Görögkatolikus SZEMLE2

2011

. dec

embe

r

...önmagát Istenén keresztül ismeri meg János evangéliuma szerint Natanael

úgy lesz az Üdvözítő apostola, hogy Krisztus az első találkozás alkalmával felfedi neki, hogy látta őt a fügefa alatt. Elismerést kap először Natanael – mely szerint igaz ember, akiben nincs kétszí�nűség –, majd ezután utal neki Jézus arra a bizonyos titkos élményre, mely egy fü�gefához kötődik, s amiről valószínűleg azt gondolta korábban az apostol, hogy kizárólagosan az ő titka, csak neki van róla tudása, s így mindenki más számára örökre rejtve marad. A Jézussal való ta�lálkozáskor Natanaelben biztos egyszerre születik meg ebben a pillanatban a szo�rongás, hiszen a félve rejtegetett titkát is�meri valaki; a megrendülés, hiszen valaki őt talán jobban ismeri, mint ő önmagát; s a Krisztusba vetett hit, hiszen ilyen, az emberi bensőt illető ismeretre csak az Isten lehet képes.

Boldog az az ember, aki tudja, hogy is�meri magát, s van más is, aki ismerheti őt. Aki nem tudja közölni önmagát, vagy aki attól ijed meg, hogy nem tudja, mi is az, ami benne közölhető, az biztosan megret�ten az emberi élettől. Ezt a félelmet sokan megélték, és hangot is adtak ezen élmé�nyüknek: „Ó, jaj, az út lélektől lélekig! / Küldözzük a szem csüggedt sugarát, / S köztünk a roppant jeges űr lakik!” – só�hajtja Tóth Árpád. Ady hozzá hasonlóan panaszkodik: „Vagyok, mint minden em-ber: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény.” Szabó Lőrinc önmaga megfogalmazhatóságában látja a kiinduló problémát: „Mintha vas füg-gönyök / ereszkedtek volna körém, / rab vagyok a titkok között, / melyeket úgy hívnak, hogy: Én.” Ugyanilyen összefüg�gésben az én-titok felfedezésére invitál József Attila is, amikor önmagáról elne�vezett versében ír: „Jó volna jegyet sze-rezni és elutazni Önmagunkhoz.”

Amikor az ember önmaga kilétéről kutakodik, akkor kérdéseit két különböző szinten teszi fel. Egyrészt az ember embe�ri természete – azaz rendeltetése, életének célja, helye az univerzumban, halálához való viszonya – sem evidens, másrészt az emberi én folyamatos alakulásai, a különböző gondolatok, élmények, érzel�

mek váltakozásai is értelmezésre szorul�nak. Titokként van előttünk, hogy milyen szerepünk van a világmindenségben, s ismeretlen lehet az is, mi az, ami szemé�lyiségünk állandó alakulásában mindig ugyanannak megmarad.

Ha a keresztény ember a saját maga természetéről formál véleményt, akkor abban a kinyilatkoztatáson keresztül fog�lalhat állást. Sokszor említjük a kinyilat�koztatás fontosságát, mert abban az Isten ismerteti meg magát, fedi fel előttünk kilétét, s emeli fel az Őt takaró fátylat. Ennek az isteni önfelfedésnek azonban van egy másik tulajdonsága is, hiszen mi�közben az isteni tárul fel előttünk, közben az emberi, az emberi természet, az emberi létezés tulajdonságai is egyre világosab�bá válnak előttünk. A kinyilatkoztatásért azért is hálásak lehetünk, mert önmagunk elé is tükör tárul, ami végre nem torzít. Ha csak magunkat figyelnénk, ha csak a saját magunk készítette tükreinket néze�getnénk, akkor vagy nagyon kétségbe�esnénk, mert túl sok bennünk az állati vonás, vagy talán gőgösekké lennénk, akik azt hiszik, hogy a szellemi régiók, az angyali és isteni lét a magunk erejéből, gondok nélkül elérhetőek. A torz tükör�képek ugyanis kicsinyítenek vagy éppen nagyítanak, vagy a valóság részeit hely�telen arányokban adják vissza. B. Pascal szerint a kereszténység meg tud menteni bennünket az elkeseredéstől és a felfuval�kodottságtól is, hiszen hitelesen ismertet meg bennünket önmagunkkal: „Nemhogy Istent, hanem magunkat is csupán Jézus Krisztus által ismerjük. Az életet és a ha-lált csak Jézus Krisztus által ismerjük. Jézus Krisztus nélkül nem tudjuk, mi az életünk, mi a halálunk, mi az Isten, és mik vagyunk mi magunk.”

Az emberi önismeret máso�dik szintje az emberi én letisz�tultsága, hogy kinek valljuk önmagunkat, miben látjuk önmagunk azonosságát. Egy vicces hangvételű elbeszélés a következő eseményről számol be: Egy szórakozott em�ber reggelenként alig találta szükséges ru�háit a felöltözködés�hez. Egy este tollat fogott, hogy papírra írja, mely ruhadara�bokra lesz szükség holnap, s hol lehet őket megtalálni. Reggel elő�vette a papírt és sorolta a listát: – Nadrág – és ott volt, ahová előző este tette. – Ing – és ott volt, ahová tet�te. – Kalap – és az is meglett. Elégedettségét azonban megzavar�

ta hirtelen egy riasztó gondolat: – És én? Hol vagyok én? – Ezt bizony sajnos elfe- – Ezt bizony sajnos elfe�lejtette leírni. Kutatott, keresett, de hiába; önmagát ugyanis már nem találta.

Az ember tényleg sokat változik, élmé�nyei, tapasztalatai az évek előrehaladtával sokat alakítanak rajta. Mégis ez adja mél�tóságunkat, hogy saját történelmünk van, hogy életünk eseményeinek, választása�inknak, viselkedéseinknek folytonossá�got, logikus összefüggést adhatunk; pont ez az emberi bennünk, hogy tudjuk a vá�laszt a kérdésre: És én, hol vagyok én? Ha nem ez történik, ha kimarad az én által megszabott folytonosság, ha elhomályo�sul a mindent meghatározó én tudatos�sága, úgy fogunk járni, mint a pillangók, akik elfelejtették, hogy korábban hernyók voltak. Edith Stein éppen azért hálás a ke-éppen azért hálás a ke-azért hálás a ke�reszténységnek, mert szerinte megtanítja az embert az önismeretre, megtanítja az embert arra, hogy összeszedetten éljen, hogy énjét ne csak a felszínen helyezze el. A lélek mélyére ugyanis rendszeresen le kell hatolni, azért hogy ott a mélység tényleg kialakuljon, s hogy az a mélység onnan tudja majd alakító erejét kibonta�koztatni, amely képes a felszíni rétegeket is átformálni, rendezni és kimunkálni. Ehhez azonban csend, ima és istenszere-és istenszere�s istenszere�tet szükségeltetnek, mert az ön- és isten�ismeret kéz a kézben járnak. A keresztény ember bizony tudja, „fennáll annak a le-hetősége, hogy többé vagy kevésbé ’ma-gunkhoz térjünk’. S fennáll annak a veszé-lye is, hogy magunkat elveszítsük. Hiszen, aki nem jut el önmagához, az nem talál el Istenhez sem.”

Vincze Krisztián

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

3

ELMÉLKEDÉSEK A SZÍVRŐL „Az Úr ezeket mondotta: Bizony, bi�

zony mondom néktek, ha valaki megtart�ja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké” (Jn 8,51). Megtartani az Isten szavait annyit tesz, mint az Úr szavainak segítségével lélegezni, azért, hogy sza�vaival a szív is lélegezhessen. Úgy, mint ahogyan az emberi test is tüdővel léleg�zik, ugyanúgy a lélek és a szív is léleg�zik, mégpedig gondolatokkal, szavakkal. A gondolatok emelik a lelket a szívbe. Amilyenek a gondolataink, olyan a lel�künk is. A lelki ember észreveszi, milyen szellem rejtőzik a gondolatok mögött, mi�lyen szellem alakítja gondolatait, mert a szívünkben rejtőző gondolatok szívünk légkörévé válnak.

A mai emberek mások életéből, hoz�záállásából merítkeznek. S ekkor érkezik meg szívükbe a sötétség. A testi ember szíve lassan megszűnik a Szentlélek templomává lenni, a sötétség és érzések templomá�vá válik. Egy olyan hellyé ala�kul, amely az ambícióról szól, a csalódottság és harag kerül a középpontba. Az ilyen ember szívét már más lélekben talál�juk meg, a sötétségben. Nem az isteni gondolat válik számunk�ra fontossá, hanem a szituáció. Kivész szívünkből a béke és a fény. A Megváltó ezeket mond�ja: ahol a kincsed, ott a szíved is. Az ember szíve abban a helyzet�ben kóborol, nem talál békére. Ez a szív és a lélek halálával jár. Az emberi érzések meg vannak mérgezve szomorúsággal, sö�tétséggel, sértődöttséggel. Talán sokan nem tudják, de az emberi érzések a lélek szemei. Ezért az ember akár lelkileg is képes megvakulni. Sem a többi embert, sem magát nem látja jól. „Látom az em�bereket, mint valami járkáló fákat” (Márk 8,22-26).

Érzéseinkben a rossz az a szellem, amely az embert az érzésein keresztül gyötri. Ez egy olyan szellem, amelyet érzéseinken keresztül engedtünk be szí�vünkbe. Ezért a lelki ember a szomorúság és az érzések ellen küzd és nem az ember ellen küzd, aki a szomorúságért felelős. A szellemi ész táplálja az emberi szívet, míg a testi ész a harag, félelem, sértődött�ség, neheztelés érzeteit gyarapítja. Ezért a karácsony előtti hetekben figyeljük meg,

miképpen lélegzik a mi lelkünk, milyen szellemmel van megtöltve a mi tudatunk. Melyik az a szellem, amelyik gondola�tokat táplál tudatunkba más emberekről. Mi történt az én szívem és lelkem léleg�zésével. Ezért van nagy szükségünk Jézus Krisztus fényére: „Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekinte véle. És megépüle, és láta messze és világosan mindent” (Mk 8,25).

Ezekben a karácsony előtti hetekben gyakran fogjuk hallani ezeket a szavakat: „A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak föl�dében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada” (Mt 4,16). Sötétség�ben lakunk, amikor azzal foglalkozunk, hogyan viselkednek irántunk mások. Azt lélegezzük be, amit mások tettek vagy

nem tettek, mondtak vagy nem mondtak nekünk, rólunk. Ebben az esetben a sö�tétség lesz a mi otthonunk. Akkor Lázár optikáján látjuk a világot. A sír gondosko�dásmódján gondolkodunk. Ezért kapunk Krisztustól Fényt, hogy a világot a Meny�nyei Atya optikáján keresztül nézhessük. Ezért mondta az Úr: aki megtartja Szava�mat, aki Szavaimmal lélegzik, szeretettel viseltetik Szavam iránt, Fényt kap szívé�be, békére lel, jó gondolatokat csempész szívébe, annak lelke örök életre lel már itt a földön.

Az ukrán exorcisták tanításaalapján feldolgozta

Petricskó Luboszláv atya

Pilinszky János:

Hitünktitkairól

(Részlet)

Ádvent: a várakozás megszente-a várakozás megszente�lése. Rokona annak a gyönyörű gon�dolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaér�kezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhe�tetlenül várakoznunk és megérkez�nünk, szakadatlanul utaznunk és sza�kadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így ér�tem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésé�ben otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégít�hetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelvi�selhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szép�ségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Görögkatolikus SZEMLE4

2011

. dec

embe

r

Útszéli keresztek,képoszlopok, képházak

Magyarország szinte minden településén áll egy vagy több, fából vagy kőből emelt kereszt. Állhatnak a templom előtt, a te�metőben, vagy akár az út szélén, magánporták határain. Vannak vidékek, ahol nemcsak kereszteket, hanem különböző szentek képeivel, szobraival díszített oszlopokat (képoszlop), ki�sebb méretű kápolnákat állítottak, építettek buzgó eleink. A néprajz összefoglaló néven szakrális kisemlékeknek nevezi ezt a tárgycsoportot.

Az emlékkövek, oszlopok állítása már a kereszténysé�get megelőző vallásokban ismert volt. Az Ószövetségben olvassuk, hogy Jákob már így cselekedett: „Jákob em�lékkövet állított fel a helyen, ahol vele beszélt (ti. Is�tennel), egy kőből való emléket, italáldozatot öntött rá és megkente olajjal. Jákob Bételnek nevezte el a helyet, ahol Isten beszélt vele” (Ter 35, 14-15).

Az emlékkövek, kőkeresztek állítása a keresz�ténység bizonyos területein nagyon ősi hagyo�mány, szinte nemzeti szimbólummá is vál�hatott: messze földön ismertek az Ír-szi�geten álló, vagy az Örményországban, illetve az örmény keresztények által szerte a világon állított kőkeresztek (ún. katchkar). Az állítást inspirálhatta szemé�lyes vagy közösségi szándék, az egyén vagy a közösség életében jelentős esemény, vagy egy�szerűen csak a hitbéli buzgóság.

Magyarországon a legkorábbi fönnmaradt útszéli kereszteket, képoszlopokat a késő kö�zépkorból ismerjük, de állításuk igazából a 18. és a 19. században érte el csúcspont�ját. Az alföldi területeken – kőben igen szegény lévén – fából állították a legtöbb emlékkeresztet, de a 19. század második felétől egyre inkább elterjedt a kő, később műkő alkalmazása. Görögkatolikus többségű vi�dékeken is a kőkeresztek állítása a legelterjedtebb, bár ennek mértéke helyenként változó. Vannak falvak, ahol nemcsak a közösségi területeken, hanem számos udvaron is önálló kereszt áll. Az Eperjesi Egy�házmegye régi sematizmusait tanulmányozva föltűnt, hogy az egykori Felvidéken sokkal több kápolnát építettek a hívek ma�gán kezdeményezésre, mint máshol.

Szabolcsban a máriapócsi kegykép 2009-es átszállítása adott új lendületet az ikonokkal díszített kis kápolnák, kép- vagy ikon�oszlopok állításának. A kegykép Hajdúdorogról történő vissza�szállítása alkalmából három ilyen ikonoszlop épült: Hajdúdorog határában, Érpatak-Zsindelyes-tanyán, illetve Pócspetri szélén. Az egyes ikonoszlopokat Kocsis Fülöp püspök atya áldotta meg

a kegyképet hazahozó gyalogos zarándoklat folyamán. Az ő szándéka szerint a három képház Istenszülő-ikonja három kü�lönböző típusba tartozik. Azóta több egyházközségünkben is épültek ilyen típusú kápolnák.

