gazdálkodási kar zalaegerszeg 8900 zalaegerszeg, gasparich … · 2012-02-03 · gazdálkodási...
TRANSCRIPT
Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A Telefon: +36-92-509-900
FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK
(felhasználási engedély)
Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar
Zalaegerszeg Könyvtárának online szakdolgozat-archívumából származik. A
szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Ha a szerző
vagy tulajdonos külön is rendelkezik a dokumentum szövegében a terjesztési és
felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket.
Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában
való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait, jogviszonyát vagy érdekeit. Az archívum
üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum
szabad terjesztésének jogszerűségét illetően, akkor töröljék azt az online szakdolgozattár
állományából.
Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak
saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül
és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni.
Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia.
A szakdolgozat szerzője a dokumentumra vonatkozóan az alábbi felhasználási engedély-
nyilatkozatot tette:
„Hozzájárulok, hogy szakdolgozatomat a főiskola könyvtára az Interneten megjelenítse.”
Az Interneten történő megjelenítés (közzététel) feltételei:
- a közzététel kizárólag oktatási és tudományos, nonprofit célú,
- a szerző hozzájárulása a hatályos szerzői jogszabályok értelmében nem kizárólagos,
időtartamra nem korlátozott felhasználási engedély,
- a felhasználás, terjesztés a kutatást végző felhasználók számára, magáncélra –
ideértve a másolatkészítés lehetőségét is – csak úgy történhet, hogy az a
felhasználó(k) jövedelemszerzése vagy jövedelemfokozása célját közvetve sem
szolgálhatja és nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz is csak változtatások nélkül,
és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható,
- a szerzői és tulajdonosi jogok, valamint az üzleti célú felhasználási lehetőségek
továbbra is a szerzőt illetik.
BGF Pénzügyi és Számviteli Kar
Zalaegerszegi Intézet
A fiskális és monetáris gazdaságpolitikai eszközök
hatékonysága a konjunktúraingadozások aspektusában
Orbán Viktor
Közgazdász szakmérnök
2011
2
Tartalomjegyzék
I. Előszó 4
I.1. Köszönetnyilvánítás 4
I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern
gazdaságban 5
II. Bevezetés 6
II.1. A modern gazdaság működési körülményei 6
II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái
A konjunktúra-ciklusokról általánosságban 7
III. Előzmények 11
III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei 11
III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei 13
III.3. Konjunktúraciklus elméletek 15
IV. Eszközrendszerek és működésük 18
IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési
mechanizmusuk 18
IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési
mechanizmusuk 19
V. A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei,
hatékonysági mutatók 25
V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató 25
V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a
munkanélküliségi rátára 25
V.3. Inflációs ráta 27
V.4. Állami költségvetés 29
V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a
valutaárfolyamok szabályozásában 31
3
VI. Stabilizációs politika 32
VII. A fiskális és monetáris eszközök kumulált hatékonysága az
egyes konjunktúra-ciklusokra optimalizálva 39
VII. 1. Az egyes gazdaságpolitikai eszközök egyedi és kumulált
hatékonysága a fellendülő gazdaságban (elemzés) 39
VII.2. Recesszió időszakában alkalmazott gazdaságpolitikai
eszközök (elemzés) 41
VIII. Értékelés 45
IX. Összegzés 49
X. Irodalomjegyzék 51
XI. Ábrajegyzék 53
XII. Idézetek jegyzéke 54
XIII. Melléklet 55
Nyilatkozat 55
4
I. Előszó
I.1. Köszönetnyilvánítás
Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik e dolgozat
elkészültében segítségemre voltak.
Köszönet illeti elsősorban a kivitelezési munkálatok ellenőrzéséért
konzulenseimet, Kárászné dr. Rácz Lídiát és Korczné Kocsis Piroskát,
az esettanulmányok és források gyűjtésében nyújtott segítségükért
pedig kollégáimat, barátaimat, hallgatótársaimat. Munkám
kivitelezéséhez elengedhetetlen volt, ezért köszönöm családomnak a
munkásságom iránt tanúsított türelmet, valamint a Budapesti
Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézete
oktatóinak, hogy a szükséges alapvető ismeretek elsajátításában
segítettek. Külön említésre méltatom az internetes közgazdasági és
pénzügyi portálok üzemeltetőinek tevékenységét, elsősorban a Magyar
Nemzeti Bank szakértőinek a "MNB füzetek" című kiadvány
szerkesztéséért.
A fent név szerint vagy név nélkül említetteken kívül köszönetet
mondok mindenki másnak is, aki munkámat segítette, de a
felsorolásból kimaradt.
5
I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern gazdaságban
A XX. század elmúltával az állami szerepvállalás létjogosultsága,
mértéke és az alkalmazott eszközök hatékonysága továbbra is vita
tárgyát képezi. A kérdés fennmaradását, illetve újra aktuálissá válását
a korábban nem tapasztalt gazdasági jelenségek indokolják. Az időről
időre felmerülő gazdasági válságok, a versenyképesség fenntartása,
és az újraelosztás kérdése új megvilágítást kap a globalizálódó
gazdaságban.
A nemzetgazdasági piacok közötti erősödő kapcsolatok növelik a
konjunktúraingadozások mértékét, és gyorsítják a gazdasági trendeket.
A tőke szinte korlátlan áramlása révén minden jelentősebb változás
rövid időn belül regionális, globális következményekkel jár. A
nemzetközi gazdaságnak azonban - a megfelelő beavatkozások
végrehajtásával - nagyobb stabilizációs ereje is van, mint a zárt
gazdaságnak. Ezért vetődik fel ismét - új aspektusban - az előző
évszázad során már sokat vitatott kérdés: szükséges-e a központi
beavatkozás a piacgazdaságban, és amennyiben igen, milyen
eszközökkel és mértékben?
6
II. Bevezetés
A modern gazdaság működési körülményei, a
konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A
konjunktúraciklusokról általánosságban.
II.1. A modern gazdaság működési körülményei
Napjaink nemzetgazdaságainak működése nagyban eltér a
klasszikusan vizsgált zárt gazdaságokétól, így a korábbi elméletek
felülvizsgálata lehet szükséges. Az eltérés főbb okaiként a nemzetközi
szabályozásokat, a nemzetközi szervezetek kialakulását, a gazdasági
integrációk (vám- és gazdasági uniók) létrejöttét, valamint a
külkereskedelem (nemzetközi kereskedelem) fokozódását jelölhetjük
meg.
A piac liberalizálódása nagyban elősegíti a tőke, a munkaerő, és a
termékek szabad áramlását, míg a vámuniók, valutauniók emellett
jelentősen csökkentik egyes állami beavatkozások lehetőségét. Ezen
tömörülések (pl. az Európai Unió) közös szabályozórendszerük révén
nem folytatnak önálló nemzeti szintű külkereskedelmi politikát. Ezzel
csökken a protekcionizmus eszköztára (pl. állami transzferek
alkalmazása lehetséges), a külkereskedelmi mérleg egyenlegét pedig a
korábbi védővámok és egyéb merkantilista eszközök híján a nemzeti
valuta árfolyama révén lehet elsődlegesen befolyásolni. Nyitott
gazdaságban megszűnnek a direkt monetáris szabályozóeszközök, (pl.
valutakontingensek), ami a gazdaságot érzékenyebbé teszi a
nemzetközi változásokkal szemben, ugyanakkor megszűnik a
korlátozások gazdaságtorzító hatása. Megállapítható, hogy a modern
működésű gazdaságban csökken az állami beavatkozás eszköztára, a
közvetlen eszközök megszűnése és a gazdaság nyitottsága miatt a
központi hatóság inkább a piaci kereslet befolyásolásával, közvetett (a
7
piaci automatizmusokon keresztül ható) eszközök révén képes
céljainak elérésére. A célok azonban nem változtak, az állam
gazdaságpolitikai akciói továbbra is a Samuelson és Nordhaus által
definiált funkciókat szolgálják:
"- a jogi keretek biztosítását
- a makroökonómiai stabilizációs politika meghatározását
- az erőforrások elosztásának a gazdasági hatékonyság fokozását
célzó befolyásolását.
- a jövedelemelosztást befolyásoló programok kidolgozását."1
Látható, hogy az állam szerepe kettős: stabilizálja a gazdaságot és
biztosítja a növekedés (és a verseny) körülményeit, ugyanakkor
tompítja a piac sajátosságai során fellépő társadalmi problémákat
(jóléti funkciókat lát el). A gazdaságba történő beavatkozás
létjogosultságáról és mértékéről megoszlanak a vélemények, de a
központi költségvetés szükségessége nem vonható kétségbe.
Különleges szerepe a gazdaság más szereplői által el nem látható
funkcióiból ered, ilyenek például az infrastruktúrafejlesztés vagy a
fegyveres védelem.
II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A
konjunktúra-ciklusokról általánosságban
A gazdaság fejlődését megélénkülések és visszaesések kísérik az ún.
potenciális kibocsátás szintjéhez képest. A potenciális kibocsátás a
gazdaságban hosszútávon érvényesülő kibocsátás.
Keynes szerint az ingadozás oka a várakozásokban keresendő. A
töréspont akkor következik be a fellendülés végén, mikor a piaci
szereplők várakozásai meghaladják a termelési tényezők tényleges
határhatékonyságát. A mélyponton lévő gazdaságot pedig éppen a
növekvő határhatékonyság rázza fel, mely meghaladja az irányadó
kamatláb mértékét. A gazdasági mozgások bizonyos rendszerességet
8
mutatnak, ez alapján beszélhetünk ún. konjunktúraciklusokról. A
konjunktúra-ingadozások megfigyelések szerint a szinusz-görbéhez
szabálytalanul hasonuló képet mutatnak, így a görbe egy-egy hasonló
szakaszát egy gazdasági ciklusnak tekinthetjük (1. sz. ábra).
1. sz. ábra: általános konjunktúragörbe
Szakaszai: pangás(1), megélénkülés(2), fellendülés(3) és válság(4). A
ciklus szakaszait egyszerűbben két trend formájában tárgyalhatjuk:
leszálló (4-1), és felszálló (2-3) ágról beszélhetünk.
A leszállóban lévő gazdaság jellemzői: a leszálló ág a csúcsponton
indul, és egészen a következő mélypontig tart. A visszaesés
kezdetének alapvetően azt az időszakot tekintjük, amikor a reál GDP
két egymást követő negyedévben csökken. Kiváltója a piaci kereslet
változása (konkrétan elégtelensége), mely a fogyasztás
visszaesésében nyilvánul meg. Emiatt a vállalati termelés és
beruházás csökken, ez a reál GDP csökkenéséhez és a munka iránti
alacsonyabb kereslet révén a foglalkoztatottság visszaeséséhez vezet.
