áll. Kiváló külsős szakemberek segítik a képzést, mind a személyi, mind a tárgyi feltételek megfelelőek a tervezett hallgatói szám képzéséhez. A nyelvi követelmények teljesítéséhez való hozzásegítéséről a kérelem szűkszavú tájékoztatása alapján az intézmény Idegennyelvi Lektorátusa gondoskodik.

2005/6/X/2/53. (Szakind) Bs250 ZsKF kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indításaA MAB a a Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció és médiatudomány alapszak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Üzleti kommunikáció, Közéleti kommunikáció, Nemzetközi kommunikáció szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A tantervben megjelölt kreditek megfelelnek az előírtaknak. A képzés társadalomtudományi jellegű, a Humánorientáció hangsúlyos, mert a cél nem újságírók, hanem kulturális kommunikátorok képzése. A szakirányok tartalma, a tárgyak egymásra épülése, tematikája átgondolt, alapos. A tehetséggondozás keretében a hallgatókat bevonjánk a konferenciák szervezésébe, tudományos folyóiratokban publikálási lehetőséget biztosítanak számukra, demonstrátori státuszok, OTDK, hatékony kommunikációs rendszer hallgatók-fogadó munkaadók között. A szak oktatói alkalmasak a szak irányítására, szakmailag megfelelőek, az általuk oktatott tárgyak tudományos tevékenységükkel megfelelő mértékben - két oktató esetében felmerül az oktatott tárggyal való összhang (Csanády Márton), illetve a fokozat (Béres István) kérdése - összhangban állnak. Az oktatók döntő többsége tudományos fokozattal rendelkezik, az intézmény teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatója. A vezető oktatók a médiatudomány témákban érdekes, úttörő kutatást folytattak eddig is. A tanszéken sokirányú kutatási tevékenység folyik, az intézmény kétségtelen eredményeket ért el a tankönyvek kiadása terén. Rendszeres szakmai konferenciák szervezése. Az általános infrastruktúra megfelelő, technikai eszközök korszerűek. A tervezett hallgatói létszám közlése ellentmondásos, de megfelelő, ellátásuk az intézményben biztosítottnak látszik. Az idegennyelvi követelmények teljesítéséhez a főiskola Idegennyelvi Lektorátusa nyújt segítséget.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

31

Page 32: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/X/2/54. (Szakind) Bs341 SzTE - BTK kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Nyomtatott sajtó, Elektronikus sajtó, Médiainformatika, Public Relations, Nemzetközi kommunikáció és turizmus szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A képzés (n, szhk.) tanterve megfelelő. Az intézményben zajló korábbi oktatási-kutatási előzményekre való építkezés egyértelmű, emellett számos új elem, innovatív megoldás is megjelenik. A képzés gazdag elágazási választási lehetőséget biztosít. 4 mesterképzés indításának szándéka jelenik meg a kérelemben, ezek közül 2-t részletesen is ismertet a beadvány. Intézményen belüli és intézmények közötti átjárhatóság biztosítottnak látszik. A tehetséggondozással kapcsolatos elképzeléseket a kérelem bemutatja (tudományos és gyakorlati készségek fejlesztésének ösztönzése, támogatása).A szakfelelős megfelelő, a szakirányfelelősök közül ketten inkább gyakorlati szakemberek, így nem rendelkeznek tudományos fokozattal, de szakmailag alkalmasak a szakirányok vezetésére. Nagy a pályakezdő oktatók aránya, sok régen közreműködő külső gyakorlati jellegű tárgyat oktató szerepel a szak oktatói között. Az oktatók között több országosan elismert, vagy nemzetközi értelemben is számon tartott kutató, de a tanszék köré csoportosuló oktatók közössége nem tekinthető felsőoktatási kutatóhelynek. Az infrastrukturális feltételek minden igényt kielégítenek, a gyakorlati képzés feltételei az országos helyzethez képest kiemelkedőek, belső, külső színvonalas gyakorlóhelyek biztosítottak. A szakirodalom felsorolása nem kellően részletes. A személyi és tárgyi feltételek tekintetében a szak indításának feltételei biztosítottnak látszanak. A tantervben nem szerepel a szaknyelvi rutin elsajátításához hozzásegítő elemek. Javaslat: a szaknyelvi stúdiumok valamilyen formában jelenjenek meg a szak tantervében.Megjegyzés:A megküldhető bírálatokat a támogatáshoz szükséges fontos bírálói észrevételek és javaslatok megfontolása érdekében a bizottság a kérelmező intézménynek megküldésre javasolja.

2005/6/X/2/55. (Szakind) Bs342 SzTE- BTK (szhk: Budapest) kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indításalásd 2005/6/X/2/54. számú határozat

2005/6/X/2/56. (Szakind) Bs426 BCE kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indításaA MAB a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Közéleti kommunikáció, Szervezeti kommunikáció szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A képzés komoly előzményekkel bír az intézményben, kreditek megfelelnek, igen átgondolt, magas színvonalú, logikus képzési terv. A mesterképzésre való felkészítés megfelelő. Az intézmény komolyan foglalkozik a tehetséggondozással (TDK, szakkollégium, személyes konzultációk, nemzetközi oktatási és kutatási projektek). A szakfelelős és a szakirányfelelősök teljesítik az elvárásokat. A törzstárgyfelelősök tudományos tevékenysége összhangban áll az általuk oktatott tárgyakkal, az oktatók döntő többség rendelkezik tudományos fokozattal. A tanszéken kifejezetten kommunikáció- és médiatudományos kutatómunka folyik, EU-s projektekben vesznek részt, a tananyagfejlesztés folyamatos. Az infrastrukturális feltételek jók (kommunikációs laboratórium). A nyelvi követelmény teljesítéséhez az intézmény segítséget nyújt.Fentiek alapján a bizottság a kérelmet feltétel nélkül, kiemelten támogatja.A támogatás mellé a szakbizottság a képzés megkezdéséhez hasznosnak ítélt bírálói észrevételek, javaslatok megküldését javasolja a kérelmező intézménynek.Megjegyzés:A szakbizottság a szakértői vélemények kérelmező intézménynek való megküldését javasolja.

2005/6/X/2/57. (Szakind) Bs209 NyF - GTFK kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indításaA MAB a Nyíregyházi Főiskola Kommunikáció és médiatudomány alapszak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben nem támogatja.Indoklás:A nem megfelelően átgondolt tanterv összeállítását átfedések, bizonytalanságok, inkonzisztencia jellemzi, amelyen túl egyéb szakmai problémák is megállíthatók. A bizottság a tantervi rész alapos újragondolását javasolja. Megjegyzés:A bizottság javasolja a kiadható bírálói vélemények intézménynek való megküldését.

2005/6/X/2/58. (Szakind) Bs396 VTIF kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indításaA MAB a Vitéz János Római Katolikus Tanárképző Főiskola Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben nem támogatja.Indoklás:A tanterv több ponton szerkezeti problémákról tanúskodik, így a képzési cél megvalósítása nehezen állapítható meg. A kérelemben nincs MA tervezet, ezért annak irányába történő esetleges felkészítés nem megítélhető. A beadvány az elvárható „tehetséggondozási” mintákat megnevezi, de annak bemutatása sematikus, nincs kialakult érdemi elképzelés. A szakfelelős szakmailag alkalmas a szak vezetésére, ismert személyiség. Az egyik szakirány felelőse teljesíti az elvárásokat, míg a másik szakirányfelelős, bár ismert közéleti személyiség, irodalmi-díjas, nincs tudományos fokozata. Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

32

IGEN

Átdolg.

NEM

Page 33: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA szak oktatói összességében megfelelnek a követelményeknek, de a bemutatott teljesítmények nem tekinthetők egyenletesnek. A minősített oktatók aránya megfelelőnek látszik, de jelentős fejlesztésre van szükség. A kutatási tevékenység a beadványból megítélhetetlen, az infrastrukturális feltételek teljesülése sem megítélhető, de mivel a képzés már folyik, így feltehetően rendelkezésre áll. A személyi és tárgyi feltételek a tervezett hallgatói létszám arányában a fenti fenntartások mellett megfelelőnek tűnnek. A nyelvi követelmények teljesítéséhez való intézményi segítségnyújtás megfelelő.A bizottság a fent megnevezett számos kifogás miatt a szakindítási kérelmet nem tudja támogatni. A tervezet újragondolását javasolja.Megjegyzés:A szakbizottság a szakértői vélemények kérelmező intézménynek való megküldését javasolja.

Gazdaságtudományok bizottsága

Kiegészítések a gazdasági szakindítások véleményezési eljárásához (Zalai Ernő)„Választott mottónk: „A feladatunk, hogy megtegyük azt, amiről tudjuk, hogy meg kell tennünk. Mindazonáltal ki fog

derülni, hogy nem tudunk minden csoport és minden egyén kedvére tenni. Lesznek, akik nem fogadják el döntéseinket. ... Ők azt fogják mondani, hogy nem jártunk el velük szemben méltányosan, igazságosan. Ám egy bizonyos ponton egy demokratikus társadalomnak meg kell találnia azokat a vezetőket, akik vállalják a cselekvést az ország, és annak minden lakója érdekében. Ehhez bátorság kell. Bátorság kell majd ahhoz, hogy kimondják: meghallgatták az érveket, és elegendő információ áll rendelkezésükre, eleget tudnak ahhoz, hogy becsületes, alapos döntést hozzanak. Akikben megvan ez a bátorság, elnyerik választóik megbecsülését. Lehet, hogy ez éppen a radioaktív hulladékok végleges elhelyezése során következik be.”A. David Rossin, az Amerikai Nukleáris Társaság volt elnöke

A KK követelmények rosszul vizsgáztak: egyrészt túl általánosak, másrészt nehezen számon kérhetők voltak. Ezért a szakértők is, a GMB is, globálisan értékelte a pályázatokat.

MAB szakindítási követelmények: valamivel jobbak és hasznosabbak voltak. Kisebb bizonytalanság van és volt a törzstárgyak értelmezése körül. A társadalomtudományi ill. készségfejlesztő tantárgyak esetében ezért nem voltunk merevek. A szakmai törzstárgyak esetében viszont fontosnak tekintettük, hogy a szakmai tevékenység összhangban legyen a gondozott tantárggyal. (PhD és szakmai megfelelés valójában többet ér, mint a vezetőoktatói beosztás!) Nem volt könnyű, és nem értelmezte mindenki egyformán a szakmai gyakorlat követelményét. A tudományos kutatási háttér megléte esetenként túlértékelt a BA szinten, de azért kell lennie, elsősorban alkalmazott kutatásnak.

A szakértői vélemények:14 szakbizottsági tag + 21 külső szakember értékelte előzetesen a 103 pályázatotaz egységesség nyilván nem lehetett tökéletes, bár kiegészítő útmutatókkal (köztük pontozási sémákkal) igyekeztünk orientálni a szakértőket;

ellenőrizendőnek tartottuk:a) a kritikai észrevételek helytállóságát és súlyát;b) a bírálat tartalmasságát, színvonalát és objektivitását.

A szakértők véleményét ezzel együtt alapvetően tiszteletben tartottuk: egybehangzó javaslatokat csak rendkívül indokolt esetben, ezt hangsúlyozom, tehát nyilvánvaló tévedés, elfogult vélemény esetén bíráltuk volna felül (ilyen nem volt). eltérő javaslatok esetén részben harmadik szakértő véleményét kértük, részben magunk alaposabban megvizsgáltuk az érintett pályázatot (27 ilyen volt, ebből 12 támogatási, 15 nem támogatási döntés született).