Máriapócson október 30-án vasárnap, a Szent Liturgia után a kegyhely papsága és a bazilita atyák szentelték meg azt az ikonoszlopot, amellyel kegyhelyünk gazdagodott. A város ön�kormányzatának engedélyével a Szent Erzsébet tér közepén

épült föl az a kör alakú, kis hagymakupolával fedett osz�lop, amelynek három ablakába ikonokat helyeztünk. Az építmény terveit Hajós Bence készítette, az építkezés Szocska Ábel bazilita tartományfőnök felügyelete mel�lett történt, az ikonokat Korényi János festő-restaurátor

művész festette.Az ikonok témáját a találkozás motívuma kapcsolja

össze. A kegytemplom felé eső oldalon – a templom vé�dőszentjeire utalva – az Angyalok gyülekezete ikon

látható: Szent Mihály és Gábor főangyal Krisztus-Emmanuel kör alakú képét tartják. Az angyalokat a mennyei Atya elsőként avatta be tervébe, a Fiú születésének hírüladását is rájuk bízta, az Isten és

az ember közötti találkozásban fontos szere�peket kaphatnak. A következő ikon Szent

Joákim és Szent Anna találkozását ábrá�zolja. A meddő házaspár hosszú böjtö�lés után kapott kinyilatkoztatást, hogy

gyermekük fog születni. A jeruzsálemi Arany-kapu előtt történt örömteli találkozá�

suk megjelenítése a december 9-i, Szent Anna csodálatos foganására emlékező ünnepünk ikon�ja is lett. A harmadik kép a két, gyermeket váró anya, Szűz Mária és Szent Erzsébet találkozását

idézi föl. A Szent Lukács evangéliumában meg�örökített esemény, amelyet mindannyi�an jól ismerünk, szinte kívülről tudunk a Parakliszból, a Szentírás egyik legszebb ta�

lálkozása, a Szűz Mária ajkán ekkor fölbuzgó magasztalás sokak

kedvelt imádsága.Az is ősi szokás, hogy a

kereszteken, képoszlopokon megemlékezünk szeretteinkről,

olyan személyekről, akik életükben jó példával jártak előttünk. Az ikonok alatt nevek

olvashatók: Soltész Mihály görögkatolikus pap, Terdik Gábor és Belme Anna nagyszüleim; Márián Endréné szül. Endrédi Anna, aki hosszú évtizedeken keresztül a csengerújfalui templom harangozójaként nagy odaadással végezte munkáját; Felföldi Elemér és Papp Erzsébet, akik az első csengeri templom „boldog emlékű alapítói és jótevői”.

Az ikonoszlop képei arra hívják a zarándokokat, akik rend�szerint ezt a kis teret érintve kanyarodnak a kegytemplom felé, hogy merjenek megnyílni, őszintén örülni a találkozásoknak, mind az égiek, mind a földiek felé, mert nagy dolgot cselekedhet velünk „a Hatalmas, kinek szent az ő neve” (vö. Lk 1,49).

KERESZTÉNY KULTÚRÁNK ÖRÖKSÉGEI

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

5

(XII.)

Szicíliai templomokA bizánci templomépítészet a képrombolás korára (725–843)

elérte teljes fejlettségét, és úgy szellemi, mint technikai értelem�ben nagy hatást gyakorolt – nemcsak a birodalomban, hanem azon kívül is – a szakrális építészetre. Bukása után (1453) ez a hatás tovább tartott, és a posztbizánci államokban a nemzeti karakterrel gazdagodva, mind a mai napig él, pl. orosz földön, Bulgáriában, Szerbiában, Romániában stb. (Megjegyezzük, hogy a centrális, kupolás templomok a keresztény Nyugaton, a reneszánsz és barokk korszakban, teljesen más eszmerendszer alapján épültek.)

A keresztkupolás vagy kilencosztatú terű bizánci gyökerű templomok tökéletes összhangban funkcionáltak a litur�

giával és a képi rendszerrel. Építői meg voltak győződve arról, hogy templomuk a világegyetem modellje, és egy tökéletes égi geometriának földi mása. Örömmel tapasztaljuk, hogy épülőben lévő görögkatolikus templomaink is ebben a szellemben készül�nek, és színvonalasan képviselik az ősi, de mai is érvényes épí�tési kultúrát.

Sorozatunk befejező részében olyan területre látogatunk, ahol több kultúra békés egymásra hatása következtében ragyogó templomokat építettek, és amelyek magukon viselik a bizánci – elsősorban mozaikkészítő – mesterek keze nyomát.

A 12. században a bizánciak visszafoglalták Itália déli részét és Szicíliát. Uralmuk nem tartott soká, mert vakmerő normann harcosok érkeztek a területre, és megalapították a szicíliai nor�mann királyságot. Roger, normann gróf Palermóban olyan görög érseket talált, aki a legnagyobb toleranciával kormányozta gö�rög, latin és arab alattvalóit. A normannok is átvették ezt a korai „ökuméniát”, és ennek az együttműködésnek köszönhetően jöt�tek létre a csodálatos szakrális építmények.

Gyakran Észak-Európából érkeztek az építtető püspökök és arisztokraták, az építészek franciák voltak, muzulmán mesterek dolgoztak a fával és a márvánnyal, a mozaikokat pedig az or�szágban maradt bizánciak készítették. Az eredmény: tökéletes összhangban készült alkotás.

Elsőnek a palermói palotakápolnába látogatunk (Capella Palatina). Belseje szinte teljes mértékben eredeti állapotában maradt meg. Háromhajós épület, a tereket antik épületekből

odaszállított oszlopok választják el. A kazet�tás famennyezetet arab mesterek készítették. A kazetták képei jelleg�zetesen iszlám szimbó�lumokat ábrázolnak. A padlózatot féldrágakő berakás díszíti, a moza�ikok bizánci mesterek keze munkáját dicsé�rik. A szentély negyed kupolájában hatalmas Pantokrátor néz szembe a szemlélővel, a szentély

hátsó falán a Trónoló Istenszülő látható, szentekkel. Az oldalfa�lon fantasztikus látvány, a teremtés mozaiksorozata. A párosan ábrázolt különféle állatok sora mellett Ádám teremtése látható. Az egészalakos Atya – aki egyébként láthatóan maga Krisztus – szájából kiinduló fénysugár kelti életre az első embert. Éva teremtése esetében az alvó Ádám testéből fél testhosszban a létre ébredő első asszony látható. A kísérő feliratok latin nyelvűek.

Igazi székesegyházat láthatunk Cefalúban, Szicília nyugati partján. II. Roger egy veszélyes hajóúton tett fogadalma ered�ményeképpen épült a templom. Árkádos, kéttornyos homlokza�tú, monumentális épületről van szó. Az apszis mozaikjai Kons�tantinápoly legjobb alkotásainak színvonalát is elérik, pontos rajzukkal, szuggesztív előadásmódjukkal. Az apszisban monu�mentális Pantokrátor látható, a szentély keresztboltozatán pedig a hatszárnyú szeráfok, szárnyaikon szemekkel, az Apokalipszis leírása szerint.

Az utókor szerencséjére eredeti, változatlan formában ma�radt fenn Monreale szép temploma is. A templomot Jó Vilmos alapította 1176-ban, és az alapító okmányban azt olvassuk, hogy a király olyan pompás épületet akart emelni, ami „méltóképpen dicséri az istent, aki a jogart a kezébe helyezte, és megóvta a sorscsapásoktól”. 1182-ben a pápa, az épületet csodálva, érseki székhellyé is tette. Az épület a normann hercegek temetkezési helye lett. A templomhoz csatlakozó monostor kerengője párat�lan szépségű. Huszonkét csúcsos ív, páros oszlopokon nyugszik, amelyeken bizánci és muzulmán elemek békésen olvadnak ösz�sze, úgy ahogy sok más helyen is Szicíliában.

A templom belső terét márványoszlopok osztják három hajó�ra. A mennyezet egyszerű faszerkezet, kazettákra osztva. A falak díszítése viszont fenséges. Az alsó részeket arab márványfara�gók képzelete töltötte meg – egymásba fonódó berakások és in�dák végtelen változataival. A falak felső részén a hagyományos bizánci rendszer szerinti mozaikok ragyognak.

A régi és a jelenlegi templomépíttetők, közösségek és épí�tészek komoly felelősséggel tartoznak az alapító, Jézus

Krisztus személye felé. A templomnak önmagában is hitelesen kell hirdetni az evangéliumot, és mint tudjuk, a templom évszá�zadokra épül. Egyrészt közvetíti elődeink hitének szilárdságát és hitelességét, és ugyanígy bizonyságot tesz a távoli jövőben a mi vallásos meggyőződésünk hitelességéről is. A nagy eszmék árnyékában azonban mindenkinek lehet saját „főtemploma”. Ez lehet egy egyszerű falusi templom is, ahol megkeresztelték, ahol elsőáldozó volt, házasságát kötötte, és ahol elhunytaiért imádkozott. Ahol egész hűséges vallásos életét az ikonosztázion Pantokrátor-képe előtt élte le.

Mari néni háza a nyugalom apró szigete rohanó világunkban A Nyíracsádon élő Illés Józsefné Mari

nénit három évvel ezelőtt az őszi tüdőszű�rőn ismertem meg. Az apró termetű, töré�keny nénike türelmesen várakozott a tö�megben. Nem tülekedett, nem kapkodott, a sokat látott, sokat tapasztalt 90 évesek nyugalmával várta a sorát. Már akkor tud�tam, nem utoljára találkoztam vele. Még abban az évben karácsony közeledtével fel is kerestem. Beszélgetésre indultam hozzá, és igazi csodát találtam nála.

Mesélnek a gerendák Mintha régmúlt idők mesevilágába

léptem volna, mikor megálltam a takaros kis porta előtt. Felgereblyézett utca, udvar fogadja ott a látogatót, a fehérre meszelt, téglaszín festékkel felmázolt házikó előtt sárga homokkal gondosan felhintett osz�lopos tornác áll. Ahogy beléptem, azonnal mintegy száz esztendőt ugrott visszább az idő kereke. Az egyik sarokban lábon álló lavór, a falon fésűtartó, vele szemben a „láda”. Az asztal alatt vödör a mosó-, kanna az ivóvíznek. A sparhelten vasaló melegszik, meg egy fazék víz, mellette takaros stelázsi, azon katonás rendben ácsorognak az edények, a tornyos ágy takaróján imakönyvek szép sorjában, az asztal sarkán olvasó pihen. A mennyezet vastag gerendái hosszú évtizedek titkait őrzik. Mari néni háza a nyugalom apró

szigete rohanó világunkban. Hely, ahol a bölcsességgel megáldott nénike immáron hetven esztendeje él, férje halála óta egye�dül. Ebben a kicsi házban várja Mari néni minden évben a karácsonyt.

Régmúlt karácsonyok – Tudja, kedves, az Úrjézus születése

nekünk, keresztényeknek a legnagyobb, a legszebb ünnep. Örömet jelent akkor is, ha már öregek vagyunk. Remélem, a Jóisten megsegít, s most is tudok kalácsot sütni az ünnepre, azzal várom a családot. A temp�lomba ritkán járok, nem bírják a csontja�im az ülést, karácsony előtt azonban min�denképpen elmegyek, hogy meggyónjak. Itthon meg csendesen imádkozom majd, ahogy szoktam. A Könnyek anyja imád�ságot 68 éve mindennap elmondom reg�gel meg este, még olvasóm is van hozzá. Így tanultam anyámtól. Énekelni már nem tudok, nem bírja a torkom, de mondom az énekek szövegét, karácsonykor még a kántálásokat is elolvasom. Olyankor mindig eszembe jut a gyermekkorom ünnepe. Nagyon ritkán volt karácsony�fánk, mert szegény családban nőttem fel. Összefogtunk páran, elindultunk kántálni, olyankor a gazdagabb családoknál láttunk csak karácsonyfát. A kántálásért sült tö�köt, diót, mogyorót meg perecet kaptunk, volt, aki almát is adott. Annak is nagyon örültünk. Ajándék nem volt karácsonykor, de sokkal több volt a szeretet akkor, mint mostanában. Az emberek tisztelték, be�csülték egymást – emlékezik Mari néni.

Moszatol egész nap Illés Józsefné tizenkét éve él egyedül.

Férje, fia meghalt, lánya, három unokája,

16 dédunokája rendszeresen látogatja, ka�rácsonyra is várja őket. Hetven éve lakik kis házában, de azt mondja, nem is megy onnan sehova, amíg bírja magát. Márpedig Mari néni mindent megtesz azért, hogy ne szoruljon senkire. – Nagyon is jól telnek a napjaim. Reggel négykor kelek, szép las�san felöltözöm, azután kiengedem a tyúk�jaimat. Mindig találok valami moszatolni valót. Meszesek a csontjaim, ezért jobb, ha mindig mozgok, akkor nincsen baj. Úgy osztom be az időmet, hogy minden napra jusson valami. Egyik nap a postá�ra megyek, másik nap a patikába, még a temetőbe is elgyalogolok lassan, pedig az vagy két kilométer – magyarázza Mari néni, aki a krumplit egyedül ásta fel, a hasgatott fát is egymaga rakta kupacba. – A család mindig korhol, hogy ne csinál�jam, majd ők jönnek és segítenek, de ad�dig vagyok nyugodt, míg magam elbírok a munkával – magyarázza a mindig mo�solygó szemű nénike.

Akkor is mosolyog, amikor a jövő�ről kérdezem. – Ha a Jóisten erőt

ad, tavasszal bevetem a kertet, teszek bele krumplit meg zöldségfélét magamnak, tengerit a tyúkoknak. Tavaly még palán�tát is neveltem, jövőre meglátjuk, futja-e az erőmből. Attól kezdve aztán, hogy ki�dugják a fejüket a kerti növények, én már nemigen fogok unatkozni egy percig sem. Csak addig állok meg, amíg imádkozom.

Mert azt mindig kell – mondja böl�csen, őszinte, tiszta hittel Mari néni.

Kedves Zilahi Enikő

Görögkatolikus SZEMLE6

2011

. dec

embe

r

Interjú Illés JózsefnéMarika nénivel,

aki imádsággal várja az Úrjézus születését

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

7

LELKISÉG

Lelkiatya válaszol27.Nagyon szeretek egy fiút,

de sajnos még mindketten ta-nulunk, ő vidéken, én a fővá-rosban. Borzasztóan egyedül érzem itt magam a szüleim és őnélküle. Nagyon szeretném már látni, úgy érzem sokszor, hogy nem bí-rom ki ezt az időt, amit itt kell töltenem. Még nagyon fiatalok vagyunk ahhoz, hogy össze-házasodjunk, legalább egy évet kell várnunk. Mit tegyünk?

Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy örülök

szép szerelmüknek, Isten a szeretet forrása, az ő ajándéka ez.

Az egyedüllét csak akkor borzasztó, ha az ember unatkozik. Ilyenkor úgy érzi magát az ember, mintha vég�telen sivatagban lenne, ahol nincs semmi, csak a homok és a kegyetlen nap, amely még árnyé�kunkat is égeti. Pedig a kis herceg szerint a si�vatagot az teszi széppé, hogy valahol rejteget egy forrást. Hát próbál�ja megkeresni ezt a forrást a maga életében. Talán segít néhány szempont:

Ki kell használni ezt az időt az elmélyült tanu�lásra. Még talán szerencsésebb is így tanulni, mert a közelség nem mindig lendítő erő az elmélyülésben.

Ha már a sivatagot említettem, ne felejtsem, hogy Mózes is a sivatagban talált rá az égő csipke�bokorra, Istenre, s a zsidó nép 40 évi pusztai vándor�lás közben az Úrra. Isten jelenlétének felfedezése és megtapasztalása a magányban csodás ajándék! Biztosan ismer környezetében olyan diákokat, akik eljárnak valamelyik vallásos kisközösségbe, csatlakozzék hozzájuk.