A kibocsátás csökkenésével azonban lelassul az infláció, a
nyersanyagok ára pedig csökken kereslet hiányában. Mivel a profitok is
visszaesnek, ez a kamatlábak csökkenését vonzza maga után. Utóbbi
tényezők alakulása okozza a mélypont kialakulását, ez ugyanis az a
9
pontja a görbének, ahol a beruházási lehetőségek ismét kedvezőek
(alacsony a kamatláb, olcsó a nyersanyag és nagy a munkanélküliség),
így elkezdődik a fellendülés.
A fellendülés a beruházások élénkülésével és a növekvő
foglalkoztatottsággal veszi kezdetét, a termelési tényezők piacán
növelve a keresletet. Ezután a hanyatlásnál ismertetett folyamat
ellentettje zajlik, a GDP, a kamatlábak és az infláció növekedése
mellett.
Fellendülés alatt azt az időszakot értjük, mikor a kibocsátás nő.
Kiváltó okai többek közt a munkaerő mennyiségi vagy minőségi
növekedése, a növekvő fizikai tőke, vagy a technikai fejlődés.
Fellendülés folyamán a foglalkoztatottak munkaideje, majd létszáma nő
(a munkanélküliség csökken), a termelés bővül, a nyersanyagok ára
emelkedik - ez gerjeszti az inflációt. További hatásként emelkedik a
szolgáltatások ára, az átlagosnál nagyobb ütemben emelkednek a
munkabérek. Idővel a magasabb árszínvonal változatlan pénzkínálat
mellett kisebb reál pénzkínálatot teremt, ami növeli a reálkamatlábat. A
kamatláb növekedése csökkenti a beruházási kedvet, ami az
egyensúlyi jövedelem csökkenéséhez vezet.
A konjunktúraciklusokkal kapcsolatban számos elmélet született, a
leginkább elfogadottabb konjunktúraelméletek a következők:
- Monetáris elméletek: a konjunktúraciklusokat a pénzkínálat és a
hitelállomány bővítésére és szűkítésére vezetik vissza. E
megközelítés szerint az aggregált kereslet ingadozásait elsősorban a
monetáris tényezők idézik elő. (M. Friedman)
- Multiplikátor-akcelerátor modell: leírja, hogy a külső sokkok hogyan
indukálják a gazdaságban megfigyelhető ciklikus mozgásokat
multiplikátor és akcelerátor hatásokon keresztül. (P. Samuelson)
- Politikai konjunktúra-ciklus elméletek: (ld. még III.3. és
2. sz. ábra) az ingadozások a politikai manipulációk miatt jönnek létre,
a kormány újraválasztása érdekének megfelelően manipulálja a
10
monetáris és fiskális politikát. (W. Nordhaus, E. Tufte)
- Egyensúlyi konjunktúraelméletek: az emberek tévesen ítélik meg az
árak és bérek jövőbeni alakulását, ezért a munka kínálata túl nagy,
vagy túl kicsi. Ez ingadozást okoz a kibocsátás és a foglalkoztatás
terén. (R. Lucas, R. Barro)
- konjunktúraciklusok reálelmélete: az innovációk és termelékenységi
sokkok a gazdaság egyik szektoráról tovaterjednek a másikra, ez
okozza a teljes konjunktúra-ingadozást. (J. Schumpeter, E. Prescott)
- Kínálati sokkok elmélete: a konjunktúraciklusokat az aggregált kínálat
eltolódása okozza. (R. J. Gordon)
11
III. Előzmények
III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei
A fiskális vagy költségvetési politika kialakulása John Maynard
Keynes közgazdász nevéhez köthető, időben a két világháború közti
időszakra tehető. A háború okozta recesszióban a neoklasszikus
elmélet hiányosságaira derült fény, és számos nemzetgazdasági
probléma (elsősorban a munkanélküliség és az infláció) nehezen
kontrollálható, addig nem látott méreteket öltött.
E körülmények közt ismerte fel Keynes, hogy bizonyos esetekben az
állami beavatkozás szükségszerű a gazdaság fejlődése
szempontjából. A később keynes-i gazdaságelmélet néven ismertté vált
tanait 1936-ban, "A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános
elmélete" című tanulmányában tette közzé. Művében a neoklasszikus
gazdaságelmélet hiányosságaira mutat rá, elsősorban a teljes
foglalkoztatottságot illetően. Elmélete szerint a teljes (minden piacot
érintő) egyensúly a neoklasszikus elméletnek megfelelően idővel
automatikusan kialakul, azonban ez nem garantálja a teljes
foglalkoztatottságot. Bizonyos fokú nem önkéntes munkanélküliség így
is fennáll, ez a munkanélküliség természetes rátája. A munkanélküliség
csökkentésének bevett módja a kereslet mesterséges növelése,
azonban ez inflációt okoz, ha fedezet nélkül történik. Jó példa erre a
háború, mint nem produktív beruházás finanszírozása, valamint
bármely állami beruházás, melyet többlet pénzkibocsátásból
finanszíroznak.
Keynes nézete szerint az állam feladata a kereslet növelése produktív
beruházásokkal, még a költségvetési deficit árán is. Konjunktúra
időszakában a költségvetés képes lesz kompenzálni ezt a deficitet.
Fontos felismerése továbbá, hogy a tényleges aggregált kereslet nem
éri el a potenciális szintet, mivel nem igaz az elmélet, hogy a
12
gazdasági szereplők minden jövedelmüket fogyasztásra és
megtakarításra (ily módon beruházásra) költik. Felhívja a figyelmet a
pénztartásra, mely a pénz azon tulajdonságán alapul, hogy a
leglikvidebb fizetőeszköz, ezért a gazdasági szereplők jövedelmük egy
részét egyszerűen "megtartják".
További fontos érve az állami beavatkozás mellett, hogy
kiszámíthatóbb, mint a monetáris eszközök. Megfigyelése szerint a
monetáris eszközök hatékonysága nem becsülhető pontosan, mivel az
a pénz forgási sebességétől függ, mely kevéssé ismert és gyakran
változó mutató. Az állami beruházások hatása ezzel ellentétben jól
becsülhető a viszonylag állandó beruházási multiplikátor ismeretében.
Konklúzióit az alábbi axiómákban foglalja össze Keynes:
- a fogyasztók csak jövedelem-növekményük egy részét fogyasztják
el, egy részét megtakarítják (fogyasztó lélektana)
- a termelők megtakarítási hajlama nagyobb, mint a beruházási
hajlama (beruházó lélektana)
- a vagyontulajdonosok előnyben részesítik a vagyon likvidebb formáit
(a likviditás lélektana)
- a magára hagyott gazdaság ezért működésképtelen, tehát
szükséges az állam beavatkozása, ezáltal biztosítható a kibocsátás
további növekményének realizálása.
Az állam feladata a gazdaság növekedési feltételeinek biztosítása. Ez
alatt a biztos jogi és infrastrukturális feltételek biztosítása mellett
bizonyos termelési tényezők biztosítását is értjük. A kormányzat képes
jelenősen támogatni a szükséges emberi erőforrás kialakulását,
elsősorban a közoktatás fejlesztése révén. További központi feladat a
megtakarítások (így a beruházás) ösztönzése, a kutatás-fejlesztés
támogatása, az anticiklikus gazdaságpolitika gyakorlása.
13
III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei
A Milton Friedman nevével fémjelzett monetáris gazdaságpolitika a II.
világháború után alakult ki. Ebben az időszakban elsősorban nem a
munkanélküliség, hanem az elszabaduló infláció jelentette a
legnagyobb kockázatot a gazdaság egyensúlyi növekedése
szempontjából. Az infláció általánosan elfogadott okaként a háború
finanszírozását nevezik meg a közgazdászok. Bár a nemzetvédelem
az állam fontos feladata, rövidtávon kimeríti a nem produktív beruházás
fogalmát. További inflációfokozó tényező, hogy a kormányzatok az erőn
felüli háborús kiadásokat általában többlet pénzkibocsátással fedezték.
A többletkereslet nélküli többlet pénzkínálat kialakulásától pedig
egyenes út vezet az infláció fokozódásához.
Friedman elmélete szerint a makrogazdasági kereslet nem lehet túl
alacsony szintű, ezért elveti annak befolyásolását (tulajdonképpen a
stabilizációs politikát). A magánszektor stabilitása révén az egyensúly
mindig kialakul, mivel a rugalmas árak azt kialakítják.
Mivel a rugalmas árak mindig megtisztítják a piacot, ezért nem
létezhet Friedman szerint kényszerű munkanélküliség sem. Az
önkéntes munkanélküliség lefedi az ún. természetes munkanélküliség
fogalmát. Ez elsősorban a súrlódásos munkanélküliséggel
magyarázható, a munkahelyet váltók, illetve az iskolából kikerülő
fiatalok munkakeresése miatt alakul ki. A természetes munkanélküliség
szintjét azonban több tényező befolyásolja, ilyen pl. a munkanélküli
segély mértéke, a munkakeresés költsége, vagy az információk
elérhetősége. E tényezőkön túl azonban nem lehet hatni a
foglalkoztatottságra. A monetaristák szerint hosszú távon nem lehet
hatni a foglalkoztatottságra, mert itt a munka kereslete végtelenül
rugalmatlan. Rövidtávon monetáris eszközökkel lehet növelni az
összkeresletet, ami növeli a foglalkoztatottságot, de gazdasági
ingadozást okoz, ezért Friedman minden ilyen célú beavatkozást elítél.
14
A gazdaság szabályozásában nem javasolja a keresletet befolyásoló
gazdaságpolitikai eszközök használatát, szerinte legfontosabb a pénz
szerepe. A monetáris hatóság elsődleges feladatául azonban a
reálkamatláb befolyásolása helyett a forgalomban lévő pénzmennyiség
(a pénzkínálat) szabályozását jelölte meg. Indoklása egyszerű: a
reálkamatláb olyan sok változón alapuló összetett mutató, hogy adott
időben nem, csak ex post számítható pontosan.
A hagyományos monetarista alapelveket Friedman az alábbiakban
adta meg:
"- A kormányzati kiadások valamennyi tételét költség-haszon
elemzéssel kell megállapítani, és e mértéktől nem szabad eltérni az
üzleti tevékenység ciklikussága esetén sem.
- A kormányzati kiadások adott szintjéhez kell hozzáigazítani az
adóhányadot, amit ezután rögzíteni kell.
- A pénzkínálat növekedését évről évre adott százalékban kell
megszabni, függetlenül attól, hogy milyen mértékben ingadozik az
üzleti helyzet."2
Megfigyelhető, hogy a tisztán monetáris alapelvek - bár nem tagadják
a gazdasági ciklusok létezését - nem javasolnak megoldást a
válságokra, inkább a stabil növekedés biztosításában, így a ciklikusság
tompításában látják a megoldást, az állami szerepvállalást korlátozzák.
