86

Fedeles Tamás

„Georgius episcopus Argensis”1

Immár több, mint két évszázada ismert a szakirodalomban egy középkori sírkő, mely egykor a pécsi székesegyház Szent Imre kápolnájában volt elhelyezve,2 napjainkban pedig a Dómmúzeum galériarészén tekinthető meg. A mészkőből készült, felső szélein trapézzá alakított sírfedlapon mélyített térben látható a főpap relief-szerű faragott alakja. A főpapi ornátust viselő álló alak drágaköves infulával fedett fejét egy kerek, négy bojtos párnán nyugtatja. A vékony, borot-vált arcú és nyitott szemű prelátus testét hosszú alba, s felette casula borítja, redőkbe rendeződve. Baljában baculust és két csatos evangéliumos könyvet, mellkasa elé emelt jobbjában pedig gótikus kelyhet tart. A pásztorbotot nodusa felett kendővel díszítették. A 174×71cm-es megrongálódott követ az egykori restaurálás során három darabból illesztették össze, sőt az alsó felén a feliratot hordozó keretrészt egykor homokkőből egészítették ki,3 később pedig a teljes alsó negyedét pótolni kellett. A sírzárókő egy meglehetősen gyakorlatlan kőfa-ragó munkája, amely nem csak a püspökfigura kidolgozásának kvalitásában, hanem a gótikus minuszkulás feliraton is tetten érhető. Az olvasást megkönnyí-tendő, a 19. században fekete festékkel színezték a betűket, amint az egykori képeken látható,4 azonban ez sem segítette elő a helyes interpretációt.

Demetrius, Grocius, Georgius

Koller József Prolegomenajában tudomásom szerint első alkalommal közölte a sírkő rekonstrukciós rajzát. Nézete szerint Demeter pécsi segédpüspök (suffraganeus) sírjának zárókövéről van szó, aki 1301-ben hunyt el.5 Henszlmann Imre a Demeter mellett a György nevet is elfogadhatónak vélte, azonban Kollerral szemben 14. századi pécsi püspöknek tartotta.6 Érvelését a felirat bi-zonytalan olvasata nehezítette meg, ugyanis a püspökség nevét jelző szót amiensi[is]-nek olvasta. Minthogy azonban Amiens francia város középkorban is használatos latin névalakja Ambionum volt, továbbá az ottani középkori püs-pökök között sem Demeter, sem pedig György nevű nem fordult elő a 14. szá-

1 A tanulmány a Bolyai János kutatási ösztöndíj (BO/00057/08/2. sz.) támogatásával készült. 2 HENSZLMANN 1870. II. 270.; SZŐNYI 1906. 241. 3 SZŐNYI 1906. 238–239.; VERNEI–KRONBERGER 1939. 25. (A sírkővel kapcsolatos szakirodalomban Lővei Pál segített eligazodni. Segítségét ezúton is köszönöm.) 4 SZŐNYI 1906. 237. (768. kép) 5 „Lapis sepulcralis Demetrius, ut videtur, Suffraganei Quinqueecclesienesis. An. 1301. vita functi.” Vö. PROLEGOMENA IV. tábla, 2. ábra.; A korábban megjelent egyházmegye-történet II. kötetében is Deme-tert olvasott. Vö. KOLLER II. 238. 6 HENSZLMANN 1870. II. 268–270.

87

zad elején, joggal vetette el a megoldás e lehetőségét. Helytelennek bizonyult prekoncepcióját, jelesül, hogy egy pécsi püspök sírkövéről lenne szó azzal kíván-ta alátámasztani, hogy véleménye szerint a felirat kiegészítésével, valamint a betűk fekete színezésével „történt a püspöki szék nevének meghamisítása”. Ebből pedig arra következtetett, hogy „tehát »amiensis« csak a »quinqueecclesiensibus«-ból keletkezhetett”.7