A pontozás: csak orientál, nem abszolút, csak relatív, az összesített pontszámot sokan átlagként és nem globális értékelésként fogták fel.

Szakirányok: sok bizonytalanság volt körülöttük, pl. akkreditálandók vagy nem,végül is: az OM-mel megállapodva nem akkreditáltunk, csak nyilatkoztunk arról, hogy javasoljuk vagy sem, s véleményeztük az elnevezéseket, de csak a támogatott pályázatok esetében.

+30 kp-os szakmai gyakorlat : A meghirdetett elveinknek megfelelően értékeltük őket, majd a kormányrendelet vagy más fogja szabályozni (ceterum censeo: nonszensz!!! - ZE).

Kihelyezett, esti-levelező tagozat: csak a telephelyen folyó nappali képzést véleményeztük, ill. olyan kihelyezett intézményt, amely esetében megadták a személyi feltételeket (ld. BGF).

A követett alapelv: politikai semlegesség minden tekintetben!! Csak a szakmai és a minőségi követelményeket tartottuk szem előtt az értékelésnél, nem vettünk figyelembe regionális vagy más oktatáspolitikai, még kevésbé pártpolitikai szempontokat.

A követett menetrend: fokozatos megközelítés − szakértői vélemények összegyűjtése;− előzetes referáló személyek kijelölése, a bírálatok és pályázatok áttekintése (Balaton Károly, Iványi Károly,

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

33

Page 34: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeSzennyessy Judit, Temesi József, Zalai Ernő);

− kétnapos (szponzorált) kihelyezett ülés: első nap – előkészítés, referáló albizottságok ülése; második nap – teljes bizottsági ülés és szavazás;

− a plénum előterjesztések szövegének véglegesítése.

A szavazások eredményei: A módszeres megközelítésnek és a kétnapos ülésnek köszönhetően a Szakbizottság megjelent 13 szavazó tagja alapvetően konszenzusra jutott a pályázatok megítélése tekintetében. Ezt világosan igazolja a titkos szavazás végeredménye: mindössze négy pályázat esetén nem volt elsöprő fölényben a végső döntés (3-nál több eltérő szavazat), három esetben 4, egy esetben 5 ellenszavazattal).

Összefoglaló táblázatok az eredményekről:Pályázatok intézménytípusok szerint

Intézmények száma Pályázatok száma Javasoltak Nem javasoltak Nem javasolt (%)Egyetem 11 51 40 11 22%Főiskola 22 49 31 18 37% uez. GM szak nélkül 22 32 24 8 25%Új intézmény* 1 3 0 3 100%Összesen 34 103 71 32 31%

*Wekerle

Pályázatok alapszakok szerintPályázat összesen* Nem támogatott*

Egyetem Főiskola Összesen Egyetem Főiskola ÖsszesenAlkalmazott közg.tan 5 0 5 1 0 1Gazdaságelemzés 2 0 2 0 0 0Közszolgálati* 4 3 7 0 2 2Közgazdasági ág 11 3 14 1 2 3Gazd. és menedzsm. 11 17 28 1 10 11Pénzügy és számvitel 7 7 14 1 1 2Keresk. és marketing* 9 4 13 2 0 2Emberi erőforrás 5 5 10 1 2 3Nemzetközi gazdálk.* 4 7 11 2 2 4Turizmus és vendégl. 4 6 10 3 1 4Üzleti ág 40 46 86 10 16 26Összesen 51 49 100 11 18 29

*Wekerle nélkül

Rövid magyarázat a gazdálkodási és menedzsment alapszak magas elutasítási arányához : a szak, célkitűzése szerint, a többi üzleti szakkal szemben, viszonylag széles szakmai körben nyújt, közgazdaságtannal és módszertannal erősebben megalapozott, átfogó és alapos gazdálkodási ismereteket. Ennek ellenére sok olyan intézmény nyújtott be pályázatot erre a szakra is, amely nem rendelkezik a speciális szakoknál magasabb és szélesebb kört felölelő szakmai követelményeknek megfelelő oktatókkal.”

Zalai Ernő szakbizottsága fenti kommünikét kommentálta. Reméli, hogy mottójuk hamarosan a MAB mottója is lesz.Iványi K.: nehéz volt az anonimitás mögött érezhetően meghúzódó érdekek kiszűrése.Zalai E.: objektív vélemények csak anonimitás mellet várhatóak.Fésüs L.: a minisztériumnak megküldjük a kommünikét.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

34

Page 35: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

2005/6/X/2/59. (Szakind) Bs239 BCE alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak indításaA MAB az alkalmazott közgazdaságtan alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/60. (Szakind) Bs205 SzIE emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Szent István Egyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/61. (Szakind) Bs219 BGF emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Gazdasági Főiskola székhelyén támogatja, a zalaegerszegi és salgótarjáni képzési helyeken a személyi feltételek megléte a beadvány alapján nem megállapítható. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel és a budapesti székhelyen megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Mivel a beadvány szerint Zalaegerszegen és Salgótarjánban a budapesti képzési helytől elkülönülten folyik a szak oktatása, ezért az akkreditációs személyi feltételeket ezeken a képzési helyeken is biztosítani kell. Erre vonatkozóan azonban a beadvány táblázatai nem adnak eligazítást.

2005/6/X/2/62. (Szakind) Bs283 VE emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, amennyiben a veszprémi és a keszthelyi képzési helyen a képzés a beadványban bemutatott, azonos személyi feltételek mellett történik. A nagykanizsai képzési helyre vonatkozóan a tárgyi és személyi feltételeket külön beadvány alapján meg kell vizsgálni, ennek eredményéig ott a képzés nem indítható.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:- szakirányok meghirdetését ezen az alapszakon nem javasolunk;- szakmai gyakorlatot ezen a szakon a KKK nem tartalmaz, a szak 180 kredittel indítható;- a Matematika- és számítástudományok bizottsága javasolja, hogy a lineáris algebra és az operációkutatás is

jelenjen meg tematikákban;- a tervezett létszámokat a realitásokhoz kell igazítani. A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/63. (Szakind) Bs303 PTE emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/64. (Szakind) Bs310 KRF emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Károly Róbert Főiskolán támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/65. (Szakind) Bs350 BCE emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/66. (Szakind) Bs150 NyME gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Üzleti informatika és Közszektor menedzsment szakirányokon folyó képzést is, de az előbbinek a nevét javasolja Üzleti információs rendszerek-re változtatni (az Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

35

Page 36: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeInformatika Bizottság nem támogatja az Üzleti informatika elnevezést), ugyanakkor korrekciós javaslatokkal él, s kéri az intézményt, vizsgálja meg a jelzett javaslatokat és felvetett problémákat, és rövid időn belül (lehetőleg a szakindítás előtt) gondoskodjék a hiányosságok megszüntetéséről, amit a soron következő értékelési eljárása során a MAB meg fog vizsgálni.

Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Ugyanakkor az óraszámok és a kreditpontok közötti nincs következetes kapcsolat, a választható tárgyak körét indokolt bővíteni, a vállalatgazdaságtan tárgy oktatását a tantervben előbbre kellene vinni, s ki kell küszöbölni a vezetés-szervezés témakörű tárgyak közötti tartalmi átfedéseket. A MAB nem támogatja az Üzleti gazdaságtan, Alkalmazott marketing, Vállalkozásfinanszírozás, Projektvezetés és Integrált menedzsment szakirányok indítását, mivel vagy a szak profiljától idegenek, vagy túl szűk területet fednek le. Az Intézménynek újra kell gondolnia a differenciált szakképzés megvalósításának módját.

2005/6/X/2/67. (Szakind) Bs156 ÁVF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását az Általános Vállalkozási Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Vállalkozás-szervezés, Kontrolling, Logisztika és Üzleti kommunikáció szakirányokon folyó képzést is. Ugyanakkor korrekciós javaslatokkal él, s kéri az intézményt, vizsgálja meg a jelzett javaslatokat és felvetett problémákat, és rövid időn belül (lehetőleg a szakindítás előtt) gondoskodjék a hiányosságok megszüntetéséről, amit a soron következő értékelési eljárása során a MAB meg fog vizsgálni.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek. Ugyanakkor szükséges a tantárgyak egymásra épülésének újragondolása, a vállalatgazdaságtan tárgy oktatásának előbbre helyezése, a szakirány tárgyak elaprózottságának korrigálása.A MAB nem támogatja a Humán erőforrás és Piactervezés szakirányok indítását, mivel azok idegenek az adott alapszak profiljától (más alapszakokhoz tartozók). Az Intézménynek újra kell gondolnia a differenciált szakképzés megvalósításának módját.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik a valószínűség számítás tematikája, nem megfelelőek a személyi feltételek.

2005/6/X/2/68. (Szakind) Bs163 SzIE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Széchenyi István Egyetemen támogatja, de nem támogatja a kérelemben szakirányként feltüntetett Nemzetközi vállalkozási és Pénzügyi szakirányokon folyó képzést.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek. A Nemzetközi vállalkozási és Pénzügyi szakirányok önálló alapképzési szakokhoz kapcsolódnak, így azok indítását a Gazdálkodás és menedzsment szakon belül a MAB nem támogatja.

2005/6/X/2/69. (Szakind) Bs167 ME gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Vállalkozási és a Köz- és szociális menedzsment szakirányokon folyó képzést is, de javasolja azoknak Vállalkozás-szervezés, illetve Közszektor menedzsment átnevezését.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek. A MAB nem támogatja a Humán erőforrás szakirány indítását, mert e szakterületen önálló alapképzési szak indul.Az egyik bíráló több kifogást és hasznosítható észrevételt tett a tantervre vonatkozóan, amelyek megfontolását erősen javasoljuk. Az erre vonatkozó bírálatot az intézmény kapja meg.

2005/6/X/2/70. (Szakind) Bs184 TSF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Tessedik Sámuel Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Regionális gazdaságfejlesztés és Üzleti informatika szakirányokon folyó képzést is (az első esetben a Regionális gazdálkodás, a másodikban az Üzleti információs rendszerek megnevezés használatát javasolva. Ez utóbbinál az Informatika Bizottság az eredeti elnevezést nem támogatja). A MAB ugyanakkor korrekciós javaslatokkal él, s kéri az intézményt, vizsgálja meg a jelzett javaslatokat és felvetett problémákat, és rövid időn belül (lehetőleg a szakindítás előtt) gondoskodjék a hiányosságok megszüntetéséről, amit a soron következő értékelési eljárása során a MAB meg fog vizsgálni.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek. Ugyanakkor a heti tantárgy- és óraszámokat csökkenteni, a tantárgyi tematikákat pontosítani, az oktatók kutatási tevékenységét jelentősen növelni szükséges.