Napjainkban nem beszélhetünk konkrétan monetarizmusról, hiszen a
kormányzatok a monetáris és fiskális eszközöket egyaránt alkalmazzák
gazdasági céljaik érdekében. Fontos megjegyezni, hogy a gyakorlat,
az ún. monetary targeting bukása igazolta, hogy az utolsó alapelv
tarthatatlan, az abszolút pénzmennyiség befolyásolható, de ez a
pénzügyi beavatkozásoknak célja nem lehet. Ehelyett a
pénzmennyiség relatív szabályozásával a piac befolyásolható, vagyis a
pénzkínálat alakítása nem a cél, hanem az eszköz.
Ma már azt sem mondhatjuk, hogy a jegybankoknak, mint a
monetáris politika végrehajtóinak egyetlen, vagy akár közös céljuk
15
volna. A központi bank ún. végső célját a jegybanktörvény tartalmazza.
E végső célok közt szinte mindig megtaláljuk az árstabilitás
kialakítását, mint a biztonságos gazdaság feltételét. Ezen kívül a
Federal Reserve további céljai közt a teljes foglalkoztatottság
közelítése, illetve a kamatlábak hosszú távon alacsonyan tartása, míg
a Bank of England végső célja például a kormány
gazdaságpolitikájának támogatása. Utóbbi típust hierarchikus
célrendszernek nevezzük, ezen kívül megkülönböztetünk még
antiinflációs (pl. Bank of Japan) és többes mandátumú (többcélú, pl.
FED) célrendszereket.
III.3. Konjunktúraciklus elméletek
Az általánosan elfogadott cikluselméletek (Kitchin, Juglar,
Kuznets és Kondratyev ciklus), illetve együtthatásuk.
A II. pontban már tárgyalt gazdasági ciklusok kapcsán már említést
nyert, hogy a konjunktúra-ciklusok ingadozása nem szabályos,
esetenként sokkal nagyobb mértékű a fellendülés vagy a recesszió,
mint a korábban megfigyelt ciklusokban. A jelenség egyik magyarázata
a technikai fejlődés lehet, mely jelentősen erősítheti a gazdasági
fellendülést, napjainkra azonban az igazán korszakalkotó technikai
újítások megjelenése nem jellemző. További kérdés, hogy bizonyos
esetekben gazdaságtól független okokkal (pl. háborúkkal, aszállyal)
sem magyarázhatóan a recesszió mélyebb, és hosszabban tart.
Az alábbiakban ismertetek néhány általánosan elfogadott
cikluselméletet, melyek befolyásolják az általános konjunktúra-ciklust,
és magyarázatot adhatnak görbéjének torzulására.
Kitchin-ciklus vagy készletciklus: 3-5 év periódusú ciklus, felfedezője,
Joseph Kitchin az angol vállalati készleteket vizsgálta évtizedekre
visszamenően.
16
Juglar-ciklus: 8-11 év, a termelékenység, a kereslet és az árak ciklikus
alakulását vizsgálta Clement Juglar.
Kuznets-ciklus: kb. 16-18 év, az ingatlanpiacon megjelenő
ciklikusságot írja le Simon Smith Kuznets.
Kondratyev-cilus: 50-55 év, a jövedelmek, a nehézipari termelés a
kamatlábak és a külkereskedelmi forgalom ciklikusságát írja le.
Nyilkolaj Kondratyev közgazdász fedezte fel a 20. század elején fejlett
ipari országok (USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország)
vizsgálatával.
Gazdaságtörténészek szerint létezhet ennél hosszabb gazdasági
ciklikusság is, ez azonban - mivel több évszázados feljegyzésekkel
nem rendelkezünk - nem bizonyított.
További ciklikusságot okozó tényező demokratikus államokban a
választási ciklus, mely befolyásolja a piacot. A hatalmon lévő szervezet
(kormánypárt) megbízatása végén monetáris és fiskális eszközöket
egyaránt bevet a munkanélküliség csökkentése, a konjunktúra
növekedése, vagy a recesszió csökkenése érdekében. Célja
nyilvánvalóan a következő választások megnyerése, melyre így
nagyobb esélye van. E cél érdekében ilyenkor gyakran háttérbe szorul
az inflációs politika, hiszen e lépéseket az infláció növekedése nélkül
nem lehetne megtenni (2. sz. ábra).
17
2. sz. ábra: inflációs és foglalkoztatáspolitika a választási ciklus során
A kormányzati ciklusok 4-5 éves hossza körülbelül ráhúzható a
Kitchin által felismert ún. készletciklusra, a kettő közötti összefüggés
azonban nem bizonyított. A különböző periódusú ciklusok azonban
egyidejűleg különböző szakaszban tartanak, keverednek, így enyhítik
vagy erősítik egymást. Ha egy hosszabb periódusú gazdasági mozgás,
pl. a Kondratyev-ciklus leszállóágban van, az a rövid távú ciklusok
fellendüléseit visszafogja, míg a leszállóágban kialakuló válságot
mélyíti. Felszálló ág esetén ellenkező hatást gyakorol a rövid távú
mozgásokra. A hosszú periódusú (ismert vagy még nem ismert)
szabályos konjunktúraingadozások így befolyásolják a gazdaság
menetét, és magyarázatot kapunk arra is, hogy a rövid ciklusú
konjunktúradiagramunk miért torzul.
18
IV. Eszközrendszerek és működésük
IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési
mechanizmusuk
A központi költségvetés legfontosabb gazdasági vonatkozású
szerepe, hogy eszközeivel képes anticiklikus hatást gyakorolni, így a
fellendülés visszafogása mellett a recessziót enyhíteni vagy rövidíteni
is. A költségvetési politika eszközei alapvetően a kereslet növelése, ill.
csökkentése révén képesek a gazdaság működését befolyásolni. A
jövedelmek újraelosztását valósítja meg eszközeivel, melyek a
következők:
- közkiadások: állami vásárlások és transzferek
- adóztatás
- államadósság kezelése
Gazdaságra gyakorolt hatása alapján a fiskális gazdaságpolitikai
eszközöket két csoportba sorolhatjuk:
a. automatikus eszközök
b. diszkrecionális eszközök
Expanzív fiskális politika megvalósításakor a kormányzat csökkenti az
adókat és/vagy növeli a kormányzati vásárlásokat - az államadósság
terhére.
Restriktív fiskális politika esetén a beavatkozás módszere adóemelés
és/vagy a kormányzati vásárlások csökkentése. Ebben a szakaszban
lehet feltölteni a költségvetés egyenlegét az expanzív beavatkozás
műveleteinek fedezetére.
IV.1.a. automatikus eszközök
Automatikus eszközöknek nevezzük a költségvetési politika azon
eszközeit, melyek előre meghatározott módon működnek, beavatkozás
nélkül biztosítva a gazdaság egyenletes növekedését (ún.
19
stabilizátorok). Ide sorolandó a progresszív adó (jövedelem- és
hozadékadók, pl. SZJA) és az automatikus állami transzferek
(elsősorban a munkanélküli segély). Működési elvük: az aggregált
keresletet a jövedelem-áramlásokkal ellentétesen befolyásolják,
csökkentik azok változásának hatását. Alacsony keresleti szint esetén
automatikusan csökkennek az adóterhek, illetve a munkanélküliség
növekedésével kialakuló keresletkiesést részben kompenzálják a
transzferek (munkanélküli segély, egyéb juttatások). Túlkereslet esetén
hasonlóképpen hatnak az automatikus szabályozóeszközök, fordított
irányban.
A jövedelemfüggő adók esetében az adómultiplikátor kisebb, így az
automatikus szabályozás hatékonyabb és gyorsabb, mint az eseti
beavatkozás.
IV.1.b. diszkrecionális eszközök
Az automatikus eszközökkel szemben az ún. diszkrecionális
eszközök felügyeletet igényelnek, döntés alapján eseti beavatkozással
befolyásolják e kereslet alakulását. Elsősorban a közmunka, az állami
foglalkoztatási programok, az eseti kifizetések és az adókulcsok
változtatása sorolandó ide. Ezek az eszközök számos hátrányuk miatt
ritkán használatosak. Fő hiányosságuk, hogy a kívánt hatást hosszabb
idő elteltével biztosítják csak, ez pedig a beavatkozás sürgőssége miatt
ritkán megengedhető. További probléma az eseti beavatkozások
kapcsán, hogy alkalmazásuk csökkenti a piac kiszámíthatóságát,
ezáltal rontja a hosszú távú tervezés lehetőségét és a
nemzetgazdaság piacába vetett bizalmat. A szerző véleménye, hogy a
diszkrecionális eszközök használata kerülendő, piacgazdaságban
többnyire válsághelyzetben (mély recesszióban) alakulhat ki. Erre jó
példa az 1929-33-as világválság során az USA-ban elindított
közmunka-programok sora.
20
Külön fejezetet érdemel a költségvetési politikán belül az
államadósság kezelése. Az állam, mint nem profitorientált szervezet
nem érdekelt a költségvetés szufficitjének elérésében. A közgazdászok
döntő többsége szerint a kismértékű deficit a legkedvezőbb a
gazdaság növekedése szempontjából. A túlzott mértékű eladósodás
fizetésképtelenséghez vezethet, a piaci fedezet nélküli pénzkibocsátás
pedig inflációt gerjeszt. A hitelfelvétel viszont reális alternatívának
bizonyul a kormányzat számára, mivel a saját forrásból, ill. hitelből
finanszírozott produktív beruházások élénkítik a gazdaságot, mégpedig
a beruházási multiplikátorral növelt mértékben. Ez pedig magasabb,
mint az ún. adómultiplikátor és negatív megfelelője a
transzfermultiplikátor, így ugyanakkora kormányzati beruházással
magasabb keresletnövekedést lehet elérni, mint adócsökkentéssel,
vagy a transzferek növelésével. Ki kell hangsúlyozni, hogy ez csak
produktív beruházások esetében áll fenn, illetve a kamatláb változása
csökkenti a beavatkozás hatékonyságát. Megjegyzendő továbbá, hogy
a kormányzati politika célja a társadalmi jólét növelése, így itt hosszú
távú beruházásnak tekintendő a környezetvédelem, oktatás, védelem,
egészségügy- és infrastruktúrafejlesztés. E beruházások hozadéka a
piaci értelemben nem kalkulálható, az az elmaradásukkal keletkező
jóléti növekedés kiesés alternatív költségeként becsülhető
IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési
mechanizmusuk
A monetáris vagy pénzügyi politika a költségvetési politikától eltérően
nem az aggregált keresletre, hanem a pénzkínálatra, a forgalomban
lévő pénzmennyiségre hat. Kulcsszereplője a jegybank, melynek
szerepe létrejöttekor az állam közvetlen hitelfinanszírozása volt. Mára
ezt a szerepét elveszítette, hiszen inflációt gerjesztő tevékenység volt,
ezen kívül kockáztatta a jegybanki függetlenséget is. A XXI. századra
21
fő feladatává a monetáris politika megvalósítása vált.