Első alkalommal Szőnyi Ottót is a nehezen olvasható felirat vezette tévútra, s a püspök nevét – Gerecze Péter nyomán – Grocius-ként oldotta fel. Kemény bírálatot fogalmazott meg Henszlmann ismertetett megoldási javaslatával szem-ben, s egyértelműen állást foglalt az illető pécsi püspökségével szemben, de Koller suffraganeus interpretációját is elutasította. Mindazonáltal a sírkőn talál-ható évszámot 1400-ra módosította. A püspökség nevével kapcsolatban ő is elve-tette Amienst, azonban 1906-ban nem tudott még más alternatívát nyújtani.8 Egy két évtizeddel későbbi munkájában – ugyan a források megjelölése nélkül, de – már helyesen György argyasi püspöknek tulajdonította a követ.9 Ez utóbbi meg-állapítást fogadta el monográfiájában Vernei-Kronberger Emil is.10

Tóth Sándor ismerve György kinevező bulláját, arra mutatott rá, hogy a sírkő vélhetőleg még a püspök életében készülhetett, s csak az MCCCC évszámot vésték rá.11 Ez utóbbi megállapítást mindenképpen árnyalnunk kell. Teljesen elfogadhatónak vélem, hogy – a korabeli gyakorlatnak megfelelően – György még életében elkészíttette sírkövét. Mindenképpen problémás azonban a püs-pökség feltüntetése és az 1400-as évszám, ugyanis csak két esztendővel később kapott kinevezést.12 Vélhetőleg az eredeti feliraton is az 1402-es évszám állha-tott, ahogy korábban Szőnyi is utalt rá.13 A röviden bemutatott korábbi kutatási eredmények, a sírkő, és az alább tárgyalandó írott források segítségével egyér-telműen kijelenthetjük, hogy György argyasi püspök sírfedlapjáról van szó, melynek felirata a következőképpen oldható fel: hic + iacet + sepultus + georgius + episcopus + argensi(s) + anno dni MCCCC(II) – Itt nyugszik eltemet-ve György argyasi püspök. Az Úr 140(2). esztendejében.

7 HENSZLMANN 1870. II. 270. 8 SZŐNYI 1906. 238–241. A pécsi püspökség 14. század eleji archontológiáját Koszta László tisztázta. Eszerint Balog nembeli Széchy Pál 1287 és 1306 között kormányozta az egy egyházmegyét. Őt Manf-réd zágrábi prépost követte néhány hónapig a püspöki székben, majd 1307-től már Péter volt a püspök (†1314). KOSZTA 2007 9 SZŐNYI 1929. 532., 536. 10 VERNEI–KRONBERGER 1939. 25. 11 TÓTH 1964. 168., 181/10. j 12 MV I/4. 410. 13 SZŐNYI 1929. 536.

88

György argyasi püspök

A szóban forgó argyasi (Curtea de Argeş Románia területén) püspökséget I. (Nagy) Lajos (1342–1382) kérésére alapította VI. Orbán pápa (1378–1389) a Ha-vasalföldi Fejedelemség központjában. Az alapítás hátterében az uralkodó kül-politikai szándékai érhetők tetten, ugyanis több hadjáratot vezetett a vajdaság ellen. A kétkulacsos politikát folytató Layk vajda Lajos győzelmei következtében végül kénytelen volt elfogadni a magyar király fennhatóságát, melyet az Olt és a Szeret folyók közti területen két katolikus püspökség felállítása is erősített. 1376-ban került sor a szörényi missziós püspökség felállítására, majd vélhetőleg a terület nagysága, illetőleg a fejedelmi és a püspöki székhely távolsága miatt került sor az Argyas folyó melletti vajdai központban egy újabb püspökség léte-sítésére, 1382 májusában.14 A kérészéletű egyházi központ a kalocsai érseki tar-tományhoz tartozott, s meglehetősen szerény anyagi lehetőségekkel rendelke-zett. E körülményből következően, valamint a missziós tevékenység okán az első püspök Miklós dominikánus szerzetes lett.15 A király halálát követően (1382. szeptember 10.) a vajda megtagadta a magyar korona iránti hűségét, ez pedig maga után vonta a területen alapított két térítőpüspökség megszűnését.16 Ezt követően is folyamatosan betöltötték ugyan az argyasi püspökséget, azon-ban már csak címzetes püspökségként funkcionált, tényleges székhely és műkö-dési terület nélkül.