A szerelemnek a házasság felé vezető úton szük�sége van lehiggadásra és tárgyilagosságra. Ehhez viszont időre van szükség. Ahhoz, hogy valakit igazán megismerjünk, őszinteségre van szükség. Ha csak epekedésből állna a szerelem, és híjával lenne a legőszintébb önfeltárásnak mindkét részről, néhány házasév után döbbennének rá arra, hogy mennyire idegenek egymás számára.

Mindketten gondolkozzanak el azon, hogy mik azok az értékek, amelyek most összekötik Önöket. Van-e közös érdeklődési körük komoly szellemi értékek iránt? Szinkronban van-e a világnézetük? Tudnak-e beszélgetni egymással, nem csak „jópo�fa” dolgokról? Megbecsülik-e egymást, és egymás iránt van-e alkalmazkodási készségük? Meg tud�ják-e egymásnak mondani kedvesen és nem sértő módon a hibáikat?

Amint látja, nem tudok csalhatatlan receptet adni, de ezek a szempontok talán segítenek kijutni a sivatagból.

Szentképek és zárszó A keleti egyházak talán legfontosabb ál�

talános ismertetőjegye az ikonok tisztelete. Jelentőségük a hívek számára nagy, mert Isten

csodálatos tetteit tárják eléjük, melyeket a megteste�sült Ige által és az egyház közvetítésével végbevitt a földön.

A liturgikus élet ünnepli és jelenvalóvá teszi ezeket az üdvösségre irányuló eseményeket, ezért az ikonok a lelkiség megélésében nélkülözhetetlenek. E szentképek nem emberi külsőket idéznek föl, hanem azt az abszolút igaz�ságot, „amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott”, amit az őt szeretőknek az Úr készített (vö. 1Kor 2,9). Ablakot nyitnak Isten Országába, mert akiket ábrázolnak, azok által valamelyest részesülnek az isteniből, és ezért – nem imádjuk, de – tiszteljük őket, mint az istentisztelet közvetlen tárgyait. Kifejezik a hitet, és közelebb viszik ahhoz az embereket. Mivel Nyugaton a keresztény művészet fokozatosan naturalista irányba to�lódott, Keleten a sokféle iskola ellenére hűségesebbek maradtak a mennyei valóságok ősi ábrázolásához. A keleti katolikus egyházaknak ezért – ameny�nyiben hatással volt rájuk ez a nyugati jelenség – saját liturgikus, a szer�tartásukat átjáró belső hagyományukat és szokásukat kell helyreállítaniuk, ha szükséges irányítottan, s nem csak egyes személyek ízlését figyelembe véve. (Vö. Instr. 109.)

A keleti liturgiának sajátossága, hogy szavak, gesztusok, terek és tár�gyak harmonikus egységben vannak egymással. Az új istentiszteleti helyek�nek is meg kell felelniük ennek a szemléletnek. Ugyanakkor e ragaszkodás ne jelentsen anakronisztikus megrögzöttséget, hanem a fejlődés az ünneplés változatlan és mély értelmével legyen összhangban. Ehhez bizonyára szük�séges, hogy a klérus rendelkezzék a hagyomány elmélyült ismeretével. (Vö. Instr. 110.)

A saját jogú egyházak az említett cél érdekében neveljék ki saját szak�embereiket, állítsanak föl a szent művészetekkel foglalkozó bizottságokat, hogy az új vagy a felújításra szoruló istentiszteleti helyek a liturgikus ha�gyomány szellemében újuljanak meg. Ezt segítheti a liturgikus bizottság felállítása. (Vö. Instr. 111.) A Keleti Egyházak Kongregációjának és az Egyházi Javak Pápai Bizottságának feladata, hogy segítsék a keleti katoli�kus egyházakat ilyen irányú gondjaik megol�dásában. (Vö. Instr. 112.)

Az Instrukció záró, 113. pontja összegző megfontolásokat tartalmaz. A mű célja volt:

1.) a keleti katolikus egyházakat segíteni, hogy teljes hűséggel forduljanak saját hagyo�mányaiknak szellemisége felé, figyelembe véve a modern kultúra iránti fogékonyságot is; 2.) mindenekelőtt a liturgia visszaállítását szorgalmazza elvei következetes hangoztatá�sával, hogy az egész egyház gazdagodjék; 3.) a közölt irányelveket a saját jogú egyházak visszajelzései alapján kiegészíthetőnek tartja, hisz az elvek tanulmányozása után ők látják az alkalmazhatóság lehetőségeit.

Az Instrukció megalkotásában a Keleti Egyházak Kongregációja abból a bőséges liturgikus tapasztalatból merített, melyet évtizedes munkája nyo�mán szerzett a köreiben működő Liturgikus Bizottság közreműködésével. E bizottság nyomán olyan liturgikus szövegek jelentek meg, melyeket a kutatók és az ortodox testvérek is elismertek.

Végül fohászt olvashatunk, mely az Istenszülő Máriát kéri, hogy támo�gassa a keleti katolikus egyházak elkötelezettségét liturgikus örökségük ki�bontásában, hogy az által majd az emberiség valóban úgy láthassa Istent, amint van. (Vö. Instr. 113.)

Ebben a reményben fejezem be én is az Instrukció bemutatását, me�lyet Liturgia és Tanúságtétel címmel indítottam, motiválva tanúság�

tételünket, melyet a liturgikus megújulásban való aktív részvétellel hatéko�nyan megvalósíthatunk.

Dr. Soltész János

Igen, azon az éjjelen valami történt. Semmi rendkívüli ese-mény, szemnek, fülnek semmit-mondó. Mégis minden észrevette, ráérzett, megsejtette, hogy va-lami szokatlan esemény van ké-szülőben. Mint vándormadár a tavasz közelgő leheletét, a halak a jövendő áradást. Valamit vagy valakit, valamire vagy valakire várt minden. Nézzünk csak né-hány dolgot sorjában a tanyán és erdőn-mezőn!

Estefelé etetéskor a tehenek csak forgatják a jászuban a jó takar�

mányt, a szénát. A kisboci csak döfködi az anyját, mintha az édes tej sem ízlene. A tinó a vályú fölött messzire néz. A lovak többet türrögnek, dobbogtatnak. A kis-türrögnek, dobbogtatnak. A kis�malacok nyugtalanok, a baromfiak nem akarnak elülni. A házőrzőt minden ingerli, megugatja a szürkületben a kerítéslábat is. A gazda és a gazdaasszony sietősebb munkával igyekeznek a portán csen�det, rendet teremteni. Még a szerszámok is megzördülnek, míg helyükre kerül�nek. A gyerekek most nincsenek otthon, mendikálnak.

A téli szél is tétován csapkod ide-oda.A verebek nem akarják találni helyü�

ket a szalmakazalban. A gólyafészek ár�ván didereg a kémény tetején. A bagoly fürgébben vadászik, de csak imitálja, szétcsap a késlekedő verebek között. A máskor hangos varjak most hangtalanul igyekeznek a határból a faluszéli fákra, a szarkák meg a falutól a távolabbi pagony�ba. Fogoly és fácán az bátorkodik, mint�ha valami titkot várnának az emberektől. A fácán a kerti fákra ül. A félénk nyulak óvatosan, céltalanul ugrálnak. Az őzek a földeken áthúznak.

A vetés, a búzavetés borzongva, fénytelen dérdarában élettelenül hajlik a gyenge levelével a fagyos földre, vagy halványzöld jeges vetületté lapulva fázik a hó alatt. A kopasz szőlőtők láthatatlan remegéssel száraz kóró képét mutatják. Az erdő fái között a megnemértés sustor�gása hallik. A fenyők halkan súgva plety�kálnak vagy fütyürésznek. A telefondrót búgása kísérteties. A csupasz szántóföld összegöbörödik a fagyban, a szántatlan, az ugar lehűlve, betonkeményen búslakodik.

És rohamosan jön az éjszaka. Csend van. Béke van. A csend még mélyebb, szinte hangos lesz…

És akkor a teremtő Szeretetnek egy nagyobb áramlása, egy „impulzusa” járta, járja át a világot, egy életmeleg, mindensé-, mindensé�get érintő „quantum”. Bensőket átjáró, fe�szültséget feloldó Erő. A végtelenségből, a végtelen Szeretetből földre hulló csepp. A végtelen Bölcsesség egyszerűségéből kézzelfogható valóságban egy csöpp Csöppség. Békét parancsoló gyermeki mosoly.

És akkor a gulyás, az őspásztor, aki élete végéig nyáját soha el nem hagyja, azt mondja állatainak a téli szálláshelyen: „Megszületett a pásztorok pásztora.” Majd senki által nem ismert, egyszerű, csodála-, egyszerű, csodála�tos imát mond köréje gyűlt pásztortársai és az állatok előtt. A „széleshomlokú mar�hák” a varázsos szavakra mind értelmesen figyelnek, felé fordulnak.

A gazda is, miután szívből dicsérte a mindenség Urát, köszöntötte a kis Jézust az éjféli szentmisén, hazaérve az istálló�ajtóban ő is hírül adja a várakozó, istál�lóajtót néző állatainak az örömhírt. Almot igazít. Az álatok nyugtalansága ekkor egy varázsütésre megszűnik. A maradék szé�nát édes abrakként még elfogyasztják. Leheverednek. A kérődzés téli, száraz gombócait most félig hunyt szemmel, békésen – befelé nézve –, állatian nagyo-állatian nagyo� nagyo�kat cuppantva, kalácsként őrlik. A szopós boci nem döfködi úgy az anyját, hanem esetlen négy lábát kitámasztva, földig csorgó nyállal szívja az éltető nedűt. Az ólban sem visít a malac. Ott is csend van. A nyugtalan, veszekedős kismalac a vilá�gért sem zavarná meg a békés csendet. A hízók belső feszültsége egy furcsa huzat�tól megszűnik. Horkoló álomban gyara�podnak. A lovak lucerna gyanánt élvezet�tel ropogtatják az éjszakára elibük vetett zabszalmát. A Házőrző hempergéssel,

viháncolással, farkcsóválva adja tudtul a gazdának különös érzéseit. A téli szél zúgásának barátságos hangszíne van. Dicsérő éneket fúj. A gólyafészek sem idegen a kémény tetején. Tavaszi memen�tóként jelet mutat az éjben. A szalmaka�zalban is valami hangok hallatszanak. A verebek csiripelnek ott valamit egy�másnak. A máskor hangtalanul libbenő fogoly most szárnycsapkodással halkan csattogtat maga alatt. A varjak valami áramütésfélét éreznek alattok a faágban. Hirtelen emelkednek egy kicsit. Nem hollószemmel egymás szemébe néznek, rájuk nem jellemző hangot is ad a csapat. Nem azt mondják: kár. A szarkák meg azt mondják, kár, hogy ilyen messze vagyunk a falutól. Többet megtudhatnánk. De a szél hangszínéről valamit megsejtenek. Halkan, szarkára valló kacagó cserregés-szarkára valló kacagó cserregés�sel felkiáltanak.

A gazcsomók tövében lapuló foglyok is feldugják fejüket. A földből mintha láthatatlan kéz melegét érezték volna. E percben nagyot repülni volna kedvük, de nem az ijedtségtől. Valamit kotyognak egymásnak. A fán ülő fácán is fölnéz, il�letve lenéz az eddig ismeretlen áramlásra. Körülnézve csodálkozik, hogy még lát is. És miután semmi gyanúsat nem észlel, örömében belekukorékol az éjszakába.

Az ébren alvó nyúl vacokban la�pulva, földből jövő dobbanásra lesz fi�gyelmes. Más, mint lábak dobbanása. Megnyugtató, édes álmot hozó. Ez az a perc, amikor alvás közben a szemét is lehunyja. Az őzikék valami különös fény látványától – amitől a reflektorfényben oly szép, nagy zöld szemek csillognak a vezetőre – nyugodnak el.

A kasza egy alig hallható pendüléssel adja ki magából a „nyári tánc” feszültsé�

NOVELLA

Görögkatolikus SZEMLE8

2011

. dec

embe

r

„Karácsonykor éjféltájban…”

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

9

GÖRÖGKATOLIKUSSÁG

Márai Sándor:

A boldogságról Boldogság természetesen nincsen

abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertár�ba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé sem�

mi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el az�zal, hogy módszeresen, izzadva, szor�galmasan és ernyedetlenül készül a bol�dogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy

boldogok legyenek, utaznak és munkál�kodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mi�kor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit.

Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.

Márai Sándor: Füveskönyv

VANNAK-EROSSZ IKONOK?

Igen. Azaz nincsenek, mert amelyek rosz�szak, azok nem ikonok.

Az ikon tanít, és nem ábrázol, megjele�nít, és nem fölidéz, mennyei és nem földi. Félrevezetők azok a képek, amelyek ikonok�hoz hasonló ábrázolásmódot használnak, a szín- és formavilágukban követik azokat, de nem tanítanak, nem megjelenítenek, nem mondhatók mennyeinek. Ilyen az itt látható kétszer áthúzott kép is. Szokták Szent Család ikonnak nevezni. Nem az. Nézzük meg, mi�ért!

Első pillantásra mintha a karácsonyt idéz�né, vagy a názáreti idillt: Szűz Mária, Szent József és a gyermek Jézus egymásra hajló kedves szeretetben. Alighanem készíthető lett volna ilyen pillanatfelvétel a názáreti házban. Mivel azonban az ikon nem ábrázol, a Szent Családnak ezt a természetes mozzanatát nem lehet ikonnak tekinteni. Az ikonokon úgy látjuk a szenteket, ahogyan a Mennyben vannak, s nem úgy, ahogyan a földön voltak. A három ábrázolt személy, az Isten Fia, az Istenszülő és Szent József a Mennyben már nem láthatók ebben az egymásra boruló mozdulatban. Ez a kép nem mond el semmit hármuk igazi kapcsolatáról – noha ezt volna hivatva, ha ikon szeretne lenni. Vagy, ami még rosszabb: téves képet rajzol. Fölidéződik egy egymást szerető pár, egy férfi és egy nő, s köztük a gyermekük. Üdvtörténeti és teológiai szem�pontból merőben félrevezető ez a kép. Egészen más a viszony az Istenszülő és az Isten Igéje között, egészen más az igaz József és jegyese, Mária között, egészen más az Isten Gyermek és a nevelőapjaként kiválasztott zsidó férfi között.

Amikor Máriát és Jézust ábrázoljuk az iko�non, az voltaképpen a Megtestesülés teológiai tanítása. Benne van Mária szüzessége – a há�rom csillag, Istenanyasága – az arannyal át�szőtt bíborköntös, az emberré lett Pantokrátor – az áldó kezű gyermek. Láthatjuk benne az Anyaszentegyházat, amely Krisztus Titokzatos Teste – méhében hordozza az Istenembert. Szemlélhetjük benne Isten és ember legtökéle�tesebb kapcsolatát – a szeplőtelen Szűz „való�ban méltó” trónszékként hordozza az Istent. És mennyi mindent még!

Karácsony eseményét próbálja érzékel�tetni? Hol van a „kenózis”, vagyis az isteni megalázkodás, önkiüresítés, melyet a kará�csonyi ikonon a barlang sötétjében látható, síri gyolcsba göngyölten koporsóban fekvő csecse�mő jelez? Hol van a megrendítő titok, melyet a meghasadt sziklák érzékeltetnek? Hol van a

világ hódolata, melyet az érkező angyalok, királyok, pásztorok ábrázolnak? Hol van a titok rejtélye, melyet a magányos kétsé�gek közt töprengő József alakja mutat?