Céljai kialakulása óta változtak, a pénzmennyiség állandó szinten
tartását, illetve a valutaárfolyam rögzítését is szolgálta, mára a legtöbb
nemzetgazdaságban az infláció szinten tartása a monetáris politika fő
célja. Gyakori cél még a központi irányítás gazdaságpolitikájának
segítése monetáris eszközökkel, valamint a kamatlábak szinten
tartása. A szabályozás módja: a konjunktúra esetén restriktív
(visszafogó) politikát folytat, mely visszafogja a gazdasági növekedést,
és csökkenti az inflációt. Recesszió esetén expanziós politikát folytat a
jegybank, mely hasonlóképpen hat ellenkező irányban (3. sz. ábra). A
reál pénzmennyiség növeléséhez a központi banknak az árszínvonal
növekedésénél nagyobb ütemben kell növelnie a nominális
pénzkínálatot. Ha a központi bank tökéletesen tudja szabályozni a
forgalomban lévő pénz mennyiségét, akkor a kamatlábat ezzel nem
változtatja. Természetesen a fedezet ismét kérdéses, hiszen a
pénzkínálat bővítése általában inflációt okoz. "Ameddig ugyanis a
jegybankok nagyobb kereslettel szembesülnek, mint amelyet valós
megtakarításaikból képesek kielégíteni, addig a pénz mesterséges
előteremtése elkerülhetetlen. Ennél fogva, ha a banki kamatlábat a
tőke valós megtakarításának szintje alá helyezik, úgy az
elkerülhetetlenül inflációt fog eredményezni."3
3. sz. ábra: az expanzív monetáris politika hatásmechanizmusa
22
A pénzügyi politika eszközei két csoportba sorolhatók,
megkülönböztethetünk közvetlen (direkt) és indirekt eszközöket.
IV.2.a. direkt eszközök
Direkt eszközök használatával a monetáris hatóság közvetlenül
meghatározza a szabályozandó tényezőt. Ilyen küszöbszámok
lehetnek az értékben meghatározott kötelező tartalék előírás, a
viszontleszámítolási plafon, a hitelkontingens, valamint az irányított
hitelek.
A direkt eszközök nem változtathatók a monetáris célok eléréséhez
kívánt gyakorisággal, valamint alkalmazásuk versenykorlátozó lehet,
ezen kívül hatékonyan leginkább zárt gazdaságban alkalmazhatók.
Fenti okok miatt a közvetlen monetáris szabályozóeszközök szerepe a
modern gazdaságban jelentősen csökkent.
IV.2.b. indirekt eszközök
A mai gazdaságban a monetáris irányítás elsősorban a közvetett
eszközöket alkalmazza a pénzkínálat szabályozására. Ide sorolandó:
- a kötelező tartalékráta: a központi bank meghatározza, hogy a
kereskedelmi bankoknak a betétek után mekkora hányadot kell
jegybankpénzben tartani. Ezzel a kereskedelmi bankok
pénzteremtésének korlátait változtatja. Magasabb tartalékráta esetén
csökken ez a pénzmennyiség. Az eszköz a hosszú távú
szabályozást szolgálja.
- kamatpolitika: a refinanszírozási kamatláb változtatásával a
jegybank a piaci szereplők pénzkeresletét tudja közvetetten
befolyásolni. A refinanszírozási kamatláb növelésének hatására
ugyanis a kereskedelmi bankok kamatlábai is nőnek, ami - normál
esetben - csökkenti a piaci szereplők pénzkeresletét. Eltérés
lehetséges, pl. ha valamely kereskedelmi bank nem él a
23
refinanszírozással (azt nem érinti a kamatlábváltozás), vagy ha
nagyon kedvezőek a piaci lehetőségek (a vállalkozások
pénzkereslete ekkor magas kamatláb esetén sem csökken
számottevően).
- refinanszírozás és rediszkont: a jegybank refinanszírozási
hitelkeretet tart fenn a kereskedelmi bankok által nyújtott hitelek
refinanszírozására. E hitelkeret növelésével nő a rediszkontálás
lehetősége, így a kereskedelmi bankok több hitelt tudnak kihelyezni,
nőhet a forgalomban lévő pénz mennyisége. A keret csökkentése
ellentétes irányban hasonlóképpen hat. A rediszkont politika
ugyanezen az elven működik, váltóra specializálva. Mivel a váltó,
mint hitelviszonyt megtestesítő papír mára veszített
népszerűségéből, a hozzá kapcsolódó műveletek jelentősége is
csökkent.
- nyílt piaci műveletek: a jegybank közvetlenül, nagy mennyiségű
állampapír eladása, ill. vétele révén befolyásolja a forgalomban lévő
pénz mennyiségét. Az állampapír felvásárlása növeli a piacon forgó
pénz mennyiségét, értékesítése csökkenti azt. Speciális eset az ún.
repó, ahol a kereskedelmi bankoknak értékesít állampapírt a
központi bank, visszavásárlási opcióval. A repók kamatának
emelésével a kereskedelmi bankok kereslete növelhető, így csökken
a forgalomban lévő pénz mennyisége. A nyílt piaci műveletek
alkalmazásának előnye, hogy gyors és rugalmas, hiszen a
pénzkínálat változását azonnal produkálja, és egymás után többször
- akár ellenkező irányban is - végrehajtható. További előny a
globalizálódó világ nyitott gazdaságai számára, hogy a módszer
teljesen autonóm, alkalmazása pusztán a monetáris hatóság
döntésének függvénye.
A tisztán monetáris eszközök legjelentősebb előnye, hogy nem
jelentkezik az állami többletkiadás kiszorító hatásának, vagy a fedezet
nélküli keresletnek a piacon zavart okozó befolyása.
24
Bírálói szerint viszont kritikus szituációban a monetáris eszközök
kevésbé hatékonyak, mivel hatásuk a közvetett működés miatt
késéssel jelentkezik.
Az expanzív monetáris politika a pénzmennyiség növelésével
rövidtávon növeli a reálkibocsátást, azt a potenciális kibocsátás fölé
emelve. Az egyensúlyi állapot akkor áll helyre ismét, mikor a reál
pénzmennyiség értéke helyreáll az árszínvonal emelkedésének
hatására. A pénz hosszú távon semleges, ezért reálváltozók hosszú
távú befolyásolására nem alkalmas. Hosszú távon ugyanis az
árfolyamszint korrigálja a pénzmennyiség változását, így az csak a
nominális változók értékét változtatja meg maradandóan.
25
V. A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei,
hatékonysági mutatók
A gazdaságpolitikai beavatkozások célja egy vagy több gazdasági, ill.
jóléti mutató változtatása. A gazdasági teljesítmény és stabilitás
mértékét megadó mérőszámok egyben a beavatkozások
eredményességének visszajelzésére is szolgálnak.
Ilyen mutatók: a GDP (bruttó hazai termék), a munkanélküliségi ráta,
az inflációs ráta, illetve információt hordoz a központi költségvetés
egyenlege is.
V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató
A GDP (bruttó hazai termék) a legelterjedtebb mutató egy
nemzetgazdaság teljesítményének mérésére. Előző évek
mutatószámaival összehasonlítva következtethetünk a gazdaság
fejlődési ütemére, illetve egy főre vetítve összevethetjük különböző
nemzetgazdaságok teljesítményét. Számítása: fogyasztás + beruházás
+ export - import, képletesen: GDP = C + G + I + NX. A képletben a
fogyasztás két részre bontva (magán - C és állami - G), míg az export -
import összevonva (NX = export - import) jelenik meg.
V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a
munkanélküliségi rátára
Munkanélküliségi ráta: a GDP-ben ki nem mutatható jóléti tényező a
foglalkoztatottság. A munkanélküliségi ráta megmutatja, hogy a
munkaképes lakosság mekkora része nem vesz részt
munkavállalóként a termelésben.
Munkaképes korúaknak tekintjük a 16 - 74 év közötti polgárokat egy
nemzetgazdaságon belül. A munkaképes lakosságon belül
26
megkülönböztetünk gazdaságilag aktív, ill. inaktív szereplőket. A
gazdaságilag aktív - tehát munkát vállalni képes és hajlandó -
szereplők tekinthetők a piacon megjelenő munkaerő-kínálatnak. Akik
ezen belül ténylegesen munkát találnak, vagy önfoglalkoztatóvá
válnak, ők a foglalkoztatottak. A gazdaságilag aktív népesség
fennmaradó részét teszik ki a munkanélküliek.
Nemzetgazdaságokat leíró jellemző mutatók a munkapiac tekintetében:
aktivitási ráta (gazdaságilag aktív népesség / munkaképes korú
népesség)
munkanélküliségi ráta (munkanélküliek száma / gazdaságilag aktív
népesség)
foglalkoztatottsági ráta: tulajdonképpen a munkanélküliségi rátával
azonos értelemmel bír, csupán annak komplementere, a kettő
összege 1.
A munkanélküliség típusai annak kiváltó okai alapján:
- súrlódásos (keresési): nem tökéletes az információáramlás (pl.
pályakezdőknél jellemző); keresési: jobb állásra várnak
- szerkezeti (strukturális): a kereslet és kínálat földrajzilag vagy
szakmailag nem fedi egymást; kiváltó okai: rugalmatlan munkabérek,
gyorsan változó keresleti szerkezet a kínálathoz képest
- kereslethiányos (ciklikus): a javak iránti aggregált kereslet kisebb,
mint ami a teljes foglalkoztatáshoz szükséges lenne
- várakozási: a munka összkereslete kisebb annak összkínálatánál -
kényszerű, a munkások megüresedő munkahelyre várnak
Fenti típusok közül a kereslethiányos és a várakozási
munkanélküliség mértéke függ erősen a konjunktúra-ingadozásoktól,
így a kibocsátást befolyásoló minden gazdaságpolitikai intézkedés
befolyásolja a munkanélküliségi mutatók alakulását.
Neves közgazdászok szerint az egyes nemzetgazdaságokban létezik
a munkanélküliségnek egy ún. természetes rátája, mely hosszú távon
kialakul, az egyes változások hatására azonban a tényleges arány ettől
27
nagyban eltérő lehet. A munkanélküliséget befolyásolja a gazdaság
ciklikus ingadozása, valamint rövidtávon fiskális és monetáris
eszközökkel is be lehet avatkozni. A keynes-i közgazdaságtan szerint a
munkanélküliség rövid távú csökkentésének legjobb módszere az
állami közmunka- és foglalkoztatási programok szervezése, míg a
monetaristák szerint egyedül a többletkereslet okozhat
többletfoglalkoztatottságot, ami fedezetlen pénzmennyiség növeléssel,
így inflációfokozó hatással jár. A munkanélküliség természetesnél
magasabb szintjét azonban a magas infláció sem képes fenntartani,
ahhoz az infláció folyamatos gyorsulására lenne szükség, melyet
hosszú távon nyilvánvalóan egyetlen nemzetgazdaság sem engedhet
meg. A munkanélküliség hosszútávon tehát az infláció függvénye sem
lehet, teljesen rugalmatlan.
