GRECSÓ KRISZTIÁN

Egy tekerés dolcse víta

Kritikus tömeg: Retró Róza több szempontból is maga volt a kritikus tömeg. Húsos nő, fogásra ingerlő combok, éterien ringatózó mell. Továbbá, Róza – tudta nélkül, ösztönösen – része volt a mozgalomnak is: mindenhová biciklivel járt. Hogy kedvét, kívánságait, habitusát fitogtassa, férfival. Ormótlan, nagyüléses bringáját messziről megismerte régi szerelme Imre, a depressziós közös képviselő és amatőrcukrász, de mindegyik új szeretője is: a filmgyári díszletezők, a hetes buszsofőrök, a Bosnyák téri rakodók, kofák, de még az irigy, Thököly úti miniszoknyás forradalmárlányok is. Mindenki.

Itt jön Retró Róza, eztet nézzed, angyalom! Micsoda test. Róza bringáján régi Pannónia ülés volt, a retró az életforma, nem egy tánc, mondta

Retró Róza, ha arról kérdezték, hogy a retró az egy életforma-e vagy egy tánc. Róza elmondta a választ, és megigazította egyenesre vágott frufruját. A szeretők tudták, mi következik. Róza biciklijén akkora volt az ülés, mint egy aknafedő, hátul öklömnyi rugók, az oldalán csomagtartó vesszőből kötve, ahogy a sövényen túl neveznék, kas, ahogy Róza hívja, rattan. Tavasztól őszig nyári ruhában járt, könnyedén átemelte a lábát a vázon, nem akadta bele a szoknyája az ülésbe, közvetlenül a műbőrre ült, és a szoknya, mint a régi budai borbélyoknál a köpeny, körbevette. Róza elvből nem gyűrte maga alá a szoknyát, a bugyi és a műbőr összeizzadt, egy igazi nő nem fél a világtól, szeret találkozni a természettel, mondta Róza, ha arról kérdezték, hogy egy igazi nő fél-e a világtól vagy inkább szeret találkozni a természettel.

Napjában eltekert Hermina mezőről, ki a hétbe, a hatba, de nem ám a körúton, a Váci úton, meg efféle huzatos helyeken, de a mellékutcák titkos zugain. A kavicsos és makadám utakat szerette, azok ráztak. Aztán nagy kerülővel a Rákos patak partján tekert vissza a kerületbe, el a külvárosi örömtanyák, lakóparkok és öregotthonok mellett, mindévig üdén és boldogan, Retró Róza még az Észak Pesti APEH előtt is mosolygott, pedig ott embert még nem láttak mosolyogni. Rajta és behajtókon kívül. Elhajtott a kertes házak, órákra bérelhető panziók mellett, legutoljára az MTK pályánál tekert egy nagyot. Rátaposott még egyszer, utolszor a pedálra, aztán hagyta, hogy guruljon a bicikli.

A meggyötört úton boldogan pattogott a járgány. Róza nevetett és sikított egyszerre, féltékeny asszonykezek markolták szorosabban a halkést, gereblyéző férfiak álltak meg a Rákos patak partján, vagy egészen a kerítésnél, hogy lássák, ahogy Róza legurul a pályához, lebeg a szoknyája… a borbélyköpeny csiklandozva engedte be a levegőt, a combokat simogatta a gyönge nyári szél. Róza az ég felé emelte a fejét, vörös haját úgy húzta maga után, mintha úszna, először kacagott, aztán a kacagás egyre fuldoklóbb, habosabb lett, vékonyodott, fölemelte mindkét lábát, a lávában úszó ölét odapréselte az üléshez, és mire a pályára ért… nos, igen.

Mire ekkor öröm? Másnak meg semmi. A Bosnyák téri pék felesége ilyenkor fogott a kemencekocsik pucolásához, mert csak

ezen a nyilvános paráznaságon tudta annyira földühíteni magát, hogy megfelelő erővel markolja a drótkefét. A lángosos tésztát gyúrt, irtózatos haraggal, másnapra habos, könnyű volt a lángos, mintha piskóta lenne vagy Kossuth kifli. Ladányi hentes abbahagyta a filézést, melyhez máskor olyan türelme volt, kilépett a raktár mögé, a gombavizsgálóhoz, és mikor megnézte Rózát, ahogy lucskosra élvezi a Pannónia régi műbőr ülését, visszament, kicsontozott három láda marhalábszárat.

Bárcsak megbocsátana az úr az irigyeknek. Retró Róza ezután eldobta a biciklit, a pálya közepesen gondozott gyepére feküdt,

szájában papsajt vagy lóhere, nyárfák zúgtak a pálya szélén, a patak partról békabrekegés hallatszott. Égnek emelte a lábát, szélirányba feküdt, hogy lassan megnyugvó ölét

csiklandozta a szél. Mert az élet nem egy tánc, mondta Róza kérdés nélkül, vagy esetleg arra kérdésre válaszolva, hogy az élet egy tánc-e vagy rakendroll. Végignézett pazar testén, és megmondta: rakendroll.