Karácsonykor mindezt megénekeljük csodálatos szertar�tásaink során. Amit az ikonon látunk, azt olvassuk az

Írásban, azt énekeljük himnuszainkban, abba kapcsolódunk bele a liturgiában. Ezzel szemben egy családjelenetet ábrázoló pil�lanatkép oly keveset mond el, hogy túlcsordulás helyett inkább üressé lesz tőle a lelkünk. Ég és föld a különbség az egyház által jóváhagyott ikon és annak utánzata között. Ez a sokfelé terjedő családi kép csak az utóbbinak tekinthető. Ne ezt terjesszük, ha�nem az igazi ikonokat! Helyezzünk el otthonainkban igaz iko�nokat, hogy azok tanítsanak, a szentség körébe vonjanak, sőt a Mennybe emeljenek!

+ Fülöp

gét. Apró rozsdafoltokkal jelzi, hogy acél�anyaga újra nemesedett, újabb aratáshoz edződve. A fűrész fogai megvillannak, s egy sóhajtásszerű rezonancia fut végig, egyszeriben munkára, „téli táncra” való feszültség költözik bele. A fejszéről meg csak úgy lepattan a vakrozsda, meleget, erőt akar hozni.

A búzavetésben a dér most már gyé�mántos csillogást kap egy meleg fényű csillagtól, vagy a hó beszél neki a szférák zenéjéről. Most már tudja, élni kell, élni fog, hogy Kenyér legyen.

A csupasz szőlőtőkét egy fuvallat sa�ját őszi illatával veszi körül. Beléhatol, átjárja, mint spiritusz. Nem fog megfagy�ni, már fölébredt. És már tudja, teremni kell, teremni fog italt, üdítőt, vérpezs�dítőt, lélekemelőt, éltetőt. A telefondrót búgása imát mormol. Az erdő fái együtt zúgva dicsérő zsoltárzsongással bólogat�nak, hajlonganak. A fenyők halkan adják egymásnak a titkot.

Az erősödő szélben a tűlevelek fütyü�lése is örömujjongássá válik. A fagyos szántóföld őszi szántásban fölfeszegetett

rögei, hantjai belül már most engednek. A fagy elmúltával tavaszi pirulásban en�gedelmesen morzsolódnak szét a meg�munkáló földmíves akarata szerint. Az ugar, a műveletlen, a sok éve szántatlan elfojtott, megfagyott sóhajtással, re�ménykedve feljebb hozza rejtett kincseit, várva a vele együttérző, ráfigyelő föld�művelő bátor beavatkozását, napmeleg�től omló, napsütésben gőzölgő barázda húzását…

Lengyel Antal

Görögkatolikus SZEMLE10

2011

. dec

embe

r

Gyorsan eltelt egy esztendő, hamar elérkezett a karácsonyi bűnbánati, böjti idő, s vele együtt Jézus Krisztus

születésének ünnepe. Sok minden történt egy év alatt nemcsak a világban, országunkban, szű�kebb-tágabb közösségeinkben, családunkban, hanem – merem remélni – lelkiéletünkben, lelki formálódásunk terén is. Tavaly is várakoztunk a Megváltó eljövetelének ünnepére, voltak terve�ink, fogadalmaink, vágyaink, melyek eltöltöttek bennünket a várakozási idő alatt. Megfogalmaz�tuk magunkban, hogy mit várunk a születéstől, mit jelent számunkra Krisztus születése. Volt tavaly is karácsonyunk, s ki-ki vágyainak, lelki erőfeszítéseinek gyümölcseképpen átélhette a születés jelentőségét, Isten közelségét.

Krisztus születésének valósága ma is leg�alább olyan erővel hat, mint egy esztendővel ko�rábban, vagy az azt megelőző időkben. Kegyel�meit is ugyanúgy kínálja most is, mint a korábbi időkben. Ebből logikusan következik egy fontos megállapítás: hogy milyen a karácsonyom, azt az határozza meg, hogy mennyire merítek abból a forrásból, amit Krisztus kínál nekem. Befo�lyásolja bár hangulatomat, érzésvilágomat az engem körülvevő társadalmi, szociális, családi tényezők sokasága, ha igazán Krisztusra figye�lek karácsonykor, akkor lelkembe a béke költö�zik, ami új lendületet ad ahhoz, hogy gondjaim�mal, bajaimmal, szenvedéseimmel szembenéz�zek, azokra megoldást találjak.

Karácsony elérkezésével tisztáznom kell magamban néhány dolgot. Ki az, aki megszüle�tett? Mire ébreszt rá engem, milyen gondolato�kat indít el bennem? Hogyan közeledem Hozzá, mit várok Tőle?

Aki megszületett, Isten Fia, a megtestesült Ige, Isten kimondott Szava, akit „nem megosz�tott két személynek vallunk, hanem egymással össze nem folyó két természet Urának isme�rünk”. Így vélekedik Róla a keresztény dog�

matika. Nem elég azonban, ha csak szárazon elfogadom a dogmatikus tényt, ha csak „bema�golom” a hittételek sorában azt a mondatot is, csakúgy, mint a többit. Szilárd valóság az, amit karácsonykor ünneplünk: Isten kimondja a szót, hogy Megváltót küld a világra, szavát adja, és megjelenik a testet öltött Szó. Csoda történik. Isten jön el közénk, akiről a megtestesülés nél�kül nem tudjuk elképzelni, hogy „bele tudja magát préselni” az anyagi világ kategóriáiba. Nos, megteszi. A mi üdvösségünkért, életün�kért, „pusztán” szeretetből. Itt már kész a csoda. Nekünk pedig megvan a lehetőségünk, hogy az anyagi világból származó kenyér és bor színe�iben magunkhoz vegyük Őt, hogy mindenkor „testközelben” legyen velünk.

A megtestesülés elgondolkodtat azon, hogy hogyan állok a születés csodájához. Minden születés csoda, ezt erősíti meg Krisztus szüle�tése. Amikor ember születik, felfedezzük, hogy az élet nem áll meg. Krisztus születik, s Isten gondviselése sem áll meg, nem felejtkezik el rólunk. Ráébreszt(het) egy újabb karácsony arra is, hogy megvizsgáljam a korábbi karácsonyok által nekem adományozott titkokat, érzéseket, kegyelmeket.

Amikor egy újszülött gyermeket és családját látogatom, bizony szükség van gyengédségre, óvatosságra, de mindenekelőtt nagy-nagy sze�retetre. Óvatosan közelítek a gyermek Jézus�hoz, mert törékeny gyermek, de tudatosítanom kell: Isten előtt állok, Hozzá járulok. Ez is cso�da: gyermeket indulok el látogatni, és Istennel kell szembenéznem. Nemcsak karácsonykor, hanem életem minden percében eszemben kell tartanom, hogy meg kell állnom Isten előtt, vég�ső szinten Neki kell számot adnom mindenről. Nemcsak meglátogatom a Gyermeket, hanem eléhozom mindazt az ajándékot, amit szívből ajánlok fel neki. A karácsonyról szóló evangéli�umi beszámolóból tudjuk, hogy mindenki tehet�

ségéhez mérten adta Jézusnak mindazt, amit ma�gával hozott: a bölcsek aranyat, tömjént, mirhát, a pásztorok, az angyalok éneket, mi emberek Máriát, sőt, a földkerekség magát, a barlangot, a jászlat ajánlotta fel a mindenek Királyának. Szívből kell felajánlanom Krisztusnak mindazt, ami tőlem telik. Lehet a karácsony is alkalom arra, hogy az Istentől nekem ajándékozott talen�tumok kamatát adjam oda Istennek.

Nemcsak egyénileg, hanem egyházközsé�günk közösségének tagjaként is felkereshetem, sőt, fel kell keresnem Jézust. Ha igazi közös�ségként járulunk Krisztushoz, akkor talán szebb ajándékokat, gyümölcsöket vihetünk Neki, mint egyénileg. Ajándékként visszük Krisztusnak fáradozásainkat, amit közösségünkért végzünk. Élő közösségként kell Krisztus elé járulnunk, ahol ki-ki a maga tehetsége szerint járul hozzá ahhoz, hogy egyházközségünk azok közösségé�hez váljon mindinkább hasonlóvá, akik kétezer évvel ezelőtt az Üdvözítő lábainál álltak. Kö�zösségi ajándék Krisztus számára minden közö�sen végzett imádság a templom fényeiben, ahol ugyancsak Krisztus lábainál állunk.

Legyen ez a karácsony alkalom arra, hogy átgondoljam, vajon közössé�günk tagjaként mivel járulhatok hoz�

zá ahhoz, hogy az általunk felkínált ajándék mind becsesebb legyen Krisztus előtt! Mind�eközben nyitott legyen a szívem, a lelkem arra, hogy Krisztus szelídsége, alázata bennem is megszülessen, növekedjen, és sugározzon min�den emberre s a világra!

Áldott, békés, kereszténységünkben újjászületést hozó karácsonyt

kívánok Mindenkinek!

K. L.

Karácsony:a születéscsodája

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

11

Megtérésre szólít fel nagy esti zsolozsmánk�ban Izaiás próféta énekére, az eljövendő Mes�siásról szóló jövendölés verseire ismételt éne�künk: „Velünk az Isten, értsétek meg nemzetek, és térjetek meg, mert velünk az Isten!”

Karácsony és vízkereszt ünnepének es�téjén, éjjelén sokszorozottan szól hoz�

zánk ez a mindenkor aktuális felhívás. Isten Fia a Kisded, aki ott nyugszik pólyába takartan a szegényes istálló jászolában. A végtelenül ha�talmas és gazdag Isten szegény csecsemőként mutatkozik szent karácsony éjjelén.

Majd a következő nagy ünnepünkhöz köze�ledve lelkileg elhagyjuk Júdea vidékét, és a Jor�dánhoz megyünk, hogy „lássuk az ottan testileg megjelenő és a Jordán habjaiban keresztséget kérő Megváltót”, aki „megjelent..., hogy minden teremtményt megújítson”, hiszen „megjelent a mi üdvözítő Istenünk kegyelme minden ember�nek” (Tit 2,11), „kijelentetett nekünk a Szenthá�romság imádtatása” (vízkereszti tropár).

Az üdvösségtörténet jeles eseményeit ünne�pelve, megjelenítve, újra és újra átélve érezzük meg igazán megtérésünk szükségességét. Akkor, amikor megállunk mindennapi rohanásaink után és rádöbbenünk: velünk az Isten!

Minket, elesett, bűnbeesett embereket maga az Isten Fia jött el, hogy fölemeljen, helyreállít�son, egészségessé tegyen. Az Ige az Atya „em�berszeretetétől és jóságától indítva üdvözítésünk végett jelent meg testben nekünk” (Szt. Atanáz). „Ő, a gazdag, értetek szegénnyé lett, hogy sze�génysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).

Megtérés, gazdagság, szegénység... A megté�rés egész életünk, egész gondolkodásmódunk megfordítását, megváltoztatását jelenti. Hátat fordítunk a bűnben való gazdagság fogságának a hit szegénységének szabadságában rejlő szere�tetbeli gazdagságért. Így lehetünk gazdagokká a szeretetben és szegényekké a bűnben.

Ő, a „gazdag”, maga Isten. Ő, a Tökéletes, tehát ő „a” Gazdag. Isten maga a gazdagság. Ő a szeretet gazdagsága! A szeretet alapvető tulaj�donsága pedig az, hogy osztja önmagát. Isten a maga gazdagságából, szeretetéből teremtett. „Nem sajnálta ugyanis semmitől a létet” (Szt. Atanáz). Az Atya és Fiú és Szentlélek szeretet�közössége a lét teljessége. Ő önmaga életében részesítette az embert, de az ember visszaélt szabadságával, a bűnt választotta, engedve a kísértőnek. A bűn sebet ejtett az emberen, olyan sebet, amelyet ember önerőből képtelen volt begyógyítani. „Nagyon megsebzett volt az emberi nem, tetőtől talpig nem maradt rajta ép rész.... Mi nem tudjuk helyrehozni a bajt, a Te jobbításodra szorulunk. Meghallgatta a próféták esdeklését az Úr. Nem hagyta az Atya elveszni nemünket. Elküldte a mennyből Fiát, az Urat, az orvost” (Jeruzsálemi Szt. Kürillosz). Igen, „a mi ügyünk szolgáltatott alkalmat alászállásához, törvényszegésünk sürgette az Ige emberszerete�tét, hogy meglátogasson minket és megjelenjen az emberek között az Úr. Mi voltunk megteste�sülésének oka, üdvösségünkért lett az ember ba�rátja, ezért kívánt emberi testben megszületni és abban megjelenni” (Szt. Atanáz).

Az Isten emberré lett Jézus Krisztusban em�berszeretete révén. Az ember átistenüléséért lett emberré. Jézus Krisztusban, Isten megtestesült Igéjében, az ő emberségében nyilvánvalóvá lett, megvalósult az ember eredeti hivatása, hiszen őbenne az ember visszatért Istenhez. Az ember akkor ember igazán, ha részesedik Isten életé�ben. Jézus Krisztusban Isten és ember eggyé lett, tehát Isten benne teljesítette be, tette kézzel�foghatóvá az emberséget. „Isten előbb szeretett minket” (1Jn 4,9). Ez a magyarázata annak, hogy Isten nem hagyta el eltévelyedett teremtményét, hanem jóságosan segítségére sietett. „Ne félj, veled vagyok, nem hagylak el, megváltalak!” (Iz 41,10). A prófétai szó megvalósult, beteljesedett Jézus Krisztusban. Benne Isten lehajolt hoz�zánk, gazdagként vállalta a szegénységet, hogy minket, szegényeket gazdagokká tegyen. Ezt a csodát eleveníti fel ünneplésünk, ennek lehetünk részesei.

A végtelenül gazdag Isten teremtményé�nek, az embernek az üdvösségéért sze�

génnyé lett, ezzel bizonyítva végtelen embersze�retetét. „Érettünk született a kisded csecsemő, az örökkévaló Isten!” (karácsonyi konták). Ka�rácsony titka folytatódik vízkereszt titkában. Mindkét ünnepünk hirdeti: velünk az Isten! Ünneplésünk szolgáljon ennek a számunkra igen biztató titoknak tudatosítására, elmélyíté�sére és emlékezetünkben tartására, mert velünk az Isten!

Thodory Ferenc

Ilyenkor decemberben évről évre Juhász Gyula sorai jutnak eszembe, ha a karácsonyi készületre gondolok.

„Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben.„

Milyen furcsa abba belegondolnom, hogy több mint száz évesek ezek a

sorok. Mennyire más közegben létezett, mennyivel másabb dolgokat tapasztalt, mi�lyen – az enyémtől különböző – élethelyze�tet élt a költő. Mennyi minden nem történt még meg, amit a 20. század hozott csak el. Mennyi technikai vívmány, történelmi esemény, korszakalkotó gondolat nem lé�tezett még! S mégis mennyire egyformák vagyunk mi mostanság élők mindazokkal, akik száz évvel előttünk jártak itt! Mennyi�re közös mindannyiunk vágya a csodára, a szeretetre, a titokra! Arra a csodára, amit gyermekként megéltünk, s amit felnőttként a karácsony hozhat csak el számunkra. Arra a szeretetre, amire csak a krisztusi gyermek taníthat. S arra a titokra, amit az Isten hor�doz. Milyen nagyon összekötnek a sorok, évszázadokon átívelve! Megfogva, vissza�vezetve, nem is a múlt század elejére, an�nál sokkal régebbre! Egészen a betlehemi barlangig, ahol a Megváltó vár ránk, azért hogy átadja számunkra a karácsony ajándé�kát, s a költővel együtt átélhessük:

„A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, s ne csak így decemberben.”