V.3. Inflációs ráta
Az infláció az árszínvonal emelkedése, a pénz vásárlóerejének
romlása. A gazdaság stabilitását mutatja a viszonylag állandó
(kiszámítható), mérsékelt szintű árszínvonal-emelkedés. Magas szintje,
vagy kiszámíthatatlan mozgása komoly gazdasági zavarokat okoz.
Mértéke alapján megkülönböztetünk kúszó (egy számjegyű), vágtató
(két számjegyű) valamint hiperinflációt. Utóbbi kifejezetten káros a
gazdasági növekedés szempontjából, hiszen a pénz elértéktelenedése
olyan mértékű, hogy a piaci szereplők "szabadulnak" a pénztől, azt
nem produktívan, értékállónak hitt termékek (pl. ingatlanok,
luxusjószágok) vásárlására fordítják.
Az infláció optimális mértéke a közgazdászok szinte egybehangzó
véleménye alapján 0-10 % között mozog, ez még élénkíti a
gazdaságot. A negatív inflációt deflációnak nevezzük, a pénz
felértékelődését jelenti, a gazdaságra azonban restriktív hatást
gyakorol. Az export visszaesését, az import növekedését, ezáltal a
28
külkereskedelmi mérleg romlását, és a hazai termelés csökkenését
okozhatja.
Az inflációval összefüggő további fontos felismerés, hogy emelkedése
növeli az aggregált keresletet, ezért gazdaságélénkítő, a
munkanélküliséget csökkentő hatású rövidtávon. E tulajdonsága miatt
a monetáris politika eszközeivel recesszió idején célszerű kissé
"elengedni" az inflációt, ez gazdaságélénkítő hatású. Konjunktúra
idején az infláció csökkenthető, ennek végrehajtása az infláció
kordában tartásán túl a gazdaság visszafogását, a stabilizáció második
elemét szolgálja.
Az infláció növekedésének oka elsősorban a pénzkínálat indokolatlan
növelése, például a nem megfelelő jegybanki szabályozás (pl. túlzott
pénzkibocsátás az állami kiadások fedezetére) és a kereskedelmi
bankok túlzott (esetleg illegális), fedezet nélküli pénzteremtése. Az
inflációnövekedés további okai valószínűleg a várakozásokkal vannak
kapcsolatban (lélektani hatás - az ún. elvárt v. öngerjesztő infláció),
ugyanis azok éppúgy következményei, mint okai lehetnek az inflációs
ráta emelkedésének. Ezek a csökkenő megtakarítási hajlandóság, a
növekvő hitelállomány, a csökkenő foglalkoztatottság, a fogyasztási
cikkek kiáramlása az országból, vagy ennek oka, a külkereskedelmi
cserearányok romlása.
Az infláció költségei:
- nagyobbak a pénztartás költségei: az infláció további inflációs
várakozást okoz (ún. Fischer-hatás), ez a nominálkamatláb
emelkedéséhez vezet. A kamatláb emelkedése csökkenti a reál
pénzkeresletet, az emberek csak a szükséges pénzt tartják likvid
formában.
- nagyobbak az árváltoztatás költségei (étlapköltségek)
- nagyobb a relatív árak instabilitása: az árak nem egyformán
változnak, az árváltozás költségei eltérőek az egyes áruknál. Az
egyes árak eltérő mértékű, illetve időben eltérő változása
29
megváltoztatja az árarányokat
- megváltoznak az adóterhek
- megnehezül a jövőbe tekintő gazdasági kalkuláció: ha az infláció
mértéke nem tervezhető előre, vagy túlzott mértéke
bizonytalanságot okoz, az a piaci kilátásokat is rontja, így a
gazdaság szereplői nem tudnak előre tervezni. A befektetések
kockázata megnő, ez csökkenti a beruházási kedvet.
- a jövedelem és a vagyon véletlenszerű újraelosztása megy végbe
A fenti - egész nemzetgazdaságot érintő - hátrányok miatt az infláció
viszonylag állandó szinten tartása, ill. előre kalkulálható mértéke közös
érdek a piac valamennyi szereplője számára, tudatosan beavatkozni
azonban csak a kormányzat képes, elsősorban a jegybankon
keresztül.
V.4. Állami költségvetés
Az állam további feladata a központi költségvetés kezelése. Az
államháztartás bevételeit a háztartások és vállalatok adói jelentik, míg
kiadásait az állami beruházások és transzferek. Az államháztartás nem
profitorientált gazdasági szereplő, ezért nem célja a szufficit elérése.
Elsődleges célja a jólét megteremtése a védelem, egészségügy,
oktatás, az infrastruktúra fejlesztése révén, valamint a jövedelmek
újraelosztása. További feladata a gazdaság stabilitásának őrzése,
valamint az infláció és a munkanélküliség kordában tartása. E
szerepek mellett azonban kerülnie kell a kormányzatnak a túlzott
költségvetési hiány kialakulását is, hiszen ez huzamosabb ideig hitelből
finanszírozva ún. hitelcsapdához, államcsődhöz vezethet.
Összegzésképpen megállapítható, hogy a kormányzatnak a szükséges
beavatkozásokat minimálisan deficites költségvetés mellett célszerű
megvalósítani.
A költségvetési deficit finanszírozása lényeges kérdés pl. az inflációra
30
gyakorolt hatása miatt. Fő forrásai: kötvénykibocsátás és
pénzkibocsátás. Alapvető különbség a két finanszírozási forma között,
hogy kötvénykibocsátással nem nő a pénzmennyiség, viszont az
államháztartás a magánszektor megtakarításait használja, ami
kiszorító hatással bír. Pénzfinanszírozásnál ez a hatás nem jelentkezik,
itt a központi bank vásárolja meg az államkötvényeket, új pénzt juttatva
a rendszerbe. Ez a fedezeti módszer viszont növeli a forgalomban lévő
pénzmennyiséget. Nem megfelelően időzítve, vagy túlzott mértékben
alkalmazva ezért inflációt gerjeszt. Ennek a veszélye különösen akkor
áll fenn, ha a kormányzat túl nagy befolyást gyakorol a monetáris
szabályozást megvalósító jegybankra. Az indokolatlanul magas deficit
fedezetére kibocsátott többlet pénz - amennyiben így a pénzkínálat
már meghaladja az áruforgalomhoz szükséges mértéket - erős
inflációs hatással bír.
A pénzkibocsátás módszerét - mint monetáris eszközt - a jegybank
nem csak a központi költségvetés finanszírozására, hanem a
pénzkínálat közvetlen szabályozására is használja. Ekkor a
másodlagos piacon (közvetlenül a magánszektortól) vásárol
állampapírokat, így bővítve a forgalomban lévő pénz értékét.
Fenti műveletek közül az állampapír-kibocsátással fedezett
költségvetés tisztán fiskális, míg a pénzmennyiség változtatása tisztán
monetáris szabályozóeszköz. A gyakorlatban leginkább vegyes
szabályozást alkalmaznak.
Fontos szempont azonban, hogy az államháztartási deficit ne haladja
meg a finanszírozhatóság határait. Ha ugyanis a hiány elmélyül, és
mind több hitel felvétele szükséges, akkor idővel kialakul az ún.
adósságcsapda (a hitelkamatok hitelfelvétellel történő finanszírozása),
mely államcsődhöz vezethet. Ez a kormányzat beavatkozási
lehetőségeit megszűnteti a piacon, ugyanakkor az ország kockázati
megítélését rontja. E két tényező önmagában is krízishelyzetet okoz,
ezt bizonyítja az 1994-95-ös mexikói vagy az 1997-es thaiföldi válság.
31
V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a
valutaárfolyamok szabályozásában
Mind a nemzeti, mind a nemzetközi piacon fontos szerepet játszik az
adott ország valutájának vásárlóereje. A valutaárfolyam elsődlegesen
monetáris eszközökkel szabályozható, elsősorban a pénzkínálat
befolyásolásával. Az infláció növekedésével csökken a nemzeti valuta
vásárlóereje (hiszen ez az infláció definíciója), így megváltoznak a
nemzetközi cserearányok, a piacon új valutaárfolyam alakul ki. A
monetáris hatóság egyes nemzetgazdaságokban az árfolyam
rögzítését használja, mely monetáris függőséget okoz, a nemzeti
valuta egy az egyben a bázisvaluta ingadozásait követi.
Korábban elterjedt valutagazdálkodási forma volt a rögzített árfolyam,
melynek során szigorúan rögzített viszonyszámok adták meg a valuták
közötti átváltás arányát. A keynesista gazdaságpolitika elvei szerint az
árfolyam szilárd rögzítését az államnak kell biztosítania. A modern
gazdaságok többsége mára szabadon vagy sávosan lebegtetett
valutaárfolyamot használ, beavatkozásra csak rendkívüli árfolyam-
ingadozás esetén kerül sor.
32
VI. Stabilizációs politika
Az előző fejezetekben tárgyalt valamennyi szempont
figyelembevételével az államháztartás egyik legfontosabb gazdasági
feladataként az anticiklikus politikát, azaz a stabil gazdasági növekedés
feltételeinek megteremtését tekinthetjük.
A már ismertetett eszközök működtetéséhez azonban fontos
ismernünk azok hatásának hozzávetőleges volumenét és időbeli
hatását. E hatások még az egyes beavatkozások mechanizmusának
ismeretében sem egyszerű, hiszen több eszköz használata esetén
azok hatékonysága nem biztos, hogy kumulálódik, lehet, hogy éppen
kioltja egymást. A szükséges mérték ismereténél is lényegesebb a
pontos időzítés, hiszen egy túlságosan megkésett hosszan befolyásoló
intézkedés átnyúlhat a ciklus más szakaszára, így akár erősítheti is az
ingadozást (4. sz. ábra).
4. sz. ábra: hatékony, hatástalan és káros stabilizációs politikák
Kormányzati beavatkozással elsősorban közvetlenül a keresletre, míg
tisztán monetáris eszközökkel a forgalomban lévő pénz mennyiségére
lehet hatni. A kibocsátás rövidtávon befolyásolja a fogyasztást, hosszú
33
távon a beruházásokat is, ez alól kivételt képez a kormányzati
fogyasztás illetve a kormányzati beruházás. Ezért az államnak - a piaci
trenddel ellentétes műveleteket végezve - lehetősége van a fellendülés
visszafogására, illetve a recesszió tompítására.
A termelés bővítésének módjai:
- a beruházások (a tőke) emelése
- a fogyasztási kereslet növelése
- D. H. Robertson szerint az ingadozást már a fellendülés
szakaszában vissza kell fogni, ezzel csökkenteni a ciklikusságot.
Ehhez módszerként a kamatlábaknak a piac által meghatározottnál
gyorsabb növelését javasolja.