E gyakorlat a 14. század végére már általánosnak tekinthető. A 13–14. század fordulójától, a keresztes hadjáratok során újjáalapított szentföldi egyházmegyék megszűnését követően ugyanis a jogigényt továbbra is fenntartotta az egyház a de facto elveszett területekre, ezért továbbra is püspököket szenteltek az in partibus infidelium található egyházmegyék számára. E püspökök egy részét a nyugati egyházmegyékben segédpüspökként alkalmazták.17 Minthogy a püspö-ki ordó felvétele, a szentelés nem abszolút, azaz mindenképpen egy konkrét székhelyre vonatkozik, így a püspököket mindig egy üresedésben lévő püspöki székhelyre szentelték fel. A keleti, hitetlenek kezén lévő püspöki székhelyek, melyeket a kései középkorban már ténylegesen nem töltöttek be, ilyetén alkal-masak voltak a segédpüspökök szenteléséhez.18 Argyas esetében is e szerint jártak el, melyet a források is alátámasztanak. Karácsonyi János a püspökségről

14 A havaselvei hadjáratokra és Lajos külpolitikájára ld. BERTÉNYI 2000. 153–161., különösen 157–158.; KOSZTA 1994. 459.; TÖRÖK 2004. 88. 15 Az eredeti alapítólevél nem maradt fent, csak kivonatát ismerjük: „Urbanus VI. septimo Idus Maij, pontificatus sui anno 4o erexit locum Arges in civitatem in Valachia maiori et ad instantiam Ludovici regis Hungariae constituit ibi ecclesiam cathedralem, cui praefecit episcopum fratrem Nicolaum, ordinis Praedicatorum et vocatur ecclesia Argensis in provincia Colocensi.” KARÁCSONYI 1905. 7. 16 KOSZTA 1994. 459.; TÖRÖK 2004. 88–89. Az argyasi püspökség 1386-ban szűnt meg. Vö. KARÁCSO-

NYI 1905. 8. 17 FEINE 1955. 327–328.; PLÖCHL 1955. 117. 18 WEIGL 2002. 173.

89

készített munkájában 1382 és 1519 között összesen 12 püspököt sorolt fel, s kö-zülük három kimutathatóan az erdélyi,19 míg György – amint látni fogjuk – a pécsi püspök mellett látott el segédpüspöki feladatokat. A jövőbeni kutatások minden valószínűség szerint a további személyek esetében is hasonló megállapí-tásokra juthatnak majd.

Az argyasi püspökök sorában ötödik helyen szerepel György pécsi kano-nok.20 1402. február 20-án állította ki IX. Bonifác pápa (1389–1404) kancelláriája azt a bullát, mellyel János fia György felszentelt papot, a pécsi székesegyház kanonokját a János püspök halálával megüresedett argyasi püspökségre nevezte ki, s egyúttal meghagyta neki, hogy a kinevező oklevél kiváltását követően sze-mélyesen tartózkodjon püspöki székhelyén.21 Minthogy azonban ekkor már a püspökség ténylegesen nem működött, természetesen csak a kancellária által alkalmazott formulának kell tekintenünk a rezideálásra vonatkozó előírást. En-nek fényében magától értetődőnek tarthatjuk, hogy a Szentszék ugyanazon a napon egy másik bullát is kiállított György részére. Ebben az oklevélben a pápa engedélyezte számára, hogy más városban és egyházmegyében tartózkodjék, és gyakorolhassa a főpapi teendőket a helyi ordinarius jóváhagyásával.22 Ezek alapján teljes mértékben elfogadhatónak tartom Karácsonyi nézetét, mely szerint György „fölhatalmazást nyert, hogy másutt is végezhessen püspöki teendőket, tehát biztosan másutt volt in pontificalibus helytartó”.23 Kézenfekvőnek látszik, hogy a Pécsett egyházi javadalmat viselő klerikus, stalluma székhelyén vállalt segéd-püspöki feladatokat, s ilyetén Alsáni Bálint bíboros, pécsi püspök (1374–1408) suffraganeusaként tevékenykedett. E hipotézist támasztja alá egy kútfő is, amely eleddig elkerülte a kutatók figyelmét. Kálnói András püspök (1445–1455) által a 15. század derekán kiadott oklevélről van szó, amely arról tájékoztat, hogy néhai György argyasi püspök egykori suffraganeus korábban betegsége miatt már nem tudta újraszentelni a tolnai archidiaconatus templomait.24 Ezek alapján tehát Györgyöt minden kétséget kizáróan pécsi segédpüspöknek tarthatjuk,