2005/6/X/2/71. (Szakind) Bs187 EKF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indítása

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

36

Page 37: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását az Eszterházy Károly Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Regionális gazdálkodás és Vállalkozás-szervezés szakirányokon folyó képzést is.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/72. (Szakind) Bs206 SzIE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Szent István Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Ellátási lánc menedzsment és Üzleti informatika szakirányokon folyó képzést is (az első esetben a Logisztika, a másodikban az Üzleti információs rendszerek megnevezést javasolva. Ez utóbbinál az Informatika Bizottság az eredeti elnevezést nem támogatja).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/73. (Szakind) Bs216 MÜTF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Modern Üzleti Tudományok Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Controlling és Kis- és középvállalkozások szakirányokon folyó képzést is (a Kontrolling, illetve a Vállalkozás-szervezés megnevezéseket javasolva), ugyanakkor korrekciós javaslatokkal él, s kéri az intézményt, vizsgálja meg a javaslatokat és felvetett problémákat, és rövid időn belül (lehetőleg a szakindítás előtt) gondoskodjék a hiányosságok megszüntetéséről, amit a soron következő értékelési eljárása során a MAB meg fog vizsgálni.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Ugyanakkor javasoljuk, hogy a tantárgyak felelősei között növeljék a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik a lineáris algebra, nem megfelelő az oktatók szakmai felkészültsége, korrekciót és összességében legalább 8 óra gazdaságmatematikát javasolnak.

2005/6/X/2/74. (Szakind) Bs220 BGF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Gazdasági Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Vállalkozás-szervező, Közgazdász informatikus és Statisztikus elemző szakirányokon folyó képzést is (a javasolt elnevezések sorrendben: Vállalkozás-szervezés, Üzleti informatikai rendszerek és Üzleti elemző. A Közgazdász informatikus szakiránynál az eredeti elnevezést az Informatika Bizottság nem támogatja).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/75. (Szakind) Bs233 KJF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Kodolányi János Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Kis- és középvállalkozások szakirányon folyó képzést is (helyette Vállalkozás-szervezés megnevezést javasolva), ugyanakkor korrekciós javaslattal él, s kéri az intézményt, vizsgálja meg a jelzett javaslatot és rövid időn belül (lehetőleg a szakindítás előtt) gondoskodjék a hiányosságok megszüntetéséről, amit a soron következő értékelési eljárása során a MAB meg fog vizsgálni.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.A MAB ugyanakkor javasolja a félévenkénti tantárgyak számának csökkentését.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik a lineáris algebra és az operációkutatás, a tárgyfelelősnek nincs gazdaságmatematikai kutatási háttere, korrekciót javasolnak.

2005/6/X/2/76. (Szakind) Bs279 BMGE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Az egyik bíráló több kifogást és hasznosítható észrevételt tett a tantervre vonatkozóan, amelyek megfontolását erősen javasoljuk. Az erre vonatkozó bírálatot az intézmény kapja meg.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

37

Page 38: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: bár a matematikai alapozás nagyon erős, szinte „mérnöki” ugyanakkor hiányzik a valószínűség számítás és az operációkutatás; korrekciót javasolnak.

2005/6/X/2/77. (Szakind) Bs284 VE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Vállalkozás-szervezés és Média-menedzsment szakirányokon folyó képzést is (utóbbi esetében az Üzleti kommunikációs elnevezést javasolva).

Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/78. (Szakind) Bs301 PTE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/79. (Szakind) Bs321 SzTE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/80. (Szakind) Bs347 BCE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Kisvállalkozás, Üzleti kommunikáció, Gazdálkodáselméleti, Környezetmenedzsment és DSG német nyelvű szakirányokon folyó képzést is (a javasolt elnevezések sorrendben: Vállalkozás-szervezés, Üzleti kommunikáció, Gazdálkodáselmélet, Környezetgazdálkodás, illetve Összehasonlító üzleti tanulmányok, német nyelven).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/81. (Szakind) Bs429 DE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, de nem támogatja a tervezett szakirányokon folyó képzés beindítását.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.A tervezett szakirányok közül a Bank és biztosítási a Pénzügyi alapszak profiljához kapcsolódik, az Üzletvitel és szervezés szakiránynak pedig nincs fókusza. Az Intézménynek újra kell gondolnia a differenciált szakképzés megvalósításának módját.

2005/6/X/2/82. (Szakind) Bs481 NyF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Nyíregyházi Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Közigazgatás, Vállalkozás-szervezés és Logisztika szakirányokon folyó képzést is (az elsőként említett szakiránynál a javasolt elnevezés: Közszektor menedzsment).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.A MAB ugyanakkor nem támogatja a Pénzintézeti, Piactervezési és EU-menedzsment szakirányok indítását, mivel ezeken a területeken önálló alapképzési szakok indulnak.

2005/6/X/2/83. (Szakind) Bs240 BCE gazdaságelemzés alapképzési szak indításaA MAB a gazdaságelemzés alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja. Indoklás:

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

38

Page 39: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/84. (Szakind) Bs162 SzE kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Széchenyi István Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Kereskedelmi szervező és Marketingelemző szakirányokon folyó képzést is (az első esetében Kereskedelem-szervező elnevezést ajánlva).Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/85. (Szakind) Bs165 ME kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Értékesítés és Marketingkommunikáció szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/86. (Szakind) Bs204 SzIE kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Szent István Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Élelmiszergazdasági marketingmenedzsment, Ellátási lánc menedzsment és Marketinginformációs menedzsment szakirányokon folyó képzést is, de helyettük Élelmiszer-marketing, Ellátási lánc szervezés és Marketing-információ elnevezéseket javasol).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/87. (Szakind) Bs215 MÜTF kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Marketingkommunikáció és E-gazdaság szakirányokon folyó képzést is (az utóbbit E-kereskedelem elnevezés alatt).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/88. (Szakind) Bs217 BGF kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Gazdasági Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Kereskedelem, Marketing-kommunikáció, Minőségmenedzsment és TQM, ill. Nemzetközi marketing szakirányokon folyó képzést is (a Kereskedelem helyett Kereskedelem-szervező, Minőségmenedzsment és TQM esetében csak Minőségmenedzsment elnevezést javasolva).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/89. (Szakind) Bs305 PTE kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/90. (Szakind) Bs323 SzTE kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/91. (Szakind) Bs348 BCE kereskedelem és marketing alapképzési szak indítása

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

39

Page 40: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Marketing-kommunikáció és Nemzetközi marketing szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/92. (Szakind) Bs356 SzF kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Szolnoki Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Értékesítés-kereskedelem szakirányon folyó képzést is (helyette Értékesítés-szervezés elnevezést javasolva).

Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:A MAB az EU üzleti környezet szakirányt nem támogatja, mert tartalmilag nem ehhez a szakhoz illeszkedik.

2005/6/X/2/93. (Szakind) Bs311 KRF közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását a Károly Róbert Főiskolán támogatja, – beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Közigazgatási menedzser és Nonprofit menedzser szakirányokon folyó képzést is – de helyettük Közigazgatási gazdálkodás és Közintézményi gazdálkodás elnevezéseket javasol.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben összességében megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Mejegyzés:- a tárgyfelelősöknek a diszciplínával kapcsolatos kutató munkája esetenként nem elég érdemi és célirányos;- a Nonprofit menedzser szakirányon hiányos a speciális jogi ismeretek oktatása.A soron következő értékelési eljárás során a MAB külön meg fogja vizsgálni ezeket a kérdéseket.

2005/6/X/2/94. (Szakind) Bs141 BKF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Kommunikációs Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Nemzetközi kommunikáció, Gazdasági és külpolitikai újságírás és a Corp. and Business Communication szakirányokon folyó képzést is (a második elnevezését Külgazdasági újságírás, a harmadikét Business Communication-re egyszerűsítve). Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:A MAB - a Matematika- és számítástudományok bizottságának véleményére alapozva - javasolja, hogy gondolják át a matematika tantárgy tematikájának tartalmát, hogy szakmailag koherensebb, szervesen egymásra épülőbb tartalmat alakítsanak ki.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/95. (Szakind) Bs222 BGF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodás alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Gazdasági Főiskolán támogatja, beleértve a Külgazdasági vállalkozások, a Gazdaságdiplomácia és a Nemzetközi üzleti kommunikáció szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzés indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/96. (Szakind) Bs349 BCE nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja, beleértve a Külgazdasági vállalkozás, Európai integráció és a Világgazdasági szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/97. (Szakind) Bs358 SzF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Szolnoki Főiskolán támogatja, beleértve a Külgazdasági vállalkozások és az Európai vállalkozásfejlesztési szakirányokon folyó képzést is.Indoklás: Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

40

Page 41: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés: - a szakmai gyakorlat teljesítésére két megoldást tartalmaz a kérelem. A gyakorlatot egyféleképpen indokolt szervezni

az azonos szakon és képzési formában résztvevő hallgatók számára;- a Matematika- és számítástudományok bizottsága az operációkutatás oktatásának beállítását és legalább 8 óra

matematika-oktatást javasol.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/98. (Szakind) Bs183 TSF pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Tessedik Sámuel Főiskolán támogatja. Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

Megjegyzés:A tanterv egyetlen szakirányának tárgyainak többsége az alapszak moduljába sorolható, indítását nem támogatjuk. A mintatantervet az előbbiek figyelembe vételével korrigálni szükséges.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/99. (Szakind) Bs218 BGF pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Gazdasági Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Pénzügy, valamint Számvitel szakirányokon folyó képzést is.A Salgótarjánban és a Zalaegerszegen tervezett képzések feltételeit a kérelem nem mutatja be, ennek hiányában a MAB a képzés indítását ezeken a helyszíneken nem támogatja.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/100. (Szakind) Bs312 KRF pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Károly Róbert Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Adóigazgatási, Államháztartási, Jövedéki és vámigazgatási, Hitelintézeti, valamint Számviteli szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:A tervezett szakirányok száma túl sok és túlzott specializációhoz vezetnek. Három szakirány (Államháztartási, Hitelintézeti és Számviteli), további választási lehetőségekkel bőven elegendő lenne.