L.A.

KarácsonyKazincbarcikán

Az utóbbi években sajátos hangulata van a karácsonynak Kazincbarcikán a görögkatolikus egyházközség jóvoltából. Nagy öröm a böjti készülődésben az élő Betlehem, így az idén is igyekszünk minél hamarabb felépíteni a temp�lom tövébe az istállót, hogy már napokkal az ün�nep előtt az Isten felé próbálja fordítani a járó�kelők figyelmét. Két szamár, két rackajuh és egy kecske örvendezteti a gyerekeket és felnőtteket egyaránt december 20. és 28. között. A Szent Család gyönyörű bábuit Fignár Béláné nyugdí�jas tanárnő készítette.

Nagy a sürgésforgás 24-én. Dr. Janka Gábor atya kitűnő ötlete és fáradságot

nem kímélő szervezése alapján ökumenikus fel�vonulással ünnepeljük Jézus születését. Részt vesz a két református gyülekezet, a római ka�tolikus és a görögkatolikus közösség. A város 4 különböző pontjáról indul a fáklyás menet. Mi görögkatolikusok a főutcán, a volt Lenin úton jövünk végig. A felvonuláson a parókus Szent

Józsefnek, a tisztelendő asszony pedig Szűz Máriának öltözik be, nem nélkülözve a csacsi társaságát sem, aki hűségesen bandukol előttük. Az éneket Gábor atya vezeti. Csodálatos látni, hogy az emberek mennyire várnak bennünket – ki az ablakban gyertyával, ki pedig az utcán csatlakozva a menethez. Megható, amikor a 4 közösség a körforgalomnál találkozik, ahonnan eggyé olvadva indulunk a görög templom felé. Útközben 3 kis színpadnál kér bebocsátást a „Szent Család”, ahonnan elutasították őket. A templom előtti nagy színpadhoz érve – ugyan�csak ökumenikus szereposztással – kezdődik a pásztorjáték, amihez a kellő figyelmet a tiszte�lendő asszony gyönyörű éneke teremteti meg. Parókus úr köszöntője után elsötétül minden, és az első tűzijáték robbanására felcsendül kb. 3000 ember ajkán a „Dicsőség Mennyben az Is�tennek” kezdetű énekünk. Nem számít ki görög, ki római, ki református, csak a karácsony. To�rokszorító látvány, hogy ennyi ember csordultig telt szívvel énekli együtt a Jézus születését di�csőítő énekeket. Ilyen lelkülettel töltjük meg a templomunkat 2011 karácsonyán.

Dr. Fedor István

„…TÉRJETEK MEG, MERT VELÜNK AZ ISTEN!”

Görögkatolikus SZEMLE12

2011

. dec

embe

r

Karácsonyrakészülve

Karácsony és család elválaszthatat-lanok egymástól. Ha a karácsonyomról vallok, óhatatlan vallomás lesz arról, hogy milyen értékeket hordoz családom, a prioritások miként rendeződtek nálunk, hogyan vélekedünk az emberről, generá�ciók kapcsolatáról, vallásról, ünnepről, hétköznapokról, az éltető táplálékról, adásról-kapásról.

Az Úr családba született, az Egyház családba született. Az egyház családba�rát, testbarát, kötelékbarát. A Megváltó születésének, a megtestesülésnek a ka-megtestesülésnek a ka�rácsonyi pillanatképe nemcsak az Isten családok iránti elköteleződésről tanús�kodik, hanem a szeretet megfogható�ságáról, hétköznapiságáról, a szeretet folyamatos megtestesülni akarásáról, amelynek a család az elsődleges színtere, kibontakozásának a melegágya, műhe�lye. Természetes létformánk „igenje” ez a kép, amely nem szentimentális érzület, s elkerüli az értelem hatalmaskodó szorítá�sát is, egyértelműen fókuszálva a kicsiny�re, a legkisebbre, az eredeti rangsorra, az élet szolgálatára.

Karácsony, család s a Szentháromság isteni közössége elválaszthatatlanok egy-mástól. Ott, akkor megszületett a Fiú. Az emberiség számára ott vált először láthatóvá az Isten fiúi természete. A ka�rácsonyi kép ihletében születhet meg vagy mélyülhet el bennünk is a kép az isteni hármas közösségről. Így érthető, hogy miért nem tudok úgy családról és karácsonyról beszélni, hogy ne beszéljek a Szentháromságról, a tökéletes közös�ségről. Mit is jelent nekem a „tökéletes” fogalma az én emberi, tehát tökéletlen, de teljességre sóvárgó hozzáállásommal? Áradó kapcsolódást, egymást feltétel nél�kül szolgáló közösséget, az életet jelentő bizalom prioritását, rendelkezésre állást, a szeretet rendjének, erkölcsének az is�meretét, a tagok egyediségének ajándék jellegét. A „leggyökeresebb különbözősé�get a legtökéletesebb azonosságon belül” (Angelo Scola). Akik családban élnek, gyerekeik vannak, tökéletesen értik eze�ket a mondatokat, és vágyják és remé�lik… pedig a Szentháromságra fogalma�zódtak meg.

Karácsony és vágy elválaszthatatla-nok egymástól. Karácsonykor gyakran az elviselhetetlenségig fokozódik bennünk a vágy. Gondoljunk a gyermekekre, ahogy karácsony napjára átizzanak a várakozás

tüzében, és világos nekik, hogy történni fog valami ésszel felfoghatatlan, kézzel megfoghatatlan, egész lényüket meg�érintő. Igazán nem tudjuk megfogalmazni pontosan mi után vágyunk. A Megváltó után – bizonyos – csak keveseknek adatik meg, hogy ezt teljes valójában felfogják. A fény után – mondják a szakrális néprajz képviselői. A jóság, szeretet, kapcsolatok, meghittség és hasonló, emberként nagyra becsült dolgok után – mondják embersze�rető barátaink. Ajándékok, csillogás, nyu�galom, wellness, evés-ivás, ill. bármiféle érzéki és kulturális kielégülés – mondja az általunk többnyire „világ”-ként neve�zett reklám-dresszúra, és a bennünk lakó kisördög.

A vágy (s lehet, hogy ez első hallásra túl költőien hangzik) mégiscsak a csilla�gokkal van kapcsolatban! A csillag vala�hova mutat, amit tudunk is, meg nem is, hogy hol van. Valami hatalmasra, elérhe�tetlenre, de mégis érzékelhetőre, olvas�

hatóra irányul. A három bölcs is a csillag nyomán keresi a Megváltót. Ezt alapve�tően tudnunk kell, még akkor is, ha a vá�gyat manapság megfosztották a végtelen�re való természetes irányultságától. Vágy nélkül elfonnyadunk, sivár lesz az énünk, vágy hiányában az unalom előszobájában várakozunk. A valódi vágy azonban telje�sen távol van a minden szabadságot nélkü�löző, fogyasztói világ gerjesztett sóvárgá�sától. A viszonylagosságok senki földjére korlátozott szeszélyes vágyábrándjától. Attól, amelyben a vágyat elidegeníthetet�len jogodként tüntetik fel, s a vágy lángját állandóan táplálni kell, vég nélkül hal�mozni az új javakat és tapasztalatokat – mennyiséggel helyettesítve a minőséget,

a z örök �ké fogalmát. „A vágy a háromszemélyű egy Isten, az élő teljesség nagy kalandjának visszhangja bennünk”(Angelo Scola). Micsoda mély�ség és távlat! Ezzel rivalizál a tőke gyö�nyörűségtermelő gépezete. Ezt akarná felülírni a szellemi lustaságunk s a testünk erőtlensége. Értjük, hogy mi minden ver�senyzik karácsony körül bennünk, értünk, s hányszor kell jó döntést hoznunk, s mi�csoda nehéz döntéseket, érthetjük, miért s mitől bizonytalanodunk és fáradunk úgy el, s mitől leszünk fásultak, vagy zárkó�zunk be a zserbóillatba?!

Karácsony és készületi idő elválaszt-hatatlanok egymástól. Az advent, a latin „ad-venio”, eljövetel szóból származik. Egyházi szóhasználatban ez a szó a ka�rácsonyra felkészítő időszakot jelenti. Az ünnepi időszak szolgál arra, hogy előkészüljünk a nagy ünnepre – testes�től, lelkestől. Tehát ez már az ünnep tar�tozéka, e felkészülés nélkül nincs az a „boldogságos” karácsony ünnep, melyet egyházunk álmodik elénk.

Karácsonyra készülve az egyik leg�gyakrabban ismételt mondat: Nyakunkon az ünnep, Istenem, nincs elég idő! Bárcsak ilyenkor tényleg imádkoznánk, és arra gondolnánk, hogy az idő Istené, nekünk adta ajándékba, hogy rendelkezzünk vele, s tegyünk vele valami jót! Inkább csak azt jelenti, túlhajszolt az élet. Aki megáll, az el van veszve! Úgy tűnik, mindenki nagy sietségben van. A szülőknek nincs idejük egymásra, a gyerekekre „hát, itt bomlik fel a világbéke, a családokban” – ahogy Teréz anya mondja. Kérdés nem az, hogy hogyan teremtsük, hanem, hogyan osszuk be, és értékes dolgokra fordítsuk. Hogyan válasszuk az „életet” mindenben, amit te�szünk? Ez advent központi gondolata. Az idő szent, az idő ajándék, az idő teljessé�gében született meg Jézus. Az időben tér meg az ember újra és újra, az időben kér�het bocsánatot, az időben élheti át, hogy mások megbocsátanak. Az advent arra tanít minket, hogy az idővel mi gazdálko�dunk, hogy az időben tehetünk jót, lehe�tünk szentek. Maga az idő tanít minket.

Ha a karácsonyi kép számunkra ki�nyilatkoztatás, ha értjük az Isten álmát a családról, ha figyeljük a vágyat a szívünk�ben, s gondosan bánunk az idővel, ami ránk bízatott, akkor adventünk s karácso�

„Angyal zenéje, gyertyafény –kincses kezem

hogy lett szegény?”(Áprily Lajos: Karácsony-est)

A mikóháziGyöngyös Bokréta

pásztorjátékaEgy szobában együtt ül vagy hat-hét fi-atal leány, varrogatva, hímezgetve, míg-nem kopogtatnak, nyílik az ajtó, és belép furcsa, magas föveggel egy fiatal legény, az egyik pásztor. És megszólal:

I. pásztor (belép): Krisztus születik!Mindnyájan: Dicsőítsétek! Befogadják a

betlehemeseket?Gazda: Szívesen látjuk.I. pásztor (kimegy).Angyal (kívülről jön s az alábbi szöveget

énekli):Pásztorok, ne féljetek, Isten küldött értetek, Betlehembe menjetek, Ott született egy gyermek.

Az összes betlehemesek (kívülről) az alábbi éneket éneklik:

Haj, haj, haj, úgy repülünk, mint a raj!Hallod, Fedor, angyal szólalt,örömet hirdet,Hogy a megígért Messiás mármegszületett.Hol találjuk fel e sötét éjjel,Betlehemben a jászolyban,teljes örömmel.

I. pásztor (belép): Dicsérjük az Úr Jézust!Angyal: Mert érdemli!I. pásztor: De hiszen uraim, szedtem-

vettem fáradt lábaim, sík mezőn sé�táltam! Farkas-medvére találtam, s attól úgy megijedtem, hogy társaimtól eltévedtem. Addig járok, csirimpelek, csörömpölök, míg pajtásaimtól jó hírt nem hallok. (II. pásztor bejön, hozzá): Jó hírt hozz, pajtás!

II. pásztor: Jó napot Fedor bátyám. Nem tudom, hogy merre járok, Betlehemnek útját eltévesztettem. Juhaim és kosaim mind szétszaladtak. Addig csirimpelek, csörömpölök, míg pajtásaimtól jó hírt nem hallok.

I. pásztor (a II. pásztorhoz): Hát a kisgu�bát hol hagytátok?

II. pásztor: Amott hozzák tót szekéren, simás bokron, sós perecen.

Kisguba: Azt, azt tán meg is ennétek! Az én apám Ködmön Jakab, s jó bortól nyaka dagad. – Nem tudjátok, merre járok?

I. pásztor: Merre guba, merre?Kisguba: Erre meg amarra, össze-vissza,

még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a vaddisznó túr, még azon is túl, ahol a jó bort kis pénzért mérik, még azon is túl.

I. pásztor: Hát az öreget hol hagytátok?Kisguba: Az öreg az ő öregsége miatt

nem bírt utánunk tötyögni, lötyögni. Fennakadt a nagy hóban. De azért pró�bálok egy fittyentést vagy egy koccin�tást, begyűnne vagy sem? (Füttyent.) Vigyázzon, kend öregapám, meg ne botoljék a lába.

Öreg: Jaj, de szikrázik a szemem, fényét elvesztettem. Hogy jobban lássak, pá�paszemet vettem.

(A többihez:) Hej, ti kutyák, nem pász�torok, ti csak esztek, isztok, dorbé�zoltok, s az én öreg szakállamra nem gondoltok. Hulljon ki a fogatok, száz-tok. Hulljon ki a fogatok, száz�fele törjön a derekatok!

Pásztorok (éneklik):Hever a nyáj, feküdjetek,csöndes a táj, leülhettek.Juhászim, pajtásim, de elaludtatok,A mezei nyájat mind reánk hagytátok,Közel az erdőben, simfáról, sámfára,Farkasra találva, talaladi bum!Kelj fel te már guba, ne aludjál,Mert Betlehem város nagy tűzben áll.Ne sajnáld álmaidat abbahagyni,A kis Jézusért fáradozni.

Angyal: Pásztorok! Betlehembe men�jünk! Milyen ajándékot viszünk a

kisded Jézusnak? Én viszek egy arany csillagot.

I. pásztor: Én viszek egy hófehér bárány�kát.

II. pásztor: Én viszek egy fekete szőrű juhocskát.

Kisguba: Én viszek egy nagy darab go-Én viszek egy nagy darab go-n viszek egy nagy darab go�molyát.

Öreg: Én viszek egy csupor aludttejet meg egy darab kenyeret.

Angyal (a kis templomocskához térdel s mondja – a többi szintúgy): Perulám, Perulám, édes kis Jézuskám, hoztam Neked egy arany csillagot. Vedd tő�lem, mint szegény angyaltól.

I. pásztor: Perulám... stb. hoztam Neked egy hófehér báránykát, fogadd el tő�lem, mint szegény pásztortól.

II. pásztor: Perulám… stb. hoztam Neked egy fekete szőrű juhocskát, fogadd el tőlem, mint szegény pásztortól.

Kisguba: Perulám… stb. hoztam Neked egy gomolyát, fogadd szívesen jám�bor szolgádtól.