A beruházások növelése rövidtávon a kormányzati beruházások révén
valósítható meg, míg a fellendülés visszafogásában monetáris
eszközök (elsősorban a kamatláb és a pénzkínálat befolyásolása)
alkalmazhatók sikerrel, ezek ugyanis nem okoznak egyéb zavart, nem
jelenik meg az állam a piacon.
Az autonóm költségvetési kiadások (mint a beruházások mesterséges
növelése) saját értéküknél nagyobb mértékben járulnak hozzá az
egyensúlyi jövedelem növekedéséhez, mivel azok hatását az autonóm
kiadások multiplikátora megtöbbszörözi. A multiplikátor számítása:
Látható, hogy a szorzószám nagysága a fogyasztási
határhajlandóságtól függ. Nagyobb fogyasztási határhajlandóság
esetén nagyobb a multiplikátor értéke is. Az eredmény így a
kibocsátásban bekövetkező - az állami beruházásnál jóval nagyobb
mértékű - növekedés. A hatást valamelyest csökkenti a kibocsátás
növekedésének hatására emelkedő kamatláb, mely visszafogja a
beruházási kedvet.
Hasonlóan működő mechanizmus a kibocsátás csökkentésére az
adóemelés. Az adók egységnyi növelésével a költségvetési
34
többletbevételhez képest az ún. adómultiplikátorral felszorzott mértékű
kibocsátás-csökkenés érhető el. Az adómultiplikátor számítása:
Az adómultiplikátor természetesen negatív előjelű, hiszen az
adóemelés az egyensúlyi jövedelem visszaesését eredményezi
(ellenkező irányú elmozdulás). Megfigyelhető azonban, hogy bár a
szorzószám nagyságát ezúttal is a fogyasztási határhajlandóság
határozza meg, az adómultiplikátor -c - szerese az autonóm kiadások
multiplikátorának, vagyis abszolút értéken kisebb annál (mivel c<1).
Levonhatjuk a következtetést, hogy az egyensúlyi kibocsátás növelése
érdekében a kormányzat akár adónövelésből fedezve is hajthat végre
autonóm beruházásokat, azok - bár kisebb mértékben - hatékonyak.
Amennyiben az állam expanzív gazdaságpolitikát folytat - változatlan
kamatláb mellett - növeli az egyensúlyi kibocsátást.
A stabilizációs politikáknak két alapvető csoportja ismert az infláció
megfékezésére:
- ortodox politikák: a kereslet szabályozására koncentráló módszer,
célja elsősorban a túlzott infláció megfékezése a kereslet
visszafogása révén
- heterodox politikák: az inflációt a várakozások befolyásolásával töri
le. A várakozásokat csak drasztikus, sokkszerű beavatkozásokkal
lehet manipulálni, ilyen módszer például az árak vagy a bérek
befagyasztása. Erős piacbefolyásoló hatása miatt csak veszélyesen
elszabaduló infláció kezelésére használatos.
A gazdasági ingadozást okozó külső eseményeket
megkülönböztethetjük aszerint, hogy azok kedvező, vagy kedvezőtlen
hatásúak a kibocsátásra. Ezeket az eseményeket ún. kínálati
sokkoknak nevezzük (mivel közvetlenül vagy közvetve végül is az
aggregált kínálatot változtatják meg).
Kedvező események például az olajárak esése, a technikai haladás -
35
a kedvező hatású sokkok lehetnek tartósak, vagy átmenetiek; a tartós
sokk a potenciális kibocsátást is befolyásolja. Mivel ez kedvező
befolyás, nem szükséges a beavatkozás rövidtávon, bizonytalanságot
legfeljebb a piacra gyakorolt hatás egyenetlensége okozhat. Emiatt a
jövedelmek bizonyos szintű újraelosztása valósul meg, ennek mértéke
függ az események előre láthatóságától.
Gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen sokkok például a természeti
katasztrófák, a rossz időjárás, de a szigorodó állami szabályozás is,
mivel költségnövekedést okoz. Negatív hatású esemény továbbá a
világpiaci olajárak jelentős növekedése, valamint a termelékenység
növekedését meghaladó minimálbér. Utóbbi esetén a termelési
függvény lefelé mozdul el, így ugyanakkora ráfordítással kisebb
termelés érhető el.
A kedvezőtlen kínálati sokk csökkenti az aggregált kínálatot, ezzel az
aggregált kibocsátás is csökken, amire a piac az árszínvonal
változásával (emelkedésével) reagál. A kormányzat adott helyzetben
kétféle beavatkozás közül választhat céljától függően:
- amennyiben az árszínvonal stabilizálása a cél, a kormányzat az
aggregált keresletet csökkenti a kínálat változásának megfelelő
mértékben, így stabilizálja az árszínvonalat (megfékezi az inflációt), ez
azonban restriktív eszköz, a recessziót elmélyíti, az expanziót
visszafogja (5. sz. ábra).
36
5. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen
kínálati sokk esetén
- ha a kormányzat célja a kibocsátás szinten tartása, akkor növeli az
aggregált keresletet, így az új AS görbén felfelé tolódik az egyensúlyi
pont. Az eredmény: a reáljövedelem növekszik, optimális esetben a
sokk előtti szintig. Mivel a görbék metszéspontja feljebb került,
megállapítható, hogy a kibocsátás szinten tartása instabillá teszi az
árszínvonalat (inflációt gerjeszt) (6. sz. ábra). Tehát az expanziós
politika alkalmazása az árszínvonal emelkedése árán tartja fenn az
aggregált keresletet.
Az expanzív fiskális politika a kibocsátás szinten tartása mellett
árszínvonal-emelkedést okoz, ami a reálárfolyam csökkenéséhez vezet
(felértékelődik a nemzeti valuta). A valuta felértékelődése a nettó export
csökkenését eredményezi. Hosszú távon a kibocsátás nem csökken,
az egyensúlyt az exportra gyakorolt kiszorító hatás állítja helyre. Az
expanzív fiskális beavatkozás nyitott gazdaságban tehát nem
elsősorban belföldi beruházást szorít ki, hanem a belföldi valuta értékét
növeli, így a kiszorító hatás az exporttal szemben érvényesül.
37
6. sz. ábra: expanziós gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen
kínálati sokk esetén
Az alábbiakban nézünk egy aktuális példát a recesszió esetén tett
kormányzati intézkedések hatékonyságával kapcsolatban!
Vizsgálatunk tárgya a (becslések szerint) 2008 - 2010 - es gazdasági
világválság, illetve annak magyarországi vonatkozásai. Vizsgálatunk
során a válságot az átlagosnál mélyebb recesszióként kezeljük.
Absztrakciót alkalmazunk több szinten is: a kormányzat stabilizációs
lépéseit vizsgáljuk, ezek közül is csak azokat, melyek - utólagos
elemzések szerint - eredményt hoztak.
A magyarországi kormányzat elsősorban az államháztartási hiány
féken tartását tűzte ki célul, ezzel a nemzetközi befektetők kockázati
leértékelését elkerülni. A hiánycsökkentés sikeresnek mondható, bár a
végrehajtott intézkedések közül leginkább a bevétel-növekedés révén
javult az államháztartási mérleg, a kiadáscsökkentési kísérlet nem
hozott számottevő eredményt. Az egyenleg javulását a transzferek
(energiatámogatás, lakáshitel adókedvezmény) csökkentése, ill.
megszűntetése, valamint egy sor növelt (pl. ÁFA, jövedéki adó,
gépjárműadó) és újonnan bevezetett adónem (banki különadó,
38
ingatlanadó) eredményezte. Az államháztartási hiány megfékezése
mellett további fontos bizalmi lépés a betétekre és kötvényekre vállalt
állami garancia.
A következő év intézkedései már a gazdaságélénkítés jegyében
zajlottak, 2009-ben a kötelező jegybanki tartalék csökkentésével, a
likviditás és a finanszírozás feltételeinek javításával, valamint 1800
milliárd forintos gazdaságélénkítő csomaggal a kormányzat és a
jegybank a válság tompítása helyett a kilábalást igyekezett elősegíteni.
A gazdaságélénkítésben nagy szerepet kaptak az Európai Uniótól
kapott támogatások, melyek felhasználása nagyrészt hatékonynak
bizonyult.
A fenti esetleírás persze erősen absztrakt az elvonatkoztatás miatt, de
előzetes kitételeink alapján csak a végrehajtott, sikeres és eredményes
tételeket mutattam be.
39
VII. A fiskális és monetáris eszközök kumulált hatékonysága
az egyes konjunktúra-ciklusokra optimalizálva
Korábbi vizsgálataink alapján kijelenthetjük, hogy a ciklikus ingadozás
mértékével arányosan káros hatású a gazdasági fejlődésre nézve, így
annak mérséklése, az ún. stabilizáció kiemelkedő fontosságú. Az állam
e küldetése részeként az egyes konjunktúraciklusokban eltérő
beavatkozásokat hajt végre. Ezek hatékonyságát a gazdasági
mozgások irányát tekintve elegendő két esetben tárgyalni, hiszen a
fellendülés a megélénkülés folytatása, a recesszió pedig a hanyatlásé,
őket csak az ún. trend választja el. Mivel ez az irányvonal utólag
kalkulált érték (a konjunktúragörbék meredeksége változik, irányuk
nem), befolyása sincs az ingadozásra, ezért az általa elválasztott két
periódus tárgyalható együtt.
VII.1. Az egyes gazdaságpolitikai eszközök egyedi és kumulált
hatékonysága a fellendülő gazdaságban (elemzés)
Mint fentebb megállapítást nyert, a gazdasági növekedés jelentős
ciklikussága káros hatású, mivel a trendtől jelentősen elrugaszkodó
növekedés éppúgy felborítja a piaci egyensúlyt, mint a mély recesszió -
nem utolsó sorban azért is, mert a magasabb csúcspont magában
foglalja, hogy a mélypont várhatóan alacsonyabb kibocsátási szinten
jön létre. A központi szervek elsődleges célja tehát, hogy a fellendülést
visszafogja. Ezzel a ciklusok kilengését csökkenti, valamint fedezetet
biztosít önmaga számára, melyből a recesszió idején szükséges
beavatkozásokat képes lesz végrehajtani. A gazdaságpolitikai
eszközök hatékonysága időtartamát és mértékét tekintve előre
nehezen becsülhető, ezért a beavatkozást a fellendülés korai
szakaszában (a megélénkülés során) érdemes megtervezni, elkezdeni.
Fellendülő gazdaságban az elszabaduló kereslet (és kamatláb)
40
visszafogásával képes az állam a trend felé terelni a konjunktúra
alakulását. Fiskális eszközökkel elsősorban a keresletre képes hatni, a
kormányzati fogyasztás és beruházások visszafogásával. A központi
költségvetés deficitje ilyenkor csökken, esetleg szufficitbe is fordulhat,
itt fedezhető fel a piacról kivont állami (fogyasztási és beruházási)
kiadás.