2005/6/X/2/101. (Szakind) Bs346 BCE pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Pénzügy, valamint Számvitel szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/102. (Szakind) Bs401 ZMNE pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Pénzügyi szakirányon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/103. (Szakind) Bs176 HJF turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Harsányi János Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett szállodai menedzsment és rendezvény-szervezés szakirányokon folyó képzést is (az első esetében szálloda-szervezés elnevezést ajánlva). Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés: A színvonalas és egyedien kidolgozott programban a városi-térségi turizmus szakirányt nem támogatjuk, a téma nem indokol egy önálló szakirányt. Ezt az ismeretanyagot választható tantárgyként lehet a tananyagba építeni. A számonkérés módját is pontosítaniuk kell.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket külön meg fogja vizsgálni.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

41

Page 42: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

2005/6/X/2/104. (Szakind) Bs221 BGF turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Gazdasági Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett idegenforgalom és szálloda, valamint vendéglátás és szálloda szakirányokon folyó képzést is, de helyettük szálloda-szervezés és vendéglátás-szervezés elnevezéseket javasolunkIndoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés: A jelenlegi tanterv szerint a szakirány tárgyakat már az első félévben fel kellene venniük a hallgatóknak, azaz nem a KKK szerint épül fel a tanterv s ez nem felel meg az új képzés koncepciójának, az átjárhatóságnak, és a későbbi szakosodás gyakorlatának. A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezt külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/105. (Szakind) Bs235 KJF turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Kodolányi János Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett szállodai menedzsment, vendéglátás menedzsment, valamint turisztikai termékek és szolgáltatások szakirányokon folyó képzést is, de helyettük szálloda-szervezés, vendéglátás-szervezés és turisztikai szolgáltatások elnevezéseket javasolunk.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/106. (Szakind) Bs288 VE turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett szállodai menedzsment, vendéglátás menedzsment, utazás és rendezvény-szervezés, valamint turizmusmarketing szakirányokon folyó képzést is, de az első három helyett szálloda-szervezés, vendéglátás-szervezés és rendezvény-szervezés elnevezések használatát javasoljuk.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzések: A vendéglátás szakirány felelőseként feltüntetett oktató szakmai előélete és munkássága szempontjából nem megfelelő, sürgősen felváltandó.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezt külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/107. (Szakind) Bs362 SzF turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Szolnoki Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett vendéglátás menedzsment és egészségturizmus szakirányokon folyó képzést is, de az első helyett vendéglátás-szervezés elnevezést javasolunk.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/108. (Szakind) Bs501 HFF turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskoláján támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett egészségturizmus, kongresszus és rendezvényszervezés szakirányokon folyó képzést is, de az utóbbiból javasolja a „kongresszus és” elhagyását, tehát csak rendezvény-szervezés elnevezés használatát.Indoklás: A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés:A „szabadidő, rekreáció, animáció” ill. a „térségi turizmus menedzsment” szakirányokat nem támogatjuk, mivel a témák nem indokolnak önálló szakirányokat, ismeretanyagaikat be lehet építeni a tananyagba választható tantárgyakként.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/109. (Szakind) Bs251 ZsKF emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Zsigmond Király Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv- az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel ellentétben 180 kreditnél többet tartalmaz;- olyan szakmai gyakorlat is megjelenik 30 kredit értékben, amely a KKK-nak nem része;- a tanári előkészítő modul szintén nincs összhangban a képzési követelményekkel.

Az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételekben is lényeges hiányosságok találhatók, például:- nincs megadva, hogy egy oktató hány törzstárgyat/tárgyat tanít;

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

42

Page 43: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője- a törzstárgyak 30%-ánál nem vezető oktató a tárgyfelelős;- a törzstárgyak oktatóinak mintegy harmada nem rendelkezik az általa oktatott területen szakmai publikációval;

Az infrastruktúra a tervezett létszámot csak lényeges fejlesztés után tudja ellátni.

2005/6/X/2/110. (Szakind) Bs143 BKF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Kommunikációs Főiskolán nem támogatja. Indoklás:Az elutasítás alapvető okai a személyi feltételekben megjelenő hiányosságok. Az alapozó és szakmai tárgyak közül több tárgy felelősének dr. univ fokozata sincs. 6 törzstárgy felelőse nem vezető oktató, egy közülük több mint 3 törzstárgy felelőse. 33 teljes munkaidős és 10 fő nem teljes munkaidős oktatóból 7 fő a Főiskola „kizárólagos” oktatója (többnyire ők sem közgazdászok), további 5 fő második munkaviszonyban dolgozik a főiskolán, a többi csak jövőbeli lehetséges kapacitást jelent, máshol áll munkaviszonyban.A Főiskola korábban nem végzett ilyen szakos képzést. A korábbi kommunikációs képzést „viszi át” a gazdálkodási szakra, de ebből valójában az egyik szakirányban van csak „múltja” és megfelelő szakmai bázisa. Több esetben kritizálható a tanterv szerkesztése és a tantárgyak egymásra épülése is (pl. nemzetközi gazdaságtan, vállalati gazdaságtan). A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a tárgyfelelős (szociológus) személyével és a tárgy tematikájával szemben, javasolva a tematika alapos újragondolását és szakmailag megfelelőbb tárgyfelelős megjelölését.

2005/6/X/2/111. (Szakind) Bs175 HJF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Harsányi János Főiskolán nem támogatja. Indoklás:Vitatható több tárgy esetében a tananyagok korszerűsége, illetve azok mennyisége, előfordul a tananyagok ismétlődése is. A személyi feltételek rendelkezésre állása nem teljesen megfelelő. A szak (és egyúttal az egyik szakirány) felelőse biológia-földrajz szakos tanár, a földrajztudomány kandidátusa, a másik szakirány felelőse első helyen más oktatási intézményben dolgozik, vagyis kérdéses, hogy mennyi időt és energiát tud a szakirány vezetésére fordítani. A törzstárgyak felelősei közül 7 fő nem vezető oktató. A 18 főállású oktató közül csak 9 főnek az első főállású munkahelye, s ebből 4 fő nyelvtanár. A Főiskola szakmai profilja, kutató munkája nem a gazdálkodási szakterületre irányul.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik a valószínűség számítás és az operációkutatás, összesen legalább 8 óra gazdaságmatematika lenne indokolt.

2005/6/X/2/112. (Szakind) Bs178 TPF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Tomori Pál Főiskolán nem támogatja. Indoklás:Hiányosak, nem jól strukturáltak a tantervi összeállítások. Több esetben vitatható, megítélésünk szerint helytelen a tárgyak egymásra épülése (pl. menedzsment alapismeretek az I. félévben, statisztika a III-IV. félévben). Egyenetlen a tantárgyi programok kifejtése. A program megvalósítása esetén nem látjuk biztosítottnak a mester-szakra való belépés feltételeinek való megfelelést.Hiányosak a személyi feltételek. Több olyan tárgy is van, amelynek felelőse egyetlen publikációt sem tud felmutatni a tárgy témakörében. A szak vezetőjén kívül szakirány-vezetők más munkahelyen is felelős beosztást töltenek be, a szakirány vezetése így nem kellően biztosított. Összességében is kevés a megfelelő szakmai háttérrel rendelkező saját oktató, akikre biztosan lehetne építeni a képzést.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik az operációkutatás, korrekciót javasolnak.

2005/6/X/2/113. (Szakind) Bs223 NÜF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Nemzetközi Üzleti Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tanterv csak formai tekintetben felel meg a KKK-nak. A tantárgyleírások alapján megállapítható, hogy a tárgy megnevezése és tartalma számos esetben nincs összhangban egymással. Nem egyenletesen kidolgozott, illetve hiányos a tananyagok meghatározása. Több esetben átgondolatlan a tárgyak egymásra építése is (vállalati gazdaságtan, számvitel, nemzetközi jog, vállalati menedzsment, és csak ezek után mikroökonómia stb.). Összességében kétséges a mester-szakra való belépés feltételeinek megteremtése.A személyi feltételek is csak részben teljesülnek. A törzstárgyak felelőseinek 30%-a nem vezető oktató. Tudományos és publikációs tevékenységük többüknél nincs összhangban a gondozni kívánt tárgy témakörével, másoknál abszolút hiányzik a publikációs tevékenység és/vagy szakmai és oktatási előzmény. A minősített oktatók száma, illetve aránya nem éri el az akkreditációs követelmény alsó határát. A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: a képzés angol tematikára épül, tematikai korrekciót és összességében legalább 8 óra gazdaságmatematikát javasolnak.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

43

Page 44: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/X/2/114. (Szakind) Bs255 BMF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Műszaki Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tantervben az egyes tantárgyak tartalma és szakirodalmi háttere nem megfelelően kidolgozott: több esetben hiányzik a részletes tematika és a kötelező irodalom. A gazdálkodási és menedzsment szakos képzésnek a Főiskolán nincs hagyománya (korábban műszaki menedzser és gazdasági informatikus képzést folytatott), talán ezért is nem épültek ki az üzleti képzéshez szükséges személyi feltételek. A Főiskolán összességében – a szakhoz kapcsolódó – oktatói állomány felkészültségére vonatkozóan a kérelem többfajta adatot is közöl. Az életrajzok átnézése alapján ugyanakkor kétségtelenné válik, hogy a Főiskola nem rendelkezik a szak kielégítő színvonalú működtetéséhez megfelelő oktatógárdával.

2005/6/X/2/115. (Szakind) Bs259 GDF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Gábor Dénes Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tematika több ellentmondást tartalmaz: pl. az Emberi erőforrás menedzsment oktatása megelőzi a Szervezeti magatartás tárgyat, az Agrárinformatikai szakirányt nem alapozza meg agrárgazdaságtani ismeretanyag. Vitatható, hogy a Gazdálkodás és menedzsment szakon belül indokolt-e Agrárinformatikai szakirány indítása. A pályázat legnagyobb hiányosságai az oktatói háttérben találhatók. A kötelező szaktárgyak felelőseinek több esetben nincs tudományos fokozata, de még dr. univ. címe sem (Számviteli alapismeretek, Kontrolling, Vezetői számvitel, Könyvelői rendszerek. A Vállalati pénzügy tárgy felelősének nincs publikációja e szakterületen.A MAB Matematikai Szakbizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik az operációkutatás, korrekciót javasolnak.

2005/6/X/2/116. (Szakind) Bs309 KRF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Károly Róbert Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tanterv igyekszik alkalmazkodni a KKK előírásaihoz, de annak követelményeit csak részben teljesíti (vannak témakörök, amelyek egyáltalán nem szerepelnek a kötelező stúdiumokban).A szakért felelős oktató kandidátus, megfelelő oktatási tapasztalattal rendelkezik, publikációs aktivitása viszont nem megfelelő a szakvezetői pozíció betöltéséhez. A 6 (!) tervezett szakirányhoz nincsenek szakirányfelelős oktatók megnevezve. Az oktatók egy elég jelentős részének a szakmai múltja nem felel meg az előírt szakmai vagy formai elvárásoknak (az oktatási feladat és a szakmai/publikációs tevékenység, eddigi oktatási tevékenység nincs összhangban).A kimutatások, elemzések sok helyen pontatlanok, egymásnak ellentmondóak, hiányosak. A nappali és levelező tagozatra felvenni tervezett hallgatók száma nagyon magas a rendelkezésre álló oktatókhoz viszonyítva.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik az operációkutatás.

2005/6/X/2/117. (Szakind) Bs351 KE gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Kaposvári Egyetemen nem támogatja. Indoklás:Gazdálkodási jellegű (pénzügyi orientációjú) képzés a 2002/2003-as tanévtől folyik az Egyetemen. A tanterv egyik komoly tartalmi hiányossága, hogy szemeszterenként 6-8 kötelező tárgyat terveztek, amelyet további 3-4 választható tárgy egészít ki (összes tárgyak száma meghaladhatja a 10 tárgyat). Az alaptárgyak követelménye és szakirodalma nem biztosítja a magasabb szintű képzésre való felkészítést. A tanterv összefüggő szakmai gyakorlatot nem tartalmaz.Komolyabb probléma, hogy nincs biztosítva elegendő és stabil – a Budapesti Corvinus Egyetem jelentős támogatásától függetleníthető – főállású, szakképzettségben és tudományos munkásságban megfelelő, tudományos fokozattal rendelkező oktató. A szak (egyúttal az egyik szakirány) felelőse T2 státuszú, ami formailag megengedhető, tartalmilag ténylegesen megkérdőjelezi a szak érdemi irányítását. Több oktató esetén a képesítés, illetve a tudományos munkásság eltér az oktatandó tárgy jellegétől (agrár képesítéssel közgazdasági tárgyak felelősei). A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: hiányzik a lineáris algebra és az operációkutatás, s nem elégséges a matematikai alapozás.