Öreg: Perulám… stb. hoztam Neked egy csupor aludttejet, meg egy darab ke�nyeret, fogadd ezt a csekélységet öreg, ősz, jámbor szolgádtól.

Vegyeskari ének (mindnyájan éneklik, tehát a leányok is, valamennyi térdel):Midőn Szűz Mária Betlehembe került,A hajnali csillag Isten-fiat szült,És amint megszülé, emígy szóla:Aludj édes Isten fia, anyád is aludna.

Csak a betlehemesek:Pásztorok keljünk fel,Hamar induljunk elBetlehem városába,Rongyos istállócskábaSiessünk, ne késsünk,Még ez éjjel Betlehembe lehessünk.Mi Urunknak, IstenünknekTiszteletet tehessünk.Jó dolga volt Jakabnak, míg fiatal volt, Mindenféle bokrokat könnyen átug�rott, Már most vénségére, jutott sze�génységre.

Az öregguba: Hány esztendős? – Hetvenkettő. Nincsen foga már, csak kettő. Uccu guba táncoljunk, Muzsikával vigadjunk, Mert minékünk született, Ki megjövendöltetett. Nosza, nosza jó gazda, Bocsáss minket utunkra, Mert mi innen elmegyünk, Innen tovább már.

Betlehemesek: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Mind: Mindörökké ámen.Gazda: Még ma várunk benneteket egy-

két táncra.Betlehemesek: Köszönjük! Mindjárt itt

leszünk.

Máriapócsi MAGOSZ Naptár, 1938.

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

13

CSALÁDOLDAL

nyunk nem fog belesimulni a világ giccs�parádé karácsonyába, s valószínűleg kör�nyezetünkben eléggé egyedül maradunk. Meglehet, hogy a másságot harsogó, de nem nagyon tűrő embere kimosolyog majd, vagy elit gőgként értelmezi. S így tényleg elszántság, bátorság és szelídség kell ahhoz, hogy megvizsgáljuk, hogyan is rendezzük meg egyetemes, de mégis teljesen egyedi családi ünnepünket: befo�gadva a világot, de nem elfogadva min�dent, amit kínál.

Angyal zenéje gyertyafény – kincses kezem hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó meleg simogatást. Mi győzött érdességemen? Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult? Erembe Krisztus vére hullt? Szemembe Krisztus-könny szökött? – kinyúló kézzel kérdezem. Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus-kezem.

Szásziné Fehérváry Anikó

SZERZETESI OLDAL

Görögkatolikus SZEMLE14

2011

. dec

embe

r

A JELEN HELYZET

Nem kis ellentmondásba ütközünk, amikor látjuk, hogy a keresztény élet�szentségnek a hagyományaiban ősibb, keleti, szerzetesi formája a keleti katoli�kus egyházakból immár szinte teljesen eltűnt. Igaz, akad néhány közismert ellen�példa. Gondolhatunk a libanoni maronita remetékre vagy a három szentre, Szent Sharbel Makhlouf-re, Szent Rafka al-Rayes-re és Szent Nimatallah al-Hardini-ra is, akiket az utóbbi 30 évben avattak szentté. Ők mind a magányban eltöltött, imádságos, böjtölő életről tanúskodnak. Illetve eszünkbe juthatnak még az ukrán görögkatolikus egyház sztudita szerze�tesei, apácái, köztük boldog Klement Septickij atya is.

A különböző egyházak néhány újon�nan alapított szerzetes közössége reményt ad egy szebb jövőre, de összességében a monasztikus szerzetességet már felváltot�ták a sokféle, nyugati példára megalakult, virágzó közösségek. Nem állítom, hogy ezek a közösségek nem őriznék, élnék meg hitelesen nagyrészt az ősi monaszti�kus szerzetesi értékeket, sőt, mivel ők a szegényekkel, betegekkel, társadalomból kirekesztettekkel, gyermekekkel, fiata�

lokkal foglalkoznak, gyakran rajtuk ke�resztül ismerhetjük meg leghitelesebben Isten szeretetét és könyörületességét. Ők mindnyájan áldás az Isten népe számára, és általuk ízelítőt kapunk a Mennyország�ból. Hálát adunk értük Istennek. Mindez párhuzamba állítható azzal a sokszínűség�gel, amely a monasztikus szerzetességet jellemezte, és mind a mai napig jellem�zi is a keresztény Keleten. Szerzetesek, apácák remeteként élhetnek elhivatott közösségekben. Lehet belőlük misszioná�rius, prédikátor, ápoló, katekéta, tanár… de csupán egyetlen egy szerzetesrend lé�tezik, melynek gyökere a keresztségi ke�gyelemre való meghívásból ered, s célja az Istentől kapott krisztusi élet betelje�sítése a Szentlélek vezetésével. A végső cél mindig ugyanaz marad, bármi legyen is az átmeneti állomás: a szüntelen ima emberévé, Isten szeretetének arcává vál�ni, mindez nem más, mint maga az átis�tenülés. Ez a hívás változatos kegyelmi állapot, amely a lelkiélet különböző kor�szakain keresztül fejlődik, és bár e lelki állomásokat nagy változékonyság jellem�zi, a keresztény Kelet máig őrzi a szerze�tesek atyjának, Nagy Szent Antalnak, a lelki atyának és gyógyítónak, az apostoli férfinak emlékét.

A Keleti Kánonjogi Kódex egyértel�műen a monasztikus szerzetesi életformát részesíti előnyben minden más vallásos életformával szemben. A Kódex előbb foglalkozik a monostorokkal (433-503. kánon), majd ezután tárgyalja az úgyne�vezett nem monasztikus rendek, közössé�gek kérdését. Az egyik oldalról elismerik Keleten a hagyományos, monasztikus szemlélet elsődlegességét, míg a másik oldalról a megosztottság jól tükrözi a keleti katolikus egyházak vallásos életé�nek jelen helyzetét. Ahogy János testvér mondta: „A szent emberek közösségét úgy képzelhetjük el, mint egy kertet, amelyben különböző fajtájú gyümölcsfák vannak. Ahogy a fákat egy földbe ültet�ték, és mindegyik ugyanabból a patakból táplálkozik, ugyanígy vannak a szent em�berek is. Ők is különböző utakon járnak, az egyik ilyen módon törekszik célja el�érésére, a másik olyan módon, de egy a Lélek, amely dolgozik bennük, amely irá�nyítja őket.”

Fordította: Fedor András

E szentnek volt egy szeretett barátja, név szerint Jób, egy nagyon egyszerű, de ki�váltképpen erényes ember.

Egy alkalommal, mialatt beszélt vele, a főpap azt mondta az imáról, hogy min�den kereszténynek általában törekednie kellene arra, hogy imában dolgozzon és szünet nélkül imádkozzon, amint Pál apostol parancsolja minden keresz�ténynek: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Tessz 5,17), és amint Dávid próféta mondta magáról, tekintet nélkül arra, hogy király volt és foglalkoznia kellett az egész királysággal: „Mindig szemem előtt az Úr” (Zsolt 16, 8), ami azt jelen�ti, hogy imámban mindig látom magam előtt, lélekben (gondolatban) az Urat. Teológus Gergely szintén arra tanít min�den keresztényt, és azt mondja nekik, hogy Isten nevét gyakrabban kellene ki�mondanunk az imában, mint ahányszor levegőt veszünk.

Mondván ezt és még sok mást barát�jának, Jóbnak, a szent főpap hozzátette, hogy a szentek parancsainak engedel�meskedve, nemcsak mi magunknak kell

mindig imádkoznunk, hanem arra kell tanítanunk mindenkit, minden embert kivétel nélkül, hogy tegye ugyanezt: szerzeteseket és laikusokat, bölcseket és egyszerűeket, férfiakat, nőket és gyere�keket, és rábírni őket, hogy szüntelenül imádkozzanak.

Hallván ezt, az idős Jóbnak úgy tűnt, hogy ez egy új, merész mutatvány és el�kezdte bizonygatni, mondván a szent�nek, hogy szüntelenül imádkozni csak az aszkéták és szerzetesek számára megfe�lelő, akik a világtól és hiábavalóságaitól elszakadva élnek, de a világiak számá�ra, akiknek annyi gondjuk és munkájuk van, nem. A szent újabb bizonyságokat és megdönthetetlen bizonyítékokat ho�zott az igazság megerősítésére, de ezek az idős Jóbot nem győzték meg. Akkor Szent Gergely, elkerülve a haszontalan szavakat és az érveléshez való ragasz�kodást, elhallgatott, majd mindketten a cellájukba mentek.

Később, amint Jób a cellájában imádkozott, megjelent előtte egy an�gyal, akit Isten – „aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson

az igazság ismeretére” (1Tim 2,4) – küldött, és megfeddte őt, amiért ellent�mondott Szent Gergelynek, és ellenzett egy olyan nyilvánvaló tényt, amelytől a keresztények üdvössége függ, és fi�gyelmeztette őt Isten nevében, hogy a jövőben vigyázzon magára és óvakod�jon attól, hogy lekezelően mondjon bárkinek bármit a lélekmentő munká�ról, eképpen szembehelyezkedve Isten akaratával, és még gondolatban se rejtegessen ezzel ellentétes gondolato�kat, és ne engedje meg magának, hogy másként gondolkodjon, mint ahogy Szent Gergely mondta neki. Akkor a legegyszerűbb idős Jób egyből Szent Gergelyhez sietett, és lábához borulva kérte bocsánatát az ellentmondás és a vitához való ragaszkodás miatt, és fel�tárt előtte mindent, amit Isten angyala mondott neki.

Részlet a Szent Hegyről valószent Nikodémus

Palamasz Szent Gergely, Thesszalonika érsekének, a

csodatevőnek élete című művéből

Szerzetesség a keleti katolikus egyházakban

Keleten is föllelhető a lelkiélet gazdag hagyományvilága, melyről leginkább a monasztikus szerzetesség tanúskodik. Keleten ugyanis már a szentatyák dicső

korától fogva virágzott az a monasztikus lelkiség, mely később átterjedt Nyugatra is, és belőle, mint forrásból eredt a latin szerzetesség, és újra meg újra új erőt merített belőle! (II. Vatikáni Zsinat)

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

15

S Z I N A X Á R I O N

Az oldalt szerkesztette: Dr. Papp Szabolcs

Damaszkuszi Szent JánosDecember 4.

Damaszkuszi Szent János a VII. század közepe táján született. Keresztény apja, Szergiosz Manszur magas

beosztással rendelkezett, a kalifátus pénzügyminisztere volt. Édesgyermeke mellé adoptált egy árva fiút is, Kozmászt. A két gyermek kiváló neveltetésben részesült. Apja halála után aztán János vette át a miniszteri posztot, és a város prefektu�sa lett, egészen addig, amíg az új uralkodó alatt ellenségessé nem vált a környezet a keresztényekkel szemben. 700 körül Kozmásszal együtt vagyonukat a szegényeknek osztották szét, majd a Szentföldre mentek, s beléptek a Jeruzsálem melletti Szent Szabbász-monostorba. Nem sokkal később a jeruzsálemi pátriárka pappá szentelte. Bár munkássága sokszor hívta el a monostorból, a pátriárka tanácsadója is lett, János mindig ide tért vissza, s itt élt haláláig.

A monostorban újoncként nagy fegyelmet kellett elsajá�títania, lelki vezetője szigorú engedelmességet követelt tőle. Alázatosságára jellemző, hogy egy alkalommal a szerzetesek által készített kosarakat áron alul Damaszkuszban kellett elad�nia. Napokon át gyalogolt tűző napsütésben, sivatagos tájakon keresztül. Szülővárosában senki sem ismerte fel a böjtöléstől megváltozott arcú szerzetesben a korábbi prefektust, csupán házuk egyik régi szolgája, aki aztán megvette tőle a kosarakat.

Amikor egyik szerzetestársa meg�halt, a többiek kérésére írta híres te�metési tropárjait (Mely világi gyö�nyör maradhat kesergés nélkül…), amelyeket ma is énekelünk.

János elsősorban rendszerező teológus volt, aki a korábbi száza�dokban élt atyák műveiből váloga�tott. Működésére alapvető hatást gyakorolt a Keleten, a VIII. század elején, III. Leó császár alatt kibon�takozó ikonromboló eretnekség. János a szentképek odaadó tisztelő�je volt, három nagy beszédet is írt a képrombolók ellen. Mivel a bizánci

birodalom területén kívül élt, tanításának terjedését a császár nem tudta megakadályozni.

A képtisztelet alapja az Ige megtestesülése. A bálványimá�dás Leó által hangoztatott primitív vádjával szemben János vi�lágos megkülönböztetést tesz az imádás (latreia) és a tisztelet (proskynesis) között. Míg az első egyedül Istent illeti, a tisz�telet alkalmazható a képmásra, de az is az ábrázolt személyre irányul. Damaszkuszi Szt. János éppen az Ige megtestesülé�sével magyarázza, miért veszítette hatályát az ószövetségi képtilalom. Isten addig soha sem láttatta meg magát, de most már Isten testté lett, az emberek között lakozott, s azt ábrázol�juk, ami Istenből látható. Nem az anyagot, hanem az anyag teremtőjét imádjuk, aki értünk részesült az anyagi világban, és az anyagon keresztül hajtotta végre az üdvözítés művét. Az anyagnak ez a fajta optimista szemlélete sokszor elhomá�lyosult a későbbi századok során, és a hétköznapi életből ma is hiányzik a test, az anyag ezen keresztény értékelése. János tanítását az ikonrombolást elítélő VII. egyetemes zsinat teljes mértékben átvette.

János fő rendszerező műve A tudás forrása, mely az atyák írásait követve összefoglalja az ortodox tanítást. Számtalan kisebb művet hagyott ránk, továbbá homíliákat és Szentírás-magyarázatokat. Írt továbbá hagiográfiai műveket, többek között éppen a vele egy napon ünnepelt Szt. Borbála életéről. Himnuszköltői tevékenysége szintén meghatározó, műveit ma is énekeljük a liturgiában. Damaszkuszi Szt. János több mint 100 éves volt, amikor 750 körül elhunyt.

Szent Borbála nagyvértanúnőDecember 4.

December 4-én a bizánci és a római naptár is ugyanazt a két szentet ünnepli, akiket most együtt mutatunk be.

Bár Szt. Borbála (görögül: Barbara) tisztelete az ókeresztény korra megy vissza, a VII. századtól elterjedt és különböző sé�mákat követő legendák folytán kevés biztos adatot tudunk róla. Valószínűleg Maximianus császár idejében szenvedett, a IV. szá�zad elején. Apja, Dioszkorosz pogány volt, a szíriai Heliopolisz előkelő embere. Felesége halála után életét egészen a lányának szentelte.

Látva Borbála rendkívüli szépségét, apja elhatározta, hogy elrejti őt az idegenek szemei elől. Egy tornyot épített számára, ahová csak pogány tanárai léphettek be. A toronyból Borbála lát�hatta a távolban meghúzódó hegyeket, a gyorsan folyó patakokat, a virágoktól tarka réteket, éjszaka a csodálatos szépségű égbolto�zatot. A hajadon igen hamar kíváncsivá lett, ki ennek a gyönyörű világnak az első oka és teremtője.