19 KARÁCSONYI 1905. 8. 20 KARÁCSONYI 1905. 8. 21 „Bonifacius etc. Dilecto filio Georgio Johannis Electo Argensi...Postmodum vero dicta Argensis ecclesia per obitum dicti Johannis Episcopi, qui extra Romanam Curiam diem clausit extremum, vacante, Nos... ad te Georgium, tunc canonicum ecclesie Quinqueecclesiensis, in sacerdotio constitutum … Volumus autem, quod postquam presentes litteras habeas expeditas, ad prefatam ecclesieam Argensem te transferes et residesa personaliter in eadem... ” MV I/4. 410.; Reg.: ZsO II/1. Nr. 1455.; A püspökök listáját ld. EUBEL I. 105. 22 „volentesque personam tuam specialibus gratis et favoribus honorare, tibi, ut …in quibuscumque pontificalia exercere et in huiusmodi aliis civitate et diocesi, dummodo ad hoc Ordinarii loci accedat assenus, pontificalia exercere et in huiusmodi aliis civitate et diocesi residere libere et licite valeas…” MV I/4. 411. 23 KARÁCSONYI 1905. 7. 24 Az oklevél Huendler Vid karmelita szerzetes, pécsi segédpüspök formuláriumában maradt fenn. „Andreas…Epsicopus Quinqueecclesiensis…quondam Dominus Geor[g]ius Episcopus Argensis olim Suffraganeus noster vivente propter sui Corporis continuas infirmitates reconciliare non potuisset” KOLLER

IV. 315.

90

amint ezt Koller is feltételezte. A sírkő és az általa közölt előző forrás összekap-csolásának lehetőséget nyilvánvalóan az előbbi bizonytalan olvasata okozhatta.

Sajnos tényleges segédpüspöki feladatairól a kedvezőtlen forrásadottság kö-vetkeztében szinte semmit nem tudunk, így ehelyütt csupán az általános gya-korlat rövid ismertetésére szorítkozhatunk. A segédpüspök (suffraganeus, in pontificalibus vicegerens, vicarius in pontificalibus, generalis vicarius in pontificalibus, episcopus titulares) általános püspöki hatalmat gyakorolhatott az egyházmegye területén. Feladatai gyakorlatilag a pontifikáliák teljes spektrumára kiterjedtek: oltárt, templomot, kápolnát, temetőt, kegyszereket konszekrált; vizitálta az egy-házmegyét; a felszentelés előtt álló klerikusokat vizsgáztatta, majd feladta nekik a kisebb és a nagyobb egyházi rendeket; a beöltözés, ill. a fogadalomtétel előtt megvizsgálta a leendő apácákat; előkészítette a krizmát nagycsütörtökön; búcsút engedélyezhetett a helyi ordinarius felhatalmazásával. A suffraganeusok ese-tenként az egyházmegyei szinódusok vezetőjeként, valamint általános helynök-ként is kimutathatóak.25