2005/6/X/2/118. (Szakind) Bs408 EJF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását az Eötvös József Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tanterv egyik komoly tartalmi hiányossága, hogy szemeszterenként 6-8 kötelező tárgyat terveztek, amelyet további 3-4 választható tárgy egészít ki (összes tárgyak száma meghaladhatja a 10 tárgyat). A kreditszám nem kiegyenlített, szemeszterenként 22-39 kreditpont között mozog. Az alaptárgyak követelménye és szakirodalma nem biztosítja a magasabb szintű képzésre való felkészítést.Az alapvető személyi feltételek hiányoznak. A Gazdálkodási és menedzsment alapszak terve alapvetően egy tanszékre épül. A szak felelőse történelem szakos tanár, gazdaságtörténeti tárgyú PhD fokozattal, T2 státuszban, ami formailag Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

44

Page 45: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjemegengedhető, tartalmilag ténylegesen megkérdőjelezi a szak érdemi irányítását. Több esetben a tárgy témakörétől eltérő a felelős képesítése és tudományos munkássága (közgazdasági tárgyak felelősei pedagógiai, jogi, nyelvi, filozófiai képesítéssel rendelkező oktatók). Első helyen foglalkoztatott tudományos minősítéssel rendelkező közgazdász oktatóval nem rendelkeznek.

2005/6/X/2/119. (Szakind) Bs438 BDF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodási és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Berzsenyi Dániel Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tárgyak egymásra épülése a tantervben nem eléggé átgondolt (pl. a vállalati gazdaságtan elhelyezése). A mester-képzésre való felkészítés nem bizonyított, erre az előterjesztő sem helyez különösebb hangsúlyt.A szakfelelős gazdálkodástani PhD-vel rendelkező főiskolai docens, egyidejűleg 4 kötelező tárgy felelőse. A három tervezett szakirány-felelős közül egynek csak dr. univ címe van. A 39 oktató közül tudományos minősítéssel csak 15 főállású és 4 részfoglalkozású oktató rendelkezik. A minősített oktatók közül mindössze négyen szereztek fokozatot ill. címet a gazdaságtudományok területén. Fontos szakmai alapozó tárgyakat PhD-hallgatók tanítanának. A törzstárgyak esetében 12 tárgy felelőse nem vezető oktató, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak aránya 61%. A gazdálkodás és menedzsment szakterületen elismert tudományos munka az intézményben nem folyik.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: a tematika egyes elemeket ragad csak ki, nem nyújt elégséges alapozást.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

45

Page 46: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/X/2/120. (Szakind) Bs151 NyME kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen nem támogatja. Indoklás:A szakirány felelősök és a szaktárgyakat oktatók publikációs tevékenysége csak érintőlegesen kapcsolódik a marketinghez és a kereskedelemhez. Az öt szakirány közül három (gazdaságkommunikáció, regionális fejlesztés, turizmus) nem illeszkedik a szakhoz. A szaktárgyaknál a vezető oktatók aránya igen alacsony, és igazolt szakmai gyakorlatuk sem éri el a MAB által megkövetelt 40 %-ot. A törzstárgyak oktatóinak csak 67,7 %-a teljes állású. A kutatási háttér csak csírájában van jelen.

2005/6/X/2/121. (Szakind) Bs285 VE kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen nem támogatja. Indoklás:A tantervből hiányzik a szakmai törzstárgyak jelentős része. A szakfelelős kutatási területe és publikációs tevékenysége nem illeszkedik a szakhoz. A szakmai tárgyakat oktató tanárok zömének hiányzik az oktatni kívánt tárgyhoz illeszkedő szakmai (publikációs) tevékenysége és gyakorlati tapasztalata. Az intézmény nem rendelkezik kereskedelem és marketing területén ismert kutatóbázissal, kutatási eredményekkel sem.

2005/6/X/2/122. (Szakind) Bs293 DE kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen nem támogatja. Indoklás:A szakindítási kérelem nem felel meg a gyakorlatorientált képzés követelményének. A szakmai gyakorlat teljes egészében hiányzik a tantervből. Az oktatók publikációs tevékenységében a kereskedelem és marketing témakörök csak érintőlegesen jelennek meg. Néhány marketingjelzővel ellátott tantárgyban más tudományterületek ismeretanyaga szerepel (pl. marketing pénzügyek, marketing audit), s mindegyiküknél a Kotler-könyv a kötelező irodalom. Az egyéni kutatási eredmények nem érték el azt a mértéket, amely alapján országosan ismert szakmai műhelyről beszélhetnénk.

2005/6/X/2/123. (Szakind) Bs142 BKF közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Kommunikációs Főiskolán nem támogatja. Indoklás: a szakindítás személyi feltételei hiányoznak: a beadvány által felsorolt 29 (valójában 30) oktatóból mindössze 9 fő

áll ténylegesen a főiskola alkalmazásában; a gazdaságtani és módszertani alapismeretek 16 tantárgya közül 10 esetében vitatható a tárgyfelelős szakmai

megfelelése; a tantárgyi kompetencia 7 törzstárgy esetében is megkérdőjelezhető, vagy nyilatkozat, ill életrajz hiányában nem

állapítható meg; az egyik szakirány (kommunikáció) vezetőjének szakmai megfelelése erősen kérdéses; a tanárok többségének nincs a közszolgálati képzéssel kapcsolatos kutató tevékenysége; számos tantárgy esetében részben elavult, ill. nem a magyar nyelven elérhető alapmunkákat tüntetik fel; egyes tárgyak tematikái között jelentős átfedések vannak; a matematika alapozó tantárgy tanterve elfogadhatatlan; nem látjuk biztosítottnak a mester-szakra való belépés feltételeinek való megfelelést;

2005/6/X/2/124. (Szakind) Bs155 ÁVF közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását az Általános Vállalkozási Főiskolán nem támogatja. Indoklás: a szakmai törzstárgyaknál nem teljesül a 40 százalékos tudományos minősítési arány; a 42 alapozó és szakmai törzstantárgy közül legalább 20 esetben vitatható a tárgyfelelős szakmai megfelelése; az egyik szakirány (non-profit) szociológus vezetőjének szakmai megfelelése erősen kérdéses; számos tantárgy esetében részben elavult, ill. nem a magyar nyelven elérhető alapmunkákat tüntetik fel; egyes tárgyak tematikái között jelentős átfedések vannak; a matematika alapozó tárgy tanterve elfogadhatatlan; nem látjuk biztosítottnak a mester-szakra való belépés feltételeinek való megfelelést;A kérelem súlyos formai hibákat is tartalmaz (pl. a tanterv összeállítása, a teljes állásúak nyilatkozatának hiánya).

2005/6/X/2/125. (Szakind) Bs179 TPF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Tomori Pál Főiskolán nem támogatja. Indoklás: a kérelemben bemutatott tanterv nincs összhangban az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel.

Alapvető belső tantervi aránytalanságok mutatkoznak a kötelező és választható tantárgyak, ill. törzs- ill. más szaktárgyak beállításánál, és a törzstárgyak ismeretköreinek meghatározása sem felel meg az elvárható követelményeknek;

kevés a minősített oktató, különösen a törzstárgyak oktatásánál;A Matematika- és számítástudományok bizottsága szerint hiányzik az operációkutatás.Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

46

Page 47: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/X/2/126. (Szakind) Bs439 BDF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Berzsenyi Dániel Főiskolán nem támogatja. Indoklás: a szakmai törzsanyagban sok, a szak KKK igényeinek nem, vagy csak áttételesen megfelelő tantárgy szerepel,

miközben fontos nemzetközi ismeretanyagok hiányoznak, ezért a szakértő bírálók szerint is jóval átgondoltabb, erősebben külgazdasági (közgazdasági) irányultságú tantervre lenne szükség;

alapvető gond a szakirányú minősített oktatók nem kellő létszáma is. A szakfelelős terhelése túlzott, miközben a feladathoz nincs meg a szakmai háttere. Az egyik szakirány felelőse pl. bölcsészettudományi fokozattal rendelkezik.

2005/6/X/2/127. (Szakind) Bs225 NÜF pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Nemzetközi Üzleti Főiskolán nem támogatja. Indoklás: a tantárgyak egymásra épülése nem felel meg a szakmai követelményeknek; a törzstantárgyak oktatóinál a publikációs tevékenység sokszor nincs összhangban az oktatni/gondozni kívánt

tárggyal; a szakfelelősnek nincs oktatási gyakorlata és publikációs tevékenysége az általa gondozni kívánt szaktárgyaknál; a nyelvtanári végzettségű oktatók többségének nincs meg a szakmai kompetenciája az általa oktatott tárgynál; hiányzik a képzés megfelelő kutatási háttere.

2005/6/X/2/128. (Szakind) Bs195 NYME - ATFK turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetem ACSJTFK-n nem támogatja. Indoklás:A szakfelelős nem rendelkezik tudományos fokozattal. A harmincöt törzstárgyból húsznak nem vezető oktató a felelőse. Az egyik szakirány felelős bölcsész, akinek vendéglátásból semmilyen publikációja sincs. Hiányzik a kutatási háttér.

2005/6/X/2/129. (Szakind) Bs313 KRF turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Károly Róbert Főiskolán nem támogatja. Indoklás:Sem a tanterv, sem a személyi feltételek nem tesznek eleget az előírt szakmai követelményeknek. A tantárgyak között jelentős átfedések tapasztalhatók. Egy szembetűnő koncepcionális tantervi hiba például, hogy a gyógyturizmust és a wellness turizmust, amelyek az egészségturizmus részei, egymással párhuzamosan, három különálló tantárgyként kínálják. A beadvány nem tünteti fel a szakirány felelősöket. A szakfelelős publikációs tevékenységében sem a gazdálkodási vonulat, sem a szakirányoknak megfelelő ismeretek nem lelhetők fel. A törzstárgyak oktatóinak egy részénél hiányzik az alapszaknak megfelelő szakmai kompetencia. Általában gyakran nincs meg az összhang az oktatott tárgyak tartalma és az oktatók szakterülete között. Az oktatók publikációs tevékenysége igen alacsony számú és színvonalú, a helyi konferenciákon tartott előadások dominálnak a feltüntetett publikációk között.

2005/6/X/2/130. (Szakind) Bs280 BMGE alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak indításaA MAB az alkalmazott közgazdaságtan alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen támogatja, ugyanakkor korrekciós javaslatokkal él, s kéri az intézményt, vizsgálja meg a jelzett javaslatokat és felvetett problémákat, és rövid időn belül (lehetőleg a szakindítás előtt) gondoskodjék a hiányosságok megszüntetéséről, amit a soron következő értékelési eljárása során a MAB meg fog vizsgálni.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek. A tantervben nem kellenek, különösen nem az első félévben, a Marketing alapjai, a Menedzsment alapjai kötelező tantárgyak. Hiányos a valószínűségszámítás és az operációkutatás oktatása, de a statisztika oktatása is hagy maga után kívánni valót. Az egyik bíráló részletezte a tantervre vonatkozó észrevételeket, amelyek megfontolását erősen javasoljuk. Az erre vonatkozó bírálatot az intézmény kapja meg.