Fokozatosan meggyőződött arról, hogy az élettelen bálványok csak emberi kéz alkotásai. Bár apja és tanárai azt kérték, hogy áldozzon azoknak, rájött, hogy nem a bálványok alkották a körül�vevő világot. Égette a lelkét az igaz Isten ismerete iránti vágy, s elhatározta, hogy ennek a célnak szenteli életét, és megőrzi szü�zességét.

Szépségének hírére sokan kérték meg a kezét, de apja kérlelé�se ellenére mindet visszautasította. Dioszkorosz ezt a magatartást a bezártság következményének tulajdonította, így megengedte neki, hogy elhagyja a tornyot, és szabadon válasszon magának barátokat. Így Borbála keresztény hajadonokkal találkozott, akik oktatni kezdték őt a világ Teremtőjéről, a Szentháromságról és az isteni Igéről. A Gondviselés folytán Alexandriából kereskedői álruhában egy pap érkezett Heliopoliszba, aki bevezette Borbálát a keresztény hit titkaiba, és megkeresztelte.

Ebben az időben fényűző fürdő épült Dioszkorosz házában, aki az építőknek megparancsolta, hogy a déli falra két ablakot készít�senek. Amíg apja távol volt, Borbála kérte, hogy egy harmadik ablakot is alakítsanak ki a Szentháromság tisz�teletére, az egyik falra pedig ujjával keresztet rajzolt, ami úgy bevésődött a márványba, mintha fémtárggyal készítették volna. A fürdőben később sok csoda történt.

Amikor Dioszkorosz hazatért, mél�tatlankodni kezdett építési terveinek megváltoztatása miatt. Lánya ekkor beszélt neki arról, miként ismerte meg a Háromságos Istent, szólt az Isten Fiáról, a bálványtisztelet hiábavalósá�gáról. Apja haragra lobbant, s majdnem leszúrta őt a kardjával. Borbála a hegyekbe menekült. Apja sokáig sikertelenül kereste, majd egy pásztor megmutatta neki azt a barlangot, ahol a lány elrejtőzött. Dioszkorosz kegyetlenül megverte Borbálát, őrizet alá helyezte, éheztette, majd átadta a város prefektusának. Borbálát többször is borzalmasan megkínozták, állhatatosságát látva egy Julianna nevű fiatal lány is kereszténynek vallotta magát, és vele együtt vállalta a vértanúságot. Sok kínzás után a prefektus lefeje�zésre ítélte őket. Borbála fejét a saját apja vágta le, röviddel ké- vágta le, röviddel ké-röviddel ké�sőbb azonban mind Dioszkoroszt, mind a prefektust villámcsapás ölte meg.

A X. században ereklyéit Konstantinápolyba vitték, majd 600 évvel később Kijevbe, s jelenleg is ott őrzik. A kijevi Szt. Vladimir-székesegyházban minden kedden akathisztoszt éne�kelnek tiszteletére. Sokan kérik közbenjárását a váratlan és hirtelen halál ellen, s hogy a haláluk előtt részesülhessenek a szentségekben.

Görögkatolikus SZEMLE16

2011

. dec

embe

rIF

JÚSÁ

GI

OLD

AL

Az érzelgősség legrikítóbb példái azok a regények és filmek, ahol a

szereplőket szét lehet válogatni a jók és gonoszok csoportjába. Legangyalabbak a főszereplők, kikkel az olvasó együtt sír és nevet, szinte egybeolvad velük; de ha jobban megnézzük ezeket a főszereplő-ket, nem is olyan angyalok: kicsinyes, kapzsi, édeskés vágyaik vezetik őket. A többi szereplők aszerint minősülnek jóvá és rokonszenvessé, vagy gonosszá és gyűlöletessé, hogy a főhősöket támo�, hogy a főhősöket támo-gatják�e, vagy gátolják�e. Legtöbb mai ember az érzelgős regények módjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakat segítik, azok a jók; vá-gyainak gátlói a rosszak. A mai átlagos

emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai ember csak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései és igényei felé mutatsz; nem nézi, hogy ben-sőd milyen; a nő aszerint ítél rólad, hogy szórakoztatod�e, hevíted�e, a férfi pedig aszerint, hogy miként illeszkedsz az ő el-veibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jót összecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is, közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása és kiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, mások go-noszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nem gondol, hogy ember-társait ne az ő igényein keresztül nézze, hanem önmagukban.

Miért fojtjuk el érzelmeinket? Egy átlagos élet során egy ember –

legyen öreg vagy fiatal – gyakorta sze�retné kifejezni és levezetni az érzelmeit! Csakhogy megakadályozza benne a szü�lő, valamelyik barát vagy kolléga, vagy akár a partnere. Az emberek elkezdenek elmondani valamit, és mi leállítjuk őket. Miért tesszük ezt?

Az ember alapvetően emocionális lény, de legtöbbször mégis arra kénysze�rül, hogy racionális legyen. El kell fojta�nia az érzéseit, mert erre predesztinálják a társadalmi érintkezés íratlan illemsza�bályai, vagy a másik iránti tapintat, vagy az a szocializáció, ami élete legintimebb szférájaként emlegeti az érzelmi megnyil�vánulásokat, és arra tanítja, hogy bújjon el egy biztos helyre, ha túlzottan elhatalma�sodnának rajta. Maradjon csak titok, amit legjobb hét lakat alatt őrizni.

Az érzelmek elhárításánakvannak objektív és szubjektív okai Objektív oka például az az egyszerű

tény, hogy így nevelkedünk. Hamar meg�tanuljuk, hogy nem bömbölünk, amikor nekünk ahhoz van kedvünk, ezt a szokást jó esetben utolsó ovis cuccunkkal együtt a sarokba dobtuk. S ezek után már nincs visszaút. Az iskolás és a felnőtt már nem pityereg, amikor pityeregnie van kedve, legfeljebb csak szűk körökben és terek�ben, a hozzá legközelebb állónak, de leg�inkább csak önmagának.

Kísérlet igazolja az érzelmektársadalmi determináltságát Egy érzelmekre apelláló filmet vetítet�

tek egy japán és egy amerikai diáknak. A külön szobában, ahol egymagukban néz�ték a filmet, szinte teljesen azonosak vol�tak a reakciók, mindkettő elborzadásának adott teret, amikor el kellett borzadni, és nevetett, amikor nevetős jelenetek voltak.

De miután más is belépett a szobába, a japán fiú viselkedése megváltozott: szoli�dan végigmosolyogta a filmet, elejétől a végéig, pontosan úgy, ahogy azt az isko�lában és a családban megtanították neki.

Az érzelmeinket illendőkordában tartani Pláne, ha negatívak. Hisz ezek annyira

nem illenek abba a trendi világba, amely a pozitív gondolkodásról, az agykontrollról, a „happy feeling”-ről regél csodákat. Azt erősíti az emberben, hogy csak pozitívan lehet sikeres, boldog és kiegyensúlyozott. És aki nem így érez, az kilóg a sorból, az selejtes, az nem teljes.

Ezek után semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy úgy vagyunk negatív érzéseinkkel, mintha valami csúf és fertő�ző bőrbetegségünk lenne, amit szorongó igyekezettel takargatunk a világ előtt, és csak akkor lépünk nyilvánosság elé, ha már kellően álcázottá tettük azt.

Táguló és szűkülő határok Az érzelmek alakulását befolyásol�

ja az a jól ismert pszichés mechanizmus is, amelyben a jókedv tágító, a rossz viszont szűkítő hatású. Ha jól érezzük magunkat, kitágulnak személyi határaink, nyitottabbá válunk, ha viszont bánkódunk valami miatt, jobb szeretjük csendben, magunkban végezni az emésztés fájdal�mas műveletét. De mivel az ember „társas lény”, természetes létérdeke a „tágulás”. Úgy érzi, ez a normális.

Az érzelemelfojtásnak szubjektív oka a bennünk lévő eredendő félelem. Mert valójában félünk az érzelmektől. Nem szeretjük, ha valaki sebezhetőnek mutat�ja magát előttünk, mert nem tudunk vele mit kezdeni, nincs egy vele szemben al�kalmazott „házirendünk”. Gondoljunk csak arra, hányan vacillálunk egy-egy kapcsolatban, vagy dobjuk be a törülközőt

idő előtt, csak azért, mert nem vagyunk hajlandók felvállalni a dologgal járó érzelmeket. A leggyakrabban elhangzó szerelmi vallomás:„Félek tőled.” Ezt búg-.” Ezt búg�ja érzékien a másik fülébe az, aki már „el�kárhozott”, ahelyett hogy tárt karokkal és nyitott szívvel várná a rázúduló érzéseket.

Ha van „elfojtás”, értelemszerűen kell lennie „kitörésnek” is Testünk folyamatosan jelzéseket ad

számunkra. Mindenféle formában, min�denféle jelet. Pontosan figyelmeztet, mi�kor mire van szüksége. Ha történetesen viharfelhők száguldoznak, vészjeleket küld, méghozzá rendesen. Az más kér�dés, hogy mit fogunk fel ezekből, mivel akarunk szembesülni, és mitől futunk el jó messzire.

Közkedvelt reakciónk a „fej homokba dugása” is. Pedig „ha mártírnak érezzük vagy sajnáljuk magunkat, neheztelünk vagy figyelmetlenek vagyunk, akkor biz�tosak lehetünk benne, hogy felhalmoz�tunk már egy csomó érzelmi szemetet, amely máris útjában áll a normális mű�ködésnek.” Nem beszélve azokról a testi megnyilvánulásokról, amelyek egy csú�nya betegség formájában eléggé drasz�tikusan rázzák meg a vállunkat: „ébredj fel végre, vedd észre, hogy nincs minden rendben veled!”

Lélekgyógyászat A pszichés betegségek mélyén az el

nem mondott, fel nem dolgozott, ki nem élt érzelmek lapulnak. Nem véletlenül alapszik a lélekgyógyászat olyan techni�kákon, mint a beszéltetés, a csoportterápi�ák vagy az önkifejező csoportok. Ezeken a helyeken nem hogy meg lehet, de meg is kell jeleníteni azokat az érzelmeket, ame�lyek elkorcsosult formában még vegetál�nak bennünk.

Rossz belegondolni, hogy mennyi lelki szemetet hordozhat az ember, ha mondjuk eszmélésétől kezdődően (már�pedig onnan indul a történet!) gyűjtögette azokat.

A térrendezés művészete szerint az az ideális, ha bármely akciónk előtti első lépésként nagytakarítást tartunk. Ki kell hajítanunk mindent, ami ócska, nem hasz�nálatos vagy káros. A lelki nagytakarítás legalább ilyen nagy horderejű.

Az emberismeretről(Weöres Sándor A teljesség felé című kötetéből)

IFJÚSÁGI OLDAL

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

17

GYERMEKOLDAL

Előző havirejtvényünk helyes

megfejtése:

Cselekedjél szolgáddal irgalmasságod

szerint.

NYERTESEK:

Bradács János,Budapest;

Perényi Margit,Budapest;

Palács Rita és István,Hernádszentandrás;

Seres Tibor,Bököny;

Zsigmond Brendaés Gábor, Csobád.

GRATULÁLUNK!

A rejtvény megfejtésétminden hónap 15-ig

kérjük eljuttatnia szerkesztőség címére

(lásd 19. oldal)

A rejtvényünkethónapról hónapra

Sárosi AttilánéMarika néni készíti.

Köszönjük munkáját!

MESEMILYEN GAZDAGOK

IS LEHETNÉNK…

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidék�re hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki,

milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfog�ja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában száll�tak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töl�töttek. Amikor a vidéki út végén hazafelé tartottak, az apa megkérdezte fiát:

– Nos, mit gondolsz erről az útról? – Nagyon jó volt, apa! – Láttad, hogy némelyek milyen

szükségben és szegénységben élnek?

– Igen. – És mit láttál meg mindebből? – Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy.

Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján lak-medencénk van otthon, ők meg egy tó partján lak�nak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig

csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te vi�szont és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, veze�tett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

– Köszönöm Apa, hogy megmutat�tad, milyen gazdagok is lehetnénk.

VÍZSZINTES: 1. Egyik étkezés; 5. Római száz; 6. Nagyon ártalmas; 13. ..........; 15. Falusi női név; 16. Határidőrag; 17. Bátorkodik; 18. Retkes fele!; 19. Római egy; 20. Tároló eszköz; 23. Zoli fele!; 24. Nóra; 25. Lá�nyunk férje; 27. Ábrahám fia; 29. Kén vegyjele; 30. Nyugati városunk G-vel az elején; 31. Női név; 32. Ifjú, akit Jézus fel�támasztott; 35. Nem te; 36. Ézsau testvére; 38. Jézus nagymamája; 39. Római ezer; 40. Madár: .... katona; 41. Szárnyas; 44. Ismételt tiltás; 45. Falusi női név; 46. Nagy folyónk; 47. Manó fele!; 48. Arab ország; 49. Iz�rael része; 51. Szenve�dés; 52. Ritkul fele!; 53. Akármi; 55. Földet forgat; 56. Keresztül népiesen; 59. Orrocska; 61. Imre; 62. Névelő; 63. Géza; 64. Dobok hangjától omlott össze; 66. Szedi a lábait.

FÜGGŐLEGES: 1. Eső ellen véd; 2. Falat jelzője; 3. Nagyon süt; 4. Ki�csit „bolond”; 5. Kicsi madár; 6. ..........; 7. Magam; 8. Néma rigó!; 9. Irodai kapocs; 10. A közelebbi; 11. Semmi, nulla; 12. Nagyon régi; 14. Tárgy rag�ja; 21. Földet forgat; 22. Jézus első csodahelye; 26. Éjszakai felügyelet; 27. Mértani test; 28. Hímsertés; 29. Agg, aki Jézusra várt; 31. Templomi kép; 33. Inni fele!; 34. Szalagos kislány; 37. Útszéli mélyedés; 40. Kertet körülvesz; 41. A kürt népiesen; 42. Sátán vége!; 43. -re párja; 45. Dísznövény; 49. Fiú becenév; 50. Vonatkozó névmás; 51. Ábel testvére; 53. Római öt; 54. Irma; 57. Ajtó fele!; 58. A föld felé; 60. Zóna eleje!; 62. Rangjelzés; 65. Réka; 66. Irma; 67. Ausztria autójelzése.

Megfejtendő a vízszintes 13. és a függőleges 6.

„Boldog az az ember, aki hozzátartozóitökéletlenségét éppúgy elviseli,

ahogy szeretné, ha az ő tökéletlenségétmások elviselnék.”

Assisi Szent Ferenc

A Három évszak (Three seasons) című 1990-es ameri�kai-vietnami filmdráma teljes egészében Vietnamban játszó�dik. A történetek helyszíne Ho Si Minh városa. Ez kritikus pont, hisz az amerikai filmek�

ből egészen más képet kapunk Vietnamról. A rendező, Tony Bui

maga is Vietnamban született, de már az Egyesült Államokban nőtt

fel. Mindössze 26 éves, amikor ezt a filmet készíti. A film a neves Sundance filmfesztivál történetében egyedülálló, mert fesztivál eddigi történetében példát�lan módon, a legjelentősebb díjak közül egyszerre hármat is – a zsűri nagydíja, a közönség díja, a legjobb operatőri munka – elnyert. Egy csodálatos történet és epi�kus film három emberről, akik helyüket és önmagukat keresik egy világban, ami állandóan váltakozik, akár az évszakok.