További ismérve a fellendülésnek, hogy a kamatláb a jó befektetési
lehetőségek miatt emelkedik, illetve a beruházási javak növekvő
kihasználtsága miatt azok árszínvonala nő, inflációt gerjeszt. Ez ugyan
rövidtávon jóléti célokat is szolgál, hiszen csökkenti a
munkanélküliséget, elszabadulása azonban súlyos
egyensúlytalansághoz vezet, ezért az infláció gyorsulását akadályozni
kell.
A központi monetáris intézmény (pl. jegybank) a pénzkereslet
csökkentése révén tudja visszafogni a fellendüléssel járó folyamatokat.
Kiemelt szerepet játszik a kamatpolitika, mely napjainkban is a
monetáris hatóságok egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszköze. Az
irányadó kamatlábbal nemcsak lehet, kell szabályozást végezni;
amennyiben nem alakítják a piaci feltételekhez, jelentősen növelheti a
ciklikus ingadozás mértékét. A refinanszírozási kamatláb ugyanis
erősen befolyásolja a kereskedelmi bankok kamatlábait, ily módon a
nemzetgazdaság szereplőinek megtakarítási/beruházási
hajlandóságát. Alkalmazása kulcsfontosságú eleme az anticiklikus
politikának. Helyes képzését nehezíti a Friedman által adott bírálat: a
jegybanknak - mint monetáris hatóságnak - a mindenkori piaci
reálkamatlábhoz kellene igazítani az alapkamatot, ezt a változót
azonban kizárólag ex post módszerekkel lehet megállapítani. A svéd
Cassel elmélete szerint ugyanis a reálkamatlábhoz képest alacsony
irányadó kamat a bankok elé nagyobb pénzkeresletet állít, mint amit
megtakarításaikból fedezni tudnának, így elkerülhetetlenül
mesterséges pénz keletkezik, inflációt gerjesztve. Ez tisztán monetáris
41
kérdés, melynek megoldását maga a kormányzat is gátolja, hiszen
"amíg a kormányoknak folyamatosan friss kölcsönökre van szüksége,
addig az lesz az érdekük, hogy a kamatlábat alacsonyan tartsák".
A jegybank további eszközei a pénzkereslet visszafogására a nyílt
piaci műveletek. A szerző véleménye szerint e szabályozó eszközök -
mivel közvetlen és gyors hatásúak - a pénzkínálat szabályozásával
nagyon jó eszköznek bizonyulnak a kamatpolitika becslésen alapuló
alkalmazásának hiánypótlására. Hogy előnyei ellenére ezeknek az
eszközöknek csak korrekciós szerepet tulajdonítok, azt erőforrás-
igényességük magyarázza. Alkalmazásuk ugyanis nagy mennyiségű
állampapír adás-vételét feltételezi, ez korlátot szab mértékének.
VII.2. Recesszió időszakában alkalmazott gazdaságpolitikai
eszközök (elemzés)
A gazdasági ciklus leszálló ága (hanyatlás és pangás) nagyobb
veszélyt jelent a nemzetgazdaságok számára, mint a felszálló ág,
hiszen itt komoly jóléti veszteségek keletkezhetnek (munkanélküliség,
reál GDP csökkenés). További komoly probléma, hogy míg a ciklus
csúcspontja egy viszonylag jól érzékelhető töréspont, a mélypont
elérését csak ex post lehet megállapítani, és ott is csak lassan indul
meg az élénkülés. A bizonytalanságot tovább növeli, hogy a fentebb
(III.3. pont) tárgyalt ciklusok egymásra hatása jelentős eltérést -
gyorsabb megélénkülést, de akár hosszú, mély recessziót (ún.
válságot) - okozhat.
Recesszió esetén komoly szerep jut a fiskális eszközöknek. Ennek
oka a következő: a monetarista alapelvek alapvetően a válság
tompítására, "megelőzésére" szolgálnak, a piacon a megfelelő
pénzmennyiség idővel helyreállítja az egyensúlyt. A pangás szakasza
azonban gyors beavatkozást igényel, melynek a kamatlábak
szabályozása révén kialakuló beruházási-kedv növekedés nem felel
42
meg, annak átfutási ideje túl hosszú. Ennek ellenére természetesen
alkalmazni kell a kamatvágást, illetve a pénzmennyiség növelését, de
ezek hatását a kormányzati eszközökkel jelentősen támogatni
szükséges.
A fiskális politika eszközeivel ezzel szemben leginkább a recesszió
mélységét és időtartamát lehet csökkenteni, ezért ezek megfelelő idejű
alkalmazása kihat a teljes gazdaság hosszú távú növekedésére. A
korábban tárgyalt automatikus eszközök mellett a mélyülő válság
indokolttá teheti egyes diszkrecionális eszközök bevetését.
Megjegyzendő, hogy ezek a beavatkozások csak eseti jelleggel
használhatók, hiszen beavatkozást jelentenek a piaci egyensúlyba.
Legnagyobb jelentőséggel az állami közmunka- és foglalkoztatási
programok bírnak, illetve keresletélénkítő hatása miatt említendő a
transzferek növelése. A felsorolt intézkedések mindegyike a kieső
kereslet pótlására irányul, a szerző véleménye szerint azonban mély
válság kezelésére kiváltképp a közmunkaprogramok alkalmasak. A
kereslet természetesen itt is bizonyos késéssel növekszik, de a
munkanélküliség csökkenése már javítja a várakozásokat. Optimális
megoldásnak tűnik az infrastruktúrafejlesztéshez kapcsolódó
programok megvalósítása, akár költségvetési deficit árán is. E
beruházás ugyanis produktívnak tekintendő, megtérülését - profit híján
- a megvalósulás elmaradásával járó alternatív költségek számításával
becsülhetjük. E beruházásoknál azonban fontos a forrás is. Az
államnak optimális esetben saját finanszírozásból kell megvalósítani e
programokat, vagy - deficit árán - külföldi hitelfelvétellel. A többlet
pénzkibocsátás nem lehet opció, hiszen az a kereslet valódi
növekedése nélkül gerjeszt inflációt. A többi lehetséges finanszírozási
forma - nem kategorikusan elvetendő ugyan, de - ún. kiszorítási
hatással bír, melynek lényege, - Keynes szerint - hogy a
megtakarítások egy része az állami beruházásokat finanszírozza,
ennyivel csökkentve a vállalati beruházásokat (7. sz. ábra). Ilyen
43
fiskális eszközök az adócsökkentés és az állami kiadások pénzpiaci
forrásokból (tulajdonképpen a megtakarításokból) finanszírozott
növelése.
A recesszió esetén alkalmazott monetáris eszközök közül
legfontosabb a pénzkínálat bővítése. Az expanziós monetáris politika
eredményeképpen a reálkamatláb csökken, a kibocsátás és a
beruházások értéke nő. A magánberuházások szempontjából
előnyösebb forma a monetáris szabályozás, a fenti okok miatt azonban
kizárólagos alkalmazásának hatékonysága megkérdőjelezhető.
Megjegyzendő, hogy a többletkereslet kialakítása és a pénzkínálat
bővítése is - azaz a legfőbb fiskális és monetáris eszközök - hosszabb
távon inflációt gerjesztenek.
7. sz. ábra: az állami beruházások kiszorító hatása
A recesszió szélsőségesen elmélyülő és elhúzódó esete a gazdasági
válság. Ennek okai közt általában gazdaságon kívüli tényező, az állam
túlzott eladósodottsága, a partnerországokból átterjedő válság, a
nyersanyagok árának hirtelen változása, az árarányok felborulása, a
külföldi tőkekivonás állnak a fő helyeken. Az 1982-83-as latin-amerikai,
az 1994-95-ös mexikói, valamint az 1997-98-as kelet-ázsiai válságokat
elemezve megállapíthatjuk, hogy a fenti tényezők - általában egyszerre
több - okozzák az elmélyült recessziót. E válságok esetében a
44
gazdasági fellendülést külföldi tőkéből és hitelből fedezték (a
hitelkibocsátás nagyobb volt a pénzállománynál). Ez különösen azért
veszélyes, mert a finanszírozhatóság romlásával a külföldi befektetők
nemcsak megszüntetik a finanszírozást, de korábbi befektetett tőke is
kivonásra kerül.
Mindhárom esetben a finanszírozás fenntarthatóságát az IMF
biztosította mentőcsomagok formájában, melyeket azonban szigorú
feltételekhez kötött. E feltételek teljesítésével elsősorban az
államháztartási hiányt kívánták elfogadható szintre csökkenteni, de a
határozott intézkedésekkel, mint pl. a kamatláb indokolatlannak tűnő
emelésével pozitív sokkot okoztak a piaci várakozások terén. Erős
recesszió esetén szükséges lehet ilyen irányú beavatkozás, mert ez
képes felrázni a piacot, így előbb elindulhat a fellendülés.
Megjegyzendő, hogy ez a megoldás csak valódi válság esetén
javasolt, továbbá a szerző véleménye, hogy az ilyen krízishelyzetek
igazolják a központi beavatkozás szükségességét.
45
VIII. Értékelés
Az előző fejezetekben tárgyaltak alapján levonhatjuk a gazdaság
fejlődését befolyásoló eszközök alkalmazásával kapcsolatos
megfigyeléseinket.
Elsődleges feladata a beavatkozónak, hogy hiteles képet, vagy
legalábbis jó becslést kapjon a gazdaság pillanatnyi állapotáról és a
piaci trendekről. Ezek alapján állapítható meg, hogy szükség van-e a
gazdaságban beavatkozásra. Amennyiben a beavatkozás nagyobb
zavart okozna a piacon, mint amennyit a jelenlegi állapot
kiszámíthatóságával biztosít, úgy azt nem szabad végrehajtani, mivel
nem szolgálja a stabilizációt.
Következő feladat a befolyásolni kívánt piaci tényezők
meghatározása, illetve a beavatkozás célját, mértékét és az
alkalmazott gazdaságszabályozó eszköz hatásának várható
időintervallumát is kalkulálni kell. A hibás helyzetfelismerés, vagy a
rosszul megválasztott beavatkozás ugyanis akár a tervezettel
ellentétes hatást is kiválthat.
Optimális esetben a kormányzat anticiklikus gazdaságpolitikát folytat.
Elemzésünk alapján a fiskális és a monetáris elemeknek is
létjogosultsága van, eltérő előnyeik és hátrányaik miatt.
Megállapíthatjuk, hogy általánosságban a kormányzati eszközök
előnye azok gyors hatása, valamint direkt alkalmazhatósága is (pl.
közmunka program). A fiskális gazdaságszabályozók hátránya
ugyanakkor, hogy alkalmazásukkal az állam maga is belép a piacra,
ezzel bizonyos mértékben zavart kelt. A kormányzati kiadások
növelése ugyanis fedezetet igényel, amit pénzkibocsátással, vagy a
megtakarítások 'elszívásával' lehet elsősorban fedezni. A
pénzkibocsátás inflációgerjesztő hatású, míg a megtakarításokból
(lakossági megtakarítások, pl. államkötvény) fedezett állami beruházás
kiszorító hatással bír, elvonja a tőkét a magánszektor beruházásai elől.