György pályafutását néhány további elemmel ki tudjuk egészíteni. 1394-ben kanonoki javadalomhoz jutott a Mecsekalján, ugyanis ekkor pápai provízió foly-tán kapta meg a Szilveszter fia: Szilveszter halálával megüresedett stallumot a székeskáptalanban. E beneficiuma előtt már birtokában volt a székesegyházban lévő Mindenszentek kápolna rektorátusának, amint a bullából értesülünk.26 A pápai kamara becslései alapján a kanonoki javadalom minimálisan 50, míg a kápolnaigazgatóság 30 aranyforint jövedelmet biztosított számára évente.27 A kanonoki stallum birtokában György az egyházi középréteg tagjává vált, s a minimálisan várható évi 80 forintos jövedelemmel az átlagra jellemző életmódot folytathatott.28

Fentebb említésre került, hogy az argyasi püspökség már alapítása idején – finoman fogalmazva is – a legszerényebben dotáltak közé tartozott. Ez az állapot pedig megszűnését követően tovább romlott, s éppen a püspökség szegénysége miatt mentesültek a pápai taxa fizetése alól az 1399 és 1418 között kinevezett főpapok.29 Éppen ez volt az egyik oka, hogy pécsi kanonoki javadalmát továbbra is megtartotta.30 György 1411-ben egy újabb megüresedett kanonoki stallumot kapott a pápától, commendaként. A pápai bulla arról tájékoztat, hogy a hitetle-nek között lévő argyasi püspökség (ecclesia sua Argensi, que inter infideles constituta existit) egyáltalán nem jövedelmezett, s mivel György régóta főpapi teendőket lát el Pécsett és az egyházmegyében (in civitate ac diocesi Quinqueecclesiensi pontificalia per nonnulla tempora exercevit) a kanonoki testület

25 BRAND 1988. 9.; HINSCHIUS 1878. 174–176.; BRODKORB 1997. 91. 26 MV I/3. 250–251.; Reg.: ZsO I. Nr. 3389. 27 Uo. 28 MÁLYUSZ 2007. 81–83. 29 „liberatus propter paupertatem”. Vö. HOBERG 1949. 13. 30 Kápolnaigazgatóságról 1394 után nincsenek információink. Vö. FEDELES 2005. 372. (Nr. 134.)

91

már eddig is az üresedésben lévő stalummal és a hozzá tartozó prebendával támogatta, hogy prelátusként nehogy koldulásra szoruljon.31

György valamikor 1418 táján hunyhatott el, ugyanis ez év november 28-án V. Márton pápa (1417–1431) a halála folytán megüresedett argyasi püspökséget Ófalui János esztergomi egyházmegyés Benedek-rendi szerzetesnek adomá-nyozta.32

FORRÁSOK

KOLLER Koller, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. I–VII. Posonii–Pesthini, 1782–1812.

MV Monumenta Vaticana Historiam Regni Hungariae Illustrantia. Vatikáni magyar okirattár. I/1–6. II/1–3. Budapest, 1881–1909. [reprint: 2000]

ZsO Zsigmond-kori oklevéltár. I–X. Mályusz Elemér, Borsa Iván, C. Tóth Norbert (Szerk.). Budapest, 1951–2007.

IRODALOM

BERTÉNYI 2000 Bertényi Iván: A tizennegyedik század története. (Magyar Századok), Budapest, 2000.

BRAND 1988 Brand, Hans Jürgen: Fürstbischof und Weihbischof im Spätmittelalter. Zur Darstellung der sacri ministerii summa des reichskirchlichen Episkopats. In: Ecclesia militans. Studien zur Konzilien- und Reformationsgeschichte Remigius Bäumer zum 70. Geburtstag gewidmet. Walter Brandmüller, Herbert Immenkötter, Erwin Iserloh (Hrsg.). Paderborn–München–Wien–Zürich, 1988. Bd. II. 1–16.

BRODKORB 1997 Brodkorb, Clemens: Die Weihbischöfe im Heiligen Römischen Reich 1448–1648. Römische Quartalschrift, 92 (1997) 72–102.