2005/6/X/2/131. (Szakind) Bs282 VE alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak indításaA MAB az alkalmazott közgazdaságtan alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, ugyanakkor korrekciós javaslatokkal él, s kéri az intézményt, vizsgálja meg a jelzett javaslatokat és felvetett problémákat, és rövid időn belül (lehetőleg a szakindítás előtt) gondoskodjék a hiányosságok megszüntetéséről, amit a soron következő értékelési eljárása során a MAB meg fog vizsgálni.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek. A két tervezett szakirány (Közösségi gazdaságtan, ill. E-gazdaságtan) indítását nem támogatjuk. Az első egy önálló közgazdasági (közszolgálati) szakba illő specializációt kíván szakirányként indítani. A másik szakirány, részben profilidegen, és túlságosan szűk területről építkezik, és nem megfelelőek a személyi háttér.Némi bizonytalanságra ad okot, hogy a vezető tanárok többsége a fővárosból ingázik, jelentős más irányú elkötelezettségek mellett, s nincs mögöttük megfelelő, pótlásukra alkalmas oktató. A Matematika- és Számítástudományok Bizottságának megjegyzése: hiányzik a tantervből a lineáris algebra.Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

47

Page 48: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

2005/6/X/2/132. (Szakind) Bs302 PTE alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak indításaA MAB az alkalmazott közgazdaságtan alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/133. (Szakind) Bs188 EKF emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását az Eszterházy Károly Főiskolán támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzések:- a szak tantervének kreditszámát a KKK által előírthoz kell igazítani;- a 4. félév utáni kredit nélküli 6 hetes nyári szakmai gyakorlat nincs összhangban a kreditrendelet szellemével;- a Matematika- és számítástudományok bizottsága javasolja, hogy a matematika tárgyak óraszámát legalább 8 órára

emelni, és a lineáris algebra, operációkutatás megjelenítését a tematikákban;- az oktatói állományt erősíteni kell a PhD-t megszerzett fiatal oktatók révén.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/134. (Szakind) Bs300 PTE gazdaságelemzés alapképzési szak indításaA MAB a gazdaságelemzés alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek. A Bevezetés a közgazdaságtanba tantárgy helyett megfontolásra ajánljuk a Mikroökonómia két félévre való kiterjesztését.

2005/6/X/2/135. (Szakind) Bs149 NyME közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Közszolgálati menedzser és Európai közszolgálati szervező szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés: - a MAB a Közszolgálati szakpolitikai szervező és Állami pénzügyi menedzser szakirányokat nem támogatja, mert

azok nem illenek az alapszak profiljába;- az országosan ismert oktatók és a fiatalabb oktatók kutatási és oktatói munkájában a tervezettnél nagyobb

összhangot kell megteremteni. A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/136. (Szakind) Bs161 SzIE közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását a Széchenyi István Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Település- és térségi menedzser szakirányon folyó képzést is, Területfejlesztés elnevezéssel. A Közcélú szervezetek kommunikációja szakirány indítását elegendő tantárgyi kompetencia hiányában nem támogatjuk.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/137. (Szakind) Bs238 BCE közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/138. (Szakind) Bs431 DE közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett Közmenedzser és Nemzetközi szervezetek szekértője szakirányokon folyó képzést is, Közintézményi gazdálkodás, ill. Nemzetközi szervezetek elnevezésekkel. Indoklás:

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

48

Page 49: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/139. (Szakind) Bs152 NyME nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen támogatja, beleértve az Európai üzleti kapcsolatok, a Nemzetközi kommunikáció és Régiógazdaságtan szakirányokon folyó képzést is (az utóbbi helyett Regionális fejlesztés elnevezést ajánlva).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzés indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/140. (Szakind) Bs169 ZsKF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Zsigmond Király Főiskolán támogatja, beleértve a Gazdasági diplomácia és a Nemzetközi kommunikáció szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés: - a Fejlesztésmenedzsment szakirányt a Szakbizottság nem támogatja, mert belső tartalmát illetően ez a szakirány

nem illeszkedik a szakhoz; - a Szakbizottság, – egyetértve a Matematika- és számítástudományok bizottságával – javasolja a matematika

oktatásának kibővítését, legalább többlet 8 óra beállítását.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/141. (Szakind) Bs214 MÜTF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján támogatja, beleértve a Kereskedelem az EU-ban és a Regionális fejlesztés szakirányokon folyó képzést is (az elsőre EU-kereskedelem elnevezést ajánlva). Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzés indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek Megjegyzés:A Matematika- és számítástudományok bizottsága javasolja a lineáris algebra és az operációkutatás témáinak beállítását a matematika tantervébe.

2005/6/X/2/142. (Szakind) Bs286 VE nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, beleértve az Európai Unió és a Nemzetközi kommunikáció szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzés indításához az alapvető személyi és tárgyi feltételek. Megjegyzés:A Matematika- és számítástudományok bizottsága javasolja a lineáris algebra és az operációkutatás témáinak beállítását a matematika tantervébe.

2005/6/X/2/143. (Szakind) Bs166 ME pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Pénzügy, valamint Számvitel szakirányokon folyó képzést is.Indokolás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés : A többlet 30 kreditpont értékű szakmai gyakorlatra két változatot tartalmaz a kérelem. A gyakorlatot egyféleképpen indokolt szervezni az azonos szakon és képzési formában résztvevő hallgatók számára.

2005/6/X/2/144. (Szakind) Bs252 ZsKF pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Zsigmond Király Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Bank és tőzsde, valamint Vállalati pénzügyek szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzések: - a mintatantervben kimutatott kreditpontok száma meghaladja a 180-at. A képzési és kimeneti követelményekben

foglaltak betartása mellett a kreditpontokat 180-ra kell módosítani;- a Szakbizottság nem támogatja az alapképzési szakon Pénzügypolitika szakirány bevezetését;

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

49

Page 50: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője- a Szakbizottság – egyetértve a Matematika- és számítástudományok bizottságával – javasolja a matematika

oktatásának kibővítését, legalább többlet 8 óra beállítását.A soron következő értékelési eljárás során a MAB ezeket a kérdéseket külön meg fogja vizsgálni.

2005/6/X/2/145. (Szakind) Bs287 VE pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Veszprémi Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Pénzügy, valamint Számvitel szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/146. (Szakind) Bs295 DE pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Pénzügy, valamint Számvitel szakirányokon folyó képzést is. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/147. (Szakind) Bs306 PTE pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/148. (Szakind) Bs330 SzTE pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Szegedi Tudományegyetemen támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/149. (Szakind) Bs360 SzF pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Szolnoki Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Banki, valamint Kontrolling szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összességében eleget tesz az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek, és az intézményben alapvetően megvannak a szak indításához szükséges személyi és tárgyi feltételek.Megjegyzés: A szakmai gyakorlat teljesítésére két megoldást tartalmaz a kérelem. A gyakorlatot egyféleképpen indokolt szervezni az azonos szakon és képzési formában résztvevő hallgatók számára.

2005/6/X/2/150. (Szakind) Bs308 KRF kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Károly Róbert Főiskolán támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett Kereskedelmi menedzser és Marketing-menedzser szakirányokon folyó képzést is (az első helyett Kereskedelem-szervező elnevezést javasolva).Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program összhangban van az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeivel, és az intézményben megvannak az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek.

2005/6/X/2/151. (Szakind) Bs148 NyME alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szak indításaA MAB az alkalmazott közgazdaságtan alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen nem támogatja. Indoklás: - a tanterv összeállítása, az egyes tantárgyak témaköri csoportosítása nem elég következetes, a tantárgyak egymásra

épülése több esetben nem biztosított. A tanterv szétaprózott, túl sok (7-9) a félévenként tanulandó tantárgyak száma;- az intézményben hiányosak az alapszak indításához szükséges személyi feltételek. A szakfelelős és a két szakirányért

felelős oktató kutatási és publikációs tevékenysége nem elégséges. Több szakmai tárgyért felelős oktatónak a képesítése nincs összhangban az oktatott tantárggyal. A szak vezető tanárainak életkora magas, jelentős más irányú elkötelezettségei vannak, és a szükséges utánpótlás nem látszik biztosítottnak;

- a két tervezett szakirány (Pénz- és tőkepiaci, ill. Portfolió-menedzsment) közül az első egymással nem kellően összehangolt tárgyakból épül fel, s a személyi feltételei is hiányosan teljesülnek. A másik a szak profiljától idegen (inkább a gazdálkodási szakterületbe illő) tantárgyakból épül fel.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

50

Page 51: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője

2005/6/X/2/152. (Szakind) Bs185 TSF emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Tessedik Sámuel Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program nem mond ellent az alapképzési szak kimeneti és képzési követelményeinek, azonban az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételekben lényeges hiányosságok találhatók, például:- a szakfelelős főiskolai docens szakmai munkássága nem az emberi erőforrások területére esik, ugyanakkor 4

tantárgy felelőse, több mint 27 kreditértékben, amely meghaladja az egy oktatóhoz tartozó maximális értéket;- a szakmai törzsanyagnak a szakképzettség szempontjából meghatározó része a szakmai törzs helyett a szakirányban

jelenik meg;- a törzstárgyak felelőseinek nagy számban nincs tudományos fokozata;- a 44 nevesített oktatónak az utóbbi 5 évben nincs érdemi hozzájárulása a magyar emberi erőforrás-gazdálkodás

elméletéhez és gyakorlatához, ezáltal az oktatáshoz szükséges kutatási-tudományos háttér nem biztosított;- a bemutatott infrastruktúra a felfutás létszámához elégtelen.

2005/6/X/2/153. (Szakind) Bs477 DE - HPFK emberi erőforrások alapképzési szak indításaA MAB az emberi erőforrások alapszak indítási engedélyének megadását a Debreceni Egyetemen nem támogatja. Indoklás:A kérelemben bemutatott tanterv, tantárgyi program lényeges hiányosságokat mutat:- egyes fontos szakmai kompetenciák hiányoznak (pl. személyügyi tevékenység, személyügyi kontrolling);- a szakirányok tervezése elhibázott koncepción és tartalmon alapul;- a KKK szellemétől idegen, hogy 1 és 2 kreditpontos tantárgyak is nagy számban vannak a tantervben; - a tananyagokat nem körültekintően választották ki (van olyan tankönyv, amely hat különböző tantárgyban fordul

elő);- szakmai hibák maradtak a tantárgyi leírásokban: pl. a vállalati pénzügyeket pénzügytani, a pénzügytant vállalati

pénzügyi tankönyvből oktatnák;- a tanterv, és főleg a tantárgyi tartalmak nem biztosítják, hogy a hallgatók megfelelő felkészítést kapjanak a

mesterszintű képzésre történő továbblépésre.Az alapképzési szak indításához szükséges alapvető személyi és tárgyi feltételek hiányosságai:- a kutatási háttér nem megfelelő, az oktatók publikációs jegyzékei hiányosak;

Az idegen nyelv oktatására vonatkozó megállapodás részleteit nem ismertetik.