A film egyik szereplője egy amerikai veterán (Harvey Keitel), aki a háború óta eltelt hosszú évek alatt először tér vissza Vietnamba. Lányát keresi, aki a háború alatt fogant, és akinek az anyját akkor elhagyta. Most mindent jóvá akar tenni. De ennyi idő után vajon lehetséges-e a jó�vátétel? A jóvátétel szándéka egész más nézőpontot ad a dolgoknak. Ahol koráb�ban értelmetlenül harcolt, most a szépség

és nyugalom helyszínévé válik számára. A nem ismert lánya iránti kíváncsisága és szeretete Vietnamot is széppé varázsolja szemében. Tartózkodása alatt megismer�kedik egy helyi kisfiúval, aki nyakában egy doboznyi csere-becse aprósággal jár�ja a bárokat, és árulni igyekszik haszon�talan portékáit. Egy szomorú élet képeibe pillanthatunk bele. Egy tévedés folytán a kisfiú azt hiszi, az amerikai kirabolta, így a következő napokban folyton ezt a férfit keresi. Mindketten keresnek valamit, ami mindkettőnek a maga életében elemi fon�tosságú. A férfi a lányát, a kisfiú az egyik portékáját. Minden életnek más a mércéje.

A történet egyik további szereplője Hai (Duong Don), aki riksa (bicikli) hajtó fiú. Arca is jóságáról, tiszta lelkéről árul�kodik. Egyik rendszeres utasa egy prosti�tuált lány, akit a szállodai légyottok után mindig hazaszállít a szegényebb negyed�be. A fiú a maga csendes, szelíd, visszahú�zódó módján reménytelenül beleszeret a lányba. Mindennap megvárja, érte megy, és figyelme folyton a lány szívének rej�telmeit kutatja, aki azonban durván eluta�sítja a fiú jóságát. A lány számára új az a gondolat, hogy van a világon valaki, aki benne nem a rosszat látja. Goethe mond�ja azt, hogy ha valakit aszerint kezelünk, amivé válhatna, akkor azzá is válik. A lány is így alakul át azzá a tiszta lánnyá, akit benne a biciklis fiú meglátott. Dosz�tojevszkij nagy mondása az, hogy valakit szeretni annyit jelent, hogy olyannak lát�juk, amilyennek Isten teremtette. Hai nem a prostituáltat látta meg a lányban, hanem azt az elfojtott jót és szépet, ami a lelké�ben lakozott. Mindenkinek szüksége van olyan emberre, aki felszínre hozza benne azt a valakit, akivé válhatna.

A film harmadik szereplője egy fiatal nő (Diem Kieu), aki munkát vállal egy

tavikertben, ahol csónakon ringva egész nap lótuszt szed. A csodálatos, andalító környezet szinte álomvilágba illő, kö�rös-körül a fehéren virító lótuszvirágok, lassan ringatózó csónakok. A tó közepén, cölöpjein egy kis ház áll. A monoton mun�kát minden ott dolgozó nő csendben és magába fordulva végzi. Megdöbbennek, amikor az újonnan közéjük került lány énekelni kezd. Megszidják és elhallgattat�ják. S bár a lány azt gondolta, csak a vele dolgozó nők hallgatták, a kis házon belül egy figyelmes fül kíváncsi lesz a lányra. A házban lakik ugyanis a kert tulajdonosa, akit egyik lótuszszedő asszony sem látott soha. A halálos bőrbetegségben eltorzult arcú férfi magához hívatja a lányt, és kü�lönös barátság alakul ki köztük. A férfit a tiszta lelkű lány kilendíti sötét világából, ahová beburkolózott. A naiv lány számá�ra pedig egy különös és magával ragadó gondolatvilág tárul fel, amikor a férfi megkéri, segítsen neki lejegyezni a fejé�ben megszületett verseit. Valójában mind így élünk, magunkba burkolózva, saját harcainkkal küszködve a sötétben. A kér�dés az, tudunk-e olyan dúdoló reménysu�garak lenni más életében, mint ez a fiatal virágárus lány.

Mindegyik történetnek megvan a maga tanulsága. Bár a hősök kü�

lönböznek sorsukban és belső világukban, de valahol mindegyikük önmagát keresi. Önmagában egy szebb élet lehetőségét, melyben a magányuk feloldódhat. Eh�hez azonban szükségük van valakire, aki hisz bennük, aki szeretettel fordul feléjük, aki megbocsát (elhagyott lány az apjá�nak), aki túllát a róluk kialakult képen (a riksahajtó fiú a prostituált lányon), és aki a szeretetével kivezeti őket a fényre (ló�tuszszedő lány a kisház lakóját).

Legeza Kata

Görögkatolikus SZEMLE18

2011

. dec

embe

r

MOZIVÁSZON ELŐTT

Szombathy Viktor, felvidéki ma�gyar író egyik novellájában a fő�

szereplő, Istenes András azt a feladatot kapja, hogy három fenyőt vágjon ki az erdőben karácsony napjára. A fiatal erdő�mérnök szigorúan megtiltotta neki, hogy

akár eggyel is többet kivágjon. Az egyik az iskoláé lesz, a második a mérnöké, a harmadikat meg Istenes András családja kapja. A favágási tilalmat ebben az évben szigorúan be kell tartani az erdészet ren�delete alapján. András már értesült róla, hogy az orvos és a jegyző drága pénzen hozat magának fát a városból, a plébános is intézkedett már, hogy legalább egy ki�sebb fenyő jusson valahogy a templomba, de a kis falu többi családjának, úgy néz ki, bizony az idén nem lesz fenyőfája. S ha

nincs fenyőfa, akkor nincs karácsony sem. Nem égnek majd a gyertyák, nem érezni majd a friss fenyő illatát, és nem száll az ég felé karácsonyi ének sem az otthonok�ból. Miután kivágta a három fát, Istenes András visszatért a faluba, az egyik fát

beadta az iskolába, a másikat a mérnök�nek, a magáéval pe�dig elindult hazafelé.

Az emberek sorban megállították, s pa�naszkodtak, hogy nekik nem lesz fájuk, se karácsonyuk. András megsajnálta őket, s egy-egy ágat vágott a fejszével mindenki�nek a magáéból. Mindenki meg is köszön�te neki. Mire hazaért, a gyönyörű fenyő�ből alig maradt valami. Az egyik kezében a fejszével, a másikban egy kis ágacská�val állított be a házukba. A felesége mo�solyogva kérdezte meg tőle, hogyan bírta azzal az irdatlan nagy fejszével azt a kicsi ágat levágni. Istenes András pedig azt vá�

laszolta, hogy „bizony nagy ügyesség kel-lett hozzá”. „A fából csak ennyi maradt, mert ma én voltam a karácsony az emberek számára, engem jelölt ki az Úr” – tette hozzá.

„Engem jelölt ki az Úr” – mondhatta egykor keresztelő János is. Nem ellenkezett, nem tiltakozott, hanem tel�jesítette küldetését. Engem jelölt ki az Úr, hogy a sok évszá�zad óta várt Messiás előfutára legyek. Engem jelölt ki az Úr, hogy tanúságot tegyek a világ�ba érkező világosságról. Engem jelölt ki az Úr, hogy előkészítsem a Messiás útját. Engem jelölt ki az Úr, hogy a pusztába kiáltó szó legyek. Engem jelölt ki az Úr, hogy a vízzel való keresztségben részesítsem azokat, akik bűnbánatot

KÖNYVESPOLC MELLETT

Görögkatolikus SZEMLE

2011

. dec

embe

r

19

HÍREK, ESEMÉNYEK

GÖRÖGKATOLIKUS SZEMLE – GÖRÖGKATOLIKUSOK LELKISÉGI LAPJA • Kiadja: A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE• Honlapunk címe: www.gorogkatolikus.hu • A szerkesztőség címe: 4401 Nyíregyháza, Pf. 60.; Tel.: 42/415-911; E-mail: sajto@gorogkatolikus.hu

Szerkesztette: Zadubenszki Norbert • Tördelés: Projekt-Team DTP Stúdió • Készült: ImiPrint-Nyomda• Számlaszám: CIB 10702071-19204886-52300002 • ISSN: 1416–793X

A Görögkatolikus Szemle megrendelhető postán a szerkesztőség címén, vagy elektronikus formában a sajto@gorogkatolikus.hu címen.Rendeléssel kapcsolatos információ a 42/415-901 telefonon kérhető.

HÍREK

tartanak. Engem jelölt ki az Úr, hogy rá�mutassak a Megváltóra, Jézusra. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy János nem akar önmagán túlnőni. Nem értékeli túl önma�gát, és nem akar mást tenni, mint amit az Isten rábízott. A reá bízott feladatot vi�szont hűségesen teljesíti.

Az Úr talán engem is kijelölt valami�lyen feladatra. Kijelölt, hogy Betlehem felé utat mutassak az embereknek. Kijelölt, hogy csillag legyek és utat mu�tassak azok számára, akik elveszítették az útirányt. Kijelölt, hogy a sötétségben élők számára megmutassam az igazi világos�ságot. Kijelölt, hogy a reményvesztettek�

nek megmutassam az igazi reményt, a kis Jézust, aki talán az egyetlen reményünk a bizonytalan világban. Talán engem jelölt ki az Úr, hogy egy kis örömet és szere�tetet vigyek azoknak, akik nélkülözik ezt. Engem jelölt ki az Úr, hogy társa, barátja, támasza legyek a magányosoknak, azok�nak, akik egyedül készülnek az ünnepre. Engem jelölt ki az Úr, hogy ne vegyem észre a másikban a rosszat, ne vegyem fel a sértéseket, hogy megbocsátó le�gyek. Engem jelölt ki az Úr, hogy egy jó szót szóljak a másikhoz, és hogy valami jót mondjak a másikról. Arra, hogy társa legyek azoknak, akiket az emberek nem

szeretnek, akik magányosak, akik rossz természetűek és kibírhatatlanok. Engem jelölt ki az Úr, hogy a nehéz helyzetekben helyt tudjak állni, tartsam a „frontot”, el�viseljem a másik hibáját. Engem jelölt ki az Úr, hogy egy kis fényt gyújtsak a világ sötétségében. Mire jelölt még ki az Úr? És mire nem jelölt ki? Én szorgalmasan teszem, nem mulasztom el, amivel meg vagyok bízva?

Jelölt vagyok, kijelölt, megbízott. Életünk nagy kérdése: Mire jelölt ki az Úr, mi az én feladatom? Legyen a kará�csonyi kérdésem önmagam felé: Mi az én feladatom?

Nyílt nap a Szent BazilOktatási KözpontbanIdőpontja: 2011. december 10., szombat

Helye: Hajdúdorog, Ady Endre utca 23-27.

Program:09:00-09:45: Tájékoztató az iskola kápolnájában (regisztráció)09:45-10:00: Az iskola és a kollégium épületeinek bemutatása10:00-11:45: Óralátogatások11:45-től: Szakkörök megtekintése

A nyílt nap alatt a kollégium folyamatosan megtekinthető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, aki kíváncsi az itt folyó munkára, vagy még nem döntött saját vagy gyermeke továbbta�nulásáról.

Emelt szintű oktatással bővül a 2012-2013-astanévtől a képzési kínálatunk.

Képzéseink:• 4 évfolyamos általános gimnáziumi képzés• 4 évfolyamos gimnáziumi képzés,• kémia-biológia emelt szint• 4 évfolyamos gimnáziumi képzés,• informatika emelt szint• 6 évfolyamos gimnáziumi képzés• mezőgazdasági szakmacsoportos• szakközépiskolai képzés• vendéglátás-idegenforgalom szakmacsopor�

tos szakközépiskolai képzés

A gimnáziumi osztályokban az első idegen nyelvet továbbra is emelt óraszámban oktatjuk. A távolabb élő diákok számára kollégiumot biztosí�tunk, ezzel is erősítve a keresztény nevelést.

KÖNYVAJÁNLÓ! Ismét kapható Kedves Zilahi Enikő és Kedves György A szeretet a szívünkben lakik című, CD-mellékletet tar�talmazó ünnepi könyve, melyben saját versek, történetek, dalok, megzené�sített versek olvashatók és hallhatók karácsony szent ünnepéről. Az ünnepi kiadvány anyagából az alábbi linken kaphatnak ízelítőt:

http://www.youtube.com/watch?v=tH5n4egZeUcA könyv és CD együttes ára: 1600 Ft

Megrendelhető e-mailben vagy telefonon, szállítás postai utánvéttel.kedveseniko@gmail.com, 52/207-285, 06/30-266-79-26

Könyvelőzetes – előjegyzési lehetőséggel2012 márciusában a Hajdúdorogi Egyházmegye alapításának centenáriuma alkalmából képes album

jelenik meg. A „…minden utamat már előre láttad” címet viselő, 228 színes oldalból álló, A/4�es méretű kötet három részből áll.

Az első rész (Útjaink – történeti visszatekintés – szerző: Véghseő Tamás) a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus történetét mutatja be a hajdúdorogi mozgalom kezdeteitől egészen Orosz Atanáz püspök szenteléséig. A mintegy százoldalas, számos fényképpel illusztrált fejezet végig�vezeti az olvasót a magyar görögkatolikusság történeti útján. Ismerteti azokat a tényeket és összefüggéseket, melyek ezt a történeti utat időn�ként kálvária-úttá, kényszerpályává vagy éppen ellenkezőleg: szabad ösvényekké változtatták át.

A második rész a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus közösségeinek és templomainak gazdagon il�lusztrált leírását tartalmazza (szerzők: Véghseő Tamás és Terdik Szilveszter, fotók: Bakos Zoltán). Ebben a részben megtalálható min�den magyarországi görögkatolikus egyházközség és templom történe�tének rövid, fényképes bemutatása.

A kötet zárófejezetében (Hitünk ereje, tisztasága és egysége) a görögkatolikus egyház küldetésével kapcsolatban Kocsis Fülöp püs�pök fogalmazza meg gondolatait.

A korlátozott példányszámban megjelenő centenáriumikötet 6000 forintos áron rendelhető meg

a megrendeles.ca@gmail.com e-mail címen.

A Máriapócsi Lelkigyakorlatos-és Zarándokház téli nyitott

lelkigyakorlatai

„Velünk az Isten!”December 3�4.: Karácsonyi lelkigyakorlat kará-

csonyi ikon segítségével. Vezeti: Nyirán János fődiakónus

December 12�14.: Karácsonyi Papi lelkigyakor-lat. Papok, tisztelendőasszonyok, tanulmány�végzett papnövendékek jelentkezését várjuk. Vezeti: Kiss Domonkos atya OSB

December 17�18.: Pedagógusok karácsonyi lel-kigyakorlata. Vezeti: Ősz Tibor atya

December 24., 16.00 óra:PÓCSI KARÁCSONY –

élő betlehemes játék a bazilika előtti téren.

Január 13�15.: Papok és papfeleségek szüleinek és közeli hozzátartozóinak lelkigyakorlata és találkozója.

Január 20�22.: Egyházközségi világi vezetők ta-lálkozója és lelkigyakorlata.

Szeretettel várjuk a jelentkezéseket!Bővebb információ (ár, program, időpont)

a +3642/585-020-as telefonszámon,vagy a www.mariapocsi-zarandokhaz.hu,

www.mariapocskegyhely.hu weboldalakon.