EUBEL 1913–1914 Eubel, Conrad: Hierarchia Catholica Medii Aevi sive Summorum Pontificum S.R.E. Cardinalium, Ecclesiarum

31 ZsO III. Nr. 195. 32 EUBEL I. 105.

92

Antistitum Series. Bd. I–II. 2. Aufl., Münster, 1913–1914. Bd. III. Münster, 1910.

FEDELES 2005 Fedeles Tamás: A pécsi székeskáptalan személyi összetétele a késő középkorban (1354–1526). (Tanul-mányok Pécs történetéből 17.), Pécs, 2005.

FEINE 1955 Feine, Hans Erich: Kirchliche Rechtsgeschichte. Bd. I. Die katholische Kirche. Weimar, 1955.

HENSZLMANN 1870 Henszlmann Imre: Pécsnek középkori régiségei. II. (Monumenta Hungariae archaeologica 1–2.), Pest, 1870.

HINSCHIUS 1878 Hinschius, Paul: Das Kirchenrecht der Katholiken und Protestanten in Deutschland. Bd. II. System des katholischen Kirchenrechts mit besonderer Rücksicht auf Deutschland. Berlin, 1878.

HOBERG 1949 Taxae pro communibus servitiis. Ex libris obligationum ab anno 1295 usque ad annum 1445 confectis. Excerpsit: Hoberg, Hermannus. (Studii e Testi 144.)., Città del Vaticano, 1949.

KARÁCSONYI 1905 Karácsonyi János: Az argyasi (argesi, ardsisi) püs-pökség. (A Szent–István–Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának felolvasó üléseiből. 53. sz.),

Budapest, 1905.

KMTL 1994 Korai Magyar Történeti Lexikon. Kristó Gyula (Főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc (Szerk.), Buda-pest, 1994.

KOSZTA 1994 Koszta László: ’missziós püspökségek’ In: Korai Ma-gyar Történeti Lexikon. Kristó Gyula (Főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc (Szerk.), Budapest, 1994. 458–460.

KOSZTA 2007 Koszta László: Az 1306-os pécsi püspökválasztás. Megjegyzések a pécsi püspökség 14. század eleji archontológiájához. In: Koszta László: Írásbeliség és egyházszervezet. Fejezetek a középkori magyar egy-ház történetéből. (Capitulum III.), Szeged, 2007. 59–71.

MÁLYUSZ 2007 Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 2007.

93

PLÖCHL 1955 Plöchl, Willibald Maria: Geschichte des Kirchenrechts. Bd. II. Wien, 1955.

KOLLER 1904 Koller, Josephus: Prolegomena in historiam Episcopatus Quinqueecclesiarum. Posonii, 1804.

SZŐNYI 1906 Szőnyi Ottó: A Pécsi Püspöki Múzeum Kőtára. Pécs, 1906.

SZŐNYI 1929 Szőnyi Ottó: A Pécsi Dómmúzeum. In: Magyar Művé-szet 5. (1929) 508–536.

TÓTH 1964 Tóth Sándor: Veszprémi középkori sírkőtöredékek (a Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése II.). In: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (1964)

TÖRÖK 2004 Török József: A tizennegyedik század magyar egy-háztörténete. (Keresztény Századok), Budapest, 2004.

VERNEI-KRONBERGER 1939 Vernei-Kronberger Emil: Magyar középkori síremlé-kek. (A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresz-tényrégészeti Intézetének Dolgozatai 60.), Budapest 1939.

WEIGL 2002 Weigl, Herwig: Ein Bosnischer Bischof auf Arbeitssuche. Frater Ruger, sein Wirken als Passauer Weihbischof und sein Grab in Zwettl (1305). Unsere Heimat. Zeitschrift für Landeskunde von Niederösterreich, 73 (2002/3) 168–194.

94

György argyasi püspök sírköve (Pécs, Dómmúzeum)