2005/6/X/2/154. (Szakind) Bs170 ZsKF gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak indításaA MAB a gazdálkodás és menedzsment alapszak indítási engedélyének megadását a Zsigmond Király Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tanterv kidolgozása nem szakszerű, a tárgyak elosztása, ütemezése nem egyenletes. A heti óraszám 16 és 25 között, a kreditszám 24 és 35 között szóródik. Nem világos az üzleti szakon belül a tanári felkészítő modul helye és szerepe. Erősen vitatható több tárgy időrendi elhelyezése (vállalati pénzügy, marketing az I. félévben, vállalati gazdaságtan az 5. félévben, vezetés és stratégia párhuzamosan stb.).Az elutasítás alapvető oka a személyi feltételekben megjelenő hiányosságok is. A szak- és a szakirányok vezetőinek nincsenek a képzés területéhez közvetlenül kapcsolódó szakmai publikációi. Több (11) tárgy felelőse nem vezető oktató. Két olyan oktató is van, akik legalább 6-6 tárgy felelősei. A 38 fokozattal rendelkező közül csak 15 származik gazdálkodási/közgazdasági tudományterületről. Az oktatók mintegy felének az elmúlt öt évben egyáltalán nincs szakmai publikációja, vagy csak oktatási anyagot írt.A Matematika- és Számítástudományok Bizottsága külön is kritikát fogalmazott meg a szakindítási kérelemmel kapcsolatban: kevés a 4 óra, az oktatóknak nincs gazdaságmatematikai hátterük. Legalább 8 óra gazdaságmatematikát és színvonalasabb oktatókat kérnek.

2005/6/X/2/155. (Szakind) Bs435 WSÜF kereskedelem és marketing alapképzési szak indításaA MAB a kereskedelem és marketing alapszak indítási engedélyének megadását a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán nem támogatja. Indoklás:A tanterv CD modulja a minimális minőségi elvárásoknak sem felel meg. A szakirányok a szaktól idegenek (TQM és EU). A szakfelelős minőségbiztosítással foglalkozó mérnök, akinek kereskedelem és marketing témakörben egyetlen publikációja sincs. Az estlegességet sugalló személyi állomány összetétele és kötődése az intézményhez nem ad alapot a hosszabb távú, a hallgatók érdekeit szem előtt tartó működés feltételezésére.

2005/6/X/2/156. (Szakind) Bs437 WSÜF közszolgálati alapképzési szak indításaA MAB a közszolgálati alapszak indítási engedélyének megadását a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán nem támogatja. Indoklás:Az alkalmazni tervezett oktatók közül 11 főnek az adott tantárgyban nincs tudományos munkássága, sem pedig elegendő oktatói gyakorlata. A tantárgyak 30 százaléka esetében hiányzik az oktatói kompetencia.

2005/6/X/2/157. (Szakind) Bs168 ME nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Miskolci Egyetemen nem támogatja.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

51

Page 52: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeIndoklás:A tanterv egyedien, a KKK-nak nem megfelelően és szakmailag nem indokolhatóan kezeli a szakmai alapozó és a törzstárgyak beállítását a tantervbe. Olyan meghatározó szakmai törzstárgyakat nem szerepeltet kötelező módon, mint a nemzetközi marketing, nemzetközi pénzügyek, interkulturális menedzsment, tárgyalástechnika, külgazdasági politika, stb. Ugyanakkor EU-ismeretköröket szinte minden modulban szerepeltet többféle elnevezéssel. Alapvető gond tehát a rossz tantervi szerkezet, amely nem biztosítja a kimeneti kompetenciákat elsajátítását.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

52

Page 53: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetője2005/6/X/2/158. (Szakind) Bs436 WSÜF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak indításaA MAB a nemzetközi gazdálkodási alapszak indítási engedélyének megadását a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán nem támogatja. Indoklás:- a kérelemben bemutatott tanterv ugyan összhangban van az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeivel,

de a kérelmében a szakirányok keverednek és értelmezhetetlenek. A formális feltételeknek ugyan megfelelő anyag adatlapjában pl. szakirányként az Európai Unió és a TQM van megadva, miközben a mintatantervben a kontrolling szakirányt jelzik, amely utóbbi belső tartalmában szakmailag is kifogásolható;

- a szakindítási kérelem indoklásánál, ill. e fejezet kifejtésénél a Kereskedelem és Marketing alapszakra vonatkozó ismertetést adják, ilyen módon információkat sem kapunk e szak mesterképzési lehetőségeinek felvázolásáról, a képzési kapacitás bemutatásáról, a tervezett hallgatói létszámról, stb.

- mivel a szakfelelős egy szakirányért is felelős, terhelése túlzott, és főként az aggályos, hogy ugyanilyen jellegű és mértékű feladatot lát el egy másik – 200 km-re lévő – intézmény ugyanilyen szakán;

- a meghatározó oktatók egy része országosan ismert és elismert szakember ugyan, de vagy az egyéb kategóriában szerepelnek, vagy ha teljes foglalkoztatásúak is, átlagban további két-három intézményben tantárgyfelelősök, ill. más tisztségeket töltenek be, ami a minőség szempontjából szintén kifogásolható.

2005/6/X/2/159. (Szakind) Bs153 NyME pénzügy és számvitel alapképzési szak indításaA MAB a pénzügy és számvitel alapszak indítási engedélyének megadását a Nyugat-Magyarországi Egyetemen nem támogatja. Indoklás:A képzés túlzottan elméleti jellegű, a gyakorlati képzés kritériumait nem teljesíti. A szaktárgyaknál a vezető oktatók aránya igen alacsony, és igazolt szakmai gyakorlatuk sem éri el a MAB által megkövetelt 40 %-ot A tanterv szétaprózott, a tantárgyak száma – a két félévben tanított tárgyakat egynek tekintve – összesen 55, félévenként 9-10 darab. A tervezett szakirányok képzési célja kérdéses, nem valós munkaerő-piaci igényt tükröznek. Összességében a tanterv nem tesz eleget az alapképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek.

2005/6/X/2/160. (Szakind) Bs307 PTE turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Pécsi Tudományegyetemen nem támogatja. Indoklás:A benyújtott tervezet egy rendszerszemléletű képzési anyag, ami sokkal inkább a mesterképzés sajátja lehet. Az oktatói kar nagy része földtudományból szerzett tudományos fokozatot, s így a tantárgyi programokban a vállalkozási és gazdálkodási ismeretek csak érintőlegesen szerepelnek. A tantervben kevés a vendéglátás tantárgyainak óraszáma. A törzstárgyak felelősei több esetben nem vezetőoktatók. Hiányzik a számonkérés bemutatása is, és néhány tárgy esetében elavult az irodalomjegyzék.

2005/6/X/2/161. (Szakind) Bs345 BCE turizmus-vendéglátás alapképzési szak indításaA MAB a turizmus-vendéglátás alapszak indítási engedélyének megadását a Budapesti Corvinus Egyetemen nem támogatja. Indoklás:A színvonalasan kidolgozott program a KKK követelményekből csak a mesterképzésre való felkészítésnek felel meg. A tantervben nagyon kevés a vendéglátó ismeret. A szakirányok közül egy tartalmilag nem illeszkedik az alapszakhoz. Az oktatóknak nincs publikációja sem idegenforgalomból, sem vendéglátásból. A kutatási háttér a szolgáltatásmenedzsmentre koncentrálódik.

Állam-, jog és közigazgatás tudományok bizottsága

2005/6/X/2/162. (Szakind) Bs172 RTF rendészeti igazgatási alapképzési szak indításaA MAB a Rendőrtiszti Főiskola rendészeti igazgatási alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett büntetés-végrehajtási, határrendészeti, igazgatásrendészeti, katasztrófavédelmi, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és a vám- és jövedéki igazgatási szakirányokon folyó képzést is.Indoklás:A szakindítási kérelem teljes mértékben megalapozott, megfelel a szak képzési és kimeneti követelményeinek. Az elmélet-gyakorlat arány optimálisnak tekinthető, a tanterv megfelelő az elvárt kompetenciák kialakításához. Az intézmény szervezett tehetséggondozó tevékenységet folytat és az alapszak biztosítja a mesterképzésre való felkészítést is. A személyi feltételek kielégítik a MAB követelményeit. A szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll, az intézményben önálló kutatói csoport működik és a meghívott előadók száma is magas.

2005/6/X/2/163. (Szakind) Bs173 RTF bűnügyi igazgatási alapképzési szak indításaA MAB a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi igazgatási alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben megjelölt bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó és pénzügyi nyomozó szakirányokon folyó képzést is.

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

53

Page 54: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeIndoklás:A tantervek jól áttekinthető pontos követelményrendszert tükröznek, az alapozó és a szakmai törzstárgyak megfelelően épülnek egymásra. A mesterképzésre való továbblépéshez kielégítő alapokat nyújt a tervezett alapszak, a kiemelkedő képességű hallgatókkal szervezett keretek között foglalkoznak. A személyi feltételek megfelelőek, a törzstantárgyak oktatói valamennyien felkészült oktatók, publikációs tevékenységük megfelelő, de javasolt lenne az oktatás során a nem főiskolai szerzők műveinek szélesebb körű igénybevétele.A szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll, a tervezett hallgatói létszám megfelelőnek látszik.

2005/6/X/2/164. (Szakind) Bs186 BCE igazgatásszervező alapképzési szak indításaA MAB a Budapesti Corvinus Egyetem igazgatásszervező alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja.Indoklás:A tanterv szakmailag elfogadható, az egyes tárgyak logikusan egymásra épülnek, a tehetséggondozás hagyományos fórumai az új szak esetében is jól alkalmazhatóak. A szak indításához szükséges személyi feltételek rendelkezése állnak, az infrastrukturális háttér megfelelő. A Karon folyó kutatások biztosítják az igazgatásszervező képzés tudományos megalapozását.

2005/6/X/2/165. (Szakind) Bs212 PTE igazságügyi igazgatási alapképzési szak indításaA MAB a Pécsi Tudományegyetem igazságügyi igazgatási alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja.Indoklás: A szak tanterve, a tantárgyak tematikai és időbeli keretei megfelelnek a képzési célnak, a mesterképzésre a szak megfelelően felkészíti a hallgatókat. Az oktatói háttér megfelelő, bár a gyakorlati foglalkozásokat oktatók tekintetében nem teljesülnek a MAB követelményei, a szakbizottság azonban egyetértett abban, hogy a kiváló gyakorlati szakemberek nagy számú bevonása ennél a szaknál szükségszerű és az elvárt kompetenciák megteremtésének előfeltétele. A szak oktatásához szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll, a Karon több országosan is elismert tudományos/szakmai műhely van.

2005/6/X/2/166 (Szakind) Bs354 ME igazságügyi igazgatási alapképzési szak indításaA MAB a Miskoci Egyetem igazságügyi igazgatási alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja.Indoklás:A képzés főbb tanulmányi területei és a tantárgyi programok leírása szakmailag megalapozott, a különböző modulok és tárgyak megfelelően épülnek egymásra. A mesterképzésre történő felkészítés megfelelő, kiemelkedő az a módszertani elképzelés, amivel a hallgatói képességek fejlesztését összekapcsolja a hallgatók jövőbeli mesterképzésével, így a felsőbb fokú képzésre a hallgató már az alapképzéshez tartozó modulok kiválasztásával előkészülhet. Az oktatói háttér messzemenően megfelel a MAB követelményeinek, a törzsmodulok oktatói kiemelkedő nemzetközi publikációs tevékenységgel és kutatási kapcsolatokkal rendelkeznek. A karon kiemelkedő kutatómunka folyik, a szak oktatásához szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll.