46
A monetarista eszközök ezzel szemben közvetve hatnak a keresletre
az irányadó kamatláb révén (ezt a pénzkínálat bővítésével illetve
szűkítésével befolyásolják). Ezen eszközök előnye ezért, hogy nem
keltenek zavart a gazdaságban. Hátrány viszont, hogy közvetett
hatásuk nem érvényesül azonnal, így a szükséges beavatkozás
mértéke és időpontja pontosan csak ex post állapítható meg. Kritikus
helyzetekben (pl. válság esetén) pedig a közvetett hatásmechanizmus
miatt akár el is húzódhat a recesszió. Monetarista eszközökkel
elsősorban a pénzmennyiség, és ezen keresztül az infláció mértéke
befolyásolható sikeresen, míg a megtakarítással és felhalmozással
kapcsolatos problémák kiküszöbölésére nem alkalmas (ld. III.1.
Keynes axiómái).
A fiskális és monetáris eszközök vegyes alkalmazása tűnik a
leghatékonyabb módszernek az aggregált kereslet szabályozására, a
kétféle eszköztár együttes alkalmazásakor azonban annak súlyozását
is figyelembe kell venni. A reálkamatlábra gyakorolt együttes hatásuk
ugyanis nehezen becsülhető, mivel a fiskális politika növeli azt, a
monetáris eszközök pedig csökkentik expanzív stratégia esetén. Így -
amennyiben a reálkamatláb kívánt értékét is meg tudjuk határozni -
érdemes a szabályozóeszközök együtthatását figyelembe venni.
Mindezek mellett a kormányzatnak figyelembe kell vennie, hogy a
recesszió esetén jelentkező többletkiadások (növekvő transzferek, több
állami beruházás kisebb adóbevétellel egyidejűleg) miatt erős deficitbe
fordulhat a költségvetés egyenlege. A deficit megengedett értékénél
határt kell húzni a kormányzatnak, a kezelhetetlen mértékű
államadósság ugyanis a központi intézkedések fedezetét is
veszélyeztetheti - szélsőséges esetben adósságcsapdát okoz. E
helyzetből pedig már csak radikális lépésekkel és külső támogatással
lehet kilábalni.
Belső intézkedések a túlzott eladósodottság kezelésére:
- kamatlábemelés: az irányadó kamatláb emelése növeli a
47
megtakarítási határhajlandóságot, javítja a finanszírozhatóságot.
- szigorú költségvetési politika: a fentebb tárgyalt deficit megfékezése,
az államháztartás mérlegének javítása érdekében. Elsősorban a
kiadások csökkentésével lehet, a megtakarítások ekkor már nem
fedezik a beruházásokat.
Külső támogatás: a kormányzati kiadások mellett a fedezet
megteremtése is szükségessé válik kritikus esetben, ekkor külső
támogatást vesz igénybe az állam. Ez lehet külföldről felvett kölcsön,
vagy nemzetközi szervezet által nyújtott finanszírozási segítség. Ilyen
finanszírozást nyújt például a Nemzetközi Finanszírozási Alap (IMF),
vagy tagjaiknak az egyes gazdasági közösségek (pl. Európai Unió).
A gazdasági ingadozások vizsgálatának egyre fontosabb szempontjai
a nemzetközi tendenciák. Kimutatható ugyanis, hogy a gazdasági
kapcsolatban lévő nemzetgazdaságok között a konjunkturális trendek
befolyásolják egymást, mégpedig az integráltság fokának arányában.
Az integráció kiemelkedően magas fokaként az MNB szakértői az
Európai Unió, mint gazdasági-monetáris unió tagjainak
konjunktúraingadozásait vizsgálták, több szempont alapján. A kutatás
során mérésre került a ciklikusság, és az attól való eltérés korreláció,
fáziseltolódás, ciklusingadozás, tartósság és impulzusválasz alapján.
Az eltérő, de nem teljesen független mutatók egyértelműen mutatják,
hogy az integráltság közelíti egymáshoz az egyes nemzetgazdaságok
gazdasági ciklusait. Legnagyobb összefüggés a régi uniós államoknál
figyelhető meg (Ausztria, Belgium, Franciaország, Finnország,
Németország, Írország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország,
Portugália), ezt követően az újabb belépőknél (Észtország, Cseh
Köztársaság, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország,
Szlovák Köztársaság, Szlovénia), de a közösségen kívüli államoknál
(Svájc, Norvégia, sőt USA és Japán) is megfigyelhető bizonyos fokú
közeledés. Ennek oka egyértelműen a globalizálódó gazdaság,
melyben a válságok és fellendülések könnyebben átterjednek egyik
48
szektorról a másikra, egyik nemzetgazdaságról vagy akár kontinensről
a másikra. Ugyanakkor a veszélyeztetettség nem nagyobb, mivel a
globális gazdaság nagyobb stabilizációs kapacitással rendelkezik,
illetve a nemzetközi és közösségi szervezetek egy részét éppen e
célból hozták létre.
49
IX. Összegzés
Tapasztalatok a gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának
vizsgálatával kapcsolatban.
Konklúziók gazdasági ciklusok befolyásolhatóságáról.
Az előző fejezetekben megismert tapasztalataink, valamint a VIII.
fejezet értékelése alapján levonhatjuk a gazdasági ciklikusságok
kezelésének általános érvényű megállapításait.
A konjunktúra önmaga határozza meg leginkább a kívánt
beavatkozás módját. Rendkívül kismértékű ingadozás esetén a
gazdaság optimális, a neoklasszikus elmélethez közelítő állapotban
van, ekkor a beavatkozás nagyon kismértékű, általában az automatikus
szabályozóeszközök elegendőnek bizonyulnak az ingadozások
intenzitásának csökkentésére.
Nagyobb mértékű - a szakemberek által már károsnak ítélt - ciklikus
ingadózás esetén a monetáris politika eszközei alkalmazhatók
hatékonyan, mintegy megelőzésre. A kívánatos működés: restriktív
monetáris politikai eszközökkel már a felszálló ágban vissza kell fogni
a konjunktúrát. Így a csúcspont előbb - és alacsonyabb kibocsátás
mellett - bekövetkezik. Ez a növekedés szempontjából nem káros, sőt
kívánatos, mivel ekkor a konjunktúragörbe már a potenciális
kibocsátási szint felett van. A korábbi és alacsonyabb csúcspont azt
eredményezi, hogy várhatóan a recesszió is rövidebb és kisebb
mértékű lesz. A leszállóágban expanzív monetáris eszközökkel kell
segíteni annak rövidülését.
A költségvetési beavatkozás főként a gyors, sokkszerű
beavatkozásokat igénylő pontokon szükséges. Ilyen pontok elsősorban
a konjunktúra-görbe csúcs- illetve mélypontjai. Mivel a fiskális
politikának - az előző fejezetekben tárgyaltak alapján - rendelkezésére
állnak a beruházások és megtakarítások befolyásolására közvetlenül
alkalmazható eszközök, így a kereslet pótlólagos növelésével, illetve
50
mesterséges visszafogásával hamarabb létrehozza a töréspontot, még
mielőtt az magától kialakulna. Az expanziós fiskális politika kiemelt
jelentőséggel bír, mivel képes megakadályozni az elhúzódó recessziót,
a válság kialakulását - vagy esetleges kialakulása esetén gyorsítja a
kilábalást.
Az előző fejezetben megállapítottak alapján azonban ki kell
hangsúlyozni, hogy a beavatkozó fő feladata a jelenlegi állapot
ismerete. A hatékony beavatkozás legfontosabb feltétele, hogy jó
becsléssel rendelkezzünk a konjunktúraciklus alakulását illetően, illetve
arról, hogy mikor ér/ért a nemzetgazdaság a ciklikus ingadozás egyes
inflexiós pontjaihoz.
További lényeges pont a stabilizációs politika alkalmazása kapcsán,
hogy az eszközök alkalmazásának hatásait ismerjük. Az egyedi és
együttes hatásmechanizmusok lényegi kérdéseit tárgyaltuk
tanulmányunk során, ezen felül szükséges még az eredmény
időtávjának és a beavatkozás szükséges volumenének ismerete. A
'vakon tapogatózás' teljesen elhibázott gazdaságpolitikai
beavatkozásokat eredményezhet, mely akár növelheti is a konjunktúra-
ingadozásokat. (ld. VI. fejezet és 4. sz. ábra)
E további paraméterek vizsgálata azonban meghaladja
vizsgálódásunk kereteit, az időzítés és volumen meghatározása egy
másik dolgozat témája lehet.
51
X. Irodalomjegyzék
Dévényi Anna, Rab Virág: Receptek válságra,
Pannónia Kiadó, 2005
Erdős Tibor: Fenntartható gazdasági növekedés,
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003
Keynes, J. M.: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete,
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965
Lámfalussy Sándor: Pénzügyi válságok a fejlődő országokban,
Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008
Misz József: A makroökonómia alapjai,
L'Harmattan Kiadó, 2007
Dr. Nyilas József: Korunk világgazdasága I.,
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980
Schumpeter, Joseph A.: A gazdasági fejlődés elmélete,
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980
Veress József: Gazdaságpolitika a globalizált világban,
Typotex Kiadó, 2009
Weeks, John: A neoklasszikus közgazdaságtan kritikája,
Aula Kiadó, 1998
52
Internetes források
Darvas Zsolt - Simon András: MNB füzetek 1999/3
A növekedés makrogazdasági feltételei
http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek
Darvas Zsolt - Szapáry György: MNB füzetek 1999/10
A nemzetközi pénzügyi válságok tovaterjedése
különböző árfolyamrendszerekben
http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek
Darvas Zsolt - Szapáry György: MNB füzetek 2004/1
Konjunktúraciklusok együttmozgása a régi és új EU-
tagországokban
http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek
53
XI. Ábrajegyzék
1. sz. ábra: általános konjunktúragörbe 8
2. sz. ábra: inflációs és foglalkoztatáspolitika
a választási ciklus során 17
3. sz. ábra: az expanzív monetáris politika hatásmechanizmusa 21
4. sz. ábra: hatékony, hatástalan és káros stabilizációs politikák 32
5. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen
kínálati sokk esetén 36
6. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen
kínálati sokk esetén 37
7. sz. ábra: az állami beruházások kiszorító hatása 43
54
XII. Idézetek jegyzéke
1 7. old. Gazdaságpolitika a globalizált világban
(ld. irodalomjegyzék) 22. old.
2 14. old. Gazdaságpolitika a globalizált világban
(ld. irodalomjegyzék) 21. old.
3 21. old. Receptek válságra
(ld. irodalomjegyzék) 140. old.