2005/6/X/2/167. (Szakind) Bs328 SzTE munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak indításaA MAB a Szegedi Tudományegyetem munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben feltüntetett munkaügyi kapcsolatok tanácsadó és társadalombiztosítási tanácsadó szakirányon folyó képzést is.Indoklás:A képzési terv és a hozzá kapcsolódó tanterv összhangban van a képzési és kimeneti követelményekkel. A szakfelelős nemzetközileg elismert oktató, a MAB akkreditációs követelményeinek megfelel, ő egyben az egyik szakirány felelőse is. A másik szakirány felelősének PhD eljárása folyamatban van, alapos tárgyi tudással rendelkező oktató, aki alkalmas a szakirány vezetésére. A kutatási háttér és az infrastruktúra megfelelő, a tervezett képzés alkalmas a mesterképzésre való felkészítésre és a kiemelkedő tehetségek segítésére.

2005/6/X/2/168. (Szakind) Bs399 DE igazgatásszervező alapképzési szak indításaA MAB a Debreceni Egyetem igazgatásszervező alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja.Indoklás:Az alapképzési szak tanterve megfelel a képzési célnak és a képzési és kimeneti követelményeknek, a tantárgyleírások igazodnak az egyes jogágak követelményeihez. Az átfogó és részletes ismeretanyag alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy az alapképzést követően további képzésben vegyenek részt. A szak karon már működő tehetséggondozó rendszer keretében segíti a kiemelkedő képességű hallgatókat egyénre szabott foglalkozások igénybevételével. A személyi háttér megfelelő, az oktatók tudományos és publikációs tevékenysége kiváló alapot teremt a képzés színvonalas ellátásához. A szak indításához szükséges tárgyi feltételek biztosítottak a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

2005/6/X/2/169. (Szakind) Bs355 ME munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak indításaA MAB a Miskolci Egyetem munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak indítási engedélyének megadását a kérelmező intézményben támogatja, beleértve a kérelemben szakirányként feltüntetett munkaügyi kapcsolatok tanácsadó és társadalombiztosítási tanácsadó szakirányon folyó képzést is.Indoklás:

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

54

Page 55: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA tanterv megfelel a képzési és kimeneti követelményeknek, a tantervi háló jól felépített. A szakmai törzsmodulok tantárgyi anyagai átfogják az igazgatási tevékenységek teljes ismeretanyagát. A támasztott követelményekre tekintettel a képzés alkalmasnak látszik a mesterképzésre való előkészítésre. A személyi háttér maradéktalanul eleget tesz a MAB követelményeinek, a szakfelelős és a szakirány felelősök oktatói és publikációs tevékenysége kiemelkedő és általánosan elismert. A Kar a munkajog és a társadalombiztosítási jog területén országosan kiemelkedő kutatóhely. Az infrastrukturális háttér a tervezett hallgatói létszámnak megfelel.

Lista után nyílt szavazás.

XI. Intézmény- és karlétesítési kérelmek Előterjesztő: Szendrő Péter

1. Wekerle Sándor Üzleti Főiskola

2005/6/XI/1. (Int) Li4 Wekerle Sándor Üzleti Főiskola létesítéseA létesítési kérelem három (kereskedelmi és marketing, közszolgálati és nemzetközi gazdálkodási) alapképzési szak indítási kérelmét is tartalmazta. A plénum a szakindítási kérelmek egyikét sem támogatta, így a létesítési kérelem okafogyottá vált.

2. DE Népegészségügyi Kar

2005/6/XI/2. (Kar) Lk4 DE Népegészségügyi Kar létesítéseA MAB a kart a kérelmező intézményben akkreditálja (A), a Népegészségügyi Kar létesítését támogatja.Indoklás:Az egyetemi kar létesítésének szakmai és intézményi feltételei a kérelmező intézményben adottak, megfelelőek.

3. Lk5 ME Egészségügyi Főiskolai Kar létesítéseNapirendről levéve. A MAB elnöke állásfoglalást kér az Egészségügyi Minisztériumtól.

RTA: elvi kérdés. Klinikum jelenléte szükséges a karalapításhoz. Makara G.: nincs jogszabály, a korábbi MAB határozat nem értelmezhető, és gond, hogy 1999-ben született. A kérdés megítélésében a szakbizottság tagjai érintettek, állásfoglalást kér a MAB vezetőségétől, ill. más jogi fórumtól. Az egyenlő elbírálás elve a bizottságban nem biztosítható.Fésüs L.: az elnökség megkeresi a megfelelő munkaerőpiaci tényezőket, az egészségügyi tárcát, hogy foglaljon állást a kérdésben. A témát a soron következő elnökségi ülés is foglalkozni fog.

XII. Tájékoztatások

1. Projektterv az intézményi akkreditációs értékelés továbbfejlesztéséreElőterjesztő: Páczelt István

Az intézményi akkreditáció további menetének kérdéseiA MAB Minőségbiztosítási és Tanácsadási Bizottsága áttekintette az akkreditációs eljárással kapcsolatos tevékenységét és az eddig elvégzett akkreditációk bizottsági tapasztalatait, valamint a várható felsőoktatási törvény MAB-ra vonatkozó fejezeteit. Ezen tényezők figyelembe vételével kialakította a bizottságra háruló feladatok munkaprogram javaslatát. A munkaprogram a bizottság feladatait három téma köré csoportosította:1. az akkreditációs eljárás fejlesztése, amit két fázisban lát megvalósítani:

rövidtávon, a jelenlegi eljárásrend értelmezésének és mérhetőségének javítása hosszabbtávon (jövő év végéig), az eljárás fejlesztése

(A fejlesztés iránya egyrészt az akkreditációs eljárás egyszerűsítése, egységesítése az összemérhetőség szempontjából, másrészt a Ftv előírásainak való megfelelés). 

2. a várható Ftv-ben megfogalmazott változásokkal összefüggő tennivalók köre.3. a MAB minőségmenedzsment rendszerének kidolgozása. A hosszútávú célok eléréséhez szükségesnek ítélt feladatokat a Minőségügyi bizottság egy projekttervben foglalta össze (lásd Projektterv a MAB II. körös intézményértékelésének fejlesztésére című melléklet), ahol egy várható ütemezést is megfogalmazott. A rövidtávú fejlesztés a jelenlegi akkreditációs eljárásra vonatkozik: a minőségértékelés szempontrendszere tartalmaz kisebb módosítást (Akkreditációs Útmutató 2. sz. melléklet). Az önértékelési szempont minták közül néhányat példaként a MAB honlapján közzéteszünk, segítendő az önértékelést készítők munkáját.Meg kell jegyeznünk, hogy a projekttervben foglalt feladatok végrehajtásához erőforrásokra lesz szükség, amelyek biztosítása nélkül a tervezett munkaprogram nem teljesíthető.

Melléklet: Fejlesztési projekt

2. Az ősz folyamán esedékes teendők Előterjesztő: Fésüs László

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

55

Page 56: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeA Magyar Akkreditációs Bizottság munkafeladatai (2005. szeptember – december):1. EFT pályázatok véleményezése:

2005. évi pályázatok véleményezése, folyamatosan (sok talán már nem várható) 2006. évi (ET pályázatok) OM-mel való egyeztetés szerint (valószínűleg decemberi beérkezések) eljárás igazítása az új törvényhez

2. Alapszak indítási kérelmek véleményezése bölcsész képzések (100-150 db) továbbiak (pl. építészmérnök, műszaki szakoktató, egyebek, 20-40 db)

3. Művészeti és hittudományi alapszakok létesítése és indítása (?)4. Mesterszak létesítési kérelmek véleményezése

informatika (3 db) műszaki terület (40-50 db) továbbiak? (katonai, stb.)

5. Mesterszak indítási kérelmek véleményezése (?)6. Intézményi akkreditáció

1. szakasz: LB jelentések kollégiumi vitája, intézményeknek kiküldés, határozathozatal 2. szakasz: önértékelések beérkezése, LB-k felkérése módszertan, útmutató pontosítása (3. szakasz előkészítése) az intézményi- és párhuzamos akkreditáció összehangolása

7. Párhuzamos akkreditáció 2. szakasz: LB jelentések kollégiumi vitája, intézményeknek kiküldés, határozathozatal 3. szakasz (művészeti szakok): előkészítés, útmutatók, LB-k, önértékelések

8. Hagyományos ügyekIntézmény- és karlétesítések, külföldi int., FSz, SzTK, doktori ügyek

9. Egyéb akkreditációs ügyek éves jelentések feldolgozása (int. akkr. 2. szakaszához kapcsolódóan) feltételes akkreditációs szakok követése

10. HEFOP pályázatok DF: további szakértői munka, minőségbiztosítási képzésben részvétel (képző- és képzettként), projekt

menedzsment és adminisztráció NYF: pályázat véglegesítése, szerződéskötés, a projekt indítása

11. Új Ftv. alapján adódó feladatok a törvény áttekintése, feladatok kigyűjtése szervezeti átalakulási feladatok (testület: Felülvizsgálati Bizottság, stb., titkárság) intézményi Alapító Okiratok véleményezése? a MAB-ról szóló kormányrendelet előkészítése?

12. MAB minőségbiztosítás Min.bizt bizottság működése, feladatterv, végrehajtás minőségbiztosítási rendszer fejlesztése (minőségpolitika, rendszerterv, folyamatok, dokumentáció kialakítása)

13. Stratégiai feladatok Stratégiai terv felülvizsgálata / új terv készítése (Ftv., európai sztenderdek) Követelményrendszerek felülvizsgálata (az új tv. függvényében)

14. Rendezvények Magyar Tanácsadó Testület ülése

15. Kapcsolattartás, tagságok, meghívásokMRK, FFK, OM, Nemzeti Bologna Bizottság, FAT, ROP

16. Nemzetközi tevékenységek ENQA TEEP II. projekt, látogatások szervezése, lebonyolítása (Kassel, Firenze, Dijon, London), jelentések

írása, projekt menedzsmentben részvétel (RK, SzT) ENQA közgyűlés (szept. 22-23, Madrid) Irányító testületekben végzendő munka (CEE, EUA, ENQA, INQAAHE) Koordináló titkári teendők (CEE: RK)

3. EgyebekFésüs L.: a MAB megnövekedett feladataira való tekintettel az OM anyagi segítséget helyezett kilátásba.Zám Éva képviselte a MAB-ot az FFK ülésen Nyíregyházán.Fésüs László megköszönte a megjelenést és az elvégzett munkát és emlékeztetett arra, hogy éppen félidős a MAB, még másfél év van a mandátum végéig. Köszöni a titkárságnak is a munkát.Halmay N.: a bölcsész szakok indításával kapcsolatban érkező telefonokra válaszolni kell. Milyen határidőt mondhatunk?Fésüs L.: nincsenek határidők, amit tudunk megteszünk. Nem érdemes határidőt szabni.

Következő elnökségi: 2005. szeptember 16. Plénumülés: 2005. szeptember 30.

Összeállította: Muhariné Szabó SzilviaMuhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

56

Page 57: Helyszín:web.mab.hu/tir/web/tir/emlekeztetok/050701emlek_hat.doc · Web viewA személyi háttér megfelel a MAB jelenleg érvényben levő akkreditációs elvárásainak, de egy

A MAB 2005. évi 6. rendes ülésének emlékeztetőjeKorrigálták: szakreferensekEllenőrizte: Ruff Éva és Szántó TiborJóváhagyta: Fésüs László

Muhariné Szabó Szilvia/tt/file_convert/5e47215d62691778764b69cb/document.